HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!

Aktuális oldalkaland:
-

Érdemes követni:
-
AKTÍV KARAKTEREK
71 TAG 31 FÉRFI 40 NŐ
FAIRBANKSI FALKA
21 TAG 7 FÉRFI 14 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
15 TAG 7 FÉRFI 8 NŐ
ŐRZŐK
20 TAG 10 FÉRFI 10 NŐ
EMBEREK
6 TAG 3 FÉRFI 3 NŐ
VÉRVONALFŐK
9 TAG 4 FÉRFI 5 NŐ

Az előző negyed évben
ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

Örökös legjobbjaink:
Az oldal alapítói, Castor, Duncan & Gabe.
A Vérvonalfők megalkotói, játékosai - különösen, akik a "NS 3.0 - Redemption" végéig kitartottak.

írta  Catherine Benedict Kedd Júl. 03, 2018 7:26 am
írta  Catherine Benedict Vas. Ápr. 08, 2018 10:55 am
írta  Alignak Vas. Feb. 25, 2018 8:44 pm
írta  Payne Holmes Kedd Feb. 20, 2018 10:25 am
írta  Celaena McDonald Vas. Feb. 18, 2018 8:16 pm
írta  Tawny Vaidya Vas. Feb. 18, 2018 4:42 pm
írta  Alignak Vas. Feb. 18, 2018 12:12 pm
írta  Catherine Benedict Szomb. Feb. 17, 2018 7:09 pm
írta  Alignak Szomb. Feb. 17, 2018 6:39 pm
írta  Balthazar Bluefox Szomb. Feb. 17, 2018 12:42 pm
írta  Alignak Szomb. Feb. 17, 2018 9:45 am
írta  Alignak Pént. Feb. 16, 2018 10:21 am
írta  Darren Northlake Csüt. Feb. 15, 2018 11:34 am
írta  Catherine Benedict Csüt. Feb. 15, 2018 6:40 am
írta  Hans Elfman Szer. Feb. 14, 2018 7:49 pm
írta  Payne Holmes Szer. Feb. 14, 2018 7:35 pm
írta  Alignak Kedd Feb. 13, 2018 8:11 pm
írta  Alignak Kedd Feb. 13, 2018 6:22 pm
írta  Darren Northlake Kedd Feb. 13, 2018 11:51 am
írta  Yetta Northlake-Nacrosh Hétf. Feb. 12, 2018 8:29 pm
írta  J. Isaac Sladen Hétf. Feb. 12, 2018 7:28 pm
írta  Darren Northlake Hétf. Feb. 12, 2018 7:21 pm
írta  J. Isaac Sladen Hétf. Feb. 12, 2018 7:08 pm
írta  Jason Drewner Hétf. Feb. 12, 2018 6:45 pm
írta  Darren Northlake Vas. Feb. 11, 2018 6:28 pm
írta  Alignak Vas. Feb. 11, 2018 11:14 am
írta  Alignak Vas. Feb. 11, 2018 11:14 am
írta  Alignak Vas. Feb. 11, 2018 11:13 am
írta  Corinne June Mouser Vas. Feb. 11, 2018 10:07 am

Share | .

 

 Tupilek könnye

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Alignak
Admin
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ HSZ : 6820
◯ IC REAG : 8562
Tupilek könnye // Pént. Aug. 02, 2013 9:06 pm

First topic message reminder :



A legenda szerint, mikor az elsők közt felütötte fejét a trónbitorlási vágy, s Alignak könyörületet nem ismerve roppantotta össze ellenségeit, Tupilek minden halottér könnyeket hullajtott, minél idősebb, nagyreményűbb volt egy farkas, annál többet. Az ő gyásza és fájdalma töltötte meg a tómedret.
A víz felszíne mindig tükörsima, sose zavarja fel semmi, a környék háborítatlan és békés...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net



























SzerzőÜzenet
Sienna Leroy
Renegát
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 22
◯ HSZ : 378
◯ IC REAG : 319
◯ Lakhely : Fairbanks





Re: Tupilek könnye // Vas. Aug. 02, 2015 3:01 pm

- Azt tudom, hogy első a falka, szóval nem is csodálkozom.    
Kissé komor sóhaj szökik ki ajkaimból, mert ezt a mentalitást még az emberi felem nem igazán tette magáévá, bár a farkasomban már most érzem lobogni, ami egy kicsit azért ijesztő tud lenni. Mármint, olyanokhoz kötődni, akiket előtte sosem ismertem, a testvéremnek mondani őket, a családomnak. Túlzottan is megvisel, de meg fogok vele birkózni, csak egy kis idő kérdése.
- Igen. Persze, az sem mindegy, milyen volt az ember alaptermészete.    
Én azért valahogy úgy képzelem, hogy ha valaki olyan, mint mondjuk én, azt nehéz teljesen átbillenteni a másik irányba, viszont például Duncanről nem tudom elképzelni, hogy valaha könnyű eset lett volna…
- Nem is gondoltam, hogy nincsenek, a nagy számok törvénye alapján kell, hogy legyenek.    
Kuncogok fel, nem feltételeztem én eddig sem, hogy mindenkinek zabszem szorult a popójába, igazából, a hotelben lakók közül is többnyire egész kedves személyekbe futottam. Emily olyan hűvösen távolságtartó volt, de szerintem ő alapból is ilyen, nincs ezzel semmi baj, ettől még nem éreztem rosszul magam a társaságában.
- Egyébként, nagyon örülnék neki.    
Valóban érdekel, az is nagyon megfogott, amit eddig Nora mesélt az eredetünkről, jó lenne minél többet tudni róla, elvégre, akármennyire is viselje meg a lelkemet, nekem már ez az életem, hát erre kell építenem, és a lehető legtöbbet tudnom róla.
- El tudom képzelni, amolyan bandaháború jelleggel, mint mondjuk Chicagoban régen, úgyis onnan jöttetek, még testhezálló is. Azért örülök, hogy most már nincs erről szó, mert akkor biztos remek célpont lennék.    
Ebbe inkább bele sem gondolok, elvégre, az Alfa kölyke bizonyos szempontból szép kis trófea lehet, és elég nagyot lehet rúgni vele. Bár, lehet, hogy ha most azonnal bajom esne, még senkiben sem hagynék vele kifejezetten mély nyomot a falkából, de idővel majd megszeretnek, meg én is ezt az egészet, és igenis fontos és hasznos leszek.
- Ohh. Úgy látom, ezt a Lucast eléggé kedveled. Egyébként, köszönöm az infókat.    
Vigyorodom el, mondjuk, biztos nem nehéz azzal a cuki fejével kedvelni, bár azt nem tudom, jellemileg milyen, de az bőven elég volt számomra, hogy kiszedett minket a liftből. Arról persze gőzöm sincs, hogy csak barátság van köztük, de nyilván Nora majd eloszlatja a tévképzeteimet. Nem is tudom, valahogy mióta Matt szerelmet vallott nekem, valamiképp felpiszkálódtak bennem az elnyomott dolgok, kicsit kinyílt a szemem a világ ezen részére is, pedig gőzöm sem volt róla, hogy akad ilyen oldalam. Talán túl jól működött a tudatos elnyomás, de az is lehet, hogy a mostanság történtek elég durván megmozgatták az érzéseimet, és előjöttek olyan dolgok is, amiknek a létezéséről fogalmam sem volt. Furcsa, hogy egy ilyen horderejű dolognak kellett hozzá történni. Csak az a baj, hogy hiába az egész. Mattet ugyanúgy nem láthatom, ahogy apát sem. Még csak leveleznem sem szabad velük, egy kurta telefon, ennyi jutott, és ez engem kikészít.
- Hú, de jól néz ki! Valahogy sokkal természet közelibb nekem, mint a hotel. Ha választhatnék, szerintem itt akarnék lakni.    
Gondolkodom hangosan, bár, lehet nem igazán működne, mert hiányozna a Teremtőm, és a vérvonal testvéreim. Fura, valahol még mindig nehezemre esik felfogni, hogy ilyen hirtelen ennyire fontosak lettek, de attól még így van.
- Én nagyon szívesen bejárom az egészet, ha van még erre is időd.    
Nem szeretném, ha miattam lemaradna valamiről, bár ahogy eddig tapasztaltam, ha így is lenne, ő akkor sem mondaná, meg elég alaposnak tűnik, szóval biztos nem két percet szánt rám eleve. Én is ilyen szeretnék majd lenni, ha annyi idős leszek, mint ő…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nora A. Wilde
Felderítő
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 199
◯ HSZ : 143
◯ IC REAG : 158

Re: Tupilek könnye // Pént. Aug. 07, 2015 2:33 pm

- Igen, első a falka. Nehéz volt ezzel eleinte megbarátkozni, de hidd el, ahogyan sok minden, úgy ez is természetessé válik majd az évek folyamán - fűztem még hozzá bíztató jelleggel, hiszen hallottam azt a komor sóhajt. Most még minden nehéz, de ahogy telnek az évek, észre sem fogja szinte venni, mennyire természetessé válnak majd ezek a dolgok. Nem csak a farkasának, hanem neki is.
- Igen, azt sem árt figyelembe venni - bólintottam egyetértően és azt már most elkönyvelhettem, hogy Sienna eszméletlenül intelligens. Nem csak ezért a megjegyzésért, hanem úgy általában mindenért, amit eddig hallottam tőle.
A következő megjegyzését hallva magam is felkuncogok, egyetértően bólintok is, ebben is igaza van. Annyira mondjuk nem ismerem a falka ezen részét, de szóbeszédekből azért hallani ám ezt-azt, hogy tudjam, mi merre hány méter, és, hogy egyáltalán be merjük tenni a lábunkat a lakba.
- Igen, elég valószínű - bólintottam kissé komoran - De hála égnek már nem áll fent ilyen veszély, a múlt ezen részében pedig felesleges vájkálni - bíztató mosolyra húztam a számat. Nem szerettem a csúnya múltban tengődni, gyűlöltem a rossz emlékeimet. És nem csak azokat, amik még fiatalabb éveimben történtek, hanem azokat is, amik ideérkezésünk után. Persze azok konkrétan engem annyira nem érintettek, inkább csak a falkát, de mivel a falka a családom, így érthető, hogy azok is eléggé meghatározóak számomra.
- Ugyan, nincs mit, bármikor máskor. Ha bármiféle kérdésed van, nyugodtan fordulhatsz hozzám is - kedves mosolyra kunkorodnak ajkaim, nem tudom, mondtam-e már neki ilyesmit, vagy sejtette-e, de most akkor ki is mondom, nem árt az ilyesmit tisztázni. Sienna szimpatikus, ráadásul szívesen foglalkozom Kölykökkel, így nem esik nehezemre időt szakítani rá, nem csak most, hanem a jövőben bármikor.
- És igen, eléggé kedvelem Lucast - bólintottam, majd mielőtt még bármiféle tévképzetbe ringatná magát, gyorsan hozzá is tettem - Persze nem úgy! Mármint.. csak barátok vagyunk. Amikor a falkához kerültem, nem voltam a legjobb passzban, aztán ő rakott össze. Azóta pedig ez a.. nagyon jó viszony megvan köztünk - magyarázom el a dolgokat. Szó sincsen szerelemről és nem is igazán lesz, ezt inkább szeretetnek nevezném. Maradjunk ennyiben.
- Teljesen más itt lakni, mint a hotelban. Egyrészt azért is, mert közvetlen az erdő közepén áll - közöltem vele a teljesen nyilvánvalót, bár szerintem erre már magától is rájött. - No meg itt máshogy vannak a lakások is. Nem csak egy szoba, mint a hotelben, hanem külön lakások vannak benne. Meg akadnak közös terek, mindenféle jóság - szó sincs arról, hogy szívesebben vágynék ide, mint a hotelbe, mert nem így van. A hotelben van a családom, én oda tartozom és már megszoktam, nem kívánkozom sehova máshova.
- Idővel biztos lesz majd választásod - ez az én véleményem és ez is nyilván éveket jelent, addig meg még sok minden történhet. Egyrészt még szorosabbra fűződhet a kapocs közte és a családja között, onnantól kezdve meg már nem biztos, hogy egy lak miatt képes volna ott hagyni őket. De ezt nem az én tisztem eldönteni, úgyhogy ennyivel többet nem is fűzök hozzá a dologhoz.
- Persze, hogy van. Nem ajánlottam volna fel amúgy sem, ha nem így lenne - újabb kedves görbülettel a képemen pillantok felé. Szívesen áldozom rá az időmet, de ezt már szerintem elmondtam egy párszor, úgyhogy túl van tárgyalva.
- No akkor nyomás befelé! - tártam is ki előtte az ajtót, amint odaértünk. Odabent én magam sem vagyok képben a dolgokkal, szóval ha találunk egy segítőkész itt lakót, akkor őt kérem meg, hogy legyen egy kis időre az idegenvezetőnk, ha pedig nem akad ilyen, akkor magunk fedezzük fel a helyet. Számomra is éppen annyi újdonságot tartogat, mint a fiatal nőstény számára, képes vagyok ugyanúgy rácsodálkozni például a szaunára és minden érdekesebb helyiségre. Időnk mint a tenger, bár az estéhez közeledve azért finoman jelzem Siennának, hogy talán ideje hazatértünk és ha nem tiltakozik, akkor a távozás mezejére lépünk, hogy az autóban még bőven ki tudjuk beszélni, mennyi érdekes és különös dolgot is láttunk a farkaslakban.

