HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
AKTÍV KARAKTEREK
68 TAG 31 FÉRFI 37 NŐ
FAIRBANKSI FALKA
19 TAG 8 FÉRFI 11 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
17 TAG 7 FÉRFI 10 NŐ
ŐRZŐK
18 TAG 10 FÉRFI 8 NŐ
EMBEREK
5 TAG 2 FÉRFI 3 NŐ
VÉRVONALFŐK
9 TAG 4 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legszomorúbb:

...A Legjobb Bónusz:



írta  Daisy Corina Lacroix Yesterday at 7:52 pm
írta  Primrose Trevelyan Szomb. Nov. 18, 2017 11:58 pm
írta  Alignak Szomb. Nov. 18, 2017 11:36 pm
írta  Darren Northlake Szomb. Nov. 18, 2017 11:21 pm
írta  Darren Northlake Szomb. Nov. 18, 2017 2:34 pm
írta  Darren Northlake Szomb. Nov. 18, 2017 2:18 pm
írta  Wyatt L. Quinn Szomb. Nov. 18, 2017 11:06 am
írta  Darren Northlake Szomb. Nov. 18, 2017 10:21 am
írta  Celaena McDonald Szomb. Nov. 18, 2017 10:20 am
írta  Jackson Carter Pént. Nov. 17, 2017 10:42 pm
írta  Rocky Pént. Nov. 17, 2017 7:19 pm
írta  Zachariah O. Danvers Csüt. Nov. 16, 2017 9:15 pm
írta  Kyle Prescott Csüt. Nov. 16, 2017 8:43 pm
írta  Alignak Csüt. Nov. 16, 2017 8:06 pm
írta  Daisy Corina Lacroix Csüt. Nov. 16, 2017 11:33 am
írta  Daphné Seward Hétf. Nov. 13, 2017 9:12 pm
írta  Darren Northlake Hétf. Nov. 13, 2017 8:47 pm
írta  Darren Northlake Hétf. Nov. 13, 2017 8:45 pm
írta  Hannah B. Wilson Hétf. Nov. 13, 2017 8:34 pm
írta  Daisy Corina Lacroix Hétf. Nov. 13, 2017 7:57 pm
írta  Daisy Corina Lacroix Hétf. Nov. 13, 2017 7:19 pm
írta  Alignak Vas. Nov. 12, 2017 4:43 pm
írta  Destiny Maeve Bluefox Vas. Nov. 12, 2017 3:10 pm
írta  Corinne June Mouser Vas. Nov. 12, 2017 3:08 pm
írta  Catherine Benedict Vas. Nov. 12, 2017 9:35 am
írta  Hans Elfman Pént. Nov. 10, 2017 1:42 pm
írta  Rebecca Morgan Kedd Nov. 07, 2017 7:13 am
Darren Northlake
 
Jackson Carter
 
Primrose Trevelyan
 
Alignak
 
Daisy Corina Lacroix
 
Hans Elfman
 
Michael Cooper
 
Celaena McDonald
 
Rebecca Morgan
 
Rocky
 

Share | .














 

 Sangilak & Joana

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6688
◯ IC REAG : 8489
Sangilak & Joana // Csüt. Ápr. 16, 2015 4:11 pm

Sangilak & Joana






- Tudom, hogy nem tudlak megállítani bátyám. De hogy ártatlan emberek? Miért?
Ősi nyelven visszhangozza be a testetlen alak lágy hangja a végtelen üres, fekete teret. A teremtés nyelve ez, szavainak hangzása lassú folyamként alakít hosszú hangsorokat, megértésére pedig csak azok képesek, akik ott voltak akkor, amikor minden elkezdődött. Akik birtokolják a tudást és a hatalmat.
- Bolond vagy, ha azt hiszed, létezik még ártatlan lélek a világukban. Menj innen! Gyenge vagy ahhoz, ami most következik. Felsorakoztattam a katonáimat, számukra már nem létezik visszaút.
***

Az éjszaka sötétje már hosszú órákkal ezelőtt a városra borult, a Hold ezüstös fénye lassan, ám határozottan színezte véressé az éjszakai eget. A házak ablakaira ereszkedő függönyök szálain át vörös és fekete árnyakban kelt táncra minden berendezési tárgy, bútordarab. A végtelen hegycsúcsok domborulatain, az életet lélegző fák rengetegében vérszínben tündököl a hó, a Chena és a Tanana jegébe bordó barázdákat karmol az idegen fénysugár. És nem történt semmi.
Csend van. Talán már alszol. Talán aludni készülsz, vagy most indulsz haza a munkádból. De a Hold istenének sápadt arca régen szerzett sebeitől véresen figyel, némán szúrja tarkódat üres tekintete, dobhártyáidra feszítő nyomással nehezedik a vészjósló csend, vállaidra ül a tény: a ragadozó lecsap ma éjjel.
Láthatod, ha akarod. Tiszta tekintettel meredhetsz rá, az égboltot uraló entitásra, faggathatod üvöltve vagy magadban céljairól. Kérheted, hogy sújtson le rád. De ő csak hallgat. Nem szól, nem felel, nem tesz semmit, csak jelen van: és ez pontosan annyira vészjósló, mint a világra köpött harag, amit ilyenkor annyira szeret szabaddá engedni.
Talán már nem is foglalkoztat. Talán már elfeleded Őt, aki ott ül az égi trónon, dacolva zárod magadra elméd kapuját. Főjön meg a bosszújában! Kegyelemért fohászkodsz. Telefonálsz. Rohansz, hogy szeretteid épségéről megbizonyosodhass.
Három.
A szívverésed felgyorsul, paripák vágtáznak végig lelkeden, tagjaidba zsibbadást fecskendez a félelemtől felszabaduló adrenalin.
Kettő.
Pupilláid kitágulnak, hogy szinte feneketlen mélységükbe zuhanjon a vörös fény. Egy szúrást érzel a mellkasod tájékán, rideg, fagyos verejték fakad bőröd alól - a tested zsibbadása szinte már illúzió. A te tested még egyáltalán? Létezik még neked olyanod? Hiszen minden olyan félelmetesen könnyűvé válik a pillanat leforgása alatt. A gravitáció póráza már nem köt a bolygó közepén fortyogó lávatenger felé. Vágyod és retteged az élményt. Elmész, és tudod, hogy a végállomásod tökéletesen tehermentes, béklyói nem tartanak fogva már a létezésnek. Csak a fehér fény van, világosság, boldogság és beteljesülés.
Egy.
Fizikai tested rongyként hever ott, ahol éppen hagytad. Alvás közben a saját ágyadban, az erdő, az utca közepén. Félned kellene. De a halálban érzett megnyugvás egyelőre csak keserédes szomorúsággal emlékeztet mindarra, amit magad mögött hagysz. Elhagyod a tested, és ha valaki a segítségedre sietne... Alig érezné a pulzusodat.
***

Egymás mellett felsorakozva, érzelemmentes arccal tekintenek előre Alignak katonái. Látják egymást, tudják, hogy kik ők. Csupán egyetlen pillanatra tölti meg szívüket a rettegés, amint felfedeznek egy-egy ismerős arcot.
Matthieu, Darren, Gina, Henry, Joana, Michelle, Emma, Abigail, Kate, Rocky, Claude, Sofia, Emett, Xavier, Lynx, Ryan, Victoria, Noah, Blake, Dana, Alice, Eleanor, Masako, Naomi, Pandora.

