HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!

Aktuális oldalkaland:
-

Érdemes követni:
-
AKTÍV KARAKTEREK
71 TAG 31 FÉRFI 40 NŐ
FAIRBANKSI FALKA
21 TAG 7 FÉRFI 14 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
15 TAG 7 FÉRFI 8 NŐ
ŐRZŐK
20 TAG 10 FÉRFI 10 NŐ
EMBEREK
6 TAG 3 FÉRFI 3 NŐ
VÉRVONALFŐK
9 TAG 4 FÉRFI 5 NŐ

Az előző negyed évben
ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

Örökös legjobbjaink:
Az oldal alapítói, Castor, Duncan & Gabe.
A Vérvonalfők megalkotói, játékosai - különösen, akik a "NS 3.0 - Redemption" végéig kitartottak.

írta  Catherine Benedict Kedd Júl. 03, 2018 7:26 am
írta  Catherine Benedict Vas. Ápr. 08, 2018 10:55 am
írta  Alignak Vas. Feb. 25, 2018 8:44 pm
írta  Payne Holmes Kedd Feb. 20, 2018 10:25 am
írta  Celaena McDonald Vas. Feb. 18, 2018 8:16 pm
írta  Tawny Vaidya Vas. Feb. 18, 2018 4:42 pm
írta  Alignak Vas. Feb. 18, 2018 12:12 pm
írta  Catherine Benedict Szomb. Feb. 17, 2018 7:09 pm
írta  Alignak Szomb. Feb. 17, 2018 6:39 pm
írta  Balthazar Bluefox Szomb. Feb. 17, 2018 12:42 pm
írta  Alignak Szomb. Feb. 17, 2018 9:45 am
írta  Alignak Pént. Feb. 16, 2018 10:21 am
írta  Darren Northlake Csüt. Feb. 15, 2018 11:34 am
írta  Catherine Benedict Csüt. Feb. 15, 2018 6:40 am
írta  Hans Elfman Szer. Feb. 14, 2018 7:49 pm
írta  Payne Holmes Szer. Feb. 14, 2018 7:35 pm
írta  Alignak Kedd Feb. 13, 2018 8:11 pm
írta  Alignak Kedd Feb. 13, 2018 6:22 pm
írta  Darren Northlake Kedd Feb. 13, 2018 11:51 am
írta  Yetta Northlake-Nacrosh Hétf. Feb. 12, 2018 8:29 pm
írta  J. Isaac Sladen Hétf. Feb. 12, 2018 7:28 pm
írta  Darren Northlake Hétf. Feb. 12, 2018 7:21 pm
írta  J. Isaac Sladen Hétf. Feb. 12, 2018 7:08 pm
írta  Jason Drewner Hétf. Feb. 12, 2018 6:45 pm
írta  Darren Northlake Vas. Feb. 11, 2018 6:28 pm
írta  Alignak Vas. Feb. 11, 2018 11:14 am
írta  Alignak Vas. Feb. 11, 2018 11:14 am
írta  Alignak Vas. Feb. 11, 2018 11:13 am
írta  Corinne June Mouser Vas. Feb. 11, 2018 10:07 am

Share | .

 

 Tupilek könnye

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Alignak
Admin
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ HSZ : 6820
◯ IC REAG : 8562
Tupilek könnye // Pént. Aug. 02, 2013 9:06 pm

First topic message reminder :



A legenda szerint, mikor az elsők közt felütötte fejét a trónbitorlási vágy, s Alignak könyörületet nem ismerve roppantotta össze ellenségeit, Tupilek minden halottér könnyeket hullajtott, minél idősebb, nagyreményűbb volt egy farkas, annál többet. Az ő gyásza és fájdalma töltötte meg a tómedret.
A víz felszíne mindig tükörsima, sose zavarja fel semmi, a környék háborítatlan és békés...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net



























SzerzőÜzenet
Michelle Tedrow
Vérvonalfő/Tark
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 349
◯ HSZ : 203
◯ IC REAG : 174
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton


Re: Tupilek könnye // Szomb. Aug. 16, 2014 10:07 pm

Ezt vártam, kérem szépen. Nem hiába az én bátyám! Ahogy bevallja, hogy nem voltam a gyanúsítottjai között, egyből büszkén húzom ki magam ültömben. A másik farkas közeledésére az enyém is kíváncsian nyújtogatni kezdi a nyakát, de elég lusta ahhoz, hogy maradjon a helyén és megvárja, hogy a másik közelebb merészkedjen.  Azért valahol vicces, hogy bár Alexei a bátyám, kettőnké közül az én farkasom az idősebb, még ha csak pár jelentéktelen évvel is.
-Ha ez számít valamit, engem is meglepett, amikor megtudtam, hogy élsz… elsőre hinni sem akartam a szememnek. -osztottam meg vele én is némi információmorzsát, magamtól biztos nem fogok nekiállni regélni, mert… mert nem. Azok az idők már rég elmúltak.
Ahogy a bátyám helyet foglal a szomszéd fotel lábánál, én is lehuppanok az ülőalkalmatosságra, törökülésbe helyezkedve, úgy hallgatva a kérdésemre adott válaszát, hogy miféle szelek fújták erre a vidékre.
-Szóval új életet kezdeni, mi? És hogy látod, mennyire sikerül megvalósítani az elképzeléseidet? Megérte ide jönnöd? -kérdezek vissza némi gondolkozási idő után, mielőtt még az ő kérdéseire válaszolnék - Azt élveznéd, mi? Amúgy el kell keserítselek,  jöttem én is a falkámmal együtt erre a helyre, értesüléseim szerint még jóval előtted csak egy baleset megakadályozott benne. -és ebből már azt a következtetést is levonhatja, hogy a chicagói falkához tartozom - Bár azt meg kell hagyni, hogy örültem a „két legyet egy csapásra” bónusznak, miután kiderült, hogy te is itt rontod a levegőt. Ettől már csak az lett volna szebb, ha előtte nem az őslakosok táborát erősítetted volna. -jegyeztem meg, igaz, miután a falkaösszevonás után érkeztem, nekem aztán édes mindegy volt, hogy ki az, aki az utóbbi két évben csatlakozott hozzánk, és ki az, aki őslakos farkas volt korábban. Vagyis… az nem igaz, hogy nem mindegy, de igyekszem nem különbséget tenni köztük és másképp viselkedni, ha már most már egy, nagy csapat vagyunk.
-Jól sejtetted, nem tanult meg az 300 év alatt se rajzolni… -legyintettem Petrov rajztehetségére, amikor pedig rákérdezett, mi történt, csak vállat vontam, mint ha olyan hétköznapi dolgokról beszélgetnénk, mint a káposztafőzelék receptje, vagy hogy hogyan kell krumpliból vodkát főzni…
-Ó, sok minden, csupa jó dolog. Utazgattunk, tanultunk, meghódítottuk a világot, térdre kényszerítettük a gyengéket, körbehajóztuk a Földet, bankot raboltunk… Ha elkezdeném, egy hét múlva ilyenkor sem érnék a végére, és egyébként is, te sem árultál el semmi konkrétat, ííígy aztán azt javaslom, hogy játsszunk. Mit szólsz ahhoz, hogy felváltva mondunk egy évszámot, és a másik elmondja, hogy abban az évben épp merre járt, vagy akkoriban mi maradandót alkotott? Nos? Gondolom, neked is van történeted bőven… -dőlök hátra elégedetten a javaslatomtól, valamit valamiért. Szerintem korrekt ajánlat.
-Nos, ha benne vagy, akkor kezdem is én… Mit szólsz 1712-höz? -mondtam hasraütés szerűen az első számot, ami így hirtelen eszembe jutott. Kíváncsi vagyok, mennyi idő kell hozzá, hogy valami különösen extrém dologba trafáljak bele. Tiszta orosz rulett, lebutított verzióban.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 354
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik

Re: Tupilek könnye // Kedd Aug. 19, 2014 12:48 pm

Látom rajta a büszkeséget, mire én rosszallóan, de azért halvány vigyorral az arcomon csóválom meg a fejemet. Valamiben biztos megváltozott, de hogy még mindig az a játékos kislány valahol, akit egykoron magam mögött hagytam a messzi Volgográdban... vagy Tsarityn-ben, ahogy akkoriban hívták. Emlékek kúsznak a fejemben abból a korból és én csak mosolygok, miközben a farkasom összevonja a szemöldökét a lusta nőstény láttán és még közelebb somfordál. Módfelett kíváncsi lett erre a vöröses nőstényre, aki végső soron testvérnek számít és mégse. Vajon milyen lehet?
- Hááát... most nyugtassalak meg azzal, hogy mostanában elég sokan jutottak el erre a felismerésre? Az elmúlt évem ezekből a felismerősekből telt el majdhogynem. Ki örült neki, ki nem... de hát ez van, szokásom csak úgy megjelenni, mint egy szellem - ha már apám Keelut-nak, azaz Szellemnek nevezett el, akkor legyen valami utóhatása is. - Mióta voltál már a nyomomban amúgy?
Érezhetően inkább kíváncsiságból kérdeztem, mint fojtott méregből, hogy mi a jó manóért csak most keresett meg engem. Abban viszont nagyon remélem, hogy nem azért, mert félt volna a szemem elé kerülni. Tanya mindig is az a fajta volt, akire nem lehetett haragudni... persze emberként, aztán a fene tudja még, mit tett vele a farkaslét... mint velem.
- Nos... még itt vagyok, szóval beválni látszik. Még a falkának is a tagja vagyok, holott egyszer megfogadtam, hogy soha az életben nem leszek a tagja egynek sem. Szóval ebből a szempontból elég jó választás volt. Emellett - nézek fel a plafonra. - Tudod... van egy kis stiklim... helyesbítek, nagy stikli. S ezt próbálom most kikezelni, több kevesebb sikerrel.
Naja, én meg a vérmániám. Miért érzem úgy, hogy ennek még meglesz valamikor a böjtje?
- Óóó, pedig már kezdtél abba a hitbe ringatni, hogy mégis[/b - kuncogok. - [b]Szóval akkor te Castorékhoz tartoztál. Hááát... Chichago-ba még sosem jártam, szóval elég nehezen tartoztam volna oda. Meg az is csoda, hogy egyáltalán tartozom valahova, szóval... mondjuk elég szép lett volna, ha eléldegélünk egymás mellett pár évtizedig.
A hangomból érződött, hogy nem tulajdonítok nagy jelentőséget az eredeti hova tartozásának. Hiába csatlakoztam az őslakosokhoz anno, én igyekeztem távol tartani magam mindig is az ügyeiktől és mivel a falkaidőmet is odakint töltöttem... egyszerűen nem éreztem magamnak ezt a konfliktust. Ezért is volt az, hogy éppen ugyanolyan normálisan tudtam közeledni mind a betolakodókhoz, mind a hegyiekhez. Viszont amit mond, azon összevonom a szemöldökömet.
- Ezt most úgy mondtad, mint ha élt volna annyit.
Na az még szép lenne, ha az egész família életben van valahol. Mondjuk igazából a kérdésem is erre vonatkozott. Hogy mi történt a családdal, miután elmentem. De most vagy kellemetlen a téma, vagy átsiklott felette, mert más lesz belőle. Viszont ezt sokkal érdekesebbnek találom. Lutri, hogy mikor mibe húz bele az ember... hát rendben van.
- Állok elébe - kacsintok.
Na aztán megtudom a dátumot, én meg visszagondolok, majd arcomra és vigyor ül ki, ahogyan ültömben odahúzódok Tanya foteljának aljába. Felé nyújtom a kezem, mintegy invitálóan, bár ültőben kissé fura lehet. Mindenesetre akár adja a kacsóját, akár nem, kinyúlok felé az erőmmel, ahogyan belevízionálok egy emlékképet a fejébe. Persze, csinálhatnám egyszerű emlékmegosztással is... de akkor meg milyen bátyó lennék, ha nem vágnék fel neki az erőmmel? Egy falut láthat a semmi közepén, zöld mezőkkel és egy nagy tóval körülvéve. Emberek sokasága vette körbe és gyakorlatilag érezhette, ahogyan pezseg az élet, ahogyan megérinti őt a szél, a jellegzetes illatok. Valahol ezért is használtam inkább a képességemet: könnyebb volt megmutatni a történéseket így.
- 1712 tájékán egy falka tagja voltam, még kölyökként - hallhatta közben, mint valami narrátor, miközben kedvére sétálgathatott az emlékképben. - Ekkor már pár évtizede vérfarkas voltam. Igaz, nem voltam pont a falka kedvence - mintegy zárszóként sétál ki az egyik kunyhóból, kezében egy felaljzásra váró íjjal. - Omegaként éltem, kevesen álltak velem szóba önszántukból. Bár annyira nem is zavart. Szóval inkább vadászattal töltöttem az időt. A falka előszeretettel kereskedett prémekkel, szóval íjjal jobban megérte vadászni, meg utána megnyúzni is könnyebb volt a tetemeket a részemről. Igyekeztem magam hasznossá tenni végső soron.
Egy darabig még benne tartottam őt a vízióban, életképeket mutatgatva a falka életéből, történésekből, vadászatokról. Na meg abból is, ahogyan a drága tesókája kis híján kikaparja egy másik kölyök szemét és ezért korbácsolással jutalmazzák. Itt szépen lassan kifehéredik a kép, majd visszajutunk a faházba. Én meg csak vigyorgok.
- Bocsi, ha kicsit furcsán érzed magad, néha az illúziók nagyon tömények tudnak lenni olyanoknak, akiket nem gyakran érintenek. Na de most te jössz - elgondolkodok. - Mit szólnál... 1669-hez? Najó, csak vicceltem. Legyen 1836.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Michelle Tedrow
Vérvonalfő/Tark
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 349
◯ HSZ : 203
◯ IC REAG : 174
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton


Re: Tupilek könnye // Csüt. Aug. 21, 2014 2:05 pm

-Én nyugodt vagyok, de azért mesélj… kiket takar az az „elég sok”? –érdeklődöm kíváncsian, amikor pedig visszakérdez, hogy mióta követtem, csak oldalra billentem a fejem - Van valami tipped, hogy mióta? -kérdezek vissza, de mielőtt még elárulnám az igazat, megvárom, had találgasson egy kicsit, még győzködöm is, ha kell - Montréálban vettelek észre.
Tovább nem is ragozom a dolgot, ő is tudja, mikor járt ott, hogy én mi ügyben jártam arra, az meg más téma.
-Látom, ezek szerint  igazán „szavahihető” ember lett belőled… -cukkolom egy kicsit, igaz, nem valami eget rengető dologról van szó, meg gondolom a több száz év alatt ő is változott, de valahol akkor is igaz. A stikli említésére viszont érdeklődve fészkelődök a helyemen, a karfára könyökölve, a tenyeremen megtámasztott állal várom, hogy a bátyám bővebben is kifejtse. Vagy ha nem, hát itt is noszogatom egy kicsit.
-Erre kíváncsi vagyok, mesélj!
Elmés megállapítás, amikor levonja a lényeget a szavaimból, csak megerősítően bólintok egyet.
-Ennek igencsak „irónia-szaga” volt…? Te vagy ilyen problémás, vagy engem tartasz ilyen elviselhetetlennek? Mondjuk sokat nem számít, ha Chicagóban nem is voltunk falkatársak, itt igen, remélhetőleg több évtizedig is ki fog tartani a dolog, szóval tessék, végül csak megláthatod, hogy tudunk megélni egymás mellett. -gondolkoztam hangosan, amikor pedig megjegyzést tesz Petrov kapcsán, olyan nyugodtan válaszolok neki, mint ha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
-Nem csak annyit, többet is.
Ó szegény, ezek szerint még csak nem is sejtette? Mi meglepetések lesznek még itt, te jó ég, mindjárt libabőrös lesz a hátam is az örömtől, ha láthatom az arcát, ahogy végre megérik benne a felismerés…

Kezdődik az élménybeszámoló, én pedig kíváncsian hallgatom Alexei meséjét… sőt, nem is csak hallgatom, az illúzió részeként szinte egy egykori falkatagjaként élem meg az egész helyzetet és azt hiszem, már értem, honnan jött az a régi elhatározása, hogy egy életre elég volt a falkákból… Igazat adok a többieknek annyiban, hogy néha tényleg elég nehéz eset tud lenni, de hogy Omega legyen? Hát ez azért meglepő…
-Áruld el nekem, mivel érdemelted ki ezt a kivételes titulust? -kotyogok közbe még az illúzió hatása alatt, nem tudom, mennyire zavarja meg a koncentrálásban közte, de ennyi idősen azért bízok benne, hogy már megtanulta rendesen használni… Lehet, hogy Omega volt, de mostanra azért annyira már nem tűnik elveszettnek. Vagy csak azért, mert megelőzték és itt Natan kitúrta a „posztról”?
-Ó, nekem tetszett. Eddig legalábbis, de azt hiszem, nem akarnék rosszban lenni veled. -legyintek a mentegetőzésére,  amikor azonban meghallom, ő milyen évszámot választ, első reakcióként csak grimaszolok egyet.
-Kac-kackac. Drágám, 1669-ből elvileg több emléked van, mint nekem, tekintve, hogy akkor időm nagy részét evéssel és alvással töltöttem… No de akkor 1836, lássuk csak, lássuk csak… áh, meg is van! Ausztrália… Előre is bocsánat, hogy nem tudok olyan látványos prezentációval szolgálni, mint te, de talán ez is megteszi… -utalok arra, hogy tőlem csak egyszerű emlékképeket fog látni, nem illúziót… és ezáltal azt is elkönyvelheti magának, hogy nem egy vérvonalhoz tartozunk. Igaz, hogy én kinek az örökségét hordozom, azt egyelőre még nem árulom el.
-Szóval Ausztrália… Akkorra már egészen otthonosan mozogtunk a kontinensen, sikerült egy falkát is találnunk, amihez csatlakozunk… -kezdtem bele, majd a felvezetést követően mutattam néhány egyszer életképet, amin Petrov is ott szerepelt… gyakorlatilag együtt éltük le majdnem az egész életünk, bajos lett volna nélküle előadnom az egészet, no meg ha már úgy is utaltam rá, hogy sokáig élt, miért tagadjam?
Közös vadászat a sivatag szélén, sziklák között rejtőzködés, kereskedőkkel való üzletelés, és hasonló képek következtek, egyik a másik után, majd tovább folytattam a mesélést.
-Vicces, hogy beletrafáltál… Az élet iróniája, hogy te Omegaként éltél, mi nem sokkal 1836 után mint Alfa és Béta vezettük a falkát… -jegyzem meg elmerengve, majd mutatok még néhány képet abból az időből is, amikor mi irányítottuk a falkát – ha már utaltam rá…
Aztán mint ha elvágták volna, egyik pillanatról a másikra maradt abba a „mozizás”.
-Azt hiszem, ízelítőnek ennyi is megteszi. Legyen 1888 a következő!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 354
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik

Re: Tupilek könnye // Pént. Aug. 29, 2014 3:12 am

Eltűnődök.
- Hááát… lássuk csak… nemegy jó ismerős, akikhez volt szerencsém a múltban… egy vérszerinti unoka… na meg a reménybeli, jövendőbeli sógornőd… szóval volt jópár. Mint ha a város szeretne mindenáron szembesíteni engem a múltammal és azért rakosgatja őket állandóan az utamba.
A visszakérdezésére halvány vigyor jelenik meg a képemen. Ajj, Tanya… tényleg él még benned a játékos, kíváncsi kislány, akármi is történt veled 300 év alatt.
- Lássuk csaaaak… fél éve? – teszem meg a tétemet, de ehhez képest nyakon legyint engem a valóság. – Nane… azt ne mond nekem, hogy már egy éve kerülgetsz, mint macska a forró kását. Miért nem jöttél hamarabb? – kérdezem kissé csalódottan.
Semmivel se lett volna kisebb az örömöm az irányába, ha egy évvel hamarabb jön, sőt, talán még valamelyest kiegyensúlyozott állapotban is találkozhattunk volna, mint ahogyan most kell látnia a bátyját. Fura… miért is érdekel engem annyira, hogy milyen állapotomban lát engem? Mióta érdekel ez engem basszus? Lehet csak szeretném megtartani a tekintélyemet, mint idősebb testvér? Eléggé nosztalgia érzésem lett itt hirtelenjében, ahogyan drága hugicám megjelent a színen. A megjegyzésén viszont csak sejtelmesen mosolygok. Húgocskám, ha tudnád, hogy egy illuzionista mennyire szavahihető tud lenni, vagy pont ellenkezőleg.
- Nos… valamit elcsesztem korábban. Az első gyilkosságom elég rosszul sült el. Háború volt, parancsba kaptunk, hogy mészároljunk le egy csapatni vöröskabátost. Eleget tettem a parancsnak, támadtam. Ám amikor a vére a számba került, valami beindult. A farkasomnak, Ikinának megízlett és rákapott… és mivel háború volt, jutott bőven. Mire végeztünk a harcokkal, már vérfüggőként tértem vissza a falkához. Egész életemben elkísért, mint valami átok… most pedig itt Fairbanks-ben igyekszek leszokni róla. Ezeket használom.
Benyúlok a kabátom belső zsebébe és egy fiolát veszek elő belőle, mely színültig van vörös folyadékkal.
- Nem olyan jó, mint az emberé, de segít elnyomni a szomjamat… nem gondoltad volna, hogy így fogod viszontlátni a bátyádat, mi?
Na ha eddig ő aggódott azért, hogy én mit fogok szólni az ő dolgaihoz, most bennem is előjön ez az érzés. Naja, látszik, hogy testvérek vagyunk. Bár félek, én a saját renomémat már nagyon régen elrontottam nála azzal az ominózus szerencsepróbálással és elmenetellel. Fairbanks tényleg a múltammal akar szembesíteni. Máskülönben aligha gondolkozhattam volna el ezen a dolgon.
- Mikor nem voltam problémás? – kérdezek vissza félvigyorral. – Nem emlékszel, amikor még Tsaritynben összeverekedtem a szomszéd gyerekkel, csak mert csúnyán nézett rád? Apánk utána elég szépen ellátta a bajom – régi szép idők. – Több évtized, Tanya? Végső soron, egyszer 15 évet már leéltünk egymás mellett. Lássuk meg tudjuk-e dönteni.
Mondjuk tényleg jó lenne. Fairbanks egy olyan város, mellyel tudnék tervezni hosszútávra, Sarah-val megbékéltünk – megbékéltünk, nem összejöttünk -, s most még a húgom is tiszteletét tette… tényleg kezd otthonos lenni minden… miért érzem úgy mégis, hogy nem fog sokáig tartani ez az idill?
- Mennyit? S… valaki még él?
Ebből is sejthette, hogy igazából Petrov most annyira nem is érdekel a képletben. Oké, öcsém volt, de legkisebb és mindig is ellenszenv volt köztünk. Persze, érdekelt, hogy mi volt vele, de annyira az ő témája nem hozott lázba engem.

