HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
AKTÍV KARAKTEREK
136 TAG 62 FÉRFI 74 NŐ
BETOLAKODÓ FARKASOK
31 TAG 16 FÉRFI 15 NŐ
ŐSLAKOS FARKASOK
24 TAG 10 FÉRFI 14 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
23 TAG 13 FÉRFI 10 NŐ
ŐRZŐK
32 TAG 13 FÉRFI 19 NŐ
EMBEREK
15 TAG 5 FÉRFI 10 NŐ
ALAPÍTÓK
10 TAG 5 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legtanulságosabb:

...A Legnagyobb találkozás:

...A Legjobbak (Vörös Hold - Hard):

...A Legjobb (Vörös Hold - Soft):


írta  J. Isaac Sladen Today at 11:14 am
írta  Rebecca Morgan Today at 8:59 am
írta  Jackson Carter Yesterday at 3:06 pm
írta  Catherine Benedict Yesterday at 6:22 am
írta  Jackie Leigh Suresh Hétf. Dec. 05, 2016 10:20 pm
írta  Celeste M. Hagen Hétf. Dec. 05, 2016 9:19 pm
írta  Catherine Benedict Hétf. Dec. 05, 2016 2:19 pm
írta  Jackson Carter Vas. Dec. 04, 2016 7:32 pm
írta  Primrose Trevelyan Vas. Dec. 04, 2016 4:43 pm
írta  Duncan Corvin Vas. Dec. 04, 2016 2:18 pm
írta  Declan S. Callaghan Szomb. Dec. 03, 2016 11:03 pm
írta  Darren Northlake Szomb. Dec. 03, 2016 9:43 pm
írta  Alignak Szomb. Dec. 03, 2016 2:37 pm
írta  Alignak Szomb. Dec. 03, 2016 2:03 pm
írta  Lester J. Edison Pént. Dec. 02, 2016 6:04 pm
írta  Jamie Waldorf Szer. Nov. 30, 2016 3:53 pm
írta  Sage Miller Szer. Nov. 30, 2016 3:50 pm
írta  Rebecca Morgan Csüt. Nov. 24, 2016 7:27 am
írta  Balthazar Bluefox Kedd. Nov. 22, 2016 8:30 pm
írta  Vendég Hétf. Nov. 21, 2016 12:46 pm
írta  Nessa O'Brien Hétf. Nov. 21, 2016 10:19 am
írta  Maya Honeycutt Szomb. Nov. 19, 2016 7:20 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:01 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:00 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 10:58 pm
írta  Jackson Carter Vas. Nov. 13, 2016 4:52 pm
írta  Roxan A. Cruz Csüt. Nov. 10, 2016 7:40 pm
Darren Northlake
 
Alignak
 
Amaryllis Margaret Lux
 
Yetta Northlake-Nacrosh
 
David A. Blandern
 
Celeste M. Hagen
 
Catherine Benedict
 
Balthazar Bluefox
 
Rocky
 
Primrose Trevelyan
 

Share | .


























 

 #2 Betegszoba

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6148
◯ IC REAG : 8034
#2 Betegszoba // Vas. Szept. 29, 2013 4:41 pm

*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Bognár Balázs
Vezető Testőr

◯ Kor : 259
◯ HSZ : 341
◯ IC REAG : 380


Re: #2 Betegszoba // Vas. Szept. 29, 2013 4:48 pm

Amint Corvin kitette a lábát, elengedem magamat s földre rogyok. Örülök, hogy ezt nem látja senki, mert ez a gyengeség jele. Az lettem, de már mélységesen bánom, hogy engedtem az érzésnek és mindennek, mely ezzel jár. A kardomra támaszkodva egyenesedek fel s egy mondat visszhangzik a fejembe. „Ami nem öl meg, az erősebbé tesz.” Ez valóban, így van.
A fürdőmbe lemosom magamról a vért s egy darabig nézem, ahogy a rózsaszín víz lecsorog, majd a csatornába végzi. A kardomat is megtisztítom megannyi gondolat közepette. Hogy lehettem ennyire elvakult? Pedig abszolút nem jellemző rám. Valahol reméltem, hogy nem lesz baj, de nem így lett. Most már teljesen mindegy! A csomagra pillantok és egy erős érzés kell életre bennem. A telefonomért nyúlok, hogy feltudjam hívni Dante-t, akinek elmondok mindent. Azt is tudom, hogy mit fogok csinálni ezzel az ízével, ezért, amikor felajánlja, a segítséget elutasítom azt, majd én rendezem a sorsát az ivadékomnak. A következő utam Castorhoz vezet.

2.nap

Most jött el az idő, hogy bemenjek a kórházba és megnézzem, mi van vele. A kapcsolataim miatt sikerül felesleges kérdésektől mentesen bejutnom hozzá és az orvosához is. Minden részlet érdekel, amit csináltak vele, illetve milyen állapotba került be. Az arcomon semmi nem rezdül, ahogy végig hallgatom az orvost, még a szemem sem rebben. Érzem, hogy ezt az érzelem mentességet furcsának találja a doktor, de nem foglalkozom vele. Amint befejezte a tájékoztatást, s azt is elmondta, hogy a következő napon fog csak magához térni, elmegyek a dolgomra. Az erdőbe, egyedül kell lennem a farkasommal és ki kell engednem azt, ami bennem van.

3. nap

Már igen csak éjszaka van, de nekem tök nyolc, hogy éppen milyen napszak van. A napok összefolynak számomra és ha most valaki megkérdezné, hányadika van, kellene pár perc mire megtudnám mondani. Érzem ahogy meg-megremeg a testem ahogy felvillannak a szavak az elmémbe. A gyomrom görcsbe facsarodott, így nem sok étel mászik le rajta. örülök, hogy az vagyok ami és a farkasom rendben van, mert így csak az emberi testem fog hanyatlani. Nem, nem akarom én magamat kínozni, de kell pár nap amíg megemésztem a dolgokat. Az ajtaja ellőtt állok meg egy dobozzal a kezembe. Csak egy cellux rögzíti, a tetejét, hogy ne nézhessen bele mindenki. Egyébként szaga nincs és nem olyan hatalmas, hogy egy kézben ne lehessen megtartani. Egy mély levegőt veszek s felvont pajzzsal nyitok be a kórterembe. Nem akarok érezni semmit felőle, ezért záróm ki. Belépni könnyű volt, de még egyet lépni már nem annyira. A szeretett nő, kiben bíztam, akiért sok mindent beáldoztam s még ennél többet is megtettem volna. Azt hittem, hogy jobb lesz, azt hittem, hogy más lesz, azt hittem… faszsság az egész, fölösleges álmodozni vagy ábrándozni, olyanról mely nem létezik. A rózsaszín lepel elködösített mindent, mert érezni akartam, szeretni valakit, ki viszont szeret. Akire vigyázhatok, óvhatok és támogatok… ehelyett mit kaptam?
Megrázom magamat gondolatba s beljebb lépek. magam mögött becsukom az ajtót s az ágyához megyek. A csomagot leteszem s azt mondta a doktor, hogy fél órán belül fel kell kelnie. Megvárom. Fogom a széket, s gépiesen ülök le rá. A szemközti falat bámulom meredten s újabb gondolatok záporozzák meg a fejemet!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 432
◯ IC REAG : 487
◯ Lakhely : Orfeum


Re: #2 Betegszoba // Vas. Szept. 29, 2013 5:27 pm

AZ EGÉSZ JÁTÉK MEGRÁZÓ, SAJÁT FELELŐSSÉGRE!

* Halkan, a távolból sípoló hangok szűrődnek a sötétbe. Vagyis, inkább csipogó... furcsa. Nem állítottam ébresztőt, sosem állítok. Nincs rá szükségem csak akkor ha Balázs nálam van, máskülönben úgy is korán ébredek, és sosem alszom el. Ujjaim megmozdulnak, a telefonomnak mellettem kell valahol lennie, kikapcsolom. Nem akarok felkelni, de nem mozdul a karom, csak az ujjaim mozognak és mintha a hang kicsit gyorsabb lenne. Pilláim rebbenek, mi az, hogy én nem akarok felkelni? Kicsit oldalra fordítom a fejem, de érzem, hogy tompa vagyok. A fejem szét megy, mintha a világ csak egy folyékony folyam lenne. A képek beugranak, de csak a homlokom szalad ráncba, miközben pislogok párat. Az érzékeim tompák, szinte nincsenek is. Kinyitom a szemem, de az újra lecsukódik. A környezetemből ebben a pillanatban csak egy dolgot fogtam fel.*
- Szia, miért nem... fekszel? Itt voltál és... rémálm...aim voltak? Furcsa... lenyomnád az... ébresztőt? * Hangom karcos s oly száraz, hogy többször is felköhögtem, mire a testemen a fájdalom cikázott végig. Az egész felsőtestemen, a hasamon. S a mosolyom, csak ez miatt hervadt le. A kezem pedig erőtlenül csúsztattam a hasamra. Miért fáj ennyire? Viszont ahogy nem éreztem ott azt, aminek ott kellett volna lennie a szemeim kipattantak és a takaró felett tapogattam magam, mint akinek kötelező vagy épp sosem látta, érezte volna a testét. Mintha idegen volna számára. Az is volt.
Az agyam újra és újra lepörgette a képeket és ha Balázs mondott valamit, akkor bizony hallottam, de a csipogó hang hevesebb lett. Szívem kiakart ugrani a helyéről, miközben az agyam kínzott a képekkel. A kezem oda kaptam és a hajamba túrva ráztam meg a fejem, mire a szoba még csukott szemmel is forogni kezdett.*
- Nem... ez csak egy morbid álom... még mindig. Felakarok ébredni. * Hát van az úgy, hogy az emberi agy emlékszik arra, amire az ember nem. Vagyis képtelen realizálni azt, hogy ez valós, megtörtént dolog. Csak ott feküdtem és vártam, hogy valaki felkeltsen. Leo, Leo biztos felkellt hamarosan. Az érzéseim... voltak. Milyen meglepő igaz? Így, tompán, a gyógyszerek hatása alatt valamiért felbukkantak. Több dolgot is akartam, csak kinyitni a szemem, oda bújni a páromhoz és aludni tovább. Vágytam arra, hogy ennek az egész butaságnak vége legyen. S valahol a lelkem mélyén, egy egészen más helyen, ahol felfogtam, tudtam, hogy nem álmodok... Visszamenni az Orfeumba és Corvint a lányom után küldeni. "Gratulálok, kislány... lett volna." Hangzott a fejemben a szavai, mintha megakadt volna a lemez és legszívesebben felkiáltottam volna, hogy "Neeem", hogy, fogja be, hogy ne hazudjon nekem a nemében SEM (!!!) s abban sem, hogy elvette. De nem volt egy szavam sem, csak a gép jelezte, hogy a pulzusom megugrott s nem is kicsit. Az érzelmeim - düh, harag, utálat, gyűlölet, elutasítás, elfogadás, hiány, vágy, szeretet, űr - szinte egy góccá csomósodott bennem. Szinte zihálva kapkodtam a levegőt és a tekintetem csak akkor pattant ki, hogy felfogjam a környezetem is, mikor az ajtó kinyílt és beszélgetést hallottam. Na orvost azt már nem.*
- Nem! Nem írtam alá semmit. Kifelé! * Morogtam, ám ahhoz képest, amit a gépek jeleztek meglepően és szinte már gyanús nyugodtsággal, higgadtsággal. A nyugtató vagy altató amit belém akartak tömni, vagyis az infúziómba, nem létfontosságú. Megműtöttek, mert nem volt más választás, de már magamnál minden máshoz kell  a beleegyezésem, vagy egy hozzám tartozóé. Nos Elionore Grehemnek nincs élő hozzátartózója. Mikor megpróbáltak meggyőzni, csak megismételtem az utolsó szavam. Nem, magamnál akarok lenni. Ha lábra tudok állni - ha nem, akkor is - de elmegyek innen. De nem most, most csak Balázs érdekelt s rá néztem barna, üres tekintettel s nem tudtam, hogy mit mondjak. Mondjak egyáltalán bármit? Mit mondhatnék? Csak az arcát néztem, semmi más nem érdekelt. Azthiszem, valahogy most kezdem felfogni.*


A hozzászólást Evelyn Klyer összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Szept. 30, 2013 11:54 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Bognár Balázs
Vezető Testőr

◯ Kor : 259
◯ HSZ : 341
◯ IC REAG : 380


Re: #2 Betegszoba // Vas. Szept. 29, 2013 6:09 pm

Csak meredtem a fehér falra, de annyira üres voltam belülről, hogy egy értelmes gondolat sem jutott az eszembe, csak szavak egyvelege. Castoré, arról az estéről, mikor a társalgóban elmondtam neki, hogy mi a helyzet. Dante pillantása, Brad nyugtatása, miszerint megállom a helyem apaként. Ahogy az a pondró közli, hogy lányom lett volna. Szavak, melyek önmagukban semmit nem jelentenek s nincs hatásuk. Még sem csengenek most üresen, sajnos. Szavak, melyek meghatározták/ határozzák az életem, ezen szakaszát. Melyek érzelmeket váltanak ki és befolyásolnak sok dolgot, cselekedett vagy éppen hozzáállást. Szavak, melyeket nem lehet visszavonni. Nem kell ránéznem, hogy tudjam ébredezik. Érzem ahogy megváltozik a levegő és az energia szint is a szobába. Próbálok ránézni, de képtelen vagyok. Nem akarom látni azt az arcot, mely egy életről döntött. Még is kénytelen leszek vele szembenézni, azért vagyok itt. Annyira üresnek érzem magamat ,mint egy kiszáradt kút. Nem ver oly hevesen a szívem már, csak azért, mert itt van velem. Nem vágyok az érintésére mint korábban. A hangja sem cseng már olyan dallamosan mint az előtt. Minden megváltozott! Végül ránézek, de nincs magánál és félre is beszél. Egy fojtogató érzés markol belém, s ez tesz fáradttá. Biztos vagyok, hogy az arcom árulkodik az érvágásról, melyet elszenvedtem, de ez is csak egy olyan seb, mely idővel befog gyógyulni. Kívülről hamarabb, hogy bent mi lesz, azt magam sem tudom.  Abban viszont biztos vagyok, hogy keresek egy eldugott helyet, ahol mindent bezárhatok és többé nem akarom megtalálni. Ismét az fog történni, mint oly sok évvel ez előtt.
Én is azt kívánom, bárcsak egy morbid állom lenne. A dobozra pillantok, itt az bizonyíték, hogy ez nem állom. Látom, érzékelem, ahogy hasát fogdossa, de ott már semmi olyan nincs ami hiányozhat. Ámbár azt gondolom, eddig sem szerette, még egy kicsit sem, tehát számára teljesen mindegy, hogy benne van vagy nincs. Nem tudom, hogy mit kéne mondanom, egyszerűen nem tudok megszólalni. A torkom száraz. Vele ellentétben, hiszen erősen cseng a hangja, ahogy ráförmed az orvosokra. Nyugodt, higgadt... szeretem volna ezt én is, akkor mikor a gyerekünk a kezembe landolt, de megvívtam a magam csatáját, hogy visszanyerjem azt a bizonyos higgadtságot. Én nem szólók bele, az ő dolga. Az ő élete. Csak bámulom meredtem továbbra is. Hagyok neki időt, hogy felfogja mit csinált. Ha ott lettem volna, most visszajátszanám neki a képsorokat, persze ahhoz farkasnak kéne lenni, nem csak egy embernek! Várók. Mire? Hogy megszólaljon. Hogy magyarázatot adjon. Hogy... magam sem tudom, de az fix, hogy nem nekem kell szólni! A szemöldökömet kérdőn húzom fel, de csak ez az egy mimika látható az arcomon.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 432
◯ IC REAG : 487
◯ Lakhely : Orfeum


