HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
AKTÍV KARAKTEREK
136 TAG 62 FÉRFI 74 NŐ
BETOLAKODÓ FARKASOK
31 TAG 16 FÉRFI 15 NŐ
ŐSLAKOS FARKASOK
24 TAG 10 FÉRFI 14 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
23 TAG 13 FÉRFI 10 NŐ
ŐRZŐK
32 TAG 13 FÉRFI 19 NŐ
EMBEREK
15 TAG 5 FÉRFI 10 NŐ
ALAPÍTÓK
10 TAG 5 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legtanulságosabb:

...A Legnagyobb találkozás:

...A Legjobbak (Vörös Hold - Hard):

...A Legjobb (Vörös Hold - Soft):


írta  Catherine Benedict Today at 6:22 am
írta  Jackie Leigh Suresh Yesterday at 10:20 pm
írta  Catherine Benedict Yesterday at 2:19 pm
írta  Jackson Carter Vas. Dec. 04, 2016 7:32 pm
írta  Primrose Trevelyan Vas. Dec. 04, 2016 4:43 pm
írta  Duncan Corvin Vas. Dec. 04, 2016 2:18 pm
írta  Declan S. Callaghan Szomb. Dec. 03, 2016 11:03 pm
írta  Darren Northlake Szomb. Dec. 03, 2016 9:43 pm
írta  Darren Northlake Szomb. Dec. 03, 2016 9:43 pm
írta  Alignak Szomb. Dec. 03, 2016 2:37 pm
írta  Alignak Szomb. Dec. 03, 2016 2:03 pm
írta  Lester J. Edison Pént. Dec. 02, 2016 6:04 pm
írta  Jamie Waldorf Szer. Nov. 30, 2016 3:53 pm
írta  Sage Miller Szer. Nov. 30, 2016 3:50 pm
írta  Rebecca Morgan Csüt. Nov. 24, 2016 7:27 am
írta  Balthazar Bluefox Kedd. Nov. 22, 2016 8:30 pm
írta  Vendég Hétf. Nov. 21, 2016 12:46 pm
írta  Nessa O'Brien Hétf. Nov. 21, 2016 10:19 am
írta  Maya Honeycutt Szomb. Nov. 19, 2016 7:20 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:01 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:00 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 10:58 pm
írta  Jackson Carter Vas. Nov. 13, 2016 4:52 pm
írta  Roxan A. Cruz Csüt. Nov. 10, 2016 7:40 pm
írta  Achilles Kilpatrick Csüt. Nov. 10, 2016 7:13 pm
írta  Andrzej Krakowski Kedd. Nov. 08, 2016 8:06 pm
Darren Northlake
 
Alignak
 
Amaryllis Margaret Lux
 
Yetta Northlake-Nacrosh
 
David A. Blandern
 
Celeste M. Hagen
 
Balthazar Bluefox
 
Primrose Trevelyan
 
Duncan Corvin
 
Catherine Benedict
 

Share | .

 

 Maya, Naomi és Jackson háza

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6148
◯ IC REAG : 8034
Maya, Naomi és Jackson háza // Vas. Nov. 01, 2015 12:32 am



A hozzászólást Alignak összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Jan. 25, 2016 8:33 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net



























SzerzőÜzenet
Naomi Sharp
II. Mágus

◯ Kor : 27
◯ HSZ : 1169
◯ IC REAG : 1101
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Lépten-nyomon csetlik-botlik :D






Re: Maya, Naomi és Jackson háza // Kedd. Dec. 08, 2015 11:45 pm

- Azt tudom, de azért mégiscsak sivatagi rókáról beszélünk.  
Számtalan rondaságot gyártanak, az egyszer tuti, mondjuk a sivatagi róka nem ronda, sőt, nagyon cuki, de az holt biztos, hogy semmi keresnivalója a karácsonyfán, és ha rajtam múlik, alatta sem, bármennyire is szeretne Maya. Ha sarki rókát akarna, isten bizony igyekeznék megoldani neki, ha más nem, hozatni a nemzeti parkba, és néha meglátogatnánk, de csóri sivatagi rókának milyen rémes lenne már ezen az éghajlaton.
- Na az esszenciám az megvan.  
Húztam el a számat, noha ez nem lehet neki új, elvégre ott volt, mikor összekapartak. Igencsak kivoltam utána pár hétig lelkileg, nem tett jót az az egész, és szegény kislány azóta sem megy ki a fejemből, még szerencse, hogy képesek vagyunk emlékeket törölni, különben egész életében emlékeznie kellene, hogy fel akarta falni egy ragadozó. Szép lenne, alig volt pár éves a kislány. Minden jó, ha a vége jó, mondhatjuk, de összességében én azért annyira fényesen nem éreztem magam utána. Egyszerűen túlságosan megviselt, talán azért, mert kislány volt, és nekem is lányom van, de az is lehet, hogy azért, mert majdnem meghaltam. Igazság szerint fogalmam sincs, melyik az erősebb az esetemben, mindkettő elég súlyos dolog. Nem akarok azonban erről beszélni, épp elég visszagondolnom, milyen „remek” hangulat volt köztünk akkor, és egyből elmegy az életkedvem.
- Aha. Nem is értem, miért nem szánkóval megy mindenki az utakon.  
Hagytam ennyiben ezt a zagyvaságot, mert ebben egyetérteni én biza nem fogok vele, magyarázza nekem akármeddig. Próbálkozni persze lehet, csak van, hogy nincs értelme.
- Ez a kettő egy és ugyanaz. A lányunkat.  
Persze eseményként inkább a fogantatására gondolok, meg úgy arra, hogy kétségkívül szerelemgyerekről van szó, aki annak dacára is megszületett, hogy sosem felejtettem el bevenni a tablettákat, míg eredményként itt van ma már kilenc évesen egy csodálatos ifjú hölgy, és csak remélni merem, hogy nem rontottam el valamit végleg azzal benne, hogy magamhoz akartam venni… Az viszont kétségtelen, hogy amióta csak tudomást szereztem a létéről, minden tettemet befolyásolta, olykor sajnos nem pozitív irányba, de ahogy korábban is mindent feláldoztam azért, hogy megszülethessen, most is ugyanúgy megtennék bármit azért, hogy boldog legyen. Megkerülni nem látom értelmét a kérdést, de azért ismét csak azt gondolom, hogy nem szép tőle, és nem feltétlenül kell egymás lelkének mélységét boncolgatni, ha lakótársaknál egyebek nem lehetünk már sosem. Mármint, igazság szerint ez abszolút nem rajtam múlik, talán ezért is válaszolok, ha azt látja, hogy bízom benne, és nem zárkózom be, talán ez a köztünk húzódó feszültség idővel elmúlik.
- Azért, mókuska, mert Will most ért rá. Gondolhatod, hogyha rajtam múlik, nem ilyen későn mentem volna.  
Vontam vállat, legalább olyan stílusban adva elő magam, ahogyan ő tette, azt sosem szerettem, ha valaki nemes egyszerűséggel hülyének néz.
- Mondjuk, az poén lenne, de csak ezért nem fogok hóemberesedni, ha nem gáz.  
Akkor sem, ha gáz, eszemben sincs megtenni igazság szerint, ha nagyon fáznék, majd hazabaktatok, nem kell engem ilyen téren félteni. Nem mintha megtenné, csak na… Egyébként is egy egész rakás olyan megjegyzést tudok elképzelni tőle, amitől sarkon fordulva száguldanék el, már amennyire a hóban erre képes lehetnék. Azért remélem, hogy nem kell majd eljátszanom a sértet királylányt, mert nem kenyerem, csak éppen mesterien ért ahhoz, hogy belém gyalogoljon.
- Értem, a nappali szőnyege fontosabb, mint én. Meg amúgy is, ha megfagyok, lassan kell felmelegednem újra, különben a hirtelen meleg sokkolná a szervezetemet.  
Okoskodom, ha már ő meg cukkol, az tuti, hogy nem vagyok rest megtenni, az mondjuk tény, hogy valószínűleg én magam is könyörögnék azért a forró fürdőért, mint ahogy arra is egészen szép esély van, hogy a szánkózás után beveszem magam a fürdőbe.
- Oké, akkor nincs.  
Vonok vállat, nem veszem fel, már csak azért sem, de komolyan döbbenet, hogy anélkül még egy egyszerű szánkózás közben sem tud kommunikálni velem, hogy közben ne oltogasson szinte folyamatosan. Lehet, hogy én is érzékenyebb vagyok a kelleténél, de azért ő is odafigyelhetne arra, hogy mikor mit mond. Na mindegy, zsebre tettem ezt is, mint már annyi mindent.
Csak bólintottam, való igaz, hogy látott valamennyit, pláne úszás közben, bár az úszódresszem a hátam nagy részét takarja, mert ha sportolni, úszni megyek, akkor azt nem bikiniben teszem, nekem az nem kényelmes hozzá.
- Biztos örömmel borítaná a fejedre.  
Kuncogtam, mert bizony én kinézem Savából, elvégre lisztet kapni karácsonyra milyen már… Mondjuk, a semminél jobb, de én nekem nem biztos, hogy lenne kellő humorom ahhoz, hogy értékeljem a dolgot.
- Amíg nem hívtak el, spontán jöttek, ha megérintettem valakit, vagy valakihez szorosan kötődő tárgyat, most már ki tudom kapcsolni, és szerencsére így békén hagynak. Különösképpen nem rajongok értük.  
Már csak azért sem, mert reménytelennek tűnik tisztességesen megfejteni őket… Utólag meg könnyen okos az ember.
- Nem, nem volt rólad látomásom.  
Nem is akarom, hogy legyen, mert nem biztos, hogy tudnék mit kezdeni egy lehetséges jövőképpel. Jobb azt nem tudni, és kész. Mindenesetre, hogyha láttam is volna valamit közel sem biztos, hogy tálalom, mert… nos, Connor esetében sem tudtam a dolgok megtörténtéig, hogy miért az jelent meg előttem, ami. Cathy egyértelműbb volt, de ő a múltját közvetítette nekem látomás formájában, szóval ott nem nagyon akadtak kérdések.
- Szívesen egyébként, rám is rám férne némi lazítás, és Maya is biztosan kiugrana a bőréből örömében. És ha választani kell, akkor tényleg inkább a wellness, de tuti van síparadicsomban is wellness szálloda, keressünk olyat, és mindenki jól jár. Nem?  
Azért azt sem akarom, hogy túl sok legyen neki a lazulás meg a pihi, és ne tudja a fölös energiáit, vagy épp idegbaját kisportolni magából. Más az, ha sosincs otthon nagyjából, és más napokig együtt lézengeni pihenés céljából valahol. Az részemről esélytelen volt, hogy ebben a városban valaha kipihenjem magam, szóval csak az utazás jöhet szóba, de szerintem ezzel mindenki egyet fog érteni.
- Oké, férfi vagy, nem működik az utalgatok valamire, és válaszolsz szépen dalolva, szóval kérlek, ne kelljen harapófogóval kihúznom belőled, mert őszintén, azóta sem értem, hogy juthatott eszedbe pont neked ilyesmi, mikor egy marék csótánnyal szívesebben laktál volna együtt akkor. Most nem tudom mi a helyzet, biztos sokat segít, hogy többet vagy házon kívül, mint belül.  
Ez abszolút nem szemrehányás, lévén nem tartozik nekem elszámolással, és mi tagadás, én is kevesebbet bőgök, ha nem látom mindennap. Mondjuk igazán diszkréten csak lefekvés után csinálom mindig, és akkor sem az a zokogós fajta, csak néma könnyek valamiért, ami talán egy alternatív univerzumban jutott nekünk, de ebben sajnos nem.
- Most, hogy mondod, ne gyere mögém.  
Poénnak szánom, de tény, hogy a kettőnk kis egymáshoz viszonyulásának két oldala van, az egyik kellemesen elviselhető, a másik erőteljesen lélekromboló. Most az előbbi van terítéken, de nálunk sosem lehet tudni, mikor lépünk aknamezőre.
- Aaaakkor csakazértis sikítani fogok, hogy leess a röhögéstől.  
Legalább jó kedvünk lenni, ami azért határozottan pozitív az esetünkben, szóval tényleg nem árt megfontolni a dolgot. Sőt.
- Jóóóó, csússzunk együtt, mert a reumás csigát azért nem szeretném megszégyeníteni.  
Meg aztán, az a tény is ott van, hogy nagyobb biztonságban érezném magam, ha ott lenne a hátam mögött, vagy előttem, ez már teljesen mindegy. Egészen kezdek megbarátkozni a gondolattal, bár fogalmam sincs, mennyi ideig fogom bírni a havas mókát, de egyelőre még nem fagytam szét, ami határozott haladásnak számít.
- Halál biztos, hogy nem, de hajrá!  
Az tuti, hogy én erre eléggé nem tudok felkészülni, inkább úgy vagyok vele, mint a sebtapasszal, tépjük le gyorsan, és szisszenjünk fel, jelen esetben sikítsunk. Úgyse nagyon tudok ilyen távolságból felverni senkit sem. Van valami felfoghatatlanul bizarr abban, hogy mi együtt szánkózunk, pedig egy szebb jövőképben ez totálisan mindenteles dolog lehetett volna, és közel sem furcsa, maximum annyiban, hogy akkor lenne előttünk, az arcunkban, szánkban egy vörös üstök is pluszban… Arra azért kényesen ügyelek, hogy a lábaimat fenn tartsam a szánkó alsó részén, és ne a hóban szánkázzak vele, és szükségem van arra is, hogy érezzem, ott van mögöttem Jackson, s ha ez megvalósul, akkor még a beharangozott sikítás is elmarad, csak a para van, legalábbis addig, míg nem kezdem el élvezni a szánkózást.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jackson Carter
Informátor

◯ Kor : 29
◯ HSZ : 604
◯ IC REAG : 481
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Maya, Naomi és Jackson háza // Szer. Dec. 16, 2015 10:29 pm

Sivatagi róka, sivatagi róka... érzem én, hogy párszor még előbukkan majd kettőnk között, mint téma karácsony kapcsán, mert hát Maya is kitartóan kampányol mellette... De majd inkább máskor dobjuk le ezt a bombát, ne most, hogy egész békés vizekre sikerült evezni.
- Tudom, tudom... - emlékszem, még ha nem is tegnap történt, emlékezetes volt több szempontból is - hála a jó égnek, hogy azóta sem futottam össze Naomi drágalátos barátnőjével még csak véletlenül sem -  bár különösebben nem sírom vissza sem azt, sem azokat az időket... Pláne, hogy pont aznap este sikerült a karomat is kiugrasztani a helyéről.
- Mert lusták és nincs fűtés. Meg ha épp takarítják az utakat, akkor a betonon meg a sózott havon elég döcögősen lehet haladni a szánkóval... - lehet, hogy nem várt újabb magyarázatot a szavaira, de mondom én anélkül is, mert... ilyen vagyok. Viszont az ötlete nyomán bennem is felmerül, hogy ha valamelyik reggel leesik olyan mennyiségű hó, hogy azt nem bírják időben eltakarítani, lehet, bedobom Mayának az ötletet, hogy nincs-e kedve szánkóval menni a suliba.
Utána meg... inkább szövögettem volna ezen terveimet tovább, mint hogy minden magas labdára lecsapjak, mert elég meghallanom, hogy mit válaszol, és egyszeriben elszáll minden maradék kedvem a téma további feszegetésétől meg a poénkodástól. Csak szórakozottan bólintok némi sóhajt követően. Inkább lapozzunk... A nemzeti park jóval semlegesebb témának ígérkezik. - Azért ezt nevezem teljesítménynek, a "mackósajttól" sikerült a "mókuskáig" eljutnom. - felelem szórakozottan, ismét megragadva a lényeget, bár gondolom, május óta minimum egy fél állatkertre való lakó megfordult a gondolatai között, amíg egymás idegein táncoltunk... És csak azért nem egy egész, mert azok túl aranyosak lennének hozzám.
- Nem gáz, valahogy majd túlteszem magam rajta. - teszem hozzá, úgy is csak komolytalan filozofálgatás a hóemberré válásról, ha már összeveszünk valamin, akkor az már valami fajsúlyosabb dolog legyen... De inkább ne vesszünk, azt hiszem, abból bőven pótoltunk az elmúlt hónapokban - igaz, sajnos ez se feltétlenül kívánságműsor, mert sikerült már olyan megjegyzésemen is nem egyszer megsértődnie meg sírva fakadnia, amit minden bántó szándék nélkül mondtam. Változnak az idők...
- Hát jó... ha lassan, akkor viszont a fürdő stornó, marad a hideg-meleg zuhany. - a szőnyeg is megmenekül, ő is lassabban engedhet fel mint ha egy kád forró vízben landol, mindenki jól jár - De tudod mit? Inkább próbálj meg nem megfagyni. Amúgy ez a hirtelen felmelegedős sokk milyen tüneteket produkál? Hasonlót, mint amit balesetek után szoktak a sérültek? - kíváncsiskodok, mert neki mégiscsak több köze van az egészségügyhöz, mint nekem, bár lehet, hogy ilyen mélységekig ő sem szakértő a témában... de ha nem, hát nem, majd kifaggatom a dokimat, ha legközelebb látogatóba megyek hozzá.
- Az a baj, hogy kinézem belőle, hogy tényleg az lenne a vége... - feleltem komolyan elgondolkozva, meg tekintve, hogy mi a választott eleme, még valami liszt-hurrikánt is rittyentene mellé csak úgy... vagy kitalálná, hogy takarítsam el én, de csak úgy, hogy valami varázslatot használok hozzá, mondván, egy kis gyakorlás úgy sem árthat.
- Mindegy is, neki úgy is mást szántam, de csak közvetlenül karácsony előtt tervezem beszerezni. - tettem hozzá, mert bár nem szeretem az utolsó pillanatra hagyni a dolgokat, de most pár másik ajándékkal együtt sajnos ez a praktikusabb és kényelmesebb megoldás... Még jó, hogy nem áruházba kell mennem egyikért sem, annál jóval specifikusabb beszerzési helyük van.
Csak hallgatom, ahogy Naomi a látomásairól mesél, miközben tovább battyogok a friss havon, húzva szánkóstól magam után, amikor pedig a végére ér, csak némi értetlenséggel sandítok hátra rá.
- Hogyhogy nem rajongsz értük? - kíváncsiskodtam, elengedve a másik válaszát a fülem mellett, mert ha nem volt, hát nem volt, nagyon nincs mit ragozni rajta - Ha nekem lenne hasonló "képességem", biztos nem bírnám megállni, hogy ne használjam... valami rossz élmény kötődik hozzájuk, vagy ennyire zavarosak? - kérdezek vissza, mert gondolom, valami oka csak lehet annak, hogy nem szereti használni.
- Részemről tökéletes. Akkor majd tálaljuk valamikor Mayának, bár ahogy mondtad, nem hiszem, hogy vele különösebben gond lenne ilyen téren... aztán majd kerítünk valamit, biztos akad a közelben bőven. - aztán ha lesz konkrét hely és idő, majd neki lehet állni szervezni a többit, most úgy is egész belejöttem az ilyesmibe, ha már a meccsek kapcsán én is nyertem eme nemes feladatot. Bár három főre még mindig fényévekkel egyszerűbb szervezni, mint tizen-huszonakárhányra... Na meg attól is függ sok minden, hogy a lányok hogy szeretnék.
- Ha nagyon kukacoskodni akarnék, mondanám, hogy igazából most sem kérdeztél rá, csak olyan, mint ha hangosan filozofálnál a témán... és egyébként meg kikérem magamnak, egy marék csótánnyal azért nem. Ennyire azért nem rossz a helyzet. - arról nem is beszélve, hogy az igénytelenségem sem öltött ilyen méreteket az elmúlt évek alatt.
- Nem tudom, lehet. Valószínű... - feleltem bizonytalanul, de majd elválik, hogy viseljük majd egymást, ha többet leszünk egy fedél alatt, mint házon kívül, nemsokára úgy is jön a decemberi szünetem...
- Amúgy nem tudom, mire vagy kíváncsi. Szerintem már említettem akkor is, amikor még Maya New Yorkban volt és felmerült az ötlet. - próbáltam visszaidézni, de az nem rémlik, hogy ez a kifejtős dolog már a webkamerázás alatt esett meg, vagy csak utána Mayával került szóba, miközben a sapkákat meg sálakat pakolásztuk. Vagy lehet, hogy Erinnel volt téma, amikor kiakadt az összeköltözést hallva? Emlékszik rá a fene...
- Kíváncsi vagyok... Te mit gondolsz, miért? - kérdezek vissza így első körben, mert az még mindig érződik a szavain, hogy nem igazán tudja hová tenni a dolgot, pedig ha logikusan végiggondolja az ember, szerintem egyáltalán nem nehéz rájönnie. Pláne úgy, hogy a hátteremet is egész jól ismeri hozzá. Mindenesetre akár kifejti a véleményét, akár passzolja, legyen előkarácsonyi ajándék, utána én is vallok, pláne, ha már másodszor utalgat rá ennyire nyíltan, hogy érdekli.
- Egyrészt sejtettem, hogy Maya így könnyebben rábólint a költözésre úgy, hogy legalább egy régebbi ismerőse akad... - so-so, régebbi, azért mi is csak úgy másfél éve ismerjük egymást, mióta Honeycuttékhoz került - Másrészt meg... látod, milyen a szezon, sokszor már annak is örülök, hogy aludni hazaesek. Most próbálj meg ebbe a képbe beilleszteni egy gyereket úgy, hogy egyedül van az ember... - teljes káosz, gondolom, neki sem kell részletezni, hisz látja... és még csak az sem működött volna, hogy hét közben nála, hét végén meg nálam lett volna Maya, mert sokszor olyankor is meccsünk van, az meg, ha teljesen rendszertelenül minden héten elrabolom egy-két napra... nem csak tiszta rohanás, de fárasztó is, és nem hiszem, hogy hosszú távon bárki is díjazta volna.
- És gondolom így már az is világosabb, hogy miért nem akartam már annak idején sem különösebben siettetni ezt a gyerek témát. Emlékszem, olyan rossz volt, amikor Erinnel még kicsik voltunk, hogy apám olyan sokat volt távol a munkája miatt, nem akartam én is olyan lenni, mint ő. - az meg más téma, hogy ember tervez, az élet meg az egészet felültervezi, és nem hogy olyan nem lettem, mint apám, hanem még olyan se... de így alakult, ehhez kell alkalmazkodni, úgyhogy...
- Akkor már inkább az összeköltözés, mert ha nem is töltjük együtt az egész napot, de azért csak találkozunk napi szinten... - kivéve, ha épp másik városba utazunk játék kapcsán, de szerencsére azért az sem olyan vészesen sok - Végül pedig amúgy is tervbe volt véve, hogy kerítek valamit az egyetemi alagsori szállásom helyett, szóval eszembe jutott, hogy mi lenne, ha... A többit meg már úgy is tudod. Az ilyen elborult, elsőre teljesen hihetetlen ötletek egész jól szoktak összejönni. - legalábbis tapasztalatom szerint, szóval már csak azért is hallgattam az ösztöneimre, akármilyen abszurd ötletnek is tűnt akkor. Még jó, hogy minél többet agyaltam rajta, annál szimpatikusabbá vált, amikor meg mindenki kiakadt tőle meg ellenezte... hát, éljen a fordított pszichológia, csak olaj volt a tűzre. Lehet, ha mindenki bőszen támogatott volna benne, már rég külön költöztem volna...
Idő közben pedig meg is érkezünk a már emlegetett szánkópályához, és ha már fordított pszichológia, nem én lennék, ha nem tennék legalább néhány lépést Naomi irányába úgy, mint ha épp a háta mögött igyekeznék helyet foglalni... De tényleg csak pár lépés lesz belőle.
- Majd nem röhögök, ha valaki kihívja ránk a zsarukat, hogy mit sikítozol itt az éjszaka közepén... - teszem hozzá nevetve, komolytalanul... miközben odahúzom a szánkót a domb széléhez, várva, hogyan dönt a kedves lakótársam a csúszást illetően.
Csak megcsóválom a fejem arra, hogy nem áll készen, azt meg csak magamban teszem hozzá, hogy ha holnap reggelig várnánk, valószínűleg akkor is így majrézna a csúszástól, szóval ahogy meghallom a hajrát, már el is rugaszkodok, hogy némi kezdő lendületet biztosítsak a szánkónak, majd néhány lépés után én is pattanok fel rá, Naomi mögé. Az is egész hamar leesik, hogy kényelmesre vette a figurát, legalábbis amikor pár méter után sem csap le a lehetőségre, hogy ő irányítsa a szánkót, az én sarkam landol a szánkó mellett, hasítva a havat, mielőtt még valami régi fatönkön akadunk fenn. Igaz, így meg nem épp a legpraktikusabb az, ha az ember hátul támaszkodik a szánkón, így némi fészkelődést-mocorgást követően egész hamar nyúlok előre a szánkó madzagjáért, közben úgy-ahogy átölelve Naomit is, miközben csak úgy száguldunk lefelé a kies domboldalon. Még jó, hogy legalább tiszta az ég, még így, világítás mellett, a holdfénynél is egész jól kivehetőek a lehetséges akadályok, így különösebb gondot sem okoz a kikerülésük,  mi pedig nem sokkal később megérkezünk a domb aljához, ahogy elfogy a szánkó lendülete.
- Na, túl lehetett élni? - nyújtom ki a lábaimat, megpihentetve kissé, miközben finoman oldalba bökdösöm az utasomat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Naomi Sharp
II. Mágus

