HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
AKTÍV KARAKTEREK
115 TAG 52 FÉRFI 63 NŐ
FAIRBANKSI FALKA
31 TAG 14 FÉRFI 17 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
29 TAG 15 FÉRFI 14 NŐ
ŐRZŐK
33 TAG 15 FÉRFI 18 NŐ
EMBEREK
13 TAG 4 FÉRFI 9 NŐ
VÉRVONALFŐK
9 TAG 4 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legszomorúbb:

...A Legjobb Bónusz:



írta  Primrose Trevelyan Today at 8:47 pm
írta  Timothy Keldron Today at 7:14 pm
írta  Angel Honore Gadot Today at 7:08 pm
írta  Alignak Today at 11:10 am
írta  Angel Honore Gadot Today at 10:52 am
írta  Prof. Dr. Lester J Edison Yesterday at 2:53 pm
írta  Hans Elfman Pént. Okt. 20, 2017 7:26 pm
írta  Darren Northlake Pént. Okt. 20, 2017 11:01 am
írta  Alignak Kedd Okt. 17, 2017 6:36 pm
írta  Alignak Kedd Okt. 17, 2017 6:35 pm
írta  Alignak Kedd Okt. 17, 2017 6:33 pm
írta  Alignak Kedd Okt. 17, 2017 6:32 pm
írta  Alignak Kedd Okt. 17, 2017 6:29 pm
írta  Alignak Kedd Okt. 17, 2017 6:28 pm
írta  Alignak Kedd Okt. 17, 2017 6:28 pm
írta  Hannah B. Wilson Kedd Okt. 17, 2017 12:49 pm
írta  Darren Northlake Vas. Okt. 15, 2017 2:01 pm
írta  Alignak Vas. Okt. 15, 2017 12:14 pm
írta  Hans Elfman Vas. Okt. 15, 2017 11:45 am
írta  Blake Lewis Palmer Vas. Okt. 15, 2017 10:11 am
írta  Alignak Szomb. Okt. 14, 2017 3:15 pm
írta  Hella Deborah Blackbird Pént. Okt. 13, 2017 5:26 pm
írta  Catherine Benedict Szer. Okt. 11, 2017 7:07 pm
írta  Darren Northlake Kedd Okt. 10, 2017 10:11 pm
írta  Darren Northlake Kedd Okt. 10, 2017 7:19 am
írta  Catherine Benedict Hétf. Okt. 09, 2017 8:27 pm
írta  Rebecca Morgan Hétf. Okt. 09, 2017 7:52 pm
írta  Alignak Vas. Okt. 08, 2017 8:41 pm
Alignak
 
Darren Northlake
 
Catherine Benedict
 
Angel Honore Gadot
 
Destiny Maeve Bluefox
 
Jackson Carter
 
Achilles Kilpatrick
 
Balthazar Bluefox
 
Primrose Trevelyan
 
Timothy Keldron
 

Share | .

 

 Erdei kabinház

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6668
◯ IC REAG : 8481
Erdei kabinház // Szer. Dec. 24, 2014 5:41 pm

First topic message reminder :


Építette és lakja: Žarko Vaskovic.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net



























SzerzőÜzenet
avatar

◯ Kor : 309
◯ HSZ : 120
◯ IC REAG : 110
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : a képem bal felén van egy heg

Re: Erdei kabinház // Csüt. Jan. 28, 2016 12:39 pm

Bíztam abban, hogy az utazással kicsit ki tudom Primet szakítani a karácsony előtt történtek forgatagából. Egyre több – számomra – tök idegen lepte el a házat, aggódással telve és bár annak örülök, hogy ennyien törődnek a kölykömmel, egy idő után a sok szánakozás kezdett kissé sok(k) lenni. Arról nem is beszélve, hogy míg pihennie kellett volna, tényleg egymásnak adták a kilincset, így ha Prim nem jött volna el velem, esélyesen megpróbáltam volna valamilyen módon lezárni a házat. Szerencsére erre nem került sor.
Párizsban lenni, nekem is hihetetlen érzés volt. Eddig nem is éreztem, hogy hiányozna a szülőföldem, most azonban tonnás súllyal nehezedett rám az érzés. Több, mint két évtizede élek Anchorageban és szeretem az ottani életemet, nagyon is, de francia vagyok, mindig is az voltam és anyanyelvemen beszélni, egyszerűen csak Párizsban lenni, semmivel sem összehasonlítható érzést jelentett…
Amikor Prim rosszul viselte az éjszakákat, mellé feküdtem. Farkasom szorosan bújt az övéhez. Igyekeztem megnyugtatni és mellette lenni, de közben nem megfojtani őt az aggódásommal, hanem inkább teret adni neki, bízva abban, hogy majd egyszer beavat abba, mi is történt karácsony előtt pontosan.
És ez a hazajövetelünk után meg is történt. Csendesen és figyelmesen hallgattam őt végig és akármennyire is az előző teremtője tett azért, hogy megmentse őt, eleve ő juttatta abba az állapotba. Nem mondtam neki, de kívántam, hogy az utamba kerüljön még és egy életre véget vethessek ennek az egésznek, kezdve a hím életével.
Hazajönni én sem vágytam jobban, mint Prim, de a nyaralásnak véget lett, más választásunk pedig nem maradt.
A konyhában vagyok, amikor megszólal a csengő. Már megint valaki… épp megforgatom a szemeimet és még válaszolok az iménti témával kapcsolatban, majd amikor megérzem Prim energiáiban a változást, eldobom a kezemben lévő konyharuhát és az ajtóhoz rongyolok.
- Prim, mi történt? Jól vagy? – mindkét karját megfogom és szelíden, de határozottan fordítom magam felé. Nem értem a rózsákat, de a levelet, amint megpillantom a földön, felkapom és elolvasom.
- Biztos vagy benne? – szusszanok, amikor már tisztává válik előttem is, hogy mi a fene folyik éppen.
A válasz azonban újra és újra ugyanaz. Mennünk kell. Szívem szerint visszafogtam volna, de talán most lesz esélyünk arra, hogy végre lezárjuk ezt az egész horrort, így végül átkarolva Primet indulok el vele a találkozóra.
Farkasom minden nyugodtsága ellenére idegesen jár fel és alá húsbörtönöm ketrecében. Félti a kölykét és ki akar szabadulni, egyelőre azonban visszafogom őt.
Nem kérdeztem Primet – láttam rajta, hogy nem tudna válaszolni – inkább csak egyre szorosabban vontam ölelésembe, ahogy éreztem erre az igényét séta közben.
Mire elértük a helyet és megéreztem a másik hímet, farkasom ellenséges mordulással jelezte, hogy bizony neki is lesz beleszólása itt a dolgokba.
Amint kiszúrtam a fegyvert, már tudtam mi lesz és Prim felkiáltásával együtt mozdultam én is, hogy megállítsam és magam mellett tartsam, szorosan ölelésembe zárva őt, de sajnos nem elég gyorsan ahhoz, hogy ne láthassa mi történik.
A lövés hangosan dörren, egy csapat madár rebben fel egyszerre egy közeli bokorból. Egyre szorosabban fogom őt magamhoz és végül együtt rogyunk le a földre.
- Ssss. – csitítom őt.
- Nem Prim! – eltolom annyira, hogy kezeim közé foghassam az arcát.
- Nem te voltál! Figyelj rám; Ezt. Nem. Te. Tetted! – tagoltan beszélek hozzá, határozottan, de gyengéden is egyszerre.
Végül vele együtt sétálok közelebb a testhez. A papírt véleményem szerint itt kellene hagyni, de nem nekem szól, így nem az én tisztem erről dönteni. Karomba veszem Primet és így viszem haza, otthon pedig ágyba bújtatom, betakarom és addig maradok mellette, amíg igényli, a haját simogatva.

//köszöntem a lehetőséget //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6668
◯ IC REAG : 8481
Re: Erdei kabinház // Szomb. Jan. 30, 2016 5:55 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Harlan Bourreau
In Memoriam
avatar

◯ Kor : 81
◯ HSZ : 20
◯ IC REAG : 17
◯ Lakhely : úton
◯ Feltűnést kelthet : tetoválások, többször eltört orr, határozott kiállás, mogorvaság

Re: Erdei kabinház // Csüt. Jan. 12, 2017 11:12 pm

*A környéken ez volt a legideálisabb helyszín, igaz, nem forgattam fel minden erdőrészt és nem néztem be az összes kő alá, elsősorban az időm szűkössége miatt. De mindenképpen sikerült egy decens házikót einstandolnom, olyat, amibe a jelek, nyomok és a környezet emlékezete szerint régóta nem jött senki, és nem is tűnik, hogy a közeli jövőben terveznének visszajönni. Ha mégis előfordulna, nos az leginkább szívás, de mondjuk úgy, arra is megvannak a megfelelő módszerek, ha az ember lehúz pár évtizedet az őrzők harcosaként.
A vérfarkasok gyors anyagcseréje miatt eléggé kapkodva kellett ideszállítanom a nőt, s még így is lehet, hogy halványan már a kocsiban elkezdi felfogni a külvilág ingereit, de még messze nem harcképes, amikor becipelem, és ledobom a pincében, ahol kialakítottam számára a fogadást.
Leszedem a nőről a cipőjét, csuklójára és bokájára bilincset csattintok: ezüst-acél ötvözetből készült, farkasbiztos darab: elég benne a keménység, hogy ne lehessen egykönnyen eltörni, ugyanakkor elég benne a nemesfém, hogy folyamatos fájdalommal gyengítse el a belezárt vadállatot. Ugyanebből az anyagból a nyakára is kerül egy pánt: ha netán alakot váltana, igen kellemetlen és fojtó ölelésében találná magát az égető ezüstnek. A rögzítés miatt Yetta legfeljebb felülni tud a fal mellett, felálláshoz nem engednek elég mozgásteret - teljesen nem béklyózzák meg, de nincs igazán helye lendületet venni az erőteljesebb mozdulatokhoz. A döngölt föld hideget lehel, fűtés híján itt is látszik a leheletünk gomolygása a levegőben. Szükség esetén le tudom bénítani a nőt, és egy csapdát is előkészítettem, szintén a biztonság kedvéért: innen nem megy sehová. A helyiség amúgy ki van takarítva és pucolva, elhordtam minden felhalmozott cuccot és lomot (nem játszunk Zs-kategóriás akciófilmet, hogy elöl maradt szerszámokkal valaki ügyesen kiszabadítja magát), csak egy gurulós zsúrkocsit hagytam bent, a nőtől legtávolabbi fal mellett leparkolva, amire már kipakoltam sokféle hegyes és éles eszközt; na meg egy széket, amire én telepedtem le, és figyelem komoran, szótlanul a némber eszmélését. Tulajdonképpen kedves vagyok: még nem bántottam.
Hangsúly a mégen.*

//Ne haragudj, amiért ilyen rettentően sokat kellett várnod rám. Mostantól előreláthatóan gyorsabb leszek Smile Előzmény itt.//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 169
◯ HSZ : 651
◯ IC REAG : 688
◯ Lakhely : -


Re: Erdei kabinház // Pént. Jan. 13, 2017 8:09 pm

Egy ideje már fogalmam sincs, hol vagyok, mi történik velem. Bizonytalanná vált tér- és időérzékelésem, az egyetlen, mi talán nem csal meg, az "szimatom", de már arra se fogadnék teljes bizonyossággal, ami azt illeti. Motorzaj - személygépkocsié - ül el, hideg tódul felém az erdő ismerős neszeivel és illatával.
Kinyitnám a szemeimet, de erőtlen vagyok, nem küzdhetek az erős kezek ellen, mik emelnek, sem a becsapódás finomságot mellőző ereje ellen, amivel földet érek. De legalább a biztos talaj  hűvösének érkeztével együtt szédülésem elül, gyomrom tartalma sem kívánkozik elő belőlem.
Pillanatok vannak csupán, teljes képpé össze nem álló kockák, kirakós-darabnak becézett érzések, s van, mikor végleg feladom a sötétség tehetetlensége ellen a küzdelmet, hagyva, hogy lehúzzon az édes tudatlanságba...
Nem úgy szervezetem a méreggel szemben! Lassan tisztul a fejem, s ezzel együtt a kép is. Valós a csontba markoló hideg, s az állott föld szagát sem csupán képzeletem szülte.
Nehezek a tagjaim, s noha Annakpok áldásának hála az ezüst nem igazán zavar, mégsem kellemes élmény, ahogy hirtelen feleszmélve az ember lánya felállna, de béklyóinak köszönhetően oly erővel zuhan vissza, csoda, hogy nem esek újfent kábulatba tőle, ahogy fejem koppan a hevenyész módon megalkotott padlónak.
Fájdalmasan morranva fordulok oldalamra, fejemet felemelve kissé igyekszem körbe tekinteni és akkor megpillantom...
- Te?! - Hangomban, s tekintetemben őszintén értetlen döbbenet ül meg. - Mi a f... Mit akarsz tőlem? - Lehet nem is tőlem akar, leszarom igazából, mert mindenhogyan rettentő kényelmetlen jelen szituáció, ahogy fetrengek előtte, mint valami rossz kurva, csak hogy felüljek legalább. Némileg kevéssé érzem kiszolgáltatottnak magam ugyanis, mikor ezt sikerül a béklyókkal kivitelezni végre.

