HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
AKTÍV KARAKTEREK
68 TAG 31 FÉRFI 37 NŐ
FAIRBANKSI FALKA
19 TAG 8 FÉRFI 11 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
17 TAG 7 FÉRFI 10 NŐ
ŐRZŐK
18 TAG 10 FÉRFI 8 NŐ
EMBEREK
5 TAG 2 FÉRFI 3 NŐ
VÉRVONALFŐK
9 TAG 4 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legszomorúbb:

...A Legjobb Bónusz:



írta  Daphné Seward Today at 9:40 am
írta  Michael Cooper Today at 12:14 am
írta  Michael Cooper Today at 12:13 am
írta  Celeste M. Hagen Yesterday at 11:40 pm
írta  Sarah Youngmay Yesterday at 10:30 pm
írta  Sarah Youngmay Yesterday at 10:15 pm
írta  Timothy Keldron Yesterday at 1:29 am
írta  Rebecca Morgan Szer. Nov. 22, 2017 11:14 pm
írta  Sophie Lydia Rhodes Szer. Nov. 22, 2017 10:09 pm
írta  Rocky Szer. Nov. 22, 2017 7:32 pm
írta  Michael Cooper Szer. Nov. 22, 2017 4:39 pm
írta  Agnes J. Harlow Kedd Nov. 21, 2017 8:59 am
írta  Agnes J. Harlow Hétf. Nov. 20, 2017 10:55 pm
írta  Jennifer Wainwright Hétf. Nov. 20, 2017 9:39 pm
írta  Daisy Corina Lacroix Hétf. Nov. 20, 2017 9:29 pm
írta  Daphné Seward Hétf. Nov. 20, 2017 9:11 pm
írta  Daisy Corina Lacroix Vas. Nov. 19, 2017 7:52 pm
írta  Primrose Trevelyan Szomb. Nov. 18, 2017 11:58 pm
írta  Darren Northlake Szomb. Nov. 18, 2017 2:34 pm
írta  Wyatt L. Quinn Szomb. Nov. 18, 2017 11:06 am
írta  Celaena McDonald Szomb. Nov. 18, 2017 10:20 am
írta  Kyle Prescott Csüt. Nov. 16, 2017 8:43 pm
írta  Alignak Csüt. Nov. 16, 2017 8:06 pm
írta  Daisy Corina Lacroix Csüt. Nov. 16, 2017 11:33 am
írta  Darren Northlake Hétf. Nov. 13, 2017 8:47 pm
Darren Northlake
 
Jackson Carter
 
Michael Cooper
 
Alignak
 
Primrose Trevelyan
 
Rebecca Morgan
 
Daisy Corina Lacroix
 
Rocky
 
Catherine Benedict
 
Hans Elfman
 

Share | .


























 

 Önvédelmi kurzusok, keleti harcművészetek oktatótere

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6690
◯ IC REAG : 8489
Önvédelmi kurzusok, keleti harcművészetek oktatótere // Szomb. Nov. 14, 2015 6:16 pm

Különféle önvédelmi kurzusok és keleti harcművészetek számára fenntartott terem tatamikkal és egyéb szükséges felszerelésekkel ellátva.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
avatar

◯ Kor : 21
◯ HSZ : 155
◯ IC REAG : 141



Re: Önvédelmi kurzusok, keleti harcművészetek oktatótere // Szomb. Nov. 14, 2015 7:35 pm

