HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
AKTÍV KARAKTEREK
136 TAG 62 FÉRFI 74 NŐ
BETOLAKODÓ FARKASOK
31 TAG 16 FÉRFI 15 NŐ
ŐSLAKOS FARKASOK
24 TAG 10 FÉRFI 14 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
23 TAG 13 FÉRFI 10 NŐ
ŐRZŐK
32 TAG 13 FÉRFI 19 NŐ
EMBEREK
15 TAG 5 FÉRFI 10 NŐ
ALAPÍTÓK
10 TAG 5 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legtanulságosabb:

...A Legnagyobb találkozás:

...A Legjobbak (Vörös Hold - Hard):

...A Legjobb (Vörös Hold - Soft):


írta  Catherine Benedict Today at 6:22 am
írta  Jackie Leigh Suresh Yesterday at 10:20 pm
írta  Catherine Benedict Yesterday at 2:19 pm
írta  Jackson Carter Vas. Dec. 04, 2016 7:32 pm
írta  Primrose Trevelyan Vas. Dec. 04, 2016 4:43 pm
írta  Duncan Corvin Vas. Dec. 04, 2016 2:18 pm
írta  Declan S. Callaghan Szomb. Dec. 03, 2016 11:03 pm
írta  Darren Northlake Szomb. Dec. 03, 2016 9:43 pm
írta  Darren Northlake Szomb. Dec. 03, 2016 9:43 pm
írta  Alignak Szomb. Dec. 03, 2016 2:37 pm
írta  Alignak Szomb. Dec. 03, 2016 2:03 pm
írta  Lester J. Edison Pént. Dec. 02, 2016 6:04 pm
írta  Jamie Waldorf Szer. Nov. 30, 2016 3:53 pm
írta  Sage Miller Szer. Nov. 30, 2016 3:50 pm
írta  Rebecca Morgan Csüt. Nov. 24, 2016 7:27 am
írta  Balthazar Bluefox Kedd. Nov. 22, 2016 8:30 pm
írta  Vendég Hétf. Nov. 21, 2016 12:46 pm
írta  Nessa O'Brien Hétf. Nov. 21, 2016 10:19 am
írta  Maya Honeycutt Szomb. Nov. 19, 2016 7:20 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:01 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:00 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 10:58 pm
írta  Jackson Carter Vas. Nov. 13, 2016 4:52 pm
írta  Roxan A. Cruz Csüt. Nov. 10, 2016 7:40 pm
írta  Achilles Kilpatrick Csüt. Nov. 10, 2016 7:13 pm
írta  Andrzej Krakowski Kedd. Nov. 08, 2016 8:06 pm
Darren Northlake
 
Alignak
 
Amaryllis Margaret Lux
 
Yetta Northlake-Nacrosh
 
David A. Blandern
 
Celeste M. Hagen
 
Balthazar Bluefox
 
Primrose Trevelyan
 
Duncan Corvin
 
Catherine Benedict
 

Share | .

 

 #1 Betegszoba

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6148
◯ IC REAG : 8034
#1 Betegszoba // Hétf. Máj. 06, 2013 3:43 pm

First topic message reminder :

Két ágyas, tv-vel ellátott betegszoba. Nem koedukált, szóval mindig a játékos karakterrel azonos nemű szobatársat lehet NJK-ként beírni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net



























SzerzőÜzenet

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt

Re: #1 Betegszoba // Vas. Okt. 25, 2015 7:25 pm

Az utolsó ruhadarabot is magamra kapva ráztam le vállaimról Eugéne kezeit, miközben szemei villámokat szórva fúródtak kék tekintetébe.
- Már megint itt tartunk!? Még hányszor, és hányféleképp mondjam el neked, hogy soha nem leszek a beteged? Miért nem fogod fel, hogy nincs szükségem arra, hogy egy székben ülve beszéljek a személyes dolgaimról? Se Neked, Se annak a nőnek, se senki olyannak, akinek Én nem akarok. Se akkor… és most se akarom, hogy kezelj! Nem vagy a pszichiáterem, és nem is leszel… és ha így állsz hozzám, nem szólok hozzád egy szót sem, mert nem tűröm, hogy analizálj!
Ahogy nincs szükségem senki felügyeletére sem, pláne anyáméra nem!
Csak azért, mert nem vagyok hajlandó szóba állni azzal a nőszeméllyel, már súlyos depressziós, és önveszélyes vagyok?
Belementem ebbe az egészbe, mert ez tűnt akkor a könnyebbik és a kényelmesebbik útnak. Eljárok azokra a rohadt kezelésekre, de nem vagyok köteles csevegni. Ott vagyok, mindig ott voltam. Néha egy kicsit késtem, de dolgozó nő vagyok… előfordul.
Talán egyeseknek szükségük van rá, hogy kiönthessék a lelküket, és elsírhassák a bánatukat, de nekem nincs szükségem rá. Miért nem bírod felfogni? Nekem nincs erre szükségem!

Kaptam fel a táskámat, és indultam meg rohamléptekkel az ajtó felé. Abban a pillanatban, ahogy felrántottam a kilincset, és ki akadtam volna lépni a folyosóra, Mrs Loundre-val találtam magam szembe. Szűkszavúan köszöntöttem.
- Üdvözlöm, Erin. Látom, már jobban van.
Mért végig, látszólag nem véve tudomást arról, hogy a jelek szerint épp távozni készültem. Nem hagyott lehetőséget arra, hogy kilépjek a kórteremből, mert felém lépve arra ösztönzött, hogy hátráljak el az ajtótl.
Belépve pillantása Eugéne-re siklott.
- Eugéne.
Vontam meg enyhén ősz szemöldökét. Ha eddig még nem sejtette volna, hogy valami közöttünk, ami túlmutat a szakmai kapcsolaton, akkor most már egyértelművé vált számára. Eugéne-en még látszott az indulat, ahogy rajtam is… illetve az is árulkodó volt, hogy még mindig itt volt velem a kórházban.
Mérgesen fontam össze magam előtt mindkét karomat, majd felültem az ágy szélére, háttal Eugéne-nek.
A pszichológus Eugéne után szólt, aki láthatólag kettesben akart hagyni minket.
- Maradnál?
Kérdésnek hangzott, de burkolt felszólítás volt.
A pszichológusra pillantottam, majd róla Eugéne-re.
- Nincs erre semmi szükség.
Mondtam kurtán.
- Szerintem van.
Eresztett meg felém egy mosolyt a nő, ami megint úgy tűnt, mintha az arcára fagyott volna.
Könnyednek ható mozdulattal intett mellém, hogy Eugéne foglaljon csak helyet, majd ő maga leült a fotelbe.
- Megtudhatnám, hogy mi folyik kettejük között?
Szegezte nekem a kérdést, mire megfeszült az állkapcsom, és összeszorítottam az ajkaimat. Nem szóltam egy szót sem, de szívem szerint a nő képébe üvöltöttem volna, hogy reménytelenül szeretem ezt a kiállhatatlan alakot, viszont féltem attól, hogy tönkre teszem Eugéne nevét a szakmában, ezért még ha nehéz is volt, de visszafogtam magam.
- Erin.
Sóhajtott.
- Aggódunk magáért. Ha nem kezd el beszélgetni velem, nem fogok tudni segíteni Önnek. Meg is halhatott volna tegnap, ha úgy lett volna rosszul, hogy nincs segítség a közelében. Felfogta ezt?
- Igen, fel.
Feleltem halkan szűrve a válaszomat a fogaim között.
- Szeretnék hazamenni.
Mrs Loundre pillantásra Eugéne-re vándorolt ismételten.
- Te voltál itt vele. Ha beleegyezek abba, hogy elhagyja a kórházat, véleményed szerint milyen következményekkel fog járni?
Összevontam a szemöldökömet. Eugéne-re pillantottam. Nem értettem, hogy ezt most miért kell… ráadásul miért előttem? Miért nem tudja négyszemközt kikérni a véleményét?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 43
◯ HSZ : 234
◯ IC REAG : 221
◯ Lakhely : Anchorage belvárosa
Re: #1 Betegszoba // Vas. Okt. 25, 2015 8:08 pm

Dühösen engedve el a szónokló nőt vágott szavába!
- Az Istenért Erin! Nem akarok a pszichiátered lenni. Hát mért nem vagy képes felfogni?! Nem hogy nem akarok, nem is tudok az lenni. És szakadj már le erről az analizálásról. Én is ember vagyok. Lefeküdtem veled, nem is egyszer. Nem azt analizálom, hogy mi van a kis lelkedben, hanem azt, hogy mi van a bugyidban. Az Istenit! – fordult el dühösen, nem értve mért ennyire nehéz ez.
- Segítségre van szükséged. És ha dacoskodsz, csak hosszabb és fájdalmasabb lesz. Nem csak arra köteleztek, hogy járj oda. Hanem arra is, hogy gyógyulj! De most már nem a jogsid forog kockán. Ha azt látják, hogy veszélyezteted magad, és nem működsz együtt, ide fogják rángatni az anyádat! Felfogtad? Az anyádat! – ez a szó volt a fenyegetés, nem más. Bizonyosan folytatták volna a veszekedést, ha nem toppan be az idősödő, kényszervigyorral bíró nő, ki gyorsan mérve fel a helyzetet vonta le a megfelelő konzekvenciát. Habár szíve szerint távozott volna nem csak a tehetetlenség szülte düh miatt, jól tudta, hogy a kolléga nem hülye. Szavaira biccentve lépett vissza az ablakhoz, majd zsebre dugva kezét dőlt neki a párkánynak. A nő egyenes volt, és a kérdés érthető. Mikor Erin kimondatlan szavai dühös villámként csaptak ki tekintetéből, Eugéne válaszolt. Mindenféle ferdítés nélkül közölt aez egyszerű valóságot.
- Beleszerettem a betegembe. – tartotta az idősebb kolléga tekintetét, kit nem ért meglepetésként a közlés. – Amikor erre rájöttem, megbeszélve vele, azonnal elálltam a gyógykezelésétől, és már más minőségben találkoztunk. – a nő helyeslően bólintott. Nem volt tűzrevaló az, aki beleszeretett a kliensbe. A pszichiáter is ember, azonban ha tovább kezelte volna, az valóban hiba lett volna. A nő nem ítélkezett, helyette feltette a következő kérdést, mire a férfi habozás nélkül felelt.
- Véleményem szerint ameddig nem képes az együttműködésre, addig habár nem akarattal, de mérsékelten veszélyt jelent magára, ami ha eltekintenénk a fizikai állapotától, nem lenne égbekiáltó, azonban jelen esetben végzetes is lehet. – tolta be a tőrt markolatig a nő lapockái közé. Mrs. Laudre mérlegelve a szavakat bólintott, majd újra kollégájára pillantott.
- Örülök, hogy az ítélőképessége a helyzet ellenére a helyén van. Kérem, hagyjon magunkra. – Eugéne csak megértően bólintott, majd kilépve az ajtón fújta ki a mélyen bennszakadt levegőt. Jól tudta, hogy most húzta le a nővel lehetséges utolsó esélyét a csatornába.

- Nos, Erin! Őszinte leszek. Dr. Fortier egy jó szakember, és sajnos igazat kell, hogy adjak neki. Ennek ellenére nem hiszem, hogy a kórházi környezet bármit is segítene az állapotán. Önnek jelenleg biztonságra van szüksége. Olyan emberek közt, olyan ember mellett, aki figyel magára, és akinek képes elfogadni a szavát. Nem kívánom önt korlátozni, és meg kell értenie, hogy ugyanaz a végcélunk. Megszabadulni egymástól. Így azt tudom felajánlani, hogy amennyiben egy rokona, vagy akár a kedvese… - szándékosan nem mondta ki a doktor nevét. - …aláírja a papírokat, hogy felelősséget vállal önért, és továbbra is heti kétszer ellátogat hozzám, azonban ezentúl együttműködve, azonnal aláírom a távozási papírjait. – fürkészte a nőt válaszra várva.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt

Re: #1 Betegszoba // Vas. Okt. 25, 2015 8:43 pm

Tekintetem átugrott Mrs Loundre-ról Eugéne-re, majd teljes döbbenettel és zavartsággal ingattam lassan, nemlegesen a fejem. Próbáltam elcsípni a tekintetét, de nem nézett rám. Arcomat a kezeimbe temetve dőltem előre, majd ujjaim a tarkómra csúsztak, és finoman belemélyedtek a bőrömbe. Miért csinálja ezt magával? Miért teszi ezt?
Nem akartam hallani az orvosi szakvéleményét, nem tartottam fairnek, hogy Mrs Loundre kikéri a véleményét, holott Eugéne már nagyon régóta nem az orvosom… az meg már csak részletkérdés, hogy én soha nem is tartottam annak.
A szavaira nem emeltem rá a tekintetemet, csak a cipőjének az orrát bámultam, miközben éreztem, hogy sós könny gyűlik a szemeimbe. Fájtak a szavai, mellbevágó érzés volt, amit egyáltalán nem akartam hallani, mégis rá lettem kényszerítve, hogy halljam.
Az ajtó csukódására összerezzentem, majd lassan felpillantottam a pszichológusra.
- Rendben. Együttműködök.
Bólintottam kurtán. Mrs Loundre felkelt a fotelből, majd tenyerét finoman a vállamra helyezte.
- Ne haragudjon rá azért, mert törődik Önnel. Akivel törődünk, az fontos nekünk, és féltjük. Ha emiatt érzett gátat, és nem akart velem beszélgetni... nem kell aggódnia Erin. Ami itt elhangzott, az hármunk között marad. Bízzon bennem, hogy segíthessek Önnek. Várom a következő kezelésen. Igyon és egyen eleget. A gyógyszert pedig pontosan szedje.
Aláírta a zárójelentésemet, majd letéve az ágy melletti kis asztalra indult el az ajtó felé.
Ahogy magamra maradtam, megsemmisülten dőltem le az ágyra… lábaimat felhúzva magam mellé törtem ki zokogásban, minek hangjait a kórházi pecséttel ellátott párnába fojtottam.