// A háttérben futó "nem-jött-haza-az-asszony-időben" fedőnevű alakulat esetleges beléptijének ideje: 6 reag múlva //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Harlan Bourreau
In Memoriam
avatar

◯ Kor : 81
◯ HSZ : 20
◯ IC REAG : 17
◯ Lakhely : úton
◯ Feltűnést kelthet : tetoválások, többször eltört orr, határozott kiállás, mogorvaság

Re: Erdei kabinház // Hétf. Jan. 16, 2017 7:35 pm

*Ami azt illeti, nem nehezíti meg a dolgom, zokszó nélkül önti le torkán a "mérgezett" italt, s úgy bódul be tőle, ahogy az a nemlétező nagykönyvben meg van írva. A vigyoromat senki sem látja - talán jobb is. Még én is eszelősnek tartom magam ezekben a percekben, nemhogy bárki más. Nem finomkodok vele, épp ellenkezőleg: precíz és hatékony mozdulataim közepette is szánok rá töredékmásodperceket, hogy a kelleténél erősebben vágjam a földhöz, vagy szorosabbra húzzam a csavarokat. Persze a móka még el sem kezdődött.
Fejemet félrebiccentve, szinte érdeklődő szenvtelenség álarca alatt figyelem eszmélését. Bántani akarom, tisztán és egyszerűen ég bennem ez a vágy. Megbüntetni, visszaadni, bosszút állni - tök mindegy, mibe csomagoljuk, mert nem annyira a motiváció a lényeg, hanem a tett maga. A bizsergés az ujjaimban, amik alig várják, hogy kínt osszanak, a szinte elektromos pattogás a fülemben, buborékja csak akkor pukkanhat ki, ha a nő sikolyai töltik be a helyét. Érezni akarom a vée édeskés illatát, élvezni, hogy önkéntelen pánikreakcióval rezzen majd össze a legkönnyedebb érintéstől is. Le se tagadhatnám, hogy izgatott vagyok a helyettől; és mégis titkolom, egyelőre.
- Én. - Idegesít az értetlensége, de mivel jogos, így inkább hideg mosolyba görbítem ajkaim gúnyos biggyesztés helyett. - Yetta Nacrosh vagy, és nem ismersz, de én fél életemben téged kerestelek. - Kijelentés, nem várok semmiféle megerősítésre, mivel biztos vagyok a dolgomban. - Tisztázzuk rögtön a legelején: velem nem tudsz alkudozni, nincs semmi, amit felajánlhatnál magad helyett. Semmi mást nem akarok tőled, mint a szenvedésed és a halálod. A lassú és fájdalmas kínhalálod, amivel tartozol nekem. - Kiszámított lassúsággal peregnek a szavak a számból. Álmaimban ezerféle variációban lezajlott már ez a jelenet, s nehezemre esik választani, melyik verziót teljesítsem be, melyik lenne a legkielégítőbb. - De túl sokat beszélünk... - A zsúrkocsihoz lépek, féloldalasan: legalább a szemem sarkából mindvégig figyelem a nőt, el nem mulasztanék egy pillanatot sem. Remélem, hogy mostanra kellően fél. Remélem, hogy ő hamarosan fuldokolni fog a saját rettegése szagában. Ujjaim értőn zongoráznak végig a magamnak felsorakoztatott eszközökön, sorrendet mérlegelek: a könnyedebbtől dolgozzuk fel magunkat a legsúlyosabbakig? Vagy fordítva, előbb okozzak mérhetetlen kínt, adjam az enyhülés balzsamát, s amikor azt hiszi, hogy túl van a nehezén, mégis fokozzam tovább? Nehéz döntések. - Kár, hogy nem tudom, mik a legnagyobb félelmeid, Nacrosh - dünnyögöm, szinte csak magamnak, miközben megragadok egy kis üveget. Semmi veszélyes, csupán némi olaj van benne. Közelebb lépek, széles mozdulattal felé - rá - löttyintem a tartalmát, majd öngyújtót halászok elő, és felpattintom a fedelét. A láng nyugodtan lobban fel. - Szerintem ez nagyon fog fájni - vélekedek kedélyes mosollyal - és odahajítom a gyújtót. Annyi éghető folyadék nincs a nőn, hogy ennyibe belehaljon. De még a legkutyaütőbb kezdő is tudja, hogy mindenfajta sérülés közül az égésiek a legkínzóbbak.*

//1. reag, bocsiiii, imádlak ám  :fallen: //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 169
◯ HSZ : 651
◯ IC REAG : 688
◯ Lakhely : -


Re: Erdei kabinház // Hétf. Jan. 16, 2017 9:20 pm

2.

- Rohadtul hízelgő, komolyan. - Vetem oda neki kelletlenül, de azt hiszem, igazán elnézhető ez most nekem, tekintve, hogy a helyzetem kissé szorult, ami a bokapereceket és csuklóbilincset illeti.
Ülő helyzetbe szenvedem magamat monológja közepette, térdeimet kissé felhúzva támasztom testemet. Amilyen drámai lassúsággal húzza el a szavakat, bőven van időm ficánkolni egy kört, hogy kivitelezni tudjam az előbb említett pozitúrát.
Mellkasom fel-le jár az erőlködés és a helyzet adta, bőrömön kellemetlenül bizsergő idegesség közepette.
- Hö? - bukik ki belőlem roppant úrinősen döbbenetem szava az övéit hallva és fel is fogva. Mi a franc?! Ki ez a férfi?
Ahogy távolabb lép tőlem némileg, úgy szólok utána.
- Már nem azért, de eddig csak te beszéltél és annak se sok értelme volt. - Szusszanok. - Ahogy mondod, nem tudom, ki vagy és mégis a véremet akarod. Ez kissé unfair így,... nem? Szerintem rohadtul összekeversz valakivel. - Mert olyan sok Yetta Nacrosh rohangál errefelé, valóban! Ezt azért én se gondolom teljesen komolyan, de egy próbát mindenképp megér, lévén az eddig elhangzottak nem igazán vittek közelebb a helyzet megértéséhez, legfeljebb azt tanultam meg egy életre, hogy ne igyak bele mindenbe, amit elém tolnak.
Dünnyögése elér, hisz farkas vagyok, érzékeim jóvallta fejlettebbek az övéinél.
- Mikre nem vagy kíváncsi... a melltartó méretemre nem kérdezel rá? Aztán befonhatnánk egymás hajá... - Reflexszerű a karjaimmal tett mozdulat keze irányába, mikor megérzem a benzines szagot, de ha el is érem, hogy kiverjem kezéből az üveget, azt érem el csupán, hogy némileg kevesebb jut a folyadékból rám és több a földre, falra köröttem. A következőket nem kerülhetem el vele.
A lángok hirtelen csapnak fel, elsőre talán fel se fogom, pár pillanatig még nem érzem a hőt, ám a munkában viselt pamutpóló azt kell mondjam, valóban remek nedvszívó képességekkel bír, mert olyan szépen magába itta az olajat, hogy a következőkben hasra kényszerítsen a zsigeri fájdalom. Teljes hátam, oldalam, s azon vállam, mely felől Harlan öntötte az "áldást", végig a karom, arcomba is belekap a láng. Mintha nem is kívülről égetne, hanem merő forróság és kín lenne testem...
A saját sikolyomtól visszhangoznak füleim, miközben égett hús szaga teszi vészterhessé a belteret.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Harlan Bourreau
In Memoriam
avatar

◯ Kor : 81
◯ HSZ : 20
◯ IC REAG : 17
◯ Lakhely : úton
◯ Feltűnést kelthet : tetoválások, többször eltört orr, határozott kiállás, mogorvaság

Re: Erdei kabinház // Kedd Jan. 17, 2017 11:01 pm

*Egyébként tényleg az. Tulajdonképpen elérte, hogy egy nagyon is aktív öngyilkosságnak szenteljek nem egy, nem kettő, hanem közel négy évtizedet; célt és motivációt adott nekem mindezen idő alatt; és mindezt pusztán azzal, hogy nagyjából másfél perc alatt összeomlasztotta az életem. Valahol impresszív teljesítmény, és ha nem harcos lennék, valószínűleg gyomorforgatónak találnám az egészet. De az vagyok, úgyhogy válasz helyett inkább csak tanulmányozom, éberen, ugrásra készen. Nem úgy tűnik, mintha szükség lenne rá; nem úgy fest, mint aki képes lenne menten kiszakítani magát a bilincsekből. Legalábbis a ficánkolása bíztató számomra - el is eresztem a korábban megragadott koncentrációt, feltételezve, hogy nem lesz szükségem csapdára. Ha minden kötél szakad, a bénítás a mesterszavaim közé tartozik (és valljuk be, az elemi kapcsomat is nagyon kreatívan tudom használni), úgyhogy azt bármikor előránthatom a kalapból. A fájdalmas vonaglás hiánya egyben arra is felhívja a figyelmem, hogy valóban Fakírral van dolgom - ami azt jelenti, hogy az ezüst önmagában nem kínzóeszköz számára, ami egy újfajta kihívást jelent majd nekem. Az összekeverés felvetésére gúnyos szemöldökfelvonás az első reakcióm - hogyne, természetesen! -, de ha már itt vagyunk mindketten, akár beszélhetek is tovább. Neki egyelőre úgyis túlságosan felvágták a nyelvét - nem is rossz ötlet, ezt mindenképpen ki kell majd próbálnom rajta... na de vissza még a fősodorba, nem tartunk ott. - Hadd frissítsem fel az emlékezeted! 1978. - Szünet. Kutatom vonásait, várom a felismerés szikráját. - Augusztus tizennégy. - Magam sem tudom, milyen reakcióval lennék elégedett. Levegő után kapkodás? Elszörnyedés? Ugyan már! Egy ilyen szörnyetegtől aztán ítéletnapig is várhatnék ilyesmit. - A társaid Liann Nordell Heine és Ariadne Littlesmith. - Ennyiből már be kell tudnia azonosítani az esetet, akkor is, ha mindennaposak életében a civilmészárlások, ami valószínűleg nem így van, mert akkor alfa papa ide vagy oda, valamelyik protektorátus már levadászta volna az évek során. - Dereng már? - Beszéd közben teljesen felé fordultam, hogy lássam, minden agonizáló pillanatát lássam az arcán, amikor rájön, hogy miről beszélek, és miért kell most megfizetnie.
Az elmésnek szánt szövegelésére viszont már közel sem vagyok ilyen nyitott és befogadó, az csak simán és egyszerűen irritál, a csontom legmélyéig. Olcsó dumák, tehetetlen vergődés - tényleg ezért a nőért szenvedtem én annyit? Ha továbbra is ilyen passzív lesz, akkor közel sem érzem majd olyan kielégítőnek a bosszúmat, mint amilyennek álmaimban magam elé festettem a jelenetet. De hát hozott anyagból dolgozunk mindnyájan... Nem vagyok amatőr, és pontosan ismerem a láncok engedte hatósugarat, így nem állok elég közel, hogy kiverhesse a kezemből az üveget vagy hozzámérhessen (bár így a fröcskölés hatásfoka is alacsonyabb, de számomra éppen elégséges), jut rá a löttyből, az a lényeg. Belobbantja, kellően felfokozza a hőt, onnantól pedig jöhet a ruha és a haj.
Normális ember nem lelne gyönyörűséget abban, hogy valaki más éppen meggyullad és ég előtte, sem a kínsikolyokban, de valljuk be, az én lelkem már sötét mellékvágányokra siklott nagyon régen, és komor elégedettséggel tölt el mindez, noha nem igazán elég. Persze a bosszúban épp az a szépség, ami az ocsmányság is: sosem elég. Hagyom, hogy szenvedjen, sőt mi több, kezemet előrenyújtva meg is melengetem egy kicsit a lángoknál. Nekem dupla haszon ez a húzás, nem igaz?! Le sem tagadhatnám, hogy szélesen vigyorgok, mire az utolsó lángnyelvek is fáradt szisszenéssel kialszanak, valószínűleg a földön fetrengéstől elfojtva. - Tudod, a társaid szerencsésebbek voltak. Nem volt annyi időm felkészülni rájuk - magyarázom, szinte kedélyesen: Littlesmith mellett rájöttem, hogy a filmes klisé tényleg működik, és van abban valami plusz, ha beszélek az áldozathoz, miközben az kínlódik. Senki ne kérdezze a pszichológiáját, mert azt leszarom, de működik, az a lényeg. Visszatérek a kocsihoz, egy nagyobbfajta kést halászok el róla, és kihasználom, hogy a nő feltehetően mozdulni se nagyon bír az imént átélt fájdalomtól. (Persze, ez csak az én feltételezésem, és még tévedhetek is.) Megragadom az épebbik csuklóját, és a földre nyomom a kezét nyitott tenyérrel lefelé, miközben mellette guggolok. Tulajdonképpen szeretném, ha megpróbálna visszatámadni: az még izgalmasabbá tenné ezt az egészet. Ha azt akarnám, hogy teljesen nyugton maradjon, lebénítanám, de nem teszem: mondhatni, esélyt adok neki, hogy próbálkozzon. Vagy inkább csak az esély illúzióját, végtére én ép vagyok, ő sebesült, én szabadon mozgok, ő meg van bilincselve... a motivációink azonban közel azonos erősek. Ő élni akar. Én az elkerülhetetlen halálom előtt beteljesíteni egy utolsó, szent küldetésemet.
Ha nem próbálkozik semmivel, meglendítem a kést, és egy határozott csapással lemetszem előbb a hüvelykje felső ujjpercét, aztán a mutatót, és így tovább, egyenként.*

//3.//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 169
◯ HSZ : 651
◯ IC REAG : 688
◯ Lakhely : -


Re: Erdei kabinház // Pént. Jan. 20, 2017 8:27 pm

4.

