HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
AKTÍV KARAKTEREK
136 TAG 62 FÉRFI 74 NŐ
BETOLAKODÓ FARKASOK
31 TAG 16 FÉRFI 15 NŐ
ŐSLAKOS FARKASOK
24 TAG 10 FÉRFI 14 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
23 TAG 13 FÉRFI 10 NŐ
ŐRZŐK
32 TAG 13 FÉRFI 19 NŐ
EMBEREK
15 TAG 5 FÉRFI 10 NŐ
ALAPÍTÓK
10 TAG 5 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legtanulságosabb:

...A Legnagyobb találkozás:

...A Legjobbak (Vörös Hold - Hard):

...A Legjobb (Vörös Hold - Soft):


írta  Alignak Today at 2:37 pm
írta  Alignak Today at 2:19 pm
írta  Alignak Today at 2:03 pm
írta  Achilles Kilpatrick Yesterday at 8:09 pm
írta  Celeste M. Hagen Csüt. Dec. 01, 2016 3:50 pm
írta  Jamie Waldorf Szer. Nov. 30, 2016 3:53 pm
írta  Sage Miller Szer. Nov. 30, 2016 3:50 pm
írta  Emily Hart Kedd. Nov. 29, 2016 9:17 pm
írta  Primrose Trevelyan Hétf. Nov. 28, 2016 1:52 pm
írta  Rebecca Morgan Csüt. Nov. 24, 2016 7:27 am
írta  Balthazar Bluefox Kedd. Nov. 22, 2016 8:30 pm
írta  J. Isaac Sladen Hétf. Nov. 21, 2016 9:34 pm
írta  Vendég Hétf. Nov. 21, 2016 12:46 pm
írta  Nessa O'Brien Hétf. Nov. 21, 2016 10:19 am
írta  Maya Honeycutt Szomb. Nov. 19, 2016 7:20 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:01 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:00 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 10:58 pm
írta  Jackson Carter Vas. Nov. 13, 2016 4:52 pm
írta  Catherine Benedict Szomb. Nov. 12, 2016 6:47 am
írta  Roxan A. Cruz Csüt. Nov. 10, 2016 7:40 pm
írta  Achilles Kilpatrick Csüt. Nov. 10, 2016 7:13 pm
írta  Andrzej Krakowski Kedd. Nov. 08, 2016 8:06 pm
írta  Roxan A. Cruz Kedd. Nov. 08, 2016 6:31 pm
írta  Tawny Vaidya Hétf. Nov. 07, 2016 11:02 pm
írta  Skyler R. Hamilton Hétf. Nov. 07, 2016 10:03 pm
írta  Balthazar Bluefox Hétf. Nov. 07, 2016 9:55 pm
Balthazar Bluefox
 
Alignak
 
David A. Blandern
 
Lester J. Edison
 
Celeste M. Hagen
 
Achilles Kilpatrick
 

Share | .


























 

 Rahim háza

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6143
◯ IC REAG : 8029
Rahim háza // Szomb. Márc. 29, 2014 10:29 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net

◯ Kor : 132
◯ HSZ : 529
◯ IC REAG : 563
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválások: boka, alkar, csukló


Re: Rahim háza // Vas. Nov. 23, 2014 7:28 pm

Sokáig halogattam a Castorral való találkozást, de ez egyáltalán nem volt véletlen. Pontosan tudtam, hogy egyáltalán nem lesz elragadtatva, úgyhogy szerintem határozottan megvolt rá az okom, hogy egy kicsit féljek attól, hogy színt valljak előtte. Előbb-utóbb azonban kénytelen voltam, hiszen más forrásból is értesülhetett volna a történtekről, akkor pedig még rosszabbul jöttem volna ki ebből az egészből, mint egyébként. Már ha lehet ezt mondani, mert a helyzet most sem volt éppen rózsás, legalábbis az én szemszögemből.
Végig ezen gondolkoztam még akkor is, amikor a megadott cím felé tartottam a kocsival. A telefonomat csak tegnap emeltem fel, hogy odaszóljak Rahimnak, hogy most már esedékes az a bizonyos találkozásunk. Nem, én még itt nem a randira gondoltam, de ezt vele sem felejtettem el közölni. Elmondtam neki, hogy valami komoly és fontos dolgot szeretnék vele megbeszélni, ami nem igazán tűr halasztást. Legalábbis a látszat ez volt, mert én azért még adtam magamnak előtte pár napot, hogy mindent megemészthessek és végiggondolhassak. Ezúttal nem akartam meggondolatlanul cselekedni, éppen ezért számba vettem minden eshetőséget, pro-, és kontra listát készítettem, így viszonylag magabiztosságot éreztem. A baj csak az volt, hogy a szívem most is a torkomban dobogott, és ezen nem tudott senki segíteni. Nem tudta senki megoldani, és most még azt sem mondhattam, hogy rajtam kívül. Nem, beleástam magam szépen ebbe a kis gödörbe, hát valamiképpen ki is kellett jutnom onnan. Így, vagy úgy, de úgyis meg fogom tenni, mert én ilyen vagyok. Túlélő, és a túlélők megoldják a problémáikat, mert kényszert éreznek a továbblépésre. Sohasem fogom többé hagyni, hogy gyáva legyek, vagy gyenge ahhoz, hogy saját döntéseket hozzak.
Miközben folyamatosan pörgött tovább az agyam, türelmetlen mozdulattal vittem arrébb a rádióadót, amin éppen valami elég lassú szám szólt. Most igazán nem volt hozzá hangulatom, éppen ellenkezőleg! Szerencsémre csak kettővel kellett odébb nyomkodni ahhoz, hogy találjak valami olyat, amit elfogadhatónak ítéltem meg a jelenlegi kedélyállapotomhoz. Fel is hangosítottam egy kicsit, az ütemet pedig önkéntelenül is ütöttem az ujjaimmal, miközben ráfordultam az impozáns ház előtti kocsifelhajtóra. Meg sem lepődtem az épület láttán, hiszen voltam már a Vegasban található házában is, így pontosan valami ehhez hasonlóra számítottam.
Miután leállítottam a terepjáró motorját, könnyedén szálltam ki a magas sarkak ellenére is. Hosszú ruhám rövidesen visszaomlott a bokámig, míg kabátom egy kicsit szorult az alatta viselt mellény miatt. Különösebben nem zavartattam magam, hiszen nem gomboltam össze a fehér ruhadarabot magamon. A bejáratig csak kibírom valahogy, még a hideg szél ellenére is, igaz? Az órámra pillantva konstatáltam, hogy nagyjából pontosan érkeztem, sőt, talán még egy-két perccel korábban is sikerült befutnom, mint ahogyan ígértem magam. Nem hoztam magammal egyébként semmit, mert ez a látogatás most nem arról szólt, hogy összemelegedjünk. Ez most egy olyan lesz, ahol sok dolog eldől, sok mindent kell megbeszélni, és nekem még mindig fogalmam sem volt, miként tálaljam mindazt, amire jutottam a Castorral való megbeszélés alkalmával.
Az ajtóhoz érve még utoljára beletúrtam a hajamba valamiféle fésülő célzattal, aztán megnyomtam a csengőt. Nem túl hosszan, de addig azért kitartottam, amíg egy ember is meghallja a hangját. Nem izgultam annyira, mint ahogyan gondoltam, de a feszültség azért továbbra sem tágított mellőlem, teljesen kiakasztott. Arcomon ettől függetlenül igyekeztem leplezni a végbemenő belső változásokat, de még ennyi év után sem volt mindig egyszerű, hiszen helyzettől függött. Ez a helyzet pedig most nem a szórakozás jegyében fog lezajlani, az is biztos.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rahim Alidad
Kölyök

◯ Kor : 32
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija


Re: Rahim háza // Hétf. Nov. 24, 2014 3:31 am

Asszony a háznál!




Régóta vártam már Jennifer hívását, mégis váratlanul ért, amikor megcsörrent a telefonom, és az ő neve szerepelt a telefonom kijelzőjén. Pár pillanatig bámultam, mielőtt felvettem volna. Épp a tervezőasztalomnál ücsörögtem, és kényelmesen hátradőltem a székemben, miközben a hatalmas ablaktábla felé fordulva az erdős-havas tájon siklott végig a tekintetem.
Tárgyilagos volt, így én is az maradtam… holott már nagyon kíváncsi voltam rá, mire jutottak a nagyapjával. Megbeszéltünk egy találkozót, és még időben tettem hozzá, hogy már ne a hotelben keressen, ugyanis vettem egy házat. Megadtam a címemet, mielőtt bontottuk volna a vonalat.

Sikerült szabaddá tennem magam teljesen erre a napra. Néha nekem is megjár egy kis pihenés, nem? Délelőtt úsztam, eltöltöttem néhány órát a konditermemben, aztán fogadtam a Thai masszőrt, akit házhoz rendeltem. Sikerült testben és lélekben is teljesen felfrissülnöm.
Mivel még nem találtam alkalmas házvezetőnőt, és megszoktam a Holiday Inn konyháját, hozattam magamnak ebédet… és rendeltem két fő részére vacsorát is. Utóbbit majd később hozza ki a futár, remélhetőleg akkorra már Jennifer is itt lesz.
Mivel itthon vagyok, nem öltöztem ki. Csak egy farmert, felülre pedig egy csíkos inget vettem fel, amit nem tűrtem bele a nadrágom derekába. A kandallóban ropogott a tűz, én pedig az elé leterített medvebőrön feküdtem, félig felkönyökölve egy párnára. Az egész házban hallható volt, a kellemesen duruzsoló aláfestésként a rejtett hangfalakból szóló zene, a levegőben pedig kisebb gomolygó füstként terjengett a jázmin és a csokoládé illatelegye, amit pipázás közben fújtam a levegőbe. Időnként belekortyoltam a méteres vízipipa mellett nyugvó poharam tartalmába, ami kivételesen csak félédes vörösbor volt.
Ebben a már-már idillinek tetsző hangulatban ért a csengőszó. Tudtam, hogy csak Jennifer lehet, hiszen nem vártam mást – legalábbis mertem remélni, hogy nem most toppan be valaki állásinterjúra -, ezért rögvest fel is keltem, és mezítláb elindultam a nappalin keresztül a bejárat felé. Egy pillantást vetettem magamra a fali tükörben, beletúrtam a hajamba, majd az ajtónál megállapodva elfordítottam a kulcsot a zárban, és hátra lépve egyet, kinyitottam az ajtót.
- Szia! – Pillantottam végig rajta, majd egy könnyed intéssel beljebb tessékeltem.
- Gyere csak be. – Villantottam rá nőcsábász mosolyomat, majd lesegítettem róla a kabátot, ha engedte, és felakasztottam.
- Nagyon csinos vagy. – Jegyeztem meg, miután újfent végig mértem.
- Könnyen ide találtál? – A ház eléggé kint van a városból, de pontosan ezt szeretem benne. A Vegasi házamban is ezt szerettem a legjobban. Kint volt a városból, ennek köszönhetően pazar panoráma nyílt mind rá, mind pedig a tájra.
- Sajnos még nem sikerült házvezetőnőt találnom, úgyhogy ha szükséged van bármire, állok szolgálatodra. – Elég magasra teszem a mércét, akárkit nem veszek fel. Inkább elhúzom a dolgot, és várok az „igazira”, mint felvegyek olyat, akit nem érzek teljesen megfelelőnek erre a feladatra.
- Rendeltem vacsorát… remélem eszel velem. A Holiday Inn konyháját egészen megkedveltem, amíg a hotelben éltem. – Simítottam tenyeremet a lapockájára, miközben beljebb invitáltam a házba, konkrétan a nappaliba, amit most csak a kandalló tüze világított be, s a földön előtte ott volt a bizonyítéka annak, hogy érkezte előtt mivel múlattam az időmet.
- Foglalj helyet, ahol tetszik. – Ajánlottam fel a kanapét, és a foteleket, miközben én a kandallóhoz sétálva lehajoltam a poharamért, hogy felvegyem a földről.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 132
◯ HSZ : 529
◯ IC REAG : 563
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválások: boka, alkar, csukló


Re: Rahim háza // Hétf. Nov. 24, 2014 11:38 pm

Még mindig kissé feszülten, de cseppet sem sebezhetően, vagy gyengén álltam a bejárat előtt. Határozott voltam és magabiztos, mint általában. Jobban mondva, mint az életem elmúlt ötven éve alatt. Vagy van az már több is? Ki számolja? Egy idő után már olyan mindegy, de a lényeg, hogy Jennifer létezése óta ez így van, és tartottam is magam hozzá. Már csak azért is, mert úgy véltem, hogy jobb lesz, ha kettőnk közül valaki erős és józan marad, mert nem lesz egyszerű menet, amire készültem. Abban pedig egészen biztos voltam, hogy Rahim nem fog túlzottan elragadtatott állapotba kerülni, mire elhagyom a házát.
Már az előtt hallottam a léptei tompa zaját, hogy elkezdett volna neszezni a zárral. Nem volt nehéz kitalálnom, hogy mezítláb van, amikor pedig kinyílt az ajtó, erről ténylegesen is meggyőződhettem. Remek, legalább a fülem még teljesen jól működik, ha már az agyam időnként felmondta a szolgálatot. Illetve inkább a józan eszem, mert a megállapítás így pontos. Tekintetem le is siklott a lábára, majd vissza az arcára, ajkaim épphogy csak megrándultak, mintha mosolyogni akarnék. Magamon akartam, de végül nem tettem, még a végén félreértené, pedig igyekeztem elég egyértelmű hangot megütni a telefonbeszélgetés alkalmával, hogy felkészülhessen a végkimenetelre.
- Köszönöm! – válaszoltam udvariasan, miközben beléptem a kinti hidegből, a csalogatóan meleg előtérbe. Gyorsan néztem körbe, csupán néhány másodperc elég volt ahhoz, hogy felmérjem magamnak a terepet. Ez afféle beidegződés volt nálam, de külső szemlélőnek könnyedén tűnhetett akár úgy is, hogy csupán barátkozom az új környezettel. Ha úgy vesszük, tényleg igaz volt ez is, csak én közben lehetséges távozási útvonalakat is kerestem, talán a sok bezártsággal töltött év tehet róla, talán ez minden farkasra jellemző, nem tudom. – És a bókot is! – nem viszonoztam felhőtlenül a mosolyát, inkább csak szolid felfelé görbülő ajkakkal jeleztem, hogy nem kerülte el a figyelmemet sem az engem mustráló tekintete, sem pedig az, amit mondott.
Közben könnyedén kibújtam a kabátomból, amit úriemberhez méltón segített le rólam, ezt követően pedig a csizmától is megszabadultam, mert nem akartam összekoszolni mindent. Végül is, otthon sem járunk a kinti cipőnkben, soha nem is értettem a filmeket, hogy ott miért vannak mindig a lakásokban zajló jelenetek alatt is cipőben…
- Igen, elég jól ismerem a környéket – bólogattam, bentebb óvakodva a nappali irányába. Nem hazudtam, ebben legalább nem. Sokszor jártam erre farkasként, meg amúgy is elég régóta éltem ebben a városban ahhoz, hogy ismerjem a külső területeken épült házak hollétét is. Nem árt ugyanis tudni, hogy melyik környéken kell egy kicsit óvatosabbnak lenni, ahol bárki kiléphet a teraszra, és esetleg kiszúrhat a csupasz téli időjárásban egy oda nem illő pontot. Az egy dolog, hogy nekem a bundám szerencsés módon hófehér, de másoké nem. Legalább ebben a tekintetben jó lapot húztam! – Ez igazán kedves, de még nagyon sok dologtól függ, hogy meddig maradok… - kezdtem el egyből felkészíteni arra, hogy ez bizony nem egy sétagalopp lesz.
- Amúgy sem vagyok házvezetőnőhöz szokva – újabb alig látható kis mosoly kíséretében helyet foglaltam a kanapén, ha már így felajánlotta. Néhány pillanatig szemeztem a fotellel is, de végül úgy döntöttem, hogy ennyire azért már mégsem leszek távolságtartó, bőven elég lesz majd a mondókám. – Meglátjuk, rendben? – ujjaimat összefontam az ölemben, mert ezzel próbáltam meg valamelyest lekötni magam, elég kevés sikerrel. – Vágjunk is bele, jó? – kérdeztem kissé talán félénken, vagy legalábbis valamennyi bizonytalansággal a hangomban. Ha rajtam múlt volna, még tovább halogatnám ezt, de már így is túl sok időt adtam magamnak. – Mint ahogyan arról beszéltünk, találkoztam a „nagyapámmal” – jelentettem ki tényszerűen, aztán már folytattam is: - És ahogyan sejtettem előre, egyáltalán nem volt elragadtatva ettől az egésztől. Ezt meg is értem, mert sok olyan dolog van, amiről nem tudsz velem kapcsolatban, de erre már bizonyára te is rájöttél. Tudom, hogy szeretnéd megpróbálni ezt az egészet, de ha így haladunk tovább, ez nem fog menni. Sőt, lehet, hogy éppen te leszel az, aki azt mondja majd, hogy egyáltalán nem így tervezted az életedet, és soha többé nem akarsz látni. Még így is szeretnéd ezt megbeszélni velem? – kérdeztem elég komolyan ahhoz, hogy számára is egyértelmű legyen, mennyire nem fűlik a fogam nekem sem ehhez, az pedig szerintem eddig is egyértelmű volt, hogy távolról sem volt könnyű ez nekem sem.
- Most még eldöntheted, hogy előtte szeretnél majd enni, mielőtt közlöm veled, amiért idejöttem, vagy utána… - azt már nem tettem hozzá, hogy utána valószínűleg nem lesz hozzá kedve, de a levegőben attól még ott lógott. - Hiszel abban, hogy semmi sem történik ok nélkül? - kérdeztem, mintegy teljesen kizökkenve a korábbi mondandómból.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rahim Alidad
Kölyök

