HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
AKTÍV KARAKTEREK
136 TAG 62 FÉRFI 74 NŐ
BETOLAKODÓ FARKASOK
31 TAG 16 FÉRFI 15 NŐ
ŐSLAKOS FARKASOK
24 TAG 10 FÉRFI 14 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
23 TAG 13 FÉRFI 10 NŐ
ŐRZŐK
32 TAG 13 FÉRFI 19 NŐ
EMBEREK
15 TAG 5 FÉRFI 10 NŐ
ALAPÍTÓK
10 TAG 5 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legtanulságosabb:

...A Legnagyobb találkozás:

...A Legjobbak (Vörös Hold - Hard):

...A Legjobb (Vörös Hold - Soft):


írta  Jackson Carter Today at 7:32 pm
írta  Marla Borgens Today at 5:11 pm
írta  David A. Blandern Yesterday at 11:11 pm
írta  Declan S. Callaghan Yesterday at 11:03 pm
írta  Darren Northlake Yesterday at 9:43 pm
írta  Payne Holmes Yesterday at 9:15 pm
írta  Alignak Yesterday at 2:37 pm
írta  Alignak Yesterday at 2:03 pm
írta  Achilles Kilpatrick Pént. Dec. 02, 2016 8:09 pm
írta  Lester J. Edison Pént. Dec. 02, 2016 6:04 pm
írta  Celeste M. Hagen Csüt. Dec. 01, 2016 3:50 pm
írta  Jamie Waldorf Szer. Nov. 30, 2016 3:53 pm
írta  Sage Miller Szer. Nov. 30, 2016 3:50 pm
írta  Rebecca Morgan Csüt. Nov. 24, 2016 7:27 am
írta  Balthazar Bluefox Kedd. Nov. 22, 2016 8:30 pm
írta  Vendég Hétf. Nov. 21, 2016 12:46 pm
írta  Nessa O'Brien Hétf. Nov. 21, 2016 10:19 am
írta  Maya Honeycutt Szomb. Nov. 19, 2016 7:20 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:01 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:00 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 10:58 pm
írta  Jackson Carter Vas. Nov. 13, 2016 4:52 pm
írta  Roxan A. Cruz Csüt. Nov. 10, 2016 7:40 pm
írta  Achilles Kilpatrick Csüt. Nov. 10, 2016 7:13 pm
írta  Andrzej Krakowski Kedd. Nov. 08, 2016 8:06 pm
Darren Northlake
 
Alignak
 
Yetta Northlake-Nacrosh
 
David A. Blandern
 
Balthazar Bluefox
 
Primrose Trevelyan
 
Duncan Corvin
 
Rocky
 
Lester J. Edison
 
Celeste M. Hagen
 

Share | .

 

 Marlene's Dessert

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6148
◯ IC REAG : 8034
Marlene's Dessert // Vas. Aug. 31, 2014 5:31 pm

First topic message reminder :

Az utcáról egyenesen nyíló üzlethelységben bal oldalon színes cukorkák garmada várja az édesszájúakat, a végén egy kisebb boltív alatt lehet eljutni a kávézó, társalgó részbe.
A helység jobb és hátsó oldalán pultokon sorakoznak végig a minden nap frissen készülő édes, sós és egyéb ízű édes csodák számára, legyen az sütemény, bonbon, tortaszelet, apró kiegészítők.
A jobb oldali pult részről nyíló ajtó vezet a cukrászműhelybe, míg a vendégek által is megközelíthető a kávézó részen négy-hat asztal várja a süteményt kávét fogyasztani vágyókat. Elég tágas a rész ahhoz, hogy kényelmesen el lehessen beszélgetni, mások zavarása nélkül. Az itteni pult mögött kávé, tea, frappé és gyümölcsturmixok közül lehet választani.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net



























SzerzőÜzenet
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Marlene's Dessert // Pént. Okt. 10, 2014 1:43 pm

Egon fuldoklás közben nem igazán vette tudomásul a körülötte zajló eseményeket, jobbára igyekezett életben maradni. Habár érezte, ahogy Rebecca a hátát ütögeti, de lényegében fogalma sem volt, hogy emiatt sikerült végül a tévútra terelődött falatot legyűrnie, vagy csak mostanra gondolta úgy a süti, hogy ideje lesz meglátogatnia az emésztőrendszert. Akárhogy is, Rebecca aggódó arckifejezésére és kérdésére csak egy suta „bocsi” futott ki a száján. Amikor pedig a törött pohárról és a kifizetéséről makogott valamit, Rebecca úgy leteremtette, hogy a vérfarkas kerekre nyílt szemekkel egyenesedett ki ültében és még a fejét is hátrébb húzta meglepetésében. A lány aztán akkor is rászólt, amikor a szilánkokat rakosgatta a tányérjába, ami miatt Egon zavartan pislogott, és úgy gondolta, válaszol a lány korábbi kérdésére, hátha azzal kicsit lenyugtatja őt, mivel most, hogy már képes volt figyelni rá észre is vette a lány zakatoló szívverését és a felőle áradó idegességet, na meg a pírral borított feszült arcát.
Rebecca érintése még úgy is jól esett, hogy a keze kissé fájt a vágásoktól, na meg attól, hogy a lány úgy szorította a kezére a szalvétát, mintha ütőeret kellene lefognia. De a férfi ezt nem tette szóvá, a fájdalomhoz elég alaposan hozzászokott mártír vérvonala folytán.
Amit Egon lenyugtatásnak szánt, hát az kicsit félresikerült. Rebecca értetlen arckifejezése és utolsónak kiejtett két szavasa után Egon rájött, hogy talán nem kellett volna, most a vámpírokkal és a vérszívással előhozakodni. Ebben a felismerésben a lány nevetése is megerősítette, amit Egon inkább gondolt hisztérikusnak, mint jól esőnek. Nézte a lányt, amint mellette állt és a tenyerét szorította, majd látta Rebecca arcát, amint egyre halványodni kezd, amikor a vérrel átitatott szalvétára pillant.
Nem csoda egyébként, hogy ennyit vérzik, hiszen a lány szorítása miatt egy benn maradt szilánk új utat engedett Egon vérének a felszín felé. Persze a férfit ez nem töltötte el bosszúsággal, inkább jól eső érzés volt, hogy egy nő, akit alig három órája ismer ilyen aggodalommal próbálja megmenteni, bár Egon nem volt teljesen tisztában azzal, hogy lényegében miért is szentel az egész ügynek olyan nagy jelentőséget, elvégre csak a keze vérzik egy kicsit. Látta volna, amikor a teremtője leharapta a karját. Az bizony vértócsa volt a javából, és a fájdalom olyan méretű volt, hogy Egon inkább feladta a küzdelmet, csak, hogy vége legyen már a kínnak.
Már nem borította vörös folt Rebecca orcájának mindkét felét, nem száguldoztak izzadtságcseppek a homlokáról az arca vonala mentén egészen az állig. Arcának sugárzó hője alábbhagyott, és piros színe fakulni kezdett. Amikor Egon látta, hogy a lány arcizmai elernyednek, már gyanította, hogy szükség lesz elkapni Rebeccát, ha nem akarja, hogy lefejelje az asztalukat, ami egyébként nem lett volna olyan óriási probléma, csak, ha mondjuk foggal hárítja az asztal sarkát. Ki hullott fogakat még a mártírok sem tudnak pótolni. Törött álkapcsot, vagy zúzódást a fejen viszont igen. Ennek ellenére, amikor érezte, hogy a lány keze már nem szorítja az övét, gyors mozdulattal felállt, széke egyetlen centit sem távolodott el a helyéről. Macska ügyességű mozdulattal kapott a lány hóna alá hátulról, karjával támasztva Rebecca hátát. Egyetlen kézzel is megtudta volna tartani, mégis az ernyedt test miatt szükség volt, a két kezes manőverre. Bal kezével a lány térde alá nyúlt. Olyan könnyedén tartotta karjaiban, mint egy alvó gyermeket, közben szétnézett a teremben, hogy hová is tehetné le, ahol kényelmesen magához térhet. A lány légzése egyenletes volt, ami azt jelentette, hogy Rebecca nyelve nem akart hátracsúszni a torkába, ami ájuláskor előfordulhat. Mindesetre Egon néhány mozdulattal előre billentette a lány fejét, hogy elkerülje az esetleges nagyobb bajt. Mivel azonban nem látott semmiféle kanapét a cukrászdában, vagy fotelt, így távolabb lépett a szilánkos területtől és óvatosan letette a földre, feje alá helyezte a lány táskáját, de mivel túl kényelmetlennek találta, ezért levette a pólóját és azt is felhasználta ideiglenes párnaként.
Szólni akart a személyzetnek, hogy nem-e hoznának egy pohár vizet, viszont akkor beötlött neki, hogy Rebecca amúgy is vizet ivott. Ellépett a lánytól, és nem meglepve vette tudomásul, hogy jó néhányan a teremben feléjük néznek és néhányan már startra készen állnak, hogy a lány segítségre siessenek.
- Nyugalom semmi baj, csak kicsit elájult – mondta fennhangon, ha esetleg még valaki nem látná ura a helyzetnek, és nincs szüksége, hogy bárki is beleavatkozzon. Az eladónő a közelükben toporgott megint, valószínűleg, most Rebecca ájulása csalta hozzájuk. Egon egy kíváncsi őzikének gondolta, aki épp egy különös emberi kéz által alkotott tákolmányt néz, és tanácstalan, hogy vajon szabad-e azt megközelíteni.
- Hozna egy vödör vizet, ha megkérem? Mármint inkább pohár legyen, ne vödör – helyesbített Egon. Lényegében nem volt szükség rá, hiszen ott volt Rebecca ásványvize, de muszáj volt cselekvésre késztetnie a nőt, mert még képes és egész végig ott ácsorgott volna. Egon felkapta az ásványvizet az asztalról. Mivel jobb kezes volt és a fájdalommal keveset törődött kellemes kis vérmaszatot hagyott a pohár külső felületén. Gondolt rá, hogy le kéne majd törölni, nehogy Rebecca megint elájuljon, de jelen pillanatban nem törődhetett vele.
Leguggolt az ájult lányhoz, akinek még mindig egyenletes volt a légzése, amire egyébként folyamatosan figyelt, még akkor is, amikor az eladóhoz beszélt. Elgondolkodott rajta, hogy stabil oldalfekvésbe is fektethetné, de mivel a lány egyáltalán nem mocorgott, a feje alatt pedig van párna, így nem hitte, hogy gond lenne. Egyébként is ideje lesz magához térnie.
- Rebecca – súgta a lány fülébe – ébresztő. Ne legyél nekem Csipkerózsika. – Bal tenyérrel belenyúlt a pohár vízbe és a lány homlokára tette a kezét, majd az arcára, aztán finoman pofozgatni kezdte. Időközben megérkezett az eladónő is, aki átnyújtotta a poharat, amit Egon egy bólintás kíséretében megköszönt és átvett. Úgy gondolta, addig folytatja az ébresztgetést, amíg szükséges.

