HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!

Aktuális oldalkaland:
-

Érdemes követni:
-
AKTÍV KARAKTEREK
71 TAG 31 FÉRFI 40 NŐ
FAIRBANKSI FALKA
21 TAG 7 FÉRFI 14 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
15 TAG 7 FÉRFI 8 NŐ
ŐRZŐK
20 TAG 10 FÉRFI 10 NŐ
EMBEREK
6 TAG 3 FÉRFI 3 NŐ
VÉRVONALFŐK
9 TAG 4 FÉRFI 5 NŐ

Az előző negyed évben
ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

Örökös legjobbjaink:
Az oldal alapítói, Castor, Duncan & Gabe.
A Vérvonalfők megalkotói, játékosai - különösen, akik a "NS 3.0 - Redemption" végéig kitartottak.

írta  Catherine Benedict Kedd Júl. 03, 2018 7:26 am
írta  Catherine Benedict Vas. Ápr. 08, 2018 10:55 am
írta  Alignak Vas. Feb. 25, 2018 8:44 pm
írta  Payne Holmes Kedd Feb. 20, 2018 10:25 am
írta  Celaena McDonald Vas. Feb. 18, 2018 8:16 pm
írta  Tawny Vaidya Vas. Feb. 18, 2018 4:42 pm
írta  Alignak Vas. Feb. 18, 2018 12:12 pm
írta  Catherine Benedict Szomb. Feb. 17, 2018 7:09 pm
írta  Alignak Szomb. Feb. 17, 2018 6:39 pm
írta  Balthazar Bluefox Szomb. Feb. 17, 2018 12:42 pm
írta  Alignak Szomb. Feb. 17, 2018 9:45 am
írta  Alignak Pént. Feb. 16, 2018 10:21 am
írta  Darren Northlake Csüt. Feb. 15, 2018 11:34 am
írta  Catherine Benedict Csüt. Feb. 15, 2018 6:40 am
írta  Hans Elfman Szer. Feb. 14, 2018 7:49 pm
írta  Payne Holmes Szer. Feb. 14, 2018 7:35 pm
írta  Alignak Kedd Feb. 13, 2018 8:11 pm
írta  Alignak Kedd Feb. 13, 2018 6:22 pm
írta  Darren Northlake Kedd Feb. 13, 2018 11:51 am
írta  Yetta Northlake-Nacrosh Hétf. Feb. 12, 2018 8:29 pm
írta  J. Isaac Sladen Hétf. Feb. 12, 2018 7:28 pm
írta  Darren Northlake Hétf. Feb. 12, 2018 7:21 pm
írta  J. Isaac Sladen Hétf. Feb. 12, 2018 7:08 pm
írta  Jason Drewner Hétf. Feb. 12, 2018 6:45 pm
írta  Darren Northlake Vas. Feb. 11, 2018 6:28 pm
írta  Alignak Vas. Feb. 11, 2018 11:14 am
írta  Alignak Vas. Feb. 11, 2018 11:14 am
írta  Alignak Vas. Feb. 11, 2018 11:13 am
írta  Corinne June Mouser Vas. Feb. 11, 2018 10:07 am

Share | .

 

 Északi határ

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Alignak
Admin
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ HSZ : 6820
◯ IC REAG : 8562
Északi határ // Csüt. Május 16, 2013 9:21 am

First topic message reminder :

A falka területének északi határvidéke, perem terület, amit a farkasok általában kerülnek az itt rájuk törő kellemetlen, borzongató érzések miatt. Úgy tartják, az Első Falka rég elhunyt Atanerkjeinek szellemei járják a vidéket, őrizve idegen, ártó szándékú vérfarkasoktól és távolt tartva sajátjaikat, intve őket a biztonságot jelentő territórium elhagyásától.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net



























SzerzőÜzenet
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 84
◯ HSZ : 452
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás

Re: Északi határ // Szomb. Szept. 19, 2015 9:01 pm

S eljön az a pont is, amikor már nem bírom tovább magamba fojtani a jókedvemet és kiül az arcomra is egy mosoly keretében és úgy figyelem őt, miközben újra hallgatom a hebegését.
Ennyire azért nem volt bonyolult az, amit mondtam. Vagy lehet, hogy kínaiul beszélek? – elmélkedem hangosan, miközben a mosoly csak egyre szélesebb lesz. Tényleg nem gondoltam volna azt, hogy ilyen mulatságos lesz ez a napom. Ohh, vajon ha esetleg majd összefutunk a falkaterületén, akkor is rákvörös lesz majd az arcra?  Hm, eléggé vicces lenne, de mindegy is. Ez majd kiderül.
Szerintem jobban felvagy háborodva, mint én. Nem együttérzést vártam tőled, hanem segítséget, hiszen a sajnálattal nem lesz ruhám, ha csak nem szeretnél továbbra is úgy nézni, mintha sose láttál volna ilyet. – szólalok meg egy kisebb mosoly keretében és a fiú arcát fürkészem, viszont közben az illata egyre inkább arra az illatra emlékeztet, ahol a ruháim voltak. De mivel ő is farkas, így nem kizárt, hogy ő korábban már járt ott és nem ő a tolvaj, de aztán a szavai megcáfolják az elméletemet és a szemöldököm hirtelen kicsit még feljebb is szalad.
Nem, valójában Piroska ruhái voltak, aki levetkőzött még mielőtt a nagy és csúnya ordas felfalta volna. – csattanok fel kicsit érthetetlenül, hogy mégis ki másé lehettek azok a ruhák, hiszen nem látom azt, hogy tolonganának itt a meztelen nők a ruháikat keresve.  – Ohh, akkor szóval te voltál az a jótett lélek, aki elvitte a ruháimat. Tudod, ha ennyire meztelenül akartál látni engem, vagy csak szimplán egy nőt,akkor lehet egyszerűbb dolgod lett volna, ha megkérdezel és nem pedig lenyúlod  a ruháimat. - szólalok meg pimaszul és kicsit a vérét szívva. Ohh, ezek után várhatja azt, hogy annyira barátságos legyek vele. Főleg, hogy látom mennyire zavarban van. Majd a felháborodását hallva pedig egy kisebb nevetésben török ki.
Ha meg láttál, akkor meg miért vagy ennyire zavarban? – kérdezem tőle somolyogva és legbelül pedig jót mulatok az egész helyzeten.  Majd a szabadkozásának köszönhetően kuncogás hagyja el az ajkaimat. – Kár lenne tagadni azt, ami egyértelmű. Egy jó darabig elbambultál engem bámulva, de ha őszinte akarok lenni, akkor a tekinteted szinte perzselte a bőrömet, így érthető, hogy annyira nem fáztam. – Ohh, tényleg jobb lenne, ha befognám, mert még a végén még esetleg össze is esik zavarában. Egy eszméletlen sráccal meg semmire se tudok menni. Így legalább mulattad a zavarra és az, hogy mennyire egyszerű „szívnom” az ártatlan kislelkét. – Szóval melyik testrészem is árulta el neked, hogy hideg van és esetleg fázom? – kérdezek vissza sietve, hiszen a világért se bírom abbahagyni a farkaska kínzását. Remélhetőleg ennek nem fog híre menni a farkaslakban, de elnézve őt ettől nem kell tartanom. Inkább neki lehetnének kétségei emiatt.
Esetleg apácák neveltek vagy szerzetesek? – kérdezem tőle kíváncsian, hiszen a legérthetőbb erre a dologra ez lenne, de biztosan vannak olyan keleti kultúrák is, ahol ezt szigorúbban veszik, de akkor se kellene ennyire szerintem vörösnek lennie.
Nos, örülök a találkozásnak Phil.- szólalok meg jókedvűen és egy hamiskás mosoly keretében, miközben a dzsekijét össze fogom magamon, majd a félénk pillantását meglátva megrázom a fejemet.
Nem foglak megenni, ne legyél már ennyire félénk. Illetve a testem egyik porcikája se fog. S amiatt voltam itt, mert éppen a természetnek akartam egy táncot lejteni. – szólalok meg komolyan, de végül nevetésben török ki és végül kinyögöm a kérdésére a választ. - Igen, farkas vagyok és valószínűleg idősebb is nálad. – szólalok meg kicsit barátságosabban és közben a rejtőzködést abbahagyom, hogy érezhesse azt, hogy nem hazudok.
Te mindig itt játszol, illetve a megárvult női ruhákat mindig elcsened? – kérdezem tőle egy ártatlan pillantás keretében, hiszen jobb lesz felkészülnöm egy esetleges későbbi támadásokra is ilyen téren.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 198
◯ IC REAG : 174
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Északi határ // Vas. Szept. 27, 2015 10:34 pm

- Nem! Nem kínaiul, csak nem figyeltem... -vallom be kelletlenül, ahogy sután megvakargatom a fülem tövét - De ha szeretnél, beszélhetsz kínaiul is! Vagyis azt úgy sem érteném, de... amúgy tudsz japánul? Az még nekem is egész jól megy. -terelek témát, mert ha már idegen nyelv tudását szeretné megcsillogtatni előttem, akkor inkább valami olyan legyen, amit mindketten beszélünk, nem?
- Bocsánat! Bocsánat, sajnálom... Még egyszer... -motyogtam teszetoszán, miközben lesütöttem a tekintetem, mint valami óvodás, akit azon kapnak, hogy épp sütit próbál csenni a konyhából, ráadásul vacsi előtt.
Én hülye... elsőre le sem esik lányos zavaromban, hogy elszóltam volna magam, így a Piroskás feleletnél csak félve pillantok rá, hogy ez most komoly, vagy csak szórakozik velem, de naná, hogy az utóbbi... Ellenben ahogy folytatja, megszeppenten pislogok rá... Az arcára! Nem máshová...
- Óóó... tényleg? Akarom mondani, nálad tényleg ennyi az egész? Megkereslek, aztán szépen megkérlek, hogy legyél oly kedves levetni a ruháidat, mert szeretnélek látni azok nélkül? Ez minden lánynál... bocsánat, nőnél így működik, vagy csak a vérfarkas nőstényeknél, vagy... azok közül is csak nálad? -kérdezem nem kevés csodálattal és döbbenettel a hangomban, mert ez nekem tényleg új, bár túl szép is lenne, ha igaz lenne... mindenesetre Payne-nél egyelőre nem mernék bejátszani egy ilyesmit, ahhoz egyelőre nyuszi vagyok.
- Azért, mert... mert... mert nem mindennap találkozik az ember az erdőben járva meztelen nőkkel. Vagyis... na... ennyi idősen biztosan. Úgy, hogy ilyen hideg helyen lakik az ember... -motyogom az orrom alatt, mert mondjuk a Bahamákon előbb kinézném, hogy félpucéran flangálnak a nők a tengerparton, bár az se teljesen meztelen, meg nem is a Bahamákon vagyunk, szóval kár ilyenről fantáziálni.
Hát, ha azt mondja, hogy kár lenne tagadni, akkor nem is tagadom, mert tényleg kár lenne...
- Hát... te mondtad, hogy fázol... Vagy hogy a kabátomat szeretnéd... -feleltem bizonytalanul, mert már magam sem emlékszem pontosan, hogy melyik volt, amikor pedig visszakérdez az apácákra meg szerzetesekre, csak megrázom a fejem.
- Egyik sem. Csak... Japánban éltem az elmúlt 10 évben, és ott kicsit másképp állnak ehhez az egész témához. -mondtam óvatosan, mert azt hiszem, neki sem kell nagyon vázolni, milyen sztereotípiák terjedtek el az ottani emberekről.
- Én is örvendek, Maeve. -kaptam észbe,  aztán a "fejmosást" csak lehajtott fejjel, szótlanul tűröm, miközben a farkasom is egész picivé kuporodik össze odabenn. Nem tehetek róla, próbálok én másmilyen lenni, meg amúgy se érzem magam félénknek, de azt hiszem, ezzel többen is vitába tudnának szállni, szóval inkább meg sem próbálom.
- Hány éves vagy? -bukik ki belőlem a kérdés, de aztán már kapcsolok, és kissé kapkodva javítom is magam - Vagyis... nem úgy értettem! Tudom, hogy nem illik nőket ilyesmiről faggatni, mert a nők csak 18 éves korukig öregednek és onnantól végig annyik maradnak, csak... igen, azt hiszem, tényleg idősebb lehetsz mint én. -adom meg magam végül, legalábbis a viselkedéséből ítélve meglepődnék, ha fiatalabb lenne tőlem.
- Nem, nem mindig, de elég gyakran jövök ki az erdőbe, hogy ne zavarjam a többieket a lakba. És ez volt az első, hogy elcsentem bárki ruháját... vagyis... most sem szándékoztam elcsenni, azt hittem, hogy valaki itt felejtette, és nem akartam, hogy feleslegesen fáradjon vele, szóval munkából hazafelé menet... Tudod mit? Szerintem még mindig a Farkaslak nappalijában vannak, az asztalon. Azt hittem, ha valakinek hiányozni fog, majd örülni fog neki, vagy ha felismeri, hogy kié, odaadja... -mert szép kis kupac ruha, igazán kár lenne érte, meg tekintve, hogy pont a bugyija volt legfelül, gondolom, kapós lesz.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 84
◯ HSZ : 452
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás

