HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
AKTÍV KARAKTEREK
115 TAG 52 FÉRFI 63 NŐ
FAIRBANKSI FALKA
31 TAG 14 FÉRFI 17 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
29 TAG 15 FÉRFI 14 NŐ
ŐRZŐK
33 TAG 15 FÉRFI 18 NŐ
EMBEREK
13 TAG 4 FÉRFI 9 NŐ
VÉRVONALFŐK
9 TAG 4 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legszomorúbb:

...A Legjobb Bónusz:



írta  Joana Lynn Palmer Today at 3:20 pm
írta  Joana Lynn Palmer Today at 3:07 pm
írta  Alignak Today at 12:30 pm
írta  Alignak Today at 12:19 pm
írta  Corinne June Mouser Today at 11:59 am
írta  William Douglas Yesterday at 11:09 pm
írta  Angel Honore Gadot Yesterday at 10:29 pm
írta  Jonathan Wilson Yesterday at 10:03 pm
írta  Primrose Trevelyan Yesterday at 10:03 pm
írta  Timothy Keldron Yesterday at 7:14 pm
írta  Alignak Yesterday at 11:10 am
írta  Angel Honore Gadot Yesterday at 10:52 am
írta  Nessa O'Brien Szomb. Okt. 21, 2017 5:32 pm
írta  Prof. Dr. Lester J Edison Szomb. Okt. 21, 2017 2:53 pm
írta  Darren Northlake Pént. Okt. 20, 2017 11:01 am
írta  Alignak Kedd Okt. 17, 2017 6:36 pm
írta  Alignak Kedd Okt. 17, 2017 6:35 pm
írta  Alignak Kedd Okt. 17, 2017 6:33 pm
írta  Alignak Kedd Okt. 17, 2017 6:32 pm
írta  Alignak Kedd Okt. 17, 2017 6:29 pm
Alignak
 
Darren Northlake
 
Catherine Benedict
 
Angel Honore Gadot
 
Destiny Maeve Bluefox
 
Jackson Carter
 
Balthazar Bluefox
 
Payne Holmes
 
Achilles Kilpatrick
 
Primrose Trevelyan
 

Share | .

 

 Centennial-híd

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6672
◯ IC REAG : 8481
Centennial-híd // Csüt. Május 29, 2014 11:04 am

First topic message reminder :




A Centennial-híd Fairbanks szívében emelkedik a Chena fölé, egyik partján a városi bírósággal, a hatalmas, jellegzetes üvegépülettel (Rabinowitz Courthouse).
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net



























SzerzőÜzenet
Camille Véronique Janvier
Gyógyító - Mentor
avatar

◯ Kor : 86
◯ HSZ : 83
◯ IC REAG : 61
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Centennial-híd // Kedd Júl. 07, 2015 11:42 am


Jonny & Camie



A riasztást követően rövid időn belül elhagytuk a kaszárnyát. A diszpécser folyamatosan információkkal látott el minket a forgalmat illetően.
Néhány tizenéves a hídon szórakozott, egyikük beleesett a vízbe, és elmerült. Az egyik barátja utána ugrott... kihúzta, de közben megsérült.
Percek alatt kiérünk, és a hídtól nem messze a füves területen azonnal meg is pillantjuk a kisebb emberkupacot, akik körülállják őket. A társammal együtt felkapjuk a táskáinkat, majd odaszaladunk.
- Kérem emberek, adjanak helyet! - Szólítom fel a bámészkodókat, majd odalépve szemrevételezem a két "ázott ürgét". Egyikük nadrágja teljesen átvérzett sípcsont magasságban. Kizárásos alapon ő a pórul járt megmentő, mert a társán nem látszik a rémületen kívül egyéb sérülés, viszont jellegzetesen köhög.
- Sziasztok srácok. Jól indul a szünet, mi? Ne aggódjatok, már minden rendben lesz. - Mosolygok rájuk biztatóan. A partneremnek intek, hogy ő nézze meg a fuldoklónkat. A köhögése alapján víz ment a tüdejébe, mindenképpen maszk kell rá, és be kell vinni őt is a kórházba. Én a vörös hajú srác mellé térdelek le.
- Te húztad ki, igaz? Bátor tett volt. - Sokan leblokkolnak, és ha akarnának, se képesek segíteni.
- A lábadon kívül máshol is megsérültél? Fáj még valamid? Nyeltél vizet? - Kérdezem, miközben egy ollót elővéve felvágom a lábán a nadrág szárát, hogy megnézzem a sérülését.
- Camille vagyok. Téged hogy hívnak? - Folyamatosan próbálom szóval tartani.
A lába nem túl szép. Öt centi hosszan szétnyílt függőlegesen. Valami a vízben felvágta a lábát. A csont nem türemkedik ki, a törést szerintem megúszta, de majd biztosat úgyis a röntgen mutat.
A táskám oldalából kiveszek egy összehajtott speciális melegítő fóliát, és a hátára terítem. Először a vérző lábát látom el, utána alaposabban is átvizsgálom.
- Ültél már mentőben? - Kérdeztem, miközben a térde fölött ideiglenes szorító kötést helyeztem el, hogy ne vérezzen tovább.
- Ez egy nagyon kicsit csípni fog, de nem vészes. Kifertőtleníti a sebet. - Régóta foglalkozok már emberek segítésével, gyógyításával. Azt vettem észre, hogy ha folyton tájékoztatva vannak, hogy mikor mire számíthatnak, higgadtabban reagálnak a dolgokra, hiszen egy baleset önmagában is elég nagy trauma. A hyperol oldatból a sebbe öntök, ami röviddel azután elkezdi kipezsgetni a sebet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 19
◯ HSZ : 76
◯ IC REAG : 76
Re: Centennial-híd // Kedd Júl. 07, 2015 11:30 pm

Az idő kellemes volt, a nap békésen sütött le a három fiatalra, akik egymás ugratásával ütötték el az amúgy dögunalmasnak ígérkező hét kedd délutánját. Jonathan még nem jutott el arra a pontra, amikor átlátszó kifogások mögé bújva kerüli a társaságukat az elkövetkező napokra, de úgy érezte hamarosan ez is be fog következni. Arcán fásult beletörődéssel figyelte Kenneth Grovert, amint épp azt ecseteli, hogy Jonthan miért nem fog soha egy barátnőt összeszedni és miért kell neki majd a jobb tenyerével összeházasodni.
- Tudod Jony, már eleve elbasztad, azzal, hogy vörös a hajad – Kenneth szőke, kékszemű és hasonlóan magas fiú volt, mint Jonathan éppen csak nem gizda és emellett remek sportoló volt, akinek már nagyjából a fél osztály meglehetett volna, ha nem ragaszkodna az ideáljához, aki természetesen Sarah Belreogh, egy negyedikes gimnazista lány. Sarah viszont annyira sznob, hogy közönséges földi halandókkal képtelen szóba állni, erről persze nyilván nem ő tehet, ez bele van kódolva genetikailag – hangoztatta Kenneth jó párszor, amikor kosarat kapott tőle. Kitartó a srác meg kell hagyni, de rossz nyelvek szerint a saját pályáján szeretne gólt szerezni, ezért utasított el eddig minden lányt, aki kipirult arccal, és hebegve járult fenséges színe elé. Persze az is lehet, hogy tényleg belevan buzulva annyira Sarahba, hogy más lányokkal nem hajlandó mit kezdeni. Jonathan persze nem így volt. Csak egyetlen lányt szeretett volna, aki nem utasítja vissza nyíltan, vagy burkoltan és máris belevetette volna magát egy párkapcsolat ingoványos mocsarába. – És a neved sem sokat lendít a lehetőségeiden – vigyorodott el, miközben biciklijére támaszkodva próbálta Jonathant heccelni, aki azonban jelenleg nem volt túlságosan méregzsák hangulatban, hogy szavakon kívül, fizikailag is megtorolja Kenny megjegyzését.
- Sokra te sem mentél eddig… mennyi kihagyott lehetőség. Anyád tudja már? – komoly ábrázattal, kíváncsiságot erőltetve magára nézett haverjára.
- Mit kéne tudnia?
- Hát, hogy búza vagy – olcsó poén és nem is előszörre sütötte el, de az őket hallgató zömök srác hahotázott a megjegyzésen. Persze ő szinte mindenen röhög, amivel valaki megsért valakit. Andrew Liptnick egy kifogásolhatatlan idióta volt, aki kárörvendésből jeles kapna bármelyik intézményben. Emellett viszont, ha épp nem kellett senkit kiröhögni elég jól elvolt. Békés természettel és páratlan ésszel áldották meg az istenek, amit néha tompít, hogy képes a legősibb és legszarabb vicceken is úgy nevetni, mintha az évszázad beszólását hallotta volna.
- Jó van kabbe, Moron…
- Ezt csak szeretnéd – fűzte hozzá Andrew, éppenséggel nem törődve, hogy a másik szavába vágott. Jonathan is kénytelen volt nevetni, igaz sohasem hitte el komolyan, hogy Kenneth a fiúkat szeretné, de jól esett neki, hogy végre nem csak ő van porondon.
- Akkor mindketten bek… tudjátok mit? Nem érdekeltek. Nekem Sarah az igazi és kész. Ha mással lennék csak ürességet éreznék, és hogy elbaszom az életem.
- De legalább basznál – vihogott Andrew, aki egyébként már négy lányt is lapátra tett – a lányok szerint ők ejtették Andrew-t, de igazából ez mellékes - a lényeg, hogy egyedül neki volt tapasztalata hármuk közül milyen egy lánnyal lenni, amiért Jonathan irigykedett is rá. Nem volt sem sportos, sem túlzottan jóképű, de valamiért megtalálta azokat a lányokat, akiknek bejött a hóbortos humora, és az esze. Aztán persze, valami mindig félresikerült eddig, de Andrew optimista jószág és egyáltalán nem temette maga alá egy kapcsolat vége.
- Reménytelen vagy Drew – sóhajtott Kenneth, majd a folyó vize felé nézett, miközben elővette a mobilját. – Lassan mennem kell, apám kitalált valami melót négy órára, és feltételen szükséges, hogy segítsek neki – hangja lemondó volt, utált az apjával bármit is melózni, mert az öreg mindent jobban tudott, az őrületbe kergetve ezzel Kennyt. Rákönyökölt a korlátra és meredten bámulta a telefon kijelzőjét. – De talán felhívom, hogy nem tudok menni – rántotta meg a vállát a fiatalkora jellemző nem törődöm stílusban, ami pontosan elég volt, hogy a kezében lazán tartott telefon aprót emelkedjen a levegőben. Kenny görcsösen utána akart nyúlni és ezzel csak tovább rontott a telefon és a gravitáció idegtépő kapcsolatán.
Jonathan és Andrew egyáltalán nem akart röhögni a mókás látványon, de sokat nem tudtak tenni, csak nézték, ahogy a Samsung néhányszor a levegőben megpördülve Kenny kezei között a rácson túl a folyó felé vetődik.
- Bassza meg – kiáltotta utána Kenneth, mintha ez valami jedi varázsszó lenne, amitől a telefon visszarepül a tenyerébe. A készülékre azonban lehet, hogy mégis csak hatott, mivel a virágágyáson landolva nem huppant tovább, hanem a szélén egyensúlyozva billegett.
A három fiú lélegzet visszafojtva bámulta a telefon mutatványát. – Pazar – szólalt meg végül Andrew, amikor úgy nézett ki, hogy a telefon mégsem fog a Chenába ugrani.
Kenny óvatosan átnyúlt a rácson, de hamar visszahúzta a kezét. – Rohadjanak meg a rózsáikkal – kapta hüvelykujját a szájába, miközben másik kezével a töviseket elkerülve igyekezett a telefon közelébe kerülni. Nem ment neki. A rózsák útját állták.
- Próbáld meg felülről – tanácsolta Jonathan. – Majd megtartunk… úgyis biztos jól fog esni, ha ketten tapiznak – Drew természetesen megint felvihogott, de már nyúlt is Kenny öve után, aki már félig átlendült a korláton, hogy elérje a telefonját. Talán óvatosabban is eljárhatott volna, mivel a remegéstől az instabil helyzetben lévő telefon inogni kezdett. – Állj, állj, állj – hadarta a többieknek, akik megdermedtek és mozdulni sem mertek. – Tartsatok, mindjárt meglesz – hangja reménykedő volt, ahogy mindinkább előrenyúlt. Már csak pár centi. Jonathan jól rálátott, és tényleg nem kellett volna sok. Ha csak tíz centivel alacsonyabb a korlát, akkor el tudta volna érni, így viszont mindinkább be kellett hajolnia… és a korlát remegése a virágágyást is megmozgatta, a telefon pedig szépen lassan elkezdett lebillenni. Kenny szemei tágra nyíltak és egy utolsó kétségbeesett mozdulattal a telefonjáért lendült. Pár másodpercig élvezhette a diadalt, amíg fel nem fogta, hogy zuhan. A rugaszkodásának köszönhetően sikerült lábával Drew-t tökön rúgni, akinek így a szorítása gyengült, majd végül ki is csúsztak ujjai az öve alól, Jonathan pedig egy térdrúgást kapott, fogása azonban nem lazult, viszont egyedül képtelen volt megtartani a nála vagy tíz kilóval nehezebb srácot, aki ekkor már túllendítette súlypontját a korláton. Csak akkor engedte el, amikor a zuhanó test a korláthoz vágta a karhajlatát. Meglepetésében, mintsem fájdalmában ordított fel. Mindketten tudták, hogy Kenneth nem tud úszni. Térde sajgott, ennek ellenére a híd másik oldalához szaladt és felhúzva magát a korláton a vízbe ugrott. Hát inkább esett, mint ugrott, de a lényeg, hogy a vízbe került, ahol a sodrás már jó két méterre elvitte a kapálódzó Kennyt a hídtól. Telefonját még mindig szorongatta, kár, hogy nincs úszógumi applikáció azon a szaron. Esése közben a lábát megütötte valamiben, de nem igazán törődött vele. Az adrenalin dolgozott a testében, miközben a barátja felé evickélt. Végül sikerült megfognia Kenny kezét, aki úgy kapaszkodott belé, mint éhező ember egy falat kenyérbe. Nem törődött a körmökkel, amik a húsába mélyedtek, minden figyelme a part felé irányult. Pulzusa vagy kétszáz lehetett és minden egyes karcsapással lassult a tempója, míg végül már alig tudott előrébb jutni. Sajgó térde jóságos áldásként vágódott a talajhoz.
- Kenny, oké jó, engedj Kenny… kint vagyunk – lihegte nyomorultul. Majd lábával és kezével túrva a sarat egyre kijjebb kúsztak, ekkor már közös erővel. Kenneth gyorsan kiheverte a pánikot, amikor ismét szilárdabb talajt fogtak lábai. Szorítása gyengült és hamarosan ő volt, aki a kimerült Jonathant húzta a part felé, miközben a fiú köhögött és szaporán lihegett.
Nem tudta mennyi ideig feküdtek a földön, de minden egyes másodperccel szarabbul érezte magát.
- Hívok mentőt – közölte Kenneth, miközben az ázott telefont tartotta a kezében. Jonathan nem értette minek, de nem is igazán érdekelte. – A lábad…
- Mi…? – nézett fel homályos tekintettel, a mellette térdelő fiúra. Kenny telefonja azonban nem reagált, így a fiú torkaszakadtából ordított a híd felé Drewnak. – Hívj mentőt, Jonynak… felhasadt a lába – közben veszettül kalimpált.
- Mi a fasz? – először azt hitte, csak ugratja, de hamarosan saját szemével látta, ahogy vére lassú ütemben a fűre csordogál szakadt nadrágja alól. – Anyám meg fog ölni – ha beviszik a korházba kifogja evésre bírni a nagyit hatkor? Talán kihagyhat egy étkezést…