Re: #2 Betegszoba // Vas. Szept. 29, 2013 6:50 pm

*Naná, hogy erős a hangom. Semmi szükség arra, hogy más is tudja azt, ami bennem van. Azt tudtam, hogy Balázs pajzsa fent van, mindig ezt teszi, mindig így tesz. Most miért lett volna másképp? Az emberek meg... nem érdekeltek. Őket se érdekelje, az, hogy mi van velem, bennem s miért. Egyik se tekintsen rám szánakozva, sajnálkozva. Semmi értelme. Tegyék, tegyék akkor ha visszatudják fordítani, ha megadhatják azt, amit Corvin elvett Tőlem.
De csak néztem Balázs tekintetét és igyekeztem valami ülő helyzetbe húzni magam, de nem ment. Aztán felemelni az ágyat, hogy azzal együtt, de a hasam feszült... hát ez marha jó lesz így. Szusszanva hagytam fel a próbálkozással és emeltem el a tekintetem a kifejezéstelen arccal a fehér falra, mire csak elhúztam a szám. Fehér, tiszta s üres. Mégis... mit mondjak? Mi a frászt lehet mondani ilyen helyzetben? Vannak egyáltalán megfelelő mondatok? Kérdezhetném, hogy mi történt, de emlékszem. Minden egyes mozzanatra amíg magamnál voltam. Kérdezhetném, hogy hogy van... de hogy lehetne? Ismét ránézek, de csak a kérdő szemöldökével találom szemben magam. Mit vár? Akadjak ki? Ismer, tudja, hogy előtte sem fogok összeomlani. Nyilvánvalóan nem. Az, hogy a mellkasomban szinte sziklaként vájt belém a tudat... nem számított. Nem érezte s látni sem láthatta.*
- A boltod kész, a kulcsok a táskámban vannak. ~ Miért vagy itt? ~ Értesítetted Papát? ~ Mért nem vagy közelebb? ~ Mikor mehetek haza? ~ Sajnálom. ~ Mit mondott az orvos, a rendőrök kint vannak? ~ Miért tette? Ne gyűlölj... nagyon.~ * Kérdések, melyeket felteszek. Gondolatok melyeket kikívánkoznak, de mégis... bent maradnak. Egyetlen dolog árulkodik a kettősségről, az, hogy a szemem sarkából egy könnycsepp pereg végig, mely nem a fizikai fájdalomra tudható be. Szemeim lehunyom egy pillanatra és valahogy igyekszem összeszedni a lélekjelenlétem, mely olyan, mintha minden egyes pillanatban szét akarna csúszni. Mely ha nem koncentrálok szét esik.*
- Felhívód Rosa-t, hogy jöjjön be értem és hozzon valami egybe ruhát? ~ Gondolom nem akarsz velem lenni.~ Ki szólt? ~ Szeretlek.~ * De egy pillanatra sem néztem rá, talán csak lopva, ha nem éreztem, hogy engem néz. De arcom semmiről nem árulkodott, a kezem meg még nem volt könnyű mozgatni, így nem foglalkoztam a sokszorozódó könnyeimmel. Melyek csak néma patakot alkottak az arcomnál. Soha nem láthatott sírni. Könnyezni igen, a fizikális fájdalomtól mikor eltörte a kezem. De sírni... sírni nem, még ha most is csak egy néma kiáltás volt a részemről. De nem csak Ő, Leon kívül senki. Ő is utoljára akkor, mikor elvetéltem. Mikor az előző gyermekem nem bírta a szervezetem. Az, eszembe sem jutott, hogy a házam tele van, baba holmikkal amit Balázs kapott, amit Londonban vásároltunk, vagy épp amit jövet-menet kiszúrtam és úgy gondoltam, hogy az kell. Ahogy a gyerek szoba is csak félig van kész... *
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Bognár Balázs
Vezető Testőr

◯ Kor : 259
◯ HSZ : 341
◯ IC REAG : 380


Re: #2 Betegszoba // Vas. Szept. 29, 2013 7:55 pm

Tele vagyok kérdőjellel, melyekre a választ csak ő tudná megadni, de nem biztos, hogy hallani akarom a szavakat. Az édes tudatlanság, most sokkal vonzóbb. Nem segítek neki felülni, oldja meg maga. Mindig azt mondja, hogy nagylány már. Hát tessék, most nem kapja meg azt a törődést, melyből nem kért. Minden jár vagy semmi, ez ennyire egyszerű. A szavakban, melyek elhagyják ajkait semmi érzelem nincs, semmi… egy elcsuklás, sajnálat, bocsánatkérő hangnem vagy bármi. Corvin kettő s ez kezd dühíteni. Szívem szerint összekötözném őket és addig húznám, azt a zsinórt, amíg ki nem lehelik az életüket. Egyszerre, mert állítólag annyira hasonlítanak egymásra és azért is, mert elviekben kölcsönös náluk a bizalom. Ha ebben a szorult helyzetbe bedobnám a mentő övet, Corvin lenne az első, aki kapna utána, mert egy farkasban nem lehet megbízni!!! Azonban ezt nem tehetem meg, aminek több oka is van, amikre most nem fogok kitérni. Mielőtt megszólalok, megköszörülöm a torkomat.
– A kulcsok már nálam vannak. A laptopon volt minden ami ezzel kapcsolatos ugye? – Kérdezek rá színtelen hanggal s a pajzsomat most már lejjebb eresztem, de csak annyira, ha hazudna azt megérezzem az energiájából. Mondjuk az orromnak nincs baja. Látom a könnycseppet a szeme sarkában, de semmilyen érzést nem kelt bennem.
– Beszéltem vele. Mondtam neki, hogy autóbaleseted volt és hogy… - a tekintetem elvonom az arcáról s a falat bámulom inkább – nem tört el semmid. Pár nap múlva kiengednek. Ide akar utazni, de mondtam neki, hogy egyelőre felesleges és amint felébredsz értesítve lesz. Én nem fogom hívni, mert a Te apád… – Fejezem be, majd ismét rá meredek. Valóban nem áll szándékomba felhívni az öreget, mert nincs közöm hozzá. Amúgy is van jobb dolgom, mint apákkal foglalkozni.
– Hol pontosan?... Rendeztem egy helyszínt, ott kint voltak és mindent elintéztem, hogy autó baleset legyen. A te vallomásodra várnak.– Valóban és nem hiszem, hogy ki kéne térnem mit kell tennie. Részleteket egyeztethetünk, hogy ugyan az legyen amint mondunk, de az sem olyan fontos, hiszen nem én hoztam ide, hanem egy másik farkas. Igazából azt mond nekik amit csak akar.
– Hívd fel magad, nagy lány vagy, már nem? – A telefonért nyúlok, mely az asztalon pihen s felé nyújtom. Én nem fogok a nevében intézkedni, mert ne érdemli meg. Még egy kicsit sem! Amint felteszi az utolsó kérdést harag gyúl bennem, s ezt a szemeim jól tükrözik. Lepereg előttem a kép, onnantól, hogy ajtót nyitok...
- Corvin!- A hangom tele van gyűlölettel, s ez az első érzés, melyet kihalhat. Sok mindenen átrágtam magamat az elmúlt napokban, és tudom, hogy mit miért tett, de továbbra sem vagyok képes megbocsájtani neki. Nem mintha ezt akarta volna. Annyira friss még minden. Munkálkodik bennem a harag, a bosszú és a fájdalom is. Utálom, hogy meg van kötve a kezem, de minden kötél egyszer elszakad.
– Miután veled végzet, eljött és... elmondott mindent, sőt ajándékot is hozott nekem, amit most megmutatnék. – A kezembe veszem a dobozt, melyben az a közös kapocs van, melynek már vége. A tetőt felhajtom és ugyan abba van amiben kaptam. Egy kicsit sem érdekelne ha esetleg ellenkezne, ami meglepő lenne. Ezt viszont nem nyújtom felé, hanem az ölébe ejtem. Továbbra is figyelem az arcát.
– Bemutatnám azt a kis „ízét” ami a hasadban volt, amiért nem voltál képes egy fikarcnyi áldozatot hozni. Tessék nézd meg, tapogasd meg és tudatosuljon benned, hogy megölted a saját gyereked Evelyn Klyer vagy ezt Elionore Grahamként tetted? Tök mindegy! - A hangom ugyan olyan színtelen mint eddig volt. Az arcomon egy izomcsoport sem rándul meg. Színtiszta közöny semmi más!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 432
◯ IC REAG : 487
◯ Lakhely : Orfeum


Re: #2 Betegszoba // Vas. Szept. 29, 2013 9:15 pm

zene

*Nem vártam Tőle semmit, törődés lett volna az utolsó, ami ebben a helyzetben eszembe jutott volna. Nem kellett. Ó remek, másnak nem hazudok, de magamnak képes vagyok. Egy frászt nem kellett, de tudtam én, hogy hiú remény, ábránd s csak egy távoli álom, mely minden lépéssel csak még távolabb kerül. Arra, hogy a kulcsok nála vannak, csak összevontam a szemöldököm. Belenyúlt a táskámba? S nem ez volt az, amin fent akadtam, hanem az, hogy mit takart.*
- Nem. Te is tudod, hogy tartok másolatot a széfemben tartott külső vinyón, minden adatról. Beleegyeztél. De ahhoz még mindig nem fér hozzá senki, rajtam kívül. Amint kimehetek, megkapod a gépen amúgy is csak az utóbbiak voltak, amiket még nem rendeztem. * Munka. Ez jó. Kicsit terel, távol tart a valóságtól. Ahogy az Apám téma is. Melyre csak szusszanok egyet, ami némi grimaszba fordul. Miért kell minden levegő vételhez mozognia a hasamnak? Idegesítő, hogy fáj. Bár az még inkább, hogy emlékeztet minden egyes pillanatban arra, hogy annak nem szabadna ott lennie.*
- Hurrá. A papát sosem szabad értesíteni ilyesmiről. Az a csoda, hogy még nincs itt, minden szavad ellenére. * Viszont ahogy azt mondja, hogy a helyszínt is autóbalesetnek intézte el... fejem oldalra billentve fixírozom az arcát pár hosszúra nyúlt pillanatig. *
- S mégis egy autó balesetben, hogyan lett felvágva a hasam s hova lett a.... - Nyeltem egy nagyot, bár csak még szárazabbnak éreztem a torkom.- ... Erre milyen magyarázatot adtál? A pengéimre? Mert nálam voltak. * Az igazság az volt, hogy nem érdekelt, hogy mit mondott. De azt a barmot még mindig nem akartam bajba keverni. Ennek ellenére sem. Ahogy mást sem. S mivel ebben a kórházban jártam ultrahangra, evidens, hogy volt rólam bent adat. A pengéim azok kevésbé érdekeltek, volt rá engedélyem, legalábbis kettőre és több azt hiszem most nem volt nálam. Ahogy a telefont felém nyújtja kezem kinyúl érte de csak addig jutok, hogy elveszem és sikerül nem elejtenem. Nem kell nekem intézkedni, nekem az is jó ha ad egy telefont, elintézem én magamnak. Viszont ahogy Corvin neve elhangzik, szinte lefagyok az ágyban, nem létezik semmi csak egy mélységes valami, melynek nem látom az alját de minden egyes rezdülést felfogok a jelenemből. Olyan ez, mint egy fajta fehér zaj. Az ajándékra felé fordítom a fejem, de valahogy... a szavait nem tudom összefüggésbe hozni semmivel. Corvin szavai után, valami nyomást éreztem és elájultam. Fogalmam sincs,hogy miről beszélhet Balázs. Bár arcomról nem süt semmi, még az értetlenkedés sem. Barna íriszeim csak követik a mozdulatait s egy halvány szegletem valahol tiltakozik az egész ellen. Mintha az ott tudná, hogy mi jön. De én csak nézem Balázst... ahogy az ölembe pottyan a fekete bársony kezem szinte ösztönösen nyúl ki felé, ahogy íriszeim leveszem Balázsról és a szavai csak a távolból jutnak el a tudatomban. Iriszeim, csak a mozdulataim követik, melyeket szinte lassított felvételnek érzek, pedig, tudom, hogy nem azok. Lelkem... mert bizony van, megremeg bennem és ahogy meglátom... még a szemem sincs erőm lehunyni, kizárni. Vagy csak nem akarom? Látni akarom a... lányom? Iriszeim elsötétültek s szinte feketék. Akárcsak azok az indák, melyek alattomosan, mégis erőszakosan kebeleznek be, s roppantanak meg. Levegőt vennék, de nem kapok... csak a gép heves csipogása az, mely ismételten megzavarja a csendességet. Az ürességet, mely a szobára is rá telepedet. S a haragom, a gyűlöletem az elveszettségem mi máson is tölthetném ki, mint azon a francos gépen. Csak egy egyszerű mozdulattal rántom ki a karomból és tépem le magamról a kábeleket, mely így folyamatos sípolásra vállt és nem akar eldugulni. Kezem kinyúl oldalra, leszarva azt, hogy vérzek és egyszerűen kirántom a vezetéket a konnektorból. Csend. Ujjam egy apró, finom mozdulattal simít végig a magzaton mely körülbelül az alkarom fele-háromnegyede.
Hányingerem van. Az a hülye gyrostál visszakívánkozik de csak az ajkam rándul, íriszeim s apró mozdulataim a kicsin ugyan olyanok. Hagyom, érzem, ahogy a szurok szinte bekebelez és... egyáltalán nem akarok tenni ellene semmit. De csak azért, mert tudom, hogy nem is tudnék. Semmi baja, csak alszik. Remény. Remény az, mely bennem életre kél az egészen át is érezni. Annyira, annyira szeretném azt hinni, hogy csak alszik. Nem tudomást venni, a nem kifejlett testérről, apró ujjai csonkjairól, melyek nem nőttek tovább. Pici ököl szerűségbe szorított kezéről mely maga előtt van. Kezeim továbbra is remegnek, s ennyire óvatos, gyengéd mozdulatot senki nem láthatott még tőlem. Csak a könnyeim patakzanak tovább csendesen. Gombóc van a torkomban és próbálok megszólalni, de olyan... félek, hogy zokogásba török ki. Megengedhetem én ezt magamnak? Nem tudom, de még mielőtt maga a kérdés megfogalmazódna a szám sírásra görbül, de mégsem engedek neki utat. Még nem... *
- Mit akarsz tenni? * Értettem én ezt mindenre. Magára, Corvinra, magunkra, rám... Mire számítottam? Az nem számít. De még mindig nem tekintettem fel. Csak azzal az aprósággal voltam elfoglalva, akinek a bölcsője a szobájába, a ruhái a szekrényben szépen összehajtva, a kiságy és a többi a lakásban szanaszét, míg nem készül el a szoba. De egy dolog megfogalmazódott bennem, vagyis kettő s egyre élesebb volt egyetlen kép... valóságos, élethű... szinte a zsigereiben éreztem. Ott, ahol jeleznie kellett volna Balázs itt létét, de úgy látszik, ez most nem érdekli... ez a valami sokkal jobban leköti.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Bognár Balázs
Vezető Testőr