◯ Kor : 27
◯ HSZ : 1169
◯ IC REAG : 1101
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Lépten-nyomon csetlik-botlik :D






Re: Maya, Naomi és Jackson háza // Hétf. Dec. 21, 2015 8:29 pm

Ráhagyom, eszemben sincs ugyanis tovább feszegetni a szánkó és az autók kérdéskörét, mert mérhetetlenül fölöslegesnek tartanám, úgyis mindent meg tud magyarázni a jelek szerint, fölösleges erőlködni.
Azt hiszem, cseppet sem bánom, hogy nem firtatja, a mit tartasz a legnagyobb érdemednek kérdéskört, semmi értelme nem lenne belemenni, mert úgyis csak olyan dolgokkal járna, amik fájnak, most pedig határozottan nem ez lenne a cél.
- Volt közte nagyon sok másik is.  
Nyilvánvalóan nem fogom felsorolni mindet, mert itt ülnénk napestig, és igaz, ami igaz, sok mindennek elmondtam már mióta Fairbanksbe ette a fene, de túlzásba nem szokásom vinni az ilyesmit, mint ahogy káromkodásra sem vetemedek olyan gyakran, egyszerűen csak van, hogy már elszakad annyira a cérna, hogy nem nagyon tudok mit kezdeni a helyzettel, Jackson esetében ez hatványozottan gyakran megesik, bár lekopogom, egy ideje egész jók vagyunk.
- Csodásan hangzik, de egyetértek, inkább mellőzöm a megfagyást, az a biztos.  
Nem mintha akkora nagy vágyam lenne, erről szó sincs, de tény, hogy szörnyen fázós vagyok, és nagyon ki tud készíteni a hideg, de ez még mindig nem a legalja, lesz hidegebb is, amitől előre rettegek már.
- Egyébként, ezt annyira nem vágom, csak azt tudom, hogy fokozatosan kell visszaállítani a test normál hőmérsékletét. Szükségem még nem volt rá, de lehet érdemes lenne utánanézni, ha már egy ilyen fagyos helyen élek.  
Igaz, rajtam aligha segítene, hogyha én ennek tudatában lennék, a környezetem viszont nem. Aztán ki tudja, lehet, hogy csak engem visel meg az itteni klíma, de lassan majdcsak megszokom, kicsit olyan, mintha évről évre jobb lenne, de még bőven nem az igazi.
- Ha már karácsonyi ajándékokról van szó… Nem tudom, hogy Mayának gondoltál-e valamire, de szerintem jó volna, ha nem külön-külön ajándékoznánk meg, hanem megbeszélnénk, és együtt adnánk neki valamit.  
A Jézuskában szerintem már három évesen sem hitt, amilyen tájékozott a kiscsaj, a többit pedig nevezzük anyai megérzésnek. Még ha nem is vagyunk egy pár Jacksonnal, ennyit bőven megtehetünk, és szerintem tényleg örülne, ha közös ajándékot kapna, kicsit talán erősítené benne ezt az összetartozás dolgot, vagy nem tudom. Annyira szeretném azt mondani, hogy család, és tudom, sok házasságban kihunynak a lángok egy idő után, és már bőven nem a szerelem tartja össze a szülőket. Minket viszont csak Maya, és ezt viszont sosem szabad elfelejtenünk. A közös múltunk mindkettőnk számára meghatározó, nagyrészt sajnos negatív irányba, de amíg ezen túl tudunk lépni, legalább a hangulat nevezhető egész kellemesnek. Bár lehetne több, de azt hiszem, van az a keserűség, amit a legnagyobb jó szándék, és a rendelkezésre álló idő sem képes semmissé tenni.
- Zavarosak, és nem hiszem, hogy tudnunk kell a jövőt. Mondhatnánk, hogy nem véletlenül kaptam ezt a tehetséget, de én köszönöm, inkább nem kukucskálnék. Másrészt, amíg történik, addig teljesen sebezhető vagyok, és ez olyasmi, amit nem engedhetek meg magamnak, szóval örülök, hogy úgymond ki tudom kapcsolni.  
Tényleg nem találom kellemesnek az élményt, de sokkal jobban zavar az, hogy addig mozdulatlan vagyok. Azért valljuk be, fura lenne a város közepén, nem mindig nyugiban, otthon történik ilyesmi.
- Mi az hogy, szerintem ki fog ugrani a bőréből. Ami azt illeti, nekem is jól jönne pár nap nyugi, gondolom, te is így vagy vele.  
A pihenés érdekében szerintem képes vagyok ráülni a számra, ha olyat mond, ami esetleg nem tetszik, mert az tuti, hogy egy mini vakációt sem rontanék el ilyesmivel. Azaz nagyon is azon lennék, hogy ne tegyem meg, és szerintem ő sem kockáztatna, mert ott nincs hová menekülni, Maya sokkal könnyebben kiszúrna bármi gebaszt, hogyha egész nap együtt lennénk. Milyen furcsa erre gondolni, hiszen régen legszívesebben minden percünket együtt töltöttük volna, most viszont elképzelni sem tudom, mi lesz, de bízom abban, hogy megoldjuk. Fura, de annyira azért nem parázok a dologtól, mint mondjuk két hónapja tettem volna.
Legszívesebben csípőre csapnám a kezem, mert nagyon jól tudja, hogy azért forszírozom a témát, mert tudni szeretném, nem pedig hangosan elmélkedek, mert nincs jobb dolgom ennél.
- Én csak azt tudnám erre mondani, hogy Maya érdekében, meg hát, látva azt, hogy milyen ritkán vagy itthon, nem nagyon tudtad volna megoldani egyedül, hogy gondját viseld akár egy hétig, akár hétvégente.  
Ez nem szemrehányás akar lenni, egyszerűen elmondom a tényeket, aminek igazát ő is nagyon jól tudja.
- Én is bármit megtennék Mayáért, de ilyesmi álmomban sem jutott volna eszembe.  
Talán csak ezért nem értem, nem vádlom magam, hogy miért nem én hoztam fel, sőt, szerintem ha megteszem, Jackson szerint biztosan a világ legrosszabb ötlete lett volna, így meg, hogy az övé volt, természetesen remeknek gondolja. Ezzel mondjuk a legtöbben így vagyunk szerintem, de azért ez túlságosan fajsúlyos dolog.
- Igen, ezen sokszor gondolkodtam, ha téged nem ismer, és kerülsz bele a képletbe, valószínűleg nem lenne most velem.  
Ezt fáj beismernem, de tudom, hogy sokat nyomott a latba Jackson személye, és ezt sosem tagadnám le, attól még jól nem fog esni sosem, hogy nem voltam elég hozzá, azért viszont mindenképpen hálát adok a sorsnak, hogy így vagy úgy, de Maya életének a része vagyok.
- Nekem sem állt szándékomban siettetni, elhiheted, nem volt nagy öröm ráeszmélni, hogy benne vagyok abban a kicseszett 1%-ban.  
Sóhajtok fel, mert bár most már semmi pénzért nem csinálnám vissza, de nagyon is jól emlékszem arra, hogy mennyire pocsékul éreztem magam akkor, amikor kiderült. Szerintem olyan kétségbeesett soha életemben nem voltam még, mint mikor meglátta a teszt eredményét.
- Én csak nem értem, hogy voltál képes ezzel kapcsolatban félretenni az ellenérzéseidet, ha előtte minden alkalommal kibukott, hogy mennyire dühös vagy rám?
Úgy is mondhatnám, hogy újra és újra megforgatta bennem a kést, de nem szeretnék így fogalmazni, vitát nem generálnék, egyszerűen tényleg csak ez nem fér a fejembe. Mert míg én mindent megtennék, hogy megbocsásson valaha az életben, szívből, addig ő szerintem sokkal inkább került volna el.
- Annyira azért nem sikítoznék hangosan, hogy felverjem a környéket. Szép is lenne rendőrökkel diskurálni az éjszaka közepén.
Ezt már azért mosolyogva mondom, mert nagyon jól esik hallani, hogy nevet, rég volt már… tán igaz sem volt. Úgy tűnik, vannak még csodák, és meg tudunk lenni egymás társaságában így is. A szánkózás meg én viszont határozottan nem vagyunk túlságosan nagy barátok, de azért egy párszor lecsúszom vele, nem fog leesni a nem létező karikagyűrű az ujjamról. Gyáva nyuszi azért még nem vagyok, meg ki tudja, talán a sok feketepontom mellé szerzek pár pirosat is. Gőzöm sincs, hogy kell irányítani egy szánkót, de halál biztos, hogy jobban járunk azzal, hogy nem én próbálkozom meg vele, mert garantált borulás lesz a vége. Amikor a madzagért nyúl, gondolkodás nélkül adom át neki, és próbálok hátrébb húzódni, hogy jobban hozzáférjen, bár ezzel csak egymáshoz kerülünk közelebb, nem mintha bármit éreznék belőle a kiscsillió réteg ruha miatt, szóval legalább a pirulás elmarad.
Arra egész hamar rájövök, hogy becsukott szemmel sokkal rosszabb, de mentségemre legyen mondva, nem sikítozok, mint a vágásra érett disznó a kés láttán, szerintem tök hősiesen viselem.
- Ahaaaa… Ez sem az én sporton, de ha nem én irányítok, nagy baj nem lehet.
Mosolyodom el, és a bökdösésre megugrom kicsit, majd le is szállok gyorsan a szánkóról megragadva a kötelét.
- Gondolom, nem éred be egyel, úgyhogy húzzunk bele.
Kacsintottam, nekem egész télre elég lenne ennyi. de úgyis kell majd szánkóznom Mayával is szerintem, szóval nem árt, ha legalább elméletben konyítok hozzá. Azzal el is indultam, és húztam magam után a szánkót, már ha leszállt róla, ha nem, akkor tutira kap egy hógolyót arc tájékra…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jackson Carter
Informátor

◯ Kor : 29
◯ HSZ : 604
◯ IC REAG : 481
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Maya, Naomi és Jackson háza // Csüt. Dec. 24, 2015 9:12 pm

- Képzelem. Az ABC minden betűjére jutna valami? - kérdeztem vissza komolytalanul, mert képtelem, mik voltak még közte. Na jó, inkább nem vagyok rá kíváncsi, szóval el ne kezdje nekem sorolni őket, mert biztos itt hagyom. Vagy inkább kap egy hógolyót, hogy elhallgasson.
- Gondolom a szívroham esélye ott is fennáll, mint szinte minden, szervezetet túlságosan megterhelő dolognál, de a többit én is passzolom. Igazad van, inkább jobb nem megfagyni.- értek egyet vele, nem mint ha terveztem volna ilyesmit, de hát általában ezek pont tipikusan olyan dolgok, amiket a kutya se tervez... csak így alakul, mert nincs más lehetőség.
- Nos, ami azt illeti, ötletem az akad, és nem tudom, neked van-e bármi elképzelésed, de részemről semmi akadálya annak, hogy valami közös ajándékot kapjon. Csak gondolom előbb az enyémet illene "engedélyeztetnem" veled is, mert... olyan.. több évre szóló, amivel azért foglalkozni sem árt. - írtam körül nagy vonalakban a dolgot, és azt hiszem, ebből már lehetett egy sanda gyanúja, hogy honnan is fúj a szél. És nem, nem aranyhalra gondoltam.
Amúgy részemről semmi akadálya, betársulhat Naomi is az ötlethez, mást nem megkapja a csomagolás részét a dolognak, gondolom abban úgy is jobb mint én, vagy ha van bármi jobb javaslata, hát állok elébe. A karácsony úgy sem az ajándékozásról szól elsősorban, még ha gyerekként azért is szeretik annyira. Meg nyilván, esetünkben most még egész újdonság-érzése van a dolognak, az első közös karácsonyunk, meg minden... de fogadok, néhány évvel később már nálunk is kész kínszenvedés lesz kitalálni, ki mivel lepje meg a másikat.
- Ó, így már egyből érthetőbb. Másfelől meg tiszta Asztrális kémlelés. - jut egyből eszembe a varázslat, amit a következő mesterszavamnak szánok. Igaz, vitába állnék Naomival, hogy ha gyakorolná eleget, idővel biztos tisztábbak és egyértelműebbek lennének a látomásai, de ha ennyire ellene van a dolognak, akkor gondolom, úgy is felesleges. Másfelől meg nekem teljesen logikus, hogy minél "erősebb" egy varázslat vagy képesség, annál veszélyesebb is végrehajtani. Valamit valamiért...
- Hát, el bírnék viselni pár nap pihenést, az tény... Akkor ha Maya hazajön, megkérdezem, mit szól hozzá. Vagy ha te előbb látnád, nyugodtan. - mostanában úgy is egyfolytában jövök-megyek, hét közben, hétvégén, mikor miért, merre, meddig... Hol a munka miatt, hol valami őrzői meló végett, hol magán okokból.
Így elsőre azt hiszem, pár nap bőven elegendő lesz, annyit talán még elviselünk összezárva, egy egy hetes nyaralásnál már nem lennék ilyen biztos benne, hogy Naominál nem törne a mécses a jóvoltamból, vagy nekem nem támadna kedvem törni-zúzni, mert úgy kiakasztott már megint valamivel... Oldd meg mindezt úgy, hogy Mayának semmi se tűnjön fel belőle... Míg a rövidebbel könnyen megbirkózunk, addig a hosszabbal már nehézkesebben, arról nem is beszélve, hogy lábat áztatni is unalmas majd' egy hétig. Majd meglátjuk... Még úgy is le kell szervezni az egészet.
- Nah, valami hasonló. - bólintok a feleletére, mint ahogy utána azt bővebben ki is fejtem, nagyon nem lőtt mellé a megérzésével... én sem veszem sértésnek, tudom én nagyon jól, hogy milyen rendszertelenül bukkanok fel otthon a legváratlanabb időpontokban.
- Én mondjuk bármit azért nem tennék meg... hiába lelkendezik annyira, hogy szeretne nagy családot, attól még nem fogok itt fejest ugrani a családalapításba csak az ő kedvéért, de jah... elég sok mindent azért én is megtennék. - na meg ott van az az aprócska tény is, hogy ha már megígértem a gyereknek, belelkesülve, élő, egyenes adásban, akkor visszakozni se nagyon lett volna képem utólag, úgy, hogy egy próbát sem teszünk vele, de szerencsére eddig egész elviselhetően megy ez az együttlakós téma. Mondjuk nem nehéz úgy, hogy alig vagyok otthon.
- Lehet, de nem tudhatod biztosra. Amennyi időt New Yorkban töltöttél, szerintem téged is megszeretett annyira, hogy nélkülem is belement volna a költözésbe. - próbálom némileg jobb kedvre deríteni, mert ő is látja, mennyire barátkozós alkat Maya, szinte már az első találkozás alkalmával is képes olyan közvetlenül viselkedni a legtöbb idegennek, mint ha minimum ezer éve barátok lennének.
- Nem is mondtam. - bár így utólag tagadhatatlanul van némi "amikor a hóhért akasztják" íze a dolognak, hogy pont a gyógyszermágnás lánya járta meg az 1%-kal, igaz, ezt is csak utólag van merszem hozzátenni, mielőtt még újabb nagy sértődés kerekedne a dologból - Azt nem mondom, hogy tudom, de... el bírom képzelni, milyen lehetett. - teszem azért hozzá utólag, pláne, hogy én mazochista még képes voltam mágiával is időutazni egy kicsit azzal a hírhedt karácsonyi levéllel... kell nekem mindig annyit kíváncsiskodni.
A kérdésére első körben csak vállat vonok, és szótlanul baktatok tovább, de éreztem, hogy ahogy az összeköltözős téma, úgy ez is valami olyasmi, ami csak úgy lóg a levegőben, amíg választ nem adok rá, így aztán valamivel később mégis erőt vettem magamon, hogy ha a teljes igazságról nem is tálalok előtte, de azért valamit mondjak.
- Időközben megtudtam ezt-azt, és már nem csak egy megvilágításból ismerem a történteket. - zártam rövidre a témát, mielőtt még a következőre nyargaltunk volna át.
- A mentorod úgy is rendőr, vagy tévedek? - kérdezek vissza, már csak bajtársi kötelességből csak elsimítaná a helyzet... gondolom én, aztán lehet meglepődnék, amikor közli, hogy nem. Vagy csak Naomi esetében. Bár ha olyan hangos sikítozás úgy sem lesz részéről, akkor úgy is felejtős a dolog.
De ne is szaporítsuk tovább a szót, ha már szánkózni jöttünk, legalább párszor csússzunk le, így aztán hamar túl is esünk az elsőn, sikeresen érkezve a domb lábához.
- Mert, ha te irányítasz, ugyan mi nagy baj történne? Maximum felborulunk. Vagy zátonyra futunk egy kövön. - tártam szét a kezeimet, miután Naomi lepattant a szánkóról, amikor pedig meghallom, csak széles vigyorra húzódik a szám.
- De nem ám! Amúgy meg hová ez a sietség? Holnap úgy is vasárnap, nem kell korán kelni. - úgy látszik, még mindig ismer ilyen téren, amikor pedig megragadja a szánkó kötelét, csak kíváncsian figyelek és várok... mert biztos velem együtt akarja visszahúzni a szánkót a dombtetőre, de ha meg észre sem vette, hogy még mindig rajta ülök, akkor legalább lesz meglepetés.
Így vagy úgy, de valahogy csak realizálja, hogy én még azóta sem mozdultam, ha pedig tényleg lehajol, hogy nekilásson egy hógolyó gyúrásnak, csak figyelmeztetően sandítok fel rá.
- Jól meggondoltad? Biztos, hogy ezt szeretnéd? - kérdeztem roppant komolyan, és azt már most borítékolhatja, hogy ha hozzám is vágja azt a hógolyót, akkor minimum a domb tetejéig kergetem, hogy utána megfürdessem a hóban. Ellenben, ha meggondolja magát, akkor szó nélkül, már állok is fel a szánkóról, hogy segítsek húzni. Sőt, még az sem zavar különösebben, ha közben ő csüccsen le rá.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Naomi Sharp
II. Mágus

◯ Kor : 27
◯ HSZ : 1169
◯ IC REAG : 1101
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Lépten-nyomon csetlik-botlik :D






