HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
AKTÍV KARAKTEREK
136 TAG 62 FÉRFI 74 NŐ
BETOLAKODÓ FARKASOK
31 TAG 16 FÉRFI 15 NŐ
ŐSLAKOS FARKASOK
24 TAG 10 FÉRFI 14 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
23 TAG 13 FÉRFI 10 NŐ
ŐRZŐK
32 TAG 13 FÉRFI 19 NŐ
EMBEREK
15 TAG 5 FÉRFI 10 NŐ
ALAPÍTÓK
10 TAG 5 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legtanulságosabb:

...A Legnagyobb találkozás:

...A Legjobbak (Vörös Hold - Hard):

...A Legjobb (Vörös Hold - Soft):


írta  J. Isaac Sladen Today at 11:14 am
írta  Rebecca Morgan Today at 8:59 am
írta  Jackson Carter Yesterday at 3:06 pm
írta  Catherine Benedict Yesterday at 6:22 am
írta  Jackie Leigh Suresh Hétf. Dec. 05, 2016 10:20 pm
írta  Celeste M. Hagen Hétf. Dec. 05, 2016 9:19 pm
írta  Catherine Benedict Hétf. Dec. 05, 2016 2:19 pm
írta  Jackson Carter Vas. Dec. 04, 2016 7:32 pm
írta  Primrose Trevelyan Vas. Dec. 04, 2016 4:43 pm
írta  Duncan Corvin Vas. Dec. 04, 2016 2:18 pm
írta  Declan S. Callaghan Szomb. Dec. 03, 2016 11:03 pm
írta  Darren Northlake Szomb. Dec. 03, 2016 9:43 pm
írta  Alignak Szomb. Dec. 03, 2016 2:37 pm
írta  Alignak Szomb. Dec. 03, 2016 2:03 pm
írta  Lester J. Edison Pént. Dec. 02, 2016 6:04 pm
írta  Jamie Waldorf Szer. Nov. 30, 2016 3:53 pm
írta  Sage Miller Szer. Nov. 30, 2016 3:50 pm
írta  Rebecca Morgan Csüt. Nov. 24, 2016 7:27 am
írta  Balthazar Bluefox Kedd. Nov. 22, 2016 8:30 pm
írta  Vendég Hétf. Nov. 21, 2016 12:46 pm
írta  Nessa O'Brien Hétf. Nov. 21, 2016 10:19 am
írta  Maya Honeycutt Szomb. Nov. 19, 2016 7:20 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:01 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:00 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 10:58 pm
írta  Jackson Carter Vas. Nov. 13, 2016 4:52 pm
írta  Roxan A. Cruz Csüt. Nov. 10, 2016 7:40 pm
Darren Northlake
 
Alignak
 
Amaryllis Margaret Lux
 
Yetta Northlake-Nacrosh
 
David A. Blandern
 
Celeste M. Hagen
 
Catherine Benedict
 
Balthazar Bluefox
 
Rocky
 
Primrose Trevelyan
 

Share | .


























 

 Erdei kabinház

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6148
◯ IC REAG : 8034
Erdei kabinház // Szer. Dec. 24, 2014 5:41 pm


Építette és lakja: Žarko Vaskovic.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net

◯ Kor : 336
◯ HSZ : 152
◯ IC REAG : 123
◯ Lakhely : Vaskovic rezidencia/Erdős terület


Re: Erdei kabinház // Szer. Dec. 24, 2014 6:08 pm

A Gorannel való találkozásom sokkal kevésbé hagyott bennem mély nyomot, mint az elvárható lehetne egy évszázadok óta dédelgetett barátság felélesztésekor. Él, nagy ügy, nála, nálunk sokkal kevésbé életrevalóbb szerencsétlenek is véghez visznek hasonló mutatványokat. Az első néhány napban persze hoztuk a tőlünk elvárható színvonalat, már ami a "tiszta vizet igyanak az állatok" életfelfogást illeti, ám minél többet tudtam meg róla, annál inkabb ábrándultam ki belőle, na meg ebből a farkasok fene nagy Svájcából. Meg a lófaszt! Semmilyen állat nem élhet hierarchia nélkül, még az emberi pusztulat liberális szószólói sem képesek belátni, hogy az általuk véresszájúan köpködött demokrácia sem csinál mást, csak rendetlenséget. Mindenkinek jogai vannak meg fene nagy elvárásai, de a birka is csak nyájban életképes: egyedül egy fűszálat sem tud senki odébb tenni. És valahol hihetetlen számomra, hogy valaki, aki az én kutyám kölyke, a rokonom, a vérem, az képes önfeledten átadni magát ennek a rohadt nagy egyenjogúságnak. Amikor pedig a város tökéletlen demokrata irányítója és a vele való találkozás került szóba, na akkor döntöttem el, hogy a hülyeségnek is van határa, ha kellek, valahol a hegyekben megtalál. A helyi kopókról meg hallani sem akarok. Ha az lenne a hosszútávú célom, hogy befogjam a számat és nyugton maradva koktélt szürcsölgessek, nem jöttem volna ide. Akkor az öcsémmel sem alakulnak így a dolgok. És akkor nem érezném most magam olyan kurvára egyedül. Pedig otthon vagyok, a vadonban, távol a világtól, az élettől: pont abban a csendes mocsokban, amibe beleszülettem. Csak itt mindig minden havas.
Építettem egy házat, nem nagy dolog ez, hiszen az a férfi inkább egy töketlen buzi, aki képtelen a saját két kezével és erejével menedéket építeni saját magának. Enni tudok, vadászok vagy így, vagy úgy, a tetemeket pedig megnyúzom, felhasználom a bőrt, a prémet, a zsírt, a csontokat. Néha hiányzik a reggeli Pindúr Pandúrok, de az a három kis repkedő ribanc leszophat. Pontosan úgy, ahogy mindenki más. Ha rám gondolnak azért, ha eszükbe sem jutok, akkor azért.
A napok pedig csak teltek, egy idő után már nem számított már az sem, hogy milyen évet írunk, vajon január van-e már, esetleg lemaradtam-e a saját születésnapom rituális emberzabálásáról. Semmi sem maradt, csak én és a dühöm.
Halkan és alattomosan fortyogva melegített fel a leghűvösebb éjszakákon. Amikor úgy éreztem, halálra fogok fagyni, még az elején. Már nem vagyok tizenkét éves. Már nincs szükségem Miloš és Jelaš testének melegére, és arra a levegőben lógó ígéretre, hogyha valakinek végleg baja esik, az életben maradottak majd kibelezik az öreg terroristát, aki később tisztelve imádott Apává nőtte ki magát.
Dühös voltam, mert talán tényleg nem voltam jó Alfa, mert páros lábbal tapostam bele a terveinkbe. Mert nem öltem meg mégis azt a kis kurvát, meg a tacskót, hanem hagytam, hogy cirkuszi egerek módjára szórakoztassanak. És dühös voltam Milošra, amiért vette a bátorságot, amiért volt mersze mindezt a szememre vetni. Azért, mert olyan könnyű volt legyűrni a ravatalozóban, mint egy gyereket, és mert másokkal nem tettem meg ezt, mert hatalmamban állt másképp dönteni.
Dühös voltam Goranra, amiért képes volt fejet hajtani valaki más előtt, akit én soha nem lennék képes tisztelni, legyen bármennyire jó abban, amit csinál. Nem én vagyok ő, ő nem a vérünk, nem a honfitársunk, egyetlen ügyben sem lehetett sem cinkos, sem bajtárs, minden ellene szól, amiben nevelkedtem. Ha valaha személyesen kellene találkoznom vele, már csak azért is átvágnám a torkát, amiért teletömte Goran fejét ezzel a sok szarral, amit ők jól működő rendszernek neveznek. És piszkosul dühít a tény, hogy talán a Főnixek titka sem olyan nagy becsben őrzött, tiltott fegyver, amilyennek eddig hinni reméltem. Mert aki látta lángba borulni a Tűzmadarat, nevetségesen kevés volt ahhoz, hogy leküzdje a lángokat. Csak a biztos hullák kaptak annyi kegyet, hogy a balkán vér különlegességét megismerhessék. Erre tessék.
Fogalmam sem volt, mihez kezdjek. Apára gondoltam, arra, hogy ő mit tenne, miután kellő időt hagyott magának a duzzogásra. A gondolatmenet már ott elbukott, hogy Apa soha de soha nem vonult volna el picsa módjára duzzogni, szóval tanács, útmutatás nélkül maradtam. De én ráfogom arra, hogy ez csak egy lecke annak a húgyagyú öcsémnek, hogy nélkülem, egyedül, magától úgysem tudja jobban csinálni. És mégis, napról napra dőltek körülöttem Milošnak ordított fák, miután dühöm túlcsordulásától megszabadulva vertem, téptem őket, mint egy gyerek. Meg ne merészelj dögleni, érted? A te hibád, ha megdöglesz nélkülem. Azért kellett megdöglened, mert nem hittél bennem, te faszfej.
Persze egyszer sem gondoltam komolyan, hogy meghalt. Olyan távoli és képtelen gondolatnak tűnik, hogy bármelyikünk is feldobja a talpát. De Apával is megtörtént, így hát ki vagyok én, hogy azt gondoljam, hogy majd mi okosabbak, mi jobbak leszünk nála? A lehetőség mindig ott lebegett a fejem felett, míg végül képtelen voltam a nyomasztó kétség ellen tovább harcolni. Mert ha így történik, akkor az az én hibám lesz majd, és ezt nem fogom tudni helyrehozni annyival, hogy bebaszok a sírja mellett. És az is az én hibám lesz, ha nem leszek képes azt a zavarodott trógert visszatéríteni a helyes útra. Úgyhogy mielőtt hazatérnék oda, ahová tartozni szánom magam, még el kell csípnem Gorant, és biztosítani arról, hogy még visszajövök. Érte. Mert akár tetszik, akár nem: ő hozzánk tartozik. Mert az otthon ott van, ahol a család. A család vér. És a vér... A vér pedig egész egyszerűen kurvára kötelez.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6148
◯ IC REAG : 8034
Re: Erdei kabinház // Vas. Júl. 26, 2015 1:40 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net

◯ Kor : 96
◯ HSZ : 636
◯ IC REAG : 525
◯ Lakhely : Anchorage >> Költözésben?
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás


Re: Erdei kabinház // Hétf. Dec. 21, 2015 6:44 pm

Majdnem feleség & férj...


Megszokhattam volna már, hogy sose semmi se történik úgy, ahogyan kellene. A jó nem tart örökké, hiszen elegendő egy apró szellő és magával viszi és nem marad más utána, mint a magány, a fájdalom és az üresség. S néha egyszerűen képtelenség megtalálni az ürességet enyhítő gyógyírt, mintha sose létezne, mintha semmit se számítana, mert nincs menekvés. Egyszerűen csak megtanulunk vele együtt élni, majd úgy tenni, úgy mosolyogni a világra, mintha már nem is fájna, mintha nem a lelkünk egy kisebb foszlányát vitte volna magával a tél jeges szellője, miközben hóval borította az utcákat. Nem tudtam volna megmondani, hogy mi a baj, vagy miért érzem azt, amit. De egyszerűen a zsigereimben volt az, hogy valami történni fog, valaminek történnie kell, aminek köszönhetően újra ez a jeges érzés beköltözött a szívembe. Nem tudom, egyszerűen képtelen vagyok elmondani, szavakba önteni, de érzem, hogy baj lesz és a bajt újra én hozom ide, én vonzom ide, mintha még nem szenvedtem volna eleget.
A lábaim alatt a frissen esett hó roppant, miközben apró hópelyhek szállingóztak a földre, mintha csak a lépteimet, a nyomait szerette volna eltüntetni. Egy hang azt súgta, hogy kerüljön el az erdőt, de a másik részem meg odavágyott. Mintha csak valami lett volna ott, ami csábítgatott. A lépteim egyre inkább lassultak, majd egy picit beljebb sétáltam az erdőbe, de elég közel maradtam a városhoz, hiszen ott biztonságosabb volt. Minden apró zajra és neszre figyeltem, mélyet szippantottam a levegőbe, mintha ismerős után kutatnák. Talán már túl óvatos is voltam, de megtanultam már az élettől, hogy az ördög sose alszik és jobb óvatosnak lenni, mint ész nélkül besétálni valakinek a csapdájába, s ennyi évtized alatt is szereztem már jó barátokat. Olyanokat, akiknek a tyúkszemére léptem, s biztos örültek volna annak, ha holtan látnak. Ők táncoltak volna a sírom felett, de arra még várniuk kell. Friss volt a farkasom, békés és játékos, míg a korábbi harcias és kegyetlen sok esetben, de még se aggódtam semmi miatt ilyen téren. Elég év van már mögöttem és szerintem menni fog az, hogy megvédjem magamat, ha úgy hozza a helyzet, vagy legalább elfussak, még ha sose szerettem azt tenni. De túl sok személyt kaptam vissza az élettől és nem álltam készen arra, hogy el is veszítsem őket, hogy magukra hagyjam. Sietve ráztam meg picit a hajat, hogy a hó pelyhek tovaszálljanak, ha még nem olvastak el, körbe fordultam, a hó roppant, a szellő egyre inkább feltámadt és ekkor megéreztem...
Az ereimben a  vér szinte azonnal megfagyott, a szemeimet is egy pillanatra lehunytam. Láttam magam előtt arcának vonásait, mosolyát, dühét, fájdalmait, amik a szemében leltek otthonra néha-néha… Azt hittem, hogy ismerem őt, de nem… Szerettem őt, s azóta egyszer szerettem ennyire valakit, de az se kellett volna. A szerelem nem mindenkinek adatik meg. Egyszerűen az nem nekem való, mert sose fogom meglelni, sose fogok talán igazán bízni senkiben se… Annyira, hogy az életemet is könnyedén ilyen értelembe a kezébe adjam. A szemeim lassan nyíltak ki, de a havazás még mindig nem maradt abba, sőt inkább jobban rákezdte, mintha csak a természet megnyugtatni szeretet volna, szépséget csempészni a lelkem fájdalmas és viharos tengerébe.
-   Matthieu Quinault, elő is bújsz, vagy már időközben teljesen elveszítetted a tökeidet? – szólaltam meg csöppet se kedvesen és közben abba az irányba fordultam, amerről várható volt az érkezése. Nem érdekelt már semmi. Egyszer szerettem őt, de már túl régóta arra vágytam, hogy meghaljon, általam vagy más által, de többé ne létezzen. A kezem ökölbe szorult, a farkasom kíváncsi lett, hiszen ő csak az általam táplált gyűlöletet érezte, de ő még túl ártatlan, túl naiv volt….
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 194
◯ HSZ : 11
◯ IC REAG : 8

