HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
AKTÍV KARAKTEREK
115 TAG 52 FÉRFI 63 NŐ
FAIRBANKSI FALKA
31 TAG 14 FÉRFI 17 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
29 TAG 15 FÉRFI 14 NŐ
ŐRZŐK
33 TAG 15 FÉRFI 18 NŐ
EMBEREK
13 TAG 4 FÉRFI 9 NŐ
VÉRVONALFŐK
9 TAG 4 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legszomorúbb:

...A Legjobb Bónusz:



írta  Jonathan Wilson Kedd Szept. 19, 2017 7:30 pm
írta  Destiny Maeve Bluefox Kedd Szept. 19, 2017 11:07 am
írta  Rebecca Morgan Kedd Szept. 19, 2017 7:36 am
írta  Madison River Layton Pént. Szept. 15, 2017 10:33 pm
írta  Hella Deborah Blackbird Pént. Szept. 15, 2017 9:09 pm
írta  Michael Cooper Csüt. Szept. 14, 2017 3:15 pm
írta  Prof. Dr. Lester J Edison Szer. Szept. 13, 2017 7:32 pm
írta  Primrose Trevelyan Vas. Szept. 10, 2017 10:48 pm
írta  Alignak Vas. Szept. 10, 2017 1:00 pm
írta  Alignak Vas. Szept. 10, 2017 12:58 pm
írta  Alignak Vas. Szept. 10, 2017 12:58 pm
írta  Alignak Vas. Szept. 10, 2017 12:57 pm
írta  Alignak Vas. Szept. 10, 2017 12:42 pm
írta  Alignak Vas. Szept. 10, 2017 12:42 pm
írta  Alignak Vas. Szept. 10, 2017 12:38 pm
írta  Alignak Pént. Szept. 08, 2017 10:50 pm
írta  Alignak Pént. Szept. 08, 2017 10:49 pm
írta  Alignak Pént. Szept. 08, 2017 10:46 pm
írta  Alignak Pént. Szept. 08, 2017 10:45 pm
írta  Alignak Pént. Szept. 08, 2017 10:45 pm
írta  Alignak Pént. Szept. 08, 2017 10:45 pm
írta  Rebecca Morgan Hétf. Aug. 21, 2017 7:06 pm
írta  Alignak Vas. Aug. 20, 2017 12:32 pm
írta  Balthazar Bluefox Szomb. Aug. 19, 2017 5:26 pm
írta  Hannah B. Wilson Szomb. Aug. 19, 2017 12:10 pm
írta  Alignak Szomb. Aug. 19, 2017 9:04 am
írta  Dr. Emily Hart Kedd Aug. 15, 2017 7:09 pm
írta  Alignak Vas. Aug. 13, 2017 4:19 pm
írta  Payne Holmes Szomb. Aug. 12, 2017 1:21 am
Alignak
 
Catherine Benedict
 
Rebecca Morgan
 
Hans Elfman
 
Prof. Dr. Lester J Edison
 
Achilles Kilpatrick
 
Anguta
 
Hella Deborah Blackbird
 
J. Isaac Sladen
 
Corinne June Mouser
 

Share | .

 

 Jennifer hálója

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6647
◯ IC REAG : 8460
Jennifer hálója // Szer. Feb. 13, 2013 8:08 pm

First topic message reminder :



A hozzászólást Alignak összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Jan. 21, 2017 5:46 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net



























SzerzőÜzenet
avatar

◯ Kor : 132
◯ HSZ : 537
◯ IC REAG : 571
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválások: boka, alkar, csukló


Re: Jennifer hálója // Pént. Dec. 05, 2014 3:18 pm

Két nap. Ennyi telt el azóta, hogy valami olyat tettem meg, amit álmomban sem gondoltam volna, hogy valaha is bekövetkezhet. Márpedig nem álom volt, tényleg megtörtént, ennek ékes bizonyítéka pedig itt feküdt pontosan mellettem az ágyban. Az, hogy átaludta ezt a negyvennyolc órát, teljesen normálisnak számított szerintem. Az, hogy nem teliholdkor történt az átváltozás, ráadásul életében először, teljesen logikus magyarázat volt arra, hogy miért is volt olyan nagy szüksége erre a hosszú pihenésre. Nem egyszerűen fizikálisan fáradt el szerintem, de mentálisan is, a sebek pedig így gyógyultak a legjobban.
Most, hogy itt volt nálam, már nem lehetett semmi komolyabb baj. Az embereket nem veszélyeztette semmilyen formában a Farkaslakon belül, ráadásul én is itt voltam, hogy vigyázzak rá és a felügyeletem alatt tartsam. Lelkiekben már tegnap készültem arra, hogy mi lesz akkor, ha magához tér. Valószínűleg nem fogja megköszönni azt, amit tettem, ezen felül pedig még arra is elég nagy esélyt láttam, hogy esetleg megint olyan kedvességeket vágjon a fejemhez, mint a legutóbbi találkozásunk alkalmával. Mindenesetre én nagyon kíváncsi voltam azért arra, hogy mennyire lesz velem normális. Az egy dolog, hogy már megbékéltem a történtekkel és egyáltalán nem éreztem magam dühösnek vagy sértettnek, de nem felejtek. Ha most is olyan lesz, elég egy pillanat ahhoz, hogy újra felmenjen bennem a pumpa annyira, hogy helyre rakjam. Amíg nem tanul egy kis fegyelmet, felőlem annyiszor fogom kirángatni a farkasát, nekem egyáltalán nem probléma.
Ilyen és ehhez hasonló gondolataim támadtak, amikor először moccant meg. A két nap alatt azért erre elég sokszor volt példa, ez alkalommal azonban a légzése is hallhatóan megváltozott, ami számomra csak annyit jelentett, hogy ébredezik. Azt sem tartottam kizártnak, hogy azt fogja hinni, jobban mondva azt fogja bebeszélni magának, hogy az egész csak álom volt. Bár az lenne, de nem ringathattam efféle hiú ábrándokba, és a bekötözött karja amúgy is árulkodó jel volt arra, hogy az álom nem is volt annyira a fantázia szüleménye.
- Szia! – fordítottam felé a fejemet, tekintetem pedig a karjáról az arcára siklott. Olyan kipihentnek tűnt most, nyoma sem volt a fájdalomnak vagy a nyúzottságnak. A sebe is elkezdett már szépen gyógyulni. Azért még látszott valamennyire, de annyira nem volt vészes, mint amilyenre ő emlékezhetett, az elviselhetetlen fájdalmat pedig felváltotta inkább afféle húzódó, viszkető érzés. Tipikusan az a fajta, mint ami a hegesedést, a sebek gyógyulását szokta követni. – Hogy érzed magad? – kérdeztem érdeklődően, teljesen nyugodtan. Tényleg nem voltam most dühös, de a megbocsátásig még nem jutottam el egyelőre, ahhoz még szükségem volt egy kis időre. Nem vagyok szerintem kegyetlen, de ha valaki megsért, akkor nem kell később úgy tenni, mintha semmi nem történt volt. Nem az a megoldás, és én amúgy sem tűrtem el az ilyesmit hosszútávon.
- Éhes vagy? Vagy kérsz valamit? – tettem fel az újabb kérdést, amire természetesen választ vártam tőle, bármi legyen is az. Mondjuk azt azért mind a kettőnk érdekében reméltem, hogy nyugodt marad és ezáltal engem is úgy tart.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rahim Alidad
Kölyök
avatar

◯ Kor : 32
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija


Re: Jennifer hálója // Csüt. Dec. 11, 2014 11:13 pm

Jennifer & Rahim


Idegen szagok. Ez volt az első, ami eljutott a tudatomig, miközben ébredezni kezdtem. Idegen szagok, ismeretlen hely… vagy várjunk csak? Nem, mégsem… vagyis van valami ismerős érzésem. Tudom, hogy nem otthon vagyok, pedig még ki se nyitottam a szemeimet. Más az ágyam fekvése… a párnám magassága… más a takaróm anyaga… szaga…
Megmozdulok. Kezemmel megdörzsölöm az arcomat. Borosta sercen… viszket alatta a bőröm. Nem szoktam túlnöveszteni. Mikor nőtt meg ez ekkorára? A szemhéjamat kinyitom, majd hirtelen újra összezárom, ahogy az éles fénnyel találkozok. Legalábbis én annak érzem. A fejemet megemelem a párnáról, majd hason fekvésben maradva belenyomom az arcomat a párnába, fájdalmasan nyöszörögve. Széthasad a fejem. Úgy érzem magam, mintha alaposan összefáztam volna, és az influenza minden tünete hatványozottan jött volna ki rajtam.
A hirtelen hangra összerezzentem. Mintha a fülembe kiabáltak volna. Jennifer?
Felemeltem a fejem, újra megkíséreltem kinyitni a szemeimet, de most már óvatosabban tettem. A pupilláim összeszűkültek a fénytől. Szemeim kékjei a mellettem fekvő nőn állapodtak meg.
- Szia…? – Köszöntem neki kérdő bizonytalansággal. Tele volt a fejem zűrzavaros dolgokkal. Hason fekvésből az oldalamra fordultam, a takaró lecsúszott a hasamig, ahogy féloldalasan felkönyököltem az ágyon. Zavartan körbenéztem a szobában.
- Hol vagyunk? – Kérdeztem… s ebből született meg következő kérdésem is.
- Hogy kerültem ide? – Nem emlékszem rá. Olyan, mintha delíriumos álomból tértem volna hirtelen magamhoz. Próbálom felidézni, hogy pontosan mi is a legutolsó emlékem. Otthon voltam, ez biztos. Jennifer is ott volt. Veszekedtünk, azt hiszem… Igen… A többiben már nem vagyok annyira biztos. Remélem csak álmodtam.
Szemem sarkából a karomra siklott a pillantásom, és a rajta levő kötésre. Hirtelen mozdulva felültem, majd a kötéssel kezdtem babrálni, hogy megnézzem a sebemet.
- Furán…? – Nem jelentettem ki, inkább kérdeztem félhangosan… bizonytalanul adva felelet félét kérdésére. Nem tudnám meghatározni, hogy érzem magam, mivel még nem éreztem magam így.
A kötést addig maceráltam, amíg le nem szedtem a karomról. A varrt kezdtem kapargatni. Viszket.
- Mióta vagyok itt? – Fordultam Jennifer felé kérdőn, majd körbenéztem a szobába, valamiféle naptár után kutatva. Azt se tudom, milyen nap van.
Aztán eszembe jutott még valami. Megemeltem a takarót, és bepillantottam alá. Igen… tényleg tök pucér vagyok.
- Őőő… - Próbálom felidézni, de valahogy nem sikerül… ez most már tényleg vér ciki, ha megint úgy voltunk együtt, hogy nem emlékszem rá.
- Igen? Igen. Meg szomjas is. – Szakítottam el a tekintetem ágyékomról. Megdörzsöltem megint az arcomat… zavart a borosta. Nem láttam sehol a ruháimat.
- Nem vagyok teljesen biztos abban, hogy mi is történt… de… azt hiszem… hogy te… - Ép kezemmel a sebem felé böktem. - ...megharaptál? – Kérdeztem zavartan.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 132
◯ HSZ : 537
◯ IC REAG : 571
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválások: boka, alkar, csukló


Re: Jennifer hálója // Pént. Dec. 12, 2014 5:46 pm

Azért arra nagyon kíváncsi voltam, hogy mi fog történni az ébredés után. Mikor épp csak elkezdett magához térni, én már akkor érdeklődéssel fordultam felé és néztem végig a szenvedést, amit itt elővezetett nekem a magához térés során. Kivételesen nem türelmetlenkedtem, csak nyugodtan ücsörögtem tovább az ágyamon mellette, várva a tudatra ébredés csodás pillanatát. Azért attól egy kicsit tartottam, hogy megint rövid úton fel fog bosszantani, ha kiakad, és ismét minősíthetetlenül viselkedik velem, de valahol reménykedtem benne, hogy ehhez legalább túl kába lesz, ha máshoz nem is. Semmi kedvem nem volt ugyanis ahhoz, hogy vitatkozzak vele.
- Nálam – jelentettem ki nemes egyszerűséggel, ajkaimon pedig meg is jelent egy szélesebb mosoly. Oké, úgy tűnt, hogy egyelőre még mind a ketten biztonságban voltunk egy újabb vitabomba felrobbanásától. Igazán megnyugtató ám! – Egy ideig a saját lábadon, aztán természetesen én hoztalak fel. Mint már említettem, elég erős vagyok ahhoz, hogy elbírjak egy férfit. Kicsit szerepet cseréltünk, és én emeltelek most át a küszöbön – tájékoztattam a történtekről csevegő hangnemben, mintha tényleg csupán az időjárás lenne a téma. Azt hiszem, hogy kivételesen annak sokkal jobban örültem volna, de ez már így veszett. Sokkal fontosabb megbeszélnivalóink is voltak még, mint az, hogy mennyire van hideg, és hány centi hó esett.
- Én a helyedben azt még nem nagyon piszkálnám… - csupán mellékesen szólaltam meg, mert tudtam, hogy úgysem fog rám hallgatni. Így is lett, én meg közönyösen figyeltem, miként szaggatja le magáról a kötést. – Ne piszkáld már! Rosszabb vagy, mint egy gyerek! – szóltam rá, azzal a lendülettel pedig rá is fogtam a kezére, mielőtt tovább piszkálta volna. – Még nagyjából két nap, és teljesen rendben is lesz. Legalábbis látszólag, belül még lehet, hogy gyógyulnia kell valamennyit – böktem a seb felé, és szinte már vártam, hogy rákérdezzen, mennyi idő telt el a támadás óta. Ebből arra következtettem először, hogy nem is emlékszik semmire egyáltalán. Nagyon nem örültem ennek a fejleménynek, de néha bizony benne van a pakliban ez is.
- Úgy két napja alszol – válaszoltam meg a kérdését. – Ilyenkor szükség van a pihenésre, és neked még elég sok idő, mire helyre rázódsz egy ilyen éjszaka után – ezzel az átváltozásra utaltam, de ha kiderül, hogy tényleg nem emlékszik semmire, én pedig halál nyugodtan emlegetek ilyen szavakat, akkor egészen biztos, hogy furcsán fog rám nézni és megint jön a tagadás. A vita volt most az, amire a legkevésbé sem vágytam, szóval maradtam inkább a homályos utalásoknál. – Ne aggódj, csak én láttalak… - legyintettem, amikor benézett a takaró alá. – Ha gondolod, van ott ruha, Darrentől hoztam át tegnap – mutattam az egyik kanapé irányába, amin ott pihent egy nadrág és egy felső is hozzá.
- Rendben, csináltam ebédet, meg reggelit is… - mivel nem tudtam, hogy pontosan mikor fog magához térni, így mindenre felkészültem. – Ha nem szereted, vagy nem kívánsz esetleg semmit, akkor meg főzök valami mást – vontam meg nemtörődöm mozdulattal a vállaimat, mert nekem most ez volt a legkisebb gondom. – Melletted pedig van egy pohár víz az éjjeliszekrényen, gondolom már nem szükséges, hogy megitassalak! – irányítottam a másik irányba a tekintetét, ahol fel is fedezhette egészen könnyedén a poharat, az átlátszó tartalmával együtt.
- Ó, hála istennek! – sóhajtottam fel megkönnyebbülten, majd fel is nevettem azon, hogy micsoda ostobaság volt emiatt aggódnom. – Akkor ezek szerint emlékszel rá, mi történt. Legalább nem kell mindent újra elmondanom és a szádba rágnom, hogy higgy nekem! – azért némiképp enyhült bennem a feszültség, bár az egyelőre normális viselkedése még egyáltalán nem jelentett semmit. – Így is nagyon sok olyan dolog lesz, amit még meg kell beszélnünk, de szerintem jobb lesz, ha előbb eszel. Ahol most vagyunk, azt úgy hívják, hogy Farkaslak. Az ősi falka otthonául szolgált, ez egy hatalmas épület. Van közös konyhánk, meg nappali odalent, de közben olyan, mint egy társasház és mindenkinek van saját lakása is, ahová elvonulhat. Most az enyémben vagyunk, a szomszédomban pedig Darren lakik. Majd biztosan be fog ugrani később, de őt legalább már ismered. Gondolom, érzed azt a furcsa vibráló erőt, talán kicsit még idegesít is… ez a többiek energiája, elég sokan élünk itt egy fedél alatt – magyaráztam, olyan mi sem természetesebb stílusban.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rahim Alidad
Kölyök
avatar

