HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
AKTÍV KARAKTEREK
67 TAG 30 FÉRFI 37 NŐ
FAIRBANKSI FALKA
21 TAG 8 FÉRFI 13 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
14 TAG 6 FÉRFI 8 NŐ
ŐRZŐK
18 TAG 10 FÉRFI 8 NŐ
EMBEREK
5 TAG 2 FÉRFI 3 NŐ
VÉRVONALFŐK
9 TAG 4 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legszomorúbb:

...A Legjobb Bónusz:



írta  Rebecca Morgan Today at 6:01 am
írta  Alignak Today at 1:09 am
írta  Alignak Today at 12:46 am
írta  Alignak Yesterday at 11:33 pm
írta  Rocky Yesterday at 7:58 pm
írta  Alignak Kedd Dec. 12, 2017 11:37 am
írta  Celaena McDonald Kedd Dec. 12, 2017 11:22 am
írta  Darren Northlake Vas. Dec. 10, 2017 11:30 pm
írta  Vendég Vas. Dec. 10, 2017 11:00 pm
írta  Primrose Trevelyan Vas. Dec. 10, 2017 8:25 pm
írta  Rocky Vas. Dec. 10, 2017 4:46 pm
írta  Catherine Benedict Vas. Dec. 10, 2017 6:47 am
írta  Alignak Vas. Dec. 10, 2017 12:58 am
írta  Celaena McDonald Szomb. Dec. 09, 2017 10:00 pm
írta  Hans Elfman Szomb. Dec. 09, 2017 5:31 pm
írta  Achilles Kilpatrick Szomb. Dec. 09, 2017 4:39 pm
írta  Celeste M. Hagen Pént. Dec. 08, 2017 8:01 pm
írta  Rebecca Morgan Pént. Dec. 08, 2017 7:53 pm
írta  Achilles Kilpatrick Pént. Dec. 08, 2017 6:54 pm
írta  Vendég Pént. Dec. 08, 2017 6:01 pm
írta  Hans Elfman Pént. Dec. 08, 2017 6:00 pm
írta  Mark Reed Goodwin S. Csüt. Dec. 07, 2017 8:06 pm
írta  Alignak Csüt. Dec. 07, 2017 8:03 pm
írta  Alignak Csüt. Dec. 07, 2017 8:01 pm
írta  Alignak Csüt. Dec. 07, 2017 8:00 pm
írta  Alignak Csüt. Dec. 07, 2017 7:58 pm
írta  Amanda Bishop Csüt. Dec. 07, 2017 1:29 pm
írta  Celaena McDonald Szer. Dec. 06, 2017 9:42 pm
Alignak
 
Michael Cooper
 
Celaena McDonald
 
Darren Northlake
 
Rocky
 
Achilles Kilpatrick
 
Rebecca Morgan
 
Catherine Benedict
 
N. L. Jagger
 
Mark Reed Goodwin S.
 

Share | .

 

 Eeyeekalduk menedéke

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 7 ... 11, 12, 13, 14  Next
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6742
◯ IC REAG : 8530
Eeyeekalduk menedéke // Szomb. Dec. 17, 2011 2:58 pm

First topic message reminder :



A hozzászólást Alignak összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Ápr. 29, 2017 10:22 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net



























SzerzőÜzenet
Aiden Lloyd
Wagabond
avatar

◯ Kor : 332
◯ HSZ : 150
◯ IC REAG : 134
◯ Lakhely : Anchorage


Re: Eeyeekalduk menedéke // Hétf. Nov. 09, 2015 12:30 am

Tudtam, hogy ez nehéz lesz, de sosem gondoltam volna, hogy ennyire. A szavak könnyedén csusszantak ki, talán könnyebben, mint az elfogadható volna, de így egyszerűbb volt. Gyorsan túllenni a vallomáson és utána megbirkózni mindazzal, amit tartogat. Viselni a következményeket. Nem fogok menekülni, nem fogok tagadni és végképp nem fogom mentegetni magam. Megtettem, itt az ideje, hogy te is megtudd, apám. Bármit is veszítek vele, bármit is zúzok porrá, tudnod kell, megérdemled az igazságot, tisztában kell lenned azzal, hogy Mary-t soha többé nem láthatod, soha többé nem ölelheted át, nem hallhatod a kacagását, nem érezheted, ahogyan a benne élő farkas, a te Kölyköd felé rohan, hogy aztán rád ugorjon.
Szeretném azt mondani, hogy sajnálom, amiért megtettem, de nincsen így. Ebben az egész történetben legfeljebb azért kérek bocsánatot, amiért ezt tettem veled, amiért elvettem tőled valaki olyat, aki fontos volt. Nem akartam fájdalmat okozni. De Mary megérdemelte azt, amit kapott. Nem volt más választásom, apám..
Nem válaszolok az elsuttogott kérdésre, csak állok ott, megkeményített vonásokkal és várom a reakciót. Nem hajolok el az ütés elől sem, mert megérdemlem, mert ilyen esetben valahogyan ki kell fejeznünk a dühünket, a haragunkat, itt vagyok, tedd meg, amit kell, apám. Kizökkent az egyensúlyomból is az ütés ereje, hátratántorodva kapok az arcomhoz. Az ütés erejétől még a nyelvem is elharaptam, érzem a számat elöntő fémes ízt, ahogyan pedig az arcomhoz nyúlok, érzem, hogy felrepedt a bőröm az arccsontnál, vérem pedig lassan kezd szivárogni a sebből. A számat megnyalva egyenesedem fel, szemeimben egyetlen pillanatra jelenik meg a karmazsin örvény, a farkas mozdulna, egyből torolná meg a minket ért sérelmet, őt nem érdekli, hogy megérdemeltem, neki csak az számít, hogy valaki megütött. De ennek most nincs itt a helye, mert igenis kijárt nekem az ütés.
- Nem volt más választásom - emelem fel a fejem, hogy ismét a szemébe tudjak nézni. - Megérdemelte azt, amit kapott - keményen koppannak a szavak és ha ismét támadna, hát ezúttal sem fogok ellenkezni, vagy kitérni. Tudom, hogy mindez csak olaj a tűzre, de.. Gyűlölj engem, apám. Megvan rá minden okod, megérdemlem. Mary-ről azonban maradjon meg emlékeid között az a szép kép, amit őrzöl róla. Nem kell tudnod róla, mi történt pontosan, nem kell tudnod arról, hogy a lányomat választottam helyette, akit aztán mindennek ellenére szintén elragadtak tőlem. Nem kell tudnod arról, hogy Mary csúnyán átvert. Nem, egész egyszerűen csak gyűlölj engem, őt pedig szeresd. Ennyivel talán tiszteleghetek az emléke előtt. Ennyi talán elég lesz, hogy feloldozzam magam a tetteim súlya alól.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 416
◯ HSZ : 351
◯ IC REAG : 286
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ezüst gyűrűk, karkötők, nyaklánc

Re: Eeyeekalduk menedéke // Hétf. Nov. 09, 2015 1:00 am

Amikor kisfiú volt még, sosem emeltem rá kezet. Nem éltem velük, az együtt töltött idő pedig nem arról szólt, hogy bántsam. Nem kapott ki tőlem, nem csaptam a kezére, nem vágtam a fenekére, még csak meg sem büntettem semmiért sem. Úgy nőtt fel, hogy nem bántottam, nem volt rá okom. Szerettem akkor is, ahogyan most is, önzetlenül, feltétel nélkül. Olyan természetesen, mint ahogyan levegőt veszek, ahogy tavasszal kinyílnak a virágok, a nyárral beérik a búza, az ősz elhozza a falevelek hullását és a tél a maga zimankójával betakarja a földeket.
Később, amikor kölyök lett belőle, megtanítottam, amire meg kellett tanítsam, hogy életben maradjon, hogy erőssé váljon. Edzettünk, sokat, sokféleképpen és minden ilyen alkalom a fejlődését szolgálta. Amikor kénytelen voltam bántani, hogy tanuljon regenerálódást, harcot, szokja az ezüst érintését, mindig tudtam, hogy a fájdalom, amit okozok, az érte van. Dühből, haragból viszont sosem ütöttem meg. Egészen mostanáig.
A kezem eléri őt, látom, ahogy megtántorodik, érzem az orromba szökő vérének szagát, ahogy a farkasának ugrásra és harcra készen álló energiáit. Hallom a saját hangom, mintha valaki másé lenne, hallom a suttogást és az üvöltést is. Mintha valahogy benne ragadtam volna a testem zárt börtönében és ezzel együtt kívülről látom magunkat. Ahogy két felnőtt férfi áll egymással szemben itt és most és közben bennem dübörög a fájdalom zsibbasztó terhe alatt minden emlékem, amit a gyerekeimről őrzök. A bátyjáról, aki sosem lehetett farkas, róla és a húgáról, akiket én neveltem azzá. És többé egyik sem létezett. Mert amelyik él, abban nem az én kölyköm lakozik, a másik pedig…halott. Minden szívdobbanásommal újra visszhangzik bennem ez az egyetlen szó.
Halott.
Halott.
Halott.
Nem értem. Nem értem a szavait a magyarázat nélkül hagyott félmondatokat. Nem tudom befogadni őket. Nem megy.
- Miért? – teszem fel újra a kérdést, immáron sziszegve a fogaim között. Mert üvölteni akarok. Tombolni, ordítani, összeesni, meghalni. Mert lassan minden semmivé lesz előttem, hogy mielőtt még elhagynám ezt a létet, lássam a családom pusztulását.
Miért?
- Tudni akarom. – remeg a hangom, mindattól, ami bennem van. A fájdalomtól, a gyásztól, a sokktól, a megtörtségtől.
Szemeimben könny gyűlik, izmaim megfeszülnek, de nem támadok rá Arthurra. Válaszokat akarok. Most. Jogom van tudni miért vette el tőlem a lányomat.
- Tudni akarom… – ismétlem meg élesen szívva magamba a levegőt, lehunyt szemekkel, de nem tudom végig mondani, mert elcsuklik a hangom. Újabb levegő vétel, újabb szívdobbanás. Halott.
- …hogy miért ölted meg a lányomat. – a kérdés a tüdőmből kifújt levegővel együtt kúszik ki belőlem. A haragot felülírja valami más érzés. Tartom magam, állok, levegőt veszek, újra ránézek fátyolos kék tekintettel és összetörök. Kegyetlenül összetörök…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Aiden Lloyd
Wagabond
avatar