◯ Kor : 259
◯ HSZ : 341
◯ IC REAG : 380


Re: #2 Betegszoba // Vas. Szept. 29, 2013 11:52 pm

Valamiért azt gondoltam sokkal nehezebb lesz ez a találkozás. Feltételeztem, hogy nem fogom tudni türtőztetni magamat és neki esek! Pontosan ezért szóltam Dante barátomnak, hogy hova megyek és hiába nem együtt indultunk, de pontosan tudom, hogy itt van a közelben. Nem az energiáit érzem és nem is a farkasát. Egyszerűen tudom, hogy támaszkodhatok rá egy ilyen helyzetben is. Ennek nagyon örülök. Nagyok és erősek vagyunk, de kellenek azok a karok melyek megakadályozzák, hogy elesünk.
– Jah tényleg. Rendben, akkor szeretném megkapni, amint olyan lesz a helyzet. – Közlöm vele ezt is, bár nem csak erre van szűkségem, hanem a cuccaimra is, amik nála vannak. Van ott pár dolgom, ami nem életbe vágó, de szeretném, ha ismét nálam lenne.
– Apád folyamatosan hívott, a nővérek, meg már azon gondolkodtak, hogy kivágják a telefonod. Valamit mondanom kellett neki. – Legalább nem csörög és csak jobb, hogy tudja, nem kell hívnia senkit, mert a lánya nem tűnt el. A kérdésére csak lesek rá továbbra is. Hát ennyire nem ismert meg? Tudhatná, hogy mindent eltudok intézni. Kapcsolatok, pénz a titka mindennek. Szerinte hagynám, hogy a falkám veszélybe legyen? Hogy feltűnést keltsen az emberi világban? Hogy egy társamra rászálljon a rendőrség? Abszolút nem ismer és nem tud semmit. Szerinte ebben a három napban ültem egy sarokba? Az élet nem áll meg, a szőnyeg alá pedig be kell seperni az oda nem illő dolgokat. Hát ezt is beraktam. Persze nem egyedül, mert itt nem csak a rendőrség lefizetéséről volt szót, hanem a kórházról is. Egy kis pénz ide és már is autó belesett, emide is egy kicsi és már is hallottnak titulálták a babát, azt pedig ki kell venni. Komolyan azt hitte, hogy a falkának ide nem ér el a keze? Hogy itt nincs egy orvosunk sem aki beépült volna? Ennyire amatőrnek néz minket? Nevetséges s egyben sértő is!
– Meghalt a becsapódás miatt, ezért meg kellett operálni. Penge nem volt nálad és más semmi. Kímélj meg a buta kérdésektől. Mindent elintéztem, de erre magad is rájöhettél volna. – Jegyzem meg szárazon. Okos nőnek tűnt eddig. Válaszolok a feltett kérdésre és elmondom neki, amit tudni akar. Corvin volt, de legalább volt benne annyi,hogy elém állt és szint vallott, bár hozzá tenném, ezt elég nehéz lett volna elsunyulni. Tök mindegy. Figyelem s látom a szemébe azt a feketét mely bekebelezte az íriszeit. A gépek jeleznek ahogy a szíve verni,kezd. Eddig is tisztán hallottam, nekem nincs szűkségem ilyen eszközökre. A vére illata is betódul az orromba s a farkasom ebben a pillanatban kezd el vibrálni. A liliom illata, most sokkal másabb érzelmeket vált ki belőlem mint korábban. Szerelemnek, vágynak… nyoma sincs, mert a helyét átvette a harag s a halál. Az illat a szívemig markol s erősen facsarja azt burkot repesztve rajta, melyből kicsordogál minden melegség ami benne volt. Figyelem a mozdulatát s egy mély levegőt veszek. Gyengédség.. egy tetemnek, az élőnek van rá szüksége. Milyen kár, hogy most kezd rájönni a dolgokra. Érzem a sós könnyen szagát, melyek megegyeznek egy friss záporéval. Túl sok lett idebent már a szag. Eddig szoborként ültem, de eljött az idő, hogy felálljak. Az ablakhoz sétálok, lassú hangtalan léptekkel és kinyitom az eszközt. Kifejezetten jól esik ahogy megcsap a hideg levegő. megtámaszkodom a párkányon s a kérdésén elgondolkodom. mennyit törtem rajta a fejemet, de mennyit. Ez egy nagyon jó kérdés.
– Corvin, megkapta egy részét amit kiérdemelt. Ne aggódj, nem öltem meg, de csak a falka miatt. Ha levágom a fejét, kárt teszek a családomnak. Nem kérhetem az Alfa büntetését neki, mert te csak egy ember vagy és az is. – A szavakat szinte csak suttogom a levegőbe, de amint a degradáló részhez érek, azt megnyomom. Senki nem állna ki mellettem ebben a helyzetben, hiszen az ő szemükbe csak egy táplálék, amit el kell fogyasztani. Én hoztam ebben a világba, harcoltam, hogy elfogadják, bár főleg az Alfám. Ez sikeresnek látszik és erre mi van? Hát ez!
– Én túl élelem, ahogy eddig sok mást is. Erősebb, keményebb helyzeteket. – Az ablakot most már becsukom, mert elégé kitisztult a levegő, de még nem fordulok hátra. Az ajkaimat elhúzom egy pillanatra.
– Képtelen vagyok hozzád érni, ahányszor megpróbálkozom vele, mindig eszembe jut, hogy mit tettél. Hogy mennyire nem vagy felelősségteljes és hogy mekkorát csalódtam benned. Azt hittem, reméltem, szeretem volna, hogy különb legyél… Beáldoztad a büszkeséged! Önző ember vagy, aki csak saját magára gondol és nem képes, két percre, háromra vagy egy órára félretenni... Hogy haragszom e rád? Igen, hogy gyűlöllek e? Erre azt szokták mondani hogy csak egy vékony határ válasza el a kettőt.- Halkan és lassan mondom a szavakat, a hangszínembe nem mutatok érzelmet, de minden egyes szó, mely elhagyja a számat egy újabb törést okoz bennem. A csalódottság keveredik a fájdalommal és az ürességgel is. Úgy érzem magamat mint egy kifacsart citrom. csak most fordulok meg s nézek a nőre ki még mindig a kezében tartja. Határozottan lépek az ágya mellé. A karja vörösben játszik előttem, ahogy a vére végig folyt rajta. Mintha, csak egy kusza ágakból álló fa lenne oda festve. – Elionore kérem a magzatot. Nem maradhat itt, ezt, te is tudod. Az anyaságot meg ne most gyakorolod. – A kezemet nyújtom felé, hogy oda adhassa, ha nem fogja kénytelen leszek kitépni a kezéből, de reménykedem benne, hogy az érvem meggyőzi. Ha meg van akkor visszateszem a dobozba és tudom, hogy hova fogom vinni. Ránézek meg egyszer, majd a csengőt veszem a kezembe.  – Fel kell épülnöd és ki kell jönnöd innen...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 432
◯ IC REAG : 487
◯ Lakhely : Orfeum


Re: #2 Betegszoba // Hétf. Szept. 30, 2013 12:44 am

- Holnap megkaphatod s le is törlöm előtted. Vagy amikor... ~ látni szeretnék ~ ...lesz rá időd. * Feleltem egy halovány bólintás kíséretében. Apámra szintén csak bólintottam és tudtam, hogy fel kell hívnom. De egyenlőre akadt fontosabb is. Első sorban Balázs.*
- Folyamatosan? Pár óra telhetett el... még sötét van és mivel reggel érek haza, így napközben szoktam vele beszélni. *Tekintettem ki az ablakon. Éjjel jött be Corvin, tudom, én hívtam be több okból kifolyólag is. Most is sötét van. Igazából az utóbbit tudta a másik, de a szavaimmal csak magamnak próbáltam felmérni, hogy minden rendben van-e a buksimban, azon kívül ami persze eddig sem volt rendben. Láttam rajta, hogy a kérdéseim nem nyerték el a tetszését, de vártam rá a választ. A válaszára bólintottam, de az utolsó mondatánál ismét rá kaptam a tekintetem.*
- Igen, tudom. De nem árt tudnom, hogy mit kell mondanom vagy hogy kell viselkednem. Ezer meg egyféle képpen ellehet tusolni... * Állkapcsom megfeszült és korábban valószínűleg pattantam volna ezekre a mondatokra, de most... valahogy nem martak belém, olyan mélyen ahogy kellett volna. Talán már nem volt hova? Vagy csak kitöltötte valami más, ami mellett már nem maradt hely? A hosszas csend után csak hallgatom a szavait s örültem, hogy a gép sípolására nem jött be senki. Ámbár valószínűleg már bemutatkoztam mikor a karjaim miatt voltam bent, vagy Balázs hagyta meg. Igazából, csak a végeredmény számít. Egyedül voltunk, egy szobába. Ez fájóbb... mint az elsőre hangzik, vagy látszik. A sértegetése ehhez képest, bársonyos simogatás. Azért mert látszólag nem figyeltem, még nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem tettem. Mikor hátat fordított az ablaknál tekintetem járattam végig rajta, de utána tovább foglalkoztam azzal, ami lekötött. Ami minden centivel tudatosította bennem a tényeket s valami mást is. Egy pillanatra akadok meg a mozdulatban csak miközben beszél. Beáldoztam... Önző vagyok... akárhogy igyekeztem, felnevettem. Keserűen, fájdalommal és íriszeimben gyűlölet suhant át, hogy látta-e... nem tudom, de pont nem érdekelt, amúgy sem tekintettem rá. Csak mikor biztos voltam benne, hogy ugyan az a sötét mélység látható ami mindig, mikor takargatok valamit, magam, a lelkem... mely valahol mégis pont azt tükrözi.*
- Miből vagy benne ilyen biztos? Szart se tudsz rólam, s amit tudsz még azt sem vagy képes elfogadni. Azért mert Corvin ezt mondta? Azért mert megmutatta? Tudnád, ha nem csak szex közben engednéd le a pajzsod, hogy a szavaim kurvára nem felelnek meg azzal, ami bennem van. S Ő tudta. Csak rohadtul tett rá magasról, mert nem figyelt. Van valamitek és basszátok használni. *Igazából a szavai mélyen belém martak s nem az, amire reagáltam. Hanem az, amit figyelmen kívül hagytam. Hogy megértem-e? Igen, különben lett volna rá válaszán. Jogosnak érzem? A képlet ugyan az; igen, különben mondtam volna valamit. De inkább csak hagytam el szállni a szavait, melyek csak a fejemben visszhangoztak, furcsa egyveleget alkotva Corvin szavaival, amikre még emlékszem. Ezek pedig pár, korábbi mondatokkal, ahol nevettünk, ahol harcoltunk, ahol az ég tudja mit csináltuk de kedvesek voltak számomra. Viszont ahogy mellém lép, nem figyelek fel, csak ahogy elhangzik az első mondata. Szinte lesápadva emelem fel a fejem és nézek a szemébe, melyben ott van a ragaszkodás.*
- Nem. - lehel alig hallhatóan, de hang na az nem sok. - Tudom, s nem is maradok itt. * Nem, eszemben sincs oda adni neki a kicsit. Egyáltalán nem akarom azt, hogy elvigye. Megyek innen én magam is, amint lezajlik a beszélgetés. Haza megyek, az otthonomban. Melyről már elhittem, hogy az lesz. Nem akarom, hogy elvigye. Tudtam, hogyha elviszi... soha nem fogja megmondani, hogy hova. Félreismerem? Itt megeshet. De most először volt az, hogy félelem volt bennem... hosszú évek óta először féltem. Ez a keserű, kétségbeesett félelem szinte emészteni kezdett, olyan erővel csapott végig rajtam, hogy minden porcikámba beigya magát, hogy szinte már fizikális fájdalomnak éreztem. Igen, a szemeimbe is, azokba a feketeségekbe, melyek élettelenül meredtek a másikba. A semmiből bekúszva, fészkelte be magát.*
- Tudom. S mint mondtam megyek is, csak felhívom Rosat, hogy vigyen haza. * Nem mertem a telefonért nyúlni. Tudtam, hogy ha megteszem, akkor már mindegy. Bár a szomorú igazság az volt, hogy ezt így is tudtam, s még csak meg sem kell mozdulnom. Ha akarja elviszi, elveszi. De mégis, valahogy ez utóbbit most nem tudtam realizálni. A félelem annyira kitöltött a lelkem, a tudatom, a teljes valóm, hogy valahogy ez kiesett. Egy fél óra s ide érne Rosa. Csak ennyi kéne, hogy kimehessünk innen. Ez alatt viszont elintézek mindent, ami rám maradt. A kilépő papírokat, a rendőröket és ha itt van pár perc, hogy magamra vegyem a ruhám. Nem véletlen kértem egy egybe ruhát. Belebújok és kész. Nem kell hajolgatni, mozognom is csak a kocsiig. A hasam meg látom, ha felszakad, eltudom intézni magamnak. Át is tudom kötni... Bár kétlem, hogy pont ez érdekelne majd. Csak, csak ne vigye tőlem sehova. Iriszeimben ott volt a könyörgés is. Mégis milyen büszkeségről beszélt? A félelem csak a történtek gyümölcse, nem az összes érzelmem. Hát fel kéne fednem mindenki előtt? Miért tenném?*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Bognár Balázs
Vezető Testőr