◯ Kor : 32
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija


Re: Jennifer hálója // Kedd Dec. 16, 2014 8:36 pm

Egy pillanatra lefagytam, amikor közölte, hogy ő hozott fel. Kicsit úgy érzem magam, mint akit kiheréltek. A férfiúi hiúságomon esett csorba ezennel. Az biztos, hogy nem fogom ezt reklámozni úton-útfélen, mert azzal a lendülettel ki is röhögnek, hogy az asszony cipelget. Azt hiszem ez egy olyan információ, amit inkább nem szerettem volna tudni. Van amiről tényleg jó, ha nem szerzünk tudomást.
- De viszket… - Mordultam fel, amikor lefogta a kezem, és nem hagyta, hogy tovább bíbelődjek a sebemmel. Ha az embernek viszket valamije, akkor nehéz megállni, hogy ne vakarja meg. Most meg valamiért úgy érzem, hogy a megszokott intenzitáshoz képest sokkal erőteljesebben érzem a seb alvadt rétegét a friss húson dörzsölődni, miközben mozgok. Olyan, mintha egy hajszállal csiklandoznák a bőrömet, közben meg meggyőződésem lenne arról, hogy az nem hajszál, hanem drótkefe. Szóval eléggé zavaró.
Egyelőre nem nyúlok hozzá, de szerintem csak idő kérdése, és megint vakargatni fogom.
- Két napja? – Majdnem kiugrottam lendületből az ágyból. Életemben nem aludtam még ennyit egyhuzamban. Allahra! Szerintem az ügyfeleim már elküldtek a pokolba, hiszen nekem most dolgoznom kéne. Talán a szüleim is kerestek telefonon azóta. Hogy fogom én ezt kimagyarázni? Sose szívódtam fel úgy, hogy ne lehetett volna elérni.
- Hogy fogom én ezt kimagyarázni? – Kérdeztem, mert jelenleg ötletem sincs rá, mivel fogom megmagyarázni ezt az eltűnést, ami egyáltalán nem jellemző rám. Már-már kényszeresen szerettem megtervezni mindent előre. Vegasba is inkább korábban odamentem, hogy mindent meg tudjak szervezni, mire Jennifer megérkezik. Akik ismernek, azok már biztosan aggódnak, hogy mi lehet velem.
- Darrentől? – Kérdeztem meglepetten, miközben a fotelbe pillantottam. – Köszi. – Biccentettem. Gondolom nagyjából egy lehet a méretünk, annyira nem néztem meg magamnak a bátyját a rendelőben. Férfiakat nem szokásom annyira megbámulni.
- Bármi jöhet, amiben nincs disznóhús, vagy nem tartalmaz disznóból származó alapanyagot. – Keltem ki az ágyból, és odasétáltam a fotelhez. Kicsit úgy éreztem, mintha izomlázam lenne, vagy megszegtem volna a combjaim. Felhúztam a nadrágot, egy kicsit szűknek éreztem, de még viselhető így is… csak a farkamat kellett eligazítanom, hogy ne szabaduljon el a nadrág alatt. A felső passzolt.
Összeborzoltam a hajamat, majd a felsőn keresztül ösztönösen megdörzsöltem a karomat.
- A mosdó merre van? – Ki kell eresztenem a „fáradt olajat”. Eddig nem is éreztem mennyire feszít a hólyagom, csak most, hogy kikeltem, és mozogni kezdtem.
A pohárért nyúltam, ami az éjjeliszekrényen pihent, és egy húzóra kiittam a tartalmát.
- Nem tudom, hogy mindenre emlékszem-e. Kicsit zavaros még idebent. –Emeltem a fejemhez a poharat, és egy számomra könnyednek tetsző mozdulattal akartam vele megkocogtatni a fejemet, de a lendületet egy kicsit eltúloztam, vagy csak túl nagy erőt vittem bele? Fene se tudja így utólag… csak a reccsenést hallottam a fülem fölött, majd a szilánkok koppanását az éjjeliszekrényen. Minden egyes szilánkét külön-külön.
Nem vágtam meg magam, de annyira megrökönyödtem ezen, hogy oldalra ugrottam, a kezemben tartva a pohár maradékát.
- Hopsz. Bocsánat. Így még sose jártam. – Bámultam zavartan a pohárra, a szilánkokra és Jenniferre felváltva. Óvatosan visszaléptem a szekrényhez, a földre pillantottam, oda nem került a szilánkból, csak a szekrény tetejére, s miközben hallgattam Jennifer szavait, összeszedegettem a szilánkokat, és a pohár belsejébe dobáltam.
- Szóval akkor ő is… vérfarkas? – Lehet, hogy Jennifer mondta, de nem maradt meg a fejemben ez az információ. Mivel a szemetest nem tudom merre van, ezért átnyújtom neki a félig széttört poharat, benne a szilánkokkal.
- Olyan, mintha magasfeszültségű vezetékek lennének a közelben, és érezném az elektromos teret. – Magyaráztam. Ehhez tudnám a leginkább hasonlítani azt, amit érzek. Nem tudom, hogy erre gondolt-e az energiák alatt.
Ha megmutatja hol a mosdó, akkor gyorsan könnyítek magamon, majd szörnyülködök egy sort a tükör elé állva azon, hogy nézek ki. Mint valami ápolatlan hajléktalan. Megmosom hideg vízzel az arcomat, hogy legalább felfrissítsem magam valahogy, és a számat is kiöblítem, mielőtt kilépnék, és Jennifer után mennék a konyhájába.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 132
◯ HSZ : 537
◯ IC REAG : 571
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválások: boka, alkar, csukló


Re: Jennifer hálója // Kedd Dec. 23, 2014 7:44 pm

Csupán egy szigorú pillantásra méltattam, amikor közölte, hogy viszket a sebe. Nyilván viszketett, de nem is értettem, hogy miből gondolja, hogy én ezt nem tudom. Jó, nyilván halványlilája sem lehetett arról, hogy miken mentem már keresztül életem folyamán, de még egy embernek is lehetnek kisebb sérülései, amit ugyanúgy tilos vakarni. Persze felőlem azt csinált, amit akart, a regenerációja így is gyorsabb volt az átlagnál, de azért szerintem nem lett volna kellemes, ha lekaparja és újra az eleven hús lesz ott, ami már nem viszket, hanem fáj.
- Igen – válaszoltam nyugodtan, mert úgy voltam vele, hogy ez talán célravezető lehet vele szemben. Még mindig tartottam egy kicsit azért attól, hogy újabb vita fog kirobbanni kettőnk között, akár csak pár nappal ezelőtt, de most már elég volt annyit tennem, hogy a farkasom rámorran a kölykére, és kész. Máris összecsinálta magát, és ezt valahogy élveztem. Ki ne szeretné, ha a kezében van az irányítás, és meghozhat bizonyos döntéseket mások feje felett? Nem vágytam kölyökre, soha nem akartam senkit erre a sorsra kárhoztatni, bármennyire fedeztem már fel a pozitív oldalait a farkas létnek, de most együtt kellett élnem ezzel valamiképpen, a hogyan pedig egyelőre számomra is rejtély maradt.
- Sehogy nem kell kimagyaráznod. Ne aggódj, mindent elintéztem. A szüleid számát is kikerestem, azt mondtam elutaztál pár napra, és nem lesz térerő. És azt, hogy a házvezetőnőd vagyok… – vontam meg a vállaimat, mert számomra ez teljesen magától értetődő volt. Végül is, a riasztó okozta gondok is el lettek hárítva, nem? Nehogy már éppen ez kerülje el a figyelmemet! Mondjuk a házvezetőnős hazugság egy kicsit nehezemre esett, de valahol egészen mulatságosnak találtam. – Nincs mit, gondoltam kényelmesebb lesz, mintha az én ruháim közül vennél fel valamit – ezennel pedig meg is engedtem magamnak egy mosolyt. Nekem semmi okom nem volt egyelőre sem idegeskedni, sem szomorkodni, vagy kellemetlenül érezni magam. Majd ő fogja, ha nekem áll, de nagyon úgy nézett ki, hogy ez hála istennek most nem fog megtörténni.
- Rendben, van mindenféle – persze a furcsa pillantásomat nem tudtam elrejteni. Vallás… előbb-utóbb rá fog jönni, ahogy elrepülnek a feje felett a századok, hogy cseppet sem számít a vallás, az csupán az emberek számára egyfajta kapaszkodó. Ennek a felfedezésére azonban még hagytam neki egy kis időt, azért annyira én sem vagyok ám kegyetlen, hogy sárba tiporjam teljes egészében az eddigi életét. Csak úgy a nyolcvan százalékát.
Közben némán figyeltem, ahogy elkezdte magára venni a ruhákat. A félig ülő, félig fekvő helyzetemben összefontam a két karomat a melleim előtt, mintha csak valami műsort szemlélnék. Habár jobb lett volna, ha lefelé veszi azokat a ruhákat, legalább arra már mindenképpen képes volt, hogy önállóan felöltözzön. Azt hiszem, hogy határozott haladást értünk el, és legalább nekem ugrani sem szándékozott. Látszólag legalábbis.
- Máris mutatom! – azzal könnyed lendülettel felkeltem az ágyról, és meg is indultam volna, ha nem akaszt meg a pohár darabokra törése. Elég gyorsan fordultam meg, gyorsabban, mint egy ember, de nem szaladtam oda sajnálkozva. Csupán a szemöldökömet vontam fel, és mertem remélni, hogy nem keni össze a világos szőnyegemet. – Akkor előbb eszel egy kicsit, és utána beszélgetünk. Jó sok megbeszélnivalónk van, viszont innentől kezdve miénk a világ minden ideje. Egy ideig sajnos kénytelen leszel hanyagolni a munkádat, mivel labilis vagy és nem mehetsz pár hónapig emberek közé, csak velem együtt. Majd fejlesztjük az önuralmad, ne aggódj! És ezt csak azért mondtam el éppen most, hogy fel tudd dolgozni, mire leülünk reggelizni! – miközben elmondtam a mondandómat, léptem felé néhányat.
- Meg kell tanulnod uralni az erődet, mert mint látod, a leghétköznapibb mozdulatok is elsülhetnek balul, ha nem érzékelsz mindent úgy, ahogyan kellene – mivel úgy tűnt, hogy nem sérült meg és a maszatolási veszély sem állt fent, így nem ugráltam körbe. – Majd én feltakarítom, de azt megköszönném, ha nem sodornád le a földre, és hordanád szét! – nem mintha bárkinek is baja lenne tőle, de azért, na! – Hogy Darren? – kérdeztem vissza a pontosítás kedvéért, aztán elnevettem magam. – Hát persze, hogy az! Már túl van a háromszázon is, ő sokkal idősebb nálam, és nagyon fontos nekem. Nem kevesebbet köszönhetek neki, mint az életemet. És ezt értsd szó szerint! – a nevetés ellenére, annyira komolyan mondtam a szavaimat, hogy semmiképpen se kérdőjelezhesse meg senki.
- Köszi! – vettem át idő közben a pórul járt poharat, miközben tekintetem az arcát fixírozta. – Gyere utánam, megmutatom a fürdőt! – azzal hátat fordítottam neki, és a nappalin át, elmentem a szomszéd helyiség ajtajáig. – Érezd magad otthon! – azt már csak magamban tettem hozzá, hogy egy ideig valószínűleg úgyis így kell majd tekintenie a lakásomra. – Találsz egy vendégfogkefét a tartóban, a kék lesz az. Nyugi, még senki nem használta! – szóltam még be, immár a zárt ajtón keresztül. Míg ő bent volt, én addig előszedtem a már félig elkészített reggelit, a maradék néhány szilánkot pedig összetakarítottam a hálóban. Mire előkerült, már megterítettem az asztalt. Volt rántottától és sült bacontől kezdve, a palacsintán át, mindenféle. Még egy kis steaket is kiraktam, mert nem tudtam, hogy a farkasa mire vágyik. Igaz, hogy nem éppen a klasszikus reggelinek beillő fogás, de ez a legkevésbé sem érdekelt.
- Szóval, visszatérve a korábbira, az az elektromos tér a farkasok energiája. Az enyém, a falkáé, akik körül vesznek bennünket. Te most az enyémet érzed leginkább, de majd rá fogsz jönni, hogy mindenkié más és más, viszont akik egy vérvonalba tartoznak, azoknak hasonló. Így lehet őket megkülönböztetni nagyon egyszerűen. Mivel a Darren farkasa és az enyém testvérek, ezért kinézetre és energiára is hasonlóak egymáshoz, csak ugyebár méretbeli különbségek vannak… - magyaráztam, miközben töltöttem egy kis frissen facsart narancslevet a kikészített kancsóba, és attól függően, hogy mit kért, kaphatott kakaót, teát, kávét, narancslevet, vagy csak simán tejet. Mivel nem tudtam pontosan, hogy mit szeret, így minden eshetőségre felkészültem. – Egyél, ami jól esik! – mutattam végig a felhozatalon, utána én is helyet foglaltam az egyik széken, fél lábamat otthonosan húzva magam alá.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rahim Alidad
Kölyök
avatar

◯ Kor : 32
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija


Re: Jennifer hálója // Vas. Dec. 28, 2014 12:30 am

- A házvezetőnőm? – Nem is azon ütköztem meg, hogy elintézett mindent, hanem azon, hogy a házvezetőnőmnek adta ki magát.
- Elhitték? – Kérdeztem óvatosan.
Amint lehet, fel kell őket hívnom telefonon, mert elég nagy udvariatlanság egy „ál-házvezetőnőn” keresztül üzengetni. Az ilyen dolgokat mindig személyesen szoktam közölni, ezért feltételezem, hogy egy kicsit zokon vehették, amiért most csak üzentem. Apámtól biztosan kapni fogok egy kisebb fejmosást, de azt hiszem, jelenleg talán ez a legkisebb problémám.
- Nem mintha bármi problémám lenne a ruháiddal, de azt hiszem, akkor inkább pucéran maradnék, lepedővel körbecsavarva. – Fut át egy vigyor az arcomon.
Egyébként annyira az sem zavarna. Pár lepedőből tudnék hipp-hopp készíteni magamnak klasszikus arab öltözetet, bár nem tudom, hogy a bentlakók mit szólnának hozzá, ha például Keffiyeh-vel a fejemen rohangálnék.
Otthon ez megszokott viselet, de itt biztosan megnéznének benne.
- Pár hónapig? – Rökönyödök meg a kijelentésén. Ki van zárva, hogy annyi ideig hanyagolhatom a munkámat. Az biztos, hogy akkor le is húzhatom a rolót, mert az ügyfeleim átpártolnak máshoz. Jennifernek is megvan a maga munkája, nem rángathatom magammal minden tárgyalásra, minden építkezésre. Nekem az egész napom általában rohanásból szokott állni, és éjszakákba menően szoktam a tervezőasztalom fölött görnyedni.
- A mennyin? – Valahogy képtelen vagyok elhinni, hogy valaki tényleg képes ilyen sokáig élni. Túl a háromszázon? Ez annyira irreális… Hogy lehetne annyi idős, amikor ránézésre nem tűnik többnek, mint én!? Nagyon zavaros nekem ez az egész. Ahogy egyre több, és újabb információk birtokába jutok, úgy válnak a dolgok mind zavarosabbá.
Darren életkorán töprengve lépek be a fürdőszobába.
Ha már kaptam fogkefét is, akkor inkább azt veszem használatba, mint megmaradjak a sima szájkiöblítésnél, mert förtelmes az a szag, amit a számból érzek. Napokon keresztül aludtam… ez azt jelenti, hogy nem ártana rövid időn belül lefürdenem is.
A fogaimat jó alaposan megmosom, nem szeretem a higiéniátlanságot, és vágyakozó pillantásokat vetek a zuhanyzó irányába is, de nem akarom megváratni Jennifert, ezért utána megyek a konyhába, és leülök a terítékhez.
Végignéztem a kínálaton, igazából mindegyikre fájt a fogam. Eléggé éhes voltam, a testem ordított a fehérje, a kalória után.
- Köszönöm. – A villámat belebököm a stake-be, aztán átemelem a tányéromra, és egy jó adag rántottát pakolok mellé. A bacon-höz nem nyúlok.
Két pofára kezdem tömni a reggelit, látszik rajtam, hogy tényleg eléggé éhes lehettem már, mert alig nyelem le azt, ami a számban van, már veszem is be a következő adagot. Így hallgatom mindazt, amit közben mond.
- Mármint, hogyan testvérek? – Kérdezek, mert nem értem a dolgot.
Egy pohár narancsléért nyúlok, majd ráiszom a kajára, hogy könnyebben csússzon a továbbiakban.
- Sok vérvonal van? Miben különböznek egymástól, hogy ezek alapján az energiák alapján meg lehet őket különböztetni? – Kérdezem, majd újabb adag kaját tömök a képembe, majd a bal kezemmel vakarni kezdem az állam. Böknek a szőrszálak.
- Szóval… akkor a ti… apátok apja ez a Castor de Luca… és ti pedig az unokái vagytok? – Na, totális a káosz. Az információk zavaros halmazt képeznek a fejemben.
- Ha gyerekünk lesz, akkor kettő… vagy négy lábon mászik a világra? – Azért ezt jó lenne előre tisztázni, mert nehogy a szülőszobán érje meglepetés az orvosokat. Én ugyan be nem mennék oda, de azért jobb mindenre felkészülni…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 132
◯ HSZ : 537
◯ IC REAG : 571
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválások: boka, alkar, csukló