Remek kis bagázs vette körül őket mire a mentők kiérkeztek, természetesen egyikük sem tudott a szorítós tanácson kívül mással előállni, amit Kenny meg is tett, és csak akkor állt félre falfehér arccal, amikor a lány a letérdelt Jonathan mellé.
- Re… reméljük - hebegte Jony, persze semmi sem lesz rendben, de ezt a véleményét megtartotta magának. Az anyja úgyis kifogja csinálni emiatt.
A fiú feszengve elmosolyodott a dicséretre, talán ezt az őseinek is el lehetne mondani, és akkor talán nem fogják szobafogságra ítélni a nyár hátralévő részére.
- Nem, nem hiszem, de vizet lehet nyeltem – főleg, amikor Kenny belé kapaszkodott és húzta lefele. A nő felvágta a nadrágját, de a fiú nem óhajtott odanézni így inkább a mentősre fókuszált.
- Jonathannak – válaszolta. – Le… le kell vágni? – nem a nadrágra értette, hanem a lábára, de nyilván Camille tudja mire gondolt. Falfehér arca, remegő ajkai, valamit a rettegés a szemében nyilvánvalóan árulkodó jelek voltak.
- Köszönöm – bár nem fázott, de jól esett a gondoskodás és ezzel talán megelőzhető egy tudőgyuszi, ami nyári szünetben rohadt nagy luxus.
- Még nem – lényeges ez? Talán kell valami igazolvány, hogy nem tesz kárt a járműben, amíg bejutnak a kórházba? Próbálta férfiasan viselni, ahogy az ütőeret vagy mi a fenét elszorítja a csaj, de felhasított lábszára sajogni kezdett ráadásul ütemre, ami rohadt idegesítő volt amellett, hogy fájdalmas is. Arca fájdalmas fintorba torzult, kezei ökölbe szorultak és egész testében remegni kezdett, aztán jött a csípős rész.
- Értem – bólintott és ajkait összeszorítva várta az újabb kínzást. Nem kellett csalódnia. Szemeiből könnyen szöktek elő, fájdalmában elnyújtott szisszenést hallatott, persze legszívesebben felordított volna, de itt vannak a haverjai is. Marha nagy blamázs lenne. Úgy érezte erre a hétre elég is volt belőlük.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Camille Véronique Janvier
Gyógyító - Mentor
avatar

◯ Kor : 86
◯ HSZ : 83
◯ IC REAG : 61
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Centennial-híd // Vas. Aug. 09, 2015 4:25 pm

- Nem tűnik olyan súlyosnak a helyzet, szóval nem kell aggódnod. Nem lesz levágva a lábad. – Szerencsére ha időben el van látva egy seb, és nem kerül a véráramba fertőzés, akkor manapság kicsi az esélye annak, hogy csonkolni kelljen. Háborús övezetekben viszonylag gyakori, mert ott nem mindig adatnak meg a kellő feltételek ahhoz, hogy el lehessen látni egy beteget.
- Kifertőtlenítjük helyileg, kapsz rá steril kötést, aztán a kórházban majd a balesetin elvégzik a többi teendőt. Egy éjszakára biztos bent tartanak megfigyelésre. Kapsz infúziót, antibiotikumokat… ha nem szökik fel a lázad, akkor másnap már haza is engednek. – A legtöbb esetben nem szokott probléma lenni, Jonathan is szerencsés, mert hamar érkezett a segítség.
Mosolyogva bólintok, amikor megköszöni a fólia takarót.
Ez állandó felszerelése a mentősöknek, pláne itt Alaszkában van sűrűn használva. Sok a patak, a tó… s bár a telek mindig kemények, de még így is történnek balesetek. Év eleje óta vagyok csak Fairbanks-ben, de már több ízben riasztottak vízbe esett emberek miatt minket.
A test melegen tartása fontos, még ilyenkor is, amikor nincs fagypont alatt a hőmérséklet.
- Heg biztos fog maradni, de a hegek menők. A lányoknak imponál! – Mosolygok rá, próbálom kicsit felvidítani. Szerencséje van, rosszabbul is járhatott volna. Egyébként pedig a sebhelyek tényleg tudnak imponálók lenni, pláne ha elmeséli a történetét is, hogyan szerezte. Férfiak esetében egyébként se annyira feltűnő, mint a nőknél, mert a férfiak lába szőrös, és valamennyire elrejti a hegeket.
- Tetszeni fog! – Utalok itt a mentőre.
- Tudjuk értesíteni a szüleidet a történtekről? – Nem tudom, hogy van-e nála telefon, de ha van, annak gondolom a víz miatt befellegzett. Ha tudja az apjának vagy az anyjának a számát fejből, akkor beszólok a központba, hogy értesítsék őket. Ha nem, akkor kicsit komplikáltabb a dolog, de értesítve lesznek mindenképpen.
- Elmeséled, hogy kerültetek a vízbe? – Beszéltetem tovább. Amikor kipezsgett a seb, steril sebtörlőt veszek elő, és a seb széleinek környékéről elkezdem felitatgatni a véres váladékot.
Teljesen megtisztítom a seb környékét, nem szeretném, ha a szennyeződés visszakerülne a sebbe. Néha felpillantok Jonathan-ra, hogy minden rendben van-e, nem kezd elsápadni, vagy esetleg elzöldülni. Aki koszos vizet nyel, annak gyakran felfordul a gyomra, és hányni kezd.
Ha bármi jelét produkálná, hogy ő is a hányás küszöbén áll, akkor azonnal reagálok, mert hát nem szeretném ha lehányna engem, vagy esetleg saját magát.
Amíg az adrenalin dolgozik, mindenki sokkal jobban érzi magát, mint amennyire valójában megviselte testileg és lelkileg egy ilyen trauma.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 19
◯ HSZ : 76
◯ IC REAG : 76
Re: Centennial-híd // Csüt. Aug. 13, 2015 7:27 pm