A riadt értetlenség elsőre sokkal erősebben dolgozik bennem bármi másnál, ekképp a menekülést sem különösen fontolgatom, csupán kósza kísérletet teszek a láncaimtól való megszabadulásra - hasztalan erőlködés az egész; derék munkát végzett vele, akárki kovácsolta farkasbiztosra az ötvözetet.
Ami azt illeti, valahol még érdekel is a mondandója a pasasnak, mikor úgy fest, végre választ kapok ama kardinális kérdésre, hogy mégis mi a rákot keresek én egyáltalán itt, ebben a rendkívül kellemetlen helyzetben. De bár ne szólalna meg...
Az évszámra lefagy minden mozdulatom, ideges görcsben, bilincs fogságában is ugrásra készen feszes izmokkal kapok levegő után. Szívverésem megugrik, s bár jómagam napra pontosan meg nem mondom, a hónap megerősíti, nincs itt semmi tévedés kérem, ugyan arról beszél, mi elmémbe szökik, s kék tekintetemben riadtságként tükröződik a felismerés. - Tudatlanságomban is kegyetlen tett, mi azóta kísért viharos éjszakákon újra meg újra.
- Nem a társaim voltak, hanem a barátaim. - Szűrődött ki fogaim közül finom morgás keretében, hogy az ember önkéntelenül is odagondolt mögé egy úrilányos "Rohadj meg!"-et ráadásként.
Ő ölte meg vajon őket?... Hülye kérdés, persze, hogy ő volt! Apám sosem mondott a kelleténél többet barátnőim eltűnése kapcsán, épp olyan tojásokon lépkedve kezelte az egész ügyet, mint a balhé elsimítását, a tényt, hogy lényegében kapóra jött neki elvágyódásom a falkától. Ha nem így lett volna, lehet, puszta jószándékból száműz.
Mindent elsimított. Én nem tehettem semmiről, hisz nem emlékeztem semmire... - Ugyanakkor nagyon is én voltam oka az egésznek. S lám, most utolért az, kitől annyira óvott, minden erejével távol tartott volna.
- Ki a fene vagy te...? - Suttogom a felismerés közepette, alig kivehetően talán, mert a következőkben benzinszagú folyadék löttyen, én meg reflexszerűen verném ki a kezéből azt. Gyújtózsinór a pillanat, ha úgy tetszik, - szó szerint - mert a lángokkal együtt élni akarásom, életösztönöm is magasan csap fel, fájdalmas sikollyal szakadva ki belőlem.
El kell oltanom a lángokat. Ki kell szabadulnom a bilincsből valahogy. - Ez a két gondolat, mibe kapaszkodom, s mi vezérli némán is ösztöneimet, ahogy a testemet perzselő tüzet a padló nyirkos-földes hidegével igyekszem "oltani".
Hasamon fekszem, hangja kellemetlen folyamként kúszik fel tarkómon, jut el agyamig, s csak tovább fokozza szívverésem szaporaságát. A tűz okozta sebek lassan gyógyulnak, mélyek - de még így is jóval látványosabb lesz a felépülés belőlük, mintha mezei ember lennék. Most még minden mozdulat fáj, éget, hisz néhol csupán a hús, mi maradt testemen, az is szenes borzalomként "díszítve".
Ahhoz a rohadt kocsihoz lép... most jött el az én időm! Minden mozdulat fáj, újabb sebet hoz magával, de talán a kínokkal járó jellegzetes szisszenések, fájlaló sóhajok közepette nem tűnik fel neki (a filmes klisék vonalán maradva), ahogy a tűztől roncsolódottabb kézfejem hüvelykujját eltöröm a megfelelő ponton egy fájdalmasabb morranás közepette, fogaimat szorítva össze. Talán még egy-két könnycsepp is legördül, követve az előbbiek forró nyomvonalát, amerre megmarták arcomat.
Lihegve hasalok el, épp csak felsandítok rá tekintetemben harci tűz és félelem sajátos elegyével, mikor Harlan mellém lép.
Épebbik csuklómat ragadja meg - a balt - , így nem jelent akadályt, hogy kihúzzam a törött jobbikat a bilincs szorításából. Mindez további fájdalommal jár, melybe bele se gondoltam a helyzet hirtelensége közepette igazán. Így eshet meg, hogy alulról, a kiszabadulás lendületével érkező ütésem még csak el se éri a mellettem guggoló képét. Felordítok kínomban, de tudom, itt most nem lehet megállj, mert akkor oda a talán egyetlen lehetőségem...
Bízva abban, hogy kiszabadulásom ténye a kiadós pofon hiánya ellenére is kellő meglepetéssel bír, igyekszem kirántani karomat a férfi szorításából, ezzel megingatva egyensúlyát, s amennyiben sikerül úgy újabb ütést kísérlek meg rá mérni, ezúttal azonban a bilincs fémje által megtámogatott ütéserejű, épebb karommal.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Harlan Bourreau
In Memoriam
avatar

◯ Kor : 81
◯ HSZ : 20
◯ IC REAG : 17
◯ Lakhely : úton
◯ Feltűnést kelthet : tetoválások, többször eltört orr, határozott kiállás, mogorvaság

Re: Erdei kabinház // Vas. Jan. 22, 2017 5:11 pm

*Szívesen elnézem küszködését, de az értetlenséget egyszerre találom bosszantónak és mulattatónak. Azt hinné az ember, hogy egy szörnyeteg számon tartja, ki mindenki pályázhat a fejére - de úgy tűnik, Nacrosh esetében annyi a jelölt, hogy nem is tudja hirtelen, ki lehet az aktuális nyertes pályázó. Épp ezért jelent olyan végtelen megelégedettséget, hogy végignézhetem, ahogy rájön végre, ahogy megdermed - a rémülettől? a felismeréstől? a várható rövid jövője iszonyatától? ki tudja... -, ahogy levegő után kapkod, ahogy kiszalad a maradék kis szín az arcából. Igen, kicsim, jobban teszed, ha rettegsz. Ha rajtam múlik, innen ki nem sétálsz nemhogy a saját lábadon, de senki másén sem. Még a hullazsákot sem érdemled meg, fejjel lefelé kell a maradékaidat elkaparni a földbe, úgy ám.
- Hát persze - szusszanok gúnyosan, még neki áll feljebb, hát az eszem megáll. - És gyakran jártál a barátaiddal ártatlanokat mészárolni?! - Ha nem az alfa kölyke lett volna, talán azonnal megindulhatott volna ellenük a hajtóvadászat. De neeem, aki kiváltságosnak születik, az az is marad, és megúszta mindhárom gyilkos, talán még egy ejnye-bejnyét sem kaptak a falkájuktól, talán még meg is simizték a buksijukat a jól végzett munka után. Okádék az egész. Hát legyen a nő kiváltságos a halálban is: egy bosszúálló őrző osztatlan figyelmét élvezheti ki. Nem sokaknak adatik ám meg ilyesmi!
- Valamikor férj és apa voltam. - Valamikor... egy másik, egy boldogabb életben. És most már semmi és senki vagyok. - Hála nektek, már egyik sem. Csak egy bosszűálló kísértet a múltból, Nacrosh. - Nyomatékkal ejtem a nevét, hangsúlyosan, nehogy elfelejthesse egy pillanatra is, ő az oka ennek az egésznek, miatta vagyunk itt mindketten, csakis ő tehet mindenről, dögölj meg, te ribanc.
Persze, ahhoz egy kis tűz kevés lesz, végtére a vérfarkasok szívós egy népség (szívósabbak, mint a mágiahasználók, tisztában vagyok vele, csak éppen nem érdekel), de attól még perverz élvezettel figyelem. Általában semmi izgatót nem találok más lények szenvedésében - inkább hideg precizitás szülte indulataimat katonaként is -, de akit személyes indokból vadásztam le, azzal kivételt tettem e téren is. Ennyi öröm végtére még a magamfajta elcseszett és örömtelen frátereknek is kijár ebben a hosszú életben. Hagyom, hogy eloltsa magát, hiszen még alig kezdtük el a mókánkat. Vergődjön csak, tényleg - fokozza nekem az élvezetet, fokozza a hatást, érezni akarom, hogy Katherine megkapja azt az elégtételt, amit érdemel. Valahol tudom, hogy hülyeség, hogy az én mindig melengető szavú és kisugárzású feleségem nem akarna bosszút és nem lelné kedvtelését még a gyilkosa szenvedésében sem, de nem érdekel. És azt hiszem, amilyen heves természete volt, minimum a gyermekeink haláláért bosszút akarna, ha magáért tán nem, de értük akkor is, ő is.
Hiába van rajta fél szemem, nem tűnik fel az ujjtörés, és a fájdalmas nyögést is betudom az égésnek, azonban tudom, hogy küzdeni fog az életéért. Mert egy bestia, egy vadállat, és ha sarokba szorítasz egy ragadozót, akkor az nem fogja megadni magát - meg azért is, mert egész életemet harccal töltöttem, legalább felét épp ilyen dögök ellenében, szóval mondhatom, hogy van velük tapasztalatom. Nem éppen öngyilkos típusok - és főleg nem azok a Nacroshhoz hasonló, elvetemült példányaik. Úgyhogy nem ér teljesen váratlanul az ütés, kissé ki is térek, bár olyan nagyon nem kell, a mozgáskoordinációja nem az igazi. (Nem meglepő.) Azonban én is elkövetem a magam hibáját, hagyom, hogy elégedett vigyor kússzon a képemre a fájdalmas üvöltés hallatán. Ostoba, amatőr hiba az érzelmeknek engedni egy harci szituációban, és ha egy ifjú harcost képeznék, taln el is törném büntetésül valamijét, mégis beleesek. Nacrosh sikeresen kirántja karját a szorításomból, ezzel pedig én seggreülök, ami nem éppen a legjobb. Azonnal a Bénítás szavát vakkantom - mesterszó, sok ezerszer használtam, ökéletesítettem, és bár érzem, hogy egy pillanatra meginog a mágia árja, a rengeteg gyakorlás meghozza gyümölcsét, és a koncentráció idejében helyrekattan. Érzem, ahogy az energiaszintem lecsökken, de azt is magabiztosan tudom, hogy mindkét kezét mozgásképtelenné tettem ezzel a varázslattal - nem azelőtt, hogy sikerülne lendületet vennie az ütéshez, úgyhogy az azért eltalálja a bal oldalon a pofámat, ha nem is teljes erővel. Felmordulok fájdalmasan és egy hátrabukfenccel eltávolodom tőle, guggolásba érkezem könnyedén, és figyelek néhány másodpercig mozdulatlan éberséggel, hogy meg is bizonyosodjak erről. Ha nem lett volna az a pillanatnyi hiba, biztosra venném, hogy még a szájzár is rákerült, de így valószínűleg az kimaradt a szórásból - nem mintha bánnám, beszéljen csak, nyögjön és sikítson, hallani is akarom a fájdalmát, nem csak látni.
- Tudod, ha súlyosan megégtél, mint te, akkor az idegek is sérültek, és így nehéz teljesen uralmad alatt tartani a mozdulataidat. Máskülönben talán sikerült volna elkapnod. Ami, elismerem, nem könnyű, szóval le a kalappal. Persze, egy magadfajta szörnyeteg igazán tisztában van a túléléssel, nem igaz? - Beszélek, míg a pillanatnyi adrenalinlöket nem normalizálódik nálam, és amíg felmérem a helyzetet. Aztán felállok, megint bezárom a távolságot és megint mellé ereszkedem. - Kész szerencse, hogy ez a varázslat csak mozgásképtelenné, de nem érzéketlenné tesz titeket. Hol is tartottunk? - Nem mintha nem tudnám, és a heves reakciója csak még inkább arra késztet, hogy véletlenül se hagyjam ki ezt a lépést. Visszatérek ugyanoda, ahonnan a kis akciója kibillentett: bal kezét leszorítva emelem a kést, hogy egszabadítsam néhány ujjpercétől. Kinyújtott karjával elég messze vagyok, hogy ha harapni próbál, arra feltehetően időben tudjak reagálni, a rúgás meg... hát, sok sikert, hogy a bokáira tett bilincsekkel sikerüljön neki kivitelezni.*

//5.
Mágia: Bénítás (mesterszó): 30-2,5=27,5//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 169
◯ HSZ : 651
◯ IC REAG : 688
◯ Lakhely : -


Re: Erdei kabinház // Vas. Jan. 22, 2017 9:26 pm

[6.]

