HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
AKTÍV KARAKTEREK
67 TAG 30 FÉRFI 37 NŐ
FAIRBANKSI FALKA
21 TAG 8 FÉRFI 13 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
14 TAG 6 FÉRFI 8 NŐ
ŐRZŐK
18 TAG 10 FÉRFI 8 NŐ
EMBEREK
5 TAG 2 FÉRFI 3 NŐ
VÉRVONALFŐK
9 TAG 4 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legszomorúbb:

...A Legjobb Bónusz:



írta  Rebecca Morgan Today at 6:01 am
írta  Alignak Today at 1:09 am
írta  Alignak Today at 12:46 am
írta  Alignak Yesterday at 11:33 pm
írta  Rocky Yesterday at 7:58 pm
írta  Alignak Kedd Dec. 12, 2017 11:37 am
írta  Celaena McDonald Kedd Dec. 12, 2017 11:22 am
írta  Darren Northlake Vas. Dec. 10, 2017 11:30 pm
írta  Vendég Vas. Dec. 10, 2017 11:00 pm
írta  Primrose Trevelyan Vas. Dec. 10, 2017 8:25 pm
írta  Rocky Vas. Dec. 10, 2017 4:46 pm
írta  Catherine Benedict Vas. Dec. 10, 2017 6:47 am
írta  Alignak Vas. Dec. 10, 2017 12:58 am
írta  Celaena McDonald Szomb. Dec. 09, 2017 10:00 pm
írta  Hans Elfman Szomb. Dec. 09, 2017 5:31 pm
írta  Achilles Kilpatrick Szomb. Dec. 09, 2017 4:39 pm
írta  Celeste M. Hagen Pént. Dec. 08, 2017 8:01 pm
írta  Rebecca Morgan Pént. Dec. 08, 2017 7:53 pm
írta  Achilles Kilpatrick Pént. Dec. 08, 2017 6:54 pm
írta  Vendég Pént. Dec. 08, 2017 6:01 pm
írta  Hans Elfman Pént. Dec. 08, 2017 6:00 pm
írta  Mark Reed Goodwin S. Csüt. Dec. 07, 2017 8:06 pm
írta  Alignak Csüt. Dec. 07, 2017 8:03 pm
írta  Alignak Csüt. Dec. 07, 2017 8:01 pm
írta  Alignak Csüt. Dec. 07, 2017 8:00 pm
írta  Alignak Csüt. Dec. 07, 2017 7:58 pm
írta  Amanda Bishop Csüt. Dec. 07, 2017 1:29 pm
írta  Celaena McDonald Szer. Dec. 06, 2017 9:42 pm
Alignak
 
Michael Cooper
 
Celaena McDonald
 
Darren Northlake
 
Rocky
 
Achilles Kilpatrick
 
Rebecca Morgan
 
Catherine Benedict
 
N. L. Jagger
 
Mark Reed Goodwin S.
 

Share | .

 

 Moose Creek menedékház

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6742
◯ IC REAG : 8530
Moose Creek menedékház // Csüt. Május 29, 2014 11:53 am

First topic message reminder :


A White Mountains National Recreation Area területén található apró menedékház. Bárki betérhet és megszállhat benne, amolyan "becsületkassza" jelleggel: ne vigyél magaddal semmit, amit nem fontos, de ha meg is teszed, hagyj magad után valamit! Főként szerszámok, a favágáshoz, vadászathoz szükséges eszközök találhatók a kabinban, "csináld magad" elv alapján eszközöket biztosít mindenki számára egy nyugdot, hóvihart-túlélő éjszakához.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net



























SzerzőÜzenet
avatar

◯ Kor : 199
◯ HSZ : 659
◯ IC REAG : 633

Re: Moose Creek menedékház // Kedd Feb. 24, 2015 3:18 pm

- Aha, értem – nem, nem értette, de ezt nem kell a másik orrára kötnie. Keveset tudott az őrzőkről, így kíváncsivá vált miféle alapanyagokra gondolt a másik, mivel ami egyedül az eszébe ötlött az a vérfarkas esszencia volt. Viszont nem látott, nem hallott és nem is érzett másik vérfarkast a közelben, akitől Franz „alapanyagot” gyűjthetett volna. Mindenesetre nem túlságosan nyugtalanította a dolog. Talán ehhez a másikból áradó nyugodt határozottság is hozzájárult, valamint az, hogy ő kutatott az őrző után és nem fordítva. Ellenkező esetben, talán elgondolkodott volna rajta komolyan, hogy találkozásuk nem a véletlen szüleménye, de így teljességgel irreális gondolat volt összeesküvés elméleten rágódnia. Ha ártó szándékai lennének, nem valószínű, hogy ilyen érzelmeket sugározna magából. Ránézésre elég tapasztaltnak tűnt, az évek nyomott hagytak arcán, viszont ebből nem lehet egyből következtetni a korára. Mindenesetre az biztos, hogy az előző században születhetett, így Egon élettapasztalat fölényben volt, talán meg kellene próbálnia úgy is viselkedni, mint egy majd kétszáz éves vérfarkas. Franz közben ismét helyet foglalt, ami megerősítette Egonban a másik békés szándékairól alkotott képét.
- Tényleg? Úgy tűnik, azokért a ruhákért valamit adni is kellene, nekem pedig semmim sincs, de nem is probléma. Nem áll szándékomban észak felé menni – hát tényleg nem, inkább vissza kéne indulnia Fairbanks irányába. Bármerre is legyen az pontosan. Viszont nem muszáj semmit nagyon elkapkodni. Nagyjából két vagy három óra telt el, mióta útnak indult és ebből kiindulva a visszaút is hasonló időtartammal fog majd bírni, ha megint lohol majd. A nap csak úgy másfél óra múlva megy majd le, így a nagyja utat valószínűleg világosban fogja tudni megtenni. Persze őt a sötétség sem zavarta igazán, és úgy legalább nem kell attól tartania, hogy szürkésfekete bundáját valaki messziről kiszúrja. Normál farkas alakba vedlett, és leheveredett szemközt az őrzővel.
- Igaza van, remekül szórakoznék a helyzeten – vallotta be őszintén. – Némelyik vérfarkas is szokott őrzőknek segíteni – megvonta volna a vállát, ha nem farkasként feküdt volna a hóban, így viszont csak a gondolati hangsúllyal tudta jelezni, hogy szerinte a kölcsönös segítségnyújtást teljesen rendben lévőnek találja. Persze Egon, ritkán segítetett és még ritkábban kért segítséget őrzőktől. Érhető okokból nem igazán akart nagyon a szemük előtt lenni. Tudta, hogy tudnak róla, hiszen ezek mindenkiről tudnak, viszont nem szándékozott a kelleténél jobban felhívni magára a figyelmet. Egon feje félrefordult és kíváncsian nézett Franzra. Vajon kire értette most az ostoba kóbor jelzőt? Talán rá? Nem valószínű, de mindenesetre, ha egy hevesebb vérmérsékletű farkassal futott volna össze, az talán zokon vehetné az ilyen megnyilvánulást. Franz persze nem tudhatta, hogy a letépett mancsa véget is vetett a csatának, így az „ostoba kóbor, aki nem tudta hol a helye” jelző egészen szépen illett Egonra. Pusztán annyi módosítással, hogy „ostoba falkatag, aki nem tudta hol a helye”. Egon egy ideig csendben volt, nem igazán akarta a falka belső ügyeit egy őrzőnek kitálalni, viszont ez lényegében inkább volt magánjellegű összecsapás, mint hétpecsétes falka ügy, így elmesélte neki a nagyon rövidített változatot anélkül, hogy nevén nevezte volna a másik vérfarkast. – Egy falkatársammal összevesztünk egy macskán, ami egyébként az enyém volt eredetileg, de már sajnos nem, és én kerültem ki vesztesen a küzdelemből. Ekkor vesztettem el a mancsom, de már nem kell sok neki és rendbe jön teljesen – hangsúlyában nem volt szomorúság, hiszen nem halt meg aznap, ami tiszta szerencse. A tenyere meg idővel vissza fog nőni hiánytalanul. – Na, igen, aztán meg magyarázkodhatnak a protektornak, vagy a mentoruknak – hangja vidáman csendült. Sejtette, hogy az őrzők belső csatározásait nem büntették halállal. Ha nagyon kezelhetetlenné vált az illető, akkor nyilván emléktöréssel sújtották. A vérfarkasoknál azért drasztikusabb módszereket szoktak alkalmazni.
- Egyébként, honnan jött? Fairbanksből? – apró utalás a városra, hátha Franz mutogatásba kezd, amiről kiderülhet, merre is kellene visszaindulnia, bár ez Egon számára is valószínűtlennek tűnt. Nyilván előbb-utóbb útbaigazítást kell majd kérnie, borzasztó nagy sajnálatára. De, ha ez be is következik, remélte Franz diszkréten fogja kezelni az eltévedt vérfarkas röhejes históriáját.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Franz Meyerhof
Őrző Gyógyító
avatar

◯ Kor : 80
◯ HSZ : 113
◯ IC REAG : 93
◯ Lakhely : Költözőben Fairbanksbe
Re: Moose Creek menedékház // Kedd Feb. 24, 2015 4:14 pm

- Véleményem szerint a hevességet csupán kétféle módon lehet kezelni, vagy nagyobb hevességgel, vagy hihetetlen mértékű nyugalommal. És bár az őrzők sokszor hangoztatják bölcsességüket, és nyugodt habitusukat, legtöbbször ezt csak egymás közt próbálják kimutatni. A legtöbben egy vérfarkas látványától, nem várt megjelenésétől összerezzennek, már pedig a félelem erőszakot szül… A mi fajtáink egymás démonai vagy angyalai… Tudja, én óvom az életet, de van, hogy az élő már nem kíván tovább létezni… Az emberek világa ekkor is azt követeli meg, hogy ő bizony létezzen, pedig cél nélkül az elme és a lélek elsorvad… Olyan ez mint a csorda gyenge tagjának esete, csak éppen mi nem úgy rendezzük, mint azt a természet elvárná.
Hatásszünetet tart, közben pedig visszanyúl zsebe felé, úgy érzi nem lesz itt probléma, így a félbe maradt étkezést is folytathatja. Közben tekintete részletesen végigméri a vele szemközti farkas anatómiáját, vonalait, szőre álagát. Egészséges hím, vonja le a következtetést.
- Anchorageban élek. Ott mások a játékszabályok. Nagyobb a szimbiózis a farkasok és az őrzők közt. Az ok is egyszerű. Jobban kellünk egymásnak. A nagy csordából Önöknek nehezebb vadászni, mert bár a békésen lelegelő állatok egyesével gyengék, mégis tömegben, minden ragadozót eltipornának… Az emberek szaporák. Kevés alkalmas őrzőt, és kevés alkalmas farkast adnak, és ez nem fog megváltozni. Fajainknak szüksége van az inkognitásra, jobb a csendes háttér. Mi őrzők fejleszteni akarjuk a képességeinket, maguk pedig megtalálni a megfelelő utódokat, és békésen elkölteni az eljövendő évszázadokat… Ehhez kompromisszumokra és együttműködésre van szükség… Persze ezen nézetem nem túl népszerű, ahogy az előző század közepén sem volt az, és az előtt sem… Zavarja, ha esetleg folytatom az étkezésem? Megkínálnám, bár nem hiszem, hogy túlzottan ízlene.
Ha megkapja az igenleges választ, miért ne kapná, akkor bizony előcsomagolja a maradékot és folytatja a falatozást, közben pedig elgondolkodik a hallottakon. Falkatársról beszélt a hím, és Fairbankset emlegette, a kép kezd összeállni, okot pedig egyenlőre nem igen lát arra, hogy hazudjanak egymásnak. Ezért is szereti a vadont, itt valahogy minden őszintébb. A patakok, a hegyek, a szél, a nap, az ösvények, a vadak nem hazudnak, csak teszik a dolgukat, és beteljesítik létezésük okát, célját.
- Sokan irigyelnék Öntől Anchorageban ezt. A falkalét egyik előnye, hogy az ilyen sebek begyógyulását kivárhatják. Odaát, ha valakivel efféle vagy komolyabb sérülés történik, gyakorta engem keres fel… Egy letépett mancs ott egyet jelenthet, a terület elvesztésével, vagy legalább is megkurtításával... Persze mindez nem elegendő ahhoz, hogy feladják az egyéni függetlenségüket. Ismeri az Issumatart?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 199
◯ HSZ : 659
◯ IC REAG : 633

