HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
AKTÍV KARAKTEREK
136 TAG 62 FÉRFI 74 NŐ
BETOLAKODÓ FARKASOK
31 TAG 16 FÉRFI 15 NŐ
ŐSLAKOS FARKASOK
24 TAG 10 FÉRFI 14 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
23 TAG 13 FÉRFI 10 NŐ
ŐRZŐK
32 TAG 13 FÉRFI 19 NŐ
EMBEREK
15 TAG 5 FÉRFI 10 NŐ
ALAPÍTÓK
10 TAG 5 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legtanulságosabb:

...A Legnagyobb találkozás:

...A Legjobbak (Vörös Hold - Hard):

...A Legjobb (Vörös Hold - Soft):


írta  J. Isaac Sladen Yesterday at 11:14 am
írta  Rebecca Morgan Yesterday at 8:59 am
írta  Jackson Carter Kedd. Dec. 06, 2016 3:06 pm
írta  Amaryllis Margaret Lux Kedd. Dec. 06, 2016 12:23 pm
írta  Catherine Benedict Kedd. Dec. 06, 2016 6:22 am
írta  Jackie Leigh Suresh Hétf. Dec. 05, 2016 10:20 pm
írta  Celeste M. Hagen Hétf. Dec. 05, 2016 9:19 pm
írta  Catherine Benedict Hétf. Dec. 05, 2016 2:19 pm
írta  Jackson Carter Vas. Dec. 04, 2016 7:32 pm
írta  Primrose Trevelyan Vas. Dec. 04, 2016 4:43 pm
írta  Duncan Corvin Vas. Dec. 04, 2016 2:18 pm
írta  Declan S. Callaghan Szomb. Dec. 03, 2016 11:03 pm
írta  Darren Northlake Szomb. Dec. 03, 2016 9:43 pm
írta  Alignak Szomb. Dec. 03, 2016 2:37 pm
írta  Alignak Szomb. Dec. 03, 2016 2:03 pm
írta  Lester J. Edison Pént. Dec. 02, 2016 6:04 pm
írta  Jamie Waldorf Szer. Nov. 30, 2016 3:53 pm
írta  Sage Miller Szer. Nov. 30, 2016 3:50 pm
írta  Balthazar Bluefox Kedd. Nov. 22, 2016 8:30 pm
írta  Vendég Hétf. Nov. 21, 2016 12:46 pm
írta  Nessa O'Brien Hétf. Nov. 21, 2016 10:19 am
írta  Maya Honeycutt Szomb. Nov. 19, 2016 7:20 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:01 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:00 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 10:58 pm
írta  Jackson Carter Vas. Nov. 13, 2016 4:52 pm
írta  Roxan A. Cruz Csüt. Nov. 10, 2016 7:40 pm
Darren Northlake
 
Alignak
 
Amaryllis Margaret Lux
 
Yetta Northlake-Nacrosh
 
David A. Blandern
 
Celeste M. Hagen
 
Catherine Benedict
 
Balthazar Bluefox
 
Rocky
 
Primrose Trevelyan
 

Share | .

 

 Folyosók

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6149
◯ IC REAG : 8034
Folyosók // Kedd. Máj. 14, 2013 5:46 pm

First topic message reminder :



A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jan. 19, 2014 3:25 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net



























SzerzőÜzenet

◯ Kor : 336
◯ HSZ : 93
◯ IC REAG : 74
◯ Lakhely : Valahol keleten...

Re: Folyosók // Hétf. Dec. 30, 2013 1:21 am

[!!! 18+]

Akaratlanul is pofátlan vigyor szalad képemre a lányos zavart érzékelve. Hát ez... bájos. Még a végén eszembe jut, hogy akár meg is tarthatnám. Hazavinném, még akár hasznot is hozna. Mást nem, házalapként, hiszen már Kőmíves Kelemen is megmondta: asszony kell a házba. De neeem, másféle mókára vágyok most!
Alakot váltok, testem robusztus valójában emelkedik a másik fölé, letekintve rá és vicsorogva fürkészem a nő arcát. Nehéz eldönteni, hogy ez most gúnyos vagy nevetős gesztus akar lenni, ám ahogy hangom felcsendül a fejében, kétségtelenül az előbbi szórakozottan semmirekellő, idióta vigyorgást hordozza magában.
~ Ha ennyire vágyod a halált, rajtam nem fog múlni, beállhatsz a sorba a többi után... de előre is tolakodhatsz, csak rajtad áll, mennyit ér neked az emberkölykök sorsa. ~ Ne mondja senki, hogy nem vagyok jófej! Hangomból egyértelműen érezni: direkt csinálom az egészet.
Ha akarnám, már rég megöltem volna vagy itt hagynám és a gyerekekkel végeznék előbb, utána sorra véve őt is... De neem, én pofázok csak, hergelve a másikat. Energiáim éhes, vérre vágyó mohósággal lengenek körbe, telepednek rá a másikra hasonló viselkedésre buzdítva őt is. Kíváncsi vagyok, mennyire makacs, hol van az a pont, ahol elpattan benne valami és hozzám hasonlóan megmutatja bundását a világnak - vagy legalábbis ennek a fehér falú, klórszagú emeletnek.
~ Na nézzük meg, mit rejt a szomszédos helyiség! ~ Szavaimmal egy időben felé kapok mancsommal, karjába marva karmaimmal és úgy rántva el... kivágva az ajtón - előtte kinyitom neki azért, lássa, tudnék én, ha akarnék rendes is lenni - a folyosóra mint valami rongybabát, majd én magam is utána lépek/mászok, kissé leverve vállammal a bejárat sarkáról a vakolatot.
Ahogy az elébb, úgy most se igazán finomkodva tépem fel az ajtót valahova Annabelle mellé hajítva le azt, mikor a kezemben marad, fájdalmasan szakadva ki tokjából. Hacsak nem állít meg valahogyan, belépve a sötét szobába a levegőbe szimatolok lassan, préda után kutatón körbe. - Nem a megfontoltság vezérel, nem gondolkozok a hogyanon, a miérten pedig főleg nem! Inkább egyfajta elborult, derült élvezet rángat. A gyerekhús egyébként is ínyenc falat, nem rakódott még rá az élet súlya, a világ ezernyi mocskos szarsága.
Ezt támasztja alá a kicsorduló friss vér bódító illata is, mely a levegőt átszeli egyetlen határozott, halálos csapásomnak hála. Még csak meg sem rezzent az ágyban fekvő kis test s már halott volt, karmaim szelték fel testét több darabba. Halkan rezignáló morgásom söpör végig a kórtermen, ahogy épp csak hátra pillantok a nőstény felé. Na mi van, csibe? Bírod még?
Valami moccan a félhomályban, sárgán villanó tekintetem arra kapom és a következő pillanatban már ott vagyok, torkánál ragadva meg a "zsákmányt". Idősebb, mint az előző, de szólni ő sem tud... nyaka törik, a csont roppanó hangja mindaz, amit kiad magából. Még kettő végzi hasonlóan csúnyán, mikor a félreeső ágyban felzokog egy egy-másfél év körüli kisember. Félelme átjár, s valami perverz örömmel tölt el, hogy még azt is megértem ily módon, aki szót nem ismer még. Érdekesnek tartom, hogy érzi, pontosan érzi a közelgő veszélyt, a halált, amit magammal hozok és aminek vérgőzös mámora lassan a folyosóra is kitalál. A sírás elhal, mintha elvágták volna, de kétlem, hogy a nőstényt hűtené a tudat, hogy nem szenvedett sokat a hang tulajdonosa. És még finom is.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Annabelle Evans
Gyógyító

◯ Kor : 169
◯ HSZ : 292
◯ IC REAG : 314

Re: Folyosók // Pént. Jan. 17, 2014 11:16 am

A francba, a francba, és már megint a francba. Egyszerűen nem akarom elhinni, amit hallok. Most komolyan? Létezik, hogy ez az állat most komolyan elkezd itt mészárolni? Atya ég, ezt nem lehet igaz. Ebben a szent pillanatban tényleg inkább azt szeretném, hogy engem öljön meg, de vajmi kevés értelme lenne, mert sejtéseim szerint nem lenne neki elég.
Megremegek, érzem a vérszomját, minden szőrszálam égnek mered tőle, a bundásom idegesen mászkál fel, s alá, de… nem engedem, nem engedhetem ki, nem lenne értelme.
- Nem kell megnézni, én el tudom mondani…
Fölösleges a próbálkozás, és nyilván meg sem hallja, mivel nemes egyszerűséggel kivág, mint macskát szarni. Komolyan, még a végén megköszönöm, hogy nincs egy Bells alakú lyuk az ajtón. Szép baleset lenne, az biztos…
Kétségbeesetten próbálok az épületben tartózkodó farkasok felé tapogatózni, Emsről tudom, hogy itt van, és ha nincs felhúzva  a pajzsa, akkor talán érzi, hogy gebasz van. Faye reggelre jön, ezt tudom, bár néha beesik hamarabb, de még ahhoz nagyon korán van, vagy késő. Már azt sem tudom, mennyi az idő. Zsong a fejem. Tíz pontos falnak vágódás volt, annyi szent.
El kell másznom a riasztóig. Nem biztos, de lehetséges, hogy annak több esélye van megállítani, mint nekem. Már majdnem a nővér pultnál vagyok… tényleg… vajon hol is vannak az éjszakás nővérek? Most lehet sokat segítene, ha elkezdenének itt sikítozni.
A vér… nem akarok tudomást venni róla. Mégis úgy kúszik az orromba, mintha semmi nem lenne édesebb nála. Kibírom… addig igen, amíg pillanatokon belül a fülembe nem sikít a vészjelző, és akkor már nem törődök semmivel. A saját életemmel pláne nem, de csak akkor fog több gyereket megölni ez a világ szégyene, ha én már halott vagyok. Olyan erővel robban ki belőlem a bundásom, hogy ismét belesajdul minden tagom, rég nem történt már ilyen.
Vérre szomjazom, de nem gyermekvérre. Bevágódok a kórterembe, az emberi elme veszteségét, lelkiismeret furdalását száműzte a farkas, neki csak a dühe van, a megalázottság érzete, és ki akarja köszörülni a csorbát. Gondolkodás nélkül ugrok a nálam sokkal nagyobb fenevadnak, mikor még az egyik ágy felé hajol.
Charlie.
Sajnálom.
Tudom, hogy hol van a sérülése, én foltoztam össze. Most pedig tönkreteszem a művemet, mert más esélyem nincs, csak az, ha a gyenge pontját buzerálom. Így a sebet igyekszem minél hamarabb feltépni, vagy legalábbis belemarni, hogy gyengítsem. Eddig sem volt épp a topon, ami azt illeti, talán egy kis esélyem van…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 336
◯ HSZ : 93
◯ IC REAG : 74
◯ Lakhely : Valahol keleten...

Re: Folyosók // Pént. Feb. 07, 2014 10:00 am

Mondanám, hogy nem kenyerem a céltalan mészárlás, de elhinné nekem bárki is jelen helyzetben? Na ugye, hogy nem! Nem is céltalanul pattant ki a zseniális ötlet a fejemből, hogy nézzünk rá a kis emberivadékokra, ami azt illeti, de ezt nem fogom a szukával megosztani.
Farkaspofám ronda, gunyorosnak szánt mosolyfélét produkált szavaira, bár jelen formámban inkább vérfagyasztónak hat az összkép még így, neonfény-kivilágításban is. Egy sötét sikátorban a bátrabb lelkűek se szívesen akadnának hozzám hasonlóba, hacsak nem teng bennük túl a halálvágy.
Arrébb tessékelem nemes egyszerűséggel - pontosabban ki a folyosóra -, hogy a saját szememmel győződjek meg a szomszédos kórterem silány kis "tartalmáról".