◯ Kor : 259
◯ HSZ : 341
◯ IC REAG : 380


Re: #2 Betegszoba // Hétf. Szept. 30, 2013 1:46 am

Csak bólintok a szavaira, hogy majd átmegyek, de az nem holnap lesz és nem is az után. Oda menni abba a házba ahol minden erre az egészre emlékeztet? Nem tudom, mikor leszek képes elég erőt gyűjteni ahhoz, hogy arra járjak. Az a ház, tele van olyan tárgyakkal, amik a kicsire emlékeztetnek és a gyengeségem jeleire. Igen, elgyengültem mikor kapcsolatba kezdetem. de amit elrontottam azt helyre is kell hozni. Tudtam, hogy őrültséget csinálok, még sem akadályoztam meg. Nem akartam!
– Három nap telt el, amíg nem voltál tudatodnál. A műtét sokáig tartott és sok altatót kaptál. Utána pedig te nem szerettél volna felkelni. Legalább is az orvos ezt mondta, mert a szerek nem tartanak ki olyan sokáig. – Közlöm vele a tényeket és meglepődöm, hogy milyen gondolat támad a fejembe, ez kapcsán, de ezt gyorsan elzárom magamban, mert nincs helye.
– igazad van, nem gondoltam végig. Most már tudod a részleteket. Szeretnélek rá megkérni, hogy ennek fényében tegyél vallomást, hogy Corvinnak ne legyen baja. – Őszintén csengnek a szavaim és így is gondolom, bár mily nehéz kimondani, de valóban nem akarok rendőrséget senki nyakába. Nem kellenek a kérdések és egyebek.
A nevetése meglep, de nem nézek rá, csak bámulok ki az ablakon. Valószínűleg most jön az a rész, amit én annyira jól ismerek. Veszek egy mély lélegzettet. Hogy nem ismerem? Többet tudok róla, mint gondolná és nem azért, mert XY ezt állítja. hanem mert tapasztaltam. – Nem vagyok képes Eli? Valóban? Rendben, akkor legyen igazad. – Meglepően nyugodt maradok, mert máskor ez már idegesítene, de most valahogy nem érzem amit kellene. A fejemet nem kapom fel a szavaira, pedig megtenném és ismét harag gyúlhatna bennem, de semmit nem érzek.. Tisztában vagyok azzal, hogy sokszor nem azt mondja, amit érez. Ehhez nem kell felvont pajzs vagy bármi, elég ha a szemébe néz az illető. Többet árul le róla, mint azt szeretné.
-  Haragudhatsz rá, szíved joga, rám is, ha úgy tetszik, de a dolgokon már nem lehet változtatni. Egyszer azt mondtad, csak a tapasztalataidban bízol, hát tessék, talán most megtanulod, hogy azt mond, amit érzel. Ha ezt korábban belátod, talán most nem itt lennénk. Próbáltam a szavaidon lovagolni nagyon sokáig, hát ha kapcsolsz, de nem. Szeretem volna, ha velem vezeted le a feszültséget, de nem akartad, mert biztosan finomkodnék, hol ott egyszer sem próbáltad ki. Találtál egy másik személyt, tessék, a kezedben az eredménye. Elmondtam a falkaszabályokat és pontosan jól tudod, hogy van valaki veszélybe sodorja… Szóval aki nem tud semmit a másikról, az nem én vagyok, de mint mondtam, ha te ettől jobban érzed magad, nekem tök mindegy mit hiszel. – Egyszerűen nem tudok vele mit kezdeni. Ringassa magát álmokba, ha jobban tetszik neki,de azt nem mondhatja, hogy nem tettem meg semmit érte. Elmondtam mindent hogy a hibát kiküszöbölje, tudja milyenek a farkasok, erre egyet felbosszant vagy a tököm tudja mit csinál vele. Magára vessen, a saját szarsága, csak rám is hatással van, ami nagyon nem jókor jött. Ez van.
Látom a szemeiben a ragaszkodást és a fene vinni el ezt a nőt, de komolyan! Amikor benne van a gyerek nem kell neki, de most hogy nincs, meg már megtartaná. Elionore! Ha nem vagy ennyire büszke és megteszed amit kér az a pondró, most nem itt lennénk, hanem egészen máshol. Ha csak egy kicsit hallgatsz rám, ha csak egy pillanatra veszed figyelembe, amit kérek vagy csak megfontolód, talán nem itt vagyunk. Miért mentél át ezen a szaros teszten? Most sokkal könnyebb lenne minden.  
– Kérlek, ne tedd ezt még nehezebbé. – Nem veszem még ki a kezéből, mert látom a szemében azt az érzést, melyet még soha. Ez nem kicsit lep meg. Tudom, hogy nem miattam van. Szeretném elhinni, hogy valóban ennyire fontos neki a gyerek, de ebből, már nem lesz kifejtet példány sajnos. Ebből nem lesz szaladgáló, nevetgélő csöppség. Fáj.
– Eli, ha nem adod, el kell vennem. Már bánom, hogy elhoztam. Mitől tartasz?  -  Látom a szemeiben a könyörgést és ez ismét olyan, amit még soha nem láttam tőle. Most már kezdek bosszús lenni, de csak azért, mert ezek pont most derülnek ki? Pont itt? Pont ilyenkor? Bármennyire megszakad a szívem, el kell tőle vennem. Ezért felé nyúlok, de csak lassan. Nem vagyok képes hozzá érni, de kénytelen leszek erőt venni magamon. Oké, nem olyan egyszerű, de szívesen cserélek bárkivel aki ezt könnyűnek gondolja. Szóval közelebb hajolok hozzá s az egyik kezemmel megfogom az övét. Ez az érintés, most annyira rideg s ismeretlen, mintha soha nem ismeretem volna.
- Elviszlek innen, ha szeretnéd, de nem tudjuk máshogy kivinni, csak a dobozban. Elionore bízol bennem? Bíztál bennem valaha is? Akkor most is tedd meg. Enged el a lányunkat...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 432
◯ IC REAG : 487
◯ Lakhely : Orfeum


Re: #2 Betegszoba // Kedd. Okt. 01, 2013 8:31 am

*Arra, hogy meddig "aludtam" csak még jobban összeszaladt a szemöldököm. Három nap... úgy látszik ez a balszerencsés számom. Másnak szerencse száma van, nekem ez jutott. Folyton felmerül... *
- Akárcsak legutóbb... az utóbbi meg, nem meglepő. Az agyam szereti elzárni a... dolgait. * Öngúny, nem is kevés. Nem akart magához térni, mikor felébredtem meg nem emlékeztem semmire... most emlékszem, de megint a sötétbe menekült. Talán pont ezért nem teszem én sosem. De ez most... olyan gondolat, mely már azelőtt semmivé lett, hogy megfogalmazódott volna bennem. S igazából bár hangosan mondtam, szavaim mégis magamnak szóltak. Bár, tud róla a másik is. A kérése meglep, ám nem azért mert Tőle hallom. Hanem mert... csak. Roppant logikus magyarázat, mi?*
- Nem. Arra gondoltam, hogy kimegyek, kitálalok mindent. Rólad, a Hotelről, az Orfeum dolgairól, a balesetről, a robbantásról... mindenről. * Hangom komoly, s csak akkor érzi, hogy egy szavam sem igaz, ha leengedte a pajzsát. De igazából rohadt kiváncsi voltam valamire. Csak egy apróságra mely a döbbenetem mögött bújt meg. Vonásaimból nem olvashat, nincs bennük semmi, szemeim pedig lehunytam, hogy ott se lássa, a pajzsát meg tudom, hogy fent van. Mindig fent van s jelenleg áldottam érte. Semmi szükség arra, hogy tudja, hogy már maga a kérésével adott feltételezése bántó s dühítő. A hosszas monológja alatt már ismét a kicsivel foglalkoztam s valahogy nem érdekelt az, hogy nem hallom a szíve dobbanásait, mint az ultrahangokon. Nekem itt csengett a fülemben, mintha valóságos lenne. Mintha csak ez lenne a valóság, a környezetem pedig egy hallucináció... Ha rám nézett valaki, láthatta, hogy egyáltalán nem ebben a szobában vagyok... sőt, nem is ezen a bolygón. Egyetlen dolog cáfolt rá erre, az, hogy mégis reagáltam a szavaira.*
- Nem haragszom. Te mindig azt mondod amit érzel? - Pillantottam fel. A mindig pedig nem csak velem szemben vonatkozott, hanem mindenkire. Kételkedtem abban, hogy mindenki előtt feltárná az érzéseit. Azokon keresztül a legsebezhetőbb mindenki. Még én is. - Nem érzem jobban magam, s tisztában vagyok a falka szabályaival elmondtad, ahogy az Alfád is a tudtomra adta. Elvégre... rájuk akarta bízni. * Tettem mellé mint, egy mellékesként. Tényleg nem, bár fogalmam sincs, hogy jelenleg van-e olyan, amitől ez megtörténhetne. Ismét Leonard jutott eszembe egy röpke pillanatra s az arcát elűzve szusszantam egyet. Nem akartam arra az ostobaságra gondolni, hogy Castor de Luca a falkája döntése elé állította volna a kicsit s engem. Engem nem ismernek és csak egy ember vagyok, azonban a gyerek csak az apjára és barátaira támaszkodhatna. Rábólintottam, annak ellenére hogy egy percig sem bíztam bennük.
Máskor, más körülmények között repkedtem volna a közeledésére. Valahol mélyen, most is megmelengetett, de a szándék... a szándéka az, mely kétségeket, félelmet keltett bennem. Nem éreztem mást, a haragom, a dühöm háttérbe került, ahogy a lelkem sajgása is mely eddig kebelezte be a lelkem. A félelem újdonsága, s maga az érzés lett olyan elemi, hogy tudtam; a büdös életbe nem tudnám jelenleg elrejteni. Szavai csak a távolból kúsznak be az elmémbe, ahogy a kérdése is. Szám nyitom, hogy válaszoljak de egy hang sem jön ki a torkomon, csak a karjaim rezdülnek, szorosabban fogva magamhoz az élettelen magzatot ahogy a keze felém indul.*
- Hogy elviszed s soha nem hozod vissza, nem mondod el, hogy hova viszed. Hogy elmész, s soha nem látlak viszont. Hogy... nem kérsz belőlem, hogy semmi keresni valóm melletted... már. *Suttogom halkan s bár tudom, hogy farkas, de pont ezért azt is, hogy még Ő is csak akkor hallja, ha valóban fülelt. Egy ember, egy egyszerű ember, csak annyit látott volna, hogy jár a szám. Ahogy hozzámér a keze, szinte az egész testem megremeg és a félelmem mellé a fájdalom is bekúszik, mely a bekötözött seb miatt keletkezik. A lelkemben meg már összekeveredett minden, de a ridegsége csak még erősebbé teszi a korábbi gondolataim. Bár tudom, hogy nem épp egy átfogó kérdést tett fel, mégis bővebben feleltem. Ő kérdezte, de ismét kérdez. "Bízol bennem? " " Soha ne bízz egy farkasban." "Bíztál bennem valaha is?" Csengenek a szavai folyamatosan a fejemben, a mostani kérdése, a korábbi szavai. Érdekes kérdés, de a válasz egyértelmű. Legalábbis egyértelmű volt számomra eddig. Bíztam benne, amennyire képes vagyok bízni. S mint a Corvinos képlet mutatja, eléggé mélyen képes vagyok. De Ő Corvin. Hát a páromban, abban akit szeretek kevésbé tudnék? Ha igen, akkor az nem épp kellemes kérdéseket vetne fel. DE, most állok... azaz fekszek azok elébe is. Hosszúra nyúlt perceknek tűnő pillanatokig csak nézem a szemeit, s kezeim ölelése nem lazul. Majd megremeg, szemeim lesütöm egy pillanatra, ahogy a kislányon futtatom végig s végül meglazulva emelem meg, egy apró simogatás után.*
- Igen. És igen, szeretném. De meztelen nem mehetek. * Átnyújtom a kicsit, de valahol mélyen valami azt kiálltja, hogy nem szabad. Hogy ez hiba. Minden porcikám tiltakozik ellene s ez süt a mozdulataimból. De ennek ellenére megteszem s a telefont veszem fel magam mellől, hogy fejből tárcsázzam Rosa számát. Ahogy felveszi a nő, máris beleszólok.*
- Szia Rosa, Eli vagyok. Megkérhetlek, hogy ugorj be hozzám és hozz nekem egy egybe ruhát? A memorial kórházban vagyok. Igen, sürgős. Nem, rendben vagyok. Oké, köszönöm. * Miután lenyomom csak Balázsra nézek, ha még itt van de eddig is csak a mozdulatait követtem.*
- Negyedóra...

//"Elmondtam a falkaszabályokat és pontosan jól tudod, hogy van valaki veszélybe sodorja…" --> Ezt a mondatod nem tudtam megfejteni, hogy mit akartál írni. Így arra nem reagáltam, nem akartam baromságot írni. Ha sikerül kitalálnom, vagy megsúgód a következő reagba befűzőm. Van egy olyan érzésem, hogy erre tuti reagálnék. ^^Vagy szólsz fb-én, hogy mi akart lenni és megmondom a választ, aztán ha haza jövök bele fűzőm még ebbe. S így írni is tudsz rá. //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Bognár Balázs
Vezető Testőr

◯ Kor : 259
◯ HSZ : 341
◯ IC REAG : 380


Re: #2 Betegszoba // Szer. Okt. 02, 2013 9:20 pm

Nem vagyok egészen biztos abban, hogy valóban nem tálal ki rólunk. Eddig szentül hittem, hogy szeret annyira engem s a babát, hogy képes lenne az életét is beáldozni. Ha én vagyok ott, akkor engem is megöletett volna? Azt hiszem felmagasztaltam a nőt, s olyannal ruháztam fel, ami nincs meg benne. Legalább is a tette, ezt bizonyítja. Még mindig nem tudom a miértjét, de nem fogom megkérdezni, mert lehet ismét csalódnom kéne.
A szavaira elhúzom a számat, mert tudja a választ. Persze, hogy nem mindig azt mondom, csak óriási különbség van köztünk. Én megtudom magamat védeni egy farkas ellen vagy találok rá módot. Nem vagyunk egy súlycsoportba.
– Nem, de nekem van pluszom – Nem kell kimondanom, hogy mire gondolok. Tudjuk mind a ketten. Sajnos továbbra sem értem ezt a helyzetet, főleg úgy, hogy még az Alfám is elmondta neki, hogy mi vár arra, aki veszélybe sodorja a társaimat. Ha logikusan végig gondolom, akkor arra kell jutnom, hogy megakar halni. Ez csak, még több kérdést vet fel bennem.
Azt sem értem, hogy miért most támadt fel benne vagy miért éppen most „zúdítja” rám ezt az egészet. Már késő. A félelmét hallgatva a szemem sem rebben. Teljesen jogos ami megfogalmazódott benne. valóban Nem akarom elmondani, hogy hova viszem a gyereket. Ezek után megérdemli, hogy tudja mi lett a sorsa? Valóban ezzel megbukott és úgy érzem nincs keresni valója mellettem többé. Nem az a nő, akit szeretnék magam mellet tudni. Ezt mondja az eszem, de a szívem teljesen mást súg. Fura ez a harc ami bennem zajlik és értelmesen megmagyarázni sem tudom, nem mintha erre bárki is kért volna. Az ajkam megremeg, de egy hang sem jön ki a torkom. Száraz lett. Mély levegő.
– Azt gondolom, mindent helyre lehet hozni idővel. Nem tudom, neked ennél többet mondani most, érthető okok miatt. Egy darabot kiszakítottál belőlem… - Hagyom nyitva a mondatott, mert nem szándékozom befejezni. Talán nem is kellene, mert többet amúgy sem tudnék mondani. farkasszemet nézzük, s hagyok neki időt, hogy elhatározza magát. Ki is vehetném csakúgy a kezéből és ez a gond is meglenne oldva, de valamiért a várás mellet döntök. Látom, ahogy megszületett a döntés. Az ivadékom végül a kezembe kerül, én pedig a dobozba helyezem vissza.
– Akkor telefonálj. – Nem erőltetek mosolyt az arcomra, mert az nem lenne őszinte és ismer, már annyira, hogy ezen átlásson. Nem tudnám, hűen alakítani most ezt a szerepet. Így nem is erőltetem. Hallgatom ahogy beszél és a dobozt ott hagyva ismét az ablak felé indulok el. Megállok egy percre s mikor azt mondja negyed óra a kezem lévő eszközre pillantok.
– Én ráérek – Csak ennyit mondok. Valóban nem sietek sehova várok, valamire, valakire. Nem tudom, hány perc telt el szótlanul, de most valahogy ki fejezeten jól esett a csend. Vívódtam magamba, de a döntésem nem változott meg. Amint megérzem amire vártam az ajtó felé indulok, s kinyitom azt.
– Örülök, hogy itt vagy és köszönöm. – Nézek a nőre s ellépek előle, hogy betudjon jönni. Amint bent van, az ajtót bezáróm. Eli-re nézek s közelebb lépek hozzá.
– Már mondtam: Ne bízz a farkasokban. – Az őrzőre pillantok s bólintok egy határozottat, hogy kezdheti. Megbeszéltem vele, hogy mit szeretnék. Őt pedig azért, küldték, hogy tegye a feladatát. Természetesen mindent elrendeztem. Rosa emlékeit elvette, hogy ne emlékezzen ő sem semmire, ami ebben az időszakban történt. A házból mindent eltüntettem. A felújítást befejezték a munkások s minden olyan lett, mint volt. A kulcsaim már a táskájában vannak. A laptopján nem fog találni semmit, ami a boltomra emlékeztetné. Letöröltetem. A széfében sem talál semmit, mert már egy másik van a helyén. Ugyan olyan, max, az lehet a furcsa, hogy az üres, de ez már nem az én gondom. Nem volt egyszerű ezt megoldani, de semmi sem lehetetlen. Csak megkellet találni és azt mondta az emberem, hogy okos a nő. ezt eddig is tudtam, de sikerrel járt s csak ez számít. Corvinnal is lebeszéltem, hogy visszafokozza, mintha nem léptette volna elő. A személyzettel, ezt hogyan oldja meg, az megint csak nem az én gondom. Ha már bekavart, akkor intézze el ezt is. Elionore pedig nem fog rám emlékezni, a farkasokra, arra, hogy terhes volt. Talán arra sem, hogy Leo utána jött. Minden olyan lesz számára mint amikor Márciusban megismerkedtünk. Annyi különbséggel, hogy a háza már meglesz. Gondolom képes arra az őrző, hogy ezt „szürke” foltot is megoldja. legalább is reménykedem benne. Kíváncsian figyelem, hogy mit csinál illetve nagyon érdekel mennyire sikeres. Még soha nem láttam emléktörést vagy minek hívják, csak hallottam róla.

