HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
AKTÍV KARAKTEREK
115 TAG 52 FÉRFI 63 NŐ
FAIRBANKSI FALKA
31 TAG 14 FÉRFI 17 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
29 TAG 15 FÉRFI 14 NŐ
ŐRZŐK
33 TAG 15 FÉRFI 18 NŐ
EMBEREK
13 TAG 4 FÉRFI 9 NŐ
VÉRVONALFŐK
9 TAG 4 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legszomorúbb:

...A Legjobb Bónusz:



írta  Joana Lynn Palmer Today at 3:20 pm
írta  Joana Lynn Palmer Today at 3:07 pm
írta  Alignak Today at 12:30 pm
írta  Alignak Today at 12:19 pm
írta  Corinne June Mouser Today at 11:59 am
írta  William Douglas Yesterday at 11:09 pm
írta  Angel Honore Gadot Yesterday at 10:29 pm
írta  Jonathan Wilson Yesterday at 10:03 pm
írta  Primrose Trevelyan Yesterday at 10:03 pm
írta  Timothy Keldron Yesterday at 7:14 pm
írta  Alignak Yesterday at 11:10 am
írta  Angel Honore Gadot Yesterday at 10:52 am
írta  Nessa O'Brien Szomb. Okt. 21, 2017 5:32 pm
írta  Prof. Dr. Lester J Edison Szomb. Okt. 21, 2017 2:53 pm
írta  Darren Northlake Pént. Okt. 20, 2017 11:01 am
írta  Alignak Kedd Okt. 17, 2017 6:36 pm
írta  Alignak Kedd Okt. 17, 2017 6:35 pm
írta  Alignak Kedd Okt. 17, 2017 6:33 pm
írta  Alignak Kedd Okt. 17, 2017 6:32 pm
írta  Alignak Kedd Okt. 17, 2017 6:29 pm
Alignak
 
Darren Northlake
 
Catherine Benedict
 
Angel Honore Gadot
 
Destiny Maeve Bluefox
 
Jackson Carter
 
Balthazar Bluefox
 
Payne Holmes
 
Achilles Kilpatrick
 
Primrose Trevelyan
 

Share | .

 

 Kavicsos part

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 5, 6, 7 ... 10 ... 15  Next
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6672
◯ IC REAG : 8481
Kavicsos part // Hétf. Dec. 12, 2011 4:06 pm

First topic message reminder :

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net



























SzerzőÜzenet
Ashley McLoyd
In Memoriam
avatar

◯ Kor : 21
◯ HSZ : 646
◯ IC REAG : 720
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Kavicsos part // Hétf. Nov. 25, 2013 3:15 pm

*Ahogy elveszi a köveket egy halvány mosoly kél az ajkaim sarkában, de szinte alig észlelhető. Energiáimban is alig-alig van jele ennek, de örültem, hogy nem utasította vissza. Ahogy szabad lett a kezem én magam is csak dobálni kezdtem, miközben próbáltam valami értelmeset kinyögni arra, hogy barom. De azt hiszem jobb hallgatni, mert én magam is így véltem. Egy idióta. De még mekkora. Viszont... *
- Az vagy. De a szerethetőbb fajtából. * Oooké, ha egyszer azt mondom, hogy jobb hallgatni, akkor mégis miért szólalok meg mindig? Miért nem tudok csendben lenni és nyelni egyet, hogy befogjam. Ah... na mindegy. Már kimondtam, csak nem veszi a szívére. Márha van még olyan neki. Igen, kételkedtem benne. A múltkori után... erősen megkérdőjeleztem minden szavát, tettét míg velem, míg velünk volt. Nem tudom, hogy az a színjáték vagy ez, amit most művel.*
- Azért egy próbát megér... hátha mégis. * Pillantottam fel rá egy röpke időre. Oké, kicsi vagyok és nem igazán ismerek senkit. Azonban ez nem jelenti azt, hogy nem tudok segíteni. Bár fogalmam sincs, hogy mi a baja a másiknak. Mégis... valamiért szerettem volna neki. S ennek semmi köze nem volt a bűntudatomhoz... egyszerűen csak... hiányzott. Igen, ez a szomorú valóság még mindig. S bár azóta nem  beszéltem róla – lévén, hogy van nyelvem – még nem jelenti azt, hogy nem foglalkoztatta a tudatom. Csak épp megtartottam magamnak, esetleg megpróbáltam elűzni, hátha egy újabb nap nem tér vissza többé. Hiú ábrándnak bizonyult.
Viszont a szavaira, a kérdésre melyre soha nem is akartam felelni még önmagamnak sem. Miért? Talán nem tudtam volna. Lelki szemeim előtt megjelent a szőke lány képe és farkasom halk, szinte már domináns morgással reagált. Hát, úgy látszik a kislány nem kedveli a nőt... frászt, kislányt. De jó tudni, hogy Ő féltékenyebb mint én. Ez meg egy akkora baromság, hogy csoda, hogy nem szakadt rám az ég. A kérdés ott motoszkál a fejemben és csak a szemeim hunyom le egy pillanatra.*
- De. Komolyan gondoltam... akkor ott. Mint érezheted, a kislány még most is így gondolja. Féltékeny voltam, vagyok is és... bántottál egy ember miatt. Egy másik lány miatt. A sértettségem, a büszkeségem beszélt akkor ott. De talán biztos gondolkoztál már azon, hogy miért nem próbáltam meg védekezni mikor megtehettem volna, még akkor is ha nem sikerül. Érdekelt, hogy mégis meddig vagy képes elmenni. Hát megtudtam. Biztos vagyok benne, hogy a farkasom megölné ha összefutna vele. De... én nem. A féltékenység nem ok. Amíg nem bánt Susan addig nem fogok tenni ellene semmit. És ahogy meséltél róla... Ő pont nem azaz ember aki ártana. Gyűlölöm. De csak mert szeretlek vagy mi de vele vagy bántottál miatta. A farkasom meg... attól nem kell félni. Nem járok iskolába, nem járok emberi közösségbe így minimális az esélye annak, hogy találkozok vele. Ha ne adj isten mégis összefutunk  talán még kedvelném is... nos... - biccentettem a fejemmel a mentorom irányába – mindig lesz valaki, aki nem hagyja majd, míg nem tanulom meg kezelni. * Szomorú valóság, hogy alkalmanként nem azt mondtam, ami az igazságnak megfelel. Csak annak egy szegletét apróságokat eltitkolva. Azonban attól még igaz maradt, így  hazugságnak nyomát sem fedezhette fel a másik. Darren órái úgy látszik egész hasznosak. Kendőzd el az igazságot, így nem adod ki magad, mégis őszintén felelsz így nem bukhatsz le. Hangom halk, szinte alig halható, és határozottság... na az nincs benne. Némi bűntudat igen, miközben a farkasom próbálom csitítani. Ugyan kislány... ez a vonat elment már. Majd jön a következő. Jah, csak ezt én magam sem gondoltam így. Szavaim végén csak egy újabb kavicsot dobtam a vízbe, de ebbe a mozdulatba némi harag is volt és messzebbre is ment. Harag, önmagam iránt.*
- Sajnálom Sam, ami ott történt. Nem lett volna szabad. * Pillantottam fel a szemébe ismételten, ámbár ismét csak pár pillanatra. Röhejes, hogy nem tudok a szemébe nézni, mert félek attól, hogy belém lát. S nem akartam, hogy mindent lásson. Nem akartam, hogy sebezhető legyek a számára. Ó nem, a fizikális sérüléseim sosem érdekeltek. De a lelki... eléggé meggyötörtek már. Köszönöm, de nem kérek többet. Egyenlőre nem.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 21
◯ HSZ : 363
◯ IC REAG : 402
◯ Lakhely : Most éppen New York
Re: Kavicsos part // Hétf. Nov. 25, 2013 3:43 pm

– Te aztán tudod, hogy önts önbizalmat az emberekbe – nevetek fel kissé keserűen. Elfelejtettem már, milyen kellemesek voltak a régi beszélgetéseink, amikor nem martuk éppen halálra egymást. Jó volt, amíg a barátomnak tudhattam, de az idő egy kegyetlen szörnyeteg, tönkretette ezt is. Van visszaút? Kérdéses. Azért lássuk be, nem ok nélkül mentem vissza újra és újra hozzá, viszont az ok, amiért megtettem már nincs ott. És lássuk be, túl sok mindent mondtunk és tettünk már azóta, ahhoz, hogy csak úgy félretehessük a dolgokat.
– Talán – biccentek. Egy próbát megér, az lehet, de tudom, ha valakinek beszélek róla, ömleni kezd majd belőlem a szó, azt pedig nem akarom. Senkinek nem beszéltem arról, hogy el kell mennem, mert félek attól, hogy ha kimondom a gondolataimat, akkor megváltoztathatatlanná válik az egész. Most még csak egy kósza gondolat, egy titok, amit szívem szerint megtartanék, eltemetnék aztán elfelejteném, hogy a kutya majd egy napon kiássa… De nem tehetem meg.
Akkor, amikor a kérdésemre válaszol, érzelmek egész sorát érzem. Az első szavai után haragot, utána pedig valamiféle megnyugvást, és végül egyfajta ürességet, amit nem hiszem, hogy akartam valaha is, mégis régi ismerős. Hasonlót éreztem, amikor a busz távolodott New York irányába, és ugyanezt, amikor eljöttem onnan.
– Nem, nem lett volna szabad. Egyikünk részéről sem – felelem neki, és a vállára helyezem a kezem, barátian. Mert bármi volt is közöttünk régen, én megpróbálhatom megmenteni a barátságot, ami végül megmaradt. És ha már ő is elmondta, többet is, mint amit akartam hallani, én is megtehetem, hogy válaszolok a korábbi kérdésére.
– El fogok menni a városból – mondom. – Már régen meg kellett volna tennem, tudom, de egyszerűen nem tudtam volna… Szerintem beleőrülök, ha megint menekülnöm kell. Ez nem tudom, mennyiben más, valamiben egészen biztosan, de még ki kell találnom, hogy miben. És senki sem jön velem, olyan leszek, mint régen, magányos vándor – a magányos szóra prüszkölve fölnevetek, önmagam iránt érzett megvetésemnek hangot adva.
– Viszont senki nem jöhet velem – mondom. – Tudod milyen? Találni egy olyan csoportot, ami végre befogad, találni egy rakás embert, akik valamilyen módon a családoddá válnak, néhányan még többé is annál? És tudni, hogy itt kell hagynod őket, és némelyiküket talán sosem látod többé… – Igen, most ismét Sue jár a fejemben, és talán a hangom pillanatnyi megremegéséből ez értető is a másik számára. Mert Velkannal talán még találkozom, Odette-tel és Lucyvel egészen biztosan, hiszen a világ kurvára nem elég nagy ahhoz, hogy a vérfarkasok elkerüljék benne egymást, de Sue ember, és ebből adódóan törékeny és rövid életű. Ez az ok, ami miatt ordítani tudnék és zokogni egyszerre. – És én nem akarom, hogy bármelyiküknek, különösen Sue-nak bármi baja essen amiatt, amit én tettem.
Újabb kő landol a vízben, ezúttal kicsit távolabb. Hmm, vajon el tudnék dobni egyet a túloldalra?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ashley McLoyd
In Memoriam
avatar

◯ Kor : 21
◯ HSZ : 646
◯ IC REAG : 720
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Kavicsos part // Hétf. Nov. 25, 2013 4:26 pm