Még odabent tartottam, amikor meghallottam a kérdését, szóval élvezhette egy darabig a nem mindennapi mozit. Éppen a nyúzás szépségeit jelenleg.
- Mert különböztem tőlük. Azok még eléggé kezdeti idők voltak, nem mérhették fel annyira a vérfarkasok, milyen vérvonalak léteznek, mint mostanra. Az egész falkán belül egyedül én voltam, aki az illuzionisták örökségét hordozza. Ráadásul kölyök. Könnyű volt belőlem valami „torzszülöttet” csinálni, aki más, ezért gyűlölni kell és mélyen tartani. Meg is gyűlöltem érte a falkát… főleg a végén.
A mai napig átkozva tekintek rájuk, persze kivételnek számítottak azon kevesek, akik hajlandóak voltak engem farkasszámba venni. Mindenesetre azt leszűrheti, hogy egyáltalán nem okoz nekem már problémát az ilyen „átfedés”. 300 év intenzív gyakorlatával a hátam mögött gyönyörű lenne, ha ilyen dolgok ki tudnának zökkenteni a koncentrációmból.
- Tanya, a testvérem vagy, elkerülhetetlen, hogy „rosszban” legyünk – kuncogok, de kétlem, hogy mi ketten olyan messzire elmegyünk egyszer. – De amúgy jól látod. Varázslatos, de szörnyű erő az, amelyet egy illuzionista birtokol. Főleg egy olyan, aki tisztában is van a hatalmával.
Hogy én tisztában vagyok vele? Természetesen. Máskülönben már nagyon régóta halott lennék. Viszont a kis tréfám beválik, én legalább is jót nevetek a reakcióján.
- Meg azzal, hogy mindig felvetesd magad valamelyik bátyáddal – árulok el egy kulisszatitkot.
Na de utána kezdődik az emlékkép, én meg jólnevelt – reped a plafon – fiúként szemlélem. Lehet, hogy nem árulnak el olyan sokat, mint az illúzióim, de nem zavar. A húgom emlékei, ha unalmasak lennének akkor is érdekelne. A helyszínen eléggé meglepődök, főleg egy felismerés után… de annak majd hangot is adok később. Na viszont azt az életben nem gondoltam volna, hogy az a kis nyikhaj Petrov egyszer alfaként fog tetszelegni… vicces, a húgomból a bétaságot hamarabb kinéztem belőle, mint ezt a pozíciót belőle. A sors iróniáján pedig csak megforgatom a szemem.
- Lehet, bár én annyira nem bánom. Semmi motivációt nem érzek magamban ahhoz, hogy valaha is alfa legyek. Ahhoz valami nagyon meghatározónak kell történnie – vicces nem, hogy domináns létem ellenére nem vágyok ilyesmikre? – Miért pont Ausztrália? Vonzott téged a messzi táj szépsége, titokzatossága? Na és hogy sikerült ilyen magasra jutnotok?
Vicces, Ausztrália azon kevesen területek közé tartozik, ahol az életben nem jártam még… lehet pont azért, mert Tanyáék is ott voltak időközben? Az élet néha érdekes egybeeséseket produkál, vagy direkt széthúzásokat. Mindenesetre az emlékképek hamarosan elapad, majd meghallom a dátumot és… hát lemerevedek gyakorlatilag, ahogyan pislogok rá. Lottóznod kellene, drága hugocskám.
- Ne értsd félre, fogok válaszolni, csak… nem tudom, hogy kezdjem – mondom jó egy perces hallgatás után.
Végül megtalálom a nyelvem, megint megfogom Tanya kezét és behívom a kis illúzióvilágomba. Egy erdős területen találhatja magát, nem messze egy folyótól. Érezheti a klasszikus erdős dolgokat… az illatokat… majd az egyik avarból előjön egy szürke farkas… ha már én láthattam az ő farkas alakját, most meglátja ő is az enyém.
- Egyik legrosszabb időm. Volt egy párom. Már nem voltam falkatag, de az intrikájuk miatt hosszabb időre elszakadtam tőle, mint terveztem, s már csak a halálhíre fogadott, mire visszaértem hozzá. – közben pedig érezheti az illúzió-énből szivárgó depis hangulatot. – Ő volt számomra a NŐ, szóval emiatt eléggé magamba fordultam. Éveken át vándoroltam ilyen állapotban – közben az avarból mögülem egy fehér farkas jön elő. – Ő ott Faye, hasonló mértékű lelki teherrel, mint én, vagy talán többel is. Együtt jártuk Franciaországot jópár évig, míg a kérésére elválltak útjaink… számomra pedig eljött a bosszú ideje.
Magáról a bosszúról, vagy ami előtte történt, nem mutogatok neki képeket. Inkább a vándorlásra koncentrálok, ám ha kíváncsi és rákérdez, akkor érezheti, nem fogom válasz nélkül hagyni őt. Mindenesetre azt a jelenetet megmutatom neki, amikor Sarah halálhírét közlik velem, én meg annyira lesápadok, mint még sosem. Ezt még az elején, de csak azért, hogy megértse, miért voltam, amilyen… bár nem tudom, látott-e már ilyen állapotban. Aztán, amint túlvoltunk a vándorlás részletein, újra lassan kiemelem őt az illúziók közül. Igyekszek ekkor már mosolyogni. Ami volt, az elmúlt.
- Kíváncsi vagyok, hogy élted meg azt a naaaaagy világvégét. 2000.[/i]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Michelle Tedrow
Vérvonalfő/Tark
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 349
◯ HSZ : 203
◯ IC REAG : 174
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton


Re: Tupilek könnye // Hétf. Szept. 08, 2014 1:27 pm

-Unoka? -kérdezek vissza meglepve, bár utólag meggondolva, magam sem értem, mit csodálkozok, mégiscsak a bátyámról van szó, mégiscsak férfi… - Kérdezném, hogy rendes családként éltetek-e, esküvő, nagy tervek, meg ilyenek, de tekintve, hogy vérfarkas vagy, meg tőlünk is minden szívbaj nélkül leléptél, inkább „besikeredett” gyerekre tippelek. Amúgy él még? Az unokaöcsém? Vagy húgom? Azt nem is kérdezem, hogy ő is itt van-e, ha már nem említetted, gondolom, hogy nem. -fordattam ki a szavait, mert az nagyon ment, és akár tervezett, akár nem, valahol mégiscsak rokon.
-Remélem, azért majd bemutatsz neki. Nekik. -utaltam arra a bizonyos unokára, majd a leendő sógornőre is, ha már ők is a család részei, vagy azok lesznek, nem árt, ha megismernek engem is.
-Nocsak, csak nem tönkrement a hallásod öreg korodra? -kérdeztem vissza szemtelenül, miután elismétli a szavaimat, de aztán csak pimaszul vigyorgok a kérdésére – Nem értem, mi olyan meglepő ebben. Volt fontosabb elintézni valóm is, meg amúgy sem tudtál rólam, én meg felderítő vagyok, utána akartam járni, mennyit változtál mióta nem láttalak… fél év ide vagy oda, őszintén, számít bármit is? –emeltem a plafon felé a tekintetem.
-Ikina…? -vontam fel a szemöldököm -Nem elég, hogy vérfüggő vagy, de még skizofrén is, fiam?! -utánoztam édesanyám hanghordozását, ahogy meglóbáltam a mutatóujjam, mint ha épp ő szidna minket -Amúgy meg nem tudom, mit vagy úgy oda, vérfarkasok vagyunk, ragadozók, annyira nem nagy defekt, ha bejön a gyilkolás meg a vér íze. Szerintem. A napfényt azért még bírod, ugye? Nem lesz belőled vámpír? Meg a napon se fogsz csillogni, ugye? -húztam tovább az agyát, mert nem is én lennék, ha nem tenném. Nem tudom, valójában mennyire komoly ez a függősége, de egyelőre nem tűnik vészesnek. Mindenesetre az üvegcsét kikapom a bátyám kezéből.
-Szabad? -teszem fel a kérdést, de a választ meg se várva már le is pattintom a tetejét, hogy magam is megízleljem. Mint valami borász, ízlelgetem a vörös folyadékot, miközben beleszagolok az üvegcsébe, meglötykölöm kissé, hogy az állagával is tisztában legyek.
-Bölény. Felnőtt példány, úgy 3 nappal ez előttről. -nyeltem le végül, majd visszazárva a fiolát visszaadtam függő bátyámnak, mielőtt még nagyon remegni kezdene érte.
-Valóban nem. Azt hinné az ember, hogy ennyi év után legalább kicsit kifinomultabb lett az ízlésed, erre…? -csóválom meg a fejem, amikor pedig mesélni kezd, csak lassú bólogatásba kezdek, jelezve, hogy rémlik valami az esetről.
-Lehet, de még így is te voltál a kedvence. Tudnád, hogy maga alatt volt, miután leléptél itthonról. -tettem hozzá némi féltékenységgel a hangomban, nemhiába… az elsőszülött fiú a családban, apánk büszkesége, szeme fénye, reménye…
-Ismered a mondást – megszoksz vagy megszöksz. –jegyeztem meg csak úgy mellékesen, majd meglátjuk, így, felnőtt fejjel hogy tudjuk elviselni egymást. Lehet, hogy már egyszer leéltünk 15 évet, de gyerekek voltunk… amúgy is, lemaradt a lázadó fiatalkoromról!
-Sokat. Pár éve dőlt ki a ringből. Azt hitte, hogy erősebb, mint a főnök. -feleltem, a következő kérdésre pedig csak kérdő tekintettel tártam szét a karom - Mi vagyok én, információs iroda? Őszintén, nem tudok róla. -feleltem, volt jobb dolgom is az elmúlt 350 évben mint a családfa-kutatás…

-Erre mondják, hogy szar ügy. Pedig a ti vérvonalatokban is jó lehetőségek rejlenek, idióta, aki ezt nem látja, vagy nem fél tőle. Remélem, legalább megmutattad nekik, mit tudsz. -feleltem, amíg tartott az illúzió, arra pedig, hogy lehetetlen rosszban lennünk, már csak a vérségi kötelék miatt is, csak széles mosolyra húzódott a szám. Nagyszerű, ezt megjegyeztem! S majd nem felejtem el felhozni, ha úgy hozza a sors…
-Most miért? Az tök jó buli! Ha ennyire hiányolod, majd néha átkopogok hozzád, hogy lééééééécci, bátyó, vegyél már fel a nyakadbaaa! -böktem oldalba nevetve.
-Amúgy nekem sem hiányzik. Az a hatalmas felelősség, az a rengeteg munka, szervezés, irányítás… Ha nem Petrovval együtt mozogtunk volna, akkor én sem tepertem volna érte. -feleltem vállat vonva, amikor pedig rákérdez Ausztráliára, ismét vállat vonok - Mert a nagy szökésünk közepette épp egy olyan hajóra sikerült feljutnunk, ami oda tartott. Végül is jobb, mint ha Kínában kötöttünk volna ki. Szenvedtem így is eleget mire megtanultam az arabot, nem hiányoztak volna utána egyből a kis húzott szeműek hieroglifái… Az angol azért határozottan könnyebb volt, meg nagyobb hasznát is veszem. Hogy a hogy sikerült ilyen magasra jutnunk kérdésre is válaszoljak… drága kisöcsédben annyira dolgozott a tesztoszteron hogy nem bírta már tovább elviselni a többiek bénázását és az élre tört. Én meg protekcióval kerültem mellé. Amúgy szerettem a kontinenst. Megvan a maga hangulata. -feleltem, amikor pedig a választott dátum után a bátyám csak ül, mint pocok a lisztben, némán kuksolva, csak várok… és várok, és várok, amikor pedig mentegetőzni kezd, csak legyintek, hogy semmi baj. Gondolom jó nagy szarba sikerült tenyerelnem fájdalmas pontra sikerül rátapintanom.
-Az unokád nagyanyja?-kotyogok közbe egy pillanatra, miután újabb illúzióba csöppenek és Alexei beszélni kezd, utána azonban hagyom, had meséljen tovább. De úgy marad félbe a történet, hogy azt a legjobb sorozatírók is megirigyelhetnék, én pedig vagyok annyira kíváncsi, hogy ne menjek el szó nélkül a dolog mellett:
-Milyen bosszú? -kérdezek rá, mást nem ha nagyon nem akar beszélni róla, akkor ennyi volt, legalább megpróbáltam. Amikor azonban meghallom az ő dátumát, csak megvakargatom a tarkómat.
-Különösebben nem készültem rá. Chicagóban éltünk, és bár nem volt teljesen zökkenőmentes az élet a falkával, de azért megvoltunk. Ha meg konkrétan a nagy világvégére vagy kíváncsi, mivel nem volt számítógépem így nem rettegtem attól, hogy juj, vajon nem mondja-e fel a szolgálatot, csak mert nem tud 1999-ről 2000-re váltani a dátum számlálója… Abban az évben kivételesen nagy tűzijátékkal készült a város, így aztán nem meglepő, hogy be lettem osztva szolgálatra. Akkoriban  már tűzoltóként dolgoztam. -magyaráztam és már vártam a meglepett tekintetet, amit szinte mindig kapni szoktam, ha megosztom valakivel, hogy mi a foglalkozásom…
-Mit szólsz 1969-hez? -adtam meg a következő évszámot, lássuk, mi történt a bátyámmal abban az évben amikor betöltöttem a 300-at.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 354
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik

Re: Tupilek könnye // Vas. Szept. 14, 2014 2:54 pm

Fújok egyet, bár ebben inkább több az indulat, mint az erőgyűjtés.
- Normális család? Frászt. A nagyanyja egy boszorkány volt és ezt most szó szerint értsd. Egy egyéjszakás kaland során valahogy beadott nekem valami bájitalt, amivel magához kötött jópár évre én meg úgy éreztem, hogy saját kötődést érzek iránta. Aztán meghalt, belőlem kiment a szer és ott álltam a fiammal egymagamban. Mondhatod, hogy régi gyakorlatot követtem, de a gyereket otthagytam a nagyszüleinél. Sokkal jobb életet biztosíthattak volna neki, mint amit én valaha adhatok neki.
Amikor rákérdez, hogy él a még… hát, van egy olyan érzésem hogy ha egyáltalán volt még valami tekintélyem a szemében, mint idősebb testvér szépen lassan lebontódik ez. Nem tudom, gondolt-e volna rá, hogy egyszer ilyen mértékű szégyent fog érezni áradni belőlem, de tagadhatatlan: sütött belőlem.
- Nem, nem él… én magam vetettem véget az életének, még ha nem is azért, mert végezni akartam a saját véremmel.
Csoda talán, hogy Kate a mai napig utál engem? El vagyok én átkozva azért az életért, amit éltem, ami voltam, de mindez már aligha számított. Ami történt, megtörtént, nekem pedig mindezzel kell tovább élnem, mert az okoskodás már nem segít.
- Persze, be foglak, de előre szólok: az unokám még nálam is nehezebb eset és ne lepődj meg, ha a viselkedése hagyni fog némi kívánnivalót. Mellesleg őrzőé és Kate-nek hívják, ha addig összefutnál vele.
Ezt az apró információt azért jónak láttam elhinteni, mielőtt azt hinné, hogy valami tinédzser kislányról van szó, holott Kate már minden tekintetben felnőtt nő… még ha vannak olyan dolgai is, amiket évtizedek alatt se volt képes kinőni.
- A „sógornődet” pedig Sarah-nak hívják, vele lehet összefutottál már. A falka tagja, de nem a chicagoból érkezettek közül. Ő vezeti az Uppert a kölykével – na meg eszembe jut valami. – Tudom, milyen szót használtam, de azért egyelőre ne vedd kézpénznek, nem vagyunk jelenleg együtt. Nagyon… labilis még a kapcsolatunk.
Lehet fogalmazhattam volna radikálisabban is, de felesleges lett volna. Nem voltunk rosszban Sarah-val, sőt, a Vörös Hold óta újra közelebb kerültünk egymásoz. Fontosak vagyunk egymásnak, ez érezhető, de még nem tartunk ott és nem is siettetem a dolgot, minden kívánalmam ellenére. Szeretném fokozatosan kiépíteni a dolgot, ha egyszer újra együtt lehetünk, mint egy pár. Bááár… ha ezek ketten egyszer összefognának ellenem… ajjaj…
- Ne pimaszkodj hugi, vagy megmosom a fejed odakint – vigyorgok gonoszul. – Azért örültem volna neki, ha hamarabb szólsz, lehet akkor nem kellett volna ilyen instabil állapotban látnod- utalok itt arra a hirtelen változásra, ami még neki is szemet szúrt. – Aha, szóval még kémkedtél is utánam? Akkor azért éreztem úgy mostanában, mint ha még a falnak is szeme lenne. De mond csak, hogy kerültél a falkába?
Gyakorlatilag eddig csak én beszéltem, most már szerettem volna hallani valamit tőle is. Ne érezze úgy, hogy nem érdekelnek a dolgai, nagyon is kíváncsi voltam, miért pont ebbe a falkába került be drága kis hugocskám. Meg azért ekkor véletlent se szúrt még Amerika.
- Öreganyád térdekalácsa. Ikina a farkasom és mielőtt megkérdezed, nem én neveztem el így, maga választotta – mintegy megerősítésként Ikina felemeli az egyik mancsát és odaint a hugi bundásának. – Gondolod, Tanya? Gondolod olyan normális úgy élni, hogy amikor kimegyek az emberek közé és megérzem az ereikben lüktető vért, már legszívesebben elkapnám a delikvenst, berángatnám a bokorba és széttépjem, csak mert így hozzájuthatok a vérhez? Pláne, ha végül tényleg megízlelem és rájövök, hogy mágikus, ami még jobban kívánatosabbá teszi? Egyesek a drogot tudják nehezen letenni, mások a cigarettát… én a vért. Betegesen akarom olykor, kiszámíthatatlanná tesz… könnyen lehet, hogy ha nem te játszod ezt el velem, már rég az illető nyakán lennék. Nagyon rég vettem már magamhoz emberi vért – sóhajtok, majd megforgatom a szemem. – Haha, nagyon vicces, látom megvan neked is az ideálod. Valld be, hogy azzal a könyvvel alszol éjszaka a párnád alatt.
Ha már testvérek vagyunk, miért ne csipkelődnénk, mint a régi szép időkben. Elvégre, ez a testvér lét egy alapeleme, igazam van vagy igazam van? Na de azért nem remegek meg, elvégre nem ember vére van az üvegcsében.
- Már értem, miért pont felderítő vagy, úgy beszélsz, mint valami helyszínelő. Csak nem az NCIS-ből szabadultál, hugocskám? – kuncogok, miközben én is beleiszom az üvegcsébe. – Muszáj vagyok. Vagy ez, vagy az őrzők rugdosnak ki Fairbanks-ből vagy ölnek meg. A nagytestű állatok vére valamiért meg tökéletesen megteszi pótléknak.
Persze, azért tökéletesen nem, mert akkor éjjel nappal bölényeket szopogatnék, a végén meg a drága vadőr urak vakarnák a fejüket, hogy hoppá, hová lett a csorda?
- [b]Igen… sejtettem, hogy mély űrt hagyott a távozásom. Főleg azok után, amennyi energiám belém ölt
– valahol megbántam, hogy egykoron elmentem, ez hallatszódott…de akkor meg jó eséllyel már rég elkapartak volna a föld alá. – Kérdés hagynál-e megszökni – vigyorgok, de nem mint ha el akarnák előle.
Miért tenném, a változatosság kedvéért nem valami haragosomról van szó, hanem a saját testvérkémről.
- Főnök? Melyik? Csak nem Castor? – kérdezek vissza, mert ez esetben Petrov nagyobb hülye volt, mint amennyire emlékszem. – Süsdmeg, te maradtál ott tovább. Csak láttad őket meghalni vagy életben elmenni valamerre. Főleg a szüleinket. Na és Nikolaj?

