HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
AKTÍV KARAKTEREK
136 TAG 62 FÉRFI 74 NŐ
BETOLAKODÓ FARKASOK
31 TAG 16 FÉRFI 15 NŐ
ŐSLAKOS FARKASOK
24 TAG 10 FÉRFI 14 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
23 TAG 13 FÉRFI 10 NŐ
ŐRZŐK
32 TAG 13 FÉRFI 19 NŐ
EMBEREK
15 TAG 5 FÉRFI 10 NŐ
ALAPÍTÓK
10 TAG 5 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legtanulságosabb:

...A Legnagyobb találkozás:

...A Legjobbak (Vörös Hold - Hard):

...A Legjobb (Vörös Hold - Soft):


írta  J. Isaac Sladen Today at 11:14 am
írta  Rebecca Morgan Today at 8:59 am
írta  Jackson Carter Yesterday at 3:06 pm
írta  Catherine Benedict Yesterday at 6:22 am
írta  Jackie Leigh Suresh Hétf. Dec. 05, 2016 10:20 pm
írta  Celeste M. Hagen Hétf. Dec. 05, 2016 9:19 pm
írta  Catherine Benedict Hétf. Dec. 05, 2016 2:19 pm
írta  Jackson Carter Vas. Dec. 04, 2016 7:32 pm
írta  Primrose Trevelyan Vas. Dec. 04, 2016 4:43 pm
írta  Duncan Corvin Vas. Dec. 04, 2016 2:18 pm
írta  Declan S. Callaghan Szomb. Dec. 03, 2016 11:03 pm
írta  Darren Northlake Szomb. Dec. 03, 2016 9:43 pm
írta  Alignak Szomb. Dec. 03, 2016 2:37 pm
írta  Alignak Szomb. Dec. 03, 2016 2:03 pm
írta  Lester J. Edison Pént. Dec. 02, 2016 6:04 pm
írta  Jamie Waldorf Szer. Nov. 30, 2016 3:53 pm
írta  Sage Miller Szer. Nov. 30, 2016 3:50 pm
írta  Rebecca Morgan Csüt. Nov. 24, 2016 7:27 am
írta  Balthazar Bluefox Kedd. Nov. 22, 2016 8:30 pm
írta  Vendég Hétf. Nov. 21, 2016 12:46 pm
írta  Nessa O'Brien Hétf. Nov. 21, 2016 10:19 am
írta  Maya Honeycutt Szomb. Nov. 19, 2016 7:20 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:01 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:00 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 10:58 pm
írta  Jackson Carter Vas. Nov. 13, 2016 4:52 pm
írta  Roxan A. Cruz Csüt. Nov. 10, 2016 7:40 pm
Darren Northlake
 
Alignak
 
Amaryllis Margaret Lux
 
Yetta Northlake-Nacrosh
 
David A. Blandern
 
Celeste M. Hagen
 
Catherine Benedict
 
Balthazar Bluefox
 
Rocky
 
Primrose Trevelyan
 

Share | .

 

 Síkság

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6148
◯ IC REAG : 8034
Síkság // Csüt. Máj. 29, 2014 11:56 am

First topic message reminder :


Fairbanks-től délre található hatalmas síkság a Tanana-völgyben.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net



























SzerzőÜzenet

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 158
◯ IC REAG : 148
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár

Re: Síkság // Csüt. Jún. 16, 2016 6:00 pm

A szavai eléggé meglepnek, s vélhetően látszik az arcomon, hogy nem éppen nyerik el a tetszésemet, de inkább csak hallgatok. Még ha kissé nehéz is leharapnom a nyelvemet, s megállni azt, hogy ne reagáljak rá, de semmi kedvem ezen tovább vitatkozni. Roppant mód nincs kedvem ezen tovább vitatkozni. Mind a ketten másképpen gondoljuk. Nem azért akarnék szólni, mert annyira ráérek, hanem azért, mert a normális emberi érzés azt diktálja, még ha szerinte nem is. Már nem azért, de ha lelépne csak úgy, akkor ő se lenne különb annál a vezetőnél, aki csak úgy magunkra hagyott. Mindenki tud hazudni, én is, de ha nem muszáj, akkor nem teszem és roppant mód nem érdekel ilyen téren az, hogy mennyire tetszik neki ez, vagy éppen mennyire. Nem kell mindenkinek már ennyire romlottnak lennie, hogy a hazugsága már ékesebben csengjen, mint az igazszó.
- New York, te? Mármint idevalósi vagy, vagy inkább te is csak idetévedt vándor? – bár a riadt kis madár lehet rám jobb jelző lett volna, de ez meg nem tartozik rá, így inkább csak hallgatok, de még se hazudok. Nem tartozok neki ekkora magyarázattal. – Talán hamarosan végre az lesz, s sok sikert hozzá. – nem tudom, hogy mennyire nyerné el az ügyfelei tetszését, de ez már nem is az én dolgom. Azt se tudom, hogy még mit hoz a holnap, s jelenleg csak arra tudok gondolni, hogy végre legyen vége ennek a balszerencse áradásának és végre elkezdhessek normális életet élni, már ha egyáltalán lehetséges ez a korábban történtek fényében.
- Nem hiszem, hogy túl sokan járnának erre felé, így ha arra fogunk várni, akkor szerintem hamarabb öregszünk meg, mint véletlen erre járna valaki. – lehet egy idő után Cel kerestetne, de a telefonom is meghalt, így igazából szerintem bemérni se tudnának. Csak nem hinné azt, hogy újra megijedtem és ezért elmenekültem minden szó nélkül. Azért arra képtelen lennék. Akkor legalább egy búcsú üzenetet hagynék neki, de most csak sétálni indultam és lám mi lett belőle egy őrült vezetőnek köszönhetően, de legalább életben voltam. Igyekeztem a napos oldalát nézni a dolgoknak, még ha roppant nehéz volt. A faágas megoldásra meg inkább nem mondtam semmit se. Hirtelen az ősemberek jutotta eszembe, de jobb lesz, mint a semmit, így inkább nem fogok panaszkodni.
- Értem. – hagytam annyiban a természetével kapcsolatos dolgokat is, hiszen néha tök kedves volt, máskor meg kicsit barátságtalan véleményem szerint, de néha a hallgatás aranyat ér és ez is ilyen volt. Nem ismertem még annyira, hogy konkrét képet kapjak arról, hogy milyen is ő valójában. Majd talán idővel megtudom, ha még látjuk egymást.
- Remélem, hogy nem fogok semerre se csú… - de már befejezni nem tudtam, hiszen nem hátra, hanem előre billent meg a romhalmaz, engem pedig tökéletesen magával sodort. Legalább nem törtem be még az orromat is, de helyette a kezem és a lábam is még inkább megsérült… Nem hiszem el, valaki talán rám szabadított valami balszerencse áradást? Na jó, ilyenekben nem hiszek, de ez már roppant mód bosszantó volt. – Nem, annak semmi baja se lett. – szólaltam meg egy bosszankodó sóhaj keretében, majd pedig hagytam, hogy az idegen kutya újra visszafészkelje magát az ölembe, mintha ott képes lenne megnyugodni, de a nő közelében meg félne és még néha ugatott is. Fura volt, de hát nem kedvelnek mindenki az ebek.
- Nem tehetek arról, hogy megbillent az a rakás. – intettem a fejemmel arra, amerről kijöttünk, majd alig, hogy megszólaltam még egy darab szakadt le a plafonból oda, ahol nem sokkal ezelőtt álltunk. – Hát ez nem sokon múlt. – jegyeztem meg csak úgy, hiszen azért kicsit ijesztő volt, hogy majdnem agyon nyomott minket. – Ha akarnék se tudnék. – pillantottam rá egy kisebb szemforgatás keretében, mert most már nem voltam annyira humoros kedvemben.
- S még méretre is pont jók? – kérdeztem meg kissé hitetlenkedve, de végül bólintottam. Miért ne? Más választásom úgyse volt, mint elhinni azt, amit mond, majd a táskámban kezdtem el kotorászni és odanyújtottam a palackot. – Ennyi vizem van, viszont arról fogalmam sincs, hogy van-e erre felé patak, de a folyó lehet a közelben van. – bár az se a legbiztonságosabb vélhetően. Bár ki tudja…



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 292
◯ HSZ : 133
◯ IC REAG : 117
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Síkság // Csüt. Jún. 16, 2016 6:30 pm

- Már mondtam, hogy én is csak pár hete jöttem! - emlékeztettem arra, amit néhány perccel ezelőtt mondtam neki, mikor azt taglalta, hogy nemrég jött és fogalma sincs, hogy merre van most. - Éltem New Yorkban én is. Még nagyon régen... - azt inkább nem mondom el, hogy megvan már jó százötven éve is, és kicsit sem hasonlított akkoriban a mai arculatához. Továbbá abba sem avatom be, hogy a városban élő volt férjemet történetesen éppen ott ismertem meg. Bizonyára furcsán venné ki magát a dolog.
- Meglátjuk! - hagytam végül ennyiben. Mikor megérkeztem, akkor még nem volt egyébként olyan jó az idő. Azóta már jelentősen javult, szóval ebből arra következtettem, hogy bizonyára ő később érkezett ide, mint én. Nem mintha bármit is számított volna, ezt az információt csupán magamban raktároztam el érdekességképpen. - Szerintem sem sokan, bár ha megnézed, ma már négyen is jártunk itt. - utaltam rá, és az autó két utasára, meg persze magamra. Azért erre sem volt túl sok esély szerintem, szóval ebből kiindulva nem is állunk olyan rosszul.
Rossz volt nézni, ahogy csetlik-botlik. Igazából, amíg eltűnt a szemeim előtt némi törmelékkel együtt, addig azon gondolkoztam, hogy vajon csak most ilyen sérülten, vagy alapvetően is ilyen szerencsétlen fajta lehet-e? Talán jobb, ha nem is tudom ennyire mélyrehatóan, hogy milyen ő valójában.
- Hála istennek! - dünnyögtem az orra állapotának hallatán. Legalább azt nem kell majd sínbe tennem, vagy esetleg újra eltörni, hogy a helyére csússzon. Az orvosok is csak ennyit tennének vele, úgyhogy ezt akár én is meg tudtam volna csinálni, ha arra van szükség. Még jó, hogy nem volt. - Hát persze... - én is tudtam, hogy nem tehet róla, de jól esett kötekedni. Ráadásul a kutya is kezdett bosszantani, az állandó ugatásával, meg nyüszítésével. Nem tudom, miért kellett egyáltalán magunkkal hozni, de azt már kezdtem sejteni, hogy az egész galibáról az tehet, és miatta ment be ebbe az átkozott házba. Ha nincs mindez, akkor simán elsétáltam volna az autó mellett, ami valószínűleg így is-úgyis belerohant volna a falba.
- Hát nem! Még jó, hogy végül kiestél, és nem tartott olyan sok ideig kijönnünk! - állapítottam meg, pozitívan nézve az egész helyzetet. Muszáj volt nekem is így tennem, mert máskülönben már nevettem volna ezen a szenvedésen, amit ketten produkáltunk. - Helyes! - biccentettem, mielőtt magára hagytam volna. Még csak az kéne, hogy itt bóklásszon nekem, és még el is tévedjen. Nos, akkor már lehet, hogy nem indulnék el a keresésére, hanem magára vessen.
- Azt hiszem, hogy nagyjából megfelelnek a célnak! - nézegettem a deszkákat, miután visszaértem hozzá velük. - Elég lesz! Csak gondoltam lemosom valamelyest a sebedet. A lábadon is, meg a kezeden is. - mutattam a két végtagjára közben. - Aztán sínbe teszem, lekötöm a karodat is, és megnézem a telefonom. Nem hiszem, hogy térerő lesz, szóval akkor kievickélünk az útra, hátha jár erre valaki. - soroltam a terveimet a további teendőinket illetően. - Megfelel? - ha nem, akkor is így lesz egyébként, de udvariasságból azért rákérdeztem. Közben már el is vettem a palackot, és lecsavartam a kupakot, hogy aztán a lábáról szedjem le a kötést és elkezdjem lemosni óvatosan.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 158
◯ IC REAG : 148
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár

Re: Síkság // Csüt. Jún. 16, 2016 7:16 pm

- Bocsánat, ne egyél meg azért, amiért nem jegyeztem meg minden szavadat. – de ott volt az is, hogy vélhetően bevertem a fejemet is, amikor eltaroltak engem, de szerencsére komoly baj nem lehet, meg a sokk is szerintem eléggé magyarázatot add arra, hogy nem tudok én se mindenre emlékezni. – Nagyon régen? Nem akarlak megbántani, de annyira idősnek nem tűnsz… - szólaltam meg óvatosan, mielőtt még megenne emiatt is, de meg kell hagyni, hogy nem sokkal tűnt idősebbnek nálam. Így kissé fura volt hallani azt, amit mondott. Mert ha 50 éve járt volna ott, akkor megértem, de az eléggé képtelen lett volna.
- De abból vélhetően mind a négyen tök véletlenül. Ők azért mert valahogyan lehajtottak a közeli útról, én azért mert túrázni akartam és nyüszítést hallottam, s te pedig elméletileg a robaj miatt. Így mivel most eléggé nagy a csend itt, kötve hiszem, hogy bárki is meghallana minket, meg talán nincs annyi túrázni vágyó őrült, mint amilyenek mi voltunk. – mondom egy kisebb sóhaj keretében, mert tényleg eléggé kicsi esélyt látok arra, hogy itt fog ránk bukkanni valaki, s ha csak nem fog működni a telefonja, akkor nekünk kell majd valahogyan innét elkecmeregni, vagyis neki könnyedén menne, de nekem már annyira nem.
Sose vonzottam ennyire a bajt, mint az elmúlt napokban. Nem értem, hogy mi történhetett, de reménykedtem abban, hogy most már minden visszabillen a helyére és vége szakad ennek a sok szerencsétlenkedésnek, ami mostanában övezte a lépteimet vagy éppen a tetteimet.
Szemeimet megforgatom a kedveskedésére, majd sóhajtok egyet. – Te mindig mindenkivel szeretsz kötekedni? – kérdeztem meg végül. Lehet, hogy éppen nem a legkedvesebb kérdés, de hát most kicsúszott a számon, így nincs mit csinálni már. Tudok ám uralkodni az ilyen dolgokon, de most nem ment sérülten.
- Én azért valahogy kihagytam volna ezt a fajta csúszdát… -  roppant mód nem érkeztem túl jól, s szerintem most már vélhetően a lábamban nagyobb lett a kár, mint előtte vagy szerettem volna. Én nem akarok hetekig az ágy fogja lenni, abba szerinte, bele is örülnék, de vélhetően az leszek. Remélem legalább a kórházban nem fognak sokáig tartani, mert ha akarnám se tudnám elkerülni véleményem szerint.
Csendesen hallgatom a tervét, de nagyon belekötni nem tudok, így inkább csak bólintok, s ha mondja mit csináljak, akkor ennyiben segítek neki, hogy könnyebben el tudjon látni. Ismét megköszönöm neki, majd szusszanok egyet. – Mennyire lehet messze az út? – kérdeztem meg kíváncsian, bár nem hiszem, hogy tudná, így mindegy is. – Akkor vágjunk neki, mielőtt még ránk sötétedne. – jegyzem meg komolyan, majd a kutyát ismét berakom a táskámba, mielőtt még elkóborolna, majd pedig a segítségével felállok. Roppant mód nem lesz könnyű, és ha nem tartana, akkor vélhetően össze is csuklanék.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 292
◯ HSZ : 133
◯ IC REAG : 117
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Síkság // Csüt. Jún. 16, 2016 7:49 pm

