HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
AKTÍV KARAKTEREK
115 TAG 52 FÉRFI 63 NŐ
FAIRBANKSI FALKA
31 TAG 14 FÉRFI 17 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
29 TAG 15 FÉRFI 14 NŐ
ŐRZŐK
33 TAG 15 FÉRFI 18 NŐ
EMBEREK
13 TAG 4 FÉRFI 9 NŐ
VÉRVONALFŐK
9 TAG 4 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legszomorúbb:

...A Legjobb Bónusz:



írta  Joana Lynn Palmer Today at 3:20 pm
írta  Joana Lynn Palmer Today at 3:07 pm
írta  Alignak Today at 12:30 pm
írta  Alignak Today at 12:19 pm
írta  Corinne June Mouser Today at 11:59 am
írta  William Douglas Yesterday at 11:09 pm
írta  Angel Honore Gadot Yesterday at 10:29 pm
írta  Jonathan Wilson Yesterday at 10:03 pm
írta  Primrose Trevelyan Yesterday at 10:03 pm
írta  Timothy Keldron Yesterday at 7:14 pm
írta  Alignak Yesterday at 11:10 am
írta  Angel Honore Gadot Yesterday at 10:52 am
írta  Nessa O'Brien Szomb. Okt. 21, 2017 5:32 pm
írta  Prof. Dr. Lester J Edison Szomb. Okt. 21, 2017 2:53 pm
írta  Darren Northlake Pént. Okt. 20, 2017 11:01 am
írta  Alignak Kedd Okt. 17, 2017 6:36 pm
írta  Alignak Kedd Okt. 17, 2017 6:35 pm
írta  Alignak Kedd Okt. 17, 2017 6:33 pm
írta  Alignak Kedd Okt. 17, 2017 6:32 pm
írta  Alignak Kedd Okt. 17, 2017 6:29 pm
Alignak
 
Darren Northlake
 
Catherine Benedict
 
Angel Honore Gadot
 
Destiny Maeve Bluefox
 
Jackson Carter
 
Balthazar Bluefox
 
Payne Holmes
 
Achilles Kilpatrick
 
Primrose Trevelyan
 

Share | .


























 

 Caldwell rezidencia

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6672
◯ IC REAG : 8481
Caldwell rezidencia // Szer. Dec. 10, 2014 7:37 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Flora Ashwood
Informátor
avatar

◯ Kor : 44
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)

Re: Caldwell rezidencia // Csüt. Dec. 11, 2014 1:51 am



előzmény



Döbbenten bámultam rá, amikor elkezdett röhögni. Épp most lőtték meg, erre röhög. Azt hiszem, nem tudok ezzel a szituációval mit kezdeni. Nem épp mindennapos dolog az életemben, hogy lövöldöznek körülöttem. Ez lenne a nagyváros átka?
Kényszeredett mosoly suhan át az arcomon, amikor átkarolja a derekam… de amikor a keze lecsúszik a fenekemre, felháborodásomat jelezve felé, kicsit megmarkolom a combját, még ha ezzel több vért is préselek ki belőle. A plusz fájdalom talán elveszi a kedvét attól, hogy markolásszon. Hogy lehet ilyen hülye, hogy ebben a helyzetben is még ilyenekkel szórakozik!?
- Elképesztő, hogy még ilyen helyzetben is képtelen rendesen viselkedni! – Sziszegtem az orrom alatt, majd Franci sértegetésére felszaladt a szemöldök.
- Kettejük közül maga a nagyobb szörnyeteg. – Kértem ki a dolgot Franci nevében is. Nem értem, mit ártott neki a kocsim? A motornak nem tulajdonítok jelentőséget, ami mellettem parkol. Fogalmam sincs róla, hogy hozzá tartozik. Ha tudnám, akkor lehet azon nyomban itt hagynám, és meg se állnék Fairbanksig… vagy legalább Anchorage határáig. Úgy csinál, mintha ő tenne nekem szívességet azzal, hogy hajlandó beülni, és nem fordítva. Végül is az én kárpitom lesz feltehetően összevérezve. Persze ez mit érdekli őt? Vadember.
- Ha nem ül be, itt hagyom, és magyarázkodhat a zsaruknak, meg a kórházban az orvosoknak. – Húzom fel az orromat. Nekem aztán mindegy… én csak segíteni akarok, de ha ennyire finnyás a kocsimra, akkor nem fogok könyörögni, hogy üljön be.
Végül csak jobb belátásra tér – hihetetlen – és beül az anyósülésre.
A beszólására megforgatom a szemeimet, vérétől maszatos kezemet kabátzsebembe rejtem, még jó, hogy piros a kabátom… Másik kezemmel felmarkolom a könyvekkel teli táskát, és kinyitom a vezetőoldali ajtót, majd a hátsó ülésre dobom a táskát, és beülök Raymond mellé. Igazából nincs semmi tervem, csak nem akartam, hogy szem előtt legyen… Kórházba semmiképp nem vinném. Azzal az erővel tényleg itt is hagyhatnám.
- Fogalmam sincs, hogy az hol van. Nem ismerem a várost. – Mondtam idegesen, miközben a kulcsot betoltam, és elfordítva felbőgött a motor. A kesztyűtartóban van egy Anchorage várostérképem, de nem lenne hozzá idegzetem, szóval kénytelen mondani az utat.
Kioldom a kéziféket, hátramenetbe állítom a váltót, majd a kuplungot felengedve adok egy kis gázt, és félig hátra fordulva kitolatok a parkolóhelyről. A távolból már hallani a szirénázást, szóval ahogy egyenesbe kerülök az úton, gyorsan át is váltok, és a gázra taposok, hogy még azelőtt eltűnjünk innen, hogy a zsaruk kiérnének. Futólag körbepillantok az épületek homlokzatán… a póznákon, de szerencsére sehol se látok térfigyelő kamerát.
A legtöbb amerikai kocsival ellentétben Franci nem automata. Én még Európában tanultam vezetni, és ahhoz szoktam hozzá, hogy én kezelem a kocsit, és nem bízok mindent az elektronikára.
Amíg el nem érünk az első lámpás kereszteződéshez, nem szólok egy árva szót se. Raymond így is hallhatja, hogy még mindig erősen kalapál a szívem. A pirosnál feltorlódik a kocsisor, kiteszem az indexet, és begurulok én is Francival, elvegyülve a többi jármű között. A másodpercszámláló még egy percet jelez a váltásig, ezért most először engedem meg magamnak azt a luxust, hogy a hímre pillantsak. Az arcáról a lábára siklik a tekintetem.
- Tényleg meg akarja ölni? – Utaltam a lövöldözőre, és arra, amit utána kiáltott. Aztán megráztam a fejem.
- Buta kérdés volt. Inkább nem akarok róla tudni... – Visszafordultam a lámpa felé. Még fél perc. Próbáltam mélyeket lélegezni, hogy tényleg lenyugodjak kicsit. A kormánykeréken nyugvó kezeimre siklott a pillantásom. Mindkettő remegett az idegtől. Sötétvörösesen… barnásan rászáradt Raymond vére a kezemre. Ahogy lepillantottam a lábaimra, úgy vettem észre, hogy fehér nadrágom is vérfröcsekes lett egy tenyérnyi területen. Elfordítottam a fejem, kipillantottam a kocsi ablakán a mellettünk álló kék Ford ablakán át egy szőke kislány bámult át hozzánk. Ahogy észrevette, hogy nézem, mosolyogva integetett.
A lámpa átváltott végre, én meg lekanyarodtam.
Amikor megérkeztünk a házhoz, zavartan vontam fel a szemöldökömet. Hát. Mindenre számítottam, csak erre nem… de nem teszek semmilyen megjegyzést. Nincs most kedvem szurkálódni. Ha nem lőtték volna meg, biztos megkérdezném, hogy tényleg itt lakik-e vagy csak megint szórakozik velem? Hát na… valahogy nem illik a ház ahhoz a képhez, amit eddig kialakítottam róla magamban… de… ki tudja. Lehet, hogy belül úgy néz ki, mint ahova a bomba becsapott.
- Ki tudom szedni a golyót. – Szólaltam meg, miközben leparkolva leállítottam a motort.
- Édesapám gyógyító mentor volt, az egyik nővérem szintén gyógyító… rám is ragadt a tudásukból. Persze ha túl büszke ahhoz, hogy elfogadja a segítségemet, akkor nem fogok könyörögni. – Mondtam, majd várakozó… kérdő pillantásomat rá emeltem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 321
◯ HSZ : 141
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Anchorage


Re: Caldwell rezidencia // Szomb. Dec. 20, 2014 8:50 pm

Ha ő a sebemet szorongatja, én a seggét, nekem aztán mindegy, nekem már így is rohadtul fáj, de neki még lehet kellemetlenebb.
- Miért, milyen ez a helyzet? Több golyót kaptam már be, mint amit elképzelni tudnál, hagy szórakozzak már a reakciódon legalább. Az kétségkívül szokatlan.
Komolyan nem érdekel az egész, valahogy majd kikerül, ha nem tudom magamnak megoldani, felhívok majd ezt-azt, és a nyakamra küldenek valami szakit, esetleg a szöszit is értesíthetem, hogyha nem túl nagy kérés, irányítson már felém valami gyógyítózsenit, mert egy barom az utcán, akit amúgy nem öltem meg, belém eresztett egy kis ólmot és az a szar nem hajlandó kijönni.
- Basszus, pedig azt hittem, nem lesz sok a műszempilla.    
Most erre mit lehet mondani? Ízlések és pofonok, remélem, nem gázoltam bele túlságosan a kis lelkébe ezzel, na jó, igazából szórakoztat a felháborodása. Valakinek egyszer csak elhiszi majd, hogy ez a szempillás autó téma tök gáz. Pont ilyenje lehetne a Barbie babának is, szerintem szabadalmaztatni kéne arra a célra, de örüljön, kussolok, nekem ugyan nem kell az autót védő szentbeszéd.
- Nem szoktam magyarázkodni. Akkor az itteni társaidnak lenne plusz melójuk vele, nekem tök nyolc.    
Az is épp elég szar, hogy mire oda jutunk, hogy rendes eszközök legyenek a kezemben, vagy az övében, újra fel kell majd vágni a lábamat, és bár nem vagyok épp puhapöcs, de utálom, ha ugyanazt a szart kétszer kell elszenvednem.
- Csak vezess.    
Közben majd dalolok neki, mint egy kismadár, egyáltalán nem számít, hogy esetleg megtudja, hol lakom, az itteniek tudják, nyilván van rólam szép kis aktájuk, benne minden szarsággal, amire még csak gondolni is merészeltem ebben a városban. Nem tudom, azóta mennyit informálódott rólam, de ha csak elolvasnia sikerült, tudhatja, hogy nem épp arról vagyok híres, hogy egetverő stiklijeim lennének. Akadnak, de azokhoz semmi köze az őrzőknek, mert meglehetősen kényes vagyok a diszkrécióra. Indulás közben meghallom a rendőrségi szirénát, szerencsére az antikváriumos nőszemély nem ismer, a mellettem ülő barnát meg holt biztos, hogy nem, így nem tudja elárulni, hogy ki láthatott valamit az utcán, azt meg nagyon remélem, hogy nem hagytam vérnyomot valahol. Meglehetősen egetverő baki lenne, de Piroska elég hamar ráfogott a sebre, szóval elég kicsinek ítélem az esélyét.
A kérdését az azt követő szavai értelmében meg sem hallom, elvégre, nem akarja tudni, és szerintem jobb is a patyolat tiszta lelkének, hogy
nem válaszolok. Igen, meg akarom ölni, sőt, jó eséllyel meg is fogom, jobban mondva, annyit kap tőlem, mint én tőle, csakhogy ő nem valószínű, hogy túlélné.
Nem nehéz kiszúrni, ahogy grimaszol a házamat látván, nem véletlen, hogy tabu az otthonom mindenki számára, egyrészt kibaszott módon kényes vagyok rá, másrészt nem bírom azt látni, hogy valaki azt hiszi, hogy azért, mert valaki esetenként egy büdös paraszt, mellé még igénytelen disznónak is kell lennie.
- Ez felajánlás akar lenni?    
Nem mintha hencegő típusnak tűnne, aztán folytatja is, én meg hallgatom, miközben kimászom a kocsiból, és elindulok befelé, lassabban, mint szoktam, nem jön be ez a golyó a combcsontomban téma.
- Nem vagyok túl büszke.    
Ha már ilyen nagylelkű, bunkóság lenne visszautasítani, nemde? Épp ezért hát legyen, szedje ki a golyót, kényelmesebb, mintha magamnak próbálnám, és közben nézhetem a koncentráló kis buksiját, meg szívhatom a vérét, bár előre látom, hogy több lyukkal leszek gazdagabb a szikének hála.
A következő sokk akkor érhette szegénykét, mikor beengedtem a házba, és bizony kupi az nem volt sehol, pedáns rend, még a mosogatóban sem volt mosatlan, ám a mellette ácsorgó csurgatóban igen, következésképp nem csak kirakatlakásról van szó, tényleg itt élek. Nagyjából két hete közöltem a haverommal, akivel addig együtt laktunk, hogy jobb lenne, ha elpályázna, mert rájöttem, hogy nekem ez az együttlakósdi nem megy. Egyébként is csak szívességet tettem.
- A konyha bal alsó szekrényében megtalálsz mindent, hozok törülközőket.    
Haladtomban darálom le, és már húzok is be a fürdőbe, hogy kiemeljem a szekrény felső polcáról az összes fekete törülközőt, ebből a szempontból legalább biztosan nem fogja meglepetés érni, ám az holt biztos, hogy a kanapém huzatát nem fogjuk tönkretenni, úgyhogy a székeket húzom el az asztal mellől, és arra mászom fel, még jobb is, hisz magasabb, nem kell hajlongani. Innentől csináljon, amit akar, megölni még így sem lenne ideje, de próbálkozni azért lehet, biztosan jobban élvezném, mint ő.

//Bocsánat a késésért! Sad //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Flora Ashwood
Informátor
avatar

◯ Kor : 44
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)

Re: Caldwell rezidencia // Vas. Dec. 21, 2014 5:15 am

Persze elolvastam róla mindent, ami nálunk fellelhető információ volt a hímről. Már csak azért is kíváncsi voltam rá, mert onnan származott, ahonnan én. Azért nem sok esélyét láttam annak, amikor 2012-ben Fairbanksbe helyeztek át minket, hogy másokkal is találkozhatunk, akiknek van magyar, vagy akár szerb vonatkozása. Pláne nem az erdőben, mondhatni a semmi közepén. Mégis megtörtént. Egy dolog az, amit előttem más informátorok, vagy nem-informátorok leszállítanak valakiről a saját tapasztalataik alapján, de száz százalékban az alapján nem szoktam elkönyvelni senkit. Szeretek személyes tapasztalatok alapján megítélni mindenkit.
Raymond pedig bosszantó hím. Igazság szerint nem tudok mit kezdeni a viselkedésével. Bármit teszek, úgy érzem csak olaj a tűzre. Ő élvezi a helyzetet, nekem meg füstöl a fejem tőle. Általában mindenkivel megszoktam találni a közös hangot sőt! Ezzel a hímmel meg egyszerűen… ha csak rá gondolok, már felmegy tőle a vérnyomásom. Azonban nem vagyok az a fajta, aki csak ezért ne segítene a másikon, ha az egyszer bajba kerül önhibáján kívül. Tudok rajta segíteni, már ha engedi, ezért is ajánlom fel neki.
- Igen. – Feleltem kurtán. Lehet, hogy látszólag csilivili kisasszonyka vagyok, de attól még mert szeretem magam szép és vidám dolgokkal körülvenni… szeretem a színes dolgokat, még nem jelenti azt, hogy egy kényes ne bánts virág vagyok. Meg se állnám úgy a helyem őrzőként.
Először azt hittem, hogy nem fogja elfogadni a segítségem. Meg voltam róla győződve, hogy túl büszke ő ahhoz, ám sikerült meglepnie.
Kiszálltam én is Franciból, majd lezártam, és elindultam a hím után, zsebre vágva a slusszkulcsomat.
Annak ellenére, hogy mennyire idegesítő alaknak tartom, azért sajnálom, hogy telibe kapta azt a golyót. Nem vagyok kárörvendő típus, és nem is kívánnék senkinek semmi rosszat… de nem kezdek hangos sajnálkozásba, mert kétlem, hogy érdekelné a sajnálatom.
Alapvetően… ha nem ez a helyzet állna fenn, vélhetőleg százszor átgondolnám, hogy valóban be akarok-e menni az „oroszlán barlangjába”!? Kettőnk közül nagyobb félnivalója nekem lehet tőle. Nem tudom, hogy Savannah elárulta-e neki a koromat is, vagy „csak” az őrzőségem buktatta le… de neki én nem lennék ellenfél. Simán letéphetné a fejem, mire egyet pislantanék. Ám ebben a helyzetben ezt nem mérlegelem. Talán naiv, és meggondolatlan vagyok…
A házba belépve nem az fogad, amire számítok. Próbálom palástolni a döbbenetem, amennyire lehet… de gondolatban a padlón kopog az állacskám a látványtól. Na. Most még jobban összezavarodtam. Tényleg nem tudom már, mit gondoljak. Kigombolom a kabátomat, felakasztom az egyik szabad fogasra, majd egymás után kibújok a csizmáimból, hiszen ha van amire otthon is nagyon allergiás vagyok az az, ha valaki kinti, koszos cipőben csatangol odabent a lakásban. Szeretem a tisztaságot és a rendet, és nem csak a konyhában, hanem a ház egészében… bár Frida rendetlen típus, szóval sokszor vagyunk kénytelenek utána pakolni Fionával.
Lábtyűbe bújtatott lábujjaimat átmozgatom kicsit, majd zokniban megindulok befelé, miközben fehér garbóm alját megigazítom.
A konyhához érve megállok, és némán körbenézek a berendezésen. Minden olyan… tiszta, és… rendezett. Egyszerűen nem tudom ezt a képet összeilleszteni azzal a képpel, amit a hímről eddig kialakítottam magamban. A konyhák a gyengéim, bár ez nem csoda, hiszen szakácsként a legtöbb időmet a konyhában töltöm. Megérintem a pult tetejét, végighúzom rajta az ujjaimat, majd amikor meghallom a hím közeledő lépteit, gyorsan kinyitom a szekrényajtót, hogy előszedjem onnan a holmikat.
- Jól fel van szerelkezve. – Szólaltam meg, amikor visszatért, és hallottam, hogy rendezkedik mögöttem. Felfogtam mindent, amire szükségem lehet, majd felállva az asztal felé fordultam, és a tetején ücsörgő hímre pillantottam.
Nem kérdeztem rá semmire, de láthatta az értetlenséget az arcomon, ami egyáltalán nem annak szólt, hogy az asztala tetején ücsörög, hanem ennek az egésznek, ami körülvett idebent.
Lepakoltam mellé mindent az asztalra, aztán a mosogatóhoz sétáltam, hogy megmossam a kezeimet. Fertőzést nem kaphat, mégis… nem nyúlnék hozzá a lábához olyan kézzel, amivel végigtapogattam az Anchorage-i karácsonyi vásár portékáinak felét, a poros könyveket… ráadásul azóta már a vére is ráalvadt a kezemre.
- A… - Nem hiszem el, hogy erre kérem. Azt viszont határozottan érzem, hogy már megint elkezdek vörösödni. Utálom, hogy képtelen vagyok leplezni a zavaromat. Bele kéne nyomni az arcomat egy zacskó lisztbe, akkor talán nem látszódna, hogy elpirultam már a puszta gondolatától is annak, amire kérni fogom.
- A nadrágot jobb lenne, ha levenné. – Bököm ki nagy nehezen, miközben úgy sikálom a víz alatt a kezeimet, mintha a bőrt is le akarnám mosni róla.
Megtöröltem a kezeimet, aztán a nadrágom zsebéből elővettem a piros hajgumimat, és a hajamat egy copfba összefogva begumiztam, hogy a tincseim ne másszanak az arcom elé.
Mély lélegzetet vettem, aztán Raymond felé fordultam, és odasétáltam hozzá, hogy az egyik fekete törölközőt kiterítve sorba kipakoljak rá mindent. Szike, csipesz… tű… cérna…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 321
◯ HSZ : 141
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Anchorage


