HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
AKTÍV KARAKTEREK
136 TAG 62 FÉRFI 74 NŐ
BETOLAKODÓ FARKASOK
31 TAG 16 FÉRFI 15 NŐ
ŐSLAKOS FARKASOK
24 TAG 10 FÉRFI 14 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
23 TAG 13 FÉRFI 10 NŐ
ŐRZŐK
32 TAG 13 FÉRFI 19 NŐ
EMBEREK
15 TAG 5 FÉRFI 10 NŐ
ALAPÍTÓK
10 TAG 5 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legtanulságosabb:

...A Legnagyobb találkozás:

...A Legjobbak (Vörös Hold - Hard):

...A Legjobb (Vörös Hold - Soft):


írta  Jamie Waldorf Szer. Nov. 30, 2016 3:53 pm
írta  Sage Miller Szer. Nov. 30, 2016 3:50 pm
írta  Emily Hart Kedd. Nov. 29, 2016 9:17 pm
írta  Catherine Benedict Kedd. Nov. 29, 2016 11:11 am
írta  Primrose Trevelyan Hétf. Nov. 28, 2016 1:52 pm
írta  Rebecca Morgan Csüt. Nov. 24, 2016 7:27 am
írta  Balthazar Bluefox Kedd. Nov. 22, 2016 8:30 pm
írta  J. Isaac Sladen Hétf. Nov. 21, 2016 9:34 pm
írta  Vendég Hétf. Nov. 21, 2016 12:46 pm
írta  Nessa O'Brien Hétf. Nov. 21, 2016 10:19 am
írta  Maya Honeycutt Szomb. Nov. 19, 2016 7:20 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:01 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:00 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 10:58 pm
írta  Jackson Carter Vas. Nov. 13, 2016 4:52 pm
írta  Catherine Benedict Szomb. Nov. 12, 2016 6:47 am
írta  Roxan A. Cruz Csüt. Nov. 10, 2016 7:40 pm
írta  Achilles Kilpatrick Csüt. Nov. 10, 2016 7:13 pm
írta  Andrzej Krakowski Kedd. Nov. 08, 2016 8:06 pm
írta  Roxan A. Cruz Kedd. Nov. 08, 2016 6:31 pm
írta  Tawny Vaidya Hétf. Nov. 07, 2016 11:02 pm
írta  Skyler R. Hamilton Hétf. Nov. 07, 2016 10:03 pm
írta  Balthazar Bluefox Hétf. Nov. 07, 2016 9:55 pm
írta  William Douglas Hétf. Nov. 07, 2016 6:48 pm
írta  Jackie Leigh Suresh Hétf. Nov. 07, 2016 3:32 pm
Celeste M. Hagen
 
Balthazar Bluefox
 
Lester J. Edison
 

Share | .

 

 Tupilek barlangja

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6140
◯ IC REAG : 8029
Tupilek barlangja // Hétf. Jún. 16, 2014 11:58 pm

First topic message reminder :

Túraútvonal vezet „Tupilek templomához”, azaz a barlanghoz, ahol állítólag Tupilek elmélkedett és társalgott annak idején a nagy szellemekkel. A barlangtól nem messze, egy sík területen az idők során a helyi őrzők pihenőhelyet építettek ki, mely remek helyszínéül szolgálhat kirándulásoknak, szabadidős programoknak egyaránt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net



























SzerzőÜzenet
William Douglas
Protektor, Harcos

◯ Kor : 95
◯ HSZ : 744
◯ IC REAG : 707


Re: Tupilek barlangja // Szer. Aug. 20, 2014 10:06 am

[F-Öld] - Flora, Dim, PS

Dimitris reakciójára belőlem is előtör a vállrázós, ám az övénél némileg visszafogottabb röhögés.
- Na de közönség előtt, kérlek? Még zavarba hozol... - Fejcsóválok a hirtelen jövő puszi kapcsán, hogy a továbbiakra csak meglapogassam a vállát - határozottan, de azért nem tüdőkiverősen. Hát még elrántja ezt a két vékonyka nőszemélyt is magával! Azt meg azért nem akarom.

Ráérősen ballagok a hármas mögött füstölve, kissé lemaradva tőlük, de természetesen még kényelmesen hallótávolságban ahhoz, hogy felröhögjek újfent.
- Fogjad még rám!... Megcsalsz, tudom. - Ciccenek nevetősen, majd Flora szavaira halk, morranásszerű sóhaj a válasz. Miért hiszi minden nő azt, hogy ő született a világ megváltójának, de komolyan?
- Szerintem ha nagyon unatkoznál a hotelben, hívd fel Abigailt. Biztosan szívesen mesél a helyzet reménytelenségéről. - Húzódik félmosolyra szám ezzel együtt. Ha közel hetven-nyolcvan év alatt nem ebbe döglöttem bele, akkor eztán se fog elvinni. Na nem mintha amúgy százhúsz évnél többet jósolnék magamnak; és akkor még jóhiszemű is vagyok.

Míg a kis társaság nótázgat, én is elvagyok a magam roppant egyszerűségében. Szabad levegő, természet, jó társaság... még az összehangolatlan kis kánon dala is a fülembe mászik akaratlanul. Talán ennek is köszönhető, hogy kimegy a fejemből: figyelmeztetni kellene a társaságot az úton előttünk várható esetleges problémára.
Már csak azon eszmélek, hogy mint a dominók, zuhannak egymásra a sárban.
- 'szki, azt hittem, ez kiszárad, mire jövünk. - Halottnak a csók megjegyzésem esetükben, s bár igyekszem moderálni képemen a vigyort, ahogy beérem őket, azért sejtem, hogy nem fognak szeretni a figyelmetlenségért.
Mindezt kárpótolva karomat Pandora felé nyújtom (illetve Flora felé is, ha ő is eltanyál) első körben segítő szándékkal.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://viennemoore.tumblr.com/
Flora Ashwood
Informátor

◯ Kor : 43
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)

Re: Tupilek barlangja // Csüt. Aug. 21, 2014 10:27 pm

[FÖLD - Will, Dim, Panda, Flo]

Nagy szemeket meresztgetve pislogok hol Dimitrisre, hol Willre… te jó ég! Könnyesre röhögöm magam azon, ahogy oltogatják egymást. Ahogy látom, Pandora is épp olyan jól mulat, mint én. Mit mondjak… igazán jót tesz ez a kis erdei program. Kicsit legalább kimozdultunk Fairbanksből, és így a mi kis protektorátusunk is jobban össze tud kovácsolódni.
- A chilis bab finom étel, ha jól van elkészítve… - Próbálok némi komolyságot erőltetni az arcomra, de így is fülig ér a szám, és amikor benyögi Dimitris, hogy chilivel kenegeti az aranyerét, hát még a szavam is elakad.
- Te jó ég! – Ezt ő se mondhatja komolyan. Ez még viccnek is morbid. És én még azt hittem, hogy „nyugis” csapatba kerültem… bár ahol a tetováló mester jelen van, az minden lehet, csak nyugis nem. Lehet, hogy születésekor nem kapott elég oxigént az agya, vagy nem tudom… de néha tényleg úgy érzem, hogy nincs ki minden kereke.
Abban egyet kell értenem Pandorával, hogy a bagónak nincs annyira vészes szaga.
- Jó, igazad van… van néhány sajtfajta, ami még a csomagoláson át is olyan büdös tud lenni, hogy hanyatt vágod magad tőle. – Nevetek, mert eszembe jut a nővérem Frida, aki nagyon finnyás a sajtokra. A francia nemes sajtokkal ki lehetne űzni a világból. Amúgy a szaguk ellenére nagyon finomak, már ha valakinek van gusztusa megenni. Ehhez is gyomor kell.
- Szegényke biztos megijedt tőlünk… én úgy tudom, olyankor ereszti ki a… bűzét. – Teszem hozzá diszkréten, nem telekiabálva ezzel az erdőt.
Dimitris dalát nem ismerem, de szeretem az újdonságokat, ezért érdeklődve hallgatom.
Felsóhajtok Will megjegyzésére, de nem mondok rá semmit. Unatkozni szerencsére nincs időm a hotelben, és az erőszakoskodás se az én műfajom… egyszerűen csak féltem a protektorom.
Pár pillanattal később történik valami. Rántást érzek, szemem sarkából látom, ahogy Pandora megcsúszik, Dimitris átesik rajta… akibe mivel én magam is belekaroltam, amikor elindultunk, kevés esélyem lenne rá, hogy bármilyen ügyes is vagyok, kimaradjak a „jóból”. Persze próbálom megtartani magam, az egyensúlyom. Pár pillanatig sikerül is, majd egy fél piruettet leírva, kerülök valahogy Dimitrissel szembe, úgy esve rá… át rajta, mint egy kis talicska. Két tenyerem cuppan a sárban mellette, hassal a hátán fekszem, lábaim a vállain az égben, s ha bizony most megpróbálna hirtelen felállni, akkor én arccal előre a sárban kötnék ki.
- Ne… ne moccanj meg! – Szólalok meg kétségbe esetten, miközben megpróbálok valahogy a kezeimmel fogást találni valamiben, ami nem csúszós.
Még szerencse, hogy Will mögöttünk jött… azt hiszem már szép kis fasírt lenne belőlem, ha ő meg rám zuhant volna. Megpróbálok lekászálódni Dimitrisről, sáros kezemmel Will kezébe kapaszkodva, a maradék méltóságommal egyetemben újra talpra állni, s megnézni, hogy vajon szegény Pandorából mennyi maradt?
- Jól vagytok? – Kezeimet egymáshoz dörzsölve morzsolom le a sarat amennyire csak tudom.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Dimitris Xenakis
Tetoválómester

◯ Kor : 101
◯ HSZ : 138
◯ IC REAG : 154
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Tupilek barlangja // Csüt. Aug. 28, 2014 12:13 pm

[FŐD]

Igazán örülök, hogy nem estem ki a gyakorlatból - már ami a környezetem szórakoztatását illeti. Ha ehhez az kell, hogy saját magamat járassam le ilyen pukkantós helyzetekkel, hát Zeusz lássa lelkem: én megteszem! A zavart kacagás a többiek részéről elég fizetségnek bizonyul, még az én csacsi öreg medvém (Will) is elbrummog a hülyeségeimen.
A dalolás is tetszik, ma minden tetszik, és remélem, hogy ebből a hangulatból sikerül jó adaggal átragasztanom a többiekre is.
Bár azt nem gondoltam volna, hogy annyira sikeres lesz az átragasztás, hogy egyikünknek sem tűnik fel, hogy - finoman szólva - ingoványos talajon kell(ene) egyensúlyoznunk.
Nem is igazán tudom, hogy pontosan hogy történik, csak annyit észlelek, hogy az előttünk sötétlő föld barnasága helyett hirtelen minden lombzöld és égszínű a látóteremben, ahogy a lábaim művészien csúsznak ki alólam, én pedig hanyatt esve elvágódom a földön, és azt hiszem, hogy sikerül valahogy keresztbe, hason elfeküdnöm Scarleten - legalább is mintha egy térdkalács állna a gyomromba, de lehet, hogy rosszul saccolok, és csak egy kőről van szó. Ami még beljebb csússzan, ahogy Flora megérkezik habtestemre, a cipőtalpakból a fejem mellett arra következtetek, hogy a feje ékes popsim tájékán pihen csendesen.
- Ó, hogy a vakari massza meg...
Nyögöm fájdalmasan, tessék, ez a nyomorultságos Föld még mindig nem szokott le arról, hogy ott szívasson meg, ahol csak tud...
- Köszi Will, ettől már sokkal jobban érezzük magunkat...
Jegyzem meg kelletlenül, mégis vidám csengéssel. Tiszta sár mindenem, még az arcomba és a számba is jutott belőle, szóval néhány csajos "pű-pű-pű" hanghatással próbálom kiköpködni magamból, ami nem oda való.
Will felsegíti a hölgyeket, engem meg ott hagy parlagon - hát ember az ilyen? -, szóval először négykézlábra tolom magam, végül pedig nagy tántorgások közepette állok fel, szörnyülködve nézve végig magamon. Hát ez undi.
- Hhhhja... minden király. - felelem dallamosan Flora kérdésére, aztán végignézek magunkon - Megütöttem magam.
Biggyed le a szám széle, és kétségbe esett fejjel indulok el Will irányába némi támogatást remélve, hogy jól megölelhessem, mert szükségem van egy erős és biztonságot nyújtó érintésre. Meg persze arra, hogy nehogy már tiszta maradjon, és ha kell, akkor még kergetni is nekiállok, bőszen kiáltozva a Protektor nevét, bár ki tudja, lehet, hogy a nagy futásban elhasalok megint.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 29
◯ HSZ : 501
◯ IC REAG : 488
◯ Lakhely : Fairbanks, Mallory-lak

Re: Tupilek barlangja // Csüt. Aug. 28, 2014 9:17 pm

Szeretem én az erdőt, a kirándulásokat, a jó cukrot meg a sípot is, de nem gondoltam volna, hogy altatóra lesz szükségem, vagy legalábbis altató-közeli helyzetbe kerülök. Úgy borulok, mint a legszebb zuhanórepülő, csodás ívben placcsanok a sárba. Kipukkad belőlem a nevetés. Mit nevetés? Nonó biztos azt mondaná, hogy nyerítek, mint egy ló, s igen, egészen addig teszem ezt, amíg rám nem esik kedvenc – és egyetlen – mentorom.
- Pöppet nehéz vagy! – nyögöm még mindig elfúlón a nevetéstől, de bennem akad a szó, amint Flora is földet ér. Azt most hagyjuk, hogy nem tetszik egy cseppet sem az, hogy éppen Dimitris tomporára telepedik. Inkább megadón elheveredem, kényelembe helyezve magam, hisz felesleges nekem ugrálni, amíg ketten is fekszenek rajtam. Ennél koszosabb már nem lehetek.
- Mi az a vakari? – kérdezem, ha még nem nyomták ki belőlem a szuszt és ki tudok nyögni pár értelmes szót. Williamre csak megforgatom a szememet. Kiszáradt! Hát persze, pont úgy, mint egy kéjben fürdő nőci lába köze. Anyám! Honnan jutnak ilyesmik az eszembe? A fülem hegyéig vörösödnék, ha olyan lennék, de inkább csak vihogok megint visszafogottan, mert eszembe jut, hogy Nonó milyen fejet vágna, hogyha ezt a hasonlatot ellőttem volna neki.
Enbem elég nehéz felsegíteni addig, amíg a görögöt le nem hámozzák rólam, főleg mivel tőkesúlynak bizonyulok a még mindig rázó nevetés miatt. A végén azért csak feltápászkodom Will segítségével, s azzal a lendülettel meg is ölelgetem a Protektort. Tettetve, hogy mennyire hálás vagyok, amiért segített. Valójában viszont csak össze kívántam sározni őt.
Nem gondolom át előre, hogy mit is cselekszem, ha Dimitris akkor jön, amikor én indulok meg az akcióval, akkor vagy ketten sározzuk Williamet, vagy átadom a terepet a tetoválómesternek. Elvégre neki szabad, nem? Ő rangban hasonló helyen áll. Csak nem dádázzák meg érte.
- És akkor most dagonyázunk tovább, vagy van kerülőút? – teszek fel egy kérdést is, hogy praktikus felfogásúnak tűnjek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6140
◯ IC REAG : 8029
Re: Tupilek barlangja // Pént. Okt. 31, 2014 2:19 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Mallory N. Nash
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 820
◯ HSZ : 225
◯ IC REAG : 203

Re: Tupilek barlangja // Pént. Máj. 08, 2015 10:48 am


[történik mindez akkor, mikor mindegyik első felépült a VH-s sérüléseiből]

A farkasok zavart izgatottsága fokozatosan ragadt át rám is, ahogy Testvéreimre vártam. Ki jön el, ki fordít most hátat? - Az felől nem kételkedem, hogy Biisai és Tipvigut ne juttatták volna el mindenkinek kérésemet.
Meg sem próbálom titkolni, micsoda kétes ingoványra készülök lépni. A bizonytalanság ott fészkel energiáimban, ott ül vállaimon és kék tekintetemben egyaránt. Nem tudom, mire számítsak - az ember egyfelől bizakodó, de hajlamos a legrosszabbat remélni a kellemes csalódás érdekében ugyanakkor - de ígéretet tettem Tupileknek, eljött hát az idő, hogy elkezdjek eleget tenni neki. Csak elkezdeni nehéz, nem igaz...?
Sorra érkeznek a többiek, ki kíváncsian érdeklődik, de csak leintem, hogy várjunk meg mindenkit, ki csendben méreget, Annakpokon meg látom, hogy inkább meghívna egy italra valamelyik kocsmába, csak ne kellene elviselnie egy területen ennyiünket.
Nem irigylem sem őt, sem pedig azokat, akik érzékenyek a mágiára, hiszen amennyit a Vörös Hold óta egy térben tartózkodtunk... Az ősi energiák felhalmozottsága még a szellemvilágra, az energiákra legkevésbé nyitottaknak is lyukat égethet a tarkójába.

