HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
AKTÍV KARAKTEREK
68 TAG 31 FÉRFI 37 NŐ
FAIRBANKSI FALKA
19 TAG 8 FÉRFI 11 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
17 TAG 7 FÉRFI 10 NŐ
ŐRZŐK
18 TAG 10 FÉRFI 8 NŐ
EMBEREK
5 TAG 2 FÉRFI 3 NŐ
VÉRVONALFŐK
9 TAG 4 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legszomorúbb:

...A Legjobb Bónusz:



írta  Timothy Keldron Today at 1:29 am
írta  Sophie Lydia Rhodes Yesterday at 10:09 pm
írta  Rocky Yesterday at 7:32 pm
írta  Michael Cooper Yesterday at 4:39 pm
írta  Agnes J. Harlow Kedd Nov. 21, 2017 8:59 am
írta  Agnes J. Harlow Hétf. Nov. 20, 2017 10:55 pm
írta  Jennifer Wainwright Hétf. Nov. 20, 2017 9:39 pm
írta  Daisy Corina Lacroix Hétf. Nov. 20, 2017 9:29 pm
írta  Daphné Seward Hétf. Nov. 20, 2017 9:11 pm
írta  Daisy Corina Lacroix Vas. Nov. 19, 2017 7:52 pm
írta  Primrose Trevelyan Szomb. Nov. 18, 2017 11:58 pm
írta  Alignak Szomb. Nov. 18, 2017 11:36 pm
írta  Darren Northlake Szomb. Nov. 18, 2017 2:34 pm
írta  Wyatt L. Quinn Szomb. Nov. 18, 2017 11:06 am
írta  Celaena McDonald Szomb. Nov. 18, 2017 10:20 am
írta  Jackson Carter Pént. Nov. 17, 2017 10:42 pm
írta  Kyle Prescott Csüt. Nov. 16, 2017 8:43 pm
írta  Alignak Csüt. Nov. 16, 2017 8:06 pm
írta  Daisy Corina Lacroix Csüt. Nov. 16, 2017 11:33 am
írta  Darren Northlake Hétf. Nov. 13, 2017 8:47 pm
írta  Hannah B. Wilson Hétf. Nov. 13, 2017 8:34 pm
írta  Daisy Corina Lacroix Hétf. Nov. 13, 2017 7:57 pm
írta  Daisy Corina Lacroix Hétf. Nov. 13, 2017 7:19 pm
írta  Alignak Vas. Nov. 12, 2017 4:43 pm
írta  Destiny Maeve Bluefox Vas. Nov. 12, 2017 3:10 pm
Darren Northlake
 
Jackson Carter
 
Alignak
 
Primrose Trevelyan
 
Rebecca Morgan
 
Daisy Corina Lacroix
 
Michael Cooper
 
Rocky
 
Catherine Benedict
 
Hans Elfman
 

Share | .

 

 San Francisco

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6690
◯ IC REAG : 8489
San Francisco // Hétf. Szept. 28, 2015 4:02 pm

First topic message reminder :

***
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
















SzerzőÜzenet
avatar

◯ Kor : 32
◯ HSZ : 57
◯ IC REAG : 55
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Életvidámsága
Re: San Francisco // Vas. Nov. 08, 2015 7:27 pm

A gyerekeknek olyan radarjuk van a külvilágra, mit a felnőttek sosem fognak megérteni. Nem kell szavaknak elhangzania ahhoz, hogy mindent érezzenek. Ahogy Rúben elrohant, a kislány szeme szürke felhőkkel telve meg fordult Oliviára.
- Anya? – kérdezte halkan, mire a nő leguggolva mellé simogatta meg a kétségbeesni készülő vonásokat.
- Figyelj rám Ada! Nagylány vagy, és én nem fogok hazudni egy nagylánynak. Baj történt. – tudta, hogy felesleges hülyeségekkel etetni a kicsit. – A hó nagy tömegben leszakadt a hegyoldalról, és elindult lefelé. – nyúlt zsebébe, és folyamatos hívásra állította a még mindig gyorshívón lévő Nate számát.
- Anyáékat elsodorta?
- Nem tudjuk Ada. Egyáltalán nem biztos. De ha igen, odafenn szakképzett hegyi mentők dolgoznak pont az ilyen esetek miatt. – húzott fejük felett egy helikopter, majd nem sokkal később a másik is, mintha a nő szavait akarnák igazolni. - Ha véletlenül arra voltak anyáék, hamar megtalálják őket. És Rúben is megy…és megtalálja őket. Viszont mi azzal tudunk segíteni, ha visszamegyünk a házhoz, és ott várjuk őket. - pillantott az újra és újra tárcsázó telefonra.
- És ha nem találják meg őket? – csordult le az első könnycsepp a kicsiny arcon. Olivia összefacsarodott szívvel ölelte meg a gyermeket.
- Ada…megtalálják őket. Minden rendben lesz. Minden! – ígért olyat, mitől rettegett, hogy nem tudja majd betartani.

Órákkal később fel-le járkálva a nappali hatalmas ablakai előtt pillantott percenként a kanapén alvó gyermekre. Az érkező autó reflektora végigpásztázta a házat, ahogy beállt a Toyota mellé. Azonnal nyitva az ajtót, némán ölelte át a széles vállakat.
- Héhé…itt vagyok! – simították a férfi ujjai a kusza tincseket. – Hol van Rúben?
- Vár…fent a pályánál.
- Semmi hír? – Olivia nemet intett.
- Hol a kicsi? – a nő beljebb kalauzolva Darent vonta a kanapé mellé, hol a még mindig jelmezben lévő gyermek aludta közel sem édes álmát. A férfi bólintott. – Mondtad neki, hogy én leszek itt, ha esetleg felébred?
- Igen. Tudja. Megbeszéltük, és képet is mutattam. Azt is tudja, hogy penge vagy történelemből, szóval lesz közös téma. De kétlem, hogy felébred.
- Biztos ne menjek én? – vonta össze Daren a szemöldökét, ahogy figyelte az enyhén steampunkos ruha fölé húzott krémszín kabátot.
- Ne…mi…mi már megtaláltuk máskor is…csak mi tudjuk… - tűnt zavartnak a nő, majd még odalépve Adához simogatta meg a parókától megszabadított, barna tincseket.
- Vigyázz rá. Ő fontos…
- Vigyázok rá! Mindjárt itt van Sarah is. Elbírunk vele.
- Kösz Daren…tényleg… - nyitotta az ajtót, majd annak hála, hogy Rúben vezetett még reggel, a Toyotát használva indult vissza a pálya felé. Kikanyarodva a felhajtóról indult el kifelé, azonban az utat nem érte el. A villanó sárga szempár nem foglalkozva a közeledő autóval állt meg a kivezető út közepén, a sofőrt fixírozva. Olivia ujjai ösztönösen futottak a dudára, de végül nem nyomta meg a kürtöt. Helyette leállítva a motort nyitotta ki óvatosan az ajtót, majd maga sem tudva milyen indíttatásból, szállt ki a kocsiból, de nem hagyta el annak vonalát. Hosszan nézték egymást, mozdulatlanságba fagyva, míg végül a nő megszólalt.
- Segíteni akarsz, igaz? – az hiúz hatalmas feje oldalra billent, szemhéja megrebbent, de nem csukódott le, nem pislogott.
- Segíteni akarsz…tudom…érzem… - lépett egyet előre a nő, mintha csak belső kényszer hajtaná. Az állat izmai megfeszültek, de nem mozdult.
- Tovább kell mennem…- merészkedett a nő egészen a motorházig, mire az állat előre lépett egye, megtorpanásra ösztönözve Oliviát. Csak egyetlen pillanat volt, ahogy a hiúz elrugaszkodott, majd kilőve rohant el a nő mellett, végigdörgölőzve a harisnyába bújtatott lábakon. Olivia egy hosszú pillanatig levegőért kapkodva gyűrte le a hirtelen rátörő pánikot, majd beülve a kocsiba indult el újra. Kellett húsz perc mire feljutott a pályák magasabb pontjára, majd leállítva a motort pillantott a melegedő mögötti fák között felé villanó sárga szempárra.
- Mindjárt… - mondta halkan, mintha az állat hallhatta, vagy érthette volna, majd felkapva a szoknyáját rohant fel a lépcsőn, és robbant be az ajtón pillantott körbe. Azonnal megtalálva Rúbent, rohant oda, és megfogva kezét húzta fel az asztaltól.
- Gyere…gyere már… - sürgette, kifele húzva a másikat.  – Ada alszik. Daren és Sarah vigyáznak rá… - magyarázta a fel sem tett kérdésre, miközben elfordulva az épület mellett indultak meg a gyorsan besűrűsödő fák felé. Olivia a térdéig húzódó, világosbarna, lapos csizmában szökkenve át pár keresztbe dőlt ág felett siettette Rúbent, nem tudva legyőzni a benne fortyogó érzést, mi a fák közé vonzotta. Megtorpanva tekintete tanácstalanul kereste a sárgás izzást.
- Ne… - volt kétségbeesett a szó. – Segíteni akart…tudom… - pillantott Rúbenre, majd kapta a fejét a közelről jövő motozás felé. A sárgás bunda kibontakozva a közeli fák takarásából mutatta meg magát teljes nagyságában, azonban nem állt meg. Léptei lassan közelítettek az egymás kezét fogó páros felé. Olivia tekintete Rúbenre fordult, majd a másik kezét is fogva nyúlt az állat felé, ki egy tétova pillanat múlva összefonódott tenyerük alá simította hatalmas fejét. Egyszerre rogytak térde az elméjükbe robbanó képek sorától.