Re: Caldwell rezidencia // Szer. Dec. 24, 2014 10:36 pm

Nem voltam épp fényes jókedvemben, mert attól még, hogy én szeretek másokat kikészíteni, nem vagyok oda azért, hogy engem vagdossanak fel fölöslegesen, az tök más, ha egy jó bunyóban sérülök meg, de most ez szóba sem jöhet. A kis barna képtelen lenne komolyan ártani nekem, ha nem akarom.
- Nem túl meglepő módon elég gyakran van rá szükségem.    
Ennyivel bőven elég elintéznem a dolgot, és egyébként is kifogy belőlem a szó, amikor meglátom a lábán azt az izét. Magasságos egek, hát ilyen nő nincs is. Nemes egyszerűséggel elröhögöm magam, ismét, de nem fogom kritizálni, ez olyasmi, hogy valószínűleg ő sem díjazná a tökéletesen fekete zokni gyűjteményemet, és az egyik lökött haveromtól kapott alsót sem, amin rénszarvasok imitálnak közösülést. Mentségemre legyen mondva, ilyesmit nem vennék magamra nő előtte, bármennyire is szeretem tisztázni, kivel miért töltöm az időmet. Piroskát a gatyám közelébe sem engedném, lévén gőze nem lenne róla, mire használja azt, amit benne talál.
- Mi az? Túl jól néz ki a kecóm egy suttyó paraszthoz képest?    
Gondolkodás nélkül szúrom közbe a kérdést, számomra egyértelmű, hogy nem azon akadékoskodik, hogy a kanapém helyett a könnyebben letisztítható asztalomat óhajtom összevérezni. Így hát csakis az maradhat, hogy a házam felett képtelen napirendre térni, megértem, nem véletlenül nem mutogatom senkinek, ha már évek óta itt esz a penész, hát építettem magamnak egy amolyan álomotthont. Gondolom akkor is csodálkozna, ha tudná, ez az én két kezem munkája, néhol szükségem volt segítségre, és ott kértem is, mert építész még nem vagyok, soha nem is leszek, de vannak dolgok, amikkel szeretem elbaszni az időmet.
A mozdulatait szemlélem, nyugisan, közben végignézem miket szedett elő, azt már most kénytelen vagyok borítékolni, hogy nagyjából rögtön át kell majd változnom, és elhúzni vadászni, tekintettel arra, hogy a kisasszonyt még mindig nem áll szándékomban felzabálni, ahogy kibaszott mód ki kellene húznia a gyufát. Nem hinném, hogy képes olyasmire, túl jó hozzá, olykor már idegesítően szenteskedő, de nem vagyok én senkije, hogy rávilágítsak, nem minden fekete vagy fehér.
-  És mégis mi az istenért vagy zavarban? Nem azért kell levennem a nadrágomat, hogy felvágjalak asztalra, és megmutassak valami olyat, amiről ki tudja hány évvel le vagy késve.    
Hanyag vállrántásom kíséri a szövegelésemet, és lehet, hogy ezt számára kényelmetlen hallani, attól még ez az igazság, nem két perce Őrző, ha már egyszer el tudja rejteni az energiáit előlem.  Úgy huszonötöt azért kinéznék belőle alsóhangon, de akkor is jó pár évvel le lenne maradva ilyen téren. Az ujjaim helyén hamarost pengeéles karmok hasítják a levegőt, hogy nemes egyszerűséggel letépjem magamról a gatyát, mert hogy ilyen lábbal én most nem fogok azzal szórakozni, hogy megkíméljem az anyagot, az száz. Mákja van, nem a rénszarvasos csoda feszült a seggemen, hanem egy egyszerű sötétkék alsó. Sőt, még inkább zavarba sem kell jönnie, mert egyértelműen nem vagyok beindulva, nem mintha képben lenne, milyen az, de hallomásból tán tudja. Jelenleg ez az utolsó, ami eszembe jut, ha nem jött volna zavarba, az biztos, hogy nem túráztatnám magam egy pillanatig sem ezen a témán.
Mire visszaér, már azt is megtettem, hogy az egyik, még a fürdőben forró vízzel benedvesített törülközővel letöröltem a combomról a vért, látszott még, hogy merre is leledzik, a golyó ütötte pont is, de seb már nem volt. Hogy én mennyire örvendek ennek a ténynek. Mindenesetre a véres törülközőt félredobtam, és hátravágtam magam az asztalon, kurvára nem vágytam arra, hogy a mozdulatait lessem, hamarabb jövök rá, ha valamiben sántikál, minthogy elkezdhetné, összességében nem tűnt akkora zseninek az érzelmek palástolásában.
- Egyszerű hentesmunka, csak gyorsan szedd ki, a többit leszarom, majd átváltozom, és megoldom.    
Eszembe nem jutna arra kérni, hogy a mágiáját használja rajtam, nem hiszem, hogy ennyire megszállta volna a Szűz Mária a kis drágát.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Flora Ashwood
Informátor
avatar

◯ Kor : 44
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)

Re: Caldwell rezidencia // Szomb. Dec. 27, 2014 4:12 pm

Összepréselem az ajkaimat, amikor meglátom a pillantását, és meghallom a nevetését. Nem mondok semmit, pedig szívem szerint megmondanám neki, hogy mekkora tuskó, de nem lenne értelme, mert ezt már párszor megmondtam neki. És akkor ez nem is a muffinos lábtyűm, csak a hóemberes. Vajon ahhoz mit szólt volna? Áh, inkább nem is akarom tudni. A reakciójából kiindulva… lehet bedőlt volna a sarokba a röhögéstől, ha azt látja meg rajtam.
Nem szívbajos, ezt eddig is leszűrtem, ám a nyílt kérdésére hirtelen nem tudtam mit felelni. Akárhogy is nézem kettőnk „kapcsolatát”, valahogy mindig oda lyukadok ki, hogy ő az, aki a beszólásaival gerjeszti a feszültséget. Mély levegőt veszek, és önuralmat erőltetve magamra válaszolok röviden.
- Na, ezt se én mondtam. – Emelem meg enyhén a szemöldökömet, majd egy könnyednek ható mozdulattal megvontam a vállaimat, és megforgattam a szemeimet.
Még jó, hogy nem dörgöli az orrom alá, hogy ő építette a házat, mert akkor tuti leülnék itt helyben a konyha padlójára, olyan sokkot kapnék. Na jó, azért ennyire durva nem lenne a reakcióm, de valószínűleg kétkedve hinnék neki. Valamiért csak a rosszat akartam meglátni benne, pedig alapvetően én nem vagyok ilyen… de a mai napig nem tudok napirendre térni a nyári találkozásunkon, annyira felmérgesített az arcátlan pökhendiségével!
- Tessék!? – Bukik ki belőlem a felháborodás szülte kérdésem, ahogy pipacsvörös arccal… szúrós pillantásaimat rá emelem.
- Mégis honnan veszi, hogy bármiről is le lennék késve? Semmit nem tud rólam, mégis folyamatosan sérteget! Nem is tudom, miért segítek magának!? – Kérem ki magamnak a dolgot. Kiabálni nem kiabálok, mert ez nem az én házam, és egyébként se vagyok az az ordítozós típus, egyszerűen csak felháborodtam.
- Lehet, hogy magának az az életcélja, hogy minél több nőt maga alá gyűrjön, és maga legyen Anchorage bikája, de nem mindenki olyan, mint maga! Lehet, hogy vannak olyan nők, akik megelégszenek azzal, hogy csak egy strigulák legyenek más életében, de minden nő olyan. Attól még nem kell lépten-nyomon belém kötni, és cikizni. Bocs, hogy nem vagyok olcsó lotyó, aki azonnal a karjai közé alél attól, mert maga mekkora Casanova! – Bukik ki belőlem.
Nem vagyok érzéketlen, én is szeretnék magamnak társat, de olyan valakit, ami megbecsül, és szeret, nem csak egy éjszaka vagyok az életéből. Nekünk Őrzőknek sokkal komplikáltabb a párválasztás, ráadásul történtek olyan dolgok a családommal… a múltunkban, ami miatt sokkal óvatosabb vagyok.
Ehhez persze semmi köze a hímnek, és nem is fogom a családom múltjába beavatni, mert úgyse érdekelné.
Próbálok túllépni az iménti kis afféron, és arra koncentrálni, hogy minél előbb kioperáljam a lábából azt a golyót. Így is többet időztem már a társaságában, mint azt valaha is szerettem volna. Feszélyez a közelsége, ideges leszek tőle… ahogy attól is, hogy hozzá kell érnem. Nem az zavar, hogy fel kell vágnom, mert amikor a szükség úgy hozta, nyújtottam elsősegélyt, csak egyszerűen… óckodok attól, hogy megérintsem. Nem akarom, hogy újra befurakodjon az álmaimba, és még ott se hagyjon békén. Haragszom rá azért is…
- Örülnék, ha nem szólna bele… Inkább maradjon csöndben, és lazítson. Gondoljon valami másra. – Közöltem. Nem szeretem, ha beleszólnak a „munkámba”. A konyhában se szeretem, ha megmondják mit hogyan csináljak, mert nagyon is tisztában vagyok vele, mit hogyan kell csinálni. Én teszek szívességet, szóval a minimum amit elvárok, hogy ne szóljon bele, hogy szedem ki azt a golyót. Ha nem tetszik neki, akkor szedje ki, ahogy akarja… csak ne dumáljon folyton, mert csak ideges leszek, és tuti elszúrom.
Puha, meleg ujjamat a heg fölé teszem, finoman megnyomogatom, hogy pontosan érezzem, hol is az a fránya golyó. Nem teljesen egyenes az útja. A bemeneti sebhez képest ferdén állt meg a csontban… szóval nem ott fogom felvágni, ahol a seb már beforrt, mert a csipesszel úgy sokkal nehezebben férnék hozzá.
Csörögnek halkan az eszközök, ahogy kiveszem közülük a pengét, majd megdöntve egy kis területes végighúzom a hím combján az élét, hogy a felvágni kívánt területről leborotváljam a szőrt.
Egy tiszta törölközővel lesöpröm a combjáról a szőrszálakat, majd a szikéért nyúlok, és mély levegőt véve fölé hajolok.
Mutató… és hüvelykujjammal lenyomom a bőrt és a húst, majd a szikét tartó kezemmel egy határozott mozdulattal… nagyjából 3-4centis mély bemetszést ejtek Raymond combján. A meleg, vörös vér kispriccel, miért is ne… ha már a nadrágom véres lett idefele jövet, a fehér garbóm miért maradna ki a „jóból”? Mintha valami absztrakt minta festődne a garbóm elejére, úgy terít be a hím vére. Még én is érzem a vére fémes szagát, pedig én nem vagyok vérfarkas, „csak” őrző.
- Fenébe. – A nagy morgásban elfelejtettem elkötni a lábát. A kikészített gumicsövet gyorsan áthúzom a térdhajlata alatt, aztán úgy felhúzom a combja alatt, és a cső két végét megkötve elszorítom a combtő magasságában az ereket, hogy ne ömöljön annyira a lábából a vér.
Mivel a meginduló vérmennyiségtől marhára nem látok semmit, ezért kénytelen vagyok gézpólyákkal letörölni a combját, legalább a seb környékén. A meleg vizes törölközőt nem használom, mert a melegtől csak jobban kitágulnak az erek, és még több vért veszít. Rövid időn belül már a felsőm ujjai is vérpacásan „tündökölnek”, de ez most a legkisebb problémám.
Gyors pillantást vetek a hím arcára. Ha eddig feküdt, remélem nem most jut eszébe felülni az asztalon. Oké, hogy farkas meg minden… de lehet ettől még ő is beájulna.
- Bocsánat. – Szűröm a fogaim között, miközben belenyúlok a sebbe, és az ujjaimmal szétfeszítem a seb széleit. Ez nagyon fájhat neki… rossz még csak belegondolni is, hogy mindezt érzéstelenítés meg minden nélkül kell csinálnom. Nagyon barbár dolog.
Tudom, hogy neki nincs szüksége a steril dolgokra, de mégis egy steril géztampont csippentek fel a csipesszel, hogy azt a sebbe nyomva összegyűjtsem benne azt a vérmennyiséget, amitől még mindig nem látom meg, hova is fúródott az a golyó.
Amikor már felszívta magát, kiveszem, és az asztalra dobom.
- Oké, megvan. Már látom. – Csak azért mondom, hogy tudja, már nincs sok hátra, és kint lesz az a nyüves golyó. Gyorsan kell dolgoznom, mert a szövetek már regenerálódni kezdtek. Nincs annyi időm, mintha egy ember esetében csinálnám ugyanezt. Gyorsan félreteszem a csipeszt, majd az ollós nyelű fogóval nyúlok be a golyóért, ami szépen beleállt a combcsontba. Először nem akar kijönni. Makacsul ragaszkodik a helyéhez, szóval egy kicsit meg kell feszegetnem, mire enged. Ennek eredményeképp néhány csontszilánk kerül a sebbe, mire a golyó kiszabadul onnan.
Raymond hallhatja a golyó koppanását az asztalon.
- Ki kell szednem a szilánkokat. – Szóltam, mielőtt még felpattanna annak örömére, hogy a golyó kikerült. A csipesszel amilyen gyorsan csak tudom, kiszedegetem a csontszilánkokat, nehogy beleékelődjenek a húsba. Marad egy lyuk a golyó helyén a csontban, de azt majd a regenerációja úgyis megoldja.
- Mindjárt… - Intem még egy kis türelemre, ahogy kihúzom ujjaimat a sebből, majd megint áttörlöm géztamponnal, hogy biztos minden kikerült-e belőle, ami nem oda való!? Úgy látom rendben van.
Összefogom a sebszéleket, majd öt öltéssel összevarrom a sebet. Nemsokára úgyis összeforr, de legalább nem vérzi tele az egész lakást egy nyílt sebbel.
Csak akkor veszem le az érszorítót a lábáról, ha már a varrással is teljesen végeztem. Pár pillanatig nézem a sebet, hogy nem akar-e a varratoknál szivárogni a vér, de úgy tűnik sikerült rendesen összevarrnom. Azt hiszem, Fiona most nagyon büszke lenne rám.
Egy lépést hátrálok az asztaltól, majd végignézek a környezetünkön. Véres géztamponok az asztalon… a véres lövedék… vértócsa az asztal alatt… A kezeimre vetek egy pillantást, aztán a felsőmre is. Csurom vér vagyok.
- Merre van a mosdó? – Kérdezem, miközben megindulok kifelé a konyhából. Érzem, hogy valami nincs rendben… eszembe jutott egy múltbéli emlék a csomó vér láttán, és egyre inkább kiszökik az arcomból a vér, amit riasztóan fakó szürkeség vált fel.
A konyhából már nem jutok ki, mert elsötétül körülöttem az egyre sebesebben forgó világ, a szívverésem lelassul, én pedig a következő pillanatban ájultan összeesek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 321
◯ HSZ : 141
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Anchorage


