HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
AKTÍV KARAKTEREK
136 TAG 62 FÉRFI 74 NŐ
BETOLAKODÓ FARKASOK
31 TAG 16 FÉRFI 15 NŐ
ŐSLAKOS FARKASOK
24 TAG 10 FÉRFI 14 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
23 TAG 13 FÉRFI 10 NŐ
ŐRZŐK
32 TAG 13 FÉRFI 19 NŐ
EMBEREK
15 TAG 5 FÉRFI 10 NŐ
ALAPÍTÓK
10 TAG 5 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legtanulságosabb:

...A Legnagyobb találkozás:

...A Legjobbak (Vörös Hold - Hard):

...A Legjobb (Vörös Hold - Soft):


írta  J. Isaac Sladen Today at 11:14 am
írta  Rebecca Morgan Today at 8:59 am
írta  Jackson Carter Yesterday at 3:06 pm
írta  Catherine Benedict Yesterday at 6:22 am
írta  Jackie Leigh Suresh Hétf. Dec. 05, 2016 10:20 pm
írta  Celeste M. Hagen Hétf. Dec. 05, 2016 9:19 pm
írta  Catherine Benedict Hétf. Dec. 05, 2016 2:19 pm
írta  Jackson Carter Vas. Dec. 04, 2016 7:32 pm
írta  Primrose Trevelyan Vas. Dec. 04, 2016 4:43 pm
írta  Duncan Corvin Vas. Dec. 04, 2016 2:18 pm
írta  Declan S. Callaghan Szomb. Dec. 03, 2016 11:03 pm
írta  Darren Northlake Szomb. Dec. 03, 2016 9:43 pm
írta  Alignak Szomb. Dec. 03, 2016 2:37 pm
írta  Alignak Szomb. Dec. 03, 2016 2:03 pm
írta  Lester J. Edison Pént. Dec. 02, 2016 6:04 pm
írta  Jamie Waldorf Szer. Nov. 30, 2016 3:53 pm
írta  Sage Miller Szer. Nov. 30, 2016 3:50 pm
írta  Rebecca Morgan Csüt. Nov. 24, 2016 7:27 am
írta  Balthazar Bluefox Kedd. Nov. 22, 2016 8:30 pm
írta  Vendég Hétf. Nov. 21, 2016 12:46 pm
írta  Nessa O'Brien Hétf. Nov. 21, 2016 10:19 am
írta  Maya Honeycutt Szomb. Nov. 19, 2016 7:20 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:01 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:00 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 10:58 pm
írta  Jackson Carter Vas. Nov. 13, 2016 4:52 pm
írta  Roxan A. Cruz Csüt. Nov. 10, 2016 7:40 pm
Darren Northlake
 
Alignak
 
Amaryllis Margaret Lux
 
Yetta Northlake-Nacrosh
 
David A. Blandern
 
Celeste M. Hagen
 
Catherine Benedict
 
Balthazar Bluefox
 
Rocky
 
Primrose Trevelyan
 

Share | .


























 

 Starbucks kávézó

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6148
◯ IC REAG : 8034
Starbucks kávézó // Vas. Jan. 26, 2014 9:38 pm

Átlagos kávézó, ideális találkahely.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net

◯ Kor : 320
◯ HSZ : 141
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Anchorage


Re: Starbucks kávézó // Pént. Szept. 26, 2014 11:25 pm

JULIA

Kurvára utálom a reggeleket, minek vannak? Nem lehetne egyből dél, és mindenki tágra nyílt szemekkel lébecolhatna nagy vidáman? Jó ideje taposom már az anyaföldet, de világ életemben problémát okozott a koránkelés, és utána az ébren maradás. Most is csak azért evett ki ilyen korán a fene az ágyamból, mert meg akarom javítani a motoromat, és ha már az a faszkalap Zé is erre ólálkodik, megcsinálom az övét is, ne mondja azt, hogy nem vagyok jó pajti, már a múltra való tekintettel sem. Van egy kis műhelyem, de határozottan nem szoktam ügyfeleket fogadni, egyrészt nem hirdetem magam, másrészt épp arra készülök, hogy valami másra adjam a fejemet, szóval fölösleges lenne erőltetni. Szívességből olykor vállalok kisebb-nagyobb melókat, mármint, pénzt persze kérek érte, valamiből élnem kell, de egy vad idegennek holt biztos, hogy nem fogom összerakni a tönkrement járgányát.
Ezt a kávézót szintén nem bírom, mindig túl sokan vannak, az itt úszó nyáltenger különösképpen az agyamra megy, néha nem is értem, hogy mi a búbánatos isten nyilának kell ezeknek nyíltan turbékolni. A négy fal között intézendő az ilyesmi. Jah, nem bírom a szerelmeseket, bár nem azért, mert féltékeny lennék rájuk, hanem mert minden olyan vidám és friss, ami belőlük árad. Én meg sosem voltam olyan, még akkor sem, amikor Virágot szerettem, másként működöm. Ettől függetlenül a kávéjukat szerettem, nem mellesleg a fánkjaikért is odavoltam, mindenkinek kell valami mánia, nemde? Szóval, ha ilyen csodás hajnali hét magasságában már ébren voltam, akkor mindig ide vezetett az első utam, mielőtt egyáltalán úgy ítéltem volna, hogy elindulhat a napom. Ezúttal is könnyedén nyitottam be, és álltam be a sorba, legalább heten álltak előttem, és már most nem bírtam. Kibaszottul utálok várni. Néha kicsit megdorgálom a nagyembert odafenn, hogy adhatott volna valamivel több türelmet, mert ez így nem jó.
Fene nagy várakozásomban kénytelen voltam nagy levegőt venni, és nagyjából percenként lesni az órámra. A kis szöszi a pult mögött ismerős lélek, egyem a kis szívét, nagyjából három hónapja fűztem be, azóta extra fahéjat kapok a kávémra, talán célzás, de én nem akarom venni a lapot. Mindenesetre hamarosan már lazán megállok előtte, rá villantva félmosolyom, és még egy kacsintást is eleresztek. Sosem mondtam, hogy nem vagyok genyó a nőkkel, de nem tehetek róla, hogy nagy részük még így is imád. Ez valami becsípődés náluk, hogy imádják azokat, akik semmibe sem veszik őket. Tény mondjuk, hogy az a pár óra, amíg tart egy-egy affér, tökéletes lehet a számukra, mert a tenyeremen hordozom mindegyiküket, de amikor kiléptem az ajtajukon, már el is feledtem őket, ilyen ez.
- Szervusz Molly! A szokásosat kérném, valamint két csokis, és két lekváros fánkot.
- Azonnal hozom, Raymond!
Susogta csábítónak szánt hangon, én csak mosolyogtam elnézően, és kivártam, míg megbökdösi pultos társát, még elcsíptem azt is, hogy „Ő az!”. Jaj te szegény drága, hát ennyire sokat képzeltél bele abba az estébe? Néha komolyan majdnem megesik rajtuk a zord szívem, de aztán mindig meggondolom magam. Ők adják magukat könnyen, én csak élek a lehetőséggel.
- Becsomagoljam?
- Persze, elviszem.
Legalább nem mondta, hogy kár, bár hallottam az alig észrevehető sóhajfoszlányát, van ez így kiscsibém, az élet nem habos torta. Közben épületen belül egymásnak esik két szerelmes, elég heves szócsatát vívva egymással, az én agyamnak felfoghatatlan problémákon kattogva, úgyhogy ki is zárom őket, bár az már igencsak tud bosszantani, amikor kifelé menet a kiscsaj kiszáguld az ajtón, letojva, hogy ki menne ki, vagy épp jönne be, se lát, se hall, csak fújtat, mint egy dúvad, és csapkod, mint valami eszelős. Nem csodálkoznék, ha valaki a földön találná magát hála csodás személyének.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 526
◯ HSZ : 122
◯ IC REAG : 78
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : vak vagyok

Re: Starbucks kávézó // Szomb. Szept. 27, 2014 3:28 pm

Goran & Julia



Volt otthon reggelinek való kenyér, meg felvágott is a hűtőben, de én most frissen sült, meleg péksüteményre, és egy jól elkészített kávéra vágytam. Nem dörömböltem be Brian lakásának az ajtaján, amikor nem sokkal az után kiléptem a lakásom ajtaján, hogy a falon elhelyezett órám hatot csipogott volna. Korán kelő típus vagyok, ő meg szeret mindig hosszabban szunyálni, szóval hagyom, hadd aludjon még. Azért megállok az ajtaja előtt, pajzsomat leengedve engedem szabadjára energiáimat, amik könnyedén kúsznak be ajtaja résein, és érik el a nyugodt szívveréssel alvó férfit. Gyengéden körbecirógatom farkasom energiáival… nem tolakszom az álmai közé, nem másítom, vagy befolyásolom azokat, egyszerűen csak üdvözlöm ezen a reggelen is a magam egyszerű módján.
Az öltözködést nem vittem túlzásba, de mivel városban vagyunk most, nem pedig valahol fent a hegyekben, ahol tök mindegy épp miket húzok magamra, ezért a látókra tekintettel, normális, egymáshoz illő darabokat választottam. A cipőm csak, ami kissé elegánssá varázsolhat. Még Sydney-ben beszélt rá az egyik eladó, hogy ezt válasszam, mert szerinte nagyon jól áll a lábamon, és mindenhez fel tudom venni. Akár szoknyához, akár nadrághoz. Nekem csak az volt a lényeg, hogy kényelmes legyen, és tapintásra se éreztem benne kivetnivalót, szóval hagytam magam befűzni a vásárlásra. Nem bántam meg, mert ez legalább emel valamit a 157centis alacsonyságomon. A farmert, és a felsőm fölé húzott bélelt farmerkabátomat – ami combközépig leér – pedig kényelmi szempontokból vettem annak idején. Szeretek farmerben járni, szeretem a frissen vásárolt farmerruhák illatát… de sajnos néhány mosást követően már teljesen megváltozik a ruhák illata, hiszen magába szívja a mosószer, és az öblítő illatát a viselő illatjellegzetességeivel együtt.
Kilépve az utcára, először csak céltalanul kóboroltam. Még nem volt akkora forgalom a városban, akik munkába készülődnek, valószínűleg még csak most ébredeznek, vagy aki korán kezd, már meg is érkezett a munkába. Manapság már ellátják a gyalogátkelőhelyeket hangosbemondóval, ami jelzi, mikor vált zöldre a lámpa… tekintettel a hozzám hasonlókra. Kivártam természetesen, amíg a gép hang engedélyezte az átkelést, és csak akkor léptem le a járdaszegélyről. Persze megtehettem volna korábban is, mert csak elvétve suhant el egy-egy kocsi, és a hallásom elég jó ahhoz, hogy egy közeledő járműt meghalljak. Bár ember nem vagyok, valahol mégis tisztelem őket, és azt, hogy mennyi mindent tettek a generációk, aminek köszönhetően a világ egyre fejlettebbé vált. Ezért amennyire csak módomban áll, igyekszem alkalmazkodni az emberi szokásokhoz, és szabályokhoz. A boldog egymás mellett élés alapja.
Úgy egy órája sétálgattam már, szokva a város zajait, szagát… az utcákat… a visszhangot, amit az épületeknek ütköző hangok váltottak ki. Az emberek általában nem figyelnek oda arra, hogy visszhang mindenhol lehet, de nekik nincs is szükségük ehhez a tájékozódásra. Nekem igen. Így tudom felmérni, hogy épp milyen messze megyek az épületektől, ez alapján tudok úgy mozogni, hogy ne ütközzek neki senkinek. Az évszázadok során megtanultam azt, hogy vakként hogy élhetek teljes életet, és ma már semmilyen problémát nem okoz az, hogy nem látok. A többi érzékszervem eléggé erős ahhoz, hogy a látásra ne is legyen szükségem… nem is beszélve arról, hogy vérfarkasként pedig még jobbá váltak.
Megéreztem a frissen főtt kávé, és a péksütemény jellegzetes illatát a közelben. Szó szerint az orrom után mentem, hogy megtaláljam az illat forrását, ami miatt összeszaladt a nyál a számban. Most már tényleg nagyon éhes vagyok. Hallom a bentről kiszűrődő zajokat, valószínűleg valamilyen beülős hely lehet… valami étkezde, ahol helyben is el lehet fogyasztani a megrendelteket. A lépteimet lelassítom, pláne mivel érzem, és hallom is, ahogy balom mellett elszalad két kisgyerek, versenyezve azon, ki ér elsőként az ajtóhoz. Elmosolyodok. Szeretem a gyerekeket.
Hallom, ahogy a hátukon viselt hátizsákban zörögnek a tolltartóban a ceruzák, a krétacsomag, amit majd bizonyára rajzórán fognak használni. Iskolába igyekeznek a kicsik, s biztos meg akarják venni kedvenc reggeli süteményüket, amit majd két óra között megehetnek.
Előre engedem hát őket, nem akarok belerondítani a versenyükbe, de én is a nyomukban vagyok lépteimmel. Az ajtó kivágódik, én pedig hallom a koppanást, és a gyermeki jajjdulást.
Valamilyen nő száguld el mellettem, érzem felzaklatott lelkiállapotát.
Kezeimmel reflexszerűen kapok előre, s elkapom a gyereket, amikor megérzem, hogy nekem esik.
- Hé! – Szólalok meg felháborodottan, de még csak azt se hallom, hogy a nőszemély lelassítaná a lépteit, egyáltalán felfogta volna, hogy épp egy kisgyereknek csapta neki az ajtót.
- Jól vagy, kicsim? – Tapogattam végig a kislány arcát, hogy nem sérült-e meg. Úgy tűnik elsőre, hogy nem.
- Igen. – Hallottam a megszeppent választ, közben a barátnője is odalépett hozzánk. Elengedtem a kislányt.
- Tartom az ajtót, menjetek csak. – Mosolyogtam magam elé, magamban a bunkó csaj viselkedésén füstölögve, miközben az ajtót megtartva a két kislány berobbant az épületbe, nagyjából fél perc alatt elfelejtve, és túllépve az iménti afféron.
Én is beléptem utánuk, majd egy pillanatra megálltam az ajtóban. Nem néztem körbe, ahogy azt a látók szokták, ha belépnek valahova, hanem kicsit lehúztam a pajzsomat, és energiáimmal végigsöpörtem a helyen. Egyrészt felmérve a bent levők erőviszonyait, másrészt pedig szerettem volna feltérképezni a helyet, ahova beléptem. A zajok és a szagok alapján tőlem jobbra kaptak helyet az asztalok… onnan hallottam a beszélgetéseket, a porcelán jellegzetes csörgését, ahogy a kávéikat kevergetik, a székek nyikordulását… míg bal felemről a kávéfőző jellegzetes hangját, és a pénztárgép csilingelését… és az idegen farkas szagát.
Arra vettem én is a lépteimet, elhaladva a farkas mellett mélyebb lélegzetet vettem, hogy magamba szívjam az illatát, és addig mentem, amíg érzékeltem a sort, aztán beálltam a végére.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 320
◯ HSZ : 141
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Anchorage