A nő ujjak a göndörödő tincsek közé futottak, miket rendezetten fogott össze egy fekete gumi a tarkón.
- Mi van ha nem talállak meg? Neal…félek!
- Mindig megtalálsz. Mindig…évszázadok óta. És minden alkalommal félsz. – fordult felé a férfi, magához vonva társát, gyengéd mosollyal simítva az aggódó ajkakat.
- Gyűlölöm ezt…gyűlölöm a céltalanságot, a tanácstalanságot, az állandó hiányérzetet, ami sokszor 20-30 évig is eltart, mire rám találsz…mire rád találok.
- Lassan egy évezrede csináljuk Erma, mit nekünk harminc év egymás nélkül?
- De ez most más. Sosem osztottad meg magad. – pillantott a nőre, ki oly mélyen aludt férjével együtt, hogy akár a világ is felmorzsolódhatott volna köröttük.
- Így biztonságosabb. A nyomunkban vannak, és engem könnyebb beazonosítani. Te mindig is a legjobb rejtőző voltál…veled nem lesz gond még tudatlanul sem. Ment az ösztön. – simultak a férfi ujjai a nő hatalmas hasára, mire a benne lévő magzat egyike intenzíven rúgott egyet a külvilág felé.
- És melyik leszel te magad? Honnan fogom tudni?
- Mindkettő én leszek. De csak az egyiket leszel képes felébreszteni. – a nő ujjai is az ikreket hordó asszony hasára simultak.

A kép amilyen gyorsan jött, úgy is rohant tovább, helyére kattintva a következő diát.

- Nate… - nevetett a nő, ahogy az eséstől a hóban fekve hagyta el az automatikusan leoldott léceit, mik önálló életre kelve csúsztak be a fák közé.
- Igazi sztárfotó lesz. – kacsintott Ollókezű. – Visszahozom őket.
- Várj… - nyújtotta kezét a nő, mire párja oldva saját léceit is húzta fel a Szívkirálynőjét. – Lehet hogy beteg vagyok… - vonta magához a fekete jelmezben síelő, agyonsminkelt nőt. - …de kész vagyok ettől a jelmeztől. – morogta a nő fülébe túlfűtötten.
- Nathaniel… - kacagott Becky. - …mi a fenét tettek a borodba tegnap, miután felmentem. – volt elsöprő a változás abban a pillanatban, hogy felért a szobába.
- Csak a hegyi levegő teszi… - fújt visszavonulót sóhajtva, mielőtt fizikális tünetei lennének szavainak. – Gyere, szedjük össze a léceidet. – szúrta sajátjait a pálya szélén lévő puhább hórétegbe, majd átbukdácsolva a szegélyeken indultak a fák között végző sílécek felé.
- Ez szépen elment. Még jó, hogy ott újra emelkedik. – intett a domborulta felé, majd torpant meg. – Rebecca! Ne mozdulj! – tartotta a nő elé karját, de hiába. A fák közül előszivárgó farkasok le sem véve szemüket párosukról indultak el két irányba, míg teljesen be nem kerítették őket.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 32
◯ HSZ : 77
◯ IC REAG : 77
Re: San Francisco // Kedd Nov. 10, 2015 11:57 pm

Erin Kilpatrick élete legrosszabb napján van túl. Törődötten kavargatta kávéját, és hálás volt, hogy a menedék sarkában ücsörgő férfival folytatott beszélgetése során nem kellett kimondania a nyilvánvalót. Több, mint hét órája lehetnek feltehetően szerettei a hó alatt. Az esélyük az életben maradásra egyjegyű számokkal lenne csak leírható. Rúbennek nem volt szüksége arra, hogy Erin tudatába vésse újra és újra a tényeket. Mire Olivia megérkezik, a hegyimentők abbahagyták a kutatást aznapra. Időközben a helyi rendőrség is kiérkezett. Beckyből és Nate-ből adathalmaz lett. Fizikai létük feljegyzésekben, jegyzőkönyvekben, beszámolókban testesült meg. Csupa olyan ember tollából, akik sosem találkoztak velük. Olivia semmire sem ad időt, kirángatja az elmúlt órák nyomoróságos mocsarából. Ki, a fák alá.

Az első képek valahol mélyen érintik meg elméjét. Nem raktározza, hisz minek is az. Megvan már régóta a helyük koponyája fészkében. A sípályás jelenet gyötrő dallamot játszik lelke húrjain. Ám ahogy feltűnnek a farkasok, az érzéseket felváltja a tudós elme ösztönös kíváncsisága, analizálása és megérzései.
A farkasok csapatban cselekednek. A falkavezér akár a régmúlt érák hőse… övé a döntés, övé az első harapás, övé az első falat. Felismerte a farkasokat. Két éve kíséri életüket telente. Ám nem ismert rájuk. A párost bekerítő szürkebundás ragadozók könyörtelen hatékonysággal dolgoznak össze. Kitartó agresszióval választják szét pillanatok alatt a párost, ráerőszakolva akaratukat Nate-re és Beckyre. S mi volt más, mint bármi máskor? Sköll – ahogy magában elnevezte az alfát – sosem volt a vadászatok Napóleonja. Amit lát, az se nem Sköll műve, se nem vadászat. Csak lelki szemei látják azokat a láthatatlan szálakat, amik végén valaki más volt. Az a farkas, aki még a falkavezér együttműködését is bírta. A kettéosztott falka Sköll vezette része a sípályát körülvevő fenyves keleti része felé hajtja Nate-et, míg a másikak nyugatra Beckyt. Űznek… élvezet nélkül. Pontosan tudják, hogy jön a lavina! A képek imbolyogni, ugrálni, rohanni kezdenek. Villanások, a fenyvesről, egy apró faházról. Lepattogzott festék, törött ablakok, a bejárat melletti lógó deszka, rajta egy végtelen-jel. A kéz, ami feltépi az ajtót, majd becsapódik. A farkasok, akik körbeveszik a házat. Egy ifjonc ront csak az ajtónak, de őt idősebb társai megtépázzák.