A sereg készen áll. A fejük fölül, a végtelen feketeség semmijéből színpadi reflektorként széles körben világítja meg külön-külön mindüket a fehér fény.
- Lépjetek előre!
Előreléptek. Szolgálatkészen, engedelmeskedve álltok meg saját fénykörötök közepén egy szürke kőasztal előtt.
Vörös szaténpárnákon érintetlenül pihen három fegyver. Az ezüsthegyű lándzsa - gyors és távoli halál okozója. Az ezüst tőr - kegyetlen közelségből szántja át a húst, töri át a bordákat és sebzi fel a szívet. Az ezüsttel töltött pisztoly - legyen dicső és bátor, aki saját fejéhez tartván pecsételi meg a sorsát.
Mellettük finom, hófehér selyemkendő nyugszik. A katona mindig megtisztítja a fegyvereit.

Egy hirtelen pillanatban megfeszül a testetek, és ha körbenéztek, nem csak magatokról tudjátok majd, hogy más testként tűntök létezni, de a társaitokról is.
Eska, Annakpok, Biisaiyowaq, Anguta, Sangilak, Eeyeekalduk, Sura, Kilaun, Nagojut, Tipvigut, Kaskae, Unalaq, Liliane, Lester, Savannah, Jennifer, Goran, Isabelle, Duane, Rahim, Paloma, Sam, Zachary, Payne és Philip vagytok. Az egyetlen közös bennetek a cinkos mosoly, mielőtt gyors egymásutánban a kőasztal másik oldalán, magatokkal szemben ott nem terem az, akinek testét és életét birtokoljátok. Akit ma térdre fogtok kényszeríteni.

Ahogy az áldozatok tükörképként manifesztálódnak saját, néma másaik előtt, tökéletesen tudatában vannak annak, hogy nincsenek egyedül. Mindenkiből kettőt látnak, ám ha kísérletet tesznek egymás megszólítására, hangjuk tovaszáll, egymást megérinteni, helyetekről elmozdulni képtelenek vagytok.
A benneteket megvilágító fénysugár egyre csak szűkülni látszik, egészen addig, amíg nem marad más, csupán a saját tükörképetek, és a köztetek feszülő kőasztal a párnákon nyugvó fegyverekkel. A fényen túl semmi sem vár, csak a feketeség és a csend, nem láttok és nem hallotok már senki és semmi mást. Egészen addig, amíg Alignak katonája szót nem emel, hogy beteljesítse a Hold Istenének parancsát.

Nem álmodtok. Nem a saját elmétek tart fogva benneteket. Ingatagon álltok élet és halál határmezsgyéjén, egy köztes világban a szellemlét és a fizikai világ között. Ott, ahol Alignak ereje kiteljesedhet. Ott, ahol a gondolatnak teremtő ereje van.
Bármit is tesztek a Határvidéken, a fizikai testetek fogja elszenvedni azt. Az itt szerzett sebesülések a hátrahagyott testeken is megjelennek majd, és csak erőtöktől függ, hogy elvéreztek-e. Hogy itt ragadtok-e a létezés ezen síkján, vagy a megszállás végeztével visszatérhettek-e a fizikai világba.
Felébreszteni odaát senki sem tud majd benneteket. Az orvosi segítség, a beavatkozás csak ront a helyzeten - ha valaki megpróbál ellátni benneteket, csak még több vért fakaszt, a belétek injekciózott orvosságok csak gyengítik a test és lélek közti "köldökzsinórt", ködösítik a tudatot és növelik a soha vissza nem térés esélyét.


A hozzászólást Alignak összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Ápr. 24, 2015 12:20 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
avatar

◯ Kor : 301
◯ HSZ : 295
◯ IC REAG : 238
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások


Re: Sangilak & Joana // Hétf. Ápr. 20, 2015 2:59 pm

A lak konyhájában tettem-vettem, mert egész egyszerűen megkívántam a pudingot. Gyorsan megvan, aztán beveszem magam a vackomba és átvészelem a ma estét. Csúnya volt a Hold, nem tetszett, az előző évi pletykákat hallva pedig pláne. De nem foglalkoztam vele túlságosan, hiszen eddig semmi probléma nem történt, figyelek, éber vagyok, ennél többet aligha tehetek az ügy érdekében.
Feldaraboltam a csokit, előszedtem a szükséges hozzávalókat, már csak a tej hiányzott. A hűtőhöz léptem, ám alig nyitottam ki az ajtaját, furcsa zsibbadtság szánkázott végig rajtam. A dobozért nyúltam, kezembe fogtam, emeltem volna ki, amikor kicsúszott az ujjaim közül, hogy hangos csattanással érjen földet. Mi a szar? Hátraléptem volna, de a lábam sem akart engedelmeskedni, a fejemben már vadul szirénázott a vészjelző. Fordulok, indulnék keresni valakit, figyelmeztetni őket, hogy valami baj van, de nem jutok messzire. Egyik lábam beleakad a másikba, én pedig cseppet sem nőiesen koppanok a földre, letarolva a pultról néhány edényt.

Minden könnyű. Nem érzem a rám nehezedő súlyokat, mintha lebegnék. Most minden jó. Nem számít, hol vagyok, csupán egyetlen pillanat erejéig fut végig rajtam a félelem, amikor rájövök, nem vagyok egyedül és az itt lévők közül, többeket is ismerek, többek is közel állnak a szívemhez. Gondolkodni azonban nincs idő és nem is akarok.
Tettrekészség buzog az ereimben, cselekedni akarok, hiszen Harcos vagyok, megteszem azt, amit kell. Engedelmesen lépek előrébb, felszegett fejjel, jöjjék bármi is, helyt fogok állni. Mert én is ezt akarom. A fegyvereket látva csak még inkább bizseregni kezd a tenyerem, mennék már, hogy Őt szolgáljam, hogy teljesítsem akaratát.
Megfeszül a pillanat, a test, a megannyi izom, hogy aztán átalakult képemben álljak a többiek között. Megnyúlik a csont, eltűnik a haj, változik a bőr. Nem érdekelnek már a többiek, azt akarom, hogy tűnjenek el, de nem figyelek többé rájuk, amikor önnön magamat látom az asztal túloldalán. Cinkos mosolyra görbülnek ajkaim, a fény megnyúlik, végre eltűnik mindenki és kettesben maradunk.
- Elbuktál, Sangilak - hűvösen, halkan csendülnek szavaim, tekintetem róla az asztalra siklik, végigsimítom a tőr markolatát, a lándzsát és a fegyvert is szemügyre veszem, miközben folytatom a mondani valómat. - Újra és újra. Azt hinném, képes vagy megváltozni, képes vagy tanulni a hibáidból, de minduntalan csalódnom kell benned - tenyerem végül az asztal lapjára simítom, úgy pillantok fel rá. Majd jobbra fordítom a szemem, halovány alak bontakozik ki a sötétségből, méghozzá a nővére képében. Megáll, majd változik, az öccse formáit öltve magára. Pár pillanatig marad így csupán, ismét alakul a test, Unalaq, Kaskae, végül Nagojut alakját felvéve.
- Nézd - fűzöm hozzá már az elején, ha nem követi a tekintetem. - Ők a Testvéreid. Akiket cserben hagytál. Hogy vagy képes nap, mint nap a szemükbe nézni? - pillantok vissza képmásom felé, majd a megidézett alak elé lépek, hogy egyetlen suhintással tüntessem el. - Ki, mi vagy te, Sangilak? Roncs lettél, hol az Erőd? Gyenge vagy és engem is visszahúzol. Nincs ez így rendjén…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sangilak
Szellem
avatar

