HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
AKTÍV KARAKTEREK
136 TAG 62 FÉRFI 74 NŐ
BETOLAKODÓ FARKASOK
31 TAG 16 FÉRFI 15 NŐ
ŐSLAKOS FARKASOK
24 TAG 10 FÉRFI 14 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
23 TAG 13 FÉRFI 10 NŐ
ŐRZŐK
32 TAG 13 FÉRFI 19 NŐ
EMBEREK
15 TAG 5 FÉRFI 10 NŐ
ALAPÍTÓK
10 TAG 5 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legtanulságosabb:

...A Legnagyobb találkozás:

...A Legjobbak (Vörös Hold - Hard):

...A Legjobb (Vörös Hold - Soft):


írta  Jackson Carter Today at 7:32 pm
írta  Marla Borgens Today at 5:11 pm
írta  David A. Blandern Yesterday at 11:11 pm
írta  Declan S. Callaghan Yesterday at 11:03 pm
írta  Darren Northlake Yesterday at 9:43 pm
írta  Payne Holmes Yesterday at 9:15 pm
írta  Alignak Yesterday at 2:37 pm
írta  Alignak Yesterday at 2:03 pm
írta  Achilles Kilpatrick Pént. Dec. 02, 2016 8:09 pm
írta  Lester J. Edison Pént. Dec. 02, 2016 6:04 pm
írta  Celeste M. Hagen Csüt. Dec. 01, 2016 3:50 pm
írta  Jamie Waldorf Szer. Nov. 30, 2016 3:53 pm
írta  Sage Miller Szer. Nov. 30, 2016 3:50 pm
írta  Rebecca Morgan Csüt. Nov. 24, 2016 7:27 am
írta  Balthazar Bluefox Kedd. Nov. 22, 2016 8:30 pm
írta  Vendég Hétf. Nov. 21, 2016 12:46 pm
írta  Nessa O'Brien Hétf. Nov. 21, 2016 10:19 am
írta  Maya Honeycutt Szomb. Nov. 19, 2016 7:20 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:01 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:00 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 10:58 pm
írta  Jackson Carter Vas. Nov. 13, 2016 4:52 pm
írta  Roxan A. Cruz Csüt. Nov. 10, 2016 7:40 pm
írta  Achilles Kilpatrick Csüt. Nov. 10, 2016 7:13 pm
írta  Andrzej Krakowski Kedd. Nov. 08, 2016 8:06 pm
Darren Northlake
 
Alignak
 
Yetta Northlake-Nacrosh
 
David A. Blandern
 
Balthazar Bluefox
 
Primrose Trevelyan
 
Duncan Corvin
 
Rocky
 
Lester J. Edison
 
Celeste M. Hagen
 

Share | .

 

 Egon háza

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6148
◯ IC REAG : 8034
Egon háza // Szomb. Nov. 01, 2014 4:03 pm

First topic message reminder :





Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net



























SzerzőÜzenet
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 660
◯ IC REAG : 622
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Egon háza // Vas. Ápr. 19, 2015 6:50 am

Egon & Becca



*Reméltem, hogy ad valamilyen magyarázatot a szellemekhez, legalább annyit, hogy őszintébben higgyek bennük. Egyelőre még azt is meg kellett emésztenem, hogy a nagyim megjelent álmomban, és amit vele álmodtam valósággá vált, hiszen ott volt kézzel foghatóan a kis doboz az éjjeliszekrényem fiókjában, tele bizonyítékokkal. Nem értettem hogyan történhetett, de az utána aló nyomozás nagyobb eredménnyel kecsegtetett mint Egon szellemei. Mégis valami kapaszkodót adott azzal, hogy a befejezetlen ügyekről mesélt és ezzel a nagyim megjelenését is megmagyarázhattam magamnak.*
-Szóóóóval, ha egy szellem megjelenik, akkor biztosan van valamilyen dolga még a világon? csak azután…..kel át…valahova ahonnan már nem tud visszajönni. Így értetted?.....Talán a szellemek is helyhez vannak kötve valamilyen formában. Kell találnunk egy alaszkai zongoristát aki már meghalt.
*Azt hiszem hamarabb adunk el a Déli-sarkon havat jó pénzért. Ezek a gondolatok még a mókázás jegyében keltek, később csak elérzékenyültem a fejemben szárnyra kélt dallamoktól és a csodás látványtól, és a nagyira gondoltam. Ismeretlenül is hiányzott, az idő elteltével egyre jobban éreztem azt az űrt a lelkemben amit az ő emlékeinek kellett volna betöltenie, de megfosztottak tőlük. Vagyis az anyám megfosztott tőlük és már soha nem tudom meg miért. Egy röpke pillanatra még az is eszembe jutott – ha már a szellemeknél tartottunk – hogy talán Egon meg tudná idézni a nagyim szellemét vagy az anyámét, de végül elvetettem ezt az ötletet, még nem hittem benne annyira, még lehetetlen, nem létező dolognak tűnt a számomra. A látomással is így voltam mindaddig míg át nem éltem az elsőt. Mert valahol a lelkem mélyén éreztem, hogy nem álom volt az a nagyival hanem látomás, ami sokkal több mint amikor az ember alszik és kifacsarva ugyan a vele már megtörtént dolgokat látja. A látomás nem csak a múltat képes felidézni hanem a jövőt is, még meg nem történt dolgokat. A nagyi arca azonban most nem jelent meg, helyette ismeretleneket láttam, fájdalmas és félelmetes képeket. Tudtam, hogy nem álom és azt is tudtam, hogy mindez összefüggésben van Egonnal, hiszen őt is láttam. Amikor magamhoz tértem már biztos voltam benne, hogy az időnként felbukkanó arc az övé, azé akit lelőttek, most mégis itt volt velem. Ezernyi kérdés száguldozott a fejemben, de képtelen voltam szavakba önteni, hangosan kimondani meg végképp nem. csak kapkodtam a levegőt ami fájón szúrta a tüdőmet, nem éreztem mennyire hideg alattam a hó és azt sem, hogy fázom. Lázasan agyaltam a képeken, a lelkem mélyén éreztem, hogy mindez megtörtént, hogy a múlt egy szeletét láttam, Egon múltjának szeletét, de képtelen voltam elfogadni vagy megérteni. Miért láttam? Miért én? Hogyan lehetséges? A döbbeneten túl félelmet is éreztem, de a véres képeket tekintve ez már nem volt meglepő, az viszont igen, hogy fizikai fájdalom is átjárta a testemet, szomorúság és keserűség, tehetetlenség érzése…minden amit Egon átélt akkor…..nyomot hagyott bennem és csak lassan szívódtak fel az emlékek eltűnése után. Egon arca a kérdésemet követően azonban minden bizonytalanságomat eltörölte, éreztem, hogy mindaz amit láttam valóság volt. Láttam, hogy viaskodik önmagával, hogy elmondjon-e mindent vagy hagyjon kétségek között. Nem szóltam közbe, talán nem is tudtam volna még megszólalni és nem merengtem azon mi lesz ha nem mond semmit. Tudtam, hogy bárhogy is lesz, nem hagyom magára, szükségem volt rá, nem akartam elveszíteni. Amikor végül megszólalt nem a pletykára éhes nő énje lobbant fel bennem, nem is az érdektelen kíváncsiságé. Tudnom kellett az igazságot, valahogy közelebb vihetett a nagyimhoz kapcsolódó titkokhoz is és éreztem, hogy Egonnak is szüksége van arra, hogy mindennek a terhét egy kicsit levehesse magáról. Bármi is volt az igazság, súlya volt, éveken át cipelt súlya ami felemészti az embert. Segíteni akartam, mellette állni, tovább vinni a terhét. Felemeltem a kezem és az arcára simítottam mielőtt még a hangja megszólalt volna a fejemben. Nem tudtam mit tegyek, hogy bízzon bennem, egy ígéret nem elég, többet akartam tenni mint néhány kimondott szó, de míg én hezitáltam, ő megszólalt a fejemben. Láttam a szemeit, az arcát az ajkait melyek nem mozogtak, mégis hallottam őt. Ez újabb értetlenséget szült bennem, de az érzelmeimen mit sem változtatott.*
-Hogyan? Ezt….hogy csináltad?
*Mondanom sem kellett miről kérdezem őt, hiszen tudhatta, hogy megint csak nem értek valamit. Éreztem, hogy a nagyimmal való látomásom, a sok titok ami őt övezte és a mostani történések valahogy összefüggenek és tudtam, hogy sokkal többről van szó mint amit ép ésszel fel tudok fogni. De akkor is tudnom kellett.*
-Sosem tennék olyat ami ártana neked Egon.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Egon háza // Kedd. Ápr. 21, 2015 5:51 am

- Hát valahogy így – mondta szinte egészen határozottan ahhoz képest, hogy egyáltalán nem hitt bennük. – Szükség van befejezetlen melókra, mert anélkül a szellemük tovaszáll a feneketlen szellemüstbe, ahol aztán valami lesz velük – rántotta meg kissé a vállait. – De lehet nem üst, lehet, hogy a mennyországba mennek, vagy a pokolba. Igazából ezt nem tudom, de valahová biztos kerülnek. És igen, helyhez vannak kötve – bólogatott kissé. Erőltetett szellemspecialista mivolta miatt észre sem nagyon vette, hogy Rebecca tréfálkozott, pedig elég szellemes volt. – Na, igen – nevetett fel, amikor tudatosult benne a vicc, és fel is fogta. – Majd körbeérdeklődöm a kísérteteknél – vigyorodott el, miközben a zöld fényeket leste.
Ahogy a gondolatinak zenéje magával ragadta, úgy jöttek az emlékek is, amiket meggondolatlanul szórt Rebecca felé. Most már késő visszacsinálni, és hazudni sem szeretett volna a lánynak, de nem tudhatta kinek mesélne róla. Rebecca viszont kezét végigsimította az arcán, ami őszinte és tiszta volt. A lány felől persze érzett zavarodottságot, de ez teljesen érhető egy ilyen helyzetben. Mélyen beszippantotta a friss, hideg alaszkai levegőt, és elhitte Rebecca szavait. Elhitte, hogy tényleg sohasem ártana Egonnak. A férfi lehunyta a szemét, és átkozta saját magát. Tudta, vagyis inkább csak sejtette, hogy meg fogja bánni, de már késő volt visszakozni. Jobb kezével megfogta Rebecca tenyerét, és a lány szemébe nézett, majd egy sóhajtás kíséretében kieresztette energiáit, minél messzebb, hátha érez valakit a közelben, aki megfigyelné őket, de egyetlen farkas sem járt erre Egonon kívül.
- Az elmémmel csinálom – hangzottak suttogó szavai, amik most valóban saját ajkairól származtak. – Képes vagyok olyan embereknek gondolatban üzenni, akik „ragyognak” – Egon jelentőségteljes pillantást vetett a lányra. Remélte még emlékszik a kocsmai beszélgetésük témájára, hiszen akkor nem kell ismét elmagyaráznia azt a részt. – És képes vagyok emlékképeket is átadni, de sajnos csak képeket. Hangokat és szagokat már nem. Azok, az emlékek, pedig a sajátjaim voltak, amiket láttál. És sokkal több is van belőlük, csupán egy kevéske részét láttad hosszú életem megannyi pillanatának – hangjai inkább volt szomorkás, mint izgatott, pedig belül gyermeki lelkesedéssel akart mindent elmesélni a lánynak, aki mellette hevert a hóban. Persze mindent nem mondhat el neki, hiszen az veszélyes lenne a lányra nézve, de talán korai életének néhány mozzanatából nem lehet túl nagy baj.
- 1818 áprilisában születtem Angliában – mosolygott, miközben halkan beszélt a lány elméjében. – Egy lord elsőszülött fiaként. Én örököltem volna apám után a Lord címet, valamint a birtokunk nagyját. Apámat már láttad, ő volt az akit, hát, akit méltatlanul földre terített egy bestia – Egon felkutatta egy korai emlékét, amikor apját még a legnagyobb hősnek gondolta a világon. – Ő az, látod? Lord Candvelon. Ekkor én három körül lehettem és ez az első emlékeim egyike – egy fiatal férfi képe jelent meg Rebecca elméjében, aki épp egy portréhoz áll modellt harci egyenruhában. Nevetségesen festett a sok dísszel és cicomával, de a képen már egész jól mutatott. A festő nyilván csalt egy keveset, hogy jobb bért kapjon. Egon egy pillanatra elhallgatott és az emlékkép átadását is abbahagyta. – De talán, nem pont ezekre a dolgokra vagy kíváncsi, mert ez nem sok mindent magyaráz meg, igaz? Talán jobb lenne, ha bemennénk. Szeretnék neked mutatni valamit.
Egon ezzel felkelt és kinyújtotta kezét a lány felé, hogy felsegítse, remélte, hogy hajlandó ezek után még beengedni a házába, ezért nem mozdult, amíg Rebecca nem utasította el, vagy hagyta jóvá felvetését.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 660
◯ IC REAG : 622
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Egon háza // Kedd. Ápr. 21, 2015 12:48 pm

Egon & Becca



*Ha nagyon meg szeretném magyarázni a nagyival való álmomat, Egon érvelése tökéletes lenne erre a célra. Végül is lehet az egy befejezetlen ügy, hogy elrendezze itt az életemet, hogy utat mutasson arra mely felől az anyám el akart terelni, hogy megismerjem az őseimet és így őt, a nagyimat is, még ha nem is találkozhatom vele soha. Nem igazán hittem a szellemekben, de egyre több olyan dolog történt velem amit valamivel meg kellett magyaráznom. Tréfának szántam, de később biztosan el fogok gondolkodni ezen a helyhez kötöttségen.*
-Jó, majd szólj mire jutottál.
*Halkan kuncogtam ezen és Egon hangos nevetésén, nagyon úgy tűnt, hogy először komolyan vette, csak később esett le neki, hogy vicceltem. Mindaz ami ezután következett már egyáltalán nem volt tréfa, ha akartam volna sem tekinthettem annak, hiszen nem az én emlékeim voltak hanem Egoné és ő is benne volt, láttam, emlékeztem rá. Azt viszont nem értettem hogyan jelenhetett meg az én fejemben az ő múltja, már ha egyáltalán az volt, még sem arra voltam kíváncsi először, hanem arra, hogyan szólalt meg a gondolataim kusza világában, mikor a szája meg sem mozdult. Végül mégis mindenre választ kaptam, csak kapkodtam a levegőt, a kezem remegett Egon kezében és tágra nyílt szemekkel meredtem rá. Amikor a "ragyogásomról" beszélt a homlokomat gondráncok gyűrték meg, hogyne emlékeztem volna a beszélgetésünkre, de akkor azt is ugyanolyan tréfának gondoltam mint az alaszkai zongorista szellemét. Nem voltam száz százalékban szkeptikus, de nem is volt bizonyítékom semmire. Az már más kérdés, hogy nem is kerestem, mert mindaddig míg ide nem jöttem Alaszkába és nem történtek meg velem azok a furcsa dolgok, nem érdekelt az egész parajelenség és tudomány. Csak zavartan bólintottam amikor kérdőn nézett rám, tudhatta, hogy emlékszem minden egyes szóra, de képtelen voltam bármit hozzáfűzni. Az egész hihetetlen volt, talán racionálisabb vagyok mint gondoltam. Hogy féltem-e? Igen, de nem Egontól, benne megbíztam és még mindig félre tettem Amanda szavait. Attól féltem, hogy belecsöppentem valami olyasmibe aminek az értelméről fogalmam sincs, de nem haragudtam Egonra azért mert belerángatott.*
-Az....nem lehet...Egon. Láttam, hogy lelőnek.
*Az egész kusza volt és zavaros mint az iszapos víz amibe belegázolt egy csorda. Most minden egyszerre kavargott bennem és több mint a felére nem tudtam ésszerű magyarázatot találni. Amikor újra megszólalt a fejemben, már olyan dolgokat mondott ami túllép minden határon. Önkéntelenül is fejszámoltam, ha 1818-ban született akkor....196 éves. Na neeee! Amit mondott az megjelent a fejemben is, pedig le sem csuktam a szemeimet, de láttam újra a képeket az apjáról, ráadásul egészen más nevet mondott, vagy gondolt a fejembe mint amit nekem mondott az első találkozásunkkor. *
-Candvelon?....Nem Duckbane?
*Becsapva éreztem magam, Egon egészen más színben tűnt most fel, egész idő alatt titkolózott, persze ha minden igaz arról amit most mondott el nekem.....akkor nem is vethetem a szemére. De már nem tudtam mi az igazság. Még mindig a kezébe kapaszkodtam, azóta, hogy az arcára simítottam és ő megfogta, alvajáróként álltam fel, az sem érdekelt, hogy fázom és vacogok. Még arra sem volt lelkierőm, hogy nekiessek és számon kérjem mindenről amit eddig magáról mondott, hogy veszekedjek vele vagy leszidjam. Amikor beléptünk a házba még mindig lázasan agyaltam azokon a dolgokon amiket eddig mondott, le sem vettem a csizmámat és a kabátomat, csak lerogytam a kanapéra, ahogy voltam havasan, vizesen, a lángokat néztem melyek most is vidáman lobogtak mintha mi sem történt volna. Ebben a pillanatban jutottam el odáig amit utoljára mondott.*
-Nem, valóban nem magyaráz meg semmit, sőt, csak zavarosabb lett az egész. Ugye ez most nem valami kandi kamera?
*Láthatóan össze voltam törve, viaskodtam önmagammal, az ésszerűséggel, az eddig hitt tényekkel és a most megtudottakkal. Mindezek s a kérdésem ellenére, egyáltalán nem hittem, hogy ez egy jól megtervezett tréfa.*[/color][/color]


A hozzászólást Rebecca Morgan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Ápr. 24, 2015 7:27 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Egon háza // Csüt. Ápr. 23, 2015 4:39 am

