HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
AKTÍV KARAKTEREK
136 TAG 62 FÉRFI 74 NŐ
BETOLAKODÓ FARKASOK
31 TAG 16 FÉRFI 15 NŐ
ŐSLAKOS FARKASOK
24 TAG 10 FÉRFI 14 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
23 TAG 13 FÉRFI 10 NŐ
ŐRZŐK
32 TAG 13 FÉRFI 19 NŐ
EMBEREK
15 TAG 5 FÉRFI 10 NŐ
ALAPÍTÓK
10 TAG 5 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legtanulságosabb:

...A Legnagyobb találkozás:

...A Legjobbak (Vörös Hold - Hard):

...A Legjobb (Vörös Hold - Soft):


írta  J. Isaac Sladen Today at 11:14 am
írta  Rebecca Morgan Today at 8:59 am
írta  Jackson Carter Yesterday at 3:06 pm
írta  Catherine Benedict Yesterday at 6:22 am
írta  Jackie Leigh Suresh Hétf. Dec. 05, 2016 10:20 pm
írta  Celeste M. Hagen Hétf. Dec. 05, 2016 9:19 pm
írta  Catherine Benedict Hétf. Dec. 05, 2016 2:19 pm
írta  Jackson Carter Vas. Dec. 04, 2016 7:32 pm
írta  Primrose Trevelyan Vas. Dec. 04, 2016 4:43 pm
írta  Duncan Corvin Vas. Dec. 04, 2016 2:18 pm
írta  Declan S. Callaghan Szomb. Dec. 03, 2016 11:03 pm
írta  Darren Northlake Szomb. Dec. 03, 2016 9:43 pm
írta  Alignak Szomb. Dec. 03, 2016 2:37 pm
írta  Alignak Szomb. Dec. 03, 2016 2:03 pm
írta  Lester J. Edison Pént. Dec. 02, 2016 6:04 pm
írta  Jamie Waldorf Szer. Nov. 30, 2016 3:53 pm
írta  Sage Miller Szer. Nov. 30, 2016 3:50 pm
írta  Rebecca Morgan Csüt. Nov. 24, 2016 7:27 am
írta  Balthazar Bluefox Kedd. Nov. 22, 2016 8:30 pm
írta  Vendég Hétf. Nov. 21, 2016 12:46 pm
írta  Nessa O'Brien Hétf. Nov. 21, 2016 10:19 am
írta  Maya Honeycutt Szomb. Nov. 19, 2016 7:20 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:01 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:00 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 10:58 pm
írta  Jackson Carter Vas. Nov. 13, 2016 4:52 pm
írta  Roxan A. Cruz Csüt. Nov. 10, 2016 7:40 pm
Darren Northlake
 
Alignak
 
Amaryllis Margaret Lux
 
Yetta Northlake-Nacrosh
 
David A. Blandern
 
Celeste M. Hagen
 
Catherine Benedict
 
Balthazar Bluefox
 
Rocky
 
Primrose Trevelyan
 

Share | .

 

 Síkság

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6148
◯ IC REAG : 8034
Síkság // Csüt. Máj. 29, 2014 11:56 am

First topic message reminder :


Fairbanks-től délre található hatalmas síkság a Tanana-völgyben.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net



























SzerzőÜzenet
Jyotsana S. Sharma
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 835
◯ HSZ : 331
◯ IC REAG : 347
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Síkság // Szomb. Júl. 25, 2015 7:54 pm

~ Daniel. ~-feleltem a kérdésére, majd eszembe jutva, hogy ez viszonylag gyakori név az államokban, hozzátettem kiegészítésképp a vezetéknevét is - ~ Corvin. Legalábbis úgy tudom, most ezt a nevet használja. ~ -magyaráztam tovább, hisz annak idején még a Nathaniel nevet viselte, amikor először találkoztam vele élete hajnalán.
~ Kicsit olyan számomra, mint ha a keresztfiam lenne… bár tekintve, hogy nem vagyok túl vallásos, talán az unokaöccs kifejezés helytállóbb lenne. Jóban voltam a Teremtőjével, és pont a közelben éltem, amikor beharapták. Kellemes meglepetés volt újra viszonttalálkozni vele, és látni, hogy mire vitte az elmúlt másfél évszázad alatt. ~ -meséltem révetegen, felidézve a régi, New York környékén töltött időket. Nem untatni akartam vele, inkább csak megnyugtatni, hogy régi ismerősöm a kölyök, és semmi ártó szándék nem mérgezi az ismeretségünket, kapcsolatunkat – mielőtt még miattam járna pórul szerencsétlen… Végképp nem akartam ilyesmit egy leszármazottamnak sem.
~ 1700-ban… milyen szép kerek évforduló. ~ –biccentettem aprót elismerésképp, nem mint ha olyan nagy érdem lenne, de valahol mégiscsak szívet gyönyörködtető az ilyesmi számjáték a sok véletlenszerű szám között, nem igaz? Az én lelkemnek legalábbis mindenképp.  
~ És miért illettek a „Tökéletlen” jelzővel? ~ -fordítottam felé borostyán íriszemet, hisz emlékszem, milyen rengeteg szabály állítottak a leszármazottaim maguk között, csak hogy úgy érezzék, megfelelnek számomra, hogy ezzel imponáljanak… s mindezt úgy, hogy sosem kértem tőlük ilyesmit, legalábbis ilyen formában. Ám ha már vették a fáradtságot, hogy ilyen jól működő, szabályok által felépített hagyományt teremtettek, sosem volt szívem elvenni a kedvüket azzal, hogy közlöm, nem szükséges, vagy esetleg néhány szabályuk úgy sántít benne, mint egy béna bölényborjú…
~ Úgy teremtenéd, ahogy kellett volna… ~ –ismételtem el a szavait, csak a biztonság kedvéért - ~ Ezek szerint vagy nem a vér szerinti leszármazottadat haraptad be, vagy igen, csak kicsúsztál az időből… esetleg már ő sem él azóta. ~ –gondolkoztam újfent hangosan, hisz az alapján, amit mondott, nem derül ki egyértelműen, engem pedig érdekelt, hogy mi is történhetett pontosan, még ha tisztában is vagyok vele, hogy jó eséllyel nem épp élete legvidámabb története lesz, és ebből kifolyólag valószínűleg nem fogja egy jött-ment idegen orrára kötni.
~ Lehet, hogy illett volna… ~ –legalábbis ha a leszármazottaim több generáción át képesek voltak tartani magukat hozzá, én is példát mutathattam volna azzal, hogy teljesítem ezen szabályokat, de valahol sántított volna az, hogy pont én feleljek, én bizonyítsak meg az általuk megálmodott feltételeknek, amik szerint éltek. Nem… az én kezeim egészen más szabályok miatt volt megkötve, s van még most is.
~ …de nem így tettem. Igazából sosem értettem igazán egyet ezzel a kerek, 100 éves évfordulóval. Szép kerek szám, azt meg kell hagyni, de egyáltalán nem praktikus. Mi van, ha 100 év alatt nem találok olyat, aki méltónak találok arra, hogy a kölykömmé fogadjam? Vagy akkor, ha 50 év alatt kettő, vagy három személy is akad? Igazán kár lenne csak 50 évet várni a hagyomány miatt várni, mígnem a kiszemelt ifjú megöregszik, s talán már nem is lesz többi ezen a világon. Kár lenne elszalasztani egy jó lehetőséget, nemde? ~ –pláne, ha azt nézzük, régebben milyen alacsony volt az átlag életkor. Ki akart annyit várni, talán feleslegesen? - ~ Másfelől, elég diszkriminatív, hisz nekünk esélyünk sincs arra, hogy a vér szerinti gyermekünket tegyük vérfarkassá. ~ –oké, fizikailag kivitelezhető lenne, amennyiben elég sokáig él az illető, viszont ha fiatal, kölyök vérfarkasként marja be bárki is a gyermekét, annak meg végképp nincs sok értelme, hisz még a vérvonalát sem képes tovább adni.
~ Azt hiszem, nagyszerű dolog lehet az, amikor a vér szerinti utódod egyben a farkasod közvetlen leszármazottja is, de ez számomra sosem adatott meg… és nem is fog soha. ~ –tettem hozzá elmerengve.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 333
◯ HSZ : 102
◯ IC REAG : 92
◯ Lakhely : Anchorage

Re: Síkság // Szomb. Júl. 25, 2015 8:39 pm

~ Ismerem a srácot ~ biccentettem az említésére. Sokat jár a Pitbe, bár mostanában ahogy elnéztem, nem túláradó örömében.
Mindig hatalmas könnyebbség, ha nem kell véletlenül sem vallató tisztet játszanom, hanem valaki magától mesél, ráadásul olyasmiről, amiről szeretek tudni. A kapcsolatuk pedig ilyen dolog volt, és szerencsére Jyotsana noszogatás nélkül is elregélte, honnan is az ismeretség.
~ Életrevaló kölyök, az biztos ~ értettem egyet az alapján is, amit én láttam belőle az elmúlt évek alatt. Sose kellett a szomszédba mennie némi kurázsiért és ezt csíptem benne.
~ Én is szeretem, véletlenül se felejtem el ~ mondtam nevetős hangon. ~ Igazából ez az egyetlen részlet majdhogynem, ami tökéletes a beharapásom körül. A Teremtőm nem kerek évfordulónál harapott be, mert az előző kölyke meghalt, ráadásul... nem örököltem a külsejét. Ő koromfekete, én meg, nos, láthatod. ~ Akkoriban nagyon bántott a dolog, úgy éreztem, hogy szégyent hoztam rá, a saját hibámnak tartottam, hogy képtelen voltam a teljes farkast magamba fogadni. Sok évbe telt, mire megbarátkoztam a helyzettel és nem szégyenkeztem minden alakváltáskor.
Találgatására ha tudtam volna, fanyar mosolyra húzom a számat. Életem legnagyobb bűntudatának forrása az eset, a végeredményre mégis úgy tekintettem, mint egy dacos beintésre a hajdani közösség felé. Ezt nektek, teszek rátok, elegem van a hagyományból. Tényleg így éreztem, Anatole miatt mégis bántam, hogy képtelen voltam az utolsó kitételnek megfelelni, bár sose vetette ezt a szememre.
~ Átharaptam egy vérvonaltalan nőstényt ~ feleltem némi büszke daccal, mivel Hannah egyszer sem adott okot arra, hogy megbánjam a döntésemet. ~ Ő sosem fog olyan indíttatásból Új Életet adni, mint én vagy a fiaim. ~ Eszembe jutott Olivier első kölyke, a halála, mindaz, amit ezzel a fiamban lerombolt, ugyanakkor meg is edzett. Hajdan talán lehetséges volt, de az utóbbi pár évszázadban mintha lehetetlenné vált volna a tökéletes Örökítési sor.
~ Nem tudlak elítélni miatta. ~ Talán ő döntött jól, hogy nem eszerint élt, ugyanakkor ismerem magam annyira, hogy tudjam, ha előről kezdhetném, akkor is ennek szentelném az életemet a Teremtőm iránti tiszteletből is. ~ Az igazat megvallva nekem mindig az utolsó pillanatokban jöttek az utódok. Már az elsőnél azt hittem, hogy el fogok bukni. ~ Megvakartam a fülem hátsó lábammal, mert igaz, hogy már nem érintett meg az akkori eset, de büszke se voltam rá. ~ Sok gyerek belehalt abba, hogy nem bírták el a fenevadam kölykét. ~ Többek között tizenöt éve a saját lányom sem. ~ De belegondolva... lehetséges, hogy nem vártam volna kerek évig, ha olyanra bukkantam volna idő előtt, akit méltónak tartok. És tényleg nem fair veletek szemben, eléggé hímsoviniszta szabályrendszer ~ ismertem be, majdnem akkora lelkesedéssel, mintha én találtam volna ki az egészet és most megdorgálnának miatta.
Nehezet sóhajtottam, tekintetem pedig a tetemre vándorolt, de gondolatban másutt jártam. Nagyszerű dolog... igen, biztosan az lett volna. Akartam, hogy az legyen, csakhogy úgy tűnik, ez édes kevés volt a sikerhez.
~ Már nekem sem ~ mondtam mintegy megmásíthatatlan tényként, már csak azért is, mert ez volt az, amit még egyszer eszem ágában sem volt eljátszani. ~ Vannak kölykeid?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jyotsana S. Sharma
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 835
◯ HSZ : 331
◯ IC REAG : 347
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Síkság // Szomb. Júl. 25, 2015 9:29 pm

