HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!

Aktuális oldalkaland:
-

Érdemes követni:
-
AKTÍV KARAKTEREK
71 TAG 31 FÉRFI 40 NŐ
FAIRBANKSI FALKA
21 TAG 7 FÉRFI 14 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
15 TAG 7 FÉRFI 8 NŐ
ŐRZŐK
20 TAG 10 FÉRFI 10 NŐ
EMBEREK
6 TAG 3 FÉRFI 3 NŐ
VÉRVONALFŐK
9 TAG 4 FÉRFI 5 NŐ

Az előző negyed évben
ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

Örökös legjobbjaink:
Az oldal alapítói, Castor, Duncan & Gabe.
A Vérvonalfők megalkotói, játékosai - különösen, akik a "NS 3.0 - Redemption" végéig kitartottak.

írta  Catherine Benedict Kedd Júl. 03, 2018 7:26 am
írta  Catherine Benedict Vas. Ápr. 08, 2018 10:55 am
írta  Alignak Vas. Feb. 25, 2018 8:44 pm
írta  Payne Holmes Kedd Feb. 20, 2018 10:25 am
írta  Celaena McDonald Vas. Feb. 18, 2018 8:16 pm
írta  Tawny Vaidya Vas. Feb. 18, 2018 4:42 pm
írta  Alignak Vas. Feb. 18, 2018 12:12 pm
írta  Catherine Benedict Szomb. Feb. 17, 2018 7:09 pm
írta  Alignak Szomb. Feb. 17, 2018 6:39 pm
írta  Balthazar Bluefox Szomb. Feb. 17, 2018 12:42 pm
írta  Alignak Szomb. Feb. 17, 2018 9:45 am
írta  Alignak Pént. Feb. 16, 2018 10:21 am
írta  Darren Northlake Csüt. Feb. 15, 2018 11:34 am
írta  Catherine Benedict Csüt. Feb. 15, 2018 6:40 am
írta  Hans Elfman Szer. Feb. 14, 2018 7:49 pm
írta  Payne Holmes Szer. Feb. 14, 2018 7:35 pm
írta  Alignak Kedd Feb. 13, 2018 8:11 pm
írta  Alignak Kedd Feb. 13, 2018 6:22 pm
írta  Darren Northlake Kedd Feb. 13, 2018 11:51 am
írta  Yetta Northlake-Nacrosh Hétf. Feb. 12, 2018 8:29 pm
írta  J. Isaac Sladen Hétf. Feb. 12, 2018 7:28 pm
írta  Darren Northlake Hétf. Feb. 12, 2018 7:21 pm
írta  J. Isaac Sladen Hétf. Feb. 12, 2018 7:08 pm
írta  Jason Drewner Hétf. Feb. 12, 2018 6:45 pm
írta  Darren Northlake Vas. Feb. 11, 2018 6:28 pm
írta  Alignak Vas. Feb. 11, 2018 11:14 am
írta  Alignak Vas. Feb. 11, 2018 11:14 am
írta  Alignak Vas. Feb. 11, 2018 11:13 am
írta  Corinne June Mouser Vas. Feb. 11, 2018 10:07 am
Rebecca Morgan
 

Share | .


























 

 Havas hegygerincek

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6820
◯ IC REAG : 8562
Havas hegygerincek // Pént. Aug. 02, 2013 8:48 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Darren Northlake
Vérvonalfő
avatar

◯ Kor : 305
◯ HSZ : 1935
◯ IC REAG : 1959
◯ Lakhely : erdő széli birtok
◯ Feltűnést kelthet : végigtetovált karok, ezüst fülbevalók, gyűrűk, szemöldök piercing, karkötő, nyaklánc



Re: Havas hegygerincek // Vas. Aug. 25, 2013 9:32 pm

Ashley

Hazajöttem Jamestől és... addigra már Ash is hagyott üzenetet, miszerint Sam megüresedett szobájában fog inkább éjszakázni. Ez most egy olyan helyzet volt, amiben nem tiltakoztam, mi több, szinte örültem, azt viszont megírtam neki SMS-ben, hogy reggel korán lesz a kelés, kényelmesen öltözzön és lehetőség szerint pihenje ki magát.

Reggel felöltöztem, dzseki helyett ezúttal egy vastag melegítőfelsőt húztam, melegebbet, mint futáshoz szoktam, összedobtam egy több mint kiadós szendvicset, majd magamhoz vettem két hevedert, meg hozzájuk egy öt méteres kötelet, amiket a vállamra dobtam és még a saját reggelim utolsó falatját majszolva léptem ki a folyosóra.
Ash már a lépcsőnél várt.
- Jó reggelt! - Mindkettőnknek "ne kérdezz!!!" arca volt, szóval én a magam részéről maximálisan megelégedtem azzal, hogy csak a lényegre koncentrálunk, a kettőnk dolgára szorítkozunk. - Ezt burkold be - nyomtam a kezébe a szendvicset. Ha jól sejtettem, előző nap nem sokat evett, de egyébként is a reggeli a nap legfontosabb étkezőse, szóval ezt nem ússza meg.

Az úti cél nem két köpésre volt, tudtam merre van olyan sziklás rész, ami megdolgozza még a farkasokat is, ha nem figyelnek, nekem pedig pontosan ilyesmi kellett. Ehhez viszont előtte nagyjából egy órát caplattunk, mert a bemelegítés se volt elhanyagolható... és mert nem mellesleg elég messze volt a Farkaslaktól.
- Ez jó lesz - néztem végig a meredek sziklafalon, amin itt-ott bizony hó fehérlett. Hideg is volt, hiába vannak helyek, ahova a nyár se ér el. - Segítsek a hevederrel? - nyújtottam felé a kisebbet, amit már korábban beszereztem.
A válaszától függően segítettem, vagy hagytam, hogy bíbelődjön vele és én is a sajátommal foglalkoztam. Miután rénk kerültek, a kötéllel egymáshoz kötöttem magunkat, tiszta sziámi-módi és ez sem veszélytelenebb, mint az.
Semmilyen mászóeszközt, segédletet nem hoztam, ez nem az ember-mászás lesz, hanem a farkas, ahhoz pedig másfajta segédeszköz dukál. Könyéktől lefelé félig átváltoztattam mindkét karom, majd várakozón Ashley-re néztem. A dolog nem tűnt bonyolultnak: hegymászás mancsokkal - sőt, így még könnyűnek is volt mondható, de oda kell majd figyelnie nem csak arra, hogy végig tartsa a mancsos-karmos kezet, de ne nyúljon, kapaszkodjon mellé, plusz még szövegelni is fogok, mert duma nélkül mit ér az élet?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ashley McLoyd
In Memoriam
avatar

◯ Kor : 22
◯ HSZ : 646
◯ IC REAG : 720
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Havas hegygerincek // Vas. Aug. 25, 2013 10:15 pm

Darren & Ashley

*Pont nem érdekelt az sms amit kaptam Darrentől. Csak feküdtem ott, azon a hülye kanapén és bámultam ki az ablakon. Nem nyúltam semmihez, csak néztem ki a fejemből, összegömbölyödve picire. Mintha ez változtatna bármin is... Mintha felébredhetnék egy álomból...

Kipihenten... najó, ne vicceljünk. Egy percet sem aludtam csak meredtem és azt vettem észre, hogy már virrad. Szóval mint egy mosott szar lépkedtem át Darren lakásába, be a szobámba és egyszerűen csak lezuhanyoztam, vettem fel pár göncöt. Ami egy szabadidőnadrágból állt és egy bő pólóból, no meg egy két számmal nagyobb cipzáras pulcsiból. A színválasztás lehangoló... fekete. Semmi más... Csak a hajam és a szemem nem virított ebben. De még korán volt, szóval csak lementem a teraszra és ott vártam egy bögre kávéval. Mikor eljött az idő felsétáltam a lépcsőhöz és leülve vártam meg Darrent.*
- Előbb éjt adj, aztán beszülhetünk a reggelről. * Feleltem egyhangúan, minden érzelemtől mentesen, miközben felálltam és nagyon-nagyon-nagyon reméltem, hogy Darren nem most akar kérdezősködni, különben fellógatom. Élve. Megnyúzom, felvagdosom és össze puzzlézem, hogy összeregenerálódhasson. Persze a fülemben ott voltak a fülbevalók szóval kivetni valója nem lehet. Szóval hagyjuk egymást nyugiban. A felém nyújtott kajára csak a szám húztam el. De nem volt még ellenkezni sem kedvem így kajálva indultam meg lefelé, magamhoz mértem viszonylag halkan, minden ugrálást mellőzve és csak reméltem, hogy nem találkozok senkivel. Pláne nem Jamievel.

Útközben elfogyott a szendvicsem, ittam is és loholtam Darren után. Morogni lett volna kedvem, hogy lassítson, nem hajt a tatár sehova. Van egymásra egy egész életünk, akkor meg minek??? DE csak követtem, mint az elmúlt időszakban mindig. Kivéve mikor nem. Szóval csend és csend és nyomasztó csend, megspékelve némi bűntudattal, elkeseredettséggel no meg én egy pajzzsal, hogy mind ez ne legyen érezhető. Megérkezve a helyszínre csak kérdőn vontam fel a szemöldököm, de a heveder az mindent megmagyarázott.*
- Ha hozzám érsz... - kitekerem a nyakad - ...akkor sosem tanulom meg. Szóval csak magyarázd... * Kértem viszonylag kedvesen és bájosan. Már amennyire én képes voltam bájos lenni. De követtem az utasításait, a tekintetem meg azt, hogy mivel fogunk mászni. Mondjuk a csákány jól jött volna, de nem láttam sehol. Ahogy fizikálisan is összeköttetünk csak összevont szemöldökkel néztem Darrenre.*
- Ha leesek... te is... * Viszont ez fordítva is igaz. Szóval nem okos dolog összekötni magunkat, legalábbis én nem vettem annak, de nem nyúltam, hogy lecsatoljam a kötelet már csak azért sem, mert közben Ő átváltozott... legalábbis mancsokban végződött a keze.*
- Öööö... bravó? Nem tudok több felé figyelni... vagy részlegesedem tamagoccsivá vagy a pajzsom tartom fent. Szóval hol a csákány? * Kérdeztem, hisz nekem megsem fordult a fejemben az, hogy leengedem a pajzsom és akkor majd jól részlegesen változok. Neeem... akkor tuti kérdezne, nekem meg nem kellett. Szóval ide azt az izét... aztán haladjunk. De azt gyorsan. *
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Darren Northlake
Vérvonalfő
avatar

◯ Kor : 305
◯ HSZ : 1935
◯ IC REAG : 1959
◯ Lakhely : erdő széli birtok
◯ Feltűnést kelthet : végigtetovált karok, ezüst fülbevalók, gyűrűk, szemöldök piercing, karkötő, nyaklánc



Re: Havas hegygerincek // Vas. Aug. 25, 2013 11:06 pm

Távol állunk úgy tűnik a kicsattanó formától, hát istenem... nem, ne feszegessük, addig jó.
A hevedernél úgy kezdte a mondatot, mintha legalábbis azzal folytatta volna, hogy kitekeri a nyakam, ami azért egy cseppet hajmeresztő próbálkozás lett volna, de szerencsére máshogy folytatta. Bájos... aha én meg szűz. Na jó, sürgősen tereltem másfelé a gondolataimat inkább.
- Így van - biccentettem az esés lehetőségére, nem volt véletlen a kötél, bár igazából ezt nem bizalompróbának szántam - illetve maximum kisebb részben -, az összhang érdekelt. Az, hogy gond nélkül főztünk kávét a konyhában és készítettük ki, egy dolog volt, kicsit nagyobb távlatokra voltam kíváncsi.
- Nincs csákány - közöltem a hervasztó tényt. - A nők elvileg tudnak több dologra figyelni egyszerre, egyébként ebbe is bele kell jönnöd. - Megropogtattam az ujjaim, mintegy bemelegítés gyanánt. - Ez csak egy fal - kocogtattam meg az egyik kiálló sziklát -, mi lesz, ha olyan helyzetbe kerülsz, ahol nem engedheted le a pajzsod, mert titkolóznod kell valaki más érdekében mondjuk, de szükséged volna a karmaidra? - Ja, hogy ez ilyesmire hajaz? Bocsesz! - Oda tudsz figyelni, csak némi koncentráció kérdése. - Hajoltam kicsit közelebb, nagyjából két arasznyiról nézve a szemébe. - De ha nagyon nem akarod mindkettőt, segíthetek megkönnyíteni a választást.
Energiáimba szuszakoltam némi... hevességet, vagy legalábbis nagyobb elánt, hűvösen vontam körbe Ashley pajzsát, de nem gyakoroltam rá nyomást, mindössze jeleztem, hogy könnyedén feloldhatom a dilemmát. Vagy csak rést ütök rajta és előhívom a karmait. Szöszmötölhettünk itt még, de mostanság rohadtul nem végtelen az időkeretem, sikerült erre időt szakítanom, csakhogy tudnék mást is csinálni, szóval nem, nem a titkos perverzióm miatt vagyunk itt, hanem "óra" van.
- Kitölthetjük az időt piszmogással, aztán hazamehetünk mindennemű eredmény nélkül felőlem - hangom közönyös volt -, vagy megpróbálhatjuk csiszolni a képességeidet, ebben az esetben viszont légy szíves, szedd össze magad.
nem voltam se legorombító, se nyers, de most nyájas vagy kedves sem. Láttam rajta, hogy nincs a toppon, ahogy én se voltam teljesen biztos abban, ami történt tegnap és hogy azt miképp is kezeljem nagy hirtelen, ám az a fene nagy helyzet, hogy a szar napokon is helyt kell állni.
Azt hiszem, kikapcsoltam a kímélő üzemmódom. Cseppet se voltam ettől a felfedezéstől elragadtatva mondjuk, legalábbis az időzítésétől, viszont Ash megnyugodhatott, azt hiszem, innentől nem fog finomkodást kapni, ha az edzéséről, neveléséről, tanításáról, képzéséről lesz szó. Neeeeeemmmm, nem esek a ló túloldalára, nyeregben leszek és kész! Ő meg mellettem fog pónigolni... vagy inkább póni-lovagolni és csókolom.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ashley McLoyd
In Memoriam
avatar

◯ Kor : 22
◯ HSZ : 646
◯ IC REAG : 720
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Havas hegygerincek // Vas. Aug. 25, 2013 11:55 pm

*Örvendetes felfedezés, hogy tudja, hogy leeshetünk mind a ketten egyetlen ember hibája miatt. Nem akartam gondolkodni így meg sem próbáltam megfejteni, hogy ez milyen perverzió nála. De legyen, felőlem csinálhatunk úgy mint a szerelmesek. Együtt éltünk, együtt halunk. Darren szavaira a szemöldököm a magasba szaladt.*
- A nők... majd szólok ha nőnek érzem magam. Többek közt azért mert szükségem lesz a számládra. * Nem csinálnak mást csak vásárolnak és vásárolnak ja és vásárolnak. Meg fecsegnek és minden ilyesmi. De semmiképp sem hasznosat tesznek. Szóval én csak voltam a se nem nő, se nem gyerek kiadásomban. Addig legalább hasznom is van, remélem. De ahogy folytatta csak felvontam a szemem amolyan; Hahó... jó reggelt. Ez pont az. Nem akartam, hogy tudja mi van bennem és ahogy lejjebb hajolt sem inogtam meg. Nem akarom. Nem kell tudnia mindenről. Vagyis de kell. De előbb had emésszem már meg én könyörgöm. Sokkal könnyebb úgy tálalni a dolgokat, hogy nem csak makogok. De még mielőtt bármit is felelhettem volna, éreztem ahogy körbe von az energiája és csak résnyire szűkültek az íriszeim.*
- Már megint farok méregetsz... de ebből most nem eszel. * Feleltem egyszerűen és leengedtem a pajzsom. Legyen meg a te akarod... ahogy a falkában, úgy a kölyköddel szemben is. Háh... át kell írnom az imát Ryannel. De ha ez boldoggá teszi, hát érezze csak azt a mardosó kétséget, emésztő bűntudatot, mély és sötét ürességet melyet csak a fosztogató hiány tölt be. Farkasom keserűségét, kedvtelenségét mely Sam távozása óta még csak játszani sem akart. Hát... írja annak a számlájára amire akarja. De a folytatás még kedvesebb volt. De csak megforgattam a szemeim és szusszantam egyet, ám az éledező dühöm elkezdet pislákolni, de egyenlőre még a hiány okozta jegességet nem olvasztotta meg. Nem is söpört el mindent.*
- El is felejtettem, hogy Apucinak nincs ideje ilyen ostobaságokra minthogy magánélet, esetleg arra, hogy a kölyke eltunyult az elmúlt időszakban mert hát az órarend nem jó, de másikat sem kapott. S persze... bájos vagy még mindig. * Húztam el a számat és míg beszéltem karmaim felbukkantak és alkarom fehér szőr borította. Beszélni és koncentrálni tudtam, mert az elsőhöz nem kellett semmi csak a nyelvem. De ennyi erővel azt is mondhattam volna, hogy gyökér vagy már megint. S körülbelül ezt is gondoltam. Nem vágytam én babusgatásra. De mért kell elmenni a két végletre? Vagy köcsög vagy olyan mint egy nagymama. A lényeg, hogy én bizony készen álltam. Menjünk. Mentem is, de nem haza hanem egyenesen a "falhoz", hogy megkeressem az első fogást rajta. Darren magas volt, viszont az első kitüremkedéshez ugranom kellett, hogy ne induljak hátrányban tőle. Szóval felugrottam és karmaim éles csikorgással vájtak a kőbe, hogy aztán a lábammal is megtámasszam magam lent, a másik kezemmel is megkapaszkodjak és mászni kezdjek. Viszont ahogy Darren is neki állt, már rá is figyeltem.*
- Ha Sammiet meggyőzöm... visszajöhet? * Tettem fel az öt pontost kérdést. Már ha eljutottam idáig.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Darren Northlake
Vérvonalfő
avatar

◯ Kor : 305
◯ HSZ : 1935
◯ IC REAG : 1959
◯ Lakhely : erdő széli birtok
◯ Feltűnést kelthet : végigtetovált karok, ezüst fülbevalók, gyűrűk, szemöldök piercing, karkötő, nyaklánc



Re: Havas hegygerincek // Hétf. Aug. 26, 2013 4:21 pm

A számlámra... na ettől nem féltem, mármint attól, hogy egyszer csak ráveti magát és orbitális költekezésbe kezd.
Arra, hogy farokmérek, az égre emeltem a tekintetem. Sürgetek és kicsit provokálok, ha farokméregetnék, azt legalább velem egy súlycsoportban lévővel tenném - ezzel nem őt néztem le, de tény, hogy nem lenne kihívás lenyomni őt, bármennyire is legyen ez sértő vagy bántó az ő szemszögéből.
Leengedte a pajzsát, s megéreztem a kusza érzelemkavalkádot, a nem épp rózsás hangulatot - amit egyébként az arckifejezése is tükrözött -, a kétségeket, a bűntudatot... Szívesen elkezdtem volna faggatni, kérdezősködni, s csak azért álltam meg, mert most nem ezért voltunk itt. Ha ezzel végeztünk, utána "kivallatom", egyelőre koncentráljunk a falra meg a tamagocsizásra, utána jöhetnek a lelki kórságok... mindkettőnk részéről.
- Azt hittem, megpróbálkozol mindkettővel - vontam fel a szemöldököm, némiképp meglepetten. Aztán összehúztam a szemem, mikor jött a következő okfejtése és a cinikus megjegyzése. - Nem is fogsz órarendet kapni. Különben is a múltkor még a fülbevalót is nehezményezted, mondván, hogy nem jöttél rendbe én pedig máris ilyet követelek, akkor az órákra hogyan állhattál volna készen? És nem, tényleg nincs rá időm. - Akár gúnynak szánta, akár nem, ez a szomorú valóság, de érezhette, hogy nem ez volt álmaim netovábbja. - Na, hó-rukk! - intettem a mászás tárgya felé, s mentem én is.
Isteni a sziklán csikorgó karmok hangja! A lényeg viszont, hogy haladtunk, s ez most valamilyen szinten mindkettőnknek egyforma nehézségű feladat volt. Lehet, hogy a kihagyása miatt nem volt olyan jó kondiban és a keze is érzékenyebb még, de mindkettőnknek oda kellett figyelni több dologra is: a félig átváltoztatott mancsok megtartására, arra, hogy hova lépünk, mibe kapaszkodunk, és arra, hogy hol tart a másik. Arról nem beszélve, hogy az se lett volna jó poén, ha valahova beakad a kötél.
- A győzködésen alapuló visszakéredzkedés nem sokat ér - ingattam a fejem, s vártam egy kicsit, hogy jobban mellém érjen, majd haladjon előrébb. - Neki magának kell rájönnie, hogy hülyeséget csinált és úgy kérni a visszavételét. Szóval ne meggyőzd, hanem vezesd rá. - Csúnyábban fogalmazva manipulálja kicsit. - Ha felfogta ésszel és ő is tényleg ezt szeretné, visszaveszem.
Nem vagyok kegyetlen, Sammy pedig kicsi még ahhoz, hogy egyedül sokáig életben maradjon. Úgyhogy ha valóban más elhatározásra jut, felőlem jöhet.
- Csak azzal is számoljon, hogy újra kell felvételiznie úgymond. Ha képtelen bizonyítani, hogy valóban újra közénk akar tartozni, akkor... marad Renegát.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ashley McLoyd
In Memoriam
avatar

