HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
AKTÍV KARAKTEREK
136 TAG 62 FÉRFI 74 NŐ
BETOLAKODÓ FARKASOK
31 TAG 16 FÉRFI 15 NŐ
ŐSLAKOS FARKASOK
24 TAG 10 FÉRFI 14 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
23 TAG 13 FÉRFI 10 NŐ
ŐRZŐK
32 TAG 13 FÉRFI 19 NŐ
EMBEREK
15 TAG 5 FÉRFI 10 NŐ
ALAPÍTÓK
10 TAG 5 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legtanulságosabb:

...A Legnagyobb találkozás:

...A Legjobbak (Vörös Hold - Hard):

...A Legjobb (Vörös Hold - Soft):


írta  Jamie Waldorf Szer. Nov. 30, 2016 3:53 pm
írta  Sage Miller Szer. Nov. 30, 2016 3:50 pm
írta  Emily Hart Kedd. Nov. 29, 2016 9:17 pm
írta  Catherine Benedict Kedd. Nov. 29, 2016 11:11 am
írta  Primrose Trevelyan Hétf. Nov. 28, 2016 1:52 pm
írta  Rebecca Morgan Csüt. Nov. 24, 2016 7:27 am
írta  Balthazar Bluefox Kedd. Nov. 22, 2016 8:30 pm
írta  J. Isaac Sladen Hétf. Nov. 21, 2016 9:34 pm
írta  Vendég Hétf. Nov. 21, 2016 12:46 pm
írta  Nessa O'Brien Hétf. Nov. 21, 2016 10:19 am
írta  Maya Honeycutt Szomb. Nov. 19, 2016 7:20 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:01 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:00 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 10:58 pm
írta  Jackson Carter Vas. Nov. 13, 2016 4:52 pm
írta  Catherine Benedict Szomb. Nov. 12, 2016 6:47 am
írta  Roxan A. Cruz Csüt. Nov. 10, 2016 7:40 pm
írta  Achilles Kilpatrick Csüt. Nov. 10, 2016 7:13 pm
írta  Andrzej Krakowski Kedd. Nov. 08, 2016 8:06 pm
írta  Roxan A. Cruz Kedd. Nov. 08, 2016 6:31 pm
írta  Tawny Vaidya Hétf. Nov. 07, 2016 11:02 pm
írta  Skyler R. Hamilton Hétf. Nov. 07, 2016 10:03 pm
írta  Balthazar Bluefox Hétf. Nov. 07, 2016 9:55 pm
írta  William Douglas Hétf. Nov. 07, 2016 6:48 pm
írta  Jackie Leigh Suresh Hétf. Nov. 07, 2016 3:32 pm
Celeste M. Hagen
 
Balthazar Bluefox
 
Lester J. Edison
 

Share | .


























 

 Városszélek

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6140
◯ IC REAG : 8029
Városszélek // Pént. Júl. 11, 2014 10:35 am

Ez a téma adott képviselni a lakóházak környékén fellelhető zöldövezeteket. Aki erdőség közelében lakik, annak számára lehet fontos helyszín. Bárhol lakjatok is, ebben a topikban a következő leírások alapján talán el tudtok majd igazodni, ha sétára vágytok.
Egy kis tudnivaló:

- A lakható városrészek ÉSZAKI szélét a Creamer's Field és az azt övező erdőség köti össze a Vadonnal. Ez a létesítmény (ha valakit érdekel) egy amolyan skanzen-szerűség, egykori farm, ami mára már egy non-profit szervezet. A birtokhoz tartozó mezők, erdők és állatok beleolvadnak a város körüli erdőségbe.

- A lakható városrészek NYUGATI része annyira kint van a városközpontból, hogy célszerű autóval megközelíteni. Busz csak a reptérig visz el, ami egyébként szintén a keleti "határ" mentén fekszik a hegyvidék lábai alatt. Talán ez a legkietlenebb terület, inkább különálló házak biztosítanak lakhatást, mintsem beépített utcák. (Ne feledjétek, innen egyenes út vezet a hegyi farkasok területére, hiszen a Síparadicsom is ebben az irányban található!)

- A lakható városrészek DÉLI fekvésű határa erdőségektől teljesen mentes. Hatalmas zöld (vagy épp fehér) semmi, mezők, ha úgy tetszik - az egyetlen dolog, ami megtöri ezt a síkságot, az a Tanana-folyó sajátos folyása. Az alábbi képen láthatjátok, hogy mennyire különleges a víz útja.

- A lakható városrészek KELETI részén nincs kijárható zöldövezet, ugyanis a határt a Fort Wainwright hatalmas hangárai, épületei és kiképzőterepei húzzák meg.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 660
◯ IC REAG : 622
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Városszélek // Pént. Júl. 11, 2014 12:27 pm

Killian K. Kenway & Rebecca Morgan

Északi városrész – közeli erdőség


*Egy ideje már látom a végét a ház rendbehozatalának alagútjában, aprócska fény ugyan, de fény. Így már jut időm arra is, hogy felfedezzem a várost és a nagyi házának közvetlen környezetét. Amanda a szembe szomszéd rengeteget segít és rendkívül élvezem a társaságát, s ár azon is elkezdtem gondolkodni, hogy beszerzek magamnak egy cicát vagy egy kutyát. Ahhoz persze kapu kellene meg kerítés, hogy legyenek határai a kertnek. Mindez viszont nagyon is hajaz arra a gondolatra, hogy maradok még egy ideig Fairbanks-ben. Az állásom New Yorkban már nem az enyém, kifutottam a két hétből amit kaptam, szóval majd itt kell keresnem magamnak valamit, csak még nem tudom mit kezdjek magammal. Ahhoz, hogy friss és használható gondolataim támadjanak, el kellett fáradnom, kellemesen és zsibbadtan. New Yorkban ilyenkor mindig kimentem a parkba és futottam míg a tüdőm bírta és még egy kicsit azután is. Nem vagyok híve a kiköpött tüdőnek, de olykor jólesik egy kicsit szenvedni. Fairbanks-ben kicsit később kel fel a nap mint ahogy megszoktam ebben az évszakban, talán  mert több a felhő, vagy szürkébbek a jó ég tudja. Mégis szerettem minden szürke és fénytelen napfelkeltét. Tegnap érkezett meg a New York-i barátnőm, Lisa jóvoltából a holmim javarésze. megkértem, hogy csomagolja össze és küldje el. Jobbára a ruhatáram, néhány apró emlék és egy álomfogó amit már fel is raktam az ágyam fölé. Feltúrva a csomagot megtaláltam a kedvenc melegítőmet, egy régi, szürke nadrágot a hozzátartozó kapucnis felsővel. Sportcipőt húztam, a felső alá egy kék pólót és magamhoz vettem egy kis palack vizet. A reggelek hűvösek voltak, de sejtettem, hogy nem sokára csorogni fog rólam a víz. A környéket lassan, táguló körökben fedeztem fel, nem rég találtam egy ösvényt az erdő felé, most arra vettem az irányt. sétáltam és nézelődtem az ösvényig, csak ott kezdtem el lassan kocogni. Igyekeztem a lábam elé nézni, elvégre ismeretlen terepen voltam, de úgy tűnt az erdő szeret engem és nem tolt galádul a lábaim elé letört faágat, s nem varázsolt besüppedő gödröt sem. Az ösvény hol kitágult, hol összeszűkült de én csak az illatokra figyeltem leginkább. A fűére, a fákéra a nedves földére és szél illatára amit messziről hozott. Egyszerűen csodás volt és csak mentem beljebb és beljebb, kicsit már lihegve, kipirulva de hallatlanul élveztem.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Killian K. Kenway
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 832
◯ HSZ : 385
◯ IC REAG : 476
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Városszélek // Szomb. Júl. 12, 2014 10:28 am

Rebecca // Killian



Az események az utóbbi hetekben szélsebes fordulatot vettek. Legalább is az egyik aspektusát tekintve az itt tartózkodásomnak, mindenképp. A bálon történt események továbbra sem hoznak nyugodt Álmokat, hiába minden fohász, hiába minden kísérlet a felejtésre. Mit tehetnék? Egyre inkább Abigailbe kapaszkodom. Valami belső késztetés zsibong a mellkasomban már jó ideje: a hiány és a vágy, hogy az utódaimmal tölthessek némi időt. Nicholast nem tudom elérni. Fel kellene háborodnom, hogy mi az, hogy a saját kölyköm nem talál alkalmas időpontot a Teremtője számára, de inkább elfog a félelem, hogy talán nem is vágyik arra, hogy együtt töltsünk némi időt, holott ígéretet tettünk erre. Hattie is hiányzik. Az a kedves, szomorkás báj, ami a farkasából derengett körbe és ült meg a lelkemen, mint a reggeli harmat. Talán őt is elijesztettem? Minden bizonnyal. És ha csak nem akarok én magam a keresésükre indulni úgy, hogy a falka tagjaival - vagy épp egészével - konfrontálódok közben, úgy nem tehetek mást, csak várok. Várok, és járom az erdőt, ami egyébként is testhez álló elfoglaltság számomra. De sehol egy Nicholas, sehol egy Hattie és sehol egy Sarah, akivel már április óta szeretnék nyugodtabb körülmények közt szót váltani.
Nagyszerű volt a mai vadászatom, egészen felszabadultan pattantam a gyökerek közt, szökellve, kisfiúkoromat idéző szaladgálással. Ha a farkastorkom engedte volna, talán bele is kacagok a fák levelei közé. Amikor kellően felpezsdültek a tagjaim, fogtam magamnak reggelit, szarvas volt és jól esett a húsa. Ma reggel tudtam tisztelni a prédámat: halála gyors és könnyed volt, alázattal fogyasztottam el, a maradék koncot pedig néhány, idő közben vérszagra összegyűlt farkasnak ajánlottam - és már ott sem voltam.

A krémszín bundámat sötétkék pólóra és fekete tréningnadrágra cseréltem, amikor úgy éreztem, már kellemes a mozgás, és útnak indultam hazafelé. Egy régi-régi dalt dudorászom csendes nyugalommal, még azokból az időkből, amikor ezek a fák tanítottak az életre, amikor még halandó voltam, és amikor az álmaimon, a meséimen és ezeken a dalokon kívül semmi másom nem volt, csak a jó szerencsém. Az emberek számára kijelölt ösvényre terelem a lépteimet, néha meg-megsimítom a fák törzsét vagy éppen tűleveleit, felbámulok az égre - már amit nem takar a lombkorona - és Abigail otthona felé ballagok. A dúdolásból az sem zökkent ki, hogy kocogó lépteket hallok, szapora légzést, ütemes szíverrést. Egy gyors, apró szimat a levegőből, embernőstény, számomra teljességgel ismeretlen.
Természetesen ahogy a látóterembe ér, végignézek rajta, ismerkedem, elraktározom az arcvonásait. Hagyom elmenni, hiszen miért ne hagynám, ez az első gondolat, ami szeget üt a fejembe.
- Helló! - köszöntöm, hiszen van némi tudomásom az erdei túrázók illeméről, akik találkozáskor köszöntik egymást - Várjon!
Fordulok utána, ha esetleg elhaladt mellettem, hiszen tudom, hogy mit hagytam a hátam mögött. Habozok kissé.
- Épp arról jövök... Hú, képzelje, alig tudtam átjönni az egyik szakaszon. Az út mellett éppen vadállatok portyáznak. Talán nem biztonságos túlságosan beljebb haladnia...
Próbálok tenni egy baráti javaslatot, hiszen pontosan tudom, hogy mit hagytam a hátam mögött. Meglehet, hogy már nyomuk sincs, elvonszolták a tetemet és kész. De jobb félni, mint megijedni, és ma valamiért nem szívesen viselném el, ha valakinek az én nemtörődömségem miatt esne bántódása.


Kilaun
EXCUSE ME WHILE I LIGHT UP THE SKY

-.Nightmare.-
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 660
◯ IC REAG : 622
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Városszélek // Vas. Júl. 13, 2014 9:46 am