- Le is lőttek – bólintott, mialatt némán válaszolt a lány zavartan feltett kérdésére. – De csak vállon talált, még akkor is sok esélyem lett volna túlélni, ha… nem lettek volna különleges körülmények – mondta halkan a lány fejében. Ráadásul az ezüst golyó még csak ólommérgezéssel sem jár, és anyagából adódóan sokkal kisebb sérülést okoz, mint egy normál vasgolyó. Kivéve vérfarkasoknak, de erre a részre még nem kívánt rátérni. Először hinnie kell minden szavát, aztán jöhetnek a meredek részek is. Már persze, ha a lány nem találja már ezeket a dolgokat is igen meredeknek.
Egon érezte a döbbenetet a lány felől, és emiatt egy percig sem tudta hibáztatni, hiszen saját maga is legalább ilyen döbbent volt, amikor látta apja párbaj ellenfelét farkassá változni.
- Sajnálom – suttogta fejében teljesen őszintén, bár akár még hazudhatott is volna, hiszen el tudta volna vele ezt is hitetni, de nem állt szándékában. – Nem mindig használtam a Candvelon nevet… nem lenne biztonságos, de embereknek szinte sohasem mondom meg… - hagyta had lógjanak elméjében a szavak. Nem akarta kimondani, de Rebecca rájöhet, hogy nem mindenki érdemes rá, hogy tisztában legyen valódi nevével. Akár még büszkeséget is érezhetne, ha nem lenne zavarodottsága és fel-felbukkanó bizalmatlansága jóval erősebb.
Rebecca nem akarja kizárni a házból, és így talán az életéből se, és ez jó hír volt számára. Bár hallgatását meg tudta érteni, nem igazán volt biztos benne, hogy csak véletlen maradtak kezeik összekulcsolva, vagy a lány szándékosan nem eresztette, de ettől eltekintve mellette lépkedett, amíg be nem értek a házba.
Saját magával is küszködött, hogy mit mondhat el neki, és mit nem, de az igazság jelentős részét fel akarja tárni előtte, és bár nem tudta volna megmondani miért, de talán azért, mert kedveli őt, és szereti is. Sok ember barátnője volt már, és sokakat kedvelt is, de nem szerette őket annyira, hogy elmondja, hogy valójában vérfarkas. Rebecca pedig még csak nem is a barátnője, de el akarja mondani neki, amivel csak veszélyt hozhat a fejére. Viszont bízott benne. Ha nem mondja el senkinek, nem eshet bajuk. Elméletben.
Meg akart szólalni, meg szerette volna kérdezni, hogy nem akar-e levetkőzni, de úgy látszik valahogy nem állt szándékában ilyet tenni, így Egon is csöndben maradt. Ettől eltekintve levette a cipőjét és a kabátot, mert nem akarta eláztatni a kanapét, majd kissé aggódó képpel leült a lány mellé.
Egon egy pillanatra elvigyorodott, de rögtön le is hervadt arcáról. – Nem – rázta meg a fejét, miközben a lányra nézett, aztán óvatosan körbepillantott, hogy minden nyílászáró be van-e függönyözve. – Nem kandi kamera – Jobb kezére pillantott, majd kinyújtotta ujjait, aztán eldöntve magában a dolgot a baljáról elkezdte óvatosan lehúzni a kesztyűjét. – Sajnos másban is hazudnom kellett – szólalt meg halkan, amint kézfeje láthatóvá vált. Egyetlen ujja sem volt épp, mindegyik hiányzott, nagyjából az első ujjpercek közepéig. Nem hagyott időt a lánynak tovább döbbenni, hanem megszólalt. – Látod az ujjaim végén, a csontot, a húst, a bőrt és az inakat? – kérdezte érdeklődve, miközben a kezét megforgatta, hogy több irányból láthatóvá váljanak. – Egy levágott ujj nem így néz ki. A bőr idővel rágyógyul, de láthatod, hogy itt szó sincsen erről. És nem is olyan, mintha friss lenne a vágás nem igaz? Tapintásra kissé kemény, és egyáltalán nem fáj. Legalábbis, ha nem sértem fel valamivel. Alapból inkább csak bizsergető érzéssel tölt el, ahogy regenerálódik. Ezért próbáltalak az utóbbi hónapokban kerülni – grimaszolt kelletlenül, majd kissé le is sütötte a szemét. – Szerettem volna várni, amíg újra ki nem nőnek az ujjaim – sóhajtott fel, majd a lányra nézett, aki bizonyosan még értetlenebb lesz, de nem akarta természetesen ebben az állapotban hagyni sokáig. – Még nagyjából három-négy hét, és teljesen rendbe jön – vont vállat. – Vérgyík vagyok, ahogy régebben mondtam, ha még emlékszel – vigyorodott el, majd megrázva fejét, mimikája grimaszba csapott át. – Vagyis, vérfarkas, de szerintem ez csak részletkérdés – jobb kezét a lány elé emelte, és a változásra koncentrált. Néhány pillanat alatt könyöktől fölfelé szőr serkent ki karjából, körmei, pedig fekete, hosszú és éles karmokká váltak. – Azt hiszem, ez elég bizonyíték, hogy nem kandi kamera igaz? – remélte, hogy nem kezd el sikítozni, meg fel-alá szaladgálni, mindenesetre Egon egyetlen fenyegető mozdulatot sem tett, és szemeiben nyugalom tükröződött. A fenevad belül már tudja hogy Rebecca tabu, ezért még csak fel sem nézett éber álmából, éppen csak a füle botját mozdította az események alakulása miatt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 660
◯ IC REAG : 622
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Egon háza // Pént. Ápr. 24, 2015 11:29 am

Egon & Becca



*Nem tudtam magam túltenni a fejemben megszólaló hangokon, rendesen küzdöttem ezzel a ténnyel. Olyan volt mintha becsukott szemekkel feküdnék az ágyon és fülhallgatóval hallgatnék egy hangoskönyvet. Mintha bennem kelt volna életre, mélyen gyökeredzett és lassan áradt szét mint itatóspapíron a kiöntött víz. A történet nem különben döbbentett meg, minden ésszerűség és racionalitás érvényét vesztette. Az agyam lázasan forgatta az új információkat melyeket nem sikerült helyrerakni, mert az én fejemben még nem volt helyük. Azt sem fogtam fel igazán, hogy Egon újra a bizalmába avatott azzal, hogy elárulta a nevét. Az igazit. Annyira összekeveredett bennem minden, hogy már nem tudtam mi az igazság. Vajon melyik neve az igazi? Kire nézve veszélyes bármit is tudnom? Engem sodort veszélybe, vagy neki kell félnie attól, hogy elárulom és rátalálnak. Rátalálnak, de kik? Még erre is képtelen voltam rákérdezni, csak hagytam, hogy betereljen a házba és szorosan kapaszkodtam a kezébe. Nem érdekelt, hogy vizes lesz az eddig féltett szőnyeg, hogy foltot hagyok a bőrkanapén, leülve magamba roskadtam. Nem tudtam mit kezdeni ezzel az egésszel, azt sem tudtam, hogy most félnem kellene vagy sem és ha igen, kitől? Egyszerűen lebénultam, és még nem is sejtettem, hogy a java hátravan. Éreztem, hogy mondanom kellene valamit de nem jutott eszembe egyetlen épkézláb gondolat sem, fogalmam sem volt mit mondjak minderre Egonnak, de azt hiszem ez érthető is volt a jelenlegi helyzetben. Reméltem, hogy megérti a szótlanságomat és nem hiszi azt, hogy mindezek után látni sem akarom többé. Akartam, de őszintén, nem volt könnyű mindezzel megbirkózni. Egon, bár ott ült mellettem, a hangja nagyon távolinak tűnt amikor hangosan megszólalt, talán azért mert amikor a fejemben hallottam túl közeli volt. A kontraszt nyomot hagyott bennem. Azon már meg sem lepődtem, hogy van még bevallani valója, ez egy ilyen este. meg sem próbáltam azon agyalni, hogy mit kapok még az arcomba, Egonra néztem és vártam. Láttam ahogy aggodalmasan körülnéz, majd elkezdi levenni a kesztyűjét. Eddig fel sem tűnt, hogy kabát és cipő nélkül ül mellettem, de igazából nem is értem rá ezzel foglalkozni, sokkal meredekebb dolgok telítették el az elmémet. Pár pillanat múlva azonban szerettem volna ha ez az egész csak egy nagy átverés, de éreztem, hogy erre semmi esélyem. Nem tudom Egonnak mi volt ezzel a célja, de tudta már mennyire rosszul vagyok a vértől, jó hát vér az nem volt, de nem sok különbség van egy csonkolt kéz és a folyó vér látványa között. Hallottam amit mond de nem jutott el a tudatomig, valahol félúton megrekedt, csak a kezét láttam, bámultam. Úgy éreztem magam mint akit egy farönkkel gyomron vágtak, a levegő is a tüdőmbe szorult, a szemeim fájdalmasan kikerekedtek, valószínűleg elsápadtam mert hűvösség csapta meg az arcom ami aztán villámgyorsan lefelé csúszott. A gyomromhoz kaptam mintha attól jobb lenne ha szorítom a kezemmel, a torkom kiszáradt és égett. Mikor nagy nehezen megszólaltam, fájdalmasan kapart mint egy esélyes torokgyulladás előtt.*-Vérfarkas......újranőnek az ujjaid.....a vámpírok is léteznek?
*Mit csinál egy vérfarkas, _valójában_? Mert azt tudjuk mit csinál a filmeken és a könyvekben, de annyi ferdítés volt már velük és a vámpírokkal szemben, hogy.....megakadtam a gondolatmenetben. Ferdítés? Tényleg vérfarkasokról merengek? Az egészbe még csak nagyon bele sem merülhettem, Egon az arcom elé tolta a kezét ami szép lassan de biztosan elváltozott. Értékeltem, hogy nem olyan hirtelen perdül át farkasba mint ahogy a Twighlight filmekben volt látható, de nem sokat segített. Még az elveszített ujjainak látványától sem tértem magamhoz, a gyomrom helyén egy hatalmas szikla volt és a mellkasom is fájt a benne feszülő levegőtől.*
-Részletkérdés!?
*Kívülről hallottam magamat, hisztérikusnak tűntem ahogy nevetve rákérdeztem. Végül is tényleg mindegy, hogy vérgyík vagy vérfarkas, ha létezik. felpattantam a kanapéról, nem tudatosult bennem mit teszek, vagy mire készülök, körülnéztem s aztán elindultam arra amerre Egon az italát hagyta. Muszáj volt valami olyasmit csinálnom ami visszarángat a valóságba, vagy annyira drasztikus, hogy elfújja a ködöt az elmémről, vagy azt ami rajta ül. Idegességemben alig bírtam lecsavarni az üveg kupakját, ha Egon nem jön oda és nem segít egy ideig biztosan elszórakozom vele, de még az is jobb mint az elmúlt három percben megtudott dolgokról. Túl sok volt, túl tömény, mintha egy mézzel kevert vattadarabot próbálnék legyömöszölni a torkomon. Amint az üveg kinyílt, nem vacakoltam pohárral, meghúztam a perszelő whiskyt, vagy három-négy nagy korty is lecsúszhatott mire fellobbant a fejemben és a torkomban a láng. Aztán persze köhögni kezdtem és könnyezni, de jelenleg minden jobb volt annál ami rám várt; a vérfarkasok létezésének megemésztése. Ahogy a gondolataim kavarogtak bennem, mindig egy pici szelet bukkant csak fel aztán rögtön el is tűnt. Míg a whiskytől szenvedtem sikerült elcsípnem ezekből a száguldó apróságokból kettőt. Rekedten, könnyezve, krákogva szólaltam meg újra, az üveget úgy szorongattam mint valami oszlopot, korlátot, utolsó szalmaszálat.*
-Amanda? ....Ő tudja. Az a "ragyogás" a csoki íz....nem véletlen. Többen is vannak.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Egon háza // Szomb. Ápr. 25, 2015 5:33 am

A lány sápadtságára Egon egy pillanatig azt hitte el fog ájulni, és talán az is átfutott az elméjén, hogy nem volt túl jó öltet megmutatni neki csonka kezét, de ha már egyszer belekezdett az egészbe, akkor miért ne tudhatna meg minél többet a dolgokról. A kérdésére leginkább fel szeretett volna nevetni, de valahogy nem érzete, hogy a túlzott vidámságnak most lenne itt az ideje, ráadásul Rebecca is rémületesen rosszul festett, így nem akart nagyon vidámnak tűnni. Persze nem is volt igazából jókedve, de azért örült, hogy elmondta neki. A végkifejlett azért még hátra van, és lehet néhány héten belül, már nem fog az egésznek örülni, de remélte, hogy a lány képes lesz valóban megtartania a titkát. Mindkettejük érdekében.
- Igen visszanőnek az ujjaim – bólintott rá lassan és szavait is érthetően, óvatosan ejtette ki. – És igen vérfarkas vagyok, de… a vámpírokat illetően – nézett egy pillanatra tanácstalanul, majd megvonta a vállát. – Legjobb tudomásom szerint nincsenek, persze ez nem zárja ki, az ellenkezőjét, de én nem hinném, hogy léteznének. – Tényleg nem hitt bennük, bár amilyen nagy a világ, és amilyen keveset látott belőle, még akár az is elképzelhető, hogy léteznek vérszopók. Gondolta, hogy nem lesz egyszerű eset Rebeccának beadagolni a dolgokat, és talán finomabban is eljárhatott volna, de végül is már első találkozásuk óta mondogatott neki furcsa dolgokat, igaz a lány ezeket poénnak gondolta, de persze erről Egon nem igazán tehet.
- Jó oké, nem részletkérdés, mert vérgyíkok nem léteznek – engedett a lány hisztérikus nevetése hallatán. Persze nem tudta, miért ezen volt fennakadva, de joga van hozzá, hogy ott kössön belé, ahol csak szeretne. Kissé elhúzta a száját és grimaszolt közben, majd karmos mancsával megvakargatta a nyakát, amikor a lány felkelt ültéből. Igazából arra számított, hogy visszafordul és bemutatja Egont az ajtónak, hogy arra fele kell távozni, de szerencsére nem ez történt. Ehelyett a lány Egon ajándék whiskys üvegéért iramodott és azt kezdte el bontogatni, több-kevesebb sikerrel. Elnyomott egy grimaszt és már azon volt, hogy felkel a kanapéról és segít neki felbontani, de nem volt rá szükség. Nem is igazán szeretett volna most a lány közelébe menni, mivel nagyon jól tudta, hogy mennyire ellenszenves lehet most számára. Így inkább megpróbált meghúzódva a kanapén kivárni, amíg Rebecca összeszedi magát annyira, hogy képes lesz koncentráltan figyelni rá.
- Talán nem kellene… - kezdett bele halkan, de már késő volt. Az üveg függőleges állapotba került az ital pedig szépen gurult lefelé a lány torkán, aztán az elmaradhatatlan köhögés is bekövetkezett. Egon igencsak tanácstalan volt. Fogalma sem volt róla mit mondhatna, amivel kicsit emészthetőbbé teszi a dolgot. Talán várni kellett volna a vallomással, amíg meg nem születik egy közös kölykük, akkor biztosan sokkal jobban fogadta volna. A gondolat halvány mosolyt csalt arcára, de rögtön át is vedlette azt grimaszba, és még a fejét is lehajtotta, hogy Rebecca ne vehesse észre.
Egy pillanatra értetlenül nézett, ahogy kérdést és kijelentést is neki szegezett egyszerre, de aztán leesett neki mire gondol. Keze még mindig farkas alakban volt, ezért visszaváltoztatta, talán ez kissé meg fogja nyugtatni a lányt. Persze ebben nem igazán bízott, de hátha.
- Igen többen is vagyunk – bólintott, bár ezt nyilván a lány nem kérdésnek szánta, de szerette volna megerősíteni. - De… a csokit nem feltétlenül kötném magunkhoz, bár lehet, hogy csak vérfarkasok közelében érzed, de ezt nem tudnám ilyen határozottan kijelenteni. Lehet a… hát ez megint valószínűleg meredek lesz, de ha már belekezdünk szerintem nincs értelme nagyon ködösíteni. Szóval… a „ragyogás” – nyuszi fülezett volna, de csak jobb kezével sikerült a mozdulat, a másikkal csak idétlenül integetett teljesen kinőtt ujjak híján. – tulajdonképpen mágiaérzékenségnek nevezett – itt egy ponton arca grimaszba lendült és enyhe tanácstalanság ült ki az arcára. – hát… tulajdonság, adottság. Nem sokan rendelkeznek vele, és még kevesebbeknek mutatkozik meg valamilyen képesség formájában. Példának okáért én is mágiaérzékeny vagyok, de nekem nincs semmilyen különösebb természetfölötti észlelésem. Neked viszont igen. Ja, igen – bólintott, mint akinek most esett le, egy fontos dolog. – Mágia is létezik – nézett rá bocsánatkérő grimasszal - bár a vérfarkasok azt csak korlátozottan képesek használni. Viszont Amanda… ő nem tudom miért pikkel rám – tárta szét tanácstalanul karjait, miközben próbálta teljesen higgadtan előadni a dolgokat, mintha nem emelkedett volna meg saját pulzusa is, és nem marcangolná belül kétség. Mi tagadás, nem szerette volna életet amiatt bevégezni, mert erős emlékeket váltott ki belőle a Holdfény szonátán sarki fény nézés közepette.
- Tudom ez elég sok így egyszerre, és sajnálom igazán – tényleg sajnálta. – Nem tudom mi ütött belém, hogy… ilyen helyzetbe hoztalak. Nem kellett volna és minden okod megvan, hogy dühös legyél rám. – Azt persze nem ajánlotta fel, hogy elmegy, hiszen nem tette volna meg, mert így csak Rebeccát emésztené tovább a kíváncsiság, mert biztosan mihelyst döbbenete és kétségbeesése alább hagy, az érdeklődés fog előjönni. Bár lehet harag és gyűlölet, ami nem lenne túl jó persze, de Egon ezt is elfogadná, épp csak nem menne sehová innen, amíg el nem mond annyit, amitől a lány is beláthatja, hogy jobb, ha a hallottakat tényleg nem mondja el senkinek
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 660
◯ IC REAG : 622
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Egon háza // Vas. Ápr. 26, 2015 7:49 am

