HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
AKTÍV KARAKTEREK
136 TAG 62 FÉRFI 74 NŐ
BETOLAKODÓ FARKASOK
31 TAG 16 FÉRFI 15 NŐ
ŐSLAKOS FARKASOK
24 TAG 10 FÉRFI 14 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
23 TAG 13 FÉRFI 10 NŐ
ŐRZŐK
32 TAG 13 FÉRFI 19 NŐ
EMBEREK
15 TAG 5 FÉRFI 10 NŐ
ALAPÍTÓK
10 TAG 5 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legtanulságosabb:

...A Legnagyobb találkozás:

...A Legjobbak (Vörös Hold - Hard):

...A Legjobb (Vörös Hold - Soft):


írta  J. Isaac Sladen Today at 11:14 am
írta  Rebecca Morgan Today at 8:59 am
írta  Jackson Carter Yesterday at 3:06 pm
írta  Catherine Benedict Yesterday at 6:22 am
írta  Jackie Leigh Suresh Hétf. Dec. 05, 2016 10:20 pm
írta  Celeste M. Hagen Hétf. Dec. 05, 2016 9:19 pm
írta  Catherine Benedict Hétf. Dec. 05, 2016 2:19 pm
írta  Jackson Carter Vas. Dec. 04, 2016 7:32 pm
írta  Primrose Trevelyan Vas. Dec. 04, 2016 4:43 pm
írta  Duncan Corvin Vas. Dec. 04, 2016 2:18 pm
írta  Declan S. Callaghan Szomb. Dec. 03, 2016 11:03 pm
írta  Darren Northlake Szomb. Dec. 03, 2016 9:43 pm
írta  Alignak Szomb. Dec. 03, 2016 2:37 pm
írta  Alignak Szomb. Dec. 03, 2016 2:03 pm
írta  Lester J. Edison Pént. Dec. 02, 2016 6:04 pm
írta  Jamie Waldorf Szer. Nov. 30, 2016 3:53 pm
írta  Sage Miller Szer. Nov. 30, 2016 3:50 pm
írta  Rebecca Morgan Csüt. Nov. 24, 2016 7:27 am
írta  Balthazar Bluefox Kedd. Nov. 22, 2016 8:30 pm
írta  Vendég Hétf. Nov. 21, 2016 12:46 pm
írta  Nessa O'Brien Hétf. Nov. 21, 2016 10:19 am
írta  Maya Honeycutt Szomb. Nov. 19, 2016 7:20 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:01 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:00 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 10:58 pm
írta  Jackson Carter Vas. Nov. 13, 2016 4:52 pm
írta  Roxan A. Cruz Csüt. Nov. 10, 2016 7:40 pm
Darren Northlake
 
Alignak
 
Amaryllis Margaret Lux
 
Yetta Northlake-Nacrosh
 
David A. Blandern
 
Celeste M. Hagen
 
Catherine Benedict
 
Balthazar Bluefox
 
Rocky
 
Primrose Trevelyan
 

Share | .

 

 Városszélek

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6148
◯ IC REAG : 8034
Városszélek // Pént. Júl. 11, 2014 10:35 am

First topic message reminder :

Ez a téma adott képviselni a lakóházak környékén fellelhető zöldövezeteket. Aki erdőség közelében lakik, annak számára lehet fontos helyszín. Bárhol lakjatok is, ebben a topikban a következő leírások alapján talán el tudtok majd igazodni, ha sétára vágytok.
Egy kis tudnivaló:

- A lakható városrészek ÉSZAKI szélét a Creamer's Field és az azt övező erdőség köti össze a Vadonnal. Ez a létesítmény (ha valakit érdekel) egy amolyan skanzen-szerűség, egykori farm, ami mára már egy non-profit szervezet. A birtokhoz tartozó mezők, erdők és állatok beleolvadnak a város körüli erdőségbe.

- A lakható városrészek NYUGATI része annyira kint van a városközpontból, hogy célszerű autóval megközelíteni. Busz csak a reptérig visz el, ami egyébként szintén a keleti "határ" mentén fekszik a hegyvidék lábai alatt. Talán ez a legkietlenebb terület, inkább különálló házak biztosítanak lakhatást, mintsem beépített utcák. (Ne feledjétek, innen egyenes út vezet a hegyi farkasok területére, hiszen a Síparadicsom is ebben az irányban található!)

- A lakható városrészek DÉLI fekvésű határa erdőségektől teljesen mentes. Hatalmas zöld (vagy épp fehér) semmi, mezők, ha úgy tetszik - az egyetlen dolog, ami megtöri ezt a síkságot, az a Tanana-folyó sajátos folyása. Az alábbi képen láthatjátok, hogy mennyire különleges a víz útja.

- A lakható városrészek KELETI részén nincs kijárható zöldövezet, ugyanis a határt a Fort Wainwright hatalmas hangárai, épületei és kiképzőterepei húzzák meg.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net



























SzerzőÜzenet
Cat Prescott-Bishop
Beavatott ember

◯ Kor : 11
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 65

Re: Városszélek // Hétf. Okt. 20, 2014 7:51 pm

Persze már odafenn is hallottam a nő hangját és nem arról volt szó, hogy nem akarok válaszolni. Nem tudtam, nem voltam rá képes az eset óta, amire nem is emlékeztem. Csak az álmok adtak bebocsátást a vasalt kapu mögé, amelyet elmém az ébredés pillanatában újra és újra gondosan eltorlaszolt, bezárt és a kulcsot a legmélyebb tó legmélyebb pontjába dobta. Nagyon szeretném megélni azt a napot, mikor végre megtudhatom ki is vagyok, mi az igazi nevem és honnan és főként miért is jöttem. Mi volt az oka, hogy a szüleim magamra hagytak és miért kellett életem utóbbi két évét egy lelencben töltenem, ahol annyi verést kaptam ahányszor a napot felváltotta az éjszaka. Persze ha egyszer eljön ez a nap vissza fogom sírni a boldog tudatlanságot, de ez is előttem van még mint számtalan szép dolog is.
Megállok a nő előtt, aki egyre ismerősebb, de nem tudok helyet vagy nevet kapcsolni az arcához. Kérdőn nézek ismét Bettyre, bár választ nem várok a babámtól. A lány azonban tőlem várja a megerősítést, de egyebem nem lévén csak megrázom a fejem, hogy tudja semmi bajom. Kicsit örülök is, hiszen az én hogylétem érdekli nem pedig az, hogy mit kerestem a fán, tehát az odú és benne a csúfabb rajzaim titkok maradnak.
Megnyugodva tapasztalom, hogy nem az én eszem rövid. Ő sem ismer engem, ha így lenne nem kérdezné hol lakom. Le is hajol hozzám és bemutatkozik. Illemtudó kislány lévén kezet nyújtok és most kellene jönnie annak a résznek, hogy én is megmondom a nevem. De hogyan is tegyem? Azt meg hogy hol lakom..... de várjunk csak.....
Mutató ujjam az ég felé emelem, ezzel jelezvén, hogy valami nagyon fontosat szeretnék mutatni. Az egy lépésnyire lévő hátimhoz szökkenek és előkaparok belőle egy picike kártyát. Mandy névjegye az, amit a lelkemre kötött, hogy mindig vigyek magammal. Már húzott ki a slamasztikából, hiszen nem csak jótevőm neve, de címe is szerepel rajta. És persze a foglalkozása is, szóval egy rendőr gyereke – bár tényleg az lennék – mindenkit arra ösztökél, hogy épségben juttassa haza.
Át is adom a kis névjegykártyát Beccának és a továbbiakban is babás mosollyal pillázok a szemeibe.
A saját nevemről pedig.... erre is van egy ötletem. Újra a kutyás táskáé lesz a főszerep, vagyis a szinesekre és üres papírlapra, ami csakúgy mint Mandy névjegye szintén örök és elmaradhatatlan tartozék, bárhová is megyek. Egy mesekönyvet is előszedek, persze most nem azt szeretném, hogy Becca felolvasson belőle. Arra kell, hogy a ceruza ne szúrja át a vékony papírlapot. Gyorsan rajzolok, így nem lesz annyira szép, mint szeretném de így is kivehető. Egy cicát ábrázoló rajzocska az, amit átadok Beccának. Azon túl, hogy a macskák a kedvenc állatkáim igen nagy szerepük volt ezeknek a kedves jószágoknak a névhez is, amit rám aggattak, mi után megtaláltak. Ezt nem tudom kifejezni egyetlen rajzocskával, inkább csak egy sebtapasz a lelkemre, hogy megtettem amit tudtam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 662
◯ IC REAG : 624
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Városszélek // Csüt. Okt. 23, 2014 8:15 am

Cathy & Becca


*Továbbra sem tűnik fel, hogy a kislány még nem szólalt meg. Inkább megszeppenésnek gondolom szótlanságát semmint némaságnak. Türelmesen várom meg amíg értekezik a babájával, bár nem vagyok nagyon otthon a gyerek témában, azért tudok egyet s mást. Abban a házban ahol én is laktam New Yorkban, sok gyerekes család is élt, noha a szülőket nem ismertem nagyon – mert ők nem akarták – a gyerekekkel viszont jól megértettem magam, ők sokkal közvetlenebbek, közlékenyebbek voltak. Látom ahogy a babájára néz kérdőn, megértem. Nekem is volt kedvenc babám és én is beszélgettem vele, tudom milyen az hiszen gyakran én sem a földön járok és még emlékszem a gyerekkoromra. A fát és a fára mászást igyekszem elfelejteni, gondolatban megőszültem mire a kislány leért a földre, így nem is érdeklődöm iránta mit keresett ott, nehogy még a végén vissza akarjon mászni megmutatni.
Láthatóan illedelmes kölyök, még a kezét is nyújtja a bemutatkozásom után, én meg óvatosan meg is fogom. Mosolyogva, egy picit eltúlzom a kézrázást, ez mindig tetszeni szokott a gyerekeknek. Várom, hogy elárulja a nevét és azt, hogy hol lakik, talán haza kellene kísérnem. Lehet, hogy meggondolatlanul indult kirándulni és a mamájának fogalma sincs, hogy csöpp lánya nem a kertben játszik hanem az erdőszélen kirándul. A név nem érkezik meg, viszont most először tűnik fel a kézjel ami türelemre int. Egészen leguggolok hát, hogy megvárjam mit tartogat nekem a csöpp. A felém nyújtott névjegyre szemöldökeim megemelkednek és kíváncsian veszem el tőle. Mielőtt elolvashatnám, számtalan lehetőség fut át az agyamon a hasonló kártyákat ismerve. Valamilyen betegségre gondolok, és ebben a pillanatban jutnak eszembe a hallássérültek . Bár a kislány minden szavamat érti, talán hallókészüléket hord, viszont még nem tanult meg jól beszélni és kellemetlen lehet neki idegenek előtt beszélni. A névjegykártyán lévő nevet látva azonban minden ilyesmit elfelejtek. Amanda neve áll rajta, őt ismerem, a szembe szomszédom, de mivel nem láttam még nála a kislányt, nem hozom összefüggésbe vele.*
-Amanda. Őt ismerem, szemben lakom vele.
*Úgy érzem jó kis rejtvénybe csöppentem, mire kitalálom ki ez a kislány, szakállam is nőhet, de persze nem adom fel. Még nem közlöm vele mire jutottam, de az biztos, hogy elkísérem Amandához, ő majd megmondja mi legyen, elvégre rendőr. További kíváncsisággal nézem amint elkezd rajzolni. guggolásomban a térdeimre könyökölök, Amanda névjegyével a kezemben és nézem a csöppet amint nagy révületben rajzol. Amint megkapom a rajzot, rejtvényfejtő üzemmódra kapcsolok. Egy cicát látok a képen, fogalmam sincs miért ezt kaptam, de mosolygok.*
-Ez….kedves tőled, köszönöm. Nagyon szép cica. De…még nem mondtad mi a neved. Mit szólnál hozzá ha elvinnélek Amandához? Megnyugodnék ha nem lennél egyedül idekint.
*Arra még nem gondoltam, hogy mit csinálok akkor ha nem akar velem jönni. Ráadásul….néma gyereknek az anyja sem érti a szavát, hát még én.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cat Prescott-Bishop
Beavatott ember