Re: Északi határ // Hétf. Szept. 28, 2015 12:43 am

Miért van az, hogyha a férfiak meglátnak egy női testet, akkor az agyi kapacitásuk leáll? – szegezem neki a következő kérdést minden habozás nélkül. Tudom, hogy nem fair kérdés, de igazán érdekel a válasz. Bár a többség szerint a férfiak az agyukat teljesen más testrésznél hordják… A feltételezését és a terelését egy kisebb nevetéssel jutalmazom. Komolyan honnét szalasztották ezt a fiút? – Sajnos le kell lombozzalak, de nem beszélek japánul. – szólalok meg végül egy mosoly keretében. A lombozást meg már úgy érti, ahogy szeretné. Mert lassan már tényleg úgy érezni, hogy a lehető legmimózább lelkű férfiba botlottam bele, ami részben szerencse, mert így könnyedén juthattam hozzá legalább a kabátjához.
A sokadik bocsánat kérésének köszönhetően legszívesebben már gatyába ráznám őt, hogy legyen már férfi és hagyjon fel ezzel, mert tényleg kicsit idegesítő kezd lenni. Mintha egy ötéves gyerek lenne, akit most kaptak csíntevésen.
Sose voltam olyan, aki képes visszafogni magát, így érthető volt, hogy azokat mondtam, amiket. Nem mindig tudok kedves és megértő lenni az emberekkel. Néha igazán dög vagyok, s azt hiszem most már ő is kezdi kapizsgálni. Reménykedtem abban, hogy a Piroskáról szóló dolgot nem veszi be, de szerencsére végül leesett neki a dolog, ha elsőre nem is.  
A következő dolgokra csak kikerekedik a szemem. Ez remélem, hogy csak valami vicc, mert ez már szerintem még egy komédiába is túl sok lenne, amit ő lenyom. Egy darabig csak állok, de minél többet hallok, annál inkább kezdem érezni, hogy most finoman szólva könnyűvérűnek nevezett. Ő lopja el a ruháimat és még utána egy ilyen szöveget is párosít a lányos zavarai mellé? Woow, nem semmi, de mire észbe kaphatnék addigra már előtte állok és lekeverek neki egyet. Nem vagyok verekedős típus, de ez feltette a pontot az „i-re”. Viszont reménykedek abban, hogy nem fogja menten elbőgni magát, mert az lenne már csak a csúcspontja ennek a napnak.
Ezt azért, mert burkoltam cédának neveztél. Már csak az hiányzott a kérdéseid és a mondandódból, hogy mennyit kell érte fizetni. – csattanok fel még mindig kicsit sértettem, majd inkább hátrálok pár lépést és lassan kifújom a levegőt. – Egyáltalán nem komolyan mondtam azt, amit mondtam. Te mindent kézpénznek veszel? Illetve milyen jogon gondolod azt, hogy csak úgy mindenkinek ledobnám a ruháimat? Főleg egy őzike szempárért? Na, meg azok után, hogy te vitted el a ruháimat és nem én kértelek meg rá? Remélem nincs barátnőd, mert ha van, akkor ilyet tuti nem mondj neki, ha csak nem akarod, hogy pár másodperc alatt ajtón kívülre kerülj. – teszem hozzá egy fintor keretében és még mindig úgy nézek rá, mint aki azt vizsgálja, hogy esetleg lázas-e a fiú, hogy ilyenek beszél. Vagy esetleg fejre ejtették-e kicsiként. – Ahogyan az emberek között is vannak cédák, úgy biztos vannak a farkasok között is, de én nem vagyok egy közülük! - szólalok meg határozottan, hiszen részben a büszkeségembe tiport. Lehet, hogy nem vagyok angyal és igazából még párkapcsolatom se volt, hanem csak futókalandjaim, de attól még nem leszek az. Egyszerűen csak nem éreztem még sose azt a bizonyos lángot, amiről annyi ódát zengnek.
Hmm, akkor ez az első alkalom? – kérdezem tőle ártatlan pillantás keretében, miközben legbelül ajkaim szinte fülig érő mosolyra húzódnak és olyan jól szórakozom. – Annyira még nincs is hideg, de lehet, hogy azért gondolom így, mert a nem olyan régen érzett pillantásodnak köszönhetően az ereimben lévő vér felforrt. – Majd gyorsan ráharapok a nyelvemre, mert a végén tényleg szívinfarktust fog kapni. Próbálok magamban tízig elszámolni, hogy a további megjegyzéseimet magamban tartsam.
Nem azért kértem a kabátodat, mert fáztam, hanem azért, mert ádámkosztümben voltam. S féltem attól, hogy lassan a pipacsmezők irigyek lesznek az arcod színére, vagy ami még rosszabb szívrohamot kapsz. – szólalok meg pimaszul, de közben meg úgy adom elő, mintha ez a világ egyik legegyértelműbb dolga lett volna.
Ohh, biztosan szép lehetett ott élni, de tényleg 10 év ennyire képes volt hatással lenni rád? – kérdezem meg csodálkozva, mert ezek után nehezen tudom elhinni, hogy az előtte levő években másabb lett volna. Nem hiszem, hogy valakire 10 év ekkora hatással tud lenni, de lehet tévedek. Én se vagyok mindentudó. Viszont, ha tényleg az ott eltöltött idő alatt változott meg ennyire, akkor megvan, hogy hova kell küldeni a vadbarmokat.
Meglepődtem a szavain, hiszen valószínűleg velem az egyik legrosszabb rémálma válhatott valóra, de tetszett, hogy még mindig képes volt úriember maradni és „örülni annak, hogy megismert.” Amikor meglátom a lehajtott fejét, akkor egyből az jut eszembe, hogy lehet, hogy egy farkasbundába bújt báránnyal találkoztam.
Te tényleg farkas vagy? Már ne érts félre, de hirtelen inkább egy farkasbőrbe bújt báránynak gondolnálak. – szólalok meg végül hangosan, mert ez a lehajtott fel, meg az, hogy meg se próbálja magát megvédeni. Ez már tényleg extrán fura.
A szabadkozását meghallva pedig csak újra elnevetem magamat. Szerintem farkasoknál nem akkor titok az, hogy ki mennyi idős. Tény, hogy nem mindig vallom be az igazat, mármint arról, hogy mennyi idősen haraptak be, hiszen még mindig egy tinédzser testében rekedt vénség vagyok.
Rám ez nem igaz, mert én 16 éves korom óta nem öregszem és amúgy meg 81 éves vagyok. Te?- kérdezek vissza kíváncsian, hiszen a viselkedését látva már tényleg érdekel, hogy a mimózalelkű fenevadnak mennyi a kora.
Csendesen hallgatom az újabb válaszát, miközben a karomat újra összefonom magam előtt. Remélem legalább nem a fehérneműm landolt a kupac tetején, mert akkor biztosan hatalmas sikere lehetett a begyűjtésének. Remek, már csak ez hiányzott. Akkor még előttem áll egy újabb feladat, hogy úgy visszaszerezzem a ruháimat, hogy senki ne jöjjön rá arra, hogy az enyémek.
Mert máskor szoktad? Valami hülye fogadásokat kötsz a haverjaiddal, hogy vajon melyik farkas miként jut vissza farkaslakba, ha nincsenek meg a ruhái? – kérdezem tőle habozás nélkül és alig akarom elhinni. Lehet, hogy megint sikeres lecsaptam a szavaira és mesterien fordítottam azokat ellene, de nem tehetek róla. Képes vagyok rá és néha úgy, hogy már fel se tűnik. – Remek, akkor most már egész farkaslak tudja azt, hogy mit hordok. Legalább mond, hogy nem a fehérneműm trónol a legtetején. – nézek rá kicsit türelmetlenül, mert azt hiszem, ennél már nem lehet rosszabb a helyzet. Főleg akkor nem, ha valaki rájuk talált már és még tudja is, hogy az enyém…– Tényleg nem értem, hogy mit gondolhattál, hiszen ez farkasok által lakott város….

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 198
◯ IC REAG : 174
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Északi határ // Vas. Okt. 11, 2015 5:46 pm

- Én... nem tudom. Nem vagyok orvos. Vagy tudós. Vagy kutató... vagy ilyesmi. -vontam vállat tanácstalanul, miközben fel sem merült bennem, hogy talán költői kérdésnek szánta Maeve a szavait, és valójában választ sem várt rá. Na mindegy, biztos ami biztos, inkább kapott, ellenben amikor közli, hogy japánul biza, azt nem beszél, csak némi csalódottság lesz úrrá rajtam. Mondjuk nem is tudom, hogy mire számítottam, Alaszkában vagyunk... Kész csoda, ha Japánon kívül olyanba botlik az ember, aki beszéli a nyelvet. Ó, ha itt lenne Asami-san...
Nem tudom, hogy a sorozatos mentegetőzéseim és bocsánatkéréseim ennyire zavarják a nőt, elvégre nekem fel sem tűnik, így nem is állok le velük. Mondjuk ha közölné, sanszos, hogy akkor sem menne egyik pillanatról a másikra, de legalább próbálkoznék. Ahogy pedig meglátom a reakcióját, már tudom, hogy sikerült elszólnom magam, igaz, mielőtt még emiatt is jöhetne a bocsánatkérések tömkelege, már olyan pofon csattan az arcomon, hogy megmukkanni sincs időm, csak megszeppenten pislogok, mint pocok a lisztben, hogy ezt meg most ugyan mégis miért kaptam...?
Még magamhoz sem térek, amikor már zúdítja is rám a mondandóját, a sértett büszkeségét mentve, én pedig csak hebegek-habogok, szóhoz sem jutok nagy hirtelen... igaz, más szavába vágni sem épp illendő, így lehajtott fejjel szégyenkezve hallgatom végig, hogy mikor apad el a fejmosás. Hát, mit ne mondjak, a beszélőkéjére neki sem lehet panasz, tud ő beszélni, ha akar, egész sokat, kár, hogy nem magától, hanem ilyen szinten a lelkébe kellett gázolnom hozzá, még ha egyáltalán nem is volt szándékos.
- Én... én nem! Isten őrizz! Én nem úgy gondoltam... Nem akartalak megbántani. -rázom a fejem kétségbeesett tagadással, amikor elhallgat, hisz valóban nem állt szándékomban sértő szavakkal illetni. Mondhatnám, hogy nem én tehetek róla, ha nagy zavaromban nem érzékeltem a hangjában megbúvó iróniát, de ki tehetne róla, ha nem én? Iszom is hát a levét szó nélkül...
- Ha... gondolod, akkor visszahozom. Akár most azonnal. -teszem hozzá csendesen, szándékosan ignorálva a barátnőre vonatkozó megjegyzését, és legszívesebben menten Kínáig süllyednék szégyenemben. Vagy Japánig... Bár van egy olyan érzésem, hogy a jelen helyzetben ennél még Timbuktu is jobb lenne, mint itt állnom.
- Milyen első alkalom? -kérdezek vissza némileg elvarázsoltan, miközben sikerül gondolatban elszakadnom a Föld nevezetű golyóbis országaitól, meg hogy Alaszkából hová lenne jó süllyedni, és azok után, hogy épp az imént pofozott fel, amiért burkoltan cédának minősítettem, nem vagyok biztos benne, hogy most épp miként is kéne vagy illene a szavaira reagálnom, mert... most flörtölni próbál velem?
Inkább nem is merek rákérdezni, mielőtt még repül az újabb tasli, amúgy sem hiszem, hogy komolyan gondolta, hogy pont az én pillantásom lenne olyan vérforraló... legalábbis nem hiszem, hogy bárkinek ez lenne a reakciója róla, szóval biztos ez is csak némi irónia részéről. Tanulok ám a hibámból, még egyszer nem sétálok bele ugyanabba a csapdába!
- Szerintem azok alapjáraton is irigyek lehetnek... -sóhajtok némi lemondással, elvégre ott a vörös hajam, a szeplős képem, a sápadt fehér bőröm meg gaz módon árulkodik minden hangulatváltozásomról, ha az vörösödéssel jár. Ez van, ezt kell szeretni - vagy nem szeretni.
- Ühüm. Akarom mondani igen, azt hiszem. Vagy úgy tűnik. -javítom ki magam gyorsan a Japánban töltött éveim kapcsán, amikor pedig megkapom, hogy inkább vagyok farkasbőrbe bújt bárány, mint farkas, odabent a farkasom fülét-farkát behúzva lapít, mint nyuszi a bokorban. Erre most mégis mit mondhatnék? Nem lehet mindenki domináns alkat... Pláne, ha egy ilyen roppant alamuszi, szelíd, viráglelkű kis bundást örököl a Teremtőjétől.
- Azta... -tátom el a szám egy pillanatra a csodálkozástól, majd ahogy visszakérdez, összekapom magam gyorsan, hogy valami épkézláb válasszal feleljek.
- Én tavasszal töltöttem be a 35-öt. A bundásom pedig nemrégiben a 21-et. -azért valahol fura belegondolni, hogy rövidke életemnek így is nagyobb részét töltöttem vérfarkasként, mint emberként, pláne, hogy sokan csak huszonéves korukban, vagy még később válnak farkassá.
- Isten őrizz, dehogy! Amúgy... a Farkaslakba farkas alakban sem problémás visszajutni, igaz, némi kitérővel... de az erdőn keresztül minden gond nélkül megközelíthető úgy, hogy nem kell emberek közelébe menni. -magyarázok segítőkészen, hisz elég új még, biztosan nem ismeri annyira a környéket, de egyáltalán nem kell félni! Ha meg ilyen idős farkas, gondolom, a szégyenlősséggel sincs problémája a legkisebb mértékben sem.
Én már egyszer elmondtam, hogy csak jót akartam azzal, hogy az elveszettnek vélt ruhákat megpróbáltam visszajuttatni a tulajdonosának, arról már végképp nem tehetek, ha ennyire nehezen akarja megérteni vagy elfogadni... ellenben ahogy a fehérneműjére terelődik a szó, ismét fülig vörösödök és csak hebegek-habogok valamit válasz gyanánt.
- Hát... én nem rendezgettem különösebben, úgy hagytam ott a nappaliban, ahogy találtam... -vallottam be, még csak véletlenül sem hajtogattam, igazgattam őket, vagy pakoltam a tetejére a fehérneműjét, mint valami szem cseresznyét a fagylaltkehely tetejére.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 84
◯ HSZ : 452
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás

