HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!

Aktuális oldalkaland:
-

Érdemes követni:
-
AKTÍV KARAKTEREK
71 TAG 31 FÉRFI 40 NŐ
FAIRBANKSI FALKA
21 TAG 7 FÉRFI 14 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
15 TAG 7 FÉRFI 8 NŐ
ŐRZŐK
20 TAG 10 FÉRFI 10 NŐ
EMBEREK
6 TAG 3 FÉRFI 3 NŐ
VÉRVONALFŐK
9 TAG 4 FÉRFI 5 NŐ

Az előző negyed évben
ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

Örökös legjobbjaink:
Az oldal alapítói, Castor, Duncan & Gabe.
A Vérvonalfők megalkotói, játékosai - különösen, akik a "NS 3.0 - Redemption" végéig kitartottak.

írta  Catherine Benedict Szomb. Május 26, 2018 8:45 am
írta  Catherine Benedict Vas. Ápr. 08, 2018 10:55 am
írta  Alignak Vas. Feb. 25, 2018 8:44 pm
írta  Payne Holmes Kedd Feb. 20, 2018 10:25 am
írta  Celaena McDonald Vas. Feb. 18, 2018 8:16 pm
írta  Tawny Vaidya Vas. Feb. 18, 2018 4:42 pm
írta  Alignak Vas. Feb. 18, 2018 12:12 pm
írta  Catherine Benedict Szomb. Feb. 17, 2018 7:09 pm
írta  Alignak Szomb. Feb. 17, 2018 6:39 pm
írta  Balthazar Bluefox Szomb. Feb. 17, 2018 12:42 pm
írta  Alignak Szomb. Feb. 17, 2018 9:45 am
írta  Alignak Pént. Feb. 16, 2018 10:21 am
írta  Darren Northlake Csüt. Feb. 15, 2018 11:34 am
írta  Catherine Benedict Csüt. Feb. 15, 2018 6:40 am
írta  Hans Elfman Szer. Feb. 14, 2018 7:49 pm
írta  Payne Holmes Szer. Feb. 14, 2018 7:35 pm
írta  Alignak Kedd Feb. 13, 2018 8:11 pm
írta  Alignak Kedd Feb. 13, 2018 6:22 pm
írta  Darren Northlake Kedd Feb. 13, 2018 11:51 am
írta  Yetta Northlake-Nacrosh Hétf. Feb. 12, 2018 8:29 pm
írta  J. Isaac Sladen Hétf. Feb. 12, 2018 7:28 pm
írta  Darren Northlake Hétf. Feb. 12, 2018 7:21 pm
írta  J. Isaac Sladen Hétf. Feb. 12, 2018 7:08 pm
írta  Jason Drewner Hétf. Feb. 12, 2018 6:45 pm
írta  Darren Northlake Vas. Feb. 11, 2018 6:28 pm
írta  Alignak Vas. Feb. 11, 2018 11:14 am
írta  Alignak Vas. Feb. 11, 2018 11:14 am
írta  Alignak Vas. Feb. 11, 2018 11:13 am
írta  Corinne June Mouser Vas. Feb. 11, 2018 10:07 am
Prof. Dr. Lester J Edison
 
Catherine Benedict
 

Share | .

 

 Tupilek könnye

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6820
◯ IC REAG : 8562
Tupilek könnye // Pént. Aug. 02, 2013 9:06 pm

First topic message reminder :



A legenda szerint, mikor az elsők közt felütötte fejét a trónbitorlási vágy, s Alignak könyörületet nem ismerve roppantotta össze ellenségeit, Tupilek minden halottér könnyeket hullajtott, minél idősebb, nagyreményűbb volt egy farkas, annál többet. Az ő gyásza és fájdalma töltötte meg a tómedret.
A víz felszíne mindig tükörsima, sose zavarja fel semmi, a környék háborítatlan és békés...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net



























SzerzőÜzenet
avatar

◯ Kor : 25
◯ HSZ : 181
◯ IC REAG : 166
◯ Lakhely : Fairbanks >> jelenleg valahol Európában (elrabolva)
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink

Re: Tupilek könnye // Csüt. Jún. 23, 2016 11:41 pm

Szavaira csak többször is bólintok, hiszen erre felelni nagyon nem tudok mit. A hála ott csücsül a szemeimben, hiszen tényleg az vagyok neki, de másrészt meg egy kisebb fajta szomorúság is, hogy vannak ilyen egyedek is. De miért is ne lennének? Ha az emberek között vannak rosszak és nem éppen tisztalelkűek, akkor pont ott ne lennének, ahol bestiákkal együtt élnek? Reménykedtem abban, hogy én sose fogom elveszíteni a lelkiismeretemet, mivel eddig se veszítettem el, így talán később se fogom, legalábbis szerettem volna ebben hinni, de az évszázadok alatt gondolom mindenki sokat változhat…
- Örülök annak, hogy én lehetek az a személy, aki miatt úgy döntöttél, hogy lesz egy kölyköd. Annyi mindent szeretnék mondani ilyen téren, de valahogy nem jönnek a szavak. Mármint a szívemben érzem, de néha a szavak nem megfelelőek azon érzések kifejezésére. – mondtam neki mosolyogva, hiszen tényleg boldog voltam. Olyat kaptam tőle, amit szerintem sose tudott volna más megadni. Nem csak végre nem éreztem egy fajta ürességet legbelül, de még szabad is lettem és újra érezhetem azt, hogy milyen lehet szeretve lenni és szeretni valakit.
- Bocsánat. – harapok egy aprót az ajkamba, hiszen tényleg sok kérdésem volt. – Remélem azért olyan lesz, amilyenre mindig jóízűen fogtok visszagondolni, még ha egy személy nem is lehet teljesen jelen, mert biztosan ő is ott lesz. Figyelni fog titeket és a szívetekben, meg a többiek szívében is jelen lesz. S szerintem az a fontos, hogy kit engedünk be a szívünkbe, mert azokat sose vehetik el tőlünk, az emlékeinktől nem foszthatnak meg… - még ha Alignak könnyedén vette el mások életét, vagy legalábbis köze volt hozzá. Örültem annak, hogy se Lili-nek, se Emmett-nek nem esett baja. Ha bármelyiküknek is baja esik, akkor vélhetően én se próbálnám meg ennyire derűsen látni a dolgokat, vagy legalábbis nagyon nehezen menne. Most se teljesen könnyű, mert látszik a Teremtőmön is, hogy eléggé szomorú, de ez érthető is.
- Karácsony óta nem is nagyon alkottam. – vallom be lesütött szemekkel, mert tényleg nem sokat alkottam. Inkább olvastam, meg szoktam az új életet legtöbb esetben a négy fal között.
Csendesen hallgatom azt, amit mond, majd lassan bólintok. Kicsit habozok, hogy megszólaljak-e, de végül mégis bátorságot veszek és kimondom azt, amit gondolok. – Szerintem tökéletes pillanatok nem léteznek, ahogyan te is mondod. Mindig lesz olyan, ami beárnyékolja azon pillanatokat, de az számít csak, hogy miként éljük meg mélyen legbelül. Ha képesek vagyunk az örömöt és a boldogságot meglátni, mint például, amikor beharaptál. Nagyon fájt az, ahogyan átváltoztam, de még se az maradt meg, hanem az a fura, de nagyon érzés, ahogyan megszületett és betöltötte az űrt. – mosolyodom el, ahogyan visszaemlékszem, hiszen emlékezhetnék arra is, hogy mennyire fájt és fáj még mindig, de nem akarok. Sose fogom elfelejteni, de egy pillanatot képesek vagyunk akár mi is csodálatossá varázsolni véleményem szerint.
- Ennek örülök. – mármint annak, hogy Emmett-nek se volt semmi kifogása az ellen, hogy Lili elfoglalja azt a posztot.
- Tudom, hogy nem kötelező, de kíváncsi vagyok. Régóta nem járhattam már úgy igazán iskolába, s mindig is szerettem volna új dolgokat tanulni. – mosolyodom el lelkesen, hiszen tényleg nagyon örültem neki, s már alig vártam, hogy szétnézzünk ott. Vélhetően testvéreknek fognak nézni azok, akik nem ismerik ezt a világot, de nem is baj, hiszen egyszerre volt számomra Teremtő és testvér is, olyan, aki túlzottan is fontos volt számomra.
- A virágboltba. – pontosítom a dolgot, hiszen vélhetően a könyvtárba én nem is mehetnénk, így meg se fordult a fejembe. Viszont szívesen besegítenék neki az üzletben, ha ott van és ellesném tőle a dolgokat.
- Vagy talán csak azért nem válaszol, mert te se hiszed el, hogy méltó vagy rá? Szerintem okkal ez a kedvenc helyed, hiszen ez hozzáfűződik. Szerintem válaszolni fog, ha úgy érzi, hogy képes vagy hinni abban, hogy megérettél rá. Csodálatos személy vagy, kedves és barátságos, s hatalmas szíved van, így nem értem, hogy miért ne lennél rá méltó? – pillantottam rá kérdőn, hiszen nem hittem a véletlenekbe. Talán Tupilek csak szereti próbára tenni a farkasokat, csak másképpen, mint Alignak, de ki tudja, hiszen ehhez én még eléggé aprócska vagyok.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 314
◯ HSZ : 354
◯ IC REAG : 307
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Tupilek könnye // Szer. Jún. 29, 2016 6:58 pm

- Tudod, Madison, nem is kell mondanod semmit. Nem csak, hogy a teremtőd vagyok, de Anernerknek készülök, következésképpen pontosan tudom, mikor mit érzel, akkor is, ha te magad képtelen lennél megfogalmazni. – Én magam is mosolyogtam, szükségtelen volt bármit mondani, pusztán a teremtőjeként is tökéletesen tisztában vagyok kapcsolatunk milyenségével, nekem pont nem kell mindig mindent bizonygatni, mint ahogy tagadni az egyértelműt is fölösleges, lévén sokkal többet tudok, mint társaim nagy része. Nem hiába van nálam biztonságban rengeteg titok, szívfájdalom, elsuttogott szó.
- Tisztában vagyok vele, hogy igazad van, ilyesmit mondanék én is bárkinek a saját helyzetemben, de mindezt elfogadni, megélni, s utána tovább haladni az életünk útvesztőjében egyáltalán nem egyszerű dolog. Én csak abban bízom, hogy békére lelt odaát, remélem, így van, de sokáig még én sem beszélhetek vele, pedig milyen jó lenne, ha hívhatnám, és megtudhatnám, mi van vele. – S nekem nem a testvérem, nem volt időm kellőképpen megismerni sajnálatos módon, és már nem is lesz.
- Ez nem olyan meglepő, sok minden zuhant rá egyszerre, emiatt ne fájjon a fejed, rengeteg időd van még alkotni. – Kölyökként sokkal fontosabb dolgoknak van jelenleg prioritása, remélhetőleg erre ő maga is rájött, szóval nem kell túlragoznom, bár, ha úgy érzem, túlzottan zavarja, meg fogom tenni.
- Igaz, de közel sem mindegy, mi az, ami beárnyékolja a pillanatot. Savannah halála egyszerűen túl sok ilyen téren. A fájdalom… nos, az az életünk része, sokszor fogsz még szenvedni sajnos, ez vele jár. Ha már az átváltozás nem lesz bajos, számos harc kíséri majd az életedet, amin végig kell küzdened magad. S mivel a kölyköd belőlem született, a lelked sokkal jobban fog fájni. – Hovatovább, emberként sem volt éppenséggel vérmes fenevad, következésképpen nem hinném, hogy a felvázolt út lenne igazán az övé, a fájdalom ugyanakkor legyen bármilyen természetű, biztosan jelen lesz az életében, mindegyikünkében ott van.
- Akkor most lesz rá lehetőséged, valamelyik nap el is mehetünk, úgysem ártana nekem is körülnéznem az egyetemen. – Fogalmam sincs róla, hogy milyen szakok vannak, pedig rengeteg időt töltöttem már ebben a városban, de valahogy sosem tűnt fontosnak a dolog. Mindenesetre, most legalább van okom rá, hogy behozzam a lemaradást ilyen téren is.
- Amikor ott vagyok, akkor persze, egyébként nem, mert kétlem, hogy vérfarkas segítőt lelnék, szóval nem kockáztathatunk. – Ezt talán nem kell nagyon magyarázni, mármint, egyik felét sem, a legtöbb fajtánkbeli számára az ilyesmi nem éppen kedvelt foglalkozás. Emberrel dolgozni kölyökként meg rendkívül kockázatos.
- Fogalmam sincs, néha abban is kételkedem, hogy valaha esélyem lesz Anarnerkként működni. Mindenesetre, hagyjuk ezt most, nem tudok kellőképpen koncentrálni, inkább foglalkozzunk veled. – Csapom össze a kezeimet mosolyogva, ahogy a tó felől Madison felé fordultam, és le is csüccsentem ott, ahol vagyok. ~Mostantól csak így kommunikálunk. Mutasd meg kérlek, mennyire megy… Mondjuk, kezdj el számolni egytől tízig, jó?~ – Néztem rá derűsen, tanultuk már, de ez nem olyasmi, amit nem szükséges gyakorolni, minél többet tesszük, annál jobb lesz benne valaki…

//Köszönöm szépen, Mazsolám! <3333 //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 25
◯ HSZ : 181
◯ IC REAG : 166
◯ Lakhely : Fairbanks >> jelenleg valahol Európában (elrabolva)
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink

Re: Tupilek könnye // Pént. Júl. 01, 2016 9:16 am

Szavaira csak egy aprót bólintok, hogy rendben van. Örülök annak, ha ő szavak nélkül is tudja azt, hogy pontosan mire gondolok vagy éppen mit érzek. Sose voltam az, aki könnyedén meglelte volna azt, amit valójában érzet. Meg régóta nem is beszéltem róla, Lili ilyen téren is kivétel volt, mert neki igyekeztem azért elmondani amennyire tudtam.
- Talán okkal nem tudod ezt megtenni, mármint tudom, hogy sok időbe telik, amíg ők egyáltalán itt lehetnek velünk ilyen téren, de talán amiatt van így, hogy megtanuljunk a jelenben élni és ne a múltban, illetve megtanuljuk elengedni őket. – mondtam neki egy kisebb habozásterén, mert nem kizárt, hogy én gondolom rosszul. Én is sokszor kívántam azt, hogy a dajkám bár csak ott lenne velem és hasonló dolgok, de rá kellett jönnöm arra, hogy neki vélhetően ott jobb és onnan is vigyázz rám, még ha én nem is láthatom, vagy érezhetem őt. Meg sokkal fontosabb az, hogy a szívünkben megőrizzük az emléküket, legalábbis én így gondolom. S biztos vagyok abban, hogy Lili is sokáig fogja őrizni az elveszett őrző emlékét, ahogyan még sokan mások.
Újra csak bólintottam, miközben kíváncsian fürkésztem őt, hiszen ebben is biztosan igaza volt. Még eléggé hosszú út áll előttem, sok mindent meg kell tanulnom, meg kell tapasztalnom. S vélhetően sokszor még fájni is fog és magamat ismerve inkább lelkileg, mintsem testileg. Az átváltozás is pokolian fáj még mindig, de majd idővel jobb, de a testi sebek begyógyulnak, míg a lelki sebek nem túlzottan.
- Rendben van! – csillantak fel a szemeim izgatottan, hiszen már alig vártam, hogy olyan életem lehessen kicsit, mint a legtöbb hasonlókorúnak. Persze, én nem leszek egy az őrült egyetemi bulizosok közül, de attól még sok új arccal találkozhatok, esetleg barátokat is szerezhetek, meg tanulhatok is. Már alig várom.
- Igen, úgy gondoltam. – kúszik széles mosoly az arcomra, hiszen már alig várom, hogy ott is besegíthessek kicsit. Biztosan jó érzés lehet a virágok között elveszni, meg fontos helyszín volt a mi kis találkozásunkban is. Ott pillantottuk meg először a másikat, de akkor még a férjem is velem volt, azóta pedig újra betévedtem oda és az életem legjobb döntése volt az.
- Szerintem ne kételkedj magadban, mert ha nem hiszel magadban, akkor talán sokan nem fognak, s talán ő se. Lehet, hogy ez csak egy próba a részéről, hogy mennyire vagy kitartó. – mosolyodtam el barátságosan, majd amikor elmémben csendültek a szavai, akkor egy pillanatra meglepődtem, hiszen ez még mindig kicsit szokatlan volt számomra. Csak bólintottam egyet, majd elkezdtem koncentrálni jobban. – Egy… kettő..hááá… - kezdtem bele, majd lassan kifújtam a levegőt. Egy pillanatra még a szemeimet is lehunytam, hogy még inkább koncentrálni tudjak és utána újra neki futottam. – Egy…kettő… három…négy… öt… hat…hét…nyolc..kilenc… - itt végül pedig elakadtam, a tízes már nem ment, de szerintem ez is egész jó, hogy már ez egyre folyékonyabban megy. Majd menni fog még jobban idővel. Ha pedig még mondott olyat, amivel tudok gyakorolni, akkor mosolyogva futottam neki, még akkor se, ha nem elsőre ment, vagy nem ment. Gyakorlás teszi a mestert… Hiszen részben azért is voltunk itt, hogy gyakoroljunk…

|| Én is nagyon köszönöm, élveztem, mint mindig és várom a folytatást. <33
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6820
◯ IC REAG : 8562
Re: Tupilek könnye // Pént. Júl. 01, 2016 12:57 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
avatar