~ Reméltem is. Anchorage azért nem olyan hatalmas város. ~ -és egyébként is, szeretek úgy gondolni a leszármazottaimra, a családfánkra, mint egy család, sokkal jobb érzés tudni, hogy az utódaim jóban vannak egymással, vigyáznak egymásra, vagy ott vannak egymásnak, ha úgy hozza a szükség, mint ha egymást marnék ész nélkül. Hisz kire számíthat az ember a világban, ha nem épp a családjára?
~ Igen, az… bár ahogy észrevettem, egész talpraesett a Trollok ezen generációja. ~ -vagy csak a gyengék kihullanak, mire elérnék a 100 éves kort, és ezért maradnak az életrevalóbbak. Valamennyi szelektálódás biztosan van, de akkor is jó látni, milyen belevaló unokáim és dédunokáim vannak a világban.
~ Látom, látom… de már csak ilyen ez a genetika. ~ -téptem ki egy újabb falatot az elejtett vadból, mielőtt folytattam volna a sajátos kis „vigasztalást” - ~ Mi nyolcan voltunk vérvonaltestvérek, és ebből csak hárman örököltük a fekete bundát… volt aki makulátlan hófehér bundával áldottak meg az égiek, volt, akit krémszínűvel, vagy a jól ismert szürkével… ~ -idéztem fel magam előtt Tupilek leszármazottainak bundáját. Valahol érdekes belegondolni, hogy ugyanaz harapott be mindannyinkat, mégis, milyen változatos színűek vagyunk… ezek után pedig a legkevésbé sem csodálkozok rajta, ha valamelyik leszármazottam történetesen nem az én sötét színeimet örökli.
~ Ó, szóval így… ~ –bólintottam a vérvonal nélküli nőstény hallatára, de nem bírtam megállni, hogy ne kérdezzek vissza - ~ És hogy érzed? Megérte? ~
Amennyiben igen, úgy kár rágódni amiatt, hogy felrúgta a szabályokat érte, még ha úgy is érzi… Igaz, az ő lelkiismerete, és tisztában vagyok azzal, milyen teher tud lenni az, ha valaki meg akar felelni a hatalmasabb erőknek, a hagyományoknak. Ellenben nem feltétlenül mindig jók, sőt… bár többnyire én is igyekszem tartani magam hozzájuk, de néha igaz az a mondás, hogy „A szabályok arra vannak, hogy áthágják őket”. Na jó, az én szabályaimnál ez nem játszik.
~ Miért nem? Mert nem a hagyományoknak megfelelően haraptad be és ezáltal ő is Tökéletlen? Vagy úgy érzed, így rá nem vonatkoznak a szabályok? Esetleg valami más okból? ~ –biztos roppantul unja már, hogy ennyit kérdezek, de sok víz lefolyt azóta a Chenán, hogy legutóbb erre jártam… és igenis kíváncsi vagyok, hogy hogy alakultak a dolgok azóta, változott-e valamit az akkori szemlélet.
~ Képzelem… ha nem lennének határidők, soha, semmi nem készülne el. ~ –csóváltam a fejem egyetértően a „last-minute kölykök” hallatán.
Az, hogy azt hitte, rögtön az első „vizsgánál” el fog bukni, igazán megmosolyogtató… a legtöbb egyetemista hasonlóan érez az első vizsgaidőszak alatt, igaz, ahogy folytatja, az már jóval kevésbé szívet melengető. Hála az égnek, nálam egész ritka volt az ilyesmi, inkább abba haltak bele a leszármazottaim, hogy megörülve a regenerálódási képességüknek, elszámították magukat a határaikat illetően – hisz lehet, hogy jobban gyógyulunk, mint mások, de azért mi sem vagyunk halhatatlanok, és sokan könnyen megfeledkeznek erről. No meg amíg Európát jártam, rengeteg beteg, sérült, „defektes” embert tettem a kölykömmé, náluk azért előfordult néha, hogy már túlságosan is legyengültek ahhoz, hogy a segítségemmel se legyenek képesek talpra állni többé.
~ Igen, akad egy pár. A legifjabbat alig egy éve haraptam át, egy elkorcsosult, ismeretlen vérvonalról, ami valószínűleg Biisaiyowaq vérvonalából származott egykoron. A Teremtője magára hagyta és a fairbanksi falkájában sem volt kitől megtanulnia, hogyan is használja az örökségét, ami azért valljuk be, az ilyen mentális képességeknél jóval nehezebb feladat, pláne fiatalon, mint a mi erőnk kapcsán. ~ -magyaráztam, hisz tisztában voltam vele, hogy a miénk nem kíván túl nagy plusz erőfeszítést, legalábbis a mentálisabb jellegűekkel szemben… Edzeni, edzeni, edzeni, gyógyulni, gyógyulni, gyógyulni, ennyi a titka.
~ És a te kölykeid? Ők is Anchorage-ban vannak, vagy már szétszéledtek a nagyvilágban? ~ -érdeklődtem a további leszármazottaim holléte felől, hisz ha ők is a közelben élnek, talán lesz szerencsém velük is összefutni a későbbiekben.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 333
◯ HSZ : 102
◯ IC REAG : 92
◯ Lakhely : Anchorage

Re: Síkság // Vas. Júl. 26, 2015 7:32 pm

~ A szívós túlél, a gyenge elhullik. ~ Érzéketlennek tűnhettem, ám ha csak a saját tapasztalataimat veszem alapul, nem túlzás ezt állítanom.
~ Bár nálunk is ilyen egyszerűen látták volna! ~ mondtam keserű nevetés ízével a hangomban. ~ Irigyellek. Jó lehet sok testvérrel, nem bántam volna, ha nekem is akad egy-kettő. Vagy nem veszik ilyen vaskalaposan az Örökítést, nem válik a rögeszmémmé. ~ Mennyivel másabb lenne most minden... ~ Tartjátok a kapcsolatot a testvéreiddel?
Érdekelt, hogy milyen lehetett a viszonyuk, jó sokan vannak, az biztos, és ami azt illeti, nekem olykor a magam három kölyke is soknak tűnt, nem hogy nyolc! Kíváncsi lennék, hogyan bírt velük a Teremtőjük.
~ Nem bántam meg. Jobb lett volna, ha minden az eredeti tervek szerint alakul, de ő is jó választás volt. ~ Nála legalább nem kellett attól tartanom, hogy belehal a harapásomba, mert már hozzá volt edződve a farkasléthez. ~ Valamilyen szinten kilóg a hagyományban, pont azért, amit mondtál, de az igazat megvallva... mire hozzá elértem, már megcsömörlöttem annyira, hogy véletlenül se próbáljam meg erőltetni a dolgot. Ráadásul a hagyomány felől nézve ő már túlkoros ahhoz, hogy belekezdjen, és amiket mesélt az átharapása előtti időkről... inkább meghagytam neki a gondtalanság lehetőségét. ~ A Kölyök, aki kedve szerint élhet. Igazságtalan Olivier-vel szemben, tudom, hogy nem kedveli a húgát, de azt is látom, hogy ennek ellenére normálisan viselkedik vele. Hector külön "katasztrófa".
A határidőket tekintve gondolatban halkan nevettem és szívem szerint vállat vontam volna, sommásan elismerve, hogy bizony én olyan vagyok, akinek kellenek a határidők. Meg mertem volna amúgy kockáztatni, hogy az Örökítés nélkül valószínűleg nem igen haraptam volna be. Így talán kötelességszagú a Kölykeimhez való viszony, viszont mindegyiknek igyekeztem megadni, ami tőlem telt és a javukat szolgálhatta. Hogy ez sikerült-e eddig, azt majd a jövő fogja eldönteni.
"Akad egy pár." Azok után, hogy ők nyolcan vannak/voltak, nem lepett meg ez a válasz, valamint arra engedett következtetni, hogy nem csak 2-3 leszármazottról van szó. Inkább nem kezdtem találgatni, helyett hallgattam, miképp esett meg az eset a legfrissebbel.
~ Megsegítjük az elesetteket. ~ Szórakoztató volt a gondolat, hogy egymástól teljesen függetlenül mégis valahol ugyanúgy cselekedtünk. Valami azt súgta, hogy ő sem puszta naiv nagylelkűségből tette, amit. ~ Eddig mennyire... "vált be"? Sokat vársz tőle?
Nem zavart, hogy kérdezgetett, az eddigi beszélgetésünk kifejezetten kellemesnek találtam, és mivel ő is beszélt a saját dolgairól, így nem éreztem úgy, hogy egyoldalú vallatáson vennék részt. Emellett hazugság szagát sem észleltem eddig, ami szintén nem elhanyagolható.
~ Ketten itt vannak, egyet falkába küldtem. Bajai vannak az őszinteséggel és a nagyobbak tiszteletével, kissé elkapatta magát. Jó lecke lesz ez neki. ~ Ha Anchorage szabadszelleműségét Hector nem tudja értékelni, hát majd Edmontonban megtanulja. ~ Enélkül ő lett volna az egyetlen a családban, aki nem járta meg a falkaéletet. ~ Mintha a börtönről beszélnék, és valljuk be, az ittenieknek azért valahol azt jelentette a falka köteléke, ezért is döntöttek Anchorage mellett. ~ Rosszul érezném magam, ha kimaradna a jóból. ~ Szinte látni lehetett gondolatban is a sunyi mosolyt, ami ehhez járt volna. ~ Tényleg, te falkatag vagy odafönt, vagy mostoha sorsú kóbor? ~ Általános igazság, hogy ha egy területen fölött egyetlen, egységes falka uralkodik, akkor ott a kóborokra tisztességesen rá tud járni a rúd és sokkal nagyobb figyelmet kapnak, mint amennyit valószínűleg szeretnének.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jyotsana S. Sharma
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 835
◯ HSZ : 331
◯ IC REAG : 347
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Síkság // Vas. Júl. 26, 2015 10:04 pm

