HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
AKTÍV KARAKTEREK
68 TAG 31 FÉRFI 37 NŐ
FAIRBANKSI FALKA
19 TAG 8 FÉRFI 11 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
17 TAG 7 FÉRFI 10 NŐ
ŐRZŐK
18 TAG 10 FÉRFI 8 NŐ
EMBEREK
5 TAG 2 FÉRFI 3 NŐ
VÉRVONALFŐK
9 TAG 4 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legszomorúbb:

...A Legjobb Bónusz:



írta  Timothy Keldron Today at 1:29 am
írta  Sophie Lydia Rhodes Yesterday at 10:09 pm
írta  Rocky Yesterday at 7:32 pm
írta  Michael Cooper Yesterday at 4:39 pm
írta  Agnes J. Harlow Kedd Nov. 21, 2017 8:59 am
írta  Agnes J. Harlow Hétf. Nov. 20, 2017 10:55 pm
írta  Jennifer Wainwright Hétf. Nov. 20, 2017 9:39 pm
írta  Daisy Corina Lacroix Hétf. Nov. 20, 2017 9:29 pm
írta  Daphné Seward Hétf. Nov. 20, 2017 9:11 pm
írta  Daisy Corina Lacroix Vas. Nov. 19, 2017 7:52 pm
írta  Primrose Trevelyan Szomb. Nov. 18, 2017 11:58 pm
írta  Alignak Szomb. Nov. 18, 2017 11:36 pm
írta  Darren Northlake Szomb. Nov. 18, 2017 2:34 pm
írta  Wyatt L. Quinn Szomb. Nov. 18, 2017 11:06 am
írta  Celaena McDonald Szomb. Nov. 18, 2017 10:20 am
írta  Jackson Carter Pént. Nov. 17, 2017 10:42 pm
írta  Kyle Prescott Csüt. Nov. 16, 2017 8:43 pm
írta  Alignak Csüt. Nov. 16, 2017 8:06 pm
írta  Daisy Corina Lacroix Csüt. Nov. 16, 2017 11:33 am
írta  Darren Northlake Hétf. Nov. 13, 2017 8:47 pm
írta  Hannah B. Wilson Hétf. Nov. 13, 2017 8:34 pm
írta  Daisy Corina Lacroix Hétf. Nov. 13, 2017 7:57 pm
írta  Daisy Corina Lacroix Hétf. Nov. 13, 2017 7:19 pm
írta  Alignak Vas. Nov. 12, 2017 4:43 pm
írta  Destiny Maeve Bluefox Vas. Nov. 12, 2017 3:10 pm
Darren Northlake
 
Jackson Carter
 
Alignak
 
Primrose Trevelyan
 
Rebecca Morgan
 
Daisy Corina Lacroix
 
Michael Cooper
 
Rocky
 
Catherine Benedict
 
Hans Elfman
 

Share | .


























 

 New Orleans (Louisiana)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6690
◯ IC REAG : 8489
New Orleans (Louisiana) // Hétf. Aug. 19, 2013 8:57 pm

We got magic, good and bad
Make you happy or make you real sad
Get everything you want, lose what you had
Down here in New Orleans
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Amanda Bishop
Informátor - Mentor
avatar

◯ Kor : 68
◯ HSZ : 505
◯ IC REAG : 519
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: New Orleans (Louisiana) // Kedd Aug. 20, 2013 12:19 am

Nagy utazás,
avagy Abs és Mandy kimozdul

Ha azt mondanám, hogy az utóbbi időben nem sok szabadidőm maradt, akkor még finoman is fogalmaznék. Túl kevesen voltunk őrzők itt fent északon, és a falkák helyzete miatt ez igencsak bosszantó volt nem csupán számomra, de valószínűleg a többiek is hasonlóan gondolhatták ezt az egészet. Mivel Kenneth meg én majdnem minden egyes napon beszéltünk egymással telefonon, ezért általában ő volt az a szerencsés kiválasztott, akinek rendszerint elsírtam a kétségeimet. Nem, bánatom az nem volt, kétségeim viszont sok. Nem tudtam ugyanis, hogy elegen vagyunk-e egy ilyen háború féken tartásához. Nekem az volt a benyomásom, hogy nagyon nem, és mikor kikértem erről valamikori mentorom véleményét, ő is egyet értett velem.
Nyúzott már napok óta, többször is említette, hogy ideje lenne, ha meglátogatnám végre. Igen, pont ő csábított effélékre, a nagy Protektor, a mindig komoly és felelősségteljes férfi. Na, persze! Tudtam én, hogy valahol ott rejtőzött még benne egy kevés a talán, de csak talán fiatalabb énjéből, és már alig vártam, hogy ez felszínre bukkanjon. Talán nő lehetett a dologban? Meglepett volna, de ugyanakkor örömmel is töltene el a tudat, hogy van mellette valaki, aki boldoggá teszi. Én megtörtem a távolságtartását és a kimértségét, itt volt most már a lehetőség egy másik nőnek arra, hogy a szívét is megnyerje magának. Én már fél sikert arattam, akárhogyan néztük is ezt a dolgot.
Amikor végül határoztam, és úgy döntöttem, hogy oké, tényleg szükségem van egy kis klímaváltozásra és már több, mint egy év távollét után a nagy, mackóhoz hasonlító mentoromat is szerettem volna végre magamhoz szorítani. Számomra mi sem volt ennél természetesebb, bár ezt a környezetem szerintem nagyon jól tudta. Tehát, a szervezkedések előtt már csak annyi maradt hátra, hogy beszéljek Willel is. Ugyan Kenneth felajánlotta, hogy majd ő leboltolja a mi drága vadőrünkkel az utazásunkat, de én visszautasítottam a kedves felajánlását. Ezt az akadályt bizony csak és kizárólag nekem kellett legyűrnöm, méghozzá egyedül, önerőből.
Igazából az egész győzködés nem is tartott olyan vészesen sokáig. Én próbáltam érvelni, ő megvétózta és a fejét rázta. Már-már azt hittem, hogy itt lesz a vége és nem szabadulok innen sehogyan sem, valamint erősítést sem fogok tudni szerezni, amikor váratlanul Abs tűnt fel az irodában. Hogyan került ide Abs egyáltalán? – ez volt az első gondolat, ami megfogalmazódott bennem. Nos, ez az apróság valójában nem is számított olyan sokat, mivel ő volt az én hősöm aznap. Pardon, hősnőm! Közölte ugyanis, hogy hallotta, hogy mit beszéltünk és szerinte is jó ötlet lenne lemenni New Orleansba, valamint neki pont volt ott egy valamikori mentoráltja, akit nagyon szívesen meglátogatott volna. Hát kellett ennél több? Természetesen kapva-kaptam az alkalmon, és már húztam is oda magamhoz, hogy hadd jöjjön ő velem, ha már egyedül nem akart elengedni. Igen, talán itt marad pár napra két őrzővel kevesebb, viszont reményeim szerint vissza fogunk jönni még párral többen és minden rendben is lesz. Fő a pozitív világszemlélet, ugye?
Tehát a nagy készülődéseket és pakolásokat, szervezkedéseket követően végre már ott tartottunk, hogy a gépünk felszállt, és meg sem álltunk egészen Kanadáig. Ott aztán volt némi gubanc a csomagokkal, de mire át kellett szállni a másik gépre, már a bőröndjeink is megkerültek. Igen, én négy nap miatt is képes voltam ám bőröndbe pakolni, mert sohasem lehet tudni, hogy éppen mire lesz szükségünk, nem? Egy rakat gyógyszer bent volt – nem baj, hogy volt mellettem egy gyógyító, ugyan! -, mindenféle váltásruhák, és hatezer felső csak azért, hogy éppen a hangulatomnak megfelelőbe bújhassak bele. Igen, tudom, hogy ez most tipikus nőies viselkedésnek mondható, de kit érdekel? Végre kimozdultam kicsit, élvezni akartam a dolgot, még ha félig azért küldetésünk volt is ezzel az úttal.
Sokórányi ülés és zötykölődés után végre azt hallhattuk a bemondóban, hogy leszállunk a Louis Armstrong Nemzetközi Repülőtéren. Szeretek repülni, nincs azzal semmi bajom, de amikor túl hosszú az út, az azért még kicsit engem is meg szokott viselni. Talán azért, mert sohasem bírtam megülni nyugodtan a fenekemen, csakis erre tudtam tippelni.
Amint kiszálltunk a gépből és a terminálok egyikébe jutottunk, máris előhalásztam a csudi virágos tokba bújtatott telefonomat és tárcsáztam Kenneth számát. Csak erre az alkalomra vettem egyébként, mert remekül illett így a ruhámhoz. Hát nem cuki? A lényeg, hogy közben megkérdeztem a címet és elintéztem, hogy odaszállítsák az összes csomagunkat. Nem mintha olyan rengeteg lett volna, hogy el sem tudjuk vinni, de ha már afféle nyaralásra jöttünk, akkor ilyen kényelmet igazán megengedhettünk magunknak. Meg aztán, nők csak ne cipeljenek bőröndöket!
- Jajj Abs! – karoltam bele a másik szőkeségbe, amint kiértünk a napsütésbe. Ajkaimon széles mosoly ült, miközben húztam magam után. Taxiba kellett volna ülnünk, mert ahogyan magamat ismertem, egyáltalán nem fogunk odatalálni a megfelelő címre, de annyi baj legyen. – Úgy örülök, hogy eljöttél velem! Ez annyira izgalmas, nem? – viháncoltam mellette, mint valami öt éves gyerek, holott leginkább egy két lábon járó virágoskertre hasonlítottam. Sebaj, én így voltam vidám, kérem szépen! – Kenneth azt mondta, hogy majd körbevezet bennünket a városban, és pont most van valami Jazz fesztivál is. Hát nem nagyszerű? – áradoztam tovább, napszemüvegem nem túl sötét lencséin át felé fordítottam vidáman csillogó tekintetem. – Annyira hiányzott már ez a napsütés, az igazi nyár! – tártam szét a kezeimet egy pillanatra, azután már újra fogtam volna Abbie karját, ha nem kezd el éppen csörögni a telefonom.
- Szia! Igen, már kijöttünk onnan – magyaráztam nagy elmélyüléssel, és mikor körülnéztem, utcatábla után kutattam. Sehol nem volt. – Fogalmam sincs, mondom, hogy kijöttünk! – mondtam még határozottabban, hátha így felfogja. – Hogy mi van?! Kenneth, nem mondtad, hogy kijössz oda elénk. Mi a fenéért nem szóltál az előbb? – utaltam ezzel a korábbi telefonhívásomra. – Fogalmam sincs, hogy hol vagyunk. Te látod? – kérdeztem újabban kedvenc útitársamtól, bár honnan is tudta volna? – Azt hiszem, eltévedtünk… - súgtam oda neki, de különösebben nem viselt meg a dolog. – Kenneth most nagyon mérges – adtam a további tájékoztatást, miközben a férfi magyarázott nekem a telefonba. Valószínűleg erős, határozott hangja kihallatszott, de senki nem szólt még rám, hogy zavarná, akkor meg miért ne tarthatnám el a fülemtől?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Abigail Cecile Kenway
Vezető Gyógyító - Mentor
avatar

◯ Kor : 56
◯ HSZ : 849
◯ IC REAG : 903
◯ Lakhely : Fairbanks, kertváros





Re: New Orleans (Louisiana) // Szer. Aug. 21, 2013 12:51 pm


Mandy & Abie

Rettegj világ, jövünk!





Ahogy „hazaköltöztem” Steve-től, első utam kapásból a szomszédba vezetett, hogy Kodát visszaszerezzem az épp ott nyaraló unokáktól, majd miután legalább fél órán át ültem a nappalim közepén, a kutyust simogatva, azon agyaltam, hogy mégis hol kezdjek neki az itthoni tennivalókban? Vár egy alapos takarítás, bevásárolni illetve főzni sem ártana, ha akarok enni valamit, a kertet rendbe tenni egy kicsit, na meg ott a legutóbbi gyűjtés is megszáradt a gyógynövényemből, s ezek szintén feldolgozásra várnak… Igaz, a nagy részét szárított apríték formájában teszem el későbbre, de pár főzetet sem ártana készítenem, hogy legyen készleten, ha szükség van rá. Egy szó mint száz, dolgom annyi mint a tenger, csak azt se tudom, hol kezdjek neki…
Végül úgy döntöttem, hogy összekötöm a kellemeset a hasznossal, így aztán első körben betakarítottam azt a kevés gyümölcsöt a kertből, ami a héten ért meg, majd már mentem is a konyhába, hogy valami sütit készítsek belőle. Elvégre sütivel utána a többi dologhoz is több lelkiereje van az ember lányának, nem igaz? Végül az áfonyás muffinra esett a választásom, s amíg a sütőben várták a kis puffancsok, hogy késznek nyilvánítsam őket, addig én a postaládából előtúrt leveleket és újságokat kezdtem el átnézni. Te jó ég, hisz most jut eszembe, hogy még Willhez is be kell vinnem néhány kötegnyi iratot, elszámolás gyanánt… Hogy én mennyire nem szeretem a papírmunkát, te jó ég…
Másnap reggel első dolgom az ő irodájába vezetett. Egyik kezemben egy vaskos kis mappával, ami tömve volt azokkal a bizonyos iratokkal, a másikban pedig egy kosárka muffinnal. Ha már úgy is mindig viszek neki valami süteményt, miért pont most maradna ki belőle? Meg így talán megbocsájt a sok iratért, amit mindjárt a nyakára sózok…
-Kop-kop! Ugye nem zavarok? –bújtam be én is az irodába, ahol annak ellenére, hogy ketten is voltak, elsőre senki sem vett észre.
Na, szép! Mindegy is, csak finoman és nőiesen lecsaptam a mappát a főnök asztalára, majd a tetejére helyeztem a süteményt, s csak aztán fordultam a többiek felé egy széles mosollyal. Ó, hogy itt épp az utazás a téma? Hohóóó! Amint meghallottam, hogy Mandy New-Orleansba készülődik, egyből eszembe jutott a múltkori karácsonyi üdvözlőlap, amit még Jayától, az egyik korábbi tanítványomtól kaptam. Pár éve telepedett át Londonból, és nem győzött áradozni, hogy mennyivel jobb az időjárás, meg milyen gyönyörű hely, a sok kedves kolléga, jó fej protektor – egy szó mint száz, ha a közelben járok, látogassam meg! Nekem se kellett több, egyből jöttek a kérlelő kiskutyaszemek, ahogy Mandy mellé betársulva én is Willt kezdtem kérlelni az utazás kapcsán, hogy had kísérjem el a nőt! Ígérem én fűt-fát-tücsköt-bogarat-katicát, hogy majd konzultálok az ottani őrzőkkel, segítünk erősíteni a kapcsolatokat, szerzek pár új receptet a mágikus főzetekhez, szóval csak jól jár velünk, ha elenged!
És elengedett. Egyből húztam haza a csíkot, hagyva a fenébe az összes rám váró házimunkát… Ha már eddig kibírta nélkülem, akkor az a 3-4 nap már igazán nem oszt, nem szoroz, igazam van? Viszont, hogy Koda addig se lófráljon egyedül a házban, valakit kellett kerítenem, és már nem volt képem megint a szomszéd néniéket megkörnyékezni ilyesmivel, így aztán… egy hirtelen ötlettől vezérelve végül Steve-nél hagytam a négylábút, nehogy már bármelyiküket megviselje az egyedül lét…
De ezt követően aztán tényleg csak a pakolással foglalkoztam. Úgy voltam vele, hogy talán egy 20kg-s bőröndbe és egy kézipoggyászba sikerül mindent belesűrítenem, amire szükség lehet a következő napokban. Ruha jó időre, rossz időre, eső ellen, egy rakat piperecucc, fésű, törölköző, pizsama, elegáns ruha, sportos ruha, kényelmes ruha, városban mászkálós ruha, pizsama, laza ruha, tetkótakarós ruha, fürdőruha… mert ha már ennyire délre megyünk, ráadásul tengerpart is lesz, nem kevés, fogunk fürödni, ugye? Na meg a számos kiegészítő, meg számos szett cipő, szandál, papucs… Mert ugyebár nőből vagyok, és képtelenség ennyi időt 1 pár tornacsukában lehúzni… Pár könyv, hogy az úton se unatkozzak, notesz, ajándék csoki Jayának és Kennethnek, ha már látogatóba megyünk, a kis receptkönyvem, ha csereberélni támadna kedvünk… Ó igen, és az elmaradhatatlan kellék, ami nélkül soha, sehová nem indulnék el: térkép! Igaz, a térképolvasással még mindig adódnak gondok, de örök B verzióként még mindig keríthetek valakit, hogy segítsen eligazodni, nem igaz?
Őszintén szólva, nem is tudom, hogy bírtam mindezt elcipelni, amikor majdnem, hogy a bőrönd nagyobb volt, mint én… Még így is attól rettegtem az egész út alatt, hogy vajon mit felejtettem otthon? Mert az nem létezik, hogy valami ne maradjon ki… Bár ahogy elnézem, Mandy sem bízott semmit a véletlenre, szóval ha tényleg kimaradt valami, még mindig van rá esély, hogy nála akad belőle…
Amikor végre valahára megérkeztünk lent, a messzi délen, Mandy már annyira felpörgött, hogy nem volt szívem semmivel sem letörni a lelkesedését, pláne, ha még ilyen szervezkedős hangulatban is volt. Igaz, a bőröndöktől kissé fájó szívvel vettem búcsút, mégis, valahol jól esett a gondolat, hogy nem nekem kell majd cipelni őket. Míg ő egy virágos kis ruhát öltött a nyaraláshoz szakmai úthoz, addig én egy piros, pöttyös ruhácskában sétáltam mellette.
-Ne is mondd, én is úgy örülök! Mióta Fairbanksben vagyok, jó, ha 1-2 szabadnapot sikerült kivenni, egyébként meg munka a köbön, szóval képzelheted! Ráadásul hiába van nyár, attól még nincs valami meleg…  Ez az éghajlat való nekem, nem a mínuszok! Te jó ég, ha belegondolok, hogy májusban még mindig esett a hó, brrr… -rezzentem össze a gondolatra, ahogy mellette masíroztam és hagytam, had vezessen.
Amikor azonban Kenneth is szóba került, meg a városnézés, meg a Jazz fesztivál, a napfény, a nyár, egyből valami lelkes óvodássá avanzsáltam át és épp hogy nem kezdtem ugrálni örömömben ott az utca közepén, tapsikolva.
-Jujj de jóóó!  -lelkesedtem tovább, mert hát van annál jobb, amikor az ember új helyeket fedezhet fel? –Dehogy is nem! Te jó ég, annyira örülök, hogy kiszabadultunk kicsit! Mit gondolsz, Willnek küldjünk majd képeslapot? Igaz, talán mi előbb hazaérünk, mint a lap, de akkor is, biztos értékelné…
Ráadásul hallottátok? Fesztivál!!! Indiában majdnem heti szinten vannak ilyenek, Fairbanksben meg? Fél év alatt volt egy? Nem jó ez így, én mondom…
Ahogy megcsörren a telefon, csak hagyom magyarázni a nőt, s miközben nagyban nézelődök amerre járunk-kelünk, fél füllel azért hallgatózok is. Amikor elkezd a volt „mentorával” vitázni, csak csendben kuncogok rajta, s óvatosan megbököm a kezét, miközben odasúgom, hogy:
-Ne aggódj, van nálam térkép. –és akkor eszembe jut, hogy igen, térkép az van, csak épp…- Izé… Vagy mégsem, most jutott eszembe, hogy az is a bőröndben van… Akkor nem szóltam!
Elkezdem én is az utcatáblákat keresni, de csak a fejem rázom szőke kolleginám felé, hogy lövésem sincs, amikor pedig közli, hogy Kenneth mérges:
-Mondd neki, hogy ne idegeskedjen. Nem csak az egészségének árt, de a szépségének is. De várj, mindjárt megkérdezek valakit. –ajánlottam fel, és már be is támadtam az első járókelőt.
Aki szintén turista volt, mint én, akárcsak a következő 3 ember, de végül csak sikerült keríteni valakit, szóval…
-Warren Street, hacsak nem vertek át. –tértem vissza Mandyhez a friss infóval, majd vártam, hátha lesz valami fejlemény, szívrohamot kap-e Kenneth, vagy bármi hasonló.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Amanda Bishop
Informátor - Mentor
avatar