// Köszönöm szépen a játékot! //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ HSZ : 6820
◯ IC REAG : 8562
Re: Tupilek könnye // Vas. Aug. 09, 2015 10:58 am

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Eeyeekalduk
Védőszellem
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 835
◯ HSZ : 285
◯ IC REAG : 309

Re: Tupilek könnye // Szer. Aug. 12, 2015 12:29 am


Annabelle & Eeyeekalduk


Már most gyűlöltem magam emiatt az egész miatt. Dühös voltam, haragudtam Denaali-ra, haragudtam Tupilekre és Alignakra és természetesen saját magamra is. Abban a pillanatban, amint elkezdtem gondolkodni a lehetséges utódomon és azon, kit rántanék magammal a halálba, tudtam, hogy rá fogok bólintani az alkura. Feláldozni a saját életem és még valakiért azért, hogy a többiek élhessenek... Csekély árnak tűnt, bármennyire is fog nehezemre esni megtenni. A saját életem boldogan eldobnám, ha tudnám, hogy ezzel jót teszek, ha ezzel megmenthetem őket, hiszen Vörös Hold idején is megtettem. Akkor megkaptam érte a magamét Tupilektől, Denaali-tól, fene tudja már, mi történt ott akkor pontosan... Igaz volt? A szavak, amiket hallottam? Igazak voltak egyáltalán? Nem tudom, miben hihetek és miben nem, mi volt valóság, mi volt igaz mindabból, amit láttunk, amit átéltünk? Mi lesz igaz mindabból, amire rábólintok?
Sóhajtva telepedtem le egy közepes méretű sziklára a tó partján, tekintetem a sima vízfelszínen jártattam. Itt minden békés, csendes és nyugodt volt. Tökéletes kontrasztot alkotott a bennem dúló káosszal. Olyan jó volna, ha egy intéssel képes volnék lecsendesíteni a belül zubogó vihart, ha felcserélhetném a külvilágot a belsővel. De sajnos ez képtelenség, naiv remény marad csupán, mint ahogyan annyi minden... Remény... Mit ér még ebben a világban? Tupilek előtt határozottan rábólintottam, hogy elhozom a Reményt, hogy megmutatom, nem hiába választottam a nevemnek, most azonban ismét kételkedem nem csak magamban, hanem minden olyan elvemben, amit eddig vallottam. Félek. Elmondhatatlanul félek. Nem a haláltól, hanem attól, amit hátrahagynék. A jövőtől. A leszármazottaim jövőjétől. Attól, ami vár rám, a szeretteimre, a gyermekeimre. És attól, Annabelle miként fog viszonyulni mindahhoz, amit elé szeretnék tárni. Mert nem kényszeríthetem olyasmire, amit nem szeretne. És amúgy is.. mit fog gondolni, ha közlöm vele, hogy rábólintottam egy ilyen alkura? Mit fog szólni ehhez az egészhez? Annyi minden szerettem volna tanítani neki, de nem így. Nem ilyen módon, hogy egyből az ő vállára helyezném azt a súlyt, amit én cipelek már több, mint nyolc évszázada. Mégis.. tudom, hogyha valakinél, hát nála biztonságban lesz, nála jó kezekben lesz.
- Jó reggelt, Annabelle! - köszöntöttem széles, ám fáradtságot tükröző mosollyal, amint megpillantottam. Felálltam és ölelésre tártam a karom, szükségem volt rá, hogy így is érezzem és ha visszaölelt, talán több percig is képes voltam élvezni a hosszúra nyúlt pillanatot. - Ne haragudj, hogy ilyen korán kirángattalak az ágyból, de a tó ilyenkor a legszebb - mutattam a tó felé, bár nyilván észrevette már. Magam után intettem, jöjjön és telepedjen le mellém a sziklára, azt hiszem, érdemesebb ülve meghallgatni mindazt, amit mondani szeretnék.
- Tudod, miért nevezik Tupilek könnyének ezt a helyet? - tettem fel először inkább ezt a kérdést, nem éreztem volna helyénvalónak, ha egyből a közepébe csapok. Bíztam benne, hogy ismeri a történetet, de ha nem, nem voltam rest megosztani vele, miképpen is tartja a legenda.
- Valami ismét készülődök, Annabelle. Talán borzalmasabb, mint akkor, talán sokkal több könny fog hullani, mint ez a tó itt - siklott tekintetem a Lányomról a szóban forgó tóra. - És most sokkal nagyobb szükségem van rád, mint eddig bármikor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Annabelle Evans
Gyógyító
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 171
◯ HSZ : 298
◯ IC REAG : 323

Re: Tupilek könnye // Szer. Aug. 12, 2015 1:09 pm




Eeyeekalduk & Annabelle


Mikor hívott, rohantam, alig vártam már, majd megvesztem a Vörös Hold óta, és csak attól a Manech nevű férfitól tudtam biztosan, hogy életben van, feltámadt ő is. Mert akkor este, éreztem, hogy eltávozott, felsírt a lelkem, minden csontomban üvöltött a felismerés, és nem akartam elhinni, hogy megint érzem. Egészen addig nem, amíg nem kaptam meg a hírét, hogy a mieink is feléledtek. Onnantól kezdve már újjáéledt bennem a remény, ám nem akartam zaklatni. Féltem, hogy zavarnék, hogy túlságosan megviseli az, ami történt, és biztosan inkább a testvérei közt pihenné ki. Így hát megvártam, hogy jelentkezzen.
Érzem, hogy valami nincs rendben, de egyelőre igyekeztem megőrizni vidámságomat, ami annak szólt jelen pillanatban, hogy végre láthatom.
- Jó reggelt, Eeyeekalduk!
Ejtettem ki a nevét büszkén, és azonnal simultam is bele az ölelésébe. Mély sóhaj szökött ki ajkaimból, ahogy megszoríthattam kicsit, egyáltalán nem fájón, és mint kisgyermek az anyjánál, pihentettem meg kicsit a lelkem nála, noha úgy éreztem, ez most kölcsönös, hogy neki épp annyira szüksége volt rá, mint nekem. Számomra jelenleg pusztán azért, mert hiányzott, és örülök, hogy végre látom, de bajom nem volt. Neki viszont? Istenem, mi lehet, ami az ő ragyogó mivolta felé is felhőket kergetett?
- Sosem tudnék rád haragudni.
Csóváltam meg rögvest a fejemet, teljesen biztos voltam benne, hogy így van, így hát aligha mondtam vele nagyot, egyébként sem részem a meggondolatlan szavak puffogtatása.
- Igen, valóban nagyon szép, és szerencsére most már mi is büntetlenül gyönyörködhetünk benne. Amikor idejöttem, még nem volt így.
Sok minden más most, amikor idejöttem, még Eska leszármazottja voltam, egy olyan teremtővel, aki szégyenfolt az emberiség történelmében. Most az Önzetlen kölyke vagyok, aki számomra maga volt a csoda, és képtelen lennék akárcsak egy rossz szóval is illetni.
- Igen. A legenda szerint valóban Tupilek töltötte tele a könnyeivel, mikor az elsők közt felütötte a fejét a trónbitorlási vágy, és a bátyja, Alignak könyörtelenül végzett az ellenségeivel, ő minden halottért könnyeket hullajtott.
Röviden és tömören persze, de a lényeg úgy hiszem, ebből is átjön. Bármi is nyomja a lelkét, legalább azzal nem kell fáradnia, hogy ezzel kapcsolatban is felvilágosít.
- Nem volt elég még a könnyekből?
Költői, fáradt kérdés csupán, és most még csak nem is a sajátjaimra gondolok, mielőtt találkoztam Eeyeekaldukkal, számomra csak kínkeserves szenvedés volt az élet, ha ő nincs, tán már rég feladtam volna, ám a falkám szenvedését épp annyira nehezemre esik tűrni. A sok könny és tehetetlen fájdalom a Vörös Hold éjszakáján, s azóta sem tért magához igazán mindenki, vannak, akiket jobban megviselt, mint másokat.
- Igazán megtisztelő, hogy neked van szükséged rám… De mondd csak, mi az, amiben egyáltalán segíteni tudok neked?
Őszinte meglepettség költözik lelkem tükreibe, ötletem sincs, mi lehet az, amire ő nem képes, és pont én tudnék neki segíteni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Eeyeekalduk
Védőszellem
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 835
◯ HSZ : 285
◯ IC REAG : 309

Re: Tupilek könnye // Szer. Aug. 12, 2015 11:45 pm

Hallani, milyen büszkén ejti ki a nevem, érezni, ahogyan belesimul az ölelésembe, ahogyan megszorít.. fantasztikus érzés volt. Mondjon bárki bármit, én képes voltam ezekből az apró, másoknak talán jelentéktelennek tűnő pillanatokból olyan erőt meríteni, amit másból nem is lettem volna képes. Az ilyen aprócska pillanatokban elérkezik egy cseppnyi boldogság, nem tart ugyan sokáig, mégis ezért becsülöm meg olyannyira, ahogyan ezt a pillanatot is. Jól esik. Elmondhatatlanul jól esik. Ahogyan a gyermeknek az anyjára, úgy az anyának is szüksége van a gyermekére.
A válaszára csak haloványan mosolyodtam el. Értékeltem a kijelentést, a magabiztosságot, de félő, hogy elhamarkodottan ítél, mert fogalma sincsen, mit kívánkozok megosztani vele. Mégis úgy kapaszkodtam ebbe a kijelentésbe, mintha az életem függne tőle. Bíztam benne, hogy a mondandóm után is így fog hozzám viszonyulni, mert ha meggyűlöl, ha csalódik bennem, ha haragudni fog rám… Már a gondolat is fájó, hát milyen lenne, ha valósággá válna? Elkergetem hát a felhőt a fejem fölül, akad még ezen kívül több is, ettől legalább képes vagyok megszabadulni.
Szeretném megkérni, hogy meséljen, a falkaügyekkel nem vagyok annyira tisztában, de ez a része talán nem is annyira titok, hogy ne tudhassak róla. Érdekelne a történet, hallanám a hangját, ám most sokkal fontosabb dolgunk van és szeretnék túllenni ezen. Nem azért, mert nekem kellemetlen a teher cipelése, hanem azért, mert rettegek a reakciójától. Hiszem, hogy meg fog érteni, hogy számíthatok rá, hiszen eddig is így ismertem meg, de.. de a Hajnal óta már nem tudom, miben hihetek és miben nem. Ő viszont a Kölyköm. A Lányom. Bízom benne. Hiszek benne, ahogyan már akkor tettem, amikor a Gyermekemmé fogadtam.
Bólintok csupán, amikor röviden összefoglalja a legenda lényegét. Pontosan, nagyon jól ismeri a történetet. Ezt fűzöm tovább és osztom meg vele a félelmemet, miszerint minden bizonnyal sokkal több könny fog folyni, mint ez a tó itt.
- Úgy tűnik, sajnos még közel sem - nem akartam fájdalmat okozni, nem akartam rossz üzenetet hozni, de sajnos így láttam ezt az egészet. Az idei Vörös Hold semmi volt ahhoz képest, ami még ránk várhat, ha nem bólintunk rá az ajánlatra, ugyanakkor.. Már maga az alku önmagában felülmúlja minden félelmemet.
- Pár napja a tetoválás összehívta a Tizenhármakat - kezdtem bele egy rövid sóhajtást követően. - Egy Hírhozó állt elénk, aki elárulta nekünk, miért is tértünk haza közel két évvel ezelőtt. Elárulta nekünk, miként békíthetjük meg Atyámat és vethetünk véget mindenkorra a Vörösen izzó Holdnak - halovány mosoly suhant át az ajkaimon, ám mégis, energiáim túlságosan szomorúak voltak ahhoz, hogy a szavaimból valami egyszerű és jó dologra lehessen következtetni. - A Tizenháromnak vesznie kell, elárultuk Atyámat, épp itt az ideje, hogy végleg megbűnhődjünk mindazért, amit tettünk. Ám a megoldás közel sem olyan egyszerű - fáradt sóhajjal kelek fel a szikláról, amin eddig ültem, hogy közelebb lépdeljek a vízhez, egészen kicsiny távolságra állva meg tőle. Ha a vízfelszín fodrozódna, egészen biztosan elérné cipőm talpát.
- Tupileket is megsértettük azzal, hogy elvettük tőle azt, akit mindennél jobban szeretett. Éppen ezért tőlünk is ilyen áldozatot vár el. Ahhoz, hogy végleg békére lelhessünk, a szívünknek legkedvesebbnek is velünk kell halnia, helyünkre pedig méltó utódot kell állítsunk, aki felügyeli a Vérvonalat úgy, ahogyan eddig mi tettük - rövid kis szünetet hagyok, súlyosak a szavak, súlyos a mondanivaló és a tartalom. Nekem is több napba telt, mire sikerült feldolgoznom, az a legkevesebb, hogy legalább pár percet adok Annabelle-nek is.
- Te vagy a szívemnek legkedvesebb, ám jelenleg nálad biztosabb kézben nem tudnám elképzelni az Örökségemet - folytatom csendes szavaim folyamát, amint úgy érzem, elég időt vártam ahhoz, hogy megértse szavaim jelentőségét. Felé fordulok, halovány, keserű mosollyal tekintve rá, hogy utána ismét a tó felszínét simogassák tükreim. Mély levegővel próbálom visszafojtani a kikívánkozó sírást, most erősnek kell maradnom. Legalább még egy egészen kicsikét…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Annabelle Evans
Gyógyító
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 171
◯ HSZ : 298
◯ IC REAG : 323