Re: Caldwell rezidencia // Szer. Dec. 31, 2014 12:09 am

Mondhatta volna, úgyis valami hasonlót gondolhat, de pont nem érdekel a véleménye. Hozzám képest még rajta van a csinos fenekén a tojáshéj, és soha nem is fog annyi lélekölő szarságon keresztülmenni, mint én ennyi idő alatt. Nem kell, hogy értsen, hogy kedveljen, soha, senkitől nem kértem ilyet, én csak azt akarom, hogy ne kerüljön többé az utamba, és ne akarjon megtanítani a jó modorra. Tudom milyen, ha kell, használom, de vele szemben nem kell. Jobb is, ha egy ilyen nőszemély megkíméli magát attól, hogy velem közösködik bármiféle értelemben.
- Emlékeim szerint érintettük a témát legutóbb. Nekem aztán nyolc, hiheted azt, hogy menő a szüzesség, de nem az, majd egyszer rájössz, hogy mit vesztettél.
A felháborodása ismét csak megelégedésemre szolgál, tetszik, ahogy ki tudom hozni a sodrából, és igen, engem ez szórakoztat.
- Most elgondolkodnék a helyedben, hogy ki sérteget folyton kit. Az nem is tudom, kinek a problémája, hogy sértésnek veszed, ha a szüzességedről van szó. Ezek szerint zavar a téma, hát tegyél ellene. Csak ne velem, ezek szerint nem voltam elég világos, amikor közöltem, hogy nem érdeklődöm irántad. ÚGY sem.
Egész lazán vágom a képébe, nekem aztán nem kell magyaráznia, miként működnek a nők, és soha nem is mászok olyan ágyába, aki többet remélne a dologtól. Vannak olyan esetek, amikor mellélövök, de arról nem tehetek, ha egy kisasszonyka az aktus után dönt úgy, hogy mégis valami mást akar. A pénztártól való távozás után sem fogadnak el reklamációt. Ha ezt is sértésnek veszi, még hajlamos leszek arra gondolni, hogy valójában pont hogy a karjaim közé akar alélni, csak épp magának sem hajlandó bevallani. Nem kell aggódnia, mert ezt sem használnám ki. Nem kell barna nő, szó nem lehet róla, soha többé az életben. Ezt neki ugyan nem kell tudnia, és soha nem is fogom felvilágosítani, mint ahogy senki mást sem. Higgyék csak azt, hogy a dögös szőkékre bukom, holott ez közel sincs így, csupán önvédelemről van szó.
- Vicces kislány vagy te.
Lazítsak, ó hogyne, esetleg golyókiszedés közben megdob egy masszázzsal is, vagy mi a picsa? Néha nem tudom, mit gondolnak egyesek. Azt meg nem gondolhatja komolyan, hogy én majd csöndben maradok, ha úgy érzem, szarul csinálja, amit csinál? Hát mi vagyok én? Teréz anya? Hagyjuk már.
Lássa, nem vagyok minden pillanatban egy igazi faszkalap, nem teszek megjegyzést, mikor a combomat tapizza, a nyelvemen van, de megkímélem a kicsit jobbra jellegű beszólások egyikétől. Tekintettel arra, hogy én még a kocsiban elkötöttem a lábam, nem igazán spriccel sehová a vérem, szóval nem kell aggódnia, hogy mindene olyan lesz, később talán, de az első vágástól bizonyosan nem, így nem derül ki, hogy bakizott volna, és én sem fogom tökéletesen alkalmatlannak tartani arra, amit épp csinálni készül.
A bocsánatkérésére csak felhorkanok, hát mi vagyok én? Valami nebántsvirág? Ne szórakozzunk már, nem fogom attól összevizelni magam fájdalmamban, hogy belenyúl a sebembe. Még csak fel sem szisszenek, épp elég fájdalmat éltem már meg, és elhiheti, ez a legtöbbhez képest semmiség. Én egyébként is meglehetősen közel állok lelkületben a barbárokhoz, nem kell aggódnia, hogy fájdalmat okoz. Szerintem kicsit még élveznie is kéne, ha annyira bosszantja a jellemem.
- Zseniális.
Csupán azért pofázok, hogy tudja, még jelen vagyok, de szerencsére nem vesztettem annyi vért, hogy elkezdjek Csipkerózsikát játszani. Azért az asztal lapjába belemarkolok, bár igyekszem kontrollálni, bírom, szép darab, nem akarom tönkretenni. Olykor rendkívül szánalmasan felszínes tudok lenni.
- Hajrá.
Csontszilánkok, éljen, de legalább a golyó kinn van, noha majd beszartam ettől a csontból kifeszegetős témától. Túl vagyunk rajta, ez a lényeg. Hagyom tovább dolgozni, de kurvára viszket már a bőröm egy kis átváltozásért, úgy egyszerűbb lenne. Még össze is varr, hát jó, bár fölösleges szerintem, változáskor fel fog szakadni úgyis, a természet ezt a részét már bőven könnyen megoldja.
- Köszönöm.
Képes vagyok ám kimondani ezt a szót is, bizony, nem csak képzelődik, bár nem hibáztatnám, ha ezt hinné. Egyelőre jó nekem fekve, megvárom, míg kicsit szokja a lábam, hogy megint van benne keringés.
- Jobbra az első ajtó.
Mutatok kifelé a konyhából, biztos, hogy egyszerűen megtalálja, de engem aztán hidegen fog hagyna az is, ha minden ajtón benyitogatna, hogy meglelje a keresett helyiséget. Minden egyéb esetben elkapnám, de most nem vagyok képes olyan gyorsan reagálni, még az asztalról sem érek le, amikor koppan a feje a földön. Bazd meg…
- Nagyszerű, és még csak nem is én tehetek róla.
Felemelem a földről, és mivel úgyis a fürdőbe akart menni, hát beviszem, könnyedén tartom a semmi kis súlyát, és bekukucskálok a garbó alá, ha van alatta bármi egyéb, ami nem kombiné jellegű cucc, hanem mondjuk egy top, vagy valami hasonló, nem értek én a nők öltözködéséhez, akkor leveszem róla, nem hiszem, hogy jót tenne neki az, hogy véres cuccban van. Azért kicsit fura ezt a kád szélén dekkolva megejteni, úgy, hogy le se ejtsem. Aztán megnyitom a kádat csapját, hogy egy törülközőt aládugjak, és letörölgessem a kezeit. Nem, még véletlenül sem vagyok ilyen gondoskodó, egyszerűen nem akarom, hogy összevérezze a szép fehér kanapémat. Amint ezzel meg vagyok, már indulok is az említett bútordarab felé, hogy magamhoz képest egész finoman lepakoljam rá. Remek mindezt frissen összevarrt lábbal megtenni, némi vérveszteség után, de még bírom. A következő cselekedetemmel már nyúlok is a telefonom után, és tárcsázok. Ájult nőkkel én nem tudok mit kezdeni. Nem áll módomban itt megvárni, hogy magához térjen.
- Szevasz Szöszi, itt van nálam a kis Sütibaba, el kéne ugranod érte, mert nem szeretem az ájult nőket a kanapémon. Ne aggódj, én nem csináltam vele semmit. Gondolom, nem kell elregélnem a címem.
Tudom, hogy Flora nem akar a közelemben lenni, megteszem hát neki azt a szívességet, hogy nem is lesz ott, mikor felébred. Veheti a hálám jelének, ennyit igazán megtehetek. Nem mintha úriember lennék, de annyira azért mégis, hogy ne találjak semmi felcsigázót egy eszméletlen nőben.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Flora Ashwood
Informátor
avatar

◯ Kor : 44
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)

Re: Caldwell rezidencia // Szer. Dec. 31, 2014 2:55 am

- Tényleg képtelen odafigyelni a környezetére? Olyan, mintha a saját gondolatain kívül mások szavát meg se hallaná! Egy szóval se mondtam, hogy szűz vagyok, de folyton ezt dörgöli az orrom alá… - A férfiak a pián és a szexen kívül tényleg nem képesek másról beszélni? Oké, hogy az vagyok, de nem tudom honnan szedi, hogy azért vagyok még az, mert azt hiszem, hogy ez „menő”. Egyáltalán nem mentem soha, semmilyen divat után.
- Szerintem nem én voltam az, aki csak úgy kitoppant az erdő közepén egy szál semmiben a másik elé. És ha nem őrző vagyok, hanem egyszerű ember? Maga szerint lehet, hogy jó hecc volt, de egyáltalán nem volt az! Ahogy megcsókolni se volt semmi joga! Nagyon gorombán viselkedett, de elvárná, hogy ne sértegessem? Kettőnk közül maga az, akit jobban zavar a ténye! – Szólom el magam véletlenül, el is vörösödök a fülem hegyéig azon nyomban.
- Hála a jó Istennek, hogy nem vagyok az esete! Ki tudja mit művelt volna, ha az lennék! – Szúrom oda, összevonva a szemöldökömet.
Lehetetlen egy alak. Még ilyen helyzetben is az szórakoztatja, hogy másokat provokálhat.
- Nem vagyok kislány. – Morgom az orrom alatt sértődötten.
Eszemben sincs visszaélni a helyzettel. Nem vagyok se gonosz, se bosszúálló. Nem fogok még komolyabb és súlyosabb sérülést okozni a hímnek. Lehet, hogy más megtenné a mi ki közös „múltunk” után, de én nem vagyok olyan. Nem okoz örömet az, ha mást szenvedni látok, vagy másnak fájdalmat okozok. A tőlem telhető legnagyobb kíméletességgel szabadítom meg a pisztolygolyótól, csak annyi plusz fájdalmat okozva ezzel, amennyi feltétlenül szükséges. Talán csak az egész lebonyolítása az, ami kicsit tovább tart, hiszen nem csinálom ezt minden nap.
Vagyis bizonyos értelemben igen, hiszen a konyhán is bontok szét húsokat, vágom csontig például a csirkecomb bőrét és húsát… bár elég durva egy vérfarkast összehasonlítani egy csirkével… szóval inkább hanyagolom a dolgot még csak gondolatban is.
A varrást azért éreztem szükségesnek, hogy legalább amíg házon belül van, ne vérezzen össze feleslegesen mindent egy nyílt sebbel… mert hát én úgy gondoltam, hogy nem itt bent akar átváltozni, és rontani ki a házból, de lehet, hogy rosszak voltak a feltételezéseim. A köszönöm minden esetre tényleg meglep, mert nem vártam tőle, hogy megköszöni.
- Nincs mit. – Válaszoltam tömören.
Még hallom a hím válaszát, de addigra már magával ránt az ájulás örvénye. Vannak dolgok a múltunkban, amire nem szeretünk emlékezni, amit szeretünk magunkban mélyen eltemetni. Sokszor jó megoldás ez, de csak ideiglenesen, mert sose tudhatjuk, hogy az emlékek mikor törnek újult erővel a felszínre, és mikor okoznak feldolgozatlanságuk miatt kellemetlen pillanatokat.
Olyan ernyedten lötyögött a testem a hím kezei között, mintha csak egy élettelen rongybaba lennék.
A fehér garbó alatt egy fehér-sötétszürke kockás ujjatlant viselek, amit még gyorsan-hamarjában kaptam a melltartó fölé indulás előtt. Pólót nem akartam, mert Anchorage melegebb, mint Fairbanks, és az egésznapi járkálásban megizzadtam volna annyi réteg vastag ruhában. A garbómtól még viszonylag könnyedén meg tud szabadítani, viszont az eszméletvesztésem nem tart olyan hosszú ideig, hogy a kanapéig eljuthasson velem minden fennakadás nélkül.
Amilyen hirtelen összeestem a konyhában, olyan hirtelen térek magamhoz a fürdőszobában. Ahogy az általában az ájult emberekkel lenni szokott, én se emlékeztem rá hogy mi történt, hogy kerültem oda… ahova. Mivel az ájulást kiváltó egyik ok egy múltbéli emlékem felszínre törése volt, ezért azok a képek még nem tűntek el nyomtalanul. Múlt és jelen zavaros hallucinálást vált ki azokban a pillanatokban, amikor magamhoz térek. A hím épp a kezeimet törölgeti, amikor érezheti, hogy megmozdulok.
- Jeg var så redd... – Zavart, fátyolos hangon szólalok meg, ráadásul norvég nyelven, miközben tenyerem gyengéd mozdulattal a hím alkarjára csúsztatom, mintha mi sem lenne természetesebb.
- Ta alltid vare på meg, takk... – Nyöszörögtem, miközben a kezeimet, a nyaka köré kulcsolva hozzá bújtam, ahogy azt egy védelmet kereső, ijedt ember tenné…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 321
◯ HSZ : 141
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Anchorage


Re: Caldwell rezidencia // Kedd Jan. 06, 2015 2:15 pm

- Csupán NEM érdekel a környezetem.
Halálosan hidegen hagy, hogy ezzel mennyire paprikázom fel megint a kis viráglelkét, tudomásul kell venni, hogy közel sem lehet mindenki jóindulatú, mindenki felé nyitó, elviselhető egyed. Én örvendek ama ténynek, hogy ilyen vagyok, nekem ezért senki ne akarjon beolvasni, bűntudatot kelteni, célt nem fog érni. Esetleg kiröhögöm.
- Nem is kellett mondanod. Elvégre, leszbikus vagy, nemde? Akkor csak nem járt benned senki néhány virgonc ujjacskán kívül. Nem tűnt épp vibrátoros típusnak, szerintem elájulnál már a látványától is.    
Egyszerű, vannak dolgok, amiket könnyű kiolvasni az emberekből, szerintem mellesleg nem a lányokat szereti, de ha ezen a síkon maradunk, akkor bizony bőven több esélye van a szüzesség témakörnek, mint bármi egyébnek.
- Az egyszerű ember holt biztos, hogy nem sejtette volna, hogy vérfarkas vagyok, és ebből egyenesen következik, hogy elhitte volna, amit kamuzok. Nem mellesleg valóban történt már olyan. Rendben, ha még az életben valaha megcsókollak, ne aggódj, ettől nem kell félned, akkor majd előtte szerződést írunk, hogy biztos legyen jogom hozzá. Milyen faszkalap az, aki megkérdez egy nőt arról, hogy megcsókolhatja-e? Mert halál biztos vagyok abban, hogy nem te vagy a domináns fél a kapcsolataidban, legyenek bármilyen természetűek is.    
Arra már csak röhögni tudok, hogy engem jobban zavar a szüzességének a ténye, ó kislány, ha tudnád, hogy ez az egyetlen valódi fegyver a kezedben ellenem, feleennyit sem nyavalyognál miatta. Az azonban kétségkívül kibukott, hogy igazam volt, ráadásként zavarja is a dolog. Szó nélkül hagyom, épp elég a vigyorom, amit megeresztek utána, eméssze csak, kis önismereti tréning. Elmehetnék agyturkásznak. Szerintem elég hamar azért fizetnének, hogy soha többé ne kelljen jönniük.
- Ha nem nő lennél, ezért a faszságért úgy pofán basználak, hogy átrepülsz a falon. Mi az istent képzelsz, ki a picsa vagy te, hogy ismeretlenül bárki felett ítélkezhetsz? Szedd ki azt a kibaszott golyót, ahogy felajánlottad, aztán húzz a vérbe.    
A dühöm forró parázsként ül meg a bőrén, érezheti, hogy kétségkívül túllépte azt a határt, amit nálam nem kifejezetten javasolt, mert rohadtul nem lesz jó vége. Kevés dolog van, amire rögtön ugrom, az, hogy esetleg nőket erőszakolnék akaratuk ellenére, az teljesen más tészta. Egy csók nem tétel, a szemében sem kéne annak lennie, lévén semmit sem jelentek neki.
- Igazad van, még a kibaszott tojáshéj is a seggeden van.    
Ezek után tőlem jó szóra holt biztos, hogy nem számíthat, így eshet meg az is, hogyha kommunikálni vagyok kénytelen vele, maradok a meglehetősen szűk szóhasználatnál. Kötve hiszem, hogy érdekli, de sikerült bekerülnie abba a körbe, akiknek a feje fölött ott villog a pár lépés távolság tábla. Kész szerencse, hogy azon a nyomortanyán lakik, így nem kell az idegrendszeremre másznia állandóan az álszenteskedő dumájával. Másra sem vágyom, hogy összevarrjam, és elhúzzon a faszba, és abban is biztos lehet, hogyha még egyszer az életben meglátom, rohadt messzire el fogom kerülni.
Hát nem képes nekem elájulni? A büdös picsába már, még én legyek a jó arc, aki összekaparja. Megfordul a fejemben, hogy hagyom, majd magához tér, ha olyanja van, de lássa csak, hogy igenis versenyben van velem bunkóság tekintetében, bármennyire is hiszi azt, hogy bármivel is jobb nálam.
Azon túl, hogy melltartónál több, nem különösebben mozgatott, hogy mi van a garbója alatt, levettem a fehér, véres szövetet, és benn landolt a kádban, majd a mosdatás volt soron, majd hogy utána szárazra töröljem, de Csipkerózsika ezt a pillanatot választja arra, hogy magához téren. Szólni nem kívánok, az most még tőlem is rendkívül gusztustalan megjegyzés lenne, hogy oké, ha ébren vagy, mehetsz amerre látsz.
A norvéghoz nem konyítok túlzottan, sőt, gőzöm sincs róla, milyen nyelven makog, de a gesztusok azért elég beszédesek, és az is egyértelmű, hogy nincs magánál, különben nem jönne létre ez a bizalmaskodó mozdulat.
Az viszont teljesen biztos, hogy lefagyok pár pillanatra, mikor hozzám bújik, de valahol egészen mulatságosnak találom, hogy tuti ezért is ő lenne felháborodva, ha épp rájönne, hogy nem azzal van, akit képzeleg. A kapcsolat természete jelenleg nem sokat nyom a latba, a bizalmas viszony adott, márpedig olyan köztünk sosem lesz. Megemelkedek a kád széléről, és bal kezemmel a térdei alatt tartom, jobbal a hátát támasztom, ragaszkodni kívánok az elképzelésemhez, miszerint irány a kanapé. Nem szólalok meg, hagyom, hogy ő másszon ki a kábultságból, talán jobb így, mintha esetleg a hangomra kétségbeesve próbálná a felszínre verekedni magát. Hacsak nem tér magához rendesen, és ijedtében kiugrik a kezemből, úgy leteszem a kanapéra, és akkor már csak az van hátra, hogy megkíséreljem lefejteni magamról a karjait. Bármit is hisz rólam, én még ezt a helyzetet sem akarom kihasználni, nekem kényelmetlen, hogy akaratán és tudatán kívül van ilyen közel hozzám.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Flora Ashwood
Informátor
avatar

◯ Kor : 44
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)

