HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!

Aktuális oldalkaland:
-

Érdemes követni:
-
AKTÍV KARAKTEREK
71 TAG 31 FÉRFI 40 NŐ
FAIRBANKSI FALKA
21 TAG 7 FÉRFI 14 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
15 TAG 7 FÉRFI 8 NŐ
ŐRZŐK
20 TAG 10 FÉRFI 10 NŐ
EMBEREK
6 TAG 3 FÉRFI 3 NŐ
VÉRVONALFŐK
9 TAG 4 FÉRFI 5 NŐ

Az előző negyed évben
ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

Örökös legjobbjaink:
Az oldal alapítói, Castor, Duncan & Gabe.
A Vérvonalfők megalkotói, játékosai - különösen, akik a "NS 3.0 - Redemption" végéig kitartottak.

írta  Catherine Benedict Kedd Júl. 03, 2018 7:26 am
írta  Catherine Benedict Vas. Ápr. 08, 2018 10:55 am
írta  Alignak Vas. Feb. 25, 2018 8:44 pm
írta  Payne Holmes Kedd Feb. 20, 2018 10:25 am
írta  Celaena McDonald Vas. Feb. 18, 2018 8:16 pm
írta  Tawny Vaidya Vas. Feb. 18, 2018 4:42 pm
írta  Alignak Vas. Feb. 18, 2018 12:12 pm
írta  Catherine Benedict Szomb. Feb. 17, 2018 7:09 pm
írta  Alignak Szomb. Feb. 17, 2018 6:39 pm
írta  Balthazar Bluefox Szomb. Feb. 17, 2018 12:42 pm
írta  Alignak Szomb. Feb. 17, 2018 9:45 am
írta  Alignak Pént. Feb. 16, 2018 10:21 am
írta  Darren Northlake Csüt. Feb. 15, 2018 11:34 am
írta  Catherine Benedict Csüt. Feb. 15, 2018 6:40 am
írta  Hans Elfman Szer. Feb. 14, 2018 7:49 pm
írta  Payne Holmes Szer. Feb. 14, 2018 7:35 pm
írta  Alignak Kedd Feb. 13, 2018 8:11 pm
írta  Alignak Kedd Feb. 13, 2018 6:22 pm
írta  Darren Northlake Kedd Feb. 13, 2018 11:51 am
írta  Yetta Northlake-Nacrosh Hétf. Feb. 12, 2018 8:29 pm
írta  J. Isaac Sladen Hétf. Feb. 12, 2018 7:28 pm
írta  Darren Northlake Hétf. Feb. 12, 2018 7:21 pm
írta  J. Isaac Sladen Hétf. Feb. 12, 2018 7:08 pm
írta  Jason Drewner Hétf. Feb. 12, 2018 6:45 pm
írta  Darren Northlake Vas. Feb. 11, 2018 6:28 pm
írta  Alignak Vas. Feb. 11, 2018 11:14 am
írta  Alignak Vas. Feb. 11, 2018 11:14 am
írta  Alignak Vas. Feb. 11, 2018 11:13 am
írta  Corinne June Mouser Vas. Feb. 11, 2018 10:07 am
Catherine Benedict
 
Egon Candvelon
 

Share | .


























 

 Északi határ

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6820
◯ IC REAG : 8562
Északi határ // Csüt. Május 16, 2013 9:21 am

A falka területének északi határvidéke, perem terület, amit a farkasok általában kerülnek az itt rájuk törő kellemetlen, borzongató érzések miatt. Úgy tartják, az Első Falka rég elhunyt Atanerkjeinek szellemei járják a vidéket, őrizve idegen, ártó szándékú vérfarkasoktól és távolt tartva sajátjaikat, intve őket a biztonságot jelentő territórium elhagyásától.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Ashley McLoyd
In Memoriam
avatar

◯ Kor : 22
◯ HSZ : 646
◯ IC REAG : 720
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Északi határ // Pént. Május 31, 2013 10:46 pm

Sam & Ash

*Mindennek van oka. Mondják ezt a nagyokosok, de az okokra csak annyit mondanak, hogy keresd meg magadban. Hát… kösz, a semmit. Evidens, hogyha kérdezem, akkor én magam nem látom. Különben minek csipognék? Najó, megszokásból. Ami mostanság már feledésbe merült. Úgy látszik, megvolt az értelme annak, hogy nem bírtam beszélni. Rám ragadt, hogy ne beszéljek feleslegesen. De most… nem bírtam elviselni senkit. Bár, ez így túlzás mivel meg sem próbálkoztam vele. Reggel felkeltem, felöltöztem és… nem volt kedvem még edzésbe állni. Nem ellustultam, ezt nem mondanám. Hisz bár nem edzettem, de nem is ültem a hátsómon. Ez mi sem mutatja jobban, minthogy most is az erdőbe vetettem magam. A farkaslak közelében levetettem a ruháim és egy táskába pakolva, ültem le. Lehunyva a szemeim képzeltem magam elé az erdő szabadságát, a szelet, mely a bundámba borzolja, a ropogó avart a talpam alatt… Koncentráltam. Emlékeimben pedig újra éltem az első Teliholdam Darrennel. Mikor már teljesen magába kerített az érzés, éreztem, hogy a folyamat elindul. Korán volt. De fogaim közt a táskával rohantam. Nem tudtam, hogy hova megyek, nem tudtam, hogy mit akarok… csak menni, rohanni, mintha magam mögött hagyhatnék mindent és mindenkit. Nem akartam senki kedvét szegni, nem akartam, hogy érezzék azt, ami bennem van. De elrejteni… azt nem tudtam még magam.
Békét, nyugalmat és halvány örömet adott az, hogy azt tettem, amit csak akarok. Na nem mintha eddig engedélyt kértem volna bármihez is, de ez valahogy más volt. Nem volt senki és semmi, ami megállított volna. Aki, nyugalomra, gondolkodásra intett volna. A Teliholdak kivételével sosem élveztem a farkasom adta örömöket. Párszor orra buktam, máskor ágakat ugrottam át. Futás közben megpördültem és az sem zavart, hogy a táskám a pofámnak csapódott. Lépteim zaja felverte az erdőt, a madarak csicsergése a fülembe kúszott. Szárnyaik csapása szinte kivehető volt, ahogy az égbe emelkedtek a zajra, elhagyva fészkűket.
Órák teltek el így, hogy a hófehér bundám virított az erdő zöldjében, sárga íriszeim pedig felületesen kutatva, szemlélve a tájat villantak hol erre, hol arra. Órákig róttam és nem tudtam, hogy merre járok. De az ösztöneim haza vezetnek, tudtam jól. Így nem is foglalkoztam vele, csak már mikor a farkasom kiélte magát heveredtem le az egyik fa tövében. Mancsaimra fektettem a fejem és hagytam, hogy hatalmába kerítsen a könnyedség, az öröm és a fáradság. Szemeim lehunyva képzeltem el emberi alakom és nagyobb koncentrálás kellett, de végül sikerült visszaváltoznom. Ez kissé nehézkesen ment, hisz semmi nem volt, ami erre ösztönzött volna. Így valahol félúton meg is állt a dolog és kezeim még mindig karmokba végződtek. Lemondóan sóhajtva egyet, kényszerítettem a testem, hogy bizony ez így nincs jól… nem tudok lapozni, nem tudom mi lesz a folytatása. Bár nem olvastam, de szerettem olvasni így kellő ösztönzés volt ahhoz, hogy visszakapjam a saját ujjaim. Magamra kapva a piros nadrágom és a királykék felsőm, meg a farmerdzsekin vettem nyakamba az erdőt, immár gyalog. Csuklómra is visszakerült az ezüstlánc, azonban hajam nem fogtam össze. Hadd tépkedje a fuvallat, úgy, ahogy neki jól esik.
Azonban egyre kellemetlenebb érzéseim voltak. Az ösztön, hogy visszaforduljak, hogy követnek. Meg-megállva tekintettem körbe, farkasom hallására hagyatkozva. De nem volt itt senki rajtam kívül, vagyis… nem éreztem senkit. Így lépteim tovább szeltem, de az erdőtől pár méterre megtorpantam. A farkasom totál elbújt és nem bírtam lépésre kényszeríteni a lábaim. Nem ment tovább… mintha egy láthatatlan üvegfal lenne ott, ami nem enged ki. Így hát visszafordultam és egy közeli dombra másztam fel, letelepedve a földre néztem a szemem elé táruló hegy vonalait. Kedvem lett volna oda menni, felmászni. De nem voltam ostoba… már most sötét volt az ég, én pedig csak annyit hagytam Darrennek, hogy az erdőbe mentem. Az már nem az erdő. Elnyúlva meredtem magam elé, akarom mondani felfelé az égre, a hegyre. Nem volt jó kedvem, de kimondottan rossz sem. Szürkészöld szemeimben nem volt semmi, nem volt benne a hév, az akarat, a csökönyösségem… ahogy bennem sem. Nem voltam üres… hisz ott volt valami sötét, fullasztó, ami alól nem találtam felszínre, pedig tudok úszni. De nem tudtam, hogy mi ez. Nem is akartam. Talán csak a napra/napokra lévő utazás, az oka. Egy idő után lehunyva a szemeim adtam át magam az erdő halk neszeinek, láthatatlan életének. *


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 22
◯ HSZ : 363
◯ IC REAG : 402
◯ Lakhely : Most éppen New York
Re: Északi határ // Szomb. Jún. 01, 2013 8:44 am