Re: Északi határ // Vas. Okt. 11, 2015 7:39 pm

Amikor meghallom a válaszát, akkor inkább már az ajkamba harapok alig láthatóan és elkezdek magamban számolni. Egy… Kettő… Három… és így tovább egészen tízig, mert nem akarom már szegény fiút teljes mértékben felfalni, de néha azon gondolkozom, hogy jól beszélem-e az angolt, de míg mások megértették az ilyen költői kérdéseimet, addig ő nem. De még ennek ellenére se tudom teljesen szó nélkül hagyni.
Én orvos vagyok, de akkor se jöttem még rá erre és gondoltam, ha megkérdezem egy hímtől, akkor talán választ kapok. Viszont ez is haszontalan volt, mert szemmel láthatóan még az agyi funkciók még mindig vándorúton vannak. – tudom, hogy kedvesebbnek kellene lennem, de egyszerűen nem megy. Annyira bosszantó és szórakoztató eme hím, hogy valamennyire azért fel is dobta a napomat, de persze neki még tovább is sikerül fokoznia ezt az egészet. Pedig nem gondoltam volna azt, hogy képes még inkább rontani a helyzeten, de talán csak rossz csillagzat alatt született, vagy rossz nőstény közelébe sodorta őt az élet. Ez azt hiszem nagy rejtély marad előttem, mert fogalmam nincs arról, hogy mások miként szoktak reagálni rá, vagy miként viselkedik alaphelyzetben, mert gondolom számára se túl gyakori az, amikor ennyire mellé fog a dologgal kapcsolatban. Ideje lesz új helyet is keresni a ruháimnak, mert semmi kedvem még többször így járni.
A pofont szinte megelőzni se tudom, mert mire észbe kapnék, addigra már csattan is. De legalább nem sírta el magát, ez már jó jel, de még mindig úgy áll ott, mintha eunuchok lenne, de talán tényleg ahhoz lenne szerencsém? Ha pedig nincs felhúzva a pajzsa, akkor még el is kezdem letapogatni, hogy lássam miként is reagál a farkasa a pofonra, de amint megérzem, inkább abbahagyom, mert egyre inkább tényleg olyan érzésem kezd lenni. Tudok én beszélni nyugodt állapotban is, de melyik nő az, aki lakatot tud tenni a szájára, ha felhúzzák? Szerintem egyik se. Az újabb mentegetőzésére csak egy sóhaj először a válaszom, majd megköszörülöm a torkomat és kicsit szúrósan pillantok rá.
Volt már olyan, amikor nem próbáltál meg mentegetődzeni, hanem kiálltál magadért és igazi férfiként viselkedtél? – a hangom nyugodt és kíváncsian fürkészem őt, hogy vajon erre mit fog mondani, mert lehet, hogy nem ártana, ha valamelyik hím már kezelésbe venné ezt a cukorpofit. Majd gyors válaszát hallva széles mosoly ül ki az arcomra.
Köszönöm, de nem. A ruhámat inkább megkeresem majd magam. – ohh, nem akarom, hogy újra a közelébe menjen. Legalábbis most biztosan nem. Annál jobb, minél távolabb van tőlük, mert annál kevesebb bajt okozhat ilyen téren, de ha tudom, hogy ilyen fogadtatásban lesz részem a nappaliban, akkor inkább őt küldöm, vagyis valószínűleg, majd könnyedén megigazítom a hajamat és mosolyogva szólalok meg. – A korábbi kérdésemre viszont nem válaszoltál, vagyis kijelentésemre. Van valakid, vagy csak kiszemelted van? – kérdezem tőle kíváncsian, mert tényleg érdekel, hogy ilyen téren mennyire bátor. Mert az eddigiek alapján nem igazán tűnik annak.
Gondolkozz picit, hogy mit mondtál és mire mondhattam ezt. – tudom, hogy gonosz kérés ez tőlem, de hajrá. Menni kell, mert ennyire csak nem lehet maga alatt és nem keresheti azt, hogy hova is kellene elsüllyednie. Vagy ha igen, akkor így járt, mert még biztosan szívni fogom a vérét is ezzel, vagyis talán. Mert jól szórakozom legbelül, még ha ebből semmit se mutatok felé, vagyis nem mindig. Néha talán még egy tövises rózsa is barátságosabb, mint én. De az élet senkivel se kegyes.
Akkor miért nem teszel ellene, hogy ne legyenek irigyek? – annyira nem nehéz megtanulni elrejteni a valódi érzésüket, s másokkal néha kicsit „kegyetlenül” szórakozni. Talány tényleg túl ártatlan, de még fiatal és előtte a lehetőség, hogy változtasson ezen. Bár vannak reménytelen esetek ilyen téren is.
Lehet, akkor jelezni kellene a kormánynak, hogy Japán jobb hely a férfiak megnevelésére, mint a börtön. – lehet, hogy megbántom vele, de most tényleg nem állt szándékomban. Most kivételesen csak egy egyszerű gondolatmenetet mondtam ki hangosan. Semmi húzás, semmi szívatás nem állt mögötte.
14 évesen váltál farkassá? Miként? – kérdezek visszacsodálkozva, mert meglepődök, hogy ennyire gyerekként lett belőle farkas, de az még furább, hogy a bundása is ennyire mimóza. Kamasz éveiben volt és szerintem egyetlen egy hím se tud normális lenni azokban az években, de később még inkább nem, erre tessék találkozom vele és kiderül, hogy de vannak olyanok, akik nem vadultak be és számomra ez a fura kategória. Lehet, hogy velem van a baj.
Pedig már kezdtem azt hinni. –rántom meg a vállaimat, mint aki komolyan hitt ebben.  Majd lassan bólintok, hogy értettem és én is megtaláltam volna azt az ösvényt, de akkor se lett volna kellemes. – Rendben, megjegyzem, ha esetleg legközelebb is hasonló dolog történne velem. Van olyan hely, amerre nem szoktál járni? – kérdezem tőle ártatlanul, de legalább tudom, hogy akkor ott biztonságban lesznek a ruháim. Ohh, ha most látna valaki, akkor tuti, hogy nem kapnék dicséretet azért, ahogyan megkínzom szegényt, de remélhetőleg ez az egész találkozás és az itt elhangzottak titok marad és csak mi ketten fogunk emlékezni rá. Amikor meglátom, hogy megint elvörösödik, akkor csak megforgatom a szemeimet.
Most ugye nem a fehérnemű miatt vörösödtél el, vagy igen? – kérdezem tőle meghökkenve, mert tényleg furán rakták össze ezt a hímet, ami egyben szerencse és egyben talán nem is az. Amikor pedig meghallom a válaszát, akkor legszívesebben neki esnék, mert én emlékszem, hogy a bugyim volt a tetején, mint valami dísz. De helyette inkább csak elszámolok magamba újra, de ötven alatt tuti nem állok meg.
Remek, gratulálok, akkor aki arra járt, az már a mai napi alsóneműmet is láthatta. Komolyan, legalább felcserélhetted volna a pólómmal. Amúgy mindig ennyire segítőkész vagy?– kérdezem meg kicsit megenyhülve, ha már az elején úgy beszéltem, mint aki mindjárt megeszi. De higgadjunk le. Egy törött orrú Phil-t nehezebb lenne kimagyarázni, mint egy szavakkal megtiportat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 198
◯ IC REAG : 174
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Északi határ // Vas. Nov. 08, 2015 1:42 pm

Ahogy hallgatom Maeve újabb korholását, csak lehajtom a fejem, és a földet pásztázom a lábaim előtt, a pofon után pedig csak még tovább rosszabbodik a helyzet...
- Hogy olyan? - kérdezek vissza, és már vágnám is rá, hogy még szép, hogy volt! De amilyen nagy lendülettel kérdezek vissza, olyan gyorsan marad el végül a válasz, mert ahogy megpróbálok visszaidézni egy ilyen emléket, sajna, nem igazán jut eszembe egy sem.  Végül nem is mondok inkább semmit, még mindig kevésbé kínos hallgatni, mint tovább égetni magam azzal, hogy milyen béna is vagyok. Mentségemre legyen szólva, hogy a több száz éves veteránokhoz képest én még csak kölyöknek számítok, de... nem hiszem, hogy túlságosan meghatná.
- Rendben, akkor nem... A farkaslakban van, a nappaliban, legalábbis én ott hagytam őket. Remélhetőleg más se vitte el... - motyogom csendesen, mert ha igen, azt hiszem, abból még gázabb helyzet fog kikeveredni, és most sem olyat szívet derítő, hogy őszinte legyek, legalábbis az én szemszögemből.
- Van. - vallom be végül, mert egyszer átsuhanni egy kérdés felett egy dolog, de ha ismét rákérdeznek, másodszor bejátszani sajnos már nem igazán megoldás, ha meg a képébe hazudok, idősebb létére egyből kiszagolná, kár is próbálkozni.
Azt mondja, hogy gondolkozzak, és én gondolkozok is... de ami azt illeti, már olyan szinten sikerült belegabalyodnom ebbe az egész bizonytalankodós, utalgatós, visszakérdezgetős mindenségbe, hogy már azt is sikeresen elfelejtettem, hogy mi volt az eredeti kérdés. De azért csak gondolkozok tovább, amíg ismét nekem nem szegez egy újabb kérdést.
- Mert a pipacs piros, és én nem vagyok biológus, hogy valami más színűt kísérletezzek ki... és az sem megoldás, hogy úgy, mint az Alíz Csodaországban című mesében a rózsákat, egyesével festjük át őket, valami más színűre. - felelem, igaz, ott pont hogy fehérről festették vörösre őket, nem pedig vörösről valami másmilyenre.
- Lehet, de... ez azért kicsit bonyolultabb. - sóhajtok, elvégre az, hogy valaki elutazik Japánba, még nem oldaná meg a problémát egy pálcasuhintásra, mert... mert nem. Az egy teljesen más világ, kultúra, csak az tudja és érti ezeket, aki benne élt, akit ilyen szellemben neveltek, mint ahogy Asami-san is tette velem. Ha nem pont japán lenne a Teremtőm, szerintem én is teljesen másképp állnék az egész témához.
- A Teremtőm beharapott. - feleltem, aztán leesett, hogy talán nem erre volt kíváncsi, hisz többnyire így válik mindenki vérfarkassá... így aztán sietve korrigáltam magam - Ő zenetanár, és látott bennem valamit, úgy gondolta, hogy jó vérfarkas lennék. Meg azt hiszem, emlékeztettem kicsit az ő Teremtőjére... - magyaráztam tovább tétován, hisz ebben az utóbbiban nem voltam biztos, de... miért mindig tőlem kérdezik, hogy miért lettem vérfarkas? Miért nem inkább Asami-sant, hogy mit látott meg bennem pontosan?
- Öhm, izé... elég sok akad. Sőt, igazából kevesebb az olyan hely, ahol megfordulok, mint ahol nem. A farkaslakban lakok, a hotelben dolgozok, meg a kettő közötti vonalon mozgok többnyire, néha szoktam csak kijönni ide az erdőbe, hogy ne zavarjak mást a zenélésemmel a lakban. - számoltam be a hölgynek, amikor pedig az újabb pirulásom kapcsán ismét nekem szegezett egy kérdést, csak egy sietős "nem!"-mel vágtam vissza.
- Igen... és a nővérem mindig azt mondta, hogy nem illik egy hölgy holmijai között turkálni, szóval... azért sem tettem. De ha tudtam volna... - akkor akár mindet kimosom, teregetem, vasalom, hajtogatom, selyempapírba csomagolom és úgy viszem vissza neki, patyolat tisztán és makulátlanul, hogy ne érje szó a ház elejét. De hát nem tudtam... jó, tudom, egyáltalán elhozni sem kellett volna... Késő bánat, ez a vonat már elszaladt.
- Azt hiszem, hogy jobb, ha lassan megyek... Elég régóta vagyok már idekint... - szólaltam meg félve, majd a csellómat felnyalábolva sietve meghajoltam.
- Örvendtem a találkozásnak, remélem, legközelebb nem adok okot rosszallásra... Gomenasai! - hadartam sietve, majd mielőtt még megakadályozhatta volna, hogy lelépjek - lol, jó vicc - gyorsan el is iszkoltam...


