HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
AKTÍV KARAKTEREK
68 TAG 31 FÉRFI 37 NŐ
FAIRBANKSI FALKA
19 TAG 8 FÉRFI 11 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
17 TAG 7 FÉRFI 10 NŐ
ŐRZŐK
18 TAG 10 FÉRFI 8 NŐ
EMBEREK
5 TAG 2 FÉRFI 3 NŐ
VÉRVONALFŐK
9 TAG 4 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legszomorúbb:

...A Legjobb Bónusz:



írta  Daisy Corina Lacroix Yesterday at 7:52 pm
írta  Primrose Trevelyan Szomb. Nov. 18, 2017 11:58 pm
írta  Alignak Szomb. Nov. 18, 2017 11:36 pm
írta  Darren Northlake Szomb. Nov. 18, 2017 11:21 pm
írta  Darren Northlake Szomb. Nov. 18, 2017 2:34 pm
írta  Darren Northlake Szomb. Nov. 18, 2017 2:18 pm
írta  Wyatt L. Quinn Szomb. Nov. 18, 2017 11:06 am
írta  Darren Northlake Szomb. Nov. 18, 2017 10:21 am
írta  Celaena McDonald Szomb. Nov. 18, 2017 10:20 am
írta  Jackson Carter Pént. Nov. 17, 2017 10:42 pm
írta  Rocky Pént. Nov. 17, 2017 7:19 pm
írta  Zachariah O. Danvers Csüt. Nov. 16, 2017 9:15 pm
írta  Kyle Prescott Csüt. Nov. 16, 2017 8:43 pm
írta  Alignak Csüt. Nov. 16, 2017 8:06 pm
írta  Daisy Corina Lacroix Csüt. Nov. 16, 2017 11:33 am
írta  Daphné Seward Hétf. Nov. 13, 2017 9:12 pm
írta  Darren Northlake Hétf. Nov. 13, 2017 8:47 pm
írta  Darren Northlake Hétf. Nov. 13, 2017 8:45 pm
írta  Hannah B. Wilson Hétf. Nov. 13, 2017 8:34 pm
írta  Daisy Corina Lacroix Hétf. Nov. 13, 2017 7:57 pm
írta  Daisy Corina Lacroix Hétf. Nov. 13, 2017 7:19 pm
írta  Alignak Vas. Nov. 12, 2017 4:43 pm
írta  Destiny Maeve Bluefox Vas. Nov. 12, 2017 3:10 pm
írta  Corinne June Mouser Vas. Nov. 12, 2017 3:08 pm
írta  Catherine Benedict Vas. Nov. 12, 2017 9:35 am
írta  Hans Elfman Pént. Nov. 10, 2017 1:42 pm
írta  Rebecca Morgan Kedd Nov. 07, 2017 7:13 am
Darren Northlake
 
Jackson Carter
 
Primrose Trevelyan
 
Alignak
 
Daisy Corina Lacroix
 
Hans Elfman
 
Michael Cooper
 
Celaena McDonald
 
Rebecca Morgan
 
Rocky
 

Share | .


























 

 Jennifer hálója

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6688
◯ IC REAG : 8489
Jennifer hálója // Szer. Feb. 13, 2013 8:08 pm



A hozzászólást Alignak összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Jan. 21, 2017 5:46 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
avatar

◯ Kor : 133
◯ HSZ : 541
◯ IC REAG : 574
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválások: boka, alkar, csukló


Re: Jennifer hálója // Szomb. Márc. 09, 2013 1:12 pm

Oliiiii *-*

Nem kerülte el a figyelmemet, hogy az ő szívverése is szaporább lett, és ettől mosolyognom kellett, mert azt jelentette, hogy nem hagyom hidegen és nem csak az átélt dolgok váltották ki belőle. Persze akkor is lehetett volna ilyen reakciója, de ezt inkább számításba sem vettem, mint ahogyan semmi mást sem szoktam, ami nem olyan, mint én szeretném. Szerencsére a válasza azért valami egészen hasonló volt ahhoz, amit hallani akartam, úgyhogy a mosolyom vigyorrá szélesedett, és le sem vettem róla a tekintetemet egy pillanatra sem. Jóval vidámabbnak éreztem magam, mint néhány perccel korábban, pedig már akkor is a célegyenesben vergődtünk, úton kifelé. De most? Hát madarat lehetett volna fogatni velem, ha képes vagyok rá egyáltalán, a fájó tagjaim mellett. Megsúgom, most nem ment volna.
- Tényleg? Azt hittem, hogy te is kocsival… - szólaltam meg, miután odasimultam hozzá, és megindultunk az általam feltételezett helyes irányba. Mármint a bánya bejárata felé, és sajnos meg nem a Farkaslak irányába. Pedig már nagyon vágytam ám arra a forró fürdőre, a pizzáról már nem is beszélve! Igaz, hogy az elmúlt félórában teljesen megfelejtkeztem arról, hogy mennyire éhes vagyok, mert azzal voltam elfoglalva, hogy felküzdjem magam a meredek sziklákon, de mostanra a nagy izgalmak után már ismét korgott a gyomrom, és már nagyon csábítónak tűnt a vacsora gondolata. Igazából annyira elveszítettem az időérzékemet, hogy azt sem tudtam, hány óra lehet. Valószínűleg este tizenegy minimum, ha nem múlt már el az is. Akkor pedig nem tudom, hogyan lesz pizzánk, mert ha minden igaz, csak addig lehet rendelni. Minő szívfájdalom!
- Igen – vallottam be őszintén. Megfordult ugyan a fejemben, hogy elviccelem már megint, de tény, hogy kezdtem megfagyni lassacskán, és volt egy sanda gyanúm, hogy Olen sem volt sokkal jobb állapotban. Egyből rosszul is éreztem magam, hogy ő motorral fog jönni, én meg a meleg és fűtött kocsiban, de hát nem fért volna be a járgánya, ő meg szerintem nem szívesen hagyta volna itt, akár reggelig sem. Meg tudtam érteni, én is féltettem a dolgaimat, főleg az ilyen elhagyatott helyeken. Ha a betolakodóknak kedvük támad éjszaka kirándulni, méghozzá errefelé, akkor elég árulkodó bizonyíték lett volna arra, hogy van aktivitás a bányában, méghozzá kizárásos alapon a mi részünkről.
- Azon gondolkozom, hogy nem tudom, mit szólnának, ha nem a semmi közepén lennénk, hanem a városban sétálnánk ki… - erre elmosolyodtam, és felpillantottam Olira, aki idő közben próbálkozott felmelegíteni. Nem mondom, hogy sokkal jobb volt, de azért jól esett, hogy dörzsölte a karomat, mielőtt jégkockává avanzsálnék itt hirtelenjében. Nem volt valami kecsegtető a jövő, ha a nagyon hamarosan nem érkezünk meg oda, ahová sejtem, vagy esetleg teljesen más irányba indultunk el. Igaz, hogy farkas vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen érzéketlen az időjárás viszontagságaira, vagy esetleg halhatatlan. Milyen jó lett volna, ha lazán sétálgathatok pucéron, amikor csak kedvem szottyan hozzá, mert abszolút nem hatol át a bőrömön a hideg!
Nemsokára már én is megláttam a motort, nem sokkal azelőtt, hogy szóvá tette volna a hasonló tapasztalatait. Egy kisebb szikladarab esett le a szívemről, hogy legalább a tájékozódó képességem visszaállt a normálisra, és helyesen tippeltem meg, hogy hol is lehetünk pontosan. Így talán már nem is lesz olyan nehéz visszatalálni oda, és talán egy új járatot is csinálhatunk ebből a szerencsétlen balesetben, afféle menekülő utat. Csak rendesen ki kellett alakítani odabent, hogy ne legyen olyan veszélyes, mint amilyen most volt, és már kész is! Ezt holnap majd mindenképpen el kell újságolnom Darrennek, ha már nem fogok annyira haragudni rá, mint most, és túléli Olen bosszúját is. Tudtam ám, hogy ő sem akarja igazán megverni, de reméltem, hogy valamit azért mégis fog tenni vele, én pedig simán páholyból nézhetem végig.
- Én egy kicsit arrébb… - böktem kezemmel az ellenkező irányba. Már alig vártam, hogy beüljek, és beindítsam a fűtést. Az a szerencse, hogy úgy gondoltam, úgysem jár erre senki ilyenkor, és nem fogják elvinni, mert a ruháim helyett benne hagytam a kulcsot az escaladeben, ahogyan az összes többi értékemet is. Magamon kívül semmi mást nem vittem le, lévén, hogy a telefon sem működne, ahogy másnak sem venném hasznát. Áldottam jelenleg az okos kis fejemet, különben vissza kéne menni oda, a nagyon közeli jövőben. Nem mintha nem tudtam volna, hogy a bátyámat amúgy is vissza kell majd vinni, de reménykedni még szabad, nem?
Hirtelen én sem fogtam fel, hogy a kezek a csípőmre kalandoztak, mert kezdett annyira természetessé válni az érintése, hogy nem kapcsoltam egyből. Sőt, automatikusan még léptem is felé egyet, és a mellkasom már kis híján az övének ütközött, amikor ő észbe kapott, és elhátrált egy egészen kicsit. Csalódottság telepedett rám, bár nem vészesen nagy, és csak a fejemet billentettem oldalra. Megszoktam, hogy a férfiak mindent megtesznek a figyelmemért, és nem ritkán meg is verekednek egymással értem egy-egy verseny során, de Olen más volt, és úgy sejtettem, hogy pontosan ezzel sikerült kivívnia a valódi figyelmemet.
- Hozzám! – bólintottam immár mosolyogva. – Ha még lehet, akkor út közben megrendelem a pizzát, ha már késő van, akkor meg összeütök én valamit – ajánlottam fel, és megvontam a vállaimat. – Milyet szeretnél? – érdeklődtem a pizzát illetően, mert egyébként fogalmam sem volt, hogy mit szeret. – Igazából fogalmam sincs, hogy hány óra van, teljesen elveszítettem odalent az időérzékemet – húztam el a számat kelletlenül. Nem éreztem cikinek, hogy ezt bevallottam, mert szerintem ő is hasonlóképpen lehetett ezzel. Ha nem, akkor viszont nagyon szerencsésnek mondhatja magát, mert borzasztóan rossz, ha nem tudja az ember, hogy mennyi időt töltött el a pokolban.
Vele együtt tettem meg az utolsó métereket, amik elválasztottak a motorjától bennünket. Már ismertem, úgyhogy nem csodáltam meg álmélkodva, mert már korábban is megjegyeztem, hogy szép darab. Helyette minden figyelmemet ő élvezhette ki, ugyanis egészen közel álltam hozzá, és kerestem a tekintetét. Mikor felém hajolt, csak beletúrtam a hajamba azzal a kezemmel, ami kevésbé sérült meg, majd ugyanazzal a motorra, a másikkal pedig az ép vállára támaszkodtam, és odahajoltam hozzá.
- Ki ám! – szemeim kacéran villantak meg, és a zöld mellé némi sárga fény is társult, mikor a farkasom az övét kezdte vizsgálgatni. – Csak óvatosan, oké? – azzal odahajoltam, de csók helyett csak egy puszit nyomtam az ajkaira. – Ha lehet, kerüld a város forgalmasabb részeit, otthon találkozunk! – azzal mosolyogva elhátráltam tőle, és ha ő elindult, akkor én is megközelítettem a kocsimat. Ahogyan vártam, nyitva volt, és csak arra várt, hogy betegyem a kis fenekemet. Istenem, szegény milyen mocskos lesz majd, de semmi baj, majd kitakaríttatom szépen! Meg is simogattam a kormányt, mielőtt beindítottam volna a motort, és ezzel együtt a fűtést is. Kellemesen ellazultam, még egy kicsit el is álmosodtam, de már sokkal jobban éreztem magam, mint odakint, ahol elgémberedtek a tagjaim. Mikor láttam, hogy még csak fél tizenegy van, megkönnyebbülten sóhajtottam, és rendeltem egy pizzát magamnak, meg egy olyat is, amit Olen mondott nekem. Mire elértem a Farkaslak elé, már teljesen kiolvadtam, a vacsora úton volt, és teljesen elégedettnek éreztem magamat az este további alakulása miatt.
Kiszálltam, és megindultam befelé, és reménykedtem benne, hogy már Oli is megérkezett. Meg kellett, hogy érkezzen, úgyhogy szereztem egy plédet a nappaliból, amit magamra tekertem, majd megtettem a saját kis lakrészem felé vezető utat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Olen Nacrosh
Renegát
avatar

◯ Kor : 192
◯ HSZ : 347
◯ IC REAG : 372
◯ Lakhely : Észak

Re: Jennifer hálója // Hétf. Márc. 11, 2013 9:41 am



Pillantásom fáradtan kúszott fel Jenny arcára, ahogy a megrendelésről beszélt. Szívem szerint közöltem volna vele, hogy majd én intézkedem, elvégre én hívtam meg, de csak egy szaggatott sóhajra voltam képes, és egy beleegyező mosolyra.
- Mindegy milyen. A lényeg, hogy sok sajt legyen rajta. - vigyorodtam el kellemesen. Valójában tényleg nem vagyok válogatós, viszont a sajtot minden mennyiségben szeretem, talán épp ezért is van az, hogy bármit is rendelek, amihez dukál, a fele csak mozzarella, füstölt sajt, és minden más...
- Ha ez megnyugtat, én se tudom mennyi lehet az idő. Bár, ahogy elnézem... - emeltem fel tekintetemet az égre. - Tíz múlhatott. - nem vagyok csillagász, sem kalandor... de még csak egy kicseszett mágus sem. Mindenesetre jó ideje élek a hold alatt ahhoz, hogy nagyjából meg tudjam állapítani, hány óra felé járunk. Aztán lehet tévedek. Egyszerűen (fél)vállat vontam végül, miközben a motortáskába kezdtem el kutatni a kulcsom után. Nem épp praktikus megoldás, de nem akartam magammal vinni, lehet egy kósza megérzés volt, de most áldom az eszemet.
- O... - válaszoltam volna arra, hogy vigyázok magamra, helyette azonban röpke csókja zárta el szavaim útját. Ajkaimra könnyed, finom mosoly ült fel, fejemet elbillentve kicsit oldalra fürkésztem arcát. - Khm... oké. - nyögtem ki végül, majd a kulcsot a helyére vágva, beindítottam a Vypert. Hangos izzásba kezdett, szinte zene volt füleimnek.
- Meg lesz, mami. - nevettem fel halkan, elfogadván az "utasításait", ezt követően pedig a fejemre vágtam a bukósisakot, és elrúgtam a motort a helyéről. Még intettem felé, megpöccintve a sisak szélét, aztán már csak némi porfelhő maradt utánam.
Az országútra kiérve felcsikorogtak a kerekek, "tüzes" heget égetve lenyomatként a betonra. Élveztem a száguldást, noha sokkal lassabban vettem be a kanyarokat, mint egyébként. Azért tartottam tőle, hogy a vállam félúton bemondja az unalmast, és mivel megígértem, hogy óvatos leszek, ezért jobbnak láttam ésszel hajtani bele a sötét vak világba. Nem voltak sokan az utakon, én pedig sikeresen láthatatlan tudtam maradni, tekintve, hogy egészen az út szélén pörgettem a motort.
A farkaslakhoz érve lassítani kezdtem, és bár több időbe telt ide érnem, mint általában, kivételesen nem zavart. Óvatosan gurultam a házak között, kisebb kitérőt téve a sajátom felé. Csak berohantam, felkapva az edzőtáskámat, remélve, hogy mindent benne hagytam, majd néhány perc elteltével már Jenny lépcsőit hagytam a hátam mögött. A kocsija már itt volt, úgyhogy nyugodt szívvel álltam meg az ajtó előtt, halkan kopogtatva rajta. Ezúttal minden kulcsomat és a mobilomat is a táskámba dobtam, mert itt már jobban féltem attól, hogy valaki belekontárkodik a motortáskába. Lehet, hogy hazai földeken voltam, de sajnos sose lehet tudni ki jár éppen erre...
Még mindig egy szál alsóban voltam, várva, hogy az ajtó lassacskán kinyíljon előttem. Jobban fáztam, mint eddig, ennek főbb oka nyilván az volt, hogy a motoron sikerült kellően átfagyni. A táskám az ép vállamon pihent, és éppen hajam közé túrtam, mikor meghallottam Jenn tompa lépteit, míg végül a bejárat is kezdett feltárulni.
Pillantásom a zöld íriszeikbe szaladt, arcomon pedig jóleső, ámbár megfáradt mosoly jelent meg.
- Elkéstem? - vontam fel szemöldökömet játékosan, és ha teret adott, úgy beléptem a lakásába. Sosem jártam itt, így tekintetem monoton mozgásban mérte fel a helységet. Szép, meg kell hagyni, noha jelen esetben szerintem egy odvas kunyhóra is ezt mondanám, minek után órákig egy bányában rohadtunk...
A táskámat egyszerűen a lábam mellé engedtem, vállból fordulva ismét Jenny felé. A testét átívelő pokróc láttán nem tudtam, nem vigyorogni, mialatt tenyereimet finoman összedörzsöltem mellkasom előtt, melegítve egy kicsit az ujjaimat. Talán sikerül némi vérkeringést előidéznem a szervezetembe.
- A világért sem akarnék tolakodó lenni, de... - léptem hozzá pár arasznyival közelebb. - ...kár azért a plédért... - élcelődtem, vagy legalábbis próbáltam poénosan csattintani szavaimat. Kimondanom muszáj volt, hiszen már láttam anélkül, és a helyzet annyira adta magát, hogy fájó lett volna magamba tartani.
- Megvárom, hogy lezuhanyozz, aztán... Birtokba venném én is fürdőt. Ha szabad... - ujjaim az őt takaró anyagra siklottak, és egy kicsit összébb húztam rajta. Az okot nem tudnám megmondani, talán csak ösztönből fakadóan vágytam egy kis kontaktra. Kedvem lett volna újra megcsókolni, ahogy még mindig koszos arccal állt előttem, íriszei pedig szinte villogtak a kontraszt hatására. Mégsem tettem... Talán hiba, de többnyire nem vagyok hamari típus... Vagy csak... ennyire barom vagyok. Meglehet...
Egyszerűen csak néztem őt, néhány pillanatig elmerengve szemeibe, és kellett pár lélegzetvétel, hogy magamhoz térve végül elemeljem róla tekintetemet, engedve őt, ha a fürdő felé kívánt volna indulni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 133
◯ HSZ : 541
◯ IC REAG : 574
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválások: boka, alkar, csukló