◯ Kor : 22
◯ HSZ : 646
◯ IC REAG : 720
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Havas hegygerincek // Hétf. Aug. 26, 2013 9:40 pm

*Felőlem aztán keresheti fényes nappal a csillagokat az égen, vagy a sötétben a napot. Nem különösebben hatott meg. Miért mindig rajtam akarja megmutatni, hogy márpedig szart sem érek? Tudom én, nem kell mindig tudatosítani, hogy egy halvány gondolat és már semmim nincs, nem még pajzsom. Hát ennyire butának néz? Jah, az vagyok... néha. De ez most mindegy, mert nem ilyen értelemben vagyok az és naiv ábrándokat sem kergetek.
Mindenesetre én bizony leengedtem a pajzsom, nem fogja itt nekem lerombolni. Meg egy frászt... ebből most nem eszik. Nem vagyok így is elég bizonytalan? Nem kérek többet köszönöm.*
- Mi vagyok én? Idióta? Te mondtad... nincs időd ilyesmire. Akkor meg minek küzdjek most azzal, hogy pajzs mellett növesszek karmokat? Egyrészt sok időbe telne mire megtalálnám a közép utat, másrészt nem tudnék figyelni a mászásra és leesek. Megnövesztettem, tesszük a dolgunkat és majd menet közben felhúzom, fokozatosan figyelve arra, hogy megmaradjon az egyensúly és szilárdítom meg. Mire sikerül már természetes lesz és biztos nem fog egyik eltűnni ha egy kicsit megingok. Szóval... * És még én vagyok a kölyök. Jó persze, nem lát a fejembe, hogy jelenleg nem akarom megerőltetni a burám. Szóval érezze amit akar, amit kap aztán majd szép fokozatosan vissza zárok. De mennyivel biztonságosabb ez és időtakarékosabb, mint az elején szórakozni. Sokkal... nekem. Aztán közel sem biztos, hogy egyetért ezzel. De attól még ez van, szerintem sokkal logikusabb. Viszont az újabb megjegyzésemben volt egy kis gúny is, de nem az volt a lényeg. De Darren válaszára újra szusszantam egyet.*
- Kezdem azt érezni, hogy szándékosan provokálsz minden szavaddal Darren. - ingattam meg a fejem lemondóan már a falhoz sétálva. - Ha kíváncsi vagy arra, hogy hol a határom, hát szólok, hogy ma nagyon alacsonyan és igen, képes vagyok neked esni akkor is ha tudom, hogy én húzom a rövidebbet. Fülbevaló? Érdekelt akkor, hogy nem állok rá készen és van fontosabb is? Nem! Akkor az órarendemmel miért veszed figyelembe? Ez egy kicsit ellentmondásos. Legalábbis nekem. De Te tudod, hogy mit akarsz és merre... ahogy eddig is, legalábbis mióta haza jöttem, szót fogadok, követlek, nem hepciáskodok, nem szólok... de könyörgöm, akkor némi logika legyen már ebben az egészben. * Ámbár nincs kizárva, hogy csak én nem veszem észre. De ez úgy logikátlan ahogy van. De hát, miért is várok logikát egy farkastól? Na mindegy. Talán választ ad és nem le vág a szikláról, mert bizony már felfelé haladtam, figyelve Darren mozdulataira is és igyekeztem felvenni a tempót. Azonban nem voltam annyira ostoba, hogy holmi versengésnek fogjam fel, hogy képes vagyok-e tartani a lépést Darrennel. Fontosabb volt a biztonságos haladás. Lassan járj, tovább érsz. Mi sem mutatja jobban, hogy a következő kapaszkodóm, morzsolódni kezdett a kezem alatt, ahogy a súlyom is rá került de inkább visszaléptem, mintsem kapkodva haladtam volna feljebb. Na ezek után mondja valaki, hogy nem látok a szememtől. De volt valami, ami jobban érdekelt még most is. Sammie. Így fel is tettem a kérdésem és csak elmélázva, ámbár figyelve a sziklára és a mancsaimra hallgattam Darrent. Válaszára az energiáimban megugrott a keserűség.*
- Nem tudok manipulálni Darren. Én elmondom, hogy egy barom és mi az, amit tett és hogy mi lenne ha, milyen megoldás van és mi lehetne. De manipulálni... az nem én vagyok. Egyetlen dolog van, amiért talán vissza jönne. Az pedig én magam vagyok... de mégis... - hagytam lógni a mondatot, hisz hogyan ígérhetném magam társnak neki? Hazugság volna ami csak rontana. - No meg képtelen gondolkodni Darren... el van a maga csökött kis világában, ahol rózsaszín minden, mikor épp fekete akkor is az. S nem veszi észre, hogy merre mehetne. Neki csak a most van. Hallhattad, hogy mennyire egy... aggasztóan optimista. Ez már nem egészséges... legalábbis hosszútávon. Szerintem. Meghallja a bizonyítás szót és inkább tengődik a semmiben. Még csak fejlődni sem... * Szusszantam ismét, de szavaim ingerültek voltak, amik csak az elkeseredettségem leplezték és nem Darren ellen szólt, hanem maga Sammie felé. Még mindig nem tudtam megérteni, pedig egész éjjel gondolkoztam. Ezt pedig mi sem mutatja jobban, minthogy a következő lépésemhez nem találtam kitüremkedést és csak egyszerűen a szikla repedésébe vájtam dühödtem a karmaim....*
- Steveről tudsz valamit? * Kérdeztem közben. Hisz nem kellett mondanom, hogy óránként hívtam, ami már napi háromra korlátozódott de semmi. Kitartó vagyok, de nem a végtelenségig. *
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Darren Northlake
Vérvonalfő
avatar

◯ Kor : 305
◯ HSZ : 1935
◯ IC REAG : 1959
◯ Lakhely : erdő széli birtok
◯ Feltűnést kelthet : végigtetovált karok, ezüst fülbevalók, gyűrűk, szemöldök piercing, karkötő, nyaklánc



Re: Havas hegygerincek // Szer. Aug. 28, 2013 11:39 pm

- Nyugi már! Nem vagyok hozzászokva, hogy bármiben is a fokozatosság híve vagy. - Ha neki új tőlem, amit most produkálok, hát meg kell súgnom, hogy nekem is az, amit ő művel.
Aztán jött az órarendes-fülbevalós-figyelembevevős dolog. Kezdtem úgy érezni, hogy ez sem/nem a mi napunk. Nagyot szusszantam.
- Az órarended te hoztad fel, mint az eltunyulásod okát, illetve olyan értelemben, hogy nincs órarend, így eltunyultál, erre mondtam, hogy a viharba akartál egyáltalán órákra járni, mikor egyszerűen az ezüst viselésétől is húzódzkodtál. Ha a vérvonal nem megy, onnantól halott ügy minden más is, órarendet pedig nem kapsz, nem lesz fix időbeosztásod. - Értsük már meg egymást, mert esküszöm a vitáink nyolcvan százalékáért a mellébeszélés a felelős, mármint hogy elbeszélünk egymás mellett. - Úgyhogy nem is értem, minek hoztad fel, amikor semmihez semmi kedved és fizikai kapacitásod sem volt az elmúlt hetekben. - Persze lehet, hogy már megint én vagyok a hülye. - Ezüsttel kezdtünk, mert az az alapod, a farkasodé, a vérvonaladé, a tiéd. Ha az nem megy, akkor mást se akarj, olyan, mintha úszni akarnál de a fürdőkádat is sokallnád.
Egy Fakír, aki tart az ezüsttől... nem, az sehogy sem pálya, olyan, mintha egy Muszkli félne az erejétől, vagy egy Villám a gyorsaságtól. Nekünk a szívósság és az ezüsttel szembeni ellenállás jutott, ha ezzel nem áll sehogy, ha ettől tart, akkor már régen rossz.
Nem róttam meg a visszabeszélésér, kérdésér, fejtegetésér, mondom, láttam rajta, hogy szar napja van, úgyhogy még toleráns voltam, a mászásra koncentráltam.
- A manipulálás pedig nem rossz dolog. Úgy értem: negatív felhangja van, de ha jobban megnézed attól függ, hogy ki, kit és miért manipulál. Befolyásol vagy épp meggyőz. A meggyőzés is manipuláció, csak ez szebben cseng, benne van a "győz", a nyerés mellé pedig hajlamosak vagyunk pozitív értéket rendelni. - Följebb kapaszkodtam és megint bevártam. - Rengetegféleképpen lehet csinálni, a legfinomabb és legkevésbé erőszakos módja, ha csak kérdezel, de a megfelelő kérdéseket teszed fel. Hatással vagy rá, nem? Jót akarsz neki. Se becsapnod, se megvezetned nem kell ahhoz, hogy a jó irányba tereld, csak ne félj ennyire attól, hogy olyasmit is alkalmazz, amit eddig nem...
Mondtam volna még tovább a kis mondókám, csakhogy a repedés, amibe a karmát vájta nem volt a legjobb választás, laza volt alatta a kő, nem véletlen keletkezett az a repedés sem. A következő, amit láttam, már az volt, hogy Ash zuhan, egy pillanattal később pedig már éreztem is a saját hevederemen a rántást.
Ej de jó!
Elvághattam volna a kötelet a karmaimmal, vagy jobban belevájom őket a sziklába, de egyiket se akartam, hagytam, hogy Ashley súlya, a rántás és a gravitáció együttesen hívjanak az anyaföld felé.
A hó vajmi keveset tompította az érkezést, azt sajnáltam, hogy nem mutattunk be valami rajzfilmes figurát, hogy nekünk is jópofa lenyomatunk legyen - ezt csak azután gondoltam, hogy a földet érésnél csupán csúnyán megütöttem magam. Egy energialevezető bukfenc csodákra képes, de így is éreztem a bokáimnál, hogy nem ez lesz a kedvenc landolási módi. Ha nem lennék farkas, akkor ennek több törés lett volna a vége.
Egyből Ash után néztem, nem eshetett messze tőlem, hála a kötélnek, csak azt reméltem, hogy ő is megúszta zúzódásokkal, maximum csontrepedéssel.
- Ennyit tesz már egyetlen indulatos mozdulat is - mentem oda hozzá. - Egyben vagy? - Hangomba árnyalatnyi aggodalom vegyült, mindazonáltal nyugodt voltam, egyrészt, ennyi nem ölheti meg, másrészt, egy kis lecke.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ashley McLoyd
In Memoriam
avatar

◯ Kor : 22
◯ HSZ : 646
◯ IC REAG : 720
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Havas hegygerincek // Csüt. Aug. 29, 2013 2:55 am

//reag zene//

*Darren válaszára csak pillogtam felé egyet, kettőt, aztán még egyet. De csak lemondóan sóhajtottam, mielőtt még reflexből válaszoltam volna neki valami csípőset. Mondjuk, hogy; Én sem, hogy nem érsz rám és egy alkalmat be kell osztanom hetekre. Nem akartam én bántani, tudtam, hogy neki sem jó és már igazán leszokhatnék arról, hogyha nekem nem jó, akkor neki sem legyen.*
- Valamikor meg kell jönnie az eszemnek... * Feleltem a velős válaszom helyett, azonban ettől még nem hazudtam. Hisz ez is igaz volt. Hogy is mondogatta Alex meg utalt James? Nem csak fejjel a falnak!? Na tessék, itt van. De ha most ez sem jó, akkor tényleg fejjel megyek a falnak. De szó szerint. De aztán hallgattam a válaszát az órarendemre, no meg le is fagytam mikor kiderült, hogy nem kapok. Szó szerint lesápadtam. Nem, nem teheti ezt velem. Mondja valaki, hogy ez csak egy rossz vicc. Vazeg... ugyan ott vagyok, mint mikor Cas haza hozott. Reménykedek olyanban, amiről magam is tudom, hogy egy baromság és nem következik be.*
- Hát persze... el is felejtettem, hogy csak Te tanítasz és nem járhatok máshoz. De van olyan része az oktatásnak melynek semmi köze az ezüsthöz. Azokat is hanyagoljam egyetlen dologért? Meg... Darren... muszáj lekötnöm magam valamivel. Nem lóghatok a semmiben. Arról már nem is beszélve, hogy... nézd... mindenki tudta, hogy mennyire precízen és milyen szinten haladtam az edzéseimben és, hogy oda figyeltem rá mindig. Ha most egyszer csak nem lesz... Az nekem sem tesz jót, a haladásomnak és fejlődésemnek sem és... * Ingattam meg a fejem. Most hogyan fejezzem be? Mások szemében egy bukás? Én is ennek éreztem. De ez még nem változtat azon, hogy szükségem volt arra, hogy valami kitöltse az időm. Amire Ő nem képes, szóval megértem, hogy nincs órarendem... de azért mert Ő Atanerk, ne én szívjak az edzéseimmel. Elfogom veszíteni a létem lényegét... féltem. Rettegtem attól, hogy olyan leszek mint a többiek. Hogy csak vagyok, tengődök, néha rám néz valaki de ennyi... Nem azt kértem, hogy a régit kapjam vissza, de legalább egy kicsit belőle és a kicsi az jelenleg minimum a fele a régi ütemtervemnek.
Persze Samre terelődött a szó és milyen meglepő dühös, mérges és sértett voltam. Nah jah, ha így érzem magam akkor tudom, hogy vagy Sammie van ott, vagy pedig róla van szó. Ki sem kell ejteni a nevet. Szóval megvagyok én... a franc essen bele.*
- Minden győzelemben van egy vesztes. Nem győzni akarok felette, csak azt, hogy a saját érdekében vegye észre amit kell. De én nem fogom hatszor körbe járni a témát. Azt meghagyom a nagyoknak... de milyen meglepő... senkit nem érdekelt, hogy megy vagy marad. Legalábbis nem láttam, hogy túlságosan is megakarta állítani bárki is. * Nem szemre hányás, csupán egy fájó pont. Ahogy tudta DArren, hogy bár én nem mentem. De már épp felakartam állni mikor rám nézet, hogy maradok a seggemen. Nem véletlen nézett rám, pontosan érezte, hogy indulni készültem. Bár nem utána, hanem őt visszahozni de a lényeg, hogy menni. Viszont a karmaim alatt megcsikordult a kő, ahova bele vágtam az imént és így... zuhanni kezdtem. A szívem hevesebben dobbant, a légzésem már felgyorsult és hiába kaptam a sziklák után amik kiálltak, mélyesztettem a karmom valahova máshova. Maximum csak tompítani tudtam, lassítani, ahogy a karmom végig karistolt a sziklafalon. De a levegő még így is kiszakadt a tüdőmből ahogy a leérkeztem. Csak pislogtam fel a magasba, míg a farkasom egyből az apjához rohant, hogy ott minden rendben van-e. Hallottam Darren szavait, kérdését és azt hiszem fel is fogtam, de nem szóltam. Egyszerűen csak kacagás tört ki belőlem, ami nem váratva magára sokat csapott át hisztérikus nevetésbe. De csak feküdtem a hátamon és... röhögtem, arcomon meg a könnyeim peregtek végig.*
- Itt sincs és még így is csak a problémám van miatta. Nem lehetne... nem lehetne, hogy akkor már inkább legyen itt? Miért Darren? Miért ment el? Tényleg ennyire fontos nektek a... testiség? Nem bírt volna várni még egy kicsit? * Fordítottam a fejem oldalra, hogy lássam Darrent. Senki, senki nem tudta ezt a kérdést megválaszolni. De miért akartam mindenképp választ kapni rá? Miért??? Szürkés zöld íriszeimben azonban ott lapult az, amit korábban érzett a másik. De így kimondva, mintha elemibb lenne. Dühös vagyok rá, mert hiányzik. Haragszom, mert nem tudom a választ. Elkeserít, hogy kutatom a választ. Szomorúvá tesz, hogy nem tudok utána menni és megkeresni. Egyszerre akarom meggyapálni és megölelni. Elmondani, hogy jöjjön haza és elküldeni melegebbre és sosem látni többet. Miért kellett megkedvelnem? De csak szusszantam egyet és kézfejemmel töröltem meg az arcom. Nem akartam arra gondolni, hogy mit tettem tegnap és arra sem, hogy mennyire sajog ott bent minden.*
- Mindegy... elment... az élet pedig megy tovább. Szóval menjünk mi is, hogy haza érhessünk még mielőtt felgyújtják nélküled a farkaslakot. S válaszolhatsz mostmár arra is, hogy mit tudsz Steveről. * Ismételtem el a kérdésem miközben felálltam és kissé megmozgatva a tagjaim figyeltem, hogy hol fáj vagy épp nem. De csak a kezem sajgott egy kicsit és visszatértem a falhoz, hogy újra kezdjem. Ha rajtam múlt, akkor innentől inkább csendben voltam. *
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Darren Northlake
Vérvonalfő
avatar

◯ Kor : 305
◯ HSZ : 1935
◯ IC REAG : 1959
◯ Lakhely : erdő széli birtok
◯ Feltűnést kelthet : végigtetovált karok, ezüst fülbevalók, gyűrűk, szemöldök piercing, karkötő, nyaklánc



Re: Havas hegygerincek // Csüt. Aug. 29, 2013 11:25 am

Megjön az esze, hát én ennek csak örülni tudtam, s ha tényleg így volt, ha tényleg képes lassítani, türelmesebbre fogni kicsit a figurát önmagával szemben, akkor az már félsiker.
Megráztam a fejem afeletti aggodalmára, hogy órarend nélkül semmi sem lesz.
- Nem az óráidtól "tiltalak el", nekem is fontos, hogy fejlődj és ne csak Fakírként, hanem mindenféle szempontból. Az óráid egy részét átveszem, azokat, amik nem specifikusan másik vérvonal tulajdonságra épülnek, vagy ahol az oktatód felszívódott a munkájában. - Például Olen. - Annyi, hogy nem lesz fix időbeosztásod, bármikor bármelyikünk betalálhat, hogy na most megyünk, akár az éjszaka közepén is. - Azt meg nem feltételeztem róla, hogy ne ismerne annyira, hogy ne figyelnék arra, mikor mennyire lehet hajtani, s ehhez mérten fogok a többiekkel is beszélni. - Spontaneitás, rugalmasság, alkalmazkodás. - Nem azt akartam, hogy a nap huszonnégy órájában zabszem legyen majd a seggében, hogy vajon mikor ki támadja be edzéssel, csak annyit, hogy a kvázi váratlant élből kezelje, akármennyire is jöjjön olyan pillanatban, mikor nem kéne, vagy nincs hozzá kedve.
- És készülj fel, lesz olyan hét, mikor éjszakai életmódra váltunk. Meg olyat is fogok mutatni, ami nem feltétlen tamagocsizás vagy harc, de jól jöhet. - Beszéd közben kicsit belelkesültem. Hogy ez mennyivel jobb munka, mint a falkát irányítani, istenem! - Tudom, hogy nem bízol bennem, de azért bízz bennem. Én se akarom, hogy elkallódj és minden, amit eddig tanultál, menjen a szemétbe.
Több időt akartam vele tölteni, lehet csak azért, mert már tényleg elegem volt - igen, ilyen rövid idő után - az Atanerkségből, meg az is sok volt, hogy heteken keresztül ment ez az "egy fedél alatt élünk, de inkább csak vagyunk" dolog. Sokkal jobban éreztem így magam, s lehet, hogy a rangom lepasszolása egy kényelmes lépésnek tűnhet így, de ez nem az én világom, a vezetés. Talán idővel belejönnék, vagy megszeretném, csakhogy nincs annyi évünk, hogy ez kiderüljön, s őszintén szólva nem is vagyok rá kíváncsi.
Samnél elhúztam a szám. Szerintem is ostobaságot csinált az a gyerek, de hát...
- A farkasa már nem kölyök, hiába legyen ő maga még gyerek. Úgy döntött, nem kér belőlünk, belőlem, az egyesítésből, ebben az ügyben tényleg csak olyanokat akarok magam mellett tudni, akik biztos abban, hogy ezt akarják. Ha Sam feléri ésszel, hogy külön sokkal kevesebb esélye van, akkor visszajöhet.