Az elmúlt időszakban elkezdtem összebarátkozni a farkasommal. Ennek oka főleg az, hogy gyökeres fordulatot vett a kettőnk viszonya. Ő lett a barátságosabb, kedvesebb, én meg... Nos, én meg a hűvös, távolságtartó idióta. Mivel az nem állapot, hogy ez így folytatódjon, úgy döntöttem, amíg Doktor Howard fel nem épül, megpróbálom közelebb hozni egymáshoz a két álláspontot. Ennek egyik része a napi két órás „együttlét”, vagyis átengedem szépen neki a gyeplőt, és futhat, amerre lát. Persze némi kontrollal, mert a kis barom még a végén berohanna a hotelbe Norit keresve. Az meg nem hiányzik.
Tudom, hogy közel sodródom az északi hatáshoz, de nem baj, nem zavar. Kedvelem a helyet, nyugodt, csöndes, alkalmasint hányingerem van, ha át akarok kelni a patakon, de hát Istenem, ez legyen életem legnagyobb tragédiája... Sosem szokott megzavarni senki. Most azonban ismerős illatot hoz felém a szél, ami arra készteti az embert és a farkast egyaránt, hogy álljon meg egy picit. Behúzódok az egyik fa mögé, és visszaalakulok emberi alakomba, majd felöltözök. Lassan, nem kell aggódni semmit miatt...
Fenéket nem! Ez Ashley. Tudom, ezer közül felismerném a szagát, bárhol a világon. Tudom, hogy ő az, és én bizonytalanná válok. Az orvosis eset óta csak párszor láttam a Farkaslakban, és mindig gyorsan eltűntem a szeme elől. Igen, most is azt kellene tennem, elfutni, elrohanni. nem akarok beszélni vele, még nem állok készen a magyarázkodásra, ha esetleg hallott, és nem tudom, képes lennék-e ugyanúgy nézni rá, ha nem... Félek, oké? Szóval pucoljunk innen, amennyire gyorsan az csak fizikailag lehetséges. Gyerünk, indulj!
Ja, csak éppen a rossz irányba visz a lábam. Mire kettőt pislognék pár ott is állok a domb aljában, és elindulok fölfelé. Nyugodtan mozgok, és furcsa módon se félelmet, se idegességet nem érzek. Egyszerűen csak... Nyugalmat. És ez jó, azt hiszem. Vajon azt jelenti, hogy nem érdekel már a lány, vagy azt, hogy megbirkóztam a visszautasításaival, és elfogadtam? Vagy csak annyit, hogy egy méretes vadbarom vagyok, aki még a saját, jól felfogott érdekeit sem érti meg. Nos, ez is egy lehetőség. Azért valahogy szeretném, ha Yetta itt lenne, megbeszélhetném vele a dolgot, mielőtt még idióta magánakcióba kezdek. De ez ismét csak leányálom.
– Szia – köszönök rá csöndesen. Aztán, ha nem hajít felém egy követ, akkor folytatom is. – Leülhetek ide hozzád?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ashley McLoyd
In Memoriam
avatar

◯ Kor : 22
◯ HSZ : 646
◯ IC REAG : 720
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Északi határ // Szomb. Jún. 01, 2013 6:06 pm

*Szép lassan, de biztosan a nyugalom lett úrrá rajtam. Hallottam a madarakat, a giliszta csúszását pár lépésre mellettem. De minden egyes pillanatban, egy újabb kérdés fogalmazódott meg a fejemben. Az agyam miért nem tudom ilyen könnyedén kikapcsolni? Bár a legnagyobb kérdés, ami foglalkoztatott, az, az volt, hogy mióta is szeretek egyedül lenni, távol mindenkitől. Még azoktól is, akiket szeretek, akik szeretnek. De miért érdekel? Hisz… senki nem keres, vagyis nem fog ha hazaérek. Ha meg nem… van nálam telefon, mint általában mindig, ha nem hagyom el valahol a spontán váltásaim közben. Mit ne mondjak, mióta farkas vagyok nem győzünk újakat venni. Vagy elhagyom, vagy összetöröm átváltozás közben vagy a fene tudja. De nem is igazán érdekel. Jó magam nélküle is meglennék, de úgy nem lehetne elérni. Vazz… ez nem is rossz ötlet. Mekkora királyság lenne már, hogy nem tudnak elérni. De nem… elég volt a múltkori meglépésem.
Egy idő után azonban már nem csak a fű illata kúszott az orromba, hanem egy farkasé. Nem csoda, hogy megismertem. Ki ne ismerné fel annak a farkasnak az illatát, aki többször is megtaposta lelkileg? Azt, amit elvileg nem lenne szabad senkinek. Az már más kérdés, hogy azért, mert sérülékeny vagy azért mert egyáltalán nincs. Aki ismer, az talán tudja a választ. De kitudja mi lesz még itt. Elvégre, a magány sem volt sosem a kedvencem, most mégis ebben lelem az örömöm. De hát istenem, nem lehet összeugrani senkivel, nem provokál senki és bajba sem kerülök. Vagyis, nem akkorába mintha közösségbe lennék.
Valahol mélyen reméltem, hogy elmegy a másik. Hogy nem fog ide jönni Sam és inkább elkerül. De nem, a léptei közeledtek és bár nem nyitottam ki a szemem, nem néztem a sötétedő égre, nem néztem rá és óha… egy lemondó sóhaj sem hagyta el az ajkaim. Melyek egy apró mosolyra húzódtak. Jajj nem, nem kell itt félre érteni, szóval közel sem örültem a másiknak. Azonban nem is éreztem kényszert arra, hogy elküldjem.*
- Ha képes vagy arra, hogy ne bosszants fel akkor igen. * Hangom kissé karcos volt, nem tehettem róla. Azonban némi könnyedség is áradt belőle, mégha nem is volt a megszokott vidámság. Ó de hát miről beszélek… Sam sosem hallhatta azt, mert mindig felbosszantjuk egymást. Szóval csak azt vehette észre, hogy nem vagyok ellenséges, agresszív és most is csak fekszek… olyan alkalom, hogy nem rohanok se egyik edzésről a másikra, sem pedig… sehova. Egyszerűen csak vagyok. Szavaim végeztével kissé oldalra intettem a kezemmel, hogy helyezze magát kényelembe. Nem éreztem a farkasát s ez így van jól, remélem. Vagyis nem tudom… gőzöm sincs, hogy miként reagálna a sajátom. S nem is voltam benne biztos, hogy akarom én azt, hogy érezze, amit én.*
- Rég láttalak… * Persze nem arra gondoltam, mikor a szemem sarkából elcsíptem egyszer-egyszer, hogy épp jött vagy ment a Farkaslakban. Hanem arra, hogy nem beszéltünk és semmi ilyesmi. De nem kérdezősködtem. Még csak azt sem tudom, hogy ezt miért kérdeztem meg. Vonásaim továbbra is – ha csak nem csinált valami baromságot – nyugodtak voltak és belülről szemléltem a szemhéjam.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 22
◯ HSZ : 363
◯ IC REAG : 402
◯ Lakhely : Most éppen New York
Re: Északi határ // Szomb. Jún. 01, 2013 10:03 pm

A mosolya egy kicsit megmelengeti a lelkemet, és ad némi önbizalmat. Nem, nem hiszem, hogy annak szólna, hogy itt vagyok, vagy örülne nekem... Egyszerűen csak rájövök: nincs oylan rossz kedve, mint korábbi találkozásaink túlnyomó többségénél. Szavaira én is elmosolyodok picit, de ezt ő úgysem látja. Eközben lefekszem mellé a fűbe – Yetta vagy Sue itt vágna fejbe, ez nem vitás –, betartva azért az intim-szféra határait. Éppenhogycsak, de betartom őket. Orromat elönti az illata, és fejemet egy picit oldalra fordítva veszem szemügyre. A sebhelyet nem látom, legalábbis a torkán, és ennek örülök. A többi heg pedig nem számít. hamarosan csak emlékek lesznek, aztán azok is odavesznek majd.
– Csak annyit ígérhetek, hogy igyekezni fogok – mondom. nem gúnyos, és nem szarkasztikus a megjegyzés. Tényleg nem. Teljesen őszinte. Sajnos az elmúlt találkozásaink alapján képes vagyok egy-egy rosszul megválasztott szóval is kiakasztani a lányt, még akkor is, ha nem szándékom. Utálom is ezt magamban. Na jó, azért lássuk be, ő is benne volt vastagon.
Hosszas hezitálás után nem engedem le a pajzsom. Még. Félek attól, hogy a farkasom elárulna, és kimutatná az érzéseit – érzéseink – a lány felé, márpedig azt nem akarom. Fenébe, nekünk még a barátkozás sem megy! Mégis mihez kezdenék, ha egyszer csak bevallanám, hogy belezúgtam, mint vak ló a szakadékba, ő meg otthagyna? Szépen beleőrülnék, azt kezdeném, kérem szépen.
– Tudom – felelem. Egy pillanatra rá akarom vágni, hogy én is téged, de nem akarok, és nem is fogok neki hazudni. Én láttam a kórteremben, beszéltem hozzá... bevallottam mindent. De ő azt nem hallotta, és ez szintén csak így van jól. – Sajnálom is. De nekem is sok dolgom akadt, amiket el kellett intézni... De ha gondolod, most beszélhetünk. – Nos, ez nem hazugság. Tényleg marha sok dolog szakadt a nyakamba, kezdve azzal, hogy telefonszámokat gyűjtögetek, aggódni két barátomért, túlélni az iskolát...Ja, és Yetta is megmondta, hogy egy időre el kell mennie. Na, ott pánikoltam be. El akarom kicsit terelni erről a gondolataimat, ezért is jöttem ki errefelé. Hogy eltereljem a gondolataimat. Gratulálok, Sammie marha jól sikerült.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ashley McLoyd
In Memoriam
avatar

◯ Kor : 22
◯ HSZ : 646
◯ IC REAG : 720
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Északi határ // Szomb. Jún. 01, 2013 10:55 pm

