HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
AKTÍV KARAKTEREK
136 TAG 62 FÉRFI 74 NŐ
BETOLAKODÓ FARKASOK
31 TAG 16 FÉRFI 15 NŐ
ŐSLAKOS FARKASOK
24 TAG 10 FÉRFI 14 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
23 TAG 13 FÉRFI 10 NŐ
ŐRZŐK
32 TAG 13 FÉRFI 19 NŐ
EMBEREK
15 TAG 5 FÉRFI 10 NŐ
ALAPÍTÓK
10 TAG 5 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legtanulságosabb:

...A Legnagyobb találkozás:

...A Legjobbak (Vörös Hold - Hard):

...A Legjobb (Vörös Hold - Soft):


írta  J. Isaac Sladen Today at 11:14 am
írta  Rebecca Morgan Today at 8:59 am
írta  Jackson Carter Yesterday at 3:06 pm
írta  Catherine Benedict Yesterday at 6:22 am
írta  Jackie Leigh Suresh Hétf. Dec. 05, 2016 10:20 pm
írta  Celeste M. Hagen Hétf. Dec. 05, 2016 9:19 pm
írta  Catherine Benedict Hétf. Dec. 05, 2016 2:19 pm
írta  Jackson Carter Vas. Dec. 04, 2016 7:32 pm
írta  Primrose Trevelyan Vas. Dec. 04, 2016 4:43 pm
írta  Duncan Corvin Vas. Dec. 04, 2016 2:18 pm
írta  Declan S. Callaghan Szomb. Dec. 03, 2016 11:03 pm
írta  Darren Northlake Szomb. Dec. 03, 2016 9:43 pm
írta  Alignak Szomb. Dec. 03, 2016 2:37 pm
írta  Alignak Szomb. Dec. 03, 2016 2:03 pm
írta  Lester J. Edison Pént. Dec. 02, 2016 6:04 pm
írta  Jamie Waldorf Szer. Nov. 30, 2016 3:53 pm
írta  Sage Miller Szer. Nov. 30, 2016 3:50 pm
írta  Rebecca Morgan Csüt. Nov. 24, 2016 7:27 am
írta  Balthazar Bluefox Kedd. Nov. 22, 2016 8:30 pm
írta  Vendég Hétf. Nov. 21, 2016 12:46 pm
írta  Nessa O'Brien Hétf. Nov. 21, 2016 10:19 am
írta  Maya Honeycutt Szomb. Nov. 19, 2016 7:20 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:01 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:00 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 10:58 pm
írta  Jackson Carter Vas. Nov. 13, 2016 4:52 pm
írta  Roxan A. Cruz Csüt. Nov. 10, 2016 7:40 pm
Darren Northlake
 
Alignak
 
Amaryllis Margaret Lux
 
Yetta Northlake-Nacrosh
 
David A. Blandern
 
Celeste M. Hagen
 
Catherine Benedict
 
Balthazar Bluefox
 
Rocky
 
Primrose Trevelyan
 

Share | .

 

 Anchorage Orvosi és Sebészeti Magánklinika

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6148
◯ IC REAG : 8034
Anchorage Orvosi és Sebészeti Magánklinika // Vas. Jan. 26, 2014 8:13 pm

First topic message reminder :

A borsos árakért diszkrét, bizalmas környezet és a közkórházaknál jóval magasabb nívójú felszereltség várja a szépülni/gyógyulni vágyókat. A plasztikai sebészet, nőgyógyászat mellett számos más területtel is foglalkoznak - bőrgyógyászat, rehabilitáció, kényszerbetegek kezelése, stb.


***
Dr. Rhydian Winter - Kardiológus és Szívsebész, Magzati- és Gyermek Szívspecialista
Második emelet 3
Rendelési idő:
Hétfő - Kedd: 9:30 - 12:30
Csütörtök: 17:00 - 20:00
***
Dr. Marie Bianchi - Sürgősségi orvos és Onkológus
Második emelet, 5-ös rendelő
Kedd 9:00-12:00
Szerda 16:00-24:00 (ügyelet)
Csütörtök 12:00-18:00
Szombat 16:00-24:00 (ügyelet)
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net





















SzerzőÜzenet

◯ Kor : 61
◯ HSZ : 109
◯ IC REAG : 95
◯ Lakhely : Cartagena, Spanyolország
◯ Feltűnést kelthet : Elég sok tetoválás gazdája

Re: Anchorage Orvosi és Sebészeti Magánklinika // Pént. Márc. 04, 2016 10:15 pm

Már épp nyitottam volna a számat, hogy legalább egy köszönést kipréseljek magamból, amikor meghallottam a kérdését. Kissé zavartan sütöttem le a szemeimet, mert azért még nem volt a legépületesebb látvány a képem, és erről megfeledkeztem. Illetve, azt sem értettem igazán, hogy ez vajon miért érdekli. Éreztem, ahogy megemeli az államat, vélhetőleg azért, hogy megvizsgálja a zúzódásaimat, bár ez már mind egészen szép volt a baleset utáni napokhoz mérten, szóval én már nem kaptam szívrohamot, mikor tükörbe néztem. Nem hiúságból, inkább azért, mert tudtam, hogyha átlagos ember lennék, már nem élnék. Nem hessentgettem el a kezét, nem viszolyogtam az érintésétől, ami azt illeti, éppen hogy volt benne valami kellemesen meleg, ami kérés nélkül lopta a bőrömbe magát, és tudom, hogy nem csak amiatt éreztem, mert vérfarkas, mert a többi társa sosem hozott ki belőlem ilyesmit. Ez is csak a zavartságomat fokozta, és jobbnak láttam nem jobban belegondolni.
- Autóbaleset, de már jól vagyok.    
Azt inkább nem részletezném, hogyan feküdtem hetekig, és mennyire képtelen voltam ellátni magamat, mostanra a sok gyógyításnak köszönhetően már minden rendben van. A trauma azért nem múlt el, és azt is tudom, hogy Nigelben is mély sebeket tépett fel a dolog, amiért iszonyatosan utálom magam, még akkor is, ha nem én voltam a hibás. Pár pillanatra azért elidőztem a vonásain, mert úgy tűnt, mintha… nem is tudom, aggódna, ami azért elég bizarr tizenöt év után, bár ha azt nézzük, hogy elméletileg szingli nőként nekem azóta nem volt senkim, talán nem is annyira furcsa.
- Bár a kezembe lenne az irányítás, de sajnos azt már régen elvesztettem.    
Nem is tudom, valaha volt-e egyáltalán az enyém, ám kár ezt firtatni, nem is tartozik erre a lapra. Tudom, mire értette, de egyik lépésem sem arról szól, hogy én mennyire vágyom rá, az egyikhez neki van joga, a másik pedig rég elmulasztott kötelességem, bármekkora sebeket is tépjen fel.
- Fogalmam sincs, hogy kellene, hogy bemutassalak neki. Mit mondjak? És ha megmondom, hogy te vagy az apja, akkor hol voltál eddig? Miért nem voltunk veled? Én… atya ég, szerintem még soha életemben nem voltam ennyire elveszett.    
Pedig de, viszont bizonyos szempontból akkor sokkal erősebb voltam, mindenesetre akárhogy is legyen, elindultam befelé. Valahogy lesz, azon is sok múlik, miként reagál rá Alaia, ki tudja, talán valamit megérez, fogalmam sincs, milyen kapcsolat lehet egy apa és a lánya közt, még emlékek híján is esetlegesen.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 333
◯ HSZ : 102
◯ IC REAG : 92
◯ Lakhely : Anchorage

Re: Anchorage Orvosi és Sebészeti Magánklinika // Szer. Márc. 30, 2016 2:08 pm

Majdnem elkezdtem cirógatni az állát. Majdnem. Egy percig vizslattam még az arcát, miután megadta a választ, mintha azt kutatnám, mennyire bagatellizálja el a történteket. Nos, akármennyire is, már nem tartozott a hatáskörömbe ezt számon kérni rajta, vagy erről faggatni. Röpke sóhajjal engedtem el, könnyebbre véve ezt, mint amennyire valójában az volt. Örömest rágyújtottam volna, ám a mivel nem akartam húzni az időt, így ellenálltam a kísértésnek.
- Ne bonyolítsuk túl - mint amennyire van amúgy -, mit szólsz ehhez? Futó kaland, de nem működött volna hosszan, normálisan és a külön volt mindenkinek a legjobb. Ezt talán egyszerűbb elfogadnia, mintha valami ködös családi barátnak adsz el. Az pedig, hogy eddig miért nem kerestem vagy vettem róla tudomást: Issumatar vagyok, viszonylag röghöz kötött, annyira pedig sose melegedtünk össze, hogy tartsuk a kapcsolatot.
Nagyjából minden mondat masszív hazugság volt, viszont az emléktörléssel, az eddigi kapcsolat hiányával összecsenghetett. Kissé könnyelműnek és könnyűvérűnek tüntetni fel ugyan Jane-t, engem meg felelőtlennek, de úgy gondoltam, ha eddig tisztességgel felnevelte a lányunkat - amiben nem kételkedtem -, akkor ennyi nem fogja lerombolni a róla kialakított képet.
- Ne aggódj, megoldjuk valahogy - fogtam két kezem az arcát, hogy mélyen a szemembe nézzen. Hozzá hasonlóan én is aggódtam, én is tartottam ettől az egésztől, viszont nem kell egyedül végigcsinálnia. Legalább ezt nem.
- Essünk túl rajta - mosolyodtam el halványan, holott valójában a gyomrom épp öklömnyire zsugorodott, vagy még kisebbre. Tizenöt év után először látom a lányomat és sejtelmem sem volt, miképp fogok rá reagálni, már csak azért is, mert az előadott mesével ellentétben messze nem volt közömbös nekem. És soha nem akartam tőlük elszakadni.

