HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
AKTÍV KARAKTEREK
115 TAG 52 FÉRFI 63 NŐ
FAIRBANKSI FALKA
31 TAG 14 FÉRFI 17 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
29 TAG 15 FÉRFI 14 NŐ
ŐRZŐK
33 TAG 15 FÉRFI 18 NŐ
EMBEREK
13 TAG 4 FÉRFI 9 NŐ
VÉRVONALFŐK
9 TAG 4 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legszomorúbb:

...A Legjobb Bónusz:



írta  Joana Lynn Palmer Today at 3:20 pm
írta  Joana Lynn Palmer Today at 3:07 pm
írta  Alignak Today at 12:30 pm
írta  Alignak Today at 12:19 pm
írta  Corinne June Mouser Today at 11:59 am
írta  William Douglas Yesterday at 11:09 pm
írta  Angel Honore Gadot Yesterday at 10:29 pm
írta  Jonathan Wilson Yesterday at 10:03 pm
írta  Primrose Trevelyan Yesterday at 10:03 pm
írta  Timothy Keldron Yesterday at 7:14 pm
írta  Alignak Yesterday at 11:10 am
írta  Angel Honore Gadot Yesterday at 10:52 am
írta  Nessa O'Brien Szomb. Okt. 21, 2017 5:32 pm
írta  Prof. Dr. Lester J Edison Szomb. Okt. 21, 2017 2:53 pm
írta  Darren Northlake Pént. Okt. 20, 2017 11:01 am
írta  Alignak Kedd Okt. 17, 2017 6:36 pm
írta  Alignak Kedd Okt. 17, 2017 6:35 pm
írta  Alignak Kedd Okt. 17, 2017 6:33 pm
írta  Alignak Kedd Okt. 17, 2017 6:32 pm
írta  Alignak Kedd Okt. 17, 2017 6:29 pm
Alignak
 
Darren Northlake
 
Catherine Benedict
 
Angel Honore Gadot
 
Destiny Maeve Bluefox
 
Jackson Carter
 
Balthazar Bluefox
 
Payne Holmes
 
Achilles Kilpatrick
 
Primrose Trevelyan
 

Share | .

 

 Rakpart

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 10, 11, 12  Next
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6672
◯ IC REAG : 8481
Rakpart // Csüt. Dec. 15, 2011 12:40 pm

First topic message reminder :



A hozzászólást Admin összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Jan. 24, 2014 10:01 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net



























SzerzőÜzenet
avatar

◯ Kor : 492
◯ HSZ : 84
◯ IC REAG : 90
Re: Rakpart // Hétf. Dec. 16, 2013 6:33 pm

Ücsörgök ott a jégen, szakadt alsóban, lassan odafagyó seggel, kezemet az ölembe ejtem és bámulok ki a fejemből. Mint egy életét elunt, vagy csak baromi éhes gazella, ha látja, hogy jön az oroszlán. Én aztán föl nem állok innen, baszdki, akkor sem, ha ma mirelitpizzára fogok hasonlítani, és Aimée-nek kell kiolvasztania. Mondjuk ahhoz azért kellene némi vakszerencse, hogy ő találjon rám, mielőtt a zsaruk bevisznek nudizáért, amiért így kirakatba rakom a teliholdat. Mondjuk most éppen rajta ülök, addig meg maximum a halakat zavarja.
Aztán hallom a kattintatást. Először, amikor a magányos nőalak felé fordul a tekintetem, megdöbbenést láthat rajta, de aztán elvigyorodom, és nekiállok pofákat vágni. A másodikon már csókot dobok, a harmadikon kidugom a nyelvem, csücsörítek, szemem fönnakad, a negyediken meg olyan fejet vágok, mint egy éhes vadászkutya, aki éppen meglátott egy nyulat. Mindegyiken különböző arc, pillanatok alatt váltogatom, minden színész-tudásom bevetem ezekben a pillanatokban. És közben belül röhögök.
Ahogy végez, fölállok. Vagyis megpróbálok, mert hát alsógatyám az totálban odafagyott. Felsóhajtok, nekilendülök még egyszer, kétszer, háromszor, reccsen a gatya, elszakadt, fasza. Na, az nem, csak a seggem látszik ki, és a hölgy maximum annyit láthat, hogy hátul a szövet szétnyílt, és most lóg lefelé. Én meg őszinte vigyorral sétálok felé. Mondjuk a szél meglehetősen hideg, de hát ennyi legyen a legnagyobb problémám. Jó, mondjuk szerintem ez már exhibicionizmusnak számít, de hátha olyan rendőr tartóztat le, aki ismer, szóval behajthatok valami szívességet. És reménykedjünk, hogy nem imádott társam lesz az, mert nem akarok ennyi elégtételt adni neki.
– Szép napunk van, igaz? – állok meg a nő előtt, vigyorogva, mint a tejbetök. Karom összefonom a mellkasom előtt, és fázósan egyik lábamról a másikra állok. – Mit gondol, megmutatná azokat a képeket?
Szerintem ez normális kérdés, ha már én voltam a modell, és annyi mindent tettem, hogy még jól is mutassak. Zsebemből közben előkerül két epres müzli-szelet, és az egyiket a nő felé nyújtom. Ember, szóval nem érzek késztetést arra, hogy valami marhasággal megszívassam, megvannak a maguk apró problémái.
– Kér? – kérdezem, majd, válaszától függetlenül kibontom a sajátom, hogy megegyem azt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Payne Holmes
Renegát
avatar

◯ Kor : 30
◯ HSZ : 585
◯ IC REAG : 458
◯ Lakhely : Fairbanks



Re: Rakpart // Csüt. Dec. 19, 2013 4:25 pm

Ahh, egek, mekkora mázli, hogy nem egy olyan valakivel futottam össze, aki egyből leharapná a fejem ilyesmi miatt. Bár azért a seggen korcsolyázás után megnéztem volna, ha ez az alak ilyesmivel rukkol elő, de soha nem lehet tudni. Mindenesetre lövöm a képeket és még fel is nevetek, amikor elkezd grimaszolni. Na, azt hiszem emberemre akadtam. Hatalmas mosoly marad a képemen, ahogyan kattintgatom a gépet, egyre közelebbről és közelebbről. Na, ezt lesz szép végigpörgetni majd egymás után, remélhetőleg minél gyorsabban, az lesz majd az igazi. Szívesen elszórakozgatnék én még ezzel, de így is csináltam vagy.. hú, mennyit is? Tíznél tutira több. Nem is számoltam. Mindegy, ennyi elég lesz, úgyhogy le is eresztem a gépet, csak így nézem tovább, ahogyan megküszködik azzal, hogy felálljon. Na tessék, kellett neki jégre ülni. De végül csak sikerül neki harmadik próbálkozásra, én meg valahogy nem bírom megállni, főként, amikor meglátom, hogy valamiféle anyag lóg hátul neki.. felnevetek, nem bírom visszatartani, remélem nem ezen fog besérülni itt nekem a végére.
Én magam is feltápászkodom, de a fényképezőt még nem teszem el, hiszen ha jól sejtem, a modellem is szeretné majd megnézni a képeket. Legalábbis én tutira kíváncsi lennék rá, ha már a megkérdezésem nélkül lencsevégre kaptak, ráadásul ilyen szép arcokat vágtam közben. Szóval mire elém ér, már én is állok, szélesen mosolyogva.
- Szebb nem is lehetne.
Habár hideg van és fázom, most jelen pillanatban nem érdekel, a társaság jobbnak tűnik és azt hiszem nem történt probléma és nem fogja a fejem venni azért, hogy lefényképeztem. A vigyorom nekem is hasonló, mint a férfié, a kérdését hallva pedig egyből bólintok.
- Szerintem semmi akadálya.
Letekergetem a kezemről a fényképezőgép nyakpántját – hiába, ez már ösztönös óvintézkedés, ha fényképezek, ki is ugranék az ablakon, ha netalán egyszer leejteném, vagy valaki kiverné a kezemből.
- Ó, köszönöm!
Derül fel ismét az arcom, habár eddig is elég derült volt, mindenesetre a szabad kezemmel elveszem a müzli szeletet, a másikkal pedig máris nyújtom felé a gépet. Valamiért egy cseppet sem parázok amiatt, hogy netalán elfutna vele, vagy a földhöz vágná. Ha pedig igen, akkor.. inkább bele sem merek gondolni, mert számomra rengeteget ér az a masina, nem csak anyagi értékben mérve, hanem mert nekem az a munkám, a hobbym, mondhatni az életem, akármilyen giccsesen is hangzik ez így. Szóval ha elveszi, akkor én meg kibontom a müzli szeletet, egyik lábamról a másikra helyezem a testsúlyomat, miközben várok, mi is lesz a véleménye a dologról. Miközben rágcsálom az édességet, csak vigyorgok és próbálok nem lefelé nézni, pedig hát.. sajnos nem tudok elvonatkoztatni a dologtól, hogy minden bizonnyal még a feneke is látszik. Na persze én arra nem vagyok kíváncsi, csupán maga a helyzet tök komikus, úgyhogy igyekszem a mosolyomat a müzli szelet mögé rejteni.
- Jahm, amúgy meg Payne.
Nyújtom is az egyik kezem kézfogásra, mert azért mégiscsak úgy illik a dolog, hogy bemutatkozom, vigyorom ugyanolyan, mint az előbb, de azt hiszem ez most bőven belefér.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 492
◯ HSZ : 84
◯ IC REAG : 90
Re: Rakpart // Szomb. Dec. 21, 2013 4:16 pm

Tényleg nem vagyok szégyellős, ezt el kell ismernem. Miért lennék? Ötszáz évet leéltem, húztam az igát, meg főleg ingyenéltem, szóval szerintem nincsen okom arra, hogy néhány fényképen ne vágjak olyan pofát, mintha nem én lennék a legszexisebb modell a világon. Igaz, ami igaz, van néhány a mai felhozatalból, akik inkább néznek ki zörgő farkas-nyalókának, mint nőnek, de ez legyen a legkisebb probléma, ameddig meg lehet őket fektetni. Na, a probléma az, hogy nem lehet.
Na jó, lássuk be, a jégen ücsörögni egy szál alsógatyában nem volt a legzseniálisabb ötlet, amit csak ki tudtam találni. Főleg így, hogy gyakorlatilag mindenki megláthatja, milyen hátsóm van nekem. A téli hideg a fedetlen bőrbe mar, de jó hír, már tényleg alig érzem. Szépen, lassan hozzászokik az ember farkasa… Vagy csak szimplán kezdenek elhalni az idegvégződések, elfagynak szépen. Nos, mind a kettő egy lehetőség. De nem döglöttem meg a Halálmenetben, szóval valószínűleg nem az fog megölni, hogy elfagy a seggem.
Biccentek arra, milyen szép napunk van, majd a kamerát is átveszem. Megnézem a képeket, látom, még mindig egy állat vagyok, de hát fő az önbizalom. Aztán visszanyújtom a gépet a nőnek, és barátságosan vigyorgok a dologhoz. Miután elfogadja a müzli-szeletet – mely megcsappantja ugyan az ellátmányomat, de annyi baj legyen –, megvakarom a hátsó felem a kezemmel, mert már alig érzem. Ahogy aztán a kezét nyújtja, barátságosan kezet fogok vele.
– Benjamin – mondom mosolyogva, vagy azért, mert még éreztem, hogy van hátsó felem, vagy azért, mert úgy tűnik, tényleg egy kedves emberrel találkoztam. Ami meglehetősen ritka manapság, amikor tesztoszterontól fűtött farkasok rohangásznak az egész városban. Komolyan, ha ezek a fiatalok ennyire fűtöttek a tettvágytól, menjenek ki valami építkezésre, oszt tegyék magukat hasznossá. Egyébként meg üljenek le, igyanak meg egy kávét meg egyenek meg egy epres müzli-szeletet, aztán meg oldják meg a problémáikat. Hát nem hiszem el, hogy ennyit kell balhézniuk… Mégis miért? Dicsőségért? Hatalomért? fenéket, amikor majd olyan idősek lesznek, mint én, egyik sem számít majd fabatkát sem.
– És mondja, kedves Payne, mi hozza ki magát a város ezen részére? – kérdezem, egyszerű természetességgel. Miért kellene másképp viselkednem?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Payne Holmes
Renegát
avatar