Mrs Loundre megértő mosollyal az arcán lépett Eugéne-hez.
- Visszamehetsz.
Érintette meg röviden a férfi vállát, majd hagyta magukra őket. Innentől a dolgok alakulása már kettejükön múlott.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 43
◯ HSZ : 234
◯ IC REAG : 221
◯ Lakhely : Anchorage belvárosa
Re: #1 Betegszoba // Vas. Okt. 25, 2015 9:39 pm

Mélyen szívva be a kinti hideg levegőt, erőltetett nyugalmat magára, majd nehézkesen fordulva újra a kórház felé, lépett be ismét az épületbe. Mielőtt újra benyitott volna az ajtón, átgondolta az eshetőségeket, és a lehetséges reakciók sorát. Végül megadva magát az elkerülhetetlennek nyomta le a kilincset, majd belépve csukta be maga mögött az ajtót. Léptei az ágyon összehúzódó, aprócska nő felé vitték, majd megállva mellette nézte egy végtelennek tűnő percig, mielőtt gyengéden simogatva meg a hátát nyúlt volna a keskeny válla alá, és óvatosan emelte volna fel ülő helyzetbe, hogy aztán mellé ülve magához vonhassa.
- Hagyd, hogy segítsek. – kérte. -  Nem mint a pszichológusod, még csak nem is mint szakember…- futottak ujjai a nő tincsei közé. -…csak valaki, aki aggódik érted. És aki még mindig tartozik egy interjúval. – feszült ajka a szőke tincsek közé, majd halántékára, hogy lejjebb hajolva elérje a szem nyirkos hajlatát.
- Hívjam a bátyádat? – zárta ki a körből az anyját, mi egyértelműen rossz ötlet lett volna.  Vagy bárki mást, aki felvállalja, és akit te is szeretnél? – zárta ki magát a körből, egyértelműen tudva, hogy állásfoglalása után ő lesz az utolsó, aki szóba jöhet.                                                                                    
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt

Re: #1 Betegszoba // Vas. Okt. 25, 2015 10:02 pm

Minden keserűségemet belesírtam a párnámba. A stressz és az ijedtség lassan töredezve omlott le rólam. Bár igyekeztem nem kimutatni – még magamnak sem – de megviselt, hogy csak ennyin múlhat az életem. Egy… vagy néhány kihagyott gyógyszer. Most már mindig így lesz, s most már végre tudomást kéne vennem róla, hogy ez nem egy átmeneti, hanem végleges állapot.
Kimondhatatlanul szíven ütöttek Eugéne szavai, de ahogy egyre több percet töltöttem egyedül a kórteremben, be kellett látnom, hogy a pszichológusnak igaza van. Eugéne aggódik értem, és csak jót akar nekem, még ha nekem nem is tetszik az, hogy rezzenéstelenül az arcomba vágta a véleményét.
Azért tette, amiért én megfeszített állkapoccsal, de megtagadtam a választ a nőtől. Féltésből.
Csak annyi a különbség közöttünk, hogy míg ő kíméletlenül próbálván észhez téríteni szavaival… addig én hallgatásba vonulok, és magamba fojtom mindazt, amiről úgy gondolom, hogy esetleg árthatnék.
A sírás eléggé kimerített, s talán el is aludtam volna, ha nem hallom meg az ajtó nyílódását. Kiszáradt ajkaim közül halk sóhaj szakadt fel, majd hagytam, hogy az erős férfikezek felhúzzanak. Úgy dőltem neki, mint egy élettelen rongybaba, és rezzenéstelen tekintettel bámultam magam elé.
Nem szólaltam meg jó néhány percig, csak nagyon lassan… nehézkesen mozdulva emeltem fel a kezem, és húztam az ölembe a táblára csatolt zárójelentést.
- Miért?
Csuklott el a hangom egy pillanatra. Végignyaltam kiszáradt ajkaimon, de a nyelvem száraz volt, akárcsak ajkaim.
- Miért mondtad neki azt, hogy…
Fehéredtek el ujjaim, ahogy összezavarodva megszorítottam a táblát.
- ...azt, hogy belém szerettél?
Emeltem fel lassan a fejem, hogy a szemeibe nézhessek. Szembogaram feldúltan vibrált.
- Ha így van… azt akarom, hogy te írd alá… Csak te.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 43
◯ HSZ : 234
◯ IC REAG : 221
◯ Lakhely : Anchorage belvárosa
Re: #1 Betegszoba // Hétf. Okt. 26, 2015 6:05 pm

- Azt mondtam,  amit abban a helyzetben mondanom kellett. – tűnhettek végtelenül ridegnek szavai, de a nő hátát simító érintése az ellenkezőjét sugallta. Hosszú pillanatokig bámulta az ölébe fektetett papírt, majd nehézkesen mozdulva ragadta meg a rátűzött tollat.
- Járni fogsz Mrs. Loudrehoz. Nincs ellenállás, és nincs hiszti. Rendszeresen eszel! Iszol eleget, és nem mászkálsz szektagyűlésekre. Sőt, ezzel a szektavőlegényeddel sehová nem jársz! Adod az injekciódat, és szólsz ha nem érzed jól magad.  – sorolta a feltételeket. – …és abban a pillanatban, ahogy bármelyikkel nem vagyok megelégedve, magam hívom fel az anyádat, és garantáltan New Yorkig toloncoltatlak vele. – nyúlt a nő álla alá, hogy a szemébe nézve lássa a másik, hogy szemernyi humor sem bujkál a szavai mögött. Hogy Erin egy kölyöknek érezhette magát a szavak nyomán? Bizonyára. Ez is volt a cél. Aki lázadó kamaszként viselkedik, azzal lázadó kamaszként bánik a környezet.
- Helyes! – morogta, majd lendületes betűkkel kanyarította alá a nevét, és tolta az egészet az éjjeliszekrényre.
- Tűnjünk el innen. Lassan én is depressziós leszek ettől a helytől. Gyere… - húzta magával a nőt, ahogy felállt. – Hazaviszlek!

Épp nyitotta volna a nőnek a kocsiajtót, mikor az ismerős hanghoz a hátán simító érintés is társult.
- Selia. – fordult felé, majd a nő mozdulatára maga is csókot ejtett az ízlésesen sminkelt arcra. Derékig érő hullámos tincseit természetes könnyedséggel seperte el válláról, majd eltávolodva a férfitól pillantott Erinre.
- Szia. – jött a következő puszi kör, ami sokkal gyorsabb és sokkal érintésmentesebb volt. – Csak nem beteg vagy? – húzta el sajnálkozva a száját, ahogy a sápadt nőre pillantott.
- Mit csinálsz erre Sil? – vont össze szemöldökét a férfi, jól tudva, hogy a nő a város másik szélén lakik.
- Felixékkel ebédelek. Be akar mutatni valami helyes dokinak. – mosolyodott el, magyarázatot is adva az amúgy sem elhanyagolható, de jelen pillanatban valóban tökéletese kinézetének.
- Felix mióta játszik kerítőt? Nincs elég melója? – mosolyodott el Eugéne.
- Végül is neked is ő mutatott be…ebből adódóan azt hiszem, a legjobbat már ellőtte. – villantak a hófehér apró gyöngyfogak a tökéletes mosolyban. Eugéne keserédes mosolya csak egy pillanat töredékére futott át ajkain, majd intett a kórház felé.
- Na hess, mert lekésed a tökéletes lovagot. – a nő tekintete Erinre futott, majd megvonva vállát, minden harag nélkül vonta le a saját konzekvenciáját.
- Azt hiszem, az már lekéstem…legalábbis…
- Selia! – elég volt a névre nyomot hangsúly, hogy a nő ne fejezze meg a mondatot.
- Rohantam. Holnap? – pillantott elnézést kérő mosollyal még a férfira.
- Basszus…mit beszéltünk meg?
- Eugéne, ne csináld! Már beharangoztam.
- Óh… - sóhajtott a férfi. – Tíz óra, igaz? – a nő csak bólintott, majd még odaszökkenve cuppant a puszi a férfi arcán, azonban ezúttal Erint kihagyta a szórásból.
- Kékbe gyere. Az a kedvencem. – kacsintott pajkosan, majd csak Erin felé intve kopogott el a bordó körömcipőben.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt

Re: #1 Betegszoba // Hétf. Okt. 26, 2015 7:11 pm

Sokatmondóan húztam el a számat.
Az érintésnek és mozdulatnak engedelmeskedve pillantottam fel Eugéne szemeibe.
- Larry a kollégám. Ha a főnök közös feladatot ad ki, az ellen még Te sem tehetsz semmit.
Szögeztem le, hogy tisztában legyen vele: ez nem rajtam, és nem is rajta múlik. Ha rajtam múlt volna, ez az egész meg se történik, mert ott maradtam volna a szerkesztőségben… folytatva a csokor érkezésekor félbehagyott feladatomat. Egyetlen motiváció volt arra, hogy Larry-val tartsak, az pedig a főnök utasítása varázsszó.
- Szólni fogok, ha valami gond van.
Mondtam kelletlenül. Nincs más választásom igazság szerint. Nem akarok visszamenni New Yorkba, pláne nem anyámmal! Jackie-nek pedig így is van elég dolga, és gondja. Indul a szezon, rengeteg edzést tart, tárgyal a szponzorokkal… próbál bepótolni 9 elveszett évet a lányával.
A tábla után pillantok, ami aláírva csusszan az asztalra, majd halkan felsóhajtok.
Összeszedem magam, a papírokat pedig kifelé menet leadom az illetékesnek.

A táskámban kutatok a mobilom után, hogy megnézzem kerestek-e már a szerkesztőségből, de sehol nem találom. Épp kérném Eugéne-t, hogy csörgessen rám, amikor Selia terem mellettünk a semmiből.
Fáradt tekintettel mérem végig, ujjaimmal a kocsi oldalának támaszkodok.
- Szia.
Viszonoztam az érintőleges puszikat. Hogy én mennyire „szeretem” ezt a nőt! Mély lélegzetet veszek a kérdésre, ami inkább tűnt nekem egy amolyan burkolt „szarul nézel ki” kijelentésnek – amivel amúgy tisztában vagyok én is, de nem hiányzik, hogy pont Ő dörgölje az orrom alá. Szóval kedélyes mosolyt varázsolok az arcomra, és úgy felelek.
- Nem, minden rendben… de köszönöm kérdésed!
Elfordultam, és amíg társalogtak, próbáltam kivonni magam az egészből, amire tökéletes ürügyet szolgáltatott a telefonom keresése. A női táskák feneketlensége időnként komolyan idegesítő tud lenni.
- Szép napot!
Fordultam félig Selia felé, aztán Eugéne-re pillantottam, amint kettesben maradtunk.
- Figyelj, meg tudnál csörgetni? Nem találom a mobilomat, pedig nálam kéne lennie.
Tapogattam végig a zsebeimet is, noha oda ritkán szoktam tenni. Mindig a táskámban tartom, ha megyek valahova.
- ERIN!
A kiáltás az épület felől érkezett. Larry rohant át a parkolón a főbejárat irányából. Kétoldalt lobogott szétnyitott kabátja.
- Üdv.
Pillantott futólag Eugéne-re, aztán alaposan végigmért.
- Majdnem elkerültük egymást! Jól vagy? Mondták odabent, hogy épp az imént engedtek el…
- Igen. Most már minden rendben, Larry. Köszönöm, hogy behoztál.
Mosolyogtam rá őszinte hálával. Mrs. Loudrenak igaza volt. Ha nincs velem ott valaki, amikor rosszul vagyok, akkor már nem élnék.
- Ugyan. Bármikor! Mármint nem úgy értem, hogy még szeretném, ha ilyenre sor kerülne, csak tudod… szívesen segítek bármiben. Számíthatsz rám! Apropó! A fél szerkesztőség agyára ment a folyton csörgő telefonod. Gondoltam utánad hozom, biztos fontos hívást vártál.
Húzta elő a zsebéből a mobilomat, majd mosolyogva átnyújtotta. Már csak egy akksi jel világított rajta, és a kijelzőn valóban… 18 nem fogadott hívás jelzése, és 2 kis boríték villogott.
- Hűha… köszi…
- Kimentettelek. Ma beszéltem Teddel... azt mondtam neki, hogy hatalmas hatást gyakorolt rád ami történt, és a rosszulléted is emiatt volt többek között.
- Többek között?
Vontam össze gyanakodva a szemöldökömet, mire vigyorogva bólintott.
- Terhes vagy. Emiatt nem fogsz tudni eljárni a találkozókra. A gyerekünknek meg akarjuk adni az esélyt, hogyha úgy érzi majd, idővel ő is csatlakozzon a hívők közé. Megértették... és kaptál haladékot a csatlakozásra. Én viszont bent vagyok! Meglesz a cikk édesem!
Tört ki belőle már-már gyermeki örömujjongás, ahogy egy pillanatra magához szorítva átölelt. Hogy véletlenül, vagy direkt hagyta figyelmen kívül Eugéne jelenlétét mindvégig, az rejtély.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 43
◯ HSZ : 234
◯ IC REAG : 221
◯ Lakhely : Anchorage belvárosa
Re: #1 Betegszoba // Hétf. Okt. 26, 2015 7:47 pm

Unottan nézve végig a jelenetet várta meg az ölelés végét, majd fáradtan sóhajtott.
- Remek. Most hogy mindenki megkapta a neki járó helyet a történetben… - hasította fel a fiatal újságíró torkát a pengeéles cinizmus. - …hazavinném a hölgyet.  – nyitotta ki az anyósülés ajtaját.
- Mért gondolja, hogy rossz ember vagyok? – pillantott rá Larry, ahogy Erin mögött becsukódott az ajtó. Eugéne hideg tekintete a férfira futott, majd megindulva a másik oldal felé, válaszolt még.
- Nem gondolom! – szállt be a Volvoba, majd nem foglalkozva a még mindig a kocsi mellett álló értetlen sajtóssal, indította a motort, és tolatott ki. Nem tette szóvá a közjátékot, ahogy azt sem, hogy Larry baromi veszélyes vizekre evezett a cikk miatt.
- Mit akarsz vacsorázni? Valahol veszünk neked valamit, amit szívesen ennél, mert gondolom nem vár otthon meleg étel. – morogta, majd ha a nőnek volt kívánsága, akkor arra kanyarodott, ha meg nem, akkor ő döntött. Húsz perccel később az autó lefékezett a nő lakása előtt. Eugéne a kezébe adva a gondosan becsomagolt vacsorát, ingatta meg a fejét.
- Hihetetlenül dühös vagyok rád. – mondta ki végül, de hangja higgadtan csengett. – És magamra is. – vett mély levegőt, majd fújta ki lassan.
- Fogalmam sincs mit kezdjek veled. Az egyik felem majd megőrül, úgy kíván, a másik meg elverne, mint egy rossz gyereket. A tudatom az ordítja, hogy azzal teszem a legjobbat, ha a lehető legtávolabb maradok tőled, miközben legszívesebben hazavinnélek. – célzott a saját lakására. – Tudom, hogy rossz hatással vagyok rád, hogy megfertőzlek az elcseszett életemmel, de ha nem vagyok veled… - intett a nőre és jelen állapotára. - …az se sokkal jobb. – morogta.
- Mi a francot kezdjek veled? – pillantott a nőre tanácstalanul.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt

Re: #1 Betegszoba // Hétf. Okt. 26, 2015 8:16 pm

Elköszönve Larrytől ültem be az anyósülésre, s miközben bekötöttem magam, feloldottam a telefonom képernyőzárját.
Két hívás az anyámtól volt – milyen meglepő -, míg a maradék tizenhat ismeretlen számról érkezett. Összevontam a szemöldökömet, és nem tudtam nem arra gondolni, hogy talán Sergei volt az, aki ismét megpróbált velem kapcsolatba lépni.
Az SMS-eket már nem nyitottam meg, mert Eugéne beült mellém, és a telefont a táskámba csúsztatva intettem még egyszer búcsút a kocsi mellett ácsorgó kollégának.
- Jégkrémet.
Vágtam rá, majd Eugéne-re pillantottam és megvontam a vállaimat. Ja, hogy meleg étel…
- Mindegy. Bármi jó lesz, ami útba esik.
Mosolyogtam rá. Igazából nincs semmi, amit most kifejezetten kívánnék, szóval lényegében tényleg teljesen mindegy, hogy mit fogok enni. Csak arra kell odafigyelni, hogy ne tartalmazzon olyan alapanyagot, ami elősegíti vagy fokozza a vér sűrűségét.
- Köszi.
Vettem át a papírzacskóba csomagolt ételt, ami még mindig annyira meleg volt, hogy a csomagoláson keresztül is érezhető volt a hője.
Elhúztam a számat.
- Ne legyél dühös.
Szólaltam meg halkan. Nem akarom, hogy miattam mérgelődjön. Majdnem hozzátettem, hogy nem ér annyit ez az egész, de még idejében tettem féket a nyelvemre. Lelki szemeim előtt felderengett a jelenet, ahogy ezt hallva már tárcsázza is anyám telefonját.
Akaratlanul is elmosolyodtam a szavaira.
- Akkor legyél velem.
Futtattam ujjaimat az arcára, végigsimítva egy… a szeme alatt húzódó kis ráncon. A kék szemeket fürkészve haraptam be ajkamat, majd finoman elhúzódva indultam el a bejárat irányába.
Ujjaim végigzongorázták a kapunyitó panelt, majd az ajtó halk elektromos zizegéssel engedett bebocsátást az épületbe.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6148
◯ IC REAG : 8034
Re: #1 Betegszoba // Kedd. Okt. 27, 2015 10:19 am

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 661
◯ IC REAG : 623
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: #1 Betegszoba // Pént. Ápr. 29, 2016 10:26 pm

Egon, Jay & Becca



[Első ébredés]

*Zavaros volt minden. Reméltem, hogy ezúttal csak álmodom, bár valahogy a korábbi valóság is beleszövődött. Felrémlett bennem Jay arca ahogy próbál Alignak lelkére beszélni, persze feleslegesen és láttam ahogy megsebzem. Én, hiszen az én kezem volt de Alignak irányított. Féltem miközben azért küzdöttem, hogy sikerüljön kitörnöm abból a sarokból ahova száműzött, hogy azt tegyem amit én akarok és nem mást. Olyan volt mint egy lidércnyomás, amikor tudod, hogy álmodsz de nem tudsz felébredni, olyan érzésed van, hogy mégis megtetted, kinyitottad a szemeidet, a tudatod azt közvetíti amit látni akarsz. A sötét szobát magad körül, a bútorok halvány, árnyakba vesző kontúrjait, felemelt kezedet mellyel csak azt akarod bizonyítani, hogy ébren vagy, de közben _tudod_ azt is, hogy meg sem mozdultál, hogy ez is csak egy álom, a becsapósabb fajta és mindjárt tovább folytatódik az a rémes történet amiből menekülni próbálsz. Fura mód még fájdalmat is érzel, ott ahol megsebeztek, érzed a rettegést, próbálsz logikusan gondolkodni de az álom mindig előtted jár egy lépéssel. A fájdalom ami éberré csókolt most valódi, érzem a kezemben, az ujjaimban, végigfut a csuklómon keresztül az alkaromon át egészen a vállamig. Idegesen felnevetek, mert emlékszem minden pillanatra. Fantomfájdalom. Nem lehet más hiszen nincsenek ujjaim, igaz? Alignak általam sebezte meg Jay-t de az egész visszafelé sült el és azt a megveszekedett barmot, az őrült, eszement valaha volt farkast mindez nem érdekelte. Csak eszköz voltam. Most pedig egy megcsonkított testet tudhatok a magaménak. Szúr a szemem, nemsokára a visszatartott könnyek kibuggyannak és a fájdalom elmúlik, legalábbis a szemeimből, érzem ahogy a forró könnyek lecsorognak az arcomon és már nem szúr. Éles fény szaggatja szét az ellenállásomat és kénytelen vagyok felnézni, pedig nem akarok. Csak jó lenne még egy kicsit kizárni a külvilágot, mintha attól könnyebb lenne, mintha visszanőnének az ujjaim. Valami hideg matat a mellkasomon….talán ujjak. A fenébe is, nem az enyémek. A fölém hajoló arc vonásait eltorzítják a könnyeim, izgatott hangokat hallok, lábdobogást, az éles fény továbbra is bombázza a retinámat és ez újra fájdalmat generál. Hirtelen csend lesz körülöttem, még egy szusszanást sem hallok és fogalmam sincs hol vagyok és ki volt az aki az előbb fölém hajolt majd elment. Megmagyarázhatatlan, hogy az ember miért akarja mindig önmagát szekálni, kínozni azzal, hogy lássa is azt amit már tud vagy érez, de én is ezt teszem. Felemelem a kezem és ez már nem a lidérces álom, ez már a valóság. Vastag, hófehér pólya takar mindent egészen a könyökömig, ebből sokat nem tudok meg de legalább megkíméltek a borzalmas látványtól. A tudat azonban állandóan ott cikázik az elmémben, lassan mérgez, tőrt forgat meg bennem, újabb könnyeket csal elő. Ha lúd, legyen kövér. Nem elég, hogy az emlékek kínoznak, ráteszek még egy lapáttal én is, nézem a bepólyált kezem és próbálom megmozgatni, úgy is tudom, hogy csak fantomfájdalom, de legalább fáj és ha fáj akkor élek. Basszus! Nem szoktam még magamban sem így szitkozódni de most megteszem, többször egymás után. Iszonyúan fáj, mintha most szaggatnák le az ujjaimat, ennél még az a vágás is jobb volt. Egyszerű, sima vágás, az elején még nem is éreztem. Tulajdonképpen egyáltalán nem éreztem. Alignaknak fájt, neki fájt az én testem. A mocskos állat. Oldalra pillantok, valaki belépett, most már tisztán látom az arcát is. Férfi, szakálla van és szemüvege. Az jut róla eszembe rögtön, hogy mennyire kedves és óvatos, de szédülni kezdek, talán attól az anyagtól amit a másik homályos alak nyomott a tasakba. Jééé, csak most vettem észre, hogy van valami mellettem és felettem. Infúzió, ki tudja mióta fekszem itt. Fura, hogy nincs kedvem ordítani, pedig talán azt kellene, elvégre soha nem lapozok könyvet, nem fogok tudni kocsit vezetni, még a nadrágomat sem fogom tudni begombolni, gumisat kell majd vennem. Őrző sem lehetek, gondolom nem alkalmaznak félkezű őrzőket, hiszen még egy vérfóbiás is kevés nekik. Keldron megmondta. Végkép eltanácsolnak, kitörlik az emlékeimet és mehetek vissza New Yorkba. Oda lesz a nagyi háza, az álmaim, a boldogságom és….*-Egon*Elhaló hangom talán csak én hallom, vagy csak gondoltam Egon nevét és nem is mondtam ki, a cucc amit kaptam elég ütős, mielőtt végképp kiüt még érzem ahogy az arcomra vigyor nyúlik.*

[Második ébredés]

*Megint világos van, vagy még mindig. Most viszont könnyedén nyitom a szemeimet, semmi rémálom csak egy sima feketeség amire emlékszem. Vagyis biztosan álmodtam de nem volt olyan fontos, nem volt rémisztő. Szemben velem a falon egy festmény függ, sárga virágokkal, oldalt az ablakon jön be az a rengeteg fény ami szinte elvakít, de most a szúró fájdalom gyorsan elmúlik. A másik oldalamon egy üres ágy, pasztell színek, kellemes langymeleg, fertőtlenítő szaga keveredik a virágéval. Csak épp a virágot nem látom, biztosan nem a festmény illatozik. Már nem lóg felettem infúziós tasak, feljebb tornázom magam de elég esetlenül megy. Ja, mert nincsen csak egy kezem, a másik még mindig pólyás, vastag, bumszli, idétlen. Szomjas vagyok és éhes, és pisilnem kell. Fel kell kelnem az ágyból, tudom, hogy muszáj de olyan fáradtnak érzem magam, talán ezért nincs kedvem ordítani, kiadni magamból minden keserűségemet amit elvesztett ujjaim miatt kellene éreznem. Csak bámulom a kötést, a másik kezemen a kanült ami most le van ragasztva és nem lóg belőle cső. Beletúrok a hajamba és konstatálom, hogy hajat is kell mosnom, tusolnék, hazamennék. Igen, haza kell mennem, nem maradhatok itt a kórházban. Ja, kórházban vagyok, persze, csak most esett le. Hol is hagytuk abba Jay-el? Azt hiszen elszaladt én meg utána, aztán a lépcső utolsó fokán túl már csak a sötétség. Kijutottunk az utcára vagy nem? Ki hozott ide? Mi történt? Mióta vagyok itt? Ezernyi kérdés és pont most nincs itt senki. Nem baj, várok, addig felkelek, vagy megpróbálok felkelni. Lassan, nem kell elsietni semmit sem, elvégre ráérek, se munkám, se kezem.*





A hozzászólást Rebecca Morgan összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Máj. 23, 2016 5:37 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 71
◯ HSZ : 418
◯ IC REAG : 353
◯ Lakhely : Fairbanks



Re: #1 Betegszoba // Szomb. Ápr. 30, 2016 12:23 pm


// Két tűz között - Becca, Egon & Jay //



Ébredések hosszú álma kelti fel a lelkemet, ahogy egy kortárs költő megírta. Az egyetem fura urainak nem kellett kétszer kérniük, hogy hagyjam el a bázist. Mostanában nem fogok malmozni, de az ujjaim helyét ellátták, egy helyes kis nagy bokszkesztyűnyi kötés éktelenkedik ott, hirdetve, hogy a konyha veszedelmes üzem. Azt már tudom, hogy Rebecca nagyjából hasonlókra számíthat, csak lassabban. Axel felvilágosított, mikor szemeim kipattanása után az első szavammal a fiatal őrző lányka után ordítottam, pedig még abban sem lehettem 100%-ig biztos, hol is vagyok. Megkedveltem és valamit elindítottam, aminek a beteljesülését vártam a látogatásakor. De egy fincsi megrakni való szekér helyett Alignak jött... A képlet persze nem ilyen egyszerű, mert az elején még Ms. Bookhouse szólt a testéből, utána jött a horrorfilmbe illő jelenet. Egészen rövid rémület volt, most, hogy utólag átgondolom, így kocsikázás közben.
Miután már megköszöntem az én egyetlen ruhatáros drágaságomnak a hathatós segítséget, az első utam ide vezetett. A Memorial Hospital falai őrzik azt a leányzót, akinek elmentek otthonról egy rövid időre és illegális lakáshasználóként a farkasok legősibbje szállt meg a testében. Egyszerűen muszáj látnom, hogy mennyi maradt belőle azok után, amiket Alignak tett. Párhuzamos sérülés, mintha egy vonalon mozogtunk volna az időben. Egy hullámhosszon. Ez jól is hangozhatna más körülmények között. Talán fog is. Én nem bántottam, a végén is csak felemeltem torkostul, borzostul, akkor lett ilyen csinos vágás a jobb karomon. A hosszúujjú izompulóver csodákra képes, ápol s eltakar, nem mutatja meg a hősies védekező harcban szerzett sebeket.
A liftnél némi torlódás keletkezik és azt kezdem érezni, hogy nagyon nem örülök a sürgő-forgó, nyüzsgő és derékfájdalmait ecsetelő két néninek. Megnyomom az emelet számát, amit a recepciós mondott és próbálok türelmesen várakozni a háttérben.
- Mary Mama, a körömvirág teát próbálta már? Amikor engem a csípőmmel műtöttek...
Ez már a hatodik operáció, amit emleget, csak az egyik és akkor még a másikról nem is beszéltem. A cérna elszakad, a varrás felfeslik és a szám megnyílik, ahogy kezemet az idős hölgy vállára téve szakítom félbe a siralmak sorolását:
- Mondja, barlangi sárkánynak nem áldozták fel szűzlányként? Úgy tűnik, már csak ez hiányzik a kórtörténetéből, ami egyébiránt nem igazán érdekel...
Mary Mama (istenem, hogy képes ilyen nevet viselni egyáltalán?) megmarkolja az esernyőjét és elkezdi bökdösni az oldalamat.
- Pimasz fráter, nem szégyelli magát? Hát semmi emberség nincs magában? Abban a nagy mellkasában nem dobog szív?
A ráncette arcú nénike nagyon harcias. Légypiszok a csúcsragadozó hátán, de idegesítő, úgyhogy megfogom az eső elleni eszközt, kicsavarom a kezéből és a kezét szája elé téve rémüldöző másik hölgynek adom. Jól megropogtatom, ezt a büdös életben nem nyitják ki többet, az olyan biztos, minthogy a szerda után a torkos csütörtök jön...
Mary Mama végigmér. Nagyon bátor. Most sem ijedt meg. Sőt azt érzem benne, hogy öregségére még mindig meg tudja állapítani, ki a talpig férfi. Na, hát a vágyai után kutasson másfelé, nálam ugyan nem fog!
- Vigyázzon, még kivezettetik magukat illegális kardozásért!
A feltupírozott hajú hölgy karjánál fogva húzza ki Mary Mamát, pedig még nincsenek az ötödiken, ahová a gomb szerint igyekeztek. Gonosz mosollyal nézek utánuk és mikor csilingel a lift, jelezve, hogy hamarosan Rebecca arcát láthatom, ha nem is mosolyogva, de ragyogva azzal a belülről fakadó forrással, ami oly fényes, azon gondolkozom, miért is hajtott ki a két nyugdíjas a béketűrésből? Ennyire nem szoktam beléjük szállni. Hamar lelek magyarázatot: a Vörös Hold megbolygatja az emberek, farkasok, őrzők és egyebek agyát. A halál szélén roptuk a táncot és úgy hallottam, páran már nem keltek fel a kifulladás után, néhányan pedig maradandó sérülésekkel vészeltük át. Többek közt olyan is, akire azt mondom, hogy kár lett volna érte, ha Alignak átrántja az ő világába.
- Kopp-kopp! Ms. Bookhouse-t keresem, leánykori nevén Rebecca Morgant - kopogtatok az ajtón, rámosolyogva az ágyban magát kereső őrzőcskére.
Megnyugtat a látványa, még kis kócosként is örömteli őt megpillantani. A kezére téved a tekintetem és lepereg előttem a rövidfilm, a mészárszékről szóló közvetítés, ami romba döntötte a lakásomat és Becca-t majdnem megfosztotta az ötujjas kesztyű viselésének értelmétől. Az ágyához lépek és megfogom a másik kezét, támogatást nyújtó szorítással jelzek neki, majd homlokon csókolom.
- Nem kihallgatás, de el tudod mondani, merre jártál 1 héttel ezelőtt késő este felé, amikor a Hold úgy nézett ki, mintha elaludt volna a pampák tűző Napja alatt?