Egon & Becca



*Pocsékul éreztem magam. Egon kezének látványa majdnem kiütött, ha képes lettem volna gondolkodni abban a pillanatban, elmerengtem volna azon, hogy miért nem ájultam el. De minderre esély sem volt, képtelen voltam akár egyetlen mondatot is rendbe szedni a fejemben. Csak a töredéke tudatosult bennem annak amit mondott, a többi még várt a kapuban, hogy valahol odabent találjak nekik helyet. Nem volt könnyű, a mai racionális és technikával tűzdelt világban az ilyen a természettől nagyon elrugaszkodott dolgok csak a mesékben léteztek, bennem most minden ilyen történet alapja felborult. Szerencse, hogy vámpírok nem léteznek, legalábbis Egon tudomása szerint, de a hangjából némi bizonytalanságot hallottam ki. Lassan azért előjöttek az információk korábbról is, nem örültem nekik mert annyival többet kellett töprengenem és megemésztenem. Nem csoda, hogy kissé hisztérikussá váltam, Egon pedig még ezt is hajlamos volt elhülyéskedni. Most erre nem voltam vevő. Kényszerítettem magam arra, hogy ne nézzem a kezének csonkolt ujjait, nem undorodtam tőle, nem gondoltam bele abba, hogy nem rég még ha kesztyűvel is, de engem ölelt vele. Egyszerűen csak féltem attól, hogy elájulok. Nem akartam ezzel foglalkozni de a kérdések maguktól merültek a felszínre. Nem égette meg a kezét, de akkor mi történt? És biztosan nagyon fájhatott, hogyan élte túl ép ésszel azt a kínt? Hogyan nem vérzett el? Hiszen egy ilyen sérüléssel az ő…..képességeit tekintve biztosan nem rohant a kórházba. És milyen jól elhülyültünk a biztosítóval. Haragudtam rá, egy kicsit igen, de valahol a lelkem mélyén megértettem miért titkolózott, a módja azonban nem tetszett. remek színész meg kell hagyni, de ha ilyen jól ment neki, mert bevettem mindent amit a kezéről mondott, miért döntött úgy hirtelen, hogy mégis elmond nekem mindent. Nem csak magáról, másokról is, bevallotta, hogy nem ő az egyetlen. Most döntötte el, mi volt az a csepp a pohárban ami miatt rászánta magát? Lázasan járt az agyam mindenfélén, de túl sok volt az információ mennyiség ahhoz, hogy mindent rendbe tudjak szedni. A whisky választása önkéntelen volt, tennem kellett valamit ami elég erős ahhoz, hogy legalább pár pillanat erejéig kirángasson abból a ragacsos kulimászból amibe Egon taszított. Még hallottam Egon hangját de az aggódása már nem ért el.*
-Te ne mondd meg nekem mit nem kellene.
*Igen, most egy kicsit dühös voltam de nem annyira, hogy mindez teljesen átüssön azokon a képtelen dolgokon amit megosztott velem. Utáltam a perzselő szeszt a torkomban de jólesett megküzdeni vele, addig sem gondoltam másra, viszont a tekintetem folyton ott volt Egon….farkaskezén….remek, kész őrület még ez is. Még maradt néhány lélegzetvételnyi időm amíg az alkohol nem kezd el hatni, még eszembe jutott Amanda, ahogyan óvva intett Egontól, a megmagyarázhatatlan csokoládé íz a számban, az illata az orromban valahányszor Egon közelében voltam, ami csak jobban fellobbant ha hozzá is értem. Nem lehetett rá más magyarázat, ennek a számlájára írtam. S persze ezek után már tudtam, hogy többen is vannak, ha mindez igaz, akkor Killian is……és még ő beszélt le arról, hogy az erdőbe menjek mert épp farkasok lakomáznak arra. Lehet, hogy ő volt. Aztán eszembe jutott más is….te jóééég!*
-A főnököm.
*Ez már csak hab volt a tortán. Hogy nézek így legközelebb a szemeibe? Amilyen béna vagyok hazudozásban, rögtön rájön, hogy tudom. Akkor pedig Egont is elárulom. Közben Egon a mágiaérzékenységről beszélt, aminek a jelentőségéről még nem volt fogalmam, de végül is olyan mindegy, nem? Ez legyen a legnagyobb bajom a mai este. Épp azon merengtem, hogy fel kell mondanom a kiadónál, amikor Egon újabb labdát dobott a küzdőtérre. Noha képes voltam még tisztán gondolkodni – gyötrelmes volt ennyi hihetetlen dologgal megbirkózni – az alkohol mostanra már elkezdett bennem dolgozni és megtette a hatását. A whisky elég ütős, nem kellett neki sok idő, kihozta belőlem a vitriolos hangulatot, amit kevertem némi hisztériával, csipetnyi haraggal és kész volt a koktél.*
-Mágia is létezik? Vérfarkasok! Kész Harry Potter. Mi jön még a Bölcsek köve? Hallhatatlanság? Neeeem! Azt már kipipálhatjuk….hiszen te _196 éves vagy_!
*Talán egy kicsit erősebbre sikeredett a vádló hangsúly, de most nem törődtem vele, forrongott bennem a whisky és az indulat. Igazából azonban nem tudtam kire haragszom, Egonra vagy a világra, vagy magamra….esetleg a nagyimra. Az az álom és a többi, eddig megmagyarázhatatlan dolog, mind arra engedett következtetni, hogy a nagyimnak is köze van ezekhez a dolgokhoz. Talán anyám is tudott minderről és azért tiltotta el a nagyit tőlem, mert meg akart védeni. Naomi is ezt mondta és Graham nagyi is, csak épp ők nem tudták pontosan mitől akart megvédeni. Úgy éreztem hirtelen, nem egy, hanem legalább négy lépcsőfokot sikerült meglépnem. Újra meghúztam az üveget, de most már csak két kortyot préseltem le a még mindig lángoló torkomon, az ujjaim már fájtak olyan erősen szorítottam az üveg nyakát, a kezem remegett amikor vissza akartam tekerni a kupakot, végül feladtam és visszaejtettem az asztalra. Melegem volt, nem tudom, hogy csak a kabát miatt vagy a whisky is rátett egy lapáttal. Kibújtam a kabátomból és elindultam a fogas felé, akkor tudatosult bennem, hogy még mindig csizmában vagyok és éreztem, hogy vizes a nadrágom. Elmentem Egon előtt, de nem néztem rá csak halkan jegyeztem meg annak a töredékét amit jelenleg éreztem.*
-Nem tudom kire vagyok dühös.
*Amint kimondtam, tudtam, hogy Egonra nem. Felakasztottam a kabátomat és lecseréltem a csizmámat Hókuszpókra, majd visszasétáltam a kanapéhoz. Csendben voltam, járt az agyam Egonon és azon a sok őrült dolgon amit hallottam. Nem mehettem el csak úgy amellett a tény mellett, hogy Egon vérfarkas létére sosem bántott. Persze azt nem tudtam, hogy az első találkozásunk alkalmával megfordult a fejében, de azt igen, hogy a vérfarkasokat nem véletlenül nevezték el vérfarkasoknak. Minden bizonnyal vérengzőek voltak mint a farkasok. Ránéztem Egonra, nehéz volt elképzelni róla bármit is ami erőszakhoz kapcsolódott. Bűntudatot, aggodalmat és fájdalmat láttam az arcán, s mivel a keze sem volt már farkasszerű, egészen emberinek tűnt. Elvettem a tarka takarót a kanapé oldaláról, széthajtogattam és magamra terítettem, egészen beleburkoltam magam, majd összekucorodva leültem a kanapé, Egontól távolabbi sarkába. Most, hogy viszonylag a komfortzónámon belül éreztem magam, kissé lenyugodtam. Az alkohol már nem perzselt inkább elzsibbasztott. Fogalmam sem volt mit kezdjek mindezzel, vagy, hogy mit érezzek, mit kellene éreznem, csak néztem Egont ahogy ott ül a kanapén, ha ugyan nem pattant még fel. Bár egyben biztos voltam, hogy nem fog elmenni, akkor sem ha elküldöm, de nem akartam elküldeni. Ez is egy furcsa érzés volt. Nem akartam, hogy elmenjen. Muszáj volt mindent megtudnom.*
-Miért mondtad el akkor mégis?
*Most, hogy sikerült egy kicsit lenyugodnom, ezer kérdés várakozott arra, hogy feltegyem őket. *
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Egon háza // Kedd. Ápr. 28, 2015 2:34 am

Gondolta, hogy nem fog tetszeni neki a kioktató jellegű megnyilvánulása, ezért a lány dühös felcsattanására, csak grimaszolt egyet, lehajtotta a fejét, miközben nagyot sóhajtott. Ennek azonban meg kell lennie, ha már egyszer balga módon feltárta előtte néhány emlékét, amik ráadásul még vérfarkast is tartalmaztak. Viszont legalább iszik whiskyt, ami egész jó, tekintve, hogy alig egy órája, még azt közölte vele, hogy ezt Egon fogja egyedül meginni. Lám mégsem így történt, és habár nem érezte most annyira kellemesen magát, azért ez a momentum valamivel jobb kedvre derítette.
- A főnököd? – ráncolta össze homlokát, miközben értetlen képpel figyelte Rebeccát, ahogy a whisky utóhatásaival küszködik. Hamarosan azonban leesett neki, hogy hol is dolgozik, és összeszorított ajkakkal, pókerarcot próbálva erőltetni magára oldalra pillantott, az ajtó irányába. Talán most kellene lelépnie, mielőtt robban a bomba, de nem tehette meg. Saját és Rebecca érdekében sem. – Igen, a főnököd is az – bólintott párat kelletlenül, és bár szerette volna megnyugtatni, hogy nem kell semmitől tartania vele kapcsolatban, de még sohasem találkozott vele, így nem is tudott róla jó véleménnyel lenni, hazudni meg életveszélyes is lehetett volna. Így inkább ennyiben hagyta a dolgot, ha majd rákérdez elég lesz, akkor kitalálnia mit kezdjen a dologgal.
- Először is nem vagyok halhatatlan – szögezte le kissé megemelt hangsúllyal, nem akarta megijeszteni a lányt, és nem is gondolta, hogy ezzel meg tudná, éppen csak felvette a társalgás dinamikájának fonalát. – Másodszor nincs semmiféle bölcsek köve – rántotta meg vállait, beszéde már egyre normálisabb hangerővel csengett. – A Harry Potterben meg a vérfarkasok szokásos hold szindrómáját veszik elő, amiben van igazság, de nem csak akkor vagyunk képesek átváltozni. Emellett pedig nem is veszítjük el a fejünket a hold hatására… hát, legalábbis egy bizonyos kor után nem – vigyorodott el keserűen, ahogy saját családjára gondolt, akiket a telihold miatt mészárolt le. Persze semmire sem emlékezett, és manapság már tudja minden átváltozásával irányítani a bestiát, kivéve, ha túl sok vért ontott, de ezt talán nem kellene Rebeccának tudnia. Jobb, ha abban a tudatban él, hogy a farkasok többnyire simán képesek magukat kontrolállni bármilyen alakjukban.
Láthatólag nem igazán tudott a lány lehiggadni, vagy csak megkedvelte a whisky ízét, de még ivott belőle néhány kortyot, mielőtt úgy döntött az ital eléggé kimelegítette, hogy levehesse magáról a kabátot. Megjegyzése némi csalóka reménnyel kecsegtette, de nem sokat várt tőle, így inkább nem válaszolt rá, mivel ez lehet csak egy csapda volt a részéről, amelybe nem kívánt óvatlanul belelépni. Persze valójában kár lett volna Egonra dühösnek lennie, hiszen ő csak elmondta, azt, ami már évszázadok óta körülveszi az embereket. Igaz mindig a rossz hír hozója szenvedi meg magát a hírt is…
Egon figyelte, ahogy a pokrócot magára teríti, majd leül a kanapé másik végébe. A kezét már visszaváltoztatta, és előre nézett gondterhelten, és csak akkor pillantott a lányra, amikor feltette a kérdését, Egon sajnálkozós beszéde után. A nap legjobb kérdése volt, mivel nem nagyon tudott rá mit mondani, de megpróbálta azért összefoglalni az eseményláncolatot, ami végül odáig vezetett, hogy elárulja saját fajtáját egy – mágiaérzékeny – halandónak.
- Nem akartam elmondani, saját magunk érdekében, de amikor véletlenül átküldtem az emlékeimet, akkor már nem volt visszaút. Hazudhattam volna, hogy valami X-men vagyok, aki képes telepatikus kivetítésre, és amit láttál az egy régi film volt csupán, de nem akartalak megint átverni, mert… – kissé szerencsétlen esdekléssel nézett a lányra. Egy pillanatra lehajtotta fejét, de utána ismét Rebecca szemeit kutatta. Valószínűleg itt jönne az a rész, hogy…mert szeretlek, de ez túlságosan röhejesen hangzana, így meg sem fordult igazán a fejében ez a lehetőség. - … veled jól érzem magam, és nem akartam minden nap hazudni neked a kezemről, vagy éppen arról miért nem tudok majd átjönni, ha ismét történik velem valami – Egon úgy érezte valami ilyesmi motoszkálhatott ostoba elméjében, amikor beavatta a lányt. – Viszont, ha akarod – nézett rá komolyan és határozottan, hogy Rebecca tisztában lehessen vele, egyáltalán nem tréfál – Mindent elfelejthetsz, amit mondtam. Képesek kitörölni az elmédből minden egyes pillanatot, amit ma meg kellett szenvedned. És… ha szeretnéd – Egon torka összeszorult, nem akarta kimondani, de muszáj volt - engem is elfelejthetsz, mintha sohasem találkoztunk volna nyáron, a folyóparton, mintha sohasem estünk volna hanyatt a jeges betonon – egy pillanatra elhallgatott, látszott rajta a fájdalom, és a veszteség, amit ez jelentene, mégis folytatta. – El tudom intézni, hogy megtegyék ezt, ha nem akarsz ezzel a tudattal így élni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 660
◯ IC REAG : 622
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Egon háza // Szer. Ápr. 29, 2015 7:27 am

Egon & Becca



*Saját magamon tapasztaltam meg milyen a whiskyn érlelt rekedtes hang. Egy kicsit az enyém is olyan volt mikor ráreccsentem Egonra, bár további "edzés" nélkül minden bizonnyal gyorsan elmúlik. Elég erős volt azonban ahhoz, hogy kihúzzon a gondolataim és az új információk mocsarából, végig tudtam gondolni az egészet, azt persze nem mondom, hogy minden a helyére is került. Nehéz volt mindezt megemészteni, megérteni, elfogadni, nem egy racionális dologról volt szó hanem olyan meséről melyet legalább ezerféleképpen feldolgoztak már a regényírók és a filmesek, mégis mese maradt mind a mai napig. Legalábbis a közönséges halandók számára, a vérfarkasok azonban több száz, vagy akár több ezer éve élhetnek már közöttünk. Már az is abszurd volt, hogy ilyesmiken jár az agyam...mindazonáltal kénytelen voltam végiggondolni mindazt amit eddig megtudtam. A korábban megtörtént különös dolgok, megjegyzések, tréfásnak tűnő történetek most egészen más megvilágításba kerültek, főleg a csokoládé. Többször, több helyen, több más emberrel szemben éreztem már, nem tudtam rá magyarázattal szolgálni, most már egészen világos volt, főleg azok után, hogy Egon a mágiáról beszélt. Mágiaérzékenység, még a szó valódi jelentésével sem voltam tisztában, nem hogy a gyakorlati jelentőségével. Az azonban már biztos volt, hogy a Grandmore könyvkiadó tulajdonosa is a vérfarkasok táborát erősíti. Mindaz amiről Egon beszélt gyökeresen megváltoztatta az életemet, már a jövőmbe is belekontárkodott, fel kell mondanom az állásomat és még csak megindokolni sem tudom majd miért.
Mondhatnám azt, hogy a Bölcsek köve nem létezik és biztos vagyok benne, mert csak mese, de nem mondhatom, hiszen alig fél órával ezelőtt még a vérfarkasok sem léteztek a számomra, most épp az egyikkel beszélgetek. Frivo megjegyzés volt a részemről, Egon azonban még most sem tudta meghazudtolni önmagát, leállt kielemezni a Harry Pottert. Szemet forgattam.*
-Te most tényleg a filmet akarod velem megbeszélni? *Arra már nem is figyeltem amit az elején mondott, hogy nem halhatatlan, csak a többire koncentráltam.* -Egy bizonyos kor után? Hány évesen?
*Muszáj volt újra belekortyolnom az italba, bár utáltam és égette a torkomat, az ereje észez térített. Persze nem sokára pont ellenkező hatást ér majd el, de a gátlásaimat egy kicsit háttérbe szorítja és nekem most ez kellett. Más talán már régen kidobta volna Egont, vagy el sem hitte volna azt amit mondott, én azonban még a meglévő csoki illatos tulajdonságomtól eltekintve is hittem neki....és mindenről tudni akartam. Mondhatnám azt a régi közhelyet, hogy ellenségeidet tartsd magadhoz a legközelebb, de Egon nem volt az ellenségem, még ezek után is bíztam benne és nem akartam, hogy elmenjen. Őrület, de biztonságban éreztem magam mellette. Ezért kellett tudnom, hogy miért árulta el a legféltettebb titkát, de arra nem gondoltam amit végül mondott. Nem csak a szavakra figyeltem hanem rá is, volt amit nem mondott el, de nem is kellett, ott volt a szavai között és végül bennem is felszakított valamit, a közös emlékeink amelyek boldogsággal töltöttek el, újra fellángoltak bennem. Azon már meg sem lepődtem, hogy még a felejtést is el tudja intézni, ez volt a legkevesebb ahhoz képest amit eddig megtudtam. Mégis, mind közül ez volt a legfélelmetesebb is. Mindez megérintette a szívemet. A feltétlen bizalma, a szeretete amiről nem beszélt, a közös emlékek felidézése, a sok nevetés, a kellemes beszélgetés....az első csókunk. Nehéz lesz elfogadnom és megértenem ezt a vérfarkasosdit, nehéz lesz minden egyes pillanatban arra figyelnem, hogy véletlenül se áruljak el róla valamit, de....az az igazság, hogy az eddig együtt eltöltött idő, még ha oly kevés is volt, olyan mélyen érintett, hogy nem akartam lemondani róla. Lassan de biztosan könnybe lábadtak a szemeim, a fájón szúró érzés hosszú ideig megmaradt, de fel sem fogtam csak akkor amikor az első könnycsepp legördült az arcomon és csiklandozott. Ujjaimmal töröltem le, nagyot kellett nyelnem, hogy a torkomban lévő gombócot visszagyűrjem.*
-Nem...nem akarlak elfelejteni Egon.
*Tudtam, hogy veszélyt jelentek ránézve, elég egyetlen vétlen elszólás és elárulom, vagy magyarázkodhatok, hazudhatok ami nem megy igazán. De nem akartam elfelejteni. Sokkal többet ért nekem annál, hogy érdemes legyen megbirkóznom egy ekkora feladattal és titokkal. Annyi mindent kellett még megtudnom róla és belegondolva ebbe az egészbe, épp arra készültem, hogy egy vérfarkas közelében maradjak, hogy a jövőben is együtt legyünk, filmet nézzünk és megbeszéljük, fagyizzunk, kocsmába járjunk, közösen főzzünk - amint kinőttek az ujjai, ez kész őrület - kempingezzünk az erdőben. Nehezen de megmoccantam, a whisky már dolgozott bennem, most épp a végtagjaimat zsibbasztotta nagy hozzáértéssel és a magamra tekert takaró is eléggé gátolt a szabad mozgásban, de azért sikerült egészen közel araszolnom Egonhoz a kanapén. felemeltem az egyik kezem, persze hezitáltam mielőtt megérintettem az arcát, mert most készültem először megsimogatni azzal a tudattal, hogy egy vérfarkast simogatok. A szemeibe néztem ahol még ott láttam az iménti fájdalom és veszteség érzésének árnyékát. Már tudtam miért mondta el mindezt, nehéz volt de mégis könnyebb még mindennek az elején elveszíteni, lemondani valamiről vagy valakiről, mint a történet legmélyén.*
-Nem akarlak elfelejteni, sem a találkozásunkat és a mozit, a jeges betonon való idétlen korcsolyázást, a sütizést. Ha bízol bennem.....szeretnék veled maradni. Nem tudom milyen egy vérfarkassal randizni, de majd megtanulom. Csak....mesélj róla. Mindenről, kérlek.
*Igazából....fel sem fogtam mibe kezdek bele, csak azt tudtam, hogy így akarom. Nem akartam Egont elfelejteni, bár ha kitörlik az emlékeimet róla, nem fog fájni a hiánya sem....de azok az emlékek az enyémek, a miénk, senki nem veheti el. Ha ilyen súlyos titkot kell őriznem, megteszem, megtanulok hazudni is ha kell, de nem akartam Egont elveszíteni. Ez pedig csak egyet jelenthetett. Azt, hogy szeretem.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Egon háza // Pént. Máj. 01, 2015 5:03 am