-Nem tudom, mi a franc volt ez – lihegi, ahogy ujjai kicsúsznak Oliviáéból. Imbolyogva kezd feltápászkodni, felrángatva társát is.
-A nyolcas faház! Oda kell mennünk! – pár pillanat elég, hogy a fene se tudja mennyi idővel ezelőtt rárontó társa türelmetlensége most már benne égjen izzón. Bevágódnak a leharcolt Toyotába, és tíz perc múlva elérték a sípálya melletti faházak egyikét. A fenyvesben elszórva, magányosan álló házacskák bérelhetőek, bár van köztük pár, aminek állapotával a tulajdonos nem törődött. Ezzel sem.

Az épületet fojtogatón veszi körbe három oldalról az erdő. A csendbe belesüppednek, ahogy kiszállnak. A kocsi reflektorfényében fénylő sebként húzódnak karomnyomok az ajtón. Nem teketóriázik, feltépi az ajtót.
-Olivia… ne…. – nyögi, ledermedve az ajtóban. Háta mögül a kocsin rajta hagyott világítás és saját testének körvonala fény-árnyék játékot fest az egyterű ház belsejére. A székhez kötözött kézre, a padlót ellepő hatalmas fekete tócsára. A sápadt, gyötrelembe fagyott arcra. A sötét ruhára. A mellkasán ásító setét lyukra. A vörös hajzuhatagra. A Szívkirálynőre, szív nélkül.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 32
◯ HSZ : 57
◯ IC REAG : 55
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Életvidámsága
Re: San Francisco // Vas. Nov. 15, 2015 12:34 am

- Mennyi idő alatt fogom érezni? – törölte le kézfejével vérmocskos száját. Hangja még mindig túl mélyről tört elő. Rózsaszín nyelve végigfutott a vékonyodó tépőfogak során, mit egy pillanattal később az emberi ajkak mögé zárt.
- Nem tudom pontosan megmondani. Ha már felébredtek, akkor a veszteség fájdalma miatt akár két nap is lesz, mire össze tudsz kapcsolódni vele. Ha még nem ébredtek tudatukra… akkor nehezebb lesz a kapcsolódás…- hátrált a felé tartó férfi léptei elől a másik, kinek gégéje egyetlen halk roppanással szakadt bele a nyelőcsőbe. A karfás széken elnyúló női test rezignáltan figyelte a jelenetet, majd letépve egy újabb szőlőszemet a fürtről szólalt meg.
- Nem olyan könnyű ám manapság olyant találni közöttük, ki hajlandó és tud is segíteni. – pillantott fel a derékig leomló szőke fürtjei alól, mi egyáltalán nem illett a durván szögletes arcához. A magas, széles vállú férfi morgása nem hatotta meg.
- Ez akkor se tudott volna segíteni, ha tüzes vasra ültetem. – köpött földre egy húscafatot, mit fogai közül vadászott elő nyelvével. Sibille hosszan nézte a nyállal keveredő tépett izomdarabot, majd az érdeklődését vesztett szőlőfürt a kőre hullott. Felállva lépett a maradvány fölé. Egy pillanatig felülről bámulta, majd mellé térdelve, minden finomkodás nélkül kente szét tenyerével a hideg grániton.
- Nem érzem őt…
- Nem is fogod. Senki nem érzi őt. Épp ezét veszélyes. Bárki lehet, bármit láttathat veled. Akár én is lehetnék. Ő a katona. Egyetlen gyenge pontja van csak, és az Neal! De most elkaptuk. – szorított rá a nő vállára.
- Mért vagy ennyire biztos magadban? – állt fel a magas, karcsú alak majd vak szemeit a szakállas férfi felé fordította, élvezettel nyalva le ujjairól a rátapadt szövet és nyálmaradékot.
- Mert Nealt megtaláltuk. És ez a nő hozzá volt kötődve. Neal soha senkihez nem kötődne, csak Ermához…vagy  Selie, Amelia, Lusille, Francheska, Sofia, Rebeca… vagy ki tudja még az évezred alatt milyen néven futott. A lényeg, hogy megvannak. Már csak pár nap… - vonta közelebb a nőt lendületesen. - …és megtaláljuk végre.
- Van talonban másik banya? – intett fejével a vérében fuldokló fiatal férfira, ki minden szörcsögő levegővétel közben vérbuborékokat köpött a felszínre.
- Nincs. – morogta a férfi kedvetlenül, majd mélyet sóhajtott. Pár pillanat kellett csak, hogy egy alacsony, szikár kölyök megjelenjen, majd lehunyva szemét biccentsen a páros felé.
- Gyógyítsátok meg. Teljesen. Fájdalmai se legyenek. Szükségem van rá. – intett a földön fetrengőre.

Lefagyva torpant meg egy pillanatra, majd lehunyta szemét.
- Meg fogják próbálni létrehozni a köteléket. Valaki segít nekik a mieink közül. És amikor nem sikerül, rájönnek, hogy megint hibáztak. Nincs sok időnk…maximum két nap…- hajtotta le fejét, miközben ujjai a férfi kezébe kapcsolódtak. Hányszor álltak már így valaki előtt, akit szerettek, aki fontos volt. Mennyi gyász és fájdalom, ami ezer éve alatt felhalmozódott. Lassan megtanulták kezelni, habár a kín érzése mindig ugyanolyan erővel támadta őket. Nem sajnálkoztak már. Minden szó felesleges frázissá vált az évszázadok alatt. Egy évezrednek tűnő percig álltak így, egymás mellett, néma csendben.
Majd Olivia elfordulva a férfitól indult az autó felé és emelte ki a csomagtartóból a kannát, majd tette azt, amit mindig tettek. Amit tenni kellett. A benzin jellegzetes szaga elnyomta a vér fémes ízét, mi a szájukba költözött. Olivia gyakorlott mozdulattal locsolta körbe a rozoga faház oldalát, azt a pár szúette bútort, mi még benne volt, de mielőtt a nőre öntötte volna, megtorpant.
- Miért vársz…nem akarod…? Talán még itt lehet…még nem késő…utaztasd tovább.  - lépett oda a nő élettelen testéhez, és ujjai gyengéden simították, igazították füle mögé a göndör tincseket.

Tíz perc elteltével a lángok éhesen kezdték felfalni a házat, és mindent ami benne volt. Párosuk jóval távolabbról figyelte a lassan összeomló épületet.
- Meg kell találnunk Natet. Élve kellesz nekik, különben sosem találják meg. De ha rájönnek, hogy Nate nem te vagy… - vonta össze szemöldökét. - …Illetve…nem tudják tudatára ébreszteni…?! – volt már bizonytalanabb, majd alig merve feltenni a kérdést túrt bele a hajába.
- Ruben…ha Nate valahogy mégis tudatára ébredne…mindet tudna, amit te tudsz? Amit valaha tudtál? Hogyan osztottad meg magad? Megdupláztad, vagy megfelezted…és a másik feled ott van? – volt több irányból is fontos a kérdés.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 32
◯ HSZ : 77
◯ IC REAG : 77
Re: San Francisco // Hétf. Nov. 23, 2015 10:51 pm