Első körben tudni szeretném, mire emlékszik, meddig enyelgett velem ő és hol kezdődött a szellemfarkas ámokfutása. Csak rossz hírre számítok, de kérdés, hogy mennyire lesz hanyattesésre késztető a válasza. Vad volt az az álom, amit együtt éltünk át, szilaj, akár egy párzási harcot folytató bölény, de felcsillant a fény és megint itt vagyunk. Túl a legvadabb éber álmodáson.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: #1 Betegszoba // Szomb. Ápr. 30, 2016 10:58 pm

A gyomra hatalmasat korgott. Nem nyitotta ki a szemét, de úgy érezte, mintha ébren lenne. Ezt a felbukkanó szagokból tudta talán leginkább megállapítani, és abból, hogy üres a hasa. A fájdalom hol tompán, hol élesebben mart hasfalába. Nehezen akaródzott kinyílni a szeme, mintha az makacsul visszafelé akarta volna tuszkolni az alvásba, és Egon talán hajlamos is lett volna rá, ha nem érezte volna a kínzó éhséget, plusz étel íncsiklandó szagát a levegőben terjengeni. Marhapörkölt. Vagy valamiféle vadé. Lehet, hogy egy szarvast ejtettek el, azok, akiknél jelenleg van. A gondolatra riadtan nyitotta ki a szemét, egy szempillantás alatt visszatódultak emlékei és azoknak hatására Egon teste görcsbe rándult, majd szédülni kezdett, mintha egy nyomult tornádó felkapta volna és végigrepítette volna a fél államon keresztül. Alaszkában persze nincsenek pusztító forgószelek. Attól félt, hogy még mindig Eeyeekalduk lakásában volt, de ahogy szemei égő, hasító fájdalom közepette lüktetve elkezdték felfogni a körülötte lévő dolgokat Egon megnyugodott. A lakban van. Ott, ahol tavaly ápolták a feltámadottakat. Kíváncsivá vált, hogy idén is volt-e feltámadás, vagy halál, de túl fáradtnak (egy heti alvás után) érezte magát ahhoz, hogy ezen agyaljon és inkább a szagokra koncentrált, persze kár volt, mert így még éhesebb lett és gyomra figyelmeztetően felmordult. – Jó… tudom, tudom – motyogta hasának, miközben elnézett oldalra. Infúzió, bekötött jobb kéz… - Ja igen, leszakadt – konstatálta hűvös nyugalommal, közben arra gondolt, hogy biztos kap fájdalomcsillapítót, mert csak apró lüktetést érez jobbja csonkjában. Rohadtul utálta, ha nincs keze és most megint vagy négy hónapig hikomat lesz. Hát baromi jó, gondolta csüggedten, majd épp kezével megtapogatta alfelét. Katétere is van, remek. Azután az is tudatosult benne, hogy a szájában van valami. Lélegeztető? Nem. A fejét elforgatva próbálta megállapítani, aztán rájött, hogy le van dugva egy retkes szonda a torkában és valószínűleg bébipapival táplálják… vagyis tápszerrel. Mennyi ideig volt kiütve? Fájdalmat nem érzett szinte sehol, csak a hasában… talán mégsem kap fájdalomcsillapítót. Infúzió nem volt bekötve neki, de a karja mégsem fájt… ja persze, jött rá hirtelen. Ha napok óta fekszik, akkor valószínűleg a gyógyuló folyamatok kezdték rendbe tenni a sérüléseit, így a karja már jóval kevésbé fájhat. Nyilván csonka kezének elmozdult csontozatát is helyre tették. Bal keze, ahol Eeyeekalduk belemart szintén be volt kötve. Úgy látta életfunkció jelzők nem voltak rákötve. Nem hallotta szívének digitális csipogását, és nem volt a karján óránként felfújódó vérnyomásmérő sem. Nyilván feleslegesnek tartották, hiszen vérfarkas. Nagy baja nem lehet azon kívül, hogy éhen, vagy szomjan hal, na meg, hogy maga alá szarik. Pajzsa félig leeresztett állapotban volt. Nem látott senkit a közelben, hallani hallott persze távoli léptek zaját, amik kintről, és a lak belsejéből érkeztek, de nem igazán volt kedve üvöltözni, így elkezdett játszadozni pajzsával. Teljesen leengedte, majd felhúzta… zárt, nyitott, zárt, nyitott. Egészen addig csinálta, amíg valaki nem jött, hogy megnézze, ki háborgatja a kölykök idegeit. Telepatikusan is üzenhetett volna, de nem akart segítséget kérni, és így, amikor az egyik gyógyító jött hozzá, csak álmatagon motyogva megjegyezte, hogy unatkozott és ezzel múlatta az idejét.
Két óra múlva, már saját ágyának szélén ült. Karjáról le lehetett venni a kötést, a csont és a hús szépen helyre igazodtak, és a gyógyulást könnyíti, ha nincs géz, amibe állandóan bele akar regenerálódni. Rebecca valószínűleg tudja, hogy itt van, igaz nem érezte a szagát, de az orvosi cuccok steril, átható illata sok mindent elnyomott. Nyilván párszor meglátogatta és közben könnyeivel küszködött. A telefonja szétment, amikor az Önzetlennel viaskodott… Alignak viaskodott vele, nyugtatta meg magát. Egon csak ott volt, mint külső szemlélő. Úgy érezte nem kell a mártír közelébe mennie, ha életben akarja még tudni a bestiáját egy darabig. Gyanította, hogy ennyivel nem ússza meg, de most túlságosan lekötötte az öröm, hogy életben van, és nem állt szándékában a jövőre gondolni. Carpe diem! Amíg teheti. Tartalék telefonnal csörgette meg barátnőjét, de a szám nem volt elérhető. Nocsak… Ki lenne kapcsolva? Lehet vizsgázik, vagy csak lemerült a telefonja. Egon felöltözött, lement a lak mindenes faházához, és néhány percnyi kutakodás után felkapott, egy felcsatolható kezet. Sajnos nem elég hosszú az alkar része, de jó lesz. A pulcsijához erősítette a végét, és ránézett. Nem pont az ő színe volt, de az jelen helyzetben nem volt érdekes. A pulcsit úgy igazgatta, hogy nagyjából egy hosszúságú legyen ép kezével a művégtag, amikor csak simán lelógnak a kezei. – Pompás – dörmögte nem túl vidáman. Már csak kesztyűt kellett húzni rá, és a bőrszín probléma is háttérbe szorult. Húsz perccel később Rebecca házának ajtajánál álldogált, kezében a kulccsal és egyre fenyegetőbb balsejtelemmel szívében benyitott a házba. Érezte a szagát, de nem olyan töményen, ahogy annak lennie kellett volna. Napok óta nem volt otthon. Ijedten hőkölt ki a házból, az ajtót csak becsukta, félúton járt a kocsi felé, amikor észbekapott, hogy érdemes lenne bezárni a házikót, nehogy könnyedén ki tudják rámolni. Amanda őrző. Nézett a szomszéd háza felé. Tudnia kell, hová ment. Lehet a Vörös Hold miatt készenlétbe helyezték őket, viszont akkor az informátor sincs otthon. Közelebb lépkedett a házához, aztán óvatosan leengedte a pajzsát és letapogatta a házat. Őrző nyomokat nem találhatott, de emberi kisugárzást igen… de semmi. A ház kongott az ürességtől. Egon ideges léptekkel a kocsija felé iramodott, majd beülve gondolataiba mélyedt. Rebecca telefonja ki van kapcsolva, már legalább tízedik alkalommal hívta őt, de a telefon nem csöngött ki. Kit ismer az őrzők közül? Amandát… és Alicet. Igen. De nem tudja egyikőjük telefonszámát sem. Lassan, de biztosan egy rémkép kúszott a fejébe, amiben Rebecca élettelen teste egy hideg hűtő mélyén, kékre fagyva pihenget. A torka elszorult, majd nyugtatgatta magát, hogy ha baja lenne szóltak volna a falkatársak. Már, ha megtudták, hogy a barátnője elhalálozott. Alignak bárhol lecsaphatott rá, aztán ha volt még ideje el is áshatta. A hullahűtő rozsdamentes acél rémképét, most egy fákkal benőtt, jelöletlen földhányás nyomasztó víziója váltotta fel. Nem… nem. Rázta a fejét konokul. Nem történhetett meg. Csak szép sorjában. Baja esetleg eshetett, de meghalni? Ugyan nevetséges. Kórházak… Fairbanksban nem volt sok, és a számukat is tudta. Bepötyögte a készülékbe, majd az információt kérve érdeklődött Rebecca Morgan felől. Az a fél perc, amíg a vonal túlsó végén egy fiatal nő valószínűleg a számítógépet csapdosta, hogy kiszedje belőle az információt, elviselhetetlenül hosszúnak tűnt. Közben Egon előre-hátra dülöngélt az ülésben, ajkait véresre harapva. Végül élénken csengő női hang válaszolt, némi együttérzéssel a hangjában. Megkapta a szükséges információt, és ügyetlenül, egy kézzel vezetve, a kórház felé vette az irányt. Kénytelen volt jobb karjának csonkjával váltani, és néha elvétette, ilyenkor a sebváltó fogaskerekei hangos krrhhhrr hangot kiadva méltatlankodtak, de Egon nem törődött velük, hanem csak mérgesen megütötte a váltót, hogy rendbe tegye a dolgot.

Nem szarozott a lifttel, lendületes léptekkel száguldott fel a lépcsőn, befordult a megfelelő emeleten, elindult a Rebeccát fogva tartó kórterem felé, aztán arcára gyűlöletes fintor ült ki. Lester szaga elméjébe tódult. Harag cikázott át egész lényén, és a bestia is felmordult. Egon felhagyott a rohanással. Nem hitte, hogy csak véletlen, hogy a hím szagát pont abban a szárnyban érzi, ahol Rebecca is lábadozik. Kimért léptekkel közeledett, pajzsa csak résnyire volt leeresztve. Már messziről kiszúrta a kórterem számát. A szaglenyomatot érezte, és ahogy benézett az üvegajtón, kezei ökölbeszorultak, legalábbis, amelyiken még volt kézfej. Lester Rebecca mellett volt, és fogta a kezét. A harag úgy robbant fel elméjében, mint egy születendő galaxis. Fehér és narancs foltok lobbantak tudatában, kezei reszketni kezdtek dühében és a bestia előretört. Szemeinek írisze kékre váltott, arca eltorzult a gyűlölettől. Nem pocsékolta drága idejét arra, hogy köszönjön, egyből a duó felé ugrott. Nem érdekelte, hogy ki látja, ki nem, baljára karmokat növesztett, és ívesen lendülő mozdulattal Lester feje és nyaka felé csapott, amint kartávolságba ért, de nem talált, ezért dühödten, a lendületet kihasználva vállal nekivágódott, jó eséllyel feldöntve mindkettejüket.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 661
◯ IC REAG : 623
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: #1 Betegszoba // Vas. Máj. 01, 2016 6:44 am