- Jól látod. Szörnyű erő az, amit egy illuzionista birtokol, minden szépsége ellenére. Melankóliából ránthatja ki az embert, emelheti magaslatokba, de akár a legvidámabb embert is a földbe, hanem a pokolba taposhatja másodpercek alatt. S ne félj, megmutattam nekik, mire vagyok képes. Páran kerültek „érdekes” állapotba, mikor már nagyon mérges voltam.
Régi, szépnek egyáltalán nem nevezhető idők.
- Megbeszéltük – nevetek én is.
Ah, Tupilekre, annyira idillinek tűnt most minden. Mint ha még mindig Volgográdban lennénk, a szülői házban és egymás vérét szívnánk napi szinten. Naja, csak hát azóta eltelt párszáz év már.
- Petrov mint alfa? Valahogy nem tudom elképzelni azt a kis nyavalyást ebben a szerepkörben. Belőled inkább a bétát, mint belőle az alfát. Egyszer amúgy megmutathatnád nekem a kontinenst, még sosem jártam ott. Na várj… arab? Hogy… na várj, ne mond, majd sakkozok.
Nem akarok nagyon belekotyogni, elvégre most ő mesél, neki akarok lehetőséget adni. Meg akarom tudni, mivel töltötte az elmúlt háromszáz évet Tanya, ha már így egymásra, pontosabban ő talált rám.
- Nem, ez még az előtti és ő amúgy farkas volt – mutatom meg neki Sarah arcát. – Ismerős? Ő Sarah, akit már említettem. Nagyon régre nyúlik vissza az ismeretségünk.
Na az lett volna a szép még, ha Sarah-t teherbe ejtem a kapcsolatunk idején. Vicces, mert tudom, hogy gyakorlatilag lehetetlen. Még ha sikerül is, nem marad bent a mag.
- Azokra a farkasokra sújtottam le, akiket felelősnek véltem Sarah és hozzá néhány közel álló farkas halálért. Beépültem közéjük, éveken keresztül szőttem a szálaimat, mint valami pók, tettem a szépet… mígnem…
Itt vált a kép és egy eléggé kegyetlen emléket mutatok neki. Azt, ahogyan egy erdőben éppen három igencsak magatehetetlen farkast kínzok, akikből nyílvesszők állnak ki, a kezemben levő ezüstkés pedig újra és újra húsba márt, mígnem a halálsikolyok végül elmúlnak azoknak a szarháziaknak az életeivel együtt. Érezheti a halál bűzét, ahogyan belengi a tetthelyet. Aztán szétesnek a képek.
- Akkor, lássuk… szabad-é megtudni, mi volt 1724-ben?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Michelle Tedrow
Vérvonalfő/Tark
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 349
◯ HSZ : 203
◯ IC REAG : 174
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton


Re: Tupilek könnye // Kedd Szept. 16, 2014 1:59 pm

-Te jó ég… Ez kezd rosszabb lenni, mint valami családi dráma. Nem is tudom, hogy melyik lenne a „jobb”, ha kiderülne, hogy a sógornőm egy őrző volt, vagy hogy drága bátyám ráharapott Baba Yaga csalijára… Már nem azért, drágám, de hogy lehettél ilyen balfék, hogy éveken át „pórázon” tartottak? Úgy, hogy fel sem tűnt? Ha legalább észreveszed és úgy szabadulsz ki belőle, de ez… Ha megfogadsz egy tanácsot tőlem, mások előtt nem sűrűn reklámozod, mert elég szégyen. -fordítottam komolyra a szót, a többivel azonban nem is nagyon tudtam, és akartam vitába szállni, pedig úgy megnéztem volna egy olyan hirdetést – egyedülálló vérfarkas hím dajkát keres totyogóskorú csemetéje mellé…
-Na, szép. Gondolom abban az évben sem te nyerted az „Év Apukája” címet. Én meg lecsúsztam az unokaöcsiről… -dünnyögtem az orrom alá csalódottan, de ha már így alakult, nincs mit tenni. Marad a kérdezősködés - Csak egyet árulj el nekem… ha nem akartál végezni vele, akkor miért tetted? Baleset volt? -kérdeztem vissza, mert más megoldást meg nem jutott eszembe ez ügyben.
-Ne aggódj, akármennyire is szeretnéd, de annyira nem vagy nehéz eset. -paskoltam meg a bátyám buksiját együtt érzően - De azért jó tudni, hogy ilyen bájos leányzó az unokád… kellemesebb tulajdonságokat nem tudott volna örökölni tőled? Mondjuk a szép kék szemeidet, vagy a szőke hajadat, a bicepszeidet… Na jó, azt talán mégsem, egy nő ilyen izomzattal elég visszataszító tud lenni.-csóváltam a fejem elégedettlenül - Szóval őrző… újabb „boszorkány” a családban. -sóhajtottam, de aztán annyiban is hagytam a dolgot, majd szemrevételezem magam is, hogy mit tud a kisasszony.
-Sarah… Sejtettem, hogy nem chicagói, hisz akkor 90%, hogy én is ismerném. Emlékszel, én is onnan jöttem… Szülinapodra szeretnél Cavintont? Vagy egy notesz is megteszi? -kérdeztem vissza szemtelenül, mert biztos a bátyám is ismeri a mondást, „akinek nincs esze, legyen notesze...”.
-Kár, pedig már kezdtem volna töprengeni rajta, hogy mi legyen majd a nászajándékotok… Amúgy ha lehet egy indiszkrét kérdésem, miért labilis? Két dudás egy csárdában effektus? Vagy haragtartó a kicsike? Vagy rajtakapott, hogy félreléptél? Vagy ő hűtlenkedett és neked gurult el a gyógyszer? Vagy nehezen viseled mások kölykeit…? -álltam elő már megint a jobbnál jobb ötletekkel, mert nem árt tudnom, mi az oka a kapcsolat labilisságnak… csak hogy ha esetleg én is képbe kerülök, tudjam, ha esetleg Sarah engem is fél kanál vízbe szeretne folytani, akkor az a bátyám számlájára írandó.
-Kevés vagy te ahhoz, bátyó. -nyújtom a nyelvem válaszképp, de aztán csak vállat vonok - Tudod, olyan ez, mint az adóellenőrzés… sosem tudod, mikor számíthatsz rá, mert ha tudnád, akkor naná, hogy úgy készülnék, hogy a legjobb formádat mutasd, hogy külső szemlélőnek úgy tűnjön, minden a legnagyobb rendben. Csak ez marhára nem fedi a valóságot, egy satnya, elkeseredett illúzió, önhitegetés, szóval… ha engem kérdezel, nem bánom. Így legalább tisztában vagyok vele, mi a helyzet, és nem hónapok múlva kell kiakadnom rajta. Tudom, mire számítsak.-osztottam meg a véleményemet vele, és nem, nem fordult meg a fejemben, hogy adóellenőrnek álljak, akkor már előbb lennék nyomozó, azzal is minden gond nélkül lehet kínos helyzetbe hozni másokat.
-Aham, ahogy mondod. Azt hittem, már sosem fog leesni. -bólintottam a kérdésére, amikor pedig arról kérdez, hogy kerültem a falkába, csak színpadiasan széttárom a kezeimet -Tudod, az úúúgy volt, hogy… Odaálltam Castor elé, közöltem, hogy csatlakozni szeretnék, aztán nem sokkal utána már falkatag voltam. -osztottam meg vele a rövidített verziót, aminél rövidebbet ha akartam, se nagyon tudtam volna kitalálni, de aztán, hogy kielégítsem a kíváncsiságát, kicsit részletesebben is beavattam - Nos… miután Amerikában partra szálltunk, úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk Oroszországba. Aztán eltévedtünk, és miután Dallas bankjainak nagy részét kirámoltuk, Chicagóban kötöttünk ki. Aztán innentől már ismered a történetet. Hiányzott a falka, szóval csatlakoztunk. -magyaráztam, amikor azonban szidni kezdte a felmenőimet, szigorú tekintettel pillantottam rá - Szidod a nagyanyámat, te utolsó senkiházi gazember?! Aki mellesleg a te nagyanyád is, szóval… jah. Értem. Öntudatos kis szőrgombóc. Ha képes lenne rá, azt hiszem, a nadrágot is ő hordaná kettőtök közül… -eresztettem el egy újabb szemtelenkedős megjegyzést, majd a bundásom is „pacsira” nyújtotta a mancsát, megünnepelve a beszólást.
-Most miért, Alexei? Szerinted normális úgy élni, hogy minden teliholdkor alakot váltasz és kiszőrösödsz, a Hold fényénél járod az erdőt, hogy csillapítsd a vérszomjadat, és még sorolhatnám? Vérfarkasok vagyunk… És nem, nem könyvvel alszok éjszakánként, mást őrizgetek a kispárnám alatt. -legyintettem nyakon finoman.
-Azért vagyok felderítő, mert ehhez értek leginkább. De így pár 100 év távlatából gondolkozok azon, hogy falka téren is munkát váltsak, ne csak a civil életben… Tudod, a tűzoltóság előtt sokáig festettem. Azt a váltást sem bántam meg. Lehet, itt is ki kéne próbálnom magam más terepen, pláne, hogy felderítőből már így is annyi van a falkában, mint a szemét. Amúgy meg ne aggódj, a vadőr urak valószínűleg minden lelkiismeret-furdalás nélkül postáznák ki a számlát a hotel címére, némi pénzügyi támogatásért. – én legalábbis biztos azt tenném a helyükben, ha már ekkora falka lófrál a városban, valamiből finanszírozni kell az utánpótlást is.
-Ő a főnök, nem? -forgatom a szemeim a visszakérdezésére, de aztán már témát is váltunk, család…
-Anya és apa meghaltak, nem sokkal azután, hogy elmentél. Nikolaj hozzád hasonlóan elvonult, katonának, hogy az álmait kergesse, néhány levél után sosem kaptunk több hírt felőle. Petrovot meg már úgy is tudod… Úgy tűnik, ketten maradtunk. Kíváncsi vagyok, kettőnk közül ki húzza majd tovább. -húzódott pimasz félmosolyra a szám, ám mielőtt még félreérthette volna a dolgot a bátyám, megadóan emeltem fel a kezem –Ne aggódj, eszem ágában sincs álmodban megmérgezni, vagy hasonló… -feleltem nevetve.
Arra, amit Petrov alfaságára válaszol, mit mondhatnék?
-Ha hosszú évtizedekig irányított egy falkát, annyira béna azért nem lehetett. Nem gondolod? -kérdeztem vissza, mert bár voltak fenntartásaim elhunyt testvéremmel kapcsolatban, mégiscsak a testvérünk volt… És mégiscsak én voltam az, aki majdnem egy egész életet leélt mellette.
A további kérésekre, kérdésekre, csak bólogatós kutya módjára bólogatok a fotelemben terpeszkedve, mígnem jöhet az újabb illúzió, a bátyám emlékével. Sarah… megjegyzem magamnak a vonásait, bár rémlik, hogy mint ha már láttam volna párszor a falkában. Szóval ő lenne az?
-Látom, azért annyira téged sem kell félteni. Tudsz te sunyi lenni, ha akarsz! -lapogattam meg a bátyám vállát, majd amikor meghallottam a következő dátumot, egy pár pillanatra lehervadt a mosoly az arcomról.
-Szabad. Nem épp a kedvenc időszakom, drágalátos Teremtőm épp akkoriban döntött úgy, hogy most már egyedül is képes vagyok boldogulni. Csessze meg, hogy pont olyan falka gondjaira bízott, aminek nem beszéltem a nyelvét, így mit ne mondjak, vért izzadtam, hogy megértessem magam… Igen, az arab… akkoriban tanultam meg, miközben folyt a kiképzésünk. Asszaszinként. De rég is volt már… néha még mindig hiányoznak az ottani évek, igaz, nem a kezdetek, hanem miután már belejöttünk az ottani életbe. Részben ezért is gondolkozok a váltáson… hogy kipróbáljam magam más posztban, nem csak felderítőként. Hogy őszinte legyek, a végrehajtón gondolkozok...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 354
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik

Re: Tupilek könnye // Vas. Szept. 21, 2014 3:47 pm

Morgósan nézek.
- Gondolhatod, hogy ha olyan rohadt könnyű lett volna észrevenni, akkor kiszúrtam volna. Nem értek hozzá, de megtaláltam a papírjait, miután meghalt. Amennyire ki tudtam venni, természetes anyagokat használt és talán ezért nem tűnt fel elsőre. Passz, csak találgatni tudok, hogy sikerült neki, a lényegen meg nem változtat.
Ezek után mondja nekem valaki, hogy egy egyéjszakás kaland nem rejt magában potenciális veszélyeket. Hát de, én voltam rá az élő példa. A testemet nem ölhette volna meg, hát elvette a lelkemet, ha volt egyáltalán. Vagy van egyáltalán. Gyanítom, hogy nincsen. Az életemet végigtekintve sok olyan epizód van, ami erre ad következtetni. Mély lélegzetet veszek, amikor visszakérdez.
- Atyánk akarata bizonyos szempontból beteljesült. Katonának álltam, többször életem során. Akkor pont a német hadseregben harcoltam, a II. Világháború idején. Szicíliát megtámadták a szövetségesek, én pedig az alakulatommal visszavonulóban voltam a sziget másik részére. Végigküzdöttük magunkat, viszont valahogyan egy ellenséges egység bekerült elénk és megleptek minket - mély lélegzetet vettem újra. - Ezek olyan pillanatok, amikor nem mérlegelsz. Látod, szinte lassítva, ahogyan a másik tábor emberei mindjárt meghúzzák a ravaszt. A társaim nem egyike megsebesült, alig húzta a lábát... ilyen pillanatokban egy katona, aki tudja, mit kell tennie, nem habozik. Azonnal támad, én pedig rávetettem magam az egyikükre, akit találomra kiválasztottam. Mielőtt akárkit agyonlőhetett volna közülünk. Lesodródtunk a partra, ahol... - elcsuklott a hangom életem legszörnyűbb tette hatására, még ennyi idő után is nehezen ment, nem hiába okozott görcsöt, amikor Sarah-nak beszéltem róla - megfojtottam. Csak miután kilehelte a lelkét, vettem észre a hasonlóságokat és néztem meg a dögcéduláját.
Vannak dolgok, amikben az ember fejlődik, lép előre, kiheveri. Számomra ez nem volt az. Voltak napok, amikor jobban viselte, de voltak, amikor kevésbé, amikor sokkal jobban lesújtott az önvád. Hiába voltam tisztában azzal, hogy ez egy szerencsétlen véletlen volt, végső soron akárki lehetett volna, de nem sokat számított nekem. Saját vérünk meggyilkolását semmi se moshatja le. Valószínűleg ezért hagyom a mai napig, hogy Kate kényére kedvére gyűlöljön engem. Talán már rég le kellett volna csapnom érte, de az én tekintetemben nem érdemeltem felmentést erre.
- Sokkal nehezebb eset tudok lenni Tanya, mint gondolod. Te is tudod, milyen az orosz mentalitás. S igen, Kate ilyen. A legrosszabb részemet örökölte tőlem a jelek szerint - na ezen a boszorkányon nem tudok nem mosolyogni. - Jogos, de én tanítottam meg harcolni azt a boszorkányt bizonyos értelemben. Úgy éreztem, ennyivel tartoztam, amiért megöltem az apját.
Lehet farkas szemmel hagy kívánnivalót maga után néhány cselekedetem az életem során, de az ilyenekre sosem farkasként tekintettem. Maradt még bennem annyi az emberi létemből, hogy inkább azt húzzam elő, akár ha Kate, vagy Sarah volt a közelemben, vagy akármely barátom, mint azt a dögöt, aki bennem kushad.
~Testvér, tudod te kit dögözz!~
Csak egy pillanatra húzódott vigyorra a szám ezt hallva.
- Oké, de akkor egy raklappal kérek.
Na de aztán jön egy kérdés, amire… hát lassan az egész magánéletem úgy ahogy van kezd kiterítődni, de hát a tesók azért vannak, mert meg lehet velük beszélni az ilyet. Meg ha már Aimée-nek meséltem erről, akit kvázi kistesónak nézek, akkor Tanyának miért ne?
- Hm? Ja neeem, nem, nincsenek kölyök gondjaim. Yvonne amúgy is rendben van, talpraesett egy csaj. Sarah-val a labilisság, nos… kissé sokrétűbb. Még Franciaországban ismerkedtünk meg, a falkája területén éltem. Amikor először találkoztunk, annyira feldühített, hogy rátámadtam, utána pedig hetekig a nyomomban volt. Aztán az állandó morgolódás lassan elapadt, inkább már csipkelődtünk, megkedveltük egymást, végül pedig összejöttünk. Boldog időszak volt, mindkettőnk számára. Naja… csakhogy én még mindig magányos voltam, a falkája meg nem nézte jó szemmel, hogy egy ilyen kóbornak adta a szívét az alfa lánya. Megpróbáltak behódoltatni, de én akkor még ragaszkodtam a magányos léthez. Sarah apjának köszönhettem, hogy épségben elmenekülhettem a városból. De aztán visszajártam hozzá, nem akartam őt feladni. Éveken keresztül ment ez így, de aztán a falka megint megneszelte a dolgot, mi pedig kényszerszünet mellett döntöttünk. Ez viszont túlságosan elhúzódott, mire pedig visszatértem, késő lett, már nem találtam. Sarah-val… rengeteg dolog történt azóta, ami miatt, mire megint találkoztunk itt Fairbanks-ben, már nem kért belőlem. Elutasító volt, érzékeltette, hogy hagyjam békén. Persze nem hagytam, tudod milyen tudok lenni. Aztán áprilisban, a Vörös Hold után úgy döntött, hogy ad nekünk egy újabb esélyt – halvány mosoly jelent meg az arcomon. – Azóta azon vagyok, hogy újra felépítsem ezt a kapcsolatot vele. Azért mondtam, hogy labilis, mert még én se látom, mi lesz a vége. Ha rajtam múlt volna már újra együtt vagyunk, de időt akarok neki hagyni, hogy ő is akarja mindezt. Én pedig nem akarom újra elcseszni az egészet.
Direkt nem beszéltem Tanya-nak arról, hogy mi történt Sarah-val. Nekem ugyan elmondtam, de tudtam, milyen nehezen fogadott újra a bizalmába, hogy mindezt megossza velem. Majd talán neki is elmeséli, de én nem akartam kiadni a dolgait.
- Na de mesélj hugi, volt, aki elcsavarja a te fejed? – kérdezek rá szemérmetlenül most én a magánéletére, meséljen csak valami bíztatót, hogy akad-e egy sógor valahol.
Lássuk csak, huginak megvolt-e a maga keresztje ilyen téren az életében.
- Gondolod? S miből tudod, hogy már nem rángattalak ki téged a házból és éppen dugom a fejed a vízbe? – somolygok, de egyben ez figyelmeztetés is arra, hogy a közelemben nem feltétlenül az minden, aminek tűnik. – Oké, igazad van, végső soron nem számít. Megkerestél és nagyon is örülök neki, hogy így tettél. De azért remélem nem valami teljesen mást találtál, mint amire számítottál.
Már én se voltam messze az a fiú, aki elhagyta egykoron a szülői házat, aki együtt járta a várost a kishúgával, meg a többi, amit az emberi létem jelentett. Megváltoztam, többször életem során, s ha nem is jó, de nem is teljesen a rossz irányba, de teljesen másmilyenre, mint voltam.
- Hm… akkor ezek szerint Amerika se elég… MICSINÁLTÁL?! – kapcsolok, de ez inkább ilyen őszinte meglepődés, mint szörnyülködés. – Bankrabló lett belőled? Hát erre számítottam volna a legkevésbé.
De azért a hangomban csendül egyfajta elismerés is… nolám, úgy tűnik a Vorosil vér eredendően csirkefogót csinál az összes hordozójából.
- Csak egy bizonyos részét – reagálok a puffogására. – Naja, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem ő húzott ki nem egyszer a szarból… bár legalább annyiba bele is kevert, szóval… kvittek vagyunk.
Sóhajtok egyet.
- Igen Tanya, vérfarkasok vagyunk, de őszintén szólva ez, ami velem történik, már inkább beteges. Semmi bajom nem lenne vele, ha kordában tudnám tartani teljesen, vagy csak kisebb kicsapongással, de így… sokkal jobb lesz nekem azután, ha megtanultam végre teljesen visszafogni magam. Sokkal jobb lesz utána – na, de a cikizés hadjárat a részemről se ér véget. – Aha, akkor a képével, értem.
Hogy melyik nyikhaj szereplőre gondoltam, azt rá bízom, döntsön a fantázia.
- Igen, az rémlik, hogy régen is jó tehetséged volt a rajzoláshoz. Jobban belegondolva gyanakodnom kellett volna, hogy inkább a te műved. A felderítési képességeid meg tényleg figyelemre méltóak, ha eddig a háttérben tudtál maradni, észrevétlenül. Hááát, – vakarom meg a fejem – szerintem felderítőkből sose lehet elég. A mai világ már annyira az információszerzésre épül, hogy szó szerint életet menthet néhány időben begyűjtött foszlány. De te tudod. Amúgy hogyhogy tűzoltó? Nem akarom hímsovinisztának tűnni, de nem pont egy olyan szakma, ahol nőket lehet megtalálni. Még ha vérfarkasokat is nézem.
Most pedig tekintsünk el attól, amit a Harmadik Műszakban láthattunk, mikor még ment a sorozat. A film az film, a valóság meg valóság.
- [b]Úgy. Szóval Nikolaj lépett a helyemre. Gondolom miután elmentem apa őt karolta fel
– ismerve az öreg mentalitását ebben valahogy biztos voltam. – Hogy melyikünk? Amilyen balhés életet éltem úgy lenne az igazságos, hogy te. Pár dolog miatt már érik, hogy valaki letépje a fejem a helyéről – vonom meg a vállam. – Bár az élet alapvetően igazságtalan, szóval inkább ilyenben nem találgatnék.
Amikor megjegyzést tesz Petrovval kapcsolatban, én csak megadóan felemelem a kezem.
- Te voltál ott vele, jobban tudod. Én csak arra építkezhetek, ami megmaradt nekem oroszföldből. Bár ha Castorral tényleg képes volt összeakaszkodni akkor… vele azért még én se mernék kikezdeni.
Nem mint ha én annyira gyenge lennék, de biztos voltam benne, hogy ő se a két szép szeméért van a hivatalában még mindig. Hivatalában… hát bameg Nich ez volt aztán a nyerő megfogalmazás, talán majd írói díjat i kapsz érte… jaaa, hogy már kaptam korábban.
- Illuzionista vagyok, mint mondtam. Ezzel operálok. Mások nekirohannak a csatának fejetlenül, úgy intéznek, én használom az eszemet közben, még ha sunyi is leszek miatta. De ezek a tajparasztok amúgy se érdemeltek többet. Azt kapták, amit adtak.
Ezt követően beszámol nekem az idejéről és… hát őszintén kezdek elgondolkodni rajta, miért lepődök meg újra és újra, amikor nekem is olyan változatos életem volt, amilyen.
- Aszaszin? Érdekes. Hallottam róla pletykákat, hogy állítólag túlélték a középkort a bérgyilkosok és itt-ott felbukkannak a világban, de csak mendemondának véltem. Te pedig közéjük tartoztál… az életben nem gondoltam volna, hogy egyszer aszaszin lesz a kishúgomból. Kezdesz túltenni rajtam lassan, tudod-e – mosolygok elismerően. – A teremtőink falkaválasztásával kapcsolatban pedig kezet foghatunk, mint már arra tettem utalást. Úgy tűnik családban marad az ilyesmi – a szemöldököm kissé viszont felszalad az ötletét illetően. – Te tudod, mi a jó neked, de őszintén szólva nehezen tudom elképzelni, ahogyan „eltakarítod a szennyest”. Bár még mindig nem vagyok teljesen tisztában vele, mire vagy képes, szóval tudd be testvéri naivitásnak.
Na viszont kért egy dátumot, még ha el is kushadt, szóval következik egy újabb út illúzió-földjére. Mindenhol dzsungelt láthat, magas aljnövényzettel… engem pedig az egyik fa tövében gubbasztva, könnyített egyenruhával, fegyverrel. A levegőben terjengő szagot is érezheti… esőerdő szag… vér… s égő napalm.
- 1969-ben az amerikai hadsereg tagjaként harcoltam Vietnámban. Általában ha volt egy nagyobb háború a világban, abban részt vettem. Nem feltétlenül patriotizmusból. Apánk akarata olyan szempontból célt ért, hogy vonzott a csatatér. Meg a várható vérvacsora ténye is csalogató volt. Saigon elestéig ott voltam és harcoltam, főleg a vietkongok területén portyázva kommandósként. Én voltam az, aki igyekezett szabotálni a hátországot, hogy megkönnyítsem a rangerek dolgát. Persze azok a fatökűek nem tudták, hogyan használják ki ezt és nem tudtak mit kezdeni a vietnámiakkal. Csoda talán, hogy vesztettünk?
Közben tovább mutatok neki képeket a háborúból, de sok lehetőség nem igen van. Ahogyan osonok az erdőben, célpontokat keresve… ahogyan hangtalanul likvidálok ellenséges katonákat a dzsungel mélyén… robbanó tölteteket erősítek a bázisokon, hogy aztán felrobbantsam őket… távolról szemlélem, miközben a harcigépek napalmot dobnak a dzsungelre és mindent felégetnek… ahogyan tűzpárbajt vívok a vietnámiakkal.
- Mit szólnál egy kis közös rohangáláshoz az erdőben, hugi? – kérdezem aztán. – Persze közben folytathatjuk ezt is.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Michelle Tedrow
Vérvonalfő/Tark
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 349
◯ HSZ : 203
◯ IC REAG : 174
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton


Re: Tupilek könnye // Hétf. Okt. 06, 2014 8:54 pm

-Akinek nem ez a szakterülete… -forgattam a szemeimet, velem biztos nem történt volna meg hasonló eset, előbb szagolom ki, ha valami oda nem illőt próbálnak az ételembe, italomba csempészni.
Hallgatom, ahogy mesélni kezd és csak kelletlenül húzom el a számat. Igen, mondhatjuk, teljesült apánk akarata… ha valami kifordított logika szerint követjük a dolgokat. De így… Ám ahogy tovább hallgatom, már kezdem sejteni, hogy hová is tart ez a történet, és a hallottak valahol engem is elszomorítanak. Mire a végére ér, csak szótlanul bámulom a megkopott padlót magam előtt.
-Sajnálom. -hallatszik halk hangom az üres viskóban, s tényleg érezheti a megbánást a hangomban. Nem csak azért, hogy ilyet kellett átélnie, saját kezűleg, véletlenül kioltania tulajdon vérének életét, de azért is, hogy már soha többé nem lesz alkalmam találkozni a férfival. Nem a legkellemesebb téma, azt hiszem, nem is erőltetem tovább. Talán majd, egyszer, ha nem lesznek ennyire felpezsdülve az indulatok, ha kicsit csillapodnak a kedélyek… Ha az unokájával is volt szerencsém találkozni, majd más szemszögből is megismerve a történéseket, visszatérhetünk rá.
-Tudom, tudom, hogy ne tudnám… -sóhajtok együttérzően a megjegyzését hallva - Szerencsétlen nő… Nem csak hogy a makacs csökönyös fafejűségedet örökölte, de még mellé gyilkológépet is csináltál belőle. Hát, ez valami fantasztikus. –újabb sóhaj, újabb fejcsóválás, ahogy hátradőltem a fotelemben. Minek nekem ide a régi család, amikor az új rokonság is csupa bájos emberből áll?
-Szóval Yvonne… értem. -bólintok megértően mint ha épp egy orvosi rendelőben ülnénk és én lennék a pszichológus, tényleg, még valami mappa kéne a kezembe, hogy közben tudjak rajzolgatni-firkálgatni, és minden totál idilli lenne. No de vissza a témához, a bátyám és az ő problémás szerelmi élete… vagyis inkább nőügye.
-Hát ez tiszta romantikus… szóval marakodós viszonyból szerettetek egymásban? -csaptam össze a két kezem elragadtatásomban, ahogy ahhoz a részhez értünk, hogy végre egymásba szerettek, de aztán csak hallgattam tovább, hogy ment tönkre minden, ami olyan szépen és jól ment. Mert az élet már csak ilyen…
-Érthető is… ez nem olyasmi dolog, amit csak úgy erőltetni lehetne. Mindenesetre sok sikert az asszony visszahódításához! -paskolom meg a vállát együtt érzően, amikor azonban az én magánéletemre terelődik a szó, csak fáradtan túrok a hajamba, ahogy hátradőlök ültömben.
-Ilyen nagy életem szerelme, mint a te esetedben, nem igazán volt… Futó kaland annál több. -vonok vállat, ám némi hezitálás után azért mégis újra megszólalok - Na jó, talán egy valaki akadt, akivel komolyabb volt ez az egész, de… az már úgy is felejtős. Petrov nem bírta elviselni, hogy ilyen jóban vagyunk, aztán a nyakába varrt valami balhét még lent, Chicagóban, mire száműzték a falkából. Egyébként Henrynek hívták, épp az ő hollétét próbáltam kideríteni, amikor a te nyomodra bukkantam Kanadában, a többit meg már te is tudod. -legalábbis azt hiszem, elég beszédes az, hogy most épp itt ülök, mellette, nem pedig valahol Európában lógatom a lábam, meg járom Hollandia utcáit… Mert azt hiszem, ott kerestem volna először, ha már eredetileg onnan származott.

-Tudom. Előbb meghallanám a settenkedésed, mintsem esélyed lenne ilyesmire.-nyújtom ki rá a nyeltem, ne kötekedjen már annyit, meg egyébként is… ha engem akar meglepni, akkor ahhoz előbb fel kell kelnie. Amikor azonban kissé fülsértő tónusban visít egyet az élettörténetem hallatán, mint valami nagyothalló nagypapa, önkéntelenül is összerezzenek.
-Hé-hé-hé-HÉÉÉÉ, csak normálisan! -veszem el a kezem a fülemtől, ahogy elhallgatott végre, de aztán megerősítően bólintottam egyet - Jah… de nyugi, már abbahagytam. Amúgy ha olvastál akkoriban újságot, akkor szerintem velünk is találkozhattál a hírekben… Bonnie és Clyde? Rémlik valami? -húzódik hamiskás félmosolyra a szám. Nehogy már azt higgye, hogy amíg ő lezúzta a fél világot, addig én apáca módjára éltem életemet, mint valami szent… Ó, dehogy!
-Óóó, így szép az élet. Akkor legalább sosem unatkoztok egymással… -dőltem hátra ültömben, így hallgattam tovább a bátyám újabb sor sopánkodását is… Amivel most mit kezdjek?
-Alexei… ha ennyire zavar, akkor meg miért nem teszel ellene? Függőség, függőség… gondolom ez sem különbözik a többitől. Ha annyira le akarsz szokni, akkor hogyhogy eddig még nem ment? Az, hogy állati vérrel helyettesíted, csak egy rossz kényszermegoldás… Próbáltad már esetleg, hogy napról napra csökkented az adagodat? Vagy igyekszel egyre nagyobb időközöket kihagyni két vér-kortyolgatás között? Ha az kell neked, akkor egy szavadba sem kerül, segítek én leszokni neked… -igaz, lehet, abban nem sok köszönet lesz… Mindenesetre megnézném, milyen hamar sóvárogna újra vér után, ha némi mérget csempésznék bele és több órás rosszullétet okoznék vele… Egy próbát, na? Vajon hány napig nem állna szóba velem, miután rájött, hogy én vagyok a ludas?
-Köszönöm! És ismét csak köszönöm…-hajolok meg kétszer egymás után, de csak egy kissé, a hatás kedévéért - A rajzolást a mai napig szeretem, azóta már papírom is van róla, hogy értek hozzá. -dicsekedtem el egyetemi diplomámmal, amikor azonban a felderítő lét kerül terítékre, kíváncsian figyelek – igaz, sokkal okosabb nem leszek. Lehet, lehet, hogy az információ világát éljük, de így is annyi felderítőnk van lassan a falkában, mint égen a csillag.
-Miért, mi bajod a tűzoltósággal? Túlságosan untam a rajzolást és festést, úgy gondoltam, hogy nem árt valami pörgősebb, akciódúsabb szakma, amiben több az izgalom. Igaz, azóta egyszer már majdnem sikerült benn égnem az egyik oltás során, de… úgy tűnik, ez sem volt elég. Másfelől meg szeretek új dolgokat kipróbálni… harmadrészt meg, ez tényleg hímsovinisztának tűnt, simán vagyok olyan jó, mint bármelyik férfi kollégám, ha nem jobb.-tettem pontot az ügy végére.
-Jah, mondhatni… pár év erejéig, amíg el nem ment ő is katonának, az álmait kergetni. Aztán maradtunk négyen… aztán ketten. Aztán mi is leléptünk otthonról. -vontam vállat, az élet már csak ilyen - Jut eszembe, te voltál már azóta otthon, hogy annak idején leléptél? Vagy legalább az országunkba hazalátogattál azóta? Vagy csak nagy ívben kerülted…? -kíváncsiskodtam még egy sort, ha már felmerült a család… a családi ház. Önkéntelenül is eszembe jut, hogy amikor Amerikában kikötöttünk, oda készültünk… csak úgy eltévedtünk, hogy az valami félelmetes, és így kötöttünk ki Chicagóban… ami valahol nem is gond, hisz akkor most nem ülnénk most így… nem igaz?
-Tényleg képes volt. -erősítettem meg bátyám mondandóját, de nem is ragoztam tovább a dolgot. Arra meg, hogy nem merne kikezdeni vele, inkább nem mondtam semmit. Nem akarom véletlenül sem biztatni, más sem hiányzik, mint hogy a maradék egy szem testvéremet is így veszítsem el, mert egy gyenge pillanatában esetleg kedve támad kakaskodni…
-Ne aggódj, nem csak a ti taktikátok a sunyi támadás… Mi sem vagyunk különbek, nincs is jobb, mint a lesből támadás…-mosolyodok el cinkosul, tudom, aljas de ha egyszer így van a legtöbb esélye az ember lányának.
-Köszönöm! -nevetem el magam arra, hogy lassan túlteszek rajta - De az azért egy kicsit odébb van… Majd ha én is AB RH+ -ot szürcsölve kereslek fel téged, hogy mi a helyzet… -cikkoltam tovább, de aztán tovább figyeltem rá -Mármint, ezt hogy érted? Ő is valami olyan helyen hagyott téged, ahol még csak véletlenül sem beszélted a nyelvet? Ami azért teljesítmény, mert Európa és Ázsia határán egész sokan megértenek minket… -grimaszoltam egyet, úgy látszik, ez már csak az öregek ilyen beteg perverziója, beledobni a fiatalokat a mélyvízbe, had lássák, mit tudnak…
-Rendben, betudom. És azért köszi. -jegyeztem meg a tömör és velős véleménye hallatán, aztán pedig jöhet az újabb „mozizás”. Azt hiszem, kezdem jobban megszeretni az Illuzionistákat, határozottan kellemesebb így élvezni a képességüket, mintsem harcban, ellenfélként.
-Azért látom, téged sem kell félteni, elég sok helyen megfordultál a világban… bár azt nem értem, hogy mi olyan vonzó a háborúkban… jó, tudom, a vér, meg mellette még férfiból vagy, ez vagy a génjeidbe kódolva, de… akkor is. -jegyeztem meg miután véget ért az újabb illúzió, amikor pedig felveti a közös rohangálás ötletét, ráérősen nyújtózok egyet a helyemben ülve.
-Nem is rossz ötlet, már úgy is kezdenek egész elgémberedni a tagjaim. -keltem fel a fotelből, hogy aztán egy újabb nyújtózkodást követően nekilássak, hogy lassan megszabaduljak a ruháimtól – valamiben haza is kéne menni, szóval gondolom, a ruhákért még csak visszajövünk ide… én legalábbis biztosan, hisz nem a Farkaslakban, hanem a hotelben élek, az meg egy csöppet arrébb van - Részemről rendben, de fő a változatosság, szakadjunk el kicsit a múlttól… mik a terveid a jövőben? -érdeklődtem kíváncsiskodva, közben pedig ahogy a hátam és a karom szabaddá vált, a néhány évvel ezelőtti tűzoltóbalesetem nyomai is láthatóvá válnak...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 354
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik

Re: Tupilek könnye // Szer. Okt. 29, 2014 12:21 am

Vetek rá egy sötét pillantást, amikor megforgatja a szemét. De felvágták a nyelvét a kisasszonynak az elmúlt 300 évben! Hol van már az a kis riadt szemű kislány, aki pislogott fel a bátyjaira. Hiába, változó idők.
- Tudod, Tanya, néha úgy érzem, hogy ez a büntetésem a múltamért. Rengeteg olyan dolgot tettem az életem során, amire utólag nem vagyok büszke és mielőtt megint a fejemhez vágod: tudom, hogy vérfaras vagyok. Mégis, vannak olyan dolgok ebben az életben, amit ezzel a szóval nem lehet elintézni. S ha már az ember arra kényszerül, hogy a saját vére életét vegye, az ordít a jelzésektől, valamit rosszul csinál.
Nagyon kevés dolog van az életemben, amit megbántam. Keménnyé formáltak az elmúlt évszázadok viharai, a csatamezők pokla, a magányos lét, amikor az életért kellett küzdeni, feladva a gyengeséget. S mégis, még így is megvannak azok a pontok, amivel be lehet nyúlni a hús alá és beledöfni a szívbe, hol erősebben, hol gyengébben. Persze, egy férfi legyen erős… egy férfi legyen határozott… egy férfi legyen olyan, aki lehet támaszkodni… igen, legyen ilyen… no de kedves uraim… komolyan azt hiszitek, hogy ha erőltetjük a sebezhetetlenség páncélját, tényleg azokká válunk? Lószőrt. Kevés dolog van, amit megbántam életemben… még kevesebb van, ami gyilkosság volt… de ez egy azok közül.
- Nem nevezném gyilkoló gépnek. Arra tanítottam meg, hogy fel tudja venni a harcot a vérfarkasokkal. Hogy ne haljon meg rögtön a legelső élesebb pillanat előtt, ami eléri őt. Megosztottam a tapasztalataimat, irányt adtam neki… az, hogy ő mennyire bölcsen használja fel, már a jövő zenéje… de a tudat azért vigasztal, hogy még él… még ha gyűlöl is.
Ez van, nincs mit rajta szépíteni. Sosem fogunk mi ketten jól kijönni, kétlem, hogy valaha le fogunk ülni beszélgetni egymással úgy, hogy nem hordunk egymás fejére kígyót békát akár csak a legkisebb mértékben. Örülnék neki, ha így lenne… de nem… míg élek, nem fogom kiérdemelni Kate-től ezt.
- Mint a mesében, emlékszel? Amit anya olvasott fel egyszer – fut át az agyamon a nosztalgia. – Igen, pontosan így volt. Sosem gondoltam volna, hogy az az idegesítő nőstény egyszer a párom lesz. De sosem bántam meg, hogy így történt – sóhaj. – Köszi, legalább tudom, hogy nem állok hozzá teljesen impotensen a kérdéshez.
Valljuk be, valószínűleg tényleg földöntúli a türelmem lassan Sarah-val kapcsolatban. Sokan talán nem szöszmötölnek ennyit, hanem azonnal kihasználják a lehetőséget. Főleg, ha egy gyönyörű nőről van szó. Tudom, hiszen anno én se sokat teketóriáztam, ha feszített már a hév… de ez más volt. Amikor az ember egy életre keres magának párt és egyszer már eljátszotta az esélyét, már nem lehet rohanni a falnak. Én legalább is így gondoltam, aztán lehet az orosz medve francia szívet kapott abban a jópár évtizedben. A fejemet viszont érdeklődve döntöm oldalra, amikor mesélni kezd a saját férfiügyeiről. Hohó, témánál vagyunk. Úgy tűnik ez is valami családi betegség.
- Felejtős, Tanya? 150 évig éltem abban a tudatban, hogy Sarah cafatokra tépett teteme már rég elrohadt, csupán az emléke maradt meg. Aztán januárban újra láttam és szinte átdöfött a tekintetével, az azt követő találkozásaink során is. Sosem mertem volna álmodni róla, hogy valaha még egyszer itt tartok. Ahogy arra se mertem gondolni, hogy a kishugommal itt fogok üldögélni egy hosszú élet során és a farkas élet nagy dolgairól beszélgetek – tárom szét a kezeimet. – Szóval nekem ne merd azt mondani, hogy felejtős. Túl hosszú az életed ahhoz, hogy az legyen. Ha kell, segítek neked felkutatni az ipsét… ha már miattam kellett változtatnod a terveiden.
Valahol dühített az, hogy Petrov ilyen alja dolgot csinált. Sose tartottam nagyra az öcsémet de ilyen mocsok húzást sose néztem volna ki belőle. S minél többet hallok róla a beszélgetésünk során… kövezzetek meg, tudom, hogy a család az első, de egyre kevésbé bánom, hogy már a föld alatt van. A testvérem volt… de aki ilyet tesz egy testvérrel, az nekem szálka a szememben. A segítségnyújtást pedig komolyan gondoltam, ezt láthatta rajtam. Díjaztam azt, hogy ennyi idő után nem felejtett el és visszajött hozzám, hisz a testvérek valahol mindig is összetartoznak. Ezek után az a legkevesebb, ha legalább én is adok valamit.