Re: Jennifer hálója // Vas. Dec. 28, 2014 7:30 pm

- Igen, azt mégsem mondhattam, hogy a feleséged… - igazából fogalmam sem volt arról, hogy ő elmondta-e már, vagy sem. Mert ha esetleg arra várt, hogy én elrendezzem az ügyes-bajos dolgaimat Castorral, akkor jó esély volt rá, hogy a szülei még nem értesültek a házasságáról. Nem lett volna szép csak úgy belerondítani, és részemről kezdésnek sem lenne éppen megfelelő, mint első benyomás. Ez volt hát a legbiztonságosabb és legésszerűbb magyarázat, ráadásul belőle még ki is néztem, hogy van ilyen személyzete, hiszen Vegasban is ott volt Martha. Biztosan nem egyedi eset az, hogy ő létezik, igaz?
- Miért ne hitték volna? – kérdeztem legalább olyan meglepetten, mint amilyen ő volt igazából. – Elég jól elő tudom magam adni, ha kell, úgyhogy nem volt probléma vele. Mondtam, hogy nem volt időd telefonálni, mert valami hirtelen közbejött, de amint lesz lehetőséged, felhívod őket. Azt mondták, hogy várják a hívásod – vontam meg a vállaimat, mert számomra ez ennyire egyszerű és magától értetődő dolog volt. Nem kell ezen fennakadni, hiszen akár még igaz is lehetett volna. Elég nehéz elképzelni manapság, de azért még mindig vannak a világnak olyan pontjai, ahol nincs térerő. Akár egy ilyen helyen is lehetne, és másfél-két nap még nem a világ vége. Lehet, hogy ha egyáltalán nem értesítettem volna a szüleit, akkor épp nem is telefonáltak volna, így a férfi hiánya sem szúrt volna szemet. Bár jobb megelőzni a kellemetlen helyzetet, mert az is megtörténhetett volna, hogy pont akkor hívják, aztán ki tudja, hogy milyen lavina zúdul le, ha nem találják a kicsi fiúkat. Jobb nem kockáztatni, én azt mondom!
- Engem az sem zavar, ha lepedő nélkül mászkálsz – legyintettem egyet nemtörődöm mozdulattal. – A farkasok között ez megszokott dolog, majd meglátod. Az elején még furcsa lesz, egy idő után már fel sem tűnik – figyelmeztettem előre, hogy máris szoktathassa magát ehhez a gondolathoz. Neki még ugyan nem kellett nudistaként flangálnia, de el fog jönni az a pillanat, amikor erre sor kerül. A férfiak mondjuk amúgy sem túlzottan szégyellős népség, ezt már tapasztaltam. A nőknek általában nehezebben szokott menni az ilyesmi, én már nem is emlékeztem például, hogy milyen volt. Az én életem azonban utána is teljesen másként alakult, szóval én egyedi eset vagyok, engem sosem zavart a meztelenség.
- Figyelj, valahogy meg fogjuk oldani, de azt hittem, hogy te vagy a saját magad főnöke. Az a helyzet, hogy felügyelet nélkül tényleg nem járkálhatsz emberek közé, mert nálad elég egy kicsi feszültség, vagy bármi más, ami nagy érzelemingadozással járhat, és kész. Átváltozol és ott a vége, azzal mindnyájunk fejére bajt hoznál – olyan komolyan beszéltem, hogy mindenképpen tudja, nem viccből vagy kicseszésből csinálom ezt vele. – Annak idején én ezt nem éltem át, mert nálam teljesen másképp történtek a dolgok, de hidd el, nem olyan vészes! – ígértem meg neki. – Addig majd keményen dolgozunk, és minél többet és gyorsabban fejlődsz, annál hamarabb mehetsz vissza rendesen dolgozni. Addig meg majd valaki tárgyal helyetted, vagy levezényelheted skype-on is. A mai technikai vívmányoknak köszönhetően számtalan lehetőséged van, a tervezést meg gondolom itt is tudod csinálni. Ó, igen, szeretném, ha itt maradnál addig. Ha nem bírod tovább, utána elmehetsz, de a házasságot is te akartad megpróbálni, szóval… - végül nem fejeztem be a mondatot, csak újabb vállvonást kapott hozzá szavak helyett.
- Igen, jól hallottad! – akaratlanul is elvigyorodtam a visszakérdezés hallatán. – Castor is már a négyszáz felé közelít… mondjuk úgy, hogy elég sokáig élünk, ha ügyesen csináljuk a dolgokat és nem akar senki megölni, mert magadra haragítottad – magyaráztam neki, még mielőtt elment volna a fürdőszoba irányába, hogy egy kicsit rendbe szedje magát. Meg tudtam érteni, én is utáltam, ha nem tudtam fürödni és fogat mosni huzamosabb ideig. Miután végül visszatért és leült hozzám, én is odatelepedtem az asztal mellé, de előzékenyen megvártam, hogy előbb szedjen mindent, amit csak megkíván. Míg ő a steak-ért nyúlt, én addig az egyik szelet bacont emeltem le a tányérról és kezdtem el jóízűen rágcsálni.
- Úgy, hogy az őt is ugyanaz harapta meg, mint engem. Tehát ugyanahhoz a farkashoz tartozunk, ugyanaz a szülőjük, ha szigorúan vesszük, úgyhogy testvérek vagyunk, érted? – nem is tudtam, pontosan hogyan magyarázzam el jobban ezt valaki olyannak, akinek lövése sincs erről a témáról. Az, hogy máris érdeklődött, egy kis bizakodásra adott okot számomra, mert nem olyan volt, mint amikor meglátogattam őt napokkal ezelőtt. Ezt határozottan pozitív változásként könyveltem el, és talán jó volt kezdetnek is. – Igen, viszonylag sok. Tizenhárom van, ha jól tudom, bár volt már rá példa, hogy valaki eltérő vérvonalat hozott létre, de ez ritka. Szóval maradjunk csak a tizenháromnál így kezdésnek, oké? – két falat között azért mosolyogtam azon, hogy milyen gyorsan eszik, de nem szóltam rá, mint egy gyerekre, hogy lassítson le. Ha neki így esett jól, akkor én nem akartam az elrontója lenni ennek a jóízű falatozásnak.
- Minden farkasnak egyedi az energiája, de akik ugyanattól vannak, azoknak valahogy mégis hasonló, érted? Mint egy szemszín mondjuk. Lehet, hogy hasonló árnyalatú, de nem teljesen ugyanolyan. Mégis, ha ránézel, akkor egyből tudod, hogy kinél láttál már ilyet, érted? Csak itt nem látod, hanem megérzed. Egyébként minden vérvonalnak van valamilyen különleges képessége. A miénk az, hogy jobban reagálunk az ezüstre, mint mások. Más vérvonal például gyorsabb, mint a többi, vagy jobbak a reflexeik, erősebbek, szóval ilyeneket képzelj el – magyaráztam tovább, néha hadonászva az újabb darab baconnel. – Az ezüst ránk nézve elég veszélyes, halálos is lehet, a sebek pedig lassabban gyógyulnak tőle. A mi vérvonalunk sokkal jobban kezeli ezt, és mint látod, ezért is hordok ezüst ékszereket is – böktem a fülemben díszelgő fülbevalóra, ami mindig benne volt a többi mellett. – Darrenen is azért van annyi vacak, mert imádja, nálunk ez ilyen különös dolog. A sebeink gyorsabban gyógyulnak, nem éget minket az érintése, míg mások nem viselik el magukon még a fülbevalót sem – vontam meg a vállaimat.
- Emlékszel Helenára, aki küldte nekem azt a nyakláncot még Vegasban? – kérdezte, és ha jelezte valamilyen formában, hogy még emlékszik erre a momentumra az elmúlt zsúfolt napok után, akkor folytattam. – Azért mondtam, hogy vigyázz vele, mert Helena vérfarkas. Gondolom Vegasban is él egy falka, vagy egy kisebb csoportosulás. Gyengébb nálam, de meg akarta mutatni, hogy ez az ő városa. Mellé lőtt, mert még azt sem tudta megállapítani, hogy milyen vérvonalhoz tartozom. Nem véletlenül küldött ezüstözöttet – vigyorodtam el. – Azért küldtem neki a képet, hogy lássa, nem azért küldöm vissza, mert nem bírom elviselni. Bizonyára eléggé bosszantotta, amikor megkapta a csomagot… - még mindig szélesen vigyorogtam, mert elképzeltem magamban a dühös, hisztis vonásokat. Akár egy kisgyerek.
- Nem – ráztam meg a fejemet nevetve. – Az egy hazugság volt, ne haragudj. Igazából semmi közöm Castorhoz ilyen téren, ő a falka Alfája. Ő hozzá tartozik mindenki, ő parancsol nekünk. Nélküle fajsúlyos döntést nem hozhatunk meg. Azért mondtam, hogy ő a nagyapám, mert gondoltam ez jobb magyarázat, másképp nem tudtam volna megfogalmazni. Az viszont tény, hogy tényleg van valaki, aki a mi teremtőnknek a beharapója. Victornak hívják, ő is itt lakik. Majd fogsz vele találkozni, ő a családunk feje. Nem én és Darren vagyunk csak, ebben nem hazudtam. Mi mind Victortól származunk, ha úgy nézzük, ő már túl van az ötszázon is – csak azért tettem hozzá, mert látni akartam az arcát, ha már a háromszáznál is kiakadt. – Ő már viszonylag idősnek számít közöttünk is, de nagyon jól tartja magát, úgyhogy ne hidd, hogy kerekes székes vénemberre kell számítanod. Ő olyan nekem, mintha az apám lenne… - vallottam be őszintén, és valószínűleg látta rajtam, hogy tényleg sokat jelent nekem a férfi.
A következő kérdése hallatán viszont rajtam volt a sor a sápadás és a meglepettség terén. Jó, annyira azért nem lehetett feltűnő, ha evett, akkor főleg nem, de azért láthatóan rosszul érintett egy egészen kicsit ez a téma. Lassan le is engedtem a kezemet, de nem néztem még fel.
- Nos… az igazság az, hogy nekem… nem lehet gyerekem – nehéz volt ezt így kimondani, már jó régen nem volt rá példa, hogy erről beszélnem kellett. Annak idején nehezen fogadtam el, most már nem volt vészes. Ezzel jár a farkas élet, ezt elfogadtam, de örülnöm feltétlenül nem kellett neki. Voltak azért olyan pontok, amik fájdalmasan érintettek, de régen eltemettem őket magamban és jól éreztem magam alapvetően a bőrömben. Számíthattam volna rá, hogy ez szóba fog kerülni. – De egyébként ők sima emberként jönnek a világra, teljesen normálisak. Nem fognak idővel átváltozni, nem lesz semmi megkülönböztető jegyük azért, mert az apjuk vérfarkas, hiszen az anyának ugyanúgy embernek kell lennie. Igen, neked ugyanis lehet gyereked, csak nehezebben fogannak meg, mint egy átlagos férfi esetében… - csak ekkor emeltem fel zöldeskék íriszeimet, egyenesen rá.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rahim Alidad
Kölyök
avatar

◯ Kor : 32
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija


Re: Jennifer hálója // Vas. Dec. 28, 2014 8:35 pm

- Tényleg? – Próbáltam palástolni a felszínre kívánkozó bájgúnár vigyort. Ezek szerint bármilyen nőt feltűnés nélkül megbámulhatok, miközben elvonul előttem pucéran, és ezért senki se fog szájba vágni. Kezd tetszeni ez a farkasos dolog.
Én nem vagyok amúgy szégyenlős, csak mást nem akarok a pucérságommal kínos helyzetbe hozni, ha épp betoppan a lakásba, mert sose lehet tudni, kinek van ide szabad bejárása. De ha amúgy se akadna fenn rajta senki, akkor járkálok én pucéran is. Csak ezért most már nem fogom ledobálni magamról a felvett ruhákat, de az infót megjegyzem magamnak.
- Igen, a saját magam főnöke vagyok, de vannak folyamatban levő munkáim. Félkész tervek… beütemezve tárgyalások és egyeztetések a megrendelőkkel. Ezeket nem rúghatom fel csak úgy anélkül, hogy ne lennének következményei. – Szerződéseket írtam alá, munkákat vállaltam el. Nem csak egy bolti eladó vagyok, aki egyik napról a másikra nem megy be dolgozni, és a kutya se keresi. Gazdag embereknek dolgozok, sznoboknak… akik elvárják, hogy azt a szolgáltatást nyújtsam, amit pontról pontra a szerződésben lefektettünk. Ezt én is… és bárki más elvárná, ha fizet valamiért… ráadásul nem is keveset. Nekem pedig magasan voltak az áraim, mert megtehettem. Nagyon sok jó referenciával rendelkeztem, ami miatt könnyen bíztak meg bennem, és érkeztek újabb felkérések. Most is párhuzamosan négy terven dolgozom.
- Valahogy mindenképp meg kell oldanom. Nem zökkenhetek ki a munkából. Meg kell lennie. – Ráncolom a homlokomat. Esetleg ki tudom magyarázni azt, hogy miért nem jelenek meg személyesen. Webcamerán keresztül le tudok bonyolítani tárgyalásokat, átfaxolni… vagy futárral elküldeni terveket. Igaz, hogy ez így elég macerás, de a semminél jobb. Csak kell valami jó alibi arra, hogy miért nem mutatkozok.
- Itt… úgy érted a lakásodban? – Pillantok körbe. Nem mintha problémám lenne a lakásával, csak hát ugye nem így terveztem a dolgaimat. A történtek eléggé felborították az életemet. Felsóhajtottam. Mélyen, gondterhelten. Igen, a házasság. Még mindig házasok vagyunk, bár én még senkinek nem szóltam erről. Most nem akartam ebbe a témába mélyebben belemenne, mert így is túl sok információ zúdul egyszerre a nyakamba.
A több száz éves életkorokkal való dobálózás egyelőre még hihetetlennek tűnik nekem. Nem azt mondom, hogy Jennifer szerintem hazudik, csak az egész egyszerűen abszurdnak hat így első hallásra.
- Szóval ezek a fehér… izék… farkasok nem úgy születnek, ahogy a farkasok, hanem harapással? – Furcsa volt ez az egész. Úgy hangzott, mint egy vírus, amit az állatok akár harapással is átadhatnak egymással… például a veszettséget. Tovább szőttem magamban a kapott információkat, majd egy elég logikusnak tűnő következtetésre jutottam.
- Akkor te most az anyám lettél? – Pfujj. Egy pillanatra el is ment az étvágyam a vérfertőzés gondolatától, de tényleg csak egy pillanatra, mert elég éhes voltam ahhoz, hogy a következő pillanatban az éhség ismét eluralkodjon rajtam,és tovább tömjem magamba a reggelinek valót.
- És miért pont 13? És az a 13 hogy lett? Csak úgy kiszőrösödtek, és teliholdkor a holdat üvöltötték? Tényleg, teliholdkor a holdat fogom bámulni vonyítva? – Egyik kérdés szülte a másikat.
- Miért pont az ezüstöt nem bírjuk? A napfénnyel gondolom nincs gond, mert Vegasban nem kaptál lángra… vagyis nem úgy. – Ejtek meg egy pofátlanul kaján vigyort. Na mindegy, ugorjunk.
- Mi van Helenával? – Sóhajtok fel, mert azt hittem, már megint valami féltékenységi jelenet-szerű fog lezajlani, mint Vegasban. Jennifer reakcióját én szimpla női féltékenykedésként könyveltem el Vegasban. Amikor közölte velem, hogy Helena is vérfarkas, letettem a villámat, és hátra dőltem a székben.
- Na ne. – Bukott ki belőlem, majd bal tenyerembe temettem az arcomat.
- Így már világos, miért van annyi rokona. Unokatestvérek, testvérek… meg még nem tudom én kiket emlegetett. Annyira nem volt furcsa, mert én ezt megszoktam Teheránban is, és Dubaiban is. Arrafelé nagy családok vannak, de álmomban se gondoltam volna… akkor valószínűleg neki is csak így vérvonal izén a rokonai… gondolom…? – Emeltem kérdőn a szemöldököm Jenniferre.
Az ezüst égetését nem tudom elképzelni, de akkor amennyire tudom, megpróbálom kerülni az ezüst cuccokat. Eddig nem voltam semmire se érzékeny. Egyszer el kell kezdeni ezt is.
Megdörzsöltem az államat, amikor de Luca szerepét ecsetelte a farkasok életében.
- És miért pont ő az Alfa? Hogy megy ez? Mint egy uralkodói családban? Egymást követik egy családban a vezetők? Vagy úgy választják meg maguk közül a farkasok? Vagy ő a legidősebb, legerősebb? Nekem nem tűnt annyira Chuck Norris alkatnak. Bár ha valakihez hasonlítanom kéne, akkor inkább a Terminátor, mint a Texasi kopó. Mármint viselkedésre. – Magyarázom saját benyomásaimat.
- Akkor most nekem is közöm lett ehhez a Victorhoz, gondolom. – Állapítom meg a szavai alapján.
Már „alig várom”, hogy megismerkedjek vele. Hiszen ki ne akarna egy több száz évet megélt valaki huszadrangú családtagja lenni?
- Miért nem? – Bukik ki belőlem a kérdés, miközben döbbenet ül ki az arcomra. Sose terveztem direkt módon családot, hiszen még nősülni se terveztem… de ha már így alakult, akkor bizony eljátszottam az utóbbi hetekben a gondolattal, hogy egy focicsapatnyi unokával örvendeztetem majd meg a szüleimet, ahogy az egy keleti férfitől elvárható. Aki nem tud gyereket csinálni az asszonynak, vagy aki meddő nőt vesz feleségül, azt nálunk a férfitársai kicikizik, a családjára pedig szégyent hoz, önnön férfiasságát megingatja. Már csak ez a tény, hogy nem tud nekem gyereket szülni, váló ok lehet.
- Mennyire biztos, hogy nem lehet? Beültetéssel sem? – Próbálok puhatolózni, hiszen honnan tudhatnám, amikor most hallok erről először?
- És ha egy terhes nőt megharapsz, aki mondjuk már félidőben jár. Azzal mi történik? És a gyerekével? Meghal a gyereke, vagy azt is normálisan megszüli? Vagy abból farkas lesz? Ezek szerint neked és nekem sose lehet gyerekünk? – Ház ez elég lehangoló.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 132
◯ HSZ : 537
◯ IC REAG : 571
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválások: boka, alkar, csukló