Követtem Jane-t, amerre vezetett, miközben igyekeztem a lehető legsemlegesebb és viszonylag érdektelen hangulatot magamra húzni. Elvileg sosem éltünk együtt. Elvileg sose játszottam vele, sose tartottam a karomban, sose meséltem neki, nem kaptam a nyakamba, nem dobtam a magasba, hogy az anyja majd infarktust kapott, nem nevette vele a születésnapján... A hibáink mindig visszaütnek, Anatole sokszor mondogatta, párszor én is megtapasztaltam, de ekkora medvepuszikat még sose kaptam. Igaz, ekkora baklövésem se volt még egy. Elég egyszer egy nagy és az életem végéig kísért a jelek szerint.

//Bocsánat, hogy ennyire megvárattalak! T_T//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 61
◯ HSZ : 109
◯ IC REAG : 95
◯ Lakhely : Cartagena, Spanyolország
◯ Feltűnést kelthet : Elég sok tetoválás gazdája

Re: Anchorage Orvosi és Sebészeti Magánklinika // Kedd. Ápr. 12, 2016 10:32 pm

Nem tudom, miért, de az érintése felzaklatott, olyasmit mozgatva meg bennem, amiről azt hittem, egyszerűen sosem létezett. Hogy életem során sosem szerettem egyetlen férfit sem, és erre kiderült, hogy de, minden bizonnyal nagyon is. Ugyanakkor nagyon is jól tudom, hogy fölösleges ezen gondolkodnom, mert már rég letűnt időszak, csak éppen felkavartam a port tisztességesen azzal, hogy idejöttem.
- Azért az Issumatar dolgot nem dobhatom rá egyelőre csak úgy, lévén nem beavatott, még nem. Egyébként, megfelel, úgysem tudom, mi a valóság, bármit mondhatnék.
Avagy mindegy, mit hazudok, s így, se úgy nem lesz jóízű, neki talán még kevésbé… S Alaia-nak… nos, azóta úgy tudta, ahogy én, hogy mesterségesen termékenyültem meg. Bár ezt még ki lehet azzal magyarázni, hogy nem akartam azzal terhelni, hogy az apjának nem áll módjában az életünk részének lenni, bármennyire ne legyen igaz ez sem. Van valami, ami egyáltalán még az? Szívesen megkérdezném, hogy nem fáj? Ez az egész? De fölösleges, mert tudom, hogy igen. Elég volt a lakásában szemben állnom vele, és látni a tehetetlenséget, a fájdalmat a szemeiben. Tudom, hogy pokoli lehet, de nem mászhatok bele mélyebben. Valamiért kilöktem az életünkből, és meglehet, már azért is tiltakozna az akkori énem, hogy most elviszem a lányunkhoz. Nem számít. Már semmi, akkor nem fog, ha Alaia nemet mond, mert darabjaimra hullok.
Összerezzentem, mikor az arcomra simította a kezeit, és a tekintetünk összekapcsolódott. Valamiért felzaklatott, ez is, és hiába mondta, hogy ne aggódjak, merő aggodalom voltam, minek dacára azért bólintottam, annak reményében, hogy akkor elveszi a kezeit, és nem kell úgy éreznem, hogy majd felgyulladok az érintés nyomán. Ugyanakkor abban biztos voltam, hogy nem csak számomra közel elviselhetetlen ez az egész helyzet.
- Igen, ez ilyen ragtapasz letépős dolog.    
Sóhajtottam fel, aztán elindultam, párszor már jártam benn, szóval egész rutinosan haladtam, bár közel sem olyan lendületesen, mint a korábbiakban. A feszültség egyre csak nőtt bennem, mert… nem tudom felfogta-e egyáltalán Solomon, hogy mennyire beteg, az a beteg. Hogy Alaia-nak nincsen már haja, bár igaz, ami igaz, az első kihulló tincsek után én magam borotváltam le neki, mert kérte. Azóta már megszoktuk, már amennyire meg lehet az ilyesmit, és azt is tudom, hogy sokkal erősebb, mint amit bárki kinézett belőle, de ettől függetlenül már körüllengte a búcsúzás szele, mert ő ment volna, éreztem, és azt is sejtettem, hogy egyedül az tartja még itt, hogy én képtelen vagyok elengedni.
A kórterembe belépve elmosolyodtam, a lányunk épp laptopon nézett valamit, talán egy humoros sorozatot, innen nem láttam rá, mert meglehetősen derűs volt.
- Anya!
Csattant fel lelkesen, én pedig már ültem is az ágyára, hogy magamhoz vonva öleljem meg. Minden ilyen alkalommal közel álltam a síráshoz, de valamiképp mindig kibírtam. Apró csókokkal hintettem kissé beesett arcát, nem evett sokat már régen, és hiába kapott infúziót, az azért mégsem volt az igazi.
- Én… szeretnék neked bemutatni valakit. Ő itt… Solomon LaChazar.    
Egyelőre az és ő az édesapád mondatfoszlányt képtelen voltam kinyögni, nem akartam egyből sokkolni, de sokáig nyilvánvalóan nem húzhatom a dolgot.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 333
◯ HSZ : 102
◯ IC REAG : 92
◯ Lakhely : Anchorage

Re: Anchorage Orvosi és Sebészeti Magánklinika // Kedd. Máj. 03, 2016 5:55 pm

Tudtam, mennyire nehéz Jane közelsége és ehhez szinte hozzászoktam. Troll vagyok, az egyik mazochista vérvonal tagja, idővel minden fájdalom megszokhatóvá, túlélhetővé válik. Ez is ilyen, nem szabad rá másképp tekintem, mert abba tényleg beleroppannék, amit egyszerűen nem engedhettem meg magamnak ennyi idő, ekkora út után.
Követtem őt, vezessen, amerre akart, a lányunkhoz, akit több mint egy évtizede nem láthattam, aki már a létezésemről se tudhatott. Fájt a feleségem első, idegen pillantása, azt hittem, ezt követően rosszabb már úgysem jöhet, vagy ha mégis, hát készen állok rá. Anatole-hoz méltó a mód, ahogy rá kellett arra döbbennem, mekkorát tévedtem.
Ahogy benyitottunk, ahogy megláttam Rosalie-t, mintha összeomlott volna bennem az a rom is, ami még a hajdani csodából megmaradt. A lányom, aki mindig erősebb volt pár perccel idősebb nővérénél, haldoklott. Még beszélt, még mozgott, még örült, még mosolygott, de éreztem a betegség szagát, azt, ami el fogja ragadni, ami napról napra többet vesz el tőle és ad a halálnak. Az Új Élet fia voltam és mégis annyi halál járt a nyomomban, hogy a farkasomra aggatott gúnynév lassan átokként tűnt fel. Tökéletlen. Nem csak külsőségét tekintve, hanem a vérvonalat is, mert képtelen az élet megtartására.
Észre se vettem, hogy ledermedtem a küszöbön állva, se megszólalni, se megmoccanni nem bírtam, mert az, ami odabent fogadott letaglózott. Valaki mondja, hogy ez nem igaz, csak egy rossz, visszatérő rémálom, semmi több. Valami, amiből képes leszek felébredni, amint megszólal az ébresztő.
- Szia, nagylány - léptem közelebb és minden igyekezetem ellenére megremegett a hangom. Ha csak sejtenék, mióta vágytam erre a napra, hogy újra láthassam őket, kettejüket, együtt... s most, hogy elérkezett, azt kívántam, bár sose jött volna el ez a perc. Se nekik, hogy arra kényszerüljenek, hogy már az én segítségem kell, se nekem, hogy így lássam mindazt, amiről azt hittem, megmenekült a pusztulástól. - Hogy érzed magad?
Hova jártál iskolába? Mennyi barátod van/volt? Mennyi fiút kellett anyádnak sörétessel elkergetnie? Miket láttál, miket éltél meg? Van jogsid? Ha igen, ki tanított vezetni - helyettem? Nagyon hiányzik Noëlle, igaz?
Kérdések, amiket annyiszor fel akartam tenni és amiket talán sose fogok.
Jane-re pillantottam, néma kérdéssel tekintetemben, mert a korábbi magabiztosságom megingott. Most hogyan tovább? Ezt mégis hogyan mondjuk el? És minden mást... Miért nem emlékszel rám? Sokkal könnyebb lenne, akkor is, ha gyűlölet lenne a szemedben minden alkalommal, amikor rám nézel.
Közelebb sétáltam és megálltam az ágya végében. Farkasom örömmel vette a viszontlátást, emlékezett a gyermekre, akitől elvette az ikertestvérét, a lányra, aki úgy is hozzá tartozott, hogy nem volt a Kölyke.
- Mondd, Rosalie... szeretnél meggyógyulni? - Néztem rá múltba révedő tekintettel, elszakadva a jelentől, visszatérve abba a korba, amikor még örömmel szaladt felém, valahányszor meglátogattam őket és már mászott is fel rám,a hátamra, a karomba, az ölembe, akárhova, csak a közelembe lehessen, amíg nem szólít el a kötelesség. Nem akadtam fenn azon, hogy a régi, az igazi nevén szólítottam. Jogom volt hozzá. Az én lányom is, akkor is, ha évek teltek el azóta, hogy utoljára annak hívtam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 61
◯ HSZ : 109
◯ IC REAG : 95
◯ Lakhely : Cartagena, Spanyolország
◯ Feltűnést kelthet : Elég sok tetoválás gazdája