~ Pontosan. Ez a természet rendje. ~ –értettem egyet vele maximális mértékben, hisz szépíteni lehet, attól még ez az igazság, a túlélés törvénye a vadonban. Mindig is ez volt, és mindig is ez marad…
~ Mint mindennek, annak is megvolt a maga előnye és hátránya, hogy ennyi testvére van valakinek. ~ -feleltem diplomatikusan, és akkor még a csapat másik felét nem is említettem, Alignak leszármazottait, akiket szintén testvéreinkként kezeltünk. Na igen, szép is a nagy család, csak kis helyen nehezen férünk meg egymás mellett, pláne, ahogy öregszünk.
~ Mikor hogy… Amikor fiatalok voltunk, rengeteg időt töltöttünk együtt, tanulással, felfedezéssel, megismerve a körülöttünk lévő világot. ~ -tettem egy körkörös mozdulatot a fejemmel, körbejáratva a tekintetem a környező tájon, az égen, a földön, mielőtt visszatért volna a hímre - ~ Aztán ahogy múltak az évek, mindenki elindult, hogy a saját útját járja. Utána már egész ritkaság számba ment, ha véletlenül újra összetalálkoztunk, bár annyira nem meglepő, lévén, régebben jóval korlátozottabbak voltak a kommunikációs lehetőségek. ~ -magyaráztam tovább, mivel pedig nem kérdezett rá arra, hogy jelenleg mi a helyzet a kedves testvéreimmel, így a nagy cseveghetnékemben én is sikeresen ignoráltam eme apró információ közlését felé.
~ Semmi sem tökéletes. ~ -feleltem megenyhülve, amikor meghallottam a válaszát, hiába is szeretnénk annyira. Sőt… egy idő után a tökéletes is unalmas tud lenni.
~ Sajnálattal hallom. Mármint ezt a megcsömörlést. Maga az ötlet a szabályozott népességnövekedés kapcsán fantasztikus volt, pláne a maga korában, amikor a felmenőid megálmodták, de igen… ahogy semmi, ez sem volt tökéletes, az pedig egyenesen sajnálatos, hogy milyen nyomást jelenthetett a fiatalabb generációk számára az a teljesítési kényszer, ami a vállukra nehezedett. „A felmenőimnek sikerült, nehogy már én hozzak rájuk szégyent…” Pedig ha bárki megnézte volna, ezzel exponenciálisan milyen robbanásszerűen megnőtt a vérvonalunk egyedszáma, láthatták volna, hogy akár a te generációdnak, akár a későbbieknek csupán 1-2 utód is elegendő lett volna ahhoz, hogy egy egészséges, stabil létszámban fenntartsunk a populációnkat. ~ -tört belőlem elő a professzor, ahogy megneveztem a korábban említett problémák egyik fő okát. Aztán ha nem ért egyet velem, akkor nyugodtan elmondhatja az ő véleményét is, szeretem az interaktív beszélgetéseket, pláne, ha a másik használja is a fejét. Jobban, mint amikor csak én jártatom a számat. Röviden összefoglalva, annyira nem eget rengető tragédia, ha a 3 kölykéből csupán 2 viszi tovább a hagyományokat, akkor sem, ha a harmadik sosem fogja tovább adni a vérvonalát, egy leszármazottnak sem. Igaz, azt valahol sajnálnám, még így látatlanban is.
~ Igen, úgy tűnik… bár tőlem sosem ált távol az ilyesmi. Fiatalabb koromban gyógyító voltam a falkámban. Inkább csak ma megy ennyire ritkaságszámba az ilyesmi, nem gondolod? Segíteni az elesetteknek… ~ -sőt… alapítóként szinte mást sem csinálunk, vagyis elvileg ebből áll a munkánk nagy része – segíteni, tanácsot adni, helyes útra terelgetni a leszármazottainkat, nem igaz? Szóval, tettel, vagy ahogy tudjuk.
~ Eddig nem okozott csalódást. Talpraesett kölyök, és nagyon erős benne az élni akarás. Igaz, még nagyon fiatal és alig pár éve vérfarkas, de már elég sok olyan dolgon ment keresztül, amin mások évszázadok alatt sem. Személy szerint én vagyok a harmadik Teremtője. ~ –mondtam ki végül, hagyva a ködösítést, majd némi hezitálás után folytattam - ~ Nem várok tőle többet, mint bármelyik más kölykömtől, de azt hiszem, az is bőven elég lesz számára. Tudod… emlékeztet egy korábbi leszármazottamra, aki igen közel állt a szívemhez, de a sors úgy hozta, hogy el kellett engednem, és amiket azóta hallottam róla… nem sok okod ad büszkeségre. Kicsit úgy érzem, hogy Connor kicsit olyan, mint ha egy második esélyt kaptam volna az Élettől, hogy vele jóvá tegyem a korábbi tévedésemet. ~ –magyaráztam, mielőtt rátértünk volna arra, hogy az ő kölykei merre kóvályognak a nagyvilágban. Szóval csak egy nem él a közelben? Kellemes hírek, én mondom! Bár megmosolyogtató a tény, hogy hogyan állnak a falkabéli élethez. Te jó ég, mennyire ismerős…!
~ Igen, kár lenne érte… Nem árt, ha megismerik, milyen is, meg szocializálódnak egy kicsit. Aztán utána húzogathatják az orrukat, hogy nem tetszik nekik a dolog. Épp ezért is ragaszkodtam hozzá Connor esetében is, hogy maradjon a falkájával, és ne mellettem gubbasszon egész nap csak azért, mert én lettem a Teremtője. Pláne, hogy még kölyök, szüksége van a falkája, korabeliek társaságára. ~ –osztottam meg én is a véleményemet, nézeteimet vele, amikor pedig rákérdezett a falkatagságra, bár az eddigi szavaimból is világossá válhatott számára a válasz, de azért megerősítésként elárultam még egyszer, mi a helyzet - ~ Megtűrt kóbor vagyok, és nem is szándékozom csatlakozni a későbbiekben sem. ~
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 333
◯ HSZ : 102
◯ IC REAG : 92
◯ Lakhely : Anchorage

Re: Síkság // Hétf. Júl. 27, 2015 7:41 pm

Megértően bólogattam a korlátozottabb kommunikációs lehetőségekre. Én kis tudatlan tökéletesen abban a hitben ringattam magam, hogy a "régen" neki is nagyjából ugyanazt - legfelejebb egy évszázaddal többet - jelenti, mint nekem. Jobb, hogy nem tudom, mennyire mellényúltam.
A fejtegetését hallva lassan elnyílt kissé a szám. Egy pillanatra teljesen úgy éreztem magam, mint akit bezsuppoltak az iskolapadba, vagy inkább egy egyetemi előadóterembe. Nem mondom, hogy ellenemre volt, mert megkapónak tartottam most tőle ezt a belendülést és a szóválasztékot is.
~ Azt hiszem, én lettem volna za egyik legboldogabb, ha beérik egy-két utóddal ~ nevettem fel enyhe keserűséggel gondolatban. ~ Viszont a későbbiekre nézve... Miután a nagyapám ellen fellázítottuk a falkáját és eltöröltük a falkarendet, sokan elvándoroltak, mert nem tartotta itt őket a kényszer, szabadnak érezték magukat Anahotaha nélkül és a hagyomány is sokaknak mintha csak az öreg életében számított volna. Teher lett. Viszont ha tartotta volna mindenki az Örökítést, valószínűleg elnyomjuk a többi környékbeli vérvonalat, amennyiben nem vándorolnak el. Bár mi tagadás, hízelgő lenne, ha a jelenlegi Troll populáció zöme az itteniektől eredne ~ tettem hozzá minden komolyabb, elvetemült ambíció nélkül. Hogy nem én leszek az, aki ezt a hagyományt minden általa ismert Trollra ráerőlteti, az is biztos. ~ Trollok világuralmon. Mazochistáknak állna az élet.
Ezért sem erőlködtem már azon Hannah-nál, hogy az Örökítésre neveljem. Nem kell rohanni, nem kell törtetni, nem kell rég halott közösség elveit vakon követni, józan ést nem ismerve. Abból jó még sosem született. Az első kölykömtől elvárom a hagyomány tiszteletét, benne még munkálnak azok a törvények Anatole miatt is, de ha "elbukja" a harmadik kölyköt, nem fogom hagyni, hogy ugyanazt a kudarcot élje meg, mint én.
~ Én inkább úgy mondanám, hogy manapság már jobban lefoglal mindenkit a saját túlélése. Vagy a szűkebb környezetéé, és a megsegítés is csak akkor dominál, amikor hátra akarunk hagyni magunkból egy keveset. Vagy ellenszolgáltatás fejében. ~ A megsegítés biznisz lett. Ezt nem tartom sem rossznak, sem jónak, a hanghordozásomból kiderülhetett számára, egyszerűen a megváltozott világ ezt hozta magával. Másak az emberek, a társadalmuk és ez farkaskörökbe is beívódik, bármennyire is akarjunk esetleg ellene ágálni.
~ A harmadik!? ~ Itt már rendesen eltátottam a szám és a szemem is elkerekedett. ~ Jóságos Trollok Anyja! Nem őrült még bele a Teremtő-váltakozásba? ~ El nem tudtam képzelni, milyen lehet szerencsétlen gyereknek. Egy átharapás is oda tudja tenni magát, de kettő! Mondjuk Jyotsana elég idősnek tűnt ahhoz, hogy ne lehessen tőle csak úgy átharapni már őt, de senki sem tudja, hogy meddig él. Bár ezt nem boncolgattam, távolról sem kívántam a halálát, okom nem volt rá.
~ Kívánom, hogy mindkettőtök javát szolgálja ez az átharapás és egyikőtök se bánja meg évszázadok múlva se. ~ Azt hiszem, ez volt a legtöbb, amit kívánhattam, amit ők ketten remélhettek. ~ Mindenkinek jár új esély, Új Élet, főleg, ha jóvá akar tenni valamit, szerintem. Vagy ekkora benne az élni akarás, elmondásból nem tűnik egy elveszett nyikhajnak.
Magamban mosolyogtam a nevelési szokásaink hasonlóságán, és a jelek szerint ő is megbízott annyira a saját kölykében, hogy nem lehet csak úgy ellene nevelni. Ugyanakkor...
~ Nem félsz attól, hogy megpróbálják idővel felhasználni ellened, vagy zsarolni vele? Esetleg rajta keresztül rávenni egy csatlakozásra? ~ Sajnos megrögött falkakerülő vagyok, ritkán feltételezek jót ilyen csoportosulásokról. Az edmontoni más tészta, régi ismeretség fűz az ottani Atanerkhez.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jyotsana S. Sharma
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 835
◯ HSZ : 331
◯ IC REAG : 347
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Síkság // Szer. Júl. 29, 2015 7:04 pm