◯ Kor : 332
◯ HSZ : 150
◯ IC REAG : 134
◯ Lakhely : Anchorage


Re: Eeyeekalduk menedéke // Hétf. Nov. 09, 2015 1:26 am

Tudom jól, hogy ez az ütés más, mint amit Kölyökéveim alatt bármikor is kaptam. Annak tanító célzata volt, az szükséges rossz volt, az én érdekeimet szolgálta, az én fejlődésemet segítette elő. Ez közel sem olyan, ezt a düh és nem a szeretet szülte, ezt a harag irányítja és nem a tanítási célzat. Pontosan ezért fáj, pontosan ezért nem csak a bőrömben, a csontomban generál fájdalmat, hanem odabent is. Mindezek mellett pedig bőröm is karistolja az ő fájdalma, az ő dühe és felém irányuló haragja. Kívül és belül is szorít, mintha satuba keveredtem volna, amiből sehogyan sem szabadulhatok, ami kíméletlenül roppant össze. De nem csak engem, hanem őt is. Én löktem bele ebbe az állapotba.
Bárcsak esne nekem. Bárcsak építene bele a földbe, vágna a patak vizébe. Ha ezzel kiválthatnám a magyarázatot, örömmel fogadnám el az ajánlatot. Rám dühös, mert megöltem a lányát. Hiába avatnám be az igazságba, azzal csak azt érném el, hogy Mary is kevesebb legyen a szemében, úgy pedig mind a ketten veszítünk, mert mindketten csalódást okozunk neki. Akkor legalább csak legyen én az egyetlen, aki keserűséget és fájdalmat ébreszt benne, nem kell, hogy Mary emléke is csorbuljon és bepiszkolódjon. Miért nem jó ez így neked, apa? Miért nem esel nekem? Hidd el, nekem is sokkal könnyebb lenne…
Nem válaszolok, csupán egyetlen lépést hátrálok mind az első kérdést, mind pedig a következő megszólalást hallva. Nem akarom megadni. Szeretném megtagadni a kérését, szembe menni mindazzal, amit tanított, amit jelent nekem, de ahogyan a szemébe nézek… Képtelen vagyok elviselni mindazt, amit ott látok. Az összetört tekintetet. Pontosan ez szüli azt, hogy megadjam a választ, de továbbra is makacsul tartom magam ahhoz, hogy csak engem gyűlöljön, csak bennem csalódjon.
- Mint már mondtam, nem volt más választásom. Hibát követtünk el. Mind a ketten - kezdek bele, végig próbálva a szemeibe nézni, ami ebben az esetben, hogy azt látom az övében, amit, igencsak nehéz feladat. - Olyan hibát, ami nem maradhatott megtorlás nélkül. Én pedig őt áldoztam fel saját magam helyett - végig állom a tekintetét, nem foglalkozom az arcomon lecsorgó vércseppekkel, szavaim pedig teljesen igazak. Nem hazudok, csupán nem a teljes igazság az, amit felfedek előtte. Ha a lányom hal meg azon az estén és nem Mary, elvesztem volna, azzal nem csak Teresát, de tulajdon magamat is feláldoztam volna, akkor is, ha csak képtelesen értjük. - És ha lehetőségem lenne megváltoztatni a dolgokat, akkor sem döntenék máshogyan - ő akarta tudni az igazságot, hogy miért öltem meg a testvéremet, ehhez pedig hozzátartozik az is, hogy egy cseppet sem sajnálom, ami történt, hogy habozás nélkül mondanék ismét igent a halálos ítéletére, ha úgy adódna, akkor is, ha tudom, hogy a lányom is elveszik majd ezután tőlem. Egyedül egyetlen dolgot sajnálok, azt viszont mindennél jobban. Azt, hogy azt az összetörést, amit a szemeiben látok, én idéztem elő.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 416
◯ HSZ : 351
◯ IC REAG : 286
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ezüst gyűrűk, karkötők, nyaklánc

Re: Eeyeekalduk menedéke // Hétf. Nov. 09, 2015 1:53 am

Hiba. Miféle hiba? Hiba, ha reggel felemás cipőt húzunk a lábunkra, hiba, ha otthon marad a tárcánk, pedig bevásárolni indultunk, hiba, ha nem állítjuk be az ébresztőórát és elalszunk. Ezek hibák. A lányom halála viszont nem lehet ennyi. Nem lehet egyszerűen csak hiba. A hibák nem ilyenek.
Még mindig értetlenség van a szemeimben, a lelkemben, az energiáimban. Nem értem. Nem tudom megérteni. Felfogni, elfogadni. Nem megy.
Zsibbadok. Mindenemben ezt érzem, nem csak a tagjaimban, a fejemben, a szívemben is. Nem érzem, hogy hideg lenne, nincs melegem. Nem tűnik fel, hogy lélegzem, az sem tűnik fel, hogy havazni kezd. Szállingózó pelyhek hullnak alá, fehér leplet vonva lassan a természetre. Mary szerette a telet, a havat, a Karácsonyt…
Lassan rázom meg a fejem, tekintetemtől pedig nem engedem szabadulni. Azt akarom, hogy az arcomba, a szemembe mondja miért vette el tőlem a gyerekemet. Hogy miért lehetett élet és halál ura, azé az életé, akit én teremtettem. Aki belőlem fakadt. Az én gyerekem. Az enyém.
- Én nem ilyennek neveltelek. – a hangom halk és fáradt. Sokat éltem már és valahogy egész életemben rettegtem attól, hogy megint át kell éljem ezt. Nem szülőnek való gyermekét temetni. Ez kegyetlenség.
Én nem alkottam ilyen szörnyeteget. Ez nem az én fiam és mégis ő. Nem fizikai testében, hanem az elmúlt napok után tudom, hogy ez az egész így nem áll össze. Mintha hiányozna a kirakós egy része. Érzem, a zsigereimben érzem.
- Látni akarom. Az emlékeidet… látni akarom. – ha elvette tőlem a lányomat, ha tényleg elvette tőlem a lehetőségét, hogy újra a karomba zárhassam, akkor vissza akarom kapni az utolsó perceit. Ennyi jár. Ott voltam, amikor megfogant, amikor megszületett, amikor farkas született benne, hát ott akarok lenni, amikor megfosztottak mindentől, amit valaha adtam neki.
- Jogom van hozzá. – nem tagadhatja meg tőlem. Egyetlen lányom született és nincs többé. Tudni akarom mi történt, de elmondásból. Valósággá kell válnia a rémálomnak, mert ez az egész inkább tűnik egy lidércnyomásnak, semmit igaznak. Az én fiam, azaz Arthur, akit én neveltem fel, nem tett volna ilyet. Nem így, nem ekként. Tudom. Egyszerűen csak tudom.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Aiden Lloyd
Wagabond
avatar

◯ Kor : 332
◯ HSZ : 150
◯ IC REAG : 134
◯ Lakhely : Anchorage


Re: Eeyeekalduk menedéke // Hétf. Nov. 09, 2015 2:10 am

Én nem ilyennek neveltelek.
Elevenembe vág a négy szó, mélyen szántva ösvényt magának a mellkasomon. Nincs látható nyoma, én mégis érzem, az elevenembe mar, csúfos heget hagyva maga után. Szeretném a képébe üvölteni, hogy ez nem én vagyok, hogy soha nem váltam szörnyeteggé, hogy én még mindig a fia vagyok, az az Arthur, akit felnevelt és olyan vagyok, amilyennek nevelt. Hiszen minden, amit tőle kaptam, minden, amit tanított, ott pulzált bennem. Hiába nem volt már meg a tőle kapott farkas, akkor sem törölhettem el a múltat, akkor is ő tanított meg nekem mindent, ő tanított meg élni. Tőle kaptam mindent és akkor most így vagyok kénytelen viszonozni neki… Talán valahol elkeserítő, mert pont ő nevelt ilyennek, pont amiatt teszem most azt, amit, mert ilyennek nevelt. Pontosan ezért nem szeretném Mary emlékét bemocskolni, attól még, mert én csalódtam benne, nem kell neki is.
- Nem - határozottan csendül a hangom, amikor azt mondja, látni szeretné az emlékeimet. Nem fogom megmutatni őket. Nem lehet. Nem láthatod, hát nem érted?! Nem érted, hogy csak téged óvlak?! Miért nem látod?! Ösztönösen lépek még egyet hátra, így már jó néhány karnyi távolság feszül kettőnk közé. Nem menekülni akarok, nem félek attól, hogy esetleg újból megüt, minden jobb lenne annál, amit most kért tőlem.
- Nem lehet - próbálok határozott maradni, próbálok erős maradni, a fejemet rázva teszem meg az újabb lépést hátrafelé. Kérlek, apa, ne kérj tőlem ilyesmit. Nem kérheted ezt! Próbálom palástolni a felkorhadó érzéseket, a tekintetemben megülő kétségbeesést. Tudom, hogy tudja. Hiszen ismer, ismernie kell.
- Miért nem elég mindaz, amit elmondtam? Miért akarod látni, ahogyan darabokra szaggatják? Miért akarsz te is ezzel a képpel élni az emlékeid között? - fakadok ki ezúttal már én és képtelen vagyok tovább visszatartani az érzéseket. A fájdalom, a kétségbeesés kiül a vonásaimba, a farkasom éberen küzdi magát egyre feljebb és feljebb; nem tetszik neki ez az egész helyzet.
- Nem mutatom meg az emlékeket - rázom meg ismét a fejem, ahogyan újfent hátrálni kezdek. Ha kell elszaladok, legyen bármilyen gyerekes és kicsinyes tett, de nem adom őket. Önként nem. Sajnálom, apa, de nem lehet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 416
◯ HSZ : 351
◯ IC REAG : 286
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ezüst gyűrűk, karkötők, nyaklánc

Re: Eeyeekalduk menedéke // Hétf. Nov. 09, 2015 2:37 am

Nem.
Visszhangot ver bennem a tagadás.
Nem.
Már tudom, hogy valamit visszatartasz, titkolsz, nem mondasz el.
Nem.
Előre lépek egyet, ahogy ő hátrál. Pajzsom lassan foszlik semmivé.
Nem lehet.
A bennem élő szürke fenevad, előre lép. Fejét emeli, tartása büszke. Íriszeinek kékje a tekintetemben tombol.
Érzem a kétségbeesését. Tudom. Tudom, hogy ez így nem ennyi. Ő hátrál, nekem pedig úgy hull alá a pajzsom, ahogyan a szállingózó hó.
Összetörtél fiam. Elvettél tőlem valamit, amihez nem volt jogod. Így nem, ahogy előadtad.
Menekülőre fognád, de engem nem érdekel a benned lévő új társ. Nem érdekel, hogy gyorsabb lettél, még mindig az én fiam vagy, és én nem neveltem belőled gyávát. Ilyet nem tettem. És ne merd az orrom alá dörgölni, hogy mégis. Ne merészelj leköpni mindent, amit tanítottam. Ne tedd meg.
Megint előre lépek és szabadjára eresztem mind a négyszáz évnyi életem energiáit. Mindazt a fájdalmat, kétségbeesett gyászt, hitetlenséget, ami bennem kavarog. Együtt a szeretettel, amit iránta érzek, mert bár a tette szörnyű, attól még nem tudom kevésbé szeretni. Ez nem így működik.
Ahogy a fájdalmát megérzem, a kétségbeesését, a farkasa előre furakodását, aki már nem az enyém, úgy tudom egyre inkább, hogy látni akarom, tudni akarom mi történt.
Fájdalmam és haragom egyvelege sötéten hömpölygő folyamként vesznek körbe és marnak egyre inkább felé. Nem tagadhatod meg tőlem, amiről te is tudod, hogy jár nekem.
- Ő. Nem. A. Te. Gyereked. Volt. – a hangomból hiányzik a bántó indulat, inkább van benne megtört reszketegség.
- Hanem Az Enyém. – azt mondta neki is volt lánya. Értenie kell. Meg kell ezt értenie. Legyen bármi is az oka annak, amiért megtagadja a kérésemet, az nem lehet fontosabb, mint egy apa és a lánya közötti kapcsolat. Egyszerűen nekem kell látnom, mert nekem kellett volna ott lennem vele.
- Ne vedd el tőlem a hitem. – a beléd, a magamba, a nevelésedbe, a családunkba vetett hitem utolsó darabkáit. Ne kényszeríts arra, hogy ilyen vagy olyan módon erővel akarjak megszerezni tőled pont tőled valamit, amikor át is adhatod.
Nem volt még elég? Nem elég az a kín, amit okoztál? Nem döftél hátba elégszer? És látod, én még mindig szeretlek. Szeretlek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Aiden Lloyd
Wagabond
avatar