- Jó-jó... bocsánat. A hazugság még mindig nem az én asztalom. De már rajta vagyok a témán. * Vigyorodtam el halványan, ezzel egy kis plusz információt adva a másiknak. Tényleg nem bántani akartam, bár tény, hogy szándékosan sosem akartam volna. De hát most mit csináljak ha mindig úgy jött ki a vége? Felakasztani nem fogom magam. Csak a remény van meg, hogy egyszer talán nem az lesz a vége. De azt hiszem, hogy szavaim nem épp ezt fogják alátámasztani. Valahol mélyen számítok rá, hogy Sammie valahol elpattan. Bármelyik szavamnál... már megszoktam, hogy valahol mindig félreértjük egymást vagy épp mást látunk a dolgok mögé. Hisz ezekből volt megannyi veszekedés, vita és harag. De most valahogy nem az jön. Helyette érzem az ürességet ami benne van s erre összeszalad a szemöldököm. Bár nem kérdezek rá csak az energiáimba lapul meg a néma kérdés, döbbenet formájában, hogy ez most mi. Ha akarja észre veszi és válaszol, ha nem, hát felesleges kimondani. Viszont ahogy hozzám ér a karom libabőrös lesz és egy fájdalmas grimasszal emelem meg sérült karom és csúsztatom az ujjaim a kézfejére. Érintésem, puha, gyengéd... ami csak abból fakad, hogy erőtlen az egész karom. Egy poharat sem tudok felemelni vele. Ma reggel kapásból eltörtem a Hupikékes bögrém, mert nem bírtam megtartani. A helyzet már szinte ironikusan ismerős és meghitt. Egy apró pillanat melynek már korábban is meg kellett volna történnie. Egy pillanat melyet meg annyiszor szerettem volna, csak épp más körülmények között. Egy perc, mely a régi időkre emlékeztetett és a rideg nyugodtságomba némi örömet, boldogságot csempészet. De túl szép lett volna még egy pillanat. Túl sok naivitásra adna okot, ha hihetném, hogy így marad és nem jön valami ami elrontja. Bár reménykedtem benne, hogy nem lesz... egészen addig míg Sammie meg nem szólalt. Szavaira megmerevedek és mintha kitéptek volna valamit belőlem. Mintha elvesztettem volna valamit úgy, hogy mégis itt van. Ujjaim lecsúsznak a másik kezéről, hisz ahogy próbálom felfogni, vagyis inkább feldolgozni a szavait nem koncentrálok már arra, hogy megtartsam így az erőtlenül hullik az ölembe és a lábamon történő becsapódásnak köszönhetően a fájdalom szinte minden porcikám átjárja, ez viszont visszaránt a jelenbe. De nem szisszenek fel, még mindig nem. Valahol tudom, mindig is tudtam, hogy már rég meg kellett volna tennie. Elmenni a városból közvetlen a kiválása után. De ostobaság volt hinnem abban, hogy meggondolja magát és visszajön? Igen, az volt és még most is ostoba vagyok.
- Van visszaút, te is tudod. Nem muszáj menekülnöd, ha te magad nem ezt akarod. * Harapok az ajkaimba, hogy ne mondjak egy szóval sem többet. Fogaim nyomán vérem serken már ismét, de azt hiszem, hogy már megszoktam hisz halvány jelét sem adom fájdalomnak csak a vérem izére kapja fel a farkasom a fejét külső behatás után kutatva. Nem akarom kioktatni, nem akarom neki ismét feltárni, hogy mi is volna a másik út. Már annyiszor volt belőle konfliktus, hogy most nem kellett. No meg, ezt mondtam el neki már annyiszor, a barlangban is. Tudja, hogy mi a másik út. Csak meg kell próbálnia, ha nem tetszik neki továbbra sem. Akkor még később is elmehet. De nem szólok, csak lesütöm a szemem és a kezem nézem az ölemben. Erre mit mondhatnék még? Tudom, hallom, hogy már megint arra az emberre gondol. Ez egyszerre bosszant és... bah, ezt még megfogom bánni;*
- Ha szeretnéd, ha valóban elmész... - nyeltem egy nagyot. - vigyázhatok rá. * Utolsó szavaim halk suttogás csupán. Míg az első fele pusztán csak hitetlenkedő. Nem hiszem el, hogy elakar menni. Hogy nem él a lehetőségekkel melyek előtte vannak. Ha nem is maga miatt, akkor legalább Susan miatt megtehetné. De Röhejes, hogy nem rég még én magam fenyegettem meg. Most meg én vagyok az, aki némi védelmet nyújtana neki. Miért? Azért amiért meg akartam ölni, amiért a farkasom a vérére vágyik. Azért mert Samnek fontos. Bár tény, hogyha nagyon fontos lenne neki, ha annyira szeretné, akkor nem elmenne, hanem még ha siralmas is, de megpróbálna alkalmazkodni ahhoz ami itt megy és nem elhagyni a szeretet nőt. Ez pedig némi megnyugvással tölt el. Gonosz volnék? Nem. Csak olykor önző, néha pedig reménykedő... azt hiszem ez ennek a kettőnek a keveréke. Sam nem szereti eléggé Susant. S ahol nincs meg ez a fajta szeretet, azt nem lehet szerelemnek nevezni, csak pusztán ha bele magyarázom. A szerelem más... féltem, óvom a másikat és mindent megteszek, hogy vele legyek. Arról nem is beszélve, hogyha Sam visszatérne a falkához, akkor nem csak Ő kapna védelmet hanem valamelyest Susan is. De hát ezt is tudnia kéne... azonban nem akarja vagy nem tudom. De már nem szólok, abból megint veszekedés lenne.*
- Biztos, hogy ezt akarod Sam? Elmenni? Magára hagyni? * Kérdeztem meg, mint egy utolsó próbálkozás. Nem akartam hogy elmenjen. Nem volt mellettem, nem volt velem de attól még... itt legalább Ayesha által tudtunk róla, hogy él, hogy merre mozog és kikkel. Azonban ha elmegy... mindennap aggódhatok, hogy mi van vele.*
- Írsz majd? * Pillantottam fel rá, azonban most más oka volt annak, hogy elfordítottam a fejem és a távolba meredtem. Nem, nem akartam sírni. Azonban ott volt a felszínen és ez csak feszültséggel töltött el, meg némi ködös fátyollal zöldes íriszeim. Gyűlölöm, hogy ilyen érzékeny vagyok.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 21
◯ HSZ : 363
◯ IC REAG : 402
◯ Lakhely : Most éppen New York
Re: Kavicsos part // Hétf. Nov. 25, 2013 5:37 pm

– Vannak egész jó tanárok a hegyen – mondom. Igazából Dr. Howardra gondolok, és csak a jó értelemben… Tényleg remek tanárom volt, és ha ő nem indít el egy úton, most valószínűleg már összeomlottam volna. Mondjuk így is éppen eléggé közel állok hozzá, szóval lehet, nem voltam elég jó diákja… Pedig most azért tudnám használni a Nagy Ember bölcsességét, hogy mégis mi a fenét tegyek magammal. Amikor viszont fölemeli a két és az enyémre csúsztatja, én elhátrálok, csupán egy lépést, nem többet, de azt hiszem, ez is mindent elmond. Ez már olyan… Bensőséges. Olyasmi, amit nem akarok, és nem engedhetek meg. Lehetünk újra barátok, igen, ebben biztos vagyok, egy napon, valahogy valamiként elfelejthetem úgy igazán, hogy megfenyegette azt, akit szerettem, de senki ne kérje tőlem, hogy az a nap ma legyen. Túl nehéz lenne, minden közös emlék ellenére is. Vagy éppen miattuk?
– Nem, nincs. A barlang előtt lett volna, ez igaz, de félek, az apád túlságosan büszke ahhoz, hogy csak úgy visszafogadjon azok után – rázom meg a fejemet. Ez volt az első gondolatom, persze, de nem lehet. Nekem fáj a legjobban, de saját ostobaságom, az igazságtól, vagy inkább a valóságtól való félelmem elcseszte számomra ezt a lehetőséget. – Vagy azt akarná, hogy… – kimondani sem bírom –, bizonyítsam a hűségem valaki feláldozásával. És mind a ketten tudjuk, annak mi lenne a vége.
Na ja, elég sokat gondolkodtam ezen álmatlan éjszakáimon, amikor minden neszre odafigyeltem, hogy nem bújik-e egy Ash az ajtó mögött mondjuk, és be kellett látnom, ez nem megoldás. Legalábbis nem véglegesen, bár a dolgok jelenlegi állása szerint rövid távon sem. A felajánlásán először csak pislogok. Oké, nem azt mondom, hogy ugyanaz a helyzet, mint mondjuk tíz perccel korábban, de azért a kecskére még nem bíznám a káposztát. Na jó, a barátnőmet msot tényleg zöldséggel azonosítottam? Vissza erről a térről, Sammie, mert veszélyes ösvény, ami a monogámia sötét bugyraiba vezet.
– Értékelem, de már vannak mások, akik vigyáznak rá – mondom. Nem mondom, hogy nem értékelem a felajánlását, mert igen, egyszerűen csak… Nem merem elfogadni. És tényleg ott van Faye, ráadásul még legalább két embert meg fogok kérni, hogy segítsen ebben az időszakban. Szóval életem szőke értelme nem szenved hiányt védelmezőkben. És ha bármi baj történne, amivel a magánhadsereg nem tud megbirkózni, még mindig ott a lehetőség, hogy visszatérjek és hősiesen megegyenek.
– Akarom? Nem – rázom meg a fejem. – Minden gondolatom tiltakozik ellene. De ha jövőt akarok neki és nekem, akkor el kell mennem, Ashley. Van, amikor a világ ilyen elbaszottul hajlandó csak működni.
A levélre bólintok. Írni fogok sok embernek, vele is válthatok néha levelet. Utálom a gondolatot, persze, hogy egyikükkel sem beszélhetek majd személyesen hosszú ideig, de ilyen a mi világunk. Farkasok vagyunk, vagy mi a tököm… Valahogy ki fogom bírni. Amikor a poklon mész keresztül, csak menj tovább, mondta az öreg Churchill, de rohadjon meg, Hitler ehhez képest kismiska volt…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ashley McLoyd
In Memoriam
avatar

◯ Kor : 21
◯ HSZ : 646
◯ IC REAG : 720
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Kavicsos part // Hétf. Nov. 25, 2013 5:55 pm

*Ellépet erre pedig csak egy grimasz volt a válaszom. Hát jó, ha nem kér belőlem ám legyen. De valahogy ez mégsem volt ilyen könnyű. Nem kértem én, hogy jöjjön vissza... ezúttal legalábbis a mozdulatom pusztán baráti volt. Tudja a másik is, legalábbis kéne. De visszautasítja. Ezzel egyetlen kérdést megválaszolva mely már egy ideje bennem van, de sosem mondtam ki senkinek. Még csak saját magamnak is képtelen voltam beismerni.
Viszont apámra tett megjegyzéseire csak pislogtam.*
- Ez nem igaz. Ott mint Teremtő volt jelen és nem mint Atanerk. Nem keveri a személyes ügyeit a falka dolgaival. Az ott személyes volt, a kölykét bántottad. Ha mint Atanerk elé állsz az más tészta. Ott már csak egy haszontalan falkatagként kezel, mivel kölyök vagyok. Azaz elenyésző tényező az, amit velem tettél. Nem fontos, mintha nem is lenne. A bizonyítás meg... lehet kérné, sőt... de hidd el, nem keverne bele egy embert. Az apám, ismerem és ha keverné az Amarok már rég leváltatta volna. * Vonom meg a vállaim. Ezaz igazság, még akkor is ha nem épp a kedvencem az, amikor Atanerkként kerülök az Atyám elé. Rühellem azonban szükséges néha. De ezt próbálom a minimálisra szorítani, ahogy mást is... ezentúl. A segítségem sem kell neki. Erre sem felelek csak bólintok egyet, hogy felfogtam, megértettem. Utolsó szavaira azonban csak sóhajtva nyelek egyet. Már megint a világ... azért mert Ő vak. Ja igen, multkor itt ugrott nekem. Na ezaz ami most nem fog megtörténni csak megfogom a kerekem szélét és fejem ingatva felelek.*
- Remélem, hogy egyszer a gondolataid meglátják azt, ami a valóság és nem csak a szürke feketeséget amilyennek látod, vagy épp látni akarod. Vigyázz magadra Sam. * S ezzel csak kitolatok, azonban nem megy az olyan egyszerűen, így a mentorom észreveszi, hogy bizony segítségre van szükségem. Ahogy oda ér csak halkan megköszönöm és szólok, hogy szeretnék haza menni most már. Nos... ideje talán. Haza felé azon próbálok agyalni, hogy Sam miért ilyen vak... miért lát mindent gonosznak és rossznak. Az optimizmus jó, legalábbis jobb volt mikor még betegesen optimista volt és nem ez a pesszimista kis idióta. De az Ő élete... úgy cseszi el és lök el magától mindenkit ahogy akar. Nem tisztem bele szólni, s ezúttal már nem is tettem. Igen, én is belefáradok a haszontalan próbálkozásokba. Az üresség meg majd elmúlik... egyszer biztosan. *

//Köszöntem a játékot. Smile//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 21
◯ HSZ : 363
◯ IC REAG : 402
◯ Lakhely : Most éppen New York
Re: Kavicsos part // Kedd Nov. 26, 2013 7:32 am

Hallgatom, amit az apjáról mond, de részben még mindig a grimaszán gondolkodom. Talán hiba volt, talán csak baráti volt a mozdulat, nem tudom. Őszintén, én nem tudom kiismerni Ashleyt, és már túl régen föladtam a próbálkozást, hogy megtegyem. De még csak kockáztatni sem merném azt, ami Sue és közöttem van ilyen módon. Nem, a másik lány túlságosan is fontos nekem ahhoz, hogy bármi miatt akár csak megrendüljön bennem a bizalma.
Egyébként van ráció abban, amit Darrenről mond. A rohadt életbe, nem tudom, mit csináljak, oké? Ha lenne lehetőség, futnék vissza a falkához, mert inkább nézek szembe az egyesülés rémével, minthogy itt kelljen hagynom mindent és mindenkit, aki szerettem valaha is. Mert lássuk be, ilyen koncentrációban még soha sehol nem voltak jelen.
– Talán… és csak talán teszek majd egy próbát – mondom, lehajtott fejjel. Ehhez le kell nyelnem a büszkeségem, de azt hiszem az ember néha eljut az életében arra a pontra, hogy már magasról szarik a büszkeségére, mert vannak sokkal, de sokkal fontosabb dolgok is annál. Így van? Szerintem ez a felnőtté válás része, amikor rájövünk, hogy nem a gyermekes félelmeink, sértettségünk, „becsületünk” az, ami mozgatja a tetteinket, hanem azok, akik közel állnak hozzánk. Azért, hogy Sue és Odette közelében maradhassak, nagyon szívesen nyelem le azt a nyálas cafatot, amit büszkeségnek merek csúfolni, és helyezem Northlake elé a padlóra.
Érzem a benne végbemenő változást, a szavai pedig úgy vágnak végig rajtam, mint valami ostor. Tessék, így veszíti el az ember a lehetséges régi-új barátait? nem tudom, de érdekes az a szerepcsere, ami végbement. Most ő idealizál, és én látom túlságosan, fájdalmasan is reálisan a dolgokat. Ez tetszik? Lófaszt.
– Viszlát, Ashley – mondom neki még búcsúzóul, majd megfordulok, és elindulok a másik irányba. A még kezemben lévő kavicsok a földre hullnak, és egy idő után már inkább szaladok. Hová? Nem tudom. Haza, azt hiszem. Az otthonom pedig a Lovarda immár, és az a hely, ahol Sue van éppen, legyen az az iskolapad, a saját házuk, vagy éppen a kórház gyermekosztálya Faye mellett… Bárhogy alakuljon a következő pár nap, nekem ezt föl kell adnom a végén, vagy többé, vagy kevésbé.

