HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
AKTÍV KARAKTEREK
136 TAG 62 FÉRFI 74 NŐ
BETOLAKODÓ FARKASOK
31 TAG 16 FÉRFI 15 NŐ
ŐSLAKOS FARKASOK
24 TAG 10 FÉRFI 14 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
23 TAG 13 FÉRFI 10 NŐ
ŐRZŐK
32 TAG 13 FÉRFI 19 NŐ
EMBEREK
15 TAG 5 FÉRFI 10 NŐ
ALAPÍTÓK
10 TAG 5 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legtanulságosabb:

...A Legnagyobb találkozás:

...A Legjobbak (Vörös Hold - Hard):

...A Legjobb (Vörös Hold - Soft):


írta  Jamie Waldorf Szer. Nov. 30, 2016 3:53 pm
írta  Sage Miller Szer. Nov. 30, 2016 3:50 pm
írta  Emily Hart Kedd. Nov. 29, 2016 9:17 pm
írta  Catherine Benedict Kedd. Nov. 29, 2016 11:11 am
írta  Primrose Trevelyan Hétf. Nov. 28, 2016 1:52 pm
írta  Rebecca Morgan Csüt. Nov. 24, 2016 7:27 am
írta  Balthazar Bluefox Kedd. Nov. 22, 2016 8:30 pm
írta  J. Isaac Sladen Hétf. Nov. 21, 2016 9:34 pm
írta  Vendég Hétf. Nov. 21, 2016 12:46 pm
írta  Nessa O'Brien Hétf. Nov. 21, 2016 10:19 am
írta  Maya Honeycutt Szomb. Nov. 19, 2016 7:20 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:01 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:00 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 10:58 pm
írta  Jackson Carter Vas. Nov. 13, 2016 4:52 pm
írta  Catherine Benedict Szomb. Nov. 12, 2016 6:47 am
írta  Roxan A. Cruz Csüt. Nov. 10, 2016 7:40 pm
írta  Achilles Kilpatrick Csüt. Nov. 10, 2016 7:13 pm
írta  Andrzej Krakowski Kedd. Nov. 08, 2016 8:06 pm
írta  Roxan A. Cruz Kedd. Nov. 08, 2016 6:31 pm
írta  Tawny Vaidya Hétf. Nov. 07, 2016 11:02 pm
írta  Skyler R. Hamilton Hétf. Nov. 07, 2016 10:03 pm
írta  Balthazar Bluefox Hétf. Nov. 07, 2016 9:55 pm
írta  William Douglas Hétf. Nov. 07, 2016 6:48 pm
írta  Jackie Leigh Suresh Hétf. Nov. 07, 2016 3:32 pm
Celeste M. Hagen
 
Balthazar Bluefox
 
Lester J. Edison
 

Share | .

 

 Városszélek

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6140
◯ IC REAG : 8029
Városszélek // Pént. Júl. 11, 2014 10:35 am

First topic message reminder :

Ez a téma adott képviselni a lakóházak környékén fellelhető zöldövezeteket. Aki erdőség közelében lakik, annak számára lehet fontos helyszín. Bárhol lakjatok is, ebben a topikban a következő leírások alapján talán el tudtok majd igazodni, ha sétára vágytok.
Egy kis tudnivaló:

- A lakható városrészek ÉSZAKI szélét a Creamer's Field és az azt övező erdőség köti össze a Vadonnal. Ez a létesítmény (ha valakit érdekel) egy amolyan skanzen-szerűség, egykori farm, ami mára már egy non-profit szervezet. A birtokhoz tartozó mezők, erdők és állatok beleolvadnak a város körüli erdőségbe.

- A lakható városrészek NYUGATI része annyira kint van a városközpontból, hogy célszerű autóval megközelíteni. Busz csak a reptérig visz el, ami egyébként szintén a keleti "határ" mentén fekszik a hegyvidék lábai alatt. Talán ez a legkietlenebb terület, inkább különálló házak biztosítanak lakhatást, mintsem beépített utcák. (Ne feledjétek, innen egyenes út vezet a hegyi farkasok területére, hiszen a Síparadicsom is ebben az irányban található!)

- A lakható városrészek DÉLI fekvésű határa erdőségektől teljesen mentes. Hatalmas zöld (vagy épp fehér) semmi, mezők, ha úgy tetszik - az egyetlen dolog, ami megtöri ezt a síkságot, az a Tanana-folyó sajátos folyása. Az alábbi képen láthatjátok, hogy mennyire különleges a víz útja.

- A lakható városrészek KELETI részén nincs kijárható zöldövezet, ugyanis a határt a Fort Wainwright hatalmas hangárai, épületei és kiképzőterepei húzzák meg.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net



























SzerzőÜzenet
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 660
◯ IC REAG : 622
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Városszélek // Hétf. Aug. 03, 2015 10:11 pm

Egon & Becca



*Azt hiszem ez most már mindig így lesz. Ő megsérül, én aggódom, ő kegyes hazugságokkal tömi a fejem, én tökéletesen tisztában vagyok vele és nem hiszek neki, és aztán tovább aggódom. Nem haragudtam rá azért mert próbálta elferdíteni az igazságot, és Egon sem kelt ki magából mert az ő érzése szerint túlaggódtam magam miatta. Ez egyfajta játék lesz kettőnk között úgy hiszem, talán arra jó lesz, hogy enyhítsük a történtek komolyságát. Attól még aggódtam érte, de rábólintottam arra ahogy próbálta kisebbíteni a gyötrelmeit. fogalmam sem volt milyen sérüléseket szerzett vagy vett át, már a kézfej elvesztés sem lehetett egy leányálom, de arról csak később, jóval később már a gyógyulás szakaszában szereztem tudomást. Ez most más volt, friss és súlyosabb. Teljesen képes voltam átérezni, nem fizikailag ugyan, de a lelki része is eléggé letaglózott. *
-Így is sokáig fog tartani.
*Ezzel egyben azt is akartam mondani, hogy tudom, kevesebbet fogom látni és hiányozni fog. Az utóbbi időben egészen jól összemelegedtünk, nem voltak már olyan hosszú szünetek a találkozásaink között és mindig remek programot sikerült kitalálnunk, egészen olyan volt mintha normális szerelmes pár volnánk, persze két dolog hibázott a történetből. Egyikünk sem vallott még szerelmet a másiknak, és mindketten tudtuk, csak idő kérdése és a fejünk felett lebegő Damoklészi kard lecsap. Mondhatnám azt, hogy ez most megtörtént, ő mégis megint elviccelte az egészet, témát váltottunk és megint sikerült nevtnem.*
-Csak nem? Bizonyos fokig igen, azok, de te vagy az első.
*Másrészt a munkámhoz is tartozott, hogy a könyvekkel foglalkozzam, ezt Egon is tudta jól, ráadásul egy olyan boltban aminek a tulajdonosa egy vérfarkas. Azt hiszem ezzel az őrzőséggel alaposan belekuszáltam az életembe, ráadásul állandóan vérfarkasok vettek körül, a kedvesem is az volt ami csak tovább bonyolította az egész történetet. Még nem sok mindent tudtam azokról akiknek a sorai közé álltam, azt persze igen, hogy figyelnek a farkasokra és amit csak lehet megtudnak róluk. Csak idő kérdése volt, hogy rólunk, kettőnkről is tudomást szerezzenek, ez azonban még várhat….és még a gondolatát is elfelejtettem annak, hogy be leszek listázva egy vérfarkas neve mellé, mikor Egon átalakult és nekem esett. Félelem lett úrrá rajtam, szégyenérzet, lelkiismeret-furdalás, utáltam magam és a világot. Csak Egon fájdalmának kínjai voltak ennél az érzésnél erősebbek, melyek teljesen elöntöttek. Nem tudom hogyan volt ez lehetséges de ez érdekelt a legkevésbé. Meg akartam győzni, hogy ezzel nem árultam el, de a szavak most gyanítottam nem úgy jutottak el hozzá mint emberi alakban. Őrjöngés, fájdalom csillogott a félelmetesen gyönyörű szemekben, ujjaim önkéntelenül merültek el a vastag, tömött bundában és bár próbáltam magamtól távolabb tolni, egyrészt nem ment hiszen erősebb volt nálam, másrészt igazából nem is akartam. Nem sokkal később gúny csepegett a tomboló harag mellé, s bár Egon tudhatta, hogy még nem vagyok az őrzők csúcsán, azt is tudnia kellett, hogy ha ott lennék sem ártanék neki. Arcomon a rettegés szomorú vonások közé bújt, csupán egyetlen, pókháló vékonyságú fonal feszült közöttünk és bármelyik pillanatban elpattanhatott, az pedig a kapcsolatunk végét jelentette volna. Kétségbeesetten kapaszkodtam ebbe a fonálba, lelkem és szívem minden érzelmével, vágyával, reményével. Csak ráztam a fejem válaszul, bőrömön a könnyek keveredtek a farkas vicsorgó pofájából felém röppenő nyálcseppekkel, de egyáltalán nem zavart, szinte észre sem vettem vagy nem tudatosult bennem, nem érdekelt. Fejemben visszhangzott a lenéző kérdés, mintha párbajra hívna ki, de torkomon akadt a hangom és ha lett is volna mit mondanom, azt sem tudom vele megosztani. Csak a gondolataim cikáztak, mind körülötte, felidéztem magamban a legszebb perceinket és nem hittem abban, nem tudtam elképzelni, hogy mégis itt és így kell véget érnie. Az az egyetlen szó segélykiáltásként tört fel belőlem, nem csalás volt, nem ámítás és nem hazugság. Csak néztem a szemeit, melyekben Egonét kerestem, a szívem közben még mindig tamtamot vert és magamban imádkoztam, hogy kapjak még egy esélyt. Örökkévalóságnak tűnt mire a hangom után meghallottam a fejemben az ő szavait. Egészen megdermedtem a döbbenettől. Tényleg jól hallottam? És ha igen, azt ki mondta? Egon vagy a farkas? Sikerült megszelídülnie az utóbbinak vagy Egon győzött? Miután elengedett csak álltam ott ahol hagyott és néztem miként törik meg az a csodálatosan gyönyörű állat, a farkas és fordul el mintha lemondana mindenről. Mintha lemondana rólam. Apadó könnyeimen keresztül néztem a fel-felröppenő leveleket, a száraz föld porát amint minden egyes lélegzetvétel után a sóhajtása felbolygatta. Most is ugyanaz az erő sugárzott belőle, ám már nem volt félelmetes….persze cukinak sem mondtam volna. Nem tudtam eldönteni, hogy most csupán nem ölt meg, vagy meg is bocsátott, vagy ennél még tovább léptünk. Én léptem. felé tettem meg néhány bizonytalan lépést, nem attól féltem, hogy bántani fog, azon már túl voltunk, hanem attól, hogy egyszerűen elzavar. Persze nem hagytam volna magam, ezek után már nem. Akartam őt, szerettem és most már a farkasával együtt. Letérdeltem mellé a földre és lassan a feje felé nyújtottam a kezem. Eddig csak egy vad és dühtől tomboló farkast láttam, nem tudhattam mennyire adta fel az Egonnal folytatott harcot és mennyire tűr meg, de ha hagyta, az ujjaim a két füle között érték a puha bundát. *
-Semmi sem történik ok nélkül. Egon…..Mi lesz most velünk? Én…nem akarlak elveszíteni. Sajnálom, hogy így alakult…..de nem tehettem mást. Érted? Ha elfelejtelek….Maradj velem kérlek.
*Ennél többet nem tudtam mondani, visszatartottam a sírást a torkomat fojtogatta, de nem engedtem el. Nem fogom elengedni.*

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Városszélek // Szer. Aug. 05, 2015 1:00 am

- Hát… el fog tartani – ismerte be kelletlenül Egon, miközben arcára némi bűnbánó vigyort húzott. Nem hiányzott neki egyáltalán a sok sérülés, amikor remekül elvolt mártír vérvonalának használata nélkül is, főleg így, hogy marha lassan akarnak a sebek gyógyulni. De ez van, első a falka, és utána a magánélet és annak problémái.
A lány nevetett és Egon is szélesebbre húzta vigyorát. – Na azért, tudod milyen nehéz verekedni egy könyv ellen? Főleg, ha az karate oktató kötet… Minden fogást ismer, és nem lehet meglepni, kész öngyilkosság – rázta a fejét óvatosan megjátszott rosszallással. – Örülök, hogy nem kell dominancia harcot vívnunk – tekintete hálás volt és önelégült. Hülye könyvek, csak azért mert azt hiszik tele vannak tudással már el is csaplizhatják más barátnőjét.