Re: Erdei kabinház // Hétf. Dec. 21, 2015 6:50 pm

Szép kis törés-zúzást lerendeztem már a hozzám került információ miatt. A napokban tudtam csak meg, hogy a farkasom, akit a lánynak adományoztam már nincs többé. Kitépték belőle, és más lépett a helyébe. Mivel érdemelte ki az a szegény pára, hogy így bánjanak vele?! Tényleg nem értem, hisz figyeltem Primrose-t. Figyeltem, hogy miket tesz, miként teszi, és nem hinném, hogy annyira kezelhetetlen lett volna. Én nem láttam annak. A kezdetleges idegességem, feldúltságom a tombolásom után szertefoszlott, de még így is ott van a problémám… Attól eltekintve, hogy ezt nem bocsátottam meg a nősténynek, még mindig félek. Félek, hogy bántani fogom, és nem eszmélek rá időben, mit is csinálok. Volt már rá példa, de olyannal még sosem, aki közel áll… közel állt hozzám egykoron. Nem tudom, ez mennyire fogja befolyásolni az én elmémet, vagy a farkasomét. Nem azzal a szándékkal lépek elébe, hogy bántsam. Eszem ágában sincs. De azzal tisztában vagyok, hogy ezen felfogásom hamar meg tud változni. Az eszem folyamatos degradálódása is pontosan ennek köszönhető. Neki.
Nyugodtan lépdeltem jó néhány méteres távolságban tőle, kezemet zsebemben tartva. Éreztem az energiáit, attól függetlenül, hogy én az enyéimet majdnem teljesen elrejtettem. Fura… Mit ne mondjak, nagyon fura, hogy a legutóbbi találkozásunknál még teljesen más farkasa volt, az energiái… mind másak. Érzem, hogy a farkasom, ahogy múlik az idő, ahogy egyre inkább ízlelgeti ezeket, úgy kezd egyre nagyobb haragra dúlni. Nyugalom, testvér, nyugalom. Lehajtom a kapucnit a fejemről, és miután a nőstény megszólal, úgy a vele párhuzamosan való mozgásomból elfordulok, felé. Utamat így folytatom. Mély levegőket veszek, nyugodtan, egyenletesen próbálom nyugtatni a farkasomat, és magamat is ezzel. Félek, hogy el fognak a dolgok durvulni. És az nagyon nem jó, mikor én irányíthatatlan vagyok.
- Miért? – Egy kérdést intézek csak hozzá, ebből is bőven ki tudja következtetni azt, hogy mire vagyok kíváncsi. Akárhogy is, folytatom mondandómat. – Miért ölted meg? – Valami hasonlót majdnem biztosra veszem, hogy ő is kérdezni fog, méghozzá a húgával kapcsolatban. Nem tudja a történetet, azt sem, mennyire tiltakoztam ellene, hogy bántsuk a kislányt. Elhamarkodottan döntött még hosszú évtizedekkel ezelőtt, viszont nem értem, miért várt eddig, hogy megváljon tőle. Miért hagyta, hogy békében éljen olyan sokáig, és aztán, miután megszokta már a környezetét, egyszer csak galád módon megöljék? Akkor inkább tette volna az elszökése utáni hónapokban… Akkor még bőven fiatal farkas volt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 96
◯ HSZ : 636
◯ IC REAG : 525
◯ Lakhely : Anchorage >> Költözésben?
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás


Re: Erdei kabinház // Hétf. Dec. 21, 2015 7:16 pm

Nem kellene itt lennie, nem szabadna. Túl sok évtized telt el azóta, de még mindig nem tudtam megbocsájtani neki azt, hogy hazudott, hogy nem mondta el, hogy köze volt a húgom halálához. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy miként volt képes azok után a szememben nézni és azt mondani, hogy szeret, vagy miként akart elvenni? Hazugságra épült volna a kapcsolatunk? Miért most? Miért akkor jelenik meg, amikor végre az utolsó írmagját is kiirtottam annak, amit tőle kaptam? Amikor végre a farkasom se tőle volt, végre nem volt vérszomjas és bosszúra éhes? Utóbbi már csak én maradtam, az emberi gyarló szív és nem több. Gyűlöltem őt, álmaimban sokáig kísértett, ahogyan nappal is. Féltem, dühös voltam és miatta rövid időre gyilkos vált belőlem, olyan gyilkos, aki bárkit képes volt bántani… De még azt is túl éltem, de vajon most is életben fogok maradni? Sikerül uralni az érzéseimet, vagy esetleg neki rontok, ostoba leszek és megpróbálok ártani neki, megölni őt? A régi farkasommal lett volna esélyem, de most már szinte parányi, de még a halál hideg szele se oly ijesztő, mint egykoron volt. Holtan akarom látni, s ha ehhez nekem is meg kell halni, akkor legyen. A hó lehet majd védelmező és elrejtő takarom, előbb vagy utóbb Alec vagy Rhydian rám találna, de addigra talán már túl késő lesz… Viszont, ha így lesz, akkor ne csak egy tetem heverjen itt, hanem az övé is.
Igyekszem megnyugodni, de oly nehéz. Oly sokáig eltemettem mindent magamban, egyszerűen a fájdalom szép lassan szétárad a testemben. Egyetlen egy illat elegendő, hogy emlékezzek minden bolondságra, mosolyra, lopott pillantásra és lopott csókra, majd pedig a fájdalomra, a reménytelenségre és a sötétségre, ami után marad. Szerettem őt, s talán egy apró, de igazán hangyányi részem még mindig teszi, de mit számít az, ha a vérére szomjazom és a sírja felett akarok állni? Ha egyszerűen meg akarok szabadulni tőle, s az általa keletkezett démonoktól, amik a földhöz láncolnak és megmérgezték szép lassan a lelkemet, s szívemet is?!
A hangom ridegen, szinte már undorral csendül az erdőben, de még se fordítok hátat. Várok rá, látni akarom utoljára még őt. Látni azt, aki romokba döntötte az életemet, s aki megfosztott a világ legfontosabb személyétől, s akinek köszönhetően talán még jobb hazug lettem, hiszen a farkasomat tőle kaptam, a lényem egy részét is így….
Egyetlen egy kérdés, egy szó képes az idegeimet felborzolni, de nem felelek, csak állok ott és várok. A hangja újra körbe ölel, magához édesget, miközben a szívem egyre inkább vérezni kezd. A több évtizede elnyomott érzések újra felélednek, s a bosszú egyre inkább ellepi elmémet.
- Mégis miért kellett volna megtartanom? Nem akarok tőled semmit se, legfeljebb azt, hogy az ibolyát alulról szagold! - a hangom hűvös, mintha semmit se jelentene egyik se, mintha a farkasom elvesztése nem fájt volna, de fájt, viszont az új jobb, jobban megértjük egymást. – Mit akarsz? Miért most? Esetleg beugrottál Boldog Karácsonyt kívánni? Addig még van szerintem egy vagy két nap… - nem érdekelt, hogy mennyi undor érezhető a hangomban, hogy mennyire éreztetem vele, hogy nem akarom, hogy itt legyen. – Szóval? – kérdezem tőle kíváncsian és közben még fenntartom a szükséges távolságot. Jobb a biztonság, de az ereimben érzem, hogy nem fogom sokáig visszafogni magamat. Túlzottan is gyűlölöm őt ahhoz.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 194
◯ HSZ : 11
◯ IC REAG : 8

Re: Erdei kabinház // Hétf. Dec. 21, 2015 7:36 pm

Hosszú évek teltek már el, láttam, ahogy gyötrődik, és ez a részem egyik részét elégedettséggel töltötte el. Amiatt, amit velem tett, teljesen oktalanul, ő is teljesen megérdemli a szenvedést. Egy részem pedig sajnálta, szerette volna, ha boldog. Mégis, az előbbi sokkal inkább előtérben van. Érzem, hogy ez nem én vagyok. Nem, a farkasom az, aki táplálja ezt az énemet. Abban az időben, mikor hagytam elszökni a nőstényt, elvesztettem az elmém fölött az irányítást, és a farkasom próbált beférkőzni az agyamba. Sajnos mindez sikerrel járt, és azóta sem tudom megszabadítani őt onnan. Úgy gondoltam, a találkozásunk Primrose-zal majd visszabillenti az egyensúlyt. Visszatérhetek olyannak, amilyen voltam. Amilyen vele voltam.
Szíven hasít a ridegsége, noha mást sem vártam. Ennek ellenére semmilyen érzelmet nem mutatok, próbálom visszafogni magam. Visszafogni őt. Nem hagyhatom, hogy az érzelmeim eluralkodjanak rajtam, mert akkor azzal hagyom nyerni. Megint. Túl sok alkalomkor volt már, hogy gyenge voltam, és ezt majdhogynem emberi életek bánták, most viszont nem akarom, hogy eddig fajuljon. - Szerettem volna megtudni, miért kínoztad ilyen sokáig. Miért hagytad, hogy otthonra leljen, hogy aztán hosszú évek múltán egyszerűen csak elpusztítsd? - Lábamnak sem tudok parancsolni, és lassú, kimért léptekkel kezdek el felé közeledni. Érzem, ahogy a farkasom előre akar türemkedni, egy részem pedig engedelmeskedik neki. Ne csináld ezt, nem bántani jöttünk őt. Hangom elmélyül, már-már érzem, hogy vészjósló lesz. Kontrolláld magad, ember. - És elmondani, amit nem engedtél, hogy elmondjak. A húgoddal kapcsolatban. - Még mindig lassú léptekkel szűkítem le a köztünk lévő távolságot. Ki fog először ugrani vajon, ő vagy te?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 96
◯ HSZ : 636
◯ IC REAG : 525
◯ Lakhely : Anchorage >> Költözésben?
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás


Re: Erdei kabinház // Hétf. Dec. 21, 2015 8:01 pm

A farkasomra egyre inkább rátelepedett ugyanaz az érzés, ami előtört mélyről. A harag, az undor, a gyűlölet és nem értettem, hogy miként voltam képes szeretni őt. Miként szeretheti egy részem még mindig őt, de az a részem már túlzottan halott volt, így nem is igazán akartam vele foglalkozni. Egyszerűen csak nem érdekelt, csak az számított, hogy végre ne legyen itt, de a legjobb az lett volna, ha halott. Nem akartam többé látni őt. Élje az életét, hiszen én is éltem. Szerettem, nem is egyszer utána, de az is tény, hogy igazán csak egyszer szerettem és már csak az a kérdés, hogy mióta lehet itt, mióta követhet. Vajon látta azt, ami a tisztáson történt? Túl sokszor éreztem már azt, hogy valaki figyel és úgy néz ki, hogy a megérzéseim nem is tévedtek. Jobban meg kellene tanulnom bízni az ilyen megérzésekben, hiszen az új vérvonalamnál is eléggé fontos dolog lenne, de néha olyan nehéz bízni, hinni saját magadban.
Nem túlzottan érdekel az, hogy miként esnek neki a szavaim. Nem békülni akarok vele, hanem örökre elüldözni, vagy megölni, vagy legalább kiűzni a lelkem minden apró porcikájából őt és kitépni a szívemből. Onnét, azokból a rejtett zugaiból, ahova még emberként eltöltött napjaimba belopta magát, vagy talán azokat a darabokat, amiket ellopott egykoron, mint egy ügyes bűvész, tolvaj. Eltemettem, de teljesen sose voltam képes megszabadulni az emlékektől, a különféle érzésektől. Egyszerűen csak a gyűlölet túl erős lett. Amikor közeledett, akkor felvontam a szemöldökömet. Talán hátrálnom kellett volna, de nem ment. Egyszerűen képtelen voltam rá. – Mit tudsz te az otthonról? Az otthonra lelésről? Hazug vagy, s őrült. Nem több! – a szavaim még mindig ridegek és talán kegyetlenek voltak, de minél közelebb ért, minél jobban bekúszott az illata a bőröm alá, annál inkább erősebb lett a gyűlölet is és a vére iránti vágyam. – Megpróbáltam, de hidd el a gyermeked is pontosan annyira akarta a véredet, amennyire én. – s nem érdekelt, hogy ezzel esetleg a szívében ejtek sebeket. Nem érdekelt már semmi se. Amikor pedig túl közel ért, akkor először csak egy morgás hagyta el ajkaimat. – Lett volna lehetőséged, de tudtommal nem kerestél, helyette inkább hagytad, hogy Párizst egy vérengző dög uralja és tartsa rettegésben. – még több undor költözött a szavaimba, majd lekevertem neki, löktem rajta egyet és még az se érdekelt, hogy esetleg az ékszereim, vagy a körmöm felsértik a bőrét. Nem emberi erővel löktem meg őt, nem érdekelt már semmit se, nem bírtam tovább. – Ne vedd őt a szádra többé! Egy hazug gyilkos vagy, aki valószínűleg remekül nevetett a markába, hogy így áttudott verni! Takarodj!!! – üvöltöttem az utolsó szót, mint egy őrült, mint egy dühős nő, akinek a fájdalma már a szemében is megjelent és ha nem távolodott el, ha nem állított el, akkor tovább bántalmaztam őt a kezemmel…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 194
◯ HSZ : 11
◯ IC REAG : 8

Re: Erdei kabinház // Hétf. Dec. 21, 2015 8:22 pm

Nagyjából ebbe a városba, országba érkezése után elkezdtem követni. Távolról figyeltem őt, és látszólag nem is vett észre. Valószínűleg nekem esik különben. Mikor beléptem Anchorage városába, már akkor valami fura érzés fogott el. Éreztem, hogy valami rossz fog történni, de nem tudtam, mi. Vagy hogy ez kikre lesz kihatással. A városra? Az országra? A világra? Egyetlen emberre? Vagy csak hamis képzelgések lepték el a fejemet ismét? Ezen gondolatok miatt figyeltem szinte minden egyes lépését, arról persze lemaradtam, mikor megöli a kölykömet. Valószínűleg ő ezt nem tudta volna elviselni, és rárontok. Vagy rájuk. Nem tudom, hogy miféle farkas harapta át, mennyi idős, milyen vérvonalú, csak azt tudom, hogy a farkasom a vérére vágyik. Részben én is. Bár ma már nem tudom, hogy mik is az én, meg mik az ő gondolatai. Annyira összemosódott minden, hogy csak ritka esetekben tudok különbséget tenni.
- Ez nem jogosít fel arra, hogy kínozd őt, hogy hamis ámításokkal etesd, aztán elvedd tőle az életét. - Na ebben az egyben viszont teljes mértékben egyetértünk a farkasommal. Bizony, egyetértünk. Engem ez azért bánt, mert ezt… őt a szeretetem jelképeként adományoztam Primrose-nak, ami reméltem, hogy az idők végeztéig összekapcsol majd minket. Erre hosszú évekig várt, hogy aztán eltapossa. A farkasomnak pedig a kölyke volt, aki akármennyire is neveletlen volt, szerette. Neki viszont most már vége van. - Az mivel lett volna jobb, ha akkor mondom el? Talán meghallgattál volna? - Hangom gunyoros, csak annyira, mint az övé. Azt hittem, talán javul az elmeállapotom idővel, azért sem akartam vele akkor beszélni, de már eltelt jó néhány évtized, és csak romlott. Ennek a találkának most volt itt az ideje. Hátrébb tántorodok lökésének következtében. Engedj ki magadból. Érzem, ahogy a farkasom próbál előrenyomulni, szemeim máris felveszik a kék egy világosabb árnyalatát. Mélyen lélegzek, próbálom visszafogni őt. Közelebb haladok a nőstényhez, a paskolása nem érdekelte, csak hergelte őt. Egyik kezemmel hirtelen kapok a torkához. Szorításom erős, és be kell látnia: Nincs annyi esélye ellenem így, mint régebben volt, az előző farkasával. Ő erős volt, könyörtelen. A mostani kétlem, hogy felül tudná múlni ezt. Morgok is a nőstényre egy sort, aztán realizálom, mit is csinálok, és a fojtogatást abbahagyva lököm el magamtól. Kicsit remegve szorítom össze az ökleimet, fogamat csikorgatva próbálom visszafogni. Na, hadd játszadozzunk már egy kicsit.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 96
◯ HSZ : 636
◯ IC REAG : 525
◯ Lakhely : Anchorage >> Költözésben?
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás


Re: Erdei kabinház // Hétf. Dec. 21, 2015 8:46 pm

- Te akarsz arról papolni nekem, hogy mit tehetek meg és mit nem? – kérdeztem egy gúnyos nevetés keretében. Nem hiszem el, hogy esetleg olyan képzeltségei vannak, hogy érdekelnek a véleményei. Lehet, hogy egykoron a mennyasszonya voltam és majdnem férj és feleség lettünk, de szerencsére még időben kiderült az árulása és az, hogy milyen ember, vagyis farkas, de a legtalálóbb az lenne, hogy milyen vadállat ő. Ő számomra nem volt farkas, sokkal inkább féreg lett az évek alatt, aki ugyanakkor még őrült is. S a jelenlegi viselkedése egyszerre volt ijesztő, de ugyanakkor az utóbbi megérzésemet még inkább alátámasztotta. – Az én farkasom volt! Azt tehettem vele, amit akartam és ami nekem jó volt. Tudta, hogy egyszer el fog jönni a vég. – s közben még morogtam is egyet, mert már az új farkasomnak se tetszett ez az egész. A bennem lakozó fájdalom őt is átjárta, érezte a másik farkas ártó szándékát is. Többet érzet, mint esetleg a korábbi. Előnye volt, hiszen ő elég sok mindent kitudott szimatolni a másikról. Bár még eléggé sokat kell tanulnunk, de az elmúlt hónapokban is egész jól haladtunk és egyre inkább megszerettük a másikat.
Amikor pedig a húgom kerül szóba, akkor egyszerűen rárontok, nem érdekel, hogy a bőrét esetleg felsértem, az ujjamra tapadt a vére. Nem érdekel, Tűnjön el, s hagyjon békén. Vagy csak egyszerűen végre haljon meg örökre és ne csak bennem! S azt hiszem a tetteim is eléggé jól kifejezik az érzéseimet, s azt, hogy mit akarok. Még az se érdekel, hogy ezzel esetleg még inkább felhúzhatom őt. – Talán nagyobb eséllyel, de most már nem akarok semmit se hallani tőled. Azt akarom, hogy tűnj el örökre Matthieu. Már semmivel se tartozom neked és semmi se köt hozzád. Csak egy ballépés voltál. Életem legnagyobb hibája! – s a hangom komolyan csenget, mint akinek nincs már szíve se, aki képtelen bármit is érezni az előtte álló férfi iránt. S talán már így volt, de az már kevésbé, hogy nem volt rám hatással, hogy a múltunkat képes lennék örökre eltemetni és úgy tenni, mintha meg se történt volna. Pedig a szavaimmal pontosan ezt sugalltam. S ezek után még durvább lettem, aztán egyszerűen az ujjai a nyakam köré fonódtak. A levegő egyre inkább fogyott, a kezemmel próbáltam lehámozni magamról a kezét, de nem ment. Figyeltem őt, de egyetlen egy kérés se hagyta el ajkaimat, egyetlen egy könnycsepp se hagyta el szemeimet. Ő már halott volt a szememben és tudtam azt is, ha megöl, akkor azzal magát is megölné. Ha nem lennék fontos számára, ha nem jelentenék semmit se, akkor nem lenne itt. Hamarosan a szorítás abbamaradt, én pedig a földön koppantam. Felnyomtam magamat a földről és onnét néztem rá. – Meg akarsz ölni? Akkor minek vártál ennyit? Miért nem tetted meg előbb? – kérdeztem tőle gúnyosan és ajkaimról letöröltem a vért, de mire észbe kaphattam volna elindultam felé… futottam és nem sokkal később már a ruha recsegése töltötte be az erdőt, a telefon koppant a többi tárgy kíséretében és az új farkasom egyenesen felé ugrott morogva és dühösen…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 194
◯ HSZ : 11
◯ IC REAG : 8

Re: Erdei kabinház // Kedd. Dec. 22, 2015 8:33 am

- Ebből is látszik, hogy még mindig gyerekesen gondolkozol. Mondhattam neked akármit is, látszólag semmit nem fogtál fel belőlük még korábban sem. - Sóhajtok egyet. Hagyjuk is ezt a témát. Ő megölte a farkasomat, akit puszta odaadásból adtam neki, és szerettem volna, ha valami összeköt minket, ami által örökké együtt maradhatunk. Örökké… Nem láttam még olyan farkaspárt, akik egyszer egymásra találnak és évszázadokon keresztül monogám kapcsolatban együtt maradnak. De reméltem, mi valami ilyesmik is lehetünk. Miután nekem rontott évtizedekkel ezelőtt, mindezen képzetem szertefoszlott. Azelőtt, hogy találkoztam a nősténnyel már benőtt a fejem lágya, de miután elkezdtem belehabarodni, egyre inkább visszamentem gyermeki szintre. Ha nem is teljesen, de néhány, mint az előbb említett gondolatom a semmiből került elő. Miután elhagyott pedig kellett idő, mire újra visszanyertem a régi önmagam töredékét. De legalább egy darabját sikerült.
- Aha… a te szavaiddal élve már alulról szagolnád az ibolyát régen, ha én nem vagyok. - Ugyan volt rá esély, hogy más beharapja, de ki tudja, az milyen inkompetens egy farkast adott volna neki. Vagy emberként, vagy farkasként, de nem hiszem, hogy a mai napot megélte volna.
És most majdnem nekem köszönhetően veszti el az életét. Szerencsére időben kapcsolok és még el tudom őt engedni. Ha egy fél perccel, perccel tovább fojtogatom, valószínűleg el is fogyott volna az összes levegője. Hála ég, hogy észrevettem, mit csinálok. De ettől függetlenül zavar, hogy már megint nem tudom kontrollálni magamat. Konkrétan remegek, miközben kezeim ökölbe szorítva állok háttal a nősténynek és haladok előre. Nem, nem bántani jöttünk őt. Beszélgetni. Érted? Beszélgetni. De abban hol a móka?
- Nem a… - A saját, vagy talán a farkasom érzékei egyből be is kapcsoltak, és nem fejezve be a mondatomat fordultam hátra, hogy lássam a felém trappoló farkast. Nem akartam kitérni előle, így hát hagyom, hadd terítsen a földre, de aztán egyből rúgom is lefele magamról. Át a fejem fölött, hogy kis távolság legyen köztünk. Nem, nem akarom bántani. Feltápászkodom, aztán kezeimet a fejemre szorítom, próbálva megakadályozni, hogy előbújjon. Végül csak nem vagyok képes kontrollálni magamat, és térdemre rogyva támasztom meg a kezeimmel a földön magamat, míg érzem, ahogy egy szívdobbanásnyi idő alatt máris másik formámban vagyok. Kezdődjék hát a játék!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 96
◯ HSZ : 636
◯ IC REAG : 525
◯ Lakhely : Anchorage >> Költözésben?
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás


Re: Erdei kabinház // Kedd. Dec. 22, 2015 10:52 am

- Talán akkor kellett volna még beszélned, amikor lehetőséged volt rá. Miként voltál képes a szembe nézni és azt hazudni, hogy szeretsz, amikor azt vetted el tőlem, aki a legfontosabb volt? Neked sose semmi se volt szent! – nem érdekelt már az, hogy mit szeretne mondani. Egyszerűen nem érdekelt. Nem bírtam ránézni, nem akartam látni őt, se az újabb hazugságait hallani. Talán emberként még idővel megbocsájtottam volna neki, de túl sokáig hazudott nekem, túl sokáig volt mellettem úgy, mintha semmi baj ne lenne. Bár csak ne ő lett volna az, aki egykoron kirángatott a gyászból. A havazás továbbra se maradt abba. Egyszerűen csak tovább hullott a fehérszépség, mintha a lelkünk fekete foltjait szerette volna tisztára mosni, de elkésett vele. Az erdőben csend honolt. Tudtam, hogy a közelben van egy házikó, vagy egy viskó, de még az se érdekelt. Nem hiszem, hogy túlzottan érdekelte volna azt a személyt, ha esetleg ott van, hogy mi is történik a szabadban… Még mindig képtelen voltam elhinni azt, hogy egykoron tényleg szerettem őt és bíztam benne.. – Valószínűleg még az is jobb lett volna, mint egy hazugba beleszeretni! – a szemeim sarkában egy apró könnycsepp végül csak megjelent. Bármennyire is ridegnek akartam tűnni, olyannak, akinek semmi se számít, mert nem igazán ment. Szerettem őt, s ezt kár lenne tagadni, de ugyanakkor gyűlöltem is azért, amit velem tett. Amiért megölt legbelül a hazugságával, amiért elérte azt, hogy sose bízzak igazán senkinek se, amiért ne szeressek könnyedén, vagy úgy igazán senkit se. S egészen mostanáig ez ment is, de persze most se végződött túl jól. De még is jobban, mint közte és köztem. Ez már régen halott volt, s ostoba volt, ha ezt nem látta.
Hamarosan pedig az ujjai torkom köré fonódnak, mintha csak az életet akarná elvenni tőlem. Kiálthatnék, ordíthatnék, de mit érne? Nem akarok, ha megöl, akkor eméssze csak magát a tettéért. Nem félek a haláltól, még akkor se, ha végre otthonra leltem és a barátaim, a családom és a szeretteim közelében szeretnék maradni. Előbb vagy utóbb mindenki meghal, csak az nem mindegy, hogy pont akkor-e, amikor végre meglelte a békességet, vagy az ahhoz vezető utat.
A szavai már nem érdekelnek, mert pillanatokkal az után, hogy szabadultam a fogságból, s letöröltem ajkaimat pirosra színező vért emberként rontok neki, de időközben a farkasom kerül előtérbe. Lehet, hogy nem olyan bestia, mint az előző, de azért szemmel láthatóan őt se kell félteni. Pillanatok alatt terítem le. A fogaim pár centire vannak a fejétől, vicsorogva figyelem őt. Oly könnyű lenne, egyetlen egy harapás, de még se megy, vagy mire menne, mire sikerülne megtennem, addigra egyszerűen kiszabadul a fogságból és én újra a földön landolok. Nyüszítés helyett morgásban török ki és pár másodperc alatt pattanok fel a földről. Nem érdekel, hogy melyik testrészem fáj, mert a szívemnél jobban semmi se fájhat, nem vérezhet. Figyelem őt, azt ahogyan farkassá válik. Én ismerem ezt a farkast, vagy legalábbis egykoron ismertem.
~ Nos, mi lesz? Megölsz, vagy esetleg megtanítasz arra, hogy előled nincs menekvés? ~ küldtem felé eme pár szót gúnyosan, majd mielőtt támadhatott volna én lendültem támadásba. Fiatalabb voltam, a farkasom szinte még teljesen új volt, de még ez se érdekelt. A düh és a fájdalom keveréke szörnyű dolgokra képes az elménkkel és a szívünkkel. Az, hogy eltaláltam-e magam sem tudom, de talán valamennyire igen, hiszen a mancsomat apró vércseppek tarkították, vagy esetleg az az én vérem lett volna?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 194
◯ HSZ : 11
◯ IC REAG : 8

Re: Erdei kabinház // Kedd. Dec. 22, 2015 9:28 pm

- Fogalmad sincs, mi történt. Ahogy meghallottad a húgod nevét az én számból, máris arra következtettél, hogy én vagyok felelős a haláláért. - Hangom, még magamat is meglepve valamelyest, teljesen nyugodt. Már úgy sem tudok mit tenni. Meghallgatni nem fog, de valahogy biztosan a tudtára fogom adni, mi történt. Ha ehhez két vállra kell fektetnem, vagy ki kell lá… Nem, nem, nem. De.
- Igenis szerettelek. Hidd el, eleinte én sem azért mentem a családodhoz. Bűntudatom volt, és szerettelek volna titeket, ahogy csak tudlak segíteni. De látom aztán kurva sokat jelentett számodra az a néhány eltöltött év. Talán nem mondtam el az igazat… - Mutatóujjammal mutatok a nőstényre, majd folytattam. - de az érzelmeim valódiak voltak! - Abban is biztos vagyok, hogy szarik már minderre. Miért is ne tenné? Ő még mindig abban a tudatban él, hogy én vagyok a nagy főellenség. Pedig azt még nem is tudta, hogy állandóan a sarkában voltam, hogy minden egyes lépését figyeltem. Rosszallóan rázom csak meg a fejemet, mikor újfent hazugnak nevez. Az miért hazugság, hogy nem avattam be egy olyan infóba, amivel valószínűleg csak rossz emlékeket hoztam volna fel? Mivel lett volna jobb, ha elmondom? Talán nem gyűlölne ugyanúgy? Legalább a farkasát akkor már tudta valamelyest kontrollálni.
Kérlek, ne bántsd őt. Beszélni akarok vele, és nem akarom, hogy feleslegesen vér folyjék. Már így is megtetted a részedet, kiélted a kis vágyaidat, és ez is majdnem a vesztét okozta. Mit akarsz még? Nem bántottuk már így is eleget? Ha így állunk, akkor már nem teljesen mindegy? Közel sem…
Puszta idő kérdése volt, de előbújt hát a farkasom. Robusztus egy dög volt, a hófehér bundájába beleolvadtak a rá hulló hópelyhek. Morog, úgy, mint még soha nem hallottam. Érzem, hogy vérre éhes. Miért? Miért pont az övére?
~ Nem akarlak bántani… ~ Hangom még a fejében is rekedtesen zenghet, hisz noha én így gondolom, ő nem. Farkasom megindul ugyanolyan tempóval, elővigyázatlansága miatt viszont feltépi a nőstény a húsa egy darabját. Érzem, ahogy egyre inkább idegesebb lesz. Ez nagyon nem jó. Rámorog a nőstényre, majd pedig ő támad. Mar egyet éles körmeivel, a nőstény oldalára megy, de ez csak a mellékakció. Igazából az egyik hátsó lábára akar ráharapni, hogy a benne lévő csontot egyetlen erős harapással darabjaira zúzza. A célja ez ugyan, de hogy sikerül-e kiviteleznie, nem tudom. Próbálom visszafogni, de nehéz… A nőstény érdekében remélem, hogy nem sikerül. Hogy lehet valaki ennyire puhapöcs?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 96
◯ HSZ : 636
◯ IC REAG : 525
◯ Lakhely : Anchorage >> Költözésben?
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás


Re: Erdei kabinház // Kedd. Dec. 22, 2015 9:59 pm

- Több mindent hallottam és miért nem akkor állítottál meg?! – üvöltöm már szinte a szavakat, ha esetleg eme hideg ellenére is még menedékre lelt az erdőben egy-egy madár, akkor most biztosan riadtam ébred álmából és tovareppent. A hó se képes elmosni a múltban elkövetett hibákat, a fájdalmainkat és a vérző szívűnket. Lehet, hogy akkor is gyűlöltem volna, de már elkésett. Túlzottan elkéset, hogy túl sok ideje lappang bennem a gyűlölet és a bosszú irányába. Egyszerűen már túl késő…
A szavait szinte meg se hallom, vagy legalábbis igyekszem kizárni. Nem akarom az ő szájából hallani a családom említését, se semmit se. Nem akarom, hogy ajkaira vegye… Egyszerűen az a hajó már túl régen elúszott… - Talán?! – kérdezek vissza úgy, mint egy sebzett és kifacsart nő, akinek a lelkét ölték meg egykoron. – Nem mondtad el! Ezen nincs mit szépíteni, én meg ostoba módon szerettelek és bíztam benned! Úgy, mint még soha senkit, vagy talán több évtized után újra valakit!!! – vágtam az arcába a szavakat, hiszen boldog lehet, hiszen örökké kísértett. Mindegy volt, hogy merre mentem, vagy éppen ki mellett kötöttem ki, mert sose voltam képes senkit se annyira szeretni, mint egykoron őt, vagy talán most igen, de az inkább maradjon rejtve előtte. Nem kell tudnia, hogy ki volt az…Szerettem Elvis-t is egykoron, de nem kötődtem hozzá se annyira, mint Matthieu-hoz. Érzem, ahogyan a jeges szélben a könnycseppek végig gördülnek orcámon. Már nem érdekel, hogy látja-e vagy nem. Lássa csak azt, hogy mit tett és mennyire ölt meg egykoron. Mit számít már az, ha esetleg most már ténylegesen megteszi? Semmit…. vagyis azt hiszem…
De a józan ész elillan, ahogyan a faleveleket is tovaröppenti a szellő és nem marad más, mint az indulatok és a farkasok által érzett dolgok. Nem gyűlöli a farkasom annyira, mint az előző tette, de ő is érzi azt, amit egykoron éreztem és a düh benne is nőtt, így sokáig nem maradt rejtve. Meg se próbáltam visszafogni. Egyszerűen felesleges lett volna. Meg akartam ölni, megszabadulni a démonaimtól vagy végre én meghalni, s újra a húgommal lenni…
Figyeltem a farkasát, hiszen régről én ismertem, de a farkasom már kevésbé. Még mindig fehér volt, minta a tisztaság jele, én már szürke fehér farkast kaptam tőle, mintha a bűnei az én bundámat színezték volna. De mit számít már ez? Hiszen az új farkasom félig a régi, félig Rhydian farkasának lett a keveréke. S így látta meg a napvilágot egy bolondos és jószívű tarka farkas…
~ Miért, hiszen megöltem a kölyködet is...~ a szavaim úgy csendülhetnek a fejében, mint akinek tényleg egy csöppet se fájt a farkas elvesztése, de már mindegy. Hiányzik, de boldogabb vagyok az újjal és jobban is jövök ki, így nem számít már… már nem…
Érzem, ahogyan a mancsom, a körmeim arcát sértik, de az ő támadása erősebb. Oldalamba mar, de nem csak mar, hanem egy húst is kitép. A farkasom egy pillanatra felnyüszít, s a földre hull, de hiába fáj, talpra áll és felkészül a felé rohanó farkas ellen. Újra támad, oldalam újra áldozatul esik karmainak, de aztán időben kapcsolok, hogy a lábamra fáj a foga, s amikor pofázmánya közelít, akkor egyszerűen csak belérúgok tiszta erőmből, s talán vére is kicsordul, majd hátrálni kezdek. Hallom a vércseppeket, ahogyan a hóba hullnak, hogy a fehérséget beszennyezzék, de a havazás egyre erősebb lesz, mintha sose akarna abbamaradni. Tudtam jól, hogy karácsony fehér lesz, de addig még bőven van egy-két nap.
Farkasom a hímre morog, ő is lépdel, ahogyan az teszi, de már sántít ~Úgy néz ki a farkasod viszont annál inkább holtan akar látni.~ küldöm felé eme párszót undorral, mintha ezzel még inkább azt akarnám kifejezni, hogy miként lehet ennyire gyenge, hogy a farkas és ő külön utakon jár. Újra lendülők és nem érdekel a sajgó oldalam se, se más porcikám, ami fel lett sértve, vagy ki lett tépve darab és ha sikerül, akkor a fogaimat bundájába mélyesztem ott, ahol érem, nem törődve a következményekkel….

|| Dobás
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 194
◯ HSZ : 11
◯ IC REAG : 8