◯ Kor : 11
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 65

Re: Városszélek // Csüt. Okt. 23, 2014 10:28 am

A kötelező köröket jelentő kézfogás lezajlik, de meglehetősen hosszúra nyúlik. Mókás, tehát egy halk kuncogás mivel jutalmazom. Mosolyom is szélesedik, bár csak tudnám honnan ismerem ezt a kedves nénit.
Átadom gondviselőm névjegyét mi közben figyelem, ahogy Becca lelkének párája megelőzi saját kezét és fonja, lebegi körbe az apró kártyát. Szikrázóan fényes és kék, mint a hegyi tavak tükrében visszatetsző égbolt. Még mindig aggódik.... talán miattam? Ez már nem a famászásnak szól, hiszen lent vagyok két lábbal a talajon. De akkor mi az aggodalmának oka? Ezt is el szeretném mondani, hogy nem kell félnie, nem eshet bajom. Pontosan tudom, hogy nem vagyok veszélyben, hiszen harmadik szemem csalhatatlan.
Átveszi tőlem a névjegyet és az, ami ez után következik választ ad a fejemben motoszkáló kérdésre. Szemben lakik. Szabaddá váló kezemmel a homlokomra is kell csapjak. Megvan, most már tisztán emlékszem hol láttam Beccát. Felréved a kép, amint a nappali ablakában kuksolok a madarakat figyelve Mandy cicáinak társaságában. Ahogy átpillantok az úttesten túlra és egy nő a saját előkertjében virágaival bíbelődik. Ő volt az, Beccát láttam. A felismeréshez egy fogvillantó mosoly is társul és a következő rajzom ötlete, de most sokkal fontosabb, hogy nevem valami módon eláruljam.
Átadom a cicás rajzot és láthatólag tetszik neki, legalábbis a mosolyból erre következtetek. Ugyan a kellő hatást, vagyis a célom nem értem el vele, hiszen a felnőttek másként gondolkodnak mint mi, meg aztán a gondolataim sem láthatja. Miből is gondolná, hogy a magam módján a nevem véstem a papírra, de ötletekben kifogyhatatlan vagyok. Kezecskémet, amellyel az imént még a homlokom csapkodtam most jóval finomabban érintem mellkasomhoz, hogy ott pihentessem egy rövid ideig, ha sikerrel járok szavak nélkül, eme kézmozdulattal mondhatom ki: „én”. Majd a cicára mutatok és csak remélhetem, hogy mondandóm eljut Beccához.
Ha sikerre vittem a küldetést ha nem, nekifogok a következő rajznak. Ugyan azt kérte menjek vele és persze kész vagyok megtenni, de ezt még el kell mondanom. Kezem most is gyorsan jár, de beletelik pár percbe is, amíg kész nem leszek alkotásommal. A rajz fő eleme egy ablak, megy előtt én állok az elmaradhatatlan társammal kezemben, aki ki más lehetne, mint az én kedves rongybabám. Kifelé bámulok az ablakon, át az utca másik oldalára. Mandy-t a szoba egy távolabbi pontján, egy fotelben ülve rajzolom le. Az ablakon túlra pedig ugyan ki mást, mint Beccát vetem papírra egy távolabb látható házacska tövében. Nem maradhat el természetesen szereplőim aurájának megrajzolása sem, amivel lehet tovább kuszálom majd a szálakat, de egyenlőre nem vagyok tudatában, hogy ezeket az árnyakat, a lelkek kivetülését talán csak én látom harmadik szememmel és nem ez a természetes. Mandy lelkét fehérnek rajzolom, ahogyan mindig is láttam, Beccáé a mostanival megegyező kék színt, Betty-babáé pedig zöldet kap.
Átadom a rajzot Beccának és persze egy kis kalauzolást is tartok hozzá. Az ablakban kifelé bámészkodó kislányra mutatok, majd kezem újra saját mellkasomon pihentetem. Ez után a fotelban ülő Mandyre bökök, majd a névjegyre, melyet Becca még a kezében tart. Betty-t is bemutatom a képre mutatással és rongybabám felemelésével és persze az sem marad el, hogy a velem szemben guggoló nőnek elmutogassam, hogy bizony a képem negyedik szereplője ő maga.
Ilyenkor hiányzik igazán a beszéd képessége. Mennyivel egyszerűbb lett volna a pár perc rajzolás helyett azt mondanom neki:
~Láttalak már. Ismerlek.~
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 662
◯ IC REAG : 624
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Városszélek // Szomb. Okt. 25, 2014 6:34 pm

Cathy & Becca


*Megengedem magamnak, hogy megforduljon fejemben az első megkönnyebbülés gondolata. A mókás kézrázás jó ötlet volt, kapok is érte egy halk kacajt amit jó jelnek vélek. A csöpp nem tart tőlem és hajlandó kommunikálni, még ha elég fura formában is. belemegyek hát, akkor is ha csak játék és akkor is ha komoly. Mondhatni együttműködöm vele, hogy gyorsan zöldágra vergődjek. Amint kibököm, hogy Amandát ismerem és azt is, hogy honnan, a csillogó szemű pötty a homlokára csap. megemelt szemöldökökkel szemeim felett nézem a különös reakciót, valamire rájött ami jó, csak az nem, hogy én nem tudom mire. Ilyenkor szeretnék gondolatolvasó lenni.
A hófehér, teli fogsorú mosolyt viszonzom, őszintén boldog vagyok, hogy végre jutunk valamire, igaz elég lassan, de én türelmes vagyok. Amíg csak mi ketten „dumcsizunk” az út szélén, addig van elég időm, hogy kiderítsem hova vigyem haza biztonságban.*
-Valamire rájöttél, valami fontos dologra.
*Jegyzem meg bólogatva, majd sóhajtok egyet. Várom a további mutogatást, úgy tűnik egyoldalú lesz a beszélgetés, de sebaj, megoldom. A következő mutogatás egyértelműbb mint a kezembe helyezett rajz, csak pillanatokig gondolkodom amíg kirakom a rejtvény megfejtését.*
-Te vagy egy cica…..vagyis cicának hívnak….lássuk csak….Catherine…..Cath…..
*Közben figyelem és mikor fejet ráz, tovább haladok, előbb-utóbb sikerül.*
-Cahty?
*Amint bólogat, leeresztek mint egy elfáradt, több napos léggömb, de mosolygok mint egy tejbetök. Ekkora sikerem sem volt még. Emelkednék, indulnék, nyújtom a kezem, de Cathy megint nekikezd rajzolni. Hosszú lesz ez a nap ha képregényből kell kitalálnom mit tegyek vele.*
-Igazán szépen rajzolsz és szívesen megnézném a rajzaidat de gyorsabban kitalálnék mindent ha leírnád. Le tudod írni, ugye?
*Ránézésre van már akkora, hogy tudjon írni, könnyebb dolgom is lenne és több időnk maradna akár egy forró csoki mellett megnézni a rajzait. Ha elviszem Amandához, vagy ideiglenesen magamhoz….mindkét helyen lenne forró csoki.*
-Szereted a forró csokit?
*Legalább megpróbálok valahogy társalogni vele amíg rajzol, nagy mű készülhet, mert tovább tart mint a cicás kép. Mellé guggolok és nézem ahogy kialakul, aztán csak ámulok mikor elkezd mutogatni magára, a névjegyre a babára és rám. most kivételesen nem a kép nyerte el a tetszésem, bár elég jól felismerhető minden szereplője, mint inkább azon döbbenek, hogy Cathy és Amanda. Most én csapok a homlokomra. Ennyire figyelmetlen lettem volna, hogy észre sem vettem, hogy a szomszédomnak gyereke van? Nem, az nem lehet, akkor mesélt volna róla. Vagy az unokahúga, igen, ez valószínűbb.*
-Amandánál laksz és láttál engem a kertben. Biztosan nem rég jöttél hozzá, én nem láttalak eddig. Az unokahúga vagy?
*Most már a fenekemre csüccsenek, így ugyan könnyen felfázhatok de kényelmesebb. Azért a biztonság kedvéért a kezeimet a fenekem alá csúsztatom.*
-Nem jó dolog egyedül kint mászkálni, Amanda aggódni fog érted ha nem talál. Persze izgalmas lehet ha szirénázó rendőrautóval keres.
*Próbálok nagyon komoly lenni, hogy ő is komolyan vegyen, vagy sikerül vagy nem. Ha nem akar velem jönni, akkor legalább vele maradok, hogy biztosan ne essen baja.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cat Prescott-Bishop
Beavatott ember

◯ Kor : 11
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 65

Re: Városszélek // Vas. Okt. 26, 2014 8:24 am

Csak remélhettem, hogy a cicás rajzzal és az azt követő mutogatással képes leszek kifejezni magam. Amikor ez sikerült hát nem mondom, a sikerélmény adta büszkeség minden porcikámat átjárta. Boldog voltam, mikor Becca nekikezdett a felsorolásnak és egyre közelebb és közelebb járt az igazsághoz. Ha ugyan valóban ez a nevem. Nem tudhatom, de remélem így van. Ilyenkor nagyon jó lenne emlékezni, a ködös múltat kipucolni.
Mikor kiejti a Cathy-t kacagva tapsolok és ha lehet büszkébb vagyok, mint valaha is voltam. Mégsem vagyok az a tehetetlen kis szerencsétlenség, amit szinte minden nap a fejemhez vágtak a lelencben. Nem vagyok az ügyefogyott néma félkegyelmű. Ugyan hangok nélkül, de kommunikálunk Beccával. El tudom juttatni a gondolataim hozzá és nincs kétségem, ott harsog a fejében, amit mondani akarok. Az ő feje önti szavakba a rajzaim.
Nekifogok a következő rajznak és a dicséretre felpillantok rá. Még a kilógó nyelvem hegyét is visszahúzom, ami láthatatlan harmadik kézként segít a rajzolásban. Nehogy gúnynak vegye, nem szeretném ha így lenne.
Becca még egy dologra rávilágít, amit hajlamos vagyok elfeledni. Tudok írni persze, viszont közel sem megy olyan jól, mint a rajzolás. A tudás pedig, hogy képes vagyok betűket formálni, bár tudnám honnan van. A lelencben nem járhattam iskolába. „Nagyon buta, úgyse értené” Ezt kaptam mindig. De már akkor is tudtam írni, mikor oda kerültem. Talán ez minden emberrel vele születik? Minden esetre egy jókora elpirulás az, amit önkéntelenül reagálok arra, hogy talán leírva gyorsabban menne. Persze megpróbálom majd, de ezt a rajzot befejezem még...... forró csoki? Naná, hogy hevesen bólogatok. A forró csokit mindenki szereti!
Kész a rajz és mindenkit el is mutogattam rajta, minden a helyére kerül. Kérdések hadát kapom ezt követően, talán ezt tényleg jobb lenne leírni. Rajzban nem is tudok válaszolni, legalábbis sokat kellene gondolkoznom rajta mi is fejezhetné ki a mondandómat egyetlen képben. Egy teljes mesekönyvet meg jó sokáig tartana megrajzolni, amivel lépésről lépésre Becca elé tárhatnám hosszú és szomorú történetem..... sok idő lenne..... te jó ég!!!
Hiszen már vagy fél órája jöttem el otthonról, lassan Mandy is hazaér a munkából. Mi lesz ha nem talál otthon? Persze eszem ágában nincs ebben a pillanatban felpattanni és faképnél hagyni Beccát. Valóban írnom kell, remélem nem szúrom el nagyon. A cicás rajzot fordítom meg és hátoldalára kezdem meg a következő művet. Betűk formálódnak és ha eddig nem is, most nagy szükségem van a már említett harmadik kézre. Nyelvecském szerencsére segít most is, csak úgy jár ajkaim között segítségül, nem mintha vezetné a ceruzát.
„Aanda vigyaz rámm. Ő talallt engm.” - vetem papírra a pár szót, szokás szerint helytelenül és félelmetesen lassan, végig gondolva minden egyes szót. Ezt a képességet még jócskán csiszolni kell, de legalább most már nem tartanak félkegyelműnek, talán hamarosan akad egy tanárom is.
Az idő sürget, szóval ha befejeztem az irományt sietve adom át Beccának. Remélem mindent jól, vagyis érthetően írtam le. Mellé libbenek és kezem nyújtom felé ha már elolvasta. Ha nem akarok pácba kerülni el kell indulnom és mivel tudom már, hogy egyfelé vezet az utunk, sokkal jobb lenne kettecskén sétálni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 662
◯ IC REAG : 624
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Városszélek // Hétf. Okt. 27, 2014 4:43 pm

Cathy & Becca


*Úgy tűnik együtt örülünk annak, hogy sikerül kitalálnom a nevét. Mindketten büszkék vagyunk magunkra és a másikra. Ez a gondolat megmosolyogtat, de egyébként is mosolygok, tehát nem tűnhet fel a változás, csak az, hogy én is tapsolok egyet. Édes ez a kölyök, bár nem beszél, minden mással ki tudja fejezni magát, talán pont ezért látok több érzelmet az arcán. *
-Ügyesek voltunk Cathy.
*Most már tudom a nevét is és hálás vagyok amiért olyan neve van amit le lehet rajzolni, mondjuk a Samanthával nem mentünk volna sokra. A pöttömre azonban illik is a neve, tényleg olyan mint egy kiscica, bájos, kissé esetlen de benne van a világgal szembeni magabiztosság érzése is. Az írás kérdésére kicsit elpirul, én meg azt hiszem, hogy nem tud írni és azért. Persze elképzelni sem tudom feltételezett írástudatlanságának okát, de ha találgatnom kellene, én magam is elszomorodnék. nem forszírozom tovább a dolgot, hagyom rajzolni, a forró csoki említésétől úgy is felderült az arca, sokkal édesebb így. Most már azt is tudom, hogy hol lakik és várom a bólogatást vagy a nemleges fejrázást a kérdésemre. Én arra tippelek, hogy Amanda rokona, de megint csak a papírhoz nyúl. Kíváncsi vagyok mit rajzol, de mikor a kezembe kapom a papírt, írás áll rajta. Szélesen elmosolyodom, hát mégis tud írni. Ez nagy örömmel tölt el és nem érdekel, hogy mennyi hiba van abban a pár szóban amit nekem írt. Pedig láthatóan még kidugott nyelvére is szükség volt a koncentráláshoz.*
-Ó, szóval…talált téged?!
*Ezernyi dolog fordul meg a fejemben Cathyvel kapcsolatban. Talált gyerek, és ha Amandánál van, minden bizonnyal hivatalos a dolog és keresik a szüleit. Végül is jobb helyen van Amandánál mint egy gyermekotthonban. csak azt nem értem, hogy a mai világ csúcstechnikájával hogyhogy nem találtak még rájuk. Elvégre eltűnt, keresniük kell és az kiderül ha felteszik a fényképét a netre, vagy megnézik az eltűnt gyerekek listáján…..vagy, vagy, vagy. Számtalan lehetőség jut eszembe, de nem jutok előbbre én sem. Felém nyújtja a kezét én pedig megfogom. *
-Elkísérlek Amandához, biztosan aggódik már érted. Annak nem örülök, hogy egyedül mászkálsz itt az erdő szélén, de annak igen, hogy megismertelek. Helyes kislány vagy, kár, hogy nem tudunk beszélgetni, de majd megoldjuk másképp. Bár ahogy én rajzolok az kész katasztrófa, de legalább négy lába van a lovamnak….Jól érzed magad Amandánál? Szerintem jó fej.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cat Prescott-Bishop
Beavatott ember