Re: Jennifer hálója // Hétf. Márc. 11, 2013 12:33 pm

Mivel Olent nem láttam semerre, ezért bementem a lakásomba, de nem zártam kulcsra magam mögött az ajtómat. Sőt, ha már itt tartunk, szinte soha nem szoktam efféle óvintézkedésekhez folyamodni a biztonságomat illetően. Eléggé körül vagyok én bástyázva így is, ráadásul Darren biztos voltam benne, hogy mindig rajtam tartja a fél szemét. Nem mintha ennek annyira örültem volna, de azt a minimális biztonságérzetet megadta, amire szükségem volt. Az én nagy és erős bátyám, ahogy mondani szoktam. Erre egyből elvigyorodtam, az pedig tovább szélesítette a mosolyt, hogy eszembe jutott Olen búcsúreakciója. Még hogy én mami! Sosem szoktam túlzásba vinni az aggodalmaskodást, legalábbis nagy általánosságban elég lazának lehet engem mondani. Az már más kérdés, hogyha a testvéreimről, vagy hozzám közel állóról van szó, akkor megváltozik a viselkedésem meg a hozzáállásom is. Olen viszont egyik sem volt, úgyhogy kezdett kialakulni egy egészen fura helyzet.
Végszóra felhangzott a kopogás is az ajtómon, mire a pléd miatt kicsit botorkálva ugyan, de megindultam, hogy kinyithassam. Ki sem kellett néznem hozzá, hogy tudjam ki érkezett meg. Egyből vidámabb lett a hangulatom, pedig már a lakásom látványa is örömet okozott nekem, főleg azok után, amiken keresztül kellett ma mennünk. Én komolyan nem kívánom senkinek azt a rohadt bányai kalandot, még talán az ellenségeimnek sem. Na, jó, talán azoknak mégiscsak…
- Nem, még a pizza sincs itt! – mosolyogtam egyből, és szélesebbre tártam az ajtót, hogy bejöhessen a melegbe. – Gyere! – azzal már el is álltam az útból, mielőtt teljesen összefagyna itt nekem a küszöbömön. Nem örültem volna neki, és amúgy is kár lett volna érte. Nekem meg túl megerőltető felkaparni, és amúgy is ígértem neki egy kis olvasztást. Ahogy ez eszembe jutott, nem bírtam ki, hogy ne tegyem szóvá. – Hadd nézzem, mennyire lettél jégkocka! – fordultam felé, miután bezártam az ajtót. Sejtettem, hogy az lesz az első, hogy körülnéz, és nem is tévedtem sokat. Valójában csak magamból indultam ki, hiszen nekem is ez volt az első szokásom, ha ismeretlen helyre tévedtem be. Valószínűleg minden normális farkas így volt ezzel, sőt, még az emberek is. Hellyel-közzel.
Amikor közelebb lépett hozzám, eszem ágában sem volt elhátrálni előle. A fejemet billentettem csupán egy egészen kicsit hátrébb, hogy a szemeibe tudjak nézni, de további mozgásra amúgy sem lettem volna most alkalmas. Én is mosolyogtam, és ugyan megfordult a fejemben, hogy akkor akár le is engedhetném, de alatta már nem volt rajtam semmi, és attól tartottam, hogy eléggé zavarba jönne, ha ezt tudná. Volt egy olyan sejtésem, hogy azt hitte, még mindig fehérneműben pózolok itt nagyban, de idő közben már megszabadultam tőle, tekintve, hogy vizes volt mind a kettő, és még jobban fáztam tőlük.
- Úgy gondolod? – mosolyogtam kacéran. – Szerintem meg elképzelhető, hogy neked is jól jönne egy! – ajánlottam fel készségesen. Mármint nem a sajátomat, mert akkor ugyanott tartottunk volna, ahol akkor, ha leveszem. Bár tény, hogy nagyon csábítónak találtam a lehetőséget, és legszívesebben oda is húztam volna magamhoz, hogy a rajtam lévő plédet köré fogjam a hátánál, magamat meg hozzápréseljem. Gyorsan tovaűztem inkább a fejembe toluló képeket, mielőtt még megérzett volna rajtam valamit. – Persze… - bólogattam igenlően, miszerint használhatja a fürdőt. Túl magas labda volt, már ott volt a nyelvemen, hogy velem is jöhet, ha szeretne, de megint csak visszafogottságra intettem magamat, legalábbis addig, amíg oda nem nyúlt az engem fedő plédhez. Egyből hevesebb ütemre kapcsolt a szívem, és kénytelen voltam nyelni egyet, aztán megnedvesíteni az ajkaimat. Azt hittem, hogy meg fog csókolni, de végül nem tette, és rá kellett döbbennem, hogy fájó hiányérzet tört rám, amiért nem így történt. Mi a fene van velem? Mint egy ostoba, tapasztalatlan tini, körülbelül úgy viselkedtem az elmúlt két percben.
- Öhm… - legalább annyira elvesztem a tekintetében, mint láthatóan ő az enyémben. Zavartan léptem egyet hátra, amikor elengedett. – Akkor én most azt hiszem, hogy megyek. Ha jönne a kaja, csak nyugodtan nyiss ajtót! – azzal gyorsan megfordultam, és kibotorkáltam a biztonságos terepet jelentő fürdőbe. Miután magamra zártam az ajtót, a hátamat nekidöntöttem, és elengedtem a plédet, hogy az a lábaimnál gyűljön kupacba. Szusszantam egy nagyot, aztán beálltam a zuhanykabinba, pedig nagyon szemeztem a káddal is, de annyira nem akartam azért megváratni a vendégemet.
Ennek ellenére mégis jó húsz percbe telt, mire leázott rólam az összes mocsok, ráadásul a gyógyulófélben lévő sebeket is csípte a forró víz. Még melegebbre állítottam, mint máskor szoktam, pedig Darrentől így is többször kaptam már meg, hogy kifőzni készülök magamat. Fejemet a vízsugár alá tartottam, és megmostam a hajamat is, mely újra visszakapta régi ragyogását, még így vizesen is. Miután elzártam a csapot, szárazra dörzsöltem magam a hajammal együtt, aztán eltettem az útból az ajtó előtt felejtett plédet, a törölközőket a szárítóra, és magamra kaptam a köntösömet. Elméláztam, hogy a hosszabbat vagy a rövidebbet válasszam, de végül a földig leérő mellett döntöttem. Még így is túl sokat mutatott belőlem tekintve, hogy a szatén egy része átlátszott a fehér színe miatt, de most ez volt a legkisebb gondom. A nagyobb meg az, hogy korgott a gyomrom, méghozzá elviselhetetlenül.
- Olen! – szóltam ki, mert hirtelen nem láttam. - Ha gondolod mehetsz is, addig én azt hiszem, hogy felöltözök... - legalábbis nem ártott volna, bár ezt már csak magamban tettem hozzá. Aztán ütemes léptekkel indultam meg a nappali irányába, hogy megnézzem megjött-e már a vacsora, és az sem volt utolsó szempont, hogy a vendégemet is elő akartam keríteni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Olen Nacrosh
Renegát
avatar

◯ Kor : 192
◯ HSZ : 347
◯ IC REAG : 372
◯ Lakhely : Észak

Re: Jennifer hálója // Hétf. Márc. 11, 2013 1:51 pm

Nos... nem késtem. Nem mintha nagyon lett volna honnan, úgy értem, hogy nem időre jöttem. De ez most nem is lényeges. Az már inkább, hogy végre itt vagyok, és valamilyen furcsa oknál fogva, itt is akartam lenni. Már a motoron is ez járt a fejemben, és nem pusztán azért, mert fürdő és kaja is kilátásban van. És persze a lakás melege. Sokkal inkább imponált a gondolat, hogy Jenny is ott lesz, és bár magam sem tudom, hogy ez miért volt fontos, az volt.
Ahogy beléptem azonnal megcsapott az a kellemes forróság, amit egy lakás tud nyújtani, nyilván, ha van benne fűtés, de ez erre felé nem kérdés.
- Annyira nem, mint gondoltam... - jegyeztem meg a jégkockás dolgot illetően, noha, azért kár volna tagadnom, hogy bizony egészen hideg volt a testem. Mintha csak az élet is kiszállt volna belőlem, és csupán a jeges testem maradt volna a földön. Talán már megszoktam, nem tudom, de mostanra már nem vacogtak a fogaim se, pedig idefelé párszor sikerült nekik összekoccanniuk.
- Úgy... - sziszegtem fogaim alól, ahogy közelebb léptem hozzá, hamiskás félmosollyal ajkaimon. - Lehet, hogy jól jönne, de most a tiedről beszélünk. - vontam fel bal szemöldökömet szórakozottan, de a húrt nem feszegettem tovább, és nem is állt szándékomba. Nevezhetjük tiszteletnek, vagy ostobaságnak, édes mindegy... Noha, akaratlanul is megfordult a fejemben, hogy egyszerűen csak lerántom róla a pokkrócot, vagy engedélyt kérek a bejutáshoz, de ezt is elhessegettem. Lehet, hogy egy öntörvényű, flegma bunkó gyerek vagyok, de vannak határok, saját határaim. És van mindemellé eszem is. Jó esetben...
Ám, ahogy ujjaim a plédre szöktek, és összébb húztam rajta, erősen ellent kellett állnom annak, hogy tényleg ne ellenkező mozdulatokat végezzek, ezt pedig csak nehezítette az ismét heves ritmusba kezdő szívverés, ami a fülembe kezdett dobolni. Nyelnem kellett, mielőtt még teljesen elveszítem az uralmat a tudatom felett, habár a mellkasom alatt erősen feltörő ütem nem sokat segített. Sietősen csitítottam le, engedve, hogy végül Jenny elhátráljon tőlem. Szavaira finom mosoly jelent meg arcomon, és egy halk sóhajt követően csak bólintottam egyet.
Egy ideig figyeltem távolodó alakját, ahogy azt elnyelte a fürdő ajtaja mögötti - egyelőre - ismeretlen hely. Még pár másodpercig merengve figyeltem a zárt ajtó erezetes vonulatait, mígnem elfordultam, karjaimat összefonva magam előtt. Nem igazán akartam elmozdulni, főleg, hogy nem otthon voltam, így csak a táskámba kezdtem a pénztárca után kutatni, és mire megtaláltam, már meg is szólalt a csengő. Lassan emelkedtem fel, pillantásom kereszttüzébe állítva a bejáratot.
- Vicces... - ejtettem el a szavakat monoton, szaggatott formában, szinte csak magam elé suttogva. A tárcámat meglendítve, dobtam a levegőbe kissé, ahogy határozott léptekkel az ajtó felé indultam, majd tártam ki egy lélegzetvételnyi idő alatt. Furán festhettem egy szál alsóban ,de valahogy nem foglalkoztatott. Erőltettem egy kevés vigyor félét magamra, majd kifizettem a pizzákat, és visszalöktem az ajtót is a helyére. Nem volt kedvem jó pofizni jelenleg, főleg nem emberekkel, meg egyébként is... Hagyjuk.
A legközelebbi asztal felé sétáltam, ráhelyezve a még forróságban úszó gyors kaját. Az illata gyomorkorgató volt, és egyszeriben olyan étvágy tört rám, mint eddig talán soha. Ám ahogy újra felpillantottam, ösztönösen vezettem át tekintetemet a fürdő ajtajára, és az iménti éhségem is röpke pillanat alatt tovaszállt. Meggondolatlanul indultam meg felé, mint akit megigéztek, azzal az eltökélt szándékkal, hogy feltépem az ajtót, és én bizony most bemegyek rajta. Viszont ahogy elé értem, megtorpantam, és a szememet eltakaró köd is tovarebbent. Zavartan pillantottam körbe, sietve hátrálva el végül.
Meg vagyok hibbanva...
Jobbnak láttam, ha inkább visszamászok az eredeti helyemre, a bejárat közelébe. Így is tettem, és csupán akkor mozdultam el onnan, mikor Jenny hangja újfent felszakította a beálló csendet.
- Én! - reflexből reagáltam, ahogy próbáltam őt megkeresni szemeimmel, de nem sok sikerrel. A fürdő ajtót már nem láttam, hiszen jócskán a bejáratban álltam, de mivel állítása szerint bemehetek, nem sokáig gondolkoztam. A táskámat magamhoz kaptam, majd fordultam rá az előbbi útvonalamra, amiről ugyebár sietősen jöttem vissza az imént... khmm...
Elég hamar kereszteztük egymás útját, én pedig akaratlanul is végigvezettem rajta szürkés íriszeim fényét. A hangom megakadt, pedig épp meg akartam szólalni, és szükségem volt pár elhaló lélegzetre, mire végül sikerült értelmesen megnyilatkoznom.
- Ööh... A kaja a... - még mindig őt bámultam, folytonosan cikázott rajta pillantásom, egészen addig, míg le nem állítottam magam végre. Csak ezután sikerült megkeresnem tekintetét, azon igyekezve, hogy ne akarjam újra végig mérni őt ebben a fehér... hát nem is tudom mi ez... Mindenesetre kedvemre való volt, és erősen vonzotta is a figyelmemet.
- Szóval, a pizzát letettem ott, a kis asztalra... - ujjammal a hátam mögé mutattam, végre összeszedettebbnek is tűntem. - Én pedig... akkor most... felizé... felváltalak. - elmosolyodtam, noha eléggé félresikerült a mutatvány, tekintve, hogy bár már nem látszott, ettől még a zavartság elég erősen pumpált bennem. Még egy kis ideig néztem őt, aztán közvetlenül mellette sétáltam tovább, a háta mögül fordulva vissza féloldalasan, egészen a füléhez hajolva.
- Egyébként, csinos ez a kis textil. - búgtam halkan, de a reakciót nem vártam meg. Folytattam az utamat a fürdő felé, melynek ajtaját sietve magamra is zártam. Először a táskámba kezdtem matatni, kirángatva az edző cuccaimat belőle, a törülközőmet, és a... na jó, zoknit nem hoztam, meg alsót sem. Kicsit kényelmetlen lesz így, de mit bánom én... Csak a cipőmet hagytam benn, arra most nem lesz szükség. Az egyetlen (vizes) ruhadarabomat egyszerűen csak lerúgtam magamról, felterítve egyelőre egy akasztónak kinevezett akármire, aztán megnyitottam a csapot. A forróvíz erőteljes zubogása kényeztetően hatott dobhártyámra, és nem is átalltam meg a testemmel is érezni a hatását. Egy egész gőzfelhő kezdett lassacskán kibontakozni körülöttem, ahogy élvezettel engedtem magamra a meleg vizet, még a fejemet is alányomtam. Azért igyekeztem nem sok időt eltölteni benn, így nem sok, körülbelül tíz perc alatt ki is másztam a zuhany tálcából, magamra tekerve a törülközőt. A vállam mintha kicsit gyógyulni látszana, és így, kimosva belőle a koszt, azért erősen látszódott, hogy nem kis sérülés (volt). Már nem fájt, legalább ennyi jó is volt a dologban. Épp öltözni készültem, ám mielőtt ezen átestem volna, kicsit kilöktem az ajtót, fél testtel lógva ki rajta.
- Jenny! - nem kiabáltam, csak kicsit hangosabb hangszínt ütöttem meg. - Figyelj, bennhagyom száradni a gatyámat, meg a törülközőt, nem baj? - arcomról még csöpögött az egyre langyosodó víz, miközben visszafordultam a fürdőbe, kiegyenesedtem, és a ruháim után nyúltam... Nem tudom mennyire hallotta amit mondtam, de annyira nem is volt lényeges.
Lassan öltözni kezdtem, a fekete sportnadrágomat már sikerült felrángatnom magamra, igaz... valóban elég kényelmetlen volt alsó nélkül. A dolgaimat felakasztottam, amit kellett, a táskát pedig egyenlőre nem hoztam magammal. A trikómat - félúton a nappali felé - igyekeztem feltornászni kisebb-nagyobb sikerrel, hiszen még a hátam itt-ott nedvesnek bizonyult.
- Megjöttem... - rántottam le végül a felsőm alját, megállva az ajtófélfánál, picit nekidőlve annak. Tekintetem Jennyt járta körbe, szám sarkába engedve egy sunyi kis mosolyt...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 133
◯ HSZ : 541
◯ IC REAG : 574
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválások: boka, alkar, csukló


Re: Jennifer hálója // Hétf. Márc. 11, 2013 7:41 pm

Miután végre kijöttem a fürdésből, még mindig szinte lángolt a testem, de tekintetemmel máris Olent kerestem. Csakhamar sikerült is megtalálnom, amikor kis híján szó szerint egymásba botlottunk. Míg az ő arckifejezése kissé zavart lett, addig az enyém elég derűssé változott, és hiába tudtam, hogy milyen külsővel áldott meg a sors, azért imponált, hogy úgy nézett engem, hogy majd kiestek a szemei. Ez ékes bizonyítékául szolgált annak, hogy elnyertem a tetszését. Volt is egy kicsi hátsó szándékom azzal, hogy nem vittem be magammal semmilyen ruhát, csak ebbe a köntösbe bújtam bele. Szándékosan választottam annak idején ilyen áttetsző és kihívó darabot, és úgy tűnt, hogy most is remek hasznát vettem. Néha még olyankor is belebújtam, amikor egyedül voltam és csak tetszeni akartam magamnak.
A hebegése csak még inkább rátett a jókedvemre, úgyhogy most már el is mosolyodtam, és úgy néztem rá, két karomat pedig összefontam a melleim előtt. – Ühhüm… - bólogattam, miközben elnéztem mellette, hogy lássam, melyik asztalra gondolt. Nem kellett sokáig keresnem, az illat amúgy is egyből odavonzotta a tekintetem a két pizzás dobozra, amelyek egymáson fekve pihentek, és csak arra vártak, hogy felnyissuk őket.
Mikor közölte, hogy megy be a fürdőszobába, csak bólintottam egyet, de még nem mozdultam el. Nem is volt rá szükség ahhoz, hogy érzékeljem, ahogyan odahajolt hozzám. Szavaival elérte azt, hogy újra mosolyogjak, bár most csak úgy magamban, fejemet előrehajtva. Szerettem volna mondani valamit… bármit, csak hogy ne tűnjek teljesen lököttnek, de egyszerűen nem ment most. Kifogytam a szavakból, és amúgy sem várta meg, hogy reagáljak a bókjára, mert már csattant is az ajtó, ami azt jelezte, hogy bevonult zuhanyozni. Egy mély levegőt vettem, és erősen elgondolkoztam rajta, hogyha ennyire tetszik neki, akkor ebben maradok, és talán majd sikerül feloldanom. Már egészen jó úton haladtam, legalábbis szerettem volna ezt gondolni. Nos, ettől újra elégedett mosoly húzódott az ajkaimra, ezzel egy időben pedig megindultam a hálószobám felé.
Hallottam a víz zubogását, és magam elé képzeltem, ahogyan záporoznak rá a forró kicsi cseppek. Egyből nyelnem kellett egy nagyot, és még az ágy szélére is leültem néhány pillanatra. Odakint már javában az ég tetején járt a hold, a tájat pedig vastag hóréteg borította még mindig. Néhány pillanattal később odasétáltam a hatalmas panorámaablak elé, és csak bámultam kifelé, a hegyek irányába. El sem akartam hinni, hogy nem sokkal ezelőtt még ott voltunk lent valamelyiknek a gyomrában, hála a bánya felfedező körútnak. Még a hideg is kirázott tőle. Ugye nem lett bányafóbiám? Egyáltalán létezik ilyen?
Szórakozottan megráztam a fejemet, és levettem az egyetlen ruhadarabot, ami eddig takarta a testemet. Vajon mi lenne, ha pont most sétálna be gyanútlanul? Már meg is válaszoltam magamnak a kérdést, miszerint határozottan ínyemre lenne a dolog. Nem sokat gondolkoznék, hogy odamenjek-e hozzá, vagy kapjak magam elé valamit. Egyértelmű, hogy az előbbi történne, már ha akkor is úgy bámulna rám, ahogyan percekkel ezelőtt odakint. Ez határozottan jó érzés volt, és elégedettnek éreztem magam a dolgok ezen irányú alakulásával.
Mire hallottam, hogy a víz el lett zárva, már a fehér atlétát rángattam magamra, alul pedig rajtam is afféle bemelegítő volt, amiben olykor edzeni szoktam, máskor pedig itthon tartózkodom benne. Úgy, ahogy voltam, mezítláb sétáltam ki, lépteim nem vertek nagyobb zajt. Már javában a konyhában matattam, amikor Olen hangja elért hozzám, és egyből fel is kaptam a fejemet a fürdő irányába.
- Nem, hagyd ott nyugodtan, aztán gyere, mielőtt kihűl a kaja! – válaszoltam én is egy kicsit hangosabban, mint ahogyan máskor szoktam beszélni. Nem kiabáltam, csak annyival beszéltem erőteljesebb hangon, hogy jól értse, amit mondok. Még jó, hogy a mi fülünk amúgy is jobb, mint az embereké, különben ordibálhatnánk át a ház egyik sarkából a másikba, és talán még úgy sem értenénk, hogy mit mond a másik. – Épp időben!- fordultam oda a félig nyitott hűtőből, és automatikusan végig is néztem rajta. – Hm… még sosem láttalak fürdés után – nyugtáztam a látottakat, és vidáman vissza is fordultam, hogy kivegyek némi innivalót. A két poharat és a tányérokat már odakészítettem, de igazából csak illendőségből, mert én a pizzát általában a doboz felett szoktam megenni.
- Mi az? – kérdeztem, mikor újra visszanéztem rá, és ő továbbra is engem bámult. – Úgy nézel rám, mintha én lennék a vacsora… - jegyeztem meg mosolyogva, aztán becsuktam a hűtő ajtaját, és a vállammal félig nekitámaszkodtam. – Most már nem is tűnsz annyira átfagyottnak! – azzal ellöktem magam, és a hónom alá az üveget vettem, egyik kezemben a poharakat egyensúlyoztam, míg a másikban a két tányért tartottam, és úgy sétáltam elé. – Úgy látom, hogy a vállad is javul! – tekintetem most a gyógyulófélben lévő sebet vette célba, pedig eredetileg azért mentem oda, hogy lábujjhegyre állva csókot nyomjak a szájára. Helyette inkább a vállához érintettem oda finoman az ajkaimat, mintha csak egy szellő simított volna végig a bőrén. – Gyere, ki fog hűlni! – súgtam közvetlenül a füle mellett, aztán átvonultam a nappaliba – tekintve, hogy egybenyílt a konyhával -, és lepakoltam a kanapé előtt húzódó asztalra, aztán kényelembe helyeztem magam az ülőalkalmatosságon, és várakozóan pillantottam Olen felé.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Olen Nacrosh
Renegát
avatar