Re: Caldwell rezidencia // Kedd Jan. 06, 2015 4:44 pm

- Tényleg! El is felejtkeztem arról, hogy maga a világ közepe! – Fújtam fel durcásan a képemet, amikor közölte, hogy nem érdekli a környezete. Kíváncsi lennék rá, hogy így született-e, és alapból is ilyen, vagy történt vele valami, és attól ilyen kiállhatatlan. De nem! A világért sem fogok rákérdezni, még a végén azt gondolná, hogy érdekel bármi is, ami vele kapcsolatos.
Érzem, hogy vörösödni kezdek megint, ahogy olyan irányba tereli a beszélgetés témáját, amiről én nemhogy beszélni nem akarok, de még gondolni sem rá.
- Nem vagyok az, jó!? Csak szálljon már le a témáról! – Mordulok fel, mert nem akarom hallgatni ahogy tovább fejtegeti a dolgot.
- Csak azért mondtam, hogy hagyjon békén. – Teszem hozzá. Most már végül is tök mindegy. Azon kívül hogy őrző vagyok, nem tudom mit mondott el rólam Savannah. Ugyan nem ismerjük egymást annyira, de azt szerintem még ő is tudhatja, hogy nem vagyok leszbikus… és 50% az esélye annak, hogy Raymondnak elárulta, ezért inkább nem hazudok ebben tovább, nincs értelme.
- Miért kéne dominánsnak lennem? Nő vagyok. – Nem tudnék elképzelni egy olyan kapcsolatot, amit én irányítok. Nem azért, mert ne lennék képes irányítani, hanem azért, mert ez szerintem nem a nő feladata. Egy kissé régimódi vagyok, és szerintem igenis vannak kifejezetten férfi, és kifejezetten nő szerepel. A férfi a család feje, akire a nő támaszkodhat. Ennyi. Nem vagyok se sznob, se feminista, csak tapasztalatlan, és emiatt óvatos vagyok.
A heves kifakadására megdermedek. Egyrészt a stílus az, amin megbotránkozok… nem is kicsit… másrészt tényleg elgondolkodok azon, hogy itt hagyjam, és szedje ki magának, ha ekkora tahó.
- Milyen szerencse, hogy nő vagyok. – Jegyzem meg, gúnnyal fedve el a sértettségemet. Nem tudom, hogy miért, de rohadt rosszul esik, hogy így beszél velem. Talán a szóhasználat, talán az, hogy ennyire nem izgatja, hogy itt töröm magam, hogy segítsek neki. Vele ellentétben én nem szoktam hozzá az ilyen hentesmunkához. Hiába vagyok szakács… felvágni egy embert nem ugyanolyan, mintha egy állattal tenném ugyanezt.
Környékez a sírás, de igyekszem uralkodni magamon, mert nem akarom megadni neki azt az örömet, hogy sírni lásson, mert belegázolt a lelki világomba.
A tojáshéjas visszaszólására már nem is reagáltam, csak tüntetőleg hallgattam. Tessék… ő nyert, remélem most boldog. Befogom a számat, szépen megmosom a kezem, és már itt se vagyok. Ha nem jön be az Antikváriumba, már Fairbanks felé tartanék. Most meg majd vezethetek haza éjszaka, a hófúvásban. De ez az én bajom. Minek ajánlottam fel neki a segítségem…
A számításaimat keresztülhúzza a hirtelen ájulásom.
Amikor elkezdek magamhoz térni a kábulatból, egészen máshol járok. Érzem a mozdulatot, ahogy a levegőbe emelnek, majd elindulnak velem. A korábbi vita, és a vér látványa előhozott egy olyan emléket, amit szeretek mélyen eltemetni magamban. Valamiért a tudatom előrángatta a legsötétebb és legmélyebb bugyrából… visszarepített két és fél évet az időben, majd amilyen hirtelen történt mindez, olyan hirtelen ocsúdtam fel, hol is vagyok igazából. Ez nagyjából azzal egy időben lehetett, hogy Raymond letett a kanapéra, és a kezeimért nyúlt, hogy lefejtse magáról. Eléggé elsápadtam, amikor rájöttem hol is vagyok, és az ájulás miatt nagyon fájt a fejem. Ijedt madárkaként rezzentem össze, és kaptam el róla a kezeimet, majd ülésbe csúszva a kanapén… gyorsan körbenéztem. A konyhában voltunk, és vitatkoztunk… aztán ide kerültem. A kezeim már nem voltak véresek.
A régi emlékek… az, hogy ma akár én is lehettem volna akit eltalál a golyó… és a csúnya vitám a hímmel tetőzve az ájulással, már túl sok volt. Kifakadtam.
- Nyugodtan kinevethetsz, amiért olyan szerencsétlen vagyok, hogy még el is ájultam… - Szólalok meg, de nem hagyok neki időt a reagálásra, hanem folytatom.
- Abban nincs igazad, hogy a tojáshéj még ott lenne a fenekemen. – Jelentem ki, miközben megindulnak a könnyek a szememből.
- Tudom, hogy a te mércéddel húsz év az semmi… de az elmúlt húsz évben, amióta őrző vagyok, már ez az ötödik ország ahol élek! Tudod miért szeretem Francit, vagy miért veszem körül magam vidám dolgokkal? Örülök, hogy legalább ennyi jó, és szép van az életemben… A szüleink őrzők voltak, lényegében kiskorunktól kezdve készítettek fel arra, hogy egyszer mi is azok legyünk. Az apám nem tűrt volna nemet, de nem panaszkodtam emiatt soha. Csak szerettem volna, ha büszke rám… De nem érhette meg, mert az egyik nővérem összeszűrte a levet egy farkassal, akivel az apám összeszólalkozott, a farkas pedig széttépte a testvéreivel. Átmenekültünk Magyarországra, ott húztuk meg magukat egy ideig, aztán minden magyarázat nélkül anyánk felpakolt minket egy vonatra, és elküldött Szlovéniába a nagybátyánkhoz azzal, hogy majd jön utánunk. Soha nem láttuk többé! Magyarországon halt meg, nem tudjuk hogy, vagy miért… Persze Szlovéniában se maradhattunk a végtelenségig. Amire megnyugodtunk volna, és megszoktuk volna az új környezetet… megszerettük a körülöttünk élőket, megint tovább kellett állni.
Imádtam Norvégiát, Norvégiában élni… de persze az életben mindig történik valami, ami miatt ha valami jó… az egy csapásra elromlik! Annak ellenére, hogy mit tettek a farkasok az apámmal, én nem gyűlöltem meg a fajtátokat. Két és fél éve a születésnapomon rám támadt a Bergeni falka alfájának a kedvenc kölyke. Ha a bácsikám nem lép közbe időben, és nem öli meg, akkor megerőszakolt volna. Még ma is fel tudom idézni, ahogy a fülembe lihegett, és a fejemet beleverte a földbe. Nem láttam semmit az arcomba szökő vértől. Én kérek elnézést, amiért megriadok attól, ha valaki belép az intim szférámba!
És tudod mi volt az egészben a legjobb? Ezek után még az alfa kiadott egy ultimátumot, ha nem húzok el Bergenből, akkor levadásznak, és megölnek… azért, mert a kis kedvencét meg merték ölni egy őrző… azért, mert megvédtek, hogy ne legyek meggyalázva.
Egyáltalán nem azért mondom el mindezt, mert a sajnálatodra lenne szükségem, mert nincs rá szükségem. Csak azt akarom hogy tudd, csak azért mert fiatal vagyok, még nekem is lehet szar az életem! Amivel csak tudom, igyekszem vidámmá tenni… És igen… nekem vidámságot hoz a szívembe Franci a szempilláival, vagy ez a hülye zokni… -
Pillantok le a lábaimra, majd egymás után lekapom róluk a hóemberes-hópelyhes lábtyűket. Mezítelen lábaimat a földre teszem, ahogy felkelek a földről. Nem kiabálok, de a hangom indulatos. Lábujjaim körmei halovány rózsaszín lakkal vannak kikenve, még Frida festette őket a múlt héten.
- Vagy az, hogy valakin segíthetek… vagy az, ha készíthetek valami apróságot, amivel mosolyt csalhatok mások arcára.
És akkor jössz te… pökhendi arcátlansággal besétálsz a nyugodt Fairbanksi életembe a pucér hátsóddal, széles vigyorral a képeden, és akkor ne akadjak ki, ugye!? Igenis, kiakadok! És még azért is én érzem szarul magam, mert ezek után veled álmodok, és vagyok olyan szánalmas, hogy még pólót is küldök neked a születésnapodra… És nem tudom miért, de még azért is én érzem szarul magam, mert meglőttek a nyílt utcán… Aggódok, ezért cserébe mit kapok? Kinevetsz, és lehordasz, hogy miért én akadok ki, amiért téged lőttek meg. Amikor meg felajánlom a segítségemet, tovább folytatod. De tudod mit? –
Szembogaraim vibrálnak a bennem dúló haragtól, és feszültségtől. Kigombolom, majd lehúzom a nadrágomat, és kilépek belőle. Apró, virágmintás bugyi van rajtam. Egy mozdulattal lekapom magamról a felsőmet, majd kikapcsolom a melltartómat, végül pedig letolom a bugyimat, és abból is kilépek. A copfomból félig kicsúsztak már a hajszálaim.
Felszegett állal meredek a hímre.
- Tessék… nevess csak! Nyugodtan gúnyolódj rajtam, hiszen úgyse számítok… Csak egy szánalmas nő vagyok a szemedben, aki naivan azt hitte, hogy akár egy kedves szavad lehet hozzá... - Mást nem is várok, hiszen számtalan módon adta tudomásomra, hogy mennyire nem érdeklem. Férfi még nem látott soha teljesen lemeztelenítve, s noha mindig úgy képzeltem el az első ilyen pillanatot, hogy fülig vörösödök zavaromban, most mégse pirulok el. Nem érzek zavartságot, inkább csak dühöt, és sértettséget… mert belém gázolt a szavaival, amiket a konyhában vágott hozzám.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 321
◯ HSZ : 141
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Anchorage


Re: Caldwell rezidencia // Szer. Jan. 07, 2015 10:34 am

Most erre mit lehet mondani? A saját világom közepe én vagyok, és ez nem olyasmi, amivel kapcsolatban nagyon csodálkozni kellene. Én úgy hiszem, egy kicsit mindig is önzőnek kell lenni, legalábbis ennyi idő után, mikor mindenkit elmart mellőlünk a sors, nincs értelme már igazán semminek.
- Szerinted ezt én nem tudom?
Nem érdekel, hogy a nők vagy a férfiak érdeklik, vélhetőleg egyik sem igazán, vagy csak a hercegre vár fehér lovon, ami sosem fog eljönni, mert nem léteznek. Minden férfiben ott munkál a fajfenntartás erős ösztöne, épp ezért vágyunk sokkal jobban a szexre, mint az normális lenne, a szép szavak, az érzékeny romantika kevesek sajátja.
Mondanám, hogy nem nő még, egyszer majd lesz, de most inkább egy dacos kislány, ám épp elég volt mára, nem akarok többet pofázni, értelmetlen. Úgysem halljuk meg egymást, és csak potyognak a szebbnél-szebb sértések mindkét részről.
Kurva nagy szerencse, fogadjunk, hogy még ebből is azt vette ki, hogy mennyire belemásztam a patyolat tiszta kis lelkébe, az még véletlenül sem jut eszébe, hogy esetleg én sem vagyok egy végletekig gyökért, sebezhetetlen faszkalap. Érzem a könnyek sós permetének szagát, de nem csordulnak ki végül, hála az égnek, nem tudok mit kezdeni egy síró nővel, már rég nem. Egyszerűen nem vagyok hajlandó törődni senkivel, megtettem, rohadt csúnyán végezte szegény, a végletekig megalázottan, megerőszakolva, és végül az életét kioltva. Ha tudná, bizonyosan mélységesen szégyellné magát, hogy pont ezzel a feltételezéssel talált be. Nem véletlenül nem erőszakoskodom soha nőkkel.
A kanapéra sikerült letennem, épp akkor tér magához, és az elgondolásom szerint már rá is jön a frász, hogy a nyakamba kulcsolta a kezeit. Így lenne ötösöm a lottón, ahogy mondani szokták. Felemelkedtem hát, és elindultam a konyha felé, feltett szándékom volt nem tudomást venni róla, amíg itt van. Szedje össze magát, és menjen, aztán sose lássuk egymást többet, szerintem mindkettőnknek úgy lesz a legjobb.
- A miheztartás végett, ez nem a nevető arcom.
A pofám felé bökök az ujjaimmal, ahogy megfordulok, és láthatja, hogy tökéletes komoly, sőt, komor vagyok, eszemben sem volt kinevetni, de az ítélkezés kérem nagyon megy. Fölösleges volna ragozni az egészet, de elkezdi beszélni, és csak beszél, meg beszél, ja és majd elfelejtettem, beszél. Megvan benne ama kísértés, hogy fogjam magam, és hozzak neki egy pohár vizet, nehogy kiszáradjon a szája, vagy valami.
- Befejezted?
Rezignált sóhajom száll felé, el akarom küldeni, mert ne papoljon itt nekem arról, hogy szar az élete, mindenkinek kibaszottul elcsesződik minden, már abban a pillanatban, hogy vérfarkas vagy őrző lesz belőle. Mind selejtek vagyunk, mindenki cipeli a maga keresztjeit, és nem hat meg, hogy az ő élete sem cukorból van. Egy valami viszont mérhetetlenül felhúz, már megint, és a farkasom sárga íriszei átveszi az uralmat az emberi kékek felett. Nem akarom kiengedni még, nem így, de ha tovább basztat, kénytelen leszek átváltozni, és úgy elhúzni a francba a saját házamból. Nevetséges. Ki kéne cibálnom a hajánál fogva, és menjen, amerre lát.
- Örvendek a ténynek, hogy az egyik legrosszabb emléked megtestesítője vagyok a szemedben, de ha már itt tartunk, halván lila fingom nincs arról, hogy minek pazarolod akkor rám az idődet. Tudod, merre van az ajtó, senki sem kényszerít arra, hogy itt legyél.
Dögöljek meg, ha értem ezt a zokni lehúzást. Újabb sóhaj, oké, felkapom, és kirakom, nincs mese, nem érdekel. Az én házamban még olyan se oktasson ki, aki kiszedett belőlem egy golyót. Arra azért már felvonom a szemöldököm, hogy velem álmodik. Vajon mennyire lehetne sikamlósak, ha így zavarja? Nem halál mindegy? Majd eltűnök az álmaiból is, a póló valóban édes dolog volt, bevallom, majdnem meghatott, néha itthon felveszem, máshová nem, lévén nem hirdetem a hovatartozásomat.
- Flora...
Halkan, reszelős hangon figyelmeztetem, hogy rohadt gyorsan hagyja abba, amit csinál, mert nem akarja, hogy elvegyem azt, amit a tetteivel felajánlani készül nekem. Nem, teljesen biztos, hogy nincs képben azon tekintetben, hogy a haragja hová vezethet, márpedig én tartani akarom magam ahhoz, hogy olyat nővel nem teszek, amire ő maga nem vágyik.
Meztelensége ellenére a dacos vonásaira meredek, nem nézem meg, mert nem érzem úgy, hogy meg kellene tennem. Nem fogok vele semmit kezdeni, egy faszkalap vagyok, igen, de megvannak a magam határai, és elég volt az azon való táncolásból.
- Egy. Még mindig nem nevetek. Kettő. Miért is érdekel a véleményem, ha csak bosszantalak? Három. Volt kedves szavam hozzád, az már nem az én bajom, hogy nem tűnt fel.
Az teljesen bizonyos, hogy nem fogom felöltöztetni, nem vagyok senki cselédje, és úgy döntök, jelen esetben legjobb védekezés a támadás, hátha azzal megijesztem, és inkább meggondolja magát, mintsem itt parádézzon nekem meztelenül. Szó se róla, ha megnézném, vélhetőleg tetszene a látvány, de lássa csak nem vagyok akkor gyökér, amekkorának hisz, legalábbis ilyen téren, nem gusztálom végig az alakját. Ellenben megbotránkozató dolgot azt teszek, normál esetben nem lenne az, de ő annak fogja tartani. Ha egy nő vetkőzik, a férfi is vetkőzik, tiszta sor, nem? Nekem nem kell már annyi göncöt ledobni magamról, repül hát a póló, és két pillanat múlva az alsómat is letolom. A lábaimból következtetve sejthette, hogy nem vagyok elhanyagolva izmok területén, a felsőtestem is épp annyira kidolgozott, mint a lábaim, ügyelek az egyensúlyra. Biztos, hogy nem fog megnézni, de szerintem épp elég lesz neki a tudat is, hogy itt állok előtte a pucér hátsómmal, megint. Na tessék? És ezzel mit kezdesz? Pont úgy semmit, ahogy én sem a tiéddel.
- Most, hogy mindenki felfedte a lapjait, akár fel is öltözhetsz.
Talán a hangom érdekesen sikamlós mélysége jelezhette volna számára, hogy meglehetősen nehezemre esik megmaradnom a józan eszemnél, mert abban biztos lehet, hogy én meztelen nőt még nem engedtem ki a kezeim közül, ám nem nagyon lehetett képben ilyen tekintetben tapasztalatlansága okán.
- Ne kísértsd sem a sorsodat, sem pedig engem, nem akarhatod, hogy összetörjelek.
Hasonlít rá, bassza meg, egyes pillanatokban még az áthatolhatatlan makacssága is egészen Őt idézi fel bennem, és emiatt jobban haragszom rá, mint bárkire a világon. Nincs joga ahhoz, hogy visszahozza azokat az emlékeket, senki sem lehet olyan, mint Ő. Nem engedem.
- Menj el!
Nem kérem, utasítom, nincs itt helye, sem így, sem máshogy, nem akarom látni, és nem akarom, hogy állandóan a türelmemet tesztelje, mert bőven többet kapott belőle, mint bárki ezen a kibaszott világon.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Flora Ashwood
Informátor
avatar

◯ Kor : 44
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)

Re: Caldwell rezidencia // Szer. Jan. 07, 2015 11:39 am

Ha nem tetszik neki amit hall, akkor is végigmondom, mert végig akarom mondani. Azt hiszem ennyi nekem is megjár, ha eltűrtem eddig a megjegyzéseket, amiket tett rám. Fiatal voltam, és naiv, amikor vállaltam vakon mindazt, ami az őrzőséggel jár. Nem tudtam felmérni, hogy mennyi negatívummal jár, hogy az egész éltemet ehhez kell majd igazítanom. Egyszerűen néha úgy érzem, hogy megfulladok. Utálok hazudni, mégis újra és újra azon kapom magam, hogy kénytelen vagyok hazudni. És ami a legszörnyűbb… egyre könnyebben megy. Én ezt nem így akartam, nem így terveztem. Bárcsak visszamehetnék az időben, és megrángathatnám a fiatalkori énem, hogy ne csinálja… ne menjen bele. Akkor talán a szüleink még mindig élnének, és mindannyian otthon lehetnénk Novi Sadban. De erre nincs lehetőség. Nem tudok visszarepülni az időben… csak hordozom a vállaimon a titkok súlyát, és nem tudom meddig bírom még elviselni. Vannak pillanatok, amikor úgy érzem, már nem bírom tovább… de muszáj, mert nem tehetek mást. Ez a sok „cukiság”, amivel körbeveszem magam, mind azt a célt szolgálják, hogy felvidítsanak. Ezek csempésznek színt az életembe.
Igaza van abban, hogy senki nem kényszerít a maradásra, mégse tudom rávenni magam, hogy kilépjek az ajtón. Nem megy… nem akarok kisétálni, mert tudom, hogy mi lenne azután… megint rágnám magam, lepörgetném magam előtt a történteket újra és újra, és az őrületbe kergetném magam vele.
A figyelmeztetés ellenére sem hagyom abba, amit elkezdtem. Dac… igen, azt hiszem… Már csak azért sem fogom abbahagyni! A ruhadarabok egymás után hullnak a földre, míg teljes mezítelenségemben ott nem állok előtte. Egyedül csak a jókora tündér tetoválásom terpeszkedik a hátamon, de azt szemből amúgy se láthatná.
A szívem mélyén azt akarom, hogy kinevessen… azt akarom, hogy a gunyoros megjegyzéseivel rúgjon belém még egyet, azt akarom, hogy végérvényesen meggyűlölhessem. A szavak olykor jobban megsebzik az embert, mint a fizikai bántalmazás. De nem… Most, amikor lehetősége nyílna rá, hogy kigúnyoljon, hogy megalázzon, nem képes megtenni. Még csak végig se mér.
A szavaira nem reagálok semmit, csak némán állok, miközben az államon lecsorgó könnycseppek a lábfejemen kötnek ki. Akkor se mozdulok, amikor nekiáll vetkőzni. Legalábbis az első pillanatokban nem.
Azt várja, hogy megrémülök… azt várja, hogy megijedek, és elrohanok… viszont sikerült átbillennem azon a ponton, amikor már minden mindegy. Néhány lépést teszek felé, s függetlenül attól, hogy ő nem mért végig engem, én bizony végigmérem őt. Az erdőben azt se tudtam hova nézzek, csak hogy ne kelljen látnom a testét, most azonban látni akarom.
Kivívtam magam ellen a sorsot, de most már nem fogok kihátrálni… ha eddig eljutottam, akkor nem. Talán pont arra van szükségem, hogy összetörjön. Inkább ő tegye, mint valaki olyan, akivel úgy se lehetnék sose teljesen önmagam. Egy embernek folyton hazudnom kellene magamról, előtte legalább az lehetek, aki vagyok.
- Nem. – Szólalok meg, amikor felszólít a távozásra.
Hacsak nem hátrál el, akkor teljesen odasétálok hozzá. A mellkasára siklik a pillantásom, majd jobbomat felemelve óvatosan az izmokra simítom, hogy érezzem az alatta megbúvó szív dobbanásainak ritmusát.
- Ha azt akarod, hogy elmenjek, neked kell kiraknod... – Közlöm. Ez az ő háza. Ha nem akarja, hogy itt legyek, hát tegyen ki!
Még csak végig se mért, meg se nézett magának... Olyan, mintha tartana valamitől… mintha tartana tőlem. Akkor most ki is a gyáva kettőnk közül!?
- …vagy vedd el, amit önként ajánlok fel neked. – Fejezem be a mondatomat, s ha még mindig nem lökött el magától, akkor addig csökkentem a kettőnk közt levő távolságot, míg kicsi melleim neki nem feszülnek a mellkasának, és forró leheletem a nyakát nem perzseli…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 321
◯ HSZ : 141
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Anchorage