◯ Kor : 832
◯ HSZ : 228
◯ IC REAG : 215
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : egyszerű farkas alakban is medve nagyságú

Re: Sangilak & Joana // Hétf. Ápr. 20, 2015 3:52 pm

1.


Loholtam, mancsaim súlyos dobbanással érték minden alkalommal a szülőföld talaját, fújtató zihálásom verte fel a baljóslón néma erdőt. Marcust - akár egy neveletlen tacskót - otthon hagytam, egymagam vettem nyakamba az erdőt, Nagojut egy-két farkasának levakarhatatlan kíséretében. Tisztes távolságot tartottak tőlem, ám tudtam, hogy ott voltak. Olyan területen jártam, ahol nem, vagy alig lehetett érezni a falka szagát, cseppet sem hiányzott, hogy megérezzenek, vagy idejekorán "medve"-mancsnyomaimra bukkanjanak.
A változás egy kisebb tisztáson ért utol, vagy inkább én ütköztem belé, nehéz volna megmondani. Csontomig maró borzongás futott rajtam végig, félelemmel határos feszültség, mire megráztam magam, mintha ezzel az érzés is eltűnhetne. Makacs volt, megkapaszkodott belém, mire tekintetemmel a környéket pásztáztam lehetséges veszélyforrás után kutatva. Mélyen beszívtam az éjszakai levegő hidegét, mialatt hűvös fuvallat túrt a bundámba. Fölfelé, mindig csak fölfelé, felszegett fejjel...
Vöröslőn tekintett le Hold. Egész testemben megfeszültem, a pillanat képtelenül hosszúra nyúlt, ahogy farkasszemet néztem a vérszín koronggal, ami kevés árnyalattal tért el szemem karmazsinjától. Felborzolódott hátamon a szőr, szám vicsorba torzult, torkomat öblös morgás rezegtette.
~ Gyere! Gyere, Atyám, mutasd, mire jutottál egy röpke év alatt! ~ vonyítottam a Hold felé harcra készen, felpezsdült vérrel, vakmerőn hívva ki magam ellen a sorsot, a dühét, bosszúszomját. Fűtött a vágy, hogy újabb kísérletét kudarcba fullasszam.

Karba font kézzel állok, kissé felszegett állal, stabilan, egyenes háttal, tekintetemet egyenesen "tükörképemre" szegezve. Szemem éppcsak rebben a dárda láttán, szám majdnem nyílik, mikor megpillantom Yee-t, Biisát é a többieket, ám néma maradok, mozdulatlanságomnak azonban befellegzett. Szemem sarkából a másik Sangilakot figyelve indulok meg a hozzám legközelebb álló Testvérem felé, csakhogy láthatatlan, masszív fal állja utamat. Tétovázás nélkül szorítom ökölbe jobbom és minden erőmet beleadva ütök rá háromszor hasztalan. Nem enged, nem ereszt, mire bosszúsan fújok és újfent szembe fordulok a másik "én"-nel.
Mosolyog. Visszamosolygok rá, legalább annyi kedvességet sűrítve ebbe, mint ő. Viszont ez a harmatos színlelés is semmivé lesz, amint kinyitja a száját és elkezdi rám olvasni a hibáimat.
- Csalódsz - ismételtem félig kérdésként, félig állításként kimérten. - Ez sajnálatos. Amint érkezésem lesz rá, keresek neked egy lelki tanácsadót, aki enyhít a kínjaidon.
Elbuktam? Azt hiszi, nem tudom, hogy nem vagyok tökéletesen tisztában vele, hogy nem a korábbi csorbáimat igyekszem kiküszöbölni, amennyire az még lehetséges? Bosszúsan fújva lélegzek ki - világ életemben nehezen tűrtem a kioktatást.
A megjelenő alakokra összehúzom kissé a szemem, szám megrándul, ahogy szívem szerint vicsorra húznám. Ne ingereljen, ne sorakoztassa fel őket, ne merje eszközül használni a többieket!
- Van, hogy kimarad egy-két nap - morogtam a farkas hangjával enyémben. - Én vagyok a Legerősebb. És te? Te ki vagy?
Roncs lettem? Hol az erőm? Piszkálj még, hergelj és megtudod még jobban, ígérem. Vagy zúzz szét, ha valóban képes vagy rá, "Sangilak".
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 301
◯ HSZ : 295
◯ IC REAG : 238
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások


Re: Sangilak & Joana // Hétf. Ápr. 20, 2015 5:48 pm

Ostoba.. Azt hiszed, hogy bármit csinálhatsz addig, amíg Ő azt nem akarja? Azt hiszed, hogy majd csak úgy, kényed és kedved szerint sétálgathatsz itt közöttünk? Balga! Üsd csak a falat, ha jól esik, haszontalan minden próbálkozásod, amíg Ő azt nem mondja, hogy cselekedhetsz.
- Hm, legalább a humorérzéked fejlődött, igazán dicséretes - bólogattam egy rövid nevetést követően, ahogyan az első reakcióit meghallottam. - Az én kínom a te kínod is, jobb, ha ezt megjegyzed - jegyzem meg mintegy mellékesen, ha eddig nem lett volna számára egyértelmű, hogy én ő vagyok és ő én.
- A Legerősebb? - nevetek fel, hitetlenül, gúnyosan. - Az, hogy minek neveznek, még nem egyezik meg azzal, hogy kik is vagyunk valójában - megindulok, újabb félkört teszek az asztalon, hogy ezúttal a másik oldalán álljak meg, egyik kezemmel megtámaszkodva rajta.
- Használd az eszed, Sangilak! Valóban ennyire ostoba vagy, vagy szimplán megjátszod magad? - teszem fel a kérdést és teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy hamarosan akár a cérna is elszakadhat. Készen állok bárminemű támadásra, izmaim haloványan megfeszülnek.
- Mi egyek vagyunk, Sangilak. Te megtestesíted mindazt, amiben gyengék vagyunk, amiben elbuktunk. Mindazt a szégyent, amit a fejünkre hoztál. Én pedig.. - hagyok pillanatnyi szünetet - én pedig mindazt mutatom neked, ami ahhoz kell, hogy befejezd azt, amit elkezdtél, hogy helyrehozd azt, amit elszúrtál. Nem csak Alignakot taszítottad a mélybe, hanem minden Testvéredet. Az, hogy ma itt tartunk, a te munkálkodásod rothadt gyümölcse. Javíts ki, ha tévedek - kúszik félmosolyra ajkaim párosa, ahogyan rábízom az elhangzottak igazságának eldöntését. Készenlétben állok továbbra is, hogy akár puszta kézzel, akár fegyverért nyúlva, de beteljesítsem azt, amiért ma idejöttem. Ha továbbra sem mozdul, akkor folytatom, bár kétlem, hogy a büszkeség megtestesítője mindenféle tett nélkül tűrné mindazt, amivel szembesítem.
- Válassz hát. Jó neked úgy, ahogyan most van, éled tovább a szánalmas kis életed a csalódással, a bukás tényével, a megannyi csorbával, vagy pedig dönthetsz úgy is, hogy újra megpróbálod, hátha ezúttal jobban sikerül.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sangilak
Szellem
avatar

◯ Kor : 832
◯ HSZ : 228
◯ IC REAG : 215
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : egyszerű farkas alakban is medve nagyságú

Re: Sangilak & Joana // Hétf. Ápr. 20, 2015 6:25 pm

2.


- Ó, dehogynem - súgom vészjósló nyugalommal, szám sarka megrándul. - Ha egyek vagyunk, tudhatnád: a név kötelez és én eleget teszek neki. De áruld, milyen gyengeséget testesítek meg, hm? Ez most valóban érdekel. Befejezzem, amit elszúrtam? - Elmosolyodok és közelebb sétálok, a legkevésbé se zavartatom magam a kőasztalon sorakozó fegyverektől, bár meglehet, túlságosan is magabiztos vagyok. Ettől függetlenül figyelem őt, nem szeretném, ha bárminemű meglepetésben részesítene.
- Emlékszel még, milyen érzés volt, amikor azok a dárdák belénk fúródtak, amikor a tőr átfödte a fejünket és amikor tanácsot ültek felettünk? Az volt az én rothadt gyümölcsöm és Ohanzee. - Az asztal túloldalán állok, két kezemmel a kőre támaszkodok, előre hajolva fúrom tekintetemet az övébe, karmazsinvörös szemem szigorúan szűkül össze, mintha én bíráskodhatnék fölötte és nem fordítva. És ez így is van. Ő nem lehet a bírám. Mert én nem lehetek a magam bírája, ezt megmutatták már nekem, nekünk a Szellemek. Fölöttünk nem mi magunk ítélkezünk, hanem ők. Rendkívül fel tud háborítani olykor, mégis tehetetlen vagyok ellene, s igazán ez szokott dühíteni.
- Már döntöttem, nem tűnt fel? Minden nap a csorbát küszöbölöm, a magam mocskát takarítom és ott vagyok a Testvéreimnek, amikor kell. Annakpok, Kilaun, Tipvigut... dereng? - Ellököm magam az asztaltól, kényelmes mozdulattal veszem fel róla a rettegett dárdát, hű mását annak a számtalannak, amiket a saját Naturalakjaim hajítottak belém. Aztán nemes egyszerűséggel ketté törtem a nyelét a térdemen és hasznavehetetlen, megunt játékszer módjára hajítottam félre, ha mindezt hagyta. - Ez a válaszom.
Nem fogok a múltamnak, a múltamban élni, nem fogom a hibáimat dédelgetni, táplálni, eltörlöm és jóvá teszem őket. Mert én vagyok a Legerősebb, mert én képes vagyok rá.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 301
◯ HSZ : 295
◯ IC REAG : 238
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások


Re: Sangilak & Joana // Hétf. Ápr. 20, 2015 9:25 pm

- Komolyan azt szeretnéd, hogy én soroljam fel? - hökkenek meg, majd ismét elnevetem magam. - Szánalmas. Vesd le kicsit azt a fene nagy büszkeséged és nézz végig magadon.
Magabiztos, ahogyan én magam is. Nyugodtság uralja érzelmeit, ahogyan az enyéimet is. Farkasszemet nézünk egymással, önmagunkkal, a szavait hallva pedig ismét mosolyra húzódik a szám.
- Ó, hogyne emlékeznék. De miért szaladsz annyira előre? Hiszen mindez nem történt volna meg, ha nem buksz el. Ha elég Erős vagy ahhoz, hogy összetartsd az Elsők testvériségét mindazok után, hogy megöletted Őt.
Egy cseppet sem zavar, hogy előrehajol, én magam is hasonlóképpen teszek, mintha nem csupán a külsejét birtokolnám, de valóban tükörképként húzódnék előtte. Bíráskodni akar fölöttem? Hát legyen? Ha így, akkor legyen így, lássuk valóban olyan Erős-e, mint amilyennek mondja magát.
- Kit érdekelnek ezek a nevek! Azt hiszed, bármit jóvá tehetsz mindezzel? Úgy véled így rendben vannak a dolgok? Hogy így minden a helyén van és jól cselekszel? - teljesen nyugodtan teszem fel a kérdéseket, még mintha valódi kíváncsiság is meghúzódna a szavak mögött.
Nemtörődömséggel figyelem, ahogyan felemeli a lándzsát és nemes egyszerűséggel kettétöri a térdén. Igazán szomorú, pedig olyan szép darab volt!
- Kár érte - biggyesztem le az alsó ajkam - Pedig mennyi emlékünk juttatta eszembe! - sóhajtok egy nagyot, majd a kezembe veszem a tőrt és egy gyors mozdulattal lököm le az asztalról a pisztolyt, hogy hangos csörömpölés kíséretében csússzon valahova el a sötétségbe - ha csak ő nem tesz ellene valamit.
- Azt mondod így neked tökéletes megfelel? Akkor gyerünk. Gyere és szabadulj meg tőlem. Szabadulj meg attól az énedtől, melyet minduntalan elnyomsz magadban. Szabadulj meg tőlem és éld a posvány életed ahelyett, hogy valaki olyan lehetnél, aki szerettél volna, akire büszkék lehetnénk! Ahelyett, hogy befejezd azt, amiben egyszer csúfosan elbuktál - ősszeszükül a tekintetem, ahogyan saját képmásomat szemlélem, oldalra lépek az asztaltól, nem kell az, ne legyen köztünk semmiféle akadály. Minden izmom megfeszül, ha támad, hát védekezem, minden mozdulatát árgus szemekkel lesem. Gyere, Sangilak, mutasd meg, mekkora Erő lakozik benned!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sangilak
Szellem
avatar

◯ Kor : 832
◯ HSZ : 228
◯ IC REAG : 215
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : egyszerű farkas alakban is medve nagyságú

Re: Sangilak & Joana // Kedd Ápr. 21, 2015 4:30 pm

3.