Killian K. Kenway & Rebecca Morgan


*Amikor messze előttem megláttam a férfit, fogalmam sem volt mi történhetett nem rég az erdő mélyén. Átlagos sétálónak tűnt, nem kocogónak mert azt egyből kiszúrtam, hogy nem liheg, nem vörös az arca és nincsenek izzadtságfoltok a pólóján. Ezzel szemben én már azon merengtem, hogy leveszem a felsőmet és a derekamra kötöm. A homlokom gyöngyözött és éreztem a sós ízt az ajkam felett. Máskor, más helyzetben eléggé kellemetlen lett volna, de most épp futottam, edzettem, vagyis természetes volt a verejték, a kipirult arc – ahogy azt sejtettem . A kapucnis felső miatt legalább nem látszott a pólómon az árulkodó folt, ami azt jelezte volna mennyi ideje gyötröm magam. Persze a „gyötrés” kellemes volt, élveztem, hogy végre megmozgathatom a tagjaimat. Szerettem zsibbadtan és fájón elfáradni. New Yorkban csak ritkán mentem a parkba, javarészt napközben, amikor időm engedte nem mindig fért össze a biztonságos idővel, így inkább fitnesz termekben izzadtam magam fáradtra, de az nem volt olyan jó mintha a friss levegőn lennék.
A férfi láthatóan nem a testmozgás miatt jött az erdőbe korábban, legalábbis én ezt a következtetést vontam le abból amit _nem_ láttam rajta és abból amit ő nézett meg rajtam. Végigmért, kétségtelen, hogy némileg férfiszemmel, amit legalább az enyhített, hogy rám köszönt. Talán ez is egyfajta egyezményes, le nem írt szokás, hogy a futók ismeretlenül is köszöntik a másikat. Akárcsak a túrázók. Korábban, mikor anyával jártuk az ismeretlent, sokszor előfordult, hogy számunkra idegenek úgy fogadtak minket mintha ezer éve ismernénk egymást. Akkor anya világosított fel arról, hogy ez így természetes. Ha esetleg bárki bajba kerülne, a túrázók mindig tudják, ki hogyan nézett ki, hol találkozott vele és mikor. A bajba kerülteken sokszor ez segített. Szerencsére nekünk nem volt soha szükségünk az ilyen „megjegyeztelek” ismeretségre. Fairbanks azonban ismeretlen volt a számomra és Amanda intelmei után hálás voltam ezért az apró figyelmességért is. Visszaintettem a férfinak, de futásom ritmusán nem változtattam. Persze én is megnéztem magamnak a pasit. Amennyit a mellette való „elszáguldásom” közben észleltem, annak alapján jóképűnek találtam, markáns arcvonások, sötét arc. Nálam ez azt jelentette, hogy barna haj és barna szem. Árnyalatokban. Sosem szerettem a szőke, kék szemű hercegeket. Jó, a zöld szeműekért oda voltam és kifejezetten tetszettek a vörös hajú férfiak, de lehet, hogy csak azért, mert őket kevesen keresték nőtársaim közül. Ebből is kitűnik mennyire más voltam mint a többi nő.
Az egészet azonban ennyiben is hagytam, megszemléltem annyira amennyire a futás közben volt időm, s aztán mentem is tovább, gondolataim útján is. DE! Sosem szerettem ezt a szót. Mindig valami kellemetlenséget hordoztak magukban. Most is. Bár a csokoládé illata és íze számomra imádnivaló volt, most ismét meglepetésként ért. Már akkor megéreztem, hogy a férfi utánam szólt volna, az édes-kesernyés íz, sűrűn és kútmélyen a számban landolt, beindítva a nyálelválasztást. Annyira erőteljes volt, hogy azt hittem menten elcsöppen a nyálam. Kis híja volt annak, hogy ne gördüljön le pár csepp az ajkaim szegletéből. Lépteim megtorpantak, a férfi hihette azt, hogy miatta amiért újra megszólított, de én tudtam, hogy a meglepetés ereje fogta vissza futó lábaimat. A kezemben lévő vizes palackra néztem és gyorsan letekertem a kupakját, majd egy jó nagy kortyot habzsoltam belőle. Az íz ott maradt a számban és döbbenten konstatáltam, hogy még a víznek is csokoládé íze van. Kellemesen forró, olvadt csokoládé íze. Csak nehezen jutottak el hozzám a férfi szavai miközben értetlen arccal megálltam és felé fordultam. Szemöldökeim összeráncolták a bőrt az orrnyergem felett ahogy ránéztem. Azt sem tudtam miért, de neki tulajdonítottam a csokoládé ízt a számban, pedig ha volt is nála az általam kedvelt keserű édességből, inkább az illatát kellett volna éreznem……ha mondjuk kutya volnék. Ösztönösen fordultam arra amerre szavai mutattak de nem fogtam fel igazán azt amit közölni akart velem. Újra kortyoltam a vízből….olaj volt a tűzre, jelen helyzetben hab a csokoládéra. Józan eszem azonban kezdett felülkerekedni ezen, nem teljes sikerrel, de azért küzdött derekasan. Végig néztem a férfin, majd a szemeibe. Talán nem kellett volna, de ezen nem most akartam rágódni.*
-A vadállatok nem érezték meg a szagát? Mennyire voltak közel?
*A józan ész olykor józannak mutatkozik de csak álcázza magát. Eszembe jutott Amanda intelme a vadállatokról. Mit is mondott? Medvék és szarvasok. *
-Medvék vagy szarvasok?
*Kérdésem közben már kutattam is zsebeimet melyek általában a helyükön szoktak lenni. Általában, amikor farmer van rajtam. De most nem ott voltak, ráadásul mikor megtaláltam egyiküket, a telefonom nem volt benne. Na persze, azt a kocsiban hagytam. Most hogyan fogom felhívni Amandát? Különben is mókás lenne, ha találkoznék egy medvével és megkérném, hogy várjon amíg felhívom a barátnőmet, aki értesíti a parkőrséget….blablabla……ő meg lecsüccsenne egy kivágott fa rönkjére és várna. Persze nem tudtam a férfi valódi okairól melyek az én elijesztésemet szolgálták. Küzdöttem a józan eszem sima gondolkodásmenetével és a csokoládé ízével. Csak néztem a pasit és a nadrágja zsebeit. Vajon oda befér egy kis csomag csokoládé? Nála van? Ad belőle? Miért érzem a csoki ízét a számban mikor tegnap ettem utoljára és azóta legalább kétszer fogat mostam?*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Killian K. Kenway
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 832
◯ HSZ : 385
◯ IC REAG : 476
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Városszélek // Hétf. Júl. 14, 2014 11:20 am

Egy farkas - főleg egy Alapító - ennyi idősen igenis tudjon kizárni dolgokat. Bár nem feledtem még el a farkassá válásunk első időszakának kellemes és kellemetlen hatásait sem, mégis, ma már más a helyzet, mint hajdanán. Igen, tudom, hogy a kocogó nő izzadtsága sós, ha akarnám, tisztán érezhetném minden cseppjét, a benne megbúvó egyéni aromával együtt - azét az aromájét, ami hozzá tartozik, az övé és megcáfolhatatlanul előre törekszik minden más illatanyaggal, parfümmel, miegyébbel szemben. De idővel megtanulod kizárni. Nem tudomást venni róla. Ahogy a hangokról és az érzésekről, úgy a szagokról is meg lehet feledkezni, hogy egy viszonylag nyugodt életet élhessen az ember farkasa.
Nem veszem zokon, hogy pusztán egy intéssel kívánta viszonozni a köszöntő gesztust. Ki tudja, talán bizalmatlan az idegenekkel szemben, talán nem kívánta a futáshoz igazított légzésének dinamikáját megtörni azzal, hogy megszólal. Én úgy éreztem, hogy kedves gesztussal fordultam felé, a lelkiismeretem tehát nyugodt.
Hirtelen jött megszólalásom hatására a nő megtorpan, ám mégis: mintha hangyák ezrei futnának versenyt a tarkóm bőrén, fel, egyenesen a hajamba. Elfog a késztetés, hogy odanyúljak, és megvakarjam ott, ahol a legintenzívebb az érzés, de pontosan tudom, hogy felesleges volna. Valami történik, újabb megfoghatatlan jelensége ennek a létnek, és bármennyire nem szeretné a kocogó nő ezt kifejezni, én mégis látom. Érzem. Úgy, ahogyan tán senki más nem érezné a világon, leszámítva persze a tizenkét testvéremet.
Kissé oldalra döntöm a fejem, miközben a vékony, izzadtságtól fénylő arcot fürkészem. A tekintete gyanakvó, némileg zavartnak ítélném meg, ahogy végigmér és ráncba szaladnak a vonásai. De miért? Mi történik...?Kérdések, amikre egészen talán nem is szeretnék választ kapni. Olyan dolgok, amik bonyolulttá fonhatják ezt az egyszerűen szépnek induló napot. Tényleg tudni akarom?
Az első két kérdésére rajtam a sor, hogy összeráncoljam a homlokomat. Nem ezt várni egy ilyen jellegű tanácsért cserébe. Mégis, az egyik kezemet a nadrágom zsebébe süllyesztem, a másikkal pedig nagyjából a mellkasom magasságában teszek gondolkodó, gesztikukáló mozdulatot.
- Nyilván megérezték, hiszen tudtommal elég jó orruk van. - tettetek magamra halandó tudatlanságot, hiszen ez tűnik az egyetlen evidens válasznak - Nos, ami azt illeti eléggé. Bár egészen gyorsan magam mögött hagytam őket, nem hitték, hogy el kívánom orozni előlük a szarvastetemet.
Fogom rá újra a ragadozóösztönre a történteket. Ha megkérdezi, majd azt mondom, hogy etológus vagyok. Vagy... Inkább állatkerti dolgozó, aki elcsíp ezt-azt munka közben. Utóbbi hitelesebb volna, hiszen nem lennék képes biológiai szakszavakkal dobálózni, úgy sejtem.
Őszintén elcsodálkozom a kérdésén, bár ebből az arcomon nem láthat semmit. Elég hosszú élet áll mögöttem ahhoz, hogy kifogástalanul leplezhessem az ilyen egyszerű megilletődöttségeket. Néhány pillanat az egész, amíg elmerengek azon, hogy vajon miért ennyire konkrét az állatokkal kapcsolatban. A krémszín farkas ösztöne figyelmeztetésre int. A nő mágiaérzékeny, ez világos, és talán nem én vagyok az első, akivel találkozott. Talán egy jóakaró leszármazott, talán valaki Apám Örökségéből már felfigyelt erre a nőre.
- Farkasok. - felelem végül - Netán elveszített valamit?
Érdeklődöm finoman, amikor már túlságosan egyértelművé válik, hogy a zsebeiben való kutakodás nem hozta meg számára a várt eredményt. A kérdésemmel egy időben teszek felé egy óvatos lépést. A világért sem szeretnék fenyegetően fellépni ellene, bár ki tudja, mik fordulnak meg a fejében. Egyedül az erdőben egy férfi társaságában...
A nő tekintete visszasiklik rám, a derekam tájékára. Sűrű pislantásokkal egybekötve döntöm kissé oldalra a fejemet, és közben megpróbálom a lehető legtöbbet kiolvasni a teste üzeneteiből. Nyilvánvalóan nem oda néz, nem azt méregeti, hiszen akkor érezném a kisugárzásán az... érdeklődő szándékot.
Kissé lejjebb eresztem a pajzsom, hogy ezáltal még több információt nyerhessek róla, a gondolatairól, az érzéseiről, aztán egy gyors elhatározás után úgy döntök, inkább rákérdezek a dologra, mielőtt bármilyen jellegű félreértésbe keverednénk.
- Jól érzi magát? Tudok valamit segíteni?


Kilaun
EXCUSE ME WHILE I LIGHT UP THE SKY

-.Nightmare.-
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 660
◯ IC REAG : 622
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Városszélek // Kedd. Júl. 15, 2014 8:06 am

Killian K. Kenway & Rebecca Morgan


*New Yorkban azon ritka alkalmakkor mikor összetalálkoztam néhány futóval, csak intettem nekik. Úgy sem hallották volna ha hangosan rájuk köszönök, általában zenét hallgattak a fülhallgatójukon, elfedve a város zajait, vagy ezzel is távolságot tartva másokkal szemben. Végül is mindegy volt a szándék, megtanultam, már természetessé vált számomra, hogy egy mosolynál vagy integetésnél többre nincs szükség. Fairbanks még új volt a számomra az itt lakókkal együtt, ösztönösen cselekedtem. Én sosem dugtam a fülembe zenét, jobb szerettem a körülöttem lévő világot hallgatni, még akkor is ha gyakran megzavarta az autók dudálása vagy a szirénahang. Itt viszont a csendet élveztem, hogy az erdő hangjai közé nem szorult semmi oda nem illő.
A férfi mellett elhaladva azonban a csokoládé íze a számban egyértelműen oda nem illő volt. Zavaró mert megmagyarázhatatlan, legalábbis egyelőre. Reméltem, hogy idővel kiderül mi történik velem, most azonban egyszerre küzdöttem ezzel az érzéssel és a tudattal, hogy a közelben vadállatok portyáznak. Utóbbit először nem is vettem komolyan, elvégre a férfi látszólag nyugodt volt. Én biztosan nem lettem volna az, ha látótávolságban kellett volna elmennem néhány szabadon kószáló vad mellett. A szarvas még elmegy, növényevő. Persze ha veszélyben érzi magát tud kellemetlen perceket okozni, de tőlük nem tartottam annyira mint a medvéktől. Nem sokára világossá vált számomra, hogy nem szarvasokról van szó, hiszen ők nem eszik meg a társaikat, a férfi pedig valami szarvas tetemet emlegetett. Az adrenalin lassan kúszott a csokoládé íze közé. A farkasok említése azonban viharsebességgel öntötte el gondolataimat. A farkasok falkában vadásznak, szóval nem csak egyetlen példányról van szó, ráadásul a domináns hím eszik előbb a többi meg várja, hogy maradjon neki valami. Ha úgy tűnik nem lesz maradék, a leggyengébb is erősebb lehet egy embernél, a szél pedig épp a mutatott irányba fújt. Hihetetlen, hogy a félelem mennyire kiélesíti az elmét, pillanataim voltak arra, hogy mindezt átgondoljam.*
-Farkasok? És maga itt áll nyugodtan?
*Újabb homlokráncolással elindultam felé, vagyis inkább arra amerről jöttem. A kérdése azonban megállított. Tényleg, kerestem valamit míg az érzéseimmel küszködtem, de végül a gondolat is olyan banálisnak tetszett mint az amit kezdeni szándékoztam ha megtalálom.*
-A telefonomat. Nem vesztettem el, tudom hol van. Nem nálam.
*A kocsiban, vagyis abban a fémkaszniban amit csak nagy jó szándékkal lehetett kocsinak nevezni. A piros, jobb napokat is látott fémkaszni azonban a ház előtt állt, s nem az erdőbe vezető ösvény bejáratánál. A távolság így már teljesen mindegy volt. Az oldalra hajtott feje és a kíváncsi tekintete viszont valami mást is elindított bennem a farkasoktól való félelmemen kívül. A csokoládé, mely egyre erősebben lángolt a számban, az imént elvonta a pillantásomat a nadrágjára. A köztünk lévő távolság miatt nem lehetett biztosan tudni hova nézek. Te jóóóééég! Azt hitte, hogy _azt_ nézem! Mégis mit gondolhatott rólam? Éreztem, hogy az arcom is lángba borul, most biztosan olyan vörös vagyok mint a főtt rák, zavaromban nyeltem egy nagyot ami újabb félreértésre adhatott okot. Tudtam, hogy ebből már nem jövök ki jól.*
-Ha farkasok vannak _ott_ akkor nekünk nem szabadna _itt_ lennünk.
*Ezzel elindultam ismét a már megkezdett utamon ami kifelé vezetett az erdőből, de rajta keresztül, vagyis mellette. Reméltem azonban, hogy a farkasokat újra felemlegetve elfelejtődik az én elkalandozó tekintetem. *
-Nem, nem érzem jól magam, a közelben farkasok vannak és igen, segíthet ha képes legyőzni az egész ránk támadó falkát.
*Hallatlan ostobaság volt amit mondtam, de inkább ez mint, hogy azt higgye a férfiasságára vagyok kíváncsi. Úgy is mindig belecsöppentem valami szerencsétlenségbe az őrangyalomat ez az apróság már fel sem csigázza. Ahogy azonban a férfi mellé értem a csokoládé íze mellé enyhén fűszeres fahéjé is társult. Ez kezd rendszeres lenni ha a rakparti dologra gondolok. vajon itt minden férfi ezt váltja ki belőlem? A kérdésemre rögtön találtam választ. Nem!. Robert mellett nem akartam annyira csokoládét enni, de most majd megvesztem egyetlen falatért. *
-Van magánál csokoládé? Jól jönne az ijedtségre.
*S most nem arra gondoltam, hogy egyedül vagyok egy ismeretlen férfival az ismeretlen, sűrű erdőben, sokkal inkább frusztrált a farkasok közelsége, bár szerettem ezeket az állatokat, csodáltam és tiszteltem őket….messziről. Noha felháborított, hogy rácsok mögé zárják őket, azért az mégis biztonságosabb volt mint néhány fa törzse.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Killian K. Kenway
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 832
◯ HSZ : 385
◯ IC REAG : 476
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Városszélek // Szer. Júl. 16, 2014 9:18 am