◯ Kor : 30
◯ HSZ : 20
◯ IC REAG : 15
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : egy balesetből származó heg a bal arccsonton
Re: Tupilek könnye // Kedd Szept. 06, 2016 9:58 pm

Cali & Jesse

Nyolcszáznegyvenkilenc. Ennyi másodperce várt már a találkozásra, mialatt a tekintete a szürkületbe vesző hegyormot pásztázta. A hó alig borította azt fehér ragyogásban, sápadt fekete szalagokként terpeszkedett a kanyarulatokon és sziklaperemeken megülő kristályos csapadék. A növényzetet alig lengette a szél, amit a távolban vijjogó madárhad zaja tört csak meg olykor.
James az órájára nézve csúsztatta a lábát a szikla domborulatán, miközben a keze ökölbe szorult. Iris soha nem szokta megváratni, mindig pontos volt az unokatestvére. Még akkor is, ha néha furcsa viselkedés jellemezte, Jesse szót tudott vele érteni és az egykor háborgó tiniből mára már - elméletileg - érett nőként kinéző, létező nő lett.
A kabátját szorosabbra húzva magán csak annyi zajt csapott, amíg a cipzárt felhúzta, megroppantva a nyakát is. Kilencszázötvenhárom. Iris soha nem szokott ennyit késni. James mindig is tudta, hogy Iris valamiféle svájci óra szerint működött, kisebb korukban állandóan azzal szívatta, hogy biztosan lenyelettek a szülei egyet vele, de most leginkább csak arra tudott gondolni, hogy biztosan az autója mondta fel a szolgálatot. Nem mintha bármikor is látta volna autóval közlekedni ilyen területen az unokatestvérét Jesse, de sosem lehetett tudni, és ha most fel is hívná, biztosan nem venné fel a telefont.
Iris ugyanis gyűlölte a modern technikát, évekkel ezelőtt kiiktatta az életéből a tévét, a számítógépet és valamiféle aszkéta létnek élt. Jesse kénytelen volt elfogadni a második Teréz anyát, aki a világot jobbá akarta tenni és aki ott segített, ahol csak tudott. A gond az volt - nem is kicsi - hogy Iris mindezek ellenére vetkőzésből kereste a kenyerét.
Jesse pedig nem nézte jó szemmel ezt a tevékenységet. Még ha csak az unokatestvére is volt, baromira a család része és egy nő tudja már, hogy azzal csak kihasználják, ha fűnek és fának mutogatja magát. Gyűlölte még a tudatát is ennek az információnak, és biztos, hogy hátba szúrta volna magát, ha egyszer is látnia kellett volna Iris-t nudistaként. A gondolatra a hideg futott végig a hátán, mire a teste össze is rázkódott. Hányni tudott volna ettől, arca keserű grimaszba fordult.
Újra az órájára nézett. És csak ezután szólalt meg.
- Tizenhét és fél perc, Iris. Ennyi volt a késésed - fordult a zajforrás felé ültében, hangjában érezni lehetett a nemtetszést, a neheztelést és a számonkérést egyaránt. - Mi a mentséged? - érdeklődött felegyenesedve az alaktól, akit addig az unokahúgának gondolt, és csak akkor vette észre a testi különbségeket. Nem Ő volt. Nem a tizenkilenc éves kislány, mire megköszörülte a torkát, hangnemet váltva folytatta a szavait a női alak felé. Vagyis a hosszú hajból és a karcsú alakból úgy gondolta, nővel van dolga.
- Bocs, épp várok valakire. Aki láthatóan nem Ön lenne. Elnézést - lépett le a kisebb szikláról, amin eddig a hátsó felét meresztette. - Nem látott errefelé egy fiatal nőt? - érdeklődött, mialatt a jövevényt nézte. Tudta, hogy nem sokan keresik fel ezt a helyet, de hogy pont egy harmadik emberrel fusson össze, azt nehezen hitte volna, hogy megtörténik. Főleg egy keddi estén, amikor az emberek nagyon nem érnek rá a természetben járkálni. Ő szabadnapos volt. Legyen ez a mentsége.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 298
◯ IC REAG : 276
◯ Lakhely : Québec || Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválásai

Re: Tupilek könnye // Szer. Szept. 07, 2016 10:31 am

Egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy szép lassan kicsúszik minden a lábaim alól. Először ott volt a vetélés, abból valamennyire kimásztam, de sose sikerült igazán, hiszen Ben mindig is kerülte a témát. Ha igyekeztem megbeszélni vele, akkor is mindig kudarcba fulladt az egész, mintha nem számítana, vagy csak tényleg annyira könnyű lenne tovább sétálni felette. Aztán pedig eljött az április is. Alignak megjelenése, Lucky halála, az, hogy majdnem ő is meghalt, az utána lévő veszekedés, míg végül a család sötét titkairól is elkezdett fellebbeni a fátyol és az egész odáig sodort, míg vége nem szakad a kapcsolatomnak és el nem kezdtem hátat fordítani szinte majdnem mindenkinek és mindennek. Egyetemen lenne a helyem, de valahogy nem bírtam idén folytatni azt, hogy pszichológus legyen belőlem. Miként segíthetnék mások bajain, ha a sajátomon se tudok?  Sehogy! Inkább csak az edzéseknek és a futásnak éltem, vagy csak a közeli erdőséget jártam. Most is kértem pár nap kimenőt a munkából, hiszen valamiből fenn kell tartani egy háztartás. Főleg most, hogy egyedül maradtam a lakásban. Persze az őrzőkhöz is beköltözhetnék az egyetemre, de valahogy nem volt kedvem ahhoz se most. Inkább csak egyedül akartam lenni, mintha attól remélném a megoldást a gondjaimra.
Egy-két melegebb holmit, élelmet, innivalót és a többi szükséges dolgot sietve csomagoltam be egy kisebb hátizsákban, hiszen nem hetekre megyek, hanem csak egy vagy két napot akarok eltölteni az erdőben. Egy kis kirándulás jót fog tenni, ott meditálhatok is a csendben és még gyakorolhatom a különféle fogásokat is. Volt jó pár tetoválásom, hiszen az őrzőséggel együtt jár. Mások számára csak egy fiatal hóbortos csaj voltam, aki magára varratot egy-két számára fontos motívumot. Nem túlzottan érdekelt az se, ha az általam tartott edzéseken akadt olyan, aki jobban megbámulta. Bár most erre nem sok esély volt, hiszen a top fölé egy kicsit vastagabb pulcsi került, így tökéletesen elfedte az alkaromon lévő, vagy máshol jelenlévő tetoválásaimat.
Sietve hagytam a kocsit az erdő szélén, hogy utána gyalog induljak el. Sokat hallottam már erről a völgyről, így érthető, hogy az utam elsőre erre vezetett, mert nagyon is érdekelt, hogy tényleg olyan gyönyörű-e, mint amilyennek sokan lefestik. Illetve ha már Tupilekhez köthető, akkor még inkább érdekelt. Bár az egyszerű emberek biztosan más történetet tudnak erről, mint a beavatottak. Nem vertem túl nagy zajt, de ügyeltem arra is, hogy nehogy valami csapdába sétáljak bele, hiszen azért még vadászok is élnek ezen a vidéken, még ha nem is annyi. A farkasok se hagynák azt, hogy túl sok legyen belőlük. Alig, hogy kiértem az erdőből máris valaki megszólalt, mire csak feljebb szökött a szemöldököm és már éppen megszólaltam volna, amikor felállt a férfi és elkezdett megfordulni, de még mindig beszélt. Én pedig sose voltam olyan, aki másnak a szavába vágna, így csak hagytam hagyj folytassa. Kicsit talán szórakoztató is volt az, hogy egy idegen olyanért akar megkorholni, ami nem is az én bűnöm.  
- Az leesett, hogy valakire vársz és nem történt semmi se. Igen, azt hiszem, hogy nem én lennék az a leányzó, hacsak nem szenvedek amnéziában is már. Bár annyira ilyen fogadtatás után nem szívesen lennék a helyében… – szólaltam meg könnyedén, miközben az ismeretlen férfit figyeltem. Nem éreztem különleges erőt felőle, így vélhetően nem őrző, hiszen sose láttam még a köreinkben. Farkasnak se mondanám, de azt is tudjuk, hogy köztük is akadnak olyanok, akik leplezni tudják az energiájukat, így még jobb, ha óvatos maradok. – Ezek szerint én már nem számítok fiatalnak? – kérdeztem vissza kíváncsian, mivel nem is én lettem volna, ha nem így teszek jelenleg. Meg szerintem fiatalabb is vagyok nála, legalábbis így első tippre ezt mondanám. Nem voltam teljesen önmagam, de hát ez van. Nem mindig lehetünk a toppon. Végül sietve indultam el a tó irányába, elhaladva mellette, hogy ott ledobjam a táskát a vállamról, majd leguggoltam a partján, miután pedig feltűrtem kicsit a pulcsimat könnyedén tisztítottam meg a kezemet, mivel nem a könnyebbik úton jöttem el idáig. – Ha így van, akkor nem láttam egyetlen fiatal nőt se, így sajnálom. – pillantottam végül hátra a férfira. – Talán meggondolta magát, vagy lerobbant a kocsija, de az is lehet, hogy csak hallotta, hogy szürkületben annyira nem célszerű egyedül járkálni az erdőben. – rántottam meg a vállaimat, hiszen mindegyik lehetőségben volt igazság. Amikor pedig végeztem, akkor könnyedén álltam fel ismét, hogy utána a figyelmemet az idegennek szenteljem. – Egyébként Cali vagyok, aki már nem számít fiatalnak. – húztam kicsit az agyát a korábbi megjegyzésének köszönhetően. Ha pedig elfogadta, akkor még a kezemet is felé nyújtottam úgy, ahogyan illik.

|| Kezdőkép majd lesz otthonról, ha nem felejtem el. Embarassed
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 30
◯ HSZ : 20
◯ IC REAG : 15
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : egy balesetből származó heg a bal arccsonton
Re: Tupilek könnye // Szomb. Szept. 10, 2016 12:37 am

Immár hivatalossá vált számára. A nő feleannyira sem hasonlított Iris-ra, mint amennyire vágyott volna rá. És a hang is teljesen más volt, ismeretlen, ráadásul istentelenül sokat is beszélt a barna hajú. Legalábbis erre következtetett, hogy nem világított a félhomályban, mint egy atomreaktor.
- Ahhoz nekem is valamiféle agymenésen kellene átessek - válaszolt arra a sok szövegre, ami a nő ajkain csusszant ki a nagyvilágba. A kérdésre csak egy mosolyt villantott, félredöntötte a fejét egy pillanatig, mintha sokáig gondolkodna a válaszon, de aztán csak megköszörülte a torkát. - Innen nem tűnsz vénasszonynak - tegezte vissza a nőt, ha már amaz az első másodperctől megtette. Igen, Jesse számára nagyon is feltűnt, hogy a tényleges választ nem adta meg Iris-szal kapcsolatban, de a barna lett volna az utolsó, aki megtudja, hogy miért is volt rá James mérges. Mert amúgy nem szokott az lenni, de az a téma, amit muszáj lett volna megvitatnia az unokatestvérével, nem pont asztaltéma, amit egy, a kedvenc söröskorsójával a kezében meg tudna vitatni.
A nő mozdulatait egyetlen szó nélkül követte végig, megfigyelve a testének mozgását, a hajának rezdülését, a ruháinak alig hallható surrogását. Valahogy beleillett ebbe a környezetbe, szó se róla. Vele fordult, egyrészt mert nem volt akrobata, hogy úgy tekeregjen, mint egy felhúzható kisautó, másrészt sosem volt odáig azért, ha esetleg a háta mögé kerültek. Ösztönösen látni, tudni és érezni akart mindent legalább egy érzékszervével. És tökéletesen elégedett volt már azzal is, ha láthatott valamit.
Még mindig nem szólt egy szót sem, a figyelmét elvonta az a tény, ahogy a nő megmosta a kezét, és talán egy-két lépéssel közelebb is ment hozzá, de fenntartotta kettejük közt az egészséges távolságot. Aztán megint az a hang. Megint a sok beszéd és kezdett stabilan meggyőződni arról, hogy tényleg minden nő akár egy teljes Biblia szövegét képes lenne elskandálni egyetlen levegővétellel. Nem zavarta, a füleinek egészen kellemes volt a barna hangja, de azon nem tudott segíteni, hogy ne a nőt figyelje. Tényleg, nem csak felületesen.
- Időről időre itt szoktunk találkozni. Ismeri a környéket, mint a tenyerét - a korábbi mosoly egy kicsit megkopott, de azért remélte, hogy tényleg nincs baja a kis fruskának. Sosem szokott, mert egy életművész aztán soha a büdös életben nem szorul mások segítségére. - Lehet, hogy csak megcsúszott egy farkason - húzta el a száját, és igen, átvitt értelemben értette. Nagyon nem lett volna ínyére ez, mert gyűlölt várakozni. Egy nőre pedig végképp. A pontosság alapvető követelmény volt mindenkitől, függetlenül attól, hogy milyen viszonyban is volt az illetővel.
Még mindig a nőt figyelte. Cali! Az biztos, hogy nem egy a Tiffany-k és Candice-ek táborából. Habozás nélkül elfogadta a nő felajánlott kezét, és ha már lehetett, közelebb lépett a kézfogás erejéig hozzá. Határozott, de nem erős volt az a pár másodpercnyi érintés a részéről.
- James - vigyorodott el hirtelen, aztán fel is nevetett. - Szóval, Holle anyó, akár hívhatsz Jesse-nek is, hallgatni fogok rá. Meg még jó pár dologra is, de ezek a leggyakoribbak - időközben elengedte Cali kezét, és ahol volt, ott maradva a kezeit a nadrágja zsebébe csúsztatva állt meg hol a nőt, hol pedig a lerakott táskáját nézve.
- Az előbb mondtad, hogy nem célszerű ilyenkor az erdőt járni. Te szeánszra indulsz, vagy inkább vadászlesre? Csak mert kizárnám annak a lehetőségét, hogy Arielként a tóba csobbannál - hihetetlen, hogy megtáltosodott. Ennyit csak akkor beszélt, amikor legutóbb hat pohár whisky volt benne. És négy tequila. Az egy öblös pohárnyi bor után. Vagy fél éve.
- És elvetném annak az esélyét is, hogy hegyet mászni akarnál - nézett a nő mögött elterülő szirtekre, mert az alaphangon is legalább egy nagyobb zsákot és tíz kilónyi felszerelést igényelne. És csak hogy ne a nőt figyelje állandóan, elindult jobbra, pár lépést megtéve, eltávolodva a tóparttól, csak hogy a szemeivel az erdőt vegye szemügyre. Semmi! Iris sehol. Csak ő és Cali voltak azok a szerencsések, akik erre a környékre tévedtek. Sem egy hívás, sem egy üzenet nem jött a törpétől - szó szerint.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 298
◯ IC REAG : 276
◯ Lakhely : Québec || Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválásai

Re: Tupilek könnye // Szomb. Szept. 10, 2016 6:04 pm

Csak egy apró mosollyal feleltem a szavaira, mert akkor ezek szerint egyikünknél se mentek el még otthonról, hogy másnak gondoljuk egymást. Bár én nem kerestem semmit se, azért jöttem az erdőbe, hogy kicsit egyedül legyek és megpróbáljak valamit kezdeni a fejemben zúgó dolgokkal. Mintha egy rádió szólna a fejemben, ami mindig ugyanazt és ugyanazt adja és mellé még képtelenség is kikapcsolni. Fogalmam sem volt arról, hogy valaha lehetek-e még olyan, amilyen egykoron voltam, de talán nem is ez számított, hanem sokkal inkább az, hogy sikerül-e újra majd valami kapaszkodót találnom és annak köszönhetően újra visszatalálni a helyes ösvényre. Vélhetően sose leszek már olyan, amilyen voltam, de hasonló még lehetek. – Akkor még nem kell rohannom ránctalanító krémért. – feleltem csípőből, hiszen sose kellett félteni ilyen téren, most meg pláne nem, amikor néha hamarabb mondtam ki dolgokat, mielőtt még végig gondolhattam volna. Az pedig feltűnt, hogy a keresett hölgyeménnyel kapcsolatban semmit se mondott, de sose voltam olyan, aki erőltetné az ilyen dolgokat. Nem ismertem őt, így jogomban se állt volna faggatózni az ismerősei után.
Helyette inkább könnyedén sétáltam el mellette, hogy kicsit megtisztálkodjak a már eléggé lehűlt tónak a vizében. Nem voltam sose finnyás, meg aki szereti a természetet járni, azok szerintem mind ilyenek. Képesek egy-egy patakban lemosni magukról az erdő porát, sarát vagy csak azt, ami éppen borítja, hiszen ez az erdő vélhetően már sok vért is látott a farkasoknak köszönhetően. Éreztem, hogy követ a pillantásával, de nem tettem szóvá, hiszen én is olyan voltam, aki szereti tudni azt is, ami a háta mögött van. Egy harcosnak fontos az is, hogy egyetlen egy pillanatra se veszítse szem elől a környezetét, hiszen sose lehet tudni, hogy merről is érkezik a támadás, nem mintha tőle bármilyen támadásra számítottam volna.
Miután pedig szembe kerültünk ismét egymással, akkor se eresztettem el őt a pillantásommal. Kíváncsian fürkésztem őt, ahogyan a félhomályban próbáltam jobban kivenni, hogy miként is fest kívülről, hiszen sokak szerint a külső csak egy szép csomagolás és úgyis az a fontos, hogy ki milyen belülről. Azt hiszem, hogy ez nagyon is igaz, hiszen lehet, hogy sokak szerint szép voltam én is, de attól még belülről jelenleg eléggé káoszos viharra bukkant volna bárki, ha sikerül átlátnia azon, amit mutatok a külvilág felé.
Amikor ismét megszólalt az ismeretlen férfi, akkor csak bólintottam egyet, hiszen részben szerintem nagyon is érthető, hogy miért itt találkoznak az emberek. Az egyik legszebb helye az erdőnek, másrészt meg ritka az, amikor valaki erre sétál. Főleg a mieink közül, hiszen mi ismerjük a történetét is. Az újabb kijelentésének köszönhetően kicsit feljebb szalad a szemöldököm? – Farkason? – vélhetően, ha ugyanazt értenénk ez a szó alatt, akkor ő se ennyire könnyedén ejtené ki, mint tette… így talán jobb lett volna hallgatni, de mivel egy erdő egyik elhagyatott pontján állunk és köztudott tény, hogy az erdőben sok a farkas, így érthető volt talán kicsit a meglepettségem és az érthetetlenségem is, hogy mire gondolhatott pontosan ezzel a kijelentésével.
A kézfogást pontosan annyira határozottan viszonoztam, amennyire szükséges volt, ahogyan meg se próbáltam tudtára adni, hogy esetleg mekkora erő rejtőzik bennem. Nem szerettem amúgy se nagydobra verni azt, hogy nem vagyok védtelen Barbie baba, mint sokan esetleg a mai fiatalok közül.
- Rendben, akkor Jesse és majd meglátjuk mennyire fogsz hallgatni más nevekre…– mosolyodtam el barátságosan, ami manapság eléggé ritka arcrezdülés volt a részemről. – Miért is lennék Holle anyó? – pillantottam rá kíváncsian, hiszen nem is ismert még, így szerintem nem volt meglepő, hogy rákérdeztem a dologra.
Én se hátráltam, egyszerűen csak leejtettem magam mellé a egyik karomat, a másikat pedig a nadrágom hátsózsebembe csúsztattam.
- Talán boszorkánynak gondolsz? Ha így van, akkor nem félsz, hogy hamarosan béka lesz belőled? – csöppet se komolyan gondoltam, de ha már a szeánsz dologgal indított, akkor miért ne? Egy picit még oldalra is döntöttem a fejemet, miközben ismét egy halvány mosoly kúszott arcomra. – Miből gondolod ezt, csak nem azért, mert nem vöröslő tincseim vannak, de igazából, ha ezen múlik a dolog, akkor… - s azzal a lendülettel úgy nyúltam a nadrágomhoz, mint aki mindjárt tényleg leveti és talán meg is tettem volna, ahogyan a fölsőmből is simán kibújtam volna, ha nem egy ismeretlen férfi áll előttem, hiszen nem túlzottan zavart volna még az se, hogy hideg a tóvize. De zavarban se akartam hozni, pedig mostanság imádok rácáfolni az emberekre. Főleg, ha ő is elkezdi húzni az agyamat, ahogyan néha mások teszik, akkor eléggé nagy esélye van annak, hogy fehérneműre fogok vetkőzni. Utána könnyedén bizonyítanám be, hogy tudok Ariel is lenni, viszont akkor fennáll az esélye annak is, hogy ő is rosszabbul jár, mert magammal rántom, vagy csak lefröcskölném.
- Nem vagyok még túl profi a hegymászásban, egyszer valaki megmutatta, hogy miként kell, de ennyi, viszont ezek szerint te értesz hozzá? – érdeklődve fordítottam vissza a pillantásomat a mögöttem elterülő hegyek látványáról a férfira. – Amúgy meg túrázni indultam, nem szokásom az esti erdőtől megijedni, meg olyankor még több dolgot figyelhet meg az ember, mint nappal. Másrészt meg vannak menedékházak is, így ha az erdőt veszélyesnek találnám, akkor is lenne hova mennem. – adtam választ a kérdésére, azt meg inkább nem mondtam, hogy a káoszos életem apró rezdüléseit akartam volna helyre pakolni magányomban, de az élet úgy döntött, hogy valakivel keresztezi az életem útját, így ezt napolnom kellett.
- A hegyeken kívül az erdőt is szereted, vagy a te szerelmed a magasba nyúló, sok rejtélyt és veszélyt ígérő hegyek? - kérdeztem meg kíváncsian, ha már ő is kérdezett, akkor én miért ne tehetném?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 30
◯ HSZ : 20
◯ IC REAG : 15
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : egy balesetből származó heg a bal arccsonton
Re: Tupilek könnye // Hétf. Szept. 12, 2016 12:21 am

Kétségkívül fiatal volt, amit nem igen akart volna már forszírozni. Egyelőre. Ha a későbbiekben keresztezik egymást az útjaik, biztosan nem fogja abbahagyni azt, hogy néha húzza a nőt a korával kapcsolatban. Néha ilyen kedve volt, amikor nem épp a munkán járt az esze. Kivételes alkalom, amit nem csak másnak, de magának is ki kellett érdemelnie.
Valóban ő kezdte, így csak egyet bólintott, és habár már a kezdeti sötétségbe burkolózó késő délutáni levegőben elhúzta a száját.
- Ki tudja, mivel foglalja el a száját, ha nem beszéddel. Maradjunk abban, hogy én meg főleg nem akarom tudni, mit művel - szavai korántsem voltak vidámak, de majd foglalkozik akkor a lánnyal, ha jelen lesz. Jelenleg mással foglalkozott. Cali pedig a sok-sok beszédével tett arról, hogy ne unatkozzon. És valahogy élvezte, hogy nem egy néma szobor lett a beszélgetőtársa.
Szerette az őszinte kapcsolatokat. De mégis voltak témák, amiket sosem akart megvitatni a másik nem képviselőivel, mert azt valahogy tiszteletlennek érezte. És hogy még mit szeretett? Úgy hirtelen ezt a lányt is, hogy ami a szívén, az a száján típusúnak tűnt, és ezt ebben a pillanatban élvezte. Nem igazán akarta volna meggátolni Cali-t abban, ahogy és amit beszélt, ezért csak felnevetett hirtelen.
- Ezek a nevek kiborítanak. Hirtelen csak ez jutott eszembe. De ha szeretnél egy Galapagos-szigeteki teknős nevet, amik elélnek akár kétszáz évig is, valamit kitalálhatok neked. Enyém lenne a megtiszteltetés - vigyorgott bele a levegőbe, és csak nem bírta ki sokáig. Azért nem akarta túlzásba vinni ezt az egész húzzuk a másik agyát dolgot, ezért megköszörülte a torkát gyorsan, remélve, hogy ezzel a pótcselekvéssel nem ad okot egy hirtelen jött ismerkedős vitára, ahhoz nem gondolta, hogy sokaknak kedve lett volna. Bár igen érdekes lenne kipróbálnia egyszer. És már megint beszélt a lány, sőt, mi több, Cali keze már a saját nadrágjánál járt, mire Jesse tekintete is odatévedt, de aztán felnézett a lány szemébe. Majd vissza a lány kezeire, aztán megint vissza a szemeibe. Inkább, mint hogy végigmustrálja úgy igazán a testét. Nem mintha ne tetszett volna neki, nagyon is.
- Biztos, hogy ezt folytatni akarod? Itt?! - érdeklődött könnyedén, és habár imádta volna a vetkőző nő látványát, olyan tüdőgyulladást kapott volna Cali, vagy legalábbis megfázás lett volna az eredménye, amit nem igazán akart.
Figyelmen kívül hagyott minden mást, vagyis inkább az agya hagyta cserben egy pillanatra, mert a gondolatai elkóboroltak oda, ahova aztán végképp nem kellett volna. Ezután indult csak meg a maga kis útjára, az erdőt fürkészve, eltépve a pillantását is a nőről. Ahogy meghallotta újból Cali hangját, nem fordult még felé teljes mértékben, csak egy negyed fordulattal válaszolt arra egyelőre némán, hogy igenis hallotta a barnát.
- Valamennyire értek, igen - szólt egy helyeslő bólintással, végighallgatva a menedékházak tényét. Igaza volt. És ebből tudta Jesse, hogy a másik nem első alkalommal van egyedül a természetben. Valahogy megnyugtatta a tény, hogy gondolkodott is a még ismeretlen. Újra beszélt. És még mennyit! Már maga a tudat is mosolygásra késztette, amit egy sóhaj követett. Visszafordult Cali felé, megmutatva a hátát az erdőnek, a benne rejlő növények hadának.
- Hegyimentő vagyok - komolyodott el a hangja egy másodpercre csak, de ahogy elmosolyodott, a szavai sem voltak olyan hangsúlyosak. - A hegyeket, a havat választanám százszor is, ha lehetne. És ha így is van, nem vetem meg ebben az esetben a mostani helyet sem. - és tessék. Már megint ömlengett. Tud valamit ez a nő! Mégis megvonta a vállait, mialatt a kezeit a zsebeibe süllyesztette. Kényelmesebb volt így, és a nőt nézte egy ideig, mintha megpróbálna olvasni a gondolataiban, ami már az elejétől fogva lehetetlen küldetés volt a részéről, így ehelyett kérdezett.
- Miért akarsz egyedül lenni? Megértem, hogy az erdő elcsábít, de nem gondolom, hogy a fák ennyire dögösek lennének, hogy rájuk fanyalodnál - érdeklődött nyíltan. Egy nőnek nem itt lenne a helye, és a hangsúly az egyedül szón volt. Ha nem is kapott választ erre, muszáj volt megkérdezni. Az ember általában nem indul útnak egyedül, hacsak nem valamiféle zarándokút a cél, és hogy azt teljesítsék az emberek.
- És azzal ne gyere, hogy antiszociális vagy, mert annyit beszélsz, hogy kiteszel egy egész multicéget egymagad - igen, ezt bóknak szánta. Még mosolygott is! Az már más kérdés, hogy Cali is annak vette-e. Ha tippelhetett volna, minden pénzét ráteszi, hogy ismét visszakérdez a kis barna. - És egy ilyen jellemzővel mindenhol találsz magadnak társaságot. Hacsak nem érzed a mostani beszélgetést kényszernek - szorítkozott csak ennyire. Azt már meg sem említette, hogy akár el is mehetne. Minden bizonnyal ezt is félreértené Cali. És azt sem akarta megjegyezni, hogy hiába jött ki ide, erre az istenverte helyre. Legalábbis az eredeti indok már nem volt esedékes.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 298
◯ IC REAG : 276
◯ Lakhely : Québec || Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválásai

Re: Tupilek könnye // Hétf. Szept. 12, 2016 5:54 pm

Mostanság nem voltam éppen a legjobb beszélgetőtársa senkinek se, ahogyan talán a legjobb edzőtárs se, hiszen nem túlzottan érdekelt, hogy mennyire eshet nekem bajom, vagy a másik félnek. Mintha hirtelen nem ismertem volna abban se határt és tényleg kicsúszott volna a lábaim alól a talaj. Talán ezért is lepett meg, hogy most mégis ennyit beszéltem, régebben is olyan voltam, hogy ami a szívemen, az a számom, ami mostanság is ment, de az is tény, hogy többször csaptam már valakinek az orrára az ajtót az elmúlt időszakban, mint korábban bármikor. Most viszont egészen kellemes volt Jesse társasága, még ha első pillanatban nem is örültem a társaságnak, viszont ahogyan teltek a percek, úgy kezdett megváltozni a véleményem ezzel kapcsolatban.
Nevetésére csak kíváncsian pillantottam rá ismét, miközben arcomra egy féloldalas mosoly költözött. Amikor viszont megszólalt, akkor talán kicsit fordult a kocka, mert most az én ajkaimat hagyta el egy alig hallható nevetés.
- Talán majd legközelebb, de köszönöm a lehetőséget! – szólaltam meg mosolyogva, hiszen fogalmam sem volt arról, hogy miért pont azok a teknőcök juthattak eszébe, de nem is akartam firtatni, viszont az is tény, hogy sok idő után talán most mosolyogtam a legtöbbet, mármint azóta, hogy vele találkoztam. Egészen fura érzés volt, hogy pont egy ismeretlennek sikerült megnevettetnie, vagy csak elérnie azt, hogy az ajkaim ismét mosolyra húzódjanak.
Következő pillanatban már nem csak beszéltem, hanem cselekedni se voltam rest. Nem volt szokásom csak úgy idegen férfiak előtt ledobálni a ruháimat, meg nem idegenek előtt se. Nem azon nők közétartoztam, akik könnyedén váltak meg a ruháiktól, vagy legalábbis eléggé ritkán volt ez jellemző rám, most meg mégis úgy tettem, mint aki éppen erre készül. Láttam azt, ahogyan a tekintete egyből a nadrágomon pihenő kezemre siklott, majd újra vissza a szemeimre, s ezt a mozdulatsort még párszor megismételte, én pedig szó nélkül hagytam neki, viszont amikor megszólalt, akkor már én se tudtam elharapni a nyelvemet, hogy ne szólaljak meg.
- Szóval inkább az lenne a gond, ha folytatni akarnám, vagy csak inkább az, ha itt? – kérdeztem vissza talán kissé pimaszul, miközben az ujjaimat megmozgattam a nadrágom szélénél, közben kíváncsian fürkésztem őt. Fogalmam sincs, hogy hirtelen mi ütött belém, mert az elmúlt hetekben biztosan nem ez a viselkedés volt jellemző rám. Mintha hirtelen csak a pimasz, mosolygós énem picit elkezdene felszínre törni, vagy csak a régi önmagam, aki azelőtt voltam, hogy betemetett volna mások hazugsága és a többi dolog.
A karomat lassan fontam össze magam előtt, miközben figyeltem azt, ahogyan kicsit útjára indul. Nem mozdultam meg, csak a testsúlyomat helyeztem át egyik lábamról a másikra. Ajkaim újra elváltak egymástól, hogy ismét beszélni kezdjek. Talán valakit már bosszantott volna az, hogy néha ennyire megered a nyelvem, míg mások talán kimondhatatlanul örültek volna ennek az elmúlt hetek után. Szemmel láthatóan viszont az ismeretlen egészen jól viselte.  A kurta feleletét hallottam, de még ez se tartott attól vissza, hogy lakatot tudjak tenni a számra. A mosolyát nem láthattam, a sóhajt viszont hallottam, hacsak nem olyan halk volt, hogy rajta kívül senki más ne szerezhessen róla tudomást.
Arra nem számítottam, hogy pont egy hegyimentőhöz van szerencsém, de mielőtt bármit is mondhattam volna folytatta a beszédet, mire csak picit oldalra billentettem a fejemet és egy mosoly jelent meg ajkaim szélén újra. – Akkor azt hiszem, hogy szerencsés lehetek, amiért sikerült legyőznöm a havas tájat és a hegyeket. – ohhh, csöppet se gondoltam komolyan, de hát nekem se kellett néha a szomszédba mennem a hülyeségért. A játékosság meg könnyedén csendült ki a hangomból, majd egyik oldalt a fülem mögé tűrtem a hajamat, mintha csak útba lennének és kicsit talán így is volt, hiszen az esti szellő könnyedén kezdett el incselkedni a hajammal.
Végül könnyedén telepedett ránk rövid időre a csend, de egyáltalán nem volt se nyomasztó, se kellemetlen, legalábbis számomra. Kíváncsian fürkésztem őt, ahogyan ő is engem.
Egy pillanatra elgondolkoztam, hogy mégis mit mondhatnék arra, amit kérdezett, hiszen sose voltam olyan, aki állandóan mások vállán akarna sírni amiatt, mert hirtelen az egész élete, amiben hitt kiderült, hogy szinte hazugságokra épült és hasonló dolgok. Mindig is erős voltam, vagy legalábbis igyekeztem az maradni. Mielőtt viszont sikerült volna valami épkézláb dolgot összevakarni rá, addigra ismét megszólalt, így a víz tükörsima felszínéről újra rajta állapodott meg a pillantásom.
- Talán igazad van, de nem úgy néz ki, mintha téged ez zavarna, hogy felérek egy multicéggel is… - feleltem könnyedén, majd ismét egy-két kósza tincset visszatűrtem a korábbi helyére. – Hmm, esetleg csak nem akadt társaságom? Vagy jobb programon, mint egy esti séta, túra?– kérdeztem vissza minden habozás nélkül. Igaz, hogy nem kérdeztem meg senkit se, de szerintem mindenki inkább talált volna valami elfoglaltságot, mintsem most el kelljen viselniük. Talán ez a férfi tud valamit, amiért sikerült megnevetetnie, mosolyt csalnia az arcomra, ahogyan nem is fordítottam neki hátat kapásból, hogy inkább másik irányba sétáljak, amikor megpillantottam. Nagyon is élveztem ezt a beszélgetést, még ha nem is volt teljesen hétköznapi. Végül tettem felé egy lépést. – Másrészt meg nem illik a fák vonzerejét lebecsülni, vagy úgy érzed, hogy képes lennél versenyezni velük szemben? – pimaszság mellé pedig még egy kisebb fajta játékosság is csendült a hangomban, ha pedig magasabb volt nálam, akkor könnyedén pillantottam fel rá. - Vagy csak szeretnél csatlakozni a sétához? Esetleg lenne jobb programötleted, mint a fák bűvkörének engedni? – szegeztem neki még egy kérdést, miközben most talán én fürkésztem őt úgy, ahogyan ő tette pár perccel korábban. Mintha csak meg akarnám fejteni, hogy mi is járhat a fejében, de kicsi esélyt láttam arra, hogy sikerrel is járjak ilyen téren...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 30
◯ HSZ : 20
◯ IC REAG : 15
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : egy balesetből származó heg a bal arccsonton
Re: Tupilek könnye // Kedd Szept. 13, 2016 8:04 pm