◯ Kor : 68
◯ HSZ : 505
◯ IC REAG : 519
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: New Orleans (Louisiana) // Szer. Aug. 21, 2013 6:38 pm

Annyira boldog voltam attól, hogy Abie velem jött, hogy azt elmondani is nehéz lenne. Nem véletlenül voltam annyira bepörögve, mint akit felhúztak. Oké, az tény, hogy általában is így viselkedtem, de attól még a mostani alkalomért tényleg az ő jelenléte volt a felelős. Nem is mertem álmodni arról, hogy még társaságom is lesz. Tény, hogy Kenneth itt lett volna, és már úgyis nagyon régen találkoztunk egymással, de attól még örültem neki, hogy volt út közben is társam, na meg, egy nő teljesen más társaságot tudott nyújtani, mint egy férfi. Akármilyen régóta ismerjem is azt a férfit.
- Jajj, ne is mondd! – legyintettem egyet nagy lelkesedésem közepette. – Nekem is alig volt szabadnapom, a legtöbbször be vagyok osztva a rendőrségnél. Jó, azért nem panaszkodhatok, szerintem több időm van, mint neked, de azért… - nem is tudtam, hogy mit mondjak még, úgyhogy egy egyszerű vállrándítással elintéztem a dolgot. – Szóval a lényeg, hogy kellenek ilyen kis nyaralások! – jelentettem ki végül nagy meggyőződéssel. Azt sem tudom már, hogy mikor utaztam így el utoljára. Amikor én nekivágtam a nagyvilágnak, általában huzamosabb ideig ott is maradtam, ahová igyekeztem. Ilyen volt Los Angeles, Portland, Skócia, és most Fairbanks is. Hol maradt így a szórakozás? Mert addig rendben van, hogy én remekül elszórakoztattam magam, de egy kis környezetváltozás időnként mindenkire ráfér, igaz?
- Én egyszer már éltem északon, szóval azt nem mondom, hogy szokatlan volt, de azért jobban szeretem az ilyen meleg időt – utaltam az itteni időjárásra, majd tekintetemet egyből Abie felé fordítottam a napszemüvegem takarásában. – Hát persze, hogy küldjünk! – csaptam le egyből az ötletre, és máris olyan boltok után kezdtem nézelődni, ami főként a turisták hadára koncentrált. Az ilyen helyeken mindig voltak képeslapok is. – Te jó ég, hogy ez nekem miért nem jutott eszembe? – kérdeztem inkább magamtól, mint tőle. Egyébként magyaráztam volna ám lelkesen tovább, ha nem kezdett volna el eszeveszettül csörögni a telefonom.
Míg Kennethtel beszéltem, azért természetesen a mellettem sétálgató szőkeségre is odafigyeltem, és az arcom éppen egy pillanatra derült csak fel a térkép gondolatára, de szinte egyből el is tűnt. Persze drága mentorommal ellentétben én egyáltalán nem voltam sem kétségbeesett, sem mérges. Remekül éreztem magam, és jól szórakoztam még azon is, hogy nem tudtuk, hogy is vagyunk. Igazából Abigailen sem azt láttam, hogy teljesen maga alá csinált volna a rémülettől és most táblák és megoldás után kutakodni, addig pedig nem volt gond. Főleg, hogy ez alkalommal legalább nem egyedül voltam. Máskor is volt már rá példa, hogy elvesztettem a jó irányt, de kivel nem történt még ilyen?
Hát, Kenneth hangjából ítélve, vele egészen biztos, hogy nem. Ezen jót mulattam, még széles mosolyra is húzódtak ajkaim, míg kedves őrzőtársam megpróbálta kideríteni, hogy mégis hol a jó fenében vagyunk. Nem ártott volna, ha képben vagyunk, de úgy gondoltam, hogy egyszer csak rátalálunk a megfelelő irányra. Vagy csak én vagyok túl pozitív, és tényleg olyan nagy bajban lennénk? Erősen kételkedtem ebben, ugyanis Kenneth néha szerette egy kicsit felfújni a dolgokat.
- Remélem hallottad, hogy Abs mit mondott – intéztem immár a férfihez a szavaimat, és amikor a másik szöszi is visszaért mellém, akkor tájékoztattam a vonal túlsó végén lévőt az új infókról. – Ó, és egyébként a Warren Streeten vagyunk éppen. Mond neked ez valamit, vagy van ilyen egyáltalán? – kérdeztem meg a biztonság kedvéért, és amikor igenlő választ kaptam, máris elégedett lettem. – Na, látod, nincs is akkora gáz! – próbáltam megnyugtatni, de hát mindig aggódott miattam, mert tudta, hogy milyen vagyok. Azt hiszem, hogy túl sokáig élt velem egy fedél alatt ahhoz, hogy kidumálhassam magam, vagy esetleg megpróbáljam átejteni azzal, hogy már kinőttem. Én ezt már biztos, hogy soha nem fogom tudni kinőni, túl öreg voltam ehhez. Nem is bántam igazán.
- Szóval… - kezdtem bele, miután elsüllyesztettem a telefonomat a táskám alján valahová. -… Kenneth azt mondta, hogy tényleg van ilyen utca, és lehetséges, hogy itt vagyunk, mert annyira nincs is messze a repülőtér – adtam tovább Abienek is azt, amit én megtudtam. – Arra kért minket, hogy forduljunk meg és induljunk el szépen lassan visszafelé, ő meg elindul felénk és majd valahol találkozni fogunk félúton. Mi lenne, ha bemennénk itt valamelyik turistás boltba és választanánk addig képeslapot? – vetettem fel az ötletet. – Én mondtam neki, hogy akkor visszamegyünk a reptérre, de nem bízott abban, hogy nem tévesztjük szem elől egymást. Hát érted te ezt? – kérdeztem úgy, mintha én egyáltalán nem is tudnám, hogy miről beszélt a férfi. Sajnos nagyon is tudtam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Abigail Cecile Kenway
Vezető Gyógyító - Mentor
avatar

◯ Kor : 56
◯ HSZ : 849
◯ IC REAG : 903
◯ Lakhely : Fairbanks, kertváros





Re: New Orleans (Louisiana) // Csüt. Aug. 22, 2013 7:39 pm

-Huh, akkor megnyugodtam, hogy nem csak nálam méri Will szűkmarkúan a szabadnapok számát… Komolyan, néha olyan nagy a kísértés, hogy elmenjek kicsit táppénzre, de hogy nézne már ki, egy beteg orvos, gyógyító? Kb. mint a kertész, akinek minden kiszáradt a kertjében…  -feleltem egy keserű mosoly kíséretében, de aztán el is hessegettem gyorsan a negatív gondolatokat és csak egyetértően bólintottam a nő szavaira- De még mennyire, hogy kellenek!
-Én az életem több mint felét az Egyenlítő környékén éltem le, képzelheted, ahhoz képest milyen érvágás most Fairbanks…
Még jó, hogy nem egy férfi kollégával jöttem, tuti agyvérzést kapott volna már csak a képeslapvásárlás gondolatától is, ehelyett Mandy? Már lesi is, hogy hol kéne majd megvenni… Hát nem imádnivaló a csaj? Mondjuk ha már úgy is veszünk, lehet küldök még pár rokonnak, ismerősnek…
Amíg telefonál, csak jót mosolygok magamban a jeleneten, úgy tűnik, akkor annyira még sem lesz nagy gond belőle, hogy elkószáltunk. Igaz, ahogy végignézek az utcán… Hát, már megyünk egy ideje, épp, hogy látni még a repteret, a másik irányba eltekintve meg azt se látom, hol az utca vége… De sebaj, van telefon! Remélem, Mandy nem felejtette el feltölteni indulás előtt, mert én igen a sajátomat.
A magyarázkodásra csak csendben bólogatok, és már épp indulnék, amikor…
-Nézd a jó oldalát. Attól félt, hogy szem elől tévesztjük egymást, és nem attól, hogy totál eltévedünk és a város valami teljesen más pontján lyukadunk ki, ez már félsiker! De Mandy… Biztos, hogy most kéne képeslapot nézni? Csak mert mi lesz akkor, ha pont elkerüljük egymást? –tettem fel óvatosan a kérdést- Gondolom Kenneth megint kiakadna, aztán nem hiszem, hogy jó ötlet lenne már az első nap felbosszantani a helyi protektort, még ha neked régi jó ismerősöd is. Lehet, hogy engem amint meglát, már pakol is fel az első visszainduló gépre… -kockáztattam meg a dolgot.
Persze azt mondanom se kell, ha a nő ezek után még mindig a képeslapvásárlásra voksolt, akkor hű társaként én is követtem, még ha közben sűrűn pislogtam is az utca felé. Igaz, még sosem láttam élőben a férfit, de Mandy mutatott róla pár fotót, így reménykedtem benne, hogy csak felismerem, ha látom. Amúgy meg, egyedül már csak azért se indulok el, mert biztos eltévednék. Na, azt hiszem, Kenneth ott kapna agyvérzést, nem, hogy elkerüljük egymást, de ahányan vagyunk, annyi felé széledünk!
-Jut eszembe, nem tudod, hogy innen hová megyünk? Egyből a szállásra, vagy egyből a protektor úr irodájába? Amúgy… Az ott nem ő? –mutattam az egyik felénk közeledő férfi felé.
Oké, 100%-osan nem voltam biztos benne, de mást nem, akkor majd várunk még. Inkább rákérdezek, mint hogy elkerüljük egymást.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Amanda Bishop
Informátor - Mentor
avatar

◯ Kor : 68
◯ HSZ : 505
◯ IC REAG : 519
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: New Orleans (Louisiana) // Csüt. Aug. 22, 2013 9:29 pm

- Néha még te is lehetsz beteg – legyintettem nemtörődöm mozdulattal. Én ilyeneken már fent sem akadtam. A magam részéről leginkább csak azért voltam olyan elfoglalt, mert vagy be voltam osztva a rendőrségnél, vagy őrzőként kellett valahol tevékenykednem, vagy valaminek utánanéznem, és amúgy sem volt senki, aki miatt úgy nagyobb szabadidőre lett volna szükségem. Na, jó, ott voltak a kis házi kedvenceim, de ez akkor sem olyan, mintha mondjuk lenne az életemben egy férfi, vagy rokonok, vagy más, aki fontos nekem és időt kéne szakítanom rá.
- Ha nem bánnám annyira, hogy nem lennél ott a városban, akkor elintézném neked, hogy itt maradhass. Kenneth biztosan megengedné, Will viszont már nem hiszem, hogy túl boldog lenne, de talán tudnék helyetted szerezni egy másik gyógyítót – nem mintha Abie pótolható lett volna, nem is így értettem. Reméltem, hogy ő sem ezt szűrte le a szavaimból. – De azt hiszem, hogy túl önző vagyok ehhez! – vallottam be, egy széles mosoly kíséretében. Egyáltalán nem örültem volna, ha itt marad. Túlságosan jóban lettem vele ahhoz, hogy ezt csak úgy könnyen megemésszem. Lehet, hogy egyoldalúak voltak a pozitív érzéseim vele kapcsolatban, de ez engem egyáltalán nem zavart. Sohasem éreztette azt velem, hogy az agyára mennék, és addig minden rendben is volt az én értékrendem szerint.
Persze a telefonbeszélgetést a tőlem telhető leghamarabb próbáltam meg lezavarni. Szerencsére annyira azért nem voltam most kivételesen béna, hogy a telefonom ne legyen feltöltve, de annyira udvariatlan, ha valakinek a társaságában az ember állandóan telefonál, nem? Én sem szerettem, ha valaki ott volt mellettem és egyáltalán nem foglalkozott velem, csak azzal, aki a vonal túlsó végén volt. Oké, ez most vészhelyzetnek is beillett, szóval kivételes esetnek minősítettem, de a kelleténél nem akartam tovább húzni vele az időt. Hamarosan úgyis találkozni fogunk a Protektorral, még a végén megunnánk egymást pusztán a vonalon keresztül való csevegés miatt.
- Ne aggódjon, Miss Cross! – vigyorogtam rá a vállam felett, miközben már meg is indultam egy bolt irányába, ahol kint az ajtó mellett is voltak képeslapok állványokra pakolva, meg úgy láttam, hogy bent is akadtak még elvihető darabok. – Tudod Abs, amelyik kutya ugat, az nem harap. Kenneth is ilyen, és hidd el nekem, hogy téged nem küldene el sehová. Ahhoz ő túlontúl udvarias, ráadásul úgyis tudja, hogy az én hibám az egész, szóval menjünk csak be ide! – mire kimondtam, már be is húztam az árnyékos, félig-meddig telezsúfolt boltba. Én nem figyeltem az utca irányába, mert tekintetemet a felhozatalon járattam végig. Hát még jó, hogy ezeket néztem, azon gondolkoztam közben, hogy kinek kellene még küldeni. Talán Drake is kap egyet, ha már nála hagytam az állatokat erre a pár napra. Bár kicsit aggódtam miattuk, de reméltem, hogy a fenyegetésem azért használt és tényleg gondoskodni fog róluk.
- Őszintén szólva, halvány fogalmam sincs! – vallottam be mosolyogva, miközben feltoltam a fejem tetejére a napszemüvegemet. – Szerintem előbb elmegyünk a szállásra, hogy kipakolhassunk meg felfrissíthessük magunkat, aztán mintha valami ebédet emlegetett volna. Nem figyeltem eléggé… - húztam el a számat, kicsit még zavarba is jöttem, míg fel nem tette Abs a kérdését. Tekintetem egyből követte azt az irányt, amerre mutatott, és egyből fel is derültem. – De, tényleg ő az. Kenneth! – kiabáltam oda, hozzá meg eszeveszettül csápoltam is, mint valami idióta. Kis híján leütöttem egy mellettem ténfergő nőt, aki méltatlankodásba is kezdett, én azonban semmit nem hallottam belőle némi duruzsolást leszámítva.
- Tudtam, hogy még meg fogom bánni, ha idejössz! – zsörtölődött, mintha annyira meg lenne sértve, de további szavait megelőzve, én már repültem is a nyakába, ki az üzlet ajtaján. Mivel csak a válláig értem nagyjából, így erősen lábujjhegyre kellett állnom, de azért a tőlem telhető legnagyobb erővel megszorongattam.
- Dehogy bánod! Imádod, hogy itt vagyok, és végre láthatsz! – jelentettem ki teljes meggyőződéssel, vidáman nevetve. – Egyébként Kenneth, hadd mutassam be a barátnőmet, Abigailt! – húztam oda a szőkeséget, amint kibontakoztam az erős karok öleléséből. Kenneth közben régimódian megfogta a kezét, és finoman csókot lehelt rá. Néha ki tudott ezekkel a régi szokásaival akasztani, de annyi baj legyen.
- Nagyon örülök, kisasszony! Remélem Mandy nem fárasztja le nagyon – csóválta a fejét, tőlem pedig kapott cserébe egy gyilkos pillantást, amolyan ”kikérem magamnak”- típusút. – Egyébként remélem, hogy már éhesek vagytok, mert foglaltattam asztalt. Egy óra múlva kell ott lennünk, addig elmegyünk hozzám. Lemondtam a foglalásotokat, ott fogtok kapni vendégszobát az én házamban – jelentette ki határozottan, én meg elvigyorodtam. Számítottam valami ilyesmire, ahogyan arra is, hogy valami nagy hodályban rendezkedett be itt is. Mindig szerette az impozáns épületeket, erről árulkodott a családi kastély is, Skóciában.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Abigail Cecile Kenway
Vezető Gyógyító - Mentor
avatar

