HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
AKTÍV KARAKTEREK
136 TAG 62 FÉRFI 74 NŐ
BETOLAKODÓ FARKASOK
31 TAG 16 FÉRFI 15 NŐ
ŐSLAKOS FARKASOK
24 TAG 10 FÉRFI 14 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
23 TAG 13 FÉRFI 10 NŐ
ŐRZŐK
32 TAG 13 FÉRFI 19 NŐ
EMBEREK
15 TAG 5 FÉRFI 10 NŐ
ALAPÍTÓK
10 TAG 5 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legtanulságosabb:

...A Legnagyobb találkozás:

...A Legjobbak (Vörös Hold - Hard):

...A Legjobb (Vörös Hold - Soft):


írta  Catherine Benedict Today at 6:22 am
írta  Jackie Leigh Suresh Yesterday at 10:20 pm
írta  Catherine Benedict Yesterday at 2:19 pm
írta  Jackson Carter Vas. Dec. 04, 2016 7:32 pm
írta  Primrose Trevelyan Vas. Dec. 04, 2016 4:43 pm
írta  Duncan Corvin Vas. Dec. 04, 2016 2:18 pm
írta  Declan S. Callaghan Szomb. Dec. 03, 2016 11:03 pm
írta  Darren Northlake Szomb. Dec. 03, 2016 9:43 pm
írta  Darren Northlake Szomb. Dec. 03, 2016 9:43 pm
írta  Alignak Szomb. Dec. 03, 2016 2:37 pm
írta  Alignak Szomb. Dec. 03, 2016 2:03 pm
írta  Lester J. Edison Pént. Dec. 02, 2016 6:04 pm
írta  Jamie Waldorf Szer. Nov. 30, 2016 3:53 pm
írta  Sage Miller Szer. Nov. 30, 2016 3:50 pm
írta  Rebecca Morgan Csüt. Nov. 24, 2016 7:27 am
írta  Balthazar Bluefox Kedd. Nov. 22, 2016 8:30 pm
írta  Vendég Hétf. Nov. 21, 2016 12:46 pm
írta  Nessa O'Brien Hétf. Nov. 21, 2016 10:19 am
írta  Maya Honeycutt Szomb. Nov. 19, 2016 7:20 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:01 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:00 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 10:58 pm
írta  Jackson Carter Vas. Nov. 13, 2016 4:52 pm
írta  Roxan A. Cruz Csüt. Nov. 10, 2016 7:40 pm
írta  Achilles Kilpatrick Csüt. Nov. 10, 2016 7:13 pm
írta  Andrzej Krakowski Kedd. Nov. 08, 2016 8:06 pm
Darren Northlake
 
Alignak
 
Amaryllis Margaret Lux
 
Yetta Northlake-Nacrosh
 
David A. Blandern
 
Celeste M. Hagen
 
Balthazar Bluefox
 
Primrose Trevelyan
 
Duncan Corvin
 
Catherine Benedict
 

Share | .


























 

 Kerthelyiség

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6148
◯ IC REAG : 8034
Kerthelyiség // Vas. Jan. 26, 2014 11:23 pm

A zene (meg a balhék) elől kimenekülők és a bagósok törzshelye. Itt található ugyanis a hivatalosan kijelölt dohányzóhely, valamint remek rálátás nyílik az épület mögötti zárt parkolóra is.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net

◯ Kor : 147
◯ HSZ : 256
◯ IC REAG : 224
◯ Lakhely : Fairbanks




Re: Kerthelyiség // Vas. Jún. 22, 2014 4:35 pm


BigBro & BabyBro
part2

Fogalmam sincsen, mennyi az idő, vagy, hogy mennyi ideje tettem be ide a lábam. Megszűnt az időérzékem, a percek, órák összemosódtak, mintha csak valami ragacsos kulimásszá sűrűsödtek volna. Nem is érdekel túlzottan, mint ahogyan az elmúlt napokban szinte semmi sem. Azóta, hogy felkerestem a bátyámat és olyan kedvesen ki is penderített, nem sok dologgal foglalkoztam. Ha valaki megkérdezné, milyen nap van, lehet nem is tudnék válaszolni neki, ahogyan azt sem tudnám megmondani, hogy tegnap, azelőtt, vagy még régebben volt a kis kiruccanásom Fairbanks-be. Rose nem sok hasznomat veszi mostanság, ma elégelte meg a dolgot, szóval szépen hazaküldött, hogy pihenjem ki magam, majd ő viszi addig a bizniszt, ne aggódjak. Istenem, mi lenne velem nélküle?
Lustán izzik a cigarettacsikk vége, az előttem heverő üres dobozt laza mozdulattal söpröm odébb, hogy újabbat bonthassak, ha ez a szál végigégett. Mondanom sem kell, hogy természetesen nem mentem haza, szarok arra, hogy a márkás kocsi itt parkol a szórakozóhely előtt, jelen pillanatban az is hidegen hagyna, ha ellopnák. Vigyék csak. Semmi nem érdekel. Az sem, hogy abban a ruhában vagyok, amiben az irodában is, a zakómat a kocsiban hagytam, a nyakkendőmet meglazítottam, de a fehér ing és az elegáns nadrág elmaradhatatlan kelléke a mai öltözékemnek.
Először a bárpultban tevékenykedő hölgyeménnyel próbáltam flörtölni, de nem igazán jártam sikerrel és amikor a pultnál ücsörgő nőszeméllyel kezdeményezett beszélgetésem - nyomulásom - közben visszatért az illető haverja.. hát előnyösnek láttam más törzshelyet választani. Amúgy is szükségem volt már a cigire, szóval megvettem az egész üveg whisky-t, fogtam a poharat és kitelepedtem a kerthelyiségbe. Itt nyugisabb a légkör és a hűvös esti levegő egészen jót tesz. Az alkoholkellőképpen fűt, hogy ne vegyek tudomást az ingem alá kúszó hidegről és a libabőrök is hamarosan eltűnnek. Az egyik eldugottabb asztal hála égnek üresen ácsorgott, ide telepedtem le, szinte folyamatosan pöfékelve, mint valami lerobbant gyárkémény. Még a kinézet is hasonló.. Borostám erősebb, mint szokott, de abszolúte hidegen hagy a dolog és habár egészen emberi kinézetem van ennek ellenére is, a belőlem áradó energia, a levertség a keserűség mind egyértelmű. Talán pontosan emiatt nem ül senki az én asztalomhoz. Szarok rá, éljen, tökéletes nekem így is.
Ez az állapot viszont egyáltalán nem az, tudom én magam is nagyon jól. Mégis az egész.. olyan mélyen belém ásta magát, hogy képtelen vagyok csak úgy túllendülni rajta. Hiba volt, tudom jól, mert minden bizonnyal az ő életét is tökéletesen felkavartam, nem csak a sajátomat. Mit is vártam? Azt, hogy majd a nyakamba borul és minden olyan lesz, mint régen? Hogy igazi testvérek lehetünk? A nagy szart! Ostoba, idióta, naiv kölyök vagyok még mindig. Mégis.. azok a szavak, melyeket a rövid találkozó végén mondott. Képtelen vagyok kiverni a fejemből őket. Befészkelték magukat, kísértenek, cibálják az idegeimet.
Tudod mekkora volt a kisöcsém? Ekkora, te pedig.. Soha, semmi nem lesz ugyanaz, vagy legalábbis hasonló. Soha! Nem leszek soha többé a kisöccse, idegen vagyok neki, csupán a nevünk egyezik meg, a közös nemzőkön kívül semmi másunk nincs. Semmi.
Te... te mindarra emlékeztetsz, amit el akarok felejteni. Nem akarok emlékezni. Itt pulzál bennem minden egyes szava, ismétlődik, mint egy végeérhetetlen magnószalag, amely mindig ugyanazt ismételgeti. Meg fogok őrülni. El fogom veszíteni a józan eszem, ha ez így megy tovább. Ha nem akar, hát ne emlékezzen, én egészen biztosan nem megyek többet a közelébe. Remélem a kabátomat is elégette, már ha egyáltalán eljutott hozzá..
Egy húzásra hajtom fel a poharam tartalmát, hogy újabbat töltsek bele. Az ital elnyomja a keserűséget, tompítja az érzékeket, így kevésbé érzem a csalódottságot, a fájdalmat. Az asztalra könyökölve támasztom homlokom az ökölbe szorított kezemnek, hogy pár pillanattal később lefejelhessem az asztalt. Bárcsak… bárcsak visszaforgathatnám az időt, meg nem történtté tehetném a találkozásunkat, akkor minden sokkal, de sokkal könnyebb lenne.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 157
◯ HSZ : 1338
◯ IC REAG : 1261
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Kerthelyiség // Vas. Jún. 22, 2014 8:19 pm

Nem él. Úgy döntöttem, emellett teszem le a voksom és élek tovább, mintha az a találkozás meg se történt volna. Ha meg újból felbukkanna... hát majd akkor foglalkozok vele, addig van elég dolog, ami elterelje a figyelmem. Ha úgy vesszük a munkába menekülök. Pocsék taktika egyébként, mert kissé még így is szétszórt vagyok, de sokkal inkább ez, minthogy az öcsémen agyaljak.
Újabb anchorage-i kiruccanást terveztem, ezúttal viszont egymagamban és motoron. Kíváncsi voltam, van-e és miféle utózöngéje legutóbbi látogatásunknak Emmával, kis szerencsével annyira durva felfordulást nem okozunk és a félkegyelmű se grasszál már szabadon. Ámítottam magam azzal, hogy mindez tényleg érdekel. Felejteni akarok - ezért is dobtam ki Ethan hátramaradt bőrdzsekijét, most már biztosan egy szeméttelep, vagy hulladékégető vendégszeretetét élvezi, ami nekem tökéletesen megfelel.

A hat órás utat megköszönte az ülepem, azt hiszem,e gy kicsit sikerült elszoknom a motorozástól,a mi emlékeztetett rá, hogy sürgősen szokjak vissza. Maga a megváltás volt, amikor leparkoltam a Pit közelében, de nem annak a parkolójában. Nem vesztem meg! Két saroknyira állítottam le a Yamahát, a pajzsomat a biztonság kedvéért felhúztam, és úgy indultam el a szórakozóhely felé.
Folyamatosan radarozok, hogy ha bármi vész van, egyből reagálhassak,d e nem észlelek ellenséges energiákat. Nagyszerű!
Már épp kezdek örülni a magam savanyú módján, amikor ismerős energiákra leszek figyelmes. Eddig egyszer tapasztaltam csak őket, mégis a tulajdonosuk képével együtt belém égtek, és egy cifra káromkodás kívánkozott ki belőlem. A pulthoz sétáltam, kértem egy nagy pohár narancslevet, a kiszolgáló csaj csak nézett rám, de adta, amit rendeltem. Nem fogok kimenni hozzá, nem én!
A belteret vizslatom, iszok, nézelődök, figyelek, de késő, ráakadtam az energiáira és bármit csináltam, nem tudtam figyelmen kívül hagyni a benne tocsogó pocsék hangulatot.
Farkasom elégedetlenül mordul, hogy mit dilemmázok ilyen hülyeségeken, mire bosszúsan fújok egyet. Jó, akkor nem dilemmázunk tovább!
Fogtam az italom és inkább dacból, semmint megfontoltságból csörtettem ki a kerthelyiségbe.
Úgy vágódtam le Ethan elé, mintha évek óta ezért nyüsszögött volna, és most morcos képpel végre valahára hajlandó vagyok ebben a kegyben részesíteni. Épp csak meg nem kérdeztem, hogy "most örülsz?"
Végignézek raja, már amennyire tudok, ha továbbra is az asztallal smárol, akkor a szó szerinti pofavizit kimarad... illetve nagy frászt marad! Ha nem emelte fel eddig a fejét, elkapom a grabancát és annál fogva emelem fel kissé a fejét, hogy megnézzem, mekkora a K.O.
- Olyan szívderítő a közelséged, mint egy több hetes, bűzölgő tornazoknié, amit borzhuggyal locsolgattak minden órában. - Én és a kedves belépőim. Nagyot sóhajtok és megrázom a fejem, majd iszok egy kortyot. - Azért vagy ilyen, mert azt mondtam a múltkor, amit? - Kérdés, de a hangsúlyom alapján akár állítás is lehetne. Talán beképzeltségnek tűnik, hogy egyből magamra apellálok, de szeretném azt hinni, hogy ő is megkapta a magáét a találkozótól.
Ettől a mostanitól minden esetre én ismét: ennyit arról, hogy halottnak tekinthetem.
- Szedd össze magad. - Továbbra is maga vagyok a megtestesült "kedvesség". Szememet kissé összehúzva vizsgálom őt, s még ha soknak is ítélem az eddig elfogyasztott piamennyiségét, akkor se teszek semmit annak érdekben, hogy megakadályozzam a további ivászatban. Ha nem lettünk volna ilyen sokáig külön, akkor elvenném tőle az üveget.
Az asztalra könyökölök, államat pedig alátámasztom a kezemmel. Érdektelennek tűnő tekintettel figyelem őt, miközben azon kattogok valójában, hogy mi az isten legyen. A jelek szerint tényleg nem élhetek azzal a luxussal, hogy úgy csinálok, mintha nem is létezne. Ez azért baj, mert más határozott elképzelésem eddig nem született.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 147
◯ HSZ : 256
◯ IC REAG : 224
◯ Lakhely : Fairbanks