*Hallom ahogy leül, ahogy a nadrágja súrlódik a fűszálak tetején, ahogy hátra dőlve roppannak meg a teste alatt. Hmm… érdemes hallgatnom, hisz ilyen apróságokat is észre veszek. Ahogy a szíve dobbanását is hallom, s minden apró lélegzetvételét. Nem kimondottan rá figyelek, hanem a környezetemre. Amibe jelenleg Ő tartózkodik hozzám a legközelebb, így az Ő jelenléte a legjobban hallható, érzékelhető. A válaszára megingatom a fejem és kissé meg is szélesedik a mosolyom, ezúttal már a fogaim is megmutatva.*
- Köszönöm. * Ejha… tényleg haladás, hogy ilyen alapvető dolgot megköszönök, minthogy igyekszik nem az agyamra menni. De ahogy az övébe nincs, úgy az enyémben sincs gúny. De tényleg örültem neki, hogy nem akart bántani ezúttal. De hát, mindenhez két ember kell s ismertem magam. Ha apró támadást érzek, azonnal harapok. Van ez így… nem lehet mindenki nyugodt, áldott jó gyerek vagy depresszióba süllyedt farkas. Félreértés ne essék, nálam is volt ilyen- talán még van is. -. Annyi, hogy a szobában való sírdogálás helyett, inkább levezettem a fájdalmat, eltereltem magam a gondolattól. De hát a lehetőség adott mindenkinek, hogy végezzen velem, ha nem tetszik. Elvégre nem lógok mindig Apáim szoknyáján. Szavaira azonban kinyitottam a szemem és egy pillanatra rásandítottam. De végül csak visszarejtettem komor, szinte már bánatos zöldes íriszeim, és megvontam a vállaim. *
- Ne sajnáld… ha ez nyugtat, akkor az Egyetemen veled álmodtam. Steven tuti nem engedett volna be, szóval… bár talán jobb is, hogy csak egy álom volt. Bár annak kissé furcsa… * Mi a pokolért álmodnám én azt, hogy Sam szerelmet vall? Pláne, hogy tudom, hogy nem is örülnék neki. No mindegy, a lényeg, hogy nem kell sajnálkoznia, hisz úgy tűnik, hogyha nem akar is ott van, ahol nincs.*
- Igazából nem tudom, hogy miről beszélhetnénk… mindig marjuk egymást… de most erre nincs szükségem. Inkább mesélj, hogy halad a suli? Ja és gratulálok az új mentorodhoz. * Persze, én is tudtam, hogy James Sam mentora, ez be lett jelentve. Mármint, az, hogy a Kangúnár Ínszalag lett, szóval nem újdonság senkinek.*
- Hogy haladtok? Már ha nem tolakodó kérdés. Persze ha valamire nem akarsz, akkor ne válaszolj. * Nem erőszak. De azért megeredt a nyelvem, az utóbbi napokhoz képest túlságosan is, még ha elenyésző is ahhoz képest, mint ami előtte volt. Bár tény, hogy sajnáltam, hogy az iskolai oktatás elmaradt. Pláne, hogy hetedikén lesz a vizsgám és egy kukkot sem tudok. De majd meghúznak… én már három hónappal ezelőtt megmondtam, hogy megbukok. De hát annyi baj legyen, vagy háromszáz évem letenni az érettségit, szóval időben vagyok. A farkasom viszont, mint egy hülye rohant Sam pajzsának, amire azonban ismét kipattant a szemem.*
- Ööö… azt hiszem, ez hülye. Vagy nem tudom… az előbb még pihenni akart és hagyta, hogy visszaváltozzak. – némi büszkeség azért itt hallható a hangomból - Sosem rontott még így idősebbre. Sajnálom… * Persze a kis bestia nem volt erőszakos… csak agresszív. Oda akart menni, ahova nem tudott. A pajzs mögé. De hát… annyi baj legyen. Úgy sem jut át… Sam idősebb, fiatalabbakkal meg még nem is találkozott. Hál istennek… nem akartam megtudni, hogy mennyire is a dominancia híve, hogyha látja, hogy van esélye. A-a… nem akarom érezni. CSak azt tudnám, hogy ha a másik pajzsára ront... akkor utána miért is vonult vissza a sarokba, onnan szemlélni, hogy mi történik. Röhej... komolyan mondom röhej.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 22
◯ HSZ : 363
◯ IC REAG : 402
◯ Lakhely : Most éppen New York
Re: Északi határ // Vas. Jún. 02, 2013 9:37 am

Én is elmosolyodok, amikor megköszöni. Nos, a pillanat valószínűleg úgyis bekerül majd a történelemkönyvekbe, óriási, piros betűkkel, és évezredek múlva is emlékezni fognak rá... Na jó, igazából nem is annak örülök, hogy megköszönte. Elvégre tehette volna gúnyosan, keményen, bántón, azonban én ezek egyikét sem éreztem a hangjában, és talán ez a legfontosabb a számomra. Meg a tény, hogy életben van, megmarad. Aztán kinyitja a szemét, azokat a szemeket, amiket imádok benne, és engem szinte megcsap a bennük látszó szomorúság. Jaj, Istenem, te lány, hát mi történt veled?
Következő szavaira azonban egy pillanatra megmerevedek, rá meredek, aztán elfordítom a fejem, és kényszerítem a testem, hogy ne akarjon elárulni, mint kisiskolás a tanárnéninek a rossz barátját. Mégis, a tény, hogy hallott... Szerencsére csak álomnak hiszi. És jobb is lenne, ha ez így maradna. Azért örülök, hogy Mr. McLoyd nem köpött be,
– Nocsak – szólok, és teljesen közömbösnek tűnik a hangom. Legalábbis számomra. Azért remélem, neki nem sikerül kihallania belőle semmit sem. Legfeljebb kíváncsiság bujkálhat ott mellette, elvégre jobb tudnom, mennyit hallott, és mennyit nem. Jó, az egész szöveg úgy egyben volt teljesen és tökéletesen kompromittáló, de hátha még meg tudom menteni magamat az elkárhozástól. – És mit álmodtál?
– Akkor azt hiszem itt a kulcs – mondom. – Meg kell próbálnunk nem marni a másikat. Csak nem lehet annyira nehéz, meg kevésbé kimerítő... – Inkább nem folytatom. Nem tudom, miként reagálna a poénra, kísérletezni meg nem most akarok. Talán kaptam egy esélyt, hogy rendbe hozzam mindazt, amit elcsesztem korábban. Ezt nem fogom valami hülye vicc miatt elherdálni. Inkább összeszedem magam és válaszolok a következő kérdésére. – Lassan évzáró. Utána meg miénk a világ, ami annyit tesz, hogy egy rakás részeg tizenéves lepi el éjszaka az utcákat... Rettenetes ricsajt tudnak csapni, készülj fel. És te? Ha gondolod, még mindig áll az ajánlatom. Szívesen segítek, már amennyit tudok.
– Köszönöm – mondom, amikor gratulál az új mentoromhoz. – Hát... jelen pillanatban sehogy. Doktor Howard adott nekem egy feladatot, amit teljesítettem is, de egyelőre nem tudja ellenőrizni, hogy hogyan... Mindegy is. – Azt, hogy valamire ne válaszoljak, figyelmen kívül is hagyom. Beszélgetni próbálunk, értelmes, majdnem-felnőtt emberek módjára, persze, hogy válaszolni fogok a kérdéseire. Ha olyat tesz fel, amire nem lenne jó válaszom... Füllenteni és hazudni nem fogok, az biztos. Valahogy majd kimászok a gödörből.
Ekkor érzem meg, hogy a pici farkasa a pajzsomat ostromolja. Elmosolyodok Ashley bocsánatkérésére, aztán nagyot sóhajtok, és leengedem. Amúgy is ostobaság fent tartani, olyan, mintha titkolózni akarnék előtte. Még akkor is furcsa lehetne neki, ha nem lenne a falkatársam. A farkasom megérzi a másikat, és boldogan szalad oda hozzá. Kedveli a picit, na.
– Semmi gond – mosolyodtam el, és próbáltam máshová nézni, mint a szemébe. Túl szép a szeme. – És ne aggódj, az enyém nem annyival idősebb nála... Talán csak ezért csinálta.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ashley McLoyd
In Memoriam
avatar

◯ Kor : 22
◯ HSZ : 646
◯ IC REAG : 720
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Északi határ // Vas. Jún. 02, 2013 10:32 am

*A kérdésére az alsó ajkamba harapva hallgatok. Elmondjam? Ne mondjam? Mégis miért tenném és mit veszíthetek ha nem. De hát most na... nem voltam magamnál, azt hiszem. Szóval szemre hányást nem tehet. Maximum jót röhög rajtam. De ez legyen a legnagyobb bajom. Ajkaim megnyalva ráncoltam össze a szemöldököm, aztán belekezdtem.*
- Nos... hülyén fog hangzani, de mentségemre legyen, hogy nem voltam a legjobban, magamnál meg végképp nem. No mindegy. A lényeg, hogy ott voltál fogtad a kezem és beszéltél mint akinek kötelező. Ami még nem baj, de... szóval... szerelmet vallottál. * Arcom vörösbe borul és nem tudom a másik mennyit lát ebből, de Én éreztem, hogy ég a fejem. Torkom kissé megköszörülve akartam folytatni, de egy fájdalmas grimasz rándultak az arcizmaim egy pillanatra. *
- Ne kérdezd, nem tudom miért álmodtam ilyet. Egyáltalán nem vágyom ilyesmire, de vicces. Mármint az, hogy ki nem állhatjuk egymást és mégis ilyet álmodok. Azt hiszem megdöntöttem a nagyokosok elméletét, mely szerint; Mindenki arról álmodik, amire vágyik. *Az újabb szavaira megingattam a fejem és egy lemondó sóhaj hagyta el az ajkaim, kisebb felhőt képezve a lehűlő levegőben. Hát nem ezen vagyok épp? Ahogy eddig is... de...*
- Nézd, eddig is ezt próbáltam. Amint láthatod tök egyedül vagyok, vagyis voltam a semmi közepén. Nem akarok több bajt és... - most mondjam azt, hogy amíg nem bosszant fel egész jól fogok haladni? Ez nem igaz... hisz csak menekülök, no meg elég könnyű felcseszni az agyam.*
- ... szóval azt hiszem... nem tudom Sammie. *Vontam meg végül a vállaim. Csaknem lesz baj, ha meg igen, akkor tök mindegy. De fő az optimizmus. Azt hiszem.*
- A tiétek... szerintem én egész nyáron tanulok. Köszi, de egy hét alatt nem lehet megváltani a világot. És... szóval nem sokára elutazom Darrennel. * Nem mondtam hova, azt meg, hogy mennyi időre még én sem tudtam. Ki tudja, hogy mennyi időbe telik rátalálni Reedre és mennyi idő alatt kapom össze magam utána. Nah tessék, most cáfoltam rá az optimizmusomra, ami nem is volt, mióta farkas vagyok. James említésére azonban a keserűség, a bánat és a lelkiismeretem csak erősebb lett.*
- Igen, tudom. Sajnálom, hogy csúszik az ellenőrzés. Milyen feladatot kaptál? * Kérdeztem rá érdeklődve, elrejtve azt a mardosást ami bennem volt. De hát hiába, hisz ha leengedte a pajzsát szinte arcon csapta, ahogy azaz üresség is, amik ezek mellett bennem volt. A farkasom azonban a sarokba gubbasztott és ahogy a másik megindult örömmel, csak a farkát húzta maga alá és igyekezet láthatatlanná válni. Félt. Félt Samtől, ez azért vicces, de nem volt kedvem nevetni rajta.*
- Ahham... csak 16 évvel. Tényleg nem sok... * Irónia. De a mosoly ott lapult az ajkaimon, még a belső káoszom ellenére is. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni, hogy a másik se foglalkozzon vele. Naiv ábránd, igaz?*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 22
◯ HSZ : 363
◯ IC REAG : 402
◯ Lakhely : Most éppen New York
Re: Északi határ // Vas. Jún. 02, 2013 11:54 am

