HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
AKTÍV KARAKTEREK
136 TAG 62 FÉRFI 74 NŐ
BETOLAKODÓ FARKASOK
31 TAG 16 FÉRFI 15 NŐ
ŐSLAKOS FARKASOK
24 TAG 10 FÉRFI 14 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
23 TAG 13 FÉRFI 10 NŐ
ŐRZŐK
32 TAG 13 FÉRFI 19 NŐ
EMBEREK
15 TAG 5 FÉRFI 10 NŐ
ALAPÍTÓK
10 TAG 5 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legtanulságosabb:

...A Legnagyobb találkozás:

...A Legjobbak (Vörös Hold - Hard):

...A Legjobb (Vörös Hold - Soft):


írta  Alignak Today at 2:37 pm
írta  Alignak Today at 2:19 pm
írta  Alignak Today at 2:03 pm
írta  Achilles Kilpatrick Yesterday at 8:09 pm
írta  Celeste M. Hagen Csüt. Dec. 01, 2016 3:50 pm
írta  Jamie Waldorf Szer. Nov. 30, 2016 3:53 pm
írta  Sage Miller Szer. Nov. 30, 2016 3:50 pm
írta  Emily Hart Kedd. Nov. 29, 2016 9:17 pm
írta  Primrose Trevelyan Hétf. Nov. 28, 2016 1:52 pm
írta  Rebecca Morgan Csüt. Nov. 24, 2016 7:27 am
írta  Balthazar Bluefox Kedd. Nov. 22, 2016 8:30 pm
írta  J. Isaac Sladen Hétf. Nov. 21, 2016 9:34 pm
írta  Vendég Hétf. Nov. 21, 2016 12:46 pm
írta  Nessa O'Brien Hétf. Nov. 21, 2016 10:19 am
írta  Maya Honeycutt Szomb. Nov. 19, 2016 7:20 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:01 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:00 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 10:58 pm
írta  Jackson Carter Vas. Nov. 13, 2016 4:52 pm
írta  Catherine Benedict Szomb. Nov. 12, 2016 6:47 am
írta  Roxan A. Cruz Csüt. Nov. 10, 2016 7:40 pm
írta  Achilles Kilpatrick Csüt. Nov. 10, 2016 7:13 pm
írta  Andrzej Krakowski Kedd. Nov. 08, 2016 8:06 pm
írta  Roxan A. Cruz Kedd. Nov. 08, 2016 6:31 pm
írta  Tawny Vaidya Hétf. Nov. 07, 2016 11:02 pm
írta  Skyler R. Hamilton Hétf. Nov. 07, 2016 10:03 pm
írta  Balthazar Bluefox Hétf. Nov. 07, 2016 9:55 pm
Balthazar Bluefox
 
Alignak
 
David A. Blandern
 
Lester J. Edison
 
Celeste M. Hagen
 
Achilles Kilpatrick
 

Share | .


























 

 Boxok a hátsó helyiségben

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6143
◯ IC REAG : 8029
Boxok a hátsó helyiségben // Vas. Jan. 26, 2014 11:30 pm

A bárpulttal szemközt a helyiség túloldalán található kényelmes bőr fotelekből és asztalokból kialakított boxok között négy, hat, de akár tíz fős társaság számára is akad kényelmesen férőhely.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net

◯ Kor : 260
◯ HSZ : 114
◯ IC REAG : 102
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Boxok a hátsó helyiségben // Vas. Nov. 30, 2014 3:33 am

ÁncsiGirl & LynxHunter



El se hiszem, hogy ezt csinálom. Ez talán még szánalmasabb, mint a tény, hogy rávettem magam, hogy valóban regisztráljak egy társkeresőre. Castortól csak két napot kértem, szerda hajnalra már otthon leszek, ezt biztosra veheti. Kapóra is jött, hiszen holnap elmehetek a helyi őslakos szervezethez, hogy személyesen egyeztessük le, hogy kit és mit küldenek majd a  februári Alyeskára. De hol vagyok én most attól?
Persze benne volt, hogy az utolsó pillanatban majd berezelek, és úgy repdesek el innen, mint egy gulipán Afrika felé. De azzal próbálok magamba némi életet verdesni, hogyha képes voltam azóta minden este arra gondolni, hogy hogyan venné birtokba a hancúrlécemet és a fenevadamat, akkor maradjak a seggemen, igyam a vodkámat, és látványosan simogassam a hajam a kezemmel, amin ezüstkarkötő fityeg. Ahogy megígértem.
Persze emberileg be vagyok szarva. Mert ilyen még soha nem történt velem. A farkasom ettől függetlenül borzasztó feszültséggel pásztázza a többi jelenlévőt - zavarják az idegenek, zavarja, hogy fogalma sincs, hogy mit keressen, és hogy kiben kell meglássa a "veszélyt" ma este.
Nyugalmat erőltetek magamra. Megállom, hogy a lábammal dobogjak, mélyeket lélegzem, és próbálom összeszedni magam. És ha tényleg Ő az? Idefele jövet láttam egy csomó plakátot. Programajánlókat. Hova vihetném? Egy űropera érdekelné? Esetleg egy múmia-kiállítás? Hirtelen felvillanó rémképeimben már egy hulladékégető kellős közepén látom magam, tökéletesen egyedül. Kimegyek a mosdóba.
Ahogy könnyítek az alhasamat uraló feszítő nyomáson, és letekintek, nem tetszik, amit látok. Erre előbb mondaná azt bárki, hogy angyalbögyörő, semmint... Nagy, és hatalmas, amilyenről beszéltem.
Amikor végzem, megmosom az arcom, beállítom a hajam, és örülök, hogy pár éve leszoktam a hobbi szemfestésről, mert most egész biztos fekete rácsok és foltok maszatolnák össze az arcomat. A férfimosdóban pedig nincs szemfestéklemosó, úgyhogy szar ügy lett volna a nőiben kuncsorogni utána.
Fújtatok. Halk, morranó, gurgulázó hangok törnek fel a torkomból, ami a környéken megforduló farkastestvérek számából tekintve nem is lehet annyira meglepő. Végignézek magamon a tükörben, a pólómon, és a pillanatnyi sárga tekintetelszíneződés után megnyerem magamnak a saját elismerésemet. Jól nézek ki. Erős vagyok, és hatalmas. A harcos, a vadász, és a préda talán már odakint van, és arra vár, hogy becserkésszem.
Mielőtt úrrá lenne rajtam megint a fekete csipketanga okozta viszketegség, inkább erőteljes magabiztossággal lököm ki a sloziajtót, és indulok el körbejárva a termet, a kocsmát. Nem feltűnően, finom lopakodással, mégis tapasztaltnak mutatkozó erővel. Így nézek ki, ha belecsapok a lecsóba, remélem, hogy nem pont akkor fogok lemerülni, amikor partnerem megérkezik. Már ha eljön egyáltalán.
//10szavas játék//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 83
◯ HSZ : 242
◯ IC REAG : 213
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Boxok a hátsó helyiségben // Vas. Nov. 30, 2014 1:01 pm


LynxHunter & ÁncsiGirl


Nyolcvanegy éves koromra elment az eszem. Először is ez a társkeresős hülyeség, aminél már a regisztrálás után megkérdeztem a tükörképemet, hogy: normális vagy? Nem tudtam elfogadható választ adni, a helyzet teljes mértékben magáért beszélt. Annyi mentségem volt, hogy eredetileg időtöltés céljából mentem fel trollkodni - bár kétségtelen, hogy ez akkor lett volna teljes, ha az eredeti koromat adom meg és nem szépítem huszonötre. És őszintén: ki az isten gondolta volna, hogy a szőrfétisem bárki számára is vonzó tulajdonság lehet; na ezen még mindig hangosan nevettem, ha eszembe jutott. Túloztam, én nagyon reméltem, hogy az éter túloldalán is ez történt, mert ha nem, az kiiiiiicsit kellemetlen lesz. Minden esetre szépen csőbe húztuk egymást, sikerült ez olyan jól, hogy hajlandó lett a Vadász leutazni. Hat órás kocsiút egy vakrandiért, ha tényleg el jön, tuti nem százas, nem mintha én az lennék, a történtek tükrében, de azt hiszem ezen túl tudom tenni magam.
Ezért volt jó, hogy ő adott meg felismerési alapot és nem fordítva, ha egy nagydarab bunkó vadállat, legalább le tudok lépni minden különösebb probléma nélkül. Ennyi megmaradt a józan eszemből. Egyébként rém ismerősnek tűnt ez a LynxHunter regisztrációs név, de annyira nem pörgettem magamban. Biztos prémvadász, ez magyarázná az ő szőrfétisét.
Felöltöztem - aranyszínű blézer, fehér blúz, fekete farmer és egy kicsit talán extravagáns, tüskés fülbevaló a bal fülemben, nyakamban az elmaradhatatlan, fekete bőrre fűzött ezüst karika, fekete szövetkabát, csizma -, vetettem még egy pillantást a tükörképemre, kizártam Nero méltatlan nyávogását és indultam is. Megártott a múzeumi levegő, nincs más tippem.

A Pitbe érve éreztem, hogy kicsit kellemetlen izgatottság futott rajtam végig, most vált valóságossá minden eddigi hülyeség: tényleg lebeszéltem egy vakrandit és tényleg eljöttem! Ha ezt Kyle-nak elmesélem, körberöhög. Kétszer.
Az első helyiségen éppcsak végigfuttattam a tekintem, alakult a forgalom, de túl zajosnak ítéltem, ha egy kicsit is komolyan gondolta a másik az egészet - azt se tudom basszus, hogy tényleg férfi! -, akkor valószínűleg egy kicsit csendesebb helyet szemel ki, szóval hátra mentem.
Az első, hímnemű, ezüstös egyed,a kin megakadt a tekintetem, az egy nagydarab, hosszú, csimbókos hajú, bőrdzsekis, láncos, bakancsos, mocskos szakállú piercing hátán piercing hapsi volt. Ne! Ne! Ne! Ne! Ne, ugye nem! Hát végül is szőr, meg fenevad, és ezüst, de... ennyire? Nem figyelt fel rám, szóval egy pillanatra hagytam, hogy a riadt megdöbbenés kiüljön az arcomra. Úr Isten!
Két másodpercnyi ledöbbenést követően már slisszoltam is a bárpulthoz, hogy kikérjek egy Jägert meg egy pohár whisky-kólát. Ha én most oda ülök, ahhoz kell ez a kezdő löket, a muníció. Fúj, és ő akar megszabadítani a csipkés tangámtól a fogával? Majdnem nyüszítve felnevettem kínomban.
Felhajtottam a kapott rövidet, majd vártam egy kicsit a whisky-kóla előtt, addig inkább elmerültem az érzett farkasenergiákban. A pasas nem volt az - egy darab jó pontja sincs.
Végül nagy levegőt vettem, felmarkoltam az italom és céltudatosan elindultam felé. Menni fog, Sava, meg tudod csinálni, elvégre azt mondtad, nem félsz tőle. Jaj, én hülye picsa!
Három lépésre voltam a pokol bugyraitól, amikor egy cirkáló-grasszáló betoppant elém én pedig annyira ráfeszültem az előttem álló megmérettetésre, hogy simán belegyalogoltam. Farkas volt és kismilliószor bizalomgerjesztőbb megjelenést produkált, mint az az ősember, akihez igyekeztem - igyekezett a halál, mintha vontattak volna. És sikerült nem leöntenem az italommal, Sam óta határozottan fejlődök!
- Te nem idevalósi vagy - szökött ki a számon, ahogy jobban is szemügyre vettem az arcát. Nem ám szia, bocsi, vagy valami, nem, az Savannah-nak derogál. Továbbra is így volt, mert elkezdett leesni pár tantusz. - Kérlek, mondd, hogy nem a bajkeverő fajtából szalajtottak! - Volt már itt nem egy randalírozó fairbanksi falkás farkas.
Észrevettem a karkötőjét és itt már nem bírtam megállni, hogy el ne mosolyodjak. Ilyen sincs, az biztos, de sokkal megnyugtatóbb lenne ő, mint az a drabális állat, akinek kificcen a hátsó dekoltázsa.
- Beülünk az egyik boxba? - intettem fejemmel az említett helyek felé, mert lassan teljesen biztos voltam a dolgomban. Kíváncsi voltam, hogy jó nyomon jártam-e és ha igen, akkor ő milyen hamar akad rá. Ha Vadász, akkor hamar.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 260
◯ HSZ : 114
◯ IC REAG : 102
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Boxok a hátsó helyiségben // Vas. Nov. 30, 2014 3:16 pm

Talán az óvatossága, talán az aprólékos, mindenre kiterjedő figyelmembe betonozott reflexek, nem tudom. Talán mindkettő. Én acélozott mellkassal torpanok meg, ő megugrik kissé, és ha láttam volna borulni, biztos felé nyúlok, hogy megtartsam, de a mozdulat nem vált szükségessé.
Először csak futólag tekintek végig rajta - hiszen nem foglalkozhatok bármivel. Figyelnem kell, hiszen a préda bármelyik pillanatban betoppanhat. Azonban volt ott az a dolog, ami mellett nem mehettem csak úgy el, ha már ilyen felszabadult beszélgetésbe keveredtünk.
- Neked van macskád.
Mintha felelet volna arra a megállapításra, hogy nem vagyok idevalósi. Érzem az illatába, a kocsma szeszbűzébe keveredeni a savanykás illatfelhőt.
Tudom, hogy tudja, mi vagyok: én is érzem rajta Napgyermek mivoltát, de ha nem köszöntenének ismerős barátsággal az energiái, akkor is ráébredtem volna. Öltözéke azt súgta, hogy ő képviseli mindazt, ami velem szemben áll: a Napot, az aranyat, a békét.
Összehúzom szemhéjaim, és kissé oldalra döntöm a fejem. Úgy nézek én ki, mint aki verekedni jött? Ja, tényleg. A Napgyermekek nem érzik sem a szagát, sem pedig a vibrálását a... hm, nos, a motivációmnak.
- Nem, semmilyen... fajtából nem származom. - mosolyodom el végül udvariasan, el-eltekintve a válla felett, ki tudja, hátha. A tüskés fülbevaló látványa nagyhangú nyelésre ösztönöz.
- Nézd... - emelem fel a kéz kezem, hogy a mellkasom előtt összeérintsem ujjhegyeimet, miközben próbálom őt nem megsérteni - Igazán gyönyörű vagy, de a helyzet az, hogy nekem randim van. Lesz. - rázom meg a fejem gyorsan - Nem biztos, hogy jól venné ki magát, ha meglátnának veled. Érted. Szóval... Jó, szóval szia.
Megköszörülöm a torkomat, és ha engedi, megpróbálom hát kicselezni.

