HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
AKTÍV KARAKTEREK
136 TAG 62 FÉRFI 74 NŐ
BETOLAKODÓ FARKASOK
31 TAG 16 FÉRFI 15 NŐ
ŐSLAKOS FARKASOK
24 TAG 10 FÉRFI 14 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
23 TAG 13 FÉRFI 10 NŐ
ŐRZŐK
32 TAG 13 FÉRFI 19 NŐ
EMBEREK
15 TAG 5 FÉRFI 10 NŐ
ALAPÍTÓK
10 TAG 5 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legtanulságosabb:

...A Legnagyobb találkozás:

...A Legjobbak (Vörös Hold - Hard):

...A Legjobb (Vörös Hold - Soft):


írta  Catherine Benedict Today at 6:22 am
írta  Jackie Leigh Suresh Yesterday at 10:20 pm
írta  Catherine Benedict Yesterday at 2:19 pm
írta  Jackson Carter Vas. Dec. 04, 2016 7:32 pm
írta  Primrose Trevelyan Vas. Dec. 04, 2016 4:43 pm
írta  Duncan Corvin Vas. Dec. 04, 2016 2:18 pm
írta  Declan S. Callaghan Szomb. Dec. 03, 2016 11:03 pm
írta  Darren Northlake Szomb. Dec. 03, 2016 9:43 pm
írta  Darren Northlake Szomb. Dec. 03, 2016 9:43 pm
írta  Alignak Szomb. Dec. 03, 2016 2:37 pm
írta  Alignak Szomb. Dec. 03, 2016 2:03 pm
írta  Lester J. Edison Pént. Dec. 02, 2016 6:04 pm
írta  Jamie Waldorf Szer. Nov. 30, 2016 3:53 pm
írta  Sage Miller Szer. Nov. 30, 2016 3:50 pm
írta  Rebecca Morgan Csüt. Nov. 24, 2016 7:27 am
írta  Balthazar Bluefox Kedd. Nov. 22, 2016 8:30 pm
írta  Vendég Hétf. Nov. 21, 2016 12:46 pm
írta  Nessa O'Brien Hétf. Nov. 21, 2016 10:19 am
írta  Maya Honeycutt Szomb. Nov. 19, 2016 7:20 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:01 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:00 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 10:58 pm
írta  Jackson Carter Vas. Nov. 13, 2016 4:52 pm
írta  Roxan A. Cruz Csüt. Nov. 10, 2016 7:40 pm
írta  Achilles Kilpatrick Csüt. Nov. 10, 2016 7:13 pm
írta  Andrzej Krakowski Kedd. Nov. 08, 2016 8:06 pm
Darren Northlake
 
Alignak
 
Amaryllis Margaret Lux
 
Yetta Northlake-Nacrosh
 
David A. Blandern
 
Celeste M. Hagen
 
Balthazar Bluefox
 
Primrose Trevelyan
 
Duncan Corvin
 
Catherine Benedict
 

Share | .

 

 Egon háza

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6148
◯ IC REAG : 8034
Egon háza // Szomb. Nov. 01, 2014 4:03 pm

First topic message reminder :





Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net



























SzerzőÜzenet
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Egon háza // Vas. Márc. 22, 2015 8:24 pm

- Rendben – vigyorgott Egon, bár leginkább azt szerette volna, ha Rebecca el felejti, hogy egyáltalán lakott ott valaha is. A vérfarkasnak teljesen megfelelt volna, ha csak Rebecca házában futnak össze mindig, mert ha esetleg néha át szeretne menni, az elég macerás dolog lenne. Felfűteni, beszerezni némi kaját, és olyan állapotba hozni, mintha ott valamennyire lakna bárki is. Mondjuk, amikor a lány legutóbb a bejárati ajtón belülre került, sem tűnt nagyon lakottnak, de legalább akkor tényleg ott élt Egon.
Örült, hogy a lány viszonylag visszalépett az aggódás lépcsőfokról, és mosolyogni látta, valamint a kedve is jobbnak lett mondható.
- Nem jöttem ki túl jól, de nem is igazán rosszul – vont vállat mosolyogva. – Leszámítva persze, hogy egy két dolog nehezen megy mostanság. Ilyen például egyszerre megvakargatni mindkét talpamat – nézett bánatos ábrázattal. – Képzeld így csak egymás után megy és az már úgy nem is az igazi – kelletlen sóhajtás, majd fejcsóválás. – Amúgy, lehet nem hitte el, de nem kérdezősködött. Nyilván nem én voltam az első páciens, aki csöppet lódított neki. Egyébként meg – nézett Rebecca felé morfondírozva -, azt hiszem, engem nem érdekel, ha valaki balfácánnak néz – vonta meg ismét a vállát.
- Hát, ja – bólogatott egyetértően. – Legutóbb mindketten eltanyáltunk, előtte meg a Mariás desszertezőben én majdnem megfulladtam, aztán kis híján elvéreztem, te meg elvágódtál, mint egy zsák liszt. Pontosabban, majdnem elvágódtál – javította ki magát. – Szóval teljes mértékben számítható mára valami baleset mindkettőnk részéről. De, azért majd lehetőleg próbáljuk végtagvesztés nélkül lezárni az estét – nevetett fel könnyedén. Gondolatban eljátszott a lehetőséggel, hogy lenyisszantja bőrkesztyűje egyik ujját, csak hogy lássa Rebecca reakcióját, de aztán hamar el is vetette az ötletet. Egyrészt, mert akkor a lány mindenképpen meg szeretné majd nézni, milyen súlyos a seb, és ezt természetesen nem tudta volna megmutatni, másrészt, valószínűleg falfehéren a padlóra zuhant volna. Bár, ebben Egon nem is igazán volt biztos. Legutóbb nyilván a vér látványa miatt dőlt ki, viszont most nem lenne vér, csak egy félig, vagy teljesen levágott bőrkesztyű darabka. Persze lehet, hogy ez is elég lenne neki, de Egon valamiért ezt nem igazán szerette volna. Bármennyire is vicces lenne, túl sok kérdést vetne fel a későbbiekben. Egyébként már annak is örült volna, ha a mai nap sikerül hiányzó ujjait tökéletesen elrejtenie a lány elől. – Amúgy történhetne bármilyen baleset, a világért sem szeretnék a találkozásainkról lemondani. Igaz, nem túl sűrűn jövünk össze, de akkor piszok jól tudom érezni magam. – nem vitt bele túl sok feleslegesen nyálas érzelmet, inkább csak őszintén beszélt, valamint hangja vidámságról és jókedvről árulkodhatott. – Ha meg, találsz egy ilyen biztosítást, majd állom a felét – vigyorodott el, miközben horkantás szerű nevetés hagyta el száját.
- Nahát, ennek remek illata van – jegyezte meg, miközben felkészült a kenyérszeletelésre, közben odafigyelt a lányra is, hogy melyik kenyérből és mennyit szeretne. Saját magának egy kicsivel többet vágott, de nem kezdte meg a magvasat, jó volt neki az édes is. – Okés, már vágom is – közölte jókedvűen, majd néhány egykezes vágás után rákényszerült balját is bevetni. – Nézd csak – emelte fel Rebecca szemei elé a milliméterre egyforma két első szeleteket. -  Szinte mesterien egyformák lettek, és egy kézzel. Na, jó hát mondjuk az utolsók már nem lettek olyan jók, de azok úgyis az enyémek lesznek – na, igen az utolsó három szelet kicsit már csálébb lett, de Egonnak ez tökéletesen megfelelt.
- Óh, te szegény, biztos vacogtál rendesen – nézett rá sajnálkozva, de mivel nem szeretett nagyon sajnálkozni, ez csak pár pillanatig tartott, és ismét inkább derűs ábrázatot vett fel. – A kisvárosoknak mágneses vonzáskörük van, itt valahogy minden személyesebb, gondolom ez lehetett a háttérben, bár nem tudhatom biztosan, csak tippelek. – Egon saját magából kiindulva sokkal jobban szeretett olyan helyen élni, ahol erdők vannak a közelben, és nem csak beton mindenfele. Persze egy nagyvárosban sem lehetetlen a vadászat, de sokkal macerásabb. Főleg az embervadászat.
- Aha, értem – bólogatott, mint aki tényleg hisz a szellemi beavatkozásban. - Gondolom, van rá időd, nyilván nincs határidőhöz szabva – apró leheletnyi grimaszt vágott. Elméje még a látomásos dolgon kavargott, amikor Rebecca valami Amandát emlegetett.
- Vízparton? – kérdezte meghökkenve. Fogalma sem volt kiről beszélhet, aztán beugrott neki. – Ja, Amanda – világosult fel hirtelen, csak éppen fogalma sem volt, hogy Rebecca honnan ismeri a nőt, valamint, ha jól emlékezett nem szőke, hanem barnahajú volt, és nem is találkozott vele semmiféle vízparton, hanem a bevásárlóközpont egyik férfiruhaüzletében, hiszen ott volt eladó, és szóba elegyedett vele, hátha meg lehetne esetleg enni. – Kedves nő, csak kicsit fura – mondta óvatosan. Inkább az idiótát akarta volna rá használni, de ha a lány megemlítette, akkor nyilván ismeri őt valahonnan, sőt még lehet, hogy barátnők is. Nem akarta ezzel az estét tönkre vágni. – Aha, emlékszem rá, de nem találkoztam vele vízparton, csak a férfiruházati boltban – nézett kicsit értetlenül Rebeccára. – Hm, a vezetékneve is itt van a nyelvemen – homlokát ráncba szedte, majd eszébe ötlött a név. – Tischler. Amanda Tischler – vigyorgott szélesen. – Még szerencse, hogy eszembe jutott. Igazán égő lett volna, ha nem emlékszem a barátnőd nevére – legalábbis Egon úgy hitte barátnők. – Amúgy honnan ismered? Nem erre fele lakik, és nem hiszem, hogy nagyon sűrűn járnál férfiruhát venni. Vagy esetleg titkolsz előlem valamit? - kérdezte kissé félrefordított fejjel, félmosollyal az arcán.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 661
◯ IC REAG : 623
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Egon háza // Hétf. Márc. 23, 2015 5:22 pm

Egon & Becca



*Persze nem tudtam, hogy már máshol lakik és annak az okát sem, honnan is tudhatnám ha nem mondja el. De nem foglalkoztam vele, benne rekedtem a tudatlanságban. Viszont most, hogy itt voltunk nálam, nem is érdekelt. a lényeg az volt, hogy végre együtt vagyunk hosszú idő után, hiszen már nagyon vártam az Egonnal való beszélgetést és hiányzott a szórakoztató egyénisége. Muris volt de becsülendő, hogy még a saját szerencsétlenségén is tudott mulatni, az ilyen magas fokú öniróniát nem ismertem, de határozottan tetszett, persze elég lassan tudtam csak azonosulni vele, lévén az empátiám elégé kifejlődött.*
-Egon! Te semmiben nem látsz komolyságot.
*Meg kellett törölni a szememet mert a nevetéstől kicsordult a könnyem. Hihetetlen egy pali, de tényleg. nem tudtam honnan szedi elő ezeket az ökörségeket, de rendkívüli módon szórakoztam rajta és vele. Persze így utólag lehet, hogy már mókás volt és talán én is tudnék nevetni magamon, szerencsére azonban velem nem történt még ilyen komoly baleset. Apróbbak igen, de azokon akkor is nevettem, nem csak utólag. Egyetlen dolog volt amire nem emlékeztem vissza szívesen, amikor ki akartak rabolni és csak egy bátor taxisnak köszönhettem, hogy nem történt meg. nem sérültem meg fizikailag, de a lelkem igen és nem is akarok rágondolni azóta sem arra az estére. A nevetésem csitult, de még mindig fülig érő mosollyal kértem tőle bocsánatot, talán félreértett valamit, vagy nem vette komolyan és engem piszkál.*
-Én nem nézlek balfácánnak Egon. Csak átvitt értelemben mondtam. Te egy édes és aranyos fickó vagy, akit kedvelek.
*Így gondoltam, és kimondtam amit gondolok és nem éreztem azt, hogy nem kellett volna. nem találkoztunk sokszor de minden együtt töltött óra tartalmas volt és szerettem visszaemlékezni rájuk, még akkor is ha nem minden perce volt felhőtlen, de Egonnak igaza volt, most már én is csak nevetni tudtam az egészen.*
-Nem, eldöntöttem, hogy ma nem történik semmilyen baleset, szóval légy szíves ehhez tartsd magad. Hallatlanul unalmas este lesz.
*Ezt persze nem gondoltam komolyan, legalábbis ami az unalmat illeti, Egon mellett ilyesmiről szó sem lehetett, azt hiszem képtelen volt arra, hogy egyetlen mondatot is komolyan ejtsen ki a száján. A végtagvesztésre csak szemet forgattam, na ugye mondtam? Azért reméltem, hogy szerencsétlenség nélkül is sikerül tartalmassá és emlékezetessé tenni ezt az estét, Egon humora volt rá a garancia. Szerettem vele lenni, és úgy éreztem ő is jól érzi magát velem de arra nem számítottam amit mondott. Zavarba is jöttem tőle pedig nem kellett volna.*
-Tényleg? Ennek örülök, igazán. ……Jó, rendben, keresek ilyet. Baráti összejövetelek társas biztosítása, baleseti, tűz-, víz-, jég- és földkár esetén. Kihagytam valamit?
*Nem voltam jártas az ilyen elnevezésekben, mindent belevettem ami eszembe jutott, persze attól még érhet minket meglepetés, de nem szerettem volna. Odafordultam a húshoz és megfordítottam, a csirkemell gyorsan sül a grillen, nem csoda, hogy hamar betöltötte a konyhát az illata. Éreztem, hogy megkordul a gyomrom, de szerencsére nem olyan hangosan, hogy Egon meghallja. Természetesen ma megint elfelejtettem rendesen enni, hetente többször is előfordul, főleg ha rohanok valahova. A munka persze nagyban rátesz még egy lapáttal, ha olyasmivel foglalkozom amit szeretek, amiért rajongok, akkor se látok, se hallok és nem is eszem. Este persze amikor hazaérek már farkaséhes vagyok, de akkor sem tudok sokat enni. A leszeletelt kenyereket egy kosárba tettem és egy időre félretoltam az útból, az asztal egyik oldalára elkezdtem teríteni.*
-Igen, vacogtam de nem baj, örültem, hogy hazaértem. Amíg ide nem jöttem, nem éreztem azt, hogy valami hiányzik az életemből, de most nem cserélném el semmiért sem. Jólesik a csend, a madarak csiripelése, hogy nem hallok autózúgást csak a szél hangját ahogy átsiklik a fák között. Igen, azt is szeretem, hogy itt a legtöbben mind ismerik egymást, olyan családias.
*New Yorkban úgy mentek el az emberek egymás mellett még a házban is, hogy átnéztek a másikon. Nekem ráadásul nem adatott meg nagy család, amíg anyám élt csak ő volt nekem, és a barátaim. Pedig én szeretem az embereket, szeretek mindenkivel beszélgetni akár ismeretlenül is, jó példa erre ahogy Egonnal megismerkedtünk. Más talán gyanakodva nézett volna rá mielőtt otthagyja a parton. *
-Időm az van, kiindulópontom az annál kevesebb.*megvontam a vállam, már beletörődtem, hogy nem megy minden úgy ahogy én azt elképzelem és megtanultam türelmes lenni ahogy a nagyim mondta. -Nem mondta, hogy vízparton találkoztatok, csak annyit, hogy a híd alól bukkantál elő. Azért gondoltam. Úgy látszik ez a szokásoddá vált.
*Talán valamit félreértettem Amanda beszámolójából, de biztos voltam benne, hogy nem tévedtem. Olyan vehemensen tiltakozott Egon ellen, hogy sosem felejtem el. *
-Bishop. Amanda Bishop és a szembe szomszédom. Nem, nem járok férfiruhát vásárolni és nem tudom mit keresett egy olyan boltban eladóként amikor rendőr.
*Nem értettem az egészet. Ha Egon igazat mond, akkor ő egy másik Amandával találkozott, ez eddig rendben is volna, hihető és megtörténhet. Az viszont nem, hogy Amanda egy másik Egon Duckbane-el találkozott. Kétlem, hogy ilyen nevű emberből kettő is futkosna Fairbanksben. Kérdőn néztem Egonra, mosolyogtam mert reméltem és hittem abban, hogy magyarázatot tud adni minderre és csak félreértés az egész. Akartam, hogy így legyen.*

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Egon háza // Kedd. Márc. 24, 2015 7:33 pm