- Tényleg? – kétkedő, rémült tekintettel nézte a mentőst, jó lett volna hinni neki, de annak alapján, amit a gimiben hall az ember, nehéz volt aggodalom nélkül elfogadni az általa közölt tényt. Csupán ebben az évben öten ébredek úgy Fairbansban, hogy hiányzott valamijük altatás után. Kéz, láb, gyomor, szív… fej. Egy pillanatra elgondolkodott, talán szelektálnia kellene, mit hisz el is mit nem. Elvégre a suliban terjedő hírek sem lehetnek százszázalékosan igazak. – Az… akkor jó – hát, nem nyugodott meg, annak ellenére sem, hogy a Camille úgy tűnt érti a dolgát. Gondolatai között felizzott pár új gúnyév, amit lábatlansága miatt fog kapni majd a többiektől, és figyelte, magát, ahogy tolókocsiban szerencsétlenkedik, vagy esetleg mankóval jár, de az is felötlött rémülettől eltorzult elméjében, hogy innentől kezdve fél lábon ugrándozva fog csak tudni közlekedni. Talán Flepnis Moron lesz a neve, merthogy a Moron önmagában nem hangzik elég hülyén, Vagy esetleg Egyláb Jonny. Hideg futkosott végig a hátán, ahogy több tucat idióta gúnyév jutott eszébe, amit ráaggathatnak és a legrosszabb az volt, hogy egyik sem hangzott túl jól. Hiába, sohasem volt valami jó gúnynév adó. Mindegy, a többiek úgyis porig fogják majd alázni a szebbnél szebb nevekkel, kár is most ezen agyalnia.
- Egy egész éjszakát? Az… az nem túl jó – rázta a fejét kelletlenül, miközben émelyegni kezdett az orvosi eszközök felsorolásától. Mindegyik tűvel operál. Az antibiotikumos tű legalább csak pár pillanatig van benne, de az infúziós egész éjszaka benne lesz. Nem, ezt azért valahogy csak el lehet kerülni. – Amúgy már nem is fáj – próbált őszintének tűnni, de falfehér arca és szaporán pislogó tekintete simán elárulta, és a legszörnyűbb, hogy ezzel még Jonathan is tisztában volt, de azért nem fogja ilyen könnyen feladni. – Nem lehet csak úgy, itt ellátni a sebet? Aztán akár haza is mehetnék…  Már szinte nem is érzem, hogy felhasadt – mosolygott, erőltetett hamis mimika volt, és ha Camillenak vannak gyerekei, vagy ismer legalább néhányat, akkor ismerős lehet neki a Jonathan arcára kiülő hazug „minden a legnagyobb rendben van” kifejezés. Jonathan csak bízhatott benne, hogy át tudja ejteni, aztán majd haverjai segítségével haza sántít. Anyjának meg azt mondja, hogy elesett és nem is kér vacsorát. Tiszta ügy, már csak valahogy el kell érni, hogy a nő elengedje. – Ja, és a nagyimat meg kell etetnem este hatkor, meg reggel hatkor is. Ha kihagy két étkezést, akkor… hát öreg már. Lehet rosszul lesz, vagy valami… - vagy esetleg elhalálozik. Jó, hát talán nem fog két kajálás kihagyása után éhen halni, de az öregek olyan törékenyek. Fene tudja mi lesz vele, ha ezekre nem kerül sor.  
- Tényleg? Azt hittem ez csak a nyolcvanas-kilencvenes évek filmjeinek vetítése – az utolsó szó itt természetesen a kamuzásra utalt. Nem gondolt még bele, hogy egy sebhellyel akár lehet csajozni is, de most hogy Camille megemlítette Jonathan arca felvidult. Egy pillanatra még a fájdalomról is megfeledkezett.
Azonban a fiú jókedve rögtön el is apadt. Sanda tekintettel a mentőautó felé nézett, és keserű grimaszt vágott. Ezek szerint nem lehet megúszni a kórházba citálást. Hát nincs a mentősöknek egy csöpp szíve sem? A szülei ki fogják tekerni a nyakát, ha megtudják, hogy a kórházba kell menni érte.
- Ehm… igeeeen – kelletlenül a füvet kezdte el bámulni. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha ki lehetne az ősöket hagyni az eseményekből. Ennek ellenére gépies monotonsággal kezdte el mondani anyja mobilszámát. Fejből tudta, nem volt szüksége a telefonjára, ami amúgy is nyilván beázott, de most még csak kedve sem volt elővenni és azon nyavalyogni, hogy tönkre ment. Hát, azért is le fogják baszni…
- Hát… - Jonathan Kennyre pillantott, de nem akarta az egész felelősséget a nyakába varrni, még a végén a hír tovaterjed és a szülei hathétre bezárják a pincébe. – Hülyültünk, aztán valahogy beleestünk a vízbe – megvonta a vállát. Nem akart hős lenni olyan áron, hogy Kennyt a nyár végéig eltiltsák mindentől és mindenkitől. Elég, ha ők ketten szekálni tudják, amiért ilyen idióta módon akart megfürödni, amikor még úszni sem tud. Persze ők segítették Kennyt megmártózni, de talán ezt is jobb, ha titokban tartják. Nem nagy büszkeség, hogy elengedték a haverjukat, igaz Kenny mindent megtett, hogy ne bírják tartani, szóval még ez is az ő hibája lehetett. De mindegy, legalább neki nem lett semmi baja és így hosszú, hosszú hónapokig lehet visszaélni a helyzettel. A nő közben macerálta a sebhelyet, de Jonathan inkább nem nézett oda. Úgy érezte így mindannyian sokkal jobban járnak. - Aztán meg sikerült közösen kikecmeregnünk valahogy. Elég béna történet, nem hiszem, hogy nagyon lehetne vele csajozni - nevetős hangjába fájdalmas szisszenés vegyült. Rohadtul fájt neki, de legalább nem érezte úgy, hogy el akar ájulni, persze az biztos sokat segített, hogy nem nézte Camille mit művel a lábával.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Camille Véronique Janvier
Gyógyító - Mentor
avatar

◯ Kor : 86
◯ HSZ : 83
◯ IC REAG : 61
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Centennial-híd // Pént. Aug. 14, 2015 2:50 am

- Az éjszaka közepén nem szoktak zárójelentést írni az orvosok, szóval igen, egész éjszaka. - Mosolyodok el. Ennyire félhet a kórháztól? Talán rossz gyerekkori emlék, vagy egyszerű fóbia. Sokan már a fehér köpeny láttán elsápadnak, még tűt se kell elővennie egy orvosnak ahhoz, hogy a páciense rosszul legyen. - Biztos vagy benne? Az nem biztos, hogy jót jelent. - Áll meg a kezem egy pillanatra. Nem akarok ráijeszteni nagyon, épp csak egy kicsit, hogy annyira ne ellenkezzen a kórházba szállítás ellen. Nem sok választása van egyébként sem, mindenképp be kell vinnünk... onnan már a kezelőorvosán és a családján... de legfőképp az állapotán fog múlni, hogy mi lesz vele a továbbiakban. A röntgent mindenképp meg kell ejteni.
- Sajnálom, de mindenképp meg kell röntgenezni, és össze is kell varrni. Bármi a sebbe kerülhetett miközben kimásztatok a vízből. Ez nem játék. Vérmérgezést is kaphatsz, azt pedig hidd el, nem jó kísérteni. - Türelmesen válaszolok neki. Nem ő az első olyan sérült, aki megpróbálja kihúzni magát a kórházba szállítás alól. Persze még egynek se sikerült az én felügyeletem alatt megúsznia. Nem szoktam erőszakot alkalmazni, csak logikus és érthető érvekkel alátámasztom, hogy miért jobb a sérült számára, ha egy traumatológus is látja, nem "csak" egy mentőtiszt.
Persze megtehetném, hogy a mágia segítségével megvizsgálom, amivel megkerülhetnénk a kórházi ellátást, de a mágiához csak nagyon nyomós okokkal nyúlok, mert ez nem egy olyan eszköz, amit leemelek a boltban a polcról, és ha bármikor kimerülnek a készleteim, csak úgy utána tudom tölteni.
- Te gondoskodsz a mamádról? Ez nagyon rendes tőled. - Mosolygok rá ismét. Gondolom a szüleit sokat dolgoznak, és ő segít a nagymamájának. - Ne aggódj, megoldjuk! Működik a városban önkéntes alapú szociális szolgálat, ami az idős emberek mindennapjait hivatott segíteni. Szólunk a vezetőjüknek, hogy küldjön ki valakit a mamádhoz. Rendben? Neked most magaddal kell törődnöd. - Az idegeskedés és a stressz inkább hátráltatja a gyógyulást.
- Hát. Nem tudom. Szerintem azokban az időkben még sokkal reálisabbak és életszerűbbek voltak a filmek, mint manapság. - Főleg ha arra gondolok, hogy hány olyan film készül, aminek 90%-át egy zöld háttér előtt forgatják le. A sok kamu valóságshowról meg inkább ne is beszéljünk. Annak aztán tényleg semmi köze nincs a valósághoz.
- Tényleg? Amikor beérkezett a kaszárnyába a riasztás, mintha azt mondta volna a diszpécser, hogy a sérült fiú a másik után ugrott. De akkor nyilván tévedett, aki betelefonált a 911-re. - Jegyeztem meg mellékesen, mintha nem is lenne annyira fontos a dolog. Nem tudom, hogy túl szerény ahhoz, hogy felvállalja, hogy tényleg ő mentette meg a barátját, vagy valami nyomósabb oka van a füllentésre. Mindegy is. Nem az én dolgom.
Közben felbontok egy steril csomagolású kenöcstüllt. - Ezt ráhelyezem a sebedre. Nem kell aggódnod, ez nem fog csípni. Csak vazelinnel és lanolinnal van átitatva a lapocska, hogy nedvesen tartsa a sebedet, a kötszer ne ragadjon bele, és engedje lélegezni a szöveteket. - Kifelé enged, természetesen, de a sebváladék és a savó felszívódik majd a szekunder sebfedőbe. A seb így tud tisztulni. A sebfedő pedig megakadályozza, hogy baktériumok kerülhessenek a nyílt sebbe.
- Ugyanilyet fogsz kapni majd rá, ha összevarrták a balesetin. Ez nagyon jó dolog. Megkönnyíti a kötéscserét, és nem engedi felszakadni vagy berepedezni majd a varrt. - Óvatosan terítem rá a lábára a kenöcstüllt miközben magyarázok, és valóban érezheti ő is, hogy ez nem csíp.
Közben a társam is odalép hozzánk, neki továbbítom gyorsan a páciensem édesanyjának a telefonszámát, hogy diktálja be a központnak.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 19
◯ HSZ : 76
◯ IC REAG : 76
Re: Centennial-híd // Pént. Aug. 14, 2015 10:30 pm

Jonathan kelletlen grimaszt vágott. A hülye papírmunkán múlik, hogy a szülei ki fogják-e nyírni? Nagyszerű, ennyi erővel hagyhatná elvérezni is. A fiú nem gondolt bele, hogy ha egy seb nem fáj, akkor az már eleve rosszat jelent. Megsemmisülten pillantott oldalra közben igyekezett mást kitalálni, amivel megúszhatja az éjszakai tűs kínzást. – Hát azért… érzem, hogy fáj – ja bukta, de legalább nem jött ki hazudozóként a dologból, nyilván Camille csak azt gondolja, hogy jó a fájdalomtűrő képessége. Legalábbis Jonathan szerette volna ezt hinni.
- Óh, még az is? – homloka ráncba szaladt, válla megereszkedett és sóhajtott egyet. A röntgen rákot okoz, mindenki tudja, most már az antibiotikum és az infúzió nem is tűnt olyan szörnyűnek, és a legfőbb prioritást számára a röntgen elkerülése jelentette. – Azt nem csak töréseknél kell használni? – na, mintha olyan marhára értene az ilyen orvosi dolgokhoz. Ha Camille ezt mondta, nyilván tényleg kell, de hát a remény mindig is csökönyös jószág volt és a fiú egyáltalán nem akarta elveszteni a lábát egy röntgen általi lábrák miatt. Az összevarrást is csak akkor tudná megúszni, ha most felkelne és elszaladna, ami persze nem menne a lába miatt… csak remélhette, hogy nem kötőtűvel fognak neki esni. Jelen pillanatban meg tudta volna fojtani Kennyt. Fenének kellett a mobiljával vacakolnia. – Igaz, a vérmérgezést nem kéne bevállalnom – annál rosszabb már csak a vérfertőzés lehet. Hm… vagy azt a kifejezést másra szokták használni? Ja, másra, még jó, hogy nem mondta ki hangosan. Saját hülyesége halvány mosolyt csalt az arcára, és közben azon agyalt, hogy melyik osztálytársának van dögös nővére, és hogy azok vajon csináltak-e már valamit együtt. És, ha nem, akkor miért nem akar egyetlen lány sem járni vele. Mondjuk, ennek a kettőnek nem sok köze volt egymáshoz, de valahogy Jonathan mindenből ki tudta hozni, hogy mennyire szerencsétlen a lányokkal. Sebaj, majd a fősuli mindnet megváltoztat… na igen, megint az a rohadt remény.
- Köszi… öhm… köszönöm – nem igazán szerette, ha dicsérgetik, de mivel kiszolgáltatott helyzetben volt, tehát nem tudott úgy tenni, mint aki meg sem hallotta így kénytelen volt reagálni rá. Kicsit letegezte, de talán nem vette észre, meg lehet amúgy sem veszi zokon. Biztos jól esik neki, ha a fiatalok így szólnak hozzá. Mennyi lehet? Harminc, negyven, áh mindegy is, sohasem volt jó korsaccolásban, főleg nőknél nem. Amennyi mázat magukra kennek… - Hát az a nagyimon nem sokat segít sajnos. Alzheimer-kóros és rajtam kívül senkit sem akar felismerni, és még anyámat is… a saját lányát is idegenként tessékeli ki a házból. Jó erőben van – vigyorodott el Jonathan. Talán ez lesz a kilépője a kórházi bennfekvésből. Okosan kell eljárni, nagyon okosan. – Szóval, ha nem mondom neki, hogy egyen, akkor nem eszik – vonta meg a vállát halvány mosoly kíséretében. – Hetvenegy éves, csak nem lesz baja, ha két kajálást kihagy – megint rándított a vállán, szemeiben ravasz fény villant, ahogy csalóka nemtörődöm mosolya szétterült az arcán. Hangjából érződhetett, hogy rá akarja vezetni a mentőst a nagyi életének hajszálon függésére. Remélte, hogy Camille hallott már olyan esetről, hogy valaki azért patkolt el, mert két étkezést kihagyott. Remélte… nagyon, nagyon remélte, mert akkor talán mégsem kell bemenni és tűvel aludni és rákozó röntgensugarat benyelni.
- Mint, amikor egyet belelőnek a kocsiba és az felrobban? Aha, tényleg reálisak – fájdalma ellenére képes volt őszintén is jókedvre derülni, és persze nem hitte, hogy minden régi film kamuzik, de az újak csak jobbak lehetnek. Kivétel a klasszikusok, amik tényleg jók voltak, mint például az Alien sorozat… bár az sem pont a realitásáról híres mondjuk.
- Ja, hát Drew – intett a fejével másik haverja felé – hajlamos össze-vissza beszélni főleg, ha ideges – Jonathan kicsit halkabbra fogta a hangját. Nem akarta megsérteni a barátját, vagyis nem így, hogy nem a szemébe mondja, szemtől-szembe persze teljesen rendben lett volna. Meg amúgy is, tényleg azt közölte a telefonba, ami történt. Még szerencse, hogy a mentős nem úgy tűnt, mint, aki fenn akar akadni a kettős állításon.
- Értem, oké – bólintott közben felkészült, hogy csípni fog, mert ugyebár a Johnson és Johnson sem csíp, ha a samponjuk a szembe kerül, áááh nem, aztán mégis, pedig a reklám nem pont azt hangoztatja. Akármennyire is szkeptikusan állt hozzá a „nem fog fájni” „nem fog csípni” „nem kaphatsz el nemi betegséget” szlogenekhez, azt el kell ismerni, hogy az utóbbi cucc tényleg nem csípett. Persze a kivételek erősítik a szabályt szóval továbbra sem fog hinni az ilyen felszólításoknak.
- Hasznos cucc – bár fogalma sem volt, hogy létezik ilyen, de mindenesetre hálásan fogadta a dolgot. Minden vízbe esés után tanul az ember valamit.
Na, a vég is elérkezett, amikor Camille továbbpasszolta anyja telefonszámát a kollégájának. Akár elkezdhetne vissza is számolni mondjuk hatezertől. Száz perc és vége lesz a nyárnak, talán ki kéne élvezni a szünet utolsó szabad morzsácskáit.  
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Camille Véronique Janvier
Gyógyító - Mentor
avatar