Az első helyiségbe megyek, frisebb a levegő, talán kitisztul a fejem. Kikérek még egy vodkát, az segít.
"Nagy tapasztalatom van a kitört fenevadak kezelésében..."
"...meglátjuk, mennyira vagy jó vadász, felismered-e a vadat és el tudod-e ejteni."
"Beülünk az egyik boxba?"
Bassza meg a talicskamajom.
Az egész beszélgetés, a levelezéseink teljesen új értelmet nyernek. Szereti a szőrt. A bundámat. Tudja kezelni a bennem élő fenevadat. Megvannak a módszerei. Szőr, módszer, módszer, szőr, fenevad. A hajamnak annyi, legalább is ahogy beletúrok, már nem hullik szép egyenesen a homlokomra minden tincs.

Ha a Napgyermek mégis leült volna az egyik boxba, úgy felé veszem az irányt, és nagy lendülettel dobom le magam szembe vele. Jobb karomat felcsapom az asztalra, látványosan villogtatva a rajta lifegő ezüstkarkötőt.
- Tudnom kell, mit gondolsz a szőrről. - szegezem neki a kérdést határozott keménységgel, és örvendek, hogy tető van a fejünk felett, legalább nem kell szembesülnöm Éganya zordszürke tekintetével - Szereted a szőrt?
Igazság szerint bele sem gondolok abba, hogy ez kívülről mennyire orbitális hülyeségnek tűnhet. Legalább nem itt lakom, nem csinálok a környezetemben hülyét magamból. Viszont ha ő Ő, akkor az akaratos kérdéseim nem nevetségesek, hanem... Jó, de, nevetségesek. De legalább érteni fogja.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 83
◯ HSZ : 242
◯ IC REAG : 213
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Boxok a hátsó helyiségben // Vas. Nov. 30, 2014 5:27 pm

A lényegi megállapítások után kedvesen elmosolyodtam és elkönyveltem, hogy ha valaki csinálná, akkor az fajtalankodás lenn - mivel hogy semmilyen fajtából nem származik.
Nem kerüli el a figyelme, hogy még mindig a terepet pásztázza, keres, vár, de eszem ágában sincs megkönnyíteni a dolgát, hol lenne akkor az izgalom meg a kíváncsiság. Igen, most már izgalom, így, hogy megnyugodhattam afelől, nem Mr. Ápolatlannal volt szerencsém összeakadni a társkeresőn.
Érdeklődve vontam fel a szemöldököm a kezdődő mentegetőzésre, majd változott az arckifejezésem érdeklődőből megértőbe.
- Oh, persze, megértem, nem is tartalak fel - legyintettem könnyedén és még félre is álltam, hogy nyugodtan elspurizhasson, én pedig jót somolyogva ültem le az egyik boxba az italommal.
Szórakozottan lötyköltem körbe a kólától sötét folyadékot, kezemmel alátámasztottam az állam - várakozó pozícióba helyezkedtem, roppantmód érdekelt, hogy leesik-e neki, kit rázott le. A domináns fenevad, aki a tenyerén hordozna és leölne bárkit nekem - bevallom, első pillantásra utóbbit nem feltételezném, tényleg nem tűnt egy vérmes alaknak, aztán ki tudja, lehet csal a látszat. Főleg, ha csak a fele igaz annak, amit írt. Belegondoltam és nevethetnékem támadt, helyette viszont inkább ittam egy kortyot.
Amint a pohár talpa halkan koppant az asztalon, a Vadász már jött is vissza. Ez nem is tartott sokáig! Mosolyom szélesebb lett, szemeben csalfa fény gyúlt, mialatt levágódott elém és célzatosan a látóterembe lökte karkötős kezét. Váratlan megszólalására felnevettem, minden komolysága és türelmetlensége ellenére kacagtam a helyzet és kérdése abszurditásán.
- Minél több, annál jobb - feleltem végül, amikor nevetésem enyhült, széles mosolyom azonban nem hagyott alább. - Ha bundává sűrűsödik, azt szeretem a leginkább, jó beletúrni... mondjuk egy parkban. - Ittam egy kortyot, közben végig a szemébe néztem, jókedvemet meg se próbáltam palástolni, de nem rajta szórakoztam, sokkal inkább vele. - Szóval... ki kellett menned a múltkori beszélgetés alatt, Vadász? - kérdeztem szemérmetlenül - kíváncsian puhatolva, mennyire könnyen jöhet zavarba -, végső bizonyítékot adva arra, hogy igen, jó helyen kopogtat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 260
◯ HSZ : 114
◯ IC REAG : 102
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Boxok a hátsó helyiségben // Kedd. Dec. 02, 2014 3:47 am

Nevetésére szinte már számon kérő mozdulattal húzom fel a bal szemöldököm. Persze teljesen racionálisan végiggondolva a dolgot kinek ne lenne vicces, ha egy pasi leülne, és halál komolyan arról kezdené faggatni, hogy mit gondol a szőrről. Kivéve persze ha nem szépségápolási-tanácsadó - de érzéseim szerint mindketten tudjuk, hogy ez az eset most nem áll fenn.
- Szóval egy parkban... - enyhül kissé az arckifejezésem, némileg távolságtartó játékossággá szelídítve az iménti karakteres értetlen felháborodást.
Semmi kétség, hogy "egymásra találtunk". LynxHunter és ÁncsiGirl, egy anchorage-i kocsma hátsó szegletében, szemtől szembe. A kérdésére kénytelen vagyok lesütni a szemem egy hosszú pillanatra. Szégyenlős vagyok - feltételezhetné joggal, ám csupán az a helyzet, hogy... Nem tudom. Valamiféle határon túlmenőnek érzem, hogy valamiféle eszközként kerül ki a helyzetből, hiszen bárminemű érzelem vagy elköteleződés nélkül használtam fel. Csúnya dolgokra. Illetlen dolgokra, és azt hiszem, hogy egy hasonló jelenetért otthon az adott hölgyemény állkapocstörő pofonnal jutalmazna mohó tiszteletlenségemért. De ezek már nem azok az idők.
- Ja... - nyögök ki végül ennyit, alsó ajkam rágásával pillantok a Napgyermekre, és roppantul vonzónak érzem a kólás italt, amit a kezében tart, és nem, nem akarok visszagondolni arra, hogy én akkor mit is csináltam pontosan - Tudod, hogy van ez. Nehéz dolog egyszerre... Két fenevadat is kordában tartani.
Haha. Elképesztően vérszegényen lavírozok itt a vicceimmel, aztán azon kezdek morfondírozni, hogy vajon a lelkemben vagy a gatyámban lakozó fenevadat gyűrné le szívesebben.
Testhelyzetet váltok, és most érzem, hogy eddig minden izmomban görcs állt - lazítok, belesüppedek a box anyagába, kieresztem a gőzt, majd felvéve a szemkontaktust, mintha valamiféle sárgás fény suhanna át sötét szemeim tükrében.
- Ez zavar téged? - nem bírom tovább, muszáj megkérdeznem - Mármint, hogy ki kellett mennem. Bár végső soron te kezdted, úgyhogy... Számolhattál volna a következményekkel.
A világért sem vádaskodnék egyébként, a megszólalásom mégis határozott csengést kap, de azért az én lelkemnek jó volna tisztázni a helyzetet.
- Mindazonáltal... nem hittem volna, hogy eljössz. Tényleg nem félsz, de már tudom, miért.
Az eddig remeken záró pajzsom rését megnyitva engedem körbenézni a fekete farkast, aki meglepő erővel és tisztelettel cirógatja körbe a Napgyermek energiáit. Ki hitte volna, hogy a kényeztetésnek létezhet ilyen módja is?
Egyébként pedig adhatom én itt a félvállról hitetlenkedőt, ahhoz nagyon hülyének kell lenni, hogy valaki ne találjon semmi szokatlant abban, hogy tényleg képes voltam ezért leautózni Fairbanks-ből. Addig azonban, amíg nem kapok erre utaló engedélyt vagy éppen kérést, megpróbálom igazán mélyre temetni magamban a gondolatot, hogy akkor most lesz valami vagy nem lesz valami. Borzasztó.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 83
◯ HSZ : 242
◯ IC REAG : 213
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Boxok a hátsó helyiségben // Kedd. Dec. 02, 2014 8:46 pm

Szavaira sokat sejtető mosolyra húztam a szám, nem túl hivalkodón, de észrevehetően. Ó, istenkém, hát csak nem kanos még mindig valaki? Észrevettem az italomra sikló pillantását, mire enyhén felvontam a szemöldököm.
- Kérsz?
Az az én fő rákfeném, hogy szeretem a farkasokat, főleg, ha állati felüket is felvillantják, vagy teljesen megmutatják. Van benne valami - vagy inkább bennem -, amitől többet akarok, vonzanak, csalogatnak, mert veszélyesek és fenségesek. Én pedig képtelen vagyok mindezt megtagadni magamtól, még úgy sem, hogy egyszer már nagyon csúnyán megégettem magam.
Szívből reméltem, hogy szomjas volt.
- Igazából... nem tudom. Meglepett, nem számítottam rá, és még mindig nem tudom, nem gondolkodtam ezen. Szóval fogalmam sincs, hogy zavar-e, de felizgatott, főleg így, hogy már nem vagy arctalan-testetlen.
Nem ittam sokat, mégis könnyen megy a szókimondás, talán azért, mert ez az egész olyan formában és stílusban indult, ahogy. Másképp lehet elütnék egy ilyet viccel, vagy bájos mosollyal hagynám magára, hogy tudja, kinek adja elő az altesti görcsölését.
- Hát én se hittem, hogy tényleg bevállalod az utat - nevettem, majd rámosolyogtam. - De... örülök, hogy nem futamodtál meg.
Éreztem az energiát, ahogy felém merészkedtek, "érintésükre" mélyebb levegőt vettem, amit csak lassan fújtam ki. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez nem hiányzott - holott pont ennek elkerülése érdekében igyekeztem magam inkább férfiakra korlátozni és kerülni a hímeket. Félig lehunytam a szemem és egy kicsit erősebben szorítottam a poharam, karom enyhén libabőrös lett, ami a felsőmtől ugyan nem látszott, de szinte biztosra vettem, hogy érzékelt minden apró változást.
Nagy kortyot vettem a számba, s most már akár kért pár pillanattal ezelőtt az italomból, akár nem, felálltam, majd mellé léptem. Egyik kezemet az arcára simítottam, hogy lehajolva, számat az övére szorítva itassam és csókoljam egyszerre, közben reményem szerint még többet érezhetek a benne lappangó fenevadból. Ha nem tolt el, nem volt ellenére, akkor mindkét kezemmel a hajába túrtam, mozdulatomat pedig a tarkójánál fejeztem be, körmeimet enyhén a bőrébe vájva.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 260
◯ HSZ : 114
◯ IC REAG : 102
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Boxok a hátsó helyiségben // Kedd. Dec. 02, 2014 9:37 pm

