HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
AKTÍV KARAKTEREK
123 TAG 55 FÉRFI 68 NŐ
FAIRBANKSI FALKA
50 TAG 22 FÉRFI 28 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
18 TAG 9 FÉRFI 9 NŐ
ŐRZŐK
31 TAG 15 FÉRFI 16 NŐ
EMBEREK
15 TAG 5 FÉRFI 10 NŐ
VÉRVONALFŐK
9 TAG 4 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legszomorúbb:

...A Legjobb Bónusz:



írta  Hannah B. Wilson Szer. Jún. 21, 2017 10:49 pm
írta  Symara Dotty Thibodeau Szer. Jún. 21, 2017 10:05 pm
írta  Alignak Szer. Jún. 21, 2017 9:20 pm
írta  Alignak Szer. Jún. 21, 2017 9:19 pm
írta  Hella Deborah Blackbird Szer. Jún. 21, 2017 9:09 pm
írta  J. Isaac Sladen Szer. Jún. 21, 2017 6:25 pm
írta  Corinne June Mouser Szer. Jún. 21, 2017 1:49 pm
írta  Anguta Kedd. Jún. 20, 2017 10:54 pm
írta  Jonathan Wilson Kedd. Jún. 20, 2017 10:00 pm
írta  Alignak Kedd. Jún. 20, 2017 8:45 pm
írta  Meredith Summerfield Kedd. Jún. 20, 2017 2:26 pm
írta  Lennart T. Forstena Hétf. Jún. 19, 2017 8:12 pm
írta  Pablo Esposito Hétf. Jún. 19, 2017 7:44 pm
írta  Lennart T. Forstena Hétf. Jún. 19, 2017 6:52 pm
írta  Eliza Love Drewner Vas. Jún. 18, 2017 8:41 pm
írta  Angel Honore Gadot Vas. Jún. 18, 2017 3:01 pm
írta  Andrzej Krakowski Vas. Jún. 18, 2017 1:04 pm
írta  Demeter Symphonie Garrick Vas. Jún. 18, 2017 12:40 pm
írta  Demeter Symphonie Garrick Vas. Jún. 18, 2017 12:37 pm
írta  Alignak Vas. Jún. 18, 2017 10:41 am
írta  Alignak Vas. Jún. 18, 2017 10:41 am
írta  Alignak Vas. Jún. 18, 2017 10:41 am
írta  Alignak Vas. Jún. 18, 2017 10:40 am
írta  Alignak Vas. Jún. 18, 2017 10:40 am
írta  Fester Rothstein Szomb. Jún. 17, 2017 2:07 pm
írta  Darren Northlake Szer. Jún. 14, 2017 8:04 pm
írta  Rebecca Morgan Szer. Jún. 14, 2017 5:57 pm
írta  Alignak Hétf. Jún. 12, 2017 10:10 pm
Alignak
 
Darren Northlake
 
Kram Wolkov
 
Hella Deborah Blackbird
 
Hannah B. Wilson
 
Symara Dotty Thibodeau
 
Jason Drewner
 
Lennart T. Forstena
 
Balthazar Bluefox
 
Rebecca Morgan
 

Share | .

 

 Tisztás, környező erdő

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6565
◯ IC REAG : 8379
Tisztás, környező erdő // Vas. Ápr. 21, 2013 3:14 pm

First topic message reminder :

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net



















SzerzőÜzenet
avatar

◯ Kor : 27
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 90
◯ Lakhely : Fairbanks, Wilson farm

Re: Tisztás, környező erdő // Vas. Aug. 21, 2016 2:35 pm

- Az biztos, bár a munkával járó adminisztráció sem lehet semmi, én már azon elhasalnék. - mert az emberekkel még csak-csak megtalálom a közös hangot, még ha nem is igényelem 0-24 órában a társaságot, de én meg a számítógépek... Lassan szerintem már Noah is jobban ért hozzájuk, mint én, a kis minimál informatika-tudásommal.
Csak bólintok a válaszára, igaz... valahogy meg sem fordult a fejemből, hogy ez is olyasmi lehet, mint a sport – minél fiatalabban kezdi valaki, annál jobb, és ennyi idősen nem kezdeni szokás szinte, hanem befejezni, tönkre ment, elhasználódott ízületekkel. Mondjuk az irodai munkától meg az ember háta meg könyökízületei mennek tönkre, az sem jobb.
- Igen, azt elhiszem. Aranyosak lehetnek. - értettem egyet vele, mert ehhez még mindig inkább hozzá tudtam szólni, mint az utazgatós témához - Tényleg, ha már az édesapjának utazási irodája van, gondolom, sokfelé megfordulhatott a világban. Van valami kedvenc helye? - kérdeztem vissza már csak kíváncsiságból is, mielőtt tovább elmélkedtünk volna a pályaválasztása kapcsán – mint ha valami egyetemi oktató lennék, vagy tudomisén, pedig áh, hol lennék az! Sőt, egészen el is kanyarodtunk a találkozás igazi okától...
- Ezt mélységesen át tudom érezni. - jegyeztem meg cinikusan, hisz tagadhatatlan, nagy mókamester az élet, csak valami veszett szar, morbid humorérzékkel lett megáldva. Az én életemben kapásból két olyan törés is volt, ami teljesen felforgatta az életemet, és még a legrosszabb rémálmomban sem számítottam rá. Hiába June kedves mosolya, a saját arcomon csak a veszteség árnyéka suhan át, egy gyenge, szomorú mosoly álruhájába bújva.
- Nem, valóban nem, szerencsére... Magam sem értem, mit élveznek benne, biztos azt a pár pillanatot amikor úgy érzik, ők irányítanak, vagy nem tudom... annyira nem is foglalkoztat azon kívül, hogy igyekszem elkerülni az ilyeneket. - feleltem, amikor pedig szóba kerül ez az egész költözés, meg au-pair dolog, csak egyetértően bólintok.
- Valószínűleg. Meg valami olyat is magyaráztak, hogy mivel ők nem kapnak rendes fizetést, részben ezzel van kompenzálva a segítségük, tekintve, hogy milyen drágák tudnak lenni az albérletek. - azzal pedig senki sem lenne előrébb, ha majdnem az egész fizetését elviszi az albérlet meg a rezsi, és aztán egész hónapban próbál néhány fillérből megélni meg nem éhen halni.
- Igen, még a húgom. - válaszoltam a kérdésére, és éreztem, hogy illene még folytatni a sort tovább is, elvégre ha van egy fiam, akkor egy anyuka még hiányzik a képből, de idegeneknek mindig is nehezen meséltem a családunkat ért veszteségről, így aztán igaz, folytattam, de nem úgy, ahogy talán ő várta - Csak hárman vagyunk, de itt él a közelben, a szomszédban Noah nagynénje meg a nagyszülei is. - szomszédban... az más kérdés, hogy a városnak ezen a részén, ahol a farmok meg családi gazdaságok fekszenek, kicsit más léptékben kell elképzelni ezt a szomszédságot, mint mondjuk a kertvárosi övezetben.
- Hát, ha nem kezd ki a terelőkutyáinkkal... És nem jelent veszélyt a fiamra.- tártam szét a kezeimet, mert bár röhejes lenne, ha aprócska kutyaként neki ugrana a nagyobb testűeknek, de tisztában vagyok vele, hogy a kisebbek sokszor mennyivel agresszívabban tudnak viselkedni. Arról nem is beszélve, hogy sok kutya van, amit gyerek mellé sem ajánlott.
- Persze, ismerem, egy ovis lurkó mellett egész naprakész az ember a különféle mesékkel. - tettem még hozzá, mielőtt az utolsó kérdések is elhangzottak volna.
Először meglepett, hogy milyen szépen kikerülte a konkrét választ a nő, de meg kell hagyni, talpraesett teremtés, hogy így kivágta magát. Nem is bírtam megállni, hogy ne mosolyodjak el, s ahogy mondta, igaza volt – úgy sem ez fog dönteni. Igazából már megvolt a magam döntése, még ha nem is mondtam ki előtte, ám azt sem akartam, hogy ő úgy mondjon esetleg igent, hogy később meglepetések érnék, már csak ezért is intettem, hogy kövessen... hogy a kis sétánkat visszakanyarítsuk a ház közelébe. De addig is a horizont felé elmutogattam neki, melyik irányban, nagyjából meddig terjed a birtok, meg miket termesztünk.
- ...ez itt a konyhakert, amiben nem eladásra termesztünk, hanem saját célra, az a hosszú melléképület a ház oldalában pedig az istálló. A kisebbik, a nagyobb az valamivel hátrébb, a ház mögött húzódik, hogy kevésbé legyen zavaró. - magyaráztam bőszen, ahogy közeledtünk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 27
◯ HSZ : 186
◯ IC REAG : 178
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár

Re: Tisztás, környező erdő // Vas. Aug. 21, 2016 3:55 pm

Tény, hogy nem egyszerű az adminisztráció se, de szerintem, ha valamit nagyon meg akar tanulni az ember, akkor megfogja. Azt pedig nem kérdeztem meg, hogy melyik részénél hasalna el, hiszen az eddig tapasztaltak alapján a beszélője eléggé a helyén van és könnyedén kezd beszélgetésbe.
- Sose járt még másik vidéken? – pillantottam rá kíváncsian, hiszen a válasza alapján erre tudtam gondolni. Mondjuk érthető, hiszen gondolom a birtokot nem lehet csak úgy magára hagyni, de csak akad olyan időszak, amikor kevesebb a tennivaló és jobban el tudnának utazni. De aztán ki tudja, hiszen sose éltem még farmon, vagy nagyiéknak volt nagy telkük, de ott is még egészen piciként jártam, aztán már nem, hiszen időközben az élet magával ragadta őket, arra meg már kiemlékszik, hogy milyen volt egy nagyobb telken rohangálni totyogósként?  Én már biztosan nem. – Igen, elég sok helyen megfordultunk. Apa szerette tudni azt, hogy mit kínál az embereknek, ha pedig ő nem tudott menni, akkor ment valamelyik alkalmazottja családostól. – feleltem könnyedén, hiszen ez sokak számára fura lehet, hogy egy főnök ilyet tesz, de apa számára mindig is a család volt az első, így nem csoda, hogy számomra is a család a legfontosabb dolog az életemben. – Hmm, legkedveltebb… Nehéz lenne dönteni, de talán Görögország egyik eléggé elhagyatott kis szigete. – feleltem végül egy kisebb habozás után, hiszen nem tudtam volna egyből rávágni. Mindegyik helynek megvan a maga szépsége, de talán azok az érintetlen szigetek voltak a legjobbak, amiken néha napokra elvesztünk. Azon pedig nem agyaltam, hogy elkanyarodtunk attól, ami a főtémája, vagy célja lenne a találkozásnak. Legalább jól kijövünk, vagyis ezt még merészség lenne kiállítani ennyire rövid idő után, de eddig úgy néz ki és ez jó jel.
Amikor megláttam az arckifejezését, akkor egyből el is szégyelltem magam. Nem kellett volna felhoznom ezt, hiszen szemmel láthatóan főként rossz emlékeket hozott elő. Mindenki múltjában vannak kevésbé szebb emlékek, de valahogy én mindig a jó dolgokba próbálok kapaszkodni. – Sajnálom, nem akartam semmi rosszat mondani… - vagyis inkább felidézni, de vélhetően ő is érteni fogja azt, hogy mit sajnálok. Tényleg nem akartam, hogy a viharfelhő esetleg ránk telepedjen. Jobban szerettem azt, ha az emberek mosolyognak és boldogok, de nem csak a látszat kedvéért.
Csak ismét bólintottam, hiszen én is igyekszem elkerülni az őrülteket, de hát néha mégis megtalálnak. Elég csak arra farkasra gondolni. Tuti, hogy nála se volt minden rendben a fejében, de nem is akarok most rá gondolni. Mindenkinek jár egy esély, de azért igyekszem óvatos is lenni.
- Igen, lehetséges. Kicsit talán hasonló, mint a cserediák dolog. Ott is kapunk szállást és mindent, hiszen egy diák nem túlzottan tudna fizetni ilyenért, ahogyan a szülők se mindig mindent. – legalábbis az egyik testvérem volt cserediák, én nem. Lehet, hogy azóta már ez is változott. Vagyis majdnem én is voltam, de aztán elkaptam valami nyavalyát és nem mehettem. Igazán pocsék érzés volt, pedig hogy vártam azt…
Türelmesen végig vártam, amit mondott, hiszen úgy éreztem, hogy a húg felbukkanása után még jönni fog valami, de erre azért nem számítottam. Legalábbis hirtelen nem tudtam, hogy mit kellene gondolnom, de nehezen tudtam volna elhinni azt, hogy magára hagyta volna a gyermeke édesanyja. Ahhoz túlzottan is rendes, kedves és barátságos férfit ismertem meg, illetve ahogyan habozva mondta ki, a korábbi fájdalom fátyla, ahogyan átsuhant az arcán… Nem akartam arra gondolni, ami lehetséges válasz volt, hogy meghalt az a nő, akit szeretett, vagy talán még mindig szeret. Sajnáltam emiatt, de most megálltam azt, hogy csak úgy ne öleljem meg, mert a végén még engem is zakkantnak gondolna, inkább csak sietve szólaltam meg. – Ohh, értem. Akkor legalább nincsenek messze a többiek is és akad még egy segítőkéz is. – feleltem egy barátságos mosoly keretében, de azért annyira nem volt ez se ezer wattos, mert ahhoz nem lett volna arcom a feltételezésem után.
- Nem jelent, eléggé szelíd és talán kicsit még félénk is. Nem tudom, hogy mi történhetett vele korábban… - feleltem biztatóan, hiszen inkább volt félénk a kutyám, mintsem olyan, aki bárkinek neki menne. Szerintem hamarbab engedné meg azt, hogy egy 4 éves kislurkó agyon szeretgesse, mint hogy emiatt neki menne. Legalábbis én ilyennek ismertem meg.
- Ez igaz… - vallottam be, hiszen tényleg általában a szülők azért otthon vannak a mesékben, ha van egy kisgyerekük.
Aztán pedig jött is a mumusos kérdés, amit igyekeztem jól megválaszolni, vagyis nem. Csak azt mondtam és a mosolyából ítélve, illetve abból, hogy utána mutatta azt, hogy folytassuk az utunkat arra tudtam következtetni, hogy nem lőttem bakot és még van esélyem megkapni az állást, ennek pedig nagyon örültem.
- Eléggé nagy a birtok, gondolom tényleg nem lehet könnyű, de talán pont attól ennyire gyönyörű, mert a növények is érzik azt, hogy szívesen gondozza őket. – mosolyodtam el, miközben követtem őt, meg azt is, hogy éppen merre mutat, de ahol álltunk… Nos, onnan se láttam a birtok végét, de újra megcsapta a fülemet a lovak hangja. Kíváncsian léptem közelebb az istállóhoz, amerről jött. – Vannak lovaik is? – csillant fel a szemem mosolyogva, majd ha esetleg az egyik paci kidugta volna a fejét, akkor gyengéden végig simítottam az arcán…


A hozzászólást Corinne June Mouser összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Okt. 08, 2016 8:08 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 27
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 90
◯ Lakhely : Fairbanks, Wilson farm

Re: Tisztás, környező erdő // Szomb. Szept. 03, 2016 11:15 pm

- Hát, az attól függ... Anchorage annak számít? - kérdezek vissza, bár valahol logikusan végiggondolva... annyira az sem különbözik sokban az itteni dolgoktól. Legalábbis nem annyira, mint ha Kaliforniával, New Yorkkal, vagy épp Miamival hasonlítanánk össze.
- Nem is tudtam, hogy ez így működik. Vagy így is működhet. Biztosra veszem, hogy az édesapja szereti a munkáját, ha ilyen felelősségteljesen áll hozzá. - hisz milyen sokan vannak olyanok, akik csak muszájból csinálnak egy munkát, de igazából nem is érdekli őket különösebben? Csak kell a pénz, vagy nem találnak, kapnak jobb állást...
- Biztosan szép lehet. De nem túl kopár a vidék arra? Vagy túl nagy a meleg? - feleltem udvariasan, azok alapján biztosan, amiket a tv-ben látni róluk a különféle filmekből meg híradásokból. Mondjuk szerintem minden helynek megvan a maga előnye, hátránya... Alaszkát is imádom, de sokaknak hideg... de legalább nincsenek se cúnamik, tornádók, földrengések, mint megannyi más, kellemes éghajlatú vidéken.
- Mindegy, semmi gond. - legyintek a szavaira, elvégre nem mondott semmi rosszat... másfelől, ha olyan rosszat mondana, akkor azt úgy is érzékelné – valószínűleg akkor vezetném vissza a buszmegállóba vezető útig, hogy örvendtem, aztán keresztet is vetnénk erre  az egész bébicsősz-kereső témára.
Igaza van, hogy rákérdezett, elvégre ez is fontos, csak... tudom, hogy nem épp erre a válaszra számított igazából, amivel szoltáltam. De könnyebb Hannahról és az anyósomékról beszélni, mintsem Gabbie haláláról, holott azzal is tisztában vagyok, hogy előbb vagy utóbb úgy is fény derül erre az egészre... és tekintve, hogy amúgy egészen szimpatikus a nő, legalábbis olyan, akire rá merném bízni a fiamat, talán egyszerűbb, ha előbb letépem azt a bizonyos ragtapaszt, mintsem kimondatlan titokként lebegjen köztünk. Másrészt... Noah-ból amúgy is kinézem, hogy képes kikotyogni, akkor meg inkább tőlem tudja meg, így miután beszámoltam a házasság révén szerzett rokonságomról, csak erőt vettem magamon.
- A feleségemet... néhány éve veszítettük el, Noah születésekor. Valójában ezért csak hárman vagyunk. - tettem még hozzá, mert inkább legyen tisztában Miss Mouser az igazsággal, mintsem félre értse a helyzetet, vagy olyasmivel vádolja gondolatban Gabbie-t, amit valójában el sem követett.
- Ahogy tapasztaltam, azok a kóbor kutyák, amik nem az utcára születtek, hanem egy családtól vagy korábbi gazditól szakadtak el, többnyire sokkal szelídebbek. De ez esetben nem hiszem, hogy gond lenne vele. - azt meg már csak gondolatban tettem hozzá, hogy időről időre úgy is nő a létszám házikedvencek terén, amikor Hannah mindenféle kóbor meg elárvult állattal tér haza időnként. Eggyel több vagy kevesebb, sokat nem számít.
- Azt hiszem, jól ki fog jönni a húgommal. Rá vall az ilyen gondolkodásmód. - jegyzem meg mosolyogva, nem a nagy birtokkal járó kemény munkára értve, sokkal inkább a növényeknek is van szívük, érzik, ha szeretettel gondozzák őket téma. Én kicsit földhöz ragadtabban álltam a témához, de annyi baj legyen, nem vagyunk egyformák.
- Persze. De abból csak néhány, kíváncsi rájuk? - ajánlom fel, s ha igen, azzal már kanyarodunk is az istálló felé, ahol az említett patások élnek - Sokszor olyan utakon, ösvényeken kell haladnom, ami autóval járhatatlan, ilyenkor jól jön, ha van a háznál egy-két ló. Vagy akár a marhák terelésénél. - tettem hozzá, elvégre ez volt a fő profil a gazdaságunkban az utóbbi években.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 27
◯ HSZ : 186
◯ IC REAG : 178
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár

Re: Tisztás, környező erdő // Vas. Okt. 02, 2016 12:41 pm

- Hmm, talán kicsit… - szólalok meg egy kisebb habozás közepette, hiszen az annyira nem ér, meg nem is ismerem túlzottan, csak már hallottam, hogy emlegették, meg annyit sikerült már kiderítenem, hogy pár órára található innen. Fura volt hallani azt, hogy még sehol se járt szinte, de nem ő lenne az egyetlen. Ha apa nem azt dolgozná amit, akkor lehet mi se utaztunk volna ennyit, de én örülök, hogy így lett, mert érdekes volt mindig megismerni egy új-új kultúrát, embereket és vidéket.
- Tudomásom szerint annyira ez nem bevett szokás, de apa számára mindig fontosak voltak a „vevők”, ahogyan a neki dolgozó személyek is. Hiába egész nagy már a cég még mindig van valami családias légköre, szerencsére. – tény, hogy annyira mástól nem hallottam ilyet, de olyan könnyű bekerülni se volt, mert hamarabb vett fel olyanokat, akiknek a hozzátartozója már itt dolgozott, hogy legalább még többet lehessenek együtt, de ő ugyanakkor a pályakezdőknek is örömmel adott esélyt. Mindenkinek el kell kezdeni valahol.
- Attól függ, hogy mikor megy az ember. Melegnek meleg, de az miért lenne baj? – pillantottam rá kérdőn kicsit, miközben alig észrevehetően a vállaimat is megrántottam. – Kopárnak meg nem mondanám, legalább nem árasztotta el a civilizáció teljesen, meg a szmog. Mindennek megvan a maga szépsége, csak meg kell találni, vagy netán máskép gondolod? – nem hiszem, hogy tolakodásnak venné ezt a kérdést, de tényleg érdekelt, hogy ő inkább a pohár félig tele, vagy üres típus. Későbbi együttműködés miatt se árthat ezzel tisztában lenni.
Csak bólintottam egyet sietve, hogy rendben van. Örültem annak, hogy nem lett nagyobb baj abból, hogy vélhetően sikerült akaratlanul is kényes témába beletrappolnom. Vannak olyan dolgok, amikről az emberek nem szívesen beszélnek, ennek és az emberi természetnek köszönhetően pedig ilyenkor az emberek egyből elkezdenek agyalni és kitalálni, hogy mi állhat a háttérben. Kicsit talán én is tettem, de nem akartam semmi rossz következtetést levonni, így inkább sietve kergettem el minden téves gondolatot, hogy ismét a kicsit szomorú és keserű dolgok vegyék át a helyét. Még mindig alig tudtam elhinni az egész Byron dolgot, meg a doktorral se ártana beszélnem.
Nem számítottam arra, hogy esetleg beavat abba, hogy merre is van, vagy mi történt a kisfiú édesanyjával, így eléggé meglepett, amikor elkezdett beszélni. Csendesen haladtam mellette, néha egy aprót bólintottam, de nem szólaltam meg. Rossz volt ezt hallani, és még én sírtam múltkor amiatt, amit Jackson elárult, amikor mást sokkal nagyobb veszteség ért. Én se vagyok normális. Hirtelen nem is tudtam, hogy mit kellene ezzel a helyzettel csinálni.
- Én… nagyon sajnálom… - nyögtem ki végül ennyit, hiszen tényleg kicsit „sokkolt” az, amit most megtudtam, annyira pedig még én se vagyok idióta, hogy tovább feszegessem ezt a témát. Nem akarom én őt kínozni, így inkább semmit se mondtam már rá, hiszen tényleg sajnáltam, de azt is tudom, hogy ez a pár szó se fogja visszahozni azt a nőt, akit annyira szeretett.
- Rendben, köszönöm előre is, ha bármi gond lenne, akkor nyugodtan lehet szólni, igyekszem majd ellene tenni. – barátságos mosoly bujkált arcomon, mintha arcom rezdüléseivel a korábban megtudott dolgot akarnám elűzni, esetleg semmisé tenni, még ha ez nem is így működik.
- Örömmel megnézném. – sietve hagyták el ajkaimat a szavak és egyből el is kezdtem őt követni. – Elhiszem, meg amúgy is képes kikapcsolni az embert kicsit a lovaglás. Gyerekként én is sokat lovagoltam, de aztán valahogyan egyre ritkábban jutott idő rá, pedig talán jobb orvosok, mint maguk a doktorok. – nem gondolkoztam azon, amit mondok, hanem csak mondtam, amit gondoltam. Pedig lehet jobb lett volna óvatosan fogalmazni inkább. – Esetleg szabad? – kérdeztem meg, amikor odaértünk és gyengéden megsimogattam az egyik lovat. Vélhetően érteni fogja, hogy szívesen lovagolnék egy kicsit, hacsak nem tilos. Régen volt és most, hogy láttam őket szívesen hódolnék eme gyerekkori szenvedélyemnek.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 27
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 90
◯ Lakhely : Fairbanks, Wilson farm

Re: Tisztás, környező erdő // Szomb. Okt. 08, 2016 8:33 pm

- Ühüm. - talán az, hogy nem nagyon reagálok semmit sem a szavaira, csupán néha-néha hümmögök rá, tűnhet az érdektelenség jelének, ám valójában nem erről van szó – nemes egyszerűséggel még nem igazán találkoztam hasonlóval, és valahogy olyan hihetetlennek tűnik az egész. Nem feltételezem, hogy hazudna, csak azért, hogy jobb színben tüntesse fel az édesapját, pláne, mert még csak nem is ismerjük egymást, inkább csak időről időre mindig rácsodálkozok, hogy a világ mág tájain mennyivel másképp is mennek a dolgok.
- Nem mondtam egy szóval sem, hogy baj lenne. Bár aki az itteni időjárást szokta meg, annak elsőre biztosan furcsa lenne. - ahogy gondolom, visszafelé is ugyanilyen igaz a történet, nem hiába, hogy nem rohangál olyan sok afrikai meg mediterrán térségből érkező a környéken. Legalábbis hiszem én, naivan...
- Biztosan, ellenkező esetben gondolom, nem élnének ott annyian...vagy járna oda annyi túrista nyaralni? - kérdezek vissza óvatosan, mert az igazat megvallva, annyira nem szoktam arra fecsérelni az energiámat, hogy megpróbáljam meglátni a szépet, a jót, a tökéleteset... mert egyrészt nem ilyen típus vagyok, meghagyom az örök álmodozóknak meg a romantikusabb lelkületűeknek, másrészt meg akkor sose érnék a munka végére, ha azon dilemmáznék, a naplementében úszó búzamező a szebb, vagy a tó vizon visszatükröződő északi fények? Vagy amikor bedöglik a traktor, szétkapja az ember alkotóelemeire, hogy abban sem bízik, hogy valaha látja még egy darabban, és mégis sikerül összerakni úgy, hogy még egy csavar se marad ki!
Akármennyire is nehezen szánom rá magam, végül csak beavaton leendő bébiszitterünket a családunk sötét titkába – tragédiájába – hisz ha tényleg velünk fog lakni, előbb vagy utóbb úgy is tudomást szerez róla, és akkor inkább hallja tőlem, mintsem valamelyik szomszédtól, vagy városban élőtől, valami igazságtól távol álló, elferdített változatát.
- Semmi gond. - nem tudhatta, hogy ennyivel szomorúbb a történetünk, mint ha Gabbie nemes egyszerűséggel elhagyott volna, de hát ahogy mondani szokták, ilyen az élet... Sok beleszólásunk nem igazán van abba, hogy ki mikor hagyja el ezt a világot.
- Rendben, bár ha tényleg ilyen kis jámbor jószág, nem hiszem, hogy sok gond lenne vele. - bólintottam rá, eggyel több vagy kevesebb háziállat tényleg nem oszt vagy szoroz, ha meg nagyon nem találná meg a közös hangot a többi négylábúnkkal, elég nagy a porta ennyi kutyának is.
- Akkor menjünk, erre! - intettem neki a lovarda felé indulva, mígnem kinyitva előtte a hatalmas fa ajtót a karámok előtt sétáltunk volna végig.
- Ugye? Szerintem is az egyik legjobb kikapcsolódási mód. - pláne olyannak, aki szinte reggeltől estig megállás nélkül gürizik, legalább ennyi pihentető akad a munkában, amikor lóháton járom az erdőt, vagy a környéken.
- Nos, ha ilyen gyakorlott lovas, akkor nem hiszem, hogy gond lenne. Felnyergeljem őket, és esetleg megnézzük a környéket is, mielőtt bemennénk? - kérdeztem vissza az egyik karám falának támaszkodva, hogy aztán a válaszától függően mozduljak.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 27
◯ HSZ : 186
◯ IC REAG : 178
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár

Re: Tisztás, környező erdő // Szomb. Okt. 08, 2016 10:23 pm

- Szerintem legtöbb esetben nem csak az időjárás lehet fura, hanem sokkal inkább a másabb temperamentum és kultúra, ha idegen helyen járunk. Viszont bármennyire is meglepő, de legtöbben egészen könnyedén tudnak beolvadni a helyiek közé. – főleg, ha olyan országban járunk, amelynek szokásai egészen közel áll a személyiségünkhöz. Én örülök annak, hogy járhattam már megannyi helyen és megismerhettem más kultúrákat, illetve szerezhettem néhány barátot „idegenföldön” is.  
- Háborús területeken is sokan élnek. A hazánkat sose könnyű elhagyni, még néha egy nyaralás alkalmával se. Sokszor aggódunk olyan dolgokért, amikért nem kellene és hagyni, hogy néha kicsit pihenjünk is, vagy csak engedni, hogy jó dolgok is történjenek velünk. – lehet inkább be kellene fognom a számat már, mert ha így folytatom, akkor azt fogja hinni, hogy rózsaszín ködben élek, ami lehet igaz is rám, de csak bizonyos mértékig. Én se látom rózsaszínnek a világot. Látom azt, hogy megannyi borzalom történik a világban, azt, ahogyan az emberek egymásnak ártanak. Sok esetben pont azoknak, akiket szeretnek. Másrészt a természet is rengeteg csodát és meglepetést tartogat. Sok esetben észre se vesszük, de ha egy percre megállunk, akkor meglátnánk őket, de mindig mindent fontosabbnak tartunk, sajnos…
Ha tudom, hogy ilyen szörnyűség történt velük, akkor inkább azt mondtam volna, hogy ne mondjon semmit se, mert nem az én dolgom, de persze csak én lehetek olyan szerencsétlen, hogy még a pletykákat se hallom meg. Pedig ha New Yorkban pletykálkodnak az emberek, ami jóval nagyobb ennél, akkor itt is tuti megteszik. Nem irigylem őt, de az is tény, hogy sokat nőtt a szememben is. Nem lehet könnyű egyedül vinni egy birtokot, felnevelni egy kisfiút és egy hugicát se, vagyis utóbbit nem tudom biztosra, de vélhetően azért viszi egyedül, mert a szüleik már nincsenek. Legalábbis korábban se sorolta fel őket, amikor szóba került, hogy pontosan kik is élnek itt. Ettől pedig még rosszabbul érzem magam. Még szerencse, hogy nem mindenki tud olvasni mások érzéseiben úgy, mint egy nyitott könyv, hiszen ki azért nem mutatom totálisan, hogy miként is állnak össze a kapott információk és mennyire sajnálom őket, csak bizonyos mértékig, de szerintem egy idegentől ennyi is elég. Nem akarok továbbra se az agyára menni.
- Reméljük. – még én se ismertem ki teljesen, de eddig semmi panasz nem volt az alagsorban se rá, így gondolom itt se lesz, vagyis nagyon remélem.
Amikor mondta, hogy merre kell menni, akkor csak követtem őt egy kisebb bólintás után. Nem akartam túlzottan feltartani se, mert ki tudja, hogy még mennyi a dolga, de kislányként imádtam a lovakat, talán még valamire emlékszem.
- Nem véletlen, hogy terápiás kezelésekre is szoktak használni lovakat. Csodákra képesek. – mosolyodtam el, ahogyan megláttam őket, majd az egyikhez odasétáltam és ha engedte, akkor óvatosan megsimogattam a fejét.
- Csak akkor, ha nem gond. Nem akarlak teljesen feltartani. – túrtam a hajamba zavaromba, majd ha a nyergelés mellett döntött, akkor én is igyekeztem segíteni neki. Annyira csak nem múlhattak el az emlékeim.
Amikor viszont fel akarok ülni rá, akkor elsőre nem sikerül, inkább csak seggre ülök, mire hangosan elkezdek nevetni, mert kezdem úgy érezni, hogy itt valami balszerencse áradása utolért. - Jól vagyok! - De ez se tart vissza, mert megint neki rugaszkodok és végül össze is jön. – Nos, merre megyünk? – kérdeztem meg kíváncsian a férfitól.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 27
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 90
◯ Lakhely : Fairbanks, Wilson farm