◯ Kor : 332
◯ HSZ : 150
◯ IC REAG : 134
◯ Lakhely : Anchorage


Re: Eeyeekalduk menedéke // Hétf. Nov. 09, 2015 3:04 am

A porba hullok, előtted, apám, térdem halkan koppan a hóval borított, fagyos földön. Térdre kényszerít a tett, a megbánás, a fájdalom. Térdre kényszerít mindaz, amit felőled érzek, amit rám zúdítasz. Éreztem már ilyet, amikor Anton megmutatta, ki is ő valójában, akkor is összerogytam a súly alatt, de az más volt. Merőben más. Ott az évek súlya, mi földre kényszerített, most az energiákban tomboló megannyi érzelem. Ott a tisztelet vezérelte a térdre hullásom, most a fájdalom és a keserűség. Csalódottság. Önmagamban csalódtam, amiért nem tudtam kellőképpen viszonozni apám szeretetét, mert az is megbújt a kavargó érzelmek közepén. Ott volt, színtisztán éreztem és ez volt az, ami igazán ránehezedett a mellkasomra. Hogy egy ilyen helyzetben is képes így érezni irántam.
- A testvérem volt! Azt hiszed, nekem nem fáj? Hogy pusztán azért tettem azt, amit, mert éppen úgy tartotta kedvem?! Ez nem ilyen egyszerű! - nem álltam messze a kiabálástól, de az én részemről inkább a kétségbeesés szülte a szavakat és a hangerőt, mint a düh. Apára csak azért voltam dühös, mert kikényszeríti belőlem, amitől óvni próbálnám, mert ilyen módon teszi azt. Mennyivel egyszerűbb lett volna, ha erővel szegez a földhöz és úgy tépi ki belőlem az emlékeket! Nem, ehelyett térdre kényszerít és ilyen módon éri el, hogy én magam adjam őket oda. Nem lehet, apa, nem lehet…
- Nem veszem, apa.. Hát nem látod, hogy éppen azt szeretném megőrizni? - hogy mibe vetett hited kívánom megóvni, szerintem mindkettőnk számára teljesen egyértelmű. Miért állítasz ilyen helyzet elé? Miért kell ismét választanom?
- Ne kényszeríts, kérlek… - alig több suttogásnál immár a hangom, ahogyan felnézek rá. Nem fogok sírni, régen ejtettem utoljára könnyeket, de a keserűség, a fájdalom, a kín mind ott ülnek a kékekben.
Nem futok el előled. Nem futhatok el előled. Itt vagyok, tessék, vedd el, amit akarsz, én képtelen vagyok önként odaadni. Azért, mert szeretlek, mert fontos vagy nekem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 416
◯ HSZ : 351
◯ IC REAG : 286
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ezüst gyűrűk, karkötők, nyaklánc

Re: Eeyeekalduk menedéke // Hétf. Nov. 09, 2015 3:22 am

Ahogy térdre esik előttem, úgy sétálok oda hozzá. Kezem akaratlanul mozdul, fejét érintem meg, ahogy térdre ereszkedem vele szemben. Pokoli nehéz, szétszakadva egyben maradni mindabban, amit érzek. Már maga a létezés is az, és mégis, két tenyerembe vonom arcát, mint kisgyermek korában, amikor hasra esett és ekképpen vigasztaltam. Mert akármit is tettél, attól még az apád maradok. És mindig én fogok támaszt nyújtani neked. Otthont, biztonságot, viszonzást nem váró szeretetet.
- Tudom, hogy nem az. Tudom. – csendesen jegyzem meg. Eddig is éreztem, hogy ebben az egészben fájón pulzáló őrületben valami nincs a helyén. Mert Mary halála nem lehet egy egyszerű hiba. A fiam kezének vérbe mártása nem lehet egyszerű gyilkosság. Mert egy életet elvenni könnyű, azonban eljutni odáig és megbirkózni azzal, ami utána jön, ha szeretett személyről van szó, az sosem egyszerű. Az nem lehet egyszerű.
- Tudom, hogy mit bírok el. Már azelőtt tudtam, hogy te megszülettél volna. Hidd el, hogy tudom, mit kérek tőled. – az aggodalma a szívem legmélyéig hatol, de most neki kell megértenie, úgy tud segíteni, ha megteszi, amit kérek.
Ugyanaz a keserű fájdalom és kín átszőtte szempár mered rám, ahogyan őrá is.
Előrehajolok és az arcára csókolok ott, ahol megütöttem korábban. Átölelem, szorosan, szemeimet lehunyom és ha még fent van a pajzsa, energiáim nekifeszülnek. Amilyen gyengéd szeretettel vontam magamhoz és tartom most is, olyannyira kegyetlen módon döntöm le mentális védelmét, elsöpörve annak legutolsó morzsáit is. Sajnálom, de szükségem van az emlékeidre. Muszáj.
Nem tudom kiszívni belőled, de eltüntettem az akadályát annak mögött tarthatod.
- Csak add át… – kérem tőle suttogva, továbbra is fogva, tartva őt és ha végre megteszi, hát végig a karomban a tartom úgy, ahogy már hosszú évszázadok óta nem tettem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Aiden Lloyd
Wagabond
avatar

◯ Kor : 332
◯ HSZ : 150
◯ IC REAG : 134
◯ Lakhely : Anchorage


Re: Eeyeekalduk menedéke // Hétf. Nov. 09, 2015 3:50 am

Nem szólok, egyetlen szó sem hagyja már el ajkaimat. Tudom, hogy erős, hogy tudja, mit kér tőlem, de neki pedig azt kell megértenie, hogy szeretném megóvni mindettől. Hogy hiába ő az apám, olykor szeretném, ha engedné, hogy én is aggódjak érte egy kicsit, hogy törődhessek vele, hogy megmutathassam, mennyire fontos is nekem.
Ahogyan a két tenyere közé vonja az arcomat, tényleg kisgyereknek érzem magam. Bárcsak annyi lenne a probléma, hogy hasra estem és bevágtam a térdemet. Sokkal egyszerűbb volna, sokkal kevésbé fájnia. Zihálva szívom be a levegőt, amikor az ütés helyére kapom tőle a csókot, aztán átölel, én pedig mérhetetlenül elszégyellem magam. Nem lett volna szabad tiltakoznom sem. Tiszteletben kellett volna tartanom a kérését már az első pillanattól kezdve. Hiszen ő az édesapám. Ez a minimum, amivel tartozok neki azok után, amit értem tett.
Porrá zúzza a pajzsom, a fekete Bestia dühöngve feszül a mellkasomnak, tépi a láncait, szabadulna, de nem lehet. Most nem, mert most más feladatom van. Meg kell tennem, muszáj. Tarkójára fog egyik kezem, legalább hadd kapaszkodjak közben.
- Oké…

A kép homályos, a háttérben álló alakok masszává olvadnak, ők nem lényeges szereplői a történetnek. Ellenben a velem szemben álló Alfa minden arcvonása kristálytiszta. Két oldalamon egy-egy nőstény, jobbra fordítva a fejem a térdeplő Mary látszódik, vértől csatakos hajjal és maszatos arccal, meggyötörten, de büszke tartással emelve fel a fejét, mégis sugárzik belőle a félelem, szinte égeti a bőrömet. A másik oldalamon a lányom térdel, nem néz ki többnek huszonegy-két évnél, pedig ekkor már egészen közel járt a százhoz. Bátran, egyenes tartással viseli azt, ami rá vár, nem tiltakozik és jóval kevesebb félsz árad belőle, mint a húgomból.
Az Alfa szól, itt-ott megtörnek a szavak, hiszen nem emlékszem rájuk pontosan, de a lényeg érthető. Elárultam az Alfámat, elvettem tőle valakit, aki fontos volt neki, hát ő is megteszi ugyanezt velem. Választanom kell. Mary, vagy Teresa.
Három.
Keserűség és düh kavarodik fel bennem, intenzíven, mindent elsöprően. Mert a húgom tönkretett mindent. Elárult. Átvert. És aztán nem hagyott nekem választási lehetőséget. Rá zúdul minden keserű érzésem, szeretném, ha egyszer, utoljára, de érezné, tudná, milyen az, amikor a tulajdon testvérét árulja el, amikor nem csak cserben hagyja, de manipulálja és ki is használja őt. Azt akarom, hogy tudja, milyen fájdalmat okozott, hogy porrá zúzott. Pedig én szerettem.
Kettő.
Elveszíthetem a lányom. Elveszíthetem a jövőm. Minden reményem. Mindennél jobban szeretem, én is, a farkasom is kötődünk hozzá, hiszen nem csak a lányom, hanem a Kölyköm is egy személyben. Büszke vagyok rá, mérhetetlen elégedettség tölti el a mellkasomat. Ordítok az Alfára, de nem számít. Vigyen engem, ők hadd éljenek! Nincs beleszólásom. Válassz!
Egy.
Múlt, vagy jövő? A múlt, az apám emléke, a gyökereim, ahonnan indultam. Mary ezt jelenti számomra. Vagy a jövő? Minden reményem és szeretetem? Válassz!
Az utolsó pillanatban ugrom a lányom elé és több nem is kell. A körben álló massza megelevenedik, közelebb úszik hozzánk, hogy kíméletlenül kebelezze be a húgomat. Vörössel színeződik a kép, a szemem láttára tépik darabokra a tulajdon testvéremet. Vér fröccsen, velőtrázó sikítás cikázik a csendbe. Vége. Ennyi volt hát.


- Sajnálom… - erőtlen a hangom, abban sem vagyok biztos, hogy nem gondolatban bukott-e ki az egyetlen szó. Észre sem veszem, hogy a tarkóján lévő kezem szinte már görcsösen kapaszkodik belé, egészen a húsba vájva, mintha az volna az utolsó fogódzkodó. Annyira sajnálom…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 416
◯ HSZ : 351
◯ IC REAG : 286
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ezüst gyűrűk, karkötők, nyaklánc

Re: Eeyeekalduk menedéke // Hétf. Nov. 09, 2015 12:59 pm

Tartom, mint kiskorában, ölelem, fogom és nem eresztem. Így kapom meg az emlékeit. Lehunyom a szemeimet és ebben az összefonódásban leszek szemtanúja mindannak, ami egykor történt.
A lányomat felismerem, pont olyan, ahogyan az én emlékeimben él. A félelme láttán elszorul a szívem, sosem kívántam, hogy akármelyik gyermekem is ismerje ezt az érzést. Óvtam, védtem őket és tudom, most már tudom, hogy sosem lett volna szabad engednem, hogy a saját útjukra menjenek. Velük kellett volna maradnom. Ez lett volna a dolgom.
A másik nőstényt még sosem láttam, de tudom, hogy kicsoda. Valószínűleg akkor is tudnám, ha nem érezném a fiam emlékein keresztül, hogy az unokámat nézem. Annyira hasonlít Arthurra.
Érzem az emlékekből átszűrődő vívódást, a keserűséget, a dühöt, az árulást. A bőröm alatt bizsereg az emlékben látott érzések tömkelege. Mindig igyekeztem úgy nevelni őket, Arthurt és Maryt, hogy legyenek jó testvérei egymásnak. Segítsék a másikat, számíthassanak egymásra. Mert nemcsak a vér köti őket össze, de a farkasaik rokonsága is. Több és erősebb köteléket adtam nekik, mint amit két testvér valaha is megtapasztalhat egy élet alatt. Én tényleg igyekeztem.
És most? Minden igyekezetem és törődésem ellenére végignézem, ahogy Arthur döntést hoz a lányom felett a saját lánya életéért.
Könnyek szöknek ki a szemhéjaim alól. Elbuktam apaként, elbuktam Teremtőként. A lányom elárulta a bátyját, a fiam pedig halált hozott a húgára. Hogy történhetett mindez? Miért kellett megtörténnie? Miért?
Nem tudom azt mondani, hogy nem értem meg Arthurt, az apai szeretetet. Mert én is érzem, úgy ahogyan ő is. Büszke vagyok rá, amiért az életét adta volna a húgáért. Tényleg az vagyok.
De ettől még nem fáj kevésbé, hogy Mary újra meghal, immáron az én szemeim előtt is. És csak tehetetlenül nézhetem végig az egészet. Hallom a sikolyát, látom a vérét kifolyni, a testét ezer felé szakadni
Amikor az emlék véget ér, még nem engedem el Arthurt. Mereven kapaszkodom belé, mert attól félek, ha most megmozdulok, az alattam megnyílt föld magába szippant és örökre elnyel. Minden, amit tettem, a gyermekeim, a kölykeim… egyik a másik után szakad ki az életemből, hatalmas, üres, lüktetve fájó fekete lyukakat hagyva maguk után. Vajon mennyit bír el egy szív, egy lélek, egy férfi, egy apa? Vajon mennyit…
Nem tudom mikor enyhül a szorításom, ölelésem, nem tudom mikor ernyednek el annyira az izmaim, hogy képes legyek elengedni a fiamat. Szeretnék ordítani, üvölteni a fájdalomtól, de minden hang a torkomra forr és némaságba zár. Nem törlöm le a könnyeket az arcomról, fel sem tűnnek, hogy ott vannak. Nem érzem a hideget, ami körül vesz, nem érzek mást, csak tompa, sajgó ürességet.
Lassan állok fel, megtántorodva, de végül, ha bizonytalanul is, megtartanak a lábaim. Mert muszáj nekik.
~ Mikor? ~ csendes visszhangként koppan a kérdés elméjében. Mióta halott a lányom? Mikor történt mindez? Csak… csak tudni akarom. Mikor veszítettem el őt?
Ha megkapom a választ, mélyet sóhajtok. Még lélegzem. Még lélegzem.
Aztán megfordulok és a lábaim vinni kezdenek. Nem tudok elköszönni, nem tudok… nem tudom, hogy mit mondjak a saját fiamnak. Magammal viszem a fájdalmat, a gyászt, darabokra tört lelkem maradványait. Nem vagyok képes arra, hogy magabiztos léptekkel haladjak, meg-megbotlok, egy-egy fának is neki ütközöm. Úgy tántorgok, mintha részeg volnék, pedig csak képtelen vagyok figyelni arra, hogy hová lépek. Még csak azt sem fogom fel, hogy merre megyek…