- Semmi gond! Megszokás, hogy ha mondok valamit, akkor figyelnek rám! - vontam meg a vállaimat, arcomra pedig varázsoltam egy aprócska mosolyt. Igazából vehette úgy, hogy a jóga miatt, és oktatóként követik az utasításaimat. Én azonban még az előző életemre utaltam, meg úgy általánosságban is figyeltek rám az emberek. Elég karizmatikus személyiség vagyok, bárki bármit mondjon is. Bármilyen szerepet játszok, általában így szokott lenni, kivéve, ha nagyon szeretnék eltűnni.
- Egy másik életnek tűnik, így visszagondolva. - igazság szerint sok másik élettel ezelőtt volt. - De hát attól függ, honnan vesszük. Mindenkinek relatív a nagyon régen! - vágtam ki magam ügyesen, ahogy mindig is szoktam. Már a véremben volt, hogy csípőből feleljek az efféle megállapításokra, vagy keresztkérdésekre. Azt hiszem, a sok hazudozással töltött év meghozta a gyümölcsét, bár azért tudtam mindig olyan jól előadni magam, mert olyankor elhittem, hogy igazat mondok és abszolút beleéltem magam az általam játszott szerepbe. Másképp nem ment volna.
- És szerinted akkor nincs már esély arra, hogy ugyanígy véletlenül erre tévedjen egy ötödik is? A napi limit a háznál négy ember? - a kötekedés inkább viccelődésnek hathatott, annak is szántam. Oldani a feszültséget, ha éppen az a gond, elterelni a figyelmet, ha arra van szükség, és szigorúan fellépni, ha a helyzet úgy kívánja. Értettem hozzá, hogy mikor hogyan viselkedjek, ehhez a lányhoz is úgy beszéltem mindig, amit éppen szükségesnek láttam. Ha kezdett pánikba esni, akkor higgadtan, ha arra szorult rá, akkor pedig szigorral és határozottan.
- Dehogynem! Sokan jönnek ide a Nemzeti Park miatt, lehet erre van valami túra útvonal is, bár én nem követtem semmit! - szóval nem is voltam teljesen biztos abban, hogy így van. Ő lehet, hogy követett egy ösvényt, de akkor vissza is kellene találnunk. - Merről jöttél, vagy mi alapján találtál ide? - ha rövidebb úton jött, mint én, akkor nem voltak rosszak az esélyeink szerintem. Én nyilván más útvonalon jöttem, sokkal kalandosabban érkezve meg. De hát farkasként a vadont akartam járni, nem csupán felfedezni kicsit a környéket, mint egy ember tenné.
- Mikor mit hoz ki belőlem a helyzet! - rántottam meg ismét a vállaimat. Nem mindig kötekedtem azért, társaságtól függött. Ninával például nagyon szerettem, szóval ebből kiindulva inkább pozitívnak kellett volna elkönyvelnie. Ő ugyan nem tudhatta, én viszont igen. Akár bóknak is lehetett volna venni, ha szigorúan vesszük. - Sejtettem! - mosolyogtam elnézően. Én sem próbáltam volna ki a helyében, még ha nem is sérültem volna meg egy kicsit sem. Nem túl kényelmes téglákon lebucskázni, az biztos.
- Nem tudom! Te nem az út felől jöttél? - bár ezek szerint nyilván nem, különben tudná. - Ha a kocsi csak így bele tudott hajtani a házba, akkor szerintem nincs túl messze! - vélekedtem, egy pillanatra felegyenesedve és elnézve abba az irányba, amerről jöttek. - Rendben! Vajon vannak erre gyógynövények? - tettem fel inkább magamnak a kérdést, miközben leöntöttem óvatosan a sebeit, így kicsit tisztultak. Aztán két felől sínbe tettem a lábát, és az anyagdarabbal erősen körbekötöttem. Ezt követően jött a karja, ami hasonló bánásmódban részesült.
- Ha lenne egy pár gyógynövény a környéken, talán tudnék enyhíteni velük a fájdalmadon... - közben felsegítettem. - Így elcipelhetlek az út felé, közben a telefont is megnézhetjük. Ha hívunk is valakit, úgyis ki kell menni oda, hogy megtaláljon. Talán tudok hívni egy ismerőst, aki értünk jön, de ha nincs térerő, csak a stoppolás marad nekünk! - sóhajtottam, és míg fél kézzel őt tartottam, a másikkal kiszedtem a zsebemből a mobilt. - Nahát! Van némi térerő! - állapítottam meg. - Gyere, menjünk ki az úthoz, és nézzük meg, hogy merre vagyunk! Hátha van valami tábla... - invitáltam magammal, kicsit megkönnyebbülve. Az biztos, hogy én nem a rendőrséget fogom hívni!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 158
◯ IC REAG : 148
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár

Re: Síkság // Pént. Jún. 17, 2016 9:12 am

- Biztosan, ha te mondod. – szólaltam meg még mindig kissé hitetlenkedve, de nem nagyon akartam belemenni ebbe a dologba. Nem tudtam továbbra se túlzottan elhinni azt, hogy annyira régen lehetett ott, hiszen ha emlékszik arra a helyre, akkor annyira pici gyerek se lehetett, de valóban mindenkinek mást jelent a nagyon régen. Lehet már néha én is túl sokat képzelődöm azóta az eset óta, de hát nem csoda. Ha az igaz volt, akkor még mi minden lehet igaz?! Inkább talán jobb nem tudni, vagy mindegy is.
- Nem ezt mondtam, de ha belegondolsz eléggé kicsi az esélye annak, hogy pont most jönne még egy személy, vagy te ennyire hiszel a mázlisban és a szerencsében? – eddig nem tűnt olyannak, aki nagyon hinne ilyen dolgokban. Elég csak a mostani szerencsétlen helyzetünket megnézni. Ha nem sietünk, akkor lassan maga alá fog temetni ez a hát. S ez már nem a szerencsém fog szerintem múlni, hanem azon, hogy mennyire gyorsan tudunk innen kijutni. Persze a mosoly ott bujkált az arcomon, hiszen legtöbb esetben mosolyogni szoktam és barátságos vagyok, de most azt hiszem a fájdalom és a sokk kissé elvette az eszemet ilyen téren és képes vagyok kissé furán reagálni bizonyos dolgokra.
- Nem követtem én se semmit se. Egyszerűen csak elindultam és itt kötöttem ki. Nem figyeltem pontosan, hogy merről is jöttem. Talán abból az irányból. – mutatok el jobbra kicsit hátrafelé, hiszen tényleg nem tudom, hogy pontosan merről jöttem. Ha eltévedtem volna, akkor előbb vagy utóbb azért kitaláltam volna innen, annyira azért nem lehet vészes ez a vidék, vagy igen? Magam sem tudom, hiszen alig ismerem és igazából még csak mostanában kezdtem el felfedezni.
Viszonozom a mosolyát, de nem mondok semmit se. Lecsúsztam és most még szarabbul vagyok, mint előtte. Azt hiszem, hogy nincs mit ezen túl ragozni, lehet el kellene gondolkoznom, hogy miért történik ez most velem. Most se akartam semmi rosszat se, egyszerűen csak meg akartam menteni egy kutyát, ez miért lett volna akkora vétek?
- Nem, vagyis régebb óta elhagytam már az utat mire idetévedtem. Vélhetően ellenkező irányból jöttem, mint ők. – felelek sietve, majd arcomba tapadt hajammal küzdök meg, hogy kiszedjem a képből őket. – Gyógynövények? Nem tudom, mint mondtam nem ismerem a környéket, de nehezen tudom elhinni, hogy egy ilyen hideg telet túléltek volna. – pillantok rá kissé kérdőn, hiszen nem értem, hogy mit akarhatna azokkal, meg még valahol hó is van, így nem hiszem, hogy megmaradtak volna, ha egyáltalán vannak. Másrészt meg, amit azok keresésével töltenénk, azt inkább a visszajutásra kellene fordítani.
- Azt hiszem valahogy megbirkózom vele. – nem vagyok annyira gyenge jellem, hogy átadjam teljesen a fájdalomnak a teret. Piszkosul fáj, s minden lépés egyre nehezebb, ahogyan elindulunk, de menni fog. Amikor azt mondja, hogy van térerő, akkor megörülök, s abban a pillanatban meg is botlok, kicsit talán még meg is lököm a nőt, s nem kizárt, hogy a balszerencsében még a lábaim alatt köt ki a készülék. Nem figyelem, hiszen azon vagyok, hogy ne bukjak orra egy kisebb gödörnek köszönhetően…



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 292
◯ HSZ : 133
◯ IC REAG : 117
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Síkság // Pént. Jún. 17, 2016 10:13 am

- Ennek sem volt túl sok esélye, hogy rád találok! Akkor mit csináltál volna? – érdeklődtem komolyan. Nem azt mondom, hogy hiszek a szerencsében, de nem egyszer húzott már ki rázós helyzetekből. Reméltem, hogy Fortuna továbbra is kedvel engem, és ha ma szükséges lesz, akkor ismét mellém fog állni. Mondjuk nekem nem volt problémám, én akár a városba is vissza tudtam volna jutni könnyedén, de a szöszi már nem volt erre képes. Mondjuk a kocsiért is elmehetnék éppenséggel, aztán vissza érte, de nem tudnám megmagyarázni, hogyan járhattam meg olyan gyorsan.
- Nagyszerű! – forgattam a szemeimet. – És arra nem gondoltál, hogy kilyukadsz a vadon kellős közepén, és nem találsz majd vissza? – tettem fel a logikus kérdést. Sokan borzasztóan felelőtlenek, így szoktak eltűnni az emberek. – Ez Alaszka! – ismételtem el. – Itt kilépsz a házból, és pár lépés múlva már az érintetlen vadonban találod magad, medvékkel, meg farkasokkal körülvéve! – hívtam fel erre az apróságra a figyelmét. – Ez nem New York, hogy kimész a Central Parkba, és pár óra alatt ki fogsz találni… - nagyon reméltem, hogy többet nem csinál ilyet. A végén ismét belé akadok majd, ha futni támad kedvem az erdőben.
- Még szerencse, hogy közel van az út, arra tényleg járhat kocsi, ha szerencsénk lesz! – zártam végül le az előbbi témát, mert feleslegesnek éreztem ragozni. Úgysem mennék vele sokra, ha ő nem akarja elfogadni azt, hogy veszély leselkedhet rá itt tényleg minden bokorban. És akkor eddig csak a vadállatokról beszéltem, a farkasokat nem is említeném. – Aha… - bólintottam, miután elárulta, hogy mennyi időbe telt neki nagyjából ideérni az útról. Illetve sokkal okosabb nem lettem, de legalább próbáltam jutni valamire. – A telet nem is, de elég, ha tavasszal kihajtanak. A hegyi mezőkön is nyílnak a vadvirágok! – mutattam el az egyik közeli hegy irányába, aminek a lábánál szinte mérget vettem volna arra, hogy színes virágok nyíltak.
- Nagyszerű! – megkönnyebbültem, hogy nem fog nekem itt panaszkodni egész végig. Eddig sem volt vészes, úgyhogy igazából én már ezt is a szerencsének tulajdonítottam, hiszen első ránézésre nem ezt gondoltam róla. Milyen nagyszerű, hogy általában az első benyomás nem szokott helyes, vagy legalábbis teljes lenni! Ha az alapján ítéltem volna, talán inkább el is sétálok, mert csak nyafogást és hisztit várok tőle. Jó, azért voltak húzósabb pillanatok, de alapvetően elviselhető volt a dolog. Járhattam volna rosszabbul is, na!
Ám alighogy ezt elgondoltam magamban a térerő megállapítását követően, már be is ütött a krach. Nem is értem, miért lepődtem meg rajta. Ahogy éreztem, hogy elveszítette az egyensúlyát, erősen tartottam meg, még mielőtt földet fogott volna. A gyors reakcióidő azonban azzal bosszulta meg magát, hogy a telefon a bemozdulás közepette kiesett a kezemből. Össze ugyan nem tört, de teljesen elsötétült a képernyő, és gyanítottam, hogy valami elmozdulhatott volna.
- Nagyszerű, most már nekem sincs telefonom! – ripakodtam rá egyből, felé mutatva a sötét készüléket. – Esküszöm, inkább felveszlek a hátamra, és kiviszlek az útig! – természetesen még mindig dühöngtem, mert most újabb tervet kellett kitalálnom saját magunk megmentésére. – Nem tűnsz túl nehéznek… - méregettem. Nyilván nem lenne nekem egyébként sem nehéz, de gondolnom kellett arra, hogy emberként vajon mennyit bírhatnék el. Szerintem egy rövidebb útra ő még pont a határon mozgott. – Még egy ilyet nem szeretnék, a végén engem is lesántítasz, akkor aztán nagy bajban leszünk mind a ketten! – én a saját jelenlegi helyzetem miatt nem aggódtam, inkább csak azon bosszankodtam, hogy nem fogok tudni senkit sem felhívni. Újra a szerencsére lettünk utalva, ma már sokadszorra. Nem örültem neki túlzottan, mert ki tudja tényleg, hogy mikor fog itt elmenni egy kocsi.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 158
◯ IC REAG : 148
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár

Re: Síkság // Pént. Jún. 17, 2016 11:36 am

- Biztosan valahogyan megoldottam volna. Nem tudom, szerintem sokszor a helyzet szüli azt, hogy ki miként is reagál a dolgokra. – ő ébresztett fel, így érthető, hogy nem is gondolkoztam azon, hogy egyedül mit csináltam volna. Nem láttam értelmét azokban a pillanatokban ezzel tölteni az időt. Sokkal fontosabb volt az, hogy kijussunk onnan, így szerintem nem csoda, hogy nem tudtam jelenleg semmi konkrét ötletet mondani neki.
A felcsattanására feljebb szökik a szemöldököm, majd lassan kifújom a levegőt, de ahogyan folytatja, úgy kezdem el veszíteni én is a türelmemet, mert roppant mód nem volt kedvem, s erőm most ehhez. Így is majd szétment a fejem. S mellé még jött a többi sérülés. – Először is, nem terveztem beverni a fejemet, hogy utána néha szédüljek vagy éppen a fájdalom őrjítsen meg. S vélhetően akkor pontosan is tudtam volna, hogy merről jöttem, de bocsánat, hogy egy olyan baleset után nem emlékszem hirtelen minden apró részletre. – de itt még nem ért végett a dolog. – Lehet, hogy itt vannak fenevadak, de New Yorkban pontosan ugyanúgy belefuthat egy őrültbe az ember, sőt, akár még egy farkasba! – csúszott ki ajkaimon dühömben, mert roppant mód nem tetszett az, ahogyan beszélt. Legalább nem árultam el, hogy milyen farkast is láttam és nem is fogom. Nem szólhatom el magam, mert biztosan totálisan őrültnek fog gondolni, vagy azt, hogy tényleg nagyon beverhettem a fejemet.
Az újabb kijelentésére pedig inkább semmit se reagáltam. Felesleges lenne, hiszen ha vitatkozunk, akkor azzal nem leszünk előrébb. Így szerintem jobb is, hogy ő se ragozta tovább, illetve én se. Kicsit azt is bántam, hogy az előbb úgy visszaszóltam, de van olyan, amikor már engem kis hoznak a sodromból és az a pillanat az volt. Mintha én annyira élvezném ezt a helyzetet. Biztosan imádom magam kínozni és roppant jó érzés az, hogy szinte menni se tudok. A virágos megjegyzésére pedig csak bólintottam. Néha jobb hallgatni és jelenleg még úgy éreztem, hogy jobb lesz, ha nem mindig reagálok szavakkal is arra, amit mond. Talán a fájdalomnak köszönhetően voltam most kevésbé toleráns, magam sem tudom… De remélem, hogy csak amiatt van.
- Örülök, hogy ennyire örülsz ennek. Gondolom te is Barbie babának néztél, vagy tévednék? – nem lenne meglepő, ha igen lenne a válasza és nem is ő lenne az első, se az utolsó, aki a külsőm alapján akarna megítélni. Én pedig örömmel cáfolom meg az ilyen dolgokat. Nem vagyok se hisztis, de porcelánból. Néha a földre esünk, de csak azért, hogy újra megtanuljunk repülni. Én legalábbis hittem ebben.
Nem állt szándékomban elesni, de a fűben könnyedén bújt meg egy gödör, amit örömünkben egyikünk se vett észre, így érthető, hogy majdnem úgy dőltem össze, ahogyan egy rosszul összerakott bolt dőlne. Én megmaradok, de a telefon… Nos, az már annyira nem. S persze, hogy újra jön a „tornádó” az ajkai közül. Figyelem őt, majd egy mélyről jövő sóhaj hagyja el az ajkaimat.
- Szerinted direkt csináltam? Nem, véltetlen volt, mert egyikünk se vette észre, hogy ott egy gödör. Ne félj, majd kifizetem a szerelési költséget. -  mondtam neki komolyan, hogy nehogy a végén még a pénz miatt is kiakadjon, hogy mennyire fog az kerülni neki és hasonlóak. Amikor pedig meghallom azt, amit mond, akkor elnevetem magam. – Nem foglak lesántítani, a hátadra meg pláne nem kapsz fel. Nem vagyok olyan könnyű. Inkább menjünk, mert lassan már este lesz. -  mondom komolyan, s ha segít, akkor elindulok mellette. – Mit kerestél erre felé? – nem olyan nőnek tűni, aki csak úgy az erdőben szeretne csámborogni, még akkor se, ha jogát oktat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 292
◯ HSZ : 133
◯ IC REAG : 117
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Síkság // Pént. Jún. 17, 2016 12:19 pm

- Egyedül még kiszabadulni sem tudtál volna a romok alól, nemhogy kijönni a házból! - ez nyilvánvaló volt, hiszen a segítségemmel szabadult ki. Ő nem bírta volna megemelni a gerendát, akármit csinál is. Nem feltétlenül azért, mert nem lett volna elég ereje hozzá, hanem ülő helyzetből nem lehet úgy kifejteni erőt és emelni, hogy elég magas legyen. Nem sok esélye lett volna, maximum csak abban bízhatna, hogy a sofőr visszajön. De én nem sok esélyt láttam rá.
- Azért az ilyesmit szokta tudni az ember! - vágtam vissza. Lehet, hogy balesete volt, de attól még azt tudnia kellett, hogy merről érkezett. - Egy őrültbe igen, talán. - ismertem el, de látszódhatott rajtam, hogy ez nem nagyon hatott meg, hiszen egyszerűen csak vállat vontam. - Farkasba? - vontam fel a szemöldököm kérdőn. Ez már azért szöget ütött a fejemben, szitkozódtam is szépen magamban. Valamelyik idióta fajtársam képes volt felfedni magát New York közepén? Az eszem megáll! Mi van abban a városban?
- Biztos kiszökött valamelyik állatkertből, és hidd el, azok a fogságban tartott állatok nem olyan veszélyesek, mint amilyenekbe itt futhatsz! - tereltem el végül a dolgot, látszólag mit sem törődve azzal, amit mondott. A valóság azonban az volt, hogy nagyon felbosszantott. Vajon kéne szólnom az őrzőknek, hogy van egy szemtanújuk, akiről nem tudnak? Csak mert nem is itt látta, tehát jó ideje már tudnia kell erről, mégsem tettek ellene semmit. Nem túl biztonságos, az tuti! Csak kár, hogy egy őrzőt sem ismertem itt, de anyám egészen biztos, hogy képben volt. Hiszen a vőlegénye is az, jutott hirtelen eszembe!
- Minek néztelek volna, ha egyszer annak nézel ki? - kérdeztem vissza félvállról. Egyébként tényleg annak nézett ki, felőlem hadakozhatott ez ellen akármennyire. Tegyen akkor azért, hogy ne úgy nézzen ki, és akkor nem érheti szó a ház elejét! Míg ezen ráztam a fejem, neki azért remekül sikerült kiviteleznie egy majdnem hasast, és a telefonomat is tönkre tenni. Mondjuk úgy, hogy nagyon mérges voltam, és egyre inkább kezdtem azt fontolgatni, hogy ennyi befektetett munka ellenére is mindjárt itt hagyom, és lelépek.
- Ki tudja... - mivel dühös voltam, rá is hagytam. Biztosan nem direkt csinálta, de ez igazából lényegtelen. - Ugyan, bocsáss már meg, hogy miközben cipellek, nem figyelek oda a te lábad elé is, csak a sajátom elé! - csattantam most már fel én is, mert azért álljon már meg a menet! - Nem vagyok rászorulva a pénzedre, köszönöm! Nem az a lényeg, hogy mennyibe fog kerülni, hanem az, hogy most használhatatlan lett, és nem tudok idehívni értünk senkit! - mutattam rá a legnagyobb problémára, ha már magától erre nem jött rá. Hihetetlen, hogy azt hiszi, az anyagiak miatt vagyok ideges! Hol érdekel engem, még a bőröm alatt is pénz van, csak éppen nem használhatom jelenleg.
- Jó erőben vagyok! Lehet sokkal gyorsabbak lennénk, ha felvennélek! Na, gyerünk! Próbáljuk meg! - nógattam, és már elé is álltam, hogy megpróbáljon felcsimpaszkodni rám. Ha sikerül, akkor dobok rajta annyit, hogy tényleg a hátamon legyen. - Nem mintha sok közöd lenne hozzá azok után, hogy inkább örülnöd kéne, hogy itt voltam, de azt, amit te. Sétáltam. Tudod, szoktam. És én azt is pontosan tudom, hogy merről jöttem, de az elég hosszú út lenne a városig, itt meg az úton több esélyünk van! - vontam meg a vállaimat, azt pedig nem kívántam kifejteni neki, hogy vadászni szerettem volna egy kicsit, meg futni.
- Kezdj el imádkozni, hogy valaki jöjjön erre kocsival, még mielőtt besötétedik! - szóltam hátra a vállam felett, amennyiben sikerült felvenni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 158
◯ IC REAG : 148
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár

Re: Síkság // Pént. Jún. 17, 2016 2:19 pm

Nem mondok már semmit se, mert kezdem úgy érezni, hogy a kedveskedés nála csak egy fajta látszat, legalábbis abból, ahogyan néha kiakad, vagy joga oktatóként nincs helyén az idegrendszere. Bár ez utóbbi eléggé fura lenne és kissé talán hihetetlen is, pontosan annyira, mint az a tény, hogy én milyen fajta farkasba botlottam odahaza.
- Kivéve akkor, ha esetleg sérült a feje is. – pillantok rá komolyan, hiszen ez nem tréfa és ezt még az ötévesek is szerintem tudják. - Bár gondolom, őrültek mindenhol vannak. – könnyedén hagyják el a szavak az ajkaimat, de balszerencsémre fennakad a farkasos dolgon. Miért nem tudtam lakatot tenni a számra? Jaj, nem kellett volna hagynom, hogy felhúzzon kicsit is, vagy azt, hogy esetleg a fájdalom elvegye az eszemet. Vagyis még inkább. De mielőtt még bármit is felelhetnék újra megszólalok, s egy kisebb mosollyal az arcomon nézek rá.
- Igen, pontosan az történt. Kiszökött az állatkertből, vagy a cirkuszból, magam sem tudom már. De vélhetően elhárították már a bajt. – fogalmam sincs arról, hogy esetleg érezheti azt, hogy füllentek, vagy éppen hazudok. Kinek miként tetszik, de nem fogom azt ecsetelgetni, hogy miként váltott át valaki előttem, majd miként menekültem ide nem olyan régen. Elég volt Celestét és Jacksont kiakasztanom vele szerintem, másrészt ha Cel nem mondta volna azt, hogy Jackon tényleg itt van, akkor lehet azt hittem volna, hogy egy régi barátot beképzeltem volna csak abban a pillanatban, hiszen mostanában nem is hallottam felőle.
- Én se általánosítottam azok után, ahogyan viselkedsz. – pillantottam rá komolyan. Lehet, hogy a külső okoz egyfajta benyomást egyből mindenkiben, de attól máris nem kell berakni senkit se egy csoportba, mert utána meg nagyot lehet koppanni, vagy akár rosszul is elsülhet. Arról meg nem tehetek, hogy ilyen testtel, vagy hajjal áldott meg az élet, így nem értem, hogy mit vár, mégis mit kellene tennem annak érdekében, hogy ne tűnjek annak? Szerintem ki se voltam úgy csípve, ahogyan egy plázacica tenné vagy éppen egy élő Barbie baba…
- Tényleg, biztosan az a hobbim, hogy kissé morcos egyedek mellett vérezzek el idővel, mert nem jöhet segítség… - pillantottam rá csöppet se kedvesen, mert roppantmód nem tetszett az, ahogyan reagált. Én tényleg nem értem őt, hogy mi a baja. Hibáztunk, ennyi és pont. Nem tehetek arról, hogy pont telibe kapta a kocsi azt a házat, amiben voltam. – Fejből nem tudod a számukat? Tudomásom szerint nagyjából lehet tudni, hogy hol vannak a számok. S attól még, hogy sötét a képernyő vélhetően be van kapcsolva. – utaltam arra, hogy lenti gombok viszont világítanak, amik a képernyő alatt vannak. Nem vagyok én vak, csak szarul vagyok. Roppant mód és a türelmem is kezdett fogyni, hiszen még egy kis túra igazán remek lesz. Lehet inkább tábort kellene verni, aztán Cel hátha megtalál. Nem tudom, hogy miként, de a remény hal meg utoljára.
Eleinte még próbálok ellenkezni, de végül hagyom, hogy a hátára kapjon. Ennél már rosszabb talán nem lehet a helyzet, vagyis nagyon remélem. – Lehet, de ott lenne kocsi, vagy teljesen gyalog jöttél? – kérdeztem fel, hiszen lehet erre közelebb lesz az úttest, de az még nem jelenti azt, hogy pont ezen az elkerülőn hajtana valaki. – Nem mintha sokat számítana szerintem, de elhiheted, hogy reménykedek benne. Mindig ilyen faj? – nem tudtam eldönteni, hogy segítőkész alkat, vagy inkább elmehetne morcoskának is. Ez egy jó kérdés, de majd idővel talán eldől. Bár lehet, hogy jobb lenne nem telne most el olyan sok idő. Egy kórháznak jobban örülnék.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 292
◯ HSZ : 133
◯ IC REAG : 117
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Síkság // Hétf. Jún. 20, 2016 11:45 am