~ Azt meghiszem. A sajátjaimmal nem szoktam ennyire szigorú lenni, bár azt én is elvárom tőlük, hogy ha nem is gyarapítják túlzottan a népességet, egy utód azért nem árt, aki idővel az ő helyüket veszi át, fenntartva, tovább adva a vérvonalunkat. A legtöbben elég makacsak – mily meglepő, újabb „családi” vonás – úgyhogy 100 éves kor körül nem árt, ha elkezdi a farkas rágni a fülüket, hogy azért ne várjanak örökké… ~ -csóválom a fejem. Hihetetlenek ezek a mai fiatalok, ha nem nyaggatja őket az ember, talán soha nem döntenek úgy, hogy ideje lenne tovább adni az örökségünket. És most jöhetne a közhelyes „Bezzeg az én időmben”… szöveg, de ettől már tényleg megkímélem szerencsétlent. Jó eséllyel úgy is nagyjából vele egykorúnak hisz, úgy meg nem lenne igazán hiteles a történet.
~ Szép lenne abban a hitben élni, hogy a mi vérvonalunk uralta volna a környéket, de a természet törvényei alapján előbb vagy utóbb úgy is drasztikus populációcsökkenést vonzott volna magával a dolog. Vagy azért, mert a többi vérvonal félt és fellázadt volna ellenünk, vagy azért, mert annyian vagyunk, hogy nincs elegendő élelem az életben maradáshoz. A természet harmóniája rendkívül törékeny, és sokan talán nem is tudják, hogy akár egy-egy apró rovar, vagy jelentéktelennek tűnő növényfaj eltűnése a területről hogy fel tudja borítani ezt a rendszert. Tudod, a tápláléklánc, no meg hogy az adott terület mennyi élőlényt képes kiszolgálni, élőhelyük szolgálni… minden összefügg mindennel… ~ –gondolkoztam tovább hangosan. Félelmetes például belegondolni, hogy ha délebbre húzódnának a gleccserek, vagy túlságosan is felmelegedne az itteni éghajlat, teljesen átalakulna a terület klímája, növényvilága, ezzel pedig a helyi állatpopuláció változását is magával vonzza. Egyszerű példával élve, ha valami csoda folytán beköszöntene a jégkorszak Alaszkába, a növényzet nagy része elpusztulna, a növényevők délre vándorolnának, és vérfarkasok tekintetében ez lenne az egyik legkihaltabb hely a bolygón. Nem hiába, hogy sem a Szahara, sem az Antarktisz nem bővelkedik a fajtánkból.
~ Mellesleg… A Troll populáció zöme igenis innen ered. Vagyis nem csak a Trollok, de az összes többi vérvonalé is. Nagyjából ez a terület az, ahonnan az egész származásunkat eredeztetik, és ha logikusan belegondol az ember, az első vérfarkasok és leszármazottaik is többnyire a közelből, illetve a kontinensről kerültek ki. ~ -magyaráztam tovább lelkesen, pláne ha azt is hozzátesszük, hogy a kezdeti néhány száz évben mindenki sokkal szorgosabban adta tovább a vérvonalát az új kiszemelteknek, mint az elmúlt évszázadokban. Nem hiába, öregszünk.
~ Trollok világuralmon? Szép is lenne… tényleg ilyesmit szeretnél? ~ –már önmagában is megmosolyogtató volt a gondolat, hogy ilyen jók lennénk, de azok alapján, amilyennek a leszármazottaimat ismertem meg… nos, nem rossz felhozatal, de…~ Nem hiszem, hogy hosszú távon el bírnák viselni egymást, vagy épp ne ugrának a másik torkának. Nem csak mazochisták, de csökönyösek is… ~ –még jómagam is, ha a saját céljaimról, elveimről van szó.
~ Azért valahol szomorú, hogy ennyire pénz-központú lett minden. De valóban igazad van, ha valaki önzetlenül segítene, az a maiak számára már egyből gyanús… Miért? Mit akar cserébe? ~ –na nem mint ha nem jelentett volna a vagyon már régebben is hatalmat, de talán akkor sem volt ennyire rossz a helyzet, mint most. Amíg az európaiak partra nem szálltak Amerika partjainál, addig legalábbis teljesen más elvek mozgatták a mindennapjainkat, nem a kapzsiság. Talán az egyik legádázabb nyavalya, amit a fehérektől kaptunk ajándékba…
Amikor visszakérdez Connor átharapására, csak együtt érzően bólintok. Bizony, a harmadik… Jómagam is csodálom érte, hogy vészelte át őket ilyen jól, hisz még csak elképzelni sem tudom, milyen érzés lehet. Na jó, elképzelni talán el tudom, de sosem tapasztaltam a saját bőrömön és nem is fogom, az egyszer biztos.
~ Eddig egész jól viseli. ~ –felelem, azt viszont már gondolatban teszem hozzá, hogy részben az ő kérése, volt, részben én akartam felkészíteni rá, hogy tisztában legyen vele – de ez a mostani farkasa az utolsó, hisz elképzelhetetlen, hogy bárki átharapja. Maximum apám, Kaskae lenne képes rá, de ő tiszteli annyira a döntéseimet, hogy nem orozza el egy első fokú beharapottamat, szóval… vagy képes lesz együtt élni a zöld szemű, fekete bundás fenevaddal, vagy ő volt az utolsó…
~ Köszönjük. ~ –felelem hálásan, amikor pedig meghallom a következő szavait, legszívesebben elmosolyodnék rajta - ~ Ezt pedig magam sem mondhattam volna szebben. ~ –hatódok meg kissé, és akaratlanul is eltölt némi büszkeség a mellettem lévő farkas kapcsán. Úgy tűnik, mégiscsak akadnak olyanok az alacsonyabb fokú leszármazottaim között is, akik hozzám hasonló elvekben hisznek.
~ Nos… ez jó kérdés. ~ –töprengek el kissé, hogy mégis mit mondjak, amivel nem fedem fel önmagam, és nem is tűnik túlzottan meggondolatlannak?
~ Amíg megéri nekik a kapcsolat, hogy közöm van a kölyökhöz, addig mindenképp. Másfelől… azt hiszem, épp elég kóbor lézeng most Fairbanks városában ahhoz, hogy egyikünkre se irányuljon túlságosan nagy figyelem. ~ -maradok a diplomatikus válasznál, hisz azt mégsem mondhatom, hogy valószínűleg attól kapna az Alfa agyvérzést, ha egy nap én fogadnám az irodájában a csatlakozási kérelmemmel – másrészt én sem tudnám elviselni, hogy egy 300 év körüli siheder parancsolgasson és irányítsa az életemet. Elég nekem, hogy a Szellemek mindig belekontárkodnak a dolgaimba, eszem ágában sincs feleslegesen bonyolítani az életemet.
~ Mást nem, ha nagyon durván elfajulna a helyzet, akkor még mindig otthagyhatja a falkát, és nekivághatunk a nagyvilágnak, hogy ő is jobban megismerhesse. Ha pedig úgy gondolja, hogy hiányzik számára a falkabéli élet, bőven akadnak más falkák a világ minden pontján, nem igaz? ~ –fűztem tovább a gondolatmenetet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 333
◯ HSZ : 102
◯ IC REAG : 92
◯ Lakhely : Anchorage

Re: Síkság // Pént. Aug. 14, 2015 4:12 pm

El kellett ismernem, hogy a fülrágás nem hátrány, tekintve, hogy annak hiányában Olivier és én is valószínűleg sehol sem tartanánk. Sőt, akkor lehet Olivier nem is élne már, mert emberként hal.
~ Sok mindent tudsz ~ mondtam elmerengve a szavait hallva. ~ Ha tippelnem kéne, azt mondanám, hogy környezet biológus vagy, esetleg éghajlatkutató, vagy hasonló. Némi egyetemi professzor beütéssel - tettem hozzá élénken, a sértés legkisebb szándéka nélkül. Egyszerűen olyannak tűnt az eddigiek alapján, aki tud és szeret is magyarázni, de nem hülyeségeket vagy ostoba jelentéktelenségeket. Nem tudom, lehetséges, hogy egy hosszabb szónoklatát nem tudnám követni, vagy előbb-utóbb ráunnék, de ebben azért is kételkedtem, mert világ életemben jó hallgatóság voltam. Fogékony az újra, ezért is tudtam olyan könnyen magamba szívni példának okáért Anatole tanításait.
~ Igazából... nem, nem szeretnék világuralmat. Az uralkodókat mindig letaszítják és meglincselik, már ha van rendes hatalmuk és nem csak névleg uralkodók. Nem venném jó néven, ha a Trollok kihalnának ~ mondtam könnyedén, emberként pedig vállat is vontam volna mellé. ~ Az biztos ~ értettem mélységesen egyet a csökönyösség tekintetében.
Önzetlenség. Rettentő ritka kincs lett, aminek jó magam nem vagyok a birtokában, ebben szinte teljesen biztos voltam. Elvétve, egy-két jelentéktelen mozzanatban talán, de egyébként... Hiszen szívességekre alkudozok, ivó tulajdonos vagyok és diplomatát játszok, ha úgy hozza a szükség. A diplomaták pedig mindenek, csak nem önzetlenek. Ez van, ilyen lett a világ. De még ebben is van mindig valami szép, hiszen ha csak a saját, önző érdekünkből is, de képesek vagyunk segíteni, valaki életét legalább egy kicsit jobbá tenni. Hiszen ő is önös érdekből harapott át: egy elkövetett hiba jóvátétele, az ebben való reménykedés. A kölyöknek mégis nagy segítség.
~ Sok a kóbor? Ez érdekes. ~ És jó tudni! Mert előbb-utóbb vagy nálunk is megfordulnak, vagy csatlakozhatnak a falkához is. Őszintén szólva nem hiányzik, hogy népes legyen az a csapat, még a végén kedvük támadna terjeszkedni. Ám a sok kóbor arról is gondoskodik, hogy elsősorban a saját portájuk koncentráljanak.
~ Lehet jobban járna, ha mennétek ~ mondtam eltűnődve. ~ Nem kéne kétfelé hajolnia, mindig frusztráló, ha a Teremtőd elvár valamit, a falka szabályai viszont súrlódásban állnak ezzel. Vagy fordítva. De ti tudjátok, ez csak az én meglátásom.
És ami a távozást illette, nekem se ártott visszatérnem. Nem feltételeztem, hogy Anatole a körmét lerágva idegeskedne miattam, de az egerek mindig akkor cincognak a leghangosabban, ami a macska nincs otthon. Hangos cincogásból pedig kaptam már eleget, nem kérek többet.
Elköszöntem a nősténytől, megköszöntem a beszélgetést és egy esetleges következő találkozó reményében váltunk el. Az elérhetőségemet viszont nem adtam meg, azon egyszerű oknál fogva, hogy tökéletesen megfeledkeztem róla...