- Azért van, amiben látok komolyságot – nézett a lányra mosolyogva, bár nem részletezte neki pontosan mire gondolt, hiszen még talán ő maga sem tudta teljesen, hogy kettejük kapcsolatát komolynak véli, vagy csak múló szeszély számára, hogy egy ember nővel ilyen jól tudja érezni magát. Ha jelen pillanatban kellett volna válaszolnia, akkor nem a szeszélyre fogta volna, hogy kedveli Rebeccát, hanem a lány kedves és megértő egyéniségére, valamint humorérzékére. A lány nevetése Egonra is ráragadt, és fülig érő mosollyal figyelte, ahogy könnyeivel küszködik.
- Nem gondoltam, hogy balfácánnak nézel – vonta meg a vállát. – Egyébként meg én is kedvellek, szóval még, ha balfácánnak is tartanál, sem tudnál vele megbántani. – Tényleg nem tudta volna, főleg mivel amúgy sem tartotta magát annak. Néha lököttnek igen, vagy, nem teljesen beszámíthatónak talán, de csetlő-botló szerencsétlenségnek semmiképp.
- Oké, de hát nem ígérhetek semmit, tudod, a világ kereke forog, forog és forog, és van, hogy az úton, amin halad van némi kavics, esetleg szikla, ami miatt a kerék kibillen az egyensúlyából és akkor jönnek a váratlan és talán kellemetlen dolgok. Szóval nem rajtam múlik – tárta szét karjait, és szomorkás mosoly ült ki az arcára. Tényleg nem rajta múltak az együttöltött napok balesetei, vagyis csak részben múltak rajta, esetleg kicsivel több, mint nyolcvan százalékban múltak rajta, de igazán nem ő tehet arról, hogy futóverseny közben elcsúszott a jégen. Egon magában elmosolyodott, amikor a végtagvesztésre a lány csak szemeit forgatta. Igazán kíváncsi lett volna, vajon mit szólna hozzá, ha lehúzná a kesztyűt és megmutatná hiányzó ujjait. Jó poén lett volna, csak nem tudta, hogyan magyarázná ki legközelebb a dolgot, így inkább lemondott róla, hogy lássa Rebecca döbbent arcát.
- Talán belevehetnénk még az indokolatlanul pofátlan UFÓ elrablással járó sérüléseket. Ha nem tesszük bele és elrabolnak minket, arra szerintem nem lenne hajlandó a biztosító fizetni, de amúgy elég jól summáztad a dolgot – vigyorodott el, miközben figyelte a lány serénykedését. Gyomrának korgása nem kerülte el érzékeny farkas füleit, és igazság szerint teljesen megértette a lányban végbemenő reakciót, az íncsiklandó illatok hatására. Saját maga is igen éhes volt, és remélte minél előbb asztalhoz is ülhetnek, hogy elfogyasszák a vacsorát. Szerencsére farkasa nem vágyott Rebecca húsra, ezért minden feszengés nélkül képes volt mellette maradni, anélkül, hogy a bestiája előrébb tolódott volna tudatában.
- Jaja – mondta miközben azon morfondírozott, hogy a kenyér után mit vághatna még fel. – Csend és nyugalom, valamint a hatalmas vadon a város szélén, amire még ránézni is gyönyör, de csatangolni a fenyők és nyárfák között, érezni a gyanta és a tűlevelek illatát, valamint a vadakét, amik ott kushadnak minden bokor tövében, az leírhatatlan csodálatos. Követni a nyomaikat, vagy az aljnövényzetben hagyott csapásaikat, ennél kevés felemelőbb dolog van a világon – nézett a lányra mosolyogva, miközben elgondolkodva dobolt a pulton épp kezével. – És ez mind karnyújtásnyira, épp csak ki kell menned a házadból, és a vadon már ott fogad tárt karokkal. Kicsit rémisztő, és egyben lehengerlő is. Nem gondolod?
Egon legalábbis így gondolta. Szerette az erdőt járni, és habár a vadakat is szerette, sokkal jobb zsákmány is volt, csak a rengetegben ritkán juthat hozzá, de türelmes volt, és bestiája is. Hamarosan mindketten megkapják, amire vágynak, legalábbis remélte.
- Óh, na igen, előbb-utóbb csak eléd veti magát valami, persze csak képletesen – vigyorodott el. Remélte, hogy nem egy vérfarkas lesz az, aki tényleg előrevetődik, miközben Rebeccát az erdőbe csalta egy illúzióval.
- Hm, híd alól? – kérdezte ráncolt homlokkal. Tényleg mászott elő valakinek a híd alól, még a megérkezése napján. Egy rendőrnek, de a vezetékneve nem ugrott be neki, de ezek szerint Amanda volt ő is.
- Jaaa, tényleg – nevetett fel könnyedén. – Már emlékszem, néhány napja voltam csak a városban, és nem találtam még szállást, ezért a híd alatt aludtam. A kocsim lerobbant a várostól néhány mérföldre, szóval abban nem tölthettem az időmet. És igen ő tényleg rendőr – ez a tény nagyvalószínűséggel meg is mentette a lányt attól, hogy Egon még akár csak egy pillanatig is elgondolkodjon, hogy megegye-e. A zsaruk macerásak és fegyverük is van, nehéz lenne állattámadásnak beállítani a megevést. – Elég hülyén jött ki – vigyorgott idétlenül - én egy másik Amandára gondoltam, aki eladónő abban a boltban. Tényleg a szomszédod? Nahát, milyen kicsi a világ – Egont a hír nem igazán izgatta, lévén semmi különös dolgot nem akart Rebeccától, azon kívül, hogy esetleg egyszer csak elhívja randira, ha ez a jelenlegi most nem az véletlen. Bár igazából mindegy is minek hívják, ha ketten együtt jól érzik magukat, és ha mindketten talán többre vágynak, akkor akár együtt vacsorázásnak is hívhatják. – Amúgy miért érdekelt, hogy emlékszem-e rá?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 661
◯ IC REAG : 623
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Egon háza // Csüt. Márc. 26, 2015 9:15 am

Egon & Becca



*Szándékosan kételkedve néztem rá, nem hittem ezt sem, hogy komolyan gondolja, persze azért még igaza lehet, de nem céloztam konkrétan semmire. Nem is gondoltam, főleg nem magamra és a kapcsolatunkra, nem volt ugyan mellékes a számomra, de jelen pillanatban komolytalan dolgokról beszélgettünk. *
-Ennek örülök….nem is akarlak megbántani, mással sem.
*Na ez komoly volt, máris letaszítottam a trónról a korábbi gondolatomat. Egonnal sosem tudtam hányadán állok de nem különösebben zavart, mindig tudott meglepetést okozni és ezzel elszórakoztatott. Vele aztán nem lehet unatkozni és ez volt az egyik érv amiért kedveltem, a társaságában igazán élőnek éreztem magam, mintha az egész világ az enyém lenne és nem csak egy apró porszemként feküdnék a nagy semmi közepén.*
-Oké, ez ismerős. Nekem már sok kavicsom volt.
*Nem is tudtam, hogy ilyen költői is tud lenni, mintha egy irodalmi könyvből olvasta volna fel és mennyire a helyzetünkhöz illet. Bár belőle nem néztem ki az olyan elbambulós és figyelmetlenségből adódó ügyetlenkedést mint amivel én néztem szembe heti rendszerességgel, de tény és való, hogy minden találkozásunk alkalmával történt valami. Mintha egymást generáltuk volna a történtekre. *
-Szerintem a biztosító bele sem venné a szerződésbe az ufókat, nem bizonyították be hihetően és alátámasztva, hogy léteznek, ellenben a többi amit felsoroltam része az életünknek. De megpróbálhatjuk.
*Eszem ágában sem volt persze, de Egonból kinéztem, hogy egyszer becipel egy biztosító társasághoz és már csak a hecc kedvéért is eljátszogat velük. Na az szép lenne. Elképzeltem a jelenetet amint becsörtetünk nagy vígan és ő belekezd. Először csak szépen és hihetően, aztán bedobja az ufókat. Az üzletkötőnek minden bizonnyal a homlokánál sem állna meg a szemöldöke és az asztal alatt hívná az elmegyógyintézetet, vagy a rendőrséget, vagy mindkettőt. Esetleg egyszerűen kidobatna minket a biztonságiakkal. Egy mosollyal el is vetettem képzeletem szüleményét és inkább a körülöttünk lévő valóságra koncentráltam, az sokkal szebb volt.*
-Ezt nagyon szépen elmondtad……igen az első alkalom kicsit ijesztő volt, de nem adom fel. Szeretem az erdőt, szeretek kirándulni, legfeljebb nem egyedül megyek. Vagy a szélén maradok, bár annak semmi értelme. Izgalmas lehet meglesni néhány vadat.
*Killian figyelmeztetése óta nem mertem kimenni az erdőbe, legalábbis beljebb nem merészkedtem, de az amit eddig láttam nem elégítette ki a kíváncsiságomat és a természet iránti imádatomat. Még gyűjtöttem a bátorságot ahhoz, hogy újra bemerészkedjek, de talán ha eljön a tavasz. Addig meg élem az életemet, kutatok a nagyim és az őseim után és várok az újabb nyomra aminek előbb vagy utóbb el kell jönnie. Egon is ezt mondta, mintha olvasna a gondolataimban, rámosolyogva bólintottam. Az Amandával való beszélgetésem azonban komolyabb témát vetett fel, régen volt ugyan de emlékeztem rá és azóta zavart. Most még az is, hogy ellentmondásokba ütköztem. Tényleg kellett ez nekem, miért nem tudtam befogni a számat? Amanda jól látta amikor megjegyezte, hogy majd elmondok mindent Egonnak. A fenébe. A magyarázat előrángatja a józanabbik felemet, és rájövök, hogy hülyeséget csináltam.*
-Hát persze, gondoltam, hogy csak félreértés az egész…..nem fontos, csak meséltem neki rólad. Tudod amolyan csajos estét rendeztünk. Akkor mondta, hogy ismer.
*Nem fogom neki elmondani miért is kezdtem bele ebbe, ahhoz túlságosan is kedvelem és nem érdekel más véleménye. Gyorsan témát kellene váltani, leveszem a húst a grillezőről egy tányérra és másik adagot teszek fel, majd a zöldségeket kezdem el rendezgetni.*
-Felszeleteled a zöldségeket is vagy csináljam én? Amíg azok sülnek lepakolok az asztalról és megterítek rendesen. Lenne kedved egyszer elkísérni az erdőbe? Ha nem egyedül megyek bátrabb vagyok és szeretnék egy nagyot sétálni.
*Oké, ez nem is témaváltás csak visszatértem az előzőhöz. Egon is szereti az erdőt, ez jó közös téma és legalább megvan az újabb találkozás lehetősége, amit már most várok pedig még el sem váltunk.*

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Egon háza // Csüt. Márc. 26, 2015 8:11 pm

Egon teljesen tudatában volt, hogy nem kívánja Rebecca megbántani, és a vallomására csak elmosolyodott.
- Nekem is volt egy pár – mosolyodott el, bár szomorúság bujkált benne, és ha a lány még emlékszik mit mondott neki a családjáról a moziban, akkor nyilván sejtheti is, mire gondolt most épp. Persze nem csak az volt élete buktatója, hiszen volt jóval több is, csakhogy erről igazán fura lenne beszélni egy halandó előtt. Hogyan mesélhetné el, hogy a teremtője leszakította a kezét, miközben meg akarta ölni? Vagy, amikor Ravennában az első tudatos gyilkosságába belekényszerítették, aminek a hatása még a mai napig megvan a farkasában, és saját magában is? Persze az ilyen dolgokat nem fedheti fel egy ember előtt, csak miután kölykévé harapta, és Egon nem akarta ezt a kedves, türelmes és néha kicsit naiv lányt a vérfarkasok életébe belekeverni.  Nem lenne biztonságban, bár lehet így sincs, de Egon nem érzett a házban, vagy a ház körül farkas szagot, így jelen pillanatban nem féltette Rebeccát, túlságosan.
- Na persze – vigyorodott el a férfi, mivel érezte Rebecca hangjában a tréfát. – Inkább legyünk óvatosabbak, bár... – nézett grimasszal saját kesztyűs kezére – talán tényleg nem ártana egy balesetbiztosítás – sajnos Egonnak ilyen nem volt, mivel gyakorlatilag minden sérülésből képes felépülni, de mint sok minden mást, ezt sem újságolhatta el Rebeccának.
- Köszi – mondta kedvesen mosolyogva. – De még mennyire, hogy izgalmas. Csak nagyon csendben kell lenni, mert eléggé féltik az életüket, és ha megérzik az embert – vagy a farkast – akkor szaladnak, amerre látnak – és nem lehet őket megenni – és elveszítjük szem elől őket. Pedig igazán csodálatosak – meg némelyik még egész finom is, bár a sült kacsát semmi sem tudja felülmúlni.
Valóban csak félreértés volt, hiszen Egon egy másik Amandára gondolt, viszont Rebecca úgy tűnt, mintha titkolna valamit. Ferdített valamelyest, és ezt Egon nem a hangjában hallotta, hanem megváltozott energiáinak hullámaiban, amelyek eddig simulékonyan ringták körkörös táncukat, most zavarosak és élesek lettek. A bestia, belsejében felfigyelt a változásra, ahogy Egon is, de míg a farkas épp csak füle botját mozdította, addig Egon kíváncsisága előtérbe tolódott. Rebecca nem az a fajta, aki szeret rejtegetni valamit, így a rezdülések sokkal erősebbek voltak, mintha egy szakavatott hazudozó, például egy ügyvéd ferdített volna valamit az igazságon. Persze Egon azt is kiszűrte volna, csak nem lett volna olyan nagy a beálló változás. Vajon mit rejtegethet? Talán Amanda lelőtt egy embert, és Rebecca el szerette volna mesélni, aztán végül úgy döntött, mégsem fog pletykálkodni? Szóba hozta, tehát szeretett volna vele valamit, aztán félredobta a témát. Egonnak még lehet akkor is feltűnt volna, ha teljesen felhúzott pajzzsal rendelkezne jelenleg, bár akkor nyilván könnyebben túltenné magát a dolgon. Így viszont mardosta belsejét a kíváncsiság. – Ahá, értem, valóban így van, bár csak egyszer futottunk össze. Kedvesnek tűnt – mosolygott és látszólag nem sokat foglalkozott a témával. Legalábbis egyelőre bizonyosan nem hozza fel, majd kicsivel később visszatér rá, akkor talán már közlékenyebb lesz Rebecca.
- Hogyne lenne – vigyorodott el. - Szívesen járom az erdőt, és a társaságodban valószínűleg még kellemesebb lenne – a bestia a ketrecben felkapta a fejét, pofájából nyál záporozott, szemei sötétkékre váltottak, Egon pedig egyetlen koppintással az orrára terelte vissza a jó modor síkjára bestiáját. Rebecca tabu megevés terén, a fenevad erre már rég rájöhetett volna. Még csak a sült kacsa elképzelése sem kellett Egonnak, hogy a farkasa meghunyászkodjon akarata előtt. Egyszer majd elkapnak valakit az erdőben, és kiélvezik a pillanatot, de az nem Rebecca lesz. – És a zöldségszeletelést is vállalom. Nem szeretnék tétlenül ácsorogni, amíg te serénykedsz.
Egon, így bár kicsit ügyetlenül, de nekiállt a zöldségeknek, amit a lány rábízott, gondolatai közben Amandán kattogtak. Vajon mit nem mondott el neki Rebecca?
- Egyébként hogy van Amanda? – kérdezte, miközben valami zöld izét darabolt. Nem akarta, hogy Rebecca rájöjjön, tudja, hogy valamit eltitkol előle, ezért óvatosan puhatolódzott. Ha történt vele valami említésre méltó, mint mondjuk kénytelen volt bűnözőt lőni, akkor nyilván eléggé maga alatt lehet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 661
◯ IC REAG : 623
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Egon háza // Szomb. Márc. 28, 2015 7:59 pm