Re: Kerthelyiség // Vas. Jún. 22, 2014 10:14 pm

Nem, egész egyszerűen nem akartam tudomást venni az alattomosan, sunyin odakúszó energiáról, mert az ki van csukva, hogy itt legyen. Biztosan csak hallucinálok! Elvégre ki tudja, hány pohárral küldtem már le, az nem mérvadó, hogy az üvegben mennyi van, hiszen már a pultnál is fogyasztottam, szóval teljesen mindegy, hogy a fele már hiányzik. A lényeg a lényeg, hogy nem akarom elhinni, nem akarok róla tudomást venni, mert ez kész vicc, ekkora pech nem létezik a világon!
Nem moccanok továbbra sem, amikor érzem, egyre csak közeledik, hiába rántom fel a pajzsom, elbújni előle már képtelen volnék, de akkor legalább had próbáljak meg elrejteni előle mindent, majd én fetrengek a nyomoromban, nem kell neki is tudnia róla. Amikor pedig lehuppan mellém.. na, hatalmasra nyílnának a szemeim és még a szám is eltátanám, szóval inkább csak asztal lapját bámulgatom tovább, mert hogy én nem fogok ránézni, az tuti.
- Húzz el - jegyzem meg teljesen érzelemmentes hangon, mielőtt még bármit is közölhetne, jobban mondva belemormogom az asztallapba. Tessék, most az én üdvözlésem frappáns és elegáns, mégsem emelem fel a hangom, noha most valóban azt szeretném, hogy elmenjen. Miért is? Egyrészt abszolúte nem vagyok rá kíváncsi a legutóbbi találkozásunk után. Másrészt meg hogy a francba lehet ilyen tökéletes érzéke ahhoz, hogy akkora időzítse az összefutásunk, amikor ennyire ramaty állapotban vagyok? Pompás. Először a színpadon táncikálva mutattam meg, milyen idióta vagyok, most meg már azt is tudja, hogy részeges is és képes úgy lesújtani ez az egész, hogy így leigyam magam. Pompás. Hogy finoman fogalmazzak.
Gondolataimból azonban kiszakít, hogy egyszer csak világosodni kezd, valami erősebb szorítást érzek tarkótájékon és az asztal is távolodni kezd. Eressz el most rögtön, vagy pofáncsaplak! Kiáltanám normális esetben a képébe, most azonban túl sokat ittam ahhoz, hogy ilyen értelmes dolgokat kiabáljak neki és hallgassak a józan eszemre. A szavait hallva rövidet fújtatok, ajkam egyik széle megrándul, de sokáig nem tart a mosoly.
- Ezt bóknak veszem. De most legyél olyan kedves és engedj el. - Hangomban semmiféle vádaskodás nincsen, de tényleg jobban jár, ha elenged, mert a végén még az alkohol ködösítő hatása alatt elvesztem az amúgy is gyenge önkontrollomat és annak valószínűleg nem lesz jó vége.
- Jah - vetem oda neki foghegyről a kérdésére, minek tagadjam azt, hogy totálisan a földre sújtott mindaz, amit hallottam? Amúgy is tudja, szerintem teljesen egyértelmű. - De mit érdekel az téged? Miért nem húztál el, amint megérezted, hogy itt vagyok? Most nem fájnak az emlékek? - gúny csendül szavaimban, ahogyan az ajkaimon elterpeszkedő vigyoromban is. A poharam után nyúlok, hogy egy korty után ismét cigarettára gyújtsak, kell valami elfoglaltság, mert a végén a képe helyett ismét az asztalt fogom bámulni. Egész egyszerűen nem értem. Azok után, amiket az irodájában mondott, miért van itt? Oké, hogy véletlen épp ide ette a fene, de biztos vagyok benne, hogy időben megérezte az energiáimat, akkor miért nem tűnt el? Káosz, a gondolatok még inkább összefolynak a fejemben és az alkohol sem segít, csak jobban tompít mindent és belassítja a gondolkodásom.
- Ha nem haragszol meg, drága bátyókám, akkor nem fogadom meg a tanácsod - különös hangsúllyal ejtem ki azt a szócskát a mondatom közepén, a vigyorom sem hagy alább. Gúnyolódom és pimaszkodom, tisztában vagyok vele, de magasról teszek rá. - Bár ha megharagszol, akkor sem érdekel.
Újabb slukkot szívok a cigimből, szabad kezem ujjai a poharamra fonódnak, így még csak a kísértést is igyekszem távolra űzni, hogy bármilyen nem tetsző válasz esetén egyből sallert adjak neki. Ma én is a megtestesült kedvesség vagyok, bárki megirigyelhetné azt a modort, amivel Duncan felé viseltetek.
- Mit akarsz? - teszem fel a logikus kérdést, noha elszakítom róla a tekintetemet és a poharamban lévő italt kezdem méregetni. Mondja, mit szeretne, miért is nem ment el igazándiból, miért is ült le mellém annak ellenére, hogy megkaptam a magamét a legutóbbi találkozáskor - és nem a verésre gondolok.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 157
◯ HSZ : 1338
◯ IC REAG : 1261
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Kerthelyiség // Vas. Jún. 22, 2014 11:19 pm

[18+ a duma miatt]


"Parancs" megtagadásból jeles vagyok, de hát ő ezt még nem tudhatja. Majd megtanulja - bár nekem nem kéne semmit se megtanítani neki, sőt, annyi időt se kéne vele töltenem, hogy megtanulhassa. Természetesen maradok.
A kérés viszont mindjárt más, így miután szemügyre vettem az ábrázatát és meggyőződtem róla, hogy már a puszta leheletétől be lehet rúgni, elengedtem. Ha koppant a feje, hát koppant, ha viszont meg tudta tartani, akkor se várjon tapsot.
A beismerés kurta, de nem baj, az ábrázata és az, hogy itt iszik meg bagózik magában, elég beszédes helyette is. Aztán megindulnak a kérdések, s az elsőn még el is gondolkodom, bár egy pillanat múltán már tisztában vagyok vele, hogy nincs logikus magyarázatom, amit viszont utána kérdez... és ahogyan kérdezi...
Szemem egy pillanatra vörösen villan, s hiába a pajzsa, hiába nem érzi eddig közömbös energiáimon a beálló változást, elsötétülő tekintetem sok mindent elárul. Arcom megfeszül, állkapcsomon ugrál az izom, felső ajkam megremeg, ahogy vicsorra akarom húzni a szám - nehezen állom meg, a fintor viszont ott van.
- Tudod te, hogy mit beszélsz? - kérdezem fagyosan súgva a szavakat, kezemet pedig a vállára teszem, de szorításom nem bizalmas, hanem fájdalmas, neki is, nekem is. A füléhez hajolok, mintha titkot árulnék el neki, vagy bizalmas baráti csevegés zajlana éppen, holott minden szavamból gyűlölet, önutálat, undor és megvetés süt. - Neked könnyű lenne? Te szeretnél olyan dolgokra emlékezni, minthogy az apád éjszakáról éjszakára megerőszakol? Vagy arra, hogy amíg még kicsi vagy, "csak" le kell szopnod, mert neki ahhoz tartja kedve és mert az anyád épp rosszul csinálta szerinte? Ó, nem várj! - Még erősebben szorítom, hangom fojtott, tekintetem lángol a haragtól, belsőm a szégyentől. - Hiszen van jobb is! Te biztos örülnél olyan emlékeknek, hogy amíg seggbe basznak, tudod, hogy az öcséd hallja, mert másnap kérdezget. És neked bele kell hazudnod a szemébe, éjjel azért rimánkodnod, hogy csak ne hallja, hogy ne járjon így, ha nagyobb lesz. De van még jobb is, öcsi... - Az utolsó szót megnyomom, de nincs mögötte érzelem. Homlokomat a halántékának döntöm, leszarom, ha tiltakozik, megint kiprovokált belőlem valamit, amitől legszívesebben hánynék, de tessék, ha ez kell, legyen! - Amikor meglátod, hogy tárva-nyitva az ajtó, amikor tudod, hogy mire készül az öreged, amikor rájössz, hogy kibaszottul mindegy, mi lesz holnap, de akkor és ott véget akarsz vetni az egésznek. Aztán életedben először ölsz és feldarabolsz, nyami, ugye? A tulajdon apádat. És valahányszor utána is az öcséd szemébe nézel, látod a kérdéseket, látod, hogy sejti, tudja, de egy kurva szót nem bírsz kipréselni, aztán látod, hogy elviszik és neked nem marad semmi, amiért élhetnél. De utána van időd gondolkodni, hol basztad el - morogtam a végére, majd feldúltan ellöktem magam tőle és felálltam. - Csak ezeket szeretném elfelejteni, ezekre emlékeztetsz, de úgy látom akkoriban kurvára más világban éltél mint én. - A narancsleves poharam lecsapom mellé. - Igyál mellé, jó édes, pont neked való - vetem még oda és minden további nélkül elindulok a belső helység felé, aztán ki az utcára és a motorom felé csörtetek.
Hogy mi az anyám kínjának ültem oda hozzá, azt egészen eddig nem tudtam. Most már tiszta sor: kellett ez, hogy egy kicsit se legyen lelkiismeret-furdalásom azért, hogy jelentettem róla. Elkényeztetett, bugris ficsúr!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 147
◯ HSZ : 256
◯ IC REAG : 224
◯ Lakhely : Fairbanks




Re: Kerthelyiség // Hétf. Jún. 23, 2014 12:26 am


A szorításra halkan szisszenek fel, részegen a fájdalmat is nehezebben tűröm, de nem is erről van itt szó, sokkal inkább fájnak a szavak.. Nem mozdulok, nem térek ki előle, a szavakból áradó érzések pedig leforráznak, minden egyes szó még mélyebbre tapos a földbe, míg végül mozdulni sem tudok.. A haragom elillanni látszik, visszavonulót fúj, noha nem oszlik teljesen, ott pulzál továbbra is a felszín alatt. De a teret másnak adja át.. megjelenik a szégyen, minden, amit elmond.. Tudtam, hogy nem volt neki könnyű, de soha nem beszélt ezekről. Soha nem osztotta meg velem mindezt és úgy tűnik sikerült feltépnem a sebet, nem is kicsit. Valahol mélyen elszomorító, hogy így kell megtudnom mindent, hogy így derül fény a múltra, az elsuttogott, válasz nélkül maradt kérdésekre ilyen formában kapom meg a feleletet, de ezzel most nem tudok foglalkozni, mert legszívesebben felpofoznám magamat. Elcsesztem. Rohadtul elcsesztem! Az alkohol élesztette tompa ködön át is érzem és tudom jól.. A szavak leforrázó ereje az állapotomra is hatással van, mintha egy pillanat alatt tisztulna ki a fejem, hogy így van-e, vagy csupán beképzelem, arról fogalmam sincsen..
Az erősebbé váló szorításra csak ismét szisszenek, de továbbra sem tépem ki magam a keze alól, nem hajolok el, amikor a halántékának dönti a homlokát - megérdemlem. Befejezi a szavait, én pedig szinte mozdulni is képtelen vagyok, amikor lecsapja mellém a poharát, csak bámulok ki a fejemből, enyhén résnyire nyílt ajkakkal, élettelen tekintettel. Igen, ha a szavakkal meg lehet gyilkolni valakit, akkor az Duncan-nek most tökéletesen sikerült, de egy pillanatig sem tudom hibáztatni. Amikor elindul, elsőre úgy tűnik, nem fogok mozdulni, hogy végig ott fogok ücsörögni, azonban a szavak.. Értek mindent, de talán ő nem.. Én megtudtam azt, amit akkor nem mondott el, amibe akkor nem avatott be csak azért, hogy megvédjen, talán itt az ideje, hogy én magam is eláruljak neki olyat, amire már nem volt lehetőségem, hogy megosszam vele.
Hirtelen pattanok fel, az sem érdekel, hogy kicsit megszédülök, az asztal megtart, legfeljebb az is felborul, én utána fogok menni.
- Állj meg! - ordítok utána, habár tudom, hogy ennyi valószínűleg nem lesz elég, szóval megindulok. Ha megállt, akkor normálisan, megkerülve az asztalt, ha viszont továbbra is elfelé törtet, akkor átugrok az asztalon, magasról téve arra, hogy mit sodrok magammal. Igyekszem elé állni és ha ki akarna kerülni, hát nem engedem. Nem állok túl biztos lábakon, de akkor sem hagyhatom, hogy elmenjen. Ha félrelök, akkor karon ragadva próbálom meg visszarántani és ha ez sem lesz elég, akkor nem vagyok rest megpróbálni egy asztalnak hajítani, vagy bármi, de szeretném ha megállna és rám figyelne.
- Azt hiszed nekem olyan kurva könnyű volt? - ordítok, nem érdekel a rengeteg szempár, ami ránk szegeződik, a dühöm veszett kutyaként ront elő. - A négy fal közé zárva, egyedül, a hangokkal, melyek újra és újra, éjjel-nappal ott zakatoltak a fejemben, a rengeteg megválaszolatlan kérdés, a bizonytalanság és a tudatlanság?!
Nem is ez a leglényegesebb dolog, ezzel bizonyára ő is tisztában volt már akkor is. Kicsi voltam, tudom jól és habár kevés emlékem van, az érzések megvannak és nem tudtam őket a mai napig sem kitörölni.
- Azt hiszed nekem könnyű volt, hogy téged elzártak? Hogy nem lehettem veled? Hányszor próbáltalak meg éjszaka megkeresni, átlopózni hozzád, mindannyiszor falakba ütközve! Szerinted önszántamból mentek velük? Ott akartam maradni, nekem nem volt senki más, csak te! Érted?! Csak te! Mindent.. mindent megtettem azért, hogy vigyenek vissza, hogy visszakaphassalak, de késő volt.. - nem csendesülök, továbbra is kiabálok és most rajtam a heves gesztikulálás sora. - Hiába kerestelek, már nem voltál ott! Egyedül maradtam! Hiába vártam, mikor bukkansz föl, mikor ugrasz elő valahonnan, hogy megborzold a hajam! Nem csak te voltál magányos és elveszett, Duncan!
A mondat végére összeszorítom a fogaimat, ahogyan az ökleimet is, remegek a dühtől. Fájdalmat hordozok én magam is, egészen másmilyen formát, mint Duncan, de akkor sincs egyedül a keserűségével. Kétségbeesés tükröződik a hangomban a mérhetetlen harag mögött, haloványan és megbújtan ugyan, de ott van, mert fogalmam sincsen, hogy mit csináljak, nem így akartam.. Én tényleg nem így akartam..
- Menj el, ha akarsz. Megértem, ha többé látni sem bírsz.. - csendesedik a hangom, de a fojtott düh továbbra is ott vibrál. - De akkor vidd ezt is. - Határozott mozdulattal nyúlok a nyakamban ficegő láncért, hogy egyetlen mozdulattal tépjem le a nyakamról és kissé megemelve nyújtsam felé. Elfogadom a döntését, ha örökre el akar tűnni, nem fogom keresni, nem fogok utána menni és maradásra kényszeríteni, de akkor vigyen mindent, vigye az utolsó kis emlékemet, amibe a legnehezebb időszakokban kapaszkodni tudtam. Csalódott vagyok, látszik rajtam, érződik a szavaimban és dühös is, de nem csak rá. Pontosan annyira haragszom rá, mint saját magamra.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 157
◯ HSZ : 1338
◯ IC REAG : 1261
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Kerthelyiség // Hétf. Jún. 23, 2014 1:30 am

Nem foglalkozok a szavaim hatásával, nem látok, nem hallok, csak beszélek, minden mocskot a világra köpök, minden gusztustalan dolgot, ami bennem van, ami évről évre emészt és amitől sose szabadulhatok. Ezek miatt vagyok ilyen. Ez baszott el teljesen, ezért nem tudok csak úgy parancsra bízni Oliverben sem, hiába ezt várná el. Nem. Megy. Az a két ember, akiknek támaszt, támogatást és szeretetet kellett volna nyújtani, minden téren tönkre tett. Elhitették velem, hogy tényleg csak annyit érek, amennyit állítottak. Hogy semmi vagyok.
A szüleimnek jelentettem a legkevesebbet, eleinte nem értettem, aztán beletörődtem, s úgy vettem, hogy talán ez a normális. De akkor miért olyan nehéz elviselni? Kiirtották belőlem a bizalmat, a közvetlenséget, a kedvességet, gyerekként nyomorítottak meg, hogy a sötét sarok megváltás volt, a magányos órák kincsek. Senkire nem számíthatok magamon kívül, senki nem segít, senki nem szán meg, senki nem könyörül, csak önerőből érhetsz el valamit, mert mindenki más eltapos, keresztül gázol rajtad. A sorsunk kézbevételét jelentette az a töltény. Kitörést. Lázadást.
Csak későn.
Ezért jelent olyan sokat Castor. Ő volt életemben az első, aki megmutatta, hogy lehet másképp, az első, aki foglalkozott velem. Neki se akartam hinni, benne is támadót láttam. Hiszen a világon csak kétféle ember - és farkas - létezik: áldozat és elkövető. Az erősebb nyilvánvalóan mindig az elkövető, én viszont gyengébbként is küzdöttem az áldozat szerep ellen. Azt pedig képtelen voltam elfogadni, hogy erre a küzdelemre nincs szükség, hogy egy közösségen belül élhetek békében, hogy egyszer talán visszakaphatom mindazt, amitől gyerekkoromban megfosztottak... Biztos nem.
Anne visszacsempészett egy keveset abból, ami hajdan is jelentett számomra valamit: törődhettem valakivel, gondoskodhattam valakiről. Még képes vagyok rá. Az a csöpp kicsi lány megmentett a sötétségtől...
Ethan felbukkanásával viszont mintha mindent újra kéne élnem, holott semmire sem kényszerít, ő volt az egyetlen jó akkoriban az életemben. Mégis külön erőfeszítést jelent elviselni a közelségét és nem tudom, hogy azért, mert tényleg csak a rosszat idézi fel bennem, vagy mert képes lenne átszakítani egy akkora gátat, amit szégyellnék. Lehet, hogy le kéne rombolni, vagy már rég le kellett volna, hogy kiadjak mindent, amit eddig elfojtottam, ami felhalmozódott... Ő neki tudna menni. Kár, hogy nekem fogalmam sincs, hogy el tudnám-e viselni a nyakamba zúduló érzelmeket.