Re: Tisztás, környező erdő // Hétf. Okt. 17, 2016 7:24 pm

- Ühüm. - jött az újabb nagy egyetértés részemről, és nagy volt a kísértés, hogy rákérdezzek, mit gondol, hozzám ilyen szempontból milyen hely, vagy kultúra illene? De aztán jobban belegondolva, azt hiszem, talán jobb nekem, ha mégsem kíváncsiskodok, mielőtt a képembe kapom, hogy a fagyos természetemhez egyértelműen, hogy Alaszka... mi más?
- Ezzel egyet tudok érteni. –legalábbis ami az otthon-elhagyós részét illeti a témának, nekem biztosan nem menne, az igazat megvallva, azt sem tudom, mikor voltam akár csak pár napot is távol itthonról utoljára. Valamikor az anyáék halála utáni időkben talán, amikor egyedül próbáltam talpra állítani a farmot, és kénytelen voltam menni, mert itt, a városban nem tudtam mindent beszerezni? Vagy amikor Hannah-t látogattam meg a nagyszüleinknél?
Végül csak beavatom June-t a családunk sötét múltjába, inkább tőlünk tudja meg, mintsem másoktól, elferdítve a valóságot... és nagyon reménykedek benne, hogy így, hogy tisztában van a miértekkel, lesz benne annyi tapintat, hogy meg sem próbál faggatni róla... sem most, sem pedig a későbbiekben, mert ettől többet amúgy sem hiszem, hogy megtudna tőlem.
Hatalmas könnyebbségként veszem, hogy inkább a kutyáról beszéljünk helyette, szinte már semmitmondóan apróság az előbbihez képest, számomra legalábbis. Mást nem, Hannah örülni fog, hogy még egy négylábút babusgathat... Vagy Noah, amiért még egy „terrorizálni” szeretgetni való állat akad a portán.
- Ebben a témában annyira nem vagyok jártas, hogy ilyesmire bármelyik példány jó, vagy ilyesmire is képzik őket. - fűztem hozzá töprengve, a mieinknek inkább a közlekedés miatt voltak tartva, hisz elég sok olyan erdei út akad, ami autóval elég bajosan lenne járható... már ha járható egyáltalán. Azt meg kellemes extrának tudtam be, hogy mellesleg egészen megnyugtató és kikapcsoló a lovaglás.
- Nekem nem, még van pár szabad órám. - válaszoltam, ha már „állásinterjú”, akkor igyekeztem szabaddá tenni a napom nagy részét, mert mégis, hogy nézne ki, ha a felénél közlöm, hogy bocs, most mennem kell áthajtani a marhákat másik legelőre? Vagy hogy sietek, mert megint elfelejtettem, hogy nekem kell menni a gyerekért, és nem a nagyanyja hozza haza?
Elő is vezettem a saját lovam, és egy másik hátast a karámokból, hogy nekilással felnyergelni őket. Ha June szeretett volna segíteni, nem akadályoztam meg benne, de mielőtt nyeregbe szállt volna, azért még ellenőriztem a csatokat, pántokat, mielőtt leesne a ló hátáról. Igaz, arra végképp nem számítottam, hogy majd pont a felszállással akadnak gondjai, így amikor első próbálkozásra a fenekén huppan, csak aggodalmas tekintettel figyelem, miközben lassan fentebb szökik a tekintetem. Lehet, hogy annyira még sem ért a lovakhoz, mint azt állítja?
- Biztos...? - kérdezek vissza óvatosan, egyelőre inkább nem festeném az ördögöt a falra, hogy a sógornőm mellesleg orvos – jó, oké, állatorvos – és a szomszédban lakik, de miután úgy tűnik, tényleg semmi komolyabb, magam is felpattanok a nyeregbe.
- Csak egyenesen előre, aztán a fasor végén az ösvénynél balra, de majd ha odaérünk, úgy is mondom... - magyaráztam, miközben a mappát az egyik oldaltáskába süllyesztettem, majd megindultam ki az istállóból, hogy a kicsit tágabb környéken is körbevezessem leendő lakótársamat.


//Amennyiben nem írsz olyat, úgy részemről ez már záró lenne, úgy is egész régi már... mást nem, ha kicsit kopnak a játékaink, majd elcsíplek megint O.O Köszöntem, és üdv a „családban” Very Happy //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 27
◯ HSZ : 186
◯ IC REAG : 178
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár

Re: Tisztás, környező erdő // Hétf. Okt. 17, 2016 8:45 pm

Örültem annak, hogy volt szabad ideje és nem kellett sehova se rohannia. Bár azt is teljesen megértettem volna, hiszen mégis csak egy farmot kell vezetnie, ami szerintem sose lehet egyszerű. És nem csak amiatt, mert hatalmas volt, hanem az időjárás is szereti sokszor megtréfálni a gazdákat. Legalábbis nem először látnék ilyet, de reménykedtem abban, hogy itt semmi ilyen nem lesz. Ugyanakkor ott volt a fia is, akiért lehet mennie kellett volna, ha nem talált volna olyan személyt, aki jelenleg el tudja hozni. Megannyi kifogása lehetett volna, de örültem annak, hogy nem rázott le. Gondolom ez már nem az interjúhoz tartozott, vagy magam sem tudom, hogy ez a felvételimben számított-e még valamit. Szerettem volna megkapni ezt az állást, de azt már magam sem tudtam, hogy Celeste mennyire fog örülni annak, hogy dadának állok. Úgy éreztem, hogy szükségem van ehhez, hogy kicsit a normális életemből visszakapjak és ne csak a sok zűrzavar körül keringjenek a gondolataim.
Természetesen nem akartam ölbe tett kézzel várni, így egyből mentem segíteni a nyergeléshez. Ha elakadtam, vagy hirtelen nem ugrott be, hogy mit is kell pontosan hova „befűzni”, „összekapcsolni”, akkor faggattam kicsit őt, de hát teljesen nem felejtettem el és ennek örültem, hiszen igazán keveset kérdeztem. Abban pedig reménykedni tudtam, hogy sikerült eléggé szorosan felraknom. Amikor viszont Jonathan is ellenőrizte és nem igazított rajta semmit se, akkor azért kicsit ugráltam örömömben, de persze nem úgy, hogy ő is lássa. Inkább belül, amolyan belső én, vagy miként is kéne hívni ezt a dolgot. Könyvekben mindig annyira jól tudják ábrázolni. Látszik, hogy se nem költőnek, se nem írónak születtem.
Bárkivel megesik, hogy nem eléggé lendíti a lábát és emiatt kicsit visszapottyan a földre. Nem olyan nagy dolog, meg én legalább saját magamon is képes vagyok nevetni. Bár lehet, hogy most ő emiatt még furábbnak gondol és hamarosan inkább a köszönöm nem papírt kapom meg, mintsem azt, hogy sikerült. Sietve állok fel, leporolom kicsit a fenekemet, majd újra lendülök és hamarosan sikerül is felülnöm a lovamra.
- Teljes mértékben! – jelentem ki határozottan, majd kíváncsian hallgatom azt, hogy merre is fogunk menni. Legszívesebben előrevágtatnék, de nem akarok felvágni se, meg rossz irányba se menni, így meghagyom az elsőbbséget a birtok urának, hogy utána kövessem őt és megismerjem az „új otthonomat”. Idővel meg remélhetőleg sikerül is „beolvadnom” közéjük, vagy legalábbis elfogadtatni magam, legalábbis nagyon reménykedek ebben.


|| Én is köszönöm a játékot és az állást is, meg a befogadást! És bármikor vevő vagyok egy újabb játékra. Very Happy
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6565
◯ IC REAG : 8379
Re: Tisztás, környező erdő // Hétf. Okt. 17, 2016 10:27 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
avatar