Re: Maya, Naomi és Jackson háza // Csüt. Dec. 31, 2015 3:26 pm

- Jaj, könyörgöm, ne mond azt, hogy téged sikerült bepaliznia a sivatagi rókára. Szerencsétlen állat kikészülne ezen a klímán.  
Kissé zaklatott lettem ettől a rémképtől, mert komolyan mindent megadnék neki, ami módomban áll, de a józanság határain belül. Márpedig ez sajnos nem fedi ezt a kategóriát, bár nagyon félek attól, hogy túlságosan is meg fogja viselni a csalódottság ezzel kapcsolatosan, de nem tehetek róla, ebből nem áll szándékomban engedni. Hamarabb vennék repülőjegyet, hogy a természetes élőhelyén nézzük meg.
- Nem kaphatna inkább kutyát?  
Arról ugyan gőzöm sincs, Milo mennyire díjazná a dolgot, de idővel csak megszokná… Mindenesetre lehet, jobb lenne egyszerűen csak nem találgatnom, tekintettel arra, hogy még ki sem bökte, mi is lenne az, amiről beszél.
A képességemet illetően nem ragozom tovább a dolgot, csak bólintok. Bizonyos helyzetekben biztos nem jönne rosszul, de nem igazán merek kockáztatni, fogalmam sincs, milyen ára lehet később, vagy mennyire fáradok ki, az elsőnél el is ájultam…
- Jól van, de csodálkoznék, ha nem lehetne madarat fogatni vele a hír hallatán.  
Legalábbis nekem nagyon az jött le mostanság, hogy a kiscsaj rajong azért, ha valamit hármasban csinálunk, csak épp az ilyesmi ritka, mint a fehér holló, már csak azért is, mert Jackson nagyon ritkán van itthon, másrészt meg… nos, hát ezt a részét nem ragoznám, de tény, hogy a klasszikus értelemben vett család fogalmát nem merítjük ki.
- Nyilván, bizonyos határai mindenkinek meg vannak. Én ha akarnám, sem adhatnám meg neki a nagy családot. Örökbe persze fogadhatnék, ha nagyon akarnék, de az meg nem ugyanaz.  
Ez a nagy család azért is fáj igazán, mert ha Mayának lesznek is testvérei, ahhoz nekem nem sok közöm lesz, és valahogy túlságosan fájdalmas abba belegondolni, hogy Jacksonnak mástól legyen gyereke, pedig a jövőben nyilván esélyes lesz a dolog, még akkor is, ha egyelőre még nem érzi magát késznek rá. Szerintem úgy nagyjából addig tart majd a mi kis együttélésünk, tehát Maya sajnos semmilyen változatban nem kaphatja meg azt a nagy családot, amire vágyik, egyszerűen nincs olyan alternatíva. Maximum az, hogyha… erre a gondolatra megfeszülök, és egy pillanatra le kell hunyom a szemeimet. Igen, akkor megkaphatná, ha Jacksonnal, és a leendő párjával élne. Abban a képletben viszont én nem szerepelek. Miért kell nekem még a jó hangulatot is elbarmolni valamivel? Hangosan azonban eszemben sincs kimondani, elég, hogyha bennem él ez a jövőkép…
- Talán, de azt hiszem, ezt fölösleges is boncolgatni, igaz?  
Költői kérdés csupán, mert én magam is tudom. Annyira magabiztos sosem voltam, hogy egy ilyet ki merjek jelenteni, de egyébként kedves tőle, hogy megpróbál vigasztalni. A viszontlátás és az utána következő hónapok fényében aligha hihettem volna, hogy lesz még ilyenre példa, de tény és való, hogy sokkal kellemesebb ez a verzió.
- Hihetetlen és ijesztő. Azonban ez már tényleg nem számít, a lényeg az, hogy szép, egészséges, eleven kiscsaj.
Mosolyodom el, igyekezvén erre koncentrálni, nem pedig arra, hogy Jackson és köztem akkor romboltam le mindent, ami szép volt. Azért egy aprót nyelek, de tényleg elhessegetem azokat a képeket, mert már nem szabad erre gondolnom, az a vonat elment. Igazság szerint, én magam zavartam el.
Úgy tűnt, nem szívesen ragozná a kérdéskört a negatív érzéseivel kapcsolatban, szóval én magam is ennyiben hagytam. A semminél ez is több volt, és szent igaz, hogy pozitívabb így a helyzet, mint korábban volt, a darázsfészket meg nem éri meg piszkálni, ha éppen csendes, én a magam részéről inkább akkor rugdosom, ha már eleve fel van bolydulva, akkor viszont isteneden, viszont ilyen szerencsére már elég rég volt az esetünkben. Nem is nagyon vágyom rá, ami azt illeti, bár mind közül még mindig a jegygyűrű az, ami a legnagyobb arculcsapásként ért, s bár azelőtt is elhibázottnak gondoltam az akkori döntéseimet, akárminek, akárkinek a befolyására születtek, de azóta még inkább.
- Valóban, de biztos minden vágya kihúzni a bajból.  
Megtenné, de szerintem nem azért, mert a mentorom, hanem mert egyúttal a barátom is. Nem mintha olyan nagy vétek volna felébreszteni pár embert, ezt aztán senki sem mondhatja komolyan… Mindenesetre azért jobb nem kísérteni a sorsot, olyan nagy hangerőm úgysincs. Velem még ordibálós veszekedést sem lehet lefolytatni, mert ha túl nagy a feszültség, egyszerűen elbőgöm magam.
- És az nem elég? Felborulni és havat nyalogatni robbant mód isteni szórakozásnak ígérkezik.  
Kuncogok, emlékszem, tavalyelőtt Nicholas kergetett meg, és fürdetett meg a hóban jó alaposan, hát utána tényleg mindenem rettenetesen vizes lett, meg sikítottam is, mint akit nyúztak, bár csikizésnek indult, de azt meg alapjáraton nem bírom éppenséggel sokáig.
- Szánkózni jöttünk nem?  
Vonom fel a szemöldököm, azaz nem ücsörögni a szánkón a domb aljában, de persze csak vigyorgok, mert már hajolok is le a hógolyóért, elég könnyedén véve semmibe a saját kérdésemet, mert tuti, hogy ezt meg fogja bosszulni, de nem tehetek róla, nem bírom kihagyni a dolgot.
- Naná!  
Meglehet, hogy vegyül némi kihívó él is a vidám, huncut szótöredékbe, mert hát, ha már szánkózunk, akkor legyen benne valami extra móka is, szóval amint kész vagyok, már repül is felé a hógolyó, s valahol vállon kapja, ha nem mozdul el, én pedig kuncogva fordulok sarkon, és kezdek el szaladni, leginkább valami fedezék keresése céljából, de ha esetleg utánam lódul, majd módosítok a tervemen, és gyorsabb tempóra kapcsolok, egy kis előnyöm azért van…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jackson Carter
Informátor

◯ Kor : 29
◯ HSZ : 604
◯ IC REAG : 481
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Maya, Naomi és Jackson háza // Vas. Jan. 03, 2016 1:20 pm

- Jaj, ne csináld már, ez most komoly...?! Pedig már utána is jártam, hol lehet beszerezni ilyen rókát... - magyaráztam teljes beleéléssel, mielőtt hozzátettem volna egy egészen kis apróságot a végére, mielőtt még elharagosodna a helyzet és valaki megkísérelné leharapni a fejem érte - Plüss rókát... - egészítettem ki vigyorogva.
- Ha bírná is a hideget... neked is mutatta Maya azokat a videókat? Nincs az a pénz, hogy én egy ilyet beengedjek a házba! - persze, ha külön laknánk, aztán ideje nagy részét az anyjával tölteni a kiscsaj, lehet meggondoltam volna, és már csak szívatásból is kapott volna egyet, úgy, hogy úgy sem én szenvedem el a rókával járó kellemetlenségeket, de a jelen felállást tekintve nem lesz róka. Élő legalábbis biztos nem - Arra rábólintottam, hogy felőlem kaphat rókát, de arra egy szóval sem tért ki egyikünk sem, hogy élőnek kell lennie. - vontam vállat, nesze neked kiskapu, legközelebb majd meggondolja Maya, mivel akar leállni alkudozni.
- Egyébként én is kutyára gondoltam helyette, valami olyanra, ami a kemény mínuszokkal is kompatibilis, meg nem nő nagyobbra, mint Maya... - mert a bernáthegyi meg az alaszkai malamut is jól bírja a hideget, de szerintem egy éven belül engem is beérnének súly tekintetében, aztán hadd ne már egy kisebb medve méretű kutyával labdázzon Maya az udvaron.
- Elsőre a szamojéd jutott eszembe, az úgy is egész gyerek- meg emberbarát. Meg fésülgetheti Maya is amennyit akarja, bár nem tudom, hogy áll a kutyákkal... - vagy épp mire támadna kedve vele.
Arra, hogy Maya biztosan jól fogadja a rövid kis nyaralás ötletét, csak elmosolyodok, remélem, hogy sikerülni is jól fog, pláne, hogy egyhamar úgy se lesz idő meg lehetőség hasonlóra, január elején én ugyanis  is visszamászok az edzősködés mókuskerekébe, aztán március elejéig megint szinte csak aludni járok haza... Talán még többet is kell utaznom ebben a két hónapban, mint eddig, hisz majdnem minden héten megyünk valahová a csapattal.
- Nyilván nem, attól függetlenül az is egy megoldás. - még ha nem is az igazi, de ha már "rendes" testvére úgy sem lesz soha, maradnak az ilyenek. Bár tekintve, hogy engem jelen helyzetben mennyire nem hoz lázba a családalapítás gondolata - miért is hozna? Őrző vagyok, még 50 év múlva is ráérek vele... Képzelem, azt mennyire értékelné a kiscsaj. Másfelől meg Maya sem épp olyan kicsi, valahogy még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy 10-20 és múltán előbb lesz neki saját nagy családja, mint mondjuk nekem. Na az is szép felállás lenne...
- Igaz. Újabb téma a "már-sosem-tudjuk-meg" témakörben. - teszem hozzá, azzal részemről ezzel le is zárva a téma, legalább a jelenlegi végeredmény fényévekkel jobb, mint sok más minden kettőnkkel kapcsolatban. Valahol amúgy "vicces" belegondolni, hogy mennyire egymásra voltunk utalva Maya kapcsán, én hiába ismertem, nem tudtam, hogy a lányom, amíg nem mondta; ő meg gyorsabban maga mellett tudhatta a lányát így, hogy én is képbe kerültem...
- Az. Csodálom azokat, akik egyszerre több hasonlóan eleven gyereket nevelnek, hogy bírnak velük, én néha Maya mellett is meglepődök, hogy lefáradok. - teszem hozzá töprengve, mert lehet, hogy csak azért, mert eddig nem voltam hozzászokva és még nekem is új, de elég csupán a közös kis bevásárlásainkra gondolni... áldom is az eget, hogy túléltük a karácsonyt, Naomi szülinapját is, legalább jóóó pár hónapig megúszom az ajándékvásárlást vele.
- Nézd a jó oldalát, legalább kihúzna. Az én mentorom szerintem csak nehezítene a dolgomon, aztán közölné, hogy hajrá, ezt oldjam meg! - teszem hozzá töprengve, mert nem könnyítette meg a dolgomat az öreg, az biztos... Lehet őt sem ártana felhívnom valamikor, hogy mennyire telnek unalmasan a napjai mióta leléptem New Yorkból?
- Hát, ha ezt szeretnéd... - vigyorodok el, mert ezen aztán ne múljon, a következő csúszásnál akkor ő irányít, én meg csak csendben támogatom hátulról, hogy összejöjjön az a borulás...
- De, de nem hajt a tatár. Randid van, vagy csak ennyire rápörögtél a szánkózásra, hogy így sietsz? - kérdezek vissza komolytalanul, mert oké, hogy azért jöttünk, de hát na, ha már eddig is én húztam a szánkót, meg jó eséllyel eztán is én fogok, ennyi pihenő csak kijár nekem - hiszem én, naivan...
- Ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek! - kiáltok még utána, miután megkísérlem elkapni a felém vágott hógolyót, amit mellesleg sikerül is, de ahogy darabokra esik, jut belőlem rám is egy kevés... amit kényelmesen leseprek a kabátomról, hogy aztán már pattanjak is, mint aki épp futóversenyen startol. Közben még egy marék havat felmarkolok, amit futás közben össze is gyúrok hógolyónak. Ha pedig sikerül kellő közelségűre csökkenteni a köztünk lévő távot, már repítem is - igaz, én nem vállra célzok, helyette inkább térdhajlatra, mert igaz, nehezebb eltalálni, de ha sikerül, akkor búcsút mondhat az előnyének, garantált térdrogyasztás! Ha meg mellé... nos, akkor ennyit a hógolyóról, csak sprintelek mindent beleadva, utána kapok és igyekszem lerántani a hóba fürdetés céljából...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Naomi Sharp
II. Mágus

◯ Kor : 27
◯ HSZ : 1169
◯ IC REAG : 1101
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Lépten-nyomon csetlik-botlik :D






Re: Maya, Naomi és Jackson háza // Hétf. Jan. 04, 2016 7:44 pm

Nagyon. Nagyon. Nagyon csúnyán nézek rá, és istentelenül bízom abban, hogy csak viccel, mert ha komoly ezt a róka dolog, akkor én addig megyek, míg falat nem találok… Vicceskedése okán azonban kénytelen elszenvedni némi vállba boxolást, ami valljuk be, túlzottan biztosan nem viseli meg, tekintettel a több réteg ruhára.
- Szerintem egyébként tök cuki, de alapból úgy gondolom, nem való háziállatnak. Remélem, azt sosem fogja kitalálni, hogy pókot vagy kígyót akar, attól sikítófrászt kapnék.
Mindenesetre összességében azért megkönnyebbültem, hogy nem akar venni neki, mert tényleg nem akartam, hogy ezen bukjon el a viszonylagos béke közöttünk…
- Amúgy dög vagy, tök csalódott lesz, bár én megmondtam neki, hogy nincs róka.  
Csak hát, szerintem ő még hajlamosabb azt elhinni, ami jobb neki, mint logikusan átgondolni, hogy csóri rókának nem lenne túlságosan nyerő itt élnie. Mindenesetre, azért remélem, tudjuk kárpótolni valamivel, mert nem lenne jó, ha Karácsonykor le lenne törve, mint a bili füle.
- A kutya jöhet, azzal nincs bajom, még macska is, ha nagyon muszáj, bár azokat annyira nem bírom, szerintem Milo sem.  
Azt nem tudom, egy másik kutyával hogyan fog kijönni, de ez részemről nem akadály, majd megszokja, legalább lesz pajtása neki is, szóval nem hiszem, hogy nagy gond lenne, mégsem vérfarkas, azt már tudom, hogy őket nem bírja.
- Az az a fehér plüssmackó? Mert ha igen, az nagyon cuki, én tutira elolvadnék tőle Maya helyében.  
Hogyha tévúton járok a kutya milyenségét illetően, akkor majd kijavít, de ez még illik is a nem nő hegyomlásnyi méretűre dologba, mert úgy tudom, azok olyan vészesen nagyra valóban nem nőnek meg.
- Ezen a ponton azért kénytelen vagyok megemlíteni azt a nem épp apróságnak nevezhető tényt, hogy apám engem jelölt meg a húgom gyámjának, hogyha vele történne valami. Tudom, neked ehhez nincs túl sok közöd, de azért szólok, mert ki tudja… bár ne történjen semmi.  
Apám azért nem egy szentéletű valaki, bár a Neveah születése óta mintha angyalok szállták volna meg, neki jót tett a baba, anyámnak kevésbé, hisz belehalt a szülésbe. Mindenesetre, még alig múlt el egy éves a kiscsaj, és akármi is lehet, szóval én sajnos, nem sajnos, de elég sok esélyt látok rá, hogy előbb-utóbb nálam fog kikötni, én pedig nem engedném meg, hogy a testvéremről más gondoskodjon. Igazából, addig nincs jelentősége, amíg nem történik baj, de úgy gondoltam, jobb, ha tudja.
Csak bólintok. Mi már sok mindent sosem fogunk megtudni, és azt hiszem, erről tényleg jobb nem beszélni, mert minden ilyesminek sírás a vége részemről, az pedig senkinek sem jó. Egyébként is, mintha halványan derengene az ígéretem, hogy kevesebbet fogok sírni előtte…
- Őszintén, nekem sincs lövésem róla, hogyan csinálják… És még nem is kamaszodik, akkor lesz csak haj és idegtépő a dolog. Nem mintha hajtépés ne lett volna mostanság.  
Húzom el a számat, mert Maya is bőven tud alkotni, hogyha akar, szóval igazából nem gondolnám, hogy könnyen átvészeljük a kamaszkorát majd, már csak azért sem, mert nem mi neveltük a kezdetektől fogva.
- Mandy egész lightos ilyen értelemben, sosem nehezítette meg a dolgomat, mondjuk eléggé hajtottam magam végig, szóval igazából nem is tudta volna.  
Ezzel nem azt akartam mondani, hogy ő nem, tudom jól, hogy van, akinek semmi sem elég jó, de Mandyvel nekem nagy szerencsém volt. Börtönben pedig tutira nem hagyna, bár azért bevallom, hogy ezen a ponton kicsit elmerengek a múltam egy más fejezetén, sajnálatos módon én hűsöltem már, de szerencsére az ismerőseim nagy része úgysem hinné el rólam, hogy miért, úgyhogy maradjon is a homályban eme tény.
- Persze, hajnali háromkor. Ugyan már.  
Azt inkább nem részletezném, mennyire gyakran, vagy épp nem gyakran van lehetőségem mostanában Connorral találkozni, valószínűleg kevésbé lennék ideggyenge, vagyis, mostanra már annyira nem tudom. Amíg össze nem kavarodtak a dolgaim, biztos voltam benne, hogy van értelme kiállnom a kapcsolatunk mellett, holott mindenki tök hülyének nézett miatt, még Panda sem igazán értett meg soha. Mostanában viszont már közel sem merném kijelenteni, hogy jó ez így, nagyrészt Maya miatt, meg aztán, van az, amiről nem beszélek, nem is gondolok rá, akkor talán egyszer eltűnik.
- Inkább csak fázom.  
És ez nem vicc. Szerintem istenverte hideg van ilyenkor, és hiába vagyok beöltözve, az arcomat érik a hideg, és úgy érzem, nemes egyszerűséggel lefagy. Sosem fogom megérteni, hogy bírják mások.
Ohh, dehogy mondom, de ha már megfagyok, tegyem rendesen, és bevallom, még jól is esik cukkolni, kicsit olyan, mint régen, és azt szerettem, nem mintha lehetne valaha ugyanolyan, vagy csak hasonló, de legalább az ökörködés maradhatna, ahhoz nem kell szerelmesnek lenni egymásba… Sokáig nem élvezhetem a nyugiban szaladgálást, már ha nevezhetjük annak, amikor egy bosszúszomjas Jackson lohol az ember után. A hógolyó mesteri pontossággal találja el a célzott területet, és naná, hogy rögtön zakózok is egy szépet, nem is én lennék, hogyha megúsznám a dolgot. Következésképpen már esek is hasra, de azért gyorsan igyekszem felkelni, bár olyan illúziókat azért nem táplálok, hogy nem fog utolérni. Igencsak jó esélye van annak, hogy így is pillanatokon belül ott kötök ki megint, és a létező össze ruhám csurom merő víz lesz, no de bevállaltam, így kell nekem. Kétségbeesni azért nem fogok, egyelőre még tényleg szórakoztat a dolog.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jackson Carter
Informátor

◯ Kor : 29
◯ HSZ : 604
◯ IC REAG : 481
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Maya, Naomi és Jackson háza // Szer. Jan. 06, 2016 10:29 pm