Egon & Becca



-Igen, tudom.
*Emlékeztem arra amit Egon mesélt a családjáról, bár az igen kevés volt mégis mély nyomot hagyott bennem. Tudtam, hogy ez érzékeny pont a számára ezért nem is firtattam tovább a kavicsos dolgait, úgy gondoltam, ha megérett a barátságunk arra, hogy a részleteket is megossza velem, megteszi és én megköszönöm a bizalmát. Egyelőre minden az ismerkedés jegyében zajlott hiszen alig találkoztunk még, de mindegyik közös együttlét tartalmas volt. Nekem is megvoltak a magam kavicsai, és bármikor szívesen meséltem volna róluk, de nem volt szívem elrontani a jókedvet ami kezdett kialakulni a kezdeti ijedtségem után. Biztosan lesz olyan találkozásunk amikor előjönnek ezek a dolgok, egyszerűen kiborul a bili, de az ilyenekre is szükség van. A biztosítóval való elmélkedésemből okulva szóltam közbe, persze ez is csak vicc volt, de jókor, jó helyen. Talán Egon nem fogja érteni, de majd elmagyarázom.*
-Azért ha mégis kötsz egy ilyen balesetbiztosítást, ne haragudj de nem szeretnék veled menni. A végén tényleg megemlíted az ufókat.
*Igaz, annak is megvan a maga szépsége ha a barátoddal együtt csuknak le, de egyelőre nem szerettem volna survivor-t játszani. Elég volt nekem az erdő is ahhoz, hogy csúcsra járassam a szívemet, pedig de szerettem volna odakint futni, na nem az életemért, csak a mozgás kedvéért. Ám Egon nem pontosan fogalmazta meg az erdőről és a veszélyeiről alkotott véleményemet sem Killian figyelmeztetését.*
-Nem hiszem, hogy az éhes farkasok az életüket féltenék, inkább a zsákmányukat és hiába olyan okosak, nem hiszik el nekem ha mondom, hogy én nem eszem nyers húst, főleg nem a szőrből kihámozva, tele belsőséggel….blöeee. De majd te elijeszted őket a félelmetes humoroddal.
*Küzdöttem a rossz érzésem ellen, nem akartam elmondani Egonnak, hogy Amanda rossz véleménnyel van róla, és ez még az enyhébbik változat. Nem értettem egyet vele, de attól még nem volt jó érzés, hogy szinte szó szerint eltiltott tőle, csak azért mert félt engem. Miért is hoztam szóba? Fogalmam sem volt, talán csak szerettem volna meghallgatni Egon verzióját is, hogy neki mi a véleménye Amandáról, de most már nem voltam rá kíváncsi. Kedveltem Egont és nem akartam, hogy bármi is közénk álljon, de az is lehet, hogy pont ez az elhallgatás áll majd közénk. Nem tudok jól hazudni, biztosan megérezte, hogy valami nem kerek, ha mégsem, akkor később jön rá. Annak viszont örültem, hogy nem kérdez rá jobban a témára és egy kicsit fellélegeztem. Maradt tehát az erdő és a zöldségek a porondon, utóbbiakat Egon elé pakoltam, már meg voltak mosva, csak fel kellett vágni őket.*
-Remek, akkor tessék, körülbelül ekkora darabokra, hogy rá tudjam tenni a grillre. A hús már jó is, hamarosan ehetünk. Remélem éhes vagy és remélem ízleni fog. Nem angolos steak de azért finom, szerintem.
*A húshoz fordultam, már tényleg jó volt, eléggé megsült de nem száradt ki hála a pácolásnak, finom porhanyós lett. A grillező szélére tettem, hogy meleg maradjon de ott már nem fog tovább sülni. Ezután elkezdtem elpakolni azokat a dolgokat amelyekre már nem lesz szükségünk és meg tudok teríteni. Eközben ért Egon kérdése Amandáról, megremegett a kezemben a tál amit odébb akartam tenni. Azt hittem nem kérdez róla, és már megnyugodtam, most megint kezdhetek terelni, de úgy sem fog menni.*
-Jól, köszönöm. Mostanában kevesebbet találkozunk, nekem is sok a munkám, már nem érek rá akármikor.
*És jött a mentőötlet. Hogy nem jutott eszembe? Persze amikor megérkezett rögtön aggódni kezdtem, aztán nekiálltunk vacsit sütni, és minekutána nem engedtem tovább pakolni, nem is vette észre a meglepit a láda alján amit a vacsi előttre tartogattam. *
-Van egy meglepetésem is. Persze amikor megvettem, azt hittem, hogy te otthon leszel és nem ülsz majd kocsiba, nem is tudom, hogy odaadjam-e.
*Kimentem a nappaliba a ládához és a bekészített terítőből kitekertem az üveg whiskyt és felmutattam Egonnak.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Egon háza // Szomb. Márc. 28, 2015 11:40 pm

Igen, tudja. Egon halvány mosolyt eresztett meg. Tudja, legalábbis, amit a férfi elárult neki, ami hasonlított a valóságra az áldozatok számában, de lényegében teljesen más volt. Nem mondhatta el, hogy ő ölte meg a testvéreit, igaz nem szándékosan, de attól eltekintve mégis az ő hibája, vagy inkább a frissen megszületett fenevadé. Igazából talán mindegy is kinek a hibája. A halál járt azon a teliholdas éjszakán farkasbőrbe bújtatva, és bár Egon nem volt tudatánál, felelősnek érezte magát a történtek miatt.
- Persze, hogy megemlíteném őket – nevetett fel könnyedén. – Tisztában vagy vele egy ilyen procedúra mennyire unalmas tud lenni? Szerintem még a biztosítós tag is igazán hálás lenne, hogy feldobom az egyébként minden bizonnyal marha unalmas napját. Aztán majd tud mesélni a barátainak este egy sör mellett, hogy néha vele is történnek vicces dolgok. – Egon egy pillanatra elgondolkodott és ez az arcára is kiült. – Már persze, ha vannak barátai egy biztosítósnak – vont vállat egy grimasz kíséretében. A férfi hamar túltette magát korábbi bánatos gondolatain, aminek igazán örült. Többnyire nem szokták a régi emlékek maguk alá gyűrni, de előfordult már, hogy magányos óráin kissé befordult miattuk. Még szerencse, hogy most egyáltalán nem volt magányos.
Egon vidáman felnevetett Rebecca tréfáján, bár nem értett egyet vele, hiszen saját maga bármikor elvette volna valamelyik farkas falka zsákmányát, hogy aztán felfalja, de ahogy Rebecca helyzetébe képzelte magát, kénytelen volt nevetésben kitörni. Valóban egy ember számára nem éppen egy elejtett hegyi kecske megtépázott látványa gerjesztene mindent elsöprő étvágyat, így az ordasoknak valóban nem kellene félniük vacsijuk elvesztésétől, de hát oktalan állatokról van szó, így nem csoda, hogy meg akarnák védeni a zsákmányukat.
- Én nem pont farkasokat akartam lesni – mondta nevetgélés közepette. – Hanem jávorszarvast, nyestet, rénszarvast. Tudod, ezeket a békésebb jószágokat. De, ha összefutnánk farkasokkal, akkor tényleg be kell vetnem a humoromat ellenük – kuncogott vidáman. Bár abban nem lenne köszönet, ha Egon farkasokkal viccelődne. Nem ölhet meg egyet sem, különben jó néhány évre farkassá változna, amit nem igazán szeretett volna. Persze el tudná őket valószínűleg ijeszteni, már csak a jelenlétével is, de ki tudja, ha nagyon éhesek, vagy esetleg kölyköket védenek, akkor neki támadnának, ami nem lenne túl jó. Ráadásul, ha könnyű szerrel intézné el őket, akkor Rebeccában igencsak sok kérdés merülhetne fel. Feltéve persze, ha nem lenne halálra rémülve, mert akkor nyilván inkább csak hálát érezne gyanakvás helyett.
Érzett valamit a lány felől, és ez kissé zavarta. Aggodalmat árasztott magából, és most nem azt a fajtát, amit Egon felé sugárzott, amikor a férfi elmesélte a kamu sérülését, hanem inkább kétségek közötti örlődést. Fel kellett volna húznia a pajzsát, amikor belépett a házba. Amúgy sem volt fair kihallgatni mások érzéseit, vagyis Rebecca érzéseit nem volt az.
- Aha, oké – válaszolta kicsit tétován, mivel elméje Amandán járt, és azon, hogy vajon mit hallgat el róla Rebecca. Ettől eltekintve próbálta az instrukciókat követni. – Szeretem a nem angolos sütési módot is – vonta meg vállát és a lányra mosolygott.
Rebecca úgy látszik nem hajlandó elárulni valamit, ami lehet Egon számára hasznos információ lehetne. Vagy legalábbis a falka számára. Amanda rendőr, közel van a tűzhöz, és ha valami olyasmi tudás jutott esetleg a birtokába, ami a vérfarkasokkal kapcsolatos, az megmagyarázná Rebecca tétovázását a témával kapcsolatban. Nem ismerte annyira Amandát, hogy tudja mennyire képes a szomszédoknak bizalmas információkat kikotyogni, de nem lehetetlen, hogy olyasmit tudott meg, amit a kollegáinak nem akart elmondani, mert attól tartott, hogy felfüggesztenék tévképzetei miatt. Rebeccával viszont barátnők voltak állítólag, és lehet Amandának is mesélt a látomásáról. Ha így van, előfordulhat, hogy a témázgatás közben – ha már úgyis a hihetetlen dolgoknál jártak – a rendőrnőből is kibukott valami szokatlan dolog. Egon már nem csak kíváncsiságot érzett Rebecca titka iránt, hanem egyből létfontosságúnak is ítélte meg a dolgot. Ha rájött valamire a vérfarkasokkal kapcsolatban, akkor minél előbb el kell juttatni az őrzőkhöz, ha csak nem akarják, hogy még több embernek kikotyogjon kellemetlen titkokat. Persze el is lehetne hallgattatni, de az elég macerás lenne. Az emléktörés sokkal tisztább eljárás, és jóval kevesebb lebukással is járna. – Ja, okés, már azt hittem valami baja esett. – Nem nézett a lányra, látszólag minden figyelme a zöldségdarabolásra pazarlódott.
- Nahát, ez igazán kedves tőled – vigyorodott el, miközben letette a kést, hogy a lányhoz lépdeljen, és szemügyre vegye a whiskys üveget. – Honnan tudtad, hogy ez a kedvencem? – kérdezte elég őszintének tűnő hangon. – Köszönöm szépen. Amúgy ma nem lesz gond vele, majd akkor isszuk meg, ha elmegyünk az erdőbe sétálni. Nincs is jobb a szabadban iszogatásnál.
Ha Rebecca átnyújtotta neki az italt, úgy jobb kezébe vette, majd közelebb lépett a lányhoz és átölelte valamint nyomott egy puszit az arcára. Na persze csak akkor, ha nem ellenkezett nagyon. Miután végzett az ölelkezéssel, elvitte a piát a konyhaasztalhoz, letette és közben azon gondolkodott, miként húzza ki a lányból, mit tudhat Amanda. Mivel azonban nem volt egyéb ötlete, így egyszerűen csak megkérdezte. – Egyébként nekem úgy tűnik, valamit nem akarsz elmondani Amandával kapcsolatban. Ne, haragudj a feltételezésért, csak van egy ilyen kis vibrálás a levegőben, amikor szóba kerül. Te csoki ízt érzel a szádban, én pedig ezt – vonta meg a vállát, miközben a lánynak háttal állt és a zöldségeket vagdalta. Úgy gondolta ez még simán belefér, hiszen Rebecca is olyan dolgokat állít, amik épp ésszel nehezen felfoghatóak, így nem valószínű, hogy fajtájának lebukását kockáztatná meg ezzel. Ellenben, ha nem tudja meg mit titkol Amandával kapcsolatban, akkor az hosszú távon sokkal súlyosabb is lehet akár, mint Egon féligazsága, amit hamarosan esetleg el kell mesélnie.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 661
◯ IC REAG : 623
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Egon háza // Hétf. Márc. 30, 2015 12:48 pm

Egon & Becca



-Tudtam….és igen, tudom milyen unalmas. Azért mégis inkább megnézném, de csak távolról, mert nem bírnám ki nevetés nélkül és csak elrontanám a mulatságot.
*Messze nem azért nem akartam részt venni ebben az egészben, ha netán megvalósul, mert szégyelltem volna a társaságát, hanem mert valóban nem bírtam volna ki fél percig sem nevetés nélkül. Akkor meg semmi értelme az egésznek, ha rögtön az első pillanatban elrontom a játékot. Kérdőn néztem rá mikor a szavaival kételkedett abban, hogy egy biztosítási ügyintézőnek lehetnek barátai. Miért ne lehetnének? Ő is ember, és ha a munkája unalmas is, valószínűleg ő azért lát benne izgalmat, s ha mégsem, épp azért kell feldobnia a napját néhány baráttal. Persze feltételeztem, hogy nem Egon lenne az első ilyen őrült ügyfél, és még talán nekünk is tudna mesélni az ügyintéző néhány fergeteges biztosításkötést. *
-Én sem, elhiheted, de nem mondhatod meg a farkasoknak, hogy mondjuk ezen és ezen a napon déltől este hatig ne mutatkozzanak a tisztáson innen és a patakon túli területen. Én már azzal is megelégednék ha csak sétára lesz alkalmunk, a többi már bónusz.
*Persze száz százalékosan felcsigázna ha valamilyen állatot is sikerülne meglesni, érdekes és izgalmas lehet bepillantást nyerni az erdei vadak életébe, természetesen csak akkor ha az én életembe nem nyernek bepillantást, szó szerint. Örültem, hogy Egon rábólintott a kirándulásra, nem sokára beköszönt a jó idő, és ha már nem lesz térdig érő sár az olvadás miatt, akkor mehetünk is. Nem kezdtem el máris tervezni, el voltam foglalva azzal, hogy eltereljem a témát Amandáról és egy ideig úgy tűnt fog ez menni.*
-Jó! Ha nem, akkor is ezt kapod.
*Egonra mosolyogtam, elvéve tőle a választási lehetőséget, bár még nem igazán vacsoráztunk együtt, nem hittem, hogy nagyon válogatós lenne, a férfiak nagy százaléka nem válogat, elég ha sikerül megtömni a gyomrukat. Na és persze Egon szerette a whiskyt, épp jókor jutott eszembe, hogy azt is vettem neki, bár nem voltam biztos benne melyik a kedvence, olyat vettem amilyet a kocsmában töltöttek neki, azzal nem ronthattam el semmit. az öröme jólesett, de a gondolatolvasást elhárítottam a fejemet rázva.*
-Nem tudtam, emlékeztem milyet kaptál a kocsmában amikor én vittem a kört. így mondják ugye? …..Gondolod, hogy besegítek? Arra ne is számíts, nekem ez túl erős.
*A kezébe nyomtam, nem vártam érte különösebb köszönetet ezért váratlanul ért, hogy hozzám lépett, átölelt és megpuszilt. Önkéntelenül is felemeltem a kezem a vállára és viszonoztam a puszit, végül is nincsen semmi ebben, jóban vagyunk és nem ez lesz az első. Ennek ellenére belepirultam, de csak egy kicsit és csak azért mert tényleg nem számítottam rá. A csoki íz azonmód elterült a számban.*
-Szívesen, tényleg. *Ezzel elaltatta minden gyanúmat, azt hittem majd az itallal foglalkozik ahelyett, hogy Amandáról érdeklődik, de nem, és nem is kerülgette azt a bizonyos forró kását, hanem egyből a közepébe csapott. Én meg persze ezen a ponton túl már képtelen vagyok terelni, az már hazugság lenne és az én színészi képességeimet tekintve nem kivitelezhető. Nagyot sóhajtottam és bűnbánóan néztem rá, nem mintha elkövettem volna bármit is ellene, egyszerűen nem akartam megbántani és azt sem tudtam hogyan magyarázzam el neki azt, hogy nem értek egyet Amandával úgy, hogy el is higgye. De nem volt más hátra mint előre, hát belefogtam.*
-Kár volt felhozni, már megbántam. Igazából csak arról volt szó, hogy meséltem rólad és Killianról és amikor a te neved hangzott el, Amanda feszült lett, aztán szinte eltiltott tőled. Azt mondta veszélyes vagy és jobb ha nem találkozom veled mert…..ez a legnagyobb hülyeség Egon, tényleg, egy szavát sem hittem és nem is értem miért mondta ezt. Azért voltam kíváncsi mit gondolsz róla és mi történt amikor találkoztatok, hátha magyarázatot ad Amanda viselkedésére. De azt hiszem, úgy érzem nem kellett volna megemlítenem.
*Főleg azt a részt amikor arról beszélt, hogy nem akarja az én hullámat azonosítani. Az volt a legmeredekebb mind közül amit mondott. Kedveltem Amandát és bíztam benne, de ez volt az egyetlen dolog amit nem hittem el neki és nem értettem. Egon elbeszéléséből persze nem lettem okosabb, de most már mindegy volt. Talán mindkettejüknek rossz napja volt, ahogy azt Amandának is mondtam amikor Egont próbáltam védeni.*
-Ne haragudj, nem akartalak megbántani. *Pocsékul éreztem magam.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Egon háza // Hétf. Márc. 30, 2015 4:39 pm