Re: Jennifer hálója // Hétf. Dec. 29, 2014 12:06 pm

Csak egy lesajnáló pillantás volt Rahim jutalma azért a vigyorért, amit a meztelenkedés tényének megtudása után mutatott be. Igazából nem örültem neki egyáltalán, hogy más is láthatja őt, de ez a természetes rendje a dolgoknak. Hiába gondoltam úgy, hogy hozzám tartozik, most már a falkának is része, akik előtt igazán nincs oka szégyellősnek lenni. Nem mintha egyébként attól tartottam volna, hogy az lesz majd, ha eljön az ideje. Ebből is látszott, hogy a férfiak tényleg sokkal könnyebben és lazábban kezelték ezt a kérdést. Ha nő lenne és most került volna ebbe a helyzetbe, szinte biztos, hogy fel lenne háborodva. Ő meg mit csinál? Vigyorog, méghozzá szélesen.
Nekem igazán nem kellett bemutatnia, hogy mivel jár egy olyan munka, mint az övé, de nem kezdtem el újra magyarázni, hogyan oldja meg, hiszen egyszer már elmondtam neki az előbb is. Amikor végre ő is annyiban hagyta, akkor csupán egyetlen bólintásra futotta tőlem.
- Meg fogjuk oldani! – hagytam rá, bár nem nagyon értettem, hogy mi a problémája a skype-pal. Az egy jól működő dolog, sokan azon keresztül tartanak meg konferenciákat és tárgyalásokat bonyolítanak le a segítségével. Szerintem ez nála is simán működhetett, ha egy kicsit rugalmasabb lesz, mint amilyen most volt. Azért reméltem, hogy nem fog megszökni, mert ha bajba keveredik, akkor valószínűleg nem tőlem kapna büntetést, hanem Castortól, ami maradjunk annyiban, hogy nem lenne túlzottan felemelő számára, a fájdalomról már nem is beszélve.
- Igen, pontosan úgy értem – bólintottam, és ahogy körbenézett, a szemöldököm is megugrott egy kicsit. Alig láthatóan ugyan, de ha észrevette volna, akkor valószínűleg felfogja a figyelmeztető jelet, hogy jobb, ha nem feszíti most már tovább a húrt. – Persze kimehetsz az épület többi részére is. Van lent nappali, van szauna, konyha, meg efféle helyek, nyugodtan körbenézhetsz majd. Ott valószínűleg össze fogsz futni a falka többi tagjával is. Már azokkal, akik a régi falkához tartoztak, ugyanis mi élünk itt. Castorék meg a hotelben úgy hellyel-közzel – legyintettem egyet. Igaz, hogy már mind egy falkához tartoztunk, de nekem valahogy még így közel egy év után is inkább azokhoz húzott a szívem, akikkel az elmúlt évtizedekben éltem együtt, ezen falak között.
- Így van! – helyeseltem, mert ezt nagyon jól látta, tényleg harapás útján lehet valakiből farkas, de a saját esetéből kiindulva ez nem lehetett valami nehéz feladat, lássuk be! – Csak a farkasom, én még mindig a feleséged vagyok – látva a reakcióját, kedvem lett volna felképelni, még az a szerencséje, hogy utána tovább evett. – Egy idő után igaz, hogy ti egyek lesztek, de sose keverd össze az emberi oldalad és a farkasod kapcsolatait, ha rám hallgatsz. Aki engem megharapott, azzal is olyan viszonyban voltam, mint veled… - csak azért mondtam el neki, hogy ez legyen már az utolsó dolog, amin fennakad ezzel kapcsolatban. Sejtettem, hogy nem ez lesz az egyetlen, de ez egyértelmű volt ezek után.
- Van egy legenda a történetről. Régen ezen a területen élt egy indián törzs, akik hátrahagytak két gyereket a vadonban, ám ők túlélték. A Szellemek felfigyeltek rájuk és megajándékozták őket az első farkasokkal. Ezt követően visszatértek a törzshöz, immár felnőttként, és kiválasztották a vérvonalak tizenhárom első képviselőjét, akiket farkassá haraptak. Hogy mi alapján, azt ne kérdezd, ez már nagyon régen történt, én pedig nem tudok róla mindent. Ha nagyon érdekel, talán a nálam sokkal idősebbek tudnak válaszolni egy-két kérdésedre ezzel kapcsolatban, de pontosan szerintem senki nem tudja. Az első farkasok mágia útján jöttek létre, akkoriban még jelen volt a hétköznapokban, mára ez már kiveszett. Csak kevesen maradtak, akik értenek hozzá, őket őrzőknek hívjuk. Ők vigyáznak arra, hogy mi rejtve maradjunk az emberek elől, és ők védik az embereket tőlünk. Ha valami baj van, ők eltakarítanak, és kordában tartják a falkát, érted? Már biztosan találkoztál te is egy-kettővel, meg farkasokkal is valószínűleg… - vontam meg a vállaimat. Ó, ha tudtam volna, hogy kikkel! De a hotelben amúgy is elkerülhetetlen lett volna, hiszen ott lakott egy ideig.
- És igen, teliholdkor át fogsz változni, mi mind átváltozunk olyankor és vadászunk. Tetszeni fog, hidd el! A farkasodnak mindenképpen! – mosolyogtam rá halványan. – Jézusom, olyan kérdéseid vannak… - nevettem el magam halkan, mielőtt ittam volna pár korty narancslevet én is. – Nem tudom, hogy miért pont az ezüst az, amit nem bírunk, de te fogod. Te már a mi vérvonalunkba tartozol! – közöltem nemes egyszerűséggel, teljesen magától értetődően. – Nem vámpírok vagyunk, hogy ne bírjuk a napfényt. És mielőtt ezt is megkérdezed, nincsenek vámpírok! – előztem meg gyorsan, mert ettől egészen biztos, hogy a hajamat kezdtem volna tépni.
- De! – bólogattam Helena ügyével kapcsolatban. – Fogalmam sincs, Rahim, nem ismerem a nőt. És nem is szeretném, ha megoldható. Szeretném, ha te is elkerülnéd, ha esetleg majd a jövőben ellátogatsz Vegasba, rendben? – kértem tőle nagyon komolyan, mert igazán nem akartam problémát ebből. Azért még mindig határozottan pozitívan kezeltem ezt a sok kérdést, csupán a fejem kezdett megfájdulni. Most olyan volt, mint egy gyerek. Azok kérdeznek rá állandóan mindenre, mert őket még minden érdekli. Én már elég régen kinőttem ebből, de nem is feltétlenül baj ez, hiszen egy idő után nagyon fárasztó tud lenni.
- Nem! – ráztam a fejemet komolyan. – Hidd el nekem, ő tényleg olyan, nem csak hasonló hozzá. Kifinomult üzletembernek tűnik ugyan, de nem az. Gyakorlatias és kegyetlen férfi, aki elvárja a tiszteletet. Ha rám hallgatsz, mostantól meghúzod magad a közelében, és most már nem kezeled őt egyenrangúként, mint amikor megismerkedtél vele. Akkor azért nem érzékeltette veled, hogy mennyire lenéz téged, mert te nem tudhattad, hogy ki ő. Most már tudod, így jobb lesz, ha ezeket a hasonlatokat nem hangoztatod az ő közelében. Egyébként egyik sem az általad felsoroltak közül. Megölte az előző Alfát, így ő lépett a helyébe. Már nem vagyunk emberek, Rahim! Te sem vagy az! Ez pedig pontosan olyan nálunk is, mint az állatvilágban. Jobb, ha nem haragítod őt magadra, mert te a szemében jelenleg csak egy porszem vagy, amit kisujjal is simán lesöpör a válláról. Még én is, a fenébe is! – nevettem fel kínomban, mert egyáltalán nem tetszett ez a felállás.
- Egy ideig Darren volt nálunk a vezető, de ő nem olyan vezető típus, nem szomjazik a hatalomra. Abban a pár hónapban aggódtam is miatta, aztán pedig azért, hogy mi lesz vele. Eldöntötte ugyanis, hogy behódol az egész falkánk Castornak, és egyesül a kettő. Akkor többen is meghaltak közülünk, és féltem, hogy a bátyám is így fog járni. Ők is megverekedtek a címért, de hála istennek Castor életben hagyta őt, most afféle kapcsolattartó szerepet tölt be a két régi falka között, noha már egyhez tartozunk mind, érted? – teljesen biztos vagyok benne, hogy ez így most túl sok volt neki, de nem tudok vele mit tenni, ez már csak ilyen. Azt szerettem volna, ha mindennel tisztában van és nem lesz tudatlan kölyök. Olyat akartam belőle kihozni, amiért büszke lehetek, amiért úgy gondolom, hogy megérte ezt az áldozatot meghoznom, és beharapni őt.
A Victorral kapcsolatos megjegyzésére csak helyeslően biccentettem egyet, inkább nem mentem bele abba, hogy miféle kapcsolatba került most vele. Majd idővel rá fog jönni, az pedig, hogy milyen lesz kettejük viszonya, már igazán nem rajtam múlt, hanem rajtuk. A gyerek kérdés mindenesetre nem volt ínyemre, de annyira belelovallta magát, hogy fel sem tűnt neki, mennyire nem szeretnék erről beszélni. A szemem ugyan figyelmeztetően villant, de mintha nem is lett volna itt, csak mondta és mondta tovább, én meg végül gondterhelten felsóhajtottam.
- Most vagyok hajlandó erről beszélni először és utoljára, rendben? – kérdeztem beletörődően, beletúrva a hajamba. – Teljesen biztos, hogy sehogyan sem lehet gyerekünk. Százharminc éves vagyok, Rahim! – tekintetem izzott, amikor felemeltem a fejemet és ránéztem. – Az én testem biológiailag már nem úgy működik, mint egy emberé. Attól még, hogy fiatalnak látszom, nem alkalmas a testem arra, hogy kihordjak egy gyereket. Felgyorsult a testem működése, így egyből elvetélnék, ha sikerülne is… - egyáltalán nem örültem neki, hogy erről kell beszélnem. – Nem hiszem, hogy bárki is megharapna egy terhes nőt. Ennyire remélem, hogy senki nem kegyetlen, de akkor valószínűleg elvetélne – bólintottam az első tippjére. – És most szeretném, ha hagynánk ezt a témát! – jelentettem ki komolyan. – Sajnálom, hogy nem felelek meg az elvárásaidnak, de majd pár évtized múlva ott lesz az ajtó, amelyen szabadon távozhatsz! – böktem fejemmel ingerülten a megfelelő irányba, majd felálltam, és annak érdekében, hogy lefoglaljam magam, elkezdtem az edényeket a mosogatógépbe pakolni, felé sem nézve.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rahim Alidad
Kölyök
avatar

◯ Kor : 32
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija


Re: Jennifer hálója // Csüt. Jan. 01, 2015 6:04 am

Ráncolom a szemöldökömet, amikor régi… meg új falkáról beszél… amikor azt mondja, hogy mi… és azt, hogy Castoré. Eddig azt hittem ez az egész már nem lehet zavarosabb, de ahelyett, hogy tisztábban látnám a dolgokat, csak még jobban összekuszálódik minden.
az viszont mindenképp pozitívumként könyvelhető el a részemről, hogy legalább jól felszerelt ez a hely. Nem csak Jennifer lakása, hanem maga az épület. Mivel nem tudok úgyse megmaradni huzamosabb ideig négy fal között, ezért biztos vagyok benne, hogy ha már kicsit leülepedtek bennem a dolgok, akkor szét fogok nézni.
- De hogy lehet ezt elkülöníteni, ha egyszer odabent van? Ezentúl olyan leszek, mint egy skizofrén? Nem fogom tudni, mikor mit csinálok? – Nagyon nem örülnék, ha így lenne. Ha csak abból indulok ki, hogy napok teltek el azóta, hogy nálam járt, és lényegében semmire nem emlékszem, csak a fájdalomra.
- Akkor ezek az őrzők olyanok, mint az inkvizítorok? – Amit elmond, az alapján legjobban hozzájuk tudnám hasonlítani őket. A mágiával kapcsolatos történet nekem annyira meseszerűnek tűnik, hogy már-már hihetetlen, de nem állok neki kötözködni, hiszen számomra eddig az is hihetetlen volt, hogy vérfarkasok létezhetnek, és most tessék… bennem is van egy ilyen izé. Inkább nem akarok belegondolni, hogy nézhetne ki most egy röntgenkép rólam. Fogalmam sincs, hogy fizikálisan mit jelent az a tény, hogy vérfarkas lettem. Vannak-e látható tünetei akkor is, amikor épp én… én vagyok.
- És nem lehet ellene semmit se tenni? Úgy értem az átváltozás ellen? – A legutóbbiról nincsenek épp kellemes emlékeim. Reménykedek persze, hogy elkerülhető, de van egy olyan érzésem, hogy nem.
- Még jó, hogy nem vagyok vegetáriánus… - Dünnyögöm az orrom alatt.
- Nem szoktam ezüst dolgokkal érintkezni, bár volt már rá példa, hogy ezüst étkészlettel ettem vendégségben, de akkor ezek szerint mindegy is… mert rám nem lesz hatással. És mi van még, ami nem lesz rám hatással, vagy amitől tartózkodnom kell? – Kérdezek rá, hogy tiszta sor legyen. Oké… az ezüstöt elvileg nem bírnám, de mivel olyan a vérvonalam, ezért bírom.
- És a többi vérvonal mit tud? – Kérdezgetek tovább. Gondolom ha már különbözőek, és a miénknek az a specialitása, hogy bírjuk az ezüstöt, akkor a többinek is van ilyen.
- Pedig ez lett volna a következő kérdésem. – Röhögtem el magam. Igazából most már ha azt mondanák, hogy a Fogtündér létezik, már azt se merném őszintén megkérdőjelezni.
- Tudná, hogy már én is olyan lettem, mint ő? Az apjával szoktam többnyire tárgyalni, de időnként fel szokott bukkanni ő is. – Nem mondom ki, de gondolom Jennifernek is leesett a tantusz, hogy Helena „fut utánam”. Ő az a fajta nő, akivel nem kellett volna belemennem egy futó kalandba, mert hiába tűnt úgy, hogy felfogta, hogy nem akarok semmi komolyat, utána mégis látszott rajta, hogy azért megpróbálta volna szorosabbra, és tartósabbra fűzni a viszonyunkat. Nem szeretem, ha valaki értetlen, vagy azt gondolja, csak kéretni akarom magam, és kihívásnak tekinti, hogy megfogjon magának. Ez elég visszatetsző tud lenni. Egy nőben legyen méltóság… és ez a férfiakra is igaz. Olyan szekér után ne fusson senki, ami egyértelműen nem akarja felvenni.
- Elég látványosan érzékeltette, hogy lenéz, amikor közöltem vele, hogy a Dom Perignon a kedvenc italom. Szerinte a pezsgő női ital. – Idézem fel magamban a találkozásunkat. Lehet, hogy végig lenézett… csak ott érzékeltem a legjobban, az ital kérdésénél. Volt benne távolságtartás, nem is kevés… de én ezt betudtam szimpla sznobságnak, és annak, hogy meg akarta őrizni a hoteligazgatói tekintélyét.
- Csak ne emelgess át a küszöbön… Legalább az illúzióját hagyd meg, hogy nem vagyok herélt kakas… - Húzom el a számat amikor közli, hogy még ő is könnyű szerrel elbánna velem. Csodás! Így legyen valaki férfi egy nő mellett. Még csak a védelmemre sincs szüksége. Ennyi erővel köténykét köthetek magam elé, és nekiállhatok főzőcskézni, meg talk show-kat bámulni a tv-ben. Nem, nem fogok.
- És csak ez a kettő falka van? Mármint egy… vagyis a régi kettő, amiből most egy lett!? Úgy értem, hogy Fairbanksben. – Hiszen attól, hogy kettő egyesült, lehet még több is…
- Milyen a fajok aránya? Úgy értem, hogy jelenleg az emberiség hány százaléka lehet vérfarkas, őrző meg ember? Ugye csak ez a három van, és nincs még olyan, amiről ne tudnék… például leprikónok… - Nem tudom, miért pont az ír manó jutott eszembe… de még mindig jobb, mintha a vámpírokat hoznám fel, hiszen azokra már mondta, hogy nincsenek.
- És milyen a viszonyotok… vagyis a viszonyunk a farkas farkasokkal? Úgy értem a rendes farkasokkal? Vagyis… léteznek rendes farkasok, vagy minden farkas valójában vérfarkas? Ezentúl érteni fogom a vonyításukat, mintha én is beszélném a nyelvüket? Azt mondod… hogy a farkasomat és magamat külön kell kezelnem, mert nem vagyunk egyek, hiába osztozunk egy testen… szóval akkor elképzelhető, hogy neki teljesen más a mentalitása? Vagy az ízlése? Ha mondjuk felzabál egy vaddisznót, aztán megint én leszek én, akkor a vaddisznó bennem emésztődik? – Ettől a gondolattól kicsit forogni kezd a gyomrom, hiszen disznóhúst soha az életbe nem ettem meg, egyszerűen undorodok tőle.
Jennifer kifakadásából érzem, hogy érzékenyen érinti a gyerek téma. Nem akarom én bántani ezzel, csak biztosan akarom tudni, hogy mi merre… hány méter. Szótlanul ülve figyelem, ahogy elkezd bepakolni a mosogatógépbe. Sok gondolat kavarog a fejemben a témával kapcsolatban, de inkább megtartom magamnak, mert nem akarom tovább feszíteni a húrt.
Inkább a maradék stake-et és a tojást ráhúzom a tányéromra, és az evésbe temetkezek. Nem tudom, hogy a több napos alvástól vagyok-e ennyire éhes, vagy ezentúl már mindig ekkora étvágyam lesz… de jóval többet eszek, mint amennyit átlagban eddig szoktam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 132
◯ HSZ : 537
◯ IC REAG : 571
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválások: boka, alkar, csukló


Re: Jennifer hálója // Vas. Jan. 18, 2015 10:31 pm

- Félreértesz! – ráztam a fejemet határozottan. – Nem leszel skizofrén, de a kezdeti időkben, amíg nem tudod uralni őt, lehet, hogy lesznek olyan vadászatok és teliholdak, amikre nem fogsz emlékezni. Aztán majd szépen fokozatosan meg tudod tartani az emberi értelmet akkor is, ha farkas alakjában vagy. Nekem elég jól megy, nem vagyok vérengző vadállat, viszont a farkas mindig is ösztönlény lesz, így hiába lesztek ti egyek, lehet, hogy sokszor fog olyasmit sugallni, ami neked furcsa vagy idegen. Például, a vadászatoknál először furcsa lesz megenni a nyers húst, sokaknak nehezére esik, de évekkel később természetes lesz számodra, hogy kioltasz egy életet és felfalod az állatot úgy, ahogy elejtetted. A vér íze nem fog undorral eltölteni többet, szóval érted, hogy mire akarok kilyukadni? Én azt, hogy különbözőek vagytok, a kapcsolataidra értettem. Leginkább velem szemben. Noha a farkasod tőlem származik, az emberi oldaladnak a felesége vagyok, és nyilvánvalóan semmi közöm az anyasághoz, vagy bármi ehhez hasonlóhoz. Nem fogok neked parancsolgatni, ha megfogadod a tanácsaimat, vagy olykor a kéréseimet és a tanításomat! De ha ellentmondasz, akkor átmegyek szigorú szülőbe, oké? – persze nem gondoltam komolyan, ezt jeleztem is azzal, hogy elmosolyodtam. Ugyan nagyon halványan és alig észrevehetően, de mindenképpen értékelni kellett szerintem azt, hogy egyáltalán próbálkoztam oldani a feszültséget.
- Most nem is próbálom tovább magyarázni ezt neked, mert nem lehet igazán jól megfogalmazni. Majd akkor fogod megérteni, amikor érzed is! – zártam végül rövidre, mert már így is eléggé bekavarhattam most őt. – Nem, egyáltalán nem olyanok. Inkább a rendőrökhöz hasonlítanám őket, bár a problémásabb egyedeket fegyelmezik, vagy likvidálják is. Ezzel azonban te ne törődj, sokszor minket is védenek, és elég jó a kapcsolatunk is velük. Nem ijesztőek, ha nem teszel semmi olyat! Ha mégis, akkor viszont elég könnyedén tudnak neked ártani, szóval csak óvatosan – az őrzőkről talán egyelőre ennyi is elég volt bevezetésnek, később még úgyis fogok mesélni róluk, ha összefutnánk esetleg az egyikükkel.
- Nem, még nem vagy elég erős hozzá, hogy képes legyél rá. Teliholdkor pedig mindenki átváltozik, de rád az erősebb impulzusok és érzelmi kitörések is hatással lehetnek. Vágy, düh, a vér szaga, ilyesmik. Azokat sem tudod még befolyásolni, de ezt idővel meg fogod tanulni, mert megtanítom neked! – jelentettem ki magabiztosan, mert hinni akartam abban, hogy nekem ez jól fog majd menni, ha eljutunk oda. Ez bizony hosszú idő gyakorlásának lesz a gyümölcse, de minél előbb elkezdjük, annál hamarabb készen fog állni majd arra, hogy mindezt elsajátítva, ki lehessen engedni egyedül is a nagyvilágba. Már ez alatt természetesen a várost értettem, nem ténylegesen a világot. Annak azért nem örültem volna, még jó száz évig.
- Ácsi! Nem azt mondtam, hogy nem lesz rád hatással, csak azt, hogy jobban fogod bírni. Most még nem tartasz itt, ezt a képességet fejleszteni kell. Kezdetben sok fájdalommal fog járni, idővel viszont már csak bizsergést fogsz érezni az éles fájdalom helyett, ha az ezüsthöz nyúlsz. Majd megmutatom neked később – javítottam ki máris, mert azért nem kell azt gondolnia, hogy legyőzhetetlen. Sajnos nem vagyunk azok. – Nem kaphatsz el betegségeket. Nem lehetsz rákos, AIDS-es, semmi ilyesmi! Az alkoholt a szervezeted gyorsabban fogja bontani, így elég hosszú idő, amíg hatással van rád. Ha elveszíted egy végtagodat, akkor idővel visszanő. Kar, szem, láb, teljesen mindegy. Viszont nem vagyunk sérthetetlenek, a nagyon súlyos sebekkel már nem lehet mit kezdeni. Fagyás, fulladás, a fejed levágása, vagy a szíved kitépése, mind végzetes ránk ugyanúgy. Ezek azért nem nőnek vissza, mint egy végtagod – most így hirtelen ezek jutottak eszembe, menet közben talán majd kiegészíthetem még a listát, ha a beszélgetés olyan irányt venne, hogy valami még felötlik bennem ezzel kapcsolatosan.
- Most mondtam el, Rahim! – emlékeztettem viszonylag türelmesen. – Van, aki gyorsabb az átlagnál. Van, akinek az érzékszervei élesebbek, van, akinek a reflexei, esetleg az ereje nagyobb! Idővel majd mindent meg fogsz tanulni, de azt hiszem, hogy most már így is túl sok volt az új infó ahhoz, hogy ezeket meg is jegyezd érdemlegesen. Elég annyit tudnod még most, hogy van tizenhárom vérvonal, és mind mást tud. Amiket mondtam, azok fizikai képességek, van, aki az elmével játszik, például illúziót teremt. Ha találkozunk majd újabb vérvonalba tartozó farkasokkal, mesélek róluk, rendben? Falkán belül is elég sokfélék vagyunk! – két falat között magyaráztam neki, amíg Helenára nem tereltem a szót. Azért az még mindig nem volt éppenséggel kellemes emlék. – Igen, egyből tudná. Érezné az energiádat, a szagot! – bólintottam kurtán, próbálva elterelni végül a témát. Helyette jött olyan, aminek még inkább nem örültem.
- Nem pont az ilyesmikre gondoltam, ezt majd te is fogod látni!
– azért nem bírtam ki, hogy ne mosolyodjak el. Én igazság szerint mind a kettőt kedveltem, úgyhogy akkor én most egyszerre vagyok férfias és nőies is? Habár máskor is vádoltak már ezzel, de sosem sértődtem meg miatta. – Nem vagy az egyáltalán. Mindenki kezdi valahol a hímek is! – mondtam neki nagyon komolyan. Persze nem mondom azt, hogy teljen el magától máris, de leírni sem volt szükséges azt, amivé vált. Csak azt akartam, hogy tudja, hogy nagyon kicsi ő még most ebben a gépezetben, de idővel nagyobb alkotóelem is válhat belőle, ha ő is akarja.
- Igen, értem, hogy mire gondolsz! – sóhajtottam kissé elcsigázottan, beletúrva szőke tincseimbe. – És nem, nem csak ez van. A világon számtalan falka él, lehet olyan helyeken is, amikről nem is tudunk – vontam meg a vállaimat. – Fogalmam sincs, erre nincsenek efféle adatok, és ne is gondolkozz ezen. Teljesen mindegy, te itt élsz, csakis ezzel törődj! – szóltam rá szigorúan. – Nem, nincsen több faj, csak ezek. Ez is bőven elég szerintem – ingattam a fejemet. Tényleg volt néhány egészen fárasztó kérdése, talán még az érdektelensége is jobb volt. Jó, azért az nem, de most meg már kezdett túlzásokba esni, amire lehet, hogy én nem vagyok teljesen alkalmas. – Persze, hogy léteznek rendes farkasok. Azok évszázadok óta léteznek, valószínűleg már előttünk is voltak, bár nem vagyok valami otthon a történelem terén, már ami a több száz évvel ezelőttit illeti. Az elmúlt másfél évszázadból viszont elég tájékozott vagyok, tekintve, hogy megéltem – újabb mosolyt kapott, amit nem villogtattam most túl sűrűn, úgyhogy igazán értékelhette volna.
- Nem, nem kommunikálsz úgy velük, mint mi egymással – nem is nagyon értettem, hogy jutott ez eszébe. Nekem biztos, hogy nem voltak ilyen gondolataim a saját beharapásomat követően. Furcsa, miket vált ki egyesekből. – Nem, mint már említettem, a rokoni, vérségi kapcsolatait kezeled külön. Ti egyek vagytok, ő a részed bizonyos szinten. De mondtam, idővel érezni fogod, hogy mit jelent ez! – ismételtem el újra. – Valamennyire az enyém mentalitását fogja örökölni. Mindegyik más egy kicsit, Darren és én is különbözünk. Mármint a farkasunk különbözik, mert az emberi oldalunk azért valamilyen szinten elég hasonló, ezért is értjük meg egymást olyan jól! Az ő farkasa kicsit érdektelenebb, hidegebb, míg az enyém óvatosabb, főleg a hímekkel szemben, de ha fenyegetve érzi magát, akkor elég kegyetlenné tud válni, nem szereti, ha eltiporják. Az, hogy a tiéd milyen lesz, szintén idővel válik majd el. Sokszor nincs sok köze ahhoz, hogy emberként milyen vagy, de vannak olyan esetek, amikor meg lehet következtetni – árultam el a véleményemet, és a saját tapasztalataimat.
- Igen, az benned is ott lesz, ha ő megeszi. Jóllakottság érzete lesz meg benned is, ha visszaváltozol, de attól még, hogy te húst eszel esetleg, ő még nem feltétlenül lesz elégedett, amíg nem törhetett ki az emberi börtönből, és nem vadászhatott. Ezek már egy kicsit bonyolult dolgok, de idővel mindent megértesz. Hidd el nekem, mindenki úgy indul, ahogyan most te! – ezt biztatásnak szántam, és tovább is folytattam volna, ha a gyerekkel kapcsolatos kérdésekkel nem kezd el bombázni. Hagytam is magamnak egy kis időt, amíg összeszedhettem magam és lehiggadhattam, de hála istennek csendben maradt addig, amit nagyon bölcsen tett. – Ma még csak beszélgetni fogunk a továbbiakban is, de a héten hozzákezdünk az edzésekhez, és a mentális képességeid fejlesztéséhez. Nem lesz könnyű, de muszáj hozzákezdenünk, hogy minél előbb fejlődhess! – jelentettem be néhány perc némaság után. Felé fordultam ugyan, de nem ültem vissza hozzá, csupán csípőmet döntötte ma pultnak, két karomat pedig a melleim előtt fontam össze.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rahim Alidad
Kölyök
avatar