Na jó, van okom a pánikra. Nem is kicsi. Barom vagyok, idióta vagyok, hülye vagyok, minden vagyok, ami nem jó... Mi a francért nem éreztem meg, hogy ébren van? Na jó, a helyzet még nincs teljesen és tökéletesen veszve, a jéghegynek nekimentünk, de a Titanic még nem süllyed... annyira. Szóval talán vagy egy halovány esélyem megmenteni magam. Elvégre azt hiszi, hogy álmodott, és ennek lehet, nem kellene megváltoznia a közeljövőben. A távoliban talán... De nem most. Nem itt. Nem, amikor annyira sebezhető.
– Nem mindig arról álmodunk, amire vágyunk. Mi a helyzet a rémálmokkal? Vagy a lázálmokkal? Biztos valami ilyesmi volt ez is – mondom. Nem akarok hazudni neki, és gyűlölöm is magam, amiért ilyen gyorsan megszegem a fogadalmam... De mégis mit tehetnék? Nem akarom fölzaklatni, vagy tönkrezúzni ezt a pillanatot körülöttünk. Nem, jobb, ha csak én szenvedek. De azért mentem a menthetőt, már amennyi még a becsületemből maradt. – De igen, ott voltam. Megnéztem, hogy vagy.
Nos, talán nem most követtem el végzetes hibát. Nem tudhatom. Ha esetleg föláll, és elrohan, és azt mondja, nem akar látni többet... Hát túlélem. Úgy ahogy. A következő szavaira picit elmosolyodok, főleg amikor meghallom a becézést. Mondta-e már valaha? Nem emlékszem rá. Mindenesetre tetszik, és az ő szájából egész kedvesen hangzik. Jó, mondjuk tőle még azt is szeretem – picit –, amikor szid, amikor ordít velem. A múltkori után már mindent értékelek, mert még itt van. Jó, hülyének tűnök? Lehet az is vagyok. De ezért a lányért megéri ostobának és hülyének lenni.
– Figyelj, nekem nem célom kiakasztani. Soha nem is volt az – mondom, aztán fordulok kicsit, oldalamra fekszem, és így nem kell a fejemet oldalra fordítani, hogy ránézzek. Kényelmesebb így, mint teljesen kifordítani a fejem... – Egyébként nem fogsz megbukni. Csak kell hozzá egy jó terv... És lehet, eszembe is jutott valami. Mondd csak, milyen felügyelet alatt írod ezeket a vizsgákat?
És igen, most ajánlottam föl, hogy csaljuk el a dolgot. Lehet, sőt, biztos, hogy ostobaság volt, de azt azért mégsem fogom végignézni, hogy megbukjon, csak azért, mert farkas lett belőle, és másra kellett összpontosítania. Jó, arra nem kérdezek rá, hogy hova utazik, majd talán később... Egyelőre ez a fontosabb, és nem akarom, hogy úgy érezze, ráugrok erre a mondatára. Viszont arra, amit a doktorról mond, már elhúzom egy picit a számat.
– Nem kell sajnálkoznod, Ash – mondom, és ha lenne bennem egy kis bátorság, meg is fognám a kezét. Nagyon szeretném, elhihetik nekem, de hát ez van. Gyáva nyúl vagyok, és az utóbbi pár kiakadása után már nem merek tenni semmit. – Biztos vagyok benne, hogy jó szándékkal indultál neki. Viszont még a legjobb szándékkal megalkotott, legjobb tervvel rendelkező dolgok is elromolhatnak, egyik pillanatról a másikra. Gondolom tanultál mindabból, ami történt... – Megvonom a vállam. – És szerencsére nem történt tragédia. Te felépültél. Doktor Howard is fel fog. Raven meg...
Nos, ő jobb ha nem kerül elém, mert lehet, hogy pici vagyok, meg hülye, de Istenemre mondom, szétrúgom a seggét, ha legközelebb látom. Pedig nem is vagyok agresszív, és inkább örülnöm kéne annak, hogy Ash jól van... De nem tudok nem gondolni arra, hogy az a szemétláda két barátomat is bántotta.
- Az volt a feladatom, hogy gyűjtsem össze három fiatal nő telefonszámát - mondom, enyhén büszkén, hiszen a feladatom siker koronázta.
– Száz év múlva tudod milyen kevés lesz az a tizenhat év? – kérdezem vigyorogva. Mostanában egyre gyakrabban gondolok a jövőre, és furcsa mód, egyre bizakodóbban. Érzem a benne munkáló érzelmeket, és a farkasom közben közelebb is somfordál az övéhez. Érzi a félelmét, szóüval óvatos, és barátságos. Ha odaér, csak a képennyalintja a másikat, aztán közelről néz rá, pislogás nélkül, várakozóan.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ashley McLoyd
In Memoriam
avatar

◯ Kor : 22
◯ HSZ : 646
◯ IC REAG : 720
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Északi határ // Vas. Jún. 02, 2013 7:57 pm

*Sam szavain elgondolkoztam kissé, de hát megint csak egy vállrándítás lett belőle. Valahogy nehezemre esett bármi mögé látni és talán, na jó, nem talán hanem biztosan azért mert nem is akartam. Valahogy nem érdekelt semmi. Még az sem, ha közli, hogy ez a valóság volt csak hát nem voltam teljesen magamnál. Nem érdekelt… Úgy sem tudnék vele mit kezdeni.*
- Azért rémálomnak szolid volna. Mármint úgy értem, hogy nem volna olyan vészes a dolog, hogy rémálom legyen. Csak… mindegy, megnyugtató, hogy nem valóság. A másik meg, a rémálmaim másról szólnak és az egyetemen speciel elég sokat álmodtam a családi házról. Lehet haza kéne menni Bostonba egy kicsit… de… * Nem fejeztem be. Ha van egy kis esze a másiknak, tudhatja, hogy félek ettől. Hisz attól valóságosabbnak tűnik. No meg semmi szükségem a szomszédok sajnálkozó tekintetére, no meg a tipikus, miként viseled kérdés áradatokra. Grrr… nem, még nem vagyok képes elviselni és nem is mostanság lesz. Viszont eljut a tudatomba az a rész is, hogy ott volt. Kicsit későn ugyan, de azért csak meghallom és összevont szemöldökkel tekintek rá ismét. *
- Steve beengedet? Mivel kenyerezted le? * Kérdeztem egy fülig érő vigyorral az ajkaimon. Mikor legutóbb szóba került Sam még ki akarta nyírni. Oké, nem kértem belőle. De hogy beengedje hozzám, mikor tudta, hogy alapjaiban sem kedveljük egymást. Meglepő… Akár fel is kellhettem volna. Aztán ha felbosszant minden csak rosszabb és a folyamatos marakodásainkról tudott Apu. Szóval… nem értettem. De kíváncsivá tett, hogy mégis mivel érte el a srác, hogy ilyen, hmm… engedékeny legyen az Öreg. A kiakasztás részt figyelmen kívül hagytam és csak legyintettem. Én is kellettem hozzá, szóval ezen felesleges is tovább szórakozni. *
- Ja persze… le kell fizetni őket. * Poénkodni próbáltam, hisz sem Darrent, sem Stevet nem kértem volna ilyenre. Viszont a kérdésére bólintottam, csak tudnám minek.*
- Darren felügyeletével.. * Vágtam rá azonnal, de aztán leesett, hogy nem egészen az érdekelte, hogy ki fogja a farkasom visszafogni a folyosóról, hanem az, hogy ki lesz a vizsgabiztos.*
- Vagyis nem tudom… gondolom itt is úgy megy, mint otthon. Egy tanár egy teremre aki járkál meg minden. De nem fogok csalni, ha ezért kérdezted. Ha nem megy magamtól, akkor újra járom. Nem sok értelmét látom hosszú távon ezeknek a szaroknak, de ne egy ostoba érettségi osztály miatt vesszen a becsületem. * Mosolyodtam el. Nekem ennyit nem ért a dolog, újra járom ha nem jön össze és kész. Kérdeztem volna, hogy a másik hogy tanul. De nem véletlen, hogy Ő segített nekem egy ideig. Mivel a tanulmányaival nincs baj. Viszont a monológjára csak sóhajtottam lemondóan.*
- Jahm… elromolhatnak. De ez most két embert érintet közvetlen… ha most idősebb lennék, ugyan ilyen hibám talán a falkát vitte volna. Nem Sam… köszi, hogy vigasztalsz, de nem hibázhatok. Én, nem. * Az, hogy mások mit tesznek, nem érdekel. Az érdekelt, hogy nekem mit szabad és mit nem. Ha a hibák pont a nem csoportba tarozott. Sem itt, sem máshol nem engedhetem meg magamnak. Oké, kölyök vagyok. De inkább már most kezdjem el tanulni a felelősséget, mint utólag kelljen rám erőszakolni. Kemény vagyok magammal, tény. De nem is pátyolgatással és buksi simogatással születnek meg a legjobb harcosok. Az, hogy Ravennel mi van… nem válaszoltam, nem fejeztem be a mondatát még csak nem is reagáltam rá. Csak a kezem szorult ökölbe a testem mellett. Gyűlöltem. Nem azért, amit tett, hanem azért amiért utána elfutott. Aztán meggondolta magát és Darren elé állt… egy öt éves gyerek is határozottabb, mint Ő. *
- Az volt a feladatod, hogy csajozz? * Nevettem el magam. Persze, nem lenézően semmi ilyesmi nem volt, mindössze nem értettem, hogy ennek mi az előnye. De attól mert nem látok valamit, még nem azt jelenti, hogy nincs neki. Szóval pillanatig tartó nevetésemben semmi gúny vagy él nem volt.*
- Nos, gratulálok a sikerhez… De ez miért kellett? * Tettem is fel végül a kérdést. Hallottam, hogy megfordult de nem foglalkoztam vele. Csak az eget néztem, nem hunytam vissza a szemeim, miután legutóbb rá tekintettem. *
- Száz év múlva is idősebb leszel nálam tizenhat évvel. * Hívtam fel rá a figyelmét, hogy a farkasa erősebb lesz és a többi, ami most is. Annyi, hogy nem lesz ilyen látványos. A farkasom, csak egyre jobban behúzza a nyakát, ahogy a másik közeledik, de hát kisebb már nem tud lenni. Ostoba mód takarja el a szemeit, címszó, hogy ha Ő nem látja, akkor őt sem látják. A nyalintásra egyik mancsa lejebb csúszik a szeméről és kémleli a másikat. Nem akar menni… de már nem is fél annyira.*
- Nah jó… ebből elegem van. Gyere…. * Pattantam fel és kezem megtalálta közben az övét, hogy magammal rántsam. S gyors léptekkel indultam vissza vele az erdőbe. Persze ha felállt, akkor elengedtem a kezét. *
- Te át tudsz változni… nos, már én is. * Vigyorodtam el, és az egyik bokor mögött levetkőztem bele pakoltam mindent a táskába és átváltoztam. Hófehér bundával léptem elő, ha megéreztem az energiáit, ami jelezte, hogy Ő is átváltozott. Farkasként sokkal erősebbek ezek. *
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 22
◯ HSZ : 363
◯ IC REAG : 402
◯ Lakhely : Most éppen New York
Re: Északi határ // Vas. Jún. 02, 2013 8:38 pm

