HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
AKTÍV KARAKTEREK
68 TAG 31 FÉRFI 37 NŐ
FAIRBANKSI FALKA
19 TAG 8 FÉRFI 11 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
17 TAG 7 FÉRFI 10 NŐ
ŐRZŐK
18 TAG 10 FÉRFI 8 NŐ
EMBEREK
5 TAG 2 FÉRFI 3 NŐ
VÉRVONALFŐK
9 TAG 4 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legszomorúbb:

...A Legjobb Bónusz:



írta  Daphné Seward Today at 9:40 am
írta  Michael Cooper Today at 12:14 am
írta  Michael Cooper Today at 12:13 am
írta  Celeste M. Hagen Yesterday at 11:40 pm
írta  Sarah Youngmay Yesterday at 10:30 pm
írta  Sarah Youngmay Yesterday at 10:15 pm
írta  Timothy Keldron Yesterday at 1:29 am
írta  Rebecca Morgan Szer. Nov. 22, 2017 11:14 pm
írta  Sophie Lydia Rhodes Szer. Nov. 22, 2017 10:09 pm
írta  Rocky Szer. Nov. 22, 2017 7:32 pm
írta  Michael Cooper Szer. Nov. 22, 2017 4:39 pm
írta  Agnes J. Harlow Kedd Nov. 21, 2017 8:59 am
írta  Agnes J. Harlow Hétf. Nov. 20, 2017 10:55 pm
írta  Jennifer Wainwright Hétf. Nov. 20, 2017 9:39 pm
írta  Daisy Corina Lacroix Hétf. Nov. 20, 2017 9:29 pm
írta  Daphné Seward Hétf. Nov. 20, 2017 9:11 pm
írta  Daisy Corina Lacroix Vas. Nov. 19, 2017 7:52 pm
írta  Primrose Trevelyan Szomb. Nov. 18, 2017 11:58 pm
írta  Darren Northlake Szomb. Nov. 18, 2017 2:34 pm
írta  Wyatt L. Quinn Szomb. Nov. 18, 2017 11:06 am
írta  Celaena McDonald Szomb. Nov. 18, 2017 10:20 am
írta  Kyle Prescott Csüt. Nov. 16, 2017 8:43 pm
írta  Alignak Csüt. Nov. 16, 2017 8:06 pm
írta  Daisy Corina Lacroix Csüt. Nov. 16, 2017 11:33 am
írta  Darren Northlake Hétf. Nov. 13, 2017 8:47 pm
Darren Northlake
 
Jackson Carter
 
Michael Cooper
 
Alignak
 
Primrose Trevelyan
 
Rebecca Morgan
 
Daisy Corina Lacroix
 
Rocky
 
Catherine Benedict
 
Hans Elfman
 

Share | .












 

 Unalaq & Sofia

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6690
◯ IC REAG : 8489
Unalaq & Sofia // Szomb. Ápr. 18, 2015 3:09 pm

Unalaq & Sofia






- Tudom, hogy nem tudlak megállítani bátyám. De hogy ártatlan emberek? Miért?
Ősi nyelven visszhangozza be a testetlen alak lágy hangja a végtelen üres, fekete teret. A teremtés nyelve ez, szavainak hangzása lassú folyamként alakít hosszú hangsorokat, megértésére pedig csak azok képesek, akik ott voltak akkor, amikor minden elkezdődött. Akik birtokolják a tudást és a hatalmat.
- Bolond vagy, ha azt hiszed, létezik még ártatlan lélek a világukban. Menj innen! Gyenge vagy ahhoz, ami most következik. Felsorakoztattam a katonáimat, számukra már nem létezik visszaút.
***

Az éjszaka sötétje már hosszú órákkal ezelőtt a városra borult, a Hold ezüstös fénye lassan, ám határozottan színezte véressé az éjszakai eget. A házak ablakaira ereszkedő függönyök szálain át vörös és fekete árnyakban kelt táncra minden berendezési tárgy, bútordarab. A végtelen hegycsúcsok domborulatain, az életet lélegző fák rengetegében vérszínben tündököl a hó, a Chena és a Tanana jegébe bordó barázdákat karmol az idegen fénysugár. És nem történt semmi.
Csend van. Talán már alszol. Talán aludni készülsz, vagy most indulsz haza a munkádból. De a Hold istenének sápadt arca régen szerzett sebeitől véresen figyel, némán szúrja tarkódat üres tekintete, dobhártyáidra feszítő nyomással nehezedik a vészjósló csend, vállaidra ül a tény: a ragadozó lecsap ma éjjel.
Láthatod, ha akarod. Tiszta tekintettel meredhetsz rá, az égboltot uraló entitásra, faggathatod üvöltve vagy magadban céljairól. Kérheted, hogy sújtson le rád. De ő csak hallgat. Nem szól, nem felel, nem tesz semmit, csak jelen van: és ez pontosan annyira vészjósló, mint a világra köpött harag, amit ilyenkor annyira szeret szabaddá engedni.
Talán már nem is foglalkoztat. Talán már elfeleded Őt, aki ott ül az égi trónon, dacolva zárod magadra elméd kapuját. Főjön meg a bosszújában! Kegyelemért fohászkodsz. Telefonálsz. Rohansz, hogy szeretteid épségéről megbizonyosodhass.
Három.
A szívverésed felgyorsul, paripák vágtáznak végig lelkeden, tagjaidba zsibbadást fecskendez a félelemtől felszabaduló adrenalin.
Kettő.
Pupilláid kitágulnak, hogy szinte feneketlen mélységükbe zuhanjon a vörös fény. Egy szúrást érzel a mellkasod tájékán, rideg, fagyos verejték fakad bőröd alól - a tested zsibbadása szinte már illúzió. A te tested még egyáltalán? Létezik még neked olyanod? Hiszen minden olyan félelmetesen könnyűvé válik a pillanat leforgása alatt. A gravitáció póráza már nem köt a bolygó közepén fortyogó lávatenger felé. Vágyod és retteged az élményt. Elmész, és tudod, hogy a végállomásod tökéletesen tehermentes, béklyói nem tartanak fogva már a létezésnek. Csak a fehér fény van, világosság, boldogság és beteljesülés.
Egy.
Fizikai tested rongyként hever ott, ahol éppen hagytad. Alvás közben a saját ágyadban, az erdő, az utca közepén. Félned kellene. De a halálban érzett megnyugvás egyelőre csak keserédes szomorúsággal emlékeztet mindarra, amit magad mögött hagysz. Elhagyod a tested, és ha valaki a segítségedre sietne... Alig érezné a pulzusodat.
***

Egymás mellett felsorakozva, érzelemmentes arccal tekintenek előre Alignak katonái. Látják egymást, tudják, hogy kik ők. Csupán egyetlen pillanatra tölti meg szívüket a rettegés, amint felfedeznek egy-egy ismerős arcot.
Matthieu, Darren, Gina, Henry, Joana, Michelle, Emma, Abigail, Kate, Rocky, Claude, Sofia, Emett, Xavier, Lynx, Ryan, Victoria, Noah, Blake, Dana, Alice, Eleanor, Masako, Naomi, Pandora.