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 164
◯ IC REAG : 137

Re: Tisztás, környező erdő // Szomb. Máj. 20, 2017 7:15 am

Jonathan & Bessie




*Hangos réparopogtatás és prüszkölés verte fel az istálló nyugalmát, pár perce megérkeztem és az első utam Jolly Jokerhez vezetett. Még mindig ő volt a kedvencem annak ellenére, hogy a többi lóval is megismerkedtem, szerencsére a lovarda előző tulajdonosa gondolt a jövőre és egyik állat sem hőkölt vissza a farkas lényünktől, pedig akár az egész istállót szétrúghatták volna. Az, hogy itt lehetek azt jelenti, hogy Acilles meg van velem elégedve, persze vannak még dolgok melyeken dolgoznom kell, de kijelenthetem, hogy megfelelek az elvárásoknak. Kézbe vettem a lovarda könyvelését, ez volt az első momentum ami visszahozott egy kicsit az előző életemből, és segített abban, hogy alkalmazkodjam az újhoz. Könnyebb volt elfogadni a megváltozott életkörülményeket a régi, megszokottakkal karöltve és legalább a hétköznapok normálisan zajlottak. Van amiből nem adtam lejjebb, amivel Achillest az őrületbe kergetem, de hát ez nálunk már megszokott és az állandó viták és odaszurkálások nélkül unatkoznánk. Például, én úgy gondolom ha akár istállót takarítok – amit nem teszek – akár nyeregben ülök, mert ezt is lehet, még nem kell lemennem mosónőbe, vagyis nem veszek fel akármit csak azért, mert vasvillával a kezemben tipegek a gané között. Miért nem jó nekem egy szakadt farmer? Mert nem nőies és mert szakadt. Sosem értettem miért adnak ki egy rakás pénzt az emberek egy gyárilag elszakított nadrágra, amiből valamijük kilátszik. Január óta nagyot fordult velem a világ, de vannak dolgok melyek ugyanúgy megmaradtak és nem azért ragaszkodom hozzájuk, hogy egy bizonyos szinten még úgy érezzem minden a régi, hanem mert az én vagyok. Mindezt megbeszéltem Jolly Jokerrel is és ő egyetértett, bár kétlem, hogy azért bólogatott a kérdéseimre mert volt arról fogalma miről beszélek, inkább a répának van hozzá köze amit az orra alá dugtam. Még mindig szereti a hajam, azóta, hogy újra a régi színben pompázik, még jobban, gyanítom azért mert olyan a színe mint az imádott sárgarépájának amit általában engedély nélkül kap ki a kezemből. *-Örülök, hogy az ujjamat meghagytad, de most már elég. Nincs több…látod! *Jólesett a felhőtlen nevetés, az a fajta ami belülről is csiklandoz. Az utóbbi időben egyre többször hagytak egyedül, Achilles is bár nem kétlem, hogy észrevétlenül rajtam tartja a szemeit. Bájos ez az apai aggódás, de egyre többször jut eszembe, hogy mindezt próbára tegyem. *-Mit szólnál egy kis szaladgáláshoz? *Megint bólogatás a válasz, ezt persze érti, elég gyakran emlegetem. Na persze nem én fogom felnyergelni mert akkor az első kanyarnál nyereggel együtt lecsúsznék róla. Megvárom míg az új lovász – megtiltottam Achillesnek, hogy megegye – felnyergeli nekem és aztán kimegyünk egy kicsit a futtatóba. Ott szem előtt vagyok, ott szabad….
Észre sem veszem milyen gyorsan repül az idő, azt viszont igen, hogy kezd unalmassá válni a körbe-körbe galoppozás. Talán abból nem lesz baj ha kerítésen kívülre megyek, még akkor is szem előtt maradok, mert az fontos. Még megy a harc kettőnk között, a bennem élő farkas olykor egészen mást akar mint én, eddig mindig ő győzött, de már repedezik a páncél, vagyis egyre gyengébb az ellenállás. Nem ma lesz, hogy megváltom a világot, de lehet az első lépés a világmegváltás felé ha nagy bátran elhagyom a futtatót. Folyamatosan figyelek hátra, az egyik előnye a farkaslétnek a remek hallás, de egyelőre nem kiabál utánam senki, hogy azonnal forduljak vissza. Jolly Jokernek meg nem kell mondani, hogy irány a közeli erdő. Majd ráfogom ha lebukok, ujjal mutogatok rá, hogy „Ő volt, nem lehetett visszatartani és tudod Achilles milyen makacs a lovad!” Addig viszont körülnézek egy kicsit a lovarda körül. Kicsivel több mint fél évvel ezelőttiig még ló közelében sem voltam, most meg egyedül ülöm meg, igazán büszke vagyok magamra. *-Ha Achilles mérges lesz, majd azt mondom, hogy elraboltál, te meg csak bólogass, hogy úgy volt, ha megteszed, egy egész kosár répát kapsz és hozok neked almát is, meg kockacukrot és fényesre fésülöm a sörényed. *Szép lassan poroszkálunk, nem akarok én vágtatni, mert abból csak baj lenne, de talán egy kicsit mehetnénk gyorsabban. Hogy is kell? Megbökni a ló oldalát. Szegény, nem lehet jó érzés, hogy állandóan oldalba rúgják…természetesen nem véletlenül, mert az én harmatgyenge simogatásom semmilyen hatással nincs rá, ezért egyre erősebben próbálkozom, az utolsó elég jóra sikerül….túl jóra. Jolly Joker felnyerít és nekiiramodik. Szerencse, hogy az erdei ösvény elég széles, de egy ág így is az arcomnak csapódik. Érzem ahogy felszakad a bőr, de szinte azonnal bealvad. *-Jolly Joker állj meg! Azonnal állj! Hóóó! Hőőőő! Mi a varázsszó?



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 27
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 90
◯ Lakhely : Fairbanks, Wilson farm

Re: Tisztás, környező erdő // Vas. Máj. 21, 2017 9:39 pm

Teltek múltak a napok, s miután végre Fairbanksbe is beköszöntött a tavasz, végre én is több időt tudtam házon kívül, munkával tölteni. Aki ismer, annak nem meglepő, hogy ha valamit, hát az tétlen otthonücsörgésnél talán semmit sem utálok jobban, így hát alig vártam, hogy végre olvadásnak induljon a hó! Nyilván, már előtte is akadt tennivaló az üvegházban, de egy üvegházban tenni-venni még sem olyan, mint naphosszat lóháton járni a környéket, marhákat terelgetni, vagy épp a földeket művelni.
Mondjuk az igazat megvallva, a mostani telünk vége talán annyira mégsem telt unalmasan... miután hiába mentem vissza a kórházba, Elisabethnek nyoma veszett, így kizárásos alapon nem maradt más, nekem kellett állni minden költséget a kutya kapcsán, ha pedig már ennyit költöttem rá, valahogy sajnáltam volna bedugni egy menhelyre – arról nem is beszélve, hogy mind Hannah, mind Noah szemében nagy sikert aratott a kis négylábú... Mert január-február környékén még csetlő-botló, egészen kis kölyökkutya volt. Bezzeg azóta...! Tudom, tudom, az állatorvos, meg Ronnie is emgmondta, nem is egyszer, hogy nem egy padlócirkáló szobakutya fajta, hanem inkább a nagyobb, termetesebb... Na jó, amennyire bosszantott eleinte, hogy így a nyakamon maradt végül, azt azért meg kellett hagyni, hogy jópofa kutya, és igaz, kárt és fejfájást is okozott nem keveset, de nevetni is rég nevettünk már ennyit valami háziállat esetlenkedésén...
Most, hogy végre jobb az idő, ő sem csak a házban meg az istállóban lebzsel a melegben, hanem a birtokon is egyre többször viszem magammal, ha úgy van, tanítgatva, szoktatva az itteni életre. Pláne, hogy valami juhászkutya féleség lenne, és mit ad isten, haszonállatból pont akad nálunk nem is kevés – csak tanuljon bele a dolgába, és biztos, hogy egy percet sem fog unatkozni! De addig is, amíg nem lesz profi, felnőtt kutya, marad otthon, amíg én a marhákat hajtom át egyik legelőről a másikra.
Így, hogy a hó szinte már mindenhol elolvadt, a széna mellett ismét képbe kerül a legeltetés, igaz, ezt a satnya, télről megmaradt füvet elég hamar elpusztítja a gulya mindenhol, amerre jár – épp ezért is kell viszonylag gyakran újabb és újabb legelőkre terelgetni őket. S ha már ott vagyok, ellenőrizni, számolni is őket, mielőtt a vigyázójukra hagynám őket, és hazafelé venném az irányt, hisz akad még bőven tennivaló a ház körül...
Mivel eleve kevés az olyan út, ami autóval járható, és azok többsége is használhatatlan a tél végi olvadásoknak hála, így talán nem meglepő, hogy sokkal szívesebben járom a vidéket lóháton. Most is az erdőn vágok át, elhaladva a lovarda közelében.  Azzal már tisztában vagyok, hogy a látogatók örömmel használják hozzám hasonlóan a közeli ösvényeket, így csak szép, kényelmes tempóban haladok Domino társaságában, ismerős terep mindkettőnk számára, így különösebben irányítani sem kell, tudja, merre megyünk. Az azonban mindkettőnket meglep, amikor a távolból egy másik ló nyerítése hallatszik, az meg pláne, amikor néhány pillanattal később kis híján belénk is rohan! Széles az ösvény ahhoz, hogy az ember lóháton közlekedjen rajta, de ahhoz talán nem eléggé, hogy ilyen sebességgel száguldozzanak rajta, amikor más is erre jár...
Bár össze nem ütközünk, de nem sok híja van, így viszont alig pár lépésre lefékezve egymástól a két ló szinte egyszerre ágaskodik fel, a hátsó lábaikra, a mellsőkkel a levegőt kapálva, keservesen, ijedten nyerítve!  Csak a sok éves gyakorlottságomnak köszönhetem, hogy végül sikerül gyeregben maradnom, és nem repülök le a ló hátáról, igaz, nem sok hiányzott hozzá, hogy a másik meg hogyan boldogult... mondhatnám, hogy nem az én bajom.
- Eszetlen liba, hát nem lát a szemétől?! Meg se fordult a fejében, hogy mások is közlekedhetnek erre? Ha meg nem tud lovagolni, miért nem maradt a lovarda területén? - förmedek rá a másikra gondolkozás nélkül, mielőtt még igazán megnézhetném magamnak az arcát, vagy amennyiben a földön kitött ki, úgy akár csak a kisujjamat is mozdítanám, hogy segítsek. Mert őszintén? Szívesen segítek másoknak, de ez esetben az sem okozna álmatlan éjszakát, ha csak úgy nemes egyszerűséggel tovább állnék. Sőt, már jelzek is Dominónak, hogy indulunk, csak kerülje ki őket, ha útban vannak...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 164
◯ IC REAG : 137