Hogy a francba ne kérnék...?
Mégis, csak néma eltökéltséggel rázom a fejem, majd pillanatot intve inkább felkelek, és még a pultnál magamba döntök egy vodkát. Nem viszem oda, minek, amikor egy pillanat alatt kiüríteném, aztán vacakolhatnék ott az üres pohárral.
A játékunk kezd egyre feszültebb irányba haladni, legalább is ha azt vesszük alapul, hogy rám milyen hatással vannak a kiejtett szavai, és hogy ezzel ő pontosan tisztában van: mégsem teszek semmit. Csak a ennem fortyogó farkast fojtom bele saját kínjába. Más talán már rég előadta volna a macsót, ez az út számomra azonban teljességgel járhatatlan.
- Mindig öröm egy hölgy kedvében járni.
Húzom féloldalas mosolyra a szám, valamiféle elégtételt mutatva, feloldódva abban, hogy nem csak én vagyok bűnös. De a velem szemben ülő Napgyermek legalább nyíltan vállalja fel bűnrészességét, nem úgy, mint Ő aznap éjjel. Egy kocsmában.
- Harcos vagyok. - jelentem ki tárgyilagosan, mosolyt bújtatva meg a hangomban - A megfutamodás nem az én stílusom.
Hát persze, végül is, mennyivel szebben hangzik ez így, erre ráfogni az érkezésemet. Ne essen csorba a jól megmunkált becsületen, bújtassuk mögé a kíváncsiságot és az egyenesen őrületnek bélyegezhető idiotizmust. Az jól megy.
És ahogy érzem a hatást, még többet mutatok meg magamból, még erőteljesebben veszem körbe azzal a fenevaddal, ami után olyannyira áhítozott.
Hallom az üvegpohár nyögését feszülő ujjai közt, hallom a karján végigszaladó vékony szőrszálak ég felé kiáltott fohászát. Rajtam a sor, hogy elégedett legyek magammal, a helyzettel, és még ha nem is teszek semmit, mégis úgy érezzem, hogy én uralom a helyzetet. A szagok megváltoznak, erőteljesebb lesz a kocsma állott szagánál minden. A szemem sarkában mozdulni látom a vendégek közt meglapuló testvéreim törzsét, ők is érzik, és addig nem is teszek semmit, amíg érdeklődésük tárgya a puszta helyzetfelmérésre korlátozódik.
Egy pillanatra sem veszem le a tekintetemet a Napgyermekről, és ahogy ültéből felemelkedik, csupán a szívverésem gyorsul, szinte érzem, hogy a feszült figyelemtől kitágulnak a pupilláim, és ösztönösen kifordulok az asztal oldala felé - bár akkor még csak valamiféle ösztön súgja azt, hogy felém fog megindulni.
Halk rezzenés berregteti motorként a nyakam bőrét, ahogy arcomat érinti, és száját az enyémre tapasztva itat meg. Ódzkodnom kellene tőle, mégsem bánom.
Ahogy jobbommal a hajába túrok, hüvelykujjam megakad a tüskés fülbevalóban, amit aztán olyan szeretett óvatossággal simítok végig, mintha élne. Aztán tovább haladok, és engedem, hogy azt tegyen velem, amit szeretne. Az eddig őrlángként lobogó vágyaim egyszerre csak beteljesülésért ordítanak, de mégsem vagyok vele durva.
Az engedélyt megkaptam. Ujjaim erősen fognak rá a tarkójára, azt akarom, hogy érezze az erőmet, ha mást nem is, a pillanatnyi biztonságot, amit nyújthatok neki. A szám szélén érzek lecsurogni valamennyit az italból, de a többit hagyom lecsurogni a gyomromig, mielőtt felállnék, szabad kezemmel ráfognék a derekára és közel húznám magamhoz.
Tudom, hogy nem Ő az. És mégis akarom, a bőröm alatt hullámzó energia szinte rátekeredik a testére, talán nem is kellene tartanom őt. Lágyan bújik, dorombol, nyakát eleresztve ujjaim közé fogom az állát, és elszakadva tőle sárga tekintetemet az övébe fúrva töltöm meg levegővel a tüdőmet. Vágyammal egyetemben a kíváncsi tekintetek is megnövekedtek a Pit falai közt.
- Ma nem ér hozzád más. - jelentem ki a szörnyeteg halk tónusában, aztán csupán a szemeimmel csalom el a pillanatot, átpillantva válla felett, elnézve oldalra, engedve még egy apró falatot a többieknek is, jelzésül, hogy miféle igényeket tartok az előttem állóra - Akkor sem, ha csak ennyi volt.
Hogy mit csinálnék? Nem tudom. A mosdó is jó ötletnek tűnik, talán van itt egy park a közelben, talán tényleg kényelmes lehet a kanapéja... Ezt tenném legszívesebben. És bár jóval könnyedebben adom át magam a helyzetnek, mint évekkel ezelőtt tettem volna, mégis képes lennék akár ennyiben is hagyni a dolgot, és megelégedni a whisky-kóla ízével valami egészen más helyett, mert bizonyítottam. Ha neki nem is, akkor hát magamnak.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 83
◯ HSZ : 242
◯ IC REAG : 213
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Boxok a hátsó helyiségben // Kedd. Dec. 02, 2014 10:37 pm

Nem futamodik meg... Szeretném próbára tenni, megtudni, hogy ez mennyire igaz, milyen hosszan sarkallja valami vágyott megszerzése kitartásra, és ha a helyzet úgy hozza, vajon képes engedni? Visszalépni, nem pedig vakon dacoskodni, "csak azért is"-ből hülyeségbe rohanni? Őszintén kíváncsivá tett, felcsigázott, és éppen ezért, az első - talán kissé meggondolatlan - lépés újfent az enyém.
Kifelé fordult, ahogy felálltam, nem lepett meg, hogy számított az érkezésemre, szemérmetlenül nyitott könyv voltam számára, az ösztöneinek, a farkasának. Térdei közé léptem, kényelmes-bizalmas közelségbe, hogy tovább feszítsem a húrt, amit enged nekem - akarom és engedem, akar és enged. Energiái finoman vibráltak végig rajtam, szorosan körbefogtak, de nem fullasztón, éreztem a benne lappangó erőt, ami beleolvad először váltott, merész érintésünkbe. Éppcsak megrezdültem arra, hogy elakadt a fülbevalómban, törődő simítása viszont újból ellazított.
Éreztem a növekvő, türelmetlen vágyat, ehhez pedig különlegesen kifinomult érzékek sem kellettek, elég volt finom de határozott szorítása a tarkómon, amitől csak karmolósabban kapaszkodtam belé.
Felállt, de nem szakadt el tőlem, hogy egy pillanattal később már ne lehajolva ízlelem ajkait, csókját, hanem szinte csüngve rajta, majdhogynem kiszolgáltatottan. Annak kellett volna talán éreznem magam, ahogy átkarolta a derekam és még közelebb vont magához, mégis... ez inkább közeledett ahhoz a fajta megadáshoz, amit nem tartottam szégyennek, mert szabad akaratból történt.
Államat érintette, távolságot lopott közénk, s ahogy a farkas szemébe néztem, örömmel merültem el a borostyánszín örvényében, energiái kavargó táncában, amiben ott lapult a fenevad. Körbejárt, cirógatott, mintha ujjak százai érintették volna leheletfinoman a bőröm minden egyes négyzetmilliméterét. Én tudom kezelni a fenevadakat, ő pedig tökéletesen tisztában van vele, mit képes elérni általa - vonzó tulajdonság. Ezt a határozott képet erősíti fel szavaival, mire villanásnyi mosoly suhant át az arcomon.
- Nem is akarom, hogy bárki más ma éjjel hozzám érjen - mondtam én is, minden kétség nélkül, a folytatásra viszont sunyi kis mosolyra húztam a szám. - Igazán? Hajlandó lennél egész este mellettem őrködni, ha a végén se kapnád meg azt, amiért jöttél?
Nem voltak téveszméim, mert ez eddig mind szép és jó, de a levélváltásaink elég egyértelművé tették, hogy miért loholhatott ide, hat órás kocsiutat vállalva. Ahogy én se véletlenül csókoltam meg, ennek ellenére tudom kellett a választ. Nem volt élet-halál dolga, mégis már maga a helyzet, az, ahogy itt lyukadtunk ki, annyira valószerűtlennek tűnt, hogy ki akartam használni és élvezni, kicsit elmerülni benne, reggel pedig folytatni mindent a megszokott kerékvágásban. Egy felhőtlen estével a hátam mögött.
- Mit szeretnél, hm? - Futó csók a szájra. - Súgd meg, mire vágysz! - Leheletnyi a nyaka oldalára. Nem tudott izgatni, hány vérfarkas hallhatta halk szavaimat és kiből mit válthatott ki a kettőnk kis magánügye.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 260
◯ HSZ : 114
◯ IC REAG : 102
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Boxok a hátsó helyiségben // Kedd. Dec. 02, 2014 11:03 pm

Mintha haldokló lámpás volna, úgy gyullad ki szemem utoljára, amikor bizonyosságot nyer a gondolat, hogy mi sem természetesebb számára, mint osztozni az akaratomban, és megadni magát annak. Egyetértésben, kényszer nélkül. Ám a kérdése után elhal minden fény, az imént tüzesen forrongó óhaj szelepe visszazár: nem múlik el, de tekintetemből kiveszik a ragadozó vadászösztöne.
Elmosolyodom.
- Ha ez tenne boldoggá, akkor igen. A legnagyobb örömmel.
Csalódásnak, szomorúságnak nyoma sincs. Kevesen akadnak a világon, akik nem játsszák el azt a modort, amivel megajándékozom őket. Nem kérem, nem várom, hogy megértse, vagy hogy meglepettségében a karjaimba hulljon, és arról regéljen, hogy micsoda úriember vagyok, és hogy az ilyenek már kivesztek a világból. Talán azért is vagyok egyedül, mert nem akadtam még olyanra, aki a felszínes elhűlésén kívül élethosszig érdemes lett volna arra, hogy ilyen eszközt, ilyen életet adjak a kezei közé. A Napgyermek ma megbecsüli majd. Emlékezni fog rá. De hogy álmatlan éjszakát és ösztönös vágyat ébresszen benne mindez, azt erősen kétlem.
Büszkén egyenesítem ki még jobban a hátamat, ahogy felszegett állal finoman eleresztem az állát, lassan cirógatva meg fehér bőrét az ujjhegyeimmel. És hiába nem érintem már, a finom vibrálás ott ragad még másodpercekig.
Belenevetek a futó csókba halkan, és mélyen, rajtam a sor, hogy libabőrös legyek a nyakamba suttogott kérdésétől. A válaszon azonban nem kell gondolkodnom, füléhez hajolva dorombolom, hergelem most én.
- Azt nem lehet.
Mindent elrontana, hogy megsúgnám, mire vágyom. Nem azért jöttem, hogy őszintén beszéljek vagy hogy megnyíljak. Mégsem akarok ellenségesnek tűnni, inkább csak kellően titokzatosnak ahhoz, hogy semmivel se tudjunk többet egymásról, mint amennyit feltétlenül szükséges.
~ De amire te vágysz, az nem való avatatlan szemeknek, jól sejtem? ~
Nem idegen számomra az erő, ami átjárja a testét, benne éltem, az én közegem volt, amióta csak az eszemet tudom. És ha elég erős hozzám, akkor talán többet is tehetünk ma egymásért és egymás előtt, mint az jelen állás szerint elképzelhető volna. Sem itt, sem a parkban nem adhatom meg neki, nem léphetem át azt a láthatatlan határt, aminek a feszegetése egészen... sajátos vonzalmat váltott ki belőle.
- Igazából...
Gondolkozom el immár hangosan, füle mögé tűrve néhány kósza hajszálat csupán azért, hogy újra alkalmam legyen a testdíszén pihentetni a tekintetemet.
- A nevedet szeretném tudni. A többiben szabad kezet adok.
Pillantok erőteljesen lefelé, végig a hasfalán, s egyúttal az enyémen, mert...Mert másra most nem telik. Kimondani azt, amit leírtam, részletesen a szemébe mondani, elismételni a fejemben cikázó gondolatokat még mindig olyan távolinak tűnik saját magamtól, függetlenül attól, hogy ez az egész helyzet távol áll tőlem, akár csak... A hasonló kalandok. De itt vagyok, annyit engedek magamból, amennyit lehet, de a saját határaimon még én sem biztos, hogy túl tudok lépni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 83
◯ HSZ : 242
◯ IC REAG : 213
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Boxok a hátsó helyiségben // Szer. Dec. 03, 2014 12:15 am

A válaszába szinte érthetetlenül facsarodott bele a szívem, a szomorúság pedig régi, elzárt ismerősként mart belém kíméletlenül, ám mindez csupán egy kegyetlenül lüktető pillanat műve, a következőben szinte nyomtalanul el is tűnik. Emlékeztem még, mit írt a társkeresőben, az első kissé zavart üzenetre úgyszintén, mindettől pedig egy másodpercre felbuzgott bennem az a fajta heves, de fájdalmasan felszínes szeretet, amivel azt kívántam a szimpatikus ismeretlennek, hogy találja meg azt, akit olyan nagyon keres. Boldogságot kívántam neki. Kyle jól szokta mondani: ha megcsap a szele, rettenetesen szentimentális tudok lenni.
Elmosolyodtam, ezúttal minden kacérságot és csalfaságot mellőzve, az este folyamán talán a legőszintébben, hogy aztán pimasz kis csókkal fedjem le mindazt, amit az előbb felvillantottam. Dorombolósan nevetett.
- Gonosz vagy - kuncogtam, nem annyira kislányos bájjal, mint sem inkább kíváncsi várakozással. Viszonozta a piszkos kis játékom, meghúzta a határt, amit tiszteletben tartottam, nem feszegettem, nem nógattam - játszunk tovább, abban a jelek szerint jól vagyunk, legalábbis ma este mindenképp.
- Nem tehetek róla - sütöttem le a szemem reflexszerűen. Soha senki nem értette, mire fel ez a... fétis nálam. Nem is fétis, sokkal inkább olyan, mint másnak a szürke szem, vagy a fekete haj. Nekem az kell, hogy ne legyen teljesen ember, hogy ne csak az legyen, ám hogy ez mitől alakult így nálam, az több estés mozit tenne ki. Értük élek-halok, miattuk, általuk.
Eltűrte a hajam, egy hosszabb pillanatra lehunytam a szemem, arra pedig, hogy mit szeretne tudni, felpillantottam rá. Büszke, egyenes tartás, felszegett áll - tényleg harcos, kétség sem férhet hozzá.
- Savannah - feleltem, mert semmi okom nem volt titkolni. - Remélem jobb, mint az ÁncsiGirl - nevettem, ez azonban elhalt ígéretére, célzatos pillantására. Azt tehetek vele, amit akarok... - Csak aztán meg ne bánd... Menjünk!
Kibújtam derekamat ölelő karjából, hogy pimasz játékossággal kapjak a keze után és húzzam magammal a külső helyiségbe - bár, az eddigiek alapján aligha kellett biztatni -, keresztül a figyelő szempárok firtató pillantáshadán.
Nem kérdeztem a nevét, hisz úgyis tudom, mégsem ejtem ki, mert a név, annak tudása hatalom, márpedig ma neki legyen hatalma, méghozzá fölöttem, nem elnyomó, de érezhető, szinte súllyal bíró. Kellemesen borzongatott az energia, csalogatott, kicsit tompított, ami ellen nem ágáltam, nem vágytam józanságra, más kellett, vagy legalább egy töredéke, halvány emlékeztetője. Meg tudod adni? Felpillantottam rá, a kijárat felé menetelve, profilját fürkésztem, mintha azt vártam volna, hogy abból megtudom a választ - helyette viszont csak azt tudtam meg majdnem, hogy milyen lenne egy estén kétszer is nekiütközni valakinek. Csak azért nem történt meg, mert ő "vezetett" itt már, és velem ellentétben éberen figyelt.
Talán túl könnyen adom magam, de igazság szerinte, ebben a helyzetben cseppet sem érdekelt, döntöttem, amikor ide jöttem, amikor elárultam, hogy velem beszélt korábban és amikor whisky-kólás csókát adtam. Szükségem volt minderre és ha hihettem neki, ő meg tudta adni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 260
◯ HSZ : 114
◯ IC REAG : 102
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Boxok a hátsó helyiségben // Szer. Dec. 03, 2014 10:34 pm