A sereg készen áll. A fejük fölül, a végtelen feketeség semmijéből színpadi reflektorként széles körben világítja meg külön-külön mindüket a fehér fény.
- Lépjetek előre!
Előreléptek. Szolgálatkészen, engedelmeskedve álltok meg saját fénykörötök közepén egy szürke kőasztal előtt.
Vörös szaténpárnákon érintetlenül pihen három fegyver. Az ezüsthegyű lándzsa - gyors és távoli halál okozója. Az ezüst tőr - kegyetlen közelségből szántja át a húst, töri át a bordákat és sebzi fel a szívet. Az ezüsttel töltött pisztoly - legyen dicső és bátor, aki saját fejéhez tartván pecsételi meg a sorsát.
Mellettük finom, hófehér selyemkendő nyugszik. A katona mindig megtisztítja a fegyvereit.

Egy hirtelen pillanatban megfeszül a testetek, és ha körbenéztek, nem csak magatokról tudjátok majd, hogy más testként tűntök létezni, de a társaitokról is.
Eska, Annakpok, Biisaiyowaq, Anguta, Sangilak, Eeyeekalduk, Sura, Kilaun, Nagojut, Tipvigut, Kaskae, Unalaq, Liliane, Lester, Savannah, Jennifer, Goran, Isabelle, Duane, Rahim, Paloma, Sam, Zachary, Payne és Philip vagytok. Az egyetlen közös bennetek a cinkos mosoly, mielőtt gyors egymásutánban a kőasztal másik oldalán, magatokkal szemben ott nem terem az, akinek testét és életét birtokoljátok. Akit ma térdre fogtok kényszeríteni.

Ahogy az áldozatok tükörképként manifesztálódnak saját, néma másaik előtt, tökéletesen tudatában vannak annak, hogy nincsenek egyedül. Mindenkiből kettőt látnak, ám ha kísérletet tesznek egymás megszólítására, hangjuk tovaszáll, egymást megérinteni, helyetekről elmozdulni képtelenek vagytok.
A benneteket megvilágító fénysugár egyre csak szűkülni látszik, egészen addig, amíg nem marad más, csupán a saját tükörképetek, és a köztetek feszülő kőasztal a párnákon nyugvó fegyverekkel. A fényen túl semmi sem vár, csak a feketeség és a csend, nem láttok és nem hallotok már senki és semmi mást. Egészen addig, amíg Alignak katonája szót nem emel, hogy beteljesítse a Hold Istenének parancsát.

Nem álmodtok. Nem a saját elmétek tart fogva benneteket. Ingatagon álltok élet és halál határmezsgyéjén, egy köztes világban a szellemlét és a fizikai világ között. Ott, ahol Alignak ereje kiteljesedhet. Ott, ahol a gondolatnak teremtő ereje van.
Bármit is tesztek a Határvidéken, a fizikai testetek fogja elszenvedni azt. Az itt szerzett sebesülések a hátrahagyott testeken is megjelennek majd, és csak erőtöktől függ, hogy elvéreztek-e. Hogy itt ragadtok-e a létezés ezen síkján, vagy a megszállás végeztével visszatérhettek-e a fizikai világba.
Felébreszteni odaát senki sem tud majd benneteket. Az orvosi segítség, a beavatkozás csak ront a helyzeten - ha valaki megpróbál ellátni benneteket, csak még több vért fakaszt, a belétek injekciózott orvosságok csak gyengítik a test és lélek közti "köldökzsinórt", ködösítik a tudatot és növelik a soha vissza nem térés esélyét.


A hozzászólást Alignak összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Ápr. 24, 2015 8:33 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
avatar

◯ Kor : 206
◯ HSZ : 224
◯ IC REAG : 165
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetőtől talpig Nike cuccokat viselek általában, és fejhallgatót
Sose figyelj a színpadra, Te csak Táncolj! Ha táncolsz, a színpad fog figyelni Rád! Mert a színpad is Te leszel.
Re: Unalaq & Sofia // Hétf. Ápr. 20, 2015 7:38 pm

- Igen, majd hívlak... - Integettem ujjaival a hímnek, aki még egyszer visszapillantott a szobám ajtajából, mielőtt kilépett volna. Elégedetten nyújtóztam végig az ágyamban, dagonyázva még kicsit a hotelszoba szextől fűtött levegőjében.
Nem volt rossz menet, de kétlem, hogy valóban hívnám még. A tartalékok között azért elfér -szögezem le magamban, aztán ledobom magamról a takarót, hogy felkeljek az ágyból, de a mozdulat felénél megmerevedek. A légzésem kihagy, dobhártya szaggatón hallom saját szívdobbanásom, majd ájultam rogyok vissza az ágyra...
***

Ködként gomolyog körülöttem a fény. Élvezve a tündöklést húzom ki magam, és lépek közelebb az asztalhoz. Büszke, istennői tekintettel pillantok körbe, mígnem tekintetem az előttem állón állapodik meg.
- Mivé lettél Unalaq? - A Nyugati szél vikingek közt istennőként tisztelt önmagával nézhet szembe.
- Elfeledted hát a feladatod? Én soha nem puhultam el, soha nem puhulnék el, ha hagynád, hogy ismét én irányítsak. Csak halvány árnyéka vagy annak, aki kezdetben voltál. Ami én voltam. Várakba, és kastélyokba veszed magad. Haszontalan giccs mindaz. Csak tárgyak! És az örökséged? Régen foglalkoztál velük. Én foglalkoztam velük! Felkaroltam, és célt adtam a létezésüknek. De te? Élettelen anyagokat formálsz. Te is élettelenné váltál. Hová tűnt dicső fényed? Mit tettél velem? - Ujjaim a tőr markolatára siklanak, és lassan felemelem az asztalról. Hirtelen mögötte termek. Érezheti tarkóján forró leheletem.
- Tudod még egyáltalán használni, vagy már ezt is elfejtetted Nyugati szél? Megmérgezett az emberek tunyasága, érdektelensége? - Hangom alig hal el, már ismét előtte állok.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Unalaq
Szellem
avatar

◯ Kor : 832
◯ HSZ : 212
◯ IC REAG : 213
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Unalaq & Sofia // Kedd Ápr. 21, 2015 7:17 pm

1.

A nappali ablakának függönyén át is tökéletesen látszik a kinti éjszakai égbolt. A hold vörösen ragyog fel, gondolataim csak e körül forognak, és arra gondolok, ami tavaly ilyenkor történt. Pontosan tudtam, hogy minek az évfordulója van ebben az áprilisban is, ahogyan szerintem minden testvérem felkészült a legrosszabbra, hozzám hasonlóan. Sura elment valahová a természetbe, ám én nem mozdultam. Azt akartam, hogy amikor bekövetkezik a baj, senkire ne jelentsek veszélyt. Itt biztonságban van tőlem mindenki, amíg csupán üvegen keresztül bámulom a holdat, kárt nem teszek sem magamban, sem másban.
Úgyis el fog jönni, ez nyilvánvaló volt számomra. Eljön majd, mert nem hagyná ki az újabb lehetőséget, hogy bosszút álljon. Hogy milyen formában, az remek kérdés volt, engem is nagyon érdekelt volna. Én azonban türelmesen vártam az újabb találkozást, még akkor is, amikor a testem összerogyott, félig leszakítva a mellettem lévő függönyt.