Sejtelmes vigyorgást láttatok.
- S miből gondolod, hogy nem azt hallanád, amit én szeretnék?
Oké, tudom, szemét vagyok, de ha a múltamat nézem bizony elég rohadék dolgokat tettem már a képességeimmel. Sosem felejtem el, amikor tanonc korában egy jobb pillanatomban megleptem Kate-t és megcsikiztem, szegény azt se tudta, honnan jövök. Utána jópár napig monoklival jártam, de bőven megérte. S mit tudnának a többiek mesélni… Aimée, Sarah, vagy akárki, akik láttak már igazán felszabadultan. Naja… illuzionistának lenni valahogy instant beutaló volt a gennyláda ügyosztályra nálam.
- Óóó, felőlem csináld csak, mindig jól jön egy kis zsebpénz – kuncogok, majd jön az őszinte meglepődés. – Hoppáré. Te aztán nem adtad kicsire. Bár ez megmagyarázza miért nem tudtak titeket sosem elkapni.
Kövezzetek meg de ez egyre jobban az ínyemre van. Oké, szerettem a húgomat már akkor is, amikor még ártatlanabb teremtés volt, de… hát nem tudom, valahol érzem a büszkeséget a dolgai miatt. Meg most komolyan, egy ilyen lókötőnek mint én legyen pont valami szentéletű tesója. A-aaa, ez kódolva van. Arra már csak vigyorgok egyet, hogy sose unatkozunk Ikinával. Naja, kár is lenne tagadni, hogy így van. Vajon a hugi farkasa mennyire lehet olyan tinglitangli jellemű? Majd sóhajtok. Komolyan, kicsit úgy érzem magam, mint annak a furcsa magyar zenekarnak a szövegében. Egyszer fent, egyszer lent.
- Hogy miért vártam eddig, nos… verni fogod a fejed a falba, de nem tudom. Mielőtt Fairbanks-be jöttem volt egy éjszakám gondolkodni az életemen és akkor valahogy borult minden. Akkor döntöttem el, hogy innentől másként csinálom – újabb sóhaj. – Az utóbbit csinálom. Napról napra elég nehéz lenne csökkenteni, azért ne úgy gondolj rám, mint aki emberi vérrel kel és fekszik. Próbálom minél tovább húzni a két határpontot a fogyasztások között… jelenleg vészesen közeledek az eddigi leghosszabb mért idő végéhez.
Amikor felajánlja a segítségét elgondolkozok. Atyám is felajánlotta… s most a testvérem is. Valahol tényleg elfelejtettem, milyen az, amikor maradéktalanul támaszkodhatsz a családodra, azt hiszem.
- Igyekszem ezt most egyedül megoldani, Tanya. Én ugrottam a szakadékba, nekem kell kimásznom… de ha már nagyon nem találom a kapaszkodót akkor elfogadom a mentőköteled.
Na ez mos nagyon hegymászós szöveg volt, de hát na. Van, aki még nálam is durvábban indul ki a saját hobbijából.
- Ne is hagyj fel ezzel a jó szokásoddal. Legyen már valaki ebben a családban, aki alkotni is képes jó dolgokat, nem csak rombolni.
Hányszor vágta ezt szegény anyám a fejemhez… de hát basszus, mit tehetne az ember fia ha már egyszer az élete kezdete óta katonának nevelik majdhogynem.
- Bajom nincs vele – biztosítom. – Csak szokatlan. A mai világban még mindig él a sztereotípia, hogy a nő ne menjen bizonyos pályákra az ilyen rendfenntartók pedig oda tartoznak. Nem a saját véleményemet mondom, nyilatkozatokra építek. Elég sokat hallom ezt, holott már a hadseregben és a rendőrségben is egyre több a nő… meg őszintén, úgy elég nehéz lenne lenézni a nőket hogy sokan a karom képesek lennének eltörni egy finomabb mozdulattal – vonok vállat.
Nana hugi, én nem mászkálok a hímsoviniszta gyűlésekre és demonstrációkkal a kezemben, táblákkal. Rossz ajtón kopogtatsz. Mindenesetre a válaszát kielégítőnek találom. Aztán a fejem megrázom.
- Csak a környező országokban. Valahogy sosem vonzott utána az orosz föld. A múlt században az utam során néha megfordultam a határon, de nem léptem át – majd ezzel kapcsolatban nekem jut eszembe egy kérdés. – Hol temettétek el őket?
Fogalmam sincs, honnan jött most ez a kérdés, miért lett annyira rohadtul fontos, hogy feltegyem… csak jött. Mint a legtöbb hirtelen felindulásból elkövetett emberölésem. Petrov „vitézkedésére” pedig csak megcsóválom a fejemet. Kellett neki a hülye feje után menni.
- Szembenyomni a másikat a nyilvánvalóval a legjobb – nevetek a taktikai eszmecserénkkel, de aztán eszembe jut egy kérdés, ha már előjött a vérvonal taktika. – Nem is mondtad még… kinek a vérét hordozod?
Vannak tippjeim így a felderítő pálya meg az előbbi felkiáltásom utáni reakcióját követően, de valahol jobb lenne azért ezt az ő szájából hallani.
- Aha, mint Tapsi Hapsi „Miahézag hapsikám” style? – kuncogok, de remélem azért idáig nem jutunk el. – Nem, engem otthagyott egy csapat begyepesedett barom között akik csak azért kitaszítottá tettek a falkán belül, mert soha az életben nem láttak illuzionistát. Remélem csuklott, amikor emlegettem őt ezért.
Najó, azért nem szidtam én az öreg Kilaunt, de néha tényleg elmorfondíroztam rajta hangosan egy-egy nehezebb nap után, hogy hogyan foghattam ki ezt a bagázst. A köszönetére csak bólintottam. Nem akartam szembehazudni a húgomat a véleményemmel, aztán ha nem úgy sült el, ahogy gondoltam… hát ez van, csináltam már ennél rosszabb dolgot is vele az életben.
- Nem feltétlenül a vér íze vonzott, de az sem elhanyagolandó. Sokkal inkább az, hogy lássam a nagyvilágot. A történelmünk egy jelentő része a csatatereken dőlt el, én pedig szerettem volna látni ezeket a világformáló történéseket, ha már ilyen hosszú életet kaptam a teremtőmtől.
Azok a régi szép elképzelések. Milyen fiatal voltam még akkor… s mégis mennyire ostoba. Már nem mint ha ma már minden rendben lenne a fejemmel. Az ötletem mindenesetre a jelek szerint jól sül el, ahogyan talpra ugrunk és nekiállunk vetkőzni. Fura, de egyáltalán nem feszélyez, hogy a testvérem csupaszodik egyre inkább mellettem. Hát na, azért oroszhonban akkoriban a ruha néha eléggé kuriózum volt…
- Mit is, mit is… nem ártana nem feldobni a talpam. Hát őszintén Tanya, valahol már csak élni szeretnék. Újra a páromként szeretném tudni Sarah-t, hasznára akarok lenni a falkának a tudásommal… gondolkodtam rajta, hogy csatlakozok a mentorokhoz, aztán majd kiderül, mennyire állom meg úgy a helyemet. Na meg persze megszabadulni ettől a vérfüggéstől… nem kérek nagy dolgokat az élettől, nemde? Na meg persze van még valami…
Közben az én felsőtestem is csupasz volt már, lehetett látni rajtam a sebesüléseket, amelyeket a tetoválásaim hivatottak elrejteni. A testem hibái valahol, de mégis, a tetoválás akár még erősségé is teheti. Közben magán érezhette a tekintetemet, ahogyan a hátát néztem. Naja, felismerem a sebesüléseket, akkor ezért mondta, hogy majdnem bent égett… majd érezhette, ahogy hátulról ráteszem a vállára az egyik kezem.
- Büszke vagyok rád, amiért idáig eljutottál, Tanya… és szeretném, hogy továbbra is az lehessek. Szóval ne hallgass a bátyád gyepes meglátásaira és tett, ami jól esik – rám aztán ne mondja senki, hogy beleszólok az életébe. – Na és te hogy tervezed kihúzni mellettem ép ésszel?
Talán tényleg nem kérek túl sokat az élettől… talán mégis, majd elválok. Én csak rámosolyogtam a testvéremre, ahogyan elfordultam tőle, majd kinyitottam az ajtót. Visszább sétálva megszabadultam a maradék ruháimtól, majd pár másodperc múlva már ott álltam farkas valómban. Megvártam, míg a húgom is átváltozik… majd vigyorra emlékeztetőre húzódtak a vonásaim.
~Kapj el, ha tudsz~
Azzal kirohantam a házból, bele a távolba… abban a tudatban, hogy a testvérem, ki annyi év után újra része lett az életemnek, követni fog… s valahol ez az érzés nagyon jó kedvvel töltött el engem.

//Köszi szépen a játékot, hugi foly köv Wink //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Michelle Tedrow
Vérvonalfő/Tark
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 349
◯ HSZ : 203
◯ IC REAG : 174
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton


Re: Tupilek könnye // Vas. Nov. 02, 2014 12:34 pm

-Ámen. -tettem pontot bátyám kis monológjára, jelezve, értettem a lapot, szájzár, és inkább ne álljak le tovább replikázni vele.
-Félsiker. -jegyeztem meg „biztatásképp”, de remélem, nem kell nekiállnom magyarázni, hogy az csak egy dolog, hogy él… de őrző, ezáltal kevesebb ideig is él, mint mi – jobb, ha felkészül rá, valószínűleg őt is túl fogja élni, még hacsak nem jön közbe valami nem várt baleset.
-Igen, igen, emlékszem… hogy ne emlékeznék rá? -mosolyodtam el, ahogy anyánk is szóba került.
-Te ezt nem értheted, Alexei… -kezdtem bele egy fáradt sóhajjal -Ennyire figyelsz? Magyarázzam el még egyszer? Száműzve lett a falkából és nem sok esélyt látok rá, hogy valaha visszaveszik… Ergo választanom kéne, hogy maradok a mostani falkával, vagy az egészet sutba dobva inkább utána kezdek kutatni… Gondolom, megérted, hogy jelen helyzetben inkább az első verzió a szimpatikus. Sajnálnék lelépni, azok után, hogy végre itt vagyok. Pláne, hogy kiderült, te is élsz… -feleltem, de aztán széles vigyorra húzódott a szám és megpaskoltam a bátyó vállát -De tudod mit? Ha már ilyen lelkes vagy, akár keríthetsz nekem mást helyette. De szólok előre, nagyon kritikus tudok ám lenni! -tettem hozzá nevetve, bár nem tudom, ez überelné-e a tipikus nagytestvéri féltést – ki lenne elég jó a kishúg számára?
Vagy akár felkutathatja Henryt is, de kétlem, hogy hónapokra, évekre el akar tűnni Európába, már ha egyáltalán még ott van a hollandom… Arról nem is beszélve, hogy utána még a falkába való visszajutást is meg kéne oldania, mert túlságosan is elkényelmesedtem ahhoz, hogy a jelen életem mellett egy kóborral való kapcsolatba is belevágjak…

-Ugye tudod, hogy ilyenkor utállak? A fránya képességeddel együtt? -húztam el a szám, mert szó mi szó, tényleg gusztustalan volt, pláne egy olyannak, aki már magabiztosan használni is tudja. Te jó ég, de nem akarok én rosszban lenni vele… és most adok hálát az égnek, hogy Petrov „csak” erős volt, azt legalább ki lehetett játszani…
-Mondjuk… úgy, hogy csurig felhúzott pajzzsal nem sokra mész a képességeddel? -jutott eszembe még egy kiskapu, hogy lehetne kicselezni, bár nem vagyok benne biztos, mennyire lenne hatásos ellene… Tekintve, hogy nagyjából egy súlycsoport voltunk.
-Áh… ma már sokkal macerásabb lenne a dolog. Régen egyszerűbb volt minden… vagyis, akkor nem tűnt annak, de belegondolva abba, hogy ahhoz képest milyen fegyverek, biztonsági intézkedések meg egyebek vannak, nem hiszem, hogy újból belevágnék. -magyaráztam a bankrablás kapcsán, arra meg, hogy miért nem tudtak elkapni, csak vigyorogva vállat vontam. Mert ügyesek voltunk, azért.
-Rendben, ahogy gondolod… de nem felejtsd el, hogy segítséget kérni nem gyengeség, pláne, ha van, akire számíthatsz. -feleltem a magyarázatára, értem én, hogy egyedül szeretne kilábalni belőle, ha már egyedül mászott bele, de akkor is… nem szégyen, ha van egy kis segítsége az embernek. Sőt, bizonyos helyzetekben kimondottan sokat tud könnyíteni a dolgon.
-Rendben, nem hagyok! -feleltem nevetve, amikor pedig előjön a sztereotípiákkal, ismét csak sóhajtok -Ne is mondd… szembesülök vele én is eleget, de akkor sem fogom hagyni, túlságosan is szeretem ahhoz, hogy csak úgy ott hagyjam valami holmi bolti eladó, vagy hasonló szintű munkáért.
-Otthon. A helyi temetőben. -feleltem röviden-tömören, de mikor volt az már… abban sem vagyok biztos, hogy azóta még megvannak valahol a sírok, vagy egyáltalán a sírkövek. Ennyi év alatt a kő is szétmállik, arról nem is beszélve, hogy nagyjából száz-százötven év után szokás újra felhasználni a sírhelyeket, pláne, ha kevés a rendelkezésre álló hely - Petrovot meg Chicagóban keresd, ha halottak napján gyertyát szeretnél gyújtani érte. -tettem hozzá, ám ahogy a hirtelen témát váltunk, habozok egy kicsit mielőtt válaszolnék. De végül is, a testvérem előtt nem fogok ilyesmikkel titkolózni, nem?
-Chulyin. -feleltem, hisz az eddigi beszélgetésünk alapján már lehetne következtetni.
-Úgy tűnik, ez valami beteg, vérvonal-alapítói perverzió. -feleltem , amikor pedig szóba került a csuklás - Szerintem annyi idő után már immunisak lehettek rá… amennyi kölykük lehetett, meg ahányan emlegethették őket… vagy emlegetik a mai napig. -legyintettem.
-Elég sajnálatos az, ha eddig nem érezted sehol sem azt, hogy „élsz”. -jegyzem meg neki a vetkőzés közepette, majd a Sarah-s tervére is bólintok - Nocsak, nocsak… nekem a végrehajtói pálya felé húz a szívem, neked meg a mentorkodás felé? Majd meglátjuk, ki hogy halad vele. -vigyorodok el, de csak akkor pillantok hátra rá, amikor a vállamon érzem a kezem.
-Hm? –hümmentettem egyet, a kis dicséretére azonban nem bírtam megállni, hogy ne mosolyodjak el, ismét -Köszönöm. Ami pedig azt illeti, hogy hogy húzzam ki melletted… ne aggódj, vannak terveim. -kacsintottam rá, ám nem voltam hajlandó többet elárulni. Ha szükségét látom, majd úgy is megtudja, addig meg…
Ahogy elindul kifelé, magam is utána sietek, ledobálva a maradék ruhadarabokat magamról, hogy néhány szempillantásnyi idővel később már én is farkasként sorakozzak fel mögötte.  Ő szürke, én vörös…
~ Vigyázz, mit kívánsz, mert a végén még valóra válik, és akkor már késő lesz panaszkodni! ~ –ajándékoztam meg egy ingyen tanáccsal, aztán azt kezd vele, amit akar – én mindenesetre elrugaszkodtam, majd mint a rakéta, indultam meg utána, hogy minél előbb beérjem, sőt mi több, le is körözzem, megmutatva, hogy kivel szemtelenkedjen a későbbiekben.

// Én is köszöntem a hosszúra nyúlt viszonttalálkozós játékunkat, bátyuskám, folytatást pedig majd mindenképp… Very Happy //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ HSZ : 6820
◯ IC REAG : 8562
Re: Tupilek könnye // Vas. Nov. 02, 2014 2:53 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Nora A. Wilde
Felderítő
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 199
◯ HSZ : 143
◯ IC REAG : 158

Re: Tupilek könnye // Szer. Május 20, 2015 5:37 pm



Sienna & Nora


Illedelmesen kopogok a falka legújabb és egyben legifjabb tagja ajtaján és türelmesen megvárom, amíg bebocsátást nyerek. Egyik kezemben két doboz van, az egyik nagyobbacska, míg a másik egészen kicsinek tűnik a másik mellett, ezekkel egyensúlyozva lépek be a szobába és teszem le őket az asztalra, vagy bárhova, ahol helyet találok.
- Szia Sienna! - köszönök persze kedvesen, vidáman, energiáim teljes mértékben nyugodtan, farkasom kíváncsian szemrevételezi az új jövevényt. - Még nem találkoztunk, Nora vagyok - nyújtok neki kezet a bemutatkozásommal egyetemben, majd ha letudtuk az ismerkedést, akkor a lepakolt dobozok felé mutatok. - Hoztam neked egy kis meglepetést - mosolygok továbbra is kedvesen, ahogyan a szóban forgó két csomag mellé lépek és ha eddig nem is igazán tanulmányozta őket, akkor most már egyértelmű lehet a dobozról, hogy mit is rejtenek. Az egyikben egy laptop lapul, a másik pedig egy telefont rejt. Mindkettőt elvittem előtte Eden-hez, hogy a Castorral megbeszéltek szerint járjon el velük és tegye őket a lány számára használhatóvá és biztossá.
- Castor küldte őket - azzal tisztában vagyok, hogy eddig nem gyakran használt ilyesmi dolgokat, legalábbis a telefonból elég régi darabja volt, így próbáltam valami olyasmit választani, ami kezelhetőségben nem sokban tér el az előzőtől, csupán tudásban. És persze árban, de az már teljesen mindegy.
- A telefonban minden szükséges szám benne van, amit esetleg használnod kell majd, illetve vettem a bátorságot, hogy töltsek rá néhány számot, ha esetleg unatkoznál - csupa vidám, pörgős dalocskát, remélem tetszenek majd neki. - Illetve van néhány bugyuta játék is rajta, szintén csak azért, ha el akarnád ütni az időt valamivel - mosolyodtam el újfent, ahogyan átnyújtottam neki a kisebbik dobozt, a fülhallgató is benne van, illetve a használati útmutató is, szóval nem hiszem, hogy gond lenne belőle.
- Ez pedig a laptop, majd kibontod, ha szeretnéd - böktem a nagyobbik dobozra, ugyanúgy benne van a dobozban minden szükséges holmi, nem lesz ezzel sem semmi probléma.
- Ha bármi másra szükséged lenne, csak szólj nyugodtan - a kedves mosoly csücsült továbbra is ajkaimon, azonban csak annyit vártam, amíg esetleg a telefont megnézi, utána folytattam is a mondandómat, merthogy nem csak ennyivel készültem.
- Most pedig kiszabadítalak a kastélytornyodból, úgyhogy öltözz kérlek, lehetőleg kényelmesen, a többit pedig bízd rám. Ne félj, az összes sárkányt legyőztem befelé jövet - kacsintottam a végén egyet kissé cinkosul, mintha ez csak a mi titkunk lenne, aztán már indultam is az ajtó felé - A recepciónál megvárlak, jó? - azzal ha nem volt kérdése, kérése, bármi egyéb megjegyzése, fogtam magam és el is tűntem az ajtó mögött, hogy szavaimhoz hűen a bejáratnál várjam be a leányzót.

- Mióta nem mozdultál ki a hotelből? - tettem fel a kérdést, amikor már beszálltunk a kocsiba, az egyik terepjárót szemeltem ki, ezzel könnyebb a hegyi utakat róni, mint az én egyszerű kis járgányommal.
- Elviszlek kicsit kirándulni, jártál már fent a hegyeknél? Valami elképesztően gyönyörű látvány! Ha van kedved, akkor a naplementét is megvárhatjuk, komolyan mondom, hogy csodálatos! - én teljes mértékben lelkes voltam, mindig is szerettem kirándulni, a szép helyekre meg pláne. A lánykának meg egy kis friss levegő egészen biztosan nem fog megártani, főleg mivel nem is nagyon mozdult ki a hotelből.
- Ha gondolod a farkaslakot is megnézhetjük majd, ott él a falka másik fele, de elsődlegesen az erdő és a látvány a cél - fordítottam egy picit oldalra a fejem, hogy a lányra nézhessek, de aztán már az utat fürkésztem. Nem megyünk túl sokáig, hála égnek azért nincs olyan, de ahogyan haladunk felfelé, egyre lassabb és döcögősebb az út is, főleg, ahogyan lefordulunk az aszfaltos útról és áttérünk a homokosra. Egy kisebb pihenőnél állítom le a motort, hogy itt szálljunk ki, hoztam egy kisebb táskát, ezt kapom a hátamra, van benne néhány szendvics, meg víz, hátha megéhezünk útközben, vagy hosszabbra nyúlik a kis kirándulásunk.
- Hogy érzed magad? - teszem fel a kedvesen érdeklődő kérdést, amikor már elindultunk, kíváncsian pillantok a lány felé, miközben mutatom az utat és haladunk előre.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sienna Leroy
Renegát
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 22
◯ HSZ : 378
◯ IC REAG : 319
◯ Lakhely : Fairbanks





Re: Tupilek könnye // Pént. Május 22, 2015 7:55 pm

Nora & Sienna


Azt már kezdem megszokni, hogy átjáró ház a szobám, de igazából nem zavar, legalább nem jut túl sok időm agyalni a történteken, és legalább meg is ismerek pár falkatagot, ami nem árthat, elvégre most már ez az életem, így kell boldogulnom.
- Szia Nora! Tényleg? Nem mondom, hogy nem bírnám megszokni, ha mindenki meglepetésekkel érkezne.
Mosolyodom el őszintén, kedvesnek tűnik, de én hajlamos vagyok mindenkiről ezt gondolni, szóval egyelőre nem lovalom bele magam semmibe ilyen téren, mert ki tudja… Mindenesetre, arra azért meglehetősen kíváncsi vagyok, hogy mit hozott a számomra, bár van bennem némi kellemetlen érzés ezt illetően. Talán illene visszautasítanom? Fogalmam sincs, nem akarom természetesnek venni, hogy most már mindig így lesz, hogy bármit akarok, és pénzen megvehető, azt megkaphatom.
- Ohh, értem.
Ha Castor küldte, akkor egyértelműen nem utasíthatom vissza, még a végén sértésnek venné, márpedig én határozottan nem szeretnék semmilyen téren a terhére lenni, nehéz ügy. Hogy fogom én ezt megszokni?
- Köszönöm szépen, ez nagyon kedves tőled, a zenéket szeretem, és hát, azt hiszem, a játékok is jól fognak jönni. Mármint… ne érts félre, nem vagyok egy haszontalan jellem, meg semmi ilyesmi, csak eddig iskolába járta, edzettem és dolgoztam mellette, nem volt egy szabad percem sem, most meg…
Nem tudok mit kezdeni magammal, és kezdem úgy érezni, hogy meg fogok bolondulni. Világ életemben szigorú szabályok közé szorítottam az életemet, mindennek megvolt a maga menetrendje, most pedig itt vagyok egész álló nap, nem nagyon mehetek egyedül sehová sem, és ez meglehetősen frusztrál.
- Laptop? Ez nem túlzás?
Mondjuk, jótól kérdezem, de kötve hiszem, hogy Castor előtt feltenném eme kérdést, hiszen, ha úgy gondolta, ez jól jön, akkor… legyen. Fogalmam sincs, mire használhatnám, bár talán a könyvek mellett nézhetek majd rajta filmeket és sorozatokat, úgysem volt soha időm rájuk. Vajon a torrentezés mennyire ütközik a falka elveivel?
- Ez lehet, hogy buta kérdés lesz, de… a konyhát lehet főzésre is használni? És… van esetleg olyan éjjel-nappali, vagy szupermarket a közelben, ahová elmehetnék veszélytelenül egyedül bevásárolni? Szeretek főzni, és legalább elfoglalnám magam vele néha. Nem mintha baj lenne a szállodai koszttal, nagyon finom.
A telefont megnézem, de elég hamar leteszem magam mellé az ágyra, nem vagyok hálátlan, szép darab, és biztos okos is, de nekem csak az jut eszembe róla, hogy úgysem hívhatom fel róla sem az édesapámat, sem pedig Mattet, és ez meglehetősen elszomorít. Azonban a hangulatomon sokat segít, hogy azt mondja, elvisz innen, és már pattanok is fel az ágyról.
- Komolyan? Egy angyal vagy… Azonnal öltözöm.
Eszembe sem jut, hogy azért is elvihetne bárki, hogy megszadizzon, vagy valami, a történtek ellenére még mindig inkább csak jót nézek ki a környezetemből. Gyorsan át is öltözöm kényelmes holmikba, aztán már szaladok is le, mint akit kergetnek.
- Május hetedike óta.
Azt nem tudom, mennyire egyértelmű másoknak, hogy pontosan arról a napról van szó, amikor Duncan le lett vágva a tetőről, engem pedig bemart Castor. Gond nélkül beültem mellé a kocsiba, be is csatoltam rögtön a biztonsági övemet. Úgy voltam vele, hogy ha valaki a szobámig eljut, az csak falkatag lehet, és mivel nálam mindenki idősebb, hallgatnom kell mindenkire. Kivéve Duncanre, mert ő meg omega, vagy mi, a legutolsó a falkában. Hát, attól még én nem fogom macerálni, szóval marad az előző verzió.
- Nem jártam még a hegyekben, csak augusztus vége óta vagyok a városban, és jobbára olyan havas volt minden, hogy nem merészkedtem fel, de attól még szívesen megyek, és a naplementét is megnézném. Nagyon kedves tőled egyébként, de tudod… ha kötelességből pesztrálsz, akkor igazán nem szükséges, én senkinek sem szeretnék gondot okozni.
Talán elég önző gondolat jelenleg, hogy szeretném, ha valaki miattam akarjon a közelemben lenni, nem azért, mert esetleg egy feladat vagyok. Egy részem reméli, hogy ő tényleg ennyire kedves nőstény, és megtenné bármikor, s nem a kötelességtudat vezérli.
- Az is szuper lenne, legalább megismerném a helyet. Ne haragudj rám az előbbiért, csak… sok ez az egész még nekem.
Pillantok rá oldalvást elnézést kérően, ha esetleg túlságosan elragadtattam volna magam, és lelomboztam volna a lelkesedését, mert azt igazán nem szeretném. Jobbára egyébként a környéket szemlélem, ami határozottan szép, és nem is értem, eddig miért nem jártam erre. Végül kiszállok, mikor megállunk, és valamiért az a nap ugrik be, amikor apával hamburgereztünk, aztán az, amikor egy tisztáson elmondta a titkát. Talán az a pillanat vezetett ide, de meglehet, az is bőven elég volt, hogy rátaláltam, nem lehet tudni.
- Örülök, hogy kimozdulhatok, szóval most kicsit jobban.
Azt nem mondom ki kerek-perec, hogy jól, hisz nem volna igaz, és nem azért nem teszem, mert tudom, hogy rájönnek a hazugságra, hanem mert eleve nem szoktam hazudni, egyszer tettem, Matt miatt a Vörös Holdkor, de remélem, többé nem lesz rá szükség.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nora A. Wilde
Felderítő
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 199
◯ HSZ : 143
◯ IC REAG : 158