// Bocsi, hogy ilyen sokáig várattalak vele, teljesen kiment a fejemből... Sad Köszöntem a játékot, és ha nem gond, ezt most inkább zárnám //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 84
◯ HSZ : 452
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás

Re: Északi határ // Vas. Nov. 08, 2015 7:57 pm

Tudom, tudom, hogy lehetnék kedvesebb és kevésbé vérszívó, de az annyira nem én lennék. Sőt, még kicsit élveztem is a helyzetet, hogy a tettéért ennyire zavarba hozhatom a szavaimmal. Nem gondoltam volna, hogy hím létére ilyen, de hiába is mutattam azt, hogy ez mennyire zavaró, azért részben tetszett, hiszen ez is azt mutatta, hogy a farkassá válása után se lett vadállat, hanem megmaradt kis művészléleknek, vagyis gondolom már korábban is az volt.
Amikor pedig visszakérdez, akkor egyszerűen legyintek és még egy lemondó sóhaj is párosul hozzá, majd hirtelen a körmeimet kezdem el fixírózni, mint aki csak az vizsgálja, hogy vajon elég nagyot lehet vele karmolni vagy hasonló. Sose voltam olyan, mint az átlagosak és még kevesebben csodálhatták meg a felszín alatt lappangó és orvosi kötelezettségen kívüli dolgokban a szerethető énemet. De hát valakinek kell lennie dögnek is, mert különben túl unalmas lenne az élet…
- Rendben, köszönöm az információt. A kabátodat addig megtartanám, utána visszajutatom hozzád. – s közben azon reménykedtem, hogy tényleg senki ne járjon arra, vagy esetleg egy ruha kupac ne keltse fel a figyelmét, ha már arra sodorta az élet. Azt hiszem ez még nem akkora kívánság, de tudtam volna, hogy milyen látvány fog fogadni, akkor lehet még jó ideig arra se megyek.
A válaszára pedig csak elmosolyodom, de most semmi kétszínűség, ördögi mosoly nem jelenik meg az arcomon. Egyszerűen csak mosolyogva figyelem őt, hiszen azt mondják a szerelem szép és az jó, ha ő megtalálta a másik felét. Magamról nehezen tudnám elhinni azt, hogy egyszer valakit képes lennék igazán szeretni. De ez én vagyok, s valószínűleg a történetünk se hasonló, így nem fogom firtatni vagy emiatt ugratni őt. Mindenkinek jár a boldogság, vagyis elméletileg, aztán az élet eldönti, hogy valóban így van-e.
Csendesen hallgatom a szavait, a rózsás megjegyzésén kicsit feljebb szalad a szemöldököm, de nem mondok semmit se. Bármennyire is nehéz megállnom, mondhatni leharapom a nyelvemet, de csak képletesen. Nincs kedvem megvárni, amíg vissza nőne, meg annyira elvetemült se vagyok. Egyszerűen csak próbálom nem tovább kínozni, mert ezek után biztosan nem leszek a kedves falkatársa, vagyis gondolom.
Amikor pedig a beharapást említi, akkor újra feljebb kúszik a szemöldököm és kíváncsian pillantok rá. Nem veszem le róla a pillantásomat egy másodpercre se. Figyelem őt és egy pillanatra még én is szarul érzem magamat, mert tényleg nem akartam azt sugallni, hogy ő rossz farkas lenne. Egyszerűen csak jóval másabb, mint amilyen az átlag, vagy mint én vagyok. Mondhatni ő a fehér, én meg a feketeség.
- Biztos vagyok abban, hogy a teremtőd jól döntött, s remek farkas vagy már most is és még jobb leszel idővel. Mindeki követ el hibákat, de abból tanulunk is...– szólalok meg egy kisebb habozás után. Pont nekem nem szabadna senkiben se ilyen értelemben esetleg bűntudatot ébresztenem, hiszen az én teremtőm megalkotott, majd egyből magára is hagyott. Talán csak addig maradt, amíg megcsodálhatott. Vajon amiatt ment tovább, mert nem úgy néztem ki, ahogyan ő szerette volna, vagy tényleg csak balesett lett volna? Nem, ezt nem hiszem. Okkal tette és egy nap rájövök, hogy miért hagyott magamra… De részben neki köszönhetem azt is, hogy megszületett a kis dög, aki néha mások rémálma, vagy éppen mások titkait csalogatja ki. Sose áltattam magamat azzal, hogy angyal lennék és nem is akarok az lenni. Ahhoz már túl késő lenne.
- Akkor egy helyen lakunk, így könnyebben vissza fogom tudni adni ezt. – s azzal megérintettem a kabátot. Majd bólintottam arra, amit mondott. Ezek után azt hiszem tényleg jobban el kell majd dugnom a ruháimat, bár ha jó a szimata, akkor messzire el fogja kerülni őket, ha csak nem akar megint összetalálkozni velem és a „csodálatos” énemmel, stílusommal.
- Most már tudod. - majd bólintottam arra, hogy most már talán mennie kellene. Talán jobb is lenne, mert nem tudom, hogy meddig fog tartani a „barátságosabb” énem, amivel az elmúlt percekben „ajándékoztam” meg.
- Reméljük, s az újabb viszontlátásig is szép napot. – nézek rá egy barátságos mosoly keretében, majd pedig sietve indulok el a lak felé. Útközben még újra farkassá változok és a számba veszem a kabátot, hogy amikor már igazán közel vagyok, akkor újra bele tudjak bújni. S amint visszaértem, akkor egyből a ruháimért indultam, de persze ekkor még nem ért véget eme „csodálatos” nap…

|| Semmi baj és én is köszönöm a játékot!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ HSZ : 6820
◯ IC REAG : 8562
Re: Északi határ // Hétf. Nov. 09, 2015 6:19 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 20
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 89
◯ Lakhely : White Mountains - Fairbanks; AK
◯ Feltűnést kelthet : Farkasom szeme majdnem teljesen fehér | Ezüst gyűrű, karkötő (egyelőre időszakosan)

Re: Északi határ // Csüt. Nov. 12, 2015 6:39 pm


Willow & Bastien

[Amíg apa odavan... (11.09.; este 11 körül)]

Hát ezt - megint - megszívtam!
Nem is értem, hogy az istenverte szarba gondoltam, hogy majd én elmegyek sétálgatni?! Hányszor kell még eljátszanom, hogy eltévedek, mire felfogom, hogy egy idióta barom vagyok, akinek semmi tájékozódási érzéke nincs!
Azt se tudom, hogy kötöttem ki itt... Annyi mondjuk rémlik, hogy ez már valami határ féle, és egyébként ilyen sötétben elég para. Nem is csoda, hogy minden hülye kis zajtól - amit hála a farkasomnak sokkal fogékonyabban hallok - berezelek.
Pipa vagyok, amúgy... talán ezért jött ez a nagyon okos ötlet, hogy menjek amerre vezet a lábam. Persze Lakon belül. Mindig Lakon belül, mert hát én betartok mindent, nem?! Be...
Rugdosom magam előtt a faleveleket, tétován lépdelek előre, hátra, majd megyek két métert nyugatnak, végül északnál döntök.
Zajok, furcsa vonyítások költöznek a bőröm alá, megszállják a dobhártyámat, az ideg ki ver!
Ez volt az a pont, amikor a mobilomért kotrok. De villámgyorsan. A vaksötétben is nagyon jól látom, főleg miután a villanó fény is eltelíti a szememet.
Lapozgatom a névjegyzéket; apát hívnám, de belőle most nem kell. Tekintve, hogy haragszom rá. Ugyan gyerekesen, és idiótán... de azt hiszem jelenleg erősebb a dac bennem. Még úgy is, hogy szarban vagyok. Aztán, Joana-t nem fogom hívni, mert ő egyből szól apának. Azt pedig most érthető okokból nem szeretném.
Willow-ra esik a voksom; már épp hívnám mikor kinyomom. Aztán meg ugrok egy hatalmasat. Körbe nézek. Nincs mozgás... nincs semmi. Mégis olyan, mintha valami az arcomba lihegne.
Paranoiás vagyok!
A szívem ezerrel ver, érzem ahogy a torkomba szalad, majd le a gyomromba.
- Totál hülye vagyok... - morgok az orrom alá, miközben már pötyögöm a betűket...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 229
◯ HSZ : 296
◯ IC REAG : 233
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Északi határ // Csüt. Nov. 12, 2015 10:01 pm



Bastien
és
Willow

Semmi más utat nem járok az utóbbi napokban, csak a pihenőszoba és a műtő közötti távot a Bázison. Önkéntes kórházzá léptünk elő alkalmilag, valami új projekt része az egész, hát van munka dögivel. És nem is bánom, szeretem a nyüzsgést, tökéletesen leköti az agyamat és nem gondolkodom. Viszont mivel nem lehet egy bizonyos mennyiségű munkaóránál többet ügyelni, így mára szabadnapot írtak ki nekem.
Nem tudtam mit kezdjek magammal és a rengeteg szabadidőmmel és zavart az is, hogy megint érzek. Vagyis épp nem érzek. A munkamánia annyira lekötött, hogy időm sem volt a saját ürességemmel foglalkozni, kicsit robotpilóta üzemmódban léteztem, de így itthon minduntalan emlékeztetnem kellett rá magam, hogy mozdítsam meg arcizmaimat, mosolyogjak legalább egy kicsit és ne legyek olyan, mint egy zombi. Nem akartam Paynet frusztrálni a hangulatommal és állandóan Darimhoz sem sederhettem át, vagy zaklathattam Rockyt.
Gondoltam, hogy felhívom Edent és átkéredzkedem hozzájuk, hátha nincs otthon a férje, vagy ha mégis, akkor hátha nem zavarom. Jókedvet reméltem és gondokból kiszabadulást. Mondjuk szabadulást kaptam a megszólaló telefon és az sms által, de azért valljuk be, nem ilyesmire gondoltam.
Már a gebasz szótól is glédába állnak hátamon a pihék. Az üzenet végére érve szemet is forgatok. Édes ez a kölyök, nagyon kedvelem, de lehet, hogy kolompot kéne a nyakába akasszunk lassan, hogy megtaláljuk.
Edennek mégis sikerül pötyögjek, még jó, hogy két telefonom van, s míg a választ várom, felcsörgöm Bastient.
- Már elindultam, Tékozló Fiú.
Köszönök bele a vonalba, s lám, így éreten keresztül nem felejtek el mosolyogni. Valahogy könnyebb. Mert legalább már nem csak űrt érzek, hanem az aggodalom is kitölt bennem bizonyos részeket. Nem mondom, hogy ez olyan megmosolyogtató, de mégis több, mint a semmi.
- Üdvös lenne, ha nem tennénk le. Am, ugye nem fogsz lemerülni?
Nem akarok én ötleteket adni a modern technikának, de ettől még ha már eszembe jutott, akkor bedobtam.
Farkasként gyorsabb lennék, de ha megtalálom nem nagyon szeretném belőle előrángatni a Kölyköt, amúgy meg Maugli-utánérzet lenne a vörös oldalán visszajönnie, úgyhogy egyelőre maradok az emberi léptékű közlekedésnél. Amíg lehet, addig elmegyek autóval - éljen a kékrókától kölcsönzött headset -, utána gyalog folytatom az utat. A sötét nem zavar annyira, semmint a bennem motoszkáló rossz érzés.
- Egyébként pedig szégyelld magad. Miért nem hívtál el, ha kirándulni indultál? Imádom a csillagos ég alatti sétákat.
Próbálkozom valami vicces fonalat felvenni. Lassan oda kell érjek hozzá azért. Eden egészen jól - mintegy tökéletesen - belőtte nekem a helyzetét.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 20
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 89
◯ Lakhely : White Mountains - Fairbanks; AK
◯ Feltűnést kelthet : Farkasom szeme majdnem teljesen fehér | Ezüst gyűrű, karkötő (egyelőre időszakosan)

Re: Északi határ // Szomb. Nov. 14, 2015 3:05 pm

Eléggé be vagyok parázva.
Az üzenetet is két lazább szívinfarktus között küldöm el végül Willownak. A farkasom pedig zsong. Persze, hogy azt teszi. Ugrásra kész, körbe-körbe jár, mintha csak vadat cserkészne. Vár, türelmesen... várja azt az egyetlen egy pillanatot, amikor végre kiszakadhat belőlem, és engem kényszeríthet majd a háttérbe.
Hát a francokat!
De közben megint összerezzenek, ahogy saját, hidegverejtékemre vélem azt hinni, hogy valami végig simít a hátamon, gerincem mentén. Hátra is rántom magam, mialatt hátrálok is. Háh, jópofa. Semmi. Persze, hogy semmi.
Megrázom a fejem, az ujjaim dobolnak a combon oldalán. Aztán megcsörren a telefon, amit kisebb túlzás nélkül mondhatom, hogy úgy kaptam ki a zsebemből, mintha égetett volna.
- Willow? Hál' isten. - lihegek a mobilba, ahogy nem szűnök meg fel-alá járkálni, ide-oda pillogni, mint egy kiskutya.
Kérdésére elemelem a ketyerét a fülemtől, sietve mérve fel az akku' lehetséges állapotát.
- Franc... - morranok, szívem szerint a földhöz vágnám ezt az istenverte kütyüt. Mégis a fülemhez visszaemelem. - Tizenegy százalék. - válaszolom röviden, reszelős, színtelen hangon.
A hátam egy fához ütődik, artikulálatlan nyögés szakad fel belőlem. Meg is riadok, és kis híja, hogy nem szedem le az "ostromlómat" egy haránt rúgással.
- Hát, ezt kétlem, hogy élveznéd. - reagálok gyorsan, habár a mobillal épp hadonászni kezdek az ágak felé, szóval nem tudom, hogy hall-e.
Megadón dobom le magam végül az egyik fa-szikla kombó tövébe.
- Kicsit összetettebb, hogy miért egyedül jöttem. Közel vagy? - érdeklődöm reménykedőn, hogy már csak pár perc, és felbukkan. Igaz, arról lövésem sincs, hogy talál rám, de bízok benne. Meg abban is, hogy ő azért nyilván jobban ismerni a helyet nálam.
- Willow? - hápogok bele a levegőbe, az ajkam megremeg. - Willow!? - a vonal süket. Kurva süket. Dühösen hajítom el a telefont egy-két méterrel arrébb. - Picsába! - most már inkább vagyok dühös, mint sem riadt, mégis újabb impulzus ad rá okot, hogy szinte magam alá csináljak. Alaktalan mozgás bújik meg az erdőség gyomrába, értetlen zajok, talpak fura trappolását érzem közeledni.
- Halluzok. Ez tuti. Baromi tuti! - ettől még felugrok, hátrálni kezdek, fél úton felmarkolva a lemerült mobilt. Addig taposok farral, míg végül bele nem ütközök valamibe. Valakibe.
- Mi a szar!? - lendülök, pördülök, két karral nyúlok előre, ahogy szembe találom magam a másikkal. - Jézusom, Willow. - tudatosul bennem az arca, hevesen verő szívem pedig megnyugodni tér. A farkasom morcosan ejti vissza hátsóját, lemondón puffanva a talajra.
- Azt hittem basszus, hogy nem találsz meg! - ösztönösen, gondolkodás nélkül ölelem át, kapaszkodok belé; de csak addig, míg rá nem jövök mit művelek.
Ellépek tőle, kicsit megköszörülöm a torkom. A hajamba túrok.
- Ho... Hol vagyok? - érdeklődöm, ezúttal két okból. Egyrészt terelek... az ölelést próbálom meg_nem_történtté tenni... Másrészt, tényleg érdekel.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 229
◯ HSZ : 296
◯ IC REAG : 233
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Északi határ // Szomb. Nov. 14, 2015 10:37 pm