Re: Erdei kabinház // Szer. Dec. 23, 2015 9:19 am

- Bocsánat a szavakért, de hogy te mennyire kibaszottul naiv és gyerekes vagy. Na meg makacs… Nem látod a fától az erdőt. - Jelenleg az sem érdekel, hogy üvöltözik. Az sem, hogy mit mondok. Már kezd elegem lenni ebből, amit csinál. Szeretem, még szép, hogy szeretem, de hogy most is mennyire gyerekesen viselkedik. A hangja, mint egy nőé, de a gondolkodása akárhogy is nézem, nem ér fel a szavaihoz.
Nem is értem, hogy mire számítottam. Hogy ezt majd nyugodtan meg tudjuk beszélni? Hogy majd el tudok neki magyarázni mindent, hogy ő el tud magyarázni nekem mindent? Én a húga halálával kapcsolatban, ő a farkasának kvázi elvetéléséről. Nem hiszem, hogy olyan nagy kérés lett volna egy viszonylag nyugodt beszéd. Egy-két pofont még elviseltem volna, de hogy konkrétan rám támad, gyilkos szándékkal. Mondjuk ezt magunknak is köszönhetjük, elvégre mi kezdtük el fojtogatni őt az előbb. Arra sem fogható a farkasom éhsége, hogy már jó ideje koplalt, mert nem vadásztunk. A fenéket, pont a minap voltunk és lakmároztunk egy jó nagyot az este. Most pedig készenlétben áll megint gyilkolni. Próbálom visszafogni, tényleg, de ebből is látszik, hogy már nem bírok el vele. Bár olyan lehetnék, mint amilyen egykoron, Prim oldalán voltam.
A hergelő szavai az én fejembe nem ütnek szeget, farkasom viszont egyre jobban elkezd vicsorogni. Nagy darab húsát tépte ki az imént, a nőstény nyüszítése fájdalommal tölti el a szívemet, sajnálattal. Hidd el, ha tehetném, most nem így állnánk. De túlzottan is elgyengültem, amiből a farkas erőt nyert. Nem vagyok jobb, mint egy néhány hónapja beharapott kölyök… Talán valamivel. Szerencsére a lábait nem kapja el. Most nem. De elég nagy darab kiszakadt belőle, és ez is eléggé le tudja terhelni a szervezetét. Elég csak ránézni a hóra, amit máris vér tarkít. A rúgástól noha egy röpke időre megtántorodik, gurul is egyet oldalán a farkasom, de aztán felpattan és újra képes szembenézni. A sérülése szerencsére nekem a farkasomnak kedvez, és kitér előle, amiből szinte egyből ellentámadást is indít. Karmával mar egyet a nőstény torkára, de a fő célpontja megint az egyik hátsó lábát megsértése, hogy lábra se tudjon már állni. Az eléggé eldöntené az egészet, ha ripityára törnének benne a csontok.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 96
◯ HSZ : 636
◯ IC REAG : 525
◯ Lakhely : Anchorage >> Költözésben?
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás


Re: Erdei kabinház // Szer. Dec. 23, 2015 10:14 am

Szavaira már semmit se reagálok, mert ha én gyerekes vagyok, akkor ő meg őrült. Olyan, akinek elméje talán már ketté hasadt. A farkasa és ő eléggé külön utakra evezett, vagy legalábbis a tettei eléggé ezt sugallják. Talán ha ujjai nem fonódnak torkom köré, akkor én se vetem neki úgy magamat, mintha nem is új lenne a farkasom.  Egyszerűen csak az volt az utolsó csepp a pohárban, azt már a farkasom se tűrhette el, hogy harc nélkül megadja magát valakinek, aki oly sok fájdalmat tépet fel legbelül. De némely harc már rég eldől, mielőtt kialakulna. Éreztem, hogy nem ölhetem meg, de még se számított. A düh és a fájdalom elegye körbeölelt és ők uralták a tetteimet, elmémet és még a szavaimat is. Hiába volt itt pár nap múlva Karácsony, hiszen a bennem lakozó jóság, szeretet egy pillanat alatt szűnt meg létezni és még a következménye se érdekelt. Nem voltunk túlzottan bent az erdőben, de annyira a peremén se, hogy a kíváncsi szempárok lássák azt, hogy mi is történik itt.
A fájdalom minden egyes harapásnál, karmolásnál belém hasított, de igazán csak akkor adtam jelét, amikor oldalam egy darabja bánta a dolgot. Nyüszítettem, de az iránta érzett harag még ezt is képes volt tompítani, eléggé tompítani ahhoz, hogy a lábamat védjen, hátrébb tántorodjak, majd újra megpróbáljak támadni. Ahogy mondani szokták, ha az adrenalin túl erős, ha túlzottan teng bennünk, akkor a fájdalom nem számít. A támadásom nem ért célba, helyette újra megszédültem, majd hamarosan a nyakamra fájt a foga, mintha tényleg a halálomat akarta volna. Egy-két karcolást tuti, hogy oda is beszereztem, de sokkal inkább első lábaim, arcom bánta a nyakam elleni küzdelmet, hiszen a maradék erőmmel azon voltam, hogy kivédjem, védjem a nyakamat, de arra már nem volt erőm, hogy az újabb támadását megússzam. Az egyik hátsó lábam hangosan reccsent, s nem csak a farkasom nyüszített már, hanem talán fájdalmas sikolyom Matt elméjében csenghetett. Szavak helyett, csak egy sikoly. Rúgtam, harcoltam, hogy kiszabaduljak, de már a világ egyre inkább forogni kezdett. Hátráltam, figyeltem őt, majd éreztem, ahogyan a testem megremeg…
A gyönyörű tarkaság eltűnt, csak én maradtam ott ádámkosztümben. A lábam hasogatott, fájt, ordítottam volna legszívesebben, miközben mellkasom lüktetet, de arcom, kezem, vállam és nyakam vonala se volt kivétel ez alól. A testem úgy nézett ki, mintha most törték volna ripityára, mintha csak a textília helyett vérrel akartak volna ruhát adni rám. Kezem oldalamra siklott, mintha azzal képes lettem volna visszafogni a vérzést, másik kezemet remegve nyújtottam a farkasa felé, a szemeimben talán pontosan ugyanaz az érhetetlenség ült, mint amikor először pillantottam meg a farkasát, mint amikor először fúrtam arcomat a bundájába. De a szemeimben ott ült a fájdalom és egy igen halovány szeretet, amit egykoron felé éreztem, majd a következő pillanatban egyszerűen minden elsötétült. Már nem éreztem azt, hogy a hó miként akar betakarni, már nem hallottam azt, hogy körülöttem lévő fehérséget a vérem miként színei minden egyes vérem cseppjével pirosra. Egyszerűen csak a sötétség maradt és talán a beletörődés, hogy eljött a vég. Talán megöl, vagy magamra hagy, ki tudja már, hisz ha senki nem talál rám, akkor hamarosan elvérzek és tényleg újra a húgommal lehetek…. Ki tudja, hogy mit akar, hiszen nem akart megölni, de még is nyakamra támadt kétszer is, az életem már tényleg az ő kezében van, ahogyan egykoron is az övében volt…

|| Én is köszönöm a játékot, nagyon élveztem!


A hozzászólást Primrose Trevelyan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Dec. 23, 2015 7:15 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 194
◯ HSZ : 11
◯ IC REAG : 8

Re: Erdei kabinház // Szer. Dec. 23, 2015 7:09 pm

Miért kellett rám… rá támadnod, Prim? A farkasoddal, akármilyen régóta is megvan, de még csak ismerkedtek. Tudom, hogy tisztában vagy, milyen is a farkaslét, hogy tudod, hogyan kell a vadat megszelídíteni (már ha igényli), de ez még akkor sem elég, hogy az enyémmel felvedd a versenyt. Azt meg kell adnom, harcos kis bestia a nőstény is, hisz elég szép sebet ejtett rajtam, de közel sem akkorát, mint én őrajta az egyik nem régi támadásommal. Belül egyre jobban rombolódok, ahogy a sebesülések gyarapodnak, ahogy a farkasom érzései változnak. Egyre mérgesebb lesz, és egyre inkább fáj a foga a nőstény vérére. Nem tudom pontosan miért. Én is hibásnak tartom Primrose-t, hogy a kölykét megölte, de idáig, ha még meg lenne a józan eszem, soha nem fajultam volna. Még akkor sem, ha rám támad. Jó néhány évtizede is nekem esett, mégis sikerült idézőjelesen „csillapítanom” őt. Bár akkor is elrohant. Most viszont a farkasom ezt akarja megakadályozni. Ha az egyik lábát kiiktatja, akkor már nem tud olyan gyorsan rohanni. Tekintve az erejét pedig…
Talán a farkasomnak sokkal jobban illene egy fekete bunda, és vörös szemek, mert tudom, mit érez. A vér a pofájába szökik, ahogy a csont hatalmas törést követően kvázi ripityára törik. Esküszöm, csoda, hogy nem harapta le. Én ezt nem bírom… Nem akartam bántani a nőstényt. Se Primet, se a farkasát, most ezzel viszont sikerült mindkettőt. Ahogy a földre rogy, és visszaváltozik, a farkasom elégedetten vonul vissza, én pedig visszanyerem az irányítást. Hogy gyengülhettem meg ennyire? Hogy emészthetett fel a saját farkasom?! Prim elájul láthatóan, amit nem csodálok. Én is visszaváltozok emberi formámba, majd pedig, amennyire csak bírom rohanok oda a telefonjához, hogy valakit felhívjak. Nem, nem fogok beszélni. Valószínűleg nem bírnék. Amint megvan a telefonja, elő is keresem a legutóbb hívott számát. Jackson, Jackson… Jackson! Megvan már ki is ő. Legszívesebben tovább mentem volna, de inkább próbálom Prim biztonságát előtérbe helyezni. Ha jól tudom, akkor ő pedig vagy őrző, vagy farkas. Legalábbis én nekem ez jött le, mikor utánuk hallgatóztam. Írok is egy valamiféle SMS-t neki, bepötyögve a helyet, hogy hol is vagyunk, meg hogy siessen, ahogy tud. Még annál is gyorsabban. El is dobom a telefont, aztán pedig ránézek Primre. A gyomrom is felfordul, hogy ezt csináltam vele. Nem, ő volt az… A vacsorámat is kiadom magamból, valahova a hóba. Majd farkas formámba változok vissza, és a nőstény kabátját ráterítem, rádobom. Meg én is úgy próbálok helyezkedni, hogy valamelyest melegítsem. Nem akarom, hogy kihűljön. Most egyébként sem tudok mást tenni.
Jó ideig vagyunk így, aztán amint egy kis neszt is hallok, egy ember közeledését hallom/látom, felpattanok, és nyugodtan odébbállok. Ezt… miért? Jót beszélgettünk.

// Egy élvezet volt. //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jackson Carter
Informátor

◯ Kor : 29
◯ HSZ : 605
◯ IC REAG : 481
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Erdei kabinház // Szer. Dec. 23, 2015 8:59 pm