//A türelem tornaterem, meg egyébként sem késlekedtél sokat Very Happy//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 660
◯ IC REAG : 622
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Marlene's Dessert // Hétf. Okt. 13, 2014 8:51 am

Egon & Becca


*Igazából fogalmam sem volt mit mondok vagy teszek. Mindkét részről ösztönös volt. A válaszom is amivel jól leszidtam Egont és az is ahogy próbáltam megmenteni, s elállítani a vérzést. Külső szemlélőnek úgy tűnhetett, hogy ura vagyok a helyzetnek, tudom mit kell tennem és hogyan kell egy férfit helyrerakni, a valóság azonban sokkal prózaiabb volt. Halálra voltam rémülve. Egyébiránt nincs gondom a vér látványával, engem aztán szurkálhatnak az orvosi vizsgálatok alkalmával ahányszor csak akarnak, és ha elvágom az ujjam a késsel, simán ellátom a sérülésemet. De ha mást látok vérezni, na azzal már gond van. Talán azért mert tehetetlennek érzem magam, nem tudom mit kell csinálni, főleg ha _annyi_ vért látok mint amit most Egon kezén. A lelkiállapotomat mi sem bizonyítja ékesebben mint az, hogy észre sem vettem azt a kósza üvegszilánkot amit lelkesen és segítőkészen beleszorítottam Egon sebébe. Innen már csak egy sóhajtásnyira volt, hogy levetve a gondjaimat a jótékony sötétséget válasszam. Egon karját már nem is éreztem magamon.
Lassan tisztult a kép, szemhéjaim remegve és erősen gondolkodva emelkedtek fel, hogy résnyire utat nyissanak a fénynek. Az első amit megpillantottam az Egon meztelen felsőteste volt. A kezdeti ébredést erőteljes zavartság vette át, agyamon vastag vattába csomagolva kúsztak át a korábbi események képei, a jelen hangjai pedig összekeveredve, hol hangosabban, hol egészen halkan, szinte suttogva. A cukrászda eladónőjének kérdései a mentőről, a vendégek aggódó érdeklődései összemosódtak Csipkerózsikával. És továbbra is Egont láttam magam előtt félig meztelenül, a másik felét viszont nem láttam.*
-Mi történt……mit…csináltunk?
*Bármi volt is az, nagyon elájultam tőle. A homlokomon hűvöset éreztem és ez nagyon jólesett, egy kicsit helyre is rázott és kezdtem több kontúrt látni magam körül mint amennyi maszatot. Aztán egyik pillanatról a másikra, hirtelen tértem magamhoz egészen. Körülöttem a vendégsereg egy része, a toporgó eladónő, mellettem a térdelő félmeztelen Egon. Bár a bőröm még bizsergett, és a szám olyan volt mint a tapló, felfogtam a valóságot és az ájulásom előtti percek is kitisztultak. fel akartam kelni, roppant kínos mások előtt a földön feküdni, így a kezeimre támaszkodva felemelkedtem. Éreztem, hogy a fejember nehezen visszavándorolt vér megint lefelé indul, de azt is tudtam, hogy már nem fog gondot okozni. Úgy is zavarban vagyok, seperc alatt az arcomba vándorol megint. A legszívesebben elsüllyedtem volna a föld alá, hogy ne lásson senki és én se lássam a kíváncsi tekinteteket. Csodás látványt nyújthattunk most Egonnal, ha belegondoltam mi történt és hozzátettem a magam változatát arról amíg nem voltam magamnál…..véresen, vizesen, ziláltan és sápadtan. Elsőrangú vámpírfilm jelenet volt. Egonba kapaszkodtam és hozzáhajoltam.*
-Te miért vagy meztelen? Menjünk innen jó?
// Köszi Smile //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Marlene's Dessert // Kedd. Okt. 14, 2014 5:10 pm

Egon látta, hogy Rebecca próbál magához térni és emiatt abba hagyta a lány arcának finom paskolását, és kiegyenesedve a sarkára ült, kezeit közben saját térdein nyugtatva. A lány kérdését egyelőre figyelmen kívül hagyta és inkább az állapotáról kérdezte őt.
- Jól vagy? - kérdezte némi aggodalommal a hangjában, persze igazából nem aggódott, hiszen a lány csak elájult, ami néha megesik az emberrel. Párszor már Egonnal is előfordult, példának okáért, amikor az első világháború alatt fejen találta egy kósza töltény. - Amúgy semmit sem csináltunk - válaszolt a lány kérdésére a férfi - csak szimplán elájultál. Szörnyen restellem, de azt hiszem a kezem miatt történhetett - mondta Egon, és ha szemét akart volna lenni, akkor most újfent megmutatta volna a véres kezét, csak, hogy lássa miként reagál rá Rebecca, de ehelyett, tenyérrel lefelé a térdén tartotta, nem törődve azzal, hogy így a ruhája véres lesz.
Egon egy pillanatra körbe nézett, hogy mi újság a bámészkodókkal, és mintha Rebecca csak erre várt volna, kihasználva a férfi pillanatnyi figyelem elterelését kezein támaszkodva a feltápászkodás műveletébe kezdett. Egon persze hallotta a lány tenyerének és ruhájának súrlódását, de mire visszafordult, már majdnem teljesen felegyenesedett. Azért biztos, ami biztos alapon Egon a lány felé nyúlt, hogy megtámassza, ha esetleg a kábulat, még vissza szeretne egy röpke pillanatra térni. A lány zavara szinte tapintható volt, és ehhez még csak farkas érzékek sem kellettek, egyrészt az arcára volt írva, másrészt a testbeszéde is erről árulkodott. A lány belekapaszkodott Egonba és közel hajolt a férfihez, majd egy zavart kíváncsisággal teli kérdés feltevése után, egy újabbat is feltett, amiből Egon kihallotta az ellentmondást nem tűrő hanglejtést, de ugyanakkor az enyhe könyörgést is.
- Ja, igen tényleg - jutott eszébe hirtelen és lehajolt, hogy felvegye Rebecca táskáját és a saját pólóját - erről meg is feledkeztem. - Egy pillanat alatt magára kapta a pólót, majd együtt elindultak a kijárat felé. Előtte azonban még kivett a pénztárcájából egy tízdollárost és félig az üvegcseréppel teleszórt tányér alá helyezte. Gyanította, hogy a pohár értéke kevesebb volt, de beleszámította a takarítási munkálatokat is, amit fuldoklása idézett elő.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 660
◯ IC REAG : 622
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Marlene's Dessert // Hétf. Okt. 20, 2014 7:19 pm

Egon & Becca


-Jobban…köszi.
*Ha nem is látszott, igaz volt. Valóban jobban éreztem magam, legalábbis fizikailag, de a lelkem csorbát szenvedett. Szerettem volna minél előbb eltűnni a cukrászdából. Sajnáltam, hogy ennyire sikerült elrontanom a kellemes beszélgetést, s már csak azért is jutott eszembe az a gondolat pár pillanattal az eszmélésem után, mert már megszoktam. *
-Nem, én sajnálom. Igazán.
*Igyekeztem minél előbb felállni, ez persze nem ment úgy mint egy fitt szöcskének tavasz idején, de azért boldogultam és Egon megakadályozta, hogy a végén üres zsákként megint összerogyjak. Kérdésem ésszerű volt de nem kaptam rá választ, csak kitaláltam hova lett Egon pólója mikor érte nyúlt. Hálásan tekintettem rá és belekaroltam, ezzel kicsit nehezítve ugyan azt, hogy kárpótlást dugjon az egyik tányér alá, de biztosabb lábakon éreztem magam. Minden szem a hátamra tapadt, éreztem és semmivel sem lett könnyebb, hogy elhagytuk a cukrászdát. Odakint aztán pár lépés után megálltam és a táskámért nyújtottam a kezem, korábbi tippem az arcomba toluló vérről kezdett kiteljesedni és ott álltam irulva-pirulva Egon előtt.*
-Sajnálom, jól elrontottam . Szép kis bemutatkozás…és a filmet sem beszéltük ki. Kész katasztrófa vagyok. IOde sem jöhetünk többet. Te jól vagy? A kezed?
*Bár Egon is jócskán benne volt a cukrászda lebontásában, én magamra vettem minden kellemetlenséget. Aggódtam érte, de nem szívesen néztem volna meg még egyszer a kezét.*
-Meg kellene mutatnod egy orvosnak, hátha….össze kell varrni. Elviszlek a kórházba.
*Próbáltam mosolyogni de még mindig pocsékul éreztem magam lelkileg. Talán pár nap múlva nevetve mesélek majd erről valakinek, vagy ha Egon még mindig befizet egy kocsmázásba, akkor vele tárgyaljuk ki, de most bűnbánóan néztem fel rá. Már indultam is a színház parkolója felé, minél előbb érünk oda, annál jobb.*

//Köszönöm a türelmedet, visszatértem Smile //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Marlene's Dessert // Szer. Okt. 22, 2014 2:15 am

- Ugyan, ugyan, ha te katasztrófa vagy, akkor én atomkatasztrófa. Első sorban én akartam meghalni, emlékszel? - fintorodott el Egon egy kicsit - Ráadásul egy nyamvadt Hollandszelettől, amit szerintem sohasem leszek képes lemosni magamról. Majd az utcán fognak mutogatni rám, hogy „Némán ott az az ürge, aki egy sütemén miatt akart megfúlni, micsoda balfasz”. Vagy valami hasonlót. - Egy időre elhallgatott és élvezte a friss levegőt, ami üdítően hatott a benti légkör ellenében. - A filmet meg kibeszélhetjük máskor is, amúgy én jól vagyok köszi, meg a kezem is már jól érzi magát.
Egon elgondolkozott azon, amit Rebecca az orvosról mondott, egy kicsit elhúzta a száját, és töprengő arckifejezést vágott. Talán úgy tűnhetett azon gondolkodik, hogy igénybe vegye-e a lány nagylelkűségét, vagy, hogy menjen-e egyáltalán sebészetre. Valójában azon agyalt, hogy milyen kifogást találjon ki, amivel megúszhatja a saját kórházba szállítását. Sejtése szerint Rebecca nem hagyta volna olyan egyszerűen a sérült kezet kezeletlenül. Így olyan megoldást kellett kiagyalnia, ami megfelelően hihető, nem túlzottan drámai, és nem kérdezősködik utána sokat a lány. Azonban mivel semmi hihető nem jutott eszébe, így kénytelen volt egyszerűen belemenni, hogy kap egy fuvart a kórházig.
- Azt megköszönném - hazudta folyékonyan - amúgy sem igazán tudom, hogy merre is van a kórház - mondta ezt már őszintén. Persze nem lett volna szüksége kórházra meg kezelésre, de nem szerette volna, ha Rebecca emiatt enné magát. A kérdéses persze az lesz, hogy biztosítás nélkül, mivel Egonnak nem volt ilyenje, vajon mennyibe fog fájni a kezelés. Feltéve persze, ha nem csak simán bemegy, lop valahogyan egy kis gézt és körbe tekeri, és a lánynak meg beadja, hogy a doki kicsit részeg volt és így sikerült neki a kezet ellátni. Bár gyanította, hogy ez a verzió csak nagyobb bonyodalmat kavarna.
Végül elindultak Rebecca piros furgonja felé és Egon menet közben lopva nézegette egyre jobban gyógyuló kezét. Ha hosszú lesz az út, lehet már a dokinak semmit sem fog tudni mutatni. Közben az is megfordult a fejében, hogy majd menet közben kiugrik a kocsiból és eltűnik a lány szeme előtt, hogy így ússza meg az orvost, bár szinte azon nyomban el is vetette az ötletet. Még a végén a lány ijedtében balesetet okoz, aztán akkor tényleg katasztrófa lenne a nap.
Már majdnem Rebecca autójához értek, amikor Egon újra megszólalt.
- Nincsen véletlen ragtapaszod a kocsiban? Szerintem nem kell ennek orvos, csak az elején vérzett nagyon. Most már egészen szép. Sőt már nem is vérzik. - Egon mégiscsak úgy gondolta, hogy megpróbálja a kórházat hanyagolni, hátha a lány nem túlzottan ragaszkodik a dologhoz.  

