HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
AKTÍV KARAKTEREK
136 TAG 62 FÉRFI 74 NŐ
BETOLAKODÓ FARKASOK
31 TAG 16 FÉRFI 15 NŐ
ŐSLAKOS FARKASOK
24 TAG 10 FÉRFI 14 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
23 TAG 13 FÉRFI 10 NŐ
ŐRZŐK
32 TAG 13 FÉRFI 19 NŐ
EMBEREK
15 TAG 5 FÉRFI 10 NŐ
ALAPÍTÓK
10 TAG 5 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legtanulságosabb:

...A Legnagyobb találkozás:

...A Legjobbak (Vörös Hold - Hard):

...A Legjobb (Vörös Hold - Soft):


írta  Jamie Waldorf Szer. Nov. 30, 2016 3:53 pm
írta  Sage Miller Szer. Nov. 30, 2016 3:50 pm
írta  Emily Hart Kedd. Nov. 29, 2016 9:17 pm
írta  Catherine Benedict Kedd. Nov. 29, 2016 11:11 am
írta  Primrose Trevelyan Hétf. Nov. 28, 2016 1:52 pm
írta  Rebecca Morgan Csüt. Nov. 24, 2016 7:27 am
írta  Balthazar Bluefox Kedd. Nov. 22, 2016 8:30 pm
írta  J. Isaac Sladen Hétf. Nov. 21, 2016 9:34 pm
írta  Vendég Hétf. Nov. 21, 2016 12:46 pm
írta  Nessa O'Brien Hétf. Nov. 21, 2016 10:19 am
írta  Maya Honeycutt Szomb. Nov. 19, 2016 7:20 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:01 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:00 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 10:58 pm
írta  Jackson Carter Vas. Nov. 13, 2016 4:52 pm
írta  Catherine Benedict Szomb. Nov. 12, 2016 6:47 am
írta  Roxan A. Cruz Csüt. Nov. 10, 2016 7:40 pm
írta  Achilles Kilpatrick Csüt. Nov. 10, 2016 7:13 pm
írta  Andrzej Krakowski Kedd. Nov. 08, 2016 8:06 pm
írta  Roxan A. Cruz Kedd. Nov. 08, 2016 6:31 pm
írta  Tawny Vaidya Hétf. Nov. 07, 2016 11:02 pm
írta  Skyler R. Hamilton Hétf. Nov. 07, 2016 10:03 pm
írta  Balthazar Bluefox Hétf. Nov. 07, 2016 9:55 pm
írta  William Douglas Hétf. Nov. 07, 2016 6:48 pm
írta  Jackie Leigh Suresh Hétf. Nov. 07, 2016 3:32 pm
Celeste M. Hagen
 
Balthazar Bluefox
 
Lester J. Edison
 

Share | .


























 

 Aurora Whispers Mesekönyvbolt

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6140
◯ IC REAG : 8029
Aurora Whispers Mesekönyvbolt // Pént. Szept. 12, 2014 9:38 am

Bérlő: Killian K. Kenway (közreműködik Abigail Cecile Cross & Hope E. Belfort)

Ha közelebbről is megszemléled a faragott fatáblát, ami a bolt cégéreként szolgál, apró, barnára égetett betűkkel a következő kiegészítést olvashatod:

AURORA WHISPERS
- because there's always a story to be told


(a kép erőteljes illusztráció)

A közepes méretű könyvesbolt mindössze egyetlen helyiséget ölel fel. Minden polc természetes faanyagból készült, szemmel láthatóan szellősen vannak még pakolva, hiszen nincs túl sok könyv, amivel meg lehetne tölteni a polcokat. Ha az üzlet beindul, minden bizonnyal az egész atmoszféra hirtelenjében változik majd valamiféle titkos kuckóvá.
A pénztár és a pult közvetlenül a bejárattól balra helyezkedik el, és úgy, mint a helyiség többi része, egyedülálló apróságokkal, faragványokkal és játékokkal, dísztárgyakkal van megpakolva.
A falak nagy része a lila, a fehér és a zöldalma színeiben pompáznak, egyenletes felületet azonban nehezen találsz: különféle hagyományőrzéssel kapcsolatos motívumok jelennek meg, már csak az oldalfalakat is egy történetté várzsolva. Összesen tizenhárom gyermek, fiúk-lányok vegyesen, ki-ki valami játékot játszik, együtt, egymással, külön-külön. Erőteljesen vannak jelen az állatok, a plafon felé sasok és egyéb madarak repülnek, szarvasok, őzek, kisebb rágcsálók, kölyökfarkasok, medvebocsok leskelődnek vagy éppen ismerkednek a fal szereplőivel.
A plafonról mélylila selyemszalagok lógnak alá, hanyagul mintegy sátortetőként borulva az egész helyiségre.
A hátsó sarok egy kisebb játszóházként funkcionál: babzsákok, apró asztalka, koros olvasólámpa, egy tipi és megannyi hagyományos játék szanaszét: kisautók, babák, ólomkatonák, állatfigurák. Papír és színesceruzakészlet pihennek egy újabb asztalka tetején arra várva, hogy valaki végre dobálja szét őket.

Szinte észrevétlenül simul bele a közegbe egy ajtó, amin át a személyzeti részleget, az illemhelyet, valamint egy apró főzőfülkét találunk.

A pénztárgép mellett egy nagy kartondoboz pihen. Lezárt, csak egy vékony rés akad a tetején, olyan, akár egy szavazóurna. Oldalán cirádás betűkkel a következő felirat áll:
Mesélj nekem Te is!
Ha valaki megkérdezné, mire jó ez pontosan, a válasz a következőképp hangzana:
Minden történet érdekes, és minden történetnek van tanúlsága. Névtelenül lehet bele dobni mindenféle mesét, titkot és kívánságot, és ki tudja, talán egy szép napon a bolt saját kiadatású könyvében fognak visszaköszönni.


A hozzászólást Alignak összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd. Nov. 11, 2014 1:34 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Killian K. Kenway
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 832
◯ HSZ : 385
◯ IC REAG : 476
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Aurora Whispers Mesekönyvbolt // Pént. Szept. 12, 2014 11:19 pm




Sikerült belátnom végre teljesen és megmásíthatatlanul: szükségem van valamiféle mindennapos elfoglaltságra ahhoz, hogy elkezdjek visszarázódni valamiféle rutinba. Igazából már egy ideje érlelődik bennem a gondolat, hogy munkát kellene vállalnom. De félő, hogyha lenne főnököm, egy rosszabb pillanatomban már nem lenne tovább ebben a státuszban. Vagy ha túl sok ember közé kellene kerülnöm, akkor sem lennék biztonságban. Ami azt illeti, az emberek sem biztos. Utcát seperni pedig nem fogok - olyan városban legalább is biztosan nem, ahol minden Testvérem él. És ennyi méltóság azért maradjon már bennem, nem igaz?
Igazából az állandó anyagi függés volt az, ami megadta a végső lökést. És még ehhez is Abigailtől kellett elfogadnom a pénzt, és ez talán még megalázóbb, mint Yee eddigi "zsebpénze", de így legalább van esélyem bízni abban, hogy lesz esélyem visszaadni neki. Vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy a közös életünkbe tudok majd fektetni. Hiába vagyok biológiailag férfi és hiába vagyok erősebb a föld majdhogynem összes teremtményénél, a lelkem mélyén hiányzik az, hogy megszokott, hétköznapi módon gondoskodhassak a családomról.
A Gyermekkönyv-bolt remek ötletnek tűnt, bár éppen olyan elérhetetlennek is jelenlegi helyzetemből adódóan. Abigail és Yee is egyaránt nagy lelkesedéssel támogatták az ötletet. Szívesen fogadom mindkettejük segítségét, persze Abigailtől nem várnám el a munkát, hiszen így is van elég dolga, de ha Yee esetleg unja magát, szívesen látom itt. Neki is szívügyei az apróságok, akárcsak nekem.
Persze a megfelelő helyiség megtalálásában is segítséget kellett kérnem: én képes lettem volna felkerekedni és gyalog végigtrappolni az egész belvároson addig, amíg nem találok valamit, ami tetszik. Helyette az internet segítségével találtunk megtekinthető helyiségeket. Persze eléggé finnyás voltam, vagy húsz helyet megnéztünk, mire erre rámondtam, hogy megfelel. Elég nehéz a fejedben lévő képhez keresni valamit, ami legalább a töredékét leképezi annak, amit a lelki szemeid előtt látsz. Aztán végül abba maradtunk, hogy a gipszkarton és a belsőépítészet csodákra képes, így megtaláltuk ezt itt.
Nem nagy helyiség, de elegendő ahhoz, hogy legyen egy kis játékkuckó is majd az egyik világosabb sarokban, és hátul az irodának is van külön részlege. Nem egy nagyvállalat, de kezdetnek megteszi, és szerintem nem is kell több.
Egyelőre festeni kell, lilára és almazöldre és fehérre. A berendezés majd csak ezután lesz lehetséges. És valami olyat is mondtak, hogy fel kell venni a kapcsolatot valamiféle szállítóval és kiadókkal és azt hiszem, hogy egy kicsit elbizonytalanodtam.
- Nem vagyok benne biztos, hogy ez tényleg jó ötlet. - kezdek bele, már munkásruhában ácsorogva az üres helyiség közepén - Úgy értem... Persze, imádnám, ha egész nap itt lehetnék majd és kiszolgálhatnék és ellehetnék a kicsikkel, de ez az egész üzleti világ! Megrendelések, és adófizetés meg vállalkozói igazolvány. Én csak úgy... ülnék itt, és ellennék, tudod?
Odalépek Abigailhez és megölelem, mert az igazság az, hogy kicsit tartok a dologtól, de ha már elkezdtem, nem fogok kihátrálni belőle. Egyelőre.
- Azért ezt már ne dobjuk ki... - bökök a festékek felé - Megmutatom, hogy képzeltem el!
Szinte csettintésre jelennek meg a képek körülöttünk, már a teljesen berendezett helyiségben állunk, könyvekkel és babzsákfotelekkel, a plafonról lógó repülőgépmodellekkel, térképekkel, mesehősökkel, a játszókuckóban indián-tipivel...
- Hoppá, kicsit sok lett, elnézést. - a berendezés eltűnik és már csak a falak maradnak színesen, csíkosan és mégis, valahogy esztétikus rendet teremtve - Na, mit gondolsz?
Kérdezem csípőre tett kézzel, és már nagyon rég éreztem, hogy ennyire fontos lett volna számomra egy ilyen aprónak tűnő visszajelzés, mint amire most várok a feleségemtől.


Kilaun
EXCUSE ME WHILE I LIGHT UP THE SKY

-.Nightmare.-
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Abigail Cecile Kenway
Vezető Gyógyító - Mentor

◯ Kor : 55
◯ HSZ : 798
◯ IC REAG : 869
◯ Lakhely : Fairbanks, kertváros





Re: Aurora Whispers Mesekönyvbolt // Hétf. Szept. 15, 2014 11:07 am


Killian és Abigail


Azt hiszem, a hónap meglepetésének tudható be, amikor Killian felhozta, hogy mi köti le a gondolatait mostanság. Még szép, hogy támogatom az ötletet! Hisz már hónapokkal ezelőtt is említettem neki, hogy szerintem jót tenne, ha valami munkával lefoglalná magát, segít helyrebillenteni az ember napirendjét, no meg nem csak céltalanul, magába fordulva búslakodik, mint egy fél kiló savanyú citrom.
Magam is szeretek olvasni, és a gyerekeket is szeretem, így aztán a gyermekkönyv-üzlet gondolata is megmosolyogtatott, s bár eddig nem túl sok, kimondottan ilyen területre szakosodott könyvhöz volt szerencsém, de ki tudja… lehet, a végén kiderül, hogy az év „találmánya” lesz. Részemről egy csöppet sem volt semmi megalázó érzés abban, hogy anyagilag támogatom a férjemet… egyrészt, mert volt miből és a mindennapi kiadásokon felül nem szoktam túl sokat költekezni, másrészt meg a házasság olyan, mint egy csapatjáték, nem igaz? Ahol mindig számíthatunk a másikra, így aztán nem volt kérdés, hogy segítsek-e, pláne, hogy még az ötlete is tetszett. Másfelől, biztosra veszem, hogy ha fordított helyzetben lennénk, ő is hasonlóan cselekedne.
Azt hiszem, a hely kiválasztása a kisebbik nehézség volt, a nagyja még bőven előttünk áll… pontosabban Killian előtt, hisz akármennyire is igyekeztem segíteni, azért jóval szűkebb szabadidőből gazdálkodtam, mint egyelőre ő. Csak induljon be a bolt, és lesz ez még fordítva is!
-Ugyan már, ne butáskodj! Az első pár lépést már megtetted ahhoz, hogy valóra váltsd ezt az álmodat, nehogy már olyan apróságok vegyék el a kedvedet, mint ezek a hivatalos dolgok… -csóváltam a fejem -Elhiszem, hogy nem a legizgalmasabb része a dolognak, de nem hiszem, hogy túl bonyolult lenne, vagy ha mégis, akkor majd segítséget kérünk egy szakembertől. Vagy mást nem szerzel egy kollégát magad mellé, aki besegít az adminisztrációs dolgokban. A kiadóktól meg szerintem nem kell tartani, szerintem kimondottan érdekes megkeresni őket, és összeállítani a könyvválasztékot, hogy miket szeretnél viszont látni leendő boltocskádban. -magyaráztam lelkesen, ahogy körbesétáltam a helységben - Amúgy ha már ennyire a kicsikkel szeretnél foglalkozni, akkor akár a könyvesbolt mellett gyermekmegőrző is lehetne az üzlet… Mégsem olyan kötött és szigorú mint egy óvoda, de mégiscsak a picik között mozogsz. -jutott eszembe egy újabb javaslat, hisz üzleti téren mindig jobb több lábon állni és mai rohanó világunkban biztos erre is lenne igény – anyuka lepasszolja a lurkókat, amíg a fodrásznál ücsörög meg a körmeit lakkoztatja…
Az ölelést én is viszonzom, bátorítóan megpaskolva a férjem lapockáját.
-Ne is dobd! -fenyegetem meg játékosan - Ha már így „kiöltöztem” én is, akkor ne hiába… -utalok csodálatos színes, festékfoltos öltözékemre, amit még a saját házam festésénél használtam. Jó lesz az ide is, ha már nincs külön munkásruhám, mint egyeseknek.
-No, hadd lám! –lépek el kissé, hogy körbefordulva a teremben szemrevételezhessem, hogy hogy fog kinézni a hely néhány hét, esetleg hónap múlva… amikor egyszerre eltűnik az illúzió-berendezés, és csupán a színesre festett falak maradnak helyette.
-Hékás, ne olyan gyorsan, még meg sem tudtam rendesen nézni! -felelem kissé csalódottan, de ha már mára a festés volt betervezve, akkor inkább arra koncentrálok, hogy a fal milyen színekben fog pompázni.
-Tetszik ez a csíkos megoldás, és a színeket is szeretem, amiket kiválasztottál hozzá. -jegyzem meg, miután körbenéztem, még egyszer - Esetleg még olyat lehetne, hogy nem csak ezt a három színt használod, hanem esetleg 2-2-t összekeversz belőlük, és akkor az már plusz három szín, mégis olyan harmonikusan hat, mert nem ütnek el egymástól. -jutott eszembe egy újabb ötlet, igaz, a döntés úgy is Killiané lesz, hogy pontosan milyen színben, mintában szeretné viszont látni a helységet – elvégre ő fog napi több órát itt tölteni.
-Egyébként az összes helységet ilyesmire képzelted el, vagy például az irodát csak egyszerűen egy színűre tervezted? Vagy arra gondoltál, hogy esetleg valamilyen mesefigurákat is fess a falra? -kíváncsiskodtam tovább, igaz, ha a figurák mellett dönt, akkor ahhoz több festékre lesz szükségünk, vagyis… inkább úgy mondanám, hogy több színre.
-Azért valahol irigyellek, hogy már az üzlet kialakításánál is ennyire szabadjára engedheted a fantáziádat, meg kiélheted a kreativitásodat. Bezzeg az orvosi rendelőknél… fehér fehérrel, és kész. -kivétel talán a gyermekorvosi rendelő, de miután én többnyire felnőttekkel foglalkoztam, nem hiszem, hogy ők különösebben díjaztak volna egy Dumbót vagy Mickey egeret a falra pingálva.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Killian K. Kenway
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 832
◯ HSZ : 385
◯ IC REAG : 476
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Aurora Whispers Mesekönyvbolt // Pént. Szept. 19, 2014 11:57 am