Re: Tupilek könnye // Vas. Május 24, 2015 3:34 pm

- Aki nem szereti a meglepetéseket, az igencsak fura személyiség lehet, nem igaz? - jegyzem meg mosolyogva, hiszen jobbára mindenki örül neki, ha valaki némi aprósággal kedveskedik neki, én is ilyen vagyok, ezek szerint Sienna is. Nem nagyon találkoztam még olyan személlyel, aki ne örülne az ilyesminek, persze kivételek azért mindig vannak.
- Ne aggódj, ezt teljes mértékben megértem - bólintok egyetértően - De emiatt ne fájjon a fejed, amint beindul az itteni életed, akkor nem hiszem, hogy túl sok szabadidőd lesz. Vagy azt mind alvással töltöd majd - nem tudom, Castor miként tervezi majd a lány taníttatását, de az biztos, hogy a fiatal Kölykök nem szoktak unatkozni. Edzések, tanulás, fejlődés, fejtágítás és minden egyéb, csoda, ha egy húzósabb nap végén nem dőlnek be az ágyukba. De semmi konkrétan nem mondok, hiszen tényleg nem vagyok azzal tisztában, Castor hogyan gondolja ezt, így inkább nem is mélyedek bele túlságosan ebbe a dologba.
- Én csak a futár vagyok - vonom meg a vállam, Castor szólt, én intézkedtem, amilyen gyorsan csak tudtam, ennek eredménye a gép és a telefon is. - De ha másra nem, akkor filmet nézni jó lesz - mosolyodom el végül, mert nem tudom, mennyire tarthatja a külvilággal a kapcsolatot, illetve vannak-e egyáltalán olyanok, akikkel tartaná, ennyire azért nem lettem beavatva, kérdezősködni meg nem fogok.
- Persze, hogy használhatod! Általában mindig van benne minden, de ha valami nagyon kellene, akkor van a közelben bolt, ott lehet vásárolni. Viszont egyedül nem hagyhatod el a hotel területét, de akadnak ám segítőkész falkatagok, akik elkísérnek majd, ha megkéred őket. Illetve ha házon belül vagyok, engem is bármikor megkereshetsz - elég Kölyökbarát személyigének tartom magam, hogy képes legyek akár csak fél órát is áldozni bármelyikükre, ha szeretnék, legyen szó akár csak egy bevásárlásra való elkísérésről, vagy bármi komolyabbról. Nem árt, ha tudja, hogy engem tényleg bármikor megkereshet.
A visszakérdezésére csak mosolyogva bólintok, aztán már ott sem vagyok, lent várakozom tovább, miután felkaptam a táskámat, amibe minden szükséges holmit belepakoltam. Szerencsére nem kell a kis nőstényre túl sokat várnom, így rövid időn belül már az egyik terepjáróval zötykölődünk felfelé a hegyre.
- Ha azt nézzük, hogy annyi ideje birtoklod a kis bundást, akkor az nem sok, viszont ha a másik oldalról nézem, hogy ennyi ideje nem dugtad ki az orrod a hotelből.. akkor az már rengeteg idő, egek! - rázom meg a fejem, ismét csak magamból indulok ki. Én egyenesen megőrülnék, ha több napon keresztül nem mozdulhatok ki, az eddigiek alapján pedig Siennára is ráfér már végre egy kis „friss levegő”.
- Komolyan? Pedig akkor az igazi, mindent hó borít, eszméletlen szép tud lenni akkor is - lágy görbület jelenik meg arcomon, amennyire az ideköltözésünkkor ódzkodtam a helytől, most már annyira a szívemhez nőtt, mert tényleg csodálatos hely. - Ráadásul akkor még szánkózni és síelni is lehet. Már nem mintha én tudnék síelni, de azoknak, akik tudnak, biztosan nagyszerű lehet - kuncogok fel röviden, mert tényleg soha nem síeltem még, nem is tudok, de hátha Sienna tud, akkor pedig neki vonzó lehetne ilyen lehetőség is.
- Ne butáskodj! - pillantok rá röviden, mégis némi komolyságot csempészve a szavaimba - Egyáltalán nem okozol gondot és nem kötelességből pesztrállak. Tudom jól, hogy a Kölyök évek nem túl könnyűek, semmiféle tekintetből sem, gondoltam jól jönne valaki, akivel tudsz egy kicsit beszélgetni, ha szeretnél, vagy kikapcsolódni, bármi ilyesmi - vonom meg kissé a vállamat, ez természetesen ismét csak magával vonja azt, ha bármit szeretne, engem tényleg nyugodtan megkereshet, elküldeni legfeljebb csak nagyon extrém esetekben fogom, amúgy nem igazán jellemző rám az ilyesmi. Szeretek a Kölykökkel foglalkozni, talán pontosan amiatt, mert az én kölyökéveim nem voltak túl pompásak, nekem még csak választásom sem volt, hogy szeretném-e ezt az életet.
- Nagyszerű, akkor bekukkantunk majd oda is - bólintok mosolyogva, legalább ott is megismerkedhet néhány falkataggal, ami gondolom ártani biztosan nem fog. - Ne viccelj, teljesen megértem, nem egyik napról a másikra megy, míg megbarátkozol ezzel az egésszel. Senkinek sem úgy ment, nekem sem - ismét csak rápillantok egy szívdobbanás erejéig. Engem egyből belöktek a mélyvízbe és igazándiból csak azért lettem farkas, hogy a Teremtőm tönkretehesse a családot, akit szolgáltam. Micsoda kedves dolgok, nem igaz? - De ne aggódj, idővel sokkal könnyebb lesz minden - bíztató mosoly kúszik ajkaimra, persze ezért tenni is kell, ugyebár, de idővel letisztulnak a dolgok és természetessé válnak olyan dolgok is, amiktől jelen pillanatban még esetleg feláll a szőr a hátán.
- Szuper, ennek örülök - ismét csak egy kedves mosoly, amikor megindulunk, de ennél jobban nem firtatom a dolgot. Tényleg örülök, hogy kicsit jobban érzi magát, már az is haladás, nem várom el azonban, hogy mindent megosszon velem. Szeretném, ha nem érezné azt, hogy muszáj beszélnie, mert idősebb vagyok és a ranglétra szerint felette állok, majd mesél, ha úgy érzi, megbízik bennem és szüksége van arra, hogy valakivel beszélgessen. Ha esetleg nem is én leszek ez a személy, akkor sem számít, a lényeg, hogy találjon majd magának valakit. Ismerkedjen majd meg a többiekkel, mert ez szerintem nagyon fontos egy falka esetében.
Nagyjából egy fél óra séta csupán, direkt nem parkoltam le túl messze, hogy azért annyit ne kelljen caplatnunk, már nem mintha én ne szeretnék kirándulni, de elsőre ennyi is elég lesz szerintem. Amint kiérünk az erdőből, egyből a szemünk elé tárul a gyönyörű látvány, a tó és az azt öleli erdőség, kissé hátrébb pedig még a hegyek magasodnak. Imádom, szerintem csodálatos.
- Nos, meg is érkeztünk - állok meg, mikor kicsit közelebb araszoltunk a tóparthoz, hagyom, hogy Sienna kicsit nézelődjön, van itt bőven látnivaló, aztán némi idő múlva felteszem a kérdésemet - Mennyit tudsz a történelmünkről? - halovány mosoly játszik az ajkaimon, nem tudom, beszélt-e már neki valaki ilyesmiről, de ugyebár ismernie kell, hogy értse a tó történetét, én szívesen mesélek neki erről, amennyiben igényel ilyesmit, de azt is elfogadom, ha inkább a táj szépségével szeretne betelni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sienna Leroy
Renegát
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 22
◯ HSZ : 378
◯ IC REAG : 319
◯ Lakhely : Fairbanks





Re: Tupilek könnye // Vas. Május 24, 2015 10:09 pm

- Azért vannak, akik nem szeretik őket.
Én ismertem ilyeneket, és persze a meglepetéseknek is vannak kellemetlen verziói, ezt talán nem is kell ecsetelnem, de épp elég negatív dolog ért az elmúlt napokban ahhoz, hogy ne akarjak még többről beszélni. A meglepetés ebben az esetben kellemes, szóval jöhet.
- Igen, ezt sejtem, nem is aggódom miatta különösképpen, azaz, valamennyire mégis, de nem az unatkozást tekintve.
Lehet, hogy kicsit zavaros vagyok, de hát istenem, még mindig nem tisztultak le igazából nem siettetem a dolgokat, szerintem így is, úgyis eljön, aminek jönnie kell, és az átváltozás gyötrelme után igazság szerint nem vágyom túlzottan a feketeleves többi részére. Tiltakozni nem fogok ellene, hiszen nem szeretnék senki popójába zabszem lenni, de a lelkesedésemet ebbe az irányba még bőven csiszolnom kell.
A laptopot érintően csak bólogatok, filmezni mindenképpen jó lesz, beletemetkezem mondjuk a horrorokba, lélekölő drámák most nem kellenek, nagyon durván szétszednének pluszban. Nem vagyok egy horror rajongó amúgy, de vannak olyan esetek, amikor nem árt némi változatosság. Lehet, hogy áthívom majd Norit, belőle simán kinézem, hogy oda meg vissza van értük.
- És… tényleg azt használok onnan, amit csak akarok? Ezt sosem fogom megszokni. Akkor… ha majd összeütöttem valamit, hagyok cserébe belőle mindig, hogy hagy falatozzon az is, aki arra jár utánam.
Egyébként is szándékoztam. Van egy olyan érzésem, hogy egyelőre az átváltozáson, meg az emberi világból való kiszakításon, és a szeretteimtől távol kényszerítésen kívül csak a kényelmes oldalát kaptam ennek az egész vérfarkas témának. Mézesmadzag érzetre nekem ez az egész, de nem fogok meglepődni az első pofon után, ebben is biztos vagyok. Nora egyébként tényleg nagyon kedves volt, és már most biztos voltam abban, hogy olykor tényleg meg fogom keresni, ha valamiért segítségre lesz szükségem, szerintem akkor is, ha csak úgy egy kedves arc látványára vágyom. Mellesleg… Hogy lehet valaki ennyire gyönyörű? Remélem, ha teljességgel elhagyom a gyerekcipőt, én is hasonlóan szép lehetek majd. Tudom, tök mellékes dolog, de… Nem is tudom, azért egy részem mindig is szeretett tetszeni, még ha nem is jöhettek számításba a fiúk.
- Nem szeretnék bajt, szóval kibírtam.
Nem mondom, hogy olyan szuperül éreztem magam a bezártságtól, de még mindig lehetett volna sokkal rosszabb is.
- Úgyis lesz még tél bőven, úgyhogy bepótolom majd akkor is.
Tetszik a lelkesedés, ahogyan beszél róla, és bár a hideg nem nagy kedvencem, de gondolom nem árthat majd olykor az erdőt járnom télen is. Úristen, mennyire fogalmam sincs arról, hogyan is működik ez az egész.
- Én sem tudok, semmi olyan sportot nem kockáztattam, ami veszélyeztette volna a balett karrieremet. Hát, most már azt hiszem mindegy.
Átmenetileg legalábbis, és ha Sofia nem edz, akkor gyakorolhatok ugyan magamnak, de fejlődni sajnos nem fogok, de hát ez van, majd eljön még az az idő is, amikor visszatérhetek eme szenvedélyemhez. Legalábbis nagyon remélem.
- Ez esetben nagyon szépen köszönöm, eszméletlenül jól esik.
Mosolygok rá szélesen, és valóban jó tudni, hogy van valaki, akit a magam módján, de letámadhatok, ha valami gondomat, örömömet meg szeretném osztani mással.
- Igen, Norina már riogatott, hogy majd úgy 100 évesen farkasszámba is vesznek, de inkább legyen kétszáz, skkor már betölthetek valami értelmesebb tisztséget is. Bevallom, elég nehéz ekkora léptékekben gondolkodom, persze tudom, az sem biztos, hogy a holnapot megérem, gondolom ilyen téren elég rizikós vérfarkasnak lenni.
A halál nem ijeszt meg, sem azelőtt, sem azóta, hogy az édesapám szemébe mondtam, hogy inkább választanám a halált, mint a vérfarkaslétet, de lám, ez utóbbi képes volt legyőzni a memóriatörlést, s lám, így lettem a legifjabb villám a falkában. Annak örülök, hogy felmegyünk a lakba is, szeretném a lehető legtöbbet tudni a falkáról, legalább amíg nem szadiznak fizikailag, valamennyire szocializálódjak. Istenem, mennyivel jobb lenne, ha apa és Matt is itt lennének, azt hiszem, akkor semmi problémám nem lehetne, Shiny persze nagyon hiányozna, és a nénikémék, de valahogy csak meg lehetne oldani, hogy néha találkozzunk.
Utána már caplatunk is a fák közt, és valahogy olyan másnak látok most mindent, zajosabbnak és nyugodtabbnak egyben, a színek mintha élénkebbek lennének, és minden olyan kellemes. Nem tehetek róla, de muszáj vagyok mosolyogni, talán a farkasom lelkesedése lenne? Én sosem voltam nagy természetjáró. Észre sem veszem, hogy eltelik egy fél óra, annyira lefoglal az, hogy megtapasztaljam, miféle újdonságot jelent az érzékeimet tekintve a vérfarkaslét. Ez fantasztikus. Teljesen el vagyok ájulva a dologtól.
- Te jó illatú magasságos szentséges ég… Hát ez valami elképesztően gyönyörű.
Már szaladok is a vízpart felé, és bár egy pillanatra elkap a bűntudat, hogy jó kedvem van, de a lelkem másik fele elhessenti, mert igenis kijár már egy ideje, hogy ilyen is legyen… A felforgatott életem, a könnyek és a fájdalom után… Úgy érzem most egy kicsit felengedhetek és örülhetek.
- Nem még, szóval megtennéd? Nagyon szívesen hallanék bármit erről a helyről, meg úgy mindenről, hihetetlenül érdekel.
Csapok le a kérdésére, de a vízparton már le is ülök, hogy leoperáljam magamról a cipőmet, a zoknimat, és felhúzzam a nadrágom szárát, mert ha tovább nem is, de bokáig szeretnék belegázolni a tóba. Nem vagyok az egy helyben ücsörgő, nyugis típus, és iszonyatosan élvezem, hogy végre kinn vagyok, ráadásul egy ilyen gyönyörű helyen.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nora A. Wilde
Felderítő
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 199
◯ HSZ : 143
◯ IC REAG : 158

Re: Tupilek könnye // Hétf. Május 25, 2015 12:54 am

- A kölyöklét senkinek sem egyszerű, de nyugtasson a tudat, hogy nem csak fájdalom és kín létezik. Persze ezek is vannak, de nagyon sok szép oldala is van a dolognak - bíztató mosolyra görbültek ajkaim, ezzel mondjuk gondolom én tisztában van, de nem árt néha, ha hangosan is kimondjuk a dolgokat. Meg talán ér valamennyit az, hogy egy idősebb farkas is mondja ezeket, bár tény, hogy az én kölyökéveimben nem volt annyi szépség a sok rossz dolog mellett, mint amiben feltehetőleg Siennának majd része lesz, de elég régóta élek a falkában, hogy tudjam, miként működnek a dolgok.
- Így van. A konyha közös, bár ha valamit elhasználsz, akkor illik utána feltölteni a készletet, de előfordul, hogy valaki elmegy bevásárolni és akkor ő elintézi - vonom meg a vállam, hiszen ez véleményem szerint egyénfüggő, én például ha elmegyek vásárolni, akkor előtte megnézem, van-e hiány valamiből és akkor azt is hozok, de nem mindenki működik úgy, ahogyan én. - Hm, ez is jó taktika! Örülni fognak neki az éhes szájú falkatagok - válaszoltam mosolyogva, általában én is így működöm, ha esetleg sütit sütök, és ugyanúgy örülök, ha én is találok valami finomat arrafelé.
- Ez igazán dicséretes hozzáállás - bólintottam elismerően, hiszen vannak olyan Kölykök, akik nem ezt az elméletet vallják, ami azért olykor elég furcsa szokott lenni, no és hiábavaló, hiszen egy idősebb farkassal szemben semmit sem érnek. Az viszont tényleg dicséretes, ha Sienna nem szeretne bajt.
- Helyes - mosolyodtam el, bár igaz, én tuti nem fogom megmondani, mit csináljon, ebben a tekintetben legalábbis egészen biztosan. Ha akar, majd kerít magának kísérőt és kijön télen. Én a magam részéről szeretem, a hideget pedig már megszoktam, úgyhogy semmi akadálya a dolognak.
- Balett karrier? - kérdezek vissza kíváncsian, hiszen erről még nem hallottam. Bár rémlik valami olyasmi, hogy Duncan felvett egy lányt a GoldenWolf-ba, aki egészen különleges műsorral drukkolt elő, méghozzá balettezett. Valószínűleg ez a hölgyemény lesz akkor, de kíváncsian pillantok felé, hátha kapok egy kis bővebb bepillantást a dologba.
- Nagyon szívesen - kedves mosolyra görbültek ajkaim, tényleg szívesen tettem mindazt, amit, az meg külön öröm, hogy sikerül vele némi kellemes időt szerezni a lánynak. Habár nem bitorlom a mentor titulust, olykor azért szeretek a Kölykökkel foglalkozni, még akkor is, ha nem kemény edzésben részesítem őket, hanem inkább beszélgetek velük, elviszem őket ide, oda, hiszen a fejlődés nem csak abból áll, hogy a fizikai képességeiket fejlesztik, nem igaz? Nem árt, ha a szíve és az esze is helyén van.
- Nos, nem feltétlenül szükséges hozzá a kétszáz év, még én magam sem töltöttem be a kétszázat. Körülbelül hatvan éve lehetek a falkával és habár a titulusom sem egyik napról a másikra kaptam, azért már az is megvan ez ideje - tájékoztatom kicsit arról, hogy Norina túlzott egy pöppet, de igazándiból nem is baj, inkább számítson sokkal többet, akkor sokkal kellemesebb lesz, ha hamarabb megérkezik az a bizonyos jó - A kölyök évek száma csakis tőled függ, Sienna, hogy milyen ütemben fejlődsz. Ahogyan az is idő, mire feljebb tornászod magad azon a bizonyos létrán, ebből a szempontból Norinak igaza volt, a száz év egészen jó időnek tűnik - bólintok végül egyetértően, mert habár ezt nem lehetne annyira számokhoz kötni, hiszen javarészt inkább egyénfüggő, de viszonyítási alapnak azért ez teljes mértékben megteszi.
- Ez javarészt csak rajtad múlik - pillantottam rá egy kis időre, mert az, hogy megéli-e a holnap, tényleg csak rajta múlik. Persze sokat számít a Teremtő is, de jelen esetben Castorról beszélünk, szóval azt hiszem ezt a rizikófaktort kihúzhatjuk.
Mikor felérünk, csak halkan felnevetek a reakcióját hallva, igazán bájos, főleg az a „káromkodás”, amelyet odabiggyeszt, leginkább azért, mert magam is ilyenekkel élek, ha úgy hozza a sors. Nem vagyok a csúnya beszéd híve, régebben nem is lehetett, most már ha akarnám, sem tudnám ráállítani a számat, hangozzék bármilyen furán is ez.
- Szerintem is csodálatos, az egyik legszebb hely szerintem errefelé - persze akad még ezernyi csodálatos látnivaló, de ez akkor is az élen jár. - Vigyázz, mert hideg lehet - figyelmeztetem, amikor látom, hogy elkezdi leoperálni magáról a cipőjét, én a magam részéről csupán ledobom a fenekem a parton, kinyújtom a lábaimat és a kezemmel támaszkodom meg a hátam mögött. Ha semmit nem tud a farkasok történelméről, akkor kezdjük a legelején.
- Tudtad, hogy a farkasok innen, Alaszka földjéről származnak? A legendák úgy tartják, hogy az úgynevezett Elsők törzse pontosan itt élt, a mai Fairbanks területén. No de maga a történelem. Egy testvérpárral kezdődött az egész, akik az Alignak és a Tupilek nevet viselték. A törzsük hátrahagyta őket várandós anyjukkal, mert csak koloncok voltak, újabb éhes szájak, azonban a két fiú olyan keményen küzdött a túlélésért és azért, hogy megvédjék édesanyjukat, hogy a Szellemek megajándékozták őket a vérfarkas léttel. Ezután ismét csatlakoztak a törzsükhöz, ahol idővel kiválasztották az erre a létre alkalmas személyeket. Így született meg a tizenhárom Vérvonal alapító. Alignak lett a falkavezér, ám idővel igencsak eluralkodott rajta az őrület, hogy csúnyán fogalmazzak, az Elsők törzse pedig úgy ítélte meg, hogy ennek véget kell vetni. - húzom el a számat a megfogalmazásra, próbálom minél érthetőbben és rövidebben összefoglalni mindazt, amit én magam is tudok, de hát ugyebár ahány farkas, annyi verzió, hiszen ez a tudás mind legendákból származik. Rövid kis szünet után azonban folytattam a történetet - Amint ez Alignak tudomására jutott, pusztításba kezdett, végezni akart az ellenségeivel, rengeteg farkast pusztított el. A legenda úgy tartja, hogy Tupilek minden elhunyt farkasért könnyeket hullajtott, az ő gyásza és fájdalma kézzel fogható jelét láthatod most előttünk - siklik a pillantásom a sima víztükörre, ahogyan befejezem a történetnek ezen a részét, szívesen mesélem tovább, ha kíváncsi, előbb-utóbb úgyis meg kell majd ezzel ismerkednie, amúgy sincsen már túl sok hátra, de azt majd csak akkor, ha kérdez. Én mindenesetre magam mellé húzom a táskámat és kitúrom belőle a termoszt, amiben teát hoztam magunknak, a két kis pohárral egyetemben.
- Kérsz? - kérdeztem a lánytól és ha bólintott, akkor neki is töltöttem az italból, majd átnyújtottam a poharat, hogy aztán én is kortyoljak a sajátomból. Rég beszéltem már ennyit egy huzamban, egészen kiszáradt a szám tőle.
- Ezeket persze mind csak legendákból tudjuk - kanyarodok vissza azért a dologra -, tehát senki sem tudja biztosra, hogy igaza-e, vagy hogy egyáltalán így történt-e mindez.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sienna Leroy
Renegát
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 22
◯ HSZ : 378
◯ IC REAG : 319
◯ Lakhely : Fairbanks