Kisebb gyomorbavágásként élem meg, amikor azt mondja, örül, hogy nem ez a valóság. Egy pillanatra eszembe jut, hogy kitörjek, ordítsak, toporzékoljak, de aztán elnyomom, mert semmi jó nem származna belőle már megint. Inkább türelmesen hallgatok, kívülről pedig teljesen nyugodtnak tűnhetek. A kisebbfajta vallomására a farkasom reagál, ha már az ember egy béna és gyáva féreg, akkor ő a kezébe veszi a helyzetet. Fejét odadörgöli a kisebbhez, energiái vigasztalják, próbálják enyhíteni azt a fájdalmat, amit az emlékek okozhattak neki.
– Megértem, Ashley – mondom. Tudom, hogy nem szereti, ha a múltamról beszélek (és ezzel nincs egyedül), de most talán szolgáltathat ez nekünk némi közös alapot. – Emlékszel, meséltem, hogy utcakölykökkel éltem együtt New Yorkban? Ők sincsenek már... És sosem lennék képes visszamenni abba az öreg bérházba, ahová bevackoltuk magunkat.
Nem akarom azt, hogy rólam szóljon a dolog, nem, semmiképpen sem. Csupán meg akarom mutatni neki: van közös alapunk. Nincs egyedül ebben sem, és igenis, ha akarja, hát számíthat rám, mint támaszra. Valószínűleg nem fogja akarni, sőt, inkább kivág, de... Nem érdekel. Csak megmutattam neki, elmondtam neki. Innentől kezdve az ő kezében vagyok, és döntsön bárhogy is, én elégedett leszek. A kettős kérdésére viszont még el is mosolyodok egy kissé.
– Ó, tudod, annak a lehengerlő modoromnak nem lehet ellenállni – mondom, és szavaimban van egy jókora adag irónia. Gyorsan el is hagyom, mielőtt újra megszólalnék. – Igazából szerintem ő is fáradt volt. Meg fagyott zöldborsót szorított a fejéhez, nem tudom, miért... Talán csak nem akart küzdeni, én meg szerintem nem adtam volna föl. Tudom, hogy nem vagyunk puszipajtások, Ash, de igenis hálás lehetek neked. Ha te nem jössz, akkor valószínűleg még mindig az önsajnálatban dagonyáznék, nem lenne célom, barátaim a falkán belül... Csak lennék.
Nos, kimondtam ezt is. Nem egy szerelmi vallomás, messze van attól, amit mondtam neki az egyetemen, inkább csak egyfajta baráti vallomás. És ebből is igaz minden szó. Ha ő nincs, sosem leszünk titok-társak és barátok Yettával, nem keresem Jamest, hogy kangunart lehessek... Semmi jó dolog nem történt volna velem. A következő szavai azonban mosolygásra késztetnek. Hát igen, sejtettem, hogy nem lesz egyszerű... De még mindig határozott vagyok.
– Akkor tekints rá úgy, mint... Telepátia-vizsgára. Vagy csapatmunkára. Elkísérlek, megállok a folyosón Darrennel, beolvasod nekem a kérdéseket, én pedig lesúgom a válaszokat – mondom. – Figyelj, láttam, mennyire elszántan akartál szintre jutni. Nem hagynám, hogy az én baromságom, meg az a tény, hogy farkas lettél, visszavessen egy évvel. Szóval... Ne ellenkezz, csak fogadd el a segítségem. Kérlek.
Csak a fejem ingatom a következő szavaira, de nem mondok semmit. Mi értelme lenne? A lány ugyanolyan maximalista, amit egyszerre imádok és utálok benne... És ami miatt talán soha nem lehetne nekünk jövőnk. De hülye lennék még csak nem is próbálkozni. Egyébként is, ki tudja, lehet ugyanilyen maximalista leszek én is egyszer. Viszont észreveszem az ökölbe szoruló kezét, főleg a fűszálak hangjából, amelyek beleremegnek a mozdulatba. Szóval ő sem szereti Ravent... remek.
– Az – bólintok, és én is vele nevetek. Elismerem, abszurd a dolog, de furcsa módon élveztem. Volt célja a mindennapoknak, nem csak a túlélés. – Nem tudom, mi is volt a célja... Talán az önbizalom növelése, vagy csak új számokat akart, de félt az ismerős barátnőktől. Ebben az esetben mondjuk lehet, csalódott lesz, hisz az egyik egy betolakodóhoz tartozik...
Elharapom a mondatot, és ránézek. Nem tudom, hogy fog viszonyulni hozzá, de remélem, nem szalad egyből Darrenhez, meg Milihez. Egyébként is, akkor meg mi van? kedvelem Norit, belevaló csaj, nem törte meg ez az egész farkasosság, mint minket, kettőnket. Üdítő változatosság, na.
– De akkor már könnyedén fölém fogsz kerekedni, hidd el – mondom. – Nem hiába kangúnár... akarom mondani... izé... Kangunart akarok lenni.
A farkasom csak várakozón néz a másikra, aztán lekuporodik előtte, és rávakkant. Vakkant? Anyám borogass, legközelebb kikötözöm, és elmegy házőrzőnek is. Jól fog mutatni, ő meg Hannibál.
Amikor megfogja a kezem, egy pillanatra mintha a mennyekbe röpülnék, aztán máris visszarángat a földre, meg le is onnan. Jaj, kislány, egyszer még a sírba viszel... Követem az erdőbe, és csak egy bólintással konstatálom, hogy tud magától alakot váltani. Örülök neki. Én is elvonulok, és átváltozok, és csatlakozok hozzá. Farkasaink hasonlóak, az enyém is hófehér, csak szeme inkább arany, mintsem élénk sárga. Oldalra billentett fejjel várom az iránymutatást.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ashley McLoyd
In Memoriam
avatar

◯ Kor : 22
◯ HSZ : 646
◯ IC REAG : 720
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Északi határ // Vas. Jún. 02, 2013 9:25 pm

*Persze, naná, hogy emlékeztem története egy darabkájára, amit megosztott velem a kilátónál. Emlékszem, hogy egyszerre akartam vigasztalni, borzadtam el és akartam nyakon vágni. Nos, azt hiszem, vegyesen de megoldottam a dolgot. *
- Nos… én egyszer visszafogok menni Stevevel és Darrennel. De ha egyszer meggondolod magad, csak szólj, elkísérlek. Már ha addig nem megyek valaki agyára és lógat fel. * Jó, ez még viccnek is rossz. De lássuk be, nem csak Sammel szemben nagy a szám ha kell, hanem bárkivel. Az idősebbek meg kitudja miként viselik. De ha az kell, hát fogom én a kezét, hogy szembe nézzen a múltjával, még ha csak képletesen is. De kitudja, ha nagyon nem akaródzik neki, akkor akár fizikálisan is. De nem fejtettem ki, még a végén megint okoskodásnak veszi aztán belém gázol. No meg ehhez sokat kellett volna beszélni. Amikor odaért, hogy Stev mirelitet szorított a kobakjához, a lelkiismeret furdalásom csak dobott magának, miközben lesütve a szemeim kezdtem el játszani a pulcsim aljával.*
- Akkor már megérte jártatni a szám annyiszor és ezzel felcsesznünk egymást. – mosolyodtam el halványan. – Ami pedig Stevet illeti… a mirelit meg miattam kellett. Mikor magamhoz tértem mérges, dühös és csalódott voltam. Darrennek akartam ugrani, de… szóval Steve megpróbált az ágyban tartani és meg odébb akartam lökni… csak épp „sikerült” ezt a műveletet a farkasom erejével végre hajtanom. * Nem részleteztem tovább. Pontosan tudja, hogy a farkasoknak jóval nagyobb az ereje és az enyémmel is tisztában van. Személyes tapasztalatból, ámbár ez engem nem vigasztal. Steve lett volna az utolsó ember akit valaha is bántottam volna. Erre tessék… embert sem akartam ölni, de mégis megtettem. Már nem tudom mi jöhet még…
Viszont az ötletére csak pillogtam, mint akinek kötelező. Ámbár legalább rá néztem… S szembesülheted a hitetlenkedő tekintetemmel. *
- Ööö… Ez akkor is csalás. De köszönöm… - simítottam finoman végig az arcán az igyekezete miatt. De csak egy suhanó pillanat volt, míg vékony, kicsi ujjaim megtalálták a bőrét. – Nem szeretnék csalni, még úgy sem, ha úgy forgatod, hogy ez a farkasommal szemben elönyös. Ennyi erővel versenyen is gimnasztikázhatnék… mert az meg javítja az ügyességét és a türelmét. Mégis csalás… * Gyorsabb reflexek és a többi. Az meg, hogy megbukok nem a másik hibája. Elvégre egyedül is tanulhattam volna. Ha más nem magolok. De ritkán tettem, szóval az én életem, az én hibáim. Nincs szükségem bűn bakokra. *
- Ha segíteni akarsz… akkor van egy hetem még a vizsgáig. Ráfeküdhetünk a geometriára. * Na azokkal hadi lábon álltam. De még mennyire. Azt se tudom, mi merre görbül meg mi minek az origamija… izé… origója. Viszont arra, hogy Jamesnek kellett volna… kissé megingattam a fejem. Valóban az önbizalom lehetett, de ez csak egy tipp. Sosem tudni James szándékait. Viszont a betolakodók említésére összeszaladtak a szemöldökeim. Na most mi van? *
- És még egyben vagy? * Értelmes kérdés, de tényleg. Engem speciel nem érdekelt, hogy Sam kivel barátkozik vagy kivel nem. Egészen addig, míg engem nem kever bele. Van elég vaj a fülem mögött… ezt már nem mosnám le magamról. *
- Kangúnár? * Nevettem el magam vidáman. Emlékeztem, hogy James mekkorákat pislogott mikor így hívtam. De hogy Samnek honnan jött ez az elnevezés, na azt nem tudom. Talán hallotta, hogy így hívtam. Vagy neki is ez ugrik be a rangról. Nem tudom, de a kérdésemre csak-csak megmondja.