A riasztó éles hangja hátrálásra késztet, megakaszt pár pillanat erejéig ugyan, de az alapötlettől nem tántorít el. A kórterembe berobbanó nőstény reakciója pedig csak rátesz egy lapáttal - mondhatni, máris majdnem kedvelem a szukát.
Oké, azért örömódát nem fogok zengeni hozzá, ahogy az öltéseket sorra széttépi-cibálja és vinné vele együtt a karomat is, ha visszakézből (mancsból?) nem kapna egy lendületes pofont, hogy a fal adja a másikat.
Még én is beleszédülök - nyilván ebben a vérveszteség és a "kiújuló" sérülés és közre játszik - csoda, ha ő nem ájul be, csak pár órára, amikor nagyot koppan a falat elérve.

Vértől gőzös, elborult pillanatomban még további négy gyereket ragadok magammal - egyik satnyább, mint a másik, ráadásul a java még csak nem is fiúgyermek - és fogalmam sincsen, hogyan sikerül kikeverednem az épületből, a városból. Ezüsttel dúsítva, ezt másnap Zé is megjegyzi, miközben a karom leápolásával baszakszik. Feleolyan jól nem végzi, mint a dokinéni, csak amolyan felcser mód tákol össze, miközben én azon elmélkedek gondolatban, vajon megvan-e még a kis szuka melója az eset után. Ez már szinte szerelem. (Sem.)


// Eeelkészült a Luca-széke. Elnézést a várakoztatásért és köszönöm a játékot!//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6149
◯ IC REAG : 8034
Re: Folyosók // Pént. Feb. 07, 2014 2:07 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Tupilek
Mesélő

◯ HSZ : 143
◯ IC REAG : 229
Re: Folyosók // Vas. Márc. 30, 2014 3:20 pm

Eeyeekalduk & Nicholas


Felvezetés: Nicholast elfogja a kísértés. Az illúziói nélkül elveszettnek érzi magát, ez pedig csak felerősíti a többi démonját is... Eeyeekalduk a régi időkön mereng, amikor még hasonló közegben dolgozott. Vajon ki volt ő akkor? És kivé vált mostanra? A kérdésekből mindig több lesz, mint a rájuk kapott válaszokból. Mint például, hogy miért pont most érzett ellenállhatatlan késztetést arra, hogy ide tévedjen...?
Időpont: 21:30
Civilek száma: 7 civil
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hope E. Belfort
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 833
◯ HSZ : 272
◯ IC REAG : 287

Re: Folyosók // Vas. Márc. 30, 2014 4:28 pm

I.

A kórház jellegzetes szaga tolul orromba, hagyom, hogy a hangok eljussanak hozzám.. valahol a távolban felsír egy csecsemő; egy hozzátartozó riadtan kiált orvosért; a gépek egyenletes csipogását egy sípoló hang töri meg; magas sarkú cipők kopognak végig a folyosó csempéjén; kétségbeesett sugdolózás; mobiltelefon csörgése; automatából folyó kávé... A fülemre szorítom a kezemet, nem akarom hallani őket, elég volt.. Csendet akarok, semmi mást. Nem csak a külső zajokat szeretném megszüntetni, hanem a fejemben suttogó hangokat is.. Ezernyi kérdés, ezernyi vád, én pedig legszívesebben a hajamat tépném.
Nem értek semmit. Délután ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy a kórházba jöjjek, megszállt a vágy, hogy én segíteni akarok. Talán kompenzálni az évszázadokkal ezelőtti vétkünk terhelő súlyát? Vagy szimplán a természetem miatt? Fogalmam sincsen, az viszont teljesen érthető volt, hogy a képességem… eltűnt. Hiába próbáltam könnyíteni a fájdalmán, a rengeteg sérülésből legalább egy darabot átvenni.. nem is másra ruházni, én akartam viselni, én akartam a fájdalmat hordozni, de egyszerűen képtelen voltam. A folyosón a szülőkkel szembe találkozni a világ egyik legrosszabb dolga. Láttam, hogyan jönnek a szoba felé, reménnyel telve, hogy talán a kislányuk túlélte.. nem akartam hallani az orvos hangját, nem akartam, hogy észrevegyenek, hogy lássam a mérhetetlen szomorúságot a szemeikben, hogy lássak valakit, aki úgy néz ki, mint amilyen én lehettem a kislányom elvesztésekor. Egész egyszerűen csak láthatatlan szerettem volna lenni a számukra.. a vágyam pedig teljesült.

Csak ültem a folyosó egyik székén, fogalmam sincsen már, hogy mióta, lehet, hogy órák is elteltek már, képtelen vagyok felemelni a fejem és elővenni a telefonomat, hogy tájékozódjak az időt illetően. Jó lenne felhívni Kilaunt és arra kérni, hogy ezúttal ő hallgasson meg engem. Szükségem van arra, hogy elmondjam ezt valakinek. Azon töprengek, mivé lettem, mi történt velem az elmúlt évek folyamán és én ezt nem akarom. Azon a bizonyos éjszakán kezdődött ez az egész, amikor úgy döntöttünk, hogy teljes mértékben a saját lábunkra állunk. Akkor szakadt el véglegesen bennem valami, amit azóta sem tudtam összefoldozni, hiába telt el azóta rengeteg idő.
Úgy meredek a két kezemre, mintha még soha nem láttam volna őket. Csak bámulok a tenyereimbe, mintha onnan várnám a válaszokat, holott tudom, hogy minden kérdés csak három másikat szül és válasz szinte egyikre sem érkezik. Sóhaj szökik ajkaimról, leengedem a kezeimet, felállok és a közeli kávéautomatához visznek lassú, kissé talán bizonytalannak ható lépteim. Ez nem én vagyok.
Bedobom a szükséges aprót, megnyomom a megfelelő gombot és türelmesen várok, hogy a koffeint tartalmú löttyöm szépen lassan lecsurogjon a műanyag pohárba..
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 352
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik

Re: Folyosók // Vas. Márc. 30, 2014 11:57 pm


Mi történik velem... mit keresek itt... miért... pourquoi... why?! Miért érzem magam úgy, mint akinek kitépték lényének egy jelentős darabját a testéből... mint aki... mint aki él, de közben mégsem... a testem ép volt... mindenem a helyén, semmi sem hiányzik... kivételesen még az eszem se... vagy... mégis? Ikina... Ikina... drága testvérem, öreg barátom... miért... miért nem szólsz hozzám?! Miért hallgatsz, Tupilek kegyére?! Érzem, hogy itt vagy... hogy még mindig bennem vagy... de... mégis... annyira idegen vagy... annyira... más... ismeretlen... mint ha nem is laknál bennem már vagy 310 éve...

Órákkal ezelőtt kezdődött, alig öt óra után... meg akartam keresni Saraht, de hirtelen úrrá lett rajtam az érzés. Ott, az utca közepén, mint ha egy láthatatlan kéz ragadott volna belém és tépett ki belőlem önhatalmúlag valamit... hogy aztán egy teljesen idegen valamit nyomjon a helyére. S abban a pillanatban elfogott az érzés... az elveszettség... az... üresség. Egyedül voltam... s nem, nem úgy, mint egy egyedül bóklászó magányos farkas... hanem ténylegesen... félelmetes érzés volt. Annyira hozzászoktam már, hogy van valami bennem, mely miatt sosem leszek teljesen magányos... de most... most még az is jobb lett volna, ha kitépik belőlem ezt a valamit.

Órákon keresztül kóboroltam az utcákon. Kerestem a helyem, meg akartam állni valahol, hogy összeszedjem magam, de nem ment. A bennem levő üresség sehol sem hagyott békén, nem akart kiszakadni. S... hajtott... tovább és tovább... mint ha terelne valamerre... az ég tudja hova. S végül... végül megérkeztem a kórházhoz. Fogalmam sincs, miért mentem be... valami felsőbb útmutatás beküldött, mintegy jelezve, hogy ott jó lesz majd nekem. Már csak az ügyeleti szolgálat volt bent, a recepciós zavartan nézett rá, amikor megálltam előtte... hiába kérdezgetett, nem tudtam válaszolni. Hogy válaszoltam volna, fogalmam sincs, mi bajom volt... csak ez az üresség... ez a... fájdalmas üresség.

Az egyik ügyeletes sietett ki és kísért be az egyik kórterembe. Kitartóan vizsgált engem, hosszú perceken keresztül... kérdezgetett, de megint nem voltam ott. Mint ha... mint ha nem is lettem volna jelen, csak testben. Az érzékszerveim lassan ráálltak a kórházra, az épület rezdülésére... mindent éreztem... hallottam a betegek nyögdösését... az éjszaka végzett műtétek során használt felszerelés sivítását... a tartósítófolyadékokban lebegő dögök szaga bűzlött... s a vér... mindent átitatott a vér félreismerhetetlen, édeskés aromája. Az édes íz, melynek már az illata is képes belőlem előhozni az állatot, ha túlságosan sokáig nem jutok hozzá... s aztán régi érzések értek el.

A csataterek dögszaga... a rengeteg áldozat, a rengeteg gyilkolás... oly átokverte sok halál, akármerre is tekintettem... s a dögök közötti lakoma... a nyál összecsódult a számban, mély hörgő hang tört elő a torkomból, mely megrémítette az orvost is... a félelme... a döbbenete... ah, micsoda elemózsia... igen... egykoron imádtam, ha ezt váltottam ki valakiből... ha fürödtem az áldozat riadalmában, mielőtt végeztem vele... olyan érzés, mely tovább hajtott engem... tovább a következő áldozathoz... tak tak tak... mozog az óramutató... tak... tak... tak... valamit éreztem... valamit, amit még sose korábban, de mégis ismerős volt... tak... tak... tak...

Fájdalmas nyögés töltötte be a rendelőt, amikor a percmutató megállt a harmincason. Hasamra kulcsoltam a karjaimat, miközben előre hátra kezdtem dőlni... éreztem... valami... elkezdődött... hátracsaptam a fejemet, fájdalmas ordítás törte meg a kórház jótékony csendjét. Aztán újra előre hanyatlottam. Karjaim a vállaimra emelkedtek, beléjük martam. Szinte felhasadt a bőr, átszakadtak a rostok... fájt... valami... valami húzott... húzta magát... belém... nem akartam beengedni... nem akartam teret engedni neki... de nem tudta ellenállni... túlságosan gyenge voltam s kiszolgáltatott.
- Menekülj! - utolsó normális szavaim.

Aztán nem bírtam tovább... másodpercek alatt győzött le az érzés, ahogyan szakadó ruha hangja töltötte be a területet, mikor a kabátommal együtt a felsőmet is letéptem magamról. Vadállati üvöltés hagyta el a torkomat, teljes hangerővel. Aztán, amikor az a valami teljesen belém mászott, előre estem a székemből, keményen csapódott térdem a csempének... s ugyanazzal a lendülettel, mint ha nem lenne vesztegetni való időm, talpra is álltam. Céltudatosan indultam el a kijárat felé.
- Félre az útból, pondró! - rivalltam rá a bélsár és vizelet szagot árasztó orvosra.
A hangom... az enyém volt, de ez a tónus... ez nem az én szokásos beszédem. S ez a düh... voltam már ennyire dühös, ennyire ideges... de nem, ez sem volt az enyém. Egy mellékes mozdulattal löktem félre, de olyan elemi erővel csapódott így is a falba, hogy hallottam a csontok törését.

BAMM! Egy rúgás, az ajtó tövestül szakadt ki a keretből és vágódott neki a szemközti falnak. A folyosó rémült kiáltásokkal telt meg, menekülő embereket éreztem. Nem foglalkoztam velük. A tekintetem lassan fordult balra... s akkor megláttam... annak az ismeretlen ismerős érzésnek a forrását... a nőstényt... s tudtam, hogy ő lesz az... lehet másé a teste, változhatott akármennyit... ő az... az én áruló vérem.
- Eeyeekalduk, te áruló szuka! Alignak dühe most lesújt rád!!!
Súrlódó szaru hangja, a karmaim tovanőnek a körmön... ahogyan a fogaim lassan agyarrá válnak... ahogy a torkomból újabb dühös ordítás szakad fel, miközben vad rohamra indultam...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hope E. Belfort
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 833
◯ HSZ : 272
◯ IC REAG : 287

Re: Folyosók // Hétf. Márc. 31, 2014 3:43 pm

II.

