HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
AKTÍV KARAKTEREK
136 TAG 62 FÉRFI 74 NŐ
BETOLAKODÓ FARKASOK
31 TAG 16 FÉRFI 15 NŐ
ŐSLAKOS FARKASOK
24 TAG 10 FÉRFI 14 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
23 TAG 13 FÉRFI 10 NŐ
ŐRZŐK
32 TAG 13 FÉRFI 19 NŐ
EMBEREK
15 TAG 5 FÉRFI 10 NŐ
ALAPÍTÓK
10 TAG 5 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legtanulságosabb:

...A Legnagyobb találkozás:

...A Legjobbak (Vörös Hold - Hard):

...A Legjobb (Vörös Hold - Soft):


írta  J. Isaac Sladen Yesterday at 11:14 am
írta  Rebecca Morgan Yesterday at 8:59 am
írta  Jackson Carter Kedd. Dec. 06, 2016 3:06 pm
írta  Amaryllis Margaret Lux Kedd. Dec. 06, 2016 12:23 pm
írta  Catherine Benedict Kedd. Dec. 06, 2016 6:22 am
írta  Jackie Leigh Suresh Hétf. Dec. 05, 2016 10:20 pm
írta  Celeste M. Hagen Hétf. Dec. 05, 2016 9:19 pm
írta  Catherine Benedict Hétf. Dec. 05, 2016 2:19 pm
írta  Jackson Carter Vas. Dec. 04, 2016 7:32 pm
írta  Primrose Trevelyan Vas. Dec. 04, 2016 4:43 pm
írta  Duncan Corvin Vas. Dec. 04, 2016 2:18 pm
írta  Declan S. Callaghan Szomb. Dec. 03, 2016 11:03 pm
írta  Darren Northlake Szomb. Dec. 03, 2016 9:43 pm
írta  Alignak Szomb. Dec. 03, 2016 2:37 pm
írta  Alignak Szomb. Dec. 03, 2016 2:03 pm
írta  Lester J. Edison Pént. Dec. 02, 2016 6:04 pm
írta  Jamie Waldorf Szer. Nov. 30, 2016 3:53 pm
írta  Sage Miller Szer. Nov. 30, 2016 3:50 pm
írta  Balthazar Bluefox Kedd. Nov. 22, 2016 8:30 pm
írta  Vendég Hétf. Nov. 21, 2016 12:46 pm
írta  Nessa O'Brien Hétf. Nov. 21, 2016 10:19 am
írta  Maya Honeycutt Szomb. Nov. 19, 2016 7:20 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:01 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:00 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 10:58 pm
írta  Jackson Carter Vas. Nov. 13, 2016 4:52 pm
írta  Roxan A. Cruz Csüt. Nov. 10, 2016 7:40 pm
Darren Northlake
 
Alignak
 
Amaryllis Margaret Lux
 
Yetta Northlake-Nacrosh
 
David A. Blandern
 
Celeste M. Hagen
 
Catherine Benedict
 
Balthazar Bluefox
 
Rocky
 
Primrose Trevelyan
 

Share | .

 

 Chigliak-ház

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6149
◯ IC REAG : 8034
Chigliak-ház // Szer. Máj. 28, 2014 5:30 pm

First topic message reminder :






Tulajdonos: Rebecca Morgan

Chigliak nagymama háza Fairbanks egyik békés utcájában áll. Közepes méretű kert, udvar, avagy birtok - kinek hogy tetszik - terül el körülötte. Fenyők magasra nőtt nyúlánk törzseinek oszlopai ölelik körbe, méregzöld, mélabús ágai adnak árnyékot fölé. Több éve burjánzik Alaszka növényvilága a rönkház körül, az elvadult flora itt-ott benőtte már a keskeny, kavicsos ösvényt mely a ház bejáratához vezet, de szürkesége még azért látszik és nappali fénynél halvány útmutató. A ház falait alkotó rönköket néhol moha nőtte be, zöldes foltokat képezve az oldalain, szürke por, szélfútta piszok, lehullott és elakadt levelek tarkítják. Az ablakok keretein lévő festék lepattogzott, a kandallóból felfelé nyúló kémény felső peremének téglái töredezettek. Szomorú, mégis méltóságteljes, régi, megfakult emlékeket őrzőotthon benyomását kelti.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net



























SzerzőÜzenet
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 662
◯ IC REAG : 624
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Chigliak-ház // Kedd. Máj. 24, 2016 8:41 am

Egon & Becca
Kacsa a viharban


*Ha a fájdalom nem törne rám időnként, akár az idők végezetéig is képes lennék Egonra várni, így azonban türelem ide vagy oda, kezd elviselhetetlen lenni. Megfogadtam, hogy addig nem veszek be fájdalomcsillapítót amíg Egon nem érkezik meg, eléggé könnyelmű voltam annak tudatában, hogy letelt a tőlem eltiltás ideje. Talán ha nem élem bele magam ennyire akkor egészen más lenne. Egy órával később azután, hogy letettem magam a teraszon a kiszállított holmik mellé, meguntam a kint ücsörgést és már csak a romlandó élelmiszerekre való tekintettel elkezdtem bepakolni. Elég nehezen ment egy kézzel és egy alkarral, mivel fogni még nem igazán tudtam a gyakori fájdalom vagy görcs miatt ami időnként madárkarmokká görbítette az ujjaimat. Az alkaromra támasztottam a dobozt és benyitottam, a többit a csípőmmel és a lábammal végeztem el. Odabent kísérteties csend várt rám, csak a hűtő diszkrét zümmögése törte meg de már oda sem figyeltem rá. A házban kellemesen hűvös volt, és némi citrom illat keveredve a jázminnal. Semmi kajaszag, vagy kosz esetleg elhanyagoltság. Tétlenségre voltam ítélve több okból is, egyrészt a betegszabadság miatt hiszen nem volt az életemben rendszeresség, másrészt a tehetetlenségem miatt. Ám néha kitörtem ebből és olyankor hosszú és fáradtságos munkával kitakarítottam, ez úgy naponta egyszer rám jött, el is telt vele napom egy része. Eltettem mindent a hűtőbe és a kamrába, majd ledobtam magam a kanapéra, elaludni nem fogok, éreztem az ujjaimban, hogy hamarosan begörcsölnek és próbáltam azt a tornát csinálni amit Ginevra mutatott. Ezzel voltam elfoglalva amikor meghallottam a kocsi hangját. Nem egy Tesla, szóval van hangja az biztos, de nekem most ez a legszebb muzsika volt. Persze az is előfordulhatott volna, hogy nem Egon érkezik, hiszen nem olyan jó a fülem mint Jim Ellisoné a Sentinelben, ezért a korai csalódás elkerülése végett előbb kinéztem az ablakon. Bár a kocsiig nem látni le a hosszú feljáró miatt és a saját autóm is útját állta a panorámának, ha Egon jött meg akkor hamarosan látni fogom ahogy baktat a ház felé. Így még nő nem várt pasit mint én, beleheltem az ablaküveget is, aztán mikor megláttam virággal a kezében, az ajtóhoz rohantam, épp csak egyet tudott kopogni, a többi ha volt is a levegőben „landolt” én meg az ő nyakában. Mit érdekelt engem, hogy a kórházban mit csinált, hogy Jay-t picikét majdnem a halálba sebezte, hogy mindezzel a fejére és az enyémre is büntetést hozott, mert a távolléte nekem is az volt, hiszen a legnehezebb időszakban nem volt mellettem. Bármin is agyaltam az elmúlt időben, az volt a fontos, hogy most itt van. A nyakába csimpaszkodtam és csak szorítottam magamhoz, beszívtam az illatát ami mentes volt a csokoládétól, és percekig élveztem a pillanatot. Végül azért csak tudatosult bennem a körítés és kibontakoztam az egymáshoz cuppanásból. *
-Virágot hoztál! De édes vagy!*szélesen mosolyogtam és a szemeim is ragyogón, csodálón kikerekedtek ahogy őt néztem, beittam a látványt amiről hosszú időre le kellett mondanom. Elvettem a virágokat, ami már majdnem egy csokornak számított, de én beértem volna egy szállal is, a szándék a lényeg és Egont ismerve, aki soha nem gondol ilyesmire, még egy átlátszó plexibe zárt tucat orchidea is nagy teljesítmény lett volna. De rózsát hozott, vöröset (?) és illatosat és gondolt rám és bűntudata volt. Naná, hogy imádtam érte. A köszönöm szóbeli kifejezése elmaradt, helyette a csókot választottam mert az sokkal személyesebb, finomabb és már vágytam az ajkaira. Egy sivatagban eltévedt vándor cuppanhat így rá az ajándék kulacsra mint én Egon szájára. És még mindig nem hívtam be a házba, nem ráérünk?*



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6149
◯ IC REAG : 8034
Re: Chigliak-ház // Csüt. Máj. 26, 2016 3:14 pm


Június 13-áig (Egon büntetésének leteltéig) a játék fagyasztva.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 595
◯ IC REAG : 576

Re: Chigliak-ház // Kedd. Jún. 14, 2016 6:33 pm

Egon félszeg köszöntése után, semmi olyasmit nem várt, amit kapott. Döbbenten vette tudomásul, hogy Rebecca úgy kapaszkodott belé, mintha mi sem történt volna a kórházban. Mintha nem hagyta volna Lestert majdnem teljesen kivéreztetve a padlón. Érdekes fejlemény, és emiatt a hím teljesen megzavarodott, és szinte alig vette észre, hogy mennyire erősen szorítja magához barátnője. Na jó, azért észrevette, mert egy idő után fájni kezdett a nyaka, de végül Rebecca megkegyelmezett neki és elengedte. – Egeeen… édes – ismételte kómás állapotban, majd megrázta a fejét, és néhányat pislogott, hogy tényleg jól lát-e, és valószínűleg kisujjával a füleit is elkezdte volna takarítgatni, de ha véletlen nem álmodik, akkor a lány gusztustalannak találhatná a műveletet. Mondjuk Egon mellett már megszokhatta az undi dolgokat, de inkább mégsem takarított most fület. Gépies mozdulattal nyújtotta át a vörös triumrózsátust, majd szóra nyíló ajkakkal pár pillanatig csak nézett, és nem igazán akarta elhinni, hogy ennyivel megúszta az egészet. Slusszpoén, hogy még smárolásba is kezdtek. Na, ez már tényleg sok volt Egonnak – persze kiélvezte a csókot, amíg tartott -, de rögtön utána, ahogy ajkaik széjjelváltak, értetlen képpel fejét ingatva megszólalt. – Rebecca… nem… nem is haragszol… öhm… rám? – folytathatta volna, hogy mi miatt, ami természetesen a kertészük hazavágása volt, de úgy érezte a lánynak tökéletesen tisztában kell lennie a helyzettel… hacsak. Hacsak? Meglehet, hogy kitörölték az emlékeiből a kellemetlen részt, amikor Egon nekitámadt Lesternek? Vagy lehet, hogy saját maga felejtette el, mert annyi vért látott közben, ami már túl sok volt neki? Előfordulhat. Miért is ne? Egon egyből jobb kedrve derült, bár bizonytalansága nem múlt, de a kecsegtető lehetőség, hogy nem kell elszámolnia tettével roppant mód felbátorította. – Amúgy mi újság? Mi történt, amíg távol voltam? – kérdezte derűsen, miközben azon agyalt, hogy vajon tényleg ennyire naiv, hogy elhiszi azt, ami elméjében egy kósza pillanatra felvillant. Mégis nehezen akart szabadulni a lehetőségtől, hogy barátnője mindent elfelejtett, amit Lesterrel tett, ráadásul a lány viselkedése is erre utal. Egy csepp harag, vagy rosszallás nem sugárzott belőle, pedig Lester és Rebecca jóban voltak, ami persze Egonnak nem tetszett, de hát ezen csak úgy tudna változtatni, ha a kertészt végérvényesen megölné. Azt azonban Rebecca lehet, hogy nem öleléssel és csókkal jutalmazná, szóval azt nagyon át kell gondolni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 662
◯ IC REAG : 624
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Chigliak-ház // Kedd. Jún. 14, 2016 8:13 pm

Egon & Becca
Kacsa a viharban



* Annyira örültem neki, hogy észre sem vettem a döbbenetét, persze elég nehéz ha éppen a nyakába csimpaszkodom és maximum annyit látok belőle, hogy kunkorodik egy tincs a tarkóján. El voltam telve az illatával, az érintésével, jó volt hallani a hangját, bár azzal nem nagyon fáradozott. Mondjuk nem is hagytam, vágytam az ajkaira, annyira, hogy még a felsőbb vezetést is elfelejtettem szidni, átkozni amiért ennyi időre elvették tőlem. Azért nem felejtem el, bár esélytelen, hogy egyszer találkozom azzal aki kiszabta a büntetést, de ha mégis, ő lesz az első farkas, aki nem hogy sütni nem fog, de még enni sem egy ideig, mert kiverem a fogait. Csak később, a szomjoltó csók után a szavaiból jöttem rá, hogy egészen mást várt tőlem. Helyes, legyen csak bűntudata, tudja, hogy rosszat tett, bár megpofozni nem fogom, azért megérdemelné. Hosszan kivártam mielőtt válaszoltam volna, erősen ráncoltam a homlokomat, ami akár azt is jelenthette számára, hogy éppen az emlékeim között kutatok, csak nem találom azt amit keresek, de mindenre emlékeztem, sajnálatos módon Jay kiontott vérére is ami nem csak a kórházi szoba padlóján alkotott helyre kis tavat, hanem az elcsúsztatott telefonjával még csíkot is húzott. Végül megszántam azzal, hogy válaszoltam, de ügyeltem arra is, hogy ne akarja nagyon zsebre tenni.*
-De, haragszom, nagyon is. Bántottad Jay-t pedig nem volt rá okod és nyilvános helyen átváltoztál és emiatt nem láthattalak sokáig. Szóval nagyon mérges vagyok rád. Nem voltál itt amikor a legnagyobb szükségem volt arra, hogy velem legyél, azért mert a fejedben elszabadult a pokol.
*Ideje volt elmondani mi történt, kezdve azzal, hogy behúzom a házba és leültetem. Mivel a kérdésével előhívta az emlékeimet, és a haragomat, úgy döntöttem, hogy hagyom a fenébe a kacsát, ha enni akar majd kiszolgálja magát a hűtőből ahogy máskor is és eszik hideget. Magammal húztam a kanapéhoz és lenyomtam ám nem ültem közvetlenül mellé, pedig nagyon szerettem volna a karjaiba bújni és nem csak oda. Igazából nehezemre esett ne rávetni magam és letépni a ruháit, hogy érezzem a bőrét mindenhol, természetesen elsősorban magamban, de muszáj volt egy kicsit észhez térítenem, másrészt tudnia kell Jay miért volt ott akkor a kórházban, miért előzte meg őt az én meglátogatásomban. Kicsit távolabb tőle, féloldalasan ültem a kanapéra - miután a virágot egyelőre a kis asztalra tettem - hogy szemben lehessek vele, sérült kezemet melyen most is egy gumiszorító volt az utolsó ujjpercekig, a combomra tettem míg a másikkal a kanapé háttámlájára támaszkodtam.*
-Az történt, hogy Alignak az elmém sarkába száműzött és volt annyi humora, hogy pont Jay-t kerestette meg velem, bár ha arra a válltól érő műkarra gondolok ő még mindig jobban járt velem.
*Ez volt az első pillanat amikor az aggodalmam a felszínre tört, és óvatosan megérintettem elvesztett karjának csonkját, ebből éreztem azt is, hogy mennyi nőtt már vissza.*
-Szóval odavitt engem Jay-hez és igazából én vágtam le Jay ujjait, pedig nem akartam de az enyémek is odavesztek és amikor a kórházban voltatok még nem tudtam, hogy visszakaptam mindet. Eléggé magam alatt voltam. Jay pedig aggódott és ki akarta deríteni mennyire emlékszem.
*Dióhéjban ennyi és ebből is láthatja, hogy nem volt oka arra amit tett. Persze azóta már tudom, hogy a nagy részéről nem tehetett, csak azért mert a tőrt választotta. Lehet, hogy a tolltól kapott végtelen nyugalmam és türelmem az amiért nem szedtem le Egon fejét az első pillanatban. Ez pedig látszott is rajtam, a szavaim, a hangom erről tanúskodtak. Nem voltam ingerült, sem olyan dühös mint amilyennek mondtam magam, az volt a fontos, hogy most itt van és idővel minden rendben lesz.*