◯ Kor : 32
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija


Re: Rahim háza // Kedd. Nov. 25, 2014 3:28 pm

Megadóan tárom szét mindkét karomat.
- Legyen. – Reméltem, hogy beszélgetünk előtte, vagy valami, de ha ennyire a tárgyra akar térni, akkor hagyom, hadd jöjjön aminek jönnie kell. Leteszem a poharat az asztalra, és leülök mellé a kanapéra. Tekintetem rászegezem, ha nem is néz rám, érezheti, hogy figyelem őt, és minden szavát.
- Igen. – Bólintottam megerősítésképp, de ez nem is volt annyira szükséges.
Mindenre fel voltam készülve azt hiszem, bár az a fajta lazaság amit mutatok, valószínűleg nem ezt engedi feltételezni számára. A mai napomat arra áldoztam, hogy a felesleges energiákat levezessem, és feltöltődjek mind testben, mind lélekben.
- Nézd… Jennifer. – Dőltem hátra a kanapén nagy levegőt véve.
- Folyamatosan ezt szajkózod Vegas óta, hogy sok dolog van, amit nem tudok rólad. A te döntésedből és elzárkózásodból fakad, hogy nem nyílsz meg előttem. Sok dologgal meg lehetne vádolni, de azzal semmiképp, hogy ne hallgatnék meg másokat, vagy ne tudnék bizonyos szintig alkalmazkodni. Erről szól az életem, Jennifer. Alkalmazkodom a megbízói igényekhez, utána dolgozok a szerintem tökéletesre kreált terveimnek, mert a megbízó egy plusz falat ki akar vetetni idő közben, vagy meggondolja magát, és inkább más színűre szeretné a falakat, ezért az összes többi kiegészítőt is az új helyzethez kell igazítanom.
Nem mondhatod azt, hogy türelmetlenebb voltam a normálisnál. Figyelembe vettem, és tiszteletben tartottam, hogy neked számít a nagyapád véleménye… áldása. Számoltam azzal, hogy nem fog szárnyalni az örömtől, hiszen melyik szülő, nagyszülő verné örömében a fenekét a földhöz ha megtudná, hogy a gyermeke férjhez ment valakihez meggondolatlanul?
Azonban mindezek ellenére a te… az én… a mi életünk. A végső döntést mi hozzuk meg, és nem takarózhatunk semmilyen indok mögé. Ha azt mondod, hogy szerinted ez így nem fog menni, akkor annak te vagy az oka, nem én. Azért haladunk így, mert én amióta visszatértünk Vegasból csak arra várok, hogy elhatározásra juss. A véleményem nekem mit sem változott. Te vagy itt az egyedüli, aki nem tudod, hogy mit akarsz. –
Világítottam rá.
- Vagyis talán tudod, csak nem akarod kimondani. Ha nem akarod megpróbálni, akkor mond ki, de ne játszadozz velem, mert itt nem csak a te életedről van szó Jennifer, hanem az enyémről is. – Állok fel, majd a kandallóhoz sétálok, és a piszkavassal a kezembe leguggolok, hogy megmozgassam a tűztől szénfeketévé váló izzó tűzifát, majd a kandalló mellett levő letakart fonott kosárból kiemelek még egy kisebb rönköt, és azt is a tűzre dobom.
- Ha már belekezdtél, ne hagyd félbe. Hallani akarom, miért vagy most itt. – Jelentem ki, majd visszasétálva hozzá felveszem a korábban asztalra letett poharamat, és újabbat kortyolok az italból.
Az étvágyamat nem kell féltenie, nem vagyok az a gyomorideges típus, sőt… most már ott tartok, hogy szinte mindegy mi van, vagy lesz, de végre tudni akarom. Elég ideje húzódik már a kettőnk dolga, és én kezdek elfáradni a várakozásban.
- Ez most hogy jön ide? – Kérdezem értetlen arckifejezéssel. Komolyan nem értem Jennifert. Nagyot sóhajtok, inkább leteszem a poharat ismét. Ujjaimat összefűzöm a tarkóm mögött, és egy pillanatra megfeszítem a hátamat, majd tanácstalan, rövid.. keserédes nevetést hallatok.
- Hiszek, persze, hogy hiszek. Szerinted miért akarom megpróbálni? Abban az időszakban, amikor Vegasban éltem, volt hogy hetente többször is kirúgtunk a hámból, de eddig még egy ilyen este után se keltem gyűrűvel az ujjamon. Oka van annak, hogy pont te vagy az, akit elvettem, ezért is akarok esélyt adni magunknak… mert ennek így kellett történnie. Nem vagyok Nostradamus Jennifer… fogalmam sincs, hogy működne-e, de ha meg se próbáljuk, soha nem tudjuk meg.
Eddig nem akartalak kész tények elé állítani, vagy sarokba szorítani, de úgy érzem eljött az a pillanat, amikor meg kell tennem. Döntened kell. Itt és most. Ha meg akarod velem próbálni, akkor maradj itt velem, és vacsorázzunk együtt. Ha nem akarod megpróbálni, akkor pedig távozz kérlek. A többit pedig az ügyvédeink elintézik. –
Pillantok rá várakozón.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 132
◯ HSZ : 529
◯ IC REAG : 563
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválások: boka, alkar, csukló


Re: Rahim háza // Kedd. Nov. 25, 2014 7:25 pm

Úgy sejtettem, hogy nincs túlzottan elragadtatva attól, hogy egyből bele akartam vágni. Nekem viszont ahhoz nem volt kedvem, hogy még ennél is tovább húzzam, ezért is kezdtem el egyből beszélni. Persze nem kellett sokáig várnom arra, hogy elkezdje mondani a magáét, de ezen túlzottan nem is lepődtem meg annyira. Már sikerült kiismernem ezen a téren, így sejtettem, hogy lesz egy-két szava ahhoz, amit elmondtam, pedig igazából még csak bele sem kezdtem teljesen. Inkább csak felvezettem a majdani mondanivalómat, amihez azért még szükségem volt néhány percre, de időhúzásnak ez is tökéletes volt. Egy bizonyos ponton untam csupán meg a mondókát, fél szemöldökömet pedig felvontam, amikor volt egy pillanatnyi szünet.
- Befejezted? – kérdeztem halkan, viszonylag türelmesen. Valamiféle visszafojtott harag, vagy sokkal inkább türelmetlenség ott bujkált a hangomban, amit talán még ő is hallhatott, fejlettebb érzékek és megérzések nélkül is. Az ilyesmit azért az emberek is meg szokták érezni. – Ha türelmetlen lettél volna, már rég nem beszélgetnénk itt, ez az egyik… - közöltem tényszerűen, nehogy azt higgye, hogy emiatt le fogok borulni elé. Inkább neki volt szerencséje, mert rosszabbul is járhatott volna, ha sürget, vagy ha esetleg elkezd követni, bár ezt nem feltételeztem róla, a kapcsolatunk még nem volt ilyen szinten.
- A másik pedig az, hogy tudom, mit akarok, már meghoztam a döntésemet – jelentettem ki, miközben ujjaimat összefontam az ölemben, aztán kinyújtottam őket, majd megint leengedtem. Ez afféle feszültség-levezetés volt részemről, hogy könnyebb legyen kordában tartani a bennem élő fenevadat. Alapvetően egészen jól kijöttünk egymással, de az ilyen helyzeteket értelemszerűen ő is egy kicsit nehezebben bírta idegekkel. – Az én életem nem így működik, Rahim. Nem hozhatok csak úgy meg egy döntést úgy, hogy annak nincsenek következményei. Esetenként meg elég komolyak, a mostani is éppen ilyen. Neked talán nem olyan nagy dolog, nekem viszont az. És nem azért, mert félek az elköteleződéstől… voltam már házas – hoppá, máris megosztottam vele egy aprócska részletet az életemmel kapcsolatban, most aztán igazán nem mondhatta, hogy elzárkózok.
- Igen, pontosan azért tartunk ott, ahol, mert a te életedről van szó – ő nem tudhatta, hogy mire gondolok, én azonban tisztában voltam vele tökéletesen. Azért kellett ennyit várnom, mert Castor kezében volt az ő könnyen múló kis élete, ami miattam került veszélybe. Arról pedig egyelőre még mit sem tudtam, hogy egy emléktörlésen már volt szerencséje átesni. Közben tekintetemmel követtem a mozdulatait, és míg ő a tüzet piszkálta, én az egyik lábamat átraktam a másikon, hogy még inkább kényelmesen üljek. Nem lesz egyszerű menet, ezt már előre tudtam, neki azonban sejtelme sem volt arról, hogy mennyire nem fogja élvezni ezt a beszélgetést, és mennyire nem lesz érdektelen, mire eljön a távozásom ideje. Most inkább úgy nézett ki, mint akinek minden mindegy. Gyanítottam, hogy ez nem is áll olyan messze a valóságtól.
Sejtettem, hogy egy kicsit ki fogom zökkenteni a kérdésemmel, de valahol pont ez volt a szándékom vele. Még kapott egy kis időt, bár lehet, hogy hibát követtem el. Az utolsó néhány mondatával ugyanis sikerült eléggé kihoznia a sodromból ahhoz, hogy most én álljak fel a kanapéról és kezdjek el járkálni. Két kezemet hátul fogtam össze, lépteim nem voltak túl nagyok, ám annál határozottabbak.
- Én is hiszek abban, hogy minden okkal történik. Egy felsőbb hatalomban. Abban, hogy a szellemek irányítanak minket, és ez nem vallásos részemről – tettem hozzá, csak úgy a miheztartás végett. – Édes, hogy azt hiszed, választás elé állíthatsz – mosolyom negédes volt, ahogyan hirtelen felé fordultam, és fejemet oldalra billentettem. Valószínűleg a viselkedésem egy kicsit idegen lehetett számára, mivel eddig egyáltalán nem ilyennek láthatott. – A helyzet azonban az, hogy kettőnk közül neked nincs választásod, Rahim! – közöltem vele tárgyilagosan. – Nem tűröm el senkitől, hogy ultimátumot adjon nekem, kivéve egy személytől, de az nem te vagy! Mint mondtam, én már döntöttem, ráadásul én sem akarlak téged kész tények elé állítani, de meg fogom tenni. Nem most, de mielőtt elhagyom ezt a házat, eljön annak is az ideje… - vetítettem előre egy kicsit abból, ami rá várt. Ó, határozottan nem fog neki tetszeni, hogy ebbe nincs beleszólása, de ezek a dolgok nála sokkal nagyobbak.
- Ha nem akarnám megpróbálni, akkor most nem lennék itt – folytattam tovább a mondandómat, némi hatásszünetet követően. – Viszont ez nem fog olyan egyszerűen működni, ahogyan azt te elképzeled, vagy ahogyan én azt szeretném! – nagyot sóhajtottam, miközben visszasétáltam mellé, és újra a kanapéra ültem. A nevetés, ami kibukott belőlem, egyáltalán nem volt őszinte. – Hiszen még csak nem is Jennifernek hívnak! – túrtam bele a hajamba. – Jobban mondva nem ezen a néven születtem… - tettem hozzá pontosítva. – Az, hogy most itt vagyok, nagyon nehéz döntés volt a számomra, ezt jobb, ha tudod, és szeretném, ha értékelnéd! Egyébként azt már tudom, hogy hiszel a sorsban, és abban, hogy nincsenek véletlenek. De vajon hiszel abban is, hogy vannak olyan dolgok, amik ép ésszel nem foghatóak fel? – tettem fel a kérdést elmélázva, mintha nem is neki szólt volna. – Kíváncsi vagyok, hogy a képzelőerőd és a határaid meddig terjednek… - pillantottam ezúttal a szemeibe.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rahim Alidad
Kölyök

◯ Kor : 32
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija


Re: Rahim háza // Kedd. Nov. 25, 2014 8:41 pm

Egy pillanatra megvillantak a szemeim a kandalló tüzének fényében. Egyelőre befejeztem, bár őszintén szólva ez egyelőre az én házam, ahol ő egy vendég, akit beengedtem, így ha akarnám, akár folytathatnám is a mondandómat. Az egy dolog, hogy nem vagyok olyan vaskalapos, mint a legtöbb muzulmán férfi, hiszen a szüleim próbáltak modernebb neveltetésben részesíteni, hiába konzervatívabbak ők maguk, de figyelembe kellett venniük azt, ami a legjobb nekem, és a jövőmre nézve.
- Az életben mindennek következményei vannak. – Jegyeztem meg, közbe vágva.
Amikor aztán közli, hogy volt már házas, megugrik a szemöldököm.
- Remek. – A nyelvem hegyén van, de inkább visszatartom a kikívánkozó cinikus kérdésem, hogy esetleg a nagyapja üldözte-e el a korábbi férjét!? Annyi tisztelet azért van bennem, hogy ezt ne vágjam a képébe.
- Jó, akkor itt álljunk meg egy pillanatra, rendben!? – Emelem fel magam elé a kezeimet, mintegy védekezően.
- Felnőtt férfi vagyok, nem gyerek. Legyél szíves és ne akarj anyáskodni felettem. Ne tegyél úgy, mintha csak az én életemről van szó, vagy ne akard rám hárítani ilyen téren ezt a dolgot! Akár hízelgő is lehetne számomra, hogy miattam aggódsz, de bocsáss meg, ha ezt kétkedve fogadom annak fényében, amit Vegas óta tőled kaptam… - Feszült meg az állkapcsom, s vele együtt a vonásaim is.
Úgy tűnik a levegő most se feszültebb közöttünk, mint az irodájában volt… csak most jó eséllyel nem fogja ránk rúgni senki se az ajtót, hogy kizökkentsen a beszélgetésből. Vagy veszekedésből… vitából… tudom is én mi zajlik épp.
- Nem hiszem, hanem pontosan azt teszem. – Szólok közbe ismét. Ha megint úgy akar lelépni, hogy kétségek között hagy, azt nemleges válasznak vesznek. Nem hagyom a férfiúi önbecsülésem senkinek se a földbe taposni, akármennyire is tetsszen valaki. Egyszerűen – s ezt minden nyavalygás nélkül gondolom – nincs joga szórakozni velem.
- Fejezd már be a ködösítést! Az őrületbe kergetsz azzal, hogy kerülgeted a dolgokat! – Mordulok fel mérgemben. Utálom, ha valaki ezt csinálja. Legalább úgy csinál, mintha valami kibaszott űrközpontban dolgozna, és egy nyamvadt meteor tartana felénk… próbálná figyelmeztetni az embereket a veszélyre, de nem mondja ki konkréten mitől kell tartaniuk. Rühellem… mindig is rühelltem a bizonytalanságot.
- Hát persze, hogy nem. A nagyapád. – Nyilvánvaló, hogy úgy ugrál, ahogy az örege fütyül. Ha muzulmán lenne, azt mondanám oké… megértem. Na de egy nyugati nő. Könyörgöm! Enyhén szólva is túlzásnak érzem ezt az egész nagyapás dolgot. Az irodájában próbáltam megértő lenni, de most már az se tudok lenni.
- Allahra, Jennifer! Hallod te egyáltalán magad? Randikról beszéltem, kezdetnek… te meg úgy csinálsz, mintha nem is tudom… Ne mond nekem, hogy a randizás nagyobb dolog, mint az, hogy elutaztál velem Vegasba egy hétvégére! Mégis mi a frász van? A nagyapád megszabta feltételnek, hogy csak a jelenlétében randizhatunk, vagy mi a fészkes fene folyik itt Jennifer? – Érzem, ahogy egyre jobban felszökik a vérnyomásom. Egyre jobban felhergelem magam, egyre idegesebbé válok.
- Remek. – Csapom össze a tenyereimet keserédesen felnevetve.
- De ugye nem vagy transzvesztita? – Bukik ki belőlem a kérdés. Volt már házas, nem is Jennifer a neve… mi jöhet még?
- Ha ez vigasztal, neked legalább van születési neved. Nekem azelőtt meghalt a vér szerinti anyám, hogy elnevezhetett volna. Apám meg a születésem előtt meghalt szolgálatteljesítés közben. Tudod miért vagyok itt Alaszkában, ebben az Istenverte hidegben? Azért jöttem ide, hogy felkutassam a vér szerinti rokonaimat, akiknek nem kellettem, miután pár nappal a születésem után árván maradtam… azért, mert ennek ellenére is érdekelnek… és érdekel az, hogy milyenek voltak azok az emberek, akik életet adtak nekem. Remélem azt Te se gondolod, hogy nekem olyan könnyű volt meghozni azt a döntést, hogy most itt vagyok… mert nem volt az! Mégse fogok úgy beállítani a rokonsághoz, ha megtalálja őket a detektív, akit felbéreltem, hogy értékeljék a hajlandóságot, amivel időt és pénzt nem sajnálva megkerestem őket… holott harminc éve ők vastagon szartak arra, hogy mi lesz velem! – Állok fel, mert nem bírok tovább ülve maradni.
- Fogalmam sincs, hogy ezzel már megint mit akarsz!? Hogy jön ez egyáltalán ide? Ne térjünk el a tárgytól. – Fordultam felé, lepillantva rá.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 132
◯ HSZ : 529
◯ IC REAG : 563
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválások: boka, alkar, csukló