Hitetlenkedve, némileg elszörnyedve szavai hallatán, tekintek fel rá. Hát így állunk...?
- Azt hiszed, hogy mi ezt akartuk?! - Fakadok ki, s közben mellkasomra telepszik egy kellemetlen érzés, mely ott kísért az említett eset óta rajtam, bennem, levakarhatatlan bilogként.
- Fogalmunk se volt róla, mit teszünk! - Törik el hangom tónusa a sírás mezsgyéjét, mikor végre kiböki, mégis mi a franc köze van neki ehhez az egészhez. Bocsánatért kellene esedeznem talán, könyörögni neki, de tudom, nincsen bocsánat arra, ami történt - akár tisztában voltunk tetteinkkel, akár nem.
Én sem tudnék megbocsátani magamnak a helyében.
Szívverésem megugrik, bennem a farkas ősi ösztöne dolgozik a túlélésért - túlélésünkért - ott, ahol az emberi oldal talán feladná egy reményvesztett pillanat erejéig mindezt.
Csontom törik, hirtelen gyorsulnak fel az események ahogy kizökkentve egyensúlyából mozdulok, igyekezve minél messzebb kerülni tőle az igencsak behatárolt beltérben. Nem kifejezetten egyszer, ha az ember karjai úgy lifegnek vállból, mintha rongyból lennének csupán;élettelen csont és hús. Valahogy mégis sikerül féloldalasan fekvő pozitúrába keverednem, felhúzva térdeimet kissé. Sajnos - vagy épp nem sajnos, öncsonkítási hajlamom nincs - a lábaimmal nem tudom ugyan azt eljátszani, mint csuklómmal. Bokából kellene letépjem lábfejeimet hozzá, hogy ki tudjak szabadulni a bilincsekből.
- Kurvára nem ismersz! - Vetem oda neki szavaira, s elhúzódnék ugyan, de általa okozott defektemnek köszönhetően nemhogy elég gyors vagyok, lényegében szabad prédaként fekszik karom előtte a földön.
Lesújt, én pedig felsikoltok a fájdalomtól. A másodiknál már szidom is, mint kocsis a lovát és igen, képes vagyok fejéhez vágni azt is, hogy a neje egészen biztosan szégyellné, ha látná, milyen pszichopata gyökér lett a férjéből. Nem gondolom át szavaimat, ami azt illeti... de nem mindegy? Kevesebbért is vesztek már fejek - avagy ujjpercek esetemben - a történelem során.
A kín és fájdalom közepette vergődve leginkább a "partra vetett hal" kifejezéssel írható le mindaz a szánalmas látvány, amit nyújtok. Nem tudatos, de úgy fest, a helyzet elleni "tiltakozásom" közepette sikerül olybá lendületes mozdulatot tennem, hogy talpaim oldalában akadnak meg, egy rúgó mozdulat közepette lökném el magamtól, kibillentve egyensúlyából, de - pechemre - ezúttal szemfüles és esélyem sincs hathatósabb eredményt elérni.

// Bénítás hatóideje: gyengülés 10 perc/100 év (harcos esetében), azaz 60-16 perc= 44 perc Nem mintha... :") //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Darren Northlake
Vérvonalfő
avatar

◯ Kor : 305
◯ HSZ : 1848
◯ IC REAG : 1886
◯ Lakhely : erdő széli birtok
◯ Feltűnést kelthet : tetovált bal kar, ezüst fülbevalók, gyűrűk, szemöldök piercing, karkötő, nyaklánc



Re: Erdei kabinház // Vas. Jan. 22, 2017 9:54 pm




Mocsok szar kedvem volt, ami több komponensből tevődött össze. Masszívan rám nyomta a bélyegét a flancos álom, kis túlzással fájt a létezés, így ebből adódóan messze sokkal több időt töltöttem egymagamban, mint rendesen, valahol a város határát, erdős területeit járva, mind inkább el-elkóborolva kelet felé. Idegesített az egy helyben toporgás, nem azért jöttem el északról, hogy a "szomszéd" településen meghúzzam magam - ugyanakkor amint belegondoltam az utazás lehetőségébe, kedvetlenség fogott el. Mert minek? Minek strapáljam az agyam ilyen tervekkel, gondolatokkal, amikor úgyis vágóhídra szánt barom vagyok, és ki tudja, talán már holnap lenyisszantanak? Akkor meg?
Jó lett volna kicsit megismerni a helyieket, ám ehhez is ugyanezzel a kettősséggel álltam: maradni nem akartam; úgyis hamarosan meghalok - akkor meg minek? Próbálkozhatnék májhízlalás céljából némi flörtöléssel, csakhogy minden erre termett tehetségem, a béka segge alatt kuksolt, a libidóm társaságában. Nagy érvágás volt ezt egy hét után tudatosítani magamban - és Yettában.
Antiszociális módjára vonultam el a világtól, amikor és ahogy csak lehetett, még a lakásban tengődést is kínnak éreztem, akár otthon volt párom, akár nem. Semmi sem tetszett, semmi sem felelt meg, legszívesebben kiléptem volna a bőrömből, hogy másra ruházzak azzal együtt mindent.
És akkor erre az asszony a telefont se képes felvenni...

Türelmes farkas hírében álltam egy szebb világ idején, most a lemondó depresszivitás sarkallt várakozásra. Úgyis hazajön - gondoltam én hajnaltájt. Lestem az órát... már rég meg kellett volna érkeznie. Csörgetem - semmi. Az első, ami belém hasított a düh volt: mi az, hogy nem veszi fel és hol a picsában van? A második a paranoiás aggodalommal egybekötött önvád: mi van, ha mégis eljött Kirill egyik csatlósa, megbosszulni a Teremtőmet. Ilyen esetekben én is a delikvens hozzátartozóival indítottam volna, más is indulhat erről az alapról.
A harmadik a Pit biztonsági felvételét nézve öntött el, maga köré csavarva az előbbi kettőt, lavinát zúdítva rájuk. Szerencsétlen Hannah alig várta, hogy eltűnjek és abbamaradjon energiáim jegesen maró hullámzása. Óvatosan pillantott felém, amikor a külső kamera tanúsága szerint Yettát kocsiba pakolták. Mintha hirtelen ütéstől, dühkitöréstől tartana, pedig még csak meg se feszültem, légzésem lassú, egyenletes maradt, tekintetemet viszont el nem szakítottam a monitortól.
Kurta köszönettel hagytam magára a nőstényt.

Elkönyveltem, hogy már úgyis halott. Fogta, elvitte, leölte, elásta. Ha elásta. Így lenne kerek a sztori az ő részéről is, meg az én mesémben is: a hármas fasza mesebeli szám, harmadjára járni kisebb módosítással ugyanúgy, nos, ez tökéletesen illeszkedik. A Tőr árnyékában meghúzódó józan eszem morzsája vitt rá, hogy hívjam fel Edent és kérjek tőle egy hatalmas szívességet: törjön be Anchorage köztéri kamerarendszerébe és mondja meg, hol a kocsi...
A fák közé vezető keréknyomok előtt álltam, SMS-eket pötyögve. Szám szerint hármat, s miután elküldtem őket, zsebre téve a mobilomat lódultam meg - nyomokat és szagokat követve. Nem váltottam alakot, bár úgy egyszerűbb lett volna az erdőben, de egyetlen ezüstömet se akartam elvesztegetni. "Nagy eséllyel nem farkas, semmi ilyesmit nem éreztem felőle." Ezt mondta Hannah, én pedig kívántam, hogy mégis az legyen, mert le akartam róla éget az utolsó cafat húst is az ékszereimmel.
Kissé irritált amúgy, hogy nem poshadhatok a magam privát nyomorában - amitől már frusztrált voltam - hanem mással kellett foglalkoznom, olyasmivel, ami valószínűleg messze kívül esik a fekete Nap, a Vörös Hold, az áldozat-utód és az Alapítók témakörén. Kicsit mintha kezdtem volna begolyózni az egésztől, már-már mániákusan kattogtam ezeken, mindenféle eredmény nélkül. S most, hogy volt lehetőségem másba ölni figyelmem, feszültségem: nyűgös lettem tőle. Téboly.
Kígyóként kúszott fel gerincem mentél a lehetőség, hogy az én hibám lehet az egész. Mindeközben olyan dühös voltam, hogy azt már képtelenség bármilyen módon kimutatni - megülte a gyomromat, a lelkemet, mellkasom közepére telepedett és a bennem élő fenevad bundájába túrva ragadott el mindkettőnket. Ha tudatosítom, belefulladok, hát vak és siket lettem rá, hogy a valaha volt őszinte nyugalom kísértete szálljon meg.
Észrevétlenül, egy pillanat alatt lendültem át az ordító, törő-zúzó hullámokban megrohanó haragállapoton, hogy valami sokkal ridegebb, számítóbb, kegyetlenebb kerüljön a felszínre. Huszonöt éves koromban, még emberként üdvözölhettem először. Azóta sokat nőtt.

A kiáltások, sikolyok már messziről hallatszottak, ami annyiból jó hír volt, hogy tudatta: minden pesszimizmusom ellenére - él. Annyiból rossz, hogy tulajdonképpen már nem láttam a dühtől, lényem tudatos része valami bestiális ösztönnek adta át a helyét, s nekem semmi ellenvetésem nem akadt, sőt, szinte hívtam. Ez nem vörös köd volt, hanem a sarkvidék csontba maró jeges lehelete. Felhúzott pajzsom mögött dühödten gomolyogtak energiáim, mint egy haragvó lavina, amit próbált valami balga visszatartani, de mindketten tudták, hogy lehetetlen.Már csak pár méter és megindulhat... már csak egy ajtó, és kezdhetjük - a gondolattól széles mosolyra görbült a szám.
Nem fogtam vissza magam - ha akartam volna egyáltalán, se tudom -, abban a pillanatban, ahogy karmos kezem beakasztottam az ajtó felső peremébe és kitéptem a falapot a helyéről, már lendültem is a pasas felé. A vér és az égett hús szaga ha lehetett, csak tovább hergelt, a megélt századok minden erejével és gyorsaságával igyekeztem elkapni a férfit, teljesen mindegy volt, hol érem: torkát, oldalát, karját, vállát... csak kapjam a félig kéz, félig mancs végtagjaim közé!

//1700. hsz csak nektek XD Very Happy <333 És hello Harlan, örvendek a talinak! o.o Még ha nem is a legjobban mutatom ki. XD//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Harlan Bourreau
In Memoriam
avatar

◯ Kor : 81
◯ HSZ : 20
◯ IC REAG : 17
◯ Lakhely : úton
◯ Feltűnést kelthet : tetoválások, többször eltört orr, határozott kiállás, mogorvaság