◯ Kor : 11
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 65

Re: Városszélek // Kedd. Nov. 11, 2014 3:10 pm

Amint Becca is elkezd tapsolni újra kacajra késztet és ha lehet még erősebben csapom össze a praclijaim. Persze ez már nem csak annak szól, hogy kitalálta a nevem, közel sem. Inkább a felismerés tesz boldoggá, hogy a felnőttek világa még sincs oly messze egy gyerekétől. Nem tudom és ha jól bele gondolok egy jó ideig még nem is akarom tudni mennyi gond, vesződség és küzdelem jár együtt a felnőtt korral, de mint látható Beccában is ott lapul az a kislány aki valaha volt és az élet nem feledtette el vele ezeket az apró csodákat, amelyeket egyetlen pillanat szül és a szél egycsapásra röpteti őket tova. Ott a kisded, aki képes örülni egy látszólag egyszerű feladat megoldásán. Mindig féltem tőle mi lesz ha egyszer én is felnövök, ilyenkor egy cseppet sem tartok tőle.
Ügyesek voltunk bizony. Mosolyogva bólintanom is kell egyet eme mondatára, még a szemem is lesütöm mellé. Persze hamar eltűnik ez a mosoly az írás miatti koncentrálás okán. Még szerencse, hogy nem látom magam most. Minden bizonnyal egy amolyan hasfogós nevetés lenne a dolog vége, mert igencsak mókás látvány lehetek. Hát bizony, az írást még csiszolnom kell. Nem csak azért, mert nincs annyi csepp víz az óceánban mint amennyi hibát vagyok képes véteni egyetlen mondatban. A sebességével is akadnak gondok. Pár szó hosszú percek eredménye, hiszen minden egyes betűn gondolkoznom kell. Ezért is van, hogy hamarabb állok neki lerajzolni egy mesekönyvet, minthogy leírjak két szót.
Szerencsére nem ment még le a napocska, mire készen vagyok. Át is adom és kissé félve pillantok Beccára, vajon olyan sokat hibáztam, hogy egy érthetetlen maszlagot tart kezében? Szerencsére nem így van és hevesen bólogatok, mikor visszakérdez. Arcom kissé el is szomorodik, mikor felidézem a megtalálásom körülményeit. A penész szagú ázott verebet a szemetes mélyén. A szomorú pofi persze sugároz hálát is. Hálát, amelyet Mandy iránt érzek, amiért kiragadott ebből a közegből.
Dolgunk végeztével kézen fogva indulunk meg Mandy háza, és mint kiderül Becca háza irányába. Mókás, pont kettőt kell lépnem mi alatt újdonsült barátnőm egyet. Kicsit derülök ezen. Persze mindvégig figyelek rá mit mond. Nem vagyok én modortalan.
Természetesen én is örülök a megismerkedésnek, hiszen kedves néninek tűnik. Ezt apró kis kezem enyhe szorításával akceptálom, persze alig észrevehetően. Meghallgatom az általa nemlétezőnek titulált rajztehetségét is és hát a négylábú lovon kacagnom kell. Persze a kérdést sem hagyhatom figyelmen kívül, hogy jól érzem-e magam Mandynél. Hevesen bólogatni kezdek és Beccára pillantok. Ha szerencsém van kiolvashatja belőle mind azt, amit hangom hiányában közölni szeretnék. Amennyire csak vissza vagyok képes emlékezni nem éreztem még sehol sem ilyen jól magam, mint Mandy házában. A saját édesanyámra sem emlékszem ugyan, de remélem olyan lehetett, mint Amanda.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 662
◯ IC REAG : 624
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Városszélek // Csüt. Nov. 13, 2014 7:56 am

Cathy & Becca


*Sokáig tartott az az írás, de türelmesen megvártam, közben jót derültem a nagy igyekezetén. Láttam micsoda erőfeszítés neki az írás, korábban a rajzolásban sokkal könnyedebb volt és felszabadult. Ám sajnos séta közben nem lehet sem írni, sem rajzolni, így a kommunikáció elég nehézkes. Arról nem kérdezem hogyan talált rá Amanda, csak pillanatnyi volt de láttam az elsuhanó felhőt az arcán. Minden bizonnyal rossz emlékek társulnak hozzá és az előtte történtekre, de Amandánál biztonságban van és ha nem is felejti el mi történt vele, az emlék halványulni fog. Csak minél több szép emléket kell kapnia.
Próbálok lassabban menni és kicsiket lépni de valljuk be nem tudok folyamatosan erre figyelni, így előfordul, hogy Cathy-nek igyekeznie kell. Ilyenkor észbe kapok és visszaveszek magamból megint, aztán megy minden előröl. *
-Szóval kinevetsz? Jól is teszed, azon a lovon én is mindig kacagok. Nem is értem miért erőltetem, de néha muszáj…reménykedem, hogy egyszer majd sikerül.
*Én is nevetek, és egyáltalán nem haragszom amiért ő is. Fő az önirónia, elveszett ember az aki nem tud magán nevetni. A heves bólogatás méltó válasz a kérdésemre, hümmögök és bólintok nagy komolyan.*
-Ühüm….gondoltam. Finom forró csokit tud csinálni. Tudod nálam ez a fokmérő. A forró csoki. Akié jóízű az rossz ember nem lehet.
*Persze csak viccelek, látszik ez a mosolyomból is és csak azt mutatja mennyire odavagyok azért az italért. Aztán eszembe jut még valami.*
-Majd megkérdezem Amandát de szerintem nem fogja ellenezni. Ha legközelebb kószálni szeretnél, előbb nézz át hozzám és elkísérlek, vagy ha nagyon egyedül érzed magad akkor is, örülnék a társaságodnak. Jobb ha nem vagy egyedül közel az erdőhöz és Amanda is biztosan nyugodtabb lenne. Mit szólsz? Jó ötlet?

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cat Prescott-Bishop
Beavatott ember

◯ Kor : 11
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 65

Re: Városszélek // Hétf. Dec. 29, 2014 10:45 am

Sajnos nem tudok nem nevetni a nem négylábú pacin. Ahogy látom Becca nem bánja ezt és velem nevet. Majd segítek neki, bár nem emlékszem én hogyan tanultam rajzolni és azt is homály fedi, aki átadta ilyen irányú tudását. Nagy feladat lesz egy korombélinek, de semmiképpen sem lehetetlen, nem is beszélve a büszkeségről, ami minden bizonnyal megadatik nekem ha megtanítom Beccát lovat rajzolni. Persze nem most, itt az utca kellős közepén.
Meggyőződéssel bólogatok a forró csokit illetően, bár nincs olyan nagy tapasztalatom az említett itallal. Szeretem persze, a csokis dolgokat mindenki szereti, de eddig csak Mandyét volt szerencsém megkóstolni. A lelencben természetesen ilyen nem volt, sima instant kakaó is csak elvétve. Egyre ritkábban jut eszembe az az élet, ha ugyan annak lehetett nevezni. Akkor még nem tudtam és úgy gondoltam ez minden gyermek sorsa és csak kevés kiváltságos érdemel jobbat. Most, hogy itt élek és belekóstolhattam ebbe a világba, ahol nem a derékszíj a hatalom és a kedves szavak többségbe kerültek..... egy szóval boldog vagyok.
Kicsit lassítok, mikor előadja ötletét a közös sétákról. Na ilyenben sem volt sűrűn részem. Eddig a felnőttek nagy többsége csak a hátukon nehezedő púpként tekintett a magam fajtára, szóval kicsit meglep, hogy ez a kedves néni önként keresi a társaságom. Közös séták, remekül hangzik és szerintem Mandynek sem lesz kifogása ellene. Ezzel két legyet üthetek egy csapásra. Csavaroghatok Beccával, aki nagyon kedvesnek tűnik és Kylenak és Mandynek is adhatok pár óra szabadságot. Tudom én honnan fúj a szél, annyira nem vagyok már kicsi. Sokat vannak együtt és nem hinném, hogy csak miattam. Persze Mandyn kívül még van valaki, akinek rá kell bólintania.
~Te mit mondasz Betty?~ pillantok a kezemben szorongatott rongybabámra. Persze csak kedvesen mosolyog és néz a hatalmas nadrág-gomb szemecskéivel, ahogyan mindig is szokott, ezt Igennek veszem.
Egy szó mint száz, hevesen bólogatni kezdek az ötletre töretlen mosollyal pontosan abban a pillanatban, amikor elérjük a mi utcánkat. Jó lesz felfedezni a környéket és sokkal jobb lesz ezt nem egyedül megtenni. Persze az erdőszél veszélyeivel nem vagyok tisztában. Félni egy cseppet sem félek tőle és ez még egy jó érv amellett, hogy egy felnőtt is legyen velem sétálgatás közben.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 662
◯ IC REAG : 624
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Városszélek // Szer. Dec. 31, 2014 8:57 am

Cathy & Becca

*Nem tudom hogyan került Amandához, azt sem milyen volt az élete azelőtt, ő nem tudja elmondani, Amandát pedig nem tudom megkérdezni, de azt érzem, hogy túl sok jó dolog nem történt vele. A szemeiben a mostani jókedv mellett szomorúság és félelem csillog, utóbbi érezhetően nem ellenem szól. Mindezeket együttvéve sem sajnálom hanem csodálom őt, mert láthatóan igyekszik túljutni rajta. Erős egyéniség, akaratos ami a számára kifejezetten jó tulajdonság. Lassan de biztosan rájövök arra, hogy még, egyoldalúan is jó vele beszélgetni. Feltételezem, hogy a közös séták emlegetése némileg meglepi és biztos vagyok benne, hogy felmerül benne némi kétség, de Amanda minden bizonnyal jó „ajánlást” ad rólam ha rákérdez nála és természetesen nélküle nem is vinném sehova. azért említettem meg, hogy biztosan megbeszélje vele, hogy ne döntsön öntörvényűen, mert azzal aláásnám az egymásba vetett bizalmukat. Azt nem tudom miért szeretném a társaságát, de úgy érzem nem csak ő profitálhat belőle hanem én is. Furcsa, hogy pont egy kislánnyal szemben érzem ezt, de így van.
Amikor rám mosolyog és bólogat én is szélesen elmosolyodom, örülök, hogy így döntött.*
-Rendben. Akkor ezt megbeszéljük Amandával.
*Nem csak ezt, sok minden mást is. Ahhoz, hogy ne rontsak el semmit, tudnom kell Cathy előéletét, azt pedig csak Amandától tudhatom meg. Remélem lesz alkalmam mielőbb beszélni vele, addig is adok egy feladatot Cathy-nek.*
-Ha a babádon kívül Amanda is rábólint, írhatnál egy listát arról mit szeretnél megnézni vagy csinálni amikor együtt vagyunk. Lesz rá időd bőven, én meg beszerzek néhány dolgot. Mondjuk színes ceruzákat. Ha ketten használjuk a tiedet hamar elkopnak.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cat Prescott-Bishop
Beavatott ember