Egon haragja mélyről táplálkozott, rég ragadtatta magát ennyire el, igaz rég is érzett ekkora csalódást, de nem tudta magát visszafogni és igazság szerint nem is akarta. Rá akarta vezetni Rebeccát, hogy ez nem járható út, ez veszélyes. A lány nem tudott mit válaszolni kihívó szavaira, csak a fejét rázta, miközben a könnyei patakokban folytak végig az arcán. Ámbátor lehetett az Egon nyála is. Dühében nem állt neki elemezni, hogy vajon hány százalék sótartalommal rendelkezik a lecsurgó testnedv. Azonban érezte a lány minden egyes rezdülését, érezte, hogy nem hazudik, hogy valóban szereti és Egon sem akart ártani neki, megóvni akarta csupán saját maguktól. Hát mondjuk a fenevadja megölte volna, ha hagyja neki, ha hagyja felülkerekedni, de erre most… most? Nem, nem csak most, soha nem kerülhet sor. Dühe elpárolgásával jött a bűntudat, de a benne lakozó büszkeség nem igazán hagyta, hogy túlságosan kifejezésre jutassa ezt. Rebecca érje csak be az elhangzott három szóval, elvégre a lány volt az, aki olyan döntést hozott, ami kettejük közé éket verhet. Vagy karót. Egon jelen pillanatban inkább úgy érezte, hogy egy karó választja el őket, de nem tudott mit tenni. A vérfarkasok még talán az autistáknál is jobban rabjai saját érzelmeiknek. Csak sokkal veszélyesebbek.
Egon nem nézett a lányra, de érezte a jelenlétét, hallotta szapora lélegzetét és szívének zakatoló ritmusát. Milyen jó is volt ezeket hallani, amikor az ágyban egymáson, keresztbe vagy éppen átellenben feküdtek és csak hallgatták egymás sex utáni zajait. Vagyis Egon hallotta, Rebecca pedig talán csak érezte ezt, de ez nem sokat változtat azon a tényen, hogy megvolt a harmónia köztük és csak ritkán szóltak egymáshoz indulatosabban. A lány sokáig nem mozdult, majd a hím meghallotta a lépések zajait. Elmegy, itt hagyja őt… Félelme miatt, szíve hevesebben kezdett verni, és ha Rebecca tényleg el akart volna menni, hagyná neki, még ha fájdalmas is lenne számára távozása. Persze teljes mértékben megértené. Egon fordított esetben nyilván faképnél hagyná, aki így viselkedik vele.
A lány azonban nem távozott, hanem közelebb jött, majd letérdelt. Legalábbis a hangokból ítélve ez történt. Az érintésre megrezzent, nem félelmében, vagy haragjában, pusztán az ideg dolgozott benne. Ha elkezdi vakargatni a füle tövét, lehet mégis meg fogja enni, de ezt nem gondolta komolyan. Jól esett neki az érintése, úgy, ahogy még soha nem érezhette tőle. Szemét még mindig csukva tartotta, és úgy válaszolt a lány szavaira.
- Ne mondj ilyet, hogy nem tehettél mást – jött a bosszús válasz Egon hangján, ami már nem volt torz, nem volt haragtól csepegő, inkább hasonlított egy durcás gyerek hanglejtésére, aki rajtakapta a szüleit, hogy hazudnak neki a húsvéti nyusziról. – Mindig van választás, választhattál volna engem is… lehettél volna vérfarkas – Egon kifújt egy nagyadag levegőt. – De ennek már örökre lőttek. Hosszú életünk lehetett volna együtt, hosszabb, mint, amit az őrzők biztosítani tudnak… Tudom, hogy nem akartad, de… idővel lehet… talán meggondoltad volna magad. Így viszont, fáradsággal teli és veszélyes életed lesz – hát jó mondjuk vérfarkaskölyöknek lenni sem egy életbiztosítás, ezért is nem erőltette nagyon a dolgot, de már belátta, hogy mekkora hibát követett el. A lányra már biztos felvésték a vérfarkas immunitás tetkót, de ha nem, akkor még lenne esély rá… hogy Rebecca egy életre meggyűlölje egy meggondolatlan és önző tett miatt. – Nem karcoltalak meg? – mindketten tudták ez mivel járna. Egon sem akarta Rebeccát elveszíteni, de valahogy nem állt még készen arra, hogy ez be is vallja a lánynak
.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 660
◯ IC REAG : 622
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Városszélek // Pént. Aug. 07, 2015 9:36 pm

Egon & Becca



*A nagy ijedtség, fájdalom és veszteségérzés előtt még nevethettem egy jót. Jellemző ez ránk nézve, Egon képes volt mindenből viccet csinálni, ezért is szerettem vele lenni és ezért is álltam vele szóba azon a bizonyos első napon amikor találkoztunk. Az első percben megnyert magának, bár erről akkor még egyikünk sem tudott. Minden olyan jól alakult annak ellenére, hogy az elején nem sokszor találkoztunk, ám azóta, hogy beavatott a titkaiba kész hullámvasút az életünk. Pedig akár normális is lehetne. Nem panaszkodom, elfogadtam olyannak amilyen, már az elején és ezen nem változtatott az sem, hogy mennyi mindent megtudtam róla. Szerettem és mellette álltam minden tekintetben, épp ezért fájt annyira a reakciója. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű de minderre nem számítottam. Jogosan érezhette úgy, hogy elárultam és ezzel nem is ellenkezhettem, noha egyáltalán nem ez volt a szándékom. Választanom kellett és választottam de ez a döntés nem azt jelentette, hogy lemondok Egonról, épp ellenkezőleg. Nem ismertem az Őrzőket, nem tudtam róluk semmit, nem tudtam igazából mit jelent Őrzőnek lenni, csak azt, hogy köze van a nagymamámhoz, hogy a képesség amit Egon „ragyogásnak” nevezet nem véletlenül ölel körül. Mindaz amit eddig sikerült kiderítenem arra sarkalt, hogy többet megtudjak magamról, az őseimről és mindarról amire a nagyim azt mondta….azt üzente az álmomban, hogy az én feladatom. Azzal sem voltam tisztában mit is jelent igazán az emléktörés és féltem, hogy ha nemet mondok azzal elveszítem Egont. Talán nem voltam egészen elkötelezett híve az Őrzőknek, de valójában az első szempont ami segítet dönteni az Egon volt. Mindezzel őt akartam megtartani. Ezért fájt még jobban a szívem amikor letérdeltem hozzá és a fejemben hallottam a bosszús válaszát. Elég nehéz volt így kommunikálni, én nem voltam képes a fejébe látni, nem tudtam, hogy most ki az aki a fejemhez vágja a dühös szavakat és nem tudtam hogyan magyarázzam el mi vezetett a döntésem meghozásában. Ráültem a sarkamra és Egon, vagyis a farkas feje alá nyúltam, hogy megpróbáljam az ölembe húzni. dehogy akartam megvakargatni a füle tövét, csak a vastag bundában turkáltam az ujjaimmal, éreztem és élveztem ezt a különleges alkalmat. *
-Egon….soha nem tetted volna meg. Mindig is meg akartál védeni mindattól ami veled történt. Akkor is ha egy idő után el kellett volna hagynod.*bBár soha nem mondta, tudtam, hogy ezt gondolja. Éreztem. Ezért is nem beszélt erről a lehetőségről.* -Ha nemet mondtam volna akkor is veszélyes és fáradtságos életnek néztem volna elébe melletted. Vállaltam, mert szeretlek. Így több esélyünk és több időnk van. Sajnálom…..talán egyszer eszembe jutott volna.
*Lemondóan sóhajtottam. Ez a hajó már tényleg elúszott, de egyikünk sem gondolt minderre, nem hittük, hogy egyszer majd megkeresnek az Őrzők…én nem hittem. Egon viszont tudhatott róla.*
-Nem…semmi bajom…..te….te tudtad? Sejtetted, hogy majd eljönnek értem?
*Tudnom kellett, akkor is ha igen a válasz és sok mindent megmagyaráz, sok mindent eltol egy másik irányba. Tudnom kellett, hogy miért nem szólt róla, pedig fontos lett volna, akkor talán másképp döntök, vagy hamarabb eszünkbe jut megtudni, nemleges válasz esetén mit is jelent igazán az emléktörés. számomra még most is ez volt a sarkalatos pont.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Városszélek // Vas. Aug. 09, 2015 1:20 pm

Egon érezte, ahogy a lány a hatalmas fejét próbálja az ölébe húzni. Ebben a testhelyzetben ez nyilván seggre eséssel fog végződni, mivel ha Egon vaskos nyaka nem tartja meg, akkor a koponya súlya alatt bizonyosan kizökken a lány egyensúlyából. Talán máskor játékosan meg is lökte volna Rebeccát és jót mulatott volna azon, ahogy belékapaszkodva igyekszik egyensúlyát megtartani, de most csupán besegített izmaival, hogy ne nehezedjen fejének teljes súlyával a lány ölébe.
- Talán… de nem biztos – Rebecca úgy látszik elég jól megismerte őt. Tényleg féltette a lányt ettől az élettől, de most őrzőként még inkább féltette. Az őrzők nem ölnek vérfarkasokat, csak, ha muszáj, de vérfarkasok sok őrzőt mészárolták már le. Persze arra is meglett volna az esély, hogy egy fajtásra végez a kölyök Rebeccával valami apróbb incidens miatt. Fene essen bele az egészbe, egyik sem jó választás. – Igen, előbb-utóbb vége kellett volna, hogy legyen, és amikor te egyre inkább öregszel, én pedig szinte semmit sem változok, akkor már másoknak is feltűnt volna, hogy valamit tudhatsz… vagy sejthetsz – hangja szomorú és beletörődő lett, persze ettől még csalódott és mérges volt a helyzetre, ami kialakult körülöttük. Nem akarta, hogy a lány őrzővé váljon, ahogy azt sem akarta, hogy vérfarkas legyen akarata ellenére és talán idővel tényleg rábólintott volna. Elmehettek volna egy olyan városba, ahol nincsenek fajtabeliek, ahol nem kellet volna rivalizálástól tartani, ahol nyugodtan élhetnének. Ennek azonban lőttek. Az őrzők nem engedik el a tagjaikat olyan helyre ahol nincs is vérfarkas, hiszen minek ott bármit is őrizni?
Nem akarta kimondani, hogy „Én is szeretlek” egyszer már kimondta, és nem akarta még egyszer ezt a lány orra alá dörgölni, amikor haragszik is jelen pillanatban őrzősége miatt. – Tényleg több időnk van – sóhajtott egyet hörgősen, majd az út felé nézett, óvatosan felemelte a fejét Rebecca öléből és az erdő mélye felé intett. – Ha szeretnél gyere beljebb az erdőbe, nem akarom, hogy meglássanak – úgy tűnik képes újra saját fejével gondolkozni, már érdekli a jövő, ami, ha nem tűnnek el a sűrű rengetegben akkor fájdalmasan röviddé is válhat Egon számára. Ezt pedig nem akarta. Előbb azonban még visszafordította fejét Rebecca felé, hogy végignézzen rajta nem-e vért fakasztott karmaival az őrző törékeny testén.
Egon szemei összeszűkültek, pofája bosszús lett, már amennyire egy medvefarkas pofa képes hitelesen érzelmeket közvetíteni. – Nem, nem tudtam – persze örült, hogy a lánynak nem esett baja, de a kérdése nem tetszett neki. Tényleg igazat mondott, mivel nem tudta, hogy az őrzők el fognak jönni érte… viszont a mágiaérzékenysége miatt sejtette, hogy előbb-utóbb megkörnyékezik, de soha sem gondolta volna, hogy valóban fel is fogják venni a soraikba, hiszen Rebecca olyan kedvesen szelíd teremtés.  Nehezen tudta elhinni, hogy tényleg elhívták. – Nem mondhatnám, hogy sejtettem… azt nem, inkább rettegtem tőle, de igen… gondoltam rá, hogy talán megkeresnek, de elhessegettem a gondolatot, mert túl… hát túl jólelkűnek tartalak, hogy elhívjanak téged. Túl kedves vagy és nyitott és… erőszakra alkalmatlan. Az őrzőknek pedig sokszor kell bántani vérfarkasokat – hangja szomorkásan lemondó volt. Hatalmas testével felemelkedett, négy masszív lábára állt és hátat fordított Rebeccának. Egon mindenképpen beljebb megy, de nem fog loholni, csak sétál, ha esetleg a lány követni szeretné a vallomása ellenére is. Nem fogja elzavarni, de nem is kéri meg újra, hogy jöjjön vele. A lány dönt, Egon pedig már át is lépte a kidőlt fát, amit korábban padnak használtak. Sérülései fájdalmasan lüktettek, ahogy a düh és a harag kezdett szertefoszlani a fájdalom könyörtelen módon visszatért, hogy újfent kínozza őt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 660
◯ IC REAG : 622
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Városszélek // Kedd. Aug. 11, 2015 5:54 am

Egon & Becca



*Sikerült a fejét a combomra húzni, vagyis nem volt ellenére és hagyta magát. Éreztem a súlyát de nem volt olyan nehéz, hogy összenyomhasson. Elég fura volt így mellette de élveztem, jólesett és boldog voltam, hogy helyre állt a köztünk lévő harmónia egy része. Nem az egész, hiszen voltak még kérdések melyek válaszokra vártak, de még mi magunk sem tudtuk mi lesz a vége. Muszáj volt, kellett a közelsége, szerettem volna ha visszaváltozik emberi alakjába, hogy karjának ölelésébe bújhassak, de elnézve a szétszakadt ruháit, gondoltam, hogy ennek az esélye minimális, és biztosan farkasként fog távozni. Szomorú voltam amiért belekerültünk ebbe a csapdába és lelkiismeret furdalásom is volt, de még most is úgy gondoltam, hogy nem dönthettem másként. Reméltem, hogy Egon nem fog elfordulni tőlem, bíztam abban, hogy megérti a döntésem okát és nem tűnik el az életembpl. Azok után azonban ami történt egy kicsit meginogtam ebben a hitemben. Még mindig éreztem a belőle áradó fájdalmat és elhessegettem azt a másik érzést ami lemondó volt. A fejemben visszhangzó gondolatai is érzékeltették velem azt az érzelmi háborút amit a hangjába is hallhattam volna.
A könnyeim már elapadtak, éreztem ahogy a bőröm feszül a megszáradt sós csíkok alatt, de ez nem jelentette azt, hogy nem indulhat meg újra az áradat. A lelkem mélyén féltem, hogy mindezek után mégis elveszítem őt, de nem fogom harc nélkül feladni. Sajnos nem adatott meg nekünk elég idő ahhoz, hogy kitaláljuk mi legyen velünk, nem jutottunk el arra a pontra ahol terveket szövögethetünk a jövőnket illetően, nem ismertem Egon ötleteit, minden olyan gyorsan és hirtelen történt. Picit összerezzentem mikor Egon felemelte a fejét, azt hittem elmegy és otthagy engem….de mégsem. Magával hívott, de fájt amiért átadja a választás lehetőségét nekem. Számára nem volt biztos, hogy vele megyek? *
-Szeretnék veled menni.
*Felálltam és gyorsan összeszedtem a maradék ételt és a kosárba pakoltam, majd Egon szakadt ruháit is, bár esélytelen volt megvarrni, itt sem maradhatott. Az, hogy ő tudott-e arról, hogy a „ragyogásom” hozzám vonzza majd az őrzőket, nekem volt fontos, de függetlenül a választól nem haragudtam volna rá. Mindketten hoztunk olyan döntéseket a másik érdekében, melyek később hibásnak bizonyultak, nem volt jogom elítélni, csak tudni akartam. Éreztem a fejemben csengő hangból, hogy nem tetszik neki, de azt nem tudtam miért. A válasza meglepett, mindenre számítottam csak arra nem amit végül kaptam és a jelenlegi borús hangulat közé mosolyt szült. *
-Nos….ezt köszönöm. Vannak olyanok még mint én, nem harcos jellemek. Tényleg nem tudnék bántani senkit. Vérfarkasokat sem.
*Nem voltam még tisztában azzal mi is vár rám az őrzővé válásom ideje alatt, Adam egy könyvtárnyi anyagot bízott rám, hogy olvassam el, hogy megismerjem az őrzők történelmét, céljait, felépítését. Azt hittem ennyi az egész, számomra sosem volt cél az agresszív véleménycsere. Elindultam Egon csodálatos, lenyűgöző alakja után, néhány lépésnyire lemaradtam, csak néztem őt ahogy a lábaim vittek előre és azon merengtem, vajon hogyan lesz tovább. Számomra nem volt kérdés, hogy vele maradok, hiszen a legrosszabbat már tudtam, Egon vérfarkas és számtalanszor átváltozik, nem mondta el, de nem is akartam tudni mi a jó eget művel olyankor. Ám a helyzet megváltozott, az élet felbolydult körülöttünk a döntésem nyomán és most rajta volt a sor, hogy átgondolja a dolgokat.*
-Egon én…nem szeretném ha azonnal válaszolnál, de….tudom, hogy haragszol rám, érzem és jogosan, de szeretném tudni, hogy mire számíthatok. Együtt maradunk? Tudnál velem lenni, szeretnél…..szeretnél még velem találkozni vagy soha többé nem akarsz látni? Azt is megértem ha nem, megértem de ne hagyj sokáig bizonytalanságban.
*Megérteném de megszakadna a szívem, azt hiszem egy kicsit belehalnék ha vége lenne kettőnk között.*