Re: Moose Creek menedékház // Kedd Feb. 24, 2015 8:55 pm

Egon hallgatta, amit mond és letett róla, hogy megpróbáljon nagyobb élettapasztalattal rendelkezőnek tűnni. A fickó valószínű filozófus vagy valami hasonló, és a vérfarkas már kezdte nem is érteni, hogy miről beszél. Fogalma sem volt milyen élőre gondolt, aki nem akar már tovább létezni. Az angyalos és démonos részt értette, bár nem igazán hitte, hogy tényleg ez jellemezné a vérfarkasok és őrzők viszonyát. Az őrzők inkább voltak a vérfarkasok békefenntartói egy konfliktussal sújtott területen, ahol mindennaposak az összecsapások, mint halálos ellenfelek. Persze lehet, félreértette, amit Franz közölni szeretett volna, de lényegében mindegy is, mivel nem kívánt vitába szállni vele ezen a téren.
- Szerintem a nyugalom csak még jobban felbőszíti a hevesen reagálót. Két heves álláspont pedig verekedésben csúcsosodik ki. Szerintem egyik sem túl jó megoldás. A legjobb elismerni a másik igazát, esetleg behódolni akaratának. Már persze, ha el akarjuk kerülni az összetűzést, például, ha sokkal erősebb az ellenfelünk. Ha egy szinten vagyunk, akkor meg jöhet a csihi-puhi. Ha nem halunk bele úgyis meggyógyulunk. Bár ez sok mindentől függ, nem hiszem, hogy ilyen könnyedén le lehetne írni egy puskaporos szituációt. – Egonnak is egyszerűbb lett volna hagyni, hogy a tark elvegye a macskáját egész egyszerűen. Akkor most nem kellene béna manccsal csatangolnia, de hát Gyagyás az övé volt, bár még mindig jogtalannak érzi a macska elvételét, de már belátta, hogy úgysem tud mit tenni az idősebb farkas ellen, így már nem akar megküzdeni érte. Amúgy is nyilván egy vagyon lesz Gyagyás kezelése, mire a retardált macskát meggyógyítják. Persze ez legyen Prémvadász problémája, ha már egyszer megszabadította a macskájától.
Sajnos Franz nem mutogatott, és ha meg is tette volna sem ment volna Egon sokra vele, hiszen nem Fairbanksban lakik. Anchoragebe meg nem akart menni. Egon egyet tudott érteni Franzzal a békesség keresésében. Ő sem igazán vágyott másra, csak arra, hogy eléldegéljen még párszáz évig és közben békén legyen hagyva. Persze esze ágában sem volt utódokat keresni, de valószínű a farkas társadalom jelentős része hiúsági okokból és fajuk fennmaradásának érdekében igényli, hogy kölyköket teremtsen. Egont viszont ez teljesen hidegen hagyta.
- Hát nem tudom, vadászni nekünk is igen egyszerű – közölte, bár itt nyilván valamit megint csak félreérthetett, de nem törődött vele. Franz lehet, hogy az emberek beharapásra célzott, de túlságosan ködösen fogalmazott ahhoz, hogy egyértelmű legyen, így Egon maradt a szavak felszínes jelentésénél. – De a nyugodt évszázadok reményével teljesen egyet tudok érteni. Bár ez nem mondható el minden vérfarkasról. Sok falkában éltem már, és némelyik farkas lételeme volt a harc, a küzdelem és korlátainak döngetése. Azok marhára nem vágytak békére, csak kiontott vérre és a győzelem édes ízére a szájukban, valamint a másik behódolására. Némelyik vérfarkas pedig háborúkból háborúkba sodródik, fene tudja miért. Nekem bőven elég volt egyetlen háború is, hogy ne kívánkozzak újra a harcmezőre. Amúgy köszönöm a lehetőséget, de nem vagyok az nagy zöldség faló típus. Igaz reggel óta nem ettem és az is csak csokis gabonapehely volt, de nem akarom elenni a vegetáriánus kaját maga elől – mondjuk, ha lett volna benne egy kis felvágott, akkor már eljátszott volna a gondolattal, hogy elkéri a kaját, de így inkább koplal. Még szerencse, hogy igen érzékeny az orra és tudja milyen kaja lapul a fickó zsebében. Meg egyébként is, egy szívességet bőven elég lesz kérni Franztól. Majd visszafele, ha lesz rá alkalma levadászik valamit. Ja persze, aztán megint teljesen máshol fog majd kikötni. Nem, nem. Inkább éhezik néhány órát, minthogy napokig keringjen valahol a hegyekben.
- Ott azért nyilván nem kelnek birokra egy macskáért – nevetett volna, ha emberi alakban van, de így csak a vidám hanglejtés mehetett át a másik tudatába. – Talán csak nem gyógyító? – kérdezte enyhe meglepettséggel a tudati hangjában. Ha ez így lenne, az megmagyarázná az alapanyaggyűjtést. A vérfarkas gyógyítók is előszeretettel vadásznak idióta növények után a vadonban. Nyilván Franz is ezt művelheti. Egonnak furcsán ismerős volt a név, amit kiejtett, bár fogalma sem volt, hogy honnan. – Nem sajnos, nem igazán nézek animéket – jelentette ki egész egyszerűen, mivel úgy sejtette, ez valami japán sorozat név lehet, amit valamikor, valahol hallott. Biztos valami életbölcsességeket sugárzó rajzfilm. Mondjuk a hírhedtebbekbe belekukkantott kíváncsiságból. Néha le is kötötte, amikor nem volt épp más dolga. – Jobban tetszenek az élőszereplős filmek – persze nem tudta mire ez a nagy váltás, de ha erről akar csevegni neki aztán édes mindegy. Csak majd előbb utóbb meg kell kérnie azt az útbaigazítást.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Franz Meyerhof
Őrző Gyógyító
avatar

◯ Kor : 80
◯ HSZ : 113
◯ IC REAG : 93
◯ Lakhely : Költözőben Fairbanksbe
Re: Moose Creek menedékház // Szer. Feb. 25, 2015 12:09 am

- Anchorageban talán csak két szabály létezik a farkasok között. Az egyik, hogy ne akarj Falkát alapítani, a másik pedig, hogy csak akkor kontárkodj be valaki területére, ha képes vagy azért megküzdeni.
Ami a reggelit illeti, hamarvást neki is kezd, mivel nem tervezte túl sokáig, hogy itt fog időzni, inkább csak egy pár perces pihenőre gondolt, s Egon is sejtheti, hogy a falatok elköltését követően bizony indulóra fogja fogni az őrző.
- Alapvetően minden őrző ért a mágiával történő gyógyításhoz, egy alap szinten. Én erre specializálódtam, és ehhez hozzátartozik, hogy tudok készíteni bizonyos mágikus főzeteket, kenőcsöket. Akár farkasoknak is. Jobb szaglás, gyorsabb regeneráció, elrejtendő szag, vagy éppen ideiglenesen erősebb csontozat… Elég sok lehetőség adott.
Nem részletezi tovább a dolgot, helyette, hallgatja a felé irányzott válaszokat, melyeken meglepődik.
~Ezek szerint nem nagyon volt még kiengedve a Falkából.~
Nem ad hangot a gondolatának, és az apró mosolyon kívül többet nem is enged meg magának, mivel tudja jól ez még régi cimborák közt is lehetne tiszteletlen gesztus, ezért inkább a felvilágosításánál marad.
- Az anchoragei Issumatar, egyfajta vezető. Nem Alfa, hanem egy helyi gócpont. Nálunk nem engedélyezett a Falka alapítás, kivétel nélkül kóbor farkasok élnek a városban, akik nagyra tartják a saját szabadságukat. Az említett tisztség viselője pedig, egyfajta összekötő kapocs, ő rendezi el a nézeteltéréseket, segít a területi viták megoldásában, és hívja harcra az esetlegesen falkaalapításra gondoló rebellisek ellen a többi kóbort.
Nem túlzottan éri meg vele packázni, de a maga módján igen korrekt hím.

Még talán három falatra való maradt a szendvicséből, mikor is táskája felé nyúl, hogy elővegye a termoszát, melyben a tea még mindig langyos, jót fog tenni egy kis meleg ital ezen a hűvös délutánon.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 199
◯ HSZ : 659
◯ IC REAG : 633

Re: Moose Creek menedékház // Csüt. Feb. 26, 2015 12:13 am

- Bölcs szabályok – értett egyet Egon.
Hallgatta, amit mondott és túl sok újdonság nem hangzott el. Tiszában volt vele, hogy tudnak ilyesmit csinálni az őrzők, bár ő maga sohasem vetemedett volna arra, hogy őrzőktől kunyeráljon ilyen szereket. Franz közben elkezdte szerény vacsoráját eszegetni.
- Aha, tisztában vagyok a mágiájuk lehetőségeivel, de eddig még nem volt szükségem rá, hogy kihasználjam az ebben rejlő előnyöket, és ha rajtam múlik, ezután sem fogok élni velük.
A gyógyításban egyébként Egon is igen jártas volt, már csak a vérvonala miatt is, bár saját maga nem plántált gyógyszerekbe saját mágiájából, de így is remek megélhetést biztosított neki különleges képessége.
Úgy látszik félreértette Franzot, mégsem filmekről akart csevegni, hanem az Anchorag-i vérfarkas főnökről akart beszélgetni. A halvány mosoly, ami az őrző arcán megjelent egyáltalán nem frusztrálta. Saját maga leginkább felröhögött volna a félreértésén, de mivel farkas alakban csak valami sakálhoz hasonlító nyekergést tudott volna valószínűleg produkálni így inkább hanyagolta a dolgot.
- Ja, az? Itt északon így hívják az ilyen tagot?  Jóval délebbre békebírónak, vagy sheriffnek, esetleg polgárőrnek hívtuk a falka nélküli helyek vezéreit. Jómagam nem éltem olyan helyen, de néhány New York-i falkatársam igen. Véleményem szerint nem egy szerencsés állapot, de ha valaki meg akarja tartani önállóságát anélkül, hogy be kellene tagozódnia egy falkába, akkor remek helyek az ilyenek. Bár én inkább választottam magamnak egy olyan várost, ahol egyáltalán nem élnek vérfarkasok. Fene tudja, még az is lehet, hogy őrzők sem éltek arrafelé. Amúgy nem, nem ismerem Anchorage vezérét, csak a nevét tudom, vagyis hallottam már egyszer. Valami halfajtára hasonlító neve van, azt hiszem.
Nem rémlett neki, pontosan, hogy mi a keresztneve. Hasonlított a lazacra, de most, hogy jobban belegondolt, talán nem az volt, viszont hangzásra közelített hozzá. Néhány pillanatig gondolkodott, amíg Franz a termoszát előhalászta, majd hirtelen beugrott neki a név.
- Ja megvan, Solomon. Solomonnak hívják, de a nevén kívül csak annyit tudok, hogy elég idős. És valószínűleg tényleg nem érdemes szívózni vele. Egyébként miért érdekli, hogy ismerem-e? – Egonnak ez furcsa volt, mert legjobb tudása szerint semmi köze nem volt Anchorage főnökéhez.  
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Franz Meyerhof
Őrző Gyógyító
avatar

◯ Kor : 80
◯ HSZ : 113
◯ IC REAG : 93
◯ Lakhely : Költözőben Fairbanksbe
Re: Moose Creek menedékház // Csüt. Feb. 26, 2015 11:59 am

- Egy anchorage-i őrző számára az ismeretek, a farkasokkal való jó kapcsolat elengedhetetlen. És ha valakiről tudom, hogy kinek az ismerőse, akkor idővel akár még el is érhetem, ha úgy adódna… Sok beszéd, sok információ, és ez túléléshez vezet. Őrzőnek lenni nálunk kicsit olyan, mintha egy kis falkába verődött farkas közösség lennénk… Megvédjük magunkat, de olykor szükségünk van az Issumatarra is.
Nem részletezi a dolgot, inkább nekilát befejezni az étkezést, már így is túl sokat időzött, bár nem bánta meg, egy új ismertség, még ha felületes is, nem fog rosszul jönni a jövőben. A farkas alakját, vonásait volt ideje jól megjegyezni, és bár emberi arcát nem látta azért ez is jól jöhet idővel. Pár korty frissítő is legördül torkán, és a termosz visszazáródását követő, recsegő hang jól jelzi, hogy elfogyott az utolsó falat.
- Tisztelettel, de kétlem, hogy a mágiánk minden lehetőségével tisztában lenne, ügyelünk rá, hogy a lapjainkat ne fedjük fel túl hamar.
Apró mosoly jelenik meg arcán, majd megemelkedik ültéből, és megigazítja öltözetét, ellenőrzi, hogy minden réteg a helyén van-e, jól takarja-e a derekát is kabát, kesztyű nem csúszott-e ki a kabát alól a csuklónál…
- Lassan indulnom kell, azonban örültem, hogy nem magányosan kellett elköltenem ezt a pár falatot. Ha pedig véletlenül mégis meggondolná magát, és az élete során szüksége lenne pár őrzők által készített szerre, s nem akarja, hogy ennek híre menjen, akkor Anchorageban megtalál. Az üzleteim nem tartoznak a Protektorátus fennhatósága alá, és ennek meg vannak az előnyei.
Franz hűséges a rendhez, lojalitása megkérdőjelezhetetlen, de vannak saját ösvényei, mindig is így volt, ezért is ő kapta az anchoragei gyógyító posztját.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 199
◯ HSZ : 659
◯ IC REAG : 633

Re: Moose Creek menedékház // Csüt. Feb. 26, 2015 1:22 pm

- Na, igen – válaszolta Egon. Az őrzők ugyanúgy védik a sajátjaikat, mint a vérfarkasok a falkatagokat. Ennél talán nincs is természetesebb dolog a világon. Az Anchorage-i helyzetről nem sokat tudott, de nem is igazán érdekelte. Lényegében egyáltalán nem. – Sajnos velem sokra nem megy, alig féléve vagyok Fairbansban. A helyi falkához pedig még kevesebb ideje tartozom.
Franz komótosan elfogyasztotta korai vacsoráját és visszazárta a termoszt is. Egon felhúzta volna a szemöldökét Franz szavai miatt, ha emberi alakban lett volna, és igen furcsán nézett volna az őrzőre. Így viszont csak fejét fordította félre csodálkozásának kimutatása végett.
- A néhai falkában, ahol jártam az őrzők szívesen segítettek a gyógyítóinknak a főzeteik hatásosabbá tételében. Emellett, ha azt hiszi mi csukott szemmel járunk a világban és nem osztjuk meg az információnkat egymás között szinte mindenről, így a maguk varázslatainak ránk nézve kedvezőtlen és kedvező hatásairól is. akkor kissé tévedésben van. Nem mondom, hogy értem vagy tudom, hogy miképpen alkalmazzák ezeket a csodákat, de hallottam már ezt-azt, amire maguk képesek. Jómagam persze még nem voltam szenvedő alanya, és nem is szándékozom az lenni, de ettől eltekintve tudom, hogy egyáltalán nem lehet alábecsülni még a gyógyítóikat sem, mivel a vérfarkas igen kellemetlen helyzetben találhatná magát egy ilyen ostoba hozzáállás miatt. Persze azért hallottam túlzásokat is, de hát az információ már csak ilyen. Minden egyes megtett mérfölddel és minden egyes nappal torzul egy keveset, mire elér mondjuk hozzám. Talán a legdurvább, amit hallottam az az volt, hogy egy őrző mágus egyetlen legyintéssel elintézett tizenhárom rá támadó vérfarkast, azáltal, hogy egy tó vizét felhasználva vízburokba zárta a farkasokat, akik ezáltal megfulladtak. Kissé mesés a történet, mivel még én is kibírom tíz-tizenöt percig a víz alatt, pedig nem mondhatom magam a legkitartóbb példánynak. Annyi idő pedig elég lehet kikecmeregni a vízburokból. De a túlzások ellenére vannak hihető esetek is – persze ezt már nem igazán szerette volna részletezni. Lebénuló vérfarkasok, vagy olyanok, akik a telihold fénye miatt eszeveszett fájdalomban törnek ki. Sőt még olyanról is hallott, akitől időlegesen elszakították a farkasát. Ezt persze túlzásnak hitte volna, ha nem erősítették volna meg többen is, hogy erre is képesek az őrzők a mágiájuk segítségével. Igaz fogalma sem volt, hogy miképpen tudnak ilyen dolgokat véghezvinni, de nem is igazán érdekelte. Egyetlen dolog volt, ami foglalkoztatta az őrzőkkel kapcsolatban, az pedig az volt, hogy hagyják őt békén. Ez idáig sikerrel elkerülte az összetűzést velük, és remélte, hogy ez a továbbiakban is így marad.
- Köszönöm a lehetőséget, de nem hiszem, hogy élnék vele. Viszont, ha már úgyis menni készül, nincs véletlen egy térképe, amire rákukkanthatnék elindulása előtt? Jó lenne tudnom, hány mérföldre lehetek Fairbankstől, csak úgy kíváncsiságból – mekkora mentő ötlet. Így nem kell bevallania, hogy eltévedt. Nagyon remélte, hogy Franz rendelkezik térképpel, mert ha nem, akkor mégis csak szívességet kell kérnie.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Franz Meyerhof
Őrző Gyógyító
avatar

◯ Kor : 80
◯ HSZ : 113
◯ IC REAG : 93
◯ Lakhely : Költözőben Fairbanksbe
Re: Moose Creek menedékház // Csüt. Feb. 26, 2015 7:00 pm

- Féléve van itt, de az is lehet, hogy 50 év múlva mondjuk Romában fogunk találkozni. Nem láthatjuk a jövőnket előre. Ismerni fogjuk valamennyire egymás habitusát, és ez előny lehet mindkettőnk számára. Volt már rá, hogy farkas fedezte az én hátamat, és arra is, hogy fordítva…
Nem részletezi a történetet, inkább tekintetét az égre veti, és elgondolkodik a következőkön. Körülbelül fél óra séta áll előtte a menedékházig, aztán még körülbelül ugyan ennyi a zsályásig. Nem lesz sok ideje, ha még szeretne valamennyi természetes fényt a gyűjtögetéshez, lehet kicsit tempóznia is kell majd, de ez nem fog problémát jelenteni.
- Nem becsülöm én alá az Önök faját, higgye el jobban is tisztelem, mint a legtöbbek.
Zárja rövidre a témát, és ha Egon szaglása jó, bizony érezheti, hogy a szavak mögött nem igen volt hazugság, sőt egyfajta büszkeség is társult hozzájuk. Franz, mindig is nagyra volt azzal, hogy viszonylag könnyen teremtett kapcsolatot a legtöbb falkataggal, vagy kóborral, mi sem bizonyítja ezt jobban mint az Issumatarral ápolt több, mint tíz éves bizalmi viszonyuk.
- Nem hordok magamnál térképet. Légvonalban körülbelül 8-10 mérföldre lehet Fairbanks.
Kezével meg is mutatja pontos irányt északnyugat felé, körülbelül 10 és 11 óránál. Azonban még ezzel nem fejezte be az útba igazítást.
- Ha rám hallgat, akkor körülbelül három mérföldet nyugatnak tart, hamar eléri a 2-es utat. A növényzet elég sűrű, hogy ne legyen szem előtt, de a terep sokkal könnyebb. Igaz, hogy így körülbelül négy mérföld kerülőt fog megtenni, de nem kell bajlódnia a túlzottan sziklás talajjal, és megfelelő ösvények keresésével… Azonban nekem lassan indulnom kell.
Örvendtem a találkozásnak!