Amint tudatomra ébredek, az első dolog, ami szemet szúr, az a körülöttünk lévő pár ember. Az összes Testvérem jelen van, és amikor Surát is kiszúrom, igyekszem eljutni hozzá valamiképpen, ám akadályoz egy láthatatlan falszerű valami. Nem vagyok képes rá, a hangom egyből elhal, a tehetetlenség pedig felkorbácsolja a dühömet. Tekintetem Sangilakra villan futólag, de mintha ő sem látna, magamra maradtam. Ez ugyan sohasem okozott gondot, ám végignézni a családom, a leszármazottjaink halálát, már nem voltam hajlandó.
Pár pillanatba telik csupán, miután látóterem elhomályosodik a körülöttünk lévők irányába, hogy rájöjjek, nem vagyok egyedül. Egy asztal áll impozánsan előttem, rajta fegyverek, melyek láttán felvonom a szemöldökömet, majd a túloldalon álló, szőke hajú jelenségre emelem pillantásomat. Fájón ismerős vonások, pontosan emlékszem arra a pillanatra, amikor először láttam meg őket, és azt is nagyon jól tudom, amikor már a fodrozódó víz tükrében rám tekintett vissza ez a tükörkép. Freya.
- Azzá, amivé lennem kellett! – jelentettem ki magától értetődően, kissé még mindig összezavarodva. Valami rémlett a vörös holdról, ám figyelmemet a bútor túlsó felén álló nő kötötte le. – Mit keresel itt? Te nem lehetsz itt… - ráztam a fejemet tagadóan, hiszen tényleg nem volt lehetséges. Az őrző, akivel a testet cseréltem, már régen holtan kell, hogy feküdjön. Valahol Japánban, a cseresznyefák árnyékában, ahová emlékszem, hogy szerette volna temettetni magát. Ő nem lehet itt, mert az azt jelentené, hogy valami nagyon nagy baj történt odaát, a szellemvilágban. Vajon mekkora erre az esély?
- Soha, életem egyetlen pillanatában sem felejtettem el, hogy ki vagyok, és mi a feladatom – egyelőre még higgadt maradtam, csupán szigorú arckifejezésem, kissé gőgös, lenéző pillantásom maradt meg. – Csupán látszat számomra, nem több. Nem szokásom megfutamodni, harcos vagyok! – két karomat összefontam magam előtt, hátam kínosan egyenes lett, mint aki karót nyelt, tartásom azonban királynői volt inkább, nem pedig merev. – Mást sem teszek, mint velük foglalkozom, az ő érdekeiket nézem. Ha az vagy, akinek állítod magad, akkor ezzel te is tisztában vagy. Mit gondolsz, miért tértem vissza a halálból? Okkal jöttem, a szellemek okkal küldtek vissza! – higgadtságom továbbra is maradt, noha belül szépen lassan kezdett fortyogni a lávaszerű düh.
- Ha használni akarod, tedd meg! – sziszegtem, szemernyi félelemérzet sem volt bennem. Egyszer már megöltem saját magam, hát nem okozna gondot megtenni újra. – Sohasem voltál istennő, soha nem is leszel, a neved ellenére sem. Akkor azt hittem, hogy isteni küldetésem van, ám én most sem játszom vezetőt az enyéim között. Segítem őket a háttérből, mialatt többet tettem értük, és ugyanakkor az emberiségért együttvéve, mint amennyit te valaha is képes volnál! – léptem egyet felé, fenyegetően, dacosan. – Jóval többre vagyok képes, mint amennyiről te csak álmodhatnál! Tégy hát próbára, „Jelenés”, és meglátjuk mennyire tunyultam el! – ujjaim a tőr pengéje köré kulcsolódnak, úgy rántom fel, meglazítva kicsit a szorítását.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 206
◯ HSZ : 224
◯ IC REAG : 165
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetőtől talpig Nike cuccokat viselek általában, és fejhallgatót
Sose figyelj a színpadra, Te csak Táncolj! Ha táncolsz, a színpad fog figyelni Rád! Mert a színpad is Te leszel.
Re: Unalaq & Sofia // Szer. Ápr. 22, 2015 1:49 pm

1.


- Neked nem kellene itt lenned, mert nem érdemled meg. – Hangom csalódott szomorúsággal csendül, valóban úgy érzem, hogy a másik felem nem úgy éli az életét, ahogy azt élnie kellene.
- Azért vagyok itt, hogy felnyissam a szemed. Nincs tovább. Át kell nekem engedned az irányítást. – Szavaim olyan magabiztosan és határozottan csengnek, mintha tudnék valamit, amit ő nem. Épp úgy, ahogy annak idején a szikla tetején állva beszéltem az amazonoknak. A tartásom büszke, hiszen van mire büszkének lennem. Jobban, mint Neki…
- Egy harcos harcol, és nem fúj visszavonulót. Nem pihen meg selyemkárpitok között. Egy harcos kiáll az eszmékért, amikben hisz. Én egy percet se vesztegetnék holmi szobrokra, ha a mieinkről lenne szó. Nem állsz mellettük ténylegesen. Nem tanítod őket, nem tökéletesíted a tudásukat. Hogy lehetnél így igazán büszke rájuk? Csak a legjobbtól tanulhatnak. Hová lett a dominanciád? Én még mindig domináns vagyok. Te pedig… művész? – Lesajnáló mosoly jelenik meg a szám sarkában.
- Elhitetted velük, hogy kiválasztottak, hogy olyan ajándékot birtokolnak, amilyet soha senki! Nézd meg őket most. Alárendeltek a hímeknek. Ugyanaz a lemez. Semmit se értél el. Nem lett jobb élete a nőstényeknek, nem lettek erősebbek! Én képes lennék ezt ismét megtenni. Emlékezz Nyugati szél! Emlékezz az Amazonokra! Akkor még erős voltál, de mára már gyenge vagy. Elfáradtál, de én most is erős vagyok. Kettőnk közül én vagyok az erős. Sajnálom, de be kell látnod. Én jobban csinálnám, mint te. Engedd, hogy ismét én irányítsam a dolgokat. – Hangom elszelídül. Én csak jót akarok neki. Azt akarom, hogy végre pihenjen egy kicsit.
- Adj egy évszázadot Nyugati szél, és Freya amazonjai ismét tündökölhetnek! Én valóban képes vagyok arra, hogy kiharcoljam az egyenjogúságot, hogy az elnyomottságot megszüntessem. Te nem tudtál elérni valódi sikereket. Látod őket? – Finoman széttárom a karjaimat, majd női alakok rajzolódnak ki mellettem. Odette, Sofia, Sarah, Yvonne. A négy nőstény… a vérünk mind.
- Mind elnyomottak, pedig nem kölykök már. Többre érdemes a mi vérünk annál, amilyen pozícióban állnak most. Hogy elégedhetsz meg azzal, hogy csak sima Falkatagok a mi véreink, Nyugati Szél!? Legalább magadnak valld be. Tudod, miért van ez! Nők. Hímek által irányított falkában nem vihetik többre… pedig ennél mindannyian többet érdemelnének. Bennem van elég erő, és elszántság, hogy melléjük álljak. Ezt te nem tetted meg. Több mint egy éve itt vagy, és csak szemléled őket? Régen a tettek embere voltál. Én még mindig az vagyok. – Magán érezheti leszármazottai szemrehányó tekintetét. Nem ezt a sorsot ígérte a felmenőiknek. Kiaknázatlan tehetségek, akikre nem fordított időt.
Nem lépek el előle, ahogy a leszármazottaink se távoznak el az oldalamról. Nem kelnek a segítségére, nem állnak át az ő oldalára.
A markolatot nem engedem el, erősen fogom akkor is, amikor felrántja. Szemernyi félelem sincs a szemeimben. Kész voltam mindig is, és most is kész vagyok azért, hogy meghaljak az elveimért, és abban, amiben hiszek. Farkasszemet nézek a Nyugati szél mostani porhüvelyével.
- Én vagyok az egyetlen esélyük. Félre kell állnod. Ha csak egy évszázadra is, de át kell adnod nekem az irányítást. Ez így nem mehet tovább. Tudom, hogy te is érzed.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Unalaq
Szellem
avatar

◯ Kor : 832
◯ HSZ : 212
◯ IC REAG : 213
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Unalaq & Sofia // Szer. Ápr. 22, 2015 6:53 pm

2.