Egon, Jay & Becca



*Úgy érzem van időm bőven, csak azt nem tudom mire. Csak fekszem az ágyon és azon merengek hogyan kerültem ide és mi történhetett azután, hogy minden elsötétült. Az már biztos, hogy én magam vagyok, Alignaknak nyoma sincs és az is biztos, hogy ez itt egy kórház. Halványan dereng amikor először felébredtem még nem itt voltam, legalábbis nem ebben a szobában. Sok orvosi tapasztalatom nincs, mivel kerülöm az orvosokat és szerencsére nem volt még olyan súlyos bajom, hogy kórházba kerüljek vele. Ez a szoba egy normális, minden gépektől mentes szoba, vagyis nem az intenzíven vagyok ahol valószínűleg korábban voltam. Éreztem valamit a mellkasomon és láttam a tasakot amiből színtelen lé folyt belém, talán monitor volt rajtam és persze az a szakállas férfi nyomott valamit a csőbe és megint elaludtam. Orvos volt, most beugrott a kis táblácska a köpenyén ami azt hirdette, hogy ő nagy tudású ember és nem egy lóti-futi ápoló. Nem tudom hogyan kerültem ide a kórházba és azt sem ki mentett meg, ha a tavalyi Vörös Holdra gondolok akkor talán egyből megindult a keresés amint mindenki magához tért. Jay-t keresték, hiszen rólam nem tudhatták, hogy nála vagyok, inkább Egonra tippeltek de nem voltunk együtt mikor Alignak lecsapott és én sem Jay-hez készülődtem. Hirtelen jutott eszembe, csak egy sugallat volt, egy mesterien kivitelezett, aljas terv részeként. A bepólyált kezemet nézve azért hoztak ide mert meg kellett operálni, bár emlékezetem szerint a vágás éles és egyszerű volt, de gondolom csak össze kellett varrni a csonkokat. Ennél a pontnál berobban a szívem néhány erőteljesebb ütéssel. Csak találgatok, de talán altattak eddig, hogy biztos ami biztos ne kelljek fel és ne szaggassam le a kötést vagy ne rohanjak ki a nagyvilágba, mintha annyira tudtam volna. A testem legyengült a vérveszteségtől, biztosan kaptam pár zacskóval, napokig fekhettem öntudatlanul míg a  testem összeszedte magát annyira, hogy már ne kelljen altatni, gépekre kötni. Csend van, egyedül vagyok és borzasztóan sok időm van azon merengeni, hogy bal kezem helyén csupán egy csonk van, és mennyi mindent nem fogok tudni ezek után megtenni. Még nem beszéltem orvossal, nem jött pszichológus aki segít feldolgozni a történteket, és a virágok hiányában….nem, Egon úgy sem hozna virágot, egyszerűen csak bejönne amint megtudja, hogy mi történt. Rá nem emlékszem, tehát nem volt itt és ennek csak egyetlen oka lehet. Ő is Alignak áldozata lett, és csak remélhetem, hogy nem végletekben kell gondolkodnom felőle. Szomjas vagyok, a szám kiszáradt, érzem ahogy a nyelvemmel végignyalom, hogy száraz és cserepes az ajkam, rossz a szám íze, jó ég! Napok óta nem mostam fogat. Fogat kell mosnom, fel kell kelnem és kimennem a fürdőbe. Hol van itt a fürdő? Magamban felnyüszítek, épp tudatosul bennem, hogy még fürdeni sem lesz olyan egyszerű egy kézzel mikor nyílik az ajtó és Jay vidám feje kukkant be a nyíláson, magával hozva némi kinti zajt, légáramlatot, illatot. Pontosabban szagot, még több fertőtlenítő szagot. Utálom a fertőtlenítő szagát. Jay hülyéskedik, megint. Értetlenül nézek rá, még mosolyra sem telik tőlem, az agyam ezerrel azon kalandozik, hogy miért van itt. Miért ő? Miért ilyen furán vidám. És akkor beüt a vélt tény a tudatomba. Egon meghalt és ő fogja nekem elmondani, mert talán őt találták a legjobb választásnak, elvégre remekül fűzi a szavakat, kellőképpen közvetlen és már mindenki tudhatja, hogy jóban vagyunk. Na persze, miután őrjöngve rohantam a pucér teste után ez nem kétséges és gondolom minden szomszéd látta, akik valószínűleg némi tanúvallomás után részesültek némi emlékmódosításban. Ahogy a filmekben is lenni szokott, a vérengzés után jött a takarítóbrigád. Most különlegesnek kellene éreznem magam, hogy utánam takarítottak? A kérdésére bevillan az egész este, néhány kocka élesebben, például az amikor levágtam az ujjait és Alignak csak annyit mondott az általa használt testem megcsonkításának tényére, hogy „Huppsz”. Nem akarom hallani, hogy Egon meghalt, nem akarom, hogy Jay így lásson, egyébként is hova rohanunk ennyire, hogy még köszönni sem lehet? *
-Neked is szia Jay. *Felnézek rá miután a homlokomra adott puszitól távolodva már megtehetem. A szemei most nem olyanok mint legutóbb, egészen békés fények világítanak a tükrök felszínén, már-már derűs. Biztosan nem Egon halálhírét hozta, nem, Jay nem így nézne rám akkor. A hajamhoz nyúlnék, hogy megigazítsam, a nő önkéntelenül ébred fel bennem, ha már kezem nincs akkor legalább a hajam álljon jól, bár így több naposan, zsírosan és kócosan nem valószínű, hogy nagyon megnyerő vagyok. Ám a kezem Jay markában pihen, finom meleg és puha az érintése. *
-Nálad voltam. Sajnálom, én….*Mondanám, hogy nem akartam, hogy nem én voltam, hogy most már mindent tud amit akart és menjen el. Kedvelem és fáj, hogy nem látom többé de nem akarok senkivel sem találkozni _így_.  Ám mindezt nem tudom elmondani mert az ajtó szinte tokostól vágódik ki és Egon robban be rajta. Az első gondolatom az, hogy örülök, hogy látom, és, hogy épségben. A második az, hogy talán most meg fogják ölni egymást és kár volt előre örülnöm. Persze anyám mindig mondta, hogy ne igyak előre a medve bőrére, most mégis egy egész korsónyit lehúztam. Ahogy Egon Jay felé kap a tudatomat elönti a csokoládé kesernyés-édes íze, még a nyálelválasztásom is beindul, ez jó, mert úgyis szomjas voltam. Az ijedtség azonban háttérbe szorul, annak ellenére, hogy az ágyamat is arrébb taszítják picit és esélyes, hogy hamarosan vér folyik. Nem probléma, akkor úgy is elájulok és nem kell foglalkoznom semmivel. Valahol a tudatom mélyén érzem azt, hogy mindez nem helyes, hogy másképp kellene reagálnom, hogy Egon és Jay közé kell állnom, megakadályozva a további vérontást. Főleg, hogy itt a kórházban nem igazán nyerő ha két vérfarkas dominancia harcot vív egy mással. Jó, oké, az egy kicsit más, de hasonló.  Lassan, ahogy képes vagyok legyengült testemmel harcolva kikászálódni az ágyból, megkapaszkodva ugyan de felkelek. Szerencsére nem lóg belőlem sehonnan cső, így méltóságom teljes tudatában, hogy nem pisis zacsival fogok békét hirdetni, húzom ki magam.*
-Egon kérlek! Hagyjátok abba. Erre semmi szükség. Én is örülök, hogy látlak.*Na, most már mosolygok, hogy lássák mindketten, itt és most minden rendben és nem kell egymásnak esni.*



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 71
◯ HSZ : 418
◯ IC REAG : 353
◯ Lakhely : Fairbanks



Re: #1 Betegszoba // Szer. Máj. 04, 2016 4:04 pm

A letargia akkora halmot emelt, hogy Becca-t nem is látni tőle. Sehol egy jóízű mosoly, se némi pozitív energiaáramlás. Mintha a félelem hírnöke lennék, aki a puszta tekintetével görcsbe rántja az ember gyomrát. Nem emlékezhet semmire, így annak tudom be a rettegést, hogy fél kézzel még gyengébbnek és védtelenebbnek érzi magát, mint egyébként. Ennek sem látom sok értelmét, mivel meghívott már magához és ott aztán tehettem volna vele, amit nem szégyellek, mégse történt semmi tragikus. A betegek kiszolgáltatottsága bolondíthatta meg a fejét, amit most szépen összepuszilgatok.
Az intelligenciája már kezd csillogni régi fényében és a szépséget minden elé helyező női mentalitás is előbújik. Hívhattak volna hozzá egy fodrászt. Nem tudom, hogy állhat anyagilag, de jobbféle ellátást érdemel. Arról pedig még nem tudok, hogy ő is az álmodók egészhetes álmát aludta és nemrég kelt fel. Az érintés már hoz valami életet, kezd indulni a nyüzsgés, aminek én a végét várom leginkább. Ezer örömmel pumpálnám a pezsgőtablettámat Becca édes vizébe. Már majdnem kiderül, hogy mikor mondott csütörtököt az emlékezete. Remélem, csak a csók után, mert az egy komoly fegyvertény, amit bizony be fogok vetni.
- Nem kell sajnálni, ami mélyről...
Közbevágnék abba, amit végig se tudott mondani. A reflexeknek, a sokéves tapasztalatnak és a szerencse épp jó kedvét töltő istennőjének kegyei okán sikerül a féltékeny morgó medvét kikerülnöm, ahogy ágyúgolyóként csapódik be. Az agyamat a védekező düh mellett a gyengébb nem kellemes célokra használható, jelenlévő egyedének féltése tölti be. Nem tudom, Egont merre viszi a sodrás, de nekem sikerül pár harci lépéssel arrébb dzsasztázni. Egy jól irányzott ökölütéssel megcélzom a torka tájékát, hogy fulladozzon kicsit, hátha akkor ki tudom rángatni. Egy biztos: az én kezemen nem látnak karmokat és ha elég bizalmatlan a kórház vezetése ahhoz, hogy kamerákkal figyeltesse a szobákat, akkor a támadás kezdeményezőjéről se lehet majd vitatkozni.
- Gratulálok a Flúgos Futamhoz! Mindjárt összezúzod azt, akit a kacsája miatt szeretsz, Bulldózer Buddy!
Az elméjét a düh önti el, de én még tovább locsolom, olajat öntök az atommáglyára. Ebből nem lesz béke, hiába kiabál a tanoncok gyöngye. Őt nem vágjuk fel, jó esetben legalábbis, de aki engem tarkónál fogva akar felhasítani, aziránt már nincs tisztelet, nincs kegyelem, csak visszavágás. Az ajtó felé igyekszem, hogy a harcteret kivigyem a folyosóra, ahol Egon erejével szemben a nyilvánosság félelmetes fegyverét vethetem be. A farkasom tajtékzik és ha lehetőségem adódik visszavágni, akkor a következő ütés gyomortájékra fog menni. Azt akarom, hogy Becca megússza és ezért integetek magam felé az ujjaimmal Egonnak, hogy jöjjön, jöjjön, tegye meg a további lépéseket, amikre majd reagálhatok. Az eszem ezt diktálná, de a farkasom már ugrana és azt hiszem, fog is, méghozzá torokra, de a számat pofává alakítva. Nem tudok mit tenni, egyszerűen hiába rángatom a pórázát, erősebb nálam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: #1 Betegszoba // Szer. Máj. 04, 2016 9:45 pm

Az a rohadt szemétláda cselesen kitért valamiképp a csapása elől, ráadásul még a lendületével sem volt képes fellökni őt. A harag fortyogó lávaként bugyborékolt zaklatott lelkében, a füle gyakorlatilag csak dísznek volt, mert a szíve dobogása és a fejében egy ér lüktetésének egyidejű játéka gyakorlatilag megakadályozta, hogy bármire is tudjon figyelni Lester gyűlöletes alakján kívül. A lendület miatt hasra vágódott, de nem sokáig volt úgy, mert rögtön fordulásból felegyenesedett, még épp jókor, hogy lássa a hím támadását. Könnyű szerrel tudta volna hárítani, ha nem feledkezett volna meg jobbjának hiányzó részéről, így csupán a kabátja szárához csatolt műkéz lendült védekezésre, de azon a nyelvész könnyűszerrel áthatolt. A csonkjához is hozzáért egy kicsit, de a nyaki találat sokkal kínzóbb érzéssel töltötte el, mint jobbjába nyilalló enyhe fájdalom. Mélyről jövő elégedetlen morgás tört fel Egon torkából, miközben sérült torkára szorította a kezét. A célpontját nem vette le a szeméről, ahogy az kihátrált a teremből. Egon szeme sarkából Rebeccára pillantott, aki mintha mosolygott volna. Értetlenül felé nézett, és valóban a lány boldognak tűnt, ami Egont teljes mértékben letaglózta. Mi a fene? Örül, hogy nyakon találta, vagy annak, hogy bejött? Mindegy, a fenevad emlékeztette, hogy nem Rebecca a célpont, hanem a hívatlan vendég, aki álnok módon fogdosni meri a barátnőjét. Szegény lány még csak védekezni sem tudott, mert gyenge még ahhoz, ráadásul bizonyára be is volt kötve a gépre. Apropó gép? Nem sodorta el a kábeleket? A másik oldalt voltak. Helyes. Amúgy is úgy tűnt, hogy Rebecca egész szépen áll már, igaz útban volt, ezért előrébb ment, hogy a lány az oldalánál legyen.
A nyelvész szavait eleresztette a füle mellett, amúgy is csak tompán érzékelte, hogy dumál, és nem volt kedve fel is fogni az értelmét. Biztos csak valami fennhéjázó hülyeséget magyaráz. Aztán Lester menekülőre fogta. Egon diadalittas vigyort ejtett meg és kihúzta magát. Tudja, hogy semmi esélye ellene. Öregebb, gyorsabb, erősebb és… hát.. hm kezetlenebb a nyelvésznél, de semmi gond. A bestia nagyon ki akarja ontani a vérét. Egy kézzel is menni fog. Lester mutogatja, hogy menjen, hát tett egy lépést felé, ha esetleg Rebecca mond valamit, nem törődött vele, aztán látta, hogy Lester komolyra fordítja a dolgot, így Egon is így tett. A bestia örvendezve lépett előtérbe, ahogy Egon vicsorogva alakot váltott. Csont tört, izmok nyúltak és alakultak, hús, inak és bőr változott, hogy aztán úgy öt másodperc múlva egy két lábon járó humanoid vérfarkas öltsön testet, néhol ruhafoszlánnyal tarkítva. Nem fecsérelte idejét fölösleges szócséplésre, hanem nekiiramodott, amennyiben ezt Lester nem tette meg már korábban, vagy esetleg Rebecca nem lépett elé, hogy útját állja.
Pillanatok alatt a nyelvész groteszk alakja előtt termett, és vicsorgó pofájának tűhelyes fogaival a hím nyaka felé kapott, miközben bal mancsának karmait megpróbálta a nyelvész vállába süllyeszteni. Sajnálatos, hogy ellenfele feje már farkas alakot öltött, mert így a nyaki részen a szőr sok energiát elnyel. Ergo, ha el is kapja nem képes átharapni egyből, csak némi rángatás árán, de közben Lester könnyebben szabadulhat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 661
◯ IC REAG : 623
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: #1 Betegszoba // Pént. Máj. 06, 2016 6:53 am