-Veszélyes lett volna megfelezni… - fordult Olivia felé. Szemei íriszét narancsra festik a rőt lángok.
-A kulcs te vagy. Mindkét zárba te illesz. Mindkettőt megfeszegetted. Mindkettő én vagyok. De csak az egyiket vagy képes teljesen felébreszteni. Ha meghal Nate és én is, mielőtt felébrednék… az utazásunknak vége. Mindörökre. És magadra maradsz. – nyúl Olivia ujjai után.
-Ha lenne egy tolvajkulcsuk, és Nate felébred, akkor… Neked nem marad más, csak egy etológus, mint segítőd. Aki isteni melegszendvicset tud bármiből csinálni. Ám hogy oda tud-e juttatni hozzám, mielőtt értelmét veszti minden, miért eddig léteztünk? – néz végig lassan saját magán Rúben. Majd egy tanácstalan grimasszal az arcán ismét Oliviára pillant.
-Samhain éjszakája, a közelséged, a szőrös csupakarom… könnyebbé tesz dolgokat. De önmagában nem elegendő ahhoz, hogy felébredjek. Hogy mindent tudjak… Becky… – simít végig ujjaival saját száján. Amik tíz perce még a viaszfehér, hideg Szívkirálynő füléhez simultak. Természetes ösztöneinek engedve szippantva be a vibráló valamit.
-… mill… ennyi volt az üzenete nekünk, mielőtt… - engedi el a szavakat egy sóhajjal, ahogy tette azt Beckyvel. A sok kilométerre fekvő város felől szirénák hangja vegyül a tűz ropogó zajaiba.
-Menjünk innét. Túl sok kérdésre túl kevés a válaszunk, ha bevárjuk a lánglovagokat. – vezeti párosukat a Toyotához, majd elhajtanak.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 32
◯ HSZ : 57
◯ IC REAG : 55
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Életvidámsága
Re: San Francisco // Kedd Nov. 24, 2015 10:43 pm

Ujjai társa kezébe fonódtak, hagyva vezetni lépteit az autó felé. Gondolatai lázasan pörögve keresték a megoldást, azon hiányos tudással gazdálkodva, mi elő-elő bukkant a sűrű ködből.
- El tudod érni Nate-et? Az ikrek közötti kapcsolat erős mágia…pláne a Te…a ti esetetekben. Ha Nate nem is értené, talán ösztönösen képes lenne közvetíteni valamit…érzést, szagokat, bármit. Bármit, ami támpontot ad a hollétére. – húzta elő zsebéből a telefont, majd lázasan keresgetni kezdett a számok között.
- Nem tudom, nem emlékszem… - hunyta le szemét, halántékára szorítva ujjait. - Érzések vannak, álmok, vágyak, hiány, fájdalom, boldogság, űzöttség, félelem…tudom, hogy utálom ezt az állapotot. Hogy mindig utálom az átmenetet, mert kilátástalan. Erre emlékszem…rád emlékszem, az érzésre…a vérre. Az ízére… - bámult maga elé, kutatva a kusza egyvelegben, mi fejében kavargott.
- A hiúz! Meg kell találnom.  – pillantott órájára. – Még van időnk az éjszakából. – kanyarodtak rá a házhoz felvezető, hófedte földútra, hol a kanyar mögötti fák közül lassan bontakozott ki az árnyék. A hideg ellenére szétnyílt kabátja alatti galambszürke öltönye csillanni látszott a holdfényben, akárcsak a lába mellett szorosan lépő hiúz sáfrány tekintete.
- Rúben… - súgta Olivia szinte megbabonázva a magas, ismerős alakot figyelve, kinek ujjai elvesztek a sárgás bunda vastag szálai közt.
- Az árnyék Rúben, hát nem emlékszel? – fordult döbbenten a nő a Toyota sofőrje felé. -  Az árnyék...képesek a kapcsolatra az árnyak. Csak el kell engednünk őket! – ugrott ki a megálló autóból, majd a férfi elé sietett.
- Az árnyék…! – az idősebb alak szája elégedett mosolyra húzódott, majd lassan bólintott.
- Segítek. De nincs sok időnk…. Vissza kell térnetek a hajnal beállta előtt az anyagi testetek mellé, különben még én sem tudom visszavezetni az árnyékotokat.
- Ulrich? – az idegen keserűen nemet intett.
- Ulrich halott.
- Akkor Te vagy a…? – a férfi csak némán bólintott, ujjait újra végigfuttatva a hiúz bundáján, ki törleszkedően tolta fejét a tenyeréhez.
-  Szólítsatok Lotharnak.  – fordult tekintete a férfi felé, majd lassan fejet hajtott. – Öröm látni téged, Utazó. Sok éve nem találkoztunk már. De azt nem gondoltam, hogy az utolsó pillanatig vársz majd a hívással. Azonban még időben vagyunk...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 32
◯ HSZ : 77
◯ IC REAG : 77
Re: San Francisco // Szomb. Nov. 28, 2015 2:05 am

-A sógornőm meghalt, az öcsémet elvitték, felgyújtottunk egy házat, a macskád meg jobb, mint a legjobb holland import. A Boss öltönyöd pedig mélyebb benyomást hagyott Oliviában, mint bennem. Ne csodálkozz, hogy az utolsó pillanatnak kellett eljönnie… Lothar – forgatja meg a férfi nevét fogai között. Csak az érzés van meg benne, hogy másként szólítaná, ám a szó nem akar még megszületni.
-A végre és a kezdetre amúgy sem találhattatok volna jobb időpontot – fókuszál pillantása a páros összefonódó ujjaira. A Toyota reflektorainak fénye festi Rúben és Olivia hosszanti árnyait rá és a hiúzra. A fogyó hold alakjának földi másaként villan az apró penge, ami ujjai között feltűnik. Balja elereszti famulusa bundáját, s finoman megemeli a kapcsolódó kezeket.
-Ahogy véred-enmagad, úgy engedd hát árnyad – karcolja fel egyetlen határozott mozdulattal a bőrt kezeiken. Az első, egymással elkeveredő cseppek a hóra hullanak…

-Francba… - nyögi a vágás okozta fájdalom nyomán, ám az érzésnek nincs értelme. A fizikai valóság dimenziói kifordulva önmagukból fejbekólintják.
A Toyota fénypászmája csak egy aprócska szentjánosbogár a tájban. Madártávlatból az egész tájék más. Mozdulnia nem kell, valami az égboltra szippantja párosukat. Mint mikor egyetlen festékcsepp hullik a végtelen vízbe, feloldódva, eggyé válva vele. Hol vagy? Nincs hol. Mindenhol. Benned vándorol minden, mi mozog. A fények csak kontúrt, éles körvonalat adnak lényednek, nem belőled harapnak ki egy darabot. Csak ott van árnyék, ahol fény is van.
-Az év közben meghalt lelkek… keresik az utat a holtak birodalmába… - kíséri figyelme a szálldosó fényes pitypang szöszöket. Fairbanks fényei, a síparadicsom, a hegyek közt megbújó rönkházak… mind-mind statikus keretet adnak Mindenszentek éjének. A szavak lassú változást hoznak a képbe. A szöszök feléjük áramlanak. Az árnyak összetömörülnek, ahogy karcsú ujjaival végigcirógat egy-egy közel szálló szöszön. Ismeretlen arcok villannak fel egy pillanatra a fénypontokban, mielőtt érintésére feloldódnának vagy kristállyá fagynának.
-Én ezt … - önkéntelenül fogalmazódik meg benne az ismerős érzés. Rítusok, amik a rohanó világban jelentőségüket veszítették, de nem értelmüket. Nehezen szakad el az ösztönösen csinált rítustól és a hatalom ízétől. Ő dönt. Megy vagy marad. Ám talán pont töltekező ereje tágítja érzékelésének határait. S egy másfajta érzés is rátalál.
-Ott… - pillantja meg a kétdimenziós földi fénymintázatból kiemelkedő spirális-örvénylő valamit. A valóság és a sötétség szövete mintha felszakadt volna, és kitüremkedne a mögötte kavargó folyondáros őserdő. Fényből szőtt kacsok gubancos tömege, amik pulzálása töltik meg fura dinamikával a sötétet.
-Ott van… kapaszkodj! – zömül mozdulata nyomán köpennyé a sötét, mely burkába maga mellé belevonja Oliviát. Párosuk sebesen suhan a pulzáló jelenség felé.
A világ ismét kifordul a sarkából, s mikor stabilizálódik, egy orvosi kezelőben vannak.