Re: Caldwell rezidencia // Szer. Jan. 07, 2015 1:11 pm

+18
Bőg, csodálatos. Ha ezer évig élnék, sem érteném meg a nőket, de nem vagyok lélekbúvár, nem is akarom. Ha a harag a vezérfonalunk, hát megragadom én is, támad, támadok én is, meglátjuk, ki jön ki belőle rosszabbul. Nem mondom, hogy nem motoszkál bennem valami olyasmi, hogy igencsak bátor, ám de mindenképpen ostoba dolog szűz kislányként levetkőznie előttem.
Méregessen csak, ezernyien megtették már, háromszáztizennyolc évem alatt volt részem sok mindenben, és nem mondom, hogy soha nem volt alkalmam szűz teremtéssel megtenni, többek közt Virág is az volt, de ő élt, halt értem, el sem tudta képzelni soha mással, elvettem hát tőle, aztán megkértem a kezét. Életem leghülyébb cselekedete volt, azóta is verhetem miatta a fejem a falba.
Nem hallgat a jó szóra, csak azért is ráncigálja az alvó oroszlán bajszát. Rendben, kisasszony, ha így akar játszani, játszunk így, meglátjuk, mikor szakad el a cérna, mert el fog. Biztos vagyok benne, hogy nem akarja, hogy egy magamfajta féreg becstelenítse meg a testét, ám ha nem tágít, akkor nem szándékozom visszafogni magam. Kétszer nem fogom figyelmeztetni, hogy ezzel tönkreteszi magát, a saját lelkét gyötri csak, ám legyen, én ösztönember vagyok. Szép nő meztelenül, egyenlő egy jó kis dugással. Sem több, sem kevesebb. Soha többé nem fogom engedni, hogy ennél bárki beljebb merészkedjen a felém vezető úton. Nem véletlenül nem keveredek össze egy nővel sem egynél többször.
Nem értelek, Sütibaba, annyian lehetnek körülötted, ezerszer jobbak nálam. Miért? Ennyire rossz tanácsadó lenne a haragod? Miért hagyod, hogy legyőzzön? Túlságosan fiatal vagy még küzdeni ellene, megőrizni a józanságod apró szikráit.
Nő elől én nem futok el, nem is hátrálok, ha tőlem akar valamit egy nő, megkapja, ez ilyen egyszerű. Ha valóban akarja. Ő biztos, hogy nem. Ám ez nem jelenti azt, hogy attól még nem fogom elvenni azt, amit ki tudja milyen indíttatásból, de tálcán kínál nekem. A szívem dühös ritmusra feszül meg újra és újra, haragszom rá, amiért ekkora ostobaságra készül, és talán magamra is, hogy nem dobom ki inkább a hajánál fogva a hóra így, ahogy van, és hívom fel Savannaht, hogy vigye innen, különben nem állok jót magamért.
- Ostobaságot művelsz.
Az érintése csak súlyosbít a helyzeten, ha volt is eddig szemernyi ellenállásom is, illetve célom, hogy helyette én legyek az, aki megőrzi az erényét, akkor már foszlik is atomjaira. Az arcáról elvándorol a tekintetem, pont akkor, mikor közli, hogy vegyem el, amit felajánl nekem. Mint egy áldozati bárány. Szegény lány. Már-már sajnálom, hogy én leszek neki az első, sokadiknak jó lennék, sőt, nagyszerű, de elsőnek szeretnie kéne, akinek odaadná magát, ennyire még én is konyítok az ilyesmihez. Hova fog tűnni így a szivárvány az életedből? Kiradírozod, egy fehér lap marad csupán, és az önostorozás végeláthatatlanul.
- Én figyelmeztettelek.
Szűröm a fogaim közt, és a közelsége, valamint az a tény, hogy végiggusztáltam az apró, de kellemes idomait, már gondoskodott arról, hogy valami árulómmá váljon. Éppen hogy hozzám érnek az apró mellek, az erős markaim már a csípőjén szántanak végig, nem mondhatni, hogy édes finomsággal, inkább birtokló, szabadulni nem hagyó magabiztossággal. A hasfalának feszülő férfiasságom ténye ki tudja, mit vált ki belőle, de már rég nem érdekel a szemérmessége, ő akarta, hogy tovább menjek annál, mint ahová valaha is akartam vele kapcsolatban. A fenekére vándorló tenyereim megragadják, majd megemelem, hogy vékony lábait csípőm köré fonjam, és elinduljak vele felfelé a galériára. Ott van a hálóm, nem elvágva a lakás többi pontjától, elvégre egyedül élek, soha nem is hoztam ide nőt, nem kellett a privát szféra. Eztán sem fog kelleni. Egyik kezemmel relatíve finoman hátrahúzom a fejét, hogy a dacos ajkakról ismét beleegyezés híján lopjak tüzes, szenvedélyes, vagy vágytól terhes csókot. Én így „szeretek” Sütibaba, vagy tetszik, vagy nem, más nem tudok, és nem is akarok adni.
Hogy képes lennék-e leállni, ha visszakozna? Gőzöm sincs, nem vagyok hozzászokva, hogy valaki kimenekül a karjaimból, aki önként dobta bele magát.
Felérve az ágyamon landolunk, elszakítom szám a dölyfös kis ajkaktól, tenyereim bejárják a karcsú alak minden centiméterét, nem vagyok test rámarkolni a melleire, ám meglehetősen kíváncsivá tesz az is, hogy csak haragosan tűr, vagy elárulja a teste, miként engem is elárult korábban. Ám akármiről is van szó, gondolkodás nélkül veszem a számba egyik mellbimbóját, hogy ízlelgessem, ingereljem, érjem el, hogy bár nem akarja, de igenis élvezze, mert ha már porrá zúzza a saját lelkét a segítségemmel, legalább legyen benne valami jó is. Amíg tart. Jobbom az oldalán siklik végig, a csípőjénél körözve, de egyelőre nem pofátlankodva ismeretlen terepre, nem vagyok barbár, ha nem érzem a nyelvemen megülepedni vágyának markáns aromáját, nem marad más, csak az, hogy tényleg kirakjam. Megerőszakolni továbbra sem fogom.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Flora Ashwood
Informátor
avatar

◯ Kor : 44
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)

Re: Caldwell rezidencia // Szer. Jan. 07, 2015 2:30 pm

18+
Valószínűleg igaza van, valószínűleg tényleg ostobaságra készülök… de ezt akarom. Annyira óvatos voltam, és kimért, annyira burokba zártam magam, hogy szinte megfulladtam ettől. A sok rossztól ami velem történt, bezárkóztam. Elzártam magam, és pajzsként körülvettem magam olyan dolgokkal és emberekkel, akik kiszámíthatóak voltak, és jók. Nem tudok tovább így élni. Bármennyire is szeretném, a világ nem olyan, amilyennek én szeretném, hanem van rossz oldala is… és attól még, mert el próbálom magam zárni előle, létezik.
Negyvenegy éves vagyok. Mi értelme az álmaimat kergetnem, és valami olyanra… valaki olyanra várnom, aki csak az én fejemben létezik? Talán legbelül már akkor tudtam, hogy ennek egyszer be kell következnie, amikor legelső alkalommal ébredtem verejtékben úszva, mert betolakodott tenyérbe mászó vigyorával az álmaimba.
Ingoványos talajra tévedtem, mert a lényem ezen odalát eddig egyáltalán nem ismertem. Nem tudtam, hogy tudok ilyen is lenni… kihívó, és szemérmetlen…
- Akkor állíts le. – Böktem oda durcásan.
Persze nem tette. A következő pillanatban megéreztem magamon a tekintetét, ahogy végigmér. Testemet furcsa-ismeretlen bizsergés járta át tőle, s éreztem, hogy a pulzusom hirtelen megemelkedett. Egyáltalán nem voltam közömbös… pedig makacsul tartani akartam magam ahhoz, hogy nem érdekel. Magamat se értem, komolyan nem. Ha pengét szegeznének a torkomhoz, akkor se tudnám megmondani, miért csinálom ezt az egészet. Csak találgatni tudnék… de jelenleg arra se vagyok képes, mert nem várt izgalom lesz rajtam úrrá, amikor megérzem kezeit a csípőmre markolni.
Az első pillanatokban fel se fogom, hogy mi az, ami a hasamnak nyomódik, annyira elvonja a figyelmemet a testem reakciója, majd az, hogy rámarkol a fenekemre, és felkapva a földről… lábaimat a csípője köré fonja. Kezeimmel a vállai után kapok… a lendülettől, amivel fordul velem… majd felvisz a lépcsőn, súlyos hajtömegen is libben a testemmel együtt, és a hajgumim végérvényesen kicsúszik selymes tincseimből… valahol a földön, vagy a lépcsőn hagyva magunk után. Illatos hajam pőre bőröm köré omlik.
A tekintetem feldúlt. Egy pillanatra elcsípheti, mikor hátrahúzza, és száját a számra tapasztja. Most nem húzódok el, nem pofozom fel… ahogy azt az erdőben tettem, hanem kissé esetlenül, de viszonzom azt. Egyáltalán nem vagyok gyakorlott a csókolózásban, ha meg akarnám játszani, hogy már százszor csókolóztam korábban, akkor is lebuknék, hogy még csak csókolózni se szoktam eddig. Igazából ez a harmadik alkalom, hogy megcsókoltak… de csak a második, hogy én is viszonzom. A szívem hevesen kalapál, amikor felérünk, és az ágyban landolunk. Nem nézelődök, nem nézem meg a ház ezen szegletét, egyszerűen teljesen kivonom magam térből és időből, mert nem tudok másra gondolni vagy koncentrálni, ami épp történik. Bőröm felforrósodik az érintések alatt, de csak akkor feszülök meg, amikor rámarkol a melleimre. Te jó ég!
Elnyílnak az ajkaim, majd szaporábban kezdem szedni a levegőt, és ujjaimmal a takaró anyagába markolok, hogy visszafogjam magam. Fogalmam sincs róla, hogy a testem ettől függetlenül aljas módon elárul. Bimbóim megkeményednek az érintés alatt, s amikor megérzem puha… nedves ajkait rázáródni az egyikre, kéjes nyögés bukik ki ajkaim közül. A nyögéssel egy időben szökik vér az arcomba, ahogy zavarba jövök saját reakcióm miatt. Minél inkább próbáltam volna tüntetőleg kivonni magam az egész alól, annál jobban sodort magával a vágy, és nem tudtam megálljt parancsolni a lavinának. Egyszerre féltem attól, és vágytam arra, ami nemsokára következni fog. Nem akartam, hogy a pár évvel ezelőtti rossz emlékek a felszínre törjenek, talán emiatt is féltem attól, hogy bárkit közelebb engedjek, de most még csak meg se fordult a fejemben mindaz, ami Bergenben történt. Raymond minden épkézláb gondolatot eltüntetett a fejemből, mint valami sarlatán azzal, amit művelt.
Tudom, hogy mi őrzők jóval érzékenyebbek vagyunk, mint az átlag emberek… de mivel emberként még nem volt részem hasonló élményben, ezért nem tudom felmérni a különbségeket. Csak azt érzem, hogy minden idegszálamon érzem, ahogy Raymond tenyere végigsimít az oldalamon… és a fenébe is, de jól esik!
Jól esik… s mégis, ahogy a csípőmön körözni kezd, a testem remegéssel válaszol. Úgy remegek az érintése alatt, mintha kint feküdnék a -30fokos hidegben a hóban, pedig nem is fázok… sőt! Inkább elönt a forróság… ami kellemes… túlságosan is az.
Jobb kezemmel elengedem a takarót, majd óvatosan Raymond hátára teszem, és puha kis tenyeremmel végigsimítok a bőrén… a gerincén… a tarkóján… a haján… majd vissza, ugyanezen az útvonalon haladva…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 321
◯ HSZ : 141
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Anchorage


Re: Caldwell rezidencia // Csüt. Jan. 08, 2015 9:58 am

+18
- Nem, az nem az én dolgom.
Annak fényében, amit eddig tud rólam, elég naiv elgondolás, hogy én majd leállítom, és megóvom az erkölcseit. Nem fogom megtenni. Nem azért, mert nem tudnám, hanem egyszerűen azért, mert ilyen vagyok, mert nem utasítok el egy meztelen nőt, aki felkínálja magát nekem. Mérhetetlenül élvezem, hogy előhoztam egy olyan oldalát, aminek a létezéséről ő sem tudott.
Nahát, téged már el is felizgat, hát ez gyönyörű, fogadjunk, hogy már régóta vágyakozik utána, magáért a történésért, pusztán kíváncsiságból, vagy a barátnők, esetleg épp az emlegetett testvérek elbeszélései alapján. Így sokkal érdekesebb lesz ez az egész.
Az illata az orromba furakodik, és bár nem kívántam megjegyezni a múltkor sem, attól még ismerős, és bárhol kiszúrnám. Nem mintha valaha szándékomban állna betenni a lábamat Fairbanksbe, de úgy tűnik, Piroska szereti kísérteni a Farkast. Aligha hat meg feldúlt tekintete, állítson le, ha akar, próbálja meg, könyörögjön, hogy ne tegyem, akármennyire is rongyként vetette elém a testét, máskülönben elveszem, amit ad, ebben biztos lehet. Nem teszi, ellenben visszacsókol, az esetlensége nem számít, a tény elég, nem fog visszatáncolni már, ennyire makacs volna? Igencsak szórakoztatna annak a ténye, hogy a mindösszesen három csókjából kettőt tőlem kapott, ám ennek nem vagyok tudatában, még ha sejtem is, hogy túl sokszor nem tehette. Majd kialakul, kötve hiszem, hogy ez lenne az utolsó alkalma eme ténykedésnek hódolni.
Mire az ágyon fekszünk, és megtalálom mancsommal a kicsi, de formás mellét, megbizonyosodok arról, hogy akarja, ha tetszik, ha nem. Mi a helyzet, kedves Flora, a te fantáziádat is bemocskolta egy rosszfiú? Minek a hercegre várni, ha velünk sokkal izgalmasabb, nemde? Tanulmányt lehetne írni arról, miként akar viselkedni, és mit árul el róla a teste. A legnagyobb kurva mindig is a saját testünk, mert neki szüksége van erre, akármennyire is hisszük magunkat ártatlannak, erkölcsösnek, a szíve mélyén senki sem az, mindenki, még a legszerényebbnek tűnő nő is akarja, hogy kihozzák belőle a szajhát, hogy lángra lobbantság az ágyban, ám vajmi kevesen vannak, akik ezt nyíltak fel is vállalják. Úgy tűnik, érzékeny pontra tapintottam, játszadozom hát vele, egyelőre csak finoman szívogatva, nem sértve fogaim marásával, ráér az még, nem kell mindent rögtön letesztelni. Simogatja a fülem a kéjből fakadó nyögése, tetszik, sokkal egyszerűbb így minden, felettébb kellemetlennek találnám, ha ki kellene tennem a hóra. Az valóban nagyon rohadék cselekedet lenne.
A zavara piszkálja a tudatomat ugyan, de ez normális, nem ellentmondás, egyszerű, megszokott emberi reakció. Már attól is kivolt, hogy beszéltem róla, nem meglepő hát, hogy ezt váltja ki belőle a helyzet, vagy éppen az, hogy élvezi is.
Merészebb vagy, mint hittem, vagy mint hitted magadról, elképesztő, hogy nem érzem a masszív félelmét a számban, hogy képes átadni magát a helyzetnek, hogy egy pillanatig sem beszélt a levegőbe. Ettől még hiba, ő is tudja, én is tudom. Hogy csak neki, vagy nekem is, azt egyelőre nem sikerült eldöntenem, de most csak a körénk tekeredő túlfűtött vágy számít. Igen, azt mondtam, hogy nem érdekel, hogy nem gondolok rá úgy, és addig a pillanatig így is volt, amíg le nem vetkőzött előttem.
A szemérmére siklik az érintésem, de még nem tolakodom az érzékenyebb területre, csupán hergelem, hogy egyre inkább felcsigázzam vele, hogy a lehető legjobban vágyjon arra, hogy végre megtudja, milyen az, amikor ott érintik. Közben eleresztem a mellbimbóját, röpke kóstolót csenek a másikból is, majd elindulok lefelé, végigcsókolva a hasát, köldökét, neki bizonyára arcpirító lesz, amire készülök, de ha már szűz, legalább izguljon fel rendesen, nem működik a letépjük egymásról a ruhát, és ott ahol vagyunk egymásnak esünk móka. Bármekkora faszfej is vagyok, legalább ez legyen neki jó.
Már a vénuszdombját érintem a számmal, az se különösebben érdekel, ha dzsungel leledzik odalenn, miközben az ujjaim végre finoman rásimítanak a szemérmére, s azon vagyok, hogy ajkainak fogságából kihámozzam a külsőleg legérzékenyebb pontját, és azt ingereljem finoman, először az ujjaimmal csupán, majd ha egyértelműen bejön neki a dolog, nem szórakozok sokat, bevetem a nyelvemet is. Kíváncsi vagyok, hogy vajon nála, pusztán az újszerű élmények okán mennyi időbe telik, míg megrázkódik a gyönyörtől a teste. Egyelőre csak finoman, amolyan kísérletezés jelleggel kóstolgatom, nála még megtippelni sem tudom, hogy mit szeret igazán, hisz ő sem lehet tisztában vele.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Flora Ashwood
Informátor
avatar

◯ Kor : 44
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)