~ but you will remember me,
remember me for centuries ~


Kezd untatni a véget nem érő fecsegése és ezt nem átallom arckifejezésemmel is a tudtára adni: teljesen érdektelen és közömbös vagyok a hallottak felé. Tudom. Tudom, mi mindent hibáztam a múltban, hogy mitől voltam alkalmatlan, ez a fajta fejmosás pedig már egy ideje nem működött nálam. Amikor Unalaq kérte számon a változást rajta, felvettem a kesztyűt, mordultam és martam szóval és energiával, mert annyira friss volt még az életre kapott esélyem, a Testvéreim közelsége.
Tisztában vagyok a kötelességemmel, azzal, hogy mit akarok elérni, és mindebben, saját magamban ez a gyenge utánzat képtelen volt eddig megingatni.
- Igen. Sőt, biztos vagyok benne, hogy jól cselekszem. Miért, szerinted nem? Szerinted mégis hogyan kéne a jóvátételt kezdeni, hanem úgy, hogy megteszem azt, amit évszázadokkal ezelőtt elmulasztottam? Nyafogjak a múlton, az árulásomon, a méltatlanságomon és az alkalmatlanságomon? Ezt akarod? - felkaptam a törött lándzsa azon felét, amelyik végén ott hegyesedett az ezüst és felé tartottam, rá mutattam vele. Tekintetem izzott a haragtól, amit az szült, hogy ilyen semmikkel rabolja az időmet és miatta be vagyok ide zárva.
- Akkor emlékezz csak, ezt meghagyom neked, én a jelenemet és a jövőmet figyelem már.
Lelöki a pisztolyt, a markában a tőr, mire felnevetek, hangom ugatós, rekedt, farkasmorgás vegyül belé a végére. Karmazsin szemem összeszűkül, szám, vicsorgásra emlékeztető mosolyba torzult. Megroppant a törött dárda nyele a kezemben.
Ez voltam én: egy törött dárda, szálkás-szilánkosan, de a másik vége, az még tudott ölni, az sértetlen volt, erős és halálos. Engem is összeroppantottak, én is térdre kényszerütem és összeroskadtam, eltörtem a rám nehezedő súly alatt. De itt vagyok. Itt leszek. Legerősebbként - és ezen nekem nincs mit bizonygatni.
- Te engem ne utasítgass! - dörrentem rá, agyarakká nyúlt szemfogamat kivillantva. - Elnyomott én? A nyafka. Ne nevettess, annyit se érsz, hogy saját kezűleg végezzek veled, ha halni vágysz, intézd magad, nekem van jobb dolgom is.
Azzal a láthatatlan fal felé indultam, hogy ha akad bármi mód is az áttörésére, kiderítsem. Yee és Biisa ott voltak kint, ahogy a többiek is.
- És vedd le magadról a bőröm. Szégyent hozol rám.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 301
◯ HSZ : 295
◯ IC REAG : 238
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások


Re: Sangilak & Joana // Szer. Ápr. 22, 2015 1:26 pm


- Soha nem fogjuk tudni jóvátenni a múltbéli ballépést, remélem ezzel tisztában vagy - közlöm kimérten és nyugodtan, nem érdekel, hogy felkapja a lándzsát, hogy a tekintete izzik a haragtól. Ha azt hiszi, azt szeretném, hogy hisztizzen, hogy nyafogjon a múlton, akkor ostoba.
- Hiába tűnik úgy, hogy megbocsátottak, te is tudod jól, hogy nem így van - szavaim elhangzását követően felsorakoznak mögöttem, mind a tizenketten, csalódás ül a tekintetükben és mind a hasonmásomat nézik. Mind minket néznek, a 800 évnyi fájdalommal, melynek okozói mi voltunk. Ha akkor nem bukunk meg, most minden más lenne.
- És mit látsz benne, Sangilak? Mit akarsz látni benne? - hűvösen koppannak a szavak, a Tizenkét Első pedig a semmibe vész, csupán a nyomasztó hangulat marad utánuk, az üresség, a fájdalom, a keserűség, mind szinte tapintható a levegőben.
Közönyösen figyeltem, ahogyan megroppantotta a dárda nyelét, ahogyan tekintete karmazsinba fordult, ahogyan megnyúltak a szemfogai. Gyerünk, had lássam, mi lakozik benned! Mutasd magad!
- Undorodom magunktól - köptem a szavakat, amikor elindult a láthatatlan fal felé, megvetés ült a mondandómban. - Hiába próbálkozol, innen addig nem szabadulsz, amíg nem teszel pontot az ügy végére - nyugodt vagyok, csupán a csalódás ül a tekintetemben és a hangomban is. Undorodom saját magunktól.
- Ott élek benned, én te vagyok, ezen nem tudsz változtatni. Minden, amit itt látsz, te vagy. Azóta ott élek benned, hogy elvesztetted a fiadat, képtelen voltál megvédeni őt. Ott voltam veled, amikor mindenkit ellöktél magadtól. Amikor hagytad, hogy minden tönkre menjen. Amikor a saját Naturalakjaid lázadtak fel ellened. Mindvégig ott voltam veled, mi egyek vagyunk, fogd már fel végre! Neked kell mindezt megoldanod. Vagy tán arra sem vagy képes, hogy szembe nézz önmagaddal? Szembe nézz a lelked mélyére temetett éneddel? Igazán szánalmas…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sangilak
Szellem
avatar

◯ Kor : 832
◯ HSZ : 228
◯ IC REAG : 215
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : egyszerű farkas alakban is medve nagyságú

Re: Sangilak & Joana // Csüt. Ápr. 23, 2015 1:11 am

4.