Orromban,bőrömön érzem a röpke, pillanatnyi változást. És ezzel együtt bennem félszeg aggodalom ébred. Megbántottalak? Mit tettem? Tudni akartad volna... Mert ha ezen múlna, ha érdekelne, megosztanám veled, de jobbnak és bölcsebbnek ítélném meg elhallgatni, hiszen az magában hordozná az este ítéletét is. Az esélyt is elvágná valamitől, ami talán létezhet - bár valószínűnek tartom, hogy ez nincs így.
- Még sosem neveztek gonosznak korábban.
Viccelem el halkan, és végiggondolva: valóban nem tudok felidézni egyetlen alkalmat sem, amikor valaki ezzel a jelzővel komolyan illetett volna. Voltam ostoba, voltam háborodott, voltam gyilkos... De hogy gonosz? Az még soha. Sosem, úgy igazán, nem szívből.
Ahogy lesüti a szemét, és mentegetőzni próbál, most először gondolom róla, hogy kedves, és most látom benne a nőt, a lányt, csupa kisbetűvel, de annál nagyobb tisztelettel. És ez jó, ez segít megmaradni az adott szavamnál, miszerint - ha úgy kívánja - tartani fogom magam, és akár egész este kísérem anélkül, hogy cserébe bármi ellenszolgáltatást kérnék.
- Ó,hát ez sokkal szimpatikusabb, mint azt gondolod.
Nevetek fel röviden, nagyot nyelek és igen: tetszik, hogy vonzónak talál. Nem csak azt, amit itt és most lát, hanem aminek a felszínét érezhette saját magán, a bőrén, és amiből egy csipetnyit látni engedtem szemeim tükrében.
Nevének hallatán eresztem csak lejjebb állam, messzire visz, síkságokra, fák rengetegébe, ködös reggelekbe ránt és megnyugtat. Végül elnevetem magam, mert kizökkent távoli útjaimról.
- Ezerszer. Már ne is haragudj...
Menjünk.
Fogom a kezét, nem szorítom fájdalmasan, de elég erőteljesen tartom ahhoz, hogy elég legyen csupán megtorpannom, megfeszítenem a testem, hogy irányítani tudjam.
Úgy jöttem be ebbe a kocsmába, mint egy szerencsétlen, és most Harcoshoz méltóan távozom. Megtaláltam, megszereztem és meg is tartottam, amiért jöttem, ég veletek portyázó tekintetek, a Vadász győzött. Megszégyeníteni sem tud már senki, a hideg levegőre tartó út testekkel és elkerült balesetekkel teli,de végül sértetlenül tárom ki az ajtót és lépek ki elsőként - arcom kínálva az első pofonért, aztán az ezüstszín autóhoz kísérem, és természetesen ajtót nyitottam neki. Magam mellett, kétajtós, kétüléses kocsi, nem családra tervezett, de legalább Peugeout. Kétlem, hogy kicsit is meglepné.
- Nos, Savannah. - ejtem ki a nevét könnyed, szeretetteli nosztalgiával, miközben indítom a motort, és az autórádióban rögvest megszólal az utoljára elkezdett dal - Merre lesz az arra?
Azért én elindulok valamerre, mindegy merre, de nincs ínyemre a halk zenébe vesző, zavart magány. Ha irányít, én megyek, egy cseppet sem kímélve a gázpedált, szabadon, ügyesen manőverezve az autók közt, növelve ezzel mindkettőnk adrenalinszintjét. Tekerek a hangerőn,és vigyorogva berregtetem a motort, üvöltsön, akár az oroszlán. Sikoltson, akár a Hiúz.
Vinném, messzire autóztatnám csak a kaland kedvéért, ki, a szabadba. Ott megkaphatna mindent. De féltem a testét, hogy őszinte legyek. Engem nem mar húsba a jég és a fagy, mint őt.
- Most már nyugodtan elmondhatod, mennyit tudsz rólam. - pillantok rá, mintha nem is vezetném a járművet, csak a kormányon pihentetném a kezem - Nem fogok haragudni, tényleg.
És ezt mi sem bizonyíthatná jobban, mint a mosolyom, ami meggyőzheti arról, hogy igazat beszélek. Egyébként sem számít. Hazudhatott volna nekem a nevét illetően, de nem tette. Miért nem tette?


//bocsiiii, de annyira előttem van a végén, ahogy mennek, mint a meszes, és szól a zene, és a hó és a hegyek és a fények és jaaaaj... erre az egy dalra írom végig az egész játékot Embarassed//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 83
◯ HSZ : 242
◯ IC REAG : 213
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Boxok a hátsó helyiségben // Csüt. Dec. 04, 2014 1:29 pm

Felpillantottam rá, az este folyamán először némileg félénken, kicsit talán firtatón. Tényleg? Tényleg úgy gondolod, hogy ez nem baj, hogy nem... abnormális? A testvérem szemében undorító, Kínában felért egy árulással és azóta kínosan ügyeltem rá, hogy ez ne tudódjon ki, ne lássák, ne érezzék, ne sejtsék, ám éreztem, hogy fáradok. És most, hogy ez végül így alakult, képtelen voltam azt mondani, hogy nem, megtagadni magamtól azt, amire vágytam. Farkas... ráadásul Fakír - a sorsnak kegyetlen a humorérzéke.
Éreztem a benne lappangó erőt, az energiáiból, a szorításából, ami nem volt durva, csak határozott és mindez, valamint ahogy kivezetett a Pitből szemérmetlen elégedettséggel töltött el. Hát lányok, ti többiek csak szenvedjetek a tuskókkal és részegekkel, nekem váltott jegyem van egy jó estére, most már szinte teljesen biztos voltam benne. Rajta is érezni lehetett a győzelem apró megnyilvánulásait, ami vonzóvá tette: nem keltette beképzeltség benyomását, se elbizakodottságét, egyszerűen csak tisztában volt azzal, hogy mit ért el, helyesen elkönyvelte a sikert és ezt nem félt kimutatni. Szeretem, ha valaki határozott és nem kell bizonygatnom, hogy nem szánalomból megyek el vele.
Peugeot... mi más? Somolyogva csóváltam a fejem, az udvarias, tettekkel történő felszólításra pedig beültem az anyósülésre. Kényelmesen elhelyezkedtem és bekötöttem magam, bár ez hamarosan úgyis inkább útban lesz, semmint biztonságadóan ölel át, de túlélhető.
- Egyelőre amerre tetszik, majd később... irányítalak - mondtam könnyedén, mert még nem vágytam a monoton "itt jobbra, itt balra... két sarok után megint balra" irányadásra. Vigyen, amerre kedve tartja, ahogy látom, amúgy is élvezi falni a mérföldeket, méghozzá nem nyugdíjas tempóban.
Ha faroltatott is, azt még inkább élveztem, nem tudtam megállni nevetés nélkül. A város fényei sebesen suhantak el mellettünk, a szórakozó helyek felől dübörgő zene csak röviden érintett minket, Anchorage belvárosa egyetlen lüktetéssé vált az éjszakában, élővé, elevenné, vérpezsdítő érzés volt. Hevesebb irányváltás, kiélezett kanyar, messzeségbe nyúló egyenes, ahol szlalomozva előzgette a többi, hozzánk képest tötymörgő járművet. Egyetlen dolog hiányzott csak nekem ahhoz, hogy teljes legyen az élmény.
- Engedd le a tetőt! - mondtam lelkesen, félig felé fordulva, csillogó tekintettel. - Csak egy kis időre, kérlek!
Ha megtette, hálás csókot nyomtam az arcára - igen, most csak oda, futólag érintve a bicepszét -, majd a magasba löktem a karom, hátrahajtottam a fejem és hagytam, hogy a hideg, téli szél szinte rám zuhanva körbevegyen, a hajamat borzolja, libabőrössé tegye a bőröm a kabát ellenére is. Szeszélyes tavaszi, fülled nyári, búsan sóhajtó őszi vagy vadul metsző téli, nekem egyre ment, az én elemem, a részem, szükségem van rá, hogy teljessé tegyen. Fújjon el mindent, ami bánt, ami emészt, ami hátráltat vagy visszavet úgy, hogy közben egy pillanatig sem engedi, hogy felejtsek. Kegyetlen. Mégsem zavar.
Rám nézett, beszélt, én pedig majdnem rászóltam, hogy az utat figyelje, helyette azonban viszonoztam a pillantását, mintha csak farkasszemet akartam volna nézni vele. Holott csupán látni akartam egy szívdobbanásnyi időre a felszín alatt sompolygó fenevadat. Visszamosolyogtam rá, szemembe szökő tincsemet pedig kisöpörtem arcomból, majd játékosan az út felé fordítottam az arcát, mintha zavarba ejtene, hogy figyel. Holott annyi volt az egész célja, hogy kényelmesebben a vállára tudjam tenni az állam és a fülébe duruzsolhassak, mintha piszkos titkokat árulnék el, pedig erről szó sem volt.
- Tudom a neved, hogy a falka tagja vagy, ismerem a vérvonalad - ó, de még mennyire! -, és a farkasodról is hallottam, de most ha megölsz, se jut eszembe, milyen színű - kuncogtam, bár ha erre emlékeznék, lehet nem nevetgélnék. - Domináns vagy - tettem hozzá halkabban, különös hangsúllyal, ami egyszerre árulta el tetszésem, s adózott felé elismeréssel azért, mert ennek ellenére nem hivalkodó dúvad. - Érdemes még valamit tudnom? - firtattam, mialatt egyik kezemmel támaszkodtam, másikat pedig combján pihentettem, finoman ráfogva.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 260
◯ HSZ : 114
◯ IC REAG : 102
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Boxok a hátsó helyiségben // Csüt. Dec. 04, 2014 2:12 pm

Újabb kérés, amiben egyezik az akaratunk. Éppen ezért sem érzem parancsnak azt, hogy menjek, amerre az ösztön és a véletlen magával ragad. Csak nevetek, sebességbe teszem az autót, és szabadságom édes és olykor keserű ízét átengedem a lóerőknek. Szilaj paripa ez, a Peugeot, a kanyarokat élesen veszi, egyenesben úgy hajt, akár a prédáját üldöző vad.
Cseppet sem hökkent meg a kérés, hajolok is, hogy a tető gombját megnyomjam, és beeresszem a csípős szelet. Mozdulatai valami mélyről fakadó csodálattal töltenek el, nem aggódom: ha elesne, egy pillanat alatt megtartanám. El-elkalandozom, nem kell látnom, elképzelem a szemem sarkából fél-képként látszó haját, ahogy a menetszél összeborzolja, Éganya lágy ujjaival simítja végig mindkettőnk testét.
Nem tudom, milyen messze jár a lelke, de nem is vágyom a földhöz láncolni. Szállok vele, egyenes az útszakasz, bízom magamban és a Teremtőben, lehunyt szemmel vetem hátra a fejem az ülés támlájára, eleresztem a kormányt, és az a néhány másodperc élet és halál határmezsgyéjén ingázva finom bizsergéssel telíti fel minden sejtemet, farkasom tánca körülöttem védelmező auraként van jelen, és én átadom neki magam.
Felfrissít, feltölt, mintha csak órák békés meditációját éltem volna át, látásom kiélesedve tapad újra a sávok csíkjaira és leszek ura élő testemnek megint.
Szeretem, ahogy Savannah támaszként használ, hogy bízik bennem, pedig semmi oka nem lenne rá. Szét is téphetném. Megvacsorázhatnék belőle úgy, mint némely tévúton járó testvérem. Finom parancsára újfent az utat nézem, félmosollyal ér a mozdulata. Régi ismerősként hajtja állát jobb vállamra, nem zavar, nem tart fel: kényelmes, nem érzem idegennek, baráttá tett bennünket a szabadság. Fel-felhümmentve hallgatom, mit is tud rólam valójában.
- Szerintem nem tudod a nevemet. De majd elmondom. Egyszer, talán. - fordítom felé az arcom, veszélyesen közel kerülve az orrához és a szájához - És? Akarod tudni? - felnevetek, amikor azt mondja, domináns vagyok - Hát, nem éppen a szó legelterjedtebb értelmében, de igen. Az vagyok. - jelentem ki büszke daccal, és most úgy érzem, hogy mindenki bekaphatja, akinek a domináns magatartás csupán a folytonos erőfitogtatásban rejlik - Mohawk vagyok. - félig, annyira félig, mint amennyire csupán a fél combomat fogja, és ettől valamiért újfent önuralomra kell kényszerítenem magam - És nem vagyok Fakír. Az Ezüst Fia vagyok. - javítom ki némiképp szigorú kedvességgel, pusztán azért, hogy ezzel az aprónak tűnő, ám igen fontos megjegyzéssel engedjem közelebb magamhoz - Holdgyermek. Te pedig Napgyermek vagy. Tisztellek érte. - otthonomra emlékeztető felütéssel a rádió új dalba kezd, a szavaim pedig továbbra sem apadnak el - A családomra emlékeztetsz. De ez jó. Tudod miért? - piros lámpa, amin nemes egyszerűséggel hajtok át - Mert így még kivételesebben a kedvedben akarok járni.
Villanó szemem az utat fürkészi, méterekre előre felfalva az előttünk látható akadályokat, aztán újra felé fordítom a tekintetem, és ezúttal én lopok csókot, egyúttal méginkább rálépve a gázpedálra, zakatoló szívem ritmusával visszhangban még erőteljesebben zúg fel a motor, a pillanatnak pedig csupán az vet véget, amikor kaszkadőrökhöz méltó precizitással a fékre taposok, és hajtűkanyarral farolva fordulok vissza a belváros fényei felé, mielőtt a végén még áthajtanánk a városhatáron.
- Hazavihetlek?
A hiúz tudja a titkokat, megsúgja a választ ezúttal is, mégis felteszem a kérdést, hiszen túl elvakult lennék akkor, ha készpénznek venném a megérzéseimet. Mindig kell a bizonyosság.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 83
◯ HSZ : 242
◯ IC REAG : 213
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Boxok a hátsó helyiségben // Pént. Dec. 05, 2014 1:17 am