Átváltozva azonban, ismét a fogaim közé fogtam a táskám és már meg is iramodtam. Mivel Sam átváltozott, így bizony követni fog. Meg sem álltam ahogy az erdő fáit kerülgettem. Feltűnhetett neki, hogy távolodunk a falka ezen határától egy egészen másik felé. Amit el is hagyunk és a várost körül ölelő erdőbe térünk. Nem mentünk lakott területre, csak az erdőn, hegyek alatt közlekedve mentem. Az út ki volt járva… mindig erre járok ha kiakarok menni oda. Oda érve azonban nagyokat fékezve álltam meg, na hát későn… neki csúsztam egy fának és eldőltem mint egy zsák. *
~ Megjöttünk… öltözz át, de csak annyit vegyél fel, amit nem sajnálsz. ~
Magam is így tettem… felvettem a nadrágom, a pólóm és visszaváltozva tértem ki a bokor mögül. Ajkaimon széles mosollyal. *
- A farkasok nem fázhatnak meg… Onnan – mutattam a vízesés tetejére, ami fölött bizony volt egy kisebb szikla kiugrás, ahol kényelmesen lehetett állni. – fogunk leugrani. Gyere…. * Léptem előre párat és hátra menetbe haladva folytattam az utam, miközben kezem kissé felé nyúlva hívogattam az ujjammal. Nem tudtam mennyire díjazza az ötletet… de amíg a fejünk a helyén van… addig nem hallhatunk meg. Azt hiszem. *

//Folytatás; Vízesés és környéke pontosabban a teteje.//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6820
◯ IC REAG : 8562
Re: Északi határ // Szer. Jún. 05, 2013 10:18 am

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Masako Saito
Kölyök
avatar

◯ Kor : 29
◯ HSZ : 596
◯ IC REAG : 641

Re: Északi határ // Kedd Jún. 18, 2013 9:39 pm


 
Emily  &  Masako

Olyan délután járhatott mikor kimenőt kértem. Világosban szabad volt egyedül is járkálnom, szigorúan a falka területén belül, amit vagy százszor elmondott nekem a felügyelőm. Megértem, hogy fél, hiszen most ő felelős értem és James bízik benne. Én is megbízom benne és jól ki is jövünk egymással. Már sokat tanultam tőle és érzem, hogy rendesen fejlődök és egyre több mindenre képes vagyok már. Az erőmet is egyre jobban kordában tudom tartani és még a kölyköt is jól tudom irányítgatni. Nem azt mondom, hogy teljes hatalmam van felette, de már többször meghallja az utasításaimat, amiknek eleget is tesz.
Amióta Jamie bejelentette, hogy visszajött a teremtője alig találkoztunk, sőt szerintem nem is találkoztunk és inkább a magányt keresem, ha éppen nem tanulok, edzek. Tudom James kérte, hogy barátkozzak össze a többi kölykökkel, de most senkit sem tudtam volna elviselni magam mellett, maximum őt, de még az is kérdéses. És mind e mellett érzem, hogy a farkasomnak egyre jobban hiányzik az "apja" és vágyik annak közelségére. Legszívesebben a házához rohanna és bebújna mellé az ágyba, de nem engedhetem meg neki. Megkért, hogy ne menjek el hozzá, amit nem értek, hogy miért, de ennyit igazán megtehetek neki.
Már egy ideje sétálhattam, mikor hirtelen kirázz a hideg. Okot nem tudnék mondani, de még a farkasom is kissé idegeskedni kezd. A levegőbe szimatolva semmi rosszat nem érzek. Talán csak a hely teszi, bár az ilyenekről leginkább csak a filmekben hallani, látni.
Sokat nem foglalkozom a dologgal, így tovább folytatom az utam, ám mikor kilépek a fenyők árnyékából megtorpanok. A látvány, ami elém tárul egyszerűen csodálatos. Mindent elfelejtett velem és csak arra tudok gondolni, hogy miért nem jöttem ide már jóval korábban. Azt hiszem sötétedésig már nem is fogok haza menni. Kiválasztok magamnak egy nagyobbacska sziklát és le is telepedek rá, hogy onnan figyelhessem tovább ezt a csodálatos tájat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Dr. Emily Hart
Vérvonalfő
avatar

◯ Kor : 106
◯ HSZ : 523
◯ IC REAG : 579
◯ Lakhely : Fairbanks, AK


Re: Északi határ // Szomb. Jún. 22, 2013 5:15 pm

Masako

Határokat feszegetek. Calebét, a kapcsolatunkét, az alfámét, de főleg a sajátjaimat.
Az utóbbi időszakban nem telt el úgy nap, hogy ne futtattam volna meg a farkasom. Kellett ahhoz a koraesti futás mellett, hogy lefáradjak estére és ne kezdjek el feleslegesen gondolkozni. Az minden baj forrása, de hát sosem voltam az a "vakon követős" típus, aki csak úgy utánaugrik bárkinek, mert az azt mondja, kövessem.
Szinte már az egész Fairbanks-i erdőséget bejártam az elmúlt időben, már amit lehetett ugye, most is épp farkasbundában "kutyagolok" ráérősen.
A fekete pofa és lábszárak nem épp rejtőszínek, még ha a szürke alapú bundám az is lenne. De ki elől akarok én rejtőzködni? Ugyan már!

Pontosan tudom, merre járok, mikor a hegyiek által Északi határnak becézett terület felé veszem az irányt. Mint mondtam, határokat feszegetek... Nem felelőtlenségből, inkább valami kimondatlan, belső motiváció által mozgatva.
Erre különben sem jártam még.
Az elém táruló síkabb vidék szemkápráztató. A szelek, az illatok... futásra késztetnek és élvezettel loholok is, bundámba tépő oldalszéllel egészen addig, míg nem észlelem a mozgolódást a szikla felől. Megtorpanok és óvatos léptekkel, lassan haladok előre, hisz fene tudja, mi lehet az... vagy ki. Ha már itt tartunk, igyekszem is felmérni érzékeimmel a terepet. Ember! Pontosabban farkas - a másik falka kölyke. Érezhetően jó hangulatban van, na de meddig? Lassan beérek a látóterébe ugyanis.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Masako Saito
Kölyök
avatar

◯ Kor : 29
◯ HSZ : 596
◯ IC REAG : 641

Re: Északi határ // Szomb. Jún. 22, 2013 11:37 pm

A tájat figyelve az eddigi gondolataimat mind elfelejtettem. Élvezem ezt a nyugodtságot, békét, hogy egyedül lehetek itt. Nem kell senkinek sem megfelelni, vagy jópofát vágni a dolgokhoz. Igaz utálom nagyon is a magányt, de azért sokszor jól jön egy kis egyedüllét. Hosszabb távon nem tudnám elviselni, hogy egymagam vagyok, ezért is van annyi ismerősöm már ebben a városban is.
A lágy szellővel egy idegen farkas illata is megérkezik. A kölyök azonnal felpattan és, mintha csak a zsákmánya illatát érezte volna meg fülelni kezd és keresi a szag forrását. Én is felállok a szikláról és körbe nézek, de egyelőre még semmit sem látok.
Viszont ahogy erősödik az illat a farkas is megjelenik. A szagán érzem, hogy nem hasonlít a falka többi tagjáéhoz. Valami szokatlan illata van, bár közben valamiért ismerős is, de nem tudnám megmondani, hogy honnan.
A helyemről nem mozdulok el csak figyelem a nőstényt. Igazából nem tudom, hogy félnem kellene vagy sem tőle. Nem ismerem, de nem is érzek felőle semmi ártó szándékot, még a kölyök sem vonul hátrébb a közeledésére, pedig ő az ilyeneket jobban megérzi. A tekintetemet nem veszem le róla és nem is állítom le a kölyköt, akit nagyon izgat a másik bundás jelenléte és szép lassan egyre közelebb merészkedik hozzá.
Nem tudom, hogy mit is csinálhatnék. Köszöntsem őt, vagy csak figyeljük egymást? Lehet, hogy éppen vadászni készült, de az útjában vagyok. Bár akkor talán mérges lenne inkább.
-Helo!-Mondom kissé bátortalanul. Hülyének érzem magam, de az még jobban zavarna, ha némán állnék tovább. Ám az is igaz, hogy bármit is válaszolna nem érteném. Gondolatolvasást még gyakorolnom kell jó sokat. Talán eddig ez az egyik legnehezebb feladatom.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Dr. Emily Hart
Vérvonalfő
avatar

◯ Kor : 106
◯ HSZ : 523
◯ IC REAG : 579
◯ Lakhely : Fairbanks, AK


Re: Északi határ // Vas. Jún. 23, 2013 11:31 am

Alapvetően nem szokásom ok nélkül támadni, akármennyire is "engedélyezve van" a másik falka sorainak pusztítása. Ez csak egy kölyök... semmibe sem telne megölnöm és még csak dicsőségnek sem érezném a dolgot.
De kár lenne, ha a találkozásunk semmibe veszne, hisz mégiscsak egy idegen farkas a szemközti táborból, akármilyen fiatal és gyengécske első, de második pillantásra is.
És ahogy látom, az alapvető dolgokra sem tanították meg. Komolyan így akarnak ezek minket innét kitenni, hogy a legvédtelenebbekbe még annyi túlélési ösztönt sem nevelnek, hogy ha idegent látnak, fussanak?! Nem mintha az én gondom lenne...
Ahogy a farkasa közelít rendületlenül, úgy húzódik vicsor a képemre. Először alig kivehetően, de ahogy közelebb araszol, már morgás is felszakad torkomból mellé.
Köszönésére még egy mentális üzenetet is mellékelek hűvös selyemként elméjébe hatoló szavakkal:
~ Na ne szórakozzunk, kölyök. Fél másodperced van, hogy lelécelj és akkor még jófej vagyok.~ - Technikailag... már le is telt az a fél másodperc. Hát hoppá.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Masako Saito
Kölyök
avatar

◯ Kor : 29
◯ HSZ : 596
◯ IC REAG : 641

Re: Északi határ // Vas. Jún. 23, 2013 12:49 pm

A kölyköm közeledésére morgásba és vicsorgásba kezd. Ennyi elég is a bundásomnak, hogy visszavonulót fújjon. Nem ostoba, így nem próbálkozik tovább az ismerkedéssel. Tudja, hogy a másik nőstény jóval erősebb nála és esélye sem lenne ellene.
A szavaitól belém is beköltözik a félelem. Miért ilyen ellenséges velem? Semmi rosszat nem csináltam. Nem léptem át a határunkat és nem is támadtam le, vagy kezdtem el piszkálni. Érzem, hogy a kölyök kimozdulna és rohanna olyan gyorsan ahogy csak bír. De miért kellene menekülnöm a saját területünkön. És ha ő is falkatag miért akarna bántani...Lehet, hogy ő is azok közé tartozik, mint Raven? De ő nem akart bántani, sőt ő nagyon is kedves volt hozzám.
-Talán neked kéne elmenned innen!-Mondom kissé morogva, miközben belül a szívem hevesen kalapál. A farkasom nem örül ennek a támadásnak és csak még jobban próbálkozik a kiszabadulással.
Nem várom meg, hogy mit mond, vagy reagál csak megfordulok és visszaindulok az erdőbe, bár most nehezebb nyugton maradnom a bundásom miatt. Érzem, hogy ha így folytatja tovább nem tudom majd őt leállítani és ki fog törni. Nem akarom érezni megint azt a fájdalmat. Ma direkt „pihenőt” kaptam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Dr. Emily Hart
Vérvonalfő
avatar