◯ Kor : 86
◯ HSZ : 83
◯ IC REAG : 61
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Centennial-híd // Szomb. Aug. 15, 2015 3:37 pm

- Nem. Nagyon sok más dolog is kimutatható röntgennel. Például ha magad a láza valakinek, és sokat köhög, akkor az orvos általában tüdőgyulladásra gyanakszik. Olyankor is röntgenre küldik a beteget, mert azzal ki lehet mutatni, hogy van-e tüdőgyulladás, vagy nincs. Ugyanígy a mellhártya gyulladását is képes kimutatni. A te esetedben nem tudjuk biztosan kizárni, hogy van-e törés. Minden ember más, tudod? Van, akinek azonnal jelentkezik a fájdalom, azonnal dagadni és kékülni kezd a törés körüli bőrfelület. Vannak olyanok is, akiknek ez csak órákkal később jelentkezik. A sebedet én kifertőtlenítettem az imént, de a mélysége miatt könnyen beékelődhetett valamilyen szennyeződés, akár apróbb kavics formájában is. Egyszerűbb és humánusabb megröntgenezni, mintha a sebész elkezdené feltárni a sérült területet, vaktában, nem igaz? - Remélem sikerült az utóbbival meggyőznöm annyira, hogy ne akarjon ellenkezni a röntgenzés ellen. - Ha nem sűrűn röntgeneznek, akkor nem lesz tőle semmi bajod. Elvétve néhány alkalommal megbirkózik a szervezetünk, főleg ha olyan fiatal, mint a tiéd. Ne aggódj. - Befut a másik mentő is Jonathan barátjáért. Odabiccentek a kollégáknak, akik máris maszkot tesznek a fiú arcára, és egy hordágyra téve beemelik a mentőbe.
- Ha szeretnéd, akkor elintézzük nektek, hogy egy szobába kerüljetek a megfigyelés idejére. - Talán ha egy ismerős arc is ott van mellette, akkor kevésbé viseli rosszul az éjszakát a kórházban.
- A mamád miatt ne aggódj. Van rutinjuk benne, hogy hogyan kezeljenek egy olyan idős embert, aki olyan problémával küzd, mint a nagyid. - Mosolygok rá, hogy ne aggódjon már annyira. Szoros kötelék lehet közöttük, talán az öreg néni volt az, aki vigyázott rá kiskorában, amikor a szülei dolgoztak.
- Mi leszel, ha nagy leszel? Gondolom már a nyakadon a továbbtanulás... - Kibontok egy csomag gézpólyát, aztán nem túl szorosan elkezdem a lába köré tekerni. Ez csak átmeneti kötés, úgyhogy elegendő egy rétegben lefednem vele a sebet, és a seb környékét.
A társam közben kiszedi a kocsi hátuljából a hordágyat, és egy lábrögzítőt is hoz vele.
A hordágyat leereszti, majd Jonathan háta mögé guggol, és mindkét kezével átnyúl a hóna alatt. Én a lábát tartom, hogy ne kelljen mozgatnia. Könnyedén, és rutinos mozdulattal emeljük rá a hordágyra.
- Feküdj el. A lábadat óvatosan most ki fogom nyújtani, hogy a rögzítőbe helyezhessem. Ez lehet, hogy egy kicsit kellemetlen lesz. - Amennyire tudom, finoman emelem a lábát a rögzítőbe, aminek az alja is, és a két oldala is szivaccsal bélelt, hogy ne a kemény fém érintkezzen a sérültekkel közvetlenül. Ahogy sikerül a művelet, óvatosan kiegyenesítem a lábát a rögzítőben.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 19
◯ HSZ : 76
◯ IC REAG : 76
Re: Centennial-híd // Vas. Aug. 16, 2015 10:25 pm

Igen – értett egyet vonakodva. Talán tényleg be lehet vállalni a lábrák kialakulásának kockázatát, mint, hogy sebészek vagdossák fel borotva éles szikével. – Erre nem is gondoltam – jó, vége. Sem a röntgent sem a tűket nem tudja megúszni. Kennyt nyilván meg fogja ölni emiatt, ha végre tud majd újra szaladni. Igazán sajnálatos, hogy a haverja jó atléta, de legalább sprintelésben Jonathan jobb. Hosszú távon persze nem, szóval, ha nem tudja gyorsan elintézni, akkor már esélytelen. A fiú bosszúsan Kennyre nézett, és amikor Camille épp nem rá figyelt, szájával némán szavakat formált. „Ez mind a te hibád”. Szinte biztos, hogy Kenneth megértette, látszott a daccal egybekevert bűnbánó tekintetből. – Nem is aggódok – hazudta igazán rosszul, közben még a fejét is megrázta, amivel azt a látszatot akarta kelteni, hogy tényleg nem aggódik, de valójában pont az ellenkezőjét érhette el vele.
Jonny némi elégtétellel figyelte, hogy nem csak neki kell a kórházba menni, hanem Kennynek is. Remek, ahogy arra is felcsillant a szeme, hogy egy kórteremben kapnak majd helyet. Úgy tűnik, már ma este elkezdheti a lelki nyomorgatást Kennyn. – Igen, igen szeretném – bólintott fellelkesülve, egy pillanatra szinte meg is feledkezett róla, hogy fáj a lába és valamelyest az élet is visszatért falfehér arcába.
Jonathan sóhajtott egyet, majd szelíden megvonta a vállát és ajkait enyhe grimaszba rántotta. – Sok sikert hozzá – nem hitte, hogy a küldetést teljesíteni tudnák, de azért reménykedett, hogy mégis meg fogják etetni a nagyit anélkül, hogy teljesen kiborítanák őt… vagy ő a szociális munkásokat. Már látatlanban elkezdte sajnálni azokat a szerencsétlen balga lelkeket, akik evésre próbálják ösztönözni majd a nagymamáját. A nő mosolya igazán bájos volt, Jonnynak bűntudata is támadt, amiért nem hitt neki a nagyija ellátását illetően, és talán azért is, mert kicsit mintha szemtelenül válaszolt volna. Áh, nem is, amúgy meg majd ráfogja a túlzott fájdalmára… vagyis az enyhe fájdalmára, ha már egyszer az előbb azt kamuzta, hogy szinte már nem is érez semmit.
- Eléggé – bólintott kelletlenül. – De még van vagy félévem, hogy eldöntsem hova szeretnék jelentkezni. De nyilván fizika, vagy biológia lesz, valamilyen formánban. De nem hiszem, hogy itt Fairbanksban szeretnék továbbtanulni – pedig nem volt ez rossz hely, csak dögunalom. Télen még unalmasabb, nyáron legalább lehet rögtönzött úszóedzést tartani. Persze szívesen kihagyta volna, de meg kell hagyni, ez volt az eddigi legjobb délután a nyári szünet kezdete óta. Fájdalmas és kellemetlen, viszont nem volt unalmas. Talán mégsem fogja annyira túlzásba vinni a Kenny nyomorgatást… csak módjával, szépen szétadagolva a nyár hátralévő részére. Jonathan némileg feszülten nézte a hordágyat, és azt, hogy arra nyilván fel fogják tenni, de valószínűleg jobb, mintha fel kellene állnia, viszont ez is baromi fájdalmas lehet. A mentősök örülhetnek csont és bőr alkatának. Nem kellett nehezet emelniük, amikor a hordágyra tették.
- Oké – úgy tett, ahogy kérte. Lefeküdt, ellazult, hagyta, hogy a nő végezze a dolgát, és nem szisszent fel, amikor a sérülése lüktetni kezdett a mozdulat hatására. Csak keményen Jonny, fog ez menni, elvégre megmentettél egy életet, kvázi hős vagy és a hősök nem jajonganak fájdalmukban.
Nem adott hangot kínjának, de ajkait összepréselte, és szaporábban kezdett szuszogni. Végül a lába kiegyenesedett, bele a rögzítőbe, és már nem volt más hátra, csak a rákkeltő röntgen sugárzás – ami igazán adhatna szuper képességeket, ha már kihagyhatatlan – valamint temérdek szuri, aztán egy egész éjszakai infúzió. Remek kilátások, de legalább egy ideig Kenny is ott lesz. Talán egész éjszakára bent tartják őt is. Jonathan úgy érezte elég jól el lesznek, kivéve, ha nem szedálják le őket, mert akkor nyáladzva fognak gagyogni érthetetlenül egymásnak. Maga sem tudta miért, de még ez az opció is csábítónak hatott. - Amúgy mióta mentőzik? - kérdezte csupán azért, hogy elterelje a gondolatait a lüktetésről. - És ki fog vezetni? - nem mintha a női sofőrök zavarták volna, pusztán jó lenne tudni. - És a sziréna be lesz kapcsolva? - akár a cipőméreteét is megkérdezhetné, vagy a melltartójának a számát. Minek kellett megszólalnia, biztos hülyének nézi most, ha még eddig nem is. Persze, hogy menni fog a sziréna, hisz mindig megy, ha valakit visznek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Camille Véronique Janvier
Gyógyító - Mentor
avatar

◯ Kor : 86
◯ HSZ : 83
◯ IC REAG : 61
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Centennial-híd // Vas. Szept. 06, 2015 4:04 pm