Re: Rahim háza // Kedd. Nov. 25, 2014 9:35 pm

- Tudom, hogy te ahhoz szoktál hozzá, hogy mindig az van, amit te akarsz. Ez azonban meg fog változni, ha tovább akarsz lépni ebben az ügyben! – közöltem határozottan, ellentmondást nem tűrően. Alapvetően nem vagyok parancsolgatós alkat, de ez alkalommal szükség volt arra, hogy annyira határozott legyek, amennyire csak tőlem kitelik. Azt hiszem, hogy nem is ment ez nekem olyan rosszul, de tény, hogy jó ideig ez újra csak a Síparadicsom falain belülre fog korlátozódni. – Pedig hidd el nekem, hogy ezúttal tényleg csak a te életedről van szó, de majd megérted… - hagytam rá egy időre, mert most még úgysem fogja ezt elfogadni, ez biztos. Talán utána sem, de az már nem érdekelt különösebben.
- Ne mondd meg nekem, hogy mit csináljak! Már rég nem tűröm el ezt egyetlen férfitól sem! – ezúttal az én szemeim voltak azok, amik megvillantak, méghozzá fenyegetően. A farkas ugyan még nem kémlelt ki, de éreztem, hogy kezdi cibálni a láncait, erősködve a szabadulása mellett. Nem engedhettem meg neki, hogy azt tegye, amit akar. Majd később, de most még nyugodtan kellett maradnia, ahogyan saját magamat is higgadtságra kellett intenem. – Akadj le a témáról, most nem rajta van a hangsúly, a döntést én hoztam meg! – szóltam rá szigorúan, amikor már újra a „nagyapámat” hozta szóba. Nem akartam az orra alá dörgölni, hogy kit rejt ez az elnevezés, pedig nagyon szerettem volna.
- Ideges vagy… - jelentettem ki, miután befejezte az újabb szóáradatot. – Szaporább lett a pulzusod is… már érzed, hogy lüktet a vér a halántékodban, igaz? – kérdeztem teljesen nyugodtan. Ez utóbbira csak következtettem az előbbi alapján, az idegesség pedig evidens volt az ilyen állapotban. – Jobb lesz, ha ehhez az érzéshez hozzászoksz! – tanácsoltam, szinte már csevegő hangnemben, éles ellentétben az előbbi viselkedésemmel. Imádtam megzavarni az embereket az ilyen váltásokkal, és annak idején pontosan ezekkel voltam olyan jó a polgárpukkasztásban is, ami Darrennel együtt olyan jól ment nekünk. Régen volt már…
- Úgy tűnt, hogy az vagyok? – kérdeztem ridegen. – Még egy ilyen ostoba kérdés, és szájon váglak, Rahim! Akármilyen idős vagy, a tiszteletlen viselkedést nem tűröm el. Legutóbb az unokaöcsém próbálkozott a sértegetéssel, de ő húzta a rövidebbet. Ő még csak egy kölyök, neki elnézhető, de te éppen az előbb hívtad fel a figyelmemet arra, hogy felnőtt férfi vagy, és nem gyerek. Hát akkor viselkedj is úgy! – nem kiabáltam, pedig nagyon szerettem volna. Az, hogy Noaht kis híján úgy megbüntettem, hogy nem köszönte volna meg az életben egyszer sem, tényleg igaz volt. Vele szemben azonban nem terveztem ilyen drasztikus lépéseket, egyszerűen csak észhez akartam téríteni. – Nem is értem, hogy juthatott ilyen egyáltalán eszedbe! – forgattam a szemeimet hitetlenkedve még mindig.
- Igazán kedves, hogy mindezt megosztottad velem, de igazán ez sem tartozik a tárgyhoz, én azonban pontosan arra vezetnélek rá, ha hagynád… - vontam vállat egyszerűen, mert mást már tényleg nem tudtam tenni kínomban. Tudom én, hogy alaposan körbejártam ezt, de ha tudta volna, hogy emellett az elmúlt napokban mennyit gondolkoztam, valószínűleg nem kötekedne és sürgetne ennyire. De hát hogyan is várhatnám el, hogy megértse? Hiszen nincs a helyzetemben, és remélem, hogy soha nem is lesz. – Meg sem kérdezted, mi az igazi nevem… - jegyeztem meg halkan, némi szünetet követően. – És még te mondod azt, hogy komolyan gondolod ezt, és ne zárkózzak el. Férfiak… csak a szátok nagy, ez még mindig nem változott semmit! – közben gesztikuláltam egy kicsit a kezemmel is, ahogyan általában szoktam, ha éppen nagyon benne vagyok valaminek a magyarázásában.
- Nos, ha már te nem kérdezel rá, akkor elmondom magamtól, ha már fene nagy őszinteséget akartál! A nevem Aurorette de Lacroix. Franciaországban születtem… - tettem úgy, mintha belekezdenék a történetbe, ám csak egyetlen dologgal egészítettem ki az elhangzott információkat. – 1884-ben – ajkaimon halvány mosoly jelent meg, mert most jött az, amikor az első hitetlenkedő reakció jön tőle. – És most jön, amikor komplett idiótának nevezel, és közlöd, hogy ne játszadozzak veled, igaz? Hidd el, tudom, hogy hangzik! – ezúttal a mosolyom kiszélesedett, öröm azonban nem bújt meg a vonások mögött. – Ó, egyébként lehet, hogy ismertem a szüleidet. Majd kiderítjük… akkoriban szintén emberekkel foglalkoztam, szóval nem lehetetlen! – ez volt az én kis bónuszinfóm, amivel megfejeltem az előbbieket.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rahim Alidad
Kölyök

◯ Kor : 32
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija


Re: Rahim háza // Kedd. Nov. 25, 2014 10:19 pm

- Már pedig ha házasok maradunk, és te a feleségem maradsz, akkor igenis hozzá fogsz szokni, és el fogod tűrni Jennifer! – Szóltam vissza keményen. Nem vagyok hímsoviniszta, de apám már kevesebbért is rendre utasította volna az anyámat. Meg szokta hallgatni a véleményét, amit a legtöbb arab férfi nem tesz meg… de azt még ő se tűrte el, ha az anyám kezébe akarta ragadni az irányítást.
Lehet, hogy itt születtem, de Iránban és az Egyesült Arab Emirátusokban szocializálódtam, ezért nem tudok elvonatkoztatni a neveltetésemtől… és attól a példától, amit otthon láttam.
- Hogy ne lennék ideges!? A vak is láthatja rajtam! – Emeltem fel a hangomat. Nálam olaj a tűzre, hogy felemlegeti. Nem könnyű kihozni a sodromból, de legutóbb, és most is sikerült Jennifernek.
- Nem, egyáltalán nem tűnt úgy… de most már semmiben se lehetek biztos veled kapcsolatban, nem igaz? – Vetettem a szemére.
- Allahra esküszöm, soha életemben nem ütöttem meg nőt… még csak véletlenül se Jennifer, de én meg azt nem tűröm el, hogy egy nő kezet emeljen rám. Szóval nagyon jól gondold meg mit teszel, vagy mivel fenyegetőzöl a saját házamban. – Emlékeztettem rá, hogy itt én vagyok otthon, még mindig. Lehetne akár a közös otthonunk is, de egyre jobban úgy érzem, hogy ezt az egészet inkább tényleg hagyni kéne a fenébe, és rossz ötlet volt tőlem, hogy kiálltam amellett, hogy próbáljuk meg. Lehet, hogy ezt a házasság dolgot tényleg nem nekem találták ki. Mi a fenének kössem le magamat valaki olyan mellé, akitől semmi mást nem kapok, mint magas vérnyomást?
- Ahogy azt se, hogy kinek voltál a felesége, mert nem érdekel. Nem érdekel, hogy a múltban mit csináltál… engem csak az érdekel, hogy amióta a feleségem vagy, mit csinálsz. Az emberek manapság szinte sportot űznek a névváltozatásból. Na és!? – Tárom szét mindkét karomat.
Továbbra se értem, hogy mi köze van a házasságunkhoz annak, hogy mi volt az eredeti neve.
- A Jennifer egyébként is illik hozzád, nekem tökéletesen megfelel. – Jegyeztem meg, mintegy lezárva részemről a témát, ám Jennifer nem hagyta annyiban a dolgot.
Aurorette… Végigpillantottam rajta. Annyira idegen volt ez a név, amennyire a nő… akit feleségül vettem.
- Inkább maradok a Jennifernél. – Ebből leszűrhette, hogy nem nyerte el túlzott tetszésemet a születési neve. Amikor közli az évszámot is, olyan grimasz fut végig az arcomon, amilyen talán még soha. Az agyam szülte reakció, amit én is mintegy külső tényező érzékelek.
A kezemet felemelem, mutatva, hogy fejezze be… ebből elég. De nem. Folytatja, az én fejem pedig egyre jobban zúgni kezd. Nem vagyok hajlandó tovább hallgatni ezt az egészet.
Az teszi fel az „i”-re a pontot, hogy a szüleimet… az eredeti szüleimet is belekeveri a dologba. Olyan feszültség és harag hullám elegye száguld végig a testemen, hogy egyszerűen muszáj levezetnem.
- Fejezd…. BE!!! – Felkapom az üvegpoharat, és teljes erőmből a kandalló kövének vágom. A szilánkok szanaszét szóródnak, én pedig szinte futóléptekkel indulok meg a kijárat felé, hogy feltépjem az ajtót… azzal a szándékkal, hogy most azonnal kihajítsam a házamból, ám az ajtóban meggondolom magam, és beleugorva a cipőimbe kiviharzok egy szál ingben a friss levegőre… az Aston Martin vezetőoldali üvegének támaszkodva fújva ki magam…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 132
◯ HSZ : 529
◯ IC REAG : 563
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválások: boka, alkar, csukló


Re: Rahim háza // Kedd. Nov. 25, 2014 10:54 pm

- Én nem, de te majd eltűröd azt, amit mondok! Akár tetszik, akár nem! Lehet, hogy nem itt neveltek, de az is biztos, hogy nem vagy arab. Mondj, amit akarsz, de velem nem fogsz úgy bánni, mint ők a feleségeikkel és a nőkkel! – vágtam vissza egyből. Azért álljon már meg, a menet! Eddig olyan normálisnak tűnt, most pedig rosszabb volt, mint Kirill. Az ő stílusa legalább elbűvölő és tenyérbe mászó, nem ilyen egyértelműen basáskodó. Ezt akkor sem viseltem jól, de akkor hallgattam. Most azonban nem voltam ezt köteles eltűrni, annak idején megfogadtam magamban, hogy velem férfi soha többé nem fog így beszélni. – Nem vagyok a tulajdonod, ezt soha ne felejtsd el! – böktem felé az ujjammal ellenségesen, és egyúttal figyelmeztetően is, hogy még most állítsa le magát, amíg teheti.
Azt mind a kettőnk érdekében elengedtem a fülem mellett, hogy a vak is láthatta az idegességét. Én nem egyszerűen csak láttam, hanem éreztem is, de ez most nem tartozik ide, ezzel egyetemben azonban azt sem vettem fel, hogy semmiben sem biztos velem kapcsolatban. Naná, hogy nem, legalább végre valamit tisztán látott. Eddig annyira akarta ezt a házasságot, méghozzá meggondolatlanul. Fogalma sem volt róla, hogy ki vagyok, milyen vagyok, még csak a nevemet sem tudta.
- Akkor ezt a jó szokásodat most is tartsd meg, mert ha én ütlek meg, az jobban fog fájni! – még mindig teljesen higgadtan beszéltem, de a cseppet sem rejtett fenyegetés mégis kiérződött a hangomon. Én is feszült voltam, ugyanúgy, ahogyan ő is. – Cseppet sem érdekel, hogy ez kinek a háza, Rahim! Megteszem itt is, megteszem kint is szívesen, és egy étteremben ücsörögve is ugyanígy ezt tenném. Hidegen hagynak ezek a részletek, úgyhogy akár a fejed tetejére is állhatsz, akkor sem lesz belőlem bólogató bábú, akit úgy lehet irányítani, ahogyan akarsz, és azt mondja, amit hallani akarsz! – dühített ez a hozzáállása, az meg végképp, hogy csak említés szintjén is felhozta azt, hogy megütni egy nőt. Nem akarta, én tudom, de elég volt ez a kis szikra ahhoz, hogy a már éppen csillapodó tűz újra lángra kapjon bennem. Nem lesz ez így jó, határozottan nem olyan irányba haladtunk, mint ahogyan szerettem volna. Mégis, valahogy nem lepődtem meg, hiszen már előre készültem arra, hogy nehéz dolgom lesz ma este, ahogyan neki sem lesz könnyű. Mondtam én, hogy egyen, amíg teheti!
- Azt nem is mondtam volna el, mert teljesen lényegtelen – legyintettem a volt férjemmel kapcsolatos dologra. – Fogalmad sincs róla, hogy mit csinálok azóta! Nem is ismersz, ezt ne felejtsd el! – emlékeztettem ismét. – És ha így haladsz, akkor nem is fogsz megismerni, pedig az előbb még az volt a legnagyobb problémád, hogy titkolózom, és nem nyílok meg előtted. Amikor pedig a bizalmamba fogadnálak és elmondok valami olyat, amit kevesen tudnak, mégis elutasítod a közeledést. Döntsd el végre, hogy mi a jó büdös francot akarsz! – szóltam rá erélyesen, mert kezdtem én is dühös lenni, akárcsak ő. Ám vele ellentétben, esetemben ennek nem lehetett pozitív kimenetele. Jól tudtam uralkodni magamon, de azért még én sem voltam ám olyan régóta farkas, hogy minden körülmények között vissza tudjam fogni. Voltak olyan szituációk, amikor még a nagyon tapasztaltaknak is nehezére esett.
- Nem is azért mondtam el, hogy úgy szólíts. Nem is hagynám… - vonogattam a vállaimat, a szüleit pedig szándékosan kevertem bele. Jó, igazából segítő szándék volt bennem, mert komolyan gondoltam a dolgot, de egyúttal arra is kíváncsi voltam, hogy meddig mehetek el. Úgy látszik, hogy megtaláltam a határt. Míg ő törni-zúzni kezdett a pohárral nyitva a sort, nekem a szemem sem rebbent. Úgy néztem végig az előadást, mintha moziban vagy színházban lennék, és éppen a legelőkelőbb páholyban foglalnék helyet.
Ráérősen keltem fel a kanapéról, és indultam meg, amikor úgy ítéltem meg, hogy elült a vihar egy része. Nem törődtem a csizmával, ahogy voltam, mezítláb és kabát nélkül léptem ki a jéghideg, hóval borított járdára. Két karomat összefontam magam előtt, tekintetem egyenesen rászegeződött. Még mindig magam előtt láttam a grimaszt, amit vágott a születési évem hallatán, de ez várható volt.
- Éppen olyan földhöz ragadt vagy, mint az összes többi arab, pedig te nem vagy az! – hangom higgadt volt, és ezúttal nem kiabáltam, pedig nem lett volna fültanúja a beszélgetésünknek. – Felőlem beszélgethetünk itt is, ha neked jobb a hidegben, de míg te alaposan meg fogsz fázni, addig nekem semmi bajom nem lesz – hívtam fel rá a figyelmét, miközben végigmutattam a cseppet sem meleg öltözékén. – Ide figyelj, Rahim! Amit a szüleidről mondtam, komolyan gondoltam, nem a húrt akartam feszíteni! – félig igaz volt, de ezt bölcsen elhallgattam most. – Te panaszkodtál arra, hogy nem árulok el semmit magamról, és most nézd meg, teljesen elutasító vagy és befogod a füled a szavaim elől! – magyaráztam tovább olyan könnyedséggel, mintha még mindig a jó meleg szobában lennénk. Egyébként én is éreztem a hideget, csak igyekeztem kizárni a didergésemet.
- Nyugodtan megpróbálhatsz most beülni a kocsiba és elmenekülni a beszélgetés elől, de nem ajánlom, ha nem akarod, hogy összetörjem a kocsit. Lehet, hogy gyors vagy, de elég az elején itt lennem ahhoz, hogy egy métert se legyél képes megtenni vele! – nem fenyegetés volt, sokkal inkább figyelmeztetés. – Ezen az önuralmon még dolgoznunk kell, mert nem rendelkezel valami sokkal. Veszélyes! – most valahogy teljesen lenyugodtam, talán azért, mert pontosan az történt, amire számítottam. Szinte pontosan ugyanaz! – És most, döntsd el légy szíves, hogy meg akarsz-e még tudni rólam néhány dolgot, vagy sem, de azt előre mondom, hogy a türelmem igencsak megcsappant a benti mutatványaidnak köszönhetően… - ezúttal ez tényleg kérés volt, nem pedig parancs. Néhány pillanatig várakozón álltam, aztán elindultam vissza a házba, ám még a bejárat előtt megtorpantam.
- Ó, és egyébként nincs semmilyen nagyapám, legalábbis akinek az áldására lenne szükségem. Castorral találkoztam… azt mondtad, te is ismered… - szúrtam közbe, még hátratekintve a vállam felett. Abban bíztam, hogy legalább ez egy kicsit felkelti a kíváncsiságát annyira, hogy a többi dologgal most ne foglalkozzon annyira. Végül is, elég különös lett volna számomra is, hogy mégis mi köze van ehhez az egésznek egy hoteligazgatóhoz.
Adtam neki néhány percet, addig elkezdtem szépen feltakarítani a valamikori pohár milliónyi darabkáit, nehogy belelépjen. Az ő sebei nem gyógyulnának be annyira hamar, mint az enyémek. Reméltem, hogy nem lesz olyan ostoba, hogy beüljön mégis a kocsiba és elmenjen, mert akkor isten bizony össze fogom törni, hiába fog érte fájni a szívem! Talán túl sok volt ez neki, ennyi volt a mentsége, amiért még megkapta ezt a kicsi időt, és utoljára a választás jogát. Csak abban bízhattam, hogy jó döntést fog meghozni, bár egyre inkább kételkedtem belőle. Figyelmem egyetlen pillanatra sem lankadt, az összes érzékem rá volt hangolódva, várva arra, hogy visszajöjjön a házba. Már ha visszajön, és nem kell elindulnom fogócskázni vele…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rahim Alidad
Kölyök