◯ Kor : 32
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija


Re: Jennifer hálója // Szer. Jan. 21, 2015 6:43 pm

Szóval ő lesz a vérengző, gonosz lényem, aki időnként kitör tombolni… Remek! Mint… valami belső démon, csak itt nem segít az ördögűzés, meg a kántálás.
Felsóhajtok. – Igen… anyu! – Tettem hozzá vigyorogva, majd rájöttem, hogy ez nem is hangzik annyira viccesen, úgyhogy lelohadt a vigyor a képemről.
Az Őrzőkkel kapcsolatban nem faggatom tovább. Mivel úgy tűnik, hogy nem mostanában hagyom el ezt az épületet, ezért nem is valószínű, hogy belebotlanék egy Őrzőbe. Majd ha az is sorra kerül, akkor meglátom milyen élmény. Mondjuk… lenne velük kapcsolatban is kérdésem még, de inkább elteszem máskorra, így is bőven elég információ zúdult a nyakamba. Kell idő, mire minden a helyére kerül, és úgy tudok erre az egészre tekinteni, hogy teljesen normális dolog, ami a hétköznapjaim, és az életem része.
- Mikor lesz legközelebb telihold? – Hogy őszinte legyek, nem szoktam annyira foglalkozni ezzel a kérdéssel, mert eddig nem volt fontos számomra, hogy mikor milyen formában világít a sötétben az égitest. Ezentúl viszont nagyban befolyásolni fogja az életemet, szóval nem árt, ha beszerzek egy holdnaptárt, és figyelni kezdem éjszakánként az eget.
- Éles fájdalom? Ez nem hangzik túl jól… - Lohad le a lelkesedésem… pedig már azt hittem, hogy legalább ez a dolog nem érint. Úgy tűnik ezt is gyakorolni kell. Mint valami mazochista, aki folyton tűzbe dugja a kezét, hogy idővel érzéketlenné váljon, vagy legalább ne viselje meg annyira a fájdalom, mint azokat, akik nem szoktak hozzá. Egyébként sokkal jobban örülnék neki, ha teljesen kihagyhatnám az életemből. Eddig se voltam valami ezüstrajongó… és hát őszintén szólva, ha Darren-re gondolok… én nem tudnám magam elképzelni úgy „felékszerezve”, ahogy ő betoppant Jennifer irodájába. Az én stílusom nem ilyen „gettós”.
Amikor elkezdi sorolni a testrészek elvesztését, és visszanövesztését… hát, egy kissé elmegy az étvágyam a kajától. Lassú mozdulatokkal piszkálgatom az evőeszközömmel a tányérban leledző maradékot, miközben lassan bólogatok, mint azok a kis díszállatok, amiket az autók műszerfalára, vagy a kalaptartóra szerelnek fel. – Aha. – Motyogom.
- Rendben. – Sóhajtok fel. Értem én… túl sokat kérdezek, és fárasztó vagyok. Inkább evésre használom a számat, és hallgatok. Biztos nem könnyű neki sem ez az új helyzet, és nekem sem az. Felnőtt férfi vagyok, elvileg önálló lény… gyakorlatilag meg részben gyerekként vagyok kezelve, és részben annak is érzem magamat. Mintha újra az iskolapadba zavarnának… és leoktatnák nekem a történelmet, a biológiát… egyebeket, csak kiegészülve a vérfarkasokra és az őrzőkre vonatkozó dolgokkal. Mintadiák sose voltam, mert nem szerettem otthon tanulni… viszont jól teljesítettem. Az volt a titkom, hogy az órákon, előadásokon mindig odafigyeltem, és megjegyeztem az ott elhangzottakat, mert könnyebben beleivódott így az agyamba az infó, mintha száraz anyagot magoltam volna. Ezért van az, hogy inkább kérdezek.
- Kár. – Felelem kurtán, amikor megtudom, hogy nem értek még így se „farkasul”. Pedig tök jó lenne, ha tudnék velük kommunikálni. Nem tudom mit kérdeznék tőlük, vagy mit mondanék nekik… vagy ők nekem, de király lenne, ha értenék a farkasok nyelvén.
- Azért nem lenne rossz, ha hasonló lenne. – Alapvetően gondolom mindenki erre vágyik, mert senki se örül neki, ha harcban kell állnia saját magával, de akkor majd idővel kiderül, hogy milyen is ő… és milyen is lesz vele a kapcsolatom, és neki velem. Szeretnem nem kell, de attól még folyton velem lesz. Felemelő érzés… Újabbat sóhajtok.
- Hm. Szóval. Előfordulhat, hogy ő szeretni fogja a disznóhúst, és felzabál egy vaddisznót, ha tetszik, ha nem!? – Nem tehetek róla, de ettől a gondolattól… mármint hogy nyersen megrágott disznó emésztődik a gyomromban, elfog a hányinger, szóval részemről itt és most be is fejezem az étkezést, mert nem szeretném kidobni a taccsot, ha már ilyen jól bekajáltam, jó lenne, ha bennem is maradna minden.
- Oké. – Bár már így is zsong a fejem. Az ablak felé vetek egy pillantást, majd kérdőn Jenniferre pillantok.
- Megnyithatom egy kicsit? – Igaz, hogy odakint eléggé hideg van, de tényleg jót tenne egy kis friss levegő az agyamnak. Felállok, és kinyitom az ablakot, amennyiben rábólintott, majd hagyom, hogy a szél lefagyassza a képemet. Újra megcsap mosdatlan szagom. Elhúzom az orromat. Hiába mostam meg a képemet, meg a fogamat, mégiscsak rám férne az az alapos zuhany, meg a borotválkozás is, mert megőrjít ez a hosszú borosta a képemen.
Elgondolkodva nyúlok a karomhoz, s vakarom meg a sebemet.
- Egyébként milyen messze van innen a város? – Korábban még soha nem jártam idefent, úgyhogy nem tudom, hogy pontosan hol is vagyunk, vagy merre juthatnék vissza a házamhoz, ha valamire szükségem lenne otthonról.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 132
◯ HSZ : 537
◯ IC REAG : 571
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválások: boka, alkar, csukló


Re: Jennifer hálója // Pént. Jan. 23, 2015 9:43 pm

- Ezt ne! – hangom halk volt, ám annál figyelmeztetőbb. Akkor pedig, ha ez nem lett volna elég hatásos, még a szemeimben is derengeni kezdett némi borostyános fény. Okozhattam volna neki fájdalmat úgy is, hogy egyetlen ujjal sem nyúlok hozzá, de nem akartam olyan teremtő lenni, akkor így fegyelmezi a kölykét. Még akkor sem, ha felbosszantott, és már a tudtára próbáltam adni, hogy nem vagyok az anyja. Mert a fenébe is, semmi közöm nem volt az anyasághoz, és valószínűleg nem is lesz soha.
- Hamarosan, de egyelőre ezzel te még ne törődj! Majd fogok szólni, de addigra egy kicsit már felkészültebb leszel, mint most – ezt akár ígéretnek is vehette, a kedélyállapotom pedig lassacskán visszaterelődött a normális mederbe. Ezt abból is észrevehette, hogy vonásaim valamelyest ellágyultak, tekintetem pedig újra ugyanaz a különlegesen kék és zöld egyveleg volt, amelyik máskor. – Figyelj, mindenhez hozzá lehet szokni. Ha sok évet élsz majd így le, a fájdalom már az életed részét fogja képezni, és egyetlen pillanatig sem fog kizökkenteni téged. Higgy nekem, én sem voltam mindig ilyen. Persze most sem mondanám azt, hogy élvezem, de egész jól el lehet viselni, és az idő sok mindenre jó. Nem csak a sebeket gyógyítja be, de ilyenekben is segíthet – biztattam tovább, hogy végre ne lássa már olyan borzasztónak a helyzetét. Sejtettem, hogy ez egy darabig még nem fog megváltozni, de úgy terveztem, hogy nem is fogom siettetni az elfogadást. Már az is haladásként volt elkönyvelhető, hogy egyáltalán érdeklődött. Még, ha át is esett most a ló túloldalára.
- Ezt inkább úgy értettem, hogy akár egy emberként kevésbé dominánsnak is lehet olyan farkasa, amelyik domináns, ha a teremtőtől olyat örököl. Az ilyeneknek elég nehéz élete lehet, de a tiéd szerintem inkább a semleges vonalon fog maradni, akárcsak a miénk. Ne aggódj amiatt, hogy kettészakadsz, mert ez nem fog megtörténni! A sajátomat ismerem, és a tiéd belőle egy darab, ha úgy tetszik, úgyhogy szerintem megértitek majd egymást, ha kölcsönösen elfogadtátok a másikat. Csak ne akard görcsösen, hadd alakuljon ki! Ne küzdj ellene, csak fogadd el… - vontam meg végül a vállaimat, továbbra is figyelmesen nézve őt. Az összes érzékem rá volt egyébként hangolódva, így minden aprócska kis változást érzékeltem, ami benne ment végbe.
- Szerintem meg fogod kedvelni a farkas létet, csupán meg kell látnod a szépségeit! – megajándékoztam egy biztató mosollyal, és szívből reméltem, hogy tényleg így fog történni. Azzal jelentősen megkönnyítette volna a saját életét, és az én dolgomat is. – Több mint valószínű, hogy szeretni fogja a disznóhúst, a vadászatba nem sok beleszólásod lesz – sejtettem, hogy miért olyan nagy probléma ez neki, de valahogy ezt tartottam a legnevetségesebb aggodalomnak. A többinek legalább volt alapja, de ez az étkezés igazán nem képezett borzasztó nagy gondot. – Olyankor az a legjobb, ha szabadon engeded, és kitombolhatja magát, jól megtömheti a hasát. Utána jóval könnyebb lesz uralnod őt egy ideig, nem fog annyira erősen kikívánkozni belőled – tettem hozzá magyarázatképpen, hogy miért is lesz neki jó, ha megbarátkozik ezzel a gondolattal is, már így előre. Még nyilván nem tudta, hogy mennyire nehéz visszafogni a benne lappangó bestiát, de én tökéletesen tisztában voltam vele, és talán túl jól is ismertem, hogy milyen érzés.
- Persze, nyugodtan. Kimehetsz akár a teraszra is, van kint takaró, meg kanapé, amire le lehet ülni – intettem fejemmel az üvegezett tolóajtó irányába, ami a nappaliból vezetett kifelé, a tekintélyes méretű erkélyemre. – Ne vakard! – szóltam rá, immár automatikusan, amikor megvakarta a sebét. Oda is léptem mellé, és megfogtam a kezét, hogy így állítsam meg. Néhány pillanatig elnéztem az arcát, a vonásait, és talán akartam is mondani valamit, ám ő helyettem törte meg a csendet. – Öhm… - köszörültem meg kissé zavartan a torkomat, majd engedtem el végül. – Kocsival úgy negyed óra, esetleg húsz perc. A síparadicsom nincs nagyon messze tőlünk, igazából a hegyen vagyunk, távol az avatatlan szemektől, és az elcsatangoló turistákról. Így talán már meg tudod saccolni. Majd elmegyünk a házadba néhány holmiért együtt, ha szükséged lenne rá – ajánlottam fel, egyszerű természetességgel.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rahim Alidad
Kölyök
avatar

◯ Kor : 32
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija


Re: Jennifer hálója // Szer. Jan. 28, 2015 10:47 am

Én sose hittem abban, hogy az idő begyógyítana bármilyen sebet is. Az a seb mindig is ott marad, talán csak elviselhetőbb lesz az idő múlásával. Más lesz a fontosabb, amire fókuszálunk, nem pedig a történtekre, mert egy idő után muszáj tovább lépni. Az élet nem áll meg, folyik tovább a medrében, és nekünk pedig vissza kell állnunk a sodrásába. Jó kétlem, hogy lesz valaha is, csak jobb a mostani állapotnál, de ez is több, mint a semmi… úgy vélem.
- Akkor valószínűleg kettőnk közül én leszek a dominánsabb fél? – Emberként mindig is domináns voltam. A szüleim, akik felneveltek, mindig arra tanítottak, hogy az érvényesüléshez elengedhetetlen a rámenősség, a határozottság… az, hogy mindig tisztában legyünk azzal, mit akarunk. Jelenleg eléggé szét vagyok csúszva, de alapvetően mindez jellemző rám. Nem elég az én szakmámban az, ha valaki jól dolgozik. Ez versenyszféra. A tervezők egymást tapossák – majdnem szó szerint – a jó melókért, hogy legyen egy olyan ügyfélkörük, akik aztán bizalmi alapon beajánlják őket másoknak is. Én ezen marha sokat güriztem mióta Anchorage-ba, majd Fairbanks-be érkeztem. Egyáltalán nem örülök annak, hogy mindaz a munka, amit belefektettem ebbe, most pár nap, vagy hét leforgása alatt széthullhat, ha nem tudom teljesíteni azt, amiért felfogadtak. És az a legkevesebb, hogy az előleget vissza kell szolgáltatnom, a jó hírem fontosabb. Ha megbízhatatlannak titulálnak, akkor onnantól annyi. El vagyok vágva szakmailag egész Alaszkában.
Meg… az se lenne túl kifizetődő, ha nekitámadnék az ügyfeleimnek. Akár emberként, akár vérfarkasként. Az ezüsttel eddig se volt túl sok dolgom a hétköznapokban, remélhetőleg ezután se lesz. Nem szoktam ezüst étkészlettel étkezni. Felénk az túlságosan pórias.
- Jelenleg csak annyi jót látok benne, hogy hosszútávon konzerválja a fiatalságot. – Pillantok végig Jenniferen.
- Egyáltalán nem is öregedtél azóta? Semennyit? – Jelenleg ez nekem még nem gond, mármint magamra nézve, de ha nem öregszem, és húsz év múlva is ugyanígy nézek ki, azt nem tudom, hogy fogom tudni megmagyarázni a szüleimnek, vagy a környezetemben élőknek.
- Hogy lehet ennyi időn keresztül észrevétlenül mozogni az emberek között? Ennyire szemellenzővel járnak az emberek, hogy nem veszik észre, hogy nem öregszetek? És mi van az orvosi vizsgálatokkal? Vagy ha baleset ér, és bevisznek a kórházba? El lehet ezt kerülni valahogy? Azt hiszem vissza kell adnom a szervdonor kártyámat… - Nemrég ugyanis beregisztráltattam magam a rendszerbe, hogyha bármi történne velem, akkor az épen maradt, felhasználható szerveimet odaadományozom transzplantációra váróknak. Nem mintha terveztem volna, hogy megöletem magam, vagy meghalok, egyszerűen csak jött ez az ötlet. Vélhetőleg nagyban közrejátszott ebben az egyik munkám, aminek kapcsán megismerkedtem az egyik ügyfelemmel, aki nemrég kapott új szívet, ezzel egy esélyt arra, hogy még jó sokáig élhessen.
- Viszket. – Fújtatok bosszúsan, amikor rám szól.
Tudom én, hogy már szólt érte, de nem tehetek róla. A kezem ösztönösen odavándorol, hogy megvakarjam. A kötés is húzza a bőrömet, egyáltalán nem érzem kényelmesnek. Olyan, mintha a bőröm extra érzékennyé vált volna mindenre. Ezt a gondolatot felerősíti bennem az, ahogy reagálok Jennifer érintésére, amikor ráfog a kezemre.
Más. Szinte érzem, ahogy a bőr alatt csordogál a vére az ereiben, és a szíve pumpálva lüktet. A bőre is egészen más, mint amilyennek eddig éreztem. Ez vajon a farkas miatt van? Lepillantok a kezére, aztán fel az arcára.
- Igen, az jó lenne. – Bólintok.
Jól esik a friss levegő, bármennyire is csípős és fagyos a beáramló fuvallat. Mélyet szippantok belőle, majd egy pillanatra lecsukom a szemeimet. Próbálom kizárni magam, a tudatomat a kavargó gondolatok elől, és csak élvezni a pillanatot. Persze ez annyira nem egyszerű, hiszen a hó jellegzetes vizes illatán kívül másfajta illatok is az orromba kúsznak. Többek között a levegő megbolygatja a saját szagomat is, amire elfintorodok. Eljött az a pont, amikor már nem tudom így elviselni magam.
- Muszáj lezuhanyoznom, mert nem bírom tovább a szagomat. – Egy mozdulattal nyomom be az ablakot, és indulok meg a fürdő felé, hogy minél előbb a zuhany alatt lehessek. Az se érdekel, ha nincs férfi tusfürdő bekészítve. Akkor megfürdök azzal, ami van… csak ezt a több napos bűzt hadd tüntessem el magamról. Ha Jennynek van eldobható borotvája, akkor abból is nyúlok egyet. Ha borotvahabot nem tart, akkor felhabosítom a tusfürdőt, és jobb híján azt használom, de muszáj megszabadulnom a képemen leledző szőrzettől, mert egyre jobban idegesít az igénytelennek ható megjelenésem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 132
◯ HSZ : 537
◯ IC REAG : 571
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválások: boka, alkar, csukló