Re: Caldwell rezidencia // Csüt. Jan. 08, 2015 11:25 am

18+
Nem mondhatnám, hogy elégedett lennék magammal, de melyik az a nő, aki őszintén azt mondaná, hogy úgy érzi jól magát, ahogy van… és nem változtatna, ha lehetősége nyílna rá? Én mindig is kicsinylettem a melleimet. Persze a testalkatomhoz teljesen arányos, de irigyeltem Fridát, amiért őt pár kosármérettel nagyobb mellekkel áldotta meg az élet. Rajta minden ruha olyan tökéletesen mutatott még melltartó nélkül is… nekem meg? Vastag szivacsos melltartót voltam kénytelen minden alá felvenni, hogy ne legyen túlságosan sík a vidék ott legelől. Még ezeket a kicsiket is igyekeztem takargatni, mert szégyelltem őket… de most ez meg se fordul a fejemben. Valahogy most nem számít. Soha nem hittem volna magamról, hogy ennyire ki tud kapcsolni az agyam… s még őrzőként, még mágiával se éreztem soha ennyire élénknek és elevennek magam, pedig aztán rám tényleg nem lehet azt mondani, hogy otthon punnyadós típus lennék.
Utálom, hogy ennyire élvezem ezt az egészet. És nem tudom, hogy ki az, akit jobban utálok emiatt. Magamat, amiért csak így odadobtam magam, vagy Raymondot amiért olyan, amilyen… Arcátlanul viselkedett velem az erdőben, de egy részemnek imponált… és ez a részem az, ami nem hagyja most sem, hogy felvegyem a nyúlcipőt, és Fairbanksig szaladjak. Utálom a gondolatát… de sehol máshol nem akarnék ebben a pillanatban lenni, mint itt. Utálom, hogy jól esik, amit művel velem…
Élvezettel húzom végig erős nyakán az ujjaimat, csuklóm egy pillanatra érinti a füle hegyét, amikor ujjaimmal beletúrok a hajába, és ahelyett hogy ellökném, inkább magam felé húzom. Nem akarom, hogy abba hagyja. Testem lilabőrössé válik, amikor ajkaival elszakad, majd finoman összerezzenek, amikor megérzem az érintését odalent. Pam…pamm…pammm… a fülembe mászik szívem lüktetésének dallama, miközben lábaimat feljebb húzva markolok rá behúzott ujjaimmal a takaró anyagába. Szemeimet a plafonra szegezem, rá se merek nézni zavaromban, s bár az első fél percben komoly erőfeszítést teszek annak érdekében, hogy ajkaimat penge vékonyságúra szorítsam össze, nem tudom sokáig visszatartani jóleső sóhajaimat, amik úgy szakadnak fel belőlem, mintha most bukkantam volna fel a víz alól. Bekúszik a forróság a combjaim közé, apró lüktetés csigázza tovább az érzékeimet. Még soha nem éreztem ilyet.
Eleresztem a haját, amikor megmoccan… s ahogy lefelé halad a csókjaival a testemen, finoman megremegek. A hasam.. pontosabban a köldököm fölötti csók őszinte-meglepett nevetést csal ki belőlem, miközben összerándulok. Csiklandoz…
- Ne! – Bukik ki belőlem a szánalmasan gyenge ellenvetés, amit még szánalmasabbá csak az tehet, hogy mindeközben nevetek. Eddig nem kifejezetten gondoltam magam csiklandós típusnak, de Raymondnak sikerült erre is rácáfolnia.
Addig fel se merül bennem, hogy mire is készülhet, amíg lejjebb nem csúszik a combjaim között. Na ha eddig vörös voltam, akkor most jöhetne a poroltó, mert szinte fizikálisan érzem, hogy lángra kap a fejem. Jajj, mit művel velem!? Miért hagyom ezt!? Most azonnal véget kellene vetnem ennek az egésznek… annyira mocskosnak, és gusztustalannak tűnik így elsőre, amit tesz.
Több hangos nyögés is eljut a fülemhez a ködmámoron keresztül, mire felfogom, hogy igen Flora… te nyögsz, ez a te hangod! Kész… megsemmisültem! Magam mellett matatok az ágyon, úgy érzem muszáj valamiben megkapaszkodnom, mert magával ránt a mámor örvénye. Jobb híján csak egy párnára lel a kezem, ám azt azzal a lendülettel a saját arcomba passzírozom. Én kis naiv azt gondolom, hogy így nem hallja, hogy nyögök az élvezettől, amit okoz odalent. Szinte el is felejtettem, hogy vérfarkas is… nem csak férfi, a hallása pedig pont ezért elég jó ahhoz, hogy egy párna ne rejthesse el tőle a hangokat.
Egyre forróbbnak érzem magam, s nem is marad megválaszolatlanul Raymond játéka, hiszen vágyam sikamlósan bukkan szeméremajkaimra, jelezve, hogy mennyire felizgatott az, amit művel.
Egy percnél tovább nem bírom a párnás megoldást elviselni, mert így még annyira se kapok levegőt, amennyire korábban kaptam, ezért mérgemben elhajítom valamerre.
Engedek a kísértésnek… zihálva… vöröslő arccal… kéjes vágytól csillogó tekintettel pillantok le a combjaim között foglalatoskodó férfire. A hajam összekuszálódva omlik félig az arcom elé a mozdulattól, miközben remegő kezeimet a testem mellé húzom, és megpróbálok félig meddig felkönyökölni az ágyon…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 321
◯ HSZ : 141
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Anchorage


Re: Caldwell rezidencia // Kedd Jan. 13, 2015 1:35 pm

18++


A nőkkel ellentétben a férfiaknak viszont rossz szokása akkor is elégedettnek lenni magukkal, ha nincs okuk rá. Nem mintha én ezek közé az alakok közé tartoznék, okkal vagyok ekkora nagyképű barom. Több ízben is, elvégre, egyrészt az izomzatomat tekintve aligha lehet oka bárkinek panaszra, sem túlfújva, sem elhanyagolva nincsenek, másodsorban, és ez a lényegesebb, nem akarom, hogy bárki közel óhajtson kerülni hozzám, és ehhez tökéletes eszköz a faszkalapság. Az viszont dögöljek meg, nem tudom megfejteni, hogy a kis barna miként jutott arra a pontra, hogy inkább szétteszi a lábait egy feldúlt elviharzás helyett. Háromszáz fölött is érthetetlenek a nők.
Nekünk nem számítanak a részletek, az egészet látjuk, márpedig úgy Flora rendben volt, már külsőleg, belsőleg épp annyira elcseszett, mint a legtöbben, de ez most aligha érdemleges szempont.
A pajzsomtól annyira válok meg, hogy az érzéseit figyelni tudjam, noha abban azért kételkedem, hogy tudnék akkora úriember lenni, hogy lemásszak róla, ha hirtelen meggondolná magát. Ám azt mindenképpen jó tudni, hogy milyen irányba érdemes tovább haladnom. Amekkora tahó vagyok, szeretőnek épp annyira jó, ha tetszik, ha nem, nem véletlenül jönnek el velem könnyen a nők, lám, még ő is megtette, dühből, dacból, mit számít, a lényeg az, hogy magától, gyakorlatilag a kisujjamat sem kellett mozdítanom. Még csodálkozik, hogy ekkora arcom van?
Nocsak, nocsak, úgy tűnik, igencsak bejön neki a dolog, mindig is jobban szerettem azokat a nőket, akiknek nem süket a mellük, ha kényeztetni vágynám őket. Ösztön, ez is, annyira fakad belőlünk, mintha mindig csinálnánk, ő is, noha sosem ért hozzá így senki, mégis belesimul az egészbe, adja alám a lovat, helyet kínál, mikor felhúzza a lábait, tudattalan, mégis így van, tán sokkolná is, ha ezt közölném vele.
Gyerünk, jöjjön csak ki az a sóhaj, nem kell visszatartani, mi értelme? Ami jó, azt adjuk csak a világ tudtára, ha olyan pozitívan éli az életét, ezt sem szabad palástolnia. Az én füleimnek zene, ő azonban cserébe nem figyel görcsösen arra, hogy visszafogja magát, így könnyebb lesz megélnie az egészet, és sokkalta érzékibb. Sármos félmosoly villan felé, amikor felnevet, csak felvont szemekkel nézek rá. Van az a nem, ami határozottan nem az, ez sem, komolyan venni aligha lehet, folytatom hát, ha felülkerekedik rajta a józan esze, az sokkal markánsabban fog kifejeződni. Őszintén utálnám, ha így lenne.
Szórakoztat az érzelmeinek heves váltakozása, és igencsak kedvemre való, hogy én hozom ezt elő belőle, egy olyan oldalát, amit nem ismert, egy tagadott, de a szíve mélyén biztosan vágyott világot. Nem telik bele sok időmbe, hogy rájöjjek, melyik pont ingerlése az, ami a leghevesebb reakciót váltja ki, így az lesz az, amit a leginkább kóstolgatok. Kis híja van, hogy el ne nevessem magam, mikor a párnát az arcába nyomja. Fölösleges, még ha nem is hallanám, akkor is egyértelmű lenne, hogy saját hangját akarja elrejteni előlem, tán még maga elől is.
Élvetegen orozom el vágyának kibukkanó cseppjeit, úgy vélem, ez az a pont, amikor megérett a helyzet némi továbblépésre. Nem rontok ajtóstul a házba, amennyire tőlem telik, vigyázok rá, még akkor is, ha úgy érzem, majd felrobbanok már én magam is. A pillantásommal találkozhat, mikor lepillant, szeretem közben nézni a nőket, azt, miként ül ki arcukra a pillanat heve, miként harapják be ajkukat, éhesen, egyre inkább többre vágyva, miként hajlik ajkuk egy újabb sóhajra. Ha eddig felgyulladt az arcra, most halál biztos, hogy a pokolban fogja érezni magát, elvégre egy pillanatra elszakadva ölétől nyalom meg két ujjamat, majd folyamatosan az arcát figyelve vezetem be az oly féltve őrzött kincséhez vezető úton. Van már annyira felizgult állapotban, hogy semmi sem akadályozza először csak az egyiket, hogy áldásos tevékenységet végezhessek vele odabenn, miközben ajkaim megint megtalálják a duzzadt kis csiklóját, el tudom képzelni, hogy már minden érintés szikrát hány a testében… Meglátjuk, így meddig fogja bírni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Flora Ashwood
Informátor
avatar

◯ Kor : 44
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)

Re: Caldwell rezidencia // Kedd Jan. 13, 2015 5:31 pm

18+
Pontosan az a mosoly ül ki a képére, amitől az erdőben… vagy az antikváriumban olyan ideges lettem, hogy kedvem lett volna felképelni. Most is megugrik a pulzusom, de nem azért mert jelenleg bosszantana, hanem azért, mert tetszik… Persze ha majd később visszagondolok erre, nyilván bosszantani fog, de most nem vagyok képes az ésszerű gondolkodásra. Úgy alapvetően a gondolkodásra sem. Furcsa, hogy egy-egy porcikám mennyire másképp tud reagálni különböző ingerekre. A nővéreimmel néha össze szoktunk „verekedni”, ami általában párnacsatában, és egymás csiklandozásában nyilvánul meg… de nekem csak a talpam szokott érzékeny lenni arra. A hasam soha nem volt csiklandós. Ezért is lepődtem meg annyira, hogy Raymond ajkainak érintése nevetést csalt belőlem elő. Azt hittem, már teljesen ismerem magam… ismerem a testem, de minden megmozdulásával rácáfol a hitemre. Olyan reakciókat vált ki belőlem, amikre eddig azt hittem, hogy én képtelen vagyok.
Frida egy céda… és nem szokta kihagyni a lehetőségét annak, hogy megossza Fionával és velem, hogy épp mit művelt az alkalmi partnereivel. Fionának is voltak már kapcsolatai, de soha nem ment részletesen semmibe, mert ő ezt a saját magánügyének tekinti. Bezzeg Frida… Folyton azzal húzta az agyamat, hogy ne fujjogjak, mert majd ha végre „feladom a zárda-életet” – ahogy szokta nevezni érintetlenségem – megtapasztalom én is, hogy ez bizony nagyon is jó. Bosszant, de igaza volt.
A megbotránkozásom, és az ellenérzéseim Raymond ajkainak kitartó ostromának hála megszűnőben van. Bár van bennem egy kis pánik, mert olyan érzések szánkáznak végig a testemen, amik eddig teljesen idegenek voltak tőlem… de egy idő után már magam előtt se tudom letagadni, hogy élvezem, amit művel. Határozottan kellemes borzongás fut végig rajtam, sóhajaim is árulkodóak.
Szökő évente ha egyszer iszok alkoholt… most mégis olyan érzésem van, mint olyankor, amikor a fejembe száll a szesz, és nem vagyok teljesen ura önmagamnak. A mámor hullámain ringatózok… s ringatózik velem a környezetem is.
A pupilláim egészen nagyok, a tekintetem fátyolos… az arcom kipirult, ajkaim pedig résnyire szét vannak nyílva, ahogy sóhajtozva kapkodok levegőért ebben a félig felkönyökölt testhelyzetben. Melleim ékei keményem merednek előre, mintha csak heccelni… csalogatni akarnák az őket kényeztető ajkakat, hogy visszacsábuljon hozzájuk. Nekem ez most fel se tűnik, mert tekintetem a combjaim közt elhelyezkedett férfit figyeli. Amikor találkozik a pillantásunk, nyelek egyet… majd még egyet… bár az ajkaim már teljesen ki vannak száradva. Sőt. A fürkészését látva még jobban elvörösödök. Tekintetem zavartan szakítom el az övéről, majd újra rá villan, amikor ujjai a szájához közelítenek. Érezheti, ahogy testem egy pillanatra teljesen megfeszül, és amikor megérzem befelé nyomakodni, egy kicsit feljebb húzom magam az ágyon. Enyhe félelem szaga keveredik a vágyam aromájába. Nem tőle félek, csak az ismeretlentől. Ajkaim megremegnek, majd összeharapom őket. Nem fáj, amit csinál… egyelőre… a pulzusom mégis jócskán megugrik, amikor megérzem a ki-be sikló ujj ingerlését. Megtartani addig sikerül magam, amíg ajkai újra meg nem találják érzékeny pontomat. Ekkor kiszáll karjaimból az erő, én meg visszahanyatlok az ágyra, és egy jól eső, kéjes nyögés bukik ki ajkaim közül.
Nem tudom eldönteni, hogy épp az infarktus, vagy az agyvérzés kerülget-e… esetleg a kettő együtt, de kezdem elveszteni a kontrollt és az önuralmat a testem fölött. Ujjaim megmarkolják a matracot, ahogy teljesen váratlanul összerándul érzékeny pontom Ray ajkai alatt. Édes kínomban jobbra balra vergődök felsőtestemmel és fejemmel az ágyon, mint a víz által partra vetett hal, az első rándulást újabbak követik, én pedig zihálva próbálom levegőhöz juttatni magamat, de légzésem szabályossága felmondja a szolgálatot.
- Jaj! – Kíséri eme rövid felkiáltás életem első orgazmusát, amikor a kielégülés hulláma elér, és összecsap a fejem fölött. Raymond érezheti a szapora rángásokat, és a jellegzetes pulzálást, amitől egész testemben megvonaglok, és a combjaimat is erősen köré zárom, mintha satuba akarnám fogni. Ahhoz képest, hogy mennyire törékenynek tűnök, elég nagy erő van bennem. Ha Raymond nem vérfarkas lenne, talán még fájdalmat is okoznék neki ezzel, így viszont valószínűleg meg se kottyan neki a szorításom.
Ahogy lecsendesedik a testemet magával sodró vihar, és elülnek a hullámok, úgy gyengül a szorításom is… s úgy eresztik el ujjaim is a matracot, amibe eddig kapaszkodtam…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 321
◯ HSZ : 141
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Anchorage


Re: Caldwell rezidencia // Csüt. Jan. 15, 2015 10:02 pm

18++

Mindig is imádtam, amikor így látok egy nőt, állítom, ilyenkor a legőszintébbek, levetik minden modorosságukat, gátlásukat, már amelyik át tudja magát adni a pillanatnak. Meglepő, de a kis sütibaba át tudja, és bevallom kellemeset csalódom benne, nem számítottam tőle semmire azonkívül, hogy félúton meggondolja magát, de lám, ilyesmi nem történik. Ha hívogatnak a hetyke kis mellbimbói, hát megyek, szabad kezemmel felnyúlok, hogy még egy lapáttal rátegyek az érzékek útvesztőjére, és finoman morzsolgatom a közelebb esőt, miközben nem hagy alább nyelvem játéka sem, hamarosan az ujjaim is csatlakoznak hozzá, egyrészt ingerlő célzattal, nem árt, ha kívül-belül érkezik az impulzus, másrészt valamiképp fel kell készíteni arra a fajta érzésre, amit az a pillanat áraszt magából, mikor egy férfi birtokba veszt egy nőt. Érzem, miként szegi fel fejét benne a félelem, de óvatos vagyok, nem válnak durvává a mozdulataim, nekem ilyenkor mindig fontos, miként csapódnak le a nőben az érzések, figyelek minden rezdülésükre, mert mi tagadás, felejthetetlen élmény akarok lenni. Ha tetszik, ha nem.
Jó nyomon járok, kétségtelenül, és nem is hagyom elúszni a leghevesebb reakciót kiváltotta cselekvéssort, a hanghatásokból kivehetően legérzékenyebb pontokra fekszem rá, olykor kicsit megszívva a borsónyi, érzékeny pontot. Csípőjét markolom bal kezemmel, mi most elköszön a keblek halmától, hogy ne rángatózzon ki alólam, addig nem eresztem sem ajkaimmal, sem kezeimmel, míg végig nem hullámzik rajta élete első orgazmusa, és basszameg, ettől a gondolattól csak még felajzottabbnak érzem magam.
Amint elernyed a karcsú kis test, még kényeztetem egy darabig, majd felemelkedem a matracról, és átteszem a karjaimat a hasa mellé, és így tovább, felé emelkedve szépen lassan. A kipirult arcát fürkészem, a vonásain megtelepedett légy érzékiséget, bujaságot, aminek a meglétéről valószínűleg eddig nem is tudott. Szám ismét ajkaira tapad, lecsókolva róla sóhajainak maradékát, miközben érezheti, miként feszül férfiasságom combjai közé, de egyelőre nem furakodom be, csupán kívülről ismertetem vele, az érzéssel, hogy tudatosuljon benne, igen, itt még nincs vége, elveszem, amit felajánlott nekem, de mostanra bőven biztos vagyok benne, hogy az öle éhesen kiált érte, értem. Végül eleresztem az ajkait, hogy a szemeibe nézhessek, és lassan, óvatosan vezessem belé lüktető, testemet feszítő vágyamat, ha akarnám, sem bírnám tovább, nem mintha nem tegnap lett volna az utolsó alkalom, de kívánom, basszameg, minden heves, dacos ellenérzésével, minden hangos felcsattanásával, minden undok szitkával egyetemben. Érezni akarom, miként feszül körém még érintetlen teste, hallani akarom, hogyan élvezi, ahogy benne mozgok. Nem kell elsietni semmit, nekem van időm, és szerintem ő sem örülne, ha úthengerként hajtanék át rajta, hagyom, hogy tudatosuljon benne, ez az a pillanat, amikor valójában nővé érik, mert akárki akármit mond, egy lány akkor lesz nő, amikor megismeri a gyönyör ezen fokát, hogy szokja, milyen érzés, közben fogva tartom a pillantását, és tán percek is eltűnnek a semmiben, mire elkezdek lassan, de biztosan mozogni. Közben ajkaim ingerlik a finom bőrt, hol a nyakán, hol valamelyest lejjebb, vállgödrében, bár nagy bánatomra a melleit így nem érem el. Ha fáj neki, hát visszaveszek, de ha úgy látom, egész jól belesimul a helyzet adta gyönyörbe, akkor fokozom a tempót, és ha már eltelt jó pár perc a misszionárius póz nyújtotta dögunalomba, akkor finoman a háta és a feneke alá nyúlok egy-egy kezemmel, és könnyedén emelem meg, a lábaimat a teste alá csúsztatva, őt meg az ölembe húzva, miközben nem csúszok ki belőle, és vonom egészen közel magamhoz. Egyrészt én is jobban szeretem így, kellemes módon elérek mindent, másrészt a nők is jobban élvezik, mert úgy érzik, ők vannak nyeregben. Azt nem hinném, hogy Flora át akarná venni az irányítást, de diktálom én a tempót, nem kell félnie, az érzés azonban mindenképpen más egy kicsit, mélyebb, bensőségesebb, érzékibb. Kezeim a fenekére simulnak, úgy adom a ritmust, míg szám ismét megadhatja a kacérkodó bimbóknak azt, amire vágynak.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Flora Ashwood
Informátor
avatar