◯ Kor : 32
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija


Re: Rahim háza // Szer. Nov. 26, 2014 12:42 am

- Igen? Mert szerinted hogy bánnak a feleségeikkel, a nőkkel… hm? – Szegezem rá kérdőn kék tekintetemet.
- Netalán éltél köztük? Ott nevelkedtél… láttad és tapasztaltad saját szemeddel? Mert ha nem, akkor nincs jogod ítélkezni felette. –  Hallomásból informálódni sosem kifizetődő dolog, hiszen úgy lehet elferdíteni a valóságot, ahogy az az emberek érdekében áll.
- Egész Amerika gyűlöli az arabokat, és félnek tőlük 2001 óta… mintha Amerika nem gyilkolna ártatlanokat halmokra ilyen-olyan békefenntartás címszó alatt csak azért, mert az adott területről kell nekik valami! Ez… ez a nyugati civilizáció sokkal mocskosabb és jobban úszik a fertőben, mint a keleti világ… ami legalább próbál megmaradni a hagyományainál. Lehet, hogy szigorúbb odaát az élet, de több a valódi méltóság… és a valódi tisztelet az emberekben. –  Nem születtem arabnak, de közöttük nőttem fel, és utálom, ha őket bántják… ha őket, vagy a szokásaikat szapulják.
- Őszintén? Most már egyáltalán nem tudom mit akarok tőled… vagy hogy egyáltalán akarok-e valamit. Ez az egész ahelyett hogy kitisztulna, egyre jobban összekuszálódik, és nem tudom, hogy van-e már kedvem kibogozni. –  Egészen addig, amíg be nem tette a lábát a házamba, szilárd elhatározásom volt az, hogy megpróbáljuk ez a házasság dolgot. Amióta viszont itt van, egyre jobban elbizonytalanodok. Eddig ő volt az, aki nem határozta el magát… miért ne lehetnék most én az, aki nem tudja mit is akar pontosan. Mert ahogy halad ez a beszélgetés… egyre jobban úgy érzem, hogy nem tudom mit akarok. Talán már csak nyugalmat, és egy névtelen ismeretlen lotyót, akin kiélhetem magam, aztán kp-val a pénztárcájában szélnek is ereszteném, és élném tovább az életemet, ahogy éltem a házasságom előtt. Ez nem is házasság… ez egy rossz vicc.
Fázok, de most nem érdekel. Szükségem van a hidegre… a friss levegőre ahhoz, hogy kicsit lehiggadjak. A visszatükröződő üvegben pillantom meg Jennifert, ahogy kijön utánam a hidegre. Nem visel kabátot… nem fogja távozóra, ahogy reméltem.
- Nem fogok vitába szállni veled ezzel kapcsolatban. –  Már otthonosan mozgok Amerikában is, hiszen tíz éve az Államokban élek… de igazán akkor érzem otthon magam, ha haza megyek. Ha Irán… vagy az Emirátusok útjait taposom.
- Ne tegyél úgy, mintha aggódnál értem. –  Szólok vissza vérig sértve, és nem… még ha szőlőmagnyi méretűre is zsugorodnak a tökeim, akkor se megyek be, csak azért mert ő azt mondta, hogy meg fogok betegedni. Dac… és harag. Ez az, ami most felütötte a fejét.
- Nincs szükségem a segítségedre. Megoldja a nyomozó. –  Utasítottam el a segítségét. Nem akartam, hogy részese legyen ennek, vagy velem kapcsolatban bárminek. Csak azt akartam, hogy szálljon be a kocsijába, és menjen el.
- Ha hallanád magad, és amiket mondasz, te is befognád a sajátodat. –  Nevettem fel iróniával fűszerezett éllel.
- Betegebb vagy, mint a betegeid, ha mindazt el is hiszed, amit odabent mondtál, és nem csak az én béketűrésem akartad vele feszegetni. A saját érdekedben inkább azt remélem, hogy az utóbbi miatt csinálod. –  Értelmes ember egy pillanatig nem gondolkodna el azon, hogy igaz, amit mondott magáról, hiszen az azt jelentené, hogy már legalább 120 éves, ha nem több. Nem emlékszem pontosan milyen évszámot állított születési dátumának.
- A Te türelmed? –  Bukik ki belőlem egy artikulálatlan nevetés, miközben megfordulok, és végigmérem. Egyébként ha akarnék, se tudnék elhajtani a kocsimmal, ugyanis a kulcs odabent van a házban. Egyszerűen csak kellett egy kis távolság tőle… kellett a hideg, és a friss levegő, de csak addig segített a kinti lét, amíg utánam jött, és nem folytatta az eszement dolgait.
- Tessék!? –  Bukott ki belőlem a döbbenet szülte kérdés, amikor szinte a képembe vágja, hogy hülyét csinált belőlem a bátyjával egyetemben… már ha a bátyja volt az a csávó, és nem a kurafija aki berobbant a beszélgetésünk kellős közepébe.
Igen, találkoztam Castor de Lucával… felidézem magamban a vonásait… nem, nem hiszem hogy bármilyen rokonság lenne kettejük között. Most már tényleg azon a ponton vagyok, amikor minden mindegy. Még két percig biztosan kint állok a hidegben, magam elé bámulva mint aki sokkot kapott, aztán elindulok visszafelé, a házba. Benyomom magam után az ajtót, és aktiválom a riasztót… aztán kilépek a cipőimből, de a nappali helyett a konyha felé veszem az irányt. Ott pihen a pulton a megkezdett borosüveg… kiveszek egy másik poharat a szekrényből ahelyett amit eltörtem… aztán azzal a lendülettel vissza is teszem.
Ennél most valami erősebbre van szükségem.
A hűtőből kiveszek egy bontott Tennessee-t, aztán azzal a kezemben sétálok vissza némán a nappaliba, csak egy pillantást vetve Jenniferre, majd a vízipipát a barna fotelem mellé húzom, én pedig a fotelbe huppanva felpakolom a lábaimat az asztalomra, és kissé lecsúszok ültömben, miközben két nagy kortynyit húzok az üvegből. Erős. Kicsit megrázom a fejem, majd bekapom a pipa szipkáját, és a testben levő víz halk bugyogásba kezd, ahogy teleszívom a tüdőmet. Lassan fújom ki, figyelve a gomolygó füstöt, aztán ahogy az üveget ismét a számhoz emelném, hangos röhögésben török ki.
- Döntöttem. Elválok. Komolyan. –  Közlöm röhögve, majd újabb kortyot húzok az italból.
- Tudod… az egészben csak az a röhejes, hogy te végig mindenben hazudtál nekem. És én még csak le se feküdtem senkivel sem az elmúlt időben, pedig lett volna rá lehetőségem. Bánom, hogy hagytam kicsúszni a kezeim közül. –  Csóváltam röhögve a fejemet, miközben újabbat szívtam a pipából… aztán az orromon át fújtam ki a füstöt.
- de Luca a stricid? Mibe csöppentem… hm? Valami bűnszervezet vagytok, akik arra szakosodtatok, hogy húzzátok le a gazdagokat? –  Unottan felsóhajtottam. Ez még akár logikus magyarázat is lehetne erre az egészre. Az olaszból simán kinézem a sticiséget, Jenniferből pedig az aranytojást tojó tyúkot, akit a főnöke nem igazán akarna kiengedni a karmai közül, hogy szépen eléldegéljen gazdag kis feleségként…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 132
◯ HSZ : 529
◯ IC REAG : 563
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválások: boka, alkar, csukló


Re: Rahim háza // Szer. Nov. 26, 2014 8:16 pm

Figyelmen kívül hagytam a kötekedését, mert ez volt mind a kettőnk érdeke. Nyilvánvaló, hogy nem éltem ott, viszont eleget lehet hallani róluk. Egyébként tisztában voltam vele, hogy hiba hallomás alapján elhinni valamit, viszont én még abban a korban születtem, amikor még nem ment végbe az emancipáció, és a nők ugyanúgy alárendelt szerepben élték az életüket, mint a Közel-Keleten még ma is. Úgyhogy én nagyon jól tudtam, hogy milyen az, ha nincs szavam és mindent a férfiak döntenek el. Akkor ugyan jó volt, vagy legalábbis nem ismertem mást és még az is elképzelhetetlen volt számomra, hogy ez megváltozzon.
Ez azonban egyáltalán nem tartozott a tárgyhoz, így hát bölcsen elhallgattam ahelyett, hogy az orra alá dörgöltem volna, hogy nagyon is tisztában vagyok azzal a mentalitással, amit az elmúlt percekben mutatott.
- Én nem gyűlölöm őket, Rahim. Nincs okom rá… - jegyeztem meg nyugodtan. – Szeretem Amerikát, de nem vagyok elhivatott megszállottja, hiszen nem ez a hazám, mint már említettem. Az otthonomnak érzem, majdnem a fél életemet itt töltöttem, de attól még nem támogatom minden ostobaságukat és kegyetlenségüket vakon! – elég higgadtan, és szerintem logikusan is beszéltem, amivel igyekeztem legalább én afféle biztos pont lenni ebben a beszélgetésben. Ő már így is elég labilis lett, de ez valahol érthető volt, ezért is maradtam viszonylag türelmes, hiába esett nehezemre.
- Eddig azt hittem, hogy van. Látod, én hetek óta mondtam neked, hogy nem egyszerű az életem, de nem hittél nekem. Most már gondolom, kezded te is látni… - vontam meg a vállaimat, de nagyon nem lovagoltam azon, hogy én eleve megmondtam. Pedig sokszor tényleg igazam van, bár most az volt az előnyöm, hogy én minden részlettel és információval tisztában voltam, míg ő nem. Ha így haladunk, talán nem is lesz.
- Akkor ne hidd el, szíved joga! Nem fogok semmit bizonygatni neked, de majd talán egyszer elhiszed és megérted, hogy minden a te érdekedben volt! – láthatta rajtam, hogy én mindezt nagyon is komolyan gondolom, teljes meggyőződéssel mondtam. – Most elnézem neked ezt a hangnemet, mert meg vagy zavarodva. Az azonban nem célom, hogy feszegessem a határokat. Ezek tények voltak, nem elhinnem kell, hanem tudnom – még mindig úgy beszéltem, mintha a világ legtermészetesebb témájáról cseverésznék.
- Most kiakadtál, úgyhogy hagyok egy kis időt neked… - nyugtáztam a látottakat a viselkedésével kapcsolatban. Csupán ezt követően döntöttem úgy, hogy akkor nekem ideje magára hagynom és bevonulni a házba. A takarítás már leginkább csak pótcselekvés volt részemről, amivel kitölthettem a várakozással teli perceket. Végül, amikor hallhattam a ház felé közeledő lépteket, ezt követően pedig az ajtó csukódását is, mozdulataim abbamaradtak néhány pillanatig. Nem mondhatnám, hogy nem lepett meg, amikor nem hozzám jött be, hanem tovább haladt. A fejemben több alternatíva is felmerült azzal kapcsolatban, hogy vajon miért ment. Szerepelt köztük fegyver, meg mindenféle egyéb ötlet, de végül megnyugodva láttam, hogy csupán alkoholért nyúlt. Ez annyira tipikus reakciója a férfiaknak a válsághelyzetek kezelésére, hogy az valami hihetetlen.
Figyeltem, miként helyezte magát kényelembe a fotelben, míg én ezzel egy időben a sarkamra ültem, befejezve a takarítást. Már csupán néhány szilánk maradt, semmi több. Nem is lett volna ezzel semmi gond, ám nevetése túlságosan irritálta a fülemet ahhoz, hogy vágjak egy grimaszt.
- Azt hiszem, hogy egy kicsit túlléptem nálad a határt, és most kezdesz egy kicsit bekattanni. Ezt sajnálom, nem állt szándékomban! – mondtam őszintén, miután elmélázva figyeltem őt még pillanatokig.
- Már késő… - feleltem csendesen, le sem véve róla a tekintetemet. – Én hetekig mondtam neked, hogy ez mennyire nem jó ötlet, de te csak nem tágítottál, továbbra is ragaszkodtál a tervedhez. Sajnálom, de most már nincs lehetőséged másképp dönteni. Ahogyan mondtam neked a megérkezésemet követően, én is bele foglak kényszeríteni egy helyzetbe, és nem lesz választási lehetőséged. Tényleg kaptam egy ultimátumot, mielőtt idejöttem, és én meghoztam egy döntést, remélem, hogy helyesen. Én szeretném, ha nem kellene megbánnom, mert nekem ez nagyon nagy dolog. Sohasem hittem volna, hogy ez be fog következni az életemben, mert tettem magamnak egy fogadalmat! – azt azonban még mindig nem árultam el, hogy mit takar az én döntésem. Majd meg fogja tudni, ha eljön az ideje.
- Nem fogom azt mondani, hogy nem esik jól, az viszont már annál inkább sértő, hogy te ezt bánod. Ha ez vigasztal egy kicsit is, én sem feküdtem le senki mással. Én hűséges típus vagyok, Rahim. Még akkor is, mikor olyan igazi kapcsolat sincs, ahogyan az a mi esetünkben is van. Egyszer elkövettem egy hibát, aminek nagyon rossz vége lett. Soha többet nem fogok ilyet tenni, szóval ezzel kapcsolatban nincs okod kételkedni bennem, bár sejtem, hogy ez már teljesen hidegen hagy – igyekeztem tárgyilagos maradni, de egyre nehezebben ment, hogy tartsam azt a távolságtartó és rideg viselkedést, amit eddig olyan jól sikerült.
- Azért hazudtam neked, mert nem tehettem mást. Tudom, hogy ez sablonosan hangzik, de igaz. Azzal mind a kettőnk életét kockáztattam volna, és ezt most mindenféle túlzás nélkül mondom – sóhajtottam kissé gondterhelten, és ha kicsit is figyelt rám és tudott olvasni az emberek reakcióiból, akkor láthatta, hogy őszintén beszélek.
- Sohasem voltam kurva, és soha nem is leszek, ezt jól jegyezd meg! – szűkültek össze a szemeim, de nem sértődtem meg, csak azért sem! – Viszont azt jól látod, hogy felettem áll és ilyen döntéseket nincs jogom meghozni nélküle. Nem kedvelem őt, de attól még elszámolással tartozom felé. Egyébként nem bűnszervezet vagyunk, hanem sokkal inkább egy család… - hagytam félbe, mert közben felálltam a földről, és lesöpörtem néhány szilánkot a ruhámról. Észre sem vettem, hogy megvágták helyenként a kezemet és a vér kiserkent, mert szinte egyből el is tűntek a sebek nyomtalanul.
- Nézd Rahim… - sétáltam egy kicsit közelebb, de nem mentem oda hozzá teljesen, mert ennél azért taktikusabb és okosabb vagyok. Tudtam, hogy azt most nem viselné el, és még azt akartam, hogy maradjon a fenekén egy kicsit. -… én csak szeretném ezt megbeszélni veled, ez minden! – tártam szét a kezeimet. – Neked nem kerül semmibe, hogy itt ülj és meghallgass. Amúgy is az volt eddig a bajod, hogy nem tudsz rólam semmit. Most már van rá lehetőséged, ha élsz vele. Hazudhattam volna továbbra is, és talán könnyebb volna úgy folytatni ezt a… valamit, ami köztünk van, de én nem akarok hazugságban élni. Akármilyen hihetetlen is számodra, de én is szeretnék viszonylag normális életet élni, és azt, hogy valaki mellettem legyen és foglalkozzon velem. Eleve ezért nem váltam el élből, mert egy részem nagyon szerette volna ezt az egészet, és még most is szeretné! – közben lassan leültem a kanapénak abba a sarkába, ami hozzá közelebb volt, és csak abban reménykedtem, hogy a nyugodt viselkedésem rá is hatással lesz valamennyire.
- Csupán annyit kérek, hogy legyél egy kicsit nyitottabb, rendben? Csinálhatnám én ezt másképp is, de nem vagyok az a típus. Azt szeretném, ha nem néznél teljesen őrületnek, hiába mondok olyat, amit épeszű ember nem venne komolyan. Hidd el, teljesen normális vagyok, papírom is van róla… - ajkaim szegletében megjelent egy halovány kis mosoly, majd vártam pár másodpercet, mielőtt kimondtam volna: - Vérfarkas vagyok! – olyan magától értetődően mondtam, mintha azt közöltem volna, hogy ősz után a tél jön. – És meg is fogom mutatni, mielőtt belekezdenél a hitetlenkedésbe, rendben? – várakozón néztem rá, felkészülve a nevetésre, vagy a további ellenséges viselkedésre. – Én is tudom, hogy hangzik ez, ezért is fogom neked bebizonyítani! – tettem hozzá elszántan. – Idén töltöttem be a százharmincat, de ezt már említettem. Nálunk ez a kor még egészen fiatalnak számít, ha úgy nézzük… - magyaráztam úgy, mintha érdekelné őt, bár reméltem, hogy idővel majd ő maga fog nekem kérdéseket feltenni. – Van egy ikertestvérem, de ezt rajtad kívül szinte senki nem tudja. Fogalmam sincs, hogyan alakult az élete, mert tizenhét éves korom óta nem láttam őt. Akkor adtak férjhez – fűztem hozzá magyarázatképpen. – Darren nem az édestestvérem, viszont nála közelebb senki nem áll hozzám. Nagyon sokat köszönhetek neki! – ezt csak ezért árultam most el neki, mert őt már ismerte és legalább jelentett valamit ez a név számára is, valamint azt is megerősítettem, hogy vele kapcsolatban nem hazudtam neki.
- Sok hozzám hasonló él, nem csak a városban, hanem az egész világon. Azért nem mondhattam neked semmit, mert az emberek erről a világról nem tudhatnak, a saját érdekükben. Te azonban belecsöppentél, és mint mondtam, én hiszek benne, hogy ez nem véletlenül történt így. Talán te vagy az esélyem arra, hogy normálisabb életem legyen, nem tudom… - tanácstalanul rántottam meg a vállaimat. – Mindenesetre a városban élők falkába tartoznak, aminek Castor a feje. A hotel állandó lakói mind olyanok, mint én, úgyhogy van rá esély, hogy más farkassal is találkoztál már! – hívtam fel erre az apróságra a figyelmét. – Most felajánlom, hogy kérdezz, és én bármire válaszolok, de azt előre mondom, hogy nem fogok innen elmenni addig, amíg nem végeztem azzal, amiért idejöttem. És mielőtt megpróbálnál kitenni saját kezűleg, nem ajánlom! Sokkal erősebb vagyok nálad, de nem akarlak bántani! – zártam végül egyelőre rövidre a mondandómat. Tekintetem nyílt volt és értelmes, őrületnek nyoma sem látszott rajtam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rahim Alidad
Kölyök