Már épp nyúlok a kávémért, amikor az egyik ajtó hirtelen vágódik ki, minden fej riadtan fordul a robaj irányába, sőt, utána mintha a levegő egy szívdobbanás erejéig megdermedne, az idő ragacsos kulimásszá sűrűsödik, hogy aztán mint éles kés, hasítson a kiáltás át az éteren és rezegtesse meg a dobhártyáim. Megdermedek a mozdulatban, még a szám is résnyire nyílik, csak hebegnék, habognék, de egyszerűen nem jutok szóhoz. Mit mondhatnék? Sőt, mi ez az egész? Honnan tudja a nevem és miért… atyaég… A következő letaglózás.. Nem, az nem lehet. Az ki van zárva! Képtelenség!!!
Azonban nincs idő egyik ámulatból a másikba zuhanni, az ismeretlen hím máris rohan felém és be kell valljam, hogy még a lábaim is megremegnek, úgy megijedek az első pillanatban. Azonban nem várom meg, hogy elsodorjon, az utolsó pillanatban kapom ki a kávémat az automatából, hogy a forró italt egyenesen a képébe vágjam. Ez azért remélhetőleg megtántorítja egy kis időre; nekem két pillanat is elég, mert máris nyúlok az automata hátához, hogy egy erőteljes mozdulattal rántsak rajta és borítsam rá a másikra.
- Mindenki tűnjön innen!
Kiáltok fel, mert ha eddig nem kaptak szívrohamot és nem menekültek fejvesztve, akkor tutira tátott szájjal bámulnak még mindig. Már így is szép menet lesz feldolgozni a karmos, idiótaságokat ordítozó férfit és a csöppnyi nőt, aki egymaga képes volt feldönteni egy kávéautomatát.

Fogalmam sincsen, hogy mennyi időm van, de nem is az érdekel, hogy nekem bajom esik. Ez egy kórház, az Isten szerelmére! Annyi időm remélhetőleg pont lesz, hogy az egyik tűzjelzőhöz rohanjak, betörve a kicsiny üveget pedig egyből megnyomom a gombot, a tűzriasztó pedig élesen berreg fel, máris mozgásra kényszerítve a tömegeket. Jobb ötletem nincs és ha még mindig lenne időm, hát védekező pozícióba helyezkedem. Eszem ágában sincsen elfutni, ó, egyáltalán nem. Jöjjön csak, aminek jönnie kell…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 352
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik

Re: Folyosók // Hétf. Márc. 31, 2014 9:11 pm


Az ölési vágy félreismerhetetlen, vörös árnya telepedett a tudatomra. Viszont más volt, mint amit hétköznaponként érzek. Nem a vér iránti vágy... nem a szimpla, szórakozás végett megkezdett ütközet ez... nem... ez most teljesen más volt... ennek a harcnak háttere volt, mély gyökerű... a keserű düh vezérelt... a bosszúszomj... az, hogy meg akarom büntetni a békésen álldogáló nőt, olyan dolgokért, melyet ellenem követett el... magaménak éreztem ezt a vezérlő erőt... de mégis... nem volt az enyém. Az érzést ismertem... ugyanez hajtott, amikor hallottam Sarah (ál)halálhírét... akkor másra se tudtam gondolni, mint a bosszúra... sötét érzés volt... de mégis... most, hogy éreztem ezt, amit most, gyakorlatilag gyerekes hisztinek tűnt a saját példám... a düh érzése egyszerűen olyan mérhetetlen volt, hogy már a tapasztalásának is a földre kellett volna taszítania... nem is értettem, hogyan tudok még mozogni egyáltalán... ily gyűlölet cipelőjeként?

De mozogtam, mint ha minden teher hiányozna odabent. A távolság rohamosan csökkent, egyre közelebb értem Eeyeekaldukhoz, áruló fattyamhoz. Végül az első támadást ő hajtja végre... bah, támadás? Ez? Ne játszadozz velem, kölyök! Nem a folyóparton vagy már, hogy fröcskölősdit játssz a többi hozzád hasonlóval. Mégis, mit hittél, hogy az a pohár, melyet még a levegőben csaptam félre... aham, szóval erre ment ki a játék... átokverte női logika. Rendes körülmények között nem történhetett volna meg ez... de úgy, hogy a nő a saját erejét is beleadta, az autómata letarolt a földre. Könyökömmel állítottam meg hanyatt fekve a rám nehezedő bádogdobozt. A fém és a kitörő üvegdarabok felsértették a karomat, de gyakorlatilag be is gyógyultak rövid időn belül a sérüléseim. Dühösen fújtattam egyet, ahogy egy nagyobb lökés kíséretében szinte félrehajítottam az amúgy nem kis súllyal rendelkező gépet... de nem is akárhova, hanem egyenesen arra, ahonnan teremtményem érzékeltem. Érezze csak, hogy ezt a játékot visszafele is lehet játszani.

Akár eltaláltam, akár nem, már féltérdelésben is voltam s ebből a pozícióból rúgtam el magam a földről, egyenesen a nőstény felé lendülve, a beinduló riasztókészülők szirénázásának közepette.
- Óóóó, micsoda jótétlélek... Eeyeekalduk, az önzetlen... oda ne rohanjak. Szóval te gondolsz mindenkire, mi? Csak épp nem rám, a tulajdon teremtődre!
A dühöm felkorbácsolódott újra... ez már több a soknál. Ezeket a jelentéktelen halandókat biztonságban akarja tudni, de ő kiáll ellenem... ellenem! Legyen már eszed! Amint ott voltam előtte, már támadtam is. Nem volt rendszer a támadásaimban... karmoltam, ütöttem, téptem, ahol csak lehetőség kínálkozott rá és eltalálhattam. Ha volt rá mód, akkor megpróbáltam elkapni és jól hozzávágni környező falak valamelyikéhez. Az se zavar ha beszakítom a felületet, a lényeg, hogy érezze a fájdalmat... hogy érezze mindazt, amit miatta is kell éreznem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hope E. Belfort
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 833
◯ HSZ : 272
◯ IC REAG : 287

Re: Folyosók // Kedd. Ápr. 01, 2014 8:47 pm

III.

A felém repülő automata elől könnyedén térek ki, a bádogdoboz hangos csikorgással csúszik még jó pár métert mögöttem, én pedig felemelt fővel várom az Atenerket. Nem félek tőle, tudom, hogy megérdemlem, amit kapni fogok, hiszen részese voltam a dolognak.. Amikor viszont gúnyosan és dühösen vágja a fejemhez a szavakat, az én íriszeiben is harag lobban..
- Őket hagyd ki ebből!
Az emberek ártatlanok és habár nem rajongom értük, ők tényleg nem tehetnek semmiről. Tudom, vagyis bízom benne, hogy velük semmi terve, hogy csak én kellek neki.
- Miért gondolnék rád, amikor halott vagy?
Nem értem, miért ezt hozza fel.. tudom, hogy akkor rosszat tettünk,d e nem tehetek ellene. Nem fogom neki azt mondani, hogy pedig én nem akartam, mert nem érek el vele semmit, sőt, csak minden bizonnyal tovább szítom a dühét. Nem tudok mit kezdeni ezzel az egész helyzettel, minthogy emelt fővel viselem, amit kiszabott nekem… a halált. Nem félek tőle, egyáltalán nem, az elmúlt években oly`sokszor kívántam, most tessék, megkaphatom, ezúttal talán végre úgy, hogy soha ne kelljen erre a földre tennem a lábam..
Nem ellenkezem, hagyom, hogy karmoljon, üssön, megtépázzon.. Nem kell sok, hogy érezzem a cikázó fájdalmat, hogy orromba toluljon vérem fémes illata, hogy aztán megragadjon és nekivágjon az egyik falnak. Úgy szakítom át, mintha csak papírból volna, hogy egy – szerencsére üres – kórteremben kössek végül ki, magammal sodorva ágyat, széket, éjjeliszekrényt, mindent, ami az utamba kerül. Fájdalmas nyögés szökik torkomból, zihálva keresek kapaszkodót, hogy fel tudjam húzni magam.
- Ez a nagy terv? Revansot veszel és megölsz mindnyájunkat?
Tudom jól, hogy igazándiból legtöbbünknek megváltás volna a halál, legalábbis nekem egészen biztosan. De ahogy abba belegondolok, hogy a többieknek is ártani szeretne.. Sorban jelennek meg előttem az arcok, Kilaun, Sangilak, Biisa és a többiek… Az oltalmazó nővér ismét feléled bennem, a lány, aki szinte bárki elé odaállt, hogy megvédje őt. Nem hagyhatom…
Felkapom a széket, ami elsőnek kerül kezem ügyébe, vízszintbe emelem és úgy fordítom, hogy a négy lábával meredjen előre. Ezzel rontok ki az általam okozott lyukon – vagy ha már bejött, akkor csak szimplán nekiesek.
- Takarodj vissza oda, ahonnan jöttél! A pokolba!
Sziszegem a roham közben, szeretném, ha sikerülne kicsit felnyársalni, az erő megvan, még ha a fém széknek a lába nem is olyan éles…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 352
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik

Re: Folyosók // Kedd. Ápr. 01, 2014 9:42 pm

Az autómata mellé talált, amit dühös morranással vettem tudomásul. Jópár kellemetlenségtől megkímélt volna, ha hozzá tudom nyomni és kiszorítom belőle a szuszt is, utána pedig már könnyű préda. De ha nem hát nem, majd megoldom valahogy. Nem létezik, hogy élve elhagyhatja ma ezt a helyet.
- Óóó, különben mi lesz, rámnyöszörögsz?
Ez annyira drága... undorítóan nyálas. Nézz már magadra, te idióta! Vérfarkas vagy, első a teremtmények között, nem valami híg vérű pocsolya! Felsőbbrendű lény, melynek élből el kell zárkóznia az ilyen kis taposnivaló férgek szánalmas kis életétől! De nem, te aggódsz értük... hát az én pofám ég le a tiéd helyett is!
- Hogy miért... HOGY MIÉRT?! Még van pofád megkérdezni, azok után, amit tettél?!
Nekiugrottam és... nem állt ellen. Egyetlen árva szó nélkül tűrte, hogy a karmaim újra és újra a testébe mélyedjenek. A folyosót beöltötte a szakadó textil, majd pedig a bőr, hangja, vérszag kezdte belengeni a levegőt. Nem érdekelt, hova csapódnak be az ütéseim, hol tépem fel a testét... mit számít az, ha minden egyes tettem fájdalmat gerjeszt benne. Egy fejre mért ütésemtől még az orra vére is eleredt. C-ccc... mily sérülékeny is ez a porhüvely. Megragadtam zárásként a torkát, majd nekivágtam a falnak... minden erőm benne volt a mozdulatban, s bár nem csak valami hevenyészetten épített kreálmány volt, a fal megadta magát és Eeyeekalduk beszáguldott a résen keresztül a terembe. Grrr... a rohadás ölje meg, hogy egy elsőszülött ennyitől még nem pusztul el!!!
- Igen! Mind egy szálig elpusztítalak titeket!!!
Elbíztam magam. Ez elmúlt ütleget úgy viselte, mint aki meg akar halni. Mint akinek nem számít, mi lesz vele, legyen, aminek lennie kell. Hát azon nem fog múlni, segítek rajta... elbíztam magam... s meglett az ára. Alighogy beléptem a frissen kreált bejáraton, már szembesültem is vele, hogy mi tart felém. Nem tudtam elkerülni a találkozást. A szék négy lábából egyik se ment mellé. A két alsó oldal, a bordáimnál tépte fel a húst, még ha a testembe nem is fúródott bele. A balfelső már közelebb járt, gyakorlatilag egy kisebb árkot vágott a vállamba, mely annyira még nem volt súlyos... de a jobb oldali úgy ahogy volt, átfúrta a vállamat. Felüvöltöttem, de a dolognak több köze volt a dühhöz, mint a fájdalomhoz. Átkozott ringyó, jól rászedtél.
- Pokol? Mit tudsz te arról? Van róla fogalmatok, mibe taszítottatok engem?! Tudjátok egyáltalán, mit tettetek?!
S miközben újabb átkaim szórtam rá, a kezem előre lendült. El akartam kapni a nőstényt, hogy odarántsam magamhoz és egy kiadós fejeléssel honoráljam a legutóbbi sikerét. Ha nem tudok rajta fogát találni, akkor egy drabális erejű ütéssel is megelégszem... a lényeg, hogy leválasszam őt a székből, melyet utána kiszedjek magamból.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hope E. Belfort
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 833
◯ HSZ : 272
◯ IC REAG : 287

Re: Folyosók // Kedd. Ápr. 01, 2014 11:15 pm

IV.