A barlang előtt állunk - ki ül, más sziklának támaszkodva várakozik -   s mikor befut tizenharmadikunk is, szívverésem megugrik, életet pumpáló kis ketyegőm szinte torkomba szökik, s hiába Pikatti közelsége, hiába nyüzsög köröttünk az erdő farkasaimtól - nem nyugtat meg.
Gyomrom görcsbe rándul, mint mikor Tupilekkel álltam szemközt a Halál és Élet mezsgyéjén. Őt nem illettem pillantással, nem voltam méltó hozzá. Testvéreimen azonban végigpillantok - ők egyek velem, hozzám hasonlóak. Évszázados hatalmú esendők...
Őszinte az aggódás a kék szemekben, ahogy nagy levegőt véve pillantásom Kilaunon állapodik meg. Ha elmondtam volna, mikor magad kérdezted Testvér... mennyivel egyszerűbb, könnyebb lenne most. Talán máshogy alakult volna minden! Nem kellett volna megtapasztalnom többek között, milyen is a halál.
- Először is köszönöm, hogy eljöttetek! - Emelem meg kissé hangom, miután egy vérszegény mosoly keretében merítettem bizonyosságot és erőt egykori jegyesem tekintetéből. Nem lépek középre, sem sziklára, hogy fölébük emelkedjek - a kör egysége marad.
- Bocs, hogy így kirángattalak titeket a városból, de gondoltam... jobb lesz nem négy fal közé szorítva, na meg az Öreg sem véletlen járt fel ide őt ismerve. - Billen testsúlyom egyik lábamról a másikra.
- Az ő üzenetét már mindannyian ismerjük, ahogy Alignak álláspontját is. Bár vannak, akik nálam sokkalta jobban értenek a szellemvilág törvényeihez, én úgy gondolom, egy probléma kezelését a gyökerei feltárásánál érdemes kezdeni. Egy emberként léptünk fel Alignak ellen, egyformán ér bennünket bosszúja is... Szeretném, ha tudnátok, nem döntenék másként. Ma is titeket választanálak. Titeket választalak, hogy végre végleg véget //LOL// vessünk Atyánk terrorjának, ha elfogadtok társatokul az után is, hogy a teljes történetet ismeritek. - Leengedem mondandóm elbizonytalanodó csengésű végére vállaimat, karjaimat is kissé kitárom, átadva a múltbéli emlékképet Testvéreimnek, mely visszarepíti őket arra a végtelenül viharos éjszakára...

Tábortűz melege véd a farkasordító hidegtől. A pernyével együtt elégedetlenség, zúgolódás tölti be a levegőt. Sangilak - hajdanvolt alakjában sem kevésbé szembetűnő jelenség - emelkedik ki mind közül, szónoklatának témáját mind jól ismerjük: Alignaknak vesznie kell, vagy vele veszünk mi is!
A tűz táncot jár szemem/szemeik előtt. - Bámulunk a semmibe a többiek vészterhes terveit hallgatva. Felismerni a hang-kavalkádban többek között Kaskae bölcs, mély tónusát, Unalaq karakánságát, vagy Tipvigut nyers helyeslését...
Valami puha érkezik balról. Puha és erdőszagú. A nyirkos bunda egyik farkasomhoz tartozik - talán még emlékeznek a szemei körül fekete foltokat viselő farkasszukára - ki most az emlékképben csalogat, hív, tettre buzdít. Mi pedig észrevétlen osonunk el a tábortűz bűvköréből és vetjük bele magunkat az erdő sűrű fáinak rengetegébe. Szaladunk, s minden léptünkkel nő bennem a feszültség.
- Vajon ők is érzik? Kiknek az emléket átadom? Vagy ez csak a teher súlya, melyet évszázadokon át cipelek immáron és most elébük készülök vetni, mint kivéreztetett nagyvadat penderítettek a vadászaink egy-egy sikeres portya után a közösség elé a vadászaink. Ők büszkék voltak. Én legszívesebben szeretném kicsire összehúzni magamat.
Alignak hőzöngő dühe szinte arcon csap bennünket, ahogy kiérünk a fák közül, így lassítunk a lépteinken, s óvatosan közelítünk felé, csendes szóval illetve. Pontosan arról szól a helyzet, aminek kinéz: a gyermek óvatosan közelíti meg apját, attól tartva, mikor támad kedve az öregnek ahhoz, hogy a grabancát megrángassa.
- Atyám, Teremtőm, hallgass a szavamra! Menj, amíg nem késő… - Kérleli a hajdanvolt Nagojut hangja remegő, halk szavakkal, miután hadarva, össze-vissza csapongva felvázolta a testvérei tervét.
Az öreg csak nevetve fejét csóválja, arcunkra simít érdes kezével és úgy fordítja állunk, határozottan tartva, hogy nemhogy nem akarunk, nem is merünk másfelé pillantani, csak bele abba a vészjóslóan vörös szempárba, amit magáénak tud.
- Ostoba leány, miért futnék el?! – Dörren a hangja vészjóslóan.
– Én tettelek azzá, aki vagy. Én tettem Sangilakot azzá, aki... Mindegyikőtök tőlem kapta a farkasát!
Hátrébb lépnénk, de nem ereszt.
- Jegyezd meg jól bolond gyermek, ahogy a Hold nem éri utol soha a Napot, úgy a Kölyök sem kerekedhet soha Teremtője fölé, és hajnalban ezt mindnyájatok elméjébe belevésem.


Itt vetek véget a rövid kis emlékkép átadásának. A hamis ígéret, mit akkor tett nekem, már hajdanában sem zsenírozott különösebben és most sincs jelentősége - az elmékben elhangzottak épp elég súlyosak nélküle is. Az emlékátadástól kissé fáradt, egyúttal elanyátlanodott pillantással, óvatosan tekintek végig testvéreimen.
- Én... Sajnálom. - Ha van lehetőségem rá, hogy ettől többet mondjak és nem esnek azonnal torkomnak, élek vele:
- Nem gondolkoztam, egyszerűen csak...! Úgy éreztem, neki is jár egy második esély. Nem az elveit és a világképét pártoltam, félre ne értsetek! Ő választotta ezt az utat, megérdemelte hát, amit kapott. De minden zsarnoki és őrült tulajdonsága mellett... ő a Beharapóm volt! Kövezzetek meg érte nyugodtan, de csakis akkor, ha még nem volt olyan fontos személy az életetekben, akiért hasonlóan tettetek volna, ha halálos ítéletét hirdetik! Ha nyugodtan aludtatok volna azzal a tudattal, hogy az esélyt se adtátok meg neki a túlélésre!  Én... - Széttárom a kezeimet, kár ezt fejtegetni bővebben. Így is, úgy is árulás, csak a térfél színe más a két oldalon. Pillantásom körbejár, Sangilakon állapodik meg.
- Őszintén sajnálom.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Varen C. Morrison
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 838
◯ HSZ : 140
◯ IC REAG : 107
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : átható tekintet, mint ha nem lenne titkod

Re: Tupilek barlangja // Pént. Máj. 08, 2015 5:38 pm

Gyanútlanul érkeztem meg a helyszínre, miután értesültem a rögtönzött találkozóról. Nem gondoltam volna, hogy egyhamar megint össze fogunk így gyűlni. Elvégre, hetekig tartózkodtunk egy légkörben, még ha szükségállapot is volt és a testvéreink talpra állítása volt a lényeg, még így is túlságosan soknak számíthat másoknak. Mondjuk nem nekem, de nem fogok a testvéreim nevében szólni. Szóval megjelentem a barlangnál, elsők között érkezve, de érdeklődésemre semmit sem árult el nekem Nagojut. Hát rendben, tűnhetett úgy, akkor várok. Ám ez csak a látszat volt, a nőstény onnantól magán érezhette fürkésző tekintetem. Megtagadhatod tőlem a választ, palástolhatod, mi rág belülről, de az igazságot nem tudod elrejteni előlem, testvér. A tested árulkodik helyetted, porhüvelyed apró rezdülései, szemed villanásai. Félsz, félelmed pedig irányunkba nyúl, mi váltjuk ezt ki belőled. De miért? Mi okod lehet rá? A teóriám pedig beigazolódni látszik, ahogyan lassan mindannyian itt vagyunk, szíved pedig majd kitör a mellkasodból. Kíváncsian döntöttem oldalra a fejemet, most sajnálva igazán, hogy nem látok bele mások fejébe. De a várakozás lassan véget ér, ahogy megszólít minket a "szervező". Ugyan, ne szabadkozz, ha mindannyiunkat idehívtál akkor arra jó okod volt, ennyire már mindenki ismer. Ám végül eljön az igazság pillanata. Szememet lehunyom, hogy minél inkább Nagojut emlékeire tudjak koncentrálni a külvilág helyett. Az emlékek első része nem hozott sok újdonságot. Ezt mind átéltük, ez volt a nagy megbeszélés. Na de ami utána jött... ez volt az a pont, ahol összeráncoltam a homlokomat. Ahogyan követtük az emlék-Nagojutot magánakciójára és elénk tárta, mit tett. Miután az emlékmegosztás véget ér, a szemem nem nyitom ki, próbálom megemészteni a történteket. Így hallgattam végig az utolsó gondolatait is a Hűségesnek, melyet követően csend borult a társaságra. Az agyamban fénysebességgel cikáztak a gondolatok, mint mindig, dolgozva fel az információt. Végül felnyitottam a szemem és halk neszt lehetett hallani, ahogyan ellöktem magam a barlang falától, melyet eddig támasztottam.
- Elárultál minket - szólaltam meg hűvös nyugalommal. - Tisztában voltál vele, mivé vált Alignak, láttad, hogyan bánik velünk, mik a céljai. Még téged is megvetett, ki tán a legjobban nem szolgáltál rá. Ennek ellenére képes voltál figyelmeztetni, hátha túlélheti mindezt. Hogy elkerülhesse a sorsot, melyet maga ellen vívott ki tetteivel. Legyen akárki, legyen akármilyen érdeme az életünkben, vesznie kellett - tartottam pár másodpercnyi súlyos szünetet, mielőtt kimondtam volna a saját ítéletemet. - S mégis... ha nem így cselekszel, akkor méltatlan lettél volna a Hűséges névre. Tőle kaptad az erődet, ő emelt ki téged az átlagos emberek soraiból, mint akármelyik gyermekét. Nem helyeslem, amit tettél, Nagojut... de nem vagyok hajlandó elítélni téged érte.
Hogy ítélhetném el? Alignak halálát követően engem is keserűség fogott el a tettem miatt. Igaz, annak nagy része a saját meggondolatlanságom szülöttje volt, csak egy apró részlete szólt annak a farkasnak, ki felruházott a szellemek erejével, testvéreket adott számomra, kiemelve a magányból. A tettünket követően éreztem Nagojut keserűségét, mely helyénvaló volt, de azt nem gondoltam volna, hogy ilyen messzire képes elmenni. De ha méreg támadt is a lelkembe iránta, nem változott át folyamatos haraggá, elfojtottam még csírájában. S hogy miért? Jó okom volt rá. Nagojut a testvérem, egy vérvonal tagjai vagyunk, a testvéreknek pedig egymást kell segíteniük, főleg ilyen vészterhes időkben. Emellett pedig... ugyan, miben lennék több akkor, mint Alignak, kit megvetek? Ő haragot és gyűlöletet táplál irántunk amiatt, hogy letaszítottuk és életét vettük... és én vele ellentétben nem voltam hajlandó ugyanezt megtenni Nagojuttal egy ötszáz éve történt esemény miatt.

Megbocsátok neked, Testvérem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Killian K. Kenway
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 832
◯ HSZ : 385
◯ IC REAG : 476
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Tupilek barlangja // Vas. Máj. 10, 2015 1:21 am


Ha tudnám, hogy Nagojut mire készül, már az első pillanatban lebeszéltem volna róla. Így sem tartott vissza túl sok tőle, mert lássuk be: a Kúriában töltött időszak sem hozta el azt a remélt békét és egymásra találást, ami olyan kedves idealizmussal hevítené fel a lelkemet. Megtűrjük egymást, mert nincs más választásunk. Szomorú vagyok, hogy ennek így kell lennie, és félek attól, hogy baj lesz. Sem kedvem, sem merszem nincs kiállni mindazt, amit a Tizenhármak Vihara jelenthet - a fejfájást, az acsarkodást, semmit. Elodáznám, elfelejteném ezt az egészet, pedig csak egy apró fejfájás és általános kedvtelenség jelzi számomra, hogy baj lesz.
Út közben az eget kémlelem, fülelek, hallgatózom, ki érkezik még velem együtt, s hogyha nem zavarjuk egymás köreit, úgy szívesen csatlakozom a számomra "nem akarástól" lassú sétához. És mégis, úgy ropog az avar a cipőm alatt, hogy úgy érzem, rohanvást sietek Atyánk barlangjához.

Az első gondolatom az, hogy pontosan szemben helyezkedjem el Nagojuttal, de miután apró biccentésekkel, kézfogásokkal és lopott simításokkal üdvözlök mindenkit, aki jelen van, valahogy mégis a nőstény oldalán találom meg a végállomást. Pedig nem érzek végtelen támogatást. Sem szilárd hitet. Farkasommal együtt ragacsos masszaként ránk tapadó aggodalomban tapicskolunk, nagyokat nyelve a levegőből. Amikor felém pillant, pillanatnyi lila fényben ölt testet szemeimben az ellenállás. Aprón meg is rázom a fejem. Nem kell ezt tenned. Bármire is készülsz, még nem késő visszatartanod...
Az emlékképek egy, a történelem által dicsőnek nyilvánított eseményt megelőző éjszakába kalauzolnak, és már ekkor tudom, hogy hiba volt. Ha nem lennék gyáva hozzá... Vagy - nézőpont kérdése - nem tartanám tiszteletben egykori jegyesem döntését, már most odalépnék hozzá és ráznék egyet rajta, hogy fejezze be. Mert az a történet, ami itt kezdődik, nem végződhet jól. A tanulsága pedig a hallgatás kellene, hogy legyen.
A félelemmé erősödött aggodalmam hirtelen fagy meg. Mint egy jégpáncélba foglyul ejtett tűzgömb, úgy izzik a testen belül a lélek haragja. A ránk telepedett némaságban lélegzetvétel nélkül fordítom felé a fejem lassan, megbabonázva, eltátott szájjal... Szavak nélkül. Mélylila köntössé szilárdul körülöttem a bánat, és én nem szólítom Őt, ó... dehogy szólítom. De Ő jön, és csak orrlikaim határozott tágulása az egyetlen dolog, ami jelét adja annak, hogy nem fagytam szó szerint jégszoborrá.