◯ Kor : 56
◯ HSZ : 849
◯ IC REAG : 903
◯ Lakhely : Fairbanks, kertváros





Re: New Orleans (Louisiana) // Pént. Aug. 23, 2013 3:08 am

A nő szavai hallatán csak szótlanul elmosolyodtam magamban. Persze, persze, én is lehetek beteg… Nem is immunis az összes betegséggel szemben, meg törvény se tiltja sajnos, hogy az orvosok nem lehetnek, viszont mégis… Valahogy a háziorvosi praxisom a síparadicsomi ügyelettel se volt éppen kevés, hát még amikor még közvetlenül utána kezdődik az „őrzős” műszakom… Jó, mondjuk ez is eléggé változó, hogy mikor, vagy mennyi ideig tart, de mégis, összességében nem mondhatnám, hogy sokat unatkoztam mostanában. Na, az meg a másik, hogy ha bárki is segítséget kér tőlem, képtelen vagyok elutasítani, még csak felsőbb utasítás se kell, hogy elfogadjam.
Ahogy a lehetséges áthelyezést kezdi ecsetelni, egyből széles vigyorrá szélesedik a mosolyom, sőt, még el is nevetem magam a végére. Bár minden kollégám ilyen aranyos lenne!
-Igazán kedves tőled, de még csak épp, hogy egy fél éve, hogy Fairbanksben vagyok, azt hiszem, elég puhány dolog lenne tőlem az időjárásra panaszkodva áthelyezést kérni, nem? Úgy terveztem, hogy még olyan 10-15 évet maradok, ha minden jól meg, no meg nem fagyok meg addig, viszont ha már ilyen kapcsolatokkal rendelkezel, akkor lehet, megkörnyékezlek, aztán ez lesz a következő tartósabb állomás az életemben. Hm… De szép is lenne, elképzelni, ahogy munka után csak kijövök sétálni a tengerpartra… -tűnődtem hangosan.
Hát, Mandy a rangidős, és amúgy is neki köszönhetem, hogy itt vagyok (na meg persze Willnek!), így hát aztán amikor karon ragad, csak engedelmesen követem az üzletbe. Ennyit az idegeskedésről, mantrázom magamban, amúgy is részben nyaralni jöttünk! Na meg ha munka, akkor is minek idegeskedek már megint minden értelmetlen apróságon? Csak lazááán! Nézem is a képeslapokat inkább.
-Tudom, tudom, de sosem lehet tudni… -sóhajtottam a szavaira, volt már „szerencsém” olyan „kutyához” is aki ugatott is meg harapott is, szóval… visszatérve a témához, kinek is kéne képeslapot küldenem?
-Willnek ugye elég, ha közösen küldünk egyet? –fordultam egy pillanatra Mandy felé ahogy az állványon lévő képeket néztem.
Mármint nem azért, mert pont rajta akartam spórolni, az a pár cent aztán tényleg nem vág földhöz, csak na… mégis csak együtt engedett el minket, a végén még gyanakodna, hogy valamelyikünk megpattant valahová… Aztán ott van még Steve, ha már volt oly kedves és bevállalta Kodát, a minimum, hogy ő is kap egyet… Egy Alice-nek, meg talán még Ronnie-nak is küldök egyet. Jut eszembe, őt is de rég láttam már... Vajon még mindig a hotelben lakik, vagy már átköltözött valamelyik bérházba? Lehet, hogy inkább James-nek kéne küldenem? Vagy Tazannának? Az ő címüket legalább biztosan tudom…
A felsorolásra csak bólogatok-hümmögök, én is remélem, hogy valami hasonló lesz. Mondom akárki akármit, de nyáron, utazás után semmi sem esik jobban mint egy hideg ital, aztán egy kiadós zuhany és valami friss, tiszta ruha! Utána meg jöhet az összes többi, legalábbis nálam ez a sorrend a bejövős.
Na, úgy tűnik, megtaláltuk a keresett férfit. Igaz, ilyen megtermett, mackós alkattal eléggé kitűnik a tömegből. Ahogy Mandy ugrálni kezd, én csak mosolyogva hátrébb lépek mielőtt engem is kupán nyom a nagy lelkes integetés közepette. Miután pedig közelebb sétáltunk, csak mosolyogva hallgattam a csipkelődésüket egészen addig, amíg be nem lettem mutatva a férfinak.
-Abigail Cecile Cross, örvendek a szerencsének! –mutatkoztam be én is, kissé elpirulva, mert hát valljuk be, napjainkban nem épp ez a megszokott köszönési mód… Azonban Fairbanksben elég úriemberrel hozott össze a sors ahhoz, hogy hamar túltegyem magam lányos zavaromon, így aztán egy könnyed kis nevetés után már folytatom is a mondandómat- Amiatt ne aggódjon, felüdítő érzés látni, hogy ilyen energiával teli kolléganőm van. Legalább sosem unatkozik mellette az ember, de ezt Ön biztos jobban tudja.
A bejelentése egy kicsit meglep, de végül is… gondolom, így mégiscsak barátibb és közvetlenebb lesz az egész itt tartózkodásunk, mint egy személytelen hotelben. Az pedig, hogy ilyen felkészült, egyenesen dicséretes! Mondom én, New Orleans lesz a következő állomás!
-Ó, ez igazán kedves! Messze lakik innen? Mivel fogunk menni? –kíváncsiskodtam, pusztán kíváncsiságból.
Egy óra, az nem olyan sok idő, pláne, ha jól érzi magát az ember. Meg ha eltéved, meg még egy oda-vissza utat is le kell nyomnia az étteremig a határidő letelte előtt…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Amanda Bishop
Informátor - Mentor
avatar

◯ Kor : 68
◯ HSZ : 505
◯ IC REAG : 519
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: New Orleans (Louisiana) // Pént. Aug. 23, 2013 12:01 pm

Csak mosolyogtam Abie válaszán. Nos, igen, fél év után melegebb helyre menekülni nem éppen jóra vallott volna. A kitartást mindenki becsülte, és Fairbanks valahogy egyébként is elég embert próbáló tudott lenni, már csak a szélsőséges időjárás miatt is. És akkor a falkák közötti viszályról még nem is beszéltünk, ami miatt gyakorlatilag olyan nagy szükségünk volt még pár őrzőre, akik értették a dolgukat. Végül is, ezért jöttünk ide, vagy nem? Hogy kölcsön kérjünk néhány hozzáértő egyént, és tekintve, hogy itt minden rendben volt a helyi falkával, azt reméltem, hogy Kenneth sem fog túlzottan akadékoskodni. Főleg, hogy mi erről már beszéltünk egymás között, úgyhogy tisztában volt a mi kicsit sem könnyű helyzetünkkel.
- Persze, szerintem elég. Sőt, lehet bőven örülni is fog egynek, vagy erre is húzza majd a száját – magyaráztam, bár az én lelkesedésem még ez a gondolat sem volt képes letörni. Ha nálam beindult a gépezet, akkor bizony csak nagy nehézségek árán lehetett engem lelassítani. Jelenleg még úgy éreztem, hogy erre esély sem lesz, főleg, mivel már alig vártam, hogy végre láthassam Kennethet. Túl hosszú ideig voltunk egy fedél alatt, és mostanság túl ritkán láttuk egymást, hiába beszéltünk telefonon majdnem minden nap. Azért ez kicsit rossz volt, még az én örök optimista hozzáállásom mellett is.
Miután nagy serényen kiörömködtem magam régi mentorom felbukkanása után és Abiet is sikerült bemutatnom neki, már sokkal jobban éreztem magam. Mintha a dolgok most csusszantak volna bele egy vágányba, és mi máris jó úton lennénk. Igen, abban biztos voltam, hogy ezek után már nem fogunk eltévedni egykönnyen, mert Kenneth túl szigorú volt ahhoz, hogy elhagyjon bennünket és szabad teret kapjunk. Már csak azért is, mert túl jól ismert engem, és tudtam róla, hogy nem bízik meg a tájékozódó képességeimben túlzottan. Valahogy meg tudtam érteni, pedig alapvetően mindig feltaláltam ám magam. Még a szorult helyzetekben is, hála a remek beszélőkémnek.
- Sajnos túl jól tudom… - reagált csipkelődően Abs szavaira, mire én élesen oldalba böktem, nehogy már olyan fene jól érezze magát itt két szép szőke között. – Hé! Bírj már magaddal, kislány! – szólt rám, aztán mély, öblös hangján felnevetett. Túl régen hallottam már ezt a nevetést, és hiányzott. Jobban, mint eddig gondoltam volna.
- Ne szemtelenkedj velem, mert többet nem látogatlak meg! – közöltem tettetett sértettséggel, és máris inkább Abiehez húzódtam közelebb. – Mit gondolsz? Lehet, megérdemelné, hogy ne lakjunk nála, nem? – kérdeztem egy kicsit lehalkítva a hangomat, mintha valami bizalmas dologról beszélgetnénk, pedig én csak viccelődtem. Ártatlanul. Ahogyan szoktam máskor is, természetesen.
- Nem túlzottan, de azért gyalog sok idő lenne. A város külsőbb területén van a házam, úgyhogy azt gondoltam, hogy visszamegyünk a parkolóba, ahol a kocsimat hagytam és azzal megyünk el. Majd kaptok kölcsön ti is egyet, hogy ne kelljen bérlésre pénzt költeni – intézte szavait ezúttal hozzám, mire én csak bólogattam. Szerettem én sétálni, de ha tényleg nem a központban lakik, akkor bizony jól fog jönni az a járgány. – Az étterem pedig közel van, hagyományos cajun ízek lesznek, meg tengeri ételek, ilyesmi… - sorolta, közben az ujján is mutogatta, számolta. – Nekem az egyik kedvencem, remélem maguknak is ízleni fog a főztjük. Nos, indulhatunk, hölgyeim? – nézett végig mind a kettőnkön, mire én felemeltem a kezemben tartott, eddig már megvásárlásra ítélt képeslapokat.
- Csak ezeket kifizetjük előbb, ha nem probléma. Vagy, ha elviszed a balhét, akkor akár máris indulhatunk – vigyorogtam szélesen, Absre is vetve egy pillantást.
- Jó-jó – emelte fel megadóan Kenneth a kezeit. – Csak siessetek, tudod, hogy nem szeretek sokat várni! – azzal már ki is vonult az utcára, de az üzletnél tovább nem ment. Biztos, hogy félt, hogy megint meglógunk előle.
- Na, mit gondolsz? – kérdeztem kisvártatva barátnőmtől. – Kicsit morcos az öreg, de azért szerethető. Biztosan nagyon jó helyünk lesz nála, elég gazdag családból származik. Képzeld, még saját kastélya is van Skóciában. Egy ideig ott laktunk, miután mellé kerültem – magyaráztam nagy lelkesen, közben kifizettem a pénzt a boltosnak, és biztosra vettem, hogy ennyi képeslapot nem fogok tudni elküldeni, de sebaj! Jók lesznek a hűtőmre otthon, meg az őrsre is jut egy-kettő az asztalomra.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Abigail Cecile Kenway
Vezető Gyógyító - Mentor
avatar

◯ Kor : 56
◯ HSZ : 849
◯ IC REAG : 903
◯ Lakhely : Fairbanks, kertváros





Re: New Orleans (Louisiana) // Hétf. Aug. 26, 2013 2:27 am

-Ó, biztosan örülni fog neki! –feleltem vidáman.
Mert ugyebár ki ne örülne ha képeslapot kap valakitől aki épp a világ másik felén jár, míg ő egy sötét kis lyukban görnyed az iratok felett egy egyetem alagsorában? Aztán csak vigyorogva hallgattam, ahogy a nagy egymásra találást követően heccelik egymást, egészen addig, amíg Mandy át nem vette a szót, azon már muszáj volt kuncognom egy sort. Komolyan, ha nem ismerném, el se hinném, hogy bő 10 évvel idősebb tőlem. Hihetetlen, hogy milyen laza meg fiatalos mindig. Szinte már várom, hogy nyelvet öltsön az egykori mentorára…
-Nem is tudom… -jegyeztem meg töprengve- Vajon melyik lenne a nagyobb büntetés, ha „megúszna” minket, vagy ha mégis el kéne „viselnie” minket a következő pár napban. Szerinted? –kérdeztem én is vissza komolytalanul.
-Ó, értem, értem. –bólogattam a férfi szavaira, megörülve, hogy nem kell a helyi tömegközlekedéssel bajlódnunk a következő pár napban.
Nem mint ha különösebben bajom lenne vele, sőt… Fairbanksben is többnyire azzal utaztam, amikor nem épp sétáltam vagy biciklivel mentem valahová, viszont ott is jó időbe telt, mire úgy-ahogy sikerült kiigazodnom a különböző járatokon, megállókon. Belegondolva, hogy ha itt is így kéne közlekednünk… Hát, kalandos 3-4 napnak néznénk elébe, jóóó sok eltévedéssel. Viszont, a kölcsönautóval is van egy icuripicuri bökkenő, mégpedig:
-Mandy… Nyugtass meg, hogy van jogosítványod, mert az enyém az államokban sajnos nem érvényes… Meg amúgy is lejárt már pár éve… Arról nem is beszélve, hogy ameddig vezettem, mindig olyan helyen éltem, ahol baloldali közlekedés volt, úgyhogy inkább meg se kockáztatnék egy jobboldalit… -magyaráztam a nőnek.
Mondjuk… rendőr, ott pedig kötelező az ilyesmi, nem? Vagy elég csak motorra? Jó kérdés… Bár, ha neki sincs jogsija, mást nem bérelünk két biciklit aztán öröm, boldogság! Meg feszes és szép barnára sült lábak mire hazaérünk…
-A cajun az a hagyományos, sok féle őrölt fűszerből készült keverék, amivel az ételeket ízesítik, ugye? Ami kicsit a… kreol konyhák íz világához hasonlít. Vagy tévedek? Annyira imádom a fűszeres ételeket! Hihetetlen, hogy néhány országban mennyire íztelenül főznek… De ezek szerint végre egy hely, ami nem ilyen! Kezd egyre szimpatikusabbá válni ez a hely. –néztem a férfi felé, és már előre szégyelltem magam az akadékoskodásom miatt, de- Nem tudom, hogy Mandy említette-e korábban, de vegetáriánus vagyok. Remélem, ez nem probléma… -jegyeztem meg kissé félve, bár a mai tapasztalatokból kiindulva, szinte már minden étteremben lehetett olyan fogásokat kapni, amik hús nélkül készülnek.
Mindegy, azért biztos ami biztos, jobb előre szólni, abból nagy baj nem lehet.
-Ó, bízok az ízlésében. –én legalábbis mindenképp, Mandy nevében nem tudok nyilatkozni, bár ha ennyi éven át mentor és tanítvány voltak, gondolom, csak tisztában vannak egymás étkezési szokásaival, meg ki mit szeret - nem szeret.
-Jujj tényleg, a képeslapok! Egy pillanat és itt vagyok én is! –szóltam a férfinak, azzal visszasiettem az üzletbe a kolléganőm után. Gyorsan összeválogattam én is néhány lapot, aztán már indultam is a pénztár felé, hogy fizessek.
-Morcos? Ugyan már, kapd el néha Willt egy-egy rosszabb pillanatában, na, olyankor ő morcos… Egyébként aranyos, amennyire így 5 perc után sikerült megismernem. –a kastély hallatára azonban egyből elkerekedett a szemem- Ez… ez komoly? Ne már! Egy igazi kastély? Te kis mázlista… Láttad volna, milyen volt az első lakásom Amritsarban, amikor külön költöztem a szüleimtől! Nem, nem az Aranytemplomban éltem, meg még csak ne is hasonlóra asszociálj, inkább csak annyit mondok, hogy ha egy nap nem ment el az áram, vagy a víz, akkor már boldogan feküdtem le aludni… Mondjuk akkoriban ez szinte az egész városban teljesen megszokottnak számított. Szó mi szó, ha azt mondjátok, hogy jó helyünk lesz, én hiszek nektek! –nevettem el magam, ahogy kiszámoltam az összeget, majd a kis papírtasakot vidáman lóbálva a kezemben vissza is indultam Kenneth  felé, Mandy társaságában.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Amanda Bishop
Informátor - Mentor
avatar