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 595
◯ IC REAG : 576

Re: Chigliak-ház // Kedd. Jún. 14, 2016 8:18 pm

Rebecca tisztára olyan volt, mint aki tényleg elfelejtett mindent. Értetlen képpel nézett rá, aztán végül megszólalt. A hidegzuhany jött, mert sajnos a lány – legalábbis szavai szerint – mérges volt Egonra. Az érzései természetesen mást mutattak, de mivel a szavak bőven elegek voltak a hímnek ahhoz, hogy eltünedező bűntudata visszatérjen, így nem kezdett el azon merengeni, hogy valójában a lány csak megjátssza magát.
- Igen… egy kicsit lehet, hogy… túllőttem a célon… de… nem én tehetek róla. Tisztára elment az eszem és a kertész… mármint Lester látványa, ahogy csókolgatja a kezed… – meglévő keze ökölbe szorult, és arca megrándult a hirtelen fellépő indulattól, amit a kóbor tettei váltottak ki belőle még ennyi idő után is. – Mit képzel magáról… - Egon erősen szuszogott, orrlyukai kitágultak, arca feszült haragba torzult, aztán elfordította a fejét, és lehunyta a szemét, majd kelletlenül sóhajtott. – Sajnálom – közölte fejét leszegve. Hogy pontosan mit, azt nem árulta el, így bocsánatkérése vonatkozhatott a mostani haragjára, vagy a kórházi átváltozásra. Akárhogy is, őszintén szerette volna, ha Rebecca megbocsájt neki.
A lány végül behúzta a házba, és miután levette a kabátját és a lábbeliket, leült a kanapéra, Rebecca pedig nem közvetlen mellé, hanem távolságtartó módon messzebb foglalt helyet. Az érzései azonban elárultak, és Egonban ez még inkább erősítette a bűntudatot. Mindketten tudják, hogy egy buksisimi és egy bicsibocsi nem elég, még akkor is, ha Rebecca legszívesebben talán ennyivel elintézte volna, ha nem volna meg benne is a kettősség az ügy kapcsán. Boldog, hogy láthatja őt, ugyanakkor némileg bántja is, ami történt. Érthető, hiszen vissza kellett varrni az ujjait és Egon nem tudott vele lenni a legkritikusabb szakaszban.
- Nem vállig érő volt – ingatta meg kicsit a fejét, hangja szomorkásan lehangolt volt. – Csak egy kézfej – ami persze Rebecca állapotában felérthetett egy fél Egonnyi testrésszel is. Elméjében valami ilyesmire jutott egyébként, hiszen Lesternek is hiányoztak az ujjai, csak akkor és ott nem igazán izgatta a dolog. Utólag viszont bőven volt ideje gondolkodni a témán. Az tudta, hogy milyen sérülés érte Rebeccát, hiszen a kórházat felhívva felvilágosították, így nem volt nehéz kisakkozni a dolgot, higgadtabb körülmények között. – Alignak volt, nem te… még ha ez nem is igazán számít a végkifejlettet tekintve – lehet, hogy Rebecca teste volt a fegyver, de Alignak használta, ahogy Egont is. Dühe újra fellángolt, de most már inkább a testetlen szellem ellen irányult, és nem Lestert korbácsolta elméjének vad ostorcsapásaival. – Szóval aggódott és azért ment el hozzád. Értem, de ettől függetlenül nem bánom, amit vele tettem, csak azt, hogy nyilvános helyen történt a dolog, és, hogy emiatt hosszú ideig megint nem láthattalak – a harag, ami ott bujkált hangjában erősödni kezdett, és már ismét a kertész ellen irányult. – Ha nem lenne olyan rohadt nagyképű, mintha övé lenne a világ, akkor talán nem vetemedtem volna ilyenre. Emlékszel múltkor is folyton csak provokált, és játszotta a kibaszott ketrecharcost, aztán ha a szorítóba kerül, akkor meg elvérzik. Nagypofájú, semmire… - elharapta a mondata végét, mert érezte, hogy ebből semmi jó sem fog kisülni. Haragja már szinte tombolt, talpával szaporán dobolt a padlón, épp kezének ujjai idegesen doboltak a térdén, miközben tekintete hol Rebeccára, hol a nappali berendezéseire vándorolt. Tudta, hogy nem akar ilyeneket hallani tőle, mégsem volt képes türtőztetni magát. – Sajnálom, de Lester megérdemelte, amit kapott… csak nem ott és nem akkor… - elfordított tekintettel fojtott duzzogással ejtette ki az utolsó szavakat, mint aki ezzel próbál egy múltbéli eseményt meg nem történtté tenni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 662
◯ IC REAG : 624
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Chigliak-ház // Kedd. Jún. 14, 2016 8:19 pm

Egon & Becca
Kacsa a viharban



*Haragszom rá, de nem tudok igazán, főleg amikor féltékeny és sajnálja. Láttam rajta, hogy tényleg bántja a dolog, hogy rosszat tett, hogy felelőtlen volt, hogy nem gondolkodott előre és mert nem volt mellettem. A küszöbről játszotta el a lehetőséget és felmerült bennem a gondolat, hogy mennyire felülírja ez a tőrös szarság azt amivel én vagyok rá hatással. Ökölbeszorított kezére simítottam a magamét, hogy ezzel is enyhítsem a fájdalmát vagy a haragját, bármit ami miatt most megint olyan mint egy bomba aminek a számlálóján öt másodpercről indul a visszaszámlálás.* -Csak kedves volt, és aggódott mint egy barát. Semmi több, Egon.*Noha soha nem volt puszipajtás Jay-vel, meglepett a mostani agresszív reakciója. Sejtettem, hogy a tőrös és tollas álomnak amiről már sokan beszéltek őrzői berkeken belül és kívül, elég sok köze lehet mindehhez, és Jay is erről számolt be, engem pedig minden érzésem ellenére halálos nyugalom szállt meg, de ott úszott a felszínen a kérdés, hogy ez meddig terjed. Kire van még hatással, mennyire tolerálható, mennyire tartható kordában. Az első bocsánatkérésére csak bólintottam, nem lett volna őszinte a megbocsátás mert még haragudtam rá, igaz nem volt ez olyan nagy harag, de kellett, szükség volt rá, neki is és nekem is. Észhez kellett térítenem, hogy tudja, amit tett nem jó senkinek sem, és ha legközelebb megint rátör egy ilyen agresszív roham, talán van remény arra, hogy mindez eszébe jut és ha nem is söpri ki a lelkéből, legalább enyhíti. Erőteljesen talán.
Odabent ugyanúgy harcoltam magammal és az érzéseimmel mint a küszöbön, de hajlamosabba voltam azonnal magamhoz ölelni, ám ott volt még a tüske, hogy nem gondolt rám és nem tette félre az ellenérzései alkotta haragját és hagyta magán eluralkodni a pusztító agressziót. Egont nem ilyennek ismertem meg, bár utálta Jay-t, amikor együtt voltunk a kertben inkább elvonult a vesztesek álarcát magára húzva semmint olyasmibe bocsátkozzon ami mindenkire negatív hatással lehet. Megfontolt volt, amilyen a kórházban nem, legalábbis az első percekben. Mentségére legyen mondva a végén szépített és ezt a tettét Jay-nek is értékelnie kell. Egyszer valamikor biztosan meg is teszi. * -Mindegy, hiányzott és egy kis ujj is lényeges, nekem elhiheted.
*Egyszer is bőven elég volt azért aggódni mert letépték a kezét, akkor is együtt éreztem vele, most még inkább, bár ő sokkal jobb helyzetben volt. Visszanő, mindig visszanő és teljes gyógyulás a vége nem úgy mint nekem. Az is aggasztó volt, hogy a korábbi Vörös Hold történéseihez képest idén valami megváltozott, mindenki akit Alignak elkapott, emlékezett a tetteire, mindenre. Az érzés ahogy a saját tested börtönében csücsülsz és nem tehetsz semmit, semmivel sem feledhető. Ha olyasvalaki áll veled szemközt akit még kedvelsz is, netán szeretsz, sokkal rosszabb. Ráadásul tény az is, hogy Alignak valamennyire belelát a lelkekbe, az emlékekbe, hiszen nem lehet véletlen, hogy pont Jay-hez irányított, noha megtehette volna ezt Egonnal is, állhattunk volna mi ketten egymással szemben, de nem így történt és bármi volt az oka, hálás vagyok érte. Egonnak viszont meg kell értenie, hogy Jay miért volt nálam és mi is történt igazán azon az estén.* -Nem én voltam, de mégis én. Jay engem látott és amint tudatosult benne, hogy mi a helyzet, önmagát nem kímélve csupán védekezett, hogy nekem, vagyis a testemnek ne essen baja. Még akkor is engem védett.
*Igen, erre is emlékszem, mindenre emlékszem addig a pontig míg Jay el nem tűnt előttem a lépcsőfordulóban és el nem sötétült előttem a világ. Most az egyszer nem tudok Egonnak igazat adni. Jay nem érdemelte amit kapott, ahogy Egon sem, senki sem. Megfogtam a combján idegesen pattogó ujjait a sérült kezemmel, igaz nagy erőt nem tudtam vele kifejteni, de nem is kellett most. A másikat az arcára simítottam és magam felé fordítottam.* -Jay azért provokál mert ő ilyen és mert hagyod magad. Ez szórakoztatja, hogy fel tud húzni, de ha nem hagyod magad, ha látja, hogy mindez felesleges időpocsékolás, előbb-utóbb abbahagyja. És nem érdemelte, senki sem érdemel ilyesmit. Egon! Túl kell ezen lépned, kérlek. Nincs semmilyen okod arra, hogy Jay-t bántsad, hacsak az nem, hogy roppant szemtelen. *A szemtelenség még nem a világ, nem főbenjáró bűn, hogy megtorlást érdemeljen. Ha másért nem, legalább a kedvemért próbálja meg visszafogni magát.* -Ígérd meg, hogy nem teszel ilyet többé. Kérlek. Nem szeretnék megint hónapokat távol tölteni tőled.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 595
◯ IC REAG : 576

Re: Chigliak-ház // Kedd. Jún. 14, 2016 8:45 pm

Rebecca keze enyhítő balzsamként hatott méregtől tépett, sebesült lelkére. A dühe lassan elapadt és nem maradt más, csak szomorúság, bánat, bűntudat és öröm, hogy Rebecca annak ellenére, amit tett, mégsem képes annyira haragudni rá, amennyire egy ilyen esetben elvárható lenne. Nem merte feltételezni, hogy kábszeren él, de erős fájdalomcsillapítót lehet, hogy írtak fel a kezére. Elvégre egy ember számára az ujjak visszavarrása nem lehet valami kellemes, és biztos rohadt nagy fájdalommal jár. Hát, nyilván emiatt viselkedik vele ilyen kedvesen. A gyógyszerek lenyugtatják, és nem képes emiatt a valódi haragját rázúdítani. Egon nem volt jártas az érzelmek gyógyászati vackokkal történő tompításának tudományában, így nem tudta pontosan, hogy ami Rebeccából árad az mennyire fedheti a valóságot. Talán, ha kiürül a szer, akkor meg fogja kapni a magáét rendesen, de jelenleg egyáltalán nem volt vészes. Mintha a szellemek – amikben kénytelen-kelletlen hinni kezdett az Alignakos megszállás óta – nem akarnák, hogy Egonnak nagyon nagy problémája származzon a vérfürdőből, amit odabent rendezett. A falka is elnéző volt, Rebecca is elnéző. A hím jelen pillanatban érezte a szellemek óvó kezét a homloka felett, viszont azt is tudomásul vette, hogy nem lesz mindig ekkora mázlija, ezért nem szabad kísérteni a sorsot. Jól van hát, elfogadja, hogy Lester csak segíteni akart. Oké, nyugi van. Csak segített Rebeccán. Jól van tiszta sor. – Persze… persze – közölte kissé álmatagon, elgondolkozva. – Hiszen… nem bántott… - megcsókolta a kezét, ami miatt legszívesebben letépné a nyomorult… Nem! Nem hagyhat szabad utat gyűlöletének. Erőltetve magát félszeg mosolyt csikart ki magából és feszült arca kisimult. – Igazad van… csak jó fej volt… és nem láttam át… tényleg sajnálom – valóban sajnálta, mármint azt, hogy nem egy erdő mélyén ejtett sebet a kétajtós szekrény nyakán.
Egon azt hitte sínen van, de ahogy már a kanapén ültek és újból előkerült Lester, az indulat újból méregként kúszott fel ereiben, egészen az agyáig, hogy vöröslő ködöt szabadítva elméjének józanabbik felére, idegességgel töltse el, amit még igyekezett palástolni. – Elhiszem – a méregbe józanító bűntudat keveredett. Itt kellett volna lennie a gyógyulása idejére, de egy irtó nagy baklövéssel elcseszte a dolgot. De Egon fejében egy hang harsogva szólalt meg, ami inkább volt szirénára emlékeztető vijjogás, mint értelmes emberi kifejezés. Persze Egon értette. Hogyne értette volna, hiszen a hang azt sipította, hogy Lester a hibás. Ő provokálta, ő uszította, végül ő csókolgatta az undorító pofázmányával a barátnője kezét… Rebecca szavait bár hallotta, nem segítettek, mert tudta… nagyon jól tudta, hogy Lester csak magát védte. – Ha bántott volna, ő is meghalt volna. Ha felhasította volna a gyomrod, azt ő sem éli túl. Korlátozottak voltak a lehetőségei, elvégre túl fiatal még, hogy akármit túléljen – hangja tárgyilagos színtelenséggel csengett, mivel nem akarta a benne tomboló feszültséget Rebeccára irányítani. Végtagjai így is idegesen mocorogtak. Ujjainak járását a lány balja semlegesítette, ahogy finoman ráhelyezte kezét Egon kézfejére, de úgy tűnt emiatt lábaival még inkább toporogni kezd. Jobbjával azonban a lány megfogta Egon arcát… megsimogatta, és ez olyan érzést váltott ki Egonban, amitől szemei könnybe lábadtak. Tudatosult benne valami, amit már régen fel kellett volna ismernie. Rebecca túl jó… túlságosan megértő, és a lelke valószínűleg patyolat tiszta Egon sötéten szürkéllő – farkasának színével megegyező – lélek árnyalatához képest. Nem érdemli meg őt. Tudta, felvillant benne, és a haragot kioltotta a szomorú kétségbeesés. – Tudom – suttogta erőtlenül, szemeit lehunyva lehajtott fejjel válaszolt, de nem arra, amit Rebecca mondott. Felfogta ugyan, és tudta, hogy a válasza kielégítő lehet a lány számára, Egon mégsem neki válaszolt, hanem saját magának. Tényleg nem érdemli meg őt, és ezt tudta, tudta talán a kezdetektől? Vagy tényleg csak most realizálódott benne a felismerés? Kérdéses bölcsessége keletkezésének időpontja, de annyi biztos, hogy tudta. Tudta, hogy nem érdemli meg őt, és már ki is mondta ezt. Halkan, alig hallhatóan, mégis úgy érezte a kimondott szóval valami végérvényesen lezárult.
Rebecca én… - gyilkos vagyok, emberevő vérfarkas, aki még a gyerekek megölésétől sem riad vissza. A nyelve hegyén volt minden egyes szó, és tudta, hogy ezzel megpecsételné sorsukat. Egon nem méltó Rebeccához, és ha ezt elmondaná, a lány is belátná, hogy miért nem. Nem lenne gond többé, mert nem akarná még egyszer látni őt. Mégis képtelen volt kimondani a szavakat. Felnézett a lány gyönyörű szemeibe, de képtelen volt néhány pillanatnál tovább belebámulni. Szinte égette a tisztasága, mégis úgy vágyott rá, mint semmire ezen a világon. – Szeretném megígérni… tényleg szeretném – motyogta a lábainak, mivel ismét lefelé hajtotta a fejét -, de képtelen vagyok rá. Néha ok nélkül elönt a méreg… néha okkal, és képtelen vagyok visszafogni a bestiámat, de nem csak őt, magamat sem tudom kordában tartani. És ez megijeszt, mert nem tudom, hogy mit teszek, ha legközelebb találkozok Lesterrel, vagy bárkivel, aki miatt haragra gerjedek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 662
◯ IC REAG : 624
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Chigliak-ház // Kedd. Jún. 14, 2016 8:46 pm

Egon & Becca
Kacsa a viharban



-Nem, nem bántott.*Erősítem meg abban ami csak lassan nyer világot az elméjében. Remélem jó úton haladunk és nem fog letérni róla. Bár utálja Jay-t és nem erőltetem, hogy barátkozzanak, azért azt sem szeretném ha az örök ellentét megint vérfürdőbe fulladna. Halványan elmosolyodom, mikor belátja mekkora hibát követett el nem csak velem szemben, hiszen saját magával is kiszúrt. Nem vagyok vérfarkas és őrzőként sincsenek olyan képességeim melyek láttatják vagy éreztetik velem, hogy a szavain túl mi zajlik le benne, őszintén hiszem, hogy tényleg sajnálja az egészet. Már-már kezdem beleélni magam, hogy minden rendbe jön és a vihar elcsitul, de nincs olyan szerencsém. A naturalisztikus módon előadott „történhetett volna így is” lemossa a mosolyt az arcomról és némileg megmozgatja a gyomromat. Hiába na, nem vagyok felkészülve és kalibrálva ilyen előadásokra, ám ellent kell mondanom és ez talán az én malmomra hajtja a vizet.* -De megsebezhetett volna úgy, hogy ne tudjak benne kárt okozni, levághatta volna a karjaimat, ő még túlélheti és vissza is nőtt volna. Nem tette. *Tényleg ezen alkudozunk? Nem értem miért nem érti. Olyan volt mint egy felhúzott játék, egy perpetuum mobile, hiába simítottam a kezem az övére, a lába továbbra is toporgott, kopogott és még a szőnyeg ellenére is hallottam a tompa dobolást. Sütött belőle a feszültség, ha most a szájába dugnék egy izzót, biztosan világítana. Ám nem voltam ennyire mókás kedvemben és még a gondolat lehetősége is elkerült. Mindennek ellenére Egon annyira szomorúnak látszott, hogy minden korábbi halvány haragom elszállt. Nem is volt igazi, csupán egy képzelt, „tudom, hogy lennie kell” érzés. * -Cssssssss…*Jobb kezem mutatóujjával lezártam egy pillanatra a száját.* -Ne mondj ilyet. *Minden hibája ellenére szerettem, elfogadtam és egyáltalán nem úgy gondoltam ahogyan ő. Nem akartam, hogy még egyszer kimondja, hogy ez tudatosuljon benne. El kell felejtenie ezt a badarságot. Igenis illünk egymáshoz, talán nem úgy ahogy más normális emberek, de nekünk ebben van a különlegességünk. Bármit is akart mondani, nem hagytam, mert csupán ez a felzaklatott állapot mondatta volna vele és később megbánja. Titkok. Van köztünk éppen elég, nem firtattam soha a múltját, kíváncsi voltam ugyan de azt gondoltam ha rám tartozna már megosztotta volna velem. A lelkem mélyén, ahol a struccom fúrta a fejét az igazság tengernyi homokjába, tudtam, hogy van okom nem tudni. Fájt ahogyan a szemeimbe nézett, egy röpke pillanatra láttam benne a végtelen szomorúságot, a fájdalmát, a félelmet amiről beszélt, a reményvesztettséget. Amiről beszélt nem volt ismeretlen már a számomra, nem ő tehetett róla hanem a tőr, Alignak, a Szellemek, akárki. Amikor Jay itt volt nálam, inkább elvonult és hagyta a fenébe az egészet, dühös volt és féltékeny, de képes volt visszafogni magát, ám az az agresszió ami belülről kezdte el felfalni már nem hagyta. Megérintettem az arcát és némán kértem, hogy megint nézzen rám. Közelebb húzódtam hozzá, a combunk összeért, és újraéltem néhány régi pillanatot. Bármit is tesz én ott leszek vele, kivárom míg ez az őrület elmúlik, vigyázni fogok rá és segítek, hogy ne törjön ki a bestia, az a vad aki hagyta magát megsimogatni, aki kérte, hogy vakargassam meg a füle tövét, akinek a hátán ülve száguldoztam egy angliai erdő közepén. * -Majd túljutunk ezen is Egon. Találunk megoldást, csak bízz bennem. Erős vagy, biztos vagyok abban, hogy sikerülni fog. Most már itt vagy velem és bepótoljuk az elvesztegetett időt. Visszazökkenünk a régi kerékvágásba, a lehető legtöbb időt együtt töltjük majd, elkerülünk minden olyan dolgot ami dühössé tehet. Eljárunk jógázni, meditálunk, itt a nyár, úszunk a folyóban, kirándulunk és kacsát eszünk. Biztosan sikerülni fog és megtaláljuk a módját hogyan legyél újra a régi. Ha nem mi akkor a többi őrző, az okosok. *Tényleg bíztam abban, hogy nem marad ez így örökké, muszáj, hogy elmúljon. Vágytam rá, idejét sem tudom mióta, olyan régen volt, hogy megláttam a kórházban s aztán eltűnt. Hozzáhajoltam, hogy megcsókoljam, hogy az ajkairól kortyoljam a szerelmet, nem különben, hogy befogjam a száját, de ez sokadrangú volt, inkább megbocsátás és ragaszkodás, aggódás és szerelem, törődés és büszkeség. Igen, büszke is voltam rá, mert hiába viselte a tőr pecsétjét a lelkén, és hiába támadt rá ok nélkül Jay-re, volt egy pillanat amikor képes volt felnőtt farkasként, tiszta fejjel gondolkodni és döntést hozni, s végül a lehető legjobbat hozta ki a borzalomból.*