Hirtelen ömlik a félelem savanykás aromája a nyári levegős frissességébe. Nem vagyok már ember. És bár időm java részét mondhatni álcázva éltem mindig is, vannak dolgok, amik nem működnek olyan jó, olyan természetesen, mintha valóban halandó lennék. Ilyen például az erdőben táplálkozó vadak kérdésköre. Nekem nincs félnivalóm, ha akarom, pusztán egyetlen mozdulattal leterítem mindüket. Bár nem szorulnék ilyesfajta eszközökra, ahogy Atyám örökségére, úgy Nagojut fiaira sem emelnék kezet soha. Ők tudják és érzik, hogy kivel van dolguk, s eképpen a félelem egyetlen apró szikrája sem csillan meg a tekintetemben.
Az én fülem számára riadót hirdető harsona élességével hangzanak fel a nő szavai, már-már vádként metszi át a kettőnk közt lévő távolságot a tudást és magyarázatot követelő tónus. Csak nyelek egy aprót, s hasonló minőségben rántok egyet a vállaimon is.
- Amint látja. - felelek könnyedén, szm sarkában apró mosoly bújik meg - Tudom, hogy kell bánni velük. Csak csendben elsétáltam, nem avatkoztam bele a dolgaikba, így ők sem foglalkoztak velem. A félelem pedig a lehető legrosszabb tanácsadó. Még jó, hogy szóltam, ha így reagált volna, amikro meglátja őket, most nagy bajban lehetne.
Nem áll szándékomban kioktatni őt, a hanghordozásomból is inkább egyfajta megkönnyebbültség sugárzik, hogy örülök annak, hogy találkoztunk és hogy inkább itt, az én társaságomban retten meg a vadak gondolatától, mintsem az ő vékony bokájuk előtt hasalva a földön.
- Ó, értem. Esetleg...?
Hagyom nyitva elhúzottan a kérdést, a zsembembe nyúló mozdulattal együtt azonban egyértelművé válhat, hogy van nálam is mobiltelefon, és ha kívánja, igazán szívesen a rendeljezésére bocsájtom.
És miközben próbálom a tekintetéből kiolvasni, pontosan mit és miért nézhet rajtam annyira, nehéz megállnom, hogy ne mosolyodjak el még szélesebben. A bőrömet apró lángként melegíti a zavar pírja, alig észrevehetően kúszik a szőrszálaim közt, s ha nem lenne farkasérzékem mindezt felmérni, úgy a nő elpirult arcából is le tudnám olvasni az állapotát, a gondolatait. Hogy némileg könnyíthessek a helyzeten, inkább félrenézek, elhatározom magamban, hogy valamelyik közeli fa törzsén megkeresem az útvonaljelző festékpacát. Így ér, hogy a léptei újra megindulnak felém, kifelé az erdőből, az én eddigi haladásommal egy irányba. Csak bólintok. Jobb félni, mint megijedni, talán valóban helyesebb, ha a ma reggeli edzését inkább megszakítja.
Az újabb (számára képtelennek tűnő) állításra önkéntelenül is felkacagok. Persze aztán rájövök, hogy valószínűleg nem kellett volna, de már úgyis késő.
- Elkísérem jó? - inkább kijelentés ez, mint kérdés, mégis végtelenül udvarias köntösben - Aztán majd meglátjuk, mihez tudok kezdeni egy falkányi farkassal.
A gondolatmenetet, a könnyed humort nagyjából akkor fejezem be, amikor mellém ér. Zavart energiapislákolás, fergetegnek nem nevezném, hiszen ő csak ember, egy farkashoz képest is aprócska őrláng a teste körüli erő, hát még az enyémhez képest. De ott van, érézem és elég érdekesnek találom.
- Csokoládé? - kérdezek vissza meglepetten, mégis mosollyal az arcomon - Nem, az látja nincs nálam. Csak egy telefon... - némi szarvashús a fogam közé szorulva - , lakáskulcs és természetesen a ruháim. - veszek egy mély levegőt, aztán úgy döntök, megpróbálom némi humorral odázni a helyzetet - Különben is, miért akarná ezzel elrontani az edzését? Keményen dolgozik, a teste erős lesz, a lelke meg majd hozzáidomul. Idő kérdése. - már megint túl sokat filozofálok, igaz? - Egyébként Killian vagyok. Killian Kenway. - nyújtok felé végül kezet, és közben egy fél lépéssel hátrébb lépek, hogy a távolság megfelelő lehessen egy gyors és könnyed kézfogásra.


Kilaun
EXCUSE ME WHILE I LIGHT UP THE SKY

-.Nightmare.-
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 660
◯ IC REAG : 622
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Városszélek // Csüt. Júl. 17, 2014 2:24 pm

Killian K. Kenway & Rebecca Morgan



*Igazi pasi áll előttem ez már kétségtelen. Az a laza hanyagság ahogy a szinte vádló, de javarészt aggódó kérdésemre reagál, rántja meg a vállát és vigyorog hozzá, nem engedi, hogy kételkedjek, ha esetleg eszembe jutott volna. De nem jutott és nem is fog. Amint túlteszem magam a kezdeti ijedtségen, a zavaró, csokoládé utáni vágyamon biztosan észreveszem majd mennyire jóképű. Nem mintha ennyi elég lenne számomra ahhoz, hogy bármit is kezdeni akarjak vele. Ami szép az szép, megnézem, megcsodálom s utána kutatok a láthatatlan értékek után. Egyelőre csak ámulok hogyan volt képes ekkora hidegvérrel elsétálni egy falkányi falatozó farkas mellett.*
-Ó, ez jó! Legközelebb majd én is lazán elsétálok mellettük míg a friss húson csámcsognak.
*Eszem ágában sincs. Remélem ez csupán kivételes eset, hogy ilyen közel jöttek a lakott területhez, fogalmam sincs, hogy mi az igazság. Ki tudja melyik ütne ki jobban. Egy udvarias kézmozdulattal hárítom el a telefon felajánlását, mondjuk jobban örülnék most egy falat csokoládénak. Kezd frusztrálni ez az érzés, túl kellene lépnem rajta, ahogy az iménti nadrágbámuláson is. Mit vétettem, hogy mindig arcpirító helyzetekbe keveredek, kiváltképp férfiakkal? Ez a tudat nem igazán simogatja az önbecsülésemet, váltanom kellene pár szót az őrangyalommal, hogy a védelmét terjessze ki a dolgok megtörténte előttire, sokkal kellemesebb lenne az életem. *
-Köszönöm, de úgy sem érnék vele semmit, vagy a farkasok megvárják míg felhívom a parkőrséget?
*Tessék, még ki is nevet. Azt hiszi ha elfordul nem látom, de tudom, hogy vigyorog az ütődött libán, aki mellesleg én vagyok. Ez van, a mai nap már csak ilyen, majd megbékélek vele ha kint leszek az erdőből. Ó, ha tudnám, hogy mindaz ami velem történik különleges és nem az én bosszantásomra alakult, nem azért, hogy zavaromba főtt rákra hasonlítsak, hanem egyfajta jelzés a körülöttem lévő ismeretlen világgal szemben. Tudatlanul csak megpróbálhatom összekaparni a maradék büszkeségemet és értékelni az ajándékba kapott könnyed humort. Mosolygok, érzem, hogy kicsit még erőlködő, de határozottan felfelé kunkorodik a szám.*
-Megköszönném, én meg ígérem, hogy nem fogok félni ha rám vicsorognak.
*Rájöttem, hogy nem én vagyok a humor nagyágyúja. Ez a pasi határozottan kibillentett a világomból, most nem igazán tudok ésszerűen gondolkodni. Ha mondjuk egy könyvtárban találkoztunk volna, kenterbe verem.*
-Szeretem a csokoládét. Bármilyen formában. Szerencsés alkat vagyok nem a sok csoki miatt edzek hanem mert azt is szeretem.
*Tény és való, sosem azért futottam, hogy ledolgozzak pár dekát, és nem volt lelkiismeret furdalásom ha néha este befaltam egy vödörnyi fagylaltot. A bemutatkozása picit észhez térített, elfelejtettem a legalapvetőbb udvariasságot is, bár azért lopva arra néztem amerre a lakmározó farkasokat sejtettem. Kicsit izgatott is a vélt tény, hogy nem messze ott vannak azok a gyönyörű állatok, ám feltettem magamban a jogos kérdést, hogy "Tényleg egy falkányi farkas közelében barátkozunk halál nyugodtan?" Nagyot sóhajtottam és bűnbánóan néztem fel rá.*
-Nagyon rágörcsöltem, ugye? Azt hiszem, most tényleg nem csak udvariasságból mondhatom azt, hogy nagyon örvendek. Rebecca Morgan és nagyon örvendek.....de összeismerkedhetnénk az erdőből kifelé menet? Felőlem ugyan birokra kelhet a farkasokkal, de nem vagyok túl jó életmentésben.
*Mosolyom már őszinte volt és nem mesterkélt. Megszorítottam a kezét majd gyorsan rátértem a menekülés szükségességére. El is indultam az ösvényen. Hát ennyit a mai futásról, szabadságról, friss levegőről. Majd kiülök a tornácra egy pohár narancslével és hallgatom a fenyőfáimon csücsülő madarak csicsergését.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Killian K. Kenway
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 832
◯ HSZ : 385
◯ IC REAG : 476
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Városszélek // Hétf. Júl. 21, 2014 11:41 am

Nem állhatom meg, hogy ne kuncogjak egy röpkét a nő megszólalásán. Érzem, hogy nem gondolja komolyan, süt belőle a cinikus él, talán pont ettől annyira megmosolyogtató. És persze, mondhatjuk, hogy én aztán ráérek itt teljességgel nyugodtan kacarászni, hiszen már nyomatékossá tettem, hogy én aztán igazán nem tartok a vadaktól, sem farkastól, sem pedig medvétől. Ó tudom, nem vagyok valami jó színész, könnyedén lebuktatom magam, ettől függetlenül mi a legrosszabb, ami történhet? Legfeljebb bolondnak tart majd, veszélyesnek, kötözni valónak. Nem ismerem őt, így adott esetben egy ilyenfajta vélemény sem érintene érzékenyen - arról meg nem is beszélve, hogy kellően hozzászoktam már ahhoz, hogy én vagyok a "furcsa", aki a társadalom és a saját közössége perifériáján tengeti a mindennapjait.
- Való igaz. - biccentek kissé a telefonhívással kapcsolatos felvetésére, azzal vissza is süllyesztem a készüléket a zsebembe - Mondanám, hogy sosem tudhatja, míg meg nem próbálta, de ilyesmikre inkább ne kössünk fogadást.
Mondhatnám, hogy példának okáért én egészen biztosan megvárnám, míg megteszi, de a morbid humornak ilyen mélységeivel talán nem lenne kiváltképpen helyes kísérletezni. Most legalább is biztosan nem. De amit ez a nő nem tud az az, hogy talán soha az életben nem volt még akkora biztonságban, mint jelenleg a társaságomban. De ez így van jól. És bár nem szeretném, ha ezt be kellene mutatnom neki, engem azért valahol büszkeséggel tölt el a tudat.
Egy apró kis kapaszkodó lehet tán, hogy mosolyogni látom, még akkor is, ha nem annyira őszinte és közel sem annyira széles, mint egy teljesen felszabadult gesztus, de kezdésnek talán megteszi. Legalább tőlem nem tart, ami az elmúlt évtized tengődései után mondhatni nagy teljesítmény.
- Akkor azt hiszem, megkötöttük az üzletet.
Jelentem ki egészen bizonyosan a dolgomban. Bár tudom, hogy nem hisz nekem, és hogy éppen annyira tartja valószínűnek a helytállásomat egy falkával szemben, mint azt, hogy nem fog félelmet érezni egy farkas közeledése okán, de továbbra sem várom el, hogy feltétel nélkül megbízzon bennem, hiszen nem is ismer.
- Oh. - kiáltok fel halk meglepettséggel, amikor kifejti a csokoládé és az edzések közti párhuzamot. Nem vagyok benne biztos, hogy pontosan mit kellene felelnem erre, mit illik egy nő alakjával kapcsolatban megemlíteni, mi számít bóknak vagy éppen arcátlan gorombaságnak... Úgyhogy zavartan nézek rajta végig, nem, valóban nem nevezném éppenséggel túlsúlyosnak, úgyhogy inkább... - Valóban szerencsés, hogy ilyen adottságai vannak.
Azt hiszem, hogy ez a megfogalmazás még mindig sokkal kultúráltabb, mint az olyasfajta együgyű megnyilatkozások, mint például "igen, magának jó alakja van" vagy valami ilyesmi. Valami cifrább, ha úgy tetszik.
- Hát persze, Rebecca. - biccentek aprót, és a kérésének eleget téve magam is útnak indulok kifelé az erdőből, felvéve a nő sétatempóját. Nem fogom se visszatartani, sem pedig siettetni, ha úgy tetszik, akkor ő irányít én pedig jól képzett biztonsági személyzethez méltóan alkalmazkodom hozzá.
- Nézze, még mindig sokkal jobban helytállt, mint az emberek nagy többsége. Nem vettem volna a lelkemre, ha sikítozva rohant volna ki az erdőből a figyelmeztetésemre. Látja, azt már inkább nevezném "rágörcsölésnek".
Én nem pont ezt a szót használtam volna, de mivel ő így fogalmazott az imént, inkább megismételtem az általa használt kifejezést, csak hogy tudja, egyre gondolunk. A magam részéről a "pánik" szóval jobban ki lettem volna békülve.
- Még nem láttam Önt errefelé. Ami azt illeti, magam is elég gyakori látogatója vagyok a környéknek. - milyen szép megfogalmazása annak, hogy ez a szülőföldem és minden fáját úgy ismerem, mintha én magam neveltem volna őket - Most költözött ide?
Faggatom szolidan, ha már egyszer felvetette az erdőből kifelé menet való megismerkedés lehetőségét.