Elárultál minket - így szólt Chulyin, a Holló.
Én magam nem tettem szert afféle analitikus és logikus gondolkodásmódra, mint amivel bátyám rendelkezik. Alignak szavai visszhangoznak az elmémben. Igen, látszólag győzedelmeskedtünk és fölé tudtunk kerekedni. Ő tudta. Nagojut tudta, hiszen Alignak elmondta neki, hogy nem szabadságot, hanem örökkön tartó kárhozatot vásároltunk magunknak ezzel az üzlettel.
Végigpereg előttem minden kín, veszteség és szenvedés, amit el kellett szenvednem. Látom és érzem mindazokét is, akikéről tudomásom van. Arról a közös és levakarhatatlan összetartó erőről, ami egyáltalán nem a tetoválásban mutatkozik meg, hanem abban a boldogtalanságban, ami mindannyiunk lelkét olyan molyrágtává tette. Ezért nem viseljük el egymást sem. Alignak megmondta. Nagojut tudta.
A szeretteim örökös veszélyben léteztek és léteznek mindig is. És ehhez nem kell egy esztendőt várni, a hatalmas megfoghatatlan, és úgy fest, nem érdeklik már az országhatárok sem. Sem a kontinensek. Ki tudja, talán őt azért nem érte még soha el az igaz halál mostanáig, mert Alignak a keblén melengette, akár egy kígyót.

Fogalmam sincs, hogy ki beszél, ki mit tesz éppen, amikor teljesen öntudatlanul úgy döntök, hogy zsebre dugott kezekkel távozom a helyszínről. Nem tudok pillantást vetni rád, Nagojut. Hűséges voltál Atyádhoz. Elárultál, mert ezt érezted jónak. Mostantól nincs számodra rólam semmi, amit még megtudhatnál rólam. Nem leszel már sem titkaim, érzéseim, gondolataim tudója, mert nem adok neked többet magamból. Ki tudja, hová szólít legközelebb a Hűséged, és hogy ennek a nevében mikor válasz pontosan olyanná, mint Alignak átkában mindenki más - lándzsát a szívembe hajító gyilkosommá...?
Bármi is vár még rád az elkövetkezőkben, azon egyedül kell keresztül menned. Én nem fogok védelmet nyújtani neked. És nem kérem, hogy ne haragudj rám érte. Inkább azért ne haragudj, mert nem hallgattam a megérzésemre, amiért hagytam, hogy megszólalj, hogy nem beszéltelek le erről az egészről. Akkor most nekem sem kellene elhagynom téged.

Amint lehetőségem van rá, gondolkodás nélkül alakot váltva nyargalok a fák között, és már csak biztos távolban vonyítok fel az égre, Atyámhoz, Atyámért... Elmúlik már a harag. Csak a szavakba nem önthető keserűség marad, amiért nem mehetek vissza, és nem kérhetek bocsánatot azért, mert nem maradtam ott mellette, amikor szüksége volt rám. Én nem akarom őt elveszíteni.
Nagojut! Én nem akarom, hogy ez megtörténjen. Csináld valahogy vissza! Hadd ne kelljen tudnom róla... kérlek.


Kilaun
EXCUSE ME WHILE I LIGHT UP THE SKY

-.Nightmare.-
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jyotsana S. Sharma
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 835
◯ HSZ : 331
◯ IC REAG : 347
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Tupilek barlangja // Vas. Máj. 10, 2015 1:12 pm



Azt hiszem, joggal állíthatjuk, hogy az utóbbi pár hét nem volt épp életünk legegyszerűbb hete – nem is annyira a ránk leselkedő veszélyek miatt, hanem a felépülések alatti makacskodások és hisztik miatt. Korábban úgy tartottam, hogy egy város kicsi tizenhármunknak? Nos, akkor bárki képzelheti, hogy mi a helyzet akkor, ha egy épületben vagyunk kényszerültek tartózkodni… Igaz, aki szerencsésen átvészelte a Vörös Hold éjszakáját, őket a legkevésbé sem akartam kötelezni, hogy de bizony itt töltsék minden idejüket, ettől függetlenül azonban úgy tűnik, ők sem szívesen tűntek el hosszabb időre, kellemes meglepetésként ért, hogy mennyire segítőkésznek bizonyultak az ápolások kapcsán. Ami pedig „kis betegeinket” illeti… több száz évvel ezelőtt sem tudott különösebben meghatni, ha mindenféle mondvacsinált kifogásokkal akartak kibújni a kezelések, pihenés, vagy gyógyszerek szedése alól, és nem volt ez másképp most sem – sőt, talán még szigorúbban vettem a helyzetet, mint akkoriban, morogjanak akármennyit is a hátam mögött miatta. Tudom én, hogy valójában hálásak, csak túl öregek és büszkék ahhoz, hogy kifejezzék… Mellesleg, ha még tovább kellett volna betegállományban maradniuk, akkor meg amiatt morognának, szóval… egy kutya. Akkor már inkább szidjanak engem, és álljanak újra munkába hamarabb, hisz ezért vagyunk itt, nem?


Őszintén meglepett, amikor Tipviguttól üzenetet kaptam, miszerint Nagojut a Teremtőm barlangjához invitált minket. Hiába próbáltam faggatni, úgy tűnik, többet, konkrétabbat ő sem tudott, így aztán megköszöntem a közvetítést, és biztosítottam róla, hogy ott leszek.
És mentünk is – a húgom társaságában érkeztem, miközben azon diskuráltunk, vajon mi lehet a gyűlés ürügye? Ötlet az volt több is, azonban egyik sem közelítette meg a valóságot, mint később kiderült…
Nem mi érkeztünk elsőként, de az utolsók sem mi voltunk. Rövid, kimért biccentéssel üdvözöltem a többieket, majd a barlang bejárata előtt, a vízpart szélénél álltam meg, a hiányzó testvéreinkre, majd csöpp húgom „beszédére” várva.
És elkezdődik. Érzem a zavarát, a bizonytalanságát, és bennem is rossz érzéseket kelt az egész helyzet, annak ellenére, hogy még csak az elején járunk, ráadásul a szavai sem kecsegtetnek túl sok jóval. ”Ma is titeket választanálak.”? Mi ez az egész, Nagojut?
Ahogy bepillantást nyerünk az emlékbe, csak minden erőmmel összpontosítva figyelek, igyekezve megjegyezni minél több mozzanatát, érzését, pillanatát, hisz ki tudja, melyiken lesz később a hangsúly? Emlékszem erre a napra, mégis, érdekes másvalaki szemszögéből is viszont látni.
Akarom mondani, emlékeztem – egészen addig, amíg Nagojut külön nem vál a csapatunktól…
Az emléknek vége szakad, én pedig percekig szóhoz sem jutok a döbbenettől. Úgy érzem magam, mint akit orvul elárultak, arcul csaptak, ráadásul pont egy olyantól, akitől talán a legkevésbé számítottam volna. Hallom Chulyin megbocsájtásának szavait, ahogy Killian szótlan távozását is érzékelem, mielőtt hangot adnék az érzéseimnek.
- Miért csak most, Nagojut? -szegeztem neki az első kérdésemet, komoly hangon - Miért pont most döntöttél úgy, hogy felfeded a titkodat előttünk? -hisz ha eddig titkolta, miért épp most érezte kényszerét? Mert meghalt? Mert kapott egy új esélyt az élettől? Mert képtelen tovább cipelni ezt a terhet egyedül?
- Dicséretes dolog, hogy ennyire tiszteled a Teremtődet… Hogy szorult beléd annyi emberség és könyörület, hogy mindazok után, amit tett, még egy utolsó esélyt adj számára az életre. Hűséges maradtál hozzá, ezzel csalfán elárulva a testvéreidet, hisz az lehetetlen, hogy mindenkihez hűséges maradt, húgom, nem igaz? -tartottam némi szünetet, hogy aztán folytassam a mondandómat - Mi van, ha ez az egész, újra vissza-visszatérő rémálom annak köszönhető, hogy annak idején szóltál neki? Hogy esélyt adtál neki, hogy ő is készülhessen ellenünk, és ne váratlanul érje a végzete? -nem tudjuk bizonyítani, hogy így történt volna, de azt sem, hogy nem… De akkor is ott az esély, hogy a lány figyelmeztetésének „hála” folyamodott Alignak annak idején valami olyan mágiához, ősi erőhöz, ami lehetővé teszi számára az újabbnál újabb bosszúit.
- Ami történt, megtörtént… Úgy tűnik, hiába a figyelmeztetésed, Alignak mégiscsak elbukott, ha nem is végleg… s így talán kevésbé tűnik olyan nagynak a „bűnöd”, mint ha meghiúsult volna a tervünk. De mondd csak… mi a garancia rá, hogy ha újra választanod kell, nem választasz-e ismét mást a testvéreid helyett? -tettem fel még egy utolsó kérdésemet… Hisz nem véletlenül vagyunk itt, szükségünk van egymás segítségére, tudására, összefogására… de mire megyünk akkor, ha hasonló módon ismét meggyengül a „szövetségünk”?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
David A. Blandern
Vérvonal Alapító/Falkatag

◯ Kor : 818
◯ HSZ : 364
◯ IC REAG : 342

Re: Tupilek barlangja // Vas. Máj. 10, 2015 2:47 pm

Igazán kíváncsivá vált, vajon miért hívatta mindannyiukat a barlanghoz. Az egy dolog, hogy közlendője van, de azt akár a kúriában is elmondhatta volna, persze itt sokkal meghittebb bármilyen tájékoztatás. Biztosan nem valami egyszerű dologról van szó, hiszen Nagojut idegessége szinte kézzel tapintható, a levegő vibrál a visszafojtott várakozástól, és ez egyáltalán nem tetszett neki. A földre ült törökülésben, kezeivel a fejét támasztotta. Nem utolsónak érkezett és habár többek között saját maga is roppant kíváncsi volt, ahogy a többiek is minden bizonnyal, igyekezett ezt hanyagsággal leplezni. Ha sokáig kell várni, nyilván kerít egy hasábot és elkezd faragni valamit. Azonban erre nem került sor, mivel a legutolsó alapító is megérkezett, és ezzel egy időben Nagojut szívverése is megugrott. Nem igazán értette mire ez a nagy izgalom, de nyilván hamarosan meg fogja tudni. Már nagyon várta, ettől eltekintve unalomtól fáradt tekintettel nézett testvére kék szemeibe. Figyelmét nem kerülte el, ahogy Kilaunra pillant, de nem sok jelentőséget tulajdonított neki, bizonyosan neki is köze van a dologhoz valamelyest. Végre megszólalt, majd a felvezető után a lényegre tért, ami még elég ködös volt, de ahogy testvérének emlékei a fejébe libbentek egyre világosabbá vált minden. Bár Anguta határozottan jobban élvezte volna a zavaros történetet, amit könnyedén lehet úgy formálni, hogy kedvére való legyen, sajnálatos módon, túlságosan egyértelmű volt, ami a fejében lejátszódott. Még mindig a földön ücsörgött, és azon járt az agya, hogy vajon miért mesélte ezt el nekik? Nem sokkal jobb lett volna, ha a feledés homályába veszik mindez? Miért kell a feltámadás után ilyenekkel zavarni az amúgy sem rózsás közhangulatot? Érezte az érzelmek változását saját maga körül, ami egyáltalán nem tetszett neki. Zaklatottság, értetlenség, harag? Anguta pajzsa sem volt felvonva így mások is érezhették saját tehetetlen csalódottságát, ami nem igazán Nagojut felé irányult, inkább a döntése felé, hogy ezeket megosztotta velük. A törékeny egység, ami a feltámadással megvalósulhatott volna, épp most hullott darabjaira. Haragosan nézett Chulyinra, amikor gyakorlatilag árulónak nevezte testvérét, kezeit ökölbe szorította, testtartása már nem volt hanyag. Egyenes háttal, zord arccal járt tekintete Nagojut és Chulyin között. Akkor nyugodott meg valamelyest, amikor a Holló megbocsájtását fejezte ki. Bár nem értett egyet Chulyinnel, hogy Nagojut tettét bárkinek is meg kellene bocsájtania, de legalább nem fordult el tőle. Ami határozottan jó volt.
Kilaun egyszerűen csak távozott, mialatt Sura keresztkérdésekkel bombázta húgát. Nem akarhatja valóban Nagojutot felelőssé tenni Alignak visszatéréséért, vagy igen? Anguta haragja egyre csak gyűlt, de visszafojtotta saját magába, mialatt energiái közönyös hanyagsággal lengték körbe.
- Fél évezreden át tartottad magadban titkodat, most mégis elmondtad nekünk, amivel csak viszályt és káoszt teremtesz sorainkban – hangja dühösen csengett Nagojut elméjében. – Most, amikor Alignak bosszúja évek óta a legsikeresebb volt, most, amikor már arra is módot talált, hogy ne csak a Vörös Hold idején keserítse meg leszármazottai életét. Pont most kellett régmúlt idők porát felkavarnod? Én is elárultam volna a tervünket a teremtőmnek, ha Tupilekről lett volna szó, de hűséged nem jogosít fel arra, hogy ötszáz évvel később szétzilálj minket – gondolati hangjának indulatos erőssége már lágyulni kezdett. – Talán még nincs veszve minden. Én melletted állok, mert nem érdekel, hogy figyelmeztetted Alignakot mire készülünk, de nem csak miattad. Mindannyiunk miatt, hiszen talán azért hívott a kör minket ide, hogy újra együtt legyünk, és együtt, vállvetve küzdjünk Alignak ellen. Ami nem fog menni, ha nem bíznak meg egyik testvérükben, és most, amint láthatod, a bizalom megrendült – hangjában már nem volt harag, pusztán aggodalom.
- Sura, ezt te sem gondolhatod komolyan – rázta a fejét gondterhelten, miközben feltápászkodott és közelebb araszolt Nagojuthoz. Mindegy mit mondott neki néhány pillanattal ezelőtt telepatikusan, most százszázalékos támogatását élvezhette az egység összeforrasztása érdekében. – Ha valami kiváltotta gyűlöletét, amely olyan nagy lett, hogy a szellemek korlátait képes döngetni, akkor az annak köszönhető, hogy mi tizenhárman elárultuk őt. Igaz, jó okkal tettük – nézett szét a társaságon, komoly tekintettel. – Ennek isszuk meg most a levét, és nem annak, hogy Nagojut pillanatnyi félelmében hűséget mutatott teremtője iránt. Velünk volt, amikor Alignakot letaszítottuk, nem hátrált meg, így az, hogy megpróbálta menekülésre bíztatni semmit sem jelent, csak azt, hogy meg akart menteni egy életet, amit – húzta kissé ki magát, arca eltökéltségről árulkodott - saját magam is támogattam volna. Jobb lett volna, ha Alignak egyszerűen csak hagy minket és éli a világát távol tőlünk és soha vissza sem tér. Idővel megbékélhetett volna, és nyugodt szívvel érte volna a vég – vagy egyenként levadászta volna minden kölykét, Tupilekéivel együtt. Remélte, hogy ez az eshetőség nem fordul meg a jelenlévők gondolatai között. – Ha sikerült volna Nagojutnak megmentenie Alignakot, nem függne évente fejünk felett haragos arca a Vörös Hold képében. Ezért én nem bocsájtok meg Nagojutnak, mert semmit sem követett el, amiért meg kellene. Tette, amit jónak látott. Talán mindannyiunk élete könnyebb lett volna, ha sikerrel jár. Azonban, ami a múltban járható út lett volna, évszázadokkal később már járhatatlan. Nagojut nem figyelmeztetné újra Alignakot, még ha módjában állna sem, hiszen a „Holdisten” csak pusztulást és halált hoz számunkra és tudom, hogy Nagojut hűsége rég nem az övé – már egészen közel volt testvéréhez, de nem rá nézett, hanem a többieken hordozta végig tekintetét. Szeretett volna a lány kék szemeibe nézni megerősítésként, hogy tényleg nem választaná többet a teremtőjét a testvéreivel szemben. Elég lenne egy pillantás, hogy tudja, de ez bizonytalanság lett volna részéről, amit nem engedhetett meg magának.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Mallory N. Nash
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 820
◯ HSZ : 225
◯ IC REAG : 203