//Igazán semmiség a részemről, örülök, hogy jobban vagy Very Happy//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 660
◯ IC REAG : 622
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Marlene's Dessert // Csüt. Okt. 23, 2014 5:47 pm

Egon & Becca


*Tényleg egy két lábon járó katasztrófának éreztem magam és nem sokat tévedtem. Gyakran előfordul velem, hogy véletlenül mindent elrontok, de szerencsére ezek apróbb dolgok s mint ahogy most sem esett igazán baja senkinek, úgy a múltban sem történt ilyen. Zavarom miatt már nem szédelegtem csak az amúgy is hangyányi egóm kapott egy pofont, azt simogattam épp mikor Egon megint megmosolyogtatott. Az a tájszólás amit produkált igazán mesteri volt, éreztem ahogy ajkaim szélesen elhúzódnak és míg ő kicsit hallgatott én nevettem. Bár tudtam, hogy nem lesz úgy ahogy ő mondta, azért elképzeltem a jelenetet, meg azt is megpróbáltam egy kívülálló szemeivel, amit néhány perce ketten alkottunk odabent. Utólag persze szörnyen mókás volt, főleg mert itt voltunk mindketten épségben. Aztán eszembe jutott Egon keze és kényszerítettem magam arra, hogy ne nézzek lefelé. Úgy gondoltam, legalábbis abból amit láttam, hogy el kell vinnem a kórházba, annyi vér volt rajta, hogy biztos voltam abban, majd össze kell varrni a sebet. Elvégre egy pohár törött szilánkokra a kezében, azt nem tudtam miért, de számomra nem is volt lényeges. Azt hittem majd ellenkezni fog, a fene nagy férfi büszkesége miatt amivel már volt dolgom, meg is lepődtem amikor azonnal beleegyezett. *
-Rendben. Én tudom, legalábbis remélem odatalálok innen.
*Természetesen az egészségügyi intézmények voltak az elsők azon a listán melyet a megismerni való épületekről írtam elméletben. Nem voltam hipochonder és hacsak lehetett kerültem a kórházakat és az orvosokat, de nálam sosem lehet tudni. A kocsimhoz menet már nem kellett volna Egonba karolnom hiszen a szédelgésem elmúlt, de azért belefűztem a karomat az övébe, természetesen nem abba amelyik megsérült. Így legalább akkor sem láttam volna azt ha meg akarom nézni. Más nő persze már előkapott volna egy egész elsősegély csomagot és profi módon bekötötte volna a társaságában lévő férfi kezét, de nálam az ilyen ápolós dolgok kimerültek a teafőzésben és az aszpirin adásában. Mikor Egon újra megszólalt, megtorpantam és ránéztem. Érzésem szerint úgy mint az az anyuka aki a „szurit” megúszni kívánó gyerekére tekint.*
-Egon. Úgy nézek ki mint aki ilyesmit hord magánál? Nálam az elsősegély kimerül egy csomag papírzsebkendőben és egy telefonban. Elsősegély…..
*Szinte azonnal kapcsoltam. A kocsiban elvileg kellene lennie egy ilyen doboznak, de míg a kórház és az orvos hollétével foglalkoztam, a kocsiban kéznél lévő dobozról fogalmam sem volt. Diadalittasan pislantottam Egonra és máris a kocsihoz siettem, onnan ahol megálltunk már nem volt messze így hamar el is értem. Előhalásztam a kulcsot a zsebemből és kinyitottam, majd kutatni kezdtem ott ahol szerintem lennie kellett volna. A kesztyűtartóban persze minden volt csak elsősegély doboz nem, mivel furgon volt, a csomagtartóba nem nézhettem bele, maradtak az ülések alatti és mögötti helyek. Végül az anyósülés mögött találtam meg a kis fehér dobozt. Addigra talán Egon is odaért hozzám, mosolyogva fel is mutattam a számomra egy egész műtőt tartalmazó dobozt.*
-Megtaláltam. Biztosan van benne ragtapasz, meg kötszer és fertőtlenítő.
*És eszembe jutott, hogy valakinek be is kell kötnie Egon kezét. Erőt kell vennem magamon, elhatároztam, ha háromszor is kell felmosnia a földről, én bekötözöm.*
-Megcsinálom, szívesen.
*Mosolyogtam rá, közben a lelkem legmélyén azért fohászkodtam, hogy csak most az egyszer had legyek igazi, gondoskodó nő.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Marlene's Dessert // Csüt. Okt. 23, 2014 11:22 pm

Egon hallgatta Rebecca válaszát a kérdésére, és már kezdett beletörődni, hogy tényleg el fognak menni a kórházba, amikor varázsütésre a lány elhallgatott, és az autójához sietett. Egon félrefordította a fejét és csodálkozva nézett végig magán. Semmi elváltozást nem tapasztalt, még mindig ember volt, szóval valószínűleg a lány nem megijedt, hanem eszébe jutott valami igazán sürgős dolog, amit meg szeretett volna szemlélni a gépjárművében. Egon sejtette, hogy mit keres ezért lassú léptekkel, vidám hangulatban a furgonhoz somfordált. Néhány helyet megnézett Rebecca mire rátalált a kötszeres dobozra, de végül széles vigyorral az arcán dugta Egon orra alá a szerzeményt, közben látnoki képességeit bevetve elárulta mit is tartalmazhat a doboz.
- Ó, ez remek – vigyorodott el szélesen Egon. Már azon járt az esze, hogy simán lebukás mentesen bekötözi magának a sebet. A Nagy Háborúban szanitéc volt, úgyhogy tudja miként kell egy kezet szakszerűen ellátni. Persze saját magán kicsit azért bajosabb, de nem megoldhatatlan. Meg mondjuk a háborúban jobbára amputált, vagy kart és lábat kötözött be. Ritkán kellett kézfejet ellátni, hiszen arra nem mindig jutott idő.
Mindesetre Egon szerint tökéletesen el tudta volna látni saját magát, nem szorult másnak a segítségére. Lényegében gézre sem szorult volna, de ha már így történt eljátssza a sebesültet. Aztán Rebecca felajánlotta, hogy ő majd megcsinálja és Egon öröme lehervadt. Ha a lány kezd neki, akkor biztos fertőtlenít először, amivel felfedi az abnormálisan gyorsan gyógyuló bőrt Egon kezén, ami túl sok kérdést vetne fel.
- Arra igazán semmi szükség – mosolygott vissza Egon, és próbálta ezt úgy tenni, mintha egyáltalán nem lett volna erőltetett. – Csak lefertőtlenítem, bekötözöm, aztán már kész is. Nem szeretnélek a kezemmel tovább terhelni. Amúgy is tudok kezet bekötözni, voltam elsősegély tanfolyamon, becsszó értek hozzá.
Egon remélte, hogy az érvei megengedik számára azt a luxust, hogy saját maga vehesse jobb kezét a bal kezének gondos ápolása alá. Ami persze nem lett volna túl gondos, csak befáslizta volna aztán kész, és persze sokat bíbelődött volna vele, hogy a lány azt hihesse tényleg szakszerűen megcsinálta.

Ha Rebecca azonban nem állt kötélnek, abban az esetben az „operáció” megkezdése előtt Egon kénytelen megelőző intézkedéshez folyamodni. Sebesült kezét feltűnés mentesen hátrébb helyezte, hogy kiessen a lány látószögéből. Lazán ökölbe szorította, majd a változásra koncentrált, és körmei helyére farkas karmokat varázsolt. Nem lett volna erre szükség, ha idő közben az a szemtelen üvegszilánk ki nem lökődött volna a tenyeréből a regeneráció folytán. Akkor elég lett volna erősen ökölbe szorítani a kezét, hogy újra vérezni kezdjen, és látszódjon rajta valami olyan sérülés féle, ami egyenes arányban állt volna a kiömlő vér mennyiségével. Mivel azonban útközben érezte, hogy nem érezte az üvegszilánkot, így kénytelen volt erre a manőverre és remélte, hogy nem figyeli őket egy szemfüles őrző, aki megérezve Egon testében végbenő változást (bár Egon nem volt vele tisztában, hogy erre képesek-e vagy sem), támadásként értékelné a dolgot, és közbe avatkozna a lány életének megmentése érdekében. Aggályait félre téve, mikor ujjai és karmai kellőképpen átváltoztak, Egon ökölbe szorította a kezét, úgy hogy a karmok lehetőleg átszúrják a regenerálódó sebet. Majd miután úgy érezte, hogy ez már nagyjából megfelelő lesz, kiengedett és visszaváltoztatta a kezét újra emberivé. A folyamat nem lehetett több 10-20 másodpercnél, közben játszotta egy kicsit a vonakodó férfit, aki végül nagy nehezen belemegy, hogy ellássák a sebét.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 660
◯ IC REAG : 622
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Marlene's Dessert // Szomb. Okt. 25, 2014 9:03 am

Egon & Becca


*Tudtam, hogy Egont nehezen tudnám rávenni arra, hogy megmutassa magát egy orvosnak, az ismeretségi körömben lévő pasik sem voltak bátrabbak, ha orvosról volt szó, ezért örültem annak, hogy legalább abba beleegyezett, hogy rendes kötés legyen a kezén. Tartottam annyira felelősnek önmaga iránt, hogy ha később mégis gondja lenne a sérülésével, akkor elmegy magától is az orvoshoz. Mivel nem tudtam milyen mély a seb, hiszen a legfontosabb pillanatban átadtam magam a békés öntudatlanságnak, fogalmam sem volt mennyire komoly vagy sem. A sok vér látványa persze nem jelent semmit, attól még lehet jelentéktelen karcolás is ami hamar begyógyul, de legalább ne fertőződjön el. Egy szalvétánál sokkal biztonságosabb megoldás egy tekercs kötszer és jód.*
-Igen az, legalább nem fog elfertőződni. Most komolyan azt gondoltad, hogy elég egy zsepi és majd elmúlik?
*Mosolyogva szemet forgattam, ezek a pasik tényleg nagyon hősiesek és gyerekek. Az ajánlatom őszinte volt, tényleg felvérteztem magam arra, hogy bekötözöm, gondolatban már edzettem is magam a látványhoz. Ha már nem vérzik, vagy csak kicsit, talán kibírom, és ha nem érzem magam tehetetlennek, akkor elég erős leszek ahhoz, hogy bekössek egy apró bibit. Bólogatva hallgattam egon újabb menekülési tervét arról, hogyan köti majd be a saját sebét. Ha a lábáról lett volna szó még meg is értem és el tudom képzelni, hogy sikerül neki, de fél kézzel kötözni nem igazán lehet. Tudom, mert vágtam már el az ujjamat késsel, ráadásul a jobb kezemen lévőt és ballal béna vagyok.*
-Tényleg voltál? Hol és miért?
*Na ezt sem tudtam még róla, de hát pár órányi ismeretség után nem ez merül fel a leggyakrabban, még mindig mosolyogtam, most már sokkal bátrabban. Fog ez menni.*
-Legalább el tudod mondani mit hogyan csináljak. Egon, tényleg szeretnék segíteni.
*Kedvesen kérleltem, sokat jelentett számomra, hogy segíthessek, ha már közvetve miattam sebesítette meg magát. Igaz, már nem is nagyon emlékeztem arra miért is történt az egész, hogy mit mondtam épp amikor elroppant a pohár a kezében. Persze az is lehet, hogy csak a pohár volt túl gyenge, talán már láthatatlanul el is volt repedve és elég volt egy kisebb szorítás is ahhoz, hogy szilánkjaira robbanjon.*
-Ülj be a másik ülésre, addig kipakolom ami szerintem kelleni fog.
*Akaratlanul is időt adtam neki arra, amit csinálni készült, amiről nem tudtam. Míg ő megkerülte a kocsit én félfenékkel az ülésre ültem és kinyitottam a dobozt. A hátrahajtott tetejébe pakoltam egy tekercs kötszert, a jódot, ollót – még az is volt a dobozban! – és a ragtapaszt. Vettem egy mély levegőt és azon merengtem, hogy vajon csukott szemmel is be tudom-e kötözni Egon kezét. A legnagyobb erőpróbára készültem, ha ezen túlesek anélkül, hogy megint Egon ölébe hajlanék, akkor semmi nem állja majd utamat a közeljövőben. Ez persze elég merész gondolat volt, de egy kicsit azért örültem is, hogy segíthetek. még sosem csináltam ilyet. *
-Na, mutasd.
*Szóltam ha Egon beült mellém, velem szemben.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Marlene's Dessert // Vas. Okt. 26, 2014 2:51 am