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 595
◯ IC REAG : 576

Re: Chigliak-ház // Kedd. Jún. 14, 2016 8:49 pm

Egon persze örült, hogy Lester nem bántotta a barátnőjét, viszont a kisördög tudata legmélyén azt kívánta bárcsak Rebecca úgy érezné, hogy a kertész ártott neki. A gondolat túl visszás volt persze, hogy sokáig fenn tudjon maradni, mivel ilyen esetben Lesternek komolyan kárt kellett volna tennie a lányban, ami végső soron baromi rossz lett volna. Egon ellenérve úgy tűnt lepereg Rebeccáról, és már kész is volt a válasszal, amivel felmenti az izomagyú barmot. Remek, de Egont ez is dühítette. Miért kell védenie? Miért kell egyáltalán ismernie? Miért nem tudja elfogadni, hogy Egon egyáltalán nem kedveli őt, és bántja, ha vele találkozik? Jó, hát mondjuk Rebeccának a kórházi ágyon fekve nem sok választása volt ebben a témakörben, hiszen Lester jött kérés és engedély nélkül, így ezt elég macerás lenne felróni neki, és nem is igazán akarta, mert egyrészről baromira utálta volna, ha fordított esetben saját maga lenne eltiltva valakitől, másrészt egyáltalán nem szerette volna korlátozni barátnője szabadidejét. Viszont ott volt a gyűlölet Lester iránt… mély és fekélyesen gennyedző bíborvörös harag, ami mostanában meggondolatlan cselekedetre sarkallja. – Mindketten elvérezhettetek volna, nem csak te, ő is. Mint mondtam, fiatal és a regenerációja nem olyan fejlett, mint az idősebbeknek és egy letépett kar nem kevés vért ont magából. Pláne kettő. Szédülés, ájulás… halál, a vérveszteségtől – Egon természetesen abba kapaszkodott, amivel nem kell a Lesterről kialakított képét túlságosan felbolygatni. Önös érdekből nem bántotta Rebeccát, és nem azért, mert féltette őt. Valószínűleg napestig ellenének érvek-ellenérvek felsorolásával, ezért Egon beadta a derekát és még gyorsan hozzátette. – De jól van legyen, elfogadom, hogy tényleg nem akart bántani – hinni persze nem hitt benne, de kár vitázni ezen.
A feszültsége nem szűnt meg, amikor a kezük egymásra került, még ha Egon jobban is érezte magát miatta, de kevésnek bizonyult, hogy a Lester féle utálat szűnni akarjon. Nagyon szívesen megszabadult volna az érzéstől. Ledobta volna egy szikláról, vagy egy vulkán belsejébe hajította volna… mármint az érzést, nem Lestert, de ha véletlen a nyelvész is az előbb említett helyekre kerülne, Egon nem igazán bánta volna.
A hím megérezte ajkain a mutatóujjat aztán jött a csitító hanghordozás, és legszívesebben elnevette volna magát, mert Rebecca úgy tűnik hajlamos elfelejteni, hogy a vérfarkasok száját képtelenség befogni, mert akkor előrukkolnak a mentális üzenettel. Egon azonban ezt most hanyagolta, mert nem volt kedve kimondani a következtetését. Igazából nem kedv kérdése volt, hanem a félelemé.
Rebecca közelebb húzódott, és a férfi érezte a lány meleg testét a ruhán keresztül. Talán vágy lobbanhatott volna benne, de az messzire elkerülte. A bánattal vegyes szomorúság, és az, hogy ne csináljon mást, csak barátnője mellé feküdjön sokkal inkább kedvére való volt. Talán elalhatnának odakint a fűben, nézve a csillagokat, miközben egymás kezét szorongatják. Megeshet, hogy akkor elfelejtené Lestert, és nyugalmat találna. Felejtés…
- Mi? – nézett értetlenül a lányra. A csók Egon reakciója miatt rövid volt, mert egyből elhúzta a fejét tőle, ahogy felfogta Rebecca utolsó szavainak lényegét. – Beszéltél az állapotomról… az őrzőknek? Hogy nem tudom kontrolálni magam? Ezt… minek? Miért? – hangja csalódottan, összetörten csengett, némi kétségbeeséssel megspékelve. Amíg Rebecca a programokat sorolta elmosolyodott, és gondolatban végig is járta az elmondottakat, jókedvet kölcsönözve egy időre, de aztán jött az utolsó rész, és minden más elporladt. Nem maradt más hátra, csak reményvesztett üresség. Az őrzők tudnak az állapotáról, tudják, hogy nem ura önmagának bizonyos helyzetekben és cselekedni fognak. Ez… várható volt. Igen, számítania kellett volna rá, hogy kiderül, elvégre a két év alatt, amit Fairbanksban töltött nem okozott soha galibát, most meg egyből egy olyat, ahol emberek is érintettek voltak. Nyilván rájöttek volna maguk is, hogy valami elromlott benne. – Szerinted… képesek lennének kitörölni az emlékeimből Lestert? Meg tudnák tenni? Akkor… akkor talán nem gyűlölném, és ha meglátnám, nyugodt maradhatnék – vitathatatlanul sebezhetővé tenné az elfelejtett tudás, de megérné, mert akkor Rebeccára nézve nem Lester vigyorgó képe ugrana be, ahogy csókolgatja a kezét.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 662
◯ IC REAG : 624
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Chigliak-ház // Kedd. Jún. 14, 2016 8:50 pm

Egon & Becca
Kacsa a viharban


*Nem igazán tudtam meggyőzni, de mit is vártam? Éreztem, hogy nem adja fel, hogy nem enyhül meg csal odébb tolja mint egy kiürült poharat. Már az is elég volt ahogyan körülírta az egészet, épp eléggé felkavarodott a gyomrom, de rátett még egy lapáttal. Kicsit felemeltem a kezem, hogy véget vessek neki.* -Oké, nem akarom, hogy részletezd. *már a gondolattól is hevesen vert a szívem, ez nem érdekelt volna ha mondjuk az ágyban hancúrozunk, de volt egy pillanat azon az estén amikor megérintett a halál, legalábbis a leheletét érezhettem néhány szempillantásnyi időre ahogy a nyakamba szuszog, merő szórakozásból. Enyhe pánikroham jött rám, amit ugyan sikerült elnyelnem de a nyoma ott maradt a lelkemben. Soha nem hittem azt, hogy sérthetetlen vagyok, de nem készültem még meghalni, amióta őrző vagyok számos alkalommal szembesültem a lehetőségével és ez nyugtalanított. A feszültség merevvé tette a nyakamat, próbáltam egy apró mozdulattal kiforgatni belőle, de csak akkor engedtem ki pöttyet, mikor Egon megadóan elismerte az igazamat. Talán nem volt ez őszinte, de nem érdekelt, elég volt annyi, hogy lezártuk ezzel a témát. Persze ezzel nem merült ki a gondok tárháza, és újabbakkal kellett szembe néznem, ám ezt úgy hiszem sokkal jobban kezeltem. Tudtam, hogy ha Egon úgy akarja, nem vagyok képes a szavát venni, csókolózás közben is remekül tudott egyoldalú társalgást folytatni. Azzal, hogy a szájára tettem az ujjamat csak jelképesen hallgattattam el és ő ezt hála az égnek megértette. Borzasztó volt hallgatni a reményvesztett szövegét, nem értettem honnan rángatott elő ilyen gondolatokat, és ezt is Alignak számlájára írtam. Mi vagy ki más tehet ilyet ha nem ő? Egonnal eddig is jól megvoltunk, az őrzők tudtak rólunk ahogy a falka is, minden eddig elénk görgetett akadályt remekül vettünk, ezt is elrendezzük majd. Azt szerettem volna ha mindezt elfelejti, ha nem gondol rá, vagy ezeknek a bolond gondolatoknak más gondolatok veszik át a helyét. Máris programokat szerveztem, eltereljük a figyelmünket, rehabilitáljuk magunkat ahogy engem a kórházban a kezemmel, minden jó lesz ha próbálunk normális életet élni ahogy eddig is. A megszokott dolgok jó hatással vannak a megtépázott lélekre, talán az Alignak által keltett, túlfeszített érzelmi töltéseket is hatástalanítja. Tényleg mindent megpróbáltam, de a tervek már csak olyanok, hogy hiba is csúszik közéjük és az őrzők megemlítése nem volt épp a legjobb ötlet. Ráadásul félreértésre adott okot. Döbbenten néztem az elhúzódó Egonra és a tekintetében játszadozó gonosz fények újra fellobbantották bennem a kétségbeesést. Ráztam a fejemet, éreztem ahogy az utóbbi időben kissé megnőtt hajam tincsei az arcomba csapnak.* -Dehogy! Honnan veszed ezt? Soha nem mondanék rólad semmit az őrzőknek. De számba kell vennünk azt a lehetőséget is. Lehet, hogy magától jön a megoldás és az az őrzők kezében lesz. *Igen, erre is gondolnunk kellett és Egonnak is, bármennyire nem szerette. Hangulatának hullámzását szinte a bőrömön éreztem, egészen enyhe volt először és reményt adott, hogy sikerült megnyugtatnom, ám aztán sütött belőle a gyűlölet és a harag és én nem tudtam, hogy most rám haragszik vagy az őrzőkre, vagy rám mint őrzőre, esetleg megint Jay jutott eszébe. A fenébe is, hogyan tudnék rendet teremteni az életünkben? Megpróbáltam ismét közelebb bújni hozzá, megérinteni az arcát, finoman végigsimítani rajta, a szemeibe nézni, hogy tudja nem hazudok és semmilyen ártó szándék nem vezérel. Ha az őrzők tudnak róla azt nem tőlem tudják, de ahogy az én végtelen türelmem minden iránt, úgy mások agressziója is felszínre került már azóta, nem titok, hogy kit melyik átok sújtott. Szerencsétlenség az egészben, hogy az amúgy is felsőfokon égő farkasok természetes agresszióját pumpálta nagyobbra. Ezzel azonban nem jár feltétlenül a hülyeség, ezért néztem rá megint döbbenten Egonra. Tudta jól mi a véleményem az emléktörlésről, most pont ő hozakodott elő vele. * -Nem, nem, nem, nem! Szó sem lehet róla. Nem akarom. Bármi ami velünk történik az a miénk, nem vehetik el. Csak túl kell jutnunk rajta és együtt sikerülni fog. A végén pedig, ha legyőztük, erősebbek leszünk általa. Csak bízd rám magad. Kérlek! Ígérd meg Egon, hogy nem kérsz meg egy őrzőt sem arra, hogy töröljön bármit is a fejedből. Ígérd meg! Kérlek! *Az ahogyan ellenkeztem inkább volt aggódó semmint erőszakos. Még a hangomat sem emeltem fel, és próbáltam magamhoz húzni Egont, hogy az érintésem megerősítse a szavaimat. Valahogyan ki kell vernem a fejéből Jay-t, de nem emléktörléssel. Biztosan van más megoldás, csak meg kell tudnom győzni, hogy nincs félnivalója, hogy Jay-nek nincs esélye és valóban csak barátként tekintek rá. Arról nem is beszélve, hogy Jay soha nem erőszakoskodott velem és nem is fog. Annál többre tart engem is és magát is. Majd Jay-el is beszélek, hogy ha véletlenül hármasban találkozunk, fogja be a száját és még virágnyelven se udvaroljon nekem, legalább addig próbálja meg visszafogni magát míg ezen az agresszív kismalacos dolgon túl nem tudunk lépni.*



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 595
◯ IC REAG : 576

Re: Chigliak-ház // Kedd. Jún. 14, 2016 8:54 pm

Egon egy pillanatra elhallgatott, majd látva a lány arckifejezését, és meghallva a felszólítást a további lehetőségek ecsetelésének felhagyására, inkább nem is folytatta, pedig szándékában állt. – Ne haragudj, sokszor elfelejtem, hogy túlérzékeny vagy a témára – most pedig egyáltalán nem is jutott eszébe Rebecca ezen gyengesége. Máskor direkt húzta volna az agyát vele, jelenleg viszont egész egyszerűen megfeledkezett róla, hogy a vér látványa is kiütheti barátnőjét. Milyen szerencse, hogy nem látta Eeyeekalduk és Egon mit műveltek a nőstény házában. Valószínűleg egy hónapig ájult lenne a vérfürdőtől. Mondjuk a kórházban tett látogatása is elég csepegősre sikeredett… Lester miatt. A harag megint fellobbant, és Egon nagyon utálta, hogy mindig előbukkan. Talán nem kellene gondolkoznia, akkor nem jutna minduntalan eszébe, ahogy a kertész a barátnője kezét csókolgatja.
A hallgatásra felszólító ajakpecsét elérte célját, persze, ha Egon úgy döntött volna, hogy inkább mentálisan küldi a reménytelenség himnuszát barátnője felé, megtenné, de úgy érezte fölösleges a dolgot tovább ragozni. Ez van, valahogy csak túléli. Mindössze annyit kell tennie, hogy nem jut eszébe… hogy rohadna meg már, hogy mindig valahogy előtérbe kerül Lester. A harag megint ott cikázott, Egon igyekezett visszafojtani, de a sikertelensége frusztrálta, és ez csak tovább táplálta dühének parázslóan dübörgő kohóját.
A tervek, amiket Rebecca felvázolt csábítóak voltak, de aztán jöhetett a feketeleves. Csalódottságát képtelen volt magában tartani, pedig talán az lett volna a legjobb jelen helyzetben, de képtelen volt felfogni, hogy Rebecca miért árulkodott, vagy egyáltalán miért avatta be állapotába az őrzőket. A magyarázkodása nem nyugtatta meg Egont, épp ellenkezőleg. Zavartan megrázta a fejét, és értetlen képpel nézett a lányra. – Miféle megoldás? – csattant fel hirtelen. – Talán… talán azt akarod, hogy elvegyék a bestiámat, vagy mi? Amúgy sem működne, mert én magam is emésztő dühöt érzek, nem csak ő – a szoba kellemes levegőjéből mélyet szippantott, és próbálta lenyugtatni magát. Teljesen össze volt zavarodva, és mivel hallgatásból még soha semmi sem derült ki, így jóval halkabban, és indulatmentes hangszínnel megkérdezte. – Ha nem árultad el, hogy kezelhetetlen vagyok, milyen megoldást találhatnának? Egyáltalán honnan tudnák, hogy nem csak a bestiám kerekedett szerencsétlen módon felül, és ezért támadtam Lesterre? – Rebecca ismeri őt a legjobban, tudnia kell, hogy nem lett volna olyan ostoba, hogy emberek előtt változzon át, legyen bármennyire is dühös a kertészre. Ergo, ha az őrzők keresnek a hirtelen agressziójára megoldást, akkor azt csak a lány közlésére tehették. Tiszta sor, és mégsem érzett hazugságot Rebecca energiáiban, ami két lehetőséget vet fel. Vagy sikerült tökélyre fejlesztenie a füllentést az eltelt idő alatt, vagy tényleg igazat beszél. Utóbbi viszont azt jelentené, hogy a hím teljesen meg van zavarodva, és képtelen normálisan gondolkozni, mert egyszerűen nem látja át a helyzetet. Ha nem árulta el, akkor honnan tudhatják? Talán kikövetkeztették. Meglehet, de ha így van, nem kellett volna, megkeresniük, kihallgatás céljából? Valami nagyon nem stimmelt ezzel az egésszel.
Mivel a zavaros gondolatai elfoglalták figyelmének jelentős hányadát, így csak akkor érzékelte, hogy Rebecca ismét közelebb húzódott, amikor a lány keze már az arcára simult. Fáradtan elmosolyodott, és nem húzódott el, hanem hagyta, hogy a lány meleg teste mellette legyen.
Egon nagyot sóhajtott, majd hosszú hallgatásba burkolódzott, míg meghányta vetette magában Rebecca kérését. – Tudod, hogy nem ígérhetek olyat, amit nem tartok be – kezdte szomorkásan, majd élénkebben folytatva elvigyorodott. – De rendben. Megtartom Lester emlékét, de csak azért mert így nem felejtem el, hogy padlóra kényszerítettem. Jó, hát volt mellé némi negatív hatás, de összességében helyre tettem egy fiatal vérfarkast, aki túlbecsülte saját magát. Meg is érdemelte – bólintott rá szavaira, és vidámság csendült a hosszú idő óta komor hangjában. Tudta, hogy Rebecca nem szereti azt hallani, hogy megérdemelte, de a valóság az, hogy megérdemelte. A harag távolodott, mivel Egon elméjében már csak az a vidám kép elevenült meg, amikor belemélyeszti a fogait a kertész torkába. A vérfürdős jelenet is remekül hatott a kórterem pasztell színeihez. Szinte már művészi volt. Határozottan jobb volt Lester haldoklására gondolni, mint egyéb tevékenységeire, és ez szemmel láthatóan javulást eredményezett Egonban. – Amúgy elég éhes vagyok, van valami vacsira? – kérdezte olyan hangnemben, mintha egy teljesen átlagos este lenne, amit kettesben töltenek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 662
◯ IC REAG : 624
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Chigliak-ház // Kedd. Jún. 14, 2016 8:54 pm