Re: Tupilek barlangja // Vas. Máj. 10, 2015 6:43 pm

Megadóan tárom szét karjaimat kissé Chulyin vádja hallatán. Valóban így történt, nem tagadom bátyám… a Vörös Hold előcsalta énem is fejemhez vágta már mindezt és igaza volt. Nem gondoltam végig akkor és ott mit teszek. Bánom, de nem tudom nyugodt szívvel azt mondani, hogy ma máshogy tennék. – Nem csak esetében. Bármelyikőtökért. Ő is a családunk része volt, miként Te, a melletted állók… bárki a körben itt, vagy maga Tupilek.
Mosolyt nem szül ugyan arcomra Chulyin „ítélete”, de apró biccentéssel hajtok fejet felé. Köszönöm, testvérem. El se tudom mondani neked talán, mennyit jelent mindez számomra.
A dolog varázsát Kilaun távozása töri meg. Épp csak oldalt pillantok, de a bizonytalanságom máris újfent az egekbe hág, ami nem túl szerencsés, ha az esetleges kérdéseket szeretném érdemben megválaszolni.
Ha elmédet olvasnám bátyám… látod, én megmondtam! Megmondtam neked, hogy vannak titkok, melyek jobb, ha rejtve maradnak ebben a családi körben, rémálmok emésztő üzenete ide-vagy oda. Ha ismerném gondolataid, elmondanám neked is mindazt, mit Tupileknek ígértem. Minek húrjait Anguta elmémbe kúszó, haragos gondolatai is pengetik.
~ Szétziláljalak? Naiv vagy, kedves kisöcsém, ha most egységet látsz bennünk… Már az is szűköléssel és szájhúzással jár sokunknak, hogy egy légtérben tartózkodjunk! Ez nem egység. Sosem volt az mióta visszajöttünk, s csupán a régmúlt megmaradt romjaiba kapaszkodunk. Igazad van… okkal hívtak ide vissza minket. Én pedig ígéretet tettem Tupileknek a szellemek közt azzal az egységgel kapcsolatosan, amit olyannyira emlegetsz. Ahhoz viszont, hogy erős, tartós dolog épüljön, porig kell rombolni az ingatag, régi épületeket, főleg, ha azokat Alignak fertőzi… Én ezt vállaltam magamra, testvér, ezt fogadtam meg Tupileknek! Bármi az ára, hajlandó vagyok megfizetni, ha hosszabb távon oda vezethet, ahová Ő szeretné. Hogy azokká váljunk, akiknek lennünk kell. ~
Ha nem én lettem volna a szituáció kiváltója, valószínűleg jót mosolyognék Surán. Valahogy nem vártam tőle mást, mint a kérdések áradatát, melyekre felelnék, ám Anguta beelőz.
Fejemet csóválom.
- Miért ne gondolhatná komolyan? Olykor bennem is megfordult a gondolata ennek, s bár a szellemek nyelvét vannak, akik jobban beszélik közöttünk, mégis… talán a ragaszkodásommal akaratlanul is magamhoz kötöttem lényének egy részét, amit kapaszkodóként használhat, különösen most, hogy hazatértem. – Törzsünk (és még véletlenül sem falkánk) azon tagjai felé fordítom pillantásom, akikről tudom, bölcsebbek és hozzáértőbbek a témában, mint én magam. Valóban ostobaság lenne ez a gondolat?
- Köszönöm, hogy megosztottad a véleményed Anguta – igazán jól esnek védő, logikusnak tetsző szavai, még ha mélyen úgy is gondolom, nem szorulok senki védelmére. Nem szorulhatok, hisz egyedül keveredtem ebbe a helyzetbe, nem osztottam meg az évszázadok alatt a terhet senkivel közülük – egyedül kell hát a következményekkel is számolnom, hogy bizalmukat idővel kiérdemeljem és őszinte legyen ez az érdem. – de hogy ne maradj válasz nélkül nővérem… nincs garancia semmire, hisz számunkra a halál sem biztos állapot. Gyenge érv, de míg nem láttam, miféle pusztítást végez Alignak errefelé, míg nem tapasztaltam saját bőrömön kegyetlenségét, nem láttam jelentőségét a dolognak, hogy megosszam veletek. Hisz ami történt, megtörtént, ahogy említetted. Ugyanakkor, mint mondtam, elbizonytalanodtam idővel, hogy nem-e lehet köze valahol egymáshoz a kettőnek, de akkor meg… ez nem olyan dolog, amit csak úgy odavet a reggeliző asztalnál a másiknak az ember! – Saját hasonlatomba jobban belegondolva nem merek egyszerűen Sangilak felé tekinteni.
- A halálban Tupileknek tett ígéretem az egyetlen, mit garanciaként felhozhatok, de bizalmatok őszintétlen volna, miként én voltam veletek… ráadásul nem is nekem szólna, hanem az öregnek. Nem. Én magamért, magam erejéből szeretnék méltóvá válni arra, hogy bízzatok bennem mindannyian. Nem ma, nem is holnap… de idővel.

// Elnézést a „közbevetésért”, de rájöttem, hogy sok lesz mindenkit egy reagon belül lereagálni a végén, így ilyen szakaszosan oldom meg a dolgot. ^^ //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Manech T. Valeran
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 834
◯ HSZ : 378
◯ IC REAG : 323
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete

Re: Tupilek barlangja // Hétf. Máj. 11, 2015 1:02 am

Nem állítom, hogy nem volt - vagy nincs most is - bennem kíváncsiság, amikor Nagojut azzal keresett meg, hogy átadjak egy üzenetet a többieknek, miszerint Atyám barlangjánál vár minket össznépi - tizenhárom fős - találkozóra. Azonban eszemben sem volt faggatni, sosem szokásom ezt tenni. Amit meg kell tudnom, azt úgyis megtudom.
Akit elértem, annak átadtam az üzenetet, de tudom, hogy Biishat is felkérte erre, így egészen biztos vagyok abban, hogy maradéktalanul mindenkinek tudomása van a mai nap eseményéről.
Nem vagyok az első az érkezők között és az utolsó sem. Egy-egy biccentéssel köszöntöm a többieket és a barlang falánál állok meg végül, lazán neki támaszkodva a hideg kőfelületnek.
Érzem Nagojut energiáiban a bizonytalanságot. Bennem továbbra is hűvös érdeklődés árad szét az egész találkozóval kapcsolatban, de ezen érzésemet megtartom magamnak. Pontosabban szinte semmit sem eresztek ki pajzsom fogsága mögül, csakúgy, mint ahogyan máskor sem.
Végre mindenki megérkezik és tizenkét szempár szegeződik feltételezhetően Nagojutra. Érezni lehet, ahogy szívverése megugrik, ideges izgatottságát azt hiszem szinte tapintani lehet a levegőben. Megkímélem magam a találgatásoktól, hamarosan azt hiszem ki fog derülni a kis összejövetelünk oka. Nosza, akkor essünk túl rajta.
Beszélni kezd, hosszas felvezetéssel. Ez az, ami nekem sosem ment és szeretem is elkerülni, amennyire lehet. Lassan bontakozik ki - egyelőre kicsit kesze-kuszán számomra - a történet, amelynek a felvezetése után jön az emlék, amelyre talán mindannyian ugyanolyan jól emlékszünk vissza, ki-ki a maga szemszögéből.
Azonnal Sangilak mellé álltam és támogattam, amikor először felvetette, hogy Alignaknak vesznie kell és a tervezgetés alatt sem inogtam meg egyetlen pillanatra sem. Ma is ugyanúgy tennék, ahogyan akkor, dacára az évszázadoknak, amelyek elteltek a fejünk felett. Akkor és ott, abban a helyzetben ezt kellett tennünk, így volt helyes.
Az emlék azonban olyan éles fordulatot vesz, amely eddig nem lapult ott tudatom mélyén, ismeretlen számomra, teljesen új információ. Nagojut, amint felkeresi Alignakot, majd elárul minket, a tervünket és kiutat ajánl Alignaknak. A Hűséges elárult minket, hogy Hűséges maradhasson ahhoz, akitől a benne élő farkast kapta.
És mégis, amikor együtt mentünk a Teremtője ellen, ott volt velünk... de vajon mennyire őszintén hittél abban, amit cselekedtünk?
Az emléknek vége és újra szavait hallom a testvéremnek. Karjaimat összefonom a mellkasom előtt, kezeimmel hátrasimított hajam az arcomba bukik, így a képembe lógó fekete tincseim alól tekintek végig a többieket, végül pedig Nagojut vonásain állapodnak meg mély barna - már feketébe hajló - íriszeim. Ajkaim pengevékonyságúak, ahogyan összepréselem őket. Állkapcsom megfeszül és bár még mindig laza testtartásban dőlök a barlang falának, valójában egész lényemben megfeszülök.
Chulyin szót emel. Kimondja azt, ami nekem is az első gondolatom volt. Hallgatom őt és bár szavai elérnek tudatomig, most a saját a gondolataimba merülök. Nem vagyok az a fajta, aki szeret sokat gondolkozni vagy agyalni bármin is, világ életemben a tettek embere és farkasa voltam. Most azonban mégis megteszem és saját elmémbe zárkózom elsősorban. Energiáimban érezni a változást, a dühtől jéghidegen izzóvá válnak és ezzel együtt szorosan fonódnak rá testemre.
Kilaun elmegy. Sura felteszi a ki nem mondott kérdéseimet. Miért most?
Majd Anguta szólal fel. Szerinte nincs mit megbocsátani, mert nem történt olyasmi, ami miatt meg kell.
Bennem azonban mégis újra és újra felcseng ugyanaz a kérdés. Vajon Nagojut, valóban velünk voltál akkor, amikor halált hoztunk Alignakra? Vagy csak jelen voltál, tartva tizenkét testvéredtől és beolvadtál a sokaságunkba? Véget vetettél az emléknek mielőtt valódi válaszokat adtál volna. Csak azt mutattad meg, hogy elárultál minket. És ezután? Nem csak a múltban, hanem itt és most. Mi lesz ezután? Mikor döntesz úgy, hogy ismét máshoz leszel Hűséges?
Megint felszólalsz, választ adva Surának és Angutának.
Atyám neve hangzik el és a neki tett ígéreted és a bizalmunkat akarod. Azt, amit épp az imént ingattál meg...
Egyelőre nem szólalok meg. Nincs mondanivalóm. Most nincs.
Fagyos némaságba burkolózom és hallgatom a többieket.
A tetteinkért mind megfizetünk így vagy úgy. Ezt egyikünk sem kerülheti el. Az én szememben mélységesen elítélendő, ha valaki nem vállalja a felelősséget azért, amit tett. Mindig ezt vallottam, most is pontosan így gondolom. A bizalmunk kell, a bizalmam kell? Az nem megy anélkül, míg az árát meg nem fizeted húgom az árulásodnak, de nem én leszek az, aki ezt kiszabja rád.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alethea E. Whelan
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 823
◯ HSZ : 276
◯ IC REAG : 288

Re: Tupilek barlangja // Kedd. Máj. 12, 2015 9:10 pm

Itt vagyok, mert éppen itt van a helyem. Nem vagyok még tökéletesen ura a testemnek, de legalább már képes vagyok felkelni, és mozogni. Innentől a jó ég sem fog visszatartani attól, hogy a maradékot farkas alakjában temessem magam alá, és gyógyuljak meg tisztességesen. Bármit is akar tőlünk Nagojut, biztosra veszem, hogy köze van a történtekhez, próbálom felkészíteni magam minden rosszra, de elképzelésem sincs, mi lehet az. Igencsak rajta van a frász, mikor megérkezik az utolsó is közülünk. Egy fának dőlve várok némán, nem vágyom még olyan sokat ücsörögni, és annyira sem vagyok erős, hogy hosszadalmasan ácsorogjak, marad hát ez a megoldás. Így hallgatom végig csendesen, rezzenéstelenül a szavait, mintha itt sem lennék, csupán jelenleg nem rejteni vágyott energiáim terjengnek lustán körülöttem, de még azokban sincs semmiféle változás. Az érzéseimet sosem engedtem kívülre, ha nem volt valami célom vele, és ezt az egészet illenék alaposabban átgondolnom, mielőtt bármit is mondok rá.
Nem kifejezetten vágytam feleleveníteni azt a napot, de kénytelen vagyok újra végignézni, csak éppen ezúttal Nagojut szemszögéből. Érdekes. Vajon mit tett akkor, amiért most vezekelnie kell? Már azon az éjszakán is elgondolkodtatott a dolog, de nem hittem volna, hogy valaha meg fogom tudni.
Egyetlen kurta pillanatra szűkülnek össze a szemeim, amikor tanúja vagyok az árulásának, közömbös vonásaim helyére érzelemmentes maszk siklik, bezárkózom. Próbálom helyretenni a gondolataimat, megrágni mindent, amit hallottam, vannak páran köztük, akiknek sokkalta hevesebb a vérmérséklete, vagy épp sokkalta közelebb áll hozzá, ami nagyban befolyásolhatja a reakciókat. Én semleges vagyok, mint Svájc, nem kell tőlem kifejezetten végletes hozzáállásra számítani.
Hallgatom a védőbeszédét utána, mondhatnám, hogy nem hat meg, tulajdonképpen valóban nem, hisz nem ez az, ami számít. Az a lényeg, hogy megbánta, nem biztos, hogy visszamenvén arra a pontra másként csinálná, de ez már mégis miért lenne fontos? Alignak meghalt, lehet, hogy sokat változtatott halálának körülményein ezzel, de nem tudhatjuk biztosan.
Chulyin szólal fel először, vele úgy tűnik, nem lesz nehéz dolga megbocsátás terén Nagojutnak, Kilaun elmegy, tekintetem végigkíséri lépteit, nem tudom pontosan, mennyire lehettek bizalmas kapcsolatban, és mennyire tépázta meg ez a hír az Álmodót. Sura kérdései ésszerűek, nekem is eszembe jutottak, csak épp még nem értem el arra pontra, hogy szólni kívánjak. Csak azután húzom ki magam, és lépek közelebb, saját lábamon állva, hogy Nagojut szavai után végül én is szót emeljek.
- Megkérdezném, hogy még most is úgy gondolod-e, érdemes volt-e arra az esélyre, de nem lényeges. Látjuk mind, mivé lett, s ki tudja, talán valóban ezzel vettük el tőle a lehetőséget, hogy békében nyugodjon. Valójában azonban szerintem ez lehetetlen volt az ő esetében, és a figyelmeztetésed ellenére is halott. Ez az, ami számít, vagy legalábbis számított eddig, bár én nem látom be, ennek miért kellene megváltoznia. Nem csak Nagojut figyelmeztetése kellett ahhoz, hogy Alignak haragja megrengesse a világunkat. Mind benne voltunk, és gyűlöletünk egyre csak táplálja a haragját, az erejét.
Nem lovallom bele magam, sosem voltam az érzelmek mestere, elő tudnám úgy adni magam, hogy zengjen tőle az erdő, lehetnék színésznő, de nem akarok, most épphogy annyira hangosak a szavaim, hogy eljusson a többiek fülébe. Nem végeztem még, bár nem szándékozom hosszasan beszélni már.
- Mondhatnám, hogy méltatlanul viseled a nevedet, de képmutatás lenne elítélnem téged, mert vannak hibáid, mindünknek vannak, ideje volna tudomásul vennünk, azzal egyetemben, hogy együtt többre mehetnénk, mint külön-külön. Nem fogom azt mondani, hogy minden rendben lesz, mert nincs így, de a magam részéről feloldozlak.
Legszívesebben csak neki mondanám utolsó szavaimat, de nyilván nem tehetem, hisz nem magunk között vagyunk. Én is hallottam a többieket, így fair. Nem akarom megváltani a világot, de igyekszem kifejezni azt, hogy arra törekednék, sikerüljön még egyszer, talán utoljára egy egységgé kovácsolnunk magunkat, legalább addig, míg Alignak bosszúszomját ki nem oltjuk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Bastian B. Baiyard
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 829
◯ HSZ : 180
◯ IC REAG : 152
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Tupilek barlangja // Szer. Máj. 13, 2015 10:48 pm