◯ Kor : 11
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 65

Re: Városszélek // Hétf. Jan. 12, 2015 2:42 am

Nem győzöm áldani a jó szerencsét, hogy pont egy Fairbanksbe tartó vonathoz kalauzolt annak idején. A lelencben átéltek után igazából nem reménykedtem semmiben. Mostani eszemmel ez nem is csoda. Hiszen mi a remény, mint egy olyan dolgot várni amit vágyunk és akarunk. De ehhez bizony ismerni kell azt a valamit, a vágyakozásnak valamiben meg kell testesülnie. És amit nem ismerünk, arra nem is vágyhatunk, hisz nem tudunk a létezéséről, nem igaz? És én nem tudtam, hogy van egy ilyen világ, ahol a szeretetet és gondoskodást osztogatják, nem a pofonokat ahogy meg kellett szokjam. Itt pár kivételtől eltekintve mindenki kedves, tiszta lélek. Ugyan csak a felszínt piszkálhattam meg, vagy csak egyszerűen szerencsém volt és azokba az emberekbe futottam bele, akibe kellett, de ez nem számít. Egyszerűen csak örülök Mandynek, Kylenak, a kedves doktornéninek és a mókás Dimi-bácsinak és persze mindegyiküknek, akit volt szerencsém megismerni. És ezen nap után Beccának. Egyszerűen csak hálás vagyok. Főként mert én magam semmit nem tettem, amiért kiérdemeltem volna. Vagy ez így megy az életben? Két félre sikerült év után jön egy csodálatos? Ez még mint sok más is előttem van.
Fülig érő vigyorral bólogatok. Néha ugyan rossz beidegződésként előjön belőlem, hogy csak azért nem lesz valami megengedve, mert szeretném. Persze ez a gondolat hamar tovaszáll a széllel. Mandy biztos megengedi, hiszen ő jó szívű, nem úgy mint az árvaházban a felügyelők. Meg aztán neki is jól jöhet egy bébicsősz. Főleg ilyen közel a... te jó ég, olyan kellemes még csak bele gondolni is.... az otthonunkhoz.
~Lista. OK. Vettem. Gondolkozz te is Betty!~ Nem lesz valami rövid. Lényegesen többet láttam a világból ez alatt a fél év alatt, mint az azt megelőző kettőben, mégis oly keveset és annak rendje és módja szerint mint a velem korú kisdedeket, engem is érdekel az ég egy adta világon minden. Legyen itt szó a már oly sokat emlegetett rajzolásról, vagy egy mesekönyvekkel megrakott polcról. Az állatkákról nem is beszélve. Szóval tényleg minden és jó társaságban a jó is csak még jobb lehet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 662
◯ IC REAG : 624
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Városszélek // Szer. Jan. 14, 2015 7:49 pm

Cathy & Becca


*Látom Cathy-n, hogy nincs hozzászokva a szeretet dolgokhoz, ahhoz, hogy bárki is kellemes, jó hangulattal viszonyuljon hozzá. Amanda persze már elültette a magvakat, de több kel néhány szép szónál ahhoz, hogy egy ártatlan lélek aki a rosszhoz szokott, valami jót is megéljen és bízzon benne. Cathy még hezitál, bár látszólag benne van minden általam ajánlott jó programban, azért még látszik rajta, hogy nem nagyon hisz bennük. Ez természetes, nem tudom ugyan, hogy milyen élete volt eddig, de ha csak a felét is kitalálom, még akkor is szebbeket remélnék neki. Nem vagyok se gyermekpszichológus, sem gondolatolvasó, de annyit látok azért, hogy a kételyei mellett vannak reményei is, és tervei a jövőre nézve. Utóbbiak persze csak akkor ha már nem kell és nincs oka kételkedni. Mindezt megértem és tiszteletben tartom, Amanda elgondolásai mellett. lassan megérkezünk a házhoz. Amandáéhoz és az enyémhez. már látom mindkettőt az út végéről. Valóban a város szélén épültek, de én ezt szeretem az enyémben. Nincs nagy forgalom, nincs zsibongás. Csak a vidéki nyugalom, csend és békesség.*
-Nos, mindjárt otthon vagyunk. Tudod, nem számítottam arra, hogy ilyen kedves társaságom lesz-* kell az önbizalom a gyerekeknek és az is, hogy valamilyen szinten felnőttként kezeljük őket*- és sajnálom, hogy nincs több időnk egymásra. De itt lakom a szomszédban, veletek szemben, szóval ha Amanda megengedi, gyakrabban is találkozhatunk. Igaz nincs kutyám és cicám, de talán találunk nálam is neked való izgalmas dolgot. Ha mást nem, akkor meséket a nagyimról. Tudod ő indián volt és már az ő nagyija is itt lakott Faribanks-ben, és a nagyijának a nagyija is.-*vállat vonok*- ki tudja, talán érdekes dolgok derülnek ki róla. Még én sem ismerem mindet.
*Próbálj szóval tartani egy gyereket és megtudod mi az élet. Próbálj szóval tartani egy gyereket aki nem beszél de láthatóan ezer gondolata van amit megosztana veled…..még nem próbáltál igazán semmit az életből. Hát, most én is itt tartok. Mondja valaki azt, hogy Fairbanks unalmas kisváros. Egyből fejbe vágom.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cat Prescott-Bishop
Beavatott ember

◯ Kor : 11
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 65

Re: Városszélek // Hétf. Jan. 26, 2015 10:39 pm

Eszembe sem jutnak már a rémképek, amelyek miatt oly messzire keveredtem otthonról. Tudom jól, hogy ennyivel nem úszom meg és talán a mai éjjel sem kerülnek el a folyvást kísértő gonosz szellemek, de most annyira lefoglal Becca és a mondandója, hogy eme képek olyan távolinak, messzinek tűnnek. Teljesen lefoglalja figyelmem újdonsült barátném mondandója és ha a fejemben valóban fogaskerekek vannak, azok bizony most szinte hallhatóan kattognak ahogy azon agyalok miket csinálhatnánk közösen. Nem kétlem, hogy számtalan ilyen dolog létezik. Legyen az akár egy kakaózás vagy mese olvasás és persze ott van még a nagy kihívás, hiszen ugyan nem szavakkal, de gesztusokkal megígértem Beccának, hogy megtanítom pacit rajzolni. El is mosolyodom, mikor újra eszembe jut. Úgy fog lovat rajzolni, hogy csodájára járnak majd messzi földről.
Megpillantom a házat a távolban de most először nem érzek teljes és felhőtlen örömet. El kell most válnunk és tudom, hogy Mandy biztosan aggódik már. Jó ideig elmaradtam és persze nem akarok akár csak egy kellemetlen percet okozni annak, aki befogadott. Ennek ellenére ha tehetném szívesen maradnék még egy kicsit. A sok minden, amiket csinálhatnánk igencsak csábító.
Kedves társaság, na ezt se mondták még rám, az is biztos. Persze én is sajnálom, hogy nem játszhatunk még valamit, melyet egy szomorú pillantással tárom elé. Amanda biztosan átenged majd. Tényleg csak egy köpésre van egymástól a két ház és mindössze egyetlen egy utcán kell átsétálni, ahol az autó olyan ritka, mint a fehér holló. Naponta ha egyet vagy kettőt látok elrobogni, mikor az ablakon bámulok kifelé. Nem egy forgalmas környék és pont ez a szép benne.
Mikor már tényleg búcsút intenék meghallom Becca nagyijáról azt a pár szót és hát, a szemem is csillog. Mi minden várhat felfedezésre, mennyi kincs heverhet a szomszéd padláson. Persze nem aranyra gondolok, hanem valami izgalmasra. Egy régi mesekönyv, pár kézzel varrott ruha. Talán fényképek is egy olyan néniről, aki akkor lakott itt, mikor én még meg sem születtem. Álmomban sem gondoltam volna, hogy mennyi kaland vár rám ezen a télen.
Ugyan a derekáig érek, de mégis megpróbálom átölelni, majd egy kedves mosoly kíséretében intek és most már tényleg Mandy kertje felé veszem az irányt. Hoppá, valamit elfelejtettem és azzal a lendülettel vissza is fordulok. Betty is el akar köszönni, szóval a rongybabám kezecskéjét mozgatva segítek, hogy ő is tudjon integetni. Jó kis este volt és előre várom a következő találkozást.

//Köszönöm a játékot, várom a következő felvonást. :****** //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 662
◯ IC REAG : 624
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Városszélek // Vas. Feb. 01, 2015 6:39 am

Cathy & Becca

*Ha nincsenek szavak, akkor vannak gesztusok és Cathy arca olyan előttem akár egy nyitott könyv. Látom rajta, hogy örül a találkozásunknak, és szomorú amiért el kell válnunk. Én pedig boldog vagyok amiért sikerült egy kicsit közelebb férkőzni hozzá, és valamennyire elnyerni a bizalmát. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a közeli szomszédság és Amanda ismeretsége nagyban hozzájárult ehhez, de azért a lelkem egy része reméli, hogy a saját varázsomnak is van köze hozzá. Szeretem a gyerekeket, bár nekem még egy unokahúgom sincs, viszont az életem New Yorkban nem volt gyerekmentes. A barátnőm nagynéni, a gyerkőcök nyolc év körüliek, tudom milyen az amikor felforgatják valaki életét, azt is, hogy mennyire lelkesek amikor titokban reggelit készítenek a felnőtteknek, nem kicsit takarítottunk utánuk, de egyszerűen nem lehet rájuk haragudni. Nem történt semmi rossz dolog, mégis utólag aggódtam, hogy mi történhetett volna. Nincs még meg bennük a veszélyérzet. Cathy-ben van, nem túl sok, hiszen láttam a fa tetején, de az élet más területein sajnos vagy szerencsére már kialakult benne. Biztosan fog hülyeséget csinálni ő is, de annyit már tud, hogy nem maradhat a végtelenségig távol az otthonától, mert Amanda aggódik érte.
A nagyi titkainak emlegetésekor felcsillannak a szemei, az ő életére ugyan nem lesznek hatással ha kiderül valami, mégis nagyon érdekelhetik őt. Legalább lesz egy nyomozótársam, egy jó kedvű kislány személyében, biztosan nem fogok unatkozni.*
-Azért túl sok mindenre ne számíts, a nagyi nagyon titokzatos volt.
*Együtt érzően mosolyodom el, nem akarom lelombozni a lelkesedését, de hazudni sem fogok neki, ne várjon többet mint amit nyújthatok, a csalódás nem jó érzés. Az viszont igen, hogy megpróbál megölelni. Lehajolok hozzá és viszont ölelem, egy szintbe kerül a tekintetünk és a szemeibe nézek mikor elbúcsúzom.*
-Örülök, hogy megismertelek Cathy, nagyszerű kislány vagy. Hamarosan találkozunk.
*Integetek neki mikor ő is, aztán megint a babájának is. Neki fontos, nem veszem semmibe, hiszen azzal őt is semmibe venném. Addig nézem őt míg el nem tűnik a szemeim elől Amanda házában, csak aztán fordulok a magamé felé.*

//Én köszönöm a remek társaságot! Úgyszintén várom a következőt! cheers //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6148
◯ IC REAG : 8034
Re: Városszélek // Vas. Feb. 01, 2015 3:37 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 662
◯ IC REAG : 624
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Városszélek // Hétf. Júl. 20, 2015 9:01 am

Egon & Becca



*Pár napig nem találkoztunk Egonnal, ezért az ügyvéddel való találkozás utánra egy kis kirándulást beszéltünk meg. Már itt Fairbanksben is kellemes volt az idő ahhoz, hogy kimenjünk az erdőbe piknikelni és már hiányzott egy kis távollét, békés nyugalom a szürke hétköznapokon túl. Amikor elterveztük ezt a kis kirándulást, még nem tudtam, hogy milyen hírekkel kell fogadjam. Akkor még „csak” a farkasokról tudtam, őrzőkről akik azzal a céllal léteznek, hogy megfékezzék őket, és ez is éppen eléggé felborította az eddigi világomat.
Eseménytelenül teltek a hetek azóta, hogy minderről tudomást szereztem, beletanultam abba hogyan rejtsem el az érzéseimet amikor farkassal találkozom és ha a főnökömet nem számítom bele, akkor is úgy éreztem nap nap után, hogy a város hemzseg a farkasoktól. már nem mertem csokoládét sem enni, mert az elfedte volna az érzékelést, ám azt még nem sikerült kiderítenünk, hogy miért van mindez. Csak ragyogásnak hívtuk és ezzel a szóhasználattal kicsit könnyebb volt elfogadni ezt a…képességemet. Beszéltem Egonnak a nyomozóról és az ügyvédről is, a találkozóról és arról, hogy milyen nehéz feladat vár rám, ő tartotta bennem a lelket, és akkor úgy éreztem ez sikerült is, ám a találkozás napján ugyanúgy izgultam és rettegtem mint amikor rábólintottam. Gondoltam majd elújságolom hogy sikerült, hogy büszke legyen rám, de aznap este már egészen másképp éreztem és ez nem olyan dolog volt amit telefonon meg lehet beszélni, ezért nem is mondtam róla semmit amikor még egyszer utoljára pontosítottunk a találkozás részletein. Úgy beszéltük meg, hogy az erdőben találkozunk, egyszer már jártunk arra de nem mentünk nagyon beljebb, csak egy rövid séta volt, hogy kiszellőztessük a fejünket, nem volt piknik, nem töltöttünk ott negyed óránál több időt. Ám ahhoz elég volt, hogy tudjuk hol várjuk be egymást.
Aznap reggel összekészítettem mindent egy kosárba. Pulykás szendvicset, gyümölcsöt – jobbára magamnak – salátát, Egonnak sütöttem egy kis kacsacombot mert tudtam, hogy imádja és csomagoltam frissen facsart narancslevet és egy üveggel Egon kedvenc wishkyjéből. Egy takarót tettem keresztbe a kosárra, utána pedig felöltöztem. Farmer, tornacipő, zöld póló. Egy könnyű pulcsit is vittem magammal amikor elindultam, fél órával korábban mint ahogy megbeszéltük. Elsétáltam az úton az erdő szegélye mellett majd a keskeny ösvényen beljebb mentem. Egy kidőlt fatörzsre ülve vártam rá, az útról nem lehetett látni, de nem is voltam az erdő mélyén. Ha az ösvényünkön jön gyorsan megtalálhat. Addig meg számtalanszor átvettem magamban hogyan fogom közölni vele azt amire egyikünk sem számított. Azt, hogy őrző lettem, hogy eljött a pillanat az én életemben is amikor választás elé kerültem. de nem jutott eszembe semmilyen jó megfogalmazás addigra mire megérkezett. Meglátva a közeledő alakját felálltam és zsebre dugott kézzel vártam, hogy egészen közel érjen, pocsékul éreztem magam, feszült voltam és ez minden bizonnyal meglátszott rajtam, ám pont őelőtte nem akartam eltitkolni semmit. A mosoly halványra sikerült, nem láttam ugyan magam de éreztem, végül szó nélkül átöleltem a nyakát és belefúrtam az arcomat a vállgödrébe.*