Kilaun
EXCUSE ME WHILE I LIGHT UP THE SKY

-.Nightmare.-
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 660
◯ IC REAG : 622
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Városszélek // Pént. Júl. 25, 2014 8:09 am

Killian K. Kenway & Rebecca Morgan


*A fogadáskötésre csak a fejemet rázom s érzem ahogy a fintor az arcomra ül, orrnyergem összeráncolódik ahogy felhúzom. Ez volt a legbanálisabb marhaság amit mondhatott, de legalább egy kicsit kibillentett abból a görcsből ami rám telepedett. Nemsokára biztosan szimpatikusnak fogom találni csak ki kell ráznom magamból a kezdeti ijedtséget és akkor meglátom a körülöttem lévő világot, kezdve a férfivel. Aki nem mellesleg figyelmeztetett a közelben lévő vadakra, persze, hogy megbízom benne és miért kellene tartanom tőle? Nem mondhatni rá, hogy a szeme sem áll jól, ráadásul még humora is van, ami viszont a legmegnyerőbb, hogy az enyémet is megérti.*
-Szerintem jó üzlet.
Látom a zavarát, a fene tudja csak miért ült az arcára. Eszembe sem jut, hogy a női hiúság miatt nem tudja mit feleljen. Én mondjuk nem is vártam választ és tényleg nem azért említettem meg az egészet, hogy a leplezetlen pillantásával legyezgessem a hiúságom, ami nincs. Azt hiszem tegnap este néztem utoljára tükörbe és azt sem szoktam megnézni hogy áll rajtam a melegítő. Ezzel szemben megkapom az alapos végigmérést amitől meg én jövök zavarba és az ítéletet.*
-Köszönöm, de...nem azért mondtam.
*Jó lenne már innen kikerülni, már nem csak a csoki iránti vágyam frusztrál hanem egyre inkább kezdem érezni ahogy a farkasok közeli jelenlétének tudata felborzolja az apró pihéket a nyakamon. Újabb halvány mosolyt vetek rá, ami a beleegyezésének szól és megindulok kifelé az erdőből. Nem rohanok, még csak kocogásnak sem mondható de lépteim ritmusa messze van a könnyű sétáétól is és persze néha azért muszáj a hátam mögé is nézni. Minél messzebb kerülünk a vadas helytől, annál nyugodtabb vagyok, és képes felfogni azt is amit mond. Hízelgő egy kicsit de az öniróniám erősebb.*
-Ó, hát az ijedtségtől ledermedve sóbálványként állni sokkal jobb? A szívem a torkomba ugrott és mivel ott egy gombócot képzett, sikításról szó sem lehetett, az adrenalin pedig elöntött tetőtől talpig és a lábaim némileg lezsibbadtak. A rohangálásnak is annyi. Azt hiszem most kezd lebomlani bennem.
*Előretartom a kezem ami enyhén szólva remeg, mint a jobb napokat látott alkoholistáé. Joggal merül fel bennem a kérdés, hogy mi lett volna ha meg is látom a farkasokat amint épp a reggelijükön nyammognak. És mi lett volna ha ők is meglátnak engem? Már előre örülök a következő éjszakámnak és a megjósolható rémálomnak.*
-Szóval akkor errefelé lakik. Én is. Nem rég....jöttem ide. A költözés erős túlzás. Megörököltem a nagyim házát és azt kell kicsit felújítanom mielőtt eladom. De az is lehet, hogy nem adom el. Még nem döntöttem el semmit, viszont már nincs meg a New York-i állásom, szóval ha mégis maradok valami állás után is kell néznem. Vadőr nem leszek.
*Ha már ismerkedünk, nem csak tőmondatokat használok, ráadásul már futja egy poénra is. Lépteink neszét kiválóan kiegészíti a kezemben lévő elfelejtett flakon víz locsogó hangja. Talán a farkasokhoz vághattam volna időnyerés céljából. Legközelebb talán egy nagy darab bélszínnel a kezemben kellene futnom amit közéjük dobhatok had marakodjanak.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Killian K. Kenway
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 832
◯ HSZ : 385
◯ IC REAG : 476
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Városszélek // Pént. Júl. 25, 2014 9:30 am

Nem igazán tartanám helyénvalónak, ha tovább fokoznám a tesfelépítéssel kapcsolatos kérdéskört. Azt hiszem, hogy mindketten pontosan elértük azt a bizonyos határt, mint amikor az ember keze megszalad, az üvegpohár pereménél pedig remegve puposodik fel a víz. Egy apró löket, egy utolsó csepp, és túlcsordul, kiömlik, aztán marad a takarítás - amihez jelen pillanatban egyáltalán nem érzek kedvet. Mármint a szituációnk "takarítgatásához".
Érdeklődve hallgatom a magyarázatát, ahogy pontosan felvázolja nekem a helyzetét és az érzéseket, amiket a "hírem" kiváltott belőle. Kissé megint el kell mosolyodnom, hiszen mindezzel teljes mértékig tisztában voltam eddig is. Érzések, energiák piszkálták a bőrömet, illatok árulkodtak a testében végbemenő változásokról. De azért kedves, hogy ilyen nyíltan megosztja velem. Kedvelem az ilyen nőket. Mármint az olyanokat, akik nem próbálják meg eljátszani a hőst, a férfit, hanem valóban nőként viselkednek, a nem minden gyengeségével és erősségével együtt. Talán ezért is esik nehezemre szót érteni a lányommal, hiszen ő annyira karakán és határozott, hogy az éveim száma ellenére úgy érzem, hogy néha képes lenne egy pillanat alatt megsemmisíteni engem már a puszta jelenlétével.
- Szerintem ez még mindig a jobbik eset. - állapítom meg kissé elmerengve, miközben magam is követem a kézmozdulatát, figyelve az apró reszketést - Így legalább lenne esélyem felkapni és kirohanni magával. Nincsen semmi baj.
Mondom egészen halkan és megnyugtató tónusban. Kissé habozok ugyan, túl régi emlékeket, túl sötét időszakokat idéz fel bennem a halandók lelkének elcsitítása, a haláluk előtti utolsó pillanatok békéssé tétele, de mégis...
A szavaimmal párhuzamosan Rebecca valamilyen különös oknál fogva valóban úgy érezheti, hogy megnyugszik, hogy tényleg semmi baj. Az energiáim kissé túlcsordulnak a pajzsomon, körbeölelve a nőt, az Illúzió hatalmával ültetve el a békés megnyugvás és a bizonyosság magját a lelkében. Jobb ez így, az ő egészségére sajnos igen káros lehet a stressz, nekem... A mi fajtánknak pedig már úgyis mindegy.
- Fő a határozottság, nem igaz? - ugratom egy kissé a ház eladásának kétségessége kapcsán - Részvétem a nagymamája miatt. Tudja, én itt születtem, ezért nem tudnék elfogulatlanul véleményt mondani a letelepedésével kapcsolatban. - kacagok fel röviden, ámbár talán jobban tenné, ha visszamenne New Yorkba, hiszen ez a város az utóbbi időben van annyira veszélyes, mint egy mészáros műhelye, és sajnos halandóként nem sok esélye lenne a túlélésre.
- Van vadőr ismerősöm. - ez azért erős túlzás, legalább is a Protektort ismerősnek nevezni úgy, hogy még csak meséket hallottunk egymásról Abigailen keresztül - Milyen területen dolgozik, ha szabad kérdeznem?
Az érdeklődésem egyelőre pusztán az, aminek tűnik: érdeklődés. Tudok neki segíteni néhány dologban, például illúzióval elhitetem vele, hogy nincs semmi baj, de hogy állást találjak neki? Még nekem sincs. Persze nem azért, mert annyira lehetetlen volna itt munkára akadni, egyszerűen nem vagyok olyan állapotban, hogy emberek közé menjek. Mármint rendszeresen, ugyebár. De ki tudja, talán Abigail tudna segíteni...


Kilaun
EXCUSE ME WHILE I LIGHT UP THE SKY

-.Nightmare.-
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 660
◯ IC REAG : 622
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Városszélek // Vas. Júl. 27, 2014 6:39 am

Killian K. Kenway & Rebecca Morgan


*Minden szégyenkezés nélkül nyújtom előre a kezem és nézem a diszkrét remegést, amit az egész testemben érzek, de szerencsére sikerül lépteim bizonytalanságát megzabolázni. Nem mintha azt szégyellném, inkább csak nincs kedvem rálépni egy lehullott faágra amin aztán orra bukom. Gyakran előfordul velem ilyesmi, ahogy a nadrágbámulás ábrája is mutatja leginkább férfiak társaságában történnek velem banális dolgok. Az apróbb baleseteket mindig megúszom, titkon gyanítom van egy őrangyalom aki vigyáz rám, s mivel szegény a sok munka miatt igencsak őszülhet, már megfordult a fejemben az a gondolat, hogy a saját maga szórakoztatására, ő talál ki s rendez el minden arcpirító helyzetet. Az imént minden bizonnyal lefordult a székéről nevetés közben.*
-Várjon, elképzelem…*picit az égre nézek a fák ágai között és valóban lepereg előttem az általa leírt szituáció, meg amit én gondolok hozzá. Aztán bólintok.*…Ha figyelmeztetés nélkül teszi, esélyesebb lett volna a sikítás.
*Mosolygok a gondolaton és lassan de biztosan megnyugszom. A farkasoktól való távolodásnak tudom be, egy részét annak, hogy nem vagyok egyedül. A férfi jelenléte nagyban hozzásegít ahhoz, hogy képes legyek másra is figyelni magam körül, ne csak az erdőből kifelé vezető útra. Észreveszem, hogy madarak csiripelnek, érzem az arcomon a könnyű szellő simogatását, lassan visszatér tudatomba az erdő úgy, ahogy először ölelt körül, mikor elindultam futni. Ezzel egyidejűleg szétárad a számba képzelt csokoládé íze is aminek nem nagyon örülök. Valahogy frusztrál, de a magyarázatát még nem sikerült megtalálnom magamban. Ennyire kívánós lennék? Igyekszem a megtalált nyugalomra gondolni, de nem ezért vagyok annyira közlékeny az ittlétemmel kapcsolatban. Szeretek beszélgetni, ismerkedni, főleg itt Fairbanks-ben. Már az első napon ismerősbe botlottam, a szembe szomszédom pedig végtelenül kedves volt velem. Úgy tűnt az eddig eltelt napok után, hogy itt mindenki kedves, közvetlen és odafigyelnek másokra.*
-A határozottság nem mindig merül fel bennem erényként. Köszönöm, sajnos nem is ismertem. A gondom csak az, hogy világéletemben New Yorkban éltem, ott vannak a barátaim, minden utcasarkot ismerek. Viszont ez a város már az első napon lenyűgözött a lakóinak egy részével együtt. igazán kellemes volt nem szirénahangra ébredni, valahogy a madárcsicsergést jobban kedvelem.
*Amandánál ébredtem a kanapén, csend volt az általam megszokotthoz képest. A csicsergésen kívül csupán dorombolást hallottam és egy érdes nyelvet éreztem az arcomon ami kitartóan ébresztgetett. Amanda cicája. Miatta még egy cicatárshoz is kedvet kaptam, s ahogy a nagyi háza szépen alakult, úgy mélyült el bennem az elhatározás is. De még voltak kétségeim, innen a határozatlanság. Elvégre a nagyváros után, épp olyan nagy lenne a változás is az életemben. Mondhatni nulláról kellene indulnom és ami a bankszámlámat jelen pillanatban jellemezte, az is közelített ehhez a szép kerek számhoz.*
-Nekem rendőr ismerősöm van aki ismer egy vadőrt.
*Mosolyogtam és éreztem, hogy szemöldököm íve büszkén megemelkedik. Amanda a szembe szomszédom és rendőr és kedves nő, remek a humora és imádja a forró csokit. Csoki. Ez a gondolat folyamatosan kerülgetett.*
-Most már semmilyenen, de korábban egy antikváriumban dolgoztam New York egy kis utcájában. Szeretem a könyveket, és nem csak olvasni. Minden könyv egy külön történet még mielőtt kinyitom. Elég csak a borítóra néznem, régi vagy új, bőrkötéses vagy modern keménypapír. Kopott-e vagy sem, hogy mennyit forgatták, hol nyílik ki magától, milyen az illata….bocsánat, azt hiszem kissé előreszaladtam.
*Még idejében észrevettem magam, gyakran előfordul, hogy elszalad velem a ló ha a könyvekről van szó. Szerencsére megláttam az erdő melletti út egy darabját, hamarosan kikerülünk innen, már csak az a kérdés hol fogok futni egy ilyen halál izgalmas kaland után.*
-És ön? Mivel foglalkozik azon kívül, hogy farkasokkal ijesztgeti a nőket, hogy aztán megmentse őket?
*Nem volt vád amit mondtam, ezt a mosolyom is jelezte.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Killian K. Kenway
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 832
◯ HSZ : 385
◯ IC REAG : 476
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Városszélek // Pént. Aug. 01, 2014 6:07 pm