- Bíztam benne – válaszolta Egon nevetve, mivel Rebecca arckifejezése páratlanul mókás volt. Persze igazából zsebkendő sem kellett volna, ha egyedül történik a dolog, de egy cukrászdában nem akarta a vérét nagyon szétszórni. Mondjuk valószínű, azért sikerült neki rendesen nyomot hagynia a helyiségben. Ott egye meg a fene, majd nem megy oda többet. Megpróbált ész érvekkel hatni Rebeccára, hogy már volt elsősegély tanfolyamon, amin tényleg volt, igaz az akkori nézetek, már lehet elavultak lennének, de azért néha olvasott orvosi könyveket, bár jobbára az olyanokat, amiknek elég elvont címe volt, és nem valószínű, hogy szakmai keretek között megállná a helyét. Igazából nem a gyógyítás érdekelte, hanem az, hogy milyen csodás gyógyulásokról írnak a könyvek. Gyakorlatilag az után kutatott, hogy saját vérvonala mennyire avatkozott már be a sérülések gyógyításába, és hogy vajon ez szemet kezd-e szúrni bárkinek is. Természetesen olyan orvosi szakkönyvekben, ahol komoly kutatásokra alapoznak kizárt, hogy csodába illő félig levágott fej regenerálósról tudósítanának példaként. Azonban, ha nem is ilyen szélsőséges esetek, de az úgymond csodadoktori irodalomban, azért akadt némi érdekes elem, ami elgondolkodtató volt. Ha tudatlan lett volna valószínűleg, csak legyint és az első adandó alkalommal kihajítja az ilyen könyveket a fenébe, de mivel már majdnem kétszáz éves volt, és olyan vérvonallal rendelkezett, aminek hatására másokat tud saját kárára gyógyítani, kicsit fogékonyabbá vált a hihetetlen történetekre. A gondolatai tovább peregtek és a benne lakozó vérvonalon jártak már agytekervényei, azután a véren, ami saját kezéből folyt ki aztán…
És Egon megint nem itt járt, alig hallva meg Rebecca újabb kérdését, csak ösztönösen válaszolt a feltett kérdés tartalmára.
- A háborúban – mondta álmatagon, nem is figyelve a válaszra. Gondolatban azon töprengett, hogy mi lett volna, ha egy másik vendég vágja el a kezét. A fenevad biztosan alaposan szerette volna felnyalogatni a kiömlő vért a földről, és ha Egon elég gyenge lett volna mentálisan, még hagyta is volna neki, ami miatt a lány valószínű hatszáz yard távolságot tartott volna tőle a továbbiakban. Vagy ami még rosszabb, hogy simán átváltozott volna és megette volna szőröstől-bőröstől az illetőt, na meg aki a közelben volt, mondjuk Rebeccát. Aztán hirtelen kapcsolt, hogy mit is mondott és amennyire lehet, kijavítani igyekezett az elszólását. – Mármint úgy értem a… Háborúban a Sérülések Ellen alapítvány, öhm elsősegély felhívásán vettem részt, hm úgy négy éve. Kis helyi szervezet volt, már meg is szűntek – tette még hozzá, ha esetleg később Rebecca szeretne interneten utána nézni, és aztán csalódottan rájönni, hogy nincs is ilyen alapítvány. Egon legjobb tudomása szerint legalábbis nincsen.
- Jól van, legyen, de ha fájni fog sikítok, aztán magyarázkodhatsz a rendőrnek, ha erre jár – közölte immáron elméjével teljesen jelen állapotban. Mivel sikerült elcsesznie a kibúvót ezért, megtette, amit a kezével meg kellett, hogy tegyen, hogy Rebeccának ne tűnjön fel a természetellenes gyógyulás, ami egyébként nem is természetellenes, legalábbis Egon számára nem az. Közben a lány utasítására beült a másik ülésbe és gondolatban vígan várta, hogy ellássák a sebét, hiszen már tényleg van mit ellátni. A dolog annyira feldobta, hogy még az arcára is kiült a diadalittas mosoly, habár a keze lüktetett és sajgott, de ez kevésbé érdekelte jelen helyzetben.
- Itt van tessék – helyezte jobb tenyerének véres felületét a lány tekintete elé. – Lehet, kicsit újra elkezdett vérezni, de ha van a csomagban géz, vagy valami rongy féle azzal letörölheted.
Igazság szerint elég rendesen el kezdett vérezni, ami miatt talán nem fog feltűnni neki a seb szabálytalansága, amit a karmai okoztak
Kéne valamit a kezem alá tenni, ha nem akarod, hogy teljesen összevérezzem a járgányt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 660
◯ IC REAG : 622
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Marlene's Dessert // Hétf. Okt. 27, 2014 4:21 pm

Egon & Becca


-Nem eléggé.
*Vágtam vissza egy fintorral az arcomon. Magamban pedig csak legyintettem. Én sem vagyok egy nagy hős, főleg azok után, hogy üres zsákként rogytam össze egy kis vér látványától, de a pasik aztán tényleg tudnak szenvedni, vagy épp a végletekig elbagatellizálják a dolgot. Egon láthatóan nem szenvedett, szóval nála a második eshetőség lépett életbe, attól még simán el is vérezhetett volna, ennek ellenére még mindig kötötte az ebet a karóhoz, vagyis próbálta elkerülni a „kezelést”. Meglepődtem mikor azt mondta, hogy volt már elsősegély tanfolyamon, nem mintha nem tartottam volna rá képesnek és fogékonynak, de amennyit eddig megismertem belőle, abból nem erre gondoltam először. Kíváncsi lettem hol és miért volt ez szükséges, vagy ha nem szükséges, akkor mitől volt ennyire szorgalmas. Közben rendezgettem a dobozból kivett kötszereket, néha felnéztem rá és észre is vettem, hogy megint nem igazán figyel. Úgy tűnik ez nála gyakran előfordul, már kezdtem megszokni. A válasz illett is ahhoz a „megint nem a földön jár” állapothoz, úgy gondoltam most épp valami egészen máson jár az agya és nem is a kérdésemre válaszolt.*
-A háborúban? Melyikben?
*Na erre a válaszra kíváncsi lettem volna, de láthatóan visszaesett a földre és korrigált.*
-Szép mentés volt.
*Már-már nyelvet öltöttem rá.*
-Egy karitatív szervezet tagja voltál?
*Máris nagyot nőtt a szememben, eszembe sem jutott, hogy esetleg lódít. Annyi furcsaság kiderült már róla, hogy egy ide vagy oda már nem számított. A sikítás említésére felnevettem, igazán és jókedvűen. Elképzeltem ahogy Egon sikítozik….addig ő átsétált a kocsi másik oldalára és beült az ülésre. Felé fordultam és vettem egy nagy levegőt, hogy lélekben felkészüljek a látványra, ő meg csak vigyorgott mint egy gyerek aki ajándékot kapott.*
-Egyáltalán nem fáj?
*Nem értettem mire fel ez a jókedv, de én is mosolyogtam, mindaddig míg az orrom elé nem tolta a kezét, természetesen tenyérrel felém. Vékony csíkban csordogált a vére, éreztem, hogy az enyém meg igyekszik kifutni az arcomból. Az alsó ajkamba haraptam, picit lehunytam a szemeimet és újabb sóhajjal próbáltam lelket verni magamba. *
-Máris, törlöm. Mitől vérzik ez…ennyire?
*Magamban mantraként ismételgettem azt, hogy „Menni fog, megcsinálom, nem ájulok el. Erős vagyok!” Mit érdekelt engem az, hogy milyen széle van a sebnek, egyelőre csak félszemmel mertem megnézni, az is elég volt. Mantrám lassan de biztosan halk motyogássá erősödött. Valamit kikaptam a dobozból és Egon keze alá tettem, kendőnek tűnt. Kötszert, jódot vettem a kezembe és s miután a jód átitatta a gézt, rányomtam Egon sebére. Biztos ami biztos……biztos, hogy csípte.*
-Bocsánat, ez csíp.
*Elkezdtem fújogatni ahogy anyámtól láttam amikor lehorzsoltam a bőrt a könyökömről, az első bicikli utamon.*
-Tegyek rá sebhintőport? Szerintem abba csak beleragad. Vagy kell?
*Felnéztem Egonra egy kis segítségért, eddig egész jól bírom, csak nagy levegő és mantra, nagy levegő és mantra. Amint túljutottunk a sebkezelés kérdésén, nekiállok bekötni a kezét. Az már menni fog, csak körbe kell tekerni a kezén és egy kicsit a csuklójára is, hogy ne csússzon le. Nem egy művészi munka, de arra jó, hogy ne szennyeződjön mindenfélével míg begyógyul.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Marlene's Dessert // Kedd. Okt. 28, 2014 12:38 am

- Nem, nem voltam, csak simán érdekelt a gyógyítás - válaszolta Egon könnyedén. Kellően jókedve volt, mivel elkerülte a lebukást, legalábbis jelen pillanatban úgy érezte, hogy a lánynak semmi sem fog feltűnni.
- Dehogynem - mondta magától értetődően a férfi - piszkosul fáj. Miért kérded? - húzta fel a szemöldökét Egon miközben tovább mosolygott, mivel nem értetette, hogy a lány mitől gondolja úgy, hogy egyáltalán nem fáj a keze. Aztán elgondolkozott, hogy lehet, amiatt, hogy boldognak tűnik, de Egon szemléletében a fájdalom és a boldogság nem zárta ki egymást. - Ja, hogy mosolygok, amikor vérzik egy kicsit a kezem? Ha azt mondom, hogy kínomban teszek úgy mintha vidám lennék azt elhinnéd? Mert, ha nem, akkor azzal is előállhatok, hogy még sohasem részesültem első segélyben ilyen kedves és elbűvölő lánytól? Választhatsz a két változat közül - ajánlotta fel kegyesen a lehetőséget miközben a vigyora olyan széles lett, hogy azt már nem is tudta tovább fokozni. Nem látta a saját képét, de remélte, hogy a túlzott vigyor nem kölcsönzött neki eszelős tekintetet.
- Szerintem nem is vérzik olyan nagyon - mondta a valóságtól elrugaszkodva a férfi - szerintem éppen csak csordogál.
Időközben a lány tett egy kendőt Egon keze alá, amitől máris sokkal jobban érezte magát a férfi, mert így legalább majd csak a rongyot kell kidobni és nem kell előzékenyen felajánlania Rebeccának, hogy kitakarítja a kocsit. Persze, most így jobban belegondolva, majd lehet felajánlja neki, mert akkor újra találkozhat vele. Egon a kendővel kicsit felitatta a vért a tenyeréből, amíg a lány a kötszerrel és a jóddal bajlódott, aztán mint, aki jól végezte dolgát, elégedetten nézte, ahogy a fertőtlenítővel átitatott géz egyre közeledik a tenyeréhez. Egon nem hitte, hogy a szer csípni fogja, Egon tudta ezt. A seb is fájt, de azt képes volt rezzenéstelen arccal tűrni, viszont a fertőtlenítőkhöz ritkábban volt szerencséje, így nehezebben is szokott hozzájuk. Amikor Rebecca ráhelyezte a gézt a friss sebre, és a jód érintkezésbe lépett a feltépett bőrrel, a keze önkéntelenül megrezzent. Ha a lány felnéz, akkor láthatja Egon összepréselt ajkait, amivel a hirtelen felbukkanó csípős fájdalom hatására kiszökni akaró szisszenést akarta meggátolni.
- Áh, dehogyis - hazudta sziszegősen. Óriási megkönnyebbülés volt, amikor a lány végzett a seb kitisztításával és lekerült tenyeréről a csurig áztatott géz.
- Nem, az nem kell, a jód bőven elég - mondta Egon és egyenesen a lány szemeibe nézett.
Végül Rebecca sikeresen bekötötte a kezét, amit persze néhány óra múlva le fog venni, de ezt a lánynak nem kell tudnia. A sárgásfehér színű gézt, már kezdett is piroslani, de ez Egont tényleg nem zavarta. A seb friss, de a regeneráció hamarosan úgyis elállítja a teljes vérzést, kötés ide vagy oda, de örült, hogy Rebecca úgy érezte, hogy tudott valamit tenni érte.
- Igazán köszönöm - mondta hálásan Egon, majd végig nézett a végeredményen. - Egészen remekre sikeredett.
Egon egy pillanatig még nézegette tenyerét, ide-oda forgatva, majd épp kezével segített visszahelyezni a kivett dolgokat az elsősegélydobozba. Bal kezének ujjaival a műszerfalon dobolt, majd Egon megszólalt.
- Ééés, akkor most mi lészen? - kérdezte és Rebeccára vetette tekintetét.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 660
◯ IC REAG : 622
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Marlene's Dessert // Szer. Okt. 29, 2014 7:40 am

