HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
AKTÍV KARAKTEREK
115 TAG 52 FÉRFI 63 NŐ
FAIRBANKSI FALKA
31 TAG 14 FÉRFI 17 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
29 TAG 15 FÉRFI 14 NŐ
ŐRZŐK
33 TAG 15 FÉRFI 18 NŐ
EMBEREK
13 TAG 4 FÉRFI 9 NŐ
VÉRVONALFŐK
9 TAG 4 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legszomorúbb:

...A Legjobb Bónusz:



írta  Destiny Maeve Bluefox Today at 11:07 am
írta  Rebecca Morgan Today at 7:36 am
írta  Madison River Layton Pént. Szept. 15, 2017 10:33 pm
írta  Hella Deborah Blackbird Pént. Szept. 15, 2017 9:09 pm
írta  Michael Cooper Csüt. Szept. 14, 2017 3:15 pm
írta  Prof. Dr. Lester J Edison Szer. Szept. 13, 2017 7:32 pm
írta  Primrose Trevelyan Vas. Szept. 10, 2017 10:48 pm
írta  Alignak Vas. Szept. 10, 2017 1:00 pm
írta  Alignak Vas. Szept. 10, 2017 12:58 pm
írta  Alignak Vas. Szept. 10, 2017 12:58 pm
írta  Alignak Vas. Szept. 10, 2017 12:57 pm
írta  Alignak Vas. Szept. 10, 2017 12:42 pm
írta  Alignak Vas. Szept. 10, 2017 12:42 pm
írta  Alignak Vas. Szept. 10, 2017 12:38 pm
írta  Alignak Pént. Szept. 08, 2017 10:50 pm
írta  Alignak Pént. Szept. 08, 2017 10:49 pm
írta  Alignak Pént. Szept. 08, 2017 10:46 pm
írta  Alignak Pént. Szept. 08, 2017 10:45 pm
írta  Alignak Pént. Szept. 08, 2017 10:45 pm
írta  Alignak Pént. Szept. 08, 2017 10:45 pm
írta  Kram Wolkov Csüt. Szept. 07, 2017 9:33 pm
írta  Rebecca Morgan Hétf. Aug. 21, 2017 7:06 pm
írta  Alignak Vas. Aug. 20, 2017 12:32 pm
írta  Balthazar Bluefox Szomb. Aug. 19, 2017 5:26 pm
írta  Hannah B. Wilson Szomb. Aug. 19, 2017 12:10 pm
írta  Alignak Szomb. Aug. 19, 2017 9:04 am
írta  Dr. Emily Hart Kedd Aug. 15, 2017 7:09 pm
írta  Alignak Vas. Aug. 13, 2017 4:19 pm
írta  Payne Holmes Szomb. Aug. 12, 2017 1:21 am
Alignak
 
Catherine Benedict
 
Hans Elfman
 
Rebecca Morgan
 
Prof. Dr. Lester J Edison
 
Achilles Kilpatrick
 
Anguta
 
Hella Deborah Blackbird
 
J. Isaac Sladen
 
Corinne June Mouser
 

Share | .

 

 Közös Helyiségek

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6647
◯ IC REAG : 8460
Közös Helyiségek // Hétf. Feb. 11, 2013 3:29 pm

First topic message reminder :



A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Márc. 27, 2013 1:04 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net


















SzerzőÜzenet
avatar

◯ Kor : 333
◯ HSZ : 110
◯ IC REAG : 100
◯ Lakhely : Anchorage

Re: Közös Helyiségek // Csüt. Aug. 20, 2015 12:27 pm

- Remekül hangzik - húztam el a szám és értettem ezt a helyzet minden aspektusára. Arra, hogy az adott hím méltatlanul viselkedett és talán kiváltképp arra, hogy csicskáztatva van még ennyi idősen is, pedig nem a falka tagja. Fizetség a puszta itt-létért. A hideg futkosott tőle a hátamon, ellenérzésem pedig kiült az arcomra is.
Mondandóm többi részét viszont lenyeltem az érzett illatokkal együtt, amik kelletlen emlékekkel ajándékoztak meg. Kérdésem választ követelt, amit meg is kaptam, de a tartózkodás makacs szögekként állt belém. A fizetség, az étel, Fairbanks, a falka, a bemutatásom, a beharapásom... Impulzusok százai, amik messzire sodortak az első találkozásunk kellemes légkörétől. Igyekszem nyugodt maradni, ám észlel mindent felőlem, s ezt betudom annak, hogy a kártyaasztalon túl nem voltam jó pokerarcban, sem színészkedésben.
- Rossz emlékek - feleltem tömören, majd gépiesen vállat vontam. - Nem érdekes, majd elmúlik.
Csakhogy Jyotsana nem hagyta ennyiben a dolgot, nekem pedig megint olyan érzésem támadt, hogy válaszolnom kell. Sose volt a farkasom domináns mentalitású, de olykor kifejezetten nyakasan tudott viselkedni. Most viszont belé költözött az a fajta engedékeny engedelmesség, amit eddig kizárólag Anatole-lal szemben mutatott. Szinte unszolt, hogy válaszoljak, hogy meséljek, kívánta, hogy a másik ismerjen minket.
Nem kell tartanom tőle. Valójában már az óvatosságra int, amit kivált bundás felemből, de ezt nem teszem szóvá.
- Az illatok - intettem fejemmel a választék felé. - Hasonló, mint amit a beharapásomkor éreztem a törzs körében. Fájdalom, félelem, menekülés, zavarodottság, ezeket idézte fel. - Ezért rándul egy-egy izom a hátamon. - De már nem vagyok kölyök - mosolyodtam el, inkább udvariasan, semmint szívből jövőn.
Nem fogok elfutni úgy, mint újszülöttként, Tökéletlen vagyok, nem gyáva, az pedig, hogy most erre így reagáltam, intő jel volt. Itt egy akadály, amit le kell rombolnom magamban, mert ő talán nem akar ártani nekem, de nem engedhetem meg magamnak, hogy ilyesmi a gyengeségem legyen.
- Szeretném megkóstolni, így együtt, ilyen fomában még sosem ettem őket - mondtam megmaradva az udvarias hangnemnél, miközben magamban elkezdtem szépen, téglánként lebontani az akadályt. Nevetséges, nem fogok ételek illatától beszarni! - Közben elárulhatnád, hogy miért pont most hívtál meg. Van valami apropója, vagy csak hiányoztam? - kérdeztem, próbálva oldani a hangulatot nem csak kettőnk között, hanem magamban is. Elsősorban magamban. Nem akartam egész idő alatt ideggócként viselkedni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sura
Szellem
avatar

◯ Kor : 836
◯ HSZ : 338
◯ IC REAG : 354
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Közös Helyiségek // Vas. Aug. 23, 2015 2:04 pm