◯ Kor : 30
◯ HSZ : 585
◯ IC REAG : 458
◯ Lakhely : Fairbanks



Re: Rakpart // Csüt. Jan. 16, 2014 1:29 pm

Na, nem gondoltam volna, hogy azt a kezét nyújtja felém kézfogásra, amivel az előbb a fenekét vakargatta, szóval csak pislogok nagyokat, mást tenni nem tudok, evégre én nyújtottam először a kezemet, neki csak rá kellett fognia, elhúzni elhúzhattam volna, ha nagyon akarom, de sajnos lassan kapcsoltam. Mekkora mázli, hogy kesztyű van rajtam! Na jó, nem vagyok én egy undorodós fajta, mire hazaérek már tutira elfelejtem, de akkor is, most mégis az az első gondolatom, hogy tutira kimosom, ha hazaérek. Persze emiatt nem csökken a szememben a férfi, csak még jobbat derülök rajta. Pláne, ha belegondolok, hogyha nekem így is fázik a fenekem a ruha alatt, akkor neki pucéran mennyire fázhat? Na, ez a jó kérdés.
- Odaadom a sálamat, oké? Egyrészt ne fagyjon szét.. a hátsó fele, másrészt meg nem kell itt sokkolni a népet.
Vigyorodom el még szélesebben, ahogy két gyors mozdulattal letekerem a nyakamról a sálamat és felé nyújtom. Elég vastag és elég széles is, takarni biztosan fog, ha a derekára köti, melegnek meg tutira meleg, lévén a nyakamból vettem le. A kabátom zipzárját feljebb húzom, ne fázzon a nyakam, ha pedig tiltakozni, vagy ellenkezne, akkor addig erősködöm, amíg fel nem köti. Mert én már csak ilyen vagyok. Az viszont biztos, hogy a sálat nem fogom visszakérni, tartsa csak meg, így is van belőle egy rakás.
- Azt hittem elég egyértelmű. Már egy ideje vadászom egy ilyen lökött hapsira, akit lencsevégre tudok kapni.
Vigyorodom el, aztán tudatosul, hogy tulajdonképpen mit is mondtam neki. Basszus, Payne! Ezt jól megcsináltad… Úgy megszoktam, hogy Ryan-nek simán megmondhatom, hogy mennyire lökött egy fazon, hogy észre se vettem, valaki olyannak is ezt mondtam, akinek lehet nem kellett volna.
- Bakker, ne haragudjon, csak kicsusszant…
Még a szám elé is kapom a kezemet, ártatlan arckifejezést öltve.. én tényleg nem akartam, teljesen véletlen volt a dolog. Bízom benne, hogy nem ezen fog besérülni, bár miért tenné, nem olyan fickónak tűnik, akinek egy ilyen megjegyzés a kedvét szegi.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 492
◯ HSZ : 84
◯ IC REAG : 90
Re: Rakpart // Szomb. Jan. 18, 2014 2:53 pm

Na, a jó hír az, hogy minimális érzés még van a hátsó felemben, szóval nem kell félnem attól, hogy a sejhajom csak úgy elfagy a fenébe. Mert azért lássuk be, nincsen szebb annál, mint amikor felöltözve, derékban majdnem kettétörve ücsörög egy kád forró vízben, és azon gondolkodik, hogy akkor most már érzi-e a seggét, avagy sem? Ahogy a sálat említi, először vissza akarom utasítani, de aztán úgy vagyok vele, hogy hát mégis miért ne? Ritkán találkozik az ember ilyen kedves teremtéssel, mint amilyen ő, megbántani meg nem akarom.
– Köszönöm szépen – mondom, mert hát kedves és jó ember vagyok, vagy legalábbis szeretek annak látszani. na, az egóm már megint megnőtt a háromszorosára, jól állunk. Inkább elveszem a sálat, és a derekam köré tekerem. Most már úgy érzem magam, mint egy régi harcos, aki sebesüléséből lábadozik. Ami nem gáz, mert hát a fagyási sérülések a legrosszabbak, amik jelen helyzetben velem történhetnek,. Hacsak nem derül ki az ifjú hölgyről, hogy egy háromszázötven éves vérengző fenevad, és tépi le a karomat, hogy aztán feldugja a… Jézusom, azért látszik, hogy francia vagyok.
Arra, amit mond, elvigyorodok, és amikor szabadkozni kezd, már el is nevetem magam. Mindenesetre szívem szerint hagynám még egy kicsit, hadd csinálja, és valószínűleg egy olyan százötven évvel ezelőtt meg is tettem volna. De hát ma már minden vagyok, csak forróvérű ifjú nem.
– Semmi gond, kedves Payne, én az ilyesmin már nem kapom föl a vizet. Látná csak a nőt, akivel együtt élek… Egy rossz szó, és temethetem magam. Vagy nem kapok csigát vacsorára. Nem tudom, melyik büntetés a kegyetlenebb, hogy őszinte legyek.
Vigyorgok, mint a tejbetök, de hát így igaz. Drága Aimée képes kést állítani belém, ha valamit elcseszek, mondjuk nem hiszem, hogy megtenné. De kinézem belőle, ami már elég ok arra, hogy óvakodjak és vigyázzak arra, mit teszek. Na, nem mintha vigyáznék is. Ha az ember nem él veszélyesen az én koromban, nem volt értelme megélnie ennyi évet. Most már úgyis csak a saját magam marhasága maradt meg hosszabb távon, meg azok, akik ismernek régről.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Payne Holmes
Renegát
avatar

◯ Kor : 30
◯ HSZ : 585
◯ IC REAG : 458
◯ Lakhely : Fairbanks



Re: Rakpart // Pént. Jan. 31, 2014 9:15 pm

- Nagyon szívesen.
Mosolyodom el, mert hát tényleg szívesen adtam, az már más kérdés, hogy vissza nem fogom kérni, még akkor sem, ha kimossa, mert hát.. mert hát na. Figyelem, ahogyan a dereka köré tekeri a ruhadarabot és eszméletlenül kell uralkodjak magamon, hogy visszatartsam a kirobbanni készülő nevetésem. Nem akarok gonosz lenni, de ilyen öltözék összeállításban szinte bárkin tudnék nevetni. Egy férfi, női sállal a dereka körül. Hm, igazán egyedi stílusra utal. Egek, ha ezt elmesélem Ryan-nek, tuti fél órán keresztül röhögni fog rajta.
Aztán szépen elszólom magam, ami miatt legszívesebben itt és helyben elsüllyednék, vagy inkább a vízbe vetném magam.. ó, fene, hiszen az befagyott, szóval ez az eshetőség ugrott, de sebaj, akkor is. AZ meg, hogy elvigyorodik és nevet rajtam.. Oké, tényleg nem sérült be a megjegyzésemet, de héééj, ne nevessen már ki, ez nem szép dolog. Na jó, én pont nem fogom az ilyet felvenni, szóval semmi gáz, megszoktam már, Ryan mellett edződök, az pedig szerintem nagyon nagy szó.
- Valóban fogós kérdés, bár nem tudnék helyesen ítélni, hiszen még életemben nem ettem csigát.
Csiga.. valamiért sosem vonzott túlságosan a dolog, sőt, régebben elég undinak találtam a dolgot, bár most már szívesen kipróbálnám, nem lehet olyan rossz.
- De akkor ezek szerint maga francia?
Legalábbis ha csiga, akkor egyértelműen a franciák ugranak be, aztán persze ki tudja, lehet mellélövök, mert más is szeretheti a csigát, nem csak a franciák. Sebaj. Viszont kissé megborzongok, még a sapkát is jobban a fejembe húzom, elég hűvös az idő.
- Azt hiszem én lassan elindulok hazafele..
Említem is meg a másiknak, habár nagyon jól érzem magam, tény, de a hideg sajnos nem éppen kellemes tényező, én pedig fázós vagyok, hiába a sok meleg ruha.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 492
◯ HSZ : 84
◯ IC REAG : 90
Re: Rakpart // Kedd Feb. 04, 2014 12:19 pm

Nem ő az egyetlen, akinek nevetni támad kedve. Igaz, a saját fajtám viszonyaival mérve már közel állok a vénemberek csoportjához, de hát mindig is szerettem az olyan fiatalos dolgokat, mint csupasz seggel szánkázni végig egy jeges folyón. Sosem voltam teljesen normális, ezt már elkönyveltem meglehetősen régen, szóval mondhat bárki bármit, ilyen maradok. Egy, másfél évszázad már túlságosan is kevés ara, hogy megváltoztassam, aki vagyok. Megmaradok a végtelenségig nyugodt udvari bolondnak.
– Nem annyira rossz ám, ha az ember túlteszi magát azon, hogy… Nos, hogy csiga – vonok vállat vigyorogva. Hiába, engem úgy neveltek, hogy a csiga jó kaja, szóval nem tudna senki sem meggyőzni az ellenkezőjéről. Azt meg láttam korábban, hogy az ifjú hölgynek nem tetszik, hogy nevetek rajta, de hát mit tehetnék ezzel? Nem én vagyok az, aki mindenkinek a szükségleteiről, gondjairól és gondolatairól gondoskodik. Egészen egyszerűen nem tehetem meg, mert ha megtenném, akkor sosem jutnék haza, mindenkin segíteni próbálnék. Az nem én vagyok, sajnos.
– Az. De lehetek akár svéd, skót, német, olasz, amit kegyed gondol – hajolok meg színpadiasan. Istenemre mondom, mindegyik nyelvet éppen eleget kellett tanulnom, hogy le tudjak telepedni. Igaz, valószínűleg a svédből a leggyatrább mára a tudásom. Mondhat aki, amit akar a német nyelvről, de nincsen durvább, mint a svéd. Eleinte érdekes, de ha az ember hosszú ideig hallgatja, elmegy az életkedve, és szívesen levágná a fülét, csak hogy ne kínozzák többé ezzel.
Nem is veszem észre, hogy mennyire hideg van, amíg ő maga meg nem rezzen. Hát igen, most, hogy az ülepem sikerült eltakarnom, máris nem érzem annyira a hideget… Viszont ahogy megszólal, biccentek. Igen, igaza van.
– Akkor remélem, összefutunk még, kedves Payne – Újabb, színpadias meghajlás következik. – Nekem is ideje lesz hazatérnem a kifőzésre váró csigákhoz és békákhoz. Ha valaha a francia konyha remekeire kíváncsi, ajánlhatok egy éttermet, de a saját főztömet semmiképp.
Nos, így kell magunk alatt vágni a fát. Ha elmegy, figyelek utána, amíg biztonságban el nem tűnik a szemem elől. Ha mond még valamit… Akkor szívesen vele is tartok. Nem rossz dolog a társaság, ha kilátszik az ember fél ülepe.