Nem válaszolok neki, csak összeszorítom a számat. Nem szeretem, ha valaki lenéz.. legyen szó farkasról, emberről, vagy akár Alignakról. Lehet, hogy nincsen nagy hangom és nem dagadok az izmoktól, de attól tudok ám veszélyes is lenni, nem egyszer volt már példa ilyen az életben és ezt bizonyára Alignak is tudja. Persze tudom jól, hogy egyedül ő ellene vajmi kevés esélyem van.. Az a test, akit pedig megszállt.. pont ez a legrosszabb benne, hogy nem Alignaknak ártok vele, hanem a hímnek, ha ellenszegülök és visszatámadok. Éppen ezért nem teszek semmit az első körben, had tépjen csak, törje be az orrom, a folyó vérem sem zavar. A torkomra mar és egy pillanat erejéig tényleg azt hiszem, hogy itt és most vége mindennek, hogy egyetlen mozdulat és elválasztja a fejem a testemtől. De nem. Neki vág a falnak, ami betörik mögöttem és kis időre eltűnök.
- Csak rajta! Próbáld meg!
Üvöltöm neki, szavaimat düh fekélyezi és minden erőmet beleadom, hogy a székkel sikerüljön felnyársalnom. Elégedetten morrantok, noha az arcvonásaimat még mindig a düh rántja össze. Csak préselem neki a széket, tolom hátra, neki valami falnak, akárminek.
- Igen, tudjuk, mit tettünk. Megszabadítottuk a világot egy korcstól!
Préselem a szavakat az összeszorított fogak mögül, szinte köpök őket, tekintetemet egyenesen az övébe fúrva. Ekkor lep meg azzal, hogy magához ránt és megfejel, de úgy, hogy hátratántorodom.. Egyik kezemmel kapok a homlokomhoz, másik pedig oldalra nyúl ki, mintha csak valami kapaszkodót keresnék, de sajnos nem sok mindent találok. A hátam mögött lévő szekrény tele van gyógyszeres üvegekkel, legfeljebb ezeket tudnám felé hajítani, de nem fogok ismét idióta játszadozásba kezdeni.
Ha eddig nem eredt még a nyomomba, akkor két gyors lépés és máris a kezembe kaphatom az infúziós állványt, hogy ezt használva fegyverként suhintsam meg felé, mint holmi baseball ütőt, természetesen a kampós végét tartva felé. A fejét célzom, egyik oldal, másik oldal és igyekszem arra vigyázni, hogy ne kaphassa kis a kezemből, ha pedig esetleg ráfog, akkor rántani rajta, hogy közelebb kerülve a karmos manccsá alakult kezemet használhassam, mellkas tájékon célozva a hímet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 352
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik

Re: Folyosók // Szer. Ápr. 02, 2014 6:42 pm

Ó igen... a test... Nicholas Strauss teste. Annak az agybeteg Kilaunnak a kölyke. Egy igazi vadállat... vagy legalább is ezt hiszi magáról. Még ő is csak egy magatehetetlen húsbáb. Egykoron kedvemre való volt, óóó, még mennyire... de már meggyengült, már nem tudja, hogyan kell küzdeni... de az ereje a hasznomra van és elpusztítom vele Eeyeekaldukot, még ha belepusztul is.
- Óóó, nem csak próbálom!
Aztán a kezdeti sikerességet követően rá kellett jönnöm, hogy ez egyáltalán nem lesz annyira könnyű, mint én azt gondoltam volna. A kezdeti magatehetetlenséget követően a nőstény magára talált és visszarontott rám. Hát ez szép... először az automata, most a szék, mi lesz a következő... nem, nem lesz következő.
- Hogy megszabadítottátok? - fújtattam egyet dühösen. - Óóó, nem lányom, pont fordítva! Ti szabadítottatok rá! Mit gondolsz, miért vagyok most itt?!
Ezt követően csattant a koponyám Eeyeekalduk homlokán, amivel el is értem a hatást. Azonnal ráfogtam a szék lábára, mellyel a cafka már teljesen hozzászorított közben a falhoz. Szinte ropogott a kezem alatt az olcsó fém, ahogyan kihúztam magamból a lábat. Félrehajítottam, de ennyi idő pont elég volt számára, hogy újra felfegyverkezzen. Miért is ne... előre lendültem, újra, és amikor felém sújtott, feltartott kézzel blokkoltam... ám a cső az ütés erejétől meghajlott, a kampó pedig elemi erővel vágódott bele az arcomba... ott is a pofazacskót ütötte át. Egy rántással szabadítottam ki az arcomat, de ennek az lett az ára, hogy gyakorlatilag a bemeneti sebtől az ajkam széléig felszakadt, jócskán meghosszabbítva a számat. Dühösen ragadtam meg a rudat, hogy kitépjem a kezéből, de a nőstény gyakorlatilag azonnal reagált és egyetlen suhintással végigkarmolta a mellkasom. Hátra tántorodtam a támadás hatására. A pólóm kapott egy új mintát, vörös vér szivárgott elő... ám ezek a sebek nem voltak elég mélyek ahhoz, hogy nagyobb kárt tegyenek... bár lehet a karmok eléggé felkarcolták vagy megrepesztették a bordáimat. A megfékezésemre viszont tökéletesek voltak, azt alá kellett írni.
- Hm... Sura, végre a hasznodat veszem - jegyeztem meg, amikor láttam, hogy ha nem is villámsebességgel, de elkezd beforrni látványosan a mellkasomon ütötte seb.
Újra előre ugrottam, hogy megragadjam a nőnél levő csövet. Viszont nem elvenni akartam tőle. Ragaszkodik hozzá? Oké, felőlem... lendítettem egyet, hogy most a csővel együtt hajítsam Eeyeekaldukot a legközelebbi tereptárgy felé... éppenséggel a szekrényhez, melyhez nemrég hátrált. A terv legalább is ez volt, hogy aztán rávethessem magam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hope E. Belfort
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 833
◯ HSZ : 272
◯ IC REAG : 287

Re: Folyosók // Csüt. Ápr. 03, 2014 11:21 am

V.

Nem reagálok egyetlen szavára sem, had fújtasson csak dühösen, had hergelje csak fel magát, az ilyen esetben történő támadások esetén csak nagyobb a rizikófaktor, miszerint elvétheti, mellécsap, figyelmetlenné válik, nem kis előnyhöz juttatva a viszonylag nyugodt ellenfelet, azaz engem. Merthogy igyekszem megnyugodni, hideg fejjel sokkal logikusabban lehet gondolkodni. Ha pedig elérjük azt a pillanatot, amikor már nincsen szükség gondolkodásra.. akkor már teljesen mindegy lesz.
Az infúziós csővel suhintok felé, minden erőmet beleadva, de kivédi.. azazhogy megpróbálja, csak arra nem számít, hogyha kezét emeli a cső elő, akkor az meghajlik. Hálát rebegek, amiért a kampós végével előre mértem rá az ütést, mert így legalább láthatom, ahogyan a mosolya kiszélesedik.
- Miért vigyorogsz ennyire, Alignak?
Hergelni szeretném, tovább és tovább, hogy veszítse el az eszét és essen nekem minden gondolkodás nélkül. Nem adom én a rudat, egyelőre legalábbis nem, karmaim alatt szakad a ruha anyaga, a bőr és talán még a hús is. Elképedve tapasztalom, ahogyan a szokásosnál gyorsabban forrnak össze a sebek és a szavai.. Normál esetben Alignak erejének, energiáinak tulajdonítanám a dolgot, de így.. Sura? Szóval nem csak az én képességem veszett el és kaptam helyébe másikat, úgy tűnik a többiekkel is ez a helyzet.
A következő pillanatban ismét repülök, ezúttal az üveges szekrénybe. Fájdalmas kiáltásom szalad az éterbe, ahogyan az üvegszilánkok beleállnak a hátamba, karjaim hátsó felébe, sőt, talán még a fejbőrömbe is belefúródott néhány. A fájdalom húzza össze arcizmaimat, ám nincs idő szenvedni, mert az Alignak birtokolta test máris felém ront. Pillanatok alatt veszem fel a humanoid formámat, közel kétszer akkora méretet öltve magasság szempontjából. Az izmaim rohamosan megduzzadnak, ujjaim és karmaim hosszabbá válnak, pofámból üvöltés tör elő és amint a közelembe ér, máris ragadom meg, hogy hasonlóképpen ismertethessem meg a falakkal, mint ahogyan azt ő tette az előbb velem. Olyan erővel vágom neki az egyiknek, amekkorával csak bírom, így aztán abban is reménykedek, hogy több helyiségben is látogatását teszi. Ha sikerült tőle megszabadulnom, jótékonyan takarom be magamat Eska köpenyével, hogy láthatatlanná váljak számára, így remélhetőleg ismét meglepetést tudok majd neki okozni. Elindulok utána, ám nem megyek teljesen a közelébe. Az egyik átszakított fal mentén simulok a fehér felülethez és várok. Nem gyávaság, csupán időhúzás. Az ő ideje is véges, tudom jól, én pedig minél kevesebbet szeretnék ártani annak a Gyermeknek, akinek testét birtokolja.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 352
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik

Re: Folyosók // Csüt. Ápr. 03, 2014 1:23 pm

Egyre dühösebbé váltam, egyre mérgesebbé. Ez pedig nem feltétlenül szerencsés. Egy olyan valakinél, akinek az elmúlt párszáz évet ilyen állapotban töltötte, mindenképpen. A düh az a fegyver, mely szétválasztja az óceánokat, bezúzza a vaskapukat, eltörli a civilizációkat, akár egyetlen csapással is. Elég egyetlen egy ütést is bevinni ilyen állapotban, hogy életet oltsunk... egyetlen egyet. De a düh kétélű fegyver... s ez volt az, amit Eeyeekalduk felismert korábban, de én most nem. Vörös ködként hullik az elmére, elvakít, ösztönlénnyé tesz. Veszélyes, kétélű penge.
- A közelgő halálodon! - vágok vissza.
Elégedetten konstatáltam, ahogyan beválik a tervem és a nőstényt megéreztetem azzal, milyen érzés is sündisznóvá válni. Nos, itt a lehetőség, hogy a korábban elszalasztottat bepótoljam és elevenen tépjem szét. Már éreztem a győzelem ígéretét, miközben elrugaszkodtam a földről, hogy rávessem magam Eeyeekaldura... de mint oly sokszor, újra keresztülhúzza a számításaimat. Még levegőben nézem végig, ahogyan a nő alakot vált, egyenesen a kinyújtott kezébe szaladok bele... de nem trancsíroz szét, ahogyan megtehetné, hanem inkább visszaadja a kölcsönt... hatványozottan. Fogalmam sincs, hány falat vittem át végül, de az egyik megfogott talán ez már a főfal volt, mely a kinti udvart választja el. Nem érdekelt, az annál jobban, hogy kiugrott az egyik vállam a helyéről. Dühös morranást hallattam, ahogyan cseppet sem finoman löktem vissza a helyére. Érdekel is engem, ha Straussnak maradandó károsodása lesz belőle! Éreztem a sajgó fájdalmat az egész testemben, de a dühöm elnyomta szinte maradéktalanul. S ha már a nő emelte a tétet, én is... ideje befejezni a játszadozást, ahogyan egy vad üvöltés közepette váltottam át teljes vérfarkas alakba. A szörnnyé, ami lényegében minden egyes vérfarkas is. Dühösen indultam el vissza, de csak egy szobával odébb tűnik fel, hogy nem érzem a nőt. Hát ez remek... amit Sura adott, azt Eska elveszi. De nem, nem hagyhatom, hogy teljesen nyoma vesszen. A falakon ütve megfelelő lyukakat haladok vissza az eredeti harci zónába. Az egyik falnál járva aztán, midőn áthaladok, megtorpanok. Valami nem stimmel. Még lenne szoba, de a koponyámban egy halvány derengés támad, mely az elborult agyamban egy pillanatra fény gyújt. Megérzem ugyanis Eeyeekaldukot Eska leple alatt... pontosan az mellet a fal mellett, amit nemrég még áttörtem. De pontos helyet nem mutat, csupán egy lehetséges tartózkodási pontot. Ám nekem ez bőven elég, ahogyan dühösen fújtatva fordulok meg és vetem magam arra a bizonyos területre. Most már meg kell kapnia azt Eeyeekalduknak, ami jár neki... a halált, mely lesújtó mancsaim között fogja érni őt. Mancsom belekaszált a levegőbe, hol elvileg a törzsének kellene lennie...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hope E. Belfort
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 833
◯ HSZ : 272
◯ IC REAG : 287

Re: Folyosók // Csüt. Ápr. 03, 2014 3:14 pm

VI.