//ha nem állítasz meg, akkor részemről ennyi lett volna és hát sírós sírós sírós Sad Sad Sad //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Aiden Lloyd
Wagabond
avatar

◯ Kor : 332
◯ HSZ : 150
◯ IC REAG : 134
◯ Lakhely : Anchorage


Re: Eeyeekalduk menedéke // Hétf. Nov. 09, 2015 2:18 pm


Nem akartam, hogy tudd. Nem akartam, hogy érezd, hogy lásd, hogy átéld mindazt, amit én is. Annyira szerettelek volna megóvni, annyira szerettem volna felnőtt lenni egy kicsit, nem sokáig, csak egy egészen kicsit. Nem akartam fájdalmat okozni. Nem akartalak összetörni.. Meg fogsz tudni valaha is bocsátani nekem? Képes leszel valaha is ugyanúgy nézni a szemembe, mint régen? Mint amikor átjöttél hozzám? Fogunk-e még valaha úgy viccelődni, mint a telefonban? Semmi sem lesz ugyanolyan… Ezek után nem. Mert ezentúl mindig látni fogom azt a megtörtséget a szemedben, amit én okoztam. Ezzel pedig soha nem fogok tudni megbarátkozni. Súlyosan nehezedik ez is a vállamra, Mary halálával együttesen akar lehúzni a mélybe, szinte meggörnyedek alatta. Annyira nem ezt szerettem volna…
Nem sírok, nekem akarok sírni, de hatalmas gombóc gyűlt a torkomba, amit akármennyire is próbálkozom, képtelen vagyok eltűntetni onnan. Érzem apám könnyeinek sósságát az orromba kúszni. Szeretném, ha kiabálna velem. Üssön meg újra és újra, csak adjon feloldozást! Valahogyan, bárhogyan, mutasd ki, hogy mit érzel! Kérlek, nem hagyhatsz így itt, valamit mondj, valamit tegyél…
Ahogyan elereszt, én is elengedem a tarkóját. Az utolsó kapaszkodómat. Nem mozdulok, ugyanúgy térdelek ott, lehajtott fejjel. Nem tudok rád nézni, irtózom attól, amit a szemedben láttam, egyáltalán rád nézhetek még? Megérdemlem egyáltalán? Annyira sajnálom, hogy ezt én okoztam benned. Addig nem is emelem fel a fejem, amíg meg nem hallom a gondolataim között a hangját. Meggyötört arc, meggyötört tekintet néz a másik meggyötört arcra.
- Tíz-tizenöt éve - suttogom halkan, többet azonban én sem vagyok képes mondani. Nem kellett volna látnod. Nem kellett volna kierőszakolnod belőlem az emléket. Miért akartad egyáltalán? Miért akarsz te is minden egyes éjszaka csatakosan ébredni azért, mert újra és újra megjelenik előtted a kép? Miért..?
Úgy szeretnék mondani valamit. Hogy sajnálom. Hogy ő nem ezt érdemli. Hogy nem voltam méltó fia. Hogy szégyent hoztunk a fejére. Visszatartanám, nem akarom, hogy menjen, nem akarom, hogy így hagyjon magamra. Befejezetlennek érzem ezt az egészet, mert hiába mondtam el, semmi megkönnyebbülést nem érzek. Mert itt hagyott a kétségek között, mert nem büntetett meg, mert ugyanolyan hibásnak érzem magam, mint akkor, amikor a lányom elé ugrottam. És azt sem tudja, hogy Teresát is elvették tőlem, pár napra Mary elvesztése után… Hogy hiábavaló volt mindez. Nem akarom sajnáltatni magam, de bármi jobb lenne ennél a helyzetnél.
Csak csendben figyelem, ahogyan távozik, ahogyan egyik fától a másikig tántorog, szeretnék ott állni mellette, támaszt nyújtani, segíteni őt, de ebben a pillanatban szerintem én vagyok az utolsó, akit maga mellett szeretne tudni. Úgy sajnálom…
Akkor tápászkodom csak fel, amikor már látótávolságon kívülre ért. Hagyom, hogy kirobbanjon belőlem a farkasom, energiáim vad orkánként tombolnak körülöttem, nem foglalkozom a pajzsommal, tombolni akarok, kiadni magamból minden keserűséget és fájdalmat, pedig tudom, amíg az apám nem adja meg, én magam is képtelen leszek önmagamnak megbocsátani. Ismét elveszítettem. Először akkor, amikor elvették tőlem a farkasát. És most újra, kicsúszott a kezeim közül, pedig már a markomban tarthattam! Mihez kezdjek most? Fogalmam sincsen. A vörös köd ellepi az elmémet és nem akarok mást, csak felejteni. Elfelejteni azt, amit soha nem törölhetek ki az emlékeim közül.

// Sad Sad Sad Sad Sad <33333 //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6742
◯ IC REAG : 8530
Re: Eeyeekalduk menedéke // Hétf. Nov. 09, 2015 6:24 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Aiden Lloyd
Wagabond
avatar

◯ Kor : 332
◯ HSZ : 150
◯ IC REAG : 134
◯ Lakhely : Anchorage


Re: Eeyeekalduk menedéke // Csüt. Nov. 12, 2015 9:00 pm


Willow & Aiden


Egy cseppet sem voltam jó formában, ami azt illeti. És erre még az is rátett, hogy képtelen voltam nyugton maradni és nekem mindenáron el kellett indulnom visszafelé. Akkor sem voltam képes egy helyben toporogni és várni, hogy összeforrjanak a csontjaim, mert például a karom az tuti nem fog jól összeforrni csak akkor, ha a helyére rakom, farkas alakban meg necces lett volna, a síkság kellős közepén meg nem fogok nudistát játszani. Amúgy is minél tovább szerettem volna érezni a porcikákba maró fájdalmat, minden egyes cseppjét ki akartam élvezni, minél hosszabbra szerettem volna nyújtani a szenvedés pillanatait, mert nagyon is megérdemeltem. Arról nem is beszélve, hogy szükségem volt rá, hogy elterelje a gondolataimat. Többé-kevésbé bevált, főleg, ahogyan egyre több megtett utat tudhattam a hátam mögött, mert bitang módon elfogyott az erőm.
A patakot sikerült elérnem, de át már nem jutottam rajta, szimplán megbotlottam egy, a szélén lévő nagyobb sziklában és szépen orra buktam. Legalább pofám alját érte a hűvös víz, amúgy is jót tett, lehűtötte kicsit a megmaradt kedélyeimet. Csak szuszogva fújtattam, mert akárhogyan próbálkoztam, képtelen voltam felállni innen, szerencsére viszont már arra sem maradt energiám, hogy ezen puffogjak. Egyszerűen csak aludni akartam egy kicsit, szusszanni egy keveset, amíg ismét erőre kapok. Most az sem érdekelt, hogy rosszul forrnak össze a csontok, egy csomó vért veszítettem, nem tudtam már ilyeneken gondolkodni. De legalább semmi máson sem és ezért nekem már bőven megérte.
Nagyon szarul festettem. A jobb vállamból jelentős adag hiányzott, szerintem még a csontom is megkapargatta, fene tudja, csak az iszonyatos fájdalmat éreztem, ahol a hideg levegő a húsomba mart. Ugyanazon lábam csontja alaposan eltörött, ránéznem sem kellett, éreztem, hogy nyílt törés. Az állkapcsom megrepedt, abból is szivárgott a vérem. Ezen kívül az oldalamra is akkorát kaptam, hogy nem elég, hogy jó néhány bordám eltörött, minden bizonnyal a tüdőm is felkarcolták a csontok. Ezen kívül apróbb karmolások éktelenkedtek rajtam, de a többi sebhez képest azok már semmik sem voltak.
A fekete bunda vértől volt ragacsos, csomókban tapadt össze a szőröm, fáradtam hunytam le a karmazsinokat ahogyan ott feküdtem a patak szélén. A pajzsommal sem nagyon foglalkoztam, bár már nem tomboltak az energiáim, egész egyszerűen csak lustán, lomhán kavarogtak körülöttem. Nem voltam már zaklatott, de egy cseppet sem éreztem jobban magam, a keserűség pedig a fájdalomnál is erősebben marta magát a csontjaimba.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 228
◯ HSZ : 296
◯ IC REAG : 233
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Eeyeekalduk menedéke // Csüt. Nov. 12, 2015 10:37 pm



Aiden
és
Willow
Futás. Manapság ez az életem. Már nem szó szerint véve, hiszen általában nem rohangászok sehová, de most mégis ehhez lett kedvem, hát nekiindultam a kilométereknek. Nem sejtettem, hogy bármi olyasmit fogok tapasztalni, ami megzavarja a vöröst. Ma nem akartam előkúsztatni magamból, mégis felüti a fejét, amint megcsapja már messziről orrlikait a friss vér szaga. A pajzsomat feszegeti, azt akarja, hogy eresszem lejjebb, hogy kitörhessen, de nem engedek neki. Legalábbis nem jobban annál, mint amennyi ahhoz kell nekem - miközben kihasználva minden gyorsaságomat megiramodom - hogy felmérhessem mivel is van dolgom. Nem akarok beleszaladni felkészületlenül semmi civódásba, így hát csak akkor bukkanok elő a fák közül, ha már biztos vagyok abban, hogy a tépázott energiák egyetlen farkastól származnak.
- Ó, hogy a..
Szalad ki a számon az orr alatti elmormolás, megbizonyosodva arról, hogy pontosan ismerem az energiák gazdáját. A bundás felé eresztem a vöröst - nem esem túlzásba, kell a nyavalyának, hogy még ebből is konfliktus legyen, mostanában csak a baj van megint a döggel - de csak annyira, hogy jelezzem: itt vagyok. Finoman, szinte nesztelen térdelek a hóba a farkas mellé, eszembe nem jut váltani, mert úgy nem tudok rajta segíteni. Mondjuk így se sokat addig, amíg nem az emberi alakját viseli.
~ Hé..
Mászom elméjébe, felhívva magamra a figyelmét. Egyelőre nem hívom fel szíves figyelmét arra, hogy váltson, hiszen farkasalakban gyorsabban gyógyul, viszont az is tény, hogy itt nem maradhat, martalékául mindenféle élő és nem élő hatásnak a regenerációs folyamatainak ideje alatt.
Energiáimmal zavarni igyekszem őt, felpiszkálni benne az embert, hadd törjön ki, hadd törjenek össze a csontjai ahhoz, hogy újra emberi formát öltsön a teste. Nem akartam ennyire direkt lenni, de mivel a pajzsa elég mélyen fekszik, én pedig biztos, hogy nem fogom sem itt hagyni, sem mély csevegésbe merülni vele, jobb módot nem láttam arra, hogy célozzak dolgokra. Tudom én, hogy idősebb, mint én vagyok, de akkor sem hagyom ennyiben. B tervvel majd aztán készülök, ha a dolog nem sikerült.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Aiden Lloyd
Wagabond
avatar