//Akkor, ha semmi többet harmadszor, köszöntem a játékot //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6672
◯ IC REAG : 8481
Re: Rakpart // Pént. Feb. 28, 2014 10:31 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Naomi Sharp
II. Mágus
avatar

◯ Kor : 27
◯ HSZ : 1197
◯ IC REAG : 1119
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Lépten-nyomon csetlik-botlik :D






Re: Rakpart // Hétf. Márc. 03, 2014 11:45 am

Rosemary & Naomi


Szeretek erre sétálni Miloval, komolyan mondom, sokszor meg is tesszük, ő jól elszórakozik gyakorlatilag bármivel, én pedig élvezem, hogy csobog a víz, leülök a rakpart szélére, és lógatom a lábam. Általában ez a program, ma azonban aligha, tekintettel arra, hogy egyrészt egyedül jöttem, másrészt keresek valamit. Nagy bánatomra tegnap este vettem csak észre, hogy nincs meg a kedvenc karkötőm, amiről különféle medálok lógnak alá, és csilingelnek össze-vissza, engem nem, másokat talán némileg ingerelve. Fontos a számomra, mert még Jacksontól kaptam, nem az összes darabját, de az alapot, és egy-két medált igen. Mondjuk, a szívecske formájút már rég levettem róla, csak fájna a szívem a látványától.
A mai program tehát az volt, hogy végigjárom a tegnapi állomásaim, hátha meglelem valahol. Elég kicsi az esély rá, de mivel hétfő volt, és egy ideje rendszerré vált, hogy ezeken a napokon a gyógyszertárban sem dolgozom, most van időm rá. Meg aztán, legalább lefoglalom magam, az is valami.
Egyszerű, hosszú szövetkabátot viselek, feketét, karcsúsított derekút, alóla csak a vastag harisnya kandikál ki, a kötött ruhám aligha szúr szemet bárkinek, pont olyan hosszú, mint a kabát. Mellé természetesen csizma dukál, de mivel le fogom járni a lábaim, épphogy csak egy kis sarka van, annyi bőven elég. Fejembe sapkát húztam, és a sapka-sál is kötelező volt, lévén máskülönben megfagynék szerintem.
Be kell vallanom, magamnak legalábbis, hogy kissé tanácstalanul lófráltam a rakpart terepén, mert fogalmam sem volt, hol kereshetném az elveszett kincsemet. Szerettem volna remélni, hogy meglelhetem, de ahogy a havas partot néztem, meglehetősen gyorsan elment a kedvem. Viszont, tekintettel arra, hogy éjjel nem esett, azt a taktikát választottam, hogy minden olyan lukat megnézek, ahol van valami bemélyedés. Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy ebből az lett, hogy legalább a huszadik csikkel szambáztam el a szemetesig, és már igencsak tele volt az egésszel a hócipőm.
- Nem hiszem el, mennyi paraszt él ezen a bolygón…
Morogtam, határozottan nem volt jó kedvem, bár általában köszönőviszonyban sem vagyok az ilyen fajta kifakadásokkal, de mostanában tényleg úgy érzem, hogy egyszerűen minden pocsék körülöttem. Ha nem lenne két munkám is, azt hiszem, egész könnyen becsavarodnék, így legalább valami lefoglal.
Leltem viszont egészen más cuccokat is, példának okáért egy irattárcát, amibe belelapoztam gyorsan, mert másként nem fogom megtudni, hogy kié. Valami pasi volt, ahogy az igazolványait nézem, egészen fiatal, a bérlete is benne volt, az összes igazolványa, bankkártya, minden.
- Hát haver, nagy szerencséd, hogy ezt én találtam meg.
Ha ezt tegnap sikerült elveszítenie, akkor jó eséllyel még el sem jutott a tudatáig a dolog. Úgy nézem, volt itt némi dorbézolás tegnap este, legalábbis épp egy sörösüveget emelek ki a hóból. Hát komolyan… Bosszúsan sóhajtok, majd száguldok vele a szemeteshez, komolyan, röhej, hogy egyesek azt hiszik, attól még, hogy a hó eltakarja, később sem fog látszani. Már vágom is bele a szemetesbe, de természetesen olyan szerencsétlenül sikerül a dolog, hogy az üveg elpattan, és visszaröppen pár szilánk, és miért is ne találna el… Igen… miért is ne? Naomi a bénaság szobra, vagy inkább, istennője. Szerintem ez utóbbi határozottan helytálló lenne. Egy „áucs” felkiáltás kíséretében kapom a homlokomhoz a fejem, és remélem, nem marta fel, csak az ütést éreztem nagynak… ez azonban hiú ábránd, bár én egyelőre nem látom, de a krémszínű kesztyűmet elég hamar átitatja a saját vérem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6672
◯ IC REAG : 8481
Re: Rakpart // Pént. Ápr. 04, 2014 8:50 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Nora A. Wilde
Felderítő
avatar

◯ Kor : 197
◯ HSZ : 143
◯ IC REAG : 158

Re: Rakpart // Kedd Ápr. 15, 2014 1:47 pm

Ethan


A mai napom még az átlagosnál is fárasztóbb volt, még több papírmunka, még értetlenebb ügyfelek és természetesen mindenki engem pécézett ki magának. Komolyan mondom, mintha ma valami mágnes lettem volna, ami vonzza a rosszat, a kellemetlen történéseket..
Mikor az óra mutatója elérte azt a bizonyos számot, mely a munkaidő végét jelentette, mintha egy mázsás súlyt vettek volna le a vállamról. Alapjáraton szeretem a munkámat, legyen olykor akármennyire is unalmas, vagy megterhelő, de ez a mai nap tényleg borzalmas volt. Gyorsan pakoltam össze a holmimat, húztam fel a csizmámat, bújtam bele a kabátomba és fogtam távozóra a dolgot. Szinte menekültem. A kinti hűvös, borzongató levegő most eszméletlenül jól esett, mélyet szippantottam belőle, míg szinte már fájt. Szükségem volt egy kis kikapcsolódásra, egy kis nyugalomra, hogy kellőképpen le tudjam csendesíteni a kavargó gondolataimat és érzelmeimet. Pár pillanatnyi gondolkodás után egyértelműen megszületett a végleges döntés, ráadásul felnézve az égboltra és látva, hogy hamarosan lemegy a Nap, még biztosabbá vált a célom. Irány a rakpart..
Mivel autóval jöttem, nem hagyhattam itt, így hát beszállva, minél gyorsabban igyekeztem eljutni a kijelölt helyre, hogy el tudjam csípni a momentumot, amikor az izzó korong alábukik, hogy átadja helyét testvérének. Imádom a naplementét, képtelen vagyok megmondani, hogy miért, de rajongom érte. Valami változás, valami gyönyörűség, ami teljesen megnyugtat. Tudom, hogy egyeseknek giccses dolognak tűnhet és nem is túl egyedi, hogy valaki az ilyesmiért rajong, de nekem régebben is rengeteget segített. A nehéz időszakokban csak megálltam, kiszakadtam a rohanó mindennapokból és néztem.. néztem, ahogyan az ég alja bíborszínűre változik, mintha csak vérezne, mintha ilyen módon siratna valakit.. Emlékeztetett Rájuk, mégis megnyugtatott.. Ez a fajta vonzalom pedig a mai napig megmaradt, bár az utóbbi időkben nem igazán volt ilyesmire időm, túl sok minden történt ahhoz, hogy képes legyek magamra is szánni legalább egy fél órácskát. Azonban ez az este más..
Nem messze a rakparttól állítom le a motort, hogy kiszállva ismét érezzem arcomon a hűvös szellőt, ahogyan cirógatja orcámat és barna tincseimmel játszadozik. Lassú, mégis határozott léptekkel indultam meg, ismét mélyen szívva tüdőmbe a friss levegőt. Egészen a szélső korlátig merészkedtem, mely elválasztott a folyótól, derekamat neki döntve fontam keresztbe mellkasom előtt karjaimat és csak álltam. Álltam, vártam és néztem, ahogyan a kékség elszíneződik, ahogyan a zordság felmelegszik. Ahogyan minden változik.
Furcsa érzés kerített hatalmába, túlságosan is ismerősnek tűnt ez az egész, de nem foglalkoztam vele. Most nem számított semmi, csak én, a nyugalom és a naplemente. Azt az érzést azonban csak nem tudtam kiirtani, bekúszott a bőröm alá, hogy libabőrt csalogasson elő és hiába igyekeztem, nem tudtam teljes mértékben legyűrni. Ez az este más, teljesen más…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 162
◯ HSZ : 235
◯ IC REAG : 188
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Rakpart // Kedd Ápr. 15, 2014 3:12 pm

Alison & Ethan


Now playing on iPod: 03: I Hate Everything About You - Three Days Grace


Vérvörösben füröszti a nap a horizontot, kedvelem ezt a színt, emlékeztet egy bizonyos éjszakára, amikor minden vörös volt, karmazsin és rohadt. Piros, mint a lángok nyelve, narancs, mint a bestiám szemei, rózsaszín, mint a hús. Az éjszaka feketeségének tisztítja meg az égi vásznak, hogy én köpködhessem fel rá a csillagokat, én hányhassam fel a Holdat, és szabhassam olyanra az atmoszférát, amilyenre csak akarom.
Továbbra sem határoztam el magam a foglalkozásomat illetően, csak barátkozom a várossal, már ha barátkozásnak lehet gúnyolni a meglapulást, és a kiaknázatlan lehetőségek szemrevételezését. Semmivel sem jobb, semmivel sem rosszabb, mint bármi más, kényelmetlen, falka védi a területet, érzem a bűzüket széthordva mindenhol, szőr, nyál vér és húgy, ebből áll Fairbanks egy idegen farkas orrának.
Nem lettem semmivel sem sportosabb, atletikusabb, mint eddig, azonban a kellemes és a hasznos összekötése továbbra is kedvemre való, Shadow és Light újra megtalálták a nyomomat. Ez egy jel. Rám tudtak találni, futottak, loholtak kínkeservesen a mesterük után és most szűkölve dörgölik fattyú pofájukat a sípcsontomnak. Jók vagytok. Árnyék és Fény, követnek, váltakozva futkosnak lépteim előtt táncolva, lihegésükkel, lábaik dobpergésével hirdetve a közeledésemet.
Szagot fogok, előbb, mint ők. Megdermedek a távolban, veszett vad, őrült vadász, önmagamban test öltöt a kettősség, és nem tudom, melyik is vagyok én. A barna szemekben új fény gyúl, hamis barátjuk méterekre van csupán és én mégsem ézek sem döbbenetet, sem meglepetést. Nem érzek semmit. Tudom, hogy így kell lennie, tudom, hogy ígéretet tettem ötven éve, hogy megtalálom, és amit akarok, azt megszerzem. Talán úgy tűnt, hogy a sorsnak csúfolt valami ez alkalommal inkább önként dobta elém, már ő is féli haragomat. Nekem kedvez. Jobb ez így, belátta, meghajolt Lordságom előtt.
Fussatok, menjetek... öljetek. Éljetek. A két farkasom surranva vetődik előre, mintha csak éreznék, amit én, mintha tudnák, mit kell tenniük, mintha olvasnának csak egy intésemből és ez jó. Ez becsülendő. Ez így helyes.
A rakpartot szegélyező zöldterületbe ágyazódva lesem a prédát, fenyő és bokor lett a mocsár, ahonnan a fenevad most arra vár, hogy lecsapjon. Maradjon csak ott. Fújja a szél azt a szárazan szép hajat, míg a két farkas bele nem veti magát a vízbe, elé úsznak, elvonják a figyelmét, hogy lehetőségem legyen lépni, a lemenő nap árnyékával hangtalanul kerülni közelebb Hozzá. Alison... Gyűlölöm, hogy örülök neked.