- Nem sérült a fejed, hidd el! – ingattam a fejemet. Azt a megjegyzést csak viccnek szántam, amikor mondtam neki. A fene gondolta, hogy komolyan fogja venni, és aztán majd ezen lovagol napestig. – Hiszen még csak felszíni sérülésed sincs, maximum egy enyhe agyrázkódásról lehet szó! – természetesen én ezt megnyugtatásnak szántam. Semmi nem látszott, és eddig úgy tűnt, hogy jól forog az agya is, csak éppen másképp, mint az enyém. Ez még nem jelentett rosszat, hiszen mindenki másképp gondolkozik szerintem.
- Az előbb még nem így adtad elő… - persze, hogy kötekedtem, ajkaim szegletében meg is jelent egy mosoly. Ezzel szerettem volna érzékeltetni, hogy amúgy nem most jöttem le a falvédőről, és nem vagyok hülye. Pontosan tudtam, hogy terel, ráadásul a hazugság szaga annyira marta az orromat, hogy épp csak nem fintorogtam egyet. – Igen, biztosan elhárították. – én azonban már azon gondolkoztam, vajon mit láthatott pontosan. Úgysem fogom megtudni soha szerintem, de azért érdekelt volna, hogy ki volt ennyire ostoba. Valószínűleg elragadhatta az illetőt a vérszomj, különben biztos feltűnt volna neki az esetleges szemtanú.
- Azt jól teszed, mert talán csalódnod kéne! – mondjuk esetemben amúgy is felesleges időpocsékolás volt általánosítani. Én aztán minden voltam, csak átlagos nem, és ezt mindenféle fellengzősség nélkül kijelenthetem. Úgysem tudja soha senki, hogy pontosan milyen vagyok, hiszen mindig más arcot mutatok, akárhol járjak is. Olyat, amit éppen jónak érzek. – És felhívnám a figyelmed arra, hogy én sem általánosítottam, pusztán annyit mondtam, hogy úgy nézel ki. Nem azt, hogy az is vagy! – felőlem nyugodtan lehetett a szavakon lovagolni, az nekem úgyis mindig nagyon ment. Ebből élek, a fenébe is!
- Senki nem fog elvérezni! – tényleg nem fog, azért a fél lába még nem készült leszakadni, bármilyen rossznak is látta. Én már csak tudom, láttam, hogy nem veszített annyira sok vért, hogy ténylegesen veszélyben lehessen miatta az élete. Inkább arra lettem volna kíváncsi, hogy belső vérzése van-e esetleg. Ezt már én sem tudtam megállapítani, de majd az orvosok megmondják. Nekem annyi dolgom maradt, hogy minél előbb kórházba juttassam. – Egyrészt nem tudom, másrészt kikapcsolt a telefon. Látod? – mutattam felé sebtében a képernyőt, de természetesen esélye sem lehetett arra, hogy jobban megnézze, mert már vissza is fordítottam magam felé. Nem neki kellett látnia, hanem nekem. Sajnos teljes volt a halála, legalábbis látszólag.
- Teljesen gyalog jöttem. Nyilván, ha lenne autóm, akkor már rég visszamentem volna oda, és eljövök eddig! – néztem rá úgy, mintha teljesen őrült lenne. Azért annyira senki nem hülye szerintem, hogy ha van kocsija, akkor inkább szenved itt gyalog, meg cipekedik. Kezdett megfájdulni lassan a fejem ettől a sok hülyeségtől, de legalább már tudtunk tempósabban haladni, miután hagyta, hogy felvegyem a hátamra. Egyébként sem lett volna sok esélye ellenkezni, de így könnyebb dolgom volt azért valamelyest.
- Hát, legalább te is csinálsz valamit az ügy sikeressége érdekében! – utaltam az imádkozásra, mivel minden más rám hárult. – Milyen? – kérdeztem értetlenül, hátralesve a vállam felett. Nem nagyon tudtam, hogy mire is gondolt pontosan. Hogy hogy ilyen vagyok? Még ugyan normális oldalam kapta, különben hátrahagytam volna, hogy oldja meg, ahogy akarja egyedül.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 158
◯ IC REAG : 148
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár

Re: Síkság // Hétf. Jún. 20, 2016 1:00 pm

Az újabb felcsattanásának köszönhetően megforgatom a szemeimet és az se érdekel, hogy esetleg látja-e már. Talán már annyira nem is csodálom, hogy még Totó se bírja őt. Nem is értem, hogy miként létezhetnek ilyen emberek. Jóga oktató, de mégis olyan, mintha türelme nem sok lenne, hiszen ennyire még én se táncolok az idegein, legalábbis véleményem szerint, hogy ennyire könnyedén változzon a viselkedése. Mindegy is, nem nekem kell vele együtt élnem. Sőt, lehet nem is fogjuk egymást látni, bár ahhoz egészen kicsinek tűnik ez a város, hogy ilyen szerencsénk legyen. Meg azért tényleg érdekelt a jóga. Na, majd eldől.
- Szerintem az előbb szinte sehogyan se adtam elő és nem tudtam, hogy mindent részletesen és tüzetesen ki kell fejtenem előtted. – lehet kissé pimaszul hatottak a szavaim, de már annyira nem érdekelt. Senkim se, meg még rendőr se, így nem fogok neki pont erről beszélgetni. Olvasson utána az interneten, bár, vélhetően ott se jelent meg semmi se, mintha nem téptek volna szét egy embert az egyetemi parkban. Mindegy is, már nem vagyok ott és remélhetőleg ezek a dolgok megmaradnak a könyvek lapjain, de az is igaz, ha biztosan tudnám, hogy igaz volt minden egyes pillanat, akkor nem kételkednék az elmém állapotában se többé.
- Néha azt is kell az embernek, mert különben képtelen lenne a jó dolgokat észrevenni és értékelni. – mosolyodtam el barátságosan. Tény, hogy ez a helyzet most eléggé bosszantót, de attól még sírni se fogok amiatt, hogy megint valami bajom lett. Nem olyan vagyok, meg ami nem öl meg, az erősebbé tesz. Legalábbis én ezt a nézetet vallottam, nem is kicsit. – Tudom, hogy azt mondtad. – jegyzem meg nem annyira barátságosan, hiszen egy szóvak se mondtam azt, hogy annak gondol. Másrészt meg nem látok a fejébe, se nem érzem azt, hogy mikor hazudik és mikor nem, így mondani lehet sok mindent, ha valójában nem is úgy gondolja az ember. Így inkább lapozzunk és menjünk végre el innen.
- Ha te mondod. – s még a kezeimet is pár pillanatra felemeltem, majd pedig vissza is ejtettem, mielőtt esetleg tényleg elvágódnék. Úgy éreztem, hogy még egy esést már annyira nem élnék túl, vagyis tuti, hogy fájna. Nem úgy értettem, hogy belehalnék, de már ennyi is elég volt a gravitációtól. Nem kell még több földi jó. Sietve pillantok oda, de elég hamar el is kapja a készüléket, mire csak sóhajtok egyet. – Még mindig bocsánat, nem direkt volt, elhiheted. Másrészt meg, ha tovább morogsz a dolgon nem lesz jobb, csak te is szarabbul leszel és csak még nagyobb baj történhet. – pillantottam rá kedvesen. Kinézem belőle azt is, hogy egyszer csak itt hagyna, ha éppen annyira felhúzza magát. Még az is lehet, hogy utána békésen aludni, még akkor is, ha esetleg miatta halnék meg itt a semmi közepén, de ennyire hirtelen nem utálhat Fortuna se, így inkább nem is gondolok erre. Kicsit összetörtem magam, de majd lesz jobb. Fel a fejjel!
- Kivéve akkor, ha arra hosszabb lett volna, mert akkor véleményem szerint nem lett volna logikusabb a dolog. – jegyzem meg csak úgy mellékesen. Nem kell velem egyetérteni, de attól még szerintem így van. Az út közelebbinek tűnik, mint arra bármi olyan hely, ahova autóval lehetett volna menni.
Csak a nem létező bajszom alatt kicsit morogtam, meg igyekeztem azon lenni, hogy Totó se pottyanjon ki a táskámból. – Inkább hagyjuk, mert a végén még ledobsz. – csúszott ki a számon, majd hamarosan megpillantottam a messzeségben egy utat, amin elhúzott egy autó. – Reméljük, hogy nem ez volt a napi limitje az útnak. – aggodalmas sóhaj is társult a szavaim mellé. Majd pedig amikor elértünk az úthoz, akkor sietve próbáltam leszállni a hátáról, majd neki dőltem valaminek, akár még egy kerítésnek is. – Egyébként köszi, hogy nem hagytál ott. – pillantottam rá barátságosan. Eléggé hangulatember lettem amióta vele találkoztam, vagy lehet a sérüléssel jár. Ki tudja.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 292
◯ HSZ : 133
◯ IC REAG : 117
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Síkság // Hétf. Jún. 20, 2016 2:01 pm

Most én voltam az, aki inkább semmit nem mondott neki. Féltem, hogy valamit esetleg be fogok szólni, ha felbosszant, és akkor lebukok, hogy érzem a hazugságot. Ó, még csak az kellett volna, már így is elég baj volt, hogy ez az egész egyáltalán megtörténhetett, és úgymond szemtanúvá vált. Vajon ezért jött volna ide a világvégére? Mert tudtam most már, hogy honnan jött, és azt is, hogy csak nemrég. A kettőnek biztosan volt köze egymáshoz, de nem mentem bele jobban a témába, azt hiszem mind a kettőnknek jobb lesz.
- Akár így is nézhetjük, igen! Az élet természetes velejárója… - már a csalódás, de én szerencsére szerettem felkészülni a legrosszabbra is, így csak ritkán ért meglepetés, vagy esetleg csalódás. Nálam ezt az élet alakította így, és a velem történt dolgok. Más meg mindig szereti a jót feltételezni, aztán újra és újra rosszként éli meg, ha valami nem úgy lesz, ahogyan elsőre gondolta. Láttam már nem egy, és nem két ilyet. Egyelőre még nem tudtam eldönteni, hogy ez a lány is ilyen-e, vagy hihetek annak, amit mondott az előbb.
- Az már nem sokat számít jelen esetben. Megtörtént, és elvágtad az utolsó esélyünket is vele arra, hogy segítséget hívhassunk. Innentől teljes mértékben magunkra lettünk utalva! – jobban mondva ő rám, de ezt nem tettem szóvá ismét. Felesleges lett volna, mert valószínűleg ezzel már ő is tisztában volt. Bármit mondott is korábban, ha nem találom meg, sose szabadult volna ki abból a házból, és premier plánból nézhette volna végig, ahogy maga alá temeti a ház szépen, lassan. Hát, mit ne mondjak, nem éppen a legszebb halál, amit válaszhatott magának az ember. A választás természetesen csak idézőjelesen értendő.
- Hidd el, semmi baj nem fog történni attól még, hogy én mérges vagyok. Minden más ettől függetlenül is ugyanígy megtörtént volna, legalábbis élek a gyanúval, hogy nem én hoztam a fejünkre ezt! – sőt, ha már itt tartunk, inkább ő tette még rosszabbá, majd megint rosszabbá az egész szituációt. Szóval lehet, hogy mégiscsak ő vonzotta betegesen a bajt, és nem én. Nagy általánosságban én pont az voltam, aki elkerülte azt, különösen mostanság, hiszen azért húztam meg magam éppen az Isten háta mögött két sarokkal.
- Hát, még az sincs kizárva! – nagyon remekül látta, a végén tényleg le fogom dobni, ha felbosszant. Jó, nyilván nem, de nem baj, ha ő is ezt gondolja. Néha már tényleg kacérkodtam is a gondolattal, mert nem tűnt éppen rossznak. – Én is remélem, különben cipelhetlek a városig, ahhoz meg semmi kedvem! – dobtam rajta egyet finoman, és próbáltam nem tudomást venni a táskában mocorgó kutyáról. – Szívesen! Szerencséd, hogy legalább járt arra valaki. Szerintem arra a sofőrre várhattál volna jövő hétig is! – utaltam arra, aki cserbenhagyta még a barátját is. – Nem tudom, hogy miért akartál ennyire leszállni a hátamról! – közben arrébb sétáltam, tábla után nézelődve.
- Remélem, tudod, hogy nem fogunk itt állni, és várni a csodát. Elindulunk a város felé, aztán hátha megint elhúz mellettünk valaki… - ez volt minden reményünk mostantól, márpedig ő önállóan úgysem tudott csak úgy sétálni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 158
◯ IC REAG : 148
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár

Re: Síkság // Hétf. Jún. 20, 2016 3:53 pm

Örültem annak, hogy nem faggatott, mert ennél többet nem mondtam volna neki se, ahogyan a rendőröknek se mondtam már itt. Nem tudtam megtenni azt, amire Celeste kért. Nem voltam képes lerajtoltatni azt a férfit. Mintha így kisebb lenne az esélye annak, hogy tényleg létezik, meg aki ilyenre képes kötve hiszem, hogy benne lenne a rendszerben. Akkor már rég elkapták volna, vagyis gondolom.
Szavaira pedig csak bólintottam. Mindenkivel történik valami rossz. Velem is, de nem ennyi és nem ilyen fajta volt eddig. Ezek most teljesen másabbak voltak. Nem is értettem, hogy miként keveredhettem bele ebbe az egészbe, hiszen én nem akartam ezt és most mégis néha olyan voltam, mint akinek elment az esze és nem mondhattam ki mindent, mert félő lett volna, hogy sokan bolondnak néztek volna.
- Talán a sors akarta így, hogy jobban összecsiszolódjunk? – tettem fel egy költői kérdést, hiszen az élet képes mindenféle tréfát kitalálni. Részben igaza volt, tényleg megöltem, de nem direkt volt és ez szerintem azért sokat számít. Ennyire elvetemült se vagyok. – Amúgy meg, ha úgy gondolod, hogy már mindegy, akkor miért forrsz még mindig rajta? – tettem fel az egyik leglogikusabb kérdést, hiszen tényleg nem fog tudni rajta változtatni. Ahogyan ő is mondta, ez már megtörtént és nem lehet semmisé tenni.
- Ohh, szóval ezek te engem okolsz mindenért? – vontam fel a szemöldökömet kissé meglepetten, bár ezt nem láthatta, hiszen már régen a hátán voltam, de a hangomból biztosan ki tudta következtetni. – Hidd el, hogy nem én tehetek ezekről. Pár héttel ezelőttiig semmi bajom nem volt, nem történtek velem fura és megmagyarázhatatlan dolgok. Szóval inkább a sors fura játéka ez, vagy talán neked akart valamit tanítani és emiatt kerültem én bajban. Mondhatni én csak a járulékos veszteség vagyok. – hadartam e la dolgot, majd egyik kezemmel sietve igazítottam ki az arcomból a hajamat, hogy utána ismét inkább megkapaszkodjak benne, mert vélhetően tényleg egyszer le fog ejteni.
- Szerintem arra még egy évet is várhattam volna. – mondtam az orrom alatt a sofőrös dologra eme megjegyzést…
- Mert annyira nem volt kényelmes, meg te se cipelhetsz örökké. Most pihentem kicsit, így vélhetően jobban fog menni a menés, meg te se szakadj meg miattunk. – feleltem kurtán, majd körbe pillantottam én is, majd szinte nem is látható város irányába pillantottam. – Mond, hogy csak viccelsz. Hullát akarsz belőlünk csinálni? Túl messze van, így talán van még esélyünk túlélni, de így? Vizünk sincs… - jegyeztem meg ezt az aprócska tényt, ha mozgunk, akkor könnyebben is fogunk kiszáradni. Ha pedig minden szó hiába volt és menni akart, akkor nehezen, de feltápászkodtam, hagytam, hogy segítsen és elindultam vele együtt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 292
◯ HSZ : 133
◯ IC REAG : 117
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Síkság // Hétf. Jún. 20, 2016 4:27 pm

- A telefon nélkül? – kérdeztem rá, olyan biztos, ami biztos alapon. Nem voltam benne teljesen biztos, hogy jóra gondoltam, meg amúgy is máshol járt az agyam. – Figyelj, ha a sors azt akarja, hogy így csiszolódjunk össze, akkor nagy peched van. Nem hiszem, hogy bármilyen végzetes sérülésed lenne, de az a biztos, ha lát egy orvos, méghozzá a lehető leghamarabb. Így erős a gyanúm, hogy a sors lehet, el akar tenni láb alól! – talán költőinek szánta, én azonban nem voltam rest megválaszolni a kérdését. Valamivel csak le kellett kötnöm magamat, akár tetszik neki, hogy ezt a kötekedése volt hivatott teljesíteni, akár nem.
- Attól még, hogy nem tudok változtatni rajta, ugyanúgy fog bosszantani… - néztem felé futólag, hogy aztán inkább az útra koncentráljak. Sejtettem, hogy merre van, de ha ezúttal én fogok előreesni azért, mert magára vonta a figyelmemet, akkor bizony ő tehet majd róla ismét, és nem én. Bár nyilván előbb esne rám, minthogy újabb sérüléseket szerezzen. Hiába meg sem kottyannak, valahogy nem csábított a gondolat, hogy dobjak gyorsan egy hasast. Nem volna túl elegáns a részemről, hiába nem látná senki sem.
- Még szép! Hát kit kellett megmenteni? – ezúttal nem néztem rá, csak a fejemet ingattam rosszallóan. – Bele sem kellett volna keverednem ebbe az egészben. Ha ne lennék ennyire kíváncsi természet, akkor messzire elkerültem volna ezt a helyet a robaj után! – talán tényleg az lett volna a legjobb, de ezen már nem tudok változtatni. Ráadásul, éltem a gyanúval, hogy hosszú ideig úgysem kerültem volna el a helyet. Noha első blikkre talán tovább megyek, a lelkiismeretem úgyse hagyott volna nyugodni azok után, hogy hallottam a szívverését már száz méterekről is. Rossz hatással van rám ez a város, eddig szerettem csak a magam dolgával törődni, és nem belefolyni más problémáiba.
- Ó, hát persze! Vagy inkább ezek alapján, te vagy az, aki elkezdte vonzani a bajt. Ha sorozatosan ilyenek történnek, és inkább én vagyok az elszenvedő alany. A következő áldozat! – fokoztam tovább, drámai hangon. Persze nem gondoltam teljesen komolyan, inkább csak viccelődni próbáltam, hogy addig is teljen az idő. Ha meg nem veszi a lapot, hát nem én tehetek majd róla. Ennél rosszabb talán már úgysem lehet ez a nap, igaz? Vagyis akartam bízni abban, hogy nem történhet semmi ezek után, így is szakadt a nyakunkba minden.
- Ez most nem a kényelmedet szolgálja, Királylány! Hanem azt, hogy minél előbb eljuss erről a helyről valami kórházba! – emlékeztettem, mert ha nem teszem, félő, hogy kitépem a hajamat. Aztán meg az övét is, ha tovább bosszant ilyenekkel, minthogy kényelmetlen a hátamon. Na és? – Hidd el, nem fogok megszakadni, és legalább előbb érünk biztos helyre! – más megoldást amúgy sem láttam, mert ha az ő tempójában fogunk tudni csak közlekedni, akkor tényleg ránk fog sötétedni. Így is az este a sarkunkban volt, szerintem maximum egy óránk lehetett addig, hogy lemenjen a nap. Nem túl jó kilátások, legalábbis az ő szempontjából. Nekem halál mindegy volt.
- Nem fogok időt pazarolni a semmittevéssel. Nem állok itt egy helyben, hanem inkább hasznossá teszem magam. Ha valaki jár erre, akkor mérföldekkel arrébb is eljön majd mellettünk, és legalább közelebb jutunk addig is a városhoz. Ugye nem gondoltad komolyan, hogy majd itt várom a sült galambot? – néztem rá őszinte elképedéssel. Komolyan karba tett kézzel várná a saját halálát? Te jó isten! Csoda, hogy még élt! – De ha gondolod, te maradj csak itt nyugodtan, nem erőltetem! Én azonban megpróbálok előrébb jutni… - mind az ügyünkben, mind az úton is.
- Nos? – kérdeztem némi idő után, amit gondolkodásra adtam neki. Mivel úgy tűnt, hogy csak beadja a derekát, így rövid úton megkíséreltem ismét a hátamra venni, hogy diktáljak egy könnyedebb tempót.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 158
◯ IC REAG : 148
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár

Re: Síkság // Hétf. Jún. 20, 2016 7:31 pm

- Még szerencse, hogy jógaoktató vagy és nem óvónő, mert szerintem a gyerekek sírva menekülnének tőled, amennyire humortalan vagy és keserű, na meg a kedvesség mintaképe. – egy nagy bajom nekem is van, hogy nagyon ritkán tudok féket tenni a nyelvemre, pedig néha jobb lenne nem túl őszintének lenni. – De azért örülök annak, hogy szerinted el akart tenni az élet a láb alól, mert ha így van, akkor most te is a bögyében leszel, amiért megakadályoztad benne. – fejeztem be végül a gondolatmenetet és egy tündéri mosolyt villantottam rá, mintha még inkább csak az idegein akarnék táncolni, de ezek után szerintem annyira nem csoda, amilyen kedves tud néha lenni. Amit ad, azt kapja, mondhatni.
Arra, amit mond már nem mondok semmit se. Komolyan mondom rosszabb szerintem, mint egy hangulatingadozásos vénség. Nekem nincsenek általában senkivel szemben se előítéleteim, meg szeretek másokat megismerni, barátokra szert tenni és Celeste is simán megmondhatja, hogy igazán kedves egyéniség vagyok, de valahogyan ennek a nőnek azért sikerült már többször is kibillentenie ebből a békességből és sajnos ennek még hangot is adtam.
- Vagy talán van szíved, még ha az ellenkezőjét is akarod mutatni és sejtetted, hogy esetleg lehet ott sérült és segíteni akartál rajtuk. – világítok rá a másik lehetőségre, hiszen nem kizárt, hogy ez is szóba jöhet. Bár néha nehéz elhinnem, hogy van neki olyanja, vagy lelkiismerete, amennyire szereti a szemembe mondani a dolgokat, meg mindenért engem hibáztatni, mintha tényleg én tehetnék mindenről és én akartam volna lesántulni és ennyi sebet összeszedni. Nem őrültem meg, s nem is akarok Terminátor lenni, hiszen nem vagyok sebezhetetlen.
- Én is pont ettől félek, hogy ha én vonzom, akkor neked fog bajod esni. – mondom kissé unottan, meg bosszúsan, hiszen erre eléggé kicsi az esélye. Ha valaki vonzza a bajt, akkor azt éri utol a dolog, s nem pedig a másik felet. Nem is értem, hogy mire gondolt itt vagy miért mondja ezt, de talán jobb is, ha nem próbálom megfejteni ezt a fura kijelentését.
- Még mindig nem vagyok Királylány, csak nem akarom, hogy azt mond, hogy miattam fáj a hátad! – szólaltam meg csöppet se kedvesen. Attól még, hogy szőke tincseim vannak és vékony az alkatom nem vagyok az. Még akkor se, ha emiatt esetleg arra gondol, hogy finnyás vagyok, vagy esetleg nyávogós, mert egyik se vagyok. Egyszerűen csak nem akarom, hogy állandóan cipeljen, aztán megkapom, hogy miattam állt be a dereka vagy kapott éppen sérvet. Még csak az kellene… Így is minden lehetőt a fejemhez vágott már.
Kíváncsian hallgatom azt, amit mond, vagy legalábbis igyekszem úgy tenni, de inkább a kutyának a fejét simogatom meg. Még ő is kedvesebb és jó társaság, mint ez a nő. Nem érdekel, hogy mennyire fáj a lábam, vagy mennyire nem jó döntés, de kicsit sétálni akarok, még akkor is, ha a fájdalom őrületbe fog kergetni. Nem cipelhet el addig, mert tényleg baja lesz. – Akkor menjünk gyalog, aztán majd idővel felveszel, ha te is pihentél. S akkor mindenkinek a kívánsága teljesül. – s azzal ellöktem magam, majd elkezdtem bicegni, abban pedig reménykedtem, hogy legalább segít benne, vagy ennyire öntelt lenne? Makacs… Azok most mind a ketten voltunk…
Fogalmam sincs, hogy mennyi ideje mehettünk már, amikor is zajra lettem figyelmes. Sietve pillantottam a hátunk mögé, majd pedig próbáltam rávenni az ismeretlen nőt is, hogy valahogyan felhívjuk a figyelmét magunkra, de minden hiába volt, hiszen meg se állt, még lassítani se lassított. – Gondolom, mindjárt az jön, hogy ez is az én hibám. – pillantottam a velem együtt baktató félre, hiszen már tényleg vártam, hogy emiatt is engem csesszen le, amiért nem állt meg az autós.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 292
◯ HSZ : 133
◯ IC REAG : 117
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Síkság // Hétf. Jún. 20, 2016 8:10 pm

- Ó, drágám! Te az égvilágon semmit nem tudsz rólam, és ez mind a kettőnk szerencséje! - olyan ridegen mosolyogtam rá, olyan hidegvérrel, amitől még egy meglett férfinak is meghűlt volna a vér az ereiben. Mindig a mosolygó, csendes gyilkosok a legveszélyesebbek, én meg mit szépítsem, tudtam azzá válni. - Szerencséd van, hogy ennyire kedves vagyok, és elcipellek a hátamon, mielőtt a medvék vacsoráznának belőled ma éjjel. Ennél több hálát igazán mutathatnál, mert egyetlen szavadba kerül, és nem csak a hátamról teszlek le, de még itt is hagylak! - nem fenyegetés volt, hanem puszta tényközlés. Nekem semmilyen érdekem nem fűződött jelenleg ahhoz, hogy ő életben maradjon, márpedig az ilyesmi nem jellemző rám. Nem irgalmas szamaritánus vagyok, hanem túlélő.
- Ellenem uszíthatja felőlem az egész seregét a sors, engem akkor sem lesz könnyű dolga félreállítani, ha én nem akarom! - túl erős volt hozzá az akaratom. Sokszor meghalhattam volna már életem során, de nem tettem. Nem most terveztem elkezdeni, éppen egy ember lány megmentése közepette. Komolyan, az eszem megáll, hogy a mai fiatalságnak hogy felvágták a nyelvét, és mennyire nem értékelik az életet.
- Igen! Biztosan így volt... - forgattam a szemeimet. Persze, hogy tudtam, hogy van ott sérült, máskülönben oda sem mentem volna. Ezt azonban nem terveztem elárulni neki, az előbb már így is túl sokat mutattam meg a veszélyesebbik oldalamból, amit nem szokásom, csak ha tényleg felbosszantanak. Mondjuk egy hozzám hasonlónak nem nagyon kellett volna magyaráznom, elég csak az energiákkal játszani egy kicsit. A mi receptoraink egy kicsit jobban érzékelik a veszélyt, és a figyelmeztetést, mint ez a lány itt a hátamon.
- Nem fogok panaszkodni a hátam miatt, hidd el! - azt már csak magamban tettem hozzá, hogy amiatt nem is. Más meg már más lapra tartozik, bizonyos dolgok miatt bizony fogom húzni a számat, ha nem tetszenek. Ráadásul jelenleg annak sem láttam értelmét, hogy visszafogjam magam. Az isten háta mögött voltunk, ahol ő nem árthatott nekem, más meg nem látott. Előbb vettem volna észre az ólálkodót úgyis, mint az engem. Túl jó volt hozzá a szaglásom, jobb, mint bárki másnak. Kivéve, ha az én vérvonalamba tartozik az illető, és még idősebb is nálam. Na, akkor tényleg bajban lennénk!
- Nem vagyok elfáradva, de ahogy akarod! De remélem tudod, hogy inkább csak lassítasz minket... - vetettem oda, mintegy mellékesen, és azzal én meg is indultam a normál tempómban. Nem abban, amivel tűsarkúban szoktam szaladgálni, hanem a túrázós, gyors gyaloglásban. Hadd érezze csak, hogy miatta megyünk ennyire lassan, mert mindenen húzza a száját. Jó, azt megértettem, hogy nem tetszett neki, hogy rám van utalva. Én sem élveztem volna, ebben egészen biztos voltam.
Azért egy idő után lelassítottam, és segítettem neki. Természetesen az arcom árulkodott arról, hogy mennyire nem helyeslem most ezt, de ez van. Tényleg lehet, hogy célravezetőbb lett volna, ha kiütöm még az elején, és beviszem a városba. Aztán az őrzők megmagyarázták volna neki úgy, ahogy akarják. Így is fura, hogy még nem lett törölve a memóriája, mert abban még mindig biztos voltam, hogy farkast látott, mégpedig a rosszabbik fajtából.
Már akkor hallottam a közeledő autó hangját, mielőtt még a sötétedő félhomályban feltűntek volna a fényszórók. Sajnos az iramból sejtettem, hogy nem fog megállni, úgyhogy bizonyára nem férfi volt a sofőr.
- Nem én mondtam, hanem te! - vontam meg a vállaimat, jót mosolyogva rajta. - Egyébként, ha már itt tartunk, tényleg nem vagy valami szívderítő látvány! - ha már azt akarta, hogy kötekedjek vele, igazán nem akartam csalódást okozni. - Így nem csoda, hogy nem állt meg, ha férfi volt a sofőr. De szerintem nő lehetett, és nem volt elég bátor hozzá, pedig a kisvárosi emberek jóval segítőkészebbek, mint a Nagy Almában például. - vélekedtem, pusztán cseverészve. Jobb dolgom úgysem akadt. - Majd hátha jön még erre más is! - én bíztam benne, még ha nekem személy szerint nem is esett volna nehezemre besétálni még néhány mérföldet. Annyira azért nem voltunk messze.
- Hét mérföldre vagyunk a várostól! - jelentettem ki, amikor a távolban megláttam egy lámpát. A minket elhagyó autó világította meg, bár én anélkül is láttam tisztán.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 158
◯ IC REAG : 148
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár

Re: Síkság // Hétf. Jún. 20, 2016 8:59 pm

- Szerintem még ez az én szerencsém, hogy nem ismerlek. – csúszott ki az ajkaim között az igazság. Amennyire volt szimpatikus eleinte annyira kezdett elmenni ez másik irányba. Lehet, hogy a fáradtság és a fájdalom művelte velem, vagy tényleg egyre barátságtalanabb lett, de mindegy is. – Akkor tedd meg, ha annyira akarod. Nem fogok utánad se sírni, se kiabálni. – mondtam határozottan, s ha valamennyire láthatta az arcomat, akkor könnyedén leolvashatta, hogy nem ijedtem meg. Sokat túráztam régebben apáékkal, s amúgy is előbb vagy utóbb én is eljutnék az útig, vagy Celeste majd rám találna. Mindent meg lehet oldani, én pedig nem arról vagyok híres, hogy eldobom magam és hisztizek.
- Tudod, akik magas lovon ülnek, azok eléggé nagyot tudnak koppanni. – jegyeztem meg könnyedén ezt a mondást kicsit másképpen, mint szokás, de attól még a lényeg nem változott. Lehet, hogy szeret és tud is dacolni az élettel vagy a sorssal, esetleg a balszerencsével, de örökké ő se lesz képes és minél jobban távol tartja magát, annál nagyobbat koppanthat a végén. S amilyen stílusa van az se lepne meg, ha nem lenne ott senki se, aki segítsen neki. Nem kívánom ezt, félreértés ne essen, de nem hiszem, hogy annyi barátja lenne.
Csak sóhajtok és ennyi. Nem tudom, hogy mi baja, mint aki paprikába harapott, vagy inkább savanyú káposztába, az is lehet, hogy rosszabb, mint az időjárás, de ideje lenne végre olyannak lennem, amilyen szoktam lenni és nem hagyni azt, hogy felülkerekedjenek rajtam az esetleges negatív hullámok, sorscsapások általa.
- Ha nem mondod, akkor szerintem nem jöttem volna rá. – szólalok meg eléggé ironikusan, de akkor se érdekel. Ha annyira sietni akar, akkor nyugodtan menjen el, de tényleg. Nem fogok utána ordítani, most már kint vagyunk az úton is, ha ma már nem is, de holnapra valamikorra majd visszaérek, vagy valaki rám talál és akkor megment. Már magam sem tudtam, hogy melyik lenne jobb, vagy melyik nem. Az, ha maradna, vagy ha inkább elmenne és csinálna azt, amit akar. Elhiszem, hogy egyikünk se volt jelenhelyzetben egyszerű eset, de amúgy is kezdtem egyre inkább fáradni és most még ez is. Tényleg lehet, hogy valaki elátkozott, vagy valami van a levegőben mostanában, hogy a sors ennyire imád próbák elé állítani. Legalább Byron jelentkezett volna, de ő se adott hírt magáról… Talán soha többé nem is fog, de ebbe belegondolni se akartam…
Az autó amilyen hirtelen megjelenik, olyan könnyedén is tűnik el, mire csak sóhajtok egyet, majd előszedem a vizes palackot. Pár korty még maradt benne szerencsére. Iszok kettő, majd felé nyújtom a másik felét, hiszen így illik.
- Valahogy nem is divatbemutatóra igyekszem, vagy akartam menni, így roppant mód nem érdekel. Vannak a külsőnél fontosabb dolgok is. – pillantottam rá sokat mondóan, hiszen szemmel láthatóan ő eléggé add a külsőre. De a külső lehet bármennyire is szép, ha belül valami rothadó ízé van, hogy nála mi a helyzet, azt szerintem csak az égiek tudják. – A Nagyalmában legalább minden méteren két taxi van. – villantok rá egy mosoly, hiszen már azzal is előrébb lennénk, ha egy taxis venne fel, de még hívni se tudunk azt. Igazán remek. – Milyen jó a szemed. – mondom egy sóhaj keretében, majd egy pillanatra újra megállok és neki dőlök a korlátnak. Sietve túrok a hajamba, s megrázom picit a fejemet is. Én nem akarok tovább menni. Inkább itt maradok, de a hátára se akarok mászni…



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 292
◯ HSZ : 133
◯ IC REAG : 117
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Síkság // Hétf. Jún. 20, 2016 9:28 pm

- Igen, én is pont ezt mondtam! - pillantottam rá lesajnálóan. Vagy nagyon okosnak hitte most magát, vagy azt hitte, hogy visszavághat ezzel, de mivel csak engem ismételt meg, így túl nagy jelentőséget nem tulajdonítottam neki. - Nekem nem az a dolgom most, hogy elnyerjem a kicsi szíved imádatát, meg a szimpátiádat, hanem az, hogy megmentselek ebből a rohadt helyzetből! - emiatt nem kellett engem kedvelnie, túl fogom élni. Hálát azonban elvártam érte cserébe, bármennyire hangzik is ez rosszul vagy visszatetszően.
- Nem is nagyon érnél el vele semmit! - vontam meg a vállaimat, mert felőlem aztán a földhöz is verhette magát, ha én nem akartam vele foglalkozni. - De ha már ennyit szenvedtem veled, akkor mindenképpen elviszlek egy rohadt kórházba, hogy a fenébe is! - jelentettem ki dühösen, ám annál határozottabban. Nem a semmire pazaroltam el a mai délutánomat, abban biztos lehetett.
- Még szerencse, hogy jobban kedvelem az autókat! - egyébként nagyon szerettem a lovakat is, de ehhez nem volt semmi köze, és különben is direkt forgattam ki a mondandóját. Egyébként pontosan értettem már elsőre is, hogy mire akart utalni, de szokásom volt, hogy mindenre szinte egyből volt egy riposztom, vagy legalábbis valamiféle válaszom. Meg kellett tanulnom, hogy miként tehetek szert erre a képességre, mert sokszor mentette már meg az életemet az, hogy ki tudtam magam dumálni. Arról már nem is beszélve, hogy mennyire ártatlannak tudtam látszani, ha akartam. Most nem akartam.
- Inkább hagyd meg későbbre, köszi! - ráztam meg a fejemet, még a kezemet is megemelve. Nem kértem a vízből, én ki fogom bírni. Neki azonban lehet, hogy később szüksége lesz még rá. Nem akartam, hogy majd akkor legyen baj belőle, hogy nincsen. Azért patakot keresni már nem nagyon volt kedvem, még ha vissza is találtam volna. Azt már nem tudnám neki megmagyarázni, hogyan voltam rá képes. Az eddigiekre viszont még egy erős akaratú, strapabíró ember is képes lenne, szerencsére. Nem akartam leleplezni magam semmilyen formában sem.
- Persze, bár elég sok dolgot el lehet érni a külsőségekkel is, ha bajban vagy! - gondoltam itt a jelen helyzetünkre, vagyis a stoppolás lehetőségére. - Igen, elég jó! - egyetértően bólintottam, most erre mi mást lehet mondani? - Na, mi az? - fordultam hátra a vállam felett, amikor észleltem, hogy nem követ. - Csak nem úgy döntöttél, hogy mégis elfogadod a segítséget? - álltam meg, fél kezemet csípőre téve. Ó, én remekül voltam, de tényleg! - Hét mérföld az már nem olyan sok, csak kanyarog az út és többnek fog tűnni! - ez tény, nem kellett hozzá túl okosnak lenni, a hegyek között már csak így megy.
- Nyugi, ha jönni fog egy férfi sofőr erre, az tuti, hogy megáll nekünk! Bárhogy nézzünk is ki... - forgattam a szemeimet, majd elindultam vissza, ha már lecövekelt. Addig fogok előtte állni úgyis, amíg valamit nem kezd magával. Hogy a hátamra jön, vagy újra elindulunk, az már csakis rajta múlt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 158
◯ IC REAG : 148
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár

Re: Síkság // Kedd. Jún. 21, 2016 10:48 am

„Szerintem senki szimpátiáját nem akarod elnyerni, legfeljebb akkor, ha érdeked fűz hozzá.” morogtam magamban, de inkább elharaptam az ajkamat, hogy nehogy kimondjam, mert a végén még lehet darabokra szedne, de most az valahogyan nem hiányzott. Amúgy se szoktam ilyen rosszindulatú lenni, vagy hasonlóakat gondolni másokról, mert én mindig igyekszem mindenkiben meglátni a jót. Emiatt pedig sokszor naivnak gondolnak vagy éppen furán néznek rám. Szóval inkább hallgatok, hiszen néha bölcsebb hallgatni, mint esetleg valamit kimondani, ami miatt esetleg háború törhet ki. Szeretnék még életben maradni, aztán ki tudja, hogy mire képes, ha nagyon kihozzák a sodrából, hiszen az a férfi is könnyedén tépett szét valakit. S ebbe a gondolatba még kicsit bele is borzongtam.
- Remélem, azt tudod, ha elviszel a kórházba, akkor nem pattanhatsz csak úgy meg, mint szeretnél. Akkor vélhetően sokan felfognak tartani a sérüléseim miatt. Így a rendőrökkel is beszélned kell majd. – pillantottam rá komolyan, hiszen jobb, ha ezzel tisztában van, mivel azért Byront is néha érték furcsa sérülések, s volt olyan is, amikor már rendőrt is hívtak, de végül még se lett belőle semmi se. Na, meg azért ketten talán jobban el tudjuk mondani, hogy hol található a romos ház, az autó és benne a hulla. Már ha egyáltalán nem lesz az éjszaka alatt a vadállatok vacsorája, vagy éppen nasija.
- Szereted kiforgatni az emberek szavait? – kérdezem meg tőle kíváncsian, hiszen vélhetően tapasztalata van benne és ezért csinálja ezt is velem. Magam sem tudom, s talán jobb is, ha sose tudom meg. Egyszerűen tényleg nem értettem, hogy mire jó ez. Amúgy se vagyok erőm teljében, erre még ő is fáraszt ilyenekkel, de ha neki ez kell. Legalább meg lehet a gyereknapja.
- Jól van. – s azzal vissza is csavartam a kupakját az üvegnek, majd besüllyesztettem azt is a táskámba, a kutya mellé. Nem akartam lerakni, mert vélhetően akkor megint jött volna az ugatás a nőre. Fura, hogy ennyi ideje összevagyunk zárva, de még nem is tudjuk egymás nevét. Ennyire rejtve akarna maradni? Mondjuk, őt már jobban le tudnám festeni, mint a házat, ahol voltunk. Több ideje látom őt.
- Csak nem a tapasztalat mondatja veled? – vonom fel a szemöldökömet kicsit, hiszen már csak az kellene, hogy a testemmel érjek el bármit is. Mármint nem, tuti, hogy nem. Nem vagyok én ennyire romlott, se számító dög. – Nem, köszönöm. Inkább gyalogolok tovább. – pillantottam rá kissé bosszúsan, hiszen ekkora elégtételt nem fogok neki adni. – Lehet, hogy nem sérülten nekem se lenne sok, de így annak tűnik. – tettem hozzá egy kisebb sóhajtás keretében.
- S ebben miért is vagy biztos? Netalán megint be akarod vetni a bájaidat? – tettem fel csöppet se ártatlanul a kérdést, hiszen ha szerinte annyi mindent el lehet érni külsővel, akkor kinézem belőle. Biztosan nagyon díjaznák a műsorát.