Utánam kiált, nem állok meg, úgy teszek, mintha meg se hallanám, közben a kíváncsi tekintetekkel se foglalkozom. Hallom, hogy üveg törik, de nem fordulok vissza, csak akkor állok meg, amikor arra kényszerít. Ellököm, de megmakacsolja magát, már megint, addig erőlködik, míg sikerül egy asztalnak löknie. Keserű megadás van bennem, ennek köszönheti, hogy nem kakaskodok tovább. Tud már mindent, tudja, mennyire keveset érek, mennyire undorító vagyok.
- Könnyebb - mondom, tekintetem metsző, de nem vádló, önutálat ül benne. - Akartam, hogy könnyebb legyen, annyival, amennyivel csak lehetett... - Még attól a kevéstől is megóvtam volna, ha tudom.
Nagyot nyelek, ahogy hallgatom. Nem akarom. Rázúdítottam mindent, ő visszaadta a kölcsönt, ha fair világban élnénk, azt mondanám, ez így volt tisztességes. Így azonban méltatlannak érezhetem a helyzetem, kicsinyesnek a vagdalkozását, a keserűségét, mégis... képtelen vagyok behúzni neki egyet, leütni és eltűnni.
A sok "hiába" görcsbe rántja a gyomrom.
Nem csak te voltál magányos és elveszett, Duncan!
Annyira szeretném letagadni. Kiábrándítani, hogy én soha nem éreztem így magam, de azzal akkorát hazudnék, hogy kétszer ilyen részegen és indulatosan is kiszagolná. Elszorul a torkom, a tekintetem azonban továbbra is kemény, s ez akkor se változik, amikor letépi magáról a töltényt, majd közli az "ultimátumot".
Kint már mindenki minket bámul, zavaró, nem műsort csapunk, ehhez nem kéne közönség, frusztrál, ugyanakkor segít is megőrizni a méltóságom, nem engedi, hogy taknyos kölyökké avanzsálva nyüszítsek.
Nézem a töltényt, már megint, pont úgy, mint napokkal ezelőtt. Többre lettünk hivatottak, mint amire a szüleink tartottak minket. És most megint a mi kezünkben van, hogy mit választunk, hogy merre megyünk tovább. Akkor, a kilátástalanság küszöbén, amikor nem volt mit veszítenünk, egyszerű volt meghúzni a ravaszt. Most... most képes vagyok megreszkírozni, hogy mindent megint elveszítek? Nem merek abban reménykedni, hogy mindez jól is elsülhet, hogy veszteség nélkül jövünk ki mindketten.
Adni egy esélyt. Meg még egyet és egy újabbat annak, aki számít. Ezt te tanítottad, Cas. Egészen eddig nem is sejtettem, hogy ehhez is mekkora bátorság kell.
Átvettem a láncon csüngő fémet, majd a szakadásnál összecsomóztam. Megjavítani, ami elromlott - nyoma marad, de nem baj, még jó, még egész, csak kicsit sérült... Felemelem, szemmagasságba tartom kettőnk közé egy pillanatig. Bizonytalan vagyok, félek a holnaptól, mert van mit elbukni, de ő az öcsém... ha neki sem adok esélyt, ha ennek a köteléknek sem adok, akkor minek?
Visszateszem a nyakába a töltényt, s mikor visszahúznám a kezem, meggondolva magam kissé sután - mert elszoktam a mozdulattól - megborzolom a haját.
- Ha még egyszer elszakítod, vagy el akarod hagyni, szétrúgom a segged, világos? - kérdezem, mélyen a szemébe nézve, majd leengedem a kezem. - Ülj vissza - intek fáradtan az asztal felé, kissé megpaskolom a vállát, mintegy ösztönzésül, s ha mozdul, én is megyek, hogy visszatelepedjünk, ám ezúttal vele szemebe ülök le. - Igyál egy kicsit - tolom elé a saját poharam, amiben még bőven van narancslé, habár a korábbi heves mozdulatomtól egy kevés kilöttyent az asztalra. - Meg kéne beszélnünk... pár dolgot. Azt hiszem. De semmi értelme nem lenne, ha holnapra elfelejtenéd. - Komoly vagyok és csendes, a helyzet elcsitulása pedig rávette a többi embert, hogy kezdjen kicsit a saját dolgával foglalkozni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 147
◯ HSZ : 256
◯ IC REAG : 224
◯ Lakhely : Fairbanks




Re: Kerthelyiség // Hétf. Jún. 23, 2014 11:27 pm

Ahogyan elveszi a láncot, egy pillanatra a jeges rémület fut végig a gerincem mentén. Az előbb olyan határozottnak éreztem magam, vigye el a láncot, had felejtsem el, ne legyen semmi kézzelfogható, ami rá emlékeztet, tűnjön el örökre az életemből. Ám most, hogy elvette.. az előbbi határozottságom egy pillanatra teljesen meginog, mert egyáltalán nem szeretném, hogy eltűnjön, hogy ismét magamra hagyjon. Azt meg végképp nem, hogy elvigye a töltényt.. hiába jut mindig eszembe róla, hiába törnek rám az érzések, az mindig is emlék volt, valami olyasmi, ami rendkívül sokat jelentett, amibe kapaszkodhattam a legnehezebb napokon is.
Megadóan és beletörődötten engedem le a karomat, amiben a lánc volt, menjen, vigyen mindent, talán könnyebb lesz a felejtés.. Ám alighogy lehajtanám a fejem, nem azt látom, hogy távozik, hanem továbbra is ott áll, sőt, összecsomózza a láncot.. Ajkaim résnyire nyílnak, értetlenség ül ki a vonásaimra, ami csak még inkább kiteljesedik, amikor visszakapom a láncot és nem ám a kezembe nyomja, hanem egyenesen a nyakamba akasztja. Szóra nyílnak ajkaim, de egyetlen hang sem jön ki rajtuk, így inkább becsukom őket, főleg, hogy olyan társul a mozdulat mellé, amit álmomban sem képzeltem volna, főleg az előbbi pár röpke perc után.
Egyetlen, röpke szívdobbanásnyi időre szűkül össze szemem, nem értem, mégis miféle idióta tréfát játszik velem, mire jó ez? Mit csinál egyáltalán? Nem értem és az érzés eszeveszettül kaparja koponyám falát. A szavakra legszívesebben dacosan válaszolnék, hogy soha nem akartam eddig elhagyni és szándékosan soha nem szakítottam el - a mai napig, ám mégsem mondok semmit, csupán bólintok egyet. Egyrészt nem jutok szóhoz, másrészt pedig hiába ismertünk be megannyi mindent, talán nem lenne túl szerencsés, ha azt is most osztanám meg vele, hogy tulajdonképpen amiatt a lánc miatt mentett meg Emilie.. Persze nem csak ez volt az oka, de mint azt nekem később elmondta, ez is közrejátszott benne és amikor visszaadta a tőlem ellopott ékszert, soha nem érzett nyugalom járt át..
Nem jutok szóhoz, egész egyszerűen nem tudok mit mondani, szótlanul kullogok vissza az asztalhoz, hogy letegyem a fenekem, eszem ágába sem jut ellenszegülni, vagy dacoskodni, hogy nekem ne parancsolgasson. Az alkohol kellőképpen dolgozik bennem és amúgy sem szeretnék ellentmondani neki.. Egy cseppet sem zavar, hogy nincsen pohár, mit a kezembe foghatnék, hogy nincs üveg, amit meghúzhatnék, hiszen mindkettőt taroltam, amikor átugrottam az asztalon, csoda, hogy Duncan narancsleve nem esett áldozatul. Amikor elém tolja, szótlanul kortyolok bele és csaknem a felét egy húzásra el is tüntetem. Nem akarok részeg lenni, nem kell a bódultság többé és a tompaság sem. Óvatos mozdulattal nyúlok a töltényért, hogy fejem lehajtva egy pillanatig a tenyeremen pihentetve szemléljem, majd ugyanolyan elővigyázatos mozdulatokkal süllyesztem az ingem alá.
- Ha nem bánod… - Remegő kézzel nyúlok a cigarettás dobozért, nem érdekel, hogy Duncan láthatja, amúgy is egyértelmű szerintem, hogy totálisan összeomlottam, a kézremegés már nem sokat változtat a dolgokon, nem igaz? Egyetlen pillanatra nézek csak rá csupán, hogy lássam, bánja-e, avagy sem, hogy rágyújtok. Igen, számomra most ez is fontos és lehet csak illemkörnek tudná be, de elég a szemembe néznie és tudhatja, ha nemet mond, akkor elteszem az elővett szálat, bármennyire is kívánkozom utána.
A szavait hallva lehunyom egy rövid időre a szemeim, egyik kezemmel könyökölök fel az asztalra, hogy a homlokom támaszthassam az öklömnek.. továbbra is képtelen vagyok ránézni, egész egyszerűen nem megy és magam sem tudom, miért. Szégyellem magam, amiért ezt az egészet így kellett intézni, amiért nem tudtuk normálisan, felnőttek módjára elintézni a dolgot, hogy meg kellett sebeznek ahhoz, hogy megnyíljon és a képembe vágja mindazt, amit érez. Ismét kicsi gyermeknek érzem magam, akinek fogalma sincsen arról, mi is az igazság, mégis puffogtatja a saját igazát, holott semmit nem ér vele, üres szavakkal vagdalózik csupán, utána pedig, mikor valamennyire észhez tér, már bánja az egészet, de nem tud mit tenni, a szavakat nem lehet visszaszívni.
- Egyfolytában azon kattog az agyam… hogy… hogy ez az egész nem-e a részegség csapdája, hogy ez a valóság-e, vagy minden csupán a fejemben létezik és képzelődöm? - hangom szintúgy csendes, képtelen lennék hangosabban beszélni, beletörődés búvik meg a szavak mögött, mert valóban elgondolkodtam egy rövidke minutum erejéig azon, hogy mindez valóban megtörtént, vagy tényleg hallucinálok?
- Sajnálom! - Csapom le hirtelen a homlokomat tartó kezemet az asztalra, felemelem a fejem és egyenesen ránézek. A pajzsom már képtelen vagyok irányítani, így nyitott könyvként heverek előtte. A hangulatváltozásaim talán még neki is terhelőek lehetnek.. Az előbbi csend és beletörődés helyét ezúttal átveszi a zaklatottság, képtelen vagyok levenni róla a tekintetemet. - Én.. én ezt.. - alig találom a hangomat - egyáltalán nem így akartam.. - grimaszba rándul az arcom, az asztalon pihenő kezemet ismét felemelem, hogy lejjebb hajtva a fejem túrhassak a hajamba, a tincsekbe markolva pedig megtámaszthassam a fejemet. Röpke pillanat csupán, ismét gyorsan változik a kép, kissé oldalra fordulok, el tőle és ha az előbb áldását adta a káros szokásiam egyikére, akkor mélyet szívok a cigarettából, ha pedig nem, akkor most veszem semmibe az előbbi szavaimat és gyújtok rá; továbbra is remegő kezekkel. - Tisztára, mint egy hisztis picsa..! - mormogom magamban a szavakat, indulatosan, az érzelmeim ismét változnak, dühös vagyok, most azonban színtisztán csak magamra, mert komolyan úgy gondolom, hogy így viselkedek, a francba is, hogy az alkohol ilyenre képes.. Okot keresek, bármit, amire ráfoghatom az előbbi viselkedésem, a szavaimat, mert önmagamnak is nehéz azt beismernem, hogy valóban mindent úgy gondolok, ahogyan kimondtam őket…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 157
◯ HSZ : 1338
◯ IC REAG : 1261
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Kerthelyiség // Vas. Jún. 29, 2014 3:29 pm