- Nem lenne gond egyáltalán. Se itt, se máshol - nem mondott ennél többet a lehetséges vetkőzésre, viszont nagyon remélte, hogy nem kerül erre sor. Nem azért, mert nem akarta volna, dehogyisnem! Cali vonzó nő volt, már amennyit kivett a beszédstílusából és az alakjából. Nem pont egy Jetire hajazott a csaj, és ez mindenképp előnyös volt számára. Na jó, megpusztult volna egy jó szexért, de nem minden áron. És itt volt a kutya elásva.
Ezért is indult meg, csak hogy kiverje a fejéből ezt a hülye és abnormális tervet. Nem azért jött erre az istenverte helyre, hogy valakivel legyen, hanem annál fontosabb dolga volt. Legalábbis nagyon remélte, és inkább foglalkozott volna most ezernyi más dologgal, mint azzal, hogy Calit hagyja, hadd szedje le magáról az összes cuccát. Na ja. És ha a nő ötlete is volt ez az egész és nem Jesse hozta fel, azzal az egyetlen mozdulattal elcsesződött a fejében minden. Egy pár percre biztosan, és erősen dolgozott azon, hogy kiverje a fejéből az ötletet. De hogy melyiket? Már maga sem tudta. Ezért is akarta terelni a gondolatait a mozgással és azzal, hogy másról beszélt közben, és úgy tűnt, hogy akciója sikeres is volt.
A nő szavaira csak bólintott kurtán, habár ezen a környéken annyira még nem hódított a hófödte táj.
Aztán újra szavak, újra kérdések, és látta, hogy Cali őt nézte. Nem zavartatta magát, nem igazán volt rejtegetni valója, és ahogy a barna megszólalt, úgy nézett a másik irányába. Megmosolyogtatta a feltételezés.
- Mindenképpen jelzem majd, ha már elegem van a hangodból - még ha úgy is tűnt, hogy paraszt beszólásnak indult, korántsem gondolta úgy. Egyszerűen csak kimondta az igazságot. Volt ideje megtanulni, hogy hogyan is állítson le embereket. Oktatói múltjában rengeteg időt fektetett abba, hogyan és miként legyen türelmesebb az emberekkel és ezt úgy látszik, hogy most kamatoztatni is tudja. Megvárta, hogy Cali befejezze a sok kérdést, a sok beszédet, és amíg száznyolcvanhét centiméter magasból figyelte a nála remélhetőleg kisebb nőt, nem vitte túlzásba a habozást a felajánlással kapcsolatban.
- Ha szeretnéd, elkísérlek egy darabon. Mint mondtad, nem túl jó ötlet egy nőnek egyedül kószálnia itt. Még ha nem is tévedsz el egyenes úton - mosolygott ismét. És hogy Iris? Számolni fognak még, de nem most. Mégsem akarta magát ráerőltetni Calira, neki mindegy volt, hogy egy óra múlva, vagy később ér haza.
A következő szavaira a korábbi mosoly már szélesedő vigyorra váltott, és sietve nyalta meg a száját. Kedve lett volna érezni a nő illatát. Tetszett neki az is, hogy kihívónak látszott a kis barna, és ha már a másik megtehette, Jesse is közelebb lépett hozzá, egészen addig, míg már csak centik választották el őket. A közéjük és köréjük telepedő sötétségtől nem tudott kivenni minden vonást Cali arcán, de nem is bánta. A Hold gyérnek ható fényében mégis a nőt figyelte. Felemelte a kezét, és ahogy a kis barna eddig magának tette, James a nő füle mögé tűrt egy kósza tincset a bal oldalon.
- Elkísérlek - döntött inkább így, és mielőtt még közelebb került volna Cali-hoz, úgy lépett el a nő mellett, hogy a kabátja talán súrolta amaz ruháját, karját. Megindult a táska felé, mert ha már döntött, nem fogja hagyni, hogy Cali cipelje azt. Mégsem emelte meg azt, mert mégiscsak a nő tulajdona volt, ezért megfordult mellette a nő felé, miközben ujjai a pántra siklottak. - Szabad? Hozzá vagyok szokva a súlyokhoz, nem okozna problémát, ha a séta közben én vinném. Könnyebben haladnál mellettem - természetesen megvárta, hogy a nő válaszoljon, addig nem ragadta meg azt, csak akkor, ha engedélyt kapott. Abban az esetben viszont könnyedén kapta a hátára a súlyt, ha pedig mégis elutasították a kérését, akkor tudomásul véve elhátrált a batyutól.
- Merre indultál volna? És melyik menedékházban szálltál volna meg? - érdeklődött, miközben a szemei a hegyek felé tévedtek. Túl messze lett volna az a ház, amelyet ő ismert. A hegy gerincén túl még több, mint egy órányi sétára és mászásra. A nőt pedig az éjszakai hegymászásra nem akarta volna kényszeríteni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 298
◯ IC REAG : 276
◯ Lakhely : Québec || Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválásai

Re: Tupilek könnye // Kedd Szept. 13, 2016 9:09 pm

Kár lenne tagadni, hogy nem lepett meg Jesse válasza, de nem firtattam már én se, hiszen talán a filmekben, meg a nagyon fiatalok körében igazán menő ismeretlenekkel egyből ágyba kerülni, vagy igazából odáig el se jutni és máris egymásnak esni, viszont ő se tűnt ilyennek, ahogyan rám se volt jellemző. A külseje és az eddig látottak igazán nyerő párosításnak tűnt, de attól még vélhetően mind a kettőnknek vannak elvei. Az elmúlt eléggé pocsék heteim után elkezdtem hinni abban, hogy még lehet kicsit minden olyan, mint régen, hiszen hiába nem ismertem ezt a férfit attól még könnyedén jöttek a szavak, ahogyan a mosoly is többször megjelent az arcomon, vagy ajkaim szegletében. Egyszerűen csak jól éreztem magam a társaságában, de ha valaki megkérdezte volna, hogy miért, akkor talán nem tudtam volna pontosan egy okot mondani. Egyszerűen csak hirtelen nem agyaltam semmin se, hanem hagytam, hogy az életszellője újra magával rántson és a jókedv szintén magával ragadjon.
Nem gondolkoztam túl sokat, hogy mire mit kellene reagálnom, igazából azt mondtam, ami először eszembe jutott. Talán mások emiatt már beszóltak volna, de a férfi ajkai is néha mosolyra húzódtak, így vélhetően legalább valamennyire mind a ketten jól szórakoztak és nem volt teher egyikük számára se a másik társaságra. Picit feljebb szaladt a szemöldököm a kijelentésére, majd megráztam a fejemet is alig láthatóan, miközben egy kisebb kuncogás is társult a mozdulatsor mellé.
- Sok sikert hozzá! Bár jelezni, vagy elérni, hogy egy nő el is hallgasson… - nem fejeztem be, mert szerintem pontosan értette, hogy nem egyszerű mindig elérni azt, hogy a nők befogják a szájukat. Főleg akkor nem, ha esetleg valamivel nagyon belendülnek. Ez alól talán én se voltam kivétel, legalábbis most, hiszen amennyire szófukar voltam az elmúlt hetekben, miközben próbáltam kitalálni, hogy merre is tovább. Még az is megfordult a fejemben, hogy hazaköltözöm, de aztán mindig eszembe jutott, hogy édesapám is ismét miről hazudott, így valahogy sose bírtam rávenni még arra se magam, hogy a telefont felvegyem neki. Talán gyerekes, de vannak olyan dolgok, amiket két perc alatt nem bírunk elfogadni, se megbocsájtani. Majd idővel menni fog, vagyis remélem.
Volt egy kisebb szintkülönbség Jesse és köztem, de ez csöppet se zavart. Annyira törpe én se vagyok, de magasabb volt nálam, így kíváncsian pillantottam fel rá, miközben beszéltem, vagy éppen kérdésekkel halmoztam el, mintha tényleg nem lehetne lelőni ilyen téren.
Tény, hogy nem a legjobb egyedül kószálni. Főleg, hogy mostanság egyre több erre a kóborfarkas is, ahogyan én se bírnék még el túl idősekkel, így jobb óvatosnak lennem, de ezt inkább nem említettem, hiszen azt is tudtam, hogy maga az erdő, a természet is sok veszélyt rejt magában. Mielőtt viszont bármit is felelhettem volna neki arra, amit mondott könnyedén tett egy lépést felém ő is, mire én csak ismét ráemeltem a pillantásomat. A szellő még könnyedén tudott körbe ölelni minket, de már csak alig pár centi választott el egymástól, de a természet egyre inkább sötétségbe borult, így a holdfényének játékában arcunk vonásai szinte láthatatlanná váltak, vagy éppen néha kissé talán sejtelmessé tette. A közelségével pedig könnyedén űzött el minden gondolatot, ahogyan hirtelen megszólalni se tudtam, vagy valami frappánsat mondani. Amikor viszont az ujjai közé fogott pár tincset, hogy baloldalt a fülem mögé tűrje, akkor egyszerre lepett meg, ugyanakkor hirtelen magam sem tudtam, hogy mi is cikázott át a fejemen, vagy lényemen, mert amilyen váratlanul történt meg, olyan sietve is lépett el mellettem végül. A kabátja könnyedén ért a kezemhez, ami talán segített kicsit újra visszacsöppeni a jelenbe, kiszakadni a gondolataimból.  
Pár pillanat erejéig még ott álltam, miközben hallottam azt, hogy már nem kérdés, hanem sokkal inkább kijelenti azt, hogy jönni fog.
- Remélem, tudod tartani, majd a tempót! – szólaltam meg egy féloldalas mosoly kíséretében. Végül megfordultam és elindultam utána. Csöppet se gondoltam komolyan azt, amit mondtam, de hirtelen úgy éreztem, hogy valamivel oldani kell azt a megfoghatatlan légkört, ami pillanatok alatt jelent meg, hogy utána pillanatok alatt is kezdjen eltűnni. Meglepettséget könnyedén kiolvashatta volna az íriszeimben, ha kicsit világosabb van, amikor felajánlotta, hogy a táskámat viszi. – Ha ennyire hozzá vagy szokva a súlyokhoz, akkor talán a táska helyett engem kellene a hátadra kapni, nem? – léptem szinte mellé mosollyal az arcomon, miközben a szavak játékosan csendültek, majd bólintottam. –  Amennyiben szeretnéd, akkor viheted, de nem muszáj… - nem voltam sose olyan csaj, aki elvárta volna azt, hogy más vigye a cuccát. Ha pedig szükséges volt állítani a táskapántján amiatt, hogy Jesse a hátára tudja kapni, akkor habozás nélkül segítettem benne, hiszen ez a legkevesebb, ha már ő viszi batyumat.
- Abba az irányba. – mutattam a hegyek felé, a második kérdésre viszont csak megrántottam a vállaimat. – Nem tudom, annyira nem néztem ki egyet se, amelyik útba esett volna. Miért esetleg tudsz valami jót? – pillantottam rá kérdőn, ha pedig időközben elindulhattunk, akkor mellette sétálva kezdtem el a megadott irányba haladni. – Az se baj, ha kicsit kalandosabb oda az út, így akár jöhet az is. Sose volt ellenemre egy jó kis túra, mászás, vagy éppen sárban dagonyázás. – persze utóbbit csak viccnek szántam. Bár a legtöbb menedékházban van víz is, így annyira az se érdekelne, ha kicsit koszos lennék mire eljutunk esetleg valami menedékházig, hiszen le lehet mosni a koszt, de a kalandot és a jókedvet viszont most a világért se hagytam volna ki. Túl jó érzés volt újra mosolyogni és jól érezni magam, még ha nem is ismertem szinte a mellettem haladó személyt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 30
◯ HSZ : 20
◯ IC REAG : 15
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : egy balesetből származó heg a bal arccsonton
Re: Tupilek könnye // Kedd Szept. 13, 2016 10:56 pm

Felhorkantott halkan. Felért egy hát persze beleegyezéssel, de minden férfinek megvolt a maga reakciója, hogy mégis hogy lehetne elhallgattatni egy nőt. Jesse úgy döntött, hogy nem fogja a nagyvilág elé tárni ezen opciókat, mert egyrészt nem ismerték egyáltalán egymást, hogy efféle titkokat megosszon vele és másodsorban inkább mutatni lett volna neki kedve, de elvetette azt az ötletet. Senkit nem fog letámadni, még akkor sem, ha tudta volna bizonyítani az igazát. Gyanította, hogy Cali-t nem lehetett egykönnyen meggyőzni semmiről és az életében igen fontos volt az, hogy a saját maga hibáit elkövesse és azokon túljutva haladjon az életében egy ismeretlen cél felé. Szó, mi szó, szavak nem hagyták el JC száját. Jobb volt mindkettejüknek.
És azt sem tudta, hogy mi lelte, amikor a nőhöz közeledve, ha nem is őt érintette, de azért a keze mindenképpen közelebb került hozzá. Nem esett sosem nehezére az, hogy érintsen, hogy közvetlen legyen, de számára mindennek megvolt a maga ideje. Nem szokott köszönésképpen lekapni idegeneket. Nem szokott beleenni mások ételébe. Nem szokott mások ruhájába bújni. Nem szokott mások nőjétől semmit sem akarni. Voltak tabuk az életében. Vagy nevezzük ezeket szabályoknak, amit sosem hágott át.
Nem, nem akarta magára kapni Cali ruháit, de az előző szagoljuk körbe a nőt projekt a hajának érintésével Jesse legszívesebben nem állt volna meg csak az ujjai közt érzett puha tincsekkel. Ezért is lépett tovább sietve, és amikor megszületett a döntés, és a kis barna újfent beszélni kezdett, csak egy beszédes mosoly volt a válasza, aztán egy nevetés is.
- Sosem vittem még senkit a hátamon, csak a kezeim közt - a hangja egyszerre volt szórakozott és komoly is. Mert a munkája során elégszer kellett ténylegesen is életet mentenie, és azokban a pillanatokban mindent megtett a bajba jutottakért. És nem akart most a másik esetre gondolni, ami szorosan kötődött az exéhez. És mielőtt még rá gondolt volna, könnyedén kapta fel a táskát, és ha már a hátán volt, csak akkor kezdte el kiengedni az egyik pántját. Meglepte, hogy Cali a segítségére sietett, hagyta, hogy tegye a dolgát, miközben a nő mozdulatait figyelte. Egészen közelről.
- Remélem nem akarsz eltévedni. Az arra - ennél a szónál azelőttük elterülő ormokat és meredélyeket mutatta meg kezeivel, mintha nem látták volna mindketten kristálytisztán (ami a sötétségtől ténylegesen elő is fordulhatott) - ...egészen tág fogalom. Főleg térkép és iránytű nélkül, ha nem ismered a környéket - nem kioktatás volt a részéről. Csupán tapasztalat, amit az évek óta tartó hegyek iránti szeretete eredményezett. Hagyta, hogy a nő elinduljon, és nem lemaradva lépett mellé JC, felvéve Cali tempóját.
- Nem terveztem, hogy sárba, vagy mocsárba vezetne az útunk - vetette fel pár méter megtétele után. - Tudok egy helyet, úgy nagyjából egy órányira vagyunk tőle - fejezte be a szavait, és csak ebben a pillanatban átkozta magát, hogy egy nyomorult lámpát sem hozott magával. De nem így tervezte az estét, ez váljék mentségére. Fogalma sem volt, hogy fogják megúszni lábtörés, zúzódás nélkül, így leginkább csak hagyatkoznia kell majd a megérzésére. Viszont az biztos volt, hogy Cali-ra figyelni fog.
Nem zavarta, hogy hallgatott. A gondolatai szavak nélkül is a kialakult kettejük közti szituáción jártak, és valahogy nem is akart másra gondolni. Egy ideig, mert a nő mindenképp meg fog szólalni. Nem olyannak tűnt, aki bármikor benne lenne a csendes játszmákban. Jesse csak a kis barna tempójában kaptatott a szirtek felé. Ahogy a közeli hegyek lábához értek, egyetlen, nem erős mozdulattal Cali kezéért nyúlt.
- Hadd menjek előre - kérte a nőt, és már el is engedte a másikat, csak hogy egy magasabb sziklára felhúzza magát. Amint felegyenesedett, nő felé fordulva kinyújtotta a karját, hogyha segítségre van szüksége, megfogja azt. - Lesz, ahol mehetsz előre te is, de van, ahol nem foglak előre engedni és ha akarod, ha nem, el kell fogadnod a segítségem azokon a helyeken - nem kérés volt ez már. Határozottság tükröződött a hangjában, amiben félig már a munkája iránti szenvedélye rejlett és a komolyság, amivel a hibázás lehetőségét is elvetette. És ha a nő feljutott mellé, könnyedén rámosolygott, hogy az előző komolyságát valamennyire oldja. - Csak utánad, Cali - lépett el a barna elől, hogy elmehessen a nő, ha akart, mert egyelőre nem volt balesetveszélyes terep előttük.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 298
◯ IC REAG : 276
◯ Lakhely : Québec || Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválásai

Re: Tupilek könnye // Szer. Szept. 14, 2016 12:28 am

Én tettem meg az első lépést felé, de magam sem tudom, hogy miért, hiszen mostanság inkább éltem csigaházban, mint társasági életet. Edzéseknek éltem, a férfiakat meg talán részben kerültem is azóta, hogy szétmentünk Ben-nel, mintha csak „túl ismeretlen terep” lenne számomra ilyen téren az élet, vagy ki tudja. Az is lehet, hogy csak jobbnak láttam eddig így, de mintha most valami megváltozott volna, vagy talán még igazán magam sem tudtam, hogy mit miért tettem vagy mondtam úgy, ahogyan kicsúszott az ajkaim között néha a mondandóm a jelenlegi szokatlan helyzetben.
Amikor hajammal kezdett el babrálni, mintha csak váratlanul az ismeretlenekből átcsaptunk volna olyanba, akik régóta ismerik egymást. Hirtelen magam sem tudtam, hogy mit kellene kezdeni ezzel a helyzettel. A megjelenő gondolatokat meg sietve űztem tova, ami kicsit könnyebb volt, amikor újra picit távolabb kerültünk egymástól.
A mosolyát könnyedén viszonoztam, ahogyan a nevetését is igazán jó volt hallani. Szerintem régóta nem sikerült már megnevetetnem senkit se. Talán emiatt is örültem meg még inkább a nevetésének, mint illene, vagy kellene. A válaszából meg sejteni lehetett, hogy itt már nem csak a mókáról van szó, hanem komolyabb dolog is lappanghat a szavai mögött. Ha tippelnem kellene, akkor részben a munkája miatt, de ezt nem vehettem kézpénznek se, de hát a hegyimentőknek az élete sose könnyű, meg az eddig látottak alapján ők szoktak kézben vinni sérülteket, szerencsére én még sose szorultam egyiknek a segítségére se. – Egyszer mindent el kell kezdeni, nem? – kérdeztem vissza egy féloldalas mosoly kíséretében, miközben megküzdöttünk a táskámmal, hogy utána hamarosan el is indulhassunk, ha már így besötétedett időközben.
- Miért is tévednék el, ha akad olyan, aki jól ismeri a hegyeket? – pillantottam rá továbbra is mosolyogva, hiszen ő remélhetőleg ismeri azokat a hegyeket, mert a korábbi kutatásaim szerint arra felé is vezetnek túraösvények. Másrészt meg teljesen nem volt igaza abban, amit mondott. Lehet, hogy nem ismertem minden szegletét, de azért előre megnéztem azt, hogy merre kell menni, meg a táskámban valahol volt egy térkép is, de nem akartam egyelőre még elárulni ezt, meg minek az, ha tényleg jól ismeri esetleg azt a térséget is?
- Sose lehet tudni, hogy az időjárás mikor dönt úgy, hogy itt a zuhanyzás ideje. – adtam választ arra, hogy mit is értettem a sárban fürdés alatt, hiszen nem ritka az, hogy csak úgy egyik pillanatról a másikra leszakad az ég. Arra pedig, hogy ismer egy helyet csak bólintottam, hogy rendben van. Legalább estére lesz egy hely, ahol meg tudják húzni magunkat, mert nem hiszem, ha odaérünk, akkor úgy döntene, hogy ő ma még visszamászik a városba, legalábbis reméltem. – Amúgy lámpa nem kell? – jutott eszembe, hogy azért nem vagyok annyira kezdő esti túrázó, mint amilyennek esetleg sokan gondolnának, ha pedig kellett, akkor csak szóltam, hogy álljon meg, majd kicsit pipiskedve kotorásztam a hátán lévő táskában, hogy utána odaadjam az elemlámpát neki.
A csend pedig rövid időre ránk telepedett, de egyáltalán nem zavart. Jó volt kicsit csak elmerülni a gondolataimban, vagyis annyira nem, mert káosz uralta még mindig a fejemet, még ha kicsit másképpen is, mint nem sokkal korábban. Végül inkább a tájban gyönyörködtem, már amennyi látható volt belőle. Meglepő módon kivételesen nem én szakítottam meg a csendet, hanem ő, vagyis aminek először sikerült kizökkentenie, az a férfi érintése volt. Meglepett és váratlanul ért az, amikor a kezemért nyúlt és hamarosan rövid időre egymásba fonódtak az ujjaink.
- Rendben. – hagytam rá csak a dolgot, majd figyeltem azt, ahogyan feljebb tornázza magát. Követtem minden mozdulatát, azt, ahogyan mászik, hova lépett és hol kapaszkodott, majd igyekeztem utána menni, de mivel kicsit alacsonyabb is voltam, így annyira nem volt egyszerű. A felém nyújtott kezet pedig könnyedén fogadtam el. Hamarosan már mellette álltam és úgy bámultam a messzeségbe. – Olyannak gondolsz, aki nem tudja elfogadni mások segítségét csakúgy? – kérdeztem meg kíváncsian, miközben picit oldalra billentettem a fejemet, de részben ezzel azt is ki akartam fejezni, hogy nem lesz gond. Hallgatni fogok rá, még ha nem is lesz teljesen egyszerű, de nincs kedvem eltörni valamimet, vagy lezuhanni esetleg a mélységbe, ha olyan helyen megyünk. – Köszönöm. – szólaltam meg, majd lassan elindultam, de végül ismét megszólaltam. – S most mennyire igaz a „közhiedelem”, hogy a férfiak miért is engednek előre egy nőt? – inkább csak bolondságnak szántam, mintsem komoly dolognak, miközben egy mosollyal az arcomon pillantottam hátra. Ha pedig mondta, hogy merre menjek, akkor arra mentem, de még így is sikerült megcsúsznom, mire sietve próbáltam valamiben megkapaszkodni, ami vagy a talaj volt, vagy az ő keze, ha éppen az volt kapóra.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 30
◯ HSZ : 20
◯ IC REAG : 15
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : egy balesetből származó heg a bal arccsonton
Re: Tupilek könnye // Szomb. Szept. 17, 2016 6:47 pm

Csak egy félmosollyal válaszolta meg a nő szavait Jesse. Volt, amit újra akart volna kezdeni és volt, amit semmi pénzért sem változtatott volna meg a múltjában, vagy éppen a jelenében.
- Azért ne vegyél rá mérget, hogy van bennem GPS - mondott inkább csak ennyit és az volt egyedül biztos, hogy azt a házat ismeri. Hogy a területet? Talán, de nappal, és egy egész csapat vadbarom kíséretében, amikor nem arra kellett figyelnie, hogy a nő épségét megóvja. Meg aztán ki tudja, hogy a múltkori alkalommal mennyire volt józan. Számításai szerint teljes mértékben, de az alkoholista mondja meg magáról mindig utoljára, hogy valóban az.
Igazat kellett adnia a szeszélyes időjárást illetően, és szándékában sem állt JC-nek vitatkozni. Mert minek tette volna? Mégis, az elmúlt időszakban nem jeleztek előre esős napokat, de a hegyek, a megrekedő hőség és a levegő páratartalma ki tudja, hogy végül megvicceli-e őket, avagy sem. Mindenesetre összetette volna a két kezét, ha elérnek a házig gondok és megoldandó problémák nélkül - ami valljuk be, már egy jó pont volna. A lámpa ötletét nem vetette el, és ahogy Cali keresni kezdte, csak hagyta, hogy a táska a hátán mozogjon a nő kezei hatására.
- Köteled, karabinered és késed is van? - érdeklődött, ahogy a kezébe vette a lámpát, és már kapcsolta is be, csak hogy menet közben hol maga, hol a kis barna elé világított. Hogy választ várt volna-e rá? Nem, hiszen a túrához a legkevésbé kell mászó felszerelés, de ki tudja, hogy mit pakolt el magának a nő. Megkönnyebbült, amikor Cali nem ellenkezett, és ahogy maga mellett tudta őt Jesse a szikla tetején, csak szélesen elvigyorodott a nő felvetésére.
- Az eddigiekből arra következtetnék, hogy néha nehezedre esik követni a szabályokat, igen. És olyankor nehéz lehet téged meggyőzni az objektív igazról, amit te is elfogadhatsz - adott választ még a nő köszönömje előtt, amire egyébként pedig csak biccentett egyet. Az újabb szavak viszont? Csak lemondóan megrázta a fejét "egy most te szívatsz" nézéssel, megköszörülte a torkát is. Mire épp összeszedte volna magát egy válasz erejéig, Cali megcsúszott, Jesse pedig ösztönösen kapta el a nő alkarját, biztosítva egy kézzel arról, hogy ne zúgjon el finoman és nőiesen. - Biztosan csak amiatt engedlek előre, hogy lássam, hogy a hátsód hogy mozdul ebben a környezetben - a hangja halkabb volt, mintsem azt a helyzet igényelte volna, de elég érthetően beszélt, úgyhogy a nőnek bizonyára hallania kellett minden egyes szavát. Remélte, hogy így van. A szabad kezével a nő oldaláért nyúlt, és ha Cali magabiztosan állt meg, segített abban neki, hogy újra a lépésre figyeljen, ha úgy is tett a másik.
- Megbocsájtom ezt a félrelépést, mert azt mondtad, túrázni indultál. De többször ne forduljon ez elő, Miss - lépett a nő után, ha amaz elindult közben, elvette a testéről a kezeit is. Természetesen csak viccelt, mert a szája fülig ért a széles, repesztő mosolytól, és a lámpát a nő elé irányította, hogy a kis barna lásson is, ne csak elképzelje, hova lehet lépni. Annak nem lett volna pozitív kicsengése, és nem sokára biztos, hogy hasalt volna egy nagyot. Követte, vagyis inkább felvette a nő ritmusát, ha folytatta az útját Cali. Az út nem volt annyira meredek még, a nagy sziklák és éles kiszögellések pedig még arrább voltak. Egészen húsz méterrel később el is értek egy ilyenhez, mert ugyan miért is ne?!
- Cali! - szólt halkan, és ha a nő megállt, elsurrant mellette, csak hogy a fejmagasságánál lévő kiszögellésre pakolja a hátáról a táskát, és ahogy megkapaszkodott két kézzel a szikla peremében, a lábaival feltolta magát oda. Leguggolva nyújtotta a kezét a nő felé, aki remélhetőleg elfogadta azokat. - El foglak bírni, csak fel kell másznod a sziklán. Szólj, ha a lábaid nem bírják, mert akkor megoldjuk másképp - fogalma sem volt, hogy milyen kondícióban volt a nő, de ha az első próbálkozás nem megy, már megvolt a gondolataiban a következő lépés. Ha mégis sikerült a nőnek, akkor ahogy egyre fentebb járt a lány, úgy egyenesedett fel ő is a nő kezét fogva, hogy a lendület és a súly le ne húzza mindkettejüket az előző szintig. Ha ez mégsem sikerült a lánynak, lecsúszott Cali mellé, hogy bakot tartson neki, és úgy induljon meg a barna. És csak azután mászott fel megint a nő és a táska mellé, amit aztán ismételten a hátára vett.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 298
◯ IC REAG : 276
◯ Lakhely : Québec || Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválásai

Re: Tupilek könnye // Szomb. Szept. 17, 2016 9:01 pm

A mosolyát könnyedén viszonoztam, majd amikor meghallottam a GPS dolgot, akkor csak még szélesebb lett és picit még a fejemet is megráztam, de igazán igyekeztem nem elnevetni magam, míg végül egy alig hallható rövid kuncogás hagyta el az ajkaimat.
- Pedig a férfiak szeretik azt állítani magukról, hogy ők jobbak a tájékozódásban, ahogyan a térképhasználatában is, mint a nők. – érezhette, hogy nem kötözködésképpen mondtam, de szerintem ő is találkozott már ilyennel. Főleg, ha hegyimentő, akkor nem kizárt, hogy hallania kellett ilyen pároknak a veszekedését. Nem vagyok profi én se a térképek megfejtésében, de zöldfülű se. Eddig mindig sikerült elboldogulnom, ha nem is a rövidebbik, vagy éppen az egyszerűbbik útra vezettem magam, de eddig okom nem lehet panaszra.
Nem fogok esőtáncot járni, hiszen nem vágyok arra, hogy bőrig ázzunk, se arra, hogy még veszélyesebb legyen esetleg az út, mint eleve lenne, de azt is tudom, hogy az időjárást sehol se szabad lebecsülni. Főleg ezen a vidéken nem, hiszen ha eléggé mélyre megy az ember, vagy magasba, akkor még ilyen időben is talál még havas területet, ami alatt sok veszély lappanghat. Hamarosan pedig a zseblámpát meg is találom a táskában. Sietve húzom vissza a cipzárt, majd pedig könnyedén adom Jesse kezébe azt, amikor meghallom a következő kérdést csak mosolyogva rázom meg a fejemet.
- Kicsit talán sokat kívánsz, nem? – kérdeztem vissza játékosan. Hamarosan egy kisebb fajta kést elővarázsoltam a ruházatomból, majd felé tartottam a nyelét, ha szeretné, akkor vegye el. Én mondtam, hogy nem vagyok kezdő, és sose lehet tudni, hogy mikor sétálunk csapdába, vagy éppen mikor kell egy vadállattal szemben megvédeni magunkat az erdőben. Ha elvette, akkor hagytam neki, ha nem kellett neki a kés, akkor pedig visszaraktam a korábbi helyére. A többi dologgal viszont nem készültem, mert nem hegyet akartam mászni, meg amúgy se voltam abban profi, hogy egyedül akarjak szürkületben vagy sötétben neki vágni.
Csendesen hallgattam azt, amit mondott, majd egy aprót bólintottam, hiszen elég csak az utóbbi hetekre gondolni, ha követtem volna a szabályokat, akkor vélhetően nem olyan életet élnék, amilyet mostanság. Foglalkoznék azzal, hogy pihenjek, érdekelne az, hogy mi zajlik amúgy a városban, de valahogy nem így volt. Jelenleg az edzések érdekeltek, illetve az, hogy minél több embert elkerüljek egészen eddig. – Jó emberismerő vagy, igaz? – kérdeztem meg nem túl hangosan, de ha ennyi idő alatt ezt sikerült megfejtenie, akkor talán jobb óvatosabbnak lenni, mielőtt még túl sokat láthat abból, ami belül zajlik… Vagy talán már nem is akartam óvatos lenni? Magam sem tudom, hiszen amennyire egyedül akartam lenni, most annyira is volt jó a társasága. A következő pillanatban viszont az első baj máris utolér engem, de szerencsére időben kapcsol ő is és elkap, így nem kell attól félnem, hogy esem, vagy akár eldöntöm is a megcsúszásommal. Valamit biztosan feleltem volna arra, amit mondott. Még akkor is, ha sokkal halkabban mondta, mint eddig bármit, de még így is jól hallottam, viszont talán ez a csúszás engem is rövid időre kizökkentett, ahogyan a derekamon pihenő kezei is. Amikor sikerült megtalálnom az egyensúlyomat, akkor újra elindultam, de kicsit lassabban és úgy tűnt el Jesse keze is. Amikor viszont a férfi törte meg a csendet, akkor csak elnevettem magam.
- Igazán nagylelkű uram. – mentem bele a bolondozásban, de kicsit még folytattam is. – S ha esetleg lesz még több is, akkor mi lesz? Megbüntetsz, esetleg szobafogságra ítélsz, vagy esetleg valami más fog történni? – vagy ki tudja, hogy még mit lehetne mondani ilyenkor. Egy pillanatra még meg is kerestem őt az íriszeimmel, s a mosolyunk mind a kettőnknek szinte fülig ért és az íriszeit figyeltem, már amennyi látszott a zseblámpafényében. Amennyire játékosan és bolondozásnak szánta a férfi a szavakat, annyira én is. Egyáltalán nem gondoltam komolyan, de jelenleg kicsit megy azért a „csipkelődés” tőlem is. Nem kellett félteni ilyen téren.
Pár pillanatra sikerült még a gondolataimat is szárnyalni hagyni, de talán olyan téren, amilyenre nem lett volna szabad, vagy nagyon nem kellett volna, így a férfi hangja váratlanul ért, amikor a nevemet említette és egy pillanatra alig észrevehetően össze is rezdültem, majd csodálkozva fordultam meg a tengelyem körül, hogy kérdőn pillantsak rá.
- Ha leejtesz, akkor én fogok valamit kitalálni számodra. – pillantottam fel rá mosolyogva és játékosan fenyegetően, majd kicsit lábujjhegyre álltam, hogy elérjem a kezeit, a csuklója köré fontam az ujjaimat, ahogyan kell, hogy utána a lábaimmal elkezdjem segíteni a felhúzásomat. Egyszer egy pillanatra majdnem megcsúsztam ismét a falon, de szerencsére még időben sikerült megtartanom magam, hiszen azért az edzéseknek is megvan a maga hatása, így ilyen téren nem kellett félteni. Míg végül teljesen fel nem értem addig, ahol ő is állt. A lendületnek köszönhetően vagy neki ütköztem, vagy kicsit talán meg is löktem, de valószínűleg a földön azért nem közöttünk ki, vagy ki tudja, hogy az utolsó „lépcsőfokokat” mekkora lendülettel tettük meg. Amennyiben véletlenül neki ütköztem volna, akkor a kezem a mellkasán pihent, pár pillanat erejéig felpillantottam rá, majd zavaromban sietve kaptam el a pillantásomat és ha hagyta, akkor sietve is léptem el onnan, hiszen rövid időre olyan érzések kerítettek hatalmukba, amiknek nagyon nem lett volna szabad. Arra ügyeltem, hogy ne pottyanjak vissza oda, ahonnan felmásztunk. – S most merre tovább? Mintha arra kicsit könnyebb lenne az út, vagy rosszul látom? – mutattam egy kisebb kerülőre jobb felé, majd pedig felpillantottam a következő peremre, hogy utána végül kíváncsian fürkészem Jesset, hiszen arra fogok menni, amerre mondja.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 30
◯ HSZ : 20
◯ IC REAG : 15
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : egy balesetből származó heg a bal arccsonton
Re: Tupilek könnye // Szomb. Szept. 17, 2016 10:26 pm