50. reagom a tiéd.  szívecskék
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 292
◯ HSZ : 133
◯ IC REAG : 117
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Síkság // Kedd. Jún. 21, 2016 11:53 am

Isteni szerencséje, hogy inkább visszafogta magát, és nem szólt be újra, különben egészen biztos, hogy tényleg magára hagytam volna a semmi közepén. Egyébként talán ez lett volna az első helyes megállapítása velem kapcsolatban, de ha tudnám, akkor sem erősítettem volna meg benne. Én tudom, hogy milyen vagyok, meg Balthazar is tudja, de sosem lehetett biztos ő sem semmiben. Ez így volt nekem tökéletes, majd nem egy emberi lánynak fogom kifejteni, hogy miért vagyok olyan, amilyen.
- Ó, dehogynem! – nevettem el magam őszintén. – Én nem fogom megvárni, míg megvizsgálnak. Nem vagy eszméletlen, hogy helyetted kelljen beszélnem. Ott a kicsi szád, el tudod mondani, hogy mi történt veled. – rántottam meg a vállaimat. Ha a rendőrségre nem akartam bemenni, akkor egy kórházban pláne nem volt semmi kedvem rostokolni miatta még újabb órákat, főleg úgy, hogy a rendőrség akkor is benne lenne a buliban. Kell a hóhérnak a felesleges feszültség, meg a plusz körök a hatóságokkal. – Bár, ha ezen múlik, nem viszlek el a kórházig, csak bekísérlek a városba! – tettem hozzá. Onnan már taxival is el fog tudni jutni, vagy gyalog. Ha addig kibírja, az a néhány száz méter már nem oszt, nem szoroz sokat.
- Igen, előfordul! – bólogattam, mert tényleg jól ki tudtam forgatni azt, amit mások mondtak. Szerintem ez is egyfajta tehetség, ha úgy vesszük. – Főleg, ha unatkozom, és el akarom foglalni magam… - tettem még hozzá, mert sportot azért nem szoktam belőle űzni. Jelenleg tényleg azt hivatott szolgálni, hogy kikapcsolódjak egy kicsit, szórakozzak valamivel. Talán csúnya dolog, de cserébe kiszedtem egy omladozó házból, és fél órán át cipeltem a hátamon. Ennyi cserébe talán még nekem is kijár, nem?
- Nem, ezek puszta tények! – persze, hogy a tapasztalat mondatta velem, de nem álltam le magyarázkodni most emiatt. – Mindig azok a nők érvényesülnek, akik úgy festenek, mintha éppen a címlapról másztak volna le. – ó, én is tudtam ám úgy kinézni, alig pár hónappal ezelőtt mindez még az életem része volt. Most bezzeg… nincs itt az égvilágon senki és semmi, aki, vagy ami érdekes lehetne számomra. Majd egyszer talán visszatérhetek oda, ahonnan indultam, még ha nem is pontosan ugyanarra a helyre, de magába a közegbe.
- Ráadásul, sokszor előny lehet, ha a külsőd alapján ítélnek, mert azt hiszik, hogy csak szép vagy, de buta. – mondjuk azt nem tudhatta, hogy nála mi a helyzet, mivel nem ismertük egymást. Amit eddig láttam belőle, abból arra következtettem, hogy ne ejtették teljesen a fejére, még ha nincs is túl sok élettapasztalata. Talán még a harmincat sem töltötte be, és akkor vélhetően nagyszerűen tippeltem. Mit is várhatna hát az ember egy csitritől, aki ki tudja, hogy milyen közegben nőtt fel? – Rendben, bár így minimum egy órával később fogunk a városba érni, mintha hagynád, hogy segítsek! – közöltem nemes egyszerűséggel. Nekem mindegy volt, hogy mikor érek oda, és mennyire van sötét, de neki szerintem nem.
- Hát, neked valószínűleg az is lesz, főleg, ha továbbra is makacskodsz! – mutattam rá eme apróságra, már ami az előttünk lévő távot illette. – Milyen megint? – megálltam, felé fordultam, szemöldökömet kérdőn vontam fel. – Azt hiszem, hogy már tisztáztuk, hogy semmit nem tudsz rólam. Nem vagyok könnyűvérű nőcske, úgyhogy jobb lesz, ha vigyázol a szádra a továbbiakban! – figyelmeztettem higgadtan. Nem vagyok idegeskedős típus, még ha bosszantott is. – A férfiak amúgy is szeretnek hőst játszani, még ha nem is azok. Két nő megmentése az erdő közepén, egy út mellett, szerintem a legtöbb izomagyú szerint határozottan hősi cselekedet. Talán legközelebb először gondolkozz logikusan, és aztán szájalj vissza a hibás következtetéseidet követően! – adtam a kéretlen tanácsot hanyagul. Még csak kihívóan sem öltöztem fel, amiből ilyesmire következtethetett volna, úgyhogy nyilván sértett a feltételezés is.

// Gratuláloook!!!! *-* :tarol: //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 158
◯ IC REAG : 148
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár

Re: Síkság // Kedd. Jún. 21, 2016 4:00 pm

Hallom a nevetését, de most valahogy még az se képes jobbkedvre derítenie, de ezt is inkább magamban tartom. Kíváncsian fürkészem őt, hogy mégis miként fogja folytatni. Meg se lepődök már azon, hogy megpattanna egyből. – Lehet, hogy megszöknél, de szerintem egyik orvos se hülye annyira, hogy elhiggye azt, hogy képes voltam egyedül onnan odáig sétálni ilyen lábbal. – pillantottam rá komolyan. Nem értem, hogy miért akar ennyire kibújni a dolgok alól. – Így én nem fogok hazudni. Ezt jobb, ha elfogadod. – tettem még hozzá komolyan, hiszen eléggé szarul tudok hazudni. Jackson dologról meg azért ment könnyedén, mert sose senki se kérdezte azt, hogy mi miatt nem beszélünk egymással. Egy baklövés volt, amiben az alkohol sok szerepet játszott. – Sokkal jobb, mintha annyira ismerném a várost, hogy tudjam merre is van a kórház. Meg szerintem meglátnak és rosszul lesznek az emberek. – forgattam meg a szemeimet, hiszen szemmel látható volt, hogy a lábamra tekert anyagon már kezdett átütni a vérem. Csak lennénk már ott. – Ha elkísérsz a kórházig, nem a város szívén át, akkor talán nem mondom el, hogy pontosan ki segített nekem. – pillantottam rá ártatlanul. Én utálok hazudni, de ha ebbe belemegy, akkor megteszem érte. Így legalább mindenki jól jár, vagyis szerintem.
- Ha ennyire unatkozol, akkor esetleg elárulhatnád a nevedet is. – pillantottam rá ártatlanul, hiszen ha tényleg egyszer kedvem támadna jógázni, akkor valahogyan meg kell találnom. – Nem kell a teljes, csak a keresztneved, s mielőtt félreértenéd, nem ahhoz kell, hogy feldobjalak. Inkább, ha esetleg tényleg kedvem támadna majd jógázni. – vagy éppen legalább valami köszönöm ajándékot küldeni neki, ha már túl vagyunk ezen az egész tortúrán.
- Mármint miben? Abban, hogy kihasználják őket és egy-két éjszakáig jól érezzék magukat, vagy inkább a sivár élethez jutnak közelebb? – vélhetően fura volt tőlem ezt hallani, hiszen én is eléggé hasonlítottam azokra a lányokra, de nem azért, mert agyon plasztikáztattam magam. Rajtam minden eredeti volt. Ilyennel áldott meg a természet. Jó, néha nekem is fura volt, hiszen senkire se hasonlítottam szinte a családból, de mindig azt mondták, hogy olyan vagyok, mint a nagyi. Tényleg basszus, valamit írt a DNS-ről a doki és én még meg se néztem. Mekkora egy idióta vagyok, hogy kiment a fejemből…
- Ez tény. Főleg akkor, ha esetleg átakarod verni az embereket, vagy információkat szerezni ilyen aljas módon. – vélhetően rájött arra, hogy nem vagyok egy nagy hazudozó. Sokkal inkább próbálok tisztességesen élni, még ha ez manapság eléggé ritka is. Én hittem abban, hogy nem halt még ki az igazságmondás, ahogyan a jóság se és nem mindenki aljas és hátsószándék vezéreli. Lehet, hogy hiba, de ez van. Jó, nem voltam ettől még naiv, azt azért le kell szögezni. – Jó, majd lehet félóra múlva meggondolom magam, de most még megvagyok így. - szólaltam meg kissé pufogó hangomon.
A kifakadására megforgatom a szemeimet, majd feltartom a kezeimet. – Szerintem nem muszáj a véleményemet magamban tartani, s ha ezt mutatod, akkor ezt gondolják rólad az emberek. Lehet, hogy nem vagy az, de tudod, mindenki az alapján ítél, amit mutatunk a külvilág számára. Így ezen talán annyira nem kellene fennakadnod…  – feleltem neki könnyedén, miközben lassan sétálunk. Arra meg, hogy a pasik szeretnek hőst játszani nem mondok inkább semmit, mert ugyanúgy lehet akár egy baltás gyilkos is az első pillanatban hősiesnek és helyesnek tetsző álca mögött a férfi.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 292
◯ HSZ : 133
◯ IC REAG : 117
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Síkság // Kedd. Jún. 21, 2016 5:41 pm

- Az már nem az én gondom! - vontam meg a vállaimat. Hogy az orvosok mit gondolnak, nem rám tartozott, ahogyan az sem, hogy ő mit mond nekik. Engem úgysem találnának már meg, és az orvosokat szerintem amúgy sem érdekelné, csak ellátnák a sérüléseit. Nekik ennyi a dolguk, nem pedig kinyomozni, hogy mi lett vele, vagy sokkal inkább, hogy hogyan jutott be a kórházba. - Sokat nem tudsz rólam mondani! - mosolyodtam még el. - Szerintem inkább azzal fognak foglalkozni, hogy téged helyre hozzanak! - tettem még hozzá, amit már magamban is kigondoltam.
- Legalább annál előbb fognak neked segíteni eljutni, hogy ne ijesztgesd a lakókat feleslegesen! - vigyorodtam el szélesen. Engem nem zavart, ha rosszul lesznek tőle, majd hátha lelkesebben nyújtanának neki segítő kezet. Ha látják, hogy mennyire ramatyul van, még lehet az is megsajnálja, aki alapvetően nem tenné. Nézzünk például engem, bár tényleg kezdtem nagyon megbánni a dolgot.
- Amúgy sem tudnád elmondani, de rendben! Elkísérlek a kórházig, nehogy a végén ne juss nekem el! Kárba menne az elmúlt néhány óra fáradozása! - meg azért tényleg nem úgy mentettem meg, hogy aztán hagyjam mégis meghalni. Annak semmi értelme nem lett volna, már jobban jártam volna, ha akkor eltöröm a nyakát, amikor ráleltem. De nem tettem, és most nyöghetem majd a következményeit. - Majd mondd azt, hogy stoppoltál az úton, és elhoztak eddig! - adtam a tippet, mert valószínűleg egyébként tényleg ez fog majd történni. Reméltem, hogy az elég közeli jövőben kerül rá sor, és nem holnapután.
- Igen, elárulhatnám, de valószínűleg nem fogom! - hagytam rá könnyedén. - Én sem tudom a tiédet! - dobtam vissza máris a labdát. Ugyan miért árulnám el először, mikor nekem pont ahhoz fűződött érdekem, hogy ne nagyon találjon meg. - Azok után, hogy végig erről beszéltél, mióta kihúztalak abból a házból, nehezen hiszem! - egyébként éreztem, hogy nem hazudik, de egy embernek ez nem tűnt volna fel, és az lett volna a logikus következtetés, amit most én mondtam. - Majd talán elmondom... - tettem végül hozzá, de egyelőre magam sem tudtam, hogy tényleg meg fogom-e tenni, vagy sem.
- Nem pont erre gondoltam, de rendben! - feleltem hanyagul. - Egy munkahelyen előbb lépteti elő a férfi főnök azt a nőt, aki jól néz ki, mint azt, aki nem. Vagy előbb veszi fel a kevésbé képzett, de dekoratív hölgyet, mint azt, akinek számos papírja van, csak nem áldotta meg szépséggel a sors! - ez már csak így van, sajnos ilyen világot élünk. Bár igazából régen sem volt ez másként, csak egyre inkább kezd eltorzulni és nagyobb méreteket ölteni a dolog.
- Információt nem csak aljas módon lehet szerezni, ahhoz inkább ügyesség kell szerintem! - én nem informátor vagyok, de tény, hogy tájékozott szoktam lenni. Mondjuk, én nem azért, mert visszaélek a kinézetemmel, meg azzal, hogy ostobának is nézhetnek olykor. Én másképp szoktam, de erről neki semmit nem kellett tudnia. Én csak egy jógaoktató vagyok, nem több.
- Lehet már a szemeddel is problémák vannak, ajánlom nézesd meg! - vágtam vissza dühösen. - Megnéztél te már? Úgy vagyok felöltözve, akárcsak te! Semmi kihívó nincs rajtam, ahogy nem hiszem, hogy azt láttad volna tőlem, hogy kelletem magam az út szélén stoppolva, vagy netán ráhajtottam bárkire is. Nem tudom feltűnt-e, de miközben azokról a nőkről beszéltem, nem voltam éppen pozitív véleményen, úgyhogy leszel szíves nem egy kalap alá venni velük! - zártam le a témát, tovább folytatva az utat. - Inkább örülj, hogy megmentettelek, és ne engem bírálj! - szóltam hátra még a vállam felett. - Amúgy sincs sok jogod hozzá... pláne ezek után! - vetettem oda félvállról.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 158
◯ IC REAG : 148
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár

Re: Síkság // Kedd. Jún. 21, 2016 6:52 pm

- Lehet, hogy nem tudom megmondani a nevedet, vagy éppen azt, hogy merre laksz, de attól még nem vakultam meg, így eléggé könnyedén le tudnálak írni, ők meg lerajzolnának. S ha csak hirtelen nem mennél plasztikai műtétre, akkor előbb vagy utóbb megtalálna téged a rendőrség. – mert be kell látnia ez tényleg így volt. Ha ezen a környéken maradna, akkor a zsaruk őt keresnék. – Sőt, ha még eltűnnél, akkor mindenki azt gondolná, hogy miattad történt minden, s ezért menekülsz. – tettem még hozzá határozottan, mert ebben azért látnia kellett a logikát, hogy igazam lehet. S nem hiszem, hogy menekülni vagy költözni akarna már most.
- Ohh, hogyne. Vagy inkább hátat fordítanak, amennyire segítőkészek tudnak lenni manapság az emberek. – mondtam neki könnyedén, hiszen nem voltam hülye. Tudtam, hogy mennyire könnyedén sétálnak el egymás mellett az emberek. Még akkor is, ha bajba jutnak. Nem értetem, hogy mi történt az emberiséggel, mert én se ezt tanultam a szüleimtől és vélhetően őket se a közönyre nevelték, vagy ki tudja.
- Reménykedtem, hogy így van. – pillantottam rá mosolyogva, majd arra, hogy mondjam azt, hogy stoppoltam csak bólintottam. Bár még akkor is nehéz lenne megmagyarázni, hogy miként is szedtem le azt a nagy rönköt a lábamról, de majd valami mást bemesélek, vagy azt mondom, hogy már magam sem tudom, hogy pontosan miként sérült meg ennyire a lábam, hiszen a sokknak köszönhetően az emberek azért szoktak felejteni.
- Corinne June. – a családnevemet meg inkább nem említem, hiszen azt sokan ismerik, hiszen apa cége elég sok helyen megtalálható, meg újságok címlapján is szerepelt, mint sikeres üzletember és hasonló dolgok. Én pedig nem vágytam ilyen fajta hírnévre. Nem szégyelltem, de jobbnak láttam inkább megtartani magamnak. – Ahogy gondolod. – jegyzem meg egy kisebb vállrándítás keretében, amibe a sérült karom kicsit még inkább belesajdult, de mindegy is, hiszen nem adtam neki hangot.
- Sajnos igen, de az is tény, hogy a legtöbb dekoratív nő lába ilyen esetben sose marad csukva. – tettem még hozzá, hiszen ebben igaza volt. Bár szerintem mindenki szép volt a maga módján. Ki jobban, ki kevésbé, de ezt már nem nekünk kellene eldönteni, se belegázolni ilyen téren bárkinek is a lelkivilágába.
- Csak nem profi vagy ebben? – (is) tettem hozzá magamban ezt az egy szót, hiszen úgy beszélt róla, mintha annyira profi lenne abban, hogy információkat kiszedjen másokból. Lehet jobb lenne óvatosabbnak lennem vele. Ahh, nem akarok, mert bármenyire is idegesítő néha, azért szimpatikus és szerintem van kedves oldala is.
- Nem te mondtad, hogy ne egy benyomás alapján ítéljelek meg? – így nem zártam ki ezt a lehetőséget se, mert az a nő is elítélhet másokat, akik olyanok, mint ők, hogy leplezze magát. Női ravaszság. – Már jó párszor megköszöntem és nem bíráltalak, hanem csak kifejtettem a véleményemet, arról nem tehetek róla, hogy nem szereted azt, ha valaki őszinte. – vágtam hozzá kicsit nem túl kedvesen, majd sóhajtottam egyet. – Szerinted jönni fog ma még erre valaki? – kérdeztem meg kíváncsian, hiszen én már kezdtem feladni azt, hogy ezen az úton jöjjön valaki.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 292
◯ HSZ : 133
◯ IC REAG : 117
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Síkság // Szer. Jún. 22, 2016 10:37 am

- Hát persze… - ráhagytam az egész gondolatmenetet, mert ami azt illeti, tökéletes kaméleon lettem az elmúlt évtizedekben, és a rendőrség egyszer sem talált még meg, amikor én nem akartam. Az utóbbi években váltunk egy kicsit figyelmetlenné, és kevésbé alapossá, ezért bukkanhatott az FBI a nyomunkra. Ez azonban nem ide tartozott, ráadásul egy ilyen kisvárosi rendőrség, mint amilyen itt volt, hagyjuk, hogy mit gondoltam róla. Semmi jót, az már egyszer biztos! Inkompetens banda valószínűleg, és elég lenne egy paróka, meg egy kontaktlencse ahhoz, hogy sose akadjanak a nyomomra. Vagy pár hétre kivonulnék farkas alakban a vadonba. Volt már rá példa, remekül túlélném.
- Nem hiszem, hogy bárki is ezt gondolná, ráadásul nem menekülök, csak nem várok végig egy vizsgálatot! – ez így is volt. Nem szokásom alapvetően menekülni, miatta meg aztán pláne nem fogok. – Nincs okom menekülni, és ezt mind a ketten tudjuk, viszont belekeveredni sem akarok semmi ilyenbe! – szögeztem le ismét. Alapvetően amúgy még élveztem volna, hogy ott táncolok a rendőrség orra előtt, de nem akartam kísérteni a sorsot. Most nem! Túl sok múlt rajta, és Nina sem lenne túl boldog, ha bekerülnék a hírekbe, mint régóta keresett műkincs tolvaj, akit az FBI fülön csípett végre.
- Igen, lehet! – ezzel tényleg nem tudtam vitába szállni, ugyanis én is kinéztem az emberekből, hogy képesek lennének hátat fordítani a szenvedőnek. Mindenki szeretett a saját orra után menni, és nem belefolyni más gondjaiba. Ezzel jelenleg mélyen egyetértettem, még ha nem is hallgattam a fejemben lévő figyelmeztetésre, ami engem is erre sarkallt volna. Legalább abban már sikerült megegyeznünk, hogy engem nem fog emlegetni. Olyan könnyen jöttek nekem a hazugságok, hogy nem fogtam fel, neki miért nem megy ilyen gördülékenyen kitalálni valamit arról, hogy mi történt vele. Úgysem tudná senki, akár el is eshetett.
- Rendben, Corinne! – nyugtáztam a nevet. – Vagy azt szeretnéd, hogy mind a kettőn szólítsalak? – érdeklődtem mellékesen. Nekem is volt második nevem, de sosem jutott eszembe használni. Pedig a Rose volt az egyik kedvenc álnevem, és egyúttal annak idején a legelső is. Akkor kaptam, mikor bekerültem Nina családjába, és aztán mindenféle formában feltűnt újra, meg újra az életemben. Talán túl szentimentális vagyok, hogy most is használtam, még ha csak rövidítve is.
- Ez így van, de attól még nem jelenti azt, hogy szerintem ez rendben is van! – hívtam fel rá a figyelmét. Bár volt már példa egyébként arra is, hogy kihasználtam a nőiességemet, de nagy általánosságban nem ez volt rám a jellemző. Ennél azért jóval kifinomultabb stílussal, és büszkébb jellemmel áldott meg az ég. – Azok a nők annyit is érnek! – zártam le végül, mert nem láttam értelmét annak, hogy tovább ragozzam a dolgot. – Nem, nem vagyok! Csak túl sok filmet nézek, meg olvasok… - ráztam le magamról a kérdést könnyedén. Nem akartam magyarázkodni, már így is túl sokat mondtam sajnos. Ez van, ha valaki felbosszant, kicsit óvatlanabb leszek.
- Csakhogy erre semmilyen benyomás alapján nem következtethettél, bárhogy nézem is! – vágtam vissza, még mindig sértetten. Te jó ég, komolyan kis híján lekurvázott egy Barbie baba? Hová fajul a világ? – Őszinte talán vagy a véleményed kapcsán, viszont nem az igazságot mondod! – mosolyodtam el kedélyesen, mert általában ugyebár azt szokták mondani, hogy fáj az igazság. Csakhogy ez nem az volt, innentől kezdve meg kit érdekelt, hogy ő mit gondol? Amúgy sem kérdeztem a véleményét. Már épp ott tartottam, hogy mostantól inkább hozzá sem szólok, mikor újra kérdezett.
- Fogalmam sincs. Remélem… - közöltem egy sóhajtás után, és alig, hogy kimondtam, már hallottam is közeledni egy kocsit. Egyelőre még nem szólaltam meg, mert messze volt, és legalább két kanyarral arrébb, úgyhogy még fényt sem lehetett látni. Néhány perc múlva azonban meg is érkezett a lehetséges felmentő sereg. – Úgy tűnik, szerencsénk lehet! – jelentettem ki lelkesebben, mint amilyen eddig voltam. Felcsillant a remény, hogy esetleg megszabadulhatunk egymástó, és véget ér ez a tragikomédia, amibe csöppentem.
- Hahó! – integettem ki oldalra, úgy lépve az útra, hogy megvilágítson a lámpa fénye. – Hé! – kiabáltam ismét, mintha csak hallhatnák az illetők. Azt akartam, hogy most végre tényleg megálljon, úgyhogy határozott léptekkel sétáltam ki elé, hogy biztosra menjek. El is kezdett fékezni, de talán amúgy is megállt volna nekünk, még ha ki is tudott volna kerülni. – Gyere! – intettem Corinne-nak. – Igyekezz, megállnak! – kiabáltam oda, amikor már láttam, hogy lassítanak. Csak akkor voltam hajlandó arrébb állni, a kocsi oldalához.
- Helló! – köszöntem be az ablakon. – A barátnőm megsérült túrázás közben. Fel tudnának venni minket? – elbűvölően mosolyogtam, ártatlanul pislogva. A volán mögött egy idősebb ült, mellette meg vélhetően a férje. A problémát akkor észleltem, amikor a hátsó ülésen is több fejet láttam felbukkanni.
- Persze, kedveském, szálljanak csak be, ha tudnak! – bólogatott a sofőr, akit elnézve azt is csodáltam, hogy még kilát a szélvédőn. Szép menet lesz.
- Köszönjük, egy pillanat! – azzal már ott sem voltam. – Van egy kis gond… - súgtam oda fojtott hangon a szőkeségnek, amikor odaértem hozzá. – Csak egy hely van a kocsiban. Gondolom, nem akarsz az ölembe ülni, mi? – én már azt sem bántam volna, komolyan.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 158
◯ IC REAG : 148
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár

Re: Síkság // Szer. Jún. 22, 2016 11:25 am

- Általában az emberek ha ennyit küszködnek azzal, hogy valakit megmentsenek, akkor nem szoktam csak úgy a vizsgálatok előtt megpattanni, meg én se tudom, hogy merről jöttél. Így ezek szerint menekülésnek tűnne, de inkább hagyjuk. – legyintettem is egyet az ép kezemmel, mert ebben nem fogunk szerintem egyetérteni, így tényleg felesleges ezen vitatkoznunk vagy erről eszmét cserélni. Nem is kell mindben egyetértenünk.
- Miért akarnám azt, hogy mind a kettőn hívj? – kérdezem meg úgy, mint aki azon gondolkozott el, hogy esetleg ő is beverte a fejét. Nem értettem, hogy miért akarnám. Inkább csak lehetőséget adtam arra, hogy válasszon. – Azt választod, amelyiket akarod. – teszem végül hozzá egy kisebb sóhaj keretében. Nem értem, hogy miért kell már egy néven is ennyire fennakadni. Nekem ehhez se erőm, se energiám.
Kíváncsian figyelem azt, ahogyan kiakad és még talán kicsit szórakoztató is, hogy mennyire könnyedén ki lehet hozni őt a béketűréséből, másrészt meg kicsit talán szomorú is. Én nem akartam az idegein táncolni, de kezdtem úgy érezni, hogy ez szerintem képtelenség. Aki nem azt teszi, amit ő akar, akkor vélhetően felhúzza az orrát, legalábbis az eltelt percekből nekem ez jött le. – Attól függ, hogy milyen igazságról beszélünk. Mert én simán gondolhatom ezt a viselkedésed alapján, még akkor is, ha nem is ez a valóság. Mint mondtam mindenki az alapján ítél, amit lát. – mondtam neki nyomatékosan. Ha magának valónak tűnik, akkor annak fogják gondolni, ha olyannak, akinek nincs szíve, akkor meg olyannak az emberek őt.
- Én is nagyon remélem. – s nem amiatt, mert nem bírtam volna menni, hanem annál hamarabb válhatnak el az utjaink és szerintem már mind a ketten vágytunk úgy levegőt venni, hogy a másik nincs a közelben. Vélhetően később megkeresem és megköszönöm majd neki ismét, de most mind a kettőnk idege már eléggé kivolt. – Héé! Légy óvatos! – volt már arra is példa, hogy valaki így ütöttek el, én pedig nem akartam, hogy baja essen. Nem akarok én senkinek se rosszat, majd amikor az autó végül meg áll, akkor kicsit habozok, hiszen annyi szörnyűséget lehet hallani, hogy simán lehet az is, hogy nem kellene beszállnunk oda. Végül elindulok oda, de morgok azért egy-két sort.
- Szerinted tudok sietni? Két pillanat alatt nem párolgott el a sérülésem. – mondom nem túl kedvesen, de most még ez se érdekel. Lassan haladok, hiszen ha elkezdenék futni, akkor talán elesnék, s még a lábamhoz erősített fadarabok is beleállnának a lábamba. Már csak tényleg az hiányozna. Mire pedig beérem őt addigra meg le is beszéli dolgot. Kíváncsian pillantok rá, hogy mi történt, majd az üres helyre pillantok. – Gondolom a csomagtartóban nem akarsz kuporogni, így nem marad más választás, mint az öled, vagy van valami kivetésed ellene? – pillantottam rá kíváncsian, hiszen nem most fogok ezen hisztizni. Már annak is örülhetek, hogy van fuvarunk és nem kell legyalogolnom ilyen állapotban a dolgot. – Amúgy jó tudni, hogy barátnők vagyunk. – villantottam rá egy ártatlan mosolyt, hiszen süket nem lettem és hallottam azt, amiről beszéltek.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: Síkság // Today at 5:17 pm

Vissza az elejére Go down
 

Síkság

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
4 / 6 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Városhatárokon kívül :: Tanana völgy-