Egon, Jay & Becca



*Jay megjelenése fellobbantotta bennem az emlékeket, a rémálmok valóra váltak újra, az amit átéltem, később újraálmodtam, de mindig ugyanaz volt a vége. A valóság. Számomra azonban csak az emlékezés maradt, aztán a sötét függöny hullt le és lent is maradt mind a mai napig. Halványan ugyan felrémlett egy korábbi eszmélésem, de az nem tartott sokáig és ködös az egész. Csak a szakállas orvosra emlékszem  és a kitűzőjére, de a nevére már nem. Jay tartotta bennem a lelket akkor amikor saját testem börtönébe voltam zárva, gondolkodni sem volt időm mindezen, de azt már akkor tudtam, hogy nem így kellene lennie, nem szabadna mindent látnom, hallanom és elszenvednem. Minden seb amit okoztam az enyém is lett, Alignak jól kitalálta.
Mondanám, hogy sajnálom, hogy nem én akartam és megköszönni, hogy nem esett nekem, Alignaknak, hogy csupán védekezett és azt is óvatosan. Bár éreztem, hogy az erőm megnövekedett, hogy másra is képes vagyok amire addig nem, Jay könnyűszerrel elintézhetett volna. Ám Egon megjelenése miatt arra sincs idő, hogy elmondjam amit akarok, nemhogy arra, hogy még ki is javítsam Jay-t, egészen mást hisz mint ami történt. Egon nem kérdez hanem üt, még én sem érdeklem, egyetlen pillantást sem vet rám, mintha ugyan nem egy kórházi ágyban feküdnék, pedig biztosan tudja, hogy idén engem sem kímélt a háborodott kísértet és nem csupán egy mandulaműtét miatt nyomom az ágyat ki tudja mióta. Tényleg, azt sem tudom milyen nap van, mennyi ideje fekszem itt, meddig voltam kiszolgáltatva orvosoknak, ápolóknak, gépek és infúziós tasakok között. Talán kiszámolhatnám, ha lenne időm, elvégre elég nagy műtét lehetett rendbe hozni bármit is, néhány ujj elvesztése nem csak annyiból áll, hogy összevarrják a csonkok felett a bőrt. Már nincsenek tappancsok a mellkasomon, nem folyik belém éltető folyadék és hivatalosan is szobatisztának lettem nyilvánítva. Több napban mérhető az ittlétem, az alvásom, de még nem döntöttem meg Csipkerózsika rekordját.
Miért van az, hogy ők ketten mindig marakodnak? Mindig olyan helyzetbe kerülünk, hogy nem képesek parancsolni maguknak, bár a kertépítés azért ha nem is vér nélkül de viszonylagos békében zajlott. Miután elájultam. Egon támadását látva eszembe jut, hogy talán most is el kellene sütni ezt a menekülő akciót és akkor mindketten rám figyelnének, bár az a zavarodott őrület ami Egon szemeiben világít nem kecsegtet túl sok reménnyel. Hiába kérlelem, nem hagyja abba, épp csak egy pillantást vett rám mikor szóltam, és még a mosoly sem jött be. Na jó, lehet, hogy ebben a helyzetben nem volt túl jó ötlet, félreértésre adhat okot, csak azt nem tudom mire gondolhat mikor félreért.
Jay sem tartja vissza magát, persze megértem, őt érte az első inzultus és egyszerűen imádja Egon tüzére önteni a forró olajat, és tudom, ha most nem jön be valaki, akkor itt mindent ripityára törnek. Én kevés vagyok most ahhoz, hogy kettejük közé álljak, de csak van itt mindig egy őrző, nem? Biztosan mindennapos a Vörös Hold után, hogy farkasok esnek egymásnak egy őrző tanonc betegágya mellett. Tutira. Lassan de bizonytalanul sikerül a takarót ledobni (csigasebességgel félrehajtani) magamról. Ettől a ponttól aztán meglódulnak az események és a képzeletem is. Mikor Egon átváltozni készül és nagyobb hangsúlyt fektet a kivitelezésre mint az előkészületekre, én felpattanok az ágyról és odarohanok hozzá, hogy másfél kézzel visszatartsam. Na igen, ez játszódik le bennem, a valóság messzemenően csúfosabb. Egonnak bőven van ideje leamortizálni a ruháit, míg én akár egy kilencven éves, köszvényes néni kászálódom ki az ágyból. Azt még érzékelem, hogy nem teljesen sikerült neki az átváltozás, mintha valami lemaradt volna és halványan fel is röppen bennem a tudat és a kérdés, hogy "Már megint?" Nincs karja, ahogy nekünk ujjaink nincsenek, remek háromkezes darabot tudnánk lejátszani zongorán. Magamon végignézve azt konstatálom, hogy nem teljesen vagyok szalonképes deréktól lefelé. A pizsama felső az rendben van, ám lejjebb már nem fektettek olyan nagy hangsúlyt az öltöztetésemre, mezítláb, combközépig érő pizsamában, remegő lábakkal toporgok. Eddig tartott az eszméletem, a vérveszteség és az eddig ágyban, párnák között tartó fekvés nem tesz jót a fittségnek. Nem vagyok vérfarkas és jobbára a hagyományos orvostudománynak voltam a kísérleti alanya, a felépülés lassabb mint ahogy a csiga elér A pontból B pontba. Kifut a szín az arcomból és ezt még érzem is, hirtelen hűvösség költözik az arcomba és egyre lejjebb szalad, mintha egy hógolyó indult volna el a tarkómtól egészen a hasamig, valahol nyakmentén véve egy merész fordulatot. Mire leér a hűvösség, én nem túl kecsesen hajlok össze akár egy elengedett marionett bábu. *

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 71
◯ HSZ : 418
◯ IC REAG : 353
◯ Lakhely : Fairbanks



Re: #1 Betegszoba // Vas. Máj. 08, 2016 8:42 pm

A szellemi fölény sosem volt kérdéses, ez az Egon valami másban jeleskedhet és sajnálatos tény, hogy Rebecca-nak elegendő. Bennem a sokéves átlagot is megdöntő ösztönlényt ugyanúgy megtalálja, mint egy míves szavakkal dobálózó, mély gondolatokkal operáló bölcsészt. A farkasomat pedig jelenleg egyik se érdekli ezek közül, hanem a támadó féllel akar végezni. Nincs fegyverszünet, nincs békés megoldás, a farkastörvények uralkodnak. Belülről nézem végig, hogy önti el agyamat a düh és hogy megyünk torokra, pofa a pofára ugrik, karom karomnak feszül.
Amikor az értelmet maga alá gyűri a törekvő természet és erőviszonyok kiegyenlítettségét figyelmen kívül hagyva nekirontok a nagyobb vadnak, mint padlókutya a halálos rúgású struccmadárnak, szembesülnöm kell azzal, hogy itt mások a szabályok, mint a ringben. Az elmém tudja, az ösztön viszont olyan szilaj, hogy még közel a 100-hoz is hajlamos elfeledkezni róla. Ahogy a nyakamból és vállamból kicsorduló vér a testemet mossa, úgy válik még ádázabbá a küzdelem. Ruha szakad, gombok repülnek, cipzárok pusztulnak és én is teljes természetességemben farkaskodom neki a másiknak. Harapnám a torkát és metszeném a gyomrát, hadd legyen kisebb súlyú a félkarú óriás bélrendszere, de attól tartok, hogy ekkora sebesüléssel nem fog menni. Érzem, hogy sokkal nehezebben koncentrálok és a vérveszteség előbb vagy utóbb ki fog ütni, akkor pedig az őrjöngő sörivó képes lehet a gyávák harcmodorára, az ájult kivégzésére.
Rebecca a háttérben összecsuklik, mint az elvágott madzagú marionett bábu. Ami a kerten hathatós orvosság volt a haragra, az itt só a sebre. A dühöm fokozódik, igaz, nem tudom, ez már hányadik hatvány. Még agyatlanabbul támadok, ahogy látom, hogy asszonyával nem törődve okoz még nagyobb bajokat ez a zöld szemű szörnyeteg, maga az irigység.
~Boldoggá tesz, hogy a szíved választottja most fogott padlót ismételten? A Vörös Holdat szíveskedett túlélni az én jóvoltamból, erre te járulsz hozzá, hogy magatehetetlen legyen és a szervezete feladja a küzdelmet? Ahhoz lesz néhány szavam, amihez te fel sem érsz, te Lesből Támadó Lestert Rágalmazó!~
Múltkor is csak úgy szaporította a képtelen vádaskodásait, akár tenyésztő a bagzó nyulakat. Van egy olyan érzésem, hogy hamarosan csatlakozni fogok Becca-hoz az ájulást megkörnyékezők közé, ha a szerencse megint úgy gondolja, hogy nem az én oldalamra áll. Forgandó, jól tudom, de most nagyon rossz fordulatot vett. Csak úgy csikorognak a balsiker szekerének kerekei!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: #1 Betegszoba // Hétf. Máj. 09, 2016 11:11 pm

Diadal! Érezte a kicsorduló vér ízét a szájában… csorduló, na persze, inkább robbanó, de nem tetszett neki a vér íze. Vérfarkasé volt, de jelen helyzetben Egonban túl erősen munkálkodott a gyűlölet, hogy ennek hatására lazítson állkapcsán. A mancsát is sikeresen belemélyeztette a rivális hím húsába, és most, hogy karmai behatoltak, rántott egyet karján, hogy minél több fájdalmat tudjon okozni a nyelvésznek. Érezte a változást, ahogy azt is, hogy emiatt állkapcsában tartott vaskos nyak még robosztusabb lesz, próbált jobban ráharapni, de nem volt jó szög, és érezte, hogy a vastag bunda miatt egyre kevésbé tudja tartani azt. Ha meglenne mind a két keze nem lenne ilyen gondja, akkor simán közelebb tudná húzni, de így egy kézzel nem tudott akkora erőt kifejteni, hogy a ficánkoló nyelvész nyakát rendesen állkapcsai között tudja tartani. Hasában, lábában és karján is magán érezte a gyilkos karmok ártását, nyilván ki akarja szabadítani magát a fogak tengeréből, azáltal, hogy kínokat okoz neki. Sajnos úgy tűnt menni fog neki, de ez inkább abból adódott, hogy teste ide-oda mozgott. Egon adrenalintól túlfűtött teste alig óhajtotta megérezni a másik támadásait, holott már saját magából is folyt a vér, szürkésfekete szőrét vörös csomókba kócolva. Nem figyelt Rebeccára, de hallotta, hogy történt vele valami, fejét kissé oldalra kapta, hogy lássa mi van vele, és abban a pillanatban kicsúszott a szájából a vaskos nyak ellenfele hathatós közreműködésével. A dolog dühítő mivolta miatt rögvest elfeledkezett a lányról, és az acsargó és harapdáló ellenfele támadásai elől próbált kitérni, több-kevesebb sikerrel.
Dühös morranással hallgatta a fejébe sugárzott beszédet. Sajnálatos módon ezt elborult elméje ellenére tökéletesen felfogta, mivel telepatikusan jött nem úgy, mint az imént, amikor simán elengedte a füle mellett a felé vágott szavakat. Válaszolni egyébként most sem óhajtott rá, de mindinkább elégedettséggel figyelte, hogy ellenfeléből ömlő vér egyre nagyobb tócsában gyűlik alatta, és mellette… gyakorlatilag az egész ajtó rész csurom vér volt a harc miatt, de a földön határozottan több volt, mint azt a másik szerette volna. A mozdulatai is lassabbak lettek, de Egon egyre kevésbé törődött vele, mert Lester szavai újra eszébe jutatták Rebeccát, és jó néhány perce először, újra aggódni kezdett érte. Haragja Lester iránt, úgy csökkent, ahogy mozdulatai egyre szánalmasabb vergődésnek tűntek. Már egy ideje Egon sem támadott, csak védekezett, ha szükség volt rá, és egyre inkább a lány állapota érdekelte, nem pedig ellenfele kivéreztetésének lehetősége, ami egyébként úgy tűnt már Egon további közreműködése nélkül is be fog következni.
Végül, Egon behátrált, amikor Lestertől már nem tartott, és elkezdett visszaváltozni. A fenevad kiélvezte magát, ujjongott, és gyönyörködve nézett végig művén, de ő sem akart már többet. Vérfarkasokat sohasem szerettek ölni… sőt életükben egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy egy fajtársát a másvilágra küldtek volna, és emiatt némi bűntudat indult útjára Egonban, bár ez inkább köszönhető annak, hogy egy kóteremben volt… emberek között. Félelemtől reszketve nyelt egyet. Kurva nagyot hibázott. Kidülledő szemekkel nézett végig magán, és a kórtermen is. Nem maradhat itt… de. – Változz vissza – küldte telepatikusan, parancsoló hangon Lester fejébe, és reménykedett benne, hogy volt még benne némi erő ehhez, ha nem akkor kénytelen lesz farkasának parancsoló szavát előhívni, hogy ezt a fiatalabb farkas megtegye. Riadt tekintettel nézett le a földön fekvő Rebeccára, és ügyetlenül megragadva ép és csonka kezét felhasználva visszatette a lányt az ágyba. – Bocsáss meg – súgta halkan, majd ruhafoszlányait Lester ruháinak közelébe tette, felkapta a pénztárcáját és a mobilját, majd azokat Rebecca éjjeliszekrényébe tette, a lány holmija közé. Ezután változni kezdett. Közönséges farkas alakba váltott, majd három lábon sebesen megindulva átvetette magát Lester remélhetőleg már újra emberi teste felett és kicsörtetett a kórteremből. Útközben mindenkinek megmutatta magát. Véres pofával az összes emberre rámordult és feléjük kapott, akit csak meglátott. Talán elég lesz ennyi álcának, hogy azok, akik véletlen látták őket humanoid farkasként beképzelhessék maguknak, hogy csupán annyira borzalmas volt a látvány, hogy hallucináltak. Ha meg nem, akkor jönnek az őrzők és rendet raknak. Lesterért nem aggódott. Meghal, vagy sem. Nem érdekelte, de a lelepleződés kockáztatása az életébe kerülhet, de minimum hosszas pincefogságra, amit nem szeretett volna bevállalni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 661
◯ IC REAG : 623
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: #1 Betegszoba // Kedd. Máj. 10, 2016 8:40 am