Ó, már csak azért a nagyon-nagyon-nagyon csúnya nézésért megérte csöppet húznom az agyát, nem is én lennék, ha kihagynék ilyesmit, amikor pedig hálából vállon boxol, csak még szélesebbre húzódik a vigyor a képemen.
- Áh, nem hiszem. De akkor azzal majd téged leplek meg valami alkalomból. Karácsonyra már más a terv, a szülinapod meg úgy is messze van... mást nem,  valami "egy-éve-együtt-lakunk" évforduló alkalmából. - jegyzem meg komolytalanul, mert egyrészt az is ősszel lesz esedékes, másrészt attól, hogy engem nem kerülget sikítófrász ezektől a csúszómászóktól, attól még együtt élni nekem sem akaródzik velük.
- Nagyjából addig, amíg rá nem jön, mennyivel jobb háziállatnak egy kutya, mint egy róka. De ha bevágná a durcit, bízd rám, majd tartok neki valami lelkesítő beszédet. - mire nem jó az egyetem? Hát arra biztosan megtanított, hogy hogyan beszéljünk lyukat a másik hasába, meggyőzve a saját véleményünkről... Mondjuk attól nem tartok, hogy a végén köszönetet mondana Maya, amiért megkíméltük a sivatagi rókától, de hát na... Szerintem - remélem - terv szerint a kutya is helyt fog állni a házikedvenc címmel.
- Vagy ha nem jön be, akkor marad a klasszikus és örökzöld "azért, mert anyád azt mondta, hogy: nem." - legalábbis nálunk otthon anno az volt, hiába sikerült megpuhítanunk apánkat valamivel kapcsolatba, ha anyát nem sikerült, hiába.
- A macskákat annyira én se... meg két kutya mellé nem hiszem, hogy túl szerencsés lenne. - gondolkoztam hangosan, én naiv... ha tudtam volna, hogy kettőt is találunk karácsony reggelén a küszöbön!
- Azaz! - bólogatos megerősítésképp a kutyával kapcsolatban, és azt, hogy Naomi díjazza a választásom a fajta kapcsán, már fél sikerként könyvelem el magamban - Szerintem is egész jópofák, szóval ha Maya valami különös okból nem örülne neki, majd elleszünk vele mi. - derülök fel az ötleten, nesze neked, a tipikus "másnak választunk olyan ajándékot, amit mi magunk is szívesen elfogadnánk" karácsonyi ajándékozós állapot.
- Hát... azért jó tudni róla. Lehet, hogy jelen helyzetben nincs sok közöm hozzá, de ha hozzád kerülne, akkor úgy is lenne, akarva-akaratlan. De adja az ég, hogy ne történjen semmi. - nem mert annyira utálnám a családját, egyszerűen csak tisztában vagyok vele, milyen rossz is az, ha egy családtag tartósan kórházba kerül, abból pedig bőven elég volt jó időre. Persze, más okból is itt köthetne ki a kistesó, de azok a lehetséges forgatókönyvek meg még kevésbé szimpatikusak.
- Mostanság? Van valami, amiről esetleg lemaradtam...? Vagy tudnom kéne? - vontam fel a szemöldököm kérdő tekintettel, mert már bőven ismerem a kiscsajt annyira, hogy tudjam, milyeneket tud alakítani, de valahogy eddig semmi extrém tettéről nem szereztem tudomást, mióta ide költöztünk. Mondjuk, amennyit távol vagyok, mily meglepő... hogy Naomi többet "birkózik" meg "szenved" vele, mint én, legalább van mit bepótolnia. A végén még kiderül, hogy a hajfestés is csak arra fel történt, hogy hála Mayának, már megjelentek az első ősz hajszálak is? Persze olyan bátor azért nem vagyok, hogy ezt hangosan is megkérdezzem...
- Akkor jól jártál vele. - jegyzem meg, bár belegondolva, lehet, hogy nekem meg pont az a szerencsém, hogy nem olyat kaptam, mint ő... lévén, az egyetemen a jégkorongozás még fontosabb volt számomra, mint az egész őrzős tanonckodás, és ha laza mentort kaptam volna, biztos, kényelmesebbre is vettem volna a tempót a tanulást illetően. Így meg... hát, nem kívánságműsor volt.
- Mert? Mi bajod a hajnal hárommal. Egész emlékezetes pillanatok születnek az ilyen meglepetés-látogatásokból. - jegyeztem meg amolyan ma-született-bárány arckifejezéssel, mint ha nem kopogtam volna be hozzá nemrégiben az éjszaka közepén... Eltekintve attól, hogy nálunk mik derültek ki akkor, egyébként már csak azért is megéri, látni a másik arcát, amikor megpillant, meg összekapcsolja azzal, hogy hány óra is van, meg mi a fenét keresel nála az éjszaka közepén... Nem tudják, mi a jó! Régi rossz szokás, nem az első volt, nem is az utolsó, biztosra veszem, igaz, ha fordítva nálam játszaná el valaki, lehet, én sem repesnék örömömben. Mondjuk tekintve, hogy milyen rosszul alszok éjszakánként, lehet, mégis...
- Fázol, fázol... Csak azt nem értem, ha ilyen fázós vagy, miért hajnalban szoktál eljárni futni, amikor a leghidegebb van? - kérdezek vissza kíváncsian, hisz köztudott, hogy a napfelkelte a nap leghidegebb időpontja. Mindegy is, költői kérdés, úgy se fogok beleszólni abba, hogy eddzen, hacsak nem direkt hozzám jönne tanácsért, de azt meg nem tartom valószínűnek a közeljövőben.
Ó, hát ha harc... hát legyen harc! A szánkózás úgy is megvár, bár kétlem, hogy csurom vizesen sok kedve lenne bármelyikünknek is a további fagyoskodáshoz, ettől függetlenül bűn lenne kihagyni egy ilyen felkérést keringőre.  És nem is hagyok, sietve utánaeredek hógolyóval a kezemben, amivel úgy tűnik, mázlim van! Talál, és ott, ahol akartam, hasonló végeredménnyel, mint terveztem, úgyhogy ki is használom a pillanatnyi előnyt, és mire ismét talpra kecmereg, már be is hozom a nem is olyan nagy lemaradásomat... hogy azzal a lendülettel, ahogy megállok mellette, már kapjam is el a derekát, ezzel egyidejűleg pedig egy seprő mozdulattal a lábát is kigáncsoljam. Végeredményként pedig szép lassan leengedem a hóba - mert igaz, van abból bőven, de ciki lenne, ha pont valami kő lapulna alatta, az ökörködős hangulatot meg kár lenne legyilkolni azzal, hogy dokihoz kell rohangálni az éjszaka közepén - majd meg is hempergetem benne, és biztos ami biztos, pár marékkal kap a sáljába is. Mert mi hozza meg jobban a harci kedvet némi hócsatához, mint egy ilyen húzás? Már ha nem vágja be a durcit és megy haza sértődötten. Te jó ég, csak nem... bár már úgy is mindegy, késő bánat, majd fáj a fejem akkor miatta, ha már itt tartunk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Naomi Sharp
II. Mágus

◯ Kor : 27
◯ HSZ : 1169
◯ IC REAG : 1101
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Lépten-nyomon csetlik-botlik :D






Re: Maya, Naomi és Jackson háza // Csüt. Jan. 07, 2016 10:05 pm

- Inkább vegyél egy csomag fűrészport…  
Az mindegy, épp milyen hülyeséget említek meg, egyszerűen csak kellett valami marhaság, mert ha pókot kapok valaha, vagy kígyót, isten bizony éjszaka velük fog aludni. Szerintem sikítva futnék New Yorkig mellesleg… Az egyébként kedves, hogy már megvan a terve a karácsonyi ajándékot illetően. Nekem is körvonalazódnak a dolgok, és még mindig úgy érzem, hogy elég jól ismerem, de az is biztos, hogy sok mindent nem tudok róla, hisz változott, a szokásai is lehetnek mások, meg… nem tudom, milyen, ha nem mellettem van. Mármint, ha nem a párom, és ezért borzasztóan nehéz ez az egész nekem, de lenyelek én mindent, csak Mayának jó legyen.
- Héééé, lelkesítő beszéd jöhet, de az azért, mert anyád azt mondta, hogy nem, ki van zárva. Mert te aztán majd megveszel azért, hogy kapjon egyet? Akkor már sokkal korrektebb a megvitattuk, és úgy döntöttünk, hogy rókáról szó sem lehet.  
Ha Jackson annyira akart volna sivatagi rókát venni neki, talán mondhatná ezt, de így… Mondjuk, abban az esetben is inkább logikus érvekkel próbálnám meggyőzni arról a lányunkat, hogy szerencsétlen állatnak nagyon rossz lenne itt. Azonban a fentebb említett mondat már csak azért is fáj rettentően, mert megszámolni sem tudnám, hányszor hallottam. Ha anyám azt mondta, hogy nem, a világon senkit sem tudtam meggyőzni arról, hogy márpedig de.
- Maximum nasinak jöhet, biztos örülne neki a két kutya.  
Milo nem macskaellenes, de azok a kis dögök mindenre fújnak, ami nem tetszik nekik. Szerintem szimplán csak számítóak, valahogy nem éreztem soha azt egy macskánál, hogy azért jön oda, mert mondjuk érzi, hogy bajom van, sokkal inkább azért, mert neki van szüksége némi kényeztetésre. Egy macskás ember tuti lekapna a tíz körmömről ezért, de hát olyanok is vannak bőven, akik meg a kutyákat nem szeretik.
- Azért is mondom, mert nem árt, ha tudod. Nem mintha örültem volna a hírnek, de persze, ha úgy alakul, nyilván gondoskodom a húgomról, anélkül is megtenném, hogy rám akarja erőszakolni.  
Mert ez az, amit egy jó ideje szörnyen rosszul viselek, a kötelező jellegű dolgokat közel sem szívlelem… Mindenesetre nem különösebben aggódom, mert apa makk egészséges, nem is nevezhető még csak öregnek sem.
- Nem maradtál le róla, elszenvedted inkább a csodás fodrászkodást.  
Attól még mindig a falra mászom, meglátom Maya haját, és legszívesebben tövestül kitépném a sajátomat.
- Azonkívül csak a ruhavásárlási szokásai extrémek, ellenben azok nagyon. Ohh, és ne feledjük, mennyire szeret plüssállatokat „reptetni”
Horkanok fel kissé, mert majd a szélütés kerülgetett, mikor megláttam, mit is takar ez. Szerencsétlen plüssök, csoda, hogy egy darabban vannak még. Egyébként nem bajos gyerek, sőt, kifejezetten jó esténként őrültködni vele, vagy összebújni egy nem korhatáros film előtt. Egyszerűen minden pillanatot imádok, csak azt sajnálom, hogy tényleg nem adhatom meg neki, amit igazán szeretne, de a méhemet még akkor sem lennék képes visszanöveszteni, ha az életem múlna rajta…
- Ühüm, hát, én hajnali háromkor jobb szeretek ágyban lenni.  
Azt, hogy ott mit művelek, az elmúlt években kizárólag csak alszom persze, az már más kérdés. Mindenesetre hajnali háromkor ágyban lenni a legjobb, ez kétségtelen. Annak is, aki nem önmegtartóztat kényszerűségből.
- Mert megszoktam, világ életemben reggel futottam, ezen nem fog a hideg változtatni.  
Motyogom rá magától értetődően, ezt mondjuk pont tudja ő is, akkoriban is mániám volt a reggeli futás, zuhany kombinációval kezdeni a napot. Ez még mindig így van, és soha nem is fog változni. Azt mondjuk hagyjuk, hogy Fairbanksben a nap nagy részében tök sötét van, szóval igazából mindegy, mikor futok, télen pont munkaidőbe esik a világos órák száma, nincs vele mit tenni.
- Mondanám, hogy a napfelkelte miatt, de… azt nem igazán látni csak nyáron abban az időben.  
Vonok vállat, ez tényleg tök lényegtelen szerintem, futni imádok, és mindegy, mikor teszem, közben úgysem fázom. Mindenesetre jöhet a hógolyós merénylet, s persze, hogy már jön is utána, de legalább eltaláltam, és az is valami, nem mintha nem lenne jó célzókám, lőni is járok, hümm, ezt sem tudja rólam, de a postás incidensről még mindig nem szeretek beszélni, és kötve hiszem, hogy valaha még olyan helyzetbe kerülnénk, amikor megláthatja a lábamon a golyó ütötte seb helyét. Magamtól meg nem fogom felemlegetni.
A lényeg a lényeg, hogy ezzel egyetemben hasra esni is kiválóan tudok, mint ahogy a jelen helyzet is mutatja, igaz, szükségeltetik egy kis rásegítés is, de nincs ezzel semmi baj, tudtam én, hogy előbb utóbb a hóban végzem, kicsit bele is süppedek, de még annyi időm van, hogy kikecmeregjek belőle. Csak azt nem tudom, minek állok fel, mert szinte rögtön érkezik is Jackson, én pedig egy halkabb sikkantással adom tudtára a nemtetszésemet a nem épp bizalomgerjesztő talajvesztés után. Aztán már megint landolok a hóban, bár jóval finomabban, mint ahogy magamtól tettem.
Amilyen kis könnyű vagyok, abszolút nem lehet nehéz meghempergetni, csak akkor sikítok fel nevetősen, mikor a sálamba is kerül, mert majd lefagy a nyakam, és már vagdalkozom is a hóval, hogy valamennyit ő is kapjon belőle. A durcit eszemben sincs bevágni, ellenben kölcsönkenyér visszajár alapon megpróbálkozom felkecmeregni, hogy nekivetődjek, és ő is a hóban landoljon. Ám miért is járnék sikerrel? Természetesen esélyem sincs felülkerekedni, bár ez nem jelenti azt, hogy feladnám a próbálkozást. Maximum csak lapátolom rá a havat, azt is meg fogja érezni valamelyest.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jackson Carter
Informátor

◯ Kor : 29
◯ HSZ : 604
◯ IC REAG : 481
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Maya, Naomi és Jackson háza // Vas. Jan. 10, 2016 12:35 am

- Ha az szíved vágya, hát rajtam ne múljon. - tárom szét a kezeim megadóan, ezen aztán ne múljon, bár képzelem, ő is legalább olyan komolyan gondolta azt a csomag fűrészport, mint én ezeket a kis csúszómászó dögöket.
- Jól van, jól van, értettem, nem kell leharapni a fejem érte. - emelem fel most meg megadóan a kezeim, úgy tűnik, ismét olyan ingoványos terepen kötöttünk ki, amit jobb nem feszegetni, mert nem ismer viccet benne... Szó mi szó, nem hinném, hogy gond lenne, de ha mégis, majd feltalálom magam.
- Képzelem. Meg a macska is nekik. Bár, Saváé egész elviselhető kis dög, amennyi tapasztalatom van vele. - amikor Fairbanksből szállítottam a cuccaival együtt Anchorage-ba, akkor sem akart sem rajtam mászkálni vezetés közben, sem karmolászni, vagy végigvernyákolni az utat, szép csendben aludt a hátsó ülésen...
- Elhiszem. Csak teljesen másképp áll az ember bármihez, ha kérik, mint ha közlik, hogy csináld... - nem feltétlenül annak kapcsán, hogy hajlandó-e gondoskodni a húgáról, hanem sok más egyébnél is. Én is segítőkész embernek tartom magam, de az ugráltatást nehezen viselem, pláne olyantól, aki nem felettesem a munkahelyen. Olyankor is, csak kénytelen vagyok lenyelni...
- Ja, hogy az... - forgattam a szemeimet, ahogy megnevezte a konkrét példát, legszívesebben pedig a tenyerembe temettem volna az arcomat - Nagy volt a kísértés, hogy írjak neked, a gyerek a stílusváltásodon felbátorodva maga is nyomdokaidba lépett, de aztán úgy voltam vele, hadd legyen meglepetés. Mindenesetre én közöltem vele, amíg újra meg nem nő a haja, csak úgy vagyok hajlandó suliba vinni, meg menni érte, ha sapkát húz a fejére. - mondanám, hogy azért, nehogy megfázzon a nagy hidegben, de úgy sem lenne igazán őszinte... egy kilenc éves gyerek ne mászkáljon félkopaszon és kész, mert nem illik ehhez a korosztályhoz. Tudom, nem szép tőlem, de remélem, a suliban szekálták miatta eleget ahhoz, hogy a jövőben ne rukkoljon elő semmilyen más, hasonlóan elvetemült ötlettel.
- Mi bajod a plüssállat-reptetéssel? - nézek rá csodálkozva, hisz még csak nem is törékenyek, és... igaz, hogy attól mást még le tud verni vele, de végül is ennyi erővel akár párnacsatázhatna is. Mellesleg én is jól elvoltam amíg az egyetem alagsorában éltem, azzal, hogy egy kislabdát dobálgattam az ággyal szemközti falnak, jó buli is az. Azt meg ezek után pláne nem reklámozom, hogy múltkor én is beszálltam a játékba, és valami plüssizével kidobósoztunk Mayával, amikor ő épp nem volt itthon...
A hajnali időtöltős témára csak sóhajtok egyet, tagadhatatlan, hogy az is jó elfoglaltság... bár ha az ember olyan rossz alvó, akkor elég unalmas estéről estére csak a plafont bámulni. Jó tudni, hogy legalább ő nem szenved ilyesmitől, én viszont egész megszerettem az éjszakai csavargásokat még az egyetemi éveim alatt.
- Igaz is... még szoknom kell az itteni napjárást... - húztam el a szám, mert a hideg zavart legkevésbé a költözés miatt, de ezek a hosszas sötétségek... Igazak voltak a figyelmeztetések azzal kapcsolatban, hogy tényleg elég lehangoló tud lenni. Mindegy is, azért kell néha egy kis lazítás, kikapcsolódás, nem hiába jöttünk most se szánkózni, ami rövid úton fogócskába és hóban fürdetésbe torkollik, de nem baj, az sem utolsó szórakozás.
Nem tudom, mikor volt része utoljára hasonlóban, így aztán nem vagyok rest alaposan meghempergetni, és ha nem lennék biztos benne, hogy nem 127 millió rétegnyi ruha van rajta, biztos kapna alá is a hóból, így viszont jobb híján csak a sáljába kap egy keveset. Hála a jó égnek nem vagyunk egy súlycsoport, így csak nevetve konstatálom a próbálkozását, miszerint ő akar engem a hóba borítani, hempergetem inkább a hasára, ha sikerül, úgy nehezebben tud visszatámadni... addig meg csak igyekszem elkerülni a sok havat, bár jut így is bőven a képembe, hol csak prüszkölök egyet, hol sietve próbálom letörölni a havat az arcomról...
Pár perccel később aztán, ha látom, hogy kezd alább hagyni a kapálózása, akkor én is abbahagyom a hóban fürdetést, és hacsak nem trükközik és ugrik egyből nekem, úgy fel is kelek, hogy leseperjem a havat magamról.
- Most már mehetünk vissza szánkózni? - nyújtom a kezem, hogy felsegítsem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Naomi Sharp
II. Mágus

◯ Kor : 27
◯ HSZ : 1169
◯ IC REAG : 1101
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Lépten-nyomon csetlik-botlik :D






Re: Maya, Naomi és Jackson háza // Kedd. Jan. 12, 2016 8:44 pm

- Kedvességed határtalan.  
Igazából ezt most nem vettem magamra, valóban egész jól szórakozom, szóval semmi para, nem kell aggódni amiatt, hogy esetleg megint eltörne a mécses, igyekszem tényleg tartani magam a társaságában.
- Hát biztos. Én maradnék a kutyáknál, pláne, ha már több is lesz belőle hamarosan. Inkább nem akarom elképzelni, mit érezne egy macska kutyafölényben.  
Nem mintha annyira fontos témának tartanám, de egyébként tényleg egészen hidegen hagy a dolog. Minek foglalkozzak vele? Úgyse lesz macskánk. (Haha)
- Az egyszer biztos, de az apám nem szokott kérni. Sőt, elég sokan nem szoktak, mintha olyan nagy dolog lenne.  
Húzom el a számat, sokszor közölték már velem, mit csináljak, aljas, undorító eszközökkel, épp ezért én magam is meglehetősen allergiás vagyok az ilyesmire. Fejleharapós ugyan ritkán vagyok, de apát kiosztottam, amikor ezt meghallottam. Ő egyébként is kifejezetten hatalmaskodó alak, talán Neveah jót tett neki, de még mindig óriási dolog, ha kér.
- Már, hogy az enyémen? Hát nem is tudom, hogy ki vágta le Sava néni haját, akit utánozni kellett. Ez meg véletlen volt. Tudom, az is. A gyerek meg… hát na, szerinte menő. Majd visszanő, bár azt megmondtam neki, hogy még egy ilyen, és agyő loknik, kopasz lesz, mert mindennek van határa.  
Nem örültem, mikor megláttam, de megbeszéltük. Finom voltam, és nőies, pedig azért bevallom, legszívesebben felrobbantam volna. Az meg egy másik, nem épp elhanyagolható részlet, hogy elgondolásom szerint ennek van egy nagyon másféle oka is, csak arra nem jöttem még rá, hogy mire akarta felhívni vele a figyelmet.
- Az, hogy az összes úgy közlekedik a szobában. Mi értelme van? Komolyan kérdem… Biztos hülyeség, de én gyerekkoromban mindnek nevet adtam, gondolatban visszabeszéltek hozzám, meg ilyenek, és sosem dobáltam volna egyiket sem.  
Meglehet, találtunk még valamit, amiben nem rám hasonlít a gyerek, azt hiszem, sok ilyen lesz még.
- Szerintem nem lehet megszokni, botrány, hogy alig van fenn pár órát a nap, tisztára álmos tőle az ember, legalábbis én elég gyakran. Mondjuk, lehet csak nekem, én túlságosan szeretem a napsütést.  
Kérdezhetnénk, hogy akkor mégis mit keresek itt, de már ez az életem, itt van nagyon sok barátom, a Protektorátus, s ha már Mayát idecitáltuk, eszembe sem jutna elvinni innen máshová. Épp elég lehet neki ezt megszokni.
Azt hiszem, nem fog ártani az egymáshoz állásunk szempontjából ez a kis bolondozás, nem is bánom, hogy mindenem havas lesz, sokkal inkább ez, mint a korábbi lélektépő beszélgetések. Inkább fürdessen meg százszor a hóban, minthogy még egyszer azt lássam a szemében, mennyire elcsesztem mindent. Borzasztóan sajnálom, azt még inkább, hogy valószínűleg sosem leszek képes jóvá tenni, az pedig végképp lehetetlen az eddigi reakcióiból kiindulva, hogy egy olyan szülőpáros lehessünk Mayának, amilyenre vágyik. Érdekes, viszont így, hogy megnyugodtak közöttünk a kedélyek, engem sem tép annyira érzelmeim bizonyossága, lecsillapodtam ilyen téren is, ami jól jön, mert nem kell most a kétség az életembe.
A kis dög, hát nem hasra fordít? Derekasat nyalok első mozdulatomban a hóból, de hátrafelé könnyebb sodorni a havat, így abból is kap egy szép nagy adagot hátrafelé, nem úgy tűnik, mintha nagyon abba akarnám hagyni a dolgot. Valami minimális szinten megfizetném azt a kölcsönt. Azért a nevetése még mindig zene a füleimnek, bármilyen legyen is közöttünk a viszony.
- Megadooom magam… elééég!  
Nyöszörgöm, még szerencse, hogy közben nem látja, hogy teli pofával vigyorgok, mert ugyan most nem mozdulok meg, de amint lehetőségem nyílik felülni, állni, akkor már vetődöm is rá, hogy pehelysúlyommal beletaszítsam a hóba legalább egyszer, és diadalittasan telepedjek le sejtéseim szerint úgy öt másodperc erejére a hasára. Láthatóan nem volt még elég, vagy csak legalább minimálisan szerettem volna, ha ő is érzi a törődést. Mindenesetre jobb híján a kabátjába kapaszkodok, ha esetleg nemes egyszerűséggel le akarna borítani, ne legyen olyan egyszerű a dolog.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jackson Carter
Informátor

◯ Kor : 29
◯ HSZ : 604
◯ IC REAG : 481
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Maya, Naomi és Jackson háza // Szer. Jan. 13, 2016 8:08 pm