Hát azért én nem nevezném apróságnak ezeket a hivatalos dolgokat, minden esetre képtelen vagyok ezt szóvá tenni. Szeretem, hogy a feleségem képes arra, hogy csupán a belőle áradó örömmel és lelkesedéssel meggyőzzön arról, hogy jó lesz az, amit éppen csinálok. Persze ez nem működik minden esetben, de szegény ember vízzel főz: én értékelem, hogy jelen esetben működik.
- Fogalmam sincs, hogy Yee ért-e az ilyesmihez. Amikor felvetettem neki az ötletet, azt mondta, hogy nagyon szívesen segít nekem, akár hosszabb távon is. - adom tudtára, hogy mire jutottam a nősténnyel - Persze az igazi úgy lenne, ha te is itt lennél velem, de tudom, hogy mennyire elfoglalt vagy.
Ahogy azt is tudom, hogy ennek ellenére éppen elégszer fog majd "beugrani" még abban a kevés szabadidejében is, ami akad. És én hiába mondanám neki, hogy menjen haza pihenni, úgysem menne, és ez így van rendjén. Annyi időt töltöttünk egymás nélkül, ezt a kevés pluszt pedig eszem ágában sem lenne megtagadni sem tőle, sem pedig önmagamtól.
- Ez remek ötlet! - csillannak fel a szemeim, és muszáj vagyok újfent kipréselni a szuszt belőle. Már látom is, lehetne délutáni felolvasás, persze én olvasnék fel, és a kicsik pedig hallgatnák, és... Azt hiszem, kissé belelovalltam magam.
- Egyébként is akartam valami játszó-kuckót. Lehetne mindig más, évszakonként újradekorálhatnám. Persze lehetne akár naponta is, de az egy kicsit gyanús, plusz nem tudom, mennyire viselne meg napi nyolc-tíz órában a folyamatos illúziófenntartás.
Jó, hát ezt én sem gondolhattam komolyan. És egyébként is, amikor a gyerekeim megszülettek és már kicsit nagyobbacskák lettek, akkor határoztam el, hogy gyerekeken soha nem használom a képességem. Biztos vagyok abban, hogy apró lelkük sokkal tisztábban látja a mesék képeit életre kelni, mint ahogy az én átadhatnám nekik.
- Ne viccelj, nagyon csinos vagy.
Kuncogok fel, ahogy végignézek a piszkos, koszolható festőruhán, amit visel. Én sem vagyok különb, illetve annyiból igen, hogy én csak most készülök összemaszatolni a ruházatomat, és ki tudja, talán saját magamat is.
- Ne haragudj, egy pillanat... - emelem fel a jobb kezemet, aztán mindent "visszateszek" oda, ahova eredetileg terveztem - Eleinte csak a falfestést szerettem volna, de ha már ennyire kíváncsi vagy a végtermékre... Tessék.
Tárom szét a kezeimet, és magam is teszek néhány kósza lépést a leendő üzletben. Ha csak fele ennyire jól fog majd sikerülni, én teljességgel elégedett leszek.
- Na, hát azt majd te megcsinálod. - fenyegetem meg, amikor a színkeveréssel hozakodik elő - Nekem fogalmam sincs arról, hogy milyen lesz az eredmény, ha tényleg összevegyészkedjük a színeket, és amíg nincs előttem a kép, addig megmutatni sem tudom. Legfeljebb elképzelem, de az nem biztos, hogy pont olyan lesz, mint a valóságban kikevert szín. Látod? - kacagok fel röviden - Ez is a képesség egyik korlátja. Például hiába szeretném mondjuk... megjeleníteni előtted Kodát, ha nem tudom felidézni a bundája pontos mintáját, akkor észreveszed majd, hogy valami nem kerek. Persze ha valami olyasmit szeretnél, ami teljességgel elrugaszkodik a vaóságtól.... Csak tessék!
Néhány pillanattal később a tenyeremben megjelenik egy aprócska, rózsaszín bőrű elefánt, akkora lehet, mint egy pinty és két ormánya van.
- Kellően a frászt tudod vele hozni az emberre, de azt nem fogod tudni éreztetni vele, hogy ez az elefánt egy rendes, vadon élő példány.
Mesefigurákat... Hát, nos, ez egy remek kérdés. El is tűntetem a fánit, hogy csípőre tett kézzel hümmöghessek egy sort a kérdés felett. Az az igazság, hogy nem vagyok kibékülve a mai divattal, de ha ezt kívánná az érdek...
- Az egészet különlegesre akarom. - jelentem ki határozottan - Szerinted mennyire lenne vendégcsalógató, ha mondjuk nem az a zöld betyár meg az a förtelmes sárga medve lennének a falon, hanem mondjuk... Állatok? Alakok a mi történelmünkből...
Érdeklődöm finoman, mert azért annak is meg lehet a maga vonzereje, hogy nem egy "tucat" könyvesbolt leszünk, hanem valami egészen sajátos légkörrel rendelkező kuckó.
- Fessük ki a házadat is? - cukkolom kissé Abigailt - Mondjuk... tigriscsíkos hálószoba? Nekem tetszik.
Piszkálódom nevetve, és nem vagyok benne biztos, hogy a nap végére nem ékesítik-e majd a hátamat lila és almazöld csíkok a feleségem hálája jeléül.
//zöld betyár=Shrek, förtelmes sárga medve=Micimackó xD//


Kilaun
EXCUSE ME WHILE I LIGHT UP THE SKY

-.Nightmare.-
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Abigail Cecile Kenway
Vezető Gyógyító - Mentor

◯ Kor : 55
◯ HSZ : 798
◯ IC REAG : 869
◯ Lakhely : Fairbanks, kertváros





Re: Aurora Whispers Mesekönyvbolt // Pént. Szept. 19, 2014 4:21 pm

-Na, látod? Még segítséged is akad, ha elakadsz bármiben. -utalok arra, hogy akár Yee-re, akár rám egyaránt számíthat, ha valamivel elakadna, elbizonytalanodna - És ne aggódj, azt hiszem, engem is gyakran fogsz erre látni. -felelem, akár munkába, vagy hazafelé jövet, esetleg ebédszünetben, ha úgy adódik… Vagy majd elválik még, hogy tervezi a nyitvatartási időt az üzlethez, de abban biztos, hogy úgy is meg fogom oldani, hogy néha itt is meglátogassam.
-Nem akarok beleszólni, de szerintem elég lesz az évszakonként is, annyira talán tényleg nem kéne túlzásba esni. Igaz, te tudod, mennyi ideig bírod fenntartani az illúzióidat, de… szerintem a gyerekek anélkül is imádnának. Mármint… tudod, szerintem ha most, így, ebben a szobában kéne ellenned velük, berendezés, színes falak meg minden nélkül, szerintem akkor is jól ellennél velük. -fejtettem ki bővebben. Azt hiszem, a kicsik még többre értékelik azt, hogy valaki foglalkozik velük, mint bármilyen díszítést vagy „csomagolást”, amivel inkább a szülőket próbáljuk meggyőzni, megnyugtatni, hogy a kis csemetéjük jó helyen lesz.
-Ó, igazán köszönöm. -csóválom a fejem a bókra, és inkább előkerítek egy hajgumit a zsebemből, hogy valamennyire megvédjem a szőke tincseimet az előttünk álló festéstől. Ha a ruhámat összekenem vele, azt nem sajnálom, de a hajról már sokkal nehezebb eltávolítani, ha megszárad… arról nem is beszélve, hogy nem ilyen baleset végett akarok úgy dönteni, hogy levágatom a hajam.
-Rendben.-bólintok, majd ezúttal alaposabban megnézem, mi a célkitűzés, mármint ami az üzlet végleges kinézetét illeti. Nos, nem mondom, jó sok tennivaló lesz még vele addig…
-Ha szeretnéd… de csak hogy az egyszerűbb színeket vegyük, világos lila és világos zöld… Hogy őszinte legyek, a zöld és lila házasságából nem vagyok biztos benne, hogy milyen szín születne… talán barna? Az meg lehet, még sem annyira ide illő. -bizonytalanodtam el egy kissé, de aztán közelebb is sétáltam a festékes bödönökhöz, hogy megpróbáljam kibontani őket, de úgy látszik, ezek még mindig kifognak rajtam.
-De tudod mit? Ha segítesz kibontani a festékeket, „vegyészkedek” neked pár színt. Aztán utána még mindig maradhatsz az eredeti elképzelésnél, ha nem tetszik. -ajánlottam fel, bár belegondolva, lehet, tényleg csak pepecs lenne a festék-pancsolással… mert ha nem elég? Mennyi az esélye, hogy ugyanolyat sikerül még összekevernünk? Vagy megszáradva is jól fog kinézni?
-Ha majd te is annyit fürdeted meg fésülgeted Kodát, te is ismerni fogod minden foltját, pontos mintázatát… -feleltem nevetve, igaz, én is csak azért voltam ennyire tisztában vele ilyen rövid idő után, mert ha már kinti kutyus létére hozzászoktattam kölyökként, hogy bejöhet a házba, akkor legalább ne borítsa mindig sár és kutyaszőr a berendezést…
-Mondjuk a mintázatodat meg én nem tudnám fejből felidézni… -utaltam a farkas alakjára, amihez ennyi idő alatt csak viszonylag kevésszer volt szerencsém. És ha a vadászatot nézzük, akkor ráadásul ránk is sötétedett…
-Mondanám, hogy ez inkább olyan morbidan aranyos, de… azt hiszem, ha a reggeli kávém mellett várna egy ilyen az asztalnál, én is megijednék tőle. De egyébként értem, mire gondolsz. -feleltem, amikor pedig csípőre tett kézzel kezd hümmögni a mesefigurás ötletem hallatán, kérdő tekintettel kelek fel a festékek mellől, hallgatva az ellenvetését. Először nem is igazán értem, mire akar kilyukadni, mígnem néhány pillanattal később leesik, hogy kik is lehetnek azok a negatív színben feltüntetett alakok.
-Ó, vagy úgy… Nem feltétlen a mai mesehősökre gondoltam, azokat én sem feltétlenül ismerem, vagy szeretem… és a Grimm mesék hősei sem épp gyerekeknek valók, de… ez az állatos ötlet tetszik. Milyen alakokra gondoltál? Ha már Bambit meg a többieket leszavaztad? Szarvas? Holló? Bölény? -faggattam azoktól a bizonyos alakokról, arra azonban, hogy fessük ki a házam, határozott, nemleges fejrázással reagáltam.
-A-a. Alig egy éve, hogy kifestettem, eszem ágában sincs újra feltúrni a házat érte. -pillantottam rá kissé elszörnyedve a tigriscsíkos hálószoba hallatán - Szerintem borzalmas. De ha már annyira tetszik és alkotni szeretnél, miért nem a te hálószobádat festjük ki ilyenre? Az úgy is kisebb, a pakolással sem lenne annyi gond. -ajánlottam cserét, az én hálószobám jó volt úgy, ahogy volt, a maga vérnarancsra emlékeztető színével együtt. Amúgy is volt annyi mintás textília a lakásban, hogy ahhoz nemigen illett volna a mintás fal.
-No, de akkor festésre fel, Michelangelo! -csaptam össze a két kezem, azzal már indultam is az ecsetekért, ha már a festékes dobozok úgy is kifogtak rajtam. Jah, meg jut eszembe, létráért is, mert az egy dolog, hogy én kicsi vagyok, de a fal tetejét még Killian sem érné fel nélküle… Azt hiszem, egyből látni rajtam, mennyire felspannolt a festés gondolata, így ha a férjem „felvetíti” a kívánt mintát, vagy kiadja az instrukciókat hozzá, akkor részemről azon nyomban neki is kezdek… először lent, a földön, hogy mihamarabb mászhassak is fel a létrára – nem tehetek róla, kicsi vagyok, önkéntelenül is vonz a magasság… Arról nem is beszélve, hogy innen fentről arra is van esélyem, hogy egy óvatlanabb pillanatban meglegyintsem a férjem fülét némi lila festékkel, ne legyen már olyan tiszta, ha már úgy is festünk…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Killian K. Kenway
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 832
◯ HSZ : 385
◯ IC REAG : 476
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Aurora Whispers Mesekönyvbolt // Szer. Szept. 24, 2014 11:22 am

- Azért ebben titkon nagyon reménykedtem.
Mosolyodom el egészen szélesen, amikor felmerül, hogy gyakran be fog majd jönni az üzletbe. Bár a nyitvatartási időn még valóban nem gondolkoztam, de majd csak meg fogjuk tudni oldani valahogy.
Igen, tudom, hogy túlzásba estem, és azt is, hogy újra igaza van. Kicsit zavarba is hoz a már jó előre borítékolt ténnyel, miszerint imádni fogják majd a kicsik. Fogalmam sincs, hogy tud bennem ennyire bízni, de borzasztóan jól esik.
- De, én szeretném, ha beleszólnál! - jelentem ki egészen hevesen - Már csak azért is, mert tudom, hogy mennyire el tudok rugaszkodni a valóságtól, és azt hiszem, hogy kell némi egyensúly olykor. Arról nem is beszélve, hogy bízom a meglátásaidban és a gyakorlatiasságodban.
Végső soron én vagyok az, aki néha földönkívüliként jár-kel a huszonegyedik század csodái és igényei közt, nincs tehát semmi meglepő abban, ha segítséget kérek. Végül is ez egy üzlet, aminek a sikeresség is lesz a célja. Az kellene, hogy legyen. Nem csak az én privát kis szórakozásom. Ugye?
- Na hát én aztán végképp nem tudom... - emelem fel a kezeimet, hiszen még soha nem eskettem egymáshoz színeket - Megyek-megyek. Pancsikolj csak nyugodtan, én addig terítek le fóliát.
Hogy pontosan minek, azt nem tudom, de amikor vásároltunk, azt mondták, hogy ez is kelleni fog. Odahajolok a festékesvödrökhöz, és egy-egy gyors mozdulattal tépem le az egyébként rendkívül szoros illesztéssel bíró tetőket a dobozokról. Vödrökről, vagy mik ezek.
- Ó nem, én csak bekoszolom, amikor elviszem, a többi a te dolgod!
Nevetek fel Koda kapcsán. Ha azt mondaná, hogy fürdessem meg, szerintem azt se tudnám, hogy hol kezdjek hozzá. Egyszerűbb lenne vele együtt beülni a kádba azt hiszem. Végül is, ez is lehet a gyereknevelés egyik fajtája, ha nagyon szigorúan vesszük.
- Szerintem még én sem igazán. Nem vagyok az a hiú fajta, hogy túl sokat bámuljam magam a víztükörben.
Nevetek fel, amikor végezetük az én bundámra terelődik a szó, és még csak viccből sem játszom el a gondolattal, hogy bármi ilyen... apró furcsasággal lepjem meg Abigailt a jövőben. Sem reggeli, sem pedig vacsora közben.
Látom ám, hogy töri a fejét azon, hogy pontosan kikre gondoltam, de nem tudnám neki megnevezni őket - nem véletlenül fogalmaztam úgy, ahogy. De nem is lényeges, hiszen az állatos elgondolás kedvére vall, ez pedig újabb adag lelkesedést vált ki belőlem, főleg ahogyan már magától kezdi el felsorolni a javaslatokat.
- Furcsa, hogy a szarvas jutott eszedbe először. Elég sokszor előjön nálad. - jegyzem meg, hiszen a múltkori vadászatuk során is agancsos voltában volt szerencsém megpillantani, most is ezzel kezdte a felsorolást... A Holló említése kapcsán nosztalgikus mosollyal szusszanok fel.
- Akár így, ebben a sorrendben. Sast is szeretnék... Yee-vel egy időben nagyon szerettünk volna sasmadarak lenni. - nosztalgiázom kissé megint - Butaság, de farkast nem akarok. Inkább Medvét, ha már ragadozó. Apró nyulakat a fal aljához. - vakargatom meg kissé az állam - Mindegy, előbb még csíkok kellenek.
Legyintek végül, mert bár már nagyon szeretnék ott tartani, hogy az állatokat tervezzük meg, félek, hogyha túl sokat tervezek és a gyakorlatban semmit sem csinálok, akkor úgy el fogunk úszni, hogy még jövőre sem nyitjuk meg a boltot.
- Jaj ugyan már! - nevetek fel ,bár én sem gondoltam komolyan ezt a házfestős dolgot - Észre se veszed, már ki- és bepakolok mindent. Ezen igazán ne múljon... És már ne is haragudj, de nem én hozakodtam elő ezzel a csíkos dologgal a múltkor.
Bár azt persze senki sem ígérte meg, hogy ma nem végzem csíkos háttal, főleg, ha még sokáig piszkálgatom Abigailt, de ennyi belefér.
Csak lassan vonom fel a szemöldökömet az újkeletű becenévre, és bár szeretnék valami találót visszaszólni, azt hiszem, hogy felsülök. Nincs női megfelelője tudomásom szerint egy olyan kaliberű művésznek, mint az említett. Volt neki felesége? Hát, ha volt is, az biztos, hogy elképzelésem sincs róla, hogy hívják.
- Hé-hé-hé, állj csak meg! Nem gondolod, hogy majd te mászol fel? Maradj csak lent, a többit bízd rám.
Ugrok oda mellé, és kapom ki a kezéből a létrát, mielőtt túlságosan beleélné magát a mászás gondolatába. Azért egy puszit adok neki engesztelésül, ha már ilyen nagy hévvel parancsoltam le a magaslatokból.
Néhány pillanattal később már meg is jelenik a kívánt mintázat a falakon. A különbség annyi, hogy ezúttal sokkal fakóbbak a színek, halványabbak, hogyha majd haladunk, akkor lássuk is, hogy melyik részt festettük már le és melyik az, amelyik még hátra van. Nem okoz túl nagy problémát fenntartani, hiszen csupán egy érzéket kell megcsalatnom, egyetlen igen mágiaérzékeny embernél. Közben bőven boldogulok én is.
- Hozhattunk volna rádiót. - jegyzem meg kis idő múltán - Nem akarsz énekelni? Ó, hogy az a...
Kiáltok fel egészen csalódottan, mert sikerült a plafonnál tartott ecsettel lecsöpögtetnem a fejem, a hajam és a nyakam, vállam egy részét. Nem baj, lila, megy a szemem színéhez.