- Nem dehogyis – mondta meglepett hangszínnel, mint akit épp most kaptak rajta valamin, ami nem vet rá jó fényt. Valójában tényleg belekezdett volna kielemezni a vérfarkasos filmeket, ha némi pozitív reakciót kap a lánytól, de erre sajnos – vagy talán nem is annyira sajnos – nem került sor. – Néhány évtized csupán, jobbaknak csak néhány év – hazudta igen hihetően, mert nem akarta elkeseríteni a valósággal.
Tényleg megszerethette a whiskyt, mert elég sokat elfogyasztott belőle, nem mintha irigykedne, hiszen erről szó sincs, ráadásul egyébként is a lány vette az italt, igaz ajándékba Egonnak, de hát, van azaz információ, aminek hatására a jó modort háttérbe szorítják még a legkedvesebb emberek is.
A lány reakciója magyarázatára erőteljes meglepetésként érte, és a könnyek is igen megdöbbentették. Lemerte volna fogadni, hogy Rebecca inkább szeretné ezt a beszélgetést és a terhet, amit cipelnie kell ezután, semmissé tenni, ami talán mindkettejük életét könnyebbé tenné, de a folyamatos hazudozás, csak olyanok felé megy könnyedén, akik nem sokat jelentenek számára. Rebecca pedig nem ilyen volt.
- Talán önző vagyok, de ezt én sem szeretném – vallotta be őszintén a lánynak, de ha kérné megtenné, bár egyúttal akkor lehet saját magának is rendelne egy emléktörést, hogy neki se legyen túlságosan rossz, megint csak önzése miatt persze. Jobban belegondolva viszont ez rendkívül rossz ötlet lenne, mivel a végén még megtámadná a lányt, aminek még a gondolatát sem tudta elviselni, így a saját magán végrehajtott memóriatörlést félre is söpörte tudatából. Inkább szenvedne hónapokon, vagy éveken át, aztán idővel majd csak jobb lenne.
Ismét nem várt fordulatot vettek a kanapé eseményei, ahogy Rebecca közelebb húzódott hozzá, kezének érintése pedig úgy hatott rá, mint egy minden bűn alól való feloldozás, legalábbis, ha a „minden bűn” jelenleg a vérfarkasok elárulása volt egy halandónak. Önkéntelenül nyúlt fel baljával, de aztán egy enyhe fintor kíséretében inkább a jobbjával simította a lány kezét az arcához, és temetkezett bele kissé. Igazán jó érzéssel töltötte el kezének élettel teli, meleg kisugárzása, és bár örült az érintésnek, a lány szavai sokkal inkább felmelegítették testét és lelkét egyaránt.
- Bízom benned – jelentette ki határozottan, ahogy felnézett a lány tenyeréből eltökélt tekintetével. – Nem lesz egyszerű, de nem is lehetetlen. Csak senkinek sem szabad elmondanod. Sem Amandának, sem a főnöködnek, aki vérfarkas ugyebár, sem a szomszédjaidnak, sem senkinek a világon. Ilyenkor a legegyszerűbb szabály, amit követned kell, hogy mindent ugyanúgy csinálsz, mint eddig. Nem változtathatsz semmin, és akkor nem is lesz benned semmi feltűnő – hangja kellemes búgás volt az előtér nyílt terében. Halkan beszélt, bár nem hitte, hogy figyelnék őket, de az óvatosság előbbre való, amikor az ember titkokat közöl. - A helyedben a csokoládéérzetet sem mondanám senkinek – Egy pillanatra elhallgatott, hogy vajon megértette-e Rebecca, amit mondott neki, de mivel ez nem volt túl bonyolult, nem hitte, hogy problémája adódna vele. – Igazából vannak olyan dolgok, amiket nem fogok elmondani, de számunkra azok nem is lényegesek. csupán néhány száraz tény, a farkasok hierarchiájával kapcsolatban. De magamról szívesen mesélek, csak kérdezz bátran. – Még mindig szorongatta a lány kezét, és remélte, hogy a felmerülő titkolózása nem fogja eltaszítani tőle, de igazából tényleg jelentéktelen információ, hogy ki-kinek az alárendeltje. Legalábbis kettejük szempontjából teljesen.  
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 660
◯ IC REAG : 622
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Egon háza // Szomb. Máj. 02, 2015 6:57 am

Egon & Becca



*Azt hiszem érthető miért nem akartam filmelemzésbe kezdeni. Úgy sem lett volna jó semmire sem az egész, hiszen nem rég derült ki, hogy mennyire téves mindegyik megformálás. De engem most nem ez érdekelt, hanem az igazság aminek egy kicsit a részese lettem. Felfoghatatlan az egész, ellentmond minden racionalitásnak, minden eddigi, gondosan felépítet elméletnek. Még nem tudom, hogy izgalmasnak és jónak higgyem vagy veszélyesnek és rossznak, arra meg végképp nem gondoltam, hogy tetszőlegesen keverjem az érzéseimet. Visszakérdeztem a vérfarkasok kontrolljára de igazából nem tudtam mit kezdjek a válasszal, azt sem tudtam pontosan mi felett kell kontrollálniuk magukat, nem ismertem a természetüket, az egész létüket. Járt az agyam a történteken, csak épp homokszem került a fogaskerekek közé, és így bizony nehéz volt bármire is ésszerű magyarázatot találni, igaz, a mai világban a vérfarkasok létezése sem ésszerű. Ám mindezen túllépve amikor szembe kerültem Egonnal és elém vetítette csekély múltunkat, az érzelmeim elragadtak magukkal. Másnak talán nem jelentett volna sokat, könnyebben lemondott volna mindarról ami történt, nekem az a kevés is a világot jelentette. Másrészt, egyszer már belekerültem egy ilyen érzelmi zűrzavarba, sőt még mindig benne voltam, igaz egy kicsit másképp. Volt valaki, és most már nem voltam biztos abban, hogy csupán az anyám hibáztatható érte, aki elvette tőlem az emlékeimet, mielőtt megtörténtek volna. megfosztott valamitől ami az enyém, amit a magaménak kellene tudnom, sok-sok évnyi emlék, szép történet, szeretet érzése, vidám nyarak, könnyed és komoly beszélgetések a nagyimmal, a felnőtté válás egyik oldala. Mindettől megfosztottak és úgy éreztem, hogy a vérfarkasokhoz is köze van. Talán nem véletlen, hogy a ház tele van apró farkas bábukkal, hogy anyám minden igyekezete ellenére ide kellett utaznom, hogy tudomást szereztem a nagyimról és a titkolózásról, hogy nyakatekerten de megérzem a vérfarkasokat. Egont megszerettem, nem akartam elveszíteni sem őt sem a találkozásaink emlékét. Makacsul ragaszkodom hozzá, az enyém. Az pedig végképp feltette a pontot az i-re, hogy Egon sem akart elveszíteni engem. Nagyot kellett nyelnem, hogy legyűrjem a gombócot a torkomból. Arcának bőre forró volt, a tenyere is meleg és puha, sokat segített, hogy már nem láttam a félelmetes karmokat, azzal még meg kell barátkoznom és tudtam, hogy nem lesz egyszerű. Egy eltévedt könnycsepp sós ízét éreztem a halvány csokoládéé mellett. Igazából felesleges volt megemlítenem a bizalmat, hiszen Egon már azzal elárulta, hogy bízik bennem, hogy mindent, vagy majdnem mindent elmondott. Persze az egész áradat egy szerencsétlen véletlen miatt indult meg, hazudhatott volna valamit ahelyett, hogy mindent bevall, de nem tette. Jó érzés volt, hogy nem akar nekem többé hazudni, bár egy kevésbé veszélyes és hihetőbb történettel jobban megbarátkoztam volna. Mindegy, az élet valószínűleg már a születésemkor leosztotta ezeket a lapokat, volt még azonban a kezemben olyan amit nem láttam, de reméltem, hogy egy ász van köztük. Amíg Egon beszélt én csendesen megadtam magam a sorsomnak, homlokomat Egonéhoz nyomtam, elteltem a csokoládé illattal és próbáltam az eszembe vésni mindent amit mondott. *
-Nem mondom el, ígérem, de nem tudom, hogyan leszek képes mindent ugyanúgy csinálni. Hogyan nézek majd nap mint nap a főnökömre, hogy ne vegyen észre rajtam semmit? Talán mégis fel kellene mondanom, biztosan találok másik állást, mindegy milyet.
*Kétségbeestem. A színészi képességeimen áll vagy bukik az, hogy Egonra emlékezhetem vagy sem. Bármennyire is bíztam benne, a lelkem egy kis zugában feltételeztem, hogy ha mégis veszélyt jelentek ré és a titkára, szó nélkül elveteti az emlékeimet. Ezzel is meg kellett birkóznom, ez is egy olyan dolog volt ami nem normális. Mégis kik és hogyan képes beletúrni ilyen szinten a fejembe? Reméltem, hogy nem valami középkori sokk kezelés által ami után zöldség lesz belőlem. Egy kicsit elfordítottam a fejem és a sérült kezét néztem. Nem volt véres, de annál inkább borzalmasabb, a látvány a hiányzó ujjairól…..*
-Mi történt valójában a kezeddel? És….hogyan….működik ez az egész. Mit kell kontrollálni abban a… másik alakodban?
*Valójában fogalmam sem volt hol kezdjem a kérdezősködést, mindent tudni akartam, de nem tudtam mi az a minden, hol kezdődik és hol ér véget. Elvettem a kezem Egon arcáról és megpróbáltam magam elfészkelni szorosan mellette. Akár át is ölelhetett, hiszen a fejemet a vállára hajtottam és lehunytam a szemeimet. Azt reméltem, hogy így jobban el tudom képzelni azt amiről mesél.*

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Egon háza // Szomb. Máj. 02, 2015 12:13 pm

Nyugalom és békesség költözött Egonba, amikor homlokuk összeért. Milyen gyönyörű és csodálatos volt mindez, hogy Rebecca képes ilyen szeretettel viszonyulni egy vérfarkashoz, aki hosszú időn át hazudott neki, igaz megérthető okok miatt. Egon hallgatta a lányt és elgondolkozott rajta, hogy mi lehet a legrosszabb eshetőség, ami történhetne, ha idegeskedik valaki a főnöke előtt.
- Szoktál feszengeni a főnököd jelenlétében? Mert ha igen, akkor nincs gond. A farkasok elég jó érzékkel vannak megáldva, könnyen kiszagolják, ha valaki ideges, így ebben az esetben nem sok változást tapasztalna, de a legjobb lenne, ha nem úgy tekintenél a főnöködre, mint egy vérfarkasra, hanem pusztán, mint egy emberre. A legtöbb farkas amúgy is békés jószág, és nem akarnak az embereknek ártani. Uralkodni felettük némán a háttérből, azt igen, de ok nélkül nem bántanának senkit, főleg nem az alkalmazottjukat, hiszen az saját magukra nézve is rengeteg problémával járna – mondta miközben agya sebesen járt. Ki szerette volna találni, mi lehet a legjobb megoldás ilyen helyzetben, de sajnos Egon ezen a téren csak tanácsot tud osztani semmi mást, és remélte, hogy a lány megfogadja őket. – Szóval nyugodtan maradhatsz, mert ha felmondasz nála és süt rólad az idegesség, akkor azzal talán nagyobb bajba kevered magad, meg talán engem is, mintha a munkába temetkezve nem is törődnél az egésszel. A te helyzeted pedig még inkább rossz a mágiaérzékenységed miatt. A Grandmore nő is érzi rajtad, ugyanúgy, ahogyan én is. Gondolom hamar összerakná a képet, hogy valami nem stimmel a hirtelen felmondásoddal – vonta meg kissé a vállát, miközben a lány kezét fogta.
Igen kellemetlen helyzetbe hozta Rebeccát, de úgy hitte meg fog tudni birkózni vele. A törékeny külső és a néha túlságosan naiv lélek mögött kitartó személy rejtezett, aki Egon ellenállása ellenére mégis elment váratlanul a házához, hogy együtt süthessenek valamit. Igaz némi változással, de el is érte a célját. A lány tekintete Egon csonkolt kezére siklott, majd belekezdett a kérdezősködésbe és a férfi legnagyobb meglepetésére még hozzá is bújt, mintha védelmet akarna szerezni a közelsége által, de Egon tisztában volt vele, hogy nem erről volt csak szó. Kényelmesebb volt a kezét a lány vállain átvetni ezért megtette és remélte nem fog elhúzódni érintésétől, ami igencsak meglepő lenne, hiszen gyakorlatilag Egon testébe simult. Jó lett volna örökre így maradni, a pillanat szinte tökéletes volt, leszámítva, hogy bal kezével tudta csak átölelni, ami némiképp hiányos volt, de vigyázott rá, hogy ujjainak végei ne érjenek Rebeccához.
- Hát – mosolyodott el az egyáltalán nem túl kellemes emlék ellenére is. – Az úgy történt, hogy Gyagyással, a macskámmal játszottam és szóban játékosan akasztással fenyegettem, de persze nem gondoltam komolyan, csak hát az a macska olyan kis ütődött. Szóval az egyik vérfarkas meghallotta, amit mondtam Gyagyásnak és kiderült, hogy ő él-hal a macskákért. Emiatt összeverekedtünk és hát – vakargatta meg szabad kezével a fejét, miközben grimaszolt, bár ezt a lány maximum elképzelhette, mivel szemei csukva voltak - szóval ő jóval képzettebb harc terén és én vesztettem. A csuklóm bánta a dolgot, sajnálatos módon – kicsit elmerengett az emlékekben, de nem adta át ezt most a lánynak. – De, amúgy rendes volt az ellenfelem. Miután győzött bevitt a házba és a gyógyítóink gondjaira bízott, mivel én eszméletemet vesztettem. Mondjuk annyiból gáz volt, hogy elvette tőlem a macskámat, de hát, végül is tisztességes csatában nyerte el – vont kissé vállat Egon, vigyázva mivel a lány még mindig ott pihentette fejét. Egy ideig nem szólt, aztán összeszedve a gondolatait tovább folytatta. – A bestiát, vagy fenevadat, vagy a belső farkast kell kontrolálni. Sok neve van, de lényegében egy belső énünk, ami farkas és nem akkor született, amikor mi magunk, hanem akkor, amikor egy másik vérfarkas megajándékozott minket a vérfarkas léttel – egy pillanatra szemöldöke a magasba lendült és morfondírozó képet vágott, majd hirtelen megszólalt. – Mondjuk, ez speciel a valóságban is úgy van, mint a vérfarkas történetekben. Harapás vagy karmolás útján bárki vérfarkas lehet – meg fogja bánni, de Rebecca füle olyan csábítóan közel van, hogy muszáj volt fogait néhány centire tőle megcsattogtatni. – De nyugi – vigyorodott el, ha esetleg a lány hirtelen arrébb húzódott volna. – Kizárólag akkor tudom átadni, ha farkas alakban vagyok. De, amúgy kicsit elkalandoztam. Na, szóval, az a bestia néha rakoncátlan és mást akar, mint emberi fele. Vadászna, meg folyton kóricálna mindenfele, ahogy a farkasok azt már csak tenni szokták, de mivel az ember meg néha nyugodtan ülne a valagán, így érdekellentét lép fel kettejük között. Ilyenkor fontos, hogy ne engedjük szabadjára a fenevadat, mert akkor megy átváltozva mindenfelé és marha sok memóriatörlésre van szükség, hogy a titkunk megmaradjon.
Úgy hitte elég kimerítő választ adott a kontroll kérdésre, de ha még szeretne tudni róla valamit, akkor majd folytatja, most azonban csak elhallgatott és várta, hogy a lány megeméssze az elhangzottakat. Szinte biztos volt benne, hogy még lesz egy rakat kérdése, de ezt nem is bánta. Az ismeretlentől való félelem teljesen jogos és indokolt, de ha már egyszer nem lesznek homályos foltok a történetben, ha teljesen természetesnek veszi a vérfarkasok létezését, talán a főnöke láttán sem fog pánikrohamot kapni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 660
◯ IC REAG : 622
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Egon háza // Hétf. Máj. 04, 2015 8:04 am

Egon & Becca



*Minden eddig hallott képtelenség ellenére, jó érzés volt Egonhoz bújni. Új keletű tudásommal még hadakoztam, de Egon megmaradt embernek a szememben, vagy csupán én ragaszkodtam ehhez, az eddig együtt eltöltött kevéske idő és az emlékek szépítettek rajta, nem tudom. Erről az egészről beszélgetni volt furcsa és nem az, hogy mindezek után hagyom magam átölelni, és megérinteni. A hangja, a tekintete, az érintése és az egész lénye biztonságot sugárzott, hiszen eddig sem bántott egyszer sem, miért pont most tenné. Éreztem az ő vívódását is, nem lehetett könnyű sem hazudni ennyi időn át, sem pedig most elmondani mindent. Próbáltam valamennyire beleélni magam a helyzetébe, nem a farkaslétbe, hanem csak a lelkébe. Bár ha jobban belegondolok az egyik a másikát nem zárja ki, én viszont igyekeztem kizárni.*
-Nem igazán. Elég toleráns vagyok. Ő emberileg……..*Rögötn eszembe jutott, hogy nem az, de inkább megmaradtam az emberiességnél, semmint arra gondoljak, hogy milyen vérengző fenevad úgy egyébként. Másrészt nem tudhattam, valójában milyen ő és milyenek általában a vérfarkasok.* -Emberileg nem egy szerethető típus, de korrekt. Nem is a feszengésről van szó, hanem arról, hogyan nézek rá a következő találkozásunkkor. Igaz, ahhoz, hogy felmondjak, találkoznom kell vele, szóval már itt megbukik a tervem, és le kell töltenem a felmondási időmet.
*Nem tudtam mi vár még rám, de reméltem, hogy ez lesz a legnehezebb. Ám nem ez volt minden, újabb adalékot tudtam meg, most épp magamról. A „ragyogásom” ahogy Egon nevezte először, akkor viccesnek tűnt, most szinte kézzel fogható lett. Felnéztem rá, nem gyanakodva és nem számon kérőn, inkább kíváncsian. Végül is tudnom kell erről is és ki más segíthetne ha nem Egon.*
-Érezhető? Te is érezted? az első pillanattól fogva? Ezt….ezt nem lehet kikapcsolni valahogy? Nincs erre valamilyen trükk vagy relaxálás, mantra, tudomisén?
*Egy kicsit úgy éreztem jobb lenne feladni, úgy sem sikerülhet, minek görcsöljek rá. Valahogy úgy bújtam bele Egon ölelésébe, mintha ez lenne az utolsó és ki akarnám élvezni a végső cseppig. Olyannak is éreztem a pillanatot, amikor rákérdeztem Egon kezére és az egész történetre, mert nem tudtam hol kezdjem. Most megtudom az igazságot aztán végem. Mint a filmekben; „Elmondom, de meg kell öljelek.” Persze nem hittem, hogy Egon bántani fog, túl sok filmet nézek azt hiszem. Lehunyt szemeim előtt megjelent egy macska képe, persze nem láttam még Gyagyást, csak Egon elbeszéléséből hallottam róla, szóval nem voltam biztos abban, hogy bármennyire is lükének képzelem el, az hasonlítana rá, de így könnyebb volt nyomon követni a történetet. Ott akadtam meg amikor Egon a csuklójáról beszélt, nem mondta el pontosan mi történt és én nem akartam elképzelni, de nem volt szinkronban a csukló és az ujjak hiánya. Megdermedtem és megint felnéztem Egonra, ha érzi a „ragyogásomat” és minden mást is, akkor biztosan azt is érzi vagy hallja ahogy a szívem hevesebb dobogásba kezd, mint a pergődob. *
-A csuklód? Az egész csuklód? Az meg…hogyan? ….Ne! Inkább ne mond el.
*Gyorsan visszakoztam. Nem akartam hallani, feltételeztem, hogy bármennyire is nagy dolog, a jelenlegi helyzetet tekintve apró részlet csupán. Épp elég volt látni Egon csonkolt kezét, nem volt szükségem rémálmokra és nem akartam elképzelni hogyan történt a valóságban. Ez is elég fájdalmas volt, nekem is. A történet tovább folytatódott, de én elakadtam megint valamin. Először azt hittem, hogy mindez Egonnál történt, de ott nem voltak gyógyítók, nem hittem, hogy bárki más ott élne. *
-Ez hol történt? Elvitted valahova Gyagyást? És…meddig voltál…eszméletlen?
*Persze gondolhattam volna, hogy egy ilyen sérülés azzal jár, de hallani egész más érzés volt. Utólag aggódni hülyeség, de tényleg megijedtem. El sem tudtam képzelni mit élhetett át Egon, hogy miken ment keresztül, de az megfordult a fejemben, hogy ott kellett volna lennem vele. Ezek után már nem volt kérdés, hogy mit és hogyan kell kontrollálni, tiszta sor; a vérengzést. Az aki ennyire megsebezte Egont, nem igazán állt a helyzet magaslatán. Az egész vérfarkaslét a számomra olyan mint a személyiséghasadás, két én között civódni állandóan nem kis feladat, nehéz megérteni, hát még elfogadni amikor belecsöppen az ember. Ezen aztán elgondolkodom, egészen elmerülök az információ tengerben, nem csoda, hogy nem figyelek arra mit csinál Egon és megijedek amikor a fogait csattogtatja a fülemnél. Ugrom is egyet, természetes a reakcióm de rájövök, hogy csak tréfa volt, a leghülyébb ami Egontól kitelik. Nem csak elhúzódom, a vigyorát egy mellkason bokszolással viszonzom. Biztos nem fáj neki, jelzésértékű, amúgy sem tudnék nagyot ütni. *
-EGON! Ez nem vicces!
*Pedig igyekszik a későbbiekben úgy elmondani mindent mintha az lenne. Mintha csak egy kiskutya csínyeiről lenne szó. *
-És…mi történik addig amíg nem tudja kontrollálni? Te mit csináltál akkor és meddig tartott? Bántottál valakit? Emlékszel rá egyáltalán?
*Az egész még most is képtelenség, de muszáj mindent megtudnom. Azt is, hogy Egon milyen volt előtte és milyen lett utána. Hogy mindezek után mennyi emberség marad meg benne, hogy van-e lelkiismeret furdalása, szokott-e félni. Mindez persze még vagy ezernyi újabb kérdést vet fel, de nem tehetem fel mindet egyszerre.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Egon háza // Hétf. Máj. 04, 2015 9:28 pm