Re: Tisztás, környező erdő // Csüt. Máj. 25, 2017 9:47 am

Jonathan & Bessie




*Nagy a káosz az biztos, de ki gondolta volna, hogy pont itt és pont most egy másik lovasba ütközöm. Jolly Joker minden bizonnyal megijedt amikor nagyot rúgtam belé, de az ő hibája, miért nem szólt, hogy mekkorára indul. Persze talán mostanra már nem is az ijedtsége miatt szalad annyira hanem mert imád vágtatni, kiszabadult ahogy én is végre a figyelő tekintetek alól. Ettől én nem nyugszom meg, mondhatni halálfélelmem van az első pillanatokban, pusztán a korábbi emberi létem ösztöneiből fakadóan, mert valójában mi bajom eshet? Lepottyanok a ló hátáról? Na és? Abba még nem fogok belehalni, legfeljebb csontom törik, de az is hamar begyógyul. Mire erre rájövök már kész a baj, Jolly Joker két lábra állva nyerít én meg nagy ívben lerepülök a nyeregből. A reflexeim fáziskéséssel kapcsolnak be, megkapaszkodni már nem tudok, de mire földet érek…ugyan nem vagyok macska amelyik mindig a talpára esik, de sikerül kiküszöbölnöm egy vagy több sérülést. Megütöm magam, vagyis a föld üt meg de kisebb fájdalmon kívül más bajom nincs, elég puha a talaj és alatta sem bújt meg egyetlen kő darab sem. Itt vége is lehetne az izgalmaknak, mehetne mindenki a maga útjára, hasonló helyzetben csak visszaszólnék valamit de sokat nem nyomna a latban, főleg mert a másik már továbbmenni készül. Ám ez nem olyan egyszerű és rájövök, hogy a baj csak most kezdődik. Több fronton is egyszerre. Jolly Joker már nyugodt léptekkel baktat oda hozzám és mintha még nevetne is horkantva hozzám nyomja a fejét, felállásra noszogatva, ám a másik paci….nos ő nincs hozzászoktatva a farkasokhoz mint a lovarda többi négylábú lakója, így ő picit ideges, mivel a pajzsom valahol a gondolati síkon elakadt. Teljes nyugalomban sem lenne egyszerű felhúzni, ezért nem is próbálkozom vele, pedig milyen jó lenne most. Ezzel szemben a bennem lakozó bestia nem azt az érzetet skandálja, hogy „Pajzs, pajzs, pajzs!” hanem megérezve az ideges és idegen ló szagát, a száját nyaldosva mantrázik:”Hús, hús, hús!” Jolly Joker kantárjába kapaszkodva húzatom fel magam és leállok vitázni a farkasommal, hogy a fejébe verjem az újabb ló iránt a tabu fogalmát, de közben az engem a sárga földig leszidó hang lassan eléri a tudati szintem erős emlékeit és bevillan Jonathan arca. Mindez néhány lélegzetvételnyi idő alatt játszódik le bennem, Achilles lova mögé bújva kukucskálok ki Jonathan felé és csak bámulok. Sokat gondoltam rá és Shivára, de először Big ügynök, majd Achilles némileg átrendezte a naptáramat, pedig szívesen meglátogattam volna Jonathant és a kutyát, biztosan megtaláltam volna a farmot, de esélyem sem volt arra, hogy kitegyem a lábamat a lakból. Eleinte mérges is voltam, több okból ugyan de az egyik az Jonathan miatt volt. Végre rátaláltam egy jóképű, aranyos férfira aki – szomorú okokból kifolyólag de – facér volt, egész jól megértettük egymást míg el nem tüntettem a kocsikulcsát, és volt közös ügyünk is ami összekapcsolt minket, erre tessék; Achilles nem beharapott? Pont a legrosszabbkor. Hónapokra kivont a forgalomból és most is csak a lovardában lehetnék, de ez az állandó szabadságvágy ami a nap majd` huszonnégy órájában kitölti a lényemet…lényünket, nem hagyott nyugodni. Elég volt egyetlen perc amikor nem figyelt senki…és a sors összehozott minket újra. Mi ez ha nem egy jel?! *-Jonathan?! Hello! Hogy van? *Zavarban vagyok, mert eltűntem mint az aranyóra, pedig isten a tanúm rá, bármit megtettem volna, hogy találkozzunk. A kórházból Big ügynök nagyon gyorsan hazavitt, aztán pár napig hét lakat alatt őrzött nehogy megint ostobaságot műveljek, amikor az utolsó tréningbögrémet nem a falhoz hanem hozzávágtam méltán jogos de megjátszott toporzékolásom közepette, megadta magát. Talán ha tudom hol van Jonathan farmja, oda mentem volna elsőként de még várt rám némi kutatás ebben az ügyben, így Achilles volt az akihez mentem és ez megpecsételte az életem következő szakaszát. Egy rakás mentségem van, de egyiket sem mondhatom el. Le kell nyugodnom és a farkasnak is, különben újabb pokol szabadul el és azt már nem úszom meg. Ez viszont kitűnő érv ahhoz, hogy előhozakodjak vele a bestia előtt. Meghalni ő sem akar. A hangulatából ítélve egyelőre lemond Jonathan lováról és a háttérbe vonul, én meg előveszek néhány női, berögzült mozdulatot ami segít. Leporolom a nadrágomat és a pulcsimat, megigazítom a hajam, ami végre már ismét a maga sajátos, lángvörös színében pompázik. A szürke pulcsi remekül kiemeli a csillogó árnyalatot, nem véletlen a választás, bár kétlem, hogy a jelen helyzetben Jonathan értékelni fogja, mindenesetre előveszem még a mosolyt is az üdvözléshez.* -Shivával mi történt? Van már gazdája?*Annyira ágált ellen, hogy meg sem fordul a fejemben, hogy megtartotta. Ezért kérdezek rá gyanútlanul. *



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 27
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 90
◯ Lakhely : Fairbanks, Wilson farm

Re: Tisztás, környező erdő // Szomb. Máj. 27, 2017 3:13 pm

Tekintve, hogy egyébként kimondottan társasági lény, csak a hirtelen felbukkanás és a történt „baleset” számlájára írom azt, hogy Domino érezhetően nyugtalanabbul viselkedik az idegenekkel. Eszem ágában sincs feltartani, amikor úgy dönt, hogy menjünk tovább, igaz, amikor aztán meghallom a nevemet, ahogy lefagyok az ismerős hang miatt, úgy azzal a lendülettel meg is rántom a kantárt, megállásra késztetve a hátasomat.
- Elisabeth? - bukik ki belőlem meglepetten, ahogy úgy irányítom Dominót hogy megforduljon, és alaposabban szemügyre vehessem a másikat, ha már eddig különösebben figyelemre sem méltattam. Hisz vörös haj, hasonló répavörös fürtökkel talán egy ismerősöm sem rendelkezik, és Bessie-nek sem ilyen volt a hajszíne, amikor találkoztunk, az biztos. De akárhogy is nézem, ez tényleg ő, bár teljesen másnak tűnik így vörösen, de kétségtelen, hogy ugyanarról a személyről van szó.
- Hát... nem hittem volna, hogy találkozunk még valaha. Vagy hogy pont itt... - hisz aki a városban is képes eltévedni, abból nemigen nézi ki az ember, hogy pont majd erdőt járni indul egyedül. Pont itt, Alaszkában, ahol sokkal több a zöld, és kevesebb a városi környezet, mint bármelyik más államban.
- Én hirtelen meg sem ismertem ezzel a vörös hajjal. Mire fel ez a nagy váltás? - kérdezek vissza, mert egyszerűen muszáj, furdal a kíváncsiság, mégis, hogy képes valaki amellett dönteni, hogy egy normális hajszín helyett egy ilyen kirívót válasszon? Mert miután első találkozásunk során még barna volt, valahogy fel sem merül bennem az a lehetőség, hogy az volt a festék, és ez az eredeti...
- Hogy Shivával? Végül csak a nyakunkon maradt. Nő mint a gomba, ritka egy rendetlen kutya, de a többiek oda meg vissza vannak érte, szóval úgy tűnik, marad továbbra is... pláne, hogy a korábbi gazdáját nem sikerült előkeríteni. Shiva helyett a fiam átkeresztelte Plutóra. Rákapott a Disney mesékre... - teszem hozzá magyarázat gyanánt, gondolom, innentől nem nehéz összekötni a kettőt, hogy épp melyik a kedvenc szereplő belőle, és tekintve, hogy Shiva is ugyanolyan esetlen, nyakigláb kölyökkutya, még ha színében nem is feltétlenül hasonlít...
Igaz, néhány lépésnyire már eltávolodtunk Bessie-től és lovától, de úgy tűnik, a saját hátasom továbbra is ugyanolyan nyugtalanul feszeng alattam, én pedig nem tudom mire vélni. Előre is hajolok, hogy biztatóan meglapogassam a nyakát, hátha attól megnyugszik, de közben a tekintetemmel Bessie-t figyelem, mint aki még mindig képtelen elhinni, hogy ő az. Azok után, hogy úgy eltűnt a kórházból is minden nyom nélkül, vagy bármit is hallottam volna felőle... az igazat megvallva azt hittem, hogy már rég elköltözött a városból, így különösebben nem is próbáltam keresni, hisz minek? Oly keveset tudtam róla, hogy valószínűleg úgy sem bukkantam volna soha a nyomára.
- Bocsánat a korábbiért... - kapok végül észbe, hisz ha tudtam volna, hogy ő az, nos... valószínűleg akkor is pipa lettem volna, de esélyesebben raktam volna lakatot a számra, mint valami vad idegennel szemben - Ne vegye sértésnek, de... hogy kerül ide? Csak mert nem úgy néz ki, hogy nagyon értene a lovakhoz. - mondjuk sok meglepő nincs benne azok után, hogy a kutyákkal sem nagyon volt képben - Elszabadult a jószág a lovardából? - kérdezek rá, hisz azzal tisztában vagyok, hogy a közelben van.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 164
◯ IC REAG : 137