Egon & Becca
Kacsa a viharban


*Most nem voltam tréfás kedvemben. Hiányzott Egon és ami történt mélyen megült a lelkemet, kezdve attól a pillanattól, hogy megjelent majd röviddel később el is tűnt az életemből egy időre. De nem ez fájt a legjobban, hanem az ami ezután történt. Egyrészt hiányoltam mert életem talán eddigi legrosszabb időszakát kellett megélnem nélküle, másrészt a kórházi incidens óta ott csengett a fejemben Jay megjegyzése az ő fellobban agressziója és az én emlegetett végtelen türelmemről. Épp elég véres dráma zajlott le a szemeim előtt, hogy ne kívánjak még többet, bár más esetben talán még nevetve túl is léptem volna a témán és Egon kedvére húzhatta volna az agyam ezzel, bezsebelve számtalan szemforgatást és látszólagos szenvedést, ez a mai nap nem volt erre alkalmas. Örültem, hogy végre a karjai közé bújhatok, már amennyi megmaradt belőlük, hogy érezhetem a teste melegét, hogy egyáltalán érintés közelben van. Talán túlságosan komolyra fordítottam a témát, de nem tehettem róla, bennem élt, velünk volt, velünk történt és a bőrömön éreztem minden valóságát. Könnyedén bólintottam a bocsánatkérésére s egyben volt ez köszönet is azért, hogy nem forszírozza tovább. Éreztem, hogy ő sem vágyi8k többre egyelőre, minthogy együtt legyünk, egymás mellett. A szeretkezés hiányzott és fontos is volt, de nem ez határozta meg az érzelmeinket egymás iránt, jelen helyzetben pedig pont erre a nem kézzelfogható, érzelem dús valamire volt szükségünk. Kezdett bennem kikristályosodni mindaz amiről Jay beszélt, valószínűleg ez is hozzátartozott még a Vörös Hold idején játszódó véres ütközetekhez, többen is beszámoltak hasonló dolgokról mint amit Egonon vettem észre és én is benne voltam, csak épp a mérleg másik serpenyőjében. Talán jobb is volt ez így, ahol a sors elvett, a másik oldalán hozzáadott, Egon mérhetetlenül megnövekedett agressziójának ellenpólusa az én türelmem volt, reméltem, hogy ezzel már kezelni tudjuk a gondjainkat, talán kioltható egyik a másikával míg valaki megoldást nem talál rá. Természete4sen az őrzőkre gondoltam, mi őriztük a múlt krónikáit, a mágia is az oldalunkon állt, valamit csak kitalálnak, hogy ne maradjon ez így örökre, de már az is sok segítség lett volna ha tudjuk, mégis meddig tarthat. Próbáltam elterelni a figyelmét Jay-ről, láthatóan nagyon rákattant és az agressziója úgy fordult Jay felé mintha útjelző tábláról olvasta volna le az irányt. Semmi más nem borította most ki csak Jay személye és minden szóról ő jutott eszébe. Gondoltam ha valamilyen ártatlan programot szervezek, elfelejti, de sajnálatos módon az őrzők említése sem volt nyerő. A felvetett lehetőséget, csak úgy mint a felejtés tényét, rögtön elvetettem. * -Nem akarom. Nem akarom, hogy bármit elvegyenek tőled, csak ezt a furcsa frusztrációt, az agressziót amiről már néhányan jelentést tettek, nem te vagy az egyetlen. *Segíteni akartam, de minden szavam olaj volt Egon tüzére és újra fellobbant benne a düh. Kínosan ügyeltem, hogy Jay neve ne jöjjön szóba, ő mégis állandóan vele példálózott, lemondóan sóhajtottam. Nem volt több ötletem hogyan adjam elő az ötleteimet anélkül, hogy megint leszálljon a vörös köd az agyára. Nem féltem tőle, ahogy a benne lakozó farkastól sem, Egont féltettem önmagától.* -Jay is ezzel küzd, benne is felturbózták az agressziót, nálam viszont valami pont fordítva indult el. Néhányan ugyanezekről az észrevételekről számoltak be. Én remélem, hogy el fog múlni, de ha még sem, megoldást kell keresni rá. Szeretlek Egon és féltelek, nem akarom, hogy emiatt olyasmibe keveredj akaratlanul, ami bajt okozna neked. Nem beszéltem rólad, de ha nincs más megoldás, muszáj lesz, de csak akkor ha te is beleegyezel. Addig pedig magunk próbálunk megoldást találni, Jay-ről nem beszélünk többet, kerüljük a vele való találkozást és minden időmet veled töltöm amit csak tehetek. *Igazat mondtam, nem volt okom hazudni, és nem hallgathattam el Egon előtt a felvetett lehetőségeket, de tudnia kellett azt is, hogy megbízhat bennem. Tulajdonképpen egy kicsit sértve éreztem magam amiért akár egyetlen pillanatra is azt feltételezte rólam, hogy elárultam, ám nem mutattam ki, vagy legalábbis próbáltam elrejteni azt az apró érzelmet előtte mert nem tudtam milyen hatással lenne rá. Normális esetben megértené, bízna bennem és elfogadná, vagy ellenkezne egy kis ideig, de végül belátná, hogy nincs más választás és ha feltételekkel is de bármibe belegyezne. Ám ez a mostani helyzet, állapot nem volt normálisnak mondható, valaki babrált mindenki fejével, mint egy öt éves gyerek, játszadozott a gondolatokkal és a szélsőséges érzelmeket vette alapul. Mindenesetre legalább a magam megnyugtatására a szavát szerettem volna venni, hogy nem indul el és nem veti rá magát az első szembejövő őrzőre, hogy elvegye az emlékeit. Csak azokat ne! Jól tudta hogyan viszonyulok ehhez. A dicsekvése jó kedvre derítette, én pedig nem dörgöltem az orra alá, hogy olyasmivel kérkedik ami nem egészen korrekt. Egy sokkal fiatalabb vérfarkast helyretenni…nos azt az Alfa szokta és nem szórakozásból. Egont viszont szórakoztatta a puszta gondolata is annak, hogy jól helybenhagyta Jay-t, és ez nem ő volt. Nem az az Egon akit megismertem, és szerettem volna visszakapni a régit, de nem fordultam el tőle. Most még nagyobb szüksége van rám mint bármikor, noha ő ezt most nem fogja fel, én viszont mondhatni meg lettem áldva a végtelen türelemmel ami nagy segítségemre lesz, bár annak hiányában is Egon mellett állnék. * -Köszönöm, sokat jelent nekem, hogy legalább megpróbálod. *Hozzábújtam és átöleltem amennyire csak tudtam, a fejemet a mellkasára fektetve hallgattam a szívverését és a szavait, utóbbiaknak már semmi köze nem volt Jay-hez és a korábbi témákhoz, elmosolyodtam.* -Nem igazán tudok most sütni-főzni, de találtam egy éttermet ahonnan lehet kacsát rendelni. Egész jó, már kipróbáltam. Szeretnéd? Addig elcsipegetheted a tegnapról maradt grillezett csirkemellet. Gondolom salátát nem kérsz hozzá….de segítened kell, kettőnknek van összesen két használható keze. *Felemeltem a fejem és rámosolyogtam. Nem jellemzően remek kedvem volt akkor is mikor a sérülés következményeiről esett szó, tudtam, hogy nem így kellene lennie, de képtelen voltam dühös érzelmekre, akár érezni akár kinyilvánítani. Viszont képes voltam viccelődni az ujjaimról, a fekete humor mélyen belém ívódott. *

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 595
◯ IC REAG : 576

Re: Chigliak-ház // Kedd. Jún. 14, 2016 9:00 pm

Egonnak a történet persze zavaros, de kezdett kicsit tisztábban látni, amikor Rebecca megemlítette, hogy vannak mások is, akik agresszívabban viselkednek a szokásosnál. – Óh… szóval – töprengett el egy ideig, látványos homlokráncolás közepette. – Szóval akkor, Fairbanks levegőjét megfertőzték vérfarkas agressziónövelő kórokozókkal? – Egon pontosan úgy nézett a lányra, mint akinek teljesen elment az esze. Mi az, hogy mások is agresszívvá váltak? Mindenki látott a párjánál egy idegent, aki csókolgatja a kezét? Elég valószínűtlen, mindenesetre több információ kellene, hogy mi ez az egész, mert ez így elég halovány, ahhoz képest, hogy Rebecca az őrzők tudásával van felvértezve. – És hányan viselkednek mérgesebben? Hárman-négyen? Húszan? És mi okozhatja? – Egon persze szkeptikus volt a városi agressziónövekedéssel kapcsolatban, és az is marad, ha Rebecca nem képes épkézláb magyarázattal előállni, mert az, hogy sokan agresszívabbá váltak, csupán a Vörös Hold utáni frusztrációnak is betudható. Valószínűleg Egon is csak amiatt érez dühöt magában, hogy egy alaktalan szellem megbabonázta és olyan dolgok elmondására kényszerítette, amit semmiképpen sem mondott volna el, főleg vérvonala alapítójának nem. Talán ez, és Lester kézcsókolgatása lehet a háttérben, hogy folyamatosan dühöt érez a hím iránt. A véletlenek összjátéka csupán. A megnövekedett mozgásigénye meg abból adódhat, hogy az egyik keze hiányzik, és emiatt kompenzálni kell annak mozgását egyéb tevékenységgel. Jaja, az Egyensúly bizonyára a testben is létezik. A kertész felbukkanása gondolatai között, újra haragot szült benne. Már kezdte unni, mégsem volt képes elhessegetni elméjéből a zavaró nyelvészt.
- Aha, mindjárt megsajnálom a kertészünket – vetette közbe dacosan, amikor Rebecca azzal jött, hogy Lester is ezzel küzd. Kit érdekel Lester? Ha falkatagokat említene, akkor az már jelentene számára valamit, de a kertész ostoba módon fényes nappal változtatgatja fejét, meg a karmait az utcán. Ráadásul az agresszió jeleit a kertészkedés közben is mutatta. Nincs benne semmi meglepő, ráadásul még fiatal és a bestiája jóval kisebb kontroll alatt van, mint Egoné. Vagyis volt, mert jelenleg a fene tudja Egon képes-e a pórázt szorosabban fogni, mint a kertész. – Jobb szeretném, ha… Jayt – határozott undorral, kifigurázó hangsúllyal ejtette ki a nevet – nem neveznéd így. Inkább említsd, hogy a Vesztes, vagy a Legyőzött. Sokkal jobban illik hozzá egyébként is. Az elkerülése viszont remek ötlet – egy pillanatra elgondolkodott. – Hm… és mit értesz az alatt, hogy nálad pont fordítva van? Nem képes semmi kihozni a sodrodból? – ezek szerint Egon azt csinálhatna, amit akarna, mert a lány nem lenne rá dühös? Szóval megverhetné megint a Legyőzöttet? Csábító gondolat, de inkább hagyja a fenébe a Vesztest. Kár rá pocsékolni az energiát, meg amúgy is jó volt vérben fürödve látni, egy szimpla megverés nem okozna ekkora elégtételt. – Hát, ha ez a jelenség városszerte van, akkor nyilván tudják az őrzők, hogy én is érintett vagyok. Hacsak nem ostobákból álló gyülevész banda alkotja a helyieket – vonta meg a vállát, miközben gondolatai közé vörös vértócsa keveredett és egy földön heverő Vesztes képe. A jókedv egyre inkább felülkerekedett.
Egon érezte az enyhe sértettségre utaló energiahullámokat, de nem törődött velük. A jelenlegi helyzetben az érzések nem megbízhatóak, mert egyiküknek sem a sajátjai. Rebecca túlságosan nyugodta, ha haragját ráeresztette volna Egonra, akkor talán nem érzett volna sértettséget sem mert a dühe teljesen elnyomta volna. Fogalma sem volt, hogy így jól járt-e vagy sem, de emiatt figyelmen kívül hagyta a lány halovány negatív érzelmét.
- Nekem is, hogy mellettem vagy – tényleg sokat jelentett neki, és az ölelés is, amiben egymást részesítették. A hím beszívta a lány hajának illatát és úgy érezte el tudna lenni így az örökkévalóság végéig. Vagy még azután is. – Szeretlek Rebecca – csúszott ki a száján önkéntelenül, és bár nem sajnálta, nem igazán tudta megmagyarázni miért mondta, hiszen mindketten tisztában vannak vele, hogy szeretik egymást. Ergo, felesleges ismételgetni. Nagy hiba a lányoknál, hogy folyton hallani akarják, hiszen a férfiak egyszer kimondták és elkönyvelték, hogy úgy van. Minek állandóan felemlegetni?
- Persze segítek, meg a rendelt kacsa is jöhet – elvigyorodott a lány poénja hallatán és ép kezével szorosabban magához húzta Rebeccát. – És eltaláltad a saláta nem kell. Milyen számot hívjak? – Telefonálni tudott egy kézzel is, és szerencsére a szájával sem történt semmi. ami megakadályozhatná a rendelés leadását.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 662
◯ IC REAG : 624
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Chigliak-ház // Kedd. Jún. 14, 2016 9:02 pm

Egon & Becca
Kacsa a viharban


*Halványan elmosolyodtam Egon felvetésén, kicsit mókásan hatott a vírusos hasonlata, pedig nem erről volt szó és egyáltalán nem voltam ebben a témában jókedvű. Valami ilyesmi történt pedig csak nem bacikkal és vírusokkal, találgatások voltak csupán, összefüggéseket kerestek valamivel, ami megmagyarázza miért változtak meg sokan a jellemükben.* -Nem kifejezetten a vérfarkasokra jellemző és nem bacikról van szó, de valahogy úgy. *Bár jócskán eltelt azóta az idő, még mindig sötétben tapogatóztunk, eleinte én is csak Jay-től tudtam amit tudtam, hiszen a kórházba nem jutottak el az őrzők hírei, de ha ő észrevette magán és rajtam is, akkor eléggé kifejezhető lehet a változás. Egonnak persze, mondjuk úgy volt oka – de nem – hogy agresszív legyen Jay-el szemben, de még nálam is tudta kontrollálni, ám a kórházban elszabadult a bestia és még a lelepleződés esélye sem tartotta vissza, holott pont emiatt volt mérges Jay-re mikor a kertben farkaspofát öltött magára. * -Nem tudni pontosan de épp elegen ahhoz, hogy ne legyen véletlen. *Jay védelme sem volt érdeknélküli, bár nem azért védtem mint amire gondoltam, hogy Egon gondol. Jay rájött arra, hogy ez nem normális és mert tudta, valamilyen formában kezelte is. Amikor a tetováló szalonban találkoztunk pont erről beszélt, érezte, hogy megint a fejére fog borulni a világ és kilépett belőle még mielőtt megtörténhetett volna valami visszafordíthatatlan. Azt reméltem és hittem, ha Egonban is tudatosul mindez és elfogadja, akkor tud tenni ellene, vagy inkább megelőzheti. Láttam rajta, hogy nem igazán hisz benne, nekem pedig nem volt kézzelfogható bizonyítékom, csak feltevések és néhány elbeszélés, és persze a saját tapasztalataim melyek szinte már rezignált óvónénis szintre emelték a türelmemet. * -Nem azért mondtam, hogy sajnáld és mentegessem hanem mert….az egész nem rólatok szólt vagy rólam. Nem tehettek róla de tehettek ellene.*Szívből kívántam, hogy így legyen, ha nem is teljes egészében, de legalább valamennyit lehetne enyhíteni a hatáson és a következményeken. Ám Egon még mindig a saját büszkeségében fürdött és ez elhomályosította a tisztánlátását, ezt bizonyította az is ahogyan Jay-ről beszélt. Önkéntelenül is szemet forgattam erre a gyerekes kérésre majd úgy néztem rá, hogy a szemeimben tükröződjön a ki nem mondott kérdés; „ezt most komolyan gondolod?” Figyelmen kívül hagytam, a kérdését azonban nem, mert ahhoz, hogy megértse az egész történetet tudnia kellett a másik oldalról is.* -Igen. Fura, de már akkor éreztem amikor először magamhoz tértem. Akkor még úgy hittem, hogy elvesztettem az ujjaimat és bár rohadtul éreztem magam, egyáltalán nem voltam dühös, elkeseredett a jövőmet illetően. Valahol mélyen tudtam, hogy ennek nem kellene így lennie, de még sem csaptam semmit sem a falhoz. Később pedig….mikor eltűntél a kórházból és Jay…*Nem nyomtam meg a nevének hangzását de kimondtam és nem érdekelt, hogy Egon mit szól hozzá, egyszerűen nem voltam hajlandó jelzőkkel illetni Jay-t.* …ott feküdt a padlón talpig vérben, akkor sem pánikoltam. Persze összeestem az első pillanatban mikor megláttam azt a sok vért…..de utána sem aggódtam és ez nagyon furcsa volt.
*Nem csak Jay miatt nem aggódtam hanem Egon miatt sem. Kellett volna de csak néhány gondolat merült fel bennem, egyébként végigzongorázva magamban a történteket, tudtam, hogy minden el fog rendeződni, csak ki kell várni. Türelmesen. Nem mellesleg büszke voltam Egonra amiért ilyen frappáns módon oldotta meg az egészet, persze attól már nem voltam boldog, hogy magára irányítva a figyelmet ő húzta a rövidebbet. Meg persze én is. Jay meg csak egy ejnyebejnyét kapott. A felvetésére azonban nem tudtam mit mondani, talán tudtak róla az őrzők, talán nem, vagy csak nem voltak benne biztosak. Hacsak nem mesélt valamit a falkában arról ami erre adott volna gyanút és nem tárgyalták meg mindezt a Protektorátuson. Amíg pedig nem tudunk valami biztosat, kár találgatni. Az, hogy egyáltalán itt volt velem már sokat jelentett, és inkább ezzel foglalkoztam és telítettem a gondolataimat mint Jay-el. Éreztem, hallottam ahogy mélyet szippant az illatomból, és ez mosolyt fakasztott az arcomra. Szerettem amikor szagolgatott, olyankor mindig elégedettséget éreztem és picit meg is borzongatott. Nem számítottam vallomásra, ezért meglepett amiért kimondta, olyan volt mint egy nyugtató mantra, a hangjából is érződött ahogy minden egyes sóhajjal távolodik tőle az a nehéz és agresszív érzelem ami bélyeget nyomott rá. Talán tényleg én leszek a villámhárítója, érdemes lenne ezt előtérben hagyni. Nem ismételtem utána, hogy én is szeretem, bár a pillantásomból és a mosolyomból amit rávetettem minden bizonnyal kiolvasható volt, de ez a pillanat most Egoné kellett maradjon. Gyengéden az arcára simítottam a tenyeremet, a jobb tenyeremet. A poénom nem a remélhetőleg ideiglenesen kapott türelmemből fakadt hanem Jay hatása volt jobbára, de ezt nem kell Egonnak tudnia. Ha velem lett volna az elmúlt hetekben ő is erre az állapotra húzott volna fel, szerettem az idétlen vicceit és nagyon hiányoztak, de most már nem kell nélkülöznöm. * -Oké, elakadt tőled a lélegzetem……a kandallópárkányon van abban a kis tálkában. Nekem sushit rendelj, sokat. *Tudom, hogy utálja a sushit, a nyers halat csak frissen és csapkodósan, Gollam félén viseli el, de én oda voltam érte. Korábban mikor kikísérleteztem melyik hely a legjobb, ettem bőven kacsát, volt, hogy három napig azt ettem, elég volt. *