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Városszélek // Hétf. Júl. 20, 2015 7:20 pm

Egon nem volt épp vidám hangulatban. A vérvonalával átvett sérülések már egyhetesek is voltak, de nem úgy gyógyultak, ahogy kellett volna. A beszámolókból megtudhatta, hogy az elesettek, majd feltámadtak, sérülései valószínűleg ezüsttel lettek okozva, amivel meg lehetett magyarázni, hogy miért nem gyógyulnak olyan gyorsan a sebek, mint általában. Az viszont, hogy miként történhetett mindez meg, Egon számára elég homályos volt, mivelhogy egyáltalán nem hitt a szellemekben, főleg nem az állítólagos ősatya szellemében, aki haragjában, bosszújában, vagy fene tudja mijében Fairbanks vérfarkas lakosságát minden év áprilisában molesztálja valami kedvességgel. A másik problémája pedig Edward volt, aki vérvonal szerinti nagyapja volt… és most már nem az. A beszámolója szerint egy Hope nevű kóbor nőstény elvette tőle a farkasát, mégpedig végleg, ami rohadtul abszurdom, hiszen ilyet nem lehet csak úgy megtenni… vagyis eddig azt hitte, hogy nem. Az őrzők képesek bizonyos időre meggátolni, vagy még egy frissen beharapott kölyöktől a farkasát végleg elvenni, de egy négyszázharminc éves vérfarkastól elszakítani a bestiáját végleg? Lehetetlen... és mégsem. Egonnak túl sok minden szakadt a nyakába egyszerre. Ezért is szeretett volna elmenni a megbeszélt helyre Rebeccához, hogy több mint egyhetes távollétük után végre ismét láthassa, szagolhassa és érezhesse a közelségét. Az elmúlt hónapok csodálatosak voltak. Nem tudtak mindig akkor találkozni, amikor szerettek volna, de Egon mindent igyekezett megtenni, hogy pótolják a kiesett napokat. Ha jól rémlett neki, egy hétnél tovább sohasem voltak egymástól távol… kivéve az elmúlt zavaros időszakot, amikor a holtak felkeltek és jártak. Kíváncsi lett volna, hogy Rebecca hallott-e, vagy érzett-e evvel kapcsolatban valamit, de nem akarta felhívni, hogy rákérdezzen. Nem, ezt meg fogja tartani magának, ez nem olyan, amit mással meg szabad osztania. Vérfarkasok az egy dolog, de hogy feltámadt vérfarkasok? Nem kérem szépen, Rebeccának is van bizonyosan tűréshatára, és nem óhajtotta azt a bizonyos határt feszegetni… túlságosan.
Rebecca illatát messziről fújta felé a lágy déli szellő, egy pillanatra a minden fájdalmáról megfeledkezett, de hamar visszatért a gyomrába, torkába, fejébe és mellkasába. Nem szokott kötszert használni (hát ugyan minek?), most mégis fehér gézzel és a gyógyítók által használt kenőcsökkel voltak lefedve sérülései, kivéve a torkát, mivel ott belső sérülést kaparintott meg és nem külsőt. Hangja ezért egy kicsit reszelősebb lett a szokásosnál és kevesebbet is beszélt, valamint néha köhögnie is kellett a gyógyulás okozta viszketés miatt, amit az istennek sem tudott enyhíteni, még a szándékos önfojtogatással sem.
Fekete farmert, sötétkék pulcsit, valamint edző cipőt viselt (meg egy rakat gézt), de azok rejtve maradtak Rebecca előtt, ha csak nem esnek egymásnak az erdőben, de erre Egon kevés esélyt látott. Fájt mindene, és valahogy még a szexhez sem volt kedve jelenleg. Rebeccával való találkozáshoz, azonban igen.
Hamarosan megpillantotta egy kidőlt fán, aztán a lány felkelt. Egon pajzsa le volt eresztve, érezte a lány zavarát, de kevés jelentőséget tulajdonított neki, talán mert elvolt saját bajával, és aggasztó gondolataival.
Intett kezével és hosszú napok óta először elmosolyodott. – Szia – köszöntötte, majd a lány átkarolta őt, amit Egon hősisen, szisszenés nélkül elviselt, pedig pokolian sajgott a gyomra és mellkasa kettejük felsőtestének találkozásától. – Ne haragudj, hogy nem tudtam korábban eljönni hozzád, de volt némi… esemény farkaséknál – apró mosoly jelent meg ajkain, majd némi vállrándítás, amit rögtön meg is bánt. Sérülésekkel tele talán nem kellene ilyen mozdulatokat tenni. Habár nem volt épp a legjobb formájában igyekezett nem kimutatni. Nem szerette volna, ha barátnője aggódik miatta.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 662
◯ IC REAG : 624
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Városszélek // Szer. Júl. 22, 2015 7:55 am

Egon & Becca



*Már messziről észrevettem az arcára gyűrt kimerültséget de nem tudatosult bennem azonnal. Én is el voltam telve a saját bajommal, ami tulajdonképpen a kettőnk baja volt, de igazából még azt sem tudtam eldönteni, hogy baj-e egyáltalán. szóval ha lehet még kuszább volt minden a fejemben mint az elhívásom előtt. Talán érthető, újabb ismeretekre tettem szert, ráadásul belekerültem abba a csapatba ami Egonéval szemközt állt. Mondhattam volna nemet is Adam kérdésére, de egyrészt féltem az emléktöréstől, másrészt úgy gondoltam minden a nagyimmal kapcsolatos kérdésemre választ kaphatok, és végül de nem utolsó sorban ezt kellett tennem, mert erre születtem. A nagyi a levelében egyértelművé tette, csak akkor még túl kevés volt hozzá z információm, a tudásom, hogy erre rájöjjek. Azt viszont tudtam, hogy a "lépésről-lépésre" tanács nem volt véletlen és hiábavaló.
Amikor megláttam Egont már csak arra tudtam gondolni, hogy átöleljem, hozzá bújjak, hogy az ő erős karjainak biztonságában lehessek. Pokolian hiányzott, csak úgy szimplán is így éreztem volna, de az a sok minden amivel meg kellett küzdenem csak tovább fokozta ezt az érzést. Olyan volt számomra mint a béke szigete ahol nem érhet el semmi rossz, gonosz, nekem ártó dolog. A kínzó kérdések és tanácstalanság, a dilemma, hogy hogyan is kezdjek bele a történetembe, feszülté tettt és nem csak lélekben hanem testben is. Mára már fájt a vállam, a nyakam és kezdett felkúszni a fejmebe is, ám amikor Egonhoz bújhattam, éreztem ahogy minden feszültség kiszáll belőlem, de azt is tudtam, hogy ennek _csak_ Egonhoz van köze és nem a mártírsága adta gyógyítói erejéhez. Karcos, reszelős hangja volt ám nem tudtam egyelőre mire vélni, ám amikor az eseményről beszélt farkaséknál, rögtön tudtam, hogy valami kínozza. Ha aggódásról volt szó, nem lehetett átverni, és tudtam, hogy Egon milyen sérüléseket képes átvenni másoktól és elszenvedni a saját testében. Nem tudtam arról mi történt az elmúlt napokban vagy hetekben, mással voltam elfoglalva és talán úgy vélték még nem kell tájékoztatniuk róla. Ám mindegy volt, hogy hol és mi történt, Egon kiejtette a két varázsszót. "Esemény farkaséknál." Persze azonnal fellángolt bennem az aggodalom, az ölelésből azért éreztem, hogy minden végtagja megvan és valódiak, a sajátjai, ám ez nem jelentette azt, hogy azon kívül más baja nem lehet. Ekkor kapcsoltam össze a karcos hangjával is a dolgokat, bár konkrétan nem tudhattam mi történt, az biztos, hogy fájdalmas volt és talán még mindig az. azonnal elengedtem és egy lépést hátráltam.*
-Esemény....akkor te most....Te jóóóég Egon. Már megint? Hol fáj?
*Nem csak a szavaimban és a hangomban nyilvánult meg az aggodalom és a féltés hanem az arcom vonásaiban is. Kár is lenne titkolóznia, úgy is kiderül az én rezdülés detektorom pedig anélkül is rájön mindenre.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Városszélek // Szer. Júl. 22, 2015 7:34 pm

Igazán örült, hogy végre együtt lehetnek, persze szerette volna, ha jobb körülmények között találkoznak az egymás nélkül eltöltött napok után, de sajnos ez most nem fog összejönni. Mindegy, legalább láthatja és érezheti őt, ami talán enyhít valamelyest a lehangoltságán és a rossz közérzetén.
Nem kellett volna megemlíteni, hogy helyzet volt a falkával. Szinte megcsapta a lány aggodalma, aminek hatására Egon nagyot sóhajtott, és kelletlenül elhúzta a száját. Nem akarta ezt, tényleg nem, és mégis egyetlen szópárral kihozta az aggódást barátnőjéből.
- Hát, mindenütt... gyakorlatilag. Kivéve a végtagjaimat. Jó hír nem? Kezem-lábam ép, épp csak a fejem és a törzsem tropa – megejtett egy vigyort, majd az elhátrált Rebeccához lépett és óvatosan átkarolva a fatörzs felé vezette, miközben kihasználva az alkalmat, hogy ismét a közelében van, egy puszit nyomott puha ajkaira. Üdvözlésnek kiváló, és nyilván ennyi lesz kettejük között egész hétre az intimitás, hacsak nem szeretnének egy félkómás Egont a kapcsolatukba hirtelen behozni.
- Én leülök, kicsit fárasztó volt az elmúlt hét, és még nincs vége sajnos – Egon lehuppant a fatörzsre, majd a lányra tekintett, hogy hasonlóan fog-e cselekedni. Aztán megcsapta az orrát az íncsiklandó kacsa illat, ami miatt szemei kikerekedtek, arcára kíváncsian kutató arckifejezés ült ki, majd elkezdett veszett mód szimatolni, még az sem érdekelte, hogy fejingatás miatt – be akarta mérni a szag forrását – koponyája elkezdett hasogatni. Sült kacsát érzett és az minden fájdalmat és kockázatot megér. Ha időközben Rebecca nem mutatott rá merre van a kosár, akkor Egon addig forgolódott és szimatolt, amíg a háta mögé nézve, észre nem vette a földre helyezett elemózsia tartót, amiből koncentráltan szivárgott ki a benne rejlő ételek finom szaga. Gyomra szinte azon nyomban megkordult, kezeivel malmozásba kezdett, és kérdő tekintettel nézett barátnőjére, közben néha sanda pillantásokat vetett a kosárra, hogy vajon mikor lehet végre felbontani azt és kienni a tartalmát.
- Mikor tervezted… őh megenni a kaját? – reményteli pillantásokat vetett a lányra és bízott benne, hogy a válasz az lesz, hogy éppen most, de azért lelkiekben felkészült arra is, hogy esetleg néhány percet még várni kell. Valahogy csak képes lesz kibírni. Nehéz lesz, de volt már sokkal nehezebb kihívás is előtte és lám, még mindig a planétán van, él és virul, pedig már réges-régen el kellett volna porladnia, ha nincs az a szerencsétlen baleset.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 662
◯ IC REAG : 624
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Városszélek // Csüt. Júl. 23, 2015 8:49 pm