Re: Erdei kabinház // Kedd Feb. 07, 2017 5:29 pm

*Az elszörnyedést és annak kifejeződését magamban elégedetten nyugtázom. Az okát betudom annak, hogy rájött végre, mekkora szarba került. Helyes, féljél csak, te ribanc!
- Nyilván - rántom meg a vállam szinte nemtörődöm módon. Persze, majd letagadja, meg kifogásokat keres - ismerős lemez. És nem érdekel. Rohadtul nem érdekel, mivel racionalizálná, hogy embereket, hogy a feleségemet és a gyerekeimet megölte. Nincs feloldozás. Nincs felejtés. Tőlem legalábbis semmiképpen sem, én csak bosszút és kínt hozok rá. Ilyen egyszerű... - Aha, persze. - Még  ha igaz is lenne - ami természetesen abszurd és lehetetlen -, akkor sem jelentene mentséget. Tudatosan vagy sem, de megtette, és a tette megbocsáthatatlan. - Nyilván ártatlan vagy, akár a ma született bárányka. Mégis, kire mutogatnál ujjal, ki a felelős, kinek kell meghalnia, ha nem neked? - Nem tudom, de nem is akarom elrejteni a mélyen szarkasztikus élt a hangomból. Nem ez az első eset, hogy farkast ölök. És nem ez lesz az első, hogy az áldozatom mások bemártásával próbálná menteni a bundáját. A gond csak az, hogy ez még akkor sem működött, amikor nem személyes ügyről volt szó, úgyhogy... nincs szerencséd, babám!
Ettől függetlenül egész ügyes a nő, ezt muszáj elismernem magamban, ha csak egyetlen pillanat erejéig is. Nem eléggé, de azért majdnem sikerült elkapnia. Egyenrangú harc esetében bizonyára élvezettel teli kihívás lenne legyűrni. De nem érdemli meg, hogy egyenrangú félként megküzdjek vele. Dögöljön meg a ribanc, méghozzá lassan és fájdalmasan! A sikolyai sötét elégedettséggel töltenek el. Megrúg ugyan, de stabilan helyezkedtem el - így földközelben ez nem éppen nehéz -, így nem sikerül megint eltaknyoltatnia. Adok egy pofont, ha el nem húzódik, cserébe, és akkor felfigyelek rá.
Felmordulok dühömben, legalább olyan állatiasan, mintha magam is csak hozzá hasonló alantas farkas volnék. Azt akartam, hogy nyugtom legyen a nővel, hadd élvezhesse ki a jól megérdemelt jussát a gyilkosságáért, azt akartam, hogy megadhassam Katherine-nek, ami jár. És magamnak is. Lassú és fájdalmas halált szántam Nacroshnak, nem holmi elsietett, elkapkodott végzetet.
Amiből egyenesen következik, hogy az érkezőnek halnia kell.
Annyi időm van, hogy talpra álljak, amikor már ront is be rajta, mint egy dúvad, és abban a momentumban ízelítőt kapok az erejéből is: egyetlen kritikus pillanatra szinte letaglóz. Erős. Erősebb, mint Nacrosh - erősebb, mint én. És még csak fegyverekkel sem vagyok valami jól ellátva: a kés a kezemben nem közelharcra készült, nem a megszokott súllyal simult a tenyerembe, és nincs rá időm, hogy másikért kapjak. Mindegy. Attól még, hogy az esélyek nem kedvezőek, én tuti nem fogok meghátrálni - nincs vesztenivalóm. Mindig is tudtam, hogy ez lesz az utolsó küldetésem, az utolsó cselekedetem - így vagy úgy -, bár reménykedtem benne, hogy inkább a magam fajtája fog végezni velem, nem egy rühes bundás, de hát... nem sűrűn fordul elő, hogy valaki maga választhatja meg a halála módját. Én különben is elég aktívan dolgoztam érte már régóta, és cseppet sem félek tőle. A jelek szerint úgy fogok elmenni, ahogy az egy harcoshoz illik... úgy, ahogy már régen nem érdemelném meg.
Legyen!
Szívdobbanásnyi időm van csak dönteni, de nem nehéz, tényleg. A prioritásaimat már évtizedekkel ezelőtt meghatároztam, már azóta emészt a bosszúvágy és veszi el a józan eszemet, a túlélésre való vágyamat. Úgyhogy ahelyett, hogy szembefordulnék az ajtóval és a berontóval, visszapördülök Nacrosh felé, miközben a varázslat //Valami ezüst// szavát hadarom, és visszakézből belédöföm az ezüstté váló kést, teljes erőmből, rántok rajta egy nagyot, hadd roncsoljon minél többet, minél letálisabbat. Nincs időm méricskélni, célozni: így fordulhat elő, hogy "csak" a hasába megy a penge. Nem mondom, hogy elégedett vagyok magammal, de a semminél ez is több.
A következő pillanatban pedig kapom is a hímet, aki a pozíciómból fakadóan telibe kapja a hátamat, érzem a belém marcangoló karmokat, a hirtelen tudatomba robbanó, lélegzetelakasztó fájdalmat. Esélyem sincs időben reagálni - illetve lett volna, ha nem a nőstényre koncentrálok, de... nem bánom. Na jó, egy kicsit. Meg persze dühít a helyzet. De mit lehet már ezzel kezdeni?
Megkaptam az esélyem, és nem jól használtam, csak magamat okolhatom. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne tenném meg, ami tőlem telik, így ha nyílik rá lehetőségem, akkor erőt veszek magamon annyira, hogy kirántsam az immár ezüstkést Nacroshból, és hátrafelé döfjek vele, remélhetőleg valahová a hímbe, de... eléggé lehetetlenek a nyerési esélyeim.
Legalább nem Nacrosh csinál ki. Sovány ugyan, de vigasz ez is.*

//Ennek gyorsan vége lesz, bocsi
Mágia: 27.5-2= 25.5 pont//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 169
◯ HSZ : 651
◯ IC REAG : 688
◯ Lakhely : -


Re: Erdei kabinház // Csüt. Feb. 09, 2017 8:42 pm

Állkapcsom megfeszül hanyag szavaira, levegőért kapkodó tüdőm ütemére figyelek, miközben tekintetem kékje sárgába fordul a torkomon felkapaszkodó keserűség és félelem érzetétől.
A bennem lakozó fenevadnak nincsen lelkiismerete, neki nem okoz álmatlan éjszakát a szörnyű tett évek óta. Az állati ösztön vezérelte egyetlen és örök törvény, mi döntéseiben irányít, s persze, olykor belepofázok én is, de apám megmondta annak idején: jajj annak, ki az ő vérvonalát megzabolázni képtelen. Törtető és birtokló, szabad lélek, mivel a farkas jár. Alfa kölyke, senki szolgája... s jajj annak, ki
- Nem vagyok ártatlan, de ez... nem ilyen egyszerű! - Fakadok ki, hangomba némi morgás élce vegyül, ahogy feltekintek a férfira. Jöhetnék most azzal, hogy a halál, a személyes bosszú nem megoldás, mert bár nekem kurvára mindegy lesz akkor már, ő sosem fog tudni túllépni a dolgon, ha eddig nem tette (mondjuk, akkor meg minek is pofáznék itt neki, nem igaz?) meg... de nem jövök, mert nem marad időm rá.
Fel se fogom, mi történik, hogy párom épp most rongyol bele az előbbi gondolatmenetembe - szó szerint - és húzza keresztül azt, semmivel viselkedve különbül Harlannál.
Ezt teszi velünk az őszinte szeretet és ragaszkodás...
Egy kissé őrültté válunk tőle mind.


A kés éles pengéje határozott mozdulattal szakítja át bőrömet, hatol mélyre testemben, hogy izmaim megmerednek, miként testem is a fájdalmas némaságban pár pillanat erejéig. Hiába tűröm jobban az ezüstöt  az átlag farkasoknál, gyógyulásom az efféle nemesfém által okozott sérüléstől nem lesz egyszerűbb, mint számukra. Ekképp vöröslő vérem fémes illatával töltve ki a teret bugyog fel belőlem, ahogy a kés tiszta sebet hagyva távozik testemből egy határozott mozdulatot követően. Odakapnék, elszorítva vérzésemet, amennyire lehet, de kezeim bénasága lehetetlenné teszi mindezt.
Fogalmam sincs, mennyi idő, míg elvérzek szépen csendben, dulakodás háttérzaja közepette, hát annak látványába kapaszkodom a földön hanyatt fektemben.
Sajnálom Harlan! Őszintén, s nem várva feloldozást a tettem súlya alól, mert nem érdemlem meg. Mégis kívánom, találd meg a magad megváltását és békéjét. Akár itt, akár odaát - sajátjaid oldalán.
Gondolatban búcsúznék páromtól is talán, de nem jönnek könnyedén a szavak... összeszedetlenek, szétcsúsznak bennem a gondolatok és forró könnyek képében csorognak le arcomon.
Félem a halált, mert pontosan ismerem mindazt az érzést, ami marad utánam szeretteimnek, kiket itt hagyok.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Darren Northlake
Vérvonalfő
avatar

◯ Kor : 305
◯ HSZ : 1848
◯ IC REAG : 1886
◯ Lakhely : erdő széli birtok
◯ Feltűnést kelthet : tetovált bal kar, ezüst fülbevalók, gyűrűk, szemöldök piercing, karkötő, nyaklánc



Re: Erdei kabinház // Csüt. Feb. 09, 2017 9:18 pm

16/18+

Az ajtóval együtt tűnt el pajzsom, energiáim örvényével együtt pedig a vadállat is szabad utat kapott. Hagytam, hogy én magam váljak azzá, minden ízemben.
Valahol ott vesztettem el a tényleges kapcsolatot a világgal, amikor Yettát hasba szúrta. Minden, ami ésszerű, megfontolt és kegyes, tudatom mélyére zuhant...

Karmaim mélyen szántják fel hátát, a lendület visz magával, s mire a pillanat tört része alatt teljes testtel is belé csapódok, már félig átváltoztam. Hördülve morgok, nem látva, nem hallva - a világ teljes egészében beszűkül az alattam vergődő testre. Agyaraimmal szaggatom le ruháját, falatnyi húst tépve minden harapásnál, mialatt karmaim koordinálatlanul vájnak árkokat oldalába, karjaiba. Hadonászó keze hamar fogaim közé akad, s én úgy rángatom, akár veszett korcs a koncot. Zavart, hogy rántásaimba egész teste belemozdult, hát lapockájára tettem mancsom, hogy ezt cuppanó reccsenés kövesse, ahogy kifordult könyékből a karja. Fejemet vadul rázva-forgatva rántok rajta még párat, hogy elválasszak fel- és alkart egymástól, marcangolását vállánál, tarkójánál folytatom habzó szájjal.
Nem hallom, ha üvölt, nem hallom, ha jajgat... azt se észlelem, ha már nem moccan többé.
Fehér csont villant egyre több helyen, vértől iszamosan. Tömény vérszag tölti meg a szűk helyiséget, zsigerek, belsőségek bűzével társulva, de csak tépem továbbra is, ahol érem, durván fordítva hátára.
Van még benned élet? Akarom, hogy legyen. Egy cseppnyi, csak leheletnyi időre, amíg visszaváltott emberi arcom farkas szemébe nézel.
Hirtelen eszelős vigyorral szájon csókolom, nyelvem az övének nyomakodik erőszakosan - csókolni vagy rendesen, vagy sehogy -, a következő pillanatban pedig a váltás újabb hulláma alatt agyarrá nyúlt szemfogaimmal szaggatom le ajkait. Félig kéz, félig mancs végtagommal hasára marva tépem fel elölről is, a vér, amit eközben roncsolt torkából kóstolok szinte megrészegít.
Emberi és állati hang keverékén üvöltve vágok ököllel mellkasára, bezúzva bordáit, majd félresöpörve minden szilánkot az útból, szedem ki szívét. Semmit sem falok fel belőle, az éhség, ami mardos, ilyesmire nem terjed ki, de lassan jól lakok. Lassan nem marad cafat, amit apróbb részekre cincálhatnék. Enni? Ugyan, ne nevettess. Csak jobb szeretek biztosra menni, teljes munkát végezni.

//Nem írtam feltételesben a dolgokat, mert akkor az egész reagom egy merő "ha" lett volna. ._. Viszont ettől függetlenül, ahol úgy érzed, látsz / szeretnél rá esélyt, nyugodtan akassz meg. Very Happy   //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Harlan Bourreau
In Memoriam
avatar

◯ Kor : 81
◯ HSZ : 20
◯ IC REAG : 17
◯ Lakhely : úton
◯ Feltűnést kelthet : tetoválások, többször eltört orr, határozott kiállás, mogorvaság

Re: Erdei kabinház // Csüt. Márc. 09, 2017 6:29 pm

*Persze, hogy megpróbálja kidumálni magát a helyzetből. Erre számítottam. A gond csak az... hogy nem tud érdekelni, sem meghatni. Még ha arról is lenne szó, hogy minden szava a szentírás, amit bármi kétely nélkül elfogadhatok igaznak, akkor is volna egy olyan aprócska probléma, hogy erre a bosszúhadjáratra tettem fel az életemet, ezért dolgoztam és ezért áldoztam fel mindent - nincs az az ok és érv és értelem, aminek kedvéért itt és most megállnék.
Tulajdonképpen csak és kizárólag szörnyetegek vannak most ebben a viskóban, nem vitás. Én tudom magamról, hogy az vagyok. Hogy Nacrosh mit gondol magáról, az meg nem számít.

Ahogy az sem számít, hogy ez volt és ez lesz az utolsó tettem. Őszintén? Ebben sincsen semmi meglepő.

Megérte. Kurvára megérte.
Talán ez az utolsó logikus gondolatom, már amennyire ez a gyomorba kúszó, zsigeri elégedettség, amit a húsba merülő késpenge és a fájdalom vonaglása vált ki belőlem, logikusnak nevezhető.
És még van egy kis dolgom, hogy a bosszúm teljes legyen. Nacroshnak meg kell halnia. Nacrosh nem kaphat orvosi ellátást. Úgyhogy le kell foglalnom a másik farkast.
Nem legyőzni, abban akkor is nehezen reménykedhetnék, ha szemtől szemben fogadtam volna a rám zuhanó bestiát, de így, hogy a karmai feltépik a hátam, pláne esélytelen lenne. A fájdalom azonnali és pokoli - olyasmi, amire nem lehet felkészülni, nincs az a kiképzés és edzettség, ami el tudná feledtetni, hogy éppen felszakad az a vékony réteg, ami elkülönített a világ egészétől, elmosva léted integritását. Lehet fokozatosan hozzászoktatni a testet, az idegrendszert, lehet megtanulni elfojtani a kín hangjait, még cukorba csomagolni is lehet, de az első pillanat sokkhatását soha nem lehet megspórolni és lerázni magadról.
Elakadó lélegzettel, íves görcsbe ránduló izmokkal nyögök fel, s csak akkor kapok észbe valamennyire, amikor már a földön vagyunk mindketten, elsodorva a lendülettől. Megpróbálok hátradöfni - valamibe beleszalad a penge, de fogalmam sincs, hogy egyáltalán hús-e, csont-e az, vagy csak a ruhába akadtam vele -, megpróbálom lerázni magamról, de a sűrű vérveszteség miatt máris gyengébb vagyok, s s veszik szürke homályba a látásom perifériája. Igazság szerint... talán nem is küzdök úgy, mint más helyzetben tenném. Hiszen nem igazán akarom túlélni ezt az összecsapást, és ha valaki nem győzelemre játszik... az azonnal veszített. De nem baj. Nem számít. Amikor elkapja a karom, s azzal a lendülettel hátamra is fordít, összeszorított foggal belé rúgok - kétlem, hogy egyáltalán érezné az ő állapotában... de legyen csak rám dühös, foglalkozzon velem, ne a nőstényével.
Azt az egyet nem adom meg nekik, hogy üvöltsek. Ráharapok a nyelvemre, görcsösen, és nem vagyok hajlandó kínlódó nyögéseknél hangosabban szenvedni, miközben elvérezni sincs időm a veszett bestia csontot roppantó harapásai között. Utolsó erőmmel Nacrosh felé fordítom a fejem, és minden ellenére diadalmas a tekintetem.
Nyertem.