Re: Tupilek könnye // Szomb. Aug. 15, 2015 3:13 pm

Kissé összeszorul a szívem a hírre, hogy közel sem sírtunk még eleget. Kinek, mi az elég persze, én a magam részéről az elmúlt években bőven többet sírtam, mint előtte, nem mondom, hogy összesen, mert annál tragikusabb még mindig nem történt, mint mikor megölték az édesanyámat, de az már olyan rég volt, hogy tompán sajgó emlékfoszlánnyá szelídült csupán. Kezdtem valóban tartani attól, mit akar mondani, és nem voltam benne biztos, hogy szeretném hallani, ugyanakkor tudtam, hogy szükséges, máskülönben nem kérte volna, hogy találkozzunk. Bármit is mondjuk, végig fogom hallgatni, utána pedig megpróbálok a segítségére lenni. Sosem akarom, hogy úgy érezze, hiba volt adnia nekem még egy esélyt, nem bírnám ki. Végre olyan Teremtőm van, aki törődik is velem, nem csak egy kolonc vagyok a nyakán, amit bármikor hátrahagyhat.
- Ohh… gondolom, ez bármennyire is hangzik jónak, valójában nem jó.
Nyilván nem az, a hanghordozása is elárulja, szóval inkább nem találgatok, megvárom, hogy elmondja, és meglátjuk, utána mennyire fogok magam alá zuhanni a hírtől. Ám abban a pillanatban, amikor meghallom, hogy a Tizenháromnak vesznie kell, kénytelen vagyok félrenézni, és beharapni az ajkaimat, hogy a szavaimat visszafogjam, és egyúttal megkíséreljek uralkodni magamon, a könnyeimen. Ez nem… nem lehet igaz. Mi lehet ennél rosszabb? Nekem… semmi. El kell hagynia neki is, nekem pedig el kell engednem, hisz nincs semmi, amivel visszatarthatnám, ha a szellemek így rendelték. Nem vagyok képes felállni, és utánamenni, egyelőre megszólalni sem, fölösleges, hisz van még valami borzalom. Valami, amitől lehet még rosszabb ez az egész.
Amikor aztán meghallom, hogy összességében miről van szó, zaklatottságomban már kénytelen vagyok felállni. Miért… miért mondja ezt el nekem? Azt lehetetlennek tartom, hogy bármelyik dologhoz is közöm legyen, hisz… bármennyire is rajongok érte és szeretem, biztos nem én vagyok a szívének a legkedvesebb, és… méltó utódja sem lehetnék, túlságosan fiatal vagyok Mártírként, bármennyire is érzem úgy, hogy erre születtem, hogy a kezdetektől fogva annak kellett volna lenne, csak éppen én az életem megmentése végett lettem farkas, nem azért, mert kiszemelt valaki. Elkezdek járkálni mögötte, de nem igazán merek ránézni, vagy kérdezni. Talán arról van szó, hogy azért hívott ide, hogy elmondja, itt kell hagynia. Zavartan túrok a hajamba, a farkasom felemeli a fejét odabenn, lusta, nyugodt heverészéséből pillanatok alatt rántja ki a zaklatottságom, kérdés nélkül szökken anyjához, hogy odafúrja magát hozzá, megbizonyosodva róla, hogy még ott van, hiszen elég kétértelmű jeleket kaphat most tőlem.
Azt hiszem, sikerül uralkodnom magamon, és nem bombázni vérvonalamhoz nem illő kérdésekkel, vagy kifakadni, hogy ez nem igazságos, de amikor meghallom a hosszú szünet utáni mondatát, egyszerűen lefagyok, és csak a könnyeim indulnak el, mit indulnak, valósággal záporoznak, némán, üresen és fájdalmasan. Nem tudom felfogni, hogy ez a csodálatos nő úgy tartja, én vagyok a legkedvesebb a szívének. Csak nézek rá csöndesen, olyan mély imádattal, amiről nem is hittem, hogy létezik, és nem bírok mozdulni, pedig szeretném megint megölelni, talán együtt sírni vele, talán végre felfogni, hogy minden ami mondott, valami olyasmi, amire egész életemben vágytam. Hogy valakinek TÉNYLEG számítsak… én. A semmilyen, sokak szerint értéktelen kis Annabelle. S amikor eljutok odáig gondolatban, hogy mindezt el is kell veszítsem, akkor olyan szinten kétségbeesek, hogy ezt elmondani sem tudom.
- Ez… ez… most… mit jelent?
Alig tudom kimondani a szavakat, értek én mindent, csak épp az egészen kézenfekvő, hogy nem lehetek egyszerre Áldozat és Utód. Szóval akkor… ez hogyan kellene, hogy legyen?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Eeyeekalduk
Védőszellem
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 835
◯ HSZ : 285
◯ IC REAG : 309

Re: Tupilek könnye // Hétf. Aug. 17, 2015 12:15 am

Csak a fejem ráztam a megjegyzésére, hiába hangzik jól, ez csupán a felszín. A csillogó felszín, amit ha lebontunk, ott marad a csúfos belső, a mocskos igazság. És nekünk még is el kell fogadni, mert más megoldás nincsen arra, hogy véget vethessünk mindannak, ami a Leszármazottaink életét fogja megkeseríteni. Nincs más út. Nincs elfogadható lehetőség. Mert ez, amit meg kell tennünk, egyáltalán nem elfogadható.
Belekezdek a nem egészen mindennapi történetbe és próbálom úgy végigmondani, hogy ne zuhanjak össze előtte. Érzek mindent, ami felőle árad, hogy egyáltalán nem érzi igazságosnak, hogy megdöbben, hogy nem akarja elhinni… Én magam is így vagyok ezzel.
A farkasom óvón vonja magához a Kölykét, fejével vonva közelebb magához, engedi, hogy hozzá fúrja magát. Néma csendben „ölelkezik” vele, ahogyan én is, úgy ő is minden pillanatot szeretne kiélvezni, hiszen ki tudja, mikor érkezhet el az utolsó. Ennek gondolatára pedig mindkettőnk szíve összefacsarodik. Ő a Lányom. A Lányom, akire büszke vagyok, akit szeretek. Aki jelen pillanatban minden utódom között is az, aki a legközelebb áll a szívemhez. Még csak most találtam rá, még csak most csempészett boldogságot a mindennapjaimba, miért kell már egyből véget vetnem mindennek? Csak egyetérteni tudnék abban, hogy ez egyáltalán nem igazságos, hogy túl kevés időt tölthettünk együtt. Még annyi minden szerettem volna neki tanítani, még annyi örömteli pillanatot szerettem volna együtt megélni vele. És most minden efelé irányuló Reményem szertefoszlott, egyetlen pillanat alatt. Eddig is tudtam, már attól a pillanattól kezdve, hogy Denaali száját elhagyták a szavak, de most.. most valahogy sokkal kézzelfoghatóbb a fájdalom, elevenebben mar belém és kíméletlenül cibál meg.
Látva a záporozó könnyeit közelebb lépek, magamhoz vonom, két kézzel ölelve őt át. Hajába sírom én magam is a bánatom, a fájdalmam. Bárcsak ilyen egyszerű volna, hogy ennyivel megszabadulhatnék mindattól, ami szétfeszít belülről. Míg egyik kezemmel ölelem, a másik a fejére siklik, hogy haját kezdjem el simogatni. Nem hozhatok megnyugvást, emiatt szavaim is hamisan csengenének, ha azt mondanám, nem lesz baj. Hogy minden rendbe jön. Mert nem fog. Éppen ezért marad a csend, a pillanatnyi nyugalom, az óvó energiák.
Fogalmam sincsen, mikor eresztem el, nem is számít, a kérdését hallva azonban ismét megindulnak a könnyeim. Egyik kezemmel simítom ki arcából az egyik oda szökött tincsen, hogy aztán letöröljem a könnyeit. Mint Édesanya a Gyermekével. Mert azok vagyunk.
- Nem.. nem vihetlek magammal, mert itt van rád szükségem - hiába próbálom visszatartani a könnyeimet, képtelen vagyok rá. Ahogyan arra is, hogy kimondjam a halál szót. Mégis, szavaim mögött megbújik az a jelentés, hogyha tehetném, őt választanám, hiszen ő a szívemnek legkedvesebb, ezen semmi sem változtathat.
- Azonban semmit sem fogok rád kényszeríteni, Annabelle. Képtelen volnék megtenni veled azt, hogy olyan életbe taszítsalak bele, amit nem szeretnél. Olyan nincs, hogy esetleg úgy érzed, nem lennél elég hozzá, hogy kevés vagy mindehhez, mert ez nem igaz és ezt te is tudod - fejtem ki kicsit bővebben a dolgot, mert tényleg képtelen volnék azt megtenni, hogy rákényszerítsek valami olyasmit, amit nem szeretne. Megtehetném, hogy nem állítom választás elé, hogy közlöm vele, ez nem lehetőség, hanem így kell lennie. Az viszont nem én volnék. Elmondtam neki, hogy jelenleg nála biztosabb kezekben nem tudnám elképzelni az Örökségem, ezzel együtt viszont rákényszeríteni sem fogom. Ha nemet mond, elfogadom és felkutatom a méltó Örököst, ha viszont elfogadja… Keserűséggel vegyes örömmel fogom fogadni, ugyanolyan büszkén tekintek majd rá, mint ezelőtt, de képtelen leszek félretenni a fájdalmamat. Képtelen leszek elfogadni és beletörődni abba, hogy elveszítem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Annabelle Evans
Gyógyító
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 171
◯ HSZ : 298
◯ IC REAG : 323

Re: Tupilek könnye // Hétf. Aug. 17, 2015 9:46 pm

Majdhogynem felfoghatatlan számomra, hogy ilyen mélyen érez irántam ő is, már a gondolatától is zokognom kell, de még tartom magam. Egészen addig tartom, amíg meghallom miről is van szó pontosan, ám onnantól kezdve már semmi sincs, amibe kapaszkodhatnék, meggátolva vele könnyeim hullását. S mikor átölel, csak még inkább záporoznak, nem tehetek róla, mélységesen kétségbeejtő a gondolat, hogy egyszer csak eltűnik a világról. Ő. Aki annyira jó és csodálatos. Miért? Biztosan nem szolgált rá. Sokkal rosszabb hely lenne a világ, ha nem lenne benne, és nem érzem magam elfogultnak a gondolataim miatt.
Ne sírj Eeyeekalduk, összetöröd a szívem, s azt hiszem, én is a tiédet. Egymásért sírni, azt hiszem, van ebben valami szívfacsaróan keserédes. Sosem hittem, hogy ennyi idősen lehetséges valakit ennyire szeretni, akit alig két éve ismertünk meg, s mégis. Bármit megadnék azért, hogy neki jó legyen, hogy valaha meg tudjam eléggé köszönni neki, amit értem tett, de most már… nem lesz rá lehetőségem. Nem tehetem büszkévé, nem biztosíthatom róla, hogy jól választott, mikor a kölykévé emelt. Hisz nem lesz itt.
Felpillantok rá, mikor letörli a könnyeimet, nem sütöm le szégyenkezve pilláimat, hisz nem szégyellem a fájdalmamat, ezt nem.
- Istenem...
Képtelen vagyok bármi mást mondani, ezt szavakba öntve is hallani százszorta rosszabb, mint ahogy a fejemben elképzeltem. S az sem segít, hogy őt is ennyire megviseli ez az egész. Erősnek kellene lennem igaz? Érte… Meg kellene tennem, de annyiszor bebizonyosodott már, hogy szörnyen gyenge vagyok.
- Tudom, hogy azért születtem meg, hogy végül a gyermeked legyek, de… sosem lennék képes a kívánságaid ellenében menni, nem mondhatom hát azt, hogy nem szeretném. Nem volna méltó hozzánk, nem igaz?
Mondanám, óóó, de még mennyire mondanám, de az önzőség volna, így hát nem teszem, nem mondom ki, hogy nem szeretném, hogy nincs más vágyam, mint vele tartani, mert egy pillanat alatt kevesebbnek érezném magam tőle, már a gondolata is zavar.
- És… Artemis? Őt ismered? Ha nem, akkor meg kell ismerned. Csodálatos teremtés, a legjobb barátom, és sokkal jobb ebben az egészben, mint én magam.
Szólalok meg reszketeg hangon, nem akarom, hogy úgy tűnjön, ki akarom húzni magam a feladat alól, amit nekem szán, de ismer, tudnia kell, hogy belehalnék a gondolatba, hogy valaki más halt meg helyettem. Eddig ez eszembe sem jutott, de most, felbukkanva a fájdalomtenger tetején már értem, hogyha én élek, más hal meg. A szememben a halál sokkal rosszabb lehetőség, mint egy ilyen felelősséggel együtt élni, világ életemben úgy életem, ahogy mások követelték tőlem, nem volna változás. Elveszíteném a Reményt, ez így igaz, és talán sosem térhetnék meg hozzá, de bármily megkeseredett is lenne az életem, legalább élnék.
- Bármit megteszek, amire kérsz, Eeyeekalduk, ezt tudod jól. Ugyanakkor azzal is tisztában kell legyél, hogy inkább áldoznám fel magam, mintsem valakitől elvegyem ezt az… adományt, lehetőséget. Elhiszem, hogy te képesnek látsz rá, de te magad mondtad, hogy egyúttal a szívednek legkedvesebb is én vagyok. Nem tudnék együtt élni azzal a gondolattal, hogy valaki helyettem halt meg.
Hát még ha esetleg ismerném is, de erre nincs merszem rákérdezni, félek, hogy még inkább kétségbeesnék a válasza hallatán. Ahogy szorítom az Édesanyám, csak arra tudok gondolni, hogy nem fair a szellemektől. Valóban az lenne a sorsom, hogy mindenkit elengedjek, aki valaha fontos volt a számomra? Megteszem, ha így kell lennie, ez kétségtelen, s emelt fővel fogom viselni, miközben odabenn lassan semmivé válok, ám azt akarom, hogy Eeyeekalduk úgy távozzon el erről a világról, hogy biztos benne, jól döntött. Ha ehhez itt kell maradnom, itt fogok, bármilyen árat is kelljen érte fizetnem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Eeyeekalduk
Védőszellem
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 835
◯ HSZ : 285
◯ IC REAG : 309