Végezetül hátizsákját kezdi el megigazítani, a sok le-föl mozgásban a súly alatt kissé kintebb jött a vállhuzal, és így mintha lógna a balján. ~Ezzel még meggyűlik a bajom, ha most nem igazítom meg.~
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 199
◯ HSZ : 659
◯ IC REAG : 633

Re: Moose Creek menedékház // Csüt. Feb. 26, 2015 8:32 pm

- Meglehet, de elég nagy a világ, hogy talán soha ne is fussunk össze Alaszkán kívül – jegyezte meg mindenféle mögöttes jelentéstartalom nélkül.
Váltott egy keveset fekvő pozícióján, hogy csonkja kényelmesebben heverjen a hóban. Fájdalmas volt a gyógyulás, de legalább tompa és nem éles fájdalommal sajgott balja. Tekintetével követte a másik mozdulatait és ő maga is felnézett az égre, de nem sok látnivaló volt, így inkább újra Franzra figyelt.
- Gondoltam, hogy nem – mondta lágyan, bár ebben nem igazán volt teljesen biztos. Nem érzett hazugságot felőle, de nem is ismerte annyira, hogy tudja mennyire képes elrejteni ezt a vérfarkasok elől. Az őrzői szakmában bizonyosan elengedhetetlen, hogy képesek legyenek megtéveszteni a vérfarkasokat, ha az áll érdekükben. Persze Egon akkor sem neheztelt volna rá, ha lenézi őket. Mindenkinek meglehet a saját véleménye. Amúgy sem volt az a fajta, aki verbális inzultáció miatt, bárkinek neki esne. Ennél azért jóval több esze volt.
Tíz mérföld nem túl sok, legalábbis egy egészséges vérfarkas számára, persze ha kétlábú formáját ölti magára, a közlekedésben semmiféle hátrányt nem szenved csonkja miatt.
- Aha – közölte kurtán, miután Franz a kezével is megmutatta a kívánt irányt. Ez már valószínűleg elegendő is lett volna számára, de a férfi még tovább magyarázott. Nem bánta ugyan, de nem hitte, hogy azon az úton fog menni, amit Franz javasolt. Hallgatta és meg is jegyezte a mondottakat, viszont ez már túlságosan kiszámíthatóvá tenné haladási irányát. Ugyan nem hitte, hogy tőrbe szeretné csalni, hogy valaki rajtaüthessen, de jobban tetszett neki az északnyugati irányzék.
- Értem – közölte könnyedén. Úgy látszik nem kellett szóvá tennie, Franz egyből leszűrte, hogy eltévedt, különben nem kezdett volna részletes magyarázkodásba. Sebaj, legalább látszatra megőrizte büszkeségét, és nem kellett segítségért kuncsorognia a férfitól. Igazán jó kedvvel pattan fel ültéből, ahogy Franz bejelentette távozási szándékét. – Én is örvendtem, igazán nem számítottam társaságra idekint, de kétségkívül hasznos találkozás volt – legalábbis Egon részéről, aki így megtudta merre is kell pontosan visszaindulnia. Nem óhajtott órákat tekeregni a helyes irányt keresve.
Visszavedlett humanoid farkas alakjába és két lábra állt.
- Viszontlátásra Franz, bízom benne, hogy még látjuk egymást – füllentett könnyedén, de persze az ilyen gesztus mindennapos még az embereknél is. Még egy másik vérfarkas sem vette volna észre, hogy hazudott.

Eleinte nyugatnak tartott, ahogy Franz javasolta, de mihelyst látótávolságon kívül ért, északnyugatnak fordult. Nem kívánt kerülni, és azt sem akarta, hogy mozgása kiszámítható legyen. Biztos, ami biztos alapon a rövidebb, bár nehezebben járható utat választotta. Nem aggódott, hogy esetleg valaki megláthatja. Na és ha igen? Legfeljebb majd elfogyasztja, ha nem egy újabb őrzőbe botlik.  
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Franz Meyerhof
Őrző Gyógyító
avatar

◯ Kor : 80
◯ HSZ : 113
◯ IC REAG : 93
◯ Lakhely : Költözőben Fairbanksbe
Re: Moose Creek menedékház // Csüt. Feb. 26, 2015 10:15 pm

A találkozás, olyan gyorsan ér véget, mint ahogyan elkezdődött. Az átalakulást még megvárja, s mindaddig nem is akaródzik elindulni, míg a farkas ki nem kerül a látómezejéből. ~Fura szerzet volt.~ Ezt követően még megereszt egy könnyítést is az egyik közeli bokor tövében, s csak miután ezzel is végzett tekint vissza a beszélgetés helyszínére, legfőképpen azon helyet szemléli meg ahol legutóbbi beszélgető partnere feküdt. Szőrszálakat keres, nem mintha túl nagy mennyiségű eszenciát remélné, inkább csak egyfajta későbbi azonosításhoz elegendő mintát. (Egon, majd eldöntöd találtam-e) Ha kezébe akad pár szőrszál, akkor bizony azt bezacskózza és felcímkézi, de már csak út közben, mivel a főzeteihez szükséges alapanyagok megszerzése jelenleg sokkal inkább előtérbe helyezhető a szemében.
Lépteit szaporázva körülbelül 25 percébe telt, mire feltűnt a menedékház a szeme előtt, onnan kicsit keletre vette az irányt, s nem is kellett egészen 20 perc, hogy megtalálja a zsályást. ~Kicsit túl becsültem a távolságot.~ Nyugtázta magában, miközben neki látott a szüretnek, az érett hajtásokat szedte, majd miután ezeket elzacskózta, a gyökérből is kikapart egy keveset a hó alól, és vágott egy kisebb darabot, annak reményében, hogy saját kertjében is megtudja majd honosítani a növényt. Ezt követően kis kerülővel, de úgy döntött, hogy visszatér a menedékhez. ~No lám csipkebogyó, és a tövében mintha havasi kikerics nyílna. Szerencsés nap ez a mai.~
Újabb zacskók kerültek elő, melyeket végül sikeresen megtöltött, azonban a nap fénye egyre kevésbé szűrődött be a lábai elő, így végül a döntés sem maradhatott el. Irány az esti pihenő…

Az épület belsejében, az első dolga tűzcsiholás volt, itt fent nem igen akadt villamos áram, helyette a bekészített száraz tüzelő is megtette, körülbelül két órát fagyoskodott, mire a belső hőmérséklet elérte a tizenöt fokot, addig a kabát sem került le róla. Egyedül táskája mélyéről varázsolta elő takaróját, melyet a tűz biztonságos közelébe helyezett, hogy minél előbb melegedjék. Mikoris kabátja lekerült a táska mélyéről két félliteres petróleummal töltött flakont is előszedett, melyet a mindenes szekrény polcán helyezett el, ez volt az ő ”áldozata” a vendéglátásért cserébe.
Mikoris a hőmérséklet a hőmérő szerint elérte a 20 fokot, úgy döntött ideje vacsorához látnia, a víz is gyorsan felforrt egy fémkannában, műanyag csészéjében pedig egy instant kávéporos zacskó tartalma csusszant, hogy végül forró meleg italként szolgáljon ezen a magányos estén. Franznak tagadhatatlanul jól esett ez a csend, és béke, távol a város zajától, távol mindentől.
~A világunk már így is néha túl gyors… Autók, internet, mobiltelefon, email… Hasznosak, de kártékonyak is. Egyre nehezebbé válik általuk a munkánk, egyre több a kellemetlenség. Régen még sokkal egyszerűbb volt. Milyen jók is voltak azok a londoni évek, személyesen terjedt minden hír, a hetilapokban is csak a fontos dolgoknak jutott oldal. Az akkori emberekben több volt a kurázsi, ma már mindenki túl okos, túl bonyolítja az életét, többek közt néha mi őrzők is…Régi szép idők.~
Olyan 11 körül érte utol a fáradtság, még megrakta a tüzet, kabátját egy szék támlájára helyezte, megvetette ágyát, és a meleg takaróba bugyolálta magát. Az ajtót nem zárta be, ám egy erdőben felszedett toboz háncsát az ajtó elé szórta belülről, ha valaki rányitna, a reccsenő hangokra a varázslata riasztaná, bár nem számított ilyesmire…

A hajnal korán beragyogott az ablakon, és ha nem lett volna elég, a hideg is hasonlóan ébresztő hatással csüngött az őrző arcán. A fa leégett, és már csak a parázsalja engedett egy kevésnyi hőáramot a levegő, ám ez a még mindig hideg falakhoz képest szinte elenyésző volt. Az épület visszahűlt 15 fokra, és ez felébresztette az anchoragei gyógyítót, ki a reggeli kávé és utolsó szendvicsének elfogyasztása után úgy döntött, egy kis fahasogatást követően visszaindul Fairbanks-be, akadt még ott egy kis dolga, a helyi Krónikással, aztán pedig haza kellett térnie, mert hát hova lennének Alaszka legnagyobb városának morcos betegei a jó doktoruk, s farkasai az üzleties Kuruzslójuk nélkül…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6742
◯ IC REAG : 8530
Re: Moose Creek menedékház // Kedd Márc. 03, 2015 9:02 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
avatar

◯ Kor : 192
◯ HSZ : 110
◯ IC REAG : 90
◯ Lakhely : Immáron Fairbanks, véglegesen

Re: Moose Creek menedékház // Szer. Júl. 29, 2015 1:26 pm




Egon & Matthieu


Tyúkszem nőtt a legnemesebbik fertályom átellenes végére, vagy hogy lehet szexistán megfogalmazni a segget. Oda. Nem szó szerint, hiszen a szemeimet minden tájamon arra tartogatom, hogy nyitottan legeltetődjenek a határon, de átvitt értelemben mindenképp. Hónapok. Céltalannak nem nevezhető, de a vágyott kimenetel tekintetében eseménytelen hónapok. Tudom, amit tudok, s ennek fényében higgadtan, de kellene valamit lépjek. Éppen ezért már nem csak azért flangálok a határ mentén, hogy ne üljek egy helyben, hanem azért is, mert vadászom. Na nem szó szerint, bár olyat is szoktam. Éppenséggel most falkaszagúra vadászom. Nyilván jellegzetes, volt egy bűze az Alfának is, hogy emlegessem ilyen szépen gondolatban tesztoszterondús illatanyagát, lenyomatát.
Tiszta vagyok, mint a frissen hullott hó, hála annak, hogy bírom a hideget és egyébként sem fagy bele annyira a seggem a patakba, mint mondjuk télen fagyna a lék alá. A ruházatom mondjuk nem éppen változatos, de ki figyeli? Azt a melegítőt viselem, amiben eljöttem a Corvin kuckóból, de persze azóta már kimostam párszor, jó ez a menedékház, van benne egy pár kellemes cucc, főleg a személyi higiéniához. Is. Egyébként sem vagyok finnyás, de azért a büdös ősember messze állt tőlem még a katedrán is. A büdös része mindenképp. És a szakállat is csak akkor szeretem, ha ál, s nem áll.
A menedékház környékét róvom, pajzsom fent van, bár kérdem én: minek? Úgyis tudják, hogy ki az a megszállott vadbarom, aki a határokat koptatja. Nem mondhatják viszont, hogy engedetlen vagyok. Szabályt nem szegtem eddig sem, s eztán sem tervezem. Sienna élete és biztonsága mindenek előtt. És felett. Alatt. Mindenütt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 199
◯ HSZ : 659
◯ IC REAG : 633