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 595
◯ IC REAG : 576

Re: Chigliak-ház // Csüt. Jún. 16, 2016 7:01 pm

- Aha, szóval akkor egy közönséges nyárspolgár is dührohamot kaphat és kitekerheti a főnöke nyakát? – nyilván, ha nem csak a vérfarkasokra hat a dühvírus, ami nem vírus, hanem valami teljesen más, aminek a megfejtése még az őrzők számára is nyilvánvalóan rejtély. Mondjuk Egont nem lepte meg, hogy sötétben tapogatóznak, hiszen a nagyja valószínűleg inkompetens idióták idilli csoportosulása, akik egymást ajnározva folyamatosan megerősítik egymást, hogy milyen hasznos a munkájuk, közben lószart sem tudnak.
- Ez megnyugtató… valamilyen szinten. Jó, hát nektek biztos plusz melót adunk, de legalább nem egyedül vagyok méregzsák – ez már eleve sokkal jobb kedvre derítette, elvégre nem csak vele van a baj, hanem valami globális – városi – baromság, ami sokakra kihat. Remek, ezek szerint a gyógyítói hivatását, meg mártír képességeit fokozottan lesz kénytelen használni az elkövetkezendő időkben. Sebaj, legalább kiküszöbölheti a csorbát, amit a kórházban ejtett. Már persze, ha nem durran el az agya, és nem megy neki megint valakinek. Falkatagnak nem valószínű, hogy ártana, de sohasem lehet tudni. Viszont magán azt vette észre, hogy a harag sokkal erősebben tör ki azok felé, akiket nem kedvel. Például a kertész és az őrzők felé. Rebecca, mint ez alól kivétel, természetesen csak erősíti a szabályt.
- Majd szedek nyugtatót… az biztos használ – bólogatott elgondolkozva, bár maga sem hitte, hogy beválna, mindenesetre ártani nem árthat, csak sokat kell belőle letolnia a torkán, mert a vérfarkas regeneráció a normál szereket hamar lerendezi. Talán az őrült dokitól kellene pirulákat szereznie. Állítólag csodakészítményei vannak, amik vérfarkasokra is komoly hatást képesek kifejteni. Egy próbát megérne.
Rebeccának úgy tűnik nem tetszett Lester alternatív elnevezése, és olyan tekintetet vágott, mintha megkérdőjelezné Egon őszinteségét, pedig a hím nagyon is komolyan gondolta, amit mondott. És nem is fog belőle engedni. Soha többet nem fogja a nevén nevezni. Kertész, vagy Vesztes bőven elég tiszteletteljes megnevezés számára.
Egon figyelmesen hallgatta a türelem oldali beszámolót, de amikor meghallotta a kertész nevét, rosszallóan elfintorodott, majd kihasználva a pillanatnyi szünetet, fennhangon gondolkodásba kezdett. – Jay, Jay, Jay… nem rémlik ki lehet – rázta a fejét értetlen képpel, aztán hirtelen világosság gyúlt szemében. – Ja, hogy a Legyőzött? Rebeccám, hát miért nem nevezed a tisztes nevén? – kérdezte megjátszott ártatlansággal. – Amúgy tényleg fura. De legalább nem csak én vagyok egyedül lökött. Úgy látszik a megkergülést te sem kerülted el. Látok benne azonban némi problémát, hiszen ha veszélyhelyzetben nyugodt maradsz, a tested nem lök adrenalint oda, ahová kellene, ami nagymértékben csökkenti a rizikós helyzetekből való élve kikerülést – főleg Rebeccánál, aki még nem tud rutinból odacsapni. Idősebb őrzőknél talán nem gond a lelki nyugalom, de a tanoncoknak még hatásos pajzs a félelem, és a vele járó felfokozott idegi állapot. Talán nem lesz baj. Egon idegessége egy kicsit újra erőre kapott, pont Rebecca miatt, de sikerült nem szabadjára engednie. Talán annak köszönhető, hogy Rebecca is ecsetelte a Vesztes vérben fürdő testét, ami határozottan elégedettséggel töltötte el.
Az ölelés és a lány illata megnyugvással töltötte el, és amikor Rebecca megborzongott Egon összeráncolt homlokkal aggódva megszólalt. – Fázol drágám? – a hím nem fázott, de lehet a totális zen nyugalommal együtt jár a test hidegérzete, mert nem fűti a harag, idegesség vagy akármi.
- Mert lélegzetelállító vagyok – vigyorodott el, miközben baljával simogatta a lány testét, ahol érte. – Sushi? Sokat? Micsoda ízlésficamban szenvedsz… de nem gond, nem gond. Nyilván a dalai lámát megszégyenítő nyugalmad teszi – nyilván nem, és ezt Egon is tudta, de jól esett húzni a lány agyát. – Ha engedsz, akkor robogok is rendelni – vigyorodott el és egy futó puszit nyomott Rebecca arcára, aztán felállt és a kandallóhoz lépkedett. Tárcsázta a számot, elrebegte a nyers hal, meg a sült kacsás rendelését, aztán visszatért a lányhoz. – Egy órán belül hozzák a kaját – közölte, miközben lehuppant a kanapéra. – Neked kell majd átvenned, mert nem szeretném, ha látnák a csonka kezem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 662
◯ IC REAG : 624
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Chigliak-ház // Szomb. Jún. 18, 2016 6:57 am

Egon & Becca
Kacsa a viharban


*Nehéz lesz elmagyaráznom ezt az egész dolgot úgy, hogy én magam sem tudok sokat róla. Egon félre is értette az első percben. Azt hittem egyértelmű, hogy csak a mi világunkról beszélünk, de ő egész Faribanks-et vette alapul, holott az átlagembernek semmi köze nem volt a történtekhez, pont úgy ahogy a Vörös Holdhoz sem. Ők megúszták, csak a mi világunkat sújtja Alignak átka és sokan a mostani állapotot is neki tulajdonították.* -Nem Egon, közönséges nyárspolgár aligha kerül kapcsolatba Alignakkal, bár nincs rá bizonyíték, ki más tehetne ilyet? *Nos az biztos, hogy aki az agresszió kórságot kapta el, jellemzően farkas, de őrzők is vannak akiknek az eddigi türelme, ha volt egyáltalán, elillant. Mivel többen is beszámoltak korábbi álmaikról, kezdett körvonalazódni az ok, ám az egészre még mindig nem volt magyarázat. Hogy mi ennek a jelentősége, meddig tart és van-e oka, vagy egyszerű túlvilágról generált bosszú. *-Nem, nem veled kell egyedül foglalkozni. Úgy tűnik van köze egy bizonyos álomhoz amit többen is álmodtak korábban, köztük én is. De az egész eléggé homályos még.*Nem volt alkalmunk erről beszélgetni, nem tudtam, hogy ő álmodott-e hasonlót és volt-e választása, de mindezek után sejtettem, hogy igen. A beszámolók szerint a tőrt kivétel nélkül harcosok választották, nálam természetesen egyértelmű volt a toll. Ám ezen agyalni már késő, inkább a következményeket kellene enyhíteni valahogy és megtalálni a megoldást ennek a feloldására. Elsősorban Egonra gondoltam, minden szentnek maga felé hajlik a keze és nekem Egon volt a fontosabb és az, hogy ő ne keveredjen bajba megint, főleg ne olyanba ami ismét megfosztja a szabadságától és tőlem. Talán egy kicsit önző érzés volt, de vállaltam. A nyugtató szedésén elgondolkodtam, bár nem vagyok híve a gyógyszereknek, én is igyekeztem a fájdalomcsillapítót nélkülözni, vagy a felírtat egy enyhébbre cserélni, azért néha muszáj volt, amikor már majd` megőrültem a fájdalomtól. Abban sem voltam biztos, hogy Egonnak használna-e, hiszen a farkas vére talán ezzel is úgy áll szemben mint sok minden mással, talán kiveti magából vagy egyáltalán nem használ, ha pedig igen, akkor nála csökkent üzemmódban működik, talán semmi értelme és megpróbálni is felesleges. Nos, őrzőként sok mindent tanultam a farkasokról de az anatómiájuk valahogy kimaradt, gondolom nem véletlenül.* -Úgy hiszed? Ha még sem, szedj engem, én használok.*Nem beképzeltségből, de továbbra is hittem abban a gondolatban, hogy számára én vagyok a megoldás és az is lehet, hogy nem véletlenül választottam a tollat, már ha ennek van köze a végtelen türelmemhez. Egon és a farkasa egészen másképp viszonyult hozzám mint másokhoz, a köztünk lévő kapocs erősebb volt – megkockáztatom – mindennél. Ha rám olyan hatással van mint amit átéltem a kórházban, akkor Egonra is használható, ezt azonban nem tudtam bővebben kifejteni mert Egon amnéziásat játszott mikor Jay-ről volt szó, pedig szívesen megosztottam volna vele Jay felfedezését. Szemet forgattam a szándékos feledékenységére, de mosolyognom kellett azon az ártatlan arckifejezésen amit könnyedén magára húzott. Volt benne némi csibészség is amit imádtam benne, és nem tudtam haragudni rá, ehhez pedig semmi köze nem volt a bennem most dúló türelemnek. Persze engem sem kell a szomszédba küldeni makacsságért.* -Jay, tudod a kertész, akinek az a neve, hogy Jay. Lester Jay Edison…..*Némi derültséggel vágtam közbe, ám amit rólam mondott kimosta belőlem a hirtelen támadt jó kedvemet. Sajnálatos módon igazat kellett adnom neki, a félelem és az izgalom nem csak úgy jön és eltűnik hanem hatással van a szervezetre, az adrenalin pedig jó szolgálatot tesz amíg le nem bomlik és ki nem ürül a vérből, bátrabbá tesz, fogékonyabbra a megoldások terén, jobb reflexek, tisztánlátás és még sorolhatnám mindazt ami akár életet is menthet bizonyos helyzetekben. A mostani türelmem…nos igen, ha csak visszagondolok arra a helyzetre amikor Jay rohamosan igyekezett elvérezni én pedig ahelyett, hogy kirohantam volna a folyosóra segítségért, inkább leültem és vártam – az ájulást leszámítva – nem igazán előnyös. Viszont mindez mégis valahol jó volt és ezt igyekeztem megmagyarázni Egonak.* -Látod, épp ezért jó ha velem leszel míg ez el nem múlik. Amikor én türelmesen megvárnám, hogy megoldódjanak a vészhelyzeti problémák, te beveted magad, ha pedig neked gurul el a gyógyszered, én lépek. Tiszta sor, kiegyenlítjük egymást. *Még egy ok, hogy együtt legyünk, talán össze kellene párosítani a többieket is. Megoldás híján mindenki párosával jár-kel a városban. Egy türelmes, egy agresszív. Kéz a kézben, és remélhetőleg mindenkinek jut majd egy pár. Ez persze kicsit idiótán hangzott még a gondolataim között is, kissé banális és túl egyszerű, de érdemes lenne megpróbálni. Arra gondoltam, hogy milyen látvány lehet az utcán, kizárólag párosával járó farkasok és őrzők gyülekezete, noha béke volt a két tábor között, ez mindig is törékeny marad, vagy elővigyázatossági okok miatt annak kell tekinteni, de vicces lenne ha minden farkasra egy őrző jutna. Elmosolyodtam a gondolatra de Egon észrevette a borzongásomat ami kifejezetten jóleső volt és meg kellett cáfolnom. Könnyedén, lassan ingattam a fejemet és a mosolyom szólhatott neki is.* -Nem fázom…csak…szeretem amikor szagolgatsz. Ez biztosan fétis lehet.*Én és a fétisek, nos nem emlegethetők egy napon, de jól hangzott. Egon biztosan lecsap rá egy poénnal, ki nem hagyná semmi pénzért és ezzel még közelebb jutunk a régi kerékvágásunkhoz. Már ideje volt, azt nem mondom, hogy nehezebben jött el mint az első kényszerű mosolyszünetünk és annál semmi nem lesz borzalmasabb érzés, de ezt is elég nehéz volt kivárni. És végre nevethettem szívből, élvezve Egon simogatását amiben még mindig nem volt szexuális löket, mégis sokkal erősebb volt az érzés, ami egymáshoz kötött minket. *-Korábban is szerettem a sushit. Egészséges. *Elengedtem, hogy mehessen, eddig nem voltam éhes de most egyre sürgetőbben éreztem a gyomrom türelmetlenségét, arra úgy látszik nincs hatással az álom átka. Míg Egon megbirkózott a telefonnal és a diszpécserrel, én addig kényelmesen elnyújtóztam a kanapén, hagyva egy kis helyet a visszatérő Egonnak magam mellett. A nagyim békebeli kanapéja sokkal nagyobb és szélesebb volt mint a manapság gyártottak, így bőven elfértünk rajta ketten is fekve. *-Egy óra? Éhen halok. Most kopasztják a kacsát? Most fogják a halat? *Vicceltem, nem éreztem magamban azt a türelmetlenséget amit a szavaim tükröztek. Csak odabújtam Egonhoz, visszaadtam neki a korábban tőle kapott puszit és néztem ki a fejemből. Azon merengtem ami korábban is beette magát a gondolataim közé és muszáj voltam megkérdezni. Míg tehetetlenül heverészünk, érdemes lenne értékesebben eltölteni az időt.* -Egon! Mielőtt ez az egész elkezdődött, a Vörös Hold előtt. Álmodtál valami furcsát? Egy tisztásról, oltárról…ilyesmi. Hmmm?