◯ Kor : 68
◯ HSZ : 505
◯ IC REAG : 519
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: New Orleans (Louisiana) // Pént. Aug. 30, 2013 7:40 pm

Kuncogni kezdtem Abi válaszán. Hát ezért akartam én annyira, hogy pont ez a nő kísérjen el engem erre az útra. Olyan volt pont, mint amilyen én magam is. Mindig értette a viccet és nem volt rest felvenni a kesztyűt akkor sem, ha a bolondozásról volt szó. Én nagyon szerettem komolytalanul viselkedni, és amennyire meg tudtam állapítani, ezzel ő is pontosan így volt. Legalább nem egy besavanyodott, kiöregedett nőszemély volt.
- Hm… - elgondolkozva simogattam meg az államat, és próbáltam úgy tenni, mint aki nagyon töpreng valamin. – Lehet, hogy az, ha nála maradunk. Legyen ez! – jelentettem ki immár határozottan, mire Kenneth csak a szemeit forgatta és inkább nem felelt semmit. Ezen nem lepődtem meg, sokszor sokkal komolyabb volt annál, mint amilyennek először tűnt. Még emlékeztem arra, hogy milyen volt, amikor megismerkedtem vele. Azóta már nagyon sokat lazult és adott le a régi merevségéből, de még mindig volt benne valami, amit nem tudott leküzdeni még ennyi velem töltött év után sem. Hiába, csak nem lehetett olyan a Protektor, mint amilyen én voltam. Jól is nézne akkor ki a város!
- Nyugi, Abi! – paskoltam meg biztatóan a karját. – Nekem van jogsim, méghozzá érvényes. Majd én leszek kettőnk személyi sofőrje! – jelentettem ki, aztán tekintetem Kennethre villant. – Vagy, akár te is adhatnál mellénk egy emberedet, aki elfurikázik minket a város azon részére, ahová éppen menni szeretnénk. Tudod, hogy nem tájékozódok valami jól… - motyogtam ártatlanul, még a szemeimet is forgattam hozzá, bár nem ringattam magam olyan hiú ábrándokba, hogy esetleg megteszi, amit kérek, vagy bedől annak, amit mondtam.
- Ne is álmodj róla! – szólt rám szigorúan, szinte még kedvem lett volna összehúzni magam. Még jó, hogy csak szinte! – Nem azért vannak az őrzőink, hogy téged ide-oda szállítsanak. Tudod, van az a dolog, hogy térkép. Tudok neked adni belőle, és használhatod egészséggel! – közölte szárazon, mire én alig bírtam ki, hogy ne nevessem el magam. Most komolyan azt hitte, hogy én ezt tényleg így gondoltam? Azért ennyire nem voltam ostoba és elkényeztetett még én sem. Sőt, ha már itt tartunk, utóbbinak egyáltalán nem lehetett engem nevezni, akárhogy is néztem.
- Jól van már, ne legyél ilyen savanyú, mert még egy citrom is elbújhat melletted lassan… - dünnyögtem magam elé, inkább csak piszkálódásból, mint komolyan. Közben Abi is megszólalt, mire felé néztem, aztán érdeklődően Kennethre is vetettem egy pillantást, bár véleményem szerint egyáltalán nem érdemelte meg még azt sem azok után, amilyen az előbb volt velem.
- Igen, valójában tényleg így hívják a fűszerkeveréket is, de a nálunk élő egyik népcsoportnak is ez a neve. Ebben az étteremben vannak a legfinomabb ízek, amit csak megkóstolhat itt. Nagyon fűszeres, és hasonló ugyan a kreol konyhához, de mégis másabb. Kicsit vidékiesebb, hogy úgy mondjam, de nagyon finom, ezt elhiheti. Nem hiszem, hogy csalódna benne! – Kenneth nagyon meggyőző tudott lenni és most már én is menni akartam, hogy megkóstoljak valamit a helyen. Hogyan is lehetett volna visszautasítani egy ilyen meghívást? És a repülőn különben sem mondhatnám, hogy nagyon jó lett volna a felszolgált étel.
- Ó, ezt elfelejtettem mondani! – jutott eszembe hirtelen, és bocsánatkérően néztem a másik szőkeségre. Teljesen elfelejtkeztem arról, hogy ő nem eszik húst. – Szerintem nem lesz gond, már sok helyen csinálnak vegetáriánus ételeket is. Ha mégis, akkor majd eszünk máshol! – jelentettem ki nemes egyszerűséggel, meg sem várva, hogy vajon Kenneth mit fog mondani erre. Miután otthagytuk, hogy kifizessük a képeslapjainkat, hát persze, hogy csupa nőies dologról kezdtem cseverészni Abievel.
- Csak tudni kell kezelni őket – vontam meg a vállaimat, bár igaz, ami igaz, Will tényleg sokkal morcosabb szokott lenni, ha úgy nézzük. Olyankor rendszerint inkább elkerültem őt, minthogy beszélgetnem kelljen vele. Jobb volt az úgy mindenkinek, vagy legalábbis békésebb az mindenképpen. – Az húzós – grimaszoltam egyet, mert el sem tudtam képzelni olyan körülményeket, amilyenről beszélt. Na, jó, igazából volt már rossz sorom, amikor mindössze tizenhat évesen úgy döntöttem, hogy márpedig én meghódítom Hollywoodot és egy olcsó kis motelben húztam meg magam, de azóta szerencsére sosem szenvedtem hiányt semmiben sem. – Na, majd egyszer hátha oda is el tudunk látogatni – vetettem fel az ötletet. – Van pár fényképem egyébként, majd megmutatom őket, ha érdekel. Kívülről réginek tűnik, de belül nagyon szép, nekem elhiheted! – bizonygattam nagy lelkesen, közben még bólogattam is mellé, hogy meggyőzőbb legyek.
- Már nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen a ház – magyaráztam közben tovább, míg kisétáltunk az üzletből. Egykori mentorom nem mondott semmit, csupán az órájára nézett feltűnően, aztán megindult előttünk az utcán. – Még mindig morcos – súgtam oda Abienek, miközben újra belékaroltam. – Szerintem egészen addig húzni fogja a száját, amíg nem kap ebédet – állapítottam meg, míg egyre inkább megközelítettük a parkolót, ahol vélhetőleg Kenneth a kocsiját hagyta. Csak azért gondoltam, mert erősen reptérnek nézett ki a közelben lévő épület, méghozzá pontosan annak, ahonnan nemrégen kisétáltunk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Abigail Cecile Kenway
Vezető Gyógyító - Mentor
avatar

◯ Kor : 56
◯ HSZ : 849
◯ IC REAG : 903
◯ Lakhely : Fairbanks, kertváros





Re: New Orleans (Louisiana) // Csüt. Szept. 05, 2013 3:30 pm

-Rendben, akkor legalább eggyel kevesebb dolog ami miatt aggódni kell. –könnyebbültem meg amikor kiderült, hogy a jogsi-probléma Mandynek hála meg is oldódott.
Igaz, azon pislogtam egyet, amikor bedobta Kennethnek a kölcsönsofőr témát, bár az arckifejezését látva egyből leesett, hogy mennyire gondolja komolyan. Bááár, ügyes trükk, így rá lehet fogni, hogy ő se gondolta komolyan, ha meg mégis bejön… áh, nem jött. Kár.
Aztán jön a gasztronómiai gyorstalpaló, én pedig csak lelkesen bólogatok, miközben a férfi magyaráz.
-Ó, ez jól hangzik! Kíváncsian várom. –Mandy bocsánatkérő szavaira pedig csak legyintettem egyet- Ugyan, többnyire így is te szervezted a dolgokat, gondolom a legkisebb bajod is nagyobb volt, mint ilyesmikkel foglalkozni. Nem hiszem, hogy különösebb gond lenne belőle. –feleltem, én aztán nem neheztelek, na meg manapság már nem is számít olyan nagy „kunsztnak”, ha valaki nem eszik húst.
-Ez a tudni kell kezelni őket dolog szerintem egy kicsit mindenkire igaz… Csak van akit könnyebb, van akit nehezebb.
-Hát, annak is megvolt a maga hangulata, az biztos. –nevettem el magam, bár szó mi szó, annyira én se sírtam vissza azokat az állapotokat- Még szép, hogy érdekel! Imádok fényképeket nézni, nekem is van otthon pár fióknyi… Mondjuk úgy nem nehéz, ha az ember fél családja fotósokból áll.
Nos, arra a házra én is kíváncsi voltam, pláne egy olyan beharangozás után, amit kedvenc kolléganőm nyomott le nem is olyan régen, ám miután leadta a fülest, hogy morcos a „főnök”, így inkább befogtam a számat, és nem fecsegtem tovább. Ahogy belém karolt, csak elvigyorodtam. Na igen, ez olyan tipikus, a férfiak, meg a gyomruk…
-Ugyan már Mandy, éhesen te is biztosan morcosabb vagy. –feleltem halkan.
Igaz, hogy le voltunk maradva néhány lépéssel, de azért így se feltétlen akartam, hogy az itteni protektor meghallja. Ha már morcos, jobb nem hergelni, azt meg többnyire senki sem szokta díjazni, ha a jelenlétében beszélnek róla.
A parkolóhoz érve én egy kissé megtorpantam, pláne amikor megláttam, hogy hány száz, vagy inkább ezer gépjármű parkol a repülőtér épülete mellett. Te jóságos ég… Én már itt eltévednék egyedül, az biztos. Nem tudom, kolléganőm hogy volt vele, én mindenesettre hálás voltam a szervezésért, hogy csak „ész nélkül” követni kellett valakit, amíg oda nem értünk a járműhöz.
Gondolom Kenneth vezetett, bár ha külön sofőr volt, akkor is egyből az egyik hátsó ülést céloztam be magamnak. Mandy és a férfi jobban ismerik egymást, úgy meg kényelmesebb beszélgetni, hogy ha egymás mellett ülnek, és nem egyikük elől, a másik hátul, nem igaz? Bár, ha Mandy mellém ül, nekem az is jó.
Persze az út alatt se kell félteni engem… Igaz, néha felmerült, hogy vajon jó helyre fogják-e szállítani a csomagjainkat, de elég volt a kolléganőmre nézni, hogy alább hagyjon a nagy para. Ő se aggodalmaskodik itt mindenen, akkor én minek tenném? Mást nem, majd elmegyünk vásárolni… Legalább ok is lenne rá, nem igaz? Ezt leszámítva azonban csak úgy bombáztam Kenneth-et a kérdéseimmel, akárhányszor elhaladtunk egy-egy nagyobb, vagy szebb épület, tér, vagy park mellett. „Ez micsoda?” „És ez mi?” „Óóó!” „Naház, ez az épület de ismerős!” „És az ott, a tér közepén kinek a szobra?” „Amúgy innen messze van a tenger?” „És azt nem tudja véletlenül, hogy milyen időt jósoltak a hétre?” Ééés a többi, a lényeg, hogy amíg le nem parkolunk a ház előtt, addig mindig volt valami újabb kérdés, hacsak nem bosszantotta látványosan a dolog, vagy állított le ő maga. Amikor pedig leálltunk:
-Már meg is érkeztünk?

 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Amanda Bishop
Informátor - Mentor
avatar

◯ Kor : 68
◯ HSZ : 505
◯ IC REAG : 519
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: New Orleans (Louisiana) // Csüt. Szept. 05, 2013 5:01 pm

- Nem baj, akkor is emlékeznem kellett volna! – korholtam magam, miközben a fejemet ráztam. Nem is értem, hogyan felejtkezhettem meg arról, hogy Abie vegetáriánus. Pedig az ilyesmit előre szoktam mondani, főleg Kenneth esetében. Nála megszokott volt a közös vacsora, aztán milyen ciki lenne már, hogy miattam nem kap Abs vacsorát, és gyorsan valami mást kell összeütnie valakinek. Nem tudom, hogy kinek, tekintve, hogy fogalmam sem volt, ki az, aki itt főz az én drága mentoromra. Biztosan akadt valaki, mert neki nem hiszem, hogy túl sok ideje maradt volna ilyesmikkel vesződni.
- Igen, azt hiszem, hogy ebben igazad van – bólogattam egyetértően, miközben Kenneth mögött kullogtunk az utcán, egyenesen az autója irányába. – Ezek szerint akkor a Protektorok mellé jár bónuszként az is, hogy nehéz őket kezelni – ezt már csak odasúgtam inkább, mert nem akartam, hogy Kenneth éles fülét megüsse a beszélgetésünk témája. Még csak az kellett volna, hogy még ebbe is beleszóljon! Nem, azt már nem! Menjen csak szépen elöl, mi meg hadd sutyorogjunk kedvünkre, ahogyan csak a nők tudnak.
- Ó, akkor, ha hazaértünk, mindenképpen megmutatom neked, de csak akkor, ha te is megmutatod majd a te fényképeidet. Még sohasem jártam Indiában! – vallottam be, hogy egészen pontosan mi is volt a fokozott érdeklődésem tárgya. Persze amúgy is érdekelt, de szerettem volna úgy látni képeket arról az országról, ahogyan egy ott élő láthatja a dolgokat. Az mindig sokkal izgalmasabb volt, és amúgy is szerettem volna, ha még később is ilyen jó marad a viszony kettőnk között. Ahhoz pedig hozzátartoztak időnként a csajos programok, vagy nem? Úgyis sokáig össze voltam zárva egy marcona férfival, úgyhogy nagyon nem voltam már hozzászokva ahhoz, hogy milyen csak úgy eltölteni néhány kellemes órát egy női barát társaságában. Azt hiszem, hogy hiányzott, és erre csak most döbbentem rá igazán.
- Én, kérlek, sohasem vagyok morcos! – jelentettem ki, bár el is nevettem magam szinte egyből, mert ez nem volt teljesen igaz. Nagyon is ki tudtam ám jönni a sodromból, ha valaki felbőszített, és elküldtem könnyedén az illetőt melegebb éghajlatra, de ez általában nem azért következett be, mert éheztem volna. És akkor azt hiszem, hogy kijelenthetjük, rám tényleg nem lenne jellemző, hogy éhesen morcosabb vagyok. Tessék, most is nagyon jó kedvem volt, pedig már éreztem, hogy a pocakom valami szilárdra vágyna.
Miután odaértünk a parkolóba, és megkerestük a sok száz másik jármű mellett azt, ami Kennethé volt, mind beültünk a kocsiba. Én egy ideig ugyan vacilláltam, hogy előre vagy hátra üljek, de végül beültem Abie mellé a hátsó ülésre, mert nem akartam csak úgy magára hagyni. Az út egyébként simán telt, én is nézelődtem közben, de a mellettem ülő másik szőkeség úgyis minden felmerülő kérdésemet feltette a férfinak, úgyhogy nem szóltam semmit, csak a folyamatosan érkező válaszokat hallgattam meg, olykor-olykor pedig el is nevettem magam.
- Messze vagyunk még? – kérdeztem meg egyszer, amikor már ritkulni kezdtek a házak. Csodálkozva bámultam kifelé, mert még több lett a zöld és a fa. Ez tetszett, de el sem tudtam képzelni, hogy hová megyünk már ilyen sokáig.
- Nem, mindjárt ott vagyunk! – jött a válasz, mire testem újra elernyedt és csak bambultam ki az üvegen át. Amikor aztán rákanyarodtunk egy keskenyebb útra, ami egy kerítés után folytatódott tovább, már felültem és fészkelődni kezdtem. Árnyas fák szegélyezték két oldalt a területet, amelynek a közepén elhaladtunk, én meg csak egyik ámulatból estem a másikba. Főleg, amikor megláttam a házat, mert eléggé megközelítettük.
- Ez most komoly?! – kérdeztem elképedve, miközben Abs arról érdeklődött, hogy megérkeztünk-e. Én már tudtam a választ. – Kenneth, nem mondod komolyan, hogy megvettél egy igazi ültetvényes házat! – fakadtam ki, még mindig nem tértem teljesen magamhoz. Ő már-már meglepetten tekintett most hátra a két ülés között, egyenesen rám.
- Miért, talán nem tetszik? – kérdezte tőlem nyugodt hangon, de igazából szerintem remekül szórakozott a meglepettségemen. Őszintén szólva, azt sem tudom, hogy miért lepődtem meg igazából. Pontosan valami ilyenre kellett volna számítanom, de hát…
- Nem arról van szó, hogy nem tetszik, csak… - ingattam a fejemet, miközben kiszálltam a kocsiból, miután megálltunk. A levegő üde volt és tiszta, amikor mély lélegzetet vettem. A fák beárnyékoltak minket, de a lombok között átszűrődött némi napsugár, amitől nagyon szép lett az egész kert, és azt gyanítottam, hogy hátul még nagyobb lehet a zölddel borított rész. – Ez nagyon nagy. Mégis hányan laktok itt? – kérdeztem csodálkozva, közben tovább hordoztam a tekintetem a házon, meg a nyitott ablakokon. Valaki bizonyára szellőztetett, ráadásul valamelyik helyiségből hangosan szűrődött ki a zene. Vagy nagyon megváltozott Kenneth, vagy valaki nagyon örült neki, hogy a ház ura nincs itthon, és kedvére bömböltetheti a kedvencét.
- Egy páran! – kaptam meg a feleletet, én meg cserébe úgy néztem a Protektorra, mint egy őrültre. Szerintem tényleg az is volt. Biztos a sok munka, meg az öregedés…
- Mi az, hogy egy páran?! – ismét hitetlenkedés csillogott a szemeimbe. – Kik azok a páran? – kérdeztem tovább, miközben becsaptam a kocsi ajtaját, ami egészen eddig nyitva maradt mögöttem, mivel az álmélkodás töltötte ki a gondolataimat.
- Néhány őrző, akiknek otthonra volt szükségük – vonta meg a vállait, szerintem kezdte magát egy kicsit zavarban érezni, a számon kérő hangnemem miatt. Nem bántam, mert ez meg most már engem kezdett el szórakoztatni. – Na, gyertek, nézzetek szét, szerintem már a csomagok is megjöttek – közölte, azzal intett egyet és el is indult a bejárati ajtó felé, ami egyébként szintén tárva nyitva volt éppen.
- Szerintem teljesen megzakkant! – tátogtam a szavakat majdnem némán Abie felé, és még a kezemmel is körző mozdulatokat tettem a halántékom mellett.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Abigail Cecile Kenway
Vezető Gyógyító - Mentor
avatar