//Köszönöm a játékot! Very Happy//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6148
◯ IC REAG : 8034
Re: Síkság // Pént. Aug. 14, 2015 11:31 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net

◯ Kor : 197
◯ HSZ : 41
◯ IC REAG : 38
◯ Lakhely : Anchorage
Re: Síkság // Kedd. Szept. 29, 2015 10:46 pm





Könyvet tartok a kezemben és úgy lépdelek oldalra. Vagy hét lépés után megállok, felnézek a tájra, vagyis lenézek.
- Igeen, megvan! – ledobom a könyvet és előveszem az állványt. Rá azonban nem egy modern digitális kamera kerül, hanem az a gép, aminek a tervezésében az én kezem is benne volt. Ennyi évtized, már több egy század után is működőképes, odáig vagyok érte. Belehelyezem a lemezt, majd várok a megfelelő időpontig és elveszem a sötétítő lemezt.
A kép elkészítéséhez kell várni, addig is rágom a korong alakú nyalókát. Néha rámjön a cukorfalás, jelenleg azonban fűzabálás hiányom van, szeretem, ha valami lóg ki a számból fényképezés közben, rossz megszokás.
Nyúlnék a lemezért, hogy visszategyem, de a cukros kezemtől odaragad.
- A fenébe. – hajítom el a pálcikás cukornyavalyát és megtörlöm a nadrágomba  kezem. – Kezdhetem újra.
Visszarakom a lemezt, és kinyitom a hátsó részt, hogy kivegyem az elszúrt képet tartalmazó lemezt.
- Megint várhatok. – csípőre csapom a kezem, úgy dudorászok, majd öt perc után leülök a fűbe. Vizes folt lesz a gatya fenékrészén, ebbe belehalni biztos nem fogok. Kezembe veszem a könyvet és lapozgatok, néha felpillantok belőle, körbenézek. Van még itt pár hely, ahol lehet képet készíteni, a könyv szerint. Ami egy 1973-ban kiadott fotosorozat, az 1860-as években készült fényképes útvonalamról. Milyen jó, hogy egy könyv jobban emlékszik arra, hol voltam, mint én!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 25
◯ HSZ : 119
◯ IC REAG : 85
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Síkság // Szer. Szept. 30, 2015 10:36 pm

Pedyr & Shiny


Annyit álltam már kamera előtt, hogy ezer közül is felismerném a kattanó hangot, legyen az akármilyen. Nagyon szeretem a szakmámat, bár anya szerint ez csak hóbort és nem munka, de az ilyen megjegyzéseit el szoktam engedni a fülem mellett. Az egyetem nem nekem való, nem jött be, így erre a szemeszterre be sem iratkoztam már. Úgy döntöttem, hogy elég nekem a modellkedés, s ennek fényében egy nagy veszekedésem vagyunk túl, de már anya is megnyugodott. Tudna mást tenni? Ha nem akar engem is elveszíteni, ahogy apát, akkor nyel. És nem szép dolog erről így gondolkodnom, de nem tudok másként, ami azt illeti.
- Mennyivel édesebb szerelmed a bornál, keneted illata felülmúl minden balzsamot! - fejezem ki lenyűgözöttségemet ekképp, meglátva a masinát. Majd rájövök, hogy valószínűleg azt fogja hinni: hozzá beszéltem, holott nem is, hanm a gépéhez, így inkább helyesbítek.
- Csodás gép.
Állok meg - pofátlanul és kéretlenül leszólítva és esetleg megzavarva ezzel őt - a férfi mögött, s anélkül, hpgy bármi jelét adnám érkezésemnek, se szia, se hahó, se elnézést már mondom is, ami eszembe jut.
Miközben előrehajolok, hogy megnézzem mit is csinál, szőke tincseim előre hullanak, egyenest arcomba. Finom, leheletkönnyed mozdulattal nyúlok hajamhoz, hogy fülem mögé tűrjem a kósza lobonc egy részét, nem akadva a férfi képébe lógatni hosszú szőkeségemet, ugyanis ahogy ül, fölötte hajlongva pipiskedek.
- Csak természetet fotózol vagy modelleket is?
Érdeklődöm azonnal tegeződve, hiszen szakmabelinek gondolom. Aztán maximum megharagszik, engem az sem nagyon tudna földhöz csapkodni. Nem ő lenne az egyetlen ilyen személy.
- Egyébként szia, Sunshine vagyok!
Használom most a nem-becézett keresztnevem. Így van kedvem hozzá. És ekkor feltűnik a kézdörzsölgetés a nadrágszárba. Na meg az, hogy a földön ül, ami nem lehet túl meleg. Hát újabb sziporkák kúsznak elő ajkaimon.
- Ha gyakran van meleged alvás közben, rostszállal töltött paplanok a neked valók, amelyek elvezetik a nedvességet. De mivel most nem alszol és nincs is paplanod, szerintem állj fel, mert olyan lesz, mintha bepisiltél volna.
Kezemet nyújtom a férfinek, nem foglalkozva azzal, hogy talán zavarom. Ma nagyon elememben vagyok, így amellett, hogy reá figyelek, kiszúrok a távolban egy nagyon szép növénycsoportot. Minden átmenet nélkül arrafelé mutatok.
- Ha az irány helyes, azt automatikusan megérzed... - kezdek bele, magyarázva a bizonyítványomat a figyelemelterelődés okán. Meg célzok ezzel arra, hogy a legrandább tájegység felé fordította a lencséjét. Én már csak tudom, itt nőttem fel. - Alapvetően, ha töprengened kell egy döntésen, több mint valószínű, hogy rossz úton vagy. Biztos ezt akartad lefotózni itt?

//zsebszöveg//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 197
◯ HSZ : 41
◯ IC REAG : 38
◯ Lakhely : Anchorage
Re: Síkság // Csüt. Okt. 08, 2015 11:31 am



Ha valami szörny lennék, azt mondanám, emberszagot érzek! Farkasom figyel fel a közeledőre, a helyszín keresésébe belemerülve, hümmentek egyet. Percekkel később meg is érkezik a jelzése, bezzeg, ha vészjelzés lett volna. Most azonban nem erről van szó, figyelmen kívül hagyom a jelzést, ezért is lepnek meg a felcsendülő szavak.
- A mit? – kapom a fejem a hang irányába. – A hogy? Milyen kenet? Bor? Itt? – a pillanatnyi fókuszálások eredménye, az időnkénti szétesés és oda nem figyelés. Egyáltalán nem értem, miről beszél és még csak követni sem tudom. Kivétel ez alól a sziklamászás, és a fotózás, feltalálás.
- Szerintem is. Tetszik? – a hangra hátra hajtom a fejem, mire a szőke tincsek, amelyek értelemszerűen nem az enyémek lehetnek, mert magasabbról hullanak alá, mint az enyémek, hirtelen előrehajolva, egy drabálisat tüsszentek, előredőlve, vissza, onnan válaszolok utána. – Neked meg csikis a hajad.
Visszaegyenesedve, ha nem hajolt el, feltehetően eljátszhatom a hirtelenszőkét, ahogy a fejemre terül a haja. A közelség megnyugtat, azt jelenti, hogy élek és minden rendben.
- Ezeket fotózom, nézd. – kezdek lapozgatni a könyvben. – Itt készültek, még nagyon régen, ilyen masinával. – ugyanezzel, ezt elég, ha én tudom, meg a szakik, akik értenek az ilyen masinákhoz. A modell kérdés már ki is ment a fejemből. A fotózás a mindenem, abba akár a modellek is beleférnének.
A könyv alá nyúlva, feltartom felé, ha éppen képen vágom vele, akkor is késve esne le, hogy eltalálhattam, mindenesetre oldalt hajolok, hogy belelásson a könyvbe.
- Hüm. Furcsa nevek találkája? Pedyr a nevem. – nem vagyok az, csak a nevem az. Az eredeti nevem angol füleknek még viccesebb, megmaradok inkább ennél anévnél.
A javaslatra nagy szemeket meresztek. Milyen alvás, hogy van paplan? Begombázott vagy másnapos? Egyiket sem érzem, hogy használta volna.
- Jól vagy? Minden oké? Azt ne mondd, hogy kandikamera. – körbenézek. – Amíg a tomporom száraz, lehet akármilyen folt ott. Ha meg bepisilek, akkor elöl vagyok foltos.- veszem a lapot, veszem, csak maradjon is a kezemben belőle.
- Milyen irány? Mész valahová? – nézek a mutatott irányba. – Mi van? Milyen döntésen? Milyen irány? Na jól van. – megfogom a kezét és lerántom a földre, magam mellé. – Most már te is úgy nézel ki, mint aki hátul bepisilt. – öltöm a nyelvem rá, hátha ez a hirtelen dolog visszazökenti a buksija helyét.
- Az irány helyes, belőve. – olom az orra elé a megfelelő fotót. – Az árnyékok alapján ebben a félórában lett fotózva. Napra pontosan is. – bökök a dátumra, és arra legalább emlékszem is.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6148
◯ IC REAG : 8034
Re: Síkság // Kedd. Okt. 20, 2015 3:44 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net

◯ Kor : 367
◯ HSZ : 133
◯ IC REAG : 96
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Síkság // Szer. Okt. 28, 2015 2:21 pm


Herceg & Róka


A feladat ki lett adva én pedig voltam akkora dög, hogy ne verjem nagy dobra, ha csak én tudom, úgy sokkal valóságosabb és nagyobbat üt. Tudtam, hogy kit akarok ebbe belerángatni, messze nem volt kérdés, és akkora hévvel vetettem bele ebbe magam, mintha legalább egy sereget akarnék egymagam letarolni. Úgy is éreztem magam a farkasom vad hergelése által, aminek hála szinte eszelősen követtük a nőstény nyomait.
Szépen elcsatangolt a hegyről, ami nekem most tökéletesen kapóra jött és munkált bennem annyira az ember is, hogy revansot akarjak venni - mindenért. Azért is, amiről nem ő tehet. A munkát tekintve tökéletesen higgadtan és megfontoltam álltam ehhez az egészhez, de amúgy... Éreztem a késztetést, mélyről bugyogott fel, sokkal erősebb volt, mint amire valaha számítottam, vagy amit egyáltalán bármikor éreztem. Ahhoz a gyilkos hévhez volt fogható, amivel annak idején megfojtottam Mirosłavát.