Ami azt illeti, túlságosan engem sem dobott fel a tény, hogy ennyire valamit-valamiért alapon működik a mai világ, de hát ez legyen a legkevesebb. Azt meg nem kötöm a másik orrára, hogy azért kicsit más a helyzet, mint ahogy ő gondolja, ha az őrzők nem keresnek meg a kéréssel, de tudomást szerzek a történtekről, sanszos, hogy akkor is hasonló véget ért volna a történet a pincében dekkoló hím számára. Szeretem végezni a munkámat.
- Ha el is múlik, az nem mostanában fog bekövetkezni, tekintve, hogy milyen intenzíven reagáltál rá.  Pavlovi-reflex, amikor az illető külső inger hatására mindig ugyanazt a viselkedést, reakciót produkálja. A reflexeinket pedig roppant nehéz kontrollálni. -boncolgatom a problémáját, hisz akármennyire is kínos vagy sem, nekem is van hasonló mumusom – a tűz… Azt nem mondom, hogy félek tőle, de tény, hogy igencsak kellemetlenül tudom érezni magam, pláne, ha nagyobb lángtömegről van szó. Ami pedig az ő reakcióját illeti, nem csak a kutyákhoz fűződő „kaja-csengő-nyáltermelés” szentháromságot takarja a fogalom, igaz, ahhoz köthető a felfedezése. Még ha Ivan Petrovics Pavlov nem is ezt kutatta elsősorban, hanem az emésztést tanulmányozta, de ezen semmi meglepődni való nincs – számos találmány, felfedezés csupán a véletlennek köszönhető, ami valami más kutatása közben látott napvilágot. Mint a pillanatragasztó kikísérletezése közben megszületett „post-it” matricák története.
- Valóban nem, de az emberi elme ilyen. Annak idején egyszerre érték ezek a hatások, és olyan nagy benyomást tettek rád, hogy akaratlanul is társítja őket a tudatod. Nincs ebben semmi szégyellni való, valójában a kínzások is hasonló elven működtek, csak sokkal tudatosabban mentek rá erre a jelenségre. -állapítom meg, és csodálatos, hogy milyen témáknál kötünk ki már megint annak ellenére, hogy egy „ártatlan” üzleti ebédként indult az egész. De ha már ilyen gondok merültek fel, nem árt tisztázni őket még az elején, mielőbb komolyabb vizekre eveznénk.
- Ezt örömmel hallom. -mosolyodok el arra a tényre, hogy nem megy pocsékba az egész, sajnáltam volna, hogy miután szívemet-lelkemet kitettem a főzéssel, végül a pincelakó kis barátomé legyen a megtiszteltetés, hogy elfogyaszthassa. Bár amilyen zordul bántam vele az elmúlt napokban, lehet megérdemelt volna ennyit kárpótlásként, csak hogy érezze a törődést és felhizlaljam annyira, hogy esélye se legyen megszökni.
- Nos… ami azt illeti, csak később akartam rátérni ezekre a dolgokra. Mindkettő igaz, és az is tény, hogy van egy csöppet sem elhanyagolható apropója annak, hogy miért épp most. -kezdek bele, miközben intek, hogy szolgálja ki magát nyugodtan az étellel, vagy ha neki úgy kényelmesebb, akkor én is átavanzsálok született háziasszonnyá, és szedek én a tányérjára, ezen aztán ne múljon.
- Bár ebből valószínűleg még nem sokat érzékeltek, de nagy dolgok vannak készülőben, ami a környéken sokak életére hatással lesz. Tudni szerettem volna, hogy mennyire állsz készen, mennyire lennél képes megbirkózni a bekövetkezett változásokkal. -feleltem a kérdésére, még ha nem is kelthettem túl bizalomébresztő benyomást a nagy titokzatoskodásommal. Igen, veheti úgy, hogy tesztelem, vagy épp vizsgáztatom, ha úgy kényelmesebb számára.
- De ne rohanjunk ennyire előre, csak szépen, sorjában. -szedtem magamnak is egy adagot, hogy hozzákezdhessünk az ebédhez, mielőtt újra a múlt vizeire eveztem volna, visszakanyarodva egy korábbi témánkhoz, igencsak éles témaváltásképp:
- A múltkor említetted, hogy sajnáltad, amiért már nem volt alkalmad találkozni Anyánkkal. Gondolkoztál már valaha azon, hogy ha egyszer a későbbiekben még visszatért volna erre a földre, vagy Európában keresztezték volna egymást az útjaitok, mit mondtál volna neki, vagy épp lett-e volna bármi üzeneted a számára?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 333
◯ HSZ : 110
◯ IC REAG : 100
◯ Lakhely : Anchorage

Re: Közös Helyiségek // Vas. Szept. 27, 2015 8:38 pm

- Évszázadok óta nem éreztem - húztam el a szám. - Azt hittem többet nem is fogom, vagy ha mégis, hát nem számítottam rá, hogy így fog hatni. - Megdörzsöltem az állam, az emlék még bennem kavargott, részletek, éles-elhalványuló momentumok, szinte észre se vettem, úgy ugrott meg a pulzusom, amit aztán csak kényszerrel tudtam lecsillapítani magammal együtt. Nem akartam gyengének tűnni, ennek elsősorban a büszkeségem az oka, ugyanakkor Anatole-hoz is méltatlan lett volna, nem beszélni Helytartó mivoltomról.
Viszonoztam a mosolyát és leültem vele szemben, a szedést pedig vállaltam. Az ilyesmi vendégségben mondjuk mindig feszengős pillanat: mennyit vegyünk úgy, hogy ne tűnjünk kiéhezett bunkóknak, se finnyás parasztoknak? Azt hiszem, sikerült egy kellemesen középutas megoldást találnom, miközben hallgattam a szavait. Kíváncsian vontam fel a szemöldököm, ám nem sürgettem. Továbbra is különösnek találtam, hogy ha - a jelek szerint - ekkora horderejű dologról lesz szó, hogyan jöttem én a képbe. Rá kellett készülnie, ez tisztán látszott, s már csak azért sem unszoltam mielőbbi lényegre téréssel, mert megvendégelt és szemmel láthatóan neki sem volt egyszerű ez a helyzet.
- Tudod... ez cseppet sem hangzik biztatóan és őszintén szólva, ha ijedősebb alak lennék, már rendesen félnék, nem csak úgy immel-ámmal. - Változás, ami a környéket érinti, amire fel kell készülni... A falka kollektíven megindul délre, vagy mi? - Ahogy kívánod - mondtam előzékenyen, majd ahogy nekilátott az evésnek, csatlakoztam hozzá, habár a kíváncsiságomat sikerült kellőképpen felcsigáznia ahhoz, hogy ne tudjak érdemben az ízeknek élni. Amit belőlük felfogtam, az viszont minden múltidézés ellenére is kellemesnek bizonyult. - Nagyon finom - dicsértem a főztjét egy mosollyal kísérve, s ugyanilyen mimikával javítottam ki. - Sose jártam Európában - mondtam, mielőtt a kérdésre feleltem volna, mert el kellett gondolkodnom.
Korábban, még ifjonti fejjel persze ábrándoztam arról, milyen lenne találkozni Minden Trollok Anyjával, ám az naiv, gyermeki képzelgés volt. Most, ennyi idősen már más volt a fontos, mint akkor a bizonyítási vágytól túlfűtötten.
- Megköszönném neki, hogy a Teremtőm életben maradhatott és azt is, hogy Anchorage vidékét olyan szándékkal álmodta, amilyennel. És megkérdezném, hogy mit gondol mindarról, ami ott létrejött, hogy méltóképp vittük-e tovább az eredeti szándékait. Emellett pedig szeretném bemutatni neki a Kölykeimet. - Büszke voltam rájuk, mindegyikre, egyikük felől sem akadt kétségem azt illetően, hogy jól döntöttem-e, ezért sem mondtam, hogy kikérném róluk Anyám véleményét. Az az idő már elmúlt.
- Azt hiszem, ez lett volna minden, illetve - röviden és halkan nevettem két falat között -, ha még élne, ezt tenném.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sura
Szellem
avatar

◯ Kor : 836
◯ HSZ : 338
◯ IC REAG : 354
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Közös Helyiségek // Vas. Okt. 11, 2015 5:50 pm