◯ Kor : 56
◯ HSZ : 849
◯ IC REAG : 903
◯ Lakhely : Fairbanks, kertváros





Re: New Orleans (Louisiana) // Pént. Szept. 06, 2013 3:25 pm

-Nem baj, azért így is szeretjük őket, nem igaz? –kérdeztem vissza a protektoros megjegyzésére, amikor pedig a fényképekre terelődött a téma, csak heves bólogatásba kezdtem- Rendben! Esetleg tarthatunk valami csajos délutánt, sütök valami sütit, elteázgatunk, beszélgetünk, meg fényképeket nézünk! Hm, mondjuk majd valamelyik hétvégén? Mit szólsz hozzá? A beosztásoddal nem ütközik? Csak mert nekem a hétköznapok elég nyüzsisek ilyen téren…
A következő szavain pedig én is vele együtt nevettem.
-Na igen, persze, persze! –bólogattam elnézően, bár abban igazat kell adnom neki, hogy a többiekhez képest még így is sokkal életvidámabb teremtés a kis szöszi energiabomba.
Az autóút számomra egész gyorsan eltelt, így Mandy „Messze vagyunk még?” kérdésére csak csodálkozva pillantottam felé. Hisz még csak épp, hogy elindultunk!  Ahogy ritkultak a házak, egyből azt kezdtem vizslatni az ablaküvegen keresztül, hogy itt milyen növények találhatók, na meg van-e belőlük olyan, ami ismerős a számomra. Nem tehetek róla, szakmai ártalom…
Mondjuk ahogy elhagytuk a kerítést, én is kezdtem gyanakodni, hogy vajon hol is fogunk végül kikötni, ám amikor leparkoltunk és választ kaptunk az egyelőre utolsó kérdéseinkre, én csak mint valami megbabonázott kisgyerek, szálltam ki a kocsiból, és csodáltam a hatalmas épületet.
-Nahát… milyen festői!  Ezekkel a hatalmas, idős, mohás tölgyekkel! –forogtam meg nézelődtem jobbra-balra, ahogy lassan elindultunk az allén az épület felé.
Közben azért fél füllel hallgattam a másik két őrző eszmecseréjét is, egész addig, amíg Mandy felém nem fordult.
-Ugyan már, szerintem nagyon is eredeti ötlet! Én is szívesebben élnék egy ilyen helyen, mint mondjuk egy egyetem alagsorában… és ne tagadd, hogy te is előbb választanál egy ilyet! –próbáltam lenyugtatni.
Igaz, nálunk Fairbanksben nem épp ez a szitu volt, hisz az Egyetem az a központunk volt, nem csupán Will otthona. Bár olyan éghajlat mellett nem is nagyon lehetne hasonlót összehozni, meg hogy őszinte legyek, Willből se nézem ki, hogy összebútorozna a fél brigáddal, hogy aztán meg tűrje-elviselje mindenki hülyeségeit. Ilyen szempontból, lehet hogy még se olyan rossz az az alagsor, bár nekem akkor is olyan sötét és komor… Semmi természetes napfény, vagy csak nagyon minimális, be is depiznék, az biztos!
-Azt hiszem, beleszerettem a kertbe… -motyogtam halkan, ám ekkor eszembe jutott valami, és már jött is az újabb kérdés.
-Kenneth? Ha ez egy ültetvényes birtok volt… A kertet, az ültetvényeket hasznosítják valahogy? Például a gyógyítók számára növénytermesztésre? Vagy azt máshogy oldják meg, itt pedig csak díszkert van helyette? –fordultam a férfi felé, közben pedig már azon pörgött az agyam, hogy milyen nagyszerű kis gyógynövényültetvényeket lehetne létrehozni.
Fairbanksben ott van a botanikus kertünk ilyen célra, de itt… Milyen jól is mutatna egy hatalmas levendula mező, akár valami francia romantikus filmben, vagy ugyanez már gyógynövényekkel, szőlővel… vagy akár más növénnyel. Azt hiszem, most vérzik a szívem, hogy Alaszkában az ilyesmik felejtősek…
-Ó, és egy másik! Nem tudom, Mandy említette-e, hogy az egyik korábbi mentoráltam is az Önök protekturátusánál dolgozik. Legalábbis, hacsak nem volt vicces kedvében, és tréfált meg a leányzó… Ismer Ön egy Jaya Sastry nevű őrzőt? Londonban volt szerencsém tanítani, a korából adódóan nem hiszem, hogy London és New-Orleans között máshol is tartózkodott volna huzamosabb ideig.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Amanda Bishop
Informátor - Mentor
avatar

◯ Kor : 68
◯ HSZ : 505
◯ IC REAG : 519
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: New Orleans (Louisiana) // Pént. Szept. 06, 2013 5:02 pm

- Ó, dehogy! Ez remekül hangzik, majd úgy alakítom, hogy ráérjek azon a napon, amikor te mondod! – mondtam nagy lelkesen, még mielőtt beszálltunk volna a kocsiba. Aztán csak vártam, hogy megérkezzünk arra a helyre, ahol az elkövetkező néhány napot tölteni fogjuk, és ideiglenes otthonunkként gondolunk majd rá. Nos, nem azt kaptam, amire számítottam. Annál sokkalta nagyobb házat, már kész kúriát, és nem tudtam, hogy mit is kezdjek ezzel az egésszel.
Miközben mentünk Kenneth után a ház felé, én még mindig alig akartam elhinni, hogy tényleg képes volt megvenni egy ekkora házat. Oké, hogy volt Skóciában egy egész kastélya, de az már régóta a családja birtokában volt. Ez meg? Ezt most vette meg, és teljesen más az egész. Egyszerűen nem fért a fejembe, de hát nem is nekem kellett kifizetni a számlákat, amit egy ekkora hodálynál el sem tudtam képzelni, hogy mennyi lehet. Hihetetlen!
- Jó, hát az egyetem alagsorában én semmiképpen nem akarnék lakni! – ráztam meg a fejemet viszolyogva. Nem is értettem, hogy Will hogyan volt képes ott kibírni. Simán beköltözhetett volna hozzám, ha nagyon akar, de azt gyanítottam, hogy ő is simán tudott volna magának venni egy házat, ha ahhoz van kedve. Szóval valószínűleg ő ott jól érezte magát és erről szólt az egész. Én nehezen hittem ezt el akkor is, és amennyire Abigailt ismertem, ő is hasonlóképpen vélekedhetett erről a témáról. – Én azért szeretem a saját kis házamat is – motyogtam. Félreértés ne essék, nem volt nekem bajom az ilyen hatalmas monstrumokkal, csak éppen az értelmét nem láttam továbbra sem. Jó, tudom, hogy egykori mentorom szerette az ehhez hasonló fényűzést, pedig első ránézésre nem gondolná róla az ember, ebben biztos voltam.
- Hát igen, elég szép! – bólogattam én is egyetértően. – Ezt el kell ismernem. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet hátul. Tudod, én is nagyon szeretem a növényeket, még ha nem is értek hozzájuk annyira, mint te – mosolyodtam el, miközben végignéztem a kitudja, hogy hány száz éves fákon. Gyönyörűek voltak, a gyerekek biztosan szívesen másztak volna fel rá, már ha lennének itt. Ebben azonban erősen kételkedtem, valahogy nem néztem ki Kennethből, hogy egy fedél alatt lakna néhány aprósággal. – Gondold el, kik sétálhattak itt mondjuk másfél évszázaddal ezelőtt… - motyogtam elbűvöltem Abs füléhez hajolva. Mindig is rajongtam a kosztümös filmekért, és egyszer nagyon szívesen felvettem volna egy olyan hatalmas szoknyás báli ruhát. Persze erre elég kicsi volt az esély.
- Nos… - kezdett bele Kenneth, miközben én még mindig csak a fejemet forgattam és egyre tisztábban hallottam a házból kiszűrődő zenét. – Van díszkert is hátul, meg van néhány üvegházunk is, meg szabadon is néhány fajta növény kiültetve – adta meg a választ Abie kérdésére, én azonban mindezt csak fél füllel hallgattam. – Ha gondolja, majd keresek valakit, aki körbevezeti ott. Biztosan tetszeni fog magának, tényleg szépek, bár én kevés időt töltök ott – vonta meg a vállát hanyagul, miközben beléptünk a bejárati ajtón. Ahogyan arra számítani lehetett, ott sem volt kevésbé pompás, mint kívülről. Az előtér ízlésesen berendezett volt, tetszett nekem. Valahogy illett Kennethhez és emlékeztetett egy kicsit a kastélyára is.
- Hát, ez csodaszép! – jelentettem ki elégedetten, a zene pedig már egészen hangos volt, legalábbis egy darabig. Aztán halkabb, visszafogottabb lett, ebből pedig kitaláltam, hogy az illető rájött, hogy megérkeztünk. Közben Abie további kérdéseket tett fel, én meg addig körbejártam az előteret, hogy jól megnézzek magamnak minden kis apróságot. Szerettem felfedezni az új helyeket, és feltérképezni, hogy mit hol találok. Sohasem lehetett tudni, hogy mikor van szüksége az embernek megfelelő helyismeretre a házban.
- Igen, említette! – válaszolt a Protektor, mire én gondolatban vállon veregettem magam, hogy ezt legalább nem felejtettem el. – És egészen véletlenül ő is itt lakik, vagy legalábbis elég sok időt tölt ebben a házban. Nem tudom, hogy most itthon van-e, de este már biztosan fognak találkozni – mosolyodott el, talán most először úgy igazán, amióta itt vagyunk. – Mindjárt felkísérem magukat és megmutatom a szobákat, csak előbb megnézek valamit. Addig nyugodtan körülnézhetnek idelent, nemsokára pedig indulunk is az étterembe, amiről már beszéltem – jelentette be, majd el is tűnt egy boltív alatt, valahol a lépcső közelében. Engem különösebben nem zavart, hogy magunkra maradtunk.
- Úgy érzem magam, mintha visszautaztam volna az időben. Ha a szobánk is ilyen lesz – márpedig biztos vagyok benne, hogy ilyen lesz -, akkor kész szállodába csöppentünk – nevettem el magam, miközben visszatértem kedvenc kolléganőm mellé. – Mit gondolsz, sok idő még, amíg megjönnek a csomagjaink? Bár lehet már itt is vannak… - válaszoltam meg a saját magam által feltett kérdést.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Abigail Cecile Kenway
Vezető Gyógyító - Mentor
avatar

◯ Kor : 56
◯ HSZ : 849
◯ IC REAG : 903
◯ Lakhely : Fairbanks, kertváros





Re: New Orleans (Louisiana) // Csüt. Szept. 12, 2013 1:40 pm

-Szupi, akkor majd összehozzuk azt a csajos napot. –bólintottam rá, majd én is bepattantam a kocsiba.
-Ne is mondd, én se lennék rá képes. Sötét is, kicsi is… Na nem mint ha a mostani lakásom olyan hú-de-nagy lenne, de legalább kényelmesen van benne hely mindennek. Egy ilyen alagsori kis lakásban sem kutyát tartani, sem kertészkedni nem lehetne. –teszem hozzá- Igaz, onnan talán közelebb lenne a munkahelyem, meg rekordidő alatt átérnék Will irodájába, de akkor is, nem bánom azt a napi 1-2 óra kerékpározást, legalább megvan a kellő mozgás is.
-Arra én is kíváncsi vagyok! –feleltem, amikor pedig Mandy a régmúlt időket emlegeti, egyből felcsillan a szemem- Húú, ne is folytasd. Most, hogy mondod, egyből az Elfújta a szél című könyv jutott eszembe. Bár úgy emlékszem, az ottani birtokok egy kicsit másképp néztek ki, legalábbis ahol Scarlették éltek, de most úgy magam előtt látom, milyen lehetett itt élni 100-200 évvel ezelőtt, azokban a nagy, abroncsos, habos-babos ruhákban mászkálni, nagy kalappal, vagy kiülni teázni a fák alá, partikat meg táncos esteket tartani… -merengtem el, de aztán ahogy Kenneth elkezdte megválaszolni a kérdés-áradatomat, sietve elhallgattam és felé irányítottam a figyelmemet.
Ahogy az üvegházak említésre kerültek, csak felcsillantak a szemeim, hát még akkor, amikor a férfi felajánlotta, hogy még körbe is nézhetek! De jó, mint valami gyereknap!
-Ó, az nagyszerű lenne! Persze  csak ha ez nem probléma. –válaszoltam, majd követtem Kenneth-et és Mandyt az épületbe, ám ahogy beléptünk, szinte egyből meg is torpantam.
Húha… hát… wow… ezt nevezem pazar berendezésnek! Csak ámultam és bámultam, és hirtelen szóhoz sem jutottam a döbbenettől, hogy milyen fényűző hall fogadott minket. Vajon az egész épület ilyen minőségben van berendezve? Áh, biztos nem, hiszen az eszméletlenül sokba került volna, egy ekkora ház esetében. Vagy… mégis? Arra, hogy Jaya is sok időt tölt erre felé, csak bólintottam egyet. Ha már idáig utaztam, akkor az a minimum, hogy legalább pár szót váltok azzal a kis energiabombával. Megkockáztatom, talán pont ő volt az, aki úgy ordíttatta a zenét…
-Rendben! –feleltem a férfinak, majd ahogy eltűnt a szomszéd helység irányában, egyből Mandy felé fordultam, izgatott suttogásba kezdve- Te jó ég, nem számítottam rá, hogy ilyen helyen fogunk lakni. Mint ha valami kastélyban lennék, mint turista, komolyan, szinte hozzá se merek érni semmihez. Szétnézni meg… akkora az épület, hogy félek, eltévednék! Most mondanám, hogy miért nem szóltál, hogy ilyen helyen lakik Kenneth?! De ahogy elnézem, te is annyira megdöbbentél a látottakon, mint én. Hú… meg húha megint! És tényleg itt fogunk lakni? Még mindig nem tudom elhinni! A csomagok meg… fogadni mernék, hogy már fent várnak minket a szobában. Mit szólsz hozzá, ne nézzünk körbe egy kicsit? Ha el is tévednénk az épületen belül, legalább annyival megkönnyítjük a volt mentorod dolgát, hogy egy helyen kell keresni minket, nem két teljesen másik helyen. –jegyeztem meg vigyorogva, majd vetettem egy pillantást jobbra, majd balra, aztán az emeletre vezető lépcsőre- Mondanám, hogy irány fel, de Kenneth azt mondta, hogy ha elmászkálunk, akkor idelent tegyük a földszinten. Induljunk balra? Aztán hátha körfolyosós a ház, és ugyanide visszatalálunk… Na?