Alig volt fent a pajzsom, minél előbb meg akartam találni és amikor megéreztem az energiáit... Sehol nem volt az a játékos könnyedség, amit eddig tanúsítottam felé, farkasommal farkasának. Úgy rohantam, mint akit egyenes szálon vezetnek hozzá, mintha beépített mágnest kapott volna hozzám, eltéveszteni se tudtam volna és nem is akartam. Se hello, se szia, se puszi, se pá, minden magyarázat vagy előzetes figyelmeztetés nélkül ugrottam neki. Figyelmeztetés legyen annyi elég neki, hogy igen keveset takart belőlem a pajzsom, így jóval előbb megérezhetett, mint rendesen.
Valami egyáltalán nem volt rendben - bennem - és ezt kizárólag saját magának köszönhette. Azt a részét legalábbis, ami rá vonatkozott, mert annál már nem gondolkodtam, csak hagytam, hogy az ösztön hajtson, bármi is legyen ennek a vége. Meg fogom szívni. Ő is, ami azt illeti, de kibaszottul meguntam, hogy ülök a seggemen, türelmesen várok és nem zúdítok rá semmit. Hát most megkap mindent.
Hiába villám, túl nagy a korkülönbség köztünk ahhoz, hogy lehagyjon, nem fog elmenekülni. Többé nem. Akarsz? Megkapsz. Cserébe én is elveszem, amit akarok!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Willow Nyxon
Gyógyító

◯ Kor : 227
◯ HSZ : 291
◯ IC REAG : 229
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Síkság // Szer. Okt. 28, 2015 2:59 pm



What
the
hell?

Sosem szoktam visszanézni a híváslistáimat és az elküldött smseket, főleg nem olyan esték után, amikor eleget ittam ahhoz, hogy kiessenek dolgok. Sajnos - vagy nem sajnos - arra, amit elkövettem nagyon is jól emlékszem, így hát feleslegesen próbálnám meg elsikálni.
Szégyellem, hogy ekkora bosszúálló picsa voltam, de már utólag nem lehet a helyzettel mit kezdeni. Csak abban reménykedem, hogy nem lesz semmi olyan következménye, ami miatt visszavonhatatlanul is elpattannak húrok. Nem akartam ártani senkinek, egyszerűen.. csak így sikerült. De persze utólag hiába magyaráznám a bizonyítványomat, maradt hát a szőnyeg, ami alá besepertem a kimondatlan igazságokat.
Semmit sem tudok feladatokról, teljes lelki nyugalomban - na jó, majdnem - vagyok egészen addig, amíg torkom köré nem tekerednek az energiái, melyeket kiereszt a pajzs mögül. Elkerekedett szemekkel fordulok a forrás felé, a vörös morogva fogadja a másikat, kitérne, de elsodorja a lendület, ahogy engem is. Egy kósza káromkodásra, megdöbbent kérdésre sem futja, semmire. És nincs is helye semminek.
Ösztönmélyről bugyog elő belőlem a harag. Nem, nem én vagyok a hibás, ők kezdték, ők sodortak oda, ahol elhagytam a saját egyéniségem kényelmes útját. Viszonozom hát a kedvességét, hagyom, hogy a vörös az agya leghátsó zugába száműzzön és tegye azt, amit ő akar. Mert elég volt az emberi gyengeségből. A barna itt nincs már sehol.
Úgy próbálok kikeveredni a szorult helyzetből, hogy a pofája felé kapva sikerüljön tovalendülnöm és ezzel őt is megdobni, ne maradjon rajtam. S ha sikerül, akkor egymással szemben, támadó-védő pozícióba feszülve állunk, a nyurga lábú vörös értetlenségét és ebből táplálkozó mérgét tolva a másik pofájába. Mert nem ezt várta. Farkas a farkastól semmiképp. És dühíti, hogy előre tudja: itt nem győzhet. Viszont könnyedén nem hajlandó adni magát.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 367
◯ HSZ : 133
◯ IC REAG : 96
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Síkság // Szer. Okt. 28, 2015 3:20 pm

Tudom, hogy nem érti, nem is várom, nem azt, hogy értsen, hanem, hogy küzdjön, legjobb tudása és minden ereje szerint. Jól jött a falkaügy is apropónak, az elmúlt napok történései, mert ezek így együtt megérleltek bennem valamit, amit máskülönben lehet, hogy még jó ideig tartogattam volna.
Elsodrom, ráugrok, vállába kapok, mielőtt lerúgna, amit hagyok neki, de viszek egy darabot belőle. Első vér, ha nem tudta megakadályozni. Ahogy pedig ez az enyém, úgy az utolsót is magamnak akarom, hát megszerzem. Sebesülten akarom látni, legyengülten, azt akarom, hogy kiüljön minden lelki szarsága a megjelenésére is, minden megtépázottsága és senki másnak nem engedném át ezt. Önzés, ragaszkodás, tántoríthatatlan akarat mozgatott, amikor felé ugrottam és ezúttal oldala volt a cél, érzékeny részbe kívántam minél jobban belemélyeszteni agyaraimat, hogy tekintélyes darabot szakíthassak ki belőle, nem fogva vissza magam. Szűkölj és fájjon, ahogy nekem, mert annyira rám tört a vérszomj, annyira nem akarlak valójában bántani, de ezt te nem tudhatod, még nem.
Körülötte cikáztam, számolva azzal, hogy én sem fogok sérülésmentesen megúszni egy-egy támadást, de azon voltam, hogy az enyéim jobban fájjanak, mélyebbek legyenek, hogy főleg az ő vérétől legyen lucskos a hó, az mélyítse a vörös bundát és kenje össze a pofámat minél jobban.
A következő nagyobb darab a hátából kellett, ha nem adta, hát karmos mancsom lendült pofája felé kíméletlen erővel.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Willow Nyxon
Gyógyító

◯ Kor : 227
◯ HSZ : 291
◯ IC REAG : 229
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Síkság // Szer. Okt. 28, 2015 3:47 pm

Nem berzenkedem a vörös fejében, nem akarok gondolni semmire és senkire. Elengedem magam, eltűnök a farkas energiáinak örvényében és innentől nincs barna, nincs Willow, nincs semmi. Csak a dög van, az ő akarata és az, amit ő cselekszik.
Nem szisszen fel, nem szűköl és nem vonít. Fájdalmából igyekszik töltekezni, a vérvonalképességét kimaxolva gyorsulni fel annyira, hogy legalább ő is kaphasson egy szeletet, egy falatot a másikból, ha már az ő testének darabjai szakadnak miszlikbe épp.
Nem tudta megakadályozni a vérfakadást, csak legfeljebb saját erejét is belevitte, így nem hogy kevesebb a sérülés mértéke, hanem nagyobb. De legalább szabad, ha húsa a másik pofájában van, akkor is.
Ahogy az oldala felé kap a hím, úgy próbálja meg ismét csak a támadás lendületét felhasználni, nekirugaszkodik, s kihasználva a közelséget, mely abból születik, hogy belőle akarnak egy darabot, a másik húsába akar marni. Attól függően, hogy a hím melyik oldalról közelítette meg az oldalát - elölről jőve és így a fara került közelebb a vörös pofájához, vagy hátulról-átlósan találva utat, így pedig a nyakát helyezve pofaközelségbe (hacsak nem teljesen merőlegesen jön, mert akkor ugye szintén a nyaki tájék marad) - harap és ha sikerült húst érnie, akkor nem ereszt addig, míg fejének ide-oda rázásával tépett szegélyű sebet nem cincál a másik farkas testén.
Ahogy körbe-körbe táncot járnak, a vörös igyekszik mindig úgy fordulni, hogy a másiknak sose mutassa a hátát. Látni akarja, hogy merről érkezik a támadás, érezni az energiáikban a lecsapás előszelét. Mert ez maradt neki, a gyors reakcióideje, a másik pontosságával és százasnyi előnyével szemben.
A földdel igyekszik egyenlővé válni, ahogy a másik a hátára ugrik, s fájdalmát morgásba, torokból feltörő, dühös hangkiadásba keveri, messze távolítva magától az éledő vonyítást.
Vár. Hagyja, hadd higgye a másik pár hosszú pillanatra azt, hogy győzött, hogy a hátának darabjával a harci kedvet is elvitte, aztán amikor úgy érzi, hogy eleget tettette a megszégyenültet, a legyőzöttet, pattan és ha sikerül a meglepetés erejével felvértezve tökéletesítenie a mozdulatot, akkor a hím marjára mar, állkapcsaival erősen szorítva rá, feltett szándékává téve azt, hogy nem ereszti, kitart. Mint emberek a bikaviadalon. Ha a barna még tudatánál lenne, talán jól szórakozna ezen odabent. Bár valószínűleg nem tenné. Nem olyan. Sosem volt az a világ szennye, aminek most hiszik.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 367
◯ HSZ : 133
◯ IC REAG : 96
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Síkság // Szer. Okt. 28, 2015 4:20 pm