Ezt kapd ki, világ.*

//tökéletes volt így is, Darren Very Happy Köszönöm szépen a játékot és a lehetőséget! Yetta, remélem azért nem vérzel el teljesen *.* Very Happy//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 169
◯ HSZ : 651
◯ IC REAG : 688
◯ Lakhely : -


Re: Erdei kabinház // Vas. Márc. 12, 2017 3:42 pm

Szúr a fejem, csillagokat látok szinte, kissé összefolyik minden a vérveszteségnek és a bennem nem szűnő fájdalomnak "hála". Mintha egyetlen lüktető, semleges masszává állna össze a világ...
Nem tudom, hol kezdődök és hol érek véget, mi az én vérem és mi a másiké. A fájdalom valós-e vagy tompítja az elmém. - Egyetlen dolog biztos csupán. A felém irányuló, frusztrálóan feneketlen tekintet, mely vesémig hatol pillantásával még azok után is, hogy kihuny benne az életnek fénye.
Kísért, nem ereszt.
~ Darren... vége van... ~ Teszek erőtlen próbálkozást a hím leállítására. Ennyire futja, mielőtt az agyam feladná és a többit magával nyeli a végtelen semmi.
Elájulok.

// Naaaagyon szépen köszönöm, hogy hoztad Harlant és hogy így, ilyennek hoztad! Biztos okoz még álmatlan éjszakákat a gondolata Yettának.
Ha nagy leszek meghálálom! Very Happy <3 //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Darren Northlake
Vérvonalfő
avatar

◯ Kor : 305
◯ HSZ : 1848
◯ IC REAG : 1886
◯ Lakhely : erdő széli birtok
◯ Feltűnést kelthet : tetovált bal kar, ezüst fülbevalók, gyűrűk, szemöldök piercing, karkötő, nyaklánc



Re: Erdei kabinház // Vas. Márc. 12, 2017 4:56 pm

Fogalmam sincs, mióta ülök belek és cafatok között a kiömlött vérben. Meredten bámulom azt, ami a pasasból megmaradt, mintha azt várnám, hogy a borzalomtól nyitva maradt szemek egyszer csak pislognak egyet. Vagy kacsintanak. A gondolatra megrándult a szám sarka, de a mosolyt megálltam. Az ár még mindig zúgott bennem, s hiába vettem fel emberi alakom, a farkas jelenléte szinte kézzelfogható volt, elégedettségünk nem különb.
Yetta szavai és ájulása terelte más irányba figyelmemet és miután kioltottam egy életet, azzal lettem elfoglalva, hogy megmentsek egy másikat. Szorítókötéssel és olyan sebes rohanással, amilyenre csak képes voltam.

Később térek csak vissza eltakarítani a romokat, miután min ulvinnét jó kezekben hagytam. Ekkor írom csak meg az újabb SMS-eket, amik tanúsága szerint minden rendben. Némi költői túlzással. A férfi maradványait néztem - elveszettem a fejem és nem éreztem miatta bűntudatot. Igazság szerint: semmit sem éreztem, sem ennek kapcsán, sem egyébként.

//Köszönöm szépen én is! ö.ö <333//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6668
◯ IC REAG : 8481
Re: Erdei kabinház // Hétf. Márc. 13, 2017 6:05 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
avatar

◯ Kor : 277
◯ HSZ : 58
◯ IC REAG : 49
◯ Lakhely : Hunters have no home

Re: Erdei kabinház // Szomb. Jún. 10, 2017 12:10 am

[Erdő mélye]


Kram & Hella

Még mindig képtelen voltam elhinni, hogy megtettem, hogy meghalt az egyikük. Fogalmam sem volt arról, hogy mit kellene tennem most, vagy mit fogok mondani a többieknek. Nem érezhetik, hogy hazugság lesz, amit mondok, hiszen fiatalabbak nálam, de mégis… Hirtelen nem éreztem semmit se, örülnöm kéne, netán undorodnom magamtól, amiért elvettem az egyik társam életét? Talán mind a kettőt kellene éreznem, de hirtelen csak ürességet éreztem és mintha a maradék részem is hirtelen rothadásnak indult volna, a megtépázott szív, amelyet Apám tépet ki… mintha abból egy újabb darab hiányozna.  Egyszerűen csak űrt éreztem, mintha csak egy hentes lettem volna érzések nélkül...
Ruhámat vér borította, ahogyan az oldalam is egy-két helyen kicsit megsérült, hiszen nem ésszel harcoltam, hanem dühvel és kicsit meggondolatlan is voltam, amikor elmentem Jace által kért találkára. Azt hittem, hogy ehhez nem lenne mersze. Parancsot adtam, de ő nem tartotta be, de a legrosszabb az volt, hogy attól a naptól kezdve szinte minden egyes lépésemet követett, mintha a leghalkabb szavú hirtelen valahonnan bátorságot nyert volna. Úgy éreztem, hogy még inkább fuldoklom és elveszem. Krammal való találkozástól reméltem, hogy tisztán fogok látni, de nem így lett. A káosz csak még nagyobb lett. Nem kizárt, hogy ostobaság volt felkeresnem, hiszen most egy fejjel kevesebb van és ez még nem a vég volt, hanem a kezdet. Utána pedig jönni fog a beláthatatlan következmény is, de a legrosszabb az volt, hogy még mindig nem tudtam miként fogok dönteni, hogy kinek az életét fogom még elvenni. Gyilkost csinált belőlem az Apám, az Alfám, pedig nem akartam az lenni. És leginkább a keletkező üresség ijesztett meg, mintha hirtelen képtelen lennék arra, hogy bármit is érezzek. Tényleg olyan lennék, mint az Apám? Érzéketlen és kegyetlen gyilkos, aki elveszi bárki életét, aki az útjában áll, vagy akiről nem akarja, hogy többé éljen?
Nem, az nem lehet…
Lépteim sietősek voltak, ahogyan próbáltam minél távolabb kerülni a holttesttől; annak köszönhetően pedig, hogy teljesen máshol járt az eszem nem is figyeltem arra, hogy merre lépek, és így sikerült belelépnem egy csapdába is. Nem is zavart volna annyira, ha egy fém csapódik a lábamra, mert begyógyul, de az már roppantmód nem tetszett, hogy pont egy köteles csapdába sikerült kerülnöm, aminek következtében pillanatok alatt fejjel lefelé lógtam le az egyik fáról és még egy kisebb szisszenés is elhagyta ajkaimat, ahogyan megrántott, hiszen ennek következtében még élesebben hasított a fájdalom az oldalamba a sérülésem miatt.  
Fogalmam nem volt arról, hogy mennyi ideje lóghattam már fejjel lefelé, amikor sikerült végre elérnem a kötelet és a karmaimmal elvágnom azt, hogy utána kipróbáljam, hogy milyen is lehet a zuhanórepülés, vagy amikor a madarak hirtelen nem tudnak szállni, repülni. Az pedig fel se tűnt, hogy pont erre sétált valaki; azt magam sem tudom, hogy ő észrevett-e és csak nem volt ideje megszólalni, vagy őt pontosan annyira váratlanul érte a földre zuhanás, mint engem az ott léte, hiszen sikerült pontosan rázuhannom, így félig meddig én puhán és keményen landoltam, míg ő a földön kötött ki alattam. Sajgott a legtöbb porcikám az ütközés miatt. Nem sok kedvem volt ezek után mocorogni, de azért igyekeztem a lehető leghamarabb legördülni az illetőtől és hirtelen fel se tűnt, hogy pont Kram-ot sikerült telibe kapnom.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kram Wolkov
Renegát
avatar

◯ Kor : 74
◯ HSZ : 67
◯ IC REAG : 64
◯ Lakhely : az utca

Re: Erdei kabinház // Vas. Jún. 11, 2017 6:00 pm

Hella & Kram

Vadászással még továbbra is odébb helyezem az időt, egyelőre edzek és most is éppen azon vagyok, hogy a sérült lábizmok és az oldalam bírja, ha nem is a tempót, de a folyamatos futást. Egészen jól megy. Továbbra is nem értem én az egész életet és kezd elegem lenni. Amikor kimentem a kávézóból, senki sem volt ott. Várakoztam. Semmi. Életemben először lettem mérges, s vettem az irányt az erdő felé. Ha megint az lesz, hogy kivonulok és nem történik voltaképpen semmi, akkor én fogom őket felkeresni és végleg eldöntetni, mi lesz. Elegem van a kérdőjelekből a fejem körül. Ezért az edzés annak is szólt, hogy felkeressem őket. Ha kell, Hellát is ingerelem, de legyen már vége az egésznek! Azt hiszem, most lettem vagy végleg ostoba, vagy kezdek felnőni, de most már nem fogom hagyni, hogy mások irányítsák az életem. A fairbanksi falka döntése nem is lehetett volna jobb, hogy nem fogadtak be. Már nem akarok falkát. A saját életem felett én akarok dönteni, mindenki más pusztuljon le róla.
Visszaváltoztam emberi alakba, az elrejtett ruhát felvettem s indultam volna vissza, egy erdőszéli házikót vettem ki végül, míg keresem őket. Mert már nem várakozom. Elébe megyek a dolgoknak, még ha ostobaság is. Symhez ellátogattam, elmondtam a helyzetet, s köszönetképpen, annak egy részének a kifejezéseként egy teljes festőkészletet vittem el neki, s elmondtam, hol is szálltam meg. Megkedveltem, nagyon, s most már tényleg csak a terhére lennék, ugyanakkor nem kerülöm, azóta többször voltam már nála.
Ismerős illat üti meg az orrom, felkapom a fejem, a levegőbe szagolok. Irányba fordulok és szaladni kezdek, de mire odaérek, megszólalni sincs időm, csak a karomat kitárni, hogy belezuhanjon.
- Aaa – préselődik ki belőlem a levegő, majd mikor lemozdulna rólam, átkarolom még jobban, óvatosan. – Nem esett bajod? Ne mocorogj, míg nem nézted meg magad – én a fejemet vágom be, de már kezdek hozzászokni a csillagokhoz.
Ha minden rendben van, elengedem, s egy ideig még a földön fekszek, aztán felülve, Hellára koncentrálok.
- Minden oké? Hol sérültél meg? – hajolok fölé, s veszem szemügyre.
- Hová tűntetek a kávézóból?
Szemüveg nincsen rajtam, a kisebb sérülések már eltűntek, a nagyobbakból maradt még bőven, a szemem továbbra is bizarrul néz ki, de láthatóan gyógyul.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 277
◯ HSZ : 58
◯ IC REAG : 49
◯ Lakhely : Hunters have no home

Re: Erdei kabinház // Vas. Jún. 11, 2017 7:30 pm

Négy vagy öt nap is eltelt már azóta, hogy felkerestem Kramot, de még mindig nem tudtam, hogy mit kellene tennem. Nem hagyhattam azt se, hogy Jace felborítson mindent, mert még mindig nem tudtam, hogy mit akarok tenni, vagy inkább mi lenne a helyes… Egyre inkább biztosabb voltam abban, hogy Kram ártatlan és emiatt pedig egyre inkább nehezebb volt kitartanom a kapott parancs, feladat mellett. Ahogyan az se jött éppen kapóra, hogy Jace nem bírt megülni a fenekén és kérdőre akart vonni. Nem akartam megölni, eleinte csak leállítani szerettem volna őt és emiatt szereztem én is több sérülést, de aztán végül döntöttem és kitéptem a szívét. Kegyetlenség ilyet tenni, de legalább gyors halált halt. A teste még mindig ott hever az erdő mélyén, amelyet talán más vadállatok fognak megcincálni, vagy ki tudja. Egyszerűen képtelen voltam bármit is tenni vele. Menekülni akartam, a testemre és a ruhámra tapadt vértől megszabadulni. Nem akartam gyilkos lenni, de így vagy úgy még inkább az fog belőlem válni. Menekülés közepette meg voltam olyan ostoba, hogy csapdába sétáljak.
Értem én, hogy így meghal az állat, hiszen még egy kisebb nyílveszőt is kaptam az oldalamba, a csapdának köszönhetően és más ragadózok nem kaparinthatják így meg a prédát, de attól még nem akartam ott lógni, mint valami idióta… Viszont arra se számítottam, hogy valakinek a karjai között fogok kikötni, hogy aztán a zuhanás sebességének köszönhetően és a kisebb súlyom miatt végül mind a ketten a földön kössünk ki. Kisebb nyöszörgés hagyja el az ajkaimat, miközben letöröm a nyílvessző egy részét, hiszen már így is beljebb fúródott zuhanáskor, mint kellett volna. Amikor viszont nem tudok szabadulni, akkor ijedtemben egy kisebb morgás tőr a felszínre és amikor meghallom az ismerős hangot, akkor tudatosul bennem, hogy Kram ölel át. - Ha ennyire szorosan ölelsz, még a végén valaki félrefogja érteni, ha netán erre téved... - szólaltam meg, miközben a fejemet kicsit megmozdítottam, hogy lenézhessek rá, így pedig kiderült, hogy az arcunk is csak pár centire van egymástól, ami egyszerre volt kicsit zavarba ejtő tényező is. Nem volt szokásom csakúgy senkinek se a karjaiba zuhanni.
- Ha rajtad fekszem, akkor még kevésbé fogom tudni megnézni, hogy milyen bajom esett, de szerintem semmi vészes. Minden csont és seb beforr egyszer, nem? – kérdezem meg költőien a dolgot, majd ha már nem ölel, akkor lekászálódom róla és a hátamon fekve kidőlök mellette. Kezem az oldalamra siklik, miközben az egykori vérfarkas vére még mindig továbbra is beborít a sajátom mellett.
- Te jól vagy? – billentem oldalra a fejemet és hiába kellene kitépnem az ő szívét egyre inkább kezdek ráébredni, hogy soha nem fogom megtenni. Képtelen vagyok, legyen bármi is ennek a következménye.
- Voltam már ennél jobban is. – kisebb fájdalmas sóhaj keretében én is ülésbe tornázom magam. Biztos vagyok abban, hogy észre fogja venni az arcomat tarkító vércseppeket is, ahogyan a sérült kezemet is. – Azt hiszem egy nyílvessző állt az oldalamba. Ki tudod venni? – pillantok rá kérdőn, hiszen ő mégis csak jobban láthatja, hogy miként állt belém, mint én. Ha nem, akkor majd kiszedem én valahogyan, hiszen valamennyire még kilóg a sebemből úgy törtem le korábban a végét.
- Először előadtuk a veszekedős házaspárt, majd pedig visszarángattam a szállásunkra, az egyik romos és elhagyatott házba az erdőbe, de előtte azért kicsit elbeszélgettem vele, de úgy néz ki nem volt eléggé hatásos… - mondom olykor elhaló hangon, mert lehet idős vagyok, szereztem már máskor is sérülést, de akkor se kellemes úgy beszélgetni, hogy valami az oldalamba van állva. – Most pedig nekem jött, de végül… - nem tudom kimondani, hogy megöltem őt… képtelen vagyok elhinni, hogy letértem az adott útról és végre talán elkezdek a saját utamra tévedni.
- Egyébként meg te mit keresel itt? Nem inkább azzal a nősténnyel kellene lenned? – közben pedig ha kellett, akkor a felsőmet elszabtam, vagy megtette ő, hogy jobban lássa a sérülést. Reménykedtem, hogy ki tudja szedni, mert nem akarnék több kárt okozni magamnak, mint amennyire már most a testemet borítja.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kram Wolkov
Renegát
avatar