- Óh, az nem lenne jó, ha lebuktatnál – nézett szomorkásan. – De távolról meg nem lenne az igazi – sóhajtott fel kelletlenül. – Lehet, beszerzek egy mini kamerát, és majd lejátszom neked az esetet – hangjában már vidámság csendült, igazából nem gondolta komolyan, amit mondott, mivel valószínűleg úgysem fog balesetbiztosítást kötni, talán csak úgy, ha esetleg Rebecca is elkísérné, de egyedül nem lett volna olyan mulatságos ufókról társalogni a biztosítási ügynökkel. A lány, kérdő tekintetére, csak halvány mosolyt megeresztve a vállát vonogatta tanácstalan képpel.
- Valóban nem, de majd viszünk magunkkal valami zajosat, ami elijeszti őket. Mondjuk egy hajókürt pont meg is felelne – vigyorodott el. – Szerinted a plázában lehet olyat kapni? – kérdezte ártatlanul naiv arccal, még a homlokát is ráncba szedte, hogy minél jobb legyen az összhatás. – Amúgy szerintem nem lenne gond, hogy kövessük valamelyik vad csapását, és a végén ráleljünk. Már persze, ha van kedved hozzá – nézett reménykedően a lányra. Egonnak nem lett volna gond követni őket. Szag alapján még csak a csapásra sem kellett volna rálelniük, hogy elnavigáljon hozzájuk. Igaz biztos mélyen be kellett volna menni az erdőbe, valamint valószínű lenne egy pár meredek szakasz, de majd kisegíti a lányt, ha valahol elakadna. Összességében viszont igazán megérné a dolog, legalábbis Egon így vélekedett.
- Tökéletes lesz – mondta őszintén. Nem volt válogatós túlságosan, ha ételről volt szó, bár a sült kacsát előnyben részesítené, ha az lett volna a menü, de így igazából mindegy volt. Ha nem véres a hús az sem baj, úgyis remek vacsorát fognak együtt befalni.
- Jaj, ne már – nézett kérlelően rá. – Neked is innod kellene belőle, legalább egy kortynyit. Amúgy igen, valahogy úgy szokták mondani – vigyorgott szélesen. – Jó a memóriád – dicsérte meg a lányt őszintén. Nem valószínű, hogy saját maga emlékezett volna rá, ha nem azt kérte volna, ami a kedvence. Rebecca nem húzódott el Egontól, sőt még vissza is puszilta, ami kimondottan jól esett neki, bár a lány pirulása meglepte, de ugyanakkor szórakoztatta is.
Kicsit sajnálta, hogy szóba kell ismét hoznia Amandát, főleg az ajándék után, de fontosabb dolgok forognak kockán, mint az, ha esetleg egy kissé megsérti a lányt. Persze nem akarta, de muszáj volt megemlítenie. Igaz háttal állt neki, amikor felhozta a dolgot, de amikor a lány beszélni kezdett megfordult, hogy a szemeibe nézhessen, bár nem azért, hogy kiszűrje hazudni készül-e vagy sem, hanem mert így érezte helyesnek. Rebecca belekezdett és Egon szemöldöke a magasba röppent, ahogy az eltiltást szóba hozta, majd jött a veszélyes jelző, és erre hitetlen grimaszt vágott, majd egyetértően bólogatott, ahogy a lány magyarázta, mennyire nevetségesnek tartja Amanda feltételezését.
- Igazán jól tetted, hogy megemlítetted – mosolygott gondterhelt ábrázattal. – És nem is csodálom Amanda reakcióját őszintén szólva, bár, az, hogy veszélyes lennék talán egy kicsit túlzás – igazából egyáltalán nem volt az, tekintve, hogy először meg akarta Rebeccát enni, de ezt persze nem kell tudnia. Miközben hihetően próbálta előadni, miért is gondolhatja Amanda veszélyesnek Egont, addig saját magában tanácstalanul cikáztak a lehetőségek, de igyekezett ezt nem kimutatni a lány felé. – Amikor találkoztam vele elég lehasznált öltözékben voltam, ráadásul bűzlöttem is a híd alatt alvás miatt, és lehet nem sikerült túlságosan jó benyomást keltenem benne. Hát – vakargatta meg jobbjával a fejét – legalábbis más nekem nem jut eszembe, ami miatt nem szeretné, hogy veled találkozzak. Meg hát ő rendőr, alapból bizalmatlan lehet az idegenekkel, főleg akik mosdatlanul, szutykosan koptatják szeretett városa utcácskáit – a szavak akár gúnyosak is lehetettek volna, de hangja inkább csak töprengő volt. Gondolatai azonban veszettül pattantak egyik lehetőségről a másikig. Amanda rendőr, ezért lehetséges, hogy egy régi gyilkossága helyszínén találtak valami rá utaló jelet, csak éppen nem használható fel bizonyítékként és ezért nem keresték még meg. Persze az is előfordulhat, hogy egyszerűen nyomozgatott és meglátta egy képen az arcát teljesen más névvel feltüntetve, ami okot adhat gyanakvására. Mind lehetséges volt, ahogy az is előfordulhatott volna, hogy Amanda esetleg őrző, bár ez még nem feltételen jelentené azt, hogy el is kellene Rebeccától tiltania, hacsak nem tudnak a korábbi emberevéseiről. De, ha tudnának, akkor már valószínűleg intézkedtek volna. Jelen pillanatban a kérdések nyitottak maradtak, mivel csak találgatni tudott, így inkább félretette őket.
- Nem bántottál meg – mosolygott kedvesen. – Örülök, hogy elmondtad. Amanda téved, de nem róhatom fel neki, hiszen rendőr, ráadásul jóban vagytok. Érthető, hogy nem akar neked semmi rosszat, és hidd el én sem – őszintén beszélt, tényleg nem akart Rebeccának semmi rosszat, de kár lenne ezt Amandának is elmondani, valószínűleg úgysem hinné el. Mihamarabb ki kell derítenie a nőről ezt-azt, ha őrző, akkor talán a falkában tudnak róla. Ha nem, akkor pedig egy falkatársat kellene megkérni, aki a rendőrségen dolgozik, hogy derítse ki Amanda mit tud róla. Persze ez jelen pillanatban ráér, nem akarta ezzel teljesen tönkre tenni az estét. – Szóval? Szerinted, hogy áll a kaja? – visszatért korábbi vidámsága, ahogy vigyora is. Hiába aggódna most Amandán, a problémát ezzel nem oldaná meg.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 661
◯ IC REAG : 623
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Egon háza // Szer. Ápr. 01, 2015 12:12 pm

Egon & Becca



*Kuncogtam Egon szomorú ábrázatán, és egy kicsit irigyeltem is, hogy ennyire könnyen játszik az arcvonásaival, mert tudtam, hogy ez csak játék. Nem fog elmenni egyetlen biztosítótársasághoz sem és nem köt biztosítást egy olyan szöveggel ami az ufókat említi, de azért mókás volt eljátszani a gondolattal.*
-Oké, nem győzöm majd kivárni.
*Persze ebbe bele is öregedhetek. Ami a vadhajtást illeti, nem bíztam benne annyira mint Egon, de a lényeg az volt, hogy együtt elmenjünk az erdőbe, vagy bárhova. A vadcsapás követése nem volt az erősségem, de ha Egon ennyire biztos magában, akkor minden bizonnyal ért hozzá és ha vele emgyek még tanulhatok is egyet s mást.*
-Nagy kedvem lenne hozzá. Tudod követni az állatok nyomait? Ha igen, akkor megtaníthatnál rá, ígérem szorgalmas diákod leszek. A nagyvárosban nem volt ilyesmire lehetőségem, amióta itt lakom, egyre inkább azt érzem, hogy a lelkem mélyén mindig is a természet közelében szerettem volna élni. Még egy pár hetes remete életbe is belemennék.
*Ebben a tekintetben nem voltam olyan kényes mint a mai nők többsége, bár eléggé fázós vagyok és még jócskán lenne mit tanulnom a nomád életmódról, de őszintén...nem állt távol tőlem. Egonnal pedig biztosan jó szórakozás lett volna. azért feltételeztem róla bizonyos felelősséget is, az idétlenkedés mellett azért jutott volna bőven idő arra, hogy a biztonságunkra is figyeljünk. A vacsorával sem foglalkoztam többet, Egon már másodszor jelentette ki, hogy jó lesz, persze azért szerettem volna tudni, hogy mi a kedvence, mert az én étkezésem igen egysíkú volt ha csak a különböző fűszerezésű, grillezett csirkemellet említem. Ami viszont az égetett szesz kóstolgatását illeti, nem igazán voltam oda érte, Egon kedvéért ittam csak a kocsmában egy kortyot de az is elég volt. Nem értettem hogyan tudják meginni a férfiak, az én torkomat égette mit a tűz.*
-Csak ha felhigíthatom valamivel, szeretném még a torkomat pár évig épségben tudni. A tiéd szőrös lehet, vagy ki van bélelve valamilyen tűzálló anyaggal. Egyébként....igen, elég jó a memóriám, főleg ha egy jó barát kedvencéről van szó.
*Persze csak reméltem, hogy az a kedvence amit elsőként kikért magának, jó memóriája a pultosnak volt aki emlékezett Egon rendelésére, én csak lelestem az üveg címkéjét. Nem sokkal később már feszengtem, mert az Amandával való beszélgetésem emlegetése kínos volt a számomra, úgy éreztem magam mintha kétfelől húznának. Amandát is kedveltem, attól, hogy Egonról nem volt jó véleménye még nem utáltam meg, csak nem értettem egyet vele. Viszont szemtől-szemben nem egészen volt kellemes erről beszélni, látva Egon változó arckifejezéseit, őt sem hagyta hidegen. *
-Szerintem is.*Közbeszóltam, mert úgy éreztem muszáj megerősítenem a kijelentését. Örültem a magyarázatnak, valami hasonlóra gondoltam én is abból ítélve ahogy mi ketten találkoztunk. Akkor is ott volt a folyó és a híd, bár Egon egyáltalán nem keltette egy hajléktalan külsejét. Egy picit elmosolyodtam elképzeltem a helyzetet, de épp annyira éreztem magam kínosan. Amanda kötelességtudó volt az élet minden területén, Egonnak pedig megvolt az oka arra, hogy úgy jelenjen meg, ahogy. A véletlenek szerencsétlen játéka okozta a félreértést. *
-Talán így van, mindenesetre rám nem tettél rossz benyomást.
*A mosolyom még halványra sikerült de a kedvem már jobb volt, főleg azután, hogy Egon biztosított arról, hogy nem bántottam meg. Láthatóan megkönnyebbültem, ez már nem fogja beárnyékolni a mai estét a továbbiakban. Igaz, hogy az előbb még úgy gondoltam, hogy nem kellett volna szóba hozni, de most már örültem annak, hogy tisztáztuk.*
-Tudom és talán mégis jobb, hogy ezt megbeszéltük. Pocsékul éreztem volna magam egész este azért, hogy megemlítettem, utána azért mert mégis hallgattam róla.
*Sosem tudtam megjátszani magam, piszok nehéz volt már az is, hogy Egon előtt elhallgattam dolgokat, de végül csak kibukott belőlem. Ha ő nem kardoskodik tovább és nem kérdez rá még egyszer, lehet, hogy fél óra sem telik el és kibököm magamtól. Ami bántott általában kiadtam magamból, utáltam ha belülről emészt, legyen az bármilyen kis apróság.*
-Éhes vagy? Helyes! Már csak a zöldséget kell megsütni, de az pár perc. de ha szeretnéd lophatsz egy kis húst és kenyeret előételnek, majd nem nézek oda.
*Már pakoltam is az Egon által felszeletelt zöldségeket a grillre. Tálra szedtem a húsokat, majd mosolyogva, látványosan elfordultam, persze csak azért, hogy rendesen megterítsek. A kenyérszeletek kis kosárban pihentek, a saláta is kész volt, már csak a poharak és az evőeszközök hiányoztak. Mindez megvolt azalatt az idő alatt míg a zöldségek megsültek. Ha Egon már csak a poén kedvéért is csent egy kis húst, még a szemeimet is eltakartam, de reméltem, hogy van annyira finom, hogy nem bírja ki hang nélkül a kóstolást. Készítettem ki ásványvizet, és a bort is az asztalra.*
-Nos, azt hiszem ehetünk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Egon háza // Szer. Ápr. 01, 2015 8:56 pm

- Helyes – vigyorodott el. – Nem nagy kunszt igazán, csak figyelni kell a jelekre, persze hozzá kell szokni mit is kell keresni, de ha eleget gyakorolsz néhány hónap alatt teljesen rá képes állni az agy a nyomolvasásra – vagy esetleg pár év alatt, de nem akarta teljesen elkedvteleníteni. Ez mondjuk attól is függ, hogy mennyire szemfüles Rebecca. Egy vérfarkasnak ez persze könnyebben megy az élesebb látás miatt, na és persze, ha a csapás hiányos helyenként, akkor a kifinomult szaglásukat kell bevetni, ami egy ember esetében nem megoldható. – Hát nem tudom – grimaszolt homlokát ráncolva. – Civilizáció nélkül kint az erdőben? – ahol akár olyan vérfarkasok is csatangolhatnak, akik nem tartják Rebeccát tabunak az étlapjukon? Egonnak az ötlet egyáltalán nem tetszett. Az teljesen rendben van, ha nappal elkóricálnak erre arra, de több éjszakát együtt tölteni az erdőben, azért az komoly veszélyekkel járna. Egon pedig nem biztos, hogy képes lenne megvédeni a lányt, főleg hiányos balmanccsal. – Talán ezt nem kellene túlságosan erőltetni – nézett a lányra aggódva. – Ráadásul mindkettőnknek dolgoznia is kell, ami meg is nehezíti a hetes távollétet. – Szívesen felsorolt volna még jó néhány indokot, ami miatt a kettesben remetézés egyáltalán nem lenne jó Fairbanks környékén, de a végén még olyan nevetséges dolgokat is felhozna, hogy félti az életét, vagy valami hasonló, ami kérdéseket szült volna, bár előfordulhat, hogy így is szóra fogja késztetni.
- Jó barát? – vigyorodott el büszkén. – Örülök, hogy már nem csak sima barát vagyok – pimasz mosolyt eresztett meg a lány felé. – Egyébként, hát nem szívesen, de egye fene, hígíthatod, ha szeretnéd – vont vállat kelletlenül. – Persze, úgy nem az igazi, de te tudod.
Egon kimondottan örült, hogy Amandával kapcsolatban egyetértésre jutottak, nem szívesen akart hosszabban elmélyedni a témában, mint ami feltétlenül szükséges volt. Valószínűleg amúgy is bele fog majd magányos óráiban könyékig turkálni, de ezzel nem akarta Rebeccát kellemetlen helyzetbe hozni, meg egyébként sem tartozott rá, hiszen ez inkább volt falkaérdek, mint személyes jellegű dolog.
- Ezt jó hallani – mosolygott szelíden. – Pedig irtó fura lehettem, ahogy kikászálódtam a stég alól – kuncogott fel. Főleg, ha még a halszagot is megérezte volna a leheletén, az milyen fura lett volna. Bár ez nyilván a különös csoki érzetnek köszönhetően kerülte el a figyelmét, ami valószínű egy időre teljesen eltompította érzékeit. Vagy csak annyira kedves volt, hogy nem tette szóvá. Bár ha megérezte volna, akkor nyilván nem tett volna rá olyan jó benyomást, és Egon nem érzett a lány felől füllentős energiákat.
- Teljesen egyetértek, két ember között a bizalom igen fontos, és tetszik, hogy bíztál bennem annyira, hogy ezzel előálltál – tényleg örült neki, igaz kellett egy kicsit noszogatni, de teljes mértékben megértette, mivel Rebecca számára nem egy könnyen emészthető téma lehetett, hogy barátnője cikizi egyik „jó barátját”.
- Áh, nem! Inkább megvárom, mert aztán akkor vacsoránál jut kevesebb – az meg olyan szörnyű lett volna. Szomorkás grimaszba fordultak ajkai, de aztán pillanatok alatt vidáman mosolygott a lányra. – Édes, hogy a zöldekkel is bajlódsz, de ha nem baj én azt kihagynám. Mondjuk azokat amúgy is magadnak csinálod igaz? – valószínűleg így volt, persze, ha nagyon ragaszkodik hozzá, akkor majd megkóstolja azokat is, és majd igyekszik nem fintorogni, és őszintén hazudni, hogy mennyire ízlett neki.
- Végre – kicsit azért sajnálta, hogy nem tudott többet segíteni, de úgy tűnt a zöldségeken kívül minden nagyon finom lesz, így őszintén tudja majd megdicsérni a szakácstudományát.
Leültek a megterített asztalhoz, és Egon üggyel-bajjal kihúzta a dugóhúzóval a boros palack parafáját, majd töltött először Rebeccának - ha nem ellenkezett - aztán saját magának. Illatra nagyon finomnak tűnt. Már alig várta, hogy nekikezdhessen, de volt annyira illedelmes, hogy megvárta, amíg a lány szed, már persze, ha nem jelentette ki, hogy Egon szedjen előbb, mert abban az esetben egy másodpercig nem habozott a finoman illatozó húsból egyet a tányérjára tenni. Aztán a biztonság kedvéért szedett még egyet. Egy ideig nézte a köretnek valót is, aztán végül csak szedett abból is, bár nem túl sokat, éppen csak annyit, hogy ne érezze a lány, hogy nem hajlandó enni belőle. Legföljebb néhány perccel azelőtti kijelentését, viccnek fogja csak venni, persze Egon azt komolyan gondolta, persze ezt Rebeccának nem kellett tudnia.
- Ez isteni – na, nem a zöldség, hanem a hús, ami tényleg remekre sikeredett. Hamar be is falta az elsőt, és a másodinak is nekikezdett, közben cseverészőn megjegyezte. – Lehet szakmát tévesztettél, inkább szakácsként kellene dolgoznod. Bár, nyilván a könyvek között is brillírozol. – Remek, két bókot sütött el néhány másodperc alatt, és az egyiket még komolyan is gondolta.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 661
◯ IC REAG : 623
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Egon háza // Csüt. Ápr. 02, 2015 11:44 pm