Megborzolom a haját. A mozdulat olyan, mintha azzal kísérleteznék, mikor robban az akna, amire ráléptem. Nem akarom az emlékeket, de az öcsém... őt talán vissza szeretném kapni. Vagy egyszerűen csak félek, hogy elárulja mindazt, amit tud, hogy szégyen, ami éveken át csak belülről mardosott, a környezetem felől is visszaüthet, ezért inkább magam ellett tartom, nehogy ellenem forduljon. Tényleg ki tudnám így használni? Hogy tudom, mit szeretne, hogy mire vágyik és megadom neki, akár kölcsönös az érzés, akár nem? Kihasználnám, hogy magamat bevédjem?
Nem tudom. A mozdulat ismerős, valami mégis idegen, erre próbálok választ kapni.
Látom a rácsodálkozását, az értetlenségét, ahogy ugyanolyan kérdőn mered rám, mint annak idején, s ez valahol övön alul ér. Mint egy kísértet a múltból, olyan ő nekem még mindig. Most pedig ezt a kísértetet fogom beengedni az életembe - abba bele se gondolva, hogy esetleg ő is hasonlóképp érezhet.
Visszaülünk, iszik, a cigarettára pedig rábólintok. Igazság szerint én is érzem a kísértést egy szálra, vagy egy pohár italra, de megállom. Halkan visszhangoznak bennem korábbi szavaink, az én kifakadásom, a kiköpött vallomás mindarról a mocsokról,a mi a múltban történt, s az ő visszavágása. Satnya volt, szerintem ő is érzi, azt viszont elérte, hogy maradjak, hogy adjak egy esélyt, innen nézve pedig: épp elég volt, amit mondott, amit tett.
A remegését látva elfordítom a fejem, hogy a távolabb parkoló járműveket vegyem szemügyre. Mint egy kínos mozzanat, úgy lebeg felettünk az elmúlt pár perc, szégyenkezés és feszültség vibrál közöttünk, némi feladással, megnyugvással vegyülve. Egyáltalán nem érzem azt, hogy bármit is sikerült megbeszélnünk, vagy helyre tennünk, se érzelmi, se gondolati stabilitást nem lelek, ami bosszant. Próbálom összeszedni magam, s a racionális oldalát megragadni ennek az egésznek, hátha úgy könnyebb lesz később feldolgozni.
Akkor se nézek rá, amikor megszólal. Nem akarom hallani a kétségeit, a megbánását... Könnyebb úgy tartani magam, ha a másik is ezt teszi, nem akarom se megszánni, se elfogadni egy pillanat alatt. Tiltakozom még mindig ez ellen, holott érzem, hogy valahol már elfogadtam, egy részem könnyebb és félénken, de boldog. Istenem, mivel fogok ezért fizetni, mit fognak ezért elvenni tőlem legközelebb, miről kell majd lemondanom?
A sajnálatra nem reagálnék, az asztalcsapkodásra viszont kénytelen vagyok lehunyni a szemem pár másodpercre. Érzek minden belőle áradó érzelmet, érzek... mindent. Az én pajzsom még megfelelőképp a helyén van, csak egy keveset mutat, de olyan, mintha tükörbe néznénk. Nem akarom, hogy súly legyen a mellkasomon, hogy megint vágyakozzak az eddig meg nem kapott, megtagadott után. Egy normális család, egy kicsi, de szoros kötelék, amitől nem kell menekülnöm, ami megvéd és amit védhetek. Hülyeség. A gyerekkoromat sose kaphatom vissza. Elmúlt. Elbaszódott.
- Tudom - mondom halkan, s végre megint ránézek. - De máshogy az életben nem lettünk volna őszinték. - Én nem adom ki mindezt, ő nem vág vissza, udvarias, óvatos távolságtartás, tabukerülgetés lett volna, ami hányinger ízt ad minden egyes összefutásnak vagy eltervezett találkozásnak. Zavart volna. Utálok körülményeskedni.
- Pontosan - bólintok egyetértően. Szép dolog az önismeret, ennek ellenére nem gúnyolódok, hangom színtelen. - Ha ez vigasztal, nekem jó látni, hogy még mindig te vagy a kisebb. - Lehetsz gyerek. Kettőnk közül, te lehetsz gyerek, ha magunk közt vagyunk. Ezt így viszont sose mondanám ki.
Az arcát fürkészem, azt lesem, mennyire józaníthatta ki az előbbi incidens. Nem szívesen halogatnám a tények tisztázását, ha már úgyis beletrappoltunk ebbe az őszinteségi szarságba.
- Figyelj, lövésem sincs, mennyit tudsz a fairbanksi helyzetről - kezdek bele, miután úgy ítélem, hogy nem falra hányt borsó, amit pofázok -, de én az ottani falka tagja vagyok. És mint olyan, jelentettem rólad az Alfának. Ok nélkül senki nem fog rád szállni, emellett kértem, hogy ha bármi van körülötted, én intézhessem. Akármi is legyen a parancs ellened, felé, neked, miattad, érted. - Ha lehetővé tette, a szemébe nézve mondtam mindezt, halálosan komoly voltam, ugyanis a sorok közt az is ott bujkált, hogy ha valaha likvidálási parancsot ad ki ellene Castor, akkor az is az én dolgom lesz, én jövök el érte.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 147
◯ HSZ : 256
◯ IC REAG : 224
◯ Lakhely : Fairbanks




Re: Kerthelyiség // Hétf. Jún. 30, 2014 11:37 pm

Minden.. minden egyes szó itt kattog a fejemben, nem csak a mostaniak, de a pár nappal ezelőttiek is. Fogalmam sincsen, jó ötlet volt-e elmenni hozzá, megkeresni és kideríteni, a név valóban azt a személyt takarja-e, akit egykoron a bátyámnak neveztem. Lehet sokkal rosszabbul jártam, hogy felkavartam a múltat, hogy olyan szavakat kényszerítettem ki belőle, amik egyáltalán nem hiányoztak. Ugyanakkor ha nem járok utána.. mindvégig ott lebegett volna a fejem fölött a gondolat és a rengeteg mi lett volna, ha.. Felesleges ezen kattognom, hiszen már úgyis teljesen mindegy, mert elmentem hozzá és jó nagy szart kavartam magunk köré.
Nem néz rám, nem igazán reagál az első kifakadásomra, nem is érdekel. Oldalra fordulok, egyik lábam átvetve a padon, kezemben a füstölgő dohányrúddal, kell valami, amiben kapaszkodhatok, ami legalább egy minimálisan is, de lenyugtat. A francba, egyáltalán nem nyugtat le, de akkor is kell!
Energiáim kavargó örvényként tekergőznek körülöttem, a válaszát hallva csak rövidet fújtatva mosolyodom el; keserűen. Pontosan ez az. Ha nem viselkedek sértett dúvadként, ha nem iszom le magam annyira, hogy ilyeneket mondjak, akkor lehet soha nem bukott volna mindez a felszínre.. Így kellett megtudni mindent.. valahol elszomorító a tény, de ebbe sem megyek bele jobban, mert ismét csak jönne a rengeteg mi lett volna, ha, ahhoz pedig egyáltalán nincsen kedvem, úgyis teljesen fölösleges. Elmondtuk, megtudtunk talán mindent? Fogalmam sincs, a lényeg, hogy az akkori rengeteg kérdésre immár megérkezett a válasz.
- Remélem nem sértődsz meg, ha azt mondom, hogy egyáltalán nem vigasztal - egyetlen szívdobbanásnyi időre siklik csupán rá a tekintetem, fejem fordítom kissé oldalra, hogy ránézhessek, utána ismét előre fordulok, hogy tekintetem a semmibe vesszen. Nem kell, hogy ő is hisztis picsának bélyegezzen, nem neki szántam a morgolódást, nem is vártam volna rá választ, erre még egyetért. Nem, egy cseppet sem vigasztal a kijelentése.
Belekezd a kis mondandójába, állkapcsom feszül meg, amikor közli, hogy jelentett rólam az Alfájának, de nem nézek rá.. energiáim változnak - szúróssá, érdessé, nem túlzottan tetszik a hír és nem igazán nyugodtam meg tőle, sőt.. Amikor pedig közli, hogy kérte, hogyha bármi adódik, ő intézhesse, nem bírom tovább, felnevetek. Röviden, halkan, kényszeredetten, majd fejemet csóválva szívok ismét a cigiből. Most már bánom, hogy széttörtem az üveget és a poharamat is. Józan vagyok, legalábbis annak érzem magam, az előbbi szóváltás megtette a maga hatását, most azonban mégsem akarok ilyen erős érzelmeket.. Ingadozik a hangulatom, minden pillanatban azzal fenyeget, hogy összeomlik, maga alá temetve mindent és mindenkit.
- Értem én, tiszta sor. Te fogsz kinyírni, ha úgy adódik a helyzet, tök jó érzés. Mostantól teljes mértékben nyugodt álmaim lesznek - csevegő hangnemben mondom a magamét, mégis ott zizeg a keserűség és némi gúny is a szavaim mögött. Egy jó van ebben, legalább gyors halálom lesz, ha ilyesmire kerülne a sor, de azért abba belegondolni, hogy a saját testvérem fog ellenem jönni.. Ha csak arra gondolok, mennyire kiakadt azon, hogy a kaszinónál majdnem kinyírt.. Mindegy, ebbe nem megyek bele, a dolog kellőképpen lesújt és habár nem kellene a legrosszabbra gondolnom, elvégre nem szándékozom olyasmit véghez vinni, aminek következménye a likvidálás lenne, de most valahogyan nem tudok másra gondolni. - Amúgy meg ne aggódj, egy ideig tuti nem teszem be a lábam abba a rühes városba - jegyzem meg mellékesen, most pillantva rá először, de pár szekundumnál tovább ezúttal sem időzik rajta a tekintetem. A cigi a végéhez közeledik, ám szinte ahogyan elhajítom az elnyomott csikket, máris nyúlok a következőért. Nem is tagadom, hogy függő vagyok.
- Mit csináltál a kabátommal? - váltok témát, nem akarok több időt szentelni ennek a falkás dolognak, egyrészt irtózom a falkáktól, másrészt meg ennyi az én részemről elég volt, megtudtam a bátyám kérdését és most aztán olyan hú, de baromira nyugodt lettem tőle. A kabátom pedig igenis fontos. Én pedig még mindig nem vagyok teljesen józan, hogy egy ilyen komolyan téma közepén teszem fel ezt a rendkívül fontos kérdést.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 157
◯ HSZ : 1338
◯ IC REAG : 1261
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Kerthelyiség // Vas. Júl. 06, 2014 12:33 am

Szarul bukott ki mindkettőnkből a múlt, ám elképzelni nem tudom, hogy másképp jöhetett volna még mindez elő úgy, hogy ne szépítsünk, ne hazudjunk. Szerintem elképzelni nem tudja, milyen kurva ijesztő nekem, hogy itt velem szemben ő, aki mindent tud emberi éveimről. A gondolatra gerincem mentén végigfut a hideg, semmi perc alatt borzolva fel illékony időre energiáimat.
Nem vigasztalja. Biccentek. Mit kéne tennem? Fogalmam sincs, eléggé elbaszott egy helyzet, ami azt illeti, s egyikünk sincs épp a magaslatán. Próbálok felülkerekedni az egészen, közben mégis úgy érzem magam, mint akit legyűrnek, ez pedig zavar, mert nem külső tényező, erősebb ellenfél teszi ezt, hanem a saját, roncsolt belső világom. Magamban eszelősen vigyorgok - gyerünk, próbáljon csak minden összeomlani, kikaparom magam a szar alól, lehet próbálkozni.
Kerüli a tekintetem, úgy, mint nemsokkal korábban én az övét, ha ezt így folytatjuk, nem ebben az évszázadban kerülünk egy hullámhosszra. Zavarna? Passz... az egyetlen, ami biztos most, az a bizonytalanság.
Energiáival adja tudtomra, hogy pontosan ért és felfog minden szót, ami elhagyja a szám, nem tetszik neki, ami azt illeti, nekem se, de ez a kurva nagy helyzet. Innentől folyamatosan kisebb-nagyobb választások elé állok majd, efelől semmi kétségem, úgyhogy neki is álltam megbékélni a gondolattal. Neki pedig azzal kell majd, hogy bizony falkás farkas vagyok, és ezt komolyan is veszem, még az ő rovására is. Az más kérdés, hogy ez mennyire nem lelkesít.
Nevetésére enyhén felvonom a szemöldököm, elhallgatok, várom, hogy esetleg magyarázattal szolgál arra, mégis mi nevetnivalót mondtam. Bár ahogy kiéreztem, ez nem épp vidám nevetés volt. Hangulatváltakozásait akkor is érezném, tudnám, ha nem akarnám, ha mindkettőnk pajzsa teljesen fel lenne húzva, az arca, a tekintete és a hanghordozása úgyis mindent elárulna. Megdörzsöltem a halántékom, míg beszélt, a mondottakra pedig összehúztam a szemem.
- Ne hidd, hogy én annyira örülök - szögeztem le. - Ha viszont nagy baromságot csinálnál... - Tudom, hogy tudja, mire céloztam, hogy mi a félbehagyott mondat vége.
Nagyot sóhajtok, a hajamba túrok és most rajtam van a körülnézés, tekintetkerülés sora. Nem akarok belegondolni, mi lenne, ha meg kéne ölnöm - igen, hajlamos vagyok mindig a legrosszabbra készülni. Valószínűleg azzal együtt a sírba szállna megmaradt emberségem tetemes része is, az egyetlen vigaszom pedig az lenne, hogy legalább nem hagytam másra... nem szenvedett sokat. Haragosan morranok arra, hogy már gondolatban is múltidőben beszélek róla.
A távolmaradása már-már látványos megnyugvással tölt el, emellett képessé tesz arra, hogy újfent rá nézzek. Viszont felvet valami nem épp kedvezőt.
- Ezek szerint nem vonz a falka. - Nem érzem rajta, hogy tartozna kisebb-nagyobb csoporthoz, ami valahol jó, mert így egy esetleges falkaháborúba, ha lenne ilyesmi, nem keveredhetne nagyon bele, másfelől a kóbor lét nem épp kifizetődő olyan helyen, ahol forróvá válhat a talaj. Nem szórakozásból ugrottam le második alkalommal.
Kérdése meglep, de nem fog el semmiféle szégyenkezés vagy feszengés, így nemes egyszerűséggel közlöm, hogy:
- Kidobtam, miután megtudtam, mi a neved. - Azzal a saját bőrdzsekim belső zsebéből elő vettem és elé dobtam a névjegykártyáját. - Daniel... Ha még száz évig élünk se szoknám meg. - Egy árnyalatnyit, alig észrevehetően, de megrándult a szám sarka. - Remélem, nem dollármilliókba került és nem várod, hogy előássam a szeméttelepről. - Hangom kevésbé bántó, mint amilyennek szavaim tűnhetnek, és még így is jóval szolidabban reagáltam le a meredek - számomra érthetetlen - témaváltást, mint más esetében talán tettem volna. Bár mindehhez az is hozzátartozik, hogy az érzelmi hullámvasút mindkettőnk részéről kissé leszív. Nem vagyok hozzászokva.
Hosszan kifújtam a levegőt, majd felálltam és megütögettem Ethan vállát.
- Menjünk. - Jóval békésebb hangszínt ütöttem meg, mint egymásra találásunk óta bármikor, kedvesnek még mindig nem volt mondható, arckifejezésem se árult el sokat. A változás lassan hömpölygött bennem, de kimutatni teljesen azt hiszem már sose fogom. Túl sok minden történt az árvaház óta - meg persze előtte is.
Nem fogsz belőlem többet kapni, Ethan. Nem engedhetem. De nem felejtettem el, hogy mitől mentettél meg, hogy mit adtál, úgyhogy... csak fogadd el, hogy ilyen lettem. És hagyd, hogy az a kevés, ami megmaradt belőlem, aminek megengedhetem ezt a csöppnyi törődést, gondoskodjon kicsit rólad és ítélhesse úgy, hogy mára már eleget ittál.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 147
◯ HSZ : 256
◯ IC REAG : 224
◯ Lakhely : Fairbanks