- Álmodj csak!
Nem most terveztem meghalni, nem, egyáltalán nem. Tény, hogy sokszor vágytam már a halál csókjára, arra, ami végleg elvisz erről a világról és soha többé nem kell visszatérnem a fájdalom és szenvedés otthonába, de most egyszerűen képtelen vagyok beletörődni a sorsomba. Most kaptam vissza a Családomat, végre valami boldogság költözött a mindennapokba, nem fogom hagyni, hogy csak úgy kitépjen belőle. Úgy nem, hogy nem búcsúzhatok el a szeretteimtől, Sangilaktól, Biisától, Kilauntól, a többiektől..
Nem érdekelnek a belém vágódó szilánkok, az alakváltáskor úgyis a legtöbb ki fog pattanni belőlem. Szakad az anyag, dagadnak az izmok és a drága hím a karjaimba veti magát. Nem késlekedek, máris hajítom, szobákkal arrébb, lehetőleg minél messzebbre tőlem, hogy aztán Eska ködébe burkolózva lapuljak meg az egyik fal tövében. Hallom, hogy jön visszafele, nem félek egy cseppet sem tőle, csupán biztosítottam az esélyeimet. Nem fogok ma itt meghalni és Alignak jelenlegi porhüvelyét sem szeretném a kelleténél jobban leamortizálni.
Szinte mellettem áll, immár ő is farkas alakot felvéve, megtorpan, megfordulva pedig felém veti magát. Nincs már szükségem tovább a Testvérem leplére, így már látható alakban ugrunk egymásnak, remélhetőleg utoljára. Mancsa az arcomat találja el, mélyen szántva fel a jobb orcámat, a fülemtől végig a nyakamon, egészen keresztcsontomig. Fájdalmas üvöltés harsan a bestia torkából, ahogyan érzem szakadni a húst, a csontig hatoló karmokat. Azonban én sem várakozom sokáig. Humanoid alakban képes vagyok arra, hogy megragadjam, így máris két oldalról próbálok ráfogni a derekára, ezzel is magamhoz láncolva őt, hogy aztán rámarhassak a torkára. Nem akarok túl nagy sebesülést okozni, mégis mélyre próbálok szántani a karmaimmal, a fogaimmal pedig inkább csak azt szeretném elérni, hogy nyugton maradjon.
Tikk, takk..
Eleresztem a nyakát és megpróbálom ismét oldalra hajítani, ezúttal a folyosó egy széksora felé irányozva. Nem dobom, inkább csak egy nagyobbat taszítanék rajta, hogy kibillentsem az egyensúlyából és bevágjam a székek közé. Aztán hátrálok.. Nem akarok többet civakodni, már ennyi is bőven elég volt.. A szürkés bundát a saját vérem színezi vörösre, elvégre az elején igencsak megtépett és habár nem mindegyik seb sikerült túl mélyre, szerencsére a regenerálódási folyamat lassacskán megindul.
Minden izmom ugrásra készen feszül meg, ha esetleg megint nekem rontana, inkább a félreugrásra törekszem, nem szeretnék több kárt okozni a testnek, úgyhogy most csak játszadozom.
~ Takarodj már vissza oda, ahonnan jöttél! ~
Toppantok dühösen, amibe beleremeg kissé a föld, legyen már vége… Menni akarok, el innen, megkeresni azokat, akik fontosak a számomra. Beleőrülök abba, hogy nem tudok róluk semmit..
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 352
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik

Re: Folyosók // Csüt. Ápr. 03, 2014 6:15 pm


- Álmodik az a tetves Kilaun, az!
Ahogyan trappoltam végig a leamortizált kórtermeken, gyilkos szándéktól vezérelve, már láttam lelki szemeim előtt, mit fogok tenni vele. Az elmúlt percekben csakis ez lebegett a lelki szemeim előtt. Mióta megtudtam, hogy az árulók visszatértek Fairbanks-be, ez a cél volt kitűzve elém. Széttépni mindannyiukat, ahányan csak vissza merték tolni a képüket az anyaföldre, ahol teremtettek. S most Eeyeekalduk volt soron, tulajdon teremtményem. Élvezni fogom a diadal ízért és vad dühvel rontottam rá.

Vörös volt minden... egy hatalmas, vörös óceán, mely betöltötte a teret, maradéktalanul. Mindent elmosott percekkel korábban, ami az útjába került, maga alá temette az addigi közeget. Most ő uralkodott ezen a földön, minden irányítása alatt állt. S valahol, az óceán legmélyén, ketten feküdtek a végtelen térben... egy férfi, s egy farkas... kábán, magatehetetlenül, mozdulatlanul. Idejét sem tudták, mióta vannak ott... nem is tudhatták, hiszen tudatuk teljesen ki volt kapcsolva... s oly sok mozdulatlanságra ítélt perc után, a férfi keze megrándult.

A támadásom telibe találja a felém repülő lényt. Diadalittas ordítás a válaszom arra, ahogy jól látható sebet ejtek Eeyeekalduk testén, válaszként az ő megnyilvánulására. Már emeltem volna a másik karomat is, hogy újabb csapást mérjek rá, de megelőz. Belém csimpaszkodik, belém mélyeszti a fogait. Dühös ordítás tőr elő belőlem.

A kar újra megrándult, majd szépen lassan az ujjak elkezdtek befelé görbülni.

Az eredetileg támadó karom most Eeyeekalduk oldalát célozták, belemélyedve vese magasságban. Kibelezem... a szellemekre mondom, kibelezem!

A kéz szépen lassan ökölbe szorult, körmeim a tenyerébe mélyedtek.

Talán így tervezte, talán véletlen jön ki a lépés, de az elugrása menti meg az életét. Nem értem el a létfontosságú szerveit, csupán egy darabot tudok kitépni az oldalából. Dühös kiáltással hátrálok el tőle, de nem érem el a székeket. A képébe vágom saját húsát, ahogy újabb rohamra indulok.

Mindkét kéz ökölbe szorult már, az egyik belemarkolva a farkas bundájába. Nem tudta, mit tesz, csak cselekedett, ösztönszerűen... majd láthatatlan erő kezdte el felfelé nyomni őket.

A csapás elől félreugrott, karom tövig mélyedt a falba. De nem hagytam neki nyugtot, folyamatosan mentem felé, ütöttem, csaptam felé, akárhol is érhetem el. De menekült... nem volt jobb szó arra az állandó hátrálásra és kisebb visszatámadásra, amit művelt. Viszont közeledett a folyosó vége.

Egyre feljebb értek a nagy semmiben, tudatuk még mindig csupa homály és köd. A vörösség körbefogta őket, egy pillanatig sem hátrálva el tőlük... de nem tudta még ez sem megállásra kényszeríteni őket.

~Míg éltek, soha!~
Nem nyugodhatok, míg élnek. Pusztulniuk kell. MA, MOST, AZONNAL!!! Akármi is az ára, még ha bánni is... én meg a bánás, HÁH! Csak pusztuljanak, nem érdekel, mi lesz a lelkükkel. Nem, amíg érzem az elégtétel!

TAK-TAK-TAK... az óra, mely abban a szobában volt, ahonnan elindultam, nem állt meg, kíméletlenül számolta a perceket... tak... tak... tak... közeledett az idő, mindjárt itt van, mely kitartásra buzdítja az oly sokat szenvedett, de életéért küzdő Eeyeekaldukot. Tak... tak... tak...

A folyosó végén aztán nekiveselkedtem, hogy eldöntsem a küzdelmet. Egyetlen egy végső, utolsó roham, mely a győzelmemet fogja eredményezni. Már rogyasztottam a térdeimet, már készen voltam arra, hogy elrúgom magam a földtől és cafatokra tépem őt, kíméletlenül!

Tak... s a percmutató elérte a negyvenest.

S akkor, a végtelennek tűnő óceán elfogyott, miközben a férfi arcra kibukkant a vörös kavalkádból.

A lendületből annyi lett, hogy előre estem. Fojtogató érzés tőrt rám, ahogy térdepeltem a hideg csempén. A fejemben mint ha bombát robbantottak volna, a test fellázadt. Nem engedelmeskedett már az akaratomnak, a parancsaimnak, lassan vesztettem el az irányítást. Már csak kinyúlni tudtam Eeyeekalduk irányába, elérni nem... s így láttam, ahogy a kéz elkezd visszaváltozni... visszaalakultam az emberi formára. Dühös ordítás szakadt fel belőlem, még egyszer utoljára.
- Kilaun átkozott kölyke, kudarcot vallottál!!!
De a szitkozódás már nem segített, hiába irányult most minden dühöm a gazdatestre. Ha tehettem volna, kitépem a szívét, de már nem engedelmeskedtek azok sem. Egyetlen egy végső lökés váratott már csak magára. Még vetettem egy utolsó pillantást rá... a gyermekemre... Eeyeekaldukra az Önzetlenre... egykori büszkeségemre... s most legnagyobb mérgem egyikére.
~Még nem végeztünk~
S mint ha a testet áramütés érte volna, rángani kezdett, mielőtt elterült volna a földön, s egy sötét árny hagyta el, távozva a falon át.