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Városszélek // Csüt. Aug. 13, 2015 12:26 am

- Rendben gyere – sokkal kimértebben közölte ezt, mint amennyire szerette volna. Pontosabban szólva jelen pillanatban tényleg ilyen hangnemben szerette volna mondani, éppen csak nem igazán volt ínyére így beszélni Rebeccához. Haragja azonban nem múlt teljesen el, de már nem igazán tudott a lányra haragudni. Inkább a helyzet volt, ami bosszantotta, és nem az, hogy Rebecca igent mondott az őrzőknek. Ha valaki hibás, akkor azok az átkozott tetováltak. Minek kellett kiszúrniuk Rebeccát maguknak?
Egon megindult, közben hallotta a háta mögött serénykedő lányt, ahogy nyilvánvalóan összecsomagolja a maradék kaját. Nem értette minek teszi, nem valószínű, hogy újból nekiállnak falatozni és azt is ki lehet zárni, hogy valaki megtalálja, aztán ellopja az elemózsiát. De mindegy, ha neki így jó, akkor legyen.
A teljes vérfarkas alakban ballagó hím hangosan fújta ki a levegőt, amikor Rebecca megköszönte neki, amit mondott. Nem igazán bóknak szánta, de ha a lány így értette, hát üsse kő. – És mégis, ennek ellenére fogsz, előbb-utóbb kénytelen leszel… remélem, ha eljön az idő, nem fogsz habozni erőszakot alkalmazni, mert az ilyen könnyelműség az életedbe kerülhet – lehet, hogy vannak olyan posztok az őrzők sorain belül, ahol nem kell naponta harcolni, de abba az illúzióba ringatni magát, hogy soha nem is kell küzdeni egy vérfarkassal merő ostobaság. Remélte, hogy Rebecce ezzel tisztában van, és nem kell külön elmesélni neki, hogy mennyire tévúton jár, ha azt hiszi, lehet békésen szemlélődve is őrizni a világot. Talán, az informátorok megtehetik többnyire, de őket is megtámadhatják, és akkor nem tudnak azzal védekezni, hogy „bocsi, én pacifista vagyok”.
Egon sokáig nem válaszolt Rebecca kérdéseire, hanem csak egyet mordult jelezve, hogy felfogta a lány szavait. Végül néhány száz méter után, úgy döntött, hogy már elég mélyen vannak az erődben ahhoz, hogy nyugodtan leheveredhessen, távol a kíváncsi szemek elől.
- Nem tudom Rebecca… - hatalmas fejét megrázta, és ismét a földre feküdt… túl nehéz így a teste, a sebek fájdalmasan dörgölődtek a földhöz. A vérfarkas a változásra kezdett koncentrálni, és habár fájt az alakváltás, mégis jobb, ha egy könnyebb formában fekszik. Néhány pillanat alatt felvette a közönséges farkas alakját, és szinte azon nyomban megkönnyebbült. Az oldalára feküdt, és lassan, óvatosan szedte a levegőt. – Én szeretnék veled lenni, de nem tudom, hogy miként leszünk képesek együtt maradni. Te őrző vagy én meg vérfarkas… igazság szerint nem nagyon kedvellek titeket. Mármint az őrzőket általában – hát igen, a sorozatgyilkosok a rendőröket nem kedvelik, a vérfarkas sorozatgyilkosok pedig az őrzőket. Logikus. Ezt azonban nem állt szándékban közölni Rebeccával, meg amúgy senki mással. Jobb, ha ez elfedett titok marad, és egyébként is, lehet a Fairbanks-i levegő teszi, de itt még nem érzett olyan elviselhetetlen vágyat, hogy embert egyen. Kivéve az első hónapokban, de jó ideje már gondolati szinten sem merült fel benne a dolog. Kivéve ma, amikor Rebecca közölte, hogy őrző lett a minap, de az inkább a bestia kivetülése volt, mint a sajátja. – Nem akarlak elveszíteni, de… nehéz lesz. A falkában nyilván tudni fogják, hogy őrző lettél, és azt, hogy én meg veled járok. Ki fognak használni engem arra, hogy infókat tudjanak meg… legalábbis erre esélyesen lehet számítani, és én dalolni is fogok, amit csak tudok… szóval a legjobb lenne, ha semmit sem mondanál arról, ami veled történik. Akkor őszintén fogom tudni letagadni, de hazudni még a kedvedért sem fogok, mert az az életembe kerülne – az alfa szava parancs és ellenkezni felér saját halálos ítéletének aláírásával. Ezt Rebeccának is nyilván meg kell értenie, ha bevezették már a farkasok hierarchiájába.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 660
◯ IC REAG : 622
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Városszélek // Szomb. Aug. 15, 2015 7:03 am

Egon & Becca



*Minden egyes szó ami a fejemben hangzott el egy kicsit tőrdöfés volt a szívembe, még így is érezhető volt a hangsúly, könnyedén különbséget tudtam tenni az egyes kijelentések között. Egon túl kimért volt, túl hűvös és nemtörődöm. A bőrömet forróság öntötte el, belül azonban mintha jégcsapokat ültettek volna el bennem, jeges hideg árasztotta el a testem, a kettőnk közötti hangulat egyre távolabbá sodort tőle. Csak ballagtam utána és néztem őt, a lelkemben azonban már ott volt a kép ahogy egyre messzebb kerül s végül a mostani hatalmas alakjából csupán egy porszem lesz. Újra könnyek mardosták a szemeimet és összeszorult a torkom, de csak nyeldekeltem míg nem kellett válaszolnom Egonnak, nyeltem a keserű könnyeket, a bánatot ami hirtelen elöntött és a veszteség érzését. Arra, hogy én bárkit is bántsak végképp nem tudtam mit mondani, most biztos voltam abban, hogy haboznék azokban a pillanatokban, de még előttem állt sok minden amiről kevés fogalmam volt, bele sem mertem gondolni mire számíthatok Adamtől, hogy mire fog tanítani és én hogyan veszem majd az akadályokat. Nem éreztem magamban annyi erőt, hogy képes legyek bárkit is leteríteni vagy legalább megvédeni magam, az előzményeket tekintve soha nem is lesz, de Fairbanks egészen más világ volt mint New York és már eddig is sok különleges dologról szereztem tudomást; ki tudja talán bennem is több van mint hinném. Egon fejemben megszólaló hangjának színe jobban érdekelt, és a válasza ami sokáig váratott magára. Kétségek gyötörtek, minden egyes lépéssel egyre több, ahogy mentünk beljebb az erdőben s végül elhagytuk azt a pontot is ahonnan korábban visszafordultam, úgy éreztem a fák lombjai nehéz sátorként borulnak rám, ám mindez csupán annak a félelemnek a kivetülése volt ami Egon elvesztésével járt. Túlságosan hosszú volt az idő míg egon végül hajlandóságot mutatott arra, hogy válaszoljon, ezek után sok jóra m ár nem számítottam. be kell rendeznem az életemet arra, hogy nélküle töltöm el. Kínomban már megfordult a fejemben a nevetés gondolata is. A sors fintora, hogy most amikor elvileg több időnk lenne egymással, pont most veszítem majd el. Többek között azért is mondtam igent, hogy ne kerüljek szembe az emléktöréssel, de most eszembe jutott az is, nem tudtam hogyan fogom feldolgozni és elviselni Egon hiányát.
Megálltunk és én csak néztem ahogy újra változni kezd az alakja. Először azt hittem megint emberré válik, de csupán kisebb lett ám nem kevésbé félelmetes és lenyűgöző. Istenem mennyi mindent eldobtam magamtól egyetlen szóval, most még az is eszembe jutott, amiről Egon korábban említést tett, persze ahogy az őrzőléttel sem voltam még egészen tisztában úgy a vérfarkas léttel még annyira sem, nem tudom, hogyan döntöttem volna ha ott állok a választás kapujában. Ám most már nem is fogom soha megtudni. Kétségek gyötörtek. Leültem mellé a kosarat félretoltam az egyik lábamat felhúztam a mellkasomhoz és átöleltem a karjaimmal, mintha csak magamban kapaszkodnék, de szükségem volt erre, már csak azért is, hogy ne látszódjon a kezeim remegése. A vesztemet éreztem és az lassan de biztosan kúszott felém Egon minden egyes a fejemben elhangzott szavával. *
-Mindent meg tudunk oldani ha akarjuk.
*Tudtam miért mondja ezt, és azt is, hogy igaza van de a jelenlegi lelkiállapotomban sokkal érzékenyebb voltam a ki nem mondott szavakra, az érzésekre és most olyan érzésem volt, hogy Egon nem is akarja igazán megoldani ezt a nem kis problémát. A legjobban mégis az fájt amikor azt mondta, hogy nem fog hazudni a kedvemért. Persze nem vethetem meg érte, én még annyira sem tudtam hazudni mint egy hat éves kölyök, de azért megpróbálnám, érte, bármikor függetlenül attól, hogy sikerülne. hiszen eddig is valami hasonlót tettem nap mint nap, nem árultam el őt, Adamnek sem. Ám nem tudtam hogyan is megy ez farkaséknál és aztán eszembe jutott az az eset amikor Gyagyás miatt elveszítette a kézfejét. Mégis mit tennének vele egy annál sokkal súlyosabb esetben? Még elképzelni is szörnyű volt. *
-Igazad van. Nehéz lesz, de ha meg sem próbáljuk, örök életünkre bánni fogjuk, de nem akarom rád erőszakolni magam, egy őrzőt egy vérfarkasra. Ha te nem akarod, a sikerre nincs is esélyünk, eleve veszett ügy. Csak el kell döntened, hogy szeretsz-e annyira, hogy úgy érezd érdemes megpróbálni. Nekem nincsenek kétségeim, de én rontottam el amit sajnálok de nem fogom tudni jóvá tenni. Én….én csak veled szeretnék lenni, úgy ahogy eddig. Előbb gyógyulj meg.
*Szerettem annyira Egont, hogy ne gondoljak arra a nyilvánvaló tényre, miszerint ha valamin gondolkodni kell, eleve bele sem kell kezdeni. Én sem gondolkodtam igazán azon, hogy vele maradjak-e vagy sem, miután tudomást szereztem a másik életéről. *
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Városszélek // Vas. Aug. 16, 2015 3:19 pm