Re: Anchorage Orvosi és Sebészeti Magánklinika // Szer. Máj. 18, 2016 10:08 pm

Úgy éreztem, hogy még az is jobb lenne, ha itt helyben elnyelne a föld. Nem csak amiatt, ami ránk várt, hanem a közelségét is nehezemre esett elviselni, pont azért, mert valahogy magától értetődően tűnt túlságosan kellemesnek, viszont az eszemmel már tudtam, hogy valamiért durván kitépettem az életünkből. Szerencsére már jó ideje nem vagyok az érzelmek rabja, így könnyebb az eszemre hallgatni, bár attól még megélni nem egyszerűbb.
Bár ahogy beléptünk, csak Alaia létezett a számomra pár pillanat erejéig, míg üdvözöltem, de utána hátrapillantottam, és a küszöbön megrekedt hím reakcióija engem is letaglózott. Nem, nem vicceltem, mikor azt mondtam, a lányunk haldoklik, noha tény, személyesen megtapasztalni, főleg egy vérfarkasnak az ilyesmit azért egészen más, s egyáltalán nem csodálkozom rajta, hogy kell neki némi idő.
- Ööö… jó napot!
Ebbe még én is belefeszültem, s nem is kételkedtem abban, hogy mennyire lehet nehezen feldolgozható a tiszteletteljes távolságtartással felvértezett szavakat hallani. Ki kellene mondanom, hogy ki ő, joga van tudni, joga van megismerni az édesapját, ha már én elvettem tőle ezt a lehetőséget, még akkor is, ha fogalmam sincs, miért tettem.
- Én… most éppen jobban, ilyenkor mindig jobb a helyzet.
Válaszolt, mert erre neveltem, mert mindig jó kislány volt, már-már tökéletes, és elég ez a gondolat, hogy az élet adta igazságtalanság megremegtesse ajkaimat, és le kelljen sütnöm a szemeimet, ne lássák, mennyire könnybe lábadtak. Annyira igyekszem mindig, de egyre kevesebb az erőm.
- Persze, mindenki szeretne meggyógyulni.
Még emberként is, vagy sokkal inkább az anyjaként is megtelepedett hazugságának masszív mivolta a zsigereimben, elképzelni sem tudtam, milyen lehetett akkor Solomonnak.
- Nem, nem mondott rossz nevet… Alaia, te Rosalie LaChazarként jöttél a világra, ő itt… az édesapád.
Ideje volt legalább annyira erősnek lennem, hogy ki tudjam mondani ezeket a szavakat, bármennyire tépjen fel sebeket mindnyájunkban. Meg kell tennem, hogy tovább léphessünk, és csak eztán fordultam Solomon felé, nem törődve azzal, hogy Alaia ujjai kicsúsztak az enyémek közül, hogy a sokk, vagy a fellobbanó csalódottsága okán irányomba, azt magam sem tudhattam, de most nem is ez volt a lényeges.
- Mutasd meg neki, meg tudod, úgy elhiszi. Mágiaérzékeny.
Az emlékeit úgy is át tudta adni, hogy nem a Megoldó leszármazottja volt, a képek ugyan nem elevenednek meg ilyenkor tökéletesen, de ott lesznek a fejében, látni fogja őket, és idővel el is fogja hinni, mert egyszer átélte őket, könnyebben hajlunk az ilyesmire. Magam felé sosem kérnék ilyesmit, de a lányunkkal kapcsolatban talán könnyebben boldogulunk, hogyha hamarabb elfogadja kész tényként, és nem azt kell bizonygatnunk, hogy valóban az apja. Ennél sokkalta súlyosabb dolgokat is le kellene ma még nyelnie, noha fogalmam sincs, meddig erőltethetjük egyáltalán. Egyelőre nem szól, csak felváltva, értetlenül cikázik pillantása egyikünkről a másikra.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 333
◯ HSZ : 102
◯ IC REAG : 92
◯ Lakhely : Anchorage

Re: Anchorage Orvosi és Sebészeti Magánklinika // Vas. Aug. 28, 2016 12:17 pm

Annyi éven át tanultam Anatole-tól, annyi mindent. Farkasként, emberként egyaránt, a vége felé elsősorban azt, miképp kell viselkednie egy Issumatarnak, milyen egy jó diplomata, miképp vágjak kártyajátékon kívül is pókerarcot. De erre... erre a világon semmi sem készíthetett fel.
Jó napot...
Mintha ostorral metélték volna hátam bőrét, az izmaim is belefeszültek. Mindeközben pedig csak az járt a fejemben, hogy megérdemlem, én intéztem el. Jane-től már megkaptam a büntetésemet, amiért elvettem tőle az egyik lányát, most Rosalie-n a sor, hogy revansot vegyen a testvéréért.
Lehunytam szemem, amikor a hazugság bűze megcsapott, állkapcsom megfeszült, de ennél több bosszúságot, indulatot nem mutattam. Egyetlen kérés hagyta csak el a számat:
- Ne hazudj nekem.
Így is épp elég hazugság - pontosabban elnyomott igazság - van itt, nem kell tetézni. Míg Jane alátámasztotta szavaimat, aközben is csak a lányunk arcát tudtam nézni. Bármi legyen, örök életre meg akartam jegyezni - most, így, ilyennek. Tekintetem Jane-re siklott, s megmagyarázhatatlan oknál fogva cseppnyi büszkeség öntött el hallva, hogy mágiaérzékeny. Nyomába egyből keserűség költözött: mennyi elpocsékolt lehetőség...
Nagyot sóhajtottam, közelebb léptem kicsit, de még mindig nem éreztem magam feljogosítva arra, hogy leüljek lába mellé, az ágy szélére. Enyhén remegett bal kezem, de mivel azt zsebre tettem, így legalább nem látszott. Kellett pár másodperc, mire eldöntöttem, mit fogok neki megmutatni. Igazából mindegy, jelen helyzetünkben az összes közös pillanat fájdalommal jár - nekem mindenképp.

Nigel autójából szálltam ki a házunk előtt. Az autót megkerülve meglapogattam az őrző vállát néma hálaképp, de már fordultam is a boldogan sikongató, felém szaladó, ötéves ikrek felé.
- Apa, apa, apa, apaaa...
Mindkettőt felkaptam, másztak is, mint a kismajmok, s a világon semmihez se fogható örömöt loptak a szívembe. Kérdeztem, mit csináltak, mit játszottak, mit segítettek az anyjuknak a héten, ők pedig egymással versengve kezdtek csivitelő meséjükbe, mialatt Jane-hez cipeltem őket és csókkal köszöntettem azt, akinek mindezt köszönhettem.