Lehunytam a szemem, amikor a Testvéreim felbukkantak, állkapcsom megfeszült, halántékomon egyre inkább lüktetett az ér. Fogytán volt a türelmem, ha azt akarta elérni, hogy végleg elveszítsem, remek úton haladt felé, mert ettől a locsogástól már kezdett migrénem lenni. Ne bölcselkedjen nekem, ne oktasson ki, ne szajkózza, hogy hibáztam a múltban és ettől most minden tönkre ment - ennyire én se teltem el magamtól, hogy azt gondoljam, tényleg minden az én vétkem. Ők sem tökéletesek, ezt együtt alakítottuk így, de tény, hogy a kezdőlökés én voltam. Ahol viszont elég ennyi, ott alapjaiban van valami elromolva.
- Az összezúzott fejedet látom - mondtam hangomban fenyegető éllel, immár meg sem próbálva finoman utalni arra, hogy nem kéne tovább jártatnia a száját, mert túljutottam azon a ponton, hogy pusztán untatott. Idegesítően zümmögő légy volt locsogásával. Tikkelt tőle a szemem, ám megfogadtam, hogy amint kijutok innét, kérdőre vonom Sakarit és Säde-et azt illetően, hogy én is ennyit vagyok képes beszélni, vagy ez az elnyomott én az elhagyott cserfességem duzzogása.
Egyek vagyunk.
Lángok módjára csaptak fel körülöttem haragom hullámai. Elindultam felé, nem rohanvást, csak lendületes, határozott léptekkel. Ki vagyok? Mi vagyok? Undorodsz... magunktól? Nincs megbocsátás a felszín alatt? Hibákat halmoztam egymásra a múltban? Hol az erőm? Itt jön.
Ha nem tesz ellene, hát fél kézzel elkapom az állkapcsát, rászorítok, ahogy kartávolságnyira tartom magamtól, kényszerítve rá, hogy felszegje a fejét, védtelenül hagyja a torkát.
- Befejezted? - érdeklődtem, akár egy apa egy hisztiző gyermektől, csakhogy én sose lettem volna képes elnyerni Az Év Apája díjat, így nem vártam meg a válaszát, hogy bármit is reagáljon. - Undorodsz? Pompás. Akkor mindketten jól járunk, ha megszabadulunk egymástól: neked elmúlik az undorod, nekem a migrénem.
Ha valóban egyek vagyunk, úgy nem értem, mi történhetett, hogyan került belém egy ilyen rész és maradt meg ennyi időn át?
Másik kezemben még mindig ott a fél dárda, és ha eddig vagy eztán nem akadályozott meg, úgy gyomrába döftem vele. Nem csak egy szúrás volt, egy pillanattal később ugyanis elkezdtem fölfelé vinni az ezüstös fejet, hogy lassan, kíméletlenül felhasítsam - amennyiben nem tett semmit.
- Szánalmas vagy, Leggyengébb. Nincs szükségem a további siránkozásaidra.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 301
◯ HSZ : 295
◯ IC REAG : 238
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások


Re: Sangilak & Joana // Csüt. Ápr. 23, 2015 8:40 pm

Öblös nevetésem tölti be egyetlen pillanatra a teret, majd mintha elvágták volna hagyom abba és nézek rá. Érzem a fenyegető élt a hangjában, de nem érdekel. Ha valóban ezt látja, ha valóban ezt akarja látni, akkor gyerünk, tegyen érte, ne csak a szája legyen nagy!
Nem is kell csalódnom, érzem a haragját, szinte perzseli a bőröm. Pontosan erre van most szükségem. Támadjon, legyen bátor, legyen erős, tegyen valamit. Lángoljon benne a harag, had érezzem, hogy ér még valamit!
Nem teszik semmit az ellen, ahogyan rászorít az állkapcsomra, tulajdonképpen az sem érdekel, ha eltörné, de úgy tűnik elég kemény a fejem ahhoz, hogy legfeljebb csak repedést okozzon, a csont törésének jellegzetes hangja elmarad. Nem ellenkezem akkor sem, amikor felemeli a fejem, tulajdonképpen teljesen szabaddá és védtelenné válik így a nyakam, de talán van benne annyi, hogy megküzdjön és ne döfje át a torkom. Igencsak gyáva húzás volna.
Groteszk vigyorra húztam a szám a szavait hallván, éljen csak abban a hitben, hogyha itt most végez velem, akkor örökre eltűnök. Szép álom lenne, ugye? Ott fogok élni benne, ott fogok élni benned, Sangilak, hiszen hozzád tartozom, egyek vagyunk, nem olyan könnyű megszabadulni tőlem.
Az ezüst égeti a bőrömet, a húsomat, ahogyan a lándzsát belém döfi, morgás tör fel a torkomból, ám én sem teketóriázok sokat. Szabad kezemmel az állkapcsomat fogó kezére fogok, erősen markolva rá az alkarra, talán csontot is török, nem érdekel, egy a cél, hogy ne tudja elhúzni, kitépni a szorításomból a karját. A másik kezemben még mindig ott a penge és az előbbi mozdulattal egy időben, lemásolva az ő mozdulatát döföm bele a gyomrába a tőrt, ha nem tesz ellene semmit és ahogyan a lándzsa egyre feljebb halad, úgy a tőrt is felfelé húzom. Belemozdulok, előrébb lépve, csússzon még mélyebbre a dárda, ahogyan a tőrt is markolatig nyomom a puha húsba. Ha én megyek, te is jössz velem.
~ Pontosan annyira vagyok Gyenge, mint amennyire Erős és te is pontosan annyira vagy Erős, mint amennyire Gyenge. Ne is próbáld tagadni. Te is tudod, hogy így van. ~ mivel beszélni nem igazán tudok és mindenképpen szeretném, hogy értse a szavaimat, egyszerűbb, ha gondolatban közvetítem felé a mondandómat. Lehet valaki egyszerre a Legerősebb és a Leggyengébb? Persze, hogy lehet. Itt áll előttem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sangilak
Szellem
avatar

◯ Kor : 832
◯ HSZ : 228
◯ IC REAG : 215
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : egyszerű farkas alakban is medve nagyságú

Re: Sangilak & Joana // Csüt. Ápr. 23, 2015 9:22 pm

5.

Nem törtem el az állkapcsát egyelőre, helyette a dárda ezüstös hegyét döftem belé, hadd érezze a régi kínt, ha már ennyire a múltban ragadt, miközben a karomat szorongatja. Csakhogy míg én régivel, ő újjal ajándékoz meg engem, és ez már némileg kedvemre valóbb, mint az eddigi üres fecsegés és szájtépés.
Éget és kínoz az ezüstpenge, ahogy felhasít, mozdulata az enyémmel párhuzamos, mégis csak azon a ponton állok meg, amikor tudom, hogy ha tovább megyek, egyszerűen kifordulnak a beleim. Az én fegyverem szélesebb sebet ejt, de nem pillantok le megnézni, hogy mennyire és mit befolyásolhatott, csak tartom egy helyben.
- Ezt majd felírom valahova - mosolyogtam rá örömtelenül. - De ki engedte meg, hogy a fejembe piszkíts? - húztam össze a szemem, ezzel egy időben, a pillanat tört része alatt változtattam át félig a karom és roppantottam össze, téptem le a az állkapcsát.
Csont, bőr és inak maradtak a markomban, ahogy a mozdulatot és a bele vitt erőt felhasználva ugrottam hátrább, hogy kikerüljek a tőr útjából. Több mint elég ideig volt az a penge a hasamban, bár sajnáltam, hogy a dárdától így én is megszabadítottam.
Nem várok, sose voltam türelmes fajta, így miért épp itt és most változtatnék ezen? Fájt a hasamon végigfutó seb, ami az ezüstnek hála, nem gyógyult vérfarkastól megszokott módon - ahogy az ő sérülése sem. Nem hezitáltam, a csonka dárdát felé hajítottam.
Hiába céloztam viszont szándékom szerint a bal szemére, rég volt már ehhez hasonló fegyver a kezemben, s nem is szántam időt a precíz célzásra, hogy a dárda állapotát ne is említsem. Hirtelen tett volt, reflexből jött, ösztön vezérelte.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 301
◯ HSZ : 295
◯ IC REAG : 238
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások


Re: Sangilak & Joana // Csüt. Ápr. 23, 2015 10:09 pm

Válaszolnék, valami kifejezetten frappánsat és kedveset, már a nyelvem hegyén van a gondolat, amikor olyasmire szánja el magát, amire egyáltalán nem számítottam. Keze megduzzad, hogy aztán hatalmas mancsával roppantsa össze és tépje le az állkapcsom. A hirtelen elmémbe hasító fájdalom, a lendület, az eltökéltség és az a cseppnyi lélekjelenlét, ami a brutális támadását követően még megmarad bennem, elősegíti, hogy ahogyan hátrébb húzódik, felrántsam a tőrt, mielőtt kicsúszna ujjaim közül. Hogy ösztönös-e, vagy tudatos-e a mozdulat, nem tudom. Talán mindkettő egy kicsit. Fogalmam sincsen, hogy mikor csúszik ki ujjaim közül a markolat, sikerül-e egyáltalán felrántani, legszívesebben a szívéig hasítanám a nyamvadt testét, de legalább a belei ömöljenek erre a mocskos világra!
Térdre rogyok, tudom, hogy innen már nem sok kiút van, az időm is véges, egyre csak ketyeg az óra, mert sajnos semmi sem tart örökké. Elbuktam. Látom, ahogyan felemeli a kezét, majd repül a törött lándzsa. Mindig is jól vadásztunk, miért pont most ne sikerülne?
Félrehajolnék, ha tudnék, de nem teszem, talán nem is igazán akarok. A lándzsa célt ér, kíméletlenül hasítva fel a szemüreget és fúródik át a koponyán. Precíz munka, gyors halál.
Zuhanás közben megy végbe a változás, kisebb leszek, fehérré fakul a bőr, vértől vöröslő szőke tincsek omlanak a vállamra. Tompa puffanással ér földet a tetoválásokkal borított test, meglévő szeme élettelenül mered a semmibe. Ennyi volt hát..

Tark vagyok. Tark voltam. Nem is vágyhattam volna szebb halált annál, minthogy „csatában” veszítsem életem, még akkor is, ha aljas szándék hívott a küzdelemre. Én minden tőlem telhetőt megtettem.
Csend és nyugalom. Hiányozni fog mindaz, amit hátrahagyok, de egy cseppet sem félek attól, ami rám vár. Cseppet sem félek a haláltól, hiszen Erős vagyok. Előretekintek, abba a gyönyörű fehérségbe és akkor ott látom őket. Darren, Lilianne, Lynx, a bátyám, ki gyerekkoromban adta az életét azért, hogy élhessek. Remélem büszke vagy rám, remélem nem hiába való volt az áldozatod és te is ugyanolyan elégedetten tekintesz vissza mindarra, amit magam mögött hagyok. Mind mosolyognak és várnak rám. Jó lesz nekem ott. Hívogató melegség, csábító békesség.
Annyi mindent kaptam, annyi minden hiányozni fog. Mi lesz a kicsi Ginette-el? Remélem nem fog megfakulni a mosolya, a vidámsága. Most szinte te leszel a legnagyobb.. Vigyázz majd a többiekre helyettünk is. Mindenkire, Phil-re, a többiekre. Egon, az újdonsült oldalmelegítőm, remélem megőrzi az emlékem és az együtt töltött vidám perceinket. Hiányozni fogtok..
Elfogadom a felém nyújtott kezet. Bátran lépek közéjük, mosollyal ajkaimon. Mert Erős vagyok. És mindig is az leszek.


// <3333333333333333 //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sangilak
Szellem
avatar

◯ Kor : 832
◯ HSZ : 228
◯ IC REAG : 215
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : egyszerű farkas alakban is medve nagyságú

Re: Sangilak & Joana // Vas. Ápr. 26, 2015 12:34 am


Eltaláltam, de nem éreztem diadalt. Ez volt a legkevesebb talán, ami tőlem elvárható: szemrebbenés nélkül kivetni magamból valamit, ami csak visszatart. Hasamra szorított kézzel álltam és néztem a földre rogyó alakot, aki lassan kezdett visszaváltozni. Látomásból ismertem csupán, a Sakari mellett töltött évekből. Szemem enyhén elkerekedett: az örökségem... Ráadásul ő meg sem érdemelte volna.
- Lelj békére, bátor Harcosom.
Nem sokára követlek.