◯ Kor : 192
◯ HSZ : 347
◯ IC REAG : 372
◯ Lakhely : Észak

Re: Jennifer hálója // Hétf. Márc. 11, 2013 9:00 pm

Szóval, megérkeztem. A jelek szerint épp időben! Ezen pedig nem tudtam, nem mosolyogni. Kellemesen meg is ráztam a fejemet, a vigyor pedig csak szélesedni látszott az arcomon, ahogy a következő mondata is elért hozzám.
- Elég nagy baj az. - nevettem fel halkan, kicsit kijjebb húzva tartásomat. - De látod, már megérte bejönnöm hozzád. - szórakozottan ejtettem el a szavakat, karjaimat összefonva mellkasom előtt. Továbbra is csak néztem őt, szinte már szakadatlanul, és időközben az is megfordult a fejembe, hogy sajnos az iménti öltözéke bizony lecserélődött. Ez által ösztönösen oldalra húztam számat, kicsit keserűen, ugyan ez abszolút nem volt feltűnő. Annyira belemerültem a gondolataimba, és azok széles skálájának váltogatásába, hogy észre se vettem, hogy pillantásomat teljesen rajta felejtettem, egy percre sem szűnve meg őt figyelni. Annyira sikerült megfeledkeznem róla, hogy már csak szavai tudtak visszarángatni a valóság küszöbére, ennek következtében pedig sietősen kapkodni kezdtem tekintetemet.
- Mi...? Ja, nem... Csak... - most akkor ideje lesz pofán vágni magamat, és észhez térni, mielőtt végképp idiótának fog nézni! - Mondjuk, ha gondolod, ettől még megehetlek. Egész kívánatosnak finomnak tűnsz... - villantottam ki fogaimat egy kaján vigyor közepette, ám ahogy felém sétált ez egyre szelídülni kezdett, mígnem csupán egy lágyabb félmosoly maradt a helyén.
- Már nem. De ahogy elnéztem, te se tűnsz annak. - hajtottam lejjebb fejemet, ahogy elém sétált, kicsit megdöntve azt oldalra, neki simítva az ajtófélfának. - Ideje lesz... - az én pillantásom is ezúttal a seb felé irányult, ami a vállamat tarkította. Nem volt már vészes, látszólag is húzódott össze, bár szépnek még mindig nem nevezném. De legalább nem fájt...
Viszont, ahogy Jenny ajkai finoman megérintették, a bőröm automatikusan rándult meg a helyén, ezzel beindítva egész gerincemen át egy jóleső, bizsergető hullámot. Kénytelen voltam, kicsit megmozgatni felsőtestemet, ám a kezdetleges hatás csak fokozódni látszott, ahogy fülemhez hajolva suttogott. Valójában, annyira vérpezsdítő volt a hangja, hogy még arra is megremegtem volna, ha azt mondja: menjek a picsába. Mindenesetre azért örültem, hogy ennek kimutatkozó jelei nem voltak, csak én érezhettem a rám gyakorolt hatást.
Eleinte csak nyakból kezdtem utána nézni, ahogy távolodott a nappali felé, a lendület által pedig sikerült végül teljes valómban felé fordulni. A várakozó pillantásra azonban meg is mozdultam, és hanyag járással indultam meg, hogy aztán egyszerűen csak ledobva magam mellé, foglaljak helyet. Mindkét könyököm térdeimen pihent meg, ujjaimat összefonva a levegőbe.
- Nem kellett volna fáradoznod amúgy. Ezekkel a tányérokkal. Általában ősember módjára kajálok. - vágtam egy idétlen grimaszt, játékosan dőlve hátra egészen a háttámláig. Egyébként igazat mondtam. Szokásom - ha pizzát rendelek -, hogy felvágom a konyhapultra, vagy az ágyba, és úgy ahogy van, neki is esek. Kár flancolni, úgyis a gyomromba köt ki, ha vágom, ha harapom, ha tányérról eszem, ha dobozból. De még ha földről, akkor is...
Viszont, nem akartam tolakodó lenni, így azért azt megvártam, hogy úgy rakosgassa szét a pizzát, ahogy azt jónak látja. Ha tányérról kell ennem, onnan fogok, ez nem jelent gondot. Amennyiben pedig ehető állapotban volt az étel, úgy értem, kéz közelben, nem is várattam sokáig. Iszonyatosan éhes voltam, így az első szelet pizzát pillanatok alatt sikerült eltüntetnem, ezáltal azért némileg muszáj voltam elvigyorogni magam, ahogy tekintetem találkozott Jennyével. Persze csak, miután le is nyeltem. Öklömmel egyszerűen töröltem meg szám szélét, egy újabb szeletet véve magam elé.
- És, ezután? Mehetek isten hírével? - mosolyogtam tovább, feszegetve egy kicsit azokat a bizonyos határokat. Hirtelen azonban homlokomat összeráncoltam, a szeletet pedig, ami a kezembe volt, vissza ejtettem a dobozba, avagy tányérba, és lassan fel egyenesedtem ültemből.
- Nem lesz ez így jó. - ingattam meg fejemet, majd egyszerűen csak megkerültem a kis asztalt, és ledobtam magam a szemközti fotelbe, amit - ha engedélyt is kaptam rá - közelebb húztam.
- Hmm... Azt mondtam... - nyeltem egyet, kisebb torok köszörülést követően. - ...hogy meghívlak vacsorára... egy pizzára. Akkor pedig úgy ildomos, ha meg is adjuk a módját, amennyire lehet. - ravasz kis mosoly ült meg szám szegletébe, ahogy előre hajolva, magam elé húztam az ételt.
- Legközelebb... - ha lesz ilyen... - ...kiöltözöm ígérem. - nevettem fel halkan, kezemmel hajam közé túrva. Igazából egészen szórakozottnak éreztem magam, és egész oldottnak is, talán ezért tört fel belőlem ez a hülyeség. Azt se csodálnám, ha helyből lekeverne egy akkorát, hogy bereped az arcom, mert itt átrendezem a lakását. Persze csak ímmel-ámmal.
Közben a pizza is jótékonyan fogyni kezdett, de nem is meglepő. Mindketten elég éhesek voltunk, és egy ilyen kalandot követően csoda, hogy nem dobozostul faltuk fel, azonnal...
- Szóóóval, Miss Wainwright... - szólaltam meg halkan, mikor már csak az utolsó falatokon rágódtam. - Tegyen meg nekem egy szívességet. Jöjjön közelebb. - hangom rekedtesen búgott bele a levegőbe, csalogatón, ahogy kicsit játékosabbra vettem a figurát. Nem tudom mennyire megy bele a hülyeségembe, de úgy látszik jóllakottan, sokkal felszabadultabb vagyok... Nem is értem.
Kicsit feljebb emelkedtem, egyik kezemmel megragadva az üdítős üveget, lecsavarva annak tetejét, szinte egyetlen mozdulattal.
- Engedje meg... - suttogtam egész közelről, amennyiben felém hajolt. - ...MyLady, hogy bocsánatot kérjek. - előre, természetesen. Ugyanis a következő mozdulatom már csak annyi volt, hogy kicsit megrázva a kezemben nyugvó, nyitott kólát, egy kisebb adagot rázúdítottam belőle. Ezzel egyidejűleg pedig felpattantam, mielőtt azonnal megbosszulná a dolgot. Már csak abban bíztam, hogy mókára veszi a mutatványomat - tekintve, hogy ő sem egy befásult picsa -, és nem küldd el azonnal a világ f'szára... Szerencsémre szóljon, csak a felsőjét, illetve felső testét találtam el. Sem a lakás, sem a többi ruhadarabja nem szenvedett károsodást. Egyáltalán nem.
Megálltam mellette, kicsit távolabb, a kanapé közelébe, széles, elcseszett vigyorral egész képemen. Az innivalót azért még kedélyesen meghúztam, mielőtt megszólaltam.
- Most nagyon utálsz? - apró, szégyenlős mosoly játszott ajkaimon, de szemeim mindettől függetlenül jó kedvűen csillogtak.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 133
◯ HSZ : 541
◯ IC REAG : 574
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválások: boka, alkar, csukló


Re: Jennifer hálója // Hétf. Márc. 11, 2013 9:43 pm

Imádtam látni az arcvonásai változását, amikor elmerengett valamin, aztán zavartan felocsúdott. Egyszerűen aranyosnak találtam, de valószínűleg, ha ezen véleményemet hangosan is kimondtam volna, nem értékelte volna annyira, és egészen biztos, hogy egyet sem értene velem. Elég kár, szóval ezt megtartottam bölcsen magamnak, és csak úgy visszafogottan mosolyogtam rá, miközben megtettem a kettőnket elválasztó néhány métert, hogy aztán csókot leheljek a sebére. Legalább annyira hatással volt rám ez a fajta kontaktus, mint ahogyan rá is. Mikor leültem a kanapéra a cuccok lepakolását követően, még mindig hevesebben dobogott a szívem. Nem is volt véletlen, hogy inkább magam mögött hagytam, biztos, ami biztos alapon. Ennek ellenére azonban, már abban a pillanatban vágytam a közelségére, mikor helyet foglaltam és kényelemesen elhelyezkedtem.
Mikor leült mellém, már sokkal jobban éreztem magam, és automatikusan közelebb is húzódtam hozzá. Általában akkor is vágyom a másik közelségére, ha Darrennel töltöm együtt az időmet, de ez most teljesen más volt. Nem testvéries, de még csak nem is olyan, mintha simán egy falkataggal vacsoráznék együtt. Egyértelmű volt, hogy hogyan néz rám, és én sem rejtettem véka alá, hogy nem egyszerűen csak egy társat látok benne, akire baj esetén támaszkodhatok, hanem egy potenciális hímet. Ezt megerősítvén a farkasom is mocorogni kezdett odabent, de egyelőre még nem közelítette meg az övét. Az csak még rosszabb lett volna, ha nem csak emberként vágyódom utána, hanem már a bestia is érezni akarja a hím közelségét, mert akkor nem lett volna megállás. Így még talán volt némi esélyem ellene.
- Én is! – vallottam be egy kicsit szégyellősen, de nem bírtam ki, hogy ne nevessem el magam. Félre is toltam hát a tányérokat, és inkább magam elé vettem az egész dobozt, már ami azt a pizzát rejtette, amit a saját részemre rendeltem. Lábaimat előre nyújtottam, egyenesen Oli ölébe, hogy még kényelmesebb pozíciót vehessek fel. Ez a kanapé amúgy is az egyik kedvenc berendezési tárgyam volt az egész lakásban. Nem pont a színe miatt, hanem azért, mert olyan kényelmes volt, hogy bármikor el tudtam rajta aludni csak úgy. Lentebb is húzódtam rajta, ami félig fekvő, félig ülő állapotot eredményezett. A lényeg az, hogy éppen kényelmesen tudtam befelé lapátolni a pizzát, és nem is óhajtottam ezzel sokat várni. Mire észbe kaptam, már a második szelet utolsó néhány falatját tüntettem el, és még mindig nem éreztem úgy, hogy kezdenék tele lenni, de attól még határozottan jobban éreztem magam.
- Nem – ráztam meg a fejemet, mikor sikerült lenyelnem egy nagyobb darabot. – Azt hittem, hogy még maradsz egy kicsit – mosolyogtam rá kihívóan, amíg fel nem tápászkodott, ezzel eltűntetve az élő lábtámaszomat. Egy kicsit elhúztam a számat, amiért variálnom kellett a testhelyzetemen, de csak egy egészen kicsit húzódtam fentebb, és a térdeimet is csak behajlítottam, nem engedtem őket vissza. Én aztán nem zavartam meg a lelki nyugalmamat azzal, hogy elkezdjek amiatt balhézni, mert kényelembe akarja helyezni magát. Ha már nálam volt, hát érezze csak magát otthon, ez volt a legkevesebb gondom. Az sokkal jobban érdekelt, hogy a következő szeletet is lejuttassam a gyomromba, ami máris kezdett kellemesen telt érzést kelteni bennem. Ó, hogy én mennyire vártam már ezt egész nap! Ezért nem kedveltem túlzottan a rohanós napokat, mert soha nem volt egy perc nyugtom sem. Annak ellenére természetesen, hogy a legtöbbször én voltam a saját főnököm, mindegy volt, hogy milyen munkámat kellett elintéznem.
- Micsoda? – vontam fel kíváncsian a szemöldökömet, és már éppen meg akartam kérdezni, hogy baja van-e a pizzával, amikor folytatta a mondandóját. Én meg ettem tovább, mintha mi sem történt volna. – Hm… - gyanakodva néztem rá, mert valahogy nagyon nem tetszett az a ravasz mosoly, ami a képén ült. El is kezdtem egy kicsit nyugtalanul fészkelődni, de végül maradtam ott és úgy, ahogy voltam. – Akkor ezek szerint nekem is ki kell majd öltöznöm? – kérdeztem most már én is derűsen és reméltem, hogy nem fontolgat semmit, és csak félreértettem az előbbi arckifejezését.
Mire ő a pizzája végére ért, én is hasonlóan álltam a sajátommal, kivéve, hogy nálam még pihent egy szelet. Azt már nem bírtam megenni, így magányosan maradt, és félretettem dobozostól együtt az asztalra. Félig-meddig most már ülő helyzetbe küzdöttem magam, és már éppen készültem arra, hogy igyak, mikor Olen megtörte a csendet. Megint. Természetesen örömmel húzódtam hozzá közelebb, mit sem törődve a fejemben szóló vészcsengővel, ami eszeveszettül villódzott. Túlságosan vonzott engem, és amúgy is elég merész vagyok ahhoz, hogy ne vegyek figyelembe semmilyen figyelmeztető jelet, hiába látom.
- Ugyan miért? – kérdeztem egészen ártatlanul, de tekintetem lesiklott az üvegre, majd gyanakodva vissza Olenre. Legalábbis így lett volna, ha nem kap telibe a kólával. Hirtelen szóhoz sem jutottam a döbbenettől, mert mindenre számítottam az égvilágon, csak pont erre, pont tőle nem. Beletelt úgy másfél percbe, mire elült a kezdeti sokk, és kipislogtam a szememből az agyon cukrozott löttyöt. Még jó, hogy most mostam hajat, és arra is jutott belőle egy adag!
- Nem… - ráztam meg teljesen higgadtan a fejemet, de egyelőre még ülve maradtam, a levegő szinte megfagyott. Pillantásom először a maradék szelet pizzámra siklott, de rá kellett jönnöm, hogy sajnálnám rááldozni Olenre, így aztán elvetettem az ötletet, hogy hozzávágom. Jó lesz az még később, amikor megéhezem egy kicsit. Ezután a pillanat tört része alatt ugrottam fel a kanapén, és hangos csatába illő kiáltással felkaptam a párnát, és a kanapén át egyenesen Olen felé lendültem. – Még annál is jobban! – fejeztem be a mondatot, amit korábban elkezdtem, majd püfölni kezdtem az egyik díszpárnával. Már előre aggódtam amiatt, hogy mi fog belőle maradni, de most nem értem rá ezen morfondírozni. Helyette a fürdő irányába tereltem magam szépen lassan, és terveim szerint le akartam zúdítani őt egy liter vízzel, vagy annál is többel. Attól függ, hogy meddig bírom rátartani a zuhanyrózsát.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Olen Nacrosh
Renegát
avatar