Re: Kerthelyiség // Vas. Júl. 06, 2014 8:24 pm

- Felfogtam - reagálok talán kicsit túlságosan is hirtelen az elhangzó szavakra, de elsőre is megértettem, nem kell többször elmondani, teljesen világos az egész, értem én, hogy mire céloz a félbehagyott mondattal. Azt viszont nem mondom, hogy nem fogok baromságot csinálni, mert fogalmam sincsen. Hajlamos vagyok néha elveszíteni az eszemet, de mivel nem terveztem átruccanni Faibanks-be most egy jó ideig, így felejtős is a dolog és nem kell ezen kattognom, elvégre neki már teljesen mindegy, hogy itt mit csinálok, nem igaz?
- Nem. A legkisebb mértékben sem. - Őszinte, egyenes válasz, nem kerülgetem én a forró kását, jobb úgyis, ha tudja, hogy valóban hidegen hagy a falka. Te jó ég, én és a falka.. két külön dolog. Ennél jobban azonban nem megyek bele, amúgy sem hiszem, hogy érdekelné a véleményem, ha meg mégis, akkor majd kérdez, én nem tépem feleslegesen a pofámat. Senkinek a kedvéért sem mondanék fel a jelenlegi életemmel, nem dobnám el a szabadságomat azért, hogy holmi Alfa előtt hajtsak fejet és önként nyújtsam a kezem a láncokért. Még mit nem.. Egyszer már volt rá példa, akkor is Emilie miatt lettem falkatag, de annyi egy életre elég volt.
- Csodálatos - sóhaj kíséri szavaimat, ahogyan közli, kidobta a kabátomat. Túlságosan sablonos volna, ha most azt mondanám, az volt a kedvencem, hiába van így. Kellett nekem ledobálni a színpadról. Jó pár pillanatig nézem az asztalra dobott névjegykártyát, mely elárulja most használatos nevemet, illetve a cégét és az abban betöltött pozíciómat. Nagyon jó, most már még könnyebben meg fog tudni találni, bár ha valaki arról kérdezne, mit gondolok, fog-e még ezek után keresni a bátyám… hát tuti passzolnám a kérdést.
- A te szádból amúgy is mérhetetlenül idegen - jegyzem meg csendesen, miközben újabb füstpamacsokat fújok az éjszakai hűvös levegőbe. Megszoktam, hiszen közel húsz éve használom ezt a nevet, egészen pontosan azóta, hogy elhagytam a falkát, mindenki így hív, vagy Corvin-nak, bár ezek után ez utóbbi roppant furcsának fog hatni, elvégre akaratlanul is a bátyám fog róla eszembe jutni. Daniel a nevem, az ő hangján azonban mégis hamisan cseng a név.
- Nem várok semmi ilyesmit, de jössz nekem egy bőrdzsekivel - utolsó szippantás a cigiből, mielőtt a hamutálba nyomva oltanám el halovány izzását. A tekintetét keresem és habár arcom érzelemmentes, tekintetemben pimasz fény csillan, mely szavaim komoly élét hivatott elvenni; csak úgy, mint gyerekkorunkban, mikor egymást hecceltük a különböző megjegyzésekkel. Ezúttal sem gondolom komolyan, de ha már ilyen megjegyzésekre vagyok képes, az csak jót jelenthet, nem igaz? Vagy csak én vagyok túlságosan tompa most? Passz.
- Hova? - értetlenül nézek a képébe, hiszen nekem tökéletes itt, azonban az, hogy vállon ütöget és valami egészen furcsa érzés arra késztet, hogy mégis felálljak, meg sem várva a választ. Két tenyeremmel az asztalra támaszkodva tolom magam álló helyzetbe, kissé megszédülök és ha arra kérnek, menjek egy egyenes vonalon, valószínűleg jót nevetnének rajtam, mégis megindulok. Hiába telt el annyi év, hiába zúdítottuk ilyen formában a másikra a múlt egy szeletét, az érzés odabent még mindig ugyanaz, az alkohol pedig kellőképpen leomlasztotta az évek során felhúzott falat, mellyel a múltam zártam el, jó mélyre. Követem, bárhová is menjen.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 157
◯ HSZ : 1338
◯ IC REAG : 1261
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Kerthelyiség // Csüt. Júl. 17, 2014 9:14 pm

- Fasza - morgom a falkához való viszonyulására. Egyelőre nem firtatom, hogy csak a miénkkel van-e baja, vagy egy az egyben a falkásdival, jelenleg nem életbevágó.
A névjegykártya köztünk landol, rém idegen az egész. Ha még emberként valaki azt mondja nekem, hogy így kell megtudnom az öcsém tartózkodási helyét és nevét, körberöhögöm. Akkor nem hittem, hogy eljöhet az az idő, amikor tulajdonképpen idegenné válik számomra, amikor ilyen körülményeskedés lesz egy beszélgetés is. Zavaros az egész, mint egy rossz álom, amiből nem lehet felébredni.
Hogy büszke vagyok-e rá, amiért ilyen sokra vitte? Passz. inden esetre megnyugtató, hogy nem koldusként, mások kegyéből tengeti az életét egyik napról a másikra, hanem életrevaló farkas lett belőle.
Elhúzom a szám neve idegenségére. Legalább még biztosan van valami,a mi ismerősnek mondható kettőnk között, ennyi év távlatából is.
Tartozásomra felvonom a szemöldököm.
- Na ne mondd, hagy... - elhallgatok. Élből el akarom utasítani ezt, mégis megforgatom magamban inkább, hogy végül mást bökjek ki. - Tudod mit, meglátjuk. - Még ha nem is gondolta komolyan ezt a dzsekis megjegyzést. Pech, hogy a humorérzékem javát már a szülőcsatornában elvesztettem.
Nem szeretném ismét szem elől téveszteni, elszakadni tőle, ezzel együtt mégis üvölt bennem valami, ami követeli, hogy most azonnal húzzak el, vissza se nézzek, vele meg végképp egy büdös szót ne váltsak többé. Ez az ingatag kettősség sejlik át szavaimon. Egyikünk se tudja a válaszokat, ami azt hiszem, teljesen normális, időre van szükségünk - bár azért kicsit zabos vagyok, hogy fél éves előnnyel indult!
Felállok, magammal hívom, mire bedobja a legkézenfekvőbb kérdést.
- Egy eldugott sikátorba, ahol nyugodtan leüthetlek, kizsigerelhetlek, hogy utána minden szerved eladjam a feketepiacom - vágom rá blazírt arccal. Közben a mellkasom tompán belesajdul abba, hogy még mindig ilyen engedelmesen és azonnal jön, követ, tök mindegy, hova. Nagyot sóhajtok, a három kismalac háza szinkronban veszne a semmibe. - Hazaviszlek - közlöm, olyan hangszínnel, ami egyértelművé teheti számára, hogy erről nem vagyok hajlandó vitát nyitni. - Mivel jöttél?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 147
◯ HSZ : 256
◯ IC REAG : 224
◯ Lakhely : Fairbanks




Re: Kerthelyiség // Kedd. Júl. 22, 2014 1:11 pm

- Gond? - kúszik feljebb egyik szemöldököm a morgását hallva, kezeimet enyhén tárom szét, ezzel is jelezve, hogy én itt élek, nekem itt tökéletes és itt a legkisebb mértékben sincsen szükség semmiféle falkára. Az meg, hogy Fairbanks-ben él és az ottani falka tagja.. hát őszinte leszek, de totálisan hidegen hagy. Nem fogok csak azért falkához csatlakozni, mert ő is ott van és a jelenlegi helyzetünkben azt hiszem az az opció sem játszik, hogy minden könnyebb lenne.
Már vigyorra húzódik a szám, amikor felvonja a szemöldökét és egyből hárítana a tartozást illetően, pontosan erre a reakcióra számítottam, mert nem igazán gondoltam komolyan a szavaimat. Vicces ez az egész szituáció, ám a vigyorom szinte az arcomra fagy, amikor azt mondja, majd meglátjuk.
- Na, ezzel a megjegyzéseddel most baromira megleptél - felfelé görbül a végén a szám széle, miközben enyhén csóválom meg a fejemet, a narancsleves pohárért nyúlva egy hajtásra tüntetem el a maradékot. Mondjuk megfordul a fejemben, hogy ezúttal ő poénkodik, de elég az arcára nézni, hogy tudjam, nem igazán jöhet szóba ez az opció. - De aztán nehogy nekem egy vérvöröset hozzál - amúgy sem vagyok szófukar valaki, hát még most, az alkohol hatása alatt, olybá tűnik sikerült teljes mértékben feloldódnom az előbbi kis vitánk után, szar poénok azok bárhol, bármikor. Mindenesetre valóban vicces elképzelni magamat, ahogyan egy piros bőrdzsekiben feszítek.
- Húúú - aprócska megborzongást színlelek a szavai hallatán, hogy utána ismét felfelé görbüljön szám széle - ha félelmetesebb fejet vágnál, akkor talán még el is hinném - fejezem be a mondatomat, mindenesetre követem, magam sem tudom, miért, mégis valami arra késztet, hogy menjek csak nyugodtan utána. A Duncan-ben egymásnak feszülő kettősség bennem is tombol, egyik felem örömujjongva trappolna utána, hiszen végre visszakapta a bátyját, a másik énem pedig egyből fordítana hátat, mondván ebből semmi jó nem sülhet ki. Fogalmam sincsen, mi az igazság, vagy hogy egyáltalán mi lesz ebből az egészből..
- Kocsival - vágom rá egyből, nem is próbálok ellenkezni a hazavitel ellen, bár először felmerül bennem a gondolat, hogy én aztán nem fogom engedi, hogy elfuvarozza a fenekemet, de végül meggondolom magam, amúgy sem érne semmit a tiltakozásom, ebből egyértelműen tudtam következtetni a hangjából. - Valahol arrafelé parkoltam le - mutatok a kerthelyiség melletti kisebb parkolóra, ám a kocsi kulcs még várhat magára, egyelőre elég megbirkózni azzal a problémával, hogy ne dőljek el és ne lehetőleg ne lökjek fel senkit sem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 157
◯ HSZ : 1338
◯ IC REAG : 1261
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Kerthelyiség // Csüt. Júl. 24, 2014 11:33 am

Megvonom a vállam a visszakérdezésre. Az a fene nagy helyzet, hogy fogalmam sincs, emellett jelenleg igazából nem is számít, mégis jobb szeretem az ilyesmit előre tudni. Könnyebb lesz talán később lavírozni a... nem tudom, miben. Ennyire homályosnak még semmit sem láttam a jövőm tekintetében, szinte mindenkivel szemben van egy-egy elképzelésem, sejtésem, de legalábbis fix viszonyom. Ezért érzem magam komfortosan a környezetemben. Ethan viszont egy kurva nagy kérdőjel. Ez a legkevésbé sem érdekelne, ha nem az öcsém lenne.
Vigyorog. Jókedvű. Azok után, ahogy indult ez az összefutás, ez majdhogynem kisebbfajta csoda, az igazi szenzáció az lenne, ha én is beállnék mellé bazsalyogni.
- Ne szórakozz. Pinket kapsz. - Ugyanolyan zárkózott az a arckifejezésem, egyedül a tekintetem és a hanglejtésem árulkodik enyhülésről. Bármennyire is szeretném, ha nem így lenne, mégis megnyugvást és szikrányi örömöt jelent, hogy jobb lett a kedve, ezt pedig kizárt, hogy csak az alkohol okozza. Öklömnyire zsugorodott a gyomrom a gondolatra, hogy még az is fontossá válhat a számomra, miképp érzi magát és ki, mi miatt. Hogy szar lenne, ha miattam padlóra kerülne.
Egy pillanatra megdörzsöltem a halántékom. Nem akartam mindezen agyalni, pedig kénytelen leszek, mert valahányszor a szemébe nézek, vagy hazaérve egyszerűen csak eszembe jut, úgyis hoz magával minden gondolatot, emléket, félelmet és bizonytalanságot.
Az ál-borzongásra megrándul a szám sarka, mosoly azonban nem lett belőle.
Elindultunk kifelé, pontosabban én mentem, ő tántorgott és tulajdonképpen stabil kapaszkodó felületenként haladt. Nem hatott meg, a kocsira viszont biccentettem. Motorral is hazavittem volna, bár éltem a gyanúval, hogy az első kanyarnál elhagynám.
- Gyerünk, öcsém, aki elég nagy ahhoz, hogy rongyosra igya magát, utána menni is tudjon - biztatom a magam elbűvölő módján, de eszem ágában sincs segíteni neki, vagy támogatni. Menni fog ez, csak kicsit lassan, ha meg összetör valamit, hát istenem, ahogy elnézem, jól menő hely, csak nem sírnak majd.
Kiérve a mutatott pakoló felé indulok és örülök, hogy nem vitatkozik azon, hogy neki már pedig semmi baja, nem viszem haza meg a többi szarság.
- Nem félsz, hogy megtudom, hol laksz? - kérdezem hátrapillantva a vállam fölött. Őszintén érdekel a válasza, nem véletlenül firtatom a dolgot.
A parkolóban előre engedem, hogy mutassa, melyik az ő kocsija, s miután ez megvolt már nyújtom is a kezem a slusszkulcsért. Nem vicceltem, biz isten, hogy nem hagyom se vezetni, se a Pitben seggrészegen.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 147
◯ HSZ : 256
◯ IC REAG : 224
◯ Lakhely : Fairbanks