Jay, Egon & Becca



*Most valahogy nem volt szép látvány ahogy mindketten átváltoztak, pedig Jay-re korábban kíváncsi voltam, de az acsarkodó, egymást megsebző farkasok nem igazán dobtak a gyógyulásomon. Láttam ahogy Jay nyakából ömleni kezd a vér, szinte érzetem a fájdalmát, de ez csupán az elmémbe vájt árkot, közbeszólni nem tudtam. Vissza akartam tartani Egont, és persze Jay-t is hiszen valahol a tudatom mélyén felviláglott a tény, hogy kórházban vagyunk, emberek között és talán nem kellene horror színházat csinálni belőle, de a félelem mellyel mindkettőjükért aggódtam más és más okból, nem volt elég ahhoz, hogy adrenalint pumpáljon az ereimbe. Egyáltalán nem éreztem semmit és ez volt a furcsa, de mindez ott maradt egy ködös, sűrű függöny mögött. Mozdulni sem bírtam, minden tagom elgyengült, az ujjaim hidegek voltak, már ami maradt, zsibbadt minden más tagom, még az ajkaim is, mintha kaptam volna egy nagy adag lidocaint test szerte. Nem a vér látványa miatt vált minden sötétté, már korábban elkezdődött a folyamat, az egy heti alvás amiről fogalmam sem volt, a vérveszteség amiből még nem épültem fel, mert csupán folyadékot pótoltak elég volt ahhoz, hogy az ágyból felkelésem, még ha nem is volt hirtelen és gyors mozdulat, a padlóba gyömöszöljön. Persze gondolom azért Jay kibuggyanó vére is hozzátett egy lapáttal, teljesen feleslegesen. A vízszintes helyzet elkezdte áldásos tevékenységét, a vér kezdett a fejembe áramlani, lassan mint egy terhes anyacsiga, de azért egész jól haladtam. Mire a fenekem az ágyat érte, már eszméltem. Homályosan láttam Egon arcát, több vízbuborékon át hallottam ahogy mellettem matat valamit, de még mindig gyenge voltam akár egy lábai vesztett százlábú, csak vonaglottam bármilyen érdemleges mozdulat helyett. A homályból előtűnt az újabb alakváltása, de az egész annyira zavaros volt, hogy nem tudtam Egon az vagy Jay. A nyugalom furcsán erőt vett rajtam, tudtam, hogy kiabálnom kellene, felpattanni az ágyból és utána szaladni, Jay-nek orvost hívni, és telefonálni felmentő seregért, de egyrészt nem tudtam hol van a telefonom, másrészt éppen semmihez sem volt kedvem. Majd valaki más elintézi, én megvárom itt a párnák között. Halkan nyöszörögtem, a lábam már nem zsibbadt viszont fázott és meglehetős sürgetést éreztem alhas tájon némi könnyítés címén.*
-Egon….Jay….valaki!*Nevetséges volt, még én sem nagyon hallottam a saját hangomat, hogyan hallhatná meg más? Egyelőre azonban csak ennyire telt tőlem.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 71
◯ HSZ : 418
◯ IC REAG : 353
◯ Lakhely : Fairbanks



Re: #1 Betegszoba // Kedd. Máj. 10, 2016 9:37 pm

Húsomat tépi, mint valami keselyű, élvezettel és torz módon. Fél karral is elintézett, ami nem meglepő, hisz a gyengébb faltörő kos rohant neki az erősebb sziklaoldalnak. Más kérdés, hogy a szikla ütött először... Mint paraszt a mezőn, úgy kaszálok, én is igyekszem felszínre hozni a belső értékeket. Kisebb találatokkal kell beérnem, meg azzal, hogy még láthatom, mint roska össze a háttérben Rebecca könnyű teste. Szótlanabb ellenfelem rég adatott, Egon úgy tesz, mintha még a telepatikus nyelve is megsérült volna a Vörös Hold alatt. Szóra sem méltat és így még fájóbb a vereség? Hát hiába volt minden tőrnek szánt szószúrás és szórakoztató nyelvi lövedék? Egyetlenegyszer sem találtak célba, pont úgy, mintha vak íjász lőné a táblát...aminek háttal áll.
Rebecca bámulatos problémamegoldó képessége most is használ valamennyit. Elfordul az ura feje, mint madárijesztő a szélviharban. Ha folytatta volna a harapást, akkor én már a füvet harapnám, így talán nem fogom. A vérbordó színnel összefestett padlón sikerül elcsúsznom és így mind a támadó, mint a védekező funkcióm kiiktatásra kerül. Még egy nagyot loccsan a vérem és ahogy oldalra gördülök, úgy nézem Egont, mint a sarokba szorított, sebzett vad a zöld ruhás udvari állatirtót. Nem túl szívderítő látvány, ahogy visszaváltozik és karcsonkított embert játszik, aki most vett vérzuhanyt. Mikor parancsot ad nekem, a bestiám megint támadna, de a test ereje szab gátat neki.
~Te meg adj elő egy madárhang-utánzó jelenetet és röppenj ki az ablakon...~
Egy dühödt és halálosan fáradt fejbéli üzenetre telik csak, ahogy az esésből könyökre ereszkedem, mint laposkúszásra készülő partizán a bokor mélyén. Hirtelen az jut az eszembe, hogy egy ilyen dühöngő őrült most se istent, se embert nem ismer. Aztán megértem, hogy miért szólt hozzám, meglátom a kártyáit és rá kell jönnöm, hogy egy csónakban evezünk. Csak kétfelé... Figyelem, hogy mit művel, hogy fekteti le a tehetetlen testet, hogy kezdi eltüntetni a nyomokat. Szegény Rebeccának kijutott a Vörös Hold afterparty-ból. Talán még a felét sem tudja a történteknek. A ruháim maradványai után nyúlok és közben változtatom vissza a testemet emberivé, nyelvészivé, tanárivá. Magamra szedek néhány rongyot, hogy ha lehet, takarják a kendőzetlen valóságot, míg meg nem érkezik valaki, akinek nem még nem nőtt be a füle. A vaddisznó csörtetése halovány lepkesuhogás ahhoz képest, amit itt műveltünk. Figyelem a békésen ügető sánta farkast, akit hamarabb utolérnek az üldözői, mint a hazug embert, ha az ellenkező irányba menő buszra szállnak fel.
Babrálni kezdek a rongyok között, telefonszám után kutatok, illetve először a telefon után. Egy jó masszív darabot kéne vennem, amit leejthetek az erdős hegyoldalon és akkor is képes tárcsázni. Vérben úszik minden, csak remélem, hogy nem halálozott el a készülékem. Ekkor kezdem érzeni az életjeleket a megtaszított kórházi ágyról.
~Jay, azaz J, mint jelen! Nyugodt légy, mindjárt megfújom a felmentő sereget hívó kürtöt!~üzenem a fejébe, hogy ne fárasszam testemet a beszéd megterhelő műveletével.
Haszontalan, sőt káros információ lenne most, hogy a szerelmese elinalt, mint piaci tolvaj a banános ládák között. Ahogy az is, hogy most vérzem ki az életemet, ami egyre fogy. Az én jelenlétem és törődésem ismét csak hosszú távú befektetés, biztosítom a nőt arról, hogy jó kezekben van. Félig ujjatlan, de jó kezekben.
No de, hadd lám, hadd halljam, mit érzékelnek füleim. Rohanó lábak nőies kis kopogását. Hanyatt fekve, telefonnal a kezemben várom a megmentőt vagy a memóriatörlésre kijelöltség elszenvedésébe belerohanó hölgyikét. Nyugalom a testnek, izgalom a léleknek. Érzem az életerőm csökkenését, a sebek kiszipolyoznak. A tétlenség csak ráerősít. Enyhe nyögést hallatok, kínjával küszködő fenevadét, mi elvonult meghalni. De ez kell az élethez. Közel kerültem az ellenpólushoz, ami egyszer már magához vonzott. A jövőre és a következményekre nem tudok most gondolni. Az ösztönöm kezd ismét bizseregni, de cselekvő energia hiányában nem sokat tehet majd...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Maeve MacGowan
Gyógyító

◯ Kor : 82
◯ HSZ : 364
◯ IC REAG : 310
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás

Re: #1 Betegszoba // Pént. Máj. 13, 2016 6:19 pm

Cameo

Hallani lehetett azt, hogy megint nem bír valaki magával, de ritka az, amikor már mi is közbeavatkozunk, hiszen nem ritka az, amikor a családtagok egymásnak esnek, egymásra mutogatnak a bajban, ahelyett, hogy egymás mellett állnának. Meg amúgy se tudok állandóan én se mindenhol ott lenni, viszont a pajzsomat lejjebb engedtem, hogy minden fajta hangra jobban felfigyeljek, miközben egyik szikét váltottam a másikra műtét közben. Szerencsére csak rutin műtétről volt szó, így nem kellett amiatt aggódnom, hogy nem tudok két helyre koncentrálni, de aztán egyre inkább fura hangok csapták a fülemet és az érzékeim se súgtak semmi jót. Sietve adtam át a varrást a kollégának, hiszen már csak az volt hátra. A műtősruhám könnyedén landolt a kukában, amikor is a lépteim egyre sietősebbek lettek. Egy idős hölgy kapott el, akit egész könnyedén felismertem. Mary Mama volt és amit említett az csöppet se volt megnyugtató, mire még jobban szaporázni kezdtem a lépteimet. Még mielőtt eltűnhetett volna a sarkon a farkas, megpillantottam őt, ahogyan egy gyereket is elkaptam, mielőtt még esetleg odaszaladhatna, vagy rátámadhatna az idióta rendbontó. ~Tűnj innét, de lehetőleg minél gyorsabban!~ csöppet se volt kedves az, amit küldtem felé gondolatban, majd az anyára bíztam a gyermeket, miközben abba az irányba rohantam tovább, amerre mutattak és amerre a véres nyomok vezettek. Éreztem a vér fémes szagát, ahogyan egyre inkább közeledtem, majd amikor beléptem, akkor jöttem rá, hogy itt van az egyik őrző, a fekvő meg farkas és járt itt egy három lábú falkatag is… Pazar, mintha tényleg az lenne a céljuk a farkasoknak, hogy előbb vagy utóbb horror kórház szülessen ebből a helyből. Szerencsére mind az öt folyosói személyt ismertem már látásból, meg valamennyire, így tudtam, hogy kiknél kell törlést végezni a látottak miatt… Ez nem maradhat meg senkiben se, ahogyan a kamerák felvételének is vesznie kell, de most nem értem ezzel foglalkozni. Sietve teremtem először a hím mellett, majd rányomtam egy rongydarabot a nyakára, ezek után pedig a nőhöz siettem. – Semmi baj, minden rendben lesz! Maeve vagyok, orvos! – mondtam komolyan, s egy pillanatra őt is szemügyre vettem, de a rémületen kívül nem láttam jelét annak, hogy bántották volna. Valószínűleg miatta robbant inkább ki két hím között az idióta kakasviadal farkas módra. Végül csak elhúztam a függönyt, ami az ágy körül volt, majd sietve telefonáltam, hogy segítséget kérjek. Ezek után pedig a hím mellett térdeltem a vérben úszva, miközben azon voltam, hogy elállítsam a vérzését, mert lehet, hogy farkas, de akkor se hallhatatlan. Szemmel láthatóan most a vérvonala se nagy segítség. Egyik seb után láttam el a másikat a szobában lévő eszközökkel, mert nekem aztán nem fog meghalni. – Meg ne merj halni, mert még nem végeztem veled! – szólaltam meg kissé dühösen, de mégis egészen higgadtan, mintha valami nem lenne rendben velem. Amikor pedig megérkezett a segítség, akkor sietve adtam ki, hogy nézzék meg Rebeccát is, hiszen láttam a nevét a helységben. Majd pedig az egyik hordágyra pakoltattam fel a behemótot, akivel még lesz beszédem. Viszont vizsgáló helyett egyenesen az irodámba vitettem, ahol ezüst tű segítségével könnyedén összevarrtam a sebét, mielőtt még több vért veszítene és elhalálozna esetleg... Utána megnéztem van-e rajta még több sérülés, ha volt, akkor azt is elláttam és még egy kis vérpótlást is kapott, hiszen túl sokat veszített. Ezek után a véres ruhámba hátradőltem a székemben és arra vártam, hogy felébredjen, mert nem áll szándékomban szem elől veszíteni, ekkora kalamajka után nem. Ha magához tért, akkor vélhetően kicsit még kótyagos volt, de ha támadni próbált volna, akkor a farkasát könnyedén fogtam vissza és megráztam a fejemet, hogy ne tegye, mert így is rohadt nagy szarban. Én pedig amíg az ébredezésére vártam, addig próbáltam kideríteni, hogy melyik falkatagunk járkál mostanában három lábon, mert nem hiszem, hogy az most akkora divat lenne, ha csak ő nem akar abból azt teremteni, vagy esetleg Alignak nem akart…


[Ha valami nem jó, akkor nyugodtan szóljatok.^^]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 661
◯ IC REAG : 623
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: #1 Betegszoba // Szomb. Máj. 14, 2016 8:13 am