- A biológia klassz! - Most nyilván "haza"beszéltem. Hozzám közelebb áll, mint a fizika, bár utóbbi is eléggé kézzelfogható és látványos tud lenni.
- Nem jó a Fairbanks-i egyetem? Vagy csak a városból szeretnél kicsit kiszabadulni? - A világ megismerése utáni vágy teljesen természetes, pláne az ő korában. Aki Fairbanksben nőtt fel, viszonylag elszigetelt életet él. Amerika más városai sokkal népesebbek, nagyobb az élet. Fairbanks-nek megvan a maga bája, de én azt mondom, hogy ahhoz, hogy meg tudjuk találni a helyünket, bővíteni kell az ismereteinket.
A társammal felemeljük a hordágyat, majd kiékeljük a biztonsági pöcköt, és úgy toljuk Jonathant a mentőhöz. Felpattanok a mentő hátuljába, aztán megemelve az ágyat az első lábak automatikusan összecsukódnak, és a mentő belsejében levő rögzítősínbe csusszannak, aminek köszönhetően megtartja fixen az ágyat a kocsi a kanyaroknál is.
- Megvan. - Ellenőrzöm le, mire a társam becsukja az ajtókat, és előre siet.
- Hivatalosan év eleje óta. - A vérnyomásmérőért nyúlok, majd feltűröm Jonathan karján a pulcsiját, és rácsatolom a karjára.
- Kanadából költöztem ide. Ott tűzoltóként dolgoztam, de mellette megcsináltam a mentős vizsgát is. Néha beugrottam a mentős kollégák helyére, ha valamelyik nem tudta felvenni a szolgálatot, vagy plusz ember kellett. - Na meg voltam kórházi nővér is, és katasztrófavédő is, de ha ezeket is az orrára kötném, valószínűleg hitetlenkedve nézne rám. Egy átlagos nő, aki annyinak néz ki, mint amennyinek én kinézek, nem rendelkezhet normál esetben akkora szakmai tapasztalattal és háttérrel, mint én.
- A társam vezet, én itt leszek veled hátul, amíg beérünk a kórházba. - Pillantok a csipogó szerkentyűre.
- 121/90... kicsit magas, de ebben a helyzetben ez normális. - Szedem le róla a vérnyomásmérőt, majd az ölembe fektetem a táblára csatolt adatlapot.
Gyorsan elkezdem kitölteni, közben a mentő el is indul velünk szirénázva a kórház felé.
- Mikor születtél? Van valami gyógyszer, amit rendszeresen szedni szoktál? Tudsz bármilyen allergiádról? - Kérdezem tovább.
- A vércsoportod tudod? - A legtöbb ember nem tudja. Nem hiszem, hogy esetében szükség lenne majd vérátömlesztésre, mert nem olyan súlyos a sérülése, csak ezt is fel kell tüntetni. Vért úgyis vesznek majd tőle odabent... és a laboránsok lefuttatnak rajta teszteket.
Amikre kapok választ, azt gyorsan beírogatom az adatlapjára, aztán előveszem a lázmérőt is, és a felsőjét kicsit elhúzva a mellkasától, betolom a hóna alá. - Kaptál valaha... esetleg az elmúlt egy évben veszettség elleni oltást?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 19
◯ HSZ : 76
◯ IC REAG : 76
Re: Centennial-híd // Kedd Szept. 08, 2015 1:38 pm

- Nincs baj vele, gondolom, csak hát a város… nem is tudom – de persze tudta. A város dögunalom, de nem fogja ezt a nő orrára kötni, amikor nyilván mentősként biztos ritkán unatkozik. Ha most nem lettek volna a haverjával ilyen idióták, ez a kis izgalom sem jutott volna ki neki. Még akár hálás is lehetne, de azért nem fogja megköszönni.
- Hivatalosan? – lehet feketén is mentőzni? Ahogy a vérnyomásmérőt a karjára tette, majd elkezdte a gép pumpálni, a talányra fény is derült. De persze Kanadában ez biztosan nem számít főben járó bűnnek. Amcsiániában persze, ha valami nem a tizenhatezer oldalas nagy könyv szerint van végezve, akkor már egyből kirendelik a Nemzeti gárdát, hogy elhárítsák a hibát. – Nahát, akkor már értem a kedvessége honnan származik – bókolt ügyetlenül Jonathan, bár valójában több volt a komolyság a szavai mögött, mint a behízelgés. A kanadaiak rendkívül barátságosak, igaz a South Park szerint kocka fejük van, de Camillenak teljesen normális volt az arca. Borzasztó, hogy már a rajzfilmeknek sem szabad hinni… na meg az is, hogy a vérveszteségtől, és a fájdalomtól milyen ökörségek futnak végig az agyán.
- Értem – bólintott, amennyire fekvő helyzetéből adódóan képes volt látványosan véghezvinni.
- Magas? Nálam inkább alacsony – jegyezte meg félszegen. – Általában 130 vagy 140 szokott lenni az első érték – remélhetőleg ez nem jelent rosszat. Talán jobb lett volna meg sem említeni, mi van, ha emiatt valami tűt kell a mozgó kocsiban beléállítani? A fene egye meg a pofáját, miért nem tudja takarékon tartani. – De… de amúgy lehet, hogy csak rosszul emlékszem – feszült vigyort vitt arcára, közben a jó édes atyaúristenhez fohászkodott, hogy ne kapjon rögtön valami intravénás löttyöt, ami a vérnyomását „normalizálja”.  
- 1998. május 28-án. Semmit nem szedek és allergiám sincs – egy pillanatra elgondolkozott, hogy talán benyöghetné a nem létező fém allergiáját, és akkor nem kapna infúziót, meg semmit, ami tűszúrással járna, de biztosra vette, hogy a kórház az ilyen esetekre fel van készülve valamilyen műanyag tűvel, ami helyettesítheti a hagyományosat. Ezért Jonathan elvetette a kamuzást, egyébként is, jobb, ha igazad mond, abból csak nem lehet baj. A tűszúrást, meg majd csak túléli valahogy.
- 0-, pechemre – sejtette, hogy miért kérdezte, de a vérátömlesztéstől még a tűnél is jobban rettegett. Nem egyszer hallott már AIDS-el megfertőzött betegekről egy-egy vérátömlesztés során. – Nem kell vért kapnom… ugye? – annyit nem vérzett a lába és amúgy is jól van, ha sokat vesztett volna valószínűleg nem lenne magánál. Persze a jól van egy kicsit túlzás, de nem ájult be, szóval az azért csak jelent valamit.
A lázmérőt a nő a hónalja alá erőszakolta. Akár a szájába is tehette volna, de igazából mindegy volt. – Veszettség? – veszett halak haraphatták meg odalent? – Nem, soha nem kaptam, vagyis – kicsit elgondolkozott aztán folytatta. – Egy éven belül legalábbis biztos nem. Be kell oltani ellene? – a tűk gonoszul röhögve táncoltak elméjében, miközben orgona muzsikára körbe-körbe masíroztak és Jonathan szentül meg volt győződve, hogy a kórházban legalább egy tucatszor meg fogják szúrni. Szerencse, hogy feküdt, mert a rátörő szédülés miatt biztos összeesett volna. Lehunyta a szemét, nagyokat lélegzett, és próbálta kiverni fejéből a rémes képet. Homlokán izzadság csurgott végig, arca elsápadt, végtagjai pedig enyhe remegéssel fejezték ki nem tetszésüket, szíve pedig heves ritmust kezdett járni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Camille Véronique Janvier
Gyógyító - Mentor
avatar

◯ Kor : 86
◯ HSZ : 83
◯ IC REAG : 61
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Centennial-híd // Vas. Szept. 13, 2015 1:31 pm

Elmosolyodok. - Szeretnél megismerni a világból többet. - Szűröm le a következtetést. - Ha lehetőséged van rá, akkor menj. Vágj bele bátran! Szerezz tapasztalatokat, és próbáld ki máshol milyen az élet. - Legalább Fairbankstől kicsit távolabb kerül. Ez a vérfarkasok mekkája. Általánosságban véve az embereket védjük, de ha egy gyerekkel találkozok, úgy érzem, ők sokkal védtelenebbek és nagyobb védelemre szorulnak, mint a felnőttek. Persze ez így önmagában nem igaz, vagyis nem épp helyes felfogás, hiszen minden embernek egyenlően szüksége van a védelemre a vérfarkasokkal szemben.
Elnevetem magam a bók hallatán. - Köszi. - Nevetésem mosollyá szelídül.
- Tényleg? - Vonom össze a szemöldökömet, és még a homlokomon is barázdálttá válik a bőr. - Biztos vagy benne? - Kérdezek vissza. Ha ennyire magas a vérnyomása ilyen fiatalon, az viszont komoly, orvosolandó probléma.
- Nahát. Pont aznap tesztelték a pakisztániak a nukleáris fegyvereiket. - Jegyzem meg a születési dátuma hallatán.
Emlékszem, annak idején sok rémhír keringett, hogy vajon miért tesztelgetnek ilyen fegyvereket, és innen-onnan szivárogtak a hírek Amerikába. Elég jó a memóriám, így aztán ha valami miatt fontosabb egy dátum, akkor arra pontosan vissza tudok emlékezni.
- A vérnyomásodra se? - Ha nem tévedett, és valóban olyan magas szokott lenni a vérnyomása, akkor gondolom már elvitték a szülei orvoshoz emiatt. Azért a megjegyzés rovatba kérdőjelesen odaírom a vérnyomás problémát, mint általános jellemzőt az egészségi állapotára. Ha már úgyis bevisszük, legalább ennek is a végére fognak járni a kollegák. Ha nincs vele gond, legalább megnyugodhat. Ha van probléma a vérnyomásával, akkor meg legalább megkeresik a kiváltó okát, és kezelik.
- Nem, nem kell. Nem veszítettél annyi vért, hogy szükség legyen vérátömlesztésre. Ez csak egy rutinkérdés. - Mosolygok rá nyugtató szándékkal.
- Amúgy nem olyan nagy pech az, hogy nullás vagy. Ha te nullás vagy, akkor édesanyádnak vagy édesapádnak is nullásnak kell lennie. Meg aztán, te sokak életén tudsz segíteni, ha baj lenne. - Én szeretek segíteni másokon. Ha nullás lennék, akkor bizonyára rendszeresen adnék vért. Így, hogy őrző vagyok, nem jellemző a véradás... inkább csak akkor, ha más őrzőn kell segítenem. Feltéve ha az illető vércsoportja is B pozitív, mint az enyém.
Felnevetek, majd homlokon csapom magam a kezemben tartott táblával.
- Tetanuszra gondoltam, nem veszettség ellenire. Ne haragudj. Tegnap egy öreg nénit vittünk be, akit megharapott a szomszéd kutyája... - Kattintok kettőt a tollon, majd mély lélegzetet vége, még mindig fülig érő mosollyal pillantok rá a papírra.
- Szóval, tetanuszt kaptál az elmúlt fél évben? - Ismétlem meg most már a helyes kérdést.
Az egy perc elteltével kiveszem a lázmérőt, majd a digitális kis kijelzőre pillantok. - 36,8 - Kapcsolom ki a lázmérőt, majd az értéket felírom ugyanúgy a táblára.
- Rendelkezel biztosítással? Tudod, arra gondolok, amit az iskolákban szoktak pluszban megkötni a diákokra. - Vannak szülők, akik élnek a plusz biztosítás lehetőségével. Ha a gyerekkel történne valami, akkor a biztosítók felé be lehet nyújtani a kárigényt. Ha van ilyen plusz biztosítása, akkor majd egy másik nyomtatványt is ki kell töltenem, amit a szülei benyújthatnak a baleseti jegyzőkönyvvel együtt az illetékes biztosítóhoz.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 19
◯ HSZ : 76
◯ IC REAG : 76
Re: Centennial-híd // Vas. Szept. 13, 2015 10:57 pm