Re: Tupilek könnye // Csüt. Aug. 20, 2015 2:32 pm

- Ez nem így működik, Annabelle - simítottam végig gyengéden az arcélén. Nem volt semmi kioktatás a hangomban, inkább olyan volt, mint ahogyan egy anya tanítja a saját gyermekét. - Íme akkor az első lecke. Nem azért cselekszünk és vállalunk áldozatot, mert fontos, mit gondolnak rólunk, mert nem hazudtolhatjuk meg önmagunkat. Azért tesszük, mert így szeretnénk, mert bármennyire is nehéz, nekünk ezek a pillanatok, ezek a döntések hoznak örömöt - mélyedek bele a dologba és fejtem ki a saját véleményemet ezt illetően. Nem véletlen, hogy a Mártírokat sokszor ostobának nevezik, mégis miért lelnek örömöt abban, hogy elveszik mások fájdalmát, szenvedéseit, hogy magukévá tegyék azt. Mert nekünk ez a lételemünk, mi így élünk, nekünk ez a fontos.
- Tudom, hogy ez így eszméletlenül furcsa, de az Önzetlenség nem csupán annyiból áll, hogy a saját érdekeinket teljes mértékben háttérbe szorítjuk és csak a másikra koncentrálunk. Ha nincsen rend idebent - mutatok először a fejére - és itt - simítom tenyerem a szíve fölé -, az nem sok jót fog eredményezni. Nem vagyunk robotok, nekünk is vannak érzéseink és amellett, hogy szinte mindig mások érdekeit tartjuk szem előtt, nem szabad megfeledkezni arról, hogy nekünk is vannak vágyaink. Attól, hogy Mártír vagy, igenis mondhatsz nemet - eleinte ezt még én sem láttam be, így következtek hát be a folyamatos orra bukások, a földbe taszítások. Nem azért vagyunk, hogy kihasználjanak, hanem azért, hogy segítsünk. Ezt soha nem szabad elfelejteni.
- Igen, ismerem Artemist. Bár sajnos eddig csak egyetlen egyszer volt szerencsém találkozni vele. Kedves és figyelemreméltó leányzó, de sajnos nem ismerem kellőképpen. Lehet ideje volna ismét meglátogatnom - nem fogom kapásból azt mondani neki, hogy nem, még csak meg sem gondolom a dolgot. Egyáltalán nem tűnik úgy a szememben, hogy ki akarná húzni magát a dolog alól, én azonban egyelőre kellőképpen biztos vagyok abban, hogy Annabelle választom a helyemre. És nem csak azért, mert ő a Lányom, hanem azért, mert tudom, hogy igenis erős, hogy meg fog tudni birkózni mindazzal, amit a vállára helyezek.
- Ez nem lehetőség, Annebelle. Ez az Örökségem, amit nyolcszáz év alatt építettem fel, aminek súlyát nagyon kevesen lennének képesek elviselni és cipelni - határozott a hangom, mégis kedves és megértő. Ismerem Egont és Artemist is, rosszat nem mondok róluk, de itt helyben csak ők hárman vannak, kik a Gyermekeim közé tartoznak és közülük Annabelle-re tudom egyelőre csak azt mondani, hogy igen, az ő mancsai között tudva az Örökségem nyugodtan távoznék el erről a világról. Mérhetetlenül fájó szívvel, de ebben a helyzetben azt hiszem ez egyáltalán nem számít.
- Továbbra sem kényszerítek rád semmi olyasmit, amit nem szeretnél, vagy, amiről úgy érzed, nem volnál képes együtt élni vele, hiszen te magad mondtad ezt az előbb. Neked kell döntened, Annebelle. És kérlek, ne csak az legyen a fontos, én mit látok jónak, hogy mit fogok gondolni rólad, hanem tartsd szem előtt azt is, te mit szeretnél. Ebben a helyzetben ez nem Önzőség. Hiszen mi volna nagyobb Önzetlenség, mint azért tartani velem a halálba, hogy ne mást vigyek magammal? Bátor és erős vagy, bármit is gondolj magadról. Tiszta a szíved, bárhogy is dönts, el fogom fogadni - simítok még végig tincsein, miközben nem eresztem a tekintetét. Az ő élete, az ő jövője, nem én fogok dönteni róla.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Annabelle Evans
Gyógyító
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 171
◯ HSZ : 298
◯ IC REAG : 323

Re: Tupilek könnye // Pént. Aug. 21, 2015 11:22 pm

- Én megértem… de azt hiszem, sajnos nekem mindig is fontos volt, mit gondolnak rólam, még akkor is, ha az áldozatvállalás valóban örömmel tölt el.
Elég csak a kislányra gondolnom a játszótérről, de ott volt Duncan esete is, szégyellem, de neki nem okozott örömet segítenem, ám ez már legyen az én személyes problémám, nem terhelném vele Édesanyámat, neki most sokkal komolyabb problémái vannak, mint az, hogy a mai napig zavar, hogy szerintem nem létezik egyenlő mérce a falkában. Csak azért vagyok még a tagja, mert vannak jó páran, akik fontosak nekem, illetve mert nem akarom, hogy rám süssék a csak a párom miatt voltam egyáltalán a része bélyeget. Inkább maradtam, és segítek, amiben tudok, mert hitem szerint gyógyítókra mindenhol szükség van. Azóta pedig még értékesebb vagyok a szerepemben, hogy Mártír lett belőlem.
- Sosem helyeztem magamat előrébb senkinél, épp ezért… nem vagyok benne biztos, hogy nálam rend van. Csak… aggódom, hogy cserben hagylak, ha nemet mondok.
Annyira nem érzem fairnek vele szemben, és őszintén, szívből szeretném, ha ki tudnám mondani, hogy igen, Eeyeekalduk, büszkén vállalom, hogy Örökséged hordozója leszek, de fogalmam sincs, mihez kezdenék, ha őt is, a második Édesanyát is el kellene veszítenem. Túl sokat vesztettem már, és talán… itt az ideje, hogy végre olyan áldozatot hozzak, amivel ténylegesen megmentek valakit, és ezáltal önmagamat is. Ezen tudás fényében nem tűnik olyan rossznak eltávozni, mint itt maradni nélküle.
- Én mindenképpen csal támogatni tudom eme elgondolásodat.
Nem vagyok benne biztos, hogy Artemis utána nem tépné le a fejem, hogy hogyan is képzeltem ezt, de ki tudja, talán nem is kell megtudnia, hogy úgymond beprotezsáltam. Egont is ismerem ugyan valamelyest, de valamiért számomra Artemis ugrott be előbb, talán mártírabb mártírnak vélem, esetlegesen közrejátszik, hogy barátok vagyunk, nem tudhatom.
Hallgatom, és nem vagyok képes szabadulni a gondolattól, hogy én nem lennék képes rá, mert egyszerűen nem vagyok elég erős, mert mielőtt találkoztunk, én már feladtam. Nem mondom, hogy soha nem érnék el arra a pontra, hogy méltó utódja lehessek, de ahhoz nem két percnek, nem is két évnek kellene eltelnie, évszázadokról beszélünk. Ám nem fogom kimondani, mert ha úgy ítéli, alkalmas lennék rá, nem vitatkozhatok vele, sokkal jobban rálát a dolgokra, ő tudja, mit keres valakiben, én nem. Bennem viszont meg kellett lennie, ha már eleve átharapott.
- El sem tudom mondani, mennyire zavar, hogy nem mondhatom azt, hogy igen.
Nyöszörgöm halkan, és tudom, hogy megint jönnek alig elapadt könnyeim, mert megfogadtam magamnak, hogy sosem fogok csalódást okozni neki, mégis úgy érzem, azzal, hogy hátat fordítok az Örökségének, ezt teszem, ám Ő mindenképpen olyat érdemel, aki teljes szívvel képes azt mondani, hogy tudná csinálni, és úgy vetné bele magát, mintha mi sem lenne természetesebb. Hiszem, hogy van ilyen, kell lennie, Eeyeekalduk tényleg rászolgált, hogy biztos kezekben tudhassa az Örökségét, de azok a kezek attól félek, nem lehetnek az enyémek. A kezei után nyúlva szorítom meg őket kissé, ajkaimat harapdálva keresem a szavakat, bár talán mindenkinél, engem is beleértve, jobban tudja, mi is zajlik le bennem pontosan.
- Én… inkább tartanék veled a halálba, Édesanyám, mintsem innen nézzem végig valaki más haláltusáját, csak azért, mert két szerepet nem tölthetek be egyszerre. Nem hagyhatom, hogy más haljon helyettem, s még a szívem is azt súgja, boldogan halok majd meg, ha veled tehetem. Nem félek a haláltól, azt hittem, hamarabb eljön értem, többször megkísértett már, de immár kezdem sejteni, hogy csak erre a lehetőségre várt. Gyenge vagyok, mert Téged már végképp nem bírnálak elveszíteni, inkább veszítem el helyetted az egész világot.
Tudom, hogy a szavaim talán nem oldoznak fel a bűntudat terhe alól, és vigasztalhatna a tény, hogy legalább nem kell azzal a tudattal tovább élnem, hogy mást vitt magával, mert Utódjaként is engem képzelt el. Ettől még nem tudok szabadulni a rossz érzésektől, sok mindent kell most megemésztenem.
- De bármiben segítek, amiben csak tudok, ha szükséged van rám.
Toldom hozzá csendesen, mintha attól tartanék, hogy eztán haszontalan leszek a számára, pedig jól tudom, hogy Ő ennél sokkal tisztább és nemesebb lélek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Eeyeekalduk
Védőszellem
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 835
◯ HSZ : 285
◯ IC REAG : 309

Re: Tupilek könnye // Csüt. Aug. 27, 2015 12:09 am

- Ezt gyorsan verd ki a fejedből! - közel sem szigorú a hangom, de kellőképpen határozott a szavait a hallva. - Nem okozol csalódást azzal, ha nemet mondasz, miért okoznál? Egyik megoldás sem megfelelő, mindkettőhöz hatalmas lélekjelenlét és bátorság kell. Szerinted hány olyan farkas akad a világon, aki képes lenne a saját életéről lemondani csak azért, hogy ne valaki másnak kelljen meghalnia? - ezek vagyunk mi, a Mártírok, tudom jól, de akkor sem működik mindenki így, hiába ehhez a vérvonalhoz tartozik. Annabelle viszont igen, ezért pedig mérhetetlenül büszke vagyok rá. - Az, hogy nemet mondasz, nem jelenti azt, hogy ne lenne más lehetőség, más olyan személy, akire rábíznám az Örökségem. Ha most jelenleg nem is tudnék megnevezni senkit, akkor is kell lennie valakinek. Én pedig abban az esetben meg fogom keresni, kerüljék bármibe is - fűztem tovább a gondolatmenetemet, hiszen hiába tudnám nála a legjobb kezekben az Örökségem, az még nem jelenti azt, hogy nincs olyan, aki rajta kívül alkalmas lenne. Ott van például Artemis, igaz, hogy nem ismerem, de ezen lehet segíteni és elképzelhető, hogy kiderül, tökéletesen büszke lehetnék rá is. Éppen ezért kell megismerkednem vele.
Persze, hogy fáj így látnom, fáj hallanom a szavait, de nem azért, mert csalódott lennék miattuk. Sokkal inkább az vág mellkason, hogy ő azt hiszi, csalódok benne emiatt, pedig közel sincsen így! Hogy adhatnám a tudtára ezt? Ez nem olyan, ami miatt csalódnom kell benne, sokkal inkább büszke vagyok rá, mert egyrészt képes elmondani az igazat, a vágyait, másrészről pedig nem azért mond le erről, mert elvenném vele az életét, a szabadságát. Miattam teszi ezt, mert inkább velem tartana a halálba…
Rászorítok a kezére én magam is, amikor az enyémekért nyúl, hozzá hasonlóan az én arcomra is a könnyek szántanak széles barázdákat. Még inkább megállíthatatlanná gyarapodik könnyeim folyama, ahogyan hallgatom a szavait, az utolsó mondat elhangoztával pedig ismét előrébb lépek, hogy karjaimba zárhassam őt.
- Mérhetetlenül büszke vagyok rád, Annabelle - suttogom a szavakat, miközben szorosan ölelem - Egyáltalán nem vagy gyenge. Az, hogy szükséged van a szeretetre, közel sem jelent gyengeséget. Ahogyan a döntésed miatt sem érzek csalódottságot az irányodba, sokkal inkább büszke vagyok rád, hogy képes vagy meghozni egy ilyen nehéz döntést. Nem mindenki volna képes ezt meglépni - simítom tenyerem arcának két oldalára, miközben kissé eltávolodom tőle. Tudom, hogy idővel majd a bűntudata enyhülni fog és én is ezen fogok munkálkodni, hiszen nem szabad bűntudatot éreznie. Emiatt egyáltalán nem.
- Akkor máris a segítségedet kérném - törlöm le a könnyeimet az arcomról. - Kérlek, intézz el nekem egy találkozót Artemissel, mondjuk két nap múlva. Valami teljesen hétköznapi helyre - a fülem mögé simítok egy elkószált hajtincset, miközben gondolkodom a lehetőségeken. - Mondjuk a bevásárlóközpontba, olyan indokkal, hogy szükségem van egy új ruhára, de szükségem van valakire, aki segít eligazodnom a mai divat útvesztőjében. Mivel te nem érsz rá, ezért ajánlod Artemist, mert a barátnőd és tudod, hogy segítségemre lesz majd - vázolom a történetet, remélem megoldható a dolog. Teljesen hétköznapi helyzetet szeretnék teremteni, úgy megismerni a lányt, miként viselkedik a puszta mindennapokban, ebben pedig szerintem egy egyszerű vásárlás teljesen jó alapnak fog bizonyulni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Annabelle Evans
Gyógyító
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 171
◯ HSZ : 298
◯ IC REAG : 323