◯ Kor : 74
◯ HSZ : 67
◯ IC REAG : 64
◯ Lakhely : az utca

Re: Erdei kabinház // Hétf. Jún. 12, 2017 8:30 pm

Hella & Kram

- Css-css, nyugalom, csak én vagyok, Kram – felismertem, az illatáról is, de látni is megláttam, hogy Hella az. Nincs okom megölni, egyáltalán nincs, csak akkor támadok, ha megtámadnak, mint jó pár hete. Hellát meg végképp nem akarom megtámadni.
- És az baj? – ha humorizál, olyan nagy baj nem lehet, s általában kapok az alkalmon, még ha éppen szorult helyzetben is vagyok.
- Ó, bocsánat – kapom el még gyorsabban a kezem róla, mint ahogy terveztem, s nem mozdulok, míg le nem mászik rólam, igaz, azután sem, mert a gravitációnak hála, éppen arra van kedvem, hogy feküdjek.
- Biztos nincs nagy bajod? – csukom le meg nyitom ki a szemeim, hogy végre eltűnjenek már a kéretlen csillagok, majd megmasszírozom a halántékom.
- Adott körülményekhez képest, sziporkázóan – sóhajtom, nem akarnak eltűnni a csillagfények. – Te viszont azért annyira fényesen nem nézel ki – megérzem, hogy nem csak a saját illatunk van jelen, körbekapok a fejem, ahogy felülök, majd beazonosítom, honnan is jön a harmadik illat. Összeráncolt homlokkal nézek Hellára.
- Csak ennyi? Kivel verekedtél össze? Megnézem – megyek oda hozzá, s hajolok fölé. Miután látom, hogy ehhez ruhatépés szükséges, felnézek. – Na, ezt nézzétek – azzal gyors mozdulattal kettétépem a nyílvessző helyénél Hella felsőjét és szemügyre veszem a nyílvesszőt. Nehéz, mert a csillagok már múlóban, de a térlátásom nulla az egy szem szemgolyóval. Kicsinek tűnik és nem úgy néz ki, mintha szálkás hegyű lenne. Nem mondok semmit, csak kirántom, majd a másik kezemet a sebre helyezem, hogy minél kevesebb vért veszítsen Hella. Meglepem, nem akarom, hogy rákészüljön.
- Hogy mi? – realizálódik bennem, amit mond. Eszméletlen nagy slamasztikába került Hella. Még mindig nem tudom, hogy döntött, hiszen egyértelműen a parancsnak nem tett eleget Jace. Sóhajtok egyet. Egyre jobban nem tetszik nekem mindaz, amiben vagyunk. Jóval több minden van mögötte, mint gondoltam. Hellánál úgy gondolom, tudom, mi lehet az indok. De nálam? Mit láthattam, vagy hallhattam, hogy ennyire nem akarnak életben hagyni?
- Most már jobb lesz. Úgy értem, a sebed – dobom el a nyílvesszőt.
Leülök a földre, a térdemre támasztom a karjaim.
- El kell tűntetni a testet. Merre van? – nem, mintha nem lenne könnyű megtalálni, de elejét akarom venni, hogy még nagyobb slamasztikába kerüljünk.
- Edződni terveztem, helyette fákat ölelgettem. Meg téged – akaratlanul is elmosolyodom, majd ismét végignézek rajta és leveszem a kabátom, azóta szereztem be egy másikat.
- Ezt vedd fel – nyújtom át neki. – Miért kéne vele lennem? Hogy őt is bajba sodorjam? Így is hálás vagyok neki, hogy nála lehettem, míg jobban nem leszek, nem akarom, hogy ... – ő is úgy végezze, mint Jace, de nem fejezem be a mondatot.
- Láttam a közelben egy kis házikót, lakatlan, amíg jobban nem leszel, ott pihenhetsz. Fel tudsz állni? – tápászkodom fel, s nyújtom felé a kezem.
Forog még pár kérdés a fejemben, de csak rövidke gyaloglás után fogalmazódik meg bennem.
- Jace mondott valamit? – aztán újabb kisebb szünet után folytatom. – Milyen kérdések merültek fel benned... miben kételkedsz? Miért ... hagytál még életben? – csak kimondtam. Nehéz kérdés, de hiszem, hogy a válasz még nehezebb lesz.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 277
◯ HSZ : 58
◯ IC REAG : 49
◯ Lakhely : Hunters have no home

Re: Erdei kabinház // Hétf. Jún. 12, 2017 9:37 pm

Farkasom hamarabb kapcsol, mint én és ez szerencse, mert így legalább nem próbálok meg neki ártani, de talán lassan kezdek már ott is rémeket látni, ahol nem kellene. Viszont ez talán nem meglepő azok után, hogy olyat tettem, amihez közelebb sodródtam én is ahhoz, hogy üldözött legyek.
- Lehetséges, mert számodra, nem? – kérdezek vissza és nem adok konkrét választ se a kérdésére. Inkább az mondanám fura, főleg, hogy elméletben meg kellene őt ölnöm és a jelenlegi helyzetet tekintve szerintem senki se hinné el, hogy ez meg fog történni.
Hamarosan pedig már egymás mellett fekszünk, mint két szerencsétlen, ha az életemért kellene küzdeni, akkor biztosan nem dőlnék ki, hiszen ennél azért erősebb fából faragtak, de most nem sok kedvem van mocorogni se, hogy még rosszabb legyen a helyzet a nyílvesszőt tekintve.
- Nem fogom azt mondani, hogy remekül vagyok, de még mindig jobb, mintha valaki az elmémmel szórakozna. – lassan fújom ki a levegőt, miközben a sérült kezem az oldalamhoz siklik. Lehet ez a büntetésem az égiektől azért, mert megöltem az egyik társamat.
- Jó tudni, hogy még a humorodat nem veszítetted el az elmúlt hetek alatt, miközben elméletben a halál ott lohol a fenekedben. – szólalok meg kicsit szarkazmussal átitatva, mert a halálhozó a karjaiba zuhant. Miért? Miért kell az életnek mindent még nehezebbé tennie és összébb kuszálnia a szálakat? – Rendbe fogok jönni, miattam ne aggódj, vagy inkább tartogasd későbbre. – mert ha őt hagyom életben, akkor már aggódhat értem is, mert az én hátam közepére is célkereszt fog kerülni. Még azt se hinnék el, hogy meghaltam, pazar!
- Jace-l, a legidősebb alamuszival, aki velem jött. – mondom egy kisebb sóhaj keretében, majd aggódva pillantok Kramra. – Biztos, hogy ez jó ötlet, mert ahogy látom, még mindig a kalózok társaságát gyarapítod. – utalok itt arra, hogy még nem ép mind a két szeme, de mire észbe kaphatnék, addigra már csak arra eszmélek, hogy a felsőm máris szakad. – Eddig a nőket is mindig ilyen vehemenciával veeeee…. – de befejezni már nem tudom, mert csak egy fájdalmas ordításba torkollik a szó, ahogyan aljas módon kiszedi a testembe fúródott tárgyat, hiszen elfelejtett szólni arról, hogy akkor most fog fájni. Érzem, ahogyan a vérem végigfolyik az oldalam egyes részein, ahogyan azt is, hogy miként próbálja kicsit szorítani a sebet. – Ez szemét húzás volt Kram! – morgom az orrom alatt, mint valami pisis, de akkor is fájt, majd amikor elveszi a kezét, akkor a megtépázott ruhámból letépek egy darabot, hogy azt rakjam a sebre, amíg szép lassan elkezd összeforrni. Kész szerencse, hogy nem ezüstből volt.
- Szerintem a füledet nem tépték le… - morgom még mindig kissé dühösen, hiszen tudom nekem akart jót azzal, hogy nem szólt, de akkor is aljas tett volt. Ugyanakkor azért hálás is voltam neki, ezt pedig érezhette az energiáimból, mert nem húztam fel teljesen a pajzsomat.
Ő ül, én még mindig úgy fekszem ott, mintha csak arra várnék, hogy végre feljöjjön a hold és a csillagos égbolt, ami azt se tudom, hogy ilyenkor itt lehetséges-e vagy nem is lesz igazán sötét. Mindegy is, túl jó most itt, nem akarok sehova se menni.
- Valahol az erdőben, nem akarok oda visszamenni és jobb, ha te se mész a közelében. Nem sokat javítana a helyzeteden, ha ott lenne a szagod. Én még mondhatom azt, hogy áruló volt...– pillantok rá komolyan, majd kisöprök pár barna tincset az arcomból. Miként keveredtünk mi ebbe a helyzetbe? Egy idegen vidéken egyszerre vagyunk még mindig talán barátok, ugyanakkor lehet, hogy ellenségek is. Még mindig nem értem, hogy miként keveredhettem én ekkora slamasztikába, hogy döntenem kelljen életről és halálról.
Elnevetem magam, de sietve hagyom abba, mert az oldalam azért nem gyógyult be egy csettintésre, de legalább már nem vérzik annyira, mint előtte. – És a fák visszaöleltek? – kérdezem meg csöppet se komolyan.
- Félsz, hogy valaki azt hiszi megtéptél? Vagy csak túl sokat lát belőlem? – kérdezem meg kíváncsian, majd megrázom a fejemet. – Köszönöm, de nem akarom összevérezni. – teszem aztán hozzá komolyan egy halovány mosollyal az arcomon, miközben továbbra se mozdulok meg. – Én nem bántanám és a két másik marha még inkább nem. Csak azért nagy a szájuk, mert jóval fiatalabb vagy. – vallom be, mert ez az igazság. Emiatt tartják nagyra magukat és ezért nagy a mellényük. Ha idősebbet kellene leteríteni, akkor fülüket és farkukat is behúznák. Én meg nem fogok soha beszélni a nőstényről, ahogyan ártani se akarok neki.
- Nem maradhatnánk még itt? Túl jó ez a csend és békesség, meg az, hogy nem vesznek körül omladozó falak, meg idióták. – vallom be, mert már tényleg túl sok elhagyatott és romos viskóban jártam; kezdett elegem lenni belőlük. Ha mindenáron menni akart, akkor végül feltápászkodtam, miközben elfogadtam a felém nyújtott kezet, ha sikerült meggyőznöm, akkor csak tovább heverésztem a természet lágy ölén.
- Aww, csak kérdőre volt és a parancsra próbált emlékeztetni, majd nekem rontott, mielőtt felelhettem volna. – avatom be, hiszen hirtelen úgy érzem, hogy a barátom és nem pedig az ellenségem Kram. A kérdése meglep és pár pillanat erejéig lehunyom a szememet és hagyom, hogy a közeli víz hangja magával rántson, vagy éppen a szellő játéka. Talán percek telnek el, talán csak nekem tűnik hosszú időre, mire ismét a hímre pillantok és megszólalok. – A barátom a Teremtőd és te is az vagy, vagy voltál. Ki tudja és tudni akartam az igazat, hallani akartam a másik felét a történetnek. Ahogyan Lydia kérése se hagyott nyugodni és amikor neked estek… Akkor úgy éreztem, hogy olyan vagyok, mint apám, aki csak úgy elveszi másnak a kölykét. – a hangom egyre halkabb lesz és a végére nem is nézek a hímre. – Próbálom kitalálni, hogy mi a helyes, ha egyáltalán létezik ilyen Kram, de egyre inkább úgy érzem, hogy nem érdemled meg a halált…. – vallom be, amire rájöttem az elmúlt hetek alatt, de mégis képtelen vagyok teljesen megbékélni ezzel, vagy csak szembe nézni a most először félig kimondott döntésem következményeivel.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kram Wolkov
Renegát
avatar