Egon & Becca



*A tanulás sosem volt ellenemre, igaz jobbára könyvekből szívtam magamba a tudást ami nem vetekedhet a gyakorlati tapasztalatokkal, der úgy gondoltam nem lesz gond a nyomolvasással sem. Elvégre valamilyen szinten a véremben van, persze nem vagyok Winnetou de talán jó szemem van hozzá és a szorgalom sem hiányzott belőlem. Az Egon által jósolt idő hossza sem tántorított el a tervemtől, türelmes vagyok és tudom, hogy nem lehet két nap alatt megváltani a világot, még a felét sem. *
-Oké, akkor ebben maradunk, tanító bácsi leszel.
*Ravaszul elmosolyodtam, lebácsiztam Egont, nem véletlenül, bár nem volt fogalmam arról mennyivel idősebb nálam, de persze megint csak ugrattam. A tanítást viszont komolyan gondoltam, világéletemben a városban éltem csupán a parkba mentem ki  szinte napi rendszerességgel, szerencsére elég közel laktunk hozzá, most viszont ennél sokkal több állt a rendelkezésemre, néhány farkas nem állíthat meg. csak meg kell tanulnom benne élni és nem lesz gond. Persze a nomád életet nem egy vadaktól hemzsegő erdőben képzeltem el hanem inkább egy olyan helyen ahol mindez ellenőrizve van, oda járnak mások is kempingezni, biztonságos mégis megismerhető a természet.*
-Nem az ittenire gondoltam Egon, hanem egy olyan erdőre ahol lehet kempingezni. Ez pedig megoldható a nyári szabadság alatt. Egy hét is elég lenne, annyi időre még te is el tudsz szabadulni. Vagy nem?
*Láttam, hogy nem tetszik neki, de nem voltam tisztában az igazi indokaival, ezért könnyedén érveltem a több napos kirándulás mellett. Talán ebben a formában ő is belemegy és megváltoztatja a véleményét, de csak akkor volt erre reményem ha ő is szeretne velem lenni. A barátomnak tekintettem, megbíztam benne és nagyon kedveltem, mindezt pedig nem titkoltam előle, láthatóan örült neki aminek én is örültem.*
-Nagyon jó barát. Egyelőre. Nagyon gyorsan tornáztad fel magad a sima barátból, de ez még nem jelenti azt, hogy hígítatlan whiskyt iszom veled.
*Emlékeztem még az első benyomásra amikor megláttam a híd alól előmászni. Még itt-ott vizes volt, kócos de töretlen volt a jó kedve. Igen, fura volt mert nem gondoltam, hogy bárki azon a helyen képes lenne fürödni, már akkor is inkább az aggódás játszott bennem bár már késő volt, hiszen a parton láttam meg. *
-Igen, az voltál, túlzás nélkül állíthatom.
*Mégis percek alatt képes voltam megbarátkozni vele, nem hiszem, hogy az azonnal fellobbanó csokoládé íz akkor sokat játszott az érzéseimben, az inkább zavarttá tett semmint bármit is elősegített volna. Egon személyisége fogott meg, az idétlen humora amit a mai napig élvezek.*
-Ha nem kérdezel rá, akkor is kibukott volna belőlem, legfeljebb később. Nos, hogy ezt letudtuk, foglalkozhatunk a vacsorával.
*Biztos voltam benne, hogy látszik rajtam a megkönnyebbülés, bár eddig is eleget hangoztattam, hogy soha nem bántanám meg Egont, azért jó volt ez így, hogy bizonyságot is szerzett róla. Ezek után szívesen hagytam volna, hogy előre csipegessen, volt bőven hús, hiszen én csupán egyetlen szeletet fogok enni, a többi az övé lehet. Nem főztem még igazán férfira de a barátnőimtől tudom, hogy világnagy étvágyuk van, ezért felkészültem, nevetésre csiklandozott a zöldségekre tett megjegyzése de ezúttal nem kommentáltam, csak rámosolyogtam és a végén bólintottam. Ha nem kér, hát nem eszik, nem kötelező, azért reméltem így is jól fog lakni. Minden készen állt a vacsorához, ahogy a kedélyek lenyugodtak a hangulat is remek lett, a bor is dukált ezért nem ellenkeztem, már csak azért sem mert nem akartam, hogy Egon egyedül iszogasson. Egon a barátom, de mégis csak vendég így az ő kiváltsága, hogy elsőként szedjen, megvártam míg telepakolja a tányérját aztán én is szedtem magamnak egy kis szelet húst és rengeteg zöldséget, salátát. Szélesebben mosolyogtam látva hogyan szemezget Egon a körettel, de végül megadta magát ezt pedig köszönettel fogadtam. Én lassan ettem, inkább Egont néztem ahogy jóízűen falatozik, még sem lehet az olyan rossz, meg is kaptam a dicséretet hamar.*
-Örülök, hogy ízlik és köszönöm, de nem leszek szakács, maradok a könyveknél. Neked viszont bármikor főzök valamit, öröm nézni ahogy eszel.
*Jó volt, hogy nem üres és csendes a ház, de sajnos nem fog sokáig tartani. *


A hozzászólást Rebecca Morgan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Ápr. 06, 2015 7:24 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Egon háza // Szomb. Ápr. 04, 2015 12:55 am

- Bácsi? – nevette el magát kérdő hangsúllyal, miközben a lány agyafúrt mosolyát vizslatta. – Annyira nem is vagyok még öreg, hogy kiérdemeljem ezt a megtisztelő címet – vigyorodott el, majd még hozzátette. – De értékelem, hogy észrevetted évszázados élettapasztalatomat. Rendben, lehetsz a tanítványom – kacsintott rá vigyora közben, majd folytatta tovább a darabolást. Rebecca igazából mindent észrevehetett volna, csak éppen Egon éveinek tapasztalatát nem, mivel azt valahogy nem akaródzott felszínre lökdösnie. Nem igazán aggódott, hogy a lány furcsállaná a kijelentését, hiszen rövid ismeretségük alatt volt már vérgyík és vérmedve is, miért ne lehetne most épp hegylakó?
- Ja, hogy úgy – könnyebbült meg egy pillanat alatt, miközben elnyújtotta kicsit az utolsó szavát, és közben lassan nagyot bólintott. – Az megoldható, ha elég távol leszünk innen. Simán kapok szabit – mosolyodott el, de nem kívánt nagyon a lányra nézni, hátha így nem akarja majd megkérdezni, miért is van ellenére ez az erdőség, hiszen nyáron az itteni is valószínűleg pont olyan, mint minden másik. Egon viszont tudott Észak-Amerikában olyan helyeket, ahol a farkasok egyáltalán nem telepedtek le, vagy csak igen kis számban. Apróbb városok környékén többnyire nulla a vérfarkas populáció, vagy legalábbis néhány éve még az volt, és nem valószínű, hogy ez sokat változhatott, mióta elhagyta New Hampshiret.
- Köszi – vigyorodott el pimaszul. – Remélem előbb-utóbb a hígítatlanul whiskyt vele ivós nagyon jó barát státuszt is kiérdemlem – bár inkább más felé szerette volna a barátságot terelni, mivel igen csak kedvelte a lányt. – De, amúgy nem erőltetem, ha nem szereted – vont vállat Egon, legalább több marad így neki. Majd visznek az erdőbe egy termoszban forró csokit, hogy valami Rebeccát is melegen tartsa.
Egon egy vigyorgós grimasszal és vállrándítással válaszolt a vízből való előbukkanására. Biztosan fura lehetett, de nem számított rá, hogy valaki figyelni fogja, hiszen csak halászgatott békésen a folyó fenekén.
- Értem – eresztett meg a lány felé egy szívélyes mosolyt. – Hogyne – bólintott szelíden. Belül persze Amandán járatta még egy ideig az agyát, aztán felhagyott vele, hiszen jelenleg úgysem tudott vele mit kezdeni. Persze átmehetne a rendőrhöz, hogy helyre tegye, hogy ő egyáltalán nem veszélyes, de ezzel csak pontosan az ellenkezőjét érné el, amit pedig nem szeretett volna. A legjobb lenne talán egyszer áthívni Amandát egy közös ebédre, vagy csak egy szimpla beszélgetésre, már persze akkor, ha nem derül ki róla, hogy őrző, mert abban az esetben nem nagyon szeretett volna vele egy helyen tartózkodni, mivel akkor valamit tényleg tudhat róla, ami nem volt túlságosan hízelgő Egonra nézve, és a végén még Rebecca előtt kibukna Amandából. Persze nyilván törölnék az elméjét, ha valami olyasmit hall, amit nem kellene, de sohasem bízott teljes mértékben az őrzők ilyen módszereiben.
A vacsora finom volt és a hangulat is hamar derülté vált, ami kimondottan tetszett Egonnak, valamit a lány mosolya is kedvére való volt. És még a bort sem utasította vissza.
- Hát ennek örülök, mert azt hiszem, még szedek – vigyorgott, ahogy a tányérján lévő utolsó szelet húst is eltüntette. – Már csak azért is, hogy örömet szerezzek – bólogatott szaporákat, majd kivett még két darab finoman fűszerezett szeletet, és nekiállt, hogy azokat is elfogyassza. A köretből, még volt valamennyi, és igyekezett azt még azelőtt eltüntetni, hogy a hús a tányérján elfogyna.
Egy ideig szótlanul eszegetett, ha a lány nem hozott fel közben valami témát, majd amikor mindent elfogyasztott a tányérról, elégedetten hátra dőlt a széken és elnyomott, egy büfögést, eléggé sikertelenül.
- Khm, elnézést – nézett az asztalra, miközben ölét a szája elé helyezte. – Azt hiszem erre szokták mondani, hogy degeszre ettem magam. Vigyáznom kellene az alakomra, de túl finom volt minden, hogy törődjek most ilyen apróságokkal – persze a hízásra nem volt túlságosan hajlamos, már csak azért sem, mivel egy vérfarkas teste sokkal több energiát emészt fel, már a puszta létezésével, és ha még nap közben alakot is vált, az csak tovább növeli a kalória igényt. Elégedett képpel kezdett el dobolni ujjaival az asztalon, aztán Rebeccára nézett és érdeklődve megkérdezte. – Szóval…terveztél esetleg még mára valamit? – egy közös tévézésben megint benne lett volna, vagy akár egy futóversenyben, de persze ülhetnének egymás mellett és nézhetnék a kandalló tüzének csodálatos játékát is.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 661
◯ IC REAG : 623
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Egon háza // Hétf. Ápr. 06, 2015 7:25 am

Egon & Becca



-Vén vagy mint az országút.
*Az utolsó lökést adtam a témához, mintegy beleegyezve Egon kijelentésébe. Nekem csak ártatlan tréfa volt az egész, ugrattam ahogy az m ár a barátoknál lenni szokott. Jobban érdekelt a jövőbeni közös kirándulás és semmi pénzért nem mondtam volna le róla. Tudtam, hogy az itteni erdők nem veszélytelenek, de gondoltam azért csak van olyan hely ahova az emberek kirándulni mennek és ott el lehet tölteni akár több napot is. Ha már a találkozásaink között mindig olyan sok idő telik el, szerettem volna egy ilyen túrán jobban megismerni, hogy mégis milyen egész nap vele lenni, megtudni a bogarait, a szokásait, hogy mit szeret és mitől kap idegbajt. Azt nem értettem miért kell _nagyon_ távol lennünk Fairbankstől , de egyelőre ezen nem agyaltam, fontosabb volt, hogy sikerült rávennem az egész kirándulós dologra. *
-Rendben, akkor ezt megbeszéltük, persze azért még szeretnélek előtte is látni párszor, remélem az is megoldható.
*Nem szívesen mondtam le a társaságáról, úgy éreztem hasonlóan vélekedik rólam mint én róla és kettőnkről, különben nem erőltettem volna az egész barátkozást. Sokkal több mindent nem akartam az egészbe belegondolni vagy remélni, ezt egyelőre félretettem magamban, de azért ott volt a lelkemben. Ezért is bántam finoman a kettőnk kapcsolatát meghatározó szavakkal, de próbáltam éreztetni, hogy számomra fontos. Azért persze nem fogok rászokni az égetett szesz töményen való ivására.*
-Én meg azt remélem, hogy anélkül is menni fog az előbbre való lépés....
*Majdnem kiböktem, hogy sokkal előbbre de épp az imént fogadtam meg, hogy nem teszem. Nem akartam elijeszteni vagy ráerőszakolni magam, igazából nem tudtam mit gondoljak felőle. Megbíztam benne, jól éreztük magunkat egymás társaságában, de valójában Egon nem közeledett felém úgy ahogy más férfiak tennék. A szabadelvűsége kiütötte a régimódi gondolkodásmódot, olyannak ismertem meg akitől számítani lehet valamilyen közvetlen célzásra akár tettekben, akár szavakban, de soha nem tett ilyet, azt viszont éreztem, hogy valamilyen formában vonzódik hozzám. Szóval Egonba beletört a női ösztönöm bicskája. Csak néztem rá mosolyogva és próbáltam kifürkészni a szemeiből mire gondolhat most, vagy mire gondol úgy egyébként velem kapcsolatban. Még az Amandás dolog sem vitt közelebb a megoldáshoz, csupán újabb alapot sikerült lefektetni a barátságunk házához, nem vagyok telhetetlen, nem mondom, hogy ez nem számít semmit. Mégis, ott volt bennem egy apró érzés, hogy többet szerettem volna. Amandát majd meggyőzöm a magam igazáról, ahogy neki is mondtam, szerintem csak mindkettejüknek rossz napja volt, előbb vagy utóbb úgy is találkozni fognak egymással újból, nálam biztosan és akkor majd helyretesszük az egész történetet.
vacsora közben belekortyoltam a borba, nem vagyok antialkoholista de nélküle is jól tudom érezni magam, a vacsorához persze dukál a bor, ezért nem utasítottam vissza, ráadásul ajándék volt amit értékelni kell, nem fogom hónapokig aszalni a szekrényben. Egonnak jó étvágya volt, de melyik férfinek nincs? Annak örültem, hogy láthatóan ízlik neki és nem szégyenlős amikor újból szed.*
-Szedj csak nyugodtan, azért van.
*Annyira belemerült az evésbe, hogy nem zavartam meg beszélgetéssel, úgy gondoltam lesz időnk vacsora után a kandalló előtt ülve felhozni a vágyott témákat, és kényelmesebb is. Inkább az iménti gondolataimon merengtem, el tudtam képzelni, hogy minden este együtt vacsorázunk, vagy reggelizünk, voltak közös témáink de vitatkozni is jó volt vele. Nem akarta másra erőltetni a saját igazát vagy azt amit annak vélt, inkább könnyedén érvelt de ha nem jött be, hagyta továbblendülni a témát. Nem játszotta meg magát, eltekintve a hülye vicceitől melyeket képes volt halál komolyan előadni, minden tekintetben őszinte volt, nem akart többnek, szebbnek, jobbnak látszani, láthatóan elégedett volt magával és az életével. Evés közben egészen elkalandoztam, amikor elnézést kért, egy hosszú pillanatig tartott míg eljutott a tudatomig az iménti diszkrét büfögés, feleszméltem és éreztem, hogy zavaromban elpirulok, ugyanis épp az ajkait néztem arra gondolva milyen lehet ha nem az arcomat érinti hanem az én ajkaimat. Villámgyorsan váltottam a valóságra, nagyon erősen figyelnem kellett, hogy minden szavára oda tudjak figyelni, végül még mosolyognom is sikerült.*
-Én nem hiszem, hogy meglátszana rajtad bármi is. Egészségedre! Egyes kultúrákban elismerésnek számít a szakács főztje felé…..nos, igazából nem terveztem semmit, mert úgy készültem, hogy nálad töltjük az estét. Szóval szabad a választás, amit szeretnél. Filmezhetünk, kártyázhatunk vagy csak ülünk és nézünk ki a fejünkből, de akár le is sétálhatjuk a vacsorát ha már annyira aggódsz az alakodért.
*Én mindenesetre felálltam, hogy összeszedjem a tányérokat és némi rendet varázsoljak a konyhában. Eszem ágában sem volt most elmosogatni, majd később, ha Egon már nem lesz itt. Nem akartam ezzel időt elvenni a társaságától és különben sem volt sok edény amit el kellett volna mosogatni. *

//Boldog nyulat! albino //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Egon háza // Hétf. Ápr. 06, 2015 4:12 pm