◯ Kor : 332
◯ HSZ : 150
◯ IC REAG : 134
◯ Lakhely : Anchorage


Re: Eeyeekalduk menedéke // Csüt. Nov. 12, 2015 11:06 pm

Teljesen jól ellébecoltam a saját kis nyomoromban, a patak kellőképpen hűvös volt a pofám alatt és ez rendkívül jól esett. Az egyetlen pozitív tényező ebben az egész helyzetben. Már egészen közel jártam az álomhoz, a sötétség baromi hívogató volt és valószínűleg el is csábultam volna, ha nem éreztem volna meg a közeledő energiákat és az érkező farkast. Nem akartam, hogy bárki is rám találjon, netalán közelebb jöjjön. A helyzetemhez mérten igencsak gyengécskén, de meglendültek az energiáim, szerettem volna a másik farkas bundájába tépni, hagyjon békén, menjen el, mert tökéletes jó ez az egyedüllét most nekem. Aztán felismertem a kis vöröst és hirtelenjében nem tudtam eldönteni, hogy örüljek-e neki, vagy sem. Egyrészről Willow orvos volt, így a szorult helyzetem ezen részén legalább tudna segíteni, másrészről pedig.. nem akartam senki olyat a magam közelében, akinek bármiféle köze van az apámhoz. Főleg olyan köze, mint amilyen Willow-nak volt. És ez nem a nősténynek szólt, de róla akaratlanul is apa jutott eszembe és mindaz, amit ma porrá zúztam. És pont az lett volna a célom, hogy legalább egy kis időre felejtsek.
Aztán végül nem gondolkodtam, túl fáradt voltam ahhoz is, hogy eldöntsem, örüljek-e a nősténynek, vagy se. Érzem, hogy közelebb jön, felnyílnak a szemeim és megmozdítom a fejem, hogy ránézhessek. Fáj a mozdulat is, de ezúttal már nem adok hangot neki. Érzem a zavarást, tudom, hogy váltani kellene, csak jelen pillanatban ahhoz sem sok erőm maradt és hát.. olyan kényelmes így, nem szívesen adnám fel. Pedig segítségre van szükségem, egyedül aligha sikerül majd helyretenni a törött részeket és összekapni magam annyira, hogy legalább hazajuthassak.
Meglódul az energiafolyam, hogy aztán némi nyöszörgést követően már emberi formámban heverjek a patakparton. Így még rosszabbul nézek ki, mert a fekete bunda jobban elnyelte a véremet, a bőrömön azonban jobban kiütközik, ahogyan a sebek is sokkal szembetűnőbbek.
- Nem is mondtad, hogy ismered az apámat… - erőtlenül buknak ki belőlem a szavak, ahogyan ismét a tekintetét keresem. Minden porcikám sajog, a beszéd i nehéz megrepedt állkapoccsal, de valahogyan csak boldogulok vele. Ezt a gondolatot pedig ha akarnám se lennék képes kiverni a fejemből. És ha beszélgetünk, akkor legalább tuti nem alszom el és nem engedek a csábító sötétségnek. Nyilván azt sem tudja, ki az apám, de ebbe jelen pillanatban túl fáradt voltam, hogy képes legyek belegondolni.
- Segítesz? - nyilván azért nem hagyott magamra, de ez ismét csak olyan dolog, aminek felfogásához kevés az életerőm. Ép kezemet máris nyújtom felé, húzzon fel, vagy nem tudom, mit kell ilyenkor csinálni, nem hiszem, hogy van nála szükséges felszerelés, én pedig egyedül képtelen leszek feltápászkodni innen.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 228
◯ HSZ : 296
◯ IC REAG : 233
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Eeyeekalduk menedéke // Pént. Nov. 13, 2015 12:00 am

A vörös picit sértődötten húzza fel a pofáját az energiahullámra válaszul, de nem kaffan oda, annál nagyobb intelligencia szorult még belé is, farkasberkeken belül. A sérültbe nem illik még nagyobbat marni, kivéve, hogyha oka van rá, de neki most nem volt. ÉS egyébként sem lépett fel ellene tettleg a hím, akinek az energiái közé mégis keveredett valami pofavicsorogtatóan ismerős.
Nem ítélkezem. Nyöszörgést is hallottam már eleget, sőt, fájdalomkiáltásokkal is lett már tele dobhártyám, nem foglalkozom azzal, amit nem kell meghallanom. Orvosként vagyok jelen, először a hideg fej, aztán jöhet minden más.
Első dolgom, hogy feltérképezzem a sérüléseit így bunda nélküli állapotban is. A meztelensége szintén olyan tényező, ami ebben a szakmában pláne nem zavar. A műtőasztalon is minden test öltözettelen.
A nyílt törést veszem először kezelésbe, bár azt aligha fogom tudni itt ellátni tökéletesen. Annyit tudok tenni, hogy a kreativitást használva kerítek egy alkalmasnak ítélt ágdarabot és a kabátomat ledobva ismét csak saját ruhadarabjaimat használom fel ahhoz, hogy rögzítsem a végtagot. Mivel Aiden farkas, így nem igényel annyi azonnaliságot és műtéti utat a törés ellátása, hevenyészettnek megteszi így is, tisztításra mondjuk csak később kerülhetne sor, de a vérmérgezés nem fogja elvinni, az garantált.
Nem kérek elnézést, ha a művelet közben esetleg fájdalmat okozok neki. Máshogy nem tudom csinálni, s mivel futni jöttem, semmi orvosi eszköz nincs nálam.
A szavainak hallatán felszalad szemöldököm. A csont megfelelő állását és rögzítést tapintgatom végig, minél stabilabbra húzva a rögzítést. Addig, amíg a csont össze nem forr annyira, hogy ne ártson magának egy alakváltással, tetszik vagy sem, ezt kell viselje. Vagyis ehhez hasonlót. Mert itt nem fogom hagyni, szóval a helyszíni ellátását nyilván követi majd valami szakszerűbb. Csak jussunk el oda.
- Hogy mondod?
Kérdezek vissza egyik tépett sebének sebszéleinek összehúzása közepette. Kész haszon, hogy a pulóver alatt még egy vékonyabb hosszúujjút és egy trikót is viselek, szaggathatok belőle "kötszert" bőven.
- Ne barchobázzunk. Hogy hívják az apád? Most mi a neve.
Teszem hozzá a végéhez, mert bár a vörös szinte tudja a választ, én nem akarom meghallani, észrevenni. Utálom az egész helyzetet, zavaros és valahogy jó lenne már kimászni belőle.
- Kivel akasztottál agyart, s miért? Ki kéne próbáld, hogy fel tudsz-e kelni innen..
Teszek hevenyészett javaslatot neki. Fájni fog, ezt tudom. De itt aligha tudok többet tenni érte, viszont még emlékszem hol lakik, hacsak el, nem költözött. Ha elevickélünk odáig így, hogy a csontjait legalább helyükre rántottam és a helyes összeforrás felé tereltem, akkor stabilabbá tehetem az állapotát.
- Ne olyan hevesen!
Nyúlok alá, hogy rám támaszkodhasson. A beteg tetvek esélyesen gyorsabban jutnának el A-ból B-be, mint mi fogunk, hacsak nem találok ki valamit.


A hozzászólást Willow Nyxon összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Nov. 13, 2015 8:52 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Aiden Lloyd
Wagabond
avatar

◯ Kor : 332
◯ HSZ : 150
◯ IC REAG : 134
◯ Lakhely : Anchorage


Re: Eeyeekalduk menedéke // Pént. Nov. 13, 2015 6:48 pm

Nekilát a kezem rendbe tételének, én pedig ekkor már képtelen vagyok visszafogni a hangomat. Erőtlen, mégis fájdalommal teli kiáltás szakad fel a torkomból, ahogyan rögzíteni próbálja a törött végtagot. Nem látom, mit csinál, de gondolom épp visszatuszkolja a kiálló csontdarabot a helyére, ez pedig, akárhogyan is nézem, kurvára fáj. Aztán megpróbálom összeszorítani az állkapcsomat, de ez meg megint bitang mód fáj, úgyhogy csak ismét ordítani tudok. Szívás, gyűlölöm az ilyesmit, de olykor bizony előfordul és nagyon ráharapni sem tudnék semmire. Első gondolatom, hogy az ép karomra harapok rá, de tuti kitépnék belőle egy darabot, az meg most nem kell, inkább felverem az erdő csendjét, Willow biztos hozzá van szokva az ilyesmihez.
Aztán csitul a fájdalom, de el nem múlik, kegyetlen lüktetés marad utána, zihálva veszem a levegőt, ami ismét csak nem jó sem a bordáimnak, sem a tüdőmnek. Homlokomat hideg verejték áztatja és ismét baromi közel kerülök az eszméletlenség állapotához, mert ez így túl sok. A fizikai és a lelki fájdalom is, sokkal egyszerűbb lenne a hívogató sötétségbe merülni, legalább egy kis időre nyugtom lenne. De aztán Willow kérdez és ez az, ami visszaránt a határról.
- Jól hallottad.. - valami félmosolyhoz hasonló akármit próbálok produkálni, de az állkapcsom hevesen tiltakozik, úgyhogy csak egy fájdalmas nyögés lesz belőle.
- Biztos, hogy tudni szeretnéd? - elvégre apa mesélt arról, miféle kapcsolat van köztük és fogalmam sincsen, jelen pillanatban hányadán állnak egymással, de kellemetlen lenne, ha adott esetben emiatt hagyna itt. - Elmondom, de ígérd meg, hogy nem hagysz itt - fene tudja, miként működik és milyen hatást vált majd ki belőle az igazság. - Horatio. Igen, azt hiszem azt mondta, most így hívják - bököm ki végül a nevet, amennyiben megígérte nekem, hogy hazavisz és ellátja a sérüléseimet. Valamit valamiért, ugyebár… Bár most képtelen lennék alkudozni, még gondolkodni se nagyon tudok.
~ Valami Achilles nevű taggal, nem volt falkaszaga ~ váltok át a mentális kommunikációra, mert rettentően fáj, ha kinyitom a számat, így meg teljesen biztos, hogy nem alszom bele valamelyik mondatomba. ~ És hogy miért? Kicsit kiakadtam. Mindenki máshogyan vezeti le a feszültséget ~ ez volt az igazság, tényleg ezért támadtam rá a hímre. Az már más kérdés, hogy pontosan miért akadtam ki és lettem olyan feszült, hogy képes legyek nekimenni egy nálam idősebb hímnek, aki ráadásul Muszkli. ~ Ki kéne, de olyan jó itt feküdni… ~ sóhajtottam elméjébe a szavaimat, ezzel szemben azonban megpróbáltam feltápászkodni. A sebek a kötés ellenére is fájóan tiltakoztak a mozdulat ellen, az első próbálkozásom egyből kudarcba fulladt és egy ismételt fájdalmas kiáltást - ezúttal már halkabbat - követően borultam vissza, ami újfent nem tett jót a bordáimnak.
~ Segíts, kérlek! ~ szusszantottam, felé nyújtva a kezemet, hogy aztán amikor alám nyúl, megtámaszkodhassak a vállán, nyaka köré fonva az ép karomat. ~ Az autóm itt van valahol a közelben és azt hiszem nem messze innen dobtam el a dzsekimet is. Ha megvan a kabát, meglesz a kulcs is és akkor mehetünk kocsival, úgy talán gyorsabb ~ adtam némi információt, hogy megkönnyítsem a helyzetünket. Innen nem messze futottam össze apával, ott kell lennie a dzsekimnek is, onnan pedig már szinte csak egy köpés az autó. Azzal pikk-pakk otthon vagyunk. Egyik lábam tettem a másik elé, szerencsére azok épek voltak, csak erőm nem volt sok, hogy vonszoljam magam, így szinte teljes mértékben a nőstényre támaszkodtam. Tudom, hogy ez fordított felállásban lenne ildomos, de nem tudtam mit tenni. Majd valahogyan meghálálom.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 228
◯ HSZ : 296
◯ IC REAG : 233
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Eeyeekalduk menedéke // Szomb. Nov. 14, 2015 7:59 pm