//Köszönöm a játékot!//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6672
◯ IC REAG : 8481
Re: Kavicsos part // Vas. Dec. 01, 2013 11:06 am

SZABAD TERÜLET
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Naomi Sharp
II. Mágus
avatar

◯ Kor : 27
◯ HSZ : 1197
◯ IC REAG : 1119
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Lépten-nyomon csetlik-botlik :D






Re: Kavicsos part // Csüt. Dec. 12, 2013 7:50 pm



Connor & Naomi


Fogalmam sem volt, hol kellene keresnem Connort, annyit tettem egyelőre az ügyben, hogy többször voltam kasszás a gyógyszertárban, mint eddig, hátha felbukkan. Szerettem volna tudni, hogy mi történt akkor, mármint, nem arra a különös képességére gondolok, inkább arra, ami velem volt utána. Talán ő meg tudja mondani, elvégre, ugyanolyan fura ilyen téren, mint én.
Még mindig náthás voltam egy kicsit, de már elmúlt a lázam, és nem éreztem úgy, hogy minden porcikámat tűvel szurkálják. Más kérdés, hogy lelkileg még most is padlón voltam, de a mosolyom legalább a régi volt. Igen, hazudtam a környezetemnek, mert sokkal könnyebb volt így, mint megválaszolgatni a sorozatos, mi a baj kezdetű kérdéseket.
- Milo, óvatosan, ne menj rá a jégre…
Hívtam vissza a kis szőrcsomót, akármilyen hideg volt, muszáj volt lejönnöm vele sétálni, pedig most másra sem vágytam volna jobban, minthogy bebújjak a meleg takaró alá, és hülye sorozatokat nézzek egész nap. Mit meg nem adnék most egy egyszerű szerelmi bánatért, nem, ehelyett úgy érzem, hogy kezdek bekattanni.
Az is tök nagy marhaság, hogy a beflashelt farkas kutya képét lerajzoltam, sokszorosíttattam, és kiplakátoztam vele a környéket, meg a gyógyszertárat, mondván, hogy elhagytam a kedvencem, és ha bárki megtalálja, hívjon a megadott számon. Egyébként, hajmeresztően hasonlatos volt a bundájának a színe és a szeme Connor farkasáéhoz, de az emberi tudat valószínűleg akaratlanul is inkább egy németjuhászhoz hasonlatossá faragta. Egyszerűen muszáj volt tudnom, hogy nem egy kutya rakta oda azt a virágot, és senkinek ebben a jeges városban nincsen ilyen kutyája. Nem, nem lehetek bolond. Kutyák nem hoznak virágot. Bár, ahogy az én érzelmi életem áll, ennek még mindig nagyobb a valószínűsége, minthogy férfi tegye. Mivel ez már három napja megtörtént, és azóta nem csörgött a telefonom, kezdtem megnyugodni.
- Milo… légyszi, végezd már el a dolgod, megfagyok.
Nyafogtam, hát igen, nem volt túlságosan fényes a hangulatom, és vágytam vissza a melegbe. Akkor láttam csak, hogy Milo messzebb van jóval, mint kellene.
- Basszus… Milo, gyere ide!
Szóltam rá azonnal, de az a kis hülye a befagyott folyó jegén intézte a dolgát. Na, az tuti, hogy onnan én nem fogom összeszedni a kutyaszart, legyek bármilyen tapló is. Kicsit közelebb mentem azért, remélve, hogy jól lövöm be, hol ér véget a part, és hol van már jég, de a hótakaró miatt ez elég nehéz volt.
- Milooo, gyere, megyünk!
Megcsóválta a farkát, és komótosan elindult visszafelé, hogy húzza vele az agyam. Tuti direkt csinálta, én meg majd lerágtam a tíz körmöm, hogy ne legyen baja…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 21
◯ HSZ : 217
◯ IC REAG : 234
◯ Feltűnést kelthet : szeptemberi gipszelt balkar (válltól csuklóig)


Re: Kavicsos part // Csüt. Dec. 12, 2013 9:22 pm



A patikás eset óta komolyan tiszta menstruáló picsa vagyok. Befordultam, Colinnal se közlöm, hogy mi van velem, legfeljebb annyit tudhat, amennyit a spéci vérvonalunkkal kierőszakol belőlem. Két nap kell ahhoz, hogy újra a városba merészkedjek - annyira azért nem este kétségbe ezek szerint. A kósza sétáim alatt kiszúrok egy szexi Mona Lisa portrét, csak kár, hogy lényegében ha túl sokáig nézegetem, akkor emlékeztet valakire.
Egyet elteszek összehajtva a farzsebembe és csak remélni merem, hogy a nyomtatás még mindig van annyira drága mulatság, hogy ne érje meg valakinek ezzel teleflyerezni az egész várost. Egy csomót összeszedek és kidobok, de későre jár, le kell lépnem, mert Colin megöl - újra. Eldöntöm, hogy másnap folytatom a körutat és igyekszem megcsupaszítani a város minden apró porcikáját ezektől az önjelölt da Vinci-portréktól. A büdös picsába!

Hoztam magammal egy hátizsákot, amit a kezemben hordok most kivételesen, félig-meddig kinyitva, mert minden szórólapot belegyűrök, amit csak találok. Már vagy három órája járom az utcákat, esküszöm, hogy fájnak a bokáim, de hát nem baj, ez még mindig kevesebb, mint a Fater büntije, ha rájön arra, hogy megint jól elbasztam valamit.
Amikor úgy tűnik, hogy már nem fogok újat találni, valamiért a folyó felé járok, igazából még nem igazán ismerem ki magam errefelé, de végső soron egyáltalán nem gond, a jégen gond nélkül felgyújthatom a hátizsák tartalmát anélkül, hogy mást is megsemmisítenék. Ez nem vicces, tényleg gyújtottam már fel sövényt, pedig csak egy haverom cigijét akartam beizzítani.
Nem fordítok különösebb figyelmet annak, hogy valaki üvölt - feltehetőleg a kutyájának - mindenkivel előfordul, hogy ilyesmire vetemedik. Plusz azért csak van akkora háttérzaj, hogy ne legyen kimondottan zavaró, hogy valaki sikonyál, ebben az időben szerintem ha meglát majd valaki, inkább örülni fog annak, hogy tüzet gyújtok a folyó partján, egész közel a jéghez.
Több méterre helyezkedem el a kutyás nőtől, szembe vele, de csak egy kicsit pillantok oda, egyedül a vörös haját és a kabátját látom belőle. A szél nem nekem dolgozik, a kutyája szagát se érzem, így az övét sem, tehát be kell ismerni, hogy szar szemem van, mert haljak meg - nem ismerem fel Naomit.
Minden esetre én leguggolok, a hóra szórom a szórólapokat, és egyszerűen felgyújtom őket.
Tök jól égnek, én úgy nézem, mintha meztelen nő lenne, de tényleg - esetleg lángok nélkül -, de nem élvezhetem túl sokáig a látvány. A szél úgy kapja fel az egészet, mintha valami tollpihe lenne, egy köteg lángoló tollpihe, és egyenesen a lassan kullogó kis szobacirkáló felé szálldos, akár egy alaszkai ördögszekér. Szabadalmaztatni fogom.
Persze előbb utána kell rohannom, mert miért ne - a dögöm még élvezi is, hogy kergetőzünk egy pár cafat papírossal -, szóval igazából a móka az első, nem pedig az, hogy a kiskutya ne égjen instant szénné.
Úgy két méterre lehetek az állattól, amikor elkezdem a levegőben csapkodni az égve szálló papírgombócot.
- Na! Elég volt! Hess! Tűnés!
Már itt tartunk, egy élettelen tárgykupachoz beszélek. Fantasztikus. De legalább arra nem fordítok figyelmet, hogy a dögöm nem csípi az igazi, fehér dögöt. Még sose találkoztam kisállattal, mióta farkas vagyok. Naomit meg még indig nem realizáltam magamban, de hát agyam az ugye sosem volt.


A hozzászólást Connor Harris összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Dec. 16, 2013 12:52 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Naomi Sharp
II. Mágus
avatar

◯ Kor : 27
◯ HSZ : 1197
◯ IC REAG : 1119
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Lépten-nyomon csetlik-botlik :D






Re: Kavicsos part // Csüt. Dec. 12, 2013 10:33 pm

Milo az istennek se akar jönni, és miközben hívogatom, azt látom, hogy nem sokkal mögötte valami ég. Basszus, most komolyan? Ne már, hogy ekkora szerencsétlenség legyek, hogy valami semmiből jött papírcafat felgyújtja a kutyámat. Leguggolok, és előveszem a zsebemből a kedvenc kutyanasiját, azzal hívom, így csak odajön. Ám nem ez az, ami miatt végül megindul felém.
Valaki Milo felé szalad, egyenesen rá a jégre, próbálom kivenni, hogy ki az, és elég ismerősnek tűnik, sőt, belőle még ki is nézném, hogy gondolkodás nélkül rámegy a jégre.
- Megbolondultál?
Kiabálok oda végül gondolkodás nélkül, mert basszus, itt nem csak a kutyám fog elsüllyedni, hanem Connor is, ha nem vigyáz. Kurvára nem vagyok alaszkai fenegyerek, hogy megmondjam, hol lehet biztonsággal rámenni a jégre… és tuti, hogy ő sem akkora zseni, hogy mindezt rohanvást ítélje meg. Ha itt elsüllyed nekem, max annyit tudok tenni érte, hogy megfulladok vele együtt, mert ha egyszer valaki jég alá kerül, ki nem jön onnan... De mit dramatizálom túl? Még nem történt semmi baj. Ne is történjen, basszus.
- Állj már meg, még beszakad alattad…
Időközben Milo már szűkölve megérkezett mellém, és most a lábam mellől vicsorog és ugat Connorra, totálisan meg van zavarodva, és egyelőre nekem sem esik le, hogy nem is olyan régen már láttam pontosan ilyennek.
- Neked meg mi bajod? Hagyd már abba…
Simogatom meg a fejét, hogy megpróbáljam megnyugtatni, és akkor érkezik meg elém egy darab a Connor által kergetett papírfecnik közül. Már meglehetősen odakozmált, de a saját telefonszámomat gond nélkül felismerem. Beletaposom a hóba a papírdarabot, majd egy mély sóhaj kíséretében igyekszem elfojtani magamban a kitörni készülő kétségbeesést… így azonban már kezdenek összekapcsolódni a fejemben a mozaikdarabok, de olyan lassan, mintha valami belső erő meg akarná akadályozni őket. A francba, ezt én sem akarom tudomásul venni. Minden egyes józan gondolatom menekül előle, mert... ilyen nincs. Milo biztos a tűz és a hirtelen mozdulatok miatt ijedt meg. Azt még nem tudom, hogy mi a magyarázat a szórólap égetésre... de... meg fogom kérdezni. Mondjuk, lehet nem kéne, mert jó eséllyel nem akarom tudni rá a választ. Vajon vagyok olyan szerencsétlen, hogy két héten belül kétszer essek pont én Connor tréfájának célkeresztjébe?
- Ó, a büdös francba…
Nyögök fel, és csak azután pillantok ismét Connorra, és nagyon remélem, hogy visszahúzott a partra, nem szakadt be alatta a jég, vagy valami, mert nem igazán vagyok jó a vízi mentésben.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 21
◯ HSZ : 217
◯ IC REAG : 234
◯ Feltűnést kelthet : szeptemberi gipszelt balkar (válltól csuklóig)