A becsapódás után éreztem, hogy Ash farkasa egyből mellettem termett, ami jó, mert így biztos lehettem benne, hogy ő is megvan. Meglepetten vontam fel, majd furcsállva ráncoltam a szemöldököm kitörő nevetésére, ami hamarosan hisztérikusba ment át, s itt biztos lehettem benne, hogy nem okés a helyzet. Farkasom vigasztalón bújt kölykéhez, én pedig leültem mellé, oldalasan az ölembe húztam és megöleltem.
- Elment, mert megijedt, Pöttöm - mondtam halkan, s igyekeztem megnyugtatni, amennyire csak lehetett. - Ha meg azért lépett le, mert nem tudott várni, akkor jobb is, ha nem jön vissza. - Enyhén morgós volt a hangom. - Fontos a testiség, mert azt jelenti, hogy bízol benne annyira, hogy megengedd neki, de... aki meg fontos, annál tudunk várni, mert figyelünk rá. - Elhúzódtam kicsit és megtöröltem az arcát. - Utána akarsz menni? - Igaz, hogy mondta a meggyőzést és a többit, de most mondja ki kerek perec.
Aztán jött megint Steven. Nem maradhatnánk inkább Sammynél? Komolyan mondom, nagyon jók vagyunk, őt három pasi cseszi szét, engem három nő, egy-egy alak mindkettőnknél a másik. A profizmusunk...
Felálltunk és visszamentünk a sziklafalhoz, én meg azon agyaltam, hogy mégis hogyan adjam be neki, hogy Abi beköltözött hozzá. Az ötszáz dolláros kérdés! A válasz pedig: egyelőre sehogy. Sam után erre nem tudom, hogyan reagálna, mennyire zuhanna meg - szó szerint és átvitt értelemben is.
- Megvan, a ház is áll még, nem gyújtotta fel, csak az egyik ablak van kitörve. Vagy betörve, nem tudom, honnan érte támadás. De nem igazán mozdul ki.

//Bocsi, Eve-nek ígértem elsőre ma, de ezt nem tudtam megállni. ö.ö//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ashley McLoyd
In Memoriam
avatar

◯ Kor : 22
◯ HSZ : 646
◯ IC REAG : 720
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Havas hegygerincek // Csüt. Aug. 29, 2013 8:07 pm

*Tudtam? Nem, de muszáj volt szóval hagyjuk, hogy mit tudok vagy nem. Ha muszáj, bármire képes vagyok csak eléggé kell akarnom. S most sem az eszem miatt váltottam taktikát - már ha ezt annak lehet nevezni - hanem mert tudtam, hogy Darrennek nincs ideje hülyeségekre. Még akkor sem ha az hülyeség én voltam.
- Na mert eddig nem így volt? * A frászt nem... eddig is bárki betalálhatott, hogy nem vele lesz órám, hanem máshoz kellett becsatlakoznom. Volt is belőle sérülés. Mondjuk mikor eltörtem egy másik kölyök kezét, csak azért mert bemakacsoltam magam és nem értette meg, hogy nem fogok vele edzeni. Hát nekem jött... istenem, én szóltam, hogy maradjon ott ahol van, mert megeszem. De a lényeg nem ezen volt...*
- Ahham és... szóval én szívesebben edzek veled mind bárki mással. De lesz neked időd erre? * Jó, nem állítom, hogy sosincs velem. De attól még lényegesen keveset és ne felejtsük el, hogy első körben is csak azért nem Ő tartotta minden órám, mert nem volt mindig ideje. Pedig akkor még csak Ikkuma volt.*
- Éjszakai életmód... nappal tengődöm, éjszaka Ryant boldogítom. Eddig sem volt másképp... * Jó, nem minden éjszaka, de az esetek többségében vele vagyok. Szóval ezzel nem lesz problémám. Azzal már igen, hogy időbeosztás nélkül képtelen vagyok boldogulni. Mert úgy... oké, hogy váratlan meg minden. De mindennap úgy kelni, hogy semmi dolgom... megfogok őrülni. De komolyan, most mit csináljak? Kergessem a farkam? Már Sam sincs, akivel elcseszhetném az időt, Steve sem aki megmentsem az unalomtól. Jahm... Van egy Antenna faterom, aki elfoglalt, egy népes vérvonal családom akik közül csak Ryan néz rám vagy van velem mikor a nyakába varrnak. Meg egy rakás haszontalan - számomra - falkatársam, akik még ennyire sem vesznek figyelembe. Az élet öröm és boldogság.*
- Biztos benne? Jézusom... * Na most legszívesebben a falba vertem volna a fejem. Hogy lehetne bárki is biztos benne? Én miért maradtam az nem fordult meg a fejében? Én sem voltam biztos benne... Nekem az első gondolatom az volt, hogy alkalom lelécelni ebből az egészből. Az már más kérdés, hogy megláttam benne a magam hasznát. No meg tudtam, hogy maximálisan három napig bírnám Darren nélkül. De ennyi...

De persze nem lehet minden könnyű és boldog és pláne nem felfelé ívelő. Mi sem mutatja jobban, hogy elég szépen vissza estünk a kezdetekhez, vagyis attól lejjebb, tekintve, hogy állva indultunk és most csak feküdtünk... feküdtem és röhögtem a siralmas valóságon. Azon, hogy mennyire akarom érteni és mégsem értek szinte semmit. De aztán ahogy alább hagyott a hisztériám - mert hát, sokan csak annak neveznék -, Darren felé fordultam, hisz már az ölében voltam és az arcom a mellkasába, hasába fúrtam mintha lehetne valamiféle menedék vagy a választ a pocakjában lelném.*
- De itt vagyunk, voltunk neki Darren... nem épp a bájos oldalam hívja elő belőlem, de tudok kedves is lenni. S bár egy idióta, undok dög vagyok... de ha jött sosem küldtem el. Vagyis csak akkor mikor edzés alatt próbált más felé terelni. Ha volt valami, vagy csak unatkoztam én is hozzá mentem. Kicsi vagyok, de segíthettem volna neki túl vészelni... segíthettem volna neki haladni... * Igazából elhallgattam. Mert oké, hogy tudtam volna de ez már csak hiába való beszéd és semmin nem változtat azon kívül, hogy csak még mélyebbre ásom magam ebben az egész "mi lett volna ha" kérdésben. S csak még jobban fájna. A kérdésén nem kellett elgondolkodnom, reflexből válaszoltam rá.*
- Igen, ha rajtam múlna már nem volnék itt Darren. Már rég  a keresésére indultam volna. * Minden egyes pillanatban azon merengtem, hogy mégis merre kereshetném meg. Senki olyanról nem beszélt... pontosabban... *
- Suenál lehet... Susan Ravens* Csakhogy fogalmam sem volt arról, hogy hol lakik a lány. No meg azt tudtam, hogy oda nem megyek egyedül. Ember. Hamarabb volna a vacsorám, mintsem egy olyan személy aki választ adna bármire is, ha csak holtan, darabokban nem tud még beszélni. De hát ez az opció már megint nem jó (oc miatt), szóval tegyük az édes hülyét tovább.
... Pontosabban csak egyetlen emberről. De hát ki az a marha, aki egy embernél keres menedéket? Sam. Na mindegy... Inkább hagytam az egészet. Menjünk, másszunk aztán majd jó lesz. MErt minden megoldódik magától, mert nem lehet tenni semmit mert úgy is felesleges és csak bajt szülne. Szóval a témát tovább vittem Stevere. Talán kezelhetőbb mint Sammie. Bár ebben már erősen kételkedtem még akkor is ha hiányzott az Őrző. Mászás közben egy pillanatra megakadtam, ahogy az ablakra került a szó. Steve nem megy sehova, az ablak tropa... Ej de jó.*
- Ahham... akkor él és virul... legalábbis képletesen. * Sam után már nem volt kedvem sem erre reagálni, még ha a lelkiismeret furdalásom szép lassan éledezni kezdett már megint. Ha látni akar jön, én nem mehetek és ezzel bizonyára tisztában van Ő is. De azt hiszem, hogy csak hiú ábrándokat kergetek ezzel is. Szóval tettem amit kell, figyeltem arra, hogy a kezem jó helyen legyen, hogy ne húzzam fel magam és tegyek megint ostobaságot, a karmaim kint maradjanak, Darrent ne hagyjam el, vagy épp ne maradjak le tőle nagyon. Az élet szép és gondtalan, de azt sem bántam volna ha ebben a pillanatban véget ér.*
- Valami kellemesebb témánk nincs véletlen? Agyamra megy ez az egész. Ja igen, kezdődik az iskola... szerintem a tankönyv listát már kipostázták Stevenek, de nem ártana bemenni és elkérni megint. Aztán meg kell rendelni őket, füzeteket venni meg ilyen marhaságokat. És az évnyitón meg kell jelenem nekem is, aztán az igazgatóiban ismét aláírni a magán tanulói kérvényem, illetve a beleegyezést, hogy továbbra is így folytassam a tanulmányaim. És utána ott kapom meg a vizsgaidőpontot. De persze Steve a hivatalos gyámom, akit nem lehet elérni... szóval mond, hogy van valami kapcsolatod a középsuliban és eltudod intézni Te is velem. * Szusszantam egyet, mert hát kellett. Sokat beszéltem és amúgy is kellett egy kis gondolkozási idő, lévén, hogy sem hasíték, sem kiálló valami nem volt az utamban. Vagyis egy ugrással feljebb, de ha az nem bír el, akkor kezdhetjük elölről. Szóval csak elkezdtem kicsit kijjebb oldalazni, mert pár méterrel odébb már volt kapaszkodó.*

//Semmi baj. Imádtam. Viszont van egy olyan, hogy meg kéne oldani, hogy Ash ne tudjon Sam után menni. -.-" Szóval nincs időd, kedved, frász tudja mi miatt nem mehet és kész. Aztán majd összelogikázom, hogy ic ne a Te nyakadba varjam a dolgot és ne legyen visszaütője. Mert nem tudtam megoldani, hogy az előző reagomban mennék... most meg hirtelen nem akarok. Ash labilis, de nem ennyire.//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Darren Northlake
Vérvonalfő
avatar

◯ Kor : 305
◯ HSZ : 1935
◯ IC REAG : 1959
◯ Lakhely : erdő széli birtok
◯ Feltűnést kelthet : végigtetovált karok, ezüst fülbevalók, gyűrűk, szemöldök piercing, karkötő, nyaklánc



Re: Havas hegygerincek // Kedd Szept. 03, 2013 5:36 pm

[Zene ugyanaz, mint nálad]

Nem volt kedvem reagálni a megjegyzéseire, a kommentárjaira, visszakérdezésére, Jézusára vagy nevezzük őket akárhogy. Egyre inkább úgy éreztem, hogy nincs semmi értelme tépnem a szám, vagy magyarázni, mert úgyis mindenre megvan a korábbi felsorolás valamelyike, de egy büdös szóval nem mondom ki, mert akkor meg azt kapom meg, hogy szarok a véleményére, nem hallgatom meg és hogy jobb lenne-e, ha olyan lenne mint Masako, nem lenne saját véleménye, meghúzná magát és a többi.
- Lesz, mert vagy így, vagy úgy, de szakítok rá. - Akkor eddig miért nem tettem? Hol a garancia, hogy most másképp lesz? Aha, majd biztos! Úgy, mint eddig?
Reakciók garmadája futott át az agyamon egy pillanat alatt. Az a csöppnyi lelkesedés, ami elkapott, sehol sem volt - kasztrálva lett. Ez nem azt jelenti, hogy nem fogom tanítani, csak... lehet, hogy lesz némi kötelesség szaga, ami nem a legkellemesebb, de ez van. Max nem magyarázok, vagy mondom el, hogy mit hogyan és miért gondolok, megspórolunk pár kört.
Túléltünk már nagyobb katasztrófát is.

- Ne okold magad. Egy Kanguyakot úgyis rá fogok állítani arra, hogy a kilépett, de városban, vagy a környéken maradó ex-falkatagokat szemmel tartsa. Ha Sam még itt van, megtalálja, én pedig szólni fogok.
Miután ezt lerendeztük, megint mászni kezdtünk, ő pedig elmondta az iskolával kapcsolatos problémát. Valószínűnek tartottam, hogy már látták bent Stevent, szóval én nem adhattam volna ki magam a gyámjának, azt meg a kutya nem hitte volna el, hogy ilyen drasztikus plasztikai műtétet végeztetett magán. Vagy legalábbis csak kevés hülye vette volna be. Viszont így volt konkrét ürügyem arra, hogy nyakon csípjem az őrzőt.
- Első körben megpróbálok majd Stevenre hatni, ha nagyon nem megy, keresünk más utat. Ahogy mondtad is, ő a gyámod, ezek az ügyek az ő hatásköre, az ilyenekben intézkedés pedig a saját privilégiuma.
Ha ezt a háta mögött intézzük, az plusz ék Ash és közé, de ugyanígy békítési alapnak is jó lehet. Nem feltétlen békepipa, de... békecigi? Akárhogy is, nekem nem hiányzik, hogy marják egymást, vagy ez az egymástól való makacs távolságtartás folytatódjon - Steven részéről. Nem tesz jót Ash-nek, ahogy lassan egyetlen körülötte lévő hím sem - kivéve Ryan és James -, hiába, mindig az ellenkező nem tagjai tudnak betenni a leginkább mindenkinek. Szép az élet.

//Így tudtam megoldani. :/ //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ashley McLoyd
In Memoriam
avatar

◯ Kor : 22
◯ HSZ : 646
◯ IC REAG : 720
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Havas hegygerincek // Kedd Szept. 03, 2013 7:17 pm

//Nosztalgia//

*Szavaira remény csillant az íriszeimben. Talán lehet olyan mint volt, mikor csak ketten elmentünk és tanultunk. Így ismertük meg egymást is jobban. Nem azért mert muszáj volt, az a tanulás volt. De lehetett volna csendben, csak a lényegre szorítkozva csinálni. De nem, mi ugrattuk egymást és néha, pár percre elbohóckodtunk, hogy utána folytassuk. Kérdések és válaszok, melyek nem igazán az anyagra szorítkoztak, hanem egymásra. Vagy épp a röhögése, amitől csak még mérgesebb lettem de kisvártatva magam is csatlakoztam hozzá. Mikor a teraszon ültünk első vele töltött éjszakámon és csak csendben néztem lefelé a hegyről. Haza vágytam, Stevehez. Akkor még az volt az otthonom, de nem kellett szólnom csak ott ült velem minden szó nélkül, anélkül, hogy kértem volna míg megbarátkoztam azzal, hogy itt kell töltenem az éjszakát. Az egy hét, amit büntetésből rót rám... az is csak közelebb hozott hozzá, ahogy vele voltam majdnem mindig, ahogy az óráim többségén is. Nyilván nem ezt akarta elérni, hanem a falkához közelebb hozni de akaratlan is, a büntetés ellenére... csak Őt láttam. Remény éledt bennem, hogy lehetne olyan mint volt. Persze ugyan olyan nem lesz, de hasonló lehet még? Viszont nem kérdeztem, csak bólintottam a szavaira. Kell valami, hogy legyen. Visszaakarom kapni az Apám. Őt magát, azt a férfit akire felnézek, aki bejött hozzám a kórházba és nem az Atanerket. Teremtő, barát, társ, Apa... ez volt nekem Darren, az aki a világot jelentette, aki megmutatta, hogy ilyen kis mocsok farkassal is lehet élni. Ő élt. De nem maradt belőle semmi... most nem más, mint; Atanerk.

Samre vonatkozó szavaira nem tudtam mit mondani csak bólintottam. Lesz valami, úgy még úgy sem volt, hogy ne legyen. Szóval hagytam a dolgot, hisz erről meg nekem nem volt kedvem tovább beszélni, ezért is indultam meg és kerestem valami mást. Ami meg pont kapóra jött, azaz iskola volt. S míg válaszolt én felértem mellé és szusszanva álltam meg, hogy zöld íriszeim rá emeljem.*
- Hatni? Felesleges. Hidd el, ismerem. Megpróbálsz rá hatni és még jobban bezárkózik. Csak azért is alapon. Családban marad. - ismert, én is ilyen voltam mikor ide kerültem és ami azt illeti, ha parancsokat osztogatnak még most is. - A hatásköröket hagyjuk, kötelességből nekem aztán senki ne tegyen semmit. Viszont... veled élek, végérvényesen. Ami annyit tesz, hogy az emberek között is Te felelsz értem. Stevet felhívják és azt se tudná megmondani, hogy élek-e egyáltalán még, nem még azt, hogy adott dolgokban mi a helyzet. De mielőtt még itt túl magyarázom és félreértesz, vagy olyat látsz belé ami nincs; Lehetnél Te is a gyámom, ahogy hivatalosan az Apám is. Sok minden nem kell hozzá; Anyagi háttér megvan. Mert ilyen esetben az örökségem figyelmen kívül hagyják. Egy ház kell arra az időre, mert a farkaslakot nem fogadnák el "megfelelő körülmény"-nek... az emberek között. * Nem haladtam tovább és mivel pont az összmunka a lényeg, gondolom Ő sem. Vagy ha igen, akkor pech de nem indultam meg, csak annyi, hogy felfelé néztem. Tekintetemben láthatta, hogy komolyan mondom és egy csöppnyi kétségem sincs efelől. Ahogy érezhette is ezeket, ahogy azt is, hogy nem az iskola miatt mondtam. Én volnék a legboldogabb ha nem kéne tanulnom. Viszont itt már akadt némi kétely, ami csak a dolog fogadására irányult. Mostanában kiszámíthatatlan volt Darren és nem véletlen válogattam meg a szavaim mostanság... már amennyire tőlem telt. Steve meg... nem várhatok rá örökké, nem hívogathatom folyton úgy, hogy semmi jele. Él, és még csak a telefont sem vette fel. Vagy legalább nyomta volna ki... de nem, az a vacak addig csörgött míg én meg nem untam tartani, vagy kapcsolt a hangpostája. El van nélkülem és bár ismertem, imádtam és tudtam, hogy neki sem rózsaszín a világ, ha csak Abi nem fertőzte meg ezt is. Pontosabban... ha csak nem enyhítette benne. Ami ha igen, az jó. Ha nem... hát az baj. Miatta még mindig ott volt bennem a fájdalom, a keserűség... lelkem azon szeglete melyet a költözésem óta magammal hordok és félek, sosem fogom tudni már betölteni azt az űrt, ha vissza jön, ha belátja, akkor sem. Valami elveszett ebben az egy hónapban onnan és soha nem fog már visszatérni. Legalábbis így érzem. S ha már a vissza nem térő dolgokon jár a kis buksim, míg valahol mélyen - olyan mélyen, hogy talán nem is érezni - féltem a választól. Van még valami ami már sosem fog visszatérni...*
- Ja és... tegnap lefeküdtem Jamievel... vagy valami olyasmi. * Tettem úgy mellékesen utána pár pillanatnyi csend után. A korábbi szavaimhoz képest ez már tényleg az volt. Egy mellékes tényező, ami az élettel jár. Még elpirulni is elfelejtettem vagy azon aggódni, hogy mit szól hozzá. Egy dolog érdekelt, még pedig a reakciója... farkasom ugyan nem érdekelte de mégis igyekeztem minden érzelmet beazonosítani ami Darrenből áradt. Alapból könnyebben tudtam már ezeket megtenni akkor is ha nem figyelek. De most figyeltem, hogy semmilyen apróság ne kerülje el a figyelmem. Az én lelkem... már ami maradt belőle csendes volt, a korábbi érzelmeimen kívül amik beszéd közben jöttek. Nem volt bennem remény, izgatottság vagy bármi, ami normális helyzetben ott lenne. Nem tudom miért van ez, talán ragadt rám a farkasomból valami más is a szőrön kívül, de ennek most örültem. Hogy miért? Na azt nem most fogom ecsetelni...*

//Nekem ez jó, köszönöm. A folytatás meg... Legalább Te ne utálj miatta.//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Darren Northlake
Vérvonalfő
avatar

◯ Kor : 305
◯ HSZ : 1935
◯ IC REAG : 1959
◯ Lakhely : erdő széli birtok
◯ Feltűnést kelthet : végigtetovált karok, ezüst fülbevalók, gyűrűk, szemöldök piercing, karkötő, nyaklánc



Re: Havas hegygerincek // Szer. Szept. 04, 2013 12:46 am

[Reagzene (magyarul is)]

Az ő szemében remény csillant, én meg lassan úgy éreztem, hogy nem igazán tudok miben bízni. Azért annyi optimizmus maradt bennem, hogy vigasztalt a tudat: minden gödörnek van alja.
Cseppet se tetszett, amerre a világ/életszemléletem haladt.