◯ Kor : 74
◯ HSZ : 67
◯ IC REAG : 64
◯ Lakhely : az utca

Re: Erdei kabinház // Szer. Jún. 14, 2017 8:08 pm

- Miért, ezek szerint számodra lehetséges, hogy igen? – kérdésre adott kérdésre kérdéssel válaszolok, félig mosolyogva.
- Én biztosan békén hagyom a tiédet – ha akarnám, megtehetném, de egyrészt nem akarom, másrészt pedig nem is tudnám. Jóval idősebb nálam, hamar átlátna a szitán.
- A humorom az enyém, azt aztán tényleg nem tudja elvenni senki – somolygok. A humorom néha irónikus, néha fájdalmas, néha felesleges, ám segít átvészelni számos dolgot. Voltaképpen abban is segített, Hella kifejezésével élve, a halál ott lohol még most is a hátsómban való átvészelésben. – Gyakorlatban is – jegyzem meg csendesen, kiegészítve a szavaim.
- Mindig aggódok – nézek rá komolyan. Ez pedig kezdődött a nejemmel, az első, „Te ki vagy?” kérdésével, több éves házasság után és tart a mai napig. Azt hiszem, unatkoznék nélküle már.
- Jace mindig is bizonyítani akart – húznám a szám, nem teszem. Jace ilyen, vagyis volt ilyen. Talán nem véletlenül küldték őt sem. – Pótolja a rutin – már lőni menne, igaz, szépen félre is húznék, ha nem tudnék korrigálni, gyakorlással. Azért figyelni fogok arra, amit látok, egy szem tud csalóka lenni.
-.. kőztettem? Nem. Csak a nejemet – folytatom, miután kiordította magát Hella. Együtt érző vagyok, de tudom, hogy ezt most ki kellett húznom, különben ő teszi meg, az meg aztán még rosszabb lett volna. Nyomom a sebet, hogy minél jobban rásegítsek, bízok Hella farkasának gyógyító erejében. – Sajnálom – felelem komolyan. – Várj – letépem a felsőm egy darabját és kisebb alakra összehajtogatom. – Ezt szorítsuk hozzá. Tényleg sajnálom, Hella – ezért nem vagyok én jó orvosnak, legközelebb kétszer is meg fogom gondolni, megtegyem-e.
- Senki helyzetén nem javítana, ha otthagynánk. Akkor már az itteni farkasok és őrzők is ránk szállnának, mert nem takarítottunk el magunk után. Takarítottam eleget, tudom, milyen az, ha marad nyom – ezért is maradtam a rendőrségnél, nyomozóként még több helyre volt szabad bejutásom, és az egyik feladatom a nyomok eltűntetése volt a létezésünkről, az emberek számára.
- Héj-héj, odébb még a nevetéssel – kapok oda a sebhez és nyomom rá ismét a tenyerem.
- Ó igen – mosolyodom el, a humor jó jelző. – Meg is csókoltak – mutatom a puklit a homlokomon, éljen az egyszeműség és a távolságbemérés.
- Egyik sem – áll meg tanácstalanul a kezemben a kabátom. – Megszokás, hogy ... – aztán vágok egy felismerő képet. – jogos.
Sóhajtok egyet, beletúrva az amúgy is nem tudom kifejezni milyen hajamba. Csak annyira szedtem rendbe magam, hogy ne kelljen Sym előtt szégyenkeznem. Most valahogy nem a külsőm foglalkoztat.
- A kisebbe mindig könnyebb belerúgni. Őt nem féltem, de azért aggódok.
Válaszul a kérésre hanyatt dőlök, tarkóm alá teszem a kezem. Hella bármikor széttéphet, és már annyira sokáig voltam feszült és mondtam le mindenről, hogy ezen a téren teljesen érzelemmentessé váltam már. Addig is, élvezem az életet, míg megadatott.
- Nagyon jól esik ez a csend – aztán felkuncogok. – Megtisztelő, hogy nem tartasz idiótának.
Egy ideig hallgatok a válasza után, megdörzsölve állam, majd visszateszem a kezem a tarkóm alá, nézve az eget a lombok között.
- Nekem kezd egyre furcsábbá válni ez az egész. Senkire sem jelentek veszélyt, ismernek is, hogy milyen vagyok. Valami nagyon bűzlik nekem itt.
Rápillantok, amikor a barátjának nevez, halvány mosoly van az arcomon, megértő és egyben örömteli. Aztán eltűnik, ahogy folytatja, komolyan figyelem tovább.
- Nem vagy olyan, mint apád, sosem voltál és nem is leszel. Van szíved és eszed, használod is.
Aztán még tovább hallgatok az utolsó mondataira. Megkönnyebbülhetnék, dolgozhatnék azon, hogy az én malmomra hajtsam a vizet, de egyet már emberként is megtanultam, aztán kölyökként még jobban belém verték és végül ismét rajtam csattan az, hogy nem minden úgy alakul, aminek látszik. Úgy tűnik, hogy igen, aztán végül mégsem.
- Mik azok, amelyek ezt mondatják veled? S mi az, ami miatt mégsem tudod teljes bizonyossággal kimondani? – talán ezekkel is közelebb juthatunk a megoldáshoz.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 277
◯ HSZ : 58
◯ IC REAG : 49
◯ Lakhely : Hunters have no home

Re: Erdei kabinház // Szer. Jún. 14, 2017 8:52 pm

- Aww, nem fogod kihúzni belőlem a választ. Főleg úgy nem, hogy te se felelsz rá. – pillantottam le rá komolyan, miközben őt figyeltem, ahogyan még mindig rajta hevertem, hogy pár pillanattal később már inkább mellette feküdjek.
Elmosolyodom arra, amit mond, hiszen érdekes lenne, ha megpróbálná, de inkább nem lennék ilyen téren a tesztalanya, most semmiképpen se, amikor a farkasommal ennyire penge élen táncolunk és talán elegendő lenne egy aprócska szellő is, hogy végre valamerre zuhanni kezdjünk és járni egy ismeretlen ösvényen.
- Bár lehet inkább azt kellett volna mondanom, hogy éppen az előbb zuhant rád, hogy hátha kilapít. – pillantok rá egy szélesebb mosollyal az arcomon. Úgy néz ki, hogy a fanyar humor most megtalált engem is. Talán ragályos ez az egész, miközben az oldalam eléggé lüktet, mintha hirtelen minden más sérülésem eltörpült volna mellette.
- Most éppen miért aggódsz? Magadért, másokért, vagy a nőstényért? – kérdezem meg kíváncsian, miközben továbbra is a fejemmel oldalra pillantok rá, mert tényleg érdekel, hogy jelenleg mi fordul meg a fejében. Az enyémben per pillanat csak káosz tombol és már kezdem unni, de úgy érzem, hogy még egy darabig nem is fog változni.
- Bizonyítás is érdekes dolog és néha ostoba dolgokra veszi rá az embert. – rántanám meg a vállaimat, de ilyen helyzetben felesleges lenne. Én is követtem el ostobaságot életem során, de talán a legrosszabb volt, hogy eddig részben elfogadtam, hogy mások követelményei alapján kell élnem és nem tehetek ellene semmit se. Mostanában viszont egyre inkább kételkedni szoktam az eddigi elveimben, látottakban.
- Soha nem volt más nő az életben? – pillantok rá kérdőn, hiszen kicsit talán meglepődtem rajta. Rendben van, nem valami öreg még, de akkor is. A legtöbb férfi azért szereti kiélni magát és ha övéké az évszázadok is, akkor meg még inkább. Az is igaz, hogy a szerelem fura dolgokra képes, hiszen anyám is egy szörnynek szült gyermeket. Talán korábban kellett volna megszöknie velem, vagy magam sem tudom… - Ne tedd, még mindig szebb munkát végeztél, mint én saját magamnak tettem volna. Elég szar helyen van a seb. – vallom be, de nahh én se lettem kőszobor az évek alatt és annak érzéseim, így a fájdalmat is érzem. – Miért te sajnálod? Nem te lőtted belém, vagy ennyire jól titkolnád? – kérdezem meg egy játékos mosoly keretében, hiszen nem gondolom komolyan, és már éppen megállítanám, hogy ne rongálja meg miattam a felsőjét, de elkések. – Köszönöm és most már úgy nézünk ki mind a ketten, mint két szerencsétlen, akik eltévedtek hónapokra az erdőben. – még fel is nevetnék az idióta poénon, ha nem lüktetne ennyire az oldalam. Érzem, hogy gyógyulni kezd, de attól még fáj.
- Emiatt nem aggódnék, a víz vagy a vadállatok eltűntetik a nyomainkat, de az is lehet már csak egy csontváz lesz belőle, mire valaki egyáltalán arra járna. – pillantok rá komolyan, hiszen erre felé nem ritka az eső se, meg hamarabb lesz eltemetve a társaim által, mint kettőt pislognánk, vagy a vadak fogják elfogyasztani, hiszen nem éppen olyan környéknek nézett ki, mint ahova gyakran tévedne valaki.  
- Jól vagyok, ne aggódj. A nevetés pedig jót tesz, nem? – kérdezem meg tőle, majd a kezem pár pillanatra a kezére siklik, ami a sebemre siklott, majd megrázom a fejemet, hogy nem kell ennyire aggódnia. Majd óvatosan elveszem róla a ruhadarabot is és láthatja ő is, hogy már elindult a gyógyulás, ami kicsit gyorsabb is, mint más farkas által szerzett sebek gyógyulása.
- Netán gyógyító puszit kérsz rá? – kuncogom el magam, majd lassan fújom ki a levegőt, ahogyan a fájdalom ismét átjárja a testem.
- Ennyire megkedvelted őt? – hangom óvatosan csendül, de ha rám pillant, vagy olvas az energiáimban, akkor érezheti, hogy őszintén érdekel és nem hátsó szándék vezérel. Kíváncsi lennék, hogy mit tud az a nőstény, hogy ilyen hatással volt a hímre.
- Sose tartottalak annak, ahhoz túlzottan is helyén volt mindig is az eszed és talán a tudtod nélkül is olykor veszélyesek a szavaid. – közben pedig az eget kémlelem a falombok között, a táncoló faleveken át. Figyelem az égbolton átsuhanó madársereget is, hirtelen úgy érzem magam, mintha újra gyerekként lennék. Imádtam a fűben heverészni és idővel társaságom is akadt hozzá.
- Nem kétlem, hogy igazad van, de kicsit nem tehetnénk úgy, mintha nem kellene ilyenen törni a fejünket? – nem akarok most erre gondolni, nem akarom újra és újra lefutni a köröket. Most csak élvezni akarom ezt a nyugalmat.
- Legalább te még így látod, én már kételkedem ebben, hiszen 16 éves korom óta, amikor is megfosztott a döntéstől, azóta az ő vasakarata alatt nevelkedem… Elvett tőlem mindent… - hangom egyre halkabban csendül, hiszen sose beszéltem erről, pletykákat se hallhatott. Senki se tudja, hogy nem én akartam farkas lenni, hanem azzá tettek egyszerűen és ellopták az életemet részben. Egy apró sóhaj szökik ki ajkaim között, de mielőtt az újabb kérdéseire válaszolhatnék azelőtt megérzek egy, majd még egy esőcseppet, de még se mozdulok. Hagyom, hogy szép lassan egyre több esőcsepp hullhasson rám, mintha azt várnám, hogy elmossa minden bűnömet és megtisztítson végre valami a rám tapadt vértől. Őrültség tudom, de még se akarok innen elmozdulni, mert akkor minden megy tovább és én nem akarom folytatni. Ki akarok szállni…
- Ismerlek, így pontosan tudom, hogy sok minden vagy, de cselszövő és hazug nem. – pillantok rá komolyan, majd lassan törökülésbe tornázom magam és az eső se igazán zavar. –  Nem tudom, hogy képes vagyok-e aszerint dönteni, amit helyesnek látok és megszegni a fogadalmamat, amit egykoron tettem. – igen, a hűségre gondolok és közben a tekintetemmel inkább már a tájat pásztázom, hiszen ennél többet talán per pillanat ne várjon tőlem. Ezt se volt éppen kimondani és azt se hittem volna, hogy pont ő fog egyszer tükröt tartani, hogy végre szembe nézzek az igazsággal és a dolgokkal.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: Erdei kabinház //

Vissza az elejére Go down
 

Erdei kabinház

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

 Similar topics

-
» Erdei kabinház
» Erdei elfek leírása
» Erdőségek
» Határvidék
» Erdei villa

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Anchorage :: Chugach-hegység-