Egon & Becca



*Már késő volt visszakoznia, mindent értettem és persze halálra aggódtam magam. A velem történtek hirtelen eltörpültek, ki is ment a fejemből miért is hívtam fel izgatottan és szerveztem le a találkozót, nem is gondolva arra, hogy neki talán éppen nem aktuális. S mivel nem mondott nemet és a hangjában sem éreztem az éteren át a hezitálást, úgy gondoltam semmi akadálya annak, hogy egy szép napot eltöltsünk kettesben, ahogyan az én érzéseim szerint már régen volt alkalmunk. A kérdésem közben végignéztem rajta, kerestem a jeleket, bár nem volt késztetésem arra, hogy megint leszakított végtagot lássak, még az is mindennél jobb lett volna mint a bizonytalanság. Reméltem, hogy van annyi esze, ha súlyosak a sérülései a mások sebesülésének fájdalmai és sebei, akkor nem jött volna el. Arra nem gondoltam ebben a pillanatban, hogy ő is ugyanúgy vágyott rám mint én őrá.*
-Jaj Egon! Miért nem mondtad a telefonban? Akkor nem ráncigállak ide, vagy találkozhattunk volna nálad is ahol kényelmesebb és ápolhatnálak.
*ez volt minden vágyam, hogy segíthessek de legutóbb is a tudomásomra hozta, hogy már csak büszkeségből is de nem tart igényt ilyesmire. Én persze nem hittem el neki, úgy sem igaz, csak mondta. Most is elviccelte az egészet, mintha nem lenne komoly, de tudtam, hogy az. Most már tudatosult bennem arca vonásainak megnyúlása, a több ránc melyet a fájdalom gyűrt meg, és a vigyora sem fénylett úgy mint amikor biztosan jól volt. Hagytam magam átkarolni és terelgetni, de önkéntelenül is támogattam, átkaroltam és próbáltam átvenni a terhet amit a mozgás kínja nyomott rá.*
-Szóval semmi művégtag. Ez jó hír, igen. És a fejed? Ugye nem buggyantál meg?
*Azt mondják a hülyeség fáj és ragályos, nos az utóbbiból ízelítőt adtam, visszakontráztam de nem érzéketlenségből, inkább próbáltam az ő könnyelműségéhez igazodni, ez persze nem jelentette azt, hogy mindent ami vele történt és amiről még nem tudtam pontos részleteket, nem veszem komolyan. Azt a puszit amit az ajkaimra nyomott, máskor más helyzetben forrón és hosszan viszonoztam volna, ám jelenleg inkább arra gondoltam és figyeltem, hogy egyetlen hirtelen mozdulatommal se okozzak neki még több fájdalmat. majd h már tudom milyen testrészére kell ügyelnem, jöhet a csók amibe igazán szerettem volna elmélyülni. *
-Sajnálom, ha tudtam volna….de persze ilyenkor lakatot tesze4l a szádra.
*Feddésnek hangzott? igen, az volt. A fenébe is, ha ő nem képes magára odafigyelni akkor nekem kell. Már tudtam, hogy nem egy-két napig tart mindez és, hogy függ a sérülések számától és azok súlyosságától. *
-Szóval, meddig fog tartani?
*Kíváncsi voltam, és ez érthető is, hogy meddig kell nélkülöznöm, vagy mennyi időre tervezzek úgy, hogy gyakori kirándulásokat teszek a kísértetjárta házba, amit az elmúlt időben némileg otthonosabbá tettem és tiszta is volt. A kitört konyhai ablakot is megjavíttattam, ami persze másnap már megint ki volt törve. Gondolom a csodamacskája miatt. A kérdésemre azonban nem kaptam azonnal választ, Egon látványosan elkezdett szimatolni akár egy kutya, bár gondolom a farkasok is így csinálják, ám nekem még nem volt összehasonlítási alapom. Mivel azt tudtam, hogy a szaglása emberi alakban is sokkal érzékenyebb mint másoké, feltételeztem, hogy a kaja illatát érezte meg és amikor a gyomra kordult, már tudtam, hogy éhes. *
-Farkaséhes vagy mi? Akár azonnal is nekieshetsz. Hoztam kacsát….de gondolom már kiszagoltad.
*Már képes voltam nevetni, igaz halkan és visszafogottan, de határozott nevetés gurgulázott a torkomból. Tudtam, hogy szereti a kacsát, azért hoztam ám arra nem készültem fel, hogy ennyire éhes lesz. Felőlem aztán most azonnal széttéphette a kosarat a kacsáért, bár én azért beljebb mentem volna még. A gyermeki izgatottsága és türelmetlensége azonban megmosolyogtatott és megenyhített. Talán még sincs olyan pocsékul. Ha nem kapta még fel a kosarat én magam nyúltam érte és adtam oda neki belőle a kedvenc csemegéjét. Igaz nem egy egész kacsa volt, csak a két combja, de reméltem ennyivel is beéri.*
-Egyél te gyerek. Aztán ha jóllaktál mesélek valamit.
*ha már itt ragadtunk hát bánja kánya, itt eszünk. Én is kivettem a magamnak szánt pulykás szendvicset és a salátát, közben Egon kezébe nyomtam az üveg wishkyt, „gyógyszer” tőmondattal kísérve, majd nekiláttam falatozni. A takarót majd később kiterítjük, már ha szükség lesz rá és akkor kényelmesebb is lesz, de Egonnak végül is mindegy hogyan falja be a kacsáját. Ahogy elnéztem, nem fog az két percnél tovább tartani.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Városszélek // Csüt. Júl. 23, 2015 11:06 pm

- Telefonban ilyet mondani kész öngyilkosság Rebecca – nevette el keserűen magát. – Nem biztos, hogy lehallgatják, de… amúgy sem vagyok nagyon rosszul – ez majdnem igaz volt, nem volt nagyon rosszul, csak hát nem is volt túlságosan jól. Talán úgy a kettő között lebeghetett valahol, mindenesetre elvágódni a kimerültségtől és a fájdalomtól nem fog. – Egyébként is, friss levegőn lenni mindig jobb, mint egy házban lábadozni – pedig megígérte magának, hogy nem fog sokat hazudozni a lánynak és most tessék. Mindegy, kegyes hazugság belefér. Csak Rebecca érdekében teszi, semmi másért. – Tudod, félig farkas vagyok, azok meg szeretik a természetet – ez legalább igaz volt. Persze főleg megenni szeretik a természetet, de hát lényegében ez most mellékes.
Igazán kedves volt, hogy próbálta Egon súlyát valamelyest átvenni, de nem volt rá szükség, azért a hím kicsit megjátszotta, hogy ránehezedik… nem is olyan rossz így. Ja, hát sokkal könnyebb volt lépkedni, ezért a megjátszásból valóban támaszkeresés lett. De amúgy meg Rebecca erős lány, és Egon alapesetben nem túl nehéz, persze azért nem vitte túlzásba a ránehezedést.
- Talán nem – mosolyodott el. Nem érezte magát hibbantnak, de ki tudja. Az őrültek többnyire ezt nem tudják felmérni. – De, ha annak látsz, szólj, oké? – fáradt vigyort vágott, szemeiben azért ott lobogott a csíntalan tűz. A teste megtörhet, de a lelkének szétforgácsolásához nem elég néhány átvett sérülés, vagy az, hogy Hope Belfort képes vérfarkasokból egyszerű embereket faragni. Mondjuk ez utóbbi rendkívül bosszantotta, de most nem akart ezzel foglalkozni, ezért szándékosan hátrébb is hessegette elméjének sötét zugába az aggodalmait.
- Tudod, hogy nem fecseghetek ki mindent – vonta meg a vállát, miközben arca szomorkás árnyalatba csapott át. Nem figyelt oda Rebecca anyáskodó hangnemére. – De ne sajnáld. Jól vagyok tényleg, csak ha mártírkodni kell, az bizony fájdalmas meló. – Sohasem volt kényelmes sérüléseket átvenni, de jelenleg ráadásul még a lassú regeneráció is közre játszik.
Egon elgondolkodott, nem válaszolt egy ideig, csak homlokát ráncolva töprengett. – Hát – kezdett bele, amikorra képes volt besaccolni az időt. – Olyan, hathét, esetleg két hónap, mire teljesen rendbe jövök. Persze már hamarabb is jobban leszek nyilván, de ezek most nem közönséges sérülések sajnos – Egon ezután kezdett el szimatolni és a sült kacsa forrását keresni.
- Bezony, éreztem – fülig ért a vigyor a száján. Rebecca frappánsan eltalálta. Tényleg farkaséhes volt. A sült kacsát még az embereknél is jobban szerette, így nem csoda, hogy néhány pillanatra minden baját sutba dobta. Jó érzés volt Rebeccát nevetni hallani, igaz nem vitte túlzásba, de Egonnak már ez is elég volt, hogy felbátorodjon a kajálást illetően. Felkapta a kosarat és az ölébe vette, aztán pillanatok alatt előkerítette a két kacsa combot, majd önfeledt rágcsálásba kezdett. A csontot nem ette meg, de teljesen lecsupaszította róla a húst. Nem evett túl mohón, persze egy perc alatt befalta az adagját.  
Egon két falat között szólalt meg, még kacsaevés közben. – Mesélsz?  Tán csak nem előléptettek fő antikváriumossá? – vagy esetleg kapott fizetésemelést. Az mindig kedves beszédtéma, ha valaki több anyagi javadalomhoz jut.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 662
◯ IC REAG : 624
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Városszélek // Hétf. Júl. 27, 2015 5:36 am

Egon & Becca



*Talán elhamarkodtam néhány dolgot, de mentségemre legyen mondva nem vagyok túl jó az ilyen titkolózós szervezésben. Ebből a szempontból nem tudok odafigyelni minden részletre, még tanulom. A másik ok amiért nem gondolkodtam előre, de ez most, hogy így kettesben vagyunk Egonnal még megbocsátható, hogy aggódom érte és mindig is fogok. Ez már az életem része és ez könnyebben megy mint a titkolózás. Persze azért tudok titkot tartani, Egonét megtartom és még véletlenül sem fecsegném ki, és ahogy mondja is, belátom igaza van. Igen, még korábban beszéltünk arról is, hogy telefonon keresztül nem említünk semmi olyasmit aminek a vérfarkasokhoz köze van, de az sem jó ha semmit nem mond, mert akkor megint a mostanihoz hasonló helyzetbe kerülünk.*
-Igen, oké, igazad van, de akkor kell valamilyen virágnyelv vagy kód amiből tudom, hogy ne várjalak. Nem akarlak iderángatni ha nem érzed jól magad.
*Úgy sem tud becsapni, ha az első percben nem, a következőben mindenképp észreveszem ha fájdalmai vannak vagy valami nem stimmel. Egon azonban megmaradt Egon, az a férfi akit megismertem, a kicsit őrült és buggyant, aki megnevettet akkor is amikor már semmi esély rá. *
-Jó, akkor most szólok. Te mindig az vagy, sok változás nem lesz.
*Az a mosoly az arcán a szemeinek csillogása már valódi volt, bár biztos voltam abban, hogy fájdalmai vannak és minden mozdulat gyötrelmes, a kedvét semmi nem szeghette és itt volt velem, annak ellenére, hogy biztosan jobban szeretett volna még feküdni és nyalogatni a sebeit. Egy puszit nyomtam az arcára, benne volt minden szeretetet amit iránta éreztem és minden köszönet ami kimondatlan maradt. Egy kicsit el is felejtettem azt amit mondani akartam neki, amit el kell mondanom, de most megint eszembe juttatta azzal amit úgy is tudtam. Most már én sem fecseghetek ki mindent, már nekem is titkolóznom kell, egy világ két oldalán állunk és nem tudtam hogyan fogadja majd. Az is lehet, hogy soha többé nem akar majd látni, találkozni velem és itt lesz vége az egésznek annak szép és csodás érzésnek amit sikerült egymásba plántálnunk. Meglehet ez a nap lesz az utolsó amit együtt töltünk és ez a gondolat beette magát a lelkembe, szorított mint egy egyre szűkülő abroncs. Megsimogattam az arcát mintha most tehetném utoljára. Nem kérdeztem mi történt valójában, nem mondta volna el, az már farkas ügy szóval nem az én füleimnek való még mezei emberként sem. Próbáltam kiélvezni ezt a napot, vagy annyit amennyit itt tölthet velem, nem akartam kifárasztani, de legalább kacsát hoztam neki amit annyira szeret. Az a kis poén megnevettetett minket, de belül a lelkemben keserűnek éreztem egy kicsit, csak néztem ahogy ráveti magát a kosárra mint egy gyerek aki a karácsonyi ajándékát bontogatja, ez egy kicsit szélesebbre húzta a számat. Nekem viszont elment az étvágyam és még hátravolt a legrosszabb, míg falatozott, azon merengtem hogyan kezdjek bele. Vezessem elő és lassan térjek rá a lényegre, vagy csináljam sebtapaszként. *
-Nem, dehogy. Nem valószínű, hogy a tulajdonos előléptet, nincs hová, nincs feljebb.
*Úgy gondoltam az arany középutat választom, mindig is utáltam a sebtapaszt hirtelen letépni, inkább tartson sokáig, de nem fáj annyira, viszont nem akartam nagy körítést sem, Egon úgy is kiszagolja az érzékeny lelki orrával ha valami nem stimmel, azon csodálkoztam, hogy eddig nem vett észre semmit. Vagy csak nem mondta, de az is lehet, hogy az átvett sérülések teljesen legyengítették. nem tudtam eldönteni, hogy ez most jó nekem vagy rossz. *
-Tudod az ügyvéd, akiről meséltem. Nos, először azt hittem a nagyi házával van gond, de kiderült, hogy még sem. Csak…csali volt, vagyis inkább egy….próba.
*Ránéztem, most már tuti biztos, hogy látja rajtam valami nem kerek, nem tudnám eltitkolni, előtte nem. Jobb ha tőlem tudja meg mintha később véletlenül derül ki, vagy épp szembekerülünk egymással, már így is két oldalon álltunk és utáltam magam miatta. De nem tehettem mást, sem a nagyi miatt, sem magam miatt és féltem az emléktöréstől is. *
-Engem elhívtak Egon és igent mondtam.
*Megvártam amíg lenyeli a falatot és csak utána közöltem vele. Azért ez mégis csak sebtapasz volt. Félve néztem rá, fogalmam sem volt milyen reakcióra számítsak, de bárhogyan is alakul, könnyekre szükségem lesz és ezt a szervezetem már tudta. Gyűltek a cseppek a szemeimben, éreztem a szúró fájdalmat. *
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Városszélek // Hétf. Júl. 27, 2015 9:46 pm