◯ Kor : 106
◯ HSZ : 523
◯ IC REAG : 579
◯ Lakhely : Fairbanks, AK


Re: Északi határ // Vas. Jún. 30, 2013 6:03 pm

~ Mert mi lesz? Szólsz apucinak...? ~ firtatom és igen, lassú, nyugodt léptekkel indulok meg felé. Csak semmi stressz - részemről legalábbis - hiszen csupán ujjgyakorlatnak jó a "gyerek".
De a macska is kifárasztja az egeret, mielőtt összeroppantaná a csontjait, nem igaz? Én is ugyan így tervezek eljátszani a harcias kölyökkel. S hogy a végén roppannak e fülemnek oly kellemes reccsenéssel övezve csontjai... azt még nem döntöttem el.
Látom és érzem is az energiáin, hogy küzd. Küzd a belső énjével, az életösztöneiből fakadóan menekülni akaró kölyökfarkassal... Kifejezetten édes, ugyan akkor ostoba is egyben a hozzáállása. Hát nem mondta senki ennek a lánynak, hogy minél inkább küzd, annál rosszabb lesz az egész? Sanyarú.
Amint megindul, hagyok neki pár lépés előnyt - míg eléri az erdősávot - hogy energikus, erőteljes ugrással vessem magamat utána. Talpam alatt besüllyed a nyirkos, nedves föld, ahogy elrugaszkodom és izmaim megfeszülnek...
Hasonló lendülettel érkezem hozzá - mancsaimat hátában akasztva meg és ezzel lerántva a földre.
Én magam mellé érkezem, szinte már negédesen rezignáló, halk morgással.
~ Komolyan azt hitted, hogy hagylak csak úgy elsétálni, kölyök? ~ Lépdelek felé lassan újfent, arra várva, hogy feltápászkodjon, vagy legalábbis megkíséreljen.
~ Na mi lesz? Fuss... rohanj!~ - "Vakkantom" felé, de alig indulna meg, én máris ott vagyok a nyomában, mint valami árnyék és harapok a bokájába éles fogaimmal. Mintha csontja is törne... Igen, ez határozottan annak volt édesen roppanó hangja.
Bundámat vére színezi, ahogy a levegőt is annak illata tölti el keserédes mámorként.
És én újra elengedem... hagy fusson, ha tud.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Masako Saito
Kölyök
avatar

◯ Kor : 29
◯ HSZ : 596
◯ IC REAG : 641

Re: Északi határ // Hétf. Júl. 01, 2013 12:19 am

A gúnyos kérdésére inkább nem válaszolok. Nem fogom megadni neki azt az örömöt, hogy felidegesítem magam rajta. Érzem, hogy direkt csinálja ezt velem. Tudom jól, hogy én sokkal gyengébb vagyok vele és nem kellene így beszélnem hozzá, de sosem bírtam, ha így utasítgatnak nekem. Mindig is kiálltam magamért és ha ez az életembe kerül is továbbra is meg fogom tenni. Nem leszek egy gyáva nyúl, aki megfutamodik mindentől.
Igazából a jelenlegi állapotomban még az sem zavarna olyan nagyon, ha megölne. Mit veszítenék? Már így is mindent elvettek tőlem. A családomnak fájdalmat okoznék abban biztos vagyok, de ők is túllépnének rajta és ismét boldogan folytathatnék az életüket. Jamessel meg még nem vagyok olyan szoros kapcsolatban, hogy olyan nagyon hiányoznék neki. Igen megmentette az életemet és kedves velem, meg vigyázz rám, de nem hiszem, hogy a számára olyan nagy veszteség lenne, ha meghalnék....Jamie....Jamie...Már nem tudok kiigazodni rajta. Neki már ott van az a másik nő, aki fontosabb a számára. Lehet, hogy észre sem venné, hogy eltűntem, annyira megvakítja az a szuka.
Már-már azt feltételezem, hogy békén hagy a nőstény, de a farkasom hirtelen kapja fel a fejét a támadó ellenség érkezésére. Túl későn fogtam fel a dolgokat, így semmi esélyem sincs, hogy kikerüljem a támadását. Érzem ahogy a karmait végigszántja a hátamon hangos ordítást kicsalva belőlem. Nem maradok talpon, a hirtelen jött lökéstől azonnal hasra esem.
A szavaira először csak felnyögök egyet, majd kinyitom szemeim és felé pillantok.
-Miért?-Miért kellett ezt csinálnia? Mi rosszat tettem én ellene? Én csak kijöttem sétálni, semmi balhéba nem akartam belekeveredni, de ő ezek szerint nem az a nyugodt típus. Ő igen is vágyik a küzdelemre. De egy kölyöktől mit vár? Talán a farkasom jobban meg tud védeni minket, de ő sem ért még túl sokat a verekedéshez. Zsákmányt már egészen jól le tud vadászni, de az csöppet sem ugyan az.
Érzem, hogy a bundás egyre jobban ki akar törni, de még ellenállok. Megpróbálok feltápászkodni, hogy tovább mehessek, de ahogy sikerül megérzem a nőstény fogait a bokámban. Ismét összeesem és felordítok. Tovább nem bírom és nem is akarom visszatartani, így kiengedem a ketrecből a felvadult farkast.
A fájdalom most már egész testemet átjárja, amit nem tudok csendben eltűrni. A nőstény már érezheti, hogy átváltozom. Az emberi énem eltűnik és helyette a bundás kölyök fog megjelenni. Még nem megy olyan gyorsan nekem ez az átváltozás, így beletelik néhány percbe, mire teljes egészében átveszi az uralmat a kölyköm.
Az átváltozást követően még néhány másodpercig némán fekszik a földön. Meg sem moccan, csak a mellkasát lehet látni ahogy fel-alá mozog.
A sebekből folyamatosan folyik a vér, ami beszínezi a fehér bundát. Lassan tápászkodik fel. A hátsó lábára nem tud ránehezedni a seb miatt, így csak a maradék háromra számíthat. Felnyüszít egyet, majd tovább sétál. Tudja, hogy ezzel még nincs vége a küzdelemnek, de nem fogja megadni magát, vagy behódolni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Dr. Emily Hart
Vérvonalfő
avatar

◯ Kor : 106
◯ HSZ : 523
◯ IC REAG : 579
◯ Lakhely : Fairbanks, AK


Re: Északi határ // Hétf. Júl. 29, 2013 1:15 am

Azt kérdezi, miért. Számít ez egyáltalán? Ugyan már! Ő csak egy olcsó kis gyalog ezen a sakktáblán. Még csak nem is a személye ellen szól az egész. Felőlem akárki lehetett volna itt, de ő volt ma a "szerencsés nyertes". Túlságosan is megkönnyítette ezzel a dolgomat, ami azt illeti.
Nem is válaszolok neki. Még nem, főleg, mert látom, hogy végre megadja magát természetének, felszínre engedve a valós énjét. A fenevadat, ami ugyan még igencsak gyengécske, de tekintsen erre a napra úgy, mint arra, amikor nem öltem meg, mert feladatom volt a számára. Ő lesz az üzenethordozó - vagy épp maga az üzenet. Aztán ki tudja, talán egy napon még összefutunk. Akkor nem leszek már ilyen kegyes hozzá, az is biztos.
Szinte már édes, ahogy igyekszik tovább botorkálni, de hát hülye lennék, ha ennyiben hagynám... ha már belekezdtem, kivitelezzem rendesen, nem igaz?
Utána sietek és ép hátsó lábát kapva el ezúttal - fogaim a húsába marnak, csontig hatolnak szinte a lendületnek hála - rántom el a kölyköt, hogy az elhasal a fűben.
Kíméletlen módon kapom el a grabancát és rántok rajta morogva, vicsorogva, hogy aztán elhajítsam valamerre. Fájdalmasan éri el az egyik fát a szerencsétlen nyomoronc, én pedig már ott vagyok, hogy fekete, az ő vérétől csatakos pofámmal fölé tornyosuljak.
Olyan könnyű lenne véget vetni az életének. Egyszerűen csak átharapni a torkát... A félelme hívogató, szinte dal fülemnek szívverésének hevessége és a fájdalma, ami ott kering energiáiban.
~ Még mindig azt kérded, hogy miért, kölyök?! ~ morgom mélyről jövő hanggal, miközben testsúlyommal a földön tartom, mancsom, karmaim a mellkasába, "vállába"marnak.
~ Hogy megtanuld, nem vagy a saját területeden sem biztonságban. Egyikőtök sincs, ha mi úgy akarjuk! Mindössze azért hagyom meg a nyomorult életedet, hogy elmondhasd a vezetőtöknek mindezt, ha nem lenne annyi sütnivalója, hogy magától is rájöjjön: nem vagytok biztonságban már a tulajdon határaitokon belül sem. ~ rántok rajta egyet, hogy fogaimmal a fülénél ragadjam meg és próbáljam talpra állítani - ez persze nyilván nem fog menni neki, tekintve a hátsó lábait ért sérüléseket.
~ Sem a kölykök, sem a szukáitok... ~ Szusszantam és kiszakítva egy kisebb darabot a füléből taszajtottam újra a földre.
Több támadás nem érte a kölyköt, s ha ennyitől nem ájult volna be, akkor még hallhatja elhaló, pofátlan vonyításomat, mely messze elhallatszott a hegyen...
Nem vártam meg, hogy a fogadóbizottság ideérjen a vonyításomra - sorsára hagytam a kölyköt.

// Köszöntem! Smile //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Masako Saito
Kölyök
avatar