Mostanra eljutottam addig, hogy a világon egyetlen dologtól féltem, de attól majdhogynem mindennél jobban, mert csak az, ő maradt nekem, aki a szebb évekre emlékeztetett. Kyle elvesztésének lehetőség töltött el kizárólag aggodalommal, a saját halálom, hogy talán felelőtlenül bíztam meg a Vadászban, nem. Éreztem a felőle érkező bizsergető energiákat, az illatát, s hiába nincsenek olyan kifinomult érzékeim, mint a farkasoknak, attól még vannak megérzéseim. Ő pedig jelenleg túl pozitív kisugárzású volt ahhoz, hogy attól féljek, a következő percben esetleg széttép. Ó, ha eljutunk addig, szét fog, de nem a szó véres-cafatos-beles értelmében.
Rábíztam magam, legkockázatosabb, ugyanakkor a leggyorsabb és fixebb módja letesztelni, mennyire bízhatok benne. A hajdani Mentorom biztosan szétátkozna ezért, csakhogy ő már nem él, ahogy sokan mások sem, én viszont itt voltam, és ha csupán ilyen módon is, ha csak rövid időre, de érezni akartam, hogy a saját kezemben tudom még tartani az életem - azzal, hogy épp másra bíztam.
Nem zavarta, hogy a vállára tettem az állam, hát nem húzódtam el, beszéltem, aztán hallgattam, mialatt felém fordította a fejét és közvetlen közelről nézhettem a szemébe. Játékosan, röviden az arcába fújtam, halkan kuncogtam, jól éreztem magam, amiért neki tartoztam hálával - feltett szándékomban állt törleszteni.
A bundaszínre való visszakérdésre majdnem rávágtam, hogy naná! Ám csupán addig jutottam egy másodpercre, hogy kinyitottam a szám, hang nem hagyta el. Nem akartam pótlékot, nem kellett, ámítás lett volna, illúziókból pedig elég volt az a hét hónap, még évekkel ezelőtt. Túlságosan is jól ismert, régi dolgokat idézett fel bennem, fájdalmasan sok egybeesés akadt, megijedtem, hogy több is akadhat.
- Ne mondd el - feleltem végül, számat macskás mosolyra húzva, épp csak nem doromboltam. - Inkább majd mutasd, egy másik este. Látni szeretném. - Érinteni, simítani, beletúrni.
Megmosolyogatott az a dac, amivel helyeselt domináns mivoltára, ha ember lennék - akkor nem tudnék ennyit róla és lehet nem is tartunk itt -, megkérném, hogy mutassa meg ma éjjel, mennyire is domináns. Így azonban... nem vágyom rá, hogy rajtam demonstrálja a mentalitását, ne úgy, ahogy ők teszik egymás között. Imponáló, hogyne volna az! És igázzon le, de ne legyek alárendelt - nagy igényű vagyok, tudom.
Figyeltem arra, amit mondott, magamban, csendesen megjegyeztem mindent, mert új volt, érdekes, felfedezetlen terület, amiről készségesen beszélt, méghozzá úgy, hogy csak még többet akartam tudni.
- Simán el tudnálak hallgatni, ha most rögtönzött előadást tartanál minderről - adtam röpke csókot a fülcimpája alá. - Ezüst Fia, Holdgyermek, Napgyermek... - ismételtem, kiragadva a megnevezéseket, majd halkan nevettem. - Akkor ez jó választás volt - simítottam meg jelzésszerűen a fülbevalómat. - Csodállak titeket. Elbírtok a bennetek élő fenevaddal, az ösztönei ellenére is képesek vagytok megőrizni némi emberséget... Ki többet, ki kevesebbet. Csodálatos teremtmények vagytok. Csodálatosak - bújtam a nyakához, magamba szívtam illatát, mint valami függő, aki végre hozzájut szenvedélyének tárgyához és nem érdekli, hogy mekkora az adag, mohón kap utána, mert tudja, hogy másnap más sehol sem lesz. Kínzás, minden perccel nagyobb, de azzal vigasztaltam magam, hogy mindez úgyis csak erre az estére szól, hát hadd kapjam meg, amit lehet!
Megcsókolt, amit nem voltam rest viszonozni, lehunyt szemmel, kizárva a világot, hogy néhány elnyújtott másodpercig mindössze ez létezzen, valamint a hajamba kapó szél, a szabad száguldás. Érezte a szabadság ízét, ehhez kétség sem fért, én pedig orvul loptam tőle mindebből, hogy a sajátom mutassam meg cserébe. Szálljunk kicsit együtt...
Elhúzódtam tőle, amikor faroltatott egy újabbat, hangosan nevettem, felszabadultan sikítottam, a következő pillanatban pedig ismét a fénypontok sűrű halmaza felé tartottunk, nem kisebb gázzal, vadul dübörgő motorral. A széles mosoly már-már letörölhetetlenné vált arcomon, kérdésére felé fordultam, hogy egy vad szívdobbanással később ismét közel húzódjak hozzá.
- Igen. Szeretném, ha hazavinnél - mondtam, mintegy megadva az utolsó engedélyt is, kezem pedig ezúttal nem elégedett meg azzal, hogy a combján támaszkodtam. - Csak az utat figyeld - doromboltam sunyi kis mosollyal a szám sarkában és finoman megharaptam a fülcimpáját, mialatt kezem mintegy véletlen, ágyékához simított fel. - Itt balra - adtam az utasítást, ezzel párhuzamosan tenyeremmel is végeztem egy, a kiejtett iránnyal megegyező dörzsölő mozdulatot. - Csak az utat... itt jobbra...
Ezt feltett szándékom volt addig folytatni, amíg el nem navigáltam a háztömbünkig, olykor jobban, máskor kevésbé kínozva. Odaérve - már ha odaértünk - szemtelen kíváncsisággal fürkésztem, mennyire bírta még tartani magát. Én egyre kevésbé, ebben maximálisan biztos voltam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 260
◯ HSZ : 114
◯ IC REAG : 102
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Boxok a hátsó helyiségben // Pént. Dec. 05, 2014 2:54 am

- Egy másik este...?
Szalad ki a kérdés fehér fogaim között, a csodálkozásom teljesen őszinte, hiszen... Talán nem szabadna találkoznunk többet. Talán nem is tudunk találkozni többet. Csak a ma este, a Vadász és a királyi préda. Összezavar, némileg megijeszt, de nem hagyom, hogy ez kiütközzön rajtam.
- Rendben van.
Fogadom el "kihívást", de talán hiba volt. Ha valamit megígérek, azt be is tartom. Harcosként másom sincs, csak az erőm és az adott szavam, nem véletlenül esküdtem fel, az ígéreteimben hordom minden becsületemet. Másnak sem hagyom, hogy ezen csorbát ejtsen, és bolond lennék, ha én magam piszkítanám be makulátlan fényét. És talán valami ilyesmi járhatott az ő fejében is, mielőtt megszólalt volna, hiszen még az arcunkba csapó menetszélben is éreztem megakadt lélegzetét. De nem kérdezek. Nem tisztem.
Az már sokkal inkább, hogy megadjam és fenntartsam az alaphangulatot. Nem nehéz feladat, azt hiszem, hogy ezt a paripát elég volt egyszer felnyergelni, aztán hagyni, hogy fusson, amerre lát. Nincs szüksége irányításra. A dolgok történnek, az apróságok adják magukat, nem fáj a kínos csend és nem sért lelket a zavartság jelenléte.
- Nem hiszem, hogy megértenéd. Nem azt mondom, hogy nem tetszene, amit hallanál, de... A végén még visszaélnél vele, azt pedig nem hagyhatom. Egyelőre.
Elnevetem magam. Lelki szemeim előtt megjelenik a jelenet, amiben kéréseket intéz felém, és csupán a neveltetésemre hivatkozva, primadonna módjára elvárja, hogy pálmalevelekkel legyezgessem és szőlővel etessem. Na, azt már nem! Még a gondolatra is nevetnem kell.
- Elképzelésed sincs róla, mennyire.
Húzom félmosolyra a számat, egy kicsit hiányzik. Fel is nyúlok a balommal, futtában megérinteni, megtapogatni a fülem felső porcát. Egy pillanatra hálát adok. Azért, mert megtörténhetett.
A motorzajjal egybecseng a morranás, amivel torkomat kényeztetem. Csodálatosak, igen. Azok vagyunk. Annakpok és az Ezüst Fiai. Mi mások lehetnénk, mint a Szellemek kegyeltjei? A gyenge, az érdemtelen elbukik. Miért is érdemelne hosszú életet az, aki nem büszke saját magára? Ő hozzám bújik, én csak a farkasommal ölelem magamhoz, és a helyzet pontosan így tökéletes. Nem a filmek csepegős romantikáját visszaidézően tökéletes. Egyszerűen... szép. Ahogy szép volt Honiakaha és Napgyermek felesége násza, és megannyi más nász is, ahol egész egyszerűen... Valahogy minden a helyére került az univerzumban. Lopva pillantok felé, elgondolkozva... Nem.
Farolok, megfordulok, nevet. Szeretem, ha meg tudom nevettetni. Nem csak őt, bárki mást. De ma este őt különösképpen.
- Csak nem félsz? Szerintem eddig nem tűnt úgy, hogy nem tudok veze... Ó. - és én csak az utat figyelem - Szóval... balra.
Kényszeresen szeretnék dobolni a lábammal, rágni a számat, felszívni a tüdőm levegővel, de nem teszem. Megállom, fékezem magam, az ösztönöknek azonban nem tudok parancsolni. Így jár, aki rossz helyen tapicskol.
- Jobb? Hoppá, jobb. Igen, határozottan ez jobb. - nevetek fel, miután elkanyarodtam jobbra, és hát, ő is. Csak percek voltak, én úgy tapostam a gázpedált, ahogyan éppen nem szégyelltem, de mire végül megérkeztünk a háztömbhöz és leállítottam a motort, fújtató zihálásom és széltől összekócolt hajam olyan képet festhet rólam, mintha... Igen, pontosan olyat, mintha most azonnal és ellentmondást nem tűrően el akarnám csábítani, mert ez így is van. Sárga szemem azt hiszem ma már csak egy napszemüveggel tudnám elrejteni a világ elől.
Egy levegő, kettő, három.
- Szállj ki.
A csuklója után nyúlok, hogy elvegyem magamról, aztán a gombhoz, ami a tető visszazáródásáról gondoskodik.
- Kapu.
Adom ki a rövid, tömör, ám annál határozottabb és érthetőbb "parancsot, és biztos vagyok benne, hogy még soha nem csukódott vissza ennyire csigalassan ez a szerencsétlenség.
- Lift.
Lépek mögé, ha már a házban vagyunk, de a válla felett átnyúlva nála sokkal gyorsabban és erősebben tenyerelek a hívógombra. És ha a földszinten lakik? Kit érdekel?
És amíg várunk, a lift hűvös fémjéhez préselem, háta, feneke hasamnak, mellkasomnak, ágyékomnak nyomódik. Ajkam már a nyakát követeli, bal kezem pedig a ruharétegek zavaró sokaságát gyűri, tűri fel kérlelhetetlen könyörülettel, és vággyal. Megadom, amire vágysz, a lépcsőház visszhangja csak felerősíti a szűnni nem akaró morgásaimat. Fogalmam sincs, hogyan ér(t)ünk fel a lakásba, de hatalmas szerencse, ha nem tokostól lököm be a bejárati ajtót, mert... Mert szívesebben tennék így, minthogy udvariasan megvárjam, amíg a kulccsal ügyeskedik. Ügyeskedjen mással.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 83
◯ HSZ : 242
◯ IC REAG : 213
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Boxok a hátsó helyiségben // Pént. Dec. 05, 2014 7:05 pm