Re: Starbucks kávézó // Csüt. Okt. 02, 2014 12:00 pm

Bakker, hogy pont egy kislányra kelljen ilyen csúnyán rávágni az ajtót. Nagy genyó tudok lenni én is, de most szívesen megcibálnám a csajt, bármennyire is legyen megbántott, a környezete nem tehet a nyomoráról. Felhorkanok, és bár elérném a gyereket, de ahhoz kellene buktatnom magam, így hagyni szándékozom megtörténni a bajt, nem ám a mögöttük haladó vörös. Úgy tűnik, a gondviselő vele van, ha nem jön senki utána, akkor csúnyát eshetett volna. Szerencsére nem így történt. A haragom pillanatok alatt párolog el, már nem is vágyom pólón ragadni a csajt, menjen csak sajnálni magát.
Nahát, nahát. Nem lát, grátisznak vérfarkas, na ezt add össze Goran. Vajon ezt hogyan hozta össze? Létezik olyan, amit a mi létünk nem képes meggyógyítani? Egészen érdekesnek tűnik a dolog. Ettől függetlenül nem lassítok, tovább megyek kifelé, idebenn semmi olyanról nem óhajtok beszélni, ami számítana, épp ezért teljességgel fölösleges itt időznöm. Egyszer úgyis kijön majd, nemde? Nem láttam még a városban, kíváncsi vagyok, hogy az Issumatar tud-e már róla. Mindenesetre, ettől függetlenül muszáj lesz körbe”udvarolnom”, hogy megtudjam róla a szükséges alapvető információkat.
Hasonlóképpen hozzá, beszívtam az illatát, mikor elhaladtunk egymás mellet, aztán én már itt sem voltam. Kinn fogom megvárni, egyszer úgyis el kell hagynia az épületet. Ártó szándékom nincs, meglehet, neki sem, de nem szeretek ilyen pozitívan gondolkodni, még a végén pofára esnék. Az, hogy valaki kedves a gyerekekkel, nem garantálja azt, hogy jó ember is, illetve, jó vérfarkas. Ilyenről esetünkben szerintem aligha lehet beszélni, hisz mind gyilkosok vagyunk, ki több, ki kevesebb ízben, onnantól kezdve már a sötétség szennyezi a lelkünket.
Nekidőltem a falnak, közben iszogattam a kávémat, elég hamar elfeledkezve arról, hogy tulajdonképpen munkám lenne, ám mivel a saját és a haver motorjáról volt szó, úgy ítéltem meg, várhat a dolog egy keveset. Ráérősen elkezdtem eszegetni az egyik fánkot, és csak akkor függesztettem fel, ha megéreztem, hogy jön kifelé. Ha benn fogyasztotta el a reggelijét, akkor viszont tutira betúrtam az összes fánkomat, és a kávém is elfogyott. Akárhogyan is, mikor kiért a Starbucksból, már szólaltam is megy.
- Örvendek a szerencsének kisasszony, Raymond Caldwell vagyok, ha úgy tetszik, a helyi fogadóbizottság. Lenne pár kérdésem.
Nyitottam rögtön, nem volt kenyerem a mellébeszélés, mások és a saját időm húzása sem, szóval nem fecséreltem ismerkedős tiszteletkörökre. A pajzsom lenn volt, így ha még az övé is valamelyest, vettem a bátorságot, hogy megkíséreljem megtudni esetleg a korát és a vérvonalát. Nem nagy dolog, de a nyilvántartásba vételhez szükséges volt, szóval ha nem engedi, hogy lássam, majd rákérdezek, addig is nyugiban vártam a reakcióját.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 526
◯ HSZ : 122
◯ IC REAG : 78
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : vak vagyok

Re: Starbucks kávézó // Csüt. Okt. 02, 2014 12:40 pm

Nem éreztem rajta falkaszagot, persze ez nem jelent semmit. Attól még lehet, hogy tartozik valahova. Egyelőre még nem mértük fel az itteni erőviszonyokat, de Brian már dolgozik az ügyön.. vagyis pillanatnyilag még horpaszt, de ha ébren van, többek között ezzel is foglalkozik.
Lassan kerülök sorra, de nem türelmetlenkedek emiatt. Amikor én kerülök a pulthoz, tenyeremmel megérintem a felületét. Hűs márványlapnak érzem.
- Jó reggelt! – Szólalok meg mosolyogva.
- Ha van valamijük, ami csokikérmmel van megtöltve, akkor abból kérek kettőt. És kérek abból a gesztenyésből is kettőt amit az imént húztak ki a sütőből. – Mosolyodok el. Hiába, az orrom nem csal meg. Szeretem a gesztenyés dolgokat. Érzem az eladólány tanácstalan, kutató pillantását magamon, amit oly sokszor érzek, ha emberek között járok. A legtöbben nem tudják eldönteni, hogy most tényleg vak vagyok-e vagy sem.
- Illetve kérek egy rövidkávét is. Minden elvitelre lesz, de a kávét nem kérem becsomagolni. – Tettem hozzá, mielőtt még tányérra kezdené kipakolni a dolgokat. Persze meg tudnám enni mindezt, elég jó étvágyam van a látszat ellenére, de Brian szerintem ott halna éhen a lakásban, ha azon múlna, hogy neki kell reggelit felhajtania. Hiába… nem mindenki olyan fitt reggelente, mint én.
Amikor összekészíti a kis pakkomat az eladólány, és minden a pultra kerül, akkor előveszem táskámból a tárcámat, és leszámolom apróban a reggeli árát. Súlyból, méretből… tapintásból elég könnyen meg tudja különböztetni manapság az érméket bármely vak ember, szóval ritkán, és kevesen vetemednek arra, hogy visszaéljenek egy nem látó bizalmával.
- Köszönöm! További szép napot! – Markoltam fel a papírzacskót, és a papír kávéspoharat, aminek melege finoman bizsergette a tenyeremet. Elég nagy a hely forgalma, pont jönnek páran befelé, amikor én kifelé tartok, egy férfi meg is tartja nekem az ajtót udvariasan, hogy kiléphessek. Érzem rajta a kesernyés arcszesz illatát, ahogy ellépek mellette egy mosolyt megeresztve, és megköszönve a gesztusát.
Amint kilépek, megüti az orromat a futólag elkapott farkas illata. Lassan felé fordítom a fejem, de a tekintetemet persze nem érezheti magán… a klasszikus értelembe véve.
Ez ám az igazi „In medias res”. Enyhén megemelem a szemöldökömet, majd nemes egyszerűséggel zárom be magam pajzsom védelmébe, amikor megérzem az energiáit magam körül „kutakodni”.
- Jó reggelt. – Köszönök, majd közelebb lépek hozzá. Egyrészt nem akarom, hogy egy kifelé jövő elkaszáljon az ajtóval, másrészt a befelé igyekvők elől is elállom az utat.
- Julia T. Kiluan. – Mutatkozok be, de nem nyújtok kezet. Láthatja, hogy mindkét kezem tele van, szóval talán megbocsájtja nekem, hogy ez most kimarad. Ha nem, maximum besértődik… bár egy ilyen határozott indítást követően kétlem, hogy az a sértődős fajta lenne.
- Na! Csak nem hostesskedik egy közvélemény kutató cégnek? – Húzom féloldalas mosolyra a számat.
Viccnek szántam, de aztán ki tudja veszi-e a lapot. Minden esetre ez az utcán leszólogatás azzal indítva, hogy lenne pár kérdése… ezekre a közvélemény kutatós kérdőívet kitöltögetős, illetve masszázságyat rám tukmálni akarós hostess „ügynökökre” emlékeztet.
Nyilvánvalóan ő nem ilyen célból várt meg itt, de ezt a kis fricskát nem hagyhattam ki.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 320
◯ HSZ : 141
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Anchorage


Re: Starbucks kávézó // Pént. Okt. 10, 2014 11:06 am

Lám, lám, már bujkálunk is, ennek nem fog örülni a nagyfőnök, nem mintha engem érdekelne, hogy kire milyen módon reagál, ez tartozzon csak rájuk, de én a magam részéről sosem csíptem, ha valaki rejtőzködik. Néha nem árthat, és meglehet, ő most így érzi, de majd megtanuljak, hogy itt nagyrészt nyílt lapokkal szokás játszani, más különben nem tudnánk, hogy ki sunnyog és ki nem.
Jól sejti, hogy nem áll szándékomban felhúzni az orromat azon, hogy nem pacsizunk le, egyáltalán nem érdekel a dolog, nem vagyok kifejezetten a testi kontaktus híve, hacsak nem egy nővel ismerjük meg egymást mélyrehatóbban. Most közel sem ez a helyzet, szóval hagyhatjuk is. Mióta ötven rohadt évet lehúztam egy falkában, ki lehet idegelni ezzel a tapizásos műsorral, különösen az baszott fel, mikor a fiatalabbak jöttek oda segget nyalni, hogy érezhessék egy idősebb érintését. A hideg kiráz a gondolattól is, kész szerencse, hogy itt nem fenyeget ez a veszély.
- Ez tulajdonképpen nem áll messze a valóságtól, mellesleg örvendek, hogy elmennék hostessnek, bár gőzöm sincs, ezt honnan tudja. Azért be kell valljam, akkor már a host-ot jobban díjaztam volna, de ennyi baj legyen.
Én aztán nem vagyok semmilyen poén ellen, értem én a tréfát, többnyire szeretem is, bár nőnek még nem lettem titulálva soha, ez kicsit sérti törékeny egómat, de falnak menni nem fogok tőle.
- Bírom, ha egy nőnek van humora, tényleg, kedves Julia, de ez komoly. Tudja, hogy milyen illetőségű területen jár éppen?
Ez az első, és legfontosabb, mert nem mindenki szokott tisztában lenni azzal, hogy itt nincs falka, szabályok viszont nagyon is, és a legtöbbek által jól megszokott rend is működik, elég ritkán csúszik homokszem a gépezetbe.
- Mióta van itt? Még nem hallottam magáról.
Ez nem feltétlenül kellene azt jelentenie, hogy akkor nem lehet régen itt, de az esetemben elég nagy a valószínűsége, hogy erről van szó, elvégre igencsak jóban vagyok az Issumatarral, ma este is lesz egy csodás kis póker partynk, szerintem örülni fog, ha szállítok neki infót egy formás, bár számomra érthetetlen módon látásképtelen, idős nőstényről.
- Egyébként, egyen nyugodtan, sőt, mehet is a dolgára, de egy darabon sajnos el kell kísérjem, ez a hostess munka már csak ilyen, az emberek agyára kell menni közben.
Engedek meg én is magamnak némi szórakozottságot, és nem derogál magamat hostessnek címkézni, elvégre, ez sokkal kevésbé foglalkoztat, mint az, ha más teszi ugyanezt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 526
◯ HSZ : 122
◯ IC REAG : 78
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : vak vagyok

Re: Starbucks kávézó // Vas. Okt. 12, 2014 6:33 pm

Akárhányszor bemutatkozok valakinek, mindig van egy részem, ami abban reménykedik, hogy valaki felkapja a családnevemre a fejét, és történik valami. De… ezúttal se éreztem erre vonatkozóan olyan rezdülést a hím részéről, ami azt engedné feltételezni, hogy eszébe juttatott valamit… vagy ismerné Kilaunt.
Csak mosolygok azon, hogy érezhetően enyhén mellre szívta azt, hogy a női megfelelőjét használtam vele kapcsolatban az ilyen „tukmászokra”. Ja, én így hívom magamban az ilyen munkát űzőket. Mindenkinek meg kell élni valamiből, ettől függetlenül nem szeretem az ilyen lelkes árusokat.
Nagyot sóhajtok, amikor faggatózni kezd. Na jó essünk túl rajta. Mindig ez van, ha új helyre megyünk, szóval már megszokhattam.
- Illetőségét tekintve Alaszka az Amerikai Egyesült Államok tagállama, Anchorage pedig az állam legnépesebb városa, tekintve, hogy lakosainak közel a fele itt él. Úgy ötven évvel ezelőtt volt egy földrengés, ami elég nagy károkat okozott a városban, többen meg is haltak. Állandó a földrengésveszély, elég rossz helyen épült ugyanis Anchorage, mert sármező, laza talaj jellemzi. A házak emiatt húsz… huszonegy emeletnél magasabbra nem épülhetnek. A pozitívum, hogy a nagyjából száz éves város a tenger közelségének köszönhetően egész kellemes időjárással rendelkezik. Télen -15 fok alá ritkán megy a hőmérséklet, nyaranta pedig kellemes 20 fok környéki. A polgármester a republikánus Dan Sullivan… és ha minden igaz, a város mentes… és független bárminemű más illetőségtől. – Raymond szóhasználatával éltem, mikor válaszoltam a kérdésére. Nem volt a hangomban se felsőbbrendűség, se arrogancia. Szakmai ártalom, az ilyen szintű adatközlés…
A válaszom tartalmazta azt is, amire ő kíváncsi volt. Pontosan azért tettük a kutatás székhelyére Anchorage-ba a székhelyünket, mert ebben a városban nincs még falka. Farkasok vannak, de nem alkotnak egy közösséget. Ez igazán örvendetes, hiszen se Brian, se én nem szeretjük a falkákat.
- Nemrég. Csak néhány hete. – És annak nagy részét nem is töltöttem városon belül, de nem kell mindent a hím orrára kötnöm.
- Csak nem meg akarja hívatni magát reggelire, Raymond? – Mosolyodok el, majd el is indulok, de nem vissza a lakótömb felé, hanem az ellenkező irányba. Iszok a kávémból, jó meleg, kellemesen meg is borzongok az első kortyot követően.
Ha kísérni akar, hát hadd kísérjen. Közterületen vagyunk, arra megy, amerre akar, és egyénként se zavar a jelenléte. Legalább megismerek valakit a helyiek közül.
- Na és maga? Mióta él itt? – Kérdezem, miközben érzékeimmel félig a környezetünkre fókuszálok. Hallom, hogy útpadkához közelítünk, és érzem magam előtt a nagyjából tucatnyi halandót. A városi zajból, az autók motorzúgásaiból megállapítom, hogy vélhetőleg egy közlekedési lámpához érkezünk, ami épp pirosat jelez, ezért lassítok is a lépteimen, aztán megállok, elkerülve azt, hogy hátulról beleütközhessek bárkibe is. Érezhetően magabiztosan mozgok, és jól tájékozódok annak ellenére, hogy vak vagyok.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 320
◯ HSZ : 141
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Anchorage