Elszorult a torkom, lesütött tekintetem a klórszagúnak tetsző lepedőt fürkészte. Képtelen voltam megszólalni, akár egy szót is kinyögni. Könnyeim se voltak, annál ez mélyebbre mart, semmint ki tudnám engedni. Amikor elvették az emlékeiket, üvöltöttem, a világra eresztettem minden dühöm és kétségbeesésem - most még annál is tehetetlenebbnek éreztem magam, aminél kevés rosszabb van így háromszáz felett, felelős beosztásban.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 61
◯ HSZ : 109
◯ IC REAG : 95
◯ Lakhely : Cartagena, Spanyolország
◯ Feltűnést kelthet : Elég sok tetoválás gazdája

Re: Anchorage Orvosi és Sebészeti Magánklinika // Pént. Szept. 02, 2016 10:44 pm

Éreztem, láttam, tisztában voltam Alaia értetlenségével Solomon kérése kapcsán, azt szerintem sejtette, hogy én már rég tudom, nem akar ezen a világon maradni, de vajon… miként is tudhatná ezt egy számára idegen? Csöppet sem meglepő, hogy kérdések merülnek fel benne, és noha az áldott tudatlanság talán jó volna, de már nem járható út, adnunk kell egy esélyt az igennek, talán meggondolja magát, ha biztosan kapaszkodhat valamibe. Én már csak erre vagyok képes gondolni.
- Anya, mi ez az egész? Mit mutasson meg? – Erőtlen, vékony kis ujjai a kezeim közé siklottak. Bőven felnőtt nő volt már, de a betegség újra gyereket faragott a testéből, valósággal csontos kisfiút, akiről ordít, hogy valami rágja belülről. Ijedt volt, mégis tekintete kíváncsian futott a férfire, aki egykor a világot jelenthette neki, csakúgy, mint nekem, most viszont… Tudni, hogy ő az aki, közel sem ugyanaz, mint megélni és érezni. Távolról sem. Még én sem tudom kezelni igazán, nem várhatom el, hogy a lányom érettebb legyen nálam, és felfogja a helyzet súlyát, igazságát, s rögtön mindent készpénznek vegyen.
Azt én magam nem tudom, mit mutathat neki, de én elhiszem, hogy az, akinek mondja magát, illetve mondják, hiszen többen tanúi voltak életünk egyes fejezeteinek. Nincs okom kételkedni, azon már rég túllendültem, hogy miért tépettem ki a saját emlékeimet a fejemből. Az egyetlen, amit viszont képes voltam látni, az a lányom vonásainak változása, a tekintetében kétely mögül előre furakodó fájdalmas nosztalgia, élek a gyanúval, hogy Noëlle is szerepelt abban az álomban, aminek a gondolatától az én szívem is elszorul.
- Nem értem, anya… - Sóhajtottam egy mélyet, homlokára puha csókot nyomtam, mielőtt bármi egyebet is mondtam volna, kellett pár békés pillanat, ami csillapítja a háborgón lüktető szíveket.
- Sok minden van, amit nem tudsz a világunkról drágám, és sok mindenről kell még ma beszélnünk. Arra, amit láttál, van magyarázat, és válaszolok, válaszolunk is minden kérdésedre, cserébe neked is kell majd egy nagyon fontosra. – Bármennyire is úgy érzem, tisztában vagyok azzal, hogy nemet fog mondani, egy esélyt muszáj adnom a dolognak. Csak várakozásteljesen pillant rám, úgyhogy… elkezdek beszélni, az őrzőkről elsősorban, mert én az vagyok, s általuk jutunk el arra a meglehetősen ingatag talajra is, hogy mégis miért nem emlékszik a saját apjára.
- Az őrzők képesek emléktörlésre. A miénkkel is ez történt, amikor a nővéred elhunyt. – Megremegnek az ajkaim, igyekszem legyűrni a reszketésemet, de szörnyen nehezen megy.
- De… miért? Mi történt?
- Drágám, az emléktörlések kivétel nélkül mindig súlyos, nyomós esetekben történnek, nem puszta szeszély okán. – Magamat ismerve lehetne az utóbbi is, de tudom jól, hogy Nigel nem tette volna meg, hogyha nem kellőképpen komoly a helyzet. Még értem sem.
- És te nem is akarod tudni?
- Nem, drágám, nem kell tudnom. – Nem is akarom, azért küzdök, hogy minél kevesebbet tudjak róla, bárki is voltam előtte, nem hazudtolhatom meg önmagam azzal, hogy minden egykori törekvést felrúgva beleártom magam a múltamba.
- Te is őrző vagy? – Fordul Solomon felé, egészen érdeklődő tekintettel, ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy mindez egyszerre rettentően sok lehet neki.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 333
◯ HSZ : 102
◯ IC REAG : 92
◯ Lakhely : Anchorage

Re: Anchorage Orvosi és Sebészeti Magánklinika // Szomb. Szept. 10, 2016 9:46 pm

Boldog voltam, hogy Jane-t kérdezte és neki jutott így a válaszolgatás terhe, mert addig legalább látszatra, valamelyest rendezni tudtam magam. Szinte mániákusan tört utat bennem a gondolat, a tiltakozás, hogy az egy szem életben maradt, vér szerinti lányomat is elragadhatja a halál. Annyi halált hordozott magában az Új Élet, amit Anyánktól örököltem, az Örökítőmtől kaptam, s még ha közömbösen is tudtam már visszagondolni a megannyi gyermekre, akik sikertelen örökítési kísérleteim áldozatául estek... Az ég szerelmére, ők a lányaink! Látni, hogyan sorvadt el, hogyan sodródik ő is egyre inkább a halál torkába...
Érzem, minden érzékszervemmel, s szinte energiáimmal is, miközben nem értem, mivel vétettem akkorát, hogy a büntetések nem értek véget. A lesoványodott arcról pillantásom feleségemére siklott. Kérdeztem volna, hogyan csinálta eddig, hogyan bírta. Bocsánatot kérnék újra és újra mindazért, amit vele tettem, visszacsinálnám, ha lehetne. Helyette csupán a hallgatás maradt, mialatt ő beavatta Rosalie-t az őrzők létének titkába.
Emléktörlés... Lehunytam pár másodpercre a szemem, szám keserű mosolyra húzódott. Ó igen, a nyomós ok, na az megvolt. S ha tudnák, ha emlékeznének, talán inkább törődnének bele mindketten a sorsba, semmint hogy velem egy levegőt szívjanak, ezért pedig aligha feddhettem volna meg őket. Sok van a rovásomon.
Kérdésére, hogy én mi vagyok, először jelenik meg kissé bús, de őszinte mosoly az arcomon, ahogy rá tekintek. Az igazi farkas elvette tőle a testvérét, a plüsst viszont nagyon szerette régen. Egy másik életben.
Odahúztam egy széket az ágya mellé és leültem. Az ágy szélét még mindig nem éreztem kiérdemeltnek, nem is fogom, de... ennyi azért járt, nem? Csak egy kevés.
- Nem, nem vagyok őrző - kívánnám, hogy bár lettem volna inkább az, de annál jobban tisztelem és szeretem Anatole-t -, vérfarkas vagyok. Megengeded, hogy megmutassam, mint az előbb?
Ha beleegyezett, emlékeim segítségével meséltem neki a holdfényes éjszakákról, a vadászat öröméről, azokról, akikkel megosztom a zsákmányt. Az első suta, fájdalmas lépéseket, mert nem akartam romantizálni ezt a létet, a durva leckéket, azt, hogy mindenki, aki családi, baráti, ismerősi körömbe tartozott, előbb halt nálam. Mindnek a temetésén ott voltam, a távolból figyelve - nem szentimentalizmusból, hanem mert Örökítőm így nevelte belém a körülöttünk lévők múlandóságát, igyekezett kiirtani belőlem a kurta életük végett érzett bánatot, részvétet.
- Egész csinos bundám van - mondtam megengedve egy halvány, féloldalas mosolyt, majd Jane-re pillantottam -, édesanyád se tudott neki ellenállni. - Szikrányi pimaszság, némileg elnézést kérő mosoly. - A vérfarkasok nem betegszenek meg fizikálisan, testileg. Immúnisak vagyunk az ezüstön kívül mindenre. - Megnyaltam a szám. - És akit beharapunk, vagyis akiből vérfarkast csinálunk, felépül, bármilyen betegségben is szenvedjen. Ha elbírja a farkast, amelyet kap és túléli a beharapást. - Szerintem sejtette, hogy hova tartott ez a beszélgetés. Megint vetettem egy futó pillantást Jane-re és ha legalább tekintetével megerősített, folytattam, ellenkező esetben visszaadtam neki a szót. - Szeretnénk, ha fontolóra vennéd ennek a lehetőségét. Semmibe se fogunk belekényszeríteni, csak... gondold át.
Egyelőre nem mondtam el, hogy Hannah szívesen megtenné, nem akartam, hogy úgy érezze, mindent előre elrendeztünk a feje fölött, előre és nincs más választása. Mert van. Bármennyire is ránduljon görcsbe a gyomrom attól a lehetőségtől, igenis ott van.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 61
◯ HSZ : 109
◯ IC REAG : 95
◯ Lakhely : Cartagena, Spanyolország
◯ Feltűnést kelthet : Elég sok tetoválás gazdája