Rebecca szenvedett Egon miatt és ezt a hím érezte, mégsem tudott megenyhülni irányába túlságosan. Zavarta a lány őrzősége és mivel nem akart hazudni neki, így ha csak úgy tenne, mintha minden rendben lenne, az felérne egy arcon csapással. Nem, őszinte akart lenni, még ha ez azzal is jár, hogy eltávolodnak egymástól némileg. Persze ezt nem szeretett volna, vele akart lenni, de nem bírt jelen pillanatban úgy tekinteni a lányra, mint ahogy néhány órával ezelőtt még képes volt. Érezte a Rebeccában dúló konfliktust, ahogy a saját magában lévőt is. Szerette Rebeccát, de az őrzőket nem. Hogy lenne képes ezek után ugyanúgy nézni rá, mint eddig? Örült volna, ha csak egyetlen legyintéssel képes lett volna elintézni a dolgot, ha haragja nem lett volna olyan mértékű, hogy a bestia erőre kapjon. Mégsem gondolta, hogy ez jó irány lenne. Akkor nem, ha nem így érez és Egon egyáltalán nem vette jó néven a lány elhívását.
- Igen… - nézett fel a lányra fektében. Rebecca ebben a pozícióban olyan volt, mint egy eltéved kislány, aki nem talál haza. Félelem sugárzott testéből, de nem halálfélelem, pusztán az ismeretlentől való ideges félsz bujkált benne. A sorsától tartott… a kettejük sorsától. Bárcsak képes lenne megbocsájtani neki egyetlen csettintésre, de képtelen volt és nem tudta, hogy egyáltalán akar-e. Persze nyilván akarta, de nem teljes szívből. – Ha – ezt a szót egy kissé megnyomta telepatikusan – valóban akarjuk, akkor meg tudjuk oldani, és én szeretném is, csak nem ma. Fáradt vagyok és túlságosan sok minden kavarog most a fejemben – olyan dolgok is, amiket nem akart megosztani Rebeccával. Ha elkezdi az őrző tréninget, előbb-utóbb úgyis be fogják avatni mi történt a Vörös Hold éjjelén, kár most ezzel is terhelniük magukat.
- Igen Rebecca szeretlek, de ez nem ilyen egyszerű. Kimondva jól hangzik, de lásd be, eddig is buktatókon keresztül futottunk a pályán, de ezentúl már szinte pálya sem lesz, csak akadály. Ráadásul még azt is hozzá kell tenni, hogy össze vagyunk kötve és ketten, két cél felé rohanunk. Rohadt nehéz lesz így befutni – a gondolat azért elég mókás volt, ahogy ketten szerencsétlenkedve próbálják egymást a saját célvonaluk felé ráncigálni. Kíváncsi lett volna melyikük győzne. – De abban igazad van, hogy meg kell próbálnunk, és abban is, hogy nem most. Fáj mindenem és marha lassan gyógyulok – a farkas kelletlen sóhajt szabadított fel magából. – Nem tanítottak még varázsgyógyítást? Igazán jól jönne egy kis jézusi kézrátétel a sebeimre – nem, persze, hogy nem tanítottak neki, hiszen még alig csatlakozott hozzájuk és az nyilván nem egyik napról a másikra megy, de legalább elterelte kicsit saját elméjét a problémáról, ami kettejük között húzódott. – Ja, egyébként milyenek a kollégáid? Kedvesek? Morcosak? Mond, hogy legalább jó fejek és nem karót nyelt rendmániás mindegyik. – igazság szerint nem akart a kapcsolatukon rágódni tovább. Ha már Rebecca őrző, akkor legalább meséljen néhány dolgot, nem kell titkokat kiadnia, és azt már Egon világossá is tette, hogy nem is kérne, az alfától való kihallgatás lehetősége miatt, de azt nem tartotta Egon túlságosan sarkalatos infónak, ha új kollegái jelleme felől érdeklődik.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 660
◯ IC REAG : 622
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Városszélek // Szer. Aug. 19, 2015 7:34 am

Egon & Becca



*A torkomat gombóc fojtogatta míg a válaszára vártam, utána pedig csak tovább nőtt. Én ugyan nem hittem abban amit anyám olyan sokszor mondogatott nekem, hogy az élet igazságtalan, de az elmúlt napokban egyre inkább igazat adtam neki. A nagyi eltitkolása pont nem egy ilyen igazságtalanság volt, nem az életé hanem anyámé, de az összes többi, az elhívás, hogy igent mondtam, hogy gondolkodni sem volt időm, és az, hogy mindez kettőnk közé áll, akkor amikor végre úgy éreztem, hogy valami jó történik velem. Megértettem Egont, hogy most nem akar ezzel foglalkozni, meg kell gyógyulnia ahhoz, hogy teljes odafigyeléssel tudjon a kapcsolatunkra koncentrálni, a megoldásra ami végül egymás mellett tart minket dacolva a számos akadállyal amit a sors elénk dobált, ám úgy éreztem, a nem akarása nem a sérüléseivel függ össze. Dühös volt rám, és épp annyira utált mint amennyire szeretett, azt is tudta, hogy képtelen most megbocsátani csak remélhettem, hogy egyszer majd sikerül. Úgy éreztem nem érdemlem mindezt, de nem tudtam ellene tenni és amikor tudatosult bennem az egész lényege, egy világ omlott össze bennem. *
-Persze, tudom, értem. Ha meggyógyultál majd kerítünk erre is időt.
*Feladtam. Én rontottam el, legalábbis Egon viselkedése ezt ültette belém, de ő épp annyira hibás volt mint én. El kellett volna mondani mire számíthatok, ha tisztában volt azzal, hogy érzékeny vagyok a mágiára és mindez mit jelenthet, márpedig tudta, el kellett volna mondani és azt is, hogy az ő ismeretei szerint mivel jár. De amikor döntenem kellett egyedül voltam.*
-Most csak a gondokat sorolod, cseppnyi reményt vagy vágyat nem érzek felőled a sikerünkre, hogy mindezt majd megoldjuk. Tényleg rohadt nehéz lesz így.
*Esküszöm nem akartam még én is bántani és tetézni a nyűgeit, de nem hagyhatom, hogy.....de igen, nekem kell cipelnem ezt a súlyt. Hirtelen nagyon fáradtnak éreztem magam, még arra sem volt erőm, hogy egy nagyot sóhajtsak. Most még a poénjaira sem voltam vevő, most először fordult elő, hogy nem tudtam mosolyogni a hülyeségein. Csak néztem rá csüggedten és arra gondoltam, hogy el fogom veszíteni pont azzal a lépésemmel amivel több időt és alkalmat szerettem volna magunknak. Őt látni sem fogom én pedig belekerülök a gépezetbe, egy örökös körforgásba, ki tudja hány évvel hosszabbodik az életem és itt ragadok Fairbanks csapdájában vergődve.*
-Nem, nem tanítottak még ilyesmit.*Megadóan és halkan sikerült válaszolnom, minden tagom ólomsúlyú lett.* -Vegyes. Nem rendmániásak, de nem is mind jófej.
*Nem is tudom, Adam fura. Néha tud kedves lenni, de leginkább hűvös és közönyös. Most már legalább tudtam miért mondta annak idején Amanda azt amit Egonról közölt velem. És Naomi. Nem volt kedvem beszélni senkiről és semmiről, mert közénk állt és mert éreztem egon felől az iménti poénja ellenére is a neheztelést, a távolságtartást. Csak szerettem volna elbújni egy sarokban és nyalogatni a sebeimet. Felálltam és fogtam a holmijaimat.*
-Azt hiszem jobb ha most hazamegyek. Nincs értelme tovább maradnom. Ha meggyógyultál majd szólj....ha úgy gondolod érdemes a kapcsolatunk arra, hogy egyenesbe hozzuk. Rajtad áll Egon. Én....sajnálom. Remélem egyszer majd meg tudsz bocsátani.
*Mivel farkasalakban volt még megcsókolni sem tudtam búcsúzóul, pedig lehet, hogy az lett volna az utolsó. Én biztos voltam magamban, benne nem voltam biztos és féltem, hogy mindez beigazolódik. Azt sem tudtam meddig kell várnom, hogy jelentkezzen vagy épp mikor mondhatom ki határozottan azt, hogy már nem is fog. Sírás fojtogatott de nem akartam előtte bőgni, hagytam, hogy a torkomat kaparja és szúrja a szemeimet. Még megvártam mit mond ha egyáltalán mond valamit, de ha nem tart fel el kell indulnom. De annyira nehéz volt.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Városszélek // Csüt. Aug. 20, 2015 5:22 pm

- Valóban az lesz – Egon nem akarta, hogy nehéz legyen a kapcsolatukat fenntartani, de nem látott sima utat maguk előtt, csak göröngyökkel teleszórtat, amin fáradtságos munka lesz még a séta is, nemhogy a rohanás. – De én akarom, hogy megoldjuk, csak idő kell, tényleg – át kell gondolnia a helyzetét, hogy megfelelően dönthessen. Nem akarta elveszíteni a lányt, csak épp mérges volt, és őrzővel járni nem épp a legkellemesebb dolgok egyike. Mi van, ha idővel kiszúrja, vagy meg tudja, hogy embereket szokott enni? Akkor mit csinál? Megpróbálja majd szép szóval lebeszélni, vagy ráhozza az egész protektorátust? Egyik megoldásnak sem örült volna, már csak azért sem, mert nem akarta, hogy Rebecca tudjon erről.
Valahogy sejtette, hogy a poénjai most nem fogják mosolyra, vagy nevetésre sarkallni Rebeccát, de azért meg kellett próbálnia. Hátha ettől saját maga is kicsit jobban érezné magát. A lány felől azonban semmiféle vidám érzelem nem jött elő, csupán a bánat lengte körbe, és az enyhe félelem. Persze nem Egontól félt, nem volt oka rá… legalábbis már nem. Néhány perccel ezelőtt még persze lett volna, de most a hím, békésen feküdt az oldalán és nézte Rebeccát, ahogy ücsörög a földön, karjában a térdével. Miért nem tudja csak egyszerűen elfogadni, hogy őrző? Talán nem olyan vészes ez… nem, annál sokkal rosszabb.
- Kár – hangja szomorkásan csengett, igaz tudta, hogy a lány még nem áll készen arra, hogy gyógyíthasson, de ettől eltekintve jól esett volna neki, ha meglepődhet, és már tud kézrátéttel gyógyítani. Mártírok… mindenkit meg tudnak gyógyítani, csak saját épp magukat nem. Elég röhejes vérvonal, ha jobban belegondol. – Hát, akkor olyan elmegy kategóriába sorolnám őket – nem igazán érdekelték persze a kollégái és legszívesebben sohasem találkozott volna velük, de Rebeccával való ismeretsége miatt lehetséges, hogy néha napján összefognak futni.
A lány felkelt, a cuccait magához vette, majd megszólalt. Nem akarta, hogy elmenjen, és azt sem akarta, hogy maradjon. Rohadt egy helyzet ez, amikor saját maga sem tudja, hogy mit szeretne.
- Rebecca… én – Egon szusszant egyet - Nem haragszom rád, és nincs mit megbocsájtanom, csak túl sok minden volt mostanában. És, most az is, hogy te őrző lettél, ez… egyszerre így egy kicsit sok. Nem akarlak elveszíteni, de nem tudsz mindent… az utóbbi hetekben kirángatták alólam a szilárd talajt és mintha mocsárral helyettesítették volna. Nem azt mondom, hogy nem voltam mérges elsőre, amikor mondtad, hogy elhívtak, mert az voltam, de… mindegy, kell egy kis idő, át kell néhány dolgot magamban értékelnem. De keresni foglak… ígérem, nem fogok eltűnni, remélem te sem – érezte a lány felől a keserves érzéseket, és azt is tudni vélte, hogy sírhatnékjával küszködik. Sajnálta őt, de a bejelentése nagyon rosszkor jött. Talán, ha nem lennének fájdalmai, vagy nem kérdőjeleződött volna meg hite a „semmiben”, akkor másképp reagált volna. Talán nem rémisztette volna halálra a barátnőjét.
Távozik vagy sem, rajta áll. Nem fogja elzavarni, de nem is fogja marasztalni. Egon lehunyta a szemét, ha van Isten az égben, akkor talán elalszik, mielőtt a lány távozna, és nem kell távololdó lépteit valamint sírását hallania a messzeségben. Egon pedig hitte, pedig nem akarta, hogy van valami odafönt, ami hatalmas… különben nem támadtak volna fel a halottak, nem igaz?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 660
◯ IC REAG : 622
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Városszélek // Pént. Aug. 21, 2015 6:03 pm

Egon & Becca



*Tényleg azt hittem, hogy majd megveregeti a vállam és azt mondja minden rendben, tök jó és szuper? Önző volt tőlem, hogy arra vágytam, mindezt első szóra elfogadja. Persze gondoltam, hogy nem fog örömében a nyakamba ugrani, de nem számítottam arra, hogy már eleve sérült és legyengült lesz, hogy mindez többszörösen nyomja majd a vállait, és arra sem, hogy farkasként nekem esik. Megértettem, hogy rossz kedve van és a jelenlegi helyzetében és állapotában mindenre gondol csak arra nem, hogy mi lesz velünk. Végül is, az várhat, majd úgy fogom fel, hogy megint nem látjuk egymást hónapokig, mintha mi sem változott volna azóta, hogy először találkoztunk a folyó partján. Az idő már nem ugyanazt jelentette számomra mint régen, mégis a legnagyobb ellenségem lett. Mindkettőnknek meg kell találnia a megoldást, ahogy ő, úgy én is akadályokba fogok ütközni és ki tudja, ha egyszer kiderül a kettőnk kapcsolata hogyan fognak az őrzők reagálni az információra. Márpedig esélyes volt, hogy mindkét oldalról be fog következni a titkolózásunk oka. az legalább némi enyhülést hozott háborgó lelkemre, hogy Egon szavai szerint meg akarta oldani. *
-Rendben. Megértem.
*Megint ott volt a nyelvem hegyén a „sajnálom” de nem mondtam ki. Ezernyi gondolat járt a fejemben de egyikre sem tudtam koncentrálni, száguldoztak anélkül, hogy bármelyiket is komolyabban megfontolhattam volna. Csak a farkast láttam magam előtt, csodásan csillogó szempárja mögött pedig Egont, akit lehet, hogy most látok utoljára, legalábbis így, kettesben vele…és már azt sem mondhattam, hogy békésen, boldogan. Annak sem lett volna értelme ha most azonnal Adamhez rohanok és emléktörést kérek. Akkor elfelejtettem volna mindent ami az elmúlt pár hónapban a legfontosabb lett a számomra, még Egont is. Persze ő nem felejtett volna el, újra meghódíthatott volna és talán újra beleszerettem volna, ha a sors egymásnak szánt minket egy emléktörés nem lehet akadály. Ám valószínűleg semmi sem lett volna olyan mint azelőtt és megint csak beleestünk volna a mostani csapdába ha nem is olyanformán mint most. Annyira elérhetetlennek tűnt a számomra, olyan távolinak ezekben a percekben, mintha egy óriási szakadék lenne köztünk. *
-Talán, egyszer majd. Az sem biztos, hogy menni fog, talán csapnivaló őrző leszek.
*Kivételesen nem a jókedv csengett ki a hangomból és nem tréfának szántam azt amit mondtam, valójában elkeseredett voltam. a többire csak megvontam a vállam, tulajdonképpen a jelenlegi hangulatomban édes mindegy volt, hogy őrző társaim milyenek velem vagy mással. Ez volt a legutolsó ami most érdekelt. Amikor felálltam már nagyon haza akartam menni és mégis….a szívem idehúzott, erre az apró kis tisztásra ahol az életem és a jövőm úgy dőlt össze mint kártyavár a szélben. Egon szavai feljebb tologatták a sírást bennem, szerettem volna ha elmondja mi bántja, hogy mi az a nagyon rossz ami történt vele, ha megbeszélhetjük ki és miért és hogyan rángatta ki alóla a talajt….de tudtam, hogy ez már nem lehetséges. Falka ügy. Ezzel a szóval pedig újabb tégla került abba a falba ami szép lassan kezdett kettőnk között emelkedni. Ujjaim fehéredésig szorították a kosár fülét, addig amíg már fájt és akartam, hogy fájjon, mert addig sem éreztem a lelkem kínjait. *
-Tudod hol találsz Egon. Nekem itt van már az otthonom, és várni fogok rád.
*Többet nem tudtam kinyögni anélkül, hogy ne csuklana meg a hangom. Még néztem őt pár lélegzetvételnyi ideig, láttam ahogy lehunyja a szemeit, aztán sarkon fordultam és elindultam az ösvényen hazafelé. Az alsó ajkamba haraptam, éreztem a vér fémes ízét ami szinte azonnal elöntötte a számat. A könnyeimet nyeltem míg haza nem értem.*