Csak szótlanul bólintottam a férfi szavaira, miközben tovább figyeltem, milyen reakciókat vált ki belőle a régi idők étel-illlatainak emléke. Arra pedig, hogy ha ijedősebb alak lenne, már félne... nos, én sem tartottam magam különösebben félős típusnak, de akármennyire is próbáltam tagadni, valahol a lelkem mélyén folyamatosan ott lapult némi félsz, a jövőtől... az ismeretlentől, hogy mégis, milyen végkimenetele lesz ennek az egésznek. Lehet, hogy idővel megbékélek vele, és inkább valami földöntúli megnyugvás veszi át a helyét, ám ahhoz még sok víznek kell lefolynia a Chenán.
A dicséretét egy apró bólintással köszöntem meg amikor pedig Európa került szóba, ezúttal rajtam volt a sor, hogy elmosolyodjak.
- Egyszer mindenképp megéri, bár tény, hogy manapság talán már nem hat annyira az újdonság erejével, mint évszázadokkal ezelőtt. -lévén ott van az Internek, számtalan könyv és folyóirat, fotó... és szinte nem is találni olyan embert, aki ne ismerné fel akár csak képről a híresebb nevezetességeket annak ellenére, hogy élőben sosem volt alkalmuk látni őket. Mennyivel más volt minden, amikor még nem ebben az információs társadalomban éltünk! Amikor csak mások történeteiből ismertük a távoli tájakat, vagy akkor, ha magunk is felkerekedtünk, hogy megnézzük.
Majd ahogy a kérdésemre válaszol, kíváncsian figyelek, és ha akarnám, sem tagadhatnám, hogy valahol jól eső érzéssel töltenek el a szavai. Tekintve, hogy most ő Anchorage Issumatarja.
- Egyszer én is szívesen megismerném őket. Már amennyiben a közelben élnek. -jegyeztem meg töprengve, hisz a jelen helyzet állása szerint kétlem, hogy túl hosszú utak még beleférnének az életembe, de majd elválik idővel ez is, gondolom én.
- Hogy tetszik az Issumatar lét? Milyen érzés Anatole után átvenni a stafétabotot, és tovább őrizni és igazgatni azt, amit az elődeid évszázadok alatt létrehoztak? -érdeklődtem, az idejövetele valódi tárgya felé terelgetve a témát, bár magam sem voltam egészen biztos abban, hogy egy ilyen indítás után igazából hogyan kéne elé tálalni ezt az egészet, így aztán csendben falatoztam tovább, miközben hallgattam és finoman faggattam.
- Képzelem, hogy milyen új lehet számodra ez az egész. Beváltotta a hozzá fűzött reményeidet? Vagy ha tehetnéd, inkább másra hagyományoznád? -pillantottam fel rá, hisz kölykei éppenséggel voltak - az már más téma, hogy hogy állt hozzájuk. Inkább megkímélné őket mindettől, amíg lehet, vagy tartja magát a hagyományokhoz, akármennyire nem kívánja a háta közepére sem ezt az egészet?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 333
◯ HSZ : 110
◯ IC REAG : 100
◯ Lakhely : Anchorage

Re: Közös Helyiségek // Szer. Okt. 14, 2015 6:20 pm

- Kétlem, hogy én innen már nagyon elmennék - mondtam udvariasan, különös bizonyosságtól hajtva. - Talán ha átadtam a helyem és még nem leszek olyan öreg - mosolyodtam el, majd ette pár falatot, s ahogy megrágtam, majd lenyeltem őket, tekintetem egy kissé elrévedt, ahogy ezen a vonalon tovább szaladtak gondolataim, amiket nem voltam rest megosztani vele. - Engem ebbe neveltek bele. A vidékbe, a hagyományba, északba... mint egy eleve röghöz kötés valami nagyobb jó érdekében úgy is, hogy nem teljesen én választottam ezt az életet. - Nem én számítottam, mint egyén, hanem az, amit képviseltem, ami bennem élt, ami mozgatott és átjárta az Örökítés hajdan volt eszméit. Nehéz volt ezt egy kívülállónak kézzel fogható érthetőséggel megmagyarázni. Szavakkal körülírni igazán alig volt lehetséges, ezt egyszerűen éreztem a belém oltott fenevadnak hála.
Rendkívül érdeklődő egy nőstény volt, annyi szent. Nem mondom, hogy aki a hagyományt ismeri, rossz farkas nem lehet, mert épp elegen voltak a követői között, akik elvakultságukban és nagyapám éltetésében lelték a halálukat.
- Alkalom adtán sort keríthetünk rá, bár nem mind vannak itthon - bólintottam végül, mert ha akadt hátsó szándéka, azt egyelőre csak úgy tudtam kideríteni, ha kedvére teszek, ha pedig ilyen nem akadt, akkor meg felesleges lett volna elutasítanom a kérést, nem csinálok abból államtitkot, hogy kik a kölykeim. Elég gyáva hozzáállás lenne.
Az újabb kérdéseket hallva akaratlanul is elnevettem magam.
- Olyan, mintha állásinterjún lennék - mondtam neheztelés nélkül, mert tényleg szórakoztatott ez a kép. Már csak a dosszié hiányzott a kezéből, meg egy kis jegyzettömb, amibe az észrevételeit firkálja. - Elég konkrét kérdéseid vannak és az igazat megvallva sejtelmem sincs, miért érdekellek ennyire, úgyhogy mit szólnál ehhez: én válaszolok minden kérdésedre, tényleg az összes, személyemet érintőre, cserébe a végén áruld el, hogy mindez miért fontos neked. - Kissé összehúztam a szemem, úgy fürkésztem a tekintetét. - Már ha elmondhatod. - Aggódhattam volna azon, hogy valaki rám uszította információ szerzés céljából, de azzal tényleg nem ér senki sokat, ha engem kinyír. A közvetlen környezetem nyilván zokon venné, ám ennél előrébb nem lenne.
Ettem még egy kicsit, mert a szőrborzoló emlékek ellenére is ízlett az étel. Biztosan nem lesz a kedvencem, már csak a hozzá társított dolgok miatt sem, ám egy-egy alkalommal szívesen fogyasztom. A fenevad mélységesen egyetértett velem.
- Mindenki ismer, mindenkit ismerek, van felelősségem, de nagy átlagban nem tartom a kezemben több tucat farkas életét a kezemben. Kényelmes, ugyanakkor nem elkönnyelműsködhető. - Összegeztem a véleményem és a hozzáállásom ehhez a titulushoz. - Nem mondom, hogy szeretek Issumatar lenni, de megtiszteltetés. - Megkaptam az árnyoldalt is, a nehéz döntések súlyát mindig éreztem, s hiába járt alkalmanként hatalommal, attól még nem fűzött hozzá olthatatlan érzelem. Egyszerűen tudtam, hogy ez vagyok én, az Issumatar, ez alól pedig nem létezett számomra kibúvó akkor sem, ha kerestem volna. - Megteszem, amit tudok, hogy méltóképp vigyem tovább mindazt, ami a Helytartó kötelessége.
Most már csak ebben gondolkodtam, az Örökítést lezártam, amivel egyúttal hatalmas súlytól is szabadultam meg. Még úgy is, hogy megöltem a lányom, hogy aztán egy másikat fogadjak a helyébe.
- Csak akkor adnám másnak, ha méltó lenne rá, vagy jobban csinálná - jelentettem ki határozottan. Nem az individuum a lényeg, hanem amit tovább visz, amit képvisel. Ha ebben képes valaki fölém kerekedni, önként és zokszó nélkül vonulok vissza, akár az időm lejárta előtt is. - Reményeim... azok nem igazán voltak ezzel kapcsolatban. Olyan ez inkább, mint egy tornásznak az aktuális figura: vagy képes megcsinálni tökéletesen, vagy nem, nincs reménykedés, csak tett és alkalmasság.
Őriznem kellett és tovább vinnem, hagyományoznom. A világ változás nélkül halott, ám az alap pillérei örök időkre szólnak, azokat nem lehet csak úgy kény-kedv szerint farigcsálni, mert belegyengülnek és összezuhan az egész. Én is így voltam ezzel helyi szinten is, ez volt az én világképem.
- Közeledünk? - kérdeztem finoman mosolyogva, sürgetés nélkül arra értve, hogy vajon olyan irányba haladunk-e, amilyenbe szeretett volna. Amiért ide hívott.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sura
Szellem
avatar

◯ Kor : 836
◯ HSZ : 338
◯ IC REAG : 354
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Közös Helyiségek // Szomb. Okt. 17, 2015 12:41 am