Re: Moose Creek menedékház // Szer. Júl. 29, 2015 2:52 pm

Kellemesen hűvös júliusi reggel köszöntött Egonra, a Vörös Hold után átvett sérüléseinek már csak a hegei látszódtak és hosszú hónapok óta végre az állandó, nyomasztó fejfájás is alább hagyott. Szabadnapos volt, nem kellett az asztalosműhelybe befáradnia, hogy idióta kölyköknek rakjon össze bútorokat, amiket aztán úgyis néhány hónapon belül tönkrevágnak. Jól esett volna neki egy kis vadászat, persze sokkal szívesebben kapott volna el egy embert, mint valami oktalan állatot, de mivel a városban nem fog emberhús után koslatni, így maradt a vadon és a minimális esély, hogy végre összefut egy túrázóval, akit mindenféle nyom nélkül eltűntethet részben a bendőjében, részben pedig a föld alatt. És mégis, az elmúlt hónapok eseményei még ebben az egyszerű kis reménységmorzsájában is megingatták. Vajon mint fog hozzá szólni Hope, ha esetleg megtudja, hogy embert ölt? Talán elveszi a farkasát, ahogy azt a vérvonal nagyapjával tette? Vagy egyszerűen csak kitekeri a nyakát? Bármelyiket könnyűszerrel megtehette volna, így Egon kétségek között indult útnak gyalogosan. Nagyjából azon az úton ment, ahol hónapokkal korábban azzal az őrzővel összefutott. Mi is volt a neve? Franz May… valami Franz, fene tudja már a vezetéknevét, de nem Fairbanks-i volt, hanem Anchorage-i. Nem csoda, hogy azóta sem látta viszont.
Most azonban nem farkasként közlekedett. Ha talál valami prédát, azt emberi formájában is ki tudja szagolni, és akár még követheti is, aztán, ha elég közel kerül, majd átváltozik és üldözőbe veszi. Aztán élvezettel felfalja.
Órákig baktatott. Néhány szagmintára felfigyelt, de egyik sem tűnt túl frissnek, hogy érdemes legyen követni. Egyébként is jól esett neki a kényelmes séta, világ életében szerette az erdőt járni, közönséges farkasként, vagy éppen emberként. Mindegy volt miként, a lényeg, hogy közben ki tudta szellőztetni túlzsúfolt elméjét. Jelen pillanatban, pedig volt néhány dolog, ami aggasztotta. Barátnője őrzővé válása, vagy a Vörös Hold után feltámadt halottak, amik egyértelművé tették számára, hogy van valami sokkal nagyobb hatalom a világon, amiben eddig nem hitt. Természetesen Istenre gondolt, és persze nem tette szóvá, amikor a szellemeket okolták a holtak visszatérése miatt, de valahogy nem hitte, hogy ezt Alignak testvérkéje Tupilek meg tudta volna tenni segítség nélkül. Hiába lóg a nap előtt a fekete burok még mindig - ami azóta ott virít, amióta Hope felfedte vérvonal alapító kilétét és köze van valamelyest Alignakhoz - valahogy nem hitte, hogy egy halott vérfarkas képes lenne erre. A suttogóik nyilvánvalóan tévednek, ekkora ereje nem lehet senkinek… legalábbis Egon szentül meg volt győződve, hogy nagyobb személy kell, hogy álljon a háttérben. És, ha Isten létezik, akkor pokolnak és mennynek is kell léteznie. Szemernyi kétsége sem volt afelől, hogy halála után mire számíthat. Túl sok ember életét oltotta már ki.
A vérfarkas szaga megállásra késztette. Pajzsát lejjebb eresztette, de nem érzett energiákat a közelben. Nyilván csak a szaga ért el idáig. Nem falkához tartozó szag volt, de ettől még lehet persze falkatag, ha sok időt töltött távol a bandától. Egon néhány pillanatnyi habozás után úgy döntött, hogy követi a szagot. Ha kóbor, akkor nyilván meg kell tudnia mi járatban ilyen közel Fairbankshez, ha meg falkatag, akkor megkérdi kell-e neki valamiben segítség. Remélte nem fog az életébe kerülni újdonsült kíváncsisága.
Ötszáz yard megtétele után megpillantott egy viskót, meg egy fickót is, aki a házikó körüli irtás peremén tévelygett. Háttal állt neki, így nem látta az arcát, de elég közel volt, hogy energiáit befoghassa, már persze, ha be tudott volna bármit is fogni. A hím pajzsa hermetikusan zárt. Telepatikus kommunikáció kilőve, de az erdő mélyén amúgy sincs szükség igazán diszkrécióra.  
- – ordította el magát, miközben kezével intett a hímnek. Persze, amaz lehet, hogy már kiszúrta, de nem sokat számított. Pajzsát feljebb csúsztatta, de nem zárta be teljesen. Akár mögé is lopakodhatott volna, de ha nem egy frissen beharapott kölyök, akkor minden bizonnyal meghallaná a lépteit. Egy ilyen akció pedig felesleges bizalmatlanságba torkolt volna.
A távolság kettejük között nagyjából ötven yard volt, és ahogy a fickó megfordult – mert minden bizonnyal megfordult – Egon kíváncsi tekintettel nézegette az arcát. Roppant mód ismerős volt neki, csak épp nem tudta még hová tegye.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6742
◯ IC REAG : 8530
Re: Moose Creek menedékház // Vas. Aug. 09, 2015 11:02 am

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Jackson Carter
Informátor
avatar

◯ Kor : 30
◯ HSZ : 674
◯ IC REAG : 540
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Moose Creek menedékház // Vas. Aug. 16, 2015 3:05 pm


Prim & Jackson



Miután sikerült a legtöbb őrző kollégát körbekérdezgetni, hogy szerintük mit lenne érdemes megnézni a környéken, összejött néhány lehetséges hely, ami úgy tűnik, különös népszerűségnek örvendett, én pedig találomra ráböktem az egyikre belőlük. Kirándulás!
Úgy is szerettem, rég is voltam, így miután összerámoltam a szükséges cuccaimat egy hátizsákba, némi vízzel és elemózsiával kiegészítve, útnak is indultam. Térkép igaz, nem volt nálam, de mivel úgy is az egyik túraútvonalon terveztem elindulni, legalább gyakorlom a Fotómemória varázslatot, aztán elteszem ideiglenes emlékbe a kihelyezett térkép képét.
Az idő is szépnek ígérkezett, igaz, előrejelzést azt sosem nézek különösebben, mert hát minek? Úgy is csoda, ha eltalálják… Meg olyan kirívó esetek nem szoktak történni, hogy ne élné túl az ember, szóval egy gonddal kevesebb. Egy dzsekit aztán a vállamra dobtam, mielőtt nekiindultam volna a túrázós felszerelésemben a vadonnak. Telt-múlt az idő, én pedig már rég letértem az ösvényről, igaz, az utam során folyamatosan memorizáltam az olyan tájékozódási pontokat, amik majd segítenek visszatalálni. Na meg telefon is volt nálam, ugyan mi történhetne?
Pont ez… Épp az isten háta mögötti dzsumbuj rengetegben törtem az utat magamnak, hogy valahogy kikeveredjek a bokrok sűrűjéből, amin keresztül én naiv azt hittem, egyszerűbb lesz lerövidíteni az utat, amikor leszakadt az ég alja. Nem elég, hogy a bokrok jóvoltából már tetőtől talpig tele vagyok apró karcolásokkal és sérülésekkel, most még bőrig is ázhatok mellé, mire kiszabadulok innen. És ez még csak a kisebbik gond volt, hisz mire kijutottam, csak még jobban rákezdett a vihar – idő közben a szél is feltámadt, az eső úgy ömlött, hogy azt szerintem még a legjobb ablaktörlő lapát se bírta volna el egy jobb fajta autón, hogy a folyamatos dörgés-villámlásokról már ne is beszéljünk. Szó mi szó, hamar eljutottam arra a pontra, hogy nekem valami fedezék kell, amíg legalább csendesedik a helyzet, mert így aztán biztos, hogy nem indulok vissza a több órás utamon.
Szerencsére nem kellett túl sokáig keresgélnem, egész hamar rábukkantam egy közeli kis menedékházra, s miután meggyőződtem róla, hogy teljesen üres, egyből bevetettem magam a védelmébe. Mint ha érdekelt volna egy csöppet is, ha valaki megelőzött volna…
Első dolgom tüzet rakni a kandallóban, majd  néhány réteg ruhát lehámozni magamról, hogy aztán a kandalló elé terítsem őket száradni, mert ha a vihar elálltával így indulok vissza, garantált tüdőgyulladás a következő pár hétre, abból pedig köszönöm, nem kérek. Aztán a szekrényeket átkutatva ha száraz ruhát nem is, de törölközőt azt találtam párat, így jobb híján betámadtam az apró zuhanyzót – nem mint ha nem lettem volna így is elég vizes, de legalább a karmolásokból származó vért és a rám ragadt sarat le akartam vakarni magamról, hogy újra embernek érezhessem magam és ne úgy nézzek ki, mint valami mocsárlakó mumus. Arra azonban végképp nem számítottam, hogy amíg én nyugodt szívvel tusolok, társaságom is fog adódni…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 97
◯ HSZ : 736
◯ IC REAG : 615
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás


Re: Moose Creek menedékház // Vas. Aug. 16, 2015 4:39 pm

Nem olyan régóta vagyok még ebben a városban, de pont elég ideje, hogy végre elkezdjem magamtól felfedezni a várost és a közeli helyeket. Egyik nap a hegyekbe mentem, hogy kipróbáljam a nyári snowboardot, míg másik nap a város utcáit szeltem, hogy meggyezek minden hasznos információt arról, hogy mit merre találok. Szerettem új helyeken eltévedni, mert olyankor mindig az ember olyan üzletekre, elrejtett dolgokra bukkanhat, amit szánszándékkal szerintem soha se találna meg. Így többségében a térkép vagy a hátsózsebemben, vagy a hátizsákomban lapult meg.
Gyönyörű idő volt, így úgy döntöttem, hogy ideje az erdőt felfedeznem. Egy részt nem ártana kifárasztanom magamat, mert örökké én se fogom bírni bezárni a farkast, de ugyanakkor az is megfordult a fejemben, hogy esetleg elhagyom a város határát és kicsit szabadjára engedem a bennem lakozó bestiát. Ebben az esetben legalább a falkát se sérteném meg, s végre én is még inkább szabadabb lennék. Nem néztem ki előre túraútvonalat, ahogyan a korábban megvásárolt térkép is inkább táskámban lappangott, mint a kezemben. Minek előre eltervezi, ha így sokkal izgalmasabb? Figyeltem a jelöléseket a fákon, majd amikor szétágaztak, akkor elindultam jobbra. Természetesen sikerült megint a nehezebb útvonalat választanom, de egyáltalán nem bántam. Legalább van valami kihívás is. Emberként is szerettem az erdőben bóklászni, akkoriban a húgommal tévedtem be a birtok közelében lévő rengetegbe. Másabb volt, mint ez, de ugyanúgy képes volt elbűvölni. Rövid időre az egyik árnyékos helyen megállok pihenni, a kulacsomban lévő vízből iszok, miközben a messzeségbe révedek. Gyönyörű ez a táj. Sok helyen megfordultam már, de hasonló szépséget nem láttam még. Teljesen magával ragad minden egyes alkalommal. De alig teszek meg pár lépést, az ég egyszer csak leszakad. Órák óta úton vagyok, így a város túl messze, de úgy emlékszem, hogy van valami menedékház erre, remélem jól emlékszem.
Eleinte csak óvatosan lépdelek, hiszen nem szeretnék a dobon végig gördülni és tiszta sár lenni, vagy éppen eltörni valamimet. Lehet gyorsan gyógyulok, de akkor se lenne túl jó ötlet sokáig az erdőben ragadni. Pár perc elteltével már nem csak esik, hanem az ég dühös játékba kezd. Amikor meghallom az első dörgést, akkor ijedtem ugrom össze és a lépteim is szaporábbak lesznek. De még mielőtt leérnék egy lankásabb területre sikerül megcsúsznom és körülbelül félpercnyit a sárban csúsznom. Ennél még egy iszapbirkózás is ezerszer jobb lett volna, de legalább az eső valamennyire lemossa rólam a sarat. Szinte már rohanva próbálok előrébb jutni az ítéletidőben, amikor pislákoló fényre leszek figyelmes az esőfüggönyben. Habozás nélkül egyenesen odasétálok, majd minden kopogatás nélkül belépek az ajtón. Lerakom a táskámat, majd kibújok a csizmámból.
Hahó, van itt valaki? – kérdezem meg óvatosan, hiszen nem valószínű, hogy állandóan égne itt a tűz. Kiszedem az arcomba tapadt hajamat, majd kibújok a sáros nadrágomból és felsőmből. Elindulok a zuhanyzó felé, vagyis gondolom oda vezethet az ajtó, amikor meghallom a víz csobogását, de addigra már késő. Az ajtóban ledermedek, hiszen egy pillanatra úgy gondolom, hogy csak a képzetelem játszik velem. Bár sejthettem volna, hogy ha már ilyen idő van, akkor még egy villámcsapás érni fog. Egy újabb dörgés, egy újabb apró rezdülés.
Ez csak valami vicc lehet. – szólalok meg még mindig döbbenten, majd mit sem törődve semmivel hátat fordítok a helységnek, az illetőnek és elindulok a cuccaimat összeszedni. Ennél még az ítéletidő is jobb lehet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jackson Carter
Informátor
avatar

◯ Kor : 30
◯ HSZ : 674
◯ IC REAG : 540
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Moose Creek menedékház // Vas. Aug. 16, 2015 5:45 pm

A vízcsobogás, a tetőn vadul kopogó esőcseppek, a szél, a tűz kellemes ropogása és az időről időre felhangzó égdörgések kellően hangosnak bizonyultak ahhoz, hogy ne halljam meg az óvatos, másik helységből érkező kérdést. Magam sem tudom, miért is nem aktiváltam a hatodik érzék varázslatát, bár őszintén szólva, mekkora volt a valószínűsége annak, hogy másvalakit is ide eszik a fene?
Ahogy megnyikordul az ajtó, reflexből fordulok felé és már nyúlnék is a… az ezüsttőröm után, amit én hülye most a ruháim mellett felejtettem a kandalló mellett, hogy az ég szakadna rám amiért ennyi eszem volt. Sebaj Jackson, jár az újabb vállon veregetés, legalább gyakorolhatod a varázslatokat, ha gáz van.
Mivel azt nem láttam, hogy ki is valójában az idő közben befutott társaság, így csak a törölköző után nyúlok, hogy miután a derekam köré tekertem, óvatos léptekkel lépjek az ajtóhoz, kikémlelve… A francba, hogy pont háttal állt a hozzám hasonlóan igencsak alulöltözött másik, aki ráadásul nő is volt, így csak szótlanul figyeltem még néhány pillanatig – nagyjából addig, amikor vissza nem pillantott, én pedig az arcvonásokban egy régi ismerősömre nem ismertem.
- Prim?! -bukott ki belőlem a kérdés, miután az állam valahol a padlón koppant, majd mit sem törődve semmivel kicsaptam a fürdő ajtaját, hogy utána siessek, mielőtt még megint megléphetne előlem, szó nélkül.
- Prim, tényleg te vagy az? -kaptam el a karját, hogy megállásra kényszerítsem azelőtt, hogy az ajtóig érne. Mondanám, hogy kétlem, hogy csupán fehérneműben nekivágna az erdőnek ilyen időben, de tekintve, hogy vérfarkasok, sok fejfájást csak nem okozott neki a probléma. Így viszont, miután újra végigjárattam rajta a tekintetét, kénytelen voltam elismerni, igen, ez valóban ő…
- Te meg hogy kerülsz ide? Nem hittem volna, hogy azok után, hogy legutóbb megint szó nélkül faképnél hagytál, pont itt fogunk összefutni, egy ilyen… isten háta mögötti helyen… Egyáltalán mi járatban vagy erre felé? Eltévedtél, vagy mi? Azt ne mondd, hogy te is itt élsz Fairbanksben… -engedtem el a karját, ha már biztosra vettem, hogy nem fog hanyatt-homlok menekülni előlem – lol, vicces is lenne, ha egy majd’ száz éves vérfarkas húzná így a csíkot előlem. Helyette inkább a tarkómra siklott a kezem, szórakozottan vakargatva.
- Nem is tudom, mit mondhatnék… -felelem némi zavarral, ahogy a korábbi riadalom miatti feszült vonásaim is enyhülnek egy kissé, bár nem vagyok biztos benne, hogy nem lesz több feszültség a későbbiekben, de legalább attól nem kell félnem, hogy az életemre törne a másik. Bár… a legutóbbi nagy vitánkon bezsebelt sebhelyem lehet, hogy tiltakozna ez ellen.
- Bocs, ha elhasználtam az összes meleg vizet. Ha tudtam volna, hogy jössz, megvárlak a zuhannyal. -tettem hozzá végül szemtelen vigyortal a képemen, mert nem én lettem volna, ha veszni hagyok egy ilyen magas labdát.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 97
◯ HSZ : 736
◯ IC REAG : 615
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás


Re: Moose Creek menedékház // Vas. Aug. 16, 2015 7:56 pm

Biztos vagyok abban, ha ennyire nem lenne pocsék idő, s nem kopogtatna kábé minden esőcsepp ezen a menedékházon úgy, mintha be akarná zúzni a falakat, a tetőt és a szél nem tenne úgy, mintha el akarná fújni, akkor még időben meghallom azt, hogy valaki van itt, de elég lett volna az, ha körbe pillantok, hiszen alig, hogy menekülőre fogom fel is tűnik az illető ruhája. Bár csak tudnám, hogy mit vétettem, hogy ez történik velem. Reménykedtem abban, hogy nem ő az, de ha igazam van, akkor talán még kint lenni is kedvezőbb lesz, mint itt bent. Egy újabb hatalmas dörgés, mire a lámpák elkezdenek pislákolni, újra összébb húzom magamat. Már csak tényleg ez hiányzott, hogy egyszerre két villám csapjon belém.
Alig, hogy felkapom a pólómat és a nadrágomat elkapja a karomat. Legszívesebben kitépném a karjai közül a kezemet, mert ahhoz képest, hogy nem farkas van ereje, de amikor meglátom az ablakon keresztül a tökéletesen kirajzolódó villámot, inkább meggondolom magamat, majd újra rá pillantok.
Nem, valójában Szűzanya vagyok, egy jelenés, mert úgy döntöttem ideje elbeszélgetnem veled gyermekem. – mondom neki gúnyosan, majd amikor elengedi a karomat, akkor kicsit bosszúsan pillantok rá és megdörzsölöm a kezének a helyét. Tudom, hogy nem illik ilyennel poénkodni, de már kicsúszott a számom, így kár ezen rágódni.  Nem vagyok porcelán baba, de akkor is megérzem azt, ha valaki túl erősen tart fogva. Végül egy kisebb önelégült mosoly kúszik az arcomra, ahogyan megpillantom a zavarodottságát. Legalább őt is pontosan annyira váratlanul érte ez a találkozás, mint engem.
Nem szokásom eltévedni, maximum csak rossz ágyban ébredni, de még olyankor is van, aki magára hagyja az eltévedt hölgyeményt. – csipkelődöm továbbra, majd lassan kifújom a levegőt és próbálok visszavenni, de annyi érzés rohamozott meg hirtelen, hogy úgy érzem a fejem lassan szétrobban. – A vihar elől menekültem, de lehet egy barlanggal vagy a Jetivel is jobban jártam volna.  Amúgy meg jelenleg Fairbanksban lakok, azt ne mond, hogy te is? – szólalok meg egy kisebb döbbenet keretében, mert ezt már tényleg nem hiszem el. Miközben beszélek, próbálom fenntartani a szemkontaktust, ami nem éppen egyszerű, hiszen még mindig jól néz ki és a szemei is veszedelmesek, hiszen régebben azzal fogott meg, meg a mosolyával, amivel természetesen most is megajándékoz. Megforgatom a szemeimet és összefonom magam előtt a karomat.
Ohh, álmodozz csak. Régen talán szerencséd volt, de most már nem lenne. A lényeg az, hogy van még víz, az már részletkérdés, hogy hideg vagy meleg. – mondom neki egy vállrándítás keretében, majd elsétálok mellette, s amikor mögé lépek, akkor sietve kapom le róla a törülközött, hiszen tiszta sár vagyok, és nem amiatt fogok sírni, hogy hideg vízben kell fürödnöm. Egy törülköző pedig jól jön és nem volt időm még végig nézni azt, hogy mi is lappang a szobában, vagy a szekrényben. Volt olyan, amikor hegyi patakokban fürödtem egy-egy hosszabb túra, kaland közben. De egy pillanatra bevillan az is, hogy hasonló „lopásom” korábban is volt, nem is egyszer, amikor még… Azt nem gondoltam, hogy ennyire hideg lesz, de így legalább pár perc leforgása alatt már egy szál törülközőben sétálok vissza. Neki dőlök az ajtófélfának és onnét figyelem őt, illetve azt, ahogyan a tűzjátéka megjelenik a falakon.
Te mit keresel itt? Fairbanksba helyeztek vagy te kérted?  – kérdezem tőle kíváncsian és sokkal kedvesebben, mint bármit azok közül, amit kiejtettem a számon korábban, de nem mozdulok meg.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jackson Carter
Informátor
avatar

◯ Kor : 30
◯ HSZ : 674
◯ IC REAG : 540
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Moose Creek menedékház // Vas. Aug. 16, 2015 10:34 pm

- Kisjézusnak talán egy kissé már túlkoros vagypk, de mondja csak, anyám, hallgatom… -csöpögnek az én szavaim az iróniától, nem kell ám félteni engem sem ilyen téren, ám ahogy elengedem és megdörzsöli a kezem nyomát, csak kissé értetlenül nézek rá. Vérfarkas… nem is szorítottam durván, és már ennyivel fájdalmat okoztam volna? Vagy ennyire puding, vagy ennyire nehezen viseli még mindig az érintésem?
- Bocsánat. -felelem azért, hisz jobb a békesség, pláne, mert úgy tűnik, még egy darabig egymás társaságát leszünk kénytelenek élvezni.
- Áhhh! Ezt a sztorit én is ismerem, de milyen érdekes, hogy az én emlékeimben pont fordítva él, hogy ki vált köddé a nap felkeltével egy időben. Amúgy meg, amikor betévedtél abba a bizonyos rossz ágyba, nem igazán tűntél elveszettnek. -vágok vissza neki, mert nehogy már az én bűnöm legyen az egész, holott ő is legalább annyira részes volt abban, hogy így végződött a történetünk, mint én.
- Mert? Minek menekültél, csak nem félsz tőle? -nevettem fel hitetlenkedve, mert komolyan, milyen abszurd lenne már az egész? Az is hülyén venné ki magát, ha egy felnőtt nő retteg a vihartól, hát még ha egy majd’ száz éves vérfarkas… Viccnek is rossz.
- Hát, ha ennyire nem bírsz elviselni, sok sikert a Jeti-kutatáshoz. -fontam össze magam előtt a karjaimat, majd ahogy visszakérdez a lakhelyemre, csak keserűen elmosolyodok, bár szívem mélyén inkább támadna sírni kedvem. Kezd egy elcseszett tragikomédiába átmenni az életem, hogy az összes exem itt bukkan fel előbb-utóbb…
- Képzeld, én is. El ne felejtsük zárni esténként az ajtóinkat, mielőtt még megint egymás ágyában találnánk magunkat, nem igaz? -kérdezek vissza a korábbi témákra reflektálva, mielőtt még bedobnám a soha vissza nem térő zuhanyzós ajánlatomat, de ha nem, hát nem.
- Biztos hallottad már, drágám, hogy az ördög a részletekben rejlik. -feleltem vigyorogva, ám ha neki édes mindegy, hogy jeges vagy forró zuhanyt kap a nyakába, az aztán végképp nem az én problémám. Én jobb szeretem magam beállítani a vízhőfokot a saját ízlésem szerint, de hát nem vagyunk egyformák, ugyebár.
Ahogy elvonul mellettem, csak a vállam felett hátrapillantva követem a tekintetemmel, ám lévén, még mindig karba tett kézzel állok, esélyem sincs védekezni a törölköző-lopása ellen, a rohadt életbe, pedig nem ez az első eset, hogy ilyesmit bejátszik. Franc gondolta volna, hogy jelen helyzetben is lesz bátorsága hozzá? Nagy a kísértés, hogy cserébe én meg az ajtófélfának dőlve kövessem figyelemmel amíg végez és visszakaphatom, de aztán végül hagyom a fenébe. A végén még én is kapnék egy hideg zuhanyt a nyakamba, abból pedig elég volt az a kiadós felhőszakadás mára. Inkább keresek egy másikat magamnak, lévén, a ruháimból még mindig csöpög a víz.
Mire Prim végez a tusolással, én már a kandalló előtt gubbasztok, melegedve, csak akkor fordulok felé, amikor megszólít.
- Az életem értelmét, az elvesztegetett fiatalságomat, a kincset a szivárvány lábánál. Szerinted? -felelek vissza roppant viccesen a „mit keresek itt” kérdésre, de aztán ahogy az ő színe is változott némileg, úgy én is alább hagytam a tapló viselkedéssel.
- Is-is. Itt ajánlottak munkát, néhány ismerősöm is akad erre, meg informátorra is szükség volt a helyi Protektorátuson. És te? Hogyhogy most pont itt, Fairbanksben? -pillantottam fel rá, még mindig a tűz előtt ücsörögve.


A hozzászólást Jackson Carter összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 17, 2015 9:39 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 97
◯ HSZ : 736
◯ IC REAG : 615
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás


Re: Moose Creek menedékház // Hétf. Aug. 17, 2015 12:04 am

Már éppen a következő roppant érdekes és szeretettől túl fűtött szavak hagynák el az ajkaimat, amikor meghallom a bocsánat kérését. Érthetetlenül nézek rá és egy pillanatra talán még úgy is festek, mint valami háborodott, aki nem hiszi el azt, amit hallott vagy éppen lát. Megköszörülöm a torkomat, majd teszek felé egy lépést és a következő pillanatban már a kezem a homlokán landol, ha csak el nem tolja a kezemet, vagy el nem lép.
Lázas vagy? Esetleg fejre estél vagy szívtál valamit? – kérdezem tőle még mindig kicsit elmeháborodott állapotban, mert felém ez az egyetlen egy szó nem éppen gyakran hagyta el az ajkait, de az igazat megvallva én se sokszor mondtam ki. Lehet kellett volna, de valahogy soha se voltam igazán profi a kapcsolatokban. Amikor meghallom a következő szavait, akkor pedig egy kisebb nevetés hagyja el az ajkaimat.
Ohh, milyen vicces, mert ha nem tévedek, akkor te voltál az, aki utoljára csak úgy minden szó nélkül lelépett, vagy tévednék? De biztos vagyok abban, hogy ez amolyan viszonzott kedvesség volt, mert korábban esetleg megsértettem a férfibüszkeségedet!? – kérdezem vissza minden kedvesség nélkül, de még mielőtt bármit is mondhatna, folytatom tovább a dolgot. – Legalább a billogod megvan még? – kérdezem tőle egy ártatlan pillantás keretében, de annál inkább negédes hangon. Ohh, igen emlékszem arra, amikor annyira felhúzott, hogy nyoma maradt annak a bestiának, aki bennem lakozik. Lehet, hogy normális esetben fel se hozom és nem így nevezem a dolgot, mert tényleg bántam azt, ami történt, de jelen helyzetben semmi se volt az. Talán még az égnek a játéka is kutyafitty volt ehhez képest, amit itt kezdett kibontakozni.
Félni? Mégis hova gondolsz? Egyszerűen csak nem akartam villámhárító lenni, miután már túl voltam az iszapbirkózás számon. – mondom sietve, hiszen a világ összes pénzéért se vallanám azt be, hogy tényleg félek eme dühös játéktól, amivel néha az anyatermészet ajándékoz meg minket. Nincs kedvem, hogy gúnyt űzőn belőlem, így jobb, ha óvatos leszek.
A Jetire tett megjegyzésére nem reagálok, de feltűnik a keserű mosoly az arcán. Talán nem csak nekem volt tele váratlan meglepetésekkel ez a város, hanem neki is. Szemmel láthatóan én se vagyok olyan nagy szeretettel fogadott ember, mint azt esetleg remélni lehetne. Bár ostobaság lett volna bári kedvességben reménykedni, hiszen elég sok minden történt velünk.
Ohh, nem kell attól tartanod, hogy az álmod valósággá válik, bogaram. – mondom neki egy ördögi mosoly keretében, miközben a karom még mindig össze van fonva a mellkasom előtt.
Milyen bölcs lett valaki, de tudod még a hideg víz is jobb, mint sárosnak maradni és vakarózni. Még a végén azt hinnéd, hogy bolhás vagyok. – mondom egy fintor keretében, mert már csak tényleg ez hiányozna. Majd pedig mit sem törődve semmivel egyszerűen csak a fürdőbe sétálok, miközben ellopom a törülközőjét. Meglep, hogy meg se próbálja visszaszerezni vagy revansot venni, de talán így jobb is. Legalább a hideg víz kicsit lecsillapítja a kedélyemet is, de persze annyira bőröm és egyes testrészeim nem éppen örülnek eme hőmérsékletnek. Így sok választásom nincs, mint fogcsikorgatva túlélni ezt is és pár perc leforgása alatt megtisztálkodni, hogy újra a meleg szóba felé vegyem az irányt.
Ohh, akkor eléggé sok minden van, ami itt tarthat téged. – állapítom meg még mindig viszonylag kedvesen, majd ellépek az ajtófélfától és körbe pillantok a helységben. Az egyik szekrényhez odasétálok, hogy esetleg van-e bármi olyan eszköz vagy dolog, amivel legalább forró italt csinálhatnánk. Hamarosan pedig rá is bukkanok két tea filterre, miközben beszélek. – Fontolóra vettem azt, hogy végre egyhelyben maradjak, vagyis, hogy csatlakozzak a falkához. – mondom nekem könnyedén, majd újra rápillantok. - Teát? – teszem fel sietve a kérdést, mielőtt most ő bámulhatna rám úgy, mint aki megbolondult. Találok valami edény szerűséget is, már csak azt kéne kitalálni, hogy mégis hol tudunk vizet forralni. Majd újra felpillantok, amikor megint pislákolni kezdenek a fények, de most már végleg ki is alszanak.
Remélem tudod, hogy miként tartsd életben a tűzet. – szólok oda neki, majd botorkálva a tűznek a fényében elindulok, de hiába minden vérvonal vagy bármi, mert szerencsésen megbotlok az egyik táskában és részben neki esek, vagyis a kezem a vállára zuhan, hogy nehogy a földre esek.
Bocsi. – mondom sietve, majd arrébb lépek és pár pillanat erejéig élvezem a tűzből áradó hőt, miközben figyelem őt a tűzfényének a játékában. Fura újra látni, de a legfurább az, hogy pont itt találkozunk és ilyen körülmények között. Egy újabb dörgés, mire egy apró rezdülés újra felfedezhető nálam. Muszáj uralkodnom magamon, nem jöhet rá. Erre nem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jackson Carter
Informátor
avatar

◯ Kor : 30
◯ HSZ : 674
◯ IC REAG : 540
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Moose Creek menedékház // Hétf. Aug. 17, 2015 9:37 am