Re: Jennifer hálója // Vas. Feb. 01, 2015 7:22 pm

- Nem tudom. Velem szemben sohasem leszel az, mert valamilyen szinten mindig feletted fogok állni. Én vagyok a Teremtőd, és ez olyan kapocs, amin nem változtat semmi. Az sem, hogy mennyire vagy domináns, mert a te farkasod az enyémből van. Az, hogy másokkal szemben milyen leszel, már nem tudnám megmondani, ehhez még évek kellenek, hogy kialakuljon a személyisége, és a veled való kapcsolata – vontam meg a vállaimat. – Most még fiatal, labilis és veszélyes, ezért óvatosnak kell lenned. Jelenleg te vagy az, aki józanabbul gondolkodik, ám eljön majd az az idő is, hogy a farkas megérzései sokat fognak neked segíteni az élet minden területén. Érezni fogod, ha hazudnak neked, ami maradjunk annyiban, hogy az üzlet során is jól jön – mosolyogtam rá. Mindezt természetesen tapasztalatból tudtam, mivel elég sok dologgal foglalkoztam már életemben, amiknél tudtam kamatoztatni ezt a tudást is.
- Elég szomorú, hogy ennyire felszínesen állsz hozzá, és nem gondolsz bele jobban – ingattam a fejemet kissé lemondóan, mert tényleg valahol rosszul esett, hogy csak azt látta benne, hogy fiatal marad. Ez volt pedig a legkevesebb az összes előny közül. – De majd hamarosan rájössz, hogy mennyivel több rejtőzik ebben a helyzetben annál, minthogy fiatal leszel még kétszáz év múlva is, amikor már rég a föld alatt kéne rohadnod – a kis feszültséget, ami bennem vibrált, talán még úgy is érezhette, hogy nem tudott teljesen rátámaszkodni ezekre az érzékeire. Még. Egy ember is gyakran ráérzett arra, ha a beszélgetőpartnerénél nem stimmelt valami, de ezzel most nem sokat törődtem, mert lényegtelen volt. Én tudtam uralkodni magamon akkor is, ha mérges voltam valamiért.
- Nem sokat, talán néhány évnyit – vontam meg a vállaimat. – Inkább a szemeken látszik a valódi kor, egy pillantás nem hazudik. Jóval több bölcsesség rejtőzik egy háromszáz évesben, mint amit a kinézete alapján gondolhatnál. Itt van rá remek példaként Darren. Néha úgy viselkedik ugyan, mint egy nagyra nőtt gyerek, de alapvetően elég érett, ha komoly dolgokról van szó. Nem hiába volt egy ideig ő a falkánk vezetője, amíg nem egyesültünk a másikkal, egy évvel ezelőtt – magyaráztam neki, hogy egy kicsit beleláthasson ezekbe a dolgokba is. Olyan rengeteg minden volt, amit szerettem volna megosztani vele, amivel kapcsolatban fel akartam nyitni a szemét, de hát ez nem olyan egyszerű. Előbb azt kellett megszoknia, hogy egyáltalán ilyen fordulatot vett az élete. Nem lesz egyszerű, ezt már ebből a néhány napból is láttam, amin túl voltunk. Igaz, hogy az idő nagy részét átaludta, de a többi is bőven elég volt a következtetések levonására, és a jövővel kapcsolatos benyomásokra.
- Nem, de elég nehéz, ez tény. Mióta itt vagyok, én sokat utazgattam, meg kerültem a feltűnést egy ideig. Most eléggé a városi élet sűrűjében vagyok, már csak a Síparadicsom miatt is. Volt üzletem, dolgoztam már építészként is, szóval nem könnyű. Mégis, sokan a falkából hozzánk hasonlóan már évtizedek óta itt élnek, és megoldható. Ha nincs kedved sokáig kimozdulni, az sem baj, mert itt mindent meg lehet találni a Farkaslakban, meg a lakók is cserélődnek azért – vontam meg végül a vállaimat. – Egy idő után azonban lehet, hogy el kell majd költözni. Én csak itt éltem nagyjából, mióta elhagytam Európát. Ez is Victornak köszönhető leginkább, meg Darrennek, mert az ő hívására jöttünk ide mindnyájan – árultam el ilyen kis apróságokat, hogy kicsit képbe kerüljön a családdal kapcsolatban. Idővel úgyis meg kéne tudnia, és majd találkozik is velük.
- Nincsenek orvosi vizsgálatok, nincs rá szükségünk. Ha meg orvosra lenne szükségünk, akkor a falkának vannak kiváló gyógyítói, akik közül sokan civilben is az egészségügyben dolgoznak. A kórházban is vannak néhányan, úgyhogy amikor gond van, akkor ők tudnak róla, és intézkednek. A másik, hogy elég jól szervezett a mi életünk, ráadásul van egy hackerünk is, aki hozzáfér az egész város összes kamerájához. Mindenkit nyomon lehet követni, de ahhoz, hogy kórházba kerülj, és ne tudj tenni ellene, nagyon meg kell sérülnöd. Szerencsére nem jellemző az ilyesmi, de kivételes esetek persze mindig akadhatnak – ismertem el, de nem örültem volna neki, ha vele is ilyesmi történik, mert akkor el kéne takarítani utána. És ki másnak kellene ezt megtennie, mint nekem?
- Igen, vissza – bólintottam kurtán, mert ez már tényleg veszélyes lett volna. – Rendben, azért néhány napot talán még várjunk, de utána majd elhozzuk, amire szükséged lehet, és elrendezzük az üzlettel kapcsolatos dolgaidat is. Majd kitalálunk valamit – ígértem meg, ha már így alakult a helyzet, akkor helyre is kellett hozni valamiképpen. Különben elég rossz vége is lehetett, ha nem vigyázunk. Míg ezen gondolkoztam, addig türelmesen vártam arra, hogy kiszellőztesse a fejét. Az talán most nekem sem vált hátrányomra, én a hátammal támaszkodtam neki az üvegajtónak. – Tessék? – kaptam fel a fejemet a mélázásból, ám alig pár másodperccel később már el is jutott a tudatomig, hogy mit mondott. – Ja, persze, nyugodtan! – bólogattam, és el is löktem magam az ajtótól.
Alighogy megindult, én is követtem őt a fürdő irányába, mit sem törődve azzal, hogy talán nem örül a jelenlétemnek. Az egyik szekrényből friss törülközőt vettem elő, amit felé is nyújtottam szépen, aztán elővettem egy férfi tusfürdőt – minden eshetőségre fel voltam készülve mindig -, és azt is odatettem.
- A kádban szeretnél fürödni, vagy zuhanyozni akarsz inkább? – érdeklődtem, mert ha az előbbire esne a választása, akkor szívesen elkészítem én neki a fürdőt, hátha oldom a mostani még mindig kissé feszült hangulatot. Ritka hogy én nem tudok kezelni egy helyzetet, vagy mit csinálni magammal, de most így volt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rahim Alidad
Kölyök
avatar

◯ Kor : 32
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija


Re: Jennifer hálója // Csüt. Feb. 05, 2015 9:20 pm

- Ez egy elég merész kijelentés volt. – Én nem érzem úgy, hogy képes lennék jelenleg a józan gondolkodásra. Viszont azt se állítanám, hogy a farkasom igen, mivel azon kívül, hogy tudom, hogy valahol odabent van, nem sokat tudok róla. Amikor ő „kint” volt, akkor én „bent”, és egyáltalán nem emlékszem semmire, ami akkor történt.
- Erre nem tudok mit mondani Jennifer. – Tárom szét egy pillanatra a karjaimat. Férfi vagyok… kevés olyan férfi van, aki ne gondolkodna felszínesen. Legalábbis számunkra sokkal hangsúlyosabb a látvány, a külsőségek. A nők azok, akik szeretnek mélyebben elmerengi. Különbözünk. Ráadásul… amellett, hogy én férfi vagyok – hiába születtem Anchorage-ban – egy teljesen más kultúrában nevelkedtem, és hiába vágta a képembe pár napja, hogy nem vagyok arab, én annak vallom magam.
- Biztos igazad van. – Nem nagyon tudtam mást mondani, bármennyire is nyomtam fel ezzel a vérnyomását. Nem tudom… nem látom, és nem érzem ezen kívül más előnyét egyelőre annak, amit tett velem. Ráadásul az akaratom ellenére. Ezt viszont nincs értelme az orra alá dörgölnöm. Megtörtént, és ha felhánytorgatom, attól nem válik meg nem történtté, csak a helyzeten rontanék vele, amit meg nem akarok, mert így is eléggé a feje tetejére fordult az életem. Minek húzzam fel még jobban feleslegesen!?
- Darren vezető volt? – Bármennyire is próbálom palástolni a döbbenetem, valahogy képtelen vagyok rá. Eddig csak egyszer találkoztam vele, és akkor… hát tényleg nem a komolyságáról tett tanúbizonyságot. Na jó. Attól mert valaki szoknyapecér, nem kell feltétlenül komolytalannak lennie, hiszen én is az vagyok alapvetően, a munkámat mégis felelősségteljesen végzem, és komolyan veszem. Valahol, valamiben mindenkinek ki kell eresztenie a gőzt, s habár nem vagyok homokos, hogy a férfiakat osztályozzam megjelenés alapján, de inkább a nők által „szépfiúnak” nevezett kategóriába tartozik, akit csak nyomós okkal rúgnának ki az ágyukból.
Jennifer már akkor megjegyezte, hogy nem mindig öltözködik úgy, ahogy ott megjelent… csak hát mégis. Az első benyomások alapján nem hittem volna róla, hogy vezetői pozícióban tetszelegne az ágyon kívül, máshol is.
- Az építészetet említetted. – Bólintok. Ha jól emlékszem, még tavasszal, a kaszinóban. Vagy Vegasban? Fene se tudja már, a lényeg, hogy rémlik.
- És mi van itt, ami egy… farkasnak olyan vonzó? Mármint a sok erdőn kívül. Az van Európában is… - Nem kötekedni akarok, tényleg érdekel, hogy miért pont Alaszkára esett a választása, választásuk. Gondolom én, hogy nem csak úgy ráböknek a térképre, és az alapján választanak új lakóhelyet. De az is lehet, hogy így van. Jelenleg úgy gondolom, hogyha majd elég idős lesz a farkasom, hogy biztonsággal járkálhassak a tömegben, azzal a tudattal, hogy a világ „összes” ideje az enyém, én bejárnám a világ minden szegletét. Megnéznék ősi városokat, fennmaradt építészeti műremekeket. Ráérnék arra, hogy bárhol heteket, vagy hónapokat eltöltsek, mert nem sürgetne az idő, nem fenyegetnének azok a betegségek amik emberként. Például… gondolom a vérfarkasok akkor a pestisre és az ebolára is immunisak. Szép dolog az álmodozás, csak nem kalkulálom bele azt, hogy a farkasom nem feltétlenül fog osztozni a vágyaimon… és őt mondjuk totál hidegen hagyják ezek a dolgok. Egyelőre fel se merül bennem ilyesmi.
- A leglogikusabb, és a legegyszerűbb talán az lenne, ha valamilyen sérülésre hivatkoznék, ami miatt nem tudok személyesen megjelenni, viszont abban nem akadályoz, hogy távolról elvégezzem a munkámat… - Ötletelek.
- Ha már a Síparadicsomot említetted, és azt, hogy el lehet simítani a dolgokat, mert vannak kapcsolatai a… falkának, akkor mi lenne ha síbalesetem történt… combnyaktörés, és magánklinikán lábadozok? – Vonom fel kérdőn a szemöldökömet.
- A környékbeli ügyfeleim szinte kivétel nélkül mind tudják, hogy a téli sportokban teljesen amatőr vagyok, szóval hihető lenne. A lábam nem kell a munkámhoz. – Vontam vállat.
Soha nem volt ilyen sebesülésem, de gondolom nem két hétbe telik az ilyenből felépülni, ráadásul fiatalok esetében gondolom a rehabra is jobban rágyúrnak az orvosok, hogy rendesen tudja használni a végtagjait. Egy öreg esetében a csontritkulás miatt már annak is örülnek, ha egyáltalán összeforr, a rehabilitációval már ritkábban foglalkoznak az ő esetükben. Pénzem meg bőven van arra, hogy valami nívósabb rehabot megengedhessek magamnak. Csak le kell igazoltatni, mintha tényleg ott lettem volna, és reménykedni abban, hogy senki se akarjon meglátogatni ott.
- Köszi. – Vettem el a törölközőt, aztán az előkerülő férfi tusfürdő láttán óhatatlanul is arra gondolok, hogy vajon milyen gyakran volt férfi látogatója, ami miatt tart itthon!? Mert az természetesen fel se merül bennem, hogy amíg aludtam, beszerzett, hogy legyen mivel fürödnöm.
- Inkább zuhanyzok. – Fáradtnak nem érzem magam, márpedig kádban akkor szeretek elnyúlni, amikor elfáradok. Most megtisztulni vágyok minél hamarabb, arra pedig a legjobb módszer a zuhanyzás. Érzésem szerint kétszer kell majd megejtenem, hogy elégedett legyek, mert a szaglásom túlságosan jó lett ahhoz, hogy egy végigmosással lerendezzem a dolgot.
- Borotvát még kérhetek? – Simítok végig a képemen, amin idegesítően sercen a borosta. Elfog az undor, ahogy a tükörbe pillantok… Mintha nem is én lennék!
Vacillálok pár pillanatig, mielőtt vetkőzni kezdenék. Tudom, hogy hülyeség, hiszen már látott pucéran, és nem is vagyok szégyellős, valahogy mégse tudok most mit kezdeni a helyzettel. Direkt módon elterelem a gondolataimat, majd teljesen levetkőzök, és beállok a zuhany alá. Mielőtt megnyitom a csapot, tanácstalanul a kötésemre pillantok.
- Nem baj, ha víz éri? – Kérdezem. Ha nem probléma, akkor megnyitom a csapot, és a vízsugár alá állok…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 132
◯ HSZ : 537
◯ IC REAG : 571
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválások: boka, alkar, csukló


Re: Jennifer hálója // Pént. Május 01, 2015 4:45 pm

Nekem sem volt túl sok kedvem ahhoz, hogy feleslegesen vitázzunk, mert kezdtem határozottan úgy érezni, hogy belefáradtam. Nem csak a veszekedésbe, hanem ebbe az egész helyzet be is, ami igazából főként miattam jött létre. Talán az lett volna a legjobb, ha örökre magam mögött hagyom őt, és valahogy eltűnök a szeme elől még itt is. Főleg, hogy eredetileg Anchorageban lakott, és csak miattam költözött át ide, miután összeházasodtunk. Hogy fajulhattak eddig a dolgok?
Míg ő beszélt, addig én végig ezen gondolkoztam. Nem voltam kibékülve semmivel, ahogyan valószínűleg ő sem volt azzal, hogy mi lett belőle. Egyébként is, rá kellett jönnöm néhány perc leforgása alatt, hogy kár is papolnom egy férfinak arról, hogy milyen borzasztó dolog a felszínesség. Bezzeg akkor nagyon tudják bírálni, ha egy nőt csak a külsőségek vonzanak, semmi más. Pénz, kocsi, megjelenés, státusz. Na, akkor aztán jár a szája az összes férfinak, a megvető monológokkal együtt. Hihetetlenek, komolyan!
Ha akarta volna, valószínűleg akkor sem sikerül elrejteni előlem a meglepettségét, amikor közöltem, hogy Darren volt egy időben a vezető. Egyrészt sejtettem, hogy így fog rá reagálni, ezért némiképp elégedettséget éreztem, másfelől meg végre sikerült egy kicsit elterelni a témát, ráadásul valami újat is tudtam mondani. Egyébként is ki volt hegyezve rá most minden érzékem, így a legkisebb érzelmi változást is meg tudtam állapítani. Annál is inkább, mivel még nem fejlődött ki a pajzsa rendesen, így más elől sem tudta volna eltitkolni, hogy mi játszódik le benne.
- Igen! – bólogattam, nem titkolt büszkeséggel. – Ugyan eléggé megsínylette, mert nem az a vezető típus, de igyekezett jól csinálni, miután egy olyan nőt választottak meg Atanerknek, akit nem szabadott volna, mert semmi vezetői vénával nem áldotta meg a sors. Darrent se igazán, de a falka érdekeit tartotta szem előtt végig - magyaráztam teljes meggyőződéssel. – Ne becsüld őt alá, Rahim! Nem tűnik veszélyesnek, de tud az lenni, és elég jó erőben is van ahhoz, hogy ellenfél legyen sok ember számára! – fűztem hozzá figyelmeztetően, bár eszembe sem jutott, hogy ők valamin ennyire összekülönböznének, és harcra kerülne sor. Mondjuk, amúgy sem hiszem, hogy kárt tenne benne, hiszen családtag, meg a férjem is.
- Ó, hidd el, hogy Európában is akadnak farkasok bőven! Ott is vannak ilyen falkák, mint amilyen az itteni is, viszont a legendák úgy szólnak, hogy a legelső farkasok ezen a területen lettek. Itt alakult az első falka, úgyhogy gondolom, van valami megfoghatatlanul vonzó számunkra ezen a területen, ahonnan a legtöbben inkább menekülnének – fejtettem ki a véleményemet, némi vállvonogatás kíséretében. Különös, mert én sem tudtam volna pontosan megfogalmazni, hogy miért is telepedtem le éppen itt, mikor már annyi helyen jártam, a világon annyi szép dolgot láttam már. Jobb, gazdagabb helyeket, ahol meleg van és szép a táj.
- Rendben! Ezt rád fogom bízni, a te céged, a te életed! – emeltem meg a kezeimet megadóan. Velem lehetett beszélni, ha azt normális hangnemben teszi, és nem úgy, ahogyan beszélt velem még pár nappal korábban, a saját házában. – Ez talán működhet… - bólogattam elgondolkozva, mert esetleg tényleg beleférhetett abba, hogy miért tűnik el hosszú időre, ugyanakkor mégis képes intézni az ügyeit. Majd a későbbiekben meg talán vele megyek, hogy vissza tudjam fogni, ha valami baj lenne. Eljátszhatom a titkárnőjét, az új építészét, vagy esetleg a feleségét is, mint üzlettársa. Talán ez a legkézenfekvőbb, és nem is bonyolítjuk agyon.
- Ahogy akarod! – egyeztem bele, és őt követve bevonultam én is a fürdőbe. – Persze! Találsz abban a fiókban! – irányítottam a megfelelő helyre, de a biztonság kedvéért még rá is mutattam arra, amiről beszéltem. Az azért egy egészen kicsit rosszul érintett, hogy nem nagyon akaródzott neki levetkőzni előttem, de valahol talán érthető volt. Meg kellett volna értenem, de nem ment. Jobban a lelkembe gázolt, mint azt gondoltam volna, így a maradék kedvem is elment attól, hogy eredeti terveimhez tartva magam, vagy beálljak mellé fürödni, vagy csak úgy itt maradjak vele beszélgetni. – Nem lesz baja, de azért, ha meg tudod oldani, inkább ne érje még. Holnapután már nem lesz probléma vele! – jósoltam úgy saccra, aztán az ajtó felé indultam. – Ha készen vagy, megmutatom a Lakot. Majd kint megtalálsz! – azzal fogtam, és kiléptem az ajtón, rázárva utána. Nem kívánta a társaságomat, így nem is erőltettem rá a továbbiakban.