Re: Starbucks kávézó // Vas. Okt. 12, 2014 10:52 pm

Hallgatom, de egy idő után inkább csak hangjának csengése az, ami egy szemernyit is érdekel, a mondandója már kevésbé. Biztosra veszem, hogy tudatában van, mit is óhajtottam megtudni, a kiselőadás untat. Kész szerencse, hogy a végén azt is elárulja, amire kíváncsi voltam, máskülönben morcos lennék.
- Ez aztán kimerítő válasz volt, ilyen téren akkor rendben is vagyunk, úgysem szeretem, ha felvilágosító órát kell tartanom.
Ebből talán lejön, hogy hallgatni sem különösebben, de igazából tök mindegy, mit gondolok róla, vagy ő rólam, nekem csupán annyit kell tudnom róla, hogy ki az és mit tervez, mellékesen közölni, hogy miféle elképzeléseket tanácsos eleve elvetni. Többről nincs szó, és soha nem is lesz, itt nincsenek olyan vészes szabályok, viszont mindenki ragaszkodik a függetlenségéhez, és holt biztos, hogy rálépnek annak a tyúkszemére, aki másként gondolkodik.
- Jól van, akkor senkinek nem kell a fejét venné, hogy idióta, többek közt az enyémet sem.
Néhány hét igazán nem sok, bár őszintén, igazán elcseszett egy társaság vagyunk mi, ha képtelenek voltunk kiszúrni hetekig egy vak farkast. Ez amolyan fehér holló eset. Nem gáz, fejek ilyenért nem hullnak, bár megdicsérve sem lesz senki.
- A reggelimet már befaltam, esetleg holnap, szeretek reggelizni, pláne dögös vörösökkel.
Szokás szerint nem fértem a gatyámba, bár ő még örülhet, hogy volt rajtam, este már tutira nem lesz, szokásom elhagyni különböző okokból kifolyólag. A szerencsésebbek megússzák az alsógatyás látványomat, másoknak annál jóval meredekebb jut. Ilyen ez, normális sose leszek.
Megyek mellette, nem mint egy pincsikutya, szó sincs erről, nyugodt, ráérős vagyok, csöppet sem izgatott, közben valahol kivágom a kukába a keletkezett szemetet, miközben a nőstény mozgását figyelem, igencsak könnyedén vesz minden akadályt, még a lámpánál sem kell szólnom, vagy megakadályoznom, hogy nekimenjen valakinek. Régóta nem láthat, talán sosem látott, ettől kevesebb nem lesz, sőt, mindenképpen egyedi, és nem árthat figyelembe venni azt a tényt sem, hogy valószínűleg a többi érzéke sokkal jobb, ő másból kovácsol előnyt, valószínűleg teljesen máshogy harcol, támad, védekezik, mint a legtöbben.
- Úgy hét éve evett ide a rossz sors.
Felelem, ez nem titok, nagyjából mindenki tudja, aki egy cseppet is ismer, meg aztán, értelme nincs az ilyesmit elhallgatni.
- Jó volna, ha kicsit nyitottabb lennél rám, úgy nagyjából két percre, aztán visszahúzódhatsz a csigaházadba, nem fogok pattogni miatta.
Nahát, milyen szépen kérek, nem szokásom, de egyrészt neki még tiszta a lapja, másrészt erősebb is nálam, és én aztán tudom, hogy mik itt a szabályok, meg hülye sem vagyok, többnyire, hogy nálam erősebb képletes bajszát húzogassam. Amennyiben értette a célzást, és miért ne értené, nem tűnik hülyének, akkor elkezdek mentálisan pofázni.
~A szabályok, a nagyhal megeszi a kicsit, ez gondolom tisztasor, szóval a fiatalabbak általában elkerülő taktikát választanak, helyesen. Letelepedni le lehet, ameddig tetszik. Megvan mindenkinek a maga kis szemétdombja, oda nem piszkítunk. Falka nincs, vagy halott az erre törekvő. Jössz-mész, senki sem fog számon kérni. Ha valaki túl nagy befolyásra, illetve területre tenne szert, összefogunk ellene, aztán megint mindenki megy a szélrózsa összes irányába, szóval összességében csak magadra számíthatsz. Van pár Őrző, de amíg rend van, nem viszket a tenyerük. Nem tudom, pontosan mennyi idős vagy, de a nagyon vén csontokat már nem viselik túlságosan szívesen, de amíg nincs vaj az illető fején, addig nyugta lesz. Van egy főmufti, nem alfa, semmi ilyesmi, de nála kell kilincselni, hogy hahó, megjöttem, szeretnék maradni. Általában nincs ezzel sok gond, csak formaság. Ő a helyi Buddha, ha úgy tetszik, vigyáz a kis magányos lelkekre, hogy magányosok is maradhassanak. Úgy nagyjából ennyi lenne.~
Mindent elmondtam, amire szüksége lehet, igazán szívélyesen átsegítem még a zebrán is, ha szükséges, ha nem, akkor csak beszélek közben hozzá, majd haladok mellette, részemről már csak a reakcióját várom, aztán vagy hagyom, hagy élvezze az anchorage-i levegőt, vagy fárasztom még kicsit valami marhasággal, még nem döntöttem el.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 526
◯ HSZ : 122
◯ IC REAG : 78
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : vak vagyok

Re: Starbucks kávézó // Hétf. Okt. 13, 2014 2:25 am

Távol álljon tőlem, hogy ki akarnám oktatni… csak érzékeltetni akartam a hímmel, hogy nagyon is tisztában vagyok azzal, hol vagyok… annak ellenére, hogy még csak pár hete vagyok itt. Egyébként elkezdhetnénk osztozkodni arról, ki volt itt előbb, hiszen minden bizonnyal sokkal mélyebbre nyúlnak Északon a gyökereim, mint az övé, kivéve, ha az ősei itt élő inuitok voltak. Furcsa kettősség, hogy emberként nem ismertem soha nemzőapám, fogalmam sincs, hogy honnan származom, hiszen egyetlen családot ismertem, az indián törzset, ami felnevelt, de elsőként igazi kötődést Kilaun iránt éreztem, hiszen megajándékozott egy darabjával. Farkasom vér a véréből, hús a húsából, ezáltal mondhatjuk akár azt is, hogy őslakosnak számítok. Kilaun annak idején mesélte, hogy az első farkasokat az inuitok közül választotta ki Alignak és Tupilek, tehát igen… mondhatjuk, hogy itthon vagyok.
A felesleges köröket viszont az már biztos, hogy megspóroltam Raymondnak a válaszommal.
- Ezért tényleg nem kell. – Bólintok. Ráadásul… ha nagyon akarnám, simán rejtőzködhetnék, hiszen illúzióval elérhetném azt a hatást bárhol, mintha ott se lennék… kivéve ha idősebb farkasba botlanék… bár hogy őszinte legyek… néha elgondolkodok rajta, hogy vannak-e még ennyire öregek… vagy öregebbek nálam? Én nem találkoztam eddig Kilaunon kívül olyan farkassal, aki idősebb lenne nálam. Azt egy árva szóval se említem meg a hímnek, hogy nem vagyok egyedül. Gondolom majd Brian-be is belefutnak alkalomadtán. Miért lőjem le előre a poént? Nem lenne akkor semmi izgalom az életben. Brian tud magára vigyázni, nem féltem… meg aztán tényleg nyugisnak tűnik a város egyelőre.
Vörös szemöldökömet enyhén megemeltem a visszakézből kapott válaszra.
- Nem nagyon vesztegeti az időt, mi? Sült gesztenyére meghívhat… - Teszem hozzá somolyogva.
Pár napja éreztem a finom sült gesztenye illatát, amikor szellőztettem a szobámat. Valahol az utcán egy árus sütögette, nekem meg ott csorgott a nyálam. Talán nem köptem le senkit, miközben félig kilógva az ablakon szimatoltam. Imádom a sült gesztenyét, de csak ha jól van elkészítve, és nem szárítják ki sütés közben.
Mondhatnám amúgy azt, hogy én is szeretek sült gesztenyézni dögös hímekkel, de mivel az arcát nem látom, hozzá pedig még nem értem, ezért fogalmam sincs róla, hogy nézhet ki. Miközben sétálunk, érzem magamon a tekintetét, tudom, hogy figyel. Nem veszem rossz néven, mert már megszoktam ezt. Általában mindenhol fennakadnak azon a tényen, hogy vak vagyok… pedig nekem totálisan természetes, hogy így élek. Mindig is így éltem. Briannek köszönhetően láttam már néhányszor a világot úgy, ahogy ő… ahogy a látók, de valahogy olyan rémülettel töltött el, és úgy megterhelt, ahogy egy látót tenné, ha hirtelen elvesztené a szeme világát. Nem vágyok rá túl gyakran, ezért nem is engedem túl gyakran, hogy Brian a fejembe másszon így.
- Hét éve? Az nem sok. – Legalábbis farkas léptékkel számítva.
- És mit csinál, ha épp nem dögös vörösöket kísérget? – Kérdezem, mikor megállunk a zebránál.
Nem zavar különösebben, amikor tegezésre vált, és a kérése is elég normális hangvételű ahhoz, hogy beadjam a derekam. A pajzsomat lejjebb eresztem, majd hagyom, hogy a fejembe másszon, és elmondja azt, amit emberek füle hallatára maximum a biztos diliházba való jutás függvényében mondhatna el.
Közben hallom azt is, ahogy az autók fékei befognak, majd megállnak, motorjuk pedig várakozó duruzsolásba kezd. Az embertömeg megindul, s ezáltal én is, hiszen a lámpa vélhetően átváltott zöldre. Segítséget nem kérek, és nem is fogadnék el.
Nőként is megvan az az előnyöm, hogy egyszerre több dolgot tudok csinálni, farkasként meg pláne, így a környezetemre való koncentrálás mellett tudom követni Raymond mondandóját is. Nem vakkantok közbe, hagyom hadd mondja végig, amit akar.
~ Huzamosabb időre érkeztem Alaszkába, de csak a szállásom van itt Anchorage-ban. Az időm nagy részét feltehetően nem is fogom itt tölteni, szóval a jelenlétem nem fog sok vizet zavarni. Idős vagyok, és nem hiába vagyok falka nélkül… nem jött be a falkaélet. Ebből adódik, hogy nem is vágyok arra, hogy az élre törve behódoltassak mindenkit. Van nekem ennél jobb dolgom is. A főnököm is Őrző, szóval mondhatom, hogy egész jól kijövök a fajtájukkal. Amíg nem csesztetnek, én se csesztetem őket… s mivel nem vagyok balhés típus, ezért nem is szoktam okot adni arra, hogy csesztessenek. És merre lehet megtalálni a kis Buddhát? ~ Kérdezem, miközben teljesen leeresztem a pajzsomat, és hagyom, hogy energiáim elszabadulva söpörjenek végig az utcán, csapódjanak vissza a falakról, majd fátyolként ráterítem a hímre. Üdítő érzéssel töltheti őt is, és farkasát is nyugodt, magabiztos energiám, ami a legcsekélyebb mértékben se éreztet ártó szándékot.
Idősebbnek gondolt magánál, teljesen jogosan… de most rájöhet arra, hogy már annál is sokkal idősebb vagyok, mint gondolta.
Mindez még fél percig se tart, majd amilyen hirtelen kinyíltam, olyan hirtelen újra be is zárkóztam. Nem akartam, hogy esetleg más… környéken levő farkas is felkapja a fejét ilyen erőteljes energiaáramlásra.
- Térj ki balra. – Szólalok meg váratlanul, miközben tovább haladok, mintha mi se történt volna az imént. Ha megteszi, akkor pont elkerüli, hogy a fölöttünk elsuhanó galamb fehér ürüléke a vállán kössön ki. Ha nem lép ki balra, akkor viszont telibe fossa a pára.
Attól még hogy nem látok, a többi érzékszervem erős… erősebb mint a többi farkasé, akik minden érzékszervüket tudják használni, ezért nem esett nehezemre kiszúrni a fölöttünk elszálló, jellegzetes szagú madarat, és hallani a spricceléshez hasonlatos hangot, amivel a „használt üzemanyagot” kieresztette a levegőbe. Ha lefossa a madár Raymondot, ha nem… én somolyogva kortyolok újabbat a kávémból.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 320
◯ HSZ : 141
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Anchorage


Re: Starbucks kávézó // Hétf. Okt. 13, 2014 12:41 pm

- Nem szokásom, bár sok van belőle, azért fölöslegesen nem szeretem eltölteni.
Sült gesztenye, hát jó. Nem vagyok én egy büdös paraszt, jobb napjaimon még a csillagokat is szívesen lehozom bárkinek, és képes vagyok előadni a tökéletes úriembert az egy szem öltönyömben, de eme cselekedet viszonylag ritkán kísért meg. Egyelőre jelenleg nem érzem az illatát, szóval rögtön nem kaphat, de azért figyelek, hátha. Mindig vannak, pár saroknyira tudom, hogy egy idős asszony szerzi azzal a napi betevőre valót, néha veszek tőle egy keveset, és csinos borravalót hagyok, ő legalább megdolgozik érte.
- Nem, tényleg nem sok.
Aligha láthatja a bólintásomat, bár egy magányos farkasnak egy helyen azért már nem kevés, de ezen minek is vitatkoznék. Vannak nálam jóval régebben itt élők, és igazi kis tejfeles szájúak is.
- Autót, motort szerelek, élem világom, amolyan kis átlagos helyi csávó vagyok.
Átlagos, persze, eltekintve attól, hogy egy vérfarkas sosem lehet átlagos, de egyébként semmiben sem vagyok különb a legtöbbektől, farkasok közt persze köztudott, hogy az Issumatar kis kosarában benne vagyok, ezért kevesebben akarják nálam kihúzni a gyufát, de ez nem nagy cucc.
Szerencsére nem kell nagyon rágnom a fülét ahhoz, hogy felvilágosító órát tarthassak az itteni viszonyokról, nem volt különösebben hangulatom ahhoz, hogy olyan cizelláltan fogalmazzak, amit az emberi fül is képes befogadni, így sokkal egyszerűbb és érthetőbb, nem merülnek fel olyan pontok, hogy esetleg nem fogalmaztam elég világosan. Aztán én hallgatok, közben nézelődök, semmi extra, tipikus anchorage-i reggel, nekem ez nyugis, másnak nem biztos, hogy az a nagy tömeg és a sok autó, de mások általában nem érdekelnek.
~A falkaélet a legtöbbeknek nem jön be, akik itt élünk, de vannak olyanok, akik kényszerből érkeznek, akadhat olyan köztük, akinek előbb-utóbb megfordul a fejében, hogy milyen fantasztikus ötlet lenne.~
Szinte köpöm a szavakat, világos, hogy finoman szólva sem vagyok falkapárti, soha többet ebben az életben nem vagyok hajlandó ilyen láncokat tekerni magam köré.
~Ma például nálam pókerezik, egyébként általában nem szereti, ha otthon zargatják, de telefonszámot tudok adni, és le is tudok zsírozni nektek egy randit.~
Határozottan nem úgy értem, ahogy hangzik, aligha lehet komolyan venni, de nem is volt célom sosem, hogy én legyek a megbízható Raymondja a világmindenségnek. Közben nem volt rest megvillantani magát pajzs nélkül, mire már nagyjából be tudom lőni a korát, és a vérvonala is tök egyértelmű, némileg elgondolkodtat, hogy vajon ebből az egészből mennyi lehet valóság, de nem tök mindegy? Nem velem csesz ki, ha szórakozik, hanem magával. A bennem élő vad érdeklődve kapja fel a fejét, mintha olyat találna, akire érdemes odafigyelni, a legtöbbeket le sem szarja errefelé. Külön kuriózum, hogy nőstényről van szó, meg is lepődik rendesen. Büszke tartással emelkedik meg lomhaságából, bundáját ezernyi fényes lángnyaláb ékíti, főnixek kölyke, örökkön tűzben égő, lüktető, tökéletes, kíméletlen bestia.
Ám nem tart sokáig, amint a nőstény lehúzza a redőnyt, már süpped is vissza a tespedésbe, némileg csalódottan. Kár. Kitérek én, nem oly mindegy? Letarolni nem akarom, szóval előtte lépek el, és hallom, ahogy mögöttem placcsan a galamb emésztésének terméke.
- Kösz, ez a kedvenc bőrdzsekim, fájna érte a szívem.
Az totálisan egyértelmű, hogy nem mosnám ki, inkább veszek egy újat, minthogy ezzel szórakozzak, és arra sem vágynék, hogy a mosodában kiröhögjenek. Kicsit önérzetes vagyok, az nem gond, ha önként csinálok hülyét magamból, de egy galamb azért ne szarjon már le.
- Így születtél?
Talán semmi jogom megkérdezni, de valóban érdekel, és bár a kérdés kurta, de határozottan nem tartom ettől kevesebbnek, pláne az előbbiek fényében. Bizonyára azt is hamarabb megérzi, hogy közeledünk egy sült gesztenyéshez, legalábbis egy-két zacskónyival már elhaladtak mellettünk. Hamarjában ki is szúrom, ám nem kell szerencsére semerre letérnünk, pont útba esik. Nem mintha tudnám, hová is tartunk, de olyan mindegy. Mikor odaérünk, kérek is rögtön két csomaggal, az árát kifizetem, nem az öregasszony az, egy középkorú ürge, de legalább nincs cefreszaga, olyanoktól sosem veszek.
- Parancsolj!
Nyújtom át végül neki az általa áhított sült gesztenyét, már ha van még hozzá keze, ha nincs, akkor tartom, amíg valamiképp megoldja a helyzetet, kidobja a kiürülő papírpoharat, vagy valami hasonló. Én magam azonban mindenképpen elkezdek csemegézni belőle.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 526
◯ HSZ : 122
◯ IC REAG : 78
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : vak vagyok