Egon & Becca


*Nem csalódtam, de talán úgy tűnhetett mikor tudomásul vettem, hogy önszorgalomból vett részt az elsősegély tanfolyamon.*
-Aha, értem.
*Így is szép teljesítmény és becsülettel értékelhető, legalább többet tud segíteni másokon mint én. Talán nekem sem ártana egy ilyen tanfolyam, akkor nem érezném magam tehetetlennek egy-egy sérülés láttán és a magabiztosságomon is lökne egy kicsit. Most azonban még az a kicsi is elsorvadt mikor Egon, még mindig vigyorogva közölte, hogy "de igenis fáj" neki a keze. Mondjuk az állandó mosolygás nem ezt mutatta, ezek után ezt nem értettem. *
-Mert.....igen pont azért. Öööö....
*Válaszolni akartam, de ő megtette helyettem, így csak helyeseltem, aztán meg makogtam valamit az "ö" betűkről. A felajánlott két lehetőség zavarba hozott, egy kicsit el kellett gondolkodnom valami frappáns válaszon, de közben azon agyaltam, hogy mi az igazság. Tényleg elgondolkoztam azon, hogy csak miattam vigyorog.*
-A második jobban tetszik, de az is lehet, hogy rajtam mulatsz.
*Elmosolyodtam jelezve, hogy ha így lenne nem bántana meg vele. Úgy vigyorgott, hogy ha nem lettek volna a fülei, a szája körbeéri a fejét.*
-Köszi, ezzel nem segítettél.
*Szerintem rajtam mulatott, mert látta, hogy mennyire kell küzdenem az újabb ájulás ellen. Legalábbis csak erre tudtam gondolni miután érzékletesen kifejezte mennyire vérzik a keze. Csak csordogál. Igyekeztem nem átgondolni ezt a szót, hanem félresöpörni mintha nem is hallottam volna, legszívesebben barátian bokán rúgtam volna most, de azzal voltam elfoglalva, hogy a saját számat rágjam csipkésre. Végül csak eljutottam addig, hogy lefertőtlenítsem a sebet és szinte azonnal el is felejtettem a korábbi bokán rúgás gondolatát, pocsékul éreztem magam. nem szeretek fájdalmat okozni senkinek sem, még akaratlanul sem, bocsánatkérőn néztem rá, de Egon hősiesen sziszegett. Mikor az utolsó simításokkal is végeztem, úgy éreztem egy hatalmas szikla gördült le rólam, megkönnyebbültem, hogy végeztem, örültem, hogy sikerült és segíthettem. Széles mosollyal, diadalmasan néztem fel Egonra.*
-Szívesen. Tényleg jó lett?
*Egy képzett elsősegélynyújtótól jó volt ezt hallani, és értelmet nyert a mondás, miszerint minden rosszban van valami jó. Hát nekem ez volt jó, egy kis sikerélmény. Egon segítségével visszapakoltam a dobozba mindent, a keze alá tett kendőbe pedig belecsomagoltam a használt jódos gézt, a maradék tiszta csücskében pedig a saját kezemet töröltem meg, ami most barnáról szép sárgára halványult. Szépen néztem ki, remélem egy szappanos kézmosás majd leviszi, különben addig nem megyek az utcára míg le nem kopik. Egon kérdésére eszméltem, nem kellett sokáig gondolkodnom.*
-Hazaviszlek. Pihentetned kellene a kezedet amíg egy kicsit össze nem záródik a seb.
*Már nyúltam is a kulcsért, hogy beindítsam a kocsit. Már csak azt kellett megtudnom hol lakik Egon, hogy tudjam merre induljak el miután kijutottam a parkolóból.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Marlene's Dessert // Szer. Okt. 29, 2014 5:27 pm

- Persze, hogy jó lett, feszes, nem mozog szanaszét, látod - mozgatta fel s alá a tenyerét, mutatva, hogy a kötés biztosan áll a kezén. - Amúgy nem rajtad mulattam - válaszolt a lány korábbi kérdésére.
Aztán Egon feltette a kérdést, amire a lány azzal válaszolt, hogy hazaviszi a férfit, de nem volt biztos abban, hogy ezt akarja-e.
- Nem is tudom, még korán van haza menni nem? Persze, ha te szeretnél nem gátollak meg, de én szerintem még járnék egyet a friss levegőn. Nem szükséges, hogy hazavigyél, hisz nem lakok nagyon messze innét - mondta Egon és remélte, hogy ezzel nem sérti meg a lányt, vagy ilyesmi, de egyszerűen nem akaródzott neki illúziórombolást elkövetni a lerobbant házikó miatt, amit bérel. Mivel eléggé megkedvelte Rebeccát, számított kicsit a véleménye, és ha meglátja a vityillót, lehet nem is fog majd elmenni vele a beígért kocsmázásra. Meg lehet egyáltalán nem akar majd vele találkozni. Bár az igazság az, hogy a lányt nem úgy ismerte meg, akit ez lényegében zavarna, de ki tudja. Végül is egy próbát megér. A legrosszabb eshetőség úgy is csak annyi, hogy soha nem találkoznak többé. Ez lényegében akkor pozitívum, ha véletlen akkor futnának össze, amikor Egon bestiája szabadjára van eresztve. Mert ebben az esetben nem szeretne találkozni a lánnyal. Másrészt viszont, ha megmutatja a házát, akkor Rebecca esetleg szánalmat érezne iránta, amit a férfi egyáltalán nem akart.
Szinte a 22-es csapdájában érezte magát.
Aztán elgondolkozott rajta és úgy döntött, végül is miért is ne irányíthatná el a házáig. Bejönni nem valószínű, hogy be akarna, így a lány képzeletében még mindig élhet úgy a ház belseje, mintha az takarosan berendezett kis vityilló lenne.
- Bár, kicsit mintha szédelegnék - mondta morfondírozva - talán mégis csak jobb lenne, ha hazavinnél. Persze, csak ha nem lett eleged a szeszélyességemből, mert akkor rögtön ki szállhatok, ha szeretnéd - közölte kedvesen Rebeccával, bár nem gondolta komolyan, hogy a lány tényleg kiszállítana egy sebesültet a kocsijából.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 660
◯ IC REAG : 622
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Marlene's Dessert // Pént. Okt. 31, 2014 7:22 pm

Egon & Becca


-Szuper!
*Dagadtam a büszkeségtől és egy kicsit ki is húztam magam ültömben. Igazából nem is a kötés szépsége tett boldoggá, hanem az, hogy sikerült ájulás nélkül végigcsinálnom. A továbbiakra csak legyintettem és mosolyogtam, tényleg nem bántott volna ha rajtam mulat, így utólag én is nevettem magamon. Ha nem gondolok bele a helyzet komolyságába, akkor tényleg mókás lehettem levegőt kapkodva, a számat rágcsálva nagy igyekezetemben. Mint egy kisgyerek aki élete nagy művét készíti éppen színes ceruzákkal.
Ezek után jobban megnyugodtam volna ha hazavihetem Egont, saját magamat ismerve kellemesebb otthon szenvedni, és nem megkockáztatni azt, hogy esetleg valami váratlan dolog miatt szétnyílik a seb. Persze gondoltam, hogy ellenkezni fog, minden férfi ezt tette volna. Próbáltam másképp hatni rá, megemeltem a szemöldököm és úgy néztem rá, hogy a tekintetemből sugárzott a kérdés: „Biztos, hogy jól meggondoltad ezt a választ?” A csöndben ami kettőnk közé telepedett éreztem, hogy elgondolkodik az ajánlatomon. Eszembe sem jutott, hogy talán az otthonát szégyelli, vagy a szerte-széjjel hagyott szennyesét, ami legénylakásban gyakori volt, de tisztelet a kivételnek, és Egon volt a jelenlévő kivétel. Azt persze nem mondhatom, hogy nem érdekelt hol él és hogyan, mert hazudnék, de az első találkozás után ez már sok lett volna. Egon azonban rátett még egy lapáttal a korábbi ijedtségemre, szeszélyesség ide vagy oda, jobban érdekelt, hogy hogy érzi magát. A szédelgés emlegetésére kikerekedtek a szemeim, ha nem is mondott igazat én annak gondoltam és bevettem. Őszintén aggódtam.*
-Szédülsz? Te jóóóééég! Máris indulunk…és ne beszélj hülyeségeket, nem szállhatsz ki.
*A kulcs után nyúltam, majd a biztonsági övért. Kapkodtam és ezt tudtam jól, azt is, hogy így soha nem fogunk elindulni. Megálltam egy pillanatra, a kormáynt szorongattam és vettem egy nagy levegőt. Magamban lépésről-lépésre elismételtem mit kell tennem ahhoz, hogy a kocsi beinduljon és mi kiguruljunk a parkolóból, aztán gyakorlatban is megcsináltam.*
-Merre kell menni?
*Arra mentem amerre Egon eligazított, és reméltem, hogy hamar odaérünk.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6148
◯ IC REAG : 8034
Re: Marlene's Dessert // Szomb. Nov. 01, 2014 7:30 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Declan S. Callaghan
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 831
◯ HSZ : 192
◯ IC REAG : 175
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : egyszerű farkas alakban is medve nagyságú

Re: Marlene's Dessert // Csüt. Nov. 27, 2014 3:03 pm


Unalaq & Sangilak


Sakaritól megkaptam a heti zsebpénzem, úgyhogy nyakamba vehettem a várost. Az előző hetiből amúgy se maradt semmi, mert mindet sós mogyoróra költöttem - rákaptam, a roppanása, a sós íze, az, hogy film nézés közepette nassolhattam... kezdtem érteni, miért olyan jó móka ez. Sakari természetesen nem értette, miért tettem mindezt, az összes kommentárja az esethez, mikor átjött megnézni és egy nagy halom mogyorós zacskó között talált, mindössze ennyit kérdezett: normális vagy? Erre mit lehet felelni adott helyzetben? A legkézenfekvőbbet: majd ha te is túljutsz a nyolcszázadik éveden, megérted.
Nagojut épp az erdőt járta - cseppet sem meglepő módon -, nekem pedig semmi kedvem nem volt a négy fal közt tölteni a napot, zömmel egyedül, mindennemű társaság nélkül. Az erdőbe nem vágytam, így e derült napon nem fogom megzavarni a vadállomány békéjét. Helyette inkább emberi élvezeteket szemeltem ki: a belvárosban a 2nd aveneun pár napja kiszemeltem egy cukrászdát.
Édes, csalogató illatok csábítottak magukhoz, csillogó szemmel mértem végig a kínálatot, s bántam, hogy Sakari mellett édesből elsősorban a kakaót ismertem ki, sütemények terén igencsak járatlan voltam még. Kezdésképp négyféle tortaszeletet kértem: csokoládé, fekete erdő, puncs, orosz krém; valamint kapucsínót. Ötletem se volt, hogy ezek együtt milyen hatást váltanak ki, vagy milyen ízorgiához lesz szerencsém, majd elválik.
Mindazonáltal békésen eszegető, kétszázas évei elején járó hím benyomását keltettem, energiáim nyugodtan lengtek körül. Nem akartam erősebbnek, idősebbnek tűnni, az mindig sokkal nagyobb feltűnést kelt, engem pedig eddig - a Vörös Holdat leszámítva - csodálatosan elkerültek a falka tagjai. Kivétel a kivételezettek, de ez már alanyi jogom volt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rowena U. MacMillan
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 831
◯ HSZ : 211
◯ IC REAG : 206
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Marlene's Dessert // Szomb. Nov. 29, 2014 2:29 pm