◯ Kor : 192
◯ HSZ : 347
◯ IC REAG : 372
◯ Lakhely : Észak

Re: Jennifer hálója // Kedd Márc. 12, 2013 9:49 am

Örömmel konstatáltam, hogy ő sem veti meg a kézzel-lábbal való evészet művészetét. Így azért én is könnyedebben borultam a pizzás doboz fölé, és ettem úgy, ahogy az jól esik, ahogy megszoktam. Az pedig már csak hab a tortára, hogy látszólag is úgy tűnt, marasztalna még. Erre kénytelen voltam elvigyorodni, noha az eközben már aktívan bujkáló "tervem" lehet megcsorbítja ezt az előre egészen jónak festő összképet. Ekkor még nem igazán tudtam mi lesz a következő mozzanatom, vagy épp gondolatom. Az elhatározástól pedig iszonyatosan messze álltam.
- Én szívesen maradok... - szólaltam meg halkan, finoman, miután lenyeltem a számban hömpölygő pizza darabot.
Jólesően tüntettem el a falatokat, jó ideig csak azzal foglalkozva, hogy minél többet juttassak a gyomromnak belőle. Szó szerint farkas éhes voltam, és bizony az sem utolsó, hogy egy egész medvét képes lettem volna pár perc alatt felfalni jelen állapotomban. Most viszont ez is megtette, és ami azt illeti kellően kezdte elűzni azt a kongó érzést a hasamba, ami eddig szüntelen ott mocorgott. Azt sem vettem igazán észre, hogy lábai combomra simulva helyezik magukat kényelembe, sőt... valójában ösztönösen rásimítottam olykor, mintha ez annyira természetes lenne. Végül persze átültem, vele szemben, de nem azért, mert nem lett volna kedvemre az előbbi pozitúra, dehogy. Egyrészről, tényleg meg akartam adni a módját, hogy félig-meddig úgy tűnjön, valóban egy "étteremben" vagyunk, ahol egymással szemben ülve beszélgetünk, kisebb távolságot tartva, mégis... Na mindegy, mert igazán idióta vagyok, és megyek a hülye gondolataim után. Fejjel a falnak effektus.
- Tőlem meztelenül is jöhetsz, bár lehet úgy nem fognak beengedni. - felnevettem, miközben a kezemben lévő utolsó szelettel kezdtem gesztikulálni. Hamar rájöttem, hogy nem jó ötlet, ezért inkább azt is sietve eltüntettem, kipucolva ez által az egész dobozt. Kellemes érzés telített el, és örömmel fogadtam, hogy végre egy szemernyit sem vagyok éhes. Ez már kellett...
Ellenben, ezt követte az az ingatag elhatározás, ami még csak gondolatként, haloványan motoszkált bennem jó pár perccel ezelőtt. Nem tudtam, hogyan fog reagálni, csak abban reménykedtem, hogy nem most fog ajtóstul kibaszni a házból. Ciki lenne... Főleg, mert csak mókáztam, igaz, kicsit bátor voltam, és amikor a kóla egyenesen rázúdult, beterítve őt, még a haját is eláztatva itt-ott, csak akkor fordult meg a fejemben, hogy most tuti ki fog nyírni.
Nevettem, persze hogy nevettem, hiszen részemről vicces volt, ám ez a jó kedv némileg kezdett elpárologni belőlem, ahogy arcának rezzentelen vonásait fürkésztem. Egyszerre úgy éreztem, mintha most csesztem volna el mindent, ezzel együtt pedig épp úgy lefagytam, akárcsak a körülöttünk bolyongó levegő. Csak néztem őt, várva bármilyen reakcióra, akármilyenre... csak legyen már valami! Lábaimat kissé összezártam, gerincemet pedig kihúztam, leengedve lábam mellé a kólás üveget egy lemondó sóhajjal kísérve.
- Én... - kezdtem volna bele, ám akkor felpattant, és a kiáltást követően már nekem is roncsolt, frontálisan. Szemeim kicsit elkerekedtek, szemöldököm pedig homlokcsontomig felrándult. Mi a fasz? - Legalábbis valami ilyen fejet vághattam, noha reagálni már nem volt időm, mert ekkor már egy egész párna mászott bele a képembe, számba. Sűrű csapkodásának hárítása érdekében eleinte csak a két kezemet emeltem magam elé, fejemet oldalra fordítva, egyre csak hátráló léptekkel próbálva kitérni előle. Noha annyira nem akartam elmenekülni, ezért sem mozdultam el a célkeresztből. Nevettem, körülbelül úgy, mint egy idétlen kamasz.
- J...Jen... Jenny... Ne már! Jenny! - kacagtam tovább, arra terelődve, amerre irányított, hiszen semmit se láttam az arcomba újra és újra megérkező párnától.
Már a fürdő előtt voltunk, a hátam pedig érzékletesen be is kóstolta az erős ajtó felületét, ahogy neki vágódtam. Természetesen nem vagyok kis darab, így az önkényesen feltárult mögöttem, engem pedig vitt magával a lendület. A reflexeim azonban éberek voltak. Bár nem eléggé...
Mindkét tenyerem hirtelen kapott Jenn derekára, ezzel együtt pedig őt is, és a kezében szorongatott párnát is magammal rántottam. Úgy dőltünk a padlóra, mint egy darab fa, ám fájdalmat semmit sem éreztem. Vagy iszonyatosan röhögtem, és ez letompított minden más érzékelést, vagy egyszerűen már annyira szét volt esve a testem a barlangászás után, hogy ez meg se kottyant neki. Karjaim átíveltek a kecses csípő vonalán, ahogy pillanatok elteltével íriszeim Jennyébe villantak. A szívverésem így is zakatolt, ám ahogy szemeiben elvesztem arra a néhány másodpercre, akkorát dobbant, hogy azt hittem menten kiszáll belőlem, mint egy elfüstölő ágyúgolyó.
- Na jó... eeezt... ezt megérdemeltem... - nevettem továbbra is, ahogy ujjaim rámarkoltak a párnára, majd egyszerűen az arcába nyomtam, kicsit megborzolva ezzel tincseit is. Aztán félre dobtam...
- Ez egy gyilkos szerszám! Nem való a kezedbe. - széles vigyor játszott szám szegletébe, noha még mindig nem voltam biztos benne, hogy a következő percben nem esik újra nekem, mondjuk a szennyesládával... Kicsit feljebb is emelkedtem a fekvőhelyzetből, őt is tolva magammal. Tenyerem belemarkolt a fürdő szőnyegbe, és egészen a kádig elhúztam magamat/magunkat, ha csak idő közben nem szállt le rólam...
- Mindezt egy kis kóláért? - billentettem oldalra fejemet, mialatt kezeim a zuhanyfej felé indultak, azzal az eltökélt szándékkal, hogy majd én leszek az, aki lefröcsköli.
- Na akkor...! - rántottam előre, de időközben rájöttem, hogy a csapot is meg kéne hozzá nyitni, hogy bármilyen szinten is tudjak belőle vizet erőszakolni.
- Ööö... újratervezés? - villantottam ki fogaimat, kicsit zavartan, viszont ennek köszönhetően annyira elkezdtem röhögni, hogy még ki is dőltem oldalra kissé, nem figyelve arra, hogy esetleg Jenny eközben újabb megtorlásra készül-e...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 133
◯ HSZ : 541
◯ IC REAG : 574
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválások: boka, alkar, csukló


Re: Jennifer hálója // Kedd Márc. 12, 2013 1:19 pm

Igazából nagyon elégedettnek éreztem magam, amikor láttam az arcán, hogy egy pillanatig nem tudta eldönteni, mi lesz a reakcióm. Őszintén szólva én sem, mert ugyebár nem vagyok egy házsártos vénasszony, aki mindenféle ostoba indok miatt kiakad, de ez azért nem volt semmi! Körülbelül Darren csinált volna valami egészen hasonlót, és valószínűleg ugyanígy megtoroltam volna a tettét, ha rajtam múlik. Bár lehet, hogy ő kevésbé lett volna kíméletes velem, mint Olen, de meglepetések még mindig érhetnek. Konkrétan arra sem számítottam pont tőle, hogy majd eláztat a kólával. Valahogy ezt az oldalát mindeddig gondosan eltitkoltam előlem, és szerintem nem én voltam az egyetlen, aki így járt. Bizonyára mások sem tudták, hogy képes ilyen állatságokra. Vagy csak én töltöttem vele eddig túl kevés időt…
Látni azt az arckifejezést, mikor felpattantam és elindultam felé, minden pénzt megért. Csak azt sajnáltam, hogy nem lett megörökítve, mert szerintem mindig azon nevetnék, amikor rossz kedvem van. Igaz ez nem fordul elő túl gyakran, aminek nagyon örülök, de néhanapján azért én sem vagyok a toppon. Na, ha ezt látnám, akkor egészen biztos, hogy újra a helyére billenne a kis lelki egyensúlyom ismét. Ezt jobbnak láttam megtartani inkább magamnak, mert lehet, hogy a kóla maradéka is rajtam kötött volna ki. Kár lenne érte!
- Azt akarod, hogy hagyjam abba? – próbáltam komoly hangon beszélni, de azért én is legalább annyira nevettem már, mint ő. Ezt pedig muszáj volt valahogy túlkiabálnom, és a lendület különben is vitt tovább, újabb és újabb ütésekkel bombázva az arcát, vagy bármely más testrészét, amit csak értem. Nem örültem neki, hogy a hajam össze fog ragadni és újra meg kell majd mosnom, pedig teljesen még mindig nem száradt meg, de most nem is ezzel törődtem. Sokkal nagyobb élvezetet leltem abban, hogy agyonpüfölhettem kedvemre. Hihetetlenül felszabadító érzés tud lenni az ilyesmi, arról már nem is beszélve, hogy jól megdolgoztattam az izmaimat, amik fájtak a bányában tett látogatásunk miatt. Így már egészen biztos, hogy a holnapi nap mentes lesz az izomláztól. Legalábbis mertem remélni.
- Nem hallom, hogy mit mondasz! – forgattam a fejemet jobbra-balra, és egészen hitelesen játszottam a süketet, mert a válaszától függetlenül püföltem tovább, ahogy csak nekem tetszett. Lehet, hogy többször kéne ezt csinálnom, mondjuk Darrennel, de Ryan is kaphatott belőle, ha nagyon szépen néz rám. Mielőtt mindezt tovább gondolhattam volna, kis híján mind a ketten felkenődtünk a fürdőszoba ajtajára. Az volt a szerencsénk bizonyos fokig, hogy nem volt kilincsre zárva, viszont Olen nem hiszem, hogy annyira értékelte ezt a néhány másodpercet. Mire kettőt pislogtam, éreztem a szorítását a derekamon, a lendület pedig vele együtt sodort le engem is a padlóra. Illetve nem a padlóra, hanem rá. A párna félig-meddig közénk szorult, de amint felocsúdtam a kábaságból, már rángattam is elő, hogy újra lesújthassak rá.
Mikor aztán találkozott a tekintetünk, egy pillanatra én is félbehagytam minden más mozdulatot, és szaporán kapkodtam a levegő után, miközben a szívverésem is legalább annyira sebessé vált, mint az övé. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy nem szabad a közelében ennyire elméláznom, mert neki ennyi is elég ahhoz, hogy újra lecsapjon rám. Vettem volna levegőt, ha tudok, de éppen egy párna ragadt az arcomra, és nem igazán volt a szellőzése megfelelő ahhoz, hogy én oxigént juttassak a tüdőmbe. Szerencsére egészen hamar megszabadított tőle az eddig ott tartó kéz, mire gyilkos pillantást vetettem a nevető Olenre.
- Neked meg soha többet nem adok innivalót! Majd infúzión át adagolom beléd! – szegtem fel a fejemet nagy komolyan. – És ne is álmodj róla, hogy majd a tasakra csinálsz egy lyukat és úgy spriccelsz le… - ráztam meg a fejemet, mielőtt előállhatott volna valami frappáns megoldással. Illetve olyannal, ami az ő szótárában megegyezik a briliánssal. – Az nem kicsi kóla volt – dünnyögtem, miközben két kezemmel a vállába kapaszkodtam, és vele együtt én is felemelkedtem. Hm, ez a testhelyzet ruhák nélkül sokkal jobban tetszett volna, az biztos, de jelenleg fel sem fogtam, hogy mennyire sikerült összegabalyodnunk. – Nézd meg, még a hajamból is csöpög! – azzal már csavartam is rá belőle egy kicsit, hogy lássa, mennyire sikerült eláztatnia. Szívem szerint az atlétától is megszabadultam volna, csakhogy alatta nem viseltem melltartót. Így is elég baj, hogy nedvesen tapadt a testemre az anyag, még ha eddig el is felejtkeztem róla.
Mikor rám fogta a zuhanyrózsát, kedvem lett volna nevetni, amiért egyre gondoltunk, viszont valami csoda folytán mégis sikerült megállni, és csak vágtam egy grimaszt, ami annyit tett, hogy „Te nem vagy normális!”. Azt hiszem, hogy ez mindent elmondott arról, ami a fejemben járt. Legalábbis egy részéről mindenképpen, a többi meg nem rá tartozott. Olyannyira nem, hogy mikor eldőlt a nevetéstől, én felálltam, és a csaphoz hajoltam. Igaz, hogy még mindig felette álltam terpeszben félig-meddig, de ez egy cseppet sem zavart, mivel az ő kezében volt még mindig a fej. Egy pillanat nem sok, annyi sem kellett hozzá, hogy a vízsugár meginduljon, én meg ezzel egy időben elkaptam a kezét, és saját maga felé tartottam, hogy ő legyen vizes, ne pedig én. Egyáltalán nem érdekelt, hogy majd nekem kell itt feltakarítani magunk után, most a győzelem többet jelentett!
- Újraterveztem! – jelentettem ki diadalittasan, és össze-vissza locsoltam rajta a vizet, hacsak ki nem rántotta a kezemből. Amennyiben ez történt, hát pech, mert biztos, hogy csak még vizesebb leszek, de az most már vigasztalt, hogy velem együtt ő is elázik.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Olen Nacrosh
Renegát
avatar

◯ Kor : 192
◯ HSZ : 347
◯ IC REAG : 372
◯ Lakhely : Észak

Re: Jennifer hálója // Kedd Márc. 12, 2013 4:24 pm

Néhány pillanatig nem tudtam megszólalni, köszönhetően a fejemet sulykoló párnának, ami folytonosan püfölt, én meg valójában szakadatlanul röhögtem az egészen.
- Ör... Örül.. Jaj, Jenn! Bassz...us...! Örülnék... i...igen! - nyögtem ki végül nagy nehezen, lassan már félholtra nevetve magamat. A hangom el-elakadt, noha, valójában egészen jól mulattatott ez az idétlen helyzetet, még akkor is, ha közben vagy háromszor sikerült megfulladnom a számba csapódó párnától.
Na és, persze... nem hallja! Hooogyne! Mert ezek a farkas fülek már csak ilyen baromi szelektívek... Mondjuk, egyáltalán nem zavart, sőt. Egészen élveztem is a hadakozását, a vehemens megnyilvánulását, karöltve ezzel a heves dinamikával. Tetszett, hogy őszinte legyek...
Az már kevésbé, hogy farcsontostul, hátastul és minden egyebestül bevágódtunk a fürdő ajtón. Azt hiszem, ezt én nem zártam kilincsre, miután végeztem a fürdéssel... De hát a fene gondolta volna, hogy... na mindegy, most már lényegtelen. Már csak azért is, mert jó két perce már a földön vergődtünk, egymáson, egymásba, mindenhogy... Noha, kár volna tagadnom, hogy igenis ínyemre való volt. Nagyon is... Főleg, ahogy egyre intenzívebben, egyre közelebbről éreztem az arcomba omló illatot, ami belőle áradt, ahogy ebből az arasznyi távolságból fürkészhettem íriszeit, és nem utolsó sorban: hogy voltaképpen teljes testével engem lepett el... Hmm...
- És hogy fogod mindezt kivitelezni? Eldugsz előlem minden létező üveges és dobozos folyadékot? Ezt te se gondolhattad komolyan! - persze még mindig csak szórakoztam, mint ahogyan az elmúlt percekben is, amit már magunk mögött hagytunk. Mindenesetre hagytam, hagy "dühöngje" ki magát, azzal az álcázott, dacos, női bájjal, ami most is körüljárta.
Közben, igyekeztem hátrafelé kúszni, magunkkal, egy pillanatra sem véve le róla a szemem. Még a végén letépi félidőben az arcom, az pedig nem volna annyira mulatságos. De nem ám...
- Soknak sem nevezném. - nevettem halkan. - Egyébként meg jól áll a hajadban, nem tudom mit vagy úgy oda. - pöcköltem meg kósza tincseit, melyek olykor előre hulltak. Nekem tetszett, nincs ezen mit túlragozni. A kólás jelent és hát... valójában ő is. Még csorgó kólával is a hajában.
Viszont, amikor a zuhanyfejet irányosan felé fordítottam, azt hittem erre már ő is elneveti magát. De nem. Semmit sem kaptam a kifejezetten "agyas" ötletemért - amit jobb nem forszírozni, tekintve, hogy gyönyörűségesen benéztem... -, csak egy hervasztó grimaszt. Időm azonban nem sok maradt, hogy ezzel foglalkozzam, ugyanis miután elfelejtettem a csapot kinyitni elég hangos nevetésbe törtem ki, aminek során kicsit el is sikerült dőlnöm. Már csak azzal az icipici apró tényezővel nem számoltam, hogy ettől még ő meg tudja nyitni a vizet, és az igazat megvallva... nem is csodálom, hogy végül megtette!
Arra eszméltem fel, hogy kezemhez ér, ráfog, és a benne lévő zuhanyrózsát konkrétan a képem felé irányítja. A vízsugár pedig úgy kapott arcon, ahogy nem szégyellt... Köszi.
- Bassza meg! - keltem ki magamból, bár cseppet sem agresszívan. Inkább szórakozottan, továbbra is, két öblösebb vihogás között. Szabadon lévő kezemmel először magamat takartam el, de aztán meggondoltam magam (mert így maradhatnánk reggelig is felőle...), bevállalva még egy jó adag "fej mosást". Ráfogtam Jenn kezére, hogy könnyebben tudjam visszafordítani a zuhanyfejet, ezúttal felé. Vonásom minden rajzolatán, élén bőségesen csorgott végig a langyos, nedves patakokban araszoló "vízesés", miközben Jenny is kapott egy kis ízelítőt abból, milyen érzés is, mikor pofán vág egy adag erőteljes vízfolyam. Eközben elengedtem egyik karommal, és látatlanul kezdtem hátra felé matatni vele, hogy elzárjam a csapot, mindhiába.
- Csak szólok, hogy lassan egy egész óceánba fogunk ülni, ha így folytatjuk. - hol felé, hol felém ömlött a víz, egészen addig, míg meg nem elégeltem. Óvatosan próbáltam feltuszkolni magam a kád szélére, ezzel együtt húzva magammal Jennyt is, meg a zuhany zsinórt is. Arra mondjuk nem készültem fel, hogy vagyok már annyira csuszamlós, hogy egyenesen hátast dobjak. Nem baj, legalább ismételten nem egyedül érkeztem meg...
Pillantásom Jennét kereste, ahogy újra és újra megcsuklott könyököm, lévén, hogy nem tudtam egyetlen, tapadó, stabil pontot találni. A víz még mindig jótékonyan ontotta magát közénk, alánk, ahova csak el tudott nyúlni, sodródni. Sejtésem szerint a zuhanyfej pont kettőnk között leledzett valahol... Legalábbis erősen úgy éreztem. De most már ez számított a legkevésbé...
- Tudod mit? Akkor most én is újratervezek... - söpörtem el arcomból a cseppeket, ezt követően pedig egyetlen, határozott mozdulattal kaptam Jenny tarkója után. Ujjaim hajába érkeztek, én pedig kérdezés nélkül rántottam őt magamhoz, hogy ajkaim a pillanat tört része alatt marjanak az övéibe. Már nem érdekelt, hogy mit fog hozzá szólni, órák óta a csókjára szomjaztam, és ez volt az a pont, ahol elszakadt nálam az a bizonyos cérna. A testem szikrázott, lángra lobbant, ahogy szakadatlanul csókoltam őt, egyre vadabbul, egyre mohóbban ízlelve ajkait. Ostromló súly borult rám, a szívem úgy kezdett kapálózni mellkasom alatt, mintha már nem is a helyén verne. Mindkét tenyerem felsiklott Jenny arcára, ahogy igyekeztem magunkat kicsit feljebb emelni, kisebb-nagyobb sikerrel. A forrongó csókot azonban nem szakítottam meg, épp ellenkezőleg. Vágyakozón haraptam alsó szájszélébe olykor, máskor pedig olyan intenzíven csókoltam, hogy félő volt lassan vér serken fel mindkettőnkből. Ujjaim gerincén táncoltak, majd veszettül szorítottam rá csípőjére, míg végül fájdalmas lassúsággal eltéptem ajkaimat tőle. Csupán arasznyira, mégis még félúton újra felé kaptam párszor...
Nem tudtam megszólalni egyelőre, hiszen a tüdőm levegőért kiáltott, a mellkasom pedig úgy süllyedt és emelkedett, mintha éppen újraélesztettek volna.
- Még mindig zavar az a kóla? - mosolyodtam el pimaszul, fejemet kissé oldalra billentve.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 133
◯ HSZ : 541
◯ IC REAG : 574
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválások: boka, alkar, csukló