Ahogy megkaptam az üzenetet, továbbítottam testvéreim felé.
Nem volt túl könnyű eljutni a barlanghoz, már régen éreztem ezt és egyáltalán nem volt kellemes érzés. Mondhatnám, hogy gyöngyöző homlokkal ültem a földre, de inkább csak némán vettem a levegőt és várakoztam. Jó volt látni a testvéreimet, még ha érzelmeik, energiájuk először szinte az ágyhoz, most pedig a barlang falához nyomott. Jó érzés köztük lenni és hogy mind élünk.
Nagojut szavai meglepnek, és mégsem. Türelemmel várok a soromra és az erőmre is, hogy elmondhassam, amit gondolok. És ez nálam… sosem egyszerű és rövid.
- Azért is gyűltünk össze, megosszuk a Vörös Holdnál átélt tapasztalatainkat. És legfőképpen azt, hogy végre ideje lenne az egymás között lévő feszültséget enyhíteni, megoldani. Nem csak magunknak okozunk ezzel kárt, hanem utódainknak is, s azoknak, akik életükhöz kapcsolódnak. Nem utópisztikus, egymás iránt szerelemmel telített érzésekre gondolok, hanem arra, amit itt is érzek. – körbehordozom a tekintetem. – Mind azt érezzük és éreztük, hogy szükséges lenne együtt gondolkoznunk, éreznünk. Régóta tapossuk ezt a földet és ha mi nem fogunk össze, ugyan ki más? Szükséges, hogy meghallgassuk és megértsük egymást. Hogy többek és erősebbek legyünk.
Veszek egy mély levegőt. Nehéz még, majdnem köhögésbe is fulladna, de visszafojtom az első után és folytatom.
- Úgy vélitek, hogy Alignak ereje és akarata érvényesült, hogy magunknak okoztuk a bajt azzal, hogy leszámoltunk vele. Meghoztuk és megtettük a döntést. Nem hiszek abban, hogy ezzel kárhozatot hoztunk magunkra. De az eddigi nyolcszáz év csak róla szólt, az ő dühéről, ami nem csillapodik. De ott van Tupilek is. Fáj, hogy úgy érezzük, nem volt mellettünk, ám most értettem meg, hogy azért, mert mi is elfordultunk tőle. – sóhajtok egyet.
- Ők, ketten egyek: akarat és eszme, erő és szív. Ha külön vesszük őket, az csak káoszt és pusztulást hoz, ha kettejüket egynek vesszük, úgy lesz meg az egyensúly. Nem az lesz a megoldás, ha Alignakot eltaszítjuk magunktól, s csak Tupilek felé fordulunk. Hanem az, ha Tupilek és Alignak megkapja az őket megillető helyet: egymás mellett létezni. Nekünk is ezt kellene tennünk, elfogadva és megértve egymás döntéseit, ahogy Tupilek hagyta Alignakot és ahogy Alignak mégsem tudott Tupilek akarata ellen tenni. Ők ketten együtt erősek, mint ahogy mi is akkor leszünk erősek, ha összefogunk. Ha mi magunk akarjuk belülről ezt a változást. Mert még most is úgy érzem, úgy vesszük, mintha muszáj lenne ezt tennünk. Pedig mindannyiunkban ott van, hogy változtatni akarunk. És ha most mindenki úgy megy el, hogy nem hallgatja meg a másikat, akkor Tupilek segítsége és ajándéka mit sem ér. Mert semmit sem változtunk. Csak tizenhárom büszke, merev és begyöpösödött, elzárkódott egót látok akkor itt ülni, nem tizenhárom testvért, aki felvállalta a feladatát, aki félreteszi a saját egoját és büszkeségét és azt teszi, amit egy alapítónak tennie kell. Mi senkik vagyunk és mi vagyunk mindennek az elindítója itt. Az egonk és magánérzéseink más és mások elé helyezése egyenlő a semmivel. Szégyellni kéne magunkat és nem méltóságteljesen, némán kivonulni. Hanem a megoldás felé, együtt haladni. Nem átoknak tartom, hogy visszajöhettünk s feladatot kaptunk, hanem lehetőségnek. Amíg átoknak vesszük, súly. Ha lehetőségnek, akkor segítő kéz.
Nagojut felé fordulok.
- Nem csak Alignak állíthatott volna meg bennünket, hanem Tupilek is. Egyik sem tette, mert tudták, ez a döntés a miénk és ők felvállalják ezt. Nem hiszem, hogy éppen Alignak ne érezte volna gyermekei érzeteit, gondolatait, nyugtalanságát, már előtte tudta, hogy mire készülünk. Azt tetted, amit akkor helyesnek gondoltál, és… akár megtetted volna, akár nem, megtörtént volna. Örülök, hogy kitartottál elveid mellett és igyekezted megadni az esélyt neki. Alignak már előtte sem akart az eséllyel élni és utána sem, mert maradt. Nem haragszom rád, köszönöm, hogy elmondtad.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Pyrros K. Dimas
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 866
◯ HSZ : 79
◯ IC REAG : 81
Re: Tupilek barlangja // Csüt. Máj. 14, 2015 8:06 pm

Amikor visszatértem az ősi földre, körbejártam azokat a területeket, ahol sokszor megfordultunk, ahol összegyűltünk, és ez most sincs másként, hiszen üzenetet kaptam. Volt a múlt, aminek terhét cipeljük magunkkal, és most mégis azt mondom, ideje, hogy levessük, és ne így tekintsünk rá.
Egy évig csak sejtettük, hogy miért volt a hívás, ma már nem kérdés, az viszont az, hogy mit értettünk meg belőle?
Lassú és kimért léptekkel érkezek, sarkantyúm csengése jelzi, közeledek, és az energiáim, mert semmit sem rejtek Testvéreim előtt.
A megjelenésemben nincs semmi rendkívüli, ha visszaemlékeznek a múltra, mikor még mindannyian egy Törzs tagjai voltunk, békében, és egyetértésben. Farkasbőrt terítettem a vállamra, mint a harcosaink, fejemen a tolldísz, mely ma már maskarának tűnik kívülálló számára, nem úgy, mint nekünk. A farkasbőr alatt farmer ing és nadrág, western csizmával, amin a sarkantyú csengését hallhatták, és ami még hibádzik, az a számból lógó szivar, mely lágyan füstöl, hát így érkezem az enyéim közé. Némán pillantok végig a testvéreken, hallgatva Nagojut szavait, végigélve az emlékeit, felfedve bűnét, melyet 500 éve őriz féltve.
Most mégis megosztja velünk, és én csak mosolygok, mosolygok, végighallgatva testvéreim érvelését, majd csendesen, halkan szólalok meg, miközben elnyomom a csikket, mert arra most nincsen szükség.
-Árulás... könnyen dobálózunk ilyen szavakkal, de elhangzott már... mi is megtettük volna Tupilekért, ha arról van szó. Haragszom-e? Nem. Nagojut hű maradt akkor is, amikor már tudta, Alignak elméje megbomlott, és próbálta menteni. Mindannyian megtettük volna, ha nem a düh munkálkodik bennünk. Elkerülhettük volna, ami történt? Nem, hoztunk egy döntést, és ebben nem állított meg minket senki, sem Nagojut, sem Tupilek, sem maga Alignak, mert a felelősség a miénk volt. Már ott megégettük magunkat, csak nem vettük észre. Alignak kapott egy esélyt, amivel nem élt, mert egy elborult elme akkor már nem volt képes arra, hogy józanul mérlegeljen. Elítéljük Nagojutot? Miért? A mi tettünk semmivel sem volt jobb, mint az övé. Ő árult, mi öltünk, ki Teremtőt, ki az egyik Atanerket, a saját Teremtőjének fivérét, a Hűséges mégis ott volt abban a pillanatban, amikor megtettük. Őszinte volt vagy sem... már olyan mindegy. Egyik tettet sem emelhetjük a másik fölé, ha őt most kitaszítjuk, akkor magunkkal is megtehetjük.
Bizony, bizony, nincs jogunk elítélni csak azért, mert mi cinkostársak vagyunk egy gyilkosságban. Akkor magunkat helyeztük mindenek fölé, és nem egymással foglalkoztunk, csak a kicsinyes hülyeségeinkkel, az egonkkal, amiről hittük, helyes. Alignak tudta, mi készül ellene, mégis ott volt, nem tett semmit, az volt a mi próbánk. Sokáig tartott, hogy belássuk, de vajon beláttuk-e? Nincs kedvem bő lére ereszteni, nincs kedvem esti mesét tartani, csupán tanácsot adnék, mely ugyanúgy vonatkozik rám is, ahogyan a többiekre is.
-Nem érdekel, mi történt, nem érdekel, hogyan történt, egyetlen egy dolog van, amit fontosnak tartok, és az nem más, mint Tupilek kegyelme, hogy visszaengedte azokat, akiket elvesztettünk. A kérdés az, mit értettetek meg ebből, mit értettünk meg mindannyian. Mentünk mint a veszett farkasok, mert mi erősek voltunk, megmutattuk, mi boldogulunk, elhagyva az ősi földet, ami nem baj, ha nem így csináltuk volna. Elvárásokat támasztottunk az utódaink felé úgy, hogy mi magunk elfelejtettük azt, amiért lettünk. Elfelejtettük, milyen az, amikor egyik Testvér sem akar a másik fölé kerekedni, még akkor is, amikor Tupilek hagyta Alignakot, hiszen hitt abban, hogy amit tesz, azzal segíti.
Egy Törzsként, Falkaként indultunk, végül a közös utat elfeledve a szélrózsa minden irányába szétszéledtünk, élvezve a hatalmat, ami adatott nekünk. Hazudik, aki azt mondja, nem így van, és ez alól én magam sem vagyok kivétel.

Elvigyorodva tekintek a többiekre, nem szégyellem bevallani ha hibás döntést hoztam, és ez most sincs másként.
-Mindannyiunk egy-egy képességet birtokol, egy-egy vérvonalat örökít, de vajon az az egy működik-e hosszú távon a többiek nélkül? Nem. MI együtt vagyunk erősek, együtt vagyunk egészek, nem külön-külön, ahogyan hittük. A Megoldó, a Hűséges, az Önzetlen, a Legerősebb, az Álmodó, a Hajnali Köd, az Új Élet, a Szabad, a Nyugati Szél, a Jégvihar, a Teremtő, a Holló... és végül a Főnök. Nézzetek körbe, nézzétek meg a falkát, mely itt tartózkodik. Mindenki megtalálta az utódait... ugye világos? Mi mit tettünk? Hátat fordítottunk Tupileknek, hátat Alignaknak, és leszartuk magasan, mit jelent az egység, és mégis azt vártuk az Atanerktől, hogy megfeleljen. Mire föl? Amikor mi magunk nem tesszük, amit kell. Alignak bosszúját másodszor éljük át, és nem tanulunk? Pontosan azt a széthúzást, egyéni magánakciókat használja ki, amiről mi úgy gondoltuk, helyes, mert mi olyan überfasza gyerekek vagyunk, hogy mit nekünk egy Alignak, akit annak idején is legyőztünk?
Vajon tudják? Vajon értik hát? Vagy ugyanolyan süket fülekre talál minden szavam, ahogyan én is becsuktam azt, és majdnem későn ébredtem rá arra, hogy mit kellene tennünk. Ezt mégsem tudjuk kivitelezni páran, ehhez Tizenhárman kellünk, EGYÜTT, EGYSÉGBEN, anélkül, hogy bármelyikünkben is a kétely leghalványabb morzsája felmerülne.
-A többin gondolkodjatok el, gondolkodjunk el... vajon tudunk együtt dolgozni, vagy szeretnénk még néhány olyan éjszakát, amikor Tupilek nem lesz kegyes hozzánk, hanem kiirtja azt, amit annak idején létrehozott. Tudunk ismét egy Törzsként létezni, mindenki a saját feladatát végezni, vagy előbbre való a saját hősködésünk, a sértettségünk? Képesek vagyunk megérteni, hogy mindenki másban erős, mindenki másban kiemelkedő, de szüksége van a többiekre is, hogy kiteljesedjen? Alignak erejét ismerjük... de hisztek-e Tupilek erejében? Ha igen... arra kérlek titeket, Testvéreimet, álljatok ide mellém, körbe, és ugyan... pipát nem hoztam, de talán egy szivarral megpecsételhetjük az együttműködésünket. Ha nem... akkor nincs miről beszélnünk, és a továbbiakban nem kívánok részt venni az ámokfutásban.  Döntsetek hát...
Felajánlom a békejobbomat úgy, hogy tulajdonképpen senkivel nem viseltettem haraggal, mégis megteszem mások helyett is. Ki mit választ, hogyan dönt, a saját felelőssége, előveszek egy másik szivart, meggyújtom, beleszívok, és kinyújtom előre. Aki elveszi, elveszi, aki nem, az nem. Utolsó próbám arra, hogy egy csapatot kovácsoljak a Törzsemből. Többet nem fogom megtenni, inkább magam választom a halált, és nézem végig, ahogyan porrá lesz minden, amit évszázadokon át építettünk fel, mert az azt jelenti, nem vagyunk méltók arra, amit képviselünk.
-Részemről nincs harag, Nagojut, tetted amit akkor jónak láttál. Az vesse rád az első követ, aki feddhetetlen közülünk... olyan nincs.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hope E. Belfort
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 833
◯ HSZ : 272
◯ IC REAG : 287