***

Saját világom jótékony köde borult a tudatomra, elfedve most mindent, mi bánthat s mi rossz. A delírium kábító hatása volt az egyetlen, melyet tompa tudatom érzékelt. Megszűnt létezni az idő, a tér, az érzések... minden... csak az a kába öntudat, mely eddig csak akkor rontott rám, ha kimerítettem testem tartalékait súlyosan. Magamnál volt, de mégsem... csak egy földön fekvő húsdarab voltam, minimális öntudattal... s mint ilyen, az első szavak, melyek magatehetetlenségemben kijöttek belőlem, az anyanyelvemen hangzottak el, nyöszörögve.
- *Mi történt? Hol vagyok? Sarah...*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hope E. Belfort
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 833
◯ HSZ : 272
◯ IC REAG : 287

Re: Folyosók // Csüt. Ápr. 03, 2014 10:42 pm

~ Ne merd a szádra venni! ~
Sziszegem neki gondolatban, milyen mázli, hogy ezzel a pozícióm még rejtve marad. Kilaun.. a neve hallatán a szívem kihagy egy ütemet, vajon mi lehet vele? Őt is elérte már a csapás? És ami a legfontosabb.. él még? Ó, adja Tupilek, hogy éljen, könyörgöm, egyszerűen belepusztulnék, ha elveszíteném.
Ilyen gondolatokra azonban nincsen tovább idő, csupán lecsücsül a koponyám hátsó szegmensében és csak még több erőt ad, hogy küzdjek a saját életemért, hogy utána legyen még lehetőségem megkeresni azokat, akik fontosak számomra. Ebből merítek erőt, hogy a másiknak ronthassak, belémélyesztem a karmaimat, a nyakába vájom a fogaimat. Dühös morgás gurgulázik felfelé a torkomon, amikor érzem a karmait az oldalamba fúródni, talán ez is ösztökél arra, hogy minél messzebbre hajítsam magamtól.
Üvöltésem szeli ismét az étert, ahogyan kitép belőlem egy darabot, érzem a patakként meginduló véremet, amint összepiszkítja a bundámat és szépen lassan csöpögni kezd lefelé, pöttyökkel szegélyezve az utat, merre lépteim visznek. Amerre hátrálok. Elég volt, nem akarok tovább küzdeni, nem akarom ezt a testet megölni, pedig képes lennék rá. Azt akarom, hogy vége legyen. Hogy szabadulhassak és keresni kezdhessem azokat, akiket látni szeretnék. Akikre szükségem van. Morgásom zizeg az összeszorított fogak között, amikor a képembe vágja a saját húsomat, de nem törődöm vele. Igyekszem kitérni a támadások elől, egy-kettő ugyan megsebez, de egyik sem vészes. Annál inkább aggodalomra adott okot, hogy a folyosó lassan a végéhez közelít és amilyen pechem van, nem ám ajtóval folytatódik, hanem egy ablakkal és ha jól emlékszem, nem a földszinten vagyunk. Pompás…

Hátam a hideg üvegnek nyomódik, vicsorogva és morogva készültem fel az utolsó csapásra – abban biztos voltam, hogy ez fog most mindent eldönteni. Vagy én, vagy ő, de egyikünknek már az utolsó percei kattognak, megállíthatatlanul és rohamosan. Minden izmom megfeszült, térdből rogyasztottam be kissé, hogy egyből fogadhassam, amint rám vetődik, ám ekkor egész egyszerűen minden megváltozott. Mintha a levegő, a puszta létezés csapott volna a fejbe és mire ismét odapillantottam, a férfi elkezdett visszaváltozni, hogy aztán a következő pillanatban, az átkozódás után ismét önmaga legyen..
A szó sokáig visszhangzik még a fejemben.. Kilaun gyermeke.. Nem, az nem lehet.. Így még kellemetlenebbül érzem magam, egyből megindul a visszaváltozás, hogy villámgyorsan nézhessek be az első szobába – mekkora mázli, nővéröltöző! Gyorsan magamra kapok valami ruhát, mit sem törődve azzal, hogy pillanatokon belül már a saját véremtől fog a bőrömhöz tapadni, ahogyan a fájdalomról sem veszek tudomást. Most még nem lehet, később ráérek a sebeimet nyalogatni. Valami nagyobb méretű ruhát is keresek, ami jó lesz a férfira, bár az még várhat, most fontosabb dolgom van. Kötszert kerítek, valamivel nyomókötést kell készítenem..
Nagyjából akkor érek vissza a hím mellé, amikor magához tér és motyog valamit, amit nem igazán értek, csak a nevet a végén, ami szintúgy nem mond nekem semmit.
- Csss, semmi baj, most már minden rendben lesz.
Duruzsolom neki halkan, lágyan, nyugtatóan, miközben energiáimmal is igyekszem körbeölelni. Egy simítással tűröm hátra a vértől arcomra ragadt tincseket, már a mozdulat is fáj, ahogyan a hajszálak végigszántanak a sebekben. Nem érdekel. Óvatosan a hátára fordítom a másikat és szemügyre veszem, hol okoztam neki nayobb sérülést; oda kerül a nyomókötés.
- Mondd el a neved, hogy hívnak?
Kérdezem tőle kedvesen és nagyon remélem, hogy sikerült megnyugodnia. Amit meglepően tapasztalok, hogy a sebei gyorsan gyógyulnak, aligha lesz itt szükség komolyabb orvosi ellátásra. Mást nem tehetek, csak gyorsan felpattanok, ami ostoba döntés, hiszen egy pillanatra megszédülök és a fejembe is iszonyatos fájdalom hasít, de ezzel most szintúgy nem törődhetek. Visszasietek az öltözőbe és egy pohár vizet kerítek. Ez most nagyon fontos, a folyadék kell, ezzel megyek vissza a hímhez, hogyha még nem ült fel, akkor a háta alá nyúlva segítsek neki és nyújtsam felé a vizet. Ha nem akarja meginni, akkor kérem.
Kék íriszeim az arcát fürkészik. Kilaun Gyermeke.. Ismét csak a Testvéremet juttatja eszembe, növelve az aggodalmamat, de nem hagyom, hogy eluralkodjon rajtam. Pozitív, gyengéd energiákra van most szükségem, vagyis a hímnek, mert jelen pillanatban ő a legfontosabb.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 352
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik

Re: Folyosók // Pént. Ápr. 04, 2014 12:31 am


Az átkozott éjszaka egyetlen előnye az volt, ami a vérvonalammal történt. Ugyan egész nap bennem volt az elveszettség érzése, ami lényegében pont ennek a defektusnak volt köszönhető… de mégis… most Sura jótékony ereje fogta körbe a testemet, rátelepedve a sérüléseimre, hogy begyógyítsák azt. Nem sérültem meg egyáltalán súlyosan, köszönhetően Eeyeekalduk önzetlen magatartásának, de nem úsztam meg sértetlenül. Talán a legrosszabb állapotban a vállam volt, ami Alignak cseppet sem finoman rakott helyre, illetve a nyakamon levő harapás… de már gyógyultam… Sura, legyen áldott az erőd… oly sokat segítettél ma… s nem csak nekem.

A delírium viszont lassan múlt csak. Alignak ereje rengeteget kivett belőlem, csak lassacskán csörgedezett vissza tudatom a jelenbe. Ahogy teltek a percek, elkezdtem szabadulni. Jó állapot volt a tudatlanság, de sajnos ez nem a valóság. A valóságból nem lehet hosszú időre kiesni, mert mindig utánunk jön. Akárhova bújunk, akármit teszünk, utolér. Most pedig engem is húzott vissza. S ahogy agyam kiszabadult az aranykalitkából, megrohanták az emlékek. Nem sorban, ó, egyáltalán nem… katyvaszként jelentkeztek, össze-vissza, miközben átéltem az eseményeket, láttam az embereket, farkasokat, őrzőket, akiket ismertem… s tudtomon kívül, de halk, érthető szavakkal kommentáltam néha, mit látok… minden egyes nyelven, amit csak beszéltem.

- Mennem kell, nem érdekel, mit mondtok… Atyám, Kilaun, nem fogsz bennem csalódni… atyám, elbuktam… Ajj, Aimée, ne hülyéskedj, add már ide azt az üveget… Nem, neee, hagyatok, nem én öltem meg… Michail, vigyázz… Gonoszfarkas 1-7, leszakadok balra... Thomas, fiam, sajnálom, annyira sajnálom… Szóval Fairbanks-nek hívják… Kitartunk, az utolsó emberig is, de kitartunk, védekezz... Köszönöm, Karas, az életemmel tartozom neked… Jöhet még egy kör, Jean-Baptiste… Nana Helena, ne akarj kihívni magad ellen… Maximer, te átkozott áruló, meghalsz… Mindent megteszek, tábornok, ha beledöglök is… Faye, gyere, ezt látnod kell… Szolgálni foglak, Darren, a hűségem a tiéd… Viki, nincs ebben semmi rossz, nyugodj meg... Ikina, testvérem, köszönöm... Ne félj, Tanyácská, megvédelek… Nagyon jó Kate, gyerünk, még egyszer… Tupilekre, ez gyönyörű… Fussatok, fussatok, vagy itt pusztultok mind… Sarah, kedvesem, soha többé, soha többé!

//franciául, oroszul, németül, magyarul, kínaiul, japánul, angolul//

A hosszú élet átka… a rengeteg emlék, rengeteg átélt esemény… rosszak, jók, semlegesek… minden… rám szakadtak, betemettek, ahogyan a világom újra termelődött körülöttem… a világom, melyet elmosott a vörös óceán… a világom… hol csataterek szabdalják a földet s csak néhány helyen ülhet le békében az ember. A helyzet pedig alakította, hogyan beszélek. Volt, ahol normálisan beszéltem… hol parancsolón… hol dühösen… hol kedvesen, viccelődve… hol elhalt a hangom… s utoljára, ahol már szinte ordítottam. Nem, engedjen ki valaki… megfojtanak az emlékképek! VALAKI!

S mint ha csak egy angyal telepedett volna rám, fénysugár sütött le tompa tudatomra. Egy kedves hang hívott, szólított magához, ígérte a nyugalmat… melegség töltötte el a szívemet, s örömmel mentem… majd a szemeim felnyíltak. Homályos volt minden… foltok mindenhol… egy fényfolt felettem… egy elmosódott arc mellettem. Fájdalmas nyögést hallottam, megremegett az arc… de aztán vége lett ennek is, felém hajolt. Az első dolog volt, amit ki tudtam venni. Egy nő… egy fiatalnak tetsző nő… orvosi ruhában. Felnéztem rá… tényleg olyan volt, mint egy angyal… egy reménykeltő angyal. Hallottam a kérdését… de csak nehezen válaszoltam, most már angolul.
- Keel… – de elharaptam a végét, így már csak egy valaki hív. – Nicholas… Strauss…

Annyira kába voltam még… magamnál voltam, de a tudatom tompává vált. Kiszolgáltatott voltam… nagyon is. A nő hirtelen eltűnt, én pedig mozdulni igyekeztem. De mint ha lekvárból lettek volna a tagjaim, a jobb karom pedig váll magasságában kifejezetten lázadt. Végül, jókora erőfeszítések árán, a bal karomra támaszkodva küzdöttem magam egyfajta félfekvő állapotba. Így pedig a szemem elé tárult a folyosón végzett pusztítás, hisz legalább a látásom élesedett. Betört falak, összetört székek, feldőlt autómata ami… most komolyan a falnak támasztva áll széttörve az oldalán? Mint ha orkán söpört volna végig az épületen, úgy nézett ki az egész… én pedig mégis miért vagyok meztelen?!

A nő lassan visszatért, kezében vízzel. Lassan segített felülni, majd odaadta nekem, amit hozott. Nem voltam rest elfogadni.
- Köszönöm… nővér.
Orvosi ruhában volt, az én érzékeim pedig voltak annyira eltompulva, hogy nem éreztem meg a farkas oldalát. Simán orvosnak néztem, még ha kicsit rendetlenül is volt felöltözve. Hiába, változnak az idők… hideg víz… komolyan mondom, a lehető legjobb orvosság, a morfium bekaphatja.
- Mond csak, mégis… mégis mi történt itt? – orromat vérszag üti meg, tekintetem az oldalára vándorol, ahol a ruhát vörösre színezi az a bizonyos folyadék. – Jól vagy?
Semmire sem emlékeztem az elmúlt percekből… emlékeztem a fájdalomra, a kínra de… ami utána történt eddig… teljes filmszakadás… márpedig az nem lehet, hogy nem emlékszek valamire, ami ennyire nem rég történt…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hope E. Belfort
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 833
◯ HSZ : 272
◯ IC REAG : 287

Re: Folyosók // Szomb. Ápr. 05, 2014 1:00 am


Az a rengeteg nyelv… Francául és angolul prímán beszéltem, a német úgy-ahogy, de régen volt már rá szükségem, a többiből viszont egy szót sem értettem, mégis valahogyan sejtettem, miről is lehet itt szó, mi mehet végbe a hím fejében és hagytam, had peregjenek csak az események, had élje át újra őket.. Had kapja meg a kellő löketet, ami kiszakítja a kábaságból, ami visszalöki a valóságba.. Én pedig itt fogok várni rá.
Fogalmam sincsen, mennyi idő telik el az alatt, amíg előkerítem a pohár vizet és ha már arra járok, akkor egy törölközőt is kerítek, amit átitatok a hideg vízzel, ennek még szerintem hasznát fogjuk venni. Azt sem figyelem igazán, mit kapkodtam magamra, nem érdekel, ha lóg rajtam a ruha, az most egy cseppet sem számít, a vérem úgyis a bőrömhöz tapasztja és amúgy sem voltam olyan körülményes ilyen téren, pláne ilyen helyzetben.