Kilaun
EXCUSE ME WHILE I LIGHT UP THE SKY

-.Nightmare.-
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Abigail Cecile Kenway
Vezető Gyógyító - Mentor

◯ Kor : 55
◯ HSZ : 798
◯ IC REAG : 869
◯ Lakhely : Fairbanks, kertváros





Re: Aurora Whispers Mesekönyvbolt // Pént. Okt. 03, 2014 10:15 pm

A mosolyra én is hasonlóan reagálok, azt hiszem, ezen aztán végképp nem fogunk összeveszni. Ahogy az is mosolyt csal az arcomra, hogy ennyire sokat számít neki a véleményem. Nem is tudom, hogy háláljam meg neki.
-Nézzenek oda, pedig manapság már a gyerekek is tanulják az iskolában a színeket rajzórán… -csóválom meg a fejem, igaz, ha okulni akarunk a híres tv műsorból, nem szabad annyira lebecsülnünk a kisiskolásokat… mert lehet, hogy a területünkön a nyomunkba sem érnek, de biztos akad bőven olyan tantárgy, amiből lefőznének a kicsik. Mondjuk verselemzésből. Vagy történelemből. Vagy… inkább hagyjuk.
-Rendben, bízd csak ide! -felelem, s megyek is, hogy amíg drága párom a helyiséget fóliázza körbe, addig én előkeressem az ecseteket, rongyokat, meg egyéb, festéshez szükséges apróságot és nekiálljak egy félreesőbb falfelületen kísérletezni az árnyalatokkal… Utána úgy is ráfestünk, szóval sok vizet nem zavar, nem? Így miközben folytatjuk a beszélgetés, néhány árnyalatot meg is próbálok kikeverni a korábban említettekből…
-Na, csak azt próbáld meg! -lóbálom meg „fenyegetően” az ujjamat a levegőben, ahogy szóba kerül Koda összekoszolása - Tudod te, mennyi idő megfürdetni? Meg szárazra törölni, meg utána megfésülni…? Ha látnád, néha, ha nincs kedve fürödni, milyen birkózás van belőle… vizesebb vagyok a végére, mint ő, szóval értékelném, ha nem nyakig sárosan hoznád haza, mert vagy te fürdeted, vagy aludhattok odakint. -„szigorítok” be, bár ha idáig fajulna a dolog, úgy se lenne szívem mindkettejüket kizárni. Mondjuk Koda úgy is északi fajta, elvan odakint is, csak az én vajszívemnek tudható be, hogy kölyökkorában beszoktattam a lakásba, hogy legalább addig se legyek egyedül.
Arra, hogy ő sem igazán van tisztában a saját mintájával, csak kissé meglepve pillantok rá… Azért valahol furcsa, hogy ennyi idő után nem ismeri úgy, mint a saját tenyerét, de végül is, valami igazság van abban, amit mond. Meg egyébként is, a hátamon lévő tetoválást szerintem én sem tudnám egy az egyben lerajzolni, csak nagyjából tudom, hogy merre hajlanak azok az ágak… Vagyis a régebbieknél, a legutolsó tetoválás-bővítés óta még én sem sokat gyönyörködtem benne. Fiatalként valahogy nagyobb volt a varázsa, mint ennyi év után.
-Mert itt Fairbanks környékén abból látok a legtöbbet… Sokszor még kutyasétáltatás közben is szoktunk látni Kodával, ahogy lejönnek a folyópartra inni. Amúgy meg szép állatok. Ha pedig Afrikában élnénk, jó eséllyel a zsiráfokat meg a gazellákat emlegetném folyton. Meg az elefántokat…-vonok vállat.
-Sas? -kérdezek vissza meglepetten, de aztán már kíváncsiskodok is tovább -Miért pont az? Mert képes repülni? -kérdezek rá az első dologra, ami eszembe jut, én miért akarnék ilyen magár lenni, ha tehetném… Majd hallgatom is tovább, kik fognak még ide kerülni a falra, ha minden a tervek szerint halad.
-Stimm. Csíkok. Ha kicsit multikulturálisabbra vennéd a stílust, még mehetne ide is tigris, zebra… amerikai csíkos hátú mókus! -kontrázok rá a csíkos témára, ha már ilyen jól leragadtunk nála, amikor pedig újra nevetésben tör ki a festőművészünk, csík játékosan oldalba „boxolom”. Nézzenek csak oda, ha a saját szobája kerül szóba, már egyből próbálja menteni a menthetőt…
-Én is pont ettől félek. De ne aggódj, örökké te sem tudnád leplezni a dolgot. -szép is lenne, élete végéig ott dekkolna a lakásomba, csak hogy ne derüljön ki a turpisság… Na jó, azt hiszem, ma sem aludtam eleget, ha már ilyen rendkívül értelmes dolgokon képes vagyok elfilozofálni.
Már épp törnék a magasba, meghódítva a létrát, amikor arra eszmélek fel, hogy a létra már sehol, én meg csak pislogok, mint pocok a lisztben.
-Hogy… hogy mi?! -kérdezek vissza kissé hitetlenkedve - Ami azt illeti, komolyan gondoltam… Amúgy meg mit hittél, ki cserélte nálam a kiégett villanykörtéket az elmúlt 10 évben? Nem, nem a szomszéd, és nem is magukat cserélték… -nézek kissé csalódottan a létra után, úgy tűnik, ezt mára buktam, maradok földközelben. Akkor ecset a kézbe, festék mellém a földre, és neki is látok, miután halványan kivetítődik a kívánt végeredmény az üres falakra.
-Tényleg hozhattunk volna. Nem tudom, akarok-e énekelni… Mióta úgy másfél éve megkaptam, azóta valahogy társaságban nem igazán érzek kedvet hozzá. Koda meg nem szokott panaszkodni, amikor főzés közben dúdolászok neki. Jó, tudom, ne foglalkozzak vele, de akkor is… -sóhajtok, ahogy újra belemártom az ecsetem a festékbe, s csak ekkor jut eszembe felfelé is nézni, hogy mire fel volt az a csalódott morgolódás odafenn a magasban.
-Hékás… Ha így folytatod, mi marad a falra? -csóválom a fejem nevetve, ahogy meglátom a nyakán csorgó festéket - Ez amúgy vízbázisú festék? Mert ha nem… lehet nem ártana letörölgetni őket, különben este sokáig fog tartani a fürdés, már ha egyáltalán le fogod tudni mosni őket. -osztottam meg egy jó tanácsot, a legutóbbi lakásfestésből okulva - És ha már így témánál vagyunk… Neked nincs kedved énekelni? Így még nem is hallottalak… -utaltam a jelenlegi teste énekhangjára.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6140
◯ IC REAG : 8029
Re: Aurora Whispers Mesekönyvbolt // Kedd. Nov. 11, 2014 12:35 am

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Killian K. Kenway
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 832
◯ HSZ : 385
◯ IC REAG : 476
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Aurora Whispers Mesekönyvbolt // Kedd. Nov. 11, 2014 2:34 am

- Nos, hát... Hol is kezdjem? Tudom, tudom, az elején... Ne haragudjatok, borzasztóan rég volt már, hogy hasonlót csináltam, nézzétek el nekem, ha egy kicsit berozsdásodtam. - nevetem el magam, és néhány csendes pillanatig a kezemben lévő pezsgőspohárban gyöngyöző italt szemlélem, amit nem tervezek meginni, csupán szimbolikus jelleggel fogom ujjaim közt.
- Először is, nagyon szépen köszönöm nektek, hogy időt szántatok rám ma este, és hogy együtt ünnepelhetek azokkal, akik fontosak nekem. Ez többet jelent mindennél, egy bizonyos kor után meg aztán főleg. Tényleg jó... Sőt, egyenesen megnyugtató így látni benneteket.
Hosszú-hosszú évekig nem sok értelmét láttam az életemnek, követtem el hibákat, és kár volna szépíteni, sokszor nagyon közel voltam ahhoz, hogy végleg feladjam. De ha valamikor azt mondta volna nekem valaki, hogy eljön még ez a nap, sokkal könnyebb lett volna.
- a világért sem szeretnék hangulatromboló lenni, de ami tény az tény. És én nem szégyenlem ezt fennhangon közölni, ám érezhetően már most kezdem belelovallni magam, fel-feltörik bennem a gát, és már valóban csak egy tábortűz hiányozna, hogy valóban a régi időkben érezzem magam. Vagy éppen a pódiumon, Martin Luther szerepében tetszelegve.
- Nekem sok álmom van. Nem csak egy. Nem tehetek róla, telhetetlen vagyok, mitagadás. És ma kettő is valóra vált, és a szemem előtt látom még sok másik beteljesülését bennetek. Különbözzünk bármennyire, gondolkodjunk bármennyire is ellentétesen, egy dolog mindenképpen közös minannyiunkban: mindannyian vágyunk valamire. És erről a valamiről képzeteket alkotunk, ahányszor csak rá gondolunk. Fantáziát, illúziót teremtünk, ezzel próbáljuk életben tartani és előrébb vinni saját magunkat, egészen addig, amíg el nem érhetjük. Mindannyian Álmodunk valamiről. És ha megszerezzük, találunk hát újabb szenvedélyt, mert mi más értelme volna...? Én azt gondolom, hogy ezek nélkül az Álmok nélkül a lelkünket veszítenénk el. A boldog vég képzetét. A reményt. Mindent, ami éltet bennünket. Ezért tartom fontosnak ezt a boltot, mert azt vallom, hogy a gyermekeknél senki sem lát, senki sem érez makulátlanabbul, és a megfelelő mag elültetésével csodákat termelünk. Az ilyen álmok nélkül nem létezhetne világítás, internet, gépkocsik, számítógépek... Sem papír, sem festék, amivel a bolt könyvei elkészültek. Biztosan ti is jártatok már úgy, hogy eszetekbe ötlött valami, amit mások kinevettek... Pedig Edisont is egész biztosan kinevették egy páran, és szegény Galilei mit kapott azért, mert rájött, hogy a Föld egy kicsit sem lapos! - nevetem el magam röviden - Mi történt volna, ha az orvostudományt eltántorította volna a kudarc azért, mert eldöntötte, hogy felveszi a harcot a halállal? Hol tartanánk most, ha a szabadságról és egyenlőségről rikoltó forradalmárok inkább hazamentek volna mondván: az egész világ ellenem van, miért küzdjek? - nagyot nyelve végigfuttatom a tekintetem az apró kis társaságon - - Én nem lennék jó forradalmár vagy feltaláló, mert nélkületek nem lehetnék ma itt. Ha Ti nem vagytok, nem lennék sehol sem. Köszönöm, hogy nem mondtatok le rólam. - mielőtt még ingert éreznék arra, hogy könnyes szemekkel magamhoz szorítsak mindenkit, inkább gyorsan témát váltok - Szeretnék egy kis közreműködést kérni. - lelkesedek fel, és célzok arra, hogy pajzsokat és egyéb védelmi fegyvereket le - Szeretném, ha mindenki becsukná a szemét... Ne lessetek, úgy nem az igazi. Mindenki kész? Remek. Tehát...

Kérlek benneteket, hogy képzeljétek magatok elé életetek legszebb pillanatainak valamelyikét. Olyasmit, amiről ábrándoztok. De lehet ez egy vágy is, egy álom, egy szeretett személy vagy tárgy, a lényeg, hogy koncentráljatok rá úgy, hogy szinte tapintható legyen.
- bízom benne, hogy hamarosan mindenki elkészül a feladattal és senki sem fog kihátrálni a feladatból.

Mintha lágy szellő szaladna be hirtelen a csukott ajtók és ablakok apró résein át. Kellemesen cirógatja a bőrt, megnyugtató, a világ minden fájdalma és nehézsége tovatűnik a pillanat tört része alatt, semmi sem létezik már, csak az eléjük képzelt Álomkép, szebben, élettel telibben ragyogóbban, mint valaha. A szívek megnyugvással töltődnek fel, békével és olyan mértékű odaadó szeretettel, amit az ember általában csak legféltettebb pillanataiban merészel kimutatni. Van az egészben valami kézzel foghatóan biztos, egésszé válik a világ. A világon nem él senki, aki ezt megzavarhatná, minden létező harag és gyűlölet hiánycikké avanzsált, ebben az állapotban senki sem lenne képes kárt vagy fájdalmat okozni még az esküdt ellenségének sem. Az Álom célt ad, hajtóerőt és értelmet.

Az Illúzió úgy ér véget, ahogyan elkezdődött: lassan és finoman, hogy legyen idő megragadni múló boldogságát, egy valós darabot átragadni a képzeletből, hitet, hogy amit elképzeltek, csak jobbá teheti őket. Ha szépen egymás után felnyitják a szemüket láthatják, ha nem, akkor érezhetik testükön a plafon felől aláhulló csillogóan ezüstös konfettiket. Ezt legalább nem kell feltakarítani, nem igaz? Mosolyogva hagyok időt visszarázódni a valóságba, mielőtt egészen halkan megszólalok és felemelem a kezemben tartott poharat.
- Aztán dobáljatok a bejáratnál lévő dobozba valamit! Csalódott lennék, ha sokáig üresen állna... Egészségünkre!


Kilaun
EXCUSE ME WHILE I LIGHT UP THE SKY

-.Nightmare.-
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 526
◯ HSZ : 122
◯ IC REAG : 78
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : vak vagyok

Re: Aurora Whispers Mesekönyvbolt // Szer. Nov. 12, 2014 9:11 pm

Brian-t kértem meg, hogy hozzon el autóval Anchorage-ból. Nem mondhattam volna nemet egy ilyen kedves invitálásra még akkor sem, ha nem lett volna kedvem vagy időm eljönni. Amióta megtudtam, hogy Kilaun itt van, próbáltam minden lehetséges módot és alkalmat megragadni arra, ha naponta nem is, de heti többször tudjunk beszélni. Nem akartam… jobban mondva tartottam tőle, hogy ismét csak úgy eltűnhet az életemből.
Kicsíptem magam, mert nem tudtam, hogy kik lettek még rajtam kívül meghívva, s valahogy az az érzés volt bennem, hogy mégse hozhatok szégyent a Teremtőmre… az Apámmal azzal, hogy nem tisztelem meg az eseményt. A ruhaválasztást Brian-re bíztam, ő élvezte az ilyen alkalmakat. Általában elterült egy fotelban, és nézte ahogy előlibbenek az öltözőfülkékből. Szövetkabátot vettem a csinos ruha fölé, hogy ne fázzak, s mikor beértünk Fairbanksbe, első utunk nem a Mesekönyvbolt felé vezetett, volt ugyanis egy meglepetésem Kilaun számára.
A Philip által megadott címre hajtott Brian, hogy felvehessük az unokámat is. Így érkeztünk meg a könyvesbolthoz, ahova viszont csak Philip jött be velem. Brian odakint vár a kocsiba, hiába unszoltam, hogy jöjjön be velem, mert szeretném, ha Kilaun őt is megismerné, de azt mondta ez most családi dolog. Ha találgatnom kéne, akár még azt is meg merném kockáztatni, hogy fél a „pofavizittől”, hogy Kilaun majd nem nézi jó szemmel, hogy körülöttem lebzsel.