- Hát az – vallotta be lesújtott őszinteséggel, valamint egy vigyorgrimaszt is produkált, az összhatás érdekében. Kíváncsivá vált egyszer majd beavatja-e a kis titkába, de valószínűbbnek tűnt, hogy nem. Már csak a lány érdekében sem. A tudás hatalom, de ugyanakkor igen veszélyes is lehet azok számára, akik nem képesek az információval járó kellemetlenségeket elviselni.
- Persze, hogyne lenne megoldható – vigyorodott el, közben fejben megpróbálta megsaccolni mennyi idő, míg ujjai ki nem nőnek. Ha nem jön közbe semmi, akkor igazán nem lesz akadálya, hogy többször átjöjjön esténként és Rebeccával tölthesse szabadidejét. Nagyjából még másfél hét, vagy talán csak egy, és keze teljesen olyan lesz, mint régen.
- Végül is – vonta meg a vállát, miközben lehengerlő mosollyal – legalábbis ő annak gondolta – a lánya pillantott. – Át is ugorhatjuk azt a részt. – Igaz nem tudta, melyik stádium szokott azután jönni, de remélte már egészen közel, ahhoz, hogy szinte mindennapos vendég lehessen nála. Ha pedig állandóan nála leledzik, akkor előbb utóbb valószínűleg nem lesz túlságosan friss a kapcsolat ahhoz, hogy akár többet is kihozzanak a barátságukból. Hiszen lehetnének csúcs szuper barátok is. Majdnem elvihogta a gondolatra magát. Kíváncsi lett volna Rebecca is hasonlóan viccesnek tartaná-e, ha bejelentené, hogy a kapcsolatukat új szintre szeretné emelni, aztán benyögné előző gondolatát neki.
- Igazán kedves vagy – nézett a vacsoraasztalnál hálásan a lányra és már szedte is repetát. Nem volt gond egy kézzel felvágni a húst, mivel a kések elég élesek voltak, persze vigyáznia kellett, nehogy véletlen elroppantsa a tányért egy hirtelen erősebb nyomással, amikor szeletelt, de szerencsére nem lett a tányérnak semmi baja.
Rebecca egy kicsit úgy tűnt elbambult, és talán észre sem vette a böfögését. Fenébe. Ha nem szólalt volna meg, akkor simán el lehetett volna tussolni a dolgot. A hatás nem maradt el, hiszen a lány belepirult Egon szavaiba, vagy büfögésébe, bár nem tudta volna meg mondani melyikbe.  Lehet úgy nevelte az anyja otthon, ha vacsoránál valaki ilyet csinál, akkor az az elégedettség jele, valamint, hogy ízlett az illetőnek a vacsora. Néhány országban van ilyen hozzáállás, bár nem tudta volna megmondani, hogy melyikben, de nyilván Európa környékén kéne keresni a helyet. Persze az is lehet, hogy Mexikóban is él ez a fajta kaja dicséret.
Rebeccából, bambulása idején némi vágyat is felfogott, de nem igazán törődött vele, hiszen biztos megint a csoki után sóvárog. Szegény lány, elég rossz lehet neki fűszerezett, sós húst úgy enni, hogy közben édes forró csoki íz és illat járja át száját.
Egon egy pillanatra még a lélegzést is abbahagyta, aztán észbe kapva újra elkezdte. Mintha csak a gondolataiban járt volna, kimondta, amire épp az előbb Egon gondolt. Vagyis majdnem azt, de bizonyosan csak a véletlen műve és nem a csoki érzet fejlődött tovább gondolatolvasássá. Vagy esetleg küldött neki gondolatban véletlen üzenetet? Áh, nem, ahhoz jóval több koncentráció szükséges, és Egon inkább csak csapongott elméjével. Egy gondolati vállrándítással söpörte félre a dolgot. Nyilván csak véletlen volt, hiszen mindketten gondolhattak a büfögésből egyazon dologra, és a lány pusztán csak kedves akart lenni, jelezve, hogy nincs semmi baj, sőt, még örül is, hogy így tiszteli meg a vacsoraasztalt. Még szerencse, hogy nem fingott, bár úgy tudta, hogy valahol így kell tisztelegni az étel elfogyasztása után, de ez már lehet csak a böfögés tovább fejlesztett tréfás változata.
- A séta jól hangzik – hazudta könnyedén, miközben figyelte, ahogy Rebecca a tányérokat szedegeti. Egyáltalán nem volt kedve most sétálni, inkább csak beült volna a kanapéra és leste volna a tűzrakást. De, ha Rebeccának van kedve hozzá, nem fogja lehangolni. – De amúgy a fejünkből kinézés is igen csábító opció, egy ilyen kiadós vacsora után. Mondjuk a bendőmnek tényleg nem ártana most egy kis testmozgás – mosolyodott el, miközben a lányra pillantott. Igaz gyalogláson kívül mással is elő tudott volna hozakodni, amivel le lehetne dolgozni a bevitt ételt. – De azt hiszem, rád bízom a dolgot. Nekem mindenképp megfelel. Persze…ha gondolod – kezdett bele baljós hangon, majd felkelt és a lányhoz lépett, hogy egyenesen szemeibe nézhessen - még ki is sétálhatunk az erdőbe... a sötét és ijesztő, farkasüvöltéstől zajos szörnyű zord rengetegbe – hangját kissé lehalkította, és eszelős vigyorra húzta arcát, szemeiben pedig vad őrület tombolt. Jobbjával egy pillanat alatt ragadta meg Rebecca hátát és derekát, hogy aztán baljával lábai alá nyúlva könnyedén felnyalábolja őt. Gyengéden ragadta meg, ügyelve, hogy a nyaka se sérüljön a hirtelen mozdulattól. – Mit szólsz? Menjünk így? Ha már Amanda szerint úgyis veszélyes vagyok, kapálózhatnál meg sikítozhatnál, amíg az erdőbe cipellek – arcáról már eltüntetett minden fenyegető jelet, csak vidáman vigyorogva nézte a lány valószínűleg meglepett, gyönyörű szemeit. – Szerintem remek tréfa lenne, nem gondolod? Bár lehet azon nyomban le is lőne, már ha itthon van persze – nevette el magát, és ha Rebecca nem erősködött, hogy ki akarna szállni Egon karjaiból, akkor megindult vele az ajtó felé, közben mesékből lopott gonosz kacajjal nevetgélt.

//Boldog viszont ünnepet Smile//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 661
◯ IC REAG : 623
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Egon háza // Kedd. Ápr. 07, 2015 8:46 am

Egon & Becca



*Először azt hittem csak viccel, vagy engem nem vesz komolyan, de tényleg nem akartam a mostani találkozás és a nyári kirándulás között szünetet. A válasza a vigyorával együtt szemtelen ugratásnak tűnt, de aztán rájöttem, ez megint csak az az „egonos” vigyor és illik komolyan venni. Ezek szerint számíthattam arra, hogy mindezek után nem hónapokat kell várnom, hogy újra találkozzunk és annak is örültem, hogy a kapcsolatunkban való előrelépés – jelentsen bármit – nem kerül az ivászatomba.*
-Ez jó, örülök. Akkor átlépjük. Szerinted mi jön utána?
*Szerintem ez egyénfüggő, az a lényeg, hogy mi ketten mit gondolunk bele. Én már azzal is megelégedtem volna, ha Egonnak nem kell szólni, hogy meglátogasson, hogy a nap bármely szakában amikor esélyes, hogy itthon vagyok, szó nélkül eljön és ha nem is töri rám az ajtót, azért kérdés nélkül betrappol. Azt hiszem, vagy legalábbis én úgy éreztem, hogy felnőtt emberekhez képest elég esetlenül viszonyulunk ehhez a témához, de másrészt szórakoztató is volt. Kíváncsi voltam mit válaszol a kérdésemre, azért volt bennem némi félsz, hogy elkomolytalankodja vagy egészen mást lát bele a kapcsolatunkba mint amit én szeretnék, de bíztam abban, hogy bármi is legyen azt méltósággal tudom elviselni és tudomásul venni.
Az viszont megmosolyogtatott ahogy rávetette magát az utolsó szelet húsra, jó érzéssel töltött el, hogy ízlik neki, és még a zöldségre sem mondott rosszat, ha nem is olyan ütemben fogyott mint a csirkemell, azért rendesen megcsappant. Legközelebb persze valamilyen férfiasabb köretet gondolok ki neki és ezen a ponton reméltem, hogy lesz legközelebb és természetesen minél hamarabb. Reméltem, hogy nem veszi észre, hogy a száját bámultam, bár abban sem lett volna semmi, legfeljebb rájön arra mit kellene beiktatni az együttivós barátság után. Ösztönösen pirultam el, egyrészt ezért, másrészt mert nem figyeltem rá, mármint arra amit mondott. A későbbi program tervezése jó témaváltásnak bizonyult, tényleg nem igazán gondoltam semmire, mert nem tudtam, hogy Egonnál mire van lehetőség, ezért felsoroltam néhány alternatívát. Bármelyikben benne lettem volna, akár még a sétában is, hiszen azután is lehet a kandalló előtt ücsörögni s még jól is esne a kinti hideg után ott kiolvadni. Egonra bíztam a választás jogát míg én leszedtem az asztalt.*
-Amit te szeretnél, tényleg. Ha nem esik jól a séta, akkor csak pihegünk a kandalló előtt.
*Kihasználtam azt a kis időt míg szünetet tartott a szavai között és közbevetettem az ajánlatomat, de aztán visszadobta a labdát. Így nem fogunk zöldágra vergődni, nevetve ingattam meg a fejem, beletelik egy kis időbe mire eldöntjük mit csináljunk. Ezért nem is számítottam semmire Egontól, amikor hozzám lépett egészen közel, megint eltöltött a csokoládé illata és íze, igen erőteljesen. Mélyet sóhajtottam a mosolyom pedig kissé halványult, na nem azért mert megijedtem a horrorfilmbe illő jelenettel amit érzékletesen lefestett előttem, hanem mert egyre inkább azt éreztem minden furcsaság miatta van és nem értettem miért és hogyan. *
-Előszedted a költői vénádat?
*Mintha egy véres könyv bevezető szavait olvastam volna, azért a helyzethez képest elég mulatságos volt, mindehhez pedig társult Egon eszelős arckifejezése, még színésznek is állhatna, én máris neki szavaztam volna a következő Oscart. Amikor derékon ragadott…na az nem a romantikus fajta ölelés volt. Nem fájt, de tudtam, hogy ez nem egy csók előszele hanem valami Egonos bolondozás, de nem ezért sikkantottam fel hanem a meglepődéstől. A karjaiban ösztönösen kapaszkodtam a nyakába mindkét karommal, de már felszabadultam nevettem.*
-Szerintem előbb lőne és csak aztán kérdezne.
*Úgy hittem csak hülyéskedik és mindjárt letesz, de aztán elindult velem az ajtó felé. Csak nem akar kivinni az erdőbe kabát nélkül? Nem kapálóztam mert eszembe jutott, hogy az egyik keze megsérült és minden bizonnyal nem tud akkora erőt kifejteni vele mint a másik, egészségessel. Ahogy az ajtóhoz értünk, próbáltam nekitámasztani a lábamat, Hókuszpók mérges szemei pont Egonra meredtek. *
-Te tényleg kivinnél? Kabát és csizma nélkül? Jó rendben, inkább a kandallót választom és ígérem nem fogok sikítani.
*Én nem vagyok jó színész de azért próbáltam riadt arcot vágni mint amilyet a mindig felfelé menekülő lányok szoktak a horrorfilmekben. Ehhez képest elég rendesen kapaszkodtam a nyakába.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Egon háza // Szer. Ápr. 08, 2015 1:32 am

Fogalma sem volt róla mi jön utána, ezért tanácstalan arccal, elveszettnek ható tekintetet produkált. – Lövésem nincs – vonta meg színpadiasan a vállát, majd még hozzá tette. – De lehet, az a rész jön utána, hogy kérdés nélkül nyúlok a hűtődbe és eszem ki a tartalmát. Talán – vigyorodott el vidáman. A lány felől bizonytalanság szele érződött még Egon válaszadása előtt, és remélte feleletével feloldja ezt a dolgot.

Ahogy közelebb lépett hozzá újra megcsapta érzékeit a lány vágyának ajzó kisugárzása, de nyilván megint csak a csokira vágyik. Túltette magát a dolgon és folytatta, amit eltervezett.
- Talán – mondta kurtán, majd megragadta finoman a lány törékeny testét, és karjaiba vette. Érezte szívének ütemes dobolását, érezte a belőle áradó hő, édesen forró kisugárzását. Nevetése dallamos melódiaként hatott fülének, és örömmel konstatálta sikkantását is. Úgy látszik az erdőbe való kivándorlás igazán elnyerte tetszését. Karjaiból is érezte a meleget, ahogy átölelte nyakát. Azt hitte fázni fog, ha így kicaflat a szabadba, de semmi gond, hiszen Rebecca komplett központi fűtéssel rendelkezik. Persze ő lehet, fázna, de elhessegette tudatából ezt az apróan zavaró tényezőt.
- Gondolod? – nevetett fel, szinkronba hozva kettejük hangját, bár a lány kacaját sokkal szebbnek gondolta. Talán Rebecca is érezte egyre gyorsuló szívverését, ami valószínű abból is adódott, hogy ujjai hiányának felfedését kockáztatta most meg, de nem igazán akart ezzel jelen pillanatban foglalkozni, legfeljebb tényleg levagdossa majd, amikor túl nagyra nőnek. Végül is a körmökkel is ezt szokás tenni, ez csak kicsivel lenne másabb.
A lány ellenállt és kitámasztott, amire Egon bosszús képpel reagált, de kevés ideig tudta fenntartani, főleg, amikor a gonosz papucs alak szemei egyenesen sajátjaiba meredtek.
- Remek – bólogatott boldogan, de nem mozdult az ajtóból, csak a lány szemeibe nézett, pedig már megvolt az egyetértés, hogy a kandalló előtt töltsék a hátralévő időszakot. Tekintetét egy kicsit lesütötte, majd szelíd mosolyt eresztett meg a lány felé. – Mondtam már – kezdett bele halkan, hogy aztán szégyenlős tinédzserként félbehagyja egy időre gondolatainak verbális kivetülését -, hogy nagyon szép a mosolyod? És a szemed – csöndesen és lassan formálta a szavakat, közben tekintete mélyen belefúródott Rebeccájéba. – és az arcod – őszintén beszélt, minden egyes szót komolyan gondolt. -, az apró barna pöttyök zöld íriszed tengerében. És…az ajkaid – nem gondolta, hogy meg akarja csókolni az erdőbecipelés félútján, de szíve mindinkább hevesebben kezdett el verni, ahogy a karjában tartott lány szájához egyre inkább közeledtek ajkai. Gondolatban éppen elképzelte, ahogy hatalmas pofon csattan arcán, és Rebecca üvöltő hangja – amit egyébként még nem volt alkalma megtapasztalni – szétrepeszti dobhártyáját, ahogy lehordja Egont, és még a végén, bokán is rúgja, amikor lekecmereg karjaiból.  És a hím ezt hagyta volna, nem próbálta volna erővel magához ragadni és úgy csókolni, hiszen sohasem tett ilyet. Ölt, gyilkolt, falatozott a még ki sem hűlt testekből, de sohasem erőszakolt meg senkit, pedig belegondolva egy életet elvenni sokkal rosszabb, mint valakit szexuális aktusra kényszeríteni. Vagy nem? Homlokán finom ráncok keletkeztek gondolatainak hatására, de nem hitte, hogy Rebecca ezt észrevette volna, hiszen már saját maga sem látott mást, csak a lány arcát, közvetlen előtte. Félrefordította fejét, hogy orraik ne akadályozzák a csókot, ami elkerülhetetlenül be fog következni, ha a lány nem akadályozza meg, ha ő is ugyanúgy érez jelen pillanatban, mint Egon. Igaz csak harmadik találkozásuk, de már igen régóta ismerik egymást. Nem volt túlzás egyáltalán, sőt, talán hamarabb kellett volna megesnie. Carpe diem. Egon úgy érezte, ha nem csókolja meg most a lányt, akkor nem használta fel elég jól a napot, és ezt igazán nem szerette volna. Szájuk összeért, ha minden jól ment, és a férfi nyelve egy pillanat leforgása alatt csúszott át a lány ajkai mögé. Nem volt soha túl jó a csókolózásban, de legalább hosszú évszázadok tapasztalatával rendelkezett, de mindenki máshogy szerette, és mindegyik különleges volt. Nem tudhatta a lány mit érez, mert pajzsát teljesen bezárta, nem akarta, hogy vágyat érezzen felőle, amikor az lehet, ismét csak a csokoládé íz és szag miatt van. Nem! Nem kért belőle. Ki akarta élvezni a pillanat minden egyes morzsáját, amíg tartott, és ha a lány szeretne intenzívebb smárolásba kezdeni, Egon követi őt.  
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 661
◯ IC REAG : 623
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Egon háza // Csüt. Ápr. 09, 2015 9:40 am

Egon & Becca



*Az Egon által kiötlött alternatíva elnyerte a tetszésemet és a hűtőmet sem sajnáltam tőle. Hasonlóra gondoltam én is csak nem mondtam ki hangosan és nem volt benne a hűtő, de alapjában véve jó helyen kapizsgáltunk.*
–Jó, rendben, csak nyugodtan, bármikor.
*Egyeztem bele azonnal, mielőtt még meggondolná magát. Üdítő volt a tudat, hogy egyfelé gondolkodunk, bár alig találkoztunk, mégis régóta ismertük egymást, igaz ez kissé kifacsart helyzet volt, de velünk kapcsolatban mi nem az? A játékosság továbbra is fémjelezte a kapcsolatunkat, ahogy ölbe kapott, idétlen bolondozásra számítottam és az ajtóig az is volt az egész. Nevettem és piszok jól éreztem magam, talán még abba is belemegyek, hogy kimenjünk a hidegbe, Egon teste egészen meleg volt, olyan akár egy nagy dunyha. Most alkalmam nyílt egészen közelről, sokáig látni az arcát, minden vonása egészen más fényben tűnt fel, a mosolya, a szája körüli vonalak elmélyültek, a nevetőráncai kifejezőbbé váltak. Éreztem az illatát, és örömmel konstatáltam, hogy lassan de biztosan győzelmet arat a csokoládé felett. Az édesen kesernyés illat és a számban az íz, halványult, helyette kezdtem eltelni Egon illatával. A kézfejemen éreztem a hajának csiklandozását, az érzékeim kigyúltak. Nem akartam, hogy letegyen de gondolnom kellett a sérült kezére, azért feltételeztem, hogy van annyi esze, ha fáj és nem bírja tovább akkor leenged. Ezért inkább nem is szóltam, csak elringatóztam abban az érzésben ami körülvett, addig amíg lehet. *
-Igen, gondolom.
*Még vacilláltam, hogy engedjem-e magam kivinni, Hókuszpók mérges arca azonban megálljt parancsolt Egonnak, bosszús arckifejezésén is csak nevetni tudtam, de a nevetésem hamarosan elhalkult és a mosolyom is szelídült. Nem azért mert valami nem tetszett abban amit épp csináltunk, hanem mert Egon hangja is komolyabbá vált, a kisfiús mosoly ott maradt az arcán, de éreztem, hogy nem hülyeségeket fog mondani az első két szava után. Kíváncsian vártam a folytatást, de arra igazán nem számítottam éppen most, hogy bókolni fog, udvarolni, szépeket mondani. egészen halkan beszélt és én nem tudtam elszakadni a tekintetétől, igazából nem is akartam.*
-Nem, azt hiszem még nem mondtad.
*Vetettem közbe a szemeim és az arcom megemlítése között. A szívem hevesen dobogott, az ajkaim kiszáradtak és éreztem, hogy hirtelen melegem lesz. Az izgatottság tipikus jelei, önkéntelenül is megnyaltam az ajkaimat miközben Egon tovább mondta. Az egyik szemöldököm picit biztosan megemelkedett mikor megint költőien szólt a szemeimről, meglepődtem mert még soha nem mondta senki, hogy barna pöttyök vannak az íriszeimben, én sem emlékeztem rá. *
-Té..tényleg?
*A kezem megmozdult a nyakán, ujjaim alatt éreztem bőrének forróságát és arra vágytam, hogy megcsókoljon. Ha nem teszi akkor én teszem meg. Nem tudom mióta vágytam erre, de úgy éreztem nem most merült fel bennem először ennek a gondolata, de arra nem emlékeztem, hogy mikor. De végül is teljesen mindegy volt, a küszöbén álltunk és én be akartam lépni azon az ajtón. Nem vártam meg míg egészen közel hajol hozzám, valahol félúton találkoztak az ajkaink. Nem csak egy szimpla csók volt, Egon nem kóstolgatott hanem ahogy az asztalnál is tette, mindent elvett. Nem éreztem csokoládé ízt, a fűszeres sülté keveredett a bor ízével és Egonéval, de egy pillanat alatt kifutott a fejemből ez a gondolat és csak a csókra koncentráltam, azt éreztem és nem húzódtam el tőle az első másodpercek után. *