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 595
◯ IC REAG : 576

Re: Chigliak-ház // Csüt. Jún. 23, 2016 11:23 pm

- Tényleg? Amíg a Farkaslak kórtermében ébredeztem, informálódtam a dolgokról, és úgy halottam, hogy Alignak elkapott legalább egy közönséges embert, és az egyik falkatagunk ellen küldte. Honnan veszed, hogy az idegkórságot nem dobta rá néhány halandóra? – Egon felhúzott szemöldökkel várta a választ. Az, hogy Alignaknak köze van a dologhoz az nem kérdéses. Melyik elvetemült szellem ordas lenne olyan nyomorult, hogy ilyen átkot szórna szét a városban? Egon egyébként nem csak kötözködni akart, de ha Rebecca azt hiszi, hogy egy Alignak kaliberű idióta békén hagyja a közönséges halandókat, akkor eléggé el van tévelyedve.
- Álom? – kezdett bele lelkesen a kérdésbe, hogy aztán grimaszolva, színészkedéses letörtség közepette látványosan lehangolódjon, miközben nagy okosan bólogatott.  - Hát persze, ez mindent megmagyaráz. A CIA beküldte Freddy Krueger-t, hogy molesztáljon mindenkit álmában. Tiszta sor, aztán ennek utóhatását éljük most – na, Egon meg is fejtette a rejtélyt, szívesen elmenne a protektorátusra, hogy felmarkolja a megoldásért járó jutalom dollár ezreket, de gyanította, hogy az őrzők sóherebbek annál, mintsem a vagyonukat vérfarkasok között osszák el. Pedig igen jól jönne a lóvé, mivel fél kézzel nem nagyon tud dolgozni, ráadásul egy hónapig semmiféle keresete nem volt. Vissza is kellett vennie a whisky fogyasztását. Jó, hát mondjuk többnyire azért mert, nem akart nyilvános helyre menni, amibe a bolt is beletartozott. A kocsmáról meg nem is álmodott. Esze ágában sem lett volna egy olyan intenzív érzelmi közegbe sétálni, mert lehet, hogy megint eluralkodik rajta a gyűlölet néhány részeg idióta miatt.
- Jah, majd intravénáson adagollak magamba – nevetett fel könnyedén, és a széles vigyor ott maradt arcán, miközben a lányt nézegette. Óhatatlanul eszébe jutott, hogy majdnem megette, amikor először találkoztak és ez cseppet sem derítette jókedvre. Igyekezett a zavaró gondolatot elhessegetni, és inkább az együttöltött kellemes emlékekre koncentrált.
Egonnak fogalma sem volt, hogy miért kell a kertészt a nevén nevezni, de megbocsájtotta Rebeccának, mert mókásan forgatta a szemeit utána, ami a hímet mindig jókedvre tudta deríteni. Most is így lett volna tartósan, ha a Vesztes nem kúszott volna be elméjének előterébe, hogy mocskos lábbal tapossa annak gondosan tisztán tartott szőnyegét.
- Ja…. hogy ő… igen. Remélem mostanában nem kell semmit a kertben túrni, mert nem szeretném itt meglátni. Röhögő görcsöt kapnék, mivel eszembe jutna milyen mókásan fetrengett a saját vérében. Régi szép idők… kár, hogy elmúltak – persze Egon nem kezdene el nevetni a kertészen, hanem inkább két lábbal akarná kirúgni, vagy esetleg besétálhatnának az erdőbe, hogy befejezzék, amit elkezdtek. Rebecca nyilván nem lenne boldog miatta, de két-három hónapon belül bizonyára el is felejtené a nagyképű kertészt. Ráadásul, ha a Vesztes is beleegyezne az erdei viadalba, akkor Rebeccának egy szava sem lehetne, elvégre a vérfarkasok így rendezik le a vitás kérdéseket…
- Igen, ez szép és jó – bólogatott a lány azon felvetésére, hogy kiegészítik egymást. – Azonban van egy aprócska számítási hiba a képletben – meglévő mutató és hüvelyujját összeérintette, jelezve, hogy a probléma, ami felvetődött benne, milyen jelentéktelen semmiség csupán. – Mégpedig az, hogy nem leszünk mindig együtt. Nem lehetünk mindig együtt. Neked megvan a saját dolgod, ahogy nekem is. A kötelezettségeink miatt a folytonos együttlét kivitelezhetetlen sajnálatos módon. – Pedig milyen remek lenne, ha a hátralévő életét állandóan Rebecca mellett tölthetné. Ennek a megszervezése, azonban problémás, hovatovább lehetetlen. A lány tanonckodik, mellette dolgozik, Egon meg gyógyítgat, mártírkodik, és ha meglátja a kertészt, akkor épp az orvoslással ellentétes tevékenységet űz. Azonban, a szabad idejük alatt tudnak együtt lenni, ha képesek rendesen összeegyeztetni, de Egon véleménye szerint nem az együttlétek alkalmával fog elszakadni a cérna, hanem akkor, amikor akar. Nincs túl sok befolyása felette.
- Nyilván, emlékezetem szerint azt is szereted, ha nyalogatlak – Egon idült gondolkodó kifejezést öltött, aztán vontatottan megszólalt. – Tán… tán csak nem a kutyákra buksz? – fétisnek fétis, legalábbis a hím legjobb tudomása szerint. Mindenesetre passzol a dolog, mert a szagolgatás és a nyalakodás a kutyák alapvető tulajdonságai közé tartozik.
Egon poénja nem volt olyan erős, de nem is kell, hogy nagyot üssön, ha a közönség képes értékelni. A lány ajkáról felröppenő nevetés, pedig határozottan azt sugallta Egon számára, hogy bejött neki, amit mondott.
- Igen, tudom. Áradoztál róla, mintha csak a Szent Bibliáról tartottál volna kiselőadást – jó hát nem, de lódítani szabad.
A rendelés gyorsan ment, mégis Egonnak olyan érése támadt, hogy órákat volt távol, hiszen Rebecca időközben elterült a kanapén. Fekvés idő, hát jó. Egon is leheveredett, úgy, hogy a lány át tudja karolni deréktájon, ha szeretné. Aztán persze lehet, hogy pozíciót váltanak, mert nem kényelmes, de az legyen az akkor problémája.
- Valószínűleg – vigyorodott el Egon. – Pedig én is farkas… éhes vagyok.
Mélyet sóhajtott, majd nyújtózott egyet, aztán egy ásítás is előtört belőle. – Nem lehetne, hogy így maradjunk örökre? Ez a kanapé igazán jó társ lehetne az örökkévalóság állapotában. – Azonban még ma be kell jelentkeznie a falkánál, hogy visszatért, meg minden. Nem sok kedve volt hozzá, de jobb, ha letudja a dolgot.
- Tisztás, meg oltár? – felhúzta szemöldökét és olyan hangon beszélt, mintha tényleg elgondolkodna, de igazából az előbb kapott puszin merengett. Megérdemli? Nem, nem valószínű és Rebecca minduntalan elhalmozza szeretetével. Vajon mikor látja be, hogy szerezhetne magának jobb partnert is? Egon persze remélte, hogy erre a következtetésre soha sem fog sor kerülni, de nem voltak illúziói. Egyszer minden véget ér, ezért élvezzék ki, amíg tart. Carpe diem, ahogy a kutyák is élnek. – Nem is tudom. Volt valami… valami hűtőre emlékszem. A hűtőd az alagsorba vezetett – elvigyorodott, ahogy az álomemlék előtört. Milyen debil volt már a dolog. – Aztán… nem is tudom – megvonta a vállát. A hűtő elég érdekes volt, főleg a tartalma, és hogy a pincébe nyílt, az még pluszban mókás volt. Mondjuk lehet, hogy a háznak nincs is pincéje, de egy álomban nem kell logikát keresni. – Miért te álmodtál ilyet? – kérdezte érdeklődve. Ha ő is alagsoros hűtővel álmodott, akkor érdemes lenne megnézni a hűtő hátulját, hátha van mögötte rejtekajtó, vagy valami elbarikádozott kincs. Vagy egy sült kacsa… Egon jelen pillanatban azzal is beérte volna.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 662
◯ IC REAG : 624
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Chigliak-ház // Szomb. Jún. 25, 2016 7:06 am

Egon & Becca



*Az amit mondott a halandó emberről és Alignak kapcsolatáról, engem is meglepett. Én nem hallottam róla, de attól persze még lehetséges. Felhúzott szemöldökére felhúzott szemöldökkel válaszoltam jelezve, hogy ez most nekem új mint a szakállas vicc az újszülötteknek. Ettől eltekintve nem hittem, hogy az álom ami igencsak meghatározó és valamilyen formában köze van a mi különleges világunkhoz, elérne egy halandó embert is. Megvontam a vállam a teljes tanácstalanság ködében vergődve. *-Igen, egy álom, egy fura álom. *Fura volt, mert nagyon is élesen emlékeztem rá, később pedig többen is beszámoltak hasonlóról. Mind másképp kezdődött, de mindegyiknek ugyanaz lett a vége; hellyel-közzel. A tőr és a toll megvolt mindben, a választás vérmérséklet szerint változott. Természetesen Egon ezt is képes volt elviccelni, pedig ha igazam van és nagyon úgy tűnt, hogy igen, akkor ez az egész nem vicc. Tekintve, hogy a hatása mennyire rányomta a bélyegét az amúgy sem hétköznapi hétköznapjainkra, azok a dolgok melyek történtek, lehetnek sokkal súlyosabbak is. *-Valami ilyesmi, csak a CIA-t és Freddy-t helyettesítsd be Alignakkal. Persze lehet, hogy Tupilek keze is benne van és azért egyenlítődött ki ez az egész hatás. *Ez megint csak egy vétlen eszmefuttatás, de megállja a helyét. Alignak és Tupilek egymással szemben állnak, az egyik őrült még halottaiban is, míg a másik próbálja testvére kártékony hatását enyhíteni. Persze lehet, hogy semmi köze az egésznek Tupilekhez, Alignak olcsó játék hülye gyerekeknek elfoglaltsága, mert annyira unatkozik a túlvilágon. A fenébe is, valaki igazán lefoglalhatná úgy ezer évnyire. Szedegethetne hangyát, az elég nyugtató tud lenni, vagy számolhatna pöttyöket egy véletlenszerűen befröcskölt falon, esetleg a mesebeli királykisasszonytól átvehetné a lencse-mák kombót. Addig viszont valahogy másképp kell megoldanunk a dolgokat és azt már észrevettem, hogy normális esetben is képes vagyok hatással lenni Egonra, ágyon kívül is, joggal feltételezhetem hát, hogy a kifejlett agresszióját is megfékezhetem, mint egy nyugtató bogyó, és én nem fogok gyorsan kiürülni a szervezetéből, vagy jelen esetben az elméjéből. Tetszett a tréfája, de sokkal jobb volt látni azt a felhőtlen és megszokott vigyort az arcán, ami nagyon hiányzott az elmúlt hónapokban. Az érzés kísértetiesen hasonlított egy korábbihoz, mikor ugyanígy nem találkoztunk hosszú ideig és újra visszakaptam. Sajnálatos módon be kellett látnunk, hogy nem mi irányítjuk az életünk ezen részét sem, valami mindig közbeszól, hiába szeretnénk nem elválni egymástól, a sors éket ver közénk amit újra és újra el kell takarítanunk az útból. Egy bölcs ember azt mondta egyszer; ami nem öl meg az megerősít. Nos, mi folyamatosan erősödünk. Elsimítottam a nevetőráncait, emlékezetembe véstem minden egyes vonását.* -Oké, úgy legyen.*Suttogtam, szinte leheltem a kívánságot és reméltem, hogy így is lesz, noha nem szó szerint. Jay persze mindig belekotnyeleskedett az életünkbe, ha nem is volt jelen, már nem törölhetjük ki az emlékeinkből, ott ragadt mint légy a papíron. Én persze kedveltem, Egon nem és ez örök téma lesz közöttünk, viszont bíztam abban, hogy ezt is mint sok más kellemetlen dolgot, képesek leszünk humorral kezelni. Játékos visszavágásom is ezt a célt szolgálta és valamennyire sikerült is. Szemet forgattam arra amit Egon mondott, én ugyan Jay másfajta mókás megmozdulására gondoltam mint ő, de nekem a vérben való fürdés nem is csalt mosolyt az arcomra, a lecsúszott nadrágban való kis ívű repülés a bokromba viszont annál inkább. Jó szokásomhoz híven homokba dugtam a fejem mint egy strucc. A lelkem mélyén éreztem és tudtam, hogy itt nem ér véget kettejük valóságos meséje, akkor sem ha mindketten visszakapják a régi énjüket, Alignak áldásos-átkos tevékenységének végén, és nem lesz több agresszív megmozdulásuk. Ők ketten mindig is egymással szemben fognak állni, mertem remélni, hogy nem miattam, vagy nem csak miattam. Ám esélyes volt egy nélkülem történő összecsapás, és ettől rettegtem titkon, még szóba hozni is féltem. Pedig meg fog történni, előbb vagy utóbb összekerülnek valahol és senki nem akadályozhatja meg. Még én sem. Ha ott vagyok akkor sem, nem állhatok közéjük, pedig megtenném, mindkettejüket védve. Ezért inkább nem is gondoltam erre a lehetőségre. Azt vallottam, hogy kár előre idegeskedni bármiért is, csak belelovallnám magam olyasmibe ami lehet, hogy nem történik meg, vagy nem úgy, nem annyira. Ráérek akkor síkideg lenni és halálra izgulni magam – persze képletesen – amikor elkezdődik, ergo jött a fej homokba dugása. Egon szavai is ezt a félelmemet vetítették előre, le is mosta az arcomról a jókedvet. *-Igen, tudom. De megpróbálhatunk minél többet lenni egymással. Mi lenne ha ideköltöznél? Innen is járhatnál a farkasos dolgaidra.*Ez sem megoldás, de kivitelezhető. Nem hiszem, hogy kötelező a farkaslakban élnie, nem munkatábor és nem bentlakásos iskola, hogy az év nagy részét ott töltse. A távolság sem nagy, könnyedén elvezetgethet innen oda és vissza, elvégre most is kocsival jött, én persze nem kockáztatnám meg, hogy fél kézzel vezessek, de neki jobbak a reflexei. Még nem vettem a bátorságot arra, hogy a saját kocsimba üljek, így maradt a taxi vagy a gyaloglás a buszmegállóig. Kíváncsian vártam a válaszát, nem egy mindennapos döntés, ha nagyon szigorúan veszem az egészet, momentán megkértem a kezét.
A nyalogatásra elkerekedtek a szemeim, nem azért mert igaztalan állítás volt hanem mert a gondolatra is belém csapott az élvezet villáma és megremegett a hasam az alvégen. Az izgatottság ellenére majdnem kirobbant belőlem a nevetés.* -Hülye vagy Egon! A farkasokra bukom. Szeretem a veszélyes szexet. *Húztam az agyát. Eszem ágában sem lenne vele úgy szeretkezni….szexelni, hogy farkas alakban van. Az azért már perverzió lenne, megelégedtem egy kis fétissel. A szex, még ha csak gondolok is rá, éhessé tesz, minden értelemben. A gyomrom, bár nem hangosan de értésemre adta, hogy ideje vele is foglalkoznom és egy időre hagyjam a farkast. Egon rendelése hiába volt gyors, az étel nem érkezik meg hamarabb, sem később, hanem akkor amikor a kiszállító akarja. Addig is találnom kellett valami más témát, hogy eltereljem a gyomrom figyelmét, így Egonhoz bújtam és feldobtam újra az álom témát. *-Aha.*Helyeseltem mikor visszakérdezett. Miért kell kérdésre kérdéssel válaszolni? Sosem értettem, persze van benne logika, egy kis időhúzás…na de mire? Nem hiszem, hogy olyan nagyon gondolkodnia kellett azon mit álmodott, hiszen álmodott, úgy kellett lennie. Na persze, nem Egon lett volna ha nem megint a kaját hozza fel, még ha közvetetten is. *-A hűtőmre? Te a hűtőmmel álmodsz? Egon Candvelon, te csak a gyomrodra tudsz gondolni még álmodban is? Tisztára Szellemirtók. *Az ikonikus filmre gondoltam amiben a csaj kinyitja a hűtője ajtaját és kaja helyett a másvilágon találja magát démonokkal körülvéve és kísérteties hang szól hozzá. *-És szólt is hozzád valaki?....Engem a nagyi vezetett ki az erdőbe ahol először találkoztam farkassal, bár akkor nem tudtam, hogy farkas. A házból indultam, te mellettem feküdtél az ágyon és aludtál, én pedig kisétáltam az erdőbe és ott volt az oltár, rajta egy tőr és egy toll, és a nagyi azt mondta, hogy választanom kell. Ez m ár a második álmom volt a nagyival, bár ébredés után nem volt a kezemben a toll, mint legutóbb mikor a kis ládikát találtam meg a kandallóban.* Elmondtam és vártam, hogy ő hogyan folytatja a maga álmát. Biztos voltam benne, hogy hasonló lesz onnantól kezdve, hogy meglátta az oltárt. Feltételeztem, hogy ő az ezüsttőrt választotta és ha tényleg, akkor mindenki aki álmodott és a tőrt választotta, agresszív lett. Bármi kihozhatja őket a béketűrésből, ha egyáltalán létezik bennük olyan. Egon például képes volt inkább elvonulni semmint Jay-nek menjen, ám most kétlem, hogy ha újra összetalálkoznának a kertemben, ugyanúgy történne minden annak ellenére, hogy elájulnék.*