// Köszi a játékot, és bocsi, hogy így elhúztam! :/ Mivel elég régi, így én most zárok //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6647
◯ IC REAG : 8460
Re: Jennifer hálója // Szomb. Május 02, 2015 1:52 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Rahim Alidad
Kölyök
avatar

◯ Kor : 32
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija


Re: Jennifer hálója // Vas. Május 24, 2015 11:53 pm

Jennifer & Rahim




- Igen, én vagyok. Máris kimegyek! – Nyomom ki a telefont, aztán kinyitom a lakás ajtaját, és kisietek a főbejárathoz, mielőtt még valaki elhappolná a vacsoránkat. – Hello! Köszönöm! – Vettem át a letakart tálat, és a futár kezébe nyomtam a borravalóval megfejelt összeget. Visszasiettem a lakásba, nehogy valaki kiszimatolja a kajaszagot, aztán a konyha felé vettem az irányt, és átkutattam a szekrényeket, hogy valamilyen normálisabb tálra rakhassam az ételt.
Igyekeztem szépen megteríteni, az asztalra tettem a virágos dobozt az édességgel, középre pedig a tálat, amit egyelőre lefedtem.
Az órára pillantottam, Jennifer bármelyik pillanatban hazaérhet.
Bementem a hálóba, hogy átöltözzek. Sötét farmer, lezseren kitűrt fekete ing, hozzá ezüstszürke selyem nyakkendő.
A kocsiból már tegnap behoztam az ezüstszalaggal átkötött rózsaszín dobozt, amit az ágy alá csúsztattam. Sejtettem, hogy Jennifer nem fog ott keresni semmit, szóval meg mertem kockáztatni, hogy oda teszem be. Eredetileg nem ez volt a csomagolása, ahogy eredetileg két héttel korábbra terveztem ezt az egészet, de így jött ki. Sok minden történt a vörös hold miatt, és ezért talán nem is baj, hogy kicsit eltolódott az este.
A csomagot kivittem, letettem az egyik székre, aztán utolsó mozzanatként a behűtött Don Perignon került az asztalra.
Ekkor érzékeltem Jennifer közeledő energiáit a folyosón.
Meggyújtottam a gyertyát, a villanykapcsolóhoz ugorva lekapcsoltam a fényeket, és a dobozt a kezembe kapva fordultam az ajtó felé.
Jennifer érzékeli, hogy itthon vagyok, és ha nem reagálok a köszöntésére, úgyis keresni fog.
Amikor belép az étkezőbe, vélhetőleg meglepődik, hiszen nem mondtam el neki előre, hogy mivel készülök ma estére.
- Szia. – Köszönök neki, majd a dobozzal a kezemben – ami igencsak méretes – odalépek hozzá.
- Az elmúlt hetek történései miatt nem tudtam, hogy helyes lenne-e ünnepelnünk, vagy egyáltalán szeretnél-e ünnepelni, de úgy gondoltam, hogy talán jót tenne nekünk, ha mégis megtennénk. Ezt az első évfordulónkra vettem neked. – Adom a kezébe a dobozt, majd homlokon csókolom.
A doboz tartalma egy elegáns, kasmír kabát, elegáns ruha nyaklánccal, a ruhához és a kabáthoz illő divatos táska, magas sarkú, és napszemüveg.
- Remélem eltaláltam minden méretet, és tetszeni fog. – Mondom kissé zavartan, hiszen egy nőnek nem olyan egyszerű vásárolni, mint magunknak, férfiaknak. Némi gyakorlatom van benne azért. Belsőépítészként ismerem az anyagokat, tudom mi illik, és mi nem illik egymáshoz. Ez a kollekció úgy gondolom illik Jenniferhez.
- Készültem könnyű vacsorával is. Ne aggódj, nem én főztem… rendeltem. – Vigyorodok el, miközben az asztalhoz lépve leemelem a vacsoránkról a fedőt, bár valószínűleg már egyébként is érezte, hogy mi lapul alatta, ahogy a félig nyitott virágos dobozból is nem csak a vörös rózsák szirmai árulkodnak a tartalomról, de a finom virágillat is.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 132
◯ HSZ : 537
◯ IC REAG : 571
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválások: boka, alkar, csukló


Re: Jennifer hálója // Szomb. Jún. 20, 2015 4:05 pm

Mostanában a sok munka után, amibe belemenekültem a gondjaim elől, beiktattam rövidebb napokat is. Olyanokat, amikor csak magammal foglalkoztam egy-két órát, valamint nem ültem bent sem a rendelőben, sem az irodában este hatig vagy hétig. Ma pont egy olyan nap volt, amikor nem késő éjszakáig dolgoztam, így már viszonylag korán elindultam hazafelé. Út közben még megálltam a kedvenc kávézómnál, és amíg hazafelé vezettem, ráérősen elkortyoltam a feketét. Nem is számítottam arra, hogy bármi várna rám otthon, természetesen Rahimon kívül.
Az utóbbi időben némiképp rendeződött a viszonyunk, bár szerintem még mindig nem volt tökéletes. Felesleges is volt, hogy ő haragudjon rám, mert magamra éppen annyira haragudtam azért, hogy farkassá kellett tennem. Sok évvel ezelőtt megfogadtam magamban, hogy erre nem fog sor kerülni, hogy sohasem fogok valakit átokkal súlytani, hiába szerettem meg idővel a farkaslétet. Ettől függetlenül nagyon igyekeztem pozitívan felfogni, és nem gondolni erre az egészre, mert szerencsétlen Rahimon tölteném csak ki, annak pedig nem volt sok értelme most, hogy végre kezdett kialakulni közöttünk a béke, és valamiféle ismerkedési folyamat. Amivel egyébként eleve kezdenünk kellett volna ezt a kapcsolatot.
Miután a Laknál leállítottam a kocsit, már másra sem tudtam gondolni, minthogy leheveredjek a tévé elé, és kicsit bámuljam a képernyőt, míg el nem álmosodom még jobban. Még út közben azért megálltam a konyhánál, hogy kidobjam a kiürült papírpoharat, de alig másfél perccel később már felfelé trappoltam az első emeleten lévő lakásom felé. Mivel többen is lakunk itt, és nem én vagyok az egyetlen, aki szeret főzni, így nem fogtam először gyanút, amikor megéreztem a vacsora illatát a folyosón terjengeni. Azt is tudtam már egyből, hogy Rahim itthon van, de ebben sem találtam semmi átlagostól eltérőt, így lazán ballagtam az ajtóig. A meglepetés már csak akkor ért, amikor beléptem, és máris az előszobából odaláttam az étkezőbe, át a nappalin keresztül.
- Szia! – böktem ki kissé zavartan, még mindig nem értve, hogy mi folyik itt. Elfelejtkeztem volna valamiről? Amíg ő odasétált hozzám valamiféle dobozzal, én lazán kibújtam a kabátomból, miután leraktam a komódra a táskámat. – Mi folyik itt? – érdeklődtem kíváncsian, és már kaptam is rá a választ. Vonásaim egyből ellágyultak, ajkaimon pedig megjelent egy halovány mosoly. – Ó! – döbbentem rá hirtelen, nekem valahogy teljesen kiment ez a fejemből. Pedig általában a nők jobban észben tudják tartani az ilyesmit. Érthetetlen.
- Köszönöm! – valószínűleg látszott rajtam, hogy szóhoz sem jutok a meglepettségtől, mert kivételesen nem rejtettem véka alá az érzéseimet. – Én… nem számítottam semmi ilyesmire – vallottam be őszintén, miután félretettem a dobozt, és kilépve a szandálokból, közelebb léptem az asztalhoz. – Köszönöm… - mondtam még egyszer, ezúttal már suttogva, miután két kezem közé fogtam az arcát, és hosszas csókot nyomtam ajkaira. – Ezeket vízbe teszem! – szólaltam meg halkan, miután hátrébb léptem tőle, és kivettem a dobozból a virágokat. – Nem szeretném, ha elhervadnának. Addig elmesélhetnéd, hogy mivel töltötted a mai napot! – még egy mosolyt küldtem neki a vállam felett, mielőtt eltűntem volna egy út közben felmarkolt vázával a fürdőszobában.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rahim Alidad
Kölyök
avatar

◯ Kor : 32
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija


Re: Jennifer hálója // Csüt. Jún. 25, 2015 12:55 am

- Akkor sikerült a meglepetés. – Vigyorogtam. Büszke vagyok magamra, amiért nem szimatolta ki a készülődést. Attól tartottam, hogy egy vérfarkasnak nem is igazán lehet meglepetést okozni, de most örömmel veszem tudomásul, hogy lehet.
Egyszer valaki azt mondta, hogy a titkokat megőrizni a legjobban úgy lehet, hogyha félig szem előtt vannak. A titkokat ugyanis általában mindenki elrejtve keresi, és hajlamosan vagyunk nem észrevenni azt, ami az orrunk előtt van.
Az utóbbi hónapok nem tartoztak életem legszebb hónapjai közé. Elég sok a változás az életemben, és eléggé frusztrál az, hogy a bennem élő vad bármikor kitörhet, ha épp olyanja van. Ez nagyon lekorlátozta az életterem, márpedig mindig is az az ember voltam, aki szeretett a történések sűrűjében lenni. Mostanra viszont kezdem megszokni – ha a megbékélés még nem is teljesen tökéletes – ezt az új helyzetet, szóval ideje egy kicsit visszaterelgetni az életemet a normál medrébe, és újra felvenni ott a fonalat, ahol megszakadt farkassá válásom pillanatában. Ilyen fontos momentum a házasságunk is, amire túlzás lenne azt állítani a múltra visszatekintve, hogy működőképes. Nem én lennék, ha nem próbálnám meg a legjobbat kihozni a szituációból, s talán a javulás felé az első lépés az évfordulónk megünneplése. Nem egy szokványos házasság a miénk, ezt mindketten tudjuk, de attól még házasság… amit én szeretnék megőrizni.
Kezeimet a dereka köré fontam, úgy húztam közelebb magamhoz amikor megcsókolt. Finoman szorítottam magamhoz, miközben ajkaink összeforrva becézgették egymást, s pár pillanatra sikerült teljesen kikapcsolnom, és csak élvezni Jennifer közelségét épp úgy, mint egy évvel ezelőtt, amikor még minden olyan normálisnak tűnt.
- Szívesen. – Eresztettem el a csókunkat követően, majd ahogy az asztalhoz sétált végigpillantottam rajta. Van jó oldala is a farkaslétnek. Konzerválja a fiatalságunkat. Bár szívesen megnéztem volna magam idős, nyolcvan éves férfiként, de az „örök” fiatalság még ennél is jobb, pláne ha ezt egy csodálatos nő oldalán élhetem meg.
- Mondanék valamit. – Tenyerem a vállára siklott, hogy egy pillanatra megállítsam, mielőtt elsietne vízbe tenni a rózsákat.
- Szeretném megköszönni, hogy életben tartottál. Már rég meg kellett volna köszönnöm. – Ugyan nem akartam volna ezt az életet, osztozni a testemen és az elmémen egy vadállattal, de a másik út a halál lett volna. Jennifer pedig adott egy esélyt arra, hogy élhessek. Ezt még sose köszöntem meg neki. Haragudtam rá nagyon sokáig, de most már úgy érzem, hogy tovább kell lépnem, és nem szabad leragadnom a múltnál. Nem tudom, mit tartogat kettőnk számára a jövő, de ezt sose felejtem el neki.
Elengedtem, s amíg a virágok elhelyezésével foglalatoskodott, rövid beszámolót tartottam.
- Vegasból kerestek. Egy új szálloda-projectel kapcsolatban. Perzsa stílusjegyekkel szeretné kialakíttatni az építtetője, aki egyébként Dubai-i, és apám ajánlatára keresett fel. Nem mondtam neki egyelőre semmi biztosat. Ha meg tudom oldani, hogy innen is dolgozhassak, akkor elvállalom. Az új helyzetemben nem hiszem, hogy Vegasba kellene mennem. – A farkasom labilis még, ráadásul ha jól vettem ki annak idején Jennifer szavaiból, akkor egy falka birtokolja a területet. Nem lenne biztonságos.
- Délután voltam egyet futni a környéken. Jól esett a testmozgás. – Mikor a Vörös Hold éjjelén eltévedtem, megfogadtam, hogy több időt szentelek a környék megismerésére, hogy még egyszer ilyen ne fordulhasson velem elő. Elég kellemetlen volt. - Neked hogy telt a napod?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 132
◯ HSZ : 537
◯ IC REAG : 571
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválások: boka, alkar, csukló


Re: Jennifer hálója // Vas. Okt. 11, 2015 4:37 pm

- Igen, sikerült! - ismertem el szelíd mosollyal, miközben bólintottam egyet. Fáradtnak éreztem magam, az elmúlt hónapok zsúfoltan teltek, és még Rahimmal is foglalkoznom kellett, ez nyilvánvaló. Még mindig nem igazán ment nekem ez a kölyök nevelés, de igyekeztem belerázódni, és ha valami probléma volt, akkor a hozzám legközelebb álló személyhez, Darrenhez fordultam. Ő sosem volt rest kisegíteni, ha problémám akadt valamivel, ráadásul nem is egy mentor akadt a falkában, akik sokkal jobbak voltak ebben. A lényeg mégiscsak az volt szerintem, hogy Teremtőjeként mellette voltam, szinte mindig, amikor szükség volt rám. A házasság azonban már teljesen más lapra tartozott...
A csók kicsit idegenül hatott számomra, de attól még úgy éreztem, hogy jelenleg ez a helyes köszönetnyilvánítási forma. Volt bennem némi feszültség ugyan, de előle ezt gondosan elrejtettem, és próbáltam lazán viselkedni, már amennyire ment. Túlságosan távol állt tőlem ez az érzés, mégis hónapok óta rám telepedett, és ennek egyáltalán nem örültem. Egy fedél alatt éltünk, ugyanakkor mégsem. Ráadásul én az utóbbi hetekben igyekeztem még többet távol lenni, mert volt valami, ami annyira hergelt és piszkált, hogy jobbnak láttam a lehető legkevesebb időt vele tölteni. Talán pont ezzel tettem még rosszabbat, pedig csupán konfliktust akartam kerülni, élesen szembe menve a szakértőként adott tanácsaimnak.
- Igen? - szemöldökömet kíváncsian vontam fel, arcomon némi meglepettség ülhetett az érintését követően, de csak mert annyira elmerültem a gondolataimban, hogy csupán most ocsúdtam fel belőlük. - Szívesen! - mondtam őszintén, újabb mosollyal ajándékozva meg, pedig egyre nehezebben sikerült kipréselnem magamból. Nagyon jól esett ez a kis megemlékezés a születésnapomról, ugyanakkor mégsem tudtam hová tenni. Közben persze a kezem fürgén járt, és mire a napi történések ecsetelésébe kezdett, én már vízbe is tettem a virágokat, hogy aztán rátegyem az egyik komódra őket. - Szerintem sem kellene, és valószínűleg Castor sem engedne el, kivéve, ha kísérettel mész - állapítottam meg. - Ha megoldható, vállald el! - biztattam, hátha a munkavállalás neki is könnyebbé teszi a hétköznapokat, hiszen tudom én, hogy milyen nehéz tud lenni a farkaslét a kezdeti időszakban. Hiába nem most lett beharapva, attól még a dolog elég friss volt az én éveim számához képest.
- Volt veled valaki? - érdeklődtem kissé szigorúan, de mire leültem az asztalhoz, már meg is enyhültem valamelyest. - A testmozgás jó, muszáj a fizikai állapotod határait feszegetni - jelentettem ki magabiztosan. Még én is rászorultam erre, nemhogy ő! - Semmi izgalmas! - legyintettem egyet könnyeden. - Néhány megbeszélés, meg terveket készítettem a Síparadicsom további átalakítására. Aztán jött két páciens is kezelésre, és most itt vagyok - tártam szét a kezeimet, bár nyilvánvalóan ő is sejtette, hogy már nem maradt más dolgom mára, ezért is értem haza most.
- Nézd Rahim... - kezdtem bele hatalmas, gondterhelt sóhajjal. Közben odanyúltam az ételt takaró fedőért, és leemeltem, hogy kikaphassak egy tintahal karikát. - Ne hidd, hogy nem értékelem ezt az egészet itt - mutattam az asztalra, meg az ajándékokra -, de őszintén szólva, nem igazán tudom most hová tenni hirtelen! - vallottam be, a fejemet ingatva. - Mind a ketten tudjuk, hogy a házasságunk már inkább látszat, és te sem töröd magad igazán azért, hogy működjön a dolog, pedig az elején határozottan ragaszkodtál hozzá, hogy próbáljuk meg - elhúztam a számat kelletlenül. Tudom, hogy én is hibás vagyok, nyilván egy házasság, ami eleve nem működött, nem csupán az egyik fél miatt megy tönkre még jobban, de attól még én nem kacsintottam félre egyszer sem, hiába tehettem volna meg rengetegszer.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rahim Alidad
Kölyök
avatar