Szűköl, nem könyörög és amennyire zavar, hogy nem adja, ami kell, annyira elégedettséggel is tölt el, neki pedig fogalma sincs, hogy szép lassan megpecsételi a saját sorsát. Húsa a számban, amit egyből hajítok is félre, hogy újból támadhassak, szemből, így amíg én oldalát tépem, ő faromba, combomba marhat, ötletet adva nekem is ezzel. Érzem a fájdalmat, hogy ég a hús, a bőr, ahol csócsál, egymást tépve válunk szét némi távolságot és pihenőt lopva. Pár másodpercig, nem tovább, hogy aztán folytatódhasson ez a véres-vérmes keringő, amit közönség nélkül, a saját dallamunkra járunk.
Hátára ugrom, szaggatom és rángatom, mint egy értetlen kölyköt, holott semmiféle ilyen jelegű érzet nincs bennem, nem kölyökként tekintek rá, s ezt mi sem mutatja jobban, minthogy nem is szándékozok elkerülni a maromba való harapás. Kapj csak el, tarts csak meg, így közelebb vagy és könnyebb a dogom. Nem válogatok, akár a hátsó, akár a mellső lábát érem el jobban, ráharapok. Nem csócsálom, nem rázom, csak a nyomást növelem folyamatosan, hogy recsegve ropogva törhessen a csont, hacsak ki nem talál valamit, miközben maromról combomból folyik a vérem nekem is. De nem nyerhet, mert én nem játszom "tisztességesen", mindig azzal éltem, amim volt, mindig mindent bevetettem, amire csak képes voltam.
Energiáim felkorhadnak és a másik felé kapnak, hatalmasabb, erősebb vagyok nála, a vörös sosem kerekedhet ilyen téren a tarka fölé, az a bő száz év ezen a területen mindig az én malmomra fogja hajtani a vizet. Elkapom, energiáim az övéinek feszülnek, fojtón lenyomón, miközben fogaim közt igyekszem ripityára törni a megszerzett lábat, akár tép még, akár nem - ha nem szabadította ki magát valamiképp. Nyomom le a farkast, nyúlok az ember után, kényszerítőn sodorva őket a helycsere felé, minden erőmet beleadva, kihasználva, nem különben, mint ahogy kölykökből csalják elő teremtőik a fenevadat, vagy épp száműzik azt vissza a mélybe.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Willow Nyxon
Gyógyító

◯ Kor : 227
◯ HSZ : 291
◯ IC REAG : 229
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Síkság // Csüt. Okt. 29, 2015 2:06 am

A vörös nem kölyök már, rég nem az. Nem is emlékszik már rá, hogy milyen volt annak lenni, de azt pontosan észleli, hogy milyen a legyőzöttség előszelével harcolni. Becsületbeli kérdést csinál minden odakapásból és harapásból, s amikor hátsó lábát elkapja a hím, akkor sem vinnyog fel, bármennyire is szakadjon bőre, zúzódjon csontja. Érzi, hogy benne a barna vergődik, hogy szabadulna, menne, megmutatná magát és sikoltana a gyötrelemtől, de nem, nem hagyja még.
Egyetlen dolog jut eszébe, s ez a lehető legrosszabb ötletei közé tartozhatna, ha nem tűnne fel neki az első rántáskor, hogy többet árt magának, semmint használ. Milyen villám az, amelyik elveszíti a lábát? Nem hagyhatja, hogy a másik trófeája legyen, nem engedheti, hogy az ő közreműködésével jussanak el oda, hogy a hím már nem csak roppantani, hanem tövestül kicsavarni akarja a lábát.
Elege van, nem tud koncentrálni, vergődne, marna, kapna, de nincs már hová. A másik erősebb, s bármennyire is el akarja nyomni magában azt, amit a barna miatt kellett elszenvednie, nem képes már rá.
A farkas ösztönlény, de nem azt jelenti, hogy ész nélkül rohan saját vesztébe. Nem akar megdögleni, elkushad hát, belezuhan a megadásba, berzenkedő lélekkel, de lenyeli saját magát és a küzdeni akarást. Erősebb benne az, hogy élni kívánna továbbra is.
A vonítás akkor hagyja el torkát, amikor utoljára érzi azt, hogy ő uralja saját magát. A barnát védené, magában tartaná, de nem sikerül neki, így hamarosan véres bundás, tépett fenevad-önmagát átadja a szétzúzott, nem kevésbé elgyötört emberének, hadd szégyenüljenek meg mindketten ebben a képletben a hím előtt.


A fájdalom az egyetlen, ami nem otthonos számomra. A vér szaga, ragacsos, sűrű mivolta nem újszerű, eleget találkozom vele a munkám során. Erőtlenül és meglehetősen esetlenül próbálok úgy fordulni, hogy tépett oldalamra szorítsam kezeim, de olyan mindegy már alapon inkább hagyom ernyedten visszahullni karjaimat törzsem mellé. A lábamat nem érzem magaménak, olyan, mintha egy lüktető, véres húscafat lenne, mely nekem fáj, de nem az enyém. Halványan fogalmazódik csak meg bennem, hogy el kéne menekülnöm, hogy küzdenem kellene, a vörösért, a létünkért. De nem akarok. Amennyire az életösztön erős volt a vörösben, bennem annyira nem maradt más, csak a dacos hagyjanak békén. Arra sem veszem a fáradtságot, hogy odanyúljak arcomhoz, magamra maszatolva saját és a másik vérét, letörölve éledő könnyeim. Mert nem a fájdalom az, ami sírásra sarkall, hanem a tudat, hogy azért vagyok itt, amivé váltam az elmúlt hónapokban. Hogy elbuktam, mint ember, elbuktam, mint a vörös másik fele, mint minden, amiképp elbukni lehetett.
A vörös energiái belőlem szaladnak tova, acsargó, ketrecbe zárt vadállatias ösztönei mellett valami más is van, amit beletol a hím pofájába. A megadás, a tisztelet és valami szégyellt könyörgés-féle. És ez utóbbi az, amivel arcomat elfordítva, szemhéjaimat dacosan lehunyva egyet tudok érteni.
Csináld! Csináld, vagy hagyj itt. Ne akard végignézni azt, ahogy nélküled is darabjaimra esem..
A fájdalom van és én vagyok. Amíg még lehetek. Nem lehet egy szavam sem, annyian figyelmeztettek előre. A vörös is. Hát így jár, aki nem hallgat semmire a mellkasában dobogó, undormányos izomgöbön kívül. Eszemben sincs tovább harcolni. Feladtam. Mára elég.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 367
◯ HSZ : 133
◯ IC REAG : 96
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Síkság // Csüt. Okt. 29, 2015 2:49 am

Érzem a kínlódást, akkor is, ha a büszkeség elöl a vonyítási-szűkölési vágyat. De elkaptam, megvan a nyurga láb, amin olyan sebesen inal el - minden elől, ami bántja vagy nem tetszik neki, el akarja hagyni. És ebből elég. Választhattam volna mást minderre, elkaphattam volna bárkit úgy, hogy előre figyelmeztetem, intézhettem volna az egészet bármi egyéb módon, mégis emellett döntöttem, döntöttünk az ordassal.
Megrángatom mindenféle értelemben, fizikailag és mentális síkon is, hogy aztán megadását észlelve engedjem el, lépjek hátrébb, mintha külön teret igényelne a visszaváltozás. Én még maradok így, körbejárom, mintha azt ellenőrizném, megfelelő mennyiségű és minőségű kárt okoztam-e, holott egyszerűen nem tudok, hol hozzákezdeni. Halasszam? Napoljam? Mi lesz más akkor?
Végül előtte álltam meg. Mindenképp vissza kellett változnom, ahhoz egy telefont megejtsek, egyelőre mégsem akörül jártak a gondolataim, csak guggoltam és néztem őt. Mondani akartam valamit, akármit, mégsem tudtam megszólalni egy darabig, csak arcához nyúltam, finoman, sokkal óvatosabban, mint ahogy eddig bántam vele és ha nem húzódott el, letöröltem a könnycseppet. Ő a pezsgőt a szám, én a könnyet a szeme sarkából.
Energiáim nyugodtan járták körbe, bocsánatkérés viszont nem volt benne, csak a dolgunkat tettük, az viszont nincs megtiltva, hogy mindezek után kedvesebbek legyünk. Leengedtem térdeimet a vérpettyes hóra, majd majdnem ugyanúgy hajoltam fölé, mint amikor az ágyamon hevertünk, ám ezúttal nem könyökömre támaszkodtam, hanem teljesen kinyomtam magam. Energiáim puhán járták körbe, mindez pedig szöges ellentétben állt az eddigiekkel, főleg, mikor felrémlett az a pimasz üzenet, amit küldött, amíg Odie-nál voltam.
- Sajnálom - mondom halkan, ez viszont nem annak szólt, hogy bántottam, hanem ami eztán jött.
Teljesen leengedtem a pajzsom, a korábbi harag nyoma még tisztán észlelhető volt. A haragé, amiben követelés rejlett, méghozzá a farkasomé leginkább. Hívta a másikat, a vöröst, nem erőszakkal, nem erélyesen, de határozottan, ezzel párhuzamosan pedig közelebb hajoltam, arcomat nyakába fúrva. Ajkaim finoman érintették bőrét. A nyakát nem bántottam, azt soha, az övét semmilyen módon sem és amennyire örültem ennek, annyira rettegtem a naptól, ami talán elhozza azt az erőszakot, aminek ez a halvány árnyéka sem lehet. Leheletnyi csókot kapott.
Akarsz? Kérdeztem volna, de a kérdés nem a sajátom lett volna. Nem tudom, mikor lesz az, az lesz-e valaha, de a farkasé élt, itt volt, minden rezdülésében, szemem borostyán színében.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Willow Nyxon
Gyógyító

◯ Kor : 227
◯ HSZ : 291
◯ IC REAG : 229
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Síkság // Csüt. Okt. 29, 2015 3:30 am