// Megdumáltuk amit kérdeztél. A hszhez meg csak annyit, hogy bocsánat és szívecskék //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 53
◯ HSZ : 280
◯ IC REAG : 289
◯ Lakhely : Anchorage

Re: #2 Betegszoba // Szer. Okt. 02, 2013 9:38 pm

Alig hittem a fülemnek, mikor a farkas megkeresett. Hallottam minden szavát, de az eszem egyszerűen leblokkolt és nem akarta felfogni a dolgot. Csodálom, hogy Will feje nem füstölt amikor közöltem vele, hogy mi a stájsz és hogy ha lehet, a mai este után ne szánjon nekem különösebb feladatot holnapra.
Persze, mert őt megkíméltem a részletektől, mikor áldását kértem az egészre! Én azonban nem mehettem el mellettük, lévén pontosan tudnom kellett, mit is szeretnék törölni a nő emlékei közül.
Egyszerű farmert, fekete felsőt és barna bőrdzsekimet viselem, hajam pedig szigorú lófarokba kötve. Csak semmi flanc, az úgysem segít higgadtan gondolkoznom – úgy se, ha igazán sok közöm nem volt a dologhoz idáig. Ujjaim idegesen dobolnak a kormányon, miközben kettesben csigázva keresek parkolóhelyet a kórháznál.
Odabent már jóval gyorsabban haladnak a dolgok: könnyen megtalálom az emeletet és jelvényt sem kell villantanom, hogy beengedjenek a nővérek az osztályra. Már megismernek, s aggódó pillantások közepette a szobaszámot is közlik. Mintha a farkas nem árulta volna el…

Halk kopogással jelezném érkezésemet, de az ajtó kinyílik előttem, mielőtt kezemet emelném a mozdulatra. Sötétbarna pillantásom kissé meglepett komolysággal emelkedik fel a nagyvad arcára. Sejthettem volna, hogy már a folyosón idefelé kiszúrta az energiáimat.
A szavaira egy pillanat erejéig lefagyok. Örül? Örül?! Hát én el tudtam volna kellemesebb első találkozást is képzelni, ha engem kérdez.
- Ne köszönj előre semmit. – Szusszanok megőrizve a higgadtság látszatát és beljebb lépek, mintegy kérőn/kérdőn sandítva a farkasra. Ha van még valami, mondja/tegye meg most, mert bár elvenni képesek vagyunk az emlékeket, de visszaadni… esélytelen. Nem vagyunk istenek, bármily meglepőt is mondtam ezzel most.
Szusszanva igyekszem kiüríteni a fejemet, a gondolataimat és minden személyes véleményt, érzést a dologgal kapcsolatban. A farkas szavai akaratlanul is fanyar mosolyt csalnak a képemre, melyet igyekszek leplezni. Bölcs szavak.
Mikor jelez, hogy befejezte, apró sóhajjal nyújtom ki kezem, nyitott tenyérrel és engedem szabadjára a mágiát, a nő felé irányítva. Eve kellemes melegséget érezhet. Mintha csak a nyári reggeli nap cirógatná bőrét lustán. Ugyanakkor kissé álmosító is ez a „jó idő” számára – a morfiumnak van hasonló lebegést és „Minden mindegy.” életérzést kiváltó hatása.
Jóval közelebb lépek az ilyenformán leszedált nőhöz Balázsnál, könnyű mozdulattal ülök le az ágya szélére és érintem meg a homlokát.
- Elionore. Cruz nyomozó vagyok és a balesetével kapcsolatban jöttem feltenni pár kérdést… - Nem kellene a felesleges rizsa, de biztosra megyek. Talán még hall a kábaság fátylát át.
Magamat egyébként sem szándékozom törölni az emlékek közül, legfeljebb a „beszélgetésünkből” nem fog semmire emlékezni – nehéz is lenne, ha nem történik meg. A következő pillanatban ugyanis az erre érzékenyek még valami sárgás, aranyló derengést vélhetnek felfedezni ott, ahol a mágia dolgozik. Lehunyom a szemhéjaimat, kizárva ezzel a kórterem, a farkas jelenlétét. Arra gondolok, amit ki szeretnék az emlékei közül törölni: a gyermekkel kezdem, s mindazzal az örömmel és fájdalommal, ami vele járt. Meg sem fogant, s nem ismeri már a férfit sem, aki nemzette. Még a hiánya sem „fáj”, hiszen sosem találkoztak. A végére a farkasokat, az egyszerű világ mögött meghúzódó információkat hagyom, hiszen ebben rutinom van már. Senkiről sem tudja, hogy miféle is valójában - Duncannel is csupán a munkakapcsolata marad ez által.
Az egész nem tart tovább hat-hét percnél, de úgy érzem, hónapokat öregedek alatta. Elengedem a nő homlokát, sóhajtva engedve kezemet magam mellé.
- Azt hiszem jobb, ha most kimész. A kocsiknál várj meg, mert nekünk még beszélnünk kell. – Sandítok épp csak hátra Balázsra, akinek tényleg nincsen nagyon ideje vacilálni, Eve ugyanis pillanatok kérdése és fáradtan, nyúzottan ugyan, (ahogy én is érzem magam most, hogy a mágiám javát „lemerítettem”) de magához tér. Addigra már vélhetően kettesben leszünk a kórteremben.
- Köszönöm a válaszait, nem is tartanám fel tovább. Pihenjen! – Erőltetek egy megértőnek szánt mosolyt a képemre, ahogy felállok és én magam is kifelé indulok. Az ajtóban épp csak hátra pillantok.
- A kollégák még lehet, hogy megkeresik a baleset kapcsán, de bízzunk benne, hogy nem lesz rá szükség és gyorsan a végére járunk mindennek. A viszont látásra! – És ahogy jöttem, úgy távozok, bízva abban, hogy a farkas nem szökött világgá. Valakinek muszáj lesz haza is vinnie, kétlem, hogy ilyen állapotban volán mögé kellene ülnöm.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Bognár Balázs
Vezető Testőr

◯ Kor : 259
◯ HSZ : 341
◯ IC REAG : 380


Re: #2 Betegszoba // Hétf. Okt. 07, 2013 12:24 pm

Csak biccentek, hogy rendben van, nem köszönök előre semmit. Figyelem az őrzőt, majd a nőt az ágyon. Már maga is rájött, hogy mi fog itt történni. Ez tűnt a legegyszerűbbnek, bár sok bonyodalmat von maga után. Sok mindent kellett elintéznem ebben a három napban. Orvosokat, embereket és stb. A falkának erre szüksége van, ahogy neki is és nekem is. Jobb lesz ha nem szerepelek az életébe. Legalább nem fog szenvedni, hogy én fogok e? Azt hiszem igen, de ez egy másik lapra tartozik. Csak nézem mi történik s rengetek gondolat cikázik a fejembe. Magamról, róla és kettőnkről. Amikor azt mondja, hogy menjek ki a kezembe veszem a csomagom.
– A parkolóban megvárlak. - Biccentek egyet, majd mielőtt kilépnék az ajtón még visszapillantok a szeretett nőre. Csak egy pillanat az egész még is sok évnek tűnik.

A parkolóban a csomagot a helyére helyezem és Dante cimborámnak küldök egy sms-t, hogy hamarosan érkezem és intézze ezt a kis dolgot, mert én képtelen vagyok rá. Nem akarom tudni, hogy mit tesz vele. Nem akarom tudni, hova rejti vagy ássa el vagy mit tesz vele. Nem könnyű helyzet ez számomra, pedig kevés olyan van amivel nem vagyok képes meg birkózni. Tessék, az érzelmek ezt teszik. Ki kell irtanom magamból mert olyan mint egy járvány. Megfertőzi a testemet és a tudatomat is. Az, hogy a testem szenved egy kicsit sem érdekel, de a fejem már teljesen más tészta. Eszemnél kell lennem, mert vezető testőr vagyok, nem holmi falka tag. Sorsok, tettek, életek függnek tőlem. nem lehet gyenge, ezt a luxust nem engedhetem meg, mert minden amit eddig felépítettem, kártyavárként fog összeomlani. Nem azért vittem vására a bőröm rengetegszer, hogy ez most veszítse értelmét. Miközben várakozóm rá gyújtót egy cigire.
Amint meglátom az őrzőt felé lépek, úgy látom és érzem az energia szintéjéből, hogy kivett belőle. Nem vagyok jártas őrző fronton, de ennyi még nekem is feltűnik. Ha segítségre van szüksége, akkor a kezemet nyújtom felé, bár van egy érzésem, hogy nem fogja elfogadni. A kocsi ajtómat kinyitom neki s amint beült, én is beszállok.
– Most már megköszönhetem? – Kérdezek rá, bár nem kell annyiszor, hiszen már tudja, hogy hálás vagyok érte. Nem így terveztem, de ez lett belőle. Amúgy pedig nem csak az én, érdekem, hogy Elionore ne tudjon semmit. Mondhatni kölcsönös.
– Hova vigyelek?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 53
◯ HSZ : 280
◯ IC REAG : 289
◯ Lakhely : Anchorage

Re: #2 Betegszoba // Kedd. Okt. 08, 2013 8:12 pm

A liftnek dőlve lehunyom a szemeimet, pihenek kissé - de ez nem egyenlő sajnos a koncentrált, tudatos meditációval, így energiát sem igazán ad vissza - igyekezve összeszedni a gondolataimat a még előttem álló, nem kevésbé hálátlan feladatra.
Balázs jól tippel, mikor azt gondolja, nem fogom elfogadni a felkínált kart. Már a büszkeségem sem engedné meg, de ez esetben azt hiszem, kicsit többről is van szó. Igyekszem objektívan hozzáállni a dologhoz és nem belevinni a személyes véleményemet, ellenérzéseimet az egésszel kapcsolatban, de nehéz. Nőből vagyok - még ha a kevésbé nőies oldalamat szeretem mutatni a világ felé, akkor is - idővel szeretnék gyereket, gyerekeket, ha beleférne az időbe és a helyzet is úgy alakulna. Belegondolva a történtekbe... hát kemény egy helyzet, az szent igaz.
- Meg. Ha szeretnéd, bár nem sok mindent lehet ezen köszönni. - Szusszanva foglalok helyet megadó sóhajjal az anyósülésen és a rendőrséget adom meg úticélként. Még el kell rendeznem pár papírt ott is, meg lecsekkolni a kollégákat, hogy kiknek kell a fejéből kimosni a meg nem született gyermek tényét.
- Vedd úgy, hogy megvolt részemről a lecseszés. Nem vagy már mai farkas, biztosan tisztában vagy vele, hogy nem miattad tettem, amit és talán mondanom sem kell, hogy kerüld el az embert a továbbiakban. - Nem fejtem ki a további véleményemet, a lecseszés jelképesen megvolt, Will örülhet. Ennek ellenére nem tartom továbbra sem megoldásnak az emlékezettörlést, csak a probléma eltussolásának. Deh nem az én tisztem büntetést kiróni - megteszi majd az alfája, ha nem találja elégségesnek mindazt, amit eddig elszenvedett a szerencsétlen.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Bognár Balázs
Vezető Testőr

◯ Kor : 259
◯ HSZ : 341
◯ IC REAG : 380


Re: #2 Betegszoba // Csüt. Okt. 10, 2013 8:59 pm

- Akkor köszönöm. – Tudom, hogy jó munkát végzet és nem kell azon izgulnom, hogy bármire is emlékszik. Gondolom akadni fog egy-két furcsaság ezek után az életében, de az már nem az én problémám. Gyűlölőm, hogy Corvin után takarítok, mert azt teszem. Mindegy, ettől nem lesz jobb a helyzetem. Amint beszállt a kocsiba el is indulunk a megadott cím felé. Nem sok kedvem van beszélgetni most, ami szerintem érthető. Ennek ellenére érdeklődést tanítok a szavai iránt.
– Tudom, hatalmas hiba volt részemről. Kerülni fogom természetesen. – Ezt nem is kellett volna mondania. Ámbár a megpróbálom helyesebb kifejezés lett volna, mert a szívem felé húz, de majd ezt is megoldom idővel. Nem az őrző lesz az a személy akinek mesélek többet, mert nem ismerem, illetve nem is azért jött. Annak örülök, hogy megkímélt a sok beszédtől. Ezért egy hálás pillantást kap, de többet én nem szólók az úton, csak vezetek. Amint a rendőrség elé érünk, megállok.
– Viszlát – Csak ennyit mondok, búcsúképpen. Nekem is van még dolog, így az első utam Dantéhoz vezet, mert van neki valami a csomagtartóba amit el kell intéznie.