Re: Kavicsos part // Csüt. Dec. 12, 2013 11:01 pm

Először marhára nem értem, hogy miért is bolondultam volna meg, amikor éppen próbálok megakadályozni egy történelmi eseményt: a Nagy Fairbanks-i Tűzvészt, hogy ezzel bekerülhessek a törikönyvekbe. Nem is tudom, hogy mi történik előbb: felfogom, hogy Naomi szól rám vagy az, hogy a meglepettségtől egész egyszerűen seggre esem.
- Héj, Naomi... Szia... sztok.
Intek fel a földről egészen vidáman, úgy téve, mintha régi ismerősök volnánk, és a múltkori találkozónak a világon semmi emléke nem lenne a fejemben. Nem tudom, tényleg. Mert hát,elég cinkes, hogy pont az ő (valószínűleg az ő) plakátjaival játszottam pyrót, ráadásul elég taccsra vágtam őt lelkileg Maya miatt. Igen, minden nap eszembe jut ez a név, és mindig egyre fosabbul érzem magam miatta. Felsóhajtok. Igen, a jég.
- Ne aggódj, tökéletesen ura vagyok a helyzetnek!
Közlöm vele óvatosan, mintha már csak a hangomtól is simán beszakadhatna a cucc. De hát én nagy fiú vagyok ugyebár, nem félek semmitől, egy kis jég nem fog megártani,megfázni meg... Nos, azt nem tudok.
Veszettül koncentrálva állok fel, és teszek egy lépést kifelé, Nao meg a vakarcsa felé. De nem szívleli a közeledésemet és teljesen bekattan, én pedig hirtelen megremegő lábakkal állok meg a haladásban.
A másodperc tört része alatt történik az egész, tényleg. Ahogy Nao leteremti az állatot, de én érzem az idegességét, a félelmét és az elégedetlenségét, a szagát és a dögöm egész egyszerűen fogja magát, és öblös hangot kölcsönözve eléri, hogy egy határozott kilépéssel erőteljesen rámorranjak Milóra. Idegesíti, piszkálja a farkasomat, bezavar itt a képbe, a farkasom úgy van vele, hogy szíve szerint egy pöccintéssel félrelökné, de inkább csak köcsög szavakat ad a számba.
- Fogd már be!
Hűű, váó. Feleszmélek, megrázom a fejem és felfogom a helyzetet. Baaaaaszki, lehet, hogy még a szemem is átvillant? Lövésem sincs, te jó szagú havanese...
- Bocs, ezt nem lett volna szabad. Hehe, a..allergia. Tu... Tudod mit? Inkább holnap benézek hozzád a Gyógyszertárba, inkább megyek.
Sietősen, mégis totyogva indulnék el a másik irányba. Nem akarom megenni a kutyáját, azt már végképp nehéz lenne kimagyarázni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Naomi Sharp
II. Mágus
avatar

◯ Kor : 27
◯ HSZ : 1197
◯ IC REAG : 1119
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Lépten-nyomon csetlik-botlik :D






Re: Kavicsos part // Csüt. Dec. 12, 2013 11:36 pm

- Hát, azt látom.
Vakarom meg a tarkómat némileg zavartan, mikor seggre ül. Szerintem indulhatnánk együtt valami bénasági maratonon, vagy valami ilyesmi. Tuti nyernénk. Mindenesetre most azért bennem van a para, hogy beszakad alatta a jég, és valami nagyon nagy baj lesz.
- Légyszi Milo, hagyd abba…
Veszem ölbe, még mielőtt félelmében, vagy ki tudja mi miatt nekiugrana, akkor aztán tényleg beszakadna alattuk a jég. Nem mintha olyan félelmetes ebem lenne, de a hirtelen mozdulatok azért megijeszthetnek bárkit. Szerencsére nem Connorra nézek, amikor az történik, ami, én csak a végeredményt hallom, arra viszont összerezzenek.
- Hogy mi?
Kerekednek el a szemeim, és érzem, ahogy Milo apró gombóccá gömbölyödik az ölemben, és ezzel párhuzamosan bennem meg felébred az anyatigris, vagy mi a búbánat, és ha szemmel ölni lehetne, Connor bizony most elporladna. Az tény, hogy kicsit idegesítő lehet egy folyamatosan ugató kutya azok számára, akik nem szokták meg, de… akkor sem kell így rá… mi is volt ez? Fogalmam sincs, de tök más volt a hangja, esküszöm morgott.
Nem, Naomi, nem morgott.
Nagyon szuper, hogy most már magammal beszélek. Ide nekem a kényszerzubbonyt.
- Hát, tényleg nem… nem tudom, mi baja van, biztos megijedt valamitől. Gondolom, az égő szórólapjaimtól, mert te nem vagy épp ijesztő.
Vonok vállat, oké, hivatalosan is berágtam. Több dolog miatt is, és még mindig inkább ez, minthogy az apró kis jelekkel foglalkozzak.
- Menj csak…
Hagyom rá, nem nagyon érdekel, hogy mit csinál, most túlságosan is morcos lettem, nyilván Milora vetítem ki a fene nagy anyai érzéseket, amik bennem keringenek, és nem szeretem, ha durván bánnak vele. Sarkon fordulok, és valószínűleg túl gyorsan akarok elhúzni innen, vagy csak a bénasági faktorom verdesi az eget, de olyat zakózok, hogy az szerintem még Connornak is fáj. A hátam a földön csattan, szinte teljesen belesüppedek a hóba, és nagyjából annyira vagyok képes, hogy Milot magam fölé tartsam, hogy legalább neki ne legyen baja. A levegő benn akad, én meg nem tudok megszólalni, csak a kergetőző csillagokat bámulom a fejem fölött.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 21
◯ HSZ : 217
◯ IC REAG : 234
◯ Feltűnést kelthet : szeptemberi gipszelt balkar (válltól csuklóig)


Re: Kavicsos part // Vas. Dec. 15, 2013 3:04 pm

"Szerencsére" a várt... Vagyis inkább a remélt hatást sikerül elérnie a dögömnek, mert a kis fehér vakarsz még ennél is apróbbá nyüsszögi össze magát, és annak ellenére, hogy Naomi érezhetően kiakadt, a zavarom előtt még egy diadalittas vigyor-vicsor is kiül az arcomra. Basszus, hogy én mennyire utálom ezt a skizofrén viselkedési valamit! Az emberi felem hiába rázza odabent a vészcsengőt, rengetegszer inkább csak lóg rajta, mintha egy póráz lenne, aminél fogva maga után ránt, én pedig nem tehetek semmi egyebet, mint hogy megpróbálok kapaszkodni, hogy legalább a nyomában lehessek.
És ennek, a póráz végén lógó emberi felemnek bizony baromira fáj az a nézés, amivel Naomi most illet, de kell egy kis idő, amíg eljutok oda, hogy elnézést kérjek.
- Jó, oké, rendben.... Ez jogos volt.
Motyogom vissza már némileg kitisztult tudatállapotban, mielőtt megfordulnék, hogy az ellenkező irányba tiplizzek el. Nem tart vissza, nem is csodálkozom rajta. Bár azért elég szarul érzem magam,mert marhára nem így terveztem a következő viszontlátást. Jó, mondjuk úgy sem, hogy a farkas énem rajzával fogja teleplakátolni az egész környéket. De az viszont tök fura, hogy rá se kérdezett, hogy mégis miért pirománkodtam egyébként a szórólapjaival, de talán jobb is így. Nem kell hazudnom, nem kell magyarázkodnom. Bár ki se találtam, hogy mit mondanék erre, mert meg se fordult a fejemben, hogy szükség lehet mentőtervre.

Úgyhogy én megyek is. Illetve mennék, ha nem hallanék egy hatalmas puffanást. Az egész testecském egyszerre feszül meg, és olyan lendülettel fordulok meg, hogy megint majdnem elzakózom, de csak majdnem.
- Naomi!
Kiabálok fel egészen picsásra elvékonyodott hangon, és úgy szedem a virgácsaimat vissza hozzá, hogy a jégen szinte kipörögnek a lábaim, mint valami sportkocsinak. A futás egy gyönyörű becsúszással végződik és már ott térdepelek mellette. Kikapom a kutyát a kezéből, akkor is, ha nem engedi, mert azért így is jóval erősebb vagyok bármelyik halandónál.
~ Könyörgöm maradj a seggeden, te kis puffancs, légyszi, a gazdád érdekében maradj a kis picsádon... ~
A kutya elméjét célozva küldöm a gondolatokat, akkor is, ha igazából pontosan tudom, hogy ez velük egyáltalán nem működik. Nem is én lennék, ha nem beszélnék gondolatban egy kutyához.
Jobb híján - azon kívül, hogy kétségbe vagyok esve, és ez a dögömnek nem éppen kellemes -, megfogom a lány kezét. És ha eltört a gerince? Mi a jó francot csináljak vele? Megmozdítani nem szabad. Vér szagát keresem a levegőt szimatolva, mert ha betört a feje, az se éppen jó, pláne, ha nekiáll itt vérezni, még segíteni se tudok neki.
- Ne haragudj, nem akartam, én... Tudsz mozogni? Érzed ezt? - hadarom és közben elkezdem kicsit ütögetni a sípcsontját - Mid fáj? Mit... Mit csináljak?
A szívem úgy kalapál, mintha egy hülye kolibrit nyeltem volna le tollastul, kajak, még csiklandoz is, bár lehet, hogy ez csak azért van, mert a bundásom csiklandoz a szőrével belülről. Egek, ha valami baj történik, és nem thetek ellene semmit, én...
- Hívom a mentőket! - oké, hivatalosan is bepánikoltam - Van mobilod? Hol van? Kapsz levegőt?
Csak beszélek, lassan már fogalmam sincs, hogy mit, annyira nem tudok mit kezdeni a helyzettel, de ha csak nem próbál valami nyomós érvvel vagy módszerrel megakadályozni, hát elkezdem tapizni a nadrágzsebeinél, a kabátja zsebeinél, hogy előkerítsem azt a kurva telefont. Már ha van nála...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Naomi Sharp
II. Mágus
avatar

◯ Kor : 27
◯ HSZ : 1197
◯ IC REAG : 1119
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Lépten-nyomon csetlik-botlik :D






Re: Kavicsos part // Vas. Dec. 15, 2013 8:35 pm

Hallom, ahogy felkiált, remek, a jelek szerint egész hangosan sikerült megejtenem ezt a művészi esést. Komolyan, azt lehetne hinni, hogy gyakorlom a bénaságot, pedig nem ám. A szürke felhők épp most igyekeznek elárasztani újabb hótakaróval a környéket, látom, ahogy a hópelyhek alá omlanak és elvigyorodom, amikor az egyik az orromra pottyan. Be is bandzsítok, mint egy kisbaba, aki még képtelen fókuszálni, és a közeli dolgokra automatikusan így reagál. Mégsem látom rendesen, hisz az orromat nem irigyelhetné el egy vasorrú bába, szóval nem látom a hegyét.
Hú de iszonyatosan fáj a hátsóm… szerintem egy hétig nem nagyon fogok ráülni. Meg… asszem a fejemmel is lehet valami, olyan szikrázóan fényes minden, hogy csak na. Amikor mellém ér a srác, akkor szakad ki belőlem egy mély levegő, és pislogok rá, könnybe lábadt szemekkel, és pár pillanatig csak nézek ki a fejemből.
- Hé Connor… szia! Esik a hó…
Vigyorgok, bár tudja a görcs, miért, Milo nyüszít, megijedhetett, de most nem Connor miatt, hanem miattam. Nem akar fejvesztve menekülni, maximum hozzám jönne, hogy megpróbálja begyógyítani a sérüléseimet. Vannak vajon egyáltalán? Szerintem nagyon sok hó volt alattam, szóval csak nem lett nagy bajom nem?
- Jól vagyok. Azt hiszem… semmi olyasmi, amit ne oldana meg egy kis borogatás, vagy fogalmam sincs. A fejem az fáj, de nem tudom, hogy vérzik-e, szerintem nem, csak koppant egy kicsit. Hogy is mondják? Rossz pénz nem vész el, vagy valami ilyesmi.
Azt inkább nem mondom, hogy a fenekem úgy fáj a frontális ütközéstől, hogy szerintem két lépést nem tudnék tenni.
- Jah, meg az ülőcsontom… vagy mi.
Hahh, sokkal jobb. Ügyes vagy Naomi.
- Csak, segíts felállni… jól vagyok, komolyan.
Fura, de én már ehhez egészen hozzászoktam, végül is, pár hete lábon lőttek, ez ahhoz képest igazán semmi. Közben az arcát nézem, a szemeit, egészen belefeledkezek, tipikusan olyan pillanat ez, ami után valami nagyon romantikus következik, és talán így is lenne, ha nem hallanám meg, mit akar, és nem szökne rögtön ismét könny a szemeimbe, majd fonnám az ujjaim a csuklójára, amikor a telefonom keresi.
- Ne!
Kérem, mit kérem, könyörgök, olyan pánik ül a hangomba, amit abszolút nem nehéz megfejteni, és meglehet, nagyon nem tesz jót a farkasának az a rettegés, ami végigcikázik a tagjaimon. Életemben a születésemen kívül két alkalommal voltam kórházban. Az egyikben megszültem a kislányom, akit utána rögtön elvittek tőlem, aztán kivették a méhem, mintha a természet így akarta volna megbosszulni a tettemet, amiért tulajdonképpen nem is én voltam a felelős. Én meg akartam tartani, mindennél jobban, de nem dönthettem a saját sorsomról. Létezhet ennél rosszabb? Aztán nem is olyan rég, mikor meglőttek, és minden sebem felszakadt. Azóta sokkal rosszabb, nehezebb minden.
- Bármit, csak kórházat ne. Kérlek!
Nem tudom megállítani a könnyeimet, basszus, nem akarok sírni, nem vagyok én ekkora roncs, nem vagyok, nem lehetek. Össze kell szednem magam. Muszáj… Maya miatt. Meg aztán, mennyire gáz már, hogy állandóan csak sírni lát. Engem az utóbbi években senki sem látott sírni. Még a nagyi sem, nem akartam, hogy bárki túlságosan aggódjon miattam.
- Csak… vigyél haza… vagyis, segíts hazamenni.
Hiába vagyok vasággyal ötven kiló, mégiscsak egy kamaszról van szó, aki biztosan nem bírna el, de talán ha egy kis támasztékot kapok, az már elég lesz. A lábamnak nincs baja, biztos tudok járni, érzem, ahogy mozognak a lábujjaim.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 21
◯ HSZ : 217
◯ IC REAG : 234
◯ Feltűnést kelthet : szeptemberi gipszelt balkar (válltól csuklóig)