Karácsony, karácsony... úgy tűnik, a világnak eme távoli sarkát sem kerüli el a karácsonyi őrültek háza. Igaz, annyira talán nem vészes a helyzet, mint New Yorkban, de akkor is... még mindig nem voltam oda ezért az óriási nagy nyüzsgésért és tömegnyomorért minden üzletben. Igaz, túl nagy ajándékozósdit nem terveztem, azonban voltak páran, akiket mást nem, némi aprósággal szerettem volna meglepni az ünnep alkalmával, ezek némelyike pedig kimondottan helyspecifikus volt, már a beszerzést tekintve. Így esett, hogy miután a hétvégén megjártam New Yorkot, ma Anchorage-ba vezetett az utam - igaz, jó sok km meg utazás ilyen kevés napra, de inkább előbb tudjam le őket, mintsem halogassam az utolsó pillanatig.
Még csak alig egy-két órája érkeztem meg a városba, a belvárosban leparkolva jártam sorra a kiszemelt üzleteket, amikor a telefonom egy pittyenéssel jelzett. Elsőre azt hittem, hogy Erinnek vagy Naominak jutott eszébe még valami, hogy mit vigyek majd haza, de amikor megláttam Prim nevét a kijelzőn, hirtelen nem tudtam mire vélni... Igaz, azt említettem neki múltkor, hogy karácsony előtt még járok erre, de miután nem tudtam, meddig maradok, nem beszéltük meg biztosra, hogy találkozzunk...
Azért megnyitottam az üzenetet, de ahogy sietve átfutottam a sorokat, csöppet sem lettem nyugodtabb, sőt... kimondottan rossz érzés lett úrrá rajtam. A baj csak annyi, hogy igaz, nyáron sokat jártam a városban, de a földrajzával nem igazán voltam tisztában, így aztán sietve leszólítottam egy-két járókelőt, némi útbaigazítás végett, aztán már indultam is a megadott címre. Lehet, hogy csak valami csapda, de mégis ki akarna pont engem csapdába csalni? Ha viszont nem... akkor egy percet sem akarok vesztegetni, mert gondolom, nem azért írta Prim azt, amit. Csak abban reménykedek, hogy ha sms-t írni még volt ereje, akkor olyan rossz nem lehet a helyzet. Hittem én...
Autóval megyek, ameddig az utak engedik, aztán kipattanva a kocsiból gyalog indulok meg gyors léptekkel az egyik túraösvényen, amerre a helyiek mondták. Hamarosan rá is bukkanok egy rozzant viskóra, remélhetően arra, amelyikről az üzenet szólt, el is kezdem szólongatni Primet, egyre hangosabban, de semmi reakció...  Így végül úgy döntöttem, gyorsabb, ha mágiához folyamodok, így miután megidéztem a Keresés varázslatot... nos, először csak a fejem fogva vettem tudomásul, hogy valami vérfarkas igen sűrűn megfordul ezen a környéken... de aztán, ahogy eltávolodva a háztól leírtam egy nagyobb kört, végül sikerült rátalálnom egy frissebbnek tűnő nyomra, ami az erdő sűrűje felé vezetett, így ezen indultam el.
Néhány perc, és ahogy kiszúrom a távolból a havon virító vérvörösséget, egyből szaporább tempóra vált a szívem is az adrenalinnak köszönhetően. A sietős lépteket futásra váltom, ahogy megindulok felé, magamban pedig azon szurkolok, hogy csak ne Prim legyen az... de úgy tűnik, nincs ilyen szerencsénk, amikor pedig elszakadva a temérdek vértől és sérülésektől realizálódik bennem, hogy ezek az ő vonásai, egy pár pillanatra teljesen lefagyok a látványtól - hogy aztán, ahogy a vér jellegzetes, fémes szaga visszaránt a valóságba, már térdelek is le mellé, elsőként is a pulzusát ellenőrizve a nyakán.
Még él... igaz, alig érezhetően, de érzem az életet jelző lüktetést, de egy pillanatra ismét elbizonytalanodom... itt nem maradhatunk, az biztos, ahogy az is, hogy sürgősen orvosi segítségre lesz szükség, mert az én tudásom ide édes kevés, de... abban már kevésbé voltam biztos, hogy ilyen állapotban egyáltalán túlélné az utat... hová is? Vérfarkas, így a kórház kizárva... marad tehát a teremtője és az őrzői szaktudás.
Gyorsan kikerestem a telefonomból Wendy elérhetőségét, ha jól emlékszem, ő a helyi kirendelt gyógyító, és rányomtam a hívásra... ha felveszi, akkor már mondom is neki, hogy mi a helyzet, meg hogy sürgősen segítségre lenne szükség, ha meg nem... hát, akkor is mondom, csak épp hangrögzítőre, mialatt megidézem a gyógyítás varázslatot, és nekilátok, hogy a legsúlyosabbnak tűnő, Prim oldalán lévő sebén gyógyítsak annyit, hogy szállítható állapotba kerüljön.
- A fenébe is Prim, tarts ki! Meg ne merj halni nekem, mert... - mert... mert... mert azt nem teheted meg, és kész. Ameddig bírom szuflával, addig megpróbálom minél jobban ellátni a mágiámmal, hogy aztán a kabátomat ráterítve felkapjam, és elinduljak vele vissza az autóhoz...
Azért ha a ruhái a közelben vannak, mást nem a lakáskulcsért áttúrom őket gyorsan, aztán már csak menet közben, jó pár méterrel arrébb szúrtam ki egy másik mobiltelefont is a közelben, amiért lehajolok, de aztán már tényleg nincs megállás, amíg vissza nem érek az autóhoz. Miután Primet biztonságba helyeztem a hátsó ülésen, már lépek is a gázra, hogy a lehető leggyorsabban érjek vissza vele a házukhoz - még jó, hogy nem sokkal ezelőtt megejtettem azt az éjszakai látogatást, most legalább tudtam, hogy merre kell jönni! Reméltem, hogy Rhyd otthon lesz, de úgy tűnik, ma valahogy hiába minden remény, nem igazán kedveznek a dolgok semmiben sem...
Leparkolok a házuk előtt, és néhány perccel később már a be is jutok a lakásba, így vagy úgy - kulccsal, vagy cipőtalppal berúgva a bejárati ajtót, most az érdekel a legkevésbé, csak felnyalábolom a sérült nőstényt, és megindulok vele a szobája felé. Ha pedig végre az ágyában fekszik, én is lehuppanok az ágya szélére egy pillanatra szusszanni, mielőtt kitalálom, hogyan tovább... Előkeresem a zsebemből azt a másik telefont is, és végigpörgetem Dr. Winter névjegyzékéig, értesítve a történtekről, akár szóban, akár hangpostán, vagy sms-ben... utána pedig, jobb híján várok, hogy megérkezzen az erősítés, meg időről időre ellenőrzöm Prim pulzusát. Az biztos, hogy amíg valaki megbízható alak nem érkezik, akinek nyugodt szívvel bízhatom a gondjaira, addig nem mozdulok egy tapodtat sem, még ha szilveszter éjszakáig is itt kell dekkolnom hozzá.


(30 pont - 2 (Keresés) - 3 (Gyógyítás) = 25 pont)


//Köszöntem a lehetőséget! //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 308
◯ HSZ : 120
◯ IC REAG : 110
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : a képem bal felén van egy heg

Re: Erdei kabinház // Szer. Dec. 23, 2015 11:00 pm

Épp egy műtétről jövök ki, amikor a nővér utánam hozza a telefonomat, azzal, hogy keresnek. Leveszem a műtős sapkát a fejemről és megköszönöm figyelmeztetést, majd átveszem a készülékemet. Amint elolvasom az üzenetet, ami ott vár egy vadidegen számról, rohanni kezdek. Nem vesződök az átöltözéssel, sötétkék nadrágban és pólóban – amit a kórházban rendszeresítettek és a szakorvosok ezt hordják, következésképpen én is – rongyolok ki a parkolóba, miután felmartam a kulcsaimat és futtában közöltem az egyik rezidensemmel, hogy el kell mennem. Műtétem mára nincs több, a bent fekvőeket pedig az alám beosztott rezidens is képes ellátni, így nincs aggódni valóm a hirtelen távozásom miatt. Bár, ha máshogyan lennének a dolgok, valószínűleg, akkor is hasonló tempóban és módon rohannék haza.
Nem sokat foglalkozok azzal, hogy szinte végig a megengedett sebességnél gyorsabban jövök és a házunkhoz érve hirtelen fékezem le a gépjárművet. Kiszállva abból magamhoz rántom az orvosi táskámat és már szaladok is be a házba. Érzem Prim energiáit – baromi pocsék, ami csak azt jelenti, hogy nagyon nincs jól – és egy ember szaga is az otthonomban terjeng. Rajta volt Prim hatalmas plüssén is, így van némi fogalmam arról, hogy ki is lehet nálam.
Kettesével veszem a lépcsőfokokat az emeletre farkasom gyorsaságával, így talán egyetlen szívdobbanásnyi időt, ha igénybe vesz, mire a kölyköm hálójában termek.
- Mi a fene történt? – mordulok farkasom morgását is az emberei szavak közé engedve. Orromba kúszik a vér fémes, jól ismert szaga és az ágyat megkerülve veszem szemügyre Primet. Ha esetleg a fickó valamivel le- vagy betakarta, azt egyetlen rántással távolítom el, hogy így mérjem fel mi is a helyzet. Mindegyik közül az oldala a legsúlyosabb, noha látszik, hogy erről már valaki gondoskodott. Orvos vagyok és nem is mai csirke ahhoz, hogy tudjam, mágiával bírták a szöveteket arra, hogy gyógyulni kezdjenek. Most azonban nem foglalkozok az ebből leszűrt információkkal, egyszerűen csak nekiállok ellátni a sebet a legjobb tudásom szerint és bekötözni. Ezután jön a lába. A csont eltört, röntgen nélkül is tudom, főleg azért, mert látszik és mert érzem is, ahogy jobban körbe tapogatom ujjaimmal. Ezt helyre kell tenni és lehetőleg még azelőtt, hogy rosszul forrna össze, így ráfogok a megfelelő módon és szavak nélkül rántom a helyére, a mozdulatot pedig hangos reccsenés kíséri. Ez azonban nem az újra eltörő csont hangja, hanem azé, hogy helyre tettem. Ellátom az itt lévő sebet is és bekötözöm. Aztán jön a többi sérülése is egymás után. Nem nagyon foglalkozok az itt lévő fickóval, hacsak nem ad rá okot, hogy rá figyeljek Prim helyett.
Mikor végzek azzal, amivel tudok és megtettem mindent, amire képes vagyok, betakarom Primet és megsimogatom a haját, majd egy homlokpuszit is kap – tisztára szentimentális lettem, mióta teremtő vagyok – majd az idegen felé fordulok.
- Egyébként te meg ki a franc vagy? – fojtott hangom, ridegen szegezem neki a kérdést és mielőtt még válaszolhatna – ha egyáltalán szándékában áll a dolog – intek neki a fejemmel, hogy kijjebb lehet fáradni Prim szobájából. Neki egyelőre pihenésre van szüksége és nem arra, hogy itt őrködjenek felette. Egyébként is, azaz én dolgom és nem másé.
Ha kifárad, akkor megyek én is és behúzom az ajtót magam után. Mivel nem érzem, hogy farkas lenne – Látó vagyok, előlem aztán takargathatná, úgyis rájönnék – feltételezem, hogy nem ő kapta szét a lányomat, így pedig felesleges és ostoba dolog volna neki esnem, hogy talán ő felel azért, ami Primmel történt.
- Ha jól sejtem, te írtad az sms-t. Köszönöm, hogy értesítettél. – ha nem is szívélyes a hálám – sokkal inkább érdes és kelletlen, de legalább őszinte –, de kimondom.
- Tudod, hogy ki felelős ezért? – nem óhajtok bájcsevegésbe elegyedni vele, talán megérthető ez a történteket figyelembe véve, de azt mindenképpen tudni szeretném, hogy ki tette ezt Primmel. Leginkább azért, hogy utána mehessek, ez azonban már nem tartozik a tejfölösképű orrára.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jackson Carter
Informátor

◯ Kor : 29
◯ HSZ : 605
◯ IC REAG : 481
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Erdei kabinház // Csüt. Dec. 24, 2015 7:14 pm

Azt érzékelem, hogy valaki befutott, a hangokból és a vehemenciából ítélve valószínűleg Prim teremtője lehet... És pillanatokon belül be is bizonyosodik, hogy jól tippeltem, amikor azonban nekem szegezi a kérdést, csak a karomat széttárva közlöm, hogy jót kérdezett, azt pontosan én sem tudom. Ennek ellenére amennyit igen, azt megosztom vele, ignorálva a morgását.
- Nem sokkal ezelőtt kaptam egy üzenetet tőle, hogy menjek a Chugach-hegységbe a kabinházhoz, mert nagyon sürgős... és mire odaértem, már ilyen állapotban találtam rá. Vagyis nem ilyenben, valamivel rosszabban. - zártam rövidre a csevejt, ellépve az ágytól, átengedve a terepet a dokinak.
Amíg ellátja Primet, a szobában maradok, ha szüksége van segítségre, akkor szó nélkül követem az utasításait, ellenkező esetben csak a háttérbe húzódva figyelem, ahogy dolgozik - azt hiszem, ennyit azért kiérdemeltem azzal, amit tettem, meg amúgy is, ha zavarok, majd mondja...
Azért titkon remélem, hogy nem rontottam túl sokat a helyzetén azzal, ahogy hazahoztam, bár a doki testbeszédéből ítélve nem élet-halál kérdés a dolog, csupán nagyon ramaty állapotban van. A törött láb helyrerakásánál akaratlanul is eszembe jutott, ahogy nagyjából másfél éve az én lábam volt majdnem ilyen rossz állapotban. Igaz, nekem ennyi helyen nem tört csontom, de nem is vagyok vérfarkas. Ettől függetlenül ahogy meghallottam a helyreillesztés jellegzetes, reccsenő hangjait, a hideg is végigfutott a hátamon, még ha be se vallanám másnak.
Amikor felőlem érdeklődik, már épp válaszolnék, amikor meglátom a jelzését, és egy sóhajt követően kelletlenül kikullogok a szobából, mielőtt még vetnék egy utolsó pillantást Primre - mert ki tudja, mikor találkozunk legközelebb, pláne, ha ilyen apatigris módjára viselkedik a teremtője.
- De imádom, hogy mindig a rossz hírek hozóján akarják számon kérni a történteket... Egy régi ismerőse vagyok még New Yorkból. - feleltem röviden-tömören, az ő hangneméhez illő stílusban, mert voltunk már sok minden a másiknak, de hogy az utóbbi pár találkozásunkat követően pontosan hányadán is állunk egymással... még nem teljesen tisztázódott le - Egyébként Jackson Carter. Ön műtötte a húgomat még nyáron... - mutatkoztam be kicsit bővebben, hátha így jobban be tud határolni a nagy ismeretségi hálóján.
- Szívesen. Gondoltam, hogy a Teremtőjeként jó, ha minél előbb tudomást szerez róla. - feleltem, ezzel részben leleplezve magam, de... gondolom, abból, hogy ilyen állapotban találtam Primre és nem egyből a mentőket ugrasztottam hozzá, vagy ahogy elláttam, sejtheti, hogy nem hétköznapi civillel van dolga. Ahogy én is tudok róla, hogy ő is vérfarkas...
- Azt nem. Érthető okokból nem igazán volt időm körbenézni... - intettem a fejemmel Prim szobája felé - De hazafelé még szeretném útba ejteni a helyet még egyszer, hogy kiderítsem. Gondolom, ha megtudok valamit, maga is tudni akar róla? - kérdezek vissza tárgyilagosan, mert látszik a pasason, hogy mennyire kiakadt a történtek miatt... nem csodálom, én is.
- Egyébként mennyire súlyos az állapota? Sok idő, amíg rendben jön? - terelem vissza Prim felé a szót, mert vérfarkas, azzal én is tisztában vagyok, hogy fizikailag teljesen rendbe fog jönni, pláne, hogy egy orvossal él együtt. A kérdés inkább az, hogy mennyi időre van szüksége hozzá.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Wendy Camason
Őrző Gyógyító