Valójában én egy "valamikor majd a távoli jövőben ha esetleg összefutunk, akkor szeretném látni a farkasod"-ra gondoltam, de azt hiszem, ez nem épp így ment át. Ennek ellenére nem kezdtem el magyarázkodni, majd lesz, ahogy jön.
A visszaélés feltételezésére értetlenkedő kíváncsisággal ráncoltam a homlokom, nem azért, mert sért, hogy ilyet feltételez, hanem mert ettől csak még jobban érdekel, hogy mi lehet az, amiről úgy gondolja, hogy kihasználható.
Igaza volt, valóban nem tudtam elképzelni, mennyire hiányolhatta a családját, mert én az enyémet, a vér szerintit, aki ezt jelentette még, a bátyámat, a legkevésbé sem. Akiket viszont hiányoltam, azokat soha többé nem láthatom, így a hiány is céltalan, önpusztító, értelmetlen. Nem örültem, hogy ilyesmiket idézett fel benne, ám ez részben az én hibám is, tudhatnám, hogy hasonló téma esetén mindez visszaüt. Csak valahol buta módon azt remélem, hogy egyszer már nem fog fájni.
Felpillantottam a profiljára, naiv-ábrándos kísértő gondolattal: vajon el tudná érni egyszer, hogy már ne szaggasson mindez belülről? Véget tudna ennek vetni? Elfordítottam a tekintetem, mielőtt rám pillantott volna. Elvakult álmokat kergetek, úgyse kapom már meg mindazt, amit elvettek tőlem - közben pedig olyan valóságosan éreztem az energiáit, hogy ha én kínoztam pár másodperccel később a simogatásommal, akkor ő szinte megölt ezzel.
Felnevettem a reakciójára, és naná, hogy nem féltem, inkább alsó ajkamat harapva-tépve figyeltem az arcán átsuhanó kis rezdüléseket, reakciókat, azokat, amik nem voltak annyira egyértelműek, mint a tenyerem alatt dudorodó nadrág.
- Ügyes vagy! - dicsértem dorombolva, pimasz mosollyal arcomon, nyaka és állkapcsa találkozására lehelve csókot, majd elhúzódtam, amikor megérkeztünk.
A szeme semmi kétséget nem hagyott, habár csodálkoztam is volna, ha most azt mondja, hogy hello, jó éjt, nem volt épp olyan... állapotban. Zihált, haja a széltől volt rendezetlen, de ma este lesz még mástól is - nagyon gyorsan fel akartam érni a lakásba!
Rövid, sürgető parancsok, amiknek habozás nélkül eleget tettem, sietősen, legalább olyan türelmetlenül, mint ő, mialatt arcom állandósultnak tűnő mosoly ült, hol szélesebbre húzódva, hol szolidabban, nehogy azt higgye, rajta szórakozok. Izgatott voltam, kívántam, ezt pedig eszembe se volt titkolni. Kapun be, lifthez oda, s már nyomnám a hívót, de megelőzött, villámgyors mozdulattal csap le a gombra, hogy aztán ugyanilyen vehemensen szorítson a hideg fémhez. Jó néven vettem volna, ha egy hajszálnyit lecsillapít legalább engem a hűs érintés, de semmi hatása nem volt, csak még élesebbé tette a kontrasztot a rideg felület és a hím egész lényéből áradó forróság között.
Elfúló kuncogás, vágytól terhes sóhaj, élveteg, fülemet csiklandozó morgás, mindezek izgató elegye és a melléjük társuló érintések, csókok... Hátranyúltam, a hajába túrtam, fejemet hátraszegtem, hogy jobban a nyakamhoz férjen, testem belesimult mozdulataiba.
Természetesen nem találta meg egyből a kulcs a zárat, az erre feltörő türelmetlen mordulásra viszont csak nevettem - így még nagyobb siker lett a bejutás. Volt számára egy rossz hírem: be is zárkódtam magunk után, mert véletlenül se akartam hívatlanul benyitó vendéget. Nero így is megindult, hogy szokásos dörgölőzésével köszöntsön, de az önuralma határán táncoló hím megtorpanásra késztette, nem úgy engem.
Ledobtam a kabátom és már téptem le is le róla az övét, miközben mohón csókot követeltem tőle.
- Túlöltözött vagy! - panaszoltam fel neki és minden igyekezetemmel azon voltam, hogy ez másképp legyen. A pólója alja nagy sietségemben hangosan reccsent egyet, de nem hasadt szét az anya, annyira nem voltam erős. - A bugyimat a fogaddal kéretik levenni - adtam elő egyetlen igényem az üzenetváltásunkra utalva, buja kis mosollyal a szám sarkában, mialatt megtaláltam a nadrágján a gombot.
Fogalmam sincs, merre terelt minket közben, az is lehet, hogy csak egyhelyben álltunk, nem számított. Meg akartam kapni, amit ígért, meg akadtam adni, amit ígértem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 260
◯ HSZ : 114
◯ IC REAG : 102
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Boxok a hátsó helyiségben // Szomb. Dec. 06, 2014 1:35 am

Minden hasonló alkalommal úgy érzem magam kicsit, mintha először csinálnám. Persze az esetek többségében semmi sem megy ennyire gördülékenyen, mint ahogyan ma, főként halandók ráadásul, akikre vigyáznom kell. Akik nem tudják féken tartani a farkasszellemet. De most, amikor ez az ösztönök által táplált érdeklődés és vehemencia még meleg fogadtatásra is lel, teljesen elvesztem a fejem már a kiteljesedés gondolatától is. És mégis, vétkezem.
Sokszor gondoltam már arra, hogy az ilyesfajta magatartás alkalomról alkalomra távolabb lök majd Tőle, mert feladtam a hűségemet. Már ott, akkor a kocsmában elindultam a lejtőn, Teremtőanyám segedelmével pedig azóta is egyre lejjebb csúszom.
De ez most nem érdekel. Ez az ébren megvárt napfelkelték közben szorongatott kávésbögrékbe elsuttogott titok. Most csak a vágy van, a szabályszegéssel járó adrenalinlöket, a farkas, a szagok és az érzelmek, a Napgyermek, Savannah mágiájának otthonosan csábító rezgése. Hideg fém a tenyerem alatt. Szűnni nem akaró, hörgéssel itatott sóhajok, ujjak, körmök a hajam rendezetlen szálai közt.
Zár, kilincs, zár újra. Macska. Fekete pajtás, tudd, hol a helyed. Tiszteletemet teszem majd előtted is meglásd, de a Napgyermek most fontosabb. Ennek nem lenne szabad így lennie tudom, ahogy azt is, hogy ez egy újabb törvény, amit áthágok, de nem telik többre, főleg nem úgy, hogy vetkőzik, majd engem próbálna megfosztani a ruházatomtól.
Felkapom a földről, könnyed, súlytalan, talán még szabadabban repülhet, mint ahogy az autómban tette, hogy odafigyeléssel, de mégis határozottan dobhassam őt hanyatt arra a bizonyos kanapéra, amit a levelezésünkben megemlített. A következő pillanatban már nincs rajtam póló sem.
Szívem felett ott feketéllik a hiúz tenyérnyi lábnyoma: nem vér már, csak tinta. Mint ahogy tinta a jobb karom bicepsze körüli vastag, fekete karperecminta is. A többit nem fogja látni. Legalább is nem valószínű, hogy tüzetesebben vizsgálhatná a hátamat az elkövetkezőkben.
Mellétérdelek a földre, sárga szemem világa ragyog fényt a szobába, miközben kitátom kissé a számat, metszőfogaim lassan növesztve éles, halálos tépésű agyarrá, oldala bőrét karcolom, amíg el nem érem a fehérneműt, a fekete csipketangát, hogy gyötrelmes,pulzáló lassúsággal agyaramba akasszam a pántot, és egy reccsenéssel megöljem a nevetségesen vékony anyagot.
Felkelek. De mielőtt egy hangyányival is közelebb kerülnék hozzá, kioldom az övem, engedem, hogy a nadrágom, és minden feleslegesnek ítélt ruha bokám köré hulljon alá.
És csak állok. Ajkaim alá rejtem bestiális fogazatom, egyenes tartásom meggörbül kissé a nyakam tájékán, és ahogy végignézek a nőn tetőtől talpig, egészen megváltoznak a gondolataim.
Mert az enyém. Meghódítottam, és most elveszem,és azt akarom, hogy lásson, és érezzen. Féljen, egy kicsit. Érezze a helyzetben rejlő veszélyt, ahogy én érzem a gyötrelmes éhséget, amit vagy így, vagy úgy, de ma ki kell elégítenem. Hunyja le a szemeit, fürödjön meg még egyszer érintetlen simogatásomban. Tudja, hogy nem választott rosszul. Legyen biztos abban, hogy a megfelelő hímet eresztette be az otthonába.
- Hát... akkor uralj.
Lihegem, mielőtt felkapaszkodnék a kanapéra, készen arra, hogy elvegyem, amiért jöttem. Ne szólj, kérlek ne szólj, mert nem akarom abbahagyni... Még csak most kezdődött, de nem akarom.
Nem gondolkodom a módon, az erőn, az intenzitáson. Ösztönből markolok feneke alá, combja húsába: ha jónak kell lennie, jó lesz. Nincs mit megbeszélnünk. Beszéljen az energia, beszéljen a kiontott levegő.
Perceknek tűnik, talán kevesebb, nem tudom. A szívverésem gyorsulásában nem csak Savannah teste lüktet, hanem az Ezüst Fiának fémes vére, tartom magam, mégis, elszakad a cérna: nem árthatok neki, tudom. Húsát tartó kezeimben éles nyomás fokozza a fájdalmat, ahogy körmeimből karom kívánnak fejlődni, kézfejem, csuklóm csontjai robbanó morajjal törnek, lassan omlik, kúszik elő a fekete bunda, de nem hiszem, hogy látja, takarja a saját lába, mindazonáltal érezheti a változást... Ha valóban tudja a dolgát.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 83
◯ HSZ : 242
◯ IC REAG : 213
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Boxok a hátsó helyiségben // Szomb. Dec. 06, 2014 2:44 am

Könnyedén, minden erőlködés nélkül kap ölbe, halkan kuncogok, arcomat a nyakába fúrom, bújok hozzá, hogy még többet érezzek, még többet szerezzek. Karjaimat erre a rövid időre is a nyaka köré fonom, belé kapaszkodok, mohón túrok hajába és számmal ajkai után kapok. Olyan régen volt, annyira szomjaztam már, s eddig ez fel se tűnt, most azonban mintha követeltem volna, amit annyi ideig megtagadtam magamtól. Pech vagy szerencse neki, nem tudom, de a helyzet úgy hozta, hogy rajta akarom mindezt kiélni - cseppet se bánom, mert ért hozzám.
Hamarosan a kanapén találom magam, tekintetem már tagadhatatlan éhséggel méri őt végig, ahogy egy nyújtózó mozdulat kíséretében megválik a pólójától. Finom, szálkás izmok, amiken végigfuttatom a kezem, miközben letérdel mellém, a mellkasát díszítő tetoválásnál elidőzök egy pillanatra, szeretném hallani a történetét, de most nincs itt a mesélés ideje. Körmeimmel halványan vöröslő nyomot hagyok a tetoválásnál. Vonz...
Légzésem szapora, ziháló, figyelem, ahogy szemfogai megnyúlnak, még többet láttatva a benne lakó fenevadból, a bestiális vonások ellenére viszont érzéki finomsággal hajol fölém, ér hozzám, borzolja idegeimet, vezet az őrület felé. Szinte tépve markolok tincseibe, ám elengedem, amikor feláll, pedig nem akarom, hogy így tegyen, ne távolodjon, inkább jöjjön még, a lehetetlennél is kerüljön közelebb! Borostyánszín szemével végigpásztáz, akár a Vadász a zsákmányát - halvány pír fut arcomra, de nem takargatom magam, csupán megszemlélem azt, amit eddig egyedül kezemmel volt szerencsém felfedezni. Egy vadállat állt előttem, aki az én fizikai erőm sokszorosával rendelkezik, veszélyes, mert széttéphet, tudom, mégis félelem nélkül nézek fel ismét a szemébe. Kezem simítón fut végig hasán, oldalán, ahogy fölém mászik. Ölem várakozással telin remeg meg, fogaimmal ajkába marok, megfeszülök, ahol hozzám ér, hogy aztán könnyű megadással simuljak kezébe. Nem kéne, nem véletlenül tértem ki eddig ez elől, mégis...
Elég érzékelnem energiái kavargó örvényét - ami olyan pezsdítőn vibrál mágiámtól terhes aurámmal -, belélegeznem illatát, éreznem erejét, hogy minden aggályoskodásom egy vaskos, jól elzárt ajtó mögött végezze. Magamhoz ölelem mindkét részét, mert így teljes, így egész, és nekem erre van szükségem
Változik, a nehezen uralható fenevad kíváncsiskodik, hallom a kísérteties roppanásban, a nehéz-morgós zihálásban. Mindkét kezemet felvezetem oldala mentén a hátára, lapockáihoz, és mialatt csípőm hozzá igazítva ritmusát hullámzik, elsuttogom a középső nevét, de nem csupán mámoromban. Mágiám életre kel, ujjaim végénél összpontosul, hogy segítségével ezüstkarmokat hívjak magamnak és azokkal fakasszam vérét, miközben testem enyhén ívbe feszül.
Szereted az ezüstöt... miért? Miért kell neked is?
Tarkójánál a haját borzolom, de figyelek a karmokra, nem akarom jobban megsebezni, akkor hagyok csak apró nyomot, amikor mindkét kezem a mellkasára teszem, hogy kicsit eltoljam, de csak azért, hogy megfordulhassak és fenekemet nyomhassam ágyékának. Kettős a cél: a póz és az, hogy hadd lássam, amivel nehezen bír, roppanó csuklóját, kezét. Lejött erre az estére, miattam, nekem, hát kihasználom és ha tovább nem is, napfelkeltéig az enyém, egyedül az enyém.
Kapjon meg, hogy én is megkaphassam őt, ebben az energiáktól és vágytól terhes, moccanatlan levegőben, ami olyan forró, hogy szinte égeti a tüdőmet minden lélegzetvételkor. Amiből sok van, mert már csak zihálni vagyok képes.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 260
◯ HSZ : 114
◯ IC REAG : 102
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Boxok a hátsó helyiségben // Szomb. Dec. 06, 2014 3:04 am