◯ Kor : 32
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija


Re: Rahim háza // Pént. Nov. 28, 2014 4:16 pm

- Egy… kicsit? – Kérdeztem tovább röhögve, mint akinek tényleg elmentek otthonról. Kínomban röhögök, mert sírni azért azt mégse fogok, pedig komolyan… lenne hozzá kedvem. Én egészen máshogy képzeltem el ezt az estét. Ehelyett abszurdabbnál abszurdabb dolgokkal bombázza az agyamat, nem meglepő, ha besokalltam. Általában nyugodt, és kiegyensúlyozott vagyok… szeretem megtervezni előre a dolgaimat. Gondolom ez a munkámból is fakad. Egy részem képes a spontán dolgokra, de van az a határ, amit a jelenlegi helyzet sikeresen lerombolt.
- Sosincs késő elválni. – Rántottam meg flegmán a vállamat, miközben oldalra tekergettem a fejem, tekintettem a mobilom után kutatva, hogy felhívjam az ügyvédem. A nagy ház átka, hogy néha elfelejtjük hova tettük le a cuccainkat, aztán sokkal tovább tart megtalálni, mint szeretnék. Na ezért is kell nekem a házvezetőnő. Fél percen belül elővarázsolná nekem, bárhol is kallódik.
- Mindig van másik út Jennifer, és mindig van döntési lehetőség. Én kedves… intelligens, és vicces nőt vettem el Vegasban… az idegesítő hárpia változatából nem kérek, köszönöm! Ha ezt tudtam volna előre, akkor addig haza nem jövünk Vegasból, amíg le nem rendeztük a válást… sőt… Vegasba se hívtalak volna el… sőt, a GoldenWolf közelébe se mentem volna azon az este… Egészségedre! – Emelem meg felé az üveget, majd rácuppanok a végére, és jó nagy kortyot iszok belőle, hogy minél hamarabb hasson. A fejemet hátravetem a fotel támlájának, miközben újabbat szívok a pipából, majd a füstöt a plafon felé fújom, és nézem, ahogy a kis felhő szép lassan szétfoszlik fölöttem.
- Én nem vagyok az. – Jelentettem be unott ridegséggel. Nem, csak azért se fogom neki megmondani, hogy miatta elgondolkodtam azon, hogy a monogámiát válasszam. Sok mindent megtettem volna érte, mert őszintén azt gondoltam, hogy valami jó is kisülhet ebből a váratlan frigyből. A tény, hogy hazudott nekem, ráadásul olyan könnyedén vágta hozzám ezt odakint, felébresztett bennem egyfajta dacot, bosszúvágyat. Azt akartam, hogy érezze ugyanazt a megalázottságot, amit én éreztem odakint. Bántani akartam, de nem a testét… nem. A lelkét akartam bántani.
- Azzal bújok ágyba, akivel csak jól esik, és neked Drágám, ehhez semmi közöd. – Vágtam a képébe. Úgy érzem, így is igazán kitettem magamért. Vártam rá eleget… Vártam, mert tiszteletben tartottam azt, hogy a nagyapjával beszélni akar. Aztán közben nincs is semmilyen nagyapa.
- Tudod az a helyzet, hogy a bizalom mint olyan… elég törékeny dolog. Ott az irodádban Oscar-díjas alakítást nyújtottatok. Fel se merült bennem, hogy hazudsz. Ezért ne csodálkozz, hogy kételkedek minden egyes kiejtett szavadban, tettedben… bármiben. Honnan is tudhatnám ezek után, hogy mikor mondasz igazat, mikor hazudsz? Mert a szavadat adod? Semmit se ér a szavad. Semmit. Elpárolog, mint a vízipipa füstje. – Eljátszotta a bizalmam, nincs visszaút, nincs második esély. Én nem szoktam hazudni egyetlen nőmnek se soha. Nem ígértem hűséget, nem vezettem meg őket, hogy komoly kapcsolatot akarnék velük. Mindig egyenes voltam ilyen téren.
Attól függetlenül, hogy totál részegen nősültem meg, még így is komolyan vettem egy komolytalan helyzetben tett esküt. Bennem volt a kísértés, hogy Dana után menjek a hotelben, de nem tettem.
- Család… - Rándult irónikus mosolyra az arcom.
- Érdekes alakokból áll a te kis családod. – Jegyeztem meg. A hoteligazgató a családfő. Remek. Csak tudjam tartani a lépést ezzel a terebélyes kapcsolatrendszerrel.
- Addig úgyse mész haza, amíg el nem mondhattad a magadét, szóval essünk túl rajta… - Fordítottam oldalra a fejem, úgy támasztottam a fotel támlájának, és néztem unottan Jenniferre, vajon mi a legújabb, amivel előrukkol… mi az, amivel tudja fokozni még a jelenlegi helyzetet. Én addig elpipázgatok, és eliszogatok, amíg monologizál. Kicsit olyan, mintha most fordított helyzetben lennénk. Én lennék a pszichológus, ő meg a páciensem, aki kibeszéli az agyszüleményeit.
Lehet, hogy skizofrén? Van egy normális énje, aki ott volt velem Vegasban, és van ez az elmebeteg hárpia?
Épp kortyolok az üvegből, amikor közli, hogy vérfarkas. A kortyot félrenyelem, és a lábaimat lekapva az asztalról… előre hajolva krákogni kezdek, mert még az orrlyukaimat is marja belülről a whiskey.
- Oké, nyitott vagyok. – Egyenesedtem fel, a köhögéstől még a könny is kicsordult a szememből.
- Szóval. Ha vérfarkas vagy… és én lefeküdtem veled, az animal sex? – Szinte érzem, ahogy zsugorodik össze a farkam… bár lehet már a szesz dolgozik a fejemben, és beképzelem magamnak.
- Komolyan, ennél még az is jobb hír lett volna, ha mégis transzvesztita lennél. – Férfi vagyok, könyörgöm… nekem ez nagyon fontos kérdés. Vigyázni kell a hírnevemre. Inkább azért vegyenek a számra, és röhögjenek rajtam, mert egy hímnőt húztam meg, mint egy kutyát.
- Fú, komolyan… folytasd csak… kezdem élvezni ezt az egészet. Rég röhögtem már ennyit. – Pakoltam vissza a lábaimat az asztalra.
- Hé! – Emeltem a magasba az üveget.
- Megfejtettem a titkot. – Közöltem, a szavába vágva.
- Akkor én őt vettem el Vegasban, nem is téged… - Igazán megnyugtatna, ha kiderülne, hogy egy ikerpár szórakozott csak velem. Persze annak se örülnék túlzottan, de még mindig könnyebb lenne megemésztenem, hogy a Jennifer hasonmás a kettyós, nem pedig Jennifer.
- Mondjam, hogy ez már meg se lep? – Egyébként se hasonlítanak egymásra. Kár, hogy Jenniferrel együtt ő is átbaszott, pedig egészen megkedveltem ott a rendelőben, de így már szinte biztos, hogy nem leszünk pajtik.
- Szóval. Tegyük fel, hogy te tényleg vérfarkas vagy… - Kezdek bele, de a hangomon is érezni, hogy maximálisan kételkedek ebben.
- …és azt mondod, hogy az emberek nem tudhatnak a létezésetekről. Mivel én nem tudok róla, hogy éjszakánként a háztetőn ülve a holdat szoknám vonyítani, ezért feltételezem, hogy én az emberek táborát gyarapítom. Igaz? – Hát csak feltűnt volna, ha valami állat lennék. Bár részegen kiszoktak esni néha dolgok, szóval nem lehetek teljesen biztos ebben.
- Akkor mégis mi a fenének mondod el nekem mindezt? Mire így nagy hirtelen ez az őszinteségi roham? Mégis mit vársz tőlem? Vegyek neked trimmelőt karácsonyra?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 132
◯ HSZ : 529
◯ IC REAG : 563
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválások: boka, alkar, csukló


Re: Rahim háza // Pént. Nov. 28, 2014 7:12 pm

Nem tettem szóvá, hogy még soha életemben nem volt rá példa, hogy engem idegesítő hárpiának tituláltak volna. Maximum a nők részéről, de férfiak száját ilyen szavak velem kapcsolatban sohasem hagyták el. Nos, mindig kell egy első alkalom, de ettől még nem örültem neki sokkal jobban. Azt sem állítanám ugyan, hogy rosszul esett, mert igazából magasról tettem rá, de azért sohasem esik jól senkinek, ha negatív kritikával illetik. Mindegy, úgyis rá fog jönni hamarosan, hogy mennyire mellélőtt, és majd az okokat is meg fogja érteni. A kérdés már csak az volt, hogy el is fogadja-e azokat, vagy esetleg elutasítja majd ugyanúgy, ahogyan most is mindazt, amit csak kiejtettem a számon.
Egyelőre még érthető volt, ezért próbáltam nem felkapni a vizet jobban, mint kellett volna. Nagyon nehezemre esett ugyan, de küzdöttem a kitörni kiszülő dührohammal, ami együtt járt volna a szőrös hölgyeménnyel is, aki bennem tanyázott és egyre inkább vágyott kikémlelni a világba. Arra, hogy Rahim torkát átharapja, ezzel tanítva őt rendre. Velem ellentétben sokkal rosszabbul tűrte, ha valaki tiszteletlenül beszélt velünk. Márpedig ő most olyan határokat súrolt, ami már nekem is sok volt.
- Tudom, hogy most jól esik bántanod, mert azt hiszed, van benned elég ahhoz, hogy visszavághass, de sajnálatos módon teljesen hidegen hagy! – vontam meg a vállaimat, pedig amúgy egyáltalán nem hagyott hidegen. Valószínűleg kibeleztem volna azt, akihez csak egy ujjal is hozzáér, így az volt a legnagyobb szerencséje, hogy nem tudtam a Danaval kapcsolatos gondolatairól. Akkor még azt is ráfogtam volna, hogy én csak tanító célzattal téptem meg a kölyköt, semmi több. Erről azonban nem volt tudomásom, és ez volt mind a kettejük szerencséje. Nem voltam soha híve annak, hogy agresszióval mindent meg lehet oldani, de ha oda kellett csapni, akkor nem féltem megtenni. Ennél azért jobban kiálltam magamért mindig is, amióta a Jennifer nevet viselem. Az előtte lévő időszakot pedig jobb, ha nem háborgatjuk.
- Igen, ezt megértem! – feleltem tömören a bizalommal kapcsolatos fejtegetése hallatán. Tudtam, hogy ez benne van a pakliban, mert ezen a téren én is olyan voltam, mint ő. Elég volt egyszer eljátszani a bizalmamat, bár én voltam olyan jószívű, hogy esetenként adtam második esélyt is. Ritkán, de volt már rá példa. – Fogod te még ezt másként is gondolni, ha jobban megismersz… - egyszerűen vontam vállat, nem kívántam jobban belemenni a témába, ahogyan abba sem, amit a falkáról mondott. Egyetlen szerencséje volt, hogy nem Castor füle hallatára játszódott le ez a beszélgetés. Azt hiszem, hogy akkor már igencsak lógó belekkel feküdne azon a szent helyen, ahol most trónolt, nem pedig ilyen elégedetten röhögne rajtam jókat. Nem sokáig fog ez már tartani, az idegeim kezdtek ugyanis pattanásig feszülni.
- Ezt inkább szóra sem méltatom… te ennél azt hittem, hogy intelligensebb vagy! – céloztam a szexre tett gúnyolódására. Ha egy farkas tett volna ilyet, biztosan kitépném a nyelvét, de kénytelen voltam vele szemben visszafogni az indulataimat. Ha nem feszegette volna ő is a határaimat ennyire, akkor nem lett volna nagy baj. Így azonban… sok jót már nem tartogatott az este. – Azt hiszem, hogy perceken belül véget fog érni az idő, amíg élvezed ezt… - puszta megjegyzés volt, nem fenyegetés. Tényként közöltem a dolgot, miközben felálltam.
- Erősen kétlem. A testvérem ugyanis férfi… - vetettem rá lesajnáló tekintetet, ráadásul most ténylegesen is le tudtam őt nézni, és éltem is vele. Akár egy gőgös királynő a parasztra, úgy pillantottam felé egyetlen pillanatra. Aztán el is fordítottam róla íriszeimet, inkább a tűz felé bámultam helyette. – Igen... – bólintottam biztatóan, mert azt hittem, hogy végre van értelmes kérdése, de sajnos csalódnom kellett. És abban a pillanatban untam meg végleg ezt a gúnyolódást, amit nem lett volna kötelességem eltűrni eddig sem.
- Azért, mert úgy döntöttem, hogy így fogom végigcsinálni ezt az egészet! – vágtam oda kissé sértetten, amikor rákérdezett, hogy miért árultam el neki azt, hogy mi vagyok. – Tőled? Ezek után semmit nem várok, hamarosan azonban lesznek elvárásaim, és te teljesíteni is fogod őket, ha jót akarsz magadnak. Teljesen másképp fogsz rám nézni, és remélem, hogy ugyanúgy fogod gondolni ezt, mint amikor megérkeztem. Akkor legalább lenne értelme a döntésemnek és nem lenne hiábavaló… - azt pedig már amúgy is említettem, hogy ez nekem nagy dolog, mármint a döntésem. Feleslegesnek tartottam elismételni újra, őt pedig szerintem amúgy is teljesen hidegen hagyta.
Miközben beszéltem, nemes egyszerűséggel toltam le a vállamról a ruhát. Először az egyikről, majd a másikról is. Végül a sötét anyag a bokáim körül gyűlt halomba a földön, én pedig úgy léptem ki belőle, hogy már a melltartó sem takarta a testemet, egyedül a bugyi. Nem voltam szégyellős eddig sem, így most sem kezdtem el szemérmesen takargatni magamat.
- Most untam meg a pocskondiázásodat, és azt, hogy nem veszel komolyan és nevetség tárgyává teszel. Bár az előbbit megértem… - céloztam arra, hogy nem vesz komolyan. Én sem venném magamat. – Lejárt az időd, Rahim, de eddig is inkább csak magamnak akartam néhány percet hagyni. Talán hiba volt, mert akkor nem vághattad volna mindazt az ocsmányságot a fejemhez, ami neked jól esett, mert elégtételt jelentett azért, hogy belegázoltam a te szent férfiúi büszkeségedbe – fél szemöldököm megugrott, de még mindig inkább a lenézés sütött az arcomról, a pillantásomból. Olyan ridegen néztem rá, olyan kegyetlenül, ahogyan ő bánt velem, ő beszélt velem az elmúlt negyedórában.
- Ha egy jó tanácsot elfogadsz – és remélem, elfogadod -, akkor bármi történjék is, semmi esetre se kezdj el menekülni! Ha megteszed, akkor beindítod a vadászösztönömet és nem garantálom, hogy életben hagylak. Elég szomorú vég lenne… - látszott, hogy csak tettetem a sajnálkozást. Jó, valahol sajnáltam volna, de mostanra magam sem tudtam, hogy mi lenne a jobb, hogy mit akarok. A döntést azonban már meghoztam, innentől nem volt visszaút, akármekkora hiba lesz is.
Mire nemes egyszerűséggel letoltam a bugyit, és Rahim felé emeltem a fejemet, szemeim már borostyán színben izzottak. Mivel elég régóta vagyok farkas, így nekem nem telt annyi időbe az átváltozás, mint egy kölyöknek. Nagyjából öt, vagy esetleg hét másodperc lehetett, amire a karcsú nőből, a hatalmas, fehér szőrű nőstény állt a nappali kellős közepén. Az átalakulás közepette egy kicsit megtoltam oldalra az asztalt, de nem igazán érdekelt, előtte direkt alaposan felmértem a terepet, hogy lesz-e elég helyem ehhez a mutatványhoz. Ráadásul, most még nem is a sima farkas alakot prezentáltam neki, ami kedves és aranyos, hanem a hatás kedvéért a teljes vérfarkast, ami legalább akkora volt még az én esetemben is, mint egy medve. Bundámat könnyedén ráztam meg, tekintetem pedig hamar meg is találta a férfit. Értelem sugárzott belőle, nem állatias vadság, ami határozottan nem illett teljesen a bestiához, amit láthatott maga előtt. Halk, morgó hangot adtam ki, de nem léptem fel támadólag, inkább mintha várakoztam volna valamire. Újabb pár pillanatig hagytam, hadd szokja csak a látványt, igazán senki nem foghatta rám, hogy kíméletlen vagyok.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rahim Alidad
Kölyök