Re: Jennifer hálója // Szer. Márc. 13, 2013 1:02 am

- Dehogynem! – vágtam rá egyből, mikor azt mondta, hogy nem gondoltam komolyan. – Hát szoktam én viccelni? – kérdeztem teljes komolysággal, de egyértelmű volt, hogy tényleg csak piszkálódásból mondtam, és nem azért, mert meg óhajtottam valósítani az elképzelést. Ezután persze nem hagytam neki nyugtot, és még az sem tudott érdekelni, hogy megdicsérte az új, kólában gazdag frizurámat. Helyette csak adtam a párnát az arcába, majd később a vizet is, amint sikerült megnyitnom a csapot, aztán ráirányítani a zuhanyrózsát. A káromkodása maga volt a zene a füleimnek, az ajkaimról pedig még véletlenül sem tűntettem el a kárörvendő vigyort. Ha én kaptam ragacsos löttyöt, ő igazán nem járt olyan rosszul a vízzel. Az már más kérdés, hogy jóval többet kapott a nyakába, mint amennyi kóla engem ért odakint.
Sajnos hiába számítottam rá, attól még nem érintett kellemesen, hogy átcsavarta a kezemet olyan irányba, hogy engem érjen majd a vízsugár. Igazából zavartalanul nevettem egészen addig, amíg nem kaptam jó adag fullasztást a számba, a szemeimbe, és körülbelül mindenhová az arcomon. Azt hiszem, hogy ezentúl kétszer is meg kell majd gondolnom, hogy mégis mikor nevetek a saját fürdőszobámban úgy isten igazából! Ennek ellenére még mindig azt mondom, hogy megérte, noha az ő erejével nem szállhattam szembe. Legalábbis az esélyeink nem voltak egyenlők, de én remekül tudok csalni. Igen, ilyenkor is!
- Tudok róla, de szerintem még az én háza…– - újabb löket víz az arcba - mban vagyunk! - a szabad kezemmel igyekeztem kisöpörni az arcomból a rakoncátlan tincsekkel együtt a sok parányi vízcseppet is, amik gördültek lefelé a bőrömön. Ádáz küzdelmet kezdtem folytatni azért, hogy végre az én kezemben legyen az irányítás, de nagyon úgy tűnt, hogy ez ma nekem nem fog összejönni. Ennek ékes bizonyítéka az volt, hogy Olen erősen tartott, és rángatott magával együtt, majd újra lent landoltunk a csempén. Még szerencse, hogy nem verte be a fejét, mert a végén még elkezdtem volna megsajnálni, aztán meg kitudja, hogy miként használja ki a számára adódó lehetőséget. Egyetlen pillanat nem sok, de annyira sem lankadhatott a figyelmem, ha jót akartam magamnak. Márpedig egy biztos, hogy én nem szoktam veszíteni. Mindegy, hogy miről van szó, számomra ez most is egyfajta versengésnek tűnt a játék mellett. Ki kap minél több vizet, hát nem izgalmas? Legalább a vizes póló versenyt biztos, hogy én nyerném meg.
Vele együtt én is próbáltam minél előbb a csaphoz nyúlni, hogy most már véget vessünk ennek a habpartinak, ahol minden megvolt, csak maga a hab hiányzott. Hozzá hasonlóan csetlettem-botlottam, és kis híján még az államat is sikerült bevernem a kád szélébe, mire úgy döntöttem, hogy ez reménytelen. Ahhoz, hogy felkússzak oda, kész csodára volt szükség, ami Oli jelenlétében teljesen kizárt volt. Miért éreztem úgy, hogy segítség helyett csak szándékosan visszahúzna?
- Hm? – egy pillanatig értetlenül bámultam rá, és mire leesett, hogy mire utalt, arcomról eltűnt a mosoly, a számat pedig az ő szája tapasztotta be, méghozzá nem is akárhogyan! Elég volt két másodperc ahhoz, hogy hozzá hasonlóan az én testem is lángba boruljon, és kezdett olyan érzésem lenni, hogy már mi melegítjük fel a langyos vizet is, ami beterített mind a kettőnket. Ajkaim mohón falták az övéit, ujjaim pedig türelmetlenül túrtak bele a nedves tincseibe. Hevesen húztam magamhoz a hajánál fogva, miután erősen belemarkoltam és kissé erőszakosan, kapkodva rántottam meg magam felé. Amikor elragad a hév, akkor szinte képtelenség nekem gátat szabni, és akkor még finoman is fogalmaztam. Most pedig nem túl meglepő módon, igencsak közel jártam a tűréshatárom végéhez. Mindaz, ami az este folyamán gyűlt bennem, kitörni látszott, és fogalmam sem volt, hogy jó lesz-e nekünk, ha ez megtörténik. Az agyalásom azonban nem bizonyult hosszú életűnek, tetteimet már csak az ösztöneim irányították, tudatosságnak nyoma sem volt.
Egész testemben libabőrös voltam az érintései nyomán, és még csak egyetlen ruhadarab sem került le senkiről. El sem mertem képzelni, hogy mi lenne, ha azok sem gátolnának minket semmiben. Lélegzetem minden áldott alkalommal elakadt, valahányszor csak lehetőségem nyílt arra, hogy lopjak egy kis oxigént a tüdőm számára. Valahogy most másodlagosnak tűnt mindez, és csak az számított, hogy minél közelebb legyek hozzá. A gond csak az, hogy ennél már nem volt sokkal közelebb, hiszen testem teljesen odatapadt hozzá. Ujjaim kutatóan, ugyanakkor birtoklóan siklottak be az atlétája alá, és siklottak végig finoman a bordáin. Arra azért még így is ügyeltem, hogy a vállában ne tegyek nagyobb kárt, de már a farkasom is tiszteletét tette azzal, hogy a hím előtt kezdte magát illegetni. Nem lesz ez így jó…
- Nem… - búgtam közvetlenül a fülébe. – Csak az zavar, hogy nem rajtad van… - suttogtam tovább érzéki hangon, míg ajkaim a fülcimpáját cirógatták. – És hogy ez még nincs a földön – ezzel egy időben megrángattam az atlétáját, hogy tudja, miről is beszélek. Szemeim lázasan csillogtak, a testem kétségbeesetten sóvárgott az érintései után, arról már nem is beszélve, hogy mi minden játszódott le a fejemben. Valószínűleg úgy festhettem, mint egy kiéhezett vadállat. – Maradj itt ma! – kérleltem halkan, és kivételesen nem azért akartam, mert szükségem volt rá, hogy leteperjen. Nyilván az is kedvemre valónak bizonyult, amit az előbb művelt, de jól esett volna a tudat, hogy nem maradok egyedül egy ilyen nap után, hanem van valaki mellettem, akihez odabújhatok, akihez hozzászólhatok, ha úgy van kedvem.
- Mi lenne, ha elzárnánk a vizet? – dünnyögtem alig hallhatóan, míg orrommal a nyakát cirógattam, nyelvemet pedig finoman végighúztam a bőr alatt lüktető éren. Teljesen belepte a köd az agyamat, és a józan ítélőképességemet valahogy a bánya környékén hagyhattam el.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Olen Nacrosh
Renegát
avatar

◯ Kor : 192
◯ HSZ : 347
◯ IC REAG : 372
◯ Lakhely : Észak

Re: Jennifer hálója // Szer. Márc. 13, 2013 11:44 am

Az ő háza, jól mondja... Innentől kezdve pedig a legkevésbé sem fogok azon aggódni, hogy éppenséggel elárasztja egy kisebb óceán a fürdőjét. Egyébként sem foglalkoztat annyira, mint ő maga, úgyhogy a dolog ez esetben tárgytalan.
Élvezettel követtem az eseményeket, ahogyan szerencsétlenkedtünk mind a csap elzárásával, mind pedig magával a zuhanyfejjel. Voltaképpen, ha ezt valaki kívülről nézte volna végig, minden bizonnyal egy idétlen kölyök párosnak titulált volna, akik vagy épp hajba kaptak, vagy egyszerűen csak szórakoznak. Ez utóbbi még helyt is állt, attól a kicsi apróságtól eltekintve, hogy emögött azért sokkal több bujkált, mint puszta játék... Gondoltam én, hiszen ahogy egyre közelebb éreztem magamhoz, ahogy egyre jobban rám borult, égetve a bőröm minden egyes szegletét, kezdtem már máshogy viszonyulni hozzá. Minden idegszálam pezsgett, szinte ki akartak robbanni belőlem, miként a szívem is...
Nem volt már megállj, nem volt semmi, ami visszaparancsolhatta volna az ösztöneimet... Vágyakozón kaptam hát utána, lángra lobbanó szenvedéllyel csókolva le ajkáról a szavakat, mohón, ellenkezést sem tűrően. Őt akartam, szinte éhezőn, egyetlen percet sem pazarolva már el arra, hogy ne érintsem, ne érezzem őt, az ajkait, testének teljes vonulatát, ahogy az hozzám simult.
Egyre forrongóbb lüktetés kezdett átjárni, ahogy ő is felém hajolt, hajamba túrt, ezzel is jelét adva, hogy nem vagyok egyedül ezzel a túlfűtött, mindent elsöprő, felcsapódó vággyal.
Miként hevesen hozzám rántotta magát, egyszeriben úgy éreztem, hogy minden izmom megfeszült bőröm alatt, az elmémre pedig egy tompa, elvakult köd borult, letérítve a józan észt a pályájáról.
A farkasom megmozdult, felkapva fejét kezdett zizegni, szőrét borzolva, bódultan szólítva Jennyét. Persze csak mértékkel, épp hogy csak esélye volt rá, hogy létezését bemutassa, és körbejárja a nőstényt. Nem tudom mennyire jó ez, hogy már ő is épp oly "tajtékozva" üvölt a másikért, akár csak én, ezalatt a vad viharként tomboló vágyban. Csókom égetően perzselte Jenn ajkait, mintha véget nem érőre kívánnám nyújtanii az időt. És akartam is, ami azt illeti...
A bordáimon átszaladó ujjak belém martak, tüzes lenyomatukat hagyva maguk után. Beleborzongtam egy pillanatra, ezáltal testem is kissé megcsuklott, néhány töredéknyi percre meggyengülve a testemben áradó lüktetés végett. Talán teljesen el is vesztem magam fölött az önuralmat, ha nem hajolok el, és nem szakítom meg csókunkat, legalább egy kis időre.
Szavain elmosolyodtam, noha az ingerküszöböm már igencsak kilengett. Főként, mert suttogó hangja, és a fülemet simító ajkak már annyira felkorbácsolták bennem a szenvedély eddig oly' sokáig szunnyadó lángjait, hogy félő volt, feltör belőlem minden elfojtott impulzus.
- Ott lehetne... - fogtam rá kísérő ujjaira, ahogy azok a trikómat kezdték feljebb vonni rajtam, hogy egyetlen mozdulattal meg is szabadítsam magam tőle. - Cserébe, ezért... - rekedtes baritonom szaggatta a levegőt, miként végigsimítva oldalán, kapaszkodtam bele ezúttal én a felsőjébe. Nem vártam, nem is kérdeztem. Ha kellett hát erőszakkal téptem le róla, de bizony a könnyű textil a földre hullt, követve az enyémet. Megragadtam Jenny combjait, finoman marva beléjük, hogy teljesen szemközt húzzam magamhoz. Ajkaim lágyan söpörtek végig nyakán, és kulcscsontján egyaránt, lassan araszolva fel arcélén át szája pereméig.
- Én is így terveztem... - szavaim ajkain haltak el, bársonyként simítva át rajtuk. Még nem csókoltam meg újra, hagytam a vágynak is teret, hogy örvényként zárjon minket körbe.
Valójában nem voltak terveim, és ha voltak, akkor sem feltétlen az, hogy most mindenáron neki essek, ösztönösen követve a szenvedély elsöprő erejét. Egyszerűen jó volt így, vele... Minden villanyt lekapcsolva az agyamban, élvezve a közelségét, a jelenlétét... Semmi másra nem volt szükségem. Jó, ez így persze ingoványos, hiszen már egy olyan helyzetben voltunk, ahol kár volna tagadnom is, hogy nem lendült meg a fantáziám karöltve a vágyaimmal.
- El lenne zárva? - vigyorodtam el kellemesen, majd halkan megszívva fogamat adóztam a pillanatnak, ahogy nyelve végigégette a nyakamban doboló eret. Nem volt könnyű ellenállnom, még addig sem, míg kezemmel ismét a csap felé nyúltam, amit végre sikerült is elzárnom. Testem kicsit megemelkedett, majd süllyedt is vissza, miként visszaengedtem magam a földre, hátammal a kád szélének dőlve.
- Tudod... - hajoltam ajkai felé, ujjaimmal arcát érintve, beletúrva hosszú tincsei közé. - Most még elmenekülhetsz... - mosolyodtam el szemtelenül, apró csókokat hintve vállára, ezt követően pedig kezem kissé meghúzta a tenyerembe érkező szőke szálakat, így "kényszerítve" rá fejének tartását, hogy hátrafelé dőljön némileg. Válláról torka felé vettem az irányt, hogy nyelvemmel végig kóstoljam az azon nyugvó, ámbár reszkető bőrt.
- Viszont... - araszoltam mellkasa felé, karjaimmal derekát fogva át, kicsit magamhoz vonva őt, hogy háta íve valamelyest ívbe hajoljon meg. - ...két perc múlva, már nem nagyon lesz hova... - szapora, ziháló lélegzetem testén halt el, miként egyre csak csókoltam őt, lejjebb és lejjebb haladva szegycsontja mentén...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 133
◯ HSZ : 541
◯ IC REAG : 574
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválások: boka, alkar, csukló


Re: Jennifer hálója // Csüt. Márc. 14, 2013 12:13 am

Farkasom néhány pillanatig csak figyelte a hímet, majd lassacskán megközelítette, és éppen úgy dörgölőzött oda a puha bundához, mint én Olenhez. Minél közelebb akartam tudni magamhoz, és amikor már nem volt köztünk egyetlen centiméternyi távolság sem, még akkor is igyekeztem odavonni őt a testemhez. Kellett, érezni akartam a közelségét, ami hiába lobbantotta szinte lángra a testemet, mégis kellemes volt. Szenvedélyt korbácsolt bennem, és annak ellenére, hogy én nem mondhattam el magamról, hogy régen volt ilyesmiben részem – vagy legalábbis ehhez hasonlóban -, mégis elemi erővel hatott rám. Jobban, mint az utóbbi időben bárkivel, bármikor. Ez pedig csak még tovább fokozta az érdeklődésemet iránta, és kíváncsivá tett, hogy mi jöhet még ezek után. Bennem volt az a kicsi hang, ami az eszemet akarta jelképezni, és megállásra intett, de már régen túl voltam azon a ponton, amikor még érdekeltek az ilyesmik.
Mikor gyakorlatilag közölte, hogy az atléta szerinte is jobb helyen lenne a földön, zöld tekintetem egy pillanatra odakaptam az arcára, és borostyán fény villant bennük, de alig fél perc múlva már ki is hunyt, és újra maradt a moha zöld szempár. Szemöldökömet félig felvontam, ajkaimon pedig mosoly jelent meg, ahogy ténylegesen elkezdtem megszabadítani a ruhadarabtól. Szerencsére ő is besegített a saját vetkőztetésébe, úgyhogy nem kellett sokat szerencsétlenkednem. Hiába nem volt rám jellemző, most mégis olyanok voltak a mozdulataim, mintha életemben először lenne részem hasonló szituációba. Hirtelen azt sem tudtam, hogy ezen kezdjek el nevetni, vagy inkább aggódjak, hogy minek köszönhető ez a csöppnyi bizonytalanság.
Halkan nevetni kezdtem az anyag első reccsenésének hallatán, és úgy döntöttem, hogy inkább rásegítek a mozdulataira, mielőtt az én felsőm darabokban végezné a földön. Amint lekerült rólam, szemernyi szemérmesség sem maradt bennem, meztelen felsőtestemmel készségesen simultam oda hozzá, ajkaim felfedezően siklottak végig a nyakán, hogy aztán az ép vállába mélyeszthessem a fogaimat. Nem túl mélyen és nem is fájdalmasan, inkább csak az ingerlés volt a célom, és reméltem, hogy sikerült is elérnem.
- Akkor jó… - búgtam alig hallhatóan, ajkaim súrolták az övéit, a levegőt pedig szinte előle loptam el. Őrülten vágytam rá, hogy megcsókoljon, de eszem ágában sem volt tenni is érte. Azt akartam, hogy ő kapjon utánam, és az édes kínzás egyébként is kedvemre való volt most. Túlságosan is ahhoz, hogy hirtelen megszakítsam azzal, hogy letámadom azon nyomban. Pedig tagadhatatlanul az volt minden, amit csak akartam jelen pillanatban. Az önuralmam nagyon gyors ütemben kezdte felmondani a szolgálatot, pedig reménykedtem benne, hogy valamennyire meg fog maradni a józan eszem még akkor is, ha ilyen helyzetbe keveredünk. Sajnos, vagy nem sajnos, de nem jött össze, és immár valami olyan útra léptünk rá mind a ketten, ahonnan nem volt visszaút. Attól tartottam, hogy nem csak a ma estére nézve, de a további évekre is állt ez a megállapítás. Ha most ebbe bele fogunk menni, már úgysem lesz ugyanolyan semmi. Akadtak már olyanok rengetegen, akik nem voltak rám túl nagy hatással, és így rövid úton el is felejtettem őket, viszont az, hogy Olen még szinte semmit nem tett, és máris felperzselt a szenvedély, eléggé árulkodó jelnek számított nekem.
Imádtam hallgatni az elakadó lélegzetet, a heves szívdobogást, ami legalább annyira lüktetett, mint a sajátom. Majd szétfeszítette a bordáimat, mintha csak ki akart volna ugrani a helyéről. A vér dobolt a füleimben, és a vágyaim arra sarkalltak, hogy megtegyem, ami ellen eddig igyekeztem hadakozni. Eddig nem volt bajom azzal, mikor az ösztöneim átvették felettem az irányítást, de ez alkalommal volt ebben valami aggasztó, a mindent elsöprő vonzalomról már nem is beszélve. Fejemet oldalra billentettem, mikor a hajamba túrt, és úgy néztem rá félig lehunyt szemhéjaim alól kíváncsian, vágytól csillogó szemekkel.
Hagytam, hogy irányítsa a mozdulataimat, fejem megadóan billent hátra, amikor egy kicsit meghúzta a hajamat. Egyáltalán nem bántam, sőt, csak még jobban tetszett, hogy most nem én irányítottam. Általában olyanokkal sikerült összeakadnom, akik nem voltak elég határozottak ahhoz, hogy megzabolázzák az én fékezhetetlen természetemet, erre itt volt ő, akinek sikerült egy csapásra elérnie, hogy azt tegyem, amit és ahogyan akarja. Kissé kétségbeejtőnek találtam, de kár lett volna most gondolkozásra fecsérelni az időt, mikor előttünk állt még az egész éjszaka, és fogalmam sem volt a végkimeneteléről. Illetve voltak sejtéseim, de az csak egy dolog.
- Én szeretek a tűzzel játszani… - válaszoltam rekedtes hangon. Ugyan most már nem néztem rá, hiszen hátrahajlott az egész felsőtestem félig-meddig, ennek ellenére minden egyes érzékem kifogástalanul működött. Légzésem zihálóvá vált, ujjaim erősen martak bele az egyik vállába, míg a másikkal a fejét vontam magamhoz közelebb, hogy még többet és többet kaphassak belőle. Csípőmmel hívogatóan dörgölőztem oda hozzá, fogaim pedig az ajkamba vájtak. – A kérdés csak az, hogy te nem félsz-e attól, hogy megégeted magad – fejeztem be dünnyögve a gondolatmenetemet, majd rávettem magam, hogy felemeljem valamelyest a fejemet, és újra ránézhessek. – Biztos, hogy itt akarsz maradni a fürdőszoba padlóján? – kérdeztem nagy nehézségek árán, tekintetem egy pillanat alatt vezettem végig az igencsak megviselt állapotban lévő helyiségen. Se kényelmes nem volt, se csúszásmentes. Már csak az kellett volna, hogy mind a ketten beverjük a fejünket a padlóba, vagy esetleg a kád szélébe egy hevesebb mozdulatsornak köszönhetően.
Ujjaim felfedezően siklottak végig a hasán, éreztem a bőr alatt meg-megrándulni az izmokat, mire halványan elmosolyodtam, és mélyen a szemeibe néztem. Két kezem közé fogtam az arcát, és odahajoltam hozzá egy újabb csókra, míg ujjaim már kutatóan siklottak a derekára, és játszadoztak el a nadrágja szélével.