Ez már csak természetes! Jesse igazán akarta mondani mindezt, de feltehetően Cali annyira nem rajongott volna azért, hogy Jesse valamit elismer, amiben a férfiak mindig is jobbak voltak. Gondoljunk csak az őskorra, amikor a hímek a vadászatot űzték. Muszáj voltak megtanulni, mikor merre jártak, a csapdáikat, azt, hogy mely vadnyomot kövessék. Persze a nők feladatai is fontosak voltak, hiszen egymást kiegészítő tevékenységeket folytattak, de az ösztön azóta sem halt ki az "XY" kromoszómát képviselők táborából. Mégsem beszélt. Mégsem kötekedett, csak elfogadta mindazt, amit Cali mondott egy bólintás kíséretében. Minek forszírozta volna a témát? A későbbiekben úgyis kiderül, kinek van igaza.
A modernkori kő-papír-ollót követő válaszára felnevetett JC.
- Megtarthatod. Engem maximum a Jeti vinne el egy körre. Ki tudja, hogy milyen szörnyek ellen kell szembeszállnod ezzel - pillantott le a késre, amit a nő vett elő, és nem csak hogy nem nyúlt érte, hanem megvárta, hogy azt a kis barna biztonságosan elrakja. Nem volt szívbajos, és ha esetleg mégis csak szükségük lenne az eszközre, tudni fogja, hogy hol találja. Maximum majd Cali segít neki megtalálni, mert ha nem egyezik bele a nő a taperolásba, biztos, hogy nem kezd bele önszántából.
Felsóhajtott. Megvolt a maga kezdetleges véleménye a kis barnáról, ami még nem volt teljesen kiforrott, mert baromira nem ismerte, de nem volt az ellen, hogy mélyebbre ne ássa magát.
- Emberekkel foglalkozom. Részben - adta meg a félig kitérő választ, és az biztos, hogy akadt már dolga sokféle jellemmel a legkülönfélébb helyzetekben. Volt paraszt, volt debil, volt kéjenc, volt testi- és értelmi fogyatékos, volt hűtlen, volt szuicid jellem, akik mind-mind más bánásmódot érdemeltek, és Jesse igyekezett a lehető legsimulékonyabb lenni adott helyzetekben úgy, hogy közben az állását ne kockáztassa.
A nő felsorolására elnevette magát a férfi. Nem pont ezek az esetek fordultak meg a fejében, de ki volt ő, hogy megpróbálta volna irányítani Cali gondolatait?
- Ugyan! Kikötözlek egy fához és megvárom, hogy a mókusok rajtad élvezkedjenek. Ez lenne a minimum, Cali! - szavait nagyon komolyan adta elő. Csak ott hibázta el az egészet, hogy a végén megspékelte egy nagy vigyorral. Mindezt még az előtt sikerült mondania, mielőtt a mászásra került a sor, és az volt az a pillanat, amikor a nőt nem hagyta előre menni. Részben azért, mert ezek szerint neki mégis csak több tapasztalata volt, másrészt majd más esetben hagyja, hogy a kis barna tüsténkedjen. Odafentről nézett le Jesse Cali-ra, és persze, hogy nem hagyta ki a nő a szavakat, amik úgy ömlöttek ki a szájából, mintha csak gejzír lenne. Felsóhajtott. Újfent nem volt válasza erre. Amit megígért, azt minden esetben be is tartotta. Soha, senkit nem ejtett még el, akinek segítségnyújtásra volt szüksége. Ahogy Cali megkapaszkodott Jesse-ben, úgy fogott rá a nő vékony csuklójára, segítve a másik lépéseit.
Nem lepte meg az, ahogy a nőt a lendülete tovább vitte, de JC szerencsére stabilan állt, lenézett a nő szemeibe, amikor a mellkasán érezte meg azt az apró kezet, de hagyta, hogy a kis barna ellépjen tőle, még ha egy pillanatra úgy is gondolta, hogy jó helyen lenne a saját keze a nő csípőjén. A derekán, az oldalán. Mégis elmosolyodott. Tudta, ismerte ezt a pillantást a nők részéről, és azt a mosolyt a sziklás talajnak címezte, mintsem szembesítse a nőt, hogy nagyon is sejtette, mit is gondolhatott.
Ahogy meghallotta a női hangot, felnézett Cali arcára, és csak azután válaszolt, hogy a hátára vette a táskát és a kezébe a lámpát.
- Ha kerülni szeretnél, menjünk arra. Ha mászni, akkor pedig felfelé. A második esetben nagyjából tíz perccel korábban érünk el a házig - fejezte be a mondandóját, de tudta, hogy kissé nehezebb a mászás, és egyikük sem a megfelelő cipőt húzta fel az akcióhoz. Elindult a lankásabb területen, ha Cali hagyta, hogy előre menjen, viszont végig úgy világított a lámpával, hogy annak fénye a nő előtt elterülő talajt is megvilágítsa, mert a Hold fénye kevésnek bizonyult ahhoz, hogy tökéletesen lássanak mindent.
Sok kérdése lett volna. Mégsem érdeklődött afelől, hogy ugyan tényleg bejön-e a nőnek annyira, amennyire az előbb érezte. Nem fogja kihasználni. Itt biztosan nem. Rohadt kényelmetlenek a sziklák! Meg különben is, biztos volt abban, hogy a kis barna úgyis megszólal. A fejét tette volna arra, hogy nem tudja elviselni sokáig a csendet.
Kérdések, feltételezések és szavak nélkül folytatta azt az utat, ami a kései érkezést jelentették, de nem bánta. Jól esett neki a csípős levegő. Kitisztította a fejét a maga és a természet csendje. És hogy Cali is így gondolta-e?! Arról nem volt meggyőződve. Mégsem fogja bánni, ha a nő megtöri majd a csendet. Bizonyára van oka ennyit beszélni. És biztos volt abban is, hogy nem minden helyzetben ennyire szószátyár.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 298
◯ IC REAG : 276
◯ Lakhely : Québec || Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválásai

Re: Tupilek könnye // Szomb. Szept. 17, 2016 11:35 pm

- Jeti? Szerinted hagynám, hogy elraboljon tőlem? – pillantottam rá egy játékos mosoly kíséretében, majd pedig kicsit komolyabbra fogtam a poén kedvéért. - Szörnyek? Arra itt vagy te, hogy megküzdj velük, nem? – szólaltam meg totális komoly ábrázattal. – Mármint a férfiak régebben megvédték a védtelen nőket, de igaz is, már nem vagyunk azokban a korokban. – tettem hozzá és még egy lemondó sóhajt is megengedtem a színjáték kedvéért, de a mondandóm másik felénél totálisan biztosra vehette, hogy nem gondolom komolyan, hiszen akkor már eléggé nehéz lett volna komolyan beszélni, meg a mosoly is ott bujkált az arcomon. Másrészt meg egész jól meg tudom védeni magam és másokat, vagyis elméletileg, gyakorlatilag meg ki tudja, de ha egy farkassal fel tudom venni a harcot, akkor talán egy emberrel szemben is lenne esélyem, vagy szörnyekkel szemben. Ha meg gázos helyzetben lennének, akkor Jesse is látta azt, hogy hova raktam el a kést, így bármikor el is tudja venni.
Egy picit haboztam, amikor meghallottam a sóhaját, mert nem akartam az agyára se menni. A válaszát hallottam, de igyekeztem már nem mondani semmit se, viszont ismét nem jött össze. Tényleg kezdtem azt hinni, hogy az elmúlt hetek némaságának a következménye pont most jelenik meg és ennek a férfinak kell elviselnie a szóáradatot. Kicsit talán sajnáltam is emiatt.
- Gondolom, nem lehet mindig könnyű. – nem csak a sérülések látványára gondoltam, hanem az emberekre is. Elég hacsak magamra gondolok, szerintem egy kaktuszt is kevésbé lett volna fájdalmas megölelni, mint esetleg elviselni engem az elmúlt időszakban. Mindenkinek vannak rosszabb napjai, csak nálam azt hiszem, hogy jóval tovább tartott, mint másoknál.
Amikor megszólalt, akkor kíváncsian pillantottam rá. Először kicsit a szemöldököm szökött feljebb, de végül nevetésben törtem ki. Szerintem senki se tudta volna ezt a kijelentést komolyan venni. Én meg pláne nem. Főleg a korábban elhangzott sok hülyéskedés után.
- Ennyire nagylelkű vagy, hogy inkább nekik szereznél egy boldog estét vagy csak ilyen könnyedén odaadnál engem? – kérdeztem vissza minden gondolkodás nélkül, pedig talán most kivételesen jobb lett volna elharapni a nyelvemet, vagy lakatot tenni a számra. Főleg, hogy a hangom kicsit talán kihívó is volt. Egy darabig még őt néztem, majd pedig lepillantottam az alattunk elterülő sötét természetre, amit a holdfénye eléggé sejtelmesen világított meg. Amikor pedig mászni kezdett, akkor ismét őt figyeltem minden egyes mozdulatával együtt.
Nem azért mondtam azt, mert úgy gondoltam volna, hogy le fog ejteni, hanem talán kicsit ideges voltam, hiszen eleve nem voltam valami jó a falmászásban. Másrészt meg nem hiszem, hogy ebben a cipőben olyan jól lehetne és azt se akartam, hogy véletlen úgy csússzak meg, hogy esetleg magammal rántsam őt is. Ha pedig ideges az ember, akkor képes olyat mondani, amit nem kellene. Könnyedén fogtunk egymás csuklójára, hogy utána engem is feltornázzunk. Tény, hogy volt Jesben erő, hiszen nem úgy tűnt, mint akinek nehezére esik engem részben felfelé húzni.
Hamarosan pedig kicsit neki is ütköztem, amikor sikerült felérnem. Egészen közel kerültünk egymáshoz, szinte centik választották el az arcunkat. Ő le pillantott rám, én pedig fel rá és a pillantásunk a holdfényének a játékában rövid időre összefonódott, mire sikerült kapcsolni, hogy nem kellene, nem lenne helyes engedni azon gondolatoknak, amik könnyedén szöktek elmémben, így sietve léptem el. Ahogyan a zavaromat is próbáltam leplezni, de vélhetően feleslegesen, mert jól láthatta arcom vonásaiban azokban a pillanatokban. Pedig már idejét se tudom, hogy mikor sikerült bárkinek is elérni azt, hogy zavarba hozzon. Ez a találkozás tele van meglepetésekkel, de valahogy még se bántam. Sőt, inkább örültem annak, hogy akadt társaságom, illetve hogy ő volt az és nem más. Hogy miért? Ki tudja, nehéz lenne szavakba önteni, így inkább csak próbáltam valamivel lekötni a figyelmemet és elterelni a gondolataimat.
Mielőtt pedig válaszolhattam volna arra, amit mondott, addigra már ő el is indult a lankásabb út felé, így csak követtem őt. Egy picit haboztam, hogy egy kisebb távolság legyen közöttünk, de még se legyünk túl távol, ha valaki esne, akkor a másik tudjon segíteni abban, hogy ne legyen semmi baj se. Csendesen lépdeltem mögötte, miközben a tájat figyeltem és hagytam, hogy az esti hideg szellő körbeöleljen és a gondolataimat messzire repítse. Jó volt kicsit kitisztítani a fejemet, ahogyan hagyni, hogy a természet szépsége – már amennyit lehetett látni belőle-, magával ragadjon és a gondolataimat kicsit másabb irányba röpítse.
Már majdnem megszólaltam és kérdeztem, de végül nem tettem meg, mert nem akartam az őrületbe se kergetni őt, se megijeszteni, mert esetleg túlzottan elmerült a gondolataiban és váratlanul érné a hangom. Addig pedig semmi gond nem volt, amíg kicsit a lábunk alatt a talaj meg nem indult és kisebb kövek gurulni nem kezdtek. Sietve kaptam a karja után, nem azért, mert megcsúsztam volna, hanem inkább mintha csak egy fajta biztonságérzetet adott volna. Ha pedig azt éreztem, hogy zavarja őt ez, akkor inkább elengedtem, mert nem akartam semmi rosszat se. Hosszú percek teltek el némaságban, hacsak a férfi úgy nem döntött, hogy kivételesen ő szakítja meg a csendet. Az biztos, hogy én már nem fogok tudni sokáig hallgatni és talán előbb vagy utóbb kérdések fogják elhagyni az ajkaimat, még akkor is, ha nem kellene vagy nem illik, de én most nagyon igyekeztem.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 30
◯ HSZ : 20
◯ IC REAG : 15
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : egy balesetből származó heg a bal arccsonton
Re: Tupilek könnye // Szer. Okt. 12, 2016 11:12 pm

Csak egy köhintés. Ennyi telt tőlem, de csak amiatt, mert annyi mindent lehetett volna a szavaira mondani. Belemehettem volna a játékosságába. Folytathattam volna a rideg valóságot. Vadásztam volna én bárkire is? Bizonyára eljött volna annak is az ideje, hogy valakinek ne az életét mentsem meg, hanem azt oltsam ki, mert végtére is mindenik emberben ott rejlett az állat, az ösztönösség, de valahogy egyik sem tűnt már ideillőnek. A „megakadásjelenség” gyűjtőfogalom. Különben sem gondoltam úgy, hogy sokkolnom kellett volna ezen gondolatokkal őt. A végén még elindult volna visszafelé, aztán meg egy medvecsapda áldozatává lett volna, azt meg igazán nem engedhettem. De tényleg!
Aztán az újabb szavak. Elmosolyodtam kissé de olyan mereven, mintha csak álmomból ébredtem volna fel olyan fájdalmakkal, amiket képtelen lettem volna véka alá rejteni. Ej, a sezlonyrugó a faromba àllt - a néma káromkodás ennek hatására elmaradt.
- Semmi olyan, amit ne tudna elviselni bárki, aki valamennyire is szociális alkat. Nyugi, Cali, nem kell pszichológushoz járnom - kacsintottam rá könnyedén, azt kihagyva, hogy ugyan volt már vele/velük dolgom a múltban, de csak a munkám miatt. Mert mindenkinek nehezére esik túltennie magát azon, ha akár egy ismeretlen is a karjaiban hal meg. De valójában mindent magunk után tudunk hagyni, újra feltápászkodni, és újra megindulni az ismeretlen felé. Ahogy mindig is kellett. És vannak olyan szituációk, amikor bele is döglünk, annyira rohadtul nehéz valamit, vagy valakit elengedni.
Újra beszélt, és a nevetése valahogy feloldotta a korábbi, pillanatnyi görcsösséget is. Jó volt hallani azt a hangot tőle, és látni a mosolyát. Jól állt neki, igazán. Megnyaltam a számat is, mielőtt beszélhettem volna, némán figyelve azt, ahogy pillantgatott lefelé. És valahogy rajta maradt a pillantásom is. Sokáig, igazán hosszan, és valahogy nem érdekelt, hogy észrevette-e, vagy sem. Felötlött bennem egy gondolat, csak kószán, úgy suhanva tova, amilyen hirtelenjében jött: minél rosszabbul állnak a dolgaid, annál jobban kell kinézned. Baromira reméltem, hogy ez nála nem így volt, mert eddig mindenképpen pozitív véleménnyel voltam róla, és nem hittem, hogy ez az esetében meg fog változni. Még ha könnyelmű kijelentés is volt ez a részemről, így gondoltam.
- Nem hiszem, hogy a kis makkocskáikkal annyira boldogok lennének az életük minden áldott napján - nevettem el magam hirtelen, miközben felfelé lépett ő is.