- Halmozom az élvezeteket, mindhárom egyszerre. Miért, felcsapsz ápolónőnek mellém? -felelem a legnagyobb nyugalommal a kérdésére, és ha esetleg nemleges választ kapnék, már azzal a lendülettel seprem is arrébb a kacsóját a homlokomról, csak ne tapizzon, kérem szépen. Milyen udvariatlan dolog már? Amúgy meg nem értem, hogy miért van mindenki így elcsodálkozva egy-egy bocsánatkérésemen, kár pazarolni rájuk a szót, annyira nem tudják értékelni...
- Elfelejtettem volna szólni, hogy másnap reggel edzésem lesz? Hoppá… bárkivel megesik az ilyesmi, nem igaz? Javíts ki, ha tévedek, de ha emlékezetem nem csal, te se nagyon vesződtél búcsúüzenettel, mielőtt angolosan távoztál volna. -vontam vállat, mondhatjuk, hogy egyenlítettem a számlát, szóval nem értem, mire fel a pattogás. Nem én voltam az, aki kettőnk közül előbb játszotta be, hogy csak úgy szó nélkül kisétál a másik életéből. Amúgy meg még szép, hogy megsértette, bár úgy se vallanám be se neki, se magamnak, és előbb döglenék meg, mint hogy hangosan beismerjem. Mondjuk szar ügy, ő 19, én meg egy híján 20, szóval gondolom, nagy logika neki sem kell hozzá, hogy kisakkozza, mert félelmetes, hogy mennyire hasonló személyiséggel áldott – vagy épp vert – meg minket a sors.
- Ha ennyire kíváncsi vagy, miért nem keresed meg te magad? -kérdeztem vissza a „billog” kapcsán, ezúttal azonban már kihallatszott a hangomból némi sértett él, zsebre teheti az őzike tekintetéért cserébe, amit a kérdés mellé kaptam ajándékba tőle.
- A hülye is tudja, hogy sokkal nagyobb valószínűséggel csap be be magas vagy elektromos dolgokba, és tekintve, hogy körülöttünk az erdőben milyen magas fák vannak, elektromos készülék meg a mobilomat leszámítva szerintem több kilométeres nincs, kétlem, hogy pont ide csapna be. Vagy téged találna el. -közlöm nemes egyszerűséggel, egy grimasszal jelezve felé, hogy ez bizony elég sovány kifogás volt részéről, igazán előállhatna valami hihetőbbel, mert egy ovis még megkajálja az ilyesmi, talán egy kisiskolás is, de abból a korból már mindketten rég kinőttünk.
- Ó, ne aggódj, inkább szokásuk füstbe menni, mint valóra válni. -legyintek a kérésére, mellesleg amúgy se tudja, hogy mik az álmaim, szóval had ringassa magát tévképzetekbe.
- Ejha, nem is tudtam, hogy lehetnek bolháitok. Már megérte ide jönnöm, ma is tanultam valami újat! -csapok a térdemre vigyorogva, tovább táncolva az idegein, de aztán hagyom, had álljon be a hideg zuhany alá, ha már annyira ez szíve vágya.
- Hát most na… -vonok vállat a szavaira, amikor pedig megemlíti a teát, már a gondolatától is megborzongjak, hogy én olyasmit igyak.
- Köszi, de inkább kihagynám, még mindig nem szeretem. Gondolom, a forró kakaó nem opció helyette, úgyhogy mindegy. - Amíg együtt voltunk, addig se láthatott soha se kávét, se teát inni, már akkor is kézzel-lábbal tiltakoztam mindkettő ellen, csodálkozom is, hogy feledhette el. Többnyire mindenki csak csodálkozik rajta… A csapvízre meg most annyira nem fáj a fogam, tekintve, hogy nem sokkal ezelőtt áztam bőrig az esőben, így azonban csak megfordulok ültömben, hogy Prim mozdulatait kövessem a tekintetemmel, miközben a tűzhely körül tüsténkedik.
- Te? A falkához? -kérdezek vissza csodálkozva, na nem mint ha annyira lenézném bármelyiküket is, de emlékeim szerint, akárhányszor keresztezték egymást az útjaink, sosem volt a falka tagja. Ez kezd érdekessé válni - Miért? Történt valami, vagy ennyire a fejedre szálltak? -kérdeztem rá konkrétabban a témára némi aggodalommal a hangomban, mert érdekelt, hogy mi állhat a döntése hátterében, még úgy is, hogy legutóbb úgy váltunk el, ahogy. Na jó... mindig úgy váltunk el, ahogy. Egyáltalán miért vette fontolóra a dolgot?
- Most őszintén, minek nézel engem? -nézek rá némileg sértett tekintettel a kérdése miatt, de aztán egy sóhajt követően megereszkednek a vállaim - Na jó, tudod mit? Inkább ne válaszolj, nem vagyok rá kíváncsi.
Mindenesetre azért valahol mulattató, hogy nagyvárosi létemre mindenkinek az az első reakciója, hogy fél napig nem bírnám ki egyedül a vadonban, mert azt se tudnám, mi-hogy-merre-mennyi. Meglepődnének, ha tudnák, hogy azért van bőven tapasztalatom ilyen téren is, tekintve, hogy a Moszkva-közeli családi nyaralónk is kint van a nagy semmi közepén, és nem volt olyan év, hogy ne látogattunk volna el legalább 1-2 hétre.
- Sebaj. Látom, sokáig bírtad nélkülem. -húzódik kamaszos vigyor a képemre a kis botlása után, ahogy pont az én vállam szolgál támaszul számára, bár már magában az is megmosolyogtató az a tény, hogy az „ügyes” vérvonala ellenére mégis milyen ügyetlen tud lenni néhanapján.
- Gyere, huppanj le nyugodtan. Van hely bőven. -felelem, majd arrébb is húzódok, hogy amennyiben kedve tartja, ő is odaférhessen a tűz mellé - Már csak egy zacskó pillecukor kéne, és teljes lenne a boldogság. -felelem némi túlzással, bár az talán neki sem újdonság, hogy az édességekre mindig vevő vagyok.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 97
◯ HSZ : 736
◯ IC REAG : 615
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás


Re: Moose Creek menedékház // Hétf. Aug. 17, 2015 12:45 pm

Régebben azért másképpen halmoztad az élvezeteket. – mondom egy sunyi mosoly keretében, illetve egy sokat sejtető pillantás keretében. Majd egy kisebb nevetés keretében megszólalok. -  Miért még mindig szereted a jelmezeket? – kérdezem tőle játékosan és egyáltalán nem komolyan, majd végül elveszem a kezemet a homlokáról. Lehet, hogy régebben nem volt ellenére az, ha bárhol megérintettem őt, de azért mind a ketten változtunk és a mi múltunk csöppet se egyszerű.
Van olyan nő, aki beveszi ezt az edzés dumát? Meg se próbáltál utána megtalálni, de biztosan miatta volt az egész. Amúgy meg azok után, amit a fejemhez vágtál nem csoda, hogy én léptem le először. Szerinted nem fájt? Szerinted érzéketlen farkas vagyok?   – szólalok meg kissé sértetten. Lehet nem áll jogomban felhozni újra azt a dolgot, de kár lenne tagadni, hogy mindig is úgy éreztem, hogy az egyik exe túl fontos maradt számára.
Ohh, bocsánat, hogy nem vettem a fáradságot levelek megírására, de tudtommal nem igazán rajongtál az ilyen dolgokért, vagy esetleg félreértettem volna?  – kérdezek vissza kicsit se kedves hangnemben. De fura dolog látni azt, hogy mennyire hasonlóak vagyunk, és mennyire nem vagyunk képesek túllépni a múlton, legalábbis a közös részén. Egyikünk őszvér, míg a másikunk szamár. Mind a ketten részben megsérültünk akkoriban, még ha képtelenek is vagyunk beismerni. Ha nem így lenne, akkor most ebből semmi se került volna szóba.
Nem értem, hogy mire ez a sértettség, hiszen magadnak köszönheted. Te hoztad ki belőlem a rosszabbik énemet, de legalább ha másban nem is, de ebben első voltál. – mondom neki egy vállrándítás keretében, mert nem érzem úgy, hogy erről akarok vitatkozni. Tisztában volt már akkor is, hogy mennyire szarul érintett engem, hogy megtámadtam őt. Egy darabig szinte kerültem őt, mert félte attól, hogy nagyobb kárt is tennék benne. De most még ez a szennyes is terítékre került. Kíváncsian várom, hogy mi lesz a következő.
Élvezed, hogy kötekedhetsz? Ha így folytatod még a végén egy harapás nyom lesz a következő tetoválásod. – mondom neki bosszúsan, de nem engedem el őt a pillantásommal. Egy pillanatra még az egyik kezem is ökölbe szorul, de sokkal inkább azért, hogy a következő dühös ági játék miatt össze ne rezdüljek.   - Nem tudtam, hogy ekkora vétek az, ha valaki félti az életét. Lehet a fába csap bele, de ha így halad, akkor lassan a szél fákat fog kidönteni és nem szerettem volna az egyik alatt végezni.  – teszem hozzá egy kisebb sóhaj keretében, mintha azzal is csak magamat szeretném nyugtatgatni, mert a végén tényleg olyat teszek, amit nem akarok.
Talán nem vagy elég kitartó és annak köszönheted, hogy az álmaid nem válnak valóra. Vagy egyszerűen túl csalfa vagy…   – jegyzem meg mellékesen, még akkor is, ha nem éppen rám tartozik az, hogy éppen milyen búbánat nyomja a szívét. Nem lelkizés miatt vagyok itt, hanem amiatt, mert menedéket kerestem és semmi több.
Tudod nem terveztem azt, hogy egy igazán finnyás „úriemberrel”  – idézőjelet is rajzolok a levegőbe, amikor kiejtem azt az egy szót –  hoz össze a sors az erdő mélyén. –Mondom neki egy kisebb szemforgatás keretében, hiszen ez nem valami luxusszálló, így nem értem, hogy mit várt. A tea inkább a mened való, mint a forró csoki. – De van még gyümölcslevem, ha nem érzed túl gyerekesnek ezt is. – szólalok meg kissé sietve, majd amikor magamon érzem a tekintetét, akkor zavaromban a hajammal kezdek el babrálni.
Miért lepődik meg ezen mindenki ennyire ? Ha azt mondanám, hogy az őskorból előkerült egy kölyköm, akkor megérteném, de ilyen soha nem lesz… - a végére szinte teljesen elhal  a hangom, hiszen ezt az egy dolgot utáltam mindig a farkas létben, hogy nem lehet saját gyereke a nősténynek.  Ostobán hangzik, de mindig arról álmodtam és beharapni valakit soha nem lesz ugyanolyan, de végül sietve kapom fel a fejemet és újra őt figyelem a föld helyett. –  Nem szálltak a fejemre, hiszen mindig is ügyesen tüntettem el a nyomait, ha nem így lenne, akkor már szerintem nem élnék. Túl sok ember tyúkszemére léptem már. – mondom egy kisebb sóhaj keretében, hiszen ennyire ügyetlennek ő se gondolhat. Lehet a vérvonalam ellenére is képes vagyok néha megbotlani, de az már teljesen más tészta. – Egyszerűen csak hiányzik az állandóság az életemből. Tudom, hogy hamarabb lehetnék a menekülés példaképe, mint a letelepedésé, ahogyan azzal is tisztában vagyok, hogy a kapcsolatok szakértője se vagyok, de hiányzik… - vallom be neki őszintén és reménykedek abban, hogy ebből most nem fog gúnyt űzni. Eleve nem viccnek szántam, hanem ezek tények, de ugyanakkor rettegek feladni a szabadságomat, mert mi van akkor, ha csak vágyok rá, de képtelen vagyok valójában úgy élni? Na, meg az se mellékes, hogy ennyire nyíltan még soha se mondtam ki senkinek se.
Megadóan felemelem a kezeimet, hogy rendben értettem, inkább nem mondok semmit se. Pedig biztosan jó pár dolgot fel tudnék sorolni, hogy milyennek nézem. Tény, hogy lenne benne jó és rossz dolog is, de a végén szerintem nem köszönné meg.
Úgy érzed, hogy pótolhatatlan vagy és álmatlan éjszakákon csak rád gondoltam? – kérdezem tőle mosolyogva és egy kisebb kuncogás keretében. Fura, hogy az előbb majdnem megettük egymást, most meg szinte mosolygunk és nevettünk. Még annak ellenére is, hogy a feszültség tapintható. Amikor arrébb csúszik, akkor leülök mellé és a kezemet kinyújtom kicsit el is feledkezve arról, hogy nem régen még valahogyan forró teát akartam csinálni. Amikor pedig a pillecukrot említi, akkor egy kicsit hátrébb dőlök és a táskám felé nyúlok. Hamarosan pedig kihúzok belőle egy zacskót, de a nyújtózkodásnak a törölköző megadja magát, de szerencsére még idejében kapom el, mielőtt még bármit is megmutathatna. Sietve megigazítom azt, majd megkötöm újra, majd utána egy zacskó landol az ölében. –  Nos, ez a kívánságod teljesíthető. Gondoltam majd valahol rakok egy kis tábortüzet, vagy ha nagyon megéheznék, akkor még így is jól jöhet. - mondom neki magyarázatképpen, hogy mit is keres ez a táskámban.
Miért érzem azt, hogy nem igazán vagy boldog? És most nem csak amiatt mondom, mert szemmel láthatóan nem igazán örülsz a társaságomnak, hanem a szemeidben ott van még mindig az a fura és szomorú csillogás. – szólalok meg kicsit bátortalanul, hiszen régebben se szerettem firtatni ezt a dolgot, de legfőképpen azért nem, mert ilyenkor még inkább úgy éreztem magamat akkoriban, hogy soha nem leszek elég jó, mert mindig azt az ismeretlen lányt fogja szeretni.
Nos, valamerre van nyárs vagy valami? -– kérdezem utána sietve, hiszen nem akarom se felbosszantani, mivel szemmel láthatóan még egy darabig itt fogunk lenni és addig valahogy ki kell bírnunk anélkül, hogy megölnénk egymást.

|| Bocsánat a hosszúsága miatt.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jackson Carter
Informátor
avatar

◯ Kor : 30
◯ HSZ : 674
◯ IC REAG : 540
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Moose Creek menedékház // Kedd Aug. 18, 2015 12:47 am