// ez most borzalmas lett, ne haragudj Sad //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Olen Nacrosh
Renegát
avatar

◯ Kor : 192
◯ HSZ : 347
◯ IC REAG : 372
◯ Lakhely : Észak

Re: Jennifer hálója // Csüt. Márc. 14, 2013 4:37 pm

Nem tudom mi volt ez, ami körbe kerített mindkettőnket, lázas táncba hívva, magával rántva. Nem tudom... Csak az bizonyos, hogy rendíthetetlenül is minden porcikámban ott volt, lüktetett... szinte teljesen lezsibbasztott, ahogy fölém kerekedett. Mégsem ágáltam ellene, egyenesen akartam, vágyva omlottam a "kárhozottság" karjaiba, miként Jennyt egyre közelebb és közelebb vontam magamhoz. Egyszeriben már semmi sem számított, minden önkényesen adta magát, én pedig bolond lennék, ha nem élnék vele!
A testem lángokban úszott, a szívem vadul dörömbölt, miként fojtogató csókban égtem el a vágy tüzes tornácán. A ruhák lassan omlottak le rólunk, és talán ez volt az a pont, ahol rájöttem: nem lesz visszaút, ha erővel akarnának eltépni Jenntől, akkor se. Hamarabb szaggatnék szét mindenkit, mint hogy egy percre is elengedjem.
Ahogy vállamba mart fogaival, annak nyomán gerjesztő hullám rázott végig, mintha csak a villám cikázna bennem oda és vissza. Testem megrándult, a karjaim szorosabban fonódtak a kecses derékra, és ha lehetett, még közelebb vontam magamhoz Jennyt. Csókjaim bőrét perzselték, ahogy fejét hátrább vontam, kiélvezve minden pillanatot, minden elhaló csókot, amit magam után hagytam. Nem bírtam betelni vele, egyszerűen mindenhol érinteni vágytam, érezni, kóstolni, ez az érzés pedig kezdett teljesen magával ragadni. Talán ezért törtek fel belőlem a szavak, noha lehet, szimplán kikívánkoztak belőlem... Hangjára megremegtem, ahogy az végigszánkázott dobhártyámba, ám egyelőre még nem tudtam megszólalni, képtelen voltam. Többszörösen is levegőért kapkodtam, de félő volt, hogy nem lesz elég, amennyire azt szívem szapora pumpálása igényelte. Ujjai hajamba túrtak, az arcom pedig fullasztóan borult mellei közé. Most, azonnal szét akarom tépni... Legalábbis a lámpák vészterhesen villództak elmémben, és nem sok választott el tőle, hogy azonmód a hátára döntsem, és véget vessek ennek a lázasan izzó játéknak, hogy minden kérdezés nélkül eggyé váljak vele. Tenyerem ringó csípőjére siklott, ahogy némileg elemeltem fejemet, kutatón keresve íriszei fényét.
- A kérdés inkább az, hogy Te nem félsz-e ettől. - mosolyodtam el kajánul, továbbra sem engedve az ölelő karjaim alkotta "fogságon". Bilincsként zártam őt körbe, hogy testem az övéhez simulva égjen darabjaira. A testhőmérsékletem az átlagosnál is forróbb volt, szinte lángoltam, és amint ajkai újra lecsaptak az enyémre, úgy még egy fokkal nagyobb lángra kaptam.
Hirtelen mozdultam, egyetlen pillanat alatt emelkedve két lábra, magammal vonva Jennyt is. Derekára kulcsoltam ujjaimat, hogy megtartsam őt, majd tenyerem tovább csúszott combjaira, rákényszerítve azokat csípőmre.
- Nem akarok... - suttogtam ajkaira, beléjük kapva, harapva, lecsókolva róluk minden ízt. Határozottan indultam meg magunkkal a nappaliba (mert csak ezt az egy pontját ismertem a fürdőn kívül a lakásnak), szakadatlan csókokkal árasztva el a nőstényt. Nem sokat láttam, sőt... valójában nem is láttam, csak mentem, így párszor sikerült valaminek nekiütköznünk. A kanapéhoz érve azonban egyszerűen rádöntöttem őt, én pedig "zuhantam" utána... vele. Kissé feljebb vontam magam, hogy egész testemmel ránehezedhessek, hogy ne legyen egyetlen szabad rész se közöttünk, ahol a levegő utat nyerhet magának...
Az iménti kis mutatványa a nadrágomon elég volt ahhoz, hogy ne bírjak tovább magammal... Egyik karommal megtámasztottam magam, fölötte, míg másikkal mellkasán, hasfalán át haladtam egyre lejjebb, míg végül ujjaim beleakadtak a nadrág szélébe.
- Erre kétlem, hogy szükségünk lenne... - hajoltam ajkaira, sunyi mosollyal képemen, miközben egyre lejjebb vonszoltam rajta a ruhadarabot. Ha kellett hát ezt is lerántottam róla...
Újra megcsókoltam, egyre fékezhetetlenebbül vágyva rá, kívánva minden lélegzetvételét, érintését, őt magát. A szenvedély elmeroncsolóan hatott rám, felkorbácsolta minden idegszálamat, jóformán már azt sem tudtam, hogy a földön vagyok-e még... Ajkaim mégis elszakadtak tőle, hogy nyakába borulva kóstoljak bele vállába, miközben csípőmmel lábai közé dőltem. Tenyerem combjain siklott át, míg nyelvem már a formás melleket kényeztette. Olykor megszívtam, játékosan ingerelve ezáltal egész testét. Végül ismét eltéptem magam, hogy füléhez hajolva búgjam el szavaimat.
- Teljesen megőrjítesz... - hozzá simultam, szívem az övével lüktetett egy ritmust diktálva, elhaló lélegzetem pedig eközben bőrén lelt rá a "halálra".
Már csak egy ruhadarabtól kellett megszabadítanom, és nem is várattam egy percig sem tovább... Ujjaim sietve az alsóneműbe kapaszkodtak, megsimítva a könnyed anyagot, majd lassan megindítottam azt lefelé...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 133
◯ HSZ : 541
◯ IC REAG : 574
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválások: boka, alkar, csukló


Re: Jennifer hálója // Csüt. Márc. 14, 2013 5:29 pm

18+


Igazából nem tudnám megmondani, hogy melyik volt az a pillanat, amikor végleg elveszítettem a híresen józan eszemet, az ítélőképességemmel együtt. Annyira vágytam Olen közelségére és érintésére, hogy az szinte már fizikai fájdalmat okozott, úgyhogy ezért sem véletlen, hogy annyira küzdöttem azért, hogy a lehető legközelebb vonhassam magamhoz. Kellett, szükségem volt rá, de azt magam sem tudtam volna megmondani, hogy mégis miért, vagy egyáltalán miként fogalmazódott meg bennem ez a gondolat. Amennyire képes voltam visszaemlékezni jelenlegi helyzetemben, nem most volt példa arra, hogy én ilyesmit megéljek. Mindig tudtam, hogy mit akarok, kivel és hogyan, és valamennyire tudatosak voltak a cselekedeteim, a mozdulataim is. Most bezzeg nagyon távol álltam mindentől, amit még tudatosnak lehetett csúfolni.
Ajkaim elnyíltak, mikor a fejem hátrabukott, és úgy kapkodtam a levegőt, mintha valaki elzárta volna előlem. A mellkasom folyamatosan süllyedt és emelkedett, mintha csak a háborgó tenger hullámozna. Úgy is éreztem magam, mint akivel megfordult az egész világ, a vízről már nem is beszélve, amiben még mindig úgy hemperegtünk, mintha a legkényelmesebb ágyban lennénk. Farkasom immár állandó jelleggel küzdötte magát előtérbe, játszva, incselkedve, hívogatva a hímet. Már előre aggódtam amiatt, hogy mi lesz, ha a két szörnyeteg is egymásnak feszül, nem csak mi ketten, az emberi formánkban.
- Úgy nézek ki, mint aki fél? – duruzsoltam a fülébe, hangom néha el-elhalt, ahogy a lélegzetem elakadt. Elég volt csak egyetlen pillanatra hozzám érnie ahhoz, hogy még azt is elfelejtsem, fiú vagyok, vagy lány. Éreztem én, hogy mennyire forró, és én is legalább annyira tűzben égtem. A vágy már olyan szinten ragadott magával, ahonnan nagyon jól tudtam, hogy nincs többé visszaút, de őszintén szólva eszem ágában sem volt elmenekülni az elől, ami rám várt. Vagy legalábbis valószínűleg rám várt, hiszen nem lehettem biztos az események végkimenetelében, és amúgy sem tudtam, hogy Oli mire képes. Csak azt tudtam, hogy máris milyen hatással volt rám, holott alig történt még valami. Félig mind a ketten fel voltunk öltözve ugyanúgy, és ezt már tényleg ijesztőnek találtam egy kicsit. Ennyire minden senkivel sem mehet simán, és nem lehet ilyen szinten rendben, ugye? Egyszer nagyon régen éreztem már hasonlót, de akkor egyrészt még ember voltam, másrészt annak nem lett jó vége. Nagyon reméltem, hogy ezúttal nem lövök mellé a választásommal, mert akkor a megérzéseim tévútra csaltak, a szerelem pedig elvakított annyira, hogy ne lássam a fától az erdőt. Oké, hogy itt nem erről volt szó, de a vágy is képes volt hasonlókat produkálni, érzéseim szerint főleg most!
Szerencsére még most sem tompultak el annyira a reflexeim, hogy ne érezzem meg a helyváltoztatási szándékot. Hiába mozdult hirtelen, én legalább olyan gyorsan kaptam a vállai után, és kulcsoltam köréjük a két karomat, csípője köré pedig a lábaimat. Úgy fonódtam rá, hogy az sem tudott volna lerángatni róla, aki minden eszközt bevet ennek érdekében. Ajkaim forrón tapadtak a szájára, megakadályozva abban, hogy további felesleges szavakat suttogjon a bőrömre. Csak távolról érzékeltem azt is, hogy ténylegesen elindultunk, meg azt is, amikor valaminek nekimentünk. Mivel engem nem igazán ért egyik sem, és azzal voltam elfoglalva, hogy csókoljam addig, amíg már nem kap egyikünk sem levegőt, így teljesen hidegen is hagyott, hogy hogyan kerültünk ki valójában a nappaliba. Az én tudatomig már csak az jutott el, amikor a hátam a puha kanapéba süppedt, és még tovább süllyedtem, amikor az izmos test teljesen ellepett engem, akár egy meleg takaró. Csak ez sokkal jobb volt annál. A gondolatra máris mosoly kúszott az arcomra, és el sem tűnt onnan akkor sem, amikor elkezdett kihámozni a nadrágomból.
- Azt hiszem, hogy kénytelen vagyok hinni neked… - próbáltam olyan ártatlan fejet vágni, amilyen csak kitelt tőlem, míg csípőmet egy hangyányit megemeltem, azután pedig a lábaimat is, hogy könnyebb legyen megszabadítani a feleslegessé vált ruhadarabtól. Lélegzetem abban a pillanatban elakadt, ahogy újra csókban forrtunk össze, és csak egy halk, fojtott nyögés jelezte, hogy beleborzongtam az érzésbe, mikor végre odasimult hozzám. Egyik lábam még mindig felhúzva maradt, míg a másikkal átfontam a derekát, így tolva magamhoz minél közelebb. Csípőm csak egy egészen kicsit mozdult ugyan meg, de kínzó vágyakozás lett a jutalma.
- Ez volt a cél! – nevettem fel rekedten, ajkaim az arcán kalandoztak a füle irányába, miközben ő az enyémhez hajolt. Körmeim leszánkáztak a hátán, hogy aztán ott vájjanak bele a finom bőrbe. Újra éreztem a sürgetést, és láthatóan benne is valami egészen hasonló játszódhatott le, mert rövid úton megszabadított az utolsó ruhadarabomtól is. Szemernyi szégyenérzet, vagy szégyenlősség sem akadt bennem, éppen olyan fesztelen voltam, mintha talpig bundába öltözve feküdtem volna alatta. Szerintem ebben a helyzetben már amúgy sem volt helye ilyesminek, és különben sem arról voltam híres, hogy tapasztalatlan szűzlány lennék.
Kicsit bénáztam amúgy, de sikerült lerugdosnom magamról a bugyit, és kapkodva már nyúltam is a nadrágja után, amit eddig ugyebár csak félig sikerült letolnom róla. Kicsit fentebb emelkedtem, és szinte mindent bevetettem annak érdekében, hogy most már annyi se legyen köztünk, ami eddig volt. Meglepődve, de annál nagyobb örömmel konstatáltam, hogy velem ellentétben ő bizony nem viselt alatta semmit. Szemöldököm kacéran rándult meg, ahogyan ajkaim is felfelé íveltek.
- Mi az, készültél? – vigyorodtam el, mert még ebben a helyzetben sem tudtam kivetkőzni abból, amilyen vagyok.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Olen Nacrosh
Renegát
avatar

◯ Kor : 192
◯ HSZ : 347
◯ IC REAG : 372
◯ Lakhely : Észak

Re: Jennifer hálója // Szomb. Márc. 16, 2013 10:25 am

18+...

Nem félt. Dehogy... Tudtam, hogy nem. Ahogy én se. Szavaira ugyan elmosolyodtam, de már nem voltam képes válaszolni. Nem is volt szükséges...
Olyan hévvel akartam őt, hogy az már emberfeletti volt, hiszen régóta elzártam magam minden ilyesfajta érzéstől, börtön rácsokra ítélve életem. Most mégsem tudtam erre gondolni, semmi nem tudott kizökkenteni a bilincsként rám fonódó láncok szorításából. Pedig az elmúlt időkben számos olyan dolog történt velem, ami akár fel is üthette volna a fejét bennem, mégis... nem tudott felérni annak az erejével, ami most omlott rám.
A szívem egyre hevesebben vert, a tüdőm pedig fékezhetetlenül is beakart szívni minden oxigént, mindent illatot. A vágy túlnőtt rajtam, már nem tudtam kontroll alatt tartani. Teljesen elemésztett.
Ahogy a kanapéra borultunk izmaim megfeszültek, karjaim pedig satuként zárták körbe Jennyt. Csak pár ruhadarab választott el tőle, és olybá tűnt, nem szándékoztam rajta hagyni... Mohón téptem le róla a nadrágot, majd újra csókjáért hajoltam, veszettül kívánva ajkait. Halk nyögése szám peremén halt el, ez által pedig gerincemen sűrűn végigáramló ingerhullám vágtázott át. Hozzá simultam, gerjesztve a szenvedély így sem nyugvó erejét, ami tombolva gyúlt lángra körülöttünk. Akár csak én, a farkasom is élvezettel bújt az övéhez, csalogatón marva a másikba, díszelegve, kihívón hívva táncba a nőstényt.
Karom Jenny csípőjét szorította, ahogy azt gyűrűként zártam körbe, és rántva rajta egyet szabadítottam meg az utolsó textiltől is. A mellkasom zihált, miként a levegőt is már csak ajándékként juttattam a testembe, hogy legyen még ami életben képes tartani.
A nadrágomért nyúlt, én pedig önkéntesen engedtem a húzó erőnek, amivel lejjebb csúsztatta rajtam, fokozatosan segítve rá a mozdulatra. Ugyan néhány pillanatra abbamaradt a tépő ujjak mohó játéka, szavaira mégis elszélesedő vigyor telepedett képemre.
- Így is mondhatjuk... - nem állt szándékomban jelenleg elmagyarázni neki, hogy egyszerűen csak a táskámba nem pakoltam reggel alsógatyát. Feledékenység, vagy sem... Jelenleg ez érdekelt a legkevésbé, hiszen nem bírtam magammal, kínzó fájdalommal járt minden egyes pillanat, amit szavakra fecséreltünk. Mindattól függetlenül, hogy még hangja is képes volt feljebb izzítani bennem a kárhozott a tüzet.
Egyetlen mozdulattal rúgtam le végül magamról a nadrágomat, mialatt egyik karomat Jenny háta alá csúsztatva löktem rajta egyet, kicsit feljebb taszítva ezzel testét. Nyelvem végig simított mellkasán, vágyakozón ízlelve végig testének minden szegletét, remegését, amit csak ki tudtam belőle váltani. Nem érdekelt már semmi, csak a pillanat, amit ő adott nekem. Beleszédültem, és együtt zuhantam vele a lüktető valóságba, ahogy ujjaim ezúttal már a forró öl felé haladtak, lassú, kínzó folyamként égetve végig bőrét. Ajkaim az övéhez forrtak, mialatt kezem finoman kezdte kényeztetni őt, ugyan nem túl sokáig... Őrült vágy lobbant bennem, talán az eddiginél is bódítóbb, és elmét pusztítóbb, mint eddig. Nem bírtam várni, nem bírtam tovább, hogy ne legyen az enyém egészen. Ujjaim elszakadtak tőle, és combjaihoz tapadtak. Heves iramban löktem széjjelebb őket, hogy ezúttal már, még lejjebb engedjem magam közöttük. Nem volt semmi, ami megálljt tudott volna parancsolni. Annyira kívántam őt, hogy azt hittem, menten holtan csuklok össze, ha nem érezhetem magaménak azonnal. Minden idegszálam tombolt, szétfeszült, ahogy végül határozottan ráfogtam csípőjére, és magamhoz rántva mélyen belé hatoltam. A tüdőmből feltörő levegő olyan volt, mintha másodszor is képes lett volna felszakadni, mintha újjá születnék.
Egyik tenyeremmel feje mellé támaszkodtam, míg másikkal dereka alá nyúltam, feljebb kényszerítve azt a kanapéról. Eleinte lassabb, mégis heves tempót diktáltam, csókjaimmal árasztva el ajkait, olykor állába... vállába harapva. Teljesen hozzásimultam, hogy minden porcikám összeolvadhasson vele, eggyé válva a mámoros, fullasztó örvényben.
A vér a fejembe szökött, a szívem pedig eszméletlen ütembe dobolt mellkasom alatt. Izmaim feszesen íveltek, domborodtak, ahogy egyre sebesebb iramot diktáltam, ahogy egyre jobban átadtam magam Jennynek. Egyszeriben már nem is a földön jártam, a világ is megszűnt létezni körülöttünk. Már nem voltak gondolatok, nem voltak határok. Minden érzékem és figyelmem csak rá terjedt ki, ahogy elmémre homályos ködréteg borult. Semmi más nem számított... csak ő.
Torkomból halk nyögések szakadtak fel, vegyítve némi lázas morgással, ahogy ajkaimat elszakítottam tőle néhány másodpercre, íriszeimet a zöld szempárba égetve...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 133
◯ HSZ : 541
◯ IC REAG : 574
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválások: boka, alkar, csukló