Eredetileg nem terveztem, hogy betérek a cukrászdába. Egyszerű napnak bizonyult a mai, én pedig némi vásárlást iktattam be, mert feleslegesnek találtam, hogy üljek a pénzemen. Ebből kifolyólag, némi ruhát szereztem be, meg egyéb használati tárgyakat, amik majd jók lesznek valamire. Hogy mire, azt még én sem tudtam pontosan, de ezek az amerikaiak mindenféle felesleges vacakot gyártottak és adtak el. Hihetetlen, hogyan sikerült nekik mindentől mindig megszabadulni, de a hozzám hasonló „gyanútlanok” persze mindig megvették.
A lényeg az, hogy karácsonyra szereztem be holmikat, még így a nagy vásárlási láz kirobbanása előtt. Igaz, hogy eredendően nem az én népem ünnepe, és tíz évvel ezelőttig soha nem is állítottam fát, akkor azonban a testcserét követően kénytelen voltam. Azóta pedig különös szokásommá vált, amit éppen akkor is gyakoroltam, amikor a tetoválás izzani kezdett a hátamon. Nem olyan rossz szokás ez, és ha eltekintünk attól, hogy a boltok mennyire lehúzzák ilyenkor az embereket, tényleg kellemesnek mondható. A fa illata idézi az erdőt, a sütemények aromája pedig belengi a szobát, ami kifejezette elnyerte a tetszésemet mindig is. Jelenleg azonban nem volt személyzetem, úgyhogy talán kénytelen leszek én magam megpróbálni, belevonva Surát is. Már ha szeretne majd csatlakozni ebben – lévén, hogy velem él, kénytelen lesz -, hiszen ő eddig is olyan helyen élt, ahol szintén nem éppen ez a vallási szokás. Csak itt nyugaton olyannyira közkedvelt, és ha az ember elvonatkoztat bizonyos dolgoktól, akkor elfogadható.
Ezen a gondolaton felbuzdulva döntöttem úgy, hogy a hétvégére talán beszerzek valami süteményt. Az pedig, ami végképp ennek a döntésnek a megvalósítására sarkallt az volt, hogy megéreztem a cukrászda felől áradó, kíséretiesen ismerős energiát. Abban a pillanatban megtorpantam, zöld íriszeim érdeklődően szöktek a forrás irányába. Nem kellett sokáig gondolkoznom azon, hogy bemenjek-e, vagy ne. Természetesen abban a másodpercben szaporáztam is meg a lépteimet, ahogy tudatosult bennem a tulajdonos kiléte, mielőtt még elszalasztanám. Kinéztem belőle, hogy simán szeretné elodázni a találkozást, és gyorsan eltűnne, mielőtt még odaérnék. Na, nem, ez most nem fog bekövetkezni, az is biztos!
Belépve az üzletbe, egyből megcsapott a megannyi finomság aromája. Mély lélegzetet vettem, miközben kigomboltam a kabátomat, hogy kényelmesebben szemlélődhessek. Pontosan tudtam, hol találom meg a hímet, de előbb még azt is felmértem, hogy kik vannak még bent és hányan. Rajtunk kívül egyébként mindenki ember volt, ha nem így lett volna, arról nyilvánvalóan tudnék. Lépteim ezt követően könnyedén követték egymást, míg tompa koppanásokkal kísérve meg nem álltam az asztal mellett, szemlélve a sütemény rengeteget.
- Mintha valaki még mindig túlságosan telhetetlen lenne… - ajkaimon mosoly jelent meg, ahogy csípőmet lazán nekitámasztottam az asztal szélének. Megvártam, amíg esetleg felfigyelt rám, vagy rám emelte a tekintetét, aztán a következő lendülettel már le is ültem vele szemben, engedélykérés nélkül. – Egészen sértőnek találom, hogy a bál óta nem szántál rám egyetlen percet sem, főként a történtek után. Mindennek pedig már nem is egy, vagy két hónapja! – nem bírtam ki, hogy ne tegyem szóvá a nemtetszésemet, azt jelezve pedig, hogy maradni is szándékom, levettem az elegáns kabátot és a mellettem lévő üres helyre fektettem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Declan S. Callaghan
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 831
◯ HSZ : 192
◯ IC REAG : 175
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : egyszerű farkas alakban is medve nagyságú

Re: Marlene's Dessert // Pént. Dec. 05, 2014 1:56 pm

Sejtelmem sincs, hogy Unalaq miért hitte, hogy megfutamodnék egy vele való spontán találkozásól. Rosszul venné ki magát, ha bárkivel szemben is így éreznék, nyilván akadt, akivel nem szívesen osztanám meg az asztalt, ám az elől se menekülnék el. Legfeljebb öt percet követően magára hagynám, mert nem kívánatos a társasága.
Így hát, megérezve Unalaqot és a közeledtét, ugyanolyan nyugalommal pusztítottam tovább a süteményrengeteget, mint eddig, senkitől és semmitől sem zavartatva magam.
- Sose lehet tudni, melyik lesz az utolsó nap, kár lenne mértéktartás címén elszalasztani bármit is - pillantottam felé rá, majd én is elmosolyodtam. - Foglalj helyet! - mutattam előzékenyen a velem szemben lévő szék felé. - Kérsz valamit? - Először a saját terítékemen mutattam végig, volt közte nem egy érintetlen sütemény, így csak villa kellett volna hozzá, de a kérdésem ugyanúgy vonatkozott a pultban álló finomságokra is. Volt zsebpénzem, most meg tudtam volna hívni.
- Te sem kerestél - mutattam rá erre az aprócska, de nem elhanyagolható tényre, ám hangomban semminemű indulatot vagy bosszúságot nem lehetett felfedezni, ugyanúgy ettem tovább. - A történtek pedig nem érdemelnek több szót vagy nagyobb figyelmet, mint amennyit ott kaptak. Részemről legalábbis.
Mindenkinek szíve joga annyit lovagolni egy témán, amennyit akar, csak ne várja el, hogy partner legyek, mert ahhoz viszont vajmi kevés türelmem akadt. Kevesebb, mint kölyökneveléshez, így azt hiszem, érthető, hogy nem szándékoztam továbbra is a kis összezördülés köré szervezni a gondolataimat.
- Hogy vagy mindig, egyébként? - érdeklődtem, továbbra is magamnak tudva a zen buddhista tanítás minden nyugalmát. Félelmetesen békés tudtam lenni, az azonban már más lapra tartozott, hogy ez milyen könnyen és gyorsan volt képes felborulni. Sose a türelmemről vagy a béketűrésemről voltam híres, hiába, de minden családba kell ilyen is. Jobban belegondolva, Tipviguttal együtt a miénkben így kettő is akad.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rowena U. MacMillan
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 831
◯ HSZ : 211
◯ IC REAG : 206
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Marlene's Dessert // Hétf. Dec. 08, 2014 9:22 pm

- Ugyan… - legyintettem egyet elnézően, és mire felajánlotta a vele szemben lévő helyet, természetesen én már rég a fenekemen csücsültem, tekintetemet le sem véve róla. Kicsit még szokatlan volt a látvány, de egészen kezdtem megbarátkozni ezzel a hatalmas testalkatú négerrel. Valahol még láttam is benne Sangilakot, elég volt csupán a szemeibe néznem hozzá, ahogyan most is tettem. – Tudod te is, hogy számunkra soha nincs végleg utolsó nap – tettem még hozzá, miután hagytam magamnak néhány másodpercet arra, hogy alaposan megszemléljem a vonásait, mintha eddig nem tettem volna meg.
- Hm… - ezúttal zöld íriszeim már a sütemények felhozatalát vizslatták, aztán attól függően, hogy a kezében volt éppen, vagy esetleg az asztalon/tányéron, úgy elvettem az ő villáját. Pontosan úgy, mintha még mindig úgy élnénk, mint évszázadokkal ezelőtt, amikor mindenünk közös volt. Amúgy sem vagyok az a típus, aki különösebben zavartatná magát, ha meg akar szerezni valamit. Engedélyre sem volt szükségem semmihez, hiszen azt tettem, amit akartam. Éppen olyan voltam, mint ő, ugyanazon a szinten álltunk, egyenrangúakként. Nem örültem volna neki, ha esetleg másként gondolja, de legutóbb azt állította, hogy már megváltozott. Kíváncsian vártam ennek minden aprócska bizonyítékát, amit a találkozásaink során esetleg felfedezhettem.
- Ezt megkóstolom! – jelentettem ki végül, némi tanakodás után. A villája máris könnyedén szelt le egy falatnyit az egyik csokoládés süteményből, majd landolt is a számban. Igaz, hogy a jó modorra eddig kényesen ügyeltem, de valahogy mellette ezúttal is úgy éreztem magam, mint régen, holott sokkal több tudás és bölcsesség halmozódott fel bennem az évszázadok alatt, mint ahogyan azt bárki sejthette volna az előtt, hogy találkozik velem. – Ez így igaz – ismertem be kelletlenül, de legalább már ebben is fejlődtem, és jobban ment, mint annak idején. Határozottan nem vagyok reménytelen eset, ahogyan soha nem is lehetett volna ezekkel a szavakkal illetni. Máskülönben nem ülnék most itt ebben a cukrászdában Sangilak társaságában, süteményt majszolva. Ami megjegyezném, hogy egészen kiválóan volt elkészítve, máris eldöntöttem, hogy viszek belőle Surának is haza.
- Viszont te mentél el utoljára, és közölted, hogy nem lesz gond, bízzuk rád – vontam fel az egyik szemöldökömet, aminek következtében néhány halovány kis ránc megjelent a homlokomon. – Ha nem lennék olyan jól értesült, akkor azóta sem tudnám, hogy mi a fene van veled, pedig… - egy pillanat erejéig hallgattam csupán el, mintha az érdekelne, hogy a következő falatot megszerezzem magamnak. Igazából inkább elgondolkoztam, hogy fejezzem-e be a megkezdett mondatomat. Ez a nagy megfontoltság, ami a szokásommá vált, néha roppant bosszantó tudott lenni, ostobaságokat viszont nem szerettem elkövetni. -… pedig érdekel – döntöttem végül a befejezése mellett.
- Bízd csak rám a saját döntéseimet, köszönöm! – villant meg egy pillanatra haragosan a tekintetem. – De persze, te mindig könnyen veszel mindent, már el is felejtettem! Mit számít az, hogy kis híján lebuktattátok magatokat mindenki előtt, a kakaskodásotok miatt, amit évszázadok óta nem tudtok elfelejteni… - felvettem azt a stílust, mintha nem is számítana, mintha nem is érdekelne igazán. Még a vállaimat is vonogattam, vagy éppen a kezeimet tártam szét, már amennyire a hely engedte. – Aztán pedig elvárod, hogy ne érdekeljen? Hiszen nekem is közöm van hozzá, a fene vigye el! – egy pillanat volt, amíg ökölbe szorult a kezem, ám csakhamar el is lazítottam az ujjaimat ismét. – Amihez neked közöd van, ahhoz nekem is közöm van, ezt jól jegyezd meg! – emlékeztettem határozottan, noha már korántsem volt olyan a kapcsolatunk, mint régen, mégis, valamiért felelősséget éreztem iránta, érdekelt a hogyléte.
- Keresem a hozzám tartozókat, már amikor nincs valami jobb elfoglaltságom. Bár a város túl sok újdonságot már nem tartogat számomra. Igazából még azt sem tudom pontosan, hogy merre laksz… - jó, nem volna nehéz kiderítenem, ha nagyon akarnám, de én nem akartam vele eljátszani azt, amit neki sikerült a megérkezésünket követően.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Declan S. Callaghan
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 831
◯ HSZ : 192
◯ IC REAG : 175
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : egyszerű farkas alakban is medve nagyságú