◯ Kor : 32
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija


Re: Rahim háza // Szomb. Nov. 29, 2014 3:47 pm

- Ezek szerint van egy biztos közös pont mindkettőnkben. Mindkettőnknek sikerült csalódást okoznia a másiknak! – Rándítottam egyet a vállamon, mintha egyáltalán nem érdekelne a dolog. Sértett voltam, s ha megsértették férfiúi egómat, hajlamos voltam gyerekesen visszavágni, vagy gyerekesen visszavágni, mert azt akartam mutatni, mintha minden leperegne rólam. Valójában mélységesen csalódtam, és utáltam, hogy ez az érzés végigmart legbelül. Talán azért is nyúlok más férfitársaimmal karöltve ilyenkor az alkoholhoz, hogy elterelje a figyelmem, tompítsa ezeket az érzéseket.
- Hopp. – Tudtam le ennyivel az információt. Hát… akkor sajnos ez a teóriám is megbukott. Ez a nő az a nő.
- Eddig nem hittem el, de most már értem mit értenek az alatt, hogy a nő csak házasság után mutatja ki a foga fehérjét. – Sértegettem tovább, mert jól esett… és a saját házamban bármit megtehetek, ami csak jól esik. Itt továbbra is ő a vendég. Ha nem tetszik neki valami, ott az ajtó… elmehet. Pontosabban mehetne, ha tudná a biztonsági rendszer nyitó kódját, mert „szerencsésen” bekapcsoltam a riasztót, amikor bejöttem. Ha így akarná felszabni az ajtót, vagy háromszor elrontja a kódot… vagy tudom is… kitöri az ablakot, beriaszt a rendőrségen a rendszer.
- Szuper! Akkor ki is kísérlek… - Vágtam rá, amikor közölte velem, hogy megunta a csevejt. Teszek rá egy kísérletet, hogy felálljak a fotelből, de a padló „megmozdul” alattam, mintha tovább akarna lökni… vagy csak beképzelem magamnak? Az üvegre pillantok. Már majdnem a felét megittam, ráadásul előtte boroztam is. Visszahanyatlok a fotelbe, hogy újra erőt vehessek magamon, hátha sikerül végre rendesen felállnom. Igazán nem szeretném marasztalni, ha menni akar.
Ekkor vettem észre, hogy épp vetkőzik. Kicsit fáziskésésben voltam. Vagy a világ gyorsult fel körülöttem, vagy én voltam elmaradásban. Mindenesetre alkoholmámoros pillantásom végigsiklott a kecses alakon, mert hát a küllemével továbbra se volt semmi problémám… csak a száját kéne kipeckelni, hogy ne beszéljen annyit, mert megőrjít vele.
- Azt elismerem, hogy elég hatásvadász ez a rögtönzött sztriptíz… de attól, hogy ha szexelünk, még nem fogom meggondolni magam a válást illetően. Én szóltam előre, mielőtt még félreértenénk egymást. - Tettem le a pipa csövét, majd az ingemhez nyúltam, és nekiálltam kibontani magamon. A legfelső gomb elpattant… valahol a szőnyegen kötött ki.
- Most mi van? Akkor mégse? – Kérdeztem értetlen képet vágni, amikor lesajnálón rám nézett. Csak józanodjak ki, és esküszöm beszerzem az összes olyan felellhető könyvet, ami a nők pszichológiájával és logikájának megértésével foglalkozik, mert kezdem elveszteni a fonalat. Itt áll előttem egy szál bugyiban, de úgy bámul rám, mint akinek merevedési gondjai lennének, pedig eskü… még az alkohol se képes rajta kifogni, mert már most érzem, hogy szűkül a gatya.
- Ha szadomazót akarsz, beszélhetünk róla. Apuci elfenekel… - Röhögtem el magam, miközben néztem ahogy letolja a bugyiját. Újra a számhoz emeltem az üveget, de amikor felnézett rám, olyan… nem is tudom. Tuti, hogy szétcsapott a pia. Hunyorgok egyet, majd kicsit meg is rázom a fejem.
Ami ezután következett… arra nem tudnék szavakat találni. Mintha valami 3D-s moziba találtam volna magamat, vagy nem is tudom. Valami nagyon fura, és megmagyarázhatatlan dolog ment végbe a szemeim előtt, de az agyam tiltakozott az ellen, hogy ténylegesen is felfogja mindezt. Na, erre tényleg nem voltam felkészülve. Pár másodperc alatt Jenniferből valami izé nőtte ki magát. Mint egy hószörny.
- اللعنة! - Káromkodtam el magam, miközben ösztönösen hátra hőköltem. Elvesztettem az egyensúlyom, a fotel támlájának zuhantam, mert épp fel akartam volna állni… aztán ezzel a lendülettel sikerült a fotellel együtt felborulnom, a kezemben fogott whiskey üveg tartalma pedig egyenesen a nyakamba, és a szőnyegre ömlött. Egy pillanatra a levegő beszorult a tüdőmbe, a bordáim közé… oda is kaptam, de aztán próbáltam valahogy összekaparni magam a földről. Nem sok sikerrel.
A könyökeimmel támaszkodtam fel a földön, úgy kémleltem ki oldalra, arra a fehér izére, ami csak úgy állt ott, és bámult rám.
- اللعنة! - Ismételtem el, miközben jobb híján az üres whiskey-s üveg nyakát ragadtam meg, hogy ha ez az izé közelebb akarna jönni hozzám, valamivel tudjak védekezni ellene…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 132
◯ HSZ : 529
◯ IC REAG : 563
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválások: boka, alkar, csukló


Re: Rahim háza // Szomb. Nov. 29, 2014 6:54 pm

Bölcsen inkább lenyeltem mindazt, amit mondott, bár elég nehezemre esett. Hiába nem vagyok domináns, de azt még egy ember sem tűrte volna el, hogy ilyen tiszteletlenül és sértőn beszéljenek vele. Én meg pláne nem, hiszen tudtam, hogy több vagyok ennél és az összes rágalma alaptalan. Nagyjából, mert abban igaza volt, hogy tényleg hazudtam neki, de bármennyire is tiltakozott ellene és volt a megértés ellen, attól még okkal tettem. Méghozzá jó okkal, olyannal, ami az ő érdekeit szolgálta leginkább, és csak részben a sajátomat.
Nem mondom, hogy nem bosszantott, amikor felajánlotta, hogy kikísér, ráadásul ilyen megkönnyebbülten és gondolkodás nélkül, de ezt szintén figyelmen kívül hagytam, és inkább nem közöltem vele, hogy eszem ágában sincs elhagyni a házat. Azt hiszem, erre magától is elég hamar rájött, amikor végre észrevette, hogy elkezdtem vetkőzni. Sejtettem, hogy azt fogja gondolni, hogy szexet akarok, de nagyon távol állt tőlem az, hogy szexuális kapcsolatot létesítsek ezen az estén vele. Pedig az lett volna csak az igazi elégtétel, ha őt használja ki végre valaki. Bár volt egy sanda gyanúm, hogy akkor is bemagyarázná magának, hogy márpedig ő jött ki jól a helyzetből. Ez is annyira tipikusan férfias lenne, hogy szinte már nevethetnékem lett a gondolatától is. Szinte!
- Máris félreértettük egymást… - még mindig éppen olyan lenéző volt a tekintetem, amilyen akkor, mikor felálltam a kanapéról és felé pillantottam. Nem érdemelte meg, hogy úgy bánjak vele, ahogyan eredetileg szerettem volna, és mivel határozottan nem tűnt úgy, mint aki moderálná magát a közeljövőben, ezért a terveimet minden téren kénytelen voltam módosítani. Pedig olyan szépen, olyan könnyedén lehetett volna ezt intézni, de ilyen az én formám! Mondjuk, azt sejtettem, hogy nem lesz könnyű dolgom, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire meg fog sérteni, és ennyire minősíthetetlenül fog viselkedni. Egy kis kiakadás és hitetlenkedés még rendben is lett volna, de túl messzire ment és olyan határokat lépett át, amiknek a létezéséről nem is tudtam. Amelyek átlépésének lehetőségéről még álmomban sem gondolkodtam.
Nem aláztam meg mind a kettőnket azzal, hogy reagálja az újabb sértegetésére, amit megpróbált viccesnek álcázni. Nem jött be, nekem nem nyerte el a tetszésemet, és nevethetnékem sem támadt tőle. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy mielőtt még bármi más is kicsúszna a száján, amivel tovább tüzeli a haragomat, inkább átváltozok. Gyors volt, de nem álomszerű, legalábbis számomra nem. Bosszantott, hogy ő meg félig részeg egy ilyen fontos estén, de valahol érthető volt, én mégsem értettem meg. Most nem. Tekintetem olyan élesen vetettem rá, mint amikor a prédát vizslatom, csak őt nem akartam levadászni, ezért is figyelmeztettem előre. Amikor aztán végre láttam az arcán a felismerést, a hirtelen jött pánikot és hitetlenkedést, valamiféle elégtétel hulláma áramlott végig rajtam. Ha ember lettem volna jelenleg, most egészen biztos, hogy szélesen mosolyognék. Így azonban csak vicsorgásnak látszott volna, úgyhogy inkább uralkodtam állatias vonásaimon.
Talán, de csak talán kapott volna még néhány percet arra, hogy magához térjen és képes legyen gondolkozni, de elég volt csak meglátnom azt a kétségbeesetten szorongatott üveget ahhoz, hogy valami elpattanjon bennem. Nehogy már komolyan egy ilyennel akarjon nekem jönni! Ez még viccnek is nagyon rossz volt, ráadásul roppant sértőnek is találtam. Elég volt két lépést tennem ahhoz, hogy a fotel és köztem lévő minimális távolságot majdhogynem nullára csökkentsem. Egyik lábamat feltettem a feldőlt ülőalkalmatosság szélére, és elég határozott mozdulattal léptem rá ahhoz, hogy a lendülettől újra álló helyzetbe kerüljön, a benne ülő/fekvő Rahimmal együtt. Ha volt mersze belenézni a szemeimbe, akkor világosan láthatta, hogy egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet a viselkedése, szemem sarkából pedig még mindig az üveget tartó kezét figyeltem.
Ha megpróbált vele felém csapni, akkor adott volt, ha nem, akkor is hirtelen kaptam felé, gyorsabban, mint ahogyan egy ember – különösen egy részeg – reagálhatott volna. Az éles fogak felé kaptak, könnyedén szakítva át az ing anyagát, majd a bőrt is. Inak és izmok szakadtak, csont roppant a hatalmas, összezáródó állkapocs erejétől. Nem esett nehezemre, ráadásul addig szorítottam, amíg ki nem ejtette a fegyverként használt üveget a kezéből. Igazából elgondolkoztam rajta, hogy lehetnék sokkal durvább is, de nem állt szándékomban teljesen szétmarcangolni őt, hogy aztán hosszú napokig ne lehessen vele semmit sem kezdeni.
Mivel még soha életemben nem csináltam ilyet, ezért fogalmam sem volt arról, hogy milyen érzés lesz beharapni valakit. Igazából felkészülve sem voltam rá, mégis, valamiféle izgalom szánkázott végig a testemen, ahogy szorítottam a tehetetlen kart. Ha esetleg megpróbált tenni ellene, és a fájdalom ellenére csapkodott vagy rúgott, szinte meg sem éreztem a próbálkozásait, úgy ráfogtam, mint egy satu. Nem tudtam, hogy tennem kell-e valamit a siker érdekében, vagy magától megtörténik, de mintha ösztönösen tudtam volna, hogy innentől már egyikünkön sem múlik. Az energiáim, a farkasom egy kicsiny része immár benne formált új testet, hozott létre egy új életet. Nem tartottam tovább a fogaim között a szükségesnél, de még néhány másodpercig kiélveztem, hogy végre hatalmam van felette, ami egyébként innentől kezdve ezután is lesz. Immár hozzám tartozott, akár akarta, akár nem. Gyanítottam, hogy inkább az utóbbi.
Még az előtt elengedtem, hogy a vér fémes íze olyan vágyakat csalt volna felszínre, amikkel most nem akartam törődni. Majd teliholdkor mindenképpen ki fogom élni, hagyni fogom a fehér bestiának, hogy szabadon nyargaljon végig a hóval borított erdőn, de nem most volt itt az ideje. Óvatosan léptem hát hátrébb, véres pofámat nyalogatva. Szemeimet le sem vettem az előttem ülő férfiről, miközben megráztam a bundámat, és rákényszerítettem a nőstényt, hogy húzódjon vissza. Mivel nem voltam sokat farkas alakban, és teret sem engedtem neki eléggé, ezért jóval nehezebb és fárasztóbb volt számomra, hogy a ketrecébe zárjon ismét, láncokra verve. De muszáj volt megtennem, mert így képtelen voltam kommunikálni vele igazából, és szükségem volt a kezeimre is.
A fájdalom ezúttal erősen mart a testembe, de kizártam a tudatomból, hiszen életem során már hozzászoktam. Valamilyen szinten ugyanis én is önsanyargatóan éltem a vérvonal képességem miatt, akárcsak Sura leszármazottjai. A visszaváltozás egyébként valamivel tovább tartott, mint alig néhány perccel az átalakulás, de jó tizenöt másodperccel később már emberként térdeltem a padlón, levegő után kapkodva. Még adtam magamnak jó öt másodpercnyi időt, aztán mit sem törődve azzal, hogy felöltözzek, közelebb sétáltam Rahimhoz. Ha nem vesztette el az eszméletét, akkor könnyű dolgom volt, ha igen, akkor addig rázogattam, míg magához nem tért. Ha kellett, akkor akár alkohollal átitatott kendőt is tartottam az orra alá, amíg fel nem riadt.
- Szép jó reggelt, Napsugaram! – köszöntöttem még mindig nem túl kedvesen, egyik kezembe fogva az állát. Még így is érezhette, hogy jóval erősebben szorítom, mint azt egy közönséges ember tehetné. Szándékos volt, még mindig sértett voltam és haragudtam rá. – Gondolom, most még elég nehezen forog az agyad, szóval tájékoztatásul közlöm veled, hogy üdvözöllek a vérfarkasok között! A harapásom megfertőzött, ha minden igaz, úgyhogy immár te is olyan vagy, amilyen én. Megmondtam, hogy ne bosszants fel, Rahim! Bár azt hadd tegyem hozzá, hogy nem bosszúból tettem, hanem eleve ezzel a szándékkal jöttem ide. Arra is figyelmeztettelek továbbá, hogy helyetted fogok meghozni egy döntést. Nos, ha még nem jöttél volna rá, akkor ez volt az! Az élet roppant igazságtalan, de egyikünket sem kérdezik meg róla, hogy akarja-e ezt az egészet… - vontam meg a vállaimat, még mindig mélyen a szemébe nézve. – Utálhatsz, gyűlölhetsz, de nélkülem nem éled túl, és ezentúl hozzám tartozol. Akár tetszik, akár nem. Kénytelen leszel megbarátkozni a tudattal, és most el fogom látni a sebedet! – közöltem tényként, és mivel időközben megkerestem az elsősegélydobozt, így nem volt nehéz dolgom a fertőtlenítéssel. Az sem érdekelt, hogy mennyire fáj és égeti a feltépett húst.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rahim Alidad
Kölyök