Re: Tisztás, környező erdő // Szer. Máj. 31, 2017 7:49 am

Jonathan & Bessie



*A meglepettsége csak olaj a zavarom és a bűntudatom tüzére. Az eszembe sem jut, hogy most lényegesen másképp nézek ki mint legutóbb, amilyennek megismert, nekem az a természetes. Határozottan jobban és magabiztosabban érzem magam a saját hajszínemmel, szükségem is van rá mert az életem olyan irányban változott, hogy ha csak azt nézem a bizonytalanság minden percemet felemészti. Sosem tudhatom mikor tör elő belőlem a fenevad, vagy mit kottyantok el óhatatlan arról a világról amibe belecsöppentem. A titkolózás korábban sem ment jól, talán csak Jonathan az egyetlen aki előtt egyetlen vétlen szót sem ejtettem. Perze ehhez hozzá kell tenni azt is, hogy ő nem is firtatott semmit, ami zavaros volt azt hagyta a fenébe. Jasderick és Achilles azonban a legapróbb sejtésre is úgy vetették rá magukat mint éhező oroszlán a véres húsra. Most már tudom, hogy miért, az ő és most már az én életem is titkokkal teli, a füllentés legkisebb gyanúja is riadót fúj bennük és naná, hogy igyekeznek kideríteni az igazságot. Jonathan ember, őt nem igazán érdekli az ilyesmi, nincs is oka rá. *-Én azért reméltem...*Reméltem de bármennyire is igyekeztem elszabadulni a kényszerű "börtönből" már nem nagyon tervezhettem azt, hogy megkeresem, minden egyes eltelt nappal és újabb átváltozással csak erősödött bennem a tény, hogy ha Jonathan valamilyen csoda folytán itt és most letérdelne előttem és megkérné a kezem, akkor sem mondhatnék igen, sőt még talánt sem. *-Váltás? Ó, visszaváltás. Nekem ez az eredeti színem. *Önkéntelenül is megigazítom az imádott hajkoronát, és azon merengek, hogy a meglepődöttsége valóban csak a nem várt látványnak szól, vagy nem is tetszik neki amit lát. S aztán az is felötlik bennem, hogy ez miért olyan fontos nekem? Még mindig Jolly Jokert használom pajzsnak Jonathan lova és magam között, az idegessége nem akar múlni és gyanítom nem is igazán fog. Ennek ellenére nem ülök vissza a nyeregbe és nem vágtatok el idétlenül lóhalálában, félreteszem a kis ördögöt amelyik azt sugdossa a fülembe, hogy baj lesz. Érdekel a közös projektünk végeredménye, na és persze Jonathan ujja is. Míg ő elmeséli mi minden történt azóta, hogy nem találkoztunk a kezét nézem, úgy tűnik minden rendben van ele, viszont nem látom rajta a gyűrűt. Ezek szerint nem csináltatta meg, sikerült neki elengednie az elvesztett feleséget. Jellemző, ez az én formám.*-Plutó? Ez kedves, örülök, hogy jól vannak. *El kellene mennem, vissza a lovardába, ha észreveszik, hogy lovastól eltűntem kapok a fejemre és az lesz a legkisebb bajom. Sajnálatos módon Jonathan személye még mindig elég erősen hat rám ahhoz, hogy félretegyem az óvatosságomat. A mentegetőzésére megrázom a fejem előszó gyanánt. Nem bántott meg, vagyis talán megbántott volna ha ugyanazokat a szavakat más mondja de az ismerős hang mindent feledtetett velem. *-Nem történt semmi, én voltam a figyelmetlen.*Való igaz és ráadásul úgy indultam el, hogy bizonyos dolgokról még most sincs fogalmam. Ki tudja Jolly Joker mikor és hol állt volna meg ha nem találkozom össze Jonathannal. A kérdésre nem is olyan egyszerű a válasz, mert ha az igazat mondom az még több kérdést vet fel melyekre nem válaszolhatok őszintén és a végén megint megkapom ugyanazt mint amit a kocsikulcsért. Persze talán az lenne a legjobb ha Jonathan megharagudna rám örökre és nem lenne gondom többé...de nem szeretném ha utálna...és ez a nem egyszerű benne.*-Igen, úgy valahogy. Megtalálta az egyetlen kiskaput. *S mintha tudná, hogy róla van szó és ráfogtam mindent, Jolly Joker a jutalom répa helyett a hajamat kezdi el rágcsálni amit egyébként nagyon szeret a mai napig. Most, hogy már a színe is olyan mint a répáé, meg főleg. A fejéhez kapok és ellököm magamtól, megigazítom a hajamat amin már érzem a paci nyálát. Remek, hogy ez pont most jutott eszébe és nem akarja abbahagyni. Az idétlen ló mintha még vigyorogna is, mókásan horkant és újra nekiesik a hajamnak. Muszáj vagyok tőle távolabb lépni miután megint ellöktem a fejét.*-Jolly Joker hagyd abba, elég volt. Nem répa!*Egyébként imádjuk egymást és bár a lovarda összes lova hozzá van szoktatva a farkasokhoz, csak Jolly Joker tűr meg a hátán. ...igaz, nem is igyekeztem nagyon bármelyikre is felkerülni. Jonathan lova viszont egyáltalán nincs hozzászokva a farkasok közelségéhez és a belőlem áradó különleges erő, az általa érezhető szag nem tetszik neki. Egyre idegesebb, Jonathan hiába próbálja nyugtatni. Látom ezt és tudom, hogy miattam van, bármennyire is sajnálom és fáj a tudat, de el kell mennem a közelükből, ez pedig igen érzékenyen érinti a lelkemet. Ez lesz most már örökké?*-Örültem a találkozásnak...de most mennem kell. *Miért olyan nehéz ez? Mintha az életről kellene lemondanom,vagy legalábbis valami nagyon fontos dologról, az eszemet kell használnom a szívem és a lelkem ellenében. Annyira szeretném ha marasztalna és lenne indokom maradni, nem rajtam múlna. Ez azonban nem kívánságműsor, hosszú idő óta most először érzem lelkileg a nyűgét a farkaslétnek. Lassan megbarátkoztam a gondolattal, hogy nem keresem fel a családomat és hagyom, hogy halottnak higgyenek és most újra hasonlóképp érzek. A bennem élő farkast viszont mindez nem érdekli, unatkozik és neki áll mászkálni. "Menjünk futni, szaladjunk!" Közvetíti az érzést és a fenébe is, most kivételesen jól jönne nekem is. Kiszaladni magamból a keserűséget.*


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 27
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 90
◯ Lakhely : Fairbanks, Wilson farm

Re: Tisztás, környező erdő // Vas. Jún. 11, 2017 12:34 pm

- Én is. Másnap reggel vissza is mentem a kórházba, hogy beszámoljak róla, mire jutott az állatorvos a kutyával, de addigra úgy tűnt, már kiengedték. - és mivel nem vagyok sem rokon, sem hozzátartozó, mily meglepő – hogy semmi infót nem kaphattam személye kapcsán azon kívül, hogy ha jó fél órával előbb jövök, akkor még elcsíphettem volna. Így pedig, információ híján elég nehézkes lett volna felkeresni, pláne, mert a Smith sem mondható éppenséggel ritka névnek, a telefonkönyvben is csak három oldal volt tele azokkal, akiket így hívnak.
- Ó... vagy úgy. - felelem némileg megilletődve, mert az valahogy fel sem merült bennem, hogy ez a mostani az eredeti hajszíne. Biztos azért, mer az első találkozáskor még barna volt? Valószínű. Mondanám, hogy ha engem vert volna a sors ilyen hajszínnel, biztos, hogy vagy non-stop kopaszra vágatnám, vagy kalapot hordanék, csak senki se lássa, de mivel láthatóan ő tökéletesen ki van békülve vele, így inkább megtartom magamnak a véleményemet.
- Köszönjük. Azt nem mondom, hogy sosem okoz fejfájást, hisz kölyök, mint ha sosem fogyna el az energiája, és még mindig meglep, milyen hülyeségekre képes, de idővel majd beletanul, meg kinövi ezt az ifjonti hevességet. - még egy-két év talán? Ha a többi kutyával túléltük ezt az időszakot, csak menni fog ezzel is.
Némileg megnyugszom, hogy különösebben nem vette a szívére a másik a nem túl kedves kirohanásomat, vagy próbálja az egészet az én nyakamba varrni az egészet, amikor azonban bűnbaknak szegény lovat hozza ki, csak a fejemet ingatom.
- Tudnak, ha akarnak, nem igaz? Néha meglep, milyen találékonyak tudnak lenni. A múltkor nálunk is megszökött az egyik, miután valahogy kinyitotta a saját karámját. - igaz, ez még hónapokkal ezelőtt volt, de emlékszem, milyen sokáig kerestük a sógornőmmel. Nem is akadtunk a nyomára, pláne, mert idő közben Ronnie lova is megbokrosodott, és mivel mindketten könnyebb sérüléseket szereztünk, végül keresés helyett az orvosi rendelőben kötöttünk ki. Az elcsatangolt ló meg két nap múlva újra ott legelészett a ház előtt a virágoskertben, amikor reggel felkeltem...
Csak szótlanul nézem, ahogy Bessie a lóval „birkózik”, menteni próbálja a haját, és bár tudom, ha az ő helyében lennék, én sem nevetnék, így viszont képtelen vagyok elfojtani a mosolygást.
- Lehet, hogy nem, de a színe egészen hasonló. Azt hiszem, neki hiába magyarázná. Alma van nálam, ha esetleg azzal sikerül meggyőzni, adjak? - kérdeztem vissza, igaz, enni annyira nem ajánlgatnám, de a lovak imádják ezeket a korai, félérett, hullott fajtát is. Ha pedig kell, elő is túrok pár kisebbet a nyeregtáskából.
- Mi? Ilyen gyorsan? - kérdezem némileg meglepve, mert mit tagadjam, azt hittem, hogy ha már volt olyan szerencsénk, és egymásba botlottunk, újra, akkor az nem valami öt perces valami lesz, még úgy is, ha Domino képtelen normálisan viselkedni, és csak nyugtalanul fészkelődik alattam. Talán a másik lóval van baja, vagy ő is Elisabeth hajával szemezik, azért ilyen? - Vissza a lovardába? – kérdezek rá végül, mert ha igen, - - Akkor addig elkísérem. Úgy sincs túl messze, és pár dolgot még meg kéne beszélnünk. - ajánlom fel, hisz különösebben nem nagy kitérő. Bár ha másfelé tart, az sem annyira, szóval hacsak nem közli kerek-perec, hogy kopjak le, úgy egy darabig még biztos „örülhet” a társaságomnak.
- Először is, hogy is volt az a múltkori ígérete, hogy még ha nálam is marad végül a kutya, majd eljön segíteni vele, meg a többi? Másrészt meg, azt hiszem, múltkor az autómban felejtett valamit, amikor rosszul lett. Tényleg, azóta jobban van? Mi volt a kórházban? - érdeklődök felőle, hisz részemről nagyjából addig tartott a történet, hogy a mentőautóval együtt ő is távozott. Persze, azt látom, hogy most jobban van, de hogy a köztes időben mi történt...?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 164
◯ IC REAG : 137