◯ Kor : 60
◯ HSZ : 116
◯ IC REAG : 92
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Számos tetoválás

Re: Erdei kabinház // Vas. Dec. 27, 2015 4:17 pm

Jackson hívott, szóval fel is kaptam, úgysem volt semmi halaszthatatlan dolgom, a karácsonyi menühöz való bevásárlás nem az, mindenesetre amint megtudtam, hogy jelenésem van, már indultam is, a kosarat a belepakolt cuccokkal pedig diszkréten ott felejtettem valahol. Hazasietek, hogy összekapja a cuccaimat, mert civilben doki nem vagyok, de orvosi táskám attól még van, és ha éppen ingerenciám támadna elvégezni az orvosit, röhögve megcsinálnám, bár tény, hogy inkább a mágiámat bevetve gyógyítok, nem másként. Száguldottam, mint valami eszeveszett őrült, noha még azt sem tudtam, hogy a legjobb barátnőmről van szó. Akkor mi lett volna…
Egészen addig nem esik le, míg meg nem látom a házat, hogy kivel lehet a baj. Úgy értem, lehetne a teremtője is, Rhyd, párszor láttam, de szóba nem nagyon elegyedtem vele, Prim érdekelt mindig. Mégis, olyan szinten kezd el dobogni a szívem, hogy biztos vagyok benne, nem erről van szó. Remegve vágom be az autóm ajtaját, és rohanvást indulok befelé, remélem, a nagy riadalomban a lakás ajtaja nyitva maradt, mert nem bírnék most annyit várni, hogy beeresszen valaki.  Mindenesetre így vagy úgy, de hamarosan sikerül bejutnom, és senkihez sem szólok egy árva szót sem, amíg nem látom meg a barátnőmet. Majd kiesek a cipőimből a látványtól, amilyen állapotban van, és olyan mélységes düh társul az óvó féltés mellé, hogy legszívesebben most azonnal kitépném annak a beleit, aki ezt művelte vele. Ki volt az, Prim? Ő? Az előző teremtőd? Ő biztosan nem bocsájtaná meg, hogy feláldoztad a gyermekét… Az első gondolatom csupán, de aztán ki tudja, lehet bárki. Jacksonnak azért biccentek, és ha kapok némi helyet, én is odamegyek, mert egyértelműen nem árt, ha helyrehozok pár komolyabb sérülést legalább annyira, hogy ne legyen válságos az állapota. Nekem nagyjából akkor sikerül beesnem, mikor a lába már helyre van téve, és az oldalát kötözi Rhyd, egy pillantást vetek rá, amolyan engedélykérés, hogy itt vagyok, segítek, ha nem taszít el, vannak farkasok, akik nem szeretik, hogyha belenyúlunk az ilyesmibe, és Primnek bizonyára a fejlődés sem árt regenerációs téren, csak annyit szeretnék, hogy kicsit jobban legyen. Be tudnám gyógyítani a sebet az oldalán, alig lenne nyoma, de talán ez már túlzás volna. Istenem, fogalmam sincs, könnyebb lenne, ha nem volna itt, akkor gondolkodás nélkül megtenném, de azt el kell fogadnom, hogy Primmel kapcsolatban a döntés joga az övé. Mindig is tiszteltem a Teremtő-Kölyök kapcsolatokat, és túlságosan elszúrtam mindent odahaza ahhoz, hogy itt óvatosabb legyek a vérfarkasokkal. Nem akarok balhékat, a tiszta lap nekem is jár.
- Segíthetek neki?
Kérdezem végül meg, még mielőtt kimennének, és ha nem, akkor is szeretnék legalább annyira maradni, hogy simogathassam a haját egy picit, aztán lemosdassam a vércsatakos arcát, nyakát, hiába nem fertőződhetnek el, de ne emlékeztesse még ez is majd a történtekre akkor, ha felébred. Alig nedves törülközővel simán megoldható, s mivel zárt ajtók mögött lehetünk elméletileg, így nem kell, hogy bármi véres maradjon, még a ruháit is levágom róla, hogy aztán a lehető legóvatosabban adjak rá valami hálóruhát, ami kellőképpen laza ahhoz, hogy esetleg a sérüléseit is ellenőrizni lehessen néha.
Természetesen, ha Rhyd beint a dologra, akkor nem fogok erősködni, viszont addig nem megyek el, amíg nem pakol ki erőszakkal, mégiscsak a legjobb barátnőmről van szó.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 308
◯ HSZ : 120
◯ IC REAG : 110
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : a képem bal felén van egy heg

Re: Erdei kabinház // Kedd. Jan. 12, 2016 9:57 pm

Amíg a fickó beszél, én addig Prim sérüléseit mérem fel és kezdem ellátni, csak akkor pillantok fel, amikor azt említi, hogy ennél rosszabb állapotban volt. Nem kommentálom a dolgot, csupán bólintok egyet, jelezve, hogy tudomásul vettem és meg is köszönve a dolgot.
Innentől kezdve azonban addig nem szólalok meg újra, míg a kölyköm minden sérülését és törését be nem kötöttem és helyre nem raktam. Csakhogy megint nem várt látogató érkezik és jelen pillanatban nem vagyok épp nagyon vendégfogadós kedvemben, így amikor meghallom az autó ajtócsapódását és az idegen szagot a házamban – jó, Primen már éreztem az övét is – tekintetem kékje egy pillanatra átfordul a farkasom szemének árnyalatába, de azelőtt el is tűnik, hogy a nő belépne a szobába. Mikor szavak nélkül engedélyt kér segíteni, egy hosszú pillanatig csak figyelem, azt mérlegelve, hogy hagyjam-e neki, rajta érzem, hogy micsoda. Végül megszólal, nekem pedig néma bólintás a válaszom.
Ezt követően azonban még van némi mondanivalóm a férfi számára, de nem idebent a hálószobában.
Elégedetlenkedő megjegyzését eleresztem a fülem mellett, nem tudom, hogy mit várt, hogy majd körül ugrálom és keblemre ölelem, ha már úgy random módon itt van?! Nyilvánvaló, hogy tőle kérdezem mi van, mert abból, hogy a szobában volt, mire hazaértem, feltételezem, hogy nálam többet tud.
Amikor a nevét emlegeti és a húgát, összeráncolom a szemöldökeimet. Nagyon sok betegem van, akiknek nagyon sok hozzátartozójuk, így nem mindenki rémlik tökéletesen, pontosabban a gond az, hogy mindenki ismerősnek tűnik, de nem tartok számon minden arcot, aki a kórházban megfordul.
- Erin a húgod. – beugrik a neve és bár kijelentésként mondom, valahol kérdés is, hogy jól dereng-e vagy sem.
Bólintok egyet arra, hogy igen, erről mindenképpen szerettem volna tudomást szerezni, szóval hálás vagyok, hogy értesített. A szavaival pedig csak megerősíti a gyanúmat azt illetően, hogy nem szimpla ember, de nem teszem ezt most szóvá, mert szükségtelen, nem ide tartozik.
- Hálás volnék érte. – újabb bólintással helyeselek, miszerint igen, ha megtud még valamit, akkor örülnék, ha megosztaná velem is.
A kérdést hallva Prim szobájának ajtaja felé pillantok.
- Nagyjából két hét múlva már talpra fog állni. – döntöm oldalra a fejem, ahogy besaccolom az időt, majd visszafordulok felé és a kezemet nyújtom.
- Köszönöm, hogy hazahoztad és a segítségedet is. – elkezdte gyógyítani és idehozta, ezeket pedig nagyon is értékelem.
Részemről azonban a csevej nem nyúlna hosszabbra, vissza akarok menni a kölykömhöz. Elköszönök hát Jackson Cartertől és visszatérek Prim szobájába, amikor az őrző nő, már a hálóruhát adja a kölykömre.
- Rhydian Winter vagyok, egyébként. – szólalok meg, ha már a házamban van, akkor azt hiszem az lenne a minimum, hogy válaszként én is megtudjam az ő nevét. További beszélgetéshez azonban nincs kedvem, segítek hát lemosni a maradék vért Primről, és óvatosan az ágyneműt is áthúzom – anélkül, hogy a lányomat különösebben mozgatni kellene, leszámítva azt a kevés oldalra fordítást, ami szükséges – majd, amikor végzünk, ott maradok a szobában még egy kis ideig. Miután az őrzőnő is elment, alakot váltok és farkasommal kucorodunk Prim mellé.

//köszönöm a lehetőséget *-* és bocsánat, hogy csak most ment a reag Embarassed //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6148
◯ IC REAG : 8034
Re: Erdei kabinház // Szer. Jan. 13, 2016 12:49 am

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net

◯ Kor : 194
◯ HSZ : 11
◯ IC REAG : 8

Re: Erdei kabinház // Szomb. Jan. 23, 2016 3:44 pm

I know that you've seen the worst
Your heart's been torn before
Those creatures won't let you go
So hang onto what you know
So sail on you golden girl
And fight against those fears


Még mindig nem voltam képes megbocsátani magamnak azt, amit vele tettem. Én nem ezt akartam. El akartam vele beszélgetni, hogy ő miért tett meg egy-két dolgot, és hogy én miért nem mondtam el a dolgokat korábban, valamint, hogy mi történt pontosan. De persze, hogy nem bírta a farkasom… vagy én… igazából már fogalmam sincs… akárhogy is, nem bírtuk visszafogni magunkat, amivel Prim majdnem az életével fizetett. Szerencsére jött hamar a felmentősereg, én pedig elhagytam a várost néhány napra. A sebeimet nyalogatni? Közel sem. Inkább csak kitalálni, hogy mit csináljak magammal, mert én nem bírok így élni, hogy mindenkinek csak fájdalmat okozok. Életeket veszek el, egyesekét halállal, másokét pedig szimplán csak megrontom.
Elég hamar dűlőre jutottam, mit fogok tenni. Viszont még látni akartam őt is… De addig, míg az általam okozott sebesülésekből nem épült fel, nem igazán volt rá esélyem. Nem is látogattam volna meg a házában, annyira nem vagyok én sem eszement. Annál jóval eszementebb vagyok...
Aztán jött az újév, azzal az ismeretlen farkassal pedig elhagyták a várost, az országot, talán még a kontinenst is. Türelmesen vártam, remélvén, hogy vissza fog még jönni. Néhány nappal korábban meg is történt ez.
Akkor már minden készen állt. Csütörtökön érkeztek meg, a postás csak másnap csöngetett be hozzájuk. Kezében kék rózsák voltak, Prim kedvenc virága, és csöppet sem kevés. Az összes félretett, meglévő pénzemet erre fordítottam. És még napokon keresztül érkezni is fognak neki ilyen csomagok, főként kék rózsák. Kicsit matekozva olyan két héten keresztül naponta. De lehet több… Valószínűleg. Elég borsos összeget fizettem ki ezért. Akárki is vette át a csokrot, bele volt csúsztatva egy levél. Abban pedig a következő üzenet állt:

„Prim… Sajnálom, ami történt, akármennyire sem hiszed el. Én nem akartam, hogy ez történjen. Szeretnék beszélni találkozni veled. Ott, ahol legutoljára láttuk egymást… Hozd nyugodtan a kutyáidat barátaidat, nem fogok senkit sem bántani. Én holnap este ott foglak várni a háztól nem messze egy fánál, éjfél környékén.”

Nem komplikáltam túl a levelet. Abban is szinte biztos voltam, hogy ha el is jön, nem egyedül fog. Engem nem érdekel már ez sem, a döntésem megszületett. Egyedül azt szeretném, ha őt láthatnám még utoljára.
Egy órával az egész előtt érkezek oda, aztán helyet foglalok az egyik fa tövében. Egyik kezemen csupa égésfoltok vannak, abban pedig egy papírost szorongatok. Másikban egy pisztoly, amiben nincs még benne az ezüsttöltény, amit ma este használni akarok.
Kezem közt szorongatom a levelet, amit még a nap folyamán írtam meg.