-Szerencse a szerencsétlenségben, hogy itt ragadt, Dr Löwenstein.
-Talán. Nyílt törése van, és csak rögzíteni tudom. De mielőbb operálni kellene. A csont sosem fog magától összeforrni így. Van valami hír a rádiókapcsolatról, Jessica? – foglalatoskodik Nathaniel egy vizsgálóasztalon fekvő ájult férfi lábával. A szobában a falra vetülő árnyak megnőnek, kontúrjuk pacaszerűen terjeszkedik.
-Amíg ilyen ítéletidő van, nem fog helyre állni. Az utak is napokig járhatatlanok lesznek.– fordul a gyógyszeres szekrény felé a fiatal ápolónő, hogy egy infúziót előkészítsen. Fehér köpenyén a Green Mill Rehabilitációs Központ diszkrét felirat jelzi hovatartozását. Feladatát tökéletesen végezte. Lefoglalni az orvost újabb és újabb betegekkel, erősítve az elszigeteltség érzését és hogy számítanak rá, míg kimerül.
-Nem tudok érte többet tenni most. – lép el a sérült mellől Nate fáradtan, az ablakhoz sétálva.
-Nem láttam még sosem ilyen hóvihart. Ugye nincs kint több emberük, Jessica? – húzza össze köpenyét fázósan, ahogy kibámul az éjszakába. A csendes, csillagfényes éjszakába.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 32
◯ HSZ : 57
◯ IC REAG : 55
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Életvidámsága
Re: San Francisco // Szomb. Nov. 28, 2015 3:15 pm

Mint sötét mezőn csillanó, szanaszét fújt pitypangok ezernyi ejtőernyője, úgy gomolygott köröttük a láthatatlan világ. Ujjait kinyújtva próbálta simítani az apró szálakat, de azok piciny medúzaként fodrozódva úsztak tova a férfi felé. Oly sokszor látta már a végtelen mezőket, mégis mindig elkápráztatta. Könnyeden mozdulva Rúben felé fonódtak ujjai a másikéba, arcát egy hosszú pillanatra fúrva a férfi nyakába. A hosszú éveken át tátongó űr, mi belülről emésztette, megtöltve bendőjét lett tele illatokkal, érzésekkel, arcokkal, emlékekkel. Engedve a húzásnak suhantak át a csendes téren keresztül, beleveszve a hófehéren örvénylő szálak sokaságába. A hirtelen kinyíló rendelő képe a falhoz szegezte a két árnytestet. Nate tanácstalan fáradtsága nem létező bőrüket sütötte, akárcsak a téveszme, mit beférkőzve agyába erőlettek rá. Olivia ujjai óvatosan engedték el párjáét, majd közelebb lépve a férfihoz érintette meg gyengéden a vállát. Nate abban a pillanatban hátrapillantva kereste a pólójára feszülő érintés gazdáját, majd fáradtságára fogva sóhajtott fel. Olivia tekintete Rúbenéba kapcsolódott, majd a használt eszközöket tartó fémtálca mellé lépett, és kinyújtva mutatóujját óvatosan kezdte a széle felé tolni az egyik orvosi acélpengét, mi pár másodperc múlva csilingelve hullott a hideg kőre.  Jessica tekintete ragadozóként fordult el az ablaktól, majd a földön heverő szike után Natre pillantott.
- Bocs… - morogta a férfi, egyértelműnek véve, hogy ő rakta rá rosszul. A nő engedve ösztönei súgásának gyanakvóan pillantott körbe többször is, majd összevonva szemöldökét indult az ajtó felé.
- Jöjjön…egyen valamit, és feküdjön le kicsit. – sóhajtott tettetett aggodalommal. – Pihennie kell. – vezette ki a férfi a szobából.

Olivia hosszan nézett utánuk, majd Rúbenhez lépett.
- Add ide a pengét. – nyújtózott a grafitként csillogó árnykéz a férfi felé, majd elégedetten sóhajtott, ahogy a sarló alakú penge otthonosan simult tenyerébe. Tudta, hogy a másiknál van. Mindig a másiknál volt az, mi vérét érte. Mintha elméje a kockás kőre hányta volna mindazt, amit tudnia kell, azonban nem válogatta le a tudást. Neki kellett kutatnia a megfelelőért.  Léptei az eszméletlen férfi felé vitték, majd a nyílt törés melletti, érzéstelenített húsba mártotta a láthatatlan pengét. A lábszár engedelmesen nyílt meg, és lökte felszínre véres tartalmát. Mosolya némileg idegenné vált, mintha ezer év számtalan arca villant volna meg benne elégedetten. Már tudta mért van itt. Tudta miért vannak összekötve. Már tudta, már emlékezett, hogy ki ő és mire képes. Hogy együtt mire képesek.
A férfi felé fordulva lépett elé, majd a kampós pengét kérdés nélkül merítette az árnyalak szívébe, és akasztotta meg a szövetek között, emésztő fájdalmat okozva.
- Ne küzdj! – súgta ajkával simítva a levegőért kapkodó ajkat. – Engedj be…és újra mindent visszaadok! Mindent… - húzta maga felé a pengét, az egész testet kegyetlenül tépve vele, majd a felnyíló mellkas közé fúródtak kezei, lassan egész testével olvadva bele a másikba, váltak eggyé. A forróság ragyogva ömlött szét a kicsiny rendelőben, ahogy a kötelék felizzva talált újra egymásra, és csavarodott szétszakíthatatlan egységgé épp úgy, ahogy először tette azon a véres éjszakán közel ezer éve, a köröttük kántáló, egyre erősödő hangoktól övezve.

„Nem lát a Látó sem halált, sem kórt, és nem lát szenvedést,
A mindenséget látja ő, azt hajtja át ő minden irányban.
Egységes ő, Háromságos, Ötös, Hetes és Kilences.”

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 32
◯ HSZ : 77
◯ IC REAG : 77
Re: San Francisco // Kedd Dec. 01, 2015 8:59 pm

-Háromságos… a Teremtő… a Fenntartó… a Pusztító – nyögi, ahogy a fájdalom kipréseli tüdejéből a levegőt.
Testsúlyát hátsó lábára helyezte, ujjai kardja markolatára feszültek. Mióta is voltak itt, és „élvezték” a barbár piktek vendégszeretetét? Minden holdtölte egy újabb küzdelem volt. De ez a legutolsó lesz. A kilencedik. Nem mozdult, tekintete a vele szemben álló nőre szegeződött.

-Ötös… a víz… a tűz… a föld… a levegő… a tér
Fogolyként, túszként, küldöttként, meggondolatlanul vendégként, némelyek önként… ki így, ki úgy érkezett még valamikor a nyár derekán. A Brit sziget vérgőzös forrongásban úszott. Terjeszkedő szászok, betörő vikingek, klánok és törzsek közti csatározások tették bizonytalanná a jövőt. A piktek pedig megteremtették a makrokozmosz mikrokozmoszát. Szabadon járhattak a falu határain belül, ám sehova nem mehettek. Fegyvert csak a viadalok éjszakáján kaptak. Nyolc holdtölte öldöklése, 261 nap és éjszaka szőtte kötelékét a nővel. Ám mindennek vége szakad egyszer.