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Egon háza // Pént. Ápr. 10, 2015 12:59 am

A pillanat akár az örökkévalóság nyújtózott el Egon elvesztett időérzékének viharában. Nem tudta volna megmondani mennyi ideig járatták egymáson ajkaikat, de elég hosszan, hogy szája körül minden nedves legyen. Persze élvezte egész testében a lány érintéseit, ajkainak forró lüktetését, szívének heves dobbanásait, de előbb utóbb abba kell hagyniuk, persze a teste teljesen mást akart, és szeretett is volna úszni az árral, szeretett volna minden mást kizárni tudatából, csak a millió éves ösztönöknek élni, de sajnos a józanság szikrája a kavargó érzelmek szelében mindinkább erőre kapott, hogy aztán kijózanító hatással lobbanjon fel. Ha most tovább folytatják, a kezével biztosan meggondolatlanságot fog tenni, ami egyértelművé teszi Rebecca számára, hogy nincsenek ujjai. Ettől eltekintve még kiélvezte az utolsó pillanatokat, mielőtt óvatosan abbahagyta volna Rebecca szájüregének feltérképezését. Még mindig a karjában tartotta, és talán valami olyasmit kellene mondania, hogy ne haragudjon, és mentegetőzni kéne, de a lány egyáltalán nem úgy tűnt, mint akit nagyon erőltetni kellett volna a dologra, így inkább Egon csak összepréselte ajkait, majd szelíd mosolyt eresztett meg.
- Jól van, erdei kirándulás lefújva – sóhajtott miközben ragyogó szemekkel figyelte a lányt. Újra meg akarta csókolni, újra akarta érezni, de csak nyelt egy aprót, és elkezdte a lányt a kanapé felé cipelni. Persze, ha Rebecca esetleg folytatni szerette volna útközben, és vágyát tettlegességig fokozta, akkor biztosan nem tudott neki ellenállni.
Pihekönnyű terhével együtt huppant bele a kanapéba, miközben elvigyorodott. Nehezen tudott másra gondolni, mint a zakatoló szívre, a kipirult arcra, valamint testének sugárzó hőjére. Szívesen járatta volna mindkét kezének ujjait végig a lány puha bőrén, de mivel csak egy kezén voltak ujjak, így mindössze Rebecca jobb karját kezdte el simogatni. – Kényelmes így, vagy inkább ülnél te is normálisan? – lehet nem volt túl kellemes az ölében ülni, de Egon határozottan élvezte a helyzetet. Nem láthatta saját szemeit, de valószínűleg még mindig égett benne a vágy, és minden bizonnyal Rebecca is érzi ezt, hiszen mit várhatna egy férfitől az ember? Mindegyik csak azt akarja, és akármilyen közhelynek is tűnik Egon számára, be kellett, hogy vallja, jelen pillanatban teljesen egyetértett az állítással. – Szerinted mi legyen? – kérdezte ragyogó tekintettel. – Nézzünk meg egy filmet? – még saját magának is irtó ostobán és sután hangzott kérdése, de nem is hitte, hogy a lány egy pillanatig is komolyan venné, hiszen Egon sem gondolta, hogy a mai nap csúcspontja a tévé bámulása lenne.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 661
◯ IC REAG : 623
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Egon háza // Pént. Ápr. 10, 2015 7:56 pm

Egon & Becca



*Amikor a kocsmában ültünk, felmerül bennem a gondolat a csokoládé ízének érzése miatt, hogy milyen lenne ha megcsókolnám Egont, vagy bárki mást, kísérletképp. Akkor csupán egy kósza ötlet volt amit elvetettem, de most féltem, hogy bár az előbb elmúlt, visszatér és elrontja a csodás pillanatot. A pillanatot ami azért nem csak egyetlen másodpercig tartott hanem jóval tovább. Az íz elhalványult a számban, Egont érzetem minden tekintetben és nyugodtan elmerülhettem a csókjában. Szenvedélyes volt, érzelemmel teli bár semmit nem akartam belemagyarázni, azért az ember lánya érzi csók és csók között a különbséget. Elmerültem és belefeledkeztem, arra eszméltem, hogy a homlokomat Egonénak nyomom, szaporán kapkodom a levegőt, az ajkaim megduzzadtak és zsibong benne minden idegvégződés. Egon arca a két tenyerem között pihent, lassan néztem fel rá, éreztem a bőrömön amikor megszólalva, arcának vonásai megmozdulnak. Halványan elmosolyodtam, még a csók hatása alatt voltam, a gondolataim csapongtak de a beleegyező kijelentés mókás volt itt és most. Egészen közelről láttam a szemeit, ragyogtak mint két ékkő, fura ha egy férfi szemeiről ilyesmit gondolok…..vagy mégsem? Mindkettőnk gondolataiban megfogant már a csók, mégis hirtelen történt meg, bár lehet, hogy csak én éreztem így. Tovább mentem a képzelet szárnyain, vágytam arra, hogy megérintsen, hogy simogasson, hogy érezzem a bőrömön az övét, de nem voltam biztos abban, hogy most tovább kellene lépnünk. Még nem. A kanapén, az ölében ülve maradtam, eltávolodni tőle most olyan lenne mintha menekülnék, csak degradálnánk az elmúlt csodálatos perceket, és nem is akartam máshova ülni. Jó volt ez így, könnyedén átöleltem a nyakát és ahogy az már a nőknél lenni szokott, ujjaim automatikusan a haját kezdték birizgálni, miközben ő az én karomat simogatta. A világért sem vetettem volna véget ennek az idilli helyzetnek.*
-Jó így, ha neked is.
*A légzésem kezdett helyreállni a normális üzemmódba, de gyanítottam, hogy ez csak ideiglenes. Egy újabb csók és máris felborul megint minden, és nem hittem abban, hogy nem lesz még egy, és még egy. Én is vágytam rá ahogy Egon is, láttam a szemeiben, ott volt minden érintésében, a hangjában. Irtó lükén hangzott a kérdése, mintha egy kamasz fiú tette volna fel, de Egonnál ez már megszokott volt. Elmosolyodtam és belementem a játékba, lesz ami lesz, és bármi lesz nem fogom megbánni.*
-Az jó lenne. Biztosan találunk megint valami izgalmasat.
*Még az iménti érzelmekkel telve suttogtam a válaszom, ha ő nem gondolta komolyan a kérdését, hát én sem a válaszomat, de azért reméltem, hogy eszébe jut egy fontos momentum. A tévém a hálószobában van.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Egon háza // Vas. Ápr. 12, 2015 1:39 am

Egon érezte hajának bizergetését és nem volt ellenére a dolog, mint ahogy Rebeccának sem karjának simogatása.
- Nekem tökéletes – szelíd mosolyát beszéd közben is fenntartotta és őszinte is volt, tényleg kényelmes volt a lányt az ölében tartani. Talán elég nagy lehet a kanapé, hogy egymás mellé feküdjenek, és a kandalló tüzét bámulják. Persze, ha esetleg nyár lenne, szívesen kimenne vele néhány csillagot bámulni is, mert az olyan marha romantikus, de nem akarta, hogy Rebecca megfázzon. A tűzet vizslatni is épp eléggé helyzethez illő elfoglaltság.
A lány hangja még mindig érzékien csengett, nem úgy tűnt, mint, akit nagyon lelombozott Egon tévézési szándéka. Talán csak emiatt nem érzett csalódottságot, amikor Rebecca belement a dologba.
- Rendben – válaszolta halkan kissé elnyújtottan. – Akkor menjünk fel és…öhm. Nézzünk tévét? – nem kérdésként akarta mondatát befejezni, de hirtelen eszébe ötlött, hogy töviről hegyire bejárta a lány házát a legutóbbi alkalomkor, és az egyetlen helyen, ahol televíziót látott, az a hálószoba volt, a kényelmes ággyal, puha párnákkal. Egy pillanat alatt megértette miért nem lohasztotta le előbbi kérdésével Rebecca „harci” kedvét. Aprót szusszant és pillantása sérült, bőrkesztyűs kezére siklott. Elnyomott egy kezdődő grimaszt, de míg mimikáját könnyen semmissé tudta tenni, elméjében kavargó vészes gondolatokat már kevésbé. A lebukás lehetősége túlságosan élénken püfölte gondolatainak zavaros felszínét, és itt-ott, már teljesen át is szakította azt, logikai észérveket felhozva az egymással való potenciális lefekvés ellen. Az ösztönök, azonban teljesen mást sugalltak számára. Megnyugtató kacagással akartak hárítani minden érvet, de nehéz dolguk volt Egonnál, mivel elnyomásukban nagy gyakorlattal rendelkezett, hiszen ha állandóan rájuk hallgatott volna, akkor már Rebecca sem élne. Végső soron persze, ez saját életben maradása miatt szükséges tényező létében, mivel mindenkiből lakmározni, akiből szeretett volna, nem túl jó stratégai hosszú távon. Kelletlenül, de még mindig vidáman mosolyogva szólalt meg, talán a lány észre sem veszi a változást.
- Vagy, esetleg mégiscsak kimehetnénk a szabadba. Igaz felhős volt az ég, amikor jöttem, de az előrejelzés szerint tiszta esténk lesz, talán már el is tűntek azok fránya felhők. És lehet, hogy láthatnánk egy kis égi tüneményt. Mit szólsz hozzá? – Egon nem volt túlságosan oda a sarki fényért, igaz szépnek találta és talán ketten együtt nézve sokkal kellemesebb elfoglaltság lesz, mint amikor magányosan tette ezt.

Ha Rebecca benne volt a dologban, akkor elszakadva a kényelmes pozícióból felkeltek és mindketten magukra kapták kabátjaikat, majd néhány méterre a háztól eltávolodtak és úgy lesték az eget. Egon egy röpke gondolattól vezérelve a hóba feküdt, és úgy nézte a tiszta égboltot, amit már egyetlen szürke felhő sem zavart meg kéretlen jelenlétével.
- Ha van kedved lefeküdni mellém, odaadom a kabátom – nézett fel rá vidám tekintettel, bár elméjét minden egyes alkalommal, amikor Rebeccára nézett, a pár perccel korábbi csók emléke töltötte be, eközben pedig saját magát kárhoztatta, hogy nem vitte tovább a dolgokat a hálószoba felé. Igaz, még az is megeshet a mai nap folyamán, hogy befekszenek tévézni, de Egon nem számított többre. Túlságosan baljós képként lebegett előtte, hogy a lány észreveszi hiányzó ujjait. – Már csak azért, hogy ne a tiéd legyen havas. Én amúgy is jól bírom a hideget, és nagyon ritkán fázok meg – teljesen őszintén beszélt, elég furán is nézne ki egy betegségben lábadozó vérfarkas, amikor testének és vérének minden sejtje a regenerálódás útját járja minden egyes másodpercben. Szerette volna, ha mellé fekszik, talán még át is karolta volna. Pajzsát már akkor lejjebb eresztette, amikor kiléptek a házból, és farkasok energiáinak lenyomata után kutatott, valamint érzékeny orrát is bevette, de semmit sem érzett, ami veszélyre utalt volna, ezért minden aggodalom nélkül hozta magával Rebeccát. Akár lefeküdt mellé, akár nem, Egon az aurora borealis gyönyörű táncát figyelte az égen. A lány társaságában tényleg sokkal szebbnek tűnt.
- Szeretek elképzelni lágy dallamokat, mialatt a fényeket nézem. Valahogy úgy sokkal hangulatosabb - hazudta rögtönözve. Sohasem csinált ilyet, most mégis hallott fejében, egy kellemes muzsikát, persze nem tudta, hogy ki szerezte, csak egy régi emlék volt csupán. Igazán sajnálta, hogy nem oszthatja meg a lánnyal, de remélte Rebecca is kitalál magának valami kellemes muzsikát a látvány mellé.  
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 661
◯ IC REAG : 623
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Egon háza // Hétf. Ápr. 13, 2015 1:09 pm

Egon & Becca



*Mondania sem kellett, én is éreztem, hogy a pillanat tökéletes. Azt hiszem elkapott a romantikus hangulatom, de ez nem volt meglepő, bárki így lett volna ezzel. Adott volt minden, csend, béke, nyugalom amit csupán a kandallóban ropogó hasábok hangja festett alá mint valami melódia. Még éreztem Egon ízét a számban, illatát az orromban, karjait ahogy átölelt. A csöpögős, romantikus regényekben is így írják le a varázslatos perceket, s bár nem olvastam gyakran ilyen könyveket, talán ha kettőt elolvastam egész életemben, valahol én is vágytam rá, nem csoda ha nem kívántam ebből kilépni. Valószínűleg túlzottan elringattam magam ebben az érzésben, először fel sem tűnt, hogy Egon beleegyezése és későbbi kérdése nem igazán kerek. Azt persze nem mondom, hogy amikor a tévézés került szóba nem jutott eszembe a csóknál több, mert az nem lenne igaz, de nem feltétlenül ez volt az első gondolatom. Benne volt a pakliban, a hangulat adott volt, és úgy éreztem a vágy is kölcsönös, szívesen elsodródtam volna az árral. Talán ezért nem értettem miért visszakozik alig fél perccel később, még válaszolni sem volt időm, mintha bólogattam volna a tévézős kérdésre de nem vagyok biztos benne, mire eszméltem már egészen másról volt szó. A pillanat varázsa elillant, a csokoládé íze megint a számban topzódott, a gondolataim fénysebességgel száguldoztak a fejemben. Bár Egon mosolygott, valahogy most nem hittem ennek az őszinteségében. Nem tudtam mire vélni, de mivel megbíztam benne, azzal mentegettem, hogy talán fél attól, hogy esetleg nem tudja visszafogni magát és letámad mire én visszautasítom, vagy csupán úriember akar maradni és a férfiak alkotta harmadik randis szabályt követi, vagy…..minden ami az eszembe ötlött őt mentegette és magamat gondoltam nyomulósnak. Reméltem, hogy a mosolyom nem tűnik kelletlennek vagy zavartnak, bár örültem minden együtt töltött percnek, most egy kicsit belegabalyodtam a hálóba.*
-Remek ötlet. Eddig kimaradtam belőle.
*A sarki fény mindig is egy titokzatos és különleges, elérhetetlen élménynek tűnt, most talán szerencsém lesz, és ha Egonnal oszthatom meg ezt az élményt, az még jobb. Óvatosan másztam ki az öleléséből és mentem a kabátomért, Hókuszpókot is lecseréltem a csizmámra, sapkát is húztam a fejemre. nekem még mindig nagyon hideg volt odakint, bár a kemény zimankó jelentősen enyhült. Az ég olyan tiszta volt mint amilyennek csak itt láthatom, New York erős fényei elnyomják a csillagokét, de Fairbanksben, főleg itt egy kissé távol a belvárostól csodálatos volt az égbolt. A hideg, tiszta levegő kimosta belőlem a korábbi forróságot, a csillagok szépsége pedig a zavart gondolataimat. *
-Nem sajnálom a kabátomat.
*Még csak az kéne, hogy levegye a sajátját, lovagias tett lenne kétségtelen, de nem szerettem volna ha megfázik, akkor sem ha azt mondja, nem szokott fázni. Egon jó kedve átragadt rám, ahogy az már lenni szokott mindig magával ránt, a korábbi kellemetlen érzéseim eltűntek, nem akartam agyalni azon, hogy mi miért történt. Lefeküdtem mellé a hóba és jó volt gyereknek érezni magam. A kabátom vastag irhából készült, egy ideig nem fogom érezni a hideget, úgy feküdtem, hogy a fenekem ne érjen le, felhúzott lábaim sarkára és a vállaimra helyeztem a súlyt. Néztem a különleges fényeket és már a látvány is mosolyt csalt az arcomra, elképzelni nem lehet mennyire szép.*
-Zongora és hegedű. Az illik ide, vagy orgona.
*Elképzeltem én is, bár olyan könnyen nem jutott most eszembe egyetlen zenemű sem ami ideillene, de aztán csak sikerült. nem tudom Egon hallotta-e már vagy sem, nekem nagyon tetszett.*
-Beethoven Holdfény szonátája.
*Kérdőn és mosolyogva fordultam Egon felé, szerintem pont ideillett az a muzsika, persze szó sem volt itt holdról, de a hangulat hasonló volt.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Egon háza // Szer. Ápr. 15, 2015 9:52 am