Re: Starbucks kávézó // Hétf. Okt. 13, 2014 6:38 pm

Miután elhagytam a falkát, ahol Kilaun hagyott, Ázsia felé indultam. Akkoriban megengedhettem magamnak azt a „luxust”, hogy egy-egy helyen hosszabban tartózkodjak, hiszen annyira még nem voltunk sokan mi farkasok, mint most. Ha beteszem valahova a lábam, ahol falka él, persze a kötelező köröket mindig letudom, de akárhányszor próbáltak invitálni… mindig nemet mondtam. Nem zavartam sok vizet, ezért a legtöbb helyen megtűrtek, de persze volt olyan önérzetes falka is, amelyik nem bírta elviselni a nemet, és kiadta ultimátumba, hogy húzzam ki a seggem a területükről… szóval odébb álltam.
Anchorage tökéletes „bázis” emiatt, hiszen ha az Alaszkában élő falkák nem látnak szívesen sertepertélni a területükön, innen ilyen miatt senki nem penderíthet ki. Nem vagyok összeférhetetlen alkat, ha konfliktus helyzetbe kerültem, eddig 90%-ban nem én generáltam azt.
- Akkor én sose leszek a kuncsaftod. – Mosolyodok el. Én mindig csak utas vagyok. Vakoknak senki nem ad ki jogsit, ami totál érthető. Persze szívesen kipróbálnám milyen érzés lehet egy motort, vagy egy autót irányítani, mert még sose tapasztaltam… de erre nem látok sok esélyt, szóval nem is agonizálok emiatt. Ez van.
~ Én nem kényszerből érkeztem. De megértem az elővigyázatosságot. Én se tűrném, ha valaki olyanra akarna kényszeríteni, amit nem akarok. ~ Nem mondom azt, hogy ha esetleg ilyen fordulna elő, akkor rám számíthatnak… egyrészt mert ki tudja, hogy épp Anchorage-ban lennék-e akkor, másrészt reménykedek benne, hogy ilyenre tényleg nem kerülne sor. Jobb szeretem a nyugalmat.
~ Póker? Azt szeretem… na és miben játszotok? ~ Tét nélkül nem ér semmit. Úgy az igazi, ha van tétje is. Jogosan merülhet fel Raymondban a kérdés, hogy a fenébe tudok én pókerezni… tudok. Ahogy olvasni is… ma már a vakoknak is gyártanak speciális kártyákat, s nálunk legalább nem áll fenn az egymás lapjainak való kilesésének a lehetősége. Persze ha emberekkel játszom, eleve megvan az az előnyöm, hogy érzem a hangulatukat, azt, hogy mikor kamuznak… mikor érdemes tartani a tétet, bedobni a lapjaimat… vagy all-in betolni az összes zsetonomat.
Én se szeretem, ha otthon zargatnak, szóval megértem. Felnyitom a táskámat, belecsúsztatom a péksütis zacskót, majd kiveszem a mobilomat, és Raymond felé nyújtom.
~ Ha beleírod, megköszönöm. ~ Gombos teló, semmi extra. Vagyis de… a kis Nokia gombjain apró redőcskék, ami jelzi, hogy speciálisan kialakított, vakok számára. Ha kioldja a billentyűt, egy női géphang visszamondja, hogy épp mit csinál, hol jár… szóval, ha kutakodni akarna az üzeneteim és egyebek között, akkor rövid úton lebukna.
Amúgy tök könnyen kezelhető a menürendszere… szóval, ha volt már a kezében Symbian-os készülék, akkor nem okozhat neki gondot, hogy egy telefonszámot beleírjon.
~ Ha már úgyis a kezedben van, akár a saját számodat is megadhatod. ~ Nem árt, ha van a helyiek között olyan, akivel beszélő viszonyba vagyok, és ő már pár éve itt él. Ismeri a várost, és az itt élő farkasokat is. Ha megtörtént a telefonszámok beírása, akkor a mobilt vissza is teszem a helyére.
Érzem, hogy farkasom felkelti a hím érdeklődését, és érzem a felőle áradó energiát is. Bundásomat meglepetésként érik azok az ismeretlen energiák, amiket a hím áraszt magából… s a forróság… Olyan, mintha tábortűz közelében lennénk. Kár, hogy a fénylő lángnyalábokat nem láthatja, melyek csak emelnék a szituáció különlegességét. Nem találkoztam még olyannal eddig, aki az ő vérvonalából való lenne, szóval igen… mondhatjuk azt, hogy farkasom érdeklődését alaposan felkeltette, hogy vajon miféle erőket, és energiákat birtokolhat. Amikor ismét masszív pajzsom mögé vonulok vissza, farkasom némi csalódottsággal veszi tudomásul, hogy nem kíváncsiskodhat tovább. Az viszont biztos, hogy Raymondot és a farkasát ő is alaposan megjegyezte magának… az energiái jellegzetesek, nem fogja összetéveszteni mással, ha legközelebb találkoznak.
A kezemben fogott papírpoharat magamhoz szorítom, mikor megérzem, hogy a hím behúz elém, és kicsit vissza is veszek lépteim lendületéből, nehogy beleütközzek.
- Egyesek szerint szerencséd lesz, ha lecsinál egy madár. Sose értettem az ilyen babonákat. Szerintem inkább szívás, ráadásul undorító, ha azt kell szagolnia magán az embernek. Nincs mit. – Nagyobbat kortyolok a kávéból, mert már egészen kezd kihűlni, azt meg nem akarom megvárni, hogy teljesen hideg legyen. Akkor jegeskávét kértem volna, ha hideg kávéhoz fűlött volna a fogam.
A következő kérdése se olyan, amit már ne tettek volna fel előtte rengetegen, szóval már megszoktam, hogy megkérdezik, ezért nem is akadok fenn azon, hogy esetleg tolakodó lenne. Nem az. Az ő helyében valószínűleg engem is érdekelne.
- Nem emlékszem rá, de vélhetően igen… - Mióta csak az eszemet tudom, és ameddig képes vagyok visszaemlékezni a gyerekkoromra… soha nem láttam. Legalábbis abban az értelemben nem, ahogy a látók.
- Már csak azért is valószínű, mert ha nem így születtem volna, akkor látnom kéne most. Úgy tudom, hogy ez a lét… a mi életformánk csak a szerzett betegségeket képes gyógyítani, amik velünk születnek, azokat nem. De nem érzem magam emiatt kevesebbnek… csak egy kicsit másmilyennek. – Vonom meg könnyedén a vállamat. Nem érint érzékenyen a téma. Nekem ilyen lapot osztott az élet… és így is tök jól megvagyok.
- Na és te? Hogy érzed… hasznos számodra ez a lét, vagy a korábbi életformádban érezted magad teljesebbnek? – Egyértelműen arra vonatkozik a kérdésem, hogy emberként… vagy vérfarkasként szeret-e jobban élni. Találkoztam olyanokkal már, akik a pokolba kívánták a teremtőjüket, és azt, amiért így kell élniük… félig állatként, megnyúlt élettartammal. Én nem hiszek a véletlenekbe, abban viszont igen, hogy mi farkasok se vagyunk tévedhetetlenek, és nekünk is lehetnek rossz döntéseink, rossz választásaink… ezért se osztogatom csak úgy ezt a létet boldog-boldogtalannak… Asami volt az egyetlen kölyköm eddig, de ő kiérdemelte ezt a létet, és nem kényszerítettem rá… az ő döntése volt. Szerintem így a helyes… Legalábbis én szeretem megadni a választás lehetőségét.
Közben megüti az orromat a gesztenye illat. Nyami. Ahogy közeledünk az árus felé, már hallom azt is, ahogy rázogatja a sütőben a gesztenyéket. Raymond megáll, én is mellette.
- Szép napot! – Köszönök az árusnak, amíg kiméri az adagjainkat megiszom a maradék kávémat.
Érzem, ahogy egy pillanatra rám szegezi a tekintetét. Elmosolyodok. Emberi tanácstalanság… vajon a csaj csak elbambult, vagy nem lát?
Kis növésű vagyok, ha nem lennék magas sarkúban, még a 160at se érném el, ráadásul kortalan arcom körül sűrű rókavörös hajzuhatag omlik le gyűrű göndör fürtökben… és nekem ez az eredeti hajszínem, mivel soha nem festettem, és nem is áll szándékomba. Minek?
- Eldobnád nekem? Köszi. – Elveszem a gesztenyét, Raymond kezébe nyomom a kávés poharat. Ha már itt van nekem… mellettem, akkor egyszerűbb megkérnem, mint arra fókuszálni az érzékeimet, hogy rothadó szag után kutakodjak… és utcai kukára leljek. Nagyban lekötné a figyelmem, márpedig totál rákattantam most a gesztenyére, és legalább így tudnék a hímre is figyelni.
Jó meleg a gesztenye, de nem zavar, mikor a zacskóba túrva találomra kiveszek egyet. Ujjaimmal lemorzsolom róla a héját, majd bekapom, és rágni kezdem.
- Hm. Ez egész jó. – Szólalok meg, miután az elsőt lenyeltem.
- Miért pont Anchorage? – Több város is van, ami szabad, ami nincs egy-egy falka fennhatósága alatt. Persze nem Alaszkára gondolok most konkrétan, hanem úgy általánosságban Amerika északi részére. Kanadában is vannak falkamentes területek… ott a klíma is jobb azért. Talán csak feldobott egy érmét, de valószínűbbnek tartom, hogy okkal választotta pont ezt a várost.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 320
◯ HSZ : 141
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Anchorage


Re: Starbucks kávézó // Kedd. Okt. 28, 2014 10:20 pm

Egy pillanatra összeráncolom a szemöldököm, valószínűleg felrobbannék, ha soha többet nem ülhetnék motorra, az a masina az életem, a végtelenségig képes volnék bütykölni, hogy aztán cirkáljak vele bárhol.
- Meglepett volna, ha igen.
Sajnálom némileg, hogy nincs esélye ilyesmire, de ez olyan dolog, amin úgysem lehet változtatni, az ölembe sajna nem tudom ültetni a volán mögött, hogy megtapasztalhassa eme tevékenységet. Maximum kormánynak háttal, de nem akarok egy istenes taslit a pofámra, szóval élő szóban nem fogom fejtegetni a dolgot.
Csak bólintok, félresöpörve a kellemetlen témát, nem fogok többet beszélni róla, szükségtelen, és jelenleg nincs is nagyon olyan, akinek olyannyira szorulna a nyaka körül a nagy szabadságérzet. hogy marhaságra vetemedne.
~Mikor miben, pénzben, üzletekben, életekben… Helyzet és játékospartner függő.~
Tudom, geci dolog, de volt már olyan, hogy annak függvénye volt valaki élete, avagy halála, hogy meg tud-e verni pókerben. Nem szokott összejönni nekik, de senki sem mondhatja, hogy nem adtam meg az esélyt. Nem kérdezek rá, hogyan képes játszani, egyrészt emberek ellen még így is félelmetesen nagy az esélye, másrészt tisztában vagyok azzal, hogy a mai modern világ már sok tekintetben gondol a vakokra is, többek között, az viszont biztos, hogy a mi kártyáinkkal nem járna jól ilyen téren.
~Vedd elintézettnek.~
Veszem el a telefont, és ha nem lenne aljas kis besúgó a készülék, akkor sem nézelődnék jobbra-balra, nincs okom rá, hogy megtegyem, és ha valaha is majd a körmére kell néznem, tudni fogom, hol ne kezdjem. Összességében boldogulok, egyszer hallatszik némi eltévelyedés, véletlenül visszalépek a menüben, utálom ezeket a szarokat, mondtam már? A régi szép idők, amikor ha akartunk valakitől valamit, bekopogtunk az ajtaján. Esküszöm hiányoznak.
~Nem szarozol… de mivel úgyse titkos, megkaphatod.~
Úgyse látja a féloldalas mosolyomat, noha holt biztos, hogy nem azért kéri el a számomat, hogy álmatlan éjszakáin forgolódva legyen kit felhívnia nagy magányában. A Raymond Caldwell is bekerül hát a telefonkönyvbe, nem szellemeskedek valami önbecézéssel, valahogy most nincs kedvem olyan gusztustalanul nyomulni, mint szoktam.
Azt is sikerül leszűrnöm, hogy bizony nem találkozott még hozzám hasonlóval, de nem is meglepő, viszonylag ritka a fajtánk, nem vagyunk egy szapora vérvonal, ami legalábbis engem illet, egy darab kölyköm sem volt soha, egyszerűen fölöslegesnek tartom őket, és kurvára nem lenne türelmem a kis görcsökhöz, annyira meg minek, hogy bár hét múlva kitekerjem a nyakukat? Egészen sajnálatos, hogy bezárkózik, de a helyében én is ezt tenném, túl erős ebbe a városba, nem sokan fogják díjazni a jelenlétét. Engem nem érdekel, nem vagyok ugyan hímsoviniszta, de szerintem a nők nem alkalmasak alfának, a férfiak behülyítésére minden további nélkül, de nyilván nem csavarhatnak mindenkit az ujjuk köré.
- Ezek szerint most miattad nem leszek szerencsés, ezért illene valamivel kárpótolnod.
Felhorkanok nagy vidáman, elvégre azért ez meglehetősen vicces elképzelés a részemről, bőven szart már le madár, sőt, elég visszagondolnom a múltkori randinkra a Danny fiúval a hegyen, ő sikeresen beleseggelt egy halom ürülékbe, na annak aztán bőven rosszabb szaga volt, mint némi madár végterméknek.
- Ez így van az én tudomásom szerint is. Megértem, hogy nem érzed kevesebbnek, nem is kell, pláne nem úgy, hogy más tekintetben meg több vagy. A természet ellensúlyozza azt, amit egyszer elvesz.
Ahh, én a zen mester, az összes egykori cimbim sírna, komolyan fogalmam sincs, hogy jutnak ilyenek eszembe.
- Mármint úgy érted, porbafingó kiskölyökként? Szerintem ezzel megválaszoltam a kérdésedet.
Részemről imádtam a vérfarkas létet, noha a bennem lévő hatalmas dög markáns léte nagyon sokban befolyásolta az életemet, a vérszomja nem kevésbé, s az sem volt mellékes tényező, hogyha átváltoztam, nem bírt leállni, ám én ezzel együtt fogadtam el, és örültem, hogy nekem ez megadatott, és nem kellett szánalmas apám sorsára jutnom. Arra viszont sosem vitt a lélek, hogy tovább adjam a vérvonalam, vagyis, sokkal inkább a szörnyetegemet, egyrészt eszembe nem jutott soha senkivel kapcsolatban sem, másrészt nem volt szüksége a világnak még egy akkora állatra, mint amilyen én vagyok. Még mindig szeretek kuriózum lenni.
- Hogyne!
Némi elégedetlenség talán színezi a hangomat, de ha már meghívtam gesztenyézni, nem fogok ezen fennakadni, így hát elvégzem eme nemes feladatot, és kidobom a kávéspoharat, végtére is, én legalább látom, és nem kell az orromra hagyatkozva kiszagolnom a szemetest. Isteni lehet. El is párolok a pillanatnyi fellobbanásom, nem vagyok én akkora seggfej nagy átlagban, csak ha valaki kihozza belőlem az igazi gyökeret.
- Minél messzebb, annál jobb, már az én esetemben. Nem nehéz kitalálni, hogy menekültem a múltam elől, itt az isten háta mögött semleges területen teljesen ideális az élet. Semmiféle prózai, vagy kézzel fogható oka nincs, még csak nem is ismertem itt senkit, ráböktem a térképre, ez sokkal inkább rám vall, mint az, hogy alaposan megrágjam minden lépésemet.
Egy vállrántást követően egy sült gesztenyével fogom be a pofámat, biztos, ami biztos, nem szeretem, ha túl sokat ugatok magamról valakinek, nem épp életbiztosítás, és bár konkrétumot nem mondtam, de épp eleget kiindulási alapnak.
- Aztán hét éve tök nyugis az életem, ezt bírom, nem is akarok innen megpattanni, elvagyok.
A céljaimról bizonyosan nem fogok beszámolni neki, mint ahogy arról sem, hogyha a szerb cimbim kinézte magának a helyet, itt bizony nagy gázok lesznek, de nem kifejezetten érdekel, maximum majd táncolunk a hullákon.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 526
◯ HSZ : 122
◯ IC REAG : 78
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : vak vagyok