- Ha már több lesz belőle, kettőnél azért abból se legyen több... -szögezem le, mielőtt még kedve támadna nekem is kutyát ajándékozni, részemről bőven beérem a meglévővel meg a leendővel, azok után, hogy sosem volt saját háziállatom. Gondolom, ha néha úgy akad, hogy senki nem ér rá, úgy is megnyerem ezeket is sétáltatásra.
- Az azért hozzátartozik a történethez, hogy Sava néni igazi szőkeként viselkedett, amikor úgy állt neki sms-ezni, hogy közben hajat vasal, szóval ott azért könyörgött a hajvágásért, mert elég rendesen lepörkölte a tincseit, nem azért, mert olyan hú de menő. Azt ne mondd, hogy te nem vágtad volna le, ha szinte sírva hív fel, hogy baj van, és a segítségedet kéri... Mayáé meg szimpla hülyeség volt. Nálad meg... jut eszembe, tényleg... te miért is váltottál szőkére? Csak nincs valami baj? - jut eszembe hirtelen, mit akartam még kérdezni korábban, hisz míg a hajvágást korábban tudtam mihez kötni - legalábbis tippre - addig esküszöm, most ártatlan vagyok! Legalábbis egyetlen komolyabb lélekbe tiprás sem rémlik az utóbbi időből... Ha meg Maya tényleg full kopasz lesz, még sapkában sem hordom suliban, járhat a kedves édesanyjával, amíg ki nem nő...
- Ja, hogy te ilyen komoly kapcsolatot ápolsz... ápoltál velük. - hümmentek egyet - Nekem volt talán kettő, az egyik, amit még kiskoromban kaptam, hamar átavanzsált kispárnává, a másikat meg, amit még az egyik osztálytársamtól kaptam karácsonyra, egész hamar tovább ajándékoztam egy ismerősünk kislányának. Ha már neki szerelem első látásra volt azzal a szívecskés plüssmedvével, nekem meg a hideg szaladgált a hátamon tőle, ha ránéztem... -adok gyors számvetést róluk. Hát na, látszik nem vagyok egy nagy plüssgyűjtő...
- Én is egész gyakran, bár annak sajnos nem a kevés napsütés az oka... de tény, tényleg álmosító tud lenni. - mint ahogy az esőtől is sok embernek támad rossz kedve, de még mindig inkább ez, mintsem mondjuk egy egyenlítői éghajlat... Ott hó sincs, nem lehet se szánkózni, se hóban fürdetni-forgatni az embereket, pedig milyen jó buli az!
- Ha már múltkor mopszhoz hasonlítottalak... akkor most inkább bébiteknős, ahogy lapátolod itt a havat. Ha vízben lennél, nem hóban, ilyen tempóval 100 méteren röhögve országos csúcsot döntenél. - cukkolom tovább, miközben próbálok kisasszézni a hókotró mozdulatai elől. Még jó, hogy hátul nincs szeme.
- Ilyen hamar? De puding vagy... - játszom a hú-de-csalódottat, ahogy megadja magát, de legyen, mást nem szánkózás után majd folytatjuk még, nem kell neki arról tudni, sőt... még otthon a hátsó kertben is egész sok hó van, lévén csak a teraszról szoktam eltakarítani, onnan se mindig. Mert minek? Úgy se ül ki senki ilyenkor...
Azért némi gyanú él bennem, hogy megpróbál majd lerántani a hóba maga mellé, így eleve úgy támaszkodom a kéznyújtás közben, hogy ne igazán jöjjön össze a mutatvány... Kár, hogy esze ágában sincs lerántani, sokkal inkább fellökni, amivel így nincs is túl nehéz dolga, már csak a meglepetés végett se, így egész könnyen és hamar kötök ki a hóban, ezúttal én. Mire pedig kettőt pisloghatnék, már ott is trónol a hasamon, a kabátomba kapaszkodva. Egyem meg, de aranyos... kíváncsi vagyok, meddig bír ott maradni.
- Ez most komoly...?- sandítottam fel rá, ahogy végigmértem, de aztán már tettetett rosszallással csóváltam is a fejem - Na de Miss Sharp, csak úgy ajtóstul a házba?! Mit szólna a lánya, ha ezt látná... Oké,  költői kérdés. - "Fúúúj, de undi!" Még jó, hogy nincs itt, mit kapnánk most tőle, te jó ég... Hallgathatnánk egy darabig, az biztos!
Amúgy feltételezem, azért kapaszkodik így a kabátomba, hogy ha megpróbálnám lelökni, ne legyen olyan könnyű dolgom, de ha így van, akkor bebukta, mert nem hogy lelökném, hanem még rá is fogok a kezére, nem mész sehová, de nem ám! Kíváncsi vagyok, mennyire hamar sikerül zavarba hoznom...
- Egyébként tiszta dejà vu, nem gondolod? - néztem fel rá bőszen vigyorogva, és azt hiszem, idő közben pólóm alá is került valahogy egy kevés hó, ami mondjuk annyira nem jó, de úgy is hamar elolvad, nem vészes. Annyira.
- Úúúgy-úgy, alakul, csak még egy kicsit lentebb, meg arrébb... - még mocorogtam is egy kicsit az összhatás kedvéért, ha már olyan diadalittasan vetette rám magát az előbb...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Naomi Sharp
II. Mágus

◯ Kor : 27
◯ HSZ : 1169
◯ IC REAG : 1101
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Lépten-nyomon csetlik-botlik :D






Re: Maya, Naomi és Jackson háza // Szer. Jan. 13, 2016 9:28 pm

- Nem akarok én elmenni kutyapásztornak, ne aggódj.  
Nem mintha lenne olyan. Ennyi kutya valóban bőven elegendő lesz, a világ minden kincséért sem kellene több állat itthonra, így is van elég bajunk, nem még ha négylábú horda örvendeztet meg bennünket minden téren. Ha már állatok meg ajándékozást, Jacksonhoz valami keményfejű, makacs dög illene, mondjuk tulok, vagy valami ilyesmi. Azt meg aztán végképp nem akarok a házba, téma lezárva.
- Maya gyerek, utánozza a felnőtteket, amúgy meg, gyanítom, fel akarta hívni valamire a figyelmet vele. Nyilván valami nem kerek, de egyelőre nem tudom, mi. És nem, én még véletlenül sem azért váltottam szőkére, mert valami bajom van.  
Hát, ez mondjuk pont nem igaz, de Jackson nem vérfarkas, én meg tudok kamuzni, szóval hagyjuk is ennyiben. A hajam olyan, amilyen, mert szerintem mindenki jobban járt azzal, hogy Primmel Aranyhajjá váltunk, minthogy bekérdezzem, amit akartam volna, ha kicsit kevésbé vagyok sakál részeg. Így legalább nincs mosolyszünet, csak… áhh, nem tudom, fura ez az egész. Szóval, baj az mindig van, Jackson meg vaksibb, mint a denevérek, az is hullára biztos, de ha nem lenne az, akkor sem akarná látni, mert édes tudatlanság, jer keblemre.
- Amúgy egészen megtetszett, de nem az igazi, majd szerintem tavasszal visszaváltok színesbe…  
Addig kiélvezem a szőke tincseket, úgyis olyan téliesen fagyos szerintem. Nem én vagyok igazából, ezt tudom magamtól is, de egy időre tökéletesen megteszi, már csak azért sem, mert nem akarom állandóan szívatni Irist.
- Igen. Lelkük van, és kész.  
Húzom fel az orrom, oké, azt nem tudta, hogy volt egy plüssöm, akivel mindig együtt aludtam, ha egyedül tettem. Amikor ott volt, akkor Tappancs, jah, nyúl volt, benn csücsült az ágyneműtartóban. Esküszöm, utána mindig csúnyán nézett rám másnap. Nem mintha ez gyakori eset lett volna, mert anyám az… hát olyan, amilyen.
- Soha nem is vettem neked plüsst, mert… nem is fiús na.  
Meg amúgy is, egy végzősnek ne már, tök ciki. Nem mintha gimiben nem lett volna az bárkinek, de én nehezen váltam meg a kedvenctől, ide is elhoztam, majd talán Mayának adom, ha véget ér a reptetős korszak, mert ő szent, és kész.
- Fáradtság? Hajtás?  
Frusztráció? Nem, frusztrált az én vagyok, azt meg nem akarom tudni, hogy az ő háza táján mi van ilyen téren, mert lehet tényleg hóember lenne belőlem, addig fetrengenék utána a nagy fehérségben. Egyébként miért kérdeztem rá? Nem mondhatni, hogy oly sokat bizalmaskodnánk mostanság, nyilván hiányzik hozzá a bizalom, és őszintén, annyit bántottuk már egymást, hogy talán értelme sem lenne, mégis… szeretném. Annyira, de annyira elmondhatatlanul szeretném, hogy ez működjön, hogy Maya boldog legyen, és egyszer talán ő is, és én is. Mert most nem vagyunk azok, tudom, mert ismerem, láttam boldogan, és rohadtul utálom magam azért, hogy én sem vagyok az, pedig lehetnék, de… el van ez az egész cseszve.
- Te meg disznó vagy. JÓ? Mondjuk a bébiteknős az cuki, csak ne zabáljon fel valami sirály. Amúgy meg, jól úszok, szóval hiába is csinálsz viccet belőle.  
Simán nyelvet öltenék, de per pillanat csak a havat nyalogathatnám, az meg azért nem éppen olyasmi, ami kellemes tevékenységnek számít.
- Ez van.  
Vágom rá a fanyalgására, de azért a nem létező bajszom alatt vadul somolygok, mert bizony itt még nem áll meg a történet, már csak azért sem, mert nem járja, hogy én merő hó vagyok, ő meg csak úgy röptében kapott egy keveset. Oké, kicsit azért többet, de igazán nem panaszkodhat. Legalábbis még, mert bizony nem elégszem meg ennyivel, már neki is lendülök, amint lehetőségem nyílik rá, és leterítem, bár nem táplálok illúziókat, nyilvánvalóan könnyedén ledobhatna magáról, ha épp úgy akarná.
- Azt te csak szeretnéd… és nem létező problémákkal minek foglalkozni?  
Vágom rá, inkább védekezés, mint bárminemű megfontoltság, mert őszintén, hülye lenne, ha akarná, épp eleget szívott már velem, és én épp olyan hülye lennék, ha ennek ellenére próbálkoznék bármivel is. Egyébként meg… van egy sanda gyanúm, hogy Maya, még ha kimondatlanul is, de örülne, mert nyilván téves következtetéseket vonna le belőle.
Nem kicsit döbbenek meg, mikor ráfog a kezeimre, felvont szemöldökkel méricskélem az arcát, és kezdem azt érezni, hogy ennek olyan akasztják a hóhért jellege van.
- Nem, sosem hócsatáztunk még.  
Értem szándékosan el, mert egyébként hogyne emlékeznék pont rá ilyen téren? Elfelejteni sem tudnám, ha akarnám se, épp ez a baj. Az a vigyor… annyira tipikus, és annyira utálom érte jelen pillanatban, hogy te jó ég, szavakba önteni is képtelen lennék, hát még amikor megspékeli a szavaival. Érzem, hogy a zavarom kiütközik az arcomon, de ebben az isteni sötétségben szerencsére sok minden nem látszódhat belőle, de… megszáll a kisördög, a csak azért is, a ne csak én érezzem úgy magam, ahogyan, mert basszus, ha ő megcsinálhatja, én is. Elvigyorodom, és kicsit lejjebb csúszom.
- Most?  
Suttogom halkan, erőteljesen rájátszva a helyzetre. Nem, közel sem lenne ekkora a pofám, ha egy szál szövet választana el tőle, de ennyi ruhában szerintem még egy vasrudat sem éreznék meg, szóval határozottan nem félek attól, hogy ilyen téren kellemetlenné válna a helyzet. Viszont arra határozottan kíváncsi vagyok, hogy ő meddig fogja jó néven venni, vagy egyáltalán akár a legcsekélyebb zavart kiváltom-e belőle…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jackson Carter
Informátor

◯ Kor : 29
◯ HSZ : 604
◯ IC REAG : 481
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Maya, Naomi és Jackson háza // Csüt. Jan. 14, 2016 5:33 pm

- Felhívni valamire a figyelmet...? - vonom össze a szemöldököm, mert nekem ez valahogy meg se fordult a fejemben...igaz, az nem jelent semmit, bár ahogy tovább hallgatom Naomi magyarázkodását, azért érzek benne némi ellentmondást...
- Ugyan már! Ha meg te is puszta jókedvedből váltottál új frizurára, miért ne lehetne ugyanez nála is? - kérdeztem vissza. Előbb jutna eszembe az még oknak, hogy miután az anyja sem vörös többé, ő is elkezdte cikinek érezni a hajszínét, bár Mayát ismerve, eddig nem tűnt fel, hogy bármi gondja lenne a hajszínével - Vagy csak unta a fésülködést, ami mondjuk maximálisan megértek. Nem hiszem, hogy azon túl bármi komolyabbra akarja felhívni a figyelmünket. - persze azon kívül, hogy házasodjunk össze, legyünk olyanok mint egy igazi család, ami még bővüljön is, de miután a csapból is ez folyik, gondolom, Naominak is tele a hócipője a témával, így említeni sem kell.
- De ha ettől megnyugszol, akkor majd beszélek vele, aztán megpróbálom kideríteni, bántja-e valami. - ajánlom fel, mert nem veszítünk vele semmit, ha meg kiderül, hogy tényleg valami gáz van, legalább egy lépéssel közelebb vagyunk ahhoz, hogy orvosoljuk a bajt.
Arra, hogy újabb színváltás van tervbe véve, nem reagálok semmit, mert egyrészt úgy is ismeri a véleményemet a témáról, mióta idekeveredtem Fairbanksbe, már se nem hosszú a haja, se nem vörös, azt hiszem, kellően beszédes szavak nélkül is a változás. Amúgy meg semmi közöm hozzá, hordja, ahogy neki jól esik neki, vagy jól érzi magát vele...
- Rendben, rendben! - emeltem fel a kezem megadóan, ezen aztán nem veszünk össze, ha lelke van, akkor lelke van... számomra inkább a műjégpályának meg a korinak van lelke, de hát nem vagyunk egyformák.
- Tudom, hálás köszönet érte. - azt meg már csak magamban teszem hozzá, hogy jó eséllyel úgy is csak porfogó lett volna belőle, de gondolom, ezzel ő is tisztában van. Vagyis volt, már akkor is.
- Is-is. - felelem, de aztán némi hezitálás után csak kifejtem bővebben, elvégre egy fedél alatt élünk, úgy is tapasztalta ő is, meg annyira sok újdonság sincs benne számára, gondolom én - Szezon van, folytonos pörgés, utazások, edzések, meccsek, szervezések, ráadásul amikor aludnék, akkor nem lehet, amikor lehetne, olyankor meg nem bírok, tisztára, mint a 22-es csapdája, sehogy sem lehet győztesen kikerülni belőle. - utalok a híres regényre. Igaz, emellé az egész mellé még olyan hülye érzésem is van újabban, mint ha valami fontosan elfelejtettem volna, vagy hiányozna, de egyszerűen képtelen vagyok rájönni, hogy mi az, ami hibádzik, így hát nem is látom értelmét még csak említeni sem... Minek, ha még rendesen körül se tudnám írni? Fogjuk a fáradtságra, egyszerűbb, aztán majd elmúlik. Remélem.
-  Röff-röff. - járulok hozzá a magas röptű beszélgetéshez - Egyébként meg nem ér, hogy én jövök itt az aranyosabbnál aranyosabb jelzőkkel, aztán feszt ilyeneket vágsz hozzám. Amúgy is, disznónak elég selejtes lennék, sokat eszek, nem is hízok, kész ráfizetés. - kérem ki magamnak, miért is nem jó - Tudom, láttam is, emlékszem is... csak medúzák ne legyenek a közelben, mi? - kérdezek vissza, de egyébként meg tényleg nem értem, miért van fennakadva rajta, egy szóval sem kritizáltam az úszástudását. Ha még a jégkori lenne a téma, na, azon lenne mit.
- Na jah, ez van, ezt kell szeretni, mi? - kérdeztem vissza, mielőtt megejtenénk azt a kis helycserés támadást, aminek következtében most én nyekkenek a hóban, aztán ő örül a fejének, hogy sikeresnek bizonyult a csele. A kérdésére nem is felelek semmit, csak vállat vonok, mielőtt elkezdeném kóstolgatni, sikerül-e zavarba hoznom, de meg kell hagyni, egész jól hárít eddig. Mondjuk mit vagyok meglepve, régebben sem kellett különösebben félteni, ha szócsatározásról volt szó...
- Nem épp arra gondoltam, de végül is... most már azt is kihúzhatjuk a közös bakancslistánkról.
Be kell valljam, előbb számítottam arra, hogy egy hógolyót tol köszönetként a képembe, mint hogy belemegy a játékba, egész elegánsan aljas mód visszavágva, így aztán egy pár pillanatra egész lefagyok nagy meglepettségemben - igaz, aztán igyekszem úgy tenni, mint ha mi sem történt volna, és minden a legnagyobb rendben lenne, képzelem, mennyi sikerrel... Aztán gondolok egy merészet, és ha már a mostani helyzet lehetővé teszi, kihasználva azt gyorsan feltornázom magam ülő helyzetbe, elengedve a kezeit, hogy némi hezitálást követően végül a dereka köré kulcsoljam a sajátjaimat, ha csak nem kapálózik ellene foggal körömmel, vagy fogja menekülőre időközben, mert akkor úgy is mindegy.... Így legalább nem a nagy sötétségbe beszélünk egymásnak, hanem azt is érzékelem, ha átvált pipacsvörösbe...
- Elárulhatok valamit? - töröm meg a csendet végül, egészen közel hajolva, suttogva, szép türelmesen várakozva.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Naomi Sharp
II. Mágus

◯ Kor : 27
◯ HSZ : 1169
◯ IC REAG : 1101
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Lépten-nyomon csetlik-botlik :D






Re: Maya, Naomi és Jackson háza // Pént. Jan. 15, 2016 2:32 pm

- Az túlzás. Ittas voltam, olyankor szoktak hülyeségeket csinálni az emberek. Józanul eszembe sem jutott volna. Azért az egész más, mikor valaki lenyiszálja a haja egy részét.
Nem éppen olyan fodrászati baki, amit oly könnyű lenne orvosolni, legalábbis szerintem. A haj nem mű vissza puszira, a festést legalább lehet javítani, átfesteni, hasonlók. Mindegy, ennek most úgysem ez a lényege, hanem hogy a gyerekeknek szokásuk azért ilyen marhaságokat csinálni, mert valamire valóban szeretnék felhívni a figyelmet. Azért remélem, hogy nincs igazam.
- Aha, főleg, hogy általában én fésülöm a haját…  
Én nem unom, kilenc évet kell bepótolnom hajfésülésből, meg úgy mindenből, szóval igen messze van még, hogy bármit is megunjak Mayával kapcsolatosan. Én csak… fogalmam sincs, nem vagyok nyugodt, fura dolog, eddig ismeretlen volt számomra ez az anyai megérzés téma, de valamiért motoszkál bennem a dolog.
- Rendben, az jó lenne.  
Azért, Jacksonnal mégiscsak nagyobb a bizalom kettejük között, engem nem ismer még túlságosan rég, és nem biztos, hogy elmondaná, ha valami igazán nyomja a szívét. Pocsék érzés ezt beismerni, de attól még ez az igazság.
A saját hajam változása mögött meg sok minden áll, de valószínűleg ő pont nem olyan irányban gondolkodik. A rövidségét a kétségbeesésem szülte, mert nem akartam, hogy itt legyen, mert gyűlölt, és nagyon fájt, ha láttam, valahogy ki kellett adnom magamból. A szőkeségemet ugyan ittas állapot szülte, de vélhetőleg annak is mélyebb lelki oka van. Én csak arra tudok gondolni, hogyha megváltozom külsőleg, talán nem azt a lányt fogom már magamban látni, akinek a világon a legfontosabb volt. Ez azonban sajnos nem ennyire egyszerű, hogy némi hajváltoztatás megoldja. Egyébként is, fél év alatt már tök sokat nőtt, szerencsés vagyok ilyen értelemben, pláne azért, mert azt is megbántam.
- Hogyhogy nem tudsz aludni? Ilyen random időpontokban jönne össze? Szívesen leütlek, ha gondolod olykor. Na jó, komolyan ne vedd. Altatót nehogy szedj, viszont valami nyugtató zene hallgatással próbálkoztál már? Azok sokaknál bejönnek.  
A kialvatlanság nem túl nyerő, én akkor nem aludtam túl sokat, mikor idejöttem, és másodállásom is volt, aztán mikor őrző lettem, felmondtam az egyikből, és a gyógyszertárba is ritkábban megyek be, apa igencsak laposkúszásban viselkedik velem szemben, mióta Maya nálam van, jól érzi, hogy egyszer venne elő, elküldeném nagyon messzire…
- A mopsz szerinted aranyos? Mert szerintem rettentő ronda szegény, hangosan horkol, még a levegőt is úgy veszi, mint aki bármelyik pillanatban meg akarna fulladni, ráadásul meglehetősen durván hullajtja a szőrét. Aláírom, a bébiteknős tényleg cuki, az ellen nem emelek panaszt. Karcsú disznó, és akkor mi van? Vagy vaddisznó, a pici. Az jó? Kölyökként eszméletlenül édes…  
Nem mintha Jackson édes oldalával képben lennék mióta ismét összetalálkoztunk, de ha már panaszkodik, akkor ennyiben kiegyezhetünk igazán. A medúzás esetre csak felsóhajtok, tudom én, hogy Naomi bénázása bizony számos randit tönkretett, legalább ettől  most már nem kell félni.
- Olyasmi.  
Vagy nem kell, csak elviselni.
Mi tagadás, valóban örülök a fejemnek, mikor bizonyára átmenetileg, de felülkerekedek, igaz, ami igaz, pikáns megjegyzése az utolsók között számítanék, de ha már lúd, legyen kövér, megfutamodni nem fogok, nem járja, hogy állandóan csak én vagyok zavarban ezért, azért, amazért.
Közös bakancslista… inkább ebbe bele sem gondolok, mert egyes pontja a büdös életben nem teljesülhetnek, még az őrző lét sem olyan hosszú, hogy tényleg, minden ízében képes legyen megbocsájtani nekem, én sem tudom magamnak, miként várhatnám el mástól?
Némi elégedettséggel tölt el, amikor lefagy pár pillanatra, ezt azért nem nehéz észrevenni, de sejtem, hogy ő sem számított ilyen reakcióra, épp ezért lehetett meglepő. Azért azt nem merném kijelenteni, hogy nem érzem magam totális zavarban, amikor felül, és már egész közelről fürkészhetem a holdsütötte vonásait. Na jó, ezt talán mégsem gondoltam át úgy igazán. Próbálok nem túl feltűnően nyelni egyet, és totálisan biztos vagyok benne, hogy ez hamarosan nagyon fog fájni, de én bajom, egyem meg, amit főztem…
- Mióta kérsz te engedélyt ilyesmire?
Várakozó, és talán némileg feszült a pillantásom, mert tudom, mennyire bele tud találni a lelkivilágomba, és amennyire kis édesen, csendesen kérdez, szinte adja magát valami hátulról mellbe jellegű szúrás… Így hát felkészülök rá, mert végül is, a költői kérdésem után azért bólintok egy aprót, mivel elég közel van, úgyis látja.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jackson Carter
Informátor