Felnyitja a szemét, én pedig kedvesen mosolygok rá, mégis figyelek arra, hogy ne másszak a képébe. A neve hallatán bólintok egy kicsit, az már eszméletlenül jó, hogy azt tudja, tehát a sérüléseken kívül semmi baja. Legalábbis nagyon-nagyon bízom benne.
- Jól van, Nicholas, csak lazíts.
Nem fogom még egyszer elmondani, hogy minden rendben lesz, csupán meleg, pozitív energiáimmal igyekeztem teljesen beburkolni, hogy érezze, nincsen egyedül, hogy itt vagyok mellette, hogy most már nem lesz semmi baj. A hideg borogatást a homlokára teszem, a vízzel pedig megitatom és hála égnek issza magától is, nem kell belé erőszakolnom, ami szintén hatalmas pozitívum, minek hatására megkönnyebbülök. Nehezen viseltem volna el, hogyha bármi komolyabb baja esik, az eddig látott sebesülések gyorsan be fognak gyógyulni, pláne, hogy Sura erejét birtokolja. Amikor megköszöni és nővérnek nevez, egy pillanatra meglepődök, mert nem értem, miért kaptam ezt a megnevezést, de aztán megértem a dolgokat.. a ruhám, a segítő szándékom, természetes, hogy ez az első gondolata.
- Nincs mit, Nicholas.
Lágy mosoly kúszik ajkaim kettősére, ahogyan a szemeimben is meleg szikra csillan. A kérdést hallva borulnak csak el vonásaim, mintha a fekete felhők, miket az előbb sikerült oszlásra késztetnünk, most ismét összeállnának, megkapaszkodva egymásban, hogy minket is betemessenek, magukkal rántsanak. A fejem fordítom oldalra, hogy magam is szemügyre vehessem a pusztítást, amit mi okoztunk, ám a hirtelen mozdulat nem éppen a legjobb ötlet, fájdalmas grimaszba ugranak a vonásaim, hiszen a seb, mely a fülemtől egészen a kulcscsontomig éktelenkedik, kellemetlenül húzódik meg, ismét utat engedve a véremnek. Nem szisszenek fel, ajkam harapom csupán, hogy utána visszafordíthassam a tekintetem a hímre.
- A világ kifordult önmagából, benne pedig mi magunk is.
Hogy mondhatnám el? Fogalmam sincsen, egyelőre legyen elég ennyi, habár előbb-utóbb úgyis fény derül mindenre, akkor pedig már lehet, hogy jobb lenne, ha itt és most mindent elmondanék neki.. de valahogyan nem megy, most képtelen vagyok rá és ha nem kérdez, akkor én nem mondok többet.
Hallom a kérdését és látom is, ahogyan a tekintete az oldalamra vándorol, éppen ezért cselekszem gyorsan. Kezem nyúl, ám közel sem fenyegetően – ez az energiáimból is érződik -, hogy az álla alá nyúljak és ha kell, hát erővel emeljem fel a fejét, elszakítva a pillantását az oldalamról. Csak akkor szólalok meg, ha felvettük a szemkontaktust.
- Jól. Velem most nem kell foglalkozni..
..megérdemeltem, amit kaptam. Gondolatban fejezem be a mondatot, miközben ismét kisöprök egy-két kósza, vértől ragacsos tincset az arcomból. Elengedem és elhúzom a számat. Nem szeretném itt hagyni, de odabent egyre jobban kezd motoszkálni a gondolat, hogy mi lehet a többiekkel, a Testvéreimmel, tudnom kell, hogy jól vannak-e, vagy éppen azt, hogy nem nézhetek többé a szemükbe.. A bizonytalanság a világ legrosszabb dolga, sokkal inkább felemészt, mint a biztos tudás, legyen az akármilyen rossz is.
- Mennünk kell..
Jegyzem meg csendesen, miközben felállok és segítek a hímnek is, ha kell, hát támogatom is, de tényleg indulnunk kell. Ha további segítségre van szüksége, egészen biztos vagyok benne, hogy találunk a közelben Őrzőt, aki segíthet neki – igen, csak neki, nekem nincsen szükségem segítségre, nekem most csak a Testvéreimre kellenek.
Rajta áll a döntés, én mindenesetre ismét kölcsön veszem Eska köpenyét, hogy jótékonyan magunkra boríthassam, így sokkal előnyösebb, ha nem látnak minket a kíváncsi szemek. Addig egészen biztosan nem eresztem, amíg nem győződöm meg arról, hogy megáll a saját lábán. Ha menni akar, menjen, én nem tartom vissza, de ez is csak akkor lehetséges, ha képes rá. Ha nem képes, akkor mindenképpen segítséget szerzek neki.. ez innen már az ő választása.

Bármelyik opció is áll fent, előbb-utóbb útjára engedem a hímet, így én is neki tudok vágni az éjszakának. Úgy, ahogy vagyok, a nővérruhában, továbbra is Eska ködébe burkolózva. Fogalmam sincsen, merre haladok, de megjelenik előttem Sangilak és Kilaun tekintete is.. mennem kell, meg kell találnom őket, tudnom kell, hogy mi történt velük.. Gyalog vágok neki az éjszakának, még a dermesztő hideg sem érdekel, van, ami erőt ad, van, ami előre lök.. meg kell találnom őket.

// Nos, ha nincsen más, akkor én a részemről nagyon-nagyon köszönöm! Egy élmény volt! Wink //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 352
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik

Re: Folyosók // Vas. Ápr. 06, 2014 12:03 am

Lazítani… igen, azt kellene… amilyen állapotban volt a testem, amennyire el volt zsibbadva a tudatom, talán erre lenne most a legnagyobb szükségem. Aham, szép és jó… csak hagy kérdezzem már meg magamtól, hogy miért is. Mitől voltam ennyire kiütve? Mitől éreztem magam olyan fáradtnak, mint ha most gyilkoltam volna le megint egy teljes vietkong tábort Vietnámban? Mint amikor kihajtottam a belemet, az utolsó erőforrásaimat elérve értem el a győzelmet, mielőtt fáradtan omlok a priccsre, vagy éppen arra, ami pihenésül szolgál. Annyira… zavaros volt minden… mint a tudatom most. Ezer fele szaladt a tudatom, ezer meg ezer kérdés… megválaszolatlanul lebegve… talán örökre…

Pozitív energia vesz körbe… ah, olyan jó ez most. Ez a mosoly… tényleg olyan ez a nő jelenleg, mint valami angyal. Már csak a szárnyai hiányoznak, melyekkel betakar, lefed engem, elfedve a világ dolgai elől… vagy éppen amiket rebegtetve emel fel az égbe… bár magamat ismerve engem inkább letaszítani kellene a pokolba, két lábbal. Megérdemelném… Tupilekre, de megérdemelném! Nem is értem, miért mosolyog így le rám… miért… hisz nem érdemlem meg… semmi ilyet nem érdemelnék meg az életben… de mégis… mégis hiányzik, amikor a kérdésem után eltűnik a mosolya.

Kezdetben nem tudom hova tenni, amit mond. Kifordult a világ, velünk együtt… mit jelent ez? Az értelmi képességem valahogy még a szokásosnál is kisebbnek akarta mutatni magát. De aztán, ahogyan egyre jobban ismételgettem magamban, talán még fehérebb lettem… csupán egyetlen magyarázatot tudtam elképzelni.
- Ezt… ezt én csináltam?
Picit most nem mutatott túl az agyamon, hogy többesszámban beszélt. Ciki, nemde? Pont én, aki egykoron hatalmasat profitált a megfigyelő képességeiből… aki minden kis vackot észrevesz, meglát, s ezzel is teszi még ütőképesebbé az illúzióit… most pont én siklottam el a tények felett.

Visszanézek rá és meglátom a felnyílt sebet az arcán… egy karmolás ütötte seb. Hiába vett rá, hogy most már a szemébe nézzek. Ott lebegnek a szemeim előtt a sebek… s a tudat, hogy tettem valamit… én tettem? S ahogyan ilyen közelről nézek rá, egy új érzés tolakszik be a fejemben. Nem, egyáltalán nem olyan, amit egy egészséges hím érez egy helyes nő láttán. Valahogy… bűntudat költözött a szívembe… nem tudom, honnan jött, mi szülte… de…
- Én voltam?
S hogy nem tudtam, miért tehettem volna ezt… fogalmam sincs… de… ekkor csap meg egy jellegzetes érzés… s ahogyan nőhöz képest könnyedén felsegít… egy másik vérfarkas! Biztos a falka valamelyik gyógyítója lehet, azért van pont itt a korházban.
- Köszönöm… azt hiszem én megleszek innentől.
Az első lépés még eléggé bizonytalan volt… de ahogy jöttek a következők, lassan kezdtem belejönni. Teljesen, mint amikor egy kisbaba először tanul meg járni. Egyre biztosabbnak éreztem a dolgot… oké, megleszek tényleg… de aztán eszembe jut valami.
- Ki vagy?

De mire fordultam a nő felé, már nem volt ott. Hitetlenkedve néztem körbe, de semmi. Se léptek nyoma, se hangja, se távolodó energiák… egyszerűen… eltűnt… köddé vált. Mint ha ott se lett volna. Megráztam a fejemet, hátha csak a látásom szórakozik velem és igazából ott áll mellettem a nő de… nem, nem volt ott. Egyedül álltam a csatatérré vált folyosón, mert bezzeg az nem tűnt el… az valóság volt. De a nő nem… képzelődtem volna?

//Én is nagyon köszönöm, élvezetes játék volt ^^ Én viszont még egy epilógus erejéig maradok  //

They are the panzer elite, born to compete, never retreat, ghost division, leaving or dead, always ahead, fed by your dread.

Ismerős dallam… de hiszen… nem ez a csengőhangom? Egy jókora repedés mellett álltam, odabent szétvert rendelő. Besétáltam, lassan körbenéztem. Mint ahol tornádó söpört végig. Újabb rendelő nyílt, nem pont ajtónyílás által. Elindultam előre… s mindenhol ugyanaz a lepusztult kép fogadott. Pusztítás, rombolás… mint ha csak Bastogne utcáin sétálnék az ostrom idején. Majd elértem az utolsó termet, ahonnan hallottam a hangot is. A telefon már elhallgatott, de ott volt a földön egy… nagyobb, szétszakadt ruhacsomó alatt. A repedt kijelzős telefonom és a papírjaim… meg a lakáskulcs… ráadásul… éreztem a szagom… mindvégig éreztem… de csak a legelsőben volt egy idegen szag… mi a…

Nem, nem maradhatok itt. Ki tudja, mióta tartott ez az egész és mikor kíváncsiskodik ide valaki. Szerencsére a szoba szekrényében találtam jópár ruhát, melyek úgy ahogy jók voltak rám. Mondjuk viccesen fogok kinézni úgy, hogy orvosi ruhában flangálok az utcán, de majd azt mondom, hogy farsangi afterparty. Ám nem a folyosón át távoztam, hanem a tűzlétrát vettem igénybe és hagytam el a korház területét… remélhetőleg sikerült észrevétlen lenni.