Re: Tupilek könnye // Szer. Május 27, 2015 12:26 pm

Szép oldalai, elhiszem, hogy vannak, bár egyelőre én magam ebből nem sokat érzékelek, de ami késik, nem múlik. Tény, hogy nincs rossz dolgom náluk, de nekem ez sosem számított igazán, az ölembe hullott anyagi javaknak nem igazán van értéke a szememben, de ezt inkább nem firtatom. Egyelőre beérem azzal, hogy fura mód jól érzem magam a bőrömben, és valahogy az a kis bundás is kellemes érzeteket pumpál belém, még akkor is, ha az átváltozás, legalábbis az ereje, amíg még magamnál voltam, borzalmasnak bizonyult.
- Sejtettem, hogy így működik.
Mondjuk, nem mintha lenne miből bevásárolnom, én ugyan magamtól nem fogok kérni Castortól pénzt, szóval lehetséges, hogy mégsem fogok főzőcskézni, majd még meglátom. Egyelőre egyébként sem hiszem, hogy ezzel kellene foglalkoznom, csak hiányzik egy kicsit, de túlélem. Apa és Matt sokkal jobban hiányoznak. Nem beszélve a Davis családról vagy épp Nissyről.
Csak bólintottam, nekem természetes, hogy nem akarok bajt hozni a fejemre, szóval maradok a fenekemen, amíg kell, ha évtizedekre lesz szükség hozzá, hát… én választottam, szóval nincs jogom panaszkodni.
- Igen, balett táncosnak készültem, készülök még most is, csak némileg kitolódik a dolog. Óvodás korom óta balettozom, és imádom, az az életem, és nagyon hiányzik az is.
Sóhajtok fel, nem akarom sajnáltatni magam, tényleg, csak ha már a balettről beszéltünk, ez is hozzátartozik. Ám túlságosan nem fogom bő lére ereszteni a dolgokat, úgysem fogok gratulálunk, felvételt nyert a 2015/2016-os évfolyamunkba kezdetű levelet kapni a Juilliardtól. Mindenesetre mindez jelenleg nem számít, vannak fontosabb dolgok, amikkel szívesebben foglalkoznék, és nem hittem volna, hogy valaha ez igaz lesz, de az elmúlt időszak sok mindent megváltoztatott.
- Értem. Azt tudom, hogy Felderítő vagy, Norinát mér kifaggattam róla.
Mosolyodom el, bár kezdetben nem tudtam a nevekhez arcokat párosítani, de mikor valaki bemutatkozik, akkor nagyjából egész hamar képbe kerülök ilyen téren. Nem is nagyon tudnék elképzelni neki valami durvább dolgot, olyan szelídnek tűnik… és… ha ő lehet ilyen, akkor én is megmaradhatok olyannak (legalábbis majdnem), amilyen vagyok? Ugye? Jó volna, ha nem forgatna ki önmagamból ez a helyzet, de félek, hogy a farkasom nem így fog gondolkodni.
- Nem arról van szó, hogy ne várnám ki, igen türelmes léleknek vallom magam, csak most még ilyen távlatokban gondolkodnom nagyon nehéz.
Azt sem mondanám, hogy nem vagyok ambiciózus, mert világ életemben az voltam, akármennyire is tűnjön kevésnek a 18 évem egy vérfarkasnak, de… én egyelőre többet voltam ember, és még nem is vagyok képes másként gondolkodni, de nyilván az idő majd elrendezi bennem ezeket. Ismét csak bólintani tudok, rajtam múlik, persze, és ha már ezt választottam, és nem kellett meghalnom, vagy épp mindent feledve élni valahol békességben, akkor ne pazaroljam el. Nem fogom, ismerem magam, sosem szúrom el annyira a dolgokat, ilyen szempontból nem hajazok a Corvin vérre.
- Nem bai, nem bírom megállni.
Sejtem, hogy nem épp meleg egy tavacska fenn a hegyen, de a kísértés még esetemben is elég nagyúr, és úgy érzem, hogy muszáj megtennem. Bele is dugom az egyik lábam ujját, majd kétszer ki is kapom gyorsan kuncogva, de harmadjára már megbirkózom vele, és közben Nora felé fordítva hallgatom a szavait.
- Ohh. Ez nagyon szép, mármint… nem a gyilkolós része, de maga a legenda a tóról, olyan… szívszorítóan szép, jobban nem tudom megfogalmazni. Milyen vérvonalak vannak még? Azt tudom, hogy én villám vagyok, de te mondjuk mi?
Kérdezem kíváncsian, túl sok minden van, amit nem tudok, és olyan sok kérdés bukkan fel gyors egymás utánban a fejemben, hogy fogalmam sincs, melyeket kellene feltennem, és mi maradjon későbbre.
- Igen, köszönöm!
El is vettem tőle a poharat mosolyogva, és rögtön bele is kortyoltam, majd ismét rá figyeltem.
- Az nem baj, attól még érdekes, és én mindig úgy gondoltam, hogy a legendák egy része biztosan igaz. Végül… A Vérvonal Alapítók sikerrel jártak?
Gondolom egyébként is folytatta volna, de azért inkább kérdezek, nehogy azt higgye, nem érdekel a dolog.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nora A. Wilde
Felderítő
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 199
◯ HSZ : 143
◯ IC REAG : 158

Re: Tupilek könnye // Hétf. Jún. 01, 2015 3:04 pm

- Nahát, ez igazán szép dolog! És akkor még egy ok, amiért megéri tanulni és minél gyorsabban fejlődni - bíztatóan mosolyogtam rá, hiszen egyrészt nagyon jó dolog, hogy még nem mondott le az álmairól, másrészt pedig valóban még egy ok, hogy küzdjön és fejlődjön, hiszen minél jobb, annál hamarabb eljöhet az a pillanat, amikor folytathatja a balettozást. Bár nem tudom, Castornak mi a terve ezen a téren, de én mindenképpen ezen az állásponton vagyok.
- Szuper, akkor nem újdonság a dolog - ismét felfelé görbül szám sarka, bár azt nem tudom, azzal konkrétan mennyire van tisztában, hogy egy Felderítőnek mi a dolga, de ha érdekli, akkor majd úgyis kérdez.
- Ezt elhiszem. De hidd el, olyan gyorsan röpülnek majd el az évek, hogy aztán már azon kapod magad, hogy lassan a századik évedet töltöd - én magam is így voltam vele, hiába nehéz és beláthatatlan most még, idővel úgyis könnyebb lesz. - Bár lehet ez most eszméletlen furán hangzik, hogy századik szülinap, de vigasztaljon a tudat, hogy annyi évesen is ilyen fiatalos leszel majd - széles mosoly jelenik meg ajkaimon, én már hamarosan a kétszázat töltöm és körülbelül harmincnak lehetne mondani. Farkasok körében máshogy mennek a dolgok.
- Rendben, de én szóltam előre! - nevetek fel röviden, pláne akkor, amikor meglátom a reakcióját. Lehet, hogy már jobb az idő, de a víz szerintem még borzasztóan hideg. - Bátor vagy, az egyszer biztos! - jegyzem meg vidáman, hiszen ha rajtam múlna, én biztos nem merészkednék bele.
Aztán belekezdek a történetbe, Sienna reakcióját hallva pedig csak egyetértően bólogatok, szerintem is nagyon szép történet, még akkor is, ha ennyire szomorú eseményhez kötődik.
- Nos, én az úgynevezett Látók vérvonalát gyarapítom, mi képesek vagyunk messzebbről érzékelni, ha vérfarkas van közelben, illetve a közelünkben állókról sokkal több információt képesek vagyunk megszerezni, mint a többiek, még akkor is, ha fent van az illető pajzsa. Ilyen például, ha leplezi a valódi korát, vagy erejét - adok némi magyarázatot is, hiszen a villám megnevezéssel ellentétben a látó nem biztos, hogy annyira hangzatos és beszédes.
- Egyébként tizenhárom ismertebb vérvonal van, ezek ugye a Villámok, a Látók, a Trollok, akik gyorsabban regenerálódnak, a Pszichók, akik a telepátia nagymesterei, a Morfok, ők képesek a fordított részleges alakváltásra, ami szerintem elég ijesztő, ha engem kérdezel - mosolyodom el a felsorolás közben, ujjaimon számolom közben, hogy mind a tizenhárom meglegyen. - Akkor ott vannak még az árnyak, akik képesek elrejteni az energiájukat, a Fakírok sokkal ellenállóbbak az ezüsttel szemben, az Illúzionistákat pedig talán annyira nem is kell elmagyarázni. Ők mind Tupilek leszármazottai - kis szünetet tartok, amíg kortyolok a teámból.
- Aztán ott vannak Alignak leszármazottai, a Muszklik, ők erőben magasodnak a többiek fölé, a Zsizsikek, akiknek ügyességükben rejlik az erejük, a Fürkészek, akik sokkal fejlettebb érzékekkel rendelkeznek, az Idomárok képesek egy vadon élő farkast magukhoz szólítani és még egy van… - gondolkodom el, kissé belezavarodva már a sok vérvonalba, de aztán beugrik. - Áhá! A Mártírok. Ők át tudják venni másoktól a sérüléseiket, ezáltal picit gyorsabban is gyógyulnak, mint a velük egykorúak, bár egy Trollhoz nem érnek fel így sem. remélem megvolt mindenki... - fejezem be végül a kis beszámolómat, remélem követhető voltam, ha bármi kérdése van, továbbra is állok a rendelkezésére.
- Igaz, valóban nem tudjuk, mennyi része igaz, mindenesetre tényleg érdekes történetek - mosolyodom el szavaim közben, majd folytatom akkor a kis történetet. - Igen, sikerült megölniük Alignakot, ezután Sangilak, a Muszklik alapítója szerette volna átvenni a helyét, de a többi Első nem túlzottan értett ezzel egyet, ezért inkább úgy döntöttek, hogy külön utakon fognak járni, így mindenki szétszéledt. Nagyjából ennyi volna a dolog - vontam meg a vállam a végén, mert az ez utáni időkről már nincsen annyi legenda, mint az akkori évszázadokról, így semmi pontossal nem tudnék neki szolgálni.
- Van esetleg még bármi kérdésed? - adok inkább neki lehetőséget arra, hogyha szeretne, akkor kérdezhessen, most nyugodtan vagyunk, most szinte mindent lehet, ki tudja, mikor lesz legközelebb ilyesmire lehetősége, a fejtágítás sosem árt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sienna Leroy
Renegát
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 22
◯ HSZ : 378
◯ IC REAG : 319
◯ Lakhely : Fairbanks





Re: Tupilek könnye // Hétf. Jún. 08, 2015 12:56 pm

Ha más nem, majd hosszú évtizedek múlva folytatom, vagy épp évszázad múlva, de erről az álmomról egyáltalán nem vagyok hajlandó lemondani.
- Nem, Norina végigsorolta nekem, hogy a különböző titulusokat kik viselik.
Nagyjából a dolgukat is elregélte, szóval viszonylagosan képben vagyok, azt persze még nem tudom, hogy én egyszer majd mi leszek, de ez egyébként is nagyon távlati dolog.
- Hiszek neked.
Más választásom egyébként sincs, elvégre honnan is tudnám, mennyire fog feltűnni az idő haladása, ő meg már megtapasztalta. Sok tekintetben egyelőre csak mások elmondásaira támaszkodhatok, de tudom, hogy nem lesz ez mindig így.
- Tényleg, te mennyi idős vagy?
Akármennyi is, még mindig határozottan fiatalnak tűnik, már csak ezért is érdekel a dolog. Meg valószínűleg az sem mindegy, hogy mennyi idősen harapnak be valakit...
- Egyszer élünk, nemde? Még akkor is, ha ez az idő elég hosszú a mi esetünkben.
Vagy épp lesz, ha sikerül levedlenem a kölyökcipőt, de még az is jó időbe bele fog telni, és fogalmam sincs róla egyelőre, hogy ilyen téren jobban fognak menni a dolgok, mint másoknál, vagy épp gyengébben. Kifejezetten bátornak nem tartom magam, de fura mód a legnagyobb félelmemmel már nem kell szembenéznem... Hiszen egyedül már semmiképpen sem fogok maradni. Valahol egész megnyugtató, hogy a tavalyi bizonytalanságom után már egy egész falka része vagyok. Csak apa és Matt is lehetnének itt... Akkor lenne csak igazán jó minden, de sajnos erre nem sok esélyt látok, talán idővel majd enyhülnek a körülmények ezt illetően.
- Ohh értem, ez igencsak hasznosnak tűnik, gondolom, Felderítőként kifejezetten.
Legalábbis józan paraszti ésszel gondolkodva nem árthat hamarabb kiszúrni a váratlan látogatókat, minthogy ő szúrjon ki bennünket. Aztán felettébb kíváncsian hallgatom a többi vérvonal felsorolását, és kissé meglepetten is pislogok némelyiknél, kifejezetten érdekes dolgok vannak, már majdnem megszólalok, amíg iszik, de aztán folytatja is tovább, ami sejthető is volt, hisz Alignak kölykeiről még nem esett szó. Az idomárok kifejezetten érdekesnek tűnnek, bár sosem voltam egy nagy természetjáró, de szívesen pajtáskodnék farkasokkal. A troll elnevezést kifejezetten viccesnek gondolom, bár biztos nem azért kapták, mert hasonlítanak a játékbeli trollokra. Mondjuk azokra amik a Warcraftban vannak, Liam mindig is nagy rajongója volt, innen ismerem. Az illuzionista dolog is tetszik, de ami a leginkább megragadta a figyelmemet, az mégiscsak a Zsizsikek, az ügyességet még a balettban is hasznosíthattam volna, bár talán jogtalan előny lenne embertársaimmal szemben. Igazából, jó nekem így, lehet, hogy a nyugodt vérmérsékletemhez inkább arra van szükségem, legalább sokszínűbb leszek.
- Kifejezetten hangzatos elnevezések vannak.
Mártírok, na azt hiszem, az is kifejezetten passzolt volna hozzám, de nyilvánvalóan nem így kellett lennie, különben másként alakult volna. Panaszkodni azonban eszemben sincs. Egyelőre még úgysem érzékeltem semmit ebből a képesség dologból.
- Mindenesetre jó eljátszani a gondolattal, hogy tényleg így lehetett.
A legendák egy része azért sokszor igaz, talán ebben a témában is így van, mindenesetre ez olyan dolog, amit sosem fogunk már megtudni.
- De fura, azt hinnénk, hogyha már sikerült legyőzni a zsarnokot, akkor békesség volt, de úgy tűnik, mindig van újabb jelölt az ilyesmire. Azért szomorú, hogy el kellett válniuk.
Elgondolkodom azon, hogy van-e valami kérdésem, de végül arra jutok, hogy egy valami még biztosan érdekel.
- Tupileknek és Alignaknak volt egyébként valami különleges képessége?
Mert hát, ha nekik nem volt, vajon miként lett a leszármazottaiknak? Elképzelni sem tudom, de nagyon is elgondolkodtatónak találom. Közben már egészen megszoktam a víz hűvös érintését, szerintem ez a kedvenc helyeim egyike lesz.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nora A. Wilde
Felderítő
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 199
◯ HSZ : 143
◯ IC REAG : 158

Re: Tupilek könnye // Csüt. Jún. 18, 2015 1:17 am

- Húha, az szép! Az összes tagot felsorolta? - kérdezem kíváncsian, mert vagyunk azért egypáran, még akkor is, ha a falkatagokat nem vesszük számításba, csak azokat, akik ténylegesen rendelkeznek valamilyen titulussal. - És sikerült mindent megjegyezni? - mosolyodom el, némi viccelődéssel a hangomban, mert én a magam részéről elég lehetetlennek tartom, hogy például vissza tudná nekem most mindet mondani, de az mondjuk elképzelhető, hogyha mondanék neki egy nevet, akkor beugrana, milyen titulust is visel az illető.
- Minden idősebb farkas alá tudná szerintem támasztani az állításom. Persze így utólag már könnyű beszélni - újfent görbülnek az ajkaim, hiszen akkor tényleg elég nehéz és borzalmas volt, elképzelni is lehetetlen volt, hogy egyszer eljön az a pillanat, hogy ilyen közel álljak a kétszázhoz, de itt van.
- Én öt év híján kétszáz esztendőt tudhatok a hátam mögött - osztom meg vele, hiszen egyáltalán nem titok, milyen idős vagyok és még ezzel az életkorral is viszonylag fiatalnak számítok. Amolyan fiatal felnőtt, ha lehet így mondani.
- Így van, ezt nagyon is jól mondod! - bólogatok egyetértően, rengeteg év áll előttünk, előtte is, ha túljut a kezdeti nehézségeken és már nem kölyökként lesz számon tartva. Akkor aztán szinte kitárul a világ, megannyi lehetőség, bele sem mer gondolni a farkas lánya.
- Pontosan. Habár olykor egy-egy másik vérvonalnak nagyobb hasznát venném, de azzal kell megelégedni, ami adatott. Én ezt is rendkívül szeretem - nem panaszkodom, ohh, Isten ments! De szerintem aligha létezik olyan farkas, aki nem gondolt már abba bele, milyen lenne, ha másik vérvonal képessége lenne a birtokában. Érdekes eljátszadozni a gondolattal, hogy milyen lenne a Villámok gyorsaságát birtokolni, vagy éppen a Muszklik erejét. Egyik sem passzolna hozzám túlságosan, úgy vélem, nem is sűrűn fordul hát elő olyasmi, hogy másik farkasról ábrándozom, hiszen szeretem a bennem élő bundást, minden képességével egyetemben.
- Igen, némelyik egészen találó, azokat könnyebb megjegyezni, de egy-kettőnél nekem is hosszabb időbe telt, mire sikerült az emlékezetembe vésnem és jól kiejtenem - szélesedik ki a mosolyom, ahogyan egykori gyengeségeimre gondolok. Idővel beletanul az ember ebbe is, nem hiszem, hogy ezzel komoly problémák lennének majd.
- Persze, hogy jó. Mindig is szeretettem a legendákat, érdekelt, hogyan kezdődött minden, miként alakultak a dolgok és, hogy lényegében hogyan is születtünk - mélyedek bele egy kicsit mélyebben a dolog ezen vonulatába.
- Mindig akad olyan személy, aki az élre szeretne törni - húzom el a számat, ez ma sincsen másképpen szerintem, habár jelen pillanatban ebből annyira sokat nem érzünk falkaszinten, de naponta hallani ilyen történeteket, hogy egyszerű munkahelyi alkalmazottak mit meg nem képesek tenni, hogy a másiknak aláássanak, csakhogy feljebb kerülhessenek, vagy éppen övék lehessen a megüresedett vezetői szék. Soha nem vágytam hatalomra, van azonban, akit ez éltet, el kell fogadnunk.
- Nem tudni erről olyan sokat, az viszont biztos, hogy sokkal fogékonyabbak voltak a Szellemekre, hiszen ők tőlük kapták az ajándékot is - e legendák így beszélik, mi pedig ugye csak ebből meríthetünk.
- Hm, mit szólnál hozzá, ha körbejárnánk a tavat, aztán pedig elnéznénk a lak irányába? - vetem fel a javaslatomat, majd mielőtt még úgy érezné, kötelező azt csinálni, amit én szeretnék, megtoldom a mondandómat - Persze ha még maradnál, nyugodtan mondd! Vagy ha máshoz volna kedved - úgyis érezni fogom, ha nem mondd igazat, bár szerintem ezzel már tisztában van, legalábbis remélem, ha viszont nincs, akkor majd most kiderül úgyis. Mindenesetre én most tényleg azt szeretném, ha jól érezné magát, ráérni pedig ráérek, szóval bőven van időnk. Mindenesetre ha beleegyezik az indulásba, akkor a poharam kiürítve teszem vissza a táskámba, hogy aztán továbbra is a tóparton maradva induljak meg, ha ő is felvette a cipőjét és indulásra kész.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sienna Leroy
Renegát
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 22
◯ HSZ : 378
◯ IC REAG : 319
◯ Lakhely : Fairbanks