Talán az egyik legemberibb sóhaj szakad fel recés torkom mélyéről, ahogy érzem őt, érzem mindkettőnket, és közben a nevem suttogja a fülembe. Igen, Ezüstkarom, én vagyok, és úgy használom, ahogy nemrég még te magad tépted a húsom a szívem felett. Megérintetted a macskát, és én hagytam, hogy megtedd. Talán többször nem fogom.
Valami történik, érzem és hallom, miközben ajkába és nyakába lehelem ágyékom vágyait, és a következő pillanatban úgy érzem, mintha ketté akarnék szakadni.
Mar, sistereg, reszkető mámorba taszítja testem a fájdalom, ijesztő lehet, ahogy fejem hátrabicsaklik, belefeszülve mágikus karmai tépésébe. Üvöltenék, szétmarcangolnám a saját lelkem, a farkas büszke, kihívó: ennyit tudsz? Azt hiszed, hogy ez árthat nekünk? Gyerekjáték, adj még, nézzük meg, meddig bírjuk még, mélyebbre... És ahogy az ezüstkarmokat vágyom mélyebbre, úgy cselekszem saját igényeim szerint mozgásomban: mélyebbre, többet, gyorsabban.
Olaj a tűzre. Furcsa dolog ez a vágy: halálból születik, vagy halálba hajt. Nem tudom, hogy ebben a helyzetben melyik lehet az igaz részemről, részéről, bárki máséról. De azt tudom, hogy valamit itt fogok hagyni magamból, legyen az akárcsak egy hajszál, amit kitép. De az már az övé marad. Halottá válik, hogy vele maradhasson, elrejtve, valahol a kárpitba ágyazódva, vagy a szőnyeg rojtjai közé csomósodva.
Gyógyulnunk kell: súgja az ősi reflex, saját vérem szaga szánalmasan ösztökél arra, hogy az övére is szomjazzak. Hátam ívbe feszül, görcsösen rángat, ostromol a farkas, egyre feljebb és feljebb kúszva tagjaimon.
Nem változhatok át. Nem akarhatok átváltozni. Sérteném, bántanám a testét úgy is, hogy karmom, agyaram el sem éri őt. Azt mondtad, uralsz majd. Hát tedd meg Savannah, mert ha nem, úgy talán olyan dolgokat fogsz látni, amik megrémisztenek. Amik a képzeletben csábítóak, a valóság ridegsége azonban fájdalmasan életszerű.
Eltaszítana: eleinte ellenállásba ütközik, erős, feszes mellkasba és vállakba, azonban míg újra lendületet vesz, én tolom el magam tőle, kifordítva a helyzet pszichológiáját. Állatias sóhajok, s míg várnom kell helyezkedésére, még szűkölök is, amiért vége van: egy világnak tűnik az idő, míg megfordul, hogy immár az alkarom közepéig átváltozott mancsokkal végre újra a helyemen találhassam magam. A vér csurog a hátamról, kellemesen csiklandozza a bőrömet. Legyen vége, érezni akarom a beteljesedést, csak etessen meg, ha mást nem, az energiáit fel akarom falni, mielőtt őt magát emészteném fel.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 83
◯ HSZ : 242
◯ IC REAG : 213
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Boxok a hátsó helyiségben // Szomb. Dec. 06, 2014 10:43 pm

Dacol, szinte kihív, mire mélyebbre vájom a mágikus karmokat a hátában. Alsó ajkam beharapva figyelem, mit vált ki belőle mindez, mennyire élvezi, mennyire sok, mennyi kell még...
Érzem a szörnyeteg zúgolódását, ahogy a felszín alatt lappang, egyre több teret követelve magának, s vele párhuzamosan leszek mohóbb, kínzom önuralmát, feszítem a húrt veszélyesen hosszan, kihívón. Küzdj ellene, küzdj értem, most ezen az estén - talán kegyetlen is vagyok, túlzásba esek, de még egy kicsit húzom, hagyom, hogy karmos félig mancs félig kéz tagokkal cirógasson, hátam ívbe feszül, kidomborítom mellem, mindkét kezemmel hátranyúlok, hogy hajába túrhassak, hogy fejét közelebb vonjam a nyakamhoz.
Egy eszelős pillanatig akarom, hogy megtegye, vágyom rá, hogy ne csak kéjtől fűtve, képletesen tépjen szét, hanem igazán, fizikai valóban. Romantikus, heves képzet, ami a valóságban jóval fájdalmasabb, ocsmányabb lenne, én pedig nem azért hívtam, hogy önként adjam át magam a halálnak. Nem vele, nem az ő mancsa által.
Mégis, ha csak arra gondoltam, hogy annak a varázslatnak az árnyékát használjam, amivel az Ezüst egy másik Fiát megöltem, hideg futott végig a hátamon, a nyakamban lógó ezüst gyűrű, vagy karika pedig mázsás súlyúnak tűnt.
De te nem ő vagy. Te idősebb és erősebb vagy, mint ő lenne most, téged ez nem öl meg, neked ezzel nem tudok ártani, ugye? Nem akarlak bántani...
Oldalra fordítom a fejem, arcomat az övéhez érintem, majd óvatosan, puhán csókolom egy másodpercig, arcát simogatom, karmaim finoman karcolják sima bőrét, tincseit kárhoztatom kuszaságra, aztán félénken elsuttogom a vágyam:
- Maradj emberi alakban... maradj velem... - Kényszerítő, csitító, elnyomó de nem ellenállhatatlan, csupán csillapító, szelíd határozottsággal kérlelő a mágia, ami még nem elég ahhoz, hogy bármely irányba is átváltoztassa, csupán segít. Neki az önuralomban, nekem abban, hogy elvesszek a fenevad örvényében. Sötét van, sötét a bunda, ami visszahúzódik, de nem realizálom, úgyis a gyér fény játéka az egész. Azé, ugye?
Hozzátapadtam, szinte minden porcikámmal csak őt éreztem, a Vadászt, ahogy elvette a zsákmánytól, ami neki járt. Légzésem kapkodó, mohó mozdulataim türelmetlenek, testem forró, apró verejtékcseppektől gyöngyöző, ahogy egyre közelebb és közelebb érek a beteljesüléshez. Ha egyik keze sincs ott, ahol jelenleg szeretném, úgy megragadom az egyiket, hogy ölemhez, ágyékomhoz vezessem. Nem kell sok, hátrahajtom a fejem a vállára, félig lehunyom szemem, hogy ne maradjon más, csak az érintések, a pulzáló hullámzás és az ősi ritmus, amire mindketten mozdulunk. Kezem belé kapaszkodik, pezsgő mágiám a farkasába, csodáló szeretettel. Az ember és a farkas is az enyém most.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 260
◯ HSZ : 114
◯ IC REAG : 102
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Boxok a hátsó helyiségben // Hétf. Dec. 08, 2014 12:54 am


Nem kell tudnom, talán nem is tudnám felfogni azokat a gondolatokat, amik a fejében pörögnek. És mégis érzem őket, meglovagolva nem csak a kéjt és a vágyat, de a hullámzó ellentmondást, csipetnyi kétséget, kívánságot valami más, valami több felé.
De én most képtelen vagyok gondolkozni. Az értelem megszűnik, nem marad más helyette, csak a csupasz és nyers valóság ösztönbe írt kódsora. Vér. Hús. Fájdalom. Kielégülés. Éhség...
Arckifejezésem, a farkaséval osztozva egyszerre sugároz eltökéltséget, és valamiféle bamba, se-látok, se-hallok ürességet. Mert nem is látok, nem is hallok mást, csak az aktust, és annak minden alkotóelemét. Egytől egyig fel akarom falni, be akarom kebelezni, és ha éveim száma nem haladná meg azt a bizonyos határt, úgy minden bizonnyal megtenném. Túlságosan sok volt. Idegen nyál, édeskés alkohol, fogak puha nyoma a fülemen, elodázott kényeztetés vezetés közben. És a mindezt magához ölelő szabadság íze, ami végső soron idáig vezetett.
Maradj velem...
Maradjak? Maradok. Ha a szörnyetegnek szíve van, és miért ne lenne, az válaszul nem tesz egyebet, csupán eltökélten dobolja kétséges beleegyezését, ahogy újra és újra mozdul a testem, teret ad a ködön át emberi valómnak. Maradjak? Veled? Nem úgy érted, tudom. De én maradni akarok. De ezt már megbeszéltük, ma estére az enyém vagy, hogy is mehetnék máshová? Hát persze, hogy maradok...
De ennek ellenére képtelen vagyok száműzni szemem sötétjéből a ragyogó sárgát, ő most az autóm lámpája, megvilágítja előttem a sötét szobát, láthatóvá téve a szagokat, az energiák összetett masszáját.
Megfordul, éhesen és követelőzve tapad hozzám, végigsimítok a hátán, felgyűröm a feszes, tetovált bőrt, elmerengve a mintán, számat nyalva kalandozva el a dereka ívén. Túl sok. Eddig legalább csak az arcát láttam, de most rám kényszeríti teljes valóját. És még a kezem is birtokba veszi, és én nem tehetek mást, mint megadóan hagyom, és a kedvére próbálok tenni, miközben saját korlátaim mögé kuporodva próbálkozom először a neki járó gyönyöröket megadni, mielőtt fájdalmas elengedéssel behódolok neki én magam is.

Mintha sírtam, zokogtam volna, úgy törnek fel torkomból a hangok, holott ha okom volna bárminemű elérzékenyülésre, az csupán a napok óta gyűlő, és az utóbbi órában megsokasodó feszültség elengedése volna. Leizzadtam. De nem eresztem el, hasa alá csúsztatom a kezem és felhúzom magamhoz, nyakába-vállába csókolva bele elégedettségem és köszönetem. Szívem szerint lefeküdnék, de lassan nyugvó szívem értelme azt súgja, nem volna szép összevérezni a berendezési tárgyakat. Lassan minden kitisztul, lecsitul, és a nap folyamán először teljességgel higgadtan pulzál bőröm alatt a fenevad, és engedi, hogy kábultan, minden tehertől mentesen ússzak az endorfinfelhőben.
- Elégedett vagy?
Faggatom így először, halkan nevetve bele a bőrébe. Nyilván volt alkalmam érezni, hogy ez így volt-e vagy sem, azonban máshogy nem fejezhetem ki a törődésemet, mintha felteszem a kérdést. És egyúttal ez magában hordozza azt is, hogyha reklamálna, úgy készséggel állok elébe annak, hogy a legkisebb oka se lehessen a panaszra. És ebben még a hátamon csípve feszülő hegek sem akadályoznak meg.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 83
◯ HSZ : 242
◯ IC REAG : 213
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Boxok a hátsó helyiségben // Hétf. Dec. 08, 2014 7:18 pm

Kielégülten, tagjaimban kellemes fáradsággal hagytam, hogy magához húzzon. Hozzá simultam, lehunytam a szemem, figyeltem csillapodó légzését, a sajátomat, a ránk telepedő csendet, ahogy energiái békésen hullámoztak. Nyakamba csókolt, hajába túrtam lágyan, továbbra is lecsukva tartva szemem, kérdésére pedig elmosolyodtam.
- Nagyon - feleltem kissé elnyújtva a szót. - Már hiányzott. - Kinyitottam a szemem, hogy közvetlen közelről nézzek az övébe. - Köszönöm, Lynx - suttogtam, fejemet pedig pár másodpercre az övének döntöttem. Nem is sejtette, mennyire szükségem volt már erre, hogy mióta nem érezhettem és élvezhettem ki ilyesfajta együttlét minden gyönyörét. Bármennyire is szeretném, hogy ne így legyen, az emberek akkor kevesek, többre volt szükségem, mellettük nem kaphattam meg a teljes kielégülést, mellettük... én magam sem lehettem teljes.
- Zuhany, fürdés? - pillantottam rá, és ha bólintott, vagy ő is szükségét érezte, megfogtam a kezét, amelyikkel aktus közben kényeztetett, és magam után húzva tereltem a fürdőszobába.
Attól függően, hogy melyik szimpatikus neki, engedtem vizet a kádba, vagy lépek be vele a zuhanykabinba, akárhogy is, amennyiben a mosdás nem volt ellenére, a hátával kezdtem, óvatosan letöröltem róla a vért. Ha csiklandó volt, nem állhattam meg, hogy ne cirógassam ingerlőn az oldalát, kiderítve, hol a legérzékenyebb, ha nem sikerült, akkor panaszosan dünnyögtem egy kicsit, minden komolyságot mellőzve. Elég volt a komolyság a mozdulataimban, a félénk törődésben. Naiv kislány - ezt mondták, amikor "kiszabadítottak" Casimir fogságából, amiért azt mondtam, hogy a hím nevelt és lányaként szeretett. Benne nem lehet bízni. Egy vérfarkasban sem lehet - mondták Hong Kongban Yu Longra, amivel rávettek, hogy meginogjak és elhallgassak előle mindent.
Nem akartam, hogy naiv kislánynak tartson, nem akartam, hogy később ezt az egészet megbánjam, hogy erre esetleg okot adjon. A valóság és a józan ész kezdett visszatolakodni a gondolataim közé, pedig annyira örültem volna, ha várat még magára.
Begyógyítottam a hátán ejtett karmolásnyomokat, de csak annyira, hogy egy-egy hirtelenebb mozdulatra vagy hajolásra, hajlításra ne szakadjanak fel, ne vérezzen újból. Egyelőre nem akartam, hogy nyom nélkül eltűnjön róla ez az este, reggelre talán már nem fog érdekelni, most még igen.
Viszonoztam azt a törődést, amit ő éreztetett velem a nappaliban. Szerintem fogalma sincs, hogy mit adott nekem, ettől függetlenül, ha nem is tudtam az egészet viszonozni, legalább egy részét szerettem volna. Miközben orvul kihasználtam még a közelségét, telhetetlenül, hiszen ki tudja, mikor lesz újból bátorságom engedni a kísértésnek. Nem akartam ebből rendszert csinálni, most viszont jól esett azzal áltatnom magam, hogy ez csak egy kis kilengés, szentimentális nosztalgia, kölcsönös kihasználás, gyönyörszerzés.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 260
◯ HSZ : 114
◯ IC REAG : 102
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Boxok a hátsó helyiségben // Hétf. Dec. 08, 2014 8:07 pm