Pokoli fájdalom hasít lapockámat ékesítő kör-tetoválásomba, a jel úgy izzik, minta csontomig akarna marni, a fizikai fájdalom pedig apránként marja be magát sav módjára a lelkembe is. Négykézláb állva zihálok, alattam a hó saját véremtől latyakod, ám ez foglalkoztat a legkevésbé. Hulljon belőlem cseppenként, hagyjon el teljesen, most nem számít, hisz hogy törődhetnék a saját létemmel, amikor a Testvéreim elmúlása tép?
Érzem Annakpok szabadságát a semmibe veszni erről a világról, a provokatív dac megkopását, emlékké fakulását. Többé már nem fordulok sarkon, mert véleményem szerint hozzánk méltatlanul viselkedik. Többé nem zavar fel az éjszaka közepén, hogy egyedül magának követelje figyelmemet, saját csontjainak porrá zúzó erőmet. Nem kérdezhetem, milyen érzés ennyi éven át csak egyet szeretni.
A kisöcsém... miért hallgat? Hova tűnt a békés hang, ami csak tovább hergelt mindig, de elérte, hogy legalább alkalmasabb időpontig elodázzam hirtelen haragom szülte ökölcsapásomat. Hiszen te is épp csak visszatértél, neked nem lett volna szabad ilyen korán távozni, hallod?
Nem markolom a hasam, a tetoválás jobban fáj, a pereménél saját bőrömbe mélyesztem karmaimat, le akarom tépni, de nem megy. Ez az, ami még hozzájuk köt. Hadd érezzem, hadd fájjon az újbóli elvesztésük, hisz megérdemlem, hogy most ők menjenek előre. Hátrahagytam őket, magamon kívül egyikükkel sem törődve, hát ne maradjatok adósaim! Nem maradtok... jöttök még, sokan sorra törlesztetek, és én zihálva nyelem a levegőt, hogy még egy kicsit bírjam, mert tudnom kell, kik várnak majd, hogy lesz hova mennem ezúttal és nem csak a végtelenbe nyúló semmi vár abban a zajos magányban.
Félek. Nem szabadna, mégis félek. Most ti is bíráim lesztek? Ugye már jobb voltam, mint legutóbb!
Eska köde szertefoszlik. És ezt rajtunk kívül nem tudja senki más, nem érzi senki más. Mert nekünk sose volt láthatatlan, mi mindig láttuk. Szeretném a bocsánatát kérni, amiért legutóbb olyan megvetően néztem rá. Bocsánatot kérni, amiért a bálon jelenetet rendeztem Kilaunnal. Remélem még megadja nekem... Remélem, nem egyedül, nem láthatatlanul haltál.
Fojtott, fájdalmas nyögés szorítja össze torkom, a tetoválás izzása nem csillapodik, s szinte összerogyok. Nagojut. Hiába laktunk együtt, sose ültem ki melléd ugyanúgy, mint hajdanán, mert túlságosan lefoglalt, hogy a várost érezzem és tapasztaljam, hogy annak csodáit igyam. Pedig ha csak egyszer is utánad mentem volna, ha csak egyszer beszéltünk volna akár úgy, mint rég, szavak nélkül, akár ki nem mondott elárulásával, talán a te sorsod is más lett volna. Talán nem érezném a húgom veszteségét. Elmondtam volna, hogy nem kell félni a haláltól. Sokkal dühítőbb, mint amennyire fáj, ne félj, ha már én reszketek, mert érzem, ahogy egymás után haltok.
Dühösen üvöltök, hangom felveri a környék némaságát, szinte belefájdul a torkom, pajzsom minta sose lett volna úgy dobom le magamról, nem törődve semmivel. Hallja, fogja fel mindenki Sangilak haragját, amit már megint az az ostoba Álomkóros vívott ki. Feladtad, igaz? Barom. Az arcát püfölném ököllel, hogy értse meg végre, miért érdemes élnie, hogy szedje végre össze magát, hiszen mindenki mellette áll. De nincs itt, így csak a fagyos földet ütlegelhetem. Miért nem fog fel soha semmit? Miért nem értette meg a szándékaimat? Nem, egyszerűbb eldobni, ugye? Mintha minden mindegy lenne...
Mi ez a vérszag? A kör...
Egy pillanatra megbénulok, majd lassan tekintek a forrás irányába, habár meg se kéne néznem, anélkül is biztosan tudom, kinek a látványa fogad majd. Nem érdemeltem meg, hogy utánam rohanj. És te nem a halált érdemelted, pont te? Kiért áldoztad fel magad, mondd! Súgd meg nekem, csak várj, amíg odaérek hozzád.
Visszaveszem farkas alakomat, nem törődve a sebek húzódásával, állapotom további romlásával. Két lábon nem bírnék odabotorkálni hozzá, így se megy könnyen - minden lépésnél mintha tovább hasadna hasamon a seb, tekintélyes vérnyomokat hagyva magam után. Egy örökkévalóságnak tűnik, mire elérem őt, akkor azonban összerogytam mellette.
Talán lett volna esélyem még segítséget hívni, vagy elbotorkálni a házig, de minek? A magam javára? Mert őt már nem lehetett megmenteni és különben is...
~ Egyszer már elhagytalak. Téged és a többieket is. Többé nem teszem ezt, Yee, jó? Itt maradok veled, hogy ne fázz.
Néma csend fogadott, nem felelt, nem éreztem őt, kedves energiáit - pedig azt ígértem, megvédelek, ne haragudj rám, Yee. Letelepedtem, szorosan mellé feküdtem, mintha valóban érne még bármit is, hogy megosztom vele testem hőjét. Ám akkor sem moccantam.
Vele maradtam a legvégéig.


Tajtékos dühvel török előre, takarodjon minden kósza lélek az utamból! Beléjük kapok, valahol örülve, hogy nem vagyok egyedül, ugyanakkor haraggal, amiért ők is ide jutottak. Nekik nem kellett volna, nekik nem lett volna szabad. Miért adtátok fel? Mit kerestek itt, miért kerültetek ide? Ez az én előjogom, én vagyok, aki esztelen vakmerőségében újra és újra elbukik, hogy aztán ugyanazokat a köröket futva valahogy mégis egy kicsit előrébb jusson. Ti jobbak vagytok ennél, jobbak vagytok nálam, nem? Azért nem hagytátok, hogy vezér legyek, mert ismertetek, jókor fogtatok vissza, közös erővel - Ti erősek vagytok! Nem itt lenne a helyetek...
Testetlen üvöltés vagyok, ami Alignakot hívja, az Apát, aki egy álomnak tűnő korban képes volt arra, hogy szeretettel lapogassa meg a hátam egy jó vadászat után - és én büszke voltam már ennyitől is. Aki a borzalmas jelenben megölette annyi Testvéremet. Hogy merte? Felé kapnék, dühödten esnék neki, de kevés vagyok, nem érem el, csak kacagás a válasz fuvallatnyi kísérletemre, majd érzem, hogy zuhanok.
Szeretném magamat üstökösként látni, de az én fényem nem ragyogó, ha valaki tőlem kér, annak a kívánsága nem teljesül. Nem úgy, ahogy kéne. Zuhanok és nem érzem a szelet. Zuhanok és tudom, hogy semmit se fogok érezni a földet érésből. Zuhanok... de tudom, hova akarok becsapódni.
Bő egy év. Ennyi jutott. Gyűlöllek, Apám. Gyűlöllek, amiért megölted a Testvéreimet, amiért megöletted velem az utódom, amiért tönkretettél és megmérgeztél mindent, ami ifjúságunkban fontos volt nekünk. El foglak árulni téged újra és újra, ahányszor csak szükséges azért, hogy legyen majd egy kor, amiben az árnyékod nélkül élhetünk mi, a Tizenhármak, az örökségünkkel együtt.
Addig viszont...

Forrongó energiáimmal ellentétes a hűvös érintés, amivel "kezemet" a vállára teszem. Közönyös és érdektelen az arca, a felfordulás közepén se esik szét és én büszke vagyok rá. Most sem fog, tudom, hisz ismerem és az én leszármazottam a húgával együtt. Nem fog csalódást okozni, inkább talán én neki, amiért ilyen kevés időre hagytam neki nyugtot. Vagy épp fordítva: most majd pihenhet, hisz megszabadult egy nagyra nőtt gyerek sutaságától, nyűgjeitől, szeszélyes, kiskirályra valló kérésáradatától.
Szükségem van rád, ez az utolsó kérésem így a végén, még ha csak sugallat is vagyok, nem több. Szól Säde-nek - szükséged lesz rá, a segítségére, és neki is rád, mert tudnotok kell, egyszerre kell megtudnotok, hogy egyikőtöket se terhelje a mese továbbadásának kötelessége. Meg kell nézned a házat. Körül kell nézned az erdőben. Követnetek kell a hatalmas mancsnyomokat. Kérlek... Senki másra nem bíznám rajtatok kívül: temessetek el.
Utána pedig beszéljetek az őrzőkkel: a Tetoválómesterre hosszú éjszaka vár.


// sírós <333333333333//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: Sangilak & Joana //

Vissza az elejére Go down
 

Sangilak & Joana

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: 2015 :: Vörös Hold 2015 :: Hardcore-