Re: Kavicsos part // Vas. Dec. 15, 2013 9:55 pm

Mit érdekel engem a havazás, felőlem most aztán akár egy hatalmas lavina is jöhetne, az viszont már sokkal furcsább, hogy Naomi... Mintha el sem esett volna. Megint köszön, kedvesnek tűnik, nem látom az arcán, és a hangjában sem hallom, hogy esetleg benne lenne még a pár pillanattal ezelőtti düh és indulat, amit a kutyája miatt érzett. Pazar, legközelebb ha Colin üvölt velem, majd baráti tanácsként megkérem, hogy seggeljen el a hóban, hátha bejön nála is.
- Igen... Esik...
Felelek, hogy azért én is beszéljek, meg mondjak már valami olyat is, ami őt is érdekli. Idegesen fürkészem az arcát, szerintem én még helyette is aggódom jelenpill. A feje nem vérzik, már megéreztem volna a szagát, ha így lenne. Csak a feneke fáj, hát... Most mondanám, hogy majd adok rá gyógypuszit, de gyanítom, hogy marhára nem értékelné a dolgot.
Amikor a könnyes tekintete megállapodik az enyémben, állom a pillantását, és komolyan szeretném én is elbőgni magam. Ezekben a pillanatokban hallom a körülöttünk lévő, tömény csendet, jobban érzem az arcpirító hideget, ami mégis olyan fülledtnek tűnik, mintha egy mediterrán szigeten lennénk. Valamiért égni kezd a fejem, még forróbb lesz az arcom, mint egyébként, Milo mindeközben pedig szomorkásan nyüszög körülöttünk. Szemmel láthatóan minden rendben, de nem vagyok nyugodt. Kezdődött azzal, hogy Milo felpiszkálta a farkast, folytatódott azzal, hogy Naomi elesett és tökéletesen bepánikoltam, és még semmi időm nem volt arra, hogy valahogy csitítsam magamban a helyzetet. Igen, kell az a mentő...
- Ennek örülök... - mondom kissé rekedten - De ettől függetlenül nem árt, ha lát egy orvos, szerintem agyrázkódást kaptál vagy valami, lehet, hogy belső vérzésed van, úgyhogy... hol az a telefon...
Nem tántorít el az ötletemtől, szóval nyúlnék is, hogy keressem, amikor hirtelen megfogja a kezemet, én pedig megérzem előbukkanni belőle a páni félelem szagát. Nem... Ez nem az a fajta energia, amit az űzött vad áraszt magából. Ő tudja, hogy meghal és akkor vége lesz. De Naomi tudja, hogy nem hal meg,csak szenvedni fog, nagyon-nagyon sokáig, és hogy ez ellen nem tehet semmit, csak azt, hogy megpróbál engem most megállítani. Újra elkapom a tekintetét, de a helyzet már cseppet sem annyira meghitt, mint az előbb.

Csend. Az elmém teljesen beszűkül, én pedig elveszek az egyetlen, apró, fehér pontban, ami még látszik a nagy feketeségben. Olyan erővel ordítanék, ahogy talán még soha nem tettem. Esetlen próbálkozással markolnék bele a sötétbarna bundába, hogy visszarántsam, hogy bent tartsam, de minél jobban próbálkozom, annál kevesebbet ér.
Az adrenalin már egészen biztosan ínycsiklandozóan felpumpálta Naomi húsát, csak egy kóstolót kellene vennünk belőle, máris sokkal jobban éreznénk magunkat. Nem ölném meg... Csak egy apró harapás, egy kisebb cafat... A gőzölgő vére a számban... A bőr-bundámat még a ruhán keresztül is csábítóan gerjeszti a belőle áradó pánik, a hangjában megbúvó ellenkezés csak még inkább felizgat.


Nincsenek emlékeim arról, hogy mikor rántottam fel és kaptam tollpiheként az ölembe Naomit, és futottam ki vele a part városhoz közelebb eső részére. De az biztos, hogy nem voltam sem finomkodós, sem kíméletes, és hogy az acélszürke farkasszemek már teljesen átvették az irányítást.
Ha ő nem is, de a kutyája egészen biztosan tudja, hogy valami gáz van,okosak ezek a dögök, megérzik, ha valaki ártani akar nekik.
Ott akarom hagyni a francba, de ahogy sikerül nagyjából húsz méterre elfutnom, iszonyatos fájdalom hasít a lábaimba, és pofára esek. A hó rohadt hideg. Kell valami kapaszkodó a valóságba, ami kitisztítja a fejemet. Felüvöltök a fájdalomtól. Ezt nem akarom. Ellenkezem, és ezt a Dög is tudja, cseppet sem kíméletes velem, belülről gyötör és mar, akár az ipari sav.
- MENJ INNEN!!!
Üvöltöm bele a hóba fájdalmasan. Könyörgöm, eszébe ne jusson segítséget hívni, mert mentem magamhoz nyúlok! Apropó magamhoz nyúlás, a kezeim már recsegve-ropogva alakultak halálos ütésű mancsokká, na persze nem azzá a cuki tappanccsá, amit a küszöbén hagytam. Háromszor akkora, és rohadt éles karmai vannak ám.
Mintha valaki ostorral csapkodná a hátamat, úgy vonaglok az átváltozás hullámai alatt, mintha zsinóron rángatnának. Jó leszek, jó leszek, soha többet nem cseszek ki senkivel, csak könyörgöm, ezen jussunk túl!
Kúsznék előre, minél távolabbra Naomitól, de nehezen megy. A dög visszatart, az állati ösztön a préda felé hajtana, és ezt be is bizonyítja azzal, hogy arra ösztökél, hogy a földön hasalva nyomjam ki kissé magam és fordítsam hátra a fejemet, nézzek egyenesen az áldozatom szemébe, mielőtt annyira le akarnék lépni innen. Ha eddig nem jött össze a dolog, hát az fix, hogy kellő motiváció lesz a lánynak, ha szembesül a megnyúlt agyarakkal és a farkas szemeivel, na meg persze a mancs-kezdeményemmel, ha látja. Valamit kurvára csinálni kell, és kurvára remélem, hogy valakinek van használható Joker a kezében, mert én pillanatokon belül el fogok veszni az állati ösztöneim nyomása alatt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Naomi Sharp
II. Mágus
avatar

◯ Kor : 27
◯ HSZ : 1197
◯ IC REAG : 1119
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Lépten-nyomon csetlik-botlik :D






Re: Kavicsos part // Vas. Dec. 15, 2013 11:20 pm

- Connor… Connor…
Szólongatom, de valami nem stimmel, tudom, érzem. A bőrömön ezernyi hangya szaladgál, úgy érzem, mindenhol ott vannak. Valami történik. De… mi? Mi bajod Connor? Mit csináltam? Kérlek, kérlek, inkább verj át százszor, rabold ki az üzletem, bármit, csak… ne csináld ezt. A bőröm lángra kap, és csak azt a farkast látom magam előtt, akit aznap, a látomásomban. Mi ez? Nem értem… segítség.
A tudatom elcsendesedik, csak az érzések maradnak, a fura egyveleg, az értetlenség, a csodálkozás és hitetlenség szépen lassan uralma alá hajtja a pánikot, mert… az ismeretlentől nem félek. Semmi a világon nem lehet rosszabb, mint újra és újra átélni azt a pillanatot, amikor kivették a karimból a gyermekemet. Még a halál sem. Néha, rosszabb napjaimon úgy gondolom, még megváltás is lenne számomra, mert soha többé nem kellene szembesülnöm azzal, mennyi mindent vesztettem. Aztán mentálisan pofon vágom magam, és felállok, folytatom tovább.
Felkap, és szalad… súlytalannak érzem magam. A vállgödrébe fúrom a fejem, beszívom az illatát, érzem, ahogy lüktet a vénája, hallom, milyen hevesen ver a szíve. Nem ismerem, de tudom, hogy baj van. Érzem a testemmel és… a lelkemmel. Mégsem értek semmit, nem miattam aggódik, mert… nekem nincs bajom, nem lesz bajom, ha nem visz kórházba. Milo ugatva szalad utánunk, szívesen csendre inteném, mondván, így csak rosszabb lesz. De miért? Miért lesz rosszabb? És én miért érzem, hogy az lesz.
Ahogy elesik, újra a hóba vágódom, csuklómmal tompítva az esést, a hideg hó egészen kijózanító hatással van rám, pillanatok alatt fordulok a hátamra, és pókjárásban iszkolok arrébb, magam sem tudom miért. Üvölt, el akar zavarni, nekem pedig csak az jár a fejembe, hogy segíteni akarok, miközben tisztában vagyok vele, hogy képtelen vagyok rá. Most látom csak a szemeit. Ismerősek, sőt, láttam már ezeket a szemeket, tudom, kihez tartoznak. Vagy… mihez? Nem kutya, basszus, nem kutya.
Csak az életösztönömnek tudhatom be, hogy lassan felállok, semmi hirtelen mozdulat, nem kellene tovább ingerelni… Connor… gyere vissza, kérem azokat a huncut szemeket, azt a csibészes mosolyt. Sok minden van, amit Hazel elmesélt a farkasokról, de… sosem láttam őket élőben, nem tudom, hogy mit csináljak. Nem futhatok el, mint aki halálosan fél, az csak olaj a tűzre, lassan hátrálok a házak felé, közben felveszem Milot, és betuszkolom a kabátom alá. Tudom, nem bújhatnék el, de valamit csinálnom kell… de mit?
Nem vagyok áldozat. Basszus, Naomi Sharp nem áldozat, túléltem, hogy elvették tőlem a legfontosabb személyt az életemben, túléltem, hogy hátat kellett fordítanom a férfinak, akit szerettem, hogy ne tegyem tönkre az életét, nem leszek a vacsorád… Nem vagyok a prédád. Eszedbe ne jusson felzabálni, mert basszus, visszajövök, és a kibaszott szellememmel az őrületbe kergetlek. Tudom, hogy rám néz, de nem nézek a szemébe, csak lassan távolodom, az oldalamat fordítva felé, nem futok el, hogy megerősítsem benne a préda érzetét, és nem fogom felvenni a kesztyűt a dominancia eldöntésének kérdésében, ugyanis ez… nem kérdés. Nem ingerelhetem tovább semmivel, de basszus… honnan tudjam, mi ingerel egy vérfarkast… Jó, ez még mindig hülyén hangzik gondolatban is. Nincsenek vérfarkasok. Ez csak egy kutya… a kutyák nem esznek embert, maximum megharapják kicsit, vagy nagyon. Hátat sem fordíthatok neki, még sebezhetőbbnek gondolna, csakhogy én lelkileg vagyok sérülékeny, nem fizikailag. Az nem érdekel, sosem érdekelt.
Nem félek. Nincs miért. Ha ez az izé engem elkap, akkor meg fogok halni, a helyzeten nem változtatna az sem, ha előtte összevizelném magam félelmemben. Csak ölelem magamhoz Milot, belesüppedek a kellemes melegbe, legalább ő velem van, ő mindig velem van, csak ez számít. Istenem nagyi, nagyon szeretlek, és ne haragudj, hogy nem voltam elég óvatos, hogy sosem hallgattam rád, de ezt… te sem hinnéd el. Helyes fiúk nem változnak csak úgy farkasokká.
Közben fülelek, hátha az életben egyszer szerencsém lesz, és jön erre egy kocsi, vagy valaki kinn áll a háza előtt… Az én lakásom nincs olyan közel, Miloval szeretjük a nagy sétákat még télen is, vagy legalábbis ő szereti. Szinte észre sem veszem, és feltűnik a szemem sarkában egy kerítés. Oké, eddig jó. Connor meg folytatja, amit eddig csinált, de azt még én is látom, hogy még nem végzett, és nem tudom, meddig fog ez tartani, de ha már nem lát, és el tudok tűnni a szeme elől mielőtt befejezi, talán akkor nem kell egyelőre temetnem magam. De… nem fog bántani valaki mást? Mi lesz, ha valaki miattam hal meg? Ilyen áron nem akarom…
Úristen, ez nem velem történik. Ilyen… nincs.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 21
◯ HSZ : 217
◯ IC REAG : 234
◯ Feltűnést kelthet : szeptemberi gipszelt balkar (válltól csuklóig)