Mögé akarok kerülni úgy, hogy érezze még a ruhán keresztül is a testem vibrálását. Égetni akarom, ahogyan Nottingham tüze égette Malcolm bőrét, de nem akarom, hogy megforduljon. Hallani akarom, ahogy megszakad a lélegzete, hogy kihagy egy ütemet a szíve, megtaláltalak...
Nem akarom, hogy meg merjen mozdulni. Már felnőttem hozzá, már férfija vagyok a nőstényének, nem csak egy csapni való, sárbűzös kiskölyök. A kezem kúszna hozzá, finom ragaszkodással ölelné át hátulról a hasfalát, vonná a hátát a mellkasomhoz, és szívná be orrom füle és haja illatát. Valami susog, mint a hálóruha szegélye...
- Hiányoztál...
Csókolnám bele a fülcimpájába, feltöltődve élettel az ő rettegése, megrökönyödöttsége által lassan, idegőrlő nyájasságba bújtatott fenyegetéssel.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nora A. Wilde
Felderítő
avatar

◯ Kor : 197
◯ HSZ : 143
◯ IC REAG : 158

Re: Rakpart // Szer. Ápr. 16, 2014 10:00 pm

Furcsa dologra leszek figyelmes, szemeim szűkülnek össze, mintha csak jobban szeretnék látni. Valami úszik a vízben. Két kezem fonódik a fém korlátra és kissé előrébb dőlök, hátha így könnyebb rájönnöm, mit is látok. Szemeim nyílnak tágra, amikor megszületik a válasz, egy farkas! Sőt, nem is egy, hanem kettő. Mégis mi a fene..? Homlokom ráncolása fejezi ki, hogy nem igazán értem, hogyan kerülhettek ide, de sokáig ezen töprengeni nincsen időm, hiszen olyan dolog történik, ami minden gondolatomat egy csapásra hallgattatja el, megszűnik a külvilág, már nem számítanak se a farkasok, se a naplemente, az ébredező nyugalmat gyökerestül távolítják el.. azaz távolítja el.
Ethan..
Még csak töprengenem sem kell azon, hogy ki áll mögöttem, hiába ismeretlen számomra a bundása… Még ruhán keresztül is érzem teste melegét, a levegő mintha pillanatok alatt forrósodna fel annyira, hogy már szinte éget, noha a bőrömet libabőr pettyezi, a tarkómon pedig égnek merednek a picinyke szőrszálak. Hatalmasra nyílnak szemeim, ajkaim kicsiny kört formálnak, egy pillanatra még levegőt is elfelejtek venni, hogy aztán a mellkasom szaporán emelkedjen fel, majd süllyedjen vissza. A szívem kihagy egy ütemet, hogy utána vadul kalapálva csapódjon neki a bordáimnak, mintha át akarná szakítani magát, mintha szabadulni szeretne.
Bundásom vicsorogva szemléli a hímét, az egykori testvért már hiába keresi, valami ismeretlen költözött a helyére és ez neki egy cseppet sem tetszik.. Nem mozdulok, mintha az idő is megszűnt volna körülöttünk, úgy kapaszkodom még mindig a korlátba, mintha azon múlna az életem, teljesen elfehéredtek a bütykeim is, nagyon, de nagyon nem tetszik ez a helyzet.. Hagyom, hogy keze a hasamra csússzon és közelebb vonjon magához, nem tiltakozom, noha a levegő szinte vibrál a félelmemtől. Mindenki fél valamitől, az enyém pedig ebben a pillanatban öltött testet – ismét.
Fülemben ismét ott visszhangzik az ígérete, melyet azon a bizonyos éjszakán kiáltott utánam, amikor elvette tőlem az életemet, a mindenemet.. a családomat. Megtalállak megint, szóltak szavai és nagyon sokáig kísértették rémképekben a mindennapjaimat, fertőzték meg álmomat, űzték el nyugodalmamat. Az idő múlásával mindez enyhült, míg végül szinte teljesen elcsitult, hogy a gondosan felépített váram ebben a pillanatban hulljon darabjaira. Sírni tudnék, sikítanám bele az éjszakába a fájdalmamat, a félelmemet, ám ehelyett csak csendben tűröm, hogy hátam a mellkasának dőljön..
Egy pontot elérve azonban már én sem vagyok képes tovább tűrni az engedelmes bárány szerepét. Amikor meghallom a fülembe mormolt szavait, mintha elpattanna bennem valami, ismét elindul a világ, visszatérnek a hangok, a színek, az illatok, azok közül is a legdominánsabbként Ethan bűze. Nem tűröm ezt tovább..
Egyik kezemmel fogok rá a hasamon nyugvó karjára, biztos fogást keresve, hogy oldalra rántva forduljak én is, így kerülve szembe a hímmel, az egykori testvéremmel. Igyekszem akkora lendületet belevinni, hogy dereka a korlátnak csapódjon, hogy másik kezem azonnal lendüljön, minden erőmet beleadva próbálok akkor pofont lekeverni neki, hogy lehetőleg átforduljon a korláton.
- Ne. Érj. Hozzám!
Szűröm a fogaim között, a félelmemet zúzza porrá az éledő dühöm, nem fogom hagyni, hogy holmi játékszerként szórakozzon velem kénye, kedve szerint, hogy megijesszen és félelmet ébresszen bennem. Nem érdekel, hogy felnőtt, hogy valójában bőven lenne okom félni tőle..
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 162
◯ HSZ : 235
◯ IC REAG : 188
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Rakpart // Csüt. Ápr. 17, 2014 11:12 am


Az a néhány pillanat, amíg a karomba zárom, amíg perzselem és érzem, hallom a lüktetését olyan, mintha egy álom teljesedne be. Remekül érzem magam, köszönöm a kérdést. Ha nem lennének magasztosabb céljaim, nem a hasát ölelném, ugyan... Akkor felkúsznék egészen a torkáig és szorítanám, amíg köpködve nem omlik össze a lábaim előtt. Vad nyugalom, zavaró beteljesedés. Az egyik kezem simogat, édesget, a másik pedig karmol, szakít és öl, vérben ázik, forró vérben, bűzös megtagadott vérben. És mégsem teszek semmit, csak átadom magam neki, mint egy régi szerelmes, gyermeteg ragaszkodással kapaszkodom, dörgölöm a fejem az övéhez. Tényleg hiányzott. Érzések, impulzusok kergetőznek az energiáimban, még arról sem mondhatja, hogy annyira fenyegető volna, hiszen csepp a tengerben, egyetlen, fekete olajfolt a kristálytiszta vízben.
Én vagyok az úr, az én akaratom szent, Alison úgy adja meg magát nekem, mintha kész lenne arra, hogy levetkőztessem, elvegyem, amit akarok, hogy utána még a bőréből is kibújtathassam akaratom, vágyaim szerint. A farkasa rosszallása hidegen hagy, a saját mocsaras dögöm blazírt arccal szemléli az idegen-ismerőst, nem veszi fel vele a versenyt, nem éri meg, nem elég érdekes, hogy akár csak a fülét is megmozdítsa.
A kezemért nyúl, alig észrevehetően reszketek meg a határozott fogása alatt, még a torkomat is megrezegteti valamiféle elégedett, vágyakozó, beteljesedni látszó, gurgulázó morgás, de aztán egészen mást irányba fordul a helyzet, mint azt bárki elvárhatná egy egészen romantikus, vérvörös naplemente közben.
Báb vagyok, rongybaba, egy csapásra élettelen húsköteg, amit a nő kedve szerint dobálhat, ölelhet, ölhet. Arcizmom sem rezzen, ahogy a derekam nekicsattan a korlátnak, holott a gerincem mentén aljasan kúszik szét a fájdalom, fertőként terjedve ki a medencém felé.
Röppen a kéz, szinte hallom, miként szántja keresztül a levegőt, susog, búg és feszít, mint egy elpattanó gumiszalag. Képek, villanások, Apám ökle, emberfattyúként törött áll, soha vissza nem térő kék szemek, találat. Soha nem ütött arcon azóta senki.
Mintha könyvet csaptak volna egy ősöreg íróasztalra, úgy serken a vérem az érintése nyomán, nem látok, belül majd szétfeszít a dühödt akarat. Csitulj... Ezzel nyugtatom magam, miközben repülök, bennrekedve a nyomasztó kettősség érzésében, megszabadulva saját súlyomtól, saját életem terhétől, hogy aztán kétszeresen kapjam vissza a folyó vízére érkezve. Csoda, hogy nem török, nem hasadok deszkaként.
Shadow és Light dühödt kaffogással veti magát a partra, nedves lépteket hagynak maguk után, ahogy a korlát és saját testük közé kerítenék be Alisont, de én csak lebegek a vízben, kiprüszkölöm, amit le kellett volna nyelnem, a jégszilánkokat, hideg semmit.
- Shh...
Csitítom a kedveseimet, érzik, érzem, átveszik álcázott békémet. Érdekes kapcsolat, ők nem gondolkoznak, ők kivetítenek mindent, ami igazából bennem él, de szavamra hagyják a nőstényt, nem fenyegetik tovább, pokolszemeiket azonban továbbra sem hajlandóak levenni róla.
Úszom, kievickélek a partra. Arcomhoz nyúlva simítok végig az ütése helyén, mégis mosolygok, a megvesztegethető halál mosolyával.
- Milyen édes. - állok meg úgy másfél méternyire tőle vizesen, mégsem veszítve egy szemet sem méltóságomból - És milyen jogos. - szűkülnek össze a szemhéjak a mindig magányos feketeség körül, majd kézfejembe törlöm a számból fakadó vér egy részét, a többit nyelem, mintha kötelező volna - Nem foglak bántani, Alison. Csak beszélni szeretnék.
Adom elő olyan természetességgel, mintha nem mészároltam volna le mérgezett családját, egyetlen boldogságát, s mintha nem döfött volna pengét Malcolm szívébe - A legutóbb ez sajnos elmaradt, pedig hát, mennyivel egyszerűbb és kulturáltabb lett volna. - játszom el a gondolattal kissé, és teszek felé még egy lépést - Jó leszek.
Teszek hamis ígéretet, a múlt töredékeiből előkaparva az ártatlan kistestvér esdeklő arcát, amivel annyit illettem hajdanán, amikor a hogyléte felől érdeklődtem, amikor meg akartam szerezni, amikor beavatást kívántam magamnak a szívébe, a lelkébe, az ölébe, és amit már annyiszor képes volt semmibe venni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nora A. Wilde
Felderítő
avatar