◯ Kor : 44
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)

Re: Caldwell rezidencia // Hétf. Jan. 19, 2015 4:49 pm

18+
A kielégülés hullámai kényelmes lassúsággal csitulnak, majd vonulnak el… kellemesen bizsergető érzést hagyva maguk után. A szívem még mindig hevesebben verdes, neki több idő kellene, hogy visszaálljon normál ritmusára, de erre most esélyt se kap. Ahogy Raymond fölém magasodik, és a tekintetem összefonódik a tekintetével, érzem, hogy szívem újra hevesebb ütemre kapcsol.
Barna szemeim élénken csillognak, az arcom kisimult, nyoma sincs rajta a korábbi haragomnak.
Idegen ízt érzek az ajkain, amikor megcsókol. Nem tudom mihez hasonlítani, csak tippelni tudok, hogy mitől lehet. Visszacsókolok. Még mindig egy kissé esetlen vagyok, de már bátrabban teszem, mint legelőször. Ajkaim csak akkor állnak meg egy pillanatra, amikor megérzem a szeméremajkaimnak nyomódni a férfiasságát. Két kezem Raymond oldalára simítom, majd átkarolva megkapaszkodom izmos vállaiban. Minden idegszálam ki van hegyezve, érezheti, hogy feszültté válok. Hogy is ne lennék az, amikor olyasvalamire készülök, amit eddig még nem csináltam, és nem tapasztaltam!? Nem is attól félek annyira, hogy fájni fog, hanem inkább attól, hogy egy részemet elveszítem ezzel, megszűnik, és soha nem lehet már visszahozni. A kíváncsiság, a vágy… a csábítás viszont nagyobb, mint a félelmem. Ha eddig volt bátorságom eljönni, már nem fogok meghátrálni. Talán azt reméltem, hogy majd Raymond tesz valami olyat, amivel elriaszt, amivel elveszi a kedvem az egésztől, de sajnos kellemesen csalódnom kellett benne, mert eddig olyan törődéssel árasztott el, amit tőle egyáltalán nem vártam volna. Egyelőre még nem vagyok hajlandó belátni, de úgy tűnik, hogy félreismertem őt. Ezzel a ténnyel pedig nem tudok mit kezdeni, és jelenleg nem is akarok… és azt se tudom, hogy egyáltalán akarok-e valaha.
Ez a csókolózás dolog egyre jobban tetszik, így amikor elhúzza az ajkait, egy kicsit utána kapok. Úgy tűnhet, hogy csak az időt akarom húzni ezzel, de tényleg nem azért…
Nem csukom be a szemeimet, amikor tekintetét a lélektükreimbe szegezi. Lélegzetemet egy pillanatra visszatartom, ujjaim is szorosabban markolják a vállait, amikor megérzem, hogy befelé nyomakszik. A pulzusom emelkedni kezd, hiszen minden előkészület ellenére még nem vagyok mélyrehatóan bejáratva odalent, ezért elég szűkösen fér csak be Raymond. Kisebb pánik uralkodik el rajtam, amikor megérzem, hogy még mélyebbre nyomakszik, de igazán fájdalmas grimasz csak akkor rántja össze a vonásaimat, amikor átszakítja érintetlenségem bizonyítékául szolgáló hártyaszerű falamat, amitől a fájdalom végigárad az egész testemen, és egy fájdalomtól átitatott nyögéssel markolom meg teljes erőmből Raymond vállait. Miközben szemem sarkaiból egy-egy könnycsepp gördül le a párnára, a férfi érzékeny orra megérezheti a vér jellegzetes fémes… édeskés illatát.
Annyira nem volt borzalmas, mint amennyire tartottam tőle, de azért fájdalmas dolog, ami után kell néhány perc, hogy megszűnjön a kellemesnek koránt sem mondható lüktetés. A fájdalom elvonulása észlelhető az arcomon is, és azon is, ahogy a szorításom enyhül Raymond vállain. Az izmok, amik eddig szorosan Raymond férfiassága köré feszültek, engednek kicsit, nagyobb mozgásteret biztosítva, ezáltal amikor lassan mozogni kezd, már nem olyan erős, és kellemetlen a feszítő érzés, noha még így is szűkösnek mondható inkább a terep. A kényeztető csókok elég finomak, és kellemesek ahhoz, hogy méltóképp ellensúlyozhassák az iménti kellemetlen élményt, amit szüzességem elvesztése jelentett.
Ahogy fokozódik a mozgás tempója, úgy kezd egy eddig ismeretlen, újabb érzés átjárni. A dörzsölés hasonlóan izgató érzést vált ki belőlem, mint amikor azt még Raymond tette az ujjával és az ajkaival, s ennek hatására a testem gondoskodik arról, hogy sikamlós forróság ölelje körbe a férfiasságát, ezzel megkönnyítve a mozgást, nekem pedig elsöpörve a maradék negatív… kellemetlen érzetemet is.
A helyzetváltoztatásra viszont egyáltalán nem voltam felkészülve, így amikor Raymond megmozdult, majd felült velem, elvörösödve kapkodtam levegő után. Férfiassága tövig elmerült bennem, én pedig úgy éreztem magam, mintha felnyársaltak volna. Megijedtem, mert ha azt várja tőlem, hogy most én csináljak valamit… amit ilyenkor kellene, akkor nagyon csúnyán be fogok égni. Megszeppenten pillantottam rá, a zavar által pirosra csípett arcomon az értetlenség ült. Hosszú barna hajam kócosan kavargott a testem körül, kitakarva egyik mellemet is Raymond látómezejéből, csak duzzadó… piros kis bimbóm kacsintott ki a hajszálak sűrűjéből, mintha ezzel akarná bosszantani… vagy felhívni magára a férfi figyelmét.
Bal kezemmel kapaszkodtam Raymond vállába, a jobbal lesimítottam a mellkasára, ujjhegyemmel megérintve óvatosan a mellbimbóját, kíváncsian várva, hogy vajon az övé is érzékeny-e az érintésre, vagy csak az enyém!?
Amikor tenyereit ismét megéreztem a fenekemen, már nem hozott úgy zavarba, ahogy korábban. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar megszokom, és természetesnek veszem, holott évtizedekig nem hagytam senkinek, hogy így hozzám érjen.
Újra megéreztem forró ajkait a mellemre záródni, élvezetes nyögésem kísérte, ahogy forró bimbóm körül megéreztem a kellemes, meleg lágy közeget. Jobbommal a hajába túrtam, előbb államat támasztottam a feje búbjának, majd oldalra fordítva a fejem… arcomat temettem a hajába, és mindkét kezemmel átöleltem. Így mozogtam az általa diktált ritmusban az ölében, szemeimet is becsuktam, hogy semmi másra ne koncentráljak, mint azokra a kellemes érzésekre, amik elöntenek…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 321
◯ HSZ : 141
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Anchorage


Re: Caldwell rezidencia // Hétf. Feb. 09, 2015 11:34 am

18++



Kétségkívül szeretem ezekben a pillanatokban szemlélni a nőket, igaz, ami igaz, ezért mindenképpen megéri elviselni még a hisztisebb hölgyeket is. Flora dühe is egészen hamar elpárolgott, mennyivel jobb így. Nem vagyok akkora paraszt, hogy az orra alá dörgöljem, hogy alig fél órája még ő ordította a pofámba, hogy nem holmi erkölcstelen nőszemély, hogy csak úgy széttegye a lábát nekem. Hiába, a női büszkeséget eszméletlenül tudja zavarni, hogyha valaki nem akarja őket. Van, hogy ez a legjobb taktika, de ha hinnék bármilyen istenben, a nevére mondanám, hogy nem volt célom behálózni Piroskát. Mégis elégedetten pillantok végig a történések eredményén. Sokkal több érzékiség van benne, mint amit kinéztem volna belőle, és egyre inkább átadja magát a pillanat hevének, már nem pirul akkor sem, ha egészen pikáns dolgok tudatosulnak a kobakjában.
Elég hamar a bőrömre tapad a feszültsége, de nem kell aggódnia, durva nem leszek, bármekkora állat is vagyok a hétköznapokban, és meglehetősen bunkó, ez a tevékenység olyasmi, aminek szeretek úgy hódolni, hogy a másik fél is maximálisan élvezze. Némileg ront a helyzeten, hogy még fáj a lábam, de ennyi kibírok, ráérek utána visszavonulni az erdőbe.
Tényleg elveszít valamit, ami már sosem jöhet vissza, én azt mondom, épp itt az ideje, cserébe kinyílik egy új világ, ami talán ráébreszti arra, hogy manapság nem éri meg zárva tartania lábainak közét, úgysem fog jönni a herceg a fehér lovon. Nincsenek. Minden férfi csak puncit akar, más kérdés, hogy vannak, akik hajlandóak többet adni cserébe. Ettől még sokkal jobbak nem lesznek, csupán nagyobbat kamuznak, de ez maradjon csak az én meglátásom.
Esélytelen, hogy itt olyat tegyek, ami miatt elrohanna, tudnék úgy megszólalni, hogy felrobbanjon a feje a dühtől, de minden szentnek maga felé hajlik a keze, hát még nekem. Holt biztos, hogy nem rontom a saját esélyeimet, ha már itt fekszik alattam, elveszem, amit felkínált. Hogy bánni fogja-e később? Kétségtelen, hisz ha valaki, én biztosan nem érdemeltem meg ezt tőle, a harag rossz tanácsadó, ő ilyen áron tanulja meg, de legalább élvezni fogja, amíg tart.
Pofátlanul elvigyorodom, amikor a szám után kap, nocsak, kislány. Most már tetszik? Maximálisan elégedett vagyok a helyzettel, és az is biztos, hogy csak még nagyobb lesz tőle az arcom, pláne vele szemben, de ő ezt egyelőre nem tudhatja, én azonban így működöm. Nem véletlenül szeretnek az ágyukban tudni a nők, bármit is gondoljanak rólam alapból. Szeretem a szájhagyomány útján terjedő dolgokat.
Eszméletlenül jó, hogy ennyire szűk, ha kevésbé lennék tapasztalt, és ura önmagamnak, félelmetesen gyorsan eldurrannék, de, leginkább az ő szerencséjére, nincs így. Mennyire elcseszett volna már, ha ennyit kapna csak? Lenne egy rossz tapasztalata, és talán megint hosszú évek telnének el, míg valakinek bizalmat szavaz ilyen téren. Én azonban nem akarom, hogy így legyen, imádja csak a szexet, benne is ott van a bujaságra vágyó kis nőstényördög, ez már ennyiből is kiderült, csupán elő kell hozni belőle.
A vér és könnyeinek szaga betölti az orromat, de ez vele jár, nem fáj mindenkinek, de vannak nők, igen szép számmal, akik előtte már azért némileg bejáratták magukat. Flora valószínűleg nem, neki ezért fájt jobban, és ezért is vérzik. Nem húzódom el, még egyszer benyomakodni rosszabb lenne, mint egyelőre mozdulatlanul várni, hagy szokja az érzést, ez sem olyan, ami egy pillanat alatt történik. A kis kacsói szorítása, ami valljuk be, nekem meg sem kottyan, enyhül végül, és odabenn is kényelmesebben létezhetek, ezt a pillanatot használom ki arra, hogy elkezdjek mozogni, de nem rontok most sem ajtóstul a házba, nem vagyok barbár, ilyen téren legalábbis. A fokozatosság célravezetőbb, plusz így én sem őrülök bele olyan gyorsan abba, hogy mennyire szűk. Bevallom, én is cikinek érezném, ha hamarabb elsülnék a szokásosnál.
Nyugodtan nézek vissza a szemeibe, nem lesz baj, higgye el, nem várom el tőle, hogy a Kámaszútrát adja elő nekem, nem vagyok idióta, bőven vagyok olyan jó kondiban, hogy boldoguljak egy nővel a segítsége nélkül is. Meglepettsége ellenére is hamar alkalmazkodik a helyzethez, mondom én, egy kis gyakorlás, és minden férfi, akihez csak köze lesz a jövőben, imádni fogja az ágyban. Újabb vigyor kúszik a képemre, amikor a mellbimbómat érinti, igen, az enyém is érzékeny le, bár nem sokan szoktak foglalkozni vele, sokszor el is felejtem, hogy milyen jól tud esni.
Élvetegen játszottam a hetyke kis bimbóval, majd hosszú percek után a másikra tértem át, ő se legyen olyannyira magányos, közben figyeltem, melyik tempó, és melyik helyzet váltotta ki a leghangosabb sóhajokat, mert tudnom kellett ahhoz, hogy elérhessem a második, sokkalta intenzívebb orgazmust nála, márpedig nem szerettem, ha kimaradt, de voltak, akiknél nehezebb volt elérni. Főleg azoknál, akik nem ismerték a saját testüket, márpedig ő nem ismerte egyelőre.
Mindig, mikor úgy éreztem, esetleg kellőképpen megszokta az adott tempót, kicsit erősebb vágtába hajszoltam, de ha megleltem a legoptimálisabb szöget és fokozatot, akkor annál maradtam, és igyekeztem elérni, hogy felrobbanjon a sütibaba illatú kis világa. Ha ehhez az kellett, hogy visszatérjünk egy szokványosabb pozitúrába, akkor természetesen megtettem, és ha úgy éreztem, hogy már a határon táncol, akkor igyekeztem minél hamarabb átlökni rajta, addig semmiképpen sem álltam le, és engedtem magamnak, hogy elöntsem az ölét forróságommal, amíg nem sikerült elérnem, avagy nem állított le, hogy nem bírja tovább.
Mindenesetre, a végeredmény ugyanaz, láthatja a tökéletesen sebezhető pillanatomat, állítom, bármelyik férfit könnyű volna ilyenkor kiiktatni. Egy rövidke ideig meg-megrándulok, és utána is még percekig csak tartom az ölemben, vagy épp támasztom magam felette, meg-megremegnek az izmaim, de végül finoman leteszem az ágyra, avagy legördülök róla, és lehunyt szemekkel élvezem az iménti események nyújtotta kellemes zsibbadtságot.
Bagóznom kéne. Meg vadászni. Csak tudnám, miért ilyen kibaszottul nehéz kikelni az ágyból dugás után!?


//Bocsánat, hogy ilyen sokáig kimaradtam. Sad //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Flora Ashwood
Informátor
avatar

◯ Kor : 44
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)

Re: Caldwell rezidencia // Hétf. Feb. 09, 2015 8:41 pm

18+
Nem marad reakció nélkül az érintésem. A vigyort látva én is elvigyorodok, de nem kapok túl sok időt arra, hogy kedvemre feltérképezhessem a felsőtestét, mert ajkai „támadásba” lendülnek, az elhatározásomat pedig atomjaira bontja. Nincs erőm kardoskodni, túl nagy a csábítás, hogy inkább élvezzem azt, amit ő akar nyújtani nekem… vagy elvenni magának? Nézőpont kérdése.
Teljesen rábíztam az irányítást. Semmilyen tapasztalattal nem rendelkezem ilyen téren. Frida ugyan előszeretettel szokta kiteregetni magánélete szaftosabb részleteit nekünk, de az ugye teljesen más, mint amikor belekerül egy ilyen helyzetbe életében először. Egyébként se vagyok az a túlzottan domináns típus, sőt… szóval amennyire tőlem telik, igyekszem idomulni hozzá.
Ajkaim egyre szárazabbak, ahogy levegő után kapkodok, és a fokozatosan hevesebbé váló mozgástól úgy érzem, mintha egy körhintán ülnék, ami egyre gyorsabban mozogna. Raymond érezheti is, ahogy kapaszkodásom határozottabbá válik. Csípőcsontomon megfeszül a bőr, combjaimban és faromban keményen dolgoznak az izmaim, egyelőre még nem érezve azt a fáradtságot, ami ezek után el fog önteni.
Egy idő után verejtékcseppek jelennek meg gerincoszlopom oldalai mentén a kis mélyedésekben, és tincseim isszák be azokat, hátbőrömhöz tapadva. Ahhoz képest, hogy az első orgazmust viszonylag gyorsan elértem, a másodikhoz majdnem háromszor annyi időre van szükségem. Először nem is értem, miért helyezget Raymond az ölébe, miért lassít, vagy miért gyorsít a tempón. Csak bizonyos idő elteltével értem meg, hogy a megfelelő helyzetet keresi, ahonnan a legérzékenyebben reagál a testem az ingerlésre. Egy kicsit úgy érzem az egyik lökésénél, mintha fenekemmel lejjebb csúsznék a térdei irányába. Azzal a szándékkal, hogy megakadályozzam az elválást, hátammal enyhén homorítva rántom vissza az ölemet, a mozdulat által pedig far- és egyéb izmaim megfeszülnek. Ezzel a befeszítéssel, és a mozdulattal egyrészt az ő férfiasságára is rászorítok, másrészt a szög miatt hüvelyem felső része kerül ingerlésre. Élvezettől remegve szorítom meg az ujjaim által markolt tincseket, kemény kis melleimet pedig Raymond mellkasának feszítem egy pillanatra. Közvetlenül a füle mellett szakad fel vérbő ajkaim közül kéjes nyögésem, s ha sikerült elcsípnie ezt a pillanatot, akkor innentől már kikövezett úton vezethet el a gyönyör kapujáig.
Ha nem ez lenne az első alkalom, talán lázasan kattogna az agyam, hogy mivel tudnám számára én is élvezhetőbbé tenni a dolgot, hogy ne tűnjön úgy, kettőnk közül csak ő teszi oda magát… de nem ismerek semmilyen trükköt, amivel plusz örömet vagy meglepetést okozhatnék… Vagy talán mégis!?
Fogalmam sincs milyen indíttatásból, de ajkaim Raymond nyakára tapadnak. Nem harapom meg, csak érezni akarom milyen íze van a bőrének, ezért forró ajkaim közül előbukkanó nyelvemet lassan végighúzom rajta. Orrom a fülcimpájának ütközik. Becsukom a szemeimet, majd nyelvem hegyével megérintem a fül lelógó, húsosabb részét… aztán a halántékát is, és remegő ajkaim a szemöldök fölötti vékony bőrre tapadnak. Innen nincs tovább. Kénytelen vagyok a fejemet hátra vetni, hajammal a combjait csiklandozni, mert az intenzív együttlét megszüli gyümölcsét. A világ árnyékba vonul. Saját élvezetemtől kéjes sikolyaimat nem hallom, mert csak a szívem heves dobogását hallom, és a zsigereimet átjáró remegéshullámot érzem, amire odaadóan fekszem fel, hogy magával sodorhasson, és leránthasson az örvény a végtelenbe. Ha az elsőnél olyan voltam, mint egy megbokrosodott kanca, akkor most úgy reagálok mint egy musztáng, amit még a legjobbak se tudnak kontroll alatt tartani. Lábaim és altestem remegése egyáltalán nincs összhangban, miközben a kielégülés vad hullámai alatt vagyok. Kezeim is mozgásba lendültek. Tenyereimmel a hátát és a vállait „gyötörtem”, főként az izmosabb részekre szorítva rá, mintha így akarnám levezetni a testemen végigszáguldó energiabombát amit az orgazmus gerjesztett.
Mikor azt hittem, hogy vége, és végre ki bírtam nyitni a szemeimet, Raymond élvezetével szembesültem. Fizikálisan is, és látványilag is. Nem láttam még férfit kielégülés közben, ugyanis nem vagyok kukkoló, hogy másokat lessek meg, és a pornó nézése se az én műfajom. Egészen megváltoztak a vonásai. Megfeszültek, mégis gyengének tűnt hosszú pillanatok erejéig, ami egyfajta védelmező ösztönt váltott ki belőlem. Még mindig remegő karjaimmal öleltem magamhoz, zihálva forrva össze vele, hogy bár szüksége talán nincs rá, de védelmezőn fonjam körbe sebezhető pillanataiban.
Nem tudnám megmondani, hogy pontosan meddig maradunk így. Másodpercek… percek… vagy órák telnek el!? Őszintén, ha vallatnának, se tudnám megmondani. Azt viszont határozottan megérzem, amikor lassan az ágyra fektet – ami most túl hidegnek hat, s nyakamtól a bokámig libabőrössé válok tőle – és kicsusszan belőlem. Tompán felnyögök, és mozdulattól kicsit összerezzenek.
Csak fekszem az ágyon, és nem bírok megmoccanni. Őrzőként sokkal edzettebb vagyok, mint az emberek többsége… sokszor voltak fizikálisan keményen leterhelő edzéseink, de még azok után is életképesebbnek éreztem magam, mint most. Arra se érzek magamban erőt, hogy a lábaimat megmozdítsam, nemhogy felüljek az ágyon. Egy hajszálam a számra tapad, de most nem nyúlok oda, hogy elsimítsam az útból, pedig más esetben biztos bosszantana. Csak egy perc kell, és összeszedem magam – biztosítom magam róla, miközben becsukom a szemeimet, hogy szusszanjak. A fáradtság viszont nagyobb úr jelenleg az akaratomnál, s hacsak Raymond nem ráz fel, akkor úgy álomba zuhanok, mint akit leütöttek...