- Te vagy az, akinek semmi keresnivalója itt! Én azonban pontosan ott vagyok, ahol lennem kell. Ott, ahol a Szellemek tudni akarnak! Ők hívtak ide, és ők is engedtek vissza az életbe! – az övével ellentétben, az én hangom magabiztosan csengett. – Nekem soha senki nem fogja megmondani a Szellemeken kívül, hogy mit tegyek! Ha te én vagyok, akkor ezt tudnod kellene! Még saját magam unszolásának sem engednék szabad utat csak úgy… ahhoz túl makacs vagyok! – ajkaim egy kicsit mosolyra rándultak, hiszen egyértelmű volt, hogy itt valami nem kerek. Nem tudtam megmondani, hogy mi, nagyon halovány volt bennem a korábbi rossz érzés is, de az egészen biztos, hogy mindez nem volt természetes. Az a valaki, akivel szemben álltam, talán csupán a külsőmet vette fel, de ebben természetesen nem lehettem teljesen biztos. Inkább csak afféle belső megérzés volt, valahol olyan mélyen, hogy még csak nem is tudatosult bennem. Egyszerűen az a kis hang súgta a fejemben, hogy legyek óvatos, mert semmi nem az, aminek látszik.
- Egy igazi harcos pontosan tudja, hogy mikor kell támadnia, mikor van értelme harcolnia, és melyik az a pillanat, amikor ideje visszavonulnia a háttérbe, hogy onnan kövesse figyelemmel az életek alakulását. Azokét az életekét, amikért felel, amikért kitartóan harcolt hosszú-hosszú éveken át. Ez a jutalma egy harcosnak! Látni, hogy nem hiába küzdött, hogy az övéi élnek! – büszkén szegtem fel a fejemet. – Én most is büszke vagyok rájuk! Ha te nem, ez már igazán nem az én lelkiismeretemet nyomja! Ha nem vagy büszke a tieidre, az a te bűnöd, és nem az enyém! Én elértem velük, amit akartam… te ezek szerint elbuktál! – nemes egyszerűséggel vezettem le a kis eszmefuttatásomat azzal kapcsolatban, ami elhangzott a szájából. Nem mondom azt, hogy nem piszkált fel a dominanciám kérdőre vonásával, de elég biztos voltam magamban ahhoz, hogy egyelőre ne engedjek teret ezeknek az érzéseknek.
- Egy nősténynek mindig tudnia kell, hogy mikor hajtson fejet, és mikor álljon egyenes háttal, büszkeségtől telve! A századok során rájöttem, hogy bármennyit küzdünk is, a mi világunkban sohasem lesz egy nőstény egyenrangú egy hímmel. Talán nem ismertem be soha, de Sangilakot sohasem fogom tudni túlszárnyalni, ahogyan valószínűleg te sem. Az igazi hímek ilyenek, a nőstény felnéz rájuk. A többi csupán olcsó utánzata, semmi több… - számomra a Legerősebb volt az egyetlen olyan hím, akiről az előbb beszéltem, hozzá hasonló nincs több a világon. Ám egy leszármazottam számára lehet más hím, aki ezt váltja ki belőle.
- Erőm teljében vagyok! – királynői fejtartással tekintettem le a szőke hajú nőstényre, aki valaha voltam. – Nagy tetteket vittem véghez akkor is, ám gőzöd sincs róla, hogy a jövőben még mire leszek képes! – kezem ökölbe szorult, de nem léptem fel támadólag, csupán próbáltam visszafogni magamat. – Azok az idők már lejártak, más kort élünk! – ráztam a fejemet, eszem ágában sem volt átengedni neki akármit is. – Életem egyik legjobb döntése volt beharapni azokat a nőket, azokat az erős férfiakat, akik ugyanabban az időben részesültek az ajándékomból! Ma azonban az ő örökségükkel kell törődni, nem pedig visszaállítani azt, ami volt. Fejlődünk, és még véletlenül sem kívánok visszafelé haladni az időben! – zöld íriszeim csupán kicsit szűkültek össze, de ahhoz éppen eléggé, hogy egyértelmű legyen a meggyőződésem azzal kapcsolatban, hogy igaz, amit mondok.
- Egyikük sincs elnyomva! – ajkaimon büszke mosoly jelent meg, hiába nem álltak hozzám. – Büszke vagyok arra, hogy ilyen nők vannak a leszármazottaim között. Erősek, önállóak, harcolnak a végsőkig! Éppen olyanok, amilyeneknek lenniük kell! – nem csak azért mondtam, mert győzködni akartam magam a saját igazamról, hanem tényleg így is gondoltam. Nem szokásom ámítani sem magamat, sem másokat. – Nem pozíciók szerint fogom minősíteni a leszármazottaimat! Változtam… már nem ugyanazok a prioritások, még ha nagyon hasonlóak is! – hárítottam egyből, hiszen nekem nem volt gondom azzal, hogy milyen posztot töltenek be a falkán belül. – Mellettük állok, és ha többre vágynak, akkor segítek nekik elérni az áhított célt! – valóban voltak efféle terveim, még ha nem is léptem értük egyelőre.
- A tettek előtt immár gondolkodni is képes vagyok! Jobban jársz, ha nem becsülsz alá engem! – sziszegtem megvetően, ahogy ujjaim a penge köré fonódtak. Elég erőteljes mozdulat volt, ám a másik is jó erőben volt ahhoz, hogy visszatartsa. Csupán kicsit mozdultam el oldalirányba, de elég gyorsan ahhoz, hogy az asztalon nyugvó pisztoly elérjem. Ép kezem másodperceken belül érezte a hideg fémet. – Aki félre fog állni, az nem én leszek. A te időd lejárt, már századokkal ezelőtt. Én itt vagyok az enyéim mellett, te az imádott amazonjaidat éppen úgy hátrahagytad, mint én! Hiba volt, most mégis ezzel dicsekszel! Ostoba vagy és önhitt, ha azt gondolod, hogy félreállok azért, hogy tönkretegyél valamit, amit századok kemény munkájával hoztam létre. Én, és nem te! – eleresztem a tőrt, és annyit hátrálok, hogy ha előredöfne, akkor se érjen el. Ép kezemben a pisztolyt tartom, kibiztosítás közben halkan kattan egyet. Másik kezemet lefelé lógatom magam mellett, vérrel pettyezve be a homályosan látszó padlót.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 206
◯ HSZ : 224
◯ IC REAG : 165
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetőtől talpig Nike cuccokat viselek általában, és fejhallgatót
Sose figyelj a színpadra, Te csak Táncolj! Ha táncolsz, a színpad fog figyelni Rád! Mert a színpad is Te leszel.
Re: Unalaq & Sofia // Szer. Ápr. 22, 2015 8:32 pm

2.