◯ Kor : 197
◯ HSZ : 143
◯ IC REAG : 158

Re: Rakpart // Csüt. Ápr. 17, 2014 5:36 pm


Minden olyan gyorsan játszódik le, nekem mégis egy örökkévalóságnak tűnik az egész.. Hiába rántom oldalra, hátam még mindig égeti a közelsége, mint valami fertő, amitől sehogyan sem lehet szabadulni. Kezem csattan az arcán, mennyei muzsikaként jut el fülemig a hang, tenyerem bizsereg, mégis elégedettséget érzek. Én, aki mindig mindenkiért aggódom, aki mindig mindenkiben próbálja a jót észrevenni, akinek a lelkiismerete mindig éberen figyel.. most semmit sem érzek. Egy csepp megbánás sem üti fel fejét, szinte örömmel nézem, ahogyan a folyóba zuhan, a csattanás hangja pedig a pofonéhoz hasonló érzéseket kelt bennem. Valahol mélyen még talán abban is reménykedem, hogy tüdejét teljesen megtölti a hideg víz, hogy soha többé nem szabadul a jeges veremből. Naivság az egész, tudom jól, de mennyivel egyszerűbb lenne.. de sajnos nem ilyen könnyű és amúgy is.. szabadulni akarok tőle, mégis képtelen vagyok megölni, a vérét venni, egyszerűen.. nem megy. Ha azonban megfulladna, az én lelkiismeretem is nyugodtabb volna, noha a tudat fertőként ülne meg koponyám hátsó szegmensében.. én tettem.
Lépnék hátra, amikor meglátom a felém közeledő, ázott farkasokat, de a korlátnak ütközök, nem tudok menekülni. Gyáván futnék el most is, ahogyan akkor tettem, menekülnék Ethan elől, de ez a lehetőség most nem adatik meg nekem. Tekintetem kapkodom a két farkas között és próbálok nyugodt maradni, visszaszorítani a rettegésem.. nem is a két ordastól félek, sokkal inkább a gazdájuktól. Nem attól, hogy az én életemet elveszi, az egy cseppet sem érdekel.. sokkal inkább tartok attól, hogy ismét valami olyasmit tervez, mint akkor, hogy ismét elveszi tőlem azokat, akik fontosak nekem.
Továbbra is magamon érzem a két bestia tekintetét, a hideg futkos a hátamon tőlük, de továbbra sem mozdulok. Nem mozdulhatok, pedig futnék, amilyen messzire csak tudok. Tekintetem a partra evickélő Ethan-re siklik, arcvonásaimon ezúttal semmiféle kedvesség nem uralkodik, csupán próbálok érzelemmentes kifejezést felvenni, elűzni a félelem szikráit az íriszeimből.
- Hahh, remélem megérted, ha egy szavadat sem hiszem.
Köpöm elé a szavakat, mintha pusztán már az fájdalmat okozna, hogy neki kell beszéljek. Szemeimben most színtiszta undor veszi át az uralmat, így pillantok rajta végig. Sokszor találkozhatott már ezzel a tekintettel, bizonyára nem lesz újdonság neki, régi ismerősként köszöntheti. Mellkasom előtt fűzöm össze a kezeimet és nem hátrálok, amikor közelebb lép felém, dacosan emelem kicsit feljebb a fejemet, próbálok határozottnak és erősnek tűnni. Amikor meghallom az utolsó kijelentését.. gúnyos kacajom kél útjára, hogy pár szívdobbanás után elenyésszen az éterben és fejcsóválva pillantsak rá.
- Felfordul a gyomrom tőled.
Azok után, amit tettünk, a mi múltunk után még képes így elém állni, mintha mi sem történt volna, mintha nem öltem volna meg a Teremtőnket, mintha nem vett volna gyerekes revansot azzal, hogy kettétöri az életemet, hogy elveszi a családomat. Lehet, hogy neki ez természetes, de én képtelen vagyok az ilyesmire és nem is vagyok rest ezt megosztani vele. Az esdeklő arca sem hat meg, sőt, legszívesebben újabb pofonnal illetném, hogy letöröljem képéről azt a mosolyt.
- Mondd, amit akarsz, aztán pedig tűnj el.
Óh, bárcsak ilyen egyszerű volna.. még csak nem is reménykedem abban, hogy ezt ilyen könnyen elintézhetjük, hogy el fog tűnni, amint elmondta, amit szeretett volna és azt sem tudom elhinni, hogy csak beszélni szeretne, annál valószínűleg sokkal többről van itt most szó.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 162
◯ HSZ : 235
◯ IC REAG : 188
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Rakpart // Pént. Ápr. 18, 2014 2:58 pm

Hogy megértem-e? Nem tudom, hogy miért kellene hazugnak bélyegeznie. A kártyák okos és alattomos keverése, egy kőr ász az ingujj alá gyűrve, még nem jelent hazugságot.
- Hazudtam én neked valaha?
Kérdezem meg gyorsan, villanó és illanó félmosollyal. Mindketten tudjuk, hogy soha nem tettem ilyesmit, kérlelhetetlen őszinteséggel fordultam felé, a körülmények mindig az én javamra mosták Malcolm vágyait, Alison ellenérzéseit. Az a tüske, az az ék, amit nem tudom, hogy a létem szült-e benne vagy a személyem... Talán bárki lehetnék, nevezhetnének bárhogy, ragyoghatnék én is kéken, szürkén, zölden... Nem számítana, csak egy darab báb lennék, funkció nélküli hústömeg, ő akkor is gyűlölne, mert létezni merek, mert lélegezni merem a mérgező oxigént, mert pumpálni merem az egykor közös vérünket az ereimben. A tisztem a fájdalma forrása, nem én magam. De már eltöröltem, Bastien véget vetett ennek a hisztériának, már nem vonz a vére, már nem tart össze semmi. Üres. Két név, két porhüvely, távolabb már nem is lehetnénk egymástól, mégis oldozhatatlanul egymásba égtünk. Billog. Kolompos, tüskés nyakék egymás feszes torkán.
- Tudod... ez is egy kimondottan érdekes dolog. - ráncolom össze a szemöldököm, a jobb kezem mutatóujját kimért gondolkodást mímelve tapasztom az ajkaim elé vigyázzban, felmutatva vele az ég felé - A hatás az hatás, teljesen mindegy, hogy pozitív vagy negatív. Szélsőséges. Kontroll nélküli. Befolyásolhatatlan. Akkor lennék bajban, ha nem éreznél semmit csak közönyt. - nos, nem, egyáltalán nem érzem azt, hogy bajban lennék, és egyelőre teljesen mindegy, hogy miként ölt testet a Hatás, és fecskendez mérget Alison szívébe, az ügy attól még nekem dolgozik - Ettől függetlenül ne tartsd vissza magad. Ha hányni akarsz, én itt megvárlak. - vonok vállat, és néhány hosszú pillanatig elidőzöm a testtartásán, mulattat a fennkölt báj, amit sugározni próbál, az az esetlen felsőbbrendű elegancia, ami az álláról a mellére csordogál. Sose volt nemes, mindig is egy szolga volt, az olyanokat szolgálta, mint én, én voltam az úr, nekem kedvezett a fajtája és ha derékba törne a gerince, ezen akkor sem tudna változtatni.
- Ez már hozzáállás! - bólintok elégedetten, megzavarom a köztünk vibráló levegőt, ráérős, nyurga ragadozóléptekkel kezdek előtte fel-alá járkálni - Nézd Alison... Én sajnálom. - pillantok fel rá, és valahol, valójában tényleg őszintén csengenek a szavak, ha akarja érezheti a pajzsán át, nem hergeli orrát hazugság bűze, most nem - De te is tudod, hogy ennek meg kellett történnie. Nem hagyhattam annyiban. Elvettél tőlem valamit... - sóhajtok fel - Nem lett volna szabad. Muszáj voltam kiegyenlíteni a számlát, pedig hidd el nekem, egészen megkedveltem Jasont. - olyan természetességgel beszélek róla, róluk, a tetteimről, mintha csak egy könyv lapjait pörgetve szaladnának elő a szavaim, ettől függetlenül pontosan tudom, hogy mit vált ki belőle mindez - Csak egyszer... Egyszer az életben tedd félre az érzelmeidet, nézd meg objektíven, és úgy mondd, hogy nincs igazam.
Az van. Tudom, hogy tudja. Ezért rettegett mindig, ezért retteg még most is, mert fél az igazamtól. A jogtól, ami még az én kifacsart világomban is él. Szemet szemért, fogat fogért, családot családért. Az erkölcsre ne merjen hivatkozni, mert ő is vétkes, ő is ölt. Az vesse rám az első követ, ki maga is bűn nélkül él.
- De, íme a jó rész. Már nem tartozol nekem semmivel. - pislogok rá néhányat, a testemre tapadt felső alól kibányászom a régi, odvas, sötétbarna rózsafüzért, hagyom hogy kopogva, zörögve hulljon a mellkasomra - Megváltoztam. Persze talán lehetetlen lenne újrakezdeni, mint régen, de... Ha már úgyis itt időznék egy ideig, talán elmehetnénk valahová. Indíthatnánk nulláról.
Koppan a hangom, gyönyörű felütésben reked meg a koresti fagyban, csontomig hatol, lágyan simogat, mint a selyem, imádom ezt a kígyótorkot, ami élethosszig a jussom, ami úgy beszél, ahogy azt mások hallani akarják. Még akkor is, ha azt gondolják, hogy valójában soha-soha nem akarnak megfürödni benne. Nem megyek sehova. Élhet itt tovább, menekülhet még egyszer, de hogy érdemes-e tovább vergődnie a bosszúmtól ahelyett, hogy szembenézne vele... Nem tudom, miért lenne ennyire ostoba.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nora A. Wilde
Felderítő
avatar

◯ Kor : 197
◯ HSZ : 143
◯ IC REAG : 158

Re: Rakpart // Hétf. Ápr. 21, 2014 1:04 am

Nem válaszolok semmit, csupán ajkaimat nyalom meg gyorsan és egyik lábamról a másikra helyezem át a testsúlyomat. Tudom, hogy bármit mondanék is, találna kiskaput, bármi olyasmit, amivel kiforgathatja a szavaimat, amivel a maga javára fordíthatja a párbeszédet. Nem hazudott nekem soha, ezt kell ismernem, de valamiért ott motoszkál a fejemben a gondolat a kettőnkkel történtek után.. vajon nem volt-e megtévesztés minden mézédes szava? Vajon ezek nem azért születtek-e, hogy engem megtévesszen vele?
Micsoda pompás szónok lett belőle, bár a szavak mesteri keverése mindig is tökéletesen ment neki. Eleinte csak a szemöldököm kúszik kicsit feljebb, kíváncsi vagyok, mit hoz ki egyetlen megjegyzésemből. A végkifejlet hallatán és a vállrándítás láttán.. ajkaimra mosoly húzódik és egyetlen, gyors fújással ürítem ki a levegőmet az orromon át. Mint amikor valaki nevetni készül, de a szájátt nem nyitja ki. Leengedem a karjaimat és mosolyogva pillantok oldalra, át a folyó túloldalára; pár pillanat csupán az egész, hogy utána ismét a hím tekintetét keressem.
- Ne aggódj, ez nem fog bekövetkezni.
Már csak az kellene, hogy pont itt és most, neki mutassam meg gyomrom tartalmát. Neki valószínűleg túl szép lenne, nekem pedig olyan kellemetlen. Úgyhogy inkább haladjunk is, mondja csak, amit szeretne, végezzünk mielőbb és mehessek innen. Gyáva volnék, hogy ismét menekülök? Meglehet.. égnek merednek karomon a szőrszálak, már maga Ethan lénye, az energiái, a hangja, az arcvonásain ülő magabiztos kifejezés..
Bocsánatkérés? Ez most komoly? Egyből vágnám rá, hogy üres szavak, levegőbe fröcsögött frázisok, de érzem az energiáit még így, a pajzsom mögött is és a hazugság bűze sem kúszik orromba. Igazat mond.. Valóban sajnálja? Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, nem tudom lebontani azokat a falakat, amiket ellene építettem föl még Malcolm mellett, amiket csak megerősítettem Floridában, méghozzá olyan masszívra, hogy lehet ha akarnám, sem tudnám teljes mértékben lebontani. Pontosan emiatt képtelen vagyok elhinni akár csak egy szavát is, hiába lenne teljesen kézenfekvő és hiába utalnak igazságra a körülmények. Egész egyszerűen nem megy..
A következő szavaival pedig feléleszti bennem a dühöt, Jason nevének említésére lassan szorul ökölbe egyik kezem, fogaimat préselem össze, mély levegő és megnyugszom. Muszáj volt… Mit érdekel már az igazság, a fájó emlék felidézése eltöröl mindent, mi ez idáig történt, minden szót, mi elhagyta Ethan ajkait.. Ismét viszket a tenyerem, hogy jókorát sózzak arra az önelégült képére, hogy megpróbáljam letörölni a mosolyt – valószínűleg sikertelenül.
- Még hogy tegyem félre az érzelmeimet?! Mi lenne, ha nem csak a saját igazad után loholnál? Malcolm megérdemelte, amit kapott, egy szörnyeteg volt, mindenkinek csak ártott, ahol elvonult, pusztulást és bánatot hagyott maga után. Muszáj volt meghalnia..
Első szavaim dühtől izzanak, míg az utolsók mögött inkább halovány kétségbeesés izzik. Szeretném, ha megértené az én álláspontomat is és nem csak a saját feje után menne, kizárva mindent és mindenkit. Ő szerette Malcolm-ot, de egyedül talán csak neki hiányzott. Pusztulnia kellett, egy nagyobb jó érdekében vetettem alá magamat és én ittam meg a levét évekkel később. Megérdemeltem, amit kaptam, egy szóval sem állítanám az ellenkezőjét, de attól még ugyanúgy fáj, ugyanúgy szenvedek és gyűlölöm azt, aki elhozta a végzetem.
Elképedek, teljesen lefagyok, amikor meglátom a rózsafüzért, mit előhúz a pólója alól… érzelmeim pedig teljes mértékben leolvashatók az arcvonásaimról. Ismét egy olyan dolog, amit képtelen vagyok elhinni. Szóra nyílnak ajkaim, de aztán egyből be is csukom őket, nem tudom, mit mondhatnék. Megváltozott? Bizonyítsa be, mert attól, hogy egy kereszttel kiszúrja a szemem és mézédes szavakkal töm, még nem gondolkodom másként, még semmi nem változik meg.
- Miért, Ethan? Már semmi sem köt minket össze, az egyetlen kapocs is a semmibe veszett. Miért szeretnéd, hogy mindent újrakezdjünk? Tudod te is nagyon jól, hogy képtelen lennék a nulláról indítani. Egész egyszerűen nem megy..
Hangom egészen elhalkul és ahogyan az előbb én éreztem az övéivel kapcsolatban, most ő is megtapasztalhatja, hogy teljesen őszinte vagyok. Képtelen vagyok elfelejteni, vagy akár csak elhalványítani a múltat, túllépni rajta. Gyáva vagyok? Igen, mert nem tudok szembenézni vele, mert nem akarok, inkább futnék, messzire innen, messzire tőle, hogy még csak esélyünk se legyen újrakezdeni. Fürödnék tovább a magányomban és a fájdalmamban, kizárva őt az életemből, ezúttal lehetőleg örökre.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 162
◯ HSZ : 235
◯ IC REAG : 188
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Rakpart // Kedd Ápr. 29, 2014 11:28 am