Nem csitítom, hagyom, hogy kiadja magából a fájdalmat és közben csak magamban sajnálom őt nagyon. Nem szeretek senkinek fájdalmat okozni, akármennyire is a gyógyítási folyamat része, olyannak meg pláne nem, akit még kedvelek is. Kivéve akkor, amikor nem kedvelem épp. A törött csont helyretétele és rögzítése után engedélyezek csak magunknak annyit, hogy tenyeremet homlokára simítva letöröljem a verejtékcseppjeit.
~ Így kevésbé lenne fájdalmas..
Teszek javaslatot, direkte elméjébe tolva a szavakat, hátha nem rángatja makacsul magára a pajzsot. Felőlem beszélhet, de az állkapcsának állapotából kiindulva a javaslatom áll.
A visszakérdezésére szívesen ráznám a fejem, mert mostanában a bizonyosságok jót nem szoktak szülni, de mégis bólintok, hogy aztán az ideg megkerüljön.
Felpattanok mellőle, teszek pár lépést, korzózva egy láthatatlan vonalon, s bár káromkodni nem kezdek, kifejezem idegességemet tettleg is. Nemes egyszerűséggel Aidentől elfordulva ugyan, de köpök. Szokva lehet hozzá, amikor összevesztünk valamin, gyakran tapasztalhatta, hogy így vezetem le a feszültségemet. Vagyis, vezetném. De nem sikerül.
~ Nem vagyok olyan.
Rogyok vissza mellé, visszavéve magamra a professzionális segítőkészség álcáját. A pajzsom épp csak annyira rángatom fel, hogy attól még kommunikálni tudjak vele.
~ Ez nálatok családi vonás.
Húzom el a számat, s bár nem akarom, hogy megérezze, mégsem tudom már visszarejteni éledő aggodalmamat. Ez a család ki fog készíteni egyszer, az biztos.
~ Életben hagytad legalább?
Teszek fel egy praktikus kérdést, mert bár magányos a magányossal azt csinál, amit akar, azért mégse szeretnék leadni jelentést egyetlen halott farkasról sem. Pláne nem úgy, hogy a támadás egyik résztvevője Horatio fia. Az kéne még, hogy belejelentsek a családjukba emígy, vagy amúgy.
~ Majd fekszel otthon. Na, gyere! Ugrálni nem kell azért..
Segítem fel, megengedve magamnak egy kis kuncogást, mely talán nem illik a helyzethez, de mégis adja magát. Hímek és az ő pattogásaik. Mondjuk tény, hogy törött combbal én is ugyanígy ugráltam nem is olyan rég. Szóval nem lenne mit Aiden szemére vessek, azt hiszem.
Megforgatom a szemeimet. ~ Tényleg le se tagadhatnátok, hogy rokonok vagytok. - értem ezalatt kivételesen Bastient és Aident, bár mivel nem ragozom és egyértelműsítem, nem hiszem, hogy kristálytisztán fogja érteni. Viszont az tény, hogy a "valahol" típusú elkeveredéseiket és elkavarásaikat az utóbbi időben viszonylag gyakran tapasztalom, önakaratomon kívül.
~ Azért örülök, hogy nem a lábadat törted el. - jegyzem meg pimaszul. Ha nem így teszek, akkor megint lezuhan a kedvem a béke hátsója alá, szóval jobb mindkettőnknek, ha hideg fejemet szemtelenkedéssel nyerem vissza, semmint elsüllyednék az apaügyi vallomásának posványában.
~ Tedd le magad, gyorsabban lelem meg azt a dzsekit, hogyha nem cipellek. Arra.. vagy arra?
Mutatok neki irányt, s hogyha be tudja lőni, hogy mégis hol kóborolt, akkor tényleg magára hagyom, s bár nem két perc múlva, de ahhoz képest, hogy mennyivel lassabban is sikerülhetett volna, előkavarodom a ruhadarabjával. Remélem, hogy fekete.. az jól látszik a havon.
- Vedd fel, mielőtt közszeméremsértésért téged is lecsuknak. - nyújtom oda neki, vagyis segítem vállára, ha ép karjával belebújt rendesen. Fel kéne hívjam Edent, hogy lője be a kocsi helyzetét, ha tudja. De talán neki is tele lenne már a puttonya velem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Aiden Lloyd
Wagabond
avatar

◯ Kor : 332
◯ HSZ : 150
◯ IC REAG : 134
◯ Lakhely : Anchorage


Re: Eeyeekalduk menedéke // Vas. Nov. 15, 2015 3:05 pm

Olyan szeretetteljes és megható a mozdulat, amivel tenyerét a homlokomra simítja és letörli a hideg izzadtságot onnan, amit fogalmam sincsen, milyen régen tapasztaltam már. Évtizedekkel ezelőtt, még akkor, amikor boldogan élten a feleségem mellett. És ismét felbukik a múlt, az érzések és bármennyire szeretném kiélvezni a pillanatot, bármennyire szeretnék ismét kiskölyök lenni, egyszerűen képtelen vagyok ebből többet elviselni. Szeretnék ismét üvölteni, nem úgy, mint az előbb, hanem dühvel és keserűséggel telve, hogy aztán zokogva kucorodjak össze. Erre a gondolatra pedig legszívesebben elnevetném magam, gúnyosan ráadásul, mert hiába vagyok felnőtt férfi, néha képes lennék úgy viselkedni, mint egy kiskamasz.
Megfogadom a javaslatát és a szavait követően már gondolatban közlöm vele minden mondandómat. Azt is, hogyan hívják az apámat. Sejtettem, hogy nem éppen ugrálni fog örömében és egy pillanatra még az is megfordul a fejemben, hogy pánikrohamot vagy, esetleg itt hagy, aztán rághatom a fogam, hogy nem bírtam befogni a pofámat. Aztán végül köp, mire ismét csak nevetnék, de ezúttal előregondolva csak egy fáradt és erőtlen mosolyt vagyok képes produkálni. Nem is te lennél, Willow. Nyilván ez viszont nem lesz elég ahhoz, hogy levezesse a feszültséget, pedig milyen király lenne! Nekem is kellene valami ilyesmit találnom, hogy ne verjem mindig laposra magamat, ha valaki felhúzza az agyvizem. Hamvában holt ötlet egy ilyen farkassal, de a gondolat érdekes.
~ Boccs. Nem akartalak kiakasztani vele ~ fordítottam felé az arcomat, hogy a szemeibe tudjak nézni. Tényleg nem akartam ilyesmit, nem azért mondtam neki azt, amit, egyszerűen csak kicsúszott a számon. Túl sokat pörögnek a gondolataim az elmúlt órákban az apám körül.
~ Mármint micsoda? A kiakadás? Vagy az, hogy elgyepáltattam magam feszültség levezetés gyanánt? ~ tudakolóztam, mert ez nem volt egészen világos számomra. Az viszont már sokkal inkább, hogy megéreztem az aggodalmát. ~ Ne aggódj értem, oké, Willow? ~ egyrészt megmaradok, másrészt meg rohadtul nem érdemlem meg, szóval.. Persze ezt így nem fogom közölni vele, mert nyilván nem értene egyet velem, úgyhogy ez az én kis véleményem marad.
~ Ja. Legalábbis remélem, hogy ő is kap majd segítséget, mert nem sok választotta el attól, hogy kiforduljon önmagából. Szó szerint ~ azért nem kevés büszkeséggel töltött el a tudat, hogy egy valamivel idősebb Muszklit is képes voltam így elpáholni, attól függetlenül, hogy én is jócskán kaptam tőle.
~ Most nem fogok pattogni, egyet se félj. Igazi jófiú leszek ~ az én hangomban is megvolt némi játékosság, de a fáradtság sokkal inkább dominált. Tényleg szerettem volna már otthon lenni és elfelejteni ezt az egészet, hiába tudtam, hogy nem fog menni. Képtelen leszek mindazt egy nagy alvással kitörölni az emlékezetemből, ami az elmúlt napok alatt történt.
~ Ezúttal miért is? ~ kérdeztem vissza ismét, mert úgy tűnik, ő nagyon jól ismeri kicsinyke családunkat, én egyelőre azonban képtelen voltam felismerni a párhuzamot és hasonlóságot. Főleg, hogy én az apámra gondoltam és nem az öcsémre, akivel eddig még mindig nem találkoztam és azt hiszem egy jó időre búcsút is mondhatok neki.
~ Pedig akkor cipelhettél volna. Biztosan nagyon szép látványt nyújtottunk volna ~ tódítok rá egy kicsikét és ha nem lennék ennyire hulla, akkor tuti képes lennék elképzelni a jelenetet és jót is mosolyognék rajta.
~ Tegyem le magam? Hogy aztán megint olyan kínkeservek között tudj talpra rángatni? Kösz, inkább nem. És siess, kérlek, mert tényleg mindjárt menten elalszom ~ nem ülök le, az biztos, inkább kipécézek egy vaskosabb fát, aminek neki tudok dőlni és egészen elérhető magasságban még egy faág is van, amiben kapaszkodni is tudok. Fejemet hajtom hátra, nekitámasztva a törzsnek és képtelen vagyok nyitva tartani a szememet. Az irányt még megmutatom neki, hogy arra induljon, aztán ha nem siet, akkor tényleg félálomból kell visszaráncigálnia.
~ Nem takar ez túl sokat, de oké ~ biztos nem fogok ellenkezni, különben is megígértem, hogy jófiú leszek, úgyhogy ehhez tartom magam. Belebújni nem tudok, legfeljebb csak az ép karommal, de Willow valahogy rám ügyeskedi, úgyhogy aztán mehetünk is tovább. ~ Egyébként arra ~ mutattam meg a megfelelő irányt, hála égnek arra még emlékeztem, hol parkoltam le a kocsimat. ~ És ha már így felvetetted. Kit csuktak le közszeméremsértésért? ~ volna egy tippem, de majd ő elmondja.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 228
◯ HSZ : 296
◯ IC REAG : 233
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Eeyeekalduk menedéke // Hétf. Nov. 23, 2015 11:36 pm