// Köszönöm szépen, elnézést hogy csak ennyi Smile //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6148
◯ IC REAG : 8034
Re: #2 Betegszoba // Vas. Okt. 13, 2013 6:43 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Rocky
Kangunart

◯ Kor : 316
◯ HSZ : 681
◯ IC REAG : 694
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: #2 Betegszoba // Kedd. Jún. 24, 2014 9:30 pm

/ Rocky & Nia – Days of vengeance VI. /

A harmadik hamburgernél tartottam, mikor csörgött a telefonom. Nem Nia volt az. Örültem volna, ha hallom a hangját. Huston hívott fel, hogy megvan Nia. Óriásit kiabáltam a telefonba, hogy hol, aztán elnézést kértem és váltottam szolidabb, de még mindig lelkes hanghordozásra. El kellett játszanom, hogy én erről az egészről nem tudok semmit. Ő fogja elmesélni, mi történt és én is kíváncsi leszek, hogy adja majd elő. A zavaros részeket betudják a sokkos állapotának és a sok őrült nyüzsgésének. Dominic rendesen összeválogatta a csapatot. Két gátlástalan ribanc, akik azóta eltűntek, egy kéjenc hasonmás, aki a Like a Virgint énekli erőszaktételre készülve, meg egy pár gyökér veterán. Szerintem direkt olyanokat hívott, akik nem túl intelligensek, nem kérdeznek, csak csinálják, amiért fizetik őket. A hadnagy elmondta, hogy a rakparton volt egy régi raktárépület pincéjében. A többi részletet nem osztotta meg velem, csak azt, hogy Nia nagyon gyenge, be van nyugtatózva és hogy a Memorial Hospitalba viszik. Nem is mentem a helyszínre, hanem egyből a kórházba indultam busszal, merthogy a kocsi a háznál volt és már nem akartam hazaugrani. Útközben vettem neki virágot és egy kis gyümölcslevet, magamnak meg szivacsot és tusfürdőt. Ezekkel bevonultam a kórházban az egyik mosdóba és ledobtam az ingemet, hogy megmosakodjak. Rámnyitott egy beteg, aki furán nézett. Elnézést kértem és közöltem, hogy futni voltam és már nem értem rá hazamenni. Nem szokásom idegenekkel ilyen jól eltársalogni, de ezt szükségesnek láttam elmondani. Mikor már nagyjából rendben voltam, befújtam magam dezodorral is, még egyszer.
Megtudakoltam, melyik kórterembe került. Megjelölték az emeletet és mondták, hogy a 2-es szobát keressem. Számítottam arra, hogy az apja is megjelenik. A rendőröket nem tudtam, várjam-e vagy inkább hagynak időt, amíg összeszedi magát. Az biztos volt, hogy jöttem, amilyen gyorsan csak tudtam. A hajam zilált volt, de megfésültem előtte. Így se az igazi, de legalább nem festek ázott kutyaként. Tudom, hogy úgy is a nyakamba borulna, de nem szeretek ápolatlanul mutatkozni.
Mielőtt meglátogatnám, a nővérszobára megyek és az ott rendezkedő 2 nővérnek a zsebébe nyomok egy kis pénzt. Nem is olyan keveset. Megkérem őket, hogy mindent tegyenek meg Nia Jensenért és megígérem, hogy ha jó lesz a hírük, akkor kapnak ráadást is. Az egyik belepirul, a másik csak komolyan bólint. Még csak bele kell sem néznem az érzéseikbe, hogy tudjam, melyik a fásult és melyik csinálja hivatástudatból. Elmegyek a 2-esig és bekopogok a terem ajtaján. Direkt nem úgy, nem sietősen, idegesen, ahogy a pincében tettem, hanem szépen lassan és finoman. Hátha épp öltöztetnek valakit vagy mosdatás van. Egy éles, de kedves női hang kiabál, hogy „Tessék”. Erre nyitok be, virággal a kezemben, a másikban pedig egy szatyorban hozom az üdítőt. Fáradtnak nézek ki, de ez nem zavar. Benézek és hangosan köszönök, hogy mindenki hallja. A többi beteggel nem foglalkozok, csak Nia-val. Őt akarom látni és megölelni, megcsókolni. Ha elmondja, hogy fertőzést kapott, nem fogok örülni, de akkor is adok egy kiadós csókot. Nekem nem árthatnak a kórok. Ő ezt persze nem tudja, legfeljebb azt hinné, hogy ennyire lángolok. Lángolok is, majd kiugrok a bőrömből, hogy végre nyugodt körülmények között találkozhatunk. Nem jó, de nyugodt körülmények között. Megint egy fura randi. Ahogy meglátom, elmosolyodom. Még alszik, nem is keltem fel, csak leülök mellé. Ha kell, itt leszek reggelig és alvás nélkül megyek haza lefürdeni, átöltözni és onnan munkába. Utána pedig jövök vissza, hacsak nem lesz valami halaszthatatlan falkaügy. A szállodában annyit fogok mondani, hogy a párom kórházba került, de ezt is csak akkor, ha megkérdezik. Nem kell mindenkinek tudnia erről a rémálomról. A kezemben itt van a 4 szál piros tulipán, amit vettem neki kis zöld körítéssel, csomagolva. A nővérek nem kötnek bele, főleg az adományom után. Már hozzák is a vázát, amit külön kértem. Beleteszem a virágokat. Megígérték, hogy gondozni fogják. A hangulatra és a gyógyulás gyorsaságára jó hatással van, ezt már bizonyították. Az üdítőt ideteszem a szekrényre és rakok rá egy matricát azzal, hogy „Nia”. Szívesen tennék rá becenevet is, de még kigúnyolnák. Az meg nagyon nem hiányzik neki ezek után. Itt ülök mellette és virrasztok. A nővérek éjszakára kizavarnak, mert a többi beteg szeretne aludni és zavarná őket, ha egy látogató itt lenne. Pedig annyira szívesen maradtam volna. Tudom, hogy nincs kézzelfogható haszna, de szerettem volna Nia mellett maradni. Talán érezte volna a jelenlétemet, amilyen fogékony az ilyesmire. Nem akarok közfelháborodást, úgyhogy átvozom, mikor takarodó van. Így végül is tudok aludni egy keveset.
Másnap már korábban eljövök és délután 4 körül érkezem vissza a kórterembe. A nővérek már előre mondják, hogy felébredt. Elmondták neki, hogy itt jártam és tudja, hogy én hoztam a virágot és az üdítőt is. Az örömtől repesve megyek a terembe. Most kopogni se kell, épp nyitva az ajtó. Már tudom, melyik az ő ágya, így rögtön arrafelé megyek nagy mosollyal és ragyogó szemekkel.
- Ma chérie! - mondom neki és ha lehet, akkor odahajolok, hogy átöleljem. Megcsókolom, teljes szívemből, hosszan. A nyelvemmel nem kalandozok, csak a szánk fonódik össze. Most én is behunyom a szememet, ahogy ő szokta.
- Jobban vagy? Mit mondtak? Ugye nem történt komoly baj? - kérdezem tőle várakozó szemekkel és aggódó hangsúllyal. A számat nyitva is felejtem, ahogy várom a válaszát. El tudom játszani, hogy tényleg semmit nem ismerek a részletekből.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 27
◯ HSZ : 268
◯ IC REAG : 326
◯ Lakhely : Jensen Villa

Re: #2 Betegszoba // Kedd. Jún. 24, 2014 10:32 pm

Reggel ébredek fel. Az ágy puha, kényelmes és tiszta. Mikor behoztak, már akkor vettek tőlem vért.
Teljes kivizsgálásnak vetettek alá. Még AIDS tesztet is csináltak. Soha ilyen kellemetlen helyzetbe nem kerültem ezelőtt, és nem féltem annyira, mint mikor délelőtt bejött hozzám az orvos az eredményt közölni. A világ összes hegye omlott le a szívemről, ahogy derűsen mosolyogva kibökte, minden negatív. Megnyugtatott, hogy nemi erőszak sem történt. Köszönöm Istenem!
Ezek után nincs az az állam, ahol Dominic biztonságban lenne. Sőt, a pokolban sem. Fogalmam sincs hol lehet, pedig örömmel tanúskodnék ellene. Hiába tehetős, és hiába jók a kapcsolatai, most a bírót nem vehetné meg, erről apám gondoskodik.
Reggel, mikor felébredtem, megpillantottam az ágy melletti asztalkán a piros tulipánokat és a Niára keresztelt üdítőt. Mosolyt csalt az arcomra Stephen gondoskodása. A nővérkék is megerősítették, hogy bent járt, és amíg csak tehette, mellettem virrasztott, míg aludtam.
Apám, Shonte, a hadnagy és Gabriel is meglátogattak délelőtt. Régen borult ennyi ember a nyakamba. Shonte befenyített, hogy ne merjem még egyszer így ráhozni a frászt. A hadnagyék csak a hogylétem felől érdeklődtek. Nem erőltették az elrablás témáját, tudják, hogy nem tartanak bent sokáig, és úgyis vallomást teszek. Nem akartak az ügy részleteivel terhelni. Tapintatosak, nem csak zsaruk, de jóbarátok is. Mind megkönnyebbültek, és velem örültek annak, hogy kutya bajom. A hadnagy megeresztett egy poént: újabb őrangyal adta be mellőlem a felmondását. Hja… Ha tudná!
Apám megígérte, hogy este még benéz, és holnap ő visz haza.
A szomszédom már reggel elhagyhatta a kórházat, úgyhogy az ágya most üres.
Délután van. Az ágyam fejtámlája fel van húzva. Unottan ücsörgöm. Szívem szerint már most hazamennék. Nem szeretem a kórházakat, hiába kedvesek velem az ápolónők és az orvosok. Ez a sok beteg ember körülöttem, és a fertőtlenítő szaga... Általában rosszul vagyok, ha csak beteszem egy kórház folyosójára a lábam, de most mennyei érzések járnak át. Azt hiszem ezt nevezik megkönnyebbülésnek. Biztonságban vagyok.
Nagyot sóhajtok. A tulipánokat nézem. Az ismerős bariton búgására felkapom a fejem.
- Stephen! Szia! – vigyorodom el szélesen a párom láttán, amint megpillantom befelé jönni. A csókját szerelmesen viszonzom. Nem félek, hogy bármit elkaphat tőlem, mert nem. Az orvos biztosított róla, hogy a lehető legnagyobb egészségnek örvendek. A karomról a foltok majd idővel eltűnnek, és a tű okozta sebek is begyógyulnak.
Óh, el sem hinné mennyire hiányzott ő, az ölelése és a csókja.
- Köszönöm jól vagyok. – merülök el a kék szemekben. Teljesen felülök, a lábaimat törökülésbe húzom a takaró alatt. Megpaskolom az ágyat, és várom, hogy Stephen leüljön hozzám.
- Nem kaptam el semmit. – mesélem boldogan. – Alaposan kivizsgáltak, és mindent rendben találtak. És... és… ÚGY sem bántottak. – vigyorgom. Az lett volna csak az igazi csapás, ha megfordul bennem valaki, amíg eszméletlen vagyok.
- Holnap haza mehetek. Ma még bent tartanak, nehogy rosszul legyek a nyugtató hirtelen elvonásától… Köszönöm a virágot és az üdítőt. Finom volt. A nővérek mesélték, hogy éjjel is bent voltál. – duruzsolom élénken. Senki meg nem mondaná, hogy napokig fogoly voltam egy sötét lyukban, és majdnem pornósztár lettem. Bár szörnyen friss az élmény, nem szeretek a múlton keseregni, és nem akarom, hogy bárki sajnálkozzon rajtam. Nincs mit sajnálni. Ép bőrrel megúsztam az egészet. Tudom, hogy nem az én érdemem, hanem egy titokzatos hősé. És ez engem totál felvillanyoz! Szerintem minden nő vágyik egy saját szuperhősre, egy rejtélyes fickóra, aki megmenti az életét. Rám most irigykednének. Persze, én nem zúgok bele a fickóba. Esélytelen. Stephent senki nem pótolhatja. Viszont akárki is ez a láthatatlan jótevő, piszok hálás vagyok neki. Valahogy jó lenne megtalálni, hogy a szemébe nézve köszönhessek meg neki mindent. Hm... fel kéne kutatnom.
- Képzeld… - odahajolok Stephenhez, és lehalkítom a hangom. – Tuti nem hiszed el, de tegnap volt ott valaki, aki mindenkit lerendezett, aztán nyitva hagyta a garázsajtót, amin keresztül kijuthattam a raktárból. A hadnagynak nem mondtam el. Azt hiszik, hogy a tagok egymást nyírták ki, de én tudom, hogy nem. Ráfognák, hogy hallucináltam a drogtól, meg aztán… lehet, hogy ez az önkéntes őrangyal sem szeretné, hogy eláruljam. Volt egy szoba. Pont olyan, mint a te hálód. Az ágy alatt bujkáltam egy darabig, erre ez az igazságosztó bezárt oda. Mindenkit lepofozott, aztán kiengedett, és elfutott. – itt elnevetem magam, mert ez így bénán hangzik, de így történt. Stephen arcát fürkészem, vajon mit szól mindehhez, egyáltalán hisz-e nekem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rocky
Kangunart

◯ Kor : 316
◯ HSZ : 681
◯ IC REAG : 694
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: #2 Betegszoba // Kedd. Jún. 24, 2014 11:57 pm