Azt hiszem, hogy kedvelem Rebeccában, hogy ennyire vizuális alkat. Magamra emlékeztet, hogy is ne tetszene az intelme, hogy várjak, míg elképzeli. A mosolya viszonzásra talál, ezzel együtt persze a kivédhetetlen, játékos felháborodásom is egészen új tetőfokra hág.
- Figyelmeztetés nélkül? Ugyan, nem vagyok holmi csábos szuperhős! - nevetek fel könnyedén - Hiszen nincs már épp elég szeretőm így is? Azt hiszem, öreg vagyok én már az ilyen allűrökhöz.
Pedig mókás lenne mondjuk Zorróként elképzelni magamat, aki se szó, se beszéd felkapja a bajba jutott hölgyeket, hogy aztán egyetlen csábos pillantással elhitesse, nincs semmi baj. Mondjuk a csábos pillantást, mint olyat, azt hiszem, hogy eléggé gyakorolnom kellene, kissé kiestem a gyakorlatból - már ha volt nekem valaha olyanom egyáltalán. Kilaun a sármőr, igazán mókás elgondolás.
Elégedetten veszem tudomásul, hogy a nő szívverése csitulni látszik, arcvonásaiba az általam formált béke úszik be, így már minden jó lesz, és nekem sem kell tovább olyan nagy hévvel azon rágódnom, hogy megnyugtassam a farkasokat illetően.
Érdeklődéssel hallgatom azt, hogy miként került ide, egy egészen szép és újszerű Mesét alkot gondolataim közt az ismeretlen nagymamától örökölt ház. Ha én írnám ezt a történetet, talán elrejtenék a padlásra egy ősöreg ládát, tele titkokkal és további történetekkel. De én most sem író, sem pedig nagymama nem vagyok - utóbbiért hála Tupileknek.
- Maga nyert! - adom meg végül magam feltartott kezekkel, bár szinte biztos vagyok abban, hogy az a bizonyos vadőr egy és ugyanaz a személy. Túlságosan erőteljesen árad Rebecca felől az, amit Atyám örökségében annyira keresnek. A Szellemek Áldása, nevezhetném így is, bár tudom, hogy ők maguk közt mágiaérzékenységnek hívják ezt a jelenséget, számomra ez túlságosan modern kifejezés ahhoz, hogy használjam. Nem lennék meglepve, ha oltalmat talált volna ez a nő az Őrzők menedékében, ámbár úgy vélem, hogy nem tud semmit a valóságról, ami körülveszi.
Az otthon melegét - inkább fagyát - ébreszti bennem a könyvek iránti lelkesedése. Akkor, régen, amikor a mi történetünk született, nem éltünk ilyen eszközökkel, de mégis. Vonzónak találom a történetek iránti érdeklődését, magam is szívesen időzöm el egy-egy kötet tüzetesebb vizsgálatával. Ennek ellenére engem sosem az eredete vagy az értéke fogott meg, mintsem a tartalma. Magam elé révedő tekintetem nosztalgikus mosolyt tükröz, ahogy szótlanul hallgatom, a gondolataim közt pedig régi idők képei peregnek le.
- Engedje meg, hogy megjegyezzem, milyen szép hivatása van. Akarom mondani.... volt. - pillantok rá, ahogy gyorsan javítom ki magam, csöppnyi együtt érző szomorúsággal a hangomban, majd felsóhajtok - Egy ismeretlen nagyszülő, aki még így is gondol Önre, igazán misztikus. Egy elveszített állás, egy új, csendes közeg a nagyvárosi nyüzsgés után, cserébe megválaszolatlan kérdésekkel, kalandokkal... Hogyan fest mindez az idei eredmények tükrében? Elégedett? Én az volnék, érdekes és sajátos történetkezdés.
A kérdésén muszáj vagyok felnevetni, igazán nemes elfoglaltság lenne ilyen hivatást űzni, de sajnos csalódást kell okoznom.
- Kettőt vagy könnyebbet kérdezz... vagy hármat... vagy amennyit akarsz, de ezt ne. - csóválom meg kacagva a fejem, ahogy a foglalkozásomra adott választ próbálom kikerülni - Letegeztem. Elnézést... vagy... megengedi? - javítom ki magam újfent, ám illetlenség volna ilyen csúnyán elmenni a kérdés mellett, és bár nem szívesen hazudnék ennek a nőnek, mégsem vallhatom be az igazat. De mit is mondhatnék? Azt, hogy képtelen vagyok munkát vállalni, mert sosem lehet tudni, hogy az emberek mit hoznak ki belőlem, és mikor szakad el annyira a cérna egy váratlan percben, hogy az őrületbe kergetek mindenkit, aki körülöttem van? Azért ezt mégsem kellene...
- Utoljára újságíróként dolgoztam. Sok mindenhez értek. Csak aztán történt egy balesetem, fejsérülés, tudod... Tudja... Extrém sportok. Abból lábadozom, néha még mindig nem az igazi. - húzom el a számat, és sikerül megállapítanom, hogy sikerült igazán kegyes hazugságot rittyentenem - Még jó, hogy volt biztosításom, és persze némi megtakarításom, különben nem tudom, mihez kezdenék.
Biztosítottam magamnak néhány Illúziónyi dollárt, egek, ilyenkor látom, mennyire szánalmas és gerinctelen életet folytatok... folytattam... legalább is igyekszem felhagyni vele.
- Egyébként - kanyarodnék vissza inkább őhozzá, hogy minél kevesebbet beszéljünk rólam - vannak ismerőseim a helyi egyetem könyvtárában. Úgy tudom, hogy a birtokukban van rengeteg régiség is, és egy kérdést igazán meg tudok tenni, hátha igényelnek némi plusz szakértelmet, hamarosan kezdődik az iskolaszezon.
Nem kívánom megsérteni, csak ha már lenne rá lehetőségem, ennyit igazán megtehetek, nem igaz? Persze az is lehet, hogy váltani akarna, új dolgokat kipróbálni, amiért egyáltalán nem tudom hibáztatni, főleg akkor, ha ő is olyan Álmodozó típus, mint én.

//Ne haragudj, hogy csak most, egyszerűen lerobbantam reagilag a napokban Sad :csokor: a vastagított lila rész pedig zsebszöveg//


Kilaun
EXCUSE ME WHILE I LIGHT UP THE SKY

-.Nightmare.-
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 660
◯ IC REAG : 622
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Városszélek // Vas. Aug. 03, 2014 10:41 am

Killian K. Kenway & Rebecca Morgan


*Szóval nem csábos szuperhős. Nos ezzel a meghatározással vitatkozni tudtam volna, nem is akárhogyan, de azzal csak a saját renomémat süllyesztettem volna a béka feneke alá. Killian igenis csábos volt azzal a csibészes mosolyával és a szemeinek csillogásával. Nem feltételeztem, hogy az én kisugárzásom csalta elő, inkább természetes velejárónak gondoltam. Szuperhős volt amiért higgadtan – a nekem adott magyarázat szerint – átgyalogolt a farkas veszélyt jelentő helyen és még engem is figyelmeztetett. Ami inkább felkeltette a figyelmemet, azt a további szavai jelentették. Fura volt. Eddigi tapasztalatom azt mutatta, hogy a férfiak csak saját maguk között kérkednek a sok szeretővel, a nők előtt inkább eltitkolják a hódításaikat, Killian azonban épp ellenkezőleg viselkedett. Megemelt szemöldökeim mögött arra gondoltam, ez talán egy új verziója a fordított férfi pszichológiának és a nyílt vallomásával akar megnyerni. Ráadásként bedobta középre a korára tett nem éppen előnyös megjegyzést. Olyan volt akár egy nő aki saját magát húzza le, hogy aztán bezsebelje a csakazértis bókokat.*
-Áááá, értem. Az iménti megmentő akció csupán az érett és joviális öregúr udvariassága.
*Adtam neki egy adaggal a saját humoromból, nem mindig becsültem ugyan de most jólesett. Egy kicsit kirángatott a az ijedtségből, noha éreztem azt is, hogy a régi nyugalmam visszatér. A nagyit emlegetve eszembe jut néhány részlet amit nem említettem meg, de szerintem az ő számára nem is fontos. Amint a takarítás feléig eljutottam, feltúrtam a padlást, hogy megtudjam ki is volt a nagyim. Találtam néhány régi emléket, fotót és írást ami közelebb vitt hozzá, de egyik sem volt jelentős felfedezés. Legalábbis ami a meséket illeti. Viszont még csak a felénél jártam. Annyi holmi szerintem nincs is a világon amit a nagyim összerakosgatott a padláson, mintha odavitték volna a Narnia krónikáinak szekrényét. Sosem érek a végére.*
-Igen, tudom.
*Pedig nem, csak örülök az elismerésnek amit csekély itt tartózkodásom eredményeként kaptam. Persze semmit nem tudok a háttérről és a nagyi holmijai között sem találtam még olyasmit ami bármire is magyarázatot adna. Pedig ha jobban átgondolnám a dolgokat és a velem történteket, biztosan rátalálnék néhány furcsa és megmagyarázhatatlan dologra. Egyelőre azonban sok minden más veszi el figyelmem jelentős részét.
A könyvek iránti imádatom szinte világít, ha nem szólnék egy szót sem, csak elém raknának egyet az emlegetettek közül, máris ordítana rólam a lelkesedés. Nekem a történet ott kezdődik ahol másnak befejeződik. Megnézem a könyvet, megforgatom, megszagolom, a címe alapján elképzelem a történetet, próbálok párhuzamot vonni közte és a valóság között, s aztán elolvasom. Végül jót szórakozom azon, hogy tévedtem avagy sem. Mindez egy élvezetes játék a számomra azon felül, hogy újabb ismeretekre teszek szert. Killian aztán újabb játékra hív, nem is tud róla. A kérdése előtt felvázolt gondolatok elrepítenek egy másik világba amit már elkezdtem felfedezni és nagyon távol áll a valóságtól….legalábbis józan ésszel felfogva. Elmerengek azon amit kérdezett. Visszaemlékezve az év elejére és tovább gombolyítva a fonalat egészen az Alaszkába való megérkezésemig, van min gondolkodnom.*
-Regénybe illő az biztos és élvezem, az is biztos. Először azt hittem kétségbe fogok esni ha nem sikerül időben végeznem és elveszítem az állásom, de….inkább megkönnyebbültem. Persze hiányoznak a könyvek, a por és a régiség illata, a dohos lapok tapintása és az a világ amit egy-egy könyv elém tár, de van egy olyan érzésem, hogy itt sokkal nagyobb kalandok várnak rám. ne kérdezze micsoda, fogalmam sincs.
*Csak egy érzés volt valóban de elég erős ahhoz, hogy biztosan tudjam, igaz. Mióta az első éjszakámat eltöltöttem a nagyi házában, szinte minden éjjel vele álmodtam. Igaz az arcát sosem láttam, de _tudtam_ hogy ő az. Aztán találtam néhány fényképet róla és anyáról, s az álmok már részletesebbek lettek és egy kicsit misztikusak is. Furcsa volt, hogy Killian pont ezt a szót használta az imént, de nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget egyetlen pillanatnál. Kérdésem talán váratlanul érte, de részemről merőben ártatlan. Nem kívántam mélyen belefolyni a magánéletébe, de érdekelt. Valamiért. Nem tudtam megmagyarázni, egyszerűen csak kíváncsi voltam rá, ahogy Amandára is és Egonra is. Az viszont ahogy először válaszolt engem ért váratlanul. Letegezett. Nem a tény ütött arcul hanem az a tudat, hogy előbb is eszembe juthatott volna. A találkozásunk és a körülmény szinte az első pillanatban lehetővé tette volna a közvetlenebb hangnemet, de nekem már annyira természetes volt mindez, hogy észre sem vettem. tapasztalataim szerint – mert a munkám során sok emberrel találkoztam – rájöttem, hogy ez mellékes. Tegeződve is lehetünk valakivel szemben tisztelettel és magázódva is el lehet küldeni bárkit melegebb égtájakra.*
-Persze! Jóééég! Eszembe juthatott volna már korábban is. Mondjuk akkor amikor a vérengző vadállatokról beszéltél.
*Zavarben vagyok, ez tisztán érzékelhető, de szerencsére hamar elillan, nem olyan komoly és tartós mint más esetekben. Killian személye mindezt feledteti és nem azért mert valóban szuperhős külseje van. A beszámolója aztán kielégít és megmagyaráz néhány dolgot. bűntudatom és megértésem a felszínre tör.*
-Ó! Sajnálom, biztosan roppant nehéz lehet a visszazökkenés.
*S ebben az esetben egyáltalán nem jut eszembe az anyagi vonatkoztatás, inkább csak a lelki. Az sokkal fontosabb, anélkül az ember félember. Ha fel is keltené a kíváncsiságomat más háttérrel kapcsolatban, szinte azonnal el is tereli a felajánlásával, amit aztán végképp fontolóra veszek. Néhány nappal ezelőtt már eszembe jutott de elvetettem, most viszont érdekel a dolog. Nem sért meg, arcom felvidul a lehetőségtől és számomra is meglepő, elfogadom az ajánlatát. Persze leginkább az emlegetett régiségek vonzanak.*
-Valóban? Tényleg? ez igazán…..kedves tőled. Köszönöm. Azt hiszem ez volt az a bizonyos kezdőrúgás amiért olyan sokan befizetnek.
*Kezdőrúgás vagy bárhogyan is hívják a fene essen belé, nem nézek én footballt csak néha látom és hallom a hírekben. Valójában nem érdekel hányan kergetnek egy tojás alakú labdát vérre menő küzdelemben, vagy kerek labdát rugdosnak egy téglalap alakú kapuba. Számomra mindegy, férfidolog. Ahogy a baseball is….vessenek rám követ, nem érdekel. A sport csak annyiban érdekel ameddig én művelem és élvezem. Persze ennél sokkal jobban érdekel az a kaland ami elkezdődött az életemben az ideköltözésem óta, de munkára és pénzre szükségem lesz ha mégis maradok. Az pedig csak hab a tortán ha olyasmit művelhetek amit szeretek is. Lelkem egy része már foglakozott a munkaválasztás gondolatával de álmomban sem reméltem volna, hogy az a könyvekkel lesz kapcsolatos. Fairbanks kisváros és bár biztosan van könyvtára, nem valószínű, hogy van felvétel könyvtárosi állásra. Megbékéltem volna bármivel, mondjuk a helyi étkezdében felszolgálással, vagy a vegyesboltban eladóként, vagy bármi mással amíg nem találok mást. Megfelelő. Ez olyan fogalom volt a jelen helyzetemben ami luxusnak számított….de nem lehetetlennek.*