- Ne légy vak, Nyugati szél! A szellemek akaratából vagyunk itt, hát nem veszed észre? Itt az ideje elszámolnod mindenről. Nem vagyunk önmagunk ellenségei, de szembe kell néznünk saját magunkkal. Valóban úgy érzed, hogy helyesen tettél mindent? Hogy nem kellett volna másképp cselekedned? Én vagyok az az éned, amit századok óta elnyomtál magadban, mert makacsságodban nem láttad az igazságot. Tehettél volna többet is. Én tehetek többet is. Én hús vér vagyok, pezseg bennem az élet, a tettre készség… te pedig porosodsz. Ezt nem akarhatod! Régen azt az eszméket vallottad, amit én. Igen, megváltoztál… már más vagy. Miből gondolod, hogy jobb lettél? Miből gondolod, hogy visszafejlődnél, ha ismét teret engednél nekem?
Makacs vagy. Helyes! Mindketten azok vagyunk, mert egyek vagyunk. –
Mosolyodom el.
- Nem buktam el. Még mindig itt vagyok, és soha nem tudsz kiirtani magadból, mert a lényed része vagyok. Próbálhatsz elnyomni ismét, Nyugati szél… de emlékezz! Az a hang… a lelkiismeret, ami nem hagy nyugodni belülről, ami próbálja belőled a legjobbat kihozni, az Én vagyok! Nem létezhetünk egymás nélkül… ahogy nem létezhet a fény sötétség nélkül. Ha nem buktál volna el, mit keresnék most itt előtted? Mit keresnél épp most itt, épp most előttem? Egyszer mindenkinek szembe kell néznie a lelkiismeretével. És te, te nem tettél meg minden tőled telhetőt! – Kötöm az ebet a karóhoz, mert makacsul ragaszkodom az elveimhez. Én nem akarnék olyanná válni, amilyenné ő vált századok múltával. Én az amazonok büszke vezetője vagyok! A világ első nőstények alkotta falkájáé, akiknek nevét méltán rettegték. Mindaz, ami utána következett, már nem az én felelősségemet terheli, hanem az övét. Freya vagyok, az Istenségként tisztelt rettenthetetlen amazon!
- Hol volt Sangilak akkor? Még a legerősebb se legyőzhetetlen… - Ingatom meg lassan a fejem. Mindketten tudjuk, hogy hol volt, és hogy milyen véget ért a pályafutása rövid időn belül.
- Nem hibáztathatlak, hogy már nem értékeled úgy a falkákat, ahogy régen értékelted. Csak kallódsz a világban, ahogy a testvéreink is. A nevünk kikopott… alig létezünk! Én viszont pontosan tudom, hogy mennyire fontos egy falkában a hierarchia… a pozíció elnyomók és elnyomottak között. Ez határoz meg mindent. Van, ami soha nem változik Nyugati szél! Túlságosan eltávolodtál, túlságosan érdektelenné váltál. Így már nincs jövőd itt. Nekem kell a kezembe vennem az irányítást, mielőtt végleg leáldozna a mi időnk. -
Ahogy mozdul, vele mozdulok, mintha tükörképeink lennénk egymásnak. Még az izmok, és az inak is ugyanúgy feszülnek a testemben, ahogy a fegyver felé nyúlok, hogy a csövét elkapjam. Ujjaim ugyan érintik a fémet, de kicsúszik közülük, így nem sikerül ráfognom. (dobás)
Hallom a kattanást.
Leszármazottaink gomolygó füstként párolognak el, helyükbe mások kerülnek. Kaskae és Sura pillant a fegyverre rosszallóan. A Főnök védelmezően emeli elém a karját, Sura tekintete csalódottsággal vetül rá.
Szeretetteljes mozdulattal simítok végig Sura arcvonásain, majd magabiztos mozdulattal eltolom a védelmező kart, hogy ellépjek tőlük. Mögöttem állva figyelik a történéseket.
- Tedd meg. Végezd ki magunkat! Velünk voltak a kezdeteknél, és velünk lesznek a végénél is… ha így döntöttél. De tudd, hogy ezzel még mélyebbre taszítod magunkat. Talán elhallgattatsz egy időre, de soha nem szabadulhatsz meg tőled. Senki se szabadulhat meg az árnyékától.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Unalaq
Szellem
avatar

◯ Kor : 832
◯ HSZ : 212
◯ IC REAG : 213
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Unalaq & Sofia // Csüt. Ápr. 23, 2015 4:08 pm

3.