/ Rocky & Nia – Days of vengeance VI. /

Ez az összeborulás szinte filmbeillő. 3 nap telt el, de tuti, hogy Nia életének 3 legszörnyűbb napja volt. Én már sok mindent megéltem, de ezt az időszakot nem szeretném újra. Megnyugvás, hogy újra a karjaimban tarthatom, hozzáérhetek. Már tegnap is jó volt mellette lenni, de akkor még nagyon aggódtam. Még az is megfordult a fejemben, hogy nem ébred fel. Nem dobtam volna el az életemet, de óriási seb lett volna. Így már nagyon jó, hogy ölelkezünk és csókolózunk. Nagyon vidém, ahogy meglát. Hihetetlenül erős. Elrabolják, egy koszos helyen tartják, beinjekciózzák, majdnem megerőszakolják ( legalábbis nagyon remélem, hogy nem történt meg) és ráadásul egy olyan valakinek az arcával csinálják mindezt, aki a kiköpött másom. Nem csak ellenem irányult a támadás. Őt is porig akarta alázni az ellenség. Azt akarta, hogy ha rámnéz, mindig az imposztor jusson eszébe. És ezek után is ekkora mosollyal tud fogadni. Sehol egy könny, se reszketés, semmi. Már tegnap is megmutatta a lélekjelenlétét, mikor a katonák kidőltek. Azonnal menekülni kezdett. Félt, de csinálta, amit lehetett. Imádom.
A mozgása nagyon könnyed, tényleg semmi baja. Megerősíti, hogy nem csak érzi ezt, hanem az orvosok is megállapították. Csak a lelkét bántották, az szenvedett tartós károsodást. Talán begyógyul és csak óvatos lesz, de nem múlik el nyom nélkül az emlék, ebben sajnos biztos vagyok. Az Őrzőknek ma odaszóltam, hogy erre az ügyre figyeljenek és ha rá lehet bizonyítani Dominic-re, akkor azonnal értesítsenek. Vagy egyáltalán ha előkerül. Gyanúsan nem történt semmi tegnap óta.
- Nagyon örülök, caro mio! Gondolom, az én aggódásom eltörpül amellett, amiket te átéltél, de muszáj elmondanom. Nem volt egy nyugodt éjszakám azóta. Az égiek, a sors, az Isten vagy akárminek nevezzük, veled voltak, kis druidám! Jaj, annyira jó téged látni!
Mikor elmondja, hogy holnap kiengedik, még jobban örülök. Ha nincs baj, nem is lenne sok értelme tovább ittmaradnia. Azt mondta, irtózik a kórházaktól, most pedig muszáj volt bejönnie. Nem látszik rajta, hogy így érezné. Talán én feledtetem vele vagy inkább arról lehet szó, hogy a pince után ez a kórházi terem maga a Holiday Inn luxuslakosztálya. Nincsenek őrök, csak kedves nővérek, akik beszámoltak a látogatásomról. Újra elmosolyodom és csillogó szemekkel nézek az ő égszínkék szemeibe. A hálapénzről természetesen hallgatok, nem fogok vele dicsekedni.
- Nagyon szívesen, édesem! Igazából csak azért mentem el, mert mondták, hogy már zavarnám a többi beteget. Nem aludtak volna nyugodtan. Egyébként a nővérek jól bánnak veled?
Ha erre igennel válaszol, a két nővérke kifelé menet megkapja az ígért jutalmat, hogy holnapig se felejtsenek el gondoskodni róla. Leülök Nia mellé és megsimítom az arcát. Utána fogom a kezét és csak nézem, nem szólok semmit. Hagyom, hogy majd ő mondja el, mit és hogyan élt meg, kik látogatták meg, volt-e kihallgatás, stb. Az Őrzőktől tudom, hogy még nem volt, de tőle is akarom hallani. Egyáltalán a hangját akarom hallani. És bele is kezd. A „Képzeld” kezdésből már sejtem, hogy a pozitív részeket fogja elmesélni. Abszolút rá vall. 3 napig kínozzák, de arról egy szót sem szól, csak a végéről, mikor minden megoldódott. Mindig az élet napos oldalán, ez lehetne is a jelmondata. Én is közelebb hajolok és bólogatva jelzem, hogy mondja nyugodtan. Ő egész másként látja ezt, mint terveztem. Arra számítottam, hogy azt hiszi, Dominic-nél elgurult a gyógyszer, belátta, hogy túl messzire ment és a legdrasztikusabb megoldásokhoz folyamodott, kinyírta a stábját. De nem, ő valamilyen őrangyalt kerget. Ahogy mesél, érzem benne a bizonytalanságot, de a rajongást is. Senki nem fog beszámolni arról, hogy egy láthatatlan alak járkált ott. Direkt így intéztem. Azt hozzám kötnék a benzinkutas videó után. Most egy nyomtalanul eltűnt jótevőről van szó, de ezt is csak Nia tudja. A hasonmással mi lehet vajon? Az utolsó dolog, amit látott, két injekciós tű volt közvetlenül a szeme előtt, utána pedig benne. Kizárt, hogy le tudná írni, hogy nem látott hozzá kezeket. Beszari alak és úgy hisztizett, mint kisgyerek, akinek lerombolták a homokvárát. Nem tudom, mekkora károkat okoztam az agyában, de utána még kapott láblövést is. Aztán hogy a rácsok mögött mit kap, azt Nia nem is akarja elképzelni, én viszont örömmel gondolok a megfelelő elégtételre. Ott meglesz a nemi erőszak, csak a dublőr nem elkövetőként, hanem elszenvedőként fog szerepelni. Nem is egyszer. Ha megtudják, mit csinált, akkor még verni is fogják, csicskáztatják. Remek dolog ezt tudni. Kíváncsian nézek Nia-ra és már ott elmosolyodom, ahol egy őrangyalról beszél. Ja, egy vérfarkas bőrébe bújt őrangyal. Ennyire vagyunk mi szörnyű teremtmények. Bántjuk, aki a szeretteinket bántja. Na jó, néha csak úgy nekiállunk vérengzéseknek, de ilyen a természetünk. Nekem is jólesett a tegnapi. Alapvetően a problémát akartam megoldani, de élveztem a mészárlást. Csak azt bánom, hogy nem karmokkal és harapással tehettem. Nia-val együtt nevetek a végén és megrázom a fejemet.
- Hát tényleg nehéz elhinnem. De téged ismerve ez nem hülyeség. Csak nyugtatót kaptál, hallucinogént nem. Senki más nem élte túl? Tudom, nem szép ilyet mondani, de megérdemelték. Figyelj, majd mindenképpen mondd el egyszer, hogy mit éltél át, mert biztos megkönnyebbülés lesz. De ne most!
Belefojtom a szót és mielőtt válaszolhatna, újra megcsókolom. Most még hosszabban és szenvedélyesebben. A karommal pedig átölelem, ahogy mellette ülök. Újra együtt. Egy szót sem szólok a videóról és a többiről, azok még várhatnak. Kíváncsi vagyok, mire jut a hadnagy. Elkönyvelhette, hogy a fogvatartók kinyírták egymást. Afganisztánt megjárt katonáknál nem ritka a felgyülemlett agresszió ilyetén megnyilvánulása. A rejtélyes idegenről viszont nem tud. Nem is baj, Dominic-re elég jól felhívtam a figyelmet és vannak még nyomok. A poloska, a dvd. A színész, ha egyáltalán tud még beszélni. Előbb-utóbb meglesz a két ribanc, a fotós és a drogdíler is meg aki fényképezett a lakásomban és bemikrofonozott. Dominic, véged lesz, nagyon csúnyán véged lesz...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 27
◯ HSZ : 268
◯ IC REAG : 326
◯ Lakhely : Jensen Villa

Re: #2 Betegszoba // Szer. Jún. 25, 2014 8:46 am

Jobb is, hogy Stephen mélyen hallgat a hálapénzről. Amerikában büntetik. Megüti a bokáját, aki elfogadja, de az is, aki adja. Persze, tudom, hogy kizárólag jó szándék vezérli, már amennyiben tudnék a fű alatti ügyletről.
Az biztos, hogy ez a betegszobás kényszerittlét kész felüdülés a raktárhoz képest. Azt hiszem, csak most kezdtem el igazán értékelni a kórházakat.
Ahogy Stephen magyaráz, a vállára fektetem az állam, és onnan pislogok rá. Én is örülök, hogy itt van.
- Hiányoztál. – vallom be mosolyogva, és egy apró puszit nyomok a vállára. Érzem a parfümje illatát, amit annyira szeretek. Bekúszik az orromba, és mélyen beszívom. Semmivel sem lehet összetéveszteni. Most már biztos, nem álmodom. Ébren vagyok, és Stephen itt van velem. Az én Stephenem.
Nem árulom el, de sokszor elképzeltem, ahogy berongyol a raktárépületbe és mindenkit úgy megver, mint Lucillet a farmon. Ez a képzelgés tartotta bennem a lelket. Biztos voltam abban, hogy Stephen lenne az első, aki értem jön, ha tudná hol vagyok. Sejtem, hogy neki sem volt könnyű az elmúlt néhány nap. Talán még magát is vádolta a történtek miatt, holott nem ő tehet az ügyvédúr deformált lelkivilágáról.
- Ó, igen. – mosolyodom el. – Nagyon jól bánnak velem. Igazán kedvesek. Többször rám néznek, és mindig megkérdezik, nincs e valamire szükségem. Tisztára elkényeztetnek, mintha haldokolnék, és ez lenne az utolsó napom. – nevetek röviden. Túlzásnak érzem a törődésüket, de jól esik.
- Dominic viszont aggaszt. Érdekelne hová tűnt a két csajjal. Koronatanú vagyok az ügyben, rá tudok verni mindent a kedves ügyvédúrra. Találkoztam vele a raktárban. Elmesélte, hogy úgy szabta át egy sebész a színész arcát. A hangját külön edzette, hogy hasonlítson a tiédre. Ezek után semmi esetre sem akart életben hagyni, az tuti, de az őrangyal keresztbe húzta a számításait.
Felsóhajtok. Még közel sincs vége. Dominic valahol odakint van, és szörnyen dühös ránk. Mozgó célpontok vagyunk. Egy raktárnyi bizonyítékunk, és az én vallomásom van ellene. Az ő helyében meguntam volna a mocskos játszadozásokat, és nyers, egyszerű megoldáshoz folyamodnék, hogy egyszer, s mindenkorra pontot tegyek az i-re. Egy bérgyilkos lenne a legkézenfekvőbb választás, ha gyorsan el akarnék valakit hallgattatni örökre.
- Apám embere, Lorenzo kint őrködik a folyosón. Magas, öltönyös fickó, tipikus olasz. Biztosan láttad.
Lorenzo ránézésre is egy forróvérű macsó. Szereti a szép nőket, és a szerencsejátékokat. Velem mindig tisztelettudó, és eddig sosem lépte át azt a bizonyos láthatatlan határt. Apám le is lövetné érte.
Örülök, hogy Stephen hisz nekem, és nem titulál zizzentnek az őrangyal miatt.
– Csak a színész élte túl, de szépen el lett intézve. Fél szemére megvakult. A tű, amit a szemébe szúrtak, látóideget ért, és sérült a beszédközpontja is… Á! Leszel a személyes dilidokim? – vigyorgom azon, hogy Stephen megkér, meséljem el neki az élményeimet majd.
Beszélnék tovább, de az ajkai belém fojtják a szót. Odafúrom az arcom, és viszonzom a csókját. Ahogy átkarol, és magához húz, a kezeim a csípőjére simulnak.
– …Elkél egy. – döngicsélem lágyan, miután elválunk egymástól. - Még néhány olyan randi, ami emberrablással, vagy gyilkossággal végződik, és tiszta lelki roncs leszek. – sóhajtok színlelt fájdalommal, aztán kuncogni kezdek. Megrázom a fejem. Ez abszurd. Annyi ilyen esetet tudok magam mögött, hogy már tényleg megedződöm tőlük. Különben sem kívánok lelkiekben ott ragadni a szörnyűségek helyszínén, a nem kívánatos események közt. Csak előre akarok tekinteni.
Az őrangyalt viszont többet nem emlegetem. Nem szeretném, ha Stephen félreértené a rajongásomat és féltékeny lenne. Majd valahogy elintézem, hogy köszönetet mondjak az ismeretlen hősnek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rocky
Kangunart

◯ Kor : 316
◯ HSZ : 681
◯ IC REAG : 694
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: #2 Betegszoba // Hétf. Jún. 30, 2014 4:09 pm

/ Rocky & Nia – Days of vengeance VI. /

Hát még ő hogy hiányzott nekem, meg kábé mindenkinek, aki ismeri! Érzem, hogy most már ellazult és jól érzi magát. Talán a kórháziszony is elmúlik nála. A rajongását pedig le sem tagadhatná, csak úgy sugárzik belőle. Jót nevetek, mikor a nővérekről beszél, de megjegyzem azt is, hogy teszik a dolgukat. Kifelé menet majd megkapják a következő részt.
- Szóval Dominic is ott volt személyesen. Igazi fanatikus őrült, de a hasonmásom is, ha ezért bevállalták a plasztikai műtétet. Annakidején nem tűnt fel, hogy ilyen indulatok dúlnak benne, de ez már több mint pszichológiai eset. Ez egy lúzer viselkedése. Olyané, aki gyakorlati dolgokban nagyon jó, munkája, vagyona, családja van, de érzelmileg körülbelül annyira gazdag, mint egy darab gránit. Nem tudom, mit tervezhet...
Be kellett volna néznem abba a szobába, ahonnan az ügyvéd úr szagát éreztem. Találhattam volna nyomokat a további terveiről. De ha most a likvidálás jön, akkor csak jöjjön. Én nem félek. A támadókat viszont addig fogom kínozni, amíg ki nem nyögik, hol lelem fel Dominic-et. Nia-t meg biztonságba kell helyezni, mondjuk haza az apjához. Érzem, hogy ő is hasonló dolgokon aggódik.
- Igen, láttam. Szóval fizetett őrséged is van. Tiszta highlife, caro mio! - mondom nevetve. - Tudod, amíg ezt a szemétládát nem kerítik elő, szerintem jobb lenne, ha apádnál maradnál. Oda már csak nem ér el a keze.
Én szívesen találkozgatnék vele továbbra is, de nem akarom, hogy megint lecsapjanak rá. Ha nem tudom meggyőzni, akkor persze nem kényszeríthetem haza. Jensen biztos megteszi a kellő lépéseket és lehet, hogy Nia testőrök nélkül egy lépést sem tehet majd. És az is tuti, hogy nem hagyom ott még egyszer sehol, még addig se, amíg vécére megyek. Ha velem van, mindig tudni akarom, hogy merre jár, mit csinál és jól van-e. Itt a kórházban nem éreztem veszélyben. Dominic hülye lenne egyből lecsapni, mikor a rendőrök most fülelték le a ténykedését. Nem hülye, ezért nincs még kézre kerítve.
Ahogy Nia beszámol a fejleményekről, érzem benne, mennyire értékeli, hogy nem bizonygatom az állításai értelmetlenségét, hanem ráhagyom. Ha tudná, hogy épp ez a rejtélyes „őrangyal” ölelgeti és hogy mi rejtőzik még az őt védő lényben... Elhúzom a számat, mintha kicsit megrettentene a sérülés, pedig valójában elégedettséggel tölt el. Mindenki mást kinyírtam, de egy darab tettest meghagytam, hogy valljon. Azt, akire a legjobban berágtam. Neki a halál megváltás lett volna és még csak a kórházban van. Majd jön a vallatás, a tárgyalás, az ítélet, az elzárás és a piti tolvajok, verekdők és hasonlók bosszúja. A bűnözők se mind vademberek és közülük soknak nem bírná a gyomra azt, amit ez a ficsúr csinált. A rácsok mögött pedig megjutalmazzák a tettéért, bízom benne.
- Hát nem volt túl kíméletes az őrangyalod... Bár ha azt nézzük, hogy a bűnökkel felér-e a büntetés, egyáltalán nem túlzás. Injekciós tűt a szemébe? Ha dadogva is, de remélem, kiköhögi a részleteket. Ő igazi színész volt? Mint a szőke? Most komolyan egy egész társulat van Dominic zsebében?
Nia válaszolhat, de ha későbbre hagyja, azt se bánom. Most szeretjük itt egymást békében, nyugalomban. Ez nagyon fontos. Viccelődik, de valós veszélynek érzem, amit mond. Tudom, hogy át tud ezeken lépni és most is látom, hogy sikerült. De valahol mélyen nyomot hagynak ezek az esetek és még később visszaüthetnek. Ő nem így gondolja, erősnek érzi magát. Kap még egy csókot és ölelést, mert ezeknek híján volt eddig. Szegénykém, miken megy keresztül. Nem vádolom magam. Az az őrült Dominic tehet mindenről, én nem hibáztam. A hullákat esetleg elzárhattam volna, hogy ne kelljen látnia, de igazából ennek is megvolt az értelme. Láthatta, hogy már nem maradt senki, aki elkaphatja. Nyugodtan menekülhetett. Az eredmény pedig pont az, amit akartam. Nia kiszabadult, a sleppnek annyi. Egy részének legalábbis.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 27
◯ HSZ : 268
◯ IC REAG : 326
◯ Lakhely : Jensen Villa