◯ Kor : 29
◯ HSZ : 604
◯ IC REAG : 481
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Maya, Naomi és Jackson háza // Pént. Jan. 15, 2016 5:35 pm

- Jah... azt tudom. - jegyzem meg némi öniróniával megspékelve, és egy pillanatra eszembe jut, hogy még szerencse, hogy nem akkor jutott eszébe ez a hajfestős mutatvány, amikor mi iszogattunk a Carlsonban, szerintem ott kaptam volna szívrohamot, ha utána reggel a tükörbe nézve azon kapom magam, hogy tudomisén, mondjuk fekete lett a hajam... Bár lehet, az még csak a kisebbik rossz lett volna ahelyett, hogy Naomi orosztudását próbáltam tesztelni. Inkább nem is említem, akármennyire is szánnám viccnek a dolgot.
- Ó. - vakarom meg a tarkóm töprengve, most már ezt is tudom - Akkor... lehet, hogy húzod közben? Vagy csak sokáig tart? - találgatok tovább, bár ezek is olyan gyenge tippek, hogy igazából választ se várok rá, pláne azok után, hogy ennyi együttlakás még csak fel sem tűnt, hogy nem maga birkózik reggelente a hajával a kisasszony. Csak biccentek a beleegyezésére, akkor majd valamelyik nyugis apa-lánya délutánunkon igyekszem kideríteni, van-e valami alapja Naomi megérzésének. Ha meg nincs, legalább ő is megnyugszik, bár véleményem szerint részéről is csak annyi az egész, hogy még szoknia kell ezt az egészet, aztán próbál a lehető leginkább megfelelni, amiatt aggodalmaskodja túl egy csöppet.
Miért nem tudok aludni? Kettőt és könnyebbet, ha rájöttem volna az okára, már tettem volna ellene... de elképzelésem sincs azon kívül, mint hogy nem fáradok el eléggé. Pedig egész sokat mozgok így is.
- És még az én kedvességem határtalan, mi? - csóválom a fejem komolytalanul, jelezve, hogy nincs ok aggodalomra, nem vettem - Azt nem szedek... a múltkori diéta meg nagy orvosi kivizsgálásom alatt leállított a dokim minden gyógyszerről, azóta még egész jól húzom nélkülük... A zenét még nem próbáltam, inkább olvasni szoktam. Anyám mondogatta mindig, amikor fiatalabbak voltunk, hogy ha nem bírunk elaludni, olvassunk, az egész jól elálmosít, de... lassan az összes könyvemet újraolvastam, amit magammal hoztam, ideje vennem pár újat. - Maya mesefilm-gyűjteményére azért mégsem fanyalodnék rá, igaz, annak idején azon is milyen jókat aludtam, pláne, amikor sokadszorra nézette velem végig ugyanazt... De miután lassan az összest kívülről fújom, annyira az sem érdekfeszítő, meg egyébként, hogy nézne már ki, ha ennyi idős létemre a gyerek nélkül néznék ilyeneket? Elég gázul... Meg amúgy sincs tv a szobámban.
- Eddig még csak fényképen láttam, azon az. Ha pedig ronda kutya... láttál te már bullterriert? Na, az valami ritka rusnya egy dög, mint ha valami nyulat kereszteztek volna egy disznóval, csak mellé még olyan kínai húzott szemeket is örökölt valahonnan szerencsétlen. - mondok egyet a teljesség igénye nélkül, ahogy eszembe jutott Mayának karácsonyi ajándék gyanánt a kutya, kicsit utána olvastam a témának, és azt kell mondjam, akad még bőven olyan fajta, amit inkább csak kutyának csúfolnak. Mint a chihuahua. Inkább idegbajos ugató patkány, mint kutya.
- Jó hogy nem már fitneszmalac, vagy tudomisén... - akadékoskodok az újabb ajánlatain, mert... most komoly? Pont disznó? A vaddisznó meg olyan bográcsra érett fajta...
- Egyébként is, inkább tollas a hátam, mintsem csíkos, de nem! Nem kérek újabb beceneveket, mielőtt még jönnél az újabb brilliáns ötletekkel. - emeltem fel a kezem, mert tudom jól, milyen kreatív becenevek terén, nem hiányzik a beszélő papagáj, vagy valami újabb, hasonló kedvesség részéről.

Újabb szintre fejlesztve a hóban fürdetést-hempergést kíváncsi vagyok, melyikünk bírja tovább idegekkel a helyzetet, bár részemről egész nyugodt vagyok, sőt... be kell valljam, egész kényelmes is, leszámítva a hideget. Mert hosszasan a hóban ücsörögni annyira még sem nagy élmény, még jó, hogy Naomi meg a kabátja is egész jól melegít.
- Passz, nem jegyeztem fel a pontos dátumot. - vontam vállat, bár ismerhet annyira, hogy tudja, úgy is elmondom előbb-utóbb, ha akarja, ha nem...
- Tudod... attól, hogy magad körül igyekszel mindenkit meggyőzni arról, hogy minden rendben, semmi bajod; a problémák még nem fognak sem megszűnni, sem megoldani magukat. - kezdek bele minden támadó éltől mentesen, mielőtt még megint félreértene itt nekem valamit -   Az pedig, hogy itt vagyunk, és... így vagyunk, azt hiszem, kellően árulkodó, legalábbis annak tekintetében, hogy kettőnk közül tudomásom szerint te vagy az, aki amúgy boldog párkapcsolatban él... - Vagy lehet, hogy az sem annyira boldog? Mert távol álljon tőlem, hogy a kapcsolatában vájkáljak, inkább próbálok minél inkább elhatárolódni attól, hogy bármit is lássak vagy halljak belőle, de ha tényleg így van, akkor elég furán veszi ki magát az, hogy ilyen játékokba belemegy, mint az előbbi. Ha meg nála ez a természetes, amikor boldog... hát, inkább nem akarok visszagondolni arra, hogy 10 évvel ezelőtt esetleg mással is művelt hasonlókat, mert... nem akarom és kész. Bár, ezen logikát követve, akkor vagy az akkori hűsége kérdőjeles, vagy az, hogy minden rendben, vagy egyik, vagy másik sanszosan kibukna a hazugságpróbán, és azok után, amiket az összeköltözésem óta tapasztaltam, van is egy erős tippem, hogy melyik lehet a hunyó.
- Ha bizalmat szeretnél, akkor ahhoz előbb nem ártana némi őszinteség sem. - állok meg egy pillanatra ismét, hogy aztán némi szünet után ismét folytassam -  És nem tudom, hogy pontosan mi bánt, de a helyedben én inkább elkezdenék valami megoldáson, vagy változáson gondolkozni, mert ahol már annyira vészes a helyzet, hogy minden este álomba sírja magát az ember, ott nem lehet hosszú távon így folytatni. - vagy ha igen, akkor vagy mártírnak, vagy kellően mazochistának kell lenni hozzá, de hozzá meg egyik sem illik, engem pedig az sem zavar különösebben, hogy épp most buktattam le magam azzal, hogy már szemtanúja is voltam, nem egyszer... Mentségemre legyen szólva, egyszer sem kémkedési szándékkal indultam a szobája felé, amikor az Asztrális kémlelést gyakoroltam otthon esténként, de miután Sava rámhozta a parát azzal, hogy ha kifutok az időből, akkor kakukk, ennyi volt, igyekeztem mindig óraközelben maradni... És miután egyszer úgy alakult, hogy Naomi szobája volt a legközelebb, ahol órát találni, véletlenül tanúja voltam a bánkódásának és felkeltette az érdeklődésem, hogy mi lehet az oka. Aztán meg jobban szíven ütött, mint sejtettem, hisz még ennyi év után is lélekszaggató látni, ahogy sír. És hogy ez ennyire rendszeres... és sokáig még csak fel sem tűnt... Ez sem.
- Csak dönts úgy, hogy ne bánd meg később, mert ezt már nem írhatjuk a szüleink számlájára. - mint annyi sok mindent a múltban.
- Ha meg valamiben tudok segíteni, vagy kell valaki aki meghallgat... - vonok vállat ismét -  ...tudod, hol találsz. - fejezem be a mondatot. Gondolom, megvan a saját baráti köre, hisz mégiscsak régebb óta lakik itt, mint én, meg már előtte is járt ide a nagyijáékhoz, de tudja a fene... Mert ha tegyük fel, velem van gondja, előbb találunk rá megoldást, ha nekem mondja, mint ha valaki másnak panaszkodik... Gondolom legalábbis.
- Ennyi. Azt hiszem. - fejeztem be, amit akartam, várva, hogy van-e bármi hozzáfűzni valója, vagy inkább nem akar róla beszélni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Naomi Sharp
II. Mágus

◯ Kor : 27
◯ HSZ : 1169
◯ IC REAG : 1101
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Lépten-nyomon csetlik-botlik :D






Re: Maya, Naomi és Jackson háza // Pént. Jan. 15, 2016 10:06 pm

- Biztos húzom közben, de annyira azért nem, hogy fájjon. Az meg természetes, hogy ennyi hajnál sokáig tart. Attól még, hogy ennyit lenyiszált belőle, nem kell sokkal kevesebbet fésülni ám.  
Világítok rá erre az aprócska tényre, de különösképpen nem látom okát tovább ragozni, majd meglátjuk, mit mond Maya, ha előhozakodik nála ezzel, s bízom benne, hogy semmi komoly, hogy megcsalnak a megérzéseim, de nem szoktak… adottság, nem csak a sokak által emlegetett női fajta.
Mondhatnám, hogy sosem bántanám, de ez nem igaz, hisz bántottam, nem fizikailag, nem, bocsánat, már úgyis. Azt hiszem, mindenhogy bántottam, ahogyan csak embert lehetséges.
- Milyeneket olvasol? Lehet nekem is van pár, amit nem olvastál, szívesen adok kölcsön.
Talán vehetnék is neki párat, mert bármilyen is legyen köztünk a viszony, aggódom érte, és jó volna, ha legalább aludni tudna, mert előbb-utóbb rámegy a szervezet a kialvatlanságra, neki meg épp hogy csúcsformában kellene lennie… hogy visszatérhessen ahhoz, amit igazán szeretne csinálni.
- Nem tudom, melyik az, de tényleg rettentő rondának hangzik. A mopsz cuki, amíg pici, volt egy ismerősöm, akinek volt...
Mindenesetre, nem pont a mopsz cukiságán fogunk összeveszni, van nekünk elég egyéb indokunk is erre, de ha rajtam múlna, soha többé nem tenném, mégis, tudom, hogy lesz még rá példa, mert… túl sok a fájdalom, túl sok minden van, amin megcsúszhatunk, amit félreérthetünk, félremagyarázhatunk. Túl jól ismerjük egymást, de mégis, minden vitánk után úgy érzem, egyszerűen fogalmunk sincs róla, mit gondol és érez valójában a másik.
- Nem, nem állt szándékomban becenevet adni.
Nincs hozzá jogom. Az majd annak a lánynak lesz, akit szeretni fogsz, ha ugyan valaha képes leszel még rá, mert most nem vagy, látom… Nem véletlenül vagy egyedül.

Akarom viselni a pillantását, büszkén és dacosan, hogy azt lássa, megbirkózom vele, de az istenit, nem… Egyszerűen túl közel van, túlságosan fáj, és egyszerre csodálatos, olyannyira, hogy nagyon sokáig csak csendesen hallgatom, lelkembe karcolva szavait, kétségeit, bizonytalanságát. Szemétnek érzem magam, de az is vagyok. Ilyet ember nem tehet. Miért azokat bántjuk, akiket szeretünk? Akik fontosak? Miért nem volt jó úgy, ahogy volt? Miért kellett idejönnöd? Miért vetted el a második esélyemet? Nem fair, rohadtul nem, gyűlöllek érte, mert én túl voltam rajtad. Az isten szerelmére… így volt.
És mégsem.
Boldog voltam, de idejöttél, és nem mész el, beleférkőztél az életembe minden lehetséges módon, majdnem minden nap látnom kell, és ezt nem bírom, megőrülök tőle, attól, hogy minden egyes alkalommal emlékeztetsz arra, mit veszítettem, mennyire elszúrtam. Nem mondhatom ki, ha kimondom, tönkreteszem, amit eddig felépítettünk, és Mayának még nyomaiban sem lesznek meg a vágyai.

I was scared, I was unprepared
Oh, for the things you said
If I could undo that I hurt you
I would do anything for us to make it through
Draw me a smile and save me tonight
I am a blank page waiting for you to bring me to life
Paint me a heart, let me be your art
I am a blank page waiting for life to start


Döbbenten nézek rá, mikor előkerül az, hogy minden éjszaka álomba sírom magam. Honnan tudod? Kérdezném halkan, de nem nyílnak ajkaim sem, egyszerűen nem akarok beszélni, ha beszélni kezdek, tönkreteszem ezt is. Tönkreteszek mást is. Nem lehetek megint ennyire végtelenül önző. Nem kockáztathatok. Miért csinálod ezt? Csak hallgass, nyomd a fejem a hóba, fejezzük be, el sem kellett volna kezdeni.
Abbahagyja, és érzem, hogy csak pillanatok kérdése, és ki fog bukni, érzem, ahogy megremegnek ajkaim a kikívánkozó szavaktól. Segíteni… az ég szerelmére, nem tudsz, hisz nem tagadhatod meg önmagad, nem érezhetsz máshogy, ahogy érzel, nem felejthetsz el mindent, amit tettem ellened.
- Én már döntöttem… érted? Döntöttem, és utána megjelentél… És azóta is itt vagy, és fájsz, minden egyes pillantásod, levegővételed, a puszta léted. Mérhetetlenül fáj. Próbálom elfelejteni, nem így érezni, de megfulladok. Boldognak éreztem magam… úgy volt, tudom. Minden józan eszemet félretéve beengedtem valakit, mert úgy éreztem végre meg tudom tenni, hogy annyi év után kész vagyok rá. Megtettem, és megjelentél. Mintha csak a sors üzent volna, hogy nem, kislány, nem lehetsz boldog már soha, minden nap a hibáimra és a tévedéseimre emlékeztetsz. Arra, hogy mit veszítettem el. A hibáimra, amiket már sosem tudok kijavítani. Az álmaimra, amiket már sosem élhetek meg. A lányomat sosem nevelhetem fel úgy, ahogy szerettem volna, és csak azt tudom, hogy éveket élt le nélkülünk, és nem adhatom vissza neki őket. Tudod… nem is érdemlem meg, hogy boldog legyek.  
Bízom benne, hogyha már elkezdte, végig is hallgat, mert most már… úgyis annyira mindegy. Ha már ennyire kifakadtam, már minden mindegy, még az is, hogy reszketek az ölében, a karjaiban, hogy bármennyire is síros vagyok, még csak enyhén remegnek meg szemzugaimban az első cseppek. Ez sokkal mélyebben fáj, mint talán valaha gondolta volna, vagy én magam, egyszerűen felemészt. Mindenki szokott hibázni nem? Nekem miért nem lehetett egy? Mindegy mekkora… de azóta is annak a súlyát nyögöm.
- Nem tudlak elfelejteni. Nem tudlak gyűlölni, bármennyire is legyél szemét velem. Minden ellenem elkövetett vétkedet elmossa a saját bűnöm. És ez nem fair. Haragudni akarok, azt akarom, hogy nekem is legyen okom megbocsájtani. De… hiába minden. Miért kell még mindig szenvednem? Miért nem elég, hogy van valaki, aki szeret? Miért vagyok ennyire elcseszett?  
Miért vésted magad örökké a szívembe? Miért… miért… miért…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jackson Carter
Informátor

◯ Kor : 29
◯ HSZ : 604
◯ IC REAG : 481
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Maya, Naomi és Jackson háza // Szomb. Jan. 16, 2016 1:47 am

A fésülködős témára már nem reagálok különösebben semmit, sok tapasztalatom nincs ilyen térem, a sajátom azért még csak Mayáénak a nyomába se ér, se hossz se kezelhetetlenségi szempontból, szóval ráhagyom a szakértőre a dolgot.
- Húha... Tolsztoj, Dosztojevszkij, Stephen King, Robin Cook, Arthur Conan Doyle, Dan Brown... - túrok bele a hajamba, miközben elgondolkozva, a teljesség igénye nélkül felsorolok pár írót, akiknek a műveiből biztosan akad nálam raktáron - Ha akad krími, vagy bármi történelmi témájú, azokat megköszönöm. - és persze nem olyanokra gondolok az utóbbi alatt, mint "A magassarkú cipők története", vagy bármi hasonló. Bár, ha művészeti témájú, kész telitalálat, tuti rekordidő alatt aludnék be rajta.
- Örülj neki. Tényleg az. - sőt, a mopsz ahhoz képest leírhatatlanul aranyos, de hát úgy is szamojéden agyalunk, nem ezeken a kutyának nevezett, túltenyésztett csúnyaságokon.
Arra pedig, hogy nincs új becenév, csak egy aprót bólintok, tudomásul véve.

Nem tagadom, volt bennem némi gyanú, hogy megelégeli, mielőtt a végére érhetnék, és inkább belefojt a hóba, mondván, semmi közöm hozzá, nem áll jogomban ilyeneket mondani, vagy bármi hasonló, és már robbant is volna az újabb veszekedés, de... attól tartok, ezt a játékunkat is csak ideig-óráig lettünk volna képesek folytatni, holott hosszú távon tudjuk jól, esélytelen.
Csak mondom és mondom, amíg a végére nem érek, és az, hogy egy szóval sem szólt közbe, akaratlanul is a vihar előtti csendre emlékeztet... én naiv, azzal mennyivel jobban jártunk volna mindketten, helyette olyan lavinát zúdítottunk magunkra akarva-akaratlanul, ami alól magam sem tudom, képesek leszünk-e valaha is kikecmeregni.

It's too late now to stop the process
This was your choice - you let it in
This double life you lead is eating you up from within
One thousand shards of glass you pushed beneath my skin
And left me lying there to bleed

And as you showed me your scars, I only held you closer
But as the light in you went dark I saw you turning over
I wanted always to be there for you and close to you
But I'm loosing this, and I'm loosing you

Oh I've gotta turn and run...


Ahogy végre megszólal, csak hallgatom, szótlanul, türelmesen, mozdulatlanul... ám minden egyes újabb szava olyan, akár egy tőrszúrás, érzem, hogy a gyomrom egészen apró gombóccá zsugorodik, a fejem is zsongani kezd, ahogy lassan lerántja a leplet az igazságról: hogy nem vagyok más az életében, mint egy sötét árny a múltból, aki nem csak a jelent borítja sötétségbe számára, de a jövőre is árnyat vet gaz mód, eltakarva a napot, a fény, a reményt... Mire pedig a végére ér, a fejem is lehajtom, abban a naiv reményben lebegve, hogy ennyivel megúsztam. De dehogy úsztam...
Mire nála elapadnak lassan a szavak, már végképp tanácstalan vagyok, hogy ezek után hogyan, vagy merre tovább,  egészen elszédülök a hallottaktól, így aztán csak szótlanul az állának döntöm a homlokom, amíg megpróbálom legalább egy kicsit összeszedni magam. Átgondolni... vagy kitalálni... valamit!
- Sajnálom. - motyogom végül csendesen, igaz tudom, édes kevés vigasz mindazokért a bűneimért, amiket felrótt nekem az imént. Mégis, mit mondhatnék? Ha tudtam volna... hogy itt van, akkor sohasem jövök ide, és boldogan élhetett volna? Ha tudtam volna, hogy így érez, nem kényszerítem bele a költözésbe? Ha tudtam volna, hogy a későbbiekben sem lesz boldog, hiába minden jóakaratom, akkor lelkiismeret-furdalás nélkül lettem volna olyan önző dög 10 évvel ezelőtt is, hogy nem foglalkozok azzal, hogy mit mondattak vele mások? És mennyivel jobban jártunk volna...  Most nem kéne visszasírnia az elvesztegetett éveket, amiket már soha, senki nem adhat vissza neki, akkor Mayának sem kellett volna nélkülünk felnőni, akkor mi sem tartanánk most itt, ahol... Pláne, hogy amíg őt ilyen boldogtalannak látom, addig úgy sem lennék képes én sem rá, mint bebizonyosodott...
- Ez őszinte volt... - tudom, kellett nekem kérni... de hogy is mondta mindig, azokkal a ragtapaszokkal? Tépjük le gyorsan, jobban fáj, de legalább előbb túlleszünk rajta?
- De ha ez a helyzet, attól tartok túl sok választásunk nem maradt, ezek után. - feleltem csendesen, továbbra is az állának támaszkodva, lecsukott szemmel.
- Vagy az emléktörlés... - ami már elég drasztikus, nem szép és nem jó, de utána már úgy is oly mindegy lenne, nem? Mint ha a halál, csak addig félünk tőle, amíg várunk rá... Hisz aztán úgy sem emlékeznénk semmire ebből az egészből, mégis mi fájna? Csak ennek az érzelmi katyvasznak a helyén felszabaduló űrt kellene megszokni...
- Vagy ha még nem túl késő, akkor elköltözök valahová máshová, a városban... vagy elmegyek, eltűnök örökre az életedből, hogy soha többé ne keresztezzék egymást az útjaink. Ha van még hozzá elég erőd, hogy még egyszer felállj, és mindent előröl kezdj. - emelem fel a fejem, amikor ehhez a ponthoz érek, fürkésző tekintettel várakozva, el tudok-e csípni bármilyen apró kis reakciót tőle, hogy legalább tudjam, merre tapogatózzak a sötétben, mert már végképp sikerült elvesznem.
- Vagy maradok... - folytattam némi hezitálás után - És adunk egy utolsó esélyt magunknak, hagyva a fenébe minden miértet és indokot, nem foglalkozva azzal, hogy mit szólnak hozzá mások, vagy mekkora hülyeség, vagy mit kéne helyette csinálnunk... Nem azért, kényszerből, mert itt van Maya is, hanem kettőnk miatt, mert ha így megy tovább és mindketten totális lelki roncsot csinálunk magunkból, azzal még mindig ezerszer rosszabbul jár szerencsétlen, mint ha egyedül neveli fel valamelyikünk. - osztottam meg végül vele az utolsó variációt is, ami még eszembe jutott, hisz ha régen működött, talán maradt némi esély rá, hogy lehessen belőle valami, hisz mint az már korábban kiderült, ott és akkor egyikünk sem akarta igazából, hogy vége szakadjon - Mást nem bebizonyosodik, hogy tényleg, végérvényesen tönkretettük, amit lehetett, de utána talán könnyebb lesz elengednünk egymást és túllépni a történteken. - gondolkoztam hangosan, miközben elengedtem a derekát, és fáradtan megdörzsöltem a halántékomat - Tudom, elég meredeken hangzik pont tőlem ilyesmi, de mint már bebizonyosodott, elfelejteni úgy is képtelenek vagyunk egymást, és a gyűlölködés is csak addig ment könnyen, amíg össze nem költöztünk, mert így, hogy a közelemben vagy, nap mint nap látva, egyre kevésbé megy, sőt... azt hiszem, lassan kezdek újra emlékezni arra, hogy miért is szerettem beléd annak idején, pedig esküszöm, ezt akartam a legkevésbé, amikor megtudtam, hogy te is a városban vagy. - sóhajtottam megadóan, ha már ő is kiterítette a lapjait, én minek takargassam őket?
- Mi az, hogy csak egy "valaki" szeret? A másik oldalról megközelítve meg, szerethetnek százan is, ha egyik sem az igazi, vagy kölcsönös... - felelem lemondóan, ahogy eszembe ötlik az erdei tisztás képe, és hogy nemrégiben magamnak is hasonló kérdéseket kellett volna feltennem. Miért nem volt elég, hogy volt valaki, aki szeretett...? Mert nem Ő volt az...
- Szóval? Döntesz te, vagy válasszak én? - tettem fel végül a nagy kérdést, az ítéletemre várva.