222. reag! Very Happy
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Amanda Bishop
Informátor - Mentor
avatar

◯ Kor : 68
◯ HSZ : 505
◯ IC REAG : 519
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: New Orleans (Louisiana) // Pént. Szept. 13, 2013 1:47 pm

Csak csacsogtunk Abievel, ahogyan a nőknek szokása már évszázadok óta. Jó éreztem magam vele, és kellemes volt elbeszélgetni az időt legalább addig, amíg úton voltunk. Egyébként is úgy tűnt, hogy nagyon egy hullámhosszon vagyunk. Ahogyan telt az idő, egyre inkább ezt éreztem, valószínűleg ezért is volt olyan jó a közelében lenni, mert felvidított és hasonlóan gondolkozott, mint én. Az ilyen embereket mindig is kedveltem. Oké, Kenneth ez alól kivétel, mert ő pont az én ellentétem volt annak idején, de ez sosem zavart különösebben. Egymást rángattuk ki a gyászból, amibe beburkolóztunk úgy, mintha csak egy takaró lenne. Eme borús gondolatokat azonban nagyon hamar kiűztem most a fejemből, mert nem volt helye. Ma a jókedvé volt a főszerep, és a felfedezésé, amit én is szerettem volna tenni ezen a szép helyen. Egyszerűen ellenállhatatlan volt, nem is tudom, hogy Abigail mit szólt volna, ha a skóciai lakhelyét látja a kedves mentoromnak.
- Komolyan?! – fordultam közben izgatottan oda a mellettem álló szőkeséghez. – Nekem is pont az jutott eszembe. Szeretem azt a könyvet nagyon! – bólogattam lelkesen. – Bár lehet, hogy nem lenne túl kényelmes, de én azért szívesen kipróbálnám, legalább egy napra. Aztán lehet, hogy megunnám és elmúlna a varázsa, de legalább tudnám, hogy milyen – gondolkoztam el a dologról, és mikor végre elhallgattam, Kenneth ki is használta az alkalmat arra, hogy ő beszéljen. Ez egyszer nem akartam benne megzavarni, hadd csinálja csak azt, amit szeretne. Úgyis Abs kérdezősködött tőle, legalább megkapta így a válaszokat is, amíg be nem értünk a házba. Ott aztán megint volt nagy ámuldozás, míg végül magunkra nem maradtunk. Örültem is neki, hogy ez bekövetkezett.
- Tudom, én sem… - motyogtam, még mindig teljesen el voltam bűvölve, miközben tettem egy lépést a nappali irányába. Legalábbis úgy gondoltam, hogy az lehet, vagy éppen a fogadó szoba. Teljesen mindegy, hogy szalon, vagy nappali, de az is nagyon szép volt. – De azért nyugodtan nyúlj csak hozzá a dolgokhoz. Az értékesebb tárgyak biztosan Kenneth dolgozószobáját ékesítik, higgy nekem! – biztosítottam mosolyogva, közben megszorítottam a karját. – Ezek itt mindennapi használatra vannak. Ha jobban megnézed, már a kanapé is kicsit kopott, látszik rajta, hogy az évek során ki lett ülve – magyaráztam, az emelgetett bútordarab felé intve a kezemmel. – Nézd csak! – mutattam rá ezúttal egy asztalra, amin képek sorakoztak. – Azokon Kenneth családja van szerintem – állapítottam meg, és amikor közelebb értem, már láttam is, hogy igazam volt. Egyből el is érzékenyültem, amikor észrevettem ugyanazt a fényképet, amit én is őrizgettem kettőnkről. Az a bizonyos első, amin a kastély előtt állunk és mosolygunk, bár nem túl vidáman, de akkor is csak mosolygunk.
- Ez a kastély, amit már emlegettem! – emeltem meg óvatosan azt a keretet és odanyújtottam Abienek, hogy nézze meg ő is nyugodtan. – Egyébként igen, szerintem is megérkeztek már – vélekedtem a dologról. – Én is szeretnék körbenézni, úgyhogy akár el is indulhatnánk egy kis felfedezőútra – vetettem fel az ötletet vidáman, lelkesedve. – Benne vagyok! – csaptam le egyből a lehetőségre és már húztam is magam után a leányzót. – Te jó ég! – szóltam meg akaratlanul is, mert elsőként egy étkezőbe sikerült besétálnunk. – Mintha valami múzeumban lennénk, komolyan… - dünnyögtem magam elé, de ettől függetlenül még nagyon tetszett a helyiség. – Tényleg bálokat is lehetne itt rendezni. Lefogadnám, hogy még igazi bálterem is van ebben a hatalmas házban – jegyeztem meg, ahogyan végigsimítottam egy szék bársonyos kárpitján.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Abigail Cecile Kenway
Vezető Gyógyító - Mentor
avatar

◯ Kor : 56
◯ HSZ : 849
◯ IC REAG : 903
◯ Lakhely : Fairbanks, kertváros





Re: New Orleans (Louisiana) // Vas. Szept. 15, 2013 12:15 pm

-Én is, nagyon! Igaz, a filmet látni kissé illúzióromboló volt a könyv után. Na igen, az egyes korok férfiideáljait összehasonlítva elég eltérő a kép. Én például a könyvben a jóképű Ashley-t sem épp olyannak képzeltem el, mint amilyen a filmben volt, sem az ikreket… Meg az egész film kicsit olyan kapkodós volt, bár azon annyira nem csodálkozok. Egy ilyen hosszú történetet csupán 2-3 órában összefoglalni nem lehetett könnyű. Viszont a látvány, meg a hangulat, az valami nagyszerű volt! A ruhákról nem is beszélve! Szívesen felpróbálnám őket, igaz, a halcsont merevítős fűzők annyira nem vonzanak, pláne hosszú távon. –lendültem bele a magyarázatba, de aztán inkább abba hagytam, mielőtt még csak én beszélnék itt non-stop, a többiek meg nem jutnak szóhoz tőlem.
Aztán Kenneth eltűnt, mi pedig magunk maradtunk. Mint két óvodás a játékboltban, részemről legalábbis ilyesmi hatást váltottak ki a látottak.
-Aha… aztán véletlenül lelökök valamit, eltörik, és már raknak is fel az első gépre hazafelé, a következő 10 évben meg nem lesz fizetésem, hogy fedezni tudjam a károkat? –kérdeztem vissza nevetve, persze én se gondoltam komolyan.
Ennyire kétbalkezes csak nem leszek, na meg igaza van a kolleginának, a legértékesebbek biztos nem a nappaliban lesznek elhelyezve, a bejárat közelében, ahol a legnagyobb a forgalom, és ki tudja, naponta hány százszor masíroznak el mellettük. Ahogy Mandy magyarázni kezd, én is megszemlélem közelebbről a tárgyakat, és igaza van – bár az ízléses, pazar látvány első látásra megtévesztő lehet, azért ha figyel az ember, tényleg fel lehet fedezni itt-ott a mindennapos használat nyomait. Amikor a fényképekkel díszített asztalra mutat, én is közelebb léptem, hogy szemügyre vegyem. Bár kissé furcsállottam, hogy ide vannak pakolva, mert… hogy is mondjam? Igaz, az ő háza, de mégis, több ember is lakik itt, és ők is ugyanúgy használják ezeket a közös helyiségeket. A család meg a magánélet meg… én nem szívesen tenném így közszemlére. Igaz, otthon az én házam falai, a kandallópárkány meg több polc is ki van dekorálva velük, de ott csak én élek. Se a rendelőmben, se az egyetemi társalgóban, vagy bármelyik helyiségben nem találni egy fényképet se a szeretteimről, mert… mert egyszerűen nem tartozik rájuk. Bár lehet, hogy most is csak én agyaltam túl a dolgot, és van más magyarázat is.
-Ők is itt élnek most? –kérdeztem vissza, hisz ha valaki, akkor Mandy ismerhette őket, és ez talán már jobban megmagyarázná a dolgokat- Amúgy gyönyörű a kastély. Mindig is szerettem őket. Hihetetlen, hogy a világ különböző tájain járva mennyire más stílusú kastélyokat talál az ember… Nézzenek csak oda, Te viszont szinte semmit sem változtál azóta! Mi a titkod? –böktem oldalba a nőt nevetve, bár volt egy erős tippem, hogy ugyanaz, mint nekem… azok a csodálatos tetoválások amikkel az elmúlt pár évtizedben dekoráltak minket.
Aztán következett az ültetvényesház-látogatás, én pedig már masíroztam is Mandy után, ahogy húzni kezdett az étkező felé. Azonban akárcsak ő, én is ledöbbentem egy kissé a látottakon.
-A számból vetted ki a szót…  Húha, bálok! Erről jut eszembe, Fairbanksben szoktak bármi hasonlót tartani? Vagy akár az őrzők? Csak mert olyan fura, hogy itt olyan kevés a fesztivál meg az ünnep… Indiában szinte arra is külön fesztivált csaptak, ha leesett egy levél a fáról. Úgy elmennék már egy igazi, jó bálra! Nem mondom, hogy Londonban csupa buli, móka és kacagás lett volna az élet, de azért néha rendeztek ilyesmiket is. Amúgy visszatérve az étkezőhöz, szerinted csak ez az egy van? Vagy van még pár másik is a lakásban? Meg külön szakács is van? Meg az ebédet is úgy szolgálják fel? –kezdtem túlozni, visszautalva az Elfújta a szélre.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Amanda Bishop
Informátor - Mentor
avatar

◯ Kor : 68
◯ HSZ : 505
◯ IC REAG : 519
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: New Orleans (Louisiana) // Pént. Szept. 20, 2013 3:05 pm

Abie magyarázkodását én csupán annyival rendeztem le, hogy roppant bölcsen megállapítottam, a filmek mindig rosszabbak, mint a könyvek. Sajnos a producerek és rendezők hajlamosak voltak valahogy elrontani mindazt, amit egy-egy olvasó maga elé képzelt. Mélyen egyetértettem egyébként a szőkeséggel, ugyanis én sem olyannak láttam a fejemben a szereplőket, ahogyan végül ábrázolták őket. Azért kétségtelen, hogy helyesek voltak a maguk idejében, de mégsem annyira, mint az ember fantáziájában. Míg ezen gondolkoztam, addig már elkezdtük feltérképezni a nappalit is, vagy fogadószoba, vagy nem is tudom, hogy minek hívták az ilyet régen. Talán szalonnak, ha minden igaz.
- Dehogyis! – legyintettem egyet, és én is nevetni kezdtem. El sem tudtam képzelni, hogy valaki még nálam is ügyetlenebb legyen bizonyos helyzetekben, márpedig én képes voltam arra, hogy itt ne verjek le semmit. Akkor egészen biztos, hogy Abbiet sem kellett ám ettől félteni. – Amúgy sem engedném, hogy nélkülem repülj vissza! – ráztam meg határozottan a fejemet, azt meg már fel sem ajánlottam, hogy kifizetném én helyette szívesen, ha arról van szó. Ugyan nem reklámoztam, és az őrzők közül is talán csak Will tudott róla, de azért elég nagy vagyonon csücsültem, még ha nem is igazgattam azért annyira a megörökölt cégem ügyeit. Arra ott voltak az anyósomék és a megbízott vezető. Persze figyelemmel mindenképpen követtem és a pénz nagy része szintén az én zsebembe vándorolt, de az nem ugyanaz.
- Nem – ráztam meg a fejemet, miközben óvatosan visszatettem egy fényképet a helyére. – Kennethnek már nem él a családja – mondtam szomorúan, halkan még fel is sóhajtottam. A szülei már nyilvánvalóan régen meghaltak, ahogyan a testvérei közül sem élt senki tudtommal, ráadásul szegény a feleségét és a két fiát is elveszítette, mielőtt engem megismert volna. Ezért jöttünk mi ki annyira jól anno. Egymásnak szolgáltunk lelki támaszként, és valószínűleg ezért kerültem pont mellé. Bizonyára azt remélte az akkori Protektor, hogy majd kirángatjuk a másikat a lelki válságból. Végül is, igaza lett, a hozzánk fűzött reményeket pedig beváltottuk.
- Szerintem valami hasonló csodaszerre leltem, mint amire te is – kuncogtam immár, elűzve a borús emlékeket. Játékosan még oldalba is böktem a szőkeséget, mielőtt kifelé vettük volna az irányt, hogy valami másik helyiséget is felfedezzünk magunknak. Nagyon kíváncsi voltam az egész házra, és semmi sem gátolhatott meg abban, hogy felfedezzem, illetve felfedezzük magunknak. Persze, azért nem feltétlenül kellett volna ekkora luxusra számítanunk, de ismertem már Kenneth ízlését ahhoz, hogy valami hasonló azért benne legyen a pakliban.
- Akadnak... - legyintettem egyet, bár még mindig a helyiséget vizsgálgattam a tekintetemmel. – Télen van egy ilyen fesztivál, amikor jégszobrokat állítanak ki, meg ilyesmi, meg júliusban és augusztusban azt hiszem, hogy majdnem minden este vannak valami művészeket támogató programok. Táncos mulatságok, meg éneklések, zenészek lépnek fel, meg hasonlók – magyaráztam, ahogyan jobban belegondoltam, hogy mik vannak a városunkban. – A fellépők általában a helyiek közül vannak egyébként – tettem még hozzá mindentudóan. – Akkor vannak még a nyári napfordulót ünneplő események is… - gondolkoztam tovább, hogy miket láttam már, amióta ott vagyok. – Meg szoktak lenni másféle vásárok, kézműves kipakolások is a városban – vontam meg a vállaimat, mert ezzel én lezártnak is tekintettem a magyarázatomat.
- Egy olyan bálra én is szívesen mennék – motyogtam álmodozóan, miközben felidéztem magamban néhány olyan estélyt, amiken Hollywoodban vettem részt még annak idején. – Áh, nem hiszem – ráztam meg a fejemet. – Biztosan van valaki, aki a legtöbbször főz, vagy a legjobban főz… - vontam meg a vállaimat. – De az kizárt, hogy rendes szakács lenne. Talán van egy másik helyiség is, ahol általában esznek. Sőt, lehet, hogy a konyhában is van egy étkezőasztal, nem tudom. Úgyis meglátjuk majd… - gondolkoztam hangosan, amit egy ismerős hang zavart meg.
- Mandy jól mondja! – erősítette meg sejtéseimet Kenneth. – Látom megtaláltátok a főétkezőt – mosolyodott el, felém intézve szavait. – Egyébként a szobáitok készen állnak, úgyhogy meg is mutatom őket, ha ti is készen álltok rá! – invitált kifelé minket ugyanarra, amerről jöttünk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Abigail Cecile Kenway
Vezető Gyógyító - Mentor
avatar