- Nem félek szembenézni veled, nehogy azt hidd! – közöltem már-már érdektelenül, kissé talán lesajnáló pillantást vetve a szőkeség felé. – Én sohasem bántam meg semmit. Ha lehetne, akkor most is mindent, vagy majdnem mindent ugyanígy csinálnék. Kettőnk közül te vagy az, akinek problémái vannak mindazzal, ami a múltban történt, én azonban minden egyes kis részletével ki vagyok békülve. Annak is, aki ma vagyok – felszegtem az államat, határozottság és teljes meggyőződés sugárzott belőlem. Én nem éreztem úgy, hogy bármit is rosszul csinálnék a jelenben, hogy méltatlanul viselkednék az általam képviselt szerephez képest.
- Nem vagyunk egyek! – ráztam a fejemet elutasítóan, tagadó indulattal. – Ha valóban úgy van, ahogyan mondtad, akkor azért nyomtalak el, mert nem lett volna helyes mindaz, amit most sugalmazni akarsz… - tényleg ezt gondoltam, hiszen nem lehetett véletlen. Nem arról voltam híres soha, hogy ostoba volnék, és ha követtem is el hibákat, az utóbbi évszázadok alatt már mindig arra törekedtem, hogy mindent megadjak az enyéimnek, és megfeleljek a Szellemek elvárásainak, valamint szem előtt tartsam a küldetésemet, amit magam elé tűztem ki. Azt hiszem, hogy egészen jól csináltam, és amikor úgy éreztem, hogy ideje a háttérbe húzódnom valamelyest, akkor nem voltam rest megtenni. Éppen ezért nem éreztem az igazságot az elhangzottakban.
- Ha nem irthatlak ki, akkor mégis miért van itt ez a fegyver? – böktem fejemmel az általa tartott tőr felé. – Eddig azt állítod, hogy elnyomtalak, hát ezután is megtehetem, elég erős vagyok hozzá! – egyre inkább megfogalmazódott bennem az elhatározás, hogy elhallgattassam. Nem csak azért, mert bosszantott, hanem azért is, mert nem éreztem fairnek ezeket a támadó szavakat, amelyekre érzéseim szerint nem szolgáltam rá. – Elég maximalista vagyok ahhoz, hogy magamtól akarjam a legjobbat kihozni a lehetőségeimből. Tiszta a lelkiismeretem, és ha azt hiszed, hogy elbizonytalaníthatsz, hát nagyon tévedsz! Nem tudnád jobban csinálni, mint ahogyan én csináltam! – vágtam oda dacosan, hiszen bármennyire akartam tagadni magam előtt, valamennyire mégiscsak sértette az egómat a kételkedés és a kritizálás. Nem szeretem az ilyesmit és magamon kívül nem is viselem el senkitől.
- Nem vagyok tökéletes, tudom, hogy követtem el hibákat, de azok azért történtek, hogy tanuljak belőlük és fejlődjek. Megtettem, volt rá nyolc évszázadom. Többet is tettem az enyéimért, mint amennyit megérdemeltek, én mégis mellettük álltam! Ez a pillanat azonban nem az, amikor az emlegetett lelkiismerettel szembe kell néznem! Majd akkor, amikor örökre magukhoz szólítanak a Szellemek… - igen, tényleg olyan volt, mint én. Tényleg makacs volt, ám mégsem hasonlított annyira, mint amennyire gondolta magáról.
- Egyikünk sem legyőzhetetlen, ezzel mindnyájunknak tisztában kell lennie! Te sem vagy, és soha nem is voltál mindenható! – világosítottam fel okító jelleggel. – Még akkor sem, amikor istennőként tiszteltek, persze mindenféle alap nélkül… - akkor is furcsán éreztem magam, de most így visszanézve semmi okuk nem volt rá. – Sem akkor, sem most nem lennék tagja falkának, de azt szeretném, hogy a hozzám tartozók ne legyenek magányosak. Az én keresztem, nem az övék! – ingattam a fejemet. – Nem kallódom, a küldetésemnek teszek eleget. Mind igyekszünk megtenni a tőlünk telhető legtöbbet, segíteni ott, ahol csak lehet. Te talán nem létezel, de én itt vagyok, és ha kellek segítek! Nem csak a szám jár, mint neked, én kézzel fogható vagyok, egy biztos hátszél! – talán kicsi tényleg eltávolodtam, ebben lehetett valami igazság, de mégsem olyan súlyosan, mint ahogyan előadta azt. – Csak nekem van jövőm, a te időd rég leáldozott! – a fegyvert, ahogy megfogtam, nem meglepő módon igyekezett elvenni tőlem. Miután kibiztosítottam, már nem pattogott annyira, pedig én biztosan igyekeztem volna tenni ellene.
Miután eltűntek a leszármazottak a szemem elől, egy pillanatnyi nyugalom áradt szét bennem, ám elég volt megjelennie a családomnak ahhoz, hogy valamelyest kizökkentsen. Hiába néztek rám úgy, ahogyan, nem tántoríthattak el. Mindig mellettem álltak, és ha nem is helyeselték a döntéseimet, de biztattak és nem fordultak el tőlem. Annyira idegen volt számomra a viselkedésük jelenleg, hogy nem is tudtam hirtelen hová tenni mindezt.
- Nem félek a haláltól! Lehet, hogy csak téged tüntetlek el, lehet, hogy mind a kettőnknek vége. Egyszer már megtettem, hát meg tenném nyugodt szívvel még egyszer. A Nyugati Széllel senki nem végezhet, kivéve a Nyugati Szelet! Ezt tudnod kellene! Látnod, hogy nincs félelem a szememben, mert nem tartok az elmúlástól. Talán most örökre szól, és megpihenek. Talán újra visszatérek, és beteljesítem a célomat, nem számít! Azt teszem, ami a feladatom, és ha újra eljött az idő mind a kettőnk számára, hát akkor eljött. De mondd csak, te féled a halált?! – érdeklődtem, továbbra is biztos kézzel tartva a pisztoly csövét, egyenesen a szívére célozva. – Csak egyikünknek van itt helye, miért lennél te jobb? Szerintem kész vagy a távozásra… és szerinted? – oldalra billentettem a fejemet, adtam még neki egy percet. Azért nem vagyok sem érzéketlen, sem kegyetlen, még ha egy jelenésről van szó, akkor sem. Inkább igazságos, szeretném ezt gondolni!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 206
◯ HSZ : 224
◯ IC REAG : 165
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetőtől talpig Nike cuccokat viselek általában, és fejhallgatót
Sose figyelj a színpadra, Te csak Táncolj! Ha táncolsz, a színpad fog figyelni Rád! Mert a színpad is Te leszel.
Re: Unalaq & Sofia // Csüt. Ápr. 23, 2015 4:29 pm

3.


- Erre próbálok rávilágítani. Ki vagy békülve a mostani helyzettel. Emlékszel, amikor gyerekek voltunk? Legyőztünk mindenkit, ügyesebbek voltunk bárkinél… a fiúkat is lepipáltuk. Mi voltunk a legjobbak… nem a második legjobbak, hanem a legjobbak! Éltünk a tehetségünkkel, ami miatt kiválasztottak lettünk aztán… érdemesek arra, hogy farkasként ezt az ügyességünket megoszthassuk másokkal is. Ügyesek persze a mostani leszármazottaink is… de nem lehetsz kibékülve ezzel. Tenned kellene azért, hogy még ügyesebbek legyenek! Én sokkal tettre készebb vagyok nálad. Nekem nagy terveim vannak a mieinkkel, mert a mieink többet érdemelnek. – Tükörképként láthatja, ahogy ugyanazzal a mozdulattal szegem fel büszkén az államat, amivel az imént ő is.
Vajon tényleg biztos az, hogy nekünk kell alkalmazkodnunk a világ változásaihoz? Talán nem azért kaptuk ezt a hosszú életet, hogy azokat az eszméket és a normákat tovább örökítsük, amik régen is megvoltak? Most is megvannak, de az emberiség már elfeledte… elkényelmesedett, és elpuhult. Ahogy a régen élt emberek, úgy a koros vérfarkasok is másabbak, mint a mostaniak. Más generáció. Pusztító generáció, amely az élőkörnyezetet rombolja. Vissza kellene nyúlni a régi gyökerekhez, és a világ újult erőre kaphatna. Újra rend lenne, újra az erősek kerekednének felül… újra az erő dominálna, és nem az anyagias hatalom.
- Egyek vagyunk, és mindig egyek is maradunk, ezen egyikőnk se tud változtatni. Csak azon tudunk változtatni, hogy melyikünk elhatározása dominálhasson. Én vagyok az élőbb, és elevenebb. Sokkal jobban, mint azt hinnéd. Ha megtagadod a lényed ezen részét… az egész létezésedet tagadod meg.
Erre a kérdésre felesleges válaszolnom. Te is tisztában vagy vele. Azt kell tenned, amit egyszer már megtettél. Tedd meg, vess véget neki, s ha legközelebb ismét testet öltünk, bebizonyítom magunknak, hogy én sokkal jobban fogom csinálni, mint te. Mindig is én voltam a csúcspont. A legjobb az összes énünk közül. –
Szélmalomharcot vívunk egymással. A makacsság mindig is jelen volt az életünkben, és nem engedtünk az akaratunkból. Csak saját elhatározásból változtattunk, ha változtattunk, és a Szellemek akarata nyomott a latba.
- Számomra ez soha nem volt kérdéses. De úgy gondolom, hogy te most magadat csapod be Nyugati szél. Ha valóban nem félnéd a halált, a fegyver csöve most nem erre szegeződne, hanem a saját halántékod felé. Egykoron megtetted, de most nem úgy fest, mintha tényleg megtennéd. Most csak engem, az igaz hangot akarsz elhallgattatni, mert nem bírod elviselni még saját magadtól se a kritikát. Pedig én kritizálhatlak, én megtehetem. Én sokkal inkább vagyok az az Unalaq, aki rászolgált arra, hogy a tizenhármak közé emelkedhessen, mint te! Már csak arra van bátorságod, hogy a lelkiismeretedre szegezd azt a fegyvert… Ezzel is csak az én igazamat bizonyítod. Húzd hát meg! Én elégedetten fogok távozni… tudva, hogy én valóban mindent megtettem azért, hogy jobbak lehessünk, hogy jobbra fordítsam az életünket, és a küldetésünknek megfelelően éljünk tovább. Gyerünk Nyugati szél, lőj! – Eldobom a kezemből a tőrt. Elég erős vagyok, hogy anélkül is szembe nézzek saját énemmel. A legkönnyebb meghúzni azt a ravaszt, és elhallgattatni. Én vagyok az erősebb, mert én most is farkasszemet nézek a halállal. Én nem puhultam el. Büszkén húzom ki magam, magabiztos tartással nézek vele farkasszemet. A félelem egyetlen szikrája se érződik felőlem, hiszen a meggyőződésem szemernyit se gyengült. Nem vagyok megingatható az önmagamba vetett hitemben.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Unalaq
Szellem
avatar