A sulis témánál épp bevártam, hogy mellém érjen, aztán vártam tovább, hogy kicsit beelőzzön és én is araszolhassak egy keveset, de nem sürgettem. Hallgattam, amit mondott, az állam pedig egy idő után szavanként esett egyre lejjebb. A szemem pedig kissé elkerekedett.
Kinyitottam a szám, aztán becsuktam, aztán megint ez még háromszor, a partra vetett hal nem tátog ennyit, ebben biztos voltam. Egyébként elsőre nem igazán fogtam fel, hogy mégis mi és merre és hány méter és... ez most komoly???
- Ez most komoly? - kérdeztem meg, hogy ne csak a fejemben éljen a kérdés. A hangom abszolút hitetlenkedő, döbbent volt, egyrészt, mert képtelen váltam elhinni, hogy tényleg ennyire felém orientálódna, másrészt életemben talán először ijedtem meg attól, hogy valaki ennyire hozzám legyen kötve, ennyire közel legyen.
Nevetséges! És mégis... Örültem, persze, de ez koránt sem volt felhőtlennek mondható, a mellkasomra súlyos árnyékként telepedett rá a félelem, ami talán talán csak az elmúlt három hónaphozadéka volt, de attól még kegyetlenül valóságos. Én... féltem ettől. Az egy dolog, hogy beszéltük, hogy felveszi a nevem, de az majd egyszer lesz, mikor mindenképp hamis papírokra szorul majd, ez azonban... ez most esedékes!
A farkasom akaratosabb volt, ő szinte követelte, hogy éljek az elénk dobott lehetőséggel, ám ez nem ilyen egyszerű. Vagy de? Csak fogjam és vegyem el? Steven ki fog akadni, ez nem vitás, a másik falka miatt nem aggódtam, így is tudják már, hogy Ash a lányom, csakhogy kezdtem úgy érezni, hogy minden egyes ragaszkodást, kötődést, hovatartozást egy-egy plusz céltábla kísér, és nem csak nála, mindenkinél, aki egy kicsit is fontos nekem. Ezt viszont nem láthatják, nem tudhatják, egy Atanerk erős, kőkemény, soha meg nem inog - nem tudtam szabadulni ettől a képtől, így a magamra rángatott szereptől sem.
- Tényleg azt akarod, hogy az egész életedbe, a jelenedbe ennyire belemásszak? - Nem is volt igazán kérdés, csak muszáj volt valahogy kifejeznem a hitetlenségem. Megráztam a fejem. Szar ötlet volt a szilamászás, innen maximum már csak egy csonttöréssel léphetnék le egy pillanat alatt. Ash meg még lenne olyan marha és ugrana ő is.
Márciusban még madarat lehetett volna fogatni velem ezek után, most inkább csak lassan araszolva tovább indultam.
- Nem tudom, Ash - mondtam végül a hervasztó igazságot. Szerettem volna, meg a farkasom is ezt akarta, érezhette, de olyan szinten éreztem valamiféle visszahúzó erőt magamban, hogy az fantasztikus. És nem csak Ash, de mindenki más kapcsán is, ez pedig párhuzamba állítható azzal, hogy az elmúlt pár napban kifejezetten vágytam a magányos órákat.
- Hogy mi? - kiáltottam fel, lecsapva a lehetőségre, hogy más témát csócsálhatunk. - De... én azt hittem, ki nem állhatjátok egymást! Vagy... vagy ez most hogyan volt?
Lefeküdt Jamie-vel? Két órára engedem el, ő meg otthagyja a fogát szüzességét... Mondanám, hogy "ezek a mai fiatalok", ha Ashley tipikus mai fiatal lenne, de nem az. Hát ez azén fejemben sehogy sem állt össze.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ashley McLoyd
In Memoriam
avatar

◯ Kor : 22
◯ HSZ : 646
◯ IC REAG : 720
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Havas hegygerincek // Szer. Szept. 04, 2013 10:32 pm

//reag zene//

*Míg Ő tátogott, addig bennem csak egyre nagyobb lett a kétely. Sejtettem, hogy valami hasonló lesz a reakciója, csak azt nem tudtam, hogy a jó vagy a rossz oldalról kell ezt megközelítenem és Ő hogyan fogja. Továbbra sem figyeltem a saját érzéseimre, melyek parlagon hevertek amúgy is. Mintha nem lett volna semmi, mintha a világ a legnagyobb rendben lenne és minden nyugis. De én... én féltem. Mikor végre kérdezett, csak egyszerűen bólintottam. Mintha ennyi volna, csak egy bólintás. De közel sem az volt... nem.
Megérezve a félelmét, mely szinte már-már elnyomta a meglepettségét csak lesütöttem a szemem és egy röpke pillanatra le is hunytam. Tudtam a választ... meg sem kell szólalnia hozzá. Ez... ez nekem beszédesebb volt, ezer szónál. Szavaknál melyek csak maximum finomítanak a dolgokon. Próbálnak azon, amin nem lehet. A nem kérdés-kérdésére már nem feleltem, csak néztem le a mélybe. Folyamatosan úgy éreztem, hogy egy szakadék szélén állok, melynek nem látom az alját, aminek nincs. Az elmúlt hónapok, tönkre tették az életem, engem és mindent ami körülöttem volt vagy biztosnak éreztem. Az emberekbe, őrzőkbe vetett hitem, a farkasokkal szembeni tartásom... mind a múlté. De igyekeztem, próbáltam tovább menni azon az úton melyet elém vetettek tetszik, nem tetszik alapon. Hittem, reméltem, hogy jobb lesz, hogy már nincs lejjebb, de mindig megmutatták, hogy igenis van. Ez nem baj, abból tanul az ember lánya és a farkasa is. De újra hittem, igyekeztem egyetlen emberbe fektetni a bizalmam, egy másikba az életem. De egyik sem jött össze... az életem romjaira hullott. Egyetlen kapaszkodóm pedig... ez a szikla amit épp fogok. Ami nem enged a mélybe hullni. Már nincsenek azok a pillanatok, mikor hozzá bújva, a puszta csendben meglelem a boldogságot. Mikor hittem, tudtam, hogy Darren lesz az, aki egyszer elkap ha zuhanni kezdenék. Vajon most megtenné? Ha egyszerűen csak elengedném, megtenné?
A összekötő kötél megfeszült s én csak monoton haladtam szinte alig figyelve arra amit csinálok, vagy túlságosan is? Nem tudtam eldönteni, hogy most épp figyelek-e. Csak éreztem ahogy a jegesség apránként repedezik fel, mely elrejtette az érzéseim eddig. Talán ezzel együtt a válasza mást is lerombolt? Azt az egyetlen dolgot amire szükségem van? Otthont? Hiába élek itt egy hónapja... nem éreztem sajátoménak, a szobámban szét dobált ruhák, bőröndök is erről árulkodnak, melyekben még mindig ott vannak a dolgaim. Egy röpke, lopott pillantást vetettem Darrenre, mikor biztos voltam benne, hogy nem veszi észre és néz a szemembe. Nem akartam, hogy lássa azt ami bennem dúlt, melyeknek még nem engeded az a jegesség mely a várakozás alatt telepedett rám s körém. Fájt és elvesztem. Nincsenek Mamáék, nincs Pepe s Darren sem. Nem mondta ki, elintézte egy "nem tudom"-mal, de éreztem azt amit Ő. Fél. Nem kellett sok ész kitalálni mitől, de az nem opció bárki akinek van orra tudja, hogy az Övé vagyok. Pusztán... nem kér ebből. S én nem fogom erőltetni, szóba hozni pláne nem.*
- Jah, azért feküdtünk mert ki nem állhatjuk egymást. * Szó vicc, de sosem a vicceimért szerettek. Vagyis nem azért mert mennek is. Amit még jelenleg rontott az is, hogy eszemben sem volt mosolyogni hozzá és hangom is csak színtelen volt. *
- Így is van, volt... "nem tudom". De nem fogok biológia és anatómia órát tartani. Te is tudod, hogyan működik a dolog. Jobban mint én, szóval nekem lehetnének ilyen irányú kérdéseim. Megtörtént és pont. Ettől még nem fogom jobban kedvelni... * Vonnám meg a vállaim ha nem a következő szikláért nyúlnék s ha beértem Darrent igyekeztem mellette haladni, az Ő tempójában. Az utolsó mondatom végéről már csak a "remélem" szócska hiányzott, hogy totál hülyének nézzen. Mivel a hangsúlyomból így is eléggé nyilvánvaló volt. Azonban a következő lépésemnél a pulcsim alja beakadt az egyik kiálló sziklába és ahogy fellöktem magam a lábammal az beleakadva szakadt meg, az alatta lévő pólómmal együtt a hasamnál. Pontosan tudtam, hogy mi van ott és bennem pedig félelem lett úrrá. Láttam, hogy ott a szikla és éles meg hegyes, de erre nem számítottam.*
- Én sem kérdezlek a szexuális életedről. Te mindenképp szeretnéd megvitatni az enyémet? Csak azért, mert akkor jelzem, hogy oda vissza játék Darren. * Próbáltam elterelni a figyelmét a hasamon keresztbe futó hegről, melyet még a lánc okozott. Nem látszott teljesen, de látszódott, hogy se eleje, se vége... Talán így nem figyel erre, hanem inkább hagyja a nemi életem békében. Ami eddig nem volt, most volt... de azt hiszem ez is olyan mint a pasik. Bőven elég egyszer. Még sok is. De kell egy alkalom, ami után tudod, hogy miből nem kérsz többet. De nem álltam meg, csak mentem tovább felfelé... Miért nem akartam beszélni róla? Mert még én sem tudtam hova tenni a dolgot vagy egyáltalán elkönyvelni. No meg... Darren kiszámíthatatlan. Még a végén neki megy Jamienek vagy valami. Épp elég embernek esett baja már miattam.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Darren Northlake
Vérvonalfő
avatar

◯ Kor : 305
◯ HSZ : 1935
◯ IC REAG : 1959
◯ Lakhely : erdő széli birtok
◯ Feltűnést kelthet : végigtetovált karok, ezüst fülbevalók, gyűrűk, szemöldök piercing, karkötő, nyaklánc



Re: Havas hegygerincek // Csüt. Szept. 05, 2013 8:28 pm

[Reagzene]

Van az az érzés, mikor legszívesebben kiszakadnál a saját életedből, hogy legalább pár napig csak, de valaki másét éld. Mostanában egyre többször éreztem ezt, valamiféleképp groteszk módon. Az én életem volt, de mégsem, mert minden lidércnyomásnak tűnt, egy elcseszett rémálomnak, amiből akárhogy kapálózok, nem tudok felébredni. A talaj még a talpam alatt van, mert nem teszi meg azt a szívességet, hogy hirtelen kirántódjon alólam, ó, nem! Szép lassan, alattomosan kúszik el, mintha futóhomok lenne, tudom, hogy nincs megállj, nincs visszaút, nincs semmi, s inkább sodródom, mint irányítok, holott ennek nem így kéne lennie. Nem is tudom mikor éreztem magam utoljára igazán kiszolgáltatottnak. Több mint kétszáz éve volt a legutóbbi ilyen alkalom ez biztos.
A változás jó, mert ami változik, az él, de mi van akkor, ha ez hiába jelent életet mert közben inkább tűnik pusztulásnak? Képtelenség visszatérni ahhoz, amilyen voltam, kezdek beletörődni, ám ezzel cseppet se jobb a helyzet, mert így meg azt nem tudom, hogy én magam akkor mégis milyen vagyok. Nem, nem jobb, mint voltam, efelől nincsenek kétségeim, épp ellenkezőleg.
A farkasom kényelmesen nyújtózkodott egyet. Nem akarom...
Ashleyre pillantottam. Ki akartam rekeszteni, hátha úgy kevésbé bántom, de ezzel csak még több fájdalmat okozok neki, sok más emberrel együtt. Megígértem, hogy otthont kap tőlem, ígértem valamit azért cserébe, hogy teljesen feladja a korábbi életét, hogy tulajdonképpen feladja Stevent, ám eddig semmit sem kapott és már abban is elbizonytalanodtam, hogy egyáltalán tudnék adni bármit is újabb csalódáson, bánaton kívül.
És mégis... a tengernyi kétség között - mind családi-, falka-, társasági- és magánélet megsínylette ezeket és az elmúlt időszakot - egyetlen dolog állt ugyanolyan sziklaszilárdan, megingathatatlanul, mintha mit se érzékelt volna a körülötte lévő káoszból: meg akartam őt védeni. Őt és a többieket is.
Még ha kevés is, amit tenni tudok, de a semminél több; még ha nem is az, amivel beérné, a semminél jobb.
Teremtőként, Atanerkként, testvérként és barátként is szánalmasan kevés lettem.
Felüdülést jelentett ezek mellett a "lefeküdtem Jamie-vel" téma, bár ettől se tudtam örömömben cigánykereket hányni és nem azért, mert nekem semmi se felel meg.
- De te előtte nem voltál más fiúval, biztos, hogy ez így neked oké volt? - Aztán felsejlett bennem egy továbbra sem szivárványos gondolat. - Ugye nem erőltette rád! - néztem rá, hogy nehogy elmulasszak egyetlen apró árulkodó reakciót is. Hangom nem volt fenyegető, a vonásaimon is uralkodtam, energiáim se mutatta változást, vagy bármit, ami arra utalt volna, hogy ha igent biccent, vagy annak leghalványabb jelét is mutatja, akkor megtépném Jamie-t.
Nem, nem tépném meg. Addig törném és morzsolnám a csontjait, míg labdává nem lehet gyűrni. Jó, ezt se tenném. Ahhoz, hogy ilyesmiért megbüntessem hozzá se kellene érnem, szóval megússza mindenhogyan ép bőrrel.
Apropó ép bőr. Ash-é nagyon nem volt az. A hasánál, mikor felhasadt póló-pulcsi egy pillanatra láttam az ott húzódó heg egy szeletét, s egy szívdobbanásnyi idő elég volt, hogy bevillanjon a kierőszakolt emlékből a sebesülése. A többivel együtt. Szóval ha ez megmaradt, akkor...
Akkora erővel vágtam egy mordulás kíséretében a sziklába, hogy az megrepedt az öklöm alatt és kisebb darabok potyogtak le a mélybe. Aztán ezt megismételtem még egyszer... kétszer... háromszor. Semmi eredménye nem lett azon kívül, hogy felrepedt a bőr a kezemen és tisztességesen vérezni kezdett, van aki vizelettel jelöl területet, én vérrel. Drámaibb és hatásosabb, nem?
Ha korábban nem vagyok meggondolatlan, ha nem teszem ostoba választás elé Jesse-t, ha nem harapom be Ash-t, ha jobban figyelek, ha gyanakvóbb vagyok, ha bizalmatlanabbul állok a bérgyilkoshoz, ha nem szerveznék versenyeket...
Dühös voltam - megint -, átkozottul dühös, de most magamra. Lecsatoltam a kötelet magamról és a veszett haragtól hajtva lódultam meg fölfelé. Mintha el tudnék szökni. Nem Ash elől akartam, inkább minden elő. Úgy vájtam karmom-kezem a falba, hogy esély nem volt megcsúszásra, lábaim is félig átalakultak, a bakancsom leszakadt, a nadrágom szára szétrongyolódott, de nem érdekelt, csak másztam vakon, olykor dühödt, kurta üvöltést hallatva, s meg se álltam egy nagyobb szirtig.
Felkapaszkodtam rá, első indulatból tovább akartam mászni, de rájöttem, menyire lehagytam Ash-t, bár lassan kezdem azt hinni, hogy jobban járna nélkülem...
Torkom szakadtából üvöltöttem. Aztán megint nekiestem a szikláknak, mindkét öklömmel ütöttem, a farkasom energiái tomboltak körülöttem, szemem sárgán izzott. A saját tehetetlenségem őrölt fel. Addig nem álltam le, míg mindkét kezemben szilánkosra nem törtek a csontok ujjaimban és azok tövénél. Mindkettőből vér csepegett, itt-ott fehér csontszilánkok álltak ki bőröm alól, de nem érdekelt, semmi se érdekelt. Megfordultam, nekivetettem a hátam a falnak és lecsúsztam a tövébe, majd felhúztam a lábam, homlokom a térdemre hajtottam és majdhogynem ülő magzatpózt vettem fel. Ha még ment volna, mindkét kezemmel a hajamba túrok, de ujjaim használhatatlanokká váltak. Teljesen emberi volt mindkét karom, nem akartam gyorsabban regenerálódni, és az se izgatott, hogy mennyire rosszul forrnak össze majd a csontok.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ashley McLoyd
In Memoriam
avatar

◯ Kor : 22
◯ HSZ : 646
◯ IC REAG : 720
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Havas hegygerincek // Csüt. Szept. 05, 2013 10:55 pm