Miközben egy-egy újabb kérdésem, megjegyzésem után hallgattam, hogyan reagál a vendégem, csak szótlanul falatoztam tovább, gondolatban minden megszólalását feljegyezve a pro-khoz és kontrákhoz, hogy miért lenne jó, vagy épp alkalmatlan azért, hogy ő vegye át a helyem a vérvonalunk élén.  A baj csak az volt, hogy akármennyire is láttam számos párhuzamot és közös vonást kettőnk életében, egyelőre nem igazán akart semerre sem billenni az a fránya képzeletbeli mérleg, pedig akkor mennyivel könnyebb dolgom lenne! Vagy mert nem kéne tovább keresnem, vagy mert pont, hogy más után kell néznem.
- Rendben. -bólintottam magam is a szavaira, megjegyeztem - és mondanám, hogy én ráérek, de míg eddig enyém volt a világ minden ideje, most, hogy a felsőbb erők akaratának tudatában voltunk és előttünk lebegett a halálunk napja - így vagy úgy - nem mertem ilyen könnyelműen dobálózni a szavakkal. Már nem értem rá annyira, mint néhány nappal ezelőtt...
Az állásinterjú említésére akaratlanul is elmosolyodtam, ahogy egy pillanatra lesütöttem a tekintetem. Lehetséges, hogy kissé túlzásba estem, de csak a hirtelen nyakunkba zuhanó információknak tudtam be a szétszórtságomat.
- Ha tudnád, hogy nem is tévedtél olyan nagyot. Lehet, hogy önéletrajzot is be kellett volna kéretnem az ebéd mellé... -somolyogtam továbbra is, a dossziéra és jegyzettömbre pedig nem volt szükségem, egész jól fejben tudtam tartani az ilyesmiket. Mondjuk ennyi idősen már igazán megtanulhat ilyesmit az ember, szóval annyira nem meglepő.
Csak hallgatom a kis alkuját, és egy pillanatra elgondolkozok azon, hogy elfogadjam-e... elmondhatni elmondhattam, inkább amiatt féltettem, hogy hogyan fogja fogadni a hírt... legyen szó akár a valós személyemről, akár arról, hogy milyen, nagy befolyású dolgok vannak születőben a vérfarkasok és őrzők háta mögött.
- Elmondhatom, és áll az alku. Remélem, azért nem fogok túl nagy csalódást okozni a válaszommal. -mentem bele végül, miközben azzal győzködtem magam, hogy Issumatarként talán nem árt, ha legalább ő tisztában van vele. Hisz a pozíció felelősséggel jár, soha, egy szóval nem mondta senki sem, hogy könnyű...
Hallgatom a szavait, hogy hogyan érez az örökölt "tisztségével" kapcsolatban, s ahogy beszél valahol büszkeséggel tölt el... s vele együtt némi lelkiismeret-furdalás is munkálkodni kezd bennem, hogy esetleg az ő vállára helyezzem át azt a több évszázados terhet, amitől mi talán hamarosan megszabadulunk. Szívem szerint inkább élnék úgy, mint Denaali, az idők végezetéig, tovább hordozva, mintsem a leszármazottaimra ruházzam át ezt a hatalmas terhet és felelősséget. Nem azért, mert annyira élni akarnék, azért, mert őket szeretném megkímélni mindettől. Azzal viszont semmivel sem lennénk előrébb...
- És mit szólnál ahhoz, ha ez a kör kibővülne? Mind területileg, mind a farkasokat tekintve? -kérdeztem vissza, miközben magam is folytattam az étkezést, amikor pedig említést tett arra, hogy kinek adná tovább, csak egyetértően bólintok.
- Ésszerű. Magam sem csinálnám másképp. -fűztem hozzá, igaz, míg ő csupán egy egész szűk kis területről beszélt, én a teljes bolygónk Troll-állományáról. Amikor azonban arra kérdez rá, hogy hogy haladunk az "interjúval", csak fáradtan sóhajtunk.
- So-so. Alakul, mondhatni, de egyelőre nem igazán jutottam előrébb a döntésemben. -feleltem diplomatikusan, azt azonban nem tettem hozzá, hogy ennek jórészt az érzéseim az oka. Nyavalyás empátia... Puszta racionalitással mennyivel egyszerűbb és logikusabb lenne az élet!
- Mi a véleményed a változásokról? Jól alkalmazkodsz hozzájuk, nem szereted őket, szükséges rossznak tartod, vagy esetleg valami más? -dobtam be a következő kérdést, ha már úgy is alkut kötöttünk, akkor nem pazarolva az energiát arra, hogy finom köntösbe bujtassam a szavaimat. Csak tömören, lényegre törően.
- Mert nagy változások vannak születőben... És részben rajtad is múlik, hogy milyen mértékben befolyásolja majd a jövődet. A jövőtöket. -feleltem, s ellenkezhetne, hogy a saját sorsa miért csak kis mértékben befolyásolná a jövőjét, de sajnos ez nem hétköznapi felállás volt... Most én voltam az a vérvonalunkon belül, akinek a szava mások életét és jövőjét forgathatja fel fenekestől.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 333
◯ HSZ : 110
◯ IC REAG : 100
◯ Lakhely : Anchorage

Re: Közös Helyiségek // Szer. Okt. 21, 2015 3:07 pm

Aranyos volt, amikor mosolygott, ez pedig sajátomat vigyorrá szélesítette, hogy aztán szavai hallatán ismét röviden nevessek.
- Nos... akkor lehet nem hívtál volna ebédelni - mondtam, mosolyom pedig keserűbb ízt kapott, ahogy akaratlanul is eszembe jutottak a - finoman szólva - kellemetlenebb pontjai életemnek.
Az alku nem volt kényszer, bár tény, hogy ennyi kérdés után arra az egy "miért"-re szerettem volna választ kapni. Hagytam, hogy meghányja-vesse magában a dolgot, eszem ágában sem volt sürgetni. Ahogy belement, csak bólintottam, csalódásomat pedig nem borítékoltam egyből, sem úgy, hogy biztosan nem lesz, sem úgy, hogy lesz. Tényleg a válaszától függ, mert semmiféle elvárást nem támasztottam vele szemben, legfeljebb annyit, hogy tényleg legyen valami érv a puszta kíváncsiságon túl.
Beszélek, felelek, egyrészt mert megegyeztünk, másrészt mert ezen nem volt mit titkolnom. Figyeltem közben az arcát, hogy le tudok-e róla olvasni bármit, tetszést, szimpátiát, ellenérzést... Ám egyelőre úgy tűnt, hogy csak mérlegel, talán felmér, nem tudom, minden esetre bármiben le mertem volna fogadni, hogy mindent megjegyez.
Következő kérdése már fogósabb volt, nem is tudtam rá egyből válaszolni, a szemöldökömet ráncoltam, az evőeszköz pedig lekerült a kezemből a tányérra.
- Kihívás lenne és a növekedés mértékétől függően csappanna meg a hatékonyságom - feleltem végül komolyan, megfontolva minden szót. Anchorage ilyen tekintetben még tökéletesen kezelhető volt így is, hogy nincs szervezett falka vagy rendszer, de ezt növelve... megsokszorozódna annak az esélye, hogy elkerülik dolgok a figyelmem, kisiklanak farkasok a látóteremből és így tovább. Az a "baj", hogy szerettem tisztességgel végezni a munkám, éppen ezért nem kacsintgattam sohasem terjeszkedés felé. Tudom, vagy legalábbis tudni vélem, mekkora az egészséges területméret és populáció nagyság egy ilyen "rendszer" esetében. Ha nagyot nőne, egyszerűen szétesne.
- Ennek is megvan az előnye, tovább beszélgetünk - mosolyodtam el könnyedén. Engem nem feszélyezett, főleg így, hogy lassan sikerült magam túltenni a kaja okozta első sokkon.
- Hát ezek után egy kicsit tartok tőlük - nevettem félig kényszeredetten, ahogy beharangozta a nagy változásokat. Az ilyesmit eddigi tapasztalataim szerint soha semmi nem jó követte még. - Szükségszerűnek tartom őket egyébként. Az pedig, hogy jók vagy rosszak, végérvényesen úgyis mindig a hosszútáv dönti el, úgyhogy ennyiből utálom őket, főleg ha tudom, hogy rengeteg minden áll az én döntésemen is. Nem futok el előle és meghozom a nehéz döntést is, ha kell, de egyáltalán nem szeretem.
Részben az Örökítésnek, részben Anatole nevelésének hála elég keményen munkál bennem a kötelességtudat, ami nagyon sok mindent képes felülírni bennem, ugyanakkor a saját határaimmal is tisztában vagyok. Azzal is, hogy mi az, amit már a kötelességtudat sem képes áttörni bennem. A tizenöt évvel ezelőtti magánéleti tragédia eléggé megrengetett, némileg önzőbbé is tett.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sura
Szellem
avatar

◯ Kor : 836
◯ HSZ : 338
◯ IC REAG : 354
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Közös Helyiségek // Szer. Okt. 21, 2015 7:05 pm