Re: Tupilek könnye // Csüt. Aug. 27, 2015 10:35 pm

- Azért, biztos akadnak ilyenek is jó páran.
Lehet, hogy naiv vagyok, de az is biztos, hogy életem utolsó másodpercéig hinni fogok a jóban, hogy igenis vannak olyan emberek, lelkek, akik gondolkodás nélkül nézik előbb a másik, mint a saját érdekeiket. Talán tényleg kevesebben vannak azok, akik az életüket is feláldoznák. Más lenne, ha nem tudnám, hogy az áldozat szerepét is rám szabták az esetében. Akkor nem tehetném ezt meg, még akkor sem, ha szeretném, az nem választás, hogy valaki szívében ennyire előkelő helyet foglaljunk el. Ám így, hogy tudom, így van, háborgó lélekkel engedném el őt, és azt, akit helyettem visz. Soha, semmilyen körülmények közt nem hagynám, hogy valaki helyettem haljon meg, ha van lehetőségem azon változtatni.
Csak bólintok, annyira szeretném, hogy megtalálja azt a személyt, aki ugyanúgy képes rá, mint én, tán még jobban is, tényleg, ha egyetlen kívánságom lenne a világon, ez volna az. Mert így kell lennie, így a helyes, olyan nincs, hogy más ne legyen alkalmas, pont az ő vérvonalából.
Amikor megint megölel, ismét csak eluralkodnak rajtam az érzéseim. Én… szerettem már sokakat, sokféleképpen, de ő adta vissza számomra azt az érzést, ami egész életemben hiányzott. Azt a magától értetődően tiszta, csodálatos szeretetet, amit egykor anya iránt éreztem. Nem hittem volna, hogy valaha még fogom, épp ezért képtelen volnék végignézni, ahogy meghal, pláne, ha nem is engem visz el, akit saját bevallása szerint kellene. Nincs más út, számomra nincs, és biztos vagyok benne, hogyha eljön az ideje, büszkén fogom felszegni a fejem, és mosolyogva, bár könnyáztatta arccal távozom el, tudván, hogy követni fog.
Hallani, hogy mérhetetlenül büszke rám, olyan szinten kedves a szívemnek, hogy szavakba önteni is lehetetlen volna. Eleinte még arról fogadkoztam magamnak, hogy sosem kell csalódnom benne, de azt sem hittem volna, hogy idáig jutunk, hogy itt zokogunk egymásba kapaszkodva, mint két tehetetlen kislány, és tulajdonképpen azért, mert annyira szeretjük a másikat, hogy abba szó szerint belehalunk. Én legalábbis igen, ő sajnos ettől függetlenül kényszerül eltávozni, s ha Tupilek képes meghallani odafenn, csak azt tudom üzenni, hogy a legdrágább kincset ragadja el a földről. Mikor kissé hátrébb húzódik, csak szipogva bólogatok a szavaira, tudom, hogy igaza van, de belül attól még ott motoszkál bennem, hogy nem vagyok képes úgy cselekedni, ahogyan ő azt szerette volna. Mégis, mérhetetlenül örülök annak, hogy nem csalódott, így nem kell szembeköpnöm a tükörképemet, amiért megszegtem a fogadalmamat.
- Persze, vedd elintézettnek, sokszor ebédelünk együtt, vagy csak simán lógunk a telefonon. Hope néven ismer, ugye? Mit tud rólad? Nehogy beleszaladjak valamibe, amibe nem kellene... Meg… mit mondjak neki, kim vagy? Mondhatom, hogy a Teremtőm?
Megjegyzem az információkat a helyről, és nem lesz gond, sőt, az még szerintem Artemisnek is jól esne, ha rábíznám a Teremtőm navigálását ruhák terén, nem mellesleg imád vásárolni, miként én is, szóval aligha hiszem, hogy ez ne sikerülne. Elég jól rátapintott Eeyeekalduk a csalogató eseményre.
- Hány óra legyen?
Azt mondjuk nem tudom, hogy fogom megmagyarázni, hogy nem tudok menni, meg miért csak akkor jó az Anyucimnak. Jobban belegondolva, előre programozott műtétem lesz aznap, tizenkét órás, maximum kitalálok valami kamu eseményt, amire sürgősen kell ruha, és későn szólt. Talán így jó lesz. Lassan száradnak a könnyeim, de attól még elengedni borzalmasan nehéz lenne, nem tudom, miért van olyan érzésem, hogy akkor talán sosem látom többet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Eeyeekalduk
Védőszellem
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 835
◯ HSZ : 285
◯ IC REAG : 309

Re: Tupilek könnye // Szomb. Aug. 29, 2015 3:29 pm

- Igen, akadnak, különben már rég kihalt volna a Mártír vérvonal. Csak sajnos a világ gonosz hely, a magunkfajtákat és az ilyen embereket nagyon sokszor nem megbecsülik, hanem kihasználják - szomorú mosolyra szaladt a szám, rengeteg ilyennel találkoztam már az életem folyamán. Ennél jobban azonban nem szeretnék elmélyedni ebben a dologban, hiszen van bőven más miatt aggódnunk és azt hiszem jelen pillanatban lehetünk annyira önzőek, hogy egy picit kizárjuk a külvilágot és csak magunkkal foglalkozzunk. Azzal, ami a jövő számunkra tartogat.
Valahol megnyugvás, hogy nem hagyom itt egyedül, hogy együtt, kézen fogva lépünk majd a túlvilágra, ugyanakkora elkeserítő is a gondolat. Szüksége van ránk a világnak, elkeserítő, hogy egy igazán Mártírnak termett lélekkel lesz kevesebb ezen a világon. Mert Annabelle tényleg közénk való, tényleg a Lányom, a Gyermekem, olyan, akire büszke vagyok. Keserű és mégis édes az érzés, ízlelgetni kell, meg kell szokni, el kell fogadni.
- Igen, Hope néven ismer. Nem sokat tud rólam, mindössze annyit, hogy sokat utazgatok, egyszer már jártam itt és most ismét visszatértem, hogy megnézzem, mi lett az egykor szeretett vidékből. Azt hiszem ötszáz körülinek vél, mert habár kevesebbet mutattam, a regenerációm gyorsasága nyilván feltűnt neki - halovány mosoly jelenik meg az arcomon, elég életrevaló lánykának tűnt, hogy egy ilyen dolog szemet szúrjon neki, de ezt majd én elintézem, ha esetleg szóba kerülne. - Egészen nyugodtan mondhatod, hogy a Teremtőd vagyok - legyünk büszkék rá, felesleges volna titkolózni.
- Legyen mondjuk délután három. Amennyiben az neki is megfelel. Ha nem, akkor egy-két órával csúsztathatjuk előre is, hátra is - nem ragaszkodtam az időponthoz, inkább csak az számított, hogy teljesen hétköznapi szituációba keveredjünk, ahol az igazi oldalát ismerhetem meg. Bízom benne, hogy nem lesz már alapból frusztrált a helyzet és a személyem miatt, de ezzel majd ráérünk akkor foglalkozni, ha ténylegesen sikerül 9sszehozni a találkozót. - Bármi más egyeztetnivaló még? Ha felmerül kérdés, nyugodtan keress majd - nem kell tökéletesnek lennie a dolognak, tényleg csak szeretném megismerni a nőstényt és egy vásárlást még mindig elképzelhetőbbnek tartok, mint mondjuk egy kávézást. Ott nincsen túl sok lehetőség és félő, hogy ellaposodna. Ráadásul ha sikerül kellőképpen összebarátkoznunk a vásárlás ideje alatt, még egy kávé is beleférhet.
- Gyere - nyújtottam felé a kezemet - Azt hiszem ránk fér valami kellemes kikapcsolódás - konkrét ötletem nincsen, de visszafelé menet még kitalálhatjuk, mit szerencsénk csinálni. Egy kávé is egészen sokat dobna szerintem a közérzetünkön, csak terelje vissza kissé a gondolatokat a mindennapi dolgok szintjére.

// <3 //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ HSZ : 6820
◯ IC REAG : 8562
Re: Tupilek könnye // Vas. Aug. 30, 2015 11:17 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Unalaq
Szellem
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 833
◯ HSZ : 213
◯ IC REAG : 214
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Tupilek könnye // Pént. Szept. 11, 2015 8:35 pm

Sarah & Rowena


Azt ugyan nem mondanám, hogy mindent előre elterveztem – nos, mert nem szokásom egyáltalán -, de azért voltak nagy vonalakban elképzeléseim arról, hogy mit is szeretnék megejteni a mai találkozó alkalmával. Ugyan viszonylag hosszabb idő telt el azóta, hogy szerencsém volt Sarah-hoz – neki meg valószínűleg balszerencséje hozzám -, de biztosra vettem, hogy nem halványultak a találkozásunk emlékei benne. Sőt, valószínűleg elég mérges is volt rám, amiért őt megkerülve találkoztam a kölykével, de ez már csak ilyen. Nincs szükségem senki engedélyére ahhoz, hogy megismerkedjek egy leszármazottammal, még akkor sem, ha neki több köze van hozzá, mint nekem.
Szóval úgy sejtettem, hogy kicsit még fúj rám a dolog miatt, és akkor ugyan beígértem neki egy találkozót, de eddig még nem került rá sor. Úgy gondoltam, hogy hagyok nekik időt arra, hogy feldolgozzák a történteket, ráadásul nekem is megvolt a magam baja. Feladatok, gondolkodni való, és egy nem várt testvér felbukkanása. Mondjam azt, hogy sűrű hetek állnak mögöttem? Mert akkor valószínűleg nagyon finoman fogalmaznék, de mindenki életében vannak ilyen időszakok. Csupán azt sajnáltam, hogy nem volt alkalmunk többször összefutni, és ténylegesen is megismerni egymást jobban, de a Szellemek bizony előszeretettel szokták a számításainkat keresztül húzni, ha úgy tartja kedvük. Most sem éppen így terveztem ezt az egészet, de már az első találkozásunk alkalmával tudtam, hogy valószínűleg semmi nem úgy lesz, ahogyan én szeretném. Ez pedig nagyon bosszantott, kár is lenne tagadni.
Ahogy az erős északi szél belekapott a hajamba, tekintetem az órámra siklott. Mostanra kellett volna megérkeznie a nősténynek, és valahol a távolban már éreztem is az energiáit, nem volt nehéz dolgom. Szinte csak mi voltunk kint ezen az órán a vadonnak ebben a szegletében. Szándékosan választottam ezt a találka helyszínének. Tökéletesen alkalmas volt mindenre, ráadásul bennem régen elfeledett emlékeket ébresztett újra.
Csak akkor emeltem fel a pajzsomat teljesen, amikor elég közel ért hozzám ahhoz, hogy neki is feltűnjön a jelenlétem. Szerencsére olyan helyen álltam, ahol a szél is pont nekem kedvezett, így majdhogynem tökéletesen eltűntem előle. Maximum valamit halványan érzékelhetett, egy figyelő szempárt a hátán, de semmi több. Természetesen nem állt szándékomban bújócskázni vele, de miközben lassan levettem az órámat, íriszeim tényleg rátapadtak a karcsú alakra. Kíváncsi voltam, hogy ténylegesen mennyit érzékel belőlem, merre kezd el keresni, ha úgy tartja kedve, vagy esetleg türelmesen vár-e rám. Nem, ha magamból indultam ki, akkor ezt az utóbbi opciót azon nyomban el is vetettem. Ajkaimon a gondolatra elnéző mosoly szaladt végig, mert valami azt súgta, hogy nem lesz zökkenőmentes ennek a találkozásnak a kezdete sem. Nem különösebben zavart, inkább kíváncsian álltam elébe.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sarah Youngmay
Vérvonalfő
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 359
◯ HSZ : 419
◯ IC REAG : 430