- Magadnak köszönd.
Nem tagadom, elégtétellel töltenek el a szavai. De melyik valamire való hím ne érezne így? Csak úgy falta az erőmet, megragadta a hatalmam, és tudta, miként bánjon vele, velem, velünk. Nem olyan egyszerű ez. Cseppet sem könnyű könnyedén lavírozni a vágyak és az érzelmek között úgy, hogy nincs meg az a valami, az az apró kis kapocs, ami az egészet magától értetődővé teszi. Én megmondtam, hogy mellette maradok akkor is, ha mindezt nem vehetem el tőle ma este. És megtettem volna. A többi pedig már csak tőle függött.
- A zuhany most praktikusabb lenne. A világért sem áztatnálak a véremben.
Nevetek fel, aztán hagyom, hogy felpattanjon, és vezessen, amerre csak akar. Nem mintha segítség nélkül ne tudnék felkelni, vagy eltalálni a fürdőszobába, de attól még, hogy ez csupán egy éjszaknyi kaland... Az éjszaka még nem ért véget. És nincs is kedvem úgy tenni, mintha ezzel véget akarnék vetni bárminek. Mert talán megkaptam, amiért hat órát vezettem, de ha jár mellé némi desszert is, bolond lennék idő előtt távozni.

Hagyom, hogy körülvegyen a gondoskodásával, ahogy hagytam korábban, hogy vad, független nő legyen, követeljen, irányítson, uralkodjon rajtam. És nem vonz kevésbé ez a gyengédebb, játékos oldala sem. Szisszenés nélkül ér a vízsugár, látom a lábaink alatt összegyűlő vöröses, barnás vizet, elmosolyodom, bár úgysem látja. Kikapom a kezéből a zuhanyrózsát. Arcon fröcskölöm. Nevetek. Ha el akarnánk csúszni, megfogom, megkapaszkodom, és nem hagyom, hogy bármelyikünknek baja essen.
Megfordul a fejemben, hogy ellenkezek a sebgyógyítással kapcsolatban, de végül ezt is ráhagyom. Ha úgy érzi, hogy meg kell tennie, akkor ki vagyok én, hogy az útjába álljak? Megtanultam már: mások akaratával és sorsával dacolni a legnevetségesebb és legfeleslegesebb dolog a világon. Igaz, Akuti?
Kezembe fogom mágiától vibráló kezeit, hosszú csókot nyomok mindkettőre és a telefonos órára pillantok.
- Nézd csak! Még ma van... - tolom elé a készüléket, és ha csak nem akarja, hogy az ajtaja előtt strázsáljak hajnalig vagy legalább éjfélig, akkor engedi, hogy sóhajtva terüljek el a kanapén. Persze mehetnénk a hálószobába is, de azt gondolom, hogy az már túl lépne egyfajta morális határt, valamit, amit talán nem lenne bölcs dolog átszakítani. Otthon érzem magam, de nem ennyire.

Szemmel láthatóan előbb ébredek fel, bár nem is nagyon aludtam. Félálomban tengődtem, nem tudom, hogy miért. Talán azért, mert idegen helyen erősebben működik a védelmezőösztönöm, talán mert nem akartam egy hatalmas, fekete ugrással átrobbanni a búcsú pillanatába. Hangtalanul kelek fel, a konyhában sikerül összebarátkoznom a fekete macskával.
- Szervusz, testvér! - guggolok le hozzá, halkan, suttogva szólítom - Remélem nem haragszol, amiért ilyen hívatlanul beállítottam.
A kezem nyújtom felé, és ha a szaglászás után engedi, hogy megsimogassam, úgy nem vagyok rest kényeztetni kissé. Aztán felállok, és csak úgy... Vagyok. Amíg meg nem akad a szemem egy naptáron, mellette pedig toll pihen. Halkan nevetek, nem olvasom el, mi áll rajta. Alsó ajkam harapva mozog agyamban a gondolat...

Nem igazán tudom, hogy mit kellene mondanom. Nem akaródzik menni, de várnak rám. Vissza kell érnem a családomhoz, és a munkát is el kell intézzem, amiért "igazából" ide utaztam.
- Ne fáradj, majd út közben eszem valamit. - mondok valamit, hogy megszólaljak, és hogy ne kelljen még a reggelivel is elnyújtanom a pillanatot. Nem érintenek meg a búcsúk, nem úgy, mint régen. Már nem fáj, már tudom, hogyan intézzem gyorsan és egyszerűen.
És mégis. Bizakodva, némileg szomorkásan nézek végig rajta tetőtől talpig, és azt hiszem, hogy illene mondanom valamit, ha már így alakult.
- Bízom benne, hogy megtalálod a Vadászodat. Egy napon. Megérdemled. - nem ezt akarom mondani, azt akarom mondani, hogy a Szellemeknek mindennel céljuk van, és ha a mi történetünk itt véget ért, akkor sem fogok bánkódni, mert boldog lehettem és szabad - Senki sem tűnik el örökre.
Élet-halál, veszteség és nyereség, sok és kevés... Csupán tükrei egymásnak, egyik sem létezik a másik nélkül, az örök körforgásban pedig végső soron... Egyenlőek. Azt nem tudom, hogy csupán csalódás volt-e, szakítás, halál, gyilkosság... De valami volt. A hiúz elmesélte nekem. És persze az a tapasztalás is, amivel engem érintett és a határaimat feszegette.
Homlokon csókolom, és ha nem tart vissza, akkor zsebre dugott kezekkel távozom a lakásból, a házból, az utcából...
És amíg én az ügyeimet intézem, majd a rám váró autóút előtt feltankolok kávéval, addig Savannah megtalálhatja a telefonszámomat a naptár sarkába írva. Már ha majd egyszer észreveszi.


//<333333333333333333333333333//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 83
◯ HSZ : 242
◯ IC REAG : 213
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Boxok a hátsó helyiségben // Hétf. Dec. 08, 2014 9:47 pm


Nem ismerem, nem is kell, hogy ismerjem, se a gondolatait, se őt magát, mert attól minden csak rosszabb lenne, érzem, szinte tudom, és szentül hiszem, hogy egyszer bőven elég volt megégetnem magam. Lefröcsköl, játszik, nevet, vele szórakozok, élvezem a felszabadultságát, vidámságát, ami könnyedén átragad rám is minden pillanatban. Szeretném, ha ez az este egy kicsit tovább tartana, elodázódna a vége, de úgyse fog. Kár, mégis ettől szép, mert így jobban tudom értékelni még ezt a pár percet, hogy nem tolakszik a fürdőből kilépve sem, nem követeli az ágyam felét, megelégszik a kanapéval.
Viszek neki plédet, párnát, hogy amennyire lehet, kényelmes legyen számára a szűk fekhely, jó éjszakát kívánok neki és magára hagyom a város éjszakai fényeit készségesen beengedő nappaliban. Jobb, hogy ott alszik, jobb, hogy én továbbra is egyedül.
Nem tudok aludni, ülök az ágyon, felhúzott térdeimet a mellkasomhoz ölelem, üres tekintettel meredek ki az ablakon. Nem sokkal korábban kaptam valamit, ami után sokáig sóvárogni se mertem, most pedig, hogy eltelített pár percre, a világ nélküle még kietlenebbnek tűnt, értelmetlen, kavargó káosznak, amiben nem lehet mást tenni, mint túlélni - egyik napot a másik után.
Kívánságokat suttogok némán a sötétbe, lehetetleneket, gyerekeseket, tiltottakat, mert sehová nem visznek, sőt, inkább visszatartanak. Szeretném... szeretném látni még egyszer mindazt, amit elvesztettem, visszaforgatni az idő kerekét, hogy megváltoztassam, amit nem lehet. Csak még egyszer beszélni vele.

Hajnaltájt aludtam el pár órára, ébredésnél pedig szinte ijedten ültem fel. Elaludtam? De szabadságon vagyok. Eszembe jutott az este és az álom egyből kiment a szememből. Magamra kaptam egy melegítőt, sietős copfba fogtam a hajam és kimentem a nappaliba - kíváncsian, hogy vajon elment-e, vagy még itt találom. Egyikben sem bíztam, egyikben sem reménykedtem, így nem is gondolkodtam azon, hogy melyikre mit reagálnék, hogyan érezném magam tőle.
Elmosolyodtam, amikor megpillantottam és odaléptem hozzá. Nem vártam semmit, elég volt, hogy nem lépett le szó nélkül, hanem megvárta, amíg felébredtem, vette a fáradságot a búcsúhoz. Nem kell reggeli, nem kínálom kávéval, viszont:
- Két sarokkal lejjebb van egy kávézó, isteni a kávéjuk és reggelit is adnak - adtam némi segítséget a reggeli-vadászat ügyében, kívánságára pedig újfent elmosolyodtam. Mintha kihasított volna belőlem egy darabot, amiről nem szerezhetett tudomást, így én csak mosolyogtam tovább és már egyáltalán nem bántam, hogy rövidre akarta fogni a búcsút. - Én pedig remélem, ráakadsz a Prédádra. Továbbra se add fel - mondtam nehezebben, mint szerettem volna, s meg akartam simítani az arcát, mintegy biztatás gyanánt, de már a szavakkal is alig bírtam el, még egy mozdulat, még egy gesztus és széttörik az üvegvár.
Összeszorítottam az állkapcsom, torkomban lassan gyűjt a gombóc, már csak bólintásra futotta és egy kicsit sűrűbben kellett pislognom. Menj már! Ne kínozz tovább, csak hagyd, hogy pár órára a lakásom magányába zuhanva összeroskadjak... könyörgöm!
Csókot nyomott a homlokomra.
Hirtelen jött a tett, nem gondolkodtam, csak megöleltem. A te hibád. Csakis te tehetsz róla és ha őszintén tudnálak hibáztatni az akaratodon kívül feltépett sebekért, gyűlölnélek. Milyen egyszerű lenne - kitölteni rajtad minden keserűségem. Milyen méltatlan lenne...
Elengedtem, kinyitottam neki az ajtót, miközben mintha a poklot éltem volna át újra. Nem azért, mert elmegy, hanem azért, amiket felidézett, amilyen ajtókat olyan vakbuzgó tudatlansággal tépett fel bennem. Még bírtam mosolyogni, ám minden más elárult, nekem nem megy ennek az elrejtése, semmiképp sem olyan jól, mint kéne, vagy mint mondjuk Kate-nek. A tökös és sziklakemény nők.

Vártam, amíg elhalt a lift zúgó hangja, aztán zártam vissza az ajtót, hogy kísértet módjára tébláboljak beljebb pár lépést.
"Bízom benne, hogy megtalálod a Vadászodat."
Megtaláltam már, az enyém volt, furcsa világomat összetartó Fakír, Ezüst Fia, akárhogy nevezzük is, és elvették tőlem! A fia pedig nélküle nem kért a világból, annak mocskából, belőlem. Sírás fojtogatott, de a könnyek, amik talán némi megkönnyebbülést hoztak volna, elmaradtak. Monoton mozdulatokkal kezdtem neki a kávéfőzésnek, automatikus, rutinban elhaló tettek, érdektelenség.
"Senki sem tűnik el örökre."
De igen, mert nincsenek velem, magamra hagytak, és nélkülük a áporodott a legfrissebb tavaszi fuvallat is. Nem láthatom a mosolyukat, nem hallhatom a hangjukat, nem érinthetem őket, nem nevethetek velük.
Pillantásom a naptárra tévedt, s amilyen hirtelenséggel öleltem meg a hímet, olyan heves mozdulattal söpörtem le a földre a hetem beosztását taglaló papírköteget. Tűnjön el ő is örökre, a felejtés homályába, hadd legyenek öregek és hegesek a sebek, ne olyanok, mintha csak tegnap szereztem volna őket.
Volt Vadászom, de eltűnt örökre.

//<3333333333333333333333333333333333//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: Boxok a hátsó helyiségben // Today at 2:42 pm

Vissza az elejére Go down
 

Boxok a hátsó helyiségben

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» Bárpult az első helyiségben
» Ame No Ekibiogami (Amegami) - Szervezet
» Közös helyiségek

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Anchorage :: West 7th Avenue :: The Pit-