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 595
◯ IC REAG : 576

Re: Chigliak-ház // Hétf. Jún. 27, 2016 10:48 pm

- Egeeen… bizonyára – a téma, már nem érdekelte, és ennek demonstrálására elnyújtott válasszal és egy önkéntelen ásítással reagált. Alignak meg Tupilek. Remek két mesehős baszogatja őket, ahelyett, hogy tennék a dolgukat és maradnának halottak. Nekik is sokkal jobb lenne, ha nem járnának vissza kísértgetni a halandókat. Ez persze nyilván túl sok kérés a halhatatlan szellemek felé.
- Meglesz, meglesz – de még mennyire. Annak ellenére is, hogy nem biztos, hogy Rebecca jelenléte le tudná csillapítani egy Vesztes gyűlölő rohamában, elvégre a kórházban sem igazán volt jó hatással rá. Persze, akkor az a nyomorult szemétláda nem átallott kezet csókolni Egon barátnőjének, ami nyilvánvalóan felcseszte az agyát, és képtelen volt Rebeccára tekintettel lenni. Mondjuk a vége jó lett. A Vesztes vérben fetrengett, szóval nem lehet azt mondani, hogy teljesen elhibázott volt a lépés. Voltak mellékhatásai ugyan, de összességében, így utólag visszagondolva megérte. A falkátlanságot nem sorolta a mellékhatások közé, mert az röhejesen könnyed büntetés volt, amit majd valakinek meg kell köszönnie, mihelyst kideríti ki volt a kiagyalója. A másik, hogy Rebeccát sem láthatja, már jóval fájdalmasabb volt, nem mintha felfokozott idegi állapotában olyan nagyon jó ötletnek tartotta volna, hogy egy őrző közelében legyen, de jobban telt volna az idő, ha Rebecca néha-néha meglátogatja. Sebaj, ami elmúlt, annak már vége – sajnos a Vesztesnek nem – fátylat rá és lehet tovább élni az életüket. Tabula rasa.
- Az nem fog menni – rázta a fejét kelletlenül Egon. – Gyógyítóként a lakban kell élnem. Egyrészt, hogy tanuljak, másrészt, hogy elérhető legyek. Persze ideköltözhetnék, de a kórházas eset után, meg tekintetbe véve igencsak friss kinevezésemet ez elég macerás lenne az elkövetkezendő… években – és még csak nem is túlzott. Egyszerű falkatagként kevesebb kötelezettség, ugyanakkor kevesebb tisztelet jár, míg rangosítással már nagyobb a megbecsülés, de kötöttebb az élet is. Ez van, ezt kell szeretni. Nem jelenti azt persze, hogy állandóan ott kell lennie, de egy kiköltözést bevállalni a büntetésének letelte után közvetlen, elég rossz fényben tüntethetné fel, amire nem volt szüksége.
- Hmmmm… mik ki nem derülnek? – vigyorodott el kajánul, közben megcsapta a lány felvillanó vágyának szele, és arra gondolt, hogy vajon illendő ágyba vinni valakit már rögtön az első randin egy másfél hónapos „szakítás” után? Már, hogyne lenne ildomos, ennek ellenére nem tett semmit, ami erre felé vezethette volna a cselekmény fonalát.
- Szellemirtók? – rázta a fejét értetlenül, mert nem vágta az összefüggést. Ott is valaki mindig a kajára gondolt? Talán Ragacska? Mintha ő mindig enni akart volna, csak keresztülesett rajta… vagy az a Casperben volt? Hát a fene tudja már eldönteni, hogy melyik szellemes marhaságban mi volt.
- Most, hogy így mondod rémlik valami – ráncolta össze a homlokát, amit a lány nyilván nem láthatott fekvő helyzetükből adódóan, de hangja elárulhatta, hogy tényleg erősen próbál visszaemlékezni az idióta álomra. – Le akartam menni a pincébe, mert a hűtő lámpája nem égett, és a pincében kellett, hogy legyen pótizzó. Mert hát… minden pincében van pótizzó… – fűzte közbe, mint egyetemes világbölcsességet. – A lényeg, hogy ja, lemenetem, de égőt nem találtam, csak egy hülye kőoltárt. Amúgy szerintem senki nem beszélt… inkább csak olyan… érzés féle volt. Azt sugallta, hogy éhen fogok veszni, ha nem választok. Én meg kiválasztottam a tőrt, mert azzal lehet kacsát szeletelni, míg a tollal nem – még mindig úgy gondolta a tőr sokkal praktikusabb a tollnál. Elvégre annak köszönheti, hogy elkente a Vesztes arcát. Megint azt választaná, ha újra felajánlanák a lehetőséget, már ha állandóan jelenlévő szkepticizmusán túl tud lendülni. – És tényleg ez az álom okozta a bajokat?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 662
◯ IC REAG : 624
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Chigliak-ház // Szer. Jún. 29, 2016 8:03 am

Egon & Becca
Kacsa a viharban


*Értettem a finom célzást, az ásítás egyértelmű volt, mivel biztos voltam abban, hogy Egon nem álmos, csak azért ásított mert nem érdekelte a téma. Hagytam én is a fenébe, ha nem akar beszélgetni róla, hétökrös szekérrel sem húzom vissza a közepébe. Azzal is tisztában voltam, hogy a kis tréfás megjegyzéseink az én villámhárító szerepemről sem fogják megállni a helyüket, sajnálatos módon nem lehetek ott minden pillanatban Egon mellett, pedig nagyon szeretnék. Főleg a mostani átkozott helyzetben, ahogy a kórházban is történt, bármelyik pillanat vagy vétlenül elejtett szó kihozhatja belőle a vadállatot, gondolkodás nélkül veti rá magát bárkire ha úgy alakul és nem kell hozzá Jay jelenléte. Bár esélyesebb, hogy az övé a detonátor. Mindazonáltal hittem abban, ha mégis vele vagyok akkor képes leszek visszafogni, már csak az ő érdekében is, mostanában elég sok fát tett a tűzre ahhoz, hogy az hirtelen fellobbanjon és eleméssze, pengeélen táncolt. Amikor az eszembe ötlött az ideköltözése, még jó ötletnek tűnt ám ahogy kimondtam és ezáltal végig is vittem a gondolatot az ellenőrzésen, rájöttem, hogy lehetetlenség. Fáziskéséssel lemaradva Egon válasza mögött bólogattam, vonásaim közé a kényszerű megadás és szomorúság költözött. Most még a kinevezésének sem tudtam örülni, büszke sem lehettem rá mert minden pillanatban a távollétét juttatta eszembe és semmilyen kiváltsággal nem járt ami a mi kapcsolatunkra nézve előnyös lett volna. Válaszul nagyot sóhajtottam és most én lökdöstem arrébb a nem kívánt témát. Szóval költözés nuku, meg kell elégednünk azzal, hogy néha találkozunk, amikor épp össze tudjuk egyeztetni egymás programját. A kezem hosszú és fájdalmas gyógyulása nem volt mentség a vizsgákra való felkészülés alól, sem a vizsgák alól, volt dolgom nekem is bőven és ott volt a munkám is ami most kicsit lassabban ment, lévén akadt olyan időszak az életemben amikor egy könyvet sem tudtam megfogni és megtartani. Ki kell használni azt az időt amit most itt tud tölteni nálam, amennyire csak tudjuk, ameddig csak lehetséges. Nem volt kétséges, hogy én is ugyanúgy hiányoztam neki ahogy ő nekem, hiszen az első útja ide vezetett hozzám és bár nem estünk egymásnak a küszöbön, az a rengeteg érzelem ami köztünk feszült minden mást elfeledtetett velünk. *
-Na igen. Tudok még meglepetést okozni?
Ennek ellenére vágytam rá és kívántam, hogy érezzem a bőrét magamon, a csókjait, a játékos nyalakodását, de úgy éreztem most lassan kell újra egymásra találnunk. Persze szóban nem marad t el a szex emlegetése és gondolati úton is helyes irányban voltunk. Egy röpke pillanatra felvillant bennem annak a lehetősége, hogy a megjegyzésemet kifordítja majd, hiszen farkasokat mondtam és nem egy farkast, de ezzel nem volt semmilyen hátsó szándékom, egyszerűen csak így sikerült, ám a félelmem nem bizonyult tartósnak, talán nem figyelt eléggé aminek most örültem. Jay neve tehát nem merült fel újból és ezért hálás voltam most. *
-Abban a filmben van egy jelenet amikor Dana Barrett kinyitja a hűtőjét és nem a kaját látja benne hanem egy démont aki beszél hozzá és a Kapu Őrzőjének hívja.....szép párhuzam. *Biztosan nem látta a filmet, el ne felejtsem megnézetni vele, ha már így szóba jött. Limonádé marhaság de pont ezért szeretem, könnyed szórakozást nyújt olyankor amikor sem kedve sem ereje nincs az embernek a komoly, mondanivalós filmekhez. Egon álma hasonlóképp kezdődött mint az enyém és hasonlóan végződött, ám a köztes idő merőben más volt. Ő is tőlem indult ahogy én tőle, innen a házból ami szerintem jelentőséggel bírt, ám míg ő a hűtőmbe lépett...vagy a pincébe ment, ez most nem volt teljesen tiszta, én az erdőbe mentem. Az oltár mindkettőnknél közös volt, a választás már korántsem. * -Na ugye, csak a hasadra tudsz gondolni és gyorsan választottál is, nehogy a szegény pocid éhes maradjon. *Nyelvet öltöttem rá, bár a téma igen komoly volt, hiszen néhány kérdésünkre választ találtunk. Ha összevetem azokkal az elbeszélésekkel melyeket őrző berkekben hallottam, tiszta és kész volt a képlet. * -Nagyon úgy néz ki. Sajnos nem lehetett megkerülni, választani mindenképp kellett. Volt aki nem tette és idő előtt felébredt, de újra álmodta, míg másokat akik elsőre választottak már elkerülte ez az álom. Szóval úgy néz ki, hogy aki a tollat választotta mint én, mert szerintem az értelmesebb mint egy tőr, az meg lett áldva vagy átkozva, nézőpont kérdése a végtelen türelemmel, míg a tőrösök elveszítik az önkontrollt. Természetesen a lehető legrosszabb pillanatban. *Nem akartam megbántani, de kihallatszott a hangomból némi vád. A kórházban szükségem volt rá, de aggódtam is miatta, hogy nem esett-e baja és amikor megláttam hihetetlenül örültem neki, de szívdobbanásnyi idő alatt tönkre vágta az egészet. velem nem is foglalkozott, annyit sem mondott, hogy "hello" és Jay-nek esett, aztán elviharzott farkasalakban és két hónapig nem láttam. * -Egyébként....büszke vagyok rád azért amit tettél, függetlenül attól, hogy meglehetősen őrült és felelőtlen tett volt. *Meggyőződésem, hogy neki köszönhető, hogy Jay nem bukott le, hogy mindent meg lehetett magyarázni ami történt, Egon tulajdonképpen feláldozta magát a helyzet megmentése érdekében. Már csak emiatt is bokán akartam rúgni azt aki kirótta rá a büntetést, persze dicséretet sem érdemelt volna, mert ő kezdte, de...na! Átkaroltam a nyakát és belefúrtam az arcomat a vállgödrébe. Finom illata volt, ismerős és régi. Emlékeket fellobbantó, mosolyt fakasztó, izgató.*


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 595
◯ IC REAG : 576

Re: Chigliak-ház // Pént. Júl. 01, 2016 7:58 pm

Egon szavaira a szomorúság rátelepedett a lány lelkére, és ezt a hím tökéletesen érezte, mégsem gondolta, hogy emiatt lelkiismeret furdalása kellene, hogy legyen, elvégre csak a színtiszta tényeket közölte a lánnyal. Elszomorodást viszont önszántából is produkált, elvégre sokkal jobb lenne, ha nem kellene külön lakniuk, ha minden reggel egymás mellett ébredhetnének, de az élet farkaséknál és az őrzőknél nem olyan egyszerű, mint a hagyományos emberek esetében.
- Hogyne tudnál. Csupa meglepetés vagy – halvány nevetés tört elő belőle, és közben azon morfondírozott, vajon mennyire lenne jókedve, ha a meglepetések odáig fajulnának, hogy Rebecca terhessé válna. Talán örülne neki, talán nem, de az biztos, hogy megkérdezné az őrzőknek van-e speckó varázslatuk a magzatok eltüntetésére. Nem mintha olyan nagy baj lenne, ha egy ordítozó ingyenélő minden hajnalban felverné őket álmukból – legalábbis azokon a hajnalokon, amikor esetleg Egon is itt van -, de hosszú távon bizonyára elég frusztráló lenne. Meg hát mit kezdene egy kölyökkel? Be kellene harapni, az a minimum, bár lehet Rebecca inkább őrzőnek szánná, vagy hagyományos embernek. Ezt bizony kemény csatározás árán tudnák csak eldönteni. Szerencsére Rebecca nem terhes, hallaná a plusz szívverést, így el is hessegette gondolatai közül a „meglepetés” tárgyát.
- Aha – bólintott felvilágosultan Egon. – Már meg is feledkeztem róla – pedig látta mindkét részt, de valahogy ez a jelenet kiesett az emlékei közül. Ha a telepatikus felidézést hívná segítségül lehet újra láthatná, de feleslegesnek érezte, mert elhitte a lánynak, hogy tényleg így volt. – Mondjuk baromi rég láttam, szóval nem csoda – vonta meg a vállait.
Nyilván nem csak a kacsa játszott közre Egon álombéli választásában, hanem az is, hogy a tőr egy gyilkoshoz sokkal jobban illett, mint egy toll, hacsak az illető nem mondjuk Hitler, mert ő tollal nyíratott ki több millió embert. Ez akkor nem igazán jutott eszébe, és egyébként sem az ő stílusa lett volna halálos ítéleteket körmölni. Nem bizony, Egon a karmait és a fogait használta, amit egyébként szégyellt mostanában. Nem tudja senki, leszámítva Eeyeekaldukot, de az éppen elég ahhoz, hogy a szégyen mellé rettegés is társuljon. A dolog roppant aggasztó, de mivel nem kereste fel az ős, Egon abban reménykedett, hogy talán nem hitte el Alignak őszinte szavait Egon gyerekgyilkos mivoltával kapcsolatban. Vagy csak kivár, hátha rajtakaphatja akció közben, és akkor nyugodtan elveheti tőle a farkasát. Na, hát arra várhat, mert Egonnak esze ágában sem volt embert enni ilyen szorongatott helyzetben. A bestia persze már problémásabb, és mivel sokkal ingerlékenyebb, az emberi hús hiányát is kevésbé tolerálja. Talán fel kellene keresnie egy frissen eltemetett hullát, ki kellene az éjszaka közepén ásnia és fel kellene falnia. A dolog persze nem annyira kielégítő, de talán a bestiának elég lesz, hogy lecsillapodhasson. – Hát ja, valahogy úgy – vakargatta meg kobakját ép kezével.
Rebecca kinyújtott nyelve csábító volt, és legszívesebben elkapta volna, hiszen már nem egyszer figyelmeztette, hogy mi lesz a kint felejtett nyelvekkel, de türtőztette magát, és nem kapta be.
- Kedves volt tőle, akárki is küldte ránk ezeket. Merthogy eddig nem volt elég bonyolult az élet – Egon mérgesen szusszant egyet. Utálta a felsőbb befolyást, és mostanában szinte csak az jut neki. Alignak megszállja, aztán meg megátkozza ingerlékenységgel. Remek egy év. Talán inkább Európába kellett volna utaznia… igaz akkor meg Rebeccát nem ismeri meg. A hím természetesen nem figyelt a vádló élre, vagyis érezte és hallotta, csak nem foglalkozott vele, mert számára még mindig dicsőséges volt a tett, csak a hely volt problémás. Azonban tudta, hogy Rebecca a támadást helyteleníti, és mivel nem akarta újra hallani, hogy milyen „rossz fiú” volt a kórházban, inkább arra koncentrált, hogy milyen szépen ömlött a Vesztes vére.
- Tessék? – Egon arca egy szempillantás alatt felderült. – Jól hallottam? – elvigyorodva a lány felé tekergette a fejét fekvő helyzetében, és szíve az örömtől hevesebben kezdett verni. Végre a lány belátta, hogy hasznos és jó tett volt a kertészüket helyben hagyni. Micsoda fordulat. Ha nem örült volna ennyire, talán rájött volna, hogy a lány nem pont erre gondolt, de jelenleg teljesen tévúton járt. – Annyira örülök, hogy te is belátod végre, hogy a Vesztes azt kapta, amit megérdemelt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 662
◯ IC REAG : 624
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Chigliak-ház // Vas. Júl. 03, 2016 9:57 am

Egon & Becca
Kacsa a viharban


*Az életemben nem túl gyakran voltak jelen a meglepetések mielőtt ide érkeztem. Az első nagy meglepetés az a nagyim létezése, öröksége volt, nem érintett kellemetlenül a titkokkal teli tudat, ezért nyugodtan mondhattam azt, hogy szeretem a meglepiket. Rossz tapasztalatom nem volt, így könnyedén okozhattam én is másoknak, noha a másokba leginkább Egon tartozott bele. Ennek ellenére kétlem, hogy csupa meglepetés lennék, de tény és való, hogy ismeretségünk alatt nem jutott mindenre kellő idő, bizonyára akadt nekem is és Egonnak is bőven olyan története vagy szokása, amit még nem osztottunk meg a másikkal. Azt hiszem a meglepetések erejében Egon vezetett azzal az estével amikor elmondta és megmutatta nekem kicsoda is ő valójában, hogy milyen képességei vannak, hozzá képest én egészen limonádé voltam. Mindenesetre ő másképp gondolta, ezt az is mutatta, hogy jókedvűen nevetett és egyáltalán nem rossz értelemben mondta amit mondott. Inkább bóknak fogtam fel és bíztam abban, hogy emiatt nem fog hamar rám unni.
Egyébként sem voltunk hétköznapi pár, egy őrző és egy vérfarkas kapcsolatát nem lehet a megszokottakhoz sorolni, a beszélgetéseink sem voltak földhöz ragadtak, a témaválasztásunk pedig a filmeken túl jobbára a természetfeletti dolgokra terelődött, ami nem volt csoda, főleg a Vörös Hold után. Mindez pedig magával hozta azt az álmot, amit sokan álmodtak, ki így, ki úgy, de a vége mindenkinél a választás volt. Feltételeztem, hogy van valami jelentősége, azért is mondtam el a Protektornak és tudtam meg, hogy más is álmodott hasonlót. Akkor még nem tudtuk miért lesz fontos, most már van róla fogalmunk és sajnos nem jó értelemben. Ismét csak csapdába kerültünk, bármit is választunk nincs jó hatással ránk, persze a tőrt választók sokkal rosszabbul jártak, hiszen jobbára farkasok választották, nekik pedig olykor a fenevaddal is meg kell birkózniuk ami nem kis munka, a felturbózott agresszióval karöltve kész ön- és közveszélyes. *
-Most már mindegy, túl jutunk rajta valahogy. *Kár lett volna emiatt keseregni, azzal nem oldunk meg semmit, viszont az őrzők kitalálhatnak valamit, a gyógyítók biztosan már ügyködnek a megoldáson, hiszen így is akad elég dolgunk, bár engem nem küldtek egyetlen farkas nyomába sem és valószínűleg akkor sem fognak ha meggyógyul a kezem, legalábbis terepre nem, de tudtam, hogy vért izzadnak a farkasokkal. Ha csak a kórtermemet vesszük és azokat akik látták Egont elinalni. A takarítás, emlékmódosítás, ködösítés, mind összehangolt kemény munka eredménye volt. *-Ez eléggé szarkasztikus volt. *Halványan elmosolyodtam és kezemet az arcára simítottam békítőleg. A mérges szusszantás egy picit megijesztett, hiszen akár ezzel is kezdődhet egy újabb agresszív roham, bár reméltem, hogy a személyem elég visszatartó erő. Nem tudom, hogy a kórházban mi volt az a momentum ami miatt Egon visszavett magából, amivel meg tudta fékezni az átkát, de bármi is volt az, jó lenne tudni róla, hogy egy következő esetben elő lehessen halászni . büszke voltam rá, a megoldásra és ezt meg is mondtam neki, természetesen nem Egon lett volna ha nem érti félre ezt is. A szemforgatás elmaradt, helyette tenyerembe temettem az arcomat és az ujjaim közül vékony, nyüszítő hangot hallattam jelezve, hogy kezd fárasztó lenni ez a fajta felfogás és Jay állandó vérben ázó emlegetése. *
-Egon! Én nem azért vagyok rád büszke mert kilyuggattad Jay torkát, hanem mert felülkerekedtél ezen az átkon és kockáztatva a lebukást megmentetted őt, engem és a helyzetet. *Korábbi lelkesedését tekintve azt hiszem ez a fajta dicséret nem fog neki tetszeni a „megmentetted Jay-t” tartalma miatt, de már kimondtam és mindegy, akkor is tudnia kell, hogy nagyra értékelem azt amit tett. *
-Most pedig mesélj nekem arról hogyan telt az idő nélkülem, büntetésben és hogy van a kezed. Utána megterítünk a kacsának és a sushinak. *A gyors témaváltás nem volt véletlen és önző sem, tényleg érdekelt mit művelt amíg nem találkozhatott velem. Tudtam, hogy büntetésben van, de azt nem, hogy elhagyhatja a farkaslakot és tetszés szerint járkálhat a városban és csak tőlem meg Jay-től volt eltiltva. Az üzenet amit küldött elég kurta volt, csak a lényegre szorítkozott és a lényeg annyiból állt, hogy nem találkozhatunk.*