Ha megölnének, sem tudnám megmondani, hogy pontosan mi volt az a csalfa gondolat, ami mosolyt varrt Alison arcára, de hálás vagyok érte magamnak. Neki. A Sornak, ha létezik, Istennek nem nevezném, minden angyalisága mögött ördögi vonal festi teltre a száját, kedvem lenne megbújni a szája szegletében. Csak kissé széttárom a kezeimet, majd bólintok, nem aggódok, mindketten tudjuk, hogy a megjegyzésem pusztán költői utalás volt.
Nem tudna hányni tőlem. Még akkor sem, ha ázott madárként vergődik a gyomrában a feszültség, amit a puszta jelenlétem, az, hogy a vérem oxigéndús, vált ki belőle.
Megfürdöm benne, már nem csak az illata az enyém, nem csak a barna tükröket kaparinthatom meg, enyém a hitetlen döbbenete, majd lobbanó dühe, hozzá sem érek, mégis én vagyok a mozdulat, ami ökölbe szorítja apró kezeit, én vagyok a fogcsikorgatás élesen tompa hangja, majd a nyugalom, amit magára erőltet.
Próbálkozhat, én tudom, én látom, én érzem, holtan született a végső elengedése gondolata. De kooperatív, megtehetné, hogy most azonnal megöl, megtehette volna ötven évvel ezelőtt is, valami mégis visszatartotta. De mi volt az, ha nem egy titkon dédelgetett, torzszülött összetartozás-érzés?
A szavaira felnevetek, könnyedén, angolosan, villantva az ínyemet, ugyan kérlek, Alison, mégis mit gondolsz, ki vagy te? Miért osztanál Te magad igazságot, amikor fogalmad sincs a szó valódi jelentéséről?
- Igazad van, tényleg egy szörnyeteg volt. - döntöm kissé oldalra a fejem, s lám, nem loholok többé a saját igazam után, nincs rá szükségem, mert itt van, harmadik személyként, szilárdan ékelődik közénk az én igazam, bármennyire is próbálja figyelmen kívül hagyni - Szerinted én nem vagyok az?
Mintha kérdő bánat csillanna a fekete szemekben, ahogy lágyan tolom a mellkasának a megrovó kérdést, halkan és lassan, ám nem fenyegetően, csak kutatva a választ, ami Florida óta nem hagy nyugodni. Miért hagytál életben?
- Tudom, hogy szeretted, és tudom, hogy fájt, hogy elhanyagolt téged. Én próbáltam beszélni vele, de ezt igazán tudhatnád... Ha adtál volna nekem egy esélyt, mindent helyrehozhattam volna hármunk között. - csóválom meg lemondó mosollyal a fejemet - Te és én... Jobban hasonlítunk, mint azt el mernéd képzelni.
Apagyilkosok, szerelmeink hóhérjai, ezek vagyunk, ebben osztozunk a feketeségben, a különbség csupán az, hogy én még csak meg sem próbálom elhitetni saját magammal, hogy ártatlan vagyok. Nekem jó okom volt rá, ahogy talán neki is, de mint a nővérem, felelősséggel kellett volna viseltessen irántam, a kistestvére után. Hát nem erre áhítozunk mind? Törődésre, odaadásra, megszakíthatatlan kapcsolatokra, a vérre, a közös vérre, hogy legyen az életünkben valami, bármi, amit megszentségteleníthetünk mindössze néhány szóval, esetleg egy szívbe döfött késsel...
Várom, hogy megszólaljon, de nem teszi. Talán az Istennek nevezett fafaragvány a nyakamban, talán a hihetetlennek tűnő kép, nem tudom, de élő sálként szorul a torkára, lehalkítva hangját, lecsendesítve háborgását, és amíg az arcomon meghitt bánatfelleg lógatja apró lábait, addig odabent, belül... Megszólalnak a figyelmeztető csengők, a győzelem útját fedik fel, de óvatosságra intenek, hogyha sokat markolok, nem fogok majd semmit se, s itt maradok parlagon megint...
Lassan lépek még közelebb hozzá, éreztetve vele, hogy elég csupán egy ráutaló gesztus, és fékezem magam, igazi úriember vagyok, sosem bántanám, már nincs miért, már régen kiegyenlítettük a számlát. Csak nézem, aprón ráncba kapva a szemöldökeimet, megfeszült állkapoccsal, mintha félnék attól, hogy már egy levegővétel, egy erősebb fújás széttépheti a pillanatot, s vele együtt Alisont is. Nagyot nyelek, megszólalásom előtt megremeg a szám szeglete, meg akarom érinteni, a bőrét érezném hűvös, ázott tenyerem alatt, az forró lenne, nem úgy, mint a Chena vize és a szél, ami ázott ruhámat cirógatja.
Emelném a jobb kezem az arca felé, hogy ujjaim fonákjával megsimítsam az arcát, ha hátrál, akkor a vállát, s ha még ezt is megtagadja tőlem, úgy csak visszaejtem a karomat a testem mellé, s meggyőzöm magam: lesz még rá alkalom.
- Nem az én döntésem volt. - pillantok ki a két farkas felé, s nem, valóban nem szólhattam bele a kapocs megszakításába - Már elmondtam. Hiányoztál. - gyors szájnyalás, játékos kígyónyelv, a Sárkány nyelve - Te vagy az egyetlen élő rokonom. Te vagy az egyetlen, akit ismerek. - kétségbeesett elhagyatottság, útkeresés, véget nem érő boldogtalan barangolás - Soha nem adtál nekem esélyt. Pedig próbáltam... - szánalmas, apró nevetés, lehajtott fej, bólogatássorozat - Ha már ilyen hosszú életünk adatott, talán ez egy lehetőség arra is, hogy helyrehozzuk azt, ami egy emberöltőbe nem férne bele. Kitaszítaná a dac és a büszkeség.
Szünetet hagyok, várok, elmerengek vonásai finom ívén, de nem lehet, nem tudhatja, nem érezheti, nem tudhatja, hogy látom, évekkel fiatalabb, vidámabb, vonzó a húsa, vonzó a vére, az Ördög nevére, én nem tudom...
Gyors mozdulattal próbálok elveszett gyerekként kapaszkodni belé, a kezeibe, csak az összefűzött ujjainkat akarom érezni, ennyi megnyugvás kell, egy falat az éhezőnek, egy adag csillapodás zakatoló lelkemnek belőle...
- Különben is, van falkád nem? Gondolod, hogy lennék annyira ostoba, hogy magamra haragítanám őket? Egy pillanat alatt ölnének meg, ha ártanék neked. Bár, ha nem kívánatosnak jelentesz be, még így is megtehetik, de kockáztattam, mert fontos - vagy - nekem, hogy megpróbáljam.
Nem tartom fent a szemkontaktust, túl kihívó lenne, lesütöm a tekintetem, nem láthatja a mosolyt a feketeségekben, pedig ott van, de kifelé csak a meghunyászkodás rajzolódik ki előtte, s talán nem is ő lenne, ha nem esne meg a szíve valakin, aki ennyire... Elhagyatott.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nora A. Wilde
Felderítő
avatar