Re: Tupilek könnye // Kedd Szept. 15, 2015 7:18 pm



Rowena & Sarah


Pontosan érkeztem. Nem jöttem hamarabb, sem később, egyrészt nem szerettem volna megvárakoztatni a nőstényt, másrészről pedig eszem ágában sem jutott volna akár csak néhány perccel is többet tölteni a társaságában a szükségesnél. Eszméletlenül furcsa volt ez az egész szituáció és cseppet sem voltam kibékülve azzal a helyzettel, hogy meglátogatta a Kölyköm. Yvonne-ra egyébként felettébb büszke vagyok, ahogyan a helyzetet kezelte, nem hazudtolta meg önmagát. Mondjuk ez semmit sem módosít azon a tényen, hogy meglátogatta, ami mondjuk várható volt, de sokkal jobban sikerült felhúzom magam rajta, mint az áldásos lett volna. Valamiért bosszantott már pusztán a nőstény léte, a rengeteg hazugság és titkolózás. Soha nem viseltem jól az ilyesmit, de most még közrejátszott az is, hogy tenni sem tudtam ellene, mert minden bizonnyal jóval idősebb volt nálam. Ami megint csak újabb kérdéseket szült, amiket hiába próbáltam kizárni az elmémből, egyszerűen nem ment. Folyamatosan csak ezen kattogtam és rendkívül bosszantó volt.
A Lak parkolójában állítottam le a kocsimat és egy pillanatra elkapott a kísértés, hogy inkább beköszönjek Nicho-hoz és megnézzem a Kölykét, vagy esetleg Darren ajtaján dörömböljek, végül mindezeket elvetve indultam meg a megbeszélt találkozó helyére. A pajzsom éppen annyira húztam fel, amennyire szükséges volt, bár minden bizonnyal abszolúte nem jelentene neki gondot lerombolni azt, mégis jelzés volt számára; nem adom olyan könnyen magam.
Már láttam a tó csillogó felszínét, a nőstényt azonban nem éreztem sehol. Sóhajtva hordoztam körbe a tekintetemet a területen, amit láttam, de kiszúrni sem sikerült, így egy fáradt sóhaj keretében kezdtem kotorászni a zsebemben, hogy mit sem törődve a hely szellemével és értékével, nemes egyszerűséggel cigarettára gyújtsak.
- Ha bújócskázni szeretnél, hívhattál volna valami fafejű Kölyköt.. - nem beszéltem hangosan, mégis biztos voltam benne, hogy hallja. Itt van, ebben annyira biztos voltam, minthogy egy tó partján állok, de ne várja, hogy majd minden büszkeségem eldobva fogok rohangálni utána és kajtatni őt az erdőben. Még mit nem... Bármennyire is érdekelnek a titkok, akkor sem fogok megalázkodni előtte. Ha akar valamit, jöjjön ide, vagy közölje velem, merre menjek tovább, de velem aztán ne akarjon fogócskázni, mert nem vagyok vevő az ilyesmire. Farkasom éberen szimatolt és figyelt, őt is éppen annyira dühítette a helyzet, mint amennyire kíváncsi is volt, szerette volna ő maga is kiszúrni a nőstényt. Bíztam benne, hogy erre hamarosan sor kerül, mert öt percnél többet egészen biztosan nem fogok a tó partján szobrozni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Unalaq
Szellem
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 833
◯ HSZ : 213
◯ IC REAG : 214
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Tupilek könnye // Szer. Szept. 16, 2015 8:25 pm

Ahogyan arra számítottam, tényleg nem volt elragadtatva attól, hogy nem jelentem meg, ugyanakkor a jelenlétem valamilyen szinten nyilván érzékelhető volt. Még mindig mosolyogtam, miközben órámat belepottyantottam a kabátom zsebébe, majd az egész ruhadarabot ledobtam a földre, hiszen most nem volt rá szükségem, csupán a városon belül szúrt volna szemet bárkinek, aki nem tudja, hogy miféle lény lakozik bennem, hogy ebben a hűvös időben nincs rajtam semmi hasonló. Még kivártam egy kicsit, mondjuk úgy egészen két percet, hadd mérgezze csak a tüdejét, aztán puhán megindultam felé. Nem keltettem nagy zajt, pedig lépteim határozottak voltak, amilyen céltudatos én is voltam jelen helyzetben.
- Ha jól emlékszem, nem kértem a tanácsodat azzal kapcsolatban, miként üssem el a szabadidőmet… - válaszoltam, miközben továbbra is felé tartottam. – Egyébként sem lenne most türelmem egy kölyökhöz, a tiéd bőven táncolt annyit az idegeimen, hogy egy időre elkerüljem a fiatalabb korosztályt – tettem még hozzá, pusztán mellékes információmorzsaként. Tekintetem egyetlen másodpercre sem fordítottam el róla, ám jó ötven méternél mégsem mentem hozzá közelebb. Csak álltam ott, kíváncsian szemlélve a nőstényt, aki annyira kísértetiesen hasonlított rám, amihez foghatóval már régen találkoztam. No, nem teljesen a mai énemre, hanem sokkal inkább a fiatalkorira, noha őt már nem lehetett éppen tapasztalatlan bugrisnak titulálni, a maga három és fél évszázadával.
- Nem vagy valami türelmes, igaz? – cseverésztem tovább, miközben kiléptem a könnyű kis cipőből. Nem volt feltűnő mozdulat, épp csak kicsit léptem arrébb a magasra nőtt főben. Hamarosan már hó fogja borítani az egész államot, efelől semmi kétségem nem volt. – Nos, nekem sincs sok időm… - afféle zárszónak hangozhatott, annak is szántam. Szinte egyetlen pillanat volt, ahogyan a ruha lecsúszott a vállaimon, egészen a bokáim köré gyűrődve a földön. Testem egy szempillantás alatt alakult át karcsú nőéből, megtermett farkassá. Nőstények között valószínűleg nálam nagyobb jelenleg nem létezett, bár nem tudtam, hogy Sangilak leszármazottai között akad-e hozzám hasonló, ám az biztos, hogy erőben nem kelhetett volna versenyre velem még az a példány sem.
Nem vártam ki sokat, nem adtam időt arra sem, hogy felocsúdjon, ha esetleg meglepődött. Szinte egyből elrugaszkodtam, nekiugorva a szőkeségnek. Kíváncsi voltam, hogy mennyi idő alatt kapcsol, látni akartam, hogy mennyi idejébe telik alakot váltani. Azért természetesen még nem okoztam sérülést neki, de a támadási szándékot nem rejtettem véka alá. Vicsorogva borzoltam fel a szőrömet, mintha egyetlen másodperce maradt volna addig, hogy elmeneküljön, vagy szembeszálljon velem. Számomra egyértelmű volt, hogy melyiket fogja választani, én is így tettem volna a helyében. Nem hagytam hát több időt, kecsesen ugrottam neki, ha addigra átváltozott, akkor immár a másik bundásnak…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sarah Youngmay
Vérvonalfő
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 359
◯ HSZ : 419
◯ IC REAG : 430




Re: Tupilek könnye // Szer. Szept. 16, 2015 10:30 pm

- Nem is tanácsot adtam - vontam meg a vállam, engem aztán marhára nem érdekelt, miként értelmezi a szavaimat. Az indításon már meg sem lepődtem, én sem voltam túl kedves vele és az O’Connors után tőle sem vártam semmi mást.
- Pompás. Ez esetben kifejezetten örülnék is, ha nem úgy bánnál velem, mint egy kölyökkel - jegyeztem meg mellékesen, mert az indítás abszolúte nem tetszett. Nem szeretek bújócskázni, az pedig, hogy tudtam, itt van, mégsem tette lehetővé, hogy kiszúrjam, nem kissé birizgálta az egómat és büszkeségemet. - És hallottam, hogy találkoztatok, én figyelmeztettelek, hogy makacs egy teremtés - rándult meg a szám sarka. Azok alapján, amit hallottam, tényleg büszke voltam Yvonne-ra, még akkor is, ha Rowenának nem feltétlenül nyerte el a tetszését mindaz, amit látott.
Ő sem közelített felém, én sem lépdeltem hát közelebb, a legutóbbi találkozásunk alkalmával megtanultam, hogy mindannyiunk számára kifizetődőbb, ha az ő játékszabályai szerint játszunk. Ez persze közel sem jelentette azt, hogy fülem farkam behúzva fogok meghajolni minden akarata előtt, csupán óvatosabban tettem meg minden lépésemet vele kapcsolatban.
- Szerintem erre te magad is nagyon jól tudod a választ - vontam meg a vállam. Nem törődtem vele, hogy továbbra is úgy cseverészett, mintha kebelbarátok lennénk, mondhatni a múltkor már hozzászoktam, hogy ennyire könnyen veszi a dolgokat.
- Akkor.. – a mondat azonban félbemaradt, mert egyazon pillanatban több dolog is történt egyszerre. Először is ugyebár Rowena ledobta a ruháját, minden bizonnyal nem azért, hogy valami perverz bemutatót tartson itt nekem. Nem is azért történt… Szinte még abban a szekundumban a farkasa is kirobbant belőle és még azon sem volt időm csodálkozni, hogy mekkora bestiával nézek farkasszemet, máris felém ugrott.
Igaz, hogy nem volt olyan gyors az alakváltásom, mint az övé, de azért így sem panaszkodhattam, ha a nekiugrásával elsodort, akkor már farkas alakban értem földet. A vörös fenevad rokonához hasonlóan vicsorgott, baromira nem tetszett ez az egész szituáció.
~ És én még azt hittem, hogy békében váltunk el egymástól! ~ közvetítettem felé a gondolataimat, mert az egész jelenet túl agresszív volt, hogy pusztán valami edzésnek, vagy tanulásnak véljem az egészet. Borostyán íriszeim dühtől izzottak és emellett már csak az értetlenség volt, mi kiütközött a szemeimben. Vérvonalam előnyeit kihasználva próbáltam kitérni első ugrása elől, de, hogy sikerült-e, arról fogalmam sem volt. Mégsem rinyáltam, vagy sipítoztam, ha megcakkozza a fülem és megtépi a bundám, akkor tegye, de én sem fogok finomkodni vele. Ha leterített, akkor rúgtam, karmoltam és haraptam, amijét csak értem, ha viszont sikerül kitérnem előle, akkor én lendültem támadásba, ugyanazzal a célzattal, mintha ő terített volna le; minél több sérülést okozni a másiknak. Persze ha hagyta, hogy támadjak és minduntalan kitért előlem, akkor egy idő után megállapodtam, mert nem fogok vásári majmot csinálni magamból, nem vagyok holmi bohóc. Akár így, akár úgy, de bíztam benne, hogy nem csak a saját vérem szagát fogom megérezni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Unalaq
Szellem
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 833
◯ HSZ : 213
◯ IC REAG : 214
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Tupilek könnye // Szer. Szept. 16, 2015 11:30 pm

- Hidd el, nem úgy fogok! – biztosítottam róla, habár kedvem lett volna hozzávágni, hogy nekem a korától függetlenül is kölyök. Azt hiszem, hogy jelen helyzetben ezt még nem értette volna meg, úgyhogy végül megtartottam magamnak a kikívánkozó szavakat, úgyis csak még tovább hergeltem volna velük. Már amúgy is mérges volt, ezt egyrészt nem rejtette véka alá egy pillanatig sem, másrészt akkor is éreztem volna, ha megpróbálja előttem palástolni. Elég tapasztalatom volt már abban, hogyan kell elfedni mások elől azt, amit magunknak akarunk megtartani.
- Az, hogy valaki makacs, még nem jelenti azt, hogy meg is kell magát öletnie. Tudod, hogy nem telt volna túl sokba, mégsem okoztam benne nagy kárt. Van fogalmad róla, milyen nehéz volt visszafogni magam? – kérdeztem tőle, továbbra is őt figyelve. – Nem, valószínűleg fogalmad sincs… - ráztam meg végül a fejemet, alig pár másodpercnyi hatásszünet után. Arról bizonyára volt, hogy olykor-olykor nehezen fogja magát vissza az ember, ám arról lövése sem lehetett, hogy az én esetemben ez mit takar. Azt, hogy az erőmet időnként még nehezebb kordában tartani, mint egy fiatalabb egyednek, mert hajlamos vagyok elfelejteni, hogy hozzám képest a tapasztaltabb farkasok is könnyebben sérülnek.
Több időt nem hagytam neki. Sem felocsúdni, sem beszélgetni, én ugyanis ennyire kalibráltam a társalgást. Más célom volt a találkozóval, ezen már túl voltuk az O’Connorsban töltött estén. Persze nem lett volna ellenemre, ha most is így történik, de az túl egyszerű lett volna, és én nem láttam értelmét annak, ha minden gördülékenyen megy. Noha szerettem, ha a dolgok úgy történtek, ahogyan én akartam, de ez nem minden esetben jelentette azt, hogy a könnyebb megoldás híve vagyok. Sőt…
Mozdulataim határozottak, célra törőek voltak, egyértelműen támadó jellegűek. Magamban elismerően jegyeztem meg, hogy viszonylag gyorsan kapcsolt, és az alakváltása is nagyjából korának megfelelő tempóban ment végbe, valamint támadni sem volt rest, mihelyt esélye adódott rá. Nem reagáltam semmit a mentálisan elhangzó szösszenetre, helyette hatalmas testemmel ütköztem neki a nálam kisebb nősténynek. Nem tudhatta, hogy bizonyos fokig visszafogtam magam, mielőtt komolyabb kárt okoznék benne, számára valószínűleg véresen komolynak tűnt az egész. Valahol tényleg fel akartam tüzelni, arra sarkallni, hogy adjon bele minden tőle telhetőt. Éles helyzet volt, ahol meg kellett védenie magát, és még talán az ellenfelet is hatástalanná tenni.
Szerencsére nem okozott nagy csalódást. Ugyan nem talált minden próbálkozása, de időnként mégis sikerült elérnie, így néhol felszakadt a bőr, vér serkent, eláztatva szürkés, tömött bundámat. Természetesen hatalmas károkat nem okozott bennem, de figyeltem a harctechnikát, a hatékonyságot, azt, hogy hányszor sikerült egy erősebb ellenféllel szemben is célt érnie. Remek, csak így tovább! Ösztönzésképpen erősebben szorítottam rá valahol a nyaka környékén a bundájára, kicsit meg is tépve azt, mintha csupán egy kölyök lenne. Azért arra is hagytam teret neki, hogy visszavághasson, ha van rá benne szándék.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sarah Youngmay
Vérvonalfő
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 359
◯ HSZ : 419
◯ IC REAG : 430