És hogy az azt követő percek? Teljesen kiestek. Az illata, a közelsége, a zavara valahogy megbolygattak mindent, amit eddig sikerült mélyen elzárnom, mintha csak a Kékszakállú herceg egyik ajtaja mögé tuszkoltam volna a korábbi dolgokat. Calinál volt az egyik kulcs, úgy tűnt, és mielőtt még teljes egészében elsüllyedhettem volna a magam mocsarában, indultam. Tudtam, hogy követni fog engem, de ha mégis lemaradtak volna a lépései, úgy vártam be őt, nem előresietve. A hideg levegő, a  minket körülölelő hegy és a természet zajai lenyugtatták a fejemet, és a szabad kezem végigcsúszott a borostámon, de mielőtt zsebre dughattam volna azt, Cali érintését éreztem magamon. Abban a pillanatban megállva néztem félig hátra, rá, mélyen a szemeibe.
- Minden oké? Nem szűk a perem, nem lesz gond - bátorítón elmosolyodtam, és csak hogy megnyugtassam őt, a számba véve az elemlámpát, úgy, hogy ne a szemeit égesse ki annak fénye, kissé lentebb irányítottam azt. Megfogtam a kezét, csak hogy a másikra irányítsam az érintését, aztán a számból kezembe vettem a lámpát ismét. - Menj belül. Fentről még nem indultak omlásnak a szikladarabok. Nincs ahhoz még elég hideg, hogy a repedéseket szétnyomja a jég - fordultam egy negyedet, végignézve az előttünk elterülő utat. Csak akkor indultam meg ismét, ha ő lépett egyet, de már az ő tempója diktálta az enyémet is.
- Nyugodtan beszélj, ha az megnyugtat - mosolyodtam el féloldalasan, mert úgy nagy átlagban a nők nagy része képtelen volt sokáig csendben maradni mások társaságában, kivéve, ha aludtak. A méterek előttünk lassan tűntek el, és egy kisebb emelkedőn fellépve a kezemet nyújtottam a nőnek.
- Mi az, ami kikapcsol téged, ha ideges vagy feszült vagy? És nem ér a természetjárást mondani most - kacsintottam rá, csak hogy nehogy a legkönnyebb választ adhassa, és ha fellépett mellém, akkor hagytam, hogy érintsen, ha akart, és az ő ritmusában indultam meg megint.



// Bocs a megcsúszott válasz miatt, na meg mert ennyire élettelen lett az E/1-em, kiestem már ebből a stílusból :/
De cserébe, amiért ennyit vártál ekkora türelemmel:

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 298
◯ IC REAG : 276
◯ Lakhely : Québec || Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválásai

Re: Tupilek könnye // Csüt. Okt. 13, 2016 12:09 am

A köhintésére nem reagálok, hiszen felesleges lenne, meg elég sok mindent szoktak az emberek néha ilyen tett mögé rejteni. Így inkább nem is akartam boncolgatni ezt, de még gondolatban se. Talán néha kicsit így is sokat ragadok a gondolataimban, talán a „tanulmányaim”/ „foglalkozásom” miatt van így, ki tudja. Amikor viszont meglátom a mosolyát, de kissé mereven, akkor is csendben fürkészem őt, viszont akkor már a gondolataimat is nehezen tudom féken tartani. Talán rosszat mondtam volna? Nem értettem hirtelen arcának a rezdüléseit, de azt is tudtam, hogy bármennyire is érdekelt, hogy mi futott át a fejében, vagy éppen miért volt kissé merev arcának a játéka, miközben a mosoly is megjelent az arcán pontosan tudtam, hogy néha nem kell válaszokat kapni. Nekem is volt olyan időszakom és még talán van is, amikor nem akarok válaszolni, nem akarok senkit se a felszín alá engedni. Tudom, hogy nem helyes, de ha megégetjük magunkat túl mélyen, akkor utána nehéz megnyílni mások előtt. Emiatt volt annyira meglepő, hogy Jesse-vel ennyire könnyedén tudtam beszélgetni és ennyiszer mosoly jelent meg az arcomon. Egyáltalán nem bántam, jó érzés volt újra engedni azt, hogy a boldogság, a jókedv ismét körbe öleljen és újra azon „ösvényen” sétáljak.
- Ezek szerint nem kedveled a pszichológusokat? – kérdeztem meg ártatlanul, hiszen én annak tanultam… tanulok... Most kellene az utolsó évemet csinálnom, de amennyire összecsaptak a hullámok a fejem felett kimaradtam az egyetemről is. Talán majd jövőre folytatom, vagy inkább másik irányba kezdek el tanulni, hiszen aki saját magán nem tud sokszor segíteni, az mégis miként tudna másokon? Tudom, sok esetben mások gondját könnyebb megoldani, de akkor is!
Könnyedén jöttek a szavak, ahogyan a nevetés is. Kíváncsian fürkészem a tájat, ahogyan sokszor lefelé is pillantottam. Éreztem, hogy figyel, mire idővel ráemeltem az íriszeimet és kíváncsian fürkésztem. Mintha csak a gondolataiban akarnék olvasni, ami persze képtelenség, de tényleg érdekelt, hogy vajon mi fordulhatott meg a fejében azokban a pillanatokban. Az se kizárt, hogy rövid időre találkozott a tekintetünk, de végül ismét a táj felé fordultam, mielőtt esetleg sikerül ismét zavarba jönnöm.
- Néha a legapróbb dolgok képesek a legnagyobb örömet okozni. – szólaltam meg játékosan, de volt a szavaimban igazság. A nevetését pedig jó volt hallani és könnyedén csalt továbbra is mosolyt az arcomra.

Régóta nem éreztem hasonlót és ez kicsit megrémisztett, ugyanakkor nem is értettem, hogy miként lehetséges ez, hiszen szinte nem is ismerem. Mégis mondhatni úgy beszélgetünk, mintha ezer éve ismernénk a másikat, viszont mielőtt még túlzottan elmerülhettem volna az akkor körbeölelő érzésekben indultunk is. Mintha a továbbhaladásban lett volna a menekülő egy olyan pillanatból, amivel hirtelen talán egyikünk se tudott mit kezdeni… Csend könnyedén telepedett ránk, miközben a természet csodája is magával ragadott, hiszen valamennyit azért a holdjátékában is látni lehetett. Míg végül hirtelen meg nem érintettem. Amikor ő megállt abban a pillanatban, akkor sietve álltam meg én is, és sietve húztam vissza majdnem a kezemet, mintha csak attól tartottam volna abban a pillanatban, hogy zavarja őt az érintésem.
- Mondja ezt a gyakorlott „hegyi ember”. – a játékosságot meg most is érezhette a hangomból. Nem is értem, hogy honnan jött hirtelen ez a megnevezés, de már visszaszívni úgyse tudom, amit mondtam, de reméltem, hogy nem fogja sértésnek venni. Amikor viszont a másik kezével fogta meg a kezemet, akkor csak egy hálás pillantást kapott. Lehet, hogy mostanság sok esetben nem érdekelt a testi épségem, de nem akartam lezúgni és én nem túlzottan ismertem az itteni hegyeket még. – Rendben, és köszönöm. – csak ennyit mondtam, hiszen a közelsége részben képes volt megnyugtatni és egy fajta biztonságot adni. Ugyanakkor igazán jó érzés volt, hogy nem zavarta az se, hogy fognia kell a kezemet ideig-óráig. Végül pedig ismét elindultunk. Nem rohantam, de azért a csigatempót se diktáltam. Inkább maradtam a biztonságos sétánál.
Viszonoztam a mosolyát, majd egy pillanatra elgondolkoztam, hogy mit is mondhatnék, de mielőtt megszólalhattam volna ő máris kérdezett, amit egyáltalán nem bántam.
- Pedig az is igaz lenne, de ha nem, akkor… - és ismét rövid időre a gondolataimban tűntem el, miközben felléptem mellé. Ismét majdnem megfogtam őt, de végül inkább csak leejtettem magam mellé a kezemet, hiszen nem akarom azt, hogy frusztrálja, vagy idegesítse ez dolog. – Futás vagy éppen a küzdősportok, de akár az olvasás is. Azt hiszem ez a három dolog az, ami főként segít ismét visszatérni a normálállapothoz a természetjárás mellett. Neked? – pillantottam rá kíváncsian, miközben egyre közelebb értünk a célhoz.
- Miért lettél hegyimentő? – tettem fel neki még egy kérdést, de ha nem szeretett volna válaszolni rá, akkor nem volt kötelező. – Messze van még a menedékház? – nem azért kérdeztem, mert annyira untam volna a sétát, vagy a társaságát. Sőt, nagyon is élveztem a társaságát, inkább csak az idő kezdett egyre csípősebbre fordulni.


|| Semmi baj, illetve jó lett a reag! Ohh, ez a gif
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 30
◯ HSZ : 20
◯ IC REAG : 15
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : egy balesetből származó heg a bal arccsonton
Re: Tupilek könnye // Csüt. Okt. 13, 2016 12:40 pm

Nem ezzel a szóval jellemezte volna, hogy hogyan is érzett a pszichológusokkal kapcsolatban. Nem kellett gondolkodnia túlságosan, ezért a válasza is összeszedett volt és objektív. Elmondta, hogy az apja tanai szerint az ő családjában senki sem fog odáig jutni, hogy pszichológushoz járjon, és amennyire Jesse tisztelte a felmenőjét, sosem vitatkozott vele. Noha volt már egy-egy órán egy adott pszichológus társaságában, ezt az információt már nem közölte. Szégyen? Ugyan! James úgy cselekedett, amit a későbbiekben sosem bánt meg. Ha hibázott, azt csakugyan elismerte, de a lelkiismerete sosem volt "sáros". És ha szívesen is beszélt ezen dolgokról a férfi, nem igen szerette volna boncolgatni jelen helyzetben ezt az egészet. Fogalma sem volt, hogy a kis barnában milyen gondolatokat ébreszthetett volna azzal, ha most nekiállnak lelkizni. A legutolsó dolog lett volna az, hogy a depresszió határait akarta volna súrolni ezzel a témával.
Felnevetett Cali szavain.
- Hívj csak MacLeod-nak. Tudod, mindig is sejtettem, hogy az anyámnak vaj van a füle mögött - terelte le a hegylakós kérdéskört, és valahogy természetesen jöttek ezek a válaszok, az a könnyedség, amivel a nővel beszélt. Habár sosem voltak gondjai a másokkal való társalgással, de ez a kicsi barna hajú nő kihozta belőle a jobbik énjét, azt, amelyik nem teljesen szabálykövető. És most ez jól esett neki.
Hagyta, hogy a nő kibontakozhasson a válaszadásban, minden szavára figyelt, és azt sem vette zokon, hogy már nem érintik. Cali független nőnek tűnt, amennyire Jesse megismerte és ezért nagyon is becsülte őt. Nem szólt közbe, nem kérdezősködött feleslegesen, inkább csak arra figyelt, hogy az út során a másik lépéseit figyelje úgy, hogy maguk mögött hagyták már a részben állati csapások javarészét is.
A hirtelen rá zúduló kérdésekre csak egyetlen mosolyt villantott röviden, aztán a Cali számára priorizálandó sorrendben adta meg a válaszokat.
- Már közel járunk. Lehetséges, hogy van már ott valaki. Ezek a menedékházak több ember számára is elegendőek - mindenesetre remélte - a fene se tudja, miért - hogy csak ők ketten lesznek. Nem voltak a nővel komolyabb szándékai jelen esetben, de úgy érezte, hogy amennyire vele szemben megnyílt a kis barna, másokkal minden bizonnyal nem ennyire fesztelen.
Ahogy beszélt, úgy közeledtek a ház felé, mialatt a kabátja zsebébe süllyesztette a szabad, nem lámpás kezét.
- Van egy kutyám, Zeus a neve. Ha nem dolgozom, az ő életét boldogítom otthon - mosolyodott el, ahogy a röfögő disznókutyára gondolt, aki biztosan most az igazak álmát alussza. Napi húsz órában, mert ha már többet van ébren a kutya, morcos és hisztis. - Néha hajlandó felkelni őnagysága és akkor elkísér a hajléktalan szállóra. Erdetileg Kyle miatt jártam oda. Veterán, és gyűlöli, ha segíteni akarnak neki vagy alamizsnát akarnak neki adni. Vele egy beszélgetés felér hat másikkal. Zseniális az öreg - szavaiban és a hangjában is tisztelet tükröződött, és abszolút nem bánta, hogy az élete részévé vált az egykori katona. A hidegháború megedzette az embereket. Felsóhajtott. Tudta, hogyha a haza megkövetelte volna, ő is önként adta volna be a derekát a katonaságnak, és nem csak amiatt, mert az apja elvárta volna tőle. Kötelességtudó volt. Felsóhajtott, majd a nyakát is kiroppantotta. A harmadik kérdésre még nem adott választ. Ha nem is könyvbe illő pátosz volt, csak egy egyszerű döntés, amiért mindenkivel szembement anno, büszkeséggel töltötte el a múlt. Az öccse pedig helyette is ott rohadt az apja cégénél.
- Apám sosem a Bahamákra vitt minket, hanem a hegyekbe. Szerettem a hideget. És inkább egy olyan hivatásom legyen, ahol azt csinálhatom, amit szeretek, mintsem aktatologatóvá váljak, akinek az az elsődleges, hogy éppen aznap milyen színű öltönyt vegyen fel - vont vállat. Volt pénze a családjának. Volt pénze Jesse-nek is, de sosem kérkedett vele. A vagyona a bankban csücsült, kamatozva, és csak az utóbbi időben gondolkodott azon, hogy ingatlanokba fektesse-e a vagyonát. Épp, hogy csak kimondta az utolsó szavakat, a ligetes részen megbúvó ház sötétbe burkolózó árnyéka sejlett fel, és a férfi megállt egy pillanatra. A lámpafény vagy a tűz hiánya odabent nem feltétlenül jelentett ürességet. Rövid időre még a lámpát is kikapcsolta.
- Ez lenne az. Megfelel? - fordult a nő felé érdeklődve. Mert ha nem?! Nos, vannak még házak másutt is.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 298
◯ IC REAG : 276
◯ Lakhely : Québec || Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválásai

Re: Tupilek könnye // Csüt. Okt. 13, 2016 2:19 pm

Csendesen hallgattam a válaszát, de nem mondtam semmit se. Még ha nehéz is volt, de inkább hallgattam. Rossz volt hallani azt, hogy esetleg vannak olyan szülők, akik ennyire ellene vannak ennek. Pedig sok esetben életet is menthet az, ha pszichológushoz elmegy valaki. Sokszor nehéz beszélni az érzéseinkről, úgy érezzük, hogy egyedül maradtunk, de aztán kiderül, hogy még se. Lehet csak amiatt gondoltam így, mert annak tanultam, magam sem tudom. Bár az is igaz, hogy amikor nekem lett volna szükségem talán pszichológusra, akkor én se mentem el. Nem akartam… Így nincs is jogom semmi rosszat gondolni.
Először ő nevetett, majd a válaszát hallva most én nevettem el magam. Még picit a fejemet is megráztam, hiszen frappáns választ kaptam ismét. Jó érzés volt vele beszélgetni, mert őt se kellett félteni hülyéskedés terén. Másrészt igazán zseniális válaszokat adott mindig. Olyanokat, amikkel könnyedén csalt mosolyt az arcomra, vagy éppen csalt elő nevetést. Szerintem hónapok óta nem mosolyogtam ennyit, vagy nettem, mint amióta vele találkoztam. Emiatt pedig igazán hálás voltam és egyre örültem a találkozásnak. Még akkor is, ha néha olyan gondolataim támadtak, amik esetleg nem illettek és még magam sem értettem, hogy miként volt képes olyan érzéseket életre kelteni egy idegen.
- Igen, azt sejtettem. Bár amennyire néha szerencsés tudok lenni hamarabb találnánk ott fenevadat, mintsem esetleg egy másik éjszakai vándort.  – pillantottam rá kedvesen és egy apró mosollyal az arcomon. Majd pedig ismét a lábam elé néztem, hiszen nem akartam semmilyen rossz helyre belépni, se bajt okozni. Így is hálás lehetek azért, amiért csak úgy spontán mellészegődött és elkísért, meg persze azért is, amiért elviselt.  Viszont egy kisebb részem reménykedett abban, hogy se fenevad, se másik személy nem lesz ott. Miért? Magam sem tudom, ahogyan sok mindenre nem találtam a választ. Mintha csak a régi énem kezdene visszatérni a közelében, de vajon, ha majd elválnak az útjaink akkor mi lesz? Újra visszatérek abba az életmódba, amit az elmúlt hetekben folytattam? Fogalmam sincs és ez kicsit megijesztett, mert egyszer talán tényleg túl messzire fogok menni edzésterén is. Ahogyan az se kizárt, hogy idővel tényleg mindenkit sikerül elmarnom magam mellől. Viszont minden erőmmel azon voltam, hogy újra rátaláljak önmagamra és újra igazán tudjam élvezni az életet, hiszen még fiatal vagyok. Nem kesereghetek örökké, ahogyan nem is futhatok el a káosz elől.
- Van egy kutyád? – csillant fel a szemem, miközben érdeklődve és mosolyogva emeltem rá ismét a pillantásomat. Kár lenne tagadni, hogy nem hiányzott Lucky, aki áprilisban vesztette életét. Azóta is sokszor gondoltam arra, hogy ideje lenne másik kutyát befogadni, egy kis árvát, de valahogy sose tudtam rávenni magam. Azt hiszem kicsit féltem attól, hogy nem lennék jó gazdája. – Hajléktalanszállóra jársz? Ez igazán kedves tőled és önzetlen is. Ritka manapság az ilyen és elhiszem, hogy nem szereti. Sose értettem, hogy miként képesek magukra hagyni a szeretteik a katonákat, vagy miért nem segítenek nekik. Persze a háborúval se túlzottan értek egyet, de ez mindegy is… - ráztam meg inkább a fejemet, mert nem akartam hülyeségeket beszélni. Persze, ha a szeretteim védelméről lenne szó, vagy a hazámról, akkor én se elfutnék. Nem véletlen, hogy az őrzők között is harcos lettem, viszont ennek ellenére nem szeretem a felesleges és értelmetlen öldöklést.
- Ezt úgy mondod, mint aki ismer ilyen személyt, viszont teljesen megértem. Szerintem fontos az, hogy azzal foglalkozzunk, azt dolgozzuk, amit szeretnénk. Akkor tudja az ember igazán jól csinálni, ha szereti azt, amit csinál. – persze, ez talán közhelyesen hangzott, de tényleg így éreztem. Engem is sokszor le akartak már beszélni tinédzserként is a rendőrségi munkámról – hiszen sokszor besegítettem nekik, hazugságszakértőként-, de sose jött össze az, hogy ott hagyjam. Nem érdekelt a veszély, mert szerettem csinálni és segíteni ártatlanokon. Ez csak tavaly változott meg, amikor ebbe a városba költöztem, hiszen itt még nem segítettem be a rendőrségnek.
- Szerintem teljesen jó lesz, csaknem egy őrült gyilkos vár ránk odabent. – próbáltam elviccelni a dolgokat, majd sietve indultam el abba az irányba, ha ő lassabb tempóban jött, akkor ha volt lehetőségem elkaptam a kezét, hogy magammal húzzam, mondhatni kicsit már futva, mert nagyon is érdekelt, hogy miként néz ki belülről ez a hely. Sietve kopogtam az ajtón, de válasz nem érkezett, így benyitottam, de amennyire csend uralkodott bent kötve hiszem, hogy bárki ezt szemelte volna ki magának rajtunk kívül.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 30
◯ HSZ : 20
◯ IC REAG : 15
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : egy balesetből származó heg a bal arccsonton
Re: Tupilek könnye // Csüt. Okt. 13, 2016 9:54 pm

Való igaz, egyet kellett értenie a nővel, amit egy biccentés jelzett Jesse részéről. Tény, hogy ezen a vidéken ritka alkalmak egyike, ha egy másik emberbe botlik valaki. Bizonyára csak ő és az unokatestvére voltak annyira bolondok, hogy ide beszélték meg időszakosan a találkozóikat.
Menet közben valahogy megindultak a szavak Cali kérdéseire, és nem is azon volt, hogy minél tömörebb válaszokat adjon. Az újabb kérdésre mosolyogva bólintott. Volt bizony! Zeus a valaha létezett legjobb kutya volt.
- Zömök, barna henyélő, gombszemű rosszfiú - vigyorodott el a saját felsorolására, már ami a kutyáját illette. Valóban mindegyik passzolt a röfögő ebre, és ezt cseppent sem bánta. Sőt! Imádta.
A Kyle-féle témát érintve elhallgatott, ahogy a nő beszélni kezdett, és rengeteg felvetés, kérdés és ellenvetés fogalmazódott meg benne, de aztán úgy volt vele, hogy nem ér az egész annyit, hogy konkrétan egy vitába keveredjen a nővel. Mert nem csak a katonákat illette volna meg az, hogy ne hagyják magukra, hanem az átlag emberrel sem kellett volna ezt senkinek sem megtennie. Aztán ott volt a bevonulással kapcsolatos vélemény is, amire ugyancsak nem reagált. Noha nem volt katona és valószínűleg jobban élvezte volna a felderítést - már csak a szakmájából kiindulva is - úgy gondolta, hogy nem akart olyanná válni, aki reményt vesztve, parancsra ölni kényszerült. Nem arra esküdött fel, nem azt akarta elérni az életben.
Végül csak egy bólintás volt a válasza a kis barna szavaira, mert végtére is a háborúval ki értett egyet? És végül ki lett a ki nem mondott téma? Sóhajtott egyet, hosszan, alig kivehetőn.
- Az apám sokkal többet ad a külcsínre, mint kellene. És nagyon remélem, hogy ezt a hagyományt nem akarja átörökíteni a másik fiára - hangjában valamennyire neheztelés volt hallható, és habár az apjával nem ápolt rossz viszonyt, azért látta pontosan azon hibákat, amiket az idősebbik Anderson vétett. Brad-ben még (az öccs) nem voltak fellelhetőek ezek, de csak az idő és a siker választotta el tőlük a negyed évszázadost.
A ház megjelenését követően Jesse nem azt a reakciót kapta, amit várt volna - ha egyáltalán beszélhettünk ilyenről.
- Csak nem - vigyorodott el szélesen, de az, hogy ez mit váltott ki a kis barnából, meglepte. Ideje sem volt ellenkezni, csak hagyta, hogy a nő magával rántsa, és könnyedén tartott vele lépést a fizikumának köszönhetően.
- Cali! - hiába figyelmeztette volna a nőt, a másik mit sem törődve a lehetséges veszélyekkel már nyitott is be, mire befogta inkább a száját és a nő közvetlen közelébe lépett, és egy pillanatra a szemeibe nézett. Na jó, talán hosszabb időre, mert nem így képzelte ezt az egészet. Szabad kezével kijjebb tárta az ajtót, hogy a gyér holdfény beáramolhasson a házba és az elemlámpát ismét bekapcsolta, aminek fényével végigpásztázta az ideiglenes lakó nélküli odút.
- Hölgyeké az elsőbbség - hagyta, hogy a nő lépjen be előbb, és ha már odabent voltak mindketten, akkor becsukta maguk után az ajtót, kirekesztve a beáramló hűvös levegőt. Villanykapcsolót keresett a fal mentén, és amikor rátalált, felkattintotta azt. Remélte, hogy nem csak hogy ketten voltak csak, de egy medve sem ült az asztalnál rájuk várva..
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 298
◯ IC REAG : 276
◯ Lakhely : Québec || Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválásai

Re: Tupilek könnye // Csüt. Okt. 13, 2016 10:47 pm

Örültem annak, hogy ő is beszédes volt és nem csak én beszéltem. Persze, nem illik egy idegent csak úgy faggatni, de nem úgy nézett ki, mint akinek ellenére lenne a válaszadás. Ha úgy lett volna, akkor biztosan nem erőltettem volna a dolgot. Sose voltam olyan, aki bármire is kényszeríteni akart volna mást.  
- Mondanám, hogy hasonlít a gazdájára, de hát szemmel láthatóan és a leírás alapján nem. – féloldalas mosollyal és játékosan pillantottam Jesse-re. Sose voltam vak ilyen téren. – Viszont igazán aranyos lehet Zeusz. – tettem még hozzá barátságosan, hiszen mindig is imádtam az állatokat, de egy pillanatra még nekem is eszembe jutott Lucky, a kutyám, aki ideje korán halt meg amiatt, mert Alignak úgy döntött, hogy megrendezni Fairbanksben a következő éhezők viadalát. Bár az is tény, hogy azóta is sok minden történt és most nem akartam az elmúlt hónapokra gondolni. Egyszerűen csak hagyni akartam azt, hogy végre jól érezzem magam és mellette ez könnyedén ment.
Természetesen nem csak a katonákról gondoltam ezt, hanem az átlagemberekről is, ahogyan még az állatokról is. Sose értettem, hogy miként képes valaki csak úgy kirakni egy védtelen kutyát, vagy bármilyen más állatot. Akkor minek vette meg, vagy fogadta örökre? Nem is értem, hogy ilyenkor mi fordul meg az emberek fejében, de nem is akartam firtatni. Biztosan érdekes eszmecsere lett volna, lehet kicsit vitával megfűszerezve, viszont nem akartam vele vitatkozni. Ahhoz túlzottan is jó volt a hangulat túlnyomórészt. Így nem is próbáltam tovább fűzni a gondolatot, amikor ő se reagált rá szavakkal. Inkább csak elengedtem, hogy az esti szellő magával vigye.
Kíváncsian pillantottam rá és mintha egy sóhajt hallottam volna, de ebben egyáltalán nem voltam biztos. Reménykedtem abban, hogy nem olyanra kérdeztem rá, amivel esetleg rossz emlékeket idéztem meg. Csak egy aprót bólintottam eleinte és haboztam, míg végül ismét megszólaltam.
- Sokan azt hiszik, ha a külső lehengerlő, azzal a belsőt is megszépítik. Másrészt szerintem, aki nem vevő az ilyenre, arra nem is lehet átragasztani, de akkor ezek szerint van egy testvéred is… - pillantottam rá érdeklődve, pedig lehet, hogy jobban tettem volna, ha befogom a számat. – Bocsánat, ez nem is tartozik rám. – hadartam el sietve, mielőtt még reagálhatott volna rá, mert tényleg nem akartam túl tolakodó se lenni.
Amikor pedig megpillantottam a házat, akkor lehet, hogy kissé gyerekessé váltam, de nagyon is érdekelt, hogy miként nézhet ki és ahogyan mostanság nem túlzottan törődtem a veszéllyel, vagy a testi épségemmel, úgy most se nagyon ügyeltem arra, hogy esetleg ténylegesen veszély is lappanghat bent. Könnyedén nyitottam be, miután magam után húztam őt, de mielőtt még túlzottan kinyílhatott volna az ajtó meghallottam a nevemet, mire sietve pördültem meg, így kicsit pont neki ütközve a közelebb lépő Jesse-nek. Kicsit fel kellett rá néznem, de ez nem zavart, ahogyan korábban már a „túra” alatt, úgy én is elvesztem egy pillanatra az íriszeiben, míg végül sietve kaptam el a fejemet és hagytam azt, hogy ő nyissa ki végül az ajtót.
- Milyen lovagias valaki, akkor már nem is kell félni a sötétben lappangó fenevadaktól? – kérdeztem meg mosolyogva, majd végül el indultam befelé. Csak pár lépést tettem, majd amikor világosság lett, akkor kíváncsian pillantottam körbe.
- Van egy rossz hírem, nincsenek teázó macik, se farkasok, így továbbra is be kell érned velem. – fordultam meg a tengelyem körül, hogy megkeressem őt a pillantásommal. Egy darabig őt figyeltem, majd még beljebb sétáltam, mivel nem fedett mindent por, így gondolom, azért néha téved erre más is.
Végül kicsit megdörzsöltem a kezeimet kabáton keresztül, hiszen nem volt valami meleg itt bent. A pillantásommal pedig a kandallót kerestem, vagy valamit, amivel lehet meleget csiszolni legalább ideig-óráig.
- Segítsek? – szólaltam meg sietve, hiszen hirtelen bevillant, hogy egészen eddig ő cipelte a táskámat. Talán ideje lenne megszabadítani őt eme „súlytól”.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 30
◯ HSZ : 20
◯ IC REAG : 15
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : egy balesetből származó heg a bal arccsonton
Re: Tupilek könnye // Pént. Okt. 14, 2016 8:55 pm

Elképzelte magát dagadt, röfögő barna, nagyfülű emberként, és még a hideg is kirázta. Nincs az az isten, hogy hasonlítson a kutyára ilyen téren. Mázlista! Már ő, és nem Zeusz! Egy mosoly árnyéka suhant át az arcán Cali megállapítására, és való igaz. Ha soha nem is mondta volna ki, neki volt a legaranyosabb kutyája a világon. Töki volt a leglazább fickó, akivel csak találkozott egész életében, és ezt soha, senki nem változtathatta meg.
- Nagyon köszi mindkettőnk nevében - mosolyodott el hosszabban a nő szavaira és félig-meddig bókjára egyaránt.
Volt valami a szavaiban, amire képtelen volt nem odafigyelni, vagy elraktározni a hallottakat. Cali ránézésre fiatalabb volt nála, ám ez jelen esetben nem jelentett sokat. Olybá tűnt, hogy a nő olyan tudás birtokosa volt, ami bölcsebbé és kvázi idősebbé varázsolta a koránál. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok közepette volt már a nyelve hegyén a válasza az öccsével kapcsolatban, de Cali hirtelen visszakozása belé forrasztotta a szavakat. És ha a nő nem akarta tudni ezen információkat, Jesse sem erőltette a szavakat. Úgyis eleget beszélt már a kis barna mellett, úgyhogy nem gondolta úgy, hogy egy kis hallgatás a részéről rossz ómen lenne az este további részére nézve.
- Semmi gond nem történt - toldotta csak ennyivel meg a nő szavait, és mellé még kapott a gyengébbik nem képviselője is egy bólintást. A szavai már könnyedek voltak, felelősség nélküliek, és ha az apjával kapcsolatban volt is olykor előítélete, az öccséért is a tűzbe ment volna bármikor, nem érdekelte az, hogy közben mennyire perzselődött volna meg. Egészen addig ténylegesen semmi gond nem volt, ameddig szinte gondolkodás nélkül rontott be a házba, és ahogy a Cali felnézett Jesse szemeibe, a férfi valahogy elfelejtett bosszút lenni. Pedig meggondolatlan volt a cselekedet, ahogy a nő reagált, és ahogy előreengedte a másikat, a nő szavaira felnevetett halkan. Na igen. Pedig mekkora sztori lenne a pókerező, öt órai teáját kortyolgató mackók esete!
- Talán beérem veled is. De ha gondolod, nyitva hagyhatjuk az ajtót, hátha beüget egy vadállat közénk - vigyorogta el a helyzetet, és ahogy az imént Cali is, most ő is körbenézett valami használható dolog után, amit a kezeibe vehet. - Tessék? - nézett a nő felé érdeklődve, mert fogalma sem volt, miben kellene segítenie, de aztán ahogy elért a tudatáig a saját kérdésére a ki nem mondott válasz, már kapcsolt is; lekanyarította a hátáról a ő táskáját és felé nyújtotta. Ha elvette, úgy elindult a szekrénysor felé, aminek az ajtajait kinyitogatta sorban, gyufát, vagy bármi olyasmit keresve, amivel tüzet gyújthatnak.
- Miért visszakoztál, amikor a családomról érdeklődtél? Történt valami, ami miatt te nem szereted, ha róluk érdeklődnek? - csukott be egy szekrény ajtót, félig hátra is fordult a nő felé, csak megnézve, hogy helyileg merre is tartózkodott éppen a kis barna. - Mert általában azok az emberek szoktak bocsánatot kérve terelni, akiknek nem túl jók a tapasztalatai az apa-anya-testvér kombinációban - szavai közben visszafordult a szekrények felé, és a harmadik egyik polcáról előhúzott egy üveg nem olyan régi vodkáját, amit aztán lerakott a pultra. Elhúzta a száját, mert önmagában sosem fanyalodott rá arra, de néha a legkevesebbel kellett beérnie. Jesse nem terelt, és nem is kért bocsánatot a nőtől. Ha amaz nem akarta megosztani vele ezen információkat, úgyis az orrára fognak koppintani. Addig pedig? Még mindig szabad országban éltek mind a ketten. És jelenleg az sem foglalkoztatta, hogy ebben a szabad országban van-e térerő, vagy nincs.
- Szomjan halni már nem fogunk - szedett elő egy ismeretlen eredetű barna löttyöt is, amit az életben nem fog megszagolni, mert az állaga jobban hasonlított olyasmire, amiről igazán nem akart tudni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom

Re: Tupilek könnye //

Vissza az elejére Go down
 

Tupilek könnye

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
8 / 9 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Fairbanks :: Hegyvidék - White Mountains :: A hegyi farkasok területe-