„Drága Primrose-om,
ha minden úgy alakult, ahogy szerettem volna, akkor ez a levél lesz az utolsó emléked rólam. Tudom, hogy megvetsz, gyűlölsz, de legalább annyit tegyél meg egy halottnak, hogy teljesíted az utolsó kívánságát, ami pedig, hogy elolvasod ezt a levelet. Les paroles s’envolent, les écrits restent.*
Nem várom el, hogy megbocsáss. Én sem tudok magamnak megbocsátani a múltkori eset miatt. Valószínűleg nem tetted még mindig túl magad a húgod halálán. Eddig nem hallgattál meg, most talán meg fogsz. Szeretném, ha az én perspektívámból látnád a dolgokat.
Ahogy azt már tudod, az apám halála vezetett végül Oroszországból Franciaországba. A többiről nem meséltem neked, de most itt az ideje, hogy megtudd. A halála nagyon megrendített engem, már nem voltam olyan, mint korábban. Rossz társaságba keveredtem, ami lényegében egy maffiához volt leginkább hasonlítható. Én pedig a behajtóember voltam, de nem egyedül dolgoztam. Az egyik ilyen este találkoztam találkoztunk a húgoddal. Épphogy elvégeztük a feladatot, ő megjelent. Angyali teremtés volt, fiatal, naiv. Mosolygott ránk, mi visszamosolyogtunk rá. Ellenben a társam arcán ez teljesen tettetett volt, hisz tudtam, mire készül. Ellenkeztem ellene, de farkas volt, ráadásul sokkal idősebb, így nem tudtam mit tenni ellene. Nem ölte meg a húgodat egyből, mert azt akarta, hogy szenvedjen. Akármennyire is csak egy kislány volt, őt is ugyanúgy szenvedni akarta látni.
A lelkiismeretem hajtott végül el engem is a házatokba. Teljesen ismeretlenként mutatkoztam be, semmi más szándékkal, minthogy segítsek neked, a családodnak túljutni ezen valahogyan. De aztán szerelmes lettem beléd. Nem tehetek róla, egyszerűen megigéztél engem. Teljesen más ember lettem miattad. Nyugodtabb… Boldogabb. Ezért döntöttem úgy, hogy végül kölykömmé is fogadlak, mert nem akartam, hogy hamar véget érjen ez a boldogság. A kezed is ezért kértem meg. Aztán jött az élet.
Tudod, mi történt, így felesleges koptatnom a tollamat tovább. Megtudtad, hogy én is ott voltam a húgod halálánál, rám támadtál, elviharzottál. Mindezek után pedig teljesen elkezdett meghasadni az elmém. Nem tudtam különbséget tenni jó és rossz között. Bántottam ártatlanokat, bűnösöket, csak mert nem tudtam kontrollálni az érzelmeimet, kifakadásaimat. A farkasom és én külön utakra tévedtünk volna ezzel az egész esettel? Meglehet, én pedig elgyengültem. Ő nyert a vitákban ezek után, és néha-néha marionett bábuként kezelt engem.
Örülök, hogy a múltkori találkozásunk óta rendbe jöttél… ha fejben nem is, fizikailag igen. Akkor is elvesztettem az önuralmamat, amit nem akartam. Azóta valahogy sikerül visszafognom őt, de ezt nem tudom tovább csinálni. Sokakat bántottam, de főként azt restellem, hogy neked annyi fájdalmat okoztam.
De már tudom, hogy míg élek, nem lelhetsz megnyugvásra, boldogságra. Nem kaphatod meg a lezárást, amit megérdemelsz. Hát én most megadtam neked. Remélem.
Szeretlek Legyen boldog életed,
Matthieu


Megnézem hogy ülőhelyzetemben milyen magas vagyok. Kijelölök egy pontot valamivel afölött, aztán felállok, a cetlit elhelyezem oda, és átszúrom a késsel mind a papírt, mind a fa törzsét. Megnézem, stabil-e. Az. Bólintok egyet, aztán pedig visszaülök a helyemre.
Kiveszem a zsebemből az ezüsttöltényt. Hallani lehet a sistergő bőrt, érezni az illatát, arcomon viszont egyetlen izom sem rezdül meg. Kilököm a tárt a pisztolyból, aztán belerakom a töltényt. Kibiztosítom, visszarakom a tárt a helyére, a szánt hátrahúzom, és csak várok. Várok, ameddig kell.
Pajzsom a béka segge alá kerül, ahogy közeledik az éjfél, hogy könnyen megtalálhasson… Megtalálhassanak. Amint megérzek valakit közeledni, már húzom is hátra a kakast. Ha Primet meglátom a távolban, és ő is meglát engem, akkor még egy utolsó mosolyra húzódnak ajkaim, aztán azzal a sebességgel nyomom a fejemhez a pisztolyt, és húzom meg a ravaszt, kioltva vele a saját életemet.
Ha viszont nem őt látom meg, hanem valaki mást, akkor az utolsó pillanatig várok. Várok, mert még látni akarom utoljára őt. Ha nem történik meg, az nem változtat semmit.
Egy biztos… Valakinek a szeme láttára meghúzom a ravaszt, és a fegyverből kilövődő 50 kaliberes töltény 420 méter-per-másodperces sebességgel száguld keresztül a fejemen, de valószínűleg még a vastag fa törzsén is. Rám pedig sötétség telepedik…

* A szó elszáll, az írás megmarad.

// Köszöntem szépen a lehetőséget! //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 96
◯ HSZ : 636
◯ IC REAG : 525
◯ Lakhely : Anchorage >> Költözésben?
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás


Re: Erdei kabinház // Vas. Jan. 24, 2016 9:19 pm


Nem akartam Matt-re gondolni, egyszerűen nem, de még se bírtam szabadulni az emlékek elől, az elől, ami pár hete történt. Nem voltam még mindig a legjobb formámban, amikor elhagytuk a várost, de nem bírtam volna tovább itt maradni. A házból átjáró ház lett és senki se örült annak, amit megtudott, hogy majdnem meghaltam, de ezen változtatni nem tudtam. Kivételesen el akartam csak menekülni a pillantások elől és a rémálmok elől, újra szabad akartam lenni és úgy érezni, hogy biztonságban vagyok, ezért is örültem annak, hogy Rhydian belement abba, hogy az új évet is már Párizsban töltsük el.
Alig, hogy megérkeztünk elkezdtem neki mesélni, hogy mi is történt a tisztáson és még inkább nyilvánvalóbbá vált, hogy részben az egykori szerelmemnek köszönhetően maradtam életbe. Ő üzent Jacksonnak, hiszen én nem tettem, más meg aligha tehette… Nem volt ott senki se… Viszont ennek ellenére a rémálmaim okozója lett. Amikor pedig Párizsban elmentem ahhoz a széfhez, ahol az eddig készült fotókat, filmeket és negatívokat őriztem, akkor kezembe kerültek rólunk készült képek is. Éreztem, ahogyan a nem létező szőrszálaim is felállna,, majd pedig egyszerűen csak elégettem majdnem mindegyiket, amint lehetőségem volt rá, mintha ezzel képes lennék a démonaimat is megperzselni, pedig tudtam, hogy nem így van. Egy hetet pedig még New Yorkban is eltöltöttünk, de csöppet se bántam. Rhydian mellett úgy éreztem, hogy biztonságban vagyok, s így nem érhet baj. Nekem pedig ennél több nem is kellett. Egyszerűen csak biztonságra vágytam, amit nem volt könnyű mindig meglelni. Főleg, ha éjszaka riadtam ébredtem, de hinni szerettem volna abban, hogy egyszer vége lesz, egyszer Matthieu meghal és a démonaim ezzel együtt elpusztulnak, mert nem lesz mi táplálja őket… Nem kell attól tartanom, hogy egyszer csak újra beállít és befejezi azt, amit múltkor félbehagyott.
Nem túl sok kedvem volt hazajönni, de tudtam, hogy egyszer eljön ez a pillanat, ahogyan szép lassan vissza kell találni a normális kerékvágásba is. Az első éjszaka nem is történt semmi se, de a második napon…
A csengő megszólalt, sietve indultam el az ajtó felé, hiszen már megszoktam, hogy állandóan ajtót kell nyitni, de amikor megláttam a futár kezében lévő rengetek kék rózsát, akkor a szívem egy pillanatra megállt. Remegő kézzel írtam alá a papírt, majd vettem el a csokrot. Éreztem, hogy ez nem Jackson műve, hanem… Nem, az nem lehet!! zakatolt a fejemben, de még se tudtam elfutni… Nem ment, s ahogyan lassan elindultam befelé, akkor vettem észre egy levelet is.  Ha Rhydian beszélt hozzám, akkor nem kapott semmilyen választ se, mert teljesen sokkolt a virágcsokor, majd a levelet is remegő kézzel bontottam ki… Amikor pedig a végére értem, akkor a virágok kihullottak a kezeim közül és a földön értek végül célt, a papír pedig vele együtt hullott a földre, a kezemet pedig ajkaim elé kaptam, mintha csak valami sikítás szerűséget, vagy a félelmet szeretném benntartani.
- El kell mennünk! Mennünk kell! -  csak ennyit bírtam kinyögni, de láthatta rajtam azt, hogy nem vagyok önmagam. Egyedül képtelen lettem volna odamenni, de éreztem, hogy valami baj van. Egyszerűen csak remegett minden porcikám és úgy éreztem, hogy hamarosan nagy baj fog történni. Nem bírtam semmi mást kinyögni, s ha Rhydian kérdezgetett, akkor is csak ennyit motyogtam, egyszerűen átgázolva a virágokon, majd elkapva a kezét, hogy magammal vigyem, mint valami elmebajos. Sietve mondtam neki az utat, amikor pedig egyre közelebb értünk, akkor egyre inkább kezdett a szívem hevesebb ütemet járni. Nem tudtam, hogy mire számíthatok, fogalmam sem volt.
Minden egyes lépéssel egyre inkább fülemben zakatolt a hó ropogása, miközben úgy remegtem, mint a nyárfalevelek a szélben. Szorosan Rhydian mellett sétáltam, de sietősen, hiszen egyre közelebb volt az időpont. Talán nem kellett volna idejönnöm, egyszerűen csak semmisnek kellett volna tekintenem azt a levelet, de nem ment. Ha egyszer szerettünk igazán valakit, akkor örökké fogjuk, még ha nagyobb részt már utáljuk is és legszívesebben kitépnénk a szívét, ahogyan egykoron ő tette a miénkkel… Szükségem volt támaszra, szükségem volt arra, hogy biztonságban érezzem magam és ezt jelenleg legfőképpen Rhydian tudta megadni számomra. Nem beszéltem, csak haladtam előre és előre, miközben egyre kisebb lett a hely közöttünk, mintha csak sétaközben is az ölelésébe akartam volna fúrni magamat.
Szép lassan pedig egy sziluett kezdett megjelenni, a lépések egyre lassultak, a szívem a torkomban dobogott, a pajzsom pedig nem volt felhúzva teljesen, így eléggé hamar megéreztem azt, hogy itt baj van… Baj lesz… A táv egyre kisebb lett, s egyre inkább kivehetővé vált, hogy nem más van ott, mint Matthieu, - pedig az illatát már régóta felénk sodorta a szellő, de még se érdekelt-, a kezében pedig fegyver volt.
A pillantásunk egymásra talált, a szívem újra kihagyott pár ütemet, majd egy üvöltés hagyta el ajkaimat... – Neeeeeeeeeeeeee!! – S ha Rhyd nem állított meg, akkor megpróbáltam odarohanni, de persze lehetetlen volt megállítani őt. Hiába kívántam a halálát, látni azt, ahogyan kioltja a saját életét olyan volt, mintha egy darabot belőlem is kiszakítottak volna. Ha Rhydian elkapott, akkor a karjai között vergődtem, miközben üvöltöttem, ahogyan a lelkemből újra egy darabot kiszakítottak. Majd pedig egyszerűen összerogytam könnyek közepette… Ha pedig nem kapott el korábban, akkor egyszerűen csak a két hím között rogytam a hóba, miközben könnyek áztatták az arcomat… Mind két esetben motyogtam közben…. – Megöltem… megöltem…- suttogtam úgy, mint aki hirtelen azt se tudja, hogy hol van. A világ egyre sötétebb lett, a vérének illata orromba kúszott… Majd pedig mindent elkövettem azért, hogy közelebb jussak a holttesthez… Ekkor tűnt fel a papír is, amit sietve téptem le, de elolvasni nem bírtam. Egyszerűen csak a földre rogytam és engedtem, hogy a testemet a sírás rázza meg, miközben a lelkem milliónyi darabra szakadt, hiszen azt akartam, hogy meghaljon, de a halálával  részben gyilkossá is tett, legalábbis úgy éreztem a pillantásának köszönhetően és a belőle áradó energiák miatt… Fogalmam nincs, hogy mennyi ideig lehettünk ott, ahogyan azt se tudom, hogy Rhyd miként volt képes összekaparni onnét, vagy esetleg miket mondott… Nem számított már semmi se, hiszen szép lassan az egész testemet a fájdalom járta át… Azt akartam, hogy meghaljon, de most meg… Újra egyszerűen úgy éreztem, hogy a sötétség ölel körbe…

|| Én is köszönöm ezt a rövid játékot!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: Erdei kabinház // Today at 5:21 pm

Vissza az elejére Go down
 

Erdei kabinház

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» Erdei kabinház
» Erdei elfek leírása
» Erdőségek
» Határvidék
» Erdei villa

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Anchorage :: Chugach-hegység-