Re: Anchorage Orvosi és Sebészeti Magánklinika // Szomb. Szept. 24, 2016 5:07 pm

Látom az arcán, hogy ismét megrökönyödik, de azt hiszem, a mi világunkba való betekintés után kicsit könnyebb feldolgozni, hogy egy ismertebb mese is igaz. Én csak a kezét szorítom, sejtem, milyen lehet ez neki, átéltem. Másként ugyan és lényegesen fiatalabb fejjel, ámde talán befogadóbb is voltam akkoriban, nem csak riadtabb. Figyelem a fiatal vonásait, mik bár nem egészséget tükröznek, mégsem törtek mert, hisz tudja, mit akar, igazság szerint rettentő régen erre vágyott, nem is annyira meglepő, hogy végül megbetegedett, nem mintha ő okozhatta volna, de benne volt a génjeiben ennek a lehetősége, tudom jól, ugyanakkor elfogadnom a mai napig nem sikerült igazán… talán sosem fog, de hogyan is fogadhatnám el, hogy mindkét gyermekemet elvette tőlem a sors? Talán szülhetnék még, de őket semmi sem hozná vissza, és ez az eshetőség egyébként sem fordult meg soha a fejemben, és most, ahogy nézem az Issumatart a lányommal beszélni, lányunkkal… nos, kezdem sejteni, miért nem. Hiába minden emlékem törlése, ő volt AZ. Már mindegy, hisz sejtem, nem véletlenül hagytam itt mindent, vele együtt, de talán vannak dolgok, amik nem múlnak el, hiába nem emlékszünk rájuk.
Egy mosoly halovány árnya átrebben a vonásaimon, ahogy azt taglalja, nem tudtam a csinos bundájának ellenállni, ugyanakkor mérhetetlenül zavar, hogy semmi emléket nem tudok hozzá kapcsolni. Az tagadhatatlan, hogy az első pillanattól kezdve, hogy megláttam, ahogy visszajöttem Fairbanksben, van bennem valami megmagyarázhatatlan vonzalom, amit tudom jól, botorság éreznem. Eleinte nem értettem, de mióta tudom, ki ő, már nem tűnik abszurdnak, csak… szükségtelennek. Újabb szívfacsaró tragédia nem kell az életembe.
Bólintottam, mondja csak el, én úgyis sejtem, mi lesz a válasza, és ezt elmondtam Solomonnak és Zachnek is. Hihetik, hogy nem ismerem eléggé a lányom, de az egész életét mellettem élte le. Azt is tudom, mikor vág pofát, mikor háttal áll nekem.
- Én… - Láthatóan nem jut szóhoz, ami nem lep meg, és szerintem nem is kell elvárnunk, hogy most azonnal válaszoljon, ugyanakkor erre nem is kérte senki. – Oké, gondolkodom rajta, de most… - Nem kell vérfarkasnak lennem, hogy tudjam, szörnyen össze van zavarodva. Nem fog nyilvánosan kiakadni, annál erősebb lélek, ellenben biztos vagyok benne, hogy nagyon zaklatott most, és közel sem vagyok benne biztos, hogy mindezt egyhamar képes lesz megemészteni.
- Persze, megyünk. Holnap visszajövök majd, jó? – Hajolok oda, hogy egy puszit nyomjak a homlokára, de aztán már állok is fel, ellenben azt még hagyom, hogy Solomon elbúcsúzzon úgy, ahogyan szeretne, de aztán finoman a felkarjához nyúlok, hogy kifelé tereljen, nem akarom elnyújtani az érintést, sem kirángatni, bízom benne, hogy ért a szép szóból, de hiszem, hogy tiszteletben fogja tartani, mit szeretne a lánya. Csak akkor szólalok meg, ha már kinn vagyunk az épületből, a kérésem nem való senki más fülének.
- Én… tudom, hogy ez jó eséllyel megint túlságosan fájó lesz, de kérlek… vigyél el hozzá. – Pillantok az arcába, nem akarom, hogy a szemzugaimban reszkető cseppek meginduljanak, de egyszerűen tudnom kell, hová temette Noëlle-t. Több okból is. Az első és legfontosabb az az, hogy sosem jártam még nála, a másik, abszolút nem kevésbé lényeges pont értelemszerűen Alaia halálával lép majd életbe.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 333
◯ HSZ : 102
◯ IC REAG : 92
◯ Lakhely : Anchorage

Re: Anchorage Orvosi és Sebészeti Magánklinika // Vas. Szept. 25, 2016 7:28 pm

Pillantásom a szemtelen megszólalás alatt egy másodperc erejéig találkozik Jane-ével, ám aztán újfent a lányunké minden figyelmem. Szikrányi, hamar múló kis öröm volt ez, egy csepp a keserűség tengerében.
Ésszel felérve számítottam rá, hogy Rosalie nem fog most azonnal válaszolni, mégis a kétségbeesés ezen óráiban hálás lettem volna, ha másképp történik. Ugyanakkor... mélyre süllyesztve az érzést, megtagadva annak legapróbb kimutatását is: féltem. Féltem a választól, attól, hogy mi lesz, ha nem kér ebből az esélyből. Újabb gyerek a listán, aki közvetve-közvetlen miattam hal - az én vérem, belőlem egy, s tessék... Ha egy percig is hinném, hogy használhat, könyörögnék neki, ám az egyikünkhöz se lenne méltó. Az apja vagyok és még ha naivitás is, de bíznom kell abban, hogy testvére halála ellenére is inkább az életbe kapaszkodna. Egy Új Életbe.
Néztem, ahogy anya és lánya búcsúzott, s ahogy rám került a sor, hirtelen zavaróan elveszettnek éreztem magam. Nem jó, ennyi idősen, felelősségteljes pozícióban ez nem helyes, pár szívdobbanásig mégsem tudtam, mit tehetek. Kilenc éves kora óta nem láttam, nem hallottam a hangját, nem fogtam a kezét, ami lesoványodása miatt most is pontosan olyan aprónak, törékenynek tűnt, mint gyermekkorában. A Tökéletlen keserű, tehetetlen dühe mart: a mi lányunknak sose lett volna szabad idáig jutnia. Hogy egy betegség ez tegye vele.
Keze után nyúltam, határozottan, csuklóját pedig a számhoz emeltem. Próbáld meg, lehetne ennél rosszabb? Nem tettél már így is elég ostoba meggondolatlanságot ezzel a családdal?
Kék szemembe aranyszálak kúsznak, ahogy tekintetem a lányoméba kapcsolódik. Már nyitnám a szám, már érzem, hogy nyúlna agyaram, görnyedne hátam, farkasom bundája ellepné testem. De a szeméből a testvére néz vissza rám, aki kíváncsi, bizalommal telt tekintettel pillantott fel rám azon a végzetes estén, amikor utoljára túrta apró ujjait a tarka bundába.
Futó csók, amit csontos csuklójára nyomok, majd sietve fordulok el tőle, rácsapva az ajtót a feltört ösztönre. Hagyom, hogy Jane tereljen, szinte vakon megyek ki az épületből, a jelen és a múlt képeivel lelki szemeim előtt.
A hangja és a szavai zökkentettek ki ebből a katatón merengésből. Hirtelen nem értettem, mire gondolt, ám ahogy lassan a jelen helyzetbe rázódtam, biccentettem.
- Motorral vagyok. Felülsz mögém, vagy kocsival követsz? - Minden évben megemlékeztem arról a napról, de a temetés óta nem bírtam kimenni hozzá, képzeletben mégis végigjártam azt az utat nem egyszer, nem kétszer. Behunyt szemmel is eltalálnék ahhoz a sírhoz, bár rossz ómennek éreztem most kimenni oda.
- Te tudod, mit fog válaszolni? - kérdeztem esetlenül. Mégiscsak az ő nevelése, ő töltött vele több időt... ő követte nyomon ezt a folyamatot.
- Sajnálom. - Mindent. - Nagyon elfáradtál? - Ma, tegnap az elmúlt évtizedekben...
Képtelen voltam már közömbös és diplomatikus lenni, nem is erőlködtem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 61
◯ HSZ : 109
◯ IC REAG : 95
◯ Lakhely : Cartagena, Spanyolország
◯ Feltűnést kelthet : Elég sok tetoválás gazdája