-Hetes… a hetedik fiú, Niall Noígíallach leszármazottja
Hogy ki volt? Az Uí Néill klán tagja. De itt mindenki csak Nealnak nevezte. Ahogy a nőt Ermának. A germánoktól. Ahogy a vikinget Wicknek, amíg be nem végeztetett a legutóbbi holdtöltekor. A piktek nem bonyolítottak túl semmit sem. És tojtak a társas érintkezés szabályaira.

-Kilences… kilenc világ… kilenc népe… kilenc ajándéka… kilenc záloga…
Ismerték egymás mozdulatait, sóhajait, szemvillanását. Nem pazaroltak felesleges köröket egymás megtévesztésére. Mindketten azt várták. Az egyetlen mozdulatot, melyben húsuk és acéljuk utoljára összecsókolózik.
A kántálás felerősödött, elnyomta utolsó sóhaját. A húsba szaladó pengék zaját. Az utolsó mozdulat örökké tartott. Ahogy egymás fogságában tartotta az acél testüket, míg vérük elkeveredő bíbor tócsájába rogytak. Egyetlen őszes-tépett szakállú druida volt, aki arcára mindent tudó megkönnyebbült mosoly kúszott. Beltane éjszakája volt, az isteni nász ünnepe.


A kezelő metafizikai képe elcsendesedik, ahogy a forróság hullámai visszahúzódnak. A fonódó árnyéktömeg szétválik, ám kettejük alakja között egy bőrtarsoly képe bontakozik ki.
- Mannan mac Lir zsákja. A Daruzsák. – bólint a magasabbik árny, mielőtt a semmi szőtte árny-látomás feloldódna a beteg férfi fölé húzott spotlámpa fényeiben.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 32
◯ HSZ : 57
◯ IC REAG : 55
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Életvidámsága
Re: San Francisco // Kedd Dec. 01, 2015 11:57 pm

Kilenc éven át kilenc helyszínen kilenc holdtölte ázott vérben, de mindig csak egy maradt állva. Hol szolga, hol vándor, hol barát, hol ellenség…vérüket szomjazóként itta be a föld, falta fel a láng, vegyült a patakok csörgedező kékjével, vagy kiszáradva a napon hordta szét a szél. A végső pillanatban mind egy szemből figyeltek. Kilenc világ csillogó tekintete sütött át egyetlenként, majd fordult el közönyösen, nem törődvén a pusztítással.

Az utolsó éj néma volt. Nem volt már mit mondani. Ujjaik némán fonódtak egymásba, majd szorítottak rá gyengéden a kimondatlan kötelékre. Mindketten nyerni fognak, elvéve az örömöt, mit küzdelmük okozna.
- Neal…ne engedj majd el… - nem volt más kérése. Nem mondta, hogy szereti. Nem sírt. Nem sajnálkozott. Azonban nem engedte el. Ahogy tőreik pontosan hatolva be a bordák közé, markolatig süllyedtek a másik szívében, halovány mosollyal pillantott le összefonódó ujjaikra. Nadrágjuk por és vérük keverékétől lett mocskos, ahogy térdre esve támasztották meg egymást. Összekapcsolódott kezüket nem tudni ki emelte a férfi melléből kiálló markolathoz, majd földöntúli erővel rántva egyet a pengén, tépte fel a még erőltetetten lüktető szervet védő bordák ölelését.
Akkor először csordult könny, ahogy a férfi irányította keze, mi oly sok vért ontott már, a szövetek közé hatolva tűnt el a tépett húsban, majd egyetlen rántással szakította ki a feltépett szervet. Utolsó erejét szedve össze ingatta meg a fejét kétségbeesetten. Nem így tervezték…nem így. Azonban Neal szelíden elmosolyodott, mintha még lehetséges lett volna. Mintha már nem fájt volna semmi.
- Csss. – súgta? Talán csak ő hallotta. Mindenki csalódottan fordult el a porba hulló testektől, kivéve a jégkék szempár, min keresztül mind figyeltek. Lépteiket nem látta senki, mégis körbefogták a holtakat, kikre oly rég vártak. Az összefonódott ujjak még mindig tartva a vérsártól mocskos szervet hevertek élettelenül, mégsem szólt senki. Fényben csillanó árnykezek emelkedtek, majd engedték el azt, mit tenyerük rejtett, hogy aranyló porként hulljanak bele a feneketlen zsákba, mi a szív köré záródott. Egy lándzsa, egy halászháló, egy szarvasagancs, egy darab jég, egy darabka lánc, egy hatalmas és hegyes fog, egy üvegcsébe zárt ködös folyadék, és egy kard.
- És az embereké? – volt olyan a hang, mintha csak a leveleket sodorná a szél. Az egyik árny felemelte kezét.
-  Az már ott van. A legféltettebb kincsüket kínálták fel. – válaszolt a halk zúgás, majd az árnytekintetek a Druida felé fordultak.
- Segítsd az Utazót, kövesd a lépteit. Őrizd őt és titkát. Tiszteld és féld.
- Hogyan védhetem meg? – kérdezte az öreg tiszteletteljesen.
- A védelméről mi gondoskodunk. – vált ki a fák közül a hatalmas, fekete állat, megnyalva pofáját. Csak egy pillanatra torpant meg, mielőtt nekiiramodva érte volna el Hél bundájába túró kezeit.
- Menj hát. Rejtőzz az árnyékban, és mindig találj rá. Óvd és szeresd! – engedte el az állatot, ki a földön heverő nőhöz lépett, majd beletépve húsába kezdte felfalni. Azonban minden egyes falattal árnyteste is kevesebb lett, míg végül azzá vált, mit megevett. – Gram hűséges társa lesz. – emelte fejét a nő méltóságteljesen, megtéve amit meg kellett tenni.


Újra szétválva pillantott a férfira, mintha tekintetében keresné a bizonyságot, majd ahogy megtalálta, elégedetten mosolyodva el biccentett.
- Üdvözöllek Utazó…Neal…Rúben…– volt szeretet, vágy, öröm, elégedettség az egyetlen mondatban, mi oly sokszor elhangzott már. Csókja lezárva a fájdalmat tett pecsétet az új kezdetre, majd mély levegőt véve vedlett vissza Olivia Weimarra…és mindazzá, mit oly rég ismert.
- Ha ezt nem érezték meg, akkor Nate nélkülünk is ki tud sétálni innen. – húzta el a száját. -  Egy dolgot nem értek. Ezer éve csináljuk…mégis mindig a legelcseszettebb helyen. – csillant ujjai közt a sarló, ahogy megforgatta. – Van még időnk. Vigyük ki innen Nate-et.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 32
◯ HSZ : 77
◯ IC REAG : 77
Re: San Francisco // Szomb. Jan. 02, 2016 2:54 pm

-Nem a helyek elcseszettek, csupán azok, akik megtöltik. Midgard gyönyörű, és ez idecsábítja a legelcseszettebb alakokat. – futtatja végig elégedetten tekintetét az ujjakon, mik a markolatra feszültek, és az acélpenge villanó táncot lejtő ívén.
-Egymásra találtunk hát, Bajnokok Kardja, Erma… Olivia – túrnak ujjai törődőn a halálos árnyék tincseibe, ám többre nincs idejük.
-A mai éjszaka az útkeresőké. Mind találjon hát helyet és ösvényt, ahogy mi tettük – fordul az ajtó felé.
-Kövess! – csordul át a félárnyékban lévő ajtó illesztésein. A sötét és a világos tisztult kontúrokkal talál nyugalomra a vizsgálóban, ahogy a két árny-lény elhagyja a szobát.