Re: Kavicsos part // Vas. Dec. 15, 2013 11:51 pm

[váltok módot, mert mostantól szerintem így hitelesebb]

Amikor a szörnyeteg hátrakapja félig átalakult fejét, és próbálja keresni a reszketeg préda tekintetét, borzasztóan csalódott lesz, hogy nem találja. Naomi nem néz rá, nem ingereli feleslegesen a vadállatot. Olyan, mintha tanult volna róla, miként kell egy ilyen helyzetben viselkedni. Nem baj, a farkasnak ez most egyáltalán nem számít, ő semmi mást nem akar, mint a felszínre törni, háttérbe szorítani ezt a kis naiv gyereket, aminek a testébe zárva kell raboskodjon. Egyébként kedveli őt, egészen egy hullámhosszon vannak, de mint minden kapcsolatban, ebben is vannak mélypontok. És ez... Egy mélypont.
A gyerek ellenáll, de kicsi még és gyenge, képtelen egy ekkora elemi erőt meglovagolni. Fejlődésben lévő teste meg-megduzzad, ahogy a csontjai törnek és repednek. Bár hallgatna el, a szörnyeteget rendkívüli módon idegesíti, hogy a gazdatest üvölt, mint a fába szorult féreg, holott Naominak kellene ezt tennie, már percek óta. Minden annyival könnyebb lenne, ha Connor nem ellenkezne.

Idő közben szemmel láthatóan szenvedő mancscsapásokkal száznyolcvan fokot fordul, hogy már végig az emberen tarthassa a szemét. De valami nem stimmel. Valami megváltozott. A rettegés, a pánik teljesen eltűnt. Megszűnt létezni, már csak az emléke maradt meg ott, ahol úgy burjánzott, mint a penész. Ezt nem érti, ennek nem így kellene lennie, ettől teljességgel megzavarodik, és eleinte csaholva méltatlankodik a vonzalom elmúlása okán. Sőt, egészen kedvét szegi ez a váratlan fordulat. Hiszen az embernek most az életét mentve kellene futnia, ennek ellenére csak áll és felkínálja magát. Mártírt, áldozati bárányt játszik, és ez unalmas.
Ennek ellenére már túlságosan is benne van abban az állapotban, amelyet fiatal korára való tekintettel képtelen visszafordítani. A szörnyeteg lelkében lassan megtelepszik a béke és az a nyugalom, az a beletörődés, ami Naomiból árad felé. A tudata könnyed és lusta ködfüggönyként úszik vissza, de az alakváltást képtelen megakadályozni. Nem küzd ellene tovább, megadja magát, eddig bírta és még így is büszke lehet.
A ruhák megadóan, recsegve válnak, szakadnak le a testről, de bőr helyett csak a sötétbarnás-homokszín bunda sejlik fel. A pofája megnyúlik, fülei hegyesen merednek az ég felé, és úgy fekszik kiterülve teljes farkas alakjában a hóban, mint egy béka. Liheg. Az orrából párolgó levegő elhomályosítja a látását, de azt minden esetre Naomin tartja. Halkan felnyüsszent, és meglibbenti karcsú farkát.


~ Meglepően... Jól... Kezelted... A... Szitut. ~
Tudom, hogy elvileg működnie kell a dolognak, mert elvileg odafele működik. De nem csak azért tagolom lassan a szavakat, hogy mindenképpen átmenjen az "adás", hanem azért is, mert bitang kimerült lettem. Pedig nem is rohantam sehová.
El sem hiszem, hogy ez megtörténik, hogy megtörtént. Sírni tudnék, de csak keserves nyüszítésre futja, mert kishíján megöltem Naomit. Egyszer már öltem embert. Nem is ismertem, de mégis annyira lelkibeteg lettem tőle, hogy képes voltam elindulni a világba és megkeresni Colint. Ki tudja, hogy ezt mikor és hogy fogom kiheverni, főleg úgy, hogy Naomi halandó ember, és most valahogy fel kéne fogja, hogy a cuki srác a patikából épp most változott át farkassá. Csúcs, mi? Örülhetek, ha nem végzi a pszichiátrián. Minden esetre azt már most tudom, hogy ha engedi, ha nem - ha tudni fog róla, ha nem, valahogy meg fogom ezt oldani. Valahogy... Meg kell.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Naomi Sharp
II. Mágus
avatar

◯ Kor : 27
◯ HSZ : 1197
◯ IC REAG : 1119
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Lépten-nyomon csetlik-botlik :D






Re: Kavicsos part // Hétf. Dec. 16, 2013 12:25 am

Már csak a szemem sarkából látom, és még mindig lángol minden porcikám, el tudom képzelni, hogy ez mennyire fájhat… szegény Connor. Miattam van, tudom, mert annyira berezeltem a kórháztól. Sajnálom… Tudtam, hogy egyszer bele fogok pusztulni a totális bénaságomba, de nem most akarom elkezdeni, még nem, még legalább egyszer az életben látnom kell Mayát. Tudni akarom, hogy hasonlít-e rám, hogy ott vannak-e a kis szeplők az arcán még télen is, hogy vörös-e a haja, és kék-e a szeme. Csak egyetlen pillantást. Akkor már boldogan halnék meg.
Úgy érzem, mintha valaki belülről akarná szétkaparni a fejem, mikor meghallom a hangját. Basszus! A fejemben hallom a hangját. Megőrültem. Látom, és mégsem hiszem el, nem, ilyen nincs és kész. Kérlek, mondd, hogy megint csak álmodom, ez egy a számos rémálmom közül, muszáj annak lennie, nem lehet más. Ha nem hiszek benne, nincs, ugye? Mint a tündérek a mesékben, akik kifakulnak, ha a gyerekek nem hisznek bennük. Nos, én meg a vérfarkasokban nem hiszek.
Milo remeg, én igyekszem megmaradni abban a nyugodt tudatállapotban, amibe üldöztem magam, vagy az élethez való ragaszkodásom. Nem is tudom.
Képtelen vagyok erre válaszolni, ha válaszolnék, az azt jelentené, hogy elhiszem, amit hallok, hogy tudomásul veszem, igenis ott van a hangja a fejembe. Én ezt nem akarom, nem engedem. Eddig is azt hittem, hogy kezdek bekattanni, de most pláne úgy érzem, hogy megőrültem. Nem súlyosbíthatom tovább a helyzetet.
Mégis, van egy részem, egy kíváncsi, érdeklődő részem, ami elhiszi, és tudja, azt is, hogy ő tette oda azt a virágot, hogy az ő mancsa volt a lábtörlőmön, ami tudni szeretne erről az egészről minél többet. Igen, az a részem, az erősebb részem, aki mindent túlél, aki a jég hátán is megél, és nem hagyja, hogy a hitetlenség kerekedjen felül, és eltüntessen az életemből valamit, ami… valahol csodálatra méltó.
Vajon melyik részem lesz képes felülemelkedni? Hagyom, hogy az ösztönös, elmémet megóvni kívánó reakció érvényesüljön, és álomnak fogom hinni holnapra? Vagy legyűröm ama tévképzetet, hogy megőrültem, és elhiszem, amit az utóbbi időben láttam és tapasztaltam? Hagyom, hogy teljes legyen a kirakós, és együtt éljek valami olyannal, amiről az embertársaimnak még csak fogalma sincs?
- Sajnálom Connor… hogy miattam… tudod… ez történt.
Halkan beszéltem, de valamiért biztos voltam benne, hogy hallja. Oda akartam menni, meg akartam ölelni. Hülyeség, mert nem ölelgetünk farkasokat, de… akartam, igenis akartam. Mégsem indultam vissza, bekúsztam a házak közé, nem magamat féltettem. Milot inkább, amilyen kis hülye, képes lenne engem védelmezve nekiugrani, az meg nem hiányzik.
Amint befordultam a következő sarkon, automatikusan sietősebbé váltak a lépteim. Éreztem, ahogy a sós könnyek átveszik az uralmat a vöröslő arcom felett, a szívem egyre hevesebben vert, és hagytam, hogy eluralkodjon rajtam a zokogás. Képtelen voltam elfogadni, hogy a világ, amiről eddig azt hittem, hogy ismerem, nem is közelíti meg a valóságot, hogy olyan lényeg vannak benne, amikhez hasonlót csak rémtörténetekben olvashat az ember. Mégis igaz… Kirántották alólam a talajt, de összességében mégis úgy éreztem, hogy most ébredtem fel.
Fél perc múlva már rohantam, hazáig, s csak ott, a hitem szerinti biztonságban estem össze, és zokogtam, amíg voltak könnyeim, aludni pedig nem voltam hajlandó egészen addig, míg már el nem ájultam a fáradtságtól…

// Köszönöm! <3 //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 21
◯ HSZ : 217
◯ IC REAG : 234
◯ Feltűnést kelthet : szeptemberi gipszelt balkar (válltól csuklóig)


Re: Kavicsos part // Hétf. Dec. 16, 2013 12:48 am

Erre mégis mit mondhatnék? Hogy nem az ő hibája volt? Hogy nem tudhatta előre, hogy egy taknyos vérfarkaskölyökkel hozta össze az élet? Colinra gondolok, arra a bizonyosságra, amit akkor éreztem, amikor átharapott. Amikor láttam a farkasát és az járt a fejemben, hogy egyszer olyan hatalmas és erős leszek, mint ő. De most... Most még a képmásának, még a kölykének sem vagyok elég érett, és ha ezt megtudja, egészen biztos rohadt nagyot fog bennem csalódni.
Lehet, hogy Naomi nem csalódott, de be kell látnom, hogy nem mindenki gondolhat úgy a vérfarkasok létezésére, mint én. Nem mindenki láthat benne lehetőséget, nem mindenki gondolhatja, hogy hú, ez mennyire menő. Igen, vannak olyanok, akiknek ez trauma. Egy újabb trauma a már meglévő tetejére, amit ráadásul pont én kapartam ki a látszólagos hamvai alól.
~ Nincs miért... ~
Végül ennyit üzenek neki, mert hát, neki aztán tényleg nincs mit sajnálnia. Ez egy "átok", amit bárki aktiválhat. Ezzel nekem kell megküzdenem, nekem kell megtanulnom uralni, és ha nem Naomi lett volna, talán már csak hobbiból is, de felzabálom, mert nem jelent nekem semmit.
Nem tudom, hogy Ő mit jelent nekem. Ahogy ott áll a kutyával a kezében, könnybe lábadt szemekkel, ahogy érzem az élete melegét párologni a bőréből, hihetetlen fájdalmas bánat tör rám, amit egyáltalán nem tudok hova tenni.
Amikor látom, hogy menni fog, felkelek. Szédelegve állok négy lábra, szűkölve vonyítok utána és egy helyben tipegek, mint egy első bálozó. Felfogom, hogy talán most látom utoljára. El akarok menni hozzá, beszélni akarok vele akkor is, ha elküld a francba, de látni akarom, hogy jól van. Törődöm vele. Nem tudom, hogy miért, ne kérdezze senki, akit meg zavar, az nyugodtan leszophat.

Eltűnik, de még sokáig hallom a lépteit, és érzem az illatát a hóban. Nem gondolok arra, hogy nem feltétlenül szerencsés a jelenlétem a város ezen szegletén, mert hülye vagyok és ennél számomra most sokkal fontosabb dolgok vannak előtérben. Mit csináljak? Mihez kezdjek? Fater mit fog szólni, ha már megint négy lábon tolom haza a seggemet ilyen rövid időn belül? Neki nem hazudhatok. De nem akarom, hogy ő keresse meg Naomit.
Bassza meg a kutya (bocs Milo), de ez így nem okés! Kínomban körbe-körbe kezdek rohangálni, kergetem a farkam, amíg el nem szédülök, bár ez se tart túlságosan sokáig, mert eleve hulla vagyok.
Bosszúsan vetődöm el a hóban újra, dühömben a fehérségbe kapkodok a fogaimmal, de ezt is hamar megunom. Talán be kéne rongyolni az erdőbe...