◯ Kor : 197
◯ HSZ : 143
◯ IC REAG : 158

Re: Rakpart // Szer. Május 07, 2014 6:58 pm

Nem fogja soha megérteni. Soha nem fog tudni elszakadni a saját igazától, vagy csak egy pillanatra a helyembe képzelni magát. Ahogyan én sem fogom soha megérteni az ő álláspontját, nem fogom tudni soha megfejteni. A kérdését hallva szinte érzem bőrömön az el nem csattanó pofon csípős érzését, a nem létező fal hidegét, melynek a hátam szorul.. tessék, ebben a pillanatban szorított tökéletesen sarokba, kétségbeesetten helyezem át egyik lábamról a másikra a testsúlyom, hogy utána még jó párszor megismételjem, mintha nem találnám a helyem, a megfelelő pozíciót, feszengek már pusztán a jelenlététől. Légy átkozott…
- Ezt te nem értheted..
Csóválom lassan a fejem, mintha csak azt szeretném, hogy oszoljon a köd, tűnjön el, ébredjek fel ebből a rémálomból, amibe soha többé nem szeretnék belekeveredni. El akarom őt űzni minden félelmemmel, minden emlékemmel, minden érzésemmel együtt, nem akarom őt, nem akarom hallani a szívverését, a hangját, nem akarom látni a tekintetét, az elégedett vigyort az arcán. Nem akarom a kérdéseit, nem akarom a szavait, nem akarom őt.. Tűnj el, kérlek…
- Hasonlítunk? Mégis miben? Mindketten gyilkoltunk? Igen, de ez még nem bizonyít semmit. Vér tapad a kezemhez, azonban csak egyetlen élet. Megpróbáltam újrakezdeni, tiszta lappal indítani, új életet kezdeni, de te mindent elragadtál tőlem, Ethan.. Hogy miért nem tudtalak megölni? Kíváncsi vagy rá? Pontosan azért, mert én nem vagyok olyan, mint te!
Ezúttal én csökkentem a kettőnk közötti távolságot, hogy mutatóujjamat a mellkasának szegezve szórjam rá dühömet, borítsam el elkeseredettségemmel, bánatommal és a mérhetetlen indulattal, mely odabent éledezik, duzzad és kitörni készül. Ha kell, ismét a Chena-ba pofozom és ezt bizonyára ő is tudja, Nem érdekelnek a farkasai sem, morogjanak, vagy essenek csak nekem, tépjenek szét, mennyi minden megkönnyítene, egek.. Naiv remény.
Hátat fordítok neki, idegesen túrok a hajamba, simítom hátra a szemembe hullott barna tincseket, hogy pár mély levegő után ismét felé forduljak, némileg lenyugodva, arcom érzelemmentes, csupán szememben kavarognak az érzelmek, mintha félő volna, hogy bármelyik pillanatban magukkal ragadnak.
Ami a vödör hideg vizet zúdítja rám, az a kis fa.. valami a nyakában, amit megmutat. Pontosan tudom, hogy mi az, de ő volna az utolsó ember, akiről ezt el tudnám képzelni. Olyan hihetetlen s groteszk a kép, hogy képtelen vagyok befogadni, feldolgozni és tudomásul venni, hogy amit látok, az a valóság és sajnos még mindig nem álom. Az előbbi dühöm immár sehol, a barna íriszekben is csak valamiféle.. meglepettség és hitetlenség ül, lefagytam, izmaim ellazultak, talán pontosan emiatt nem mozdulok, amikor közelebb lép, csak arcizmaim rándulnak meg, tiltakozva ez ellen az egész ellen, a testem helyett is.. Leblokkoltam. Akkor sem mozdulok, amikor kezét emeli, hagyom, hogy arcom cirógassa, miközben tekintetem igyekszem az övébe fúrni és próbálni megfejteni őt..
Megmozdulok, kezem emelkedik, hogy a csuklójára fogjak és elemeljem kezét az arcomtól és elengedjem, pontosan úgy, mintha a legborzalmasabb, legundorítóbb dologtól szeretnék megválni, noha arcvonásaimra nem ül ki az undor leghalványabb jele sem és egyetlen szavam sem kíséri tettem.
- Azok után, ami kettőnk között történt, ezúttal még kevesebb az esélye, hogy új lehetőséget kapj. Képtelen vagyok rá, Ethan.
Túlságosan mélyen gyökerezik a fájdalom, túlságosan élénkek az emlékek még akkor is, ha túlléptem rajtuk. Ilyen szinten képtelen vagyok elengedni a múltam, elfogadtam, hogy mit veszítettem, de az, hogy esélyt adjak Ethan-nek, hogy újrakezdjünk mindent.. nem, egyszerűen nem megy.
Amikor a kezem után kap, szintén engedem, hogy ujjait az enyémek közé fűzze, végig a kezeinket figyelem, miközben hallgatom a szavait. Igen, van falkám, de akkor sem tudom, mire képes, meddig menne el, mit forgat a fejében és mi rejtőzik a szavak, a tettek mögött. Felemelem a kezeinket, ezzel is kényszerítve, hogy nézzen rá, pillantson csak oda és ha ez megtörtén, csak akkor nyitom szóra ajkaimat.
- Csak én látom, hogy ez mennyire groteszk? Csak számomra az?
Vonom össze a szemöldökömet, halkan csendülnek a szavaim, még a fejem is kissé oldalra billentem, úgy fürkészem vonásait. Nem várok választ, nem várok semmit, csupán kiszabadítom az ujjaimat, hogy még egy lépést is hátráljak tőle. Megtörik a pillanat, szakad a burok, nekem ennyi bőven elég volt.
- Képtelen vagyok bízni benned, Ethan. Menj el és hagyj békén, jobb lesz mindkettőnknek.
Tovább hátrálva még pár pillanatig figyelem az arcát, a tekintetét és ha nem tart vissza, hátat fordítva gyorsítok a lépteimen, hogy minél előbb kikerülhessek a látómezejéből.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 162
◯ HSZ : 235
◯ IC REAG : 188
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Rakpart // Szomb. Május 10, 2014 7:41 pm


Farkasok vagyunk mindketten. Istentől, Ördögtől, játékoskedvű szellemektől kapott életünk megszámlálhatatlan csodát varrt a húsunkba, minden gyors, elképesztő a száguldás, ami az életünk része. A testi sebek elillannak, léptünk akár a szél és mégis. Az idő csupán mocsár, beleragadtunk, hiába felejtjük benne félcipőnket, a lélegzet egy évtized, rohan a világ, de mi csak állunk, a világ minden idejével, hajunk nem őszül, nem hullik, ráérünk kiélvezni azt, ami után az egyszerű halandók két kézzel kapnak.
Ez a pillanat, ez a jelenet, a légben úszó aroma, a lassan rám fagyó víz, az illatok, a hangok és a képek olyan lustán andalognak elmém vetetlen ágyára, hogy kedvem szerint mártózhatok meg bennük bármiféle sietség nélkül.
Billegése csupán játék, teste és félelme nem több egy öreg tölgynél, amit a közelgő vihar szele ringat, cirógat, fenyegetést rajzol évgyűrűi közé, tudd, érezd, hogy eljövök érted, itt vagyok, előbb, mint az eső és a villámok. Éhezem, a félelme, a bizonytalansága, a megütközése intravénásan táplál, infúzió, életben tart, de nem elég, túl kevés, több kell, most kell, azonnal... Nehéz. Ha nem várnék a kilencszázas évek eleje óta, több, mint száz éve a beteljesülésre, talán képtelen lennék fékezni magam. Így marad hát a szerep, s benne én magam is.
Nem, valóban nem érthetem. Ő sem érthet engem. Rázza a fejét, figyelem a haját, ahogy belehal a mozdulatba, vékony ostorok milliói reccsennek egyszerre a szélben, szűkebbre húzzák szemhéjaimat.
Megnyalom a vékony ajkaimat lassan és kimérten. Hazudsz Alison. Féligazságok, nem többek. Mégis hogy kezdhetnél tiszta lappal úgy, hogy az adósom vagy? Akkor még jogosan voltál az, most pedig egyszerűen azért, mert... Én úgy akarom.
- Én is megpróbáltam újrakezdeni. - mit tudsz te rólam, Alison? - Veled... Malcolmmal... Itt nem arról van szó, hogy ki hány embert ölt meg. - suttogom egészen halkan, nem akarom fenyegetni,a kígyó mégis éledezik a nyelvem tövében, de még éppen idejében csomózom oda, elkeseredett beismeréssel fűszerezve a lágy tónust - Ez kettőnkről szól. Egymás életét törtük derékba.
Hiába ölte meg egyedül Malcolmot, számomra olyan volt, mintha ezer másik vérében fürdött volna meg. A testvérem volt. Az Apám, a legjobb barátom, a segítőm... Már önmagában is több személy volt, mint azt Ő valaha el tudná képzelni. Bár számára is... Apa és Szerető... Kellemetlen, még húzom érte a számat, de Malcolmot nem tudom hibáztatni. Ha valaki, hát ő megérdemelten ízlelte Alison húsát helyettem.
Lekövetem a tekintetemmel a keze mozgását, dárda az, lándzsa, ami végre most átszúrhatja éhes mellkasom. De fukar, ó, nem kegyelmezne, fájdalom húzódik meg a vádlim izmaiban, pedig egy kissé még bele is dőlök, hozzányomom a testem az ujjához, tán hátra is törhetne a kecses testrész, nem tudom, de biztosan ellentart, mégis érezze, vágyom rá, üthet, szaggathat: tőlem sosem szabadul. Itt vagyok.
Józanító a távolság, de annyira kíméletlen is, s bár közelebb van hozzám, mint azt még valaha remélhettem volna, szívem szerint megragadnám, bokámhoz láncolnám, hívnám magamhoz, mint Shadow-t és Lightot, de nem tehetem - türtőztetnem kell magam.
Alig észrevehetően rajzol mosolyt a szám szegletébe az engedelmesség, amivel érintésemet tűri. Látod Alison, ez vagy te, szolga vagy, neked tűrnöd kell, amit a Lordod tenni óhajt veled. De mégis, gyűlölöm ezt a vágyat, gyűlölöm ezt a nyers és kendőzetlen sóvárgást, amit derekamba olt pusztán a gondolata is... De most, most csak szeretem, mint egy régi testvér, aki nem hazudtolja meg magát, akinek tényleg az egyesülés a szíve minden vágya - értelmezés kérdése, és máris nem hazudok. Megint. Persze aztán feléled benne a tiltakozás, ahogy a csuklómra fog, eleinte kissé ellentartok, de végül engedelmesen hajtok fejet az akarata előtt. Köpni volna óhajom.
És mégis, talán a szavai hatásának, az elutasítás miatti riadalomnak tűnhet, ahogy a keze után kapok, őszintén meglep, hogy még ezt is hagyja, vajon mennyi mást hagyna még, ha elég odaadóan próbálkoznék?
Csodás a kép, ég a tenyerem, ahogy elrévedezve nézek a felemelt kezünkre, mintha festmény volna, a fény és a sötétség, Shadow és Light, a Vér és a Fátyol, ezek vagyunk mi, két test, két lélek, egy múlt, egy meg nem valósult álom, akarat. A józan észtől és minden meggondolástól mentes, ahogy lassan elnyílik a szám, felgyorsul az az átkos szívem, közeledik arcom az övéhez, hogy lélegzetem páraként üljön a hajszálaira.
Groteszk...? Mondanám... Én mondanám, szeretném elmondani, hogy mennyire gyűlölöm őt azért, mert ennyire akarom, és mert nem kaphatom meg, és mert elárult, néhány pillanatra úgy érzem, meg akarok halni az ölében, mint aznap, mikor nemzőapám rám nyitott a húgommal. Elfog a kísértés, hogy bevalljak neki mindent, elmondjam, hogy mennyit jelent nekem a csipkés hálóruha az emlékeim közt, hogy emlékszem arra, hogyan hajlik meg minden lábujja, mikor halkan igyekszik osonni reggelente, nehogy felébresszen bennünket. Másfél évszázad óhaja játszik tragédiát a vonásaim közt, értetlen gyerekként, megcsalatva, átverve maradok ott, ahogy dámaként, hercegnőként hagy magamra, vet parlagra megint.
Az imént még kényeztetett ujjak most tenyerembe tekeredve feszülnek fehérré, ahogy sietős léptei elhalnak a folyó sodrásának lágy dallamában. Hát legyen.
- Önző vagy, Alison, remélem tudod! - kiáltok utána - Az soha nem érdekelt, én mit akarok! Én mindig törődtem veled! - emlékképek, halk kérdések, régről, tenyeremben az arca, hangzik a kérdés, mi a baj, válasz nincs, csak elutasítás - Csak emlékezz erre, jó?
Nem várok választ, hagyom elmenni, hangom mégis feszült, mint az elpattanni készülő húr, de ez nem az ő érdeme. Az lett volna túl jó, túl mű és túl veszélyes, ha egyből sikerrel jártam volna. Minden út Rómába vezet - szokták mondani, ez csak egy kis kitérő volt. Rajtam áll, hogy melyiken megyek tovább, hogy elérhessek hozzá. És mégis... Az emlékek, amiket most lángra lobbantott a mellkasomban pokollal kecsegtetnek, nem alszom ma megint, sem holnap, sem pedig azután. Nem hazudtam, tényleg hiányzott. És hiányzik még most is, egészen addig, amíg meg nem kaphatom.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nora A. Wilde
Felderítő
avatar