-Valami történt.
-Tudom, Sibille.
-Tudod?
-Ne kérdezd, honnét. De érzem a bizsergést a fogaimban – csattan össze Knut tökéletes fogsora, örömteli vigyorra húzódva. Ruganyosan állt fel az ágyról.
-A vajákosnak most először igaza volt. Neal felébredt. Ideje, hogy üdvözöljem. Öltözz! – hajít valami ruhadarabot az ágyra Sibille-nek, oda sem nézve.

Levegő után kapkodott, a földön görnyedve. Sosem tapasztalta, milyen lehet vajon, mikor a sternumot kettévágja a kezében tartott csontfűrész, és kiemeli a mellkasból a szívet. Érzéstelenítés, altatás nélkül. Elkínzott, hörgésszerű kacajjal tehetetlenül fogadja el nyomorúságát. A fájdalmat, aminek fészke szíve és mellkasa. Egyetlen dologra fókuszál, hogy lélegezzen. Aprót, nagyot, mindegy milyet, csak levegő jusson kínlódó testébe.

Az iker-énjével összekötő kapocs tévedhetetlenül mutatta Rúbennek az utat a folyosók labirintusában. Nem érezte, hogy az időből elég jutna nekik. Sosem volt úgy. Most is érezte, hogy jönnek. A szobába érve aprót biccentett Olivia felé majd árny-lénye eggyé vált a földön összegömbölyödő, kínlódó párjáéval. Sosem csináltak ilyet. Ez a forgatókönyv sosem volt megírva, ám az idő… az átkozott idő egyetlen pillanatot kínált fel kacér szeszéllyel, amit megragadott. Árnyként csak saját lenyomatához volt képes csatlakozni.  

Egy hatalmas sóhaj mosta vissza tudatát az itt és mostba. Térdét nyomja a kő, nyála fényesen díszeleg ruháján. Energiát nem fecsérelt kínjai közt a nyelésre.
-Dr Löwenstein, jól van? – lépett be Jessica a pihenőszoba ajtaján.
-Zajt hallottam, és… - Nathaniel felállt és kihúzta magát. A copfba fogott szőke haj keretezte arc a fiatal nővéré volt, ám mégsem. A majdnem férj, majdnem meghalt férfi rápillantott a majdnem nővér, majdnem nőre. Vonásai elmosódtak, sejtetve a kontúrok alatt rejtező megnyúlt, eltorzult vonású fenevadat. Aurájába kapaszkodva három marcangolt-kivérzett alak lebegett.
-Valami rémeset álmodhattam. – nyomkodja meg reflexből Nathaniel az orrnyergét.
-A fél életemet odaadnám egy friss forró kávéért és egy szál cigarettáért. Számíthatok magára? Addig… - törli le természetes mozdulattal az állán fénylő nyálfoltokat pulóvere ujjába.
-… rendbe szedem magam. – küld egy bíztató mosolyt Jessica felé. A nő habozik pár pillanatig, majd elindul kávé-vadászatra.

Elméje nem sikoltoz vészjeleket. Természetességgel fogadja be azt, amit eddig nem látott. A valóságot. A rehabilitációs központ falai erőszakot és szenvedést árasztanak, ami csontjáig átjárja. Az épületben bolyongó valaha-volt emberek kísértenek, a helyhez, végzetükhöz vagy erős érzelmeikhez kötődve. Az emberek nem-emberek, a betegek nem-betegek, az időjárás nem viharos. Ezen a helyen semmi sem az, aminek látszik. Ő sem. Az árnyak sem. Ez az a hely, ami elveszi, felzabálja az időt. Nincsenek kérdések. Érzései, sugallatai tényekké válnak. Veszélyben van, és ki kell jutnia.
-Zárd be. Azzal is időt nyerünk – csukja be a pihenő szoba ajtaját. Majd erőt merítve Olivia őt kísérő árnyából sietősen indul el a folyosón a lépcsőház felé.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 32
◯ HSZ : 57
◯ IC REAG : 55
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Életvidámsága
Re: San Francisco // Szomb. Jan. 09, 2016 10:39 pm

A kőben csillogó grafitként gomolygó árny füstszerű érintése szeretettel simította meg a borostás arcot. Hogy az érintése Natenek, vagy Rubennek szólt? Nem volt meghatározható. Mindkettőben ott lüktetett az, minek védelmére elrendeltetett. Mindkettőt képes lett volna ébreszteni, azonban Nate más sorsot választott. Ennek ellenére a szeretet, amit iránta érzett hónapokon át, maga után hagyta a törődés és az óvás ösztönös érzését. Azonban ahogy párja, társa, védelmezettje árnyteste belecsúszott a tökéletesen ráillő hüvelybe, Olivia megmerevedett. Obszidiánként csillogó tekintetét elrejtve hunyta be szemeit, kiélvezve a tökéletességét a másiknak. Azt, ahogy minden fogaskerék helyre kattant. A nő elégedetten mosolyodva el pillantott párjára, majd a közeledő léptek hallatán, láthatatlan simult bele a térkőbe. A közjáték elég hiteles volt, mégis érezte a nő gyanakvását, mit hetedik érzéke generált. Ahogy a farkas léptei elhaltak a folyosón csupán bólint Ruben-Nate szavaira, majd előre engedve becsukta mögötte az ajtót és kattintotta rá belülről a zárat.

Jó pár méterrel a férfi előtt szaladt, azonban léptei nem vertek visszhangot a gyanúsan kihalt folyosón. Olykor egy-egy pillanatban eltűnt egy ajtórés mentén, majd újra megjelenve intett nemet, és sietett is tovább.

- Látod őket? – feszült türelmetlenség a férfi hangjába, mit nem csökkentett a fel-le mászkálás sem. A nő összevonva szemöldökét bámult a távolba üveges tekintettel.
- Nem…csak a halandó energiáját érzem a közelben. És…
- Mondd már. – morrant rá a férfi.
- Egy farkas…
- Most szórakozol velem…!? - fordult a dühös tekintet a nő felé, de az csak szelíden elmosolyodott, épp úgy mikor egy anya mosolyog tudatlan gyermekén.
- A halandó…ő a kulcs. Egyesültek. Most sebezhető…de vigyázz a farkassal.
- Milyen farkassal? – a nő értetlenül vonta össze szemöldökét.
- Nem tudom…nem tudom értelmezni. – hazudta. Knut dühösen morrant, majd némán szólította magához katonáit.
- Hozzátok ide a halandót. Végre kezdődik. Ha idegen farkast láttok, öljétek meg. Rá nincs szükség.


Olivia árnytestet eltűnt egy bezárt ajtó mögött, majd tompa nyögés és puffanás zaja szűrődött ki a folyosóra.
- Kérlek ne!…Kényszerítettek. Nem tehettem mást…az Őrzők szent csoportjához… - nem fejezhette be. A fekete penge egyetlen mozdulattal tépte fel a torkát épp úgy, ahogy 15 órája Knut tette. A vér bugyborékolva tört elő a kettémetszett gégén keresztül, mintha csak versenyt akart volna vérezni a földön heverő farkassal, kinek szíve mozdulatlanul hevert a kövön, az élettelen test mellett. Még egy utolsó pillantást vetve rájuk rúgta ki az ajtó alatt a férfi kését, majd tért vissza a folyosóra, figyelve ahogy az apró lélekpihék csillogó medúzaként közelednek a párjához.
- Két óránk lehet napfelkeltéig. Igyekeznünk kell… - pillantott a késre, majd felkapva fejét fordult hátra, elbámulva Nate mellett.
- Azt hittem, csak legenda…de te tényleg létezel. – bámulták Olivia árnytestét a vak szemek áhítattal.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 32
◯ HSZ : 77
◯ IC REAG : 77
Re: San Francisco // Vas. Jan. 17, 2016 6:58 pm

Megtört a tempó, mivel haladtak a kijárat felé, pedig már nem sok lehetett vissza. A szemei elé sodródott két lélekpihe megbabonázza Nate-et. Megmagyarázhatatlan együtt érzés és kötelességtudat sző ragacsos hálót, amibe belegabalyodik a menekülésvágy és süketté teszi a fogyó idő vészcsengőire.