◯ Kor : 56
◯ HSZ : 849
◯ IC REAG : 903
◯ Lakhely : Fairbanks, kertváros





Re: New Orleans (Louisiana) // Kedd Szept. 24, 2013 1:40 pm

-Oké, akkor megnyugodtam. Mást nem kettőnket repít vissza… -tettem hozzá nevetve, már csak úgy poénból.
Na jó, annyira megbotránkoztatót csak nem fogunk csinálni, pláne, hogy Mandynek mondhatni, „protekciója” van itt, úgyhogy annyira csak nem nagy a para. Amikor azonban megtudtam, hogy milyen kényes vizekre sikerült eveznem, egyből lehalkítottam a hangom.
-Ó, sajnálom. –feleltem nem kevés bűnbánattal a hangomban.
Nem voltam benne biztos, hogy Mandy ismert-e közülük bárkit is, vagy nem, vagy mégis hogyan történt… végelgyengülés, betegség, baleset, viszont az biztos, hogy ez sosem valami vidám téma – nem is akartam tovább firtatni. Vetettem még egy pillantást a fényképekre, majd követtem a szőkéséget a szomszéd szobába.
-Tudod, hogy van ez… jó gének, egészséges táplálkozás, házilag készített kozmetikumok… meg néhanapján egy-egy új tetoválás. –vontam vállat nevetve, ha már szóba került a csodaszer, bár azzal azért tisztában voltam, hogy mégis melyik nyom a legtöbbet a latba a sok közül.
Aztán, ahogy hallgatom, mégis milyen sok és változatos programot kínál a mi kis városunk is, kissé elszégyellem magam, hogy ezek többségéből nem hogy kimaradtam, de még csak nem is nagyon hallottam róluk.
-Azt hiszem, gyakrabban kéne újságot olvasnom a könyvek bújása helyett. Vagy kimozdulni a városba úgy, hogy nem épp bevásárolni vagy dolgozni megyek. –sóhajtottam a szavaira- Bár egyre nehezebb ennyi munka mellett. Amikor már azt hinné az ember, hogy kezdenek egyenesbe jönni a dolgok, biztos, hogy történik valami, ami megint jó időre leköti a feles figyelmet meg energiákat. –felelem egy grimasz kíséretében.
Mert, nem? Augusztusra nyaralás volt tervezve, erre? Ashley úgy döntött, átköltözik a farkasokhoz, Steve meg olyan látványosan elhagyta magát, hogy nem lett volna szívem úgy hagyni… Utna meg nem győztem pótolni a felgyülemlett munkát, amit abban a jó pár napban nem tudtam megcsinálni, és voilà, mire az ember észbe kap, már el is reppent egy újabb hónap. Csodálom, hogy ide, New-Orleans-ba egyáltalán eljöhettünk.
-Hát… nem hiszem, hogy Will rendezne bármi ilyesmit, a városban egy rakás idegennel bálozni meg nem az igazi… -feleltem én is elmerengve a témán, de aztán már vissza is tértem a valóságra az álmok világából.
Bár… ahogy elnézem a berendezést, nem tudom. Lehet, hogy még mindig álmodok… Álmodozó tekintettel forgolódtam, mindig fel-felfedezve egy újabb csodás bútort, dekorációt, apróságot a szobában, miközben Mandy találgatását hallgatom, ám ezúttal már Kenneth hangja rántott vissza a valóságba.
-Igen, bár a nagy földszint-felfedezésben csak eddig jutottunk. Bár még nem sokat láttunk a házból, de azt hiszem, így is gratulálnom kell Önnek! Csodálatos a ház! –feleltem mosolyogva, amikor pedig megemlítette, hogy a szobák is rendben vannak, egyből felcsillant a tekintetem.
-Én készen! Na és te? –lestem lopva Mandyre, de több se kellett, már húztam is magam után, a férfit követve.
Miután messzire nem jutottunk, így csak néhány lépés és már újra a hallban voltunk, ezúttal a lépcsőn felfelé véve az irányt. Egy pillanatra felmerült bennem a kérdés, hogy vajon egy szobán kell majd osztoznunk, vagy külön szállásolnak el minket? De aztán gyorsan el is hessegettem a gondolatot, hisz pár kérdés, és úgy is kiderül. Különösebben egyik ellen se lett volna ellenvetésem. Ha közös szobát kapunk, legalább addig se unatkozunk meg punnyadunk egyedül a szobáinkban, hanem tudunk beszélgetni, ha meg külön leszünk… Hát, legalább Mandy nem fogja megtudni, milyen kupis is tudok lenni néha napján. Bár, akkor meg sanszos, hogy egyikünk csak aludni fog „visszavonulni” a saját helyére, a nap többi részét meg a másiknál tölti. Vagy a házat fedezi fel… Vagy a kertet. Vagy a várost. Te jó ég, most, így végig gondolva, mennyi mindent terveztünk erre a pár napra, hát hú… unatkozni, azt biztos nem fogunk.
-Ha megnézzük a szobákat, részemről maximum egy negyed óra, és akár indulhatunk is az étterembe. –igen, éhes vagyok… ami érthető, ha azt nézzük, hogy reggel óta semmit se ettem.
Amúgy meg, ha úgy adódik, egy gyors zuhany, átöltözök, és már kész is vagyok! Pláne, hogy foglalás van, nem lenne célszerű nagyon sokat késni, pláne, hogy a ház is a városon kívül van. Vagy várjunk… lehet, hogy az étterem is.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Amanda Bishop
Informátor - Mentor
avatar

◯ Kor : 68
◯ HSZ : 505
◯ IC REAG : 519
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: New Orleans (Louisiana) // Csüt. Szept. 26, 2013 3:24 pm

Azért jót nevettem azon, hogy Abs arról beszélt, ő miként őrizte meg a fiatal kinézetét. Már csak azért is, mert így könnyebb volt a témát elterelni a biztosabb mederbe, és nem Kenneth családjáról beszélni, mert akkor óhatatlanul is előbukott volna az én történetem is, és ezt most nem szerettem volna. Nem szívesen merengtem volna most el a kellemes, és ugyanakkor fájó emlékeken. Azt megtehettem máskor is, de most szórakozás miatt voltunk itt, és éppen emiatt tényleg ki is akartam élvezni az időt, amit eltölthettem itt, New Orleansban. Még nem sokat láttunk belőle, de máris otthonosan éreztem magam, akárcsak a házban, pedig egyelőre az étkezőig jutottunk és nem tovább. A látottakból azonban már biztosra vettem, hogy a hálószobánk több lesz, mint tökéletes és magával ragadó.
- Tudom, miről beszélsz! – paskoltam meg a karját megértően, amikor az idő hiányáról beszélt. Bár valószínűleg nekem jóval több jutott belőle, de ha úgy vesszük, akkor én meg állandóan szolgálatban voltam. Nem volt olyan sok rendőr azért a városban, és ha kellett valaki, akkor többnyire engem is behívtak. Már csak azért is, mert sokakkal ellentétben nekem nem volt családom sajnos, így nem volt senki, akinek számított volna, hogy mennyi szabadidőm van. Leszámítva természetesen saját magamat, de hát az meg kit érdekelt, nemde?
- Majd elmegyünk valamelyik rendezvényre, oké? – ajánlottam fel lelkesen. Amúgy is szerettem a kézműves kipakolásokat, mert mindig vettem valami teljesen haszontalan dolgot, ami végül kedves lett a szívemnek és porfogóként végezte valamelyik üres polcon, vagy éppen a kandallópárkányon. – Szakítunk rá időt, mint erre a mostani kis kirándulásra is. Na, mit szólsz? – kérdeztem fülig érő szájjal, miközben még mindig mind a ketten a berendezés gazdagságát csodáltuk, gondolatban azonban én már teljesen más helyen kalandoztam. – Igen. Willből én sem nézem ki igazán egy ilyen esemény megrendezését, de talán karácsonykor csinálhatnánk valamit, nem? – vetődött fel bennem a gondolat, amit Kenneth mögöttem felharsanó szavai szakítottak félbe. Vállam felett egyből hátranéztem rá, miközben Abigail reagált a Protektor által elmondottakra.
- Köszönöm, voltak segítőim is a berendezés során – mondta Kenneth nagy büszkén, mire én egyszerűen csak felvontam a szemöldökömet kíváncsiságomban. Ha észrevette, akkor bizonyára már előre sejtette, hogy nem hagyom annyiban a témát, csak egy bizonyos ideig. Úgyis tudni akartam mindent, főleg, amióta megfogalmazódott bennem egy bizonyos dolog, csak egyelőre halogattam a megvitatását vele. Majd talán ebéd közben, úgyis szívesen megnéztem volna, ahogyan meglepetten pislog rám, vagy esetleg még félre is nyeli zavarában a levest. Persze nem kívántam neki rosszat, de akkor is mulatságos látvány lett volna. Szinte máris előttem volt a kép, és ahelyett, hogy megindultam volna magamtól kifelé, hagytam, hadd ragadjon magával a másik szőkeség. Ajkaimon mosoly játszott, miközben felfelé baktattunk a lépcsőn, lépteink zaját elnyelte a puha, vastag szőnyeg.
- Igazából úgy gondoltam, hogy egy szobában is kényelmesen elférnétek… - intézte ezúttal hozzám a szavait, erre a tegezésből is rájöttem. – Van ugyan egy másik, kevésbé megfelelő szoba is előkészítve, de kettőt éppen átalakítanak, a többiben meg laknak, ezért… - nem fejezte be, úgyhogy tudtam, hogy a megerősítésemre vár. El sem tudtam képzelni, hogy a másik szoba miért ne lenne megfelelő.
- Szerintem megleszünk mi egy helyen is, igaz, Abie? – kérdeztem mosolyogva, a megszólított felé sandítva. – Miért, mi baj van egyébként a másik szobával? – kérdeztem kertelés nélkül, mint ahogyan az tőlem olyan megszokott volt.
- Amit nektek szántam, az kicsit… hogy is mondjam? – néhány másodpercig elgondolkozott. – Előkelőbb! – találta meg végül a szót, és még a két kezét is összecsapta, miközben megáll egy ajtó előtt, ezzel bennünket is megtorpanásra késztetve. – Olyan lakosztályhoz hasonlító, ezért is gondoltam, hogy két személynek ideális lenne. Ez volt régen a másik fő hálószoba – magyarázta, és ha nem ismertem volna, azt mondanám, hogy izgatott volt. Kenneth azonban nem szokott izgatott lenni, legalábbis az, akit én régebben ismertem.
- Ugyan már, nem szállodába jöttünk, vagy ilyesmi… - forgattam a szemeimet, de azért már nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen lehet az a szoba, amit ő megfelelőnek ítélt számunkra. Valószínűleg nem akart kivételezni egyikünkkel sem, hogy az egyik szoba sokkal jobb, mint a másik, és ezért tervezte úgy, ahogyan végül velünk is közölte az elhelyezést illető gondolatait.
- Azért remélem, hogy legalább olyan kényelmes lesz! – jelentette ki szinte már ünnepélyesen, majd kitárta az ajtót. – Egyébként egy külön fürdőszoba is tartozik hozzá. Ez volt a ház valamikori úrnőjének a rezidenciája – ebből pedig azt is kitaláltam, hogy valószínűleg a másik hasonlóan díszes hálóban pedig ő rendezkedett be. Közben kitárult az ajtó, és én magammal vonva Abigailt, bekukkantottam, és megint csak elakadt a lélegzetem a látványtól.
- Ez… - csak a fejemet ráztam, nem tudtam megszólalni. – Jé, itt vannak a bőröndjeink! – böktem ki inkább a felismerést követő első dolgot, ami eszembe jutott. – Gyorsan elkészülünk, jó? – pillantottam hátra a házigazdára, aztán már hajtottam is be magunk mögött az ajtót. – Ha megbocsátasz! – búcsúztam el Kennethtől sürgetően, és amint ketten maradtunk, izgatottan néztem Absre. – Te elhiszed ezt?! Most komolyan! – hangom némi megrökönyödésről árulkodhatott, de attól még nem volt kifogásom a szállásunk ellen. Sőt, több volt, mint amiről álmodhattunk. – Öltözzünk át gyorsan, aztán indulhatunk. Azt hiszem, hogy megéheztem a sok izgalomtól! – jelentettem ki, miközben már félig a bőröndömből lógtam ki, hogy keressek valami másik ruhát. Nem tudtam, hogy csak én öltözöm-e át, vagy ő is, de máris kihúztam egy alkalmasabbnak ítélt darabot, a hozzá tartozó kiegészítőkkel együtt. Tíz perc múlva felfrissített sminkkel és új ruhában, máris indulásra kész voltam. Ha Abigailnek is sikerült elkészülnie, akkor pedig a magam részéről máris indultam volna lefelé, hogy ott találkozzunk Kennethtel.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Abigail Cecile Kenway
Vezető Gyógyító - Mentor
avatar

◯ Kor : 56
◯ HSZ : 849
◯ IC REAG : 903
◯ Lakhely : Fairbanks, kertváros





Re: New Orleans (Louisiana) // Hétf. Okt. 21, 2013 3:45 pm

-Megbeszéltük! Az Alyeska fesztivál óta úgy se nagyon mentem el sehová, vásárolgatni meg pláne, ami nem élelmiszer… Itt az ideje! Bár remélem azért innen se megyünk haza üres kézzel.  –lelkendezek az ajánlatára.
Valahol titkon meg azt kívánom, hogy bár lenne legalább feleannyi időm, mint amennyi programot már beszéltünk másokkal, meg amennyire el akartam menni… De nézzük a jó oldalát, legalább sosem unatkozok!
A nő szavaira csak biccentek egyet, úgy tűnik, ezen is egy véleményen vagyunk, amit azonban utána mond, azzal felkelti a figyelmemet. Nem is kicsit! Egyből kattogni is kezdenek odabent a fogaskerekek, miközben eszembe jutnak a jobbnál jobb ötletek, és már mondanám is, ha… ha Kenneth nem lenne itt, és vezetne tovább minket. Csak el ne felejtsem… nem, ezt nem fogom! Aztán valamikor Mandyvel is megosszam őket.
Az „út” hátralevő részén, amíg az étkezőtől eljutunk a nappaliig, csak csodálkozva nézelődök, mint egy kisgyerek a játékboltban, miközben próbálom memorizálni az útvonalat. Hát, magamból még azt is kinézem, hogy egyedül eltévednék… Még jó, hogy itt a kollegina is, egyedül meg csak nem fogunk túl sokat mászkálni.
-Persze, minden gond nélkül. –erősítettem meg a nő szavait amikor a közös szobára terelődött a szó, s hogy őszinte legyek, pár napot még akár ilyen kollégium-szerű szálláson is elviseltem volna.
Ha belegondoltam, hogy amit eddig itt láttunk, az annak a nyomába se ért, akkor azt hiszem, ez a közös szoba se lesz probléma, kinézet vagy felszerelés tekintetében. Az meg, hogy egymással hogy jövünk ki… ugyan már, azt hiszem, emiatt aztán végképp nem kell aggódni. Azt hiszem, egész alkalmazkodó tudok lenni, de ha még nem is lennék, Mandyvel így is szinte azóta jól kijövök, hogy megismertük egymást Fairbanksben. Bár együtt még nem laktam vele, nem hiszem, hogy különösebb problémát okozna, meg egyébként is… valamilyen hozzá voltam már szokta az ilyesmihez, amikor egy-egy betegem olyan rossz állapotba került, vagy elhagyta magát, hogy pár napra odaköltöztem ápolgatni…
Hm, előkelőbb? Ez aztán nem igazán nevezném problémának, bár, ha csupa törékeny és méregdrága holmikkal lesz berendezve és semmihez se lehet hozzáérni… á, csak nem!
-Nem hiszem, hogy az eddig látottak után bármi probléma lenne vele. –szólaltam meg én is, hogy ne legyek olyan kuka, bár már furdalta az oldalam a kíváncsiság, hogy mégis milyen lesz a szobánk.
És hallgatom, ahogy Kenneth beszél róla. És csak még kíváncsibb lettem tőle, és még pár lépés, és megérkeztünk. És nyílik az ajtó, és ahogy Mandy maga után húz, hogy belépjünk és szemügyre vegyünk, az állam valahol a padlón koppan a látványtól.
-Húha… hát… ejha… ez… ez igen… szép. –bököm ki nagy értelmesen sokadik nekifutásra, miközben a tekintetem lassan pásztázza a berendezést, én pedig egyszerűen képtelen vagyok betelni a látvánnyal.
Hülyén fog hangzani, de kissé olyan érzésem van, mint ha egy hercegnős mesébe csöppentünk volna, mondjuk a Szépség és a Szörnyeteg kastélyába, abban voltak hasonló pazar módon berendezett szobák és helységek.
-Ó igen, bőrönd! Sietünk, ígérem! –üzentem én is gyorsan a férfinak, mielőtt Mandy kizárta volna, de aztán már „ugrottam is fejest” a bőröndömbe, hogy gyorsan előrángassak egy megfelelő darabot.
Hasonló, könnyű, szellős kis nyári ruhát, mint az, amiben ideérkeztem, csak ezúttal nem piros-fehér pöttyöset, hanem egy egyszínű, fehér darabot.
-Őszintén? Nem… -ráztam a fejem, ahogy a hozzá illő szandált is kimenekítettem a ruhák alól- Nagy a kísértés, hogy ne ugorjak egy hasast az ágy közepére, bár félek, akkor felébrednék és kiderülne, hogy csak valami álom az egész… Tudod, aztán valójában még csak most száll le a gép, meg tudjuk majd meg, hogy eltűntek a bőröndjeink, meg… á, ne is figyelj rám, biztos csak egy kis napszúrás! –nevettem fel vidáman, hisz tényleg olyan hihetetlen volt ez az egész.
Hát, ha ilyen sietős, akkor a zuhanyt hagyom estére, viszont egy gyors kis mosakodás meg öltözés, fésülködés aztán részemről is volt, így aztán nem sokkal Mandy után végeztem is.
-Indulhatunk, ne várakoztassuk meg a protektor urat! –feleltem mosolyogva, aztán a szőke leányzó kíséretében már siettem is le a földszintre, vagy ha Kenneth nem a hallban várt ránk, akkor ki az udvarra, ahol az autót hagytuk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Amanda Bishop
Informátor - Mentor
avatar

◯ Kor : 68
◯ HSZ : 505
◯ IC REAG : 519
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: New Orleans (Louisiana) // Szer. Okt. 23, 2013 10:58 pm