◯ Kor : 32
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija


Re: Jennifer hálója // Szer. Okt. 14, 2015 10:45 am

Gondterhelten dörzsöltem meg a tarkómat. A távmunka egy pontig nem probléma. A tervezési szakaszban Fairbanksben is dolgozhatok, viszont ha már a kivitelezés következik, személyesen is meg kell jelennem. Ezért is hezitálok, noha van kihívás a munkában… és érzem magamon, hogy rám férne, hogy emberi dolgokkal is foglalkozzak.
- Apám egyébként nehezményezte, hogy régóta nem láttak már. Anyám hiányol. – Pillantottam hosszan Jenniferre, majd összefontam a mellkasom előtt a karomat. – Előbb utóbb meg kell őket látogatnom, mert kérdéseket vet fel bennük, hogy miért nem megyek haza. Vagy pedig ők fognak idejönni, és szintén kérdéseik lesznek. – Forgattam meg hüvelykujjammal a gyűrűsujjamon levő arany karikát.
- Hogy érted? Nem… - Ráztam meg zavartan a fejem. – Elkerültem azokat a helyeket, ahol emberek fordulhatnak meg. – Tettem hozzá sietve. Tudom, hogy kerülnöm kell az olyan külső behatásokat, amik ingerelhetik a farkasomat, mert nem tudok még bánni vele annyira, hogy vissza tudjam fogni, ha ki akar törni. Ehhez még sok időre lesz szükségem, s bár próbálok türelmes lenne, időnként nagyon nehezemre esik.
- Tudok segíteni valamiben? – Kérdeztem reménykedve, mert bár alapvetően nem síparadicsomok átalakítására szakosodtam, de amennyire haszontalannak érzem magam, bárminek örülök, aminek köze van az építészethez.
Jenniferrel szemben foglaltam helyet, majd könnyed kézmozdulattal jeleztem, hogy nyugodtan szedjen magának először, hölgyeké az elsőbbség. Volt valami a pillantásában, ami nyugtalansággal töltött el, és nem tudtam hirtelenjében hova tenni. A szavai teljesen megakasztottak, és a jókedvem úgy elszállt, mintha nem is lett volna. Nem épp ünnepi vacsorához való témát kezdett feszegetni, s bár tudtam, hogy előbb-utóbb eljön a pillanat, hogy a kapcsolatunkat megbeszéljük, mégse gondolom úgy, hogy ez a legmegfelelőbb idő erre. Bár… a helyzetünket nézve talán nem is létezik megfelelő idő. – Jennifer. – Sóhajtottam, hátradőlve a széken, miközben karikagyűrűmre pillantottam. Néhány pillanatig hallgattam, aztán felálltam a székről.
- Nem akarlak bántani, nem érdemled meg… - Dőlök hátammal a falnak, kék szemeimmel arcvonásait fürkészve. - …csodálatos nő vagy. Elvarázsoltál abban a pillanatban, amikor először megláttalak. Még most is elvarázsolsz, de… De férfiként az én kudarcom az, hogy nem érzem magam férfinek melletted. Én próbáltam elvonatkoztatni, tényleg próbáltam, de nem megy. Nem tudom külön kezelni azt, hogy a teremtőm is és a feleségem is vagy. Nem tudok úgy férfi lenni melletted, ha közben tartok tőled. Erős vagy nélkülem is, és nem érzem azt, hogy nőként szükséged lenne rám… Mindenem megvan, mégse érzem azt, hogy bármit is adhatnék, amit te magad ne tudnál megszerezni. Ha ez az egész nem így alakul… ha csak a feleségem maradsz, és semmi egyéb… De így… Soha nem akarnálak direkt megbántani, de szükségem van arra, hogy férfinek érezhessem magam, és ne egy oktalan kölyöknek, akinek még annyi mindent meg kell tanulni az új életéből. – Teremtőmként nagyon is tökéletesen érezhette, hogy minden szavam őszinte. Soha nem akartam, és nem is akarom megbántani direkt módon. Nem vagyok büszke magamra, amiért más felé kezdtem vágyódni, de az érzéseknek nem lehet parancsolni. Ez nem mentség, tudom… mégis ez az igazság. Bárcsak érezhetném azt, hogy a házasságomban én hordom a nadrágot. Talán soha meg nem fordult volna a fejemben, hogy más után nézzek… de ez az egész így, ahogy van… el van cseszve alaposan. – Nem tudok egyszerre a férjed is, és a kölyköd is lenni. Sajnálom Jennifer. Kevésnek érzem magam melletted… téged pedig túl soknak, ebben a kettős szerepben. Fogalmam sincs, hogy mit kezdhetnénk ezzel a helyzettel, de te is érzed, hogy ahogy jelenleg vagyunk, az nem jó. Nem vagy boldog, pedig megérdemled a boldogságot. Férfiként borzasztó érzés az, hogy nem tudom boldoggá tenni a feleségem… ráadásul a saját hibámból.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 132
◯ HSZ : 537
◯ IC REAG : 571
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválások: boka, alkar, csukló


Re: Jennifer hálója // Hétf. Okt. 19, 2015 9:08 pm

- Ezt én értem... - kezdtem bele higgadtan, ügyesen leplezve egyelőre a keserűségemet, és a tanácstalanságomat a helyzet kapcsán. - De remélem te is tudod, hogy hamarosan valamilyen formában muszáj lesz eltűnnöd az életükből. Még maximum egy évtizedig, vagy tizenöt évig tarthatod velük a kapcsolatot, utána vagy fokozatosan kell majd eltávolodnod, vagy egyik pillanatról a másikra. Nehéz lesz, de elkerülhetetlen, különben fel fognak tűnni nekik bizonyos furcsaságok. Az a legbiztonságosabb számukra, ha a lehető legtávolabb maradnak ettől a világtól - talán ridegek és kemények voltak a szavaim, de a tények akkor sem változtak volna, ha mézes-mázosan adom elő. Jót akartam neki is és a családjának is,  és sajnos az ilyesmi meg szokott történni idővel, miután valaki kölyökké vált.
- Akkor jó! - a pillanatnyi aggodalmam tova is szállt, bár nem örültem neki, hogy egyedül kóborolt. Még akkor sem, ha csupán a környéken tette, mert bármikor megtörténhet a baj. - De többet ne menj ki egyedül sehová, rendben? Veszélyes! És nem feltétlenül te vagy veszélyes az emberekre, hanem kóborok is megbújhatnak az erdőben, akik ellátják a bajodat, ha olyan fajtából szalajtották őket - szigorúan akartam mondani, de inkább éreztem magam fáradtnak, mint mérgesnek a történtek miatt. Bizonyára bosszantotta, hogy mindig felügyelet alatt akarnám őt tudni, de a kezdeti időszak bizony ilyen. Van sokkal rosszabb is, nekem például az volt, de ezt most inkább nem vetettem a szemére. Így is volt elég problémánk.
- Nem tudom, meglátjuk még! - nem utasítottam el élből, de mivel én is építész voltam, ezért volt némi fogalmam arról, hogyan hajtsak végre egy átalakítást a saját terveim szerint. Ettől függetlenül még értékeltem a gesztust, és ezt egy mosollyal jeleztem is neki, amíg fel nem tettem azt a kérdést, amiről tudtam, hogy egyetlen pillanat alatt el fogja rontani a láthatóan remek hangulatát. Igazán kár, de nekem már amúgy sem volt éppen rózsás a kedvem, részben miatta.
- Ebben egyetértünk! - fűztem hozzá egyből, hiszen szerintem sem ezt érdemeltem. Eleget szenvedtem már az életben, mégis mindig képes voltam újra reménykedni, és esélyt adni. Akkor is, amikor minden porcikám ellene volt, a szívem mégis vágyott a boldogságra, és tessék, megint megkaptam a szokásos pofont. - És mégis bántani fogsz... - suttogtam magam elé, villámmal tologatva ide-oda az ételt. Csak a monológja közepén néztem fel rá, homlokomat ráncolva, szemöldökömet felvonva. Nem akartam elhinni, hogy ez a beszélgetés tényleg lejátszódik. Hogy ennyire kicsinyes és felszínes legyen valaki. Egyenesen dühített, és ezt nem is rejtettem véka alá. A farkasának, ha volt esze, máris kushadt, ráadásul neki is éreznie kellett, hogy valami nem oké.
- Ezt most fejezd be! - emeltem fel a kezemet, ezzel igyekezve belé fojtani a szót. Hangom kimért volt, fojtott dühtől halkuló. - Nem vagyok hajlandó végighallgatni ezt az orbitálisan nagy közhelyet, ami általában úgy kezdődik, hogy "Túl jó vagy hozzám!". Nem, nem fogsz tudni e mögé bújni, ezt már most mondom! Ó, és hadd tisztázzak még valamit, mielőtt elmerülnél az önsajnálatba, amiért ilyen feleséged van, mert úgy látom, hogy képtelen vagy férfiként gondolkozni. A jelenlegi viselkedésed, és az általad elmondottak inkább hajaznak egy sértett kisfiúra, akit lejárattak a barátai előtt, semmint érett gondolkodású férfira, márpedig nekem arra van szükségem. Elég sajnálatos, hogy nem látod a különbséget... - ráztam meg a fejemet, de nem hagytam elég szünetet a mondandómban ahhoz, hogy bármivel is visszavághasson. - Ez olyan dolog, amin egyedül csak te vagy képes változtatni, mert a probléma a fejedben van. Ezek szerint egy csapodár, éretlen kölyök mellett érzed magad igazán férfinak. Elbűvölő... - utaltam itt Danára. Látom azóta, hogy a falka tagja lett, láttam akkor is, amikor megszületett, hiszen ebben a városban történt, és én akkor már rég itt voltam. - Nézd Rahim, semmi kedvem veszekedni, de nem vagyok hajlandó eltűrni, hogy hülyének nézz, hogy megalázz, és a hátam mögött találkozgass egy másik nővel. Te talán olyan helyen nőttél fel, olyan szellemben nevelkedtél, ahol ez teljesen rendben van, én azonban nem vagyok hajlandó második lenni valaki mögött, akiről tudom, hogy soha nem lesz képes megadni neked azt, amit én! - nem túloztam, és itt nem csupán magamról volt szó, hanem arról is, hogy nélkülem nem élné túl, hiszen a Teremtője vagyok. Hozzám tartozott a házasságon túl is, akár tetszik, akár nem.
- A te döntésed, hogy megpróbálsz-e rajta változtatni, vagy hogy egyáltalán szeretnél-e még. Eddig te ragaszkodtál hozzá annyira, pedig én egyáltalán nem akartam. Esélyt adtam neked mindezek ellenére mégis, beengedtelek az életembe, megosztom veled mindenem, és te képes vagy arcul köpni. Nagyon szerettem volna, hogy most működjön, egyenesen vágytam rá, és úgy voltam vele, hogy a sors biztosan nem véletlenül sodort éppen téged az utamba. Bízni akartam abban, hogy ezúttal sikerül, hogy nem sül el balul a próbálkozásom arra, hogy normális párkapcsolatom legyen, de úgy látszik nem vagyok elég neked. Ezzel a dumával pedig, amit előadtál itt nekem, csak magadat nyugtatod, ezt jobb, ha bevallod magadnak is! - böktem felé, majd felálltam az asztal mellől, lépve felé néhányat.
- Eddig úgy gondoltam, hogy elég érett vagy ahhoz, hogy különbséget tudj tenni Teremtő, és feleség között. Lehet, hogy mind a kettő én vagyok, de el lehet különíteni mindent. Csupán a farkasom a teremtője a tiédnek, egy darab belőle, de én a feleséged vagyok. Még mindig. Ember vagyok, vannak érzéseim. Nem attól férfi valaki, hogy erősebb, mint én, és megvéd még a széltől is. Nekem attól lesz valaki férfi, hogy felnézhetek rá, és nem feltétlenül a fizikai ereje miatt, hanem azért, mert érzelmileg biztonságban érzem magam mellette. Nem az izmaival kérkedve nyújtja nekem a biztos hátteret, azt, hogy ne féljek, hanem azzal, hogy mellettem áll, biztat, ha arra van szükségem. A társam! Társra van szükségem, nem egy izomagyra, aki attól érzi magát férfinak, hogy a nő gyengébb nála... - megvolt a konkrét véleményem erről, és ezt nem is rejtettem véka alá. - Azt hittem, hogy te képes vagy ezt megadni, de úgy látszik, hogy félreismertelek, mert neked elég ez a felszínesség, amerre a világ úgy általában halad manapság. Én ennél mélyebbre vágyom, arra, hogy szeressenek, és én is szerethessek. Talán meg tudom védeni magam, és meg tudom szerezni azt, amire vágyom, de nem emlékszem arra, hogy valaha is keménykedtem volna veled szemben, vagy föléd akartam volna kerekedni. Persze, hogy tanulnod kell, hiszen a farkasod kölyök, de az emberi részed felnőtt férfi, ne süllyedj hát le olyan szintre, amilyenen az állati oldalad van. Én segítek neki tanulni, ha elfogadod a segítséget, és egy napon te is erős leszel, akit nem kell többé félteni. Sajnálom, hogy te csak akkor éreznéd magad igazán férfinak mellettem... - ráztam meg a fejemet lemondóan.
- Tudod, az a legszomorúbb, hogy ez volt most az egyetlen próbálkozásod az utóbbi időben, amiben megpróbáltál boldoggá tenni. Azt mondod, hogy nem vagy rá képes, pedig egyszerűen csak meg sem próbáltad. Ezt legalább jól látod, hogy a te hibádból. A döntést neked kell meghoznod, Rahim! Akarsz-e ezen változtatni, és megpróbálni túllendülni azon, ami most annyira nyomaszt, vagy feladod, és bedobod inkább a törülközőt, hogy egy olyan nő mellett próbálj meg férfi lenni, aki a könnyebbik utat jelképezi. Sokszor kielégítő az is egy ideig, de hosszútávon úgyis mindig a nehézségekkel kikövezett ösvény az, ami a boldogsághoz vezet, ezt jól jegyezd meg! - azzal a konyhapulton pihenő, nyitott borosüveghez sétáltam, és megfogva azt, meg egy poharat, kisétáltam a teraszra. Ujjaim a jéghideg korlátra fonódtak, miután teli töltöttem a poharat. Jól esett, ahogyan az enyhe alkohol végigsiklott a torkomon, bár a háborgó idegeimen, és a mélységes, maró csalódottságomon semmit nem javított.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rahim Alidad
Kölyök
avatar

◯ Kor : 32
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija


Re: Jennifer hálója // Pént. Nov. 20, 2015 6:40 pm

- Csak olyan nő mellett tud valaki férfi lenni, aki hagyja ezt, és nem akar a fejére nőni! – Hányom Jennifer szemére a szavaimat. Őszinteséget akart? Hát megkapja.
– A nő ad a férfi szavára, hallgat rá… követi őt, rábízza magát… és nem fordítva. Lehet Jennifer, hogy csak a farkasodat és téged külön kellene kezelnem, de kihatással van rád, a viselkedése… mindenre. Nem lehet tőled elkülöníteni.
Az előbb is felajánlottam a segítségem, udvariasan ugyan… de lényegében visszautasítottad. Így érezzem magam hasznosnak? Olyannak, akire Neked szükséged van? –
Lépek ki utána a teraszra. Egyáltalán nem érdekel, hogy ki az, aki hall minket. Aki idekint meghallhat, az odabent is ugyanúgy meghallhatott könnyedén, lévén itt a Farkaslakban még a falnak is füle van.
- Igen Jennifer… akartalak. Azt a nőt akartam, akit megismertem a casino-ban. Azt a nőt akartam, akivel eltöltöttem egy csodás hétvégét Vegasban. Akit elvettem feleségül. Az a nő rám bízta magát, sodródott velem… amellett a nő mellett férfinek érezhettem magam. – Fordítottam felém karjánál fogva, mélyen a szemeibe nézve.
- Imádtam vele lenni. Vele akartam lenni. Megpróbálni vele egy közös életet… aztán minden a feje tetejére állt. Egy pillanatig se érzem azóta, hogy bármennyire is szüksége lenne rám, mert olyannyira távol került tőlem, amilyen messze akkor se lehetne talán, ha Új-Zélandon süttetné a hasát! Az utóbbi hónapok semmi másról nem szóltak drága feleségem, mint arról, hogy mit kellene jól csinálnom. Lelkes tanár vagy. Értem én, és becsülöm is… illetve a farkasom. Tökéletesen akarod csinálni, de túlzásba esel. Torkig vagyok már az okításokkal. Csodálkozol? Még mindezek fényében is csodálkozol, hogy máshol keresném inkább a boldogságot? Valaki olyannál, akiben nem az okítót… és ő bennem nem az okítandót látja? Semmi olyat nem tettem, ami kimerítené a házasságtörés fogalmát a nyugati egyház szemében. – A monogám házasságok hazájában se tettem semmi olyat, ami miatt szégyenkeznem kellene. Az, hogy tetszik Dana… vakságot nem fogadtam. Nem volt vele szexuális kapcsolatom, mióta megházasodtam, semmi joga Jennifernek a fejemhez vágni azt, hogy néha találkoztam vele.
- Szeretted volna, ha működik? Tényleg? És te mit tettél ennek érdekében? Nézz magadba, Allahra! A farkasommal foglalkoztál, igen… meg emellett élted a mindennapjaid, én meg ide bezárva bámultam a négy falat, várva, hogy haza gyere.
Lehet, hogy nekem is jobban kellett volna próbálkoznom, de neked se kellene ennyire rátartinak lenned nő létedre Jennifer! Ha valami nem működik, az két emberen múlik. Én legalább beláttam, hogy az alapján, ami az utóbbi hónapokban… mit hónapokban? Lassan egy éve megy kettőnk között, az minden, csak nem jó. És neked sem. Te sem vagy boldog, és én sem! Boldog voltam, még ha rövid időre is… de az voltam melletted! Én arra vágyom… arra a Jenniferre, aki azelőtt voltál, hogy a Teremtőm lettél.
Sajnos nem hiszem, hogy képes vagy elővarázsolni magadból azt a nőt. Az csak az emberi világ felé mutatott álcád volt, igaz? –
Kapok szemrehányóan a csuklója után, ám mielőtt valós dühvel rászoríthatnék, azonnal el is engedem.
Soha életemben nem emeletem kezet nőre, és nem most fogom elkezdeni.
- Sajnálom. – Fordulok el tőle, és lépek vissza a lakásba.
Leülve a kanapára hajtom előre a fejemet, ujjaimmal a hajamba túrva dörzsölöm meg gondterhelten a tarkómat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: Jennifer hálója //

Vissza az elejére Go down
 

Jennifer hálója

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

 Similar topics

-
» Jennifer Morrison

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Fairbanks :: Hegyvidék - White Mountains :: A hegyi farkasok területe :: Jenny & the Boys-