Re: Tupilek barlangja // Csüt. Máj. 14, 2015 10:46 pm

Még csak sejtésem sem volt, miért szeretne Nagojut találkozni egyszerre mindannyiunkkal, mégsem bocsátkoztam találgatásokba, hiszen felesleges lett volna. Annyit gyanítottam, hogy az "odaát" töltött időnkhöz és a Tupilekkel való találkozásunkhoz lesz köze, de ennél jobban nem ástam bele magam a dologba. Egyrészt úgyis meg fogjuk tudni a jövetelünk célját, másrészt pedig fáradt voltam ilyesmihez. Igaz, hogy már nem kevés idő eltelt azóta, hogy magamhoz tértem, de annyi minden történt azóta, hogy teljes mértékben leszívta az erőmet.
Sangilakkal együtt érkezem, szükségem van rá, a közelségére, jól esik, hogy itt van mellettem, ahogyan az elmúlt pár napban is így volt, ráadásul azóta, hogy megtudtam, mi történt azután, hogy meghaltam, hogyan talált ránk Tipvigut, egész egyszerűen szerettem volna valahogyan meghálálni neki, szavak nélkül is a tudtára adni, hogy mérhetetlenül hálás vagyok neki. Hogy szeretem és szükségem van rá. Eddig is így volt ez, tudom jól, de azok után, ami a Vörös Hold után történt, átértékelődtek a dolgok és semmi sem ugyanolyan, mint előtte volt.
Felérve a barlanghoz én magam is egy sziklára telepszem, magam után vonva az idősebbik öcsémet is, nem arra kérem, hogy üljön le ő maga is, csak legyen itt a közelemben. Sokkal jobban ragaszkodom hozzá, mint a történtek előtt, magam sem tudom, konkrétan miféle indíttatásból, egész egyszerűen csak erre van szükségem.
Csendben várakozom, amíg a többiek is megérkeznek, tekintetem Kilaunt keresi, egyetlen lopott pillantás, egy apró érintés, próbálok nyugalmat csempészni érzései közé. Szeretném hinni, hogy bármi is vár most ránk, akár itt, akár a jövőben, együtt képesek leszünk megbirkózni vele. Mind a Tizenhárman. De félek, ezúttal naivságom az, mely elnyomja a józan ítélőképességet és gondolkodást, vagy csupán a remény az, melybe vakon kapaszkodom? Nem szeretném elengedni, ha más nem is, legalább én bízzak valami olyasmiben, amiben a többiek nem biztos, hogy hisznek. Hiszen mi összetartozunk, mi Tizenhárman vagyunk egyek. Milyen kellemes is volna, ha minden fenntartás és acsarkodás nélkül összetarthatnánk, de túl régóta tapodjuk már ezt a földet ahhoz, hogy minden probléma nélkül képesek legyünk egymás mellett élni. Szomorú az igazság...
És nem csak ez az igazság a szomorú. Csendben és figyelmesen hallgatom Nagojut szavait, melyek mindannyiunk megérkezése után kelnek útra. A felvezetés után hamarosan évszázadokkal ezelőtt találjuk magunkat, emlékszem a pillanatra, az érzésekre, melyek akkor kerítettek hatalmukba, ám most egészen más megközelítésből látom azt a napot. Nagojut szemén keresztül. Minden olyan gyorsan történik, én pedig szinte azt sem veszem észre, mikor ér véget az emlék és mikor kezdődik a valóság. Csak ülök tovább, megfagyva, lassan pislogva párat, megpróbálva kizárni elmémből mindazt, amit láttunk. Nem szerettem volna erről tudni.. Miért, Nagojut?
Alig jutnak el hozzám a további szavai, Testvéreim egymás után szólalnak fel, én azonban továbbra is csak ott ücsörgök és próbálom megemészteni a történteket, a múltat. Akkor eszmélek csupán fel, amikor látom, hogy Kilaun távozik. Szeretnék utána kiáltani, hogy ne tegye, ne menjen el, de a szavak bent akadnak, szóra nyílt ajkaimat becsukom végül. Nem tudom, mit élhet át most, szeretnék odamenni hozzá és megfogni a kezét, megszorítani, átölelni és csak hagyni, hogy az érzelmek sodorjanak minket. Nincsen egyedül, itt vagyok, itt vagyunk mindannyian.
Minden darabokra hullik, szétesik néhány röpke perc alatt és a remélt béke és összetartás egy pillanat alatt foszlik semmivé. Szeretnék továbbra is remélni és hinni magunkban, mind a Tizenhármunkban, de ostoba, naiv kislány álmainak tűnik most már minden, amibe idefelé jövet kapaszkodtam. Felállok és ha Sangilak még mindig ott áll a közelemben, gyorsan lépek mellé, hogy kezemet a felkarjára simítva próbáljam visszafogni, bármire is készül, nem szeretném, ha elhamarkodottan döntene és cselekedne. Ha megy, nem tartom vissza, talán ő az, akinek a leginkább jogában áll, hogy olyat tegyen, amit mi nem volnánk képesek. Én magam nem szólalok, csak csendben figyelem az eseményeket, a történéseket, tekintetemben mélységes csalódottság ül. Valahol megértem, miért cselekedett úgy, ahogyan, másik részem pedig egyáltalán nem tudja elfogadni mindazt, amit véghez vitt, képtelen megbarátkozni azzal a Hűséggel, amit Nagojut azon az estén tanúsított Teremtője felé.
Kaskae szavai sem jutnak el teljes mértékben a tudatomig, még mindig letaglózva állok ugyanazon a helyen, a rengeteg mondandója masszává gyűlik, elsuhan mellettem, egy-egy fontosabb szó csupán, mi elmémben megragad. Nem számít, mi történt, mit tettünk, nem számít a múlt, csak a jövő. Mit jelent Hűségesnek lenni? Te magad tisztában vagy vele? Apró sóhaj kél ajkaimról, amikor megmozdulok és Kaskae mellé állok. Hinni szeretnék benne, hogy képesek vagyunk rá, hogy meg tudjuk csinálni, hiszen mi Tizenhárman alkotunk egységet, történjék bármi. Így van, ugye..?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Declan S. Callaghan
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 831
◯ HSZ : 191
◯ IC REAG : 174
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : egyszerű farkas alakban is medve nagyságú

Re: Tupilek barlangja // Pént. Máj. 15, 2015 4:59 pm


the tribe, the pack


Világ életemben távol állt tőlem, hogy bárkit is dédelgessek, nyíltan kifejezett, óvó szeretettel ölelgessek. Az én szeretetem nyers, mellőzi a legtöbb finomkodást, mordulásokban és vasmarkú szorításokban lakik, a másik jelenlétében tanúsított nyugalomban. Ám létezett, máskülönben semmi nem vehetett volna rá, hogy talpra állásomat követően nap mint nap szemügyre vegyem a még fekvő Testvéreimet, vagy ha Sura szükségét érezte, némi segítséget nyújtsak legjobb tudásom szerint. Sose maradtam túl hosszú ideig, ám mindig benéztem, attól se zavartatva magam, ha Annakpok nyíltan kifejezte, mennyire nem örült ennek az átjáróháznak. Nálam is többen megfordultak már új testbe költözésem óta, mint az elsőre terveztem, vagy hittem, az ilyesmi elkerülhetetlen.
Tipvigut üzenete azonban már Eeyeekalduk otthonában ért: Nagojut beszélni kívánt mindnyájunkkal. Némileg csodálkoztam, hisz a Tizenhármak között sosem ő volt az, aki összehívott bennünket, Kaskae-ra vagy rám inkább jellemzőnek volt ez mondható.
A nővéremmel együtt mentem, ostobaság lett volna külön érkeznünk, ha már épp úgyis látogatóban voltam nála. Hajdan én távoztam elsőként az élők sorából, így az ideig Vörös Holdon kívül még soha egyikük halálát sem érezhettem a tetováláson keresztül. Fel-felbolydulás a szellemek között - ennyi jelezte csipán halvány derengésként, hogy egyik-másik Testvérem megtért, megpihent. Nem hasított belém fizikai fájdalom, nem görnyesztette össze hatalmas testem a kín, amit az elvesztésük jelentett. A kisöcsém... az én Önzetlen nővérem... a Testvéreink... Ragaszkodásom egyetlen nagyobb volumenűnek mondható megnyilvánulása volt a Yee holttestére való borulásom, ennél többet, vagy ehhez hasonlót azóta se mutattam senki felé. A változás annyiban volt tetten érhető, hogy béketűrőbb lettem a közelükben, mint talán előtte bármikor - nem drasztikus mértékben, csupán pár árnyalatnyival, s ha mások nem is, a Főnök, a Megoldó és az Önzetlen biztosan rajta kaptak.
Ezen a napon viszont úgy tűnt, hogy ezt a kevés, ám markáns változást olyan Erő fogja félresöpörni, ami ellen én is tehetetlen vagyok.

Utolsóként érkeztünk, ahogy elnéztem. Yee kívánsága szerint a közelében maradtam, nem kellett kérnie sem - mellette álltam, kényelmes terpeszben, lazán karba font kezekkel, úgy néztem a húgomat. Szinte tapintható volt szorongása, idegessége, olyan nyilvánvalóan lengte mindez körül, mint minket a kíváncsi várakozás.
Repedések. Fülsértő hangerővel egyre nagyobbra táguló repedések egy megrendíthetetlennek tűnő pajzson, amit túl erős, túl nagy pörölycsapások értek. Szemem lassan kerekedett el, hitetlenség és borzadás ülte meg vonásaimat, ahogy Nagojutot bámultam, s képtelenné váltam bármi másra figyelni. Siketté, vakká váltam környezetemre, ahogy az árulás ezüstpengéje kíméletlen pontossággal hasította fel mellkasom közepét, egyetlen gyors, precíz mozdulattal. Értettem a tartózkodásukat, azt, hogy annak idején nem támogattak, beláttam az eltévelyedést, ám talán a hosszú évszázadok, az eltörölhetetlen közös múlt miatt, soha egy pillanatra sem fordult meg fejemben a zavarodott gondolat, hogy bármelyikük is árulómmá, árulónkká válhat. Vakon adta volna bármely Testvérem kezébe életemet ha a szükség úgy hozza, ám ezek után...
Mit tettél, Nagojut?
Hónapokig egy fedél alatt éltünk, ami a mi életünkben csupán kósza pillanat, mégis megosztottam veled az otthonom, annak minden titkával, a Naturalakjaim fontosságával, te pedig... Végig elhallgattál előlem mindent. Képes voltál úgy álomra hajtani a fejed egy szobányira tőlem, hogy évszázados árulásod emlékét dédelgetted a lelked mélyén.
Elárultál minket évszázadokkal ezelőtt. Elárultál engem a jelenben.
Ne védjétek, ne adjátok a bocsánatotokat, mert minden szavatok olaj a tűzre, ami kíntól terhesen emészt fel energiáimban mindent, ami hajdan szép és tiszta volt még. Nem jár az együttérzés, nem a megbocsátás, nem a kegyelem! Hogy tehetted ezt?
Nincs pajzsom. Szétrepedezetten hullott a porba, megtaposva és leköpve.
Egész lényemben megfeszülök, hirtelen mozdulnék, hirtelen indulnék, de nem tudom, hogy a húgom torkának szeretnék jobban ugrani, vagy átváltozni és belevetni magam az erdőbe, hogy felverjem legutolsó zugának is nyugalmát. Keserű csalódottságom dögvészt hozó tűzvészként perzsel. Ne lépj oda hozzá, Anguta, hagyd el, hagyd magára, ahogy Kilaun is távozik, fordítsatok neki mind hátat, ahogy velem is tettéket, hisz az a mi szokásunk, ahhoz értünk mi igazán, nem? Minek változtatni rajta, ha már közénk is beette magát az Árulás ocsmány pestise.

Érintés a felkaromon. Most mit veszel át tőlem, Yee? Át tudsz venni néhány repedést? Csak egy keveset? Eszembe juttatta a bált ezzel a puszta érintéssel - ott nem számított semmi, nem hallgattam senkire, eszem ágában se volt mérlegelni, inkább mentem a magam feje után, ahogy mindig. Lepillantok rá, mindegy, hogy viszonozza-e karmazsinba fordult szemem tekintetét vagy sem, nekem kellet ez a lélegzetnyi szünet.
Bízz bennem.
Elindultam, energiáim tombolva lengtek körbe, lépteim egyenesen Nagojut felé vezettek. Nagyon reméltem, hogy senki sem próbált az utamba állni, nem véletlenül mellőztem a farkasokra jellemző gyorsaságot, agresszió helyett pusztán végtelen harag és csalódottság áradt belőlem. Angutától vártam a leginkább akadékoskodást, s ha eme gyanúm beigazolódott, úgy csak gondolatban biztosítottam róla, hogy nem fogom bántani a húgomat. Nem úgy, ahogy azt valószínűleg a legtöbben várnák tőlem, vagy sejtenék.
Vagy egy percig álltam előtte, mozdulatlanul, egyenes tartással, becsmérlőn tekintve le rá, miközben Kaskae beszélt. Kivártam. Mondd el öreg te is, ami a szívedet nyomja, a saját csalódásodat, józanodásra serkentő beszédedet, nem leszek tiszteletlen ifjú, aki megszakít ebben.
"...olyan nincs."
Elhangzott utolsó két szava - rögtön utána hangosan csattant a visszakézből lekevert pofon, karmos manccsá változtatott kezemtől. Nem vittem bele ősi erőmet, az ajándékot, amit az Elárulttól kaptam, nem volt méltó rá. De saját árulását a vérfarkas ellen követte el, nem az ember ellen, akinek a testét megkaptam, hát nem is ő adta a pofont.
Buta vagy, Nagojut. Buta voltál és amennyire haragszom, amennyi kárt okoztál most ezzel bennem, bennünk, annyira sajnállak is. Te voltál a riadt Gyermek, aki az Apához rohant a nagyobb Testvérek háta mögött. Ezért haragszom igazán.
- Figyelj a Fiúra, amíg távol vagyok.
Ennyi mondandóm volt mindössze, s ezt követően nem is maradtam tovább. Északnak indultam, a városon túlra, a hegyek zord ölelésébe. Kell a magány, az idő, a visszatérés ígérete. Mert ott leszek majd ismét, ám úgy sem támasz, sem segítség nem tudok lenni, hogy a saját tartópilléreim is roskadoznak. Ki ne merj költözni. Össze ne merj omolni. Mert még ha nem is leszek képes ezt megbocsátani, túl fogok tudni lépni rajta, s ha ahhoz volt erőd, hogy mindezt ennyi éven át magadban tartsd, titkold, rejtegesd előlünk, ahhoz is legyen, hogy megvárj.

Bezártatok. Most először érzem saját bőrömön, a tetoválásba nyilalló fájdalomban, ami lépésről lépésre erősödik itt, az örök hó birodalmában. Leheveredek, nem fordulok vissza egyelőre, csak hagyom, hogy tompán lüktessen a fájdalom kívül-belül egyaránt.
~ Mondd csak, Tupilek... jó voltam? ~ Az ég felé emeltem pillantásomat, a Szellemek közé kúsztam tudatommal, de némaság fogadott.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Autumn A. Autenberry
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 817
◯ HSZ : 300
◯ IC REAG : 322
◯ Lakhely : Fairbanks - Viktoriánus kúria

Re: Tupilek barlangja // Szomb. Máj. 16, 2015 12:19 am

Nem érdekel. Egyikük sem érdekel, semmi sem érdekel. Örültem, hogy végre kitették a lábukat a Kúriából, hát nem nagyon fűlött a fogam ahhoz, hogy ide kelljen tolni a képemet.
Szokás szerint távolabb állok, mintha nem is tartoznék közéjük. Ha lenne nálam egy ezüsttőr, akkor még a körmömet is piszkálgatnám vele, de nem gondoltam ilyen klisés eszköztárra, amikor elindultam.
Sokat gondolkodtam azon, hogy jöjjek-e és reméltem, hogy utolsó leszek, de csak nem jött össze. Hamarabb érkeztem, mint szerettem volna, utánam fut be a kedvenc – jó vicc! – erőemberem és a rokonsága is. Most valahogy nem megy rájuk úgy néznem, mintha a testvéreim lennének. Tipinek is csak egyszer mondtam, tettem hozzá ezt a nagyívű kifejezést a kérésemhez, s azt sem cselekedte meg, hát úgy vagyok vele, hogy újabb szellemverte nyolcszáz évre elég volt abból, hogy a lelkemet más elé köpöm.
Nem tudom elítélni Nagojutot azért, mert őszinteségi rohamot kapott. Én is kaptam a padláson, de nem az egész közösségnek toltam a pofájába, hogy darabjaimban vagyok, csak egy valakit tiszteltem meg vele. Mert rá se tartozott, de ennyi meg muszáj volt. Az viszont, hogy mind a tizenhárman itt kell legyünk és hallgassuk egymás sirámait, kicsit untat és fel is paprikáz.
- Hisztis picsák. – vonom le a távozók háta után nézve most ebben a testben nem viselt bajszom alatt a következtetést.
- Nem tudom, hogy minek játsszuk a kocsmában az úrilányt. Elárult minket? És ki a szart érdekel? Attól nem lesz kevésbé megtörtént, hogy itt rinyálunk rajta meg duzzogunk. Oldjátok meg, jussatok egyezségre, döntsétek el, hogy miben kellek és írjátok meg smsben. Vagy küldjetek füstjelet. – vonogatom a vállamat, s fejezem ki hanyag nemtörődömséggel a véleményemet. Tisztelet? Ugyan! Mit tiszteljek rajtuk? Én nem fogok annyit beszélni, hogy attól kihűljön a gyomrom. Végigvárom a cécót, de nem fogok belefolyni. Viszont nem is megyek el farokfelcsapva, mint egyesek-kettesek. Csak azért se. Inkább látványosan unatkozom, s közben teszek egy gesztust Nagojut felé. Megbocsátok. Nem acsargok. Megvédem szavakkal. De a nyáltengerben fetrengni az én megjegyzéseimtől senki nem fog, ezt gondolom nem is várta el a kutya sem. Többször nem mondom el, hogy számíthatnak rám. Ha süketek és hülyék a megértéshez, én mindennek a végén akkor is nyugodtan távozom majd. El innen, el a városból, egyenesen a vérem után. Mert haza kell hozzam végre. Nincs mese.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rowena U. MacMillan
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 831
◯ HSZ : 211
◯ IC REAG : 206
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Tupilek barlangja // Hétf. Máj. 18, 2015 5:53 pm