Meg se kellett volna kérdezzem. Mint valami önbeteljesítő jóslat, úgy kúszik elmémbe amit mond a százalékról.
- Semmi baj, megleszel így is. Csak tartasd, amíg még van nafta benne.
Próbálok kellemesen nyugodt hangot megütni, s közben elhessegetem a kellemetlen jövőképeket, melyekben torkomnak ugró hímet vizualizálok. Az halál biztos, hogyha ez kiderül, Horatio nem fog megdicsérni, de tekintve, hogy a fia hallhatóan nem érzi komfortosan magát az eltévedt helyzetben, nem az az első dolgom, hogy őt hívogassam, hanem uram bocsá' megmentem a kölyköt az akut szívrohamtól.
- Még nem annyira, de alakul. Csak ne kószálj el, maradj egy helyben, ha lehet. Egyébként meg alábecsülsz. Sok mindent tudok élvezni és az összetett dolgokat kifejezetten imádom. Öhm.. Bastien.. hé! Hahó! Ott vagy még? - szólongatom a süket vonalat, majd mielőtt kocsiba pattannék, még kiköpöm a tüdőmet a mérgemet.
A kocsiból kipattanva futva közeledem a koordináták felé, melyeket Eden megadott. Csak akkor lassítok, amikor elbizonytalanodom, hogy vajon jól tájoltam-e be magam. Komolyan mondom, az agyamra megy ez a helyzet. Sose szoktam eltévedni, az ég szerelmére, akkor miért lettem ennyire bizonytalan? Hja, alap. Mert elvesztettem önmagam.. csodás.
Csak azért nem sikoltok fel, mert látom, hogy közeledik, s azon kívül még éreztem is az energiáit, a szagát a vörös által. Így amikor nekem ütközik, automatikusan zárnám őt karjaimba, de nem akarom, hogy támadásnak vélje, így csak hagyom, hogy maga döbbenjen rá arra, hogy én vagyok az, akinek nekiment.
- Sose félj, amíg engem látsz!
Kacsintok rá, majd amikor megölel, karjaimmal átfogom, megsimítom a hátát a közelségben. Puszit is kapna az arcára megnyugtatásképp, ha nem húzódna el.
- Északi határ, a rituálék helyszínétől nyugatra, körülbelül 120 méterre a folyam mentén. Eden szerint legalábbis. Én ennyire pontosan nem tudnám belőni, csak jöttem az orrom.. khm.. majdnem.. után. Ugye eleget sétáltál ma már?
Célzok ezzel arra, hogy üdvös lenne elinduljunk haza. Sötét van és egyébként sem kéne idekint lennie úgy, hogy egyedül indult el.
- Szóval, arra van a kocsim! - bökök irányba fejemmel, majd mosolyomból minden feddést törölve - nem, mintha a fák közé szüremlő holdfényben látszana - teszem fel a következő kérdésemet.
- Miért is jöttél egyedül? Történt tán valami?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 20
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 89
◯ Lakhely : White Mountains - Fairbanks; AK
◯ Feltűnést kelthet : Farkasom szeme majdnem teljesen fehér | Ezüst gyűrű, karkötő (egyelőre időszakosan)

Re: Északi határ // Hétf. Nov. 16, 2015 7:03 pm

Annyira boldog vagyok, hogy látom, hogy majdnem magam alá is vizelek! Hát jó, azt azért nem! De szívem szerint még vagy egy órán át csüngnék rajta, mint egy kis majom. Jól esik az ölelése, meleg és "otthonos". Nyugalmat ad.
- Fogalmad sincs mekkora para ez a hely! - bújok ki az ölelésből és még a hideg is kiráz, ahogy az előbbi percek újra lejátszódnak a fejembe. - Pedig elhiheted, marhára nem vagyok egy beszari fajta! - ó, dehogynem de imponálni muszáj előtte!. Na, azért nem vészesen, de azért megesik. Egy erdőben, sötétben mondjuk nem is csodálom. A pókról a klotyóban meg ne beszéljünk - aaaz félre értés volt!
- Eleget? - kérdezek vissza, mint aki kikéri magának - Még sokat is. - morgom el a szavakat irányosan fordulva arra, amerre a kocsiját mutatja. Újabb megkönnyebbülés lesz rajtam úrrá, még a zsigerem is elengednek egy pillanatra.
De ahogy jön, úgy is múlik. A kérdése visszatérít, szinte képen vág.
- Történt. - felelem, elharapva a szavakat, kevésbé sem jó szájízzel. Még az arcomon is komorabbá válnak a vonások, ahogy megkeresem Willow tekintetét.
- Elmesélem, csak menjünk közben kérlek. - ha pedig nincs ellenvetése, úgy elindulok az oldalán a kocsi felé. A kezeim a zsebembe túrnak, a vállaim leereszkednek. - Szóval, apa történt. - kezdek bele kissé morcosan, mégis keserűen. - És tudom, ha elmondom te is őt fogod pártolni, de mindegy is. - szomorkásan fordítom el róla íriszeimet, megvonva a vállamat. - El akarok menni egy buliba. Semmi extra, csak kicsit kikapcsolni. És mielőtt mondanád - emelem meg kicsit a hangom, de semmi dorgáló nincs benne. - tudom, hogy nekem ez veszélyes. De annyira akartam, meg annyira elképzeltem, meg minden! Apa meg közölte, hogy kb' felejtsem is el. Mert ez nekem még sok, és egyébként is hogy is gondolom már. Jó ezt nem mondta, de simán olyan volt a hangja. - mesélek, szinte falom a saját szavaimat, hogy véletlen se vágjon közbe, vagy állítson le. - És haragszom rá; mert csak. Mert igen, igaza van, vágom én. De akkor is. - mélyről jövő sóhaj szakad fel tüdőmből. - Szeretnék menni. - biggyesztem le végül az orromat, keservesen húzva el a szám szélét.
A kocsihoz érve puhán kapaszkodok bele a kilincsbe, tekintetemmel a tető fölött fürkészve Willow alakját.
- Ezért jöttem el egyedül. - leteszem az államat a hideg fémre, egészen kiskutya szemekkel bámulva a nőstényre. - Ki kellett adjam a dühöm. - harapom össze ajkaimat, majd már zuhanok is be az anyósülésre, ahogy hallani vélem a zár kattanását.
Odabenn még mindig kicsit durcásan fonom össze karjaimat a mellkasom előtt.
- Mondd csak ki. Hülye gyerek vagyok. És felelőtlen. - mert az vagyok, tudom én! Mind abban, amire vágyom, mind abban, hogy eljöttem egyedül a vaksötétben. Ráadásul ide... az erdőn át, a határig puffogva magamban.
Gratulálok Bastien, igazán tökös-okos kölyök vagy!
- Haragszol, mi? - nem szeretném. Azt pont nem szeretném, ha ő haragudna.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 229
◯ HSZ : 296
◯ IC REAG : 233
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Északi határ // Hétf. Nov. 23, 2015 10:07 pm

- Attól tartok, hogy van fogalmam. Ne érezd magad kellemetlenül, ez a hely mindenkire ilyen hatással van. Az átlaghoz képest egész jól bírtad, nem leltem rád például bundában, szóval büszke lehetsz az önuralmadra. - mosolygok rá bátorítón. Ezt a helyet kifejezetten utálom, nem gyakran jövök ide, bár nem azért, mert annyira ijesztene. Egyszerűen csak a gerincem mentén szaladgáló hidegre nem vagyok kíváncsi önszántamból. Bár van az a helyzet, amikor jólesik itt szellőztetni a fejem.
- Elhiszem! - kacsintok, nem akarva letörni az önérzetét. Egyébként tényleg elhiszem, minden kamasz ilyen, azt hiszi, hogy övé a világ. Maggienk is így volt ezzel, s azt hiszem, hogy én is. Aztán azóta átértékeltem sok dolgot és nyilván később Bastien is megváltozik. A félelem nem szégyen például, de jó, hogy nem vallja be számolatlanul mindenkinek. Azt pedig elhallgatom előle, hogy mintha halványan érezném energiánk azt a "dehogynem"-et.
Az autó felé terelem, egy hosszú pillanatra hozzám képest átellenes vállán felejtve tenyeremet, így ölelve mintegy féloldalasan magamhoz, miközben irányzékot adok neki. Színtisztán törődő a mozdulat, mintha legalábbis az én kölyköm, az én fiam lenne. Tudom, hogy nem az, s azt, hogy akár én is nevelhetném, együtt az apjával, elhessegetem. Nem akarok ezen a szomorú vízen kalandozni.
- Figyelek rád. - ejtem fogva tekintetét egy hosszú pillanatra, hogy aztán indulásba vágjam magunkat, s tovább folytassuk utunk a kocsi irányába. Az előttunk haladó út, Bastien és a környező táj és élővilág között osztom meg váltogatva figyelmemet. Nem akarom, hogy meglepetések érjenek minket, sose lehet tudni.
Megfeszülök egy pillanatra a megfogalmazásmódjától. El nem tudom képzelni, hogy mivel akaszthatta ki Horatio, de mégis le kell nyeljem az "apád mostanában sokunkkal történik" kezdetű litániám. Figyelem inkább, hogy mit szeretne nekem mondani. Még scak azt sem jegyzem meg, hogy azt hadd döntsem el én, hogy kit pártolok, ne akarja előre megmondani. Egy kissé morcos fújtatást azért kap arra a megjegyzésére válaszul, méltatlankodásom jeleként.
- Ismerem azt a hangját és őszinte részvétem. - csúszik ki a számon. Jobban megértem, mint hinné, s az a vicc az egészben, hogy az apját is megértem. Kezdek megcsömörleni ebben a nagy megértőségben, unom magam.
- Pattanj be! - jegyzem, miközben lassan elérjük az autót, hacsak nem álltunk meg valahol, így esélyesen és reményeim szerint a járműben ülve folytathatjuk a beszélgetést. Mégse támasszuk már a kocsi két átellenes oldalát. Egyem meg, milyen édes, ahogy pillog rám! Egész megrohannak a soha nem hitt anyai érzéseim.
Egyelőre nem indítok, csak ültemben a kormány mögött oldalra fordulok, úgy figyelem Bastient.
- Nem akart ő rosszat neked, de ezt nyilván te is tudod. - kezdek bele, hogy egységében kezelve a mondandóját reagáljak mindenre, ami eddig kimaradt.
- Nem vagy hülye, eszembe sem jutott ilyesmit gondolni rólad. Felelőtlen, az igen, hebrencs szintén, de semmiképp sem hülye.
Mondhatnám azt is, hogy egyszerűen csak gyerek, de nem akarom sértegetni kamaszos önérzetét. És egyébként sem érv a kor, sosem szerettem, ha valaki akár pro, akár kontra ezzel jött.
- Dehogy haragszom! - rökönyödöm meg, s ez hallatszik hangomon is. Az apja, na ő sokkal jobban fog haragudni mindkettőnkre, ha kiderül, hogy engem hívott és nem őt, s én meg eljöttem érte szólás nélkül, de majd ezt is elrendezem, nem oszt, nem szoroz. - Nincs miért haragudjak rád. És egyébként is, azt hiszem, hogy garantáltan megtanultad a leckét, s legközelebb nem csinálsz ilyet.
Fordulok irányba, hogy elforgassam a slusszkulcsot, majd kézifékkieresztés után egyesbe ugrasszam a masinát, hogy a pedálokon eljátszva, az indítási metódusba feledkezve egy kicsit kiléphessek a szituációból érzelmileg.
- Tudod, hogy szólnod kell neki, ugye? Nem hiszem, hogy fel lesz dobva attól, hogy csak így elrohantál, de a fel is háborodik, csak azért lesz, mert szeret téged. Arra a bulira pedig ha elkísérne valaki, szerintem elmehetnél. Dobd fel, mint ötletet, de ne mondd, hogy tőlem hallottad. - biggyesztem sietve a végére. Az kéne még, hogy engem is emlegessen! Akkor olyan szobafogságot kap, hogy belepúposodik.
- Öm.. - mégis leállítom pár méter után az autót, a kormányra támaszkodva döntöm alkarjaimnak fejemet oldalra pillantásomban. - Nem biztatlak arra, hogy hazudj apádnak, sose tenném, de tudnod kell, hogyha megemlítesz neki, lehet, hogy mérgesebb lesz, mintha bárki mást emlegetnél. Emlékszel mit mondtam neked a múltkor a nézeteltérésünkről? Meg a vadászatról?
Utálom, ha meg kell szegjem az ígéretemet, de nem akarok rosszat sem Bastiennek, sem Horationak. Márpedig én vagyok a rossz ebben a képletben, Hora háta közepére sem hiányzom, s nem akarom, hogy a fiával amiatt legyen rossz a viszonya, mert Bastien pedig találkozgat velem. Joga van ahhoz, hogy tudja mivel is járhat ez az egész jó viszonyunk. Eltaszítani nem fogom, kedvelem a kölyköt és a vörös is törődne a kicsivel, rajong érte. Ám ettől még a tények elől nem futhatunk, akármennyire is rosszul esik. Sírni nem fogok, azóta nem ejtettem könnyet, hogy Rocky előtt összetörtem, de ettől még hangom mélységes szomorúságát nehezen tüntetem el.
- Fogalmam sincs róla, hogy apáddal valaha normalizáljuk-e a viszonyunkat, s nem is ez a fontos most. Épp csak azt szerettem volna elmondani neked, hogy talán.. talán nem örülne annak, ha bármi közöd is lenne hozzám.
Én szeretném, hogy legyen, épp annyira nem akarom magamtól távol tudni, amennyire Paynet sem szerettem volna már a legelejétől fogva. De erről neki kell döntenie majd. Mint ahogy arról is, hogy kérdez-e bármit. Szeretnék őszinte lenni vele, de úgy fogom tenni, hogy semmi rosszat ne mondja az apjáról. Nem vagyok olyan, akik megásná az apa-fia kapcsolat sírját, mert Horatio akármit is hisz rólam, nem változtam meg. Még mindig a szeretet hajt, s az, hogy mindenkinek, aki fontos nekem: jó legyen.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 20
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 89
◯ Lakhely : White Mountains - Fairbanks; AK
◯ Feltűnést kelthet : Farkasom szeme majdnem teljesen fehér | Ezüst gyűrű, karkötő (egyelőre időszakosan)

Re: Északi határ // Pént. Nov. 27, 2015 5:45 pm

Igaza van.
Végül is tényleg nem bomlasztottam erdőt azzal, hogy spontán átalakulok. Büszke is vagyok. Magamra is, meg a bundásra is! Azt mondjuk nem állítom, hogy nem jártam közel a procedúrához, de végül sikerült benn maradnia ennek a dögnek. Ez pedig akárhogy is... felírható jó pontnak.
Ahogy átkarol, ahogy keze megpihen vállamon, az jól esik. Mégis feszengő izgalom kezd átjárni, nem tudom mit reagáljak minderre. Ha a derekánál viszonzom a gesztust, azt lehet nem veszi jó néven, de ha meg csak sétálok mellette, mint egy fatökű... az sem a legjobb választás. Aztán meg, nem vagyok csaj, hogy a vállam felé lógó ujjaira fogjak rá, elég béna lenne! Szóval, ha már bátor vagyok, és még erősen annak is tituláltam magam előtte, akkor miért is ne?! Franc megette.
Karom végül lassan, kissé akadozva, de belekarol a derekába. Persze nem nézek rá, annyira azért nem vagyok fasza gyerek, úgyhogy marad az előrefelé bámulós, lépegetős felállás.
Azért meg kell jegyeznem, én nagyon is élvezem, hogy átkarolhatom!
Persze csak rá késztet, hogy a tekintetemet maga felé vonja, így a karom le is omlik róla, szavaira pedig csak egy bólintás a válaszom. Az jó, ha figyel. Legalább valaki figyel...