:: ezt meg csak így icike-picikével a legvégére, ha az utolsó mellett döntenél és nem lenne még elég a bőgésből
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Naomi Sharp
II. Mágus

◯ Kor : 27
◯ HSZ : 1169
◯ IC REAG : 1101
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Lépten-nyomon csetlik-botlik :D






Re: Maya, Naomi és Jackson háza // Szomb. Jan. 16, 2016 2:25 pm

- Hát, egy Stephen King összest biztos fel tudok ajánlani… A könyvektől annyira nem parázom.
Igen szép gyűjteményem van egyébként is, a pszichológusom azt mondta, hogy kössem le magam valamivel, és ne agyaljak annyit, akkor kezdtem falni a könyveket, de ez olyasmi, amit sosem bántam, s még csak azt sem mondhatták a szüleim, hogy hülyeségekre költöttem el a pénzüket. Mert hogy a saját fizetésem már akkor is eltettem.
- Körülnézek, tutira van, kisebb könyvtár vár egy normális könyvespolcra.
Most a szekrény aljában sorakoznak, egy ideje inkább csak a Protektorátus könyvtárában olvasok, bár azt sem tagadnám, hogy eszemben sem volt betenni oda a lábam, mikor először előtte futottunk össze Jacksonnal.

Here and now with all dreams realized
Would you choose still more time to do
Don't fall down when it's time to arise
No-one else can heal your wounds


Csönd. Hagyom, hogy ránk telepedjen, túl sok volt, igaz? Mindig túl sok vagyok. Túl sok gondolat, túl sok érzelem. Néha nem értem, miként képes bárki is elviselni, most mégis csak annyira vagyok képes, hogy bőre illatát beszívva leheljek talán soha nem is kívánt csókot a homlokára, de nem bírom ki. A pokolban élek, mióta visszajött, és nem azért, mert itt van, hanem azért, ahogyan vagyunk, mert gyűlöl, vagy gyűlölt, s most már inkább elvisel. Mert vannak dolgok, amiket lehetetlenség megjavítani, és két darabjaira hullott szív és lélek pontosan ilyen.
Mondhatnám, hogy ne sajnálja, de semmi értelme nem volna, mert egész egyszerűen nem számít. Mindketten sajnáljuk, mégsem változik tőle semmi, mégsem tudok úgy bocsánatot kérni, hogy elmossam a hibáimat, nem forgathatom vissza az idő kerekét, hogy bátran kiálljak a gyermekünkért, értünk, önmagamért. Az, hogy itt van, folyamatos küzdelem, számos fájdalom szülte mosoly, kényszerű álarc, mert tudom, hogy ennek bármikor vége szakadhat, mert mi lesz, ha talál valakit? Ha elmegy mással? Ha a szíve képes lesz mást szeretni? Felállnék belőle? Ha megtennék, képes lennék ott folytatni, ahol abbahagytam, mikor megláttam az egyetem folyosóján? Vajon van nekem esélyem valaha valóban elfelejteni? Azt mondják, az igazi mindenki számára csak egyszer jön el, de miért kínoz azzal a sors, hogy az enyémet sosem kaphatom vissza? Még csak ahhoz sincs jogom, hogy vissza akarjam kapni. Szeretem Connort, ez biztos, de úgy, ahogy Őt szerettem akkor, sosem fogok senki mást, ez épp annyira kőbe van vésve. Nem igazság…
- Nem akartam… az egekre, tényleg nem.  
Reszketek meg az elfojtott könnyektől, a visszaszorított érzésektől, mert még mindig vannak, de ennyi bőven elég volt, túl sok is. Nem sok választásunk… Elmész, hogy ne bánts, igaz? Vagy viseljem tovább, mert én tehetek az egészről?
- Nem. Soha többé.  
Egyetlen kósza pillanatig sem kell gondolkodnom rajta, hogy megtenném-e, mert nem, korábban sem kellett volna, és ha valamit, hát az életemet ilyen mélységében befolyásoló történéseket biztosan nem törölnék ki. Noha nem tudom, mire gondol, mert még onnantól sem tenném meg, hogy ideérkezett. Hisz mi lenne akkor Mayával? Azt sem engedném, hogy vele még egyszer megtegyék. S azt sem, hogy ne tudjon az apjáról, vagy rólam, nem lehet.
A következő szavaira megfeszülök, és érzem, hogy ez az a pont, amikor végleg feladom a harcos, és hagyom, hogy a sós cseppek végigszántsanak elhűlt arcomon. Még egyszer felállni? Egyszer sem sikerült, hát nem érted? Még mindig ott vagyok. Azt hittem, megtettem, de minden képzelgésemet ezzel kapcsolatosan elmosta, hogy felbukkant. Maya pedig nem érdemli meg, hogy gyenge legyek, életemben ki tudja hányadszor, és hagyjam, hogy az apja máshol éljen, s talán soha többé ne lássa. Gyűlölne érte, és őszintén, én magam sem akarom. Mert inkább temetem el önmagamat élve, mintsem fogalmam se legyen róla, hol van. Talán szeretek szenvedni, és kínozni magam, talán képes sem vagyok rá, hogy valóban boldog legyek. Villanások jutnak csak belőle.
Az utolsó lehetőségnél végképp megáll bennem az ütő, mert erre semmilyen körülmények között nem számítottam volna. Ez… vajon felajánlana ilyet, ha nem maradt volna benne szikrája sem annak, amit egykor irántam érzett? Kettőnk közül biztosan csak én vagyok mártír, ő sokkal ösztönösebb és robbanékonyabb, és abban egészen biztos vagyok, hogy ilyen helyzetben nem lenne képes hideg fejjel, számítón megfontolva minden szavát… Nem, ez túlságosan belsőséges ahhoz, sosem volt hazug.
- Mindketten? Te sem bírod?
Kérdeztem csendesen, mielőtt még bármit kimondtam volna, mert bár az első két variációt kapásból kizártam, de nem akarom, hogy azt gondolja, erre játszottam, mert nem, mert még mindig van egy kapcsolatom, bármennyire is találkozzunk mostanában ritkán, vagy legyen a maga nemében tökéletesen reménytelen az egész. Az valahol nagyon is logikus, hogy ha nem megy, könnyebb lenne elengedni egymást, csakhogy… én azt akarnám, hogy igenis működjön, hogy képesek legyünk rá.
Nem tehetek róla, de egy halovány mosoly árnya áthatol könnyeim fátylán, amikor arról beszél, hogy kezd emlékezni, és mondhatnám, hogy én sem akartam, de nem ez az, amit nem. Inkább azt, hogy ne kavarja fel az életem és zavarja össze a fejem egyáltalán. Már eleve az elindított egy végeláthatatlan dominót, hogy megjelent, s még mindig nem tudom, hol a vége. Vannak-e még eltemetett titkok, amik még több darabra törnének minket?
- Nem egy valakit mondtam.
Igaz, a lényeg szempontjából ez talán nem is fontos, viszont az, hogy visszakérdez rá, elég beszédes, én pedig hirtelen fel sem tudom dolgozni.
- Valóban, mert az igazit már rég megtaláltam, és el is vesztettem.
Rekedten szakadnak fel belőlem a szavak, mert ezt tudom rég, mindig tudtam, hiába voltam csak tizennégy, egy kislány, mégis… s Maya… nála tökéletesebb szerelemgyerek a világon nem létezhet, és mégis az egész tönkrement. Ennyire tökéletesen összetört két ember talán már nem is lehet. Megengedek magamnak annyit, hogy arcára simítsam tenyereimet, mert van, amit nem biztos, hogy ki merek mondani csak úgy, mert egész egyszerűen el sem hinném. Létezik valódi második esély? Olyan, amivel tudnak élni az érintettek? Szeretném tudni, most… most szeretném.

Nem sok, egyetlen egy kép, olyan, amilyenről a legtöbben álmodnak csak két ősz öregember, az idő vasfogától rágva is egymás kezét fogva, csupán ennyi. Végtelenül távoli, halvány és kicsit talán reménytelen, alig derengő látomás, de ott van. Valahol… egy utat járva léteznie kell…

- Én már döntöttem, de ez nem lehet csak az enyém… Te… hogy döntenél?
Húzom el kezeimet az arcáról, mert többet nem vennék el tőle, úgy nem, hogy vannak nyitott fejezetek az életemben, amitől el kell búcsúznom, hogyha valóban esélyt akarok adni ennek. Mert nem épülhet hazugságra, családra, akkor már abban a pillanatban el lenne rontva. S egyikünk sem cipelheti egyedül ennek a döntésnek a súlyát, mert ha nem értünk egyet benne, akkor az egésznek nincs értelme.

Just give me a reason
Just a little bit's enough
Just a second we're not broken just bent
And we can learn to love again
I never stopped
You're still written in the scars on my heart
You're not broken just bent
And we can learn to love again
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jackson Carter
Informátor

◯ Kor : 29
◯ HSZ : 604
◯ IC REAG : 481
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Maya, Naomi és Jackson háza // Szomb. Jan. 16, 2016 8:42 pm

Gondoltam volna, hogy egyszer itt kötünk ki? Nem hogy pár éve, vagy amikor a városba érkeztem tavaly, de még úgy fél órával ezelőtt se... Csak hagyom, hogy körbeöleljen minket a csend és a sötétség, miközben próbálom feldolgozni az imént hallottakat, de nem könnyű, egyáltalán nem. Sem azt megtudni, hogy eddig min ment keresztül, sem azt, hogy gyakorlatilag minden problémája forrása én vagyok, sem pedig azt, hogy mégis mi a búbánatos fenét kezdjünk ezzel az egésszel, mert odáig már korábban is eljutottunk, hogy nem könnyű, és úgy sincs olyan megoldás, ami mindent egy csapásra megoldana, inkább csak a tipikus, a két rossz közül melyik a kevésbé féle? Na meg kinek fájna jobban...
Mozdulatlanul fogadom a homlokomra hintett csókot, majd lassan csak összekapom magam annyira, hogy elinduljunk valamerre, mert a problémák nem oldják meg magukat ugyebár...
- Egyikünk sem akarta, de megszokhattuk már, hogy az élet kegyetlen meg igazságtalan, nem? - kérdezek vissza, bár igazából választ sem várok rá, elég csak visszatekinteni a közös múltunkra, akad rá példa benne, majdnem annyi, mint égen a csillag.
Nem mondom, jól kezdünk, amikor meghallom, hogy élből elkaszálja az első javaslatomat, igaz, magam sem rajongok érte különösebben, azzal azonban remélem, tisztában van, ha a többi felett is hasonlóan gyorsan tör pálcát, akkor igazán előállhat valami jobbal. Bár azzal egyébként is, ha van ötlete... Mielőtt pedig még rátérnék az utolsóra, magam is elhallgatok egy kis időre... átgondolni, fontolóra venni ismét, mielőtt egyáltalán említésre méltatnám. Mert ha egyszer már szavakba öntöm, onnan nemigen lehet visszatáncolni.
A visszakérdezésére sem válaszolok egyből, mert... őszintén, ki szeret vallani a saját gyengeségeiről? Legalább olyan kellemes érzés, mint ha az ember fogát húznák, nekem legalábbis ez az első gondolat, ami eszembe jutna róla.
- Amíg ide nem jöttem, egész jól bírtam... bár tegyük hozzá, hozzád képest azért majd' tíz évnyi lemaradással indultam, információ hiányában. - köszörülöm meg a torkom, hisz míg neki teljes rálátása volt a történtekre, és azért marcangolta magát mindeddig, hogy az ő hibájából alakultak így a dolgok, én a városba érkezésem óta küzdök azzal, hogy újra és újra azzal szembesülök, mi minden volt hazugság az elmúlt egy évtizedből, az alapkövek, amikre eddig támaszkodtam, erre építettem... Egyszeriben porrá zúzódtak, és épp ezért vagyok kénytelen minduntalan újraértékelni a dolgokat, a lassan felszínre bukó igazságok fényében. Mint ha kártyavárat építene az ember, de amint kezdene látványos haladást elérni, jön egy fuvallat, és kezdődhet az egész előröl. Vajon mikor lesz már végre vége?
Amikor beleköt a szavaimba, csak egy fáradt sóhajjal és szemforgatással válaszolok... most komoly? Hadd ne ezen vesszünk már össze, amikor vannak itt fontosabb dolgok is, bár értem én, hogy egyszerűbb időhúzásként a szőrszálhasogatás, mint egy ilyen fajsúlyos döntést meghozni - tudom, azért alkalmazom én is előszeretettel más esetekben. A lényegen azonban nem változtat így se, úgyhogy megállom a késztetést, hogy közbeszóljak, csak akkor nevetek fel csendesen, amikor szóba kerül az igazi.
- Pacsi... - csatlakozok hozzá, még ha kissé komolytalanul is, de azt hiszem, ez az egy apró szavacska is bőven beszédes jelen helyzetben. Mivel azonban még mindig nem tudom, hogy milyen gondolatok cikáznak épp a fejében, így inkább az arcomra simuló kezéből is megállom, hogy bármilyen vonatkoztatást levonjak, mert... ugyanúgy jelentheti a végső búcsút is, mint a remény felcsillanását, és még csak véletlenül sem akarom beleélni magam egyikbe sem, mert ha kiderülne, hogy rossz volt a megérzésem... Sokkal nagyobb pofára esés lenne, mint üres fejjel megvárni a döntést. Félelmetes és egyszerre szomorú, hogy annak ellenére, hogy régen milyen jól ismertük egymás világát, most ismerjük is, és mégsem... Mert van, ami sohasem változik, történjék bármi is, sok minden más azonban...
- Mondanám, hogy ugyanazt, amit te is, hisz különben nem is említettem volna őket, de... - azzal én még mindig nem vagyok előrébb, hisz csak te tudod, hogy melyik is legyen az - ...ha választani kéne a háromból... Nos... Azt hiszem, tévedtem. Az emléktörlés még se oldana meg semmit, hisz csak emlékeket töröl, érzéseket nem... - arról nem is beszélve, hogy melyikeket, és mennyit? Hisz fiatalok vagyunk még, emberi mércével is, nem csak őrzőként, és belegondolva, hogy majd' fél életünkre visszamenőleg kéne orvosolni a gondokat... értelmetlen badarság lenne.
- Azt meg gondolom már te is észrevetted, hogy mennyire "odáig vagyok" a papírmunkáért... - süt az irónia a szavaimból, kellően árulkodó az, hogy múltkor is sikerült bebóbiskolnom az étkezőasztalnál, miközben az év végi összesített költségvetéshez igyekeztem kicsit rendezgetni a papírokat. De most komolyan, létezik olyan ember akinek ez dobogtatja meg a szívét? Egy költözködést lebonyolítani, vagy az áthelyezési kérelmekkel szenvedni sem nagyobb élmény, és nem is szívesen tenném, tekintve, hogy még egy éve sincs, hogy végigzongoráztam az egészet, a költözést kétszer is! Persze, ha nem marad más, úgy is kénytelen leszek...
Mindenesetre ahogy idáig eljutok, el is hallgatok, egy pár pillanatra, mert azt hiszem, kellően árulkodó részemről, hogy kizárásos alapon melyik maradt, de míg az első kettő egyedül is kivitelezhető, a harmadikról ugyanez már egyáltalán nem mondható el.
- Nem tudom, te hogy vagy vele, de... én hiszek a második esélyekben. - pláne, ha elsőre sem azzal volt gond, hogy ne működött volna. Persze az sem vehető készpénznek, hogy most működne, majd idővel elválik, de még mindig sokkal biztatóbb a helyzet, mint fordított esetben lenne. Aztán hogy a másodikban, a harmadikban, a sokadikban... már jóval kevésbé, igaz, az is erősen ember és szituáció függő - És te? - kérdezek vissza, értve úgy a második esélyekre, mint arra, hogy ne táncoljon már tovább az idegeimen, a türelmemmel játszva, hanem árulja el végre, hogy ő mire jutott. Ha már belőlem sem harapófogóval kellett kihúzni a véleményem, pedig sokkal inkább jellemző rám, mint rá.


Try, baby try
To trust in my love again
I will be there, I will be there
Love, our love
Just shouldn't be thrown away
I will be there, I will be there

If we'd go again
All the way from the start
I would try to change
The things that killed our love
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Naomi Sharp
II. Mágus

◯ Kor : 27
◯ HSZ : 1169
◯ IC REAG : 1101
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Lépten-nyomon csetlik-botlik :D






Re: Maya, Naomi és Jackson háza // Szomb. Jan. 16, 2016 10:59 pm

Csak alig érezhetően bólintok. Valóban az, néha, sőt, az esetek többségében úgy érzem, hogy az egész csak egy kicseszés velem kapcsolatban, hogy semmi más dolgom nincs, mint nyelni, hogy minden olyan, amilyen. Voltak jó pillanataim, de az is csak arra volt jó, mert onnan nagyobbat lehet esni. Igaz, még mindig hálát adhatok a sorsnak, hogy annál rosszabbul sosem éreztem még magam, mint mikor elvitték tőlem Mayát, akkor voltam a lehető leglejjebb, és most csupán azért nem jutottam el arra a szintre, mert ellenben az akkori időszakkal, most velem, velünk van. Az egyetlen kapaszkodóm csupán, akiért nem adtam még fel, de nem tehetek róla, kérdezett, válaszoltam, és borult minden, pedig már rég megtanulhattam volna, hogy az esetek nagy részében jobb, hogyha egyszerűen befogom a számat.
Nem kérdezek rá többször, s talán el is engedném a téma ezen részét, ha inkább nem válaszolna, de végül megteszi. Igaz, nem érinti túl mélyen a témát, de mégiscsak férfiből van, valószínűleg nem lenne ínyére beismerni, hogy majdhogynem úgy van vele, mint én.
- Hát… most már nincs olyan, amiben fel kellene zárkóznod.
Igaz, hogy a csekket nem mondtam el neki, de nem is akarom, hisz azóta nem beszélt szerintem a szüleivel, hogy megtudta a dolgokat, és bár úgy néz ki, nem lehetne tovább rontani a dolgot, de attól tartok, ez még inkább elásná őket a szemében, ezt pedig nem szeretném. Ettől viszont nem is vagyok hajlandó rosszul érezni magam, más vétke eméssze őt, én vezekelek eleget a sajátjaimért.
Tudom, már nagyon jól tudom, hogy el kellett volna mondanom, hogy akkor minden más lett volna, valahogy megoldottuk volna, de ha mélyen magamba nézek, még csak nem is az ijesztett meg leginkább, hogy ne tudná akkor megvalósítani az álmait, valahogy csak megoldottuk volna. Én elhittem anyámnak, hogy megtenné, hogy balesetnek álcázva eléri, hogy elvetéljek… Mayáért pedig már akkor is hajlandó voltam feláldozni a saját boldogságomat.
Tudom, belekötöttem az élő fába, meg egyébként is, honnan kellene tudnom, ha más is szeret? Hogy éppen Ő esetlegesen? Máskülönben miért akadt volna fenn a dolgon… Abszolút nem így nézett ki a helyzet, nem hibáztathat érte. A nevetése megmosolyogtat, a pacsira pedig nevetősen horkanok fel. Szép kis páros vagyunk mi így ketten, de ki tudja, talán még nem szolgáltunk rá eléggé arra, hogy kiteljesedhessünk. Fogalmam sincs, azt sem, hogy valóban megtehetjük-e, hogy nem kínoztuk egymást túlságosan sokat ahhoz, hogy működhessen. A magam részéről még a második esély nélkül is képes vagyok megbocsájtani minden bűnét, de az imént kiderült, hogy ő még nem bízik bennem. Ugyan őszinte voltam, de ez nem két perces folyamat, nem egy hajnali óra szülte kétségbeesett, utolsó segélykiáltás… Ez tovább tart, de úgy néz ki, legalább az esélyt megkapom rá, élnem kell vele, és mindent meg fogok tenni ennek érdekében. Mert valahol… nem is olyan mélyen én még ugyanaz vagyok, darabokban, évek óta próbálva összerakni önmagam, de nehéz úgy, ha egyes részek nincsenek a birtokomban.
Azért bevallom, megkönnyebbülök, mikor válaszolni kezd, mert nem is tudom, vele kapcsolatban mindig van valami olyasmi érzésem, hogy egyszerűen elüti a kérdésemet valami oda nem illővel. Annak meg csak örülni tudok, hogy belátja, az emléktörlés nem megoldás.
- Igen, igen, biztos csak a papírmunka az oka.
Nem tehetek róla, ezt az apró fricskát nem tudom kihagyni. Értem én, hogy macera, meg minden, de ha úgy érezné, az a megoldás, vagy én azt mondanám, mindennek dacára menne, nemde? Érdekes, hogy nem ért a non-verbális jeleimből, vagy csak nem akar, nem mer, tudom is én, de én nem az a fajta vagyok, aki arcot simít, hogy utána közölje valakivel, nincs helye az életében. Annyira sosem voltam szívtelen.
- Ezt nem gondoltam volna.
Hisz a második esélyekben, őszintén, nem így nézett ki, de végső soron ezt nagyon is jól esik hallani, nem is bírom elfojtani az előbukkanni vágyó mosolyomat, azt pedig már nem is tudom, hogy mikor hagytam abba a pityergést.
- Sosem tudnálak elküldeni, nem bírnám ki. Inkább szenvednék tovább csendben, minthogy megtegyem, szóval… akkor éljen a második esély…
Sütöm le kissé zavartan a pilláimat, és azt hiszem, itt az ideje annak, hogy felkeljek, mert… jelen helyzetben jobb nem túlságosan közel lennem hozzá, mert a végén még olyat tennék, ami után pláne nem tudnék tükörbe nézni. Ha nagyon nem tudja majd hová tenni a dolgot, akkor majd felhomályosítom, de szánt szándékkal, magamtól nem emlegetném fel megint, hogy én bizony nem vagyok egyedülálló, és akad még elintéznivalóm, mielőtt az a második esély valóban elkezdődhetne.
- Hogy jutottunk el ide? Te jó ég… alig öt perce még a hó miatt sikítoztam.
Suttogtam valami fura, feszültségmentes, felszabadult hangon, amit rettentő régen nem éreztem már. S ugyanakkor a szívembe lopja magát egy másfajta fájdalom is, mert tudom, hogy egy részem mégsem örül ennek, mert minden ígéretem ellenére meg kell bántanom Connort, és ez az, amit soha nem akartam többé megtenni. A döntésem következményeit azonban mindenképpen vállalni fogom, talán nem úgy volt megírva, talán már az elején hallgatnom kellett volna gyakorlatilag mindenkire… Már nem számít, az én döntésem, az én felelősségem, csak kell egy kis idő. Törtem már össze más szívét, tudom, milyen, és épp ezért rettegek is tőle.