Akkor is itt lennék vele, hogyha kiborulna, törne-zúzna, ordítana-zokogna, nevetve táncolna a saját romjain gondolatban. Ahogy a homloksimításban benne van a szeretetteljesség, úgy a támaszságban is benne lenne. Mert igaz, hogy van amikor egymás agyára mászunk, de nagy százalékban kedvelem. Akkor is, amikor éppen nem. Bár már nem tudom, hogy ki mit gondol velem kapcsolatban. Vagy érez. Így azt inkább nem kutatnám ő hogy van velem.
~ Nem vele akasztottál ki. Mármint.. felejtsd el, hülyén reagáltam. Bonyolult.
Húzom el a számat. Fogalmam sincs róla, hogy mennyit tud Aiden arról, hogy az apja és én ügyében mi a helyzet, de igazából nem is szeretnék rákérdezni. Most semmiképp. Előgg el kell lássam, biztonságba kell juttassam, s utána lehet arról szó, hogy elgondolkodom azon, mekkora mocskos rohadék is a világ, hogy ezt a kapcsolatomat is sikerült fájdalommentesség-mentessé tennie.
~ Jelenleg a gyepáltatásra gondoltam, de most, hogy így mondod, a kiakadás sem áll messze tőletek.
Engedek meg magamnak egy erőtlen mosolyt. Tényleg túl sokat tudok erről a famíliáról, s amennyire zavar mindez, annyira kellemesen szomorúságébresztő is. Nem tudom, az egész ambivalens, de míg beszélünk róla, s közben a sérülésével majd a felsegítésével foglalkozom, mélyebben nem agyalok.
~ Oké, Parancsnok, nem aggódom. Majd akkor nem, ha nem csinálsz hülyeségeket.
Teszem fel a kezeimet gondolatban, s még bele is nevetek elméjébe. Aiden, drága, az aggodalom nem így működik. Az vagy van, vagy nincs, de sokszor semmi köze a másik érdemeihez. Birka vagyok ebben, elég meredeken. De valószínűleg épp emiatt is lettem gyógyító, s tartottam ki a szakmám mellett ennyi ideig.
~ Intézem.
Nyúlok a telefonom után, hogy egy röpke üzenetben beszámoljak Achilles körülbelüli, vélt helyzetéről, s arról, hogy esélyesen súlyos sérültről van esetében szó. Azt nem ecsetelem abban a bejegyzésben, hogy mégis mi az, ami miatt én nem tudok a segítségére sietni. Az sms Fayenek megy, de hogy milyen gyógyító foglalkozik majd a magányossal - ha foglalkozik egyáltalán - nem az én dolgom továbbra. Elsüllyesztem zsebembe a telefont és figyelmem továbbá csak Aidené.
~ Mert az.. ~ nem merem folytatni, hogy az öccse így vagy úgy, mert hirtelen rádöbbenek arra, hogy fogalmam sincs tud-e Bastienről. Nem én akarok az lenni, aki közli vele a híreket. Hirtelen váltok hát a mondatom végén, s máshogy folytatom.
~ ..elkeveredések holmijaitok vagy saját magatok terén mostanában elég ismerősök számomra.
Elnevetem magam a képen, amit az alternatív jelen elém tár.
~ Csodálatos és életre szóló élmény lett volna.
Szívom kicsit a vérét, ha már neki nem volt ereje elképzelni, nekem sikerült. Mondjuk ebben a helyzetben nevetgélni eléggé abszurd és nonszensz, de minden vagyok mostanában csak következetes nem, így belefér, azt gondolom.
Hagyom, hogy a fának dőljön, segítek benne, nehogy el találjon esni nekem, majd kihasználva Villámságom előnyeit nekilátok annak a dzsekinek a megkeresésének. Nem épp ez a legfelemelőbb meló, de aránylag könnyen megvan, nem egy tű a szénakazalban, ez mindkettőnk szerencséje. Egész hamar - mihez képest - visszatérek Aidenhez. Rásegítem a kabátot pát keresetlen megjegyzés kíséretében a szeméremről.
- A semminél jobb. - hagyom rá, majd ha már a slusszkulcs úgyis megvan, ismét csak segítő vállat és támaszt nyújtva Aidennek nyúlok ép karja alá, hogy a vállamon átvethesse azt, s én a derekát kapjam el, így támasztva alá-mellé neki, hadd tudjunk haladni. Gyengének érzem, ami nem is csoda, így annyi terhet igyekszem levenni róla, amennyit csak bírok.
- Apádat. - válaszolom igen röviden és tömören, s ha többre kíváncsi, azokat a válaszokat maximum a kocsiban fogja megkapni, miután kitártam neki az ajtót, s besegítettem a kocsi anyósülésére. Hátul mondjuk kényelmesebben elheverhetne, de nem hinném, hogy jót tenne a hencsergés a sérüléseinek, az a biztos, hogyha egyenesben van, meg nyugton, amíg haza nem érek vele.
- Az alkohol öl, butít és nyomorba dönt. - fűzöm még a közszemérem története mellé. Beszállok közben a volán mögé. - A régi lakás?
Úgy emlékszem, kérdeztem már, de mivel nem rémlik a válasz, ígx megismétlem magamat. Maximum elmeroggyantnak néz, annyi baj legyen.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Aiden Lloyd
Wagabond
avatar

◯ Kor : 332
◯ HSZ : 150
◯ IC REAG : 134
◯ Lakhely : Anchorage


Re: Eeyeekalduk menedéke // Szer. Nov. 25, 2015 2:58 pm

~ Mondanám, hogy mesélj, szívesen meghallgatom, de az a helyzet, hogy így is többet tudok erről a szerelmi sokszögetekről, mint szeretnék. Szóval bocsi ~ nem is olyan rég apa beavatott, legalábbis dióhéjban elmesélte, mi történt. Nyilván ez igencsak a felszín és mindössze csak egy aprócska morzsája a történetnek, de nekem ennyi is bőven elég volt, hogy tudjam, sem neki, sem a többieknek nem egyszerű ez egész. Sajnáltam valamilyen szinten őket, hiszen nem lehet túl könnyű, de nekem is megvan a magam kis nyomora és jelenleg arra sincsen erőm, hogy magamat sajnáltassam, úgyhogy megmaradok annál, hogy igyekszem nem a mondat közepén elaludni.
~ Akkor ezek szerint nem csak a zűrös nőügyeket örököltem tőle ~ gyenge poén, tudom jól, de már ez is haladás, ennél többet senki ne várjon tőlem. A nőügyek meg.. tuti nem most fogom elmesélni, ha esetleg érdekli, ez számára is elég egyértelmű lehet, úgyhogy remélhetőleg sem teszi a kérdést.
~ Kinek mi a hülyeség, ugyebár ~ képzeletbeli vállvonásnál többre nem futotta. ~ Nem is tudom, mikor aggódott értem utoljára bárki is. Egészen felemelő érzés, egyébként ~ jegyeztem meg mintegy mellékesen, de hogy viccnek szántam a szavakat, vagy komolyan gondoltam őket, azt én magam sem tudtam volna megmondani.
Aprócska bólintás csupán a reakció, hogy intézi a telefont, de már ettől pulzálni kezd a fájdalom a fejemben. Bakker, olyan erősen képen fejelt, hogy lehet agyrázkódásom lett. Már a gondolatra még inkább elfáradok, úgyhogy inkább türelmesen várakozom, amíg Willow intézi Achilles ügyét.
~ Ismered az öcsémet is? ~ bukik ki hirtelen belőlem a kérdés, hiszen nehéz elképzelni apáról, hogy elhagyná a cuccait, vagy éppen saját magát - gondolom ez valami eltévedős sztori lesz -, ellenben az öcsém már farkas, akkor nyilván falkatag és apával él, tehát elég nagy az esély, hogy összefutott már Willow-val is. Szóval talán beletrafálok, de ha nem, akkor így jártam, nyilván nem titok, hogy van egy öcsém.
~ Majd egyszer kipróbáljuk ~ nem terveztem a közeljövőben ismét ennyire elgyepáltatni magam és most is a szerencsén múlt, hogy nem tört el a lábam. De ami késik, az nem múlik és mint tudjuk, semmi sem lehetetlen. És fogalmam sincsen, a jövőt illetően, még gondolni sem tudok rá, túl fárasztó lenne.
~ Mit művelt? ~ kérdezek vissza, de választ már csak a kocsiban kapok. Még mielőtt rám vágná az ajtót, megkérem, hogy halásszon elő egy pokrócot a csomagtartóból, biztos, ami biztos, nehogy valaki leskelődjön, hiába sötétített az üveg.
~ Ezért jobb az elgyepáltatás. Az a három opcióból jobb esetben csak egyet vált valóra. Bár ha megöl, az már rég nem jó eset, de.. inkább hagyjuk ~ szusszantottam, mert ez túl bonyolult okfejtés lett volna és jelenleg az ébrenléttel küszködtem.
~ Igen ~ egyszerűbb volt gondolatban átküldeni a választ, mint bólintani és kevésbé volt fájdalommentes. Aztán ha nem szólt többet, lehet engedek a sötétségnek, míg hazaérünk, inkább kómásan zötykölődjem végig az utat, minthogy minden egyes kis rándulásra préselhessem össze a fogaimat, kár lenne, ha kitörnének.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 228
◯ HSZ : 296
◯ IC REAG : 233
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Eeyeekalduk menedéke // Csüt. Dec. 10, 2015 10:33 pm

Sirni tudnek, de komolyan, bar ezuttal az idegtol. S lehet inkabb nem is a sirni, hanem a kopni a helyes kifejezes. Ahogy Aiden szerelm sokszognek titulalja a kapcsolatrendszeremet, az is epp eleg utos, de a legjobban az tolja fel a idegrendszermben a pumpat, higy mindezen kovetkeztetesekre Horatio miatt jutott, vagyis meselt a fianak rolam es el tudom kepzelni mennyire "hizelgo" dolgokat. Eddig nem haragudtam ra, bantam csak, hogy ennyire felresiklottak a dolgok kozottunk, de mos kicsit a mereg is elont. Na jo, nem kicsit, hanem nagyon, ami azt illeti. Megsem reagalok, nem ezt erzem a megfelelo helyzetnek ra. Csak szusszantok egyet nemikepp beletorodotten, s reszemrol ezzel le van zarva a ugy. Eselyesen maskor sem fogom Aidennek ecsetelni a sokszogkent aposztrofalt dolgokat. Bar.. Nalam sose lehe tudni. En es a oszinteseg rohamaim.
A zuros nougyek megint olyan szinten kellemetlenul sikamlik, mint tema, hogy nem kene reagaljak ra, de egy kesernyes nevetesre azert meg futja.
- Hat, nem. Bar amondo vagyok, hogy az is eppen eleg sokk lenne a nyakadba. - jegyzem meg nemileg ironikusan, de meg mindig az elozo vigyor izevel szamban.
- Akarsz rola beszelni? Mar nem ugy ertem, hogy most.. Epp csak.. Tudom, hogy nem mindig imadjuk egymast, de torodom veled es igenis aggodom erted, mert kedvellek, akkor is ha epp meg tudnalak fojtani. Szoval, csak annyit akartam mondani, tudod hol ersz el.
Ha nem lenne szetkapva es nem mondott volna mar ennyit, mint amennyit, akkor is megfordulna e a gondolat a fejemben es eselyesen akkor is ugyanigy kinyilatkoztatnam, mert vak nem vagyok masok erzelemvilagara, kiveve, ha masszivan pajzs moge zarjak azt. Es Aidenrol ordit, hogy valami nem gombolyu a haztajan. Es tenyleg nem a kevegobe beszelek. Bar en igazan nem vagyok mostanaban az osszeszedettseg mintakepe, de ha valakivel foglalkozn kell, valakinek szuksege van ram, azzal mindig tudtam torodni, fuggetlenul a magam bajatol. Amt jelenleg nem mellesleg magamnak koszonhetek.
- Ismerem, igen. Helyes kolyok, kedvelem.
Bar azota, hogy eltevedt a hatarban meg nem futottunk ujra ossze, de ettol meg tenyleg kedvelem. Ha nem fog soha tobbe keresni, akkor is. Mert e egyiranyu utkent is mukodik. En ilyen vagyok.
Megkapja a pokrocat, meg be is tajargatom vele, hogy ne "fucsiljon", ha igenyli. Nem akarom tultutujgatni, de mivel ugyis olyan allapotban van, amikor nem ugral, nem hiszem hogy kikerne maganak ha tultorodom vele. A volan mogott ulok mar, mikor valaszolok a kozszemeremsertesre.
- Egyik se jo otlet, de en csak ne szoljak semmit. Alkalmaztam ma eletem soran mindkettot, - emlekszem vissza a "regi, szep" idokre nemi fintorral orromon. Gazt adok.
- Remelem, hogy a lakaskulcsodat nem vesztetted el. - jegyzem meg viccesnek szanva, de tenyleg remenykedve azert. A lakasa elott parkolom le a autot, addig nem zaklatom, hadd pihenjen. Ott fele nyujtom a kezem, s ha elalust, akkor nem hangos szoval vagy elmebe tolt gondolattal ebresztgetem, hanem ismet csak homlokat-arcat simitom meg.
- Ha odaadod a kulcsot, hozok le neked valami ruhat.. - teszek javaslatot. Elvegre itt meg kinosabb lenne, ha valaki felouceran latna meg, megis csak itt lakik.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Aiden Lloyd
Wagabond
avatar