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 595
◯ IC REAG : 576

Re: Chigliak-ház // Kedd. Júl. 05, 2016 11:42 pm

- Hát bízzunk benne, hogy nem fogunk belehalni – amire azért volt némi esély, tekintve Egon agresszióját. Lehet, hogy éjszaka álmában rájön az öt perc erre Rebecca meg leüti egy serpenyővel és a hím meg belehal. Természetesen a lány nem lesz képes a tudattal élni, hogy eltette láb alól szerelmét, ezért Rómeó és Júlia levédett manőveréhez fordulva öngyilkos lesz. Aztán szépen kézen fogva a szellemvilágból visszatekintetek a halandókra és roppant vihogások közepette szórakoznak a szenvedéseiken. Vagy esetleg Egon elkezdi a Vesztest kísérteni, mert miért ne? Szép kilátás, de van egy apró bökkenője, mégpedig az, hogy Egon nem lenne képes Rebecca közelében ötpercezni, legalábbis úgy nem, hogy a lánynak meg kellene védenie magát tőle. Ezért is nem aggódott, az együttlétek miatt. El nem tudta képzelni, hogy olyan harag lobbanjon benne, mint, amilyen a kertész esetében fellángol.
- Annak is szántam – mondta magától értetődően, aztán kiélvezte a lány finom, puha tenyerének érintését, közben saját maga is elmosolyodott. Fene vigye el az egészet, amíg barátnője így viseltetik iránta - annak ellenére, hogy a kertészt helyben hagyta – semmi sem zökkentheti ki a jó hangulatból. – De egye kánya, nem érdekel. Megoldjuk tényleg, hiszen itt vagyunk egymásnak – elégedetten szusszant, aztán fészkelődött egy kicsit, majd elhúzott szájjal megszólalt. – Jó… ez most kicsit nyálasan hangzott, de nyugi csak úgy értettem, hogy, amíg kapok vacsorát, meg ebédet, addig minden rendben lesz – nyilván nem így értette, de a romantika nem volt az erőssége, és ha pillanatnyi agyi diszfunkció folytán mégis szappanoperára hajazó mondatok hagyják el ajkait, kénytelen valamivel tönkrevágni, csak azért, hogy a világ rendje helyreálljon.
- Mi…? – kezdett bele, és egy kicsit a lány felé fordult, amikor meghallotta a vinnyogó hangot, de aztán jött a szóáradat is, és világossá vált számára, hogy mi váltotta ki a lány fura reakcióját. Vagyis… majdnem világossá vált, mert a megmentés szót értetlenül fogadta. – Tessék? Meg… megmentettem? – hangja magasabban csengett a szokásosnál, és ki lehetett hallani belőle az ijedtséget. Nem csoda, hiszen marhára nem akarta megmenteni, és nem is használta a vérvonalát. Vagy igen? Annyira ködös csak nem volt az elméje, hogy egy ilyen dolgot elfelejtsen. – Hogyan? Miért? Minek tettem ilyet? – ép kezével a lány ujjait kereste, szerette volna megszorítani őket, erőt meríteni, mert olyan ostobaságot tett, amit a lány keze nélkül nem tud elviselni. Gondolatban végigpörgette a kórházas eseményeket, de nem talált mártírkodást, így kezdett megnyugodni. Lehet, hogy Rebecca másra értette? Talán arra, hogy a hím kivégzése helyett, otthagyta elvérezni? Hát nyilván ez lehetett a „megmentés”, amire Rebecca utalt, és ha még esetleg nem kapott választ, akkor saját magától is kezdett megnyugodni. Mégsem csinált semmi hülyeséget.
- A kezem…? Ja, hát gyógyulgat – hirtelen volt a témaváltás, és rögtön nem is tudta mi baja lenne a kezének. Egyébként is olyan közönnyel válaszolt, mintha egy tinédzser éppen a kinyomott pattanásáról értekezne. – Amúgy meg nagyrészt unatkoztam. Visszaköltöztem a régi házba… tudod a kísértetjártába, és ott voltam több, mint egy hónapig, mivel a falkával nem tarthattam a kapcsolatot. Persze nem csak ott voltam, mert kirándultam az erdőben is, meg halásztam és ilyesmik, de javarészt unatkoztam. Még nagyon kocsmába sem jártam – micsoda tragédia… Rebecca hiánya után ez volt a második legfájóbb pont. Ez is persze a falkától való eltiltás következménye, mivel sok kocsma falka tulajdonban van. – Na és nálad? Minden rendben volt, amíg távol voltam?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 662
◯ IC REAG : 624
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Chigliak-ház // Csüt. Júl. 07, 2016 9:17 am

Egon & Becca
Kacsa a viharban


-Hogy Csodabogarat idézzem, túlságosan szabadjára eresztetted a negatív hullámaidat. Egy kicsit több optimizmust ha kérhetnék. *Nem kértem könnyű dolgot, de ha valami elromlik, ne mindjárt azzal kezdjük, hogy tovább rontjuk. Sorolhatnék egy csomó közhelyet ami idevágóan igaz, mint például a „Minden rosszban van valami jó is” Azt ugyan nem tudom, hogy Egon és a többi farkas tőrválasztásában és a következményében mi a jó, de biztosan találunk valamit amibe kapaszkodhatunk. Azért mindjárt a halált emlegetni nem jó ötlet és nem is jó ómen. Nem tudom mit tennék ha a jelenlétemben következne be egy újabb agresszív hulláma Egonnak, de biztosan törekednék a békés megoldásra, annál is inkább mert az én átkom/áldásom pont a türelem.  Talán nem is Alignak újabb játéka ez hanem Tupileké, csak próbára akar minket tenni, hogy az őrzők és a farkasok tudnak-e egymással együtt dolgozni egy közös célért, hiszen a jelenlegi béke igen törékeny, mégis létrejött. Jelen van. Élvezzük már egy ideje. Ha mégis ez a röpke pillanat alatt felbukkant gondolatom bizonyul igaznak, akkor azt hiszem Tupilek megnyugodhat, Fairbanksben minden rendben van a farkasok és őrzők között, mindkét tábor kézben tartja a dolgokat. Inkább arra fordítaná az idejét, hogy Alignak játszadozásainak vegye elejét, hogy el se jussunk addig a pontig amikor egymás életéért kell aggódnunk.
Egon pesszimista volt és ennek megfelelően a megjegyzései is átcsaptak a szarkazmusba, meg tudtam érteni, nem is ezzel volt a gondom hanem azzal, hogyan fordítsam át mindezt pozitívumba. Megint csak a türelmemhez és a kedvességemhez, az együtt érzésemhez nyúltam és nem sokkal később egy mosollyal kísérve zsebelhettem be a sikeremet. Nem teltem el magamtól, tisztában voltam azzal, hogy Jay jelenlétében ez nem lett volna ilyen egyszerű, de kísérletezni sem akartam, megelégedtem a kezdeti sikerrel. Egontól nem sűrűn hallok romantikus felhangú mondatokat, minden egyes vallomásnak hangzó mondatért megdolgozom, nem mintha olyan nagyon fontos lenne, hiszen nem kell hallanom ahhoz, hogy tudjam és érezzem. A romantika nem Egon erőssége….de nem lehet véletlen az amit mondott, és vagy nem úgy ahogy nem sokkal később szabadkozva próbálta kijavítani magát. A virágcsokorra néztem, pontosabban arra a három szál rózsára amit hozott, majd kérdő tekintettel felé fordultam. Nem mondtam semmit, csak a szemeimmel kérdeztem, hogy „Biztosan így gondoltad? Te nem vagy romantikus? Mi a baj a romantikával? Ciki?” *-És mi lesz a reggelivel? Azt nem kérsz?* Elmosolyodtam, de már máson járt az agyam. Esküszöm nem valami gyerekes bosszú sarkallt arra, hogy Egont megvádoljam Jay megmentésével, de érzésem szerint így történt. Legalábbis a nyakon harapás után. Gondoltam, hogy nem fog tetszeni neki és érteni sem fogja az én gondolatmenetemet, nála ez egészen másképp működött. De már annyira untam, hogy állandóan Jay torkon ragadásával jön és mindig meg akarja ölni, hogy muszáj voltam tisztázni. Olyan hangot hallatott mint egy eunuch, amin jót nevettem volna ha más a téma. Sajnos azonban további magyarázatra szorult a kijelentésem és az iránta való büszkeségem taglalása. Pedig azt hittem örülni fog.* -Szóval, ott a kórházban ugyan elveszítetted a fejed, Jay is szó se róla, de te kezdted, mégpedig szó nélkül. Ám az átváltozásotok után neked jött meg az eszed előbb, nem hiszem, hogy Jay megtette volna azt amit te. A saját lebukásodat kockáztattad azzal, hogy Jay-ét megmentsd és ezzel a többi farkasét is. Észhez tértél, nem tudom hogyan és mi módon, hogy miért, csak remélem, hogy miattam, de tény és való, hogy remekül megoldottad az amúgy teljességgel elcseszett helyzetet. *Szorongatta a kezemet mint egy óvódás, én meg megpaskoltam mint egy óvónéni. Hála az égnek nem a sérült kezemet találta meg a szorongatásra és az erőmerítésre, különben nem a kezét paskoltam volna hanem az arcát és nem paskolás lett volna hanem józanító nyakleves. Gondolatban legalábbis jól nézett ki. Most, hogy ezt így kiterítettük kettőnk közszemléjére, igyekeztem témát váltani. Sok kérdés volt még szabadon, a témaválasztásaink random történtek, most rátértem arra ami jobban érdekelt és ami elmaradt a viszontlátás örömének áradatában. Mondjuk Egonnak a keze jobb lesz mint az enyém, mint újkorában, semmilyen változás nem történik meg, de attól még érdekelt, hiszen a gyógyulás folyamata is lehet fájdalmas és abban is biztos voltam, hogy ennek ellenére szükség volt rá a Vörös Hold éjszakája után. Ám nem ismertem minden részletet a büntetését illetően, és ezek most megleptek.* -Én…én azt hittem a farkaslakban vagy és oda zártak be. Szóval…ha jól értem szabadon mászkáltál a városban? Élted a világodat és….*Nem tudtam kimondani, hogy még arra sem volt képes, hogy valahogy üzenjen nekem. Mondjuk ha már a városban volt feladhatott volna egy levelet amit másnap megkapok, vagy bemehetett volna egy netkávézóba és küldhetett volna emailt. Találkozhattunk volna „véletlenül” az utcán, nézhettük volna egymást az út két oldaláról anélkül, hogy beszéltünk volna, nekem az is elég lett volna. *-Emlékszel még milyen voltam amikor hónapokig nem láttalak és nem tudtam rólad és arról, hogy mi lesz velünk, semmit? Tudod az elhívásom után. Nos, annál ötször rosszabb volt. *Hiányzott, fájdalmaim voltak, féltem, hogy soha többé nem tudom használni a kezem, előtte meg azért mert úgy tudtam nincsenek ujjaim. Szükségem volt rá és haragudtam mert ő baltázta el. Persze, nem tudhatta, hogy a tetteinek mi lesz a következménye, kissé gyerekes büntetésnek gondoltam azt amit kapott. Rossz voltál? Nem mehetsz le a játszótérre egy hétig. Pfff.  Nem mintha súlyosabbat kívántam volna neki, de ez a kapcsolat megszakítás, de mégis szabadon mászkálás a városban kissé nyakatekert volt és továbbra sem mondtam le arról, hogy bokán rúgjam azt aki ezt kitalálta. *

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 595
◯ IC REAG : 576

Re: Chigliak-ház // Vas. Júl. 10, 2016 5:03 pm

- Ez hülyeség – legyintett hanyagul. – Meg azt sem tudom, hogy ki az a Csodabogár – biztos valami idióta szuperhős, vagy valami elcseszett mutáns rovar. Tök mindegy, mert amit mondott akár egy beszélő autó bölcsessége is lehetne, ami csak arra jó, hogy menjen előre, mindenféle cél nélkül. Persze, hogy optimista lehet így valami. Sőt akár az optimisták fővezére is. Mindegy.
A lány kérdő tekintetét nem tudta hova tenni. Talán éppen azt akarta közölni a virágokra pillantással, hogy kevesek és jobb lenn több? Hát ennyi volt a boltban… vagyis ennyit volt hajlandó Egon venni, mert alapból rühellte az ingyenélő gazokat, amik belopják magukat a nők szívébe, könnyedén, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga, aztán meg minden nap… vagy minden órában – fene tudja, hogy milyen gyakran tápolnak a növények – kérik a jussukat, hogy megetessék őket. Legszívesebben kitenné mindet a napra, hogy szépen kiszikkadjanak. A Vesztes mellett azért a virágok is kaptak némi gyűlöletmorzsát.
- Khm… a… a reggeli? – Egon morfondírozva ízlelgette még a felvetést, aztán rábólintott. – Igen, igen. Azt hiszem a reggeli is szükséges. – A béke csak teli hassal tökéletes, és a reggelit igazán kár lenne kihagyni. Amúgy is azt mondják, hogy a reggelinek kell a legkiadósabbnak, meg a legtáplálóbbnak lennie.
- Áh, már értelek. De igazából egyáltalán nem kockáztattam a lebukásomat azzal, hogy farkasként kóricáltam. Alaszkában mindennapos, hogy egy kíváncsi farkas az emberek közelébe téved. De oké… büszke vagyok most már én is saját magamra – miért ne? Elvégre nem lett a dologból komolyabb incidens. A büntetés is igazán enyhe volt. Azért remélte, hogy a Vesztes komolyabb fenyítésben részesült. Milyen remek lenne, ha kiszúrták volna az egyik szemét, vagy ezüsttel a homlokába billogozták volna, hogy Vesztes. Egonnak nem rémlett, hogy Rebecca említette-e milyen büntetést kapott, de nem csoda, hisz nem mindig volt teljesen jelen a mostani beszélgetésük alkalmával, mert sokszor rátört a nyelvész utálhatnék. – Amúgy a Vesztes milyen büntetést kapott? Tudsz róla valamit? Remélem súlyosat – széles vigyor ült ki a képére, ahogy gondolatban tovább folytatta az egyre fájdalmasabb kínzások sorozatát.
Jó érzés volt szorongatni a kezét, és még jobb volt, hogy a lány meg is paskolta. Kicsit gyermeteg volt persze a szituáció, de azért nem akarta elengedni.
- Jaja. Szabadon – közölte csüggedten. – jobb kar nélkül. Akár meg is halhattam volna, ha egy agresszív kóbor úgy találja jobb nélkülem a világ – igazából ettől nem tartott. A falkaszagot igyekezett magán tartani, ameddig csak lehet, ennek kivitelezésére jobbára ritkán fürdött, és akkor is csak úgy ímmel-ámmal. Két hét távollét után azonban már mindegy volt, mert a szaglenyomat eltűnt. Persze utána sem vitte túlzásba a fürdést, egyedül akkor áztatta magát órákig, amikor a folyóban halászott. – Sajnálom – sóhajtotta őszintén. – Megtiltották, hogy kapcsolatba lépjek veled, már az SMS is rizikós volt, de szerencsére abból nem volt baj. Nem szerettem volna a büntetésem súlyosbítani, ha már aránylag könnyedén megúsztam – ki tudja milyen hosszúra nyúlt volna a száműzetés, ha megszegi a szabályt. – Na de minden jó, ha a vége jó. Nemde? Majd helyrerázódunk mindketten. Remélhetőleg – Rebecca a nyugodtságával talán könnyebben fogja venni az akadályt, míg Egon helyzete kicsit rázósabb lesz.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: Chigliak-ház // Today at 6:53 am

Vissza az elejére Go down
 

Chigliak-ház

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
6 / 8 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

 Similar topics

-
» Chigliak-ház

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Fairbanks :: Házak, lakások :: Házak-