Rohadt hiányérzetem van, az energiáim csak pislákolva ugyan, de a tehetetlen elkeseredettséget közvetítik a külvilág felé, és az Istennek nem áll be a pofám. Úgy nyüszítek megállás nélkül, ahogyan Milo tette, amikor ráförmedtem. És fogalmam sincs arról, hogy ezt rajtam kívül esetleg más is hallhatja.

//Úristen, énis köszönöm //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Faye Chèvrier
Gyógyító
avatar

◯ Kor : 259
◯ HSZ : 215
◯ IC REAG : 219
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Kavicsos part // Hétf. Dec. 16, 2013 1:44 am

Úgy látszik, hogy amikor valami egészen megszokott dolgot csinál az ember – például sétál egyet -, akkor mindenképpen történnie kell valami olyan eseménynek, ami már egyáltalán nem tartozik a szokványosak közé. Mivel már egy órája elindultam otthonról, ezért úgy döntöttem, hogy hazafelé veszem az irányt. Talán nem kellett volna, talán pont, hogy jól időzítettem. Már nem is volt olyan nagy távolság hátra - a kezeim kezdtek lefagyni egy kicsit, pedig a jó meleg kabátom zsebébe voltak süllyesztve -, amikor meghallottam a semmivel sem összetéveszthető hangot. Egy pillanat erejéig megálltam, kíváncsian füleltem, hátha meghallok valamit még, de emberi sikoly zaja mégsem csapta meg a fülemet.
Ettől függetlenül azért gyorsabb tempóra ösztönöztem a lábaimat, bár erősen ügyeltem arra, hogy még véletlenül se használjam most ki a vérvonalam adta előnyöket. A végén még pont én válnék feltűnővé azzal, hogy olyan sebesen közlekedek, ahogyan egyetlen ember sem lenne képes. Kár lenne tagadni, de aggodalom gyúlt bennem, mégpedig azért, hogy valakinek talán baja esett. Amúgy sem volt tanácsos a város közepén alakot váltania egy hozzánk hasonlónak. Még akkor sem, ha igazából a part nem is volt a város közepe.
Ahhoz már későn érkeztem, hogy lássam Naomit elhasítani a területnek még a közeléből is, ahhoz azonban nem, hogy még ott találjam a… kölyköt. Igen, csupán egy kölyök volt, ráadásul most már úgy nyüszített vélhetően kétségbeesésében, hogy egyből megesett rajta a szívem. Akkor még fel sem fogtam, hogy miért vonz annyira, hogy miért olyan ismerős nekem mind a külseje, mind az érzés, amely a hatalmába kerített, amint megközelítettem őt. Nem tudtam, hogy miként kellene kezelnem most a helyzetet. Ha az emberek láttak bennünket, akkor talán hihették volna azt, hogy barátkozni akarok a megriadt állattal. Nem is baj, tényleg valami ilyesmiről volt szó, csak éppen a bundás test emberi értelmet rejtett.
- Hé, szia! – szólítottam meg, ajkaimon még egy halovány mosoly is megjelent. Halkan beszéltem, nem akartam elriasztani, de a biztonság kedvéért csupán félig engedtem le a pajzsomat. – Ne félj tőlem, nincs semmi baj! – és igen, tényleg próbáltam úgy beszélni, mint mondjuk a kutyámmal tenném, ha megrémülne valamitől. Nem akartam szemet szúrni senkinek, most éppen az ellenkezőjét kellett elérnünk. Az volt a szerencsénk, hogy nem sokan ténferegtek most erre, mert ebből sokkal nagyobb baj is lehetett volna. Arra meg már inkább nem is mertem gondolni, hogy mi lesz akkor, ha esetleg az őrzők fülébe jut a történet.
Aztán bumm, mintha csak fejbe vágtak volna, úgy világosodtam meg. Valószínűleg az, hogy nem kapcsoltam egyből, csupán a tanácstalanságomnak volt köszönhető. Hasonló helyzetben még nem nagyon voltam, de mint mindig, most is igyekeztem a tőlem telhető legjobban megoldani és kezelni az egészet. Olyannyira erre koncentráltam, hogy nem esett le az, ami éppen itt volt az orrom előtt és szinte kiabált, hogy ismerjem már fel.
~ Te Connor vagy, igaz? ~ alig hittem el, hogy ez lehetséges. Sőt, egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy ő az – mondjuk nem valószínű, hogy valaki ennyire hasonlítana Colinra mindenféle téren -, de majd legfeljebb elküld a fenébe és közli velem, hogy összekevertem valakivel. Talán… de ezt az energiát, ezt a külsőt ezer közül is felismerném, hiszen majdcsak a világot jelentette nekem egykor. Most mégis más volt egy kicsit, és ez erősített meg abban a hitben, hogy sikerült összefutnom azzal a sráccal, akiért már látatlanban, ismeretlenül is aggódni kezdtem.
~ A nevem Faye ~ mutatkoztam be, hogy ennyivel is előrébb legyünk. Nem ringattam magam olyan hiú ábrándokba, hogy esetleg ebből egyből rávágja, hogy már sokat hallott rólam. Esélyt sem láttam erre. ~ Ha hagyod, akkor segítek neked, oké? ~ próbálkoztam tovább, azt meg egyelőre még nem mondtam meg, hogy honnan tudom, hogy ki ő. Ha jól sejtettem, úgyis rá fog kérdezni elég hamar. Én ezt tenném legalábbis.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 21
◯ HSZ : 217
◯ IC REAG : 234
◯ Feltűnést kelthet : szeptemberi gipszelt balkar (válltól csuklóig)


Re: Kavicsos part // Hétf. Dec. 16, 2013 11:36 am

Faye & Connor



Jön valaki? Szarok rá. De komolyan. És mégis mi a fenét csinálna velem, belém döf egy vasvillát, kiüt sokkolóval és bevisz a sintértelepre? Na ne röhögtess... Ám amikor látom, hogy egy nő célzottan felém közeledik, a nyüsszentéseimbe apró és erőtlen morgások vegyülnek, és védekezően feltornázom magam ülő helyzetbe a mellső mancsaimmal. Mire túl teszem magam az első "menj innen, hagyjál, most depizek" duzzogásomon, addigra persze az is leesik, hogy ez a nő is olyan, mint én. Első reakció: nem tudtál volna pár perccel előbb erre szambázni, bébi? Második reakció:áldjon meg a kisjézus, hogy itt vagy, főleg, ha segítesz is emberré változni, mert így legalább kikerülhetem a Fateromat.
A köszönésére legyintek egyet a farkammal, a mondandója második felére azonban muszáj reagálnom, már persze ha átmegy a pajzsán és nem vallok kudarcot a dologban.
~ Nincs? Abban én azért nem lennék olyan marhára biztos. ~
Jelzésértékűen hátra fordítom a pofámat arra, amerre Naomi és a kiskutya lábnyomai vezetnek - szerencsére vérfolt hiányában a halálos sebesülés a mai napon elmaradt.
Visszanézek a nőre, kissé esetlenül, kissé tanácstalanul, és sikerül megállapítanom, hogy az átlagosnál is kedvesebb arca van. Vagyis.. Heló, most meg mi van? Miért nézel úgy ki hirtelen, mintha feltaláltad volna a spanyolviaszt? Heuréka vagy mi?
Nehezen felállok végül négy lábra, oldalra döntöm a fejemet és várom, hogy történjen valami.
Ha kicsit lelkesebb lennék, és nem akarnám mentem elbőgni magam, akkor egész biztos benyomnék valami olyasmit, hogy "a hírnevemtől te sem tudtál menekülni, igaz, bébi?", de ehelyett csak egész szofisztikáltan reagálok a dologra.
~ Akarom én tudni, hogy honnan ismersz? Egyébként szia Faye. ~
Finom mozdulattal a kezéhez dörgölöm a hideg orromat, megböködöm, mintegy köszönés gyanánt, de túlzásokba azért nem esek. Nem akar bántani, tudom, hogy nem akar, ráadásul azt mondta, hogy segít. Ó, az úr áldjon meg Faye! Bárki is legyél. Persze nem kell tippekért a szomszédba menni, szinte biztos vagyok benne, hogy Fater keze van a dologban. Ez egyszerre nyugtat és riaszt meg.
~ Nem akarlak kiábrándítani, de ha akarnék se tudnék ellenkezni... De a ruhámnak annyi. ~
Nem akarom megbántani azzal, hogy nem kérdezősködöm többet vagy faggatom, de nekem még nehezen megy ez a gondolati izé, egyébként is fáradt vagyok, szóval a csit-cset részét jobb szeretném emberi alakban intézni, már ha nem kezdek el egyből zokogni, és lesz lehetőségem megszólalni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Faye Chèvrier
Gyógyító
avatar

◯ Kor : 259
◯ HSZ : 215
◯ IC REAG : 219
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Kavicsos part // Hétf. Dec. 16, 2013 12:55 pm

Persze, hogy megsajnáltam. Attól függetlenül is így tettem volna, ha nem tudom, hogy kicsoda. De tudtam, és ez csak még tovább erősítette bennem azt a természetes segíteni akarást, amely mindig is megvolt bennem. Nem szerettem, ha mások szenvednek körülöttem, márpedig a reakciói alapján elég egyértelművé vált számomra, hogy nincs a legjobb bőrben, legalábbis fizikailag semmiképpen sem. Most mondjam azt, hogy feléledtek az anyai ösztöneim? Igen, ilyesmi történhetett nálam. Amit a kórházban kénytelen vagyok elfojtani magamban a gyerekek mellett azért, hogy el tudjam rendesen végezni a munkámat, azt most teljes mértékben kivetítethettem rá. Főleg, hogy nem volt számomra teljesen idegen, ha úgy vesszük.
Nem mondtam semmit a kissé talán kötekedő reakciójára, helyette követtem a tekintetét. Én is láttam, hogy lábnyomok vannak ott – több is -, és így már kezdett összeállni a kép. Noha én nem találkoztam szembe az illetővel, attól még valószínűleg lehetett egy szemtanúja az alakváltásnak. Különben milyen indok lenne elég erős ahhoz, hogy a városban itt legyen farkas alakban, ráadásul nem is nagyon nézett ki úgy, mint aki el akarna innen mozdulni. Ha nem jövök, hát kitudja, hogy ki talál rá, miféle ember. Inkább nem is gondoltam bele, hogy milyen vége lehetett volna annak, ha a farkasa veszélyeztetve érzi magát valaki által. Elmondhatom, hogy ennél sokkal rosszabb lett volna, az már egyszer biztos!
~ Szóval látta valaki, igaz? ~ kérdeztem vissza, mintha nem lett volna elég egyértelmű. Oké, Faye, össze kell szedned magad! ~ Jó, nem baj. Majd meg fogjuk oldani, de előbb el kéne innen mennünk…~ aggodalmas pillantásokkal mértem fel a terepet, de volt akkora szerencsénk, hogy szinte senkit nem láttam a környéken. Szerintem életemben nem örültem még ennek ennyire. Nem is érdekelt, hogy a sors miért volt velünk ennyire kegyes, csak ki akartam használni a lehetőséget és kész.
~ Majd később megbeszéljük, jó? Elviszlek hozzám, itt lakok nem messze! ~ jelentettem ki, szinte már magától értetődően. Jó, nekem tényleg egyértelmű volt, hogy ezt kell tennünk annak érdekében, hogy ne legyen még nagyobb baj. Az már igazán ráért, hogy megtudakoljam az érintettel mi történt, és biztos, hogy épségben távozott-e, meg ilyesfajta apróságok. Először az alakváltás problémáját kellett megoldanunk, és még akkor sem tudtam, hogy lesz-e elég ereje egy ilyen után megtenni a házig vezető utat. Még szerencse, hogy nem volt egy forgalmas környék az én utcám, ráadásul tényleg nem volt túlontúl messze. Ha más nem, hát én szívesen a hátamra veszem majd, bár valószínűleg elég furcsán jönne ki a helyzet, ráadásul a vele egykorú fiúknál egy felérne a férfiúi büszkeség sárba tiprásával. Nem akartam máris a lelkébe gázolni, mikor azt sem tudta még, hogy ki vagyok.
Miközben gondolkodtam, megéreztem a hideg, nedves kis orrot, amit a kezemhez dörgölt. Ajkaimon egyből megjelent egy kedves mosoly, mikor biztató pillantást küldtem felé. Nem lesz semmi baj! Tényleg nem lesz semmi, már csak azt kellett felidéznem magamban, hogy mit is kellene csinálni. Emlékeztem a saját kölyökként leélt éveimre, szóval az is rémlett, hogy miként zajlottak le az átváltozásaim, amikor Gaston gyakorolt velem.
~ Látom. Majd felveszed a kabátomat, ha nem derogál túlzottan, hogy erre a párszáz méterre női kabátot viselj! ~ a szolid kis mosoly továbbra is ott maradt az arcomon, ezzel egy időben pedig a pajzsomat teljesen leengedtem. Farkasom egyből nyújtózott egyet, majd érdeklődéssel szemlélte a fiatal hímet. Ugyan még sohasem csináltam ilyet, hiszen nem éltem falkában már sok-sok éve, de bíztam benne, hogy menni fog. Elég erős és idős voltam ahhoz, hogy vele szemben ezt mindenféle bonyodalom nélkül meg tudjam tenni. A bennem élő hatalmas lény sem gondolhatta másként, mert miután megrázta a bundáját és kellőképpen magához is tért, szép lassan elkezdte a hímet visszaszorítani abba a láthatatlan ketrecbe, ahonnan nem sokkal ezelőtt sikerült kitörnie. Sem én, sem a farkasom nem egy erőszakos természet, de ha kell, akkor tudtunk mind a ketten elég határozottak lenni ahhoz, hogy ez menjen.
Amennyiben megkezdődött az alakváltás, újra körülnéztem a biztonság kedvéért, de még mindig sehol senki. Le is vettem hát a kabátomat, és mit sem törődve a hirtelen csontig hatoló hideggel, kitartottam magam elé, hogy egyrészt ne érezze magát rosszul, amiért látni fogom őt meztelenül, másrészt talán azért is, hogy ha mégis felbukkanna valaki, akkor tudjam takarni előle a látványt. Így legalább egyből rá is tudom majd teríteni, amint eljön az ideje.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 21
◯ HSZ : 217
◯ IC REAG : 234
◯ Feltűnést kelthet : szeptemberi gipszelt balkar (válltól csuklóig)