◯ Kor : 332
◯ HSZ : 150
◯ IC REAG : 134
◯ Lakhely : Anchorage


Re: Eeyeekalduk menedéke // Szer. Dec. 16, 2015 4:19 pm

~ Nem tudom, hogy akarok-e egyáltalán bárkinek is beszélni róla ~ jegyeztem meg csendesen, mert tényleg fogalmam sincsen, hogy eljutok-e arra a szintre, hogy képes legyek beszélni róla. ~ De köszönöm, jól esnek a szavaid. Tényleg ~ ezt nem árt, ha tudja, főleg a mi egyszer ilyen, egyszer olyan kapcsolatunkban. ~ És ez fordítva is így van, remélem tudod ~ kerestem a tekintetét, szerettem volna elcsípni egy pillanat erejéig. Noha pajzsom nem volt túlságosan felhúzva, így abból is érezhette szavaim őszinteségét. ~ Szóval bocsi, hogy az előbb azt mondtam, nem akarok hallani arról többet, hogy.. hogy mi van közted és az apám között. De ha szeretnél kicsit távol lenni a laktól, vagy meginnál valaki „külsőssel” egy pohárkával, szintén tudod, hol találsz ~ megrándult a szám széle, mosoly akart lenni, annak ellenére is, hogy már ennyitől is belenyilallt a fájdalom az állkapcsomba. Mindenesetre jobbnak éreztem közölni vele ezt, tényleg így vélekedtem a dologról, az ajtóm nyitva áll előtte, mert én is kedvelem a nőstényt.
~ Az jó ~ bólintottam, vagyis csak úgy éreztem, hogy bólintok, de a valóságban valószínűleg nem történt meg a mozdulat. Nem is számít. ~ Most már egyre inkább kíváncsi volnék rá ~ nem feltétlenül azért, mert annyira buzog bennem a vágy, hogy végre megismerjem, egyszerűen csak tudni szeretném, kire vagyok féltékeny ki ez a gyerek, aki ilyen pikk-pakk apa kegyeibe férkőzött. ~ Bár valószínűleg most elkaszáltam egy időre a lehetőségemet ~ azt nem merem kijelenteni, hogy időm az úgyis akad bőven, mert fogalmam sincs, jelenleg úgy vagyok vele, hogyha holnap reggel azzal a gondolattal ébredek, hogy inkább máshol próbálnék szerencsét, valószínűleg tényleg összecsomagolnék és eltűnnék innen. Minden, ami eddig ide kötött, szinte egyetlen pillanat alatt vált hamuvá a markomban.
Takargathat nyugodtan, ha akarnék se nagyon tudnék ellenkezni, szinte belesüppedek az ülésbe és érzem, menten magával ragad az álommanó. Csak az tart vissza, hogy Willow beszél, így van mibe kapaszkodnom.
~ Nem is azt mondom, hogy ezt az életfilozófiát kell vallani, csak ha már választani kell a kettő közül ~ én aztán nem fogok ezen vitatkozni, pláne nem most. Nem voltam alkoholista és igencsak gyáva húzásnak tartottam, amikor valaki az alkoholmámoros állapotba menekül a valóság elől. Akkor már inkább fájjon még jobban, fájjon az is, ami előtte nem, kívül-belül marcangoljon. Mindenki máshogyan van összerakva.
~ Nem, az itt van középen, a kézifék alatt ~ azt nem szoktam magammal cipelni, pont az ilyen esetekre, kellemetlen lenne, ha azt is elveszíteném. Bár a kocsi kulccsal is ez volt a helyzet, de hát.. nem volt előre betervezve ez a kis kiruccanás és az ennyire hirtelen történő alakváltás.
Mivel Willow nem tart eztán már szóval, elveszítem az egyetlen fogódzkodómat, megadva magam süppedek bele a sötétségbe, hogy jó néhány perc múlva arra keljek fel, hogy valaki megsimítja az arcomat-homlokomat. Ösztönösen kapom el a fejem, mert elég volt néhány öntudatlan perc, hogy megfeledkezzek a saját világomról és arról, mi történt velem, ki van itt mellettem. Persze a sem a mozdulat, sem a hirtelensége nem tesz jót megtépázott mivoltomnak, hangosan szívom be a levegőt, majd néhány pillanattal később már Willow arcát szemlélem.
~ Ott van, vidd nyugodtan. Bár ha körém tekered a plédet, akkor ruha sem kell ~ adok még egy egészen használható ötletet, pedig nagyon lassan forognak a kerekek a fejemben. Nem ellenkezem, akárhogyan is dönt, rá vagyok utalva, mert egyedül kiszállni se nagyon tudnék, így is úgy szorítom össze állkapcsomat, hogy félő, menten kipotyognak a fogaim. Odabent aztán ágy, vagy kanapé, fel sem tűnik, merrefelé csoszogunk, csak megkönnyebbült sóhajom szökik, amint végre vízszintbe kerülök.
~ Újabb kínzás? ~ fordítom felé tekintetemet, hogy beszélgessünk, válaszoljon, egyszerűbb úgy ébren maradnom. És mivel odakint nem tudta az összes sebemet ellátni, nyilván maradt még hátra a procedúrából.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 228
◯ HSZ : 296
◯ IC REAG : 233
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Eeyeekalduk menedéke // Pént. Jan. 01, 2016 11:03 pm

Nyugtázom csendes hümmentéssel a szavait. Ha nem akar róla beszélni senkinek, akkor nem fog, nem erőszak. Csak szerettem volna, ha tudja, hogy beszélhet, ha akar, amikor akar. Ennyi jár, felebaráti szeretet, még akkor is, ha nem vagyok vallásos.
Igazából utálhatnám az egyész kereszténységet úgy, ahogy van. A válás és nemválás ténye padlóra tehetett volna annyira, hogy dühösen, dacos kamaszként tagadjam istent, de nem történt ilyesmi. Igazából amennyire sosem voltunk jóban, annyira sosem leszünk haragban, semleges semmilyen vagyok, nem is hívő, de nem is ateista. Tipikus tudós.
- Nem vettem magamra, abszolút megérteném, hogyha nem különösebben szeretnél apád zűrös ügyeiről hallani. Egyébként sincs már oylan, hogy közöttünk vele. És köszönöm, értékelem! - ölelem át szavaimmal, de tettleg nem mozdulva. Aztán haladunk is tovább, hiszen nem hagyhatom itt, az ellátástól rettenetesen messze van az, hogy helyére tettem a csontját. Jobb lenne, ha már valami olyan helyen lennénk, ami legalább hírből ismeri eszközszinten a sterilitást.
- Fogalmam sincs, hogy jól kijönnétek-e, de tény, hogy jobb lenne, ha jelenleg nem ugrálnál, vagy vennél a nyakadba mindenféle családegyesítést, hanem megpróbálnál helyedre jönni. - fogalmazok kissé nyelvtani szabályokat elfelejtve. Igazából távol álljon tőlem, hogy bele akarjak mászni ennek a családnak a magánügyeibe. Pedig adná magát, ők azok, akiknek minden gondját, mint egy hülye birka szeretném megoldani, de nem, határozottan nem az én kompetenciám. És amilyen keserű vagyok, azt kell mondjam, hogy talán soha nem is volt. Még ha tudom, hogy igen, akkor is.
- Persze, a választás mindnekinek saját privilégiuma. - hagyom el egy legyintéssel. Vagy nem is legyintek, csak elképzeltem? Tökéletesne homályban élem mostanában a napjaim, nem tudnám megmondani, hogy mikor és mit csinálok. Most sem sikerül. Még jó, hogy a gyógyítás az ösztöneim része.
- Bocsáss meg, nem akartam.. - harapom be alsó ajkamat zavartan, elnézést kérésem jeleként szusszatva bele a pillanatba. Inkább a lakáskulcs után matatok, s közben a logikai érzékemet a pokolba átkozom.
- Persze, a pokróc. - szálltam ki ezzel a lendülettel az autóból, s sétáltam át ahhoz az ajtóhoz, amit kinyitva ki tudtam segíteni Aident. Maradtam a pléd körbetekerésénél, nem annyira az óvatosságra, hanem a hasznosságra fektetve a hangsúlyt. Ha sokat cicózunk, akkor sose tudom ellátni, szóval ami nem árt neki sietség, azzal vérteztem fel.
A lakásban az ágya az, amelyiket optimálisnak ítélem arra, hogy lefektessem rá, s már bontom is ki a pokrócból, hogy normális villanyfénynél vehessen szemügyre a sérüléseit.
- Inkább alapkőletétel a gyógyulás felé. Szesz a konyhában? - kérdezem, mert szóval igyekszem tartani. Jelen helyzetünkből nem segítene ki, hogyha elaludna itt nekem.
- Egy elsősegély-doboz sem lenne hátrányos. Le kell menjek érte a kocsidba, vagy van idefent is? - rebben körbe tekintetem, mintha csak ebből a helyzetből röntgenlátással kiszúrhatnám a gyógyszeres fiókot, ha van olyan.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Aiden Lloyd
Wagabond
avatar

◯ Kor : 332
◯ HSZ : 150
◯ IC REAG : 134
◯ Lakhely : Anchorage


Re: Eeyeekalduk menedéke // Vas. Jan. 03, 2016 4:36 pm

~ Nem érdekelnek apám zűrös ügyei, most nem róla van szó, hanem rólad ~ csendesen szöknek elméjébe a szavak, mert nyilván apa is érintett ebben az egészben, de szeretném, ha ez nem lenne visszatartó erő. Tény, hogy olykor igencsak képesek vagyunk egymás idegeire menni, de azokban a pillanatokban, amikor ez nem így van, képes vagyok aggódni is a nőstényért a magam fura módján. Ez is egy ilyen pillanat.
~ Nem terveztem és igazándiból nem a lerobbantságom miatt nincs rá esélyem ~ húztam el gondolatban a számat, a mozdulatot már nem kiviteleztem, nem lett volna túl szerencsés. ~ Szerintem egy ideig látni sem akar majd. Mármint az apám ~ mégiscsak kibukik, hiába mondtam, hogy nem igazán szeretnék róla beszélni. De ebből nyilván már sejtheti, hogy találkoztam vele és minden bizonnyal az a találkozó vezetett odáig, hogy nekiugorjak annak a kóbor hímnek.
Csak aprót bólintottam a szavai hallatán, egyetértésem jeléül. Vagy csak képzeltem, hogy bólintok? Fogalmam sincsen, éppen annyira nem, mint neki arról, hogy legyintett-e egyáltalán. Nálam ugyan csak jelenlegi a homály, hamarosan teljesen magába is szippant, hogy aztán Willow keltsen fel, de úgy, hogy arrébb kapva a fejem adjak egy jelképes pofont magamnak. Meg a sérüléseimnek, természetesen.
~ Nem számít ~ hagyom annyiban az egészet, rossz berögződés, túl gyanakvó vagyok a legtöbb esetben, pláne akkor, ha elszundításból ránt ki valami ilyesmit. Nem is kell vele foglalkozni, nem történt semmi.
Szótlanul tűröm, ahogyan bebugyolál a pokrócba és a lakás felé segít, mindössze az állkapcsom próbálnám csak összeszorítani, de mivel ez is rendkívül fájdalmas, marad a fújtatás és az olykori morgás-nyögés, ha éppen rosszul lépek, vagy rossz helyen ér hozzám, ami újabb fájdalomhullámot indít el bennem. Szinte fellélegzek, amikor végre vízszintesbe kerülök, azt sem igazán tudnám megmondani, hogy a nappaliban, vagy a hálószobában vagyunk, szerintem azt sem vettem volna észre, ha a padlóra fektet, vagy nem is hazahoz. Túlságosan tompának érzem magamat, a tudatomat, az érzékeimet, egyetlen kapaszkodóm mindössze a hangja.
~ Igen, ott, az ablak melletti polcon ~ sikerül annyira megerőltetnem magam, hogy végiggondoljam, hol is tartom az alkoholt, de a kérdéseivel legalább nem hagyja, hogy túl messzire sodródjak a valóságtól. ~ Van a fürdőben, a mosdó alatti szekrényben ~ igyekszem ezúttal is minél pontosabban meghatározni a helyet, hol is leli a szükséges holmit és bízom benne, hogy van olyan gyors az összevadászásukkal, hogy nem zuhanok ismét bele a sötétségbe. Bár ha igen, az első fájdalomhullám nyilván ki fog rántani onnan, de nem kevésbé megterhelő ez az ide-oda ugrálás sem, mintha képes volnék végig éber állapotban maradi.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: Eeyeekalduk menedéke //

Vissza az elejére Go down
 

Eeyeekalduk menedéke

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
12 / 14 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1 ... 7 ... 11, 12, 13, 14  Next

 Similar topics

-
» Tenrai Shuuyou (Isteni Menedék)
» Menedék

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Városhatárokon kívül :: Erdős terület-