Re: Tupilek könnye // Szomb. Szept. 19, 2015 9:59 pm

- Nagyszerű! - csaptam össze a tenyereimet és tényleg bíztam benne, hogy nem fog ilyesmire sok kerülni. Tényleg nem szerettem, ha valami taknyos kölyökként bánnak velem, még akkor sem, ha igazándiból ennek a nősténynek minden joga meglenne rá. De mivel nem ismerem a valódi kilétét, így csupán marad annyi, amit látok, amit eddig tudok róla, az pedig igencsak kevéske.
- Igazán hálás vagyok neked ezért. Mivel köszönhetném meg kedvességed? - bájolgás volt minden egyes szó, haloványan izzott a szavak mögött a gúny. valahol azonban mégis hálás voltam Rowenának, hogy nem tett túl nagy kárt a Kölykömben. Ismerem Yvonne-t, tudom, hogy pontosan ugyanolyan makacs és büszke, mint én és ha hasonló módon reagált Rowena egészen sajátos stílusára mint én - amit teljesen meg tudok érteni -, akkor tényleg nagy mázlink/mázlim van, hogy ez a nőstény nem tépte darabokra Yvonne-t. Persze ezt teljes őszinteséggel képtelen volnék neki kimondani, inkább hozom a szokásos pimaszkodó formámat.
- Nem, minden bizonnyal nincsen, neked viszont valószínűleg mindenről megvan az elképzelésed.. - továbbra sem voltam kibékülve a dologgal, hogy ez a nőstény mindent jobban tud, mint én és ezt előszeretettel hangoztatja is. Nem kellemes dolog ám valamiben alulmaradni, azt hinné a farkas lánya, hogy három és fél évszázaddal a háta mögött már annyira nem fog sor kerülni az ilyesmire, erre tessék, jön valaki, aki mégis megteszi. Igencsak bosszantó tud lenni…
Több idő azonban nincsen a gondolkodásra és az epés szavakra, mert a nőstény rám ront, én pedig képtelen vagyok rájönni arra, mégis mi a fene történik itt most. És, hogy miért is pontosan. Gyorsan váltottam alakot, mit sem törődve azzal, hogy darabokra szakadtak a ruháim. A nőstény termetre nagyobb volt nálam, de nem foglalkoztam ilyesmivel, nem ez az első eset, hogy termetben a másik győzedelmeskedik, nem fogok ennyitől megijedni. Ő nagyobb, ez pedig jelentheti azt is, hogy a fürgeség viszont az én oldalamon áll és mint azt nagyon jól megtanulta már kölyökként, nem minden az erőben rejlik.
Támadtam, amikor csak tudtam a düh izzott a borostyán szempárban, de nem hagytam, hogy elmémet is ellepje a vörös köd, a túlzott harag elhomályosíthatja a józan észt, ostoba lépésekre pedig nem volt szükségem. Adtam és kaptam is, a vér semmivel sem összetéveszthető fémes szaga ütötte meg az orromat, de némi elégtételként szolgált, hogy nem csak a sajátomat éreztem. Természetesen abba a hitbe ringattam magam, hogy nagyon éles harcról van most itt szó és, hogy nem csak én teszek meg minden tőlem telhetőt, hanem a nőstény is belead apait anyait. Ha tudtam volna, hogy közel sem így van…
Amikor rászorított a nyakamra, igyekeztem egy hatalmas pofont lekeverni neki, karmaimmal próbálva felszántani a pofáját. Bíztam benne, hogy sikerül eltalálnom és ez elegendő lesz arra, hogy elengedjem, amennyiben nem sikerült, úgy újra próbálkoztam és addig csapkodtam a képét, téptem a fülét és pofájának bundáját, amíg el nem eresztett. Éreztem, amint a meleg, szivárgó vérem a vöröses bundám szálai között tör utat magának, a fájdalom löktetéssé szelídült, míg végül az ereimben pumpáló adrenalinnak köszönhetően teljesen elmúlt - később biztos érezni fogom még, de nem foglalkoztam vele.
Támadtam, amint lehetőségem nyílt rá. Míg az egyik mellső lábam csapásra emeltem, addig a pofámmal valamelyik lábára próbáltam rámarni és ha sikerült, mintha csak vassatu fogtam volna, nem eresztettem. Feltett szándékom volt akár a csontját is törni, kellőképpen dühös voltam rá. Ha nem sikerült, úgy csak martam és karmoltam, ahol csak értem, leginkább a fülét, a szemét próbálva célba venni; fájjon csak, úgy az igazi. Mindezek mellett persze a figyelmem sem lankadt, nem szerettem volna túl komoly sérülést összeszedni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Unalaq
Szellem
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 833
◯ HSZ : 213
◯ IC REAG : 214
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Tupilek könnye // Hétf. Szept. 21, 2015 7:05 pm

Nem reagáltam már Sarah szemtelenkedésére, mert nem láttam értelmét annak, hogy tovább tépjük a szánkat. Én szerettem volna minél előbb megtudni azt, aminek okán idehívtam őt, úgyhogy a tettek mezejére léptem inkább. Már csak azért is, mert egy kicsit attól tartottam, hogy eldurvul a szóváltásunk, és annyira fel fog bosszantani, hogy kénytelen leszek őt megleckéztetni, pedig igazán nem állt szándékomban nevelőnővé avanzsálni. Még akkor sem, ha néha muszáj volt ilyesfajta módszerekhez folyamodnom a tiszteletlen kölykökkel szemben.
Egy pillanatig sem tagadtam volna, ha megkérdezik tőlem, hogy csupán a határait feszegettem, a technikáját teszteltem. Csak egy teszt, nem több, de képes voltam olyan hitelesen előadni a begőzölt farkast, hogy egy másodperc erejéig se fogalmazódjon meg benne a kétely azt illetően, hogy ez véresen komoly összecsapás. Mivel látszólag mindent beleadott, így arra a következtetésre jutottam, hogy nagyon is hitelesen játszottam a támadó szerepét. Igyekeztem ugyan, hogy ne sérüljön meg nagyon súlyosan, ám arra is figyeltem, hogy ez ne keltsen feltűnést, és azért néhány komolyabb karcolást is begyűjtsön. Éppen úgy, ahogyan magamat is hagytam olykor-olykor, hiába kezdett el nekem jóval gyorsabban regenerálódni a karmolása, mint fordítva. Az volt a szerencsém, hogy elég vastag volt a bundám, és immár véráztatta is ahhoz, hogy ez ne tűnjön fel neki. Egyelőre.
Kíváncsi voltam arra is, hogy szorult helyzetben hogyan próbálja meg magát kivágni, ezúttal nem a szavak erejével, hanem a harci technikával. Ezen a téren bizony volt még hová fejlődnie, de ezt nem tettem most szóvá, helyette néhány elnyújtott perc után eleresztettem, hiszen amúgy is talált a támadása. Talán nem olyan nagy károkat okozva, mint ahogyan az szándékában állt eredetileg, de a célját mégis elérte vele, mert teret kapott. Olyannyira, hogy egy kisebb darabot a fülemből le is sikerült csippentenie, amire válaszol kapott egy dühösebb, kissé fájdalmas morgást, majd egy újabb támadást a részemről. Ő hasonlóképpen tett, így újabb összecsapásban volt része mind a kettőnk. Könnyedén ütöttem el támadó lábát, ám fogai elől már nem tértem ki, amikor ráharapott a lábamra.
Hagytam, hadd roppanjon a csont, szakadjanak az ínak, hulljon ki a szürkés fényű szőr. Nem állított meg, és amikor úgy ítéltem meg, hogy elégedettnek érezhette magát, csak akkor lendültem én is támadásba. Nem vesződtem azzal, hogy a satuszerű szorításból kitépjem a lábaimat, pedig megtehettem volna. Valószínűleg nagy fájdalom árán, de úgyis véghez vittem volna, helyette azonban kíméletlenül kaptam el egy hirtelen, gyors mozdulattal a nyakát. Agyarszerű fogaim mélyen martak bele a dús szőrzetbe, felsértve a bőrét. A vérének fémes íze egy pillanat alatt betöltötte a számat, és addig nem eresztettem, amíg meg nem adta magát nekem. Könnyed behódoltatás volt ez, valószínűleg olyan magától értetődő, hogy a farkasának eszébe sem jutott hosszútávon hadakozni ellenem, hiszen ő felismerte, hogy miféle nagyvaddal van dolga. Az pedig, hogy Sarah mikor fog rádöbbenni az igazságra, csakis rajta múlt. Egyelőre az energiáimmal még nem fullasztottam le, csak akkor engedtem el, amikor már nem küzdött ellenem, hanem elismerte a dominanciámat.
Könnyedén léptem hátrébb, mintha semmi bajom nem lenne, pedig számtalan sebből véreztem, szívem boldogan ujjongott. Most már leeresztettem annyira a pajzsomat, hogy ez számára is egyértelmű legyen, bár nem gondoltam, hogy egyből összerakja a hangulatváltozás okát, amit bizonyára ő is érzett. Talán annak tudta be, hogy legyőztem, talán már kapiskálta, hogy amit érzek, az büszkeség és elégedettség. Nem magamra, hanem rá.
Ezúttal is egyetlen pillanat volt csupán, amíg testem újra emberivé nem alakult, immár felfedve előtte, hogy bizony gyógyulok én, hiába hihetné azt, hogy jóval több találatot kaptam. Így is volt, csak éppen a felületi sérülések máris nyomtalanul eltűntek.
- Remek, Sarah! Igazán remek így elsőre! – öntöttem most már szavakba is azt, amit éreztem. Mit sem törődve pőreségemmel, kissé bicegve sétáltam oda a vízben, hogy lemossam testemről a vért. Az övét, és a sajátomat is, valamint kitisztítsam a törött lábamon lévő mélyebb sebeket. Pár napba biztosan bele fog telni, mire újra a régi lesz, de annyi baj legyen, az ilyesmi sosem bosszantott. Néhány perc után teljes testemmel merültem el a hűs habokban, még a kinti kissé csípős idő ellenére is. Párszor merültem le a víz felszíne alá, hogy aztán a hajamból csavargatva a nedvességet, kisétáljak a másik nőstény irányába. Roppant kíváncsi voltam, miként alakul ennek a napnak a további része, mert innentől lényegében már nem rajtam múlt. Amit tudni akartam, azt megtudtam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sarah Youngmay
Vérvonalfő
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 359
◯ HSZ : 419
◯ IC REAG : 430