*Ó hát ha valamit hanyagolni akartam, akkor ez a téma szerepelt a listám elején. Sőt, maga Jamie is, addig míg nem beszélek vele. Mert kell... nem tudom miért, nem tudom miről és azt sem, hogy nem-e akarom majd felrúgni kapásból, ami okán ismét Luca kezei között kötök ki. De nem, nem lehet hagyni. Darren kérdésére lemondóan sóhajtva támasztottam meg a fejem egy pillanatra a hideg sziklának.*
- Lehet jó bármi úgy, hogy valójában nem akarod? Hogy csak egyetlen dolog motivál és az nem más, minthogy megtudd képes vagy-e rá? Hogy tudod, hogy csak egy szerencsétlen tök vagy, aki a világba kergetett egy másikat és még ezaz "apróság" sem volt, ami valószínűleg az egyetlen dolog ami visszatartó erő lett volna? Nem Darren, nem akartam. Itt, bent... a lelkemben ismét elvesztettem valamit. De ha már ennyire feszegeted és érdekel; Én _kértem_ rá és Ő segített végig csinálni. Ennyi az egész... de akarni csak akkor tudd az ember, ha a szíve is benne van. S nem kell aggódnod, nem fog Jamie jegygyűrűvel beállítani. Az első találkozásunk óta tudtam, hogy Jaminek van egy fajta beütése, tudtam, hogy parancs-szexuális. Akkor most miről beszélünk? * Teljes válasz, amivel többet mondtam mint kérdezett. Ám a kérdésére a választ megkerültem és máshonnan szemléltem. Azonban nem, nem hazudtam neki. Vannak részletek melyek úgy vélem, hogy nem tartozik sem rá, sem másra és ha kérdésem lesz vagy tanácsra lesz szükségem Darrent fogom megkeresni. De az nem most van. Akartam, ha úgy tetszik nem. Gondoljon amit akar. Azonban láthatta, érezhette rajtam, hogy némi kiábrándultságon kívül semmi nem volt bennem. Nem nehezteltem a srácra, nem haragudtam és nem azért mert vaj szívem volna. Hirtelen haragú voltam és ezt Darren is tudja, ami azonban sosem múlt olyan könnyedén. A gyűrűs mondatom pedig elárulhatta, hogy ez csak puszta... nem tudom mi. De azt igen, hogy érzéseknek nem volt köze hozzá még akkor sem, ha akkor épp ezer meg egy dolog volt bennem a tanácstalanságom mellett.*
- Mikor haza mentem... nem voltál otthon... * Jegyeztem meg csak úgy mellékesen egy bújtatott kérdéssel, hogy merre járt. De akár azt is kérdezhettem volna, hogy Sziamiauval volt-e. Szóltam; oda-vissza játék ha feszegeti a dolgot.
De egy pillanat alatt változott meg minden és szemem sarkából láttam, hogy Darren keze lendül... Ebbe meg mi ütött?
- DARREN NEEE!!! * Kiabáltam rá úgy, mint még soha. Komolyan ez most normális? Aztán lecsatolja magát s én amint szabad leszek, már megyek is felfelé a farkasom a vér szagára, a saját atyja vérének illantára hangosan morrant bennem. Ó nem, ez nem az éhsége volt és Apuból áradó harag, düh, önsanyargatás keveréke sem tett jót. Ez nem lesz jó... minél hamarabb fel kell érnem, visszafelé már hosszabb az út. De ha maradok akkor azt hiszem nagyon gyorsan a végére érek ennek a túrának és azt is lent végzem, darabokra törve. Az üvöltése, a morgása... minden egyes rezdülésére kirázott a hideg. Ám ez ahogy felért csak erősödött s én meg próbáltam tudatosan bent tartani a farkasom, ha ez így megy... nem fog menni. Mivel igyekeztem utána, így nem olyan sokkal maradtam le mögötte és a második csapásánál értem fel. Kezeim még mindig karmokban végződtek mikor Darrenhez ugrottam és elkapva a mancsát rántottam meg magam felé, el a faltól... lehetőleg úgy, hogy ne is érje el. Azonban ellenkezhetett, ha elsöpört esélyes, hogy zuhanok is, a másik opció, hogy maga és a fal közé ránt. Nekem mindegy...*
- Hagyd abba! Ne! Ne merészeld ezt is a saját számládra írni! Ha ÉN! HA Én megtudtam állni, akkor tedd meg Te is! Mégis mit képzelsz? Hogy csak körülötted forog a világ? Hogy minden egyes tett csak miattad van? Ostoba vagy! Egy sziklán lógva, hagyod, hogy eluralkodjanak az érzéseid rajtad, leszarva azt, hogy a kölyköd alig két méterre van melletted! Ott hagytál! Mit csinálsz ha alakot váltok? Nem pókfarkas vagyok! * Mondataim csak arra szolgálnak, hogy egy kicsit térjen már észhez. Hogy kirángassák abból az önsanyargatásból amit felőle éreztem. Hogy térjen kissé vissza, mégha csak úgy is tudom ezt elérni, hogy magamra haragítom. Inkább utáljon engem, rám haragudjon mintsem saját magát sanyargassa tovább. Hangomban ott van a bestiám, mely a felszínen kavirnyázott így kissé morgós volt.*
- Ne foglalkozz vele... én sem teszem. Amúgy sem terveztem fehérneműben vagy ilyen topokban szaladgálni. S hidd el, ha nem nyírtok ki, lesz még rosszabb is. Túl éltem és csak ez számít... az, hogy mi volt ott, mit kaptam és mit nem... hagyd... hadd merüljön el mintha megsem történt volna. Szükségem van rád Darren... de rád és nem egy roncsra ami most vagy. Hagyd, hogy segítsek... * Emeltem rá az íriszeim és szavaim már inkább voltak kérlelőek, márha nem tépte ki a torkom, dobott le innen vagy tett bármi olyat, ami miatt nem tudnék beszélni. De a karját nem engedtem el, de próbáltam figyelni, hogy sértsem fel... viszont, ha rángatta, akkor tettem rá magasról, hogy a kezébe vájnak-e a karmaim vagy sem. Nem teszi tönkre magát, nem hagyom. Még akkor sem, ha Ő már három évszázados én meg csak egy pondró hozzá képest. Míg itt vagyok nem árt magának!*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Darren Northlake
Vérvonalfő
avatar

◯ Kor : 305
◯ HSZ : 1935
◯ IC REAG : 1959
◯ Lakhely : erdő széli birtok
◯ Feltűnést kelthet : végigtetovált karok, ezüst fülbevalók, gyűrűk, szemöldök piercing, karkötő, nyaklánc



Re: Havas hegygerincek // Pént. Szept. 06, 2013 7:20 pm

A válasza azért némiképp megnyugtatott, de ez a kis megnyugvás édes kevés volt ahhoz, hogy elnyomja, ami utána jött, csakúgy, mint ahogy a kiáltása sem hatott.
Másztam, mint egy őrült, senkivel és semmivel se foglalkozva, ha most valami történt volna Ash-sel, csak magára számíthatott volna, de ekkor fel se fogtam, hogy ez mit jelenthet.
Amint felértem, a sziklafalnak estem, ám még bele se melegedtem, mikor Ash is megérkezett és elkapta a karom. Megpróbáltam kirántani a kezei közül, csakhogy a karmaival belém csimpaszkodott, felhasítva a húsom. Fenyegetőn morogtam rá, állatias, vad hévvel, szavak nélkül követelve, hogy eresszen, s hiába hallottam a hanját, a szavait jó darabig nem fogtam fel, csak annyit, hogy meg akar állítani, és hogy ez nekem most baromira nincs ínyemre.
Elkaptam a pulcsija nyakrészénél szabad karmos kezemmel és annál fogva rántottam meg, löktem a falhoz, másik karommal is a mozdulatot segítve. Nem épp kíméletesen csattant a sziklához, utána se jöhetett el onnan, mert még mindig szorongattam szakadt felsőjét és valószínűleg az ő karmai se kerültek ki a karomból.
Ajkamat felhúztam agyaraimról, úgy morogtam, vicsorogtam az arcába közvetlen közelről, mert megakadályozott, mert nem hagyta, hogy kiadjam magamból, mert nem hagyott magamra...
Remegtem az indulattól, agyamat áthatolhatatlannak tetsző vörös köd ülte meg, úgy fújtattam, mint egy megvadult bika. Összeszorítottam az állkapcsom, de még mindig nem tudtam lehiggadni, a fejem lüktetett, minden idegszálam pattanásig feszült, a farkasom meg mintha belülről akart volna apró darabjaimra csócsálni, vagy egyszerűen felrobbantani.
Az átalakulás megindult, végigsöpört rajtam, mint egy kegyetlen hóvihar, s ez most fájdalmas volt, kínokat okozott, pedig gyorsan lezajlott. Az állat szemével néztem Ash-re, s így erősebben ért a tudat, hogy ő a lányom, a kölyköm, az, akit én teremtettem, legalább már ennyivel előrébb voltam.
Egyből elhátráltam tőle, s csak akkor álltam meg, mikor hátsó mancsom lecsúszott a peremről és vissza kellett kapnom, hogy ne essek le. Bár lehet nem lenne rossz...
Ziháltam, kiút után kutatva néztem szét de csak lefelé menekülhettem volna, ettől pedig majdnem röhöghetnékem támadt, de egy hang nem jött a torkomon, a tekintetem űzött volt, zavaros. Bundámat hideg szél borzolta, ami a lelkemig hatolt, s tovább pofozta a benne lévő kuszaságot.
Zajok, üvöltés, csörömpölés, kiáltások, vérszag, olcsó kölni szaga, műmosoly, halál, egy összetört kocsi, benn két halott, egy alig élő, felsorakozott foglyok, halszag, hideg sár az ujjaim között, fehér farkas vörös szempárral, ezüst, telihold, friss hó ropogása a mancsom alatt, egy munkától érdes, de kedves kéz, puskalövések, csontig hatoló, fog vacogtató hideg, ami belülről fakad..............
Ide-oda változtam, hol teljesen, hol csak részlegesen, nem tudtam megállítani, nem tudtam uralni, nem ment, mikor kis időre stagnált, épp térdeltem, alsó testem félig farkasé volt, arcom állatias, karjaim a bestiáé. Mindkét mancsommal a hajamba túrtam, testem meggörnyedt, előre-hátra ringattam magam, karmaim felsértették a fejbőröm, alsó ajkam úgy beharaptam, hogy abból is vér serkent.
- Nem bírom... - ölj meg! - Széttép... - és így jobb lesz. - Fázom... - hagyj megfagyni! - Szánalmas...
Hangom fáradt volt, végtelenül kimerült és hörgősen morgós, karjaimat az ölembe ejtettem, fejem leszegve maradt és csak bámultam meredten magam elé, üres tekintettel. Ennyit érek, ennyi vagyok, egy roncs, egy semmi.
- Mi a fasz ez? - kérdeztem elcsigázottan, bár választ nem reméltem. Eddig is azt hajkurásztam, nincs. Illetve, de, van: megőrültem. Vajon az őrült tudja, hogy őrült? Dühöngök, összeesek, szeretek, aztán megy előröl, mintha egy mókuskerékben rohannék.
Megráztam a fejem. Legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ashley McLoyd
In Memoriam
avatar

◯ Kor : 22
◯ HSZ : 646
◯ IC REAG : 720
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Havas hegygerincek // Pént. Szept. 06, 2013 9:11 pm

//Reag zene//

*Morranására a farkasom visszavonulót fújt s ennek most kimondottan örültem, hisz nem akartam alakot váltani. Első lépés meg van, de a kezem nem engedte el Darrent és jelezve, hogy eszemben sincs szorítottam rá és ahogy megrántotta sem eresztettem. Nem akartam neki fájdalmat okozni, de még sem húztam reflexből el a kezem. Zöldes íriszeim csak keményen meredtek a másikra. Nem érdekelt, nem szabadul meg tőlem. Még egyszer nem adom meg neki, nem csinálok végig még két hetet, de még két napot sem. Ha megakar tőlem szabadulni, öljön meg. Másképp nem fog menni, most már nem. Késő rájönnie, hogy hülye volt mikor beharapott, késő bánat... túl késő már ahhoz, hogy csak úgy ellökhessen. A farkasával a hivatásom vette el. Elszakított attól akit szeretek, aki a mindent jelentette számomra. A szüleim sem élnek és szeretem. Szóval csak viselje... akkor is, ha nem akarja. Mint most...
Ahogy a hátam a falhoz csattan, az egyik kiálló rész kér bordám közé ékelte be magát miközben kiszakadt a tüdőmből a levegő. De csak az arcom rándult, egy szavam sem volt azon kívül amit épp a tudtára adtam. Tekintetemben szemernyi félelmet sem láthatott, dacos makacsságot viszont annál többet. Nem fog elijeszteni csak azért mert olyan ostoba, hogy azt hiszi, így könnyebb lesz neki. Nem. Most az egyszer nem. Nincs kizárva, hogy a csattanás következtében megrepedt pár csont, de nem érdekelt, amúgy sem éreztem jelenleg semmi mást, csak azt a hülye sziklát köztük. S az agyarai sem segítettek ebben neki. Nem érdekelt, érezhette... láthatta, hogy nem fogok menni de még csak elereszteni sem.
A fájdalmára összerezzentem, ámbár a felismerése némi megnyugtatást adott. Eleget ahhoz, hogy elengedjem. Nem tud elmenekülni, nem tud elbújni előlem. Mikor a perem szélén megingott azonnal ugrottam előre, hogy megfogjam de jah, megrepedt a csontom és amúgy sem volt szükség rám, Darren vissza egyensúlyozta magát. De aztán valami megváltozott... szívem összefacsarodott arra ami benne lezajlott éreztem én is, ám a káoszt a kusza keveréket az ide-oda változása egyébként is a tudtomra adta volna. Valahol a harmadik után térdre rogyott én pedig minden hezitálás nélkül mentem oda hozzá és térdeltem le elé. Energiáim, csak úgy mint a karjaim ölelték körbe a hímet. Apró nyugtató csápjaival, melyek tele voltak élettel, erővel, odaadással, próbáltam meg visszarántani a jelenbe. Ide fel, a semmibe ami mégis minden volt. Itt voltam én, a birodalma, a falkája valahol a távolban és a családja is. Ujjaim finoman cirógatták a hátát, mit sem foglalkozva azzal, hogy az ide-oda változás közben mégis mennyi sérülést okoz és milyen mélyet. Hangom, halkan szállt az ajkaimról, ám a hideg szikla visszaverte, visszhangot képezve. De csak dúdoltam, sosem fogom már énekelni. Többet nem. Észre sem vettem, hogy míg így öleltem Darrent könnyeim megindultak, így még csak ledöbbenni sem tudtam, pláne nem korrigálni a problémát. Éreztem amit Ő, fájt így látnom... de nem annyira, hogy elakarjak menni az még rosszabb volna. Testem melegével, közelségemmel igyekeztem visszatérésre késztetni, hogy ne vergődjön a múlt árnyai közt sokáig. Mikor ringott, nem korlátoztam a mozgásban csak vele inogtam, bár elég furcsa képet festhettünk le így. Ujjaim, a mancsaira fonódtak, az ujjai közé ékeltem finoman a sajátom, hogy a hajából elvonjam a kezeit és ne sértse fel a fejét jobban s egyszerűen a derekam köré fontam a kezeit. Kaptam már rosszabbat is mint pár karom, ha mindenképp valamit markolászni akar. Ha éreztem, hogy ott hagyja a kezét akkor csak egyszerűen a hajába túrva öleltem tovább és apró puszikat leheltem a feje tetejére vagy a homlokára, attól függően, hogy mennyire volt még így is magasan vagy épp hogyan helyezkedett. De el... Ó nem, semmiképp sem.*
- Cssss... csak hagyd... * Csitítottam tőlem talán most először tapasztalt lágysággal. Nem gondoltam arra, hogy én elég leszek neki, de több mint a semmi és az egyetlen aki jelenleg itt van. Tetszik, nem tetszik alapon kénytelen velem beérni. S jobb ha elfogadja, mintsem, hogy kakaskodik itt nekem, úgy is hiába való volna. Apró energiáim sem eresztették és észrevétlen fonódtak a másik köré, a maguk lágy, melegségével. Nem visszafojtani akarták a másikét, nem erőszakoskodva kényszerítette vissza... csak próbálta elűzni, a lehető legmesszebb. Eltölteni, mintha mindig csak ezek léteztek volna és sosem lett volna az előző. Ó persze, tudtam én, hogy ez lehetetlen pláne, hogy bennem is ott volt a keserűség, a fájdalom de közel sem annyi és ezek háttérbe szorultak jelenleg.*
- Elfojtottad. * Csak ennyit feleltem a kérdésére. Ám egyetlen szóban benne van az össze kérdésére a válasz. Elfojtotta azt ami, azt amilyen és csak halmozódott. Itt az eredménye. Most egy aprósággal telt be nála a pohár érzelmileg és nem bír több terhet cipelni. Én negyed ennyit sem tudtam volna, bár ilyen drasztikus kitöréseim nekem sem voltak még. Nem tettem mellé, hogy itt voltam, nyugodtan beszélhetett volna, oda jöhetett volna. Sosem küldeném el. Ezt tudta Ő is, és most csak vádnak hatna. Nem kényszeríthetem rá, hogy beszéljen ha Ő maga nem akar.
- Veled alszok. * Nem kérés volt és nem is kérdés. Ez tény, szóval csak azért mondtam, hogy estig barátkozzon meg a gondolattal, hogy bizony lesz egy háló társa. Amúgy sem tudom, hogy mikor aludtam már vele utoljára. Valamikor az elrablásom előtt. Ám ez nem jelentette azt, hogy nem hiányzott. Azonban nem nekem kellett menedék, hanem neki. Egy pont. Erről viszont eszembe jutott valami. Szívem nagyot dobbant egy pillanatra s elhúzódva tőle simítottam végig az arcán, ezzel kibontakozva az ölelésemből is.*
- De most gyere velem...