Re: Marlene's Dessert // Szer. Dec. 17, 2014 12:22 pm

- Nem tudhatod. A Szellemek akaratán múlik, hogy érdemesnek találnak-e minket egy újabb esélyre - mondtam a szemébe nézve, majd figyeltem, ahogy eltulajdonította a villámat és megkóstolta az egyik süteményt.
Láttam, mert nyomon követtem az emancipációt az évszázadok során, ám így szembesülni azzal, hogy aki hajdan a törzsön belül is mindössze asszony volt, a férfiak után következő minden tehetsége ellenére is, most szabadon foszthat meg engem egy tárgytól. Megosztottam vele fekhelyem, álmaim, elképzeléseim, zsákmányom, életem első négyszáz évét, ám azóta ebben az évben látom először. Idegen testben, egy hajdani élet és nász emlékével a lelkemben. A Testvérem, ezen még ezer év sem képes változtatni, ám az eltelt évszázadok mindig nyomot hagynak.
- Rowena, kérlek - sóhajtottam némileg fáradtan -, valóban el szeretnéd vinni ezt a beszélgetést ilyen gyerekes irányba azzal, hogy ki kit nem hívott, ki honnan távozott előbb és társai?
Hosszan kutattam a tekintetét, amikor kijelentette, hogy érdekli, mi van velem. Egy pillanatra láttam magam előtt a hajdan volt falut, a törzsi életet, amiben a közös jövőnket terveztük, a békét, ami már sose lesz a miénk. Mindezt nevéhez híven söpörte el következő szavaival, vonásaim pedig megkeményedtek.
Megvártam, amíg elmondta, amit akart, bár nem kis önfegyelmembe került, a Szellemek remélem elégedettek a teljesítményemmel, én minden esetre maximálisan az vagyok. A pajzsom is precízen a helyén maradt, nem szivárgott ki mögüle több, mint amennyit eredetileg akartam, így továbbra is a kétszázas éveimet tapostam. Letettem a villám, félretoltam a kávém és hátradőltem a székben, testtartásom kényelmes volt, tekintetem lángolt a megfékezett indulattól.
- Ahhoz van közöd a dolgaim közül ~ Unalaq ~, amibe beengedlek. Mellesleg leköteleznél, ha ezt a kioktató hangnemet a véredre méltatlan Naturalakjaidnak tartogatnád, én ugyanis még mindig az vagyok, aki hajdanán ~ Sangilak, a Legerősebb, ezt ne feledd el, Nyugati Szél, én se feledtem soha, hogy te ki vagy. ~ Már jó ideje nem veszek semmit se könnyen, azonban elvárom, hogy ha én valamit lezártnak tekintek, kiváltképp személyes ügyet egy másik Testvérünkkel, akkor ne hánytorgasd fel újra és újra, mert a béketűrésemmel játszol és fogalmad sincs, mire vagyok képes.
Felálltam és végignéztem az asztalon, majd rajta.
- Se tőled, se mástól nem tűröm ezt a stílust. És remélem értékeled, hogy a szavaiddal élve, nem kezdek nyilvánosan kakaskodni veled. - Elővettem pár zöldhasút és nagyvonalúan az asztalra dobtam. - A vendégem vagy - húztam cinikus mosolyra a szám, majd sarkon fordultam és ha nem állított meg, távoztam.
Előszeretettel bizonygatta, hogy milyen elfogadhatatlan a viselkedésem, nos, ezúttal úgy éreztem, megfeleltem az elvárásainak. Ettől függetlenül fikarcnyi elégedettséget sem éreztem, csak azt, hogy sikerült indokolatlan erőfitogtatáson és bizonygatáson felhúznom magam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rowena U. MacMillan
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 831
◯ HSZ : 211
◯ IC REAG : 206
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Marlene's Dessert // Kedd. Dec. 23, 2014 8:26 pm

- Igaz… - egyetértően bólintottam egyet, de mint az látható, eddig mindnyájunkat annak találtak, pedig szerintem nem egy olyan volt közöttünk, aki nem élt végig példaértékűen. Én legalább úgy haltam meg, hogy feláldoztam magam, szabad akaratomból, és nem azért, mert elbuktam. Ezért igazából büszke is voltam magamra, de nem szándékoztam senki orra alá dörgölni. Bennem pont emiatt nem is volt kérdéses, hogy miért találtak érdemesnek arra, hogy visszahozzanak. Igaz, hogy el kellett telnie majdnem kétszáz évnek ahhoz, hogy szükség legyen rám, de a lényegen nem változtat, és amiért feltámasztottak, azt a problémát orvosoltam is rövid úton.
Az, hogy mennyire megütközött a villája kölcsönvételén, meg sem fordult a fejemben. Nekem teljesen természetes lépés volt ez, ahogyan az is, hogy megkóstoltam a süteményét. Igaz, hogy nem éltünk már úgy, mint hajdanán, de én nem tudtam elfelejteni azt, hogy mennyi közünk volt egymáshoz. Minket nem csupán a vérünk kötött össze, hanem már jóval Alignak előtt, saját akaratunkból osztottuk meg egymással az életünket. Az emlékeim néha megfakultak ugyan, de máskor éppen olyan élénken éltek bennem a képek, mintha tegnap történt volna. Most, őt látva, mélyen a szemibe nézve, az energiáit érezve, pontosan az utóbbi történt. Az első találkozásunk ebben az új életben kissé ugyan összezavart, de azóta igyekeztem rájönni, hogyan is kezeljem ezt a helyzetet. Fájó bevallani, de még nekem sem ment olyan egyszerűen, mint ahogyan én azt szerettem volna.
- Nem, azt hiszem, hogy nem! – vallottam be végül, mert igaza volt. Tényleg nem lett volna sok értelme, és nekem sem volt ingerenciám hozzá igazán, inkább csak kötekedni akartam vele, próbálgatva a határait, ha már így kijelentette nekem a múltkor, hogy megváltozott a sok szellemként eltelt év után. Ám mielőtt még jobban meggondoltam volna, hogy mit mondok, tökéletesen láttam magam előtt a vonásai változását, a benne fellobbanó indulat lángját. Nem volt nehéz érezni, ezt még egy ember is látta volna valószínűleg, ha egy kicsit jobb megfigyelő a társainál. Ennek ellenére nem ijedtem meg, inkább kíváncsian vártam, hogy mit fog mondani. Nem is váratott vele sokáig, ám amit hallottam, nem éppen az volt, amire számítottam, vagy amit szerettem volna, mondjuk inkább így.
- Ez rád is igaz, ezt ne feledd! – emlékeztettem finoman, szemeim egészen enyhén összeszűkültek. Sok év telt el, és én nagy tudást halmoztam fel, nem akartam, hogy kicsit is alábecsüljön csak azért, mert én nő vagyok. Pontosan ezért küzdöttem hosszú éveken át a múlt század hajnalán, nem voltam hajlandó szembenézni azzal, hogy ő viszont még mindig nem kezel többként, holott testvérekként is ugyanazon a lépcsőn állunk. Nem volt Alfa, senki nem emelkedett ki közülünk. Abban talán hibáztam én is, hogy ezt hajlamos voltam elfelejteni és jobbnak gondolni magam látszólag, de nem tűrtem, hogy fordítottan is ezt érzékeltessék velem.
Némán figyeltem, amint felállt, és reakció nélkül hagytam azt is, amit mondott. Néhány pillanatig eljátszottam ugyan a gondolattal, hogy hagyom elmenni, hadd dühöngje ki magát, és később majd tisztázzuk, ám végül rájöttem, hogy ez nem vezet sehová, ha mind a ketten ennyire ragaszkodunk a saját kis gondolatainkhoz. Ugyan sértett, hogy megkísérelt itt hagyni engem, akit sohasem hagyhat senki csak úgy ott, de végül fáradtan, beletörődőn sóhajtottam egyet, és mielőtt még elsétált volna kartávolságon kívülre, ujjaim a csuklója köré fonódtak. Erősen szorítottam meg, erősebben, mint ahogyan egy normál vérfarkas képes lenne, csak hogy még véletlenül se felejtse el, hogy kivel van dolga.
- Várj! – szólaltam meg, de egyelőre nem néztem fel rá. – Ülj le! – nem beszéltem hangosan, ám a hangomból még így is kihallatszott a határozott él. – Kérlek… - tettem hozzá szelídebben, és ezen a ponton már felemeltem a fejemet is, hogy zöld tekintetem találkozhasson a sötét szempárral. – Sajnálom, rendben? – nem csak úgy mondtam, őszintén így gondoltam, amit érezhetett is, ha kicsit jobban figyelt rám. – Tudod, elég nehéz az embernek kibújnia a bőréből, főleg úgy, hogy az elmúlt tíz évben a civil életben is olyan pozíciót birtokoltam, ami megengedte és meg is követelte valamilyen szinten ezt a stílust. Nem számítottam rá, hogy még találkozhatok veletek, így egy kicsit nehéz átállnom – vallottam be őszintén, és ha visszaült, akkor felé löktem az idehajított pénzét. – Majd én meghívlak – jelentettem ki végül, afféle kárpótlásnak szántam, amiért elrontottam a hangulatát.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Declan S. Callaghan
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 831
◯ HSZ : 192
◯ IC REAG : 175
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : egyszerű farkas alakban is medve nagyságú

Re: Marlene's Dessert // Kedd. Jan. 27, 2015 3:50 pm

- Ezt jelenleg kettőnk közül nem én felejtettem el - mordultam halkan. Nem volt ebben fenyegetés, csak szimpla figyelemfelhívás, rámutatás arra, miképp viselkedett éppen. Finoman szólva is arcátlanságnak tartottam mástól, hogy elvárja tőlem a bizonygatott változást, miközben folyamatosan provokálva vagyok. Domináns mivoltomat tekintve elve lehetetlen, hogy minden szúrást és piszkálást engedelmes öleb módjára hallgassak végig és nyeljek le. Megváltoztam, nem lábtörlő lettem - se neki, se másnak.
Türelmesebb és elnézőbb lettem, ez tény, viszont akkor messze jártam attól, amit példának okáért Kaskae képviselt. Eddig tűrtem a lenézésemet, s még így is civilizáltan, gyomorforgatóan emberien reagáltam le: intéztem hozzá néhány búcsúszót, majd a távozás szándékával felálltam és indultam. Így lesz a legjobb mindkettőnknek, mert szemmel láthatóan már egyáltalán nem működött az, ami évszázadokkal ezelőtt igen. Az elmúlt idő távlatát tekintve ez nem lepett meg, képes voltam elfogadni, de nem kellett eltűrnöm.
Arra számítottam az előbbiek után, hogy hagy elmenni, így némileg váratlanul ért, hogy utána múlt és elkapta a csuklómat. Megszorított. Erősen, annyira erősen, hogy az nyílt emlékeztető volt nálunk, szemembe pedig egy pillanatra karmazsinvörös árnyék úszott. Engem akar a fizikai erejével megfékezni, engem emlékeztetget még mindig? Szóval se voltam hajlandó a tudomására hozni, hogy ha akarnám, erre se lenne képes, hogy legkisebb erővel is megszorítson, gyengébb volna a reggeli harmatnál.
Feszülten vártam, ez a feszültség pedig élesen mart energiáim között. Nem tetszett az él a szavaiban, de amikor meghallottam a kérlelést és a sajnálatot, engedtem apadni magamban az indulatot. Vártam, hallgattam, figyeltem, kissé felszegtem az állam, úgy néztem le rá, mert érzésem szerintem ennyi még járt neki. Pár másodpercig nem reagáltam semmit, majd mintegy békülékenységem jeléül visszaültem. Ő engedett a büszkeségéből azzal, hogy bocsánatot kért, én pedig azzal, hogy elálltam az eredeti szándékomtól.
- Egyikünknek sem könnyű így egymás hegyén-hátán - mondtam az indulat halvány nyomával energiáimban. Nem ment olyan gyorsan a csillapodás, ám annyira sok idő sem kellett hozzá, mint hajdan. - A meghívást pedig köszönöm.
Nem akartam ezen pattogni tovább, ha felajánlotta, nyilván nem azért, mert nem engedhette meg magának, vagy mert nem gondolta komolyan. A feszültség kezdett feloldódni a vállamban, s talán is sikerült összehoznom egy halvány mosolyt.
- Régebben valahogy egyszerűbbnek tűnt minden. A Testvéreinkkel, egymással, a világgal... - megráztam a fejem. - Amennyire élvezem, hogy ismét élek, annyira ijesztő is azt hiszem. Kismillió különböző benyomás, ami teljesen elüt attól, amiket idáig tapasztaltam.
Már csak a sütemény is. Soha eddigi életem során nem volt ilyesmihez szerencsém és ez csupán apró csepp a tengerben.
- Neked is volt ilyen kihagyásod?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rowena U. MacMillan
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 831
◯ HSZ : 211
◯ IC REAG : 206
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Marlene's Dessert // Kedd. Jan. 27, 2015 8:03 pm