//Húúúú! Szuper volt, nagyon! Szép és felkavaró. T_T Köszönöm! Ugye jön folytatás? //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Városszélek // Szomb. Aug. 22, 2015 8:48 pm

Egon nem hitte, hogy csapnivaló lenne őrzőként. Harcosnak nyilván az lenne, de az őrzők között vannak békésebb szakok is. Ami persze nem jelenti azt, hogy soha sem fog egyetlen vérfarkassal sem megütközni, de nem csak fizikailag lehet felülkerekedni valakin. Ezen véleményét, azonban nem akarta megosztani vele… még nem. Túl korai, hogy bíztassa a lányt választott életútja terén. Nem mintha hallgatásával le tudná beszélni az őrzőségről, de nem is akarta azt a látszatot kelteni, hogy támogatja. Igazából ő maga sem tudta, hogy támogatja-e vagy sem. Túl sok ellenérzése volt a dologgal kapcsolatban, és képtelen volt Rebecca őrzőségének pozitív oldalát is szemügyre venni jelenleg. Talán majd idővel képes lesz szélesebben látni, de most túlságosan kimerült volt, hogy derűsebben szemlélhesse a váratlan híreket.
- Igen, tudom hol talállak – hangjában nem volt remény a viszontlátásra, nem volt vidámság, hogy képes lesz megtalálni, nem volt semmi, ami a lányt kirángathatta volna a kétségei közül. Érezte a barátnőjében(?) dúló érzéseket, de elege lett belőle. Majdhogynem mindketten ugyanazt érezték – Egon haragját leszámítva - és nem akarta még az övét is magáénak tudni. Bezárta a pajzsát, hogy semmi se szűrődjön be Rebecca érzelmeiből. Fájt mindene, kínlódott saját érzéseivel, testének sebeivel, és nem akarta még a lány gyötrelmét is pluszban cipelni. Rebecca néhány pillanatig még ott maradt, és Egon lehunyt szemmel várt. Tudta, hogy el fog menni, talán még nem lenne késő visszatartani, talán meglehetne most rögtön beszélni a problémákat. Egon elméje tucatjával lökte ki magából az indokokat, hogy miért is kellene itt tartani Rebeccát, és bármennyire racionális volt mindegyik, a hím nem mozdult, csak szuszogva, lehunyt szemmel hallgatta a léptek megindulását. Egy, kettő… tizenhárom…. huszonnyolc. Vér illata töltötte be érzékeny szaglószervét, és tudta, hogy Rebeccához tartozik. A fenevad érdeklődve kapta fel a tekintetét a ketrecben, de Egon nem törődött vele. Csak feküdt tovább, és bármennyire is tobzódna belül a bestia, Egon nem ugrana a lány után… soha. Soha ebben az átkozott életben. A negyvenedik lépésnél abbahagyta a számolást, feltápászkodott, felemelte a fejét és panaszos vonyításba kezdett. Hosszan elnyújtotta, nem érdekelte a torkában lüktető fájdalma, nem érdekelte, hogy ki hallja meg és ki nem, majd abbahagyta és az erdő mélye felé nézett. Nem akart visszamenni a lakba, egyedül akart lenni. Biztosan meglesznek néhány órára egy mártír nélkül.

//Köszi a játékot Very Happy Imádtam az egészet (ahogy mindig) XDDD //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6140
◯ IC REAG : 8029
Re: Városszélek // Vas. Aug. 23, 2015 10:24 am

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net

◯ Kor : 43
◯ HSZ : 234
◯ IC REAG : 221
◯ Lakhely : Anchorage belvárosa
Re: Városszélek // Kedd. Okt. 06, 2015 8:03 pm

Az aranybarna Volvo áthajtva a városon hagyta el azt, majd hosszú perceken át falta a kilométereket nyugat irányába. Magába zárkózva hajtott végig a kései órában kellően kihalt főúton, és hacsak a nő meg nem szólalt, hangot csak a rádió esti zenés műsora szolgáltatott. Ujjai olykor feszülten doboltak a kormányon a zene ritmusára, azonban minden alkalommal győzött az önuralma. Ha a nő bármit is kérdezett, természetesen válaszolt. Röviden, lényegre törően, és kimérten. Amennyire közeli volt a hotelszoba biztonságában, most annyira vált elzárkózottá és rideggé. Ahogy a kocsi lassított, és lekanyarodva az útról indult el a házba vezető felhajtón, Eugéne kifújta a levegőt, mintha eddig végig benntartotta volna. A kocsi hirtelen állt meg, jóval távolabb a háztól, minek ablakai mögött már látható volt a mozgás.
- Nathaniel gyermekkori barátom. Bátran küld a pokolba, ha annak érzed szükségét. Értékelni fogja. – pillantott a ház felé, majd újra a nőre. A többiek…inkább a húgom barátai, mint az enyémek, de alapvetően nincs velük nagy gond. A húgom… - ujjai orrnyergére futottak, mintha csak a fejébe nyilalló fájdalmat akarta volna száműzni.
- Imádni fogod a húgomat. – mondta végül, és jól tudta, hogy így is lesz. Elisé gyönyörű, és bűbájos teremtés volt, hamar belopta magát az emberek szívébe. De mint ahogy a balett, a szépség, a kellem és a kecsesség mögött itt is rejtőztek oly dolgok, mit nem rakott ki a közönség elé, a szívében is. Mintha csak magát akarná biztosítani afelől, hogy minden rendben lesz bólintott, majd újra az út felé fordulva tette meg a maradék 200 métert.
Nem kopogva nyitott be otthonosan a házba, majd előre engedve a nőt lépett be szorosan mögötte,  és abban a pillanatban rádöbbent arra, mi napok óta ott kapart agya leghátsóbb részében. A nappalivá szélesedő folyosó végén ott állt a meglepően alacsony, egyszerű farmerbe és pólóba bújtatott, vékony, de végtelenül kecses nő, ki átnézve az idegenen csak a mögötte álló magas férfit látta. Elisé egy egész évvel sem volt idősebb a bátyával érkező nőnél, és habár számos különbség volt közöttük, Erin úgy érezhette, hogy valamiféle furcsán torzító tükörbe pillant, mi ugyan barnává varázsolja haját és szemét, de számos vonását, alkatát, tekintetét megőrizve tükrözi vissza.
Elisé mozdulatlanul figyelte a közelebb lépő páros, majd ajka szomorú mosolyra húzódva fürkészte a jóval idősebb testvérét.
- Annyira hiányoztál. – mondta halkan, majd közelebb lépve állt kecsesen lábujjhegyre, és nem törődve testvére merevségével, szótlanságával és haragjával ölelte át nyakát.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt

Re: Városszélek // Kedd. Okt. 06, 2015 8:53 pm

Eugéne & Erin



Nem szólaltam meg én sem. Lekötött a táj, aminek a legnagyobb része még teljesen ismeretlen volt számomra. A sötétség nem feltétlenül jelent formátlanságot, sőt! Az árnyékok, és a sötét tónusok is egyfajta képet varázsolnak a környezetről, amit ha van valakinek elég ideje figyelni, bizonyára észrevesz. A versenyek miatt nagyon sokat utaztam, és nem mindenhova vasmadáron, így volt számtalanszor lehetőségem arra, hogy a sötét formákat figyeljem, és megpróbáltam kitalálni, hogy nappal vajon hogy festhet.
Amikor egy-egy autó elhaladt mellettünk a szemközti sávban, fényszórói megcsillantak az üvegen, és a tükröződő felületen tekintetem elkalandozott Eugéne vonásaira is. Épp olyan volt, mint az éjszakai táj. Valamit mögé képzel az ember, de nem biztos, hogy napvilágnál is az, mint amilyennek sötétben tűnik.
Amint lakott területre értünk, könyökömet az ajtónak támasztottam, majd halántékomat a tenyeremnek döntve fordítottam fejem a férfi felé, nyíltan fürkészve vonásait.
- Hadd találjam ki! Vele voltál tegnap a kocsmában!?
Feltűnt, hogy mennyire könnyeden viselkedett a társaságában, ami alapján arra következtettem, hogy régóta ismerik már egymást. Mivel általában elég jó a megfigyelőképességem, ezért kézenfekvőnek tűnik a dolog. Elmosolyodtam, amikor a húgáról beszélt. Nagyon szeretem a bátyámat, és én is mindig így nyilatkozok róla, mielőtt bárkinek bemutatom.
- Remélem ez nem csak egyoldalú lesz.
Feleltem, aztán a ház előtt kikapcsoltam az övemet, és finoman belöktem az ajtót, miután kiszálltam. Hazudnék, ha abba ringatnám magam, hogy kicsit se izgulok. Fogalmam sincs, mi várhat rám odabent, illetve hogy fognak fogadni Eugéne társaságában. Mint a legtöbb ember, én is szerettem, ha kedvelnek… pláne hogy nagyon kellemetlen lenne órákat eltölteni egy társasággal úgy, hogy senkivel nem tudom megtalálni a közös hangot.
A házba belépve azonnal megcsapott a kellemes meleg, az idegen illatok kavalkádja és egyfajta otthonos érzet. Nálunk is hasonló New Yorkban a szülői ház elrendezése. Pillantásom a kabátokkal megpakolt előszobai fogasról az alacsony alakra siklik. Szerencsémre Eugéne mögöttem áll, ezért nem láthatja azt az arckifejezést ami kiülve vonásaimra talán komoly aggodalommal tölthetné el.
Előzékenyen állok félre, helyet adva a családi idillnek, miközben kibújok a kabátomból és felakasztom az egyik szabad helyre.
- Szia, Erin Cater vagyok, örülök, hogy megismerhetlek!
A mosoly, ami az arcomon ült lehetett volna sokkal hitelesebb is, de aki nem ismer, annak nem tűnhet fel, hogy kényszeredett. A kezemet is kinyújtottam a nagyjából velem egy idős lány felé, és két puszit is adtam az arcára.
Szerencsére elkerülhettem a kínos hallgatást, ami ezután következett volna, mert néhányan kijöttek, hogy megnézzék az új jövevényeket. Kihasználva a lehetőséget hagytam magam „elrabolni”, és még a kezembe nyomott italt se tettem le, ahogy máskor cselekedtem volna, hanem besétáltam a tömegbe, kettesben hagyva a testvérpárt.
Egy absztrakt irányvonalat képviselő festmény ragadta meg a figyelmem, ami a kandalló fölött lógott. A fejemet enyhén félrebiccentve próbáltam kihámozni belőle, hogy vajon mit akarhatott vele a készítője ábrázolni, miközben a háttérben karaokézó duett borzalmasan hamis, és szörnyűségében vicces éneklését hallgattam.
Gondolataim viszont mókuskerékbe szorultak, bármennyire is próbáltam nem gondolni arra, amit odakint láttam, és amit kapásból leszűrtem. Csak remélni mertem, hogy nincs igazam, és a női megérzések olykor rosszak. A festményről a kezemben tartott fogalmam sincs milyen italra pillantottam, és finoman megbillentve a poharat figyeltem az óarany italt, ahogy a tűz fényében megcsillant a tükre.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 43
◯ HSZ : 234
◯ IC REAG : 221
◯ Lakhely : Anchorage belvárosa
Re: Városszélek // Kedd. Okt. 06, 2015 9:38 pm