//Nem haragszom! Köszönöm a virágot! Smile A zsebszöveget pedig külön Smile
  
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Killian K. Kenway
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 832
◯ HSZ : 385
◯ IC REAG : 476
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Városszélek // Vas. Aug. 03, 2014 12:30 pm

Öregúr? Nahát kérem, így sem neveztek még a közelmúltban az is biztos! Meglepetten nevetek fel erre a jelzőre, valamiért egy apró termetű, lassú és billegő járású kutya jut eszembe a szóról, és azért meg kell hagyni, hogy ilyen szemszögből nézve talán még van is benne valami. Drága hölgyem, ha elmondanám, és ha elhinnéd, hogy már több, mint nyolc évszázadot megéltem... Ámbár ilyen "hétköznapi" helyzetekben még magam is szeretek megfeledkezni erről a tényről.
- Hát hogyne - bólintok végül - azt hiszem, már tényleg csak egy kalap és egy szépen faragott sétabot hiányzik, most, hogy mondja, meg is fontolom a vásárlást.
Nem lenne praktikus, de cilindert talán tudnék szerezni a lányomtól, a sétabotnak pedig akár egy bot is megfelel. Most, hogy mondom...
Kicsit ellépek tőle, szökkenő mozdulattal távolodom a kitaposott ösvény széle felé, hogy le-lehajolva néhány pillanatnyi keresgélés után szerezzek magamnak egy kissé korhadt botot.
- Így már sokkal jobb. - nevetek fel megint röviden, de végül teljességgel elfeledkezem a botomról, ahogy később Rebecca története köt le. Ott van a kezemben, használom is, de nem tűnik fel a jelenléte.
Megmagyarázhatatlan kényszert érzek arra, hogy játszadozzak egy kicsit, hogy valami apró - mégis jelzésérték - Illúzióval adjak nyomatékot a nő szavainak. Mintha megerősítést kellene adnom, mintha az lett volna a találkozásunk legfőbb célja, hogy megszilárdítsam a hitét abban, hogy jó helyen jár.
- Ki tudja... - vonom meg a vállam egy félmosollyal - Minden esetre az biztos, hogy érdekes története van a városnak. Olvasott róla? - pillantok felé kérdőn, és amennyiben érdeklődést vélek felfedezni a reakcióiban, úgy folytatom - Állítólag a bennszülött inuitok kultúrájából rengetek dolog maradt fenn. Elég csak az éves hagyományőrző fesztiválra gondolni. Ahogy én tudom, a legendák szerint rengeteg érdekfeszítő eseménynek adott helyet a város. Varázslatos eseményeknek. - halkítom le kissé a hangom, eltűnődve a saját múltamon - Én szeretem hinni, hogy igazak a történetek, ezért is olyan spirituális ez a környék. Nevessen ki nyugodtan, nem fogok megsértődni.
Teszem hozzá jókedvűen, mert végső soron hit kérdése az egész, nem? Rengeteg film és regény történetében szeretne hinni az emberiség. Van az a varázslófiú például... Vagy a vámpírtörténetek.
Aranyosnak találom a zavarát a tegezéssel kapcsolatban, de örülök, hogy végül is beleegyezik. Nekem semmi gondom sincs a magázódással, már hozzászoktam és úgy vélem, hogy jól is áll, de a tegezés is belefér. Nekem nincsenek olyan erőteljes Alapítói gőgjeim, mint egyeseknek.
- Szerintem akkor fontosabb dolgod is volt, mint az ilyen formalitásokon merengeni. - jelentem ki egészen tudálékosan arra, hogy korábban is eszébe juthatott volna a tegeződés gondolata - Mondanám, hogy majd egyszer igyunk pertut, csak az a baj, hogy nem iszom alkoholt. De ha neked megfelel valami üdítő, akkor benne vagyok.
A visszazökkenésemmel kapcsolatos gondolatára csak megrázom a fejem.
- Áh, nem olyan vészes. Ami nem öl meg, az megerősít.
Hogy ez mekkora hazugság! Én már csak tudom, hogy ami nem öl meg, az egyenesen vágyat ébreszt a halál iránt. De ahelyett, hogy újra elkezdenék önnön balsorsom felett elmélkedni, inkább örömre cserélem a búskomorságot, hiszen jobban sikerült felvidítanom Rebeccát az állás lehetőségével, mint azt elsőre gondoltam.
- Nem-nem, a világért sem rugdosnálak. - nem vagyok sportrajongó, ez világos, ugye? - Viszont ebben az esetben kénytelenek leszünk címet - vagy legalább is telefonszámot - cserélni. - mondjuk szinte biztos vagyok benne, hogy szagról csakhamar meg tudnám találni, hogy hol lakik - Persze nekem úgy is jó, hogy megmentelek még egyszer, de inkább ne légy rászorulva többet. - nyúlok a korábban már megfogdosott telefonért a zsebembe - Megtennéd, hogy...?
Pillantok rá kissé elesetten. Megint új mobiltelefon, az előzőt éppen csak sikerült megszoknom, telefonálni már tudok, de az adatbevitellel nem igazán foglalkoztam eddig. Nem lepne meg, ha tökéletesen idiótának - illetve technofóbnak tartana, hiszen a mai világban a mobiltelefon teljességgel hétköznapi eszköz, és én mégsem tudom kezelni... Ha Rebecca elveszi a telefont, rögtön feltűnhet neki egy egészen jó hangulatú háttérkép, valamint az, hogy összességében csupán három név szerepel a telefonkönyvben, ABC-sorrendben Abigail, Holly, Hope.


Kilaun
EXCUSE ME WHILE I LIGHT UP THE SKY

-.Nightmare.-
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 660
◯ IC REAG : 622
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Városszélek // Vas. Aug. 03, 2014 3:52 pm

Killian K. Kenway & Rebecca Morgan


*Meglepett nevetésével egy időben mosolyodom el, tudtam, hogy ez következik és már készültem rá. Ő is tudta és én is, hogy egyáltalán nem néz ki öregúrnak, de a kijelentése és szavainak értelmezése utat engedett jókedvemnek. Örömmel vettem, hogy értékeli a humoromat, lám mégis van a földön olyan férfi akinek van elég esze a bolondos nőszemélyekhez és partnerként viselkedik irántuk. *
-Igen, valóban. Azt hiszem ezt hiányoltam eddig.
*Elképzeltem sétabottal és kalappal, hozzá pedig az illő angol ruhaviselettel. Meglepően volt irreális és természetes az arcához és vonásaihoz gondolva. Egyetlen pillanatig nem tudtam, hogy mit gondoljak felőle, annyira megfoghatatlan volt a képzeletemnek. Főleg miután szerzett is magának egy faágat. Annyira ellenétes volt az általam elképzelt személyiségéhez, mint Charles Dickens Scrooge alakja vörös rózsacsokorral a kezében. Mégis…..tudtam nevetni a pillanatnyi humorán, ahogy a kezében fogta azt a felkapott botot és próbálta sétapálcaként használni. A torkomból felhangzó nevetés olyként hatott mint egy gyermek boldog kacagása. Aztán kénytelen voltam figyelni a szavaira. Elmerengtem rajtuk, tény és való, hogy volt bennük valami igazság és a felé való törekvés iránti noszogatás. Önkéntelenül is elfogadtam.*
-Valamennyit. De azt hiszem nem eleget. Találtam néhány feljegyzést a nagyimtól de azok csak homályos utalások. Nem elegek ahhoz, hogy higgyek is bennük.
*Ez a válasz, józan és civilizált elmém végeredménye, de nem azé aki bármilyen mesében képes hinni, pedig én hajlok a mondák és régi mesék valóságának igazában, de a realista elmém amit szinte belém vertek az egyetem első évében, néha elterelnek másfelé. Szeretnék hinni a mesékben, de ha meg is teszem azt csak egyedül teszem és a gondolataimhoz nem férhet hozzá más rajtam kívül. Nem mintha szégyellném, a gondolataimat és a hitemet soha, de a hozzájuk mások által kapcsolt realitást azt néha igen. Nem azért mert nem bízok bennük, hanem mert mások nem bíznak bennük és ez frusztrál, ráadásul nem érzem jól magam ha a velem szemben ülő gyökeresen mást gondol. *
-A nagyim azt hiszem bennszülött indián volt. Csak épp nem tudok róla semmit sem, pedig biztosan érdekes lehetett az élete, vagy inkább a múltja. Mindez érdekelne, de a padlás olyan akár egy útvesztő, örülök ha esténként sikerül visszatalálnom a hálóba.
*Mindez persze enyhe túlzás volt, de lényegében fedte a valóságot. Chigliak nagyi elég rejtélyes nőszemély volt a maga korában, hát még az enyémben aki nem tudott róla semmit. Ám Naomi nagyija annál többet. Ez volt a következő lépés, hogy valamennyit megtudjak az őseimről. Hogy miért érdekelt? CSAK. Nagybetűvel. A múltam hozzám tartozott, az őseimé úgyszintén, az enyém volt és tudni akartam róla. Azt az egyet sajnáltam csak, hogy nem a nagyimtól közvetlenül hallok róla.*
-Üdítő! Igen. Nekem az is megfelel. Limonádé? Jeges, reggel facsart narancs?
*Mindez valóban szerepelt a repertoáromban, a nem rég beszerzett, használt és igencsak megfáradt hűtőm belsejében. Ezzel a kérdéssorral egyszersmind meg is hívtam egy teraszbéli koccintásra, legalábbis reméltem, hogy ezt az összefüggést hozza ki belőle is. A visszazökkenéssel kapcsolatos hangos gondolatait azonban osztom én is. Gyakran hallottam már ezt az összefüggést és egyetértek vele, még ha banális is.*
-Igen, szerintem is igaz………tapasztalatból mondom. Az őrangyalom gondoskodott arról, hogy erősödjek. Szóval élek, és a mondás szerint erősebb is vagyok…..sajnos én nem érzem de nem baj. Elég ha bízom benne.
*Nem igazán ért a sporthoz, ez nyilvánvaló, aminek kifejezetten örülök. Nem kell majd beszélgetnem vele a helyi és idegen csapatok állásáról, legyen az foci, baseball vagy kosármeccs. Még egy ilyen pasi nincs a világon az biztos. Kár, hogy csak most találkoztam vele.*
-Ennek módfelett örülök. Akkor a fenekem mégis ép marad…..a telefonszámom azonban nem. Nem titkos, csak fogalmam sincs róla.
*Hát igen. Fejből nem tudom. Ott van a memóriában, de momentán a telefon a kocsiban álmodozik egy modernebb felhasználóról. *
-Gyorsabban megtalálsz ha még egyszer meg kell mentened, minthogy megtudd a számomat.
*Erős túlzás, de kilencven százalékban fedi a valóságot. Önkéntelenül nyúlok a nekem szánt telefon után, de egy röpke pillantás után – ami takarja a képen látott arcok alapos szemrevételezését – vissza is adom.*
-Meg….-* Bólintok rejtélyesen mosolyogva, pedig csak tanácstalan vagyok. Aztán némileg megvilágosodom.*-….Amint hazaértem. A kocsimhoz. Ott az enyém és az rejti a számomat amit nem tudok kívülről.
*Az érzés ráül az arcomra, tisztán érzem a férfiak által oly gyakran és előszeretettel emlegetett „szőkeséget”. Nem vagyok mobil guru. De remek narancslevet tudok facsarni, akár két kézzel, mechanikusan, áram nélkül. Legutóbbi ajánlatom érezhetően még fennáll, csak el kell kapni a lehetőséget.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Killian K. Kenway
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 832
◯ HSZ : 385
◯ IC REAG : 476
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Városszélek // Vas. Aug. 03, 2014 4:58 pm