Maeve, Jay & Becca



*Annyira egyedül éreztem magam miután Egon elloholt. Vagy Jay, a fene sem tudja ki volt aki farkas alakban elhagyta a szobámat. Még szédültem és zsibbadt minden tagom, mintha most hajtottam volna le két pohár whiskyt. A nyelvem is zsibbadt, próbáltam mozgatni, tátogni mint a hal, hogy hamarabb elmúljon, közben Jay hangja szólalt meg a fejemben mint egy rendes kis diák aki jelentkezik az órán. *-Nyugodt vagyok. Fura, de nagyon nyugodt.*Akár mondhattam volna magamnak is, de persze Jay az éles farkasfülével biztosan meghallotta ezt a nyöszörgésemet is. Halványan derengett, hogy mit láttam mielőtt minden elsötétült, szándékosan nem emeltem fel a fejemet, hogy Jay felé nézzek, a mennyezeten kiszúrtam egy foltot ami talán ott sem volt és azt néztem meredten.* -Megmaradsz Jay? Nehogy meghalj nekem, még nem….végeztem veled. *Még fel kell ásni a kertet, virágot ültetni, megnézni a fenyőn a mókust, és ígértem neki pulykás szendvicset is. Persze azt is megígértem Egonnak, hogy nem hívom át többé Jay-t. Fenébe. Ez felülírja az elsőt. *-Egon hol van? Nem esett baja?*szóval Egon volt az aki kirobban farkasként a szobámból, frászt hozva egy egész kórháznyi betegre, látogatóra, orvosra és minden bizonnyal maga után csalogatja a fél rendőrséget, a vadőröket akik nem tudnak a vérfarkasokról és még ki tudja hány ember indul vadászatra egy magvadul farkas miatt. Ezek szerint jobban néz ki mint ahogy Jay kinézhet, ha volt ereje elszelelni. A nyugodtság még jobban körülvesz, a szédülés kezd múlni ezért megpróbálok felállni, hogy segítsek Jay-nek, lassan kászálódom ki újra az ágyból, de valaki becsörtet, hangos cipőkopogással, én legalábbis úgy érzékelem. Egy nő arca tolakodik elém, és már az is boldogsággal tölt el, hogy minden vonását ki tudom venni, ráadásul orvos. Remek, elmosolyodom, hogy tudja mennyire szeretem most.* -Jól vagyok. Jay-nek segítsen. *Oké, most már Jay is jó lesz. Jó helyen van, kórházban, persze a nagy hagymázas gondolataim közepette eszembe jut, hogy talán nem kellene Jay-nek itt lennie. Valami halványan betolakodik az elmémbe a tanultakról, hogy hiába tesznek vele bármit, az nem biztos, hogy használ. Ő másképp gyógyul és elég egyetlen vizsgálat és lebukik. Hirtelen sietősebb lesz a felkelés, bár talán nem kellene közelebb mennem a vérhez, de valamit tennem kell, hogy az a szép arcú orvos ne szúrjon el semmit. Felállok, de meg kell kapaszkodnom az ágy végében, hogy ne essek megint össze. Szerencsére elhomályosul a látásom és csak nem látom premier plánban a tócsányi vért. *-Ezt már én is mondtam neki. *Az, hogy felkapom a fejem erre a mondatra, erős túlzás de felcsillan bennem a remény, hogy Jay mégis a lehető legjobb kezekben van. *-Ismeri? *Ekkor tudatosul bennem, hogy az előbb mintha csokoládé ízét éreztem volna de mivel olyan szomjas vagyok, hogy a szám vetekszik a száraz taplóéval, nem éreztem, nem tudatosult bennem, vagy csak a fáziskésés miatt. *~Nahát! Még egy farkas. Csúcstalálkozó van ma. ~*Annyira felvidulok ettől a ténytől, hogy egyből jobban leszek, persze az is lehet, hogy e nélkül is rendeződött volna a szédülésem, és persze az sem elvetendő, hogy bejön egy ápolónő és segít. *-Jól vagyok, csak szomjas.*Mondom és hagyom magam visszafordítani az ágy felé, ám valamibe beleütközöm és bele is rúgok. Lenézve egy emberi kezet látok, elsőre valódinak tűnik és a szívem nagy iramban lódít több liternyi adrenalint az ereimbe. *-Ó te jóóóééég! Jay! Valaki! Ez…ez….Egon keze?



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 71
◯ HSZ : 418
◯ IC REAG : 353
◯ Lakhely : Fairbanks



Re: #1 Betegszoba // Hétf. Máj. 16, 2016 1:30 pm

Rebecca eddig sem az istenek haragját prezentálta, bármennyire is feszítettem a húrokat. Ha már neki is furcsa az a nyugalom, ami körülveszi, arra bizony oda kell figyelni. Nálam nem példa nélküli, amit ma tettem, hisz a Fülöp-szigeteken is 1 éves terápiára küldtek, miután egy 400 éves farkasnak bátorkodtam nekiugrani. Mégis van ebben az egészben valami túlzás, ha Egont nézzük, akkor főleg. Az indítékát értem, de a kertben, ahol emberi formában is eltángálhatott volna, inkább elvonult. A kórház nyilvánossága előtt pedig a lehető legrosszabb formájában tette a lehető legrosszabbat.
~Valami van a levegőben, ha te a békében, mi a háborúban léptünk szintet.~
Elvigyorodom, fájdalmas, haláltusát kinevető vigyorral. Amit Becca rebeg, az rengeteg dolgot vetít előre és örülök, hogy így látja. Mikor a jövőbe nézünk és feltartjuk a fejünket, az megkönnyíti a gyógyulást is. Nem elfekvő ez, Becca teljesen jól látja, hogy innen ki fog kerülni és lesz még folytatás. Ezt én is akarom látni, de külső segítség nélkül nem fogom.
~Pedig majdnem megtetted. Pontosabban Alignak, a te testedet használva. Hjajj, drága, ezt még meg kell beszélnünk...~
A következő kérdéssel dilemma elé állít. Én az igazságot szoktam képviselni, nem kenyerem a vetítést, kivéve mikor a farkasvilág létét és törvényszerűségeit kell eltitkolnunk az egyszerű földi halandók elől. De ha most egy hentes természetességével mesélem el, hogy úgy szeltem Egon hasát, mint mesterszakács a petrezselymet, akkor nem csak magam alatt vágom a fát. Rebecca épp egy újulásból jött fel, amit ájulás követett. Elég lehetett a látvány, nem spékelem meg rémmesékkel.
~Amelyik farkas még tud futni, annak van lába, azaz életképes.~
Bosszantja a csőrömet farkasom orrát, hogy Rebecca nem csak értem aggódik. Nyilvánvaló, hogy egy pillanat alatt nem feledkezik el élete jelenlegi szerelméről, de magamat egyszerűen többre tartom, mint a sörözve elbujdosó szájkaratés bundás pajtit. Morog is a bestia, az én füleim hallatára és ellenséges energiákat küld Becca felé. Hej, nyughass már, te beste fekete-tarka szépség! Ne zabáld meg azt, akit a gazdád csak szemeivel fal, különben kapsz egyet!
Sajnálattal konstatálom, hogy a telefonom hasonlóan jól bírja a vért, mint ez az Őrző lány. Szintén elájult és majd csak a szervizben kapcsolják rá a defibrillátort. Remélhetőleg nem egy elhunyt előfizető telefonjaként vezetik majd ki a nyilvántartásból. Behajítom az ágy alá, úgy szánkázik a tócsában, mint én a szörfdeszkával a Csendes-óceánban. Gyönyörű, vörös kondenzcsíkot húz és pont ott ér véget az útja, ahol Becca még rálát, pedig eskü nem neki szántam. Egyszerűen a harag levezetésére szolgált a telefon megvízisíeltetése.
Másodpercek telnek és mégis olyan, mintha már beköszöntött volna a karácsony és egy égből leszállt angyal érkezne, hogy sebemet féltő gondoskodással ellássa. A csúcsdíszem máskor sokkal nagyobb örömmel fogadná az aranyhajú nőstényt, most csak a ruhadarab torkomra szorítására elegendő az energia.
~Maeve, hálám a köszönet és sajnálom, hogy nem kellemesebb körülmények között sodort össze minket a sors hullámzása~
Nem hagyom ki a szépelgést, hisz ilyen bájos pofikára egyszerűen képtelenség egy lovagi páncél fémhideg komolyságával reagálni. A szívemnek nincs egyetlen csücske, nincs olyan lyuk az élet nagy golfpályáján, akire azt mondanám, hogy csak belé lövök. Lehet, hogy lesz, de azt nagyon alapos megfigyelés után választom ki, nehogy újra sárba tiporjon a megmagyarázhatatlan letargia, mint Wendy-ben élvezkedve a fatelepen. Megindító, hogy Becca rámutat a legfontosabb teendőre, ami az én istápolásom. Érzem, hogy örömmel tölti el a személyzet megérkezése. Nem tudom, mennyit érez meg Maeve valódi lényéből, hisz én is csak keveset látok belőle. Fülledt dühhel sziszegi a fenyegetését, amire hasonló daccal muszáj felelnem, természetesen most is csak fejben:
~Nem azt tartom bátorságpróbának, hogy túl merem-e ugrani a túlvilág küszöbét. Már jártam ott és valószínűleg itt a helyem, mert a biztonságiak rájöttek, hogy nincs érvényes belépőm és visszapöcköltek a földi valóságba.~
Aminek Maeve most valószínűleg nem igazán örül, hisz jelenleg én vagyok a bűnbak, az egyetlen vádolható. Egont védeni semmi okom és ennek értelmetlenségét is látom, hisz ha egy egész kicsit utánanéznek... Most jut az eszembe, a sietős hálálkodás közben meg se kérdeztem Wendy-től, hogy hogy találtak rám? A lényeg, hogy a Falka tudhat Becca-ról, ahogy az Őrzők Egonról, így semmi haszna nem lenne mesét költeni. Míg a nőstény megpróbálja felemelni másfél mázsás testemet, Ms. Bookhouse egy lényegi kérdést tesz fel. Az idegpályáinak túltengése idáig kisüt, úgyhogy muszáj humorbombával szétrobbantanom az aggodalom egészségjavulásra káros tevékenységét:
~Az egy humanoiddarabot utánzó műanyag törmelék, ami valakinek bizonyára jó szolgálatot fog tenni valamely emberfiának, hisz födémszerkezet nélkül a bölcsöde félkarú óriás.~
Eléggé kiscsoportos viselkedést tanúsítottak a farkasaink, úgyhogy a hasonlat nem is sántít annyira, mint a háromlábú farkas, akit az imént láttam menekülni. Még mindig nem fárasztom magam beszéddel és ha a nőstény kivisz, kapaszkodással sem. El fog bírni, nekem elég az, hogy a nyakamon tartom a rongyot és egyben tudom a fejemet törzsemmel összekötő vezetéket. Mert ha ez lebukik, akkor megint besurranok a halál klubtermébe és korántsem garantált, hogy a kidobók megint megcsókoltatják velem a Földet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 661
◯ IC REAG : 623
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: #1 Betegszoba // Szer. Máj. 18, 2016 7:13 am

Maeve, Jay & Becca


*Ne vagyok most nagyon topon Jay szövegértésben, máskor persze nem okozna gondot még visszaválaszolni sem ugyanaban a stílusban, de most sokáig gondolkodom azon a szintlépéses izén. Főleg mert magukra is mond valamit, csak épp háborúról beszél. gondolom nem a száz évesről, meg a mondásról, ami a szerelemről is szól. Nem tudom iért ezek jutottak eszembe, úgy tűnik az elmém önálló életre kelt, kapkod jobbra-balra és azt csipegeti fel ami épp a "keze" ügyébe kerül. Lassacskán azért csak eljut hozzám mit akart mondani, nem hozom összefüggésbe Alignakkal, de Egon viselkedését tekintve kezdem érteni miről beszél. Szóval valami bepunnyasztotta körülöttünk a levegőt amitől egész fordulattal valami más irányába mentünk. Mindez rengeteg kérdést vet fel bennem, de most félretolom mindet mert nics kedvem ezzel foglalkozni. Egon és Jay jóléte jobban foglalkoztat. Mire eljutok eddig a gondolatig már másról beszél és az emlékek megint az elmémbe tolakodnak mint egy makacs kis óvodás ha repetáról van szó. * -Benne vagyok. Csak mond mikor és hol....ne nálam. Ne nálad. *Folytatom az egyoldalú hangos beszédet és próbálom röviden felvázolni a várható helyzetet, nálunk szóba sem jöhet a randik végén feltett gyakori kérdés, a harmadik verzió játszik. Egyrészt rossz emlékeim vannak Jay lakásáról, ásrészt semmi keresnivalóm nincs ott, a továbbiakban Egonnak tett ígéretemhez híven neki meg nálam nincs, bár a kertem szinte hangosan sír utána. Egonról jut eszembe, hogy mi is van vele. Mivel Jay itt van és dumcsizunk, Egon loholt ki a folyosóra farkasként, amiről még nem tudom, hogy jót vagy rosszat gondoljak. nem tűnt fel rajta semmi, bár ahogy Jay kinéz, ő sem lehet jobb színben, hiába idősebb, csak kapott egy sallert. Rossz érzés kerít körül Jay felől és a csokoládé egyre intenzívebben érződik, bár ennek még nem tulajdonítok jelentőséget, hiszen Jay farkas, emberként is megérzem, feltéve ha nem használja a pajzsos cuccát. Nem tudok mit kezdeni azzal amit Jay mond Egonról, de valamiért olyan érzése van, hogy terel. Csak hallom, hogy valami csúszik a padlón, de nem jut időm azon merengeni, hogy mi az, mert érkezik a felmentő sereg. Jay jó kezekbn lesz hamarosan, mert az is tudatosul bennem, hogy nem akármilyen orvoslás érkezett hanem abszolút farkasbarát. Vissza csoszogok az ágyamhoz abban reménykedve, hogy Egon is jól van valahol és nem lőtte ki a gyepmester mielőtt megfelelően magányos helyre ért. Fel kellene hívnom bár most nibncs nála telefon, gondolom. Ha visszaváltozik pucér lesz....hmmm....Ezen a ponton akadályba ütközöm, az első reakciómat magamban folytom el, csak annyit látok, hogy kéz és mivel Jay mindkét keze megvan, kizárásos alapon Egoné lehet, szándékosan nem nézem a padlót borító vért, nekem gondolatban is sok. Arra jutok, hogy Jay letépte Egon karját, de hamarosan fel leszek világosítva, miszerint ez már valaki más által le lett játsszva, és csupán póttermék az amit sikerül az ágy alá rúgnom.* -Megiiint?*Egon keze igen kapós ha mindig azt veszti el, ha belegondolok, de nem igazán teszem nagy átéléssel, most sorstársak vagyunk, míg az övé ki nem nő, és Jay is hasonlóképp nézhet ki.* -Nahát, egy ideig nem fogunk kezet.*Ez a magasfokó önirónia még tőlem is szokatlan tekintve a jelenlegi helyzetet, ami rám nézve tartós. Még nem tudok arról, hogy aggodalomra nincs ok, viszont nem is aggódom. Újra elővesz az a hatalmas nyugalom ami az ébredése óta jellemez. Bármi is történt itt a szobában az elmúlt öt perc alatt, fura, hogy nem borultam ki. Jay-t közben felpakolják és sietnek kitolni a szobámból, az ágy szélére ülve integetek neki a bepólyált kezemmel.* -Szia Jay. Majd hívj fel.*Visszabújnék az ágyba de van egy olyan érzésem, hogy valamitől rgad a talpam, de nem nézem meg mi az. Sejtem. Azért ne nézem meg. Ez az életmentő, szelektív látás. Inkább felkelek miután Jay és az orvos csapat eltűnik, és végre ájulás, remegés nélkül ki tudok sétálni a mosdóba, hogy pisilhessek.*

//Köszönjük Maeve-nek a segítséget! cheers
Nem tudom Jay hogy szeretnéd, de én lezárt szagúnak érzem, de ha nem jó a szaglásod, szívesen írok még a kedvedért Smile //


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: #1 Betegszoba // Today at 1:09 pm

Vissza az elejére Go down
 

#1 Betegszoba

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
4 / 6 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Fairbanks :: Kultúra és Tudomány :: Memorial Hospital-