Re: Tisztás, környező erdő // Szer. Jún. 14, 2017 8:45 pm

Jonathan & Bessie



*Az a tény, hogy én reméltem az újbóli találkozást, természetes és egyértelmű, hiszen nekem nem volt gondom Jonathannal, egész jól kijöttem vele és miután kiderült, hogy nem házas, a helyzet csak jobbá vált. Persze csak addig reménykedhettem, míg Achilles be nem harapott és fel nem forgatta a világomat. Az sem tántorított el, hogy leginkább csak bosszúságot okoztam Jonathannak, aki minden bizonnyal neheztelt rám, és számíthattam valamilyen „bosszúra” a részéről amit szemlesütve viseltem volna. Ám az, hogy másnap keresett engem a kórházban, megdöbbentett. Őszintén meglepődtem és ez minden bizonnyal kiült az arcomra is. *-Valóban? Sajnálom, hogy nem ért el. *Tényleg sajnálom. Jó lett volna ha másnap találkozunk, vagy később bármikor. Isten a tanúm én mindent megtettem amit csak lehetséges volt, hogy elszabaduljak otthonról, de mondjuk úgy, a kis közjátékom a kórházzal némi büntetést vont a fejemre. Big ügynök nem kicsit volt kiakadva, noha Ramosnak semmi köze nem volt az egészhez és én sem sodortam magam sem testileg sem a lebukás veszélyébe, úgy tűnt biztosra megy és gyanítottam, hogy még elvezi is, hogy bezárhat. Amikor végre engedett az nem a hosszas könyörgésnek volt betudható hanem a sokadik tréningbögrének ami kivételesen nem a falnak repült hanem a feje felé. Végérvényesen el lettem könyvelve közveszélyesnek. Az első utam még sem Jonathanhoz vezetett hanem Achillesnek, mivel ő jól tudta mi a helyzet velem és Big ügynökkel és nem kellett füllentenem semmiről. Az a nap viszont megváltoztatta az életemet és szakadékba taszította minden reményemet a Jonathanhoz fűződő, plátói kapcsolatommal szemben. Szóval volt bőven mit megmagyaráznom de semmit nem mondhattam el és ebben az esetben jobb lett volna ha nem futunk össze. A hajam szívével kapcsolatban sem mondhattam el az igazságot, de nem ez volt a fő ok amiért kikerültem a témát, hanem az, hogy érezhetően Jonathan nem volt oda a régi felújításáért. A farkaslét egyik előnye most hátránnyá vált, éreztem ha halványan is, hogy nem tetszik neki. Ám ez már csak a női büszkeségemet csorbította, sokat nem jelenthetett…ahogy az sem, hogy nem látom rajta a gyűrűt. A Shiváról szóló jó hírek azonban némileg jobb kedvre derítettek, halványan elmosolyodtam, eszembe jutott a lüke pofája, a kisebb harc amit vele folytattam, ami miatt végül Shivának neveztem el. Úgy tűnt az idétlenségét még nem nőtte ki, azt persze nem tudtam milyen fajta és, hogy soha nem is fogja kinőni. *-Örömmel hallom…mármint nem azt, hogy gondot okoz hanem, hogy jól van és szerető családra talált. *Egy picit megfájdult a szívem amiért nem vehetek részt az életében, pedig megígértem. Ha nem is vihettem haza, azért szívesen ellátogattam volna Jonathan farmjára, természetesen elsősorban Shiva miatt…ááá nem Jonathan miatt. Jelen helyzetben azonban ez nem lenne jó ötlet, csak még azt nem tudom hogyan magyarázzam ki magam az ígéretem alól ha esetleg Jonathan szóba hozná. Nekem viszont ott voltak a lovak, főleg Jolly Joker. Noha nem az enyém volt, vele töltöttem a legtöbb időt, olyan volt mint a gazdája. Végtelenül szabad, bosszantó, és meglehetősen hangulat függő. *-Főleg JollyJoker, volt kitől tanulnia.*Az biztos, hogy megvolt a magához való esze, néha még Achillesen is túltett. Azért is gyűlt meg vele a bajom most, és tudtam, hogy mindez az én hibám, felelőtlenül indultam el, de annyi korlátozás után amit nekem kellett az utóbbi időben elviselnem, nem csoda, hogy azonnal kaptam az alkalmon. Tulajdonképpen én voltam az aki megtalálta a kiskaput és nem Jolly Joker, de ha ezt mondom akkor némi magyarázatot is mellékelnem kellett volna, arról pedig Jonathan nem tudhat. Így egyszerűbb volt. Eddig remekül eltársalogtunk, mintha meg sem történt volna a szörnyeteggé válásom, azon kívül persze, hogy Jonathan lova még mindig eléggé feszült volt, bezzeg Jolly Joker feltalálta magát. Ahogy máskor is. Már az első találkozásunkkor ráharapott a hajamra pedig akkor még barna volt, egyáltalán nem hasonlított a répára, sem a szénára amihez Achilles hasonlította. Most mintha szándékosan akarna bosszantani, csak elég lenne rámorrannom és abbahagyná, de azt nem tehetem meg Jonathan előtt és feltételezem a lova is megérezné a hirtelen változást, a végén még megvadulva nekiiramodna az erdőnek. S megint én lennék a hibás. Próbáltam kihúzni a tincset a szájából és távolabb menni tőle, eltolni a fejét magamtól, de elég makacs jószág ahhoz, hogy sikerüljön jutalom nélkül lebeszélnem a fodrászatról. Jonathan jó kedve bezzeg kiteljesedett. Mentségére legyen mondva, hogy legalább segíteni is hajlandó volt.* -Alma? Az jól jönne most. Megtenné, hogy…hálás lennék.*Egy alma még nem a világ és ha attól Jolly Joker elengedné a hajamat, akkor visszaülhetnék a hátára és mehetnék a lovardába, minél messzebb Jonathantól, de főleg a lovától. Attól féltem, hogy a paci idegessége magára vonja a farkasom figyelmét és ki akar majd törni. Nem lenne előnyös senki számára ha mindezt Jonathan szeme láttára tenné. A fél várost mozgósítani kellene, beleértve az őrzőket, az Alfát és valószínűleg jó időre elveszíteném egy végtagomat, Achillesről már nem is beszélve, elvégre a felelős értem. Amint megkaptam az almát, Jolly Joker szájába nyomtam, szerencsére hajlandó volt a csereüzletre, így már szabad volt az út a meneküléshez. Úgy gondoltam Jonathannak sem lesz kifogása ellene, legalább megszabadul tőlem, de mint ahogy eddig vele semmi sem úgy történt ahogy én azt kigondoltam, most sem a reményeim szerint alakultak a dolgok. Már fordítottam a lovarda felé Jolly Jokert a kantárszárnál fogva mikor Jonathan visszatartott. Meglepődve fordultam felé. Más esetben örömtáncot lejtettem volna ezekért a szavakért, de most megugrott a szívem és nem a kialakult vonzalom miatt. *-Elkísér? Milyen pár dolgot?*Most kezdtem csak megijedni, Jonathan csak szóba hozza a korábbi ígéretemet. Te jó ég! Most mit mondjak neki? Nem küldhetem el, az túl goromba lenne, másrészt minden bizonnyal nem elégedne meg ennyivel, csak a kíváncsiságát borzolnám fel. Az ő helyében én is felettébb érdeklődnék az iránt, hogy ha korábban láthatóan oda voltam érte, akkor most miért menekülök. A hangom olyan volt mint egy kisegér cincogása, a farkasom felhorkant erre az őt ért szégyenre. Hamarosan szükségem lesz a pánikroham ellen használt meditációs képekre. Pálmafák, tengerpart, cseresznyés koktél párás pohárban. Egyszerre több kérdést is rám borít, némi információt is amitől megtorpanok. Egyszerűbb abba kapaszkodni mint magyarázkodni és elutasítani, másrészt nem emlékszem, hogy bármim hiányozna, de persze a kórházból való hazatérésem után pont nem a táskám tartalma érdekelt. A kérdéshalmaz elejét úgy ahogy van ignorálom és zavartan kérdezek vissza, némi homlokráncolással.* -Köszönöm sokkal jobban.*Ha az nem számít, hogy teliholdkor veszettül nekiiramodom az erdőnek és pusztítok, hogy másnap véres szájjal térjek magamhoz.* -Csak megfigyeltek, semmi különös. Megállapították, hogy pánikrohamom volt és hazaengedtek. *Akkor figyeltek volna meg amikor az első teliholdamra vártam szívszorongva. *-Mit hagytam a kocsiban? Nem emlékszem semmire ami hiányozna.*És ami olyan fontos lenne, hogy Jonathan számára említésre méltó. *


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 27
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 90
◯ Lakhely : Fairbanks, Wilson farm

Re: Tisztás, környező erdő // Kedd. Jún. 20, 2017 10:00 pm

- Én is. - vontam vállat, valóban így volt. Részben, mert tényleg a frászt hozta rám, amikor rosszul lett a parkolóban, és jó lett volna biztosra tudni, nem pedig csak feltételezni, hogy tényleg jól van. Másrészt pedig... nos, akkor még nem adtam fel a reményt, hogy mégis nála kössön ki a kutya. Hát, így jártam, s bár úgy néz ki, Pluto már véglegesen nálunk marad, attól még nem felejtettem el Elisabeth ígéretét. Miután pedig túlteszem magam a hajszínét illető „sokkon”, már mesélek is tovább, hogy mi minden történt azóta négylábú barátunkkal.
- Nos, valami olyasmi... igazából nem rajtam múlt, a fiatalok szavazták meg, hogy maradjon. - persze vérzett volna a szívem, ha ennyi kiadás után végül a menhelyen köt ki a blöki, de attól még nyugodtan aludtam volna éjszaka, hogy nem nőtt a létszám a kutyák létszámát tekintve. Így azonban egy egészen fiatalka példánnyal is bővült a csapat.
- Okos jószágok, annyi szent. - értek egyet vele, mielőtt még a már említett egyed le nem csapna a vörös tincsekre, répának képzelve azt... Vagy lehet, mégiscsak korai volt elkiabálni a dolgot? Mindenesetre szökni azt nagyon tud, úgy néz ki.
- Rögtön adom, egy pillanat! - szállok le én magam is a lóról, hogy a nyeregtáskából előszedjek néhány szem almát, kettőt végül Elisabeth felé nyújtok, egyet meg Dominónak szánok, ha már annyira szemezget ő is a nő hajával... Így, hogy Jolly Joker csócsálta meg, inkább vicces, de ha az én lovam rá megkóstolná, az már sokkal kínosabb lenne, így hát jobb elejét venni a dolognak. Úgy tűnik, ő is sikerrel járt, igaz, amikor egyszer csak kijelentette, hogy megy, azt nem kicsit furcsállottam, legalábbis az első találkozásunk fényében. Valami történt, az biztos, és volt egy olyan sanda gyanúm is, hogy nincs köze a korábbi találkozásunknak hozzá, mert... mégis, mi olyan történt ott, amiért egyszer csak ilyen zárkózottá válna? Furcsa, és valami különös, megmagyarázhatatlan okból kifolyólag nem is hagyott nyugodni. Azt nem mondom, hogy biztosan sikerül kiderítenem, de... próba szerencse, nem igaz?
- Persze. Úgy is útba esik. Régebben egészen sokat jártam erre, az egyik lovamat még az első tulajtól vettem. Azt hallottam, hogy azóta már gazdát cserélt egy párszor a hely... Most milyen? - kérdezek vissza érdeklődve, hisz jó ideje nem köszöntem be, attól függetlenül, hogy gyakorta jártam a közelében lévő erdőket. Azt meg honnan is sejthettem volna, hogy nem egyszerű látogatóként tévedt el az egyik lóval, hanem történetesen egészen közeli szálak fűzték a jelenlegi tulajdonoshoz?
- Ezt örömmel hallom. Azért elég riasztó volt látni... Gyakran történik ilyesmi? Vagy mi váltja ki? - kérdezek vissza, hisz korábban a kórházban sokkal szarabb volt a helyzet, ahogy próbálom felidézni a dolgokat, az állatorvoshoz érve már egészen lecsillapodott az egész, erre? Bumm, egy pánikroham!
- Nos, hogy mit... segítek. Ruhanemű, és nők hordják? - kérdezek vissza, és gondolom – remélem – hogy ennyiből már sikerül belőnie, hogy miket hord a saját táskájában. Én legalábbis biztosra veszem, így némileg elmerengve folytatom is, miközben a lovam kantárját fogva sétálok mellette.
- Annyiból mondjuk elég kínos volt, hogy nekem fel sem tűnt, a húgom talált rá véletlenül, úgyhogy képzelheti, milyen félreértés meg veszekedés támadt belőle... - forgatom a szemeimet hitetlenkedve. Igaz, a vita nem emiatt robbant ki, de olajnak páratlan volt arra a bizonyos tűzre...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: Tisztás, környező erdő //

Vissza az elejére Go down
 

Tisztás, környező erdő

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
5 / 5 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5

 Similar topics

-
» Erdőségek
» Erdőségek
» Fenyőerdők
» Fumiyuubo erdőség
» Tisztás terület

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Városhatárokon kívül :: E’Lemaître Lovarda-