Az unokámba karolva hagytam, hogy elvezessen a bejáratig, aztán együtt léptünk be a boltba. Azonnal megéreztem a könyvek jellegzetes illatát, a kisebb tömeg energiáit, ami körülvett minket, köztük Kilaun-ét is természetesen, amire széles mosoly szökött az ajkaimra.
- Gyere… - Indultam az orrom után, húzva magammal a „kis unokám”, aki nem is annyira kicsi, hiszen jóval magasabb nálam.
Kilaun azonnal megérezhette a kölykön, hogy egy vérből való.
- Apám. Remélem nem haragszol, hogy nem szóltam előre… de meg szerettelek volna lepni. Ő itt Philip… a kölyköm… Asami kölyke… - A botanikus kertben meséltem Kilaunnak Asamiról, viszont akkor azt még nem tudtam, hogy nemcsak Asami tartozik a hegyi farkasok közé, de a kölyke is. Bárcsak itt lenne most Asami is. Több generáció egy helyen… Remélem, mihamarabb visszatér.
- Philip, ő itt Kilaun. – Mutatom be a kölyöknek is. Nagyon fontosnak éreztem, hogy Kilaun megismerje őt. Asami nélkül kicsit elesett, s ha esetleg engem kitiltanának valamiért Fairbanks-ből – bár ilyenre még sose volt példa magányosként tengetett életem során egyszer sem – akkor legalább legyen neki itt Kilaun…

A köszöntőbeszédnél én is a kezemben fogtam a pezsgőspoharat. Kellemes alap zöngét adott a nemes ital széndioxidos sistergése Kilaun beszédének.
Elmosolyodtam, mikor belekezdett a beszédjébe. Kicsit úgy éreztem, s szavai alapján is az jött le nekem, hogy zavarban van. Felrémlettek gyerekkoromból azok a napok, amikor a tábortűz melengető sugarai mellett az ölébe kucorodva hallgattam a történeteit. Akkor nem is tudtam elképzelni, hogy máshogy álomba tudnék szenderedni. Hiányoznak azok az idők. Annyira idilli volt, mintha nem is lett volna valódi, csak egy illúzió.
Át tudom érezni Atyám szavait. Sokszor környékezett meg a keserűség, az értetlenség… annak gondolata, hogy talán fel kellene adnom… hogy az emberiség nem érdemli meg a segítséget, mert úgy romlott, ahogy van. Néha, nehezebb napjaimon már-már azt is feladtam, hogy Kilaun-t megtalálhatom. De mindig történt valami… valami egészen aprócska dolog, ami túllendített ezen. Felsóhajtottam.
Fiatal farkasként elképzelhetetlennek tűnt, hogy valaha is egyenrangúként kezelne a világ a látó emberekkel. Ma pedig? Itt vagyok… ledoktorált kutató… olyan valaki, aki képes volt megtanulni írni, szeme világa nélkül is éretni és értelmezni a körülötte levő világot. Kilaun hitt bennem annak idején, amikor beharapott. Hitt abban, hogy a vakságom önmagában nem lehet hátrány. Hosszú, és viszontagságos út vezetett idáig, de ma már tényleg nem érzem kevesebbnek magam azért, mert vakként születtem erre a világra. Ma már nem fogadnak csukott ajtók emiatt.
Mély lélegzetet vettem, s próbáltam elfojtani kitörni kívánkozó könnyeimet, amikor az első itteni találkozásunk után most másodszor is megköszöni, hogy nem mondtam… nem mondtunk le róla. Egyesek számára talán furcsa lehet ez a makacs ragaszkodásom Kilaunhoz, ami már-már felér egy naiv gyermeki elfogultsággal, de azt hiszem nem tehetek erről. Az egyik legmeghatározóbb gyermeki életszakaszomban harapott be, s valószínűleg emiatt van az, hogy mélyebben kötődök hozzá kölykeként, mintha felnőtt lettem volna, amikor a kölykévé fogad. Persze mindez csak találgatás a részemről.
Bár egyáltalán nem szeretem bokáig leereszteni a pajzsomat, de Kilaun kérésére nem mondanék nemet, így hát megteszem, amire kér, s hagyom, hogy energiáim szabadon áramoljanak, összesimuljanak a többiek energiáival… s bár vak vagyok, így olyan mindegy, hogy a szemeim épp csukva, vagy nyitva vannak, de leeresztem rájuk a két bőrfátyolt.

Nem kell sokáig gondolkodnom, hogy mi legyen az a pillanat, az az emlék, ami a legkedvesebb számomra a múltból. Mivel én nem vagyok képes a szó szoros értelmében vett emlékképek felidézésére, ezért a magam módján azokhoz az érzésekhez, illatokhoz, hangokhoz, és ízekhez nyúlok, amik életem legboldogabb pillanatát idézik meg nekem.
Este van. A tücskök ciripelése és a baglyok huhogása egészen falunkig elhallatszódnak. Ujjaim szorosan Kilaun kezeire szorulnak.
- Vigyázz Kilaun, nehogy orra ess! – Rikkantottam fel vidáman, ahogy a falu közepét szimbolizáló hatalmas tűzrakó hely felé vontam magammal. Persze simán leelőzhetett volna, ha akart volna, de hagyta, hogy én vezessem. Anya sok időt fordított arra, hogy kiismerjem a falunkat, egy ideig még számoltam a lépéseimet, mikor merre kell kanyarodnom, aztán egy idő után már arra se volt szükség. Teljesen magabiztosan szaladtam, tudtam, hogy nem eshetek el, hogy nem történhet velem semmi rossz, hogy biztonságban vagyok.
A falu nagy része már a tűz köré gyűlt, őzet sütöttek, hallom ahogy pattog a tűz, sercen a zsír… s a levegőben érződik a félig megsült vad ínycsiklandozó illata. Anya megigazította a fonatomat, majd puszit nyomott az arcomra. Most nem melléjük ültem, ahogy szoktam, de a tudat, hogy ott vannak a közelben, nagyon boldoggá tett. Kilaun a törzsfőnök és a sámánunk mellett kapott helyet, én pedig Kilaun ölébe kuporodtam, hátamat a mellkasának döntve. Éreztem, ahogy átfogja vékonyka karomat, majd lassan ringatni kezdett, egy történetet mesélve a szellemekről. Életem legboldogabb napjai voltak ezek. Amikor ott a törzzsel, és Kilaunnal lehettem egyszerre. Minden annyira tökéletes, és idilli volt… S az egész most olyan élethűen megelevenedik, mintha visszarepültünk volna az időben. Mintha újra kisgyerek lennék, mintha újra otthon lennék a törzsemmel, és Kilaunnal. Farkasomat kenyérre lehetne kenni az illúzió hatása alatt, annyira intenzíven átjárják őt is ezek az érzések. Az idő megszűnik létezni. Mintha órákon át tartó utazást tettem volna a múltban, úgy ocsúdok fel szép lassan az illúzióból. Vállaimon, és göndör fürtjeimen cirógatóan siklanak végig a hópelyhekhez hasonlatos valamik.
Elmosolyodok. Ez csodás volt.
- Egészségünkre! – Emelem meg a poharat, s aprókat kortyolva kiiszom a tartalmát.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Abigail Cecile Kenway
Vezető Gyógyító - Mentor

◯ Kor : 55
◯ HSZ : 798
◯ IC REAG : 869
◯ Lakhely : Fairbanks, kertváros





Re: Aurora Whispers Mesekönyvbolt // Pént. Nov. 14, 2014 11:23 am

Elérkezett hát a nagy nap. Annyi készülődés, szervezkedés, ügyintézés, könyvválogatás, idegeskedés és önfeledt nevetés után csak sikerült valóra váltani a férjem egyik újabb álmát a könyvesbolt megnyitásával. Vagy, ha végignézek az egybegyűlteken, azt hiszem, nem csak egy újat, de egy régebbit is. Még ha korábban nem is adott hangot neki, azt hiszem, különleges pillanatként fog élni az emlékei között, hogy ennyi barátja, hozzátartozója gyűlt össze ilyen kis helyen.
Mielőtt megérkeztem volna, még naivan azt hittem, hogy egy új arcot sem fogok találni a tömegben, de megérkezve be kellett vallanom, hogy bár voltak akik valamilyen úton-módon ismerősnek tűntek – vagy mert már láttam a városban korábban, vagy Killian beszélgetései engedték sejtetni, hogy ki lehet az – de még így is akadtak olyanok, akiket nem igazán tudtam hová rakni. Vagyis… miután vérfarkasok voltak, sejtettem, hogy jó eséllyel az Illuzionisták újabb generációit képviselik, de ennyi.
A jelen esemény tiszteletére egy pohár pezsgőt én is szereztem magamnak az estére, ha már ünneplünk, adjuk meg a módját neki, de tekintve, hogy milyen sebességgel fogy, szerintem előbb fogy el az összes buborék az italból, mint az ital a pohárból. Én mondtam, hogy vegyünk egy üveg kölyökpezsgőt is…
A „beszédet” hallgatva nem bírom megállni, hogy ne mosolyodjak el a férjem szavain, közben pedig önkéntelenül is eszembe jut a saját életutam. ”De ha valamikor azt mondta volna nekem valaki, hogy eljön még ez a nap, sokkal könnyebb lett volna.” De még mennyire, hogy könnyebb lett volna! Bár visszaemlékezve, ha valaki 11 évvel ezelőtt ilyennel állt volna elém, szerintem csak keserűen felnevettem volna, hogy ugyan már, ne butáskodjunk…
Ahogy szóba jön a közreműködés, csak kíváncsian figyelek, hogy most mi következik. Számítottam rá, hogy valami kreatív, „interaktív” megmozdulás lesz még ma este, de hogy pontosan micsoda, ahhoz nem igazán van ötletem, így aztán felesleges találgatások helyett eleget teszek a kérésnek, és csukott szemmel várom a folytatást. ”Hunyd le a szemed!” Milyen sűrűn hallottam én ezt egykoron…
Ahogy elhangzanak az első szavak, egyből az esküvőnk és az azt követő néhány év jut eszembe, de tovább hallgatva a már jól ismert hangot, meggondolva magam inkább egy másik jelenetet próbálok magam elé képzelni, igaz, nincs túl könnyű dolgom vele.


A már régebben szövögetett közös álmokból ismerős, fehérre mázolt, hegyi házikó jelenik meg ismét a lelki szemeim előtt. Az ablakból halvány fény szűrődik ki, a kéményből pedig vékony, halvány füstcsík bújik elő kígyózva, az ég felé törve. A béke és nyugalom egy apró szigete, csak a természet zajai törik meg a csendet, miközben a tornácon teázgatva nézzük, ahogy a Nap alábukik a hegyek mögött.
Azonban a kandallópárkányon sorakozó fényképekről oly sokszor visszaköszönő, vörösesszőke hajú férfi alakja lassan elhomályosodik, hogy aztán a helyét egy külsőre teljesen más vegye át. Sötét haj, ametiszt fényben megcsillanó barna tekintet, az eddigi madárcsicsergés hangjai közé pedig immár vidám gyereksivalgás is szűrődik.
Ahogy feltámad a hűvös esti szellő, tovafújja a hangokat, s szinte néhány perc leforgása alatt változnak át az addig zöld levelek az ősz színeibe. Érdekes, hogy ha az ember egyedül kénytelen szembenézni az élettel, milyen hihetetlenül lassan vánszorog minden perc, míg ha a szeretteivel tölti ugyanazt az időt, az évek is csupán néhány pillanatnak tűnnek!
Mire teljesen besötétedik, az utolsó korty tea is elfogy a bögréből, mi pedig a hintaágyról felkelve indulunk, hogy a hideg elől menedéket keressünk az otthonunkban. A férjembe karolva indulok vissza, lassú léptekkel, másik kezemben az üres bögrét tartva, miközben a szél kihasználva azt a néhány pillanatot, amit még idekint töltünk a szabad levegőn, játékosan bele-belekap ősz tincseimbe, még utoljára…


Vajon sikerül valaha is valóra váltani ezt az álmot? Hogy együtt éljünk le együtt egy hosszú, közös, boldog életet, hogy közben a Sors nem sodor el ismét egymástól, még csak hosszas időre sem? Ha csak a szívemre hallgatok, akkor azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy nincs olyan akadály, amit ne küzdenénk le együtt, azonban ha az eszemre is hallgatok, akkor félek, túl szép a fentebb lepörgő képsor ahhoz, hogy igaz legyen…
Mielőtt azonban még jobban elhatalmasodna rajtam a melankólia, visszatérek a valóságba, hogy aztán néhány pillanattal később, miután alább hagyott az illúzió-konfettieső, Killianhez sétáljak, mosolyogva, koccintásra emelve a poharam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 165
◯ HSZ : 80
◯ IC REAG : 93
◯ Feltűnést kelthet : Ha nem hord kontaktlencsét, akkor a jobb szeme világoskék, bal szeme borostyán színű. (Farkasának mindig.)

Re: Aurora Whispers Mesekönyvbolt // Pént. Nov. 14, 2014 8:17 pm




Aurora Whispers



Ebben mindig jó voltam, volt időm hozzszokni a formális eseményekhez és az azokon való viselkedés protokollját is igen hamar magamba ittam, könnyedén elraktároztam, mintha mindig úri körökben mozogtam volna. Ez nem igaz, sose tettem, a katonaság sem az úriasságáról híres, hanem a kötött szabályairól és az ilyen események karót nyelt szórakoztató üzemmódjáról. De én szeretem, mindig szerettem. Az első pillanattól fogva jól éreztem magam, főképpen azért, mert Derek mellett lehettem ilyenkor, de erre most nem gondolok.
Zöld, hosszú szoknyás ruhát vettem fel, a visszafogottabb estélyijeim egyike. Vállaimat teljesen szabadon hagyja, a vastag pántok a nyakamban futnak össze, s hátul egy aranyszín karika fogja őket össze, ebből a karikából pedig lefelé méretükben egyre csökkenő kör alakú láncszemek indulnak meg a ruha hátkivágásnak okán szabadon és mezítelenül maradó hátamon, egészen a gerincoszlopom közepéig lesorjázva. Körülbelül. Nem túl szemtelen a viselet, dekoltázsból nem is mutat sokat és a szoknya szabása is rémesen egyszerű, úgyhogy nem éreztem túlzásnak, amikor ezt választottam ki, s ideérve sem fogott el az a kellemetlen érzés, hogy nem vagyok idevaló. Így nem.
Próbálok úgy jelen lenni, hogy mindkét oldalamat megcsillogtatom. A bennem élő ember öltött ünnepi gúnyát, ő az, aki határozottan és ideillőn mozog a megnyitó hivatalosságában és a belső farkas az, aki kíváncsian kapkodja körbe a fejét, hogy megszemlélje a „felhozatalt”. A család szelleme leng körül még úgy is, hogy a felderítőségem is előtérbe kerül azt illetőn, hogy igenis vannak itt olyanok, akiket nem láttam még. Nem újdonság, megesik. Nem szeretem, de előfordul. Viszont most szeretném elengedni ezt a minőségemet, legalábbis a szőnyeg alá seperni arra az időre, amíg lehunyom a szemeimet Kilaun kérésének megfelelően.

Mi mást is képzelhetnék magam elé, mint a férjemet? Nem a múltban, a múlt elmúlt, megtörtént és bennem él, a részem, mint ahogyan a szívem is az, ami a mellkasomban dobog. Tudom, hogy nincsen jövőnk, de egy álomban minden lehetséges, így ami megjelenik előttem, az Derek arca, rajta a viszontlátás örömével és azzal a biztos tudattal, hogy hazaérkezett.
A hangárban állok a többiekkel, mellettem a lányok, a barátnőim, a katonafeleségek, akiket már rég elsodort a valóságban a táborváltás, s akik nélkül itt maradtam Fairbanksben egyedül.
Felderül az arcom, s nagyot dobban a szívem, amikor meglátom a már jól ismert egyenruhát. Legszívesebben szaladnék hozzá, hogy a nyakába vessem magam, de ennyi év feleséglét megtanított arra, hogy vári kell, főleg a hadseregben. Mindennek megvan a maga rendje, nem tehetek csak úgy akármit, ki kell böjtöljem, amíg Derek cselekszik a saját feje szerint.
Komótosan, lassú léptekkel ér el, látom, hogy elgyötört, de még mindig nem kopott ki belőle az a mosoly, amibe beleszerettem. Elém lép, a földre hajítja terepmintás zsákját, s ölelésre tárja karjait. Úgy olvadok fel ebben a pillanatban, mint cukor a forró teában, elvesztem a tér és időérzékelésemet és közelebb lépve hozzá átölelem. Karjai körém fonódnak, egyszerre dobog a szívünk, s az egész pillanat olybá tűnik, mintha örökké tartana. Ezzel a boldogsággal akarok élni, nem a gyásszal szívemben, így ennél a pontnál nyitom ki szemeimet. Derek él, örökké. Nem számít mit hozott nekünk a való.