Re: Kerthelyiség // Csüt. Aug. 07, 2014 1:13 am

- Sokkal jobban állna, ha vigyorognál is mellé. Vagy legalább egy félmosoly! - nem kérlelem, ááá, a világért sem tennék ilyesmit, mégis lefagyasztom az arcomról a mosolygást, természetesen szándékosan - Baromira hangulatgyilkos tudsz ilyenkor lenni - jegyzem meg egy szemforgatás kíséretében, mert tény, ami tény, hiába látom a szemeiben és hallom a hanglejtésen, hogy némileg ő maga is megenyhült - legalább egy kicsikét -, akkor is mennyivel jobba lenne, ha legalább egy kicsit elmosolyodna! Na de ne álmodozzunk túl sokról, egyből bevillan a sokat akar a szarka mondás, úgyhogy nem leszek nagyravágyó.
- Amúgy ha egy pink dzsekivel állítasz be, tuti kinyírlak - résnyire húzom a szemeimet, bár képzelem, mennyire hatásos és ijesztő lehetek így, részegen, amikor nem is tudom teljes mértékben kontrollálni az arcizmaimat, de sebaj, legalább totálisan lejáratom magam a bátyám előtt, tutira nem képes mindenki ilyen príma bemutatkozásra.
Kifelé menet én haladok, igaz, kicsit lassabban, de bárki elmondhatja, hogy én bizony minden tőlem telhetőt megteszek! Amikor viszont kissé nekisétálok az egyik asztalnak, aminél szép kis csapat üldögél, megállok pár pillanatra. Persze egyből magamon érzem a tekintetüket és valamilyen oknál fogva még beszélni is kezdek hozzájuk.
- Megvan bennetek minden, ami az emberiség megmentéséhez kell? - szinte suttogom a szavakat, mintha a világ legtitkosabb dolgáról kérdezném őket, amiről senki nem tudhat, én mégis beavatom őket. Persze mindegyik tök fapofával ücsörög, meghallok egy-két „húzz el, pöcsfej” mormogást, szóval ajkbiggyesztve szólalok meg ismét - Nem? Ne már, srácok, ne csináljátok már! Pedig én bíztam bennetek - szomorúan lépek hát el mellőlük és képzelem, Duncan milyen fejet fog vágni, mikor is ismét a nyomában kezdek kullogni, de nem érdekel, kell valami szaftos téma, amiről beszélgethetnek és kell valaki, akit kibeszélhetnek, nem igaz? Most is megvillantottam hát jófej énemet, tessék, rólam lehet beszélni.
- Egy cseppet sem. Csak nem fogsz éjszaka betörni hozzám, hogy mellém bújhass az ágyban - vigyorodom el újfent, minő meglepő dolog. Amúgy tényleg nem félek ilyesmitől, amúgy sem kellett volna sokat törnie magát, hogy megtudja, hol lakom, szóval lényegében teljesen mindegynek élem a dolgot. Ha nem lennék seggrészeg, akkor valószínűleg többet gondolkodnék a dolgon, de most nem igazán érdekel.
A parkolóba érve átveszem a vezetést és pár pillanaton belül máris a kocsim előtt állunk, én pedig egy pillanatig értetlenül nézek, miért nyújtja a kezét, tán pacsit vár? De időben leesik a dolog, szóval nyúlok is a zsebembe, hogy készségesen átnyújtsam a kocsikulcsot.
- Ha egyetlen karcolás is lesz rajta, megkereslek! - ismét fenyegetőzöm, valószínűleg ugyanolyan hatásosan, mint még odabent, de most komolyabb a dolog, mert, nem tehetek róla, de pasiból vagyok és imádom a kocsimat, szóval tessék rá vigyázni! Ráadásul ez a melós autó, szóval mennyire tenne jót a hírnevemnek, ha karcos verdával furikáznék? Na látod, semennyire.
Beszállok az anyósülésre, arra még van agyam, hogy a GPS-be bepötyögjem a házam adatait, hála égnek a céges autóban még ilyen kütyü is van, így jóval könnyebb a hazaút. Bár betéve tudom, merre kell mennem, nem egyszer tettem már meg ezt a távot, részegen is és akkor is hazajutottam, szóval valószínűleg most is menne, de inkább dumálnék neki, minthogy azt ecseteljem, hol forduljon jobbra, vagy balra. Alighogy elindulunk hát, én máris rákezdem, amúgy sem vagyok egy csendes akárki, hát még így.
- Amúgy.. a halottaskocsi rúdja van a sírkamra mögött, csakhogy tudd. Kérek majd virágot a síromra - cseverésző hangnem, kifelé bámulok a kocsiból, természetesen teljesen lehúzom az ablakot, hogy félig-meddig kihajolva élvezzem a pofámba csapó szelet. Nem is várok reakciót, nem is igazán figyelek rá, csak akkor húzom be a fejem, ha megállunk egy piros lámpánál, vagy lassítani kell.
- Kérlek szépen, eszedbe se jusson majd bekapcsolni a tv-t, mert ilyenkor annyi a reklám, hogy megőrülök tőle! Ráadásul utálom a Maggi omlósz reklámot, azt pedig vagy tízszer lenyomják, egyszerűen a falra mászom tőle, te láttad már? Miért nem tudtak egy olyan gyereket választani, aki tud is beszélni? - felháborodva fújtatok egyet, még a fejem is megcsóválom, de látszólag ez a téma sem fog meg túlságosan, hogy hosszabban elidőzzek a reklámok és az omlósz csirke megvitatásánál.
- Duncan… - fordulok felé, ezúttal teljes mértékben komolyara fordítva a szót, még így, részeg állapotomban is érezhető, hogy most nem baromságról fogok cseverészni - a GoldenWolf-ban és a Pit-ben történtek ellenére én.. baromira örülök, hogy látlak.
Ömlengősség, te jó ég, a fene gondolta volna, hogy az alkohol ezt is előhozza belőlem, mert való igaz, hogy így vélekedem, de józan állapotban ezt tutira nem osztottam volna meg vele. Kicsit azért így is érzem, hogy lehet ez így sok lesz, szóval zavart krákogás után ismét az ablak felé fordulok, ám ezúttal nem hajolok ki annyira, mint az előbb, elvégre hátha kívánkozik mondani valamit, vagy legalább a fejemhez vágni, hogy tényleg érzelgős picsa vagyok, azt pedig mindenképpen hallani akarom.

~ zsebszöveg ~
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 157
◯ HSZ : 1338
◯ IC REAG : 1261
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Kerthelyiség // Pént. Aug. 08, 2014 12:04 am

- Addig jó, amíg csak a hangulatot gyilkolom - mondtam, ezzel pedig lezártam a magam részéről az egész mosolygós mindenséget. - Majd vigyorgok, ha jókedvem lesz - tettem még azért hozzá. Nem szokásom csak úgy dobálózni a mosolyokkal, valahogy úgy alakult az elmúlt... százötvenöt évem, hogy kevés mosolyognivaló akadt benne.
- Bocsesz, de kaptam már ennél vérmesebb életveszélyes fenyegetést is az elmúlt hónapokban - paskoltam meg a vállát. - Még gyakorolj.
Összevissza járt az arca, mint akinek szét akarna folyni, és nem mernék rá megesküdni, hogy mindig tudta, éppen hova fókuszál.
Elindultunk kifelé, ám hiába reménykedtem a reménytelenben. Sima kijutás? Ugyan! Csak azt hallottam, amikor már osztotta is az igét egy asztaltársaságnak. Megálltam, visszafordultam, majd felvontam a szemöldököm és úgy néztem a műsort. Az egyik tag elég morcosan nézett rá és bezsebelhetett pár nem épp kedves elbocsátó üzenetet is.
- Gratulálok, Gandhi, következő toborzóakciódhoz javaslok egy baseball meccset - vártam be, utána pedig nem rohantam már előre.
Szerettem volna elkerülni, hogy még egy megállót beiktasson és onnan már esetleg ököllel tessékeljék tovább. Nem tutujgatom. Azt viszont kétlem, hogy bárkinek elnézném, hogy az öcsémmel baszakodjon. Megmondtam otthon is, ha zűrös, én akarom intézni. Hiába telt el annyi külön töltött év, valahol még mindig felelősséget éreztem iránta, ha már volt olyan kedves és felbukkant az életemben.
- Sose tudhatod - ingattam a fejem a betörésre, bár tényleg nem láttam sok esélyt, főleg, mert egymástól hat órás kocsiútra lévő városban éltünk. Nem hobbim gyerekes csínytevésért órákat vezetni.
Apropó kocsi. Elismerően hümmögök az autó láttán, csinos darab volt, az biztos, olyan fajta, amin az ember szívesen legeltet egy kicsit a szemét. Persze nem én lettem volna, ha nem fűzöm hozzá a magam kedves megjegyzését.
- Remélem ezzel nem kompenzálni akarsz - néztem a szemébe, az újabb fenyegetést hallva viszont pimaszul elhúztam a szám, de érzelem nem volt ebben sem. - Akkora a beltere, hogy melletted ülve is keresned kell majd? Ne szórakozz már, tudok vezetni és kettőnk közül te vagy seggrészeg. Na, szállj be, Mazdás Gandhi!
Morgolódtam kicsit, holott megértem, én is csontokat tudnék törni, ha valaki szétbarmolná a motoromat. Szemünk fénye járművek, a nők ezt sose fogják megérteni.
Arra számítottam, hogy a kocsiba ülve leereszt, mint egy lufi, beszélni nem lesz ereje, örülni fog, hogy szuszogni tud, ehhez képest... volt benne még löket és szufla bőven! Miután kiadta a GPS útját és elindultunk, már beszélni is kezdett! A feje meg kint a kocsiból, mint egy kutyának, vagy extrémsport palántának. Kiskölyköknél ez dobja az adrenalint.
- Hülye vagy? - költői kérdés a halottas kocsi meg a virágot-a-sírra után. Létezik, hogy fél perc alatt huzatot kapott az agya?
Az "omlósz" reklám megerősítő válasz volt, szerintem teljes K.O. odafent, úgyhogy nem is foglalkoztam vele, beszúrtam egy-egy bólintást egy hümmögést, ezt leszámítva pedig teljesen az útra figyeltem. Jó volt vezetni, kissé elterelte a gondolataimat, bár úgy nehéz volt rendesen megfeledkezni Ethanről, hogy ő csak mondta és mondta, ott ült mellettem, a kocsi beltere ráadásul az ő szagát árasztotta. Ha kis profilkép is elém fittyent volna a napellenzőről, az lett volna a teljes mámor.
A megszólításomra is csak automatikusan hümmentek egyet, igazán még nem figyelek, valahol a mondat felénél viszont azért feltűnik, hogy ez most komoly, nem részeg szófosás. Összeszorítom az állkapcsom. Ha akarna, szerintem akkor se tudna precízebben kínozni, karistolni és szaggatni.
- Részeg vagy.
Szinte hallani lehetett a pontot, amit ennek az egésznek a végére tettem. Ha ráordítok, hogy ne mondjon nekem ilyeneket, hallgasson, az se lehetett volna rosszabb ennél. Egyszerűen le akartam tagadni, ha más nem, hát magamnak, hogy ez jó. Közben meg szarul éreztem magam azért, mert ilyen durván elutasítottam ezt a kis megnyilvánulását, az öröme kifejezését, rá se néztem, mialatt kimondtam azt a két szót. Félek. Talán jobban, mint egész életemben valaha.
Reméltem, hogy az út hátralevő része csendben telt...

Leparkoltam a megadott címen. Átfutott rajtam, hogy fel kéne kísérnem, meggyőződnöm róla, hogy minden oké, nincs rosszul, tud egy nagyot aludni, csakhogy ez már sok lett volna. Szótlanul kapcsoltam ki az övem, szálltam ki a kocsiból, és miután becsuktam az ajtót, vártam, hogy ő is kiszálljon. A slusszkulcs még nálam volt, azt mindenképp vissza kellett adnom.
Megkerültem a kocsi orrát kényelmes léptekkel, nem siettem, mert tudtam, hogy ilyen állapotban nem lesz képes csak úgy kipattanni a járműből. Türelmes voltam, keserédes bánat és öröm kavargott benne, ahogy őt figyeltem. Tudtam, mi lenne a helyes, a célszerű, mit kéne tennem ahhoz, hogy elmondhassam később: okosan cselekedtem. Csakhogy elég volt a szemébe néznem, hogy végleg elkönyveljem, ez nem így lesz. Mély levegőt vettem, amit lassan kifújtam, az engem nyomó teher azonban cseppet sem lett kisebb vagy könnyebb.
Visszaadtam neki a kulcsot, amikor kikecmergett és nagyjából megállt előttem.
- Szerintem egyedül is betalálsz a lakásodba - mondtam némileg talán távolságtartón, mintha ezzel akartam volna kompenzálni minden utána következőt. - Aztán ha lesz majd időd... elnézhetnél megint a Golden felé, vagy valami. - Irritált, hogy sutának és esetlennek éreztem magam. - Vigyázz magadra, öcskös - mondtam búcsúzóul, s ahogy elhaladtam mellette, meglapogattam a vállát.
Nem. Kurvára nem vagyok rá képes, hogy csak úgy hagyjam kisétálni az életemből, vagy komolyan megkérjem, hogy tartsa távol magát tőlem. Most az sem érdekelt, hogy később, a jövőben mennyit szívhatunk esetleg emiatt.
Ha nem tartott vissza, elindultam a Pit felé, hogy begyűjtsem a motorom és a késői időpont dacára visszavezessek Fairbanksbe. Séta közben meg legalább lesz időm minden egyes flancos percet újra meg újra átrágni magamban...

//Ha nincs más, akkor köszöntem szépen a játékot, nagyon élveztem! *-* //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 147
◯ HSZ : 256
◯ IC REAG : 224
◯ Lakhely : Fairbanks




Re: Kerthelyiség // Szomb. Aug. 09, 2014 11:16 pm

- Húú - torpantam meg egyből, elgondolkodó arcot vágva, ahogyan beértem. Milliónyi gondolat kezdett kavarogni a fejemben, köszi Duncan, máskor is jöhetnek az ilyen megjegyzések - Mennyire jól festenék egy baseball pálya közepén! - fülig érő vigyor telepedik a képemre, gondolatban én most messze járok, egészen pontosan egy baseball pálya közepén, ott hirdetem az igét, körülöttem az emberek, üdvrialgás, ováció és tapsvihar, méghozzá mind-mind nekem szól! Tisztára olyan fejet vágok, mint egy jóllakott óvodás, kell pár pillanat, amíg észhez térek és visszatrappolok a jelenbe, hogy kövessem aztán a bátyámat.
- Oké, de csak akkor jöhetsz, ha csinálsz nekem reggelit - emelem fel jobb kezem mutatóujját, ezzel is igyekezve nyomatékot adni a szavaimnak, bár sejtem, mennyire lehetek hatásos. Ez van, ma nekem ez nem megy, majd holnap. Vagy azután, ha észhez térek.
- Ugyan, mit akarnék én kompenzálni? - tettem fel a kérdést, bár félő, hogy az utolsó szó nem sikerült túl érthetőre. Te jó ég, próbáltátok már részegen kimondani ezt a szót? Nem? Akkor próbáljátok ki. Lehetetlen! Viszont áldása az állapotnak, hogy észre sem veszed, ha nem megy, így én is minden fennakadás nélkül mondom tovább a magamét. - Egyébként meg látnád az irodámat! Tyű, a mindenit, tiszta luxus! A kávégép isteni kávét főz ésésés.. Na jó, abbahagyom.
Oké, a luxus azért erős túlzás, de részegen minden sokkal szebb, szóval ez is. Amúgy a kávégép tényleg eszméletlen jó, de ebbe nem megyek bele, inkább bevágom a seggem az anyósülésre. Egek, milyen furcsa ezen az oldalon ülni! Eddig nem sokszor volt rá alkalom - soha -, így érthető ha kicsit ficánkolok, szokatlan a helyzet, de végül elhelyezkedem és jöhet a móka. Nem utaztam még így, mármint kilógatott fejjel - legalábbis nem emlékszem rá -, de ezt is ki kell próbálnia mindenkinek legalább egyszer, mert bitang jó! Aztán meg lököm a rizsát, a kérdésére nem is válaszolok, csak százwattos vigyort varázsolok a képemre és folytatom. Baromi jól érzem magam és nem hinném, hogy ennek csak az alkohol az oka. Fogalmam sincsen, mi lesz kettőnkkel az elkövetkezendőkben, de most itt van velem és éppen hazavisz, ami azért, lássuk be, baromi jófej cselekedet. Na de nem ömlengek, elég volt az az egy mondatnyi kedvesség, máris megártott neki. Vagy fene tudja, de a válaszával szinte egy pillanat alatt fagyasztja meg a mosolyomat, nem vigyorgok tovább, nem lógatom ki a fejem az ablakon, nem járatom a pofámat. Egész egyszerűen kussban ülök, keresztbe fonom a karjaimat a mellkasom előtt és várom, hogy hazaérjünk. Ennyit a jó kedvről.