Egyre jobban érdekel engem ez a bizonyos nagymama. Persze megtehetném, hogy megkísérlek kapcsolatba lépni vele holtában, ha ne adja Tupilek farkas volt, akkor még könnyebb dolgom is lehetne. És amennyire mulattató vagyok ezzel az öreges bottal, annyira erőteljesen él bennem a kép a nagyszülőről.
- A hit pont attól szép, hogy nem igényel materiális megerősítést. - okítom ki kissé, ám gyorsan hozzáteszem - Szerintem, legalább is. Akkor nem hitnek neveznénk, hanem tárgyi bizonyítéknak.
Emlékszem még azokra az emberi időkre, amikor hittünk. És végső soron a hitünk és a természetközelségünk formált bennünket tárgyi bizonyítékokká. Szívesen faggatóznék, hogy mégis milyen feljegyzésekre bukkant, érzem a húsomban a követelőzést, de nem akarok túlságosan nagy feltűnést kelteni azzal, hogy ilyen mohón csapok le a témára. Én úgyis tudom, amit erről a világról tudni lehet. Vajon ide vezetnek Rebecca nagymamájának nyomai is?
Elkerekedett tekintettel mustrálom végig a nőt, amikor közli, hogy valószínűsíthetően népem lánya volt ez a mára már holt asszony. Földöntúli izgatottság éled a bordáim alatt, erre az információra a bensőmbe olvadt farkas is felkapja ametiszt tekintetét. A gyermekem volt talán? Vagy valamelyikünk gyermeke? Biztosan így kellett lennie, ha a népemhez tartozott...
Elkalandoznak a gondolataim, s egyszersmind mindent tudni óhajtok Rebeccáról és a felmenőiről. Bár az a maga hirtelenségében nem jut el a gondolataimig, hogy matematikai lehetetlenség volna, ha feltételezzük, hogy Becca mondjuk huszonöt éves és az ő édesanyja is ennyi idősen hozta a világra, akkor az egyszer ötven és, s ha a nagymamája is ennyi idős volt, pusztán hetvenöt évnyire vagyunk a mától... Hetvenöt évvel ezelőtt én Kayode testében éltem, éppen csak visszakerültem Európába... A fenébe is!
- Vannak kapcsolataim a hagyományőrzés témakörén belül, esetleg segíthetnék a kutatásban.
Jegyzem meg mintegy mellékesen, de így is alig bírom türtőztetni magam, hogy ne essek neki a nőnek máris. Mi volt a neve, mi az, amit eddig ki tudott róla deríteni...? De hogy is feltételezhetném, hogy beengedne a magánélete ilyen intim mélységeibe egy vadidegen férfit? Túlságosan naiv vagyok, hiába, az éveim száma sosem tett igazán bölccsé.
Széles és abszolút pozitív visszajelző mosolyt, valamint bólintást kap a limonádé ötletének felvetésére. Jól esik, hogy nem kérdez bele, miért nem iszom, vagy hogy nem titulál férfiatlannak a különös kijelentésem után. És különben is, túlságosan felcsigázott ahhoz, hogy nemet mondjak egy ilyen ajánlatra.
- Tudod mit? - vetem fel neki a kérdést, belekezdve egy olyan játékba, ami talán jelen helyzetben a legnagyobb ostobaság a részemről - Legyen holnap reggel.
Hagyom egyelőre ennyiben a témát, és el is felejtem megkérdezni, hogy megfelelő-e számára az időpont. De feltételezem, ha nincs munkája és reggelente kijár futni, úgy nincs kötött programja holnapra.
- Ezek az Őrangyalok! - csóválom meg pimaszul a fejemet, nem hiszek az angyalokban, csupán a Szellemi Segítőkben. Nem teljesen ugyan az - Olvastam egyszer egy jó történetet erről. Amikor nem adsz csokoládét a kutyádnak, mert te tudod, hogy káros az egészségére, szegény eb szomorú és szenved, amiért nem kaphatja meg, amit akar. De azért nem adod meg neki, mert tudod, hogy a pillanatnyi boldogsága után sokkal rosszabb sorsra jutna, ha megbetegedne. Szóval ha valamit nem kaphatsz meg, vagy nem úgy alakulnak a dolgaid, ahogy szeretnéd, talán elég arra gondolni, hogy az Univerzum, a te gazdád azért nem adja meg neked, mert hosszú távon ez válik az előnyödre.
A világért sem degradálnám sem Rebeccát, sem saját magamat holmi kutya képére, és bármennyire igazak a történet szavai, én magam képtelen vagyok ezt az elvet elfogadni. Én lázadok, nyolcszázharminc év után sem teszek mást, de a nő talán meríthet belőle valami tanulságot, ha már szereti a jó történeteket.
Teljességgel meg tudom érteni a mobiltelefonokkal és a számokkal kapcsolatos problémáit, hiszen magam is hasonlókban osztozom - bár tegyük hozzá, hogy messze nem ennek a kornak a gyermeke vagyok és lassan tizenkét éve most először van ilyen szerkezet a kezemben. Nevetve veszem vissza a készüléket, úgy látszik, hogy bármennyire ajánlgatom a mai nap folyamán, nincs rá szükség. Ómen volna? Fogalmam sincs.
- Mit szólnál hozzá, ha... - kezdem elnyújtva, mintha haboznék, hiszen újfent elfog az a bizonyos óvatos tartás, a játékkal kapcsolatos figyelmeztetés odabent, de elnyomom - Nem mondanád meg sem a telefonszámodat, sem pedig a címedet. Ha holnap reggel megtalálom a házadat, akkor én nyertem magamnak narancslevet, te pedig egy állásinterjút a könyvtárban. Számomra ez elég korrekt ajánlatnak tűnik.
Semmi ártatlanság nincs a mosolyomban, csupán sugárzó magabiztosság. Ámbár arról fogalmam sincs, hogy mégis miképpen magyarázom majd meg a rátalálást, de szereti a misztikumokat. Az egész élete egy csapásra változott misztikummá. Pont ezen lepődne meg?


Kilaun
EXCUSE ME WHILE I LIGHT UP THE SKY

-.Nightmare.-
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 660
◯ IC REAG : 622
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Városszélek // Szer. Aug. 06, 2014 7:09 am

Killian K. Kenway & Rebecca Morgan


-Ezt megjegyzem.
*Ha jobban belegondolok igaza van. A csavar csak ott van a dologban, hogy amíg nincs legalább homályos körvonala valaminek, nehéz hinni benne. Egyszerűen azért mert addig az ember lánya nem tudja mit lásson, mit kellene látnia vagy miről álmodhat a hit oltárán. Egyelőre a mesék hiányoznak a nagyim múltjából melyekben később majd hihetek. Amit találtam jobbára az anyám gyermekkorára vonatkozott, ő is itt élt míg nagykorú nem lett, aztán mintha elnyelte volna valami feneketlen torkú szörnyeteg, eltűnt a nagyi életéből is. Ez persze egy ponton megmagyarázza a tényt, hogy nem voltunk egy család, csak a miértek maradtak megválaszolatlanul. Anyám sosem beszélt a nagyiról, amíg ő meg nem halt, azt sem tudtam, hogy nem rég még a nagyi is életben volt. Csupán két év választott el minket a találkozástól.
Mikor róla beszélek Killian felé fordulok, terveim szerint csupán egyetlen pillanatra, hogy fenntartsam a kontaktust de közben figyelek a lábaim elé is. Vissza is kapom a fejem mikor látom csodálkozó arcát, talán azon lepődött meg, hogy a nagyim őslakos volt itt? Nem úgy nézek ki? Noha nem találtam róla fényképet, titkon remélem, hogy hasonlítok rá egy kicsit.....mert anyámra cseppet sem. A mustrálástól érzem, hogy elpirulok és valamiért megint elönti a számat a csokoládé vágyott íze, pedig már kezdtem elfelejteni. Naomi nagymamája is segíthet persze, hiszen az én nagyim szomszédja volt, de jobb több vasat tartani a tűzben, így kapva kapok Killian ajánlatán.*
-Tényleg? Bár már van ígéretem a segítségre, de több szem többet lát. Örülök minden lehetőségnek, köszönöm.
*Más talán nem osztaná meg a személyes, családi vonatkozású életét egy vadidegennel, de egyrészt én nem vagyok olyan mint mások, másrészt épp az imént ismerkedtünk meg és azóta is azt tesszük, ráadásul - én úgy tudom - félig megmentette az életemet. A végső indok pedig az, hogy a nagyim élete nem titok, én legalábbis nem érzem annak és eddig nem találtam semmi olyasmit ami erre adna okot. Killian tehát sok mindent megtudhat a közeljövőben Miriam nagyiról és rólam is.
Nem tűnik fel, hogy a limonádét választja, sok ismerősöm van aki férfi létére nem iszik, vagy csak ritkán és annak is megadja a módját. Egy kellemes vacsora már megfelelő egy pohár borhoz, annál erősebbet pedig én sem iszom és én is az alkalmi borozgatók közé tartozom. Egyáltalán nem csalódom amikor másnap reggelre teszi a limonádézást, minden bizonnyal van dolga elég, nem hiszem, hogy egész nap otthon ücsörög és a lábát lógatja, de a találgatásokba nem megyek bele még gondolatban sem. Annál is inkább mert kapok egy hosszú monológot csokiról, kutyáról és az Univerzumról, utóbbi állítólag az én gazdám aki szeret és azért nem adja meg azt a nekem tetsző de egészségtelen dolgot mert törődik velem. Érdekes eszmefuttatás, ezért is akad el a szavam. Ajkaim elnyílnak ugyan egymástól, hogy szóljak, de úgy érzem erre bármit is válaszolok hülyén jönne ki. Ehelyett becsukom a szám és széles mosolyra görbítem, mutatóujjam megemelem, hogy mutassam fontosnak, érdekesnek és megjegyzendőnek tartom amit mondott. Hát, ezen még át kell rágnom magam és beszélnem kell Univerzum fejével is, hogy gondolja át a dolgot és a hosszú távú előnyeimet.
A telefonnal kapcsolatban viszont fellélegezhetek, nem szőkéz le még a tekintetével sem ami jólesik, a felajánlott játék pedig izgalmasnak hangzik. Persze nem tartom nehéznek a feladatot, az egész utcában rólam beszélnek mióta idejöttem. Az, hogy két év lakatlanság után újra lakója van az "öreg hölgy" házának, nagy szenzáció és az arra hajlamosaknak még bő két hétre beszédtémát nyújt, főleg mert Amandán kívül eddig csak férfi lépte át a küszöböt. Az ügyvéd többször, a vizes ember, a generátor karbantartó, Robert aki az elvadult kertemmel szállt harcba. Csak a jó ég tudja milyen pletyka kering rólam. Killian hab lesz a tortámon.*
-Ühüm....vajas pirítós, narancslekvár, zabpehely jó lesz reggelire a narancslé mellé? A kávét feketén iszod vagy tejjel, cukorral?
*A válaszom egyértelmű, máris elkönyvelem a sikerét és egy széles mosollyal nyújtom felé a kezemet, hogy megkössük az üzletet.*
-Ezen csak én nyerhetek. A narancslé nem fedezi az állásinterjút, de benne vagyok.
*Ezzel persze újabb szöget vertem a New Yorkba való visszautazásom koporsójába, de kit érdekel? Sokkal érdekesebb emberek vannak itt akiket érdemes megismerni és én sosem hagytam ki egyetlen lehetőséget sem.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Killian K. Kenway
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 832
◯ HSZ : 385
◯ IC REAG : 476
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Városszélek // Szomb. Aug. 09, 2014 12:00 am

Megjegyzi?
- Jól teszi.
Vágom rá szinte rögtön, de nem mint kioktató szándékú nyomatékosítást, egyszerűen és őszintén. Méghozzá azért, mert minden bizonnyal szüksége lesz rá. Hogy pontosan miért, azt nem tudom, engem azonban csak a jó szándék vezérel, apró morzsa csupán emberi életemből, amikor még fiatal farkasként is tudtam hinni a csodákban - egészen addig, amíg nem szembesültem a fehér ember ideges természetével, és annak pusztító erejével. De egy kis csoda megtelíthet egy emberi életet - egy agg farkasét azonban már biztosan nem.
- Mindenképpen utána nézek.
Mondjuk azt kétlem, hogy beengednének a Protektorátus titkosan őrzött dokumentumai közé, mindazonáltal ha valamivel többet fogok megtudni erről a történetről, talán elkezdhetem felgöngyölíteni az emlékeimet. Legalább is mindent meg fogok próbálni, hiszen valahol a sajátomnak érzem őt. Elmondhatatlanul hiányérzet burjánzik bennem halandó életem, halandó testem és halandó sorsom iránt, aminek már rég el kellett volna múlnia...
Rebecca egyetlen reakciója sem siklik el átható figyelmem mellett - és amikor azt mondom, hogy átható, akkor pontosan úgy értem, hogy a nő érezheti, hogy minden figyelmem őt illeti. Nem csak a szemeim és az elmém, de a bensőm, a farkasom, a szaglásom és a hallásom is, hiszen képes vagyok ilyen távolságból is hallani a szívdobogása ritmusát... Megérintette, amit hallott. Jó. Sőt, remek! Ki tudja, mikor találkoztam utoljára egy ilyen nyitott és fogékony ismeretlennel... Eszembe ötlik az a bizonyos Vers, de tiszavirág életű a gondolat - nem, ez egyáltalában nem megalapozott gondolatsor Kilaun, elég.
A játékommal kapcsolatos visszakérdezésére fellengzős kacajt hallatok, sugárzik a lényéből, hogy teljes mértékben biztos abban, hogy ott leszek a háza előtt. Hogy miért hiszi el, hogy képes vagyok rá, arról nincs tudomásom, de meglep ez a hozzáállás - ezért a hirtelen nevetés.
- Pontosan így, ebben a sorrendben. Farkaséhes vagyok reggelente. - ha nem állna távol a személyiségemtől, valószínűleg kacsintanék is, visszautalva a találkozásunk pillanataira - Kettő cukorral és tejjel, köszönöm.
Teszem még hozzá fenntartva a jó kedvet, a vigyor pedig mosollyá szelidül azon a gondolaton, hogy ennek a játéknak ő csupán a nyertese lehet.
- Ha te mondod, Rebecca... Én hiszek neked. Persze mondták már, hogy borzasztóan naiv vagyok, de kit érdekel, nem igaz? - pillantok rá - Edison is elhitte, hogy tűz nélküli világot fog gyújtani, és nézd meg, mi lett belőle.
Ó, ha tudná, milyen szörnyű volt megszokni ezt az elektromosságot... Nem szeretem azóta sem, egyszerűen mocskolja az ember auráját az elektroszmog.