Megemelem poharamat, koccintásra szánva a mozdulatot, s hogyha van rá egy pár percnyi alkalmas idő, akkor közelebb sétálok Killianhez, hogy pár szót válthassak vele. Semmi fotnos, csak szeretek a társaságában időzni. Ennyi az egész.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Holly Fields
Wagabond

◯ Kor : 313
◯ HSZ : 144
◯ IC REAG : 158
◯ Lakhely : Anchorage

Re: Aurora Whispers Mesekönyvbolt // Szomb. Nov. 15, 2014 11:47 pm

Eleinte igazából semmi kedvem nem volt elfogadni a meghívást, mert hiába szoktam ilyesfajta eseményekre járni, ez most teljesen más volt. Végül azonban ott lebegett előttem az a beszélgetés, amit az apám szobájában folytattunk, és egyszerűen rájöttem, hogy muszáj kicsit félretenni az ellenérzéseimet, és beadni a derekamat az akaratának. Tudtam, hogy ez fontos neki, tapasztalatból tudtam, hogy egy üzlet megnyitása akármilyen hosszú életet is tudhat maga mögött az illető, nagy dolog. Fontos dolog, fajsúlyos. Én pedig szerettem volna ennek részese lenni, jöttem rá utólag.
Valószínűleg, ha tudtam volna, hogy miféle emberek lesznek ott, akkor kétszer is meggondoltam volna, hogy biztos-e, hogy jó ötlet ez az egész. Hiába akartam neki örömet okozni, valahol a saját lelki nyugalmam is fontos szerepet játszott az életemben. Azt hiszem, hogy ez csak természetes, különösen azok számára lenne az, akik ismernek engem jobban is. A jelenlévők közül ezt szinte senkiről sem lehetett elmondani, sokkal inkább az a megfogalmazás lett volna a pontos, hogy vannak, akik többet tudnak rólam, és vannak, akik kevesebbet. Azt azonban egyikük sem állíthatta volna, hogy ismerne engem. Futó ismerősök, ez minden. A legrosszabb az, hogy ezek közé tartozott a tulajdon apám is, bár kettőnk hibáján kívül, ezt most már legalább sikerült elfogadnom.
Mindezek ellenére mégis elegánsan, az alkalomhoz illően öltöztem fel. Nem vittem túlzásba, egészen visszafogottra sikerült az öltözékem, amit természetesen én magam terveztem. Ugyan nem erre a jeles eseményre, de egy másikra, amin elég nagy sikert aratott, ezért kivételesen felvettem második alkalommal is, fittyet hányva az ezzel kapcsolatos elveimre. Én ugyanis ugyanazt a ruhát sohasem szoktam kétszer felvenni, már ami az elegáns holmikat illeti. A többivel természetesen nem ez volt a helyzet, ennyire azért még engem sem lehetett sznobizmussal vádolni.
Miközben ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben, ittam egy korty pezsgőt a kezemben tartott karcsú pohárból. A felhozatal mit ne mondjak, elég vegyes volt, és a legtöbbjüknek valószínűleg halványlila gőze sem volt arról, hogy miért vagyok itt. Ez engem alapvetően egyáltalán nem zavart volna, az már annál inkább, hogy számomra is egyértelművé vált, már nem csak én vagyok az egyetlen, aki tudja az apám valódi kilétét. Már nem is éreztem magam olyan különlegesnek emiatt, az meg végképp dühített, hogy Julia apjának nevezte. Ő az én apám volt, nem ezeké az idegen embereké. Én voltam a vér szerinti lánya, ők csupán… afféle pótlékok lehettek, semmi több. Nem akartam ellenséges lenni, de valahol a pajzsom biztonságos takarásában mégis ott munkálkodott bennem, a határozott nemtetszéssel együtt.
Hattiet szintén ismerősnek találtam, ami ugyan egy kicsit meglepett, de annyira mégsem rázott meg. Az sokkal jobban aggasztott, hogy itt mindenki az Illuzionisták vérvonalát erősítette. Na, ne, ez most komoly?! Annyira nem kellett volna, hogy váratlanul érjen, de sohasem kedveltem őket, gyűlöltem ugyanis, amikor az elmémmel babráltak. Annak a gondolatát pedig végképp utáltam, hogy ezek ellen bármilyen erővel bírtam is, tehetetlen voltam. Sangilak biztosan másként gondolná ezt, de szerencsére ő most nem volt itt. Az már tényleg túl sok lett volna nekem, ebben biztos vagyok.
Az én agyam persze a beszéd ideje alatt is végig ezres fordulatszámon pörgött, de ezért szerintem az égvilágon senki nem hibáztatna, túlságosan letaglózott most engem ez a kis rögtönzött megnyitó, és az itt egybegyűltek. Egyszerűen nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, így jobb híján leginkább Abigail és az apám felé orientálódtam, hogy ne kelljen arra energiát fecsérelnem, hogy bájologjak. Hozzám tartozott, valahol a véremben volt, a hétköznapjaim részét képezte, úgyhogy most pont nem akartam ezzel élni. Csupán az illatokat, az érzéseket, a látványt itta be az elmém, hogy bárhol képes legyek nagy távolságból is kiszúrni az itt lévő egyedeket.
Vonakodva bár, de a beszéd végén végül leengedtem a pajzsomat, mintha valamit is befolyásolt volna. Ha akarja, könnyedén áttörhette volna, hiszen ő a nagy Álmodó. Ettől függetlenül ezzel adtam beleegyezésem jelét, lecsupaszítva magam néhány pillanat erejéig. Az, hogy be kellett csukni a szemeimet, egy érzékszervemtől megszabadulva, szintén nem nyerte el különösebben a tetszésemet, de végül ezt is megtettem. Ez az ő napja volt, hát szerettem volna, ha jól sikerül és minden úgy van, ahogyan szeretné. Azért kedves volt, hogy úgy tett, mintha lenne választásunk, és nem kényszeríthetné ránk az akaratát bármikor, ha annak érezné szükségét. Még meg is mosolyogtam, amikor már senki nem láthatta.

Nem kellett túl sokat gondolkoznom azon, hogy mit idézzek fel. Azt, amiről mostanában valamiért folyton álmodtam. Azt, ami egyaránt kísértett, és aranyozta be a pillanatokat, amikor eszembe jutott. Erik születése maga volt a csoda. Minden gyermek születése az, főként egy anya számára, de én mégis szerettem azt hinni, hogy ez az egész világ számára nagy nap, nem csak nekem. A verejtékcsepp úgy szánkázik le a homlokomon, hogy muszáj odanyúlnom és letörölni. Nem zavar, nem érdekel, hogy miként festek, hogy micsoda nehéz órákon vagyok túl a vajúdás miatt, hiszen életemben először tartom Őt a karjaimban. Ajkaim büszke, örömteli mosolyra szaladnak, míg szemeimben csodálat lángja ég, miként az aprócska, életerős fiúcskára nézek. Ő az enyém, belőlem van, és olyan gyönyörű, hogy képtelenség felfogni. Hatalmas kék szemei rácsodálkoznak a világra, apró lélegzetvételei pedig olyannyira magukkal ragadnak, hogy csak némán fülelek, megbizonyosodva arról, hogy mindez a valóság.
Amikor az imádott férfi belép a szegényes viskó ajtaján, és életében először ő is meglátja a közös gyermekünket, éppen azt látom az arcán, amit én is érzek; szeretet, csodálat, tisztelet, büszkeség. Olyan hihetetlen, hogy mindez valóság, hogy mindez nem csupán egy álom, egy illúzió. Úgy hiszem, sőt, tudom is, hogy én vagyok a világon a legboldogabb ember, hiszen mindenem megvan, amit egy nő csak kívánhat. Kivéve egy dolgot, de az olyannyira eltörpül a jelenlegi boldogság mellett, hogy szinte nem is tudatosul bennem annak a hiánya, aki az első férfi volt az életemben.


Miután az illúzió véget ér, nem vagyok képes megszólalni. Akkor sem tudnék, ha akarnék, de nem akarok. Éppen annyira fájó ez jelenleg nekem, mint amennyire az előbb még boldognak és önfeledtnek éreztem magam. Már azt sem tudom pontosan, hogy milyen érzés ez, hiszen olyan régen volt már benne részem. Majdnem háromszáz éve, mint ahogyan az emlékemből is kiderült, és ez valami borzasztóan kiábrándító élmény. Helyette inkább odakoccantom a mellettem álló férfiéhoz a saját poharamat, mert ezúttal nem hiányzik az életemből, mint az Illúzióban. Itt van, megérinthetem, ha akarom, és meg is teszem. Arcára nyomok egy csókot, így fejezve ki afféle gratulációmat és büszkeségemet egyaránt. Itt vagyok neki, pontosan úgy, ahogyan ígértem. Hiába lógok ki, mégis határozottan úgy gondolom - valószínűleg túl egoistán -, hogy én vagyok erre leginkább jogosult, még ha a többiek nem is értik igazán, hogy a sok Illuzionista között mit keres itt egy szem, Sangilak véréből.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 352
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik

Re: Aurora Whispers Mesekönyvbolt // Hétf. Nov. 17, 2014 2:34 am

Nem mondom, nem kicsit lepődtem meg, amikor meghívást kaptam atyámtól az alkalomra. Már említette korábban, hogy milyen vállalkozásba fogott, meg is lepődtem. Ahhoz képest, hogy nemrég még nem találta a helyét a világban ez most jelentős előrelépésnek számított a korábbihoz képest. Így pedig valahol szerintem magától értetődő, hogy ha csak jelenlevőként, de szerettem volna osztozni az örömében. Kérdés sem volt tehát, elmegyek a megnyitóra. Bár könnyen lehet nem érkezem egyedül. Megkérdeztem ugyanis Sarah-t, van-e kedve velem tartani. Ugyan egy személyre szólt a meghívó, de talán nem fogja kifogásolni az öreg, ha már egyszer ismerik egymást. Akárhogy is, amennyire meg tudtam határozni magamhoz képest elegáns viseletben jelentem meg - értsd, nem gyűrött, nem bűzlik, nem hétköznapi, de öltöny meg ami hozzá jár. A helyzet az hogy lövésem sem volt, mi vár rám odabent. Gondoltam csak egy kisebb összejövetel lesz... de abba már kevésbé gondoltam bele, hogy talán ismerős arcokba is bele fogok futni. Mert így is lett. Alighogy besétáltam a helységbe megcsapott a jelenlevők energiája, ami kikandikált a pajzsok mögül és hoppáré. Pár másodpercig elidőztem az ajtóban, mire leküzdöttem a meglepettségemet és vegyülni kezdtem a jelenlevő, kisebb "embertömegben". Persze csak miután rekviráltam én is pezsgőt. Körbejártam, szemlélődtem és a meglepetésem egyre inkább nőtt. Persze első utam a házigazdához vezetett, már ha lehet így hivatkozni rá.
- Köszönöm a meghívást, atyám. S szívből gratulálok ehhez az egészhez.
Persze a vigyor ott volt az arcomon, azzal az elhatározással jöttem, hogy akármennyire is tuskó tudok lenni néhanapján, most ezt a jeles napot inkább nem árnyékolnám be a legkevésbé sem. Mindenesetre körbejártam a többieket is, ismeretlent és ismerőst egyaránt köszöntve. Atyám után Abigailnek mutatkoztam be és csak kevésen múlott, hogy pótanyunak szólítottam... viszont ami késik, az ugyebár még bekövetkezhet. Utána egy nem messze álldogáló szőke következett és a korábban hallottak alapján arra következtettem, hogy ő lehet Holly. Láttam rajta, hogy nem nagyon lehet bájcsevejes kedvében, ezért rövidesen odébb is álltam... mint mondtam, most igyekszem makulátlan maradni. Szóval mentem tovább, régi ismerősként köszöntve Hattie-t, bár eléggé meg voltam lepődve, hogy itt találom őt is. Utána Julia is sorra került és figyelmeztetnem kellett magam, hogy hiába vak, sajnos a hátulról megkopogtatom a vállát trükk aligha lehet meglepetésszerű... majd utána az unokájának is odaköszöntem, akin éreztem a falkaszagot. Remek, még jó, hogy nem tudtam más illuzionistáról, amikor atyám rákérdezett. Mentem tovább... na és ezután találkoztam valakivel, akinek a jelenléte szintén meglepett engem. Viszont a találkozásnak valahogy örültem a "nővérrel", még ha ismeretségünk jóhiszeműen is futónak nevezhető.

Rövidesen atyám kért szót, én pedig kicsit hátrébb álldogálva hallgattam a szavait. Először előzékenyen mosolyogtam, amikor mentegetőzött, de mindvégig figyelmesen hallgattam őt. A szavait hallgatva valahogy éreztem egyfajta emelkedettséget. Nem tudom, talán helyénvaló lenne egy jobb szónoklatnak nevezni... oké, most nem tudom, hányan csaptak a homlokára, hogy ez az volt, Nicho, de na, szónoklatot mondtam, nem beszédet. Éreztem magamon, ahogyan a szavai egyre emelkedettebb hangulatot váltanak ki belőlem, elfeledkezve a külvilág dolgairól. Azon kaptam magam, hogy csak a szavait figyelem, semmi másra sem figyelve erre a néhány perc erejéig, közben pedig valahol büszkeséget is éreztem. Voltak köztünk nézeteltérések, talán nem voltam teljes egészében az a kölyök, akinek lennem kellett volna, de egy valami határozottan igaz volt és stabil pontként állt bennem. Büszke voltam rá, hogy ennek az ősöreg farkasnak a kölyke lehetek, alakuljon bárhogy is az életünk majd a jövőben. Kivételes lét, kivételes lehetőségek. Mindazonáltal van egy pontja annak, amit mond, mellyel nem teljesen értek egyet. Túlságosan kis epizódot töltöttem be abban atyám életében, hogy fontos legyen a létem és sokkal inkább voltam egyfajta tékozló fiú. De ezt a gondolatot el is hesegettem hamar. Az energiámban bekövetkező változások árulkodóak lehetnek meg különben is: a jövőmmel kell szépíteni, nem a múlton keseregni. Atyám szónoklata viszont maradéktalanul elnyeri még így is a tetszésemet, majd amikor együttműködést kér, én csak sokat sejtető vigyorra húzom a számat. Ha valaki ilyen vérvonallal a testében éli le az életét, az leszűrheti a részinformációkból, mik is következhetnek. Atyám kéréssel áll hozzánk, én pedig elégedetten hümmögök egyet, amolyan miért is ne alapon. Igaz, nem szeretem a pajzsom jelentette védelmet csak úgy feladni, de talán egyszer kivételt tehetek... szóval csak lehunytam a szemem és szépen engedtem a pajzsomat lefele. Hogy mire gondoltam? Nem hiszem, hogy sokakat meg fogok lepni vele.

Ott feküdtünk az ágyon, egymás karjaiban és nem érdekelt minket semmi más. Nem számított a külvilág üvöltése, az őrült világ moraja, mely legszívesebben kitépett volna minket az idillből. Nem számított semmi más, csupán ez a kis, apró része a világnak… egy szobányi, vagy talán inkább egy ágynyi terület, mely elzárt ideiglenesen minket mindentől és mindenkitől. Csupán a másik létezett, testének érintése, szívének dobbanása, ahogyan vette a levegőt. Ahogyan az arcát tanulmányoztam, láttam rajta mindent, ami ő volt. A rá jellemző mosolyt, mely elterült az arcán… a szemében ülő pimaszságot, bujaságot, elevenséget… szinte sütött belőle az élet, mely annyira vonzóvá tette a számomra őt akkor s ma is. Azok a régi szép idők. Mikor képes voltam újra megállapodni hosszabb időre egy helyen, anélkül, hogy vadul rohannék bele a világba, kalandokat, vágyakat kergetve, hajkurászva, mint valami taknyos kölyök, ki ráeszmélt a lehetőségeire. Nem. Akkor képes voltam ott maradni vele, mert éreztem, hogy ennek így kell lennie. Sokan aligha hinnék el, hogy nekem is volt ilyen időszakom. Amikor cseppet sem hasonlítottam arra a harcmániás, mindig a balhét kereső alakra, kivé magányos létem során váltam és kerestem a csatateret. Mindezt egyetlen egy nő miatt, kivel eléggé viharosan indult az ismeretségem, de azzá az idilli kapcsolattá szelídült minden, ahová eljutottunk ketten. Mi ketten… Sarah és én, a két, akkor még fiatal farkas, akik megrészegültek az egymás iránt táplált érzelmektől jópár év erejéig.