Amint leállt a motor, egyből nyitottam az ajtót, hogy kipattanjak. Vagyis csak azt szerettem volna, mert minden eszméletlenül lassan történt. Nehezen ment a kikászálódás a kocsiból, igencsak hosszúra sikeredett a dolog és mire végre becsaphattam magam mögött az ajtót, Duncan máris előttem állt. Nehezen bírtam egy helyben megmaradni és nem azért, mert olyan fene nagy mozgásigényem támadt volna, hanem egész egyszerűen forgott körülöttem a világ. A kocsira támaszkodva próbáltam egyensúlyban tartani magam, egészen jól sikerült.
- Jól sejted.
Nem kell tutujgatni, menni fog az egyedül is. Amúgy is haza tudtam volna jönni valahogyan, maximum a kocsi nélkül, nem ez lett volna az első alkalom. Az utat meg ismerem befelé, szóval nem kell emiatt aggódni, menni fog. Most viszont én lettem kissé távolságtartó, mintha valami hülye hullámvasúton ülnénk, én legalábbis biztosan, hol a nyakába borulnék, hol pedig felképelném, vagy elküldeném a búsba. Részeg vagy. Hogy a picsába lehet ennyivel lerendezni?! Masszívan fogom gyakorolni, hogy részegen se kezdjek ömlengeni. Úristen, ekkora égést. Nem hiszem el. Komolyan mondom, hogy jobb lett volna, ha ordibál, hogy kussoljak, vagy elküld a fenébe, hogy micsoda érzelgős picsa lettem. Erre mit csinál? Részeg vagy. Hát jó.
- Majd meglátjuk.
Mondom, hogy egy szaros hullámvasút! A fenébe is, ez most mi? Mi a franc ez az egész?! Most meg már nézzek el a Golden felé? Na jó, én ezt nem bírom, tényleg aludnom kell. Most és azonnal. Az már csak hab a tortán, hogy mivel búcsúzik, a váll lapogatásról nem is beszélve.
- Mint mindig - ennyivel zárom csak a szavait, semmi te is, semmi majd még találkozunk. A nagy fenéket. Jó pár percig csak ácsorogtam ott és néztem a távolodó alakját, sőt, még azután sem mozdultam, hogy csak a hűlt helyét láthattam. Te jó ég.. Tényleg okos dolog volt felkeresni? Miért nem húztam el innen a fenébe, ahogyan megtudtam? Hogy hova mentem volna? Mondjuk a bolygó másik oldalára? Igen, lehet az lett volna a legjobb. Ugyanakkor.. Fogalmam sincsen!
Úgy trappoltam befelé, mint egy óvodás, hogy puffogva és durrogva dobáljam le a cuccaimat a szobám egyik sarkába, majd dőljek be az ágyamba. Mondanom sem kell, hogy egyből álomba zuhantam, aztán álmomban jött a milliónyi mini Duncan-ből álló hadsereg, egyik fele segíteni akart, a másik pedig minduntalan azt a két szavacskát ismételgette.

// <333 //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6148
◯ IC REAG : 8034
Re: Kerthelyiség // Szomb. Aug. 09, 2014 11:55 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net

◯ Kor : 333
◯ HSZ : 102
◯ IC REAG : 92
◯ Lakhely : Anchorage

Re: Kerthelyiség // Kedd. Okt. 27, 2015 5:38 pm


Rhydian | Solomon


Végre elment, végre nincs itt - mégis azt kívánom, bár visszajönne, mert itt felejtett valamit, vagy... csak úgy. Mielőbb el kell mennie a városból, agyam csak ezen pörgött, a feladatra koncentráltam, hogy alátámasszam és visszazökkentsem a Nigel által belé ültetett mesét. Addig jó, amíg a száraz tényekre fókuszálok és nem engedek az érzelmi résznek, mert ha az az örvény elkap, nem lesz megállás. Fogalmam sincs, épp merre járhatott a Fiam, nem is hívtam fel, mert félő, hogy akkor nem bírom ki estig. Már pedig kénytelen voltam, ha nem is estig, de legalább még pár óráig, amíg Rhydiannel nem beszéltem.
Felhívtam a hímet, nem eresztettem túl bő lére, annyit mondtam, hogy amint tud, jöjjön a Pithez, a kerthelyiségben leszek. Muszáj volt rágyújtanom és kellett a hideg levegő. Odakint legalább nem éreztem az illatát...
Csak tudnám, miért ilyen kegyetlen az élet. Tényleg ekkorát vétettem tizenöt éve? Ennyire megbocsáthatatlan? A Szellemek lássák lelkem, nem akartam ártani egyiküknek sem, tényleg hittem benne, hogy másképp lehet, mint amikor először haraptam be gyereket, erre... minden ismétli magát. Nem csak az én életemben, Jane-ében is.

Kint álltam a kert végében, lassan szívtam minden slukkot, miközben vártam és azon gondolkodtam, mi érné meg jobban. Hamis nevet megadni apaként, de az én mintámmal, vagy vállaljam az apaságot? Az utóbbi valamilyen szinten egyszerűbb és gyorsabb lenne, bár sokkal jobban belevonódnék,mint kéne, ha viszont hazudok? Kit? Kitalált legyen, vagy valakit kérjek meg, hogy játssza el a spermadonor szerepét?
A Tökéletlen haragosan vicsorgott. Csinálja csak, most úgysem az számít, hogy kit tekintünk a miénknek, hogy kihez van alanyi jogunk. Ezeket, mint a család fogalmát is felülírtuk tizenöt évvel ezelőtt a hagyománnyal, aminek az életünket szenteltük. Nincs jogunk visszakéredzkedni az életükbe.
Semmilyen módon sem.
A parkoló felé fordultam, amikor megéreztem a másik energiáit. Máskor elmosolyodtam volna, viszont annyi üres, művi mosolyt dobtam ma már el, hogy egy időre kifogytam a készletből így nem is erőlködtem, csak komor ábrázattal megvártam, hogy odaérjen hozzám.
- Hálás vagyok, hogy ilyen gyorsan ideértél - mondtam, miközben kezet fogtunk. - Kurva nagy szívességet kell kérnem tőled.
Mit szépítsem? Ez tényleg túlmutat mindazon, amit eddig tőle, vagy akár más városi farkastól kértem Anatole-t és a kölykeimet leszámítva. Azt hiszem, most éreztem át a leginkább, hogy Jane-nek milyen volt minderről beszélni, ráadásul úgy, hogy hite szerint vadidegen vagyok az életében. Ó, drágám, ha csak sejtenéd...
- Spermabanki adatokat kéne hamisítani, illetve bevinni. - Szép kezdés, tudom.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 308
◯ HSZ : 120
◯ IC REAG : 110
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : a képem bal felén van egy heg

Re: Kerthelyiség // Kedd. Okt. 27, 2015 6:14 pm


Solomon & Rhydian



A fairbanksi kiruccanásunk Primmel rövid volt, de koránt sem mondható unalmasnak. Megbizonyosodtam arról, hogy Gaelle tényleg elhagyta a várost és nem csak a hívásaimra nem válaszol. A kórházban megerősítették, hogy kilépett és azóta nem tudnak róla. Szeretném azt hinni, hogy tényleg, csak elment - volt már rá példa korábban is - és nem pedig bajba került. És így talán lesz még esélyünk arra, hogy helyrehozzuk a kapcsolatunkat egymással. Én mindenesetre szeretném.
Angelique-el pedig fogalmam sincs, hogy merre tartunk vagy tartunk-e egyáltalán bármilyen irányba. Gondolom ezt is majd az idő eldönti, ahogy eddig mindig is.
A kirándulás óta már hazatértünk és minden megy a megszokott rendje és módja szerint. A kórház és a teremtői feladatok között ingázok, igyekezve mindkét helyen megfelelni. Szerettem volna Apunak is bemutatni Primet, amíg odaát voltunk, de legnagyobb sajnálatomra nem értem el, pedig jó lett volna, ha tudunk egymással néhány szót váltani. Remélem legközelebb majd összejön.
A kórházban vagyok, amikor Solomon hívása utolér. Nem lep meg, hogy nem fecserészik hosszasan, az valahogy nem volna rá jellemző, de azt hiszem rám sem. A gyors és funkcionális hívások híve vagyok én is. Mivel műtétem ma már nem lesz, csupán egy vizit, amely nem feltétlen igényli a személyes jelenlétemet - a kórlapokat is remekül el tudom olvasni - így rá tudom a dolgot bízni a medikáimra és meghagyni nekik, ha bármi változás van, akkor azonnal telefonáljanak. Ennek értelmében pedig el tudom hagyni a kórházat, hogy megjelenjek a Pitben, szóval biztosítom a hímet arról, hogy nem kell soká várnia, úton vagyok.
Fogalmam sincs, hogy mihez kellek, de mivel ok nélkül nem kérek magához, így feltételezem, hogy fontos lehet az ügy és nyilvánvalóan nem tűr halasztást sem. Az öltözőben átvetem a műtős-orvosi göncöm, majd pár perccel később már utcai felszerelésben lépek ki a főbejáraton és ülök be a kocsimba. Mivel orvos vagyok, nem szokatlan, hogy folyton túlórázom, de azért felhívom Primet, hogy lehet késni fogok ma, ne várjon haza, majd megyek, amikor tudok.
Pajzsom annyira van a helyén, amennyire szokott, úgy nagyjából háromnegyed mértékben felhúzva, amikor leállítom az autó motorját a Pit parkolójában. A kerthelyiség felé megyek.
Mikor meglátom Solomont, azonnal tudom, hogy valami nagyon nem oké és ehhez még csak Látónak se kellene lennem. Egyszerűen az arcára van írva. Kezet nyújtok neki üdvözlésképpen és röviden és határozottan szorítok az övére.
- Nincs miért hálásnak lenned. Miről van szó? - jövök, ha hív, ez így megy már közöttünk több, mint két évtizede és a jövőben sem hiszem, hogy nagyon változna. A barátom is, és emiatt egyértelmű, hogy olyan gyorsan tolom ide a hátsóm, ahogy tudom.
- Oké, ki vele. - nem tudom még, hogy miről lehet szó, de gondolom nagyon hamar ki fog derülni.
És amikor elő is áll azzal a szívesség kéréssel, nem mondom, hogy nem lep meg. Nem tudtam, hogy miről lehet szó, de valahogy a spermabank eszembe se jutott (volna).
- Nem hiszem, hogy nagy gondot okozna, de ha nem vagyok túl indiszkrét, megtudhatom az okát? - ugyan én nem a spermabankban dolgozom, de még csak nem is termékenységi klinikán, azonban elég régen élek a városban ahhoz, hogy tele legyek jó kapcsolatokkal orvosi berkeken belül és noha nem bíznám egy harmadik félre, amit tényleg kérni akar, ezek a kapcsolatok ahhoz is jók, hogy bejussak oda, ahová kell, elintézni, amit kell.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 333
◯ HSZ : 102
◯ IC REAG : 92
◯ Lakhely : Anchorage

Re: Kerthelyiség // Kedd. Okt. 27, 2015 7:41 pm

Ha lenne más, ha a családom bármely tagja ilyen területen dolgozna, őket kérném, nem azért, mert megbízhatatlannak tartom Rhydiant, hanem mert ez a legmesszebb menőkig személyes ügy. Nem a város ügye, nem Dux-ügy, hanem szívesség. Tisztában vagyok vele, hogy ez a fajta üzletelés már csak így megy - én ne lennék vele tisztában? -, s habár épp elegeket és elégszer segítettem ki ebben-abban ahhoz, hogy ne jelentsen gondot egy keveset visszakérnem, ez... ez más volt. Ez nagy volt. Arról nem is beszélve, hogy nem voltam hozzászokva, hogy kérjek, általában el tudtam intézni a dolgaimat. Kínos is lenne, ha pont az Issumatarnak kéne minden ajtón becsengetni segítséget toborozva a csip-csup dolgaihoz.
Kibököm végül, hogy miről van szó, érkezése után és mielőtt nagy mesélésbe kezdek, cigarettával kínálom. Nekem szükségem van most a nikotinra, kínálni meg sose voltam rest. Meglepettsége majdnem mosolyt csal az arcomra, de csak majdnem.
- Hogyne - bólintottam, mert a helyében én se csinálnék ilyesmit a másik két szép szeméért.
- Ha kusza leszek, bocsáss meg, épp a múltam kísértetével találkoztam - húztam el a számat. - Emlékszel Jane-re? Amikor idejöttél, már a feleségem volt, 1992-ben pedig felköltözött Fairbanksbe a lányaim születése után. A terhessége alatt voltak a támadások és a körülöttem való szimatolás, nehogy Atanerkké akarjam kinevezni magam és falkát toborozzak. - Ez volt a legnyilvánosabb része a dolognak, titok nélküli felé is, hiszen ha nem is álltunk még barátságban egymással, itt élt. Szemfüles formának ismertem meg, nem olyannak, akinek csak úgy elsiklik a figyelme dolgok felett.
Eddig minden szép és jó volt, leszámítva persze a támadásokat, ezt követően viszont inkább a saját magam által eregetett füstbe révedtem. Eszembe jutott a VIP teremben magam után hagyott pusztítás. Ahhoz képest most kezesbáránynak tűntem.
- Emlékszel, legutóbb azt mondtam, megértem, milyen az ősök tanításai és hagyományai szerint élni. Én is egy hagyományban nőttem fel. A vérvonalam feje, Sura, az Új Élet ezt a vidéket álmodta meg ilyennek, mint most. Falka nélkülinek, ahol nem kell attól tartani, hogy az Atanerket elragadja a megalománia, ahogy náluk Alignakkal tette. A nagyapám volt az első Issumatart, tőle indult az akkor itt élt törzs szokásrendje, eszerint élt a Teremtőm és én is. Bár hozzá kell tennem, fehér emberként szálka voltunk az öregem szemében, arról nem is beszélve, hogy a Teremtőmet fiaskónak tekintette. - Még mindig elégedettséggel töltött el, hogy végezni tudunk vele, hogy visszaadtuk ennek a területnek az eredeti célját. - A falkátlanságon és az issumatari címen volt egy teremtési hagyományunk is. Ma már csak kevesen élnek eszerint. Örökítés, meghatározott kritériumok szerint és csak a farkasévek számítanak, a Teremtetésed pillanata, amivel új időszámítás kezdődik. Farkaséved századikában Gyermeket, kétszázadikban Próbát álltat, háromszázadikban általad Nemzettet harapj be és így add tovább a vérvonal ajándékát. - Elhallgattam kis időre, a folytatáson tűnődve. - Hiába a mentalitásom, a farkasom eléggé "megátalkodott". - Anatole mondta ezt rá abban a koszos kis viskóban, ahol annyi gyerek volt és bármelyiket is haraptam meg, mind belehalt, nem bírták el a Tökéletlen áldását. - Rengeteg gyerek belehalt, mire eljutottam a Fiamhoz. A Próbát álltam nem jelentett gondot, nála meg sem fordult a fejemben, hogy gyereket nézzek ki magamnak, de a Nemzett...
Azt hiszem, lassan kezdi sejteni, mi felé halad a történet. A megcsalásokba nem avatom be, az nem tartozik a tárgyhoz és egyáltalán nem vagyok rá büszke, így nyilván nem fogok vele "dicsekedni".
- Jane ikreket szült, nyolc évesek voltak, amikor én háromszázadik éve mondhattam magam vérfarkasnak. Be akartam fejezni, amit elkezdtem és hittem benne, hogy azok, akik tőlem fogantak, elég erősek. Nem így lett - halt el hangom a végére, és nagyot szívtam a cigarettából, ami eddigre félig teljesen leégett. - A lányom belehalt. A feleségem pedig a rólam szóló emlékek törlését kérte a saját és az életben maradt lányunk emlékeiből is. Bő tizenöt év telt el azóta és most Jane felbukkant azzal, hogy a lányom leukémiás, csontvelőre van szüksége, de az övé nem jó, az apjára van szüksége. - Kurva életbe... - Ha jól vettem ki, úgy tudja, hogy mesterséges megtermékenyítés volt, de ebben megingott, mert amikor betelefonált a spermabankba, azt mondta, sose hallottak róla, nyilvánvalóan. Megígértem, hogy segítek.
A férje vagyok. Rosalie apja. Aki mindent tönkretett ebben a családban, amit lehetett. Nigel azt írta, most törleszthetek. Katasztrófa lesz belőle, szeretném, ha nem így lenne, de valami ezt súgja.
- Semmit sem tud rólam, csak az én nevemet kapta meg, de nem gyanakszik. Szükségem van papírokra, amik azt igazolják, hogy jártam abban a spermabankban, adtam mintát és azt utána ő kapta meg, beültetési idővel, vizsgálati papírokkal, mindennel. Nem tudom, miket szoktak ilyenkor feljegyezni, de minden kell, amilyen gyorsan csak lehet - Valahol röhejes elképzelnem, ahogy besétálok egy olyan helyre azért, hogy a magvaimat jótékonyan hintsem. Egy sztorizós-ivós estén talán nem lenne utolsó bedobni, de itt és most csak az járt a fejemben, hogy igazolnom kell Nigel sztoriját és azt, hogy miért az én nevemet szerezte meg azon túl, hogy én vagyok az Issumatar. Különben is egyszerűbb így. Nem kell fantomot kergetni a továbbiakban és még jobban elveszni, belegabalyodni a hazugságokba.
- El tudod ezt nekem intézni? - Akár személyesen, akár kapcsolatokon keresztül, mindegy volt. Csak legyen meg.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 308
◯ HSZ : 120
◯ IC REAG : 110
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : a képem bal felén van egy heg