◯ Kor : 832
◯ HSZ : 212
◯ IC REAG : 213
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Unalaq & Sofia // Csüt. Ápr. 23, 2015 5:37 pm

4.


- Miből gondolod, hogy ez már nem igaz? Nincs senki a világon, aki ügyesebb lenne nálam! – hihetetlenkedve néztem rá, egyszerűen nem fért a fejembe, hogy miért jutott erre a következtetésre. – Az én tudásom jóval nagyobb, mint a tiéd. A képességem akkor, amikorról te beszélsz, még nem fejlődött ki. Sohasem lettem volna képes akkor véghez vinni mindazt, amit azóta sikerült! – nem igazán bizonytalanított el, mert ez határozottan tény volt. Az egyéni képességem az után kezdett utat törni magának, hogy elhagytam a vikingek lakta területet, és Japánba vándoroltam. Ott tanultam meg kezelni, fejleszteni.
- És szerinted nekem nincsenek terveim? Hogy nem mértem fel a lehetőségeimet, és az ő képességeiket az alatt az idő alatt, amióta itt vagyok? Attól még, hogy egyelőre nem foglalkoztam velük, még nem tévesztettem szem elől egyiküket sem! Ostoba is lennék, ha így tennék! Mind érdekelnek, egytől egyig! – én legalább annyira makacsul kötöttem az ebet a karóhoz, ahogyan a képmásom is tette ezt, csak éppen a másik oldalt képviselte ebben a vitában. Nem voltam hajlandó engedni, ahogyan ő sem. Talán nagyon hasonlóak voltunk, bennem mégis ott volt valami plusz – számomra jól kivehetően -, amit a hosszú évek alatt magamra szedtem. Változtam, visszafogottabb, ám bölcsebb lettem az élet nagy dolgaival kapcsolatosan. Már nem áhítottam annyira a dicsőséget, noha még mindig nehezen viseltem a vereséget. Az idő azonban érlelt, és olyanná tett, amilyennek egy alapítónak lennie kell.
- Eddig nekem nagyon úgy tűnt, hogy te voltál elnyomva. Miért lennél hát kettőnk közül te az élőbb? Csupán egy hang vagy a fejemben, semmi több! – szerettem volna ezt gondolni, igen. Ő maga mondta, hogy a lelkiismeretem, az árnyékom, egy részem. A lelkiismeret pedig semmilyen körülmények között sem lehet élő valami, ezért tudjuk olyan remekül a háttérbe szorítani, ha valami olyat teszünk. – Ez nem igaz… - némi higgadtság áramlott bennem végig, miközben tagadóan megráztam a fejemet. – Nem voltál csúcspont, csak egy életszakasz, amikor ugyanúgy nagy tetteket vittem véghez, ahogyan tettem ezt évtizedekkel ezelőtt is. Nem egyszerűen a farkas társadalom számára, de az emberek számára is. Küzdöttem a nőkért, és célt is értem. Elértem azt, amit te sohasem fogsz tudni, bármit mondj is! – ugyan akkor sem uralkodtam az emberek felett, amikor Freyaként létem, csupán utat mutattam nekik, de azóta pláne nem volt rám jellemző a zsarnoki viselkedés. Felismertem, hogy ezzel nem lehet célt érni, hogy ezzel nem leszek különb Alignaknál. Éppen úgy felismertem ezt, ahogyan Sangilak is tette, amíg szellemként tengődött odaát.
- Azt mondtad, hogy mi egyek vagyunk. Ha így van valóban, akkor teljesen mindegy, hogy téged lőlek le, vagy magamat végzem ki ismét, nem? Ha egyikünk megy, megy a másik is, ha jól értem. Miért ne lennél az te, akit előbb lövök le? Sokkal egyszerűbb, mint a saját fejemhez tartani. Azt egyszer már kipróbáltam, lássuk milyen az, ha egy idegesítő, kritizáló énemet pusztítom el! – nem eresztettem le a fegyvert, ugyanúgy tartottam a szíve felé. – Tévedsz! Egyedül én kritizálhatom saját magam! Egy jelenség ezt nem teheti meg! Nem hagyhatom! – zöld szemeim egészen kicsit összeszűkültek, ahogyan a tőr tompán esett a földre.
- Bölcsebb lett volna, ha nem provokálsz valaki olyat, aki nem fél megtenni a szükséges lépést. Az én szemszögemből te vagy az, aki hátráltató tényező, nem pedig én. Te vagy az, aki felkavarja az életemet, aki megpróbálja összekuszálni a gondolataimat! – vágtam oda dühösen. – És lám, most mégis te vagy az, aki csak úgy feladja, aki képtelen meggyőzni! Hát lásd be, én nem hátrálok meg, azt teszem most is, amit meg kell tennem a saját épelméjűségem, a saját jövőm érdekében. Ha ez azzal jár, hogy elpusztítok magamból valamit, hát legyen! De egy másik részem talán fog élni! Ha mégsem, akkor pedig visszatérek akkor, amikor a leszármazottaimnak újra szüksége lesz a segítségemre! – azért még vártam néhány másodpercet, ha netán mondana valamit, de olyan könnyedén állt meg előttem, készen a halálra, mint én századokkal ezelőtt. Ha fordítva lett volna, valószínűleg én is hasonlóképpen teszek, de kettőnk közül ő adta fel előbb, és nálam volt a veszélyesebb fegyver. Sakk matt!
Nem kellett többször mondani, tökéletesen tartva a célra, meghúztam a ravaszt. A dördülés a tompa csendben fülsüketítőnek tűnt, de ha nem próbált meg továbbra sem tenni ellene semmit, úgy valószínűleg célt ért a golyó.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 206
◯ HSZ : 224
◯ IC REAG : 165
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetőtől talpig Nike cuccokat viselek általában, és fejhallgatót
Sose figyelj a színpadra, Te csak Táncolj! Ha táncolsz, a színpad fog figyelni Rád! Mert a színpad is Te leszel.
Re: Unalaq & Sofia // Csüt. Ápr. 23, 2015 7:41 pm



Épp olyan büszkén és eltökélten néztem most is szembe a halállal, ahogy hajdanán tettem. Egy mosoly bujkált a szám szegletében, ami kiszélesedett, amikor elhangzott a dördülés. Nem szóltam már, nem volt mit mondanom. Van, amikor nem a szavak, hanem a tettek ideje van. Egyenes tartással fogadtam a mellkasomba csapódó ezüstgolyót, csupán egyet léptem hátra a lendületétől, majd ahogy az élet szikrája elhagyta a testemet, úgy alakult át a Nyugati szél előtt összerogyó test egy mezítelen női alakká. Nyoma sem volt már a szőke hajkoronának, és a fehér bőrnek. A tánctól tökéletessé formált testet a sűrű sötét hajkorona ölelte körbe óvón. A pupillák teljesen kitágultak, az izmok elernyedtek, majd az alakot beburkolta a tejfehér köd.