Elmosolyodtam, mikor lassan felnyitottam a szememet. Csak egy szelet a múltamból… azon ritka részekből, mikor igazán boldog voltam. S pontosan az ilyen emlékek voltak azok, melyek vészterhes életemben erőt adtak nekem, a zordnak is nevezhető farkasnak.
- Ура! - mondtam az anyanyelvemen, emelve a poharamat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 36
◯ HSZ : 189
◯ IC REAG : 170
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Aurora Whispers Mesekönyvbolt // Szer. Nov. 19, 2014 11:17 am

Nem tagadom, kellemes meglepetésként ért, amiért Julia ilyen hamar felkeresett, újra. Nem is tudom, mire számítottam, hogy miután visszatért Anchorage-ba, meggondolta magát a korábbi felvetéseit illetően, vagy rájön, hogy még sincs kedve olyan fiatal farkassal bajlódni, mint én… Vagy ha mégis, akkor majd hónapok múltán jutok eszébe, hisz egy ilyen idős vérfarkas számára mit számít az idő? Pár év annyi nekik, mint nekem néhány nap, ha visszanéznek az eddigi életükre.
Mindenesetre nem kicsit dobott fel a hír, amikor meghallottam a „meghívását”, s hezitálás nélkül rá is bólintottam. Még akkor se nagyon gyanakodtam, amikor a „dédpapiról” mesélt nekem, a lelkesedésem az egekben járt, és nem is nagyon csökkent, egészen addig, amíg el nem érkezett az a bizonyos nap. Ahogy Brian vonakodott velünk tartani, már bennem is felmerült a gyanú, hogy jól van-e az úgy, hogy Julia ezzel a férfival élt le akárhány évtizedet… vagy évszázadot? Mégis én kísérgetem, akivel eddig csak 1-2-szer találkozott…? Hát mindegy, most már késő meggondolni magam, vagy megfutamodni, meg egyébként is, azt hiszem, nagyon aláásnám azt a kevés kis tekintélyemet is egy ilyen húzással. Hős módjára kihúztam magam, és valamivel magabiztosabb léptekkel indultunk be az épületbe.
Belépve az épületbe pedig… nem is tudom, mit higgyek. Kicsit olyan hihetetlen az egész, mármint hogy a nagyi sem mai csirke, de hogy még az ő Teremtője is éljen? Élnek egyáltalán ennyi ideig a farkasok? Nem csak valami rossz tréfa ez az egész? És ha tényleg igaza van a nagyinak – mert miért lenne oka hazudni, vagy hülyét csinálni belőlem, hisz ez elég rossz vicc lenne, akkor is – még ha nem is álmodoztam sokat arról, hogy milyen lehet a vérvonalam feje, aki eddig olyan távolinak és elérhetetlennek tűnt, hogy sosem hittem volna, hogy valaha lesz szerencsém találkozni vele, akkor is… Valahogy nem arra számítottam, hogy pont egy mesekönyv-bolt újdonsült tulaja. Mert egy ilyen „nagy” és „fontos” személyhez valami „jelentőségteljesebb” és „nagyobb volumenű” üzlet illene, nem igaz? Mint színházigazgató, vagy valami kulturális rendezvényszervező… esetleg egy mozi vezetője, vagy filmrendező… Ehelyett? Könyvesbolt gyerekeknek. Lehet, csak én vagyok túl fiatal, de nekem valahogy sántít a kép, eddig nem igazán akaródzik összeállni, bár az is igaz, hogy nem ismerem az öreget.
Amikor Julia odavonszol a dédpapihoz, bár érezheti rajtam a megszeppentséget, azért sikerül dadogás nélkül bemutatkoznom – büszke is vagyok magamra érte. Igaz, túl sok szót aztán nem váltunk, hagyom a nagyit érvényesülni, neki ez mégiscsak otthonosabb terep. Meg amúgy is, hiába tekergetem a nyakam, be kell valljam, hogy elég sok az ismeretlen arc a tömegben. Igaz, egy-két falkatársamat sikerül felfedezni, de őket sem ismerem annyira, hogy vidáman odasasszézzak melléjük, laza csevejbe kezdve. Lehet, mégsem volt olyan jó ötlet elhamarkodottan igent mondani arra, hogy jövök?
Ahogy meghallom a dédpapi kérését, csak kissé zavartan teszek eleget a kérésének. Bár a szemem csukva, nem is tudom hirtelen, hogy mi volt életem legboldogabb időszaka… Amikor megvettem életem első gitárját? Amikor felvettek az egyetemre? Amikor nyaranta a lányokkal bolondoztunk? Amikor Japánba érkeztünk a Teremtőmmel? Nekem szép emlékek, mégis úgy érzem, hogy a többi, nagyöreg repertoárja mögött simán elbújhatna bármelyik.
Még javában az emlékek között kutakodtam az „igazi” után, miközben megéreztem a bőrömön a szellőt, meg úgy az egész atmoszféra megváltozását… Nem is bírtam ellenállni a kísértésnek, így óvatosan leskelődtem egy kicsit, ám sokkal nem lettem okosabb – rajtam kívül mindenki csukott szemmel, szótlanul állt… Én is követtem a példájukat, igaz, egy-kétszer még leskelődtem, hiába. Az illúzió véget ért, én pedig csak csodálkozó tekintettel néztem a semmiből aláhulló konfetti-esőt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hope E. Belfort
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 833
◯ HSZ : 272
◯ IC REAG : 287

Re: Aurora Whispers Mesekönyvbolt // Csüt. Nov. 20, 2014 3:20 pm

Régen éreztem ehhez fogható érzést, mint ami most uralkodik bennem. Elmondhatatlan öröm így látni Kilaunt, sikerült valami hatalmas dolgot alkotni. Sokaknak talán nem tűnik túl nagy dolognak a könyvesbolt, számomra mégis az. Megérte belefektetni a sok időt és energiát.
Mosolyogva tekintek végig az egybegyűlteken, egy-két személy van csupán, akiket nem ismerek, de mivel Kilaun vérvonalába tartoznak, így talán nem is olyan meglepő, hogy itt vannak. Gondolkodtam rajta, hogy elhívom Annabelle-t, de végül lemondtam róla. Ez a nap Kilauné, nem ez a megfelelő alkalom, hogy bemutassam a Kölykömet, kiről már meséltem neki. Majd máskor. Amikor a tekintetem megállapodik Nicholas-on, egyetlen pillanatra ledermedek. Pár szívdobbanás csupán, ajkaimon máris szélesebb a kedves mosoly, amikor a tekintetünk találkozik, biccentek neki, talán elkapom majd pár szó erejéig a megnyitó után, mi történt vele az elmúlt időszakban, érdekel, hogy minden rendben-e vele. Egészen meglep, hogy ő is az Álmodóhoz tartozik, ám egészen pozitív értelemben.
Remény. Küzdelem. Kitartás. Ismerős, minden egyes szó ismerős. Bizonyára mindannyiunk számára. Egész életünkben küzdöttünk, harcoltunk a világgal és önmagunkkal. Olykor Álmokat kergetve, olykor pedig kétségbeesetten zuhanva össze, hogy újra és újra talpra álljunk. Kilaun is ugyanezt tette. Rengeteg dolog történt a fairbanks-i első találkozásunk óta, én pedig elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy eljutottunk idáig. Igen, hosszú idő után most ismét azt érzem, hogy boldog vagyok, a jóleső érzés pedig belülről melegít, szétáradva minden porcikámban.
Mindenféle gondolkodás nélkül eresztem lejjebb a pajzsomat és hunyom le a szemeimet.

Minden olyan eszméletlen könnyű, nem érzek semmiféle lelket mardosó fájdalmat, nem érzem a vállamra nehezedő mázsás súlyokat, szinte lebegek, olyan könnyűnek érzem magam. A sötétségből lassan formálódik egy szoba, kanapé, kandallóban ropogó tűz, a levegőben sütemény illata terjeng. A nagyobbik lányom szalad felém, hogy a karjaimba ugorjon, felkapom és megpördítem a levegőben, kacagásunk keveredik és tölti be a házat. A férjem lép mellém, hogy átölelve csókot nyomjon a homlokomra. Aprócska, ijedt kis kiáltást hallok Charlie-tól, majd megszeppenve, szája elé kapva a két kezét, tágra nyílt szemekkel néz a dohányzóasztal felé. Philip máris odalép, majd öblös nevetése oldja a hangulatot, csupán Chloe, a tipegő kislányunk húzta le a terítőt a kicsiny asztalról, leborítva ezzel róla mindent. Mosolyom válik szélesebbé, megsimítom nagyobbik lányom haját, hogy semmi gond nem történt, nem kell félnie. Sokáig nem kell győzködnöm, máris széles mosolyával jutalmaz, majd szalad is tovább, vissza a szobájába.
Leülök a kanapéra, Philip mellém telepszik, hozzábújok, érzem az illatát, hallom a szívdobogását, átölel, fejét az enyémre hajtja. Chloe furakszik az ölembe, kettőnk közé, így felemelem a fejem, hogy aprócska kezeinek gyenge szorítását érezzem a nyakam körül. Charlie is hamarosan visszatér, plüssállatok egy egészen szép kis garmadájával, melyet egyből ránk zúdít. Philip gyorsan kap utána, hogy felállva kapja karjai közé a csöpp leányzót, kacagása ezúttal is mosolyt csal az arcomra. Boldog vagyok, szeretem a családomat és ők is szeretnek, ennél többet nem kívánhatok magamnak és nem is szeretnék.


Az emlékkép haloványan úszik tovább, hogy elnyelje a feketeség és ismét ott találjam magam a könyvesboltban. Jó ideig nem nyitom még fel a szemem, érzem, ahogyan egyetlen könnycsepp utat vágott magának arcomon, csillogó csíkot hagyva maga után a fehér bőrön. Nem érzem szomorúságot, vagy bánatot, a szeretteim hiánya tompa, szúró érzésként éled újjá a mellkasomban. Kezem siklik a nyakamban lógó vékony ezüstláncra fűzött karikagyűrűre. Bármennyire is nem szeretnék a múltra gondolni, bármennyire is nem szeretnék az emlékeimben élni, nem tudom teljes mértékben elengedni. Nekem ez ad erőt. Ez hajt előre. Ez ad reményt, hiába csalódtam már annyiszor, tudom, hogy soha nem szabad feladni.
Az utolsók között lépek oda Kilaunhoz, hogy puszit nyomva az arcára gratuláljak neki.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Declan S. Callaghan
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 831
◯ HSZ : 191
◯ IC REAG : 174
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : egyszerű farkas alakban is medve nagyságú

Re: Aurora Whispers Mesekönyvbolt // Pént. Nov. 21, 2014 11:43 am

Kilaun, az Álmodó meghívta Sangilakot, a Legerősebbet. A szellemek humora minden évszázaddal egyre kétségbeejtőbb és drasztikus romlást mutat, ha már képesek olyan sugallatot küldeni Kilaunnak, hogy engem meginvitáljon egy megnyitóra. Vagy egyáltalán bármire! Mégis ahogy nézegettem a lapot, a kézírását és egyesével el-elmerengtem majdnem minden szón, úgy vált bizonyosabbá az elsőre őrültnek tűnő gondolat: ott leszek.
Mindeközben viszont elevenen élt bennem a fiam megidézett alakja, a letépett jobb kar, hogy köztünk nem létezik béke. Megsértett, úgy vélem mélyebben, mint eddig bárki, s mégis ez a gyűlölve szeretés távolról sem tűnik olyan bonyolultnak, ha szem elé helyezem a megmásíthatatlan tényt: ő is a Testvérem. Megmondtam Hollynak is, ennél többre nincs szükségem, amikor arról van szó, hogy ideig-óráig félretegyem a büszkeségem, a sértett haragom. Delíriumos éjszakám, valamint a törődés, amit akkor tanúsított - ezek mutatták meg a velejét nem csak a kettőnk, hanem a többiekkel való viszonyunknak is. Fújhatunk egymásra, acsarkodhatunk, de attól még összeköt minket több mint nyolc évszázad és megannyi azonosság.
Pacifista filozófus leszek.
Nagojut is hivatalos volt, így együtt mentünk - legutóbb, mikor elköltöztettem az embernőtől, akkor is felfedeztem a félsz nyomait benne, vezetési képességeimet tekintve, amire... volt oka. Nem vezettem olyan katasztrofálisan, mint amitől tartott, de lehet inkább meg kéne kérnem Sakarit, hogy kerítsen nekem egy állandó sofőrt.

Utolsóként érkeztünk, amit egyáltalán nem bántam, a legkevésbé se akartam különösebb feltűnést kelteni, így a többiek mögött álltam, vélhetően ezzel a legtávolabb Kilauntól. A meghívó kézhez kaptakor azt hittem, mi tizenhárman leszünk, így némileg meglepett a vegyes társaság - Hollyt egyből kiszúrtam, ahogy Yee-t is.
Körbenéztem a boltban, két méteres magasságommal nem volt nehéz a többiek feje fölött pásztázni a helyiséget. Volt valami... fájón nosztalgikus és ijesztően gyermeki az egészben, valami, amit a Rémálmodó megnyilvánulása után nem hittem, hogy újra látni fogok tőle. A régi Kilaunt, akit megvetettem, mert dajkamesék mondására fecsérelte az idejét, valamint a fiaimét - akit irigyeltem is, mert pont ettől a suta törődéstől és kedvességtől sokkal közelebb éreztem hozzá az utódaimat, mint magamhoz. De az, hogy én mesét mondjak? Hogy így beszéljek, ekkora beleéléssel és ábrándos reményekkel, hálával, szeretettel telve? Ez már-már a lehetetlen határát súrolja, mégsem utasítom el, hogy kicsit átjárjon az, ami Kilaunt. Hazugság lenne azt állítani, hogy fogalmam sincs, miért kell mindez neki, és valahol, a lelkem legmélyén, titokban, hogy senki ne lássa: büszke vagyok. Olyan, mintha visszakaptam volna kicsit az egyik bátyám és ez majdnem annyira valóságosnak tetszett, mint az illúzió a hídon, amikor talán életünkben először öleltük meg egymást.
Kell a szelídségük, a nyugalmuk, a gyengeségük, hogy én erős, haragos és hirtelen lehessek mellettük. Halvány mosoly ült az arcomon, nem tudom, mikor került oda, de maradt.

Nem akartam emléket, nem akartam illúziót; makacs dac, engedetlenség, tagadás, ezeket mutattam fel elsőre - hagyjon az Álmokkal, hagyjon a sóvárgással, a bűneim jóvátételének hamis reményével. Hiszen mit képzelhetnék? Amit elvesztettünk, aminek a visszaszerzését remélem, szeretném, amiben elbuktam, ami büntetést kaptam, mondd meg, Kilaun, mit Álmodjak?
Halott vagyok. Testetlen árnyék, kósza sugallat, bukott harcos, eltévelyedett Vérvonalfő, erőtlen Legerősebb, haragjától megfosztott vihar. Mar és tép a csalódottság, vasmarokkal tart, én pedig üvöltenék, nem hallva a fejem fölött zajló néma tanakodást. Mihez kezdjenek velem? Az árulóval, a méltatlan apával, az arrogáns Teremtővel?
Esély. Ezt súgták jóra siket fülembe és kitaszítottak maguk közül az első hívó szó után, hogy a semmi és a minden határáról felbukkanva megfosszanak nevemtől, s egy, jelentésében hasonlóval ruházzanak fel. Az istenek ereje. Eszköz és szolgaság lapult a név magasztos jelentése mögött, s mégis... hálát éreztem.
Köszönöm, hogy tanítottatok, hogy nem hagytatok belefulladni saját keserű dühömbe, hogy gyógyírt kínáltatok fel önnön bűneim okozta sebeimre. A két Naturalakot láttam magam előtt, akiknek hála bebizonyíthattam mind magamnak, mind a szellemeknek, hogy méltó vagyok a nevemre, a titulusomra. Az első lépés volt a Nagy Álomhoz, a Testvéreimhez.


Kinyitottam a szemem, karcsú poharak koccantak egymáshoz, gratulálók léptek Kilaunhoz, míg én a helyemen maradtam. Elég volt egy másodpercnyi szemkontaktus: megemeltem felé a poharam, kurtán biccentettem és ittam egy kortyot. Letettem a legközelebbi vízszintes felületre a maradékot, majd sarkon fordultam, távoztam, Nagojutnak gondolatban üzenve, miszerint a kocsiban megvárom.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Mallory N. Nash
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 820
◯ HSZ : 225
◯ IC REAG : 203

Re: Aurora Whispers Mesekönyvbolt // Pént. Nov. 21, 2014 6:05 pm

A meghívó kézhez kapásától fogva biztos vagyok benne, hogy megyek a megnyitóra. Abban azonban már kevéssé voltam biztos, hogy Sangilak is velem tart majd... merthogy ő is kapott meghívótt. Meglepte? Fogalmam sincs, engem csak megerősített abban, hogy hiába változott a külsőnk, hiába nyomja nyolcszáz év súlya, sorsok, kölykök terhe a vállainkat, attól még mi mi maradtunk. Az első "falka" tagjai, egy tucatnyi farkaskölyök, akik együtt kezdték pályafutásukat. A múltunk, emberi voltunk összeköt mindannyiunkat, akár elfogadjuk ezt, akár nem.
Mosollyal fogadtam testvérbátyám - és egyben újdonsült lakótársam -  döntését, s habár kétkedve szálltam be mellé a kocsiba, egy darabban érkeztünk meg mind a ketten a könyvesbolthoz.

Nem siettük el, de azt hiszem, nem is baj. Nagyon jól megvagyok hátul a megtermett hím mellett, még ha valószínűleg feleannyit se látok a sok kis- és nagyestélyitől, mint ő. Süket azért még nem leszek, Kilaun hangja elér és ez az, ami számít.
~ Eskü, csak vicceltem otthon az öltönyös-estélyis bulival... ~ Üzenem a mellettem álló Sangilak felé, s akaratlanul is széles mosoly szökik arcomra, mely szelíddé válik, ahogy Kila magához veszi a szót.
Mindenkihez szól és mégis egyesével is megérinti a jelen levőket.
Ajkaim széle egy idő után meg-megremeg kissé, hiába ül mosoly sarkaiba. Nemsíroknemsíroknemsírok... - ezt mantrázom csak magamban, de mikor arra kér bennünket, hogy hunyjuk le szemhéjainkat, már tudom, hasztalan. Itt mécses fog törni, szeretet áztatta könnyeket hullatva, a kérdés csupán az, meddig húzom az elkerülhetetlent. Nagy levegőt veszek, mielőtt eleget tennék kérésének.
Álmok, vágyak, kívánságok... igazad van Testvérem, mindenkinek vannak. Kinek több, kinek kevesebb. Kié apróbb, teljesíthetőbb, kié nagyobb, küzdelmesebb. Az enyém? Elérhetetlennek tűnik.