Hazafele menet fejfájás újult ki, kissé dülöngélve mentem az utcán. Mondjuk kapóra jött, mert az a kevés utca embere, aki akkor kint volt, nyugodtan nézhetett részegnek is. Jééé, még illúziót se kell használnom. Így értem haza, talán… fogalmam sincs, mikor. Úgy ültem le az ebédlő részlegben levő asztalhoz, mint akit odalöktek… kezeimbe temettem az arcom, próbáltam összeszedni magam. Mély levegőket vettem, s örültem, hogy egyre tisztább a tudatom… próbáltam visszaemlékezni. De akárhogy erőlködtem, semmi… semmi konkrét abból, hogy mit tehettem… semmi… csupán egy dolog… de azt minden egyes alkalommal átéltem, ha lehunytam a szemeimet.

Mérhetetlen gyűlölet, harag… gyilkos vágy, pusztítani akarás… régóta feszülő ellentétek, melyek most kirobbantak és elöntöttek mindent, ami csak az útjába kerül… a vágy, hogy eleget tehessünk gyilkos ösztöneinknek… s talán… talán valahol mélyen… nagyon mélyen… elkeseredettség, szomorúság kis mértékben… mely mindezt az egészet belobbantotta. Soha, még legnagyobb dühömben sem tapasztaltam hasonlót. Ha azt hittem, hogy voltam már igazán dühös… hogy éreztem már olyan mérget, mely mindent és mindenkit el tud pusztítani pillanatok alattt… akkor tévedtem… rohadtul tévedtem.

Rezegni kezdett a telefonom, visszarántott a valóságba. Morogva húztam elő a zsebemből lassan a telefonomat. Ki a franc hívhat engem ilyenkor? Ránéztem a kijelzőre, felvontam a szemöldököm. Na, veled is régen beszéltem már. Fogadtam a hívást.
- Szevasz Darren… bocs, hogy eddig tartott felvenni, pokoli éjszakám volt.
Pokoli éjszakám volt? Eddig… nem… MOST kezdődött az igazi pokol számomra.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 304
◯ HSZ : 1683
◯ IC REAG : 1751
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : tetovált bal kar, ezüst fülbevalók, gyűrűk, szemöldök piercing, karkötő, nyaklánc



Re: Folyosók // Hétf. Ápr. 07, 2014 8:42 am

[Farkaslakban]

Úgy érzem magam, mint egy nagyzási hóbortban szenvedő, be speedezett, második világháborús, dokik kedvence nővérke. Futkosok jobbra-balra, sebesültek innen-onnan, egyik sérülés durvább, mint a másik, a fele nem emlékezik semmire, a Hold pedig csodásan pirospozsgás volt, mint tavaly.
A "buli" érdemi részéből kimaradtam - nem lett miatta álmatlan éjszakám -, viszont az after party keményen berántott - ennyit az álmokról, alvásról.
Amikor teltház lett a betegszobában, szelektáltunk: kevésbé sérültek: vendégszobák; leamortizálódottak: betegszoba. Kezdett végtelennek tűnni ez az éjszaka úgy is, hogy a felén jóval túl vagyunk már.
Éppen robogtam le a nappaliba, amikor megszólalt a mobilom. Castor volt, s mialatt fogadtam a hívást, félreálltam szótlanul egy újabb becipelő és betege útjából. Kurtán jeleztem az Atanerknek, hogy vettem az adást, rögtön indulok, ám amint vonalat bontott, a pillantásom ismét a bejáratra esett és hirtelen lefagytam.
Sarah-t hozták be, úgy nézett ki a nőstény, mint akibe éppcsak hálni jár a lélek, jobban megnézve csodálkoztam, hogy még egyáltalán él. Gyenge volt, az energiái halványan pislákoltak és rengeteg vér borította.
A másodpercnyi döbbenet után nagy léptekkel indultam meg, közben viszont már hívtam is Yvonne-t. Fogalmam sincs, hogy mit és mennyit tudott erről az estéről, akárhogy is, a Teremtője itt van, elég szarul fest, ami azt illeti, köztük meg nem olyan eszményi a viszony, mint amilyen nekem Kirillel, szóval gyanítom, ilyen helyzetben mellette akar lenni.
Miután gyorsan - és már szinte loholás közben - elmondtam neki, mi a pálya, kiderült, hogy még Nicknek is szólni kell. Ó, Casanova... Bármiben le mertem volna fogadni, hogy ennek csak annyira fog örülni, mint mókus az erdőtűznek. Nem tudom, meddig csörgethettem, de elég sokáig nem vette fel, én meg már lassan a hegy lábánál jártam kocsival.
Az előző évi Vörös Hold se volt szép, abból kiindulva pedig okkal tarthattam attól, hogy Nick talán a büdös életben nem fogja már felvenni a mobilját. Nem volt ősrégi cimbora, se kifejezett kebelbarát, de kedveltem, a halott farkast pedig még mindig nem csípem - egy kivétellel -, úgyhogy megtehetné már azt a szívességet, hogy végre felveszi!
Na végre...
- Hali, nem csak neked, még vagy a fél falkának is. - Kis felvezető, aztán bele a közepébe. - Sarah-t alig pár perce hozták fel a lakhoz, tulajdonképpen félholtan. Él, és kap orvosi ellátást, szóval szerintem nem lesz baj. - Azért nem örülnék, ha az lenne, hogy túlélte ezt az estét és akkor az én hírközlésemtől kapott szívinfarktus viszi el... - Yvonne-nak is szóltam, ha egy darabban vagy és tudsz, menj. Ha meg leharcolódtál, mondd, hol vagy. Felveszlek és beviszlek.
A Hold már nem volt vörös, és ha ez tényleg a tavalyi eset, akkor elvileg már nem lehettek kint acsarkodók. Bár ki tudja. Mindenesetre ha Nick is ilyen ramatyul volt, akkor neki se ártott, ha minél előbb ellátást kapott.
A válaszától függően érte mentem, hogy a leszállítása után megint nyakamba kapjam a várost...

//Remélem így jó, ha mégsem, sikíts! Very Happy //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 352
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik

Re: Folyosók // Hétf. Ápr. 07, 2014 11:15 am

*TÜ-DÜM* ... *TÜ-DÜM* ... *TÜ-DÜM* ...
Ahogyan Darren elkezdtem, először csak azt hittem, rám akart kérdezni, minden rendben van-e. Tévedtem... alighogy Darren elmondta, hogy miért is hívott fel, szinte megmerevedtem a székemben... aztán lassan előre dőltem, szabad kezembe temettem az arcomat, megtámaszkodva az asztalon. A telefon túlvégén csörömpölés hallatszott, ahogyan még a reggel odatett pohár a billenéstől lezuhan a földre. Másodpercekig a telefonvonal nem közvetített mást, csak halk, mélyről jövő lihegést. A férfi szavai ott cirkáltak a fejemben, a torkom egyszerűen elszorult, normális hang nem jött ki belőle. A lábam remegni kezdett, de nem állítottam meg... majdhogynem tehetetlenné váltam erre a néhány másodpercre, miután felfogtam, hogy mi is az üzenet... Sarah...

Nem mondanám, hogy sikerült közelebb jutnom a nőhöz az elmúlt hónapokban. Vagy nem vettem észre, részletkérdés. De ez nem jelentette azt, hogy a nézeteim, az elhatározottságom megváltozott volna. Az sziklaszilárdan belém volt betonozva. Meglepő hát, hogy így reagáltam? Meglepő hát, hogy másodpercek alatt gyorsult fel a szívverésem, szorult el a torkom és éreztem úgy, mint ha jeges marok ragadta volna meg a lelkemet? Nem... szerintem rohadtul nem az! Annyira... annyira lefoglaltak a ma történtek, eszembe se jutott, hogy mások is bajba kerülhettek... pedig tudtam, milyen éjszaka lesz, hisz már tavaly is megéltem... de mégis... a történtek ezt elfelejtették velem... s most ezzel a kegyetlen hírrel robbant be a valóság. Nem... nem, nem, ez nem lehet!

- Köszönöm, hogy szóltál. Kérlek, ha nem nagy kérés, hívd vissza Yvonne-t és mond meg neki, hogy pár perc és ott vagyok érte. Felviszem Sarah-hoz.
Meg se vártam, hogy mit mond erre, kinyomtam a telefont. A hang, amit hallott tőlem... biztos vagyok benne, hogy hosszú élete során már ő is hallotta... de nem tőlem... tőlem élő farkas még nem hallott ilyen fájdalmas és gondterhelt hangot. Azonnal átrohantam a hálószobába és miután letéptem magamról szinte az orvosi ruhát, átöltöztem sajátba. Kis híján a falnak mentem neki nagy hévvel, amikor kijöttem a szobából, majd a szekrényről felvettem a slusszkulcsot. Háromszor nyomtam mellé a lakáskulcsot, mire betaláltam kifele menet a zárba. Percekkel később dübörgött fel a garázsban az autóm motorja és gyakorlatilag kilőttem a szűk helységből. Még szerencse, hogy a Chena-folyós találkozónk után hazáig kísértem Sarah-t... most tudtam, hova kell menni...

"Sarah, kérlek, tarts ki!" - fohászkodtam magamban, hogy Darrennek lesz igaza... ez az egy gondolat jelentette mindent most a számomra.

//Köszönöm a közreműködést Darren, bőven jó volt //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6149
◯ IC REAG : 8034
Re: Folyosók // Szer. Ápr. 09, 2014 11:40 am

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Hope E. Belfort
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 833
◯ HSZ : 272
◯ IC REAG : 287

Re: Folyosók // Csüt. Jún. 05, 2014 10:02 pm

Rocky


Eszméletlenül furcsa érzés ide ismét eljönni, habár már körülbelül két hónapja is az esetnek, de minden egyes nap, amikor ide látogatok, elfog az az érzés, amit a Vörös Hold éjszakáján éreztem. Vajon mi lett a Nicholas nevű hímmel? Olyan hirtelen hagytam itt, amint egyértelművé vált, hogy jobban van, hogy így utólag eszméletlenül szégyellem magam. Nagyon bízom benne, hogy minden rendben van vele és nem történt semmi komolyabb baja.
Miért is vagyok itt? Talán pontosan emiatt. Az eset óta minden héten ellátogatok ide, az ápolónőkkel kicsit nehezebb volt megértetnem, hogy semmi hátsó szándékom nincsen, csupán a betegeket látogatom végig, segítve nekik és habár eleinte kételkedtek, de végül elfogadták dolgot. Nem dolgozom itt, de megvan az ápolónői végzettségem és csodával határos módon azoknak a betegeknek, akiket meglátogatok, napról napra javul az állapotuk, így hát a közcél érdekében, ha nem is szívesen, de megtűrnek maguk között.
A mai alkalom sem más, egy kislány szobájából jövök kifele, halkam csukom be magam mögött az ajtót, hiszen sikerült álomra szenderülnie. Fáradtan dörzsölöm meg a halántékomat, ahogyan lépteim az egyik kávéautomata felé visznek. Keserű mosoly szökik ajkaimra, mert akkor nem volt jobb választás, utólag azonban arra visszagondolni, hogy mégiscsak egy automatát döntöttem a hímre.. Jobb nem volt, csupán azt használtam fel, amit tudtam. A felújításokba természetesen beleszálltam, a névtelen adományozó küldött összegéből ha nem is az egész lerombolt szintet, de java részét restaurálni tudták. Vagy ki tudja, mire költötték az én félretett pénzem, nem is igazán érdekel, én megtettem minden tőlem telhetőt.
Keresztbe font karokkal állok a gép előtt és várom, hogy lefőzze nekem a csodálatos kis kávémat, sokat ugyan nem használ, de mégis jobb, mint a semmi és legalább a tudat megvan, hogy valamivel próbálok az állva elalvás ellen küzdeni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: Folyosók // Today at 6:52 am

Vissza az elejére Go down
 

Folyosók

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 5 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

 Similar topics

-
» Kórházi folyosók
» Mosdók és fülledt folyosók környéke...
» Folyosó

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Fairbanks :: Kultúra és Tudomány :: Memorial Hospital-