- Más időket élünk. -állapítom meg rettentő bölcsen, a jelmezes megjegyzést meg inkább meg sem hallottam. És most sem az érintéssel van a bajom, hanem a drámával, ami tálalva van mellé.
- Jah, akad. Amúgy meg tök minden mit mondok, ha nem akarod, úgy sem fogod elhinni, szóval kár a gőzért. Mellesleg, tényleg volt edzésem aznap reggel. -vontam vállat nemtörődöm módon, egyik fülemen be, a másikon meg kiengedve ezt a mártírkodós dumát, amit Prim vág le az egész mellé. Zsizsik, nem mártír.
- Ezt most fejezd be, Prim, mert nem hiányzik megint ugyanaz a cirkusz, amit már nem egyszer végigjátszottunk. Ha nem jönnél mindig ugyanezzel a hülyeséggel, én se vágtam volna semmit a fejedhez. Csodálkozol, hogy nem jelentkeztem? A hátam közepére se kívántam ezt az egészet. -bukott ki belőlem, kicsit talán nyersebben fogalmazva, mint az illő lett volna, de nem tehetek róla, ilyen voltam, pláne, ha valaki ennyire görcsösen és megszállottam hajszol olyasmit, ami ráadásul még csak nem is igaz.
- Király, ebben még úgy se voltam soha senkinek első. Hurrá? -feleltem cinikus hangon, aztán ahogy meglátom a hirtelen nemtörődöm viselkedését, nem bírom megállni, hogy ne csapjam le az újabb magas labdát - Na mi van? Az előbb még te kérdeztél rá, most meg már ez is az én hibám? Tudod mit? Ne kímélj, had jöjjön az is, de csak ha én dönthetem el, hogy hová kérem. -vágtam vissza, akarta ezt is a halál, mint ha olyan nagy dicsőség lenne – nem csoda, hogy a tetoválásommal is próbálom takarni, amennyire lehet.
- Könyörgöm, vérfarkas vagy. Emberfeletti gyorsaságod van, érzékeid, reflexeid, páratlan ügyességed… Elég Darwin-díj gyanús halál lenne, ha egy rád dőlt fa lenne a végzeted. -csóváltam a fejem hitetlenkedve, mert még embernél se nagyon tartottam valószínűnek az ilyen balesetet, tekintve, hogy a fák is elég sűrűn voltak. Ha egy ki is dőlne, szerintem el se jut a talajig, mert előbb akad fenn egy másik fán.
- Jah, biztos… -morgom az orrom alatt, mert ha én nem számítok kitartónak, akkor kíváncsi vagyok ki érdemelheti ki ezt a címet. Ami meg a csalfát illeti, még fel is röhögök kínomban… Hát ez még viccnek is jó, de tényleg. Ó, ha tudná, mennyire téved. Apropó, ha már tévedés.
- Elég defektes vérfarkas lehetsz te, hallod-e, ha ennyi év alatt még mindig képtelen vagy felismerni, hogy mikor hazudnak neked… őrző vagyok, nem egy több száz éves bundás, szóval igazán tudhatnád, hogy nem szokásom hazudni. -sőt… még akkor is az igazat mondom, ha sokkal jobban fáj a másiknak az őszinteségem, vagy pont emiatt tartanak érzéketlennek, de… a hazugság akkor is hazugság, és köszönöm, abból nem kérek – és nem is állítok.
- A finnyás úriember akkor lenne találó, ha orosz kaviárt kértem volna valami burzsuj sznob francia pezsgővel. Vagy levágnék egy hisztit, hogy de csak a kedvenc bögrémből vagyok hajlandó meginni… -forgattam a szemeimet, mint ha olyan hú-de-nagy-extra-világmegváltó dolgot mondtam volna, amúgy is csak poénnak szántam.
- Nem kérek. -hárítottam el durcás kisgyerek módjára a gyümölcslevet, ahogy meg szóba kerül az „őskorból” előkerült kölyök, az végképp felteszi a pontot az i-re, és nem bírom megállni, hogy ne röhögjek fel kínomban, még ha nem is annyira Primnek, mint magamnak szól a dolog… Még nem is tud róla, te jó ég… Ha eddig ment folyton a hiszti a féltékenykedése miatt, akkor ezután mi lesz? Égszakadás, földindulás, lehet, hogy már annak az előjele ez a vihar is?!
Arra, hogy annyira még sem vészes a helyzet a falkával, csak némi megkönnyebbüléssel bólintok, ahogy pedig szóba kerül az állandóság, együtt érző mosoly kúszik a képemre, eszemben sincs gúnyolódni. Ó, te, ha tudnád, én is mit meg nem adnék azért…
- Ezt sem én mondtam. -vigyorodok el az álmatlan éjszakás megjegyzésére, ám aztán némileg komolyabban folytatom - A gondolat pedig akármennyire szívet melengető is lenne, de sajnos senki sem pótolhatatlan. -vallom az élet nagy igazságát, igaz, néha sikerül elbizonytalanodnom ezzel kapcsolatban.
Szorítok némi helyet a tűz előtt, ám ahogy a táskája felé kezd nyújtózkodni, csak kérdő tekintettel fordulok felé, hogy aztán meglepetten pislogjak a pillecukorra. Az a kilazuló törölköző meg adott egy egész jó kis ötletet, de majd, később…
- Istennő vagy. -jön az őszinte csodálat részemről, ahogy kézbe veszem az édességet, majd nem vagyok rest lecsapni a lehetőségre - Mondd csak, abban a varázslatos, mindent rejtő női táskádban nincs véletlenül valami ital is? Szerintem ránk férne… -teszek egy próbát, ha nincs, hát nincs, ha meg mégis… hát én a végén még megint beleszeretek, pedig tudom, hogy pár hétnél tovább úgy se bírnánk elviselni egymást ezúttal sem. Aztán meghallom a kérdését, és ha eddig felé-felé is pillantottam, most hirtelen sokkal érdekesebbnek tűnik a kandallóban táncoló lángokat tanulmányozni meredten, mint ha meg sem hallottam volna a kérdést. De meghallottam… és vérfarkas, szóval úgy se tudnám átverni ennyivel, nem hogy őt, egy közönséges embert, se szóval valamivel később csak megszólalok.
- Ennyire látszik? -nevetek fel csendesen, keserűen, ahogy újra elcsípem a tekintetét néhány pillanatra, majd ismét a tűznek szentelem a figyelmemet.
- Ha már az előbb az állandóságot említetted… -kezdek bele végül, hogy némi magyarázattal szolgáljak, ha már ilyen jó érzékkel trafált bele a témába - Finoman szólva is összecsaptak egy kissé a fejem felett a hullámok az elmúlt időszakban. Nem szeretem a változásokat… az olyat nem, amihez semmi közöm, csak a külső körülményeknek meg más emberek hülyeségének köszönhető, és nekem nincs más választásom, mint elfogadni, mert úgy sincs beleszólásom. Amint valami állandóság kezdene kirajzolódni, biztos, hogy történik valami, ami megint fenekestől felforgatja az ember életét. -írtam körbe, hogy nagyjából mi volt a fő gondom, azonban egyelőre ennyiben is hagytam a dolgot. Ha neki ennyi is elég a tudathoz, hogy igaza volt, hát legyen sikerélménye, de végképp nem szeretném a saját problémáimmal untatni, pláne, hogy már semmi elszámolással nem tartozunk egymásnak.
- Hagyd, megoldom anélkül. -legyintek a nyárs kapcsán, meditáltam még reggel, indulás előtt, meg amúgy sincs kedvem nekiállni keresgélni, szóval amíg kibontom a pillecukros zacskót, addig magamban meg is idézem a Szellemkéz varázslatot, hogy aztán egyszerre 4-5 szemet repítsek a levegőbe vele a mágia erejével, és mozgassak lassan a lángok fölé pirulni, hogy amikor elkészültek, Prim elé lebegtessem őket, aztán meg én is bekapjak párat a következő kör előtt. Meg csak úgy poénból – bosszúból a törölközős trükkért, amikor épp nem a cukrokat mozgatom a szellemkézzel, akkor Prim törölközőjét is kioldjam-lazítsam. Hála az égnek nem mágiaérzékeny a szentem, így kíváncsi vagyok, vajon hány kör után tűnik fel neki, hogy érdekes mód mindig pont akkor enged el az a fránya törölköző, amikor épp egy pillecukor sem pirul a lángok fölött.


// 30 pont -  2 pont (Fotómemória, mesterszó, még a kezdőreagból) – 10 pont (Szellemkéz) = 18 pont //


|| Semmi gond, szeretem a hosszú reagokat :3 És részemről is bocsi, megszaladt egy kicsit… :’)
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 97
◯ HSZ : 736
◯ IC REAG : 615
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás


Re: Moose Creek menedékház // Kedd Aug. 18, 2015 10:49 am


Pár pillanat erejéig még le is fagyok, hiszen a szavai igazán meglepnek. Csak állok ott, mint valami szerencsétlen, akinek most öntettek hideg vizet a nyakába, ami talán annyira régen meg is történt. De szerintem egy pillanatra akár úgyis festhetek, mint aki kővé dermedt. Figyelem őt, de alig, hogy ajkaim elválnak egymástól, hogy utána szavakat formálja, de végül még se jön ki egyetlen egy hang se a számon, így sietve csukom be. Idegesen a hajamba túrok, mert elhiszem, hogy semmi kedve nincs ehhez, mert nekem se, de egyszerűen néha túl hirtelen robbanok és hamarabb mondok ki dolgokat, mint végig gondolnám.
Akkor se akartalak bántani és ezt te is tudod, ahogyan azzal is tisztábban lehetsz, hogy soha nem lennék képes bántani téged szánszándékkal. – mondom neki kicsit enyhébben, de alig hallhatóan. őt fürkészem a tekintetemmel és újra egy pillanatra visszarepülök a múltba és látom magam előtt, ahogyan megtörténik az, ahogyan kétségbeesem, majd ahogyan egyszerűen csak elrohanok, mert úgy éreztem magam, hogy veszélyes vagyok ránézve. Gyűlöltem magamat azért, hogy nem voltam képes visszafogni a bennem lakozó bestiát. Életemben nem fordult ilyen elő velem, csak akkor. Sokáig az utcákat jártam, már hajnal is volt, mire visszakeveredtem oda, hogy megnézzem minden rendben van-e vele. Nem vagyok szívtelen, még ha ő ezt is hiszi rólam. S a múlt emlékének köszönhetően egy pillanatra még a hideg is kiráz.
 Lehet, hogy Zsizsikék vagyok, de tudod rohadt idegesítő az, amikor állandóan van benned egy vészcsipogó, vagy csak egyszerűen a farkas éned figyelmeztet a veszélyre, arra, hogy éppen honnét jön a pofon. Bármennyire is furán hangzik, de nem mindig hallgatok rá, szeretek néha tényleg csak egy egyszerű ember lenni, mondhatni önfejű lenni és megpróbálni úgy élni, látni a világot, ahogyan az emberek teszik. Néha mindenkinek szüksége van arra, hogy emlékezzen arra, hogy milyen is volt akkor az élete, amikor még minden normális volt és talán igazán boldog. . – mondom neki egy szuszra és még szorosabban fonom össze magam előtt a karomat, mintha attól tartanék, hogy hamarosan darabokra hullok. Emberként se volt tökéletes életem, de legalább olyan emberek vettek körül, akikre számíthattam és nem hazudtak a képembe. Aztán jött egy idegen, meghódított rávett a farkas létre, majd kiderült, hogy minden apró rezdülése hazugság volt. – Ne érts félre, mert tényleg szeretek farkas lenni, de akkor se tudom minden egyes percemet aszerint élni. . – teszem hozzá szinte már motyogva. Mintha nem is neki szánnám, hanem sokkal inkább magamnak megerősítésképpen. Mert sokat köszönhettem ennek az énemnek is, új lehetőségek nyíltak meg előttem és ezért mindig is hálás leszek, de néha már picit sok. Talán emiatt történt az Oroszországban, emiatt kerültem bajba úgy, hogy majdnem ott hagytam a fogamat, mert túl makacs voltam, túl önfejű, de ő erről nem tudhat, hiszen soha nem meséltem neki. De akkor is valakit az élet a közelembe sodort, hogy megmentsem. Nem értem, hogy miért élek túl minden egyes veszedelmes dolgot… Egyszerűen nem értem…
Ohh, szóval én vagyok a defektes? Legyen, elismerem, hogy nem vagyok mintabarátnő vagy pár, de legalább igyekeztem még annak ellenére is, hogy megvan annak az oka, hogy olyan vagyok, amilyen... – mondom neki sietve és kicsit sikerül újra túlzottan felcsattannom. A kezem ökölbe szorul, majd lassan kifújom a levegőt és mielőtt még bármit mondhatna, újra megszólalok. –  Ha valaki fontos lesz valakinek, akkor nem veszi észre a hazugságokat, mert bízik benne, mert hinni akar benne, de néha pontosan emiatt sérül meg az ember és emiatt nem tud megbízni a következő ilyen személyben, mert fél, hogy talán túl vak lesz megint, hogy észrevegye. S megint egyszerűen otthagyják, mintha soha se létezett volna, mintha ő csak egy aprócska porszem lenne egy hatalmas sivatagban…–  - mondom neki komolyan és egy pillanatra se veszem le róla a szememet, mondhatni már farkasszemet nézek vele. Biztos vagyok abban, hogy őt is már valaki megbántotta, megtörte, hiszen mindenkinek megvan a maga keresztje és hiába próbálja hátrahagyni, mert nem lehet. Örökké velünk marad, csak egyszerűen megpróbálunk vele együtt élni.
A finnyás úriember dologra meg inkább már nem is reagálok semmit se, hiszen nem lenne értelme. Nem akarok többet veszekedni, de úgy érzem, hogy nem most fog abbamaradni az. Lehet a benti vihar csillapodni fog, de az se kizárt, hogy idővel újra erőre kap. Bár reménykedek abban, hogy nem fog újra erőre kapni a köztünk lévő vita. Fura dolog, hogy hasonlítunk, de mégis szinte képesek vagyunk megölni egymást, amikor szinte megértjük azt, hogy a másik mit miért tesz vagy mondhat.
Látom a durcás kisfiú éned még mindig megmaradt. – mondom neki egy halovány mosoly keretében, hiszen régről jól ismertem ezt az arcát is és mindig képes volt részben akár ezzel is megmosolyogtatni. Fura, tudom, de ez van. Majdnem száz éve élek, így bőven volt lehetőségem arra, hogy fura dolgokat lássak, így nem ezen fogok fennakadni. Amikor meghallom a röhögését, akkor sietve kapom fel a fejemet és érthetetlenül nézek rá. Nem értem, hogy mi ebben olyan vicces és már éppen rászólnék, vagyis inkább beszólnék neki, amikor felismerek valami fura érzést ebben a „nevetésben”. Mintha sokkal inkább kínjában nevetve, de akkor ez azt jelenti… Lenne egy gyereke? Soha nem említette, de lehet már én komplikálom túl a dolgokat,így sietve rázom meg a fejemet, hogy minél távolabb űzzem ezeket a gondolatokat…  Figyelem őt és mintha válaszok után kutatnék abban a hangban, abban a pillantásban és az arcára „írt” dolgokból, de nem megy.
Csak gondoltad, vagy tévednék? – kérdezem tőle kicsit cukkolva őt, de már mosolyogva. Majd lassan bólintok arra, amit mond. – Ebben van igazság, de szerintem nem teljesen. Mindegy, hogy mi történik, mert bizonyos emberek mindig velünk maradnak és senki se képes elvenni tőlünk azt, amit egykor jelentettek számunkra. – teszem hozzá egy kisebb habozás után, mert lehet, hogy megtalálhatod más személyben a barátot, a szerelmet, vagy a családot, de ha egyszer volt számodra már egy fontos személy, akár egy vérszerinti testvér, akkor őt pótolni senki se fogja tudni pótolni. Még akkor se, ha az idegenből esetleg testvér lesz vagy több. Eme gondolatra az ujjaim a karomra siklanak és lassan végig húzom a kezemre tetovált betűkön. Három betű, de mégis többet mond számomra, mint bárki sejtené. Ha esetleg túlzottan letérnék újra az útról, akkor mindig segít visszatalálni ahhoz, aki valójában vagyok.
Elkuncogom magamat, amikor megszólal a pillecukor után, majd megrázom a fejemet.
Vigyázz még a végén megárt a dicséret nekem, de jó látni, hogy még mindig képes vagyok ilyen hatást kiváltani belőled.  – mondom neki őszintén, majd sietve rázom meg a fejemet. – Az nincs, mivel egyedül inni sose szerettem igazán, de korábban láttam valamit. – teszem hozzá sietve, majd mit sem törődve semmivel egyszerűen csak felpattanok és újra az egyik szekrény előtt állok és kiveszek egy alig megkezdett italt. Lehet, hogy sok értelemben kicsit elcseszett vagyok, de a szimatom és a látásom legalább igazán remek. Pillanatokon belül pedig újra visszaülök mellé. – b]  Ez megteszi? . [/b] – kérdezem tőle kíváncsian, hiszen ha jobb idő lesz, akkor akár majd lehet pótolni ezt a készletet, mert annyira messze nincs a várostól és nem hiszem, hogy most utoljára jöttem volna az erdőbe kirándulni.
Ismersz, hogy tudok olvasni az arcvonásaidból. . – szólalok meg halkan és közben őt figyelem. Egy pillanatra még a kezemet is megemelem, mert átfut az agyamon, hogy ahogyan régen, úgy most is végig simítani az arcán, de végül meggondolom és úgy teszek, mintha csak a hajamat akartam volna megigazítani. Nem értem, hogy mi van velem, de pontosan tudom, hogy még mindig van valami, ami a régi szép időkre emlékeztet a sok viharos pillanat ellenére, illetve valami, ami kicsit megváltozik legbelül minden egyes perccel, pedig nem szabad. Csendesen hallgatom őt és figyelem őt abban a fura fényjátékban, ami a tűznek köszönhető. Nem szólalok meg, nem szakítom félbe, hiszen látom rajta, hogy nem éppen könnyű neki erről beszélni.
Talán csak rossz helyen keresed az állandóságot? – kérdezem meg óvatosan, hiszen nekem is sok lehetőségem lett volna arra, hogy megtaláljam, feladjam azt a szabadságot, amiben egészen eddig éltem, de fura módon mégis pont most és pont erre a helyre esett a választásom. Biztos vagyok abban, hogy nem véletlen, hiszen ennek köszönhetően botlottam mondhatni minden egyes utcasarkon ismerősbe. –  Nem tudom, hogy mi történhetett, mire jöttél rá itt, de még mindig szívesen meghallgatlak, ha el szeretnéd mondani. – mondom neki őszintén, miközben óvatosan pillantok rá. Nem fogok semmit se erőltetni, de néha segít az is az embernek, ha csak beszél arról, ami nyomja a szívét. De részben érzem, hogy legbelül félek a választól is, hiszen a korábbi nevetése még mindig ott cseng a fülemben és mi van, akkor, ha a megérzésem jó, vagyis ha nem tévedek? Legalább az ő vágya, álma teljesült, ha nem is éppen úgy, ahogyan eltervezte.
Ohh, igaz is. Elfelejtettem, hogy magához Merlinhez van szerencsém. – szólalok meg kuncogva és sokkal inkább csak húzni akarom őt, mint bántani. Figyelem azt, amit csinál és még mindig nehéz elhinnem azt, hogy ez nem csak a könyvek világában létezik, hanem a valóságban. Pontosan úgy, ahogyan a farkasok is. Elveszek egy-két darabot, amikor elém lebegnek, majd picit megfújom és sietve bekapom. Valójában részben ő szoktatott rá, mert előtte nem igazán volt részem ilyen dologba. Mindenkorban, minden ember mellett történik valami újdonság az ember életében. Amikor pedig újra meglazul a törülközöm, akkor megint sietve kapok oda és igazítom meg. Nem értem, hogy mi a manó lehet vele, hiszen ennyire feszes nem lehet és nagyon nem is mozgok, hogy meglazuljon. Gyanakvóan pillantok a mellettem lévő személyre, de végül eme gondolatokat is elég hamar elkergetem, majd amikor a következő adaggal is készen lesz, akkor játékosan elveszem mindent és kicsit incselkedve nézek rá. Egy darabot felé nyújtok és engedem neki, hogy elvegye, majd szép lassan a többit elkezdem enni, de végül megszólalok, hiszen ennyit amúgy se bírnék ennyire gyorsan megenni és melegen jó.
Nos, mit kapok cserébe, ha adok belőle? – kérdezem tőle kíváncsian, de persze játékosan, majd pedig elkezdek felé nyújtani egyet, de mielőtt még bekaphatná – már ha megpróbálja elvenni az ujjaim közül - elrántom előle és ártatlan mosoly keretében kapom be a pillecukrot, majd pedig az utolsó előtti darabot csípem az ujjaim közé ebből az adagból.