Először az érzés jár át csupán: haza értem. Az érzés, amit érezni szerettem volna akkor is, amikor leszálltam a gépről januárban, de csalódnom kellett. Gondolatban azonban valóban haza térek. Oda, ahol elém hordja az otthon meleg tüzének illatát a szél és ez erőt ad… sátrak között gyermekek kergetőznek nevetve, s anyjuk feddőn kiált utánuk. Férfiak beszélgetnek a tűz körül, megannyi harcos. Amott fiatalok harsány nevetése hallik és ebben a kavargó örvényben mégis béke telepszik vállaimra.
Itt ismerek mindent, a legapróbb kőtől kezdve a fölébünk magasodó hegyekig. Itt biztonságban vagyok és minden kedves a szívemnek.
Ez az igazi otthonom. Ide tartozom.


Forró könnycsepp gördül le arcomon, azt követi egy másik, s csupán Sangilak üzenete az, mi arra késztet, hogy végre kinyissam a szemeimet. Mozdul, én pedig keze után kapok.
Tudom, oda kellene mennem Kilaunhoz, gratulálni neki, mert megérdemli... megérdemli és örömmel tölt el, hogy talált egy nőt, aki úgy szereti, ahogy egy tizenkét éves fruska soha nem volt képes. Hogy megnyitotta ezt a boltot. Hogy boldognak látom őt.
Minden testvérem megérdemelné, hogy hasonlóképp... ragyogjon, fürödjön a boldogság pillanataiban, mint most a bátyám teszi.
Nem engedem el San csuklóját, csak üzenetére válaszolok, hogy megyek vele én is, nem kell várnia rám. Aztán felvéve lépteinek ütemét hagyjuk el a boltot mind a ketten.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6140
◯ IC REAG : 8029
Re: Aurora Whispers Mesekönyvbolt // Szomb. Nov. 22, 2014 5:50 pm


//köszönöm mindenkinek, hogy részt vettetek ezen a jeles napon! <3 //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Dominic Santoro
Rangidős Testőr

◯ Kor : 213
◯ HSZ : 144
◯ IC REAG : 131
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Aurora Whispers Mesekönyvbolt // Csüt. Ápr. 09, 2015 11:58 pm


Mr. Kenway & Signor Santoro


Úgy vélem, ha valaki eléri a fél évezredet, letett annyit az asztalra, hogy merő tiszteletlenség volna akárcsak a látszatát is keltenem annak, hogy el tudok bújni előle. Rejtőzködő tudományomnak ez alkalommal vajmi kevés hasznát ha vehettem, így már induláskor kényelmes félárbocra eresztettem mentális védőpajzsomat.
Mivel hivatalos falkaügyben jártam el, így maskarával sem vesződtem, bár igen csábító volt a gondolat, hogy a szeretett Madre képében tűnjek fel, akár egy vasorrú bába, ám elálltam eme kósza ötlettől. Helyette alantas munkára vetemedtem, személyi asszisztens módjára gyűjtöttem össze minden szükséges adatot. Könnyű szerrel utasíthattam volna erre bármely piccolót, e téren azonban nem engedhettem meg a fiatalok mihasznaságát. Feláldoztam hát saját kényelmemet.

Zárás előtt pár perccel érkeztem a könyvesbolthoz, magányosan, csupán egy vékony dosszié volt a társaságom. Úgy éreztem, kellőképpen felkészültem minden eshetőségre - a halálomat leszámítva. Roppant kellemetlen volna egy gyermekmeséket rejtő könyvesboltban rohanni a Halál ölelésébe, ráadásul úgy, hogy nem is signorina miatt tévedtem ide.
Senki sem tartózkodott már a könyvesboltban, csupán feladatom alanyának jelenlétét érzékeltem - amennyiben nem húzta fel teljes mértékben pajzsát -, s nekem erre volt szükségem. Ezért is választottam ezt az időpontot. Zárás után rátörni valakire az ajtót nem az én stílusom volt, az efféle barbár brutalitást meghagytam másoknak.
Reméltem, hogy nem volt szükség hosszas kutatóexpedícióra, hogy a tulajra bukkanjak, ám akárhogy is legyen, szívélyes mosolyra húztam számat, mikor tekintetem rátalált.
- Jó estét, Mr. Kenway - köszöntem udvariasan. - Bocsásson meg, hogy zavaron, ám okvetlenül beszélnünk kell. Igazán nem szeretek rossz hírek hozója lenni, csakhogy ön... - kinyitottam a vékony dossziét, előhúztam egy lapot, amin számok (meglehetősen mutatós összegek) szerepeltek, dátumokkal ellátva - 2014. november 11-e óta tekintélyes mennyiségű bérleti díjjal tartozik Castor de Lucának. Amint láthatja, igyekeztünk jutányos kamatot felszámolni. A tartozást rendezheti átutalással, illetve készpénzben is, ahogy a továbbiakban minden hónap 15-éig ezzel az összeggel tenni fogja - mutattam a lap alján szereplő számsorra, miközben továbbra is tartottam a természetesnek ható nyájas mosolyt. Én voltam a pénzbehajtó, aki együtt érez, sajnálkozik, természetesen gyűlöli, hogy tisztes emberektől kényszerül plusz pénzt kiszedni, hisz nem elég, hogy az állam a zsebünkben matat... S mégis oly közömbösen érint, hogy lelkem szinte kong az ürességtől irányába.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Killian K. Kenway
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 832
◯ HSZ : 385
◯ IC REAG : 476
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Aurora Whispers Mesekönyvbolt // Pént. Ápr. 10, 2015 11:14 am



Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az esküvő óta olyan vagyok, mint akit kicseréltek. Való igaz, hogy remekül éreztem magam, hogy életem nyolc évszázadának újabb ragyogó fénypontjává vált az emlék, de a Fairbanksnek nevezett szülőhelyem mázsás emlékeztetőként borítja rám a megfejthetetlen ittlét feszültségét.
Nem sokkal az esküvő után meglátogattam a fiamat, és szokatlan módon érdeklődtem zenei ízlése felől. Azt már eddig is sikerült megtudnom, hogy igazán szívügye a klasszikus muzsika, azonban én magam nem rendelkeztem semmiféle hanglemezzel, ezért megkértem, adjon nekem kölcsön kedve szerint néhányat. A könyvesboltban úgyis van lemezjátszó, és őszintén szólva az egész napos gyermekzene néha már túlontúl unalmassá válik. Éppen ezért a zárás előtti egynéhány órában, amikor egyébként is többségében egyedül vagyok itt bent, néha csalok, és megengedem magamnak, hogy a fiam ízlésvilágával ismerkedve elmerüljek a zene nyugtató hatásában.

Ugyan az apró, kézzel festett nyitvatartás-jelző táblácska már néhány perce azt hirdeti, hogy az üzlet hamarosan zárni készül, én mégis teljes nyugalomban, bármiféle sietség nélkül járom körbe a polcokat, meg-megsimítva a könyvek gerincét. Elhatároztam, hogy minden könyvet el fogok olvasni, amit árulok, és most újabb példányt keresek a munka folytatásához. Ebbe a merengő, válogató gondolkodásba kúszik bele egy számomra idegen farkas közeledése, majd az az összetéveszthetetlen, csilingelő hang, ami az ajtó nyitódását, illetve csukódását hivatott jelezni. Szélcsengő, igazából. Habár nem fémből készült, hanem girbe-gurba fadarabokból, hogy ne zavarja annyira az üzlet meghitt hangulatát.
- Egy pillanat türelmet.
Duruzsolom ki a polcok mögül, hanghordozásommal nyomatékosan sejtetve, hogy akár türelmes, akár nem - akkor sem szándékozom lóhalálában a kasszához csörtetni. Pajzsom a szokásos mértékben, nagyjából négyszáz éves farkas erejét sugározva hárít mindennemű érdeklődést a másik felől. Nem hozzám tartozik, innentől kezdve pedig végképp nem tisztem alázatosan a szolgálatába állni, bár nem ilyen nyersek a gondolataim. Egészen kellemesen érzem magam.
Még egy utolsót koppintok az egyik könyvön, aztán egy sóhajjal kísérve magamhoz veszem, és ahogy a pult mögé sétálok vissza, finoman a bútorra fektetem a kötetet, jobb kezem a borítón pihentetve, miközben vendégem arcvonásait fürkészem. Apró, jelentéktelen és udvariassá mesterkélt mosoly ül a szemem ráncaiba. Pontosan tudom, hogy nem vásárolni jött.
- Üdvözlöm.
Köszöntöm magam is, amikor jó estét kíván, és meg sem lepődöm azon, hogy tudja a nevemet. Néhány pillanatra felsejlik előttem a néhány hónappal ezelőtti megnyitó, és az a gyanúm, hogy most ért be annak a megruházásnak a gyümölcse, amit Tiguaqnak szántam annak okán, hogy előzetes kérdés nélkül hozta a nyakamra az ifjú Philipet. Hattie-nek sem véletlenül mondtam előre, hogy tartsa a száját, hiszen világosan megmondtam, hogyha bárkit utánam küldenekk a falkából, nem lesz más választásom, mint lecsapni a testem körül idegesítően ólálkodó szúnyogokat. Bosszúságomból azonban egy szikrányit sem mutatok a hím felé, csupán kíváncsi és érdeklődő arccal nézem, ahogy kinyitja a dossziét, elém tesz egy papírlapot, és édesen hízelgő szavakkal próbál roppant együttérzést kelteni.
- Megengedi?
Pillantok rá, hogy türelmes és ráérős mozdulattal átvegyem a lapot - újabb feleslegesen udvariaskodó kérdés, hiszen mindketten tudjuk, hogy át fogja adni a lapot. Rezzenéstelen arccal futom át a számokat, miközben - mint aki az összeomlás szélén táncol - hátraülök a magasított, támla nélküli pénztári székbe. Gyűrűs kezemmel gondterhelten kezdem dörzsölni a halántékomat, és közben az jár a fejemben, hogy mikor süllyedt odáig utódaink társadalma, hogy uzsorásként tevékenykedjenek a megélhetésért.
- Ez rengeteg pénz. - fel sem pillantok a papírlapról még néhány pillanatig - Attól tartok, hogy ezt a kérést ha akarnám, sem tudnám teljesíteni, Mr... - hagyom nyitva a mondatot, és ha bemutatkozott, úgy elismétlem a nevét, ezzel fejezve be a mondatot.
A papírlapot finom határozottsággal a pultra fektetem, felszabadult kezeimet pedig finoman az ölembe hullajtom.
- Az üzletet is jelzálogkölcsönből volt szerencsém megnyitni, és bár hála a Szellemek kegyének, sikerült némi nyereséget felhalmozni az utóbbi hónapokban, még legalább két-három év, mire valódi profitot fog termelni. - hazudom félig-meddig a legnagyobb természetességgel, mintha valóban aggasztanának az anyagiak - Persze még mindig akadhatnak más alternatívák. - állok fel a székből, hogy némileg közelebb kerülhessek a hímhez, a közénk feszülő pulton keresztül is szinte ránehezedve az energiáira. Nincs bennem támadó szándék, csupán szórakozom, és hálát adok... valakinek odafent, hogy szemmel láthatóan nehezebb ma kihozni a béketűrésemből. Kár lenne ezért a hímért, nem ő tehet róla, hogy fogalma sincs róla, kivel van dolga.
Persze én is csinálhattam volna okosabban, én is elmehettem volna felkeresni az Alfát, hogy bejelentkezzek vagy tárgyalásokat folytassak vele, de lássuk be - nem vagyok egy domináns jelenség, mégis kényelmetlenül érint, hogy hívatlan vendégként még nekem, nekünk kell magyarázkodni, hogy miért vagyunk ott, ahol megszülettünk és létrehoztuk a helyi falkát is. Közvetve ugyan, de akkor is.
- Művelt úriembernek feltételezem, bizonyára kedveli a szépirodalmat. Minden további nélkül hajlandó vagyok a falka tagjai számára ötven százalékos kedvezményt biztosítani, Mr. de Lucának pedig máris összeállítok egy ajándék könyvcsomagot, ha óhajtja.
Mulattat elképzelni a világ bármely Alfáját, amint kézhez kap egy nyolc-tíz kötetből álló mesekönyvcsomagot. Gyanítom, hogy ezt sem de Luca, sem pedig a pribékje itt előttem nem értékelné túlságosan, de azt hiszem, hogy ez az, ami a legkevésbé számít. Illetve nem, ez csupán a második legkevésbé számít. Az első helyen az a borzasztó nagy pénzösszeg szerepel, amit be kívánnak rajtam hajtani.


Kilaun
EXCUSE ME WHILE I LIGHT UP THE SKY

-.Nightmare.-
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Dominic Santoro
Rangidős Testőr

◯ Kor : 213
◯ HSZ : 144
◯ IC REAG : 131
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Aurora Whispers Mesekönyvbolt // Pént. Ápr. 10, 2015 12:06 pm

Türelemből szerencsére nekem sokat osztottak, hogy úgy mondjam, végtelen mennyiséget, amit egy-két perc képtelen lett volna felmorzsolni. Hiába, ennek köszönhettem mind a 212 évemet, amit tovább szándékoztam gyarapítani hasonló módon: érdektelen üldögélés, szinte kelletlen megmozdulások, arcátlanul kényelmesnek tetsző életvitel, miközben apránként egyre feljebb araszolok. Hová rohanjak, vagy siettessek bármit is, mikor így vagy úgy, de megszerzem.
A polcok közül felbukkanó hímet egyetlen pillantással mértem fel, mintegy meggyőződés gyanánt, hogy valóban a keresett személy állt előttem, ezen túl viszont érdeklődésem meglehetősen satnyának, visszafogottnak volt mondható. Lássuk be, az én feladatom messze nem az információfelhalmozás volt, s amennyien hemzsegünk a falkában, szükségtelennek éreztem mások munkáját is elvégezni. A hiányosság ismételten nem az én szégyenem, amennyiben a felderítés képtelen bővebb beszámolót nyújtani, úgy alkalmatlan, így ha nekem itt bármi bántódásom esne - mio Dio, szégyen volna minden tekintetben.
- Csak tessék - nyújtottam át a lapot, kisugárzásom, arckifejezésem továbbra is kellemesnek volt mondható. Semmi izgágaság, eltúlzott vakbuzgóság, lihegő kötelességtudat, ezekre a legkisebb mértékben sem volt szükségem.
- Santoro. Dominic Santoro - mutatkoztam be enyhe főhajtással, régről használt álnevemet felfedve. Falkaügyek esetén nem szoktam eltitkolni, csupán saját szórakozásaim alkalmával, megelőzendő, hogy összekössék velem a falkát.
Mindazonáltal türelemmel vártam végig magyarázkodása tengerét, joviális arcom meg se rezdült, végig ugyanaz a megértő kifejezés ült rajta, leheletnyi sajnálkozással fűszerezve. Olykor bólintottam - tökéletesen átérzem helyzetét, s őszintén egyetértek abban, hogy kegyetlen jelzálog-világban élünk.
- Érdeklődve hallgatom, Mr. Kenway, hogy mi más alternatívát feltételez ebben a helyzetben - intettem kényelmesen, nagy ívben, mintegy ösztönözve a folytatásra, átadva neki a színpadot, hogy alakítson tetszése szerint, nyűgözzön le, amennyiben képes erre.
Tekintetemmel követtem mozdulatait, ahogy felemelkedett a székről, energiái pedig alkalmatlankodva adták tudtam a nyilvánvalóan nagy korkülönbséget. Szemöldököm épphogy rándult, finom érdeklődéssel, némán kérdve, hogy ezzel mégis mit szándékozik kezdeni, azon túl, hogy hatalmát fitogtatja. Szemmel láthatóan nem voltam... vevő rá, hogy a közeghez illően fogalmazzak.
Elmosolyodtam az ajánlatra, gesztusom mögött azonban semminemű érzelem nem lakozott. Pusztán azt a gondolatot rajzolta arcom vonásaira, miszerint képtelenségnek tartottam, hogy valóban azt feltételezné, ennyivel kimentheti magát. Sajnálatos módon sok az éhes száj, a fenntartásra váró épületek, a biztonsági rendszer, a bérek és még sorolhatnánk, ám ami ennél is fontosabb: a város a falkáé, s ezt senki sem kérdőjelezheti meg - pontosabban nem engedhetjük meg magunknak ezt a luxust.
- Igazán nagylelkű ajánlat, ám ha ilyen kedvezményekre telik öntől, úgy vélem akkora problémát mégsem jelenthet ez az összeg. - Nem alkudozni küldtek, ilyesmire úgy vélem egy csinos nőstény alkalmasabb lett volna, némi kereskedői tapasztalattal. A gyűrű az ujjon házasságot, nem hűséget mutat. - Tudja, ez amolyan erősen javallott szolgáltatás igénybevétel. Természetesen nem a semmiért fizetne, biztosra veszem, hogy önnek legalább olyan előnyös lenne ez a szigorúan üzleti alapú kapcsolat, mint nekünk. Háborítatlanság, kellemetlen látogatások alól való mentesülés, gyümölcsöző kapcsolat esetén további juttatásokra igényt tarthatna.
Rangom mellé reklámarc minősítésért is jelentkezni fogok úgy vélem. Siker esetén mindenképp, amennyiben pedig áthatolhatatlan falakba ütközöm... nos úgy kénytelen leszek egy bontó társasághoz fordulni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Killian K. Kenway
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 832
◯ HSZ : 385
◯ IC REAG : 476
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Aurora Whispers Mesekönyvbolt // Pént. Ápr. 10, 2015 12:57 pm