I'm gonna place my bet on us
I know this love is heading in the same direction
And that's up
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jackson Carter
Informátor

◯ Kor : 29
◯ HSZ : 604
◯ IC REAG : 481
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Maya, Naomi és Jackson háza // Vas. Jan. 17, 2016 1:53 pm

Arra, hogy nincs miben felzárkóznom, csak némileg kétkedő pillantással keresem a tekintetét, mert... valóban úgy gondolod, hogy nincs? Attól, hogy nem említettem neki, azért hozzám is eljutott a csekknek a híre, kíváncsi voltam, hogy magától mikor jut eszébe, hogy szóljon róla, de... a jelen helyzetre való tekintettel még azt is kinézem belőle, hogy egyszerűen kiment a fejéből.  Sebaj, majd, egyszer, talán... nyugodtabb körülmények közt felvetem a témát, mert kíváncsi vagyok az ő verziójára, véleményére is, ha csak az Erin által kiderített, anyámék félét hallottam eddig, és mint jól tudjuk, minden nézőpont kérdése.
- Végül is, igazad van, minek arra pazarolni az időt, tiszta unalmas meg kiszámítható... Ha azt akarod, akkor akár egyből nekiállok a pakolásnak, aztán reggel az első géppel már megyek is, éljen a spontaneitás...! - vontam vállat, viszonozva a kötekedését, bár igaza van... igaz, nem a papírmunkával kapcsolatban, igaz, azt se szeretem, de még mindig ezerszer könnyebben venném rám magam, mint arra, hogy közöljem Mayával, talán most látjuk egymást utoljára, mert... nem maradt más választásom, mint hogy eltűnjek az életéből, az életükből.
- Mint ha ezt már hallottam volna tőled korábban... - jegyeztem meg töprengve, bár ha agyoncsapnának, sem ugrana be most hirtelen, hogy mivel kapcsolatban is utalt ilyesmire... Hogy őrző lett belőlem? Vagy tanárként is dolgoztam? Talán nem is érdekes most igazán... ellenben abban biztos vagyok, hogy biztos akad még ilyesmi mindkettőnk esetében is, elvégre én sem gondoltam volna, hogy képes lesz pont oroszul megtanulni, amikor annyi más, sokkalta népszerűbb nyelv közül is választhatott volna.
- Ezt azért jó hallani. - mosolyodok el én is, és most már bátorkodok az arca felé nyúlni, hogy letöröljek néhány könny-maradványt az arcáról, mielőtt még odafagyna - Mert én sem tudom, hogy tudtam volna Maya elé állni, hogy elbúcsúzzak tőle, talán örökre... - pláne azok után,  hogy még New Yorkban megígértem neki a költözése előtt, hogy én is itt leszek neki. Elég kényelmetlenül vette volna ki magát, de hála az égnek, ezek szerint úgy néz ki, megúszom... legalábbis egy időre biztosan, de remélem, később sem jutunk el odáig, soha, hogy sor kerüljön rá.
- Nos... akkor azt hiszem, erre inni kell! - lelkesedek fel egészen a kis sikerünkre, mielőtt azonban még azt hinné, hogy a múltkorihoz hasonlatos nagy ivászatra gondoltam, sietve folytatom is - Már ha áll még az a forró csokis ajánlatod... - mert őszintén? Szívemből szólt... ha alkohol nélkül képesek voltunk idáig eljutni, félek belegondolni, hogy ivással egybekötve hol kötöttünk volna ki... Az meg azt hiszem, egyikünknek sem hiányzik, hogy rekordidő alatt barmoljuk szét azt, amit az elmúlt percekben sikerült összehoznunk.
Arra, hogy felkel, nem reagálok semmit - persze, tudom ám, hogy csak attól fél, nehogy megfázzak, aztán ő lenne az elszenvedője a látványos szenvedésemnek - helyette inkább magam is feltápászkodok, ráérősen, komótosan, miközben nekiállok, hogy néhány határozott mozdulattal leseperjem a havat a nadrágomról. Egyébként nem felejtettem ám el, hogy jelen pillanatban valaki más van az életében, attól függetlenül, hogy mik hangzottak el közöttünk, vagy mire jutottunk, és valahol azt is teljes mértékben megértem, hogy esélyesen milyen nehéz és kellemetlen dolgok várnak még ré, éppen emiatt. De ha már így témánál vagyunk, azt hiszem, nekem is akad elintézni valóm, ha már belevághunk ebbe a közös útba...
Hiába alakultak úgy a dolgok, ahogy, azért Prim mégiscsak meghatározó szerepet töltött be az életem elmúlt pár évébe, a se-veled-se-nélküled kapcsolatunk ellenére is. És nem tudom, hogy fogadja majd ezt az egészet, valószínűleg egy újabb szakadékot kettőnk között, de a nyár esti beszélgetésünk után reménykedek abban, hogy ha el nem is fogadja, de legalább megérti a döntésemet. Azért valahol sajnálnám, ha végképp eltűnne az életemből eztán. De az újabb nehéz lépéseket, döntéseket inkább meghagyom holnapra, valahogy nincs erőm már ilyeneken rágódni ma éjszaka...
- Nem tudom, de... ez nem jelenti azt, hogy nem fogsz öt perc múlva megint a hóban sikítozni. - sandítottam rá játékosan, ráijesztve, nehogy már itt abban a naiv hitben ringassa magát, hogy mára megúszta... bár igazából, még otthon is kaphat, a hátsó udvar is fel lenne avatva vele.
- Komolyra fordítva a szót, tényleg nem tudom... de azt sem hittem volna, hogy valaha az életben még eljutunk idáig. - vallottam be, bár el tudom képzelni, hogy nála is valami hasonló lehetett a helyzet, pláne, amikor májusban összefutottunk az egyetem folyosóján. Te jó ég...
Persze tisztában vagyok azzal, hogy még így sem lesz egyszerű - miért is lenne bármi az, amikor kettőnkről van szó, nem igaz? És még csak azt sem mondhatjuk, hogy tiszta lappal kezdünk, igaza volt, esetünkben olyan már úgy sem lesz soha, hisz előbb a bizalmatlanság 10 év alatt felépített falait kell szép apránként lebontani ahhoz, hogy ez az egész kiteljesedhessen - esetemben legalábbis mindenképp, és tekintve, hogy még csak repedezik... Hát, azt hiszem, elleszünk egy darabig. Legalább a közös meghatározás megvan, az is valami, hisz úgy is mindig az első lépés a legnehezebb, vagy nem?
- Legyen inkább róka. - szólalok meg valamivel később, a semmiből, ha elindulunk időközben vissza a szánkó felé, csak nem lovasította meg senki, bár ki lenne olyan lökött rajtam kívül, hogy pont most jutna eszébe, hogy szánkózni menne?
- Tudod, a disznó helyett... nem sivatagi, hanem olyan, mint ami A kis herceg regényben is van. - jegyzem meg szórakozottan. Nem azért, mert vörös hajam lenne, vagy mert olyan ravaszdinak tartanám magam, egyszerűen csak akarva-akaratlanul, de az az egész szép lassan nevelgetett, növekvő bizalom dolog az ő történetüket juttatja eszembe. Minden nap egy lépéssel közelebb, vagy legalábbis valami olyasmi...
- Nos, leszel a kis hercegnőm? - kérdezek vissza, mosollyal a képemen, ha már megint a beceneveknél kötöttünk ki, mert nem bírom megállni, még úgy se, hogy pont én közöltem nem sokkal ezelőtt, elég belőlük mára.
Nem tudom, van-e még mindezek után csúszni egy párat a szánkóval, én részemről szívesen, hisz egész kellemesen felszabadító lezárása lenne a napnak, ha már ilyen nehéz, sorsfordító döntéseket sodort elénk az élet, ismét... Ha viszont nincs kedve hozzá, összeveszni nem fogunk rajta, mást nem majd bepótoljuk legközelebb, Mayával karöltve, mert egyszer hagy kettesben minket otthon, aztán lám, mi lett a vége!


I wanna know who You are
that You can fix my heart
And I don’t have to run anymore
Open my eyes
let me see
Give me hope and set me free
Cause I don’t wanna be the way I was before



// Hacsak nem írnál olyat, ami mindenképpen válaszért kiált, úgy részemről ez lenne a záró. Köszöntem a játékot, imádtam, egy élmény volt, mint mindig Aztán majd megbeszéljük-lemeccseljük, hogyan, merre tovább... Very Happy //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Naomi Sharp
II. Mágus

◯ Kor : 27
◯ HSZ : 1169
◯ IC REAG : 1101
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Lépten-nyomon csetlik-botlik :D






Re: Maya, Naomi és Jackson háza // Vas. Jan. 17, 2016 3:36 pm

Kissé meglepetten pislogok rá, mert olyan, mintha nem hinné el, amit mondok, ezek szerint tud valamit, ami még nem bukott elő, de az meg csak a csekk lehet… hát persze, Erin miért is ne mondhatta volna el neki. Ha már tudja, úgyis mindegy, én nem fogom most felemlegetni, mert őszintén szólva eszemben sincs erről beszélni jelen helyzetben. Esélyesen nem cseszte fel magát annyira rajta, különben már rég a fejemhez vágta volna. Szerintem még mindig ez a kisebbik rossz a tudtak róla, de elhallgatták dolog ellenében.
- Blablablabla… bla…  
Igen, pont ilyen egyszerű lenne, mint amilyennek előadja, bizonyára. Nem is veszem komolyan, vagy ijedek meg tőle, már csak azért sem, mert nem akarom, hogy megtegye, és még viccből sem mondanám, hogy oké, csomagolj. Jelen helyzetben ez rohadtul erős lenne még az én általában bűbáj humorommal is.
- Igen, szerintem a gyerekeket tanítasz dolog kapcsán. Úgy tűnik, bőven van miben felzárkóznunk egymást illetően.  
Tíz év rohadt sok idő, túl sok emlék, változás, apró jellemfaragások, háklisság minden hülyeségre, nincs olyan ember, akinek ne lennének kellemetlen berögződései, és ezek nem buknak ki, ha az ember kínosan ügyel arra, hogy mit csinál, de ha kicsit felenged… Nos, maradjunk annyiban, hogy nagyon kíváncsi vagyok rá.
Atya világ, hogy én mennyire nem gondoltam volna soha, hogy még egyszer így fog hozzám érni. Hogy valaha nem a kényszerűség szül majd bármilyen érintést… Annak a gondolatára, hogy Mayától örökre elbúcsúzzon, összeszorul a szívem, mert még csak az sem biztos, hogy neki kellene megtennie, igaz, hogy neki kevésbé fér bele az életébe egy gyerek, viszont Maya életében az eddigiekben nagyobb szerepe volt. Ezen azonban nem rágódom, szükségtelen, és bízom benne, hogy sosem jutunk el oda, hogy meg kelljen tennünk.
- Persze, forró csoki bármikor… főleg akkor, ha már kockásra fagytam.  
Ő mondjuk szerintem rosszabbul járt a hóban ülve, de jobban is bírja a hideget, mint én, szóval túlzottan nem féltem, elég abba belegondolnom, hogy mennyivel kevesebb réteg ruha van rajta. Végül csak felállok, még mielőtt túl nagy lenne a kísértés, mert hát, na, esetemben mostanában minden egy merő kísértés, elég csak Lesterre gondolnom, aki oly lelkesen akarta ledumálni rólam a bugyit, és basszus, nem múlott az olyan sokon, de még jó, hogy már hellyel-közel megszoktam, hogy totálisan ingerszegény ilyen szinten az életem.
- Ne már, nem akarok a hóban sikítozni ma már… hozzuk ki inkább holnap Mayát, biztos imádná.  
Igaz, van némi délelőtti programtervem a történtek fényében, de egyébként délután simán megejthetjük, és Maya is biztos odalenne érte.
- Hát, előbb számítottam volna arra, hogy mondasz valami gonosz dög dolgot, és kénytelen vagyok bőgve hazaoldalogni.  
Ez nem is oly meglepő az elmúlt fél év, vagy épp az elmúlt tíz év fényében, szóval még mindig nem igazán tértem magamhoz, azért remélem, nem álmodok, vagy valami, mert az különösen kegyetlen lenne ám, és nem díjaznám.
- Róka? A róka olyan kis sunyi, nem? De, ha róka akarsz lenni… legyél róka. Egyébként a sarki róka nagyon édes szerintem. Illene is hozzád, amennyire imádod a hideget.
Illetőleg, azt hiszem, értem, hogy hová is akar kilyukadni A kis herceggel, éppen ezért meglehetősen széles mosollyal pillantok rá, mikor előjön a kis hercegnővel, még hogy nem kellenek becenevek.
”De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra...”
Válaszoltam ekképp, s bíztam abban, hogy valóban képesek leszünk rá, és ha nem úgy, ahogyan egykor volt, de képesek leszünk újra bízni, és boldogan megélni a napokat. Időnk van, több, mint amire valaha számítottunk rá, csak ne szúrjuk el…
- Csak Maya meg ne hallja, még a végén zokon venné, hogy nem ő a kis hercegnőd.
Kuncogok fel még ennyit hozzátéve, aztán felőlem is szánkózhattunk még egy keveset, valahogy már nem tűnt annyira hidegnek az idő…
Másnap viszont már ismét vörös voltam… és… minden reggel egy kicsivel több kávét főztem, nem számítottam gyors és látványos sikerre, de tudtam, hogy régen mennyire szerette, és azt is, hogy miattam nem ivott azóta, kíváncsi voltam, hogy ez mikor fog változni, ha egyáltalán fog valaha.

When you're one with the one you were meant to find
Everything falls in place, all the stars align
When you're touched by the cloud that has touched your soul
Don't let go
Someone comes into your life
It's like they've been in your life forever


//Minden sokkhatás ellenére mérhetetlenül imádtam én is, nagyon szépen köszönöm. //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6148
◯ IC REAG : 8034
Re: Maya, Naomi és Jackson háza // Kedd. Jan. 19, 2016 9:36 am

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Jackson Carter
Informátor

◯ Kor : 29
◯ HSZ : 604
◯ IC REAG : 481
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Maya, Naomi és Jackson háza // Vas. Feb. 14, 2016 1:37 am

[Valentin-napi cameo ♥ Very Happy]


Ha akartam volna, is képtelen lettem volna felelejteni, hogy milyen nap is közeleg így február közepével, tekintve, hogy az összes virágbolt, és megannyi üzlet váltott át a karácsonyi és húsvéti között valami gusztustalanul giccses, vörös-rózsaszín-szívecskés dekorációra. Ez még hagyján, de Maya is megtalált még előtte pár nappal, a maga diszkrét módján emlékeztetve-figyelmeztetve, hogy ugyeee nem felejtettem el? Ó, dehogy... Pláne, hogy egy rakat jótanáccsal is elhalmozott pluszban, hiába próbáltam leállítani, hogy nyugi van, nem kell ennyire túllihegni a dolgot, majd túléljük valahogy. Ő tuti, pláne, miután olyan lelkesen újságolta, hogy úgy is a dédnagyanyjáéknál lesz aznap.
Azt még nem tudom, hogy közöljem Naomival, hogy milyen előrelátó kislányunk van, és addig nem hagyott nyugton, amíg meg nem vetette az Agymanók DVD-t, hogy majd azt nézzük, mert milyen cuki, de majd csak kitalálom valahogy... Mást nem közlöm az igazat, megkaptuk házi feladatnak, hogy nézzük meg, mert bizony ki leszünk kérdezve róla... Egyelőre azonban most, hogy a szokásos reggeli köreit futja ki tudja merre, csak azon igyekszem, hogy időben elkészüljek a készülődéssel.
Nem, akármennyire is díjazná Maya, nem lesz szívecskékkel teleaggatva a lakás, nincs az a pénz, hogy én ilyesmire vetemedjek, két lánnyal egy fedél alatt így is több lila meg rózsaszín van a házban, mint ami hiányozna az ízlésemnek, de hát a saját szobájuk berendezésébe már csak nem fogok beleszólni.
Mire Naomi visszaér a reggeli futásból, én már javában az étkezőasztalnál ülök, egy kávé mellett olvasgatva az aktuális híreket az újságban, mint ha ez a nap se lenne különb, mint a többi. Pedig az. Hétvége van és vettem a fáradtságot hogy a délig henyélés helyett ilyen korán felkeljek! Beosontam a szobájába, már megint... és bizonyíték gyanánt egy vaskosabb, ezer éves antikvár könyvet is hagytam az ágyán, aminek már a címére se emlékszek, de nem is az a lényeg benne. Ha kinyitja, még a legelejébe csúsztatva ott lapul egy egyszerű kis képeslap, benne az alábbi sorokkal:


A virág meg a csoki olyan snassz, mit szólsz helyette egy kis játékhoz?
A három kis meglepetés itt lapul valahol a házban. Hogy pedig merre keresd, a megoldást a könyv rejti.
Jó szórakozást!
J.

Ui.: Hogy legyen egy kis plusz motiváció, +1 bónusz helyszínen csokit is találsz, ha elég gyors vagy (:



Ha belelapoz a könyvbe, hamar feltűnhet a megsárgult lapok közt megbúvó, szép fehér papírlap, amire egy árva szó sem volt írva, helyette azonban négy eltérő méretű, kivágott kis téglalap foglalt helyet rajta elszórva. Amennyiben pedig megpróbálja az ember ráilleszteni a könyv lapjaira, a lyukakon keresztül csak 1-2 szó válik olvashatóvá, így pedig az is hamar kiderülhet, hogy a megfelelő oldalt választva egyből megmutatja a több száz oldalnyi szövegáradatból, hogy hol is érdemes keresgélni.
Nagy volt a kísértés, hogy valami majd’ ezer oldalas regényt válasszak a célra, de aztán maradtam egy kb. 200-300 oldalasnál, különben jövő ilyenkorra se lesznek meg a megoldások. Így talán még egész emberi időn belül teljesíteni lehet a dolgot, és még mindig jobb, mint a geo-cachinges, koordinátás, gps-es keresgélős téma, amivel engem boldogított a mentorom tanonc éveim alatt.
Ha faggatni próbálna, belőlem ugyan nem szed ki semmi hasznos infót, maximum csak kíváncsian nézelődök, hogy mire jutott, vagy rákérdezek, hogy hogy halad, de ügyes lány, egyedül is megbirkózik vele. Amúgy igyekeztem olyan helyeket találni, amiket nem használ minden nap, de azért nem is csak szökőévente egyszer, így került egy kávés bögre pár egyik fele az ágyneműtartójába, a sajátomat majd előkerítem akkor, ha már ő is megtalálta, addig csak felsorakoztatom a palacsinta hozzávalókat a konyhapulton, hátha veszi a célzást... A fürdőszobában a kis tükrös szekrény tetején lapul egy  fél gravírozott fém kulcstartó, a másik fele szintén nálam... igazából eszembe jutott, hogy visszakuncsorgom a Mayának ajándékozott dobozomból azt, amit még a 18. szülinapomra kaptam tőle, de aztán eszembe jutott, hogy a párja, ami egykor nála volt, talán már meg sincs, magában meg hülyén mutatna, így aztán kerítettem valami újat mellette, saját név kezdőbetűvel, meg a New yorki kis kávézó koordinátáival, ahol annak idején először találkoztunk, meg borította rám azt a kávét...
A Mayától „kapott” DVD a könyvespolcon sorakozó könyvek közé lett beállítva, egész szépen beleolvadt a környezetébe, a  sablonos, de kihagyhatatlan csokiválogatás pedig a konyhaszekrényben az egyik nagyobb lában lett elrejtve.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: Maya, Naomi és Jackson háza // Today at 1:05 pm

Vissza az elejére Go down
 

Maya, Naomi és Jackson háza

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 5 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

 Similar topics

-
» Maya, Naomi és Jackson háza
» Mágiával átitatva (tetoválások, fegyverek, főzetek)
» Jackson Calhoun
» Naomi - Dear Diary

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Fairbanks :: Házak, lakások :: Házak-