***

Utolsót dobbant a szív, a sebzett farkas fuldoklott saját vérében. A porhüvelyből két lélek távozott ezen a vörös éjjelen, hogy örök táncukat lejthessék a hold másik oldalán egy anyagtalan síkon az idők végezetéig.
Felülről szemlélnek most lefelé az övéik közül az övéik felé… Mindketten elégedettek. Tudták, hogy aminek kezdete van, annak egyszer eljön a vége is. Semmit se bántak meg, mert teljes volt az életük. Megtették, amit tenni akartak, elérték, amit el akartak, s mindezt olyan büszke tartással, amit kevesen tudhattak magukénak.
A farkas Todd mellé telepedett, akit apja helyett apjaként szeretett. Érezte a hím büszkeségét és elégedettségét, amiért a szavát nem szegve meg visszatért.
A lány pedig ismét találkozott az anyjával. Büszkén húzta ki magát, mert a neki tett ígéretét sem szegte meg. A szenvedélyének élt, a táncnak, amiben a legjobb volt… úgy, mintha minden nap az utolsó lett volna…


// Köszönöm a játékot! //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Unalaq
Szellem
avatar

◯ Kor : 832
◯ HSZ : 212
◯ IC REAG : 213
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Unalaq & Sofia // Vas. Ápr. 26, 2015 5:40 pm

5.



Kétség sem fért ahhoz, hogy készen álltam a halálra. Nem megölni a saját képmásomat, hanem arra is, hogyha igazán egyek lennénk és a lövéssel mind a kettőnk életének véget vetnék, akkor én is vele távozzak az élők sorából. Nem rémített már a Szellemek világa, ugyanakkor igazi harcosként azt sem hagyhattam, hogy egy képzeletbeli alak szapuljon és kritizáljon, rávéve valami olyanra, amit egyáltalán nem akartam megtenni. Eljutottam valameddig, és a lelkiismeretem tiszta volt még most is, bármennyire próbált is rávenni arra, hogy bűntudatom legyen. Nem volt miért. A legjobb tudásomnak megfelelően igyekeztem mindent megtenni a leszármazottaimért, éppen ezért a fegyvert nagyon könnyedén sütöttem el.
Hangosan dördült a fülemben, tekintetem milliméterről milliméterre követte a lövedék útját. Ezüstözött volt, ezen már meg sem lepődtem. Minden annyira tökéletesen készen állt arra, hogy valamelyikünk ma meghaljon, hogy az ilyen apró kis bakik egyszerűen nekem sántítottak volna. Miközben ezen gondolkoztam, és a test hátratántorodott egyet, én úgy löktem az asztalra undorodva a fegyvert. Sohasem szerettem a fehér ember különös eszközeit, de kétségkívül hatékonyak tudtak lenni, akár messziről is. Látszik, hogy mindig is gyávák voltak ahhoz, hogy szembenézzenek az ellenségükkel.
Még mielőtt eltűnt volna az élettelenül összerogyó test, szemeim előtt kirajzolódtak a valódi formák. Előbb hitetlenül ráztam meg a fejemet, hiszen pontosan tudtam, hogy ki a nőstény, még ha a közelébe nem is férkőztem egyelőre azóta, hogy megérkeztem a városba. Szerepelt ugyan a terveim között, de egyszerűen sohasem volt rá alkalom. Vajon már soha nem is lesz? Vajon az, hogy képmásom helyett őt látom, azt jelentené, hogy a valóságban is elvettem valaki olyan életét, aki nem szolgált rá? Fogalmam sem volt róla, csak azt súgta valami biztosan, hogy Alignak keze van a dologban. Annyira rá vallott ez az egész, hogy kétségem sem volt efelől.
A bűntudat fájón kezdett mardosni, szívverésem felgyorsult valamelyest. Bármilyen hihetetlen, és bármennyiszer tettem már ilyet a múltban, ok nélkül az utóbb évtizedekben sohasem oltottam ki életet, pláne nem azokét, akik hozzám tartoztak. Szerettem őket, ha nem is gyermekemként, mégis éreztem a felelősséget. Nem tudtam pontosan, hogy milyen volt a nőstény, és ezzel az egyetlen lövéssel el is vettem az esélyünket arra, hogy megismerkedjünk egymással. Vajon mekkora veszteség ért ezzel engem? Mennyivel bánnám ezt az értelmetlen gyilkosságot akkor, ha jobban ismertem volna?

***

Mielőtt még sokkal tovább gondolhattam volna a kérdéseim végtelen sorára adható válaszokat, eltűnt szemeim elől a kőasztal. Már nem szökött orromba a vér fémes illata, és fegyverek sem pihentek előttem bársonyos párnákon. Csak a félig letépett függöny töltötte be a lassan kitisztuló látóteremet. Sajgott a fejem, mintha fejbe vertek volna, pedig erre nem volt példa már nagyon hosszú ideje.
A fájdalom elemi erővel csapott bele a tetoválásomba, méghozzá sokszorosan. Eska… Yee… Kilaun és Annakpok. Sangilak. Egy pillanatra levegőért kellett kapnom, hogy képes legyek elfogadni. Épp csak újra találkoztam vele, és máris magukhoz szólították a szellemek. Nagojut. Még alig találkoztam vele, amióta Fairbanksbe érkeztünk. De Sura, te ugye nem vagy közöttük? Míg ujjaim végigsimították a tetoválást, addig biztos lettem abban, hogy a nővérem még az élők táborát gyarapítja, ahogyan néhány másik testvérem és az apám is. Mi lesz most? Miért lettünk iderendelve mind? Azért, hogy elnyerjük méltó büntetésünket? Ki-ki a halált, mások pedig az ő elvesztésüket kapták bosszúból büntetésnek?
Az agyamban a fogaskerekek lázasan dolgoztak, igyekeztem rájönni, hogy a nőstény, akit én fosztottam meg a további századoktól, vajon merre lehet? Oda kellett mennem, meg kellett győződnöm arról, hogy már nem tudok segíteni. Akkor sem lesz jobb, de legalább nem fogom bánni, hogy sokáig késlekedtem, pedig tudtam volna tenni érte valamit. Merre vagy, Sofia?
// Én is, és nagyon sajnálom!!! Sad :tarol: //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: Unalaq & Sofia //

Vissza az elejére Go down
 

Unalaq & Sofia

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Molly Sofia Bennett - Elkelt

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: 2015 :: Vörös Hold 2015 :: Hardcore-