Egont egyáltalán nem zavarta, hogy felhúzott pajzsa miatt nem érzékel minden egyes apró rezdülést Rebecca felől, hiszen így is elég sok információt be tudott gyűjteni. Persze jobb szerette volna, ha még ennyit sem lett volna képes felfogni, de a lány arcáról azért még tudott olvasni. Bár mimikája nem tűnt zavartnak, vagy értetlennek, szemei és tekintete elég árulkodóak voltak.
- Akkor bízzunk benne, hogy most nem fogsz – mosolyodott el, majd hagyta, hogy a lány kikecmeregjen öléből. Aprót sóhajtott, ahogy vége szakadt a testi kontaktusnak, és gondolatban átkozta saját magát Gyagyás miatt, meg a Hunter nevezetű hím miatt, aki letépte a mancsát szerencsétlen macska birtoklásának igényén felindulva. Végső soron persze csak saját magát okolhatta a dolog miatt, nem kellett volna síkra szállnia egy jóval idősebb, ráadásul harcképzettebb vérfarkas ellen. Akkor most nem kellene idióta sarki fényt nézegetni és felmehetnének a kényelmes ágyhoz, hogy tévét nézzenek, vagy éppen akármi mást csináljanak. Mondjuk a tévét ujjak nélkül is tudja nézni, de gyanította, hogy nem az lenne a végén belőle, ami aztán szépen felfedné hiányosságát.
Hamar felöltöztek és nem sokára már a szabad, csípősen hűvös levegőt szívták be tüdejükbe. Egont nem zavarta a hideg, vagy, hogy ha átadja a kabátját, akkor vizes lesz a pulcsija nagy valószínűséggel az alatta megolvadni vágyó hótól. Erre persze nem volt szükség, mivel a lány nem kérte a plusz kabátot.
- Oké – közölte csendesen, miközben az eget bámulta, a csillagokkal és a zölden táncoló fényjelenségekkel együtt. A lány elhelyezkedett mellette Egon pedig épp kezével a lány tenyere felé nyúlt, és megfogta azt. Jól eső érzés volt itt feküdni mellette a szabadban, ahol minden olyan békésnek és varázslatosnak tűnt a fejük felett lassan formálódó különleges fényektől.
- Egyetértek – bólintott vidám mosollyal, bár a lány lehet csak szeme sarkából látta a fekve bólintást, mivel mindketten az eget bámulták közben. – Azok nagyon is ide illenének – a férfi elhúzta a száját és Rebeccára pillantott, remélve, hogy a lány is felé fordul. Bár csak az elképzelés szintjén jártak, mennyire jó lett volna, ha rendelt volna néhány zenészt, akik játszanának most nekik valamit. – Majd talán legközelebbre megidézem Liszt Ferenc szellemét, hogy játsszon nekünk valamit – vigyora kiszélesedett, ha a lány felé pillantott. – Már persze, ha hajlandó jönni, mivel azért elég nehéz rávenni ezeket a túlvilágiakat, hogy ingyen és bérmentve szórakoztassák a nagyérdeműt – vonta meg vállát fektében, közben száját kicsit elhúzta, jelezve, hogy erről persze nem igazán ő tehet. Az amatőr szellemvadászoknak is megvannak a maguk korlátai, mint például elég nehéz a makacs szellemeket bármire is rávenni, ha az illetőnek nincs elég rábeszélőképessége, vagy nem tud valami olyasmit felajánlani, amit a halott lélek szívesen elfogadna.
- Óh – mosolyodott vissza a lányra. – Az csodaszép darab. És tényleg illik ide – Egon lehunyta a szemét és próbált visszaemlékezni a melódiára sok-sok évvel ez előttről. Hamar rátalált a dallamra, és arcára békesség ült ki. Még apja házában hallotta, amikor a bál volt, az utolsó abban a kúriában, mielőtt az élete darabjaira hullott. Furcsamód a zongorajáték nem szakadt meg, amikor apja és Robert Bermoll összeszólalkoztak, pedig a valóságban minden zene elhallgatott, amikor a ház ura indulatos léptekkel a csarnokba érkezett, háta mögött a dühös Bermollal. Egon viszont most hallotta a zenét, és látta az események végzetes örvényét, ahogy apja és teremtője egymással szemben állnak, párbajpisztolyuk fenyegetően csillan a gázlámpák tompa fényében. Szája keserű mosolyra húzódott, ahogy a vérfarkas levedlette emberi álcáját és apja torkának ugrott. Zenére ömlött a vér a földre, és dallamos muzsikára sötétedd el előtte a világ, ahogy az ezüst golyó Egon vállába fúródott.
A hold… a telihold pedig a Holdfényszonáta kellemes dallamain hívta őt, pedig akkor csönd honolt a házban, most mégis hallja és látja suhanó emlékeit elméjében. Aprót rázott fején, ahogy csukott szemhéja alól néhány könny szökött ki, mialatt testvérei holttesteinek megtalálását lágy dallamok kísérték. Az asztal, amelyről vékony fonálként csöpögött a vér, a szoba, amelyikben öccsei és húgai vérbefagyott hulláját megtalálta. Aztán a vég, amikor legkisebb testvére szétmarcangolt arca elébe kúszott, ahogy meglátta anyja holtestét, saját életének véget vetve egy széken, hátravetett fejjel. Végig élte mindet a Holdfényszonáta dallamaira, és túl sok volt neki, hogy egyedül elviselje a régi emlékeket. Ezért mindent átküldött a lány felé, minden egyes képet, amire visszaemlékezett, mialatt fejében a muzsikát hallgatta. Hangokat viszont nem küldött, mivel erre képtelen volt, de ha Rebeccának is épp Beethoven járt a fejében esélyes, hogy a „látomás” alatt pontosan ugyanazt hallotta, mint ő. Abban a pillanatban megbánta, amit tett mihelyst véget ért fejében a muzsika, ahogy a múlt árnyképei is szerteszaladtak, de persze nem volt mit tenni, csak a tagadás, vagy az értetlen nézés, ha a lány szóba hozza, de… nem akart neki hazudni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 661
◯ IC REAG : 623
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Egon háza // Csüt. Ápr. 16, 2015 11:15 am

Egon & Becca



-Igen, Alaszkában esélyes, hogy nem maradok ki belőle.
*Próbáltam teljes mértékben ráhangolódni a megváltozott hangulatra, nem voltam csalódott de nem értettem Egon hirtelen váltását és nem akartam, hogy ezt észrevegye rajtam. Nem is akartam azon merengeni mi történhetett egyik pillanatról a másikra, csak azon agyaltam milyen más időtöltést találjak ki amivel elszórakoztatjuk magunkat. Azért persze most beköszönt az a tény, hogy nem találkoztunk még eleget, néhány kivétellel igazából nem volt fogalmam Egon kedvenc elfoglaltságairól. Szerette a filmeket és a whiskyt , bármiről lehetett vele beszélgetni, sok mindenben jártas volt, csak egyetlen macskát volt képes szeretni és roppant jó humora volt. Dióhéjban összefoglalva ennyi. Úszni és erdőt járni most nem lett volna jó ötlet, házi elfoglaltság gyanánt marad hát a filmezés, esetleg megpróbálhatom elverni Black Jackben. Mire idáig eljutottam már mellette feküdtem a hóban és az eget néztem. Szerencsénk volt, mintha a természet csak nekünk játszott volna, a sziporkázó csillagokkal festett fekete égi vásznat különleges fények táncolták körbe ami mosolyt csalt az arcomra. egy pillanatra Egon felé fordultam amikor válaszolt, nem tudom, hogy eszembe jutott volna zenét elképzelni a látottakhoz ha Egon nem említi, de most már ott csengett a fejemben minden egyes hang, legalábbis amire emlékeztem.*
-Jó, de miért pont Liszt Ferencet?....Ó, hát csak van valami a tarsolyodban, amivel idecsalhatod. Mivel kell megfizetni egy szellemet?
*Igazán nem hittem benne, hogy ilyen lehetséges, még mindig szkeptikus voltam ebben a témában, de viccnek jó volt. Majd egyszer kérek Egontól egy gyakorlati bemutatót, na persze nem Liszt Ferencet, a saját házának szellemeivel is megelégszem. Az említett zeneszerzőtől nem ismertem igazán semmit, lehet, hogy már hallottam egy-egy művét de nem emlékszem rá. Beethowen szonátájára azonban igen, nem véletlen, hogy ezt ajánlottam Egonnak. Arra nem vállalkoztam volna, hogy eldúdolom neki, nem bíztam a hangomban annyira, hogy előadjak bármit is, de reméltem, hogy ő ismeri. Megint felé fordultam, hátha az ő fejében is felcsendülnek a dallamok, annak pedig nyoma marad a vonásai között, az enyémek révedező mosolyt fogtak közre. Jól gondoltam, furcsa békesség ült ki az arcára, még sosem láttam ilyennek, valahogy mindig csak vigyort láttam rajta, arra emlékeztem. Visszafordultam az ég felé és a fények játékát néztem, fejemben a dallam tovább hullámzott, annyira jó érzés volt és örültem, hogy sikerült visszatalálni a korábbi kellemes hangulathoz. A kezemmel megkerestem az övét, nem tudom mi vitt rá de megfogtam hacsak nem húzta el. A nagyira gondoltam, kíváncsi lettem volna ő mennyire szerette nézni a sarki fényt, vajon minden évben kint állt az eget nézve? Az ő fejében is zene szólt? Mire vagy kire gondolhatott közben? Megpróbáltam magam elé képzelni az arcát, azt az arcot amit a fényképen láttam, de nem sikerült. Helyette ismeretlen emberek arca rajzolódott ki, groteszk módon vonult végig minden esemény a zene hangjaira. Nem illett össze a kettő, félelmet, fájdalmat éreztem, a testem elkülönült az elmémtől, nem éreztem amikor összerándult majd feszülten minden izmom megdermedt. Ujjaim rászorultak Egon kezére ha még ugyan fogtam, de ezt sem érzékeltem, csak a képek peregtek előttem mintha egy filmet néznék. Egy kifejezetten véres, szívdobogtató vérfarkasos horror filmet. Annyira valóságosnak tűnt az egész, de valahol a tudatom mélyén úgy éreztem ez nem a valóság. De akkor miért látom, honnan jött mindez? Miért fáj? Mintha Egon arca is feltűnt volna a forgatagban valahol, de az már végképp hihetetlen volt. Mint egy rossz álom, egy rémálom amiből nem tudok felébredni, lidércnyomás. Tudom, hogy álom és a fájdalomig győzködöm magam róla, fel akarok ébredni , de nem tudok. A dallamok pedig mint egy bús folyam kísérték a képeket. Aztán ahogy jött, egyik pillanatról a másikra csend lett a fejemben, először csak sötétséget láttam, de rájöttem, hogy szorosan lezárt szemhéjam mögül mást nem is láthatnék. Mikor kinyitottam a szemeimet, a színes fények fájdalmasan robbantak fel előttük, én pedig szívdobogva, levegőért kapkodva ültem fel. Az agyam lázasan zakatolt azon, hogy megértsem mi történt, olyan volt mint amikor a nagyival álmodtam, de sokkal rosszabb. Egonra néztem, az arcomra értetlenség és riadtság ült ki, láttam a könnycseppeket az övén, ezüstösen csillogtak mint az apró gyémántok.*
-Mi…..mi történt?
*Képtelen voltam egyelőre többet mondani, csak néztem Egonra ijedten, vártam, hogy mondjon valamit, bármit, magyarázza meg mi történt velem, mondja, hogy ő is látta, vagy érezte, hogy tudja miről szóltak a képek amelyek a fejemben peregtek le az imént, amiben ő is benne volt.*

//hű, ez izgi volt Smile //

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Egon háza // Pént. Ápr. 17, 2015 9:36 pm

Ezek igen jó kérdések voltak, és ha jobban elmerült volna a kamu szellemidézésben, talán könnyebben tudott volna Rebecca érdeklődésére felelni, de így egy ideig, csak bámult a fejéből kifelé, és gondolatai a lehetséges válaszok körül pattogtak ide-oda. Hiába érezte a lány hangján a tréfát, neki, mint amatőr szellemvadásznak illik az ilyet komolyan venni, és „reálisan” felelni a felvetett dolgokra. Már persze, ha Rebecca egyáltalán még elhiszi róla, hogy tényleg szellemekkel fogócskázik a házában.
- Hát, mert Liszt valami zongoristaféle volt, azt hiszem. És, ha már említetted a zongorát is, akkor gondolom ezért jutott ő az eszembe. Amúgy nem hiszem, hogy Lisztet tényleg meg lehetne idézni – grimaszolt kelletlenül. – Hacsak nem maradt valami befejezetlen ügye – vont vállat fektében. – Mondjuk egy le nem komponált mű, vagy egy zabigyerek, akiről gondoskodnia kellett volna, és nem tette meg szellemalakjában halála után. Ilyen esetben kísérthet valamerre, de nem hiszem, hogy eljönne a kedvünkért Alaszkába – fogalma sem volt, hogy logikusnak tűnhet-e érvelése, de a fények és a fejében meginduló zene egy idő után félresöpörték aggodalmát ezen a téren. Az emlékek magával ragadták, ahogy a Holdfényszonáta rég nem hallott dallamai is. Kezeik egymáshoz értek és összekulcsolódtak, és úgy tűnt mindkettejüknek jó érzés a másikat maguk mellett tudni. Nem csak a vágy hevében, de akkor is, amikor csak a világ egy csodáját lesik éppen. Vagyis egy idő után már Egon nem leste a zölden hullámzó fényeket, hanem mindinkább elmerült gondolatai sűrű mocsarában csukott szemhéjai mögött. A képek egyenesen Rebecca fejébe áramlottak. Nem kellett volna, nagyon nem, de a pillanat ezt hozta, a zene és az emlékek együttes hatása miatt képtelen volt nem megosztani életének egy meghatározó és ugyanakkor borzasztó emlékét. Érezte a lány testének megfeszülését, valamint azt, ahogy keze egyre erősebben szorítja sajátját, de Egon nem viszonozta minden erejével a szorítást, annál jobban féltette a lány törékeny kezét. Rebecca mégis erősnek, biztatónak is érezhette a kézfogást, mivel ahhoz képest, hogy gyengédnek szánta, egy ember számára ez már a vasmarok egy kistestvérével is felérhetett.  Már persze, ha a „látomás” miatt érzékelte még a külvilágot egyáltalán. Tapasztalatai szerint eléggé elvesznek az ilyen emlékátadásban még a vérfarkasok is, hát legalábbis a fiatal és tapasztalatlan farkasok.
Aztán vége szakadt a múltidézésnek, és elengedte a lány tudatát. Szíve szaporán dobogott belsejében, amit Egon tisztán hallott. Nagyon nem kellett volna ezt tennie, de már nem tud mit kezdeni. A házuk falain tükrök, edények, aranyozott, ezüstözött dísztárgyak sokasága verhette vissza arcmását, ami fiatalabb volt ugyan, mint a mostani, de kétségkívül felismerhető. Nyilván a lány is látta ezt. Egon kelletlenül sóhajtott, amikor Rebecca zihálva felült.
Egon kinyitotta szemeit és pislogott néhányat, hogy a sós folyadéktól elmosódott látása kitisztuljon. Rebecca arcára döbbenet ült ki, valamint enyhe félelem, még talán kétségbeesés is. Szavai is erről árulkodtak. Egon mélyen szívta be a levegőt, majd elfordította fejét a lányról, és a csillagos zölden táncoló eget nézte egy darabig, de nem szólt. Arcán nem volt derű, sem vidámság. Szemeit összehúzta, homlokán ráncok sora hevert. Tekintetéről nem volt nehéz leolvasni, hogy valamin rettentően töri a fejét. Arcizmai hol megfeszültek, hogy elernyedtek. Száját néhányszor szóra akarta nyitni, de utána inkább becsukta és tovább töprengett.
Végül nagyot sóhajtva a lányra nézett, ha esetleg eddig képes volt türelmesen várni.
- Nem szabad senkinek sem elárulnod, jó? Ígérd meg, és akkor elmondom, de csakis akkor – pajzsát lejjebb eresztette, hogy érezze a lány energiáinak minden egyes rezdülését. Hacsak a hazugság, vagy bizonytalanság legcsekélyebb jelét érezni fogja rajta, akkor nem fogja beavatni. Egyenesen Rebecca szemeibe nézett, és a lány elméjében suttogós, határozott hang kelt életre. Egon hangja. – Mert, ha elmondod bárkinek is, akkor én meghalok.

//Very Happy//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: Egon háza // Today at 1:11 pm

Vissza az elejére Go down
 

Egon háza

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 8 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Fairbanks :: Házak, lakások :: Házak-