◯ Kor : 32
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija


Re: Rahim háza // Szomb. Nov. 29, 2014 11:06 pm

- Akkor ne mismásolj tovább, hanem nyögd ki végre miért vagy itt! Mert az nyilvánvaló, hogy nem azért vetkőztél itt monokinire, hogy csobbanj egyet a medencémben. Ha mégis, arra találod… - Tettem egy hanyag, legyintő mozdulatot a kezemmel valamerre arra, amerre a medence található volt.
Természetes emberi reakció a védekezés, jobb híján azzal, ami épp az ember keze ügyébe akad. Ha lenne dömperem, akkor egy rakománynyi homokot rázúdítanék, de mivel az épp nincs nálam, ezért be kell érnem a whiskey-s üvegemmel.
- Maradj csak ahol vagy, barackfavirágom… ne gyere közelebb! – Figyelmeztettem ezt a fehér nem is tudom mit… mert hát Csingilinghez mégse lehetett hasonlítani. Ő legalább nem volt szőrös, asszem…
Persze nem volt túl sok beleszólásom a dologba, mert a következő pillanatban felrándult a fotel, én meg majdnem katapultáltam belőle, úgy meglendültem előre, aztán háttal a támlának zuhantam.
- Milyen mucsaröcsögei pincéből szöktél te ki? – Hesamal több magyar származású nőt is megismertünk Dubaiban. Tőlük hallottuk először ezt a szót, ami nagyon röhejesen hangzott a mi füleink számára. Beszédbe elegyedtünk velük, és megtudtuk, hogy az egy helységnév, és azért emlegették, mert két „kolléganőjük” onnan való volt.
Azt szokták mondani, hogy sok szép nő él abban az országban, de amikor azt a két mucsaröcsögeit megláttuk, hát komolyan megijedtünk. Annyira rondák voltak, hogy elzárva kellett volna tartani őket. Azóta akárhányszor ijesztő külsejű nőt láttunk, mindig ezt a költői kérdést tettük fel magunknak.
A kérdésem elhangzásával egy időben lendült a kezem is, benne a whiskys üveggel, abban a hitben, hogy sikerül eltalálnom vele ezt a továbbra se tudom pontosan felfogni, hogy micsodát. Állat, ember… mindkettő? Nem tudom. Az életösztön viszont munkálkodik bennem is, és ha meg kell halnom, legalább ne várjam ölbe tett kézzel, nem igaz?
Az üveg megáll a levegőben, esélyem sincs elérni vele a fehér bundást, ami nem tudom hogy, de beelőzve engem… megmart. Éreztem az éles, hegyes fogakat, ahogy a húsomba martak, s ezzel egy időben akkorát üvöltöttem, hogy az összes levegőt kipaszíroztam vele a tüdőmből. Irtózatosan éles fájdalom szántott végig a testemen, ami perzselő forróságot hozott magával. Lepereg lelki szemeim előtt az egész életem, s a lehetséges végkifejlet is, amit életem lezárásának véltem gondolni ez idáig. Ennél azért hosszabb életre számítottam, hiszen még csak nemrég önállósultam teljesen… s annál, hogy széttépnek, még az is jobb halál lett volna, ha a prosztatarák visz el.
A szervezetem reagált, az agyam rövidre zárt, én pedig a szorító álkapocs rabságában elejtettem a whiskeys üveget, és szemeim lassú mozdulattal fordultak fel a plafon felé, mintha csak pókokat számlálnék odafent. Az öntudatlan állapot igazi áldás is lehet olykor, mert nem érezzük azt a fájdalmat, ami a testünket kínozza.
Valami esetlen, törékeny… bimbózó élet kezdte megállíthatatlanul behálózni testem egészét… eggyé forrott a csontjaimmal, beszőtte az agyamat, bebújt a húsomba, és megnyújtózott a bőröm alatt.
A rázogatás nem volt elegendő, hogy magamhoz térjek öntudatlan állapotomból, de ahhoz elégnek bizonyult, hogy valami álomszerű hallucinációim legyenek. Úgy éreztem magam, mintha valami kocsinak az anyósülésén ücsörögnék, de nem érzem biztonságban magam, mert egy alkatrész elromlott.
Az hallucinációban elhangzó kijelentésem bukott ki belőlem akkor, amikor az orrom elé nyomta Jennifer az alkoholos rongyot, és hirtelen felriadtam.
- Elromlott a hidrotőke! – Kiáltottam fel krákogva, s mivel ezzel együtt össze is rándultam, a karom is mozdult, amibe istentelenül nyilallt bele a fájdalom. Szégyen, nem szégyen, én bizony akkorát ordítottam, hogy szinte az ablaktáblák is beleremegtek.
- Ez fáj. – Szűrtem a fogaim között, miközben az államat szorongatta. Álmodtam, vagy mi? Fájt mozgatni a szemeimet, de amennyire csak tudtam ebben a helyzetben, próbáltam a szemeim sarkából körbetekinteni. Határozottan nem tűnt úgy, hogy tényleg álmodtam volna.  A homlokomról úgy szakadt a forró verejték, hogy azt összegyűjtve akár egy törpevízművet is ki lehetett volna szolgálni belőle. A tekintetemen is látszott, hogy komoly fájdalmaim vannak.
- Mit tettél velem? – Érkezett a teljesen logikus kérdés, s a válasz se váratott túl sokáig magára.
- Csináld vissza… - Szűrtem továbbra is a fogaim között, kitágult pupilláimban a rémület ült… De valami más is. A felismerés… és a hit, aminek még a szikrája se volt látható korábban benne. A gondolatra, hogy én is ilyen szörny lettem, forogni kezdett a gyomrom, majd összerándult, s hacsak Jennifer nem enged el, akkor a „kisvukk” a farkas nyakába ugrik….



// 10 zsebszavacska küldetés teljesítve! //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 132
◯ HSZ : 529
◯ IC REAG : 563
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválások: boka, alkar, csukló


Re: Rahim háza // Vas. Nov. 30, 2014 12:45 am

Még emlékeztem rá, hogy milyen érzés volt, amikor Kirill engem harapott be. Így hát engem senki nem vádolhatott azzal, hogy nem tudom, mit él át ez a szerencsétlen most, hiszen minden egyes farkas tisztában volt vele, amikor a kölykévé tett valakit. Én ugyan megfogadtam, hogy soha nem fogom ezt művelni senkivel sem, de az élet úgy tűnik, hogy másképp hozta, és mégis így kellett alakulnia. Nem voltam kifejezetten ellene, különben másként is megoldhattam volna ezt az ügyet, ettől függetlenül még mindig bizonytalanság tanyázott a lelkemben.
Mire magához tért, már pontosan tudtam, hogy mit fogok tenni, és hogyan fogom csinálni. Arra ugyan még ötletem sem volt, hogy miként fogom helyrehozni a ma okozott kárt a kapcsolatunkban, de igazából mind a ketten tehettünk erről. Én tényleg az ő érdekében döntöttem úgy, ahogy, míg neki semmi oka nem volt annyira túlzásba esni a sértegetéssel, mint ahogyan azt ő előadta. Még mindig rosszul estek a szavak, pedig igazán nem lehet azzal vádolni, hogy törékeny lelkű virágszál lennék. Sőt, nagyon is távol álltam ettől a jelzőtől, de attól még nekem is van lelkem, érzéseim, méghozzá nem is kevés.
Amikor felkiáltott, egy pillanatra hátrahőköltem ugyan, de a másodperc tört része alatt ez el is múlt, inkább csak meglepődtem. Valamint túl hangos és sértő volt ilyen távolságból a fülemnek is ez a hanghatás, de annyi baj legyen, a hallásom azért még mindig teljesen rendben volt.
- Elhiszem, hogy fáj, azt is, hogy a karod is fáj, de ez még semmi ahhoz képest, amit még meg kell majd tapasztalnod! – nagyon biztató vagyok ám ezen a mai estén, igaz? Meg is érdemelte, hogy ne legyek az, mert ha rendesen viselkedett volna, akkor sokkal kíméletesebben bonyolítom le ezt az ügyet, így azonban most már nekem jelentett elégtételt a fájdalma, akárcsak neki nem is olyan sokkal ezelőtt az, hogy sértegethetett. Nem kellett volna magamra venni, de egyszerűen képtelen voltam elengedni a fülem mellett az efféle negatív szavakat. Talán mind a kettőnknek jobb lett volna, ha így teszek, de tényleg képtelen voltam rá, így is túl sokat viseltem már el a férfiaktól hozzám méltatlan viselkedést. Ezek után pedig, hogy mindenféle szinten az alárendeltem lett és az élete tőlem függött, pláne nem! Én ezt már tudtam akkor, amikor beléptem az ajtón, ő azonban csak most szembesült vele. Ez azonban ennek ellenére továbbra sem enyhített meg irányába.
Mivel szinte egyből megválaszoltam a kérdését, így egyelőre nem kezdtem hosszasan taglalni azt, hogy mi is történt pontosan. Úgysem fogta volna fel a jelenlegi állapotában, ahhoz meg nem volt hangulatom, hogy feleslegesen járassam a számat. Voltak helyzetek, amikor mindez nem okozott gondot, de ez éppen nem egy olyan eset volt.
- Nézd, Drágám, ez olyan dolog, amit nem lehet visszacsinálni. Mint ahogyan a születést sem. Ha úgy vesszük, te most történetesen kaptál egy új életet. Ott növekszik benned, bár még kicsi és gyenge. A segítségemmel azonban olyanná fog válni, mint amit az előbb láttál – magyaráztam viszonylag türelmesen, amiért gondolatban vállon is veregettem magam nagy büszkén. – Remélem, nem tervezed, hogy engem fogsz lehányni! – szóltam rá, amikor láttam rajta, hogy kezd még a jelenlegi sápadtságánál is jobban elfehéredni. Nemes egyszerűséggel arrébb álltam, ha esetleg tényleg kiadta a gyomortartalmát, és nem nyugodott meg végül. – Látod, én mondtam neked, hogy jobb lett volna, ha előbb megesszük azt a vacsorát… - mondtam sajnálkozva, még a fejemet is megráztam hozzá.
- A helyzet a következő… - fontam össze az ujjaimat magam előtt, miközben járkálni kezdtem. – Mindent el fogok neked mondani, ha eljön az ideje és eléggé érdeklődő leszel ahhoz, hogy be is fogadj mindent. Igazából nem lettél más, Rahim, ne így fogd fel! Az ember ugyanaz maradt, aki eddig volt, csak éppen te most már valami több vagy annál, mint a legtöbb körülötted élő. Ezt soha ne felejtsd el! Meg foglak tanítani arra, hogyan élj ezzel együtt, és arra is, hogyan legyél olyan, aki később egyedül is tökéletesen boldogul. Nem te vagy az egyetlen, aki most csöppent bele ebbe a világba. Vannak még rajtad kívül mások is, szóval nem leszel egyedül, aki ebben a cipőben jár. Ők meg fognak érteni, és én is megértelek, mert mindnyájan ugyanott kezdtük, ahol most te vagy! – ajkaimon halovány mosoly jelent meg, de abban a pillanatban el is tűnt, ahogyan felé fordítottam a tekintetemet.
- A kezed egyébként hamarosan elkezd majd begyógyulni. Az ostoba filmek legalább azt jól eltalálták, hogy a farkasok sokkal gyorsabban regenerálódnak, mint az ember. Most már a génjeidben van, úgyhogy néhány nap, vagy esetleg egy-két hét alatt semmi nyoma nem lesz ennek itt a karodon. Lehettem volna kegyetlenebb is, csak hogy tisztázzuk! – dörgöltem az orra alá. – Ezért azonban most még nem várok hálát, sem mást. Hamarosan úgyis megtanulod, amit muszáj. Ezzel pedig el is érkeztünk oda, hogy átadjam neked az első leckét – két karomat magam előtt fontam össze, továbbra is olyan könnyedséggel mozogva meztelenül, mintha állig fel lennék öltözve.
- Az első, amit meg fogsz tanulni, az lesz, hogy tisztelj engem. Tiszteld a szavam, tiszteld azt, aki vagyok neked. A hierarchiában a többiekkel szemben is elengedhetetlen lesz, de te hozzám tartozol, és Castoron kívül nekem tartozol a legtöbbel, világos? Tudom, hogy nagyon nehéz lesz elfogadnod, hogy míg emberként vezető szerepben tetszelegtél és mindenki a te utasításaidat leste, addig most pont fordítva lesz, és te fogod azt tenni, amit mások mondanak neked. Jelenleg te állsz a tápláléklánc legalján. Ha hallgatsz rám és tanulni akarsz majd, akkor ez idővel változni fog, de ahhoz sok gyakorlásra lesz szükség, amihez az kell, hogy együttműködj velem. Hogy ne csak a szám járjon, inkább nyomatékosan a fejedbe vésném, hogy tudd, hol a helyed! – szemeim összeszűkültek, miközben pajzsomat leeresztettem.
Energiáim olyan könnyedén szöktek felé, hogy még magam is meglepődtem. Befurakodtak a bőre, a húsa, az izmai alá, ahol ott éledezett az új élet, hiszen pajzzsal még nem rendelkezett, így nem volt min áttörnöm. Nem vagyok ugyan domináns, nála azonban sokkal erősebb vagyok, ráadásul a saját kölyköm, egy darab belőlem, így nem túl megerőltető számomra, hogy minden befolyásomat latba vetve felette, megfogjam a grabancánál és előrángassam belőle. Ugyan nincs még telihold a fasorba sem, és semmiféle hirtelen érzelmi hatás nem érte, de ma este kénytelen lesz túlélni élete első átváltozását is. Tekintetem mereven szegezem rá, egyetlen pillanatra sem fordítom el a fejemet, inkább csak várok. Várok arra, hogy miként bukkan a felszínre a kölyköm, hogy életemben először jól megnézhessem magamnak. Ha nehézkesen megy, annál nagyobb erővel nehezedek rá, annál több energiát zúdítok a nyakába, amíg meg nem törik az emberi akarat, és helyét át nem kezdi adni az állati ösztönöknek, amik bizony egyre erősebben kívánnak a felszínre törni. Most még nincsenek láncok, amelyek visszatartanák, nincsen semmi, csak én vagyok neki, és kénytelen hallgatni a hívásomra, amivel szó szerint is térdre kényszerítem az emberi testet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rahim Alidad
Kölyök

◯ Kor : 32
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija


Re: Rahim háza // Hétf. Dec. 01, 2014 8:33 pm

Tervezem-e vagy sem, nem tudom kikerülni, mivel előttem áll… hacsak el nem húzódik, akkor bizony lehányom. Tényleg az utolsó pillanatban ugrott félre, ezért nem jutott belőle rá, csak a szőnyegre, aminek most már szerintem egy alapos tisztítás se javítana az állapotát. Öklendeztem, éreztem, ahogy a megivott alkohol visszatolakszik a nyelőcsövemen, újra végigmarva maga körül az utat, és előre görnyedve próbáltam nem belefulladni a saját hányadékomba.
A „pocsék” egyáltalán nem megfelelő kifejezés arra, ahogy most érzem magam. Szerintem nincs is olyan szó, amivel kellően jellemezni tudnám az állapotomat.
Össze vagyok zavarodva, nem értem mi történik velem. Nem értem azt a fura érzést, ami beköltözött a csontjaim közé. A karom irgalmatlanul fáj és lüktet, az idegek úgy rándulnak össze, mintha izzó vassal bökdösnék.
- Ne beszéljünk kajáról… - A hangom egy kicsit rekedtessé vált a hányástól, és ahogy a kaját emlegette, éreztem, hogy az a maradék benne levő étel… de főként ital is megfordul párszor. Nem szerettem volna még egyszer idehányni, az első is elég megalázó volt.
Egy kukkot se értettem abból, amiket mondott. Mintha kínaiul beszélt volna. Nem értettem miket kell megtanulnom, milyen hierarchiáról beszél… vagy miért tartoznék neki, és a hotel tulajdonosának engedelmességgel. Zúgott a fejem, nem bírtam követni és felfogni mindazt az információt amit rám zúdított, holott ez még csak a jéghegy csúcsa volt.
Mit, és miért kell gyakorolnom? Mi az, hogy én vagyok a tápláléklánc legalján?
- Fogalmam sincs miről beszélsz… - Ahogy felnéztem rá, kék szemeim élénken csillogtak a fájdalomtól, és szemfehérjémen vékony vérágak futottak.
- Meg fogok halni, ha nem hívsz orvost! – Éreztem, ahogy a pánik eluralkodik rajtam. Muszáj kiszabadulnom innen, nem bírom tovább a falak között. Megpróbálok felállni, és tántorogva oldalra lépek egyet, érezve magamon Jennifer szúrós tekintetét.
- ÁH! – Üvöltök fel, amikor olyan éles fájdalom mar a mellkasomba, mintha egy mozdulattal akarnák kiszakítani az összes bordámat. A hátam egy pillanatra megfeszül, majd összegörnyedek, és térdre esek a földön.
- Rosszul vagyok… mentőt kell hívnod! – Lihegem, miközben csípőcsontom reccsenve adja meg magát. Ezután az idő, mint olyan… megszűnik létezni. Emberi lényem erős akaratú, ezért kisebb hadjárat indul a testem és a szellemem feletti uralomért. Még szerencse, hogy nincsenek szomszédjaim, ezért fájdalmas üvöltésemet Jenniferen kívül nem hallhatja senki. Az emberi lényem szívósan, és sokáig kitart, ezért Jennifert is alaposan megizzasztja, mire sikerül elérnie, hogy a farkas kikandikáljon életében először a külvilágra.
A testem lassú, kínkeserves folyamattal kezd átalakulásba. A ruhák, amiket viselek, nemes egyszerűséggel szétszakadnak, majd leesnek rólam, és az átalakulás közben előbújnak a sűrű, fehér szőrszálak is, ami a bundás győzelmét hivatott előjelezni az emberi én felett. A fotelek, és a kanapé borul… az asztal törik, ahogy átváltozás közben a még esetlen „óriás” neki esik, majd a lábaival kapálózva próbálja felküzdeni magát. A kék szemek eltűnnek, helyére kissé riadt, de kíváncsi… homokszínű szempár ül… s tekint ki a külvilágra. Oldalán fekszik, próbálja magát felnyomni állásba, de szörnyen kifárasztott a harc az emberi oldalával, ezért ahogy kíséretet tesz a felállásra, visszaesik az oldalára. A fehér pofa előre mozdul, a levegőbe szimatolva érzi meg anyja illatát, és a homokszín szempár megállapodik a nőstény tekintetén, miközben halkan nyöszörög…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 132
◯ HSZ : 529
◯ IC REAG : 563
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválások: boka, alkar, csukló