Re: Kerthelyiség // Kedd. Okt. 27, 2015 9:29 pm

A felém kínált cigarettát elfogadom, noha nálam van a saját dobozom is. Míg ő mesélni kezd, addig kényes kis terpeszben állva hallgatom barátomat.
Amikor Jane-el kapcsolatban kérdez, bólintok egyet. Emlékszem rá és nagyjából arra is, ami hosszú évekkel ezelőtt történt Solomonnal és a családjával. Azonban sosem ástam bele magam az egész sztoriba, mert nem rám tartozik. Az pedig, hogy körülötte szaglászott bárki is... nos ez egy ilyen város. Falka sosem jöhet létre, pont ettől olyan vonzó, számomra mindenképpen.
Újabb bólintással jelzem, hogy igen emlékszem a legutóbbi beszélgetésünkre. Hallgatom, ahogy Atyám lányáról és annak álmáról mesél.
- Értem. - szúrom körbe, de nem azért, hogy megakasszam, hanem azért, hogy jelezzem, még mindig figyelek rá és persze talán azért is, hogy ne hallgatag kukaként reagáljak arra, amit hallok.
Az, hogy hagyományokat tisztel és követ, egyáltalán nem idegen vagy furcsa számomra. Többet tudok az ősökről - igaz nem az ő felmenőiről - és a tanításaikról, mint amit valaha is elmondhatnék bárkinek is, és ezért abszolút meg tudom érteni, amit mond.
A farkasával kapcsolatban pedig... már meséltem neki arról, hogy nekem is volt olyan bestiám, ám én nem tudtam vele egy nevezőre jutni, pedig évtizedekig próbáltam. Ma már csak rossz emlék, de akkoriban számomra is ilyen volt, akkor is, amikor már úgy, ahogy, de tudtam irányítani.
- Részvétem. - a szavaim szívből szólnak, őszintén együtt érzek vele, amikor a lánya beharapásának sikertelenségéről és haláláról beszél. Ezek nagyon személyes emlékek és megtisztel, hogy beavat életének ezen részébe. Sejtem, hogy mennyire nem lehet egyszerű és tisztelem is azért, hogy mégis megteszi.
És akkor még koránt sem fejezi be. Elvesztette az egyik lányát, a másik pedig beteg. Sajnos nem vagyok onkológus, hogy azonnal felajánljam, segítek neki.
- Sajnálom, hogy így alakult. - húzom el a számat, mert ez így borzasztó, úgy, ahogy van. Nekem is volt beteg gyermekem, tudom mennyire fáj, ha a szülő tehetetlen a lánya állapotát illetően.
Megvárom, hogy végig mondja, amit szeretne, ám ezzel együtt kérdéseim is támadnak a dologgal kapcsolatban, illetve egy másik ötletem is.
- Ha így akarod intézni, akkor igen, természetesen el tudom intézni. Az egyetlen problémát az adhatja, hogy a beültetési és vizsgálati papírokra oda kell kerüljön egy orvos neve is, akire a feleséged érthető okokból adódóan nem emlékezhet és így kérdéseket vethet fel a későbbiekben a dolog. Főleg, hogy a mesterséges megtermékenyítés nem olyan, mint egy torokgyulladás, egy látogatás nem elég és fogalmam sincs, hogy mi van Jane fejében abból az időszakból. - ráadásul, bár sejtem, hogy segíteni akar és meg is értem, én is ugyanígy tennék a helyében, de a spermadonorok minden körülmények között anonimitást élveznek, szóval itt is sántít a sztori, hogy hirtelen mégis előkerül(ne) ki is volt az adományozó.
- Szeretnéd, hogy tudja, te vagy a lánya apja? Mert ha nem, akkor felkerülhetsz a donációs listára, mint adományozó. Egyezés esetén így is segíthetsz a lányodon és minden, ami eddig titok volt, továbbra is biztosan titok marad. A papírok és adatok hamisítása is járható út, de olyan buktatói vannak, amelyek a feleséged módosított emlékei miatt bármikor kibukhatnak. - a felesége emlékeivel pedig nem tudom felvenni a versenyt. Lehet, hogy azt az emléket kapta, miszerint spermabank segítségét vette igénybe, de, arról fogalmam sincs, hogy melyik orvosra emlékszik vagy nem emlékszik. Főleg, ha eszébe jut minden egyes papírt átnézni, amit én fogok megírni.
- Szóval mi legyen? A te döntésed. - nekem mindegy, nem az én dolgom és nem is akarok beleszólni, csupán egy másik lehetőséget is elmondtam. Az fog történni, amit ő akar.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 333
◯ HSZ : 102
◯ IC REAG : 92
◯ Lakhely : Anchorage

Re: Kerthelyiség // Kedd. Okt. 27, 2015 10:23 pm

Érzem felőle az őszinteséget, bár valószínűleg nem lepem meg azzal, hogy amire a legkevésbé vágyom, az mások sajnálata, vagy szánalma. Elmondtam mindent, mert azt akartam, hogy pontosan értse a helyzetet, emellett teszt is volt, hogy vajon mennyire visel meg ennek az egésznek a komplett felelevenítése. Jane felbukkanása megviselt - ahogy arról a VIP tanúskodik, ez az egész pedig úgyis estére fog nálam tökéletesen beérni, előre láttam. Ennyire már ismertem magam.
A történet előadása után viszont rajtam a hallgatás sora, ahogy Rhyd vázolja a lehetőségeimet. Azt a két szemet, amiben annyi a lyuk és a buktató, hogy én komolyan kezdtem temetni a titoktartás és hazugságba ágyazás lehetőségét. A szarért kell ennek ilyen körülményesnek lennie! Nigel meg küldhetett volna többet egy kurva képeslapnál. Esély? Baszki, komolyan azt hitted, hogy repesve be akarom vallani, hogy jaj igen, én vagyok az apja? Mit vártál tőlem?
- Bazmeg - nyögtem az arcomat dörzsölve és újabb szálra gyújtottam, pedig nem voltam láncdohányos, viszont ha így folytatom, lassan az lehetek. - Azt tudom, kihez járt a terhessége alatt, de fogalmam sincs, hogy őt meghagyták-e az emlékeiben. Mondjuk sanszos, hogy igen, mert így is sokat kellett törölni és módosítani... - Most gondoltam csak bele igazán, hogy míg az én életemből ez nem volt időben olyan számottevő, az övében annál inkább. - Őt meg tudom neked adni, de lutri még így is.
A másik opciót is végiggondoltam, de ha beszélt az ottaniakkal és nem hallottak róla... ha vissza is megy, aligha lesz előrébb, nekem meg fogalmam sincs, mennyi ideje lehet Rose-nak. Akármennyit is mondanának, akkor is sürgetve érezném magam, bassza meg, hát a lányom!
A hajamba túrtam, miközben azon pörögtem, hogy mivel ártok a legkevesebbet. Mivel vagyok a leghatékonyabb és fájdalom mentesebb, de tartok tőle, hogy ezt sehogy sem fogom megúszni. És én a legkevesebb vagyok most ebben a történetben.
- Legyen a hamisítás - mondom végül, igyekezve rejteni, hogy lassan megsemmisülök, de ami egy Őrző előtt gyerekjáték, az egy háromszázon túli Látó előtt már mesze másabb falat. - Most rühellem a vérvonalad - húztam el a szám, némi keserű vidámsággal, de érezhette, hogy ez egyáltalán nem neki szólt. - Megadok mindent a terhessége körüli időkről, neveket, dátumokat... - áldom az eszem, meg a szívem, hogy addigra már befejeztem mindenféle félrelépést és teljesen mellette voltam -, ami csak kell. Mennyi időre van nagyjából szükséged és milyen segítségre? - Nem vártam el, hogy ezt innentől teljesen a saját nyakába vegye, értelemszerű, hogy voltak részek, ahova nekem nem volt bejárásom, de így is, ami hátszél vagy plusz adalék kellett, az a rendelkezésére állt. Papírhamisítással már volt dolgom, de az általában a saját adataim voltak, hogy ne lógjon ki a farkasláb, nem pedig ilyen donor-dolog.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 308
◯ HSZ : 120
◯ IC REAG : 110
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : a képem bal felén van egy heg

Re: Kerthelyiség // Kedd. Okt. 27, 2015 11:13 pm

Számomra a részvét és együttérzés nem egyenlő a sajnálat és szánalom érzésével, de nem veszem zokon, amiért azt érzékelem, hogy nem kér belőlem ilyen szinten. Szíve joga és tulajdonképpen meg is tudom érteni, vagy inkább elfogadni, ahogyan érez és vélekedik.
Csendesen hallgatom végig pillanatnyi kirohanását és azt is, hogy talán tud valamit Jane orvosáról. Ez is valami legalább.
- Ez így van, de mégiscsak több, mint a semmi. - ha a név megvan, akkor talán az orvos is. Bár ebben az esetben jobb lenne, ha már nem élne, mint tudjuk, ők kevésbé beszédesek, mint az élők.
- Legyen úgy. - bólintok a hamisítást illetően.
- Miattam nincs aggódni valód. - örömtelen félmosoly ül ki ajkaimra. Nem vettem fel, hogy jelen pillanatban nem túlzottabban kedveli a vérvonalamat, mert megértem, hogy miért is nem. Rágyújtok én is egy következő szál cigire.
- Rendben. Tényleg szükségem lesz minden adatra, nem csak az orvosiakra, hanem a nejedére is. - bólintok egyet és beleszívok a nikotinszálba. Kifújom a füstöt, mielőtt válaszolnék a kérdésére.
- Ha minden adat együtt van, akkor pár óra alatt megírok minden zárójelentést és orvosi feljegyzést, amit aztán csak felviszek a kórház adatbázisába. És mivel tizenöt éve még élt a papír alapú kartonozás is, azokat is megcsinálom és beviszem az irattárba. Egy telefont meg kell ejtsek, hogy bejussak a spermabankba, de ez nem jelent problémát, és az sem, hogy ott is az adatbázisba kerülj te és is és akár ő is. A nevében ejthetek karakterelütést, ez magyarázhatja miért nem találták meg őt az adatbázisukban első körben. Az irattárjukba nem biztos, hogy bejutok, de ha a gépen megvan minden adat, akkor egyszerűen elvesztek a papírok, az ilyesmi gyakrabban megesik, mint gondolnád. - főleg, amióta minden régi adatot papírról adathordozóra visznek fel.
- Ha megadsz most mindent, amit tudnom kell, hajnalban bemegyek a kórházba és megcsinálom, amit kell, a nap folyamán pedig szerintem a spermabank rendszerébe is bekerülhetsz. Apropó, mit akarsz mi kerüljön be rólad, mint anonim adományozó? Iskolai végzettség, hobbik, életkor, munka stb? Lehetőleg úgy állítsd össze, hogy Jane elhiggye, annak idején ezen adatok alapján választotta téged. - foglalom össze, hogy mire is van szükségem tőle is, ha már hamisítunk, csináljuk nagyban és úgy, hogy tényleg hihető legyen ez az egyébként több sebből is vérző történet.
- Segítségre nincs szükségem az információkon túl, nem a Mona Lisa-t hamisítjuk meg és hacsak Janet nem a papír kora érdekli, amin az adatai szerepelnek - amúgy sem azt fogja megkapni, hanem amit az elektronikus adatbázisból nyomtatnak ki -, akkor nem lesz gond. Megjegyzem, szabálytalanul, mert illegális dolog kinyomoznia vagy nyomoztatnia, ki a gyereke apja. - eleve nem kerek, amire készülünk és tudom, hogy az őrzőknek is megvannak a maguk eszközei, ha épp törvényen felül akarnak kerekedni, de talán nem mindig és mindenáron cél a törvényszegés és ebben az esetben fontosabb az, hogy megtalálja a gyerek apját a gyógyulás érdekében. Bízzunk abban, hogy nem jut eszébe nyomozósdit játszania még pluszba.
- Illetve egy apróság még volna. Hívd fel a régi kezelő orvosát. Ha él még, akkor érdemes lenne rávenni, hogy egyformát hazudjatok, ha esetleg valaha is eszébe jutna bárkinek is, hogy felkeresse. Mondjuk meg kell valljam, kis esélyt adok ennek, de jobb biztosra menni. - nem vagyok tökéletes bűnöző, de háromszáz év alatt megtanultam, hogyan simuljak a társadalomba újabb és újabb személyiséggel, nevekkel és háttérrel. Ez sem tűnik bonyolultabbnak.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: Kerthelyiség // Today at 1:11 pm

Vissza az elejére Go down
 

Kerthelyiség

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» Kerthelyiség

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Anchorage :: West 7th Avenue :: The Pit-