Egon hallgatta a lány szavait közben morfondírozva grimaszolt. Biztos nem lesz egyszerű beszélgetnie vele úgy, hogy tud róla valamit, amit nem kellene tudnia, de nyilvánvalóan képes lesz megbirkózni vele. Legalábbis bízott benne. A felmondást ezek után is rossz ötletnek tartotta, főleg, hogy a lány szerette a könyveket és nyilvánvalóan a munkáját is. Viszont az jó volt, hogy Rebecca megingott elhatározásában, talán Egon tud még mondani valamit, amivel végleg lebeszéli.
- Miért kellene másképp ránézned? – kérdezte, persze tudta nagyon jól, hogy ilyen információt könnyedén nem lehet feldolgozni. – A boltban pusztán a főnököd, és nem fog átváltozni a szemed láttára azt elhiheted, és kezet sem fog emelni rád. Szóval számodra pusztán egy ember, se több, se kevesebb. Kár agyalni azon, hogy havonta egyszer megugatja a teliholdat – vigyorodott el. Egyébként tényleg felesleges volt. Nem lesz könnyű, de sajnos ezt meg kell tennie. – Próbáld meg kizárni ezt a plusz információt, mintha nem is tudnád. Nekem sokszor segít, ha átverem magam, ideje neked is elkezdened – bólogatott összepréselt ajkakkal.
- Sajnos nem lehet – rázta meg kissé a fejét. – És igen, már akkor éreztem, amikor kimásztam a folyóból – egy pillanatra elvigyorodott. – Ja, amúgy vicces, mert nem úsztam a folyóban, vagyis hát, azt is csináltam, de tulajdonképpen halászgattam mielőtt partra vetődtem. Finomak a halak errefelé – vett vissza a vigyorgásból szelíd mosolygásig.
A lány felől idegesség, aggodalom áradt és még talán félelem is, ahogy elvesztett csuklóját ecsetelte. Valamint némi zavart is érzett, amit hamarosan Rebecca szavakba is öntött. Egon már nyitotta volna a száját, hogy válaszoljon, de a lány úgy tűnik nem akarta tudni, ezért a férfi úgy döntött eleget tesz neki, de aztán inkább meggondolta magát és megszólalt.
- Leharapta – vont vállat, mintha ez olyan természetes dolog lenne, mondjuk vérfarkasoknál az is. – De nem volt olyan vészes, ’95-ben az egész bal karom innentől le lett szakítva – tett egy hasító vágásimitálást felkarjának közepére.
Egy pillanatra elkalandozott, ahogy visszaemlékezett teremtőjére, aki aznap megtámadta, és leharapta a kezét. Irtó nagy mázlija volt, hogy két falkatag észrevette és a segítségére siettek, különben nem lehetne most életben és nem fecseghetné ki a vérfarkasok titkait egy halandó számára. Persze elhalálozása lehet csak kitolódott húsz évre, de talán nem lesz belőle túl nagy probléma.
Egy pillanatra zavart értetlenség ült ki arcára, aztán mint, akinek a fejében fáklyát gyújtanak rájött miért kérdez ilyeneket a lány. – Ja – nyújtotta el hosszan a szót, majd igyekezve bocsánatkérő arckifejezést magára venni tovább folytatta. – Az van, hogy már vagy négy hónapja nem a szellemes házban lakok – vakargatta meg fejét, miközben még hozzá tette. – Bocsi emiatt is. Gyagyás pedig ott lakott velem, ahol most lakok és ott látta meg az egyik vérfarkas ártatlan kis játékomat a jószággal – ennél konkrétabbat viszont nem fog mondani, még akkor sem, ha a lány kérdezősködne, mivel nem szeretné, ha egyszer csak betoppanna a farkaslakba meglepetést kiáltva. – Másfél napig voltam kiütve, azt hiszem. De még jó darabig marhára fájt a csonkom – húzta el a száját, visszaemlékezve a kínokra.
Rebecca pillanatnyi rémülete arcon csapta Egont, ahogy a lány keze a mellkasát. Nem igazán fájt neki, mégis jobb kezével elkezdte dörzsölgetni az ütés helyét.
- Szerintem az volt – vihogott halkan, de azért lesütötte szemeit egy pillanatra, hogy aztán újult erővel kezdhessen a magyarázásba.
Kellemesen hangulatos jókedve rögtön elpárolgott, ahogy Rebecca érzékeny pontra talált. Szíve hevesebben kezdett verni, és talán ezt a lány is észrevette, ha szorosan ott volt mellette. Jó ideig nem is szólt semmit, azon tanakodott, hogy vajon elmondja-e neki az igazat, vagy kamuzzon valami hihetőt. Végül úgy döntött belekezd a nem annyira kellemetlen részbe, de annak is irtó lassan állt neki, és szinte minden egyes szót megrágott többször is, mire valóban kimondta volna.
- Feketeség, olyan mintha aludna az ember, legalábbis az első átváltozások ilyenek, a későbbiek inkább olyanok, mintha egy filmet néznénk. Látjuk, és halljuk mi történik, csak éppen nem tudjuk magunkat irányítani, amíg nincs meg a megfelelő kontroll. Ilyenkor a fenevad az úr, szó szerint. Elég kellemetlen, de ezért van a kezdők mellett egy idősebb vérfarkas, többnyire a beharapójuk, ha életben van persze. Így minimálisra lehet csökkenteni a pusztítást az ifjonc körül. Ami pedig engem illet, nem, nem emlékszem semmire az elsőből – beharapta ajkait és elhallgatott, torka kissé mintha ki is lett volna száradva. Talán túl sokat beszélt. Jól esett volna neki egy kis whisky, de túlságosan kényelmesen voltak most így. – Emlékszel azokra a képekre, amiket neked küldtem? – kérdezte kissé fátyolos hangon. – És arra is emlékszel mit mondtam a moziban a családomról? – Ott autóbalesetet kamuzott, és most nagyon szerette volna, ha az tényleg igaz lehetne, de Rebecca már nyilván rég kitalálta, hogyha a 19. században született, akkor az csak hazugság lehetett Egon részéről. – Azok a gyerekek, akiket láttál, a testvéreim voltak. Vérbe fagyva találtam rájuk – hangja akadozóvá és halkká változott. – Én öltem meg őket – tette szája elé tenyerét. Torka még inkább kiszáradt és mintha néhány könnycsepp is elkezdett volna szemeiből kifelé vándorolni. – és semmire sem emlékszem belőle. – Egon elfordította a fejét, nem akart a lányra nézni, addig legalábbis nem, amíg össze nem szedi magát. Rég volt, el kéne felejtenie az egészet. Hány és hány embert ölt meg azóta? Férfiakat, nőket, gyerekeket. Talán értük is illene néhány könnycseppet hullajtani, mielőtt elmerül a teljes önsajnálatban. – De ez már igen régen volt, és semmit sem tudtam tenni ellene – nézett vissza a lányra, holott nem kívánta látni az arcát és érzéseit sem akarta felfogni. Mégis tudni szerette volna, tudnia kellett, hogy elfogadja-e Rebecca, vagy ez már neki is sok?  
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 660
◯ IC REAG : 622
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Egon háza // Kedd. Máj. 05, 2015 11:34 am

Egon & Becca



-Önkéntelenül.
*Tudtam, hogy csak jót akar, de én nem voltam olyan jó színész mint ő, nem tudtam hazudni sem szóban sem tettekkel. Hogyan lennék képes az érzéseimet palástolni? Ahogy ránézek egyből eszembe jut majd aminek nem kellene. Vagy már eleve olyan ideges leszek mielőtt belépek, hogy az ajkamat fogom rágcsálni és a kezemet tördelem. De talán éppen ez fog segíteni. Egon persze nem hazudtolta meg önmagát, mindig is humorral oldotta a feszültséget, bár kettőnk között olyan sokszor nem fordult elő ilyesmi, most sem erről volt szó. Értékeltem, hogy megint ezzel próbálkozik és egy kicsit megnevettetett.*
-Jaj Egon! Ez az ugatás…
*Elképzeltem, vicces volt. De csak néhány pillanatig, aztán újra rám borultak a komor fellegek. ez lesz az első megpróbáltatás amin át kell esnem és nem volt könnyű már csak belegondolni sem. Nem lesz ott Egon aki mindig megnevettet, legfeljebb csak gondolni tudok rá és a tanácsaira. *
-Elkezdeni. Meg kell próbálnom…vagyis, meg kell tennem.
*Lesz magammal egy hosszabb beszélgetésem mielőtt újra bemegyek a kiadóba, ez olyan lesz mintha hipnotizálnám saját magamat, hogy mit tegyek, mire ne figyeljek és, hogy itt az ideje annak, hogy megtanuljak hazudni, ami egyébként gyökeresen távol állt tőlem és az elveimtől. Persze könnyebb lesz meggyőznöm magamat arról, hogy csak ebben az egyben kell hazudnom, fel kell állítanom egy stratégiát, betanulni a megfelelő szöveget, hogy soha ne kelljen gondolkodnom mikor, kinek mit mondtam. A másik aminek a tudatával meg kell küzdenem az a mágiaérzékenységem és az, hogy tőlem függetlenül, kikapcsolhatatlanul működik, talán az érzelmeimet is közvetíti ami nem jó, nagyon nem jó. Azt hiszem ez lesz a legkevesebb. *
-Halásztál? Úgy érted, hogy….na neee! Éppen…nem így néztél ki és halat ettél? Nyersen? Ez igazán…a többihez képest azt hiszem, vicces.
*Kivételesen nem képzeltem el, anélkül is felfogtam miről beszél és más dolgok foglalkoztattak, példának okáért Egon keze, aminek a sérüléséről nem akartam részleteket tudni, de már késő volt visszakoznom. Olybá tűnt, hogy ezen a ponton túl Egon szándékosan próbál kibillenteni a nehezen megszerzett csekélyke nyugalmamból. Talán minden egyszerre akar rám borítani, félredobva a fokozatosság elvét, hogy később már ne érjen meglepetés….vagy azt akarja, hogy elájuljak. Még nem tudtam eldönteni, hogy hatásos-e vagy sem. A leharapás ténye nem is borított ki annyira mint az amit a karjáról mondott, mikor is? `95-ben. Kezdtem szédülni, az alkohol sem tett jót, már nem éreztem az áldásos hatást ami elterelte a figyelmemet.*
-Egon, kérlek szépen ezt hagyd abba.*Halkan mondtam, inkább könyörögtem, de nem ez volt az utolsó csepp a pohárban. -Akkor teljesen feleslegesen mentem oda és feltételezem, ahol most laksz, nem fogunk együtt főzöcskézni.
*Megértettem. Mindent. Csak azt sajnáltam, hogy még azelőtt elkezdünk majd távolodni egymástól, hogy közel kerültünk volna. Hirtelen olyan távolinak tűnt az a csók, és a közös emlékek, mintha meg sem történtek volna. Nem, nem vicces semmi és kíváncsiságom következő fellobbanásával a lehető legnagyobb kulimászba tenyereltem. Csak hallgattam a szavakat, „átváltozás, irányítás, beharapó” és még csak elképzelni sem tudtam mi zajlik le egy vérfarkasban amikor először ébred öntudatára. De nem ez volt a legszörnyűbb, hanem az amit ezután hallottam. Bólintottam a kérdésekre, jól emlékeztem a fejemben repkedő képekre a múltban lezajlott borzalomra, Egon családjára is akikről a moziban mesélt, de eddig nem raktam össze a felmerült tényeket, az már régen volt, eszembe sem jutott így utólag kombinálni. Most azonban…..Egon pedig csak mondta és mondta. Nem tudom melyikünk szemeiben gyűltek előbb könnyek, én sajátjaimtól már nem igazán láttam, valahol a tudatom mélyén még érzékeltem ahogy a kezemet a szám elé kapom, hogy ne kiáltsak fel, bele is haraphattam a tenyerem puha párnájába azt hiszem. Sziklányi gombóc gyűlt a tokromba, a szívem hevesen dobogott, amit nem mondtam ki a fejemben visszhangzott. * ~NE! NE! NE!~ Milyen mocskos és gonosz tud lenni az élet. Ki az aki ilyen csapást képes mérni másra annak tudatában, hogy ártatlanokat fog gyilkolni? Hol volt akkor amikor Egon mellett kellett volna lennie? Teljesen átéreztem a fájdalmát, és rájöttem mekkora idióta az a mondás, hogy az idő begyógyítja a lelki sebeket. Amikor Egon rám nézett a szemeiben olyan mérhetetlen fájdalmat láttam amilyet még soha senkiében. Átöleltem a nyakát és magamhoz szorítottam mintha ugyan ezzel bármit is segíthetnék. *
-Istenem Egon! Annyira sajnálom!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Egon háza // Szer. Máj. 06, 2015 1:57 pm

Egon határozottan örült a pillanatnyi nevetésnek, de tudta, nem tarthat sokáig. Ettől eltekintve vigyorra húzódtak ajkai, hogy aztán egyből komoly dolgokra terelődjön a szó.
- Igen, nagyon jó lenne – bólintott rá megerősítésként, amit már az imént is felvázolt. – Mindkettőnk érdekében – nézett rá szelíd mosolygás közepette. Persze nem örült, hogy Rebeccát hazudni tanítja, vagyis inkább a valóság figyelmen kívül hagyására, de ha már volt olyan ostoba, hogy elárulta neki a vérfarkasokat, akkor segíteni kell neki nem lebukni az első adandó alkalommal, amikor farkassal találkozik.
- Ja, eléggé – vigyorodott el Egon. – Ha gondolod, megmutatom majd egyszer, hogy miként néztem ki halászás közben, de azt hiszem most még nem vagy erre felkészülve, de lehet tévedek – nézett a lányra kérdőn. Túl kényelmesen ücsörgött Rebeccát átkarolva, hogy most akarjon átváltozni és lehet a lány sem díjazná, viszont ha esetleg szeretné, akkor felveheti teljes vérfarkas alakját, ezáltal is szokva a farkasokat valamelyest.
- Hát ott sajnos biztos nem – rázta a fejét összepréselt ajkakkal. – De, ha jelent valamit a ház ahol most lakok szépen berendezett, meg van fűtés is. Szóval nem kell aggódnod miattam. Sőt, még szellemek sem lakják – közölte Egon teljesen őszintén, hiszen ő meg volt győződve szavainak teljes igazáról. – És… rendben, a kényes részleteket akkor hanyagolom – mosolya fakón virított, és eszébe jutott, hogy így az emberevést sem kell a lánynak elmondania saját kérésére, no nem mintha el akarta volna mondani, hiszen az azért nem olyan, amivel szívesen dicsekszik az ember. Ezt még az alfának sem mondta el, aki valószínűleg magasról tett volna a dologra, de jobb néhány titkot biztonságban elzárni magunkban. Többek között ez volt az, amiről Egon sokszor hazudott magának.
Rebecca mindkét kérdésére rábólintott, és ennek Egon igazán örült, legalább nem kell magyaráznia, hogy mit is mondott a moziban, meg amúgy is felesleges lenne, hiszen pont arról volt szó, hogy most azt teljesen el is felejtheti. A lány reakciója kissé meglepte, és hirtelen arra gondolt, hogy talán nem kellett volna ebbe belekezdenie. Érezte a félelmet áradni belőle, a riadt magatartása is erről árulkodott, de ugyanakkor bánat is keveredett mindezekbe. Határozottan rossz ötlet volt, de Egon ezt nem foghatta fel, hiszen saját maga is elmerült a múltban. Kiszáradt torokkal és szomorú szívvel beszélt, és alig vette észre Rebecca kezét, amikor a lány az arca elé kapta azt. Mindkettejük szívverése megugrott, talán a lányé kicsit jobban, de Egonnak sem volt épp kellemes testvérei meggyilkolásáról mesélnie. Mindenre számított Rebeccától, a gyűlöletes nézésen át, haragos házból való kiutasításig, azonban amit kapott, azt teljességgel tudta, hogy nem érdemelte meg. A lány karjai köré fonódtak és nem sokára Rebecca szorító ölelésében találta magát. Szavai visszhangzottak elméjében és saját maga is valami hasonlóra gondolt. – Igen – suttogta, miközben saját maga is átölelte Rebeccát. – Én is nagyon sajnálom – számtalanszor szerette volna már semmissé tenni valahogy, de ez mindig is csak hiú ábránd volt részéről, hiszen a múltat bármennyire is szeretné, nem tudta megmásítani. Maradt hát számára, saját maga átverése, és a történtekre való nem gondolás, ami sokszor be is jött, most valahogy azonban nem bírta egy könnyen félresöpörni a dolgokat.
Nem tudta mennyi ideig voltak egymásba kapaszkodva, de nem is igazán érdekelte. Jól esett, hogy Rebecca ennyire átérzi a helyzetét, ami idővel jobb kedvre derítette. – Köszönöm – mondta, miközben lazított ölelésén és kicsit hátradőlt a kanapén. – Talán, feldobhatnánk valami viccesebb témát, mielőtt még jobban eláztatjuk a kanapét – mondta miközben néhány könnycseppet kidörgölt a szeméből. – Már tudok is egyet – közölte egy szipogás kíséretében. – Képzeld, egyszer megmentettem egy favágó életét, aki annyira részeg volt, hogy a saját lábszárába állította a baltát, és mire a visszatérő kollegái észrevették, már szinte menthetetlen volt a lába. Néhány nap alatt elüszkösödött, és olyan orrfacsaró bűzt árasztott, hogy majdnem kifordultam a szobából. De még meg tudtam menteni a lábát – mosolyodott el kedvesen. – Igaz, vagy egy hétig sántítottam utána, de megérte – azt persze elfelejtette mondani, hogy erre miként volt képes, de jelenlegi helyzetben teljesen érhető, hogy kicsit szétszórtabbá vált a kelleténél.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 660
◯ IC REAG : 622
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Egon háza // Csüt. Máj. 07, 2015 7:25 am