Míg elérünk a kocsihoz, én ki is adom magamból a nyűgömet, meg minden bajom, ami így utólag elég gyerekes, és nevetséges; ettől függetlenül még mindig jogosnak érzem a "haragom".
Aztán legyintek, egyszerűen vágva be magam az anyósülésre.
- Tudom. - persze, hogy tudom, hogy ezekkel nem rosszat akar. Ettől még bánt, és mérges vagyok. Sajnos még nem múlik... - Ahogy azt is, hogy még alig egy hónapja vagyok vele. Még nem ismer úgy, és velem ellentétbe ő nagyon is jól tudja, hogy milyen egy kölyök farkas. Ettől még gáz, ha sérti a büszkeségem, hogy nem bízik bennem? Mert ezt érzem... - lógatom le a fejem, halkan hagyva feltörni torkomból egy sóhajt. - Kösz, hogy nem tartasz hülyének. - motyogom, már csak az orrom alá, tekintetemet pedig csak idővel emelem vissza rá.
- Ilyet biztos nem! - eszem ágában sincs neki menni még egyszer a vakvilágnak. Azt mondjuk nem állítanám, hogy nem kelek útra többé, mert benne van a pakliban. De igyekszem tolerálni és lehiggasztani magam legközelebb.
Közben a kocsi felbőg, a sebesség feljebb és feljebb kattan Willow ujjai alatt. Talán el is méláznák a mellettünk futó fák sokaságán, ha nem szakít ki ebből az elvontságból.
- Jah. - duzzogok még, de már kevésbé sem olyan odaadással, mint eddig. - El fogom neki mondani. Nem titok végül is, csak hülyeség volt. Tesz, amit tesz. Tőlem szobafogságot is adhat. - vonom meg a vállam, habár csak a dac beszél belőlem. - Én is szeretem őt. Pont ezért bánt, hogy nem bízik bennem. - magyarázom, számat meghúzva oldalra. - Már ő feldobta. És szerintem ezt az opciót választom. Pedig erősen agyaltam rajta, hogy... - elnémulok. Egyrészt, mert lehet ezt már nem kéne kimondanom - hogy: elszököm -, másrészt meg akárhogy is, de megüti a fülemet, hogy azt ne mondjam, hogy tőle hallottam. Össze is rántom a szemöldököm értetlenül, ahogy tekintetét kezdem el fürkészni.
Elnyújtott, lassú dialektusban ejtem el a szavakat.
- Nem érdekes. - nyugtázom ennyivel az előbbieket, és remélem, hogy nem is kérdez vissza rá, mert neki... nem akarok hazudni, Tulajdonképpen nem is szoktam.
Utóbbira viszont végül választ kapok, kérdések nélkül is. Csendben hallgatom őt, kicsit össze is mosódik bennem az egész, amit mond.
- Emlékszem. - bár, akkor még nagyon nem volt tiszta a dolog, csak annyit tudtam biztosan, hogy most nincsenek jóban. Ellenben, most már kicsit többet gondolok, amitől nem érzem magam boldogabbnak. Főleg az utolsó szavak kezdik el mérgezni a szívem, ültetnek belém kételyt, talán félelmet is. Én...
- Én nem akarok nem jóban lenni veled! - hangomban felháborodottság, keserűség egyesül, ahogy megrázom a fejem. - Jézus, ne már! - akadok ki kicsit, hátra vágva egész testemet az ülésben - Én tényleg nem bírnám ki, hogy ne beszéljünk! Hogy ne lássalak... - mert mindkettőhöz ragaszkodom, pláne Willowhoz, úgy unblock!
- Majd... kihagylak valahogy a sztoriból... - dünnyögöm - Cserébe... - keresem meg arcának vonalát, kutatom íriszei tükreit, ahogy ő az utat nézi. - elmondod, miért van ez? Azt hiszem, most már ideje lenne megtudnom...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 229
◯ HSZ : 296
◯ IC REAG : 233
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Északi határ // Vas. Nov. 29, 2015 2:08 am

Nem veszem rossz néven, hogy a derekamra csúsztatja kezét, bár nyilván ennek az az oka, hogy teljesen másképpen csapódik le bennem ez a közelség, mint benne. Nem, mintha tudnám mi játszódik le a fejében, de azt tudom, hogy mi van az enyémben és számomra ez az egész nem fura. Hiába kúszik torkomba az ő feszengésének lenyelt íze egy pillanatra. Aztán elmúlik, mintha ott se lett volna. Elérjük az autót, s a mozdulat amúgy is lefoszlik hamar.
- Jól van, vadgalamb. - kacsintok rá, megengedve magamnak egy feszültségoldó humort. Nem tudom, hogy ismeri-e a "túúúdom, túúúdom" hangkiadós meséjét az említett állatnak, de ha igen, akkor érteni fog. Ha meg nem, akkor ha rákérdez, elmagyarázom neki. Csak nem fog megbántódni.
A mérge lassú folyamként csörgedez ki belőle, s mivel a pajzsom nincsen fent, így szivacsként iszom magamba haragjának mindazon cseppjét, amit nem zár el.
- Ne vedd magadra, nem benned nem bízik, hanem a kölyökben. Már legalábbis szerintem, de csak találgatok, nem beszélte meg velem. És persze, a kölyök is te vagy, de ha engem kérdezel - főleg az elején - vannak helyzetek, mint ez a kire haragszik például, amikor igenis külön kell választani a kontextusban az embert és a farkast.
Abba nem megyek bele, hogy nálam aztán pláne élesen elválik a kettő, mert véletlenül sem akarom arra nevelni, hogy ez a normális hozzáállás. Vagy helyzet. Mert nem az, hiába morogna le a vörös ezen elgondolásomért, ő is tudja az igazat, épp annyira tisztában van vele, mint ahogyan én. Nem vagyunk normálisak.
- Hát azt már csaknem ad.. - kerekednek el a szemeim. Most kattan csak le, hogy mennyire nem tudok semmit arról, hogy Horatio milyen apa is. Sose éltem végig mellette, ahogy nevelt valakit, s hirtelen ez mocskosul elkezd zavarni. Inkább a vezetéssel, az autó noszogatásával foglalkozom, az útra figyelek, s közben csak módjával harapgálom alsó ajkamat.
- Hogy? - kapom felé a fejemet, elszakítva pillantásomat a szélvédőn át elém táruló, éjszakai semmiről. Ha nem akarja elmondani, akkor nem fogja, de ha hazudik, azt meg fogom érezni. És egyelőre nem tudom, hogy mit reagálok majd rá.. hiszen ez is olyan, hogy nem mindig világosítottam fel a beszélgetőpartnereimet, hogy nagyon is jól tudom mikor nem mondtak nekem igazat. Minek? Néha dacból nem, néha tapintatból. Ezt most nem tudom előre, hiszen még sem való, sem valótlan nem hangzott el.
- Ahogy gondolod, ha nem, hát nam. - eresztem el a témát egy felszínes kis mosollyal, autólégtérbe sóhajtva éledő kellemetlen érzésemet.
Beszélek, vallok a magam kéretlen, homályos módján és a reakciójába belesajdul a szívem.
- Én sem akarom, hogy így legyen. - szalad ki a számon meggondolatlanul, épp oly hevességgel, ahogy a vörös átszeli a kölyök és önmaga között a távolságot, s hacsak a mini-fakír nem mozdul el, akkor megcibálja a fülét puszta szeretetből, enyhét rágcsálva rajta. Egyszerre szeretem, hogy normális a kölyökkel és gyűlölöm is. Mert megint abban a helyzetben vagyunk, ahol mindig: másnak a kölykét szeretjük, törődnénk vele és bármit megtennénk érte, de mi megint sehol sem vagyunk a képletben. És nem is leszünk.
- Azt nem tartom jó ötletnek. Úgyis rájön, s akkor már tisztább, ha tőled hallja. Én.. - szusszantva hallgatok el, államat a kormánykerékre támasztva bámulok kifelé a havas tájra, mely lekapcsolt fényszóróim után élvezkedőn bújik el újra a saját sötétségében.
Felegyenesedem ültemben, ellökve magamat a kormánytól. Bastien felé fordítom fejem, hogy beszéd közben megfigyelhessem arcvonásait. Valahogy, nem is tudom.. érdekel miképpen változik majd meg mimikája a hallottak alatt.
- Édesapáddal jöttem át Amerikába. Egy hajón ismerkedtünk meg és szó nélkül igent mondtam, amikor magával hívott aranyat ásni. Vele jöttem Fairbanksbe is, a párjaként. Aztán évek mentek, változások jöttek, hol én nem voltam a városban, hol ő.. - megvonom a vállamat. Szinte bánt, hogy milyen szárazan tudok beszélni erről. Mert ez a hideg távolságtartás a témától nem jókedvemből születik. Ettől csak jobban fáj. De szinte lételemem már önmagam kínzása, ami nem tetszik, egyáltalán.
- Hosszú történet, szövevényes és kusza. A lényeg, hogy voltunk egy pár, voltunk barátok, s most az van, hogy látni sem akar. Okkal.. - megremeg a szám széle, el kell hallgassak, míg veszek egy nagy levegőt. - ..is. ~ meg nem is. ~ teszem hozzá magamba zárt gondolatban. Nem akarok kifakadottnak tűnni, mert mi sem áll tőlem távolabb, sem hogy szakadékot ássak kettejük között. Saját frusztrációim nem tartoznak a kölyökre. A szeretet elég. S az a tudat, hogy törődöm nem csak vele, de az apjával is. Utóbbi ha kéri, ha nem. Ez nem kívánságra működik.
- Szeretném, ha jól érezné magát, így hát ha az az igénye, hogy ne halljon rólam, ne keresztezzék egymást útjaink, akkor mindez nem fog megtörténni. Hacsak nem valami hivatalos falkafeladatot kapunk.
Nem állhatunk itt egész éjjel, így végül mégis eljutok odáig, hogy beindítsam a kocsit. Közben átnyújtom Bastiennek a telefonomat, hogyha akar, akkor jelentkezzen le az apjánál. Bár ha az én számomról jelentkezik, az ki tudja kinek használ. Mindenesetre tudja, amit tud, rajta áll mit cselekszik.
- Szeretném, ha tudnád, hogy sajnálom. - visszarángatom a vöröst, pajzsom mögé zárva őt. Akkor nem ment, amikor a saját lehetett-volna-kölykünkre kellett volna vigyáznunk, most sikerül. - Nem akartam betarthatatlant ígérni. Én csak.. komolyan megkedveltelek. - .. és még mindig azt kívánom, bár téged legalább én nevelhetnélek, Kölyök, akim sose volt. - Nem tudok tanácsot adni, de ha megtiltja, hogy a társaságomban időzz, talán hallgatnod kellene rá. Mégis csak.. hozzá tartozol.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 20
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 89
◯ Lakhely : White Mountains - Fairbanks; AK
◯ Feltűnést kelthet : Farkasom szeme majdnem teljesen fehér | Ezüst gyűrű, karkötő (egyelőre időszakosan)