[Vízesés és környéke]



A sziklán leérve, azonnal alakot váltottam és ha eddig jött velem, akkor tudtam, hogy most is követni fog. Innen egyenesen a határ felé indultam, hogy innen hátulról minnél gyorsabban kijussunk az erdőbe. Most nem játszottam, nem ugráltam hanem célirányosan rohantam, hisz még mindig nem tudtam Darrennek mennyi ideje van. A ruháim természetesen ott maradtak a szikláknál. De ez érdekelt most a legkevésbé. Csak rohantam, mint egy űzött vad, bár valószínűleg Aput sem kellett unszolni. Meg sem álltam a vízesésig ahol szinte csúszva fékeztem le. S tudtam, hogy nem kelt jó emléket Darrenben a hely. Bennem sem, hisz innen nem messze volt a James-Ravenes eset s innen indultunk. De nem most nem számított s ezt jelezvén képen nyaltam, aztán vissza változtam. Láthatóvá vállt a mellemnél, a bordáim alatt és a hasamon keresztbe a csípőmig nyúló heg. Kör-körös formát alkotva, azonban a csípőmön pont szerű vöröslő folt mely gyógyult, akár csak a belső combomon a vonal. De ez most nem érdekelt, a hátamon is tudtam, hogy maradt lánc nyoma, bár az összevissza kuszaságot alkot az a három - négy rövidebb vonal.
- Gyere... * Tudtam úszni és egyenesen a víz felé vettem az irányt, ahol beljebb érve csak belevetettem magam egy pillantást vetve Darrenre. Utana egyenesen a robogó vízesés felé vezettek a csapásaim a víz alatt, olykor-olykor levegőért felbukva. A vízesés mögött egy sziklafal volt, ám lejjebb, ha az ember mélyebbre úszik volt egy nyílás, mely a belsejébe vezetett. *
~ Vigyázz mert éles a széle és a víz tömege lefelé nyomna. ~
Üzentem neki, ahogy elértem s kezeimmel a szélükbe kapaszkodva húztam be magam rajta. Közvetlen felettünk volt a vízesés, mely folyamatosan lefele nyomott volna a súly, mely a becsapódás miatt keletkezik. Ahogy átértem pár karcsapás után a víz felszíne felé vettem az utat és hajam hátra simítva vettem levegőt és töröltem ki a szememből a vizet. Tekintetem azonnal Darrent kereste, aki valószínűleg pár pillanat múlva követte a felbukkanásom. Azonban mielőtt felfoghattam volna bármit egy szag csapta meg az orrom. Halványan lehetett csak érezni, de felismertem volna akkor is ha csak leheletnyi az egész. Sam itt járt. S ezen a tényen szívem kissé összeszorult azonban ajkaimra egy halvány mosoly rajzolódott.*
- Régen, mikor sokat voltam távol és Steve sem volt otthon mindig itt voltam. Mikor nem tudtam rendbe tenni a gondolataim, mikor sok volt a tamagoccsim vagy csak nem akartam senkit sem magam körül tudni, vagy azt akartam, hogy ne találjanak meg, mindig ide jöttem. - közben viszont megindultam a vízből kifelé. A hely egy barlang szerűség volt, melyet a természet képezett magának, legalábbis csiszolatlan, durva falai erről árulkodnak.Csend volt, egyedül csak a víz esés robaja volt az, melyet hallani lehetett, ám csak halkan, mintha csak a szellőt hallanánk, ám attól erősebb volt. Egy szirt szerűség volt a falban, melyen két személy bőven elfért. A víz sokkal tisztább volt, mint kint hisz ide a természet, az emberek szennye nem szivárgott be. Érintetlen volt minden mocsoktól, de nem volt folytatás így a folyó vize csak állt itt, mint egy tó.*
- A víz elnyomja az illatot, a falak kizárják az energiákat, még az élet legapróbb neszeit is. Egyedül csak a csend, magány és a békesség van. Ne kérdezd, hogy találtam rá... nem tetszene. De rajtam kívül csak Sam tud ennek a létezéséről... biztos, hogy nem zargat senki és nem is talál meg ha Te nem akarod. Azaz mész ki. Persze rajtam kívül. Egyszer... - húztam fel magam a szirtre, hogy kikerüljek a vízből - azt mondtad nekem, hogy keressem meg a biztos pontot. Te megtaláltad... de talán már kevés. Hisz másra is szükséged van... ez itt... ez is örök. Ki tudja hány évtizede, százada áll itt, érintetlenül... a mohák, az algásodás ott a falon végig eléggé árulkodó. Az emberek, a farkasok meghalnak... az értékek átértékelődnek. De ez a hely, akkor is itt lesz, mikor már semmi más nincs. Talán kevés vagy most ostobaságnak hat... de hidd el, ha valamit lehet, akkor azaz, hogy rendezze az ember saját magát minden külső behatás nélkül. Legyen az akarva vagy akaratlan. * Hallgattam el, ahogy felhúztam a lábaim és átöleltem azokat. Még mindig szégyenlős voltam, nem veszett el a semmiben. De kevésbé zavart. Most volt fontosabb is, mint az, hogy Darren meztelenül lát. Annyi baj legyen. Bár csak ennyi lenne... Hangom azonban kissé halk, mintha csak egy szellem suttogna. Nem azért mert féltem, nem féltem, energiáim továbbra is Darrent ölelték körbe, pusztán csak szerettem itt lenni és nem kellett nagyobb hang, hisz a falak visszaverték itt is.*

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Darren Northlake
Vérvonalfő
avatar

◯ Kor : 305
◯ HSZ : 1935
◯ IC REAG : 1959
◯ Lakhely : erdő széli birtok
◯ Feltűnést kelthet : végigtetovált karok, ezüst fülbevalók, gyűrűk, szemöldök piercing, karkötő, nyaklánc



Re: Havas hegygerincek // Pént. Szept. 06, 2013 11:53 pm

Azt kívántam, bár lenne gyáva, bár menekülne, bár elszökne, bár eltűnne! Kapaszkodott belém, fogott, az se tántorította el, hogy morogtam, vicsorítottam, a falhoz vágtam, makacs vakarcs! Miért nem félti jobban az életét, miért nem foglalkozik inkább magával, miért nem olyan önző, mint én? Tekintetem az övébe fúródott, láttam benne, hogy nem fog megfutamodni, itt hagyni, hogy mennyire eltökélt...
Elhátráltam tőle, hogy aztán megkezdődjön a kontrollálhatatlan oda-vissza alakulás, amiben szintén nem hagyott magamra, inkább csak tompán érzékeltem, mint felfogtam, hogy ott van velem, az energiáit, ahogy igyekezett elűzni velük azt a dermesztő hideget, a karjait, amiket körém font, apró puszijait, keserű könnyeit... Mikor kezem a derekára vezette nem voltam rest fájdalmas, szorító ölelésbe zárni, karmaim felsértettek ruhát, bőrt, nem gondolva arra, hogy talán én is maradandó külsérelmet okozhatok.
Halk dúdolása az utolsó gátjaimat is lerombolta, fejem odafúrtam hozzá, a nyakához, karjaimmal magamhoz láncoltam, miközben az a rengeteg hang, emlék, érzés üvöltve követelt kizárólagos figyelmet, ezer meg egy dolog akart a felszínre tódulni, ami már megőrjített. Farkas és ember kaotikus katyvasza voltam, ahogy össze-vissza változgattam, s csak kapaszkodtam Ashleybe, próbáltam az ő jelenlétére, a hangjára, energiáira figyelni, de olyan volt, mintha egy apró lángot igyekeznék megtartani a markomban.
Hagytam én, ha akarom se tudom megakadályozni, megfékezni, most nem.
Mikor enyhült a "roham", vállaim megereszkedtek, tagjaim sajogtak, fájt minden porcikám, s már azt se tudtam, melyik testrészem volt emberi, melyik maradt farkasként, de nem is számított. Nem tudom, mit mondott Ash, csak a hangsúlyból tudtam, hogy valamit kijelentett, amire én csak bólintottam. Jelenleg azt is mondhatta volna, hogy ha hazaértünk, akkor főbe lő, arra is ugyanígy biccentek.
Engedtem, hogy elhúzódjon, de nem tudtam ránézni, lesütöttem a tekintetem, fejemet kicsit a kezébe döntöttem. Borzalmasan éreztem magam, azt kívántam, bár fogna és lökne le innen, tudtam, hogy sose tenné, de pont a tiszta tudat volt az, ami szemernyi figyelemre se méltatott. Nagyjából emberi alakban voltam, csakhogy a ez nem jelentette azt, hogy tényleg az emberi felem nézett a világra. Hagytam, hogy kizárólag az ösztönök legyenek, az állat, ami semmi emberivel, emocionálissal nem foglalkozik.
Feladtam. Képtelen voltam most már bármiért is küzdeni, semmit se akartam, semmire se vágytam, pusztán voltam. Annyi maradt még bennem, hogy kövessem Ashleyt, de mozdulataimban nem volt élet, a testem gépiesen, automatikusan mozdult.

[Vízesés és környéke]

Leérve teljesen farkassá változtam, követtem őt bár fogalmam se volt, hová megyünk, nem is gondolkodtam rajta, csak futottam utána, mint akit dróton húznak. A vízesés közelében kissé lemaradtam, Raven próbája óta nem kedveltem ezt a helyet, viszont ez ezúttal nem tudatosult bennem, reakcióm zsigeri volt.
A partra érve figyeltem Ash-t, hogy mit csinál, majd automatikusan utánoztam és ugrottam utána. Valahol agyam egy hátsó zugában, ami talán mindössze azért felel, hogy amit látok, azt valamelyest fel is fogjam elraktároztam a hegeit, a sérülései képét, ám ténylegesen talán azt se realizátam volna, ha azt látom, hogy tetőtől talpig csúnyábbnál csúnyább hegek borítják, egyetlen ép négyzetmillimétert se hagyva.
Lebuktam a víz alá a vájathoz úsztam, hogy valamivel később a túloldalon bukkanjak fel, nem sokkal Ash után. Nem ismertem a helyet, először fel se mérte, körbe se néztem, csak hozzá hasonlóan kerestem egy olyan pontot, ahova kiülhettem. Hallgattam Asheyt, a szavait azonban továbbra se nagyon fogtam fel, mintha darabos rádióadást hallgatnék, csakhogy itt nem az adással, hanem a vétellel volt a gond.
Ültem, gubbasztottam a kövön, felhúzott térdeimre hajtva az állam, s csak néztem ki a fejemből, míg a lányom beszélt. A biztos pontnál megmoccantam, de nagyobb kaliberű gesztust nem tettem. A víz felszínét bámultam laposakat pislogva.
Sokáig egy szót se szóltam, nem mozdultam, egyedül a légzésem árulta el, valamint zavart energiáim, hogy még élek. Nem tudom, mennyi idő telhetett el így, talán egy óra is. Nem vetettem számot, nem agyaltam, rendezni se próbáltam a sorokat, csapongott minden, egyszerre éreztem odabent zsúfoltságot és tátongó ürességet, kísérletet se tettem rá, hogy ezzel bármit is kezdjek. Elfáradtam.
- Olyan, mint a mocsár - szólaltam meg halkan, a hosszas hallgatástól rekedten - minél jobban kapálózok, hogy kijussak annál inkább elnyel. Gyűlölöm ezt az egészet és dühös vagyok, haragszom rájuk, magamra, a világra... Hiába mondogatom, hogy nekik akarok jót, hogy őket tartom maximálisan szem előtt valójában rohadt nagy önző seggfej vagyok. A saját lelkiismeretemet és önérzetemet nyugtatnám meg azzal, hogy valami jobbat kuncsorgok ki nekik. Magunknak. Nem vagyok talpnyaló, se behízelgő, sose szerettem. Ha arra gondolok, hogy kiszolgáltassam magam az eddigi ellenség kénye-kedvének felfordul a gyomrom. Hogy meghunyászkodjak, mint egy kutya és maradékért pitizzek... De megteszem, csak... - annyiban váltottam helyzetet, hogy már a homlokomat érintettem a térdemnek - lennénk már túl rajta. Utálom azt, akivé az elmúlt hónapokban váltam, hogy minden második nap fel tudnék robbanni valamiért, aztán meg legszívesebben lábtörlőnek használnék néhány farkast, csak azért, mert az jó muri lenne. Undorodnék tőle de élvezném is. Már nem tudom, mikor cselekszem helyesen, mikor mit kéne tennem vagy mondanom, csak azon kapom magam, hogy a pillanat, amiben tennem kellett volna valamit elszáll és marad a nagy semmi. Azt hiszik, hogy olyan egyszerű és jó a ranglétra csúcsán, közben meg fogalmuk sincs, milyen valójában. Biztos bele lehet jönni idővel, ha valaki akar de én nem akarok, nekem ez csak ideiglenes, nem akarok beleszokni, belejönni, megszeretni, meg akarok tőle végre szabadulni. - Megdörzsöltem a karom, mintha ocsmány, nyálkás második bőrt vakarnék le magamról. - Fojtogat és kikészít, tudod ki a francnak kell ez... Múltkor már azon agyaltam, hogy milyen lenne csak úgy lelépni. Se puszi, se pá, itt hagyni mindent örökre. - Ez kicsit úgy hangzott, mintha öngyilkosságot fontolgattam volna. Nem, inkább nem akartam tudni, hogy az is megfordult-e a fejemben, vagy csak most hiszem ezt a nihil miatt. - De nem mutathatom ki, nem láthatják, nem szabad tudniuk... senkinek sem...
Kicsit olyan volt, mintha magamban beszéltem volna, hiába volt velem Ash is. Csak mondtam, járt a szám, dőlt belőlem a szó, ami éppen eszembe jutott.
- Semmit se tudok már, nem is akarok tudni, ültessenek egy kapszulába és lőjenek ki az űrbe, tuti kis hely lehet, jó hideg, elmalmozok, míg éhen halok. Te meg fogd be ilyenkor a füled, nem tesz jót, ha ennyi baromságot hallgatsz, bár nekem meg ki kellett volna tennem a korhatárt, na mindegy, majd Jamie segít ezt is kezelni, vagy nem tudom, igazából jobban örülnék, ha James apósa lehetnék, bár furcsa lenne azok után, hogy leszoptam, de majd úgy teszünk, mintha nem lett volna semmi, amúgy lehet időpontot kéne kérnem tőle, vagy ez már túl mutat az ő hatáskörén, lehet egy kis joint segítene azért...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ashley McLoyd
In Memoriam
avatar

◯ Kor : 22
◯ HSZ : 646
◯ IC REAG : 720
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Havas hegygerincek // Szomb. Szept. 07, 2013 4:07 pm

//zene//

*Csak beszéltem és beszéltem. Még ha nem is a levegőbe, hanem csak adni akartam neki valamit. Ami még ha nem is a sajátja, de talán majd neki is jelent valamit. Oké, én is ide szoktam jönni, így nem kell nagy ész kitalálni, hogy hol vagyok  ha épp sehol az égen s földön nem talál. De nem zavart, még akkor is örültem neki, amikor nem. Attól meg egy percig sem féltem, hogy ide fogja hozni a kis légy ottjait vagy egyáltalán bárkit. Ismertem annyira, hogy szavak nélkül is észre fogja venni, hogy nem szeretném. Azt szeretném, hogy érintetlen maradjon még ha Sam s Ő tudd is ennek a létezéséről.
De ahogy elmondtam amit szerettem volna csak csendesen ültem ott mellette. Kivételesen nem bújtam hozzá, csak a könyököm ért hozzá egy kicsit. Hagytam, hogy elmerüljön a csendben és beszéljen amikor jónak látja, vagy hallgasson ha épp az esik neki jól. Tekintetem a víz felszínét nézte s itt utoljára akkor voltam mikor Samnek megmutattam. Azóta nem, mert sok minden jött közbe, köztük az, hogy nem mehettem sehova. Gondolataim ide-oda csapongtak, mintha ez volna a normális. Ez volt. Hol Steve, hol Sam, James, Raven, Dave, Castor... megannyi gondolat és kétely. Ám a remény is ott pislákolt. Még mindig képes voltam remélni és bízni abban, hogy egyszer majd minden helyre jön. Sam visszatér, Steve megérti, Castor nem kegyetlen, Raven jobb helyen van és James... na Ő még talány, hogy miért járt a fejemben vagy mit is reméltem pontosan. Keveset voltam mostanság vele s hiányzott. Nem tudnám megmondani, hogy mit jelentet számomra. Egy cseppnyi boldogságot, a keserűségbe mely pont elegendő ahhoz, hogy szebb legyen minden. Egy mosolyt a szürkeségbe, örömöt a bánatban. Nem értettem, hogy miért kedvelem ennyire, hogy miért szerettem meg de attól még így volt. Imádtam még akkor is, ha ez az imádat közel sem rajongás. Ez valami olyan, mely akkor is jelen van, ha Ő nincs. S nem foghatom semmire, hisz nem sok közöm van Jameshez. Sőt, semmi azon kívül, hogy farkas. Lelkem megtöltötte a szeretteim hiánya, még akkor is, ha Darren itt volt mellettem, velem de mégis... olyan távol. Egy röpke pillantással sandítottam rá. Nem volt jól. Jól lesz egyáltalán valaha? Nem tudom, de csak tovább pörögtek a gondolataim melyből Apu hangja rángatott ki.
Csendesen, figyeltem minden szavára és eszembe sem jutott megszólalni vagy közbe vágni. Beszéljen, bár kétlem, hogy segíteni tudok neki, de talán már ez is segítség. A csatlakozásra tett szavai, ahogy Ő éli meg a többiek  baromságát némi undorral vettem tudomásul. Ó nem, nem felé, de majd később, ha végzett és már nem akar mondani semmit akkor majd elmondom, hogy én mit látok ebből az egészből. Hisz még nem mondtam neki és Sam amúgy is elvette a figyelmem. Vagyis  a távozása. Mikor megdörzsöli magát, csak közelebb csusszanok és ujjaim az övéi köré fonódnak, miközben hüvelykujjam finoman simogatja a kézfejét. Jamire csak kikerekedtek a szemeim. Kezeli? Mégis... hát ez hülye, bár nevetni támadt kedvem hisz ezzel most azt mondta, hogy a szex mindenre megoldás. De a java csak most jött és köpni nyelni nem tudtam arra, hogy Jamest szívesebben látná mellettem. Viszont ami utána jött... még a szám is tátva maradt. Ahogy elhallgatott még mindig így néztem rá s bár a kezem nem húztam el, azonban az ujjam simogatása megállt. Az vesse rám az első követ akit nem döbbentett volna meg ez a... dolog. De kezdjem az elején, addig van időm összeszedni a végét illető gondolataim. Torkom kissé megköszörültem és próbáltam értelmes mondatokat összehozni.*
- Nekünk, kölyköknek azt tanítjátok, hogy ismerjük el az idősebbet, az erősebbet. Ne acsarkodjunk feleslegesen, mert a bundánk bánja. Legyünk alázatosak de nem megalázkodóak. Sokszor én sem értem, hogy mi a különbség a kettő között de szavaidból ítélve, azt hiszem Ti elfeleditek ezt s csak tanítani tudjátok. Pedig a farkas törvények titeket is érintenek. Maximum veletek nehezebb elbánni, mint velünk. A másik elismerése nem kell, hogy megalázkodással járjon. Túl lenni rajta nem olyan egyszerű, azonban ha szeretnéd én elkísérlek. Velem sokra nem mész s pont ezért nem is jelentek fenyegetést vagyis, nem hiheti azt Castor, hogy bármi más készülne. Azonban lelkileg segíthetek pusztán a jelenlétemmel. S tudok én hallgatni is. * Nem kell attól félnie, hogy beleszólnék vagy közbe ugatnék. Ha nem bántanak, akkor hallgatok. Nem kell semmit sem ígérnem vagy ezt mondania. Bár magam sem tudom, hogy milyen lenne újra találkozni Castorral. De ez most nem számított és akkor is csak az fog, hogy Darrennek szüksége van rám. S hiába mondja, hogy nem... ez nem igaz.*
- Ha valaki nem látja be, hogy ez a mi, az ők hasznuk is akkor meg is érdemli. Nekem az első gondolatom az volt, hogy ez... ez egy megfelelő alkalom arra, hogy lelépjek, hogy elmenjek, visszamenjek Stevehez. De tudom, hogy nem bírnám tovább két napnál. Az a két hét sem volt egyszerű... Utána ahogy ez elmúlt én képes voltam meglátni a hasznom ebben. Lehet, hogy butaság de én nem láttam a hátrányát Darren. A hotelbe nem fér el ennyi farkas... a területeink megmaradnak, csak már nincsenek határok. Az elvárások biztos, hogy magasabbak azonban így a képzések is. Után képzésre mindig van lehetőség s sehol nincs az megírva, hogy ez volt az egyetlen falka aki vándorol. A következővel szemben már sokkal hatékonyabbak leszünk, mégha úgy is érjük el, hogy a mostaniakkal egybe olvadunk. Biztos vagyok benne, hogy lesznek harcok belül. Farkasok vagyunk. A farok méregetés az élettel jár, ez olyan nekünk mint az embereknek a vásárlás, vagy a kenyér. Mindennapi dolog. Aki nem képes fejlődni, az megérdemli, hogy vesszen. S inkább most tegye, mintsem szükséghelyzetben és ezzel bukjon az egész falka. Kegyetlennek hangzik, de ahogy mondani szokás; az erősebb kutya b*szik. Ha meg valaki túl büszke, az meg is érdemli. Bár sajnálatos, hogy vizet prédikáltok és bort isztok. Tanítotok valamit, viszont annak pont az ellenkezőjét tapasztaljuk tőletek. Kölyök fejjel ez... összezavar s csak megnyújtja a tanulási időt. * Ingattam meg  a fejem. S most vagy ostobának és butának néz Ő is mint mások szoktak vagy itt hagy. De ez az én meglátásom volt és egyáltalán nem nehezteltem azért mert épp ezt az utat választotta. Nem volt más. Nem lehet ezzel kezdeni semmit. S bár nekem ez az első falka amit ismerek, a másikról csak hallomásaim vannak. De én sosem hittem azt, hogy valami eredendően bűnös. Ők sem lehetnek azok és a hatékonyság meg más dolog. Ők azok. Ott voltam, láttam, hogy mennyire összehangoltan, csapatként dolgoznak. Ehhez pedig kell egyfajta lelki háttér. Akár csak én Darrennel, mondjuk mikor kávét csináltunk vagy Stevevel a legapróbb dolgoktól a harci edzésemig. Annak is megvan a háttérre, az más kérdés, hogy ezt senki nem látja. Náluk is meg kell lennie.*
- Sosem tudjuk, hogy mi a helyes és mi helytelen. Nem csak te... én sem és más sem. Van aki annyira előrehelyezi a másikat vélve, hogy ez jó... hogy elveszti önmagát ami meg helytelen. De azt valljátok, hogy hallgassak a farkasomra mikor ilyen van. Tedd ezt Te is. Lehet, hogy olykor kegyetlennek tartod, de Ő érzi a szükségét a dolognak. Vagy ha ez nem megy vagy félsz tőle, hallgass a szívedre. De azt tudnod kell, hogy sosem helyes vagy helytelen valami. Minden csak nézőpont kérdése. Hisz hiába teszel helyesen valamit, a hozadéka lehet, hogy helytelennek tűnhet. De néha... önzőnek kell lenni, hogy tovább tudjunk lépni. Ezt tettem én is, mikor felköltöztem. Helyes döntés volt, hisz a javam szolgálja, téged boldoggá tesz és hosszú távon csak így élhetek és ezt már rég meg kellett volna tenni. De a hozadéka... Steve sínylette meg. Nem lehet olyan döntést hozni ami mindenkinek kedvező. S bár rút a dolog, de ezzel nem lehet mit csinálni. Két rossz közül, a kevésbé rossz a helyes út. A gyengeségünk sokszor az erősségünk is, csak meg kell fordítani. Gyengeségnek véled kimutatni, de nem is kell világgá kürtölni, a falka elé tárni. Meg van a belső kör, akik előtt megteheted s nem vélnek gyengének. Nem azaz erős vezető, aki sérthetetlen. Hanem az, akit a gyenge pontjai tesznek erőssé. Azok akik lábra állítanak, támaszt nyújtanak nem csak akkor vannak veled mikor szarban vannak. S ha ott vannak, hidd el... bármit teszel követni fognak. De ha ostoba vagy, akkor is megfogják mondani. Nem kell egyedül végig csinálnod. * Napi bölcsességem is meg volt azt hiszem, bár ez is pusztán az életszemléletem, amit igazából mindenki leszar, mert kölyök vagyok s túl büszkék ahhoz, hogy megfontolják azt, hogy egy kölyöknek is lehet igaza ez pedig vakká teszik őket. Pont úgy, mint holmi föld... amelyet veszni hagytak. Hisz ők hagyták, mert képtelennek voltak bármit is tenni vagy épp csapatként dolgozni. Lehet mutogatni, hogy kinek a hibája és miért volt. De az igazság az, hogy ezért azzal is tettek, hogy nem tettek semmit. De csak oda hajtottam a fejem Darren térdére miközben beszéltem és nem érdekelt, hogy épp meztelen van. A lényeg takarva van és csak ez számít. Ujjaim pedig finoman cirógatták a kezét, karját ahol épp elértem. Bár így kényelmetlen volt és mellette megfordultam úgy, hogy vele szemben legyek és így dőltem oldalra, látni akartam a tekintetét.*
- Felesleges befognom, ne felejtsd el, hogy jártam iskolába is. Hallottam már rosszabbat is. Arról nem is beszélve, hogy farkas hallásom miatt amúgy is esélytelen a dolog. Jamieről meg kattanj le... nem fog segíteni kezelni és nem is kell. Lefeküdtem vele és ennyi. Nem tartom valószínűnek, hogy megismételném a dolgot. Bár, így, hogy gyakorlatilag azt mondtad, hogy a szex mindenre megoldás... lehet, hogy mégis. De akkor utána nekem ne izélj, ha Masako nekem esik miatta és kinyírom a csajt. Nem fogom hagyni, hogy holmi szexuális izé miatt nekem essen, aminek semmi jelentősége nincs. - vontam meg a vállaim. - Csak egy süket nem tudja, hogy Masako oda van érte, vagyis azért akinek hiszi, akinek formálni szeretné. Múltkor tőlük zengett a farkaslak. De legalább megtudtam, hogy miért vagy James-szexuális. De most örülök, hogy nem akarsz megcsókolni. Amúgy milyen volt? Sosem csináltam még és nem is akarom... * Puszta érdeklődés, semmi neheztelés annak ellenére, hogy én tudtam, hogy kapcsolat csak férfi és nő között lehet. Ez nem azt jelenti, hogy homofób lettem volna vagy valami. Ezaz Ő dolga. Én pedig elfogadom, olyannak amilyen még ha ez azzal is jár, hogy a kedvenc dilidokim az akivel ezt teszi. Mi a jó oldala? Apa természetben fizeti a kezeléseimet. (Na nem mintha eddig fizetnem kellett volna, ha elmentem.)*
- Időpontot? Megakarod ismételni? - vontam össze a szemöldököm - Az első volt egyáltalán? Amúgy meg James jó party. De kétlem, hogy szívesen lenne a vejed. Kicsi vagyok én ahhoz, még a végén megvádolnák a doktor bácsit pedofíliával. Mondjuk ettől függetlenül én szeretem és hiányzik... Darren, Jamie mesélt a Teremtő - Kölyök kapcsolatról és nem értem. Mármint, azt igen, hogy mivel jár csak nekem furcsa. Hisz Te... sosem közeledtél hozzám. Legalábbis nem úgy. Miért nem? Ez valami olyan, aminek meg kéne lennie? Csak nincs mert... nem tudom miért. Miért nincs? *Tekintetem a másikéba fúrtam, ám a kérdésem ellenére sem távolodtam el tőle és tovább cirógattam a hátát az egyik kezemmel és a térde felett egy kicsivel a másikkal. Nekem ezek a mozdulatok nem jelentettek semmit, csak kedveskedést és azt, hogy érezni akartam a közelségét s azt, hogy Ő is érezze. Furcsa ilyenekről beszélgetni vele.*
- A farkasom miatt van? Azért mert minduntalan ki akar törni ha erősebb inger éri? Pont úgy, mint Jamienél vagy korábban Samnél a vidám parkba mikor megpuszilta a nyakam? Bár... Jamie kordában tartotta, akkor te is képes vagy rá...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Darren Northlake
Vérvonalfő
avatar