-És azóta senki sem őrzi Hél alvilági kapuját. Talán már el is feledted, hol az otthonod. Az utolsó vagy közülünk, aki utazott a világok között. Mielőtt elajándékoztuk ezt a képességünk. – telik meg képekkel a két üres szemgödör, mit a hozzá kapcsolt érzések festenek élővé. Képek egy olyan nemzetség életéből, akinek vitalitása és dühe nem céltalan. Nincs az emberek világához béklyózva. Akik erős szövetségesei voltak bárkinek, szegődjenek bárhová. Áldás és átok… a múlt és a jelen disszonanciája, talán mi miatt Sibille kikaparta önnön szeme világát. S amire vágyott enyhet adó ír az árnyék-pokolkutya létezése. Fantom ajkak simítanak végig Olivia árny-ajkain. A jelentéktelennek nem mondható erő tétován, felkínálkozón, szégyenlősen nyílik meg egy pillanatra.
-És miért? Miért ez az ezer éves áldozat? Miért? – visszhangzik még sokáig Olivia füleiben a keserű kérdés, mielőtt semmivé foszlana a jelenség.

Hangos csattanás töri szilánkokra a befagyott időt, ahogy erős karok feltépik a már maguk mögött hagyott folyosórész egyik ajtaját, és Jessica nővér vezetésével négy alak robban ki a folyosóra. Az őket elválasztó méterek szempillantás alatt olvadni kezdenek, ahogy az elmosódott kontúrú félig ember, félig farkas rémalakok megindulnak a folyosón álló férfi felé. Aurájukat áldozataik szellemképe torzítja, magatehetetlenül, terméketlen szimbiózissal láncolva gazdáikhoz.
Nathaniel a metafizikai valóságba engedi szavakká formálva a béklyózó késztetést, megkönnyebbülve.
-Ma éjjel tiétek a megnyugvás mindörökre, ha átadjátok át utolsó érzéseiteket… nekik – nyúli ki karja, a farkasokra mutatva.
A bolyongó lelkek egy-egy villanással hagyják maguk mögött a földi valót, miközben a feléjük száguldó ötös lendülete megtörik, ahogy testüket valaha megölt áldozataik utolsó fájdalma szaggatja.

-Még hogy sebezhető! Megölöm azt a ribancot! – szítja fel pillanatok alatt az alfahím haragját, ahogy megérzi falkatársai kínlódását. Alig pár méterre van. Ha nem is látja, de hallja a szenvedő üvöltéseket. A kilincsért nyúló karján megremegnek az inak, ahogy dühe előugrasztja fenevadját. Ahogy született, úgy továbbítja a tomboló tüzet a társaival összekötő láthatatlan szálakon keresztül a másik ötbe. Nem ez az a pillanat, amikor józanságát sutba dobhatja. És társainak nagyobb szüksége van a túléléshez örökségükre.

A folyosó levegője nehézzé és forróvá válik, ahogy a nyiladozó tépett sebeket eltakarja a pillanatok alatt sarjadzó szőr. Csontok roppannak, ízületek pattannak, ahogy a rémlények kikényszerítve öltik fel valós alakjukat. A perzselő sirokkó nem hagy mást maga mögött, csak reszkető, öntudatlanra ájult farkasokat a kőpadlón.

-Erre… - tárul ki Nate mögött egy ajtó a többi közül, és pillant sürgetően a feldúlt szempár az orvosra.
-A tiétek – engedi útjára bal tenyerén pihenő utolsó két lélekpihét, ahogy látóterébe kerül a zilált férfi, ugyanúgy magán hordozva átokverte származása jegyeit.
-Åh, lort… Dit fjols! Nem tudod, mit teszel! Én… - Knut szavai elapadnak, ahogy a két lélek testéhez érve fénylő villanásban huny ki, torkát és szívét bénítva.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 32
◯ HSZ : 57
◯ IC REAG : 55
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Életvidámsága
Re: San Francisco // Vas. Jan. 24, 2016 10:23 pm

A zavarodott pillanat épp úgy foszlott szerte, ahogy érkezett, azonban tudata mélyének termékeny talajába elszórta magvait, és tudta…az idő még sosem volt ily végtelen, hogy levelet bontson majd a kétség, mi jelen pillanatban még csak fel sem merült.
Lerázva magáról az árnytestet ért hívogató energiát lendült előre. A lélekdarabok marcangolta, vonagló farkasok egyikébe csapódva tűnt el a megránduló szövetek között. A férfi felordítva kezdte tépni magán a ruhát, majd karmokban végződő mancsai saját húsába mélyedve kezdtek eszeveszett módon turkálni a vérmocsokban. Meg kellett találnia…ott volt…érezte…Felordítva a tehetetlenségtől tolta még beljebb kezét a hasfalába, de hiába. A benne mozgó árny megfoghatatlan, testetlen volt. Ki tudja meddig kereste volna, ha nem tör elő torkából a sötéten csillogó sarló, és nem metszi ketté belülről szinte egész fejét letépve a törzsről. Habár a változás kezdetét vette, már nem segíthetett rajta. Az pokolkutya átadva magát az ismerős energiának vedlette le emberi mivoltát, majd belülről rágva ki magát a húsbörtönből, gomolygó grafitfüstként toppant megint a kőpadlóra. Éjszín tekintete befogta a folyosóra betoppanó farkast, majd izmai megfeszültek. Már nem érdekelte a padlón fekvő maradék…őt akarta. A folyosó végén...izami ugrásra készen feszültek meg, azonban a mögötte megszólaló férfi hangja póráz vetve rá fogta meg az indulatot. Egyetlen szó, mi parancsként hatva fordította el prédájától, majd elsuhanva a farkas felé száguldó foszlányok között surrant ki az ajtórésen, mi halkan kattanva mögöttük sem nyomta le az ordítást.

Nem néztek hátra. Az idő fogyott, még ha meglepően közel is voltak a sípályákhoz. Nate sietős lépteit az előtte suhanó árnyalak vezette a legbiztonságosabb ösvényen, mit vastagon fedett a frissen esett hó. Nem csupán az adrenalin hajtotta a halandó testet, hanem a közelgő napfelkelte hozta derengő szürkület. Fogytán volt az idejük, még ha Natet ki is hozták.
Egy óra feszített tempó volt, mire végre feltűnt a ház, és mellette a bekötő úton álló autó. A hóban fekvő testek mellett álló férfi mintha csak belefagyott volna az időbe, őrizte a holtnak tűnő porhüvelyeket. Csupán akkor emelkedett meg eddig lehunyt tekintete, mikor teste körül megérezte az energiát. Ujjai végigszántották a fekete kutya füstként gomolygó szőrét, majd elégedetten bólintott. Tenyerét a lassan felegyenesedő grafitszín csillogás felé nyújtotta, ki kegyetlenül vágott bele a húsba a sarló segítségével. Az idősödő férfi letérdelve Rúbe teste mellé ragadta meg állát, majd kinyitva a száját csorgatta bele aláhulló vérét, hogy aztán pár szó kíséretében ugyanezt elismételje Olivia teste felett.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6690
◯ IC REAG : 8489
Re: San Francisco // Hétf. Szept. 12, 2016 8:20 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Sponsored content

Re: San Francisco //

Vissza az elejére Go down
 

San Francisco

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
4 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Városhatárokon kívül :: Túl a határokon :: Amerika-