Tényleg ki kellene találni egy rejtett társalgási mechanizmust, amiből értik egymást nyíltan kimondott szavak nélkül. Eddig talán azért nem agyaltak rajta mivel Egon nem erőltette, hiszen semmi probléma nem volt a csukló letépése óta, és talán kicsit naivan bízott benne, hogy nem is lesz a közeljövőben szükség hosszabb távolmaradásra. Hát, úgy tűnik mellé lőtt, nem kicsit, hanem egy félkontinensnyit.
- Igen, előbb is eszembe juthatott volna valami jelszó, ami a távolmaradásomat jelentené – nem terhelhette Rebeccára a felelősséget, hiszen tényleg nem ő teher róla. Egon az, akinek van rejtegetnivalója, amire ráadásul mindketten rámehetnek. – De, amúgy nem érzem nagyon rosszul magam és szívesen jöttem – Egon hazugsága relatív volt, mivel az, hogy valaki miként érzi magát valójában nem egy egzakt tudomány. Viszont legalább abban nem kellett hazudnia, hogy szívesen találkozott a lánnyal, mert azt teljesen őszintén mondta.
- Hééé – nevette el magát, nem volt hangulata megjátszania a sértődöttet, épp eléggé fájdalmas volt a nevetés is, nem akarta még tetézni testének tűrőképességét elfojtott röhögéssel. – Ez nem volt szép – mondta továbbra is nevetve, majd köhögött néhányat kissé előregörnyedve, aztán mintha misem történt volna tovább folytatta. – Épp nagybeteg vagyok, ki tudja, lehet mindjárt el is alszok, vagy átmegyek farkasba – nem akarta azt mondani, hogy akár itt helyben elpatkolhat, még a végén halálra ijeszti a lányt, aztán kínjában neki is meg kellene halnia. Tiszta Rómeó és Júlia lenne azzal a különbséggel, hogy Rebecca tényleg szörnyet halna, és nem kellene még egy öngyilkos menetet eljátszania. Na, jó, ezt nem gondolta komolyan amúgy sem. Viszont nem fűzte tovább, hogy miért akarna farkasba átmenni, párszor már kitárgyalták kettesben, hogy a vérfarkasok állati alakban sokkal jobban regenerálódnak, ha a lány nem felejtette el, akkor nem fog nagyon meglepődni Egon változásos kijelentésén.
A lány csókja nem érzéki volt, nem lobbantotta meg a szexualitás izzó kohóját, sokkal mélyebb és érzelmesebb volt annál. Törődés, bánat, szomorúság, féltés zavarodottság. Most először figyelt fel a lányban dúló konfliktusra, de nem értette a miértjét. Arcára simított kezét Egon óvatosan elkapta és néhány pillanatig magán tartotta, aztán leengedte. Tisztán érezte, valami nincs rendben. Rá kell kérdeznie, de… a kacsa illata betöltötte az elméjét, és szimatolásba kezdett. Nem véletlen képes még az embervadászat izgalmas mámorát is egyetlen pillanat alatt háttérbe szorítani, ha megérzi ezt az illatot. Minden más eltörpül a sült kacsa mellett, ahogy Egon szándéka is tovaröppent, pedig már éppen meg akarta kérdezni Rebeccát, hogy mi a baj. Ami persze késik nem múlik és ahogy közeledett a kacsacomb totális lecsupaszításához, úgy kezdte ismét felfogni barátnője lelkében dúló ádáz csatát. Talán be kellene zárnia teljesen a pajzsát, a lány érzései csak rá tartoznak, senki másra, de önző volt és tudni akarta mi bántja. Talán csak egy izgalmas hír és semmi komoly.
- Óh, ez sajnálatos, de ha ennyire szereted a könyveket, akkor megéri – illik sajnálkozni, igaz Rebecca felől nem nagyon érzett bánatot szavai miatt, de Egon úgy érezte támogatni kell az antikváriumban való maradását még néhány hónapig. Aztán, ha már nem lesz feltűnő, akár fel is mondhat, ha ambíciói miatt jobb fizetésű állást szeretne.
- Tessék? – nem hitte, hogy jól hall. Fejét értetlenül rázta és harag gyúlt elméjében, miközben az utolsó falatot letolta torkán. Egy csali? A próba szó már csak félig jutott el tudatáig. Kezei ökölbe szorultak, tekintete megkeményedett. Szét fogja szedni azt az átkozott ügyvédet, ha ártani akar Rebeccának, a farkasa úgyis éhezik már régóta emberhúsra. Nem volt ideje azonban több kérdést feltenni, a lányban dúló harc elemibb erőre lépett, ahogy újra megszólalt. Érezte minden egyes rezdülését, érezte az utálatot, ami áradt belőle, de nem olyan volt, mintha az ügyvédet okolná, vagy Egont. Az utálat leginkább saját maga ellen irányult, ezt támasztja alá, a szégyenérzet is, ami az önutálat kistesója.
Tátva maradt a szája és csak pislogott. Fölfogta vajon egyáltalán mit közölt épp vele a barátnője, akit mágiaérzékenysége ellenére nem avatott be, hogy egyszer elhívhatják akár őrzőnek is? És most tessék, elhívták. Nem értette félre, pedig megtehette volna, könnyedén. Akár érthette volna úgy is, hogy egy másik férfi hívta el randira, vagy visszahívták New Yorkba, és ő igent mondott. Nyilván egyik sem lett volna számára fájdalmasabb, mint az, ahogy mindketten értették az elhívást. Egon lehunyta a szemeit, haragja meteoritként száguldott agyából szívébe, hogy aztán ott szétrobbanva eltöltse egész testét, érezte minden porcikájában, érezte minden egyes hitetlenkedő szusszanásában. Gyűlölet emésztette belül… elhívták és elfogadta… elfogadta. Orrlyukai kitágultak légzése szaporábbá vált, a farkas odabent tombolt, de nem dühében, ó nem… örömében dúlta ketrecének falait, acsargó pofája nyálas habot fröccsentett a rácsokon át, és a ketrec kitárult. Rebecca tabu státusza épp ebben a pillanatban szűnt meg, mint egy végre elítélt szenátor mentelmi joga. Egon pedig változni kezdett. Ruha szakadt, hogy előbukkanjanak a kötések megtépázott testén, aztán a géz is levált.
- Igent mondtál? – hangja keserű volt a fájdalomtól, a csalódottságtól, és torz, mivel alakváltás közben ejtette ki a szavakat, de a végén már csak üvöltött. Legteljesebb vérfarkas alakját öltötte magára, nem gondolkodott, a harag elvette a józan eszét és telepatikus szavai, amik megcsapták a lány elméjét pusztán dühből és haragból születtek. – Akkor nincs már értelme, hogy ne mutassam meg mi vagyok valójában, nem igaz? – gúnyos szavai gyűlölettől csöpögtek, de a fenevad csalódott volt. Nem ezt várta. Egon mérges volt, de a bestia ölni akart, a tabu mégsem szűnt meg, Rebecca még mindig a hím védelmét élvezte saját magától, ami ordításra kényszerítette a hatalmas medve méretű fenevadat. Négy lábon állt Rebecca előtt, mellső mancsát előrenyújtotta és a lányt közel húzta magához. Arc és pofa nézett egymással farkas szemet, miközben a fenevad nyálat fröccsentve vicsorgott. Sötétkék szemei parázslottak, nem érdekelte, hogy Rebecca könnyezik és sír a fájdalomtól, talán, amit az elhívás elfogadásával okozott Egonnak. Egyedül az érdekelte, hogy szembesítse a következményekkel. Nem volt fájdalmas a szorítása, de biztosan tartotta Rebeccát. Jelen pillanatban az sem nagyon érdekelte, hogy az útról láthatják esetleg őket. Érdekelte? Bele sem gondolt. – A szépség és a szörnyeteg… még mindig kellek a kibaszott ágyadba? Ez vagyok én, és ilyenekkel kell szembenézned nap, mint nap. Már halott lennél, ha nem én állnék előtted, és hidd el az őrzők élete rövid és keserű – miért nem állította be az őrzőket gonosz elfuserált boszorkánymestereknek, akiknek csupán a hatalom kell, és egyetlen céljuk minden vérfarkas kiirtása? Elszánt, gyűlöletes tekintetet vetett a lányra, talán még nem késő visszakozásra bírni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 662
◯ IC REAG : 624
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Városszélek // Kedd. Júl. 28, 2015 6:18 am