Re: #2 Betegszoba // Hétf. Jún. 30, 2014 6:55 pm

- Ha tényleg olyan fanatikus, akkor be akarja fejezni, amit elkezdett. – mondom sóhajtva. – Amíg él, nem fogja feladni. El tudom képzelni, mennyire gyűlölhet minket. Szinte mindennel próbálkozott már, és sehogy sem talált rajtunk fogást. Egy biztos. Ki akar minket nyírni.
Az arcom apró grimaszba rándul, a szám sarka csalódottan lebiggyed.
- Óh, amiatt ne aggódj. Apám már kijelölte mellém Lorenzót, mint állandó bébicsőszt. Ő fog elvinni mindenhova. Még a WC-ig és randira is elkísér… Kész röhej. Megértem apám fokozott óvatosságát, de ez már túlzás. Mielőbb el kell kapni Dominicot, mert ez így nem jó.
A fene tudja merre jár és mit csinál az az elvetemült pszichopata. Nem zárkózhatom be a villába életem végéig, arra várva, hogy egyszer majd ismét felbukkan bosszút állni. Dominictól és a kompániájától tegyem függővé a magánéletem? Azt, hogy mikor és hol találkozom a párommal? Na, ne már!
- A hadnagy is azt szeretné, ha otthon maradnék a hasonmásod tárgyalásának a napjáig. Jövő héten lesz. Tanúskodnom kell ellene. – mondom nem éppen kitörő örömmel. Az otthoni pihenés, és a dajkálás jól fog esni, de a bezártság már nem.
Lehalkítom a hangom, hogy megválaszoljam Stephen kérdését.
– Pornószínész… volt. A művészneve Donny Dalton. Az ismerősei csak Dé-nek hívják. A hadnagytól tudom… Láthatod, Dominicnak elég hosszú a stáblistája és széles a repertoárja. Pornószínészek, katonák, dílerek… Mindenhol ott van.
Végigfut a hátamon a hideg, ahogy eszembe jut az az undorító alak, és a pillanat, ahogy az ágy alatt lapulok, míg ő arra vár, hogy a katonák becibáljanak hozzá belőve. Még egyszer, de utoljára találkoznom kell ezzel a visszataszító emberrel. Az a halálnál is rosszabb lett volna, ha hozzám ér. Igazi megmérettetés lesz, hogy a szemébe nézzek. Azokba a kéjsóvár, önző, gonosz szemekbe. Hiába a kék kontaktlencse, az nem tudott olyan csillogást kölcsönözni nekik, mint amilyen tűzzel Stephen szemei ragyognak.
Ha az őrangyal nem szúrta volna ki a szemeit, akkor az apám, Stephen, vagy a hadnagy tették volna meg, az fix. A filmjeire határozottan nem vagyok ráhangolva, de kíváncsi vagyok hogyan nézett ki a műtét előtt.
Stephenre mosolygom.
- Te sem vagy nagyobb biztonságban, mint én. Bár, Mary mama keményebb 3 rottweilernél is. Mellőle tuti nem fognak egykönnyen elrabolni, vagy egyáltalán a közeledbe férkőzni. – vigyorodom el. – Nem hiszem, hogy sokáig kibírom nélküled. Be is csavarodnék, ha hetekig nem láthatnálak.
Csak reménykedem, hogy ezt a helyzetet is meg tudjuk oldani valahogy.
Fel sem merül bennem, hogy Stephent hibáztassam az elmúlt napok zűrzavaráért. Nem csak én, de mások sem teszik. Dominic az egyetlen, akit vádolni kell, ezzel minden jó érzésű, okos ember tisztában van.
Beleveszek Stephen erős, biztonságot jelentő ölelésébe, miközben az ajkunk ismét összeforr. Ki tudja mikor láthatom legközelebb, szeretném, ha még maradna.
- Ugye ráérsz még? – faggatózom halkan duruzsolva a szájára.
Megvárom, míg válaszol, és elhúzódom tőle.
- Ki kell szaladnom a mosdóba. – csacsogom, miközben lepillantok az ágy mellé. A papucsomat keresem, de nem látom. Biztosan becsúszott az ágy alá, ahogy körülöttem járkáltak a nővérkék és a látogatóim.
Izgágán feljebb csüccsenek, aztán lehajolok. A hajam leomlik, ahogy fejjel lefelé lesek az ágyam alá. A papucsom megvan, simán elérem, ki is halászom, de ugyanekkor valami máson is megakad a szemem. Azt már nem érem el, csak látom, hogy valami ott lóg az ágyam aljának a közepén. Ehhez már fel kell kelnem.
A hajamat a füleim mögé tűröm, miközben letérdelek a padlón, majd négykézlábra ereszkedem. Be kell bújnom az alvóalkalmatosság alá.
- Van itt valami. – magyarázom odalentről. Stephen valószínűleg nem érti mit művelek.
Az ágy rácsa és a matrac közé beszorítottak valamit. Kihúzom. Egy darab gyökér az, amire rászáradt a sár. Tisztára olyan, mint egy miniatűr emberke. Kicsit torz emberke. A végtagjai aránytalanok, de felismerhetőek. Egészen bizarr. Van fejecskéje, két keze, és lábai, amik összenőttek. A természet csodája, hogy ilyen alakban fejlődött ki, mert nyoma sincs emberi kéz faragásának rajta. A nyakára fekete, vékony selyemszalagot kötöttek. Többször köré tekerték, jó szorosan, mintha csak meg akarták volna fojtani. A szalagon egy medál csüng. Ezt vettem észre, ahogy ott lóg. Egy fejre állított háromszöget ábrázol, benne egy nyitott szemmel.
Kitolatok az ágy alól, és visszaülök Stephen mellé.
- Ezt nézd. – mutatom fel a szalaggal feldíszített gyökeret. – Valaki itt felejtette a woodoo babáját. – heherészek, lövésem sincs mi ez. – Kicsit ijesztő, nem? Vajon mi célt szolgálhat, és ki tette oda?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rocky
Kangunart

◯ Kor : 316
◯ HSZ : 681
◯ IC REAG : 694
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: #2 Betegszoba // Hétf. Jún. 30, 2014 7:37 pm

/ Rocky & Nia – Days of vengeance VI. /

Az én párocskámnak megint igaza van. Dominic-et el kell tüntetni, mégpedig úgy, hogy egyikünket se vigyék el szándékos emberölés miatt. Először fel kell számolni a hálózatát és ha lehet, ártani a hírnevének a szakmában. Aztán megtalálni és megkínozni a legkülönbözőbb dolgokkal. Például azzal, hogy a felesége elmondja neki az igazságot arról, miért van mellette. Nem hiszem el, hogy szerelemből. Ha mégis, akkor az se százas. Bólintok Nia-nak, mert akármilyen kellemetlen, szükség van erre.
- Oké, megpróbálok hozzászokni, hogy mostantól minden randin hárman leszünk. Majd bemutatkozom neki, ha távozom – felelem vigyorogva. - Figyelj... - kezdem halkabban. - Általában te szoktad ezt kezdeményezni, de most én javasolnék magánakciót. Örülök, hogy otthon leszel, biztonságban és ha jó úgy, akkor meglátogatnálak. Megismerném a papát, Shonte-t. Viszont közben én is nyomozhatnék a saját szakállamra. Elmondod a részleteket, amiket megtudtál, amiket láttál? Persze csak ha nem túl nagy teher erről beszélni.
Nem szeretném Nia-t megterhelni, de ha ő otthon lesz, egy az egyben az én dolgom lesz Dominic előkerítése. A rendőröknek ez túl nagy falat, köti őket a törvény. Engem nem érdekel annyira és megvannak a módszereim, hogy ne is botoljak bele. Ha ezt a dublőrt elítélik, akkor már Nia is jöhetne velem elvileg, de amíg a nagyfőnök nincs meg, veszélyben lesz. Magamat nem féltem. Nem tudja, kivel áll szemben. Szinte kizárt, hogy ki tudjanak cselezni és komoly kárt tegyenek bennem. Szegény Nia-t lehangolja a bezártság. Ő, aki az örök nyughatatlan szerepét játssza, nem ülhet otthon egész nap.
- Szóval pornós... Hja, finomabban amatőr színész, értem.
Nia-t megint megrázza, ahogy a disznóra gondol és megfogom a kezét. Ha a hadnagy ilyeneket elmondott, akkor biztos tud a videókazettáról és minden egyébről. Belenézhet majd Dalton szemeibe, de szerintem az már nem fogja látni. Remélem, örökre megvakult, bár annak is megvan a feelingje, hogy a börtönben majd láthatja, mekkora drabális állat fogja őt seggbekúrni. Rettegjen csak, ahogy Nia-nak kellett tőle rettegnie. Mary Mama emlegetésére elnevetem magam, aztán sóhajtok.
- Igen, ő az egyszemélyes hadsereg. A fiai ráadásul rendőrök, de jobb, ha nem tőlük kérünk segítséget. Meglenne az indok, hogy örökké átjárjon dumcsizni... Persze, ráérek, mára végeztem. Most már a tiéd vagyok, ma chérie!
Figyelem, ahogy keresi a papucsát és én is leguggolok, mikor látom, hogy becsúszott az ágy alá. Talán az egyik nővér focizta be oda véletlenül, ahogy az ágynál állt. Ott guggolok Nia mellett és öklön megtámaszkodom, hogy behajoljak az ágy alá megnézni, mit talált. A szemeim nem kerekednek ki, de az agyam megindul. Dominic tényleg nem ismer határokat? Mikor visszaülök, akkor reagálok. Mosolynak nyoma sincs, de gondterheltségnek sem. Nincs közvetlen veszély, ez a kis szar csak egy bábu. Én nem hiszek a woodoo-ban, akkor se, ha Nia-t megijeszti. Higgadtan kezdek bele.
- Mandragóra. Ember alakú a gyökere és szeretik használni a „boszorkánysághoz” - mondom neki és mutatom a kezeimmel az idézőjelet. Ezt a gyökeret tényleg lehet ismerni, sok ilyen témájú ismeretterjesztő műsorban előkerül. - Ez a medál meg olyan, mint egy fejreállított istenszimbólum. A mindentlátó szem háromszögének a fordítottja. Az ijesztő az, hogy ezek itt vannak. Meg kell kérdezni a nővéreket, mikor lett utoljára megmozgatva az ágy, mert azóta kellett idekerülnie. Jó lenne azt hinni, hogy ittfelejtette valaki, de az elmúlt napok után már inkább arra gondolok, hogy Dominic még mindenféle okkult alakokat is felbérelt. Talán sátánistákat. Caro mio, már kezdhetjük is a nyomozást. Amíg Lorenzo kikísér a mosdóba, én beszélek a személyzettel, ha jó így. Ezt elkérem – mutatok a gyökérre és ha odaadja, a kezemben viszem kérdezősködni. Hálapénzt adok és woodoobabát találok. Nem semmi...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 27
◯ HSZ : 268
◯ IC REAG : 326
◯ Lakhely : Jensen Villa

Re: #2 Betegszoba // Hétf. Jún. 30, 2014 9:27 pm

Egyből felderül az arcom a hallottakra. Igazán örülök annak, amit Stephen mond apámról és Shontéról.
- Örülnék, ha meglátogatnál. Apámmal szerintem nagyon jól kijönnétek. Már meséltem rólad neki. – duruzsolom. Shonte más lapra tartozik. Napok óta készülök a színvallásra, hogy elmondom, Stephen az álnős pasi.
Nincs kétségem afelől, hogy apám már lecsekkolta Stephent, még az előtt, hogy beszámoltam volna a párkapcsolatomról. Persze az ilyen húzásait nem veri nagydobra, viszont ismerem, mint a rossz pénzt.
Stephen kérésére bólintok.
- Persze, amint megtudok még valamit, elmondom. A hadnagy nem igazán akarta firtatni egyelőre az ügyet. Mindenki olyan tapintatos velem. – mosolyodom el szélesen. Gyanítom, hogy Stephen is nagyon aggódik amiatt, nehogy elszenvedjek valami lelki sérülést. Jól esik a törődése és a szeretete, de nem vagyok porcelánból, hogy vitrinben kelljen őrizni.
- A hadnagy elmesélte, hogy kaptál egy felvételt, és hogy apámat egy hasonlóval akarták megzsarolni a nevedben. Az azért durva lett volna, ha megkapja.
Ha belegondolok, nagyon csúnya vége lehetett volna a románcomnak Stephennel, ha célt ér az a felvétel. Az lett volna a legbrutálisabb végkifejlet, ha apám ártatlanul megöleti. Na, ezt gyorsan el is hessegetem a fejemből.
Nem szégyenkezem a film miatt, azon csak át lettem öltöztetve. A kollégáim látták milyen fehérnemű volt rajtam, és megtudták, hogy Stephen nevét kiabálom szex közben. Az utóbbi műhelytitokba azért belepirulok, de állítom, hogy ők sem viselkednek különebbül a hálószobában, hiába fognak kivihogni érte.
Hallgatom Stephent a mandragóra gyökérről, és mikor elkéri, a kezébe teszem. Utána fogok szörfözni a telón, pontosan mire is használják.
- Dominic mágikus rontást küldött rám??? – úgy elkapott a nevetés, hogy majdnem lefordultam az ágyról. – Már Harry Pottert is felbérelte? Ezt ő sem gondolhatta komolyan… - elnézem Stephen rezzenéstelen arcát. Nem ígér se jót, se rosszat, csak a hanghordozása baljós. – Vagy mégis?
Elhiszem, hogy a mágikus szeánszok és gyakorlatok segítenek koncentrálni a gondolatokat és az energiákat, de azt kétlem, hogy hatnának rám. Amíg nem hiszem, hogy az átkoknak hatalmuk van fölöttem, addig teljes biztonságban vagyok tőlük.
Nem esem kétségbe a meglepi láttán, de nem is örülök neki. Dominic tényleg nagyon el lehet keseredve, ha efféle alternatívákhoz folyamodik. Sátánisták? Az igazat megvallva, már most elhagynám a kórházat, és nyomozgatnék. Tök unalom az ágyban ücsörögni és agonizálni.
- Jól van. – sóhajtok beletörődve sanyarú sorsomba. – Alig várom, hogy Lorenzo kézen fogva vezessen el a wc-re… - dörmögöm kelletlenül, amiért még oda sem mehetek őrszem nélkül. Bele kell törődnöm, hogy ez az olasz macsó lesz az árnyékom, amíg Dominicot le nem szereljük.

/ Köszönöm a játékot! /
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: #2 Betegszoba // Today at 5:19 pm

Vissza az elejére Go down
 

#2 Betegszoba

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Fairbanks :: Kultúra és Tudomány :: Memorial Hospital-