Re: Anchorage Orvosi és Sebészeti Magánklinika // Hétf. Szept. 26, 2016 8:01 pm

Megtorpanok az ajtóban, hagyom, hogy sokat takart energiáim fodrozódjanak körülöttem, ujjaim az ajtófélfába marnak. Nem hagyom. Anélkül nem, hogy beleegyezne, még ha az önző anya bennem sikoltana is, hogy tegye meg, akkor is, ha nem akarja, őrzőként nem engedhetem, és van olyan részem is, ami tudja, soha nem bocsátaná meg, ha erőszakkal ezen a világon tartaná bárki. Bízom benne, hogy nem kell Solomon ellen fordulnom a lányunk védelmének érdekében, mert nem szándékom bántani, de ebben a helyzetben Alaia döntése szent és sérthetetlen kell legyen mindkettőnk számára. Én tudom, milyen a másik felünk nélkül leélni egy életet, és megértem, miért adná fel inkább. Ha megbetegedtem volna, én is elhatárolódok mindenféle lehetőségtől a túlélés irányában.
Nem szólok, nem boncolgatom, örülök, hogy nem kell végül mozdulnom, s hazudnék, ha azt mondanám, nem érint meg a fájdalma, de valamiért nem szeretném, ha tisztában lenne vele, mintha az együttérzés mentességgel is szeretném minél inkább elhatárolni magam tőle. Egyszer már döntöttem afelől, hogy nélküle megyek tovább, bármennyire is lehetet ez az egész végzetszerű köztünk, 15 éve vége szakadt, és tulajdonképpen Alaia halálával már nem lesz, mi összekössön bennünket, meglehet, így is kell lennie.
- Felülök, azt hiszem, nem fogok tudni vezetni utána. – Színtiszta logika, ismerem magam, össze fogok törni – megint -, úgy nem kéne volán mögé ülnöm, hogy felcsavarodjak az első fára. Még egy baleset nem hiányzik. Tudom, hogy nem kellene gyötörnöm magam, de egyszerűbb egymás után letépni a ragtapaszokat, mint mindegyikre hosszasan felkészülni. Amióta a városban vagyok, el akarok menni oda, de kezdetben nem tudtam, ki temethette el, ellenben már biztos vagyok benne, így hát meg kell tennem, nem számít, mennyire fáj. Készíttettem nekik nyakláncokat, ezüstöt, Alaia már megkapta, most Noëlle-n a sor.
- Én már a lakásodon is megmondtam, hogy mit akar. Nem érezted? Sosem mondta ki, de… én érzem, tudom. Soha, egyetlen egyszer sem ejtette ki a száján, hogy anya, ne aggódj, meg fogok gyógyulni. Inkább készített fel arra, hogy itt hagy. – Nem szeretek erről beszélni, nem volt egyszerű feldolgozni, ellenben nekem éveim voltak rá, neki nincs ennyi ideje, és attól, hogy nem látta ilyen sokáig, még nem szűnt meg az apjának lenni, nem kevésbé érintett, ezt tudom jól.
- Én… én is sajnálom. – Talán nem kellene, talán jogos volt, amit tette, de attól még a mostani fejemmel nem feltétlenül tartom fairnek, hogy ilyen drasztikus lépésre szántam el magam. Egyszer talán majd megkérdezem Nigelt, hogy túlreagáltam-e, vagy volt súlya annak, hogy mindent kitöröltettem vele kapcsolatban.
- Igen. Nehéz megmondani, és őszintén nem akarok neked panaszkodni, de mindig hiányzott valami az életünkből… bármennyire is fölösleges már ezt taglalni, egyszerűen… így volt. Amióta Alaia beteg, még annyira sem vagyok teljes. És… nincs rendben minden a fejemben, sokszor elfelejtek dolgokat, kézenfekvőeket is, túlzottan nehezen tanulok. Tulajdonképpen ebből jöttem rá, hogy valami történt. – Kérdezett, talán nem ezt, és nem ennyit, és esetlegesen összefüggéstelen is lehetek, vagy olykor érthetetlen, de túl nagy a kuszaság a fejemben is. Próbálom elhatárolni magam ettől az egésztől, de minden idevezet, a gondolataim is folyton-folyvást ide lyukadnak ki, pedig még a fejemben is ott a stop tábla. Ha egyszer elvették, maradjon is a homályban. - Sajnálom, hogy nem láthattad felnőni. – Nyögöm ki, mert ha az egyiket nem, hát a másikat joga lett volna, bármi is történt a múltban.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 333
◯ HSZ : 102
◯ IC REAG : 92
◯ Lakhely : Anchorage

Re: Anchorage Orvosi és Sebészeti Magánklinika // Hétf. Szept. 26, 2016 10:35 pm

"Soha többé ne érj a lányomhoz!"
Megrándult a szám sarka, mikor eleresztettem Rose-t. Szinte vártam, hogy belém állítson egy dobótőrt, ám a támadás elmaradt, minden gyászos csendbe burkolózott.

Kint biccentettem kérdésemre adott válaszán, s igazából nem kellett volna másról, többről faggatnom. Ez lett volna az ésszerű: kimaradni, elhatárolódni, amennyire csak lehet. zon a ponton azonban már túl voltam, hogy a tiszta logika útját kövessem - e tekintetben bizony csapnivaló diákja tudtam lenni Örökítőmnek, úgy hajdan, mint ma.
- De. Csak azt hittem... azt reméltem, hogy talán... - az elvesztett évekért cserébe kapok némi időt, akkor is, ha vérvonal szerint nem lányom, hanem unokám lett volna. - Bárcsak látnám az értelmét ennek az egésznek - horgasztottam le és ráztam meg fejem. Ahogy beszélt, eleinte fel se emeltem rá pillantásomat, mert féltem, hogy a szavak, mint egy áradat indulnának meg, bugyognának fel belőlem és mosnák el hajdan volt józan döntése emléktelen következményeit. Azt viszont már semmi se hozná helyre, amit én tettem velünk, amit ő tett magával az emléktörléssel.
Mégsem bírom megállni. Egy ponton borzalmas férj voltam. Gyilkos apa. De soha semmi rosszat nem akartam nekik, ellenkezőleg!
Egyik kezemmel megfogtam az övét, másikat arcára vezettem és homlokon csókoltam. Jóban, rosszban, míg a halál el nem választ, hm? Boldoggá akartalak tenni, egy ideig tényleg hittem, hogy sikerülhet, s tessék. Most a legtöbb, amit adni tudok annyi, hogy nem kell ezt egyedül végigcsinálnod.
Nem tudom, mikor vontam ölelésbe, ha nem lökött el. Csak el akartam rejteni a világ elől, ne lássák, hogy épp kimerült - miközben ugyanúgy az szerettem volna lenni, aki mellett egy hosszú nap után megpihenhet. Tisztességtelen lenne úgy, hogy semmire sem emlékszik, semmit se tud, legfeljebb azt, hogy jó oka volt minderre.
- Én is - mondtam halkan, már-már suttogva. - Bár másképp lett volna... - Mert az azt jelentené, hogy ami szétszakított minket, nem történt meg.
Ha nem ágált ellene, kézen fogva vezettem oda a motoromhoz, mert amennyire próbáltam ezzel támaszt sugallni, annyira volt nekem is szükségem erre. Akkor engedtem el, amikor a kezébe nyomtam a bukósisakot. Megvártam, hogy felcsatolja, majd nyeregbe ültem, s miután felszállt mögém, elhelyezkedett, indítottam.

Messzire vitt az út, el a kórház közeléből, el a temető mellett, ki a városból. Nem volt szívem oda temetni Noëlle-t, ahol már majdnem a születésük előtt halniuk kellett, mert fenyegetést láttak a családom létében. Ugyanakkor Fairbanks se lehetett végső nyughelye - a város, hol ugyan örömteli pillanataink is voltak, de ugyanakkor ott ért véget számunkra minden.
Több mint két órán tartott az út motorral, majd még tovább, gyalogszerrel az erdőn át. Rutinos könnyedséggel mozogtam, pedig azóta nem jártam itt. Farkasom feszülten járkált bennem, az emlékek őt is környékezték, állati tudata másképp élt meg fájdalmat és gyászt, de az akkori keserű düh és zavarodottság nem tűnt el belőle sem nyomtalanul. Egyszerre akart előjönni, hogy négy lábon rövidítse meg a magunk számára az utat, de legalább ennyire szeretett volna elfutni, vissza se nézni.
A sziklaszirthez érve már nehezebben szedtem a levegőt de nem azért, mert kifulladtam volna.
Maréknyi vadvirág lett a sír jelölője - azé a gödöré, amit alig látva ástam ki farkasom karmaival.
- Idegen lett volna neki a hideg márvány - mondtam elszorult torokkal. - Itt szép és csendes - vezettem feljebb tekintetemet a virágokról az alant elhúzódó erdőre, majd a távolban húzódó hegyekre. Nyugalom áradt a tájból, olyan, amilyet én itt sose fogok érezni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 61
◯ HSZ : 109
◯ IC REAG : 95
◯ Lakhely : Cartagena, Spanyolország
◯ Feltűnést kelthet : Elég sok tetoválás gazdája