// Semmi gond, nem hajt a tatár! Very Happy //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 321
◯ HSZ : 141
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Anchorage


Re: Caldwell rezidencia // Szer. Feb. 18, 2015 2:27 pm

18+
Nem okoz túl nagy gondot a számomra az, hogy kiszúrjam a pillanatot, mikor leginkább nyerő pozícióba kerülünk. Bevallom, az is igencsak ínyemre van, hogy ennyire nem akar eltávolodni tőlem, ahhoz képest, mennyire nem akart hasonlót, ez amolyan elégtételként funkcionál a számomra. Nem mellesleg még az én számból is elégedett morgás tör fel, ahogy valamelyest rászorít a férfiasságomra. Atya világ, mi lenne, ha tudatosan csinálná? Ebbe inkább nem akarok belegondolni.
Immár tudom, hogy melyik a megfelelő szög, így hajszolhatom is a kis sütibabát a gyönyör felé, valami olyat adva neki, amit ilyen, vagy olyan okokból, de sosem fog elfelejteni. Az idő talán haraggal tölti majd meg ezeket a pillanatokat, de mindez most nem számít, az élvezetek kapujában nincs helye a keserű gondolatoknak.
Ahhoz képest, hogy ez számára az első alkalom, felettébb értékelendő, hogy próbálkozik, a nyak általában érzékenyebb terület, ez nálam sincs másként, elégedettségem egyértelmű lehet, kicsit erősebben szorítom a formás fenekét, de nem annyira, hogy nyoma maradjon. Valóban nem szokásom nőket bántalmazni, maximum akkor, ha ez indítja be őket, de kevesen vannak, akik ezt igényelnék, és Flora holt biztos, hogy nem tartozik közéjük.
Mikor hátraveti magát, elégedetten simítok végig a nyakától lefelé, melle között, majd a hasán, és gusztálom a látványt. Elpazarolt évek, ezt a testet már rég szeretnie kellett volna valakinek. Érzem, hogy ölünk tánca beteljesedik, utolsó lendülettel szívom még ajkaim közé az egyik kacér bimbót, de nem harapok rá, hisz valósággal megbokrosodik alattam a hölgyemény. Az orgazmusa magával sodort engem is, pillanatok múlva csatlakoztam az örömmámorhoz, és csak azért tudtam megtartani, mert ő is kapaszkodott belém, ki tudja, miféle mintákat karistolva a bőrömbe, de pillanatok múlva úgysem lesz nyoma. Ezek a pillanatok részemről sosem ennyire belsőségesek, lévén általában nem a nővel összeölelkezve lelem örömömet bennük, és ez nem is baj, hisz sosem kezdek olyanokkal, akik bármifélét komolyan remélnének tőlem, errefelé tudják, hogyan működöm. Most valamilyen szinten nem vagyok ura a helyzetnek, talán az az oka, hogy ha már felkínálkozott előttem, nem akarom, hogy a hátralévő életében pocséknak gondolja a legelsőt. A nőknek fontos ez a szarság. Én bezzeg tizenöt voltam, és anyám egyik bomba testű, de laza erkölcsű barátnője avatott be. Nagyjából két percig sem bírtam, de mentségemre legyen mondva, tanulékony egyednek bizonyultam. A dolog addig tartott, míg anyám tudomást nem szerzett róla, hagyjuk, hogy utána mi lett a barátnő címkével ellátott némberrel.
A nyakába lihegem elégedettségemet, az izzadtság már vékony filmréteget képzett a bőrömön, ha halandó lennék, már úsznék benne, de így sokkal jobban bírom. Végül leeresztem, ha már úgy érzem, bírok mozdulni, látom, hogy libabőrös lesz, így még arra is vetemedek, hogy betakarjam. Engem hamarabb helyreráz a regenerációm, nekem nem lesz izomlázam, ellenben neki valószínűleg gondot fog okozni némileg holnap a dolog, hiszen ezen izmait még soha az életben nem dolgoztatta meg, és bizony, vannak olyan helyeken is, amikről egy nőnek fogalma sincs, míg ilyen helyzetbe nem kerül. Alig egy perc múlva visszanézek rá, de már alszik. Nem értem, miért a férfiakra mondják, hogy hajlamosak bealudni szex után. Jobb így, dolgom van, és egyelőre nem akarok szembesülni azzal, hogy egy nő alszik az ágyamban. Vadásznom kell, így nem veszem a fáradtságot arra, hogy felöltözzek, odalenn a konyhapulton hagyom a pótkulcsot, amivel majd ki tud menni, bár azt rohadtul remélem, hogy nem viszi magával. Igen, bízom abban, hogy nem lesz itt, mire visszaérek, azzal a helyzettel nem biztos, hogy tudnék mit kezdeni. Én határozottan nem az a fajta pasi vagyok, akihez oda lehet bújni, ha reggel felébredünk, pláne nem készítek reggelit, vagy hozok virágot. Azt egy valaki érdemelte ki nálam, neki adtam a szívem is, és a sírba szállt vele. Még mindig jobban jár majd úgy, mintha hazaérvén nekem kell megmutatnom, hol az ajtó, és szembesül vele ismét, mekkora paraszt vagyok.

A saját kulcsommal bezártam az ajtót, és elrejtettem a szokásos helyemre, aztán már változtam is át, a sötétség előnyömre vált, nem szúrhatott ki senki, és szerencsére nem is kellett sokat megtennem a fák vonaláig, már vethettem is magam a fenyők közé, hogy egy kiadós vadászattal koronázzam meg az iménti finom menetet. Faszság, de rohadt elégedett vagyok magammal, hogy a kis dacos minden elképzelése ellenére mégis megadta magát nekem, ráadásul úgy, hogy nem is próbálkoztam. Szép az élet, ahogy mondani szokás, általában nincs nehéz dolgom a nőkkel, de úgy gondoltam, nála eleve elvetélt ötlet lenne. Mekkorát tévedtem.

Másnap délben csörgött a kulcsom a zárban, és vonultam be a nappalimba, egy farmer, vastagabb pulóver és cipő volt mindösszesen a szerelésem, lévén van pár jól bejáratott helyem ilyen célra is. A kérdés már csak az volt, hogy vajon sort kell-e keríteni egy kellemetlen jelenetre, avagy sem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Flora Ashwood
Informátor
avatar

◯ Kor : 44
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)

Re: Caldwell rezidencia // Szer. Feb. 18, 2015 10:01 pm

Kell néhány perc, mire rádöbbenek ébredezésem közepette, hogy rájöjjek: nem otthon vagyok. A szemeim túlságosan nehezek, én pedig túlságosan fáradtnak érzem magam ahhoz, hogy kinyissam őket. Az oldalamra fordulok, tompa fájdalom nyilall a combjaimba. Mintha mázsás súlyokat mozgattam volna meg a végtagjaimmal. Erőt veszek magamon, és végre kinyitom a szemeimet.
~ Magasságos!!! ~ Dermedek meg egy pillanatra, és úgy lapulok a matrachoz, mint egy nyuszi a magas fű rejtekébe. Fülelek. Csend van. Szerintem egyedül vagyok a házban.
Lassan visszagördülök a hátamra, majd a fejemet elfordítom a másik irányba. Raymond nincs itt. Egy kicsit megkönnyebbülök. Nem tudom, mit kezdenék a helyzettel. Pár percig csak fekszem, aztán felülök. A takaró lecsúszik rólam, én meg ijedten utána kapok, amikor rájövök, hogy pucér vagyok. Hiába vagyok egyedül, így is az arcomba szökik a vér.
Nyöszörögve kikászálódok az ágyból, magam köré csavarom a takarót, és visszapillantok az ágyra. A lepedőről megszáradt vércseppek merednek vissza rám. Ez annyira kínos! Gyorsan lehúzom, hogy eltűntessem onnan a bűnjelet, majd összegöngyölve magammal viszem a földszintre. Minden egyes lépés a lépcsőn lefelé kisebb szenvedéssel tölt el. Alig van olyan porcikám, ami ne fájna.
- Raymond? – Szólalok meg bizonytalanul, titkon abba reménykedve, hogy nem kapok választ. Amikor körbejárom a házat, és rájövök, hogy tényleg egyedül vagyok, megkönnyebbülten felsóhajtok.
A nappaliban levő órára pillantok. Fél kilenc múlt nem sokkal. Rendesen kifáradhattam, mert nem szoktam ilyen sokáig lustálkodni.
Összeszedem a szétszórt ruháimat, majd a lepedővel együtt betömködöm őket a mosógépbe. Mindegyik fehér, és mindegyik véres… leszámítva azt, hogy míg a ruháimon Raymond vére, addig a lepedőn a sajátom van. Meglepően jól felszerelt a ház, ahhoz képest, hogy legénylakás. Úgy tűnik Raymond teljes körűen gondoskodik magáról, és önellátó. A mosószert és az öblítőt könnyen megtalálom, majd elindítok egy folttisztító programot, reménykedve, hogy sikerül kivenni az anyagokból a vérfoltokat. A takarót összehajtogatva a kanapéra teszem, és sietve lezuhanyozok. Rám fér. Kivételesen az se zavar, hogy férfiillatú a tusfürdő, amivel végigmosom magam. Remélhetőleg Raymond se fogja zokon venni, hogy egy kicsit elhasználtam belőle.
A zuhanyzást követően rendbe teszem magam után a fürdőszobát, és mivel nem akarom feltúrni a ruhásszekrényeit, ezért a fürdőajtón belül felakasztott köpenybe bújok bele. Így sétálok át a konyhába. Szomjas is vagyok, és éhes is vagyok. Keresek egy poharat, aztán három nagy pohár vizet megiszok, majd felteszek magamnak főni egy adag kávét. Tekintetem a pulton hagyott kulcsra siklik.
Ha elől hagyta, nyilván nem mostanában szándékozik hazajönni. Talán nem is baj. Nagyon kínos, de nem tudok mit kezdeni ezzel az egész helyzettel… azt leszámítva, hogy elég jó volt a tegnap este.
A gyomrom jelzésértékűen megkordul.
Kinyitom a hűtőt, majd gyorsan áttúrom a tartalmát. Valami laktatóra vágyok. Abból tudok dolgozni, ami a rendelkezésemre áll, illetve nem akarok túl nagy főzőcskézésbe kezdeni, mert nem szeretném, ha így nyitna rám. Szerencsére ahogy a legtöbb férfinél, úgy Raymondnál is a hús léte alapfelszereltsége a hűtőnek. Ezen felbuzdulva úgy döntök, hogy pljeskavicát készítek. Elég laktató étel ahhoz, hogy Fairbanksig ne kelljen megállnom sehol se enni. Szerencsére minden hozzávalót megtalálok. Fogalmam sincs, Raymond mikor evett utoljára hazait, de ha már felhasználom a hűtője tartalmát, nem teszem meg vele azt, hogy rá nem gondolok. Gyakorlott szakácsként nem esik nehezemre elkészíteni. Elég kifinomult a szépérzékem, szóval a tálalásra is kellőképp odafigyelek.
A használt eszközöket beteszem a mosogatógépbe, aztán rendet teszek a konyhába, és átsétálok a fürdőbe, hogy ránézzek a lepedőre, és a ruháimra. A program már végzett.
Kiveszek mindent, de csalódottan kell tudomásul vennem, hogy nadrágomnak és a felsőmnek annyi. Barnás folt maradt a vérmaszat helyén, ezt már semmi se veszi ki. A lepedő viszont megúszta. Abból kivette a foltot a mosószer. Talán mert vékonyabb az anyaga.
A lepedőt kiterítem száradni, a ruháimat meg nemes egyszerűséggel a kukába dobom.
A pótkulcsot magamhoz véve slisszolok ki egy szál köpenyben Francihoz, majd kikutatom a tegnap vásárolt holmik közül az egyik új nadrágot, és a felsőt. Még szerencse, hogy alapvetően a karácsonyi bevásárlásra érkeztem, így van mit felvennem.
Gyorsan visszaszaladok a házba, aztán levágom a nadrágról is, és a felsőről is a bolti címkéket, és felöltözök.
Leülök az asztalhoz, majd nekiállok a kisebb adag pljeskavica elfogyasztásának. Mindennemű önteltségtől mentesen remekül sikerült. Ha lesz végre saját éttermem, biztos, hogy étlapra fog kerülni. Szerintem imádnák az alaszkai emberek!
Jóllakottan dőlök hátra, pár percre lehunyom a szemem, aztán a tányért meg az evőeszközöket folyóvíz alatt elmosogatom, és eltörlöm. A mosogatógépből is kipakolok mindent, vissza a helyére.
Tizenegy óra után hagyom el a házat, magam után bezárva az ajtót a pótkulcsot a postaládába dobom. Ott biztos megfogja találni, ha hazaér.
Beindítom Franci motorját, és lekaparom a jeget a szélvédőről. Amikor beülök, akkor jut eszembe, hogy Fiona és Frida már biztosan halálra aggódta magát, hogy mi történhetett velem!? Megkeresem a kocsiban hagyott mobilomat, ami természetesen teljesen lemerült mostanra. Még szerencse, hogy van szivargyújtós töltőm. Még nem tudom mivel magyarázom ki, hogy miért nem mentem haza, és miért csak most jelentkezek, de az biztos, hogy nem fogom elmondani nekik az igazat. Nem szokásom hazudni a testvéreimnek, de a tegnap este történteket meg akarom tartani magamnak.

Fél órával azelőtt hajtottam el a háztól, hogy Raymond hazaért volna.
Amikor belép az otthonában, azonnal megérezheti a főzés emlékének jellegzetes illatait, hiába volt a szagelszívó végig bekapcsolva. Ha belép a konyhába, és benéz a hűtőbe, akkor egy fóliával letakart tányért pillanthat meg, amit biztos, hogy nem ő hagyott ott. Ha kiveszi, és megnézi mi az, akkor egy gusztusosan tálalt pljeskavica kacsint rá vissza.
A fürdő ki van takarítva, de érezhetően használva volt az is, például a tusfürdő máshogy van visszatéve a helyére. A lepedő, az egyik törölköző ki van terítve, a fürdőköpeny is szívós, érezni rajta, hogy nemrég viselve volt.
A nappali rendben van hagyva, egyedül az összehajtogatott takaró tűnhet első pillantásra nem odavalónak a kanapén. Ha jobban körbenéz, a lépcső alatt kiszúrhat egy piros „gombócot”. Az a gombóc egy hajgumi, ami akkor csúszott ki a hajamból, amikor az este felvitt a hálójába, én pedig teljesen elfelejtkeztem róla. Az ágyán csak a párnák árválkodnak.
Kérdéses, hogy ő mikor jön rá arra, hogy nem csak én felejtettem nála valamit, hanem történetesen nálam is maradt valami, ami az övé. A könyv, amit az antikváriumban vett, és ami a nagy kapkodás közepette a kocsimban maradt az ülés alá csúszva…

Estére értem haza Fairbanksbe. Nem hívtam fel a nővéreimet a kocsiból, mert inkább a vezetésre koncentráltam, és amellett, hogy a tegnap történteken kattogott az agyam, próbáltam valami hihető sztorit kitalálni, amit a nővéreimnek beadhatok.
Végül amellett döntöttem, hogy kifárasztott a tegnapi nap, és az egyik városszéli motelben szálltam meg, ott töltöttem az éjszakát. Azért nem szóltam nekik, mert a telefonom lemerült, a töltőt meg nem vittem magammal. Nem szép dolog így megvezetni őket, de az igazságot meg akartam tartani magamnak. Elég felnőtt vagyok már ahhoz, hogy lehessenek saját titkaim, nem igaz!? A protektorátus felé se tettem semmilyen jelentést a hétvégéről, nem tartozik az őrzőkre a magánéletem ezen része.
A kámaszútrát akkor találtam meg, amikor pár nappal később kitakarítottam kívül-belül a kocsit. Fülig vörösödtem, s először ki akartam vágni a kukába, de végül becsempésztem a házba, és eldugtam a ruhásszekrényembe.


// Köszönöm ezt a maratoni játékot! Smile //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6672
◯ IC REAG : 8481
Re: Caldwell rezidencia // Szomb. Feb. 21, 2015 4:31 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Sponsored content

Re: Caldwell rezidencia //

Vissza az elejére Go down
 

Caldwell rezidencia

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Lezárt Helyszínek-