A vörös beleharapna a másik kezébe, máskor, egy másik napon. Most viszont úgy kushad bennem, amilyen megtörten és moccanatlanul én fekszem azon a ponton túl, amikor rájöttem: a helyezkedés nem segít. Orvos vagyok, gyógyító, tudom, hogy mikor nem szabad mozdítani egy beteget és bár minden erőmre szükségem van ahhoz, hogy ne álljak neki vergődni és ficánkolni, hagyom, hogy a kényszeredett mozdulatlanság eméssze fel minden szabad akaratom.
Egy csepp, ott sem voltnak tűnne, hogyha nem nyúlna utána, nem törölné le, ezzel tépázva újabbat érzékeimen. A vörös a hím után fordul, energiáit keresi, kapaszkodni akar a dühébe, akármibe, csak köze legyen a másikhoz, s ne kelljen az emberi hívságokkal foglalkoznia. Nem arról van szó, hogy fáradt küzdeni. Arról, hogy nem akar. Vele nem. Már nem. Most nem. Mert legyőzetett, innen nincs tovább.
- Szól.. khm.. szóltál előre.
Jegyzem rekedten, s többször kell nekifussam a hárításnak ahhoz, hogy egyszer ki tudjam mondani. Sajnálja? Nem kell. Vagy kell. Nem tudom, nem érdekel. Nem akarom, hogy érdekeljen, mert sokkal nehezebben tudnám tovább élni a megtépázottak mindennapjait. A feladattudat belőlem hiányzik, én nem tudtam, hogy mire megy ki a játék, vagyis sejtettem, de nem akartam észrevenni magam. Mert hogyha a vörös tudja, hogy ennek mi a célja, akkor másképp viselkedik, s nem tartanánk itt, ahol.
A vörös nem tiltakozik, s nem azért, mert szubmisszív lenne. Engedelmeskedik a hívásnak, energiáival végignyalja a hímet, s bár egyszer már túl messzire ment az ehhez hasonló, őszinte pillanataival, most sem rest megmutatni, hogy a világnak a hím kedvéért ellentéte is lenne, ha kellene. Mert választott. És bár nem mindig fogja ez ugyanazt jelenteni, amit most, ez az ő pillanatuk.
Szarul festesz! - mondanám neki, ha ugyan lenne erőm a humorhoz. Kéne valami, amivel távolabb tartsam magam tőle, de nem vagyok hajlandó ezzel is foglalkozni a fájdalom örvénylő hullámai mellett. A gyengédsége átszakít bennem valamit, szinte menekülök az öntudatlanságba előle, s magam elől is. Mert igen. Akarom. De én pontosan tudom mire vitt rá ez az akarat legutóbb is. S ha most, ebben a helyzetben, amikor a vörös ennyire vékony határral választódik el tőlem hagynám, hogy megint eluralkodjon rajtam a kívánalom, talán nem csak összetörne, de meg is ölné a vöröst, s vele együtt engem is. Mert a mocskos, nyurga lábú dög sosem bírt nyugodni, ha kiengedtem kezeim közül. Hadd pihenjen. Eszmélet nélkül nincs fájdalom sem, s a sötét kellemes. Engedek hát neki, s elvész számomra a külvilág.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 367
◯ HSZ : 133
◯ IC REAG : 96
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Síkság // Szer. Nov. 04, 2015 10:35 am

Elájult, ennek pedig amennyire örültem, annyira bosszantott is, de talán tényleg így lesz a legjobb.
A ruháim nem voltak messze, a környéken pedig senkit sem észleltem így ott mertem hagyni rövid időre Willow-t. Kivételesen teljesen leengedtem a pajzsom, hogy a tejfelesszájúaknak elrettentő legyen a korom, a többi meg rám jöjjön, ne egy sérült, alélt nőstény kelljen már baszki.
A cuccaimhoz érve első dolgom volt telefonálni, segítség kellett, ilyen távol a várostól és a területünktől pedig logikus, hogy olyasvalakit hívok, akit amúgy is köt a megállapodás.
- Colston, itt Howl - kezdtem egyből felesleges kertelés nélkül, ha nem tudta ki vagyok, talán a következők segíthettek neki abban, hogy nem mezei ember. - Falkatag, segítség kéne, orvosi és szállításbeli - vázoltam röviden a helyzetet, a combcsonttörést, a sérülést a vállon és az oldalon, hogy erre készüljön, valamint nagyon csipkedje magát és megmondtam, hogy merre talál minket.
A hívás végeztével a holmimat a nőstényhez vittem, a dzsekimet rá terítettem, jó magam pedig felöltöztem, úgy vártam a hímet. Pajzsom továbbra is lent volt, mint egy jelzőtűt, úgy "világított".

Amikor megérkezett, hagytam dolgozni, de árgus szemmel figyeltem minden mozdulatát és ha beadott valamit Willow-nak, előtte megkérdeztem, hogy az mi a fene és mire jó. Az én felelősségem volt jelenleg mindkettő és ehhez - valamint a korábbi összeugráshoz - mérten voltam szófukar és lényegre törő. Benne volt a magatartásomban akaratlanul is, hogy ha nagyobb fájdalmat okoz neki, mint amennyi esetleg szükséges, vagy ront az állapotán, nem állok jót magamért. A saját sebeim nem izgattak, eb csont beforr, nem voltak olyan vészesek, Willow-é is csak a törés és a vérveszteség miatt. Meg mert itt az isten háta mögött nem lehetett csettintésre orvost keríteni - bár azért felkészültem, maradjunk ennyiben. Az pedig, hogy ha ébren lenne a nőstény, miképp reagálna arra, hogy ki látja el... nos, tényleg jobb, hogy ki van ütve.
Reméltem, hogy a szállítás is zökkenőmentesen lezajlott, hogy azt követően, ha mindennel megvoltunk, köszönetet mondva neki búcsúzzak tőle és cipeljem fel Willow-t a lakására. Nem voltam elragadtatva, ami azt illeti, és elégtételt sem éreztem a kis akciója miatt. Egyszerűen csak tettem a dolgom, amivel kapcsolatban a monoton kötelességtudaton túl semmit sem éreztem.
Miután lefektettem a nőstényt és betakartam, felhívtam Lucast is, hogy tájékoztassam a történtekről.

//Ha csak nem lesz olyan, amire még jobb, ha írok, akkor köszöntem a játékot és neked is Josh, ezúton is a cameot! ö.ö <3 //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Josh Colston
Desertor

◯ Kor : 226
◯ HSZ : 66
◯ IC REAG : 61
◯ Lakhely : Anchorage - Fairbanks
Re: Síkság // Csüt. Nov. 05, 2015 12:56 pm

- A reptéri irodában –

A statisztikákhoz sosem értettem. Ezért is csak nézem a grafikonokat, és inkább az ügyvezetőt hallgatom. Jó üzleti érzékkel bír, én meg kiszúrom az ilyet. – Ha lufik leszünk, az nem túl jó. Bővítsünk előbb tíz fővel, és ahhoz már tudunk igazítani. – lecsapom a tervezetet az asztalra, ahogy csörögni kezd a mobil, bár előbb még gondolkodom, hogy felvegyem-e. – Colston. – ahogy elhangzik az orvosi és szállításbeli, máris feltartom a társamnak a kezem és a telefon után nyúlok, benyomkodva a megfelelő számot. – Megyek. – miután minden szükséges információt megkaptam, közben párhuzamosan már diktáltam is a torony felé a felszállási engedélyt, bontottam a mobil vonalát. Az orvosi cuccaim a kocsiban voltak, azért lenyargaltam, miután felfüggesztettem a megbeszélést. Nem fogok nyavalyogni, mert menni kell, és hirtelen. Mire mindent összepakoltam, addigra a szúnyogom is készen állt az indulásra, ezt szeretem a legjobban a gyors mentésekhez, picsányi területre is lehet vele ereszkedni.

- A helyszínen –

A közelükben ereszkedtem le, minden felesleges kör megtétele nélkül. Nem fogtunk kezet, az nálam ritkán dívik, ha ilyen minőségben vagyok jelen, és két pillantással feltérképezve, a sérültebb felé fordulok. Ezt annyira nem is nehéz megállapítani. A levegőben tombolt még az adrenalin illata, ezért a kevésbé sérült felé is figyelemmel voltam, ha nekem ront, tudjak lépni. A kérdezősködését szakszavakkal hamar beléfojtottam, jelezve, hogy ha békén hagy, hamarabb végezhetek a mentéssel és sokszor számítanak a másodpercek. Kedves annyira nem vagyok ilyenkor, tárgyilagos és szűkszavú annál inkább. Katonaorvos vagyok inkább, aki megszokta, hogy a szavára ugranak és a katonák sem az ömlengés mintaképei.
A súlyos sérülésekkel kezdem, és mindent megkap Willow, amit csak lehet ennyi eszközzel és terepen, ami kevéssé zavar, megszokott helyzet a semmiből, semmivel menteni, jelen esetben viszont nagyon is van készletem. Azt az érzést, hogy nem örülök, így látom Willowt, félretolom és az orvos dolgozik.
Aztán Darim jön, akármennyire morog, ha nagyon ellenkezik, sem fogom így hagyni, az ő sebeit is ellátom. A gépre pakolás után hamar a levegőben leszünk és a megadott címre ugyan nézek, de sehol sem lehetetlen – annyira - leszállni. Ha találok a közelben helyet, ha már a laknál nem tudok leszállni, lerakom magunkat. Az egyszemélyes cipelésre felmorranok, még mindig én vagyok felelős értük, megváratom, míg értük jönnek, a Lakba, ahogy érzem, úgyse engednének be és én pedig be nem akarom tenni a lábam. Miután kellő távolságra kerülnek, már be is indítom a rotorokat, hogy tovább álljak.

//Repcsizni és trancsírozni bármikor! Cool //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6148
◯ IC REAG : 8034
Re: Síkság // Vas. Nov. 08, 2015 7:12 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net

◯ Kor : 357
◯ HSZ : 189
◯ IC REAG : 155
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton

Re: Síkság // Kedd. Nov. 10, 2015 11:26 pm

Aiden & Achilles






Hátamat a legerősebb szél tépi, miközben vértől lucskosan vágtatok végig ezen a véget nem érő síkságon. Fantasztikus a táj! A hegyek lenéznek, mint apa a futkározó fiára, a fű pedig meghajol sebességem alatt, ahogy farkas formámban vadulok. Nem is tudom, az időjárás durvább-e vagy a rohanásom. Már maxon vagyok. Nincs cél, csak az, hogy körberohanjam a teret. Egy medve koponyája roppant be a harapásom alatt és falatoztam is belőle finomakat, most pedig le kell mozogni. Ezen a terepen csak kisebb állatokat láttam, amióta itt galoppozok a csípős szélben. Erős fellegek jelzik, hogy nagy zuhé is lesz és az előszelét érzem.
Szabadság, a fajtám lételeme. Annyi minden történt mostanában és még nagyobb dolgok vannak készülőben. Egy gyermek. Az én vérem, aki véletlenül született, de talán mégsem. Átkozott bizonytalanság és időhúzás. Ha mindent elsőre kiverhetnék a szakemberekből, de még én is tudom, hogy ott nem az ököl beszél. Hanem a pénz, mégis várnom kell. Hát várok, de nem karba tett kézzel, hanem itt a mezőn dühöngve és lógó nyelvvel, vidáman vágtázva. Vadul, mint a szél. Mígnem feltűnik egy ismeretlen arc! Hehej! Itt még lehet valami sokkal fincsibb is, mint egy mackópajti. Ez az! Jessz!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: Síkság // Today at 5:16 pm

Vissza az elejére Go down
 

Síkság

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 6 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Városhatárokon kívül :: Tanana völgy-