Re: Anchorage Orvosi és Sebészeti Magánklinika // Kedd. Szept. 27, 2016 10:45 pm

- Aminek nincs, azt hiába keressük. Innen legalábbis. – A mi szemszögünkből. Az anyáéból és az apáéból. Fölösleges. Az övékéből, az elválasztott ikrekéből lehet, ők biztosan egyek szeretnének lenni ismét, mindegy, milyen áron. Nem fogok ennek az útjába állni, már nem akarok, már elfogadtam, bármennyire is tépjen szét a valóság súlya.
Az érintése épp annyira rémiszt meg, mint amennyire szomjazom is, nehéz felfognom ezt a kettősséget, azt sem tudom, miért érzem, csak a puha melegség kúszik rideg bőröm alá, mintha ez pont úgy lenne jó, ahogy van. Holott nem az, tudom én is, tudja ő is. Már régen nem. A csók a homlokomra, az ölelés, ami kétségkívül egykor a világot jelentette, összeroppantja csekély ellenállásomat, és ahogy a mellkasába fúrom az arcom, néma zokogás kezdi rázni a testem. Nem akartam, hogy így lásson, de képtelen vagyok tovább úgy tenni, mintha minden rendben lenne, erősnek tettetni magam, és elhitetni a világgal, hogy megbirkózom ezzel. Az igazság az, hogy elképzelésem sincs, miként fogom átvészelni. A kabátjába marnak az ujjaim, az illata otthonosan fészkeli magát az orromba, ismerős. Minden emlékem hiányában is tudom, hogy itt már jártam, vagy csak becsap az agyam, és feltételezem, kellett már így lennünk, ha egykor férj és feleség voltunk. Becsapós, a saját elmém játszik velem, mintha nem lenne már éppen elég pokoli a helyzet.
- Bárcsak… – Vajon régen boldog voltam? Vele? Szeretném megkérdezni, de talán mindkettőnknek éppen annyira fájna mind a kérdés, mind a reá adott válasz. Hallgatok hát. Nem számít, mi volt, mert már túl messze sodródott az az életünk, s nem volna ép észre valló döntés visszaevezni oda.
A motoron ülve hagytam, hogy a tompa zúgás, a szél játéka, a csontjaimba marni vágyú hűvös levegő mind-mind arra terelt, hogy gondolataimba merülve vészeljem át az utat. Szó nem fakadt ajkaimról, csak átkarolva szorítottam, néma fohászt rebegve azt illetőn, hogy Alaia gondolja meg magát, fogadja el, legyen a farkas, maradjon a lányom, éljen…
Amikor a motorról leszálltam, azt sem tudtam, hol vagyok, de az eszembe véstem, hogy csikorog talpaim alatt az útszéli murva, hogy hajlik a fenyő ága, hogy borul a tájra a Hold kerekded képe. Hiába haladtunk már zajok nélkül, csendesen az erdőben, nem bírtam szólni, elképzeléseim szerint ő sem. Ő tudta, merre menjen, én csak azt tudtam, hová megyek. A cél a szemeim előtt lebegett, feketébe öltöztetve a szívemet, gyászoltam, sokáig, de a sírjához sosem jöhettem, rettenetes, hogy ennyi időnek kellett eltelnie.
- Értelek. – Ahelyett, hogy leguggolnék a vadvirágok tövébe, térdre esem, nem a fáradtság az oka, talán csak a súly, ami a vállaimat nyomja már túlságosan is régen. Édes kicsikém. Megremegnek az ajkaim, már bizonyára csak csontjai vannak a földben, de azt hiszem, hamarosan Alaia is mellé kerülhet majd. Pesszimistának hathatok, de biztos vagyok abban, hogy jól ismerem a lányomat, és nem fogja elfogadni a gyógyulás lehetőségét. - Én… kérlek ne haragudj, hogy ezt kérdezem, de… eltemeted majd velem? – Őt, a megmaradtat, együtt. Ahogy bizonyára Noëlle is érdemelte volna, de én magára hagytam holtában, nem törődve azzal, hol nyugszik majd az idők végezetéig.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 333
◯ HSZ : 102
◯ IC REAG : 92
◯ Lakhely : Anchorage

Re: Anchorage Orvosi és Sebészeti Magánklinika // Pént. Nov. 04, 2016 8:15 pm

Hagytam, hogy sírjon, némán, mint azon az estén, sok-sok évvel ezelőtt, amikor hazatértem hozzá és egyből felém fordult az ágyban, mintha leleplezte volna minden titkomat. Ezúttal is volt mit rejtegetni, rengeteg ki nem mondott dolog, ami a felszínre kerülve csak még több zavart és fájdalmat szült volna.
Elmondanám neki, hogy régen ő volt a legboldogabb, ha tudnám, hogy ez valós vigaszt szolgáltatna neki, nem pedig még több keserűséget. Szeretném, ha most is az lenne, ha még létezne számára ilyen. Mert mindazok után, amit vele műveltem, megérdemli, sőt... az egész előtt is így gondoltam: megérdemli a boldogságot.
Ahogy ölelem, ahogy sír, majd később belém kapaszkodik a motoron, mint egykor... Aljas hazugság lenne, ha azt mondanám, "mindegy ki mellett, csak örömre leljen". Nincs bennem ennyi jóság, ennyi önzetlenség. még akkor sem érzem ezt magamban, amikor megérkeztünk Noëlle sírjához.
Lesütöm tekintetemet, ahogy térdre esik. Ő talán kijárt volna hozzá, naponta vagy hetente? Egyre ritkábban, ahogy tompul az elmúlhatatlan fájdalom. Nekem nem ment, az eltemetése épp elég volt, s utána Hannah segítségébe menekültem. A lányom a lányom helyett.
Megrándult az arcom, ahogy Rosalie elföldeléséről beszélt - nem akartam elfogadni, hogy tényleg a halált fogja választani. Ne csinálja!
- Ha erre kerülne sor - minden szavamból sütött a tiltakozás, az elfogadásra való képtelenség, hiszen az Új Élet leszármazottja vagyok, az ég szerelmére -, itt leszek veled. Nem kell egyedül lenned, Jane.
Emlékszem, amikor Anatone megleckéztetett, mert szentimentalitástól hajtva felkerestem addigra agg, hajdani jegyesemet. Mint egy rossz szokás, önsanyargatás, mégsem tudok róla letenni. Talán a hagyomány is az oka, hogy nőstényre úgy sose gondoltam, de rá... Megvártam, hogy lerója kegyeletét, majd hazavittem. Ha esetleg beinvitált, deja vum támadva utasítottam el egy halvány mosoly kíséretében. Ha nem, úgy könnyebb volt az elválás, gyorsabb az út, sebesebb a váltás, hogy azt követően egész éjjel az erdőt járjam, mint annak idején, megnyugvást nem lelve.

//Köszönöm szépen a játékot és a végtelen türelmed! <333333333//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6148
◯ IC REAG : 8034
Re: Anchorage Orvosi és Sebészeti Magánklinika // Szomb. Nov. 05, 2016 8:10 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net

◯ Kor : 76
◯ HSZ : 5
◯ IC REAG : 2
◯ Lakhely : Anchorage

Re: Anchorage Orvosi és Sebészeti Magánklinika // Szomb. Nov. 05, 2016 10:48 pm

Egy újabb eseménytelen este. Nos, viszonylag eseménytelen. Az imént már bejött valaki felszakadt varratokkal, meg van néhány bentfekvő beteg, de lényegében eseménytelen.
Marie a pultot támasztja és unalmában a jelenlévők kartonjait nézegeti. A legtöbbjük mélyen alszik, vagy fájdalomtól fetreng az ágyán. Legalább a pénzük megvan rá, hogy minőségi helyet kérjenek ki, ahol egyedül vannak egy full extrás szobában. Sokaknak erre nincs lehetőségük és vagy tízen szívják ugyanannak a légtérnek a levegőjét. Marie-t persze zavarja a tudat, hogy nem tud mindenkin egyszerre segíteni, de a búsás fizetése árpótolja.
Csak szépen, lépésben - gondolja magában, hiszen tudja, hogy semmit sem lehet elsietni. Úgy ahogy nem egy nap lett belőle orvos. És azzal is tisztában van, hogy mennyi mindent kell még tanulnia. Ebben látja az előnyét a jöendőbeli hosszú éveknek, amiket még megélhet. A hátralévő idejét minden bizonnyal azzal fogja tölteni, hogy még többet tudjon és tanuljon.
Ám itt vannak ezek a fránya üres járatok. Nincs ideje belekezdeni semmibe, se könyvbe, se tananyagba, mert bármikor szükség lehet rá. Muszáj figyelnie. Közben peidg nem történik semmi. És ez az egész helyzetben az átok. Marie azokat a napokat szereti, amikor nem jut ideje a gondolataira sem, de most bőven el tud bennük merülni. Utálja a gondolatait.
Körbesétálja a pultot, kezében egy agydaganatos beteg aktáját tartva. Egyik kedvenc témája ez a betegség. Nyilván nem magát a rákot szereti, hanem érdekli minden megnyilvánulása na és persze a gyógymódja. Hát, valljuk be, a kempoterápia is csak egy kompomisszum.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://agathahestya.blogspot.hu/