Egon & Becca



*A kedélyem elég hullámzó volt és ezerféle érzelem rohant át rajtam gyors egymásutánban. Félelem, tagadás, elfogadás, hitetlenkedés, jókedv – erről Egon gondoskodott mint mindig, de most nem tartós sikerrel – értetlenség, beletörődés. Nem tudtam mit kezdeni ennyi érzelemmel, fáradtam és a hirtelen megivott whisky sem tett már jót. Hogy mit kezdek majd magammal amikor először kilépek a házból a nagyvilágba és folytatom az életemet azokkal az információkkal amiket megtudtam Egontól, még nem volt egészen világos a számomra, de az biztos, hogy már semmi sem lesz olyan mint régen. csak reméltem, hogy legalább egy biztos pont lesz benne, és az Egon volt. Bólintottam, igen, meg fogom próbálni, meg kell tennem, hogy mást mutatok mint amit érzek, Egon érdekében. Mindkettőnkében. Arra is számítottam, hogy majd egyszer látom Egont….más alakban is, de nem most Igaza volt, arra még nem voltam felkészülve, egyelőre gondolatban sem voltam képes kimondani az átváltozásának eredményét. *
-Nem tévedsz. Ne haragudj. Még nem megy.
*Pocsékul éreztem magam, neki sem lehet könnyű és még én is elutasítom még ha csupán egyetlen ponton is. Elég volt mindezt feldolgozni és elfogadni, nem tudom jó döntés-e de úgy gondoltam így könnyebb mintha látom is és ahogyan az ölelésébe bújtam kényelmesebb volt és erőt adott. Tudta hogyan nyugtasson meg, talán ez az érzékenység is hozzátartozott az ő életéhez, megint csak elmosolyodtam egy kicsit arra, ahogyan biztosított a kellemes és kényelmes otthona felől.*
-Igen, sokat jelent. Legalább ebben nyugodt lehetek. Gondolom a szellem vadászat sem igaz.
*Ezt már csak mellékesen jegyeztem meg, olyan dolgokat tudtam meg Egonról, melyek mellett ez apróságnak és elhanyagolható ténynek tűnt. Rájöttem mindezek fényében, hogy akiről úgy hittem ismerem valamelyest, már nem létezik és soha nem is létezett. Mindent át kellett írnom Egonról, egyedül a kivételes humora maradt sértetlen és a lelkének az a része amelyik most is felém fordult. Az amelyiket megszerettem. Más biztosan szörnyetegnek látta volna azok után amit a családjáról mondott, én inkább vétlen áldozatként tekintettem rá. Átéltem a fájdalmát de elképzelni sem tudtam, hogy akkor mit érezhetett amikor meglátta mi történt és amikor világossá vált számára, hogy mindaz az ő műve. Csoda, hogy az elméje ép maradt. Belegondolni mennyi éven vagy évszázadon át kell cipelnie ezt a terhet….*
-Nem lehetett volna….nem akartad elfelejteni? Nálad nem működik az az emléktörlés amiről beszéltél?
*Nekem ajánlotta korábban amit visszautasítottam, jó okkal. De nekem nem volt olyan borzalmas emlékem mint neki, talán ezzel az emlékkel én sem szerettem volna tovább élni, lehet, hogy Egon helyzetében másképp döntöttem volna, már ha lehetséges. Mindezt úgy kérdeztem, hogy nem néztem rá, még mindig öleltem, hogy annyit adjak át a szeretetemből amennyit csak tudok, csak akkor engedtem el amikor éreztem, hogy ő lazít az ölelésén. Akkor néztem rá, a szemeibe, akkor láttam mennyire meg van zuhanva, az arca gyűrött volt az újból átélt szörnyűségektől, a szemei vörösek a könnyektől. Még sosem láttam férfit sírni, még inkább megindító volt. Persze ez őt mit sem érdekelte, megint azon járt az agya hogyan dobja fel a partit, mintha ezen bármekkorát is lehetne dobni. Hangyabokányit sem. Szerintem. Miközben beszélt, az arcához nyúltam és a könnyeit törölgettem ha hagyta, néztem őt és arra gondoltam mekkora lelkierő lehet benne ha ilyen gyorsan váltani tud. A korábban elmélyült vonásai most a szemem láttára simultak ki, és persze mosolygott. Én sosem leszek ennyire erős, túlságosan is mélyen élek meg mindet ahhoz, hogy könnyedén átlépjek rajtuk. *
-Ezt most nem értem. Hogyan? És miért sántítottál te utána?
*Először nem akartam odafigyelni, azt hittem megint valami leszakadt végtagról fog beszélni és hagytam, hogy az egyik fülemen be a másikon meg kimenjen. Csak amikor a végéhez ért, próbáltam visszaemlékezni mit mondott az elején és sikerült összeraknom a történetet. De így sem volt egészen világos. Eszembe sem jutott kombinálni a fájó könyökömmel ami alig egy perc alatt meggyógyult, akkor volt rá egy jó magyarázatom, amit megtartottam. Az elmúlt pár perc, vagy fél óra, esetleg egy egész, igazából nem tudtam követni az időt, olyannyira hullámzó volt, hogy megkívántam a fagylaltot. Mint minden nőnek, nekem is az hozott egy kis megnyugvást és szerencsére volt is a hűtőben egy doboznyi. Hiába volt tél és odakint hideg, a fagyi evés nem függött az évszakoktól. *
-Kérsz fagylaltot? Csoki és eper. Legalább most biztos lehetek abban miért érzek csokit a számban.
*Talán fejlődöm, hogy már viccelni is képes vagyok ezzel, bár ehhez képest a mosolyom elég halványra sikerülhetett.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Egon háza // Pént. Máj. 08, 2015 7:45 pm

Ezek szerint Egon jól sejtette, hogy átalakulni a kandalló előtt nem lesz éppen az a pillanat, amelyről Rebecca szívesen álmodozna következő napokban, mialatt hasában több ezer pillangó repked, felrepítve őt a csodálat és szeretet magasabb szférájába.
- Gondoltam – mosolyodott el halványan. – De igazából az sem baj, ha soha nem látod. Sőt talán az lenne a legjobb, igaz lehet, hogy segítene valamelyest, de ezzel még nyilvánvalóan várjunk.
Kényelmesen voltak, legalábbis a hím igencsak jól el volt helyezkedve és tetszett neki a lány közelsége, testének melege, valamint, hogy nem sikítozik, miközben fel-alá rohangál. Keveseknek lenne ekkora lelki nyugalma egy ilyen súlyos témát feldolgozni. Szívesen háton is veregette volna magát, hogy pont a megfelelő személynek tárulkozott ki, de nyilvánvalóan ez nem Egon érdeme, mivel fogalma sem volt, hogy a lány miként fog reagálni rá. Csak remélhette a legjobbakat.
A szellemvadászat témára grimaszolva felszisszent, majd hümmögött egy sort, miközben néhány „izé-t” is bevetett. Nyilvánvalóan ez bőven elég lesz Rebeccának válasz gyanánt, de azért egy kelletlen sóhaj után szólásra nyitotta ajkait.
- Hát, sajnos nem – rázta meg kissé a fejét. – Olyannyira, hogy még a szellemekben sem hiszek. Bocsi – vont vállat bocsánatkérése közepette, arcán pedig a szokásos sajnálkozó kifejezés ült, bár a lány nyilván nem láthatta, hacsak nem fordult, akkor épp feléje. –  És elnézést, hogy ezek szerint aggódtál is miattam, de láthatod, vérfarkasként a fűtetlen lakás is megteszi. Átalakultam farkas alakba és bebújtam a paplan alá. Teljesen jól éreztem magam – vigyorodott el, miközben egy kicsit jobban magához ölelte a lányt. Igazán nem szerette volna elengedni, és ha tehetné, minden bizonnyal tavaszig ölelné a lányt. Ez viszont valószínűleg mindkettejük számára elég hátrányos lenne, így nyilván előbb utóbb véget kell szakítani ennek az állapotnak is.
- Működne, de… nem akarom elfelejteni őket. Még, ha fáj is, ők az enyémek, velük éltem sok-sok éven át és… nem örülnék neki, ha kitörlődnének – hangja szomorkás volt és teljesen őszinte is. Tényleg nem akart a kínzó emlékektől megszabadulni, bármennyire is rosszak időnként számára. – Te… elfelejtenéd a családodat? –tette fel a kérdést olyan hangsúllyal, amiből egyértelmű, hogy Egon tudja mit fog a lány válaszolni. Természetesen ő sem tenné, legalábbis Egon így gondolta, igaz Rebeccával kapcsolatban a mai nap sok minden másképp alakult, mint azt várta, szerencsére pozitív irányban, de valahogy nem hitte, hogy a közeli rokonságát csak úgy kitöröltetné, csak azért mert meghaltak. – Na, meg a másik – szólalt meg visszafogott vidámsággal. – Annak idején nem is tudtam, hogy van ilyen lehetőség. Egy szóval sem mondta senki, és mire ezzel tisztába kerültem, már sokkal jobb lett a közérzetem és a beharapómat sem gyűlöltem már akkor. Néhány évtized távlatából pedig már nem volt közel sem olyan fájdalmas, ahogy most sem olyan kínzó, mint az a két hét, amikor csak bolyongtam a vidéken, miután rájöttem mit tettem – enyhe vidámsága megint elkúszott, de a felszínen azért még ott lappangott. Nem süllyedt túl mélyre, ami jó, mert nem szeretett huzamosabb ideig lehangolt lenni.
A lány Egon arcát törölgette és a férfi hagyta neki. Érezte a sós folyadék lenyomatát a bőrén, de nem hitte, hogy ennyire látszik is. Ezek szerint mégis. Mindegy, majd megesketi Rebeccát, hogy erről se beszéljen senkinek.
Egy ideig Egon hallgatásba merült és nem válaszolt a feltett kérdésre, azon morfondírozott, hogy vajon a vérvonalakba is beavassa-e a lányt. Talán nem túl jó ötlet, ezért magában őrlődött érveket és ellenérveket hozott fel, hogy ez az információ egy halandó ember kezében, vajon milyen veszéllyel járna rájuk nézve, de végül úgy döntött, hogy semmilyenbe. Rebecca közben megkívánta a fagylaltot, hangja pedig vidáman csendült. Örült, hogy kissé felengedett.
- Nem igazán – rázta a fejét lassan - ellenben whiskyt innék, és, ha már úgyis fel van bontva, neked pedig nem kell… - húzta felfelé a vállát, de nem fejezte be a mondatot, nyilván így is értette Rebecca a dolgot. – Tudnál hozni egy kést is? Persze, csak ha megbízol bennem, mutatni szeretnék valamit – arcán kedves mosoly terült szét. Döntésre jutott.

A lány a fagyiért és a késért ment, míg Egon elejtette zsákmányul a whiskysüveget. Saját maga is vehetett volna elő valami kést, de nem akarta erőltetni a dolgot, de ha a lány ezt megetette számára, akkor húzott egyet az üvegből és maga mellé helyezte a földre.
- Nyújtsd ki a kezed… nyugodtan, alig fog fájni. Ígérem – Rebecca nem volt bolond, nagyon jól tudhatta, hogy a kés nem a fagyihoz vagy a whiskyhez kell, és a kezét sem csak poénból kell kinyújtania. – Meg foglak vágni – ahogy ezt már sejthette. – Nem nagyon – mondta könnyedén. – Megengeded? – kérdezte, mialatt a lány szemeibe nézett. Egon tekintetében sem agresszivitás, sem kéjes mámor nem ült, amiért lehet megvághatja Rebeccát, inkább csak némi kíváncsiság, hogy megteheti-e azt, amire készül.
Ha megengedte, akkor felhúzta könyékig a pulcsiját és a felkar puha húsához helyezte a kés élét, közben saját karján is felhúzta a ruhaujjat.
- Ha szeretnéd, szorítsd meg a kezem – mosolyodott el halványan. A kést óvatosan húzta végig a lány karján, nyilvánvalóan fájt neki, hiszen vékony csíkban vörös vér kezdett el szivárogni a három-négycentis sebből. – Ne haragudj, tudom fáj, de nem sokáig – mosolya teljesen őszinte volt. Csupasz keze a lány bőréhez simult. Lehunyta a szemét, és a Fájdalomtérkép néhány pillanatnyi koncentráció után feltűnt elméjében. A seb élénken és vörösen lüktetett gondolati között, ahogy vérvonalának erejével kinyúlt érte és talán egy másodpercbe sem telt és az aprócska vágás, már saját karján vöröslött. A lány keze pedig olyan, mintha sohasem érte volna a hideg fém. Még csak a vágások utáni fehér begyógyult csík sem volt látható. – Emiatt sántítottam – vont vállat Egon mosolyogva. – Átvettem a sérülését, hogy megmenthessem az életét… de mielőtt szentnek könyvelsz el, elárulom pénzért csináltam és a gyakorlás miatt. Mondjuk az összeg csak jelképes volt és nem volt egálban azzal, ha elvesztette volna a lábát, vagy az életét.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 660
◯ IC REAG : 622
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Egon háza // Szomb. Máj. 09, 2015 7:23 pm

Egon & Becca



*Amint sikerül mindezen túltennem magam és valamelyest felfogom miről is van szó, elfogadom és már nem meresztem a szemeimet egy újabb meglepő információn, igenis látni akarom Egont. Valójában kíváncsi vagyok csak ezt az érzést még hagyom egy kicsit eltemetve magamban. Nem tudom mi lenne jobb, mi segítene mindezt elfogadni és feldolgozni, de abban biztos vagyok, hogy nem akarok most egyszerre mindent átélni ezzel kapcsolatban. *
-Még várjunk…..de szeretném….szeretnélek látni. De, most inkább maradj így.
*A titkolózásán már túltettem magam, legalábbis a tényen nem a hátterén. A lakatlan ház és a szellemvadászat már annyira apróságnak tűnt a többi mellett, hogy említésre sem volt méltó, épp csak költőien megjegyeztem. A látszat ellenére azonban cseppet sem voltam nyugodt, egyfolytában járt az agyam a sok, eddig csak mesének hitt, megmagyarázhatatlan dolgon, de muszáj voltam valahogy félretenni, kikapcsolni. Valójában én magam is meglepődtem saját magamon, sosem hittem volna, hogy viszonylag, a körülményekhez képest higgadtan tudom fogadni a valóságot. Más talán tényleg sikítozna és fel-le rohangálna, esetleg elküldené Egont a fenébe, nálam esélyesebb volt az elájulás, legrosszabb esetben egy vehemens amazon pedig puskát fogott volna rá. Egyik sem jött be. Ha Egonra néztem eltekintve a hazugságaitól, ugyanazt az ember láttam mint korábban, hamiskás, cinkos kis mosoly a szája szegletében, ravaszul csillogó szemek melyek mögött mindig valami poénon, csínyen túráztatja az agytekervényeit. Hajlamos voltam a meg nem értett dolgokat félretenni, amolyan pszichológiai vakság ez, a tagadás enyhébb formája. Sokkal kellemesebb volt nem gondolni rá és belebújni Egon ölelésébe mint állandóan agyalni rajta. *
-Így azért sok apró érthetetlen dolog értelmet nyert. Igen aggódtam, csak nem akartalak megbántani azzal, hogy leszólom a házat. De tényleg borzasztóan néz ki.
*Majdnem kiböktem, hogy egy kutyának is jobb dolga van, de azzal azt hiszem nagyon megsértettem volna, inkább beharaptam az alsó ajkamat. Éreztem ahogy szorosabban magához ölel és nagyon jólesett, mindkettőnk számára szükség volt erre a közelségre. Nekem azért, hogy egy kicsit megnyugodjak és elfogadjam Egon….másik életét, neki meg arra bizonyosság, hogy nem fogom sem elzavarni sem elárulni.*
-Hülye kérdés volt ne haragudj. Majdnem ugyanerre mondtam én is nemet. Persze velem nem történt ilyen borzasztóan fájdalmas dolog, de mégis…igazad van. A miénk, nem veheti el senki, ezektől az emlékektől leszünk azok akik vagyunk.
*Rengeteg különbség volt az emlékeink között, de egyvalamiben megegyeztek; a sajátunk volt, az életünk része. *
-Sajnálom. Nem szabadott volna így történnie.
*A hangulat megint hűvösebb és komorabb lett, de tudtam, hogy nem tart sokáig, Egon mindig is tett erről, hihetetlenül erős volt és ettől csak még jobban csodáltam. Még azt is hagyta, hogy a könnyeit letöröljem, ezt egy férfi sem hagyta volna, pedig ettől nem szenvedett csorbát az egójuk. Amikor később nem válaszolt a kérdésemre, annyiban hagytam, már az elején megmondta, hogy lesz olyan dolog amit soha nem fog velem megosztani, gondoltam ez is egy olyan titok ami rá vagy rám nézve veszélyes lehet. Talán elég is mára az ilyen titkokból, azért jutott eszembe a fagyi is, hogy feldobjam a hangulatot egy kicsit, a fagylalt mindig jót tett a lelkemnek.*
-Végül is a tiéd, csak elvettem belőle egy kicsit. Zsibbadok is tőle.
*A fejemre mutattam, tényleg megéreztem azt a pár kortyot, bár nem szédültem és nem akadozott a nyelvem, ez a zsibbadás kicsit lenyugtatott. Felálltam és kimentem a konyhába a fagyiért, kanálért és egy pohárért, visszafelé menet akartam magamhoz venni a whiskyt is, de megtorpantam félúton.*
-Kést? Minek neked kés? És miért mosolyogsz így? Akár egy horrorfilmben a sorozatgyilkos.
*Tényleg morbid volt még tőle is mosolyogva kést kérni, főleg azok után amit elárult nekem magáról. Persze megbíztam benne, tudtam, hogy nem bántana, már csak a kíváncsiság kedvéért is vittem neki egy kést, de emiatt kétszer fordultam, végül lepakoltam mindent a kanapé előtti kis asztalra. addigra már nála volt az üveg, felé toltam a poharat de megoldotta anélkül az ivást, persze azok után, hogy én az üvegből ittam, még ezt sem vehettem zokon tőle. Kinyújtottam a kezem de azonnal vissza is húztam amikor azt mondta alig fog fájni. Zavart mosollyal érdeklődtem, mégis mi a fenét akar művelni.*
-De fájni fog. Mit akarsz csinálni? Felvágod az ereimet?..........Ó persze, gondoltam, hogy nem a fagyit akarod a tenyeremre kenni vele. Minek vágsz meg?
*Végképp nem értettem, és mivel korábban nem válaszolt a kérdésemre, nem is kapcsoltam össze a sántítós részt ezzel, ő meg nem mondta, megint sejtelmes volt, de legalább nem villogtak őrült fények a szemeiben.* -Nem tudom, hogy megengedem-e.*Azt hittem túl vagyunk mára a rejtélyeken, most meg pszichopatát játszik és még engedélyt is kér hozzá, én meg amilyen marha vagyok még meg is adom neki. Most már tényleg kíváncsi voltam, azt hiszem nem vagyok normális…*-Ne…csak karcold…de mire jó ez? Miért nem mondod el?*A kezem a kezében volt, arra nem emlékszem mikor bólintottam, de mire feleszméltem már a fájdalom is belehasított a karomba.* -Áááúúúú! Ez fáj! Ó te jóég!
*Vér. Vékony patakban folyt a vérem le a karomon. Már nem használt a whisky sem, meredten néztem a kezemet és aztán elsötétült a világ. még arra sem volt időm, hogy magamtól megkérdezzem miért mentem ebbe bele. Egon magyarázatának pedig várnia kellett míg magamhoz térek. Egyelőre a jótékony sötétség és teljes érzéketlenség tartományában ringatóztam.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Egon háza // Szomb. Máj. 09, 2015 10:01 pm