Feltételezem, hogy de Luca nem a matematikai ismeretei végett, mintsem inkább az idegesítően csiklandozó bája miatt tartja ezt a Dominic nevezetűt a körein belül. Vagy csak nincs tisztában a könyvek értékével. Meglehet, hogy eszmei értékükben messze felülmúlják a papírra gépelt összeget, ettől függetlenül abban a zöld papír formában még csak meg sem közelítik a kedvezmények a "bérleti díjam" összegét.
- Azt hiszem, hogy nem értett teljesen tisztán, Mr. Santoro. Nekem egyszerűen nincs ennyi pénzem.
Csóválom meg a fejem tehetetlenül. Minden kézzel fogható értékem itt van, ebben az üzlethelyiségben, leszámítva persze azt a néhány ruhadarabot, amit az itt tartózkodásom ideje alatt sikerült felhalmoznom.
Lehajtott fejjel hallgatom, hogy mégis mit kapnék cserébe a fizetésért, és legyen bármilyen lágy és selymes előadásmódja, éppen elég tisztán kiértem belőle a fenyegetést, és az esetleges tettlegességgel való visszaélést a balsorsú jövőre pillantva. Aprón felnevetek.
- Nekem semmi szükségem sincs juttatásokra, Mr. Santoro. Félreért, ha azt gondolja, hogy a legkisebb mértékben rá vagyok szorulva az ilyesmire.
Felemelt tekintettel mosolyodom el szélesebben, mint az este folyám eddig tettem. Apró érzés kezdi kaparni a tudatom alját: bármivé is váljon ez az ügy, elmondhatom magamról, hogy én mindent megpróbáltam, de hasztalan volt a tárgyalási próbálkozás. Hogy nem az én hibám, ha nem számíthatok sem a Miszter, sem pedig a falka jóindulatára. Hiszen én csak egy egyszerű könyvkereskedő vagyok, semmi egyéb, ugyebár.
- Hadd találjam ki a továbbiakat!
Emelem fel a jobb mutatóujjamat a plafon felé, újfent a papírlapért nyúlok, finom magabiztosságot sugárzó mozdulatokkal megkerülöm a pultot, és mélázva kezdek sétafikálni a hím körül, a polcsorok között, csupán két ujjal tartva magam előtt a papírt, mint holmi fertőzött rongydarabot.
- Maga hamarosan távozni óhajt, hanyagul adva tudtomra, hogy nagylelkű figyelmeztetésben részesített. Innentől kezdve két dolgot tudnék elképzelni. Egy! - számolok az ujjamon - Később visszatér néhány partnere társaságában, akik meghajlott koromat kihasználva leterítenek majd, kifosztják a boltomat, és ha csak nem ölnek meg azonnal, hát a város szélére vetve engedik meg, hogy saját magam távozzak a területükről. Kettő! - torpanok meg kiss, arcom határozottan sötét örvénybe borul, ahogy a gondolatot látom magam előtt valósággá elevenedni - Váratlanul romba döntik az üzletemet, hogy tudatosítsák bennem, hogy itt maguk a főnökök, és mindenkivel azt tesznek, amit csak akarnak, és megkérdőjelezhetetlenné teszik, hogy itt Mr. de Luca szava a törvény.
Tovább sétálok, szemmel láthatóan gondolkozom, és nem lepődnék meg, ha Dominic esetleg csendben várná ki a folytatást, ám ha a hangjára lel, az sem zavar különösebben. Éppen egy hattyút kezedek hajtogatni a tartozásaimról szóló papírlapból, és amint elkészültem vele, visszamegyek a pulthoz, és Dominic elé teszem az elkészült remekművet. Elégedett vagyok, Angutának biztosan tetszene.
- Szeretném, ha átadna egy üzenetet az Atanerkjének. Ez itt - bökök a hattyúra - Ő maga. És maga, Mr. Santoro, és mindenki más, aki kedves a szívének.
Finom precizitással nyalom meg a szám szélét, ahogy két kézzel nyúlok a hattyú felé, és roppant színpadias mozdulatokkal egymás után fosztom meg a papírszárnyaitól, aztán Santoro tekintetét elkapva sepregető mozdulatot téve sordrom le a madarat az asztalról, aki lét és szárnyak híján a cipőink közé hullik. Mélyet lélegezve aprón lépek hátra, mintha megijesztene az aláhullt papírlap, aztán szinte habozva emelem meg a jobb lábamat, aztán egészen szomorú arckifejezéssel rátaposok.
- Tud követni?
Teszem fel a kérdést egészen gálánsan, aztán méginkább ránehezedve a papírra megforgatom rajta a cipőmet. Ahogy a súrlódás hangja felerősödik, Dominic húsa és csontjai recsegve-ropogva törnek-szakadnak milliónyi szilánkra, mégis megtartják a testét - csupán a morzsolódás nedves hangját hallja, és a porrá törő fájdalmat érzékeli.
- Ahogy már korábban mondtam: sajnálom, de nincs pénzem. És továbbra sincs szükségem semmiféle juttatásra, sem pedig üzleti kapcsolatra. Ellenben lekötelezne, ha elfogadná az ajándékomat, és kézbesítene egy csomagot Mr. de Lucának a nevemben.
Leszállok a hattyúról, hogy szépen és nyugodtan a hátsó irodai helyiségek felé sétáljak, és amint a papírmadárra nehezedő nyomás megszűnik, hogy Mr. Santoro is feloldozást kap a törött szárnyú madár szenvedései alól.


Kilaun
EXCUSE ME WHILE I LIGHT UP THE SKY

-.Nightmare.-
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Dominic Santoro
Rangidős Testőr

◯ Kor : 213
◯ HSZ : 144
◯ IC REAG : 131
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Aurora Whispers Mesekönyvbolt // Pént. Ápr. 10, 2015 1:53 pm

- Tökéletesen értettem, Mr. Kenway. Éppen ezért azt javaslom, mihamarább tegyen szert egy fizetőképes forrásra. - Sajnálatos módon a kifogások a "nem"-ekkel együtt vajmi kevéssé tudtak bennünket érdekelni, a falka eredmény-orientált.
Értékeltem, hogy hagyta végigmondanom lehetőségekről tartott rögtönzött és kurta előadásomat, s csupán finoman oldalra döntött fejjel reagáltam le nevetését. Hagytam szóhoz jutni természetesen, az volt a legkevesebb, hogy viszonoztam eddigi némaságát. Egyébként is érdekelt, miket feltételezett rólunk, mindent összevetve pedig meglehetősen pontosak voltak az elképzelései. Az egyetlen tényező, amit mindebből kihagyott, az szerénytelen személyem volt, amiért aligha hibáztathattam, hisz most találkoztunk először, s ahogy elnéztem - nagyon helyesen - semmit sem tudott rólam, módszereimet pedig innentől érthető okból fedte számára homály. Vagy inkább köd.
- A finomra hangolt részletektől eltekintve majdnem pontos leírást adott - hagytam rá nagylelkűen a szikkadt vázát a jövőképnek.
Járkálása továbbra sem bírt felettem kizökkentő hatással, érdeklődve vártam, mi lesz mindennek a vége. A hajtogatás már így is nyíltan üzente, hogy a legcsekélyebb mértékben sem óhajt engedni - az ötven százalékost kedvezményt némiképp nem érzem engedménynek -, így várakozásom már inkább annak szót, hogy milyen válasz-fenyegetéssel óhajtott illetni.
A hajtogatott hattyú szimbolikáját rezzenetlen arccal fogadtam, nem ez volt az első alkalom, hogy az Alfánkat vagy éppenséggel az egész falkát fenyegetés érte. Amatőr, továbbá gyermeteg lett volna részemről, ha hagyom, hogy ez bárminemű hatást gyakoroljon rám a puszta tényeken túl. Fájdalom minden esetre, hogy ilyen méltatlanul bánt azzal a lappal, mintegy képletesen leköpte a munkámat, a belé fektetett energiát. Bánatosnak tetsző arckifejezésem is ennek volt betudható.
A taposásával egy időben éktelen fájdalom hasított a testembe, a súrlódó hang fülsértően erős lett, vonásaimat torzulásra kényszerítette a kín, fojtott nyögésnél azonban többet nem engedtem magamból kiszakadni, ám ettől is halvány verejtékréteg ült ki homlokomra. Mikor elfordult, s véget vetett illúziója kényelmetlen hatásainak, fellélegeztem, mint aki most bukott a vízfelszínre. Elmondhatatlan örömmel töltött el, hogy véget ért az erőfitogtatás - egy pillanatra megfordult elmémben a viszonzás gesztusa, ám céltalannak és kölykökre vallónak ítéltem, így elvetettem.
- Biztosan ezt akarja, Mr. Kenway? Ki tudja, micsoda békétől fosztja meg magát - mondtam csendes, lágy hangon, mint aki igazán sajnálja az idős hímet.
Cipőmmel némileg eltűnődve megbökdöstem a letépett és megtaposott szárnyakat és a hattyút, majd leguggoltam, zsebemből öngyújtót vettem elő és lángra lobbantottam a cafatokat. Az égő papír szaga szinte marta orromat, a padló is megperzselődött, ám a lángok nem terjedtek tovább, miután felemésztették a hím esélyét, a meggyalázott hattyút. - Nézze csak, Mr. Kenway... - súgtam a hamvakra révedve, majd el se véve róluk pillantásomat az elégetett lap édes testvérét vettem elő a dossziéból. - Látja? Ez nem egy szárnya szegett hattyú - mosolyodtam el kifürkészhetetlenül, és a pultra tettem a lapot. Ha nem is ért még vissza, biztos voltam benne, hogy hallotta minden szavam, érezte a füstszagot. Minden esetre mikor előttem állt a csomaggal, felegyenesedtem. - Üzen még egyéb szívhez szólót? - érdeklődtem mit sem veszítve udvariasságomból.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Killian K. Kenway
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 832
◯ HSZ : 385
◯ IC REAG : 476
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Aurora Whispers Mesekönyvbolt // Pént. Ápr. 10, 2015 2:39 pm

Igazság szerint egy pillanatra sem gondoltam, hogy esetleg tévednék a borús jövőt latolgató eszmefuttatásom kapcsán. Ha csak egy kicsit elgondolkodna, talán maga is ráeszmélhetne arra, hogy bölcsebb lenne legalább egyetlen lépést hátrálnia az ügy kapcsán. Hiszen éppen most bizonyítottam be neki, hogy kellő tudásom és tapasztalatom van a falkák működésével kapcsolatban, ismerem a módszereiket, és ennek ellenére még itt vagyok. Élek, és a helyzethez mérten talán túlságosan magabiztosan veszem tudomásul, hogy ha akarnak, árthatnak nekem. Egy percig sem szándékozom titkolni előle, hogy megjárhattam már hasonló poklokat máshol, más falkákkal - és lám, győztesen kerültem ki ebből a mesebelien szorult helyzetből.
- Bocsásson meg, ha elhanyagoltnak érzi magát a gondolatmenetemben. - dünnyögöm az orrom alá kissé unottan - De biztosíthatom róla, egyáltalán nem téved.
Mert voltaképpen bárhogy is alakuljon, az olyan részletkérdések, mint a megvalósítás íze nem igazán nyomnak túlságosan sokat a latba, amikor a végső cél az én tulajdonom rongálása, eképpen Dominic szerencsétlen helyzete valóban jelentéktelen. Ilyenkor persze a lelkem mélyén valahol sajnálom a rossz hírek hozóját, aki látszólag ártatlanul lakol meg egy felsőbb akarat hajthatatlansága végett, ámbár eddig nem tűnik úgy, hogy teher számára a falka ügyei iránt való elköteleződés.
Hogy érzek-e bárminemű elégedettséget, amikor megtölti az orrom a verejték bűze, fülemben pedig légyzümmögésként éled fel a torkából kiszakadó nyögés? Cseppet sem, sőt, ami azt illeti, borzasztóan szánalmasnak találom a helyzetét. Azt viszont még elkeserítőbbnek, hogy szemlátomást nem vesz komolyan. Mert amíg én magam a raktárban keresek egy cipősdoboz méretű kartondobozt, és belefektetem az Atanerknek szánt ajándékomat, hallom, ahogy kattan a gyújtó, a füstszag pedig penészként mászik egyre közelebb hozzám. Arcátlan.
A béketűrésem, és a látszólagos nyugalmam egyetlen szempillantás alatt foszlik le rólam, mint egy megtört varázs. Felszegett fejjel, Farkasom által vezetve lépkedek vissza hozzá, a kartondobozt a pultra dobom, és pontosan annak puffanásával egy időben felszabadult kezemmel visszakézből arcon ütöm a hímet.
- Ostoba! - rivallok rá felbőszült apa módjára erélyesen, ám koránt sem kiabálva - Ha nem tudná, Mr. Santoro, ez a hely kimondottan tűzveszélyes, ahol nem illik öngyújtóval bohóckodni.
Azt hiszem, hogy mindketten pontosan tudjuk, hogy a megszólalásom csupán a helyzet karikírozását szolgálja. Ennek ellenére váltakozva dübörög bennem a fenyegetést el nem tűrő, felsőbbrendű dac és az, hogy pusztán ennyit számít a szava és a jelzése: neveletlen kölyök ostobaságának titulálom szerencsétlen próbálkozását.
Ugyanakkor emésztő harag gyullad lilába fordulva ragyogó szemeimben. Dühös vagyok, voltaképpen Nicholasra, mert bár bízom benne annyira, hogy tudjam, nem árult el a falkatársainak, mégsem értem, hogy miért nem ő maga van itt, vagy Hattie, hogy könnyedén elintézhessük az ajándékom átadását anélkül, hogy egy arrogáns, túlbuzgó mitugrásszal kellene foglalkoznom.
Ahogy lehetőségem van rá, megragadom Dominic egyik karját, valahol a csuklója tájékán, és meglepően könnyed romantikával emelem a számhoz. Kézcsók helyett pusztán szagmintát veszek, és ha ezen a karján érzem a pattanó szikra és az égett papír intenzív szagát, úgy fogást váltok. Csupán a hüvelyk- és mutatóujjaim bilincsébe zárva tartom, akár egy törékeny üvegcsét, és pontosan olyan könnyedséggel zúzom össze a csontjait, ahogy az üvegcsével tenném. Nem tartom elégnek, a vére szagát akarom, addig préselem a végtagot, amíg ujjaimra nem fakad a szilánkok vájta sebek vére.
- Ha az Atanerk megkérdezi, azt fogja felelni, hogy ezt azért kapta, mert képtelen volt még sokadjára is megérteni a beszélgetésem civilizált, és végtelenül egyszerű közlését. Magunk közt szólva pedig azért, mert nem tűröm, hogy a másoknál nagy sikert aratott arroganciáját rajtam alkalmazza.
Taszítok rajta egyet, úgy eresztem el, és ha csak nem akar revansot venni rajtam, úgy az ujjamon lassan alvadni kezdő vérét egészen egyszerűen rákenem az Atanerknek szánt kartondoboz tetejére, a maradékot pedig a zsebemből elővett, hófehér kendőbe törlöm. Idegesen és kényesen ciccenek, ahogy szembesülök azzal, hogy a körmöm alól legfeljebb kefével tudom majd kivakarni.
- Ha a falka bármely tagja az üzletem közelébe jön, kérdés nélkül fogom lemészárolni. Ha lenne olyan ostoba, hogy kárt tesz a boltomban, úgy szintén kérdés nélkül fogok lemészárolni mindenkit a Holiday Inn Expresszben és a White Mountains területén, és ez a maga hibája lesz, Mr. Santoro. - a kezem törölgetését befejezve a szemeteskosárba dobom a véres rongydarabot, aztán a pultnak dőlve, karba tett kezekkel mélázom el kissé - S lám, így lesz a szívhez szóló üzenetből szívbe markoló. - fogsorvillantással kacagok fel a saját viccemen, még akkor is, ha nem kimondottan humoros - És adja át azt is Mr. de Lucának, hogyha megértette az üzenetet, és az adományt, amit neki küldök, akkor zavarja vissza magát, hogy elnézést kérjen azért, amiért ilyen arcátlan hangot ütött meg velem a saját üzletemben.
A karom mellé a lábaimat is keresztbe fonom, aztán lényegében már csak arra várok, hogy legalább meghunyászkodást színlelve fogja a dobozt, és távozzék. Nem zavar, ha nem fél tőlem, nem az volt a célom, hogy ráijesszek. De még így is borzasztóan hálásnak kellene lennie, amiért nem váltottam be a Hattie-nek tett ígéretemet azzal, hogy mindenkit ki fogok iktatni, aki megpróbál a közelembe férkőzni.


Kilaun
EXCUSE ME WHILE I LIGHT UP THE SKY

-.Nightmare.-
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: Aurora Whispers Mesekönyvbolt // Today at 6:55 pm

Vissza az elejére Go down
 

Aurora Whispers Mesekönyvbolt

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» Hiányoztál nyuszi - Aurora & Aaron
» Whispers of the Night
» Aurora de Martel

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Fairbanks :: Mindennapi élet :: 2nd Avenue-