- Az is lehetséges. -adok igazat neki, lehet, nem fáradtam volna ilyen terülj-terülj asztalkámmal, kapott volna némi aprósüteményt meg egy pohár vizet - maximum egy kávét - aztán ment volna a vallatás egyenes adásban. Szerintem még kislámpát is sikerült volna keríteni hozzá.
Az alku megköttetett, így aztán figyelmesen hallgatom minden szavát, rezdülését, miközben én sem vagyok rest tovább kérdezgetni, hátha sikerül dűlőre jutnom vele. De csak nem akaródik, ettől függetlenül azért még jól szórakozok a véleményei hallgatásával.
- Az tény. De egy nagyobb terület és nagyobb populáció irányítása értelemszerűen némi átszervezést és más vezetést kíván. Mondjuk mint ha Washington városvezetését hasonlítanánk Amerika kormányzásához. -mondhatnánk, hogy annyi különbséggel, hogy itt egyedül vagy. Többnyire.
- Ez is igaz. -bólintok annak kapcsán, hogy tovább beszélgetünk, valahol azért bizakodásra ad okot, hogy így vélekedik, és nem feszélyezi a tudat, vagy érinti negatívan. A kényszeredett nevetésére meg... én is hasonlóképp reagáltam, mert kínos vagy sem, de magam is hasonló érzésekkel viseltettem a ránk váró feladatok iránt.
A kifejtésére csak elmosolyodtam, magam is így láttam a dolgot, legalábbis ha az evolúciót nézzük, akkor mindenképp igaz volt. Ami pedig nagyban igaz, az kicsiben is működni szokott a természet törvényei szerint.
- Azt hiszem, egyelőre eleget hallottam. Biztosra veszem hogy később, vagy esetleg  máskor még úgy is folytatni fogjuk. - vagy mondhatnám akár azt is, hogy szívemből szólt, köszönjük a megjelenést, majd telefonon tájékoztatom 3 munkanapon belül. Mivel amúgy is épp végeztem az étkezéssel, csak arrébb pakoltam a tányéromat, hogy ne legyen útban, ellenben ha ő még nem végzett, nem siettettem. Megvártam őt is.
- Szóval... Arra vagy kíváncsi, hogy miért fontos nekem mindez, igaz? -dőltem kissé közelebb az asztal fölé, mint ha épp valami üzleti tárgyaláson lennénk - Azért, mert ugyanazt a vérvonalat erősítjük. Mert segítségre van szükségem, és ehhez próbálom megtalálni a legmegfelelőbb embert, eddig te is az esélyesek között vagy. Mert a közeljövőben egy olyan döntést kell meghoznom, ami több százak, ezrek életére lesz kihatással. -kezdtem a felvezetést, hagyva egy kis hatásszünetet, hogy ne veszítse el a fonalat közben - Mert közelebbi kapcsolatban állunk egymással, mint azt gondolnád. Azt mondtad, hogy sajnáltad, hogy fiatalkorodban már nem találkozhattál Anyánkkal... -hogy mennyire furcsa még ennyi évszázad múltán is külső szemlélőként beszélni magamról!
- Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy mégis volt hozzá szerencséd? Többször is? -ha már a kettőt többnek vehetjük, ezen csak nem állunk le kukacoskodni. Ismét várok néhány pillanatot, kezdi-e kapizsgálni lassan, hogy hová tart a beszélgetés fonala, vagy rájött-e már esetleg?
- Tudtad, hogy vénás vagy artériás sérülés esetében akár néhány percen belül is elvérezhet a sérült? - Az asztalon pihenő, eddig érintetlenül heverő késhez nyúltam, majd miközben az alkaromhoz illesztettem a pengéjét, tovább magyaráztam.
- Elsősorban függ, hogy pontosan melyiket és hol éri a roncsolódás. -és mellé a pulzusszám, vérnyomás, testhelyzet, meg millió egy s más apróság, de most nem ezen van a hangsúly. Egy határozott vágás, és a karomból máris élénkvörös forrásként buggyant elő a vérem a szinte csontig hatoló vágásból, ám mielőtt az alatta egyre növekvő vértócsa elérhette volna egyáltalán az asztal szélét, hogy vízesés módjára lebucskázzon a mélybe, Solomon szeme láttára zárult össze a seb, alig néhány másodperc lefolyása alatt. Biztosra veszem, hogy hasonlóan gyors regenerációt még nem volt szerencséje korábban látni - vagy akár tapasztalni. A konyharuháért nyúltam, hogy amíg feldolgozza a látványt, addig makulátlan tisztaságúra törölgessem a vágóalkalmatosságot, majd a konyharuhával ráfogva a pengéjére, markolattal nyújtottam felé, ha pedig nem lett volna ebből egyértelmű, hogy mit is várok tőle, akkor szavakkal is segítettem neki.
- És most te jössz. Ejts olyan sebet magadon, ami látványosan hosszabb idő alatt regenerálódik. -adtam ki az utasítást, hisz még sem vártam tőle, hogy teljes mértékben kövesse a példámat, hisz részéről sokkal hosszabb gyógyulási idővel járt egy ilyen apró seb eltüntetése is.
- Bízz bennem. -feleltem földöntúli nyugalommal, s ha eddig nem vette volna el, úgy elé helyeztem a kést, jómagam pedig türelmesen várakoztam, hogy teljesítse a különös kérésem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 333
◯ HSZ : 110
◯ IC REAG : 100
◯ Lakhely : Anchorage

Re: Közös Helyiségek // Szer. Okt. 21, 2015 7:38 pm

Igazat kellett neki adnom a strukturális átrendezésben, ugyanakkor arra is rá kellett jönnöm, hogy nekem az már valószínűleg túl macerás lenne és inkább maradnék a beváltnál, megszokottnál. Kényszerhelyzetben persze teljesen más a leányzó fekvése, éppen ezért kerültem gőz erővel a kényszerhelyzeteket.
Amikor közli, hogy egyelőre elehet hallott, készségesen táram szét a karjaim, hogy rajtam ugyan nem fog múlni, legalábbis a mostani állás szerint. Ugyanakkor megugrott a kíváncsiságom is, mivel ezek szerint ő következett a feleletadásban, de erre nem kellett külön felhívnom a figyelmét, tudta ő is. Eszem ágában sem volt sürgetni, bár tény, hogy szépen felcsigázott és szerettem volna mindent és azonnal megkapni. Ennek ellenére nyugton ültem, csendben vártam és hallgattam, csak kérdésére biccentettem.
Segítség kell neki, én is az esélyesek között vagyok... összehúzott szemmel hallgattam és próbáltam valami egészet, kézzelfoghatót kialakítani magamban, de túl sok volt még így is a kérdőjel, így puszta spekuláción túl nem sok mindenre jutottam. Kénytelen voltam tovább várni, miközben finom nyugtalanság fészkelte belém magát. Nem nyugtatott meg a jövő, az, amelyikről el-elhintett dolgokat, megjegyzéseket. Vészterhesnek tűnt, rettentő közelinek, úgy éreztem, bármi is legyen az, nem vagyok rá felkészülve - egy kicsit sem, hiába vagyok már túl jócskán a háromszázadik farkasévemen is.
- Kizárt - vágtam rá egyből. - Akkor már nem volt ezen a vidéken, amikor engem beharaptak, Anatole még látta, de én egyszer sem. Azóta meg több száz év telt el, kizárt, hogy még életben legyen - közöltem nem kényszeres tagadásként, sokkal inkább ésszerűen. Nem élünk annyit, hogy ez lehetséges legyen, azok között az inuitok és indiánok között viszont ő nem volt ott, akikkel találkoztam, méghozzá többször is.
Felvontam a szemöldököm a hirtelen és számomra érthetetlen témaváltásra. Ez honnan jött? Csak pislogtam, megráztam a fejem és vártam, hogy ebből mégis mit akart kihozni, mi köze lehetett mindennek a jövőhöz, hozzá, a feladatához, Anyánkhoz. Véna-balhé volt készülőben, lesz egy új vírus, ami ellen a vérfarkaslét sem véd meg és csak kivéreztetéssel lehet védekezni?
Érdeklődve figyeltem, ahogy sebet ejtett a karján, s amíg végigfuttattam magamban a lehetőségeket, hogy mi a fenét várhat (hívjak mentőt, állítsam el én a vérzést?), addig a seb egyszerűen eltűnt. Pislogtam párat. Biztos bűvész. vagy Illuzionista, mert éreztem a vér illatát, élesen, elevenen... Kizárt, hogy ez csak úgy eltűnjön. De mondta, hogy ő is az Új Élet ágához tartozik és nem éreztem hazugságot a szavaiból. Illúzió? Mi a fene ez?
Amikor megszólalt, úgy néztem rá, mintha kábulatból térnék magamhoz. Ha ez regeneráció volt, akkor a leggyorsabb, amit valaha láttam. Anatole nem gyógyul így, pedig ő aztán tényleg vén róka a szakmában és - eddig - ő volt a legjobb, akit csak ismertem. Jócskán benne is járt a korban, ez a nőstény viszont messze nem tűnt olyan idősnek, sem kinézetre, sem korban.
Bízzak benne... jó vicc. Mégis volt benne valami, ami arra sarkallt, hogy engedelmeskedjek. Engedelmesség... a tarka farkas diktálta bennem, a Tökéletlen, hogy hajtsunk fejet az akaratának, mintha többet tudna nálam. Furcsa volt, nem értettem, miért reagált így, mert eddig ilyesmit senki közelében sem produkált, legfeljebb Teremtőnk mellett.
Nem, Jyotsana, benned (még?) nem bízok, de a Tökéletlenben igen.
Felvettem a saját, még nem használt késem és csuklótól könyékig felhasítottam a bal karom, a vágás nekem is a csontomig hatolt, a vérem kifröccsent és bő patakokban indult meg, a seb pedig egyáltalán nem úgy gyógyult, mint neki. Az övéhez képest az enyém mintha egy lassított felvétel lett volna, nagyon gyorsan szivárgott belőlem az Élet, én mégsem ezt figyeltem. Tudtam, mivel játszok, mégsem estem pánikba, csak merőn néztem a nőstény szemébe, felhasított karom kettőnk között, szinte kihívóan, orromat saját vérem szaga facsarta. Vártam. És most? Most mi lesz, Jyotsana, mi lesz, Tökéletlen?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sura
Szellem
avatar