◯ Kor : 29
◯ HSZ : 596
◯ IC REAG : 641

Re: Északi határ // Hétf. Júl. 29, 2013 10:18 am

A kérdésemre nem érkezik válasz. Meglepődtem e? Nos igazából ha ebből a szukából indulok ki nem kellene, hiszen ha annyi emberség nincs benne, hogy békén hagyja a nála gyengébbet akkor miért is válaszolna egy egyszerű kérdésre?
Valahogy sejtem, hogy egy sima lábba harapással nem fog engem békén hagyni, de nem fogom megadni neki azt az örömöt, hogy hanyatt vágódom előtte és hagyom, hogy azt csináljon velem, amihez csak kedve van. Igaz átfutott az agyamon, hogy mi lenne ha innen soha többé nem kelnék fel. Vajon sajnálnám e a dolgot, hogy nem élhetek tovább?...És bármennyire is szarnak érzem most az életemet rá kell döbbennem, hogy igen még szeretnék élni és meg akarom tudni, hogy mi lesz velem mondjuk száz év múlva. Talán ez az első lépés a felé, hogy végleg elfogadjam a sorsom? Tudom jól már egy ideje, hogy azon nem tudok már változtatni, hogy bennem is ott van a farkas. Már nem lehetek normális ember, de megbarátkozhatok a gondolattal és élhetek úgy ezzel a bestiával együtt is, mint bárki más. Csak pár dolog az amiben különbözni fogok egy átlag embertől…Nem is olyan sok az. És gyerekek? Áh csak a gond van velük…Az, hogy iszonyatos édesek babakorukban, hogy érezheted a pocakodban, majd felnevelheted mind hülyeség. Vajon hogy fogom azt megmagyarázni a családomnak, hogy nem öregszem? Vagy innentől kezdve már nem is találkozhatok velük? Remélem ezt nem kéri majd tőlem James, mert nem lennék rá képes. Lehet, hogy a falka az új családom, de nem tudnám a rokonaimat csak úgy elfelejteni.
De miért is agyalok ezen ennyit? Most nincs itt ennek az ideje. Éppen egy megbolondult farkas próbál kinyírni engem. Azt hiszem ez most sokkal fontosabb bármi másnál. A sérült lábam miatt nem haladok valami gyorsan, de nem is állok le, mind addig, míg ismét meg nem érzem éles fogait a húsomban. Most a másik lábamat kapta el, csak egyszerű rántás és máris törnek a csontjaim. Nem vagyok erős, vagyis még nem vagyok erős! De majd egyszer belőlem is olyan farkas lesz, mint mondjuk Jamesből, akit nem lehet majd egy egyszerű harapással a földre kényszeríteni. A harapására a farkasom azonnal hátrakap, de nem éri el a másik szukát, viszont nem is fogja magát hagyni olyan könnyen. Megpróbál majd megvédeni bennünket, még ha sikertelen is lesz ez a kísérlete.
A nőstény jóval erősebb nálam ez nem kétség, de a küzdelmet ennek ellenére sem adom fel. Lehet, hogy nehéz életem lesz, lehet, hogy csak kín lesz számomra ez a pár száz év, de hogyan tudom meg, hogy boldog életem lesz vagy sem, ha nem maradok életben, ha nem küzdök az életemért?
Miután lerántotta a farkas a földre egy gyors mozdulattal fordul meg, hogy láthassa ellenfelét, ám nincs sok ideje cselekedni, hiszen az idegen nőstény máris ráveti magát. A fogai mint éles pengék hatnak át a bőrön keresztül a húsba, ahonnan egyből kicsordul a vér. Felnyüszít a fájdalomtól és ha tehetném én is ordítanék, de most megint csak a farkas hangja hallatszódna meg, de talán az elég, hogy egy közelben mászkáló falkatag meghallja a segélykérésünk.
Nincs túl sok idő cselekedni, vagy átgondolni a helyzetet, mivel a következő pillanatban hangosan egy fának csapódunk. Ismét nyüszítés tör fel a torkából, ahogy végül a földre zuhan bundás teste. Próbál feltápászkodni, de nincs elég erő benne és a hátsó lábak sem tudják elbírni még azt a kevéske súlyt sem, amit nekik kellene megtartani. Az ütközésnek köszönhetően további csontok törtek össze. Talán pár borda is, nem tudni, csak a fájdalmat érezzük, ami egész testünket átjárja. Most érzem igazán, hogy tényleg egy vagyok ezzel a lénnyel. Amit ő érez én is átélem és fordítva. Talán pont erre volt szükségem, hogy végre felfogjam mind azt, amit James és Alex megpróbált megértetni velem.
Ahogy fölénk tornyosul a farkas felemeli tekintetét, hogy az ő szemeibe fúrhassa azt. Látni lehet a gyűlöletet a tekintetében, amitől csontig hatoló félelem járja át a kis bundás testét. Nyüszítve próbálja arrébb vonszolni magát, de nem jár túl nagy sikerrel. A nőstény hangja mélyebbre taszítja a félelmet. Nem vagyunk biztonságban? Ezek szerint ő nem a mi falkánkhoz tartozik, bár már rájöttem erre akkor, mikor letámadott, de azt is megtudtam most legalább, hogy ő nem olyan, mint Raven, aki a két falka között tengődik. Ő neki igen is van otthona…De téved ha azt hiszi, hogy hagyjuk legyőzni magunkat. Küzdeni fogunk életünk végégig ellenük…
Nem üzenek neki semmit felesleges lenne és nem is érezem úgy magam, hogy sikerülne is. Inkább arra koncentrálok, hogy el ne veszítsem az emlékezetem. Ki tudja lehet, ha most behunyom a szemem többé nem nyitom ki. A rántásnak köszönhetően csak egy újabb hangos vonyítás a reakció. Nincs elég erő a lábaiban ahhoz, hogy feltápászkodjon, csak annyit tud tenni, hogy a mellső lábaira támaszkodik, de az is elég ingatag. Elég egy aprócska szellő és máris úgy eldől mint egy fa. És ez az aprócskának csöppet sem nevezhető kis szellő meg is érkezik egy erős rántás formájában. A hús tépésére csak a jól ismert hangok szöknek ki a bundás torkából. A vér a füléből az arcába, szemébe folyik, ami „megvakítja” őt. Teljesen a földre kuporodik és összegömbölyödik, ahogy egy sérült állat szokott. A sírást, nyüszítést nem hagyja abba. Amíg van ereje hallatja a hangját abban a reményben, hogy valaki ránk talál.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Darren Northlake
Vérvonalfő
avatar

◯ Kor : 305
◯ HSZ : 1935
◯ IC REAG : 1959
◯ Lakhely : erdő széli birtok
◯ Feltűnést kelthet : végigtetovált karok, ezüst fülbevalók, gyűrűk, szemöldök piercing, karkötő, nyaklánc



Re: Északi határ // Hétf. Júl. 29, 2013 7:01 pm

Masa (érintett még: Ryan és Ems)

Az északi határvidék környékén bóklásztam farkasalakban, Ryannel együtt indultunk vadászni, de közben elszakadtunk egymástól, viszont még így is éreztem távolabb a jelenlétét. Hasonított az enyémre az energiája, ismerős volt, otthon és család íze, csakúgy, mint a többi vérvonalrokonomnak.
Épp kezdtem volna elmerülni ebben a békés és idilli érzésben, mikor egy pillanatra feltámadt a szél és vérszagot hordott felém. Éreztem már ezt, korábban a konyhában, s tudtam is, kié volt. Nem késlekedtem, mikor pedig a vonyítást is meghallottam, már lélekszakadva rohantam. Igaz, hogy még csak egy kölyök, hogy nem voltam lelkes, mikor közénk került, de a legkisebbek is hozzánk tartoznak, a mijeink, és senki ne üvöltgessen diadalittasan, csak azért, mert volt olyan kötöznivaló bolond, hogy egyet megtámadjon a területünk szélén, ilyen távol a várostól. Lehet, hogy ez volt az utolsó üvöltése egész életében.
Mikor Masához értem, a vérszag már fojtogatóan tömény volt, a köylök pedig halkan, fájdalmasan nyüsszögött. Én pedig pokoli dühös lettem egy pillanat alatt, ha nem lettem volna eleve farkas alakban, biztosan váltok, így viszont csak a hóban hagyott nyomok után néztem, s a levegőbe szimatoltam, majd haragosan morogtam, vicsorogtam a távolodó támadó után, csak azért nem eredtem utána, mert Masát sürgősen el kellett látni, és Farkaslak nem két köpésre volt innen.
Ettől függetlenül gondolati síkon hangom dühvel és megvetéssel telve dörrent:
~ Ryan! Ne hagyd lejutni a hegyről! ~ Könnyen szagot fog, a szuka bűze gyomorforgatóan eltért a miénktől, és Masa vérének szaga is belevegyült, eltéveszthetetlen.
Nem tudom, ki lehet, de ha ahhoz elég nagynak érezte magát, hogy egy pár hónapos Naturalakkal szemben keménykedjen, akkor a fordítottját is biztos ismeri és nem okoz majd neki meglepetést, ha Ryan üdvözli. Senki ne mondhassa ránk, hogy nem vagyunk jó házigazdák.
Átkozottul felbőszített, s reméltem, hogy mire tudok személyesen is foglalkozni vele, kedves öcsém még hagy nekem is belőle. Előbb viszont Masako, ha már én értem el korábban.
A hátamra vettem és rohanni kezdtem vele a lak felé, hogy mihamarabb összefoltozhassák. Nem tudom, James mit reagálna, ha meghalna, de őszintén szólva nem is akarom megtudni. Figyeltem, hogy ne tegyek hirtelen irányváltásokat és ne essen le a hátamról az erőtlen Naturalak, a dühömet is próbáltam visszaszorítani, hogy energiáim ne fojtogassák a kis nőstényt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Masako Saito
Kölyök
avatar

◯ Kor : 29
◯ HSZ : 596
◯ IC REAG : 641

Re: Északi határ // Szer. Júl. 31, 2013 11:48 am

Ahogy a fa tövében heverészünk érzem, hogy az erőnk szép lassan párolog ki belőlünk. Ha a bundás akarna sem tudna még a mellső lábaira sem felállni. Ő is legyengült, ahogy én is. Próbálom tartani még a lelket, legalább addig míg valaki ránk talál, hogy végül ne egy kupac föld alá kerüljünk. Talán sokszor gondoltam arra, hogy jó lenne meghalni, de úgy hiszem sosem voltak ezek a gondolatok komolyak. Öngyilkos nem tudnék lenni és most meg küzdök az életemért. Próbálok erős maradni és a kölyköt is támogatni, hogy még tartson ki. Ha jól emlékszem jobb, ha még ő uralja a terepet és nem a gyenge emberi énem.
Először egy ismerős illatot érzek meg. Nem tudom azonnal beazonosítani, de ahogy erősebbé válik a szag már megismerem. Darren közeledik felém. Remek! Nem elég, hogy repes attól, hogy én is a falka tagja lettem, de most még rá is adtam egy lapáttal. Biztosan nem kapok azért jó pontot, amiért hagytam magam ennyire széttépni, még ha kölyök is vagyok. Ezek után nem bújhatok ki az edzések alól. Meg kell tanulnom harcolni legalább farkasként. Benne ott vannak az ösztönök, az erő. Képes lenne rá, de valakinek meg kell mutatnia, hogy hogyan használhatja ki a képességeit.
A közeledésére a farkas hangosan kezd el nyüszíteni. A fejét picit megmozdítja, hogy felpillanthasson az idősebb hímre. A tekintetéből mind fájdalom, mind segítségkérés kiolvasható. Miközben a hátára pakol a nyüszítések csak hangosabbá válnak és már nem is kell több ahhoz, hogy végül elsötétüljön minden. A házhoz vezető útból nem érzek, vagy látok semmit, csak a nagy fekete üresség lebeg körül. A fájdalom elmúlt és csak a nyugalom maradt. Minek is akarnék innen kimozdulni? Itt nem bánthat senki…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6820
◯ IC REAG : 8562
Re: Északi határ // Csüt. Aug. 08, 2013 12:22 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Ajánlott tartalom

Re: Északi határ //

Vissza az elejére Go down
 

Északi határ

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 7 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

 Similar topics

-
» Határvidék
» Konoha kapuja
» Határszigetek
» Határvidékek
» 17. - kiképzőterep

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Fairbanks :: Hegyvidék - White Mountains :: A hegyi farkasok területe-