◯ Kor : 186
◯ HSZ : 28
◯ IC REAG : 24
◯ Lakhely : Anchorage

Re: Anchorage Orvosi és Sebészeti Magánklinika // Vas. Nov. 06, 2016 6:45 pm

 




Megtanultam már az évek alatt, hogy ne kételkedjek a farkasom ösztöneiben, mert többnyire igazak szoktak lenni, és valóban az én javamat szolgálja. Így volt ez részben ma is, amikor jött a leküzdhetetlen késztetés, hogy vadászni induljak az éjszakába, lévén azonban nem vagyunk jósok, egyikünk sem tudhatta, hogy milyen... khm, kellemetlen vége fog szakadni az őzek hajkurászásának.
Magam sem tudom pontosan, mennyi időbe tartott, mire sikerült kiszabadítanom magam a medvecsapdából, amibe véletlenül sikerült belerohannom az éjszaka során. Komolyan, ki az a vadállat, aki még ilyesmit használ? Azt hinné az ember, hogy az ezredfordulóval együtt ez is történelemnek számít most már, mégis... az a három levágott lábujjam a bizonyíték rá, hogy mégis létezik, ami most itt lapul a zsebemben, egy marék hóval „összecsomagolva”. Valószínűleg bármelyik orvos kiakadna, ha látná, milyen méltatlan módon szállítom őket, de az ember azzal gazdálkodik, ami megadatott számára. Egyébként meg vérfarkas vagyok, idővel úgy is visszanőne, de ha menthető, inkább nem szeretnék heteket, hónapokat tölteni nélkülük.
- Dr. Bianchi? Remélem, jó a kézügyessége, és akad a közelben némi tű és cérna is... - bicegek be az osztályra, ahová az ügyeletes recepciós irányított... Amikor meglátta, mi a gond, már szaladt is a tolókocsiért, de leintettem, annyira nem vészes. Ha már eddig elvergődtem magam az erdőből, ezt a néhány métert igazán leküzdöm, inkább, mint a méltóságomon aluli kétkerekű...
- Medvecsapda, vadászat közben találtam rá. - felelem nemes egyszerűséggel, ahogy a zsebkendőbe bugyolált havas lábujjakat is kipakoltam a zsebeimből, én magam pedig letettem magam a vizsgálóra. Ilyen szerencsétlen módon is csak én járhatok, nem elég, hogy a lábujjaimat lenyisszantotta az a fém szörnyeteg, még a lábszáramon is díszeleg egy sor „harapásnyom” tőle. De szerintem a törést megúsztam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 76
◯ HSZ : 5
◯ IC REAG : 2
◯ Lakhely : Anchorage

Re: Anchorage Orvosi és Sebészeti Magánklinika // Hétf. Nov. 07, 2016 10:06 am

Marie a kinti nővérpultot elhagyva az aktával visszavonult a rendelőjébe. Igaz, most ügyeletben van, de ha nincsen dolga, akkor sem fog lazsálni. Éppen emiatt marad le első körben Marláról, aki pont ezt a pillanatot választja, hogy bebicegjen a klinikára. Marie hallja a szóváltást, de egy ilyen nyugot hang hallatán nem hinné, hogy tényleg komoly gond van. Azért mikor a lábujjhiányos nő betámolyog és előadja a problémáját, még az ő szeme is kikerekedik egy kicsit, ám különösebben nem hökken meg. Ezt szereti a vérfarkasosdiban, hogy mint orvos így sosem fog unatkozni.
- Ó, hello! - köszön meglepetten, ám nem zavarja meg a páciens nyugodtsága. Annak ellenére, hogy Marla jól viseli a balesetet, Marie nem szeretné elpazarolni az időt. Hiába van farkasról szó, bizonyára nem szeretnék megvárni, amíg a sebek elezdenek beforrni, mert utána már sokkal nehezebb dolguk lesz.
- Hát akkor csüccs - veregeti meg Marie a vizsgálóasztal kényelmes szivacsát. Remélhetőleg Marla nem vesztegeti az időt.
A doktornéni gyorsan kerít fertőtlenítőt, tűt és cérnát is, ahogy kérve volt.
- Egyébként, ha engem kérdezel talán még jobban is járnál vele, hogyha megvárnád míg visszanő - mosolyog rá kedvesen Marlára. Odahúz egy széket a kis ágy/asztal mellé, hogy jobban szemügyre vegye a problémát.
- Jó ötlet volt a hó - jegyzi meg még utólag, miközben félig-meddig már bele van merülve a munkájába. Fertőtlenít majd jöhet a tű is.
- Milyen napod volt ez előtt? - kérdezi, hogy elterelje a betege figyelmét a gondról. Közben ő zavartalanul tud dolgozni, még arra is van lélekjelenléte, hogy náha felnézzen Marla arcára, ha amaz csakúgyan beszédbe kezd.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://agathahestya.blogspot.hu/

◯ Kor : 186
◯ HSZ : 28
◯ IC REAG : 24
◯ Lakhely : Anchorage

Re: Anchorage Orvosi és Sebészeti Magánklinika // Vas. Nov. 13, 2016 1:48 pm

- Ezer örömmel! - teszek eleget a doktornő kérésének, elég volt idáig elbicegnem valahogy saját lábon, hogy szinte már nem is nagyon érzem, úgy elzsibbadt a fájdalomtól... idefelé jövet esni is sikerült ebből kifolyólag pár nagyot, de azt hiszem, az a pár extra zúzódás most semmi a többi sérüléshez képest.
- Azt mondod? Nem lesz nehezebb úgy a járás? - vonom fel a szemöldököm, miután már a vizsgálóasztalon ülök, engedve, hadd vegye szemügyre Marie közelebbről is a sebeket.
- Csak azért kérdem, mert ilyen jellegű... balesetem még nem volt korábban. Most a fájdalom miatt nem igazán tudok mit kezdeni vele, de ezek szerint, ha beforr, és eláll a vérzés, akkor nem lesz ilyen nehézkes minden lépés? - gondolom, furának így is az lesz, így aztán már inkább nem is kérdezem. Maximum Marie kijavít, ha rosszul tippelnék, elvégre kettőnk közül ő az orvos, biztos többször volt már ilyesmihez szerencséje.
- Mivel nem steril orvosi szervszállító kistáskákkal szoktam vadászni menni, jobb híján csak ez jutott eszembe. - szabadkoztam mosolyogva, igaz, azogy megkezdődik a fertőtlenítés, akaratlanul is felszisszenek a lábamba maró égető érzéstől. Én naiv, és én még azt hittem, hogy ettől jobban már nem tud fájni!
- Egészen jó, mondhatni. Úgy néz ki, hogy az elmúlt hetekben egészen... magam voltam. - felelem tűnődve. Igaz, száz százalékosan azért nem jelenteném ki, hiszen sokszor nem is realizálom ezeket a személyiség-váltásokat, pláne, hogy néhány alteregómmal emlékezetkieséssel jár az egész, de a naplómat visszaolvasva úgy tényleg, tényleg egész csendes volt az elmúlt időszak.
- Még mindig nincs semmilyen új gyógyszer, megoldás, vagy valami, ami hatásos lenne ellene, mi? - tudom, az ilyen mentális betegségek kezelése jóval keményebb dió, mint mondjuk egy elvesztett lábujj, ami így is, úgy is begyógyul, de ki tudja? Hiába szoktam hozzá egészen az évek alatt, azért annyira még sem ragaszkodnék eme defektemhez.
- És itt hogy telt a nap? Egész nyugisnak tűnik a hely. Csak most, vagy jókor érkeztem? - intettem a fejemmel a folyosó és a többi kórterem felé.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: Anchorage Orvosi és Sebészeti Magánklinika // Today at 5:18 pm

Vissza az elejére Go down
 

Anchorage Orvosi és Sebészeti Magánklinika

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 3 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3

 Similar topics

-
» -=Orvosi Ninjutsuk=-
» Genki (Djuka) Matari
» Szülőszobák és orvosi rendelők
» Part 14 / 12
» Művészeti és tudományos negyed

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Anchorage :: West 7th Avenue-