Re: Starbucks kávézó // Szomb. Nov. 01, 2014 6:00 pm

Egyszer Brian felvetette az ötletet, hogy üljek be a kormány mögé, ő meg mondja mikor merre tekerjek, mikor lassítsak, mikor gyorsíthatok, merre kerüljek. A pedálok használatát be tudnám magolni, nem túl nehéz, pláne egy olyan idős farkasnak nem mint én, aki annyi mindent megtanult az elmúlt századok során. Úgy, hogy nem vagyok látó, nem találnék semmi élvezetet a vezetésben. Nem látnám a mellettünk elsuhanó tájat, az akadályokat, amiket gyors reagálással meg kellene oldanom. Vakként semmi mást nem érzékelnék, mint a sebességet – amit az anyósülésen ülve is érzek -, illetve az adrenalin megemelkedését a szervezetemben, hiszen felérne egy hazárdjátékkal az egész történet. Nemet mondtam rá, mert kihívást ugyan éreztem benne, de nem éreztem, hogy lenne értelme a dolognak, csak egy strigula lett volna a végére, hogy „na, ezt is kipróbáltam”, de ennyi.
~ És én még azt hittem, hogy cukorkában… ~ Húzódtak ajkaim széles mosolyra, ez is jelezte, hogy csak viccnek szántam a megjegyzésem. Valahol sejtettem egyébként, hogy mi lesz rá a válasza. Két fajta szerencsejátékost ismerek. Az egyik az óvatos fajta, aki egy bizonyos határon nem menne túl… a másik pedig az igazi elkötelezett hazárdjátékos, aki akár még a saját életét is feltenné tétnek.
Én magamat valahova a kettő közé tenném, bár tény és való, hogy mikor játszottam, általában pénzben, vagy információban. Az információ sokszor többet ér, és nem mindig megváltható pénzzel.
~ Túl idős vagyok ahhoz, hogy szende legyek, nem gondolod? ~ Válaszolok kérdéssel a megjegyzésére.
~ Egyébként meg, ha tényleg olyan jó pajtik vagytok az Issumatarral, és őt valamiért nem tudnám elérni, nem árt, ha valaki mást igen, aki a közelében mozog. Nem egy hetet kívánok a városban eltölteni, hanem néhány évet. Jobb, ha már az elején szert teszek néhány helyi kapcsolatra. ~ Nem magyarázkodásnak szánom a szavaimat, még ha elsőre annak is tűnhet, hanem tényközlésnek. Tudom, hogy működik az élet kóbor farkasként, s habár nincs itt falka, de még a kóborok között is vannak bizonyos szabályok a békésnek nevezendő egymás mellett élés tekintetében.
- Kárpótoltalak azzal, hogy megúszta a kabátod a bombázást. Nem elég? – Kérdeztem, miközben elnevettem magam. Na így akarjon jót tenni bárkivel is az ember lánya. Raymond pimasz, nem is kicsit. Ebben most már teljesen biztos vagyok, de amíg nem lép át egy bizonyos határt, engem ugyan nem zavar. Egy kis csipkelődés belefér.
- Ismertem egyszer egy kislányt. Még a Fülöp-szigeteken. Hét éves korában vakult meg, és nagyon megnehezítette az életét az, hogy nem lát. Ha valaki úgy születik, mint én, és nem tudja milyen látóként élni, annak úgy gondolom nincs különösebb hiányérzete. Én csak azokat sajnálom, akik valamilyen okból elvesztették a látásukat, mert a veszteséggel együtt élni sokkal nehezebb. Amikor volt valamijük, elvesztették, és nincs remény rá, hogy visszakaphassák. Onnantól már úgy érzik, nem tudnak teljes életet élni. – Őszintén? Elgondolkodtam rajta, hogy beharapjam a kislányt. Azért nem tettem meg, mert ennyi erővel, és ezzel az okkal a világ összes olyan vak emberét beharaphatnám, akik látóként születtek, és az életük egy bizonyos pontján vakultak meg véglegesen. Kilaun nem ezért ajándékozott meg a vérvonalával, nem ez a feladatom.
- Nem teljesen, de igen… értem mire gondolsz. – Bólintottam féloldalas mosollyal az arcomon.
Érzem az apró kis kilengését, mintha az egóján ejtettem volna egy kisebb horzsolást azzal, hogy megkértem dobja el a poharamat. Valószínűleg nem szeret másoknak „ugrálni”, vagy nem az a fajta pasi, aki előre engedné a hölgyeket az ajtónál, vagy lesegítené róluk a kabátjukat, kihúzná nekik a széküket. Nem mindenki született lovagnak, de értékelem, hogy lenyelte a békát, és megtette, amire megkértem. Igazán nem volt nagy szívesség.
- Mindenki múltjában vannak olyan dolgok, amiket szívesen elfelejtene, vagy el akar menekülni előle. – Bólintottam újra. Én utáltam a falkámat, amint elég erős voltam, és meg bírtam állni a saját lábaimon, meg se álltam az első kikötőig. Teljesen mindegy volt akkor, hova visz a hajó.
Aztán ott van a született farkas megölése. Hiába volt baleset, hiába nem akartam megfosztani az életétől, óvatlan voltam, és megfizettem érte. Nekem is vannak sötét foltok a múltamban, de most őszintén. Melyik vérfarkaséban nincsenek? Aki ilyet állítana magáról, az hazudna. Mindenkinek van olyan, amit szívesen elfeledne.
- Anchorage ideális hely. A hegyek is közel vannak, nagy területeket lehet bejárni… Alaszka nem sűrűn lakott. – Még itt Alaszkában is vannak falkák, de sokkal kényelmesebben és nyugisabban el lehet éldegélni mellettük, mint egy zsúfoltabb államban.
- Dél-kelet Indiában és Új-Zélandon is sok olyan terület van még manapság is, ahol függetlenként nem zavarják az életed. Ha egyszer valami miatt tovább kellene állnod innen, akkor arrafelé jó eséllyel találhatsz magadnak hasonló, nyugis helyeket. – Indiában nagyon sokáig éltem, szerettem… de Új-Zélandot még annál is jobban a szívembe zártam. Miért legyek önző, és miért tartsak magamban egy ilyen infót, pláne ha hosszútávon gondolkodok, és érdekemben áll egyfajta jó viszonyt kialakítani a helyi kóborokkal?
A gesztenye ahogy az várható is volt, nagyon finom. Ujjaim könnyedén fejtik le a gesztenyéről a ropogós héjat, s még melegen sikerül apróra darálnom a fogaimmal, mielőtt lenyelném.
~ Hány kóbor él jelenleg a városban? Azokra gondolok, akik nem csak pár hetet töltenek itt, hanem mondjuk már legalább fél éve… éve itt élnek. Letelepedve, ahogy te. ~ Biztos vagyok benne, hogy tudja, hiszen az Issumatarral elmondása szerint eléggé jó a kapcsolata. Jó lenne tudni, hogy kb. hány farkassal kell komolyabban számolnom. Nem akarok zűrt senkivel, csak nyugis együttélést, tiszteletben tartva mások jelenlétét.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 320
◯ HSZ : 141
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Anchorage


Re: Starbucks kávézó // Szer. Nov. 05, 2014 1:29 pm

Nyilvánvalóan nem volt komoly a megjegyzés, jobb is, mert ez a fajta mérhetetlen naivitás errefelé halált jelentene, ő viszont már bőven eleget élt ahhoz, hogy az ehhez hasonló tulajdonságokat levetkőzze.
~Maximum Halloween alkalmával, és a vesztes nyit mindig ajtót a kölyköknek.~
Ez is vicc, nyilván nem szokásunk ilyesmit művelni, a gyerekek idegesítőek, nem bírom őket, nem tudok mit kezdeni velük. Ezen egyetlen retardált amerikai ünnep sem változtat.
~Kor kérdése volna a szendeség? Nem biztos, hogy mindenkiről lemossák az évek eme jellemvonást, de szerintem te még fiatalon sem voltál szende. A hajszín lehet az oka, meg a sztereotípiák.~
Ha tényleg. Aranyos. A kérdésem már csak az lenne ezek után, hogy mégis mi okom lenne rá, hogy esetleg közvetítsek, ha nem éri el az Issumatart? Nem a titkárnője vagyok, sem valami egyszerű kis futár, aki bármit is közvetít. A nől zseniálisak abban, hogy a valóságot megkerülve ne mondjanak semmit, esetleg elferdítve az igazságot. Szerintem legalábbis rendkívül ostobának kell ahhoz lenni, hogy azt feltételezze, itt bárki is segít egy tök idegennek a két szép szeméért. Ő viszont nem ostoba, szóval képes vagyok bedumálni magamnak, hogy szimplán kellett neki a számom, mert akkora arc vagyok. Jobb ezt megtartani magamnak, nem örvendeznék, ha bebizonyítaná, hogy nem így van.
- Ez milyen kérdés? Persze, hogy nem elég.
Vágom rá egy meglehetősed galád félmosollyal toldva meg szavaimat, hiába, a telhetetlenség valahogy mindig velem járt, noha ő nem ismer eléggé ahhoz, hogy tudja. Ha sokáig lesz itt, mint ahogy állítja, akkor meg fog, csak idő kérdése.
- Frankó, hogy megtaláltad benne a pozitív dolgot, nem mondom, hogy nem értem meg, hogy mi a különbség, de engem nem vigasztalna. Meg aztán, ha úgy jártál volna, mint a kislány, akkor már ismét látnál.
Hú, mekkora zseni vagyok, apám, nyilván ő is tökéletesen tisztában van vele, ezzel talán csak azt akartam érzékeltetni, hogy nem nagyon vágom, ettől neki miért jobb, de tényleg tiszteletreméltó, hogy keresi a szarban a gyöngyszemet.
- Még kisfiú voltam, semmi hasznosat nem tettem le az asztalra, össze sem lehet hasonlítani a kettőt. Ki tudja, lehet, hogy szép, teljes életem lehetett volna emberként, bár kötve hiszem. Kellett ez.
Úgy tűnik, hogy túlságosan homályosan fogalmaztam, úgyhogy kifejtem kicsit bővebben, ettől nem lesz sokkal okosabb belőlem, és nem adok ki semmi olyat, amivel árthatna nekem. Már rég nincs ilyen az életemben, az utolsó személy, akin keresztül meg lehetett fogni, már régen halott.
Pontosan olyan pasi vagyok egyébként, aki előre engedi a hölgyeket, lesegíti a kabátjukat, és kihúzz a széküket. Ha szerelmes vagyok, vagy ha az adott hölgytől akarok valamit, és nem egy füstöt kricsmiben akadunk össze, hanem megbeszéltük a találkozót. Ám mivel egyik sem igaz rám, lévén a szívemet Virág magával vitte, a randizás meg nem szokásom jó ideje, ezért jah, gyakran nézhetnek egy büdös parasztnak, de abszolút nem bánom, így nem fenyeget az a veszély, hogy egy nő is közel akarjon kerülni hozzám.
- Kösz a tippet, igyekszem nem elfelejteni.
Egyáltalán nem tartottam lehetetlennek, hogy meg kell majd pattannom, bőven előfordulhat a vérmérsékletem okán, kész csoda, hogy eddig nem így esett. Ettől még India nem vonz, Új-Zélandról meg hősiesen megvallva semmit sem tudok, de ez nem jelenti azt, hogy lehetetlennek tartom egyszer arra járni. Ha innen megpattanok, Európa kiesik, szóval Afrika és Ázsia jöhet szóba leginkább, bár még Ausztrália is egészen vonzó, és kellőképp messze van mindentől.
~Pontosan nem tudom, gyakran változik a szám, a bűvös százat még sosem léptük át, de közel járunk hozzá.~
Ez sem túl nagy titok, illetve, bárki kérdezi, elmondom elvégre, miért is kellene alakoskodnom? Úgyis rájönnek idővel, hogy egész sokan vagyunk.
~Ha meghúzod magad, és nem lobogtatod minden jöttmentnek, hogy milyen idős is vagy, akkor nem lesz gáz. Szó se róla, elhiszem, hogy meg tudod védeni magad, de tudod, sok lúd disznót győz.~
Nem mondom, hogy kinézek belőle bárminemű lázítást, de nem akarok messzemenő kijelentéseket tenni még magamban sem, elvégre, az alamuszi nyuszi is nagyot ugrik.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 526
◯ HSZ : 122
◯ IC REAG : 78
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : vak vagyok