- Rendben – mondta mosolyogva. – Maradok így – csak, hogy Rebecca nyugalma ne párologjon el. Jól esett neki, hogy nem kell külön nyugtatgatni, bár ebben lehet a whisky, amit benyakalt is segítségére volt. Végül is mindegy mi miatt, de a lány a kezdeti döbbentéből viszonylag hamar helyreállt, így sokkal könnyebb mindent elmagyarázni, na meg így a lány is sokkal jobban tud figyelni.
- Ugyan már – legyintetett Egon vigyorogva. – Nem is annyira vészes, még áram is van benne, meg… azt hiszem víz is volt – igen nyilván volt víz is, csak a gáz nem volt bekötve, ami miatt ritkán fürdött, mivel nem szeretett annyira hideg vízben pancsolni. De amúgy otthonos házikó volt, nem is igazán értette Rebeccának miért nem tetszett. Persze ízlések és pofonok, az emberek nyilván jobban igénylik a luxust, vagy csak Egon ennyire kisigényű. Persze a mostani lakásban azért kényelmesebb és van meleg víz is, ami miatt majdnem mindennap meg is szokott fürödni.
- Én is így gondolom – értett egyet szomorkásan – és nem haragszom. - Habár fájt neki, de az övé volt, és nem szerette volna, ha csak úgy egyszeriben elúsznának a tudatából, mintha sohasem lettek volna ott. Meg egyébként is, valamivel helyettesíteni kellene az emlékeket, mivel akkor meg azon pattogna, hogy nem ismeri a múltját és ki szeretné deríteni, hogy honnan származott. Ördögi kör lenne és ilyen hosszú idő után már igen sok időt kéne az emléktöréssel egybekötött módosítással az őrzőknek eltölteni.
- Nem, valóban nem lett volna szabad – vont vállat grimaszolva, bűntudattól lehangoltan. – De sajnos megtörtént, és ezen már nem lehet változtatni – ha meg változtattak is volna rajta, mára már egyébként is halottak lennének, igaz lenne a hátuk mögött hosszú és tartalmas élet, ami azért nem volt elhanyagolható szempont. Szerette volna kiverni a fejéből testvéreit, de jelen pillanatban nagyon ragaszkodónak tűntek.
- Tényleg? – kérdezte csodálkozva. – De, amúgy ez jó – vigyorodott el. – Úgyis azt szerettem volna, hogy együtt igyuk meg és lám, hát nem így történt? – kedve kezdett jobb lenni, és bár elméjében még ott zakatoltak a gondolatok, örült, hogy a lány mellette van és lassan ő is kezd feloldódni.
Néhány pillanat erejéig teljesen lefagyott, amikor Rebecca sorozatgyilkosnak titulálta és tudta, hogy csak nevetéssel tud ebből rendesen kimászni, mégis csak egy értetlen grimaszra és szemöldök felhúzásra futotta tőle. – Micsoda? Nem is úgy mosolyogtam – tárta szét kezeit, miközben arcára színlelt felháborodást varázsolt. – Amúgy a kés azért kell, mert mutatni szeretnék valamit. Már, ha megengeded – igazán nem szerette volna nagyon megsebesíteni, éppen csak egy kicsit, hogy aztán vérvonalának segítségével meggyógyítsa. Bizonyosan ámuldozni fog miatta, de legalább láthatja, hogy a vérfarkasok nem csak pusztítani tudnak, mint a filmekben.
Rebeccának nyilván nem tetszett az ötlet, de azért csak hozott egy kést, bár bizonytalanságot mutatott az Egonban való megbízás ügyében, legalábbis szóban mindenképp. Érzései persze másról árulkodtak.
- Mert, amit mutatni szeretnék, ahhoz ez elengedhetetlenül szükséges – nézett rá bocsánatkérően, kérlelően. Nagyon meg szerette volna Rebeccának mutatni a csodát, amit képes véghezvinni. – És igen, fájni fog, de nem jobban, mint amikor zöldségszeletelés közben véletlen megvágod magad – már persze, ha szokta néha véletlen megvágni magát.
- Áh, Rebecca, ezt így nem lehet elmondani – rázta a fejét mosolyogva. Dehogynem, simán el tudta volna mondani, de az olyan snassz lett volna úgy, és nem is biztos, hogy elhinné, és akkor úgyis kell majd bemutatót tartania. Ezzel egy csapásra kilő egy felesleges kört. A lány végül beleegyezett, bár elméje, mintha nem pont jó helyen járt volna, viszont bólintott és Egonnak ez bőven elég volt, hogy egy aprócska vágást ejtsen karján. A vére apró csíkban tört elő. Sajnálta, hogy fájdalmat okozott neki, de nem hitte, hogy komolyan képes emiatt felkiáltani, pedig így történt. Egon lehunyta a szemét és elkezdte átvenni a sérülést, ami tekintve, hogy csekélyke volt, néhány pillanat alatt át is került saját karjára. Mikor kinyitotta a szemét, azonban csak azt látta, hogy a lány előrebukik, még szerencse, hogy Egon nem fölfele tartotta a kést, így Rebecca feje puhán landolt a férfi combján.
- Ah, fenébe – közölte csalódottan, ahogy saját kezéből kezdett a vér csordogálni. Ha a lány sokat marad ájult be is gyógyul, mire felébred, és akkor kezdhetik elölről az egészet. Grimaszolva megvakargatta fejét a kést tartó kezével, majd a szeletelőt letette az asztalra, aztán kicsit kényelmesebb pozícióba helyezze a lányt. Talán letörölhetné a vért a karjáról, de akkor nem lenne semmi bizonyíték, és Rebecca csak képzelődésnek gondolná az egészet. Nem akarta felpofozgatni, had legyen ájult, ameddig csak akar. Lenézett a földön heverő whiskyre, majd felkapta és lassan kortyolgatva nekikezdett, hogy elfogyassza. Ha nem siet Rebecca az ébredéssel az egészet meg fogja inni, de hát annyi baj legyen. Persze gondolhatta volna, hogy a lány így fog reagálni a vér láttán, de ez az aprócska tény teljesen kiment a fejéből.

Végül, valamennyi idő után a lány kezdett magához térni, ekkor Egon letette az üveget és a lány felnyíló tekintetét figyelte.
- Jól vagy? – kérdezte aggódva. Karján a sérülés még látható volt, így nem kell megismételni a vágást, kivéve, ha a lány hitetlenkedni kezd, mert akkor nyilván újra kell csinálni, de talán jobban felfogja vezetni, nehogy ismét elájuljon.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 660
◯ IC REAG : 622
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Egon háza // Kedd. Máj. 12, 2015 7:14 am

Egon & Becca


*Éreztem én, hogy a most megszerzett nyugalmam csak átmeneti állapot, lesz ez még így se. Talán nem sokára, vagy azután, hogy Egon elment s én egyedül maradok. Tuti biztos ki fogok bukni, de a második fázist már jobban kezelem, az már csak amolyan levezető túra lesz, mint amikor valaki jól szétveri az állandóan csörgő telefonját, utána pedig megnyugszik. Nekem is valami ilyesmi kellett, persze én nem fogok semmit sem szétverni, annál sokkal jobban szeretem és becsülöm a házat és a berendezést, annyi kontroll azért van bennem, de valószínűleg fel s alá járkálok majd, fogom a fejem és folyamatosan „úristenezek”. Most elég volt a sok hallott információ, az apró bemutató, hogy elteljek vele, a többit szívesen elnapolom. Természetesen a benyakalt whisky is nagyban részese volt a megtalált nyugalmamnak, zsibbadtam tőle, de Egon is sokat segített. A humora amit mindig is szerettem, most kissé visszafogott volt, illett a helyzethez – már ha lehet ezt mondani – noha ő kezdte és kérdezés nélkül megosztotta velem a titkát, azok után nem akart semmit sem rám erőszakolni. Megértettem miért titkolózott eddig, miért hazudozott és azt is miért lökte át nekem az emlékeinek képeit. Lassan a legtöbb dolog helyre került bennem, a feleslegeseket pedig kidobtam. Egon bérelt háza is az utóbbiak közé tartozott, már nem volt semmilyen funkciója, hiszen nem lakott ott, és már nem is fogunk ott találkozni, mindegy volt már, hogy van-e benne víz vagy sem.
Az emlékei sokkal jobban izgattak, azokat nem tettem félre, úgy égtek bele az én elmémbe, hogy bármikor levetíthettem volna kockánként akár egy filmet. Újabb és újabb apró részletek körvonalazódtak, melyekre korábban nem figyeltem fel mert túl sok volt egyszerre. Önkéntelenül szelektáltam, most azonban egyre több mindent szerettem volna tudni, csak épp nem úgy ahogy Egon tervezte.*
-Ott kellett volna lennie veled….annak aki….ilyenné tett. Miért nem vigyázott rád?
*A világért sem akartam tovább uszítani most a gondolatait és a bosszúját, ennyi idő után úgy sem lett volna értelme, de erre kíváncsi voltam és persze arra is, hogy ő is feltette-e ezt a kérdést annak aki tönkre tette az életét. Változtatni nem lehet rajta, ebben Egonnak igaza volt, de sokkal könnyebb elviselni és együtt élni a történtekkel ha ismerjük a válaszokat. Rám is sok válasz várt, sorban álltak. *
-Nos, nem pontosan együtt ittunk belőle, de majdnem.
*Nem tudom miért örült ennek annyira, de kétség kívül látszott rajta az örvendezés. Az ellenkezését azonban elfogadtam.*
-Jó, oké, nem úgy mosolyogtál, legalábbis nem tudom, mert szerencsére rám még nem mosolygott sorozatgyilkos, és feltételezem a filmrendezőre sem. Szóval ami a filmekben van nem igazán tényszerű sorozatgyilkos mosoly.
*Próbáltam elviccelni a dolgot, de izgultam, főleg a zöldségszeletelés közben történtek miatt. Az eddig eltelt időben túl sok mindennel kellett megbirkóznom, nem reagáltam elég gyorsan ahhoz, hogy leállítsam Egont és balga mód még rá is bólintottam, csak épp nem tudtam mire. De olyan határozottan állította, hogy elmondani nem lehet, hogy végül beleegyeztem, aztán mindjárt visszakozni is akartam de akkor már késő volt. Megláttam a saját, csorgó vérem és éreztem, hogy nekem annyi. nem sokkal később mézgás aggyal tértem magamhoz, már a kanapén feküdve s onnan néztem fel Egonra. nem kérdeztem semmit egyelőre, csak vártam, hogy a fejemben a köd eloszoljon. Emlékeztem arra mi történt közvetlenül azelőtt, hogy minden elsötétült volna, a karomra, a csordogáló véremre, Egon noszogatására, hogy valamit mutatni akar. *
-Ühüm……jobb lett volna…..ha csak elmondod.
*Még mindig nem tudtam mit akart mutatni, mire volt jó szétnyiszatolni a kezem annak tudatában, hogy a vér látványától elájulok. Aztán arra a következtetésre jutottam, hogy ugyan, az a cukrászatbeli dolog olyan régen volt, biztosan nem emlékezett rá. Lassan felültem Egon mellett és ösztönösen megnéztem a kezemet. Azon nem volt semmi, megnéztem a másikat, hátha rosszul emlékszem a jobb és balt illetően, de nem…mert azon sem látszott semmi, abban viszont teljesen biztos voltam, hogy nem a lábamat vagdosta, szóval azt nem néztem meg. *
-Rosszul emlékszem, hogy elvágtad a kezemet?
*Enyhén zavarban voltam és a bőrömet nézegettem, még végig is húztam az ujjaimat ott ahol a vágást sejtettem, de nem találtam továbbra sem sérülést, sem heget. Csupán a karom másik oldalán néhány száradó vércseppet ami a gravitációnak engedve csorgott le. Szóval akkor mégsem vagyok hülye. Egonra néztem, aztán a karjára. Utóbbira nem tudom miért, hiszen nem merült fel bennem az ami valójában megtörtént, csak akkor ámultam el amikor megláttam rajta a sérülésemet. Az enyémet, amire emlékszem. *
-Beszarás!
*Lassan összeállt a kép a sántításról és a favágó vagy kicsoda nem elvesztett lábáról, a vágásról aminek az én karomon kellett volna lennie. Épp elég volt ez is, a könyököm már tényleg nem hiányzott. *
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Egon háza // Kedd. Máj. 12, 2015 9:57 pm

Teljesen igaza volt Rebeccának. Robertnek ott kellett volna lennie Egon mellett, hogy átsegítse az első heteken, hónapokon, de a körülmények nem voltak éppen teljesen tiszták, hogy teremtője ezt megtehesse.
- Előfordulhat, hogy ott lett volna mellettem, ha nem a véletlennek köszönhetném, hogy vérfarkassá váltam. Emlékszel még hogy vállon lőttek? – bizonyosan emlékszik még rá. – A golyó mielőtt belém fúródott volna, keresztül ütötte a beharapóm állkapcsát. A véres, nyálas töltény pedig úgy tűnt éppen elég, hogy megkezdje az átváltozást bennem. Robert pedig, így hívták, akitől származom – vakargatta meg kissé tarkóját, tudván, hogy a történet elég nyakatekert – nem tudta, hogy vérfarkassá tett. Gondolom éppen eléggé elvolt azzal foglalva, hogy a pofáját átlőtték, ezért inkább gyorsan elhúzta a csíkot. Aztán később persze egymásra találtunk köszönhetően az őrzőknek, akik gyakorlatilag hozzám láncolták a teremtőmet – na, akkor most már róluk is mesélhet, pedig szívesen kihagyta volna őket a történetből, de majd csak nagyon felületesen fogja őket elregélni, amúgy sem tud túlságosan sokat róluk.
- Óh, ne légy ünneprontó – nézett kissé szomorkásan a lányra. – Ez már több mint, majdnem olyan, mintha együtt ittunk volna – és annál nincs is jobb, mint amikor egy lánnyal kedvenc italát ossza meg, persze jelen pillanatban nem túlságosan önkéntes volt az ivás, hanem gyakorlatilag Egon belekényszerítette az őrületes történeteivel, de ez csupán részletkérdés. A lényeg, hogy nem egyedül kellett meginnia az ajándék whiskyt, hanem Rebeccával megosztva.
- Hát, ebbe így még nem gondoltam bele, de meglehet – vigyorodott a lányra, egyáltalán nem sorozatgyilkosnak szánt képpel. Fene tudja, azokat az eszelés ábrázatokat honnan vették, lehet egy óvodai alkalmazottat lestek meg munka közben, amikor már teljesen szétidegelték a csemeték. Ez elég ésszerűen hangzott, hogy megossza gondolatait Rebeccával, de végül letett róla, lehet nem díjazná nagyon az ötletet.
Viszonylagos könnyedséggel ment bele, hogy megvágja a karját, és Egon sajnos elfelejtette mit okozhat a lánynál a vér látványa, ezért igazán meglepődött, amikor beájult, de nem volt mit tenni. Sajnos vérvonalával az ájuláson nem tud segíteni, hacsak nem fizikai sérülés miatt történt, így csak várt és ivott, ivott és várt, míg végül a lány nyöszörögve magához tért a kényelmesnek tűnő pozícióban, amelybe Egon helyezte.
- Áh, de olyan bonyolult lett volna – nézett bocsánatkérően, majd ha kellett némi segítség az ülőhelyzetbe tornázáshoz, akkor támogatta valamelyest a lányt. Ha nem, akkor csak figyelte, van-e a dologhoz hozzáfűznie valója, hiszen úgy hitte már tisztában is van milyen csodálatos gyógyulásban lehetett része, ezért kicsit meg is lepte kérdése, de hamar kapcsolt, hogy valószínűleg még akkor nem esett le neki, de ez nem baj, először saját maga is baromi nehezen akarta elhinni, hogy képes sérüléseket átvenni.
- Nem, jól emlékszel, tényleg elvágtam – talán nem kellett volna a mondatot fülig érő mosollyal mondania, miközben aprókat bólintott. Persze nem volt semmi ártó szándéka és a farkasa is békésen szunnyadt ketrecében, még csak a vér szaga sem csalogatta előrébb.
- Így is lehet mondani – nevetett fel, miközben lassan elkezdte a zsebéből előrántott papír zsebkendővel Rebecca karján száradó vért eltávolítani. – Hát, szóval emiatt sántítottam – bár nyilván már felesleges a magyarázkodás, mert már felfogta, de azért jól esett neki egy olyan dologról beszélni, ami nem csak a pusztítást szolgálja. – Átvettem a favágó sérülését, hogy megmenthessem az életét, de mielőtt szentnek könyvelsz el, elárulom pénzért csináltam, valamint a gyakorlás kedvéért. Mondjuk az összeg szinte csak jelképes volt, és igazán nem volt egálban azzal, mintha elvesztette volna a lábát, vagy az életét – vont vállat mosollyal az arcán. Talán azt nem fogja megemlíteni, hogy Hitler életét is megmentette, de ha netán véletlen úgy adódik, még lehet azt is elárulja.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 660
◯ IC REAG : 622
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Egon háza // Csüt. Máj. 14, 2015 9:09 pm