//szerintem itt lassan zárhatok, és akkor mennék majd reggelizni, ha szabad a kuckód ^^ //


Kilaun
EXCUSE ME WHILE I LIGHT UP THE SKY

-.Nightmare.-
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 660
◯ IC REAG : 622
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Városszélek // Vas. Aug. 10, 2014 7:11 am

Killian K. Kenway & Rebecca Morgan


*Az ígéret az ígéret és én gondolatban összecsapom a tenyereimet, hogy sikerült még egy segítséget szereznem a nagyi múltjának felkutatására, ami egyszersmind az enyém is. Szeretném tudni honnan származom, ha már ilyen messzire hozott a sors és ugyanezzel az erővel próbál is itt tartani. Mintha minden összeesküdött volna ellenem és a New Yorkba való visszatérésem ellen, de soha rosszabb összeesküvésben ne legyen részem. A lelkemnek is tetszik, bár hiányolom a barátaimat, őket bármikor meglátogathatom, sőt! Ők is eljöhetnek hozzám, rájuk fér egy kis kirándulás a város szmog szagú levegőjéből. Az első érzésem nekem is ezzel volt kapcsolatos amint leszálltam a vonatról és kiverekedtem magam az állomásról. A tüdőm lelki szemei elkerekedtek a csodálkozástól és ujjongva kérdezte, hogy „Hééé! Ilyen is van? Zöld illatú levegő, friss és hűvös?” Egyszerűen imádom.
Ami Killiant és az ő segítségét illeti, feltétel nélkül elfogadom, bár nem tudom mi köze lehet a nagyimnak a hagyományőrzéshez. Igaz, egyáltalán nem tudok róla semmit, szóval ha itt lakott egész életében – és néhány irat aminek anyámhoz több köze van mint hozzá, erre enged következtetni – akkor talán még Killian is találhat róla valamit. Csak egyvalami zavar, nem, ez nem a legjobb szó. Nem zavar csak fura. Killian társaságában úgy érzem magam mintha farkasszemet néznék vele, sosem voltam jó benne. Noha nem fixíroz kitartóan, érzem, hogy engem néz és figyel. Mintha minden mozdulatomra kíváncsi lenne és ez az érzés zavarba hoz, ennek ellenére egyetlen pihe sem mered égnek a nyakamon. Elhessegetem az érzést és inkább a másnapi reggelire koncentrálok, mert tényleg biztos vagyok abban, hogy megtalálja a házamat, a nagyi házát. A nevetésére saját nevetésem a válasz, így már sokkal jobb és el is feledem az iménti csöppnyi zavart. Felveszem a rendelést és biztos vagyok abban, hogy ma még be kell mennem a városba. Nem baj, egy újabb barát a láthatáron. Imádom Faibanks-et.*
-Remek, csak el ne késs. Nem jó a kávé ha már kihűlt.
*Azt persze nem árulom el, hogy mikorra lesz készen, legyen az én részemről is egy kis játék.*
-Te jóéég! Mi sülhet ki abból ha két naiv ember együtt reggelizik? …Ó, igen. Egy kapcsoló és máris lőn világosság, pedig mennyivel izgalmasabb megküzdeni azért a gyertyalángért és a kandalló lobogó lángja is sokkal romantikusabb mint egy radiátor.
*Ahogy kiérünk az útra megtorpanok és karba fonom a kezeimet, elszuszakolva a kettő közé a vizes palackot. Egy tapodtat sem megyek tovább, Killianra mosolygok.*
-Na menj, mielőtt kilesed hol lakom, úgy nem ér.


//Jó, akkor zárj Smile addig kitakarítok.//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6140
◯ IC REAG : 8029
Re: Városszélek // Hétf. Aug. 18, 2014 7:44 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Cat Prescott-Bishop
Beavatott ember

◯ Kor : 11
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 65

Re: Városszélek // Vas. Okt. 05, 2014 10:32 pm

Rebecca & Cathy

Azon a napon, mikor megjártuk Naomival a hegyet nem voltak rémálmaim és még egy jó pár napot azt követően sem. Szinte kicseréltek, hiszen az éjszakai pihenést nem szakították félbe, nem törték kerékbe a múlt árnyai. Végig aludtam az éjszakákat, nem kellett újabb és újabb horzsolásokat felfedeznem a reggeli mosakodás közben.
Most már tudom, hogy csak vihar előtti csend volt. Egy hét telt el csak nyugalomban és a rémálmok új erőre kaptak és soha eddig nem látott és tapasztalt intenzitással kínoztak tovább. Nem volt olyan éjjel, mikor ne keltem volna fel üvöltve, sikoltozva és verejtékemben fürödve.
A másik igen aggasztó dolog a rajzaim megváltozása volt. Szerettem házakat rajzolni de mostanában és szinte minden esetben elalvás előtt összefirkáltam őket. Pirossal és sárgával. Mintha égne az egész. Először azt hittem Betty tette, mert nem tetszettek neki a rajzaim, rá is pirítottam a rongybabámra, de olyan ártatlan szemekkel nézett vissza, hogy lehetetlenség, hogy ő firkált volna bele. Bocsánatot is kértem tőle hamarjában. Mandy meg felnőtt, nem volt rá oka. Én maradtam gyanúsítottnak egyedül.
Szóval csak én tehettem és nem tudom miért. Eléggé szégyelltem is az esetet és nagyon nem szerettem volna, ha valaki meglátná ezeket a rajzokat. Kellett egy hely, amit csak én ismerek. Kidobni nem akartam őket, hátha mégis van értelme. Egy dugi hely kellett, valahol messze a háztól.
Mandy sajnos sokat dolgozott és olyankor vagy az egyetemen, vagy a házban de mindig vigyázott rám valaki. Nem volt még olyan hideg, sokszor játszottam az udvaron, közben minduntalan rejtekhely után kutattam. Ám a ház udvara túl rendezett volt ahhoz, hogy ott bármit el lehessen rejteni az egyetem parkjában meg annyi ember volt, mint égen a csillag. Maradt a ház, vagyis az utca. Bejártam az egész környéket alkalmas zug után kutatva. Persze mindig tudtam merre járok. Egyszer elég volt eltévednem. Találtam is egy megfelelő helyet, bár az otthontól igen messze. Most is oda tartottam. Piros őszi kabátka és farmernadrág a hátamon pedig a kutyás háti, benne pedig újabb három rajzocskával, amit összefirkáltam. A hely pedig a legutolsó utca legvégében lévő bokros terület, egy jókora tölgyfával. Eme sok száz éves fa odvában rejtőznek a rajzok egy zacskóba csomagolva, hogy óvja az esőtől. A hely jó húsz perc séta Mandy házától, szóval szednem kell a lábam, persze figyelek az autókra.
Csakhamar oda is érek a fámhoz, egy kicsi mászás kell és elérem az odút. A táskát a fa tövébe rakom, csakúgy mint Bettyt, aki hűségesen ide is elkísér, mint mindenhová.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 660
◯ IC REAG : 622
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Városszélek // Pént. Okt. 10, 2014 10:22 pm

Cathy & Becca


*Megint rám jött a futás, persze ez nálam nem volt különleges dolog, gyakran tettem ilyet és nem azért mert lelkiismeret furdalásom volt az előző nap befalt sütemények miatt, hanem mert egyszerűen kívántam az aktív mozgást. A kertben való tevékenység egy időre lekötött ugyan de nem teljesen elégített ki. Neki indultam hát, de a korábbi terveimmel ellentétben nem fordultam be az első erdei ösvényen, hanem tovább haladtam az úton. Egyedül nem mertem megkockáztatni az erdei kirándulást, nem mintha attól tartottam volna, hogy ismét összefutok – szó szerint – Killiannal, hanem mert nem óhajtottam egy falka, szarvashúst lakmározó farkassal találkozni. A legelső és azóta utolsó futásom talán rosszul is végződhetett volna ha „lakberendező” barátom nem jön épp v elem szemben és nem figyelmeztet a veszélyes helyzetre. Persze én nem tudtam, hogy semmi ilyesmi nem vár rám, de ennek tudatában éltem akkor is mikor másodszor nekiindultam.
Maradtam tehát az egyáltalán nem forgalmas autóúton, de annak ellenére, hogy fák vettek körül és össze is borultak felettem akár egy alagút, a kellemes filinget aláásta az aszfalt ridegsége és keménysége. Mindenesetre én megpróbáltam kárpótolni magam a tudattal, hogy az erdőben, fák között szaladgálok, és ennyire friss és illatos levegő még a Central parkban sincs mint itt, és élveztem a szabadságot amit a különleges hely nyújtott. Az út szürkeségét a sok zöld – még javában zöld, de már halványan sárga és rozsdaszínű lombok – tarkították amit úgy szerettem. Csupán egyetlen rikító piros törte meg a harmóniát, amiről először nem is tudtam, hogy micsoda. Csak akkor jöttem rá, hogy talán kabát lehet mikor közelebb értem. Aztán megláttam a fa tövében hagyott hátizsákot is. Odafent apróság gubbasztott a korábban érzékelt pirosban. Persze megálltam, de nem szóltam egy szót sem, mert féltem, hogy szegénykémet megijesztem, aztán pont miattam esik majd le. Szóval megálltam és vártam a kedvező alkalmakra. Az egyik az volt, hogy biztonságban tudhatom és szólhatok neki a másik pedig az amikor épp esik lefelé és nekem kell elkapnom. Sajnos ha komolyabb dolog történne, én is bajban lennék, ugyanis a futáshoz csak a kedvenc melegítőmet vettem fel, pólót és sportcipőt, viszont telefont ……elsősegély csomagot, helikoptert és orvost nem hoztam magammal.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cat Prescott-Bishop
Beavatott ember

◯ Kor : 11
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 65

Re: Városszélek // Hétf. Okt. 13, 2014 2:19 pm

Első látásra nem tűnt nagy kihívásnak a jó másfél felnőttnyi magasság leküzdése, hogy elérjem az odút. Ám úgy, hogy egyik kezem lefoglalja a rajzokat tartalmazó zacskó, hát ez így igencsak ember próbáló, vagyis gyerek próbáló feladat. Kész szerencse, hogy az ágak úgy nőttek ki a fa törzséből, hogy megkönnyítették a mászást. Mintha egy jótét lélek tündérke pontosan tudta volna mire is készülök és keze úgy irányította volna a fa növekedését, hogy most az nekem kedvezzen.
Nem csak én leltem rá az egykor harkályok által kivájt odúra. A dióhéjak tanulsága szerint, amelyek akkor akadtak kezembe mikor a zacskót betömtem a lyukba, minden bizonnyal egy mókuscsalád mondhatta ezt a fát otthonának. A törött héjak régiek voltak, nagyon régiek. A mókuskák jóval a születésem előtt lakhattak itt. A pókháló is erre utal, szóval nyugodt szívvel gyömöszölöm tovább a rajzokat. Nem tolakodtam volna be semmi pénzért kedves állatkák lakhelyére.
Dolgom végeztével éppen elkezdeném a lemászást, csak ekkor hasít belém egy különös érzés. Nem vagyok egyedül, valaki figyel. Ösztönösen felfelé pillantok, legutolsóként számítok emberre. Talán egy madárka fészkel a fa egy magasabb pontján és most azt vizslatja, hogy mit csinálhat odalenn egy emberi gyermek. Vagy esetleg újra mókuskák vennék birtokukba az odút és alapítanának itt családot? Keresnének maguknak biztonságos otthont? Egyik sem és ezt csak akkor veszem észre, mikor a fa koronája után ezúttal lefelé pillantok. Egy néni van a fa alatt és felém néz. Egy percre csendben maradok, dermedek mozdulatlanná. Talán nem is engem figyel és rejtekhelyem továbbra is titok marad. Persze nem így van, hiszen a rikító piros kabátkám annyira elüt a természet többi részéről, szinte üvölti, hogy itt van valami nem oda illő.
Nincs mit tenni, lemászom és mikor sikeresen földet értem egy lépésnyire megállok az ismeretlen nő előtt. Vagyis nem, valahol láttam már őt, nade hol? Töröm a fejem. Akkor sem tudnám megmondani, ha rendelkeznék a beszéd ajándékával. Egyet azonban tudok, hogy nem vagyok veszélyben. A nő lelkének kivetülése nem izzik vörösen és nem is feketéllik bele a világba. Halovány ugyan, de tiszta és nem ártó szándékú. Haloványkék, valami miatt aggódhatott. Talán miattam? Sajnos nem tudom megkérdezni.
Helyette szépen felveszem a hátimat és Bettyt is magamhoz ölelem.
~Te mit gondolsz Betty? Kedves néninek látszik.~ Pillantok a rongybabám gomb szemeibe. Persze nem válaszol, de ő mindenben egyetért velem. Biztos most sem volt ez másként.
Becca szemeibe nézek és kedvesen mosolygok rá.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 660
◯ IC REAG : 622
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Városszélek // Hétf. Okt. 20, 2014 1:27 pm

Cathy & Becca


*Míg az apróságot figyeltem, félszemmel körülnéztem más felnőtt után, de a közelben nem láttam senkit és autó sem parkolt látható távolságban az út szélén. Ez volt az egyik oka annak, hogy nem mentem tovább. Nem szerettem volna ha a kismanó leesik a fáról és megsérül, másrészt még az ágak takarásában is látszott, hogy nem olyan nagy ő, hogy egyedül elmászkáljon itt az erdő szélén. Ugrásra készen vártam, hogy elinduljon lefelé vagy legalább lenézzen és meglásson, hogy gond nélkül megszólíthassam. Nagy sokára az utóbbi lehetőség adta magát, így mikor a piros motyó megmozdult és láthatóan lefelé nézett, integetni kezdtem neki.*
-Szia! Minden rendben?
*Reméltem, hogy egyedül is le tud mászni és nem azért torpant meg miután meglátott, mert mint a macskák döntő többsége a felfelé menettel nincs gondja, de lefelé már egy megtermett tűzoltó segítségére szorul. Kicsit megindult a pulzusom mikor rájöttem, hogy közel s távol én vagyok az egyetlen „tűzoltó”. Szívszorongva vártam, hogy megmozduljon és induljon lefelé, szó se róla, ha bajba kerül én bizony felmegyek érte, legfeljebb én is fent ragadok. Észre sem vettem, hogy visszatartottam még a lélegzetemet is, csak akkor engedtem ki megkönnyebbülve mikor a kislány már balesetmentes magasságban volt. Egy lépést tettem a fa felé és kiengedtem ökölbe izgult ujjaimat. Amint földet ért sikerült ellazulnom, bár eddig még a hangját sem hallottam, gondoltam, hogy ő azért az enyémet igen. Ismét integettem neki és mosolygását viszonozva köszöntem.*
-Szia! Jól vagy? Nem ütötted meg magad? Merre laksz?
*Fontossági sorrendben tettem fel a kérdéseimet, talán túl gyorsan is. Láthatóan semmi baja nem volt, ez a bájos mosolyából is kitűnt, de jobb a békesség. még egy lépést közelítettem felé és egy kicsit lehajoltam, hogy a tekintetünk egy szintben legyen.*
-Én Becca vagyok, itt lakom nem messze.
*Vártam, hogy válaszoljon, vagy legalább a fejét megrázza, hogy tudjam minden rendben.*

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: Városszélek // Today at 6:58 pm

Vissza az elejére Go down
 

Városszélek

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 4 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next

 Similar topics

-
» Városszélek
» Városszéli szórakozóhely

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Fairbanks :: Házak, lakások :: Házak-