- Remélem úgy lesz – hangja bizakodó volt, és egy mosolyt is megeresztett a nő felé. Már persze, ha a mostani balesete miatt nem vágják le a lábát, vagy valami, mert akkor nyilván nem fog nagyon világot látni. Azért remélte, hogy nem kerül erre sor, és ráadásul Camille is elvetette az amputáció lehetőségét. – Nincs mit – mosolya vigyorrá szélesedett. Bárcsak azok a lányok is elmosolyodnának neki, akikkel kezdeni akar valamit. De azok inkább csak vihognak, és a háta mögött kibeszélik. Jonathan legalábbis meg volt róla győződve, hogy amikor valamelyik lány a közelében vihog, akkor a célpontja a tréfának csak ő lehet és senki más.
- Nem is tudom – talán nem kellene hazudnia még inkább, de az igazság, orvosi kezeléssel meg gyógyszerrel járhat. Dilemmáját végül az elhúzódó orvosi rémképek döntették el. – Talán nem is szokott olyan magas lenni, lehet, hogy kevertem a… a… - látszott rajta, hogy fogalma sincsen mivel, és ezt ő is sejtette, ezért félretekintve befejezte a mondatot – valami mással. – Remélte, hogy a mentősnek ennyi elég lesz, hiszen nem a magas vérnyomása miatt úszott egyet a Chenában, hanem haverja és az idióta telefonja miatt.
- Tényleg? – nevetett fel Jonathan. – Most már legalább tudok menőzni a születési dátumommal. – Valahogy ebből csajozós szöveget is kerekíteni kéne, de még fogalma sem volt, hogy a pakisztáni atomkísérletet miként lehetne beleszőni egy laza szövegbe, úgy hogy ne legyen túl mesterkélt.
- Nem, arra sem – tényleg nem szedett semmit. A szülei és az orvosai sem igyekeztek szedetni vele, vagyis egyszer kétszer megkérdezték, hogy nem-e kellene vele valamit csinálni, de azért a 130, 140 nem olyan túlságosan magas. Felesleges gyógyszereket szedni rá. Ez volt Jonathan álláspontja a doktorok meg nem erősködtek, és a szülei meg idővel elfelejtették, és remélhetőleg nem is jutatják eszükbe, amíg be nem tölti a huszonegyet. Aztán már úgyis a maga ura lesz… elméletben.
- Értem. Oké – bólintott hálásan. Nem kell idegen vérrel fertőzni sajátját. Ez mindenképpen jó hír.
- Ahaaa… az valóban remek – Jonathan nem volt egy adakozó típus a vére szempontjából. Nem fukarságból, egyszerűen csak rühellte a tűt, és azt, ahogy az beleszúr a testébe, aztán a vére szépen lassan kicsurdogál. Ja igen, és a fájdalom is baromra irritálta.
Jonathan a nővel együtt nevetett, és közben meg is oldódott a veszett halak rejtélye, ami roppant mód befészkelte magát a tudatába. Egyáltalán tudnak a halak veszettek lenni? Jobban belegondolva lehet, hogy nem is. Az mintha csak emlősöket támadna meg. – Nem, azt sem – mondta halkan nevetgélve, miközben a mentős eltávolította a lázmérőt. Úgy tűnik a folyó nem vitte le nagyon a testhőmérsékletét, mondjuk nem csoda. Igazán kellemes nyári idő volt.
- Fogalmam sincs – közölte, amikor újra kinyitotta a szemét. Kicsit jobban kezdett lenni, és a szédülés is alább hagyott. – Fontos? De amúgy anyám úgyis mondja majd, ha van – rendezzék csak az ősök az ilyet. Mindenesetre valóban nem tudta. Ha kötöttek is, az tavaly szeptemberben volt, aminek az emlékét már régen elvitt néhány tucat számítógépes játék és egy-két sorozat, amikkel Jonathan az agyát tömködte hetente. – Vajon emeletre kerülök? – kérdezte nem is igazán a nőnek szánva, inkább csak morfondírozott, de nem volt probléma, hogy Camille is meghallotta. Szerette a magas helyeket, remélhetőleg a legfölső szintre száműzik majd őt és a haverját. – Hányan szoktak lenni egy kórteremben? – ha sokan, nem nagyon lehet ökörködni, ezért a legjobb lenne, ha csupán két szobás termek lennének, de ez elég esélytelennek tűnt. De hátha.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Camille Véronique Janvier
Gyógyító - Mentor
avatar

◯ Kor : 86
◯ HSZ : 83
◯ IC REAG : 61
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Centennial-híd // Vas. Szept. 13, 2015 11:25 pm

- Annyira nem. Utólag is el lehet rendezni, ha van. - Igazából ez csak papírmunka, meg egy olyan kérdés, amit fel kell tenni... már ha épp magánál van a beteg, akit szállítunk. A kérdések azért is jók, mert ha a páciensnél fennáll az agyrázkódás lehetősége, akkor ki lehet szűrni, hogy érte-e bármilyen behatás az agyműködését. Jonathan látszólag ilyen szempontból teljesen jól van, csak egy kicsit feszültnek tűnik nekem a kórházba kerülés miatt. Gyanítom, hogy a szülei reakciójától tart.
Amikor én ennyi idős voltam, nekem már csak az anyám volt, hiszen az apám elhagyott minket... rá nem is emlékszem már.
Anyám pedig... nos, neki mindig meg kellett felelni, és kezdetben nagyon igyekeztem, hogy meg is tudjak neki felelni. Jonathan korában én már őrző növendék voltam, komoly felelősséggel a vállaimon. Persze azok teljesen más idők voltak! Manapság már nem annyira megszokott, hogy valakit ennyire fiatalon elhívjanak. Igaz, mindig vannak kivételek!
- Ezt nem tudom megmondani. - Felelem.
- Az biztos, hogy nem a gyerekosztályra. - Ahhoz már túlkoros kissé.
- Először a baleseti ambulanciára, és ott majd a doki eldönti, hogy onnan hova. Szerintem egy sebészeti kórterembe kerültök megfigyelésre, de ne vedd készpénznek. - Most nincsenek nagyon tömve a kórtermek, de volt már rá példa, hogy helyszűke miatt máshol kellett ideiglenesen a betegeket elhelyezni kórházon belül.
- Változó. Vannak hat fős kórtermek, vannak négy és két fős kórtermek is. - Meg persze vannak egy fős kórtermek, de azokat általában külön kérésre, és plusz pénzösszegért bocsájtják a tehetősebb betegek rendelkezésére.
- Ne aggódj. Nem lesz olyan szörnyű! Csak egyetlen éjszaka, ha mindent rendben talál a kezelőorvosod... aztán néhány hónap múlva már nevetve fogsz visszaemlékezni erre az egészre. - Próbálok egy kicsit lelket önteni belé.
Szerencsés ő is, és a barátja is. Mindketten könnyen megúszták a dolgot. Sokkal nagyobb tragédia is történhetett volna. Sajnos Chicago-ban napi szinten történtek hasonló balesetek, és rengetegszer volt rá példa, hogy az... aki segíteni akart a vízbe esett emberen, megfulladt.
Az adatlapot leteszem magam mellé, aztán a tenyeremet rásimítom a sérült lábának a bokájára. Arra vagyok kíváncsi, hogy nem hideg-e? Szerencsére úgy tűnik, hogy a vérkeringése rendben van. A kötés egy ponton enyhén átvöröslik, de nem olyan mértékben, hogy az aggodalomra adhatna okot.
- Mindjárt beérünk a kórházba. - Jegyzem meg, ahogy kipillantok az ablakon.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 19
◯ HSZ : 76
◯ IC REAG : 76
Re: Centennial-híd // Hétf. Szept. 14, 2015 4:59 pm

- Az jó, mert tényleg nem tudom – vonta meg fektében kissé vállait. Annyi unalmas dolgot kellett csinálni a suliban, nem csoda, hogy elveszetett az infó. Persze lehet, hogy sohasem volt meg. Ez a baj a nem emlékezéssel. Nem tudni, hogy csak elfelejtette, vagy tényleg nem történt meg.
Jonathan figyelmesen hallgatta a nőt, aki tanácstalan volt az elhelyezést illetően, persze neki nem is az a dolga, hogy a fekvőbetegek elosztását koordinálja. Az ambulancia nem igazán volt ínyére. – Mivel fogják összevarrni? – kérdezte, bár sejtette, hogy nem kötőtűvel esnek neki, de valószínűleg valami hegyes dologgal, ami fájni fog, hacsak nem kap érzéstelenítőt. De majdnem mindegy, azt is tűvel adják. A kilátásai borzasztóan lehangolóak voltak. Tűk mindenfelé. Nyilván szadisták mennek csak orvosnak, hogy kiélvezhessék a betegek szenvedéseit. Camille is hasonszőrű, de a mentősök jobbára csak akkor avatkoznak be a középkori kínzóeszközeikkel, ha elkerülhetetlen. Jonny örült ennek, mert így tudott kedvesen viszonyulni hozzá. – Aha. Jó lenne egy kettest kifogni – ábrándozott a fiú, miközben lelki szemei előtt már le is játszódott néhány jelenet, amiben a szenvedő alany Kenny. Megérdemel egy kis csicskáztatást amiért képes volt belesni a hülye telefonja miatt a folyóba.
- Az éjszakától nem félek – rázta a fejét. Ha odáig eljut, onnan már minden rendben kell, hogy menjen. De amíg végre befeküdhet addig vizsgálatok, szurik, sebfertőtlenítés és ezzel együtt iszonyatos kínok várnak rá. Nem, nem az éjszaka miatt aggódott. A nagyi kihagyhat néhány étkezést, főleg, ha a szociális munkások képesek lesznek valamit elérni nála, bár gyanította, hogy inkább csak felhúzzák idegileg, de az legyen már az ő bajuk. – Ha mindent rendben talál? Ez... – enyhe grimaszt vágott, miközben tekintetébe némi félsz költözött, és a nő mondatának bíztató kicsengését szinte fel sem fogta – nem volt túl megnyugtató – persze a mentősnek nem a hazugság az elsődleges feladata, így érthető, hogy nem fogja azzal kecsegtetni, hogy semmi baj nem lesz, amikor bármit találhatnak a vizsgálat során. Azért remélte ép lábbal megússza, mert ha nem, Kenneth jönni fog neki egy végtaggal.  
Jonathan kíváncsian figyelte a nőt, amint puha kezét a bokájánál a csupasz részre teszi. Igazán elviselte volna a helyzetet fordítva is. A gondolat enyhe pírt vitt fel arcára, és nem is volt képes egy ideig Camillera nézni, csak akkor, amikor újra megszólalt.
Jonathan mély levegőt vett, majd idegesen kifújta azt. A kórház, ahová az ember azért megy, hogy gyógyuljon, és közben válogatott kínzásoknak vetik alá. Valamit valamiért, ahogy közhelyesen mondani szokták. – Nem mehetnénk még egy kört? – kérdezte feszülten felnevetve. Ujjait idegesen járatni kezdte maga mellett. Jó lenne, ha húzhatnák még az időt, mielőtt a tűhad nekiesik, de erre elég kevés esélyt látott.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Camille Véronique Janvier
Gyógyító - Mentor
avatar

◯ Kor : 86
◯ HSZ : 83
◯ IC REAG : 61
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Centennial-híd // Csüt. Szept. 17, 2015 12:20 am