Egon & Becca



*Valamennyire már tisztába kerültem Egon helyzetét, állapotát, képességét vagy mi a fenének nevezzem, illetően. A kérdéseim már ennek ismeretében merültek fel és adtam elő neki. azt mondta, hogy ha valakit vérfarkasá változtatnak akkor vigyáznak is rá, mert az első időkben kontrollálatlanul törnek elő az ösztönök, melyek nem biztos, hogy jó irányt vesznek. Ám vele nem volt ott senki, olyan pusztítást végzett ami nem csak más kárára volt hanem az övére is. Ilyen emlékkel szinte lehetetlen megbirkózni, ő még is megtette. Becsültem ezért, pedig más talán menekült volna előle és szörnyetegnek nevezte volna azért amit a családjával tett. Ám én átéreztem minden fájdalmát. Nem tudom, hogy az átélt emlékek miatt vagy anélkül is megtettem volna, de ott élt bennem minden kín és gyötrelem, vörösen izzó érzéssel. azt persze nem gondoltam, hogy ilyet lehet véletlenül is csinálni, de úgy tűnt ez Egon esetében megtörtént és valósággá vált. Magamban végigfuttattam a történteket, némi mentséget találtam az ő Robertjének de nem eleget.*
-azért gondolhatott volna erre is. Ha elég idős volt, tudhatta volna a következményeket.
*Igen, figyeltem minden egyes szóra, már kombináltam is. Szerintem jogos volt a felvetésem, de nem akartam túlragozni épp Egon rossz emlékei miatt. A whisky téma persze több érdeklődést nyújtott, főleg az én válogatós ál absztinenciám miatt, de végül csak rábólintottam az ő érvelésére.*
-Jó, rendben. Több mint majdnem együtt ittunk.
*Persze erre már nevettem. Csak egy kicsit, túl a sorozat gyilkosos témán, míg elő nem került a kés és a vérem. A nagy sötétség után persze számonkértem. Tudhatta volna, hogy a vér látványa számomra nem kifejezetten előnyös, de én is hibás voltam, mert rábólintottam, csak arra nem emlékeztem miért és hogyan. Az egész annyira ködös volt mint Albion, nem véletlenül és nem is poénból kérdeztem rá, hogy valóban megtörtént-e. *
-Elvágtad. Véreztem. Most pedig semmi nyoma.
*Ha létezik költői kérdés akkor létezik költői válasz is, vagy megállapítás, így az enyém ebbe a kategóriába sorolható. csak néztem a karomat s aztán az övét és csodálkozásomba belevegyült az újabb információ iránti hitetlenségem is. Még arra sem volt lélekjelenlétem, hogy a szám elé kapjam a kezem miután olyan egyszerűen és közönségesen kifakadtam. Nem jellemző rám az ilyen vulgáris kifejezés, de most előjött belőlem, őszintén és palástolatlanul. Egonnak persze ez nem volt olyan nagy dolog, úgy is reagált rá, míg én már pirulni kezdtem miután körvonalazódott bennem a hirtelenségem. *
-Bocsánat…nem szoktam ilyet mondani.
*Mentegetőztem, de nem tudom miért. Egon mellett már megtanulhattam, hogy ilyesmi miatt nem kell. Persze ettől még nem gondoltam azt, hogy ő közönséges, egyszerűen csak őszintén és nem magamutogatóan adja ki magából a véleményét. *
-Értem…..nem gondollak szentnek, de rossznak sem. A körülmények áldozata vagy. azt hiszem ki akartad hozni a legrosszabból a lehető legjobbat.
*Ebben a percben nem tudtam mit gondoljak, de nem könyveltem el szörnyetegnek, sem szentnek, ahogy azt ő mondta vagy visszautasította. Még mindig Egont láttam magam előtt, azt az embert aki megnevettet, aki mókásan tud vigyorogni, akinek mindig van egy jó szava és aki annyira pozitív, hogy még a legrosszabb pillanatomban is képes mosolyt csalni az arcomra. Ezért szerettem, a kedvességéért, a kivételes személyiségéért, mindegy volt miért alakult így. A jó ott volt benne és minden találkozásunkkor megcsillogtatta. nekem ennyi elég volt. még a karomra száradt vért is elkezdte letakarítani, a nagy mutatványának bizonyítékát. Nem tudtam elképzelni rossz emberként, szörnyetegként, vérfarkasnak is úgy képzeltem el mint egy hűséges, mókás és játékos kiskutyát. Ezt persze nem fogom előtte hangoztatni, ki tudja milyen lélek az a farkas ami benne lakozik, mert különálló személyiségnek képzeltem el, olyannak aki most éppen nyugodtan szunyókál és csupán néha rándítja meg a füleit. Felnéztem rá, bele a szemeibe melyek mindig mosolyogtak rám. Komolyan gondoltam azt amit mondani készültem, de nem tudtam hogyan érinti majd. *
-Nem akarom, hogy elmenj, sem most, sem máskor. Még mindig nem fogtam fel igazán ezt az egészet, de szeretném. Szeretnélek megismerni újból erről az oldaladról is és…..nem árullak el soha. Szeretném ha mindent elmondanál őszintén és egyszer majd szeretnélek….úgy látni. Majd akkor ígérem ki is mondom, de ne haragudj, most még nem megy.
*Átöleltem a nyakát és hozzábújtam. Most is ugyanaz az ember volt mint korábban, nem éreztem változást semmilyen téren, sem benne sem magamban. Nem tudtam mi lesz holnap, vagy azután, de abban biztos voltam, hogy Egont nem akarom elveszíteni, és az emlékét sem. *
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Egon Candvelon
Gyógyító

◯ Kor : 198
◯ HSZ : 593
◯ IC REAG : 575

Re: Egon háza // Szomb. Máj. 16, 2015 12:13 am

Egon felfogta Rebecca érzéseit, amelyek úgy tűntek összhangban vannak sajátjaival, csak míg a vérfarkas könnyedén túl tudta tenni magát rajta és hamar letudta magáról vedleni a pillanatnyi gyötrelmét, addig a lány érzései mintha hosszabban kitartottak volna a szenvedős résznél. Persze ez érthető, hiszen Rebecca most halotta először a történetét, és többnyire empatikus jellemnek ismerte meg, aki könnyedén képes elszomorodni más balsorsán. Egon viszont nem rendelkezett ilyen adottságokkal és sokszor érzéketlenül figyelte környezetében a szenvedőket, legalábbis azokat, akikhez nem fűzte semmiféle kötődés, szeretet. Igaz a vérfarkasoknál más volt a helyzet, a fajtája szenvedése megérintette, de nyilván nem jelleméből adódóan, hanem mártír vérvonalának átkos tulajdonsága lehet, hogy ha egy farkast sebesülten lát, akkor többnyire segítene rajta, hacsak nem határolódnak el tőle teljesen, ami sokszor megesik, mivel a vérfarkasok többsége elég büszke, főleg a harcos fajták, hiszen a sérülés az életük része, és nem kívánnak gyáva módon megszabadulni tőle. Egon pedig ezt tiszteletben tatja, kivéve, ha nem félholtan motyogja büszkeségtől maszlagos elutasító monológját, mivel ilyen helyzetben nem is nagyon tehet mást, mint segít a sebesültön.
- Nyilvánvalóan – ejtett meg egy kesernyés vigyort. – Százötven volt akkor szóval, gondolhatott volna ilyen eshetőségekre, de… nem mondanám rá, hogy ostoba volt, viszont nem mindent gondolt előre el, vagy utólag át. Nyilván fel sem merült benne az a lehetőség, hogy engem akaratlanul farkassá változtatott, de ha gondolkodott is rajta, nyilván nem túlzottan érdekelte. Jó magam sohasem kérdeztem – vont vállat grimaszolva – talán így a legjobb – Egon tényleg hitt ebben. Amúgy is nyilván csak annyit mondott volna, hogy leszarja, vagy esetleg cifrábban közli véleményét, még akkor is, ha valójában nem így gondolta. Ezt persze már sohasem fogja tudni megkérdezni tőle.
- Helyes – vigyorodott el. – Idő kérdése és rendes alkoholistát faragok belőled – közölte nevetve, igaz nem gondolta komolyan és remélte, hogy Rebecca sem hitte róla ezt, viszont jó volt elkanyarodni a nyomasztóan fullasztó múlttól. Az új téma talán könnyebbséget vitt mindkettejük lelki világába.

A vagdosás utáni felébredés biztos nem lehetett valami kellemes a lány számára és Egon sem érezte nagyon boldognak magát miatta, vagyis igen, de nem azért mert megvágta, hanem mert mutathatott olyat, amit nyilvánvalóan még egyetlen vérfarkasos történetben sem láthatott, olvashatott, hallhatott.
- Így van – bólogatott csillogó szemekkel, miközben az üveg whiskyért nyúlt, hogy leöblítse valamelyest torkát, bár nem érezte kiszáradtnak azt, de persze neki nem kellettek ilyen ócska kifogások, ha inni támadt kedve. Kivéve, amikor nem lett volna szabad, és valakit meg kellett győzni, hogy ez igazán létkérdés, és mivel csak alkohol van a közelben, muszáj azt bevetni a „szent cél” érdekében.
Mulattatta a lány reakciója saját spontán káromkodása miatt, de próbált együtt érzően nézni, habár a mosoly azért ott bujkált szája sarkában. – Megesik még a legjobbakkal is – na, eddig volt együtt érző, és máris vigyorgott, mivel számára, ami a lány ajkait elhagyta egyáltalán nem volt bocsánatra szoruló kifejezés.
- Hát, meglehet, de amúgy farkasnak lenni nem túl rossz dolog – nézett kedvesen a lány szemeibe, bár nem állt szándékában beharapni, és nem is hitte, hogy Rebeccának ez egyáltalán megfordult komolyabban a fejében, viszont ha esetleg kéri, akkor ellátogathat az alfához, hogy engedélyt kérjen, és ecsetelje Rebecca mennyire jó lenne már mártírnak, hiszen kedves személyiségével bizonyosan erre a vérvonalra született. Igaz a vért nem bírja, ami egy mártírnál elég nagy hátulütő, de idővel hozzászokhatna. Azonban nem hitte, hogy a lány kérné, Egon pedig nem fogja sem erőltetni, sem javasolni, mivel sokkal nagyobb biztonságban van, amíg kimarad az egész, alviláginak is beillő farkastársadalom színesen kavargó vészterhes életéből. – Még számomra sem, pedig sok olyan sérülést viseltem magamon, amit eredetileg nem is nekem szántak. Ha kicsit több ambícióm lenne, és nem félnék attól, hogy valaki kiszúrja, hogy alig öregszem, valószínűleg nem élnék ennyire vándoréletmódot – vonta meg a vállát, majd meghúzta az üveget. Nem magyarázta meg, de nyilván a lány érhette, hogy a folyamatos költözés a farkas élet egyik kellemetlensége, amivel egyébként nem mindegyik farkas él. Valakik vannak olyan bátrak, hogy negyven-ötven, esetleg száz évet is egy helyen töltenek, persze körültekintően járnak el, és gyakran változtatják otthonukat a városon belül, valamint nevüket is módosítgatják.
- Ennek örülök – hangzottak szavai teljesen őszintén, miközben a lány közel bújt hozzá, és átkarolta őt – Engem már meggyőztél, hogy soha nem árulsz el senkinek, és nagyon bátor vagy, hogy a lehetséges veszélyek ellenére nem élsz a feledéssel – hangja bátorító volt, és igazán boldog. Minden egyes szónak, amit a lány kimondott Egon csak örülni tudott. Saját maga is úgy gondolta, hogy korai, de az igazán kedvére való volt, hogy nem zárkózott el attól, hogy lássa őt bestia képében. Mondjuk, még nem is tudja, mire számíthat, talán felvilágosíthatná. Miért is ne? Kicsit fészkelődött, hogy ketten együtt kényelmesen legyenek és kissé merengőn mesélni kezdett. – Amúgy nem csak egy alakunk van. Át tudunk változni igazi farkassá, amilyenek az erdőben kószálnak… ha nem szeretnéd hallani, akkor nem ecsetelem – nézett kérdőn a lányra, de ha nem volt ellenére, hogy szóban lefesse magát, akkor tovább folytatta. – Szóval én szürkésfekete vagyok, amint azt a karomon már láthattad, de vannak köztünk fehérek, tarkák, éjfeketék, bézs színűek, és szinte minden árnyalat, ami szerepelhet egy farkason. Van aztán még egy négylábú alakunk, de az baszott nagy… pardon, nagyon nagy – javította ki magát egy bocsánatkérő pillantás közepette. – Zömök, medveszerű megjelenéssel, csak éppen farkasra hasonlító fejjel. Meg van a kétlábú alakunk, amit szinte minden vérfarkasok filmben láthattál, nem tudom miért azt emelték ki a legtöbb ábrázolásban, de nyilán az emberek, akik nem kaptak feledést, ezen alakunkat láthattak legtöbbször – vont kissé vállat, igazából ezt ő maga sem tudta, de lehet, hogy csak így alakult. Ki tudhatná ezt, több száz évre visszamenőleg.  
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rebecca Morgan
II. Tanonc

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 660
◯ IC REAG : 622
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Egon háza // Vas. Máj. 17, 2015 7:25 am

Egon & Becca



*Egon minden egyes újabb percben ámulatba ejtett azzal amit mondott. Nem gondoltam azt, hogy valótlant állít, vagy csak jobb színben akarja magát feltüntetni, mindazok után amit megosztott velem nem volt oka rá. Talán a kényszerű hazugságokon túl, néha Münchhausen bárót játszik, de akkor is csupán azért, hogy szórakoztasson. Egonnak ez a lételeme, nem is tudnám elképzelni másképp. Csodáltam és becsültem azért amit átélt, ahogy átélte és ahogy túlélte, a korábbiakhoz képest a véleményem róla azzal bővült, hogy rendkívül erős jellem, és ezt az erőt nem a farkasa adta neki, nem belőle fakadt. Nem tudtam mit hozzáfűzni a teremtője védelméhez, de amit gondoltam és amit éreztem abban a pillanatban, az valószínűleg ott volt a szemeimben. Csak néztem mint valami csodát, egészen addig míg be nem nyögte az alkoholistás szöveget. Akkor aztán az egész kipukkant mint egy lufi, és én vele nevettem. Nem volt szándékomban alkoholistának állni, annyira abszurd volt a kijelentése és tudtam, hogy ő sem gondolja komolyan. *
-Sok idő kell hozzá.
*Neki van bőven, nekem már nem annyi. Csak egyetlen pillanatra lobbant fel bennem a tény, hogy ő már hány éves is és, hogy mennyi ideje van még, hogy nem fog öregedni soha, míg felettem elszállnak az évek. Eljön az idő amikor hiába nem akarom majd elveszíteni, el kell engednem, de nem akartam ennyire előreszaladni, a pillanatnak akartam élni ami bonyolult volt és nehéz, de mégis jobban megmelengette a szívemet mint eddig bármi. Gyorsan el is felejtettem mindezt, nem sokkal később már nem is kellett akarnom, magától merült feledésbe a sötétséggel együtt.
Miután magamhoz tértem, már eszembe sem jutott és így volt ez jól. Egyik ámulatból a másikba estem, momentán egon újabb kiderült képességének birtokában feredőztem. Nehéz volt felfogni még egy újabb csodát, érthető hát ha nem voltam képes kontrollálni a kifakadásomat. Őszinte megnyilvánulás volt ez a részemről, mégis zavarba jöttem miatta, mert nem szoktam ilyesmit mondani, de persze Egonnál ez nem okozott problémát, ennek ellenére nem fogom rendszeresíteni.*
-Velem nem igazán szokott megesni….de ez….
*Mutattam rá a lényegre, vagyis a karjára s az enyémre, s még mindig nem voltam magamnál igazán. Nem tudtam mit gondoljak a dolog felől, persze biztos, hogy sokaknak ez jó és előnyös, de Egonnak nem. nem a sérülést gyógyítja csupán hanem átveszi, saját magának okozva ezzel gondot, fájdalmat, sérülést, s bár nem voltam teljesen tisztában ennek a mibenlétével, azért sejtettem, hogy ez olyan lehet mint az elem, ami egy idő után lemerül. Vajon neki hol a határ? S miért csinálja mindezt? A farkasléttel az önfeláldozás is együtt jár, kényszert érez, hogy segítsen mindenkin vagy képes válogatni? S ha igen, megteszi? Egy sorozatgyilkost is meggyógyítana ha úgy hozná a sors, vagy otthagyná vérben fürödve? *
-Mi a jó benne?
*Itt jött el az a pont amikor tényleg minden érdekel. Nem csupán a felszín, a tény, hanem az ő érzései is ezzel kapcsolatban. Nem elhanyagolható tény az amit a családjával tett, de azon túljutott, de vajon a hosszú életet, a bujkálást, az állandó vándorlást ami szükségszerű, hogyan élte meg? A szavaiból kiderült, hogy nem olyan jó, de ez nem volt elég nekem. Tudnom kellett, azt is mi lesz mindezek után. Pillanatnyi gyengeség volt csupán, hogy elárult magáról valamit, aztán a többi jött mint a lavina. Tudtam, hogy el akarja mondani, mert egy idő után minden titok terhessé válik, nála most jött el az ideje. Elmondta, beavatott mindenbe, s bár nem mondta ki nem volt nehéz a sorok között olvasni. El fog menni. Nem holnap és nem pár hónap múlva, de egy idő után elmegy. *~Talán egyszer majd muszáj lesz.~ *Nem mondtam ki, és próbáltam elásni magamban az érzés ami a félelemről szólt. nem is a veszélyektől féltem amit mindezzel a tudással a fejemre vontam, hanem attól, hogy eljön a nap amikor el kell engednem. Nem akartam most ezzel foglalkozni, minek előre aggódni valamin azért, hogy rossz kedvem legyen, ráérek majd akkor belezuhanni a fájdalomba. *
-Ó! Tényleg? Ezt is tudod irányítani?
*Kétség sem férhetett hozzá, hogy hallani akarom. Egyelőre csak hallani és elképzelni, a látvánnyal még várnék. Egészen az ölelésébe bújtam, bár így nem láttam az arcát, de jó volt most így. A közelsége megnyugtatott.*
-Igazi farkas….nagyobb vagy mint az erdei farkasok? És mire jó ha csak félig változol át? Gondolom van jelentősége.
*Próbáltam elképzelni a leírás alapján egy „baszott nagy” farkast szürke bundával. biztosan csodás lehet, szebb mint kétlábon. *
-A farkasok csodálatos lények. Szeretem őket, kislány koromban az állatkertben ott töltöttem a legtöbb időt a farkasoknál. Őket sajnáltam a legjobban amiért rácsok között kell élniük, legszívesebben kiengedtem volna őket. Láttam a szemükben a szomorúságot, a beletörődést.
*Akkor még úgy hittem minden rendben van velem és anyával. Kellemes emlékek voltak ezek, eltekintve a farkasoktól. Legalább százszor megkérdeztem anyámat miért nem lehet őket szabadon engedni, most is megkönnyeztem az emléket. Felemeltem a fejem, Egonra néztem és feljebb tornáztam magam. A tenyeremet az arcára simítottam, homlokomat a homlokának nyomtam, beszívtam az illatát.*
-Jó illatod van.
*Nem tudom miért mondtam ezt, csak úgy kiböktem. Egon nem volt sértődős, reméltem, hogy most sem bántottam meg, de nem emiatt a félelmem miatt vágytam arra, hogy megcsókoljam, most először azok után amit megtudtam róla. Csak vágytam rá. Lassan közeledtem az ajkaihoz, ha hagyta finoman érintettem meg először, mint aki csak kóstolgat. Ha nincs ellenállás a részéről akkor folytatom, de ez a csók most nem a szenvedélyről árulkodik, bár van benne ebből az érzésből is, inkább a szívem nyújtom át vele. *[/color]


A hozzászólást Rebecca Morgan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Máj. 20, 2015 5:59 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: Egon háza // Today at 11:20 pm

Vissza az elejére Go down
 

Egon háza

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 8 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Fairbanks :: Házak, lakások :: Házak-