Egon & Becca



*Kételkedtem abban, hogy nem érzi olyan nagyon rosszul magát, bár nekem nem voltak semmilyen farkasos érzékeléseim, de azon kívül minden más azt kiáltotta bennem, hogy igenis pocsékul érzi magát. Csak az az egy dolog vigasztalt, hogy képes volt és eljött hozzám amikor hívtam, legalább nem haldoklott. Ha valamilyen módon elmondhatta volna a telefonba, hogy várjunk még a találkozással és azt is miért, minden bizonnyal még jobban aggódtam volna, de megértem és nem ráncigálom ide. Legfeljebb telefonon tartottuk volna a kapcsolatot mindaddig míg jobban nem érzi magát. Nem vitatkoztam vele tovább de azért vágtam egy „na igen, persze” arcot felé, most is pont olyan felelőtlen volt magával szemben mint máskor. Naná, hogy lebolondoztam aztán meg küzdöttem az újabb lelkiismeret furdalással amiért fájdalmat okoztam neki.*
-Ne haragudj….nagyon fáj?
*Óvatosan megérintettem a vállát, egy kicsit meg is ijedtem amikor köhögni kezdett, ezek szerint sokkal súlyosabb mint azt mutatja. De már itt voltunk és végül is mindegy volt, hogy itt van vagy hazamegy, legalább egy kicsit pátyolgathatom. Azóta, hogy elmondta és megmutatta, hogy mi is ő valójában vagy mi lakozik benne, még nem volt alkalom, hogy teljes egészében átváltozzon előttem és én sem szorgalmaztam. Nem is tudom miért nem, pedig kíváncsi voltam de talán egy kicsit féltem is, mert nem tudtam én hogyan reagálok és a benne lakozó farkas mit gondol rólam. Azt azonban tudtam, hogy farkasként gyorsabban gyógyul, de csak most tudatosult bennem, hogy ezek szerint eddig valószínűleg farkasként lábadozott és csak miattam jött el ide szenvedve. *
-Ha úgy jobb….nem tartalak fel sokáig.
*Noha vágytam rá és arra, hogy ismét elfészkeljem magam a karjaiban, inkább lemondok erről a vágyamról egy időre, de az ő gyógyulása sokkal fontosabb. Ám mindenképpen itt kellett tartanom ahhoz, hogy elmondjam mi történt velem, mert jobb ha tőlem tudja meg mint mástól, vagy egy véletlen közbeeső találkozásból. Még sok mindent kellett megtanulnom és nem tudtam, hogy a közeljövőben Adam mivel bíz még meg, persze azt nem hittem, hogy egyből farkasok közé küld, de akár a tanulásom része is lehet olyasmi amiből Egon hírt kap rólam. Persze ez elég kacifántos útja lett volna a dolgoknak, de semmit nem lehet a véletlenre bízni. *
-Nekem jó így, New Yorkban sem volt másképp, csak a könyvek fontosak,nincsenek vezetői ambícióim.
*Ez így is volt, sosem vágytam többre, minthogy könyvek között lehessek, nem véletlen, hogy nem fejeztem be az egyetemet, nem volt olyan amit magamtól ne tudnék megtanulni és nem akartam professzor sem lenni. egészen más életről álmodoztam, ami most egyetlen pillanat alatt hullt a porba. Tudtam mit jelent az elhívás, ő is tudta és fájt látnom a haragot, a gyűlöletet ami az arcára és a tekintetébe gyűlt. Utáltam magam és utáltam a világot amiért ilyen választás elé állított és utáltam az egész helyzetet, ám már nem volt visszaút. Az utóbbi időben nem éreztem a csokoládé illatát és ízét a számban amikor Egon közelében voltam, talán megtanultam önkéntelenül is kikapcsolni vagy csupán hozzászoktam az ő farkasához, nem tudom hogyan működik ez bennem, de így volt. Most viszont, ahogy Egonban fellángoltak az érzelmek, nem csak a lelkem fájdalma kínzott hanem a kesernyés íz is és most ha lehet keserűbb volt mint máskor, és erősebb, sokkal erősebb. Nem tudtam mit jelent de azt sejtettem, hogy semmi jót, arra azonban ami történt nem számítottam. Szívesen lemondtam volna róla, de nem tehettem. Soha, soha nem éreztem még annyi gyűlöletet, haragot és csalódottságot senki felől mint most azt ami Egonból áradt. Abban sem hittem, hogy egyáltalán lehetséges szinte fizikailag érezni a tömény érzelmeket, de teljesen körbeölelt és szorított. A keserűség ami abból a két kiejtett szóból áradt éles tőrként hasított a szívembe. Most történt meg az amitől mindig is féltem, most veszítettem el Egont. A könnyek rohamtempóban peregtek le az arcomon, elhomályosították a látásomat, de nem is volt rá igazán szükség. Amúgy is láttam ahogyan szétszakadnak a ruhái, az anyag hangosan reccsent, feltűntek a kötések melyek beborították a testét és még ebben a fájdalmas és félelmetes pillanatban is csak arra tudtam gondolni, milyen súlyosan megsérült. Felugrottam és hátrálni kezdtem, a szemeim meredten nézték ahogyan átváltozik, szólni egyelőre nem tudtam. Más helyzetben minden bizonnyal elgyönyörködöm benne, a szépségében, mert hihetetlenül csodálatos és lenyűgöző volt farkasként, ám most csupán a félelem maradt. A szívem majd kiugrott a helyéből, kapkodnom kellett a levegőt de úgy éreztem így sem jut elég a tüdőmbe, rohamosan közeledtem a pánik felé. Már nem lehetett vele beszélni, már ő sem tudott hiszen a farkaspofán keresztül csak ordítás tombolt felverve az erdő csendjét. Istenem ha valaki ezt hallja, ha Amanda itthon van, ha valaki erre jár és meglátja.*
-Egon kérlek!
*Mindezek ellenére még mindig bíztam abban, hogy nem fog bántani, hogy Egon ott van valahol legbelül, hogy visszafogja a farkast vagy hogy a fenében működik ez. Hinni _akartam_ benne és nem azért mert az életemet féltettem. Furcsa mód attól féltem, hogy elveszítem őt. A fejemben megszólaló hang nem hasonlított arra amit azon a téli estén hallottam tőle, gyűlölettől csepegett, kárörvendő volt, gúnyos és mérhetetlenül dühös. Hátráltam ameddig tudtam de egy fa törzse az utamat állta, nekiütköztem Egon pedig elért a mancsával. A szívem fájdalmasan nagyot dobbant, olyan volt mintha most kapnék szívrohamot, magához húzott én meg védekezőn felemeltem mindkét kezemet. ösztönös volt, nem is hittem, hogy így megvédhetem magam.*
-Egon kérlek…..bocsáss meg…én…nem
*Fájt az amit az elmémbe küldött, fájtak a szavai de megértettem, hogy dühös és csalódott, ez olyan volt a részemről mint az árulás, pedig soha nem tenném. Az egyik kezem önkéntelenül az engem tartó mancsra simult a másik a pofájához, próbáltam visszatartani, persze nevetséges kísérlet volt. Éreztem a selymes, puha bundát a bőrömön, éreztem a szagát, a farkasét, leheletének forróságát, olyan volt mint egy katlan, egy kitörni készülő tűzhányó. Nem tudatosult bennem az idő ami eltelt úgy, hogy még mindig életben voltam és sértetlen, nem tudatosult, hogy talán már rég halottnak és széttépettnek kellene lennem ha Egon tényleg bántani akart volna. csodálatos volt és hatalmas, erős és lenyűgöző de valahogy most ez nem igazán érdekelt. Más volt ami a szavakat a számba adta. Elárulva érezte magát és a lelke fájdalmát akartam enyhíteni, pedig nekem is szükségem lett volna egy lelki szemetesládára. A hangom csak suttogva került elő, nem is reméltem, hogy meghallja.*
-Sajnálom….kérlek, tudom, hogy nem bántanál soha…..Egon….bocsáss meg kérlek….nem árultalak el, esküszöm és nem is….foglak soha. Én csak…szeretlek.
*Nem, az utolsó szó önkéntelen volt, nem csavaros elme szülte és nem azért bukott ki belőlem, hogy így próbáljak meg elmenekülni. Sosem csapnám be, és sosem tudnék neki hazudni, ha valahol a farkas mélyén még ott van Egon, akkor ezt tudhatja. Csak vissza akartam kapni ŐT, a farkasa most nem tetszett. Rettegve tekintettem rá, a szemeibe pedig egyszer mintha valahol azt olvastam volna, hogy ezt nem szabad, tilos, mert kihívásnak tekinthető, de nem tudtam nem a szemeibe nézni és hiába volt előttem egy acsargó pofa én azokban az íriszekben Egont véltem látni. Ebbe kapaszkodtam, hogy ne őrüljek meg a félelemtől, bár egészen közel álltam az ájuláshoz. A sűrű, felszínes, kapkodó légvételek, a hyperventilláció ezt eredményezi, én pedig klasszikus példája voltam ennek.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Városszélek // Kedd. Júl. 28, 2015 8:40 pm

Hát persze, hogy nem hisz neki. Egyből leszűrte, Rebecca mimikájából. Kár is lenne tagadnia, úgy ismeri már, mint a rosszpénzt. Ez persze most épp kellemetlen volt, de igazából jól eső töltötte el, hogy van valaki az életében, aki ennyire törődik vele, és igaz, néha túlzásba viszi az aggodalmat, de még ezen sem tudott Egon nagyon fennakadni. Kicsit talán élvezte is a helyzetet.
- Csak egy csöppet – még mindig nevetésre állt a szája, szerette volna, ha nem aggódik túlságosan miatta, de úgy tűnik ez nem fog összejönni. Hálásan fogadta a lány érintését, és fejét kicsit oldalra billentette, hogy arca a lány kézfejére simulhasson.
Egon maga sem hitte, hogy túlságosan sok időt fog itt eltölteni, főleg úgy, hogy bármelyik pillanatban rá is csöröghetnek, hogy helyzet van, ezért indulás a hegyre, de azért remélte, hogy amíg itt van jól fogják érezni magukat, de a lány aggodalma rányomta a bélyegét a hangulatukra, na meg Egon közérzete miatt sem sziporkázott úgy, mint máskor. Talán Rebecca megbocsájtja ezt most neki.
- Valamivel jobb igen, de így sem sokkal rosszabb, ráadásul a gyógyítóink kenőcsei kompenzálják az alakváltás hiányát egy kissé – ha akármelyik alakjába változna is át, a kötés minden bizonnyal lelazulna, vagy rosszabb esetben le is szaggatná magáról a folyamat közben.
- Hé, lassan kezdek féltékeny lenni a könyvekre, úgy beszélt róluk, mintha a szeretőid lennének – kuncogott fel vidáman. Viccnek szánta persze, de csak egyetlen őrzőmágiával átitatott élő könyvet találjon abban az antikváriumban és rögtön darabjaira fogja szaggatni… persze előbb megveszi. A fenének nem hiányzik egy haragos vén farkas. Mondjuk az sem biztos, hogy léteznek ilyen könyvek. Legalábbis Egon még nem találkozott hasonlóval, de lehet, hogy csak titkolják, elvégre a mágiájukkal sok mindenre képesek, miért ne tudnák valaki tudatát egy könyvbe csempészni? Hát, nem sok értelme lenne, de Egon az őrzők létezésében sem sok értelmet talált. Igen megfékezik a hozzá hasonló gyilkos fenevadakat, de az elmúlt száz évben nem nagyon jeleskedtek a megregulázásában. Saját egóját ez persze roppant mód növelte, persze nagyon jól tudta, hogy elég lenne egy banánhéj és máris vinnék emléktörésre, esetleg likvidálásra. Ezért nem szokott dicsekedni a gyilkosságaival és ezért is öl ritkán. Fairbanksi tartózkodása óta például nem ölt embert, a fenevadnak be kellett érnie vadállatok lemészárlásával és felfalásával. Ez van, talán egyszer összefut az erdőben egy túrázóval, akit elejthet és akkor a fenevad is kitombolhatja magát.
Egon haragja kardként sújtott le elméjére, elöntve őt bánatból és haragból kovácsolt érzéketlenséggel a lány problémái iránt, hiszen érezte a benne lobogó viszályt, mégsem törődött vele, csak saját magával és azzal foglalkozott, hogy a lány őrzővé válásával olyan útra lépett, ami kapcsolatuk tűrőképességét fogja feszegetni, míg végül talán össze is roppan. Na meg persze féltette is őt a többi farkastól, nem véletlen nem árulta el neki, hogy akár ő is őrzővé válhat. Ez persze nem tudatosult gyűlölettől és a fenevadtól eltorzult elméjében.  Bántani akarta a lányt, ahogy a tettével ő is megbántotta, még ha nem is ez volt lány a szándéka.
Először nem válaszolt a lány könyörgésére, csak követte, hatalmas mancsaival előrébb lépkedve, miközben sötétkék szemei világítottak szürkésfekete koponyájában. A lánynak… az őrzőnek, semmi esélye nem volt ellene. Itt helyben felfalhatná, és soha senki sem tudná meg, de Egonnak ez nem állt szándékban, nem úgy, mint az örömmámorban tomboló bestiának. Kettejük akarata ezen a ponton ütközött egymásnak, de Egon nem hagyta magát, és a bestia öröme haragba csapott át. Paradox módon, mégis ez teremtette meg belső felével a harmóniát. Mindketten gyűlölettel teltek el.
Hatalmas mancsával ráfogott a vékony karra és magához húzta a lányt, aki kezeit védekezőn maga elé emelte, mintha ezzel meg tudná az életét akár csak egy másodperccel is hosszabbítani.
- Ennyire futja csupán? – haraggal átitatott lenézés cikázott hangjában, ha tudott volna még ki is köp oldalra egyet, de ebben a formában képtelen úgy alakítani arcizmait, hogy ez sikeres legyen. Amúgy is, nyálasan habzó pofájából nyilván jutott elég testnedv a rémült lány arcába. Na, nem mintha fekete köddel feltöltött agyában a köpés gondolata egy pillanatnál tovább életképes lett volna. - Milyen őrző vagy te? Ezt akarod bevetni a fajtánk ellen? – pofája remegett a haragtól, szemei fenyegetően villogtak. Tudta, hogy nem volt igazságos a lánnyal szemben, hiszen Egon már majdnem kétszáz éves vérfarkas, amíg Rebecca jó, ha egy napja őrző, mégis tudnia kell, hogy döntése egy lépcsőfok a kárhozat felé, amit az őrzők magukra vesznek az elhíváskor.
Érezte a lány puha, meleg kezeit pofáján és mancsán, ahogy szánalmas kísérletet tesz, hogy eltolja magától. Hasztalan, ostoba és hiábavaló tett, mégis Egon szívét szaggatta, hogy így kell látnia Rebeccát. Védtelenül, elesetten – még, ha technikailag áll is – kiszolgáltatva olyan lényeknek, akik még saját barátnőjüket is képesek lennének egy szempillantás alatt megölni. Tudnia kell, mivel jár, talán még nem késő nemet mondani, ha ráeszmél erre.
Kiszagolta, érezte, de ha nem is fogta volna fel különleges vérfarkas képességeivel, akkor is tisztában lett volna vele, hogy Rebecca nem hazudik. Nem akarta Egont megbántani, de a jó szándék van pokollal kikövezve, vagy éppen fordítva. Nem is volt jelentősége. Rebecca egyenesen Egon szemeibe nézett, hatalmas, szőrös pofája centikre volt a lány törékeny koponyájától. Csak egy harapás, és a bánat eloszlik, haragja pedig megszűnik és minden olyan lesz, mint régen… A fenevad állatias gondolkodása azonban nem hagyta Egont megtéveszteni, ezt nem ő akarta, hanem a bestia. Máskor talán engedne a csábításnak, de most nem. Hatalmas tüdejéből elkeseredett sóhaj szakadt fel, most először kezdte érdekelni a lányból áradó rettegés. – Én is… szeretlek – hát pont most épp nem úgy tűnt, ezt Egon is tudta, de legalább igaz volt.
Vicsorgó állkapcsára ráhúzta a bőrt, és elengedte a lányt, miközben elfordította a fejét egy pillanatra, hogy aztán ismét a lány szemeibe bámuljon, nyugodtabb, és bűnbánó képpel. – Nem kellett volna – ennyi bocsánatkérés nyilván elég is lesz. Vállai megereszkedtek és a földre huppant, fejét mellső mancsaira fektette. Hatalmas tüdejének minden egyes levegővétele apró, lehullott ágakat és leveleket mozgatott meg. Lehunyta a szemét, és várta, hogy a lány eltűnjön, ha akar. Nem fog utána menni, és még csak hibáztatni sem fogja. Eltűnik az életéből, mintha sohasem lett volna a része… talán ez lenne a legjobb mindkettejüknek. Egon tudta, hogy épp most hazudott saját magának.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: Városszélek // Today at 5:17 pm

Vissza az elejére Go down
 

Városszélek

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 4 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next

 Similar topics

-
» Városszélek
» Városszéli szórakozóhely

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Fairbanks :: Házak, lakások :: Házak-