- Micsoda kérdés ez? Természetesen tűvel. - Hunyorgok mosolyogva.
- Gondolom ez nem jelent problémát. Elég nagy vagy már ahhoz, hogy a tűtől félj. Ugye? - Várok megerősítést a részéről.
A fóbia nem életkorhoz kötött, tisztában vagyok ezzel. Inkább csak elbagatelizálom a tű okozta fájdalom mértékét. Persze egyáltalán nem kellemes dolog, viszont ki lehet bírni. A seb sokkal szebben fog gyógyulni, ha össze van varrva, és nem tud elfertőződni sem, ha be van zárva a nyílt seb. Ehhez hozzá tartozik az átkötözés is, mert a steril fedőkötés a gyógyulás első fázisában kulcsfontosságú.
- Ne gondolj mindjárt a legrosszabbra! Fiatal vagy még a pesszimizmushoz. - Jegyzem meg a fejemet csóválva.
Éreztem a belőle áradó feszültséget. Felpillantottam rá, miután megvizsgáltam a lábát, aztán újra felvéve a táblát aláírtam az adatlapot, hogy a nővérpulton leadhassam, amint beértünk.
- Sajnálom, de nem. Elég furán venné ki magát, ha szirénázva elhaladnánk a kórház előtt, ahelyett, hogy megállnánk. - Nevetem el magam.
A mentőautó érezhetően lassítani kezd. A társam bejár a főbejárat elé, én pedig felállva Jonathan válla mellé teszem a táblát, és az ajtóhoz lépve kinyitom azt.
- Kiemelünk. Most ne mozogj. - Nem lenne jó, ha lefordulna a hordágyról.
A rögzítősínen megtolom a hordágyat, a társam pedig a mentő hátuljánál állva óvatosan kiemeli. Zökkenőmentes a földet érés.
Belököm magunk után a mentő hátsó ajtóit, aztán a fotocellás ajtón át betoljuk Jonathant a főépületbe.
Néhány nővér már elénk is siet, én pedig menet közben nyújtom át az ágyról felvett táblát.
- A páciens neve Jonathan Moron, 17 éves. A folyóba esett, az esés következtében felhasadt a lába. A szüleit már értesítettük. A nagymamájához nézzenek be szociális munkások, és segítsenek neki, amiben kell. - Hadarom el a főbb dolgokat.
- Melyik vizsgálóba toljuk? - Kérdezek rá, majd az útbaigazítás instrukcióit követve a kettes felé kanyarodunk.
Itt mindig bolondokháza van, elég sok a beteg. Ha az ügyeletes orvos megvizsgálta, akkor majd tovább viszik egy kórterembe. - Mindjárt ott vagyunk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 19
◯ HSZ : 76
◯ IC REAG : 76
Re: Centennial-híd // Csüt. Szept. 17, 2015 10:13 pm

Jonathan bátortalan mosollyal az arcán nézett a nőre, közben megpróbált nem elveszettnek és szerencsétlennek tűnni. Valószínű nem sikerült. – Dehogyis… vagyis igen, nem. Nem félek tőle – rázta a fejét erőteljesen. Még szinte őszintén is mondhatta volna, mert tulajdonképpen nem a tűtől félt, hanem attól, hogy az belé fog szúródni. Jonathanban ez a kiskapu azonban nem tudatosult igazán, csak valami halovány fénysugárként, ezért a hazugsága miatt arca kicsit vörösebb lett.
- Szóval idősebben csak rosszabb lesz? – Remek. Már most sem úgy élvezte az életet, ahogy kellett volna, de ha öregebben a helyzet romlik, akkor nem biztos, hogy megéri a nyugdíjas kort. Na, szép már a gondolatai is pesszimisták. Valószínűleg ez nem életkorhoz köthető, hanem mentalitáshoz. Szívás, hogy Jonnynak sikerült egy ilyet kifogni.
Nem látta, ahogy Camille felé néz, mert igyekezett nem ránézni, és csak akkor pillantott vissza, amikor az újra felvette a tábláját.
- Nyilván – bólintott rá kelletlenül, erőltetett mosollyal az arcán. Szóval elkerülhetetlen. Ha jól számolta legalább három tűszúrást kell elviselnie, plusz a seb összevarrása, ami akár egy tucat is lehet. Ha szerencséje van, nem felejtenek el először érzéstelenítést adni. De, ha elmarad, majd sikít, mint egy lány, hogy észbe kapjanak. Inkább a megalázottság, mint az eszeveszett fájdalom.
- Oké – mondta, amikor felszólítást kapott a mozdulatlanságra. Jonny pedig így is tett. Semmi kedve nem lett volna az aszfaltra zuhanni fejjel előre, mert akkor aztán a homlokát is varrhatják össze. Simán kivették, mindenféle probléma nélkül, amiért hálás is lehetett volna, de inkább némi bosszúság ült a szívében, amiért nem mehettek még egy kört.
Jonathan ernyedten feküdt a hordágyon, ahogy betolták az épületbe. Nem volt kedve a fejét az épület csodás látványa felé orientálni, így inkább a felhős, kék eget bámulta, meg Camille arcát alulról, merthogy belelógott a képbe. A nő gyorsan elmondta a fontosabb információkat a prédára leső nővéreknek, akik úgy tűnt alig várják már, hogy trancsírozhassanak a friss húson valamicskét. Egyáltalán nem volt ínyére a személyzet gyors reakciója. Jobb lett volna néhány órácskát az egyik sarokban fekve várni, mire valaki ráeszmél, hogy van egy ellátandó beteg.
- Gondolom... – mosolygott a nőre kókadtan – itt sem tehetnénk a kórterem előtt még egy kört, igaz? – a remény rohadt alattomos dög, mindig befészkeli magát a tudatba, és olyan irracionális ötleteket szül, mint, ami Jonathan száját is elhagyta. – Itt fog maradni velem? – nem, nem fog itt maradni. Tudta, hogy a mentősök átadják az orvosoknak, meg a nővéreknek, aztán vissza is térnek a munkájukhoz. – Kennyt behozták már? – Jonny ekkor mutatott először érdeklődést a kórház lehangolóan betegcentrikus állapotához. Fejét forgatta, amennyire tudta, hátha meglátja haverját, de nem lelt rá.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Camille Véronique Janvier
Gyógyító - Mentor
avatar

◯ Kor : 86
◯ HSZ : 83
◯ IC REAG : 61
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Centennial-híd // Csüt. Szept. 24, 2015 10:33 pm

Most már csak nevetek, aztán megcsóválom a fejemet. Szegény nagyon nem akar az orvosok kezei közé kerülni, pedig nem fogják megkínozni. Most már tényleg sajnálom, mert láthatóan nagyon fél attól, hogy mi fog vele történni. Amikor megérkezünk a vizsgálóhoz, a vizsgálóágy mellé tolom párhuzamosan a hordágyat.
- Csüccs fel. – A lábakat a bakancsom orrával rögzítem a kerékfém lepattintásával, aztán az ágy végéhez sétálok, és megállok Jonathannal szemben.
- Nyúlj ki oldalra a másik ágyra, és emeld át a törzsed. A lábadat ne mozgasd, majd utánad emelem, rendben? – Mosolygok rá bíztatóan, s ha sikerült átülnie a vizsgálóágyra, akkor egyik kezemmel a rögzítő… a másikkal a combja alá nyúlok, és óvatosan utána emelem az ágyra. A mozdulataim rutinosak, de bármennyire is vigyázok, biztos, hogy valamennyire kellemetlen a mozdulat.
- Nem maradhatok. – Ha nem tartana még a műszakom, sajnos akkor se tehetném. Nem kerülhetek túlságosan közeli kapcsolatba a betegekkel. Meg kell tartanom a távolságot, nehogy egy-egy eset személyes üggyé nője ki magát. Olykor ez nagyon nehéz, pláne nekem… aki voltam ápolónő is nagyon sokáig, de meg kell húznunk egy határt, és nem aggódhatunk mindenkiért, mert felőrölne.
- Hidd el, jó kezekben leszel. – Igazítom mellé az ép lábát is, és a cipőjét a vizsgálóasztal alá teszem, hogy a nővér majd utána vihesse a kórterembe, ha a vizsgálatok lezajlottak.
- Utána kérdezek, mindjárt jövök. – Ennyit még igazán megtehetek érte!
Kilépek a vizsgálóból, és a nővérpulthoz sétálok, hogy megérdeklődjem, a barátját behozták-e már. Úgy öt percre hagyom magára Jonathan-t, s mire visszatérek a vizsgálóba, a doki már bent is van nála.
- Hello! – Mosolygok a dokira, majd a hordágyhoz lépek. A kerékzárakat kioldom, és elhúzom az útból a hordágyat, hogy ne akadályozza a dokit a munkában.
- Kennyt már behozták, CT-n van, mert fájlalta nagyon a fejét a mentőben. A szülei megérkeztek, már ott vannak vele, és állítólag az anyukád is visszajelzett már, hogy úton van, szóval ne aggódj, bármikor megérkezhet. – Szorítom meg finoman a kezét, aztán a lábmerevítőt – amit időközben a doki levett – a hordágy tetejére teszem, és magam előtt tolva elindulok kifelé.
- Jobbulást! – Mosolygok rá, a dokinak pedig csak biccentek egyet. Valószínűleg még úgyis találkozunk ebben a műszakban.


// Köszi a játékot! Smile //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 19
◯ HSZ : 76
◯ IC REAG : 76
Re: Centennial-híd // Csüt. Szept. 24, 2015 11:43 pm

Jonny a nevetésre, és az utána megejtett fejcsóválásra lángvörös színezetbe borította arcát. A nő simán átlátott rajta, pedig nagyon úgy érezte, hogy jól hazudott. Hát nem, de sebaj, hiszen már azt bánta, hogy lángol az arca, nem azt, hogy fél a tűszúrásoktól. Ördögi kör ez, amiből nagyon nehéz kiszállni.
A fiú engedelmeskedett, és óvatosan átcsúszott a hordágyról a vizsgáló irányába, majd úgy tett, ahogy Camille kérte és átemelte épp testrészeit a fóliázott vizsgálóra, majd összepréselt ajkakkal figyelte, ahogy a mentős a lábát óvatosan megragadva átteszi. Nem is volt annyira vészes, persze fájt egy kicsit, de egyáltalán nem volt kínzó. – Köszönöm – mosolygott már ő is, amikor biztonságban feküdt új helyén, és mintha arcának vörössége is múlóban lett volna.
- Óh, értem – bólintott kicsit letörten, persze tudta, hogy nem maradhat, de jól esett volna neki, ha a kedves és odaadó nő mellette van, amíg a gonosz és szadista orvos kiforgatja a sebét, és aljas módon tűvel szurkálja. – Elhiszem – nem, nem hitte el, de remélte eléggé őszintének tűnt a bizakodó mosoly, amit megeresztett.
Jonny arca egyből felvidult, ahogy a nő megígérte neki, hogy Kenny után néz. – Okés… és köszönöm – mondta kicsit erősebb hanggal, mivel megilletődöttségében, vagy épp idiótaságában, csak vigyorgott, és később kapcsolt, hogy illenék szóban kifejezni háláját. Ezután csak várt, és várt, aztán egyszer csak a szadista orvos is belépett. Szakállás, rövidre vágott hajú fickó, vastag szarukeretes, intellektuális szemüveggel, azzal a fajtával, ami már csak a hordás miatt 20 ponttal megnöveli az intelligencia hányadosát a viselőnek. Hasonló a szerepjátékok bónuszt adó felszereléseihez, annyi különbséggel, hogy ez csupán optikai tuning.
- Jó napot – köszönt félszegen, de az orvos csak mormolt valamit szakálla alatt, és a Camille által teleírt beteglapot tanulmányozta. Hamarosan a mentős is visszatért, csinált valamit a hordággyal, majd közölte Kennyről az információkat, és… az anyjáról is.
- Az… remek – erőltetett mosoly. Igazán elromolhatott volna a telefonja. Te jó ég, mit fog ezért kapni tőle? – Köszönök mindent – ez a mosoly legalább őszinte volt. – Reméljük úgy lesz.
Camille, a Mentős pedig kisétált az életéből, mintha sohasem létezett volna, hátrahagyva őt egy gonosz és minden bizonnyal elmebeteg orvos kezei között, aki nem akart mást, csak az ilyen fiatal fiúk keserűségtől átitatott könnyeivel táplálkozni. Na, ebből nem eszik. Egyetlen könnycsepp sem fogja elhagyni kék szemeit, és erre meg is esküdött. Habár a könnyezést elkerülte, a sziszegve jajgatást nem tudta. Kenny ezért nagyon drágán meg fog fizetni, csak kerüljenek egy kórterembe.