- Gyönyörű nő. – fürkészte bátya tekintetét a „kiöregedett” príma balerina.
- Az. – bújt ki a fekete szövetkabátból a férfi, majd Erin kabátjára akasztotta sajátját. – Jól nézel ki. – volt kimértek a szavai, látványosan nem tudva mit mondani testvérének. Mikor utoljára együtt voltak, rá sem bírt nézni, és most a nő itt állt, teljes egészében, éppen, sértetlenül…
- Te is. – biccentett Elisé, majd tehetetlenül megemelte a kezét.
- Eugéne…nem kérd, hogy úgy viselkedjek, mintha idegenek lennénk. Képtelen vagyok…és beszélnünk kell…szükséged van rá…és nekem is…
- Nem kérem. – lépett el húga mellett, majd partnere után indulva fogott kezet mindenkivel, majd röpkén ölelte át az szörnyen éneklő nőt.
- Fogadjunk az utolsó pillanatban nyögte ki, hogy vele gyere. – vigyorgott Nathaniel, ki szöges ellentéte volt barátjának. Nyílt tekintetében vidámság lángolt, mosolyában mindig volt valami csibészség. Pár évvel fiatalabb lehetett Eugénenál, és egyértelműen extrovertáltabb.
- Előre is bocs, ha csodabogárként bánunk majd veled. Az utóbbi tíz évben mindig egyedül érkezett, szóval amolyan fehér holló vagy. – emelte koccintásra poharát pont akkor mikor az emlegetett barát melléjük ért. Egyetlen elegáns mozdulattal emelte ki a konyakospoharat a hófehér ujjak fogságából, majd húzta le az italt. Nathaniel tekintete aggódón fordult Elisé felé, ki nem túl őszinte mosollyal ajkán huppant le a többiek közé, és maga is nagyot kortyolt a valaki által kotyvasztott koktéljából.
- Ne itasd le a sofőröm. – morogta fél mosollyal barátjára, megkímélve a nőt a magyarázkodástól, hogy mért nem iszik. Senkinek nem volt hozzá köze, és Eugéne kellően diszkrét volt ahhoz, hogy ne feszegessen semmit, ami a nőnek kellemetlen. – Még a végén itt ragadok a zenészek poklában. – intett fejével a karaokézók felé, kik amúgy sem voltak vájt fülűek, de így, hogy az ital bátorrá is tette őket, egyenesen szörnyű volt.
- Erin, Nathe-et már ismered. Építészetet tanít az egyetemen, és kerüld el abban a pillanatban, ahogy elkezd bókolni, mert észre sem veszed, és már lépre mentél…
- Ne cseszd már el előre. Így sokkal nehezebb. – nevetett a szőke, jóképű férfi, de valójában soha eszébe se jutott volna olyan nőre hajtani, ki után érdeklődik a barátja. Azonban Eugénenek igaza volt…mindenki más játszott, aki elmúlt 18.
- Ő ott Felix… - mutatott az egyik énekesmadárra. - …gyermek tüdőgyógyász. Mellette a neje, Amilia, belső építész. A húgom két oldalán Aron és Carter. Ha megölsz se tudom, hogy mi az istent csinálnak, de ketten csinálják, és barom sok pénz keresnek belől. – Nathe elröhögte magát, majd a nőre kacsintott.
- Nem, nem pornóznak. Annak már utána néztem. – vigyorodott el ő maga is, miközben ellépve párat a nyitott pult felé, emelt el róla egy pohár színes-szagos üdítőt, és nyomta a nő kezébe.
- Csak óvatosan…néha van benne meglepetést. – intett a fotelban elnyúló, csinos, de az átlagnál kicsit alacsonyabb férfi felé. –  Ő Max, aki meglepően jó bártender. Szóval a színes löttyök tőle származnak. Mindig… - emelte fel kezét figyelmeztetőn. - …mindig óvatosan kóstold meg, akkor is ha azt mondja, hogy szűz! – intett az ital felé.
- Hé… - szólt a játszadozó, iszogató emberek felé, épp úgy, mint anno a gyermekosztályon.  – Ő itt Erin. – mindenki egyszerre köszönt felé, majd Max kissé feljebb ülve a fotelba intett a mellette üres kanapéra. Elisé odébb húzódott, hogy a nő le tudjon ülni mellé, miközben sötét tekintete érdeklődőn fürkészte a kék íriszeket.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt

Re: Városszélek // Kedd. Okt. 06, 2015 10:50 pm

A mellettem felbukkanó házigazda felé fordultam, és őszinte nevetésem keveredett a karaoke hangjaival.
- Fogadjunk, hogy te vagy…
A nyelvem hegyén van a neve! A szemeimet finoman összeszűkítem, ahogy próbálom kikeresni rövidtávú memóriámból a nemrég elhangzott nevet, aztán mielőtt kiejtettem volna a számom, győzelemittasan nagyra nyíló szemeim már el is árulták, hogy eszembe jutott.
- …Nathaniel, a legjobb barát!
Biccentettem, gondolatban megdicsérve magam, hogy nem sültem fel, majd a poharat tartó kezem mutatóujjával a festmény felé böktem.
- Érdekes festmény. Tetszik.
Szeretem az olyan művészi alkotásokat, amik nem egyértelműek, hanem hagyják, hogy a csodálói belevigyék a saját történetüket.
A poharamat koccintásra emeltem, de a következő pillanatban már csak az anyagtalan levegőt tartottam. Felvont szemöldökkel néztem, ahogy egy húzásra eltüntette Eugéne az italt, majd vállat vonva Nathanielre mosolyogtam.
- Azért annyira nem borzasztóak.
Füllentettem kegyesen, miközben rövid pillantást vetettem az éneklő párosra. Láthatóan nagyon élvezték a saját műsorukat, ami biztosan egész máshogy hangozhatott a saját fejükben, mint a közönségük fülében.
- Örülök a találkozásnak.
Nyújtottam kezemet a férfinek, és örömmel nyugtáztam magamban, hogy vele biztosan lesz beszédtémám. Szeretem az építészetet, főleg a kreatív és praktikus belsőépítészeti megoldásokat. New Yorkban van egy építész barátja a szüleimnek, aki órákat képes beszélni egy-egy stílusirányzatról, és míg Jackson inkább kibúvott keresett az alól, hogy a kelleténél hosszabb ideig hallgassa a beszámolóját, én mindvégig érdeklődve szoktam hallgatni.
Tekintetem egyik alakról siklott át a másikra, elraktározva a neveket és az információkat, majd időnként Eugéne-re is pillantottam a szemem sarkából.
- Akármi is van benne, jól néz ki, köszönöm!
Vettem el a poharat, és beleszagoltam a piros-sárga-zöld színekben pompázó italba. Alkoholt nem, de gyümölcsöket elég intenzíven éreztem benne. Óvatosan megízleltem, és… hűha!
- Nem túloztál, ez tényleg nagyon jó!
Emeltem meg a poharam, üdvözölve mindenkit, aztán az invitálást elfogadva indultam el a kanapé felé.
- Őrült jó! Elárulod mi van benne, vagy szakmai titok?
Elegyedtem beszélgetésbe a bartenderrel. Nem mulasztom el a lehetőséget, hogy egy profi italkeverővel beszélgethessek, pláne, hogy ha visszahívnak a sport kocsmából, akkor legalább lesz némi fogalmam arról, hogy mit is kell csinálni. Mivel azonban ez a kikapcsolódás ideje, nem akartam az amúgy lelkesen mesélő férfit még ilyenkor is „dolgoztatni”, ezért egy idő után Elisé-ék társalgásába kapcsolódtam be.
- Eugéne mesélte, hogy balerina vagy. Milyen darabban szerepeltél legutóbb?
Mosolygok a lányra, kíváncsian fürkészve a vonásait. Első találkozásunk ellenére nagyon közvetlen és barátságos velem, ami nagyban oldja a feszültségemet.
A karaoke közben elhallgat, valószínűleg a páros kifogyott a szuflából. Amilia a kanapé támlájára támaszkodva hallgatja a beszélgetésünket, majd két levegővétel közben kíváncsiskodva rákérdez, hogy ismerhet-e valahonnan, mert ismerősnek tűnök neki.
- Nem hiszem. Csak egy hónapja élek Fairbanksben, előtte mindig is New Yorkban laktam, szóval ha onnan nem…
Hagytam nyitva a mondatot. Persze nem tudhattam, hogy a jeges sportok és az olimpiaközvetítések rajongója. Meg aztán… itt Alaszkában meg se fordulna a fejemben, hogy bárki is felismerhet.
- Most épp munkát keresek… a Sport Pub-ba is beadtam a jelentkezésem, bár Max szavai kicsit elrettentettek, elég bonyolultnak tűnik így elsőre a pultos munka. Talán még a karaoke-ban is több esélyem volna.
Nevetem el magam. Annyira nem áll tőlem távol az önirónia, ám ha sejtettem volna, hogy Amilia kapva kap az alkalmon, illetve szó szerint a karomon, talán más példát hoztam volna fel.
Mire esélyem lenne az ellenkezésre, már siklik is keresztül velem a tömegen. Lelkesen kapja ki a kezemből a félig elfogyasztott üdítőmet, aminek a helyére a hűs tapintású mikrofon kerül.
A kérdésre, hogy mit szeretnék énekelni, csak némán elnyíló ajkakkal hebegtem. Őszintén? Semmit nem szerettem volna énekelni, mert bár a nagyitól örököltem a hangomat, ami szerencsés rám nézve, de soha nem éreztem magamban fikarcnyi késztetést se arra, hogy közönség előtt énekeljek.
- Nem tudom.
Válaszolom őszintén, majd lopva oldalra pillantottam, és éreztem, hogy lángolni kezd a fejem, ahogy találkoztam a kíváncsi… ránk szegeződő pillantásokkal. Amilia véletlenszerű választásra állította a programot, majd gyorsan magyarázni kezdte, hogy mire figyeljek oda, végül bekapcsolta a mikrofonomat, és szerencsétlenségemre még fel is konferált. A gondolat, hogy legalább ott lesz mellettem csak néhány pillanatra nyugtatott meg, ugyanis azzal a lendülettel ahogy a zene elindult, már lépett is a férje mellé, aki átkarolva neje vállát biztatóan rám mosolygott.
Ujjaim végeiből minden vér kiszaladt, ahogy a mikrofont szorongattam, s mikor a karaoke rendszer szignója után felcsendülnek a dallamok, amiket tökéletesen ismerek, szívem szerint a fejemet verném a falba. Nincs szükségem a súgóként funkcionáló monitorra, mert Lana Del Rey ezen dalát ismerem. Nem kicsit találom ironikusnak, hogy pont ezt a dalt választotta ki nekem a rendszer.
Pontos belépéssel indítok, s bár az első versszaknál még érezhetően remeg a hangom, de amikor a tömegben megpillantom az ismerős bőr cipőket, akkor a látványban megkapaszkodva próbálom kizárni a tudatomból a lámpalázat, és egyre jobban belejövök az éneklésbe.
Szabad kezemet a zsebembe csúsztatom, a dal ritmusára ring csípőm lágyan, majd zöld szemeimet lassan végigfuttatom a farmerba bújtatott lábszárakon, az ingen… végül pillantásomat a kék tekintetbe mélyesztem, s ott is tartom, míg a zene utolsó dallamai el nem csendesednek…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 43
◯ HSZ : 234
◯ IC REAG : 221
◯ Lakhely : Anchorage belvárosa
Re: Városszélek // Szer. Okt. 07, 2015 12:22 pm

Elisé bűbájos, kedves és érdeklődő volt. Mesélt a Tűzmadárról, mivel végleg elbúcsúzott a professzionális balettól, a sötét rossz és a ragyogó jó párharcáról, a várba rejtegetett hercegnőkről, és a tűzmadár barátjává váló hősről, ki a megmentésükre indul a gonosz varázsló ellen. Oly odaadással, és szerelemmel mesélt, hogy ültében is miden mozdulatából a balett légise kecsessége sugárzott. Elisé szemet gyönyörködtető volt, és nem volt kétség, hogy mély fájdalommal búcsúzott a színpadtól, ellenben annál nagyobb izgalommal várta a táncművészetin rá váró posztot, és a tanítást. Kevés ember volt, ki nem találta kedvességét szívből jövőnek és valósnak. És az is volt. Minden, és mindenki iránt. A szigort csak saját magával és testvérével szemben ismerte. Eugéne hosszan nézve a két beszélgető nőt, dőlt neki a kandalló kellemesen meleg, terméskővel kirakott oldalának.
- Ugye te is látod? – lépett mellé Nathe, és kérdés nélkül öntött még egy pohár konyakot.
- Nehéz nem látni. Elég zavarba ejtő. – morogta a férfi, jól látva a hasonlóságot. Eltűnődve kortyolt italából, majd kényszerítve magát, hogy elfordítsa tekintetét, pillantott barátjára.
- Anyámék és anyád a napokban várható. Ma hívtak, hogy melyik nap lenne időnk együtt vacsorázni.
- Pff…maximum a csütörtök.
- Nem jó…vagyis… - elővéve telefonját pörgette végig a naptárát. – Fogalmam sincs… - morogta az össze-vissza beírásokat látva, hol egymást fedték az aktuális dolgok.
- Bazd, szerezz már egy titkárnőt. Hány jelentkezőt hívtál már be? – kúszott be fülükbe a dallam, de még nem törte át beszélgetésük gátját.
- Sehányat. Nem volt rá időm. – dugta farmerja zsebébe telefonját, majd felpillantva akadt meg tekintete a zöld íriszeken, mik kitartóan keresték a figyelmét. Egy hosszú percen át hallgatta a kellemes hangot, nem is figyelve, ahogy barátainak leplezetlen mosoly kúszott szájukra. Egyedül Elisé nem mosolygott. Érdeklődő tekintettel figyelte a nőt, majd lassan testvére felé fordult, ki épp abban a pillanatban szakadt el a zöld szemek rabságából. Átvágva a nappalin, tolta el némán az üvegajtót, és lépett ki a kővel kirakott teraszra. A hatalmas udvar fele fordulva dőlt neki a fakorlátnak, és az útközben megszerzett kabátjának zsebéből előhalászott dobozból húzott elő egy szál cigarettát.
Odabent a szám végével elindult a zsongás. A többiek rádöbbenve, hogy Erinnek használható hangja van, kapva kaptak az alkalmon, és Max egy közös duettre csábítgatta. Elisé kivonva magát a lelkesedéséből hagyta el a szobát, majd kilépve a hidegbe, némán húzta be maga után az üvegajtót.
- Beléd szeretett…vagy ha nem, nagyon közel áll hozzá. – mondta halkan, karjait összefonva maga előtt.
- Akkor bolond. – izzott fel a parázs, majd a hidegben egy pillanatra megfagyni látszó füst lassan eloszlott.
- Nem az…megértem őt… - dőlt neki oldalt állva ő is a korlátnak, és fejét is nekidöntötte, talán hogy jobban lássa a férfi arcát. Szeméből gyengédség, és fájdalom sugárzott. Eugéne újra beleszívva a szálba hunyta le a szemét egy hosszú pillanatra, majd mintha csak a feszültséget akarta volna kifújni, engedte ki tüdejéből a fűszeres füstöt.
- Mit akarsz Elisé? – volt végtelenül fáradt a hangja.
- Hogy megbocsáss. Hogy megérts…hogy… - a nő megingatva fejét hajtotta le azt. - …annyira sajnálom…mindez…annyira hiányzol…egész életemben mellettem voltál…és most távolabb érezlek, mint bármely idegent az utcán. – annyira halkan beszélt, hogy Eugénenak figyelnie kellett, hogy hallja. Lassan a húga felé fordult, tekintete befogta az aprócska balerinát.
- Mindent megöltél bennem Elisé. Minden hitet, mit valaha az emberekbe…beléd vetettem. Semmit nem érzek, csak ürességet. Egy év Elisé. Egy éve azt hittem, végre túljutunk ezen az egészen. Hogy végre megváltoznak a dolgok. Hogy végre lesz bátorságod felállni, és szembenézni a dolgokkal. És én mindenben ott álltam volna melletted. Bárkinek nekimentem volna… - ingatta meg a fejét, majd újra gyenge szélben suhogó fenyők felé fordult. - …nincs már semmi bennem, ami hiányozhatna. Azt megölted. – nem nézett a nőre, mégis tudta, hogy forró könnyei némán csurognak végig arcán. A gyász, a veszteség, a fájdalom épp úgy ott munkált a nőben is, de a legjobban azért vérzett a szíve, mert a mélyén tudta, a férfinak igaza van. Legalábbis a dolgok nagy részében. Amilyen hangtalanul jött, úgy fordult is el, és tért vissza a ház belsejébe, egyenesen az emeleti fürdő felé véve az irányt, és odakint nem maradt semmi más, csak a hideg, néma sötétség, mi körbefonva a magányos alakot mohón falta be érzéseinek maradékát.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt

Re: Városszélek // Szer. Okt. 07, 2015 8:37 pm

Szeretném kiélvezni a sikert, és őszinte örömmel fogadni a gratulációkat, de képtelen vagyok rá. Elisé arckifejezése szinte beleégett a retinámba, és ugyanaz a nyugtalanító érzés fogott el, mint ami megérkezésünkkor. Tekintetemmel Eugéne-t kerestem, de már nem láttam sehol… ahogy a húgát sem.
Megittam az üdítőm maradékát, majd hogy eltereljem a gondolataimat, beadtam a derekam az újabb éneklésre. Max nem bízta a véletlenre a választást, egy klasszikus cha cha cha dalt választott, és szó szerint táncra perdült éneklés közben. Táncosnőket megszégyenítő csípőmozgással riszált, majd elkapva a derekamat engem is magával húzott. Próbáltam valamennyire követni, de életemben nem táncoltam még ilyenre, és ennél a szövegnél már figyelnem kellett a monitort is, nehogy félreénekeljek.
Mire a dal végére értünk, vagy háromszor is megtapostam Max lábát, de ő csak szórakozottan nevetett az ügyetlenségemen. Látszott rajta, hogy még így is nagyon élvezi a dolgot.
Amilia és Felix alig várta meg a színpadias kézcsókot amit a közös éneklésért cserébe kaptam, már körbe is vettek, hogy velük is énekelnem kell. A kedvenc zenés filmjükből, a Mamma Miából választottak egy ismertebb slágert, bár meg mertem volna rá esküdni, hogy amikor megérkeztünk, mintha a kocsiból is ezt hallottam volna idebentről kiszűrődni.
A dal derekánál már kezdtem érezni, hogy kifulladok. Szerencsére a házaspár túlkiabált, ezért nem tűnt fel senkinek, hogy néhány hangot és néhány szót kihagytam. A következő körből már kimentettem magam.
Hevesebben dobogó szívvel léptem el a mélynyomó mellől, majd felvettem egy újabb pohárral a színes alkoholmentes koktélból, hogy felfrissítsem magam. Nathaniel érzékelve barátja távollétét szegődött mellém, hogy addig se érezzem magam túlságosan elveszettnek, amíg visszatér.
Jó fej volt, és közvetlen… épp ahogy Eugéne megjósolta, de mégse tudtam teljesen odafigyelni a szavaira. Körbenézve még mindig nem láttam sehol Eugéne-t.
- Merre van a mosdó?
Nathaniel a fenti fürdő felé navigált, majd a lépcső alján visszafordult, hiszen onnantól már könnyen megtalálhatom. A korláton végighúzva az ujjaimat sétáltam felfelé, és részben örültem, hogy kimentettem magam, mert kezdtem úgy érezni, hogy túl nehéz a levegő a nappaliban.
Mivel nem számítottam rá, hogy esetleg már is lehet idefent, ezért kopogás nélkül nyitottam be a helyiségbe, ami a fürdő és a toalett előteréül szolgált.
Megengedtem a hűs vizet, majd csuklóimat a vízsugár alá tartottam, és a fejemet enyhén hátradöntve vettem mély lélegzeteket, amikor váratlanul meghallottam magam mögött Elisé hangját. Összerezzentem, mert nem számítottam rá egyáltalán, és elzárva a csapot az egyik vendégtörölközőért nyúltam.
- Ne haragudj, nem tudtam, hogy van bent valaki.
Fürkésztem a vonásait. Mély lélegzetet vettem, aztán kiterítettem a nedvessé vált törölközőt, majd egy újabb mély lélegzetvételt követően ismét a lány felé fordultam. Tudom, hogy semmi közöm hozzá, de nem bírom megállni, hogy ne kérdezzek rá. A kíváncsiságom gyakorta kerekedik felül rajtam.
- Rosszul érint, hogy én is eljöttem?
Nagyon nehéz feltenni egy ilyen kérdést, pláne egy idegennek… főleg, hogy nem szeretnék még több bonyodalmat okozni. Nem akarom, hogy kellemetlenül érezze magát, de én se szeretném magamat kellemetlen helyzetben találni.
- Eugéne és én… szóval mi nem vagyunk… együtt… ha ez zavar… láttam, hogy néztél rám odalent.
Böktem ki lassan, óvatosan. Tudom, mert Eugéne mondta, hogy elég zűrös most a kapcsolatuk, és nem szeretném, ha én lennék az olaj a tűzre…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 43
◯ HSZ : 234
◯ IC REAG : 221
◯ Lakhely : Anchorage belvárosa
Re: Városszélek // Szer. Okt. 07, 2015 9:15 pm

Elisé habár remek színész volt, a kissé kivörösödött szemén nem volt smink, ami takarhatta volna. Jól tudta, hogy látszik rajta, de már úgyis mindegy volt.
- Semmi gond.  – ingatta meg a fejét, majd otthonosan nyúlva be az egyik fürdőszobaszekrénybe, vett ki egy doboz aszpirint, és ejtett egyet tenyerébe. A kétmedencés mosdóhoz hajolva nyitotta meg a csapot, majd szájába dobva a kapszulát, kortyolt nagyokat a kezével foga fel a vízsugarat. Ha Erin kérdése meg is lepte, nem látszott arcán sem döbbenet, sem rosszallás. Teljes természetességgel intett nemet, majd egyáltalán nem kifinomult balerinásan törölte kezét farmerjébe.
- Nem. Meglepett, ezt nem tagadom. – szökkent fel egy légies mozdulattal a hosszú piperepultra, és lábát kisiskolás módjára lógatta le a föld felé. – Eugéne és én…nos… - felnézett a plafonra, mintha ezzel akarná megakadályozni, hogy szeme ne teljen meg csillogással.
- Ő jó ember Erin. A legjobb, akit ismerek. Odaadó és kedves. Keveseket enged közel, de ha egyszer átverekszed magad az olykor végtelennek tűnő tövistengeren…nos akkor… - megemelte kezét, mintha evidens lenne, hogy ha valakit megszeret, azért végletekig kiáll.
- Értem a tűzbe ment…és én hagytam elégni. – harapott bele ajkába a nő. A fájdalom épp úgy osztályrésze volt, akárcsak az udvaron hagyott férfié. – És ezt soha de soha nem fogom tudni jóvátenni. Míg élünk, haragudni fog. – pillantott le az egyszerű balerinatopánba bújtatott lábára, majd újra a nőre.
- Nem zavar, hogy vagy.  – voltak felemásak az érzései ugyan, mégsem hazudott.  – Bármi is vagy… - mosolyodott el, jól ismerve a bátyát.  – Bár boldognak láthatnám…olyannak… - nem fejezte be. Látta igazán, felhőtlenül boldognak Eugénet, és annyira vágyta azt az embert.
- Rég volt már. – mosolygott szomorkásan. – Ahogy az is, hogy valakit a társaságba hozott. A kérdés csak az, hogy te mit akarsz, és elég erős vagy-e ahhoz, hogy újra és újra a falnak szaladj, abban reménykedve, hogy egyszer talán átszakad.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt

Re: Városszélek // Szer. Okt. 07, 2015 9:58 pm

Nem akartam félbeszakítani, amikor megszólalt, csak csendben figyeltem és hallgattam a szavaira. Először oldalammal támaszkodtam a pultnak, aztán ráérezve, hogy nem egy pár szóban elintézhető válaszra készül, én is felültem mellé. Lábfejeimet megmozgatva hagytam, hogy harisnyás lábaimról a földre csusszanjanak a matt-piros cipők, aztán felhúztam őket törökülésbe. Soha nem voltam kollégista, szóval kifejezetten élvezni tudnám ezt a csajos-dumcsizós helyzetet, ha nem komoly dologról lenne szó.
Zöld szemeimet Elisé vonásain pihentettem, néha finom mosoly költözött az arcomra, majd aprót bólintottam amikor Eugéne erényeit méltatta. Bármennyire is találom sok esetben kiismerhetetlennek a férfi viselkedését, abban a pillanatban tudtam, hogy jó ember, amikor láttam, hogy viselkedett a gyerekekkel a kórházban.
Hosszan felsóhajtva túrtam bele szőke tincseimbe. Nem akartam feszegetni, hogy mi miatt haragszik rá a testvére… nem akartam átlépni egy határt.
- Én… Anchorage-ban találkoztam vele először.
Idézem fel a sok hónappal ezelőtti első találkozásunkat.
- Hosszú ideig kórházban feküdtem, mert…
Tenyerem a mellkasomra siklik, finoman gyűröm meg a fehér trikó anyagát az ujjaimmal, mintha csak a saját szívemet tartanám a kezembe, ami most épp úgy összeszorul, mint a markom. Még mindig nehezen beszélek a műtétemről.
- Profi műkorcsolyázó voltam, és többé ezt már nem űzhetem olyan szinten, mint előtte. Nagyon… nehéz ezzel megbirkóznom, és az anyám úgy gondolta, hogy egyedül nem is lennék rá képes. Akkor jött a bátyád.
Önkéntelenül is elmosolyodok, ahogy eszembe jut az a gyerekes mozdulat, amikor a paplant a fejemre rántva zárkóztam el a férfi elől, miután anyám közölte, hogy ki ő, és miért van ott.
- Az utolsó látogatásáig nem is szóltam hozzá. Csak ült az ágyam mellett… szörnyen kitartó tud lenni.
Forgatom meg a szemeimet, és halk nevetés bukik ki az ajkaimon.
- Kedvelem őt, de tartok is tőle, mert egyáltalán nem tudok kiigazodni rajta. Sokszor nem értem, mit miért tesz, és ez… megőrjít.
Ujjaim felsiklanak a nyakamra, és elgondolkodva megdörzsölöm a fülcimpámat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 43
◯ HSZ : 234
◯ IC REAG : 221
◯ Lakhely : Anchorage belvárosa
Re: Városszélek // Szer. Okt. 07, 2015 10:38 pm

Elisé kellemesen kacagott fel a nő szavain.
- Szívesen megnyugtatnálak, hogy ez el fog múlni, de nem fog. 26 éve ismerem, de még most is van olyan, mikor nem megyek el azon, hogy mit gondol vagy érez, és mi motiválja dolgokra. – kezdte szórakozottan lóbálni a farmerbe bújtatott lábait, majd mint aki meggondolta magát, húzta maga alá az egyiket, és fordult a szintén felülő nő felé.
- Szóval a betege vagy…vagyis gondolom csak voltál. Ez meglep. Eugéne szigorúan elválasztja a munkáját a magánéletétől.  – tűnődött Elisé.
- Apropó…munka….Azt mondtad, munkát keresel. Újságírói állást nem tudok, de jövő héten kezdek a táncművészetin, és pont ma voltam bent. Az igazgatónő titkárt keres. Ha gondolod, beajánlhatlak. Műkorcsolyázó előélettel elég komoly és sok tánc és koreográfia órád volt ahhoz, hogy ne állj kukán a táncművészet előtt. Amíg nem találsz sajtós melót, addig… - vonta meg a vállát, majd ellökve magát ugrott le a pultról. A tükör felé fordulva rutinosan tekert szoros kontyot hajából, majd kihúzva a fiókot kezdett keresgetni.
- Kell lennie itt valaminek…ahány nőt hazahord Nathe havi szinten…tuti elhagynak ezt-azt…- ragyogott fel az arca, ahogy kivett egy Hello Kitty-s hajcsatot, majd Erin felé fordította vigyorogva.
- Inkább bele se gondolok, hány éves volt… Nathe egy idióta. – nevetett szeretetteljesen, majd elkezdte a tincsekre rögzíteni a rózsaszín szerzeményt. – Mindig is jó barátok voltak, aztán Nathe 17 évesek közölte a bátyámmal, ha kiélte magát engem vesz feleségül. Akkor Eugéne eltörte az orrát. Azután szétválaszthatatlanok lettek. – vigyorgott Elisé, majd még betűrt egy elszabaduló tincset.
- Menjünk vissza. Még a végén nélkülünk rúgnak be…és ez jelen pillanatban rám is rámférne. – volt keserűséggel teli a mosolya, majd mielőtt kiléptek volna az ajtón, még visszafordult. Úgy tűnt mondani akar valamit, de végül nem tette.