◯ Kor : 305
◯ HSZ : 1935
◯ IC REAG : 1959
◯ Lakhely : erdő széli birtok
◯ Feltűnést kelthet : végigtetovált karok, ezüst fülbevalók, gyűrűk, szemöldök piercing, karkötő, nyaklánc



Re: Havas hegygerincek // Szomb. Szept. 07, 2013 6:15 pm

- Persze, ez így van... - bólogattam arra, hogy mit tanítunk a kölyköknek, miközben kicsit hozzá dőltem, felé húzódtam öntudatlanul is. - Most is így gondolom, különben hagynám az egészet a francba, tudom, hogy ezt kell tenni és nekem nem ügy, míg egyszerűen behódolásról van szó, az nem érdekel. Csak... - megdörzsöltem az arcom - sokkal kevesebbet tudok mostanában elviselni, sokkal ingerlékenyebb vagyok és félek, hogy ha Castor tesz, vagy követel tőlem valamit, ami már a megalázás határát súrolja, beleszarok a világba és mindenbe, ami ésszerű lenne, a falka érdekeibe... Félek, hogy ott se tudok majd uralkodni magamon és nekimegyek.
Az pedig rohadt ciki lenne, és nem azért, mert olyan kis bolhafingnyi farkas vagyok, hogy nem mennék neki ellenfélszámba, hanem mert ezzel az egy húzásommal gyönyörűen keresztülhúznék minden tervet, épeszű elképzelést, falkaérdeket a személyes sérelmem miatt. Már nem tudtam biztosan megmondani, hogy mire hogyan reagálok, hogy ki vagyok, és ez volt a félelmeim oka is.
Ash-re néztem, mikor azt mondta, hogy velem jön, ha szeretném. Találkozna megint Castorral azok utána, mi történt, azért, hogy nekem támogatást nyújtson... Nem mondtam, hogy oké, persze, jöjjön velem, de el se vetettem ennek a gondolatát. Valószínűleg majd közvetlenül indulás előtt fogom biztosra mondani. Hajlottam afelé egyébként, hogy magammal hívjam, kis szerencsével a jelenléte fék lehetne, vagy legalább emlékeztet arra, hogy miért is vagyok ott, ahol, mi a célom.
És megérti, és tudja, és látja, hogy ez az egész miért lenne jó. Okos kis kölyköm van, annyi szent.
- Próbálom azt tanítani, ami a sajátom és aszerint is élni - mondtam halkan, majd kurtán, örömtelenül felnevettem -, de már lassan azt se tudom, hogy az mi.
A farkasom említésére, arra, hogy hallgassak rá szinte megdermedtem, aztán ahogy folytatta, a feszültség feloldódott a tagjaimban. Amennyire csak fizikailag lehetséges volt, hozzá húzódtam, bújtam, hogy érezzem kicsi testéből áradó melegségét, s félig lehunyt szemmel hallgattam, mialatt élveztem a simogatását, cirógatását, kedveskedését. Hiányzott már. A hangja, hogy hosszan kifejtse a véleményét, hogy ennyire közel legyen, nem csak fizikailag; éreztem, hogy szükségem van rá, erre az egészre, kellett. Az ő feje az egyik térdemen, az enyém a másikon, így kobakunk összeért, az egész helyzet pedig ismerősen bensőségesnek tűnt.
- Nem azt mondtam! - dünnyögtem. - Csak azt, hogy Jamie segít, de azt egy fél szóval se, hogy majd pont a szexszel. Amúgy egy jó szex tényleg sokat tud lendíteni a hangulaton. - Ez tény volt. A jó szex kész megváltás, utána sokkal jobb kedve van az embernek. - Hé, azóta mostam már fogat. - Nem mintha terveztem volna őt megcsókolni. - Hát... fura volt, mert nem szoktam ezt csinálni, kinyalni szeretem a nőknek, de életemben először voltam hímmel, szóval... akkor jó volt, de annyira nem hiszem, hogy lesz következő, se vele, se más pasassal. Ismétlés meg szerintem nem lesz és igen, ez volta az első alkalom. - Hetero vagyok, a homo-hajlamaimat pedig azt hiszem a következő jó pár évre kiéltem.
A Teremtő-Kölyök kapcsolatnál elhúztam a szám, képzeletben pedig kiosztottam Jamie-nek egy tockost, de jóval szolidabbat és barátibbat, mint azt akár pár órával korábban tettem volna. Nem húzódtam el Ash-től, egyrészt mert nem volt rá valami sok helyem, másrészt még ha ilyen téma közben is, de jól esett a simogatása, mondjuk akkor lenne némi probléma, ha ezt hirtelen elkezdeném másképp fogadni.
- Ez nem így működik - húztam finom mosolyra a szám. - Sokan harapnak be valakit azért, mert szerelmesek, vagy mert kívánják, akarják őket és így több időt biztosítanak maguknak, de... én alapvetően szülő-gyermek kapcsolatként kezelem, ezért furcsa néha, hogy Teremtő és Kölyök között ilyen viszony alakul ki. Szerintem nem túl jó. A Teremtő mindig is egyfajta fölérendelt szerepben lesz, egyfajta szülő-figura, akinek a dolga, hogy tanítsa, nevelje a Kölykét, a nevelés pedig nem olyasmi, amit a párok egy tagja tesz a másikkal. Képzeld csak el, ha vita vagy veszekedés van, akkor ki kicsoda éppen? Kölyök vagy társ? Mindkettőt másképp kell kezelni. Ha meg a puszta szexre korlátozzuk a dolgot kapcsolat nélkül, akkor még annyi értelme sincs. Egy rakás ember él a földön, ha a Kölyök erre kell, menjen kurvázni. - Vállat vontam, s Ashley szemébe néztem. - Köztünk ilyen azért nincs, mert elsősorban a lányomnak tekintelek, ez a nézőpont pedig kizárja, hogy nőként tartsalak számon. Nekem így vagy fontos, ezen pedig csak rontana, ha bepróbálkoznék. - Elhúztam a szám, már elképzelni is abszurd volt. - Jó ez így. - Apró puszit adtam az orra hegyére. - És hiába jó dolog, a szexszel csínján kell bánni, mert a mi esetünkben biztos vagyok benne, hogy nem tenne jót.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ashley McLoyd
In Memoriam
avatar

◯ Kor : 22
◯ HSZ : 646
◯ IC REAG : 720
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Havas hegygerincek // Szomb. Szept. 07, 2013 7:55 pm

*Darren válaszára csak nyeltem egyet. Igazából én magam sem tudom, hogy mit gondoljak Castorról. Egyszer találkoztam vele, azt sem önként és nem épp tea délutánt tartottunk. *
- Castor bosszúálló és ha úgy vesszük akkor kegyetlen is. De... nem tudom. Tény, hogy nem az a rózsaszín szeretet maci, de... vannak dolgok amiket megkövetel s ha nem kapja meg, akkor tesz érte. Ezért kaptam én is leginkább, hisz majdhogynem nyíltan a szemébe vágtam, hogy gyáva. De miért akarna megalázni? Azzal nem menne semmire, akkor már egyszerűbb lenne ha kapásból kinyírná a falkát. S ne csessz le... te is tudod, hogy képes rá az embereivel. Én láttam Darren, hogy miként dolgoznak... fel volt húzva a pajzsuk és ösztönösen egészítették ki egymást, minden szó nélkül, apró rezdülésekből. S nem ketten voltak, hogy rá fogjam arra, hogy egy pár... hanem hárman. Ez pedig nem megy parancsra. Ahhoz, hogy valakik így tudjanak dolgozni, egységként... kell lelki háttér is, puszta parancs semmit nem ér. Ahol pedig van lélek - még ha sötétebb is -, akkor nem lehet eredendően gonosz. *Azt már nem teszem mellé, hogy ugyan erre ők nem képesek. Nem összehasonlítottam a falkát, hanem csak azt mondtam el amit láttam s ezzel próbáltam megnyugtatni, eloszlatni Darren félelmét. Castornak bicskanyitogató stílusa van, ezt tapasztaltam én is. *
- Castor olyan amilyen, de nem látjuk, hogy milyen valójában. Puszta félelem nem tarthatja az embereit maga mellett. Hisz elég ha három-négy idősebb összefog és letaszíthatnák a magas lóról. De nem teszik... nem értek a farkasok gondolkodásához, de te igen. Csak próbálj meg pártatlanul mögé látni és ne összehasonlítás alapnak venni. Akkor te talán jobban megérted majd... * Nekem gőzöm sem volt arról, hogy egy ilyen hogyan működik és magamból indultam ki. A megfélemlítés csak egy eszköz, akár csak a büntetés... de két oldala van az éremnek. Ha valóban csak ezt kapnák fellázadnának együtt, egységként azzal amit tanultak, úgy ahogy dolgoznak is. Legalábbis én ezt tenném. *
- Olyankor mikor nem tudod csak tekints vissza az elmúlt hónapokra. Aszerint tanítottál ami vagy... emlékezz, frissítsd fel, hogy mit tanítasz, mit tanítottál nekem hónapokon keresztül. Segít visszazökkenni... Ha nem megy magadtól, akkor szólj. Lehet, hogy nem tudtam még a tanításaid sajátomnak tudni és így minden pillanatban alkalmazni, de nem felejtek. Egy kis időre pedig... a színfalak mögött felcserélhetjük a szerepeket. Másnak úgy is úgy jönne le, hogy csak visszakérdezed az anyagot. *Vontam meg a vállaim könnyedén, legalábbis próbálkoztam hisz még mindig nem távolodtam el Darrentől. Jó volt nekünk így, még akkor is ha épp nem volt rózsás a helyzet, vagy talán pont ezért. Viszont Darren szavaira most először nevettem el magam. Most először az utóbbi időben és úgy, hogy egy csöppnyi keserűség sem volt benne vagy irónia. Őszintén, boldogan.*
- Áááá nem, dehogy. De azért mégis. - kacsintottam rá. - Jamie mi másban tudna segíteni? Továbbra is azt vallom, hogy egy kattant idióta. De nem is kell szeretnem. Azonban megnyugtatlak, hogy nem sok esély van a következőre. Nem is akarok és nem is azért tettem mert ez volt minden álmom; Tupilek könnyénél hagyni az ártatlanságom, egy olyan emberrel aki hetven éves. S a lelki szarságokkal együtt mind ezt két óra alatt összehozni. * Némi szomorúság csendült a hangomban mégha a szemeimben némi vidám csillogást is lelhetett fel, ha belenézett. De hát istenem, ki az akinek ez minden álma? Nekem nem, pláne, hogyha valaki ezt mondja nekem két napja, képen röhögöm és közlöm, hogy menjen orvoshoz mert valami nincs rendben a fejében. Viszont a fog mosásra kuncogni kezdtem.*
- Jólvanna... akkor gyere, adj egy csókot... - s a magam buta vidámságával csücsörítve cuppantottam felé. Persze ugratásnak szántam és leheletnyi komolyság sem volt ebben a mondatomban. - Óóó... pedig ismétlés a tudás atyja. * Még mindig ugrattam, hátha kicsit jobb lesz neki, no meg hééé... rólam van szó. S most lehet, nincs itt senki rajtunk kívül csak Sam halványodó illata melyre csak a lelkem sajogva s a farkasom begubózódva, mármár nyüszítéshez hasonlóan figyelt fel, én magam próbáltam figyelmen kívül hagyni. Viszont érdeklődve és figyelmesen hallgattam ezt a Kölyök - Teremtő dolgot még akkor is, ha épp eszembe jutott valami.*
- Egy társnak... mért ne lehetne tanítani valamit? Legyen szó bármiről. Én nem tekintettem Samet a kölykömnek mégis próbáltam tanítani. Az más kérdés, hogy egy idióta és minden szavam süket fülekre talált. S csak azt hajtogatta, hogy Ő nem ilyen. Az embernek akkor is tudnia kell megvédenie magát, ha nem egy kegyetlen tuskó. - A puszira az ujjaim az arcára siklottak és finoman simítottak végig rajta egy pillanatra. - Ó nem bánom, nehogy azt hidd, hogy Te vagy álmaim ne továbbja és minden áron az ágyadban akarok kikötni. Vagyis ott fogok, de nem ezért. Öreg vagy Te hozzám. Csínján? Azt hogy Apu? Ha van, az sem jó... nem tudom, hogy fogja fogadni Sammie, Steveről már nem is beszélve de egyik sem fog repkedni. Ha nincs, az sem jó mert... állítólag, hogyha valaki túl volt az elsőn akkor utána már megköveteli a szervezete s ha nem kapja meg, akkor csak rosszabb lesz. Frusztráltabb, figyelmetlenebb... én ezért nem akartam sosem senkivel, mert elvonja a figyelmem. De ahhoz meg, hogy ez ne dugja fel a fejét pár kéne... ami meg nincs. Szóval jah... csináltam egy szép kis kalamajkát azért, hogy Sammie visszajöjjön. A különbség annyi, hogy most csak a hormonjaimban ami közvetlen mást nem érint. Közvetve már más kérdés... de hogyan találhatnám meg azt, hogy mind a kettőt kizárjam? S hogyan felejthetném el azt a kis tulkot mikor a kislány ennyire hiányolja? *Tekintetem tanácstalan volt ahogy Darrenébe fúródtak. Nem tudtam mit kezdeni a farkasom sóvárgásával, vágyával Sam iránt. Nyüszít utána, mint akinek kötelező s mikor szabadjára engedem, akkor is csak minduntalan egy-két helyre tesz kitérőt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Darren Northlake
Vérvonalfő
avatar

◯ Kor : 305
◯ HSZ : 1935
◯ IC REAG : 1959
◯ Lakhely : erdő széli birtok
◯ Feltűnést kelthet : végigtetovált karok, ezüst fülbevalók, gyűrűk, szemöldök piercing, karkötő, nyaklánc