Re: Starbucks kávézó // Pént. Nov. 07, 2014 11:24 pm

~ Bűn, és bűnhődés… ~ Jegyzem meg könnyed mosollyal. Én szeretem a kölyköket, nekem van is türelmem hozzájuk, különben nem szenteltem volna időt az életemből arra, hogy Manilában árvákat neveljek. Persze egy nőben alapvetően is benne vannak ezek az ösztönök, míg a férfiaknál… nos. Maradjunk annyiban, hogy nem minden férfi való apának. Ez van.
~ Szende? Nem. Nem engedhettem meg magamnak ezt a luxust. ~ Gyermekien naiv, igen… az voltam egy darabig. Aztán rájöttem, hogy nem szabad gyengének, és sebezhetőnek mutatkoznom, mert vakságom miatt így is lebecsültek a társaim. Fogalmam sincs milyen az… milyen annak, aki felnőttként válik vérfarkassá. Én még gyerek voltam akkor, mikor ez megtörtént velem.
Talán nem csak azért kértem el a számát, hogy ha nem tudnám az Issumatart elérni, akkor rajta keresztül próbálkozzak. Talán vannak más okai is, de nem kell kiterítenem elé az összes lapomat.
A mosolyát nem láthatom, de a hanglejtése eléggé árulkodó, ami azért az én arcomra is mosolyt csal.
- Mondhatnám azt, hogy találj ki valamit, ami szerinted méltó kárpótlás lehetne, de attól tartok ez túlságosan csábító ajánlat lenne, és a kelleténél jobban elbíznád magad… - Úgy gondolom önbizalom terén így sincsenek problémái, én meg bár szeretek néhanapján játszadozni, de elég erős lenne ezt a városban elsőként utamba botló vérfarkassal megtenni. Óvatos vagyok, és Anchorage egyelőre ismeretlen terep nekem.
- Nem hiányzik az, ami sose volt az enyém. Ennyi az egész. – Nem akarom őt semmiről se meggyőzni, már rég megtanultam, hogy mindenki csak önmagából, csak a saját tapasztalataiból tud kiindulni. Nem vigasztalná, mert ő tudja milyen látóként élni, és épp ezért tudja, mennyivel lenne nehezebb, vagy kevesebb az élete, ha nem látna. Értelmetlen, és felesleges dolog lenne ezen vitába szállnom vele. Egyébként meg elég egyéni módon, de én is képes vagyok látni. Nem sokszor kértem meg rá Brian-t, hogy nyúljon a fejembe, de láttam már a világot az ő szemein keresztül.
- Kisfiú? – Emeltem meg vörös szemöldökömet. Úgy tűnik van bennük egy közös pont. Ki hitte volna?
- Ezt átérzem. Én még tíz se voltam. Nyolc… kilenc… nem tudom pontosan. – Talán hülyén hangozhat, ha valaki nem tudja pontosan megmondani hány éves is volt, de kimagyarázható azzal, hogy az emlékek már megkoptak, mert eléggé öreg vagyok.
A valóság azonban az, hogy a múltamat homály fedi. Soha nem jöttem rá a származásomra, ezáltal a pontos koromat is csak megtippelni tudom, s habár tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok született indián, én annak vallom magam, hiszen indiánok között nevelkedtem, ők voltak a családom, tőlük kaptam a szeretetet, a törődést, ők tanítottak, és vigyáztak rám, amíg Kilaun el nem jött értem.
- Nincs mit… - Vontam meg a vállam. Életem nagy részét a keleti kultúrában töltöttem, szerettem közöttük élni, és az a világ engem jobban vonz, mint a nyugati civilizációé. Egyeseknek talán furcsa lehet, hogy sose vágytam a jó öreg Európába. Aki annyit élt, mint én, arról azt feltételeznék, hogy a Föld minden csücskét bejárta már.
~ Egész szép szám. De érthető, hiszen itt szabadabban lehet élni, mint azokon a területeken, amik egy-egy falka befolyása alatt állnak. ~ Íratlan szabályok mindenhol vannak, és az őrzők is ott vannak mindenhol, szóval tökéletes szabadság nem létezik. Minden tettnek vannak következményei, ez alól mi se vagyunk kivételek. Így vagy úgy, de ha elcseszünk valamit, rajtunk is számon kérik. Nem sodorhatjuk veszélybe a társadalmunkat anélkül, hogy meg ne fizetnénk az árát. Az őrzőkre nem kérdezek rá. Biztos, hogy vannak itt is szép számmal, de arról pontos képet úgyse lehetne kapni, hogy mennyien, hiszen köztudott, hogy vannak közöttük olyanok is, akik a mágiának köszönhetően el tudják rejteni kilétüket. Ha csak nem buknak le, vagy nem buktatják le őket, akkor jó eséllyel meg tudják tartani az inkognitojukat.
~ Köszönöm a tanácsot, mindezt magamtól is tudom. Életem negyedét töltöttem csak falkában… Megtanultam, hogy lehet életben maradni kóbor farkasként. ~ A pajzsom teljes leengedése kivételes alkalom volt. Nem szokásom bárkit aláengedni, úgyhogy veheti akár hízelgőnek is, hogy kivételt tettem vele ezzel.
Nem bántam meg, hiszen így nekem is lehetőségem nyílt kifürkészni az ő vérvonalát, és igazán érdekes dologra leltem. Egy olyan vérvonalra, ami számomra eddig ismeretlen volt. Ha másért nem is, de ezért biztosan kitüntető figyelem illeti a részemről.
~ Melyik vérvonalhoz tartozol? Nem tudlak hova tenni, ez eléggé… frusztrál. ~ Kérdezek rá konkrétan arra, ami érdekel, mióta farkasa energiái által megmutatta valóját.
~ Eddig úgy tudtam, hogy tizenhárom vérvonal létezik, amiket Alignaktól és Tupilektől eredeztetünk, az elmúlt évszázadok során már mind a tizenhárom képviselőihez volt szerencsém, de téged egyikhez se tudlak hasonlítani. ~ Lehet, hogy az időjárás és az éghajlatkutatás a szakterületem kutatóként, de vérfarkasként a kíváncsiságom nem hagy nyugodni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 320
◯ HSZ : 141
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Anchorage


Re: Starbucks kávézó // Csüt. Nov. 13, 2014 2:23 pm

~Olykor a jelek szerint van némi igazság az általánosításokban.~
Nem azt mondom, hogy a tüzességére is rá merném tenni a fejem, elvégre eddig nem tűnt épp vérmes nőszemélynek, de ki tudja. Nem mintha ki akarnám deríteni, egy ideje csak a szőkékre moccanok rá, nem akarok görény lenni, de őket a legkönnyebb elvinni egy fordulóra, és velük a legkönnyebb kezelni a csak egy éjszaka volt, szevasz szitut. A sötét hajúak túlságosan közel állnak a szívemhez, szóba sem jöhetnek, a vörösekhez meg olykor már túl lestrapáltnak érzem magam, valahogy mindig több energia szorul beléjük, mint a többi nőbe. Értelemszerűen nem minden hajszín kérdése, de attól még felfedezhetőek egyes hasonlóságok, bár a hajfesték gyakran bezavar a képbe.
- Ezek szerint még a vak is látja rajtam, hogy milyen fából faragtak.
Természetesen viccnek szánom, és annak fényében, hogy nincs baja az állapotával, kötve hiszem, hogy zokon fogja venni. Való igaz, hogy  a találj ki valamit kategória az én esetemben egészen hajmeresztő következményekkel járhat, köztudott errefelé ugyanis, hogy nem teljesen vagyok normális.
Annyiban hagyom a vakságát firtató kérdéskört, értem, a véleményemet már kifejtettem, ő bizonyos szempontból szerencsés, de azok, akiket időközben ért baleset, és nem olyanok, akiket beharapna egy farkas, nos, az már egészen más tészta, azoknak nem lennék a helyében.
- Mai szemmel nézve mindenképp, na jó, inkább kiskamasz. Attól még rohadtul fogalmam sem volt a világról.
Hanyag, nemtörődöm vállrándítással űzöm messzire a témát, nem fogok arról az időszakról beszélni, egyszerűen már rég nem látom értelmét. Az az idő már förtelmesen rég elmúlt, inkább vallom magam farkasnak, mint embernek, annak fényében is, hogy a dögöm általában nem áll le, ha már egyszer megmutatkozott.
~Igen, sokan vagyunk, de igazán hosszútávon azért jóval kevesebben, van akinek ilyen 1-2 éves nyugira van csak szüksége, aztán továbbállnak.~
Engem sosem érdekelt, hogy ki miért és meddig marad, meg kell kérdeznem az Issumatar miatt, de amúgy leszartam, egészen addig, amíg nyugton voltak. Utána már azért egész más volt a helyzet, és nem állítom, hogy kesztyűs kézzel bántam azokkal, akik bármilyen módon veszélyeztették a terület semlegességét, vagy épp a vérfarkasok titkát.
~Kóbor farkasként falka lakta városban, vagy semleges terepen azért teljesen más, de mivel említettél nyugis helyeket, gondolom ezt is megtapasztaltad már. Ettől függetlenül nem biztos, hogy mindenhol ugyanazok a szabályok.~
Ezt a saját tapasztalatlanságom mondatja velem, lévén én ehhez hasonló területen még nem jártam. A kibukó kérdését hallva elvigyorodom, igen, ez sokakat frusztrál, mégis roppant kevesen vannak, akiknek hajlandó vagyok erről beszélni, és ez eztán sem lesz másként. Nem vagyunk bizalmasok, talán soha nem is leszünk, alig akad olyan, akit hajlandó vagyok annyira mélyre engedni, hogy a vérvonalammal is tisztában legyen. Főleg itt, ahol gyakorlatilag az egyetlen előnyöm ez.
~Megértem, de remélem te is azt, hogy rendkívül nagy hülyeségre vallana feladnom a helyzeti előnyömet. Azért azt leszögezném, hogy bármennyire is idős és bika vagy, inkább ne gyere nekem, csúnya vége lenne.~
Nem gondolom, hogy ez benne van a pakliban, jelenleg legalábbis semmiképp, ez inkább a jövőre vonatkozik. Pontosan nem tudom, mennyi idős lehet, a mentális ütőerejét tekintve valószínűleg már megette a kenyere javát, én meg most taposom legszebb éveimet farkas szempontból.
~Van pár kakukktojás, sokat én sem ismerek, de nagyon kicsi esélye van annak, hogy egy beharapott farkasban nem a teremtője vonala ütközik ki, hanem képes lesz arra, hogy a sajátját hozza létre.~
Ennyit bőven elmondhatok, de nem fogom sem nevén nevezni a gyereket, sem pedig elárulni, hogy valójában miféle képesség társul hozzá.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 526
◯ HSZ : 122
◯ IC REAG : 78
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : vak vagyok

Re: Starbucks kávézó // Vas. Nov. 16, 2014 7:28 pm

Vérmesnek egyáltalán nem mondanám magam, inkább egy kicsit régimódinak, bár a koromat tekintve nem vethető annyira a szememre. A világ nagyon sokat változott, mióta kettő… vagy épp négy lábon rovom az utam, és nem kell ahhoz látnom, érzem anélkül is a végbemenő változásokat.
A szenvedélyesség sok mindenben megnyilvánulhat, és nekem is megvan a magam szenvedélye, ami speciel nem a skalpok begyűjtése. Nem vagyok frigid, de már „mai csirke” se, hogy olyan lazán vegyek dolgokat. A magam módján szerintem elég kellemes társaságot tudok nyújtani, ha valaki vevő rá.
- Nevezzük a dolgot női megérzésnek. – Mosolyodok el. Nem veszem magamra a megjegyzését, ennél sokkal több kell ahhoz, hogy én megsértődjek, és szerencsére helyén van a humorérzékem. Brian mellett amúgy is megedződtem, ha nagyon elemében van, akkor ontja magából a hülyeségeket, és képes totál kiégetni az agyamat a legújabb viccekkel, amiket hallott vagy olvasott valahol.
Egyébként félelmetes, hogy nekünk nőknek milyen kifinomult érzékünk van ahhoz, hogy „kiszagoljuk” a dolgokat, persze lehet hogy valójában mese habbal ez a női megérzés dolog, és szimplán rosszul kamuznak a férfiak. Ezzel kapcsolatban nem folytattam soha tanulmányt, nem is áll szándékomban, ezért nem most fogom kivesézni a dolgot.
- Ezt teljesen meg tudom érteni. – Bólintok. Nekem a világot évekig a törzsem tábora jelentette… amit sziklás és erdős területek határoltak. Vajon mennyire nézne rám furán Raymond, ha elmondanám neki, hogy tizenéves koromban vágták a képembe, hogy nem vagyok indián? Fogalmam se volt akkor arról, hogy milyen az, aki nem indián… a nyelvüket beszéltem, a szokásaik… hitük szerint éltem, mégis a falka amit Kilaun maga választott nekem kiközösített… és tartott tőlem pusztán attól, ahogy kinézek, és mert nem tartottak értékesnek egy vak Álmodót. Több mint száz évig éltem szégyenszemre Omegaként, és csak rövid ideig vett pártfogásába egy mentor, de aztán teljesen magamra utalva kellett élnem úgy, hogy nap mint nap megaláztak. Sokkal nagyobb „átok” nekem az, ami számomra láthatatlan… a kinézetem, mint az, hogy vak vagyok. Bárhova mentem, mindenhol különcként tekintettek rám, sokáig csak magamnak köszönhettem, ha elértem valamit. Persze azért nem volt olyan szörnyű életem, hiszen megamaradtak szép emlékek is… és ahol hosszabban tartózkodtam, sikerült beilleszkedtem és elfogadtatnom magam.
~ Én is találkoztam ilyenekkel. ~ Voltak időszakok, amikor én se tartózkodtam túl sokáig egyes helyeken. Kínában például jóval kevesebb időt töltöttem el, mint a többi országban… Éveket kóboroltam ott is, de pár hónapnál tovább nem tartózkodtam egy helyen se országon belül. Főként az volt az oka, hogy azért ott abban az időben már viszonylag több falka is volt, amik nem kedvelték az idegeneket a területeiken.
~ Új-Zéland kész átjáróház volt akkortájt mikor ott éltem. Ott egymásnak adták a „kilincset” azok a kóborok, akik csak néhány hónapnyi.. maximum egy évnyi pihit akartak maguknak. Van még pár ismerősöm, akivel tartom a kapcsolatot, és nagyjából még mindig ugyanez a helyzet arra, persze azóta már ott is jöttek létre falkák, de még mindig van bőven szabad mozgástér és város, ahol a kóborok „süttethetik szabadon a hasukat”. ~ Nem mondom azt, hogy utópikus harmónia és béke volt, néha voltak összemarások, de az ottani őrzők mindig közbeléptek, ha a helyzet elfajulni látszott. Aki nem tartotta be az íratlan szabályt, azt elzavarták. Senkinek nem hiányzott a felesleges feszkó.
Egy kicsit csalódott vagyok, amiért nem avat be a vérvonala részleteibe, de igazából valahol nem is számítottam rá, hogy így ismeretlenül bizalmat szavaz nekem, ahogy én se tenném fordított esetben… de egy próbát megért. A megjegyzésére azért elmosolyodok, és választ helyett kicsit bemozdulok felé, és a vállammal nekikoccanok a felkarjának. A mozdulatba nem viszek erőt, ahogy a farkasom se sugároz támadó szándékot… érezhetően inkább csak incselkedek kicsit, megmaradva bizonyos határokon belül.
- Upsz, bocs. Nem direkt volt. – De.
Elvigyorodva morzsolom le az utolsó gesztenyém héját is, majd bekapom, és a zacskót összegyűröm a kezeimben kisebb labdává.
Illuzionistaként nagyon ritkán mocskoltam be a kezem, ha harcra került sor. Általában félrehúzódtam, és hagytam, hogy ellenfelem a kivetített énemmel küzdjön meg helyettem. Az én igazi erőm ebben rejlik, és nem a mancsaimban.
~ Hallottam róla, hogy vannak egyedi vérvonalak, de még nem találkoztam olyannal, aki ilyen vérvonalba tartozik. ~ Tudnám még faggatni bőven, de tök nincs értelme, már értésemre adta, hogy nem akar beavatni. Tényleg kár, pedig nagyon érdekli a farkasomat is. Rég éreztem már, hogy valami… valaki ennyire felkeltette volna a figyelmét, hiszen hosszú életünk során az ismert vérvonalak mindegyikéhez volt szerencsénk. Tudom mit várhatok a Morfoktól, vagy a Fakíroktól például, de lövésem sincs, hogy benne mi az extra „tartozék”. Mondjuk ha találgatnom kéne… az alapján amit mondott… hogy ne menjek neki mert csúnya vége lenne… talán Sangilakhoz lehet köze mellékágon. Náluk egy kisebb tasli is akkora erejű, hogy egy gyengébb farkas fogai körmérkőzést játszanak a bennmaradásért…

off megjegyzés:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 320
◯ HSZ : 141
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Anchorage