Eugéne gyanakodva figyelte a két visszatérőt, majd ahogy Elisé visszatért valami értelmetlen életvezetési vita közepére, odalépve Erinhez fogta meg karját, majd gyengéden közelebb húzta.
- Minden rendben? – volt gyanakvás tekintetébe, mi inkább a húgának szólt, mint a nőnek. – Szólj nyugodtan, ha elfáradtál, és indulni akarsz. – reménykedett némileg, hogy elmenekülhet a húga közeléből valamilyen tökéletes indokkal, amit még csak nem is ő szolgáltat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt

Re: Városszélek // Szer. Okt. 07, 2015 11:37 pm

- Igen, vagyis nem. Én nem kértem a pszichiáteri segítségéből… igazából az anyám elég határozott természet, és én túlságosan gyengének éreztem magam akkor, hogy vitába szálljak vele. Amikor már valamennyire össze tudtam szedni magam, megmondtam Eugéne-nek, hogy nem akarom, hogy kezeljen.
Egy kicsit tartottam tőle, hogy Eugéne-t rossz színben tüntettem fel… nem akartam, hogy a testvére azt higgye, fittyet hányt az orvosi etikára, mert ez egyáltalán nem volt így.
- Elég bonyolult.
Összegeztem végül a dolgot. Nem egyszerű megmagyarázni, és a részletekbe annyira nem is szeretnék belemenni. Ahogy nekik is vannak személyes dolgaik, úgy gondolom, vannak dolgok, amik csak Eugéne-re és rám tartoznak.
- Kedves tőled, nagyon jól esik… de nem szeretnék protekcióval munkát találni. A múltban sok mindenben támogattak, nagyon sok dologban kikövezett utam volt, és az elmúlt hónapok történései után szükségem van arra, hogy valamit én magamtól érjek el… önerőből. Nem is igazán a munka jellege számít, hanem az, hogy érezzem…
Mély levegőt veszek, mielőtt befejezném.
- …szükség van rám.
Figyelem a ténykedését, s amikor előkerül a csat, felnevetek.
- Ki tudja? Lehet, hogy a sajátja!
Persze csak viccelek. Nem beszélgettem még vele annyira sokat, de az alapján én is leszűrtem, hogy elég laza és könnyed. Biztos vagyok benne, hogy a diákjai szívesen ülnek be az előadásaira.
- Szegény! Nekem is van egy bátyám… Jackson… bár nálunk ez inkább fordítva van így… én vagyok, aki a széltől is óvnám, bár ha olyan helyzet adódna, ő se lenne rest mozdulni. Imádom őt!
Miközben Jackie-ről beszéltem, leemeltem én is a lábaimat, és lecsusszantam a pultról. Egymás után dugtam lábaimat a piros cipőkbe, majd amíg Elisé az utolsó simításokat végezte a frizuráján, én elvonultam pisilni.
- Én vagyok a sofőr.
Emeltem meg vállaimat bocsánatkérően, majd Elisé mellett lesétáltam a lépcsőn a földszintre.

Már az utolsó fokokról megpillantottam a magas alakot, aki érkezésünkre felénk fordult. Elisé visszavegyült a vendégei körébe, akik a visszatértét ünnepelni vannak itt, én pedig a farmerom farzsebeibe csúsztatva kezeimet, emeltem zöld tekintetemet Eugéne-re.
- Persze.
Mosolyogtam rá. Részemről a fürdőszoba titka marad, amiről odafent beszélgettünk Elisé-vel.
- Még bírom.
Fordultam el az asztal felé, majd egyesével felemelve a poharakat szagoltam bele a tartalmukba, és kiszúrva azt, aminek az érkezésemkor is éreztem az illatát, fordultam vissza Eugéne-hoz, majd a kezébe nyomtam. Kisujjam futólag érintette a kezét, miközben elhúztam a kezem, és visszafordultam a színes, alkoholmentes koktélok egyikéért, amit Max kevert.
- Egészségedre!
Koccintottam poharamat a konyakos pohárhoz, aztán belekortyolva tovább sétáltam és leültem a kanapéra a többiek közé, akik épp akkor kezdtek új körbe a Felelsz vagy mersz salátaminőségre játszott társasjátékkal.
Amilia odébb lökdöste a férjét, majd behuppant kettőnk közé, és már a szárnyai alá is vett. Érezhetően beloptam magam a szívébe.
- Felelek...
Dőltem hátra a kanapén, amikor rám került a sor.
Aron húzott egy lapot, majd ahogy tekintete átfutott a kérdésen, széles vigyor ült ki az arcára. Felsandított rám, s már a tekintetéből sejtettem, hogy valami intim kérdés van készülőben…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 43
◯ HSZ : 234
◯ IC REAG : 221
◯ Lakhely : Anchorage belvárosa
Re: Városszélek // Csüt. Okt. 08, 2015 8:30 pm

Felvonva szemöldökét vette ki a nő kezéből a selymes, füstöt italt, majd a színes-szagos üdítő felé emelve italát kortyolt bele, miközben közelebb lépve a nő fülébe morogta.
- Pedig lassan elfáradhatnál. – somolygott, és habár nagyon nehezen viselte a húga jelenlétét, örömmel figyelte, ahogy Erin kinyílt, és látszólag jól érzi magát. Sokat mert volna rá tenni, hogy az elmúlt hónapokban ilyen nem nagyon volt.
- Na hess! – intett fejével, ahogy meglátta a társast, de Ő maga akkurátusan kivonta magát ebből a szórakozásból. Nathel átvonulva a másik szobába vetették be magukat a fotelek ölelésébe, és csendesen konyakot szopogatva merültek beszélgetésbe.
- Kösz, hogy elmentél érte a reptérre. – Nathe megvonta a vállát. Számára természetes volt. Elisé kicsit az ő húga is volt, hisz együtt nőttek fel mind a hárman.
- Csalódott volt. Nem mondta, de ismerem minden rezdülését. Téged várt. – Eugéne hosszú ujjai között forgatva az öblös poharat ringatta meg a nemes párlatot. Tekintete az üveg oldalára felkenődő íveket figyelte, belemenekülve a csillogásába, így Nathaniel kénytelen volt folytatni.
- Egész életemben a kettőtök között lévő kapcsolatot irigyeltem. Tudom, hogy ez az egész helyzet végtelenül elcseszett, és értem, hogy haragszol. Én is ezt tenném…basszus…de akármi is volt, akármi is van, ti nem feledhetitek el egymást, csak mert nem tudtatok dűlőre jutni.
- Dűlőre jutni?  - keserűen röhögött fel. – Annak akkor lett volna esélye, ha van beleszólásom. De még csak esélyt sem adott.  – Nathe elhúzva a száját bólintott.
- Tudom. Mégis…valahogy túl kell rajta lendülnötök…a barátaim vagytok. Mind a ketten. És nem tudok, nem akarok választani. – Eugéne felpillantott barátjára.
- Sosem kértünk ilyet. – vonta össze a férfi szemöldökét, remélve, hogy húga sem volt ennyire reménytelenül hülye.
- Persze hogy nem. De ezentúl hogy lesz? Elisé a mosdóban sírdogál, te meg majd minden alkalommal elhozod az aktuális, szemtelenül fiatal szeretődet, csakhogy legyen hová menekülni? –Eugéne rosszallóan vonta össze a szemöldökét, mire Nathe legyintett. – Ugyan már. Kettőnk között annyi a különbség, hogy én nyíltan csinálom azt, amit te a végtelen diszkréciód mögött dugdosol.
- Lehet. – felesleges lett volna hazudni. Ha Nathe túlzott is, mikor magához hasonlította, azért bően volt igazság abban, amit mondott.  – De vele kapcsolatban tévedsz. – intett a másik szoba felé, ahonnan a társasjáték szülte kínos jajgatás és nevetés átszűrődött. -  Semmi nincs köztünk. Semmi olyan, ami miatt bárkinek magyarázkodnom kéne. Épp ezét hoztam el. – sóhajtott, majd italába kortyolt. - Fogalmam sincs hogyan lesz. Majd jobb lesz idővel. Meg kell szoknom, hogy újra itt van. És Elisének is ezt kell tennie.


Aron nyugodtan fektette hasára a kártyalapot, és összefonva ujjait, nagy barna szemeivel Erint kezdte fixírozni.
- Ha a következő öt percben bármit megtehetnél, amit aztán mindenki elfeledne rajtad kívül, mi lenne az? – hogy intim volt-e a kérdés? Nem. Ahogy önmagában a többi sem. De mindegyiket azzá tudta tenni a válaszadó.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt

Re: Városszélek // Pént. Okt. 09, 2015 11:45 am

- Neked meg legközelebb talán Andrea nővért kellene magaddal hoznod. Ő már elfáradt volna minden bizonnyal.
Csípek egyet szavaimmal a férfibe. Andrea nővér állandó éjszakás volt az Anchorage-i kórházban… állítólag azért kérte át magát állandó éjszakára, mert jól bírja az éjszakázást. Hát nem tudom… az esetek több mint a felében amíg bent voltam, ötször rá kellett nyomni a nővérhívóra, mert folyton az asztalára borulva szunyókált. Nem vagyok bolond. Teljesen egyértelmű, hogy neki van mehetnékje, de egyszerűbb abba burkolózni, hogy a partnere elfáradt és azért akar lelépni innen.
Ha már beadtam a derekam, és hagytam magam rávenni az eljövetelre, akkor ki akarom élvezni a helyzetet. Jacksonnak igaza volt, amikor a közös ebédnél azt mondta, hogy ideje olyan dolgokat is megtennem, amikre eddig nem volt lehetőségem a sport miatt. Néha eljártam összejövetelekre, de sose engedtem meg magamnak, hogy túlságosan belefelejtkezzek a buliba, mert folyton az órámat néztem, hogy mikor kell hazaindulnom ahhoz, hogy a másnapi edzésre ki tudjam pihenni magam.
Alapjában véve se könnyű a műkorcsolyázók élete, de ezt nekem még az is tetézte, hogy az edzőmmel egy fedél alatt éltem. Imádtam, noha olykor tényleg nagyon elegem volt az egészből… de semmi kincsért nem fordítottam volna önszántamból hátat ennek az életnek. Minden nehézségével együtt imádtam. Sokak számára, akik külső szemlélőként figyelhetnek meg egy elhivatott sportolót, aki erre teszi fel az életüket, mazochistának gondolják. Talán van benne igazságtartalom, de nem hinném, hogy ez a valódi oka. Iszonyú szívósság és kitartás kell, hogy meglegyen valakiben a profi karrierhez minden, mert önmagában a tehetség édeskevés, ha kitartás és áldozatkészség nincs meg az emberekben.
Lapockáimat és vállaimat a kanapé támlájának döntve vártam a kérdést, majd elhangzásakor kecses mozdulattal átemeltem jobb lábamat a bal fölött, és elgondolkodva nézem az Aron kezében tartott lapra.
- Ez egy nehéz kérdés.
Vallottam be töredelmesen. Könnyebb lenne úgy választ adnom, ha én is elfelejthetném a dolgot, de úgy, hogy nekem emlékezne kéne rá, ám mindenki más elfelejtené, így már bonyolultabb. Nem tudom. Őszintén nem tudom szeretnék-e bármi olyat is tenni, amire aztán csak én emlékezhetnék. Annyira nem látom értelmét a dolognak.
Nem hamarkodom el a válaszadást. Elgondolkodva kortyolok az alkoholmentes koktélomba, majd hüvelykujjamat végighúzom a pohár oldalára kiszabaduló italcseppet, hogy letöröljem onnan.
Tekintetem végigsiklik a játékot körülülőkön, majd elmosolyodva megszólalok.
- Kicserélném az óráitokat, és kíváncsian figyelném, hogy mit kezdetek a helyzettel, miután elfelejtettétek, hogy én voltam.
Ha komoly szívatás lenne a célom, akkor más dolgot is cserélgethetnék rajtuk, ám miért akarnám komolyan megszívatni őket? Az órák felcserélése, és annak elfelejtése viszont érdekes reakciókat szülhetne. A kialakult helyzettől függően talán elmondanám, hogy én tettem, talán nem. Ha olyan dolog lehetne, amiről én is elfelejtkezhetnék, akkor sokkal vadabb ötlettel álltam volna elő.
A játék megy tovább, és ahogy általában… ha jól érzi magát az ember, az idő is lendületes léptekkel halad előre.
A sokadik kör után kiszálltam a játékból, aztán megkérdeztem, hogy merre lehet kimenni egy kis friss levegőt szívni. Belebújtam a kabátomba, mert nem szerettem volna megfázni, és kiléptem a teraszra. A bentről kiszűrődő fények valamennyire megvilágították a kertet is, de nem úsztatta teljes fényárban. Cipőim sarkai diszkréten koppantak, ahogy végigsétáltam a kültéri burkolaton, aztán néhány lépcsőfokon lelépdelve már a gondozott, az éghajlati adottságokhoz jól összeválogatott örökzöld növényekkel benépesített kert kavicsokkal felszórt gyalogösvényén indultam meg. Ordított a kert minden négyzetméteréről, hogy nem véletlenszerűen kerültek oda a dolgok, ahol állnak, hanem a ház tulajdonosának tudatos tervezésének az eredménye.
New Yorkban nekünk is volt kertünk, de ez a kert vagy négyszer akkora lehet, mint a miénk volt. A ház zajai egyre távolabbinak tűntek, ahogy tovább haladtam, aztán döbbenten megtorpanva néztem a virágzó rózsákat. Mégis hogy a fenébe virágozhat még ilyenkor is a rózsa? Tuti valami speciális fajta lehet, van génmanipulált… minden esetre elég kirívó jelenség volt ahhoz, hogy ne tudjak ellenállni annak a csábításnak, hogy megszagoljam… hátha van egy kis illata a húsos vörös szirmoknak.
Leléptem az ösvényről, aztán a közelebb eső virág felé nyújtóztam lábujjhegyre állva. A virág még így is magasabban volt mint én, ezért ösztönből a szára felé nyúltam, hogy kicsit magam felé húzzam. Amikor viszont ráfogtam, éreztem, hogy valami a húsomba vág. Felszisszenve rántottam el a kezem, aztán a kibuggyanó vércsepp láttán kisebb pánik tört rám. A vér látványától nem igazán féltem soha, viszont a vérhígító mellett nagyon oda kell figyelnem. Feltartom a kezemet, magasabban a szívemhez képest, és jobbommal szövetkabátom zsebeit kutatom át, zsebkendőt keresve. Fél szemem közben vérző mutatóujjamon tartom, mielőtt elérni a fehér szövetkabát belső selyembélését a vércsík, sikerül előhalásznom egy zsepit, amivel gyorsan és szorosan körbetekerem az ujjamat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: Városszélek // Today at 6:58 pm

Vissza az elejére Go down
 

Városszélek

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 4 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next

 Similar topics

-
» Városszélek
» Városszéli szórakozóhely

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Fairbanks :: Házak, lakások :: Házak-