//Köszi én is a játékot Very Happy //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6672
◯ IC REAG : 8481
Re: Centennial-híd // Pént. Szept. 25, 2015 9:25 am

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
avatar

◯ Kor : 44
◯ HSZ : 234
◯ IC REAG : 221
◯ Lakhely : Anchorage belvárosa
Re: Centennial-híd // Kedd Okt. 20, 2015 9:57 pm

//Irodaház//

- Semmi gond Norah! A kisasszonynak joga van dühöngeni. – fordult az ajtóban álló nők felé, majd mélykék szövetnadrágja zsebébe rejtve kezeit dőlt neki a tömör fa íróasztal lapjának. Miközben asszisztense diszkréten csukta rájuk az ajtót, a férfi tekintete végigsimította kornyadozni kezdő szálakat, míg végül tekintete a kék szemekbe kapaszkodott. Mélyen szívva be a levegőt engedte ki végtelen lassan, mintha arra készült volna fel, hogy a nő most azonnal megtámadja, majd mikor a következő pillanatba sem repült felé a csokor, végre megszólalt.
- Sajnálom. Igazad van…majdnem mindenben. És járok terápiára elég hosszú ideje. Ez az egyetlen hely, ahol úgy érzem, hogy érek bármit is. – intett körbe az irodájában, majd újra zsebre rakta a kezét. – Az életem egyetlen területe, ahol nem vallottam totális kudarcot. Ahol nem övez szégyen vagy lelkiismeret furdalás. Ahol míg nekem beszélnek, addig nem csak az ürességet érzem. – jöttek nagyon nehezen a szavak.
- Mikor velem voltál rettegtem attól, hogy megmérgez ez az egész. Hogy átragad, hogy kiforgat magadból…és majd rájössz az igazságra, nem marad más a szemedben, csak csalódottság és undor, mi majd közönnyé válik a hónapok alatt.  – beszélt halkan.
- Elisé nem a vérszerinti testvérem. 16 éves voltam már, mikor örökbe fogadták anyámék. Habár ez nem javít sokat a történeten, és nem is ment fel egyikünket sem… - vonta meg a vállát nem tudva mit mondhatna még.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 27
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt

Re: Centennial-híd // Kedd Okt. 20, 2015 10:28 pm

//Irodaház//

Zöld szemeim zaklatottan szegeződnek a férfire, kit már hetek óta nem láttam… mégis úgy érzem, mintha tegnap este léptem volna ki a lakásából, és az életéből. Nem néz ki jól. Fáradtnak, és elgyötörtnek tűnik.
A helyiségben csak futólag pillantok körbe, aztán az egyik fotelhez lépek, de nem ülök le.
- S mindezek után küldted nekem ezt a virágot.
Emeltem egy pillanatra a plafon felé a tekintetemet, majd sűrű pislogással próbáltam visszatartóztatni a kikívánkozó könnyeket.
- Ez nem fair Eugéne. Semmit nem kértem, semmit nem vártam el tőled. Csak melletted szerettem volna lenni, de te ezt sem hagytad. Hetekkel később küldesz nekem egy hatalmas csokor virágot… de mégis miért? Mit akarsz ezzel elérni?
Még egyet belém akartál rúgni? Legalább lett volna merszed hozzá személyesen!
Felfogtam, oké? Nem versenyezhetek Elisével… de… nem is akarok. Én nem csinálom ezt végig még egyszer. Nem engedhetem meg magamnak, hogy már megint olyan valaki után sóvárogjak, aki nem engem akar.

A csokrot a fotelba fektetem, majd Eugéne felé fordulok.
- Az, hogy nem a vér szerinti testvéred…
Egy pillanatra széttárom a kezeimet. Nem vérfertőzés, de attól még ugyanannyira abszurd.
- Sajnálom, Eugéne. Őszintén. De mégis mit vársz tőlem? Mit vártál attól, hogy küldesz egy csokor virágot? Mit akarsz még? Nem gondolod, hogy azok után, hogy kijelentetted, hogy csak kihasználtál… kicsit vérlázító virágot… ráadásul nem is akármilyet, hanem a bizalom virágát küldeni?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 44
◯ HSZ : 234
◯ IC REAG : 221
◯ Lakhely : Anchorage belvárosa
Re: Centennial-híd // Kedd Okt. 20, 2015 11:06 pm

Keserű mosolyra húzódott ajka a nő szavai hallatán. Nem számított másra, sőt!
- Nem érdekel a virágok jelentése. Nem sok virágot küldtem életemben, de azt az adott emberhez választottam. És jól választottam…a nőnek, aki épp interjút akart készíteni velem, elmondtam az egyetlen dolgot, amivel tönkretehet, és mindezek fejében még fájdalmat is okoztam neki. Mégsem olvastam másnap szalagcímen a nevem. – fürkészte a kék tekintetet, majd követte a hanyatló virág útját a fotelig.
- Semmit nem várok tőled Erin. – sóhajtott. Lábai ösztönösen akarták a nőhöz vinni, de agya lefogva a mozdulatot szegezte az asztalhoz.
- Nem gondoltam, hogy idejössz. Igazából nem gondoltam át…vagyis de. Ha nem jössz ide, én mentem volna oda. A szerkesztőség kapujába vártalak volna az autónak dőlve, és reménykedve, hogy nem mások előtt küldesz el a pokolba. Hogy legalább azt végighallgatod, hogy… - kivéve a kezeit zsebeiből emelte meg őket kissé tanácstalanul, majd hullott is vissza. - …fogalmam sincs. Talán azt, hogy…nem versenyezhetsz vele. Nélküled hirtelen minden üressé vált…Elisé mellett érezem…éreztem mindig így magam. Nem akarom ezt érezni. És ha egy pillanatig is biztos lennék abban, hogy azért jöttél ide, mert még érdekel… - keserűen felnevetett a feltételezésen egy másodperc erejéig, miközben ujjai újra eltűntek zsebeiben.
- Te rettegtél attól, hogy fogok rád nézni, ha meglátom majd a heget…hidd el, és sokkal jobban tartottam ettől a pillanattól…és attól, ami most a szemedben van.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 27
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt

Re: Centennial-híd // Kedd Okt. 20, 2015 11:36 pm

- Soha nem tennék ilyet.
Ráztam meg határozottan a fejem. Szeretem a pletykákat, szeretek másokról megtudni dolgokat… már gyerekkoromban is borzasztóan kíváncsi voltam, akit minden érdekelt… de nem hajtott az soha, hogy azért váljak újságíróvá, hogy kiteregessem mások szennyesét. Akkor elmehettem volna szennylaphoz, akik sokkal jobban fizetnek, mint egy kisvárosi lap.
Eugéne így is szenved, így is elég nyomorultul érzi magát… milyen kicsinyes, gusztustalan dolog lett volna, ha még ki is teregetem ország-világ elé? Fikarcnyival se éreztem volna jobban… vagy embernek magam tőle.
- Ne, Eugéne… ne! Ne hasonlíts össze a húgoddal, vagy bármilyen érzést… bármit.
Rázkódtam meg. Nem akartam, hogy bárkihez is hasonlítgasson, noha volt időm… sok magányos estém a szép… mégis szomorúan üres új lakásomban gondolkodni, és rájöttem több dologra is.
Eugéne nem mozdult, de én igen. A virágot magam mögött hagyva léptem elé.
- Hasonlítok rá.
Nem kérdeztem, kijelentettem.
- Magasságra, alkatra… kicsit arcra is… ahogy ő, úgy én is művészi pályán mozogtam.
Persze a műkorcsolya inkább sport, de a rengeteg táncos elem miatt művészetnek is tekinthető.
- Ha rám nézel, őt látod? Ha rám néztél, őt láttad? Gondolatban vele voltál, amikor…?
Szorultak ujjaim ökölbe, s próbáltam egy erőteljes ütést bevinni a mellkasába, de mire odaért a kezem, már kiveszett belőle a lendület, és erőtlenül csúszott le Eugéne ingjén.
- Gyűlöllek, Eugéne… gyűlöllek! Gyűlöllek, mert mindazok ellenére amit tettél… ahogy gyötörsz, nem tudlak nem szeretni. Nem akarlak szeretni, mert nem érdemled meg, mert fáj!
Lendül a másik kezem is, tompán puffanva a férfi mellkasán, majd kitör belőlem keserves zokogásom.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 44
◯ HSZ : 234
◯ IC REAG : 221
◯ Lakhely : Anchorage belvárosa
Re: Centennial-híd // Szer. Okt. 21, 2015 12:18 am

A nő szavaira kategorikus és azonnali volt a tagadás, és kicsit úgy tűnhetett, hogy a feltételezés meg is lepte.
- Soha! – sóhajtott, abban a pillanatban döbbenve rá, hogy akármiért is van itt, már mindegy. Elvesztette. Hogy bármit is mond, szíve mélyén mindig ott lesz a kétely. Mélyet sóhajtva intett nemet. – Nem volt olyan pillanat, hogy ha rád néztem, akkor őt láttam. Még csak eszembe sem jutott. – volt igaz, amit mondott. – Mikor először megláttalak mellette, akkor döbbentem csak rá, hogy hasonlítotok. És nem töltött el örömmel. Nem…mikor veled voltam, az rólad, csak rólad szólt! És ezt el kell hinned…és ha nem megy, akkor most fordulj meg és menj. Vissza se nézz! – volt kegyetlenül őszinte. Ha hazudni akart volna, sosem kerülnek ebbe a helyzetbe.
Karjai szorosan fogták át a zokogó nőt, ahogy frissen borotvált arca a szőke tincsekhez simult. Nem csitította.
- Végre… gyűlölj csak! - sóhajtott. Hagyta, hogy annyira zokogjon, amennyire csak szüksége van erre. Végre átszakadt a harag, a keserűség, a szomorúság, a csalódás, a bánat, és magával sodort minden törmeléket, ami csak felhalmozódott az elmúlt időben. Hosszú percek múlva, mikor a keskeny vállak már nem reszkettek, mikor a mellkasán ökölbe szorult kezek már csak a papír zsebkendőt szorongatták, gyengéden nyúlva álla alá kényszerítette, hogy ránézzen.
- Nem kérek vagy várok tőled semmi mást, csak hogy bocsáss meg. Annyira meg akartalak óvni magamtól, de túl önző voltam. Túlzottan vágytam rád.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 27
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt

Re: Centennial-híd // Szer. Okt. 21, 2015 1:04 am

Nem érzem magam annyira rossz embernek, hogy folyton így kibabráljon velem az élet. Amilyen szerencsés voltam sok tekintetben az élet egyes területein, annyira szerencsétlen a szerelemben. Mindig olyanba szerettem bele, akibe nem kellett volna… aki miatt előbb vagy utóbb, de szenvedtem.
Pedig még csak azt se mondhatnám, hogy nem volt választék… mert mindig volt, és én mégis mindig kifogtam.
Zokogásom csitulni kezdett, majd lassan teljesen kifulladt. Szívem őrülten zakatolt, szúrt a mellkasom a zokogás keltette rázkódástól.
- Gyűlöllek…
Súgtam sírástól berekedt hangomon a mellkasába. Ki akartam magamat szakítani az öleléséből, el akartam magamtól lökni, fel akartam pofozni, de nem voltam képes megmoccanni. Gyűlölöm, és szeretem. Ellökném, és szívem szerint örökre így maradnék a karjai között. Úgy érzem, ezt a kettős érzést nem bírja el a szívem. Olyan, mintha belülről akarna darabokra szaggatni a fájdalom.
Érezhette ujjai alatt, ahogy megfeszítem az államat, miközben megemelte a fejemet. Arcbőröm kivörösödött könnyeimtől, s szempilláim is nedvesen csillogva ragadtak egymáshoz.
Makacsul a nyakát bámultam, aztán nagyon lassan felvezettem pillantásomat a vonásain, egészen addig, amíg zöld szemeim nem találták meg hideg-kék párjukat.
- Nem tudom. Nem tudom, Eugéne.
Felelem hadarva, levegő után kapkodva. Nem akarok több fájdalmat, nem akarok több csalódást.
- Én még mindig… szeretlek… még mindig… mindezek ellenére is… Annyira szánalmas vagyok, hogy még a történtek ellenére se bírlak eltaszítani magamtól.
Erőtlenedik el a hangom.
- Nem tudom megtenni… nem tudok megbocsájtani, mert annyira nevetségesen idióta vagyok, hogy nem haragszom rád. Csak… fáj. Mardos belülről a gondolat, hogy talán velem van a baj, mert senkinek nem vagyok elég jó, mert mindig… mindenki, aki komolyabban érdekelt, nem engem választott. Nem engem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: Centennial-híd //

Vissza az elejére Go down
 

Centennial-híd

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 6 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Fairbanks :: Mindennapi élet :: Folyópart-