Re: Kavicsos part // Hétf. Dec. 16, 2013 8:50 pm

Igen. Talált, süllyedt, tényleg látta valaki. Azt viszont nem akarom, hogy együtt oldjunk meg bármit is. Főleg addig nem, amíg nem tudom, hogy ki ez a nőstény. Ha segít újra emberré változni, azt nagyon megköszönöm, talán még sütit is veszek neki, ha megmondja, hol érhetem utol, de hogy még egy vérfarkast vigyek Naomi nyakára... Nem, az teljességgel ki van zárva.
~ Apukám azt mondta, hogy ne menjek fel idegen nők lakásába... Hívjam inkább át őket én. De mivel egy fogadóban dekkolunk, szerintem tehetek kivételt. ~
Ha tudnék, akkor most egy halovány mosolyt is megeresztenék. Igazából addig, amíg vissza nem változom, és össze nem szedem magam egy kicsit, a világon semmit nem tehetek Naomi érdekében, szóval megpróbálok helyette inkább magamra és az új barátomra fókuszálni. És valljuk be őszintén, azért valahol fúrja az oldalamat, hogy mégis mi köze van ennek a nősténynek Colinhoz és hozzám.
~ Túl fogom élni. Azt hiszem. ~
Válaszolom a női kabátos ajánlatára, hiszen a büszkeségemnek amúgy is lőttek. Aki meg esetleg meglát és a pofámba méltóztatik röhögni, arra esetleg rászabadítom a bundásomat, mert egyébként is egy köcsög, mert nem kapta meg a mai ebédjét.
Megpróbálok megnyugodni és kitisztítani az elmémet. Ismerős számomra az az érzés, amit a kényszerített alakváltás okoz, ezért nem rettenek meg. Pusztán egy mentálisan felmutatott középső ujjal jutalmazom a fájdalom újabb hullámait.
Most inkább azért szar, mert ki vagyok merülve. Eleinte morogva vonyítok, úgy érzem, hogy ezer apró darabra fogok szakadni, esküszöm, még azt is érzem, hogy a vérem kiserken, holott ez nem történik meg. Talán három percig is eltart, mire teljesen emberként térdelek a hóban megint.
Nem a hidegtől, hanem a fáradtságtól remegek, mint a kocsonya. És az elmúlt percek megrázkódtatásaitól. A fájdalom csak még jobban kihozta belőlem az emlékeket is, és ezzel együtt kezdek lihegve bőgni, mintha nem 18, hanem csak 8 éves lennék. Össze vagyok törve, nem tudom, hogy hogyan fogok megállni a lábamon, ráadásul egy idegen-ismerős nő előtt zuhanok össze. Az elmúlt 10-11 hónap alatt most először teljes szívemből gyűlölök farkas lenni.
A kabát rám terül, én pedig zavartam kapom a szemeim elé az egyik kezemet, hogy megpróbáljam letörölni a könnyeimet, bár úgyis teljesen felesleges.
- Té... Tényleg ismered Colint?
Próbálom faggatni Faye-t, és közben azért fel is szeretnék kelni, mert ha tényleg elvisz magához, akkor jó lenne sietni. Egyrészt, mert ez így tényleg magalázó, másrészt szeretnék valahova lefeküdni. Azt hiszem.
Biztos vagyok benne, hogy segít, de én azért magamtól is megkapaszkodom Faye karjában, mert most tényleg ő az egyetlen mentsváram, és bár nagyon lassan, bizonytalan kölyöklábakon, de sikerül elindulnom vele hazafelé.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Faye Chèvrier
Gyógyító
avatar

◯ Kor : 259
◯ HSZ : 215
◯ IC REAG : 219
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Kavicsos part // Hétf. Dec. 16, 2013 9:18 pm

~ Tényleg ezt mondta? ~ kérdeztem rá, mert hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy komolyan mondta vagy csupán viccelt. Mindenesetre nem akadtam ki rajta egyáltalán, hanem rámosolyogtam. Valamiért úgy éreztem, hogy ezzel kicsit enyhítenem kell a helyzetet, hiszen az elkövetkező perceket kicsit sem fogja élvezni, és akkor még finoman is fogalmaztam. Igaz, hogy régen volt már, amikor én kölyökként átváltoztam, de annyira azért nem, hogy elfelejthessem a fájdalmat, amelyet akkor éreztem. Talán azóta sem történt velem semmi olyan, amit annyira kínszenvedésként éltem volna át. Ráadásul ő még annyira fiatal volt, hogy egy gyereket szenvedni látni nekem felért a kínzással. Jó, tudom, hogy nap, mint nap találkozom ezzel a kórházban, de az teljesen más. Mondjuk most Connoron is segíteni fogok, ahogyan a pácienseimen is szoktam, csak kicsit más formában.
~ Ennek azért örülök ~ válaszoltam még utoljára, mielőtt alakváltásra kényszerítettem volna. Legalább annyira rossz volt látni, mint valószínűleg átélni. Erősen szorítottam össze a fogaimat, hogy ne jajduljak fel vagy valami ehhez hasonló reakció. Számtalan kemény műtétet csináltam már végig, láttam leszakadt végtagokkal gyerekeket meg egyéb finomságok, erre azt nem bírtam pont rezzenéstelen arccal nézni, ami számomra hétköznapos kellett volna, hogy legyen? Bizonyára csak azért alakult így, mert tudtam róla, hogy Colinhoz tartozik, emiatt pedig egyfajta felelősséget éreztem iránta. Még akkor is, ha valójában semmi közöm nem volt hozzá egyébként. Mert tényleg nem volt, pedig én igazán nem bántam volna. Még akkor sem, ha teljesen lesokkolt, amikor tudomást szereztem a létezéséről.
Amint emberként térdelt előttem, egyből leguggoltam elé és a vállai köré terítettem a kabátomat, majd szorosan összehúztam rajta elől. Láttam, hogy túl sok volt ez neki, a könnyek is erről árulkodtak, amik csak úgy patakzottak a szemeiben. Nem tehettem róla, egyszerűen muszáj volt átölelnem. Még akkor is, ha majd ellök magától, hogy neki erre nincs szüksége. Kitudja, hogy mi jár a fiatal fiúk fejében, sohasem voltam férfiból. Colin viszont valószínűleg nem tudta volna kezelni ezt a helyzetet, ehhez nőre volt szükség, úgyhogy vigasztalóan simogattam kicsit a hátát, miközben magamhoz szorítottam továbbra is. Halk kérdése csak pár pillanattal később jutott el a tudatomig, de azon nyomban mosolyra is fakasztott.
- Igen. Jobban, mint bárki más! – válaszoltam, miközben letöröltem néhány könnycseppet az arcáról, és segítettem neki felállni. Ugyan nem ment olyan könnyen, de erősebb vagyok, mint amilyennek első pillantásra tűnök, úgyhogy simán megtartottam őt. – Meg tudsz állni? Mert akkor gyorsan összeszedem a ruháidat, hogy ne maradjanak itt véletlenül – azért gyanakodva fürkésztem, mert ha nem megy, akkor elkísérem valami olyan helyig, ahol meg tudja magát tartani, aztán pár pillanat az egész és már indulhatunk is. – Ha hazaértünk, készítek neked egy jó meleg fürdőt. Fáj valamid? – érdeklődtem kíváncsian, máris kibújt belőlem az orvos.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 21
◯ HSZ : 217
◯ IC REAG : 234
◯ Feltűnést kelthet : szeptemberi gipszelt balkar (válltól csuklóig)


Re: Kavicsos part // Kedd Dec. 17, 2013 12:10 am

~ Dehogy mondta... Nem beszélünk csajokról, ahhoz ő túl zombi. ~
Amúgy tényleg! Egyáltalán nem szoktunk csajokról beszélgetni, de azt hiszem, hogy lassan időszerű lesz. Neki is, meg nekem is. Ha rendbe akarjuk tenni a kapcsolatunkat, akkor igenis el kell nekem számoljon arról, miért nem mesélte el, hogy szexi barátnői vannak. Nekem meg be kell őt avatnom abba, hogy valószínűleg találtam magamnak egy plátói szerelmet. Tökzsír.

Az átalakulás gyötrelmei, és az utána következő sokk, a túlcsorduló érzelmek együttese megteszik a hatásukat. Egy pszichológus biztos sokáig boncolgathatná, hogy azért esik jól Faye törődése, mert sosem volt mellettem igazi anya. Nem érdekel a büszkeségem, ennél mélyebbre még a női kabáttal sem süllyedhetek, így hát hálásan és csendben tűröm, sőt, élvezem, hogy simogassa a hátamat, és le-letörölje a könnyeimet. Mintha a megtépázott lelkemet is gyógyítaná ezzel, holott látszólag a testemnek a világon semmi baja sincs, hiszen csak átváltoztam, de nem sérültem meg.
A kérdésemre adott válaszán igazán megsértődhetnék, mert azt hittem, hogy csak én vagyok Colinnak és hogy én ismerem az összes hülyeségét, de... Be kell látnom, hogy van párszáz év előnye, nem ugrálhatok.
- De... Akkor miért nem mesélt nekem rólad? Igyekszem... - mármint megállni, és úgy tűnik, hogy sikerül is - Fürdőt? Szerintem utoljára pelenkás koromban fürödtem... Mármint, na. Zuhanyozni zuhanyoztam, de kádba, tudod, beülni, ázni, ilyenek.
Pazar, már a szokottnál is hülyébb vagyok, de a forró fürdő gondolata most nem tűnik annyira buzisnak, mint ahogy azt egyébként el szoktam képzelni. Sőt, egészen csábítóan hangzik.
Ha összeszedi a ruháimat és újra a közelembe jön, bele is csimpaszkodok, és egészen apróra görnyedve kullogok mellette, amerre vezet. Közben pedig végig a fájdalommal kapcsolatos kérdésén töprengek. A farkasom elvonult, én pedig úgy próbálom tudat alatt is keresni Faye-ét, mint egy gyertyalángot a sötétben.
- Igazából... Mindenem. Ellenálltam, tudod? - pislogok rá a vörösre bőgött szemecskéimmel - Azt hittem, belepusztulok.
Elcsuklik a hangom. Tényleg, így visszatekintve félelmetes volt és ijesztő, mert fogalmam sem volt, hogy mi fog történni és Naomi, és... Újabb könnyek, kurvajó.
- És itt... bent...is. Tudod, itt... - ütögetem meg petyhüdt kézzel a mellkasomat, aztán megrázom a fejemet - Bocs, ha így folytatom, a végén még legjobb barátnők leszünk, akik a pasikról pletyiznek és együtt járnak bőrkeményedést vakartatni a lábkörmükről... izé, sarkukról.
Tök jó, hogy így megnyílok különben valakinek csak azért, mert törődik velem, és csak azért, mert anyáskodó, és mert benyögi Colin nevét. Szerintem ha az öreg látna, akkorát lebaszna, hogy Új-Mexikóig köpném a bölcsességfogamat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: Kavicsos part //

Vissza az elejére Go down
 

Kavicsos part

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
6 / 15 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1 ... 5, 6, 7 ... 10 ... 15  Next

 Similar topics

-
» Folyó Part
» A Tópart mentén
» Ház és tópart
» Part 14 / 4
» Part 14 / 8

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Fairbanks :: Mindennapi élet :: Folyópart-