◯ Kor : 836
◯ HSZ : 338
◯ IC REAG : 354
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Közös Helyiségek // Szer. Okt. 21, 2015 9:36 pm

Képzelem, hogy sikerült meglepnem azok után, hogy nagy kérdésáradattal "ijesztgettem", erre egyik percről a másikra rekesztem be a faggatózást. Van ez így, úgy tűnik, a korral jár ez is, vagy csak a Denaalival való találkozást viselt meg jobban a kelleténél, és azért lettem ilyen hangulatember.
Sorra osztom meg vele az információkat, melyek így, a "kulcsinfó" nélkül talán kissé sutának és érthetetlennek tűnnek, de ha egyszer addig is eljutunk és újra végiggondolja őket, akkor minden bizonnyal helyre kerül számára a kirakós minden darabja, sőt... fogadni mernék, hogy kérdése is lesz bőven.
Értékeltem a fegyelmezettségét, mondhatni üdítően hatott ez a változatosság azok után, hogy a Fairbanksben lévő leszármazottaim milyen hamariak és türelmetlenkedőek tudtak lenni. Csak figyeltem a rezdüléseit, vonásait, hogy vajon mikor kezd összeállni benne a kép, amikor pedig heves ellenkezésbe kezd azzal kapcsolatban, hogy találkozott volna a vérvonalának fejével, csak elnézően mosolygok rá, de nem cáfolom egy szavát sem, mert... Igaz, amit mond, legalábbis, hogy akkoriban már rég nem voltam a kontinensen. De ki beszélt itt a múltkor, amikor most is itt ülök vele szemben?
Inkább témát váltok, másik irányból közelítve, mert tény, ha teljesen ledobom magamról a pajzsot és a magam bő nyolcszáz évének roppant energiáit rázúdítom, azzal elsöprő sikert aratnék meggyőzés terén, de inkább a kevésbé megterhelő módját választom a prezentálásnak - ezzel egyúttal számos új tulajdonságát megismerve. Mennyire erős a hitében, a bizalmában, vagy épp mennyire kapcsol gyorsan szokatlan helyzetekben?
Sebet ejtek a karomon, vénát vágva, ami néhány pillanaton belül teljesen el is tűnik, s csupán az asztalon és terítőn álló vértócsa állít emléket annak, hogy valaha is megvágtam volna magam. Látom az értetlenségét, s épp ezért nem is pazarolom felesleges szavakra az időt, csupán őt is hasonló tettre utasítom. Hezitál, látom rajta, az arca rezdüléseiből, ám hogy végül mi okból tesz eleget a kérésemnek, nem tudom pontosan - tán nem is számít, a lényeg, hogy megtette. A hűvös acél a húsba mélyed, s a következő pillanatban már orromba is kúszik a vérének jellegzetes, fémes szaga.
Csak egy pillantást vetek a sebre, ellenőrizve, hogy eleget tett a kérésemnek a súlyosságát illetően, így aztán nincs más hátra részemről, mint egy pillanatra lehunyni a szemem és koncentrálni, körülölelni az energiáimmal, kiterjeszteni felé, adni belőle és eggyé válni, hogy mire kinyitom a szemem, már ő is az enyémhez hasonlatos sebességű regenerációt produkálhasson. Ha a szemének nem is hitt, most a saját bőrén tapasztalhatta azt, amit manapság csak igen kevesekkel voltam hajlandó megosztani.
- Érted már? -kérdeztem az ősi nyelvünkön, miután teljesen összeforrt a seb a karján, és már csak némi enyhe pír, és az asztalt borító vértócsa utalt arra, hogy mi is történt itt percekkel ezelőtt. Ha azonban még mindig nem állt össze benne a kép, nem húztam tovább az agyát időt.
- Tőlem származik az erőd, Anatole és a kölykeid ereje, az egész a vérvonalunk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 333
◯ HSZ : 110
◯ IC REAG : 100
◯ Lakhely : Anchorage

Re: Közös Helyiségek // Szer. Okt. 21, 2015 10:13 pm

Megteszem, amire kér, utasít, teljesen mindegy, minek nevezzük ezt. Belső késztetés hajt, aminek nem mondok ellent, mert hatalmasabb és erősebb nálam, én pedig éltem már annyit, hogy tudjam, hallgathatok rá. Felhasítom a karom, nem sürgetem a szemlélődésben, a légzésemre koncentrálok, hogy egyenletes maradjon és ne essek még véletlenül sem pánikba, akkor gyorsabban fog elfolyni az utolsó csepp is, esélyt se hagyva, hogy B tervvel rukkoljak elő, amennyiben épp az előbb ejtett pofára.
Nos, a pofámmal mindössze annyi tett, hogy leesésre késztette.
Láttam, éreztem mindent, tökéletesen a tudatomnál voltam, mégsem voltam képes felfogni, ami történt. Az energia maga volt a megnyugvás, a gyógyító erő, amit eddig csak magamban, sosem körülöttem éreztem, mert a farkasom sajátja volt, Mártírtól pedig eddig még nem kellett segítséget kérnem. De ő nem Mártír, nekem pedig a lélegzetem is elakad, ahogy a gyógyulásomat felgyorsítja. Hallottam már erről. Tudom, mi ez, mégis tökéletesen felfoghatatlan, kábult döbbenetemben pedig még erőteljesebben ér a letaglózottság, ahogy az ősi nyelven szól. Értem, amit mond, habár beszélni nem beszélem ezt a nyelvet, de nem is a jelentés késztet hátrahőkölésre.
A leghevesebb reakció, amit röpke ismeretségünk alatt eddig produkáltam neki: elrántottam félelmetes sebességgel begyógyult karom és olyan hirtelen álltam fel, hogy a szék hangosan koppanva vágódott hanyatt. Hátráltam tőle pár lépést, miközben úgy meredtem rá, mintha nem tudnám eldönteni, hogy én őrültem meg vagy ő?
Tiltakozni akartam, ugyanúgy, mint amikor közöltem, hogy én bizony soha az életben nem találkoztam még Anyánkkal. Anyánk... hát neki nem Anyja. Kinyitottam a szám, majd becsuktam, ezt ismételgettem nem is tudom, hányszor, miközben a normális légzés is tökéletesen befuccsolt. Kapkodva szedtem a levegőt, ziháltam, és a feltódult friss ismeretek mind ott ropták a fejemben az őrjítő táncot. Ez nem lehet. Lehetetlen!
És mégis a lábam megrogyott, fejem leszegtem, mintha láthatatlan erő nyomna, szegezne a földhöz, ahogy féltérdre ereszkedtem előtte és a földet bámultam, mert nem éreztem méltónak magam arra, hogy rá emeljem a tekintetem. Sokkolt. Megnyikkanni se bírtam, mint egy Kölyök, aki életében először találkozik több száz éves farkassal. Csak hallgattam, miközben azonnal és feltétel nélkül behódoltam neki, a Tökéletlen a hátára heveredve kínálta legvédtelenebb pontjait, hasát, torkát, tegyen az Új Élet belátása szerint.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sura
Szellem
avatar