Nem tudtam, hogy az előbbi heves, feszültséggel teli szituáció után végül marad-e velem, de reméltem, hogy igen. Egyetlen pillanat volt csupán, amíg kételkedtem benne, az is akkor, amikor lenézett rám, miközben a csuklóját szorítottam. Alig volt néhány másodperc, ám mégis ólomsúlyúnak tűntek, amíg tovarepültek. Őszinte tekintetem türelmesen várta a reakcióját, és amikor végül megszólalt, én is eleresztettem őt, hogy visszaülhessen a velem szemközt lévő helyre. Máris jobban éreztem magam valamelyest, mert valamilyen okból kifolyólag, nagyon nem vágytam a konfliktusra. Igazából sohasem volt lételemem, de ennyi idő elteltével nem is szerettem volna azt, hogy fellobbanjon köztünk a veszekedés lángja. Azon már évszázadokkal ezelőtt túlestünk, többszörösen is.
- Az biztos – egyetértően szusszantam egyet, és immár a megfeszülő izmaim is elernyedtek, kényelembe helyezve magam a széken. A meghívásommal kapcsolatos megjegyzésére nem reagáltam, csupán egy biccentéssel jeleztem, hogy eljutottak a tudatomig a szavai, de feleslegesnek találtam újabbakat ráfecsérelni. – Tudom… - húztam el a számat kissé lemondóan, miközben felkönyököltem az asztalra, és a tekintetét kerestem. – Sok dolog megváltozott, és sokan szerintem nem tudunk mit kezdeni most ezzel a helyzettel, hogy újra egy városban kell élnünk. A mi esetünkben ezt akár egy nagy légtérnek is nevezhetnénk – vélekedtem, ajkaim széle egy kissé felfelé rándult, valami mosolykezdeménynek.
- Neked talán még nehezebb, mint nekünk – nem tudtam, hogy milyen lehet egyből egy ilyen felgyorsult világba csöppenni, azt azonban tudtam, hogy milyen kihagyni rengeteg évet, és más korba érkezni. Ő pedig, mintha csak olvasott volna a gondolataimban, úgy tette fel a kérdését. Ekkor már nem bírtam megállni, hogy el ne mosolyodjak. – Úgy érted, hogy voltam-e odaát? – kérdeztem meg azért, a pontosítás kedvéért. – Pont ezen gondolkoztam. Igen, voltam. Bár nem annyira hosszú ideig, mint te, de a tiédnek a felét én sem itt töltöttem – ezúttal az itt nem magára a városra utalt, hanem sokkal inkább az életre, magára a földire, a szellemvilággal szemben. – Nagyon jól tudom, hogy milyen érzés visszarázódni valami olyanba, amit igazán nem is ismersz, hiába láttad bizonyos tekintetben. Nekem egy kicsit könnyebb dolgom volt, ugyanakkor mégsem. A múlt század elején tértem vissza – tettem hozzá, hogy egyértelmű legyen számára. Azért akkor is rengeteg változás történt, de mégsem olyan gyökeresen lett minden más, mint Sangilak esetében.
- Azt hiszem, hogy mindnyájan túl sok dolgon mentünk keresztül, és már nehezebben tudunk alkalmazkodni az olyanokhoz, akik ugyanazon a szinten állnak, mint mi – jegyeztem meg némi gondolkodás, és pár falat sütemény után. Ha már itt volt előttem, hát miért is ne fogyaszthattam volna el? Persze a kóstolás lehetőségét a hímnek is meghagytam, felé kínálva a sajátomat. – Nem tudom, hogy mennyire fog sikerülni. Túl sok ellentét feszül még mindig… - nem magamra gondoltam, sokkal inkább más Testvéreink kapcsolatára, nekem ugyanis senkivel nem volt különösebben nézeteltérésem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Declan S. Callaghan
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 831
◯ HSZ : 192
◯ IC REAG : 175
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : egyszerű farkas alakban is medve nagyságú

Re: Marlene's Dessert // Szer. Feb. 04, 2015 10:22 pm

Halványan elhúztam a számat az egy légtér említésére. Nos, igen, ez nekünk, főleg mára már csupán egy lap alattnyi föld, apró, és talán tényleg kevés, ez pedig lehet, hogy további feszültséget eredményez.
Ismét a süteményemet piszkáltam, de már nem éreztem hozzá annyi kedvet, mint korábban. Kissé elmerengtem, amikor megemlítette, hogy nekem talán nehezebb, mint a többieknek. Árnyalatnyit oldalra döntöttem a fejem, érdekelt, hogy ezt milyen értelemben gondolta, így figyelmesen hallgattam. Érezhetően másabb lett, mint pár perccel ezelőtt, s ez nagyban hozzásegített ahhoz, hogy ne akarjam itt hagyni, hogy kíváncsiságom ismét feléledjen. Kérdésére biccentettem.
Talán mások is voltak odaát rajtunk kívül, mégis ő volt az első, akivel erről úgy beszéltem, mint szintén átélővel. A Szellemek valóban különösek. Emberi életünkben egymásnak szántak minket hevességünk és nyughatatlanságunk miatt, s hirtelen megint úgy éreztem, hogy ez akkor nem volt véletlen. Sok idő telt el, nem állítanám, hogy mg asszonyomnak tekintem, ám mióta leült velem szembe, először járt át valamiféle kellemes ismerősség érzete.
- Védőszellem voltam - mondtam halkan, miután elhallgatott és pár másodpercig irigyeltem. A múlt század eleje... egy pillanat volt csupán nekem az az évszázad is, elsuhant, mintha nem lett volna hosszabb pár napnál. Annyi minden mellett elrohantam és nem tehettem semmit. - Kaaponak hívtak. Azt jelenti: az istenek ereje - mosolyodtam el halványan, lelkem csendes derűvel és büszkeséggel. - Furcsa nélküle... az utódom nélkül itt és most. Annyira hozzászoktam majdnem négy évszázad alatt, hogy nélküle mindig kicsit egyedül érzem magam - vallom be eltűnődve, s valahol... remélem és tudom, hogy ezt is megérti.
Vettem egy falatnyit az előtte lévő süteményből, ahogy felém kínálta.
- Lehetséges - hagytam rá, mert én is éreztem benne igazságot. - Tudom, hogy nem könnyű nekem vagy bennem hinni, Rowena és nem is várom el, hogy bármelyikőtök csettintésre megtegye. De visszatértem és itt vagyok. Oka van annak, hogy most kaptam még egy lehetőséget, egy bukás egy Harcos életében pedig mindig több mint elég. Még egyszer nem hagyom bekövetkezni. Elhiszed ezt nekem? - néztem rá a tekintetét fürkészve komoly arccal. Nem meggyőzni akartam, a győzködés továbbra sem az én terepem volt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rowena U. MacMillan
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 831
◯ HSZ : 211
◯ IC REAG : 206
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Marlene's Dessert // Vas. Márc. 01, 2015 5:17 pm

Csupán figyelmesen hallgattam, tekintetem pedig érdeklődővé vált, amikor említette, hogy védőszellem volt odaát. Ebben nekem sajnos, vagy nem sajnos, de nem volt tapasztalatom. Pedig valószínűleg szívesen lettem volna ott egy leszármazottam mellett, amikor éppen szüksége volt rám, de ezt én nem tapasztalhattam meg. Nem tudtam pontosan, hogy a Szellemek miként döntenek a sorsunk felett, hogy a védőszellem léte büntetés vagy inkább jutalom, de talán inkább az előbbire tippeltem volna, amire én hála istennek nem szolgáltam rá a századok során. Ez az érdeklődés azonban akkor fordult át valami másba, amikor megemlítette, hogy hívták őt.
- Tessék?! – kis híján félre is nyeltem az éppen bekapott süteményfalatot, ahogy meghallottam azt a rövidke mondatot. – Igen, tudom, hogy mit jelent! – vágtam rá türelmetlenül, még mindig úgy nézve rá, mint aki tényleg szellemet lát. Lassú, kimért mozdulattal eresztettem le a villát tartó kezemet, majd engedtem is ki ujjaim közül az evőeszközt, úgy bámulva rá még mindig. – Hallottam rólad… - mondtam ki végül, talán valamiféle magyarázattal szolgálva számára, az előbbi furcsa viselkedésemet illetően. – Egy ideig, miután elhagytam a kontinenst az első testcserémet követően, Skandináv területen éltem – ezért tudtam a név jelentését is, és ezért nem volt egyáltalán különös, hogy ennyire meglepődtem.
- Fogalmam sem volt róla, hogy te vagy… - dünnyögtem magam elé, miközben elgondolkozva piszkálni kezdtem a desszertemet. – Rólam meg azt hitték, hogy Freya vagyok, és lejöttem közéjük a földre – mosolyodtam el, mert még mindig igazán hízelgőnek találtam ezt a gondolatot, és akkor nem volt szívem felvilágosítani az ellenkezőjéről azokat az embereket. – Elég hosszú időt töltöttem ott, alaposan kiismertem az északiakat, mielőtt tovább mentem volna kelet felé – tettem még hozzá, afféle lezárásként, mert annyira még most nem akartam belemenni. Talán ő is hallott az első olyan falkáról, amelynek tagjai csupa nőkből álltak, de egyelőre nem akartam eldicsekedni azzal, ami olyannyira jellemző volt egyébként rám, hogy nem is lehetett másnak a keze ennek a megalapításában.
A kérdése, és a komoly kérdése hallatán egy kis időt azért még hagytam magamnak. Tűnődve néztem őt, a vonásait, az ismerős, ugyanakkor mégis idegen pillantást, aztán lassan bólintottam egyet és előrenyúlva, megszorítottam a kezét.
- Igen, elhiszem! – jelentettem ki. – El akarom hinni, hogy ha a sokunk között lévő kapcsolat változására nem is értünk meg, mi magunk még változhattunk – kicsit oldalra billentettem a fejemet, úgy fúrtam bele moha zöld íriszeimet az ő sötét pillantásába. – Egyszer már hittem benned annyira, hogy kövesselek egy olyan úton, amire sokan félve, vagy kételkedve léptek rá, inkább engedve a nyomásnak. Én önként és dalolva fogtam meg a kezedet akkor is, és megtenném megint, ha arra kerülne sor! – szerintem ezzel mindent elmondtam azzal kapcsolatban, hogy milyen új esélyt adtam most neki. Mindenkinek jár egy második, igaz? A szellemektől pedig már megkapta… ki vagyok én, hogy ellenkezzek az ő akaratukkal, az ő döntésükkel?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: Marlene's Dessert // Today at 11:21 pm

Vissza az elejére Go down
 

Marlene's Dessert

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 4 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Fairbanks :: Mindennapi élet :: 2nd Avenue-