Mélyen egyet kellett értenem Abievel, ugyanis tényleg nem tudtam én sem azt gondolni a ház többi részének láttán, hogy nem lenne elég jó nekünk a szoba. Sőt, azt is meg merném kockáztatni, hogy már-már túl jó. Sokkal jobb is, mint egy szálloda, bár az tény, hogy nem láttam azt a helyet, ahol amúgy lett volna a szállásunk eredetileg. Ezek után már nem is voltam annyira kíváncsi rá, mert úgysem kell ott töltenem egyetlen percet sem, és az itteni szobánk amúgy is tökéletes volt. Ezt már az ajtó nyitódása után is sikerült megállapítanom, ahogyan a másik szöszinek is. Már amit az arcáról le tudtam szűrni. Valószínűnek tartottam, hogy hasonló lehetett, mint az enyém, amikor feltárult az elegáns, nőies berendezésű kis lakosztály. Mert igen, ez nem egyszerű hálószoba volt, hanem kész kis rezidencia.
- Hát én sem! – válaszoltam Abigailnek, már akkor, amikor magunkra maradtunk ideiglenes felségterületünkön, zárt ajtók mögött. Tudtam, hogy Kenneth már úgy sincs az ajtó túloldalán, túl jól nevelt volt ő a hallgatózáshoz, pedig vicces lett volna elképzelnem őt, amint rátapad az ajtóra a fülével, és igyekszik kisilabizálni azt, amiről beszéltünk. Mondjuk, nem lett volna olyan nehéz feladat, ha egy kis varázslatot alkalmaz, de nem hiszem, hogy erre vesztegette volna az idejét.
- Na, rajta! – biztattam nevetve, miután előállt a nagy vágyával. – Ugorj csak rá, az még bőven belefér az időnkbe. Amúgy is nőkből vagyunk, elnézheti nekünk bárki, ha egy pár perccel több időt vesz igénybe a készülgetésünk! – kuncogtam tovább, mert látni akartam őt ilyen felszabadultan. Kíváncsi voltam, hogy mennyire válik kislányossá az arca, a vonásai mennyire fiatalodnak meg. Na, nem mintha annyira idősnek nézett volna ki, de el tudtam képzelni, hogy én milyen idióta képet vágnék, ha ugrálhatnék az ágyon, és már attól rám jött a nevetés. Talán majd este, amikor már ideje lesz lefeküdni, még ki fogom ezt próbálni. Egészen biztos voltam abban, hogy nagyon mulatságos lenne, és ha Abie nem teszi meg most, akkor talán majd velem együtt.
Miután mind a ketten készen voltunk, én a táskámban kotorászva várakoztam az ajtóban, indulásra készen. Alig pár másodperc kellett, és már ki is léphettünk együtt a folyosóra. Napszemüvegemet levettem a fejem tetejéről, és a lépcsőn lefelé tartva, máris az orromra csúsztattam, felkészülve az odakint hétágra sütő napfényre.
- Hidd el, kibírna egy kis várakozást, de már eléggé éhes vagyok! – néztem oldalra a mellettem sétáló gyógyítóra, és még rá is mosolyogtam. – Már biztosan kint vár ránk, gyere! – invitáltam magammal, ugyanis az előtérben nyoma sem volt a drága mentoromnak. Ebből kizárásos alapon lehetett következtetni, hogy már az autó mellett ácsorog. Így hát, nem is lepődtem meg túlzottan, amikor kilépve a verandára, megláttam Kennethet odalent.
- Ideje volt! – közölte kissé türelmetlenül, de én teljesen eleresztettem a megjegyzést a fülem mellett.
- Nem tudom, miért idegeskedsz. Bőven oda fogunk érni! – közöltem nagy komolyan, habár fogalmam sem volt arról, hogy mennyire messzire kell mennünk az étteremig. – Látod, már ülünk is be – villantottam egy elbűvölő mosolyt, és behuppantam vissza a hátsó ülésre, ahol idefelé is utaztam. Ha mind beültünk, akkor felőlem már indulhattunk is.
Tíz perccel később már úton is voltunk. Az aszfaltozott sávot fasor szegélyezte, amitől nagyon barátságosnak tűnt az egész környék. Reméltem, hogy mindjárt oda is fogunk érni, mert már farkas éhes voltam, és még ugyebár nem is rendeltünk semmit, tehát az is idő lesz, amíg kihozzák nekünk az ebédet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Abigail Cecile Kenway
Vezető Gyógyító - Mentor
avatar

◯ Kor : 56
◯ HSZ : 849
◯ IC REAG : 903
◯ Lakhely : Fairbanks, kertváros





Re: New Orleans (Louisiana) // Hétf. Okt. 28, 2013 12:56 pm

-Neeem, még csak az hiányzik. Szép is lenne, komoly orvos létemre úgy viselkedek, mint valami lelkes óvodás… Pláne, hogy nem is otthon vagyok, hanem vendégségben… -mentegetőztem nevetve, miközben a ruhámat varázsoltam elő a bőröndből- Na jó… esetleg ha visszaértünk, aztán mindenki lefeküdt aludni, és semmi esély rá hogy csak véletlenül is bejöjjön valaki! –grimaszoltam valamit, bár az is milyen ütős lenne, ha pont leszakadna az ágy… Amilyen peches tudok lenni néha, simán kinézem magamból.
Én abban a hitben indultam meg lefelé, hogy milyen hamar elkészültünk, mégis, mire a hallba értem, világossá vált számomra: tévedtem… Mégiscsak várnia kellett ránk Kennethnek. Viszont ismét tévedtem, hisz amikor kiléptünk az ajtón, a veranda alján várt minket, nem pedig a parkolóban. Egy újabb kis séta a hatalmas, több száz éves tölgyfasor árnyékában, s mát pattantunk is be a kocsiba. Én akárcsak idefelé jövet, az egyik hátsó helyet foglaltam be, ha már idefelé végigbeszéltem az utat, akkor legalább most megpróbálom visszafogni magam, és inkább nézelődni. Úgy is túl sokat fecsegek néha…
És valami csodánál fogva most sikerült is megtartani a dolgot, legalábbis csak egy pár kérdést „szegeztem” a protektor úr felé, a többiben csak bőszen nézelődtem, meg hallgattam Mandyéket, amennyiben beszélgetősebb kedvükben vannak. Az út alatt, pedig ha tetszik, ha nem, én is kénytelen voltam beismerni, hogy alig várom, hogy megérkezzünk az étterembe.
A fasorral szegélyezett külvárosi utat hamarosan felváltotta a belváros nyüzsgése és pezsgése, mi pedig az egyik föld alatti parkolóban kötöttünk ki a központban.
-Az étteremnek nincs külön parkolója, arra meg sajnos nincs idő, hogy fél órát sétáljunk még ebéd előtt. –mentegetőzött Kenneth, ahogy utat tört a járókelők között.
Én közben, mint valami kisgyerek a játékboltban, csak figyeltem a szebbnél szebb épületeket, amik érthető okokból, de annyira mások voltak, mint ahol eddig éltem! Annyira sikerült belemerülnöm a nézelődésbe, hogy végül a protektor hangjára figyeltem fel, ahogy utánam szól, „Megérkeztünk”. Gyorsan meg is pördültem, hogy jobban szemügyre vegyem az épületet, azzal Mandyt és a férfit követve én is besétáltam az Antoine’s főbejáratán. Ott aztán több, különböző kinézetű és stílusú termen is áthaladtunk (terem1, terem2), míg végül a pincér megállt velünk egy újabb terem egyik asztalánál.
Pár perccel később már mindenki nagybaj bújta az étlapot, amikor a pincér visszatért, hogy felvegye az italrendelést, legközelebb pedig, hogy felvegye a rendelésünket. Megvártam, hogy Kenneth és Mandy elmondja a sajátjukat, addig is még egyszer utoljára ellenőriztem a kiszemeltemet, majd én is bediktáltam a sajátomat:
-Nekem sült fűszeres cukkini- és padlizsánszeletek csípős mártogatóssal, előételnek pedig egy Antoine Salátát kérek. Desszertet majd később rendelnék. –zártam be az étlapot, majd nyújtottam vissza a pincérnek, hogy aztán ismét kortyoljak egyet a jeges teámból.
Nem tehetek róla, ilyen melegben egyszerűen ez a kedvencem!

// ha fogást nem kitalálni, hanem választani szeretnél, itt az étterem honlapja Smile //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Amanda Bishop
Informátor - Mentor
avatar

◯ Kor : 68
◯ HSZ : 505
◯ IC REAG : 519
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: New Orleans (Louisiana) // Hétf. Okt. 28, 2013 7:46 pm

Miután Abbievel tisztáztuk, hogy csak este fogunk az ágyon ugrálni, és le is értünk a kocsihoz, legalább már nem kellett tovább hallgatnunk Kenneth nyafogását. Végül mégiscsak elismerte, hogy viszonylag gyorsan elkészültünk, ami szerintem egészen nagy dolognak számít tőle. Bármennyire legyen is udvarias, jól nevelt férfi, azért azt nehezen viselte, ha nem neki volt igaza. Azt meg még nehezebben, ha ezt be is kellett ismernie mások előtt is. Én magamban jót nevettem az út során, de inkább nem piszkáltam tovább, még a végén megharagudna rám és kitenne az út mentén. Nem viselném jól, ha nem kapnék a közeli jövőben valami finom ebédet.
Akkor sem élénkített fel különösebben a látvány, amikor már beértünk a városba. Én addig nem bírtam másra koncentrálni, amíg üres volt a hasam. Márpedig most nagyon üres volt, az biztos. Amit a repülőn adtak, az még a fél fogamra sem volt elég, pedig nem vagyok ám egy nagyétkű ember. Kicsi vagyok és keveset is bírok enni. Szerintem ez így teljesen normális, ugye?
- Hm, egész jó helynek tűnik, Kenneth! – dicsértem meg a mentorom választását, amikor percekkel a parkolás után, már az étterem bejáratánál álltunk. Abs ugyan tovább ment volna, de szerencsére még időben kapcsolt, és visszafordult felénk. Ha nem így lett volna, akkor egészen biztos, hogy utána megyek és behúzom magammal, nehogy már kimaradjon itt a nagy evésből. Az már csak mellékes volt, hogy az úgynevezett hivatalos tárgyalást nem akartam egyedül lebonyolítani, hiába voltam én az, aki ismerte a férfit, aki miatt gyakorlatilag leutaztunk ide délre. Mintha a világ végére készültünk volna, olyan hosszú volt egyébként az út.
- Jó sok hely van itt – súgtam oda Abigailnek, ahogyan követtük a pincért. Ugyan csak suttogtam, de akkor is kellemetlen lett volna, ha ezt bárki is meghallja. Még a végén azt gondolnák, hogy sohasem jártam még hasonló helyen, pedig ez nem volna igaz. Egyszerűen csak meglepett, hogy ilyen felkapott helyre jöttünk. Ezt egyébként abból is könnyedén meg tudtam ítélni, hogy ebben az időpontban is viszonylag sokan tartózkodtak az étteremben, ami egyáltalán nem volt rossz ajánlólevél. Már, ha nem bíztam volna meg Kenneth kifinomult ízlésében, de hát megbíztam. Túl jól ismertem ahhoz, hogy azt gondoljam, valami lepukkant helyre vinne bennünket.
A pincér felbukkanása után én kértem magamnak egy jó hideg limonádét, aztán máris belevetettem magam az étlap áttanulmányozásába. Annyi dolog tetszett, hogy alig bírtam választani, de végül mégiscsak sikerült meghoznom a döntést, így mire kihozta a korábbi rendelésünket, már azt is tudtam, hogy mit fogok ebédelni.
- Akkor én először is kérnék egy kis Bisque d'ecrevisses – próbáltam előkaparni a megkopott francia tudásomat, és megfelelően kiejteni az étel nevét. – Főételnek Crabes mous frits, és én már a desszertet is kinéztem, amiiiii… - elnyújtva mondtam ki a szót, miközben újra átfutottam az étlapot, hogy ráleljek arra, amit már kinéztem előzőleg. – Á, meg is van! Lesz még egy Gateau chocolat d’Yvonne. Köszönöm! – villantottam egy hálás mosolyt a pincérre, és amint elment, megkóstoltam a limonádém. – Hm, ez isteni! – jelentettem be ünnepélyesen, aztán Kenneth felé fordultam. – Kezdjünk bele máris, vagy együnk előbb? – kérdeztem kíváncsian.
- Jobb szeretek úgy beszélni komoly dolgokról, hogy nem üres a hasam – közben kedélyesen még ránk is mosolygott, mire csak megvontam a vállaimat, és vetettem egy pillantást Abbiere. Néhány percen belül az én levesem már meg is érkezett, a szőkeség salátájával és Kenneth előételével együtt.

// Köszi, sokat segített Very Happy//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Abigail Cecile Kenway
Vezető Gyógyító - Mentor
avatar

◯ Kor : 56
◯ HSZ : 849
◯ IC REAG : 903
◯ Lakhely : Fairbanks, kertváros





Re: New Orleans (Louisiana) // Szomb. Nov. 02, 2013 12:43 am

Kenneth beismerését hallva azért valahol mélyen megnyugodott pici lelkem, sőt, talán még bóknak is vette ezt a „viszonylag gyorsan elkészültetek” dolgot. A városba vezető út csendesen tűnt, akármennyire is gyors a repülővel való utazás, azért mégiscsak megviseli az embert, pláne, ha nem heti szinten utazgat, ami nálunk ugyebár felejtős volt. Úgy tűnik, rajtunk most jött ki a fáradtság meg az éhség, legalábbis én ennek tudtam be, hogy Mandy és én szinte teljes némaságban töltöttük az étteremig vezető utat.  Mellé még a szokásos szétszórtan szórakozott formámat is sikerült hozni, amikor tovább sétáltam… Az étterembe belépve aztán már azt hittem, sínen vagyunk, de tévedtem, még végigjártuk az egész épületet, mire az egyik leghátsó és legdíszesebb teremben elvezettek minket az asztalig.
-Az biztosan! –bólintok én is.
Furcsa belegondolni, hogy milyen lehet ez a hely, amikor teltház van, meg honnan jön annyi ember, pláne, hogy Fairbanksben tudtommal jóval kisebb éttermek működnek… Aztán elég volt végiggondolni, hogy rájöjjek, igen… Míg Fairbanksnek pár 10 ezres lakossága van, addig New Orleansé már a milliós nagyságrendet is átlépi. Ha pedig így nézzük, már nem is olyan nagy az étterem, nem igaz?
-Nem is tudtam, hogy ilyen jól vágod a franciát, Mandy. Csak nem megfordultál olyan nyelvterületen is korábban? Hála az égnek, hogy az étlapon angolul is leírtak mindent… –érdeklődtem a kolleginától, aztán eszembe jutott az a bizonyos függőben lévő nyaralás, amit még a szülinapomra kaptam.
Na igen… Egy hét Párizs és India, milyen szép is lenne egy hétre melegebb vidékre vándorolni, de a szomorú valóság az, hogy nyár óta sajnos nem sokat változott a helyzet a protektorátusban: munka még mindig annyi mint a nyű, mi meg kevesen vagyunk, s bár 1-2 taggal bővült a csapat, mégis, még így is sem volt az igazi a felhozatal. Azt hiszem, egy időre még jegelhetem ezt a nyaralós témát, mert Will agyvérzést kapna, ha benyögném neki, hogy én most egy hétre szeretnék eltűnni… ja, meg ha lehet, egy másik őrző kollégát is vinnék magammal. Hogy kit, abban még én sem voltam teljesen biztos, bár ha a jövőben sem változik a helyzet, akkor azt hiszem, kár is lesz ezen dilemmáznom…
-Nem réssz nézőpont. –bólintottam Kenneth szavaira, közben pedig körbenéztem a teremben.
Bár nem volt teltház, mégis, egész sokan voltak – igaz, mi is mondhatni ebédidőben estünk be, még ha hétköznap is van… Milyen lehet akkor este? Vagy hétvégén? Bele se merek gondolni, hány nappal korábban kéne asztalt foglalni… Igaz, a szomszédos asztaloknál senki sem ült, de a távolabbiaknál egész jól nézett ki az étel, amit ettek… Óóó, remélem, hogy hamar elkészülnek, mert mindjárt éhen halok! Nyúltam is a jeges teámért, újra, legalább azzal is telítődök, bár ha így folytatom, megiszom az egészet, mielőtt még az ebédet felszolgálnák.
-Viszont azt hiszem, kár lenne addig is csak csendben várni, úgyhogy… hmm… Kenneth, megkérdezhetem, hogy miért pont New Orleanst választotta? –tettem fel a kérdést- Kimondottan ide hívták, vagy csak hiány volt, esetleg valami egyéb kötődés?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: New Orleans (Louisiana) //

Vissza az elejére Go down
 

New Orleans (Louisiana)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» New Orleans (Louisiana)
» New Orleans-i park

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Városhatárokon kívül :: Túl a határokon :: Amerika-