◯ Kor : 836
◯ HSZ : 338
◯ IC REAG : 354
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Közös Helyiségek // Hétf. Okt. 26, 2015 12:09 pm

Teljesíti a kérésemet, én pedig megosztom vele az erőmet, lerántva ezzel a leplet a titkomról, amiről csak keveseknek van tudomása. Szótlanul figyelem a reakcióit, rezdüléseit, a döbbenetét, a hitetlenkedését.
Még akkor is csak nyugodtan ülök a helyemen, amikor felpattan az asztaltól, és egy percre az is megfordult a fejemben, hogy lehet, most jutott el arra a pontra, hogy hanyatt-homlok meneküljön előlem - kár, hogy az ajtót sem lenne képes átlépni, ha én azt akarnám. Végül aztán úgy tűnik, csak maradt, de hogy saját elhatározásból, a farkasa motiválására, vagy épp a félelem bénította meg a lábait, abban magam sem vagyok biztos, ellenben amikor a földre borul, hogy kérés nélkül is behódoljon előttem...
Ekkor jött el az idő, hogy felkeljek a székemről, és lassú, ráérős léptekkel sétáljak oda hozzá, némileg lentebb engedve a pajzsomat, felfedve valamicskét abból az erőből, ami eddig mögötte rejtőzött, egy átlagos, idős vérfarkas álcája mögött. Nem, kap teljes bemutatót belőle, hisz tudom, milyen megterhelő lenne még számára is, csupán mézes madzagként húzom el az orra előtt, hogy tudja, több ez, mint ami elsőre látszik belőle.
Mellé érve a kezem a lehajtott fejére helyezem, mintegy áldásom adva rá, közben pedig a farkasom is a meghunyászkodó leszármazottja fölé magasodva fejezi ki elégedettségét a gesztus kapcsán. Hisz van annál örömtelibb sikerélmény, mint amikor valaki úgy fejezi ki tiszteletét és hódol be nekünk önszántából, hogy kényszeríteni sem kell.
- Kelj fel, gyermekem. - veszem el végül a kezem és lépek hátrébb, hogy ezúttal emberi valójában is jobban megnézhessem magamnak.
- Nem kell tartanod tőlem. Amíg nem adsz rá okot, és eddig nem adtál. - szólaltam meg. Azt sejtettem, hogy ennyivel nem fogom tudni visszahozni a korábbi, kötetlenebb légkört ami köztünk volt, de azt sem akartam, ha ezentúl folyamatosan ilyen karót nyelten viselkedne a jelenlétemben. Nem vagyok én hozzászokva az ilyesmihez...
- Most, hogy már tudod... van bármi kérdésed, amire szeretnél választ kapni? Akár a korábbiak fényében, vagy bármi más kapcsán? - szólaltam meg végül, hisz gondolom, akad... mást nem akkor, ha túlteszi magát a kezdeti sokkon. Miután ő is oly szívélyesen válaszolgatott nekem, azt hiszem, erre bőven rászolgált.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 333
◯ HSZ : 110
◯ IC REAG : 100
◯ Lakhely : Anchorage

Re: Közös Helyiségek // Kedd Nov. 03, 2015 11:33 pm

Nem mertem elhinni mindezt, mégis a Tökéletlen biztossága semmi kétséget sem hagyott. Egy pillanatra megdermedek, ahogy kezét a fejemre teszi, magatartásom viszont rendületlenül megadásról, hódolatról árulkodik. Ésszel még nem értem fel, ahhoz túl megdöbbentő volt, de éreztem minden porcikámban, energiáiban... Ha ezt elmesélném Anatole-nak, biztosan megkérdezné, hogy mégis mennyit ittam, vagy mióta tud egy nőstény ennyire megvezetni.
A felszólításra azonnal engedelmeskedek, amint hátrébb lépett, s bár utálom, de nem tudom leplezni csodálatom, csodálkozásom és döbbenetem. Pedig igazán jó pókerarcot fejlesztettem ki az évszázadok alatt, mégis mintha megint Kölyök lennék, aki épp csak belekóstolt ebbe az életbe.
Szavaira gépiesen biccentettem. Készséggel elhittem, soha nem lett volna pofám megkérdőjelezni, amit mond. Hogy van-e kérdésem? Csak az akadt, de hirtelen annyi lett és annyira egyszerre akartam feltenni mindet, nehogy akár egyet is elfelejtsek, hogy végül csak tátogtam párat, mint egy partra vetett hal. Zavart mosolyra szaladt a szám, majd hatalmasat sóhajtottam és szinte visszarogytam a székre. Nő jelenlétében nem illik ülni, amíg az áll, tudom, de ez még mindig kevésbé kínos, mintha mondjuk összecsuklanék.
- Ho-hogyan? - Megköszörültem a torkom, hogy némi határozottságot préseljek hangomba. - Azt hittem, már nem élsz. Hiszen... akkor te most több mint nyolcszáz éves vagy! És... nem is inuit. Anyánk Nevére... vagyis a Te nevedre... -Elhallgattam és megdörzsöltem az arcom. Ezt nem két perc alatt fogom megemészteni. Tekintetem úgy járt ide-oda a kitett étel és a lepakolt evőeszközeim között, mintha azok többet tudnának, mint én, vagy segíthetnének bármiben is. Még mindig felszínesen szedtem a levegőt és a pulzusom is valahol az egekben járhatott.
- Csak Te élsz, vagy a többi is? Ó, a francban, magázzalak... magázzam inkább? - Tökéletesen megborított bennem mindent. - És a változás, meg ami miatt volt ez a vacsora és a kérdések. - Keres valakit. Nincs konkrét személy, inkább talán csak paraméterek, hogy mit várna el. - Sajnálom, kicsit sok volt ez így egyszerre...
Ha hajlamos lennék rá, biztosan infarktust kaptam volna most.
- Gondolom nem kéne reklámoznom ezt az egészet. - Logikusnak tűnt, elvégre ha annyira publikus lenne, akkor eleve nem adja el magát négy évszázadosnak. Nekem meg felfedte magát. - Miért? Mármint... hatalmas megtiszteltetés, de mivel szolgáltam rá erre? - El sem tudtam mondani rendesen, mekkora szó volt ez az egész nekem. Minden történet és vérvonalra vonatkozó információ ott zsibongott a fejemben, a középpontjuk vagy inkább a forrásuk pedig itt állt előttem, én pedig tökéletesen le voltam még mindig taglózva. Az agyam szerette volna mindezt elutasítani, de nem lehetett.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sura
Szellem
avatar

◯ Kor : 836
◯ HSZ : 338
◯ IC REAG : 354
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Közös Helyiségek // Csüt. Nov. 12, 2015 11:48 am