Re: Északi határ // Csüt. Dec. 03, 2015 6:29 pm

Értem én, hogy mit mondd. Az a baj, hogy ettől még nagyon is úgy érzem, hogy apa bennem sem bízik. Nyilván a farkasban még jobban nem... de... Ettől még rossz érzés, akármelyiket is nézem, hiszen mindkettő én vagyok. Igen, akármennyire is fura ezt még csak gondolati síkon is levezetnem... ő is én vagyok!
Különös érzés...
Ahogy az is, amiket Willow kezd el mondani. Mármint, azok az információk is ilyesfajta érzést keltenek bennem. Persze teljesen más vonalon mozog az és a farkas dolog.
Ja, és itt nem épp arra gondolok - mondandó szempontjából -, hogy talán nem kapok szobafogságot, vagy egyéb büntetést. Vagy, hogy nem forszírozza azt, amibe csak véletlenül kezdtem bele. Mondjuk ez utóbbiért kimondatlanul is hálás vagyok, elvégre ez nem titok, csak... nem akarok magamból annál is nagyobb hülyét csinálni, mint amilyet már eddig is.
Szóval marad az, amit apáról kezd el mesélni, és ami okán egyre jobban csak elkerekedik a szemem. Arról nem is beszélve, hogy a szívem is hevesebb ritmusra kezd; egyszerre zavarodok össze, majd török, és keseredem el - több szálon is.
Lehajtom a fejem, csak a cipőm orrát vagyok képes bámulni. Mozgatom is kicsit a lábujjam - ne legyen már olyan snassz...
Csak akkor pillantok fel a nőstényre, mikor újra beindítja a kocsit, ezzel együtt pedig felém tolja a telefonját. Legyintek - nem kell, aztán halk, színtelen hangon teszem hozzá: majd intézem.
Nem vagyok vidám, ezt láthatja, mondjuk az ok már ennél sokkal összetettebb. Nyúzottan túrok egyik kezemmel a hajam közé, részben így húzva ki magam ültembe.
- Én is kedvellek, Willow. - nyögöm ki pár perces csendet követően. Nem rá nézek, íriszeim a szélvédőn át vándorló világot fürkészik. Jobb most így, könnyebb.
- Tudod, lehet igazad van. - nyelek egy nagyot, gombócként szorulnak a torkomra a szavak. - Talán nem kéne többet találkoznunk. Ha apa nem akarja. Szeretem őt, és jól mondod: hozzá tartozom. - elhallgatok. Csak néhány szívdobbanás, ahogy végül kéklő tekintetem megtapad a nőstény vonásain. Ujjaim a karján át a kézfejére siklanak, belekapaszkodok az ujjaiba, ezzel együtt a kormányba is. Fékezésre késztetem. Kérem. Talán.
- De. - kezdek bele, leengedve tenyeremet a kezéről, akár megállt, akár nem. - Attól, hogy a fia vagyok, meg kell értenie neki is - elvégre nagy fiú -, érted. Szóval, meg kell értenie, hogy szeretlek kedvellek téged. És a társaságodat. Nyilván nem akarom őt bántani, és elég buta dolog lenne, ha fájlalná azt az időt, amit veled töltök. Értesz? - pislogok rá, a számat oldalra húzom.
- Áh, amúgy meg pipa vagyok. - váltok hangszínt, szinte arcot is, ahogy hirtelen lököm vissza magam a hátamra, mellkasom előtt keresztezve meg karjaimat. - Milyen hülye pali ez, hogy ott hagyott téged. - rázom is fejem, túl sokat mondok, túl sokat beszélek. Bastien! Bastien, kussolj! De nem... a szavak szóhányásként zúdulnak ki a fogaim alól.
- Mert gondolom ő volt. Vagy nem? Mindegy is, mert akkor meg nem kellett volna hagyni! Én tuti nem hagytam volna, komoly. Tök szép vagy, meg aranyos. Nekem pl' tetszel. Ah, miért nem vagyok idősebb? - na ez volt az a pont ahol kapcsoltam. Ledermedek. Üveges tekintettel, márványos szoborként fagytam bele a mozdulatba. Még a szám is nyitva maradt szerintem.
Már-már rémült pillantással fordítom fejem Willow felé; szakaszosan lassan.
- Izé. - bukik ki ajkaimból. Egyelőre ennyi. Nyelek, aztán újra megteszem. - Öhm... Ott vagyunk már? - vicsorgok, kényelmetlenül próbálok terelni.
Hát én tiszta hülye vagyok!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 229
◯ HSZ : 296
◯ IC REAG : 233
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Északi határ // Hétf. Dec. 07, 2015 10:42 pm

A vörös kiszagolja a másik hullámzó energiái között a változást, de nem ugrik rá, mint véres koncra tenné, kivételesen képes tapintatos lenni, de csak azért, mert a másik kölyök. És mert ő meg nem hülye a maga korával. Nem akarja megint a nyugtatási folyamatot. Inkább reakció helyett szinte sértődötten fekszik el, nem messze a kölyöktől, felé is fordulva meg nem is. Őt nem érdekli ez a téma, de a kishím annál inkább, így nem tud teljesen függetlenedni.
- Rendben, ahogy neked jó. - hagyom rá, hogy a telefonnal tegyen vagy ne tegyen valamit. Van nekem így is mit mondanom, s bármennyire nem akaródzik bevallanom az egész történetet, úgy érzem, hogy mélységesen itt az ideje.
Ahogy kinyilatkoztatja, hogy kedvel, azzal megszaggat bennem valamit. Mondhatnám, hogy ez náluk biztos családi vonás lehet, de meglehetősen rosszmájú lennék, hogyha így nyilatkoznék, akár magamban, akár máshogyan. Kedvel, mert naiv, mert kölyök, mert édes, mert.. mert nem érdekel miért kedvel. Csak akarom, hogy így legyen, mert jólesik, megmelengeti a lelkemet éppen úgy, mint Phil vagy akár Payne szeretete. Nem, ez hazugság. Másként esik jól, mert álomképet kergetek. Hiszen lehetnénk nem egy család.. akarnám. És meg nem kaphatom.
- Igen. - meresztem szemeimet, hogy az útra koncentráljak, s ne zuhanjak bele a szavainak súlyába. Én kezdtem, én mondtam, hogy nem jó ötlet, ha velem találkozik, de az, hogy ennyire könnyen rábólint a távolságtartásra kicsit sme esik jól. A kelleténél jobban szétszed vele, s még szerencsém, hogy vezetek, mert így nem ér az a szégyen, hogy beleremegjen elfelhősödő világom ebbe az egészbe.
A vörös hamarabb kapja fel a fejét, mint ahogy én megérzem az érintését. Szabályoktól mentesen állítom le az autót, nem valami forgalmas úton vagyunk, hogy figyelnem kelljen a lehúzódásra vagy másik eleresztésére. Bastien felé fordulok, kezem lesiklik a kormányról, kettőnk közé ejtem, tenyérrel felfelé, mintha várnám, hogy mégis kapaszkodjon belém. Aztán ráébredek, hogy ez mekkora marhaság, nem az anyja vagyok, csak egy félidegen, nem tehetem ezt vele. Jobb híján, hogy kínossá ne váljon a mozdulat, visszaforgatom tenyeremet, a váltót érintem, annak vésetein cikázom mutatóujjammal, miközben el nem veszem pillantásomat a kölyök arcáról.
- Értem én és kedves tőled, de.. - mondanám tovább, ám amikor felfújja magát, mint egy dühös hörcsög, s megvádolja olyasmivel az apját, amit Horatio nem követett el, előbújik belőlem az örök védelmező.
- Hé! Hé.. - csitítom csendesen, nem ráripakodva, de mégis határozottan.
- Nem ő hagyott el engem, hanem én hagytam el őt. A farkasa meg az én farkasom nem voltak jóban, s úgy véltem, hogy ez a helyes döntés. Megbántottam, Bastien, megtiportam és nincs mentségem rá.
Talán túlságosan is sarkítok, de nem akarom, hogy az apjára fújjon, pláne ne miattam. Tiszta hülyeség az egész, eddig is tudtam mennyire szeretem Horatiot, de a fiával társalogva, örökösen azt kívánva, bár lenne olyan, hogy "mi", hogy a "mi családunk" undorítónak érzem magam. Hiszen én nem akarok rosszat. Sem Odienak, sem Horanak, sem Darimnak, ha már itt tartunk. Élet, rohadj meg, amondó vagyok!
- Jézusom, Bastien! Én nem.. én nem tetszhetek neked! - sápadok le egy pillanat alatt. Hízeleghetne, hogy ezt mondja, de kamaszos heve megijeszt. Na ez határozottan rossz utcának tűnik, nagyon remélem, hogy nem úgy értette, ahogy érthette.
- Mármint, persze, édes tőled és köszönöm, de túl öreg vagyok, túl bonyolult és.. - túlságosan szerelmes apádba, ha mindez nem lenne elég - - ..mindegy. Öm, komolyan gondolod, hogy továbbra is szívesen időznél a társaságomban? Csak, mert akkor jobb lenne, ha tudatnánk.. tudatnád apáddal is. Komolyan gondoltam, hogy nem akarlak elveszíteni.
Gázt adok, mert lassan tényleg nem ártana elérnünk a Lakot. A kérdésére nem tudok mit mondani. Amikor a Lak parkolójában leállítom a motort, szerintem rájön ő maga is.

//Részemről ez lenne a zárás, ismét nagyon köszönöm, purrfect élmény volt! //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 20
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 89
◯ Lakhely : White Mountains - Fairbanks; AK
◯ Feltűnést kelthet : Farkasom szeme majdnem teljesen fehér | Ezüst gyűrű, karkötő (egyelőre időszakosan)

Re: Északi határ // Szomb. Dec. 12, 2015 5:09 pm

- Mindegy. - ezt egy vállvonással is jelzem felé; ami apát illeti. Jobban mondva azt, hogy ki-kit hagyott el. Egyébként sem az én dolgom, és jobb is, ha nem is lesz.
Csak a fejemet hajtom le, bágyadtan csüng le ajkam is. Nincs jó kedvem; noha eddig se volt. Most viszont végképp elment. Halk sóhajjal vagyok adósa a percnek, ami eltelik.
- Tudom. - dünnyögöm csak, továbbra se emelve rá a tekintetemet. Nem tetszhet nekem. Oké. Ezt én értem, csak annyi a bökkenő, hogy mégis így van. És elhiheti, hogy én sem tudok ez ellen mit tenni.
Farkasom finoman bújik a vörös energiáihoz, kedveli őt. Még egy pofon a szarnak. Legalább a farkasom ne érezné jól magát mellette. Legalább ennyi lenne, ami némi kiutat eredményez ebből az egész ingoványból, amibe akaratlanul is sikerült belecsöppennem. De nem, még ez sincs. Fátyolos tekintettel keresem meg végül Willow íriszeit.
- Nincs gáz, oké? - erőszakolom meg magam néhány szó erejéig, még az ülésem oldalát is megpaskolom; biztatván a lehetetlent.
Nem vágyom másra, mint hogy végre hazaérjünk, és magamra vágjam a szobám ajtaját. Azt hiszem, nem gondoltam én ezt át túl alaposan, mikor egyáltalán útnak indultam a nagy semmi felé. Ahogyan azt sem, kit hívok fel mentőseregként...
- Fogok vele beszélni. - már csak az út marad, ami a retinámba éget halovány, tükrözött csíkokat, ahogy haladunk. - Én sem téged... - motyogom még; téve hozzá az előbbihez. Tényleg nem akarom elveszíteni, de azt hiszem, most több fronton is időre lesz szükségem...

// Köszönöm, imádtam *-* !!! //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ HSZ : 6820
◯ IC REAG : 8562
Re: Északi határ // Kedd Dec. 15, 2015 11:15 am

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Olen Nacrosh
Renegát
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 193
◯ HSZ : 347
◯ IC REAG : 372
◯ Lakhely : Észak

Re: Északi határ // Vas. Dec. 20, 2015 5:42 pm


The Nacroshs


Annyira ideges voltam.
Már a liftben a mobilomért túrtam, szinte ketté tépve ezzel a nadrágom zsebét.
- Könyörgöm mondd, hogy még ugyanaz a számod! - kérleltem valami erő felettit, ahogy kivágódtam a felvonóból. A recepciósnak még szalutáltam egyet, aztán sietős - persze nem félreértendő - léptekkel hagytam magam mögött az épületet.
Közben a telefon is meglett, noha meg-megremegő ujjaim nem voltak túl készségesek a keresésben. Végül mégis sikerült kikeresnem Yetta számát. Az út közepén toporogtam, a hajamba túrtam, de a hívás gombot még mindig nem tudtam megnyomni.
Mégis mit fog szólni? Mégis mit képzelek?! Ezek a gondolatok pedig nem hagytak nyugodni. Cikáztak bennem, kételyt kételyre halmoztak.
Eltettem végül a mobilt, aztán izomból levállaltam az egyik járókelőt. Valamit óbégatott, de annyira magamon kívül voltam, hogy még ezzel sem voltam hajlandó foglalkozni.
Csak a motornál fékeztem le, derekamat nekilökve a váznak. Újra az ujjaim közé futtattam a telefont, Yetta számából viszont nem léptem ki az előbb, így szemközt is találkoztam vele.
Mélyen lélegeztem be a levegőt, míg végül rászántam magam a dologra.
A vonal felbőgött; le akartam tenni. Mégsem tettem... Addig vártam, míg meg nem szólalt a túlvégen. Az én számom új, így nem tudhatta, hogy ki keresi...
- Yetta? - szólaltam meg, némi hatásszünetet követően. A szívem zakatolt, a torkomat nem létező reszelő kezdte el kaparni. - Én... én vagyok. - reméltem, hogy a hangomról felismer. - Hol vagy? Oda... megyek. - nem számított, hogy mi jár a fejében, hogy vajon én hol lehetek, vagy mi van. Csak azt vártam, hogy mondja, hova menjek... Aztán kinyomva a mobilt, pattantam is fel a motorra...