Re: Jennifer hálója // Szomb. Márc. 16, 2013 1:54 pm

18+

Rekedten felnevettem a válasza hallatán, pedig tudtam, hogy egyébként nem erről volt szó. Olent nem olyannak ismertem meg eddig, aki kihasználta volna a helyzetet. Oké, a jelenlegi dolog nem erről árulkodott, de ez csupán részletkérdés. Eszem ágában sem volt feltételezni, hogy végig ez állt a terveiben, hiszen ez rám inkább lenne jellemző, ennek ellenére mégsem fordult meg a fejemben, hogy ide fogunk jutni, és ennyire egymásba gabalyodunk. Oké, kár lenne tagadni, hogy eszembe jutott, hogy nem lenne ellenemre, de hogy biztos voltam abban, hogy ez fog történni, azt nem mondanám. Inkább csak afféle fantáziakép volt jelen esetben a fejemben, és nem törvényszerű, hogy azok mind valóra váljanak. Bár láthatóan nem volt ellenemre egy pillanatig sem.
Abban a pillanatban képtelenné váltam mindennemű gondolkodásra, ahogyan a tekintetem összeakadt az övével. Ajkaim akaratlanul is szélesebb mosolyra húzódtak, válaszul szolgálva arra, ami az ő arcán jelent meg az imént. Szívem hevesen dübörgött, és amennyire képes voltam most megkülönböztetni a kettőnkét, nem volt ezzel másként ő sem. Úgy éreztem, mintha ki akarna szakadni a mellkasomból, ereimben lávafolyamként száguldott a vágy, lángra lobbantva az egész testemet, mely önként és dalolva simult oda Oli testéhez, amint lekerült róla a nadrágja. Hátam ívben feszült meg, fejem pedig egy kicsit hátrahanyatlott, teret adva ezzel neki, hogy ajkaival felfedezhesse újra meg újra azokat a területeket, amiket csak akart. Libabőrös lettem az érintései nyomán, olykor-olykor megremegtem egy picit, ha olyan helyet érintett, ami különösen érzékeny volt számomra. Már rég nem tudtam volna megmondani, hogy hol vagyok, ismereteim csak annyira korlátozódtak, hogy kivel.
Ahogy ujjai kutatóan haladtak lefelé a testemen, kezdtem teljes önkívületi állapotba kerülni. Szemhéjai félig leereszkedtek, a világ teljesen elmosódottnak tűnt körülöttem, de nem éreztem úgy, hogy emiatt aggódnom kellene. Annál is inkább, mikor a testem újra megfeszült, hála ujjai kényeztető simogatásának. Kapkodva, zihálva vettem a levegőt, mellkasom minduntalan nekiütközött az övének, ahogy tengerként hullámzott. Arcomra nedves tincsek tapadtak, de túl lusta voltam hozzá, hogy lesodorjam őket onnan. Máskor idegesített volna, de ez alkalommal olyan aprócska tényezőnek bizonyult, amivel kár is lenne törődnöm. Csak az számított, hogy mit művelt velem, hogy mit váltott ki alig néhány érintéssel. Rég volt már hasonlóra példa, és ezzel valószínűleg a farkasom is hasonlóképpen volt, mert úgy dörgölőzött a hímhez, hogy már alig lehetett megkülönböztetni őket egymástól.
Mozdulataim kissé kapkodóvá váltak, ahogy végigsimítottam hátán, és próbáltam minden egyes négyzetcentiméterét a magaménak tudni, ám amikor testünk eggyé vált, pár másodperc erejéig megállt számomra a világ. Nem tudtam volna megmondani, hogy hol kezdődik az ő teste, és hol az enyém. Már csak annyit akartam, hogy még közelebb legyen hozzám, így fél lábammal átkulcsoltam a testét, körmeim a hátába vájtak, hogy még inkább magamhoz húzhassam, mintha csak ténylegesen is belé akarnék ivódni. Jelenleg nem is volt nagyobb vágyam, mint így maradni hosszú-hosszú időre, a mozdulatai azonban valamelyest kizökkentettek ebből a bódult tudati állapotból. Úgy kaptam levegő után, mint fuldokló, amikor sikerül a víz felszínére küzdeni magát.
Csípőmmel bele-bele mozdultam, ösztönösen felvéve ezzel Olen ritmusát, míg ujjaim immár a vállába martak bele. Fejemet újra hátravetettem, nyakam pedig ezáltal megfeszült, így kínálva fel neki a lehetőséget, hogy birtokba vegye. Nem csak annak volt ez a jele, hogy még többet akartam belőle megkaparintani, hanem annak is ékes bizonyítéka volt, hogy száz százalékos bizalmat adtam neki, hiszen benne volt a rizikó, hogyha egy kicsit is jobban elragadja a hév, átharapja a torkomat. Fordult már nem egyszer velem is elő, hogy erős késztetést éreztem arra, hogy vért is ízleljek, de végül mindig sikerült neki ellenállnom, megbízni pedig senkiben nem volt szokásom csak úgy. A legijesztőbb az volt az egészben, hogy még ettől sem indultak be a vészcsengők a fejemben, úgyhogy már rájöhettem, hogy valami nagyon nagy baj van velem. Igen, sikerült teljesen-totálisan belehullanom ebbe a kellemes, magával ragadó mámorba.
Arcom az arcához simult fogaim a fülcimpáját és a nyakán végigfutó eret súrolták, de egyetlen helyen sem sértettem fel a finom bőrt, bármilyen hívogató is volt. Mélyen magamba szívtam illatát, körmeim pedig a hátán szánkáztak végig, hogy aztán birtoklóan marjak bele velük a fenekébe. Lelkes, elégedett morgás tört fel a torkomból valahol mélyről, pedig alig volt hallható, és hamarosan egy hangosabb nyögésbe is fulladt, ami egyenesen a füle mellé sikerült, hiszen szám még mindig azon a tájon kalandozott. Legalábbis addig, míg ő fel nem emelte valamelyest a fejét, mert akkor én is hátrébb húzódtam, elveszve néhány pillanatig az acélos szempárban. Íriszeim alig pár másodpercig ugyan, de borostyános fényben villantak meg, majd újra a moha zöld tekintet maradt csupán hátra. Legalább úgy csillogtak a szemeim, mint a legdrágább smaragd, ajkaimon pedig kéjes mosoly jelent meg, ahogy hirtelen gondolva egyet, oldalra akartam gördülni, csupán annyit felejtettem el, hogy nem az ágyon vagyunk, hanem a kanapén. Ha hagyta magát a lendülettel együtt sodródni, akkor bizony rövid időn belül mind a ketten a kanapé előtt futó szőnyegen kötöttünk ki, tompa puffanással kísérve. Zavaromban rekedten nevettem fel, le sem véve róla a pillantásomat, miközben fölé kerekedtem egész súlyommal. Két tenyeremmel a mellkasán támaszkodtam, ügyelve arra még így is, hogy a vállához ne érjek hozzá, csípőm pedig hamarosan újra rátalált a korábbi ritmusra, csak ezúttal már én irányítottam. Tincseim előrebuktak, sátorként terítve be az arcomat mind a két oldalról, de nem zavart. Minden pont így volt most jó!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Olen Nacrosh
Renegát
avatar

◯ Kor : 192
◯ HSZ : 347
◯ IC REAG : 372
◯ Lakhely : Észak

Re: Jennifer hálója // Vas. Márc. 17, 2013 9:42 am

18+...

Szédültem. A belém maró ujjak súlya alatt megremegtem, többször is, miként testünk eggyé vált, összeolvadt. Olyan volt, mintha kiléptem volna önmagamból, és a gyönyör verejtékben úszó tornácán sétálgatnék, őrült, bódult mámorba zuhanva.
A felkínálkozó nyakra úgy borultam rá, mintha elevenen kívánnám azt feltépni, vérét venni, kóstolni, érezni. Mégis, csupán finom csókokkal borítottam el azt, fogaimmal lágyan karistolva meg bőrének bársonyos vonalát. Vigyáztam rá, talán magam sem értem milyen okból, de egyetlen porcikám se kívánt kárt tenni benne, még úgy sem, hogy a farkasom minduntalan tombolt bennem, vágyva a nőstényt, akarva, töretlenül.
Ajkaim lázasan omlottak vállába, mialatt gyorsabb ritmust diktáltam, teret adva a fellobbanó szenvedélynek. Nyögései tovább gerjesztették bennem a tüzet, miként fogai fülemet cirógatták, majd haladtak a lüktető érre, mely vadul pulzált bőröm alatt. Kicsit oldalra hajtottam fejem, hogy jobban hozzáférjen, miközben tenyere már fenekemre siklott. Erőteljeset löktem rajta, ahogy belém vájta körmeit, ujjaimmal belekapva tincsei közé, kisebbet rántva azokon. Az izmaim tovább feszültek, görcsösen ívelve át bennem, szinte már esélyt sem adva a remegő inaknak, hogy tartani tudják azokat.
Elemésztett a lázas forgatag, ez a földöntúli érzés... Muszáj volt íriszeibe fúrnom sajátjaimat, hogy elveszhessek bennük néhány pillanatra. A villanó borostyán cirkákra az én szememben is felütötte fejét farkasom léte. Retinámat ezüstös, krómszínű fény ölelte körbe, villámokat szórva járta körbe pupillám körvonalát. Pár másodperc volt, nem több, és már újra füstszín lélektükreim kutatták a smaragdos, csillogó szempárt. Képes lettem volna órákig nézni őket, elmerülve bennük lebegni egy másik világba. Mégis... Hirtelen zökkentem ki, ahogy testem megindult, oldalirányba, és már nem sok esélyem volt arra, hogy visszafogjam a lendületet. Együtt zuhantam Jennyvel, bele a szőnyeg szorító fogságába.
Könnyed kacajára, vagy talán azzal tökéletesen egy időben nevettem fel én is, ám még ez sem volt képes megtörni a bennem uralkodó, őrjöngő vágyat. Ereimben a vér száguldott, szívem pedig még mindig veszettül kalapált emelkedő mellkasom alatt, melyre most a finom tenyerek felsiklottak. Ujjaim Jenn csípőjébe martak, onnan engedve tovább őket a formás fenékre, rásegítve az újra felvett ritmusra. Testem olykor megcsuklott, hátam pedig megfeszült ívbe, miként lassan feljebb toltam magam a földről, hogy félig ülő pozíciót vegyek fel. Csípőm némileg megemelkedett a földtől, mialatt szabadon lévő kezem elindult a kecses derék felé. Határozottan rántottam rá, így lökve mellkasát az enyémhez, így forrasztva össze bőrünk egységét. Ujjaim, tenyerem hátán vágtattak át, hogy végül ismét a dús, szőke tincsekbe vesszenek. Rámarkoltam, így kényszerítve arcát magam felé, hogy ajkairól vér ittas csókot követeljek, mohón ízlelve azokat.
Az iram egyre gyorsabbá vált, egyre hevesebben, mélyebben hatoltam belé, mialatt egy pillanatra sem szűntem meg csókolni őt. Bőrömön lassacskán apró verejtékgyöngyök jelentek meg, torkomból pedig hangosabb nyögések törtek fel, áthasítva a levegő képlékeny testét.
Végül visszadöntöttem hátamat a puha szőnyeg karjaiba, térdeimet pedig ezzel együtt felhúztam, így lökve magamhoz/magamra Jennyt. Csípőm folytonosan követte a másik ritmusát, ujjaim pedig perzselőn kígyózták át testén, hogy végül megállapodjanak a formás idomokon. Érintésem vadabb volt, talán erőszakosabb is, ahogy fogaim ezúttal ajkaiba haraptak, de még mindig nem téptem fel, nem serkentettem belőlük vöröslő folyamot.
Nem tudom mennyi időt töltöttünk így, mikor egyszer csak hirtelen megmozdultam, felemelve magunkat a földről, a legközelebbi falhoz irányítva lépteimet. Háta a hideg vakolathoz csapódott, miként combjait tartva diktáltam a megfékezhetetlen tempót. Arcom mellkasába borult, nyelvem melleit kényeztette, miközben stabilan tartottam őt karjaimban.
Aztán, újra forró, hosszú csókra ítéltem ajkait... Éreztem égető lélegzetét, ahogy levegő után kapkodva együtt ringtunk a gyönyörben, a kéj felkorbácsolt hullámain, melytől fokozatosan átjárt egy jóleső borzongás.
Újra ráemeltem tekintetemet, megkeresve az izzó szempárt. Nem szóltam, nem is akartam. A testünk beszélt helyettünk is, ahogy az eddiginél is gyorsabb vágtába kezdett. Nem tudtam betelni vele, annyira gyönyörű volt, annyira tüzes...
Sosem gondoltam volna, hogy egyszer itt kötünk ki, hogy egyszer így tartom majd karjaim szorításába, vágytól fűtve, lángolva kívánva csókjait. Mégis... egyetlen pillanatra sem bántam, talán az volt az igazi vétek, hogy eddig tartott, míg idekerültünk...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 133
◯ HSZ : 541
◯ IC REAG : 574
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválások: boka, alkar, csukló


Re: Jennifer hálója // Vas. Márc. 17, 2013 5:37 pm

18+

Éreztem, ahogy a tenyerem alatt dobogott a szíve, lüktetett benne az élet. Már meg sem tudtam volna állapítani, hogy a saját szívverésemet hallom ilyen tisztán, vagy az övé vert visszhangot a füleimben, de nem is nagyon érdekelt. Valószínűleg legalább olyan gyorsan dübörgött a mellkasomban az enyém is, mint az övé a kezem alatt. Ettől egy kicsit olyan érzés kerített hatalmába, mintha a kezemben tartanám őt, birtokolnám, és ha úgy vesszük, kicsit tényleg így is volt. Ettől a gondolattól egy kicsit még inkább felfelé görbültek az ajkaim, bár észre sem vettem. Valahogy nem jutott el a tudatomig, hogy milyen idióta fejet vághatok, pedig a gondolataim fonala már régen elszakadt. Túl nagy volt a lendület, amellyel a vágy magával sodort, és többé már nem tudtam belekapaszkodni a józanész utolsó kis részébe sem.
Ujjaim a mellkasától lefelé kezdtek el csúszni, körmeim óvatosan karistolták végig az izmos hasfalat. A mozdulatsort felemelkedése szakította félbe, amit őszintén szólva egyáltalán nem bántam, mert kezdett erős hiányérzet rám törni, amit az ajkaitól való távolságnak lehetett betudni. Mellkasom szorosan tapadt az övéhez, légzésem még szaporább, még akadozóbb lett, hála a közelségének, mely teljesen megrészegített. Minél mélyebben hatolt belém, annál mélyebbről jött a sóhaj is az ajkaimra, melyeket végül a csókja tompított, némított el. A levegőt szinte már előle loptam el, közvetlenül kapkodva az oxigén után, amikor csak lehetőségem volt rá. Ahogy végigsimított a hátamon, úgy feszültek meg az izmaim is, gerincem mentén pedig hamarosan verejtékcsepp gördült le. Csak távolról érzékeltem minden apróságot, ami körülöttem vagy velem történt. Érzékeim most túlságosan egyetlen biztos pontra koncentráltak, és az nem volt más, mint Olen.
Ajkaim követelőzően ostromolták a száját, csókom heves lett és birtokló, míg egyik tenyerem az arcára simult, másik kezemmel pedig a tarkójára szorítottam rá, úgy vonva magamhoz a lehető legközelebb. Olyan hatalmas sürgetés volt bennem, amilyet már régen nem éreztem. A fejemben minden egyes kis hang arra buzdított, hogy vegyek el még többet, porcikáim pedig legalább ennyire erre vágytak, mert egyetlen négyzetcentiméter sem maradt, ami beférkőzhetett volna kettőnk közé. Szerettem volna így maradni legalább örökre, ha nem még tovább, mert olyan bensőséges volt ez a pillanat, hogy kár lett volna megszakítani.
Mikor érzékeltem valahonnan távolról, hogy felhúzta mögöttem a térdeit, hagytam, hogy a testem automatikusa boruljon előre, egyenesen rá. Mivel így újra közel voltam hozzá, egyáltalán nem bántam, és ki is használtam a kínálkozó lehetőséget arra, hogy csókkal forrasszam rá szájára az enyémet. Hevessége egy kicsit meglepett ugyan, de cseppet sem volt ellenemre, sőt! Csak még inkább feltüzelt, ha ez egyáltalán lehetséges, körmeim pedig a vállába vájtak, míg fogaim az ajkait súrolták óvatosan. Testem kéjesen vonaglott meg, csípőm még mindig ütemesen ütődött hozzá az övéhez, sebesebb ritmust diktálva egyúttal. Nem hiszem, hogy bírtam volna, ha még inkább fokozom, de mégis tettem rá kísérletet, egyúttal megint egy kicsit mélyebben engedve magamba. Testemen jóleső borzongás futott végig, és próbáltam feszegetni nem csak az ő, hanem a saját határaimat is.
Amikor gondolt egyet, és felemelkedett a földről, lélegzetem elakadt egy pillanatra, a hirtelen helyváltoztatás miatt. Nem mintha eszembe jutott volna, hogy problémázni kezdjek miatta, inkább csak egy lusta mosolyt varázsoltam az arcomra, mialatt hátam a falnak csapódott, teljesen nekifeszülve a hideg felületnek. Ujjaim hajába túrtak, így bíztattam arra, hogy még többet és többet vegyen el abból, amit csak adni tudok neki. Ajkaim résnyire nyíltak egymástól, zihálva kaptam levegő után, mert testemet annyi inger ostromolta, hogy képtelen voltam egyáltalán felfogni is. Fejem egészen addig a pillanatig hátrabillent, amíg meg nem csókolt újra. Szenvedélyesen viszonoztam, hosszúra nyújtva, míg ujjaim a vállán találtak kapaszkodót, másik kezemmel pedig átkaroltam a nyakát, míg combjaim megfeszültek a csípőjén.
Megbabonázva függesztettem tekintetem a szürke szempárra, mialatt a ritmus ismét gyorsabb lett, és én hagytam, hogy a kéj beborítsa a testem, és magával vonjon a száguldásba. A vér és a vágy legalább ilyen sebességgel cikázott az ereimben, ajkaimat pedig mélyről jövő nyögések hagyták el. Nem tudtam, hogy meddig bírom még ezt az őrült nagy kavalkádot, ami a testemben kelt életre, hála neki, de már rég elveszítettem a tudatomat a dolgok irányítása felett. Most már csak az ösztön maradt, és amikor elszakítottam pillantásomat tőle, arcán végigsimítottam számmal, fogaim pedig alig hallhatóan összekoccantak egy újabb lökés hatására. Úgy húztam magamhoz, mintha soha nem akarnám elengedni, és abban a pillanatban tényleg úgy is gondoltam, szentül meg voltam győződve róla!
Arcom az arcához simult, egyre szaporábban kikívánkozó sóhajaim pedig megint közvetlenül a füle mellett hagyták el a testemet. Éreztem, hogy egy hullám kezdett olyan erővel ostromolni, hogy attól féltem, hamarosan maga alá temet. Vágytam rá, ugyanakkor még késleltetni is szerettem volna egy picit, de tudtam, hogy hiábavaló lenne egyáltalán próbálkozni is. Még egy-két mélyebb lökés elég volt ahhoz, hogy azok a bizonyos hullámok összecsapjanak a fejem felett. Az orgazmus elemi erővel tört rám, egész testem megremegett, belső izmaim megfeszültek, satuba fogva őt. Körmeim mélyen vájtak a vállába meg a hátába, lélegzetem pedig elakadt, utána pedig hevesen kezdtem zihálni ismét, ahogy felocsúdtam a révületből. Arcomat a nyakához fúrtam, ajkaim a bársonyos bőrre tapadtak.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Olen Nacrosh
Renegát
avatar

◯ Kor : 192
◯ HSZ : 347
◯ IC REAG : 372
◯ Lakhely : Észak

Re: Jennifer hálója // Hétf. Márc. 18, 2013 9:49 am

18+...