|| Semmi baj és nagyon tetszett.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jackson Carter
Informátor
avatar

◯ Kor : 30
◯ HSZ : 674
◯ IC REAG : 540
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Moose Creek menedékház // Szer. Aug. 19, 2015 10:47 pm

Csak mondom és mondom a magamét, miután megint rekordidő alatt telt be az a bizonyos képzeletbeli pohár, és hiába látom Prim reakcióját, mégis képtelen vagyok befogni a szám. Mert… mert egyszerűen megint ő kezdte ezt az egészet. Miért kell folyton felemlegetni a múltat? Azt a múltat ami kettőnk előtt történt bármelyikünkkel, ha az valamelyik félnek kellemetlen?
- Tudom, hogy nem szándékos volt. -szusszanok végül kissé megenyhülve, mert ennyi rosszindulatot azért nem feltételeztem belőle, csak… csak hát amikor a vérnyomások az egekben, egyszerűen képtelen vagyok befogni a szám, aztán lám, meg is lett az eredménye.
A farkasával kapcsolatos vallomását hallgatva egy pillanatra megfogalmazódik bennem a kérdés, hogy ezek szerint nem boldog így, hogy vérfarkas lett? Legalábbis nagyon úgy tűnik, csupán az utólag hozzátett kis kiegészítése tompít némileg a dolgon, ettől függetlenül azonban nem bírom megállni, hogy ne reagáljak a hallottakra.
- Nem mondom, hogy tudom, milyen érzés vérfarkasnak lenni, mert nem… maximum elképzelni tudom, de az úgy sem fedi le a valóságot. De… azt elhiszem, hogy néha nehéz lehet. Valahol csodállak érte, hogy ilyen jól tudod kezelni az egészet, szerintem nekem fele ennyire se menne. -ez az önuralom része legalábbis, tekintve, hogy milyen robbanékony hangulatú tudok lenni, szerintem nem keveset fájt volna a Teremtőm feje miattam, ha valaki kiszemelt volna kölykének. Bár amennyire hasonlítunk, azt hiszem, talán Prim is sejtheti, hogy mivel akadt volna a legnagyobb gondom, sőt… megkockáztatom, hogy talán még ő is hasonlókkal küzdött anno.
- Könyörgöm, ne keverd a szezont a fazonnal, mert egy szóval sem mondtam ilyesmit… Az, hogy nehezen szűröd ki más energiából azt, hogy hazudik vagy épp igazat mond, nem jelenti azt, hogy rossz lennél a párkapcsolatokban… Csak… Úgy tűnik, kettőnkkel nem működik ez az egész hosszú távon. -feleltem, mert attól, hogy nálunk nem olyan, amilyennek lennie kéne, lehet, hogy mással minden gond nélkül olyan boldog lenne, mint amilyenek mi voltunk Mimivel, még egyszer, valamikor régen… Valahol azért szar érzés beismerni, hogy azóta se éreztem még csak hasonlót sem, senkinél, hiába próbáltam olyan elszántan keríteni valaki mást a helyére.
És jobbkor nem is jöhetett volna Prim véleménye a téma kapcsán, a kettőtől együtt pedig finoman szólva is lefagytam, miközben rezzenéstelen tekintettel álltam a pillantását. Ó, Prim, ha tudnád…
- Ha gondolatolvasó lennél, se lehettél volna találóbb… -felelem csendesen, beismerve, hogy pont ez az én nagy bajom is, és talán pont ez az, amiért már vele sem tudott ez az egész úgy működni, ahogy kellett volna… vagy működhetett volna, ha valahol egy másik világban teljesen kimaradt volna minden, Naomival kapcsolatos az életemből. Így viszont…
- A te bizalmadat ki játszotta el? -kérdezek vissza óvatosan, hisz ha már ennyire találóan sikerült megfogalmaznia, gondolom, valamilyen úton-módon egy csónakban evezhetünk ilyen téren, és ő is emiatt az illető miatt változott meg úgy, ahogy.
- Van, ami sosem változik. -felelem egy vállvonás kíséretében arra, hogy durcás kisfiús a viselkedésem, de közben azért már kamaszos mosolyra görbül a szám, mert na… Szerintem ezt sosem fogom kinőni.
A kölyök-téma kapcsán nagy a kísértés, hogy magam is felfedjem a lapjaimat, de azt hiszem, őrültség lenne pont azután bedobni azt a témát, hogy nagyjából kezdenek csillapodni a kedélyek kettőnk között, és van rá esély, hogy ne porcelándobálással teljen az este, miközben egymással perlekedünk… Így inkább hallgatok, jön is helyette az újabb csodás téma, pótolhatatlan-e valaki?
- Persze, tudom, van ez az „amíg az emlékeinkben él a másik, addig sosem hal meg teljesen” blablabla, de na… hát én nagyon remélem, hogy kivételesen nem lesz igazad. -nem akarom, hogy pont Naomi legyen pótolhatatlan számomra, mert… mert az rohadtul nem lenne fair az élettől. Ebbe egyszerűen képtelen vagyok beletörődni, hogy így lenne. Biztos lesz majd valaki más, akit még jobban is fogok szeretni, csak türelem kérdése az egész…
- Hát na… -felelem vigyorogva, mindig is imádtam az édességet, ha meg történetesen egy üveg mogyoróvajat rántott volna elő a retikülből, szerintem örömömben a nyakába is borultam volna. De aki a kicsit nem becsüli, ugyebár… így aztán örülök én a pillecukornak is, amikor pedig felkel és a szekrényhez siet, csak kíváncsian leskelődök utána.
- Óóó… tökéletes! -felelem elégedetten, miután elveszem tőle az üveget és alaposabban szemügyre veszem, hogy mi is van benne. Határozottan jobb, mint a tea! Viszont egyelőre leteszem magam mellé, és nekiállok pillecukrot pirítani a kandalló lángjai felett.
- Irigylem ezen képességedet, komolyan! …és kár, pedig annyit gyakoroltam a pókerarcot az utóbbi időben. -tettem hozzá a korábbiakhoz képest már jóval kedélyesebben, miközben a tűz mellett ücsörögve magam sem értem, miért, de ismét megered a nyelvem, mint ha valahol a lelkem mélyén szeretném „meggyónni” Primnek, hogy miért vagyok jelen helyzetben olyan elcseszett, amilyen… Mielőtt még azt hinné, akár legkisebb mértékben is az ő bűne.
- Nagyon úgy tűnik… és nem csak rossz helyen, de egyenesen a legrosszabb helyeken. -kontrázok rá a szavaira, amikor pedig finoman jelzi, hogy folytathatom, néhány hosszú pillanat erejéig ismét hallgatásba burkolózom, azon vacillálva, hogy mondjam? Ne mondjam? Egyáltalán mennyit áruljak el abból, amiket az utóbbi időben megtudtam és megint kirántották a talajt a lábam alól? Pedig a tíz évvel ezelőtti után nem hittem volna, hogy lesz még ilyen valaha is…
- Kiderült, hogy mindenki, akiben vakon megbíztam, szemrebbenés nélkül a képembe hazudott, és olyan dolgokat titkoltak el, amiket soha nem lett volna szabad. Nos… most buktak felszínre a titkok, és azt sem igazán tudom, így, ennyi év távlatából mihez kéne kezdenem vele. És ami a legszebb, ha nem Fairbanksbe jöttem volna, hanem egy másik Protektorátuson kötök ki, jó eséllyel soha nem szereztem volna tudomást róluk… -próbáltam körülírni a problémát úgy, hogy túl konkrét dolgokat se áruljak el, de azért ettől függetlenül valahol Prim számára is érthető legyen a maszlag.
- Nos, Merlin még mindig menőbb, mint Harry Potter… -teszem hozzá végül mosolyogva, csak hogy kicsit oldjuk ezeket a nagy komoly témákat.
A pillecukrok szépen pirulnak a lángok felett, az esőcseppek még mindig megállás nélkül kopognak a tetőn, odakintről pedig egész sűrűn szűrődik be egy-egy villámlás fénye a zsaluk között, hogy az elmaradhatatlan mennydörgésekről már ne is beszéljünk. S miután az első adag megsült, már röptetem is a következőt, ám arra végképp nem számítok, hogy Prim aljas mód lenyúlja az összeset.
- Na azért… -veszem el tőle a nekem nyújtott darabot, hogy egyből a számba dobjam, hogy aztán lazítsak egyet a törölközőjén. Ám amikor a következő felém nyújtott pillecukornál kiderül, hogy csak játszik velem, és még azelőtt elkapja a kezét cukrostól-mindenestől, hogy esélyem lenne megkaparintani…
- Óóó… szóval így játszunk? Hát legyen! Mit szeretnél cserébe? -kérdezem nagylelkűen, mert miért ne? Sok mindent úgy se tud, lévén egy szál törölközőben ücsörgünk még mindketten.
Viszont ha már játék, ahogy az utolsó előtti darabot az ujjai közé csippenti, én azzal a lendülettel hajolok oda hozzá, hogy egy figyelemelterelő csókkal fogjam be a száját, nehogy véletlenül még egy szem édességet elpusztítson a szemem láttára - amennyiben pedig bejött a csel, úgy igyekszem megkaparintani a maradék két szemet, hogy aztán ezúttal én legyek az, aki az egyiket elfogyasztja a másik szeme láttára.
- És akkor most visszapasszolva a kérdést, én mit kapok, cserébe az utolsó szemért? -emeltem fel az említettet, ügyelve arra, hogy nehogy elcsaklizhassa a kezeimből. Az meg más téma, hogy még mindig van legalább egy fél zacskónyi pirításra váró pillecukor a másik oldalamon. Nem tehetek róla, ha játékról van szó, szerintem menthetetlen vagyok…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: Moose Creek menedékház //

Vissza az elejére Go down
 

Moose Creek menedékház

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 9 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

 Similar topics

-
» Tenrai Shuuyou (Isteni Menedék)
» Menedék

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Városhatárokon kívül :: Erdős terület-