Re: Tupilek könnye // Kedd Jún. 23, 2015 10:35 pm

- Nem, csak azokat, akiknek titulusa van, a falkatagokat nem, meg a kölyköket sem, és úristen, dehogy sikerült, túl sokan vannak, vagyunk… de azért hogyha valaki bemutatkozik, kapizsgálom a dolgot, szóval nem reménytelen, de még beletelik némi időre, hogy a ki-kicsodával és micsodával tisztában legyek.
Elég jó a memóriám, de ennyire azért nem, ha többször elmondta volna, esetleg le is írom, akkor biztosan jobban ment volna a dolog, így azonban esélytelen volt.
- Hú. Még mindig nehezemre esik elhinni, hogy én is élhetek majd ennyit.
Tudom, hogy Matt is közel ennyi idős, és apa is elég öreg, már emberi szemmel nézve, de ahogy tapasztaltam, mindez még nagyon kevés, ha összevetjük Atyám korával, aki viszont már elmúlt háromszáz bőségesen és egy egész Falkát vezet. Még mindig nem fogtam fel szerintem annak a súlyát, hogy egy ilyen farkas Teremtett engem. Még ha nem is önszántából, hanem a választásom miatt.
- Én nem is tudom, mi lenne nekem majd egyszer jó, bár tudom, ilyenen még fölöslegesen gondolkodom, de azt szokták mondani, hogy merjünk nagyot álmodni… Te hogy lettél Felderítő?
Természetesen a kíváncsiság szüli a kérdésemet, s mivel most épp olyan személlyel vagyok, aki nem rest válaszolni a tömérdek kérdésemre, hát nem fogok leállni velük, hiszen bőven vannak olyanok, akik nem igazán örvendenek a kérdésáradatnak, én pedig szeretném ezt a lehetőséget kihasználni.
- Nekem is el fog tartani egy ideig, talán könnyebb lenne, ha az itteni őslakos kultúrában járatos lennék, de nem vagyok az, szóval többségük nyelvtörőként hat nekem.
Ez mondjuk nem nagyon lehet meglepő így első hallásra, de idővel belejövök majd mindenbe, efelől nincsenek kétségeim, hisz ha elhatározok valamit, azt szokásom addig nyüstölni, míg véghez nem viszem.
- Nem értem, miért jó ez, ha valami működik akkor is, ha nincs senki, aki mások felett páváskodna. Biztos csak a naivitás beszél belőlem, de egy zsarnok legyőzése után szerintem elég buta dolog megpróbálni felülemelkedni a többi farkason. Mindenesetre, talán valahol ott gyökeredzik a probléma, hogy mégiscsak ember az alapanyag, és az emberekben benne van a becsvágy, az önzőség.
Azt azért remélem, hogy a Falkán belül most nincs ilyen, és némi önző gondolatmorzsám most nekem is van, hisz ha Castort eltüntetnék a falka éléről, akkor az az én végemet is jelentené, hisz ahogy Norina ecsetelte, a kölyök Teremtő nélkül csak teher.
- Értem. Hát, amit hallottam erről a Vörös Holdról, a szellemekről nem nagyon akarnék sokat tudni.
Húzom el a számat, nekem bőven elég annyi, hogy Matt ott sérült meg, majdnem bele is halt, nem biztos, hogy kibírtam volna, noha nem mindent elsöprő szerelem a mienk, inkább alig hajtott rügyet, elkezdett alakot ölteni, de félő, hogy most el fog halni az alaszkai hidegben, a közénk feszülő távolságban, megannyi akadályban. Ettől még nagyon aggódtam érte, s iszonyatosan hiányzott volna, bármily friss is legyen az ismeretségünk.
- Nekem jó!
Bólintottam, s már ki is másztam a vízből, szerintem mezítláb megyek addig, amíg meg nem szárad a lábam, utána majd visszaveszem a zoknimat és a cipőmet.
- Majd mondom, de én már annak is nagyon örülök, hogy elhoztál ide, és beszélgetünk mindenféle érdekes dologról a friss levegőn.
Pillantok rá egy széles mosollyal, komolyan hálás vagyok neki, és eszembe sem jut másra vágyni, mint amit most kaphatok, mert őszintén, onnantól, hogy kijöttünk a szállodából, nekem teljesen mindegy, hogy mit csinálunk.
- Egyébként, miért van két helyen falkaszállás?
Ez már foglalkoztat egy ideje, és nem egészen értem, az egyesülésről még nem igazán sikerült képbe kerülnöm.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nora A. Wilde
Felderítő
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 199
◯ HSZ : 143
◯ IC REAG : 158

Re: Tupilek könnye // Pént. Júl. 24, 2015 12:06 am

- Szép is lett volna, ha őket is felsorolja, kicsit sokan vannak - jegyzem meg mosolyogva, hiszen a kölykök és  falkatagok összesen egészen biztosan kitesznek annyit, mint a titulussal rendelkezők. - Egyébként pedig ne aggódj, nekem sem kis időbe telt, mire sikerült megjegyeznem ki kicsoda, pedig én azért jóval idősebb voltam, mint te, amikor csatlakoztam a falkához - közel hatvan éve már, ami azt illeti. Így belegondolva eszméletlen, milyen gyorsan elszaladt az az elmúlt néhány évtized.
- Bőven van még időd barátkozni a gondolattal - kacsintottam vidáman. Eleinte mindenkinek furcsa, nekem is az volt, szerintem az összes farkasnak az volt, aztán ahogy telnek az évek, egyre megszokottabbá válik a dolog. Főleg, amikor száz évesen is ugyanúgy nézek ki, mintha még csak harminc lennék. Azért ez igazán áldásos dolog.
- Az csak jó, ha mersz nagyot álmodni, bár még tényleg bőven van időd eldönteni - még jó néhány évtized. - Az én felderítői pályafutásom már kölyökkoromban elkezdődött - húzom el a számat, mert ez igencsak hosszú és bonyolult történet, ráadásul gyarló mivoltomat mutatnám meg vele és nem arról van szó, hogy ne tartanám méltónak arra, hogy beavassam, de ez olyan dolog, amivel egyáltalán nem szeretek kérkedni. Mert nem túl szép dolog. - A Teremtőmnek kémkedtem, mondjuk így. Aztán.. nem tudom, valahogyan természetes volt, hogy ilyesmit szeretnék csinálni, most is az okmányirodában dolgozom - ezt talán nem kell jobban megmagyarázni, miért is jó dolog a falka számára az ilyesmi. - Meg amúgy is.. valahogy a többi „irány” egyáltalán nem állt hozzám közel - mosolyodtam el, hiszen elég arra gondolni, hogy mondjuk végrehajtó lesz belőlem.. A hideg is kiráz a gondolattól.
- Idővel minden természetessé válik, ahogy majd az őslakos kultúrával is sikerül képbe kerülni. Bár arról én nem igazán tudok mesélni neked, de ha benézünk a Lakba, hátha összefutunk majd valaki olyannal, aki egyszer majd szívesen tartana neked történelemórát - optimista vagyok, így nem jelent gondot reménykedni az ilyesmiben. Ráadásul képtelenség úgy végigmenni a Lakon, hogy ne fussunk össze valakivel, az már más kérdés, hogy találunk-e megfelelő személyt, de hát.. a remény hal meg utoljára.
- Én magam sem fogom soha megérteni az ilyesmit, de talán azért is furcsa számunkra az ilyesmi, hiszen mi magunk nem vagyunk túl nagyravágyók. Legalábbis ahogyan eddig megismertelek, te sem tűnsz olyasmi típusnak. Vannak azonban olyanok, akiknek szükségük van a hatalomra, mintha csak a lényük része lenne, éppen ezért minden kínálkozó lehetőséget kihasználnak. Nem véletlen született a „többet ésszel, mint erővel” szólás - vonom meg végül mosolyogva a vállam. Soha nem fogom megérteni az ilyen alakokat, mivel én magam soha nem vágytam magasabb babérokra törni, nekem így tökéletesen megfelel. De mint tudjuk, nem mindenki ilyen és Siennának is igaza van abban, hogy ember az alapanyag, ez pedig elég sok mindent megmagyaráz.
- Akkoriban még nyilván más volt a Szellemekkel való kommunikáció - ismét csak megrántom kissé a vállam, engem a Vörös Holdkor jellemző megszállás eddig mindig elkerült, így erről nyilatkozni bővebben nem tudok, ahogyan a múltról sem, hiszen csak legendákból ismerem én is a történelmünket.
- Örülök - mosolyodtam el őszintén, hiszen tényleg jó érzés, hogy örömet okozhatok másoknak. Persze nem leszek kölyökpesztra, de nem árt, ha a kicsik érzik, hogy igenis van, akivel beszélhetnek, aki kedves és nem csak az edzésekből és tanulásból áll a kölyöklét. Én is rendkívül örültem volna, ha akad mellettem egy ilyen személy a kölyökéveim alatt.
- Azért, mert régebben két falka élt itt - kezdek bele a magyarázatba, miután elindultunk. - Az őslakosok ugyebár őslakosok, ők már rettentő régóta itt élnek, viszont a túl sok galiba miatt, amit okoztak, a helyi Őrzők segítséget kértek. Méghozzá Castor falkájától, így jöttünk ide mi. Egy ideig külön létezett a két falka, aztán nem is olyan régen az őslakos Atanerk behódolt Castornak. A két falka egyesült, de a szállások ugyanúgy maradtak, habár van átjárás a két terület között - fejezem be a kis monológomat, furcsa, régen beszéltem már ennyit, de egy cseppet sem bánom. Szívesen mesélek, ráadásul Siennát tényleg érdekli a dolog.
- Kivel találkoztál már a falkából? - teszek fel végül én magam egy kérdést, kíváncsi vagyok, kivel volt szerencséje - vagy épp szerencsétlensége - már megismerkedni a hotelben. Most talán majd megismerhet néhány tagot a hegyiek közül is, mert biztos vagyok benne, hogy fogunk majd néhánnyal találkozni. Közben persze töretlenül haladok előre, néha, ha esetleg egy szép madarat látok, akkor megállok és felhívom rá a figyelmét, ahogyan a tó túlfelére érve is megállok kicsit, hogy erről az oldalról is megszemlélhesse kicsit. Aztán persze haladunk tovább, hiszen a lakba is szeretnénk még ma eljutni és bár nekem szabad a délután és az estém, de nem biztos, hogy olyan jól venné ki magát, ha csak késő este érnénk vissza a hotelba.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sienna Leroy
Renegát
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 22
◯ HSZ : 378
◯ IC REAG : 319
◯ Lakhely : Fairbanks





Re: Tupilek könnye // Hétf. Júl. 27, 2015 2:10 pm

- Ohh, de kaptam tőle ilyen kis tanulókártyákat, mint az iskolában. Nagyon komoly, úgy azért könnyebb lesz valamivel.    
Mosolyodtam el, ha én magam nem lennék egyébként is kellőképpen maximalista, biztosan túlbuzgónak találnám Norinát, de így nincs így, valószínűleg nekem is eszembe jutott volna valami hasonló előbb-utóbb, így csak megkímélt a fölösleges fáradozástól, amiért igazán hálás vagyok.
Úgy tűnik, sikerült kellemetlen dolgot kérdeznem, amit határozottan nem szerettem volna, mert tényleg nem szeretek senki életében vájkálni, mentségemre szóljon, nem hittem, hogy ezzel rosszat tennék. Ezek szerint tévedtem. Máskor százszor jobban meggondolom, kitől mit kérdezek, és igyekszem majd nem személyesre venni a figurát. A jelek szerint ez nem nagyon megy nekem.
- Ohh értem. Az okmányirodában dolgozni gondolom kifejezetten hasznos.    
Mondjuk, nyilván törvényt szeg vele, de hát, valamiképp meg kell oldani feltűnésmentesen a dolgokat, és az már leesett nekem is, hogy a falka tagjai mindent alárendelnek a falkának. Vélhetőleg erre én is hamar rá fogok érezni, már csak azért is, mert az Alfám a Teremtőm is egyben, és holt biztos, hogy tesz majd arról, hogy ez belém ivódjon. Belém verni nem kell majd, nem vagyok az a fajta.
- Az jó lenne, mert kíváncsi vagyok rá. Biztos vannak köztük is kedvesek, mint mondjuk te. Izé… nem azt mondom, hogy a többiek nem azok, csak hát, vannak azért morcosabbak személyek is, ahogy eddig észrevettem. Ez mondjuk normális, a világ is így működik.  
Alapvetően odáig még nem jutottam, hogy bárkiről is azt gondoljam, leharapná a fejem, ha olyat tennék, mondanék, amivel egy kicsit is sikerül felhergelnem. Nem is tudom, idegesítettem-e már fel valakit úgy rendesen, még csak kamaszos hisztériáim sem voltak soha, amiktől anya a haját tépte volna.
- Ez igaz. Azt hiszem, fölösleges is a megértésével próbálkoznom, mivel nem vagyok olyan, nem is tudhatom, mi mozgat egy nagyravágyó személyiséget. Ők meg biztos a magunkfajtát nézik madárnak.    
Erre azért elmosolyodtam, remélem, nem sértem meg vele, arra meg tényleg csak bólogatni tudok, hogy én sem vagyok ilyen, úgyhogy maximálisan helytálló az, amit mondott. A szellemekkel kapcsolatos kérdéskörön gyorsan túllépek, és jobban érdekel az, hogy miért is laknak külön a farkasok, szóval nagyon is odafigyelek, mikor elkezdi Nora ecsetelni, s szó mi szó, kicsit azért meglep a dolog. Bár, ki tudja, lehetséges, hogy az ilyen falkaösszeolvadás általános dolog, nem igazán tudhatom, mindenesetre érdekes.
- Hú, na ezt még nem tudtam. Ezek szerint nem volt mindig ilyen nyugis a falkaélet errefelé. Gondolom, történt egy s más, míg két falka volt, legalábbis, még emberi fejjel belegondolni is adja magát, hogy nyilván az őslakosok szerették volna, ha eltűnik innen Castor falkája. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy könnyű menet volt. Remélem, azért már nincsen feszültség falkán belül az egykori különálló falkák tagjai között.    
Ez lehetséges, hogy megint olyan téma, amit nem kellene boncolgatnom, de hát mit tehetnék, ha egyszer érdekel, s ha érdekel, akkor lehetőség szerint mindent megteszek, hogy a tudásszomjam kielégüljön.
- Duncant ismertem meg először, meg az Orpheum személyzetét, aztán Michellet, bár őt határozottan nem kedvelem, mert átvert, utána jött Castor, ami mondjuk gondolom nem újdonság. Norina tartotta ugyebár nekem a gyorstalpalót, illetve Emilyvel sikerült beragadnom egy ízben a liftbe, ahonnan az a… Vezető Testőr mentett ki, aki borzalmasan fiatalnak látszik, de biztos nem az, és nem jut eszembe a neve. Meg… nem tudom azt sem, hogy kinek van bejárása Castorhoz, de egy nőstény szedett ki a kádjából a beharapásom éjszakáján, mert elaludtam, és terelt be a mostani szobámba. Azt hiszem, ennyi.    
Gondolkodom el, majd hirtelen bevillan még valaki.
- Jaj, hát persze, Sofia, bár vele azóta nem találkoztam, hogy farkas lett belőlem, csak a tánciskolájába jártam.    
Égni fogok, ha valakit elfelejtettem, de szerintem nem, ha mégis, hát majd mondom, ha esetleg eszembe jut még valaki. Baktatok mellette, nagyjából mindenre határozottan lelkesen reagálva, nem tehetek róla, de tényleg minden érdekel, és most különösen szükségem van arra, hogy keressem a szépet.
- Te régóta vagy már a falkában?
Az elmondása alapján egy ideje már igen, de azért kíváncsi vagyok, nem mintha a szememben bármit is számítana, csak abból a szempontból lehet érdekes, hogy vajon Castornak mennyi idő kell, hogy megbízzon valakiben úgy igazán, mert úgy vettem észre, hogy benne például bízik, bár az is lehet, hogy tévedek. Nem rendelkezem még olyan hatalmas éleslátással a világ dolgait illetően tizennyolc éves fejjel.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nora A. Wilde
Felderítő
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 199
◯ HSZ : 143
◯ IC REAG : 158

Re: Tupilek könnye // Kedd Júl. 28, 2015 4:07 pm

- Nahát! Igazán leleményes a kis nőstény, azt meg kell hagyni! És úgy valóban könnyebb lesz a dolog - mosolyodtam el őszintén, hiszen valóban mulatságos volt kissé ez a tanulókártyás dolog. Persze ez nem azt jelenti, hogy kinevetem őket, sokkal inkább teljes mértékben bájos a dolog. Így is meg lehet oldani.
Nyitott könyv számomra a leányzó, így nem nehéz rájönnöm, hogy rájött, nem éppen a kedvenc kérdésemet tette fel, de annyi baj legyen! Jól esik, hogy érzékeli a dolgot és a következő megjegyzése már másfelé tereli a témát, amiért igazán hálás vagyok neki.
- Így van. Az persze más kérdés, mennyire mocskolom be vele a kezemet, de ebből a szempontból első a falka. Sok mindent megkönnyít az, hogy van egy belső ember, mondjuk így - vontam meg enyhén a vállamat. Régebben sokkal jobban zavart és állandóan attól rettegtem, hogy le fogok bukni, hogy kirúgnak, hogy börtönbe zárnak. Azóta ez már teljesen más, úgymond természetessé vált a dolog és egyáltalán nem parázok attól, hogy baj lehet belőle. Be vagyok biztosítva.
- Teljes mértékben igazad van - kuncogok fel röviden, hiszen abszolúte igaza van, sajnos nem mindenki a kedvességéről híres - Sokkal többet élünk, mint egy átlagos ember, ennél fogva sokkal több minden történik is velünk. Jók és rosszak is. Mindenki máshogyan dolgozza fel a veszteségeit és a csalódásait - lágy mosolyra görbülnek ajkaim, teljes mértékben őszintén beszélek. Van, aki belerokkan, vagy éppen elzárkózik a külvilág elől. Ki azzal, hogy magányos életmódot folytat, de van, akinek a személyiségén változtat a megannyi év. Könnyebb gorombának lenni, mint megszeretni valakit és aztán elveszíteni. Velem is rengeteg kellemetlen és rossz dolog történt, csak nem hagytam, hogy megfeketítsen. Minden csak hozzáállás kérdése.
- Egyébként pedig - kanyarodok vissza az eredeti téma felé -, akkor keresünk majd tudatosan valakit, aki mesélhet neked a hagyományokról és a kultúráról. Az őslakosok köreiben is akadnak ám jófejek, nekem elhiheted - nem igazán ismerem a falkának azon részét, de abban biztos vagyok, hogy találunk majd egy kedves farkast, aki okítja majd kicsit a leányzót.
- Igen, ez valószínűleg így van - mosolyodtam el én magam is, mert ez nagyon is helytálló dolog volt. Mind az a része, hogy megérteni soha nem fogjuk őket, lévén, minket nem ilyesmi dolgok mozgatnak, de a másik részét is igaznak találtam, hogy minket meg valószínűleg ők néznek madárnak.
- Nem volt egy sétagalopp, az biztos. Állandó rivalizálás, újjal mutogatás, pedig nem is ismertük egymást, de már maga az a tudat, hogy ő őslakos, mi meg betolakodók… Nem kellett semmiféle indok, a puszta „származás” is elég volt, hogy egymás torkának ugorjanak a felek - húztam el a számat, ahogyan felrémlettek az akkori idők. Egyáltalán nem volt kellemes. - De hála égnek most már nincs ilyen jellegű probléma, Castor erős kézzel fogja a falkát - nincs mit ezen titkolgatni, ez bizony így van.
- Akkor már van azért némi ismereted néhány tagról és ahogy hallom, nem is csak annyira futó ismeretség - fűzöm hozzá a saját gondolataimat, miután elmondta, kikkel is futott már össze. - Egyébként a nőstény, aki kiszedett a kádból, valószínűleg Emma lesz. A fiatalnak tűnő hím pedig Lucas és igen, jól sejted, nálam is idősebb - görbült széles vigyorra szám, amiből talán sejthette Sienna is, hogy ismerem a hímet, méghozzá kedvelem is, ráadásul az nem kifejezés. Persze lehet ez már így egyből sok is lesz, mert sokak szerint nincs fiú és lány között barátság, de mi már közel hatvan éve cáfolunk rá erre az állításra és minden bizonnyal ez így is marad.
- Nagyjából hatvan éve - válaszoltam kedvesen, aztán pedig, hogy ez régnek számít-e, majd ő eldönti. Szerintem nem olyan hosszú idő, ha az életkoromat vesszük alapul, viszont ha az ő tizennyolc évét, akkor elég hosszúnak tűnik. De ezt majd ő megítéli.
Ezután már annyit nem is beszéltem, inkább csak a látványosabb dolgokat mutogattam neki, egészen addig, amíg megkerültük a tavat és nem indultunk el lefelé a lak felé.
- Nézd csak! Az ott már a lak lesz - mutattam előre a fák között kandikáló épületre, amihez ahogyan egyre közelebb értünk, úgy terebélyesedett, merthogy igencsak nagy épületről van szó - A falkaegyesülés óta szabad a bejárás, szóval bejárhatjuk az egészet, hogyha van kedved. Akkor tuti belebotlunk majd valakibe.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom

KARAKTERINFORMÁCIÓK
Re: Tupilek könnye //

Vissza az elejére Go down
 

Tupilek könnye

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
5 / 9 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Fairbanks :: Hegyvidék - White Mountains :: A hegyi farkasok területe-