◯ Kor : 197
◯ HSZ : 143
◯ IC REAG : 158

Re: Rakpart // Pént. Május 23, 2014 12:39 pm

Tudom, Ethan, te minden tőled telhetőt megtettél, én voltam a gonosz testvér, aki a falai mögé rejtőzött, aki nem engedte, hogy közeledj. Tudom jól, már rengetegszer elmondtad. De próbálná megérteni, csak egyetlen pillanatra elengedni azt, amibe görcsösen ragaszkodik. Malcolm adott meg nekem mindent, amire szükségem volt, kiemelt abból a nyomorból, amiben éltem, ő lett a Családom, amit Ethan szépen felrúgott az érkezésével. Elvette tőlem az Apámat, hogy tudtam volna nyitni felé?
- Igen, egymás életét törtük derékba…
Suttogom halkan, hangom ezúttal tényleg szomorúság cseng. Elismerem, hogy rosszat tettem neki, amikor végeztem Malcolmmal. De akkor és ott egyáltalán nem tudott érdekelni, hogy Ethan mit érez, mi lesz vele a továbbiakban. Visszakaptam az adósságomat, ismét elvette a családomat, azokat a személyeket tépte ki kezeim közül, akik nekem a mindent jelentették. Megfosztott az életemtől.. ismét.
Érzem az ellenkezést, ahogyan a csuklójára fogok, de nem ez a pillanat lesz az, amikor engedek, arcrándulás nélkül igyekszem eltolni magamtól, végül sikerül, nem érdekel, hogy mit gondol, most aztán végképp nem. Hagyom, hogy megfogja a kezem, hogy végül szemeink elé emelhessem a furcsa párost, választ azonban ezúttal sem kapok. Nem is szükséges, azt hiszem sikerült felé közvetítenem, mit is érzek, hogyan is vélekedek erről az egész dologról.
Nem tart vissza, nagyon is jól teszi. Távozok, hallom a hangját, egy pillanatra még meg is torpanok. Igaza volna? Tényleg önző volnék? Gyorsan rázom meg a fejem és hessentem el a gondolatot, csírájában fojtom el, erre még csak gondolnom sem szabad. Ethan tökéletesen tisztában van azzal, miként hasson rám, ébresszen kételyt, kérdőjelet bennem, hogy vajon helyesen cselekedtem-e? Pillanatnyi botlás csupán, újból indulok, vissza sem nézve igyekszem minél hamarabb eltűnni a látóteréből, elfutni, elmenekülni, minél messzebb tőle. Ne gyere utánam, hagyj békén, Ethan…Kérlek…

// Ha nem írsz rá, kérnél egy zárást? ő.ő És köszi a játékot <3333 :tarol: //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6672
◯ IC REAG : 8481
Re: Rakpart // Pént. Május 23, 2014 4:07 pm



//én is köszönöm! :*//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
avatar

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 268
◯ IC REAG : 326
◯ Lakhely : Jensen Villa

Re: Rakpart // Szomb. Május 24, 2014 10:00 pm

[ Rocky & Nia – Forró nyomon ]

A kis Mitch hazakerült. A szülei már a hadnagy irodájában vártak, mikor holt fáradtan becipeltem az ölemben a fiúcskát úgy éjfél előtt pár perccel. Megindító volt pillanat, ahogy az örömükben síró szülők magukhoz ölelték az elveszett gyerkőcöt. Huston hadnagy is megkönnyezte az íróasztala előtt játszódó jelenetet. Hát még én.
Viszont lebuktam, hogy a nevem nem is Tessa. Mitch persze nem értette, miért mutatkoztam be így. Egy pillanatra megrémültem, hogy itt a pöttöm megkérdőjelezi Pete nevének valódiságát is, de ez nem következett be. A hadnagy kimentett. Tudtán kívül még Petet is. Azt füllentette Mitchnek, hogy azért használok álneveket, mert beépített ügynök vagyok. Mitch nem faggatózott többet. Azt mondta, ő is ügynök akar lenni. Öregem, micsoda egy nap!
A bizonyítékokat egytől egyig letettem a hadnagy asztalára. Mindent, amit találtunk Lawrencék otthonában. Stephen fényképezőgépét alaposan lesikáltam előtte, mert tele volt az ujjlenyomataival.
A fejmosás elmaradt, kaptam helyette egy „Szép volt, Nia ügynök!”-öt. Ugyanezt Stephent is megilletné. Igazán kitett magáért.
Annyira fáradt voltam, hogy csak egy vérszegény mosolyra futotta. Egy sorozatgyilkos nyomába eredtünk, és a vége az lett, hogy több tucat eltűntnek nyilvánított személy aktája került a megoldott ügyek közé.
Az elrabolt turisták személygépjárművei mind előkerültek. A Kantana-tó mélyén rozsdásodtak. Az öreg Lawrence belehajtotta őket.
Mire Pete és én megláttuk Fairbanks fényeit, Daniel nagyszülei már alulról szagolták az ibolyát. A felfegyverzett rendőrök rajtuk ütöttek. Javában maguknál voltak, és nagykésekkel ellentámadásba kezdtek az otthonukba behatoló rendőrök ellen.
Mindent megtaláltak. Több rendőr rosszul lett a pincében.
Mitchet kórházba szállították. Nem tudom mi lehet a szemével. Meglátogatom, amint tehetem. Okos, bátor kis krapek. Nagy haverok lettünk. Egyszer majd én is ilyen kölyköt szeretnék. Egyszer.
A hadnagy nem faggatott. Hazaengedett azzal, hogy élvezzem még a táppénzem. Úgy legyen.
Hajnali kettőkor estem haza. Shonte már aludt. Még az úton beterveztem egy forró fürdőt, de nem jött össze. A Duracell nyuszi kimerült. Elvonszoltam magam az ágyamig, és ahogy voltam, összeestem.
Délelőtt ébredtem, és azonnal hódoltam a tisztálkodás művészetének, az előző nap mocskától meg kellett szabadulnom. A forró vízben ázva vágott agyon egy gondolat. A víz…
Stephennel találgattuk Daniel vadászkörzetének lehetséges helyszíneit, de valahogy az volt az érzésem, hogy a folyópart mentén csap le, vagy legalábbis arrafelé bujkálhat, még mielőtt elérné Anne Treston otthonát.
Meglett az indiánnevem is: Fürge SMS. A kádban hattyúktavázva riasztottam Pete ügynököt. Elpötyögtem, hogy délután kinézek a folyóhoz, ott is a rakpartra. Nem tudom, hogy ráér-e, de én mindenképp ott leszek 14:00-kor.
Jah, igen, ami a legfontosabb. Éjjel nem történt gyilkosság. Legalábbis nem jelentették, hogy találtak volna valahol egy megcsonkított holttestet. Ez remek hír, azt jelenti, még nem késtünk el.
***
Most ott állok a folyóparton. Nagyjából regeneráltan, kipihenten, 98%-os töltöttségi szinttel. 101% jobb lenne. Nem vagyok telhetetlen, de hiányzik ez a 3%.
Fekete derékdzsekim zsebeibe rejtem a kezeimet, a hajamat szabadon dobálja a szél a vállamon. A túlpartot fürkészem, és azt kérdezgetem magamtól; Daniel vajon átjutott?
Hosszú szárú, fekete vászoncipőm talpa alatt hangosan zizegnek az apró kavicsok, ahogy a testsúlyom áthelyezem egyik lábamról a másikra.
Nézelődöm, de nem látok semmi mozgást.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rocky
Vérvonalfő/Malguk
avatar

◯ Kor : 317
◯ HSZ : 799
◯ IC REAG : 794
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Rakpart // Szomb. Május 24, 2014 10:33 pm

[ Rocky & Nia – Forró nyomon ]

A hazaút hosszú volt, de a tank megtöltése után már gondtalan. Mitch jót aludt és Nia is bebólintott egy kicsit, ahogy vánszorogtunk a kamionok mögött. A megbeszélt helyen leléptem zsákostól és ráhagytam a Rovert. Hazamentem és átgondoltam mindent. Túl sok dologra már nem jutottam. Lezuhanyoztam, megvacsoráztam és benyomtam a tévét. Kapcsolgattam és volt egy érdekes tudományos műsor a húrelméletről. Nia kvantumfizikája után kedvem támadt ehhez. Jó volt, érdekes volt, de bealudtam rajta.
Másnap korán keltem és hamarosan megjött az SMS. A folyó lesz a következő helyszín. Nem írta meg, miért ilyen biztos, csak annyit szögezett le, hogy Nia ott lesz délután kettőkor. Visszaírtam, hogy megpróbálok elszabadulni. Sima ügy lesz, de ezt neki nem kell tudnia. Nincs veszélyben, Daniel pontosan kiszemeli, kiket akar és egy járókelő, nézelődő nem célpont. Valami alárendelt kell neki. A napomat persze úgy intéztem, hogy ott tudjak lenni délután. Pontban kettőkor küldtem egy sms-t, hogy jövök. Kicsivel később, talán negyed óra elteltével értem ide, busszal. A rakpart nem olyan nagy, hogy ne találjam meg. Én persze a szagát követem, de még ez sem kellene hozzá. Szerintem kevés nő álldogál egyedül a rakparton délután kettőkor. Lézengenek az emberek, jönnek-mennek, de nem sokan állnak nézve a vizet vagy a túlpartot. Daniel szagát itt még nem érzem. Ez se kis terület, de bejárható. Nia-t észreveszem. Feketében jött, ahogy én is. A hosszú bőrkabátom van rajtam, alatta egy sötétkék inggel, és fekete vászonnadrággal, a bakancs megváltozatlan, csak lemostam róla Lawrence-ék mocskát. A hajamat rendesen belőttem, jó keményre, hogy ne fújja szét a vízparti szél. Oldalról megközelítem Nia-t és még egy pár méterre vagyok, mikor már intek, nehogy megijesszem. Komoly arcot vágok, még nem mosolygok, csak amikor odaérek. Akkor viszont nagy vigyort kap:
- Szia! No, először is mesélj! Kipihented magad? Hogy ment a dolog a kapitányságon?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 268
◯ IC REAG : 326
◯ Lakhely : Jensen Villa

Re: Rakpart // Szomb. Május 24, 2014 10:59 pm

[ Rocky & Nia – Forró nyomon ]

Hallgatom a folyó hullámainak lágy csobogását, miközben rajtafelejtem a tekintetem a túlparton. Egészen addig merengek, míg ismerős léptek zaját nem hallom oldalról közeledni. Oda nézek, és észreveszem Stephent inteni.
- Szia te hős! – görbül széles mosolyra a szám, amint meglátom. Anno a benzinkútnál nem gondoltam volna, hogy egyszer eljön az a nap, amikor így örülök majd neki.
Mikor tegnap éjjel elváltunk, megköszöntem ugyan a segítségét, azt hogy ott volt, vigyázott ránk, és hazahozott minket Mitchel, de úgy érzem, nincs az a köszönet, ami igazán kifejezné a hálámat.
- Vedd úgy, hogy Huston hadnagy megdicsért, Pete ügynök. – magyaráztam mosolyogva. – Igen, kipihentem magam, ééés…. minden remekül ment. A letolás elmaradt. Szerintem csak megsajnáltak, olyan fáradt voltam. Shonte meg nem zaklatott. Még. – vigyorgok, aztán nagy lélegzetet veszek. Nekikészülök, hogy elmeséljem a lényeget egy szuszra.
- Rövid helyzetjelentés következik: Lawrencék már… - keresztet vetek a levegőben, jelezve, hogy game over, ők dimenziót váltottak. – a kocsikat megtalálták a tó mélyén, Mitch kórházban. Danielnek meg valahol itt kell lennie. Vagy átjutott már a túlpartra. Éjjel viszont nem jelentettek gyilkosságot. Ennyit tudok... Na, és te? Jól aludtál?
Stephenre mosolygok, és hosszan fürkészem az arcát. Nem akart hős lenni, de mégis azzá vált. Egy kisfiú és egy nő őrangyalává avanzsált.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: Rakpart //

Vissza az elejére Go down
 

Rakpart

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
5 / 12 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 10, 11, 12  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Fairbanks :: Mindennapi élet :: Folyópart-