Elképzelésem sem volt arról, hogy mire számítsak, Nagojut milyen apropóból invitált meg bennünket a barlangba. Mivel szerettem volna a Vörös Hold óta még nyitottabban állni a társaimhoz, ezért kérdéses sem volt, hogy elmegyek-e a megbeszélt találkozóra. Arra viszont nagyon kíváncsi voltam, hogy kik lesznek azok, akik rajtam kívül még tiszteletüket teszik. Igaz, hogy az összezártság nem tett éppen jót nekünk, de én bíztam abban, hogy valamerre ez a feszültség el fog mozdulni, és lehetőleg pozitív irányba. Talán, ha nem lebegett volna újra a halál szele ennyi Testvérem feje felett, akkor kérdésessé vált volna bennem, hogy egyáltalán megjelenjek-e a mai napon, de így kétség sem férhetett hozzá, hogy legalább egy esélyt adjak, és meghallgassam. Talán valami építő jellegű ötlettel áll elő a közülünk Leghűségesebb, ki tudja.
Az újra fellobbanó feszültség, a rengeteg energia és a Nagojut felől áradó bizonytalanság azonban pont nem erre engedett következtetni. Valahol a nővérem közelében cövekeltem le, egyenes háttal állva, összefont karokkal. Ugyan kedvem lett volna nekidőlni valamelyik nagyobb szikladarabnak, de nem tettem, inkább kész akartam lenni arra, hogy azonnal indulhassak, ha valami történik. Mindig nyers modoromat most előrelátóan hagytam hátra otthon, helyette a nyitott, bölcsebb felemet engedem érvényesülni. Nem a harcost, hanem az Alapítót, az Elsők egyikét, aki méltó lehet arra, amit képvisel.
Hallom a felgyorsuló szívverést, látom az aggodalmat Nagojut szemeiben, de egyszerűen nem tudom hová tenni, elképzelésem sincs arról, hogy mi lehet olyan szörnyű, ami miatt ennyire a kiborulás szélére sodródott. Tudna valami olyanról, amiről mi még nem? Mert ebben az esetben nagyon szerettem volna minél előbb túlesni ezen az egészen, hogy immár mi is minden információ birtokában lehessünk. Míg beszélni kezdett, tekintetemet végigjárattam társaimon, majd lassacskán visszatért a szőkeségre a zöld szempár, fejemmel aprót biccentettem a köszönetnyilvánítást követően.
Ahogy a kis beszéd kezdett kibontakozni lassacskán, szemöldököm úgy emelkedett meg gyanakvóan. Rossz érzés kerített hatalmába, gerincem mentén a hideg futott végig. Már egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy tudni akarom ezt a történetet, elmenni azonban semmiképpen nem szerettem volna. Tétova pillantást vetettem hát Surára, majd újra visszafordultam Nagojut felé, ám ha akartam is mondani valamit, nem tudtam. Az emlékkép gyorsan szökött be a tudatomba, szinte éreztem a tűz melegét, hallottam Sangilak határozott hangját. Emlékeztem én is erre az estére, maga az emlék azonban mégsem az enyém volt, ez egyértelmű volt már csak abból is, hogy Sangilak mellett saját magamat is láttam, hajdan volt testem karcsú sziluettje kirajzolódott a lángok túloldalán.
Önkéntelenül rázom meg a fejemet a valóságban, ahogy kezdem kapiskálni, hogy mi is lesz ennek az emlékképnek a vége. Nem akarom végignézni, nem akarom érezni a szorítást, ahogyan visszatart a távozástól. Az utóbbi évszázadokban egyszer sem éreztem magam ennyire gyengének, mint ebben a pillanatban. Szinte hányingerem van attól az önhittségtől és gőgös egoista viselkedéstől, amit most látok Alignakon. Aztán a kép elillan, pislogok néhányat, de annyira letaglózott mindaz, amit láttam, hogy egyelőre még én is képtelen vagyok megszólalni, pedig nem szokott ilyesfajta problémám lenni. Nem számítottam erre, szerintem egyikünk sem.
Mélyről jövő csalódottság mardos belülről, és valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, aki próbálja megemészteni a történteket. Hiába teltek már el századok, mégsem megy könnyen, mégsem lehet úgy venni, hogy már úgyis mindegy. Ez alapjaiban renget meg egy olyan bizalmat, ami valahol magától értetődő volt, különösen vele szemben. Hiába nem voltunk legjobb barátok soha, mégis… valahogy különösen rosszul esik tőle, akinek a hűségében sohasem kellett kételkedni, mert olyan egyértelmű volt.
Nem tudtam, hogy mit tettem volna akkor, ha ilyen helyzetbe kényszerülök. Igazából mind benne voltunk a helyzetben akkor, hiszen nekem éppen úgy beharapóm volt Alignak, mint neki. Ettől függetlenül még nem szaladtam hozzá árulkodni, mert én egyszerűen ilyen vagyok. Tudtam, hogy megérdemli a halált, és azt hittem, hogy ebben Nagojut is egyetértett velünk azon az estén. Úgy látszik, tévedtem.
Míg gondolataim gyors egymásutánban követték egymást, addig Chulyin volt az, aki elsőként szólalt meg. Tekintetem ugyan felé rebbent, de nem szóltam közbe. Elég könnyedén megbocsájtott, bár a megjegyzésemet megtartottam magamnak, ökölbe szorult kezeimet pedig igyekeztem elrejteni. Nem akartam felesleges konfliktust kivételesen, nem akartam meggondolatlanul nekiesni, pedig nagy kedvem lett volna hozzá, az biztos! Ám az évek során kifejlesztett önuralmam most nagyon jól jött, így még képes voltam tovább nyugtatni magam, amíg Kilaun ezt nem tudta megtenni. Elgondolkozva néztem utána, közben pedig Sura kezdett el beszélni mellettem. Majd Anguta, nyitotta szólásra a száját, hogy feltegyenek minden olyan kérdést, amit én is feltettem volna, logikusnak gondolva őket. Egy részére választ is kaptam, de lehetőségem nem volt arra, hogy további kérdéseket tegyek fel, mert az eddig némaságba burkolózó testvéreim is megtalálták a hangjukat, különösen apám tartotta meg a maga hosszas beszédét, ahogyan az lenni szokott.
- Különös, hogy egyszerre vagy áruló, ugyanakkor hűséges is… - szólaltam meg végül csendesen, szavaim alatt tekintetemet egy nagyobb kődarabon pihentetve, ám a mondat végére szigorúan szúrtam bele pillantásomat Nagojutéba. – Értem, hogy mi vitt rá erre, ugyanakkor mégsem vagyok képes felfogni, hogy egy élete többet ért, mint a másik tizenkettőé. Ismerted te is, tudtad jól, hogy megölne mindnyájunkat, ha van rá lehetősége, ha megneszel egy ilyen merényletet, már csak a tervét is... - csendesen beszéltem, viszonylag visszafogottan. – Te voltál az utolsó, akiről azt gondoltam, hogy ezt megteszed. Megingattad a bizalmamat, pedig tőled vártam volna felénk a legtöbb lojalitást. Nem csak a te teremtőd volt, mégis… te voltál az egyetlen naiv közöttünk, aki azt hitte, hogy megmenthető valaki, aki rég a szakadék fölött egyensúlyozik. Önbíráskodtunk, ez tény, de mind odavesztünk volna, ha hagyjuk tovább élni, és azt hittem te is pontosan ezt gondoltad. Egyszerűen nem fogom fel… - ráztam meg a fejemet lemondóan.
- Nem fogom azt mondani, hogy megértelek. Azt sem fogom mondani, hogy megbocsátok, mert ezt nem lehet csak úgy elfelejteni. Még akkor sem, ha mindennek már nincs kihatása a jelenre, hiszen régen megléptük azt, amitől te láthatóan féltél. Viszont nem fogom megtorolni az árulásodat, ebben biztos lehetsz. Nem fogok sértetten elsétálni, mert hiába mardos belül olyan erősen a csalódottság, így is elég sok a feszültség és a széthúzás. És te éppen most kellett, hogy súlyosbítsd… - sóhajom mélyről jövő, tekintetemben lemondás ül. – Nem kell tartanod a bosszúmtól, nem kívánom még tovább rontani a mostani helyzetet, de valami most megtört, Nagojut! – szomorúságot érezhetett felőlem, meg sem próbáltam palástolni. – Sajnálom, hogy ma sem tennél másként, de talán pont emiatt vagy te mindünk közül a leghűségesebb. Csak azt remélem, hogy ezúttal már mi vagyunk azok, a rengeteg különbözőség ellenére is, akikhez a szíved húz! – mintegy zárásként tettem hozzá, és csak akkor vonultam el, ha Sura is velem tartott.
Nem tudtam csak úgy megemészteni ezt. Nem fogom gyerekes daccal utálni őt, mert felesleges volna, inkább én is az összetartást preferálnám kivételesen, hogy felvehessük a harcot Alignakkal. Ettől függetlenül elfelejteni akkor sem fogom tudni, még szerintem jó hosszú ideig. Talán hetekig fog rám telepedni a kissé távolságtartó viselkedés, de talán előbb-utóbb túl lehet ezen lépni, vagy legalábbis elfogadni, hogy a múlton már nem lehet változtatni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Mallory N. Nash
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 820
◯ HSZ : 225
◯ IC REAG : 203

Re: Tupilek barlangja // Hétf. Máj. 18, 2015 10:51 pm

Tipvigut hallgatagsága megingat. Kérdést intéznék hozzá, de nincs jogom, tudom jól. Én itt és most csupán válaszokat adhatok... hazudnom nincs értelme, hisz úgyis megérzitek rajtam, mint a fájdalmasan kavargó, ideges és egyben sajnálkozó energiákat, melyek körbe ölelik rajzod bundájú, holdfény-tekintetű farkast bennem.
Hűvös energiák jönnek, csendesen fonódva körénk, mint a köd az erdő fáinak törzsét öleli friss hajnalokon. Eska logikusan csupasz józansága egyszerre lep meg és tölt el kellemes érzéssel, mindannak ellenére is, amit rólam mond. Magam sem foglalhattam volna össze ennél lényegre törőbben a tényállást, s akaratlanul halovány mosoly költözik arcomra. Tűnhet bizakodásnak, elégedettségnek a kívülállók számára, nem érdekel. - Olyan ajándékot kaptam Eska szavaival, mellyel talán még ő maga sincs tisztában: bizonyosságot. Bizonyosságot, hogy amit teszek, nem veszett fejsze nyele, s a sok ingatag, vértől és keserűségtől, dühtől fertőzött évszázad romjai között találhatóak biztos tartóoszlopok még.
- Köszönöm. - Formálják alig hallhatóan ajkaim a szót felé, miközben tekintetem arcát fürkészi, majd apró biccentéssel adok nyomatékot az elsuttogott szónak.
Biisai ragadja magához a szót, annak kapcsán, ha nem én lennék slamasztikában, felnevetnék. Ó igen, épp mondani akartam, hogy ezért is hívtalak össze titeket, csak úgy mellesleg gondoltam, megosztom, mit csevegtünk Alignakkal a halála előtt pár órával. Kösz, testvér, hogy eszembe juttattad, végtére is az évszázadok mindannyiunkat kissé szenilissé tesznek már, nem igaz?
Angutára sandítok, Tupileknek tett ígéretem egyetlen ismerőjére, belőle merítve erőt, hogy ne akarjak elfutni, hogy álljam a sarat, mind a tizenkét testvér véleményét.
Tipvigut... még mindig semmi hozzáfűzni valód? Kaskae?
Bár az öreg nem tudom eldönteni, mily alkalomhoz öltözött, mégis tisztelettel viseltetek iránta, mikor felszólal, hiába fogalmaz meg lényegében hasonló gondolatokat, mint az előtte szóló. Ők így látják jónak és ez egyáltalán nem probléma.
De naivak. Naivak, mint Anguta volt, ám míg vele megosztottam titkomat, addig a többiekkel nem szándékozom. Egyedül viselni egy terhet, legyen bármily nemes gondolat is, nehéz. Ekkorát különösképpen. Én az öcsémet választottam társul, a többieknek maguknak kell meglátniuk és megérteniük: az egység csupán a kör végére érve jön létre, s mi még csak az elején vagyunk ennek a szabályosan húzandó, íves vonalnak.
Köszönöm Biisa, köszönöm Kaskae, hogy megosztottátok velem gondolataitokat. - Így legalább tudom, nincsen veszve minden. De lássatok is, ne csupán nézzetek előre meredten! Érzitek, tudom, energiáitokon ott pattogzik a megingás szikrája, hogy széthúzást hoztam most soraink közé, mikor a leginkább egységre volna szükség.
- Nem én hoztam széthúzást, mindig is közöttünk volt! Csupán a történtek, a veszteségérzet az, mi a hazafiasság zászlaját lobogtatja bennünk most olyan erős lánggal. - Pillantok az időközben felszólaló Unalaq felé ezúttal, miután elnyomtam egy fanyar, sunyi mosolyt Annakpok reakciója hallatán.
- És csak hogy tudd, nővérem, a hűség nem jár alanyi jogon sehol ezen a világon az idők kezdete óta. Azt ki kell érdemelni annak, aki kapja. És annak is, aki adja... - Nevemre hivatkozni, abból véres vásznat csinálni kár neki is, mint előtte másoknak, hisz viselőjénél jobban nem tudhatja senki, mit is jelent Hűségesnek lenni. De ne keverjenek már össze az Önzetlennel!

Hűséges voltam - önmagamhoz. Árulóvá lettem ez által sokuk szemében. Most hozzájuk, családomhoz leszek hű... Vajon el kell áruljam majdan érte önmagam?
Az időközben elébem lépő Sangilak válla mellett Yee felé pillantok, de hallgat csupán. Mind hallgatnak egyetlen kósza pillanatig, mint a parancsra váró vadak... Majd valaki szólna, talán Kaskae az, ám Sangilak karja hirtelen mozdul, s éri el mancsos tenyere arcomat. A karmai éles fájdalommal hasítják finom bőrömet, az erdőből hat másik farkas ugrik morogva elő Pikatti mellett, hogy segítségemre siessenek, ám én magam egyetlen kézmozdulattal, s energiáim határozott utasításával parancsolok megálljt vérszomjuknak.
Állatiassá vált pillantásomban a Holdanya sápadt fehér színe köszön vissza a vérvörös szempárnak, ahogy sebzett arcomat Sangilakra emelem.
- Úgy lesz... - Jegyzem meg, s ajkaimat dacosan préselem össze, míg bátyám távozik. Farkasaim idegesen fordulnak utána. Nyomába erednének, követnék a világ végére is, hogy ártsanak annak, aki bántotta a falkájuk egy tagját. Az övéké a tökéletes kör, testvéreim. Az övéké a hűség, amit tőlem vártok, miként minden egyes tulajdonság, mi bennünket jellemez.
Ha összefutnátok velük az erdőt járva, szánjatok időt arra, hogy megpihenjetek köreikben. Csak üljetek és figyeljetek... meglátjátok majd magatok is, miről beszélek.
- Minden tisztelettel, Kaskae... megértettem mindazt, mit elmondtál, amit elmondtatok, de ez nem egység. És nem is lesz az, pusztán, mert úgy akarjuk... Nagyobb áldozatot fog követelni mindenkitől, mint egyetlen szivar, ezt bármelyikőnk megerősítheti, akit Tupilek visszahozott a halálból. Adj időt Főnök a dolgoknak, hogy kiforrják magukat. És most, ha megbocsátotok... rendbe kell hoznom a sminkemet - Még egy utolsó pillantás azokra, akik itt maradtak, még egy biztató mosoly Angutára, mely nem sikeredik olyan őszintére, mint szeretném, aztán itt se vagyok. Velem vannak farkasaim is, lépteimet az erdő fái rejtik és Holdanya őrzi a maga fogyatkozó derekával.