Re: Rahim háza // Csüt. Dec. 04, 2014 10:22 pm

A hányást követően akaratlanul is fintorogtam egyet, hiszen én jóval élénkebben éreztem azt a tipikus, mindent átható szagát. Sőt, most már Rahimnak is jobban kellett éreznie, még ha egyelőre nem is tűnt fel neki, hogy élesebb lett a szaglása. Talán holnapra még szembetűnőbbé fog válni számára is, most viszont még csak egy picit irritálhatja talán jobban. Már ha törődik ilyesmivel, és nem éppen magát sajnálja buzgón. Igazából együttérzést is tanúsíthattam volna, de valahogy nem volt hozzá hangulatom, hogy kedves és aranyos legyek a mai este folytatásában vele. Majd akkor, amikor már képes lesz rendesen beszélni velem és nem úgy, mint ahogyan más még a kutyájával sem.
- Ne aggódj, hamarosan úgyis enni fogsz! És muszáj is, mert erősnek kell lenned! – jelentettem ki teljesen magától értetődően, felszegve egy kicsit a fejemet. Nagyon kíváncsi voltam, hogyan fogunk mi boldogulni ebben a mind a kettőnk számára új és ismeretlen helyzetben. Én nem estem kétségbe, igazából nagyon reméltem, hogy minden rendben lesz. Egyelőre inkább csak a bosszúságot éreztem, de ez úgyis meg fog változni, amint valami csoda történik a hozzáállásával kapcsolatban, addig viszont nem reménykedtem semmiben.
- Semmi baj! Majd lesz… - hagytam rá, bár ha most figyelt volna egy kicsit is, akkor már sokkal több dologgal lenne tisztában, mint én voltam annak idején. Őt elnézve azonban rá kellett jönnöm, hogy ez egyelőre egy halálra ítélt ötlet a javából. Nem is tudom, hogy mit vártam, a férfiak amúgy is képtelenek egyszerre több dologra koncentrálni, neki pedig éppen elég volt véleményem szerint az, hogy a karja úgy nézett ki, mint amit jól megcsócsált egy méretes farkas. Micsoda meglepetés, hiszen tényleg ez történt! – A lényeg, hogy majd később figyelj arra, amit mondok neked! – tettem még hozzá, de volt egy olyan érzésem, hogy hiába. Most minden sokkal fontosabb volt, mint az, amit beszéltem.
- Dehogy fogsz meghalni! – forgattam a szemeimet. – Elmondtam az előbb, hogy jóval gyorsabb lesz a regenerációd, mint egy embernek. Ha alaposan megnézed, egy kicsit máris csillapodott a vérzés, holnapra pedig már sokkal jobban fog kinézni. Higgy nekem! – úgysem fog hinni, de azért jobban éreztem magam, hogy így fogalmazhattam. Közben persze minden erőmet összeszedtem ahhoz, hogy elő tudjam belőle csalogatni a farkast, de mivel ő fiatal volt, ráadásként az én kölyköm, ez nem is volt annyira nehéz, mint ahogyan én azt előzetesen elképzeltem. Mindenesetre az oda-vissza változásom és az idegesség miatt jóval több energiámba került, de akkor is meg kellett tanulnia, hogy miként kell viszonyulnia hozzám.
- Nem hívom ide a mentőt, hogy megedd vacsorára az ápolókat! – közöltem hanyagul, miközben néztem a fájdalmát, hallottam a csontjai roppanását. Sosem szemléltem még meg ilyen tüzetesen, miként megy végbe valakinél az első átváltozás, de most legalább volt alkalmam tanulmányozni. Még ma is emlékeztem, hogy rohadtul fájdalmas ám! – Nem lesz semmi baj, csak átváltozol! Még szép, hogy rosszul vagy, és lesz ez még rosszabb is… - tájékoztattam tovább arról, hogy mi várható még a mai estén. – Most el fognak törni a csontjaid, és át fog alakulni a tested. Valószínűleg alaposan ki fog esni a fejedből az elkövetkező időszak, de én itt leszek melletted – ígértem meg még éppen akkor, amikor emberi tudata szertefoszlott, helyét átadva a kölyöknek.
Miként a fehér bunda előbújt az emberi bőr alól, úgy enyhültem meg Rahim irányába. Jobban mondva a kölyköm felé, aki most először kandikált ki a világra, ismerkedett meg az élettel. Engem abszolút nem zavart, hogy néhány bútor összetört és arrébb lökődött. Ajkaimon halovány mosoly jelent meg, miközben odaléptem a földön fekvő, fehér színű hímhez.
- Nyugalom, itt vagyok! – mindenféle félelemérzet nélkül guggolok le mellé, és érintem meg a fejét, simítok végig az oldalán, ujjaimmal beletúrva a dús bundába. Farkasom természetesen hozzám hasonló kíváncsisággal üdvözli az utódját, orrával bökdösve meg a még védtelen kölyköt. Mivel ennek a nappalinak már úgyis mindegy, nekem pedig nincs jobb ötletem, ezért még egy kísérletet teszek az átváltozásra. Ezúttal egy kicsit lassabban megy, de mára már úgysem tervezem, hogy ismét emberként lépdeljek végig ezen a házon. Ugyan el kell gondolkoznom azon, hogy a riasztót miként kerüljük ki, de egy ponttól kezdve már nem túlzottan zavar, nemes egyszerűséggel segítem lábra a hímet, és ha képes egyedül is megállni a lábán, akkor töröm át az egyik ablakot, hogy az erdő felé vegyem az irányt, arra ösztönözve, hogy ő is kövessen engem. Ideje, hogy életében először fusson, hogy megismerkedjen az erdővel, és talán az sem ártana, ha látna legalább engem vadászni.


// Hát, akkor ez valami zárásféle részemről, köszönöm a játékot! Nagyon élveztem!!! //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rahim Alidad
Kölyök

◯ Kor : 32
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija


Re: Rahim háza // Csüt. Dec. 11, 2014 10:21 pm

A fehér fülek azonnal mozdulnak, a hang irányába „kagylóznak”, ahogy Jennifer megmoccan. A hím minden kis neszre érzékenyen reagál még, és valószínűleg ez jó darabig így is fog maradni. Zavarja a vér szaga, ami a levegőben terjeng, és sokkal erősebben érzi a vízipipa füstjének a szagát, ami pluszban facsarja az orrát. Egy dolog van, ami nyugtató hatással tud lenni rá, az pedig teremtője energiái. Szívja magát, mintha mérföldeket futott volna, pedig csak az alakváltás merítette ki.
Nem mozdul el, a földön fekve hagyja, hogy anyja megérintse, és a bundájába túrjon. Mintha minden egyes szőrszálán érezné az érintést. Kellemes érzéssel tölti el, és szusszan egyet. Pofáját a tenyér felé fordítva szimatol bele anyja tenyerébe, majd puha meleg nyelvével megnyalogatja azt, mintha így akarná üdvözölni a közeledését.
Kushadva figyeli ezt követően az alakváltását, majd érdeklődve felkapja a fejét a földről, hogy megnézze magának a nőstényt. A noszogatásra visszagördül a hasára, behúzza maga alá a hátsó lábait, majd a fenekét felnyomva próbálkozik meg ismét a felállással. Farkával esetlenül csapkod a levegőben, mintha annak segítségével akarna lendületet venni, végül csak sikerül neki feltápászkodnia, bár eléggé esetlenül áll még meg a négy lábán. A feldőlt fotelnek dől az oldalával, és ahogy elfordul, tol is rajta egy kicsit. Láthatóan gyakorolnia kell még, de ez egyáltalán nem csoda.
Óvatosan indul el a szoba padlóját szimatolgatva, léptei olyan bizonytalanok, mint egy erősen ittas emberé, de legalább már nem akar összecsuklani. A farkát csóválva oldalba csapja magát, fejét oldalra kapva morran fel, majd abbahagyja a vicsorgást, amikor rájön, hogy az csak a saját farka volt, és nem más támadt rá.
Megrázza a fejét, aztán a bundáját is, és visszafordulva az anyja felé, odalépdel mellé. Farát leengedve puffan ülő helyzetbe, és próbálja méltóságteljesen kihúzni magát, miközben busa pofáját enyhén félrebiccentve bámul rá várakozó kíváncsisággal.
A nőstény mozdul… az ablaküveg törik, amit éles vijjogó hang követ. A hím fülét bántja a hirtelen… éles hang. Tarkóján sorba rendeződnek a szőrszálak, majd morogva felvinnyog, és idegesen mozdulva követi anyját a szabadba, hogy minél messzebb kerüljön ettől a hangtól. A szél azonnal a bundájába mar, meglepetten pillant körbe, majd ingerülten egy kisebb hóbuckába mar, amiből fel is szippant az orrába, ezért prüszkölni kezd. Farát enyhén félrecsapva, kissé még esetlenül próbálja felvenni az iramot, és követni anyját be az erdőbe, hogy most először tapasztalja meg azt a világot, ami körülveszi őt…

A telefon csörgésére nem válaszol senki, ezért nagyjából fél órával később egy járőrautó érkezik a házhoz, hogy a rendőrség a beriasztás alapján megnézze mi történhetett. Persze a falka mancsa mindenhova elér, ezért az eset semmilyen nyilvántartásba nem kerül be… olyan, mintha meg se történt volna az egész...


// én is köszönöm <333 ^^ //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6143
◯ IC REAG : 8029
Re: Rahim háza // Vas. Dec. 14, 2014 7:18 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net

◯ Kor : 553
◯ HSZ : 104
◯ IC REAG : 65

Re: Rahim háza // Szer. Jún. 24, 2015 8:47 pm



Rahim és Victor

Nos, eljött ennek is az ideje. Tudják kedves érdeklődők, elég sokan félreértelmezik azt, mit is jelent családfőnek lenni. Ebben az élen az egyik bizonyos kölyköm áll, aki harapdálni azt nagyon tud, de hogy aztán ő nevelje fel a kölykeit, az nem, inkább meghagyja őket nekem, az apjának, nekem úgyis van türelmem hozzájuk. Már csak ezért a hozzáállásért is le tudnám szedni a fejét, s akkor még az egyéni bűneiről ne is beszéljünk. Szóval van ez az elképzelés. Meg van a sajátom. Családfőnek lenni az egyik legtöbb felelősséggel járó dolog a világon. Messze áll az én szememben attól a képtől, hogy a férfi üldögél a kényelmes karosszékében, miközben hagyja a gyerekeket hogy játszanak és tegyék a dolgukat. Nem, kérem alássan, ez egyáltalán nem stimmel. Mindig is aktívan részt vettem a családom életében. Néha persze a háttérben, de részt vettem. Figyeltem őket, gondoztam és támogattam őket, vagy amiről elhíresültem, meg is fedtem a családtagokat, ha nem bírtak magukkal. S persze, én voltam az, aki tartotta a hátát, akár az alfával szemben is, ha olyan dolgokat követtek el... csak hogy aztán még ezzel is kiegészülve kaphassák meg a magukét. Ez már csak így működött. S hogy minek regéltem ezt most el. Egyszerű, ma is családi ügyben járok el. A minap volt egy telefonhívásom Jenny férjéhez, Rahim Alidadhoz. Elég furcsa belegondolni abba, hogy már egy éve történt az az ominózus eset Las Vegasba, amitől aztán kis híján agyvérzést kaptam. Valahogy nem vártam pont tőle, hogy ilyen helyzetbe keveredik, de hát ez a család már csak ilyen. Persze így hosszútávon egyelőre úgy tűnik, nem volt nagyon helyénvaló a morgolódásom. Elvégre immáron egy új farkast is hozott magával egyre gyarapodó családunkba, aki egyelőre megállni látszik a helyét. De mint mondtam, azóta már egy év eltelt, én pedig telefonáltam. Időpontot egyeztettem a férfival, hogy mikor találhatom otthon, elvégre egy úriember csak ne tegyen hívatlan látogatásokat. Majd a szokásos öltönyömben mentem át Mr. Alidadhoz. A telefonban csupán azt mondtam, hogy családi dologról van szó, persze ennél jóval több állt az érkezésem hátterében.
- Jó estét, Mr. Alidad - köszöntöttem a férfit, miután a csengetést követően ajtót nyitott nekem.
Nem mondom, hogy jól ismert voltam a számára, de tudta, ki vagyok, elvégre be lettünk mutatva. Ami pedig azt illeti, pont itt az ideje kicsit szorosabbra fűzni az ismeretséget. A család már csak legyen összetartó, tartja a mondás.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rahim Alidad
Kölyök

◯ Kor : 32
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija


Re: Rahim háza // Csüt. Jún. 25, 2015 12:56 am

Victor & Rahim


Enyhén szólva megszeppentem, amikor egyszer csak „audenciára” jelentkezett hozzám Jennifer nagyapja… aki a farkasom dédnagyapja. Ez egy olyan dolog, amit még szintén időbe telik feldolgoznom. Az otthonomban akar találkozni velem.
Mostanában nem sokat tartózkodtam a házamban, hiszen az időm nagy részét a Farkaslakban töltöttem, de nem mertem volna nemet mondani. Ha Darren és Jennifer is tart tőle, azt hiszem nekem se árt tartani tőle. Bárcsak inkább anyósom lenne… A nők mindig elragadónak szoktak tartani.
Felkerestem telefonon a takarítónőt, aki ki szokott járni a házamhoz, hogy rendbe tartsa, és kiadtam neki a munkát. Csillogjon-villogjon minden, mire ma hazamegyek.
Fogalmam sincs, hogy vajon mit velem megbeszélni Mr. Wainwright, de az, hogy családi dologról van szó… hát nem is tudom. Egy kicsit aggodalommal tölt el. Jennifernek egyelőre nem szóltam a dologról. Nem akartam, hogy idegeskedjen miatta. Egyébként is. Felnőtt férfi vagyok, nem futhatok mindennel hozzá.
A ruhatáram csak jó minőségű ruhákból áll, ezért nem is nagyon kellett gondolkodnom azon, hogy mit vegyek fel erre az alkalomra. A jó benyomás keltéssel valamennyire már elkéstem, hiszen kire vetne az jó fényt, hogy részegen nősül Vegasban? A helyzeten talán csiszol valamennyit, ha látja, hogy a körülményeim rendezetek, és nem valami csavargó vette el az unokáját. Gondolom már rég utána nézett a dolgaimnak. Ha lenne gyerekem, vagy unokám, én biztos megtenném.
Hozattam ételt, ha esetleg úgy adódna, akkor legyen itthon valami, mert amúgy üresen áll a hűtőm. Az alkohol az eláll, úgyhogy annak nem voltam híján… bár nem tudom, hogy inni szokott-e.
Amikor meghallottam a csengő hangját, átsiettem a nappalin a bejárathoz, és egy mély lélegzetvételt követően kinyitottam az ajtó. Próbálom nem mutatni, hogy mennyire feszélyezve érzem magam a látogatásától, bár nem tudom, hogy mennyire sikerül ezt álcáznom!? Valószínűleg semennyire.
- Üdvözlöm az otthonomban, Mr. Wainwright. – Az öreget nem merem a keresztnevén szólítani. Esetleg akkor tenném, ha felajánlaná. Magamtól nem vetemedek ilyesmire. A kezemet nyújtom üdvözletképp, aztán beljebb invitálom. – Kérem, jöjjön be. – Intek a ház belseje felé.
- Könnyen ide talált? – Érdeklődök, aztán eszembe jut, hogy mekkora hülyeséget kérdeztem. Évtizedek óta itt élnek… szerintem nincs olyan hely a környéken, ahova ne találna oda könnyen.
- Szeretné megnézni a házat? Szívesen körbevezetem. – Ajánlom fel.
- Vagy halaszthatjuk későbbre is. – Próbálok a kedvében járni, bár nem igazán tudom, hogy lehetne. Talán mégis csak meg kellett volna ezt beszélnem Jenniferrel.
- Leülhetünk a nappaliban, vagy a teraszon is. Pazar a kilátás a környékre. – Ráadásul a tűz kellemes meleget is biztosít, szóval a hűvösebb időkben is el lehet odakint ücsörögni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 553
◯ HSZ : 104
◯ IC REAG : 65

Re: Rahim háza // Kedd. Jún. 30, 2015 9:24 pm

- Köszönöm - léptem be a kézfogást követően, majd bújtam ki a kabátomból.
Megtartottam külsőmben a semleges, vagy akár inkább morcos külsőmet, miközben magamban már mosolyogtam. Ha van valaminek előnye az idős farkaskorban, az az, hogy eléggé ki vannak már éleződve az érzékeim. Nem kell hozzá fürkésznek lenni, ez végül mindenkit elér. A fizikai tűrőképesség a múltba vész, de a mentalitás, nos igen, nem hiába van az, hogy a spirituálisabb farkasok is inkább időskorban mutatkoznak. Így hát nem jelentett komolyabb problémát kiszúrni Rahim feszengését. Gond nélkül érnek el engem a testéből áradó érzetek, kemikális folyamatok, melyek a feszélyezettség jelei voltak. Mondjuk mit csodálkozom. Eddig maximum társaságban volt lehetősége találkozni velem, a szemtől szembe való találkozás lehetősége, ráadásul a teremtője nélkül, sőt, mindennemű támogatottság nélkül. Na igen, valószínűleg még én is eléggé magamba lennék szállva és gondolkodnék, hogy hova kerültem és miért is kell ezen túlesnem. Mondjuk legalább nem áll neki a lábát nézni, pluszpont.
- Természetesen, Mr. Alidad. Szerencsére a memóriám nem hagy cserben vénségemre.
Még szép, hogy idetaláltam. Farkasként eltévedni szerény véleményem szerint meglehetősen eléggé nagy sérelem lehet, elvégre ha más nem, az energiakibocsátás megmutatja az utat a szagminta mellett. S nem, nem szaglásztam meg Rahimot korábban, nemhogy rajta, de Jenny-n is éreztem az illatát, szóval nem lenne olyan nehéz.
- Szívesen venném, ha körbevezetne. Úgy értesültem belsőépítészettel foglalkozik. Ahogyan a házát elnézem jelenleg, nekem eléggé egyedi ízlésre utal, szóval gondolom kivette a részét, így szívesen megtekinteném az otthonát.
Elég egyszerű módja ez is az ismerkedésnek. Az ízlés, az elhelyezkedés, ezek nagyon sokat elárulnak Rahim szokásáról, felfogásáról. Azt már látom, hogy nem trehány ember, bár ezt a korábbi találkozások alapján is leszűrtem az öltözködése alapján, ez most csak megerősítés. Kíváncsi vagyok vajon mit fog még elárulni így, amelyről nem beszélnek a hangok és szavak.
- A túra végére javaslom az erkélyt, ha már így megemlítette. Idefele jövet én is szembesültem a kilátás szépségével, de a teljes képet nem láthattam a fák miatt.
Szóval ez volt a javaslatom, miután a kabátomnak találtunk egy fogast, én pedig öltönyömben álltam, kezemben a sétabotommal, várva, hogy mutassa az utat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: Rahim háza // Today at 2:42 pm

Vissza az elejére Go down
 

Rahim háza

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Fairbanks :: Házak, lakások :: Házak-