Re: Havas hegygerincek // Szomb. Szept. 07, 2013 11:23 pm

- Tudom... vagy legalábbis sejtem, hogy mire képesek. Ezért akarom a csatlakozást. Voltam egy napot Anchorage-ben, az előtti napon, hogy megkerestelek volna az erdőben. Összefutottam vele és váltottunk pár szót. Büntet, jutalmaz, felelősséget érez és vállal az övéiért és a legjobbat akarja nekik, olyan vezető, amilyen nekünk is kell. - Nyüszítettem egyet. - Tudom, hogy miért kell és akarom ezt az egészet, de most hülye vagyok és tényleg képes lennék mindent elcseszni, szóval baromira örülök, hogy nem ma beszélek vele, nem menne. Pedig már tenném, behódolnék, vinném a többieket, jöhetnének a boldog békeidők, a nyál meg a szivárvány, vagy legalább csak annyi, hogy átadhatom jó mancsokba ezt a rohadt címet.
De a jelenlegi falkából senkinek sem engedném át. Nem fogom megkockáztatni, hogy jöjjön még egy büszkeségről, harcról és betolakodó elűzésről papoló nyikhaj.
Elmosolyodtam a kikérdezés ötletére és szeretetteljesen megsimogattam a fejét. Ha csak sejtené, hogy mennyire örülök annak, hogy azon a tragikus estén ő és nem más volt abban a kocsiban... lehet haragudna érte, de akkor se tudok másképp érezni.
- Csak... legyél velem, és az azt hiszem, elég lesz. Nem úgy, ahogy az elmúlt hetekben, összenőve, az megint nem vezetett igazán sehova, szóval a területünkön belül oda és akkor mész, amikor és ahova akarsz egyedül is, csak azon kívülre kísérlek el. Na, de... szóval így legyünk. Nem pucéran! - szögeztem le, mielőtt erre értené, de tuti erre fogja, és nem is hibáztathatom érte, azok után, hogy jött a szexes téma.
Nevetett. Tényleg, igazán nevetett, ami bátortalan kis reménnyel töltött el, hogy talán lehet még olyan, mint korábban, legalább egyikünk visszatalálhat oda, ahol elveszett. Bíztam benne, reméltem, hogy lassan, apránként, de biztosan helyrejön, hogy lesz még boldog, vidám, őszintén kívántam, hogy sikerüljön neki. Az én arcomra is mosolyt csalt vele.
Kezem az arcára csúszott, mikor újból felmerült szüzességének elvesztése, a körülmények... nem volt tőle elragadtatva, tisztán éreztem, és sajnáltam, hogy nem kaphatta meg a romantikus kis tiniregényekbe írt tökéletes első alkalmat.
De nem sajnáltam sokáig, mert ő meg elkezdett cukkolni és incselkedni velem, hát milyen módi ez már? Felháborító!
- Nincs reklamálás - morogtam s kihasználva, hogy kezem amúgy is az arcán volt. Egy pillanatra még mélyen a szemébe néztem, szám sarka megrándult, majd odahajoltam hozzá. Nem siettem, vagy kapkodtam, azt mondta adjak egy csókot, azt nem, hogy szájra puszi legyen, vagy több, s mivel olyan kis szemtelen volt, nyilván az utóbbi mellett döntöttem. Energiáim felpezsdültek, egészen másképp fonták körbe Ashleyét, mint eddig, az autóversenyek vérforraló hangulata, a spontán élvezetek, az éjszaka bűnös csábítása volt benne, sejtések, benyomások, homályos emlékek. Forró leheletem ajkain égett, szám először épp csak, szinte félénken súrolta az övét, holott se félsz, se aggodalom nem volt bennem, ez csak játék és egyben figyelmeztetés: nem jó olyannak szórakoznia a férfiakkal, aki utána esetleg nem tudja kezelni a kialakult helyzetet.
Lehunytam a szemem és megcsókoltam, kezem arcáról a tarkójára vándorolt, hogy ott vizes tincseibe túrhassak, s egy leheletnyit hátrafeszítettem a fejét, ezzel párhuzamosan megharaptam alsó ajkát, majd levegő után kaptam, s egy szívdobbanásnyi idő után már nyelvét hoztam közelebbi ismeretségbe az enyémmel. Másik kezemmel felsimítottam a felkarján, kicsit megszorítottam a vállát, csak annyira, hogy érezze a bőröm alatt lüktető erőt, de ne fájjon neki.
Közel volt, mindketten meztelenek, ha nem vagyok észnél - jó vicc, ilyen állapotban még észnél is lenni... -, elszalad a paci. Nem, akkor sem.
Az elválást se kapkodtam el, ugyanolyan komótosan végeztem be a csókot, ahogy elkezdtem, nyelvem lassan mondott búcsút az övének, szorításom a tarkójánál fokozatosan enyhült, kezem visszacsúszott a könyökéhez, ajkaim már épphogy érték a száját, s egy utolsó kis puszival húzódtam el, vontam ki ujjaim szőke tincsei közül.
Érdeklődve figyeltem az arcát, kíváncsi voltam, mit szólt hozzá, ugyanakkor szám sarkában pimasz mosoly árnyéka bujkált, amolyan "nem hitted, hogy megteszem, mi?"
Ha sikerült napirendi pontra térni a közjáték fölött, folytattam a véleménykifejtést.
- Taníthat, de... oké, nézzünk így: hím a Teremtő, nőstény a beharapott, a nőstény már az egyenjogúságban nőtt fel. Mint Teremtő a Kölyke felé a hím elvár alapvető tiszteletet és engedelmességet, büntet, akár fizikálisan is, ha valamit elront a Kölyke. Ez tiszta sor, a nőstény is tudja, hogy ő a gyerek, nem egyenjogú ebben a felállásban a hímmel, hanem az alávetettje úgymond. Ha viszont egy pár, akkor macerásabb. Hogyan tekinthetsz valakire egyszerre az Apádként és a párodként? A pároddal szemben nincs hierarchia, alá-fölérendeltség, egyenrangú a két fél, a másik leosztásban viszont a Teremtő áll felül. Van egy veszekedés, mert valami gubanc van, a nőstény joggal követelheti magának azt, hogy egyenrangúként kezelje a hím, mint a társát, a hím viszont a Teremtő jogán itt is elvárhatja az engedelmességet, amit viszont ebben a helyzetben a nőstény nem biztos, hogy meg tud vagy egyáltalán akar adni. A viszonyuk rákfenéje lesz egy idő után, hogy épp melyik szerepbe bújnak, a másik melyikben van, miképp kell hozzá idomulni. Ritka, hogy már a legelején tisztán meglegyen az, hogy oké, akkor mi most férj és feleség vagyunk elsősorban, a Teremtő-Kölyök viszony azonban csak sokadlagos. Ez a felállás már csak akkor nehézkesebb, ha hím a Kölyök és nőstény a Teremtő. A férfiak zöme még mindig abban a barbár felfogásban él, hogy a pasi hordja a gatyát a házban, a nőnek meg Kuss a neve. A magam részéről ezért örülök annak, hogy ilyen fiatal vagy, bár már nem gyerek.
Senki sem mondta, hogy farkaséknál egyszerűbb a nemi élet.
- A lényeg, hogy tudd, mit csinálsz. Lehet szórakozni, de akkor kezeld is csak akként. Viszont ha rám hallgatsz, egy ideig még inkább maradj olyanok mellett, akik iránt érzel is valamit, nem jó az se, ha korán válsz olyan feslett erkölcsű cédává, mint én. - Somolyogtam, de igazából erre nem voltam büszke. Nem is szégyelltem, csak ki se tettem az ablakba, pláne nem villogtam vele. - Amúgy egy kipróbálástól még nem lesz senki függő. Ha mégis, akkor... ideig óráig kézimunka. A felejtéshez meg idő kell, erre nem tudok jobbat mondani. Idővel kikopik belőled, hidd el, de ehhez az is kéne, hogy ne is lásd, ne érintkezz vele. Az a szép, hogy ezekben én se vagyok valami jó, addig okés, hogy egy éjszakás kaland, szórakozás és a többi, de ha már érzelem is van, az mindent bonyolultabbá tesz. Ha megvonod magadtól teljesen mind a kettőt, akkor idővel nem fogod igényelni. Most vágysz szexre? - kérdeztem, mintha csak arról beszélnénk, hogy meg tudna-e enni egy nagy tányér rántottát, ha hazamentünk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ashley McLoyd
In Memoriam
avatar

◯ Kor : 22
◯ HSZ : 646
◯ IC REAG : 720
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Havas hegygerincek // Vas. Szept. 08, 2013 6:04 pm

//Zene >.

*Továbbra is csendben voltam, míg végig mondta a mondandóját és jelenlétemmel próbáltam némi megnyugvást adni neki. Na de mikor a boldog béka - ezt muszáj volt. - idők jöttek, összeráncoltam a szemöldököm. S még én vagyok naiv meg álmodozó?*
- Ööö... azt kívánom, hogy addig élj, míg ezek az idők együttesen jönnek el. Hidd el, már bolygó sem lesz, de te még mindig életben leszel. - hát most na, ha neki szabad lerombolni az én légváraim akkor nekem is. - De nem is ma kell vele beszélned, addigra rendbe szeded magad. Olyan meg nincs, hogy nem. Én tudom. * Mosolyodtam rá, hisz valóban így gondoltam. Mindig vannak mély pontok, de ki lehet belőle lábalni. S ahogy én nem voltam, vagyok egyedül Darren még úgy sem. Tudtam, hogy rendbe fog jönni, csak hagynia kell, hogy a segítség megérkezzen. Egyedül minden nehezebb és lassabb. A kijelentésére íriszeim csillogni kezdtek, ahogy a szabadságra is, még ha csak mértékkel is kapom vissza. Na de az utolsó kijelentésére csak a szemeim forgattam meg nevetve.*
- Nem? De kár... pedig én pont erre gondoltam. - nem, egyáltalán nem ez jutott eszembe és hallatszott az vidám irónia is a hangomban. - De én mindig itt vagyok, veled. Még akkor is, mikor nem. Csak magadba kell nézned és érezned. Ha pedig az nem elegendő, mindig is megmondtam, hogy hova megyek. Könnyen megtalálsz. De tényleg nem volt sok haszna. * Jó, azt most nem mondtam, hogy néha nem ártana, ha elhinni, ha mondom, hogy mi tenne jót s csak akkor féket tenni rám, ha azt túlzásokba esve csinálom. De most... most valahogy nem számított az, hogy mennyi mindent is kell másképp csinálnom mint azt én jónak érzem. Itt... itt sosem számított. Azért mert Darren itt van, miért lenne ez most másképp? Jelenléte csak egy "kis" plusz volt számomra. Bár sajnálatos, hogy a kiborulása kellett ahhoz, hogy visszataláljon hozzám és hagyja, hogy itt legyek vele és nem csak egy koloncként. Láttam, Darren arcán a mosolyt és éreztem a reményt belőle. Ó istenem, ha tudom, hogy csak ennyi kell korábban is nevetek. Bár... valószínűleg lett volna különbség ez között és az között ami csak miatta volna. Többek közt az, hogy nem volna őszinte és ezt érezné. Aztán a belőle áradó sajnálatra csak összevontam a szemöldököm.*
- Hééé... ne sajnáld. Én sem teszem. Jó, nem így képzeltem el... de igazából nem is képzeltem el sehogysem igazán. Nem vagyok az a rózsaszín habos-babos filmbe illő álmodozó. Plusz legalább rájöttem, hogy a túlzott gyengédség nem nekem való. *Bár amit Jamietől tapasztaltam, igazából az sem igazán a sajátom. De van háromszáz évem megtalálni, szóval semmi bajom azzal, hogy így alakult. Előbb-utóbb úgy is akadt volna ilyen is. Ami zavart, az igazából a helyszín volt és, hogy bárki arra járhatott volna. Arcomra helyezett kezébe ösztönösen simítottam bele az arcom.
Nincs reklamálás? Most úgy őszintén, én mi a fenéért reklamálnék azért ha megint megteszi? Ismétlés a tudás atyja, maximum James fog ha az alkalmak számával nem javul a technikája hanem hanyatlásnak indul. Tekintetemben ennek megfelelően némi értetlenség pislákolt, miközben közelebb hajolt. Oké, azért teljesen hülye nem vagyok és itt esett le, hogy bizony nem arra a részre gondolt a reklamálás alatt. Szemeim kikerekedtek és csak nagyokat pislogva éreztem meg, hogy ujjai a tincseim közé túrnak és az ajka súrolja az enyémet. Az energiáiról nem is beszélve, melyet a harapással - melyre valami végig cikázott rajtam - és a fejem hátrafeszítésével egy időben érzékeltem. Farkasom zavartan, értetlenkedve kapta fel a fejét az ismeretlenre. Én pedig ugrottam akkorát, hogy ezen a kis helyen egyből a vízbe pottyantam, ahogy nagy elánnal és ostoba mód még levegőt is vettem. Na ez észhez térített és egyből felfelé kezdtem úszni, s a víz felszínén felbukva köhögve töröltem ki a szememből a vizet. Mikor alább hagyott csak nagyokat pislogva néztem Darrenre. Ijedség azonban már nem volt bennem.*
- Jézusom... hallod, még egy ilyen és megállok a fejlődésben. Ennyire még én sem vagyok kíváncsi... najó, mégis... ha nem rólad volna szó. Apuuu... - prüszköltem egyet - neked elment az eszed. Különben sem szeretem az eper tálat és Oidipusz komplexusom sincs. * Persze mind a ketten tudtuk, hogy szeretem az epret - ha más nem, az éjszakai kis "lopott" evéseink miatt. Mások müzlit, mi epret vagy dinnyét eszünk -, ám a hasonlat nem is maga a gyümölcsre vonatkozott.*
- Néha tényleg azt hiszem, hogy zakkant vagy. Értem én, hogy tanulnom kell... de ezt ne Tőled. Mégis mit vártál? Vagy mire számítottál? * Forgattam meg a szemeim és hangomban még mindig ott volt a hitetlenkedés, azonban semmi vád. Meg persze a kíváncsiságom, hisz érdekelt, hogy mégis komolyan hitte-e, hogy én azt majd hagyni fogom. Bakker... Ő az Apám. Persze ha nem volna.... DE AZ!!! De leginkább csak a saját értetlenségemmel próbáltam el kendőzni azt, hogy az energiái valami ismeretlen kuszaságot hoztak létre. Nem tudtam mihez hasonlítani... vagyis de, majdnem olyan volt mint amikor a legelején Stevevel az edzéseimre kezdtem járni. Azonban mégis sokkal elemibb. De még az első randimon is túltett Joshuával. Tudja a fene, de nem is akarom megfejteni, hanem helyette inkább visszaúsztam és felhúztam magam. Nem agonizáltam azon, hogy még egyszer megpróbálja. Fontos neki is a fejlődésem, nem? Akkor tuti nem fogja, mert esküszöm még egy ilyen és tényleg megállok benne.*
- És ne nézz így! Fejtsed meg magad ha érdekel. * Nevettem el magam még mindig némi hitetlenkedéssel, azonban minden szó nélkül felvettem a korábbi pozíciót és dőltem vissza a lábára. Egy "hülye vagy" mondatot elmormolva az orrom alatt. Hát ez kész... szerintem ettől lesznek rémálmaim, nem pedig a balesettől és a szemeivel. Bah... ez nem normális. Bár... ha az volna, nem is szeretném. Begyöpösödött idióta lenne mint a többiek. De inkább csak hallgattam alig-alig pillantva a szemébe.*
- Oké, de... sokan vannak akik... hmm... még szimpla emberként is inkább alávetettek mintsem társak egy kapcsolatban. A túlbuzgó hímeknek meg le kell törni a szarvát. Velem próbálna meg így viselkedni valaki. Szerintem a hátsóján keresztül húznám ki a beleit. *Ó igen, ezt én hűen vallottam ám és el is hittem, hogy így lenne így nem hazudtam. Azonban az a baj, hogy a gépezetbe homokszem került. S én magam sem tudtam eldönteni, hogy mi a helyzet velem. Lévén, hogy ez a tipikus; légy a társam mindenben...*
- Valami nem jó... én mindig is úgy véltem, hogy erre képes volnék és nem bírnám elviselni. Azonban... valami más, legalábbis csak tegnap vettem észre, aztán a fene sem tudja, hogy ez eddig is megvolt és nem tudtam róla vagy ez új dolog. Azt tudtam, hogy alapból nem vagyok egy nyál tengert, lassú víz partot mos eset.Főképp mert a víz az uszályt is kisodorja a partra. Deee... szóval mindig azt vallottam, hogy nekem csak is olyan valakim lehet, aki nem csak magát, de engem is megtud védeni, aki biztonságot és otthont ad és az sem utolsó, hogy szeret, csipkelődős, laza figura. Ez eddig oké. A dolog viszont ott bukott meg, hogy tegnap az is tudatosult bennem, hogy... nem tudom megfogalmazni. Határozottság és néha az kell, hogy tudjam nincs más választásom. Ez nagyon hülyén hangzik? * Mégis honnan a pokolból tudnám, hogy mi a különbség az alávetett és az között, hogy valakinek némi erélyes, de nem fájdalmas határozottságra van szüksége? A könyvekben csak nyálas, szeretlek-puszi-puszi-légy a feleségem dolgokkal lehet találkozni.*
- Végül is időben kiderül, hogy egy szajha az apám. De akkor legalább nem baj, ha nem lépek a nyomdokaidban... ilyen téren. Oké, akkor melletted és Steve meg Ryan mellett maradok. Vén lányként fogok a nyakatokon maradni. Nem szeretek úgy Darren... biztos tudok és tudom, tudom... majd idővel eljön és megtalál a nagy Ő blablabla... hallottam már párszor a Mamától. De nem is akarom. Sammie is csak... hiányzik. Nem tudom, hogy miért vagy miként volt képes minden pillanatban a bicskát nyitogatni a zsebemben. De azt hiszem, hogy szerelmes csak Ő volt, vagy az. Nem tudom. De ígérem, férjhez csak akkor megyek ha James lesz a vejed. Azonban ezt Te mondod el neki... * Vigyorodtam el, hátha ez megnyugtatja, hogy bizony nem lesz veje. Ha csak ki nem jelöl nekem valakit mint ahogy az működött az Ő idejében. Mondtam én, hogy öreg. Sosem hisz nekem. *
- A kézimunkát hagyjuk... viszont ha ennyi baj van az érzelemmel akkor korábban mégis miért biztattál arra, hogy azok mellett maradjak? Ez ellentétes, vagy legalábbis hátráltató. Kinek van ideje meg ereje még érzelmi butaságokkal is foglalkozni? Apropó érzelem... oké, hogy most ismerted el, hogy céda vagy... de neked miért nincs érzelmi alapon senkid? Sam meg... nem kell távol tartanom magam tőle, megteszed te helyettem. Gondolom már nem jöhet falka területre, én meg onnan ki. Szóval... jobb vagy mint egy fogamzás gátló, bár arra ott a farkasom. Mindegy.. * Az utolsó kérdésére azonban csak pislogtam és tátogni kezdtem mint egy hal. De komolyan. Erre most mit lehet mondani?*
- Honnan a fenéből kéne tudnom, hogy épp arra vágyom? Sosem éreztem olyat... meg Te vagy velem. De ha... valaki más harapott volna meg és fogott volna úgy mint te... lehet, hogy nem az lett volna az első gondolatom, hogy elugorjak. Többek közt azért sem, mert ha nem akarom másnak hamarabb mostam volna be egyet. * Vontam meg a vállaim. Nem feleltem a kérdésére mert én sem tudtam a választ. Meg meg kell emésztenem még az elsőt és nem azonnal a másodikra vágyni, még egy nap sem telt el... szépen néznénk ki, ha ilyen sűrűn vágynék rá. Grrr... *

//Még mindig utállak. Csakhogy tudd! :* // 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom

Re: Havas hegygerincek //

Vissza az elejére Go down
 

Havas hegygerincek

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

 Similar topics

-
» Tigrisek kódexe

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Fairbanks :: Hegyvidék - White Mountains :: A hegyi farkasok területe-