Re: Tupilek könnye // Kedd Szept. 22, 2015 9:38 pm

Elégedettséggel töltött el, hogy sikerült a fülének egy kisebb darabját megkaparintanom, a dühös morgása pedig szinte zene volt füleimnek. Minél több ilyet akartam, szerettem volna, hogy érezze, domináns vagyok és nem volt okos ötlet, hogy kikezdett velem. Mert lehet, hogy fiatalabb és gyengébb vagyok nála, viszont nem adom olyan könnyen a bundám, abban biztos lehet! Ha tudtam volna, kivel is állok pontosan szemben, minden bizonnyal meg sem fordultak volna ilyesmi gondolatok a fejemben…
Az igazi elégedettséget az hozta el, amikor hallottam roppanni a csontját, éreztem a pofámat megtöltő fémes ízt. még többet akartam volna ebből is, téptem volna a lábát akár jobban is, csakhogy képes volt egyetlen pillanat alatt elfújni minden örömömet és elégedettségemet.
Felmorrantam, amikor a nyakamba mélyedtek a fogai, dühösen csaptak ki az energiáim, mert rettentő rosszat sejtettem. Vagy végez velem, vagy pedig behódoltat és jelen pillanatban nem tudtam volna megmondani, melyikkel jártam volna rosszabbul. Tiltakoztam, kapálóztam, karmoltam, ahol csak értem, miközben a fejem rángattam, de túl mélyen mart a húsomba, ha ki is tudnám tépni magam a szorításból, valószínűleg gyors úton véreznék el a nyakamból hiányzó tetemes húsdarab miatt. Nem akartam megtenni. Az ittlétem alatt már a második alkalom, hogy valaki ilyenre kényszerít és kezdett már kicsit tele lenni a hócipőm az ilyesmivel. Darrennél annyiból volt más, hogy őt ismertem valamilyen szinten és az akkori helyi falka Atanerkje volt, viszont Rowena… Semmit nem tudok róla, csak a nagy ködben tapogatózom őt illetően, így ez a helyzet sokkal inkább bökte a csőrömet.
Ekkor azonban a farkasom előtérbe nyomakodott, tökéletes volt az összhang közöttünk, ő azonban már tudta, amit én még nem és egyáltalán nem érezte volna méltónak, ha egy ilyen helyzetben, ettől a nősténytől ér minket a halál. Megnyugodtam hát, minden kapálózás abbamaradt és a fejem is kissé felemeltem, teljesen védtelenné téve így a nyakamat, saját magamat. Behódoltam neki.
Dühösen prüszköltem, amikor eleresztett, éreztem az energiáit, de csöppet sem tudott érdekelni az, amit felőle éreztem. A nőstényben végbemenő hangulatváltozás csak jobban fokozta a bennem uralkodó dühöt, a káoszt és a ködöt, mert már végképp nem volt semmi kapaszkodóm. Nem értettem, mi folyik itt. Fel és alá járkáltam az immár emberi alakban álló Rowena előtt, borostyánjaimat végig rajta nyugtatva. Eszméletlen furcsa volt, hogy a lábát ért törésen és seben kívül más karcolást nem igen láttam rajta, pedig tudtommal nem Troll volt, hanem Zsizsik. A szavai lepattantak rólam, nem éreztem semmiféle elégedettséget, inkább éreztem úgy magam, mint egy vásári bolond, egy báb, amit ez a nőstény úgy rángat, ahogyan kedve tartja.
~ Epekedve várom, hogy végre tisztázd is, hogy ki a fene vagy. A Villámok, a Zsizsikek és a Trollok jegyeit is megmutattad nekem és kétlem, hogy mindezt egyszerű gyakorlással ilyen tökélyre fejleszthetted volna, arról nem is beszélve, hogy idősebb vagy nálam. Az pedig azt kellene, hogy jelentse, fogyatkozik az erőd és elindultál a leépülés keserves útján ~ kezdtem bele az összegzésbe, miközben ő már a vízben lubickolt. Jól bírja a hideget! Közelebb araszoltam a tó partjához, ám nem léptem hűs vizébe, csak ott folytattam a járkálást. ~ Miféle csodabogár vagy te? ~ valahol tudat alatt már talán kapizsgáltam a megfejtést, de annyira abszurdnak tűnt még a gondolat is, hogy egyből elvetettem.
~ És ami talán a legfontosabb; mit szeretnél tőlem?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Unalaq
Szellem
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 833
◯ HSZ : 213
◯ IC REAG : 214
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Tupilek könnye // Csüt. Szept. 24, 2015 9:40 pm

Sejtettem, hogy különösebben nem fogja elnyerni a tetszését a behódoltatási kísérletem, de nem hibáztathattam érte, hiszen én is pontosan így éreztem volna magam a helyében. Dicséretesen küzdött, de valami azt súgta, hogy előbb-utóbb be fogja látni, hogy a túlélése érdekében, bármennyire is keserű a pirula, de le kell majd nyelnie, és fejet hajtani a hatalmas, szürkés bundájú nőstény előtt. A farkasa valószínűleg már tudta, hogy kivel áll szemben, és talán ez volt az ő szerencséje. Valószínűleg nem öltem volna meg, sok választása úgysem maradt, de akkor sem szívesen kínoztam volna sokkal tovább annál, mint ami feltétlenül szükséges volt.
A megadás elegáns volt, és pontosan olyan, amilyennek lennie kellett egy ilyen helyzetben, úgyhogy nem csoda hát, hogy az elégedettség semmivel sem összetéveszthető hulláma végigfutott rajtam. Kedveltem Saraht, ha nem is első pillanattól kezdve, de egész hamar magamra ismertem benne, és ez éppen annyira töltött el örömmel, mint amennyire szúrta a szemem az egyedi stílusával, és a kevés tiszteletet mutató viselkedésével. Most is megmosolyogtatott a gondolat, hogy mennyire a fiatalkori önmagamat láttam a szavaiban, a tetteiben. Dübörgött bennem az erő, és azt hittem, hogy senki nem szabhat nekem gátat, hogy mindenkinél erősebb és ügyesebb vagyok. Természetesen Sangilakkal szemben csak az utóbbi állítás állná meg a helyét.
- Nem tartozom neked semmiféle magyarázattal! – válaszoltam könnyedén, egyelőre még a jéghideg vízben mosva le testemről a rászáradó vért. Nem mondanám, hogy kellemes volt, de kibírható, régen is fürödtünk valahogy, pedig akkor még nem voltak fürdőszobáink. – Érzem, hogy dühös vagy, de teljesen feleslegesen bosszantod magad! Vagy talán tanácstalanság lenne? – költői kérdés volt csupán, miközben őt egy pillanatra sem akasztottam meg a gondolatok záporoztatásában. – Még mindig jó megfigyelő vagy! – állapítottam meg, ezúttal már szélesen mosolyogva, lassan sétálva ki a vízből, a sérült lábam miatt. Próbáltam is kímélni, így a királynői tartás és járás helyett maradt valami kissé bicegő botorkálás.
- Nem mindegyikünkre igaz az, hogy a kor előrehaladtával veszít erejéből… - kezdtem hát bele én is a mesébe, csak szépen lassan, ezen még a türelmetlenkedése sem gyorsíthatott. – Bogár? Ugyan drágám, hiszen nagyon jól tudod, hogy mi vagyok. Pontosan olyan vérfarkas, mint te. Ugyanakkor mégsem, ezt jól sejted… - sejtelmesen görbültek ajkaim, íriszeim acélosan villantak meg, holott nem voltam kiemelkedően stressz hatás alatt, hogy nehéz legyen visszafogni magam. Én és a farkasom egyek voltunk, annyira, amennyire a ma élők talán sohasem lesznek. – Vagy mégsem sejted?! – fejemet enyhén oldalra billentettem, úgy álltam előtte, majd közelebb léptem egyet. – Ne rohanjunk ennyire előre, csak mindent a maga idejében! – söpörtem el egyetlen pillanat alatt a kérdését arra vonatkozóan, hogy mit akarok tőle.
- Ne pont most okozz nekem csalódást azzal, hogy még mindig nem jöttél rá! – teátrálisan elhúztam a számat, valójában azonban egyáltalán nem voltak negatív érzéseim vele kapcsolatban, inkább csak cukkolni akartam egy kicsit. – Büszke vagyok rá, hogy ilyen leszármazottaim vannak! - kivártam egy kicsit, csak azután folytattam: - A Nyugati szél vagyok! – árultam el végül, mert valószínűleg csak nagyon sokára lyukadtunk volna ki ide, és bármennyire kedveltem a társaságát, nem akartam itt ülni napokig, mire ki meri mondani. – Az egyetlen, ezen a néven! – elé guggoltam, kezemet szeretettel nyújtva felé, mintha csak a gyermekem lenne. Szegről-végről akár még így is lehetett volna mondani. – A farkasod már régebben rájött… - nem bírtam ki, hogy ne jegyezzem meg. Néha az állati oldalunk sokkal többet lát, mint gondolnánk. Ha nem kardoskodott nagyon hevesen ellene, akkor ujjaim óvatosan túrtak bele a bundájába, még akkor is, ha vértől csapzott volt azon a részen.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sarah Youngmay
Vérvonalfő
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 359
◯ HSZ : 419
◯ IC REAG : 430




Re: Tupilek könnye // Csüt. Szept. 24, 2015 10:16 pm

~ Tanácstalanság? Semmiféle tanácstalanság nincs bennem, csak szimplán úgy érzem magam, mint akit csúnyán átvertek ~ soha nem arról voltam híres, hogy leplezem a gondolataimat és az őszinte véleményemet, így most sem tartottam magamban. Nyilván ő majd jót mosolyog ezen is, hiszen nagyon úgy tűnik, roppant mód élvezi, hogy szórakozik velem és úgy rángat, mint egy szaros marionett bábut. Pedig ebből már rohadtul elegem van és ha nem változik valamit a találkánk folyama, akkor nem kell már sok, hogy itt hagyjam a fenébe az összes titkával együtt.
Csak fújtattam egyet, amikor közölte, hogy jó megfigyelő vagyok. Kit érdekel? Hol bosszant és dühít, aztán meg elkottyint egy-két elismerő szót, szóval igazodjon ki rajta a hóhér! Nem fogom ezt bevenni, csak bökje az igazságot és kész. Mi ezen olyan nehéz? Az első megjegyzése a korról és az erőről egyelőre hidegen hagy, mert nem tudok vele mit kezdeni. Tényleg egy csodabogárral van dolgom, vagy mi a szösz? És miért lenne ő más, mint mi?
~ Ez most komoly? ~ még meg is torpanok egy pillanatra a járkálásban, amikor közli, hogy ő nem bogár. Az eszem megáll! Képtelen vagyok elhinni, így inkább nem is akarok rágódni rajta, csak megrázom busa fejem és folytatom a fel-alá masírozást.
~ Mit számít, hogy mit sejtek és mit nem? ~ nem fogom magam tévhitbe ringatni és találgatni, amikor semmi szükség nincsen rá. Itt van, hallani akarom a válaszaimat, mert úgy érzem, igencsak kijár már végre, hogy kibökje őket. Dühös vagyok és egy pillanatig sem áll szándékomban leplezni ezt a nőstény előtt.
~ Nem szeretem a találós kérdéseket és a rejtvényeket, szóval átugorhatnánk azt a részt, amikor azon pattogsz, hogy micsoda csalódás, hogy még nem jöttem rá magamtól? ~ puffogtam tovább, nem állva meg a gyaloglásban. Tényleg nem voltam arra kíváncsi, hogy tovább hangoztassa a gyengeségeim és a „lassú észjárásom”, mert honnan a francból jöjjek rá, hogy kivel állok szemben? Legalábbis nem szeretném elhinni, hogy ez valóság lehet, inkább lefogom a farkasom információját, nem engedem, hogy közölje, tudassa velem. Éljen a tudatalatti.
Aztán hiába a megszólalások között tartott szünet, képtelen vagyok megszólalni. Amikor elhangzik a Nyugati Szél megnevezés, még a lépegetésben is megállok, hogy hitetlenkedve meredjek rá. Ha emberi alakban volnék, akkor tuti hisztérikus nevetésben törnék ki, merthogy ez kurvára nem lehetséges, ezt nem tudom elképzelni. Aztán meg ott van a farkasom, aki elfogadja, aki tudja, hogy igaz és máris szeretné megadni a nősténynek a tiszteletet.
~ Bolond vagy. Méghogy Unalaq! Mi a fészkes fene ez? ~ nyilván tiltakozom az igazság ellen, noha a nőstény tisztában van vele, mennyire is erőtlen próbálkozásról van szó. Tudom, valahol mélyen tudom, csak egyszerűen nem akarom elfogadni, hogy ez igaz, hogy ez megtörténik. Hogy pont velem történik meg! Mindjárt elvesztem a józan eszemet, abszolúte így érzem…
Nem mozdulok, szinte észre sem veszem, hogy leguggolt elém, annyira magába szippantott a fejemben lévő gondolatok örvénylése, hogy csak akkor eszmélek, amikor keze a bundámba túr. Összerezzenek és automatikusan lépek hátra, engem senki ne simogasson! Bár ha ez a nőstény valóban a Nyugati Szél, akkor minden bizonnyal nem fog neki túl jól esni, de jelen helyzetben magasról teszek arra, hogy neki mi a jó, most csak az számít, nekem mi az. És ez a helyzet egyáltalán nem ínyemre való.
Újból elkezdtem járkálni, nem is szóltam hozzá semmi, ha kérdezett, vagy mondott is bármit, süket fülekre talált. Időre volt szükségem. Nem tudom, hány perc telt el így, de bíztam benne, hogy nem fog kizökkenteni a gondolataimból és a mérlegelésemből, bár ha ő itt tényleg Unalaq, akkor meglehetősen nevetségesen viselkedem előtte. Mintha tényleg csak valami neveletlen kölyök volnék.
~ Tényleg igaz? ~ álltam meg aztán hirtelen, hogy egyből küldjem is felé a kérdést. Megadtam magam az információ súlyának, a kavargó gondolatoknak, mintha mindez minden energiát kiszívott volna belőlem. Ledobtam magam a földre, mintha csak összecsuklottak volna a lábaim, fújtatva terültem el a tóparton, mézszín szemeimet emelve a nőstényre. A vérvonalam alapítójára, a vérvonalbeli dédanyámra.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom

KARAKTERINFORMÁCIÓK
Re: Tupilek könnye //

Vissza az elejére Go down
 

Tupilek könnye

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
6 / 9 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Fairbanks :: Hegyvidék - White Mountains :: A hegyi farkasok területe-