Re: Starbucks kávézó // Vas. Nov. 30, 2014 10:12 pm

Erre csak egy színpadias sóhajra futja, nem fárasztom magam azzal, hogy legyintsek egy nagyot, tekintettel arra, hogy úgysem látja, még úgyis fölöslegesnek tartom, hogy a mozdulatot megérezné, talán a lendületet is, amivel jár. A sóhaj beszédesebb. A nők és a megérzéseik, esküszöm, a sírba tudnának tenni velük, olykor eszement hülyeségeket találnak ki, máskor viszont sokkoló, hogy mennyire fején találják a szöget, a franc tudja, hogyan csinálják. Nem is érdekel, lévén nem kell ezzel foglalkoznom, nincs egy némber sem, aki nulla huszonnégybe szívná a véremet.
- Bizonyos szempontból jobb volt így, nehezebben viseltem volna később, ez biztos.
Tizenévesen sem voltam épp matyó hímzés, nem arról van szó, de ha esetleg öntudatosságom teljességében harapnak be, sokkal, de sokkal nehezebb dolgom lett volna minden tekintetben, kötve hiszem, hogy példának okáért harminc évesen jól viseltem volna a Vaskovic família túráztatását.
~Mielőtt idejöttem, én sem voltam különb, kellett pár év komplikációmentes élet. És CSEND.~
Nyomom meg a szót, nem neki célzom, vele egyelőre nincsen problémám, de volt idő, hogy mindenkit élve elástam volna bezárva valamibe, hogy szívja el saját maga elől az éltető oxigént, és pusztuljon el, mert egyszerűen túl idióta a létezéshez. A hosszas falkalét után kicsit muszáj volt egyedül lennem, különben agyfaszt kaptam volna, úgyhogy egy jó ideig csak a farkasom alakjában jártam a világot, kerülve a városokat, embereket, csak az állat voltam, az ember végleg eltemette, amit elveszített.
~Egyelőre elvagyok itt, ha beüt a ménkű, majd arra veszem az irányt, vagy tudja a görcs, ki tudja, néha az is eszembe jutott már, hogy vennem kéne egy francos hajót, és chillelni az óceán közepén, de a lakótársam mindig kiakad a témától, nem szereti a halat.~
Vigyorom nem is lehetne szélesebb, de sokszor érzem úgy, hogy valamiképp ki kellene kerülni a világból, nem a részesének lenni, mert az egész annyira elbaszott, hogy jobban már szinte nem is lehetne.
Tényleg nem ma másztam le a fáról, hogy boldog-boldogtalannak elregéljem, miféle fajzat is vagyok én, ha szerencséjük van, sosem tudják meg, ha nincs, beledöglenek. Ő talán nem tenné, a regenerációja meglehet, az életet jelentené a számára, de erőben bizonyosan lenyomnám, ám eszemben sincs, amíg nem szükségeshez, nem bántok fölöslegesen senkit. Nem mintha nálam sok kellene a szükségeshez, de ez már egy egészen más kérdés. Nem láthatja a félmosolyomat a koccanásra, de a szórakozott felhorkanásomat már mindenképpen hallhatja a szavai után.
- Upsz, bocs, nem hiszem el.
A hangomon érződik, hogy elégedett vigyor terpeszkedik az ábrázatomon, bár a mozdulat okát nem értem, de hímből vagyok, letojom, ha egy nő bármilyen módon közeledik, az csak jó lehet. Még azt is szeretem, amikor megpróbálnak felülkerekedni, esetleg ledominálni. Nem mondom, hogy lehetetlen, de a legtöbben inkább csak nevetségesen édesek tőle.
Kiveszem a kezéből a zacskó maradványát, begyűröm az enyémbe, és a kettőt együtt kidobom, ha már szemétgyűjtő és kidobó kisiparos lettem, nem gáz. Tudok én jó arc is lenni néha, sőt, többnyire az vagyok, de olykor hagyom, hogy előtörjön belőlem a büdös tahó énem, mert szórakoztat mások reakciója rá. Előtte nincs kedvem eljátszani ezt, valahogy túlságosan is kedvesnek ítélem hozzá, lehet, csak a szeme miatt, tudja a rák, de nem fogom fejtegetni, egy komplikációval kevesebb, ez a lényeg.
~Csak azt mondhatom, hogy örülj neki, mind igazi állatok vagyok, és nem ismerünk tréfát.~
Nem nagyarcoskodtam, ez nem túl pozitív ugyan, de tény, és nem bánom, ha tudja, úgyis hallani fogja, hogy bár a közösségi viselkedésem egész tűrhető, de ha valaki árt semleges kis társaságunknak, az rohadt csúnyán fog járni. Veszélyes vagyok, talán pont azért sokkal jobban, mert tudom, kivel hogyan kell bánni, domináns mivoltom ellenére könnyedén idomulok, de csak addig, amíg arra van szükségem.
~Egyébként, nem csoda, nem vagyunk sokan, főleg nem ezen a földrészen.~
Óóóóó, ha tudnám, nagyjából a seggem verném a földhöz fene nagy örömömben.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 526
◯ HSZ : 122
◯ IC REAG : 78
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : vak vagyok

Re: Starbucks kávézó // Szer. Dec. 10, 2014 1:56 pm

~ A csend jó dolog. ~ Mosolyodom el. Hosszú életem nagy részét olyan helyeken töltöttem, amik távol voltak a mai értelemben vett nagyvárosoktól. Szeretem én is a nyugalmat, ha olyan helyen lehetek, ahol bármikor bevethetem magam a vadonba, és nem kell ezért hosszú utat megtennem. Japánban és Indiában is igyekeztem elkerülni a zsúfoltabb városokat. Új-Zéland meg mindennek nevezhető, csak zsúfoltnak nem. A Fülöp-szigeteken… legalábbis Manilában sok ember vett körül, de főként gyerekek.
Ami tényleg nagyvárosias közeg volt, az Ausztráliában ért el először. Most én is úgy érzem, hogy az ottani nyüzsi után egészen üdítő Anchorage nyugalma. Nem hiába kértem magam terepre. Fojtogatott az irodai munka.
Akarva-akaratlan felnevetek a halas megjegyzésén. ~ Micsoda kis finnyás… ~ Nem jövök azzal, hogy „bezzeg máshol meg éheznek”, mert kétlem, hogy egy vérfarkast nagyon meghatna, hogy embergyerekek éheznek a világban. Persze talán lenne akit meghatna ez, és talán még támogat is anyagilag ilyen gyermekétkeztetési szervezeteket… de az ilyen dolgok inkább a nőkre jellemzőek, mint a férfiakra… vagy a hímekre. Ugyan nem ismerem még a hímet annyira, hogy bármit biztosan állíthassak róla, de kétlem, hogy a szívén viselné a kölykök sorsát. Szerintem van jobb dolga is, mint ilyenekkel foglalkozni.
Kíváncsi voltam a reakciójára, azért mentem neki. A felhorkanásra elvigyorodok.
- Nem szép dolog hazugsággal vádolni egy hölgyet. – Jelentem ki somolyogva, nem mintha hölgynek érezném magam, mert sose viselkedtem úgy, mint egy kényes asszonyság.
Elengedem a zacskógalacsint, amikor érte nyúl. - Köszi! – Nem vagyok az a típus sem, aki alanyi jogon elvár dolgokat csak azért, mert nőnek született. Túl régóta élek már ezen a földön ehhez. Ha kérni szoktam valamit, azt szeretem, ha teljesítik… de ha kérés nélkül kapok figyelmes gesztust valakitől, az jó pontnak számít nálam. A kezeimet zsebre teszem, most hogy így felszabadultak.
~ Hm. Lehet, bár szerintem ez nem feltétlenül csak vérvonal-függő. De hiszek neked, mert még nem találkoztam hozzád hasonlóval. ~ Rég volt már, de még mindig élénken él az emlékeimben az az időszak, amit falkában töltöttem ok nélkül Omegaként, akibe mindenki kedvére törölhette a lábát. Semmivel nem szolgáltam rá azon kívül, hogy 11éves voltam, vak… és „csak” egy illuzionista kölyke, akit a teremtője a falka nyakába varrt. Egy olyan falkáéba, ahol addig még nem is láttak fehér embert, pláne nem vörös hajjal. Ha nem Kilaun kölyke lettem volna, szerintem megöltek volna. Az volt az egyetlen szerencsém, hogy tartottak tőle, hogy megjelenik, hogy megnézze, mi van velem. Illuzionistával is találkoztam olyannal, aki önös célokra… másoknak való ártás céljából használta a képességeit. Velem annak idején Kilaun megígértette, hogy csak jó célokra, mások segítéségre használom fel… és ha meg kell védenem magam. Gyerek voltam, amikor megígértem, de komolyan vettem, és ehhez tartom magam azóta is… fél évezrede.
- Ettől függetlenül nem bánom, hogy ma reggel összeakadtunk. – Legalábbis egyelőre. Aztán később meg ki tudja? Legalább négy évre tervezem az ittlétem, az alatt sok minden történhet, ráadásul még lesz egy pofavizitem is az Issumatarnál. Remélhetőleg nem tekint rám majd potenciális fenyegetésként, sem Brian-re. Nem szívesen költöznénk át olyan Alaszkai városba, amit falka ural.
Mivel kitartóan kísérgetet, ezért nincs nagyon kedvem az egész napot a városban keringve tölteni, hanem ezzel a nagyobb kerülővel visszafelé haladok abba az irányba, ahol béreljük a kis garzonlakásokat a hímmel. Neki is megvan a személyes szférája, meg nekem is.
- Ha hazáig kísérsz, még a végén gáláns lovagnak titulállak… nem tudom, hogy tudnál megbirkózni egy ilyen címmel… - Vigyorgok magam elé, miközben érzékeimet kiélesítve enyhén lejjebb engedem a pajzsomat, mert kíváncsi vagyok a reakciójára.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 320
◯ HSZ : 141
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Anchorage


Re: Starbucks kávézó // Szomb. Dec. 20, 2014 7:33 pm

Naná hogy jó, olykor nem is vágyom másra, de ez a ritkább, szeretem a társaságot és a zsivajt, de akkor már rohadtul elegem volt a világból, és nem takartam mást, mint ötven év után végre szabadon nyaldosni a sebeimet, és végre nem a kemény macsót adni, aki leszarta, hogy kinyírták az asszonyát. Kellett.
Finnyás, annyi szent, hagyjuk is, mert csak felbaszom magam rajta, hülye majom. Igazából többnyire bírom én, de azért olykor jó volna, ha rohadt messze lenne tőlem, kifejezetten szeretném az esetek nagy részében kitaposni a belét, szeret az agyamra menni. Mire is valók a barátok?
- Akkor nem kell hazudni.    
A laza feleletemmel kívánok arra utalni, hogy biztos vagyok a korábbi mozdulatának szándékosságában, de neheztelni aligha jut eszembe miatta, én felőlem csinál, amit akar, amíg nem táncol vele az idegeimen. Azt meg nem fogom firtatni, hogy vajon mennyire lehet hölgy, és mennyire nem, különösképpen nem is érdekel. Egy laza vállvonással intéztem el a köszit, és könnyen lehet, hogy erre az évre több jófejséget már nem fog elbírni a lelkem, úgy tűnik, az, hogy nem lát, sokkal inkább hatással van rám, mint szeretném, még annak ellenére is, hogy neki láthatóan nincsen ebből és ezzel problémája.
~Valóban nem, de köztünk nincs kivétel, és az sem csak vetítés, hogy kevesen vagyunk, valóban, én nem találkoztam még azokon kívül a vérvonalamat képviselő farkassal, akiket már eleve ismertem.~    
Én még nem is adtam tovább a vérvonalamat, és nem is hiszem, hogy valaha megtenném, egyszerűen nem látom értelmét, szar faterja lennék én bárkinek, meg aztán, túlságosan szeretem ahhoz élvezni az életet, hogy csak úgy lekössem magam egy ilyen jellegű kapcsolatban. Ha már kapcsolatoknál tartunk, inkább semmilyenben nem kötném magam sehová.
- Meglátjuk, mit hoz a jövő.    
Nem túl meglepő tán, hogy arra célzom, ez bármikor megváltozhat, ha úgy hozza a sors, hogy ártanom kelljen neki, fogok, ha nem, akkor jól megleszünk egy városban, ezzel kapcsolatban nincsenek kétségeim.
- Ettől nem kell félni, azaz, egyiktől sem. Itt kénytelen vagyok leválni, lévén vár a meló, és csak két sarokra van a műhelyem. A másik irányba.    
Nem is mozdulok tovább, túlságosan sok mindent egyébként nem mozgat meg bennem a tán évődőnek szánt megjegyzése, nem vagyok gáláns lovag, sosem leszek, ugyanakkor eszemben sincs felszívni rajta magam. Csak vigyorra húzom a szám, aztán el is jött a búcsú ideje.
- Köszönöm a könnyed reggeli csevejt! További szép napot!    
Kézcsókot aligha várhat tőlem bárki, ha épp olyanom van, még arra is vetemedek, de ha már nem vagyok úriember, sem gáláns lovag, így most nem rombolnám ezzel a magamról kialakított képet. Azzal már indulok tovább a műhelyem felé, ideje nekilátni a melónak, hamarosan úgyis el kell majd adnom a helyet, mert nem fogok a Pit mellett ezzel is foglalkozni.