Hamvadó percek sodródtak el a fejünk felett, ahogy kilépve önmagamból az idő is megállt, a határok pedig elporladtak, mintha soha nem is léteztek volna. Csak ketten voltunk... két test, tökéletesen egymásba égve, gabalyodva, együtt lüktetve fel. Jobbára már azt se tudtam, hogy hol kezdődöm én, és hol végződik ő. De nem is számított. Csak ez a hosszú, elnyúló pillanat, ami talán már órákat őrölt fel, mióta lázas vágyban borultunk egymásba.
A szívem Jennyével dobbant, egy ritmust járva zakatoltak, miként a vér száguldó folyamként vergődött testem minden szegletében.
Pezsgett a bőröm, minden elmúló érintése mentén, ahogy mellkasomat körmei végigszántották, ahogy belém mart, édes-fájdalommal kerítve körbe. Nem hittem volna, hogy ilyen intenzíven lesz képes rám hatni, akár egyetlen mozdulata is, mégis... már az is csoda volt, hogy a tüdőmbe képes voltam levegőt juttatni, melyet azonnal, zihálva lélegeztem is ki. A fejem zsongott, a külvilág csupán tompa képe volt önmagának, miként végül a falhoz csapódtunk, heves lendülettel sodródva a szenvedély "átkos" lépcsőin.
Ujjai hajamba túrtak, szinte tépőn szorítva rá tincseimre. Már nem tudtam volna fokozni a tempót, mégis egyre mélyebben hatoltam belé, ha még egyáltalán ez lehetséges volt. Karjaim hátát, derekát szorították, izmaim szinte bőrébe ivódtak, miként teljes testemmel hozzásimulva diktáltam a fékevesztett iramot. Ajkaim elnyíltak, egyre sűrűbben halt el lélegzetem mellkasán, ajkain, keverve a lázongó nyögések egyvelegével. Még ennél is többet kívántam volna belőle, mindent, ami csak ő volt... Ajkaim mohón kaptak szája formás ívei után, újabb csókkal adózva a percnek, ami körbezárt, és apránként próbált felemészteni.
Idővel, egyre többször kezdtem megcsuklani, érezve a vágy határait, miként ujjai vállamba, hátamba martak. Arcomat nyakába temettem, mialatt ajkai végigsimítottak rajta... Újra megvonaglottam, lassacskán ritmikátlanul merülve el a lüktető ölben, miként kezeim marón vájtak bele a bársonyos bőrbe. Egyszeriben úgy éreztem meghalok, a föld pedig kettényílva alattam kíván vérző testébe fogadni.
Szinte egész súlyommal Jennynek dőltem, fogaim finoman, ámbár erőteljesen karistolták vállát, nyakának feszes íveit, ahogy a vágy alkotta hurrikán teljesen magával ragadott. Lassultam, miként a "vég" minden erejével rám zuhant, én pedig már egyre többször, egyre hosszabb ideig merültem el benne egy-egy lökést követően, mígnem az utolsó nyögés is elhagyta torkomat...
Minden porcikám remegett, ahogy a vágy csillapodni látszott, és kezdtem visszatérni önmagamhoz. Még mindig karjaimban tartottam, miként ő nyakamba hajtva arcát perzselte meg bőrömet a belőle felszökő, forrongó levegővel. Kellet még jó pár perc, míg a szívem is nyugodtabbá vált, és már a lélegzetem is kezdett visszatalálni a rendes ritmusára.
Óvatosan engedtem lejjebb Jennt, két lábra, ám ellépni még nem szándékoztam tőle. Nem is volt hozzá erőm, ami azt illeti... Mellkasom még mindig az övéhez simult, ujjaim pedig lágyan simították végig arca élét, beleszaladva a hosszú tincsekbe, hogy végül tarkóján pihenjenek meg. Egy pillanatra ráemeltem szürkés, ködös íriszeimet, miként homlokomat az övének döntöttem...
Apró, röpke csókokat hintettem ajka peremére, jó ideig még mozdulatlanul ölelve magamhoz Jennyt. Vonásaimon végül halovány, fáradt félmosoly kezdett kirajzolódni, ahogy újra ráemeltem tekintetemet. Csak néztem őt, mialatt ezernyi gondolat vágtázott át fejemen, amiket képtelen voltam jelenleg kibogozni, összerakni. Szám szélei megrándultak, mintha mondani akarnék valamit, ám csak néma szavak törtek fel belőlem. Nyelnem kellett egyet, de még így sem voltam képes értelmes mondatot kipréselni magamból, így újfent csak egy mosollyal nyugtáztam a pillanatot. Noha, ez már kicsit szélesebb volt, és egészen érzékelhető is.
Kicsit elhátráltam tőle, ujjaimat végighúzva karján, hogy tenyerébe fonjam azokat. Magam felé húztam őt, újabb csókkal kísértve meg ajkait, majd egyszerűen csak karjaimba kaptam, és megindultam vele a hálószoba felé. Legalábbis, amerre sejtettem annak elhelyezkedését...
Továbbra sem szóltam, egyszerűen csak az ágyra borítottam, hogy ezúttal már az álmok is szerepet kapjanak ezután a hosszú, túlfűtött nap után...


// Szerintem zárhatjuk. Smile Köszönöm a játékot, iszonyatosan élveztem! *-* //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 133
◯ HSZ : 541
◯ IC REAG : 574
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválások: boka, alkar, csukló


Re: Jennifer hálója // Hétf. Márc. 18, 2013 4:52 pm

Még mindig remegtem, és úgy éreztem, hogy kiszállt belőlem minden erő egy pillanat alatt, de eszem ágában sem volt elengedni őt. Úgy szorítottam magamhoz, mintha ő lenne az egyetlen biztos pont a világon, és ha úgy vesszük, tényleg valami egészen hasonló játszódott le a fejemben, tekintve, hogy forgott körülöttem minden. Az érzékeim eltompultak, az agyam lelassult, ugyanakkor mégis olyan jól éreztem magam, amire már nagyon régen volt példa. Voltak nekem jó estéim, kár is volna tagadni, hiszen rengetegszer szedtem fel olyan pasasokat pusztán szórakozásból, akiknek még a nevét sem tudtam, de ehhez méltóan egyik sem maradt maradandó élmény számomra. Meg merném kockáztatni, hogy remek memória ide vagy oda, ha tudtam volna a nevüket, mostanra már akkor sem lennék képes felidézni egyikükét sem. Erre ugyan nem voltam olyan büszke, arra viszont annál inkább, hogy tudtam, hogyan kell élni az életet, és szerettem is magam körül mindent úgy, ahogy volt. A ma este történtek azonban mindent összekuszáltak bennem, de még túlságosan is a hatása alatt voltam ahhoz, hogy ezen elkezdjek gondolkozni. Egyelőre…
A testem Olenével együtt hamarosan csillapodni kezdett, és visszaállt a légzésem is abba az ütembe, amit már nyugodt szívvel lehetett normálisnak nevezni. Halkan szuszogtam a nyakába, orromat játékosan dörgöltem oda hozzá, míg ajkaimon önkéntelenül is megjelent egy bágyadt mosoly, amit ő még nem láthatott. Legalábbis addig a pillanatig biztosan nem, amíg fel nem emeltem a fejemet, mikor megéreztem, hogy elkezdett leengedni. Minden koncentrálóképességemet összeszedtem ahhoz, hogy meg tudjak állni a lábaimon stabilan, de végül sikerült. Fejemmel és egész testemmel nekidőltem a falnak, ami jelenleg képes volt megtartani két lábon, tekintetem pedig lassan felemeltem az arcára. Még mindig ott virított a sajátomon a mosoly, és ahogy láttam, az övén is hamarosan megjelent egy.
Szemhéjaim automatikusan csukódtak le félig, amikor az arcomon simított végig, fejemet pedig önkéntelenül is egy kicsit a keze irányába billentettem, mintha oda akarnék dörgölőzni hozzá. Ha tudtam volna, most biztosan még dorombolni is elkezdek, de hát nem macska lakozott bennem, hanem egy farkas, ami egyébként kimerülten nyújtózott el, közel maradva a hímhez.
Viszonoztam a tekintetét, és képes lettem volna elveszni azokban az acélos csillogású szemekben, ha közben nem kezd el csókolgatni, ami végül egy újabb mosolyt csalt az arcomra. Ujjaim finoman cirógatták végig a mellkasát, a hasát, aztán megállapodtak egy kicsit fentebb a bordáin, másik kezemmel pedig a karjába kapaszkodtam bele. Éreztem a tenyerem alatt az izmokat, fülemben pedig visszhangot vert szívének minden egyes dobbanása, mely most lenyugtatott, elbódított teljesen. Szerintem képes lettem volna ott helyben elaludni, ha nem akarom annyira nagyon viszonozni a csókjait. Nem mélyítettem el én sem, mégis bensőséges pillanatnak éreztem. Jobban, mintha hosszúra nyújtottam volna a pillanatot, esetleg valaki egészen mással.
Gondolataimból a közénk szökő távolság zökkentett ki, noha le sem vettem róla a szemeimet. Ujjaim átkulcsolták az övéit, és hagytam, hogy elhúzzon a faltól. Testem készségesen simult hozzá, ajkaim hívogatón nyíltak el, ahogy újra csókban forrtunk össze. Talán akartam valamit mondani, de már magam sem tudtam, hogy mit. Csak az számított, hogy még közelebb legyen, tenyerem eközben az arcára simult, gyengéden cirógatva a bőrét, míg belefeledkeztem a pillanatba. Olyannyira, hogy már csak akkor fogtam fel, hogy felvett az ölébe, amikor úton voltunk a háló irányába. Két karommal átfogtam a nyakát, ajkaim a füle mentén simították végig a finom bőrt, amíg le nem tett az ágyra. Nem sokat gondolkoztam azon, hogy mit tegyek, csak húztam magam mellé őt is, hogy hozzá bújva hajthassam álomra a fejemet.


// Én nem különben! *____* //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6688
◯ IC REAG : 8489
Re: Jennifer hálója // Kedd Márc. 19, 2013 6:09 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Vendég
Vendég
avatar

Re: Jennifer hálója // Kedd Júl. 09, 2013 9:17 pm

Jennifer&Eva


„Aki titkot őriz, gyakran magányosnak érzi magát, ezért keresünk mindannyian valakit, akiben megbízhatunk. Egy szövetségest…”

Azért nem mindenki mondhatja el magáról, hogy saját szexuálpszichológusa van. Dagad a mellem a büszkeségtől. Főleg, ahogy erre a hosszú, késői délutánra gondolok. Vajon mit kellene megemlítenem Jenninek? Charlest? Vagy Petert? Állandó vendégek, akiktől kezdek kiégni. Fárasztó a démoni Eva Andersonnak lenni. Nem is mindig óhajtanám, de a férfiak, valamiért ettől kattannak be igazán. Mint legutóbb az egyik betolakodó. Na, ő igazán bekattant! Miért nem vágyik senki az érzékeny, ó, zárj a karjaidba, Evara? Mert talán ilyen nem is létezik? Majd megmondja az agyturkászom!
Gyorsan szedem a lábaimat. Már, amennyire egy bokacsizma engedi ezt egy nőnek. Délelőtt hívtam fel Jennifert, remélve, hogy tud rám szánni egy kis időt, s lám, már úton is vagyok hozzá. Úgy látszik, nem csak a férfiakra vagyok hatással. Lehet, hogy új iparágba kellene kezdenem? Nem-nem. Azt hiszem, hogy ezt az ötletet elvetem, vagy inkább majd felvetem.
Megrázom a fejemet és némán sétálok a fák alatt. Gondolatok özönlenek a fejembe. Nem tudom, hogy kezeljem a helyzeteket. Kezdek beleőrülni. Jó lenne kiszakadni a szövevényes, vadregényes életből, amibe valahogy semmi romantika nem szorult.
Pár perccel ezelőtt parkoltam le a kocsimmal és elintéztem egy gyors telefonhívást, most pedig Jenni lakásának ajtaja előtt állok.
Furcsa érzés üti fel a fejét bennem. Rég éreztem ilyet. Félelem? Mégis a franctól félek? Hogy Jennifer elárul? Hogy a titkom nagyon hamar pletykává válik? Hogy is szokták mondani? Amit két ember tud, az már nem titok. Könnyű azzal nyugtatni magam, hogy orvosi titoktartás. Orvosi titoktartás. Idióta egy mantra! Na meg kérem! Mégis ki akarna hallani, rajtunk kívül letolt gatyákról?
Inkább kopogok.  

Vissza az elejére Go down
avatar

◯ Kor : 133
◯ HSZ : 541
◯ IC REAG : 574
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválások: boka, alkar, csukló


Re: Jennifer hálója // Kedd Júl. 09, 2013 10:49 pm

Amikor ma délelőtt Eva felhívott engem és arra kért, hogy szakítsak rá egy kis időt, mindenféle túlzás nélkül állíthatom, hogy meglepődtem. Igazából halványlilám sem volt arról, hogy mégis mit szeretne velem megbeszélni, de szerencséjére éppen lemondták a délutáni időpontomat, ami lett volna még mára, úgyhogy nem volt akadálya annak, hogy felkeressen, miután hazaértem a városból.
Miután megérkeztem a Farkaslakhoz, nyugalommal konstatáltam, hogy van még bő negyedórám addig, míg be nem állít hozzám, úgyhogy teljesen ráérősen sétáltam fel az első emeletre, ahol a lakásom kapott helyet, aztán még arra is szakítottam időt, hogy átöltözzek valami sokkal kényelmesebbe. Ez nálam jelenleg annyit jelentett, hogy a hivatalosabb szoknyát és blúzt lecseréltem egy sima fehér színű atlétára, amihez egy piros rövidnadrág párosult. Így már sokkal jobban éreztem magam, és mire sikerült előkerülnöm a szobámból, már a kávé is lefőtt, amit korábban indítottam el. A biztonság kedvéért előkészítettem néhány csészét és a hűtőből is előbányásztam a tegnap összedobott süteményt. Oké, csak jó házigazda akartam lenni, semmi más!
Gondolataimból a kopogás hangja zökkentett ki, habár már azelőtt is tudtam, hogy megérkezett a vendégem, hiszen éreztem a közeledő, egyre inkább erősödő energiáit már akkor is, amikor még a folyosó elején járt. Egy kicsit azért sajnáltam, hogy váratlanul nem állíthattam be itt senkihez, de talán ezzel még együtt tudtam élni valahogy. Erre máris elmosolyodtam, és hangosan szóltam ki.
- Máris megyek, egy pillanat! – kikerültem a levetett zakómat, amit valahol a kanapé mellett szórtam el a földön, miután hazaértem, és rádobtam az ülőalkalmatosság háttámlájára. Két másodperc és egy szökkenés után már ki is tártam látogatóm előtt a bejárati ajtómat. – Helló, Eva! – üdvözöltem barátságos mosollyal, és elálltam az útból. – Gyere csak be nyugodtan, már vártalak! – invitáltam egyből, és ha besétált, akkor be is zártam magunk mögött az ajtót. Nem kulcsra, annyira azért nem tartottam attól, hogy Darren majd pont most akar rám törni valami miatt. Valószínűleg amúgy is érezné, hogy nem vagyok egyedül és lenne benne annyi tapintat, hogy bekopog. Habár… nem, ez egyáltalán nem biztos, őt ismerve!
- Miben segíthetek? – tettem fel máris azt a kérdést, ami már a telefonhívás óta foglalkoztatott. Nem volt megszokott, hogy Eva éppen engem keressen fel, úgyhogy ezért is vártam már annyira ezt a találkozást. – Egyébként kérsz valamit? Most főztem kávét, van sütemény is, de ha esetleg szívesebben innál valami hideget vagy alkoholosat, azzal is szolgálhatok! – vigyorodtam el vidáman. Engem egyáltalán nem zavart, hogy délután van és ilyenkor még egy kicsit korai lehet egyesek szerint inni. Mindenféle bűntudat nélkül szoktam meginni egy pohár bort vagy whiskyt munka után, ha éppen nekem ahhoz van kedvem. Hát nehogy már megmondja valaki a saját lakásomban, hogy mit csinálhatok és mit nem!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: Jennifer hálója //

Vissza az elejére Go down
 

Jennifer hálója

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

 Similar topics

-
» Jennifer Morrison

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Fairbanks :: Hegyvidék - White Mountains :: A hegyi farkasok területe :: Jenny & the Boys-