Nos, igen, őszintén szólva, valami ilyesmire számítottam... a többség hasonlóan szokott reagálni, amikor megtudják, kivel is állnak szemben valójában, igaz, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ahogy telnek-múlnak az évtizedek, századok, egyre kevesebb az ilyen személy. És egyre nagyobb a rácsodálkozás, hogy hogyan lehetséges mindez?
- Nyolcszázharmincnégy, egészen pontosan. - javítottam ki a szavait mosolyogva, nem mint ha olyan sokat számítana ilyen távlatokban az a pár év ide vagy oda...
- Szükség volt valamiféle álcára, hogy képesek legyünk elvegyülni az átlag halandók között. - kezdtem bele, hogy megválaszoljam a kérdését. Még manapság is megbámultak egy-egy negroid vagy mongoloid rasszba tartozó embert ha olyan helyen fordul meg, ahol ezek nem jellemzőek, például Európa északi és keleti részein... Vagy például itt, Fairbanksben. Képzelheti, hogy az 1500-as évek Európájában milyen feltűnést kelthettünk volna, ha indián testben lépünk partra. Esélyesen hajóra szállni sem engedtek volna...
- Másfelől azt hiszem, bátran állíthatom, hogy sokkal nagyobb igénybe vételnek van kitéve a testünk, mint a legtöbb vérfarkas esetében, természetes, ha idővel teljesen "elhasználódik", ha szabad így fogalmaznom. - mint egy túl sokat hordott és nem kímélt ruha, hisz ha úgy nézzük, számunkra ezek az idegen testek tényleg valami hasonlót jelentettek, csupán egy tartály, a lelkünk aktuális hordozója, amit bármikor lecserélhetünk.
- Egyébként az őrzők közbenjárásának köszönhető. - adtam választ végül megválaszolva a hogyan kérdését is, nem csak a miérteket. Arra azonban, hogy a testvéreim is élnek-e, nem válaszoltam, csupán egy sejtelmes mosollyal reagálom le. Nem szeretném kiadni a testvéreim titkát a beleegyezésük nélkül, azonban azt hiszem, így is kellően árulkodó lehet a reakcióm számára.
- Részemről, én nem ragaszkodom a magázáshoz. - hatalmaztam fel a tegezésre, amennyiben számára az kényelmesebb. Tekintve, hogy családi körben vagyunk, nem pedig üzleti megbeszélésen, akármennyire is indult úgy az ebéd, talán kényelmesebb is. Még ha elsőre talán kissé kényelmetlen, vagy fura lehet számára.
- Semmi gond. El tudom képzelni. - mosolyogtam elnézően a szabadkozása hallatán, ahogy elléptem tőle, visszaülve a székemre, a következő kérdésre pedig szótlanul bólintottam.
- Értékelném, ha megőriznéd a titkomat. Okkal nem azt a nevet használom, amit még a szüleimtől kaptam évszázadokkal ezelőtt... - utaltam burkoltan arra, hogy szeretném, ha továbbra is titok maradna a valódi személyem az ismerősei előtt.
- Mert szorít az idő. - vallottam be, majd rájöttem, hogy ez talán így nem egészen korrekt megfogalmazás, nem is vártam azzal, hogy finomítsak a szavakon - Pontosabban szólva, úgy tűnik, az időm a végéhez közeledik, én pedig szeretném hasznosan tölteni belőle azt, ami még hátra van. - válaszoltam, mert igen, részben ez is hangsúlyosabban játszott szerepet abban, hogy felfedtem magam. Hisz jó eséllyel, hamarosan úgy is meghalok, végleg... mit számít, ha eggyel több, vagy kevesebb leszármazottam előtt fedem fel magam? Pláne, ha ez a test hamarosan úgy is az enyészeté lesz, mondhatnánk, kincs, ami nincs, az információ a beavatott leszármazottaim számára...
És mint az Issumatar, aki az örökségemet őrzi, úgy gondoltam, megillet a tudás, pláne, hogy eddigi találkozásaink során sem okoztál csalódást. - magyaráztam tovább. Lehet, hogy ha nem így történt volna, akkor is felfedtem volna magam előtte, bár akkor az korántsem ilyen baráti keretek között zajlott volna, az is biztos.
- Valamikor meglátogatnálak Anchorage-ban a közeljövőben, amennyiben neked is megfelel. - közöltem, bár gondolom sejthette, hogy az udvarias formula ellenére is inkább volt kijelentés, mint engedélykérés részemről - Egyúttal pedig, a fellelhető közelségben lévő leszármazottainkkal is szeretnék találkozni. Elmondás alapján úgy tűnik, Anatole jól választott veled, és te is jó munkát végeztél, de a saját szememmel is megbizonyosodnék róla. - feleltem komolyan, várva, van-e bármi ellenvetése, így, hogy a téma előző felvetülése óta kicsit több információnak van birtokában.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 333
◯ HSZ : 110
◯ IC REAG : 100
◯ Lakhely : Anchorage

Re: Közös Helyiségek // Vas. Jan. 24, 2016 12:15 am

Nyolcszázharmincnégy... Ezt sokkal több idő lesz teljes egészében megemésztenem, mint amennyire elsőre gondoltam, s nagy eséllyel abban az időszakban az erdő rabja leszek, ott kevésbé háborgatnak. Álca, elvegyülés...
- Azt hiszem, ezt több, mint sikerre vitték.
Tovább hallgattam a testére vonatkozó magyarázatot, ami közben egyik döbbenetemből és ámulatomból a másikba estem. Elhasználódás, őrzői közbenjárás...
- Szóval a Protektorátus is tudja? - Ijesztő mindezek után belegondolni, hogy nem elég, hogy sejtelmem sincs, miképp nézhetnek ki a Testvérei, azt sem tudhatom, melyik velem szembe jövő farkas ismeri a létezésük titkát és áll esetleg olyan kapcsolatban vérvonala Alapítójával, hogy bármely pillanatban dögrovást hozza akár Anchorage városára, akár Fairbanksre, akár egész Alaszkára. Hirtelen félelmetesen apró, rettentő könnyen eltaposható bogárnak éreztem magam.
Minderre rátesz egy lapáttal az a sejtelmes mosoly, amit a Testvérei vonatkozó kérdésem kapcsán olyan könnyedén elejt. A maga bizonytalanságában biztos válasz. A többiek létezése mondjuk engem annyiból nem érintene érzékenyebben, mint az ő személye, hogy hozzájuk ilyetén módon semmi közöm. Mégis... van valami messzemenőkig hátborzongató ebben az eshetőségben.
A magázás elengedése csak egy leheletnyi oldás bennem, semmi több, mert ezt a gesztust is az egekig magasztalom magamban. Zavarodott, bizonytalan Kölyök módjára viselkedek, ami rettentő kínos, mégsem vagyok képes egyelőre érdemben úrrá lenni mindezen önkéntelen reakciómon.
- Értem, megőrzöm a titkod - biztosítottam, mintha legalábbis esküt tennék. Részemről így is volt. - Megtisztelsz a tudással, Anyám - hajtottam fejet mélységes alázattal, miközben valamelyest kifürkészhetetlen marad számomra idejének apadása, kiváltképp azok után, hogy beszélt a testek válogatásáról. Nem firtatom, látom gondterheltségét, s eddig is többet osztott meg velem, mint azt valaha álmodni mertem volna egy ilyen találkozás esetén. Ha méltónak ítél rá, később talán ebbe is beavat, s úgy érzem, most is elárulja, ami feltétlen szükséges.
- Ajtóm mindig nyitva áll előtted, Új Élet. Gyere, amikor csak szeretnél, örömmel fogadlak a Farkasok Svájcában - mosolyodtam el a csendes büszkeség halvány árnyékával szám szegletében. Az a város nekünk köszönheti, hogy az, ami. A benne élők nekünk, hogy nem köti őket falakrend és hierarchia. Ha más nem is marad, ez mindig bizonyítani fogja, hogy jól cselekedtünk a Teremtőmmel. - Remélem, a Kölykeim sem fognak csalódást okozni, velük pedig nevelésem. - Nem részleteztem, miképp és mikre tanítottam őket, amennyiben látogatást tesz, úgyis meglátja. Felesleges lenne eleve plusz elvárásokat támasztanom. - És amiben csak lehet, vagy úgy akarod, segítségedre leszek mindig, legjobb tudásom szerint, minden erőmmel.
Ennyit megígérhettem, ennyit megfogadhattam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6647
◯ IC REAG : 8460
Re: Közös Helyiségek // Vas. Jan. 24, 2016 1:21 am

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Sponsored content

Re: Közös Helyiségek //

Vissza az elejére Go down
 

Közös Helyiségek

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

 Similar topics

-
» Bárpult az első helyiségben
» Közös helyiségek
» Bárpult a hátsó helyiségben

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Lezárt Helyszínek :: Határ menti Nagybirtok :: Lakrész-