Nem tartott sokáig, míg elértem az erdő északi pereméig. Ellenben lassítottam, a vaslady ezúttal már csak finoman berregett alattam. Hívott a táj, az otthonom, alig pár kilométerre voltam a Laktól. Érzések gyűltek, kavartak fel, az adrenalinom pedig úgy nyomult fel bennem, mint a vulkánból kitörő láva.
Elmélázásomból, az emlékeimből Yetta illata ragadt ki. Üveges tekintetem visszanyerte színét, én pedig gondolkodás nélkül rúgtam ki magam alól a motort - támasztottam/löktem oda egy fa törzséhez.
A gerincet zokszó nélkül vettem be, trappoló, sebes léptekkel indultam meg rajta felfelé.
Egészen addig, míg a távolból meg nem láttam a húgom alakját. Ösztönösen lassultam, izgalom kergette az idegeimet. Arcomra akaratlan, halovány mosoly költözött, mikor már csak pár méterre voltam tőle.
- Héj! - szóltam oda neki, teljesen lefékezve magam alatt a talajt. A kezeim a zsebembe, a fejem finoman oldalra dőlt. - Nem hiszem el... - dünnyögtem csak, bár nem volt kizárt, hogy hallotta. Arcomat a fagyos szél tépte, én meg totál odavoltam, hogy látom. Nem mutattam, nem látszott. Csupán a vigyorom szélesedett, ha közeledni kezdett...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 171
◯ HSZ : 672
◯ IC REAG : 705
◯ Lakhely : -


Re: Északi határ // Kedd Dec. 22, 2015 12:18 am


A kocsiban ülve Darren ugyan már említést tett róla, hogy Olen vele együtt visszatért, mégis elevenembe mart, mikor hangját hallottam a telefonomban, ahogy nevemet ejtette bizonytalan éllel. Szívem dobogása torkomig ugrott...
- Heló Olen. - Súgtam szelíd fáradtsággal. Annyi mindent szerettem volna a fejéhez vágni onnantól kezdve, hogy elment. Annyi megosztani valóm lett volna vele, talán a tanácsát is kikértem volna, de nem volt itt. Nem volt itt akkor sem, mikor hirtelen cselekedtem, minek ez az újabb eltáv lett a következménye...
És mindezek ellenére most mégis ahelyett, hogy fejére olvasnám mindezeket, egyetlen dolgot szeretnék közölni vele csupán: annyira hiányoztál testvérem.
Ám mindezt majd személyesen, Darren úgyis a lakhoz menne innét, tudom jól. Hova máshova? Szóval elmosolyodom bátyám kérdésre.
- Találkozzunk az északi határánál a falka területének. Szerintem bő tíz perc és ott leszek, mit szólsz? - Nem volt ellenvetése, így pedig én is némileg élettel telibb mosollyal tértem vissza a verandáról a házban tartózkodókhoz, bejelentve mehetnéki szándékomat.

Darrentől csak ideiglenesen búcsúztam, látjuk még egymást a huszonnégy óra letelte előtt. Ráérős, könnyed léptekkel haladtam találkahelyünk felé, nem érezve a régről ismerős energiákat és illatot. Nem ért még ide, gondolom én, ám a motorzajra kissé meg kell torpanjak, hogy hátra tekintve meglessem, ki ez a hangoskodó.
Tekintetem elkerekedik, mosoly szökik ajkam szegletébe a kedves vonások láttán.
Hát visszajöttél te is, te istenátka...? Ide, amit otthonotoknak hívtok és mely nekem sosem lesz hazám, bármennyire próbálkozom.
Kissé lefogyva, fénytelen bőrrel és hajjal, már némileg azért kikupálódva, de én voltam. Ott voltam előtte, sőt, mi több, megindultam felé határozott léptekkel.
- Hát akkor én mit mondjak...? - Adtam a lovat szavai alá, s hacsak máshogy nem tett, úgy nemes egyszerűséggel megöleltem Olent, szorosan zárva karjaim közé, magamba szívva illatát, mely a távollétnek köszönhetően még nem hordozta magán a falkáét, ellenben ezer idegenével, s megannyi kaland ígéretével.
- Annyira jó, hogy itt vagy. - Buknak elő belőlem a szavak, arcomat nyakához fúrom, önkéntelenül, mint valami engedetlen gyerek. Farkasomnak nem tetszik a gesztus, idegen a másik még a pajzs mögött is, de hol nem szarok én erre? Jelenleg nem figyelek efféle apróságokra, fontosabb a puszta jelenléte is.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Olen Nacrosh
Renegát
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 193
◯ HSZ : 347
◯ IC REAG : 372
◯ Lakhely : Észak

Re: Északi határ // Szer. Dec. 30, 2015 6:20 pm

Képtelen lennék szavakba önteni az érzést, ami körbekerített.
Pillanatok törtek, emésztődtek fel, miközben ő már a karjaimban landolt, ölelt, én pedig épp oly' erővel húztam magamhoz.
Belélegeztem az illatát, ezer közül is ráismernék. A haja alá túrtam, tarkóján pihentetve meg bal tenyerem.
Hosszú a perc, akár egy végtelen dallam, míg a csend megült a fülemben. Végül elhúztam magam, homlokomat néhány másodpercre az övén felejtve.
- Kis hülye... - dünnyögtem, szinte suttogtam, ahogy elengedve őt, hátra léptem egyet. A fejemet megingattam, mégis szürke íriszeimben örömtől csillanó fény cikázott.
- Úgy tudom... nincs sok időd... - kezdtem bele kelletlenül, a tényeket rágcsálva. - Mit csináltál? - szakadt fel belőlem egy keserű sóhaj. A jobbjához léptem, karom vállain átívelve ölelte át.
Sétáljunk. Néma a gesztus, amivel magammal vontam.

Annyi mindent tudnék neki mondani, talán még mesélnék is, mégsem hagy nyugodni a miértek kavalkádja, amik egyetlen pillanat alatt robbantak be elmémbe.
Nem akarom, hogy elmenjen, nem akarok több időt nélküle lenni. Így is elvettem magunktól több, mint két évet. És mire visszajövök, ez vár? Ez jár? Eltépik tőlem az egyetlen húgomat.
Kedvetlenül vontam oldalra szám szélét, miközben ölelésem/karolásom szorosabbá vált.
- Hány órád van még? - színtelen volt a hangom, nem néztem rá. A talpam alá futó avart követtem, meg-megállva egy-egy dér felett, amit végül a halálnak adtam át.
- És... Darren... - lassan fordítottam felé az arcomat. - A Lakban van? - mert, feltett szándékom megkeresni. Nem, nem lebaszni akarom - mégis kicsit dühít, hogy semmi többet nem mondott arról, mi történt a testvéremmel.
- Hiányoztál... - mosolyodtam el végül, engedve a percnek, hogy megfeledkezzek arról, ami a valóság...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 171
◯ HSZ : 672
◯ IC REAG : 705
◯ Lakhely : -


Re: Északi határ // Szer. Dec. 30, 2015 9:24 pm

Jólesően simulok ölelésébe, feddő megjegyzésére keserű-könnyed kacaj bukik elő belőlem, holott nyüszíteni lenne kedvem. Baszki, ez a pince-dolog sokkal durvábban kicsinált, mint azt hittem elsőre...
Nem is eresztem egykönnyen testvéremet, csüngök rajta, mintha nem százhatvan, csupán hat lennék, s ő sem sokkal több tizennyolcnál.
- Hja... - Szusszanok végül, megjegyzése segít kiszakadni a nyomorék hangulat lehúzó erejéből, ahogy vállamon átvetve karját léptekre invitál én pedig hozzábújva fogadom el ezt a szótlan kínálást.
- Holnap tizenegykor legkésőbb elhúzom a csíkot a város környékéről is. - Fűztem még hozzá, csak hogy pontosan lássa, mennyi idő is adatott még meg nekem Fairbanksben. Különös a mi románcunk ezzel a várossal, folyton képen töröl, keserűséget okoz,mégis másodjára másztam vissza karjai közé. Még egyszer, utoljára.
- Elbasztam Olen, oké? Elbasztam az utolsó utáni lehetőségemet is... - Suttogom kissé megereszkedő vállakkal, elsőre nem adva érdemi magyarázatot, csak fájdalmasnak tetsző kifakadást, de magam elé tekintve, energiáim kavargó tompaságába burkolózva folytatom:
- Ki fogsz nevetni, de a születésnapi meglepetésem nem egészen úgy sült el Darrennél, ahogy azt terveztem. Felhúztam, ő meg felhúzott engem azzal, hogy kizárt és lelépett, mint valami sértett gyerek! Pedig a Jerseyben történtek után én komolyan azt hittem, hogy... mindegy is. - Sóhajtottam fáradt-lemondóan. - A lényeg, hogy felgyújtottam a műhelyét, amit a falka személyes sérelemként élt meg. Megérdemlem, miért nem gondolkoztam időben...! - Tárom szét kissé karjaimat megadóan, majd apró sóhajt követően pillantok oldalt, fel bátyám arcára, abból olvasva le véleményét az egészről, ha szavakkal kifejti, akkor is.
Ha ismerném kételyeit, könnyedén nyugtatnám, nem szépen csengő, üres szavakkal, hanem biztos ígéretekkel, ám nem vagyok gondolatolvasó - hála az égnek - ekképpen békés és gyanútlan a sétám mellette, legfeljebb energiáinak idegen rezdülései árulkodhattak volna érzelem-viharáról a téma kapcsán.
- Nem sok, még kicsit össze is kellene szedelőzködnöm, aztán holnap délelőtt Darren kivisz a határig. De nem sietek sehova nyugi, miénk az éjszaka! Legalábbis, amíg ki nem dőlök. - Mosolyt küldök felé, nem részletezve, hogy mennyire nem aludtam rendesen a pincébe zárva, s most is csupán egy fél órácskát, mielőtt vele találkoztam volna.
Darren kapcsán bólintok aprót.
- Igen, ott. Payne és a többiek is biztosan nagyon hiányolták már. - Mosolyomba szomorkás él vegyül, még ha igyekszem is leplezni mindezt, pillantásom tompa fénye elárul.
- Te is nekem, tökfej... - Húzódik szélesebbre mosolyom, önkéntelenül is karjára fonódik sajátom, hogy kezemmel az övére fogjak szeretetteljes mozdulattal. Tekintetem is összekulcsolt kezeinket igézi, ha arcát fürkészném, félő, előbuggyannának ismét belőlem a kéretlen könnyek, hát maradnak az összefonódó ujjak, azoknak hintem el szavaimat csupán:
- De nem megyek messzire, ne aggódj. Van pár ismerősöm a szomszédos városban, akikkel jó viszonyban váltunk el. Talán még a melómat is visszakapom a Pit-ben, ki tudja! - szusszanok őszintébb mosoly keretében.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Olen Nacrosh
Renegát
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 193
◯ HSZ : 347
◯ IC REAG : 372
◯ Lakhely : Észak

Re: Északi határ // Szer. Jan. 06, 2016 5:49 pm

- Akkor nem sok. - jegyeztem meg keserűen, ahogy a határidőt a tudtomra hozta. Érezhetően nem örültem a hírnek, miért is örülnék? Alig, hogy visszatérek, egy darabot el is szakítanak tőlem.
Szánalmas fiaskó...
Szavaira rögvest reagáltam volna, de kétlem, hogy most értékelni tudná az életlen heccelésemet. Nem is kívánom rá aggatni, ömleszteni, így csak csendben haladva oldalán hallgatom a mesét. Többször előkívánkozott belőlem egy-egy halk morranás, nem tetszésem halovány önképe.
Szerettem volna kiakadni, sőt: ordítani. Na, nem vele... Mégis képtelenségnek láttam, orbitális nagy marhaságnak, hogy ezért alakult úgy a sorsa, ahogy. Persze, azzal is tisztában vagyok, hogy Yetta sosem volt egy nyugodt, százszor is átgondolós típus, aki óvatosabb, mint sem őrült. Ő igenis, őrült volt. Lobbanékony, és heves. Ez már az első perctől tetszett benne.
Mégis a vesztét hozza, hozta; fájdalmasan nyögtem fel miután elnémult. Ujjaim hajába túrtak, magamhoz vontam, halántéka vonalára ejtve röpke csókot.
- Nem nevetlek ki. - kerestem meg szemeim tükörképeit, ikreit. - Inkább vernélek meg! - nyilván nem gondoltam komolyan. - Kár a gőzért. Te olyat nem tudsz! - a végére sikerült egy félmosollyal is adóznom a szavaimnak. - De nem érdemelted meg. Ezt biztosan tudom. Még csak nem is falka tulajdon. Vagyis... persze részben az. Megérteném, ha magát a Lakot, vagy Darren szobáját robbantod fel. De ez... - ráztam meg a fejem; elfogadhatatlan számomra. Tenni viszont szart se tehetek. Egyelőre a kezemet összetehetem, hogy ilyen simán vissza tudtam jönni.
- Nem kellett volna elmennem... - már csak magam elé beszéltem, tovább haladva a kijáratlan úton.
A fák fölénk borultak, eltakarva Fairbanks sajátos csillagait a szemünk elől. Nem bántam, ahogy azt a habszivacsként úszó felhőréteget sem, ami némi láttatást adott magából.
- Payne? - kérdeztem vissza, mint akinek lövése sincs miről beszél. Nyilván nincs is. De nyilván lesz jó pár bundás, aki újdonság lesz számomra is. Lehet, hogy itt nőttem fel, de két év, az nem kevés... Két perc se... Nem, hogy ennyi.
- Akkor Anchorage a cél? - legalábbis a Pit szó hallatán, ez ugrott be. Másutt nem botlottam még ilyenbe, így talán nem is lövök mellé.
- Nézd, Yetta... - fékeztem le, ezzel együtt őt is megállásra kényszerítve. - Nekem mindegy, csak még egyszer... ne veszítselek el. Hülye voltam, hogy egyáltalán leléptem, még hülyébb, hogy még neked se szóltam. - lehajtottam a fejem. Valahogy nem ment, hogy a szemébe nézzek. - Sok minden történt, akárcsak veled... Nem gondoltam át, főleg azt nem, hogy... - egy pillanatra elhalkultam. Némán zakatolt fel a fülembe saját szívemnek dallama. Megsimítottam az arcát, ahogy csak bátty képes a húgát érinteni. - az egyetlen testvérem vagy. És téged már nem vagyok képes elengedni... - messziről jött ember persze azt mondd, amit akar. Főleg  az a fajta, amelyik csak úgy szó nélkül képes felszívódni...
De halálosan komolyan gondoltam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom

KARAKTERINFORMÁCIÓK
Re: Északi határ //

Vissza az elejére Go down
 

Északi határ

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
5 / 7 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Fairbanks :: Hegyvidék - White Mountains :: A hegyi farkasok területe-