// Először is elnézést, ha kicsit belekavarodtam a ki mikor és ki után szólal felbe. Lehet, ettől a reagom is kusza lett kissé. :$ Minden esetre mindenkinek KÖSZÖNÖM, jó látni, hogy ha már ez a tizenhárom nem is ért egyet mindenben, a usereik igenis mozgósíthatóak, ha az Elsők kapcsán történés van. Smile
Másodszor pedig, aki úgy érzi, szívesen játszana velem ennek kapcsán, keressen meg PM-ben. Párakat én is meg fogok úgyis. Luvja all. <3 //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6140
◯ IC REAG : 8029
Re: Tupilek barlangja // Kedd. Máj. 19, 2015 10:38 am

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Ben D. Lavant
Őrző Gyógyító

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 124
◯ IC REAG : 113
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Tupilek barlangja // Csüt. Aug. 27, 2015 10:33 pm


Ben
David



Megkérdeztem Alice-t, hogy ajánlana-e valami látnivalót a városon belül, vagy azon kívül. Végül pedig kisebb gondolkozás, és mérlegelés után ajánlott egy helyet, ami egészen érdekesnek hangzott. Főleg, hogy a legendákról is tudok egy-két dolgot, mert hát valóban eléggé érdekfeszítő. 12 testvér, akik közös erőből legyőzték egykori zsarnok apjukat, úgymond pásztorukat. Legalábbis nekem ez jött le az egészből. Valamint azt ültették a fülembe, hogy ha a turisták nem ömlenek végig éppen azon a szakaszon, akkor eléggé nyugalmas, kellemes hely. Rám pedig tökéletesen rám fér az jelen pillanatban. Olyan dolgokat tudtam meg, amiken mindenképpen el akarok gondolkozni, szép hosszasan. Főként Calival kapcsolatban…
Ha már Cali… őt is hívtam, hogy ha akar, jöjjön, és lesz egy nyugodt hely, ahol nyugodtan átbeszélhetjük a dolgokat elejétől a végéig. Mert eddig még nem jutottunk el. Oké, egy-két vicces megszólalás a részemről, amivel a zavart akartam enyhíteni, több-kevesebb sikerrel, de ennyi. Komolyan még nem gondoltam bele, hogy mi is legyen ez után. Az biztos, hogy elhagyni nem fogom, mert a kapcsolatunkra semmi panasz nem lehet. Csak… fura ez az egész. Elég csak rágondolnom, máris kisebb gyomorgörcsöt kapok. Az izgatottságtól, esetleg a félelemtől? Nem tudom. Idővel valószínűleg kiderül. Talán még ma, Tupilek barlangjánál. Lehet jobb lett volna, ha jön Cali, vagy Alice, akikkel beszélhetnék erről, de egyelőre megelégszem a magánnyal is. Azzal esélyes, hogy előrébb jutok.
Meg is indulok hát a kijelölt túraútvonalon, egyszerű hosszú ujjú felsőben, ami fel volt könyökig tűrve, farmerban, és egy kényelmes cipőben, aminek a dobozán az állt, hogy vízálló. Reméltem, hogy a kis túrát is kibírja. Ezért is veszem tudomásul, hogy mire elérek a helyszínre, szinte alig van baja bármelyik ruhadarabomnak is. A bogarak sem ettek meg, szóval ez a kettő együtt már fél sikernek bőven betudható. Kicsit kifújom magam, majd elő is veszek egy cigit, a számba teszem, majd pedig elkezdem keresni a gyújtót. A dobozban nincs, a zsebeimben nincs. A jobbik eset, hogy otthon hagytam. A rosszabbik, hogy útközben esett ki a zsebemből. Grimaszolok egyet, aztán pedig egy egész fiatalnak tűnő srác felé indulok meg, hátha van tüze. Csak mikor a közelébe érek jövök rá, hogy bizony egy farkaskával van dolgom. Sóhajtok egyet nem látványosan, aztán a cél felé veszem az irányt, és meg is szólítom.
- Már megbocsáss, de nincs véletlenül tüzed? - Gondolom érti, hogy a számban lévő cigihez kell, és nem azért, mert fel akarom gyújtani a helyet. Bár ezt itt elég nehéz is lenne, meg nem vagyok én olyan balfasz.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
David A. Blandern
Vérvonal Alapító/Falkatag

◯ Kor : 818
◯ HSZ : 364
◯ IC REAG : 342

Re: Tupilek barlangja // Pént. Aug. 28, 2015 7:17 pm

Órák óta a barlangnál volt. Hol kijött, hol bement, hol pedig a barlang vizében alámerülve próbálta a legideálisabb állapotot felvenni, hogy megteremthesse a kapcsolatot teremtőjével. Azonban megelégedett volna, már azzal is, ha a Távol szellemei szólnának hozzá, és esetleg mutatnának alternatívát számukra. Ez persze túl szépnek tűnt, hogy valóban hihessen benne, de muszáj volt a tünékeny reménybe kapaszkodnia, ha nem akarta magát a teljes feladásba taszítani. Kell, hogy legyen valami kiút, amivel kikerülhetik az áldozást. Saját halálával megbékélt, ahogy azzal is, hogy utódja fogja tovább terelgetni vérvonala tagjait, de hogy feláldozza a fiát? Nem! Addig legalábbis biztos nem, amíg Tupilek és Alignak meg nem erősíti, hogy valóban ez az óhajuk. Denaali szavára nem fog feláldozni senkit sem, miért is tenné? Hiszen a testvérük, igaz… jóval erősebb náluk, de attól még semmi egyéb, csupán egy hírhozó.
Tupilek azonban hallgatott és nem jelent meg Angutának, ahogy a Távol szellemei sem tették tiszteletüket nála. Néhány óra után, már nem is próbálta a szellemekkel felvenni a kapcsolatot, hanem csupán kifeküdt az egyik sziklára és lábát himbálva merengett a régmúlt időkön. Az erdő zajai és illatai messziről eljutottak hozzá. Valaki közeledett, de a széljárás kedvezett a betolakodónak, így nem érezte, hogy farkas-e vagy ember. Mindegy volt igazából, de azért remélte, hogy nem fogja háborgatni békés elmélyülésében és nem a barlangot választja úti céljául. Sajnálatos módon tévedett. Lépteinek neszei határozottan erősödtek, és már némi szagfoszlány is elért hozzá. Szellemi áldással volt átitatva a férfi szaga, és túlságosan koncentrált volt ahhoz, hogy ne őrző lehessen.
Hamarosan meg is látta őt. Fiatal fickó volt, szájában cigivel. Hát, nem tudja, hogy a dohányzás öl, pusztít és nyomorba dönt? Ja, nem, azt az alkoholra szokták mondani, de igazából a cigire is tökéletes. Felesleges pénzkidobás. Ha valaki füstöt akar letüdőzni álljon be tűzoltónak. Anguta persze nem ítélte el káros szenvedélye miatt, hiszen mindenki úgy pusztítja saját magát, ahogy jólesik, ha ezzel nem árt másoknak. Térdig érő sötétkék rövidnadrágja már megszáradt, ahogy fekete pólója is. Cipője hanyagul félre volt dobva egy szikla tövébe. A szellemekkel való kapcsolattartáshoz elengedhetetlen, hogy az elemek valahol érintsék testét, és mivel törökülésben próbált a túlvilágiakkal diskurálni, ezért ez létkérdés volt.
- Nem voltál soha cserkész? – kérdezte félvállról. Hangjából a másik simán kiérezhetett némi gúnyt is. - És még ti véditek meg tőlünk az embereket? – Anguta horkantott egyet. – A pofám leszakad, még csak tüzet sem tud csiholni, aztán őrzővédőt játszik felettünk – gunyoros hanglejtése úgy tűnt már nem a fickónak szólt, hanem saját magának, ennek ellenére ügyelt rá, hogy az őrző meghallhassa. Persze Anguta semmit sem tesz ok nélkül. A terve már akkor készen állt, amikor megérezte, hogy őrző közeledik, de rögtönöznie kellett a kérése miatt, de így is sikerülni fog, amit kigondolt. Legalábbis remélte. Vajon miért képtelen bármit is, egyenes úton intézni? Minek kell hatszáz csavart belevinni? Természetesen, mert így hazudhat, és Anguta imádott hazudni, még a legvészterhesebb órákban is. Sőt, leginkább akkor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ben D. Lavant
Őrző Gyógyító

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 124
◯ IC REAG : 113
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Tupilek barlangja // Pént. Aug. 28, 2015 9:07 pm

A dohányzásról is le kellene szoknom már. Főleg, ha, amit Cali állít, igaz. És miért ne állítana igazat, miért hazudna egy ilyen dologról? Meg aztán csak nem szedné össze terhes nőktől a régi tesztjeiket, hogy ezzel csináljon egy késő – vagy korai – áprilisi tréfát. Vagy kis trükk, hogy leszokasson a dohányzásról. Eddig sem voltam láncdohányos, de most még ezt a néhány szálat, szűk két dobozt, amit elszívok havonta, azt is távol tőle kell tennem. Vagy pedig tényleg leszoknom róla a picsába. Az lenne valószínűleg a legjobb. Főleg, mert eddig amúgy sem csak tőle hallottam, hogy káros szenvedély, és abba kellene hagynom. Az itt tartózkodásom első három napjában három különböző embertől is megkaptam már. Valakitől direkt, mástól indirekt módon. Talán beadom a derekam ebben. A maradékot, amim megvan, azt még elszívom, aztán pedig nyista. A sportoknál, amiket űzök is mindig mondják, hogy vigyázzak már magamra, de azt biztos nem fogom abbahagyni. Főleg, hogy a szponzorok pénze jól szokott jönni. Meg már több, mint tíz éve űzöm néhányat, szóval biztos nem fogok leszokni erről a szenvedélyemről.
Nem teljesen értem az előttem levő srácot, hogy mégis mi a fenét csinál itt. Vagy hogy mióta van itt. A legegyszerűbb magyarázat az, ha más nem, a pozitúrából tekintve, hogy ő is ugyanolyan kikapcsolódásra vágyott, mint én. Csendes ez a hely, szerencsére nincs annyi turista sem, ezáltal nyugalmas is. Én viszont egy egyszerű kérdéssel mégis megzavarom a nyugalmát. Viszont nem ilyen válaszra számítottam, az szent. Fel is húzom a szemöldökömet rajta.
- Nyugi van, ember… Csak tüzet kértem. - Látszólag kifogtam egy olyan egyedet, akinél a nyugalom megzavarását elég nagy gúny követ. Fasza. Viszont el nem küldött, ami egy kicsit meglepő. Nem sokkal az előző mondatom befejezése után újra megszólalok.
- Nem, nem voltam cserkész, de egy farmon nőttem fel, szóval ne aggódj… Tudok tüzet csiholni. De egy baszott cigi miatt nem fogok tábortüzet rakni, hogy aztán el is oltsam azt. - Sóhajtok egyet, kisebb gúny talán az én hangomban is érződhet, de azt kapja az ember, amit ad.
- Egyébként sem értem, hogy hogyan függ össze a hivatásunk, meg az, hogy tudunk-e tüzet csiholni… - Dünnyögöm még ezt követően, majd pedig megvonom a vállamat. Ha tüzet nem ad, akkor pedig vissza is teszem a cigit a helyére, aztán a dobozt meg a zsebembe.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
David A. Blandern
Vérvonal Alapító/Falkatag

◯ Kor : 818
◯ HSZ : 364
◯ IC REAG : 342

Re: Tupilek barlangja // Szomb. Aug. 29, 2015 12:21 am

Érezte, hogy a fickó meghökkent, és vonásai is erről árulkodtak. – Nem… vagyok ember. Ha nem látnád – hangja sértődött és bosszús volt. Pajzsa a szokásos hatvanat mutatta. Ha felhúzta volna, nyilván nem érezné meg olyan könnyen, hogy farkas, de Anguta ezzel nem akart játszani. Amúgy is a fickónak elég lett volna egy kereső varázslatot aktiválnia, hogy lebukjon.
Anguta felpattant fektéből, és gúnyos mimikával kifigurázta az őrzőt. – Tudok tüzet csiholni, de jobb szeretek másokat lenyúlni – ezután oldalra pillantott, elvigyorodott, majd felnevetett. – Tényleg! - bólogatott egy sort a semminek, aztán visszafordította a fejét, hogy hallgathassa a fickó értetlenségét.
Anguta színpadisan a homlokára csapott, kelletlenül lehuppant a kőágyáról, felsóhajtott és az őrző felé közeledett. – Nézd, nem szeretnék folyamatábrát rajzolni, de hogy te is megértsd… - megint oldalra sandított és felkuncogott. – Hagyjál mán, már tárgyalok. Nem látod? Elnézést… Szóval, remélem, nem kell folyamatábra, de… ha te nem vagy képes a vadon kellős közepén elérni a célod… esetünkben tüzet csiholni, hogy rágyújthass, akkor hogyan tudnád megvédeni tőlünk a hőn szeretett kis emberkéket? – gunyoros vigyort villantott meg, széttárta karjait, és várakozóan nézett az őrzőre. Néhány centivel magasabb volt a fickó, ezért miközben közelebb jött, olyan helyre orientálódott, ahol kövesebb volt a talaj, hogy azzal toldja meg azt a pár centi differenciát. Csak ne legyen már egy őrző magasabb nála? Főleg, aki még tüzet sem tud gyújtani.
- Máris feladod? – kérdezte, miután látta, ahogy elteszi vágya kulcsának beteljesülését a zsebébe. Félrefordította a fejét, és egyetértően bólintott. – Igen én is látom, nem vagyok vak. Simán lemond róla, nyilván akkor is így tesz, amikor embereket kellene megvédeni. Csak nézz rá…
Miután befejezte a társalgást a levegővel, ismét az őrző felé pillantott. - Na, figyelj, a haverom szerint… - nézett sandán oldalra – ti a farmon maximum szárított szarból tudtatok tüzet rakni, szóval nem hiszi, hogy képes lennél mást is lángra lobbantani. De ajánlott egy fogadást. Ha bebizonyítod, hogy téved, akkor megdobunk egy kis esszenciával. Ha pedig nem megy a tűzrakás, akkor nekünk adod a cipődet – ha nem volt teljesen vak, láthatta, hogy nincs rajta lábbeli, ezért talán nem is fog akadékoskodni, hogy minek kell az neki. Egyébként is, elég előnyös ajánlat. – Szóval? Mit szólsz? Lemondasz a könnyen megszerezhető esszenciáról, ahogy a cigiről is lemondtál, vagy hajlandó leszel kockáztatni? – Persze nem volt nagy kockázat, csak annyi, hogy mezítláb kell visszaballagnia.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: Tupilek barlangja // Today at 7:00 pm

Vissza az elejére Go down
 

Tupilek barlangja

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 4 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next

 Similar topics

-
» [Játékos Küldetés] A Mantikor barlangja

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Városhatárokon kívül :: Erdős terület :: Denali Nemzeti Park-