//Köszönöm szépen a játékot!  Cool //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 526
◯ HSZ : 122
◯ IC REAG : 78
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : vak vagyok

Re: Starbucks kávézó // Hétf. Dec. 22, 2014 1:09 am

Csak hozzávetőleges tippjeim lehetnek arra vonatkozóan, hogy vajon illúziónisták hányan lehetünk a világban. Konkrétan soha nem vezettem egyetlen listát se arról, hogy eddig hány vérfarkas keresztezte az utamat, és közülük ki, milyen vérvonalba tartozott. Azt meg kötve hiszem, hogy valaha is tartani fognak népszámlálást arra vonatkozóan, hogy jelenleg hányan vagyunk vérfarkasok, és kitől származunk. Pedig így belegondolva egyébként tényleg érdekes lehetne, hogy mennyire sikerült a fajtánknak elterjednie.
- Meglátjuk. – Biccentettem egyet magam is… persze én ezt nem szó szerint értettem, ez csak egy mondás, és ennyi. Nem kell túlmagyarázni.
- Szóval… akkor én kísértelek el munkába? – Költői kérdés, de azért felderül egy mosoly az arcomon. Ezek szerint nem messze dolgozik onnan, ahol lakom. Ezt az információt is megjegyzem magamnak. Vélhetőleg így jóval gyakrabban össze is fogunk futni… már amikor épp Anchorage-ban tartózkodom, mert az én munkám nem fix helyhez kötött.
- Én pedig köszönöm a sültgesztenyét is… – Kontrázok rá.
- Szép napot neked is! – Köszönök el tőle, majd hallgatom távolodó lépteit, és érzem távolodni az energiáit is.
Gondolataimba mélyedve sétálok vissza a bérházig, majd be a lakásomba. Hamarosan Brian is felbukkan nálam, természetesen elmesélem neki, hogy találkoztam egy helyi kóborral. Mesélek neki Raymondról, illetve elmondom azt is, hogy vélhetőleg nemsokára az Issumatarral is találkoznunk kell, hogy megnézhessen magának.


// Én is köszönöm! Wink //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6148
◯ IC REAG : 8034
Re: Starbucks kávézó // Szer. Dec. 24, 2014 9:12 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net

◯ Kor : 366
◯ HSZ : 112
◯ IC REAG : 95
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Starbucks kávézó // Pént. Feb. 06, 2015 8:10 pm

Rhydian & Victoria


Miután eltemettem Marcot, megtettem a jelentésemet Castornak, és megkértem, hogy hadd rendezhessem el én ezt az ügyet. Nagyon konkrét, ám egyszerű terveim voltak, miután megérkezem Anchorageba. Megkeresni, kikérdezni, és eltenni láb alól. Csak ennyi lebegett a szemeim előtt, és még az sem nagyon érdekelt, hogy valószínűleg nem fognak örülni az ottaniak a jelenlétemnek. Igazság szerint, magasról tettem rá, mint ahogyan bárki hasonlóképpen gondolta volna, ha olyan személyes jellegű ügyről van szó, mint amilyen az enyém.
Még tegnap éjszaka kocsiba ültem, és repülőjegy vásárlása helyett, meg sem álltam az állam legnagyobb városáig. A dühöm azt hittem, hogy valamelyest csillapodni fog, még ha a bosszúvágy nem is múlik, de nem így lett. Mire átléptem a város határát, annyira pattanásig feszültek az idegeim, mint ahogyan már nagyon régen nem tették. Görcsösen szorítva a kormányt, az előre felhívott szállodához kanyarogtam a reggeli forgalomban, ám sajnálatos módon közölték velem, hogy egyelőre még nem tudom elfoglalni a lakosztályomat, mert nem egyszerűen nem takarították még ki a számomra, hanem az előző lakó el sem hagyta még. Mondanom sem kell, ez volt a végső dolog, ami betette a kaput. Azzal a lendülettel, és a felháborodásommal egyetemben kivonultam az épületből, és csak a semmivel sem összetéveszthető hűvös, alaszkai szél volt az, ami kicsit lenyugtatott.
Jó néhány mélyebb lélegzetvétel után elővettem a nemrég vásárolt cigarettát, és remegő ujjakkal rágyújtottam egy szálra. Miután többször is hosszan engedtem ki a füstöt a tüdőmből, egy kicsit jobban éreztem magam, és visszaballagtam az autómhoz. Általában nem szoktam szétesni, sőt, sohasem szoktam szétesni, de most nagyon közeli állapotba kerültem. Talán túl sok volt az elmúlt két hét. Talán a kimerültség volt az, ami hatással volt most rám, vagy egészen egyszerűen az elmúlt három és fél évszázad összes stresszes momentumától most telt el az idegrendszerem. Nem tudnám megmondani, de annyi bizonyos volt, hogy nagyon gyorsan össze kellett szednem magam, amihez a legjobb kezdésnek egy jó erős kávé tűnt.
Az újabb kanyargás a város utcáin már nem is tűnt olyan vészesnek, mint alig félórával ezelőtt. A reggeli rádióműsorban a két vezető egymásra kontrázva próbált minél mulatságosabbnak tűnni a hallgatók előtt, számomra azonban értelmetlenek voltak a szavaik, csupán a háttérzajt szolgáltatták, semmi mást. Acélos tekintetem lázasan keresett egy helyet, ami már nyitva van ilyen korai órán, meg is lehet állni a közelébe, és van rá esély, hogy jó feketével tudnak nekem szolgálni. Még az sem érdekelt, hogy esetleg horror áron juthatok hozzá, ha a kellő hatása meglesz.
Amint kiszúrtam a Starbucks feliratát, már le is álltam a legközelebbi parkolóhelyen. A váltót ugyan üresbe tettem, de még jó néhány percbe beletelt, hogy valóban leállítsam a motort. Némi sminkfrissítés, egy kis frizuraigazgatás, hogy azért mégse jelenjek meg úgy, aminek láttán legszívesebben elsírnám magam, aztán már ki is szálltam. Gyors léptekkel szeltem át a két járdaszegély közötti távot, és alig fél perccel a riasztóm aktiválása után, már be is léptem az üvegajtón. Odabent közepesen hosszú sorokban kígyóztak a dolgozni igyekvő emberek, így jobb híján kénytelen voltam beállni mögéjük. Túl fáradt voltam most ahhoz, hogy az illúzió segítségével előnyre tegyek szert, ráadásul, ahogy ez eszembe jutott, már fel is vontam a pajzsomat majdnem teljesen. Csak olyan vékonyka rést hagytam, hogy megérezzem a környéken tartózkodó fajtársaimat, bár itt legalább nem kellett attól tartanom, hogy egy Alfa elé citálnak.
Lassan ugyan, de haladt előttem a sor, én pedig kikémleltem az elegáns kalapom alól, hogy mi a választék. Nem akartam sokáig gondolkozni, mire rám kerül a sor, a néggyel előttem lévő már úgyis megtette helyettem, elvéve tőlem az időt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 308
◯ HSZ : 120
◯ IC REAG : 110
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : a képem bal felén van egy heg

Re: Starbucks kávézó // Pént. Feb. 06, 2015 10:06 pm

Délután egy programozott császármetszésnél leszek bent, na nem a szülés miatt – az egyáltalán nem az én szakterületem – hanem, mert a születendő gyerek szíve egyszerűen fogalmazva lyukas, egyébiránt pedig egy rendellenességről van szó, amikor a szívizom nem megfelelően fejlődik. Nem vagyok gyermek sebész sem, de a szív az én szakterületem és elég jó is vagyok a munkámban. Így amikor a gyerek kikerül az anyjából, a szomszédos műtőben fogom helyrehozni azt, amit a természet nem fejezett be rendesen. A műtétig azonban van még néhány óra, reggel pedig ott akarok lenni a viziteken, hogy tudjak a többi páciensem jelenlegi állapotáról, na meg arról, hogy a gyakornokok nem szúrtak el semmit sem az éjszakai műszak alatt. Bár, ha valami nagy gond lenne, arról már értesítettek volna korábban.
Akárhogy is, mielőtt bemennék a kórházba, szükségem van egy jó kávéra. Pontosabban egy másodikra, az elsőt én magam főztem le ébredés és zuhany után. A reggelit kihagyom, a kávém felhörpintése után el is hagyom a házamat. Gyakran eszembe jut, hogy nagyobba kellene költözni, de végül mindig arra jutok, hogy teljesen felesleges, mert egyedül élek és nagyjából a kórházban, vagyis ott jóval több időt töltök el, mint a saját otthonomban.
A Starbuckshoz érve megállok az autómmal, azonban mielőtt még bemennék, veszek egy napilapot. Csupán a címlapot futom át, közben pedig leengedem annyira a pajzsomat, hogy „végigtapogassam” a környéket. Egyszerű kíváncsiságból és mert már megszoktam, hogy ezt teszem mindig, mielőtt belépnék valahová.
És ekkor megérzek valamit, egészen pontosan valakit, akit valaha nagyon is jól ismertem. Lassan engedem lejjebb az újságot a kezemben. Hogyan lehetséges, hogy pont most, pont itt…
Elindulok a kávézó felé, belépek és nem szükséges szétnéznem ahhoz, hogy azonnal megtaláljam őt. Kék tekintetem ismerős alakjára tapad. Valaki elmegy mellettem és meglöki a vállam, sajnálkozik, de én szinte észre sem veszem. Csak megdöbbenten állok a bejárattól nem messze és figyelem, ahogyan a vállára omlanak vörös fürtjei, a kalapja takarja a szemeit és a sorban állva várakozik.
- Angelique… – suttogom halkan, majd határozott léptekkel indulok meg felé.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 366
◯ HSZ : 112
◯ IC REAG : 95
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Starbucks kávézó // Pént. Feb. 06, 2015 11:26 pm

Amikor az ember azt hiszi, hogy a dolgok nem fordulhatnak rosszabbra, akkor általában történik valami, és bebizonyosodik az ellenkezője. Az elmúlt két hetemet távolról sem lehetett volna kéjutazásnak nevezni, pedig elég keménynek éreztem magam ahhoz, hogy teljesíteni tudjam a feladatot. Tudtam, hogy nem lesz könnyű, de arra nem számítottam, hogy ennyire meg fog viselni. Nos, mint ahogyan a mondás is tartja, ember tervez, a Szellemek meg végeznek. Úgy tűnik, hogy valamiért nagyon azt akarták, hogy megtanuljam a leckét, eltűntessem a múltam egy darabját, de arra álmomban sem számítottam, hogy helyette elém vetnek egy másikat. Egy olyat, amitől már régen megszabadultam, és amivel egyáltalán nem akartam foglalkozni már nagyon régóta. Azt nem mondanám, hogy soha nem jutott eszembe, de próbáltam győzködni magam a magányos óráimban arról, hogy ez nem véletlenül végződött úgy, ahogy.
Erre most, olyan sok év után pont a legrosszabb pillanatot kellett kiválasztania ahhoz, hogy visszatérjen. Milyen sok véletlen egybeesés kellhet ahhoz, hogy egy ilyen bekövetkezzen? Mert azt biztosra vettem, hogy nem szándékos volt ez az egész. Túl sok kellett ahhoz, hogy éppen most legyek a városban, ő éppen ide sétáljon be, ráadásul pontosan akkor, amikor még itt vagyok és feltart a sor. Talán három percre lett volna még szükség, és akkor pont elkerüljük egymást. Lehet, hogy előbb-utóbb akkor is egymásba botlottunk volna, ha a sors mindenképpen ezt akarja, de talán lett volna olyan szerencsém, hogy jobb állapotban vagyok, és nem a lehető legrosszabbkor jön csőstől a baj.
Sajnos nem volt nehéz megéreznem a közeledő energiákat, ám az eltartott pár másodpercig, amíg képes voltam feldolgozni, hogy mi az, amit érzek. Jobban mondva ki az. Alig, hogy tudatosult bennem, már hallottam is az ajtó nyitódását, a kintről beszökő szél pedig egyenesen az orromba sodorta az ismerős szagot, így már arról sem győzködhettem magam, hogy csak nagyon hasonlít. Nem, kétség sem férhetett ahhoz, hogy a belépő Amadieu volt.
A pulzusom abban a pillanatban kezdett őrült tempóban száguldani, úgy lódult meg, hogy a két térdem egy kicsit el is gyengült. Valószínűleg, ha észrevett, akkor azt a pillanatot is pontosan elkaphatta, hogy mikor fedeztem fel a jelenlétét, ugyanis a hátam megmerevedett, mintha karót nyeltem volna, vagy legalábbis teljesen lefagytam minden ízemben.
- Ilyen a világon nincs… - dünnyögtem magam elé gondolkodás nélkül, bár nagyon nem lehettem feltűnő vele, hiszen akár a sorban állás is lehetett volna a problémám. Egészen addig figyelmen kívül is akartam hagyni a jelenlétét – már ha lehetséges lett volna egyáltalán -, amíg meg nem szólított. A hangja, az egész lénye abban a pillanatban úgy taglózott le, hogy nem voltam képes uralkodni magamon. Túl sok volt ez nekem most az elmúlt események után, nem bírtam tovább, egyszerűen le kellett vezetnem valahogy. Ahogy hátrafordultam a vállam felett, a kalap karimája alól izzó acélos íriszeim hamar megtalálták a közeledő alakját. Még mindig pont olyan volt, mint amikor elment, ugyanakkor mégsem. Nem vártam meg, hogy beérjen, az sem érdekelt, hogy mennyit vártam arra a rohadt kávéra, hiszen már rég elment tőle a kedvem, ráadásul ébresztőre sem volt már szüksége. Gyorsan mozdultam, de nem olyan gyorsan, hogy feltűnést keltsek vele, azt ugyanis elintézte másképp.
Hirtelen mozdulattal, erősen csaptam arcon, még mielőtt bármit is mondtam volna neki. Nem adtam bele mind a három és fél évszázadom erejét, csalódottságát, boldogságát, az érzelmeket, amiket átéltem, csupán egy visszafogott, jelzésértékű kis pofon volt. Így is minden szem felénk szegeződött, nem hiányzott, hogy leromboljam a fél kávézót, pedig istenemre mondom, most ahhoz lett volna a legtöbb kedvem.
- Te nem lehetsz itt… most nem! – sziszegtem halkan, összeszűkült szemekkel. Az volt a gyanúm, hogy a legtöbb vendég féltékenységi jelenetre gyanakodott, de erről szó sem volt. Egyszerűen csak beértem a tűrőképességem határára, és nem akartam megtudni, hogy milyen az, amikor átlendülök onnan. Azt hiszem, hogy azzal még magamat is képes lennék túlszárnyalni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: Starbucks kávézó // Today at 5:16 pm

Vissza az elejére Go down
 

Starbucks kávézó

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Anchorage :: West 7th Avenue-