Krav maga jövök, hurrá!
Nem mint ha annyira érdekelt volna a dolog, vagy szerettem volna megtanulni, hogyan nyomjam le bármelyik ellenfelem fél kézzel 3 másodpercen belül röhögve - na jó, azt azért élveztem volna - de ha már apa annyira ragaszkodott hozzá, hogy tanuljak valami önvédelmi sportot... Mást tudok tenni? Ha ellógom, akkor csak megint veszekedünk rajta egy sort és úgy sem enged belőle, mert olyan makacs, szóval úgy döntöttem, már csak dacból is elnézek az első pár órára... aztán ha azért nem tudom folytatni pár alkalom után, mert lesérülök, akkor legalább nekem is lesz használható alibim, meg neki is lehet lelkiismeret-furdalása miatta, hogy én megmondtam. Meg még karácsony meg a vizsgaidőszak előtt lesz egy buli az egyetemen, amire el akartam menni, és azt hiszem, jobb esélyekkel indulok, ha legalább kicsit szófogadó vagyok addig is.
Suli után még gyorsan hazarohantam, egy sporttáskába beledobáltam a cuccaimat, aztán már siettem is a konditerem megadott címére, nehogy elkéssek az óráról... Közben pedig azon agyaltam nagy bőszen, hogy milyen logikátlan húzás már aputól, hogy pont most irat be ilyenekre... New Yorkban sokkal több hasznát vettem volna, hisz mennyivel több veszély leselkedik az emberre minden utcasarkon meg sikátorban? Itt meg? Tiszta kihalt az egész város ahhoz képest... de hadd örüljön! Majd én megmutatom neki, hogy mennyire nem megy ez se...
Az öltözőbe érve sietve öltöztem át, meg szedtem le magamról a számos gyűrűt, karkötőt és nyakláncot... mivel fülbevalóból most egy csüngő sem volt, csupán ilyen apró kis pöttyök, azokat hagytam, csak nem akarja senki sem azoknál fogva letépni a füleimet, ha meg igen, többet se jövök ide!
- Halihó! - léptembe óvatosan a terembe, bátortalanul integetve a többi, kurzusra érkezőnek, aztán kerestem egy, mindenkitől kissé távolabb eső üres részt, ahol nekiláthattam a bemelegítésnek... Gőzöm sincs, hogy itt pontosan mit várnak el, vagy fogunk csinálni, hiába kerestem rá Youtube-on, így aztán maradtam a kar- és lábnyújtásoknál. Mást nem kiröhögnek. Csak azzal nem számoltam, hogy a nagy nyújtás közepette annyira sikerül ellazulnom, hogy fél lábon egyensúlyozva sikerül elvesztenem az egyensúlyom, és akaratlanul is nekiesek a mögöttem lévő lánynak - legalábbis hiszem én, mert tekintve, hogy milyen fiatalnak tűnik, meg sem fordul a fejemben, hogy valójában ő lesz az oktatóm.
- Upsz... Désolée! Akarom mondani, bocsánat! Én nem akartam... remélem, nem esett bajod! - szabadkozok riadtan, és ha neadjisten el is esett volna miattam, akkor sietve felsegítem. Ha nem, akkor csak igyekszem láthatatlanná válni, és arrébb iszkolni szép csendben... na jó, azt azért nem.
- Ne haragudj, de... te voltál már itt korábban, vagy neked is ez lesz az első edzésed? - fordulok ismét felé, óvatosan érdeklődve.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 25
◯ HSZ : 299
◯ IC REAG : 276
◯ Lakhely : Québec || Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválásai

Re: Önvédelmi kurzusok, keleti harcművészetek oktatótere // Kedd Nov. 17, 2015 11:11 am

Nem régóta kezdtem el újra tanítani, de úgy éreztem, hogy itt az ideje. Legalább én is még inkább elmélyíthetem az alapokat és visszatérhetek a régi életemhez. Hosszú hetek teltek már el azóta az eset óta, de én mégis csak pár hete kezdtem visszatérni az „élők” közé és ezt szerintem részben Dyr-nek köszönhetem, majd pedig Ben-nek és a kutyusnak, de még mindig nem mondanám azt, hogy 100%-os voltam, viszont igyekeztem. Behoztam a lemaradásomat az egyetemen is, s az edzések is újra kezdődtek. Újra eljártam futni, tréningekre, ha akadt társam benne, de tisztában voltam azzal is, hogy még mindig nem voltam olyan, mint régebben.
Sokáig gondolkoztam azon, amit Yvonne mondott, amikor kiderült, hogy a régi egyetemen önvédelmet oktattam a lányoknak. Valami miatt úgy éreztem, hogy egy részét a tudásomnak tovább kell adnom, segítenem kell abban, hogy ne járjanak úgy, mint sokan, akikkel a rendőrségen találkoztam. Legszívesebben bemostam volna egy-két férfinak, akik úgy tettek, mintha semmi rosszat nem követtek volna el. Mintha a nők bántalmazása, megerőszakolása nem lenne rossz dolog. Sőt, néha úgy éreztem, hogy ők inkább trófeának kezelik őket, vagy rosszabb esetben csak egy tárgynak, mit sem törődve azzal, hogy esetleg összetörnek.
Az egyetemi könyvtárban is egyre több időt töltöttem, de amikor megláttam, hogy mennyire elrohant az idő, akkor sietve dobáltam be a könyveimet táskámba, hogy el ne késsek. Elég ciki lenne, ha az edző késne el, hiszen nélkülem még a terembe se jutnak be. Nálam van az egyik kulcs, s mivel nem olcsó a felszerelés, így szinte csak az edzők kaptak teremkulcsot. Sietve rohantam át a hatalmas egyetemi épületen, majd amikor kiértem, akkor egy pillanatra lefagytam. Az szél igazán csípős lett, ahogyan az idő minden egyes nappal egyre hidegebbre fordult. Sietve húztam össze magamon a kabátomat, majd a táskám kíséretében sietős léptekkel indultam el az edzőterem felé. Szerencsére sokat nem késtem, mert még csak páran lézengtek a terem előtt. Próbáltam minél gyorsabban átöltözni, majd hamarosan már nyílt is a terem. A táskámat egyik sarokba pakoltam le, majd egy-két szót váltottam a lányokkal. Kicsit háttérbe vonultam végül és onnét figyeltem őket. Voltak újak és régiek is.
- Szia! – köszöntem vissza a többiek kíséretében egy újonnan belépőnek. Sose láttam még itt, de egyáltalán nem zavart az, ha valaki menetközben csatlakozott be. Meg amúgy se régen kezdődött még ez a kurzus. Páran tudták már azt, hogy én vagyok az edző, míg mások nem, de ez egyáltalán nem baj. Szeretem megfigyelni azt, hogy miként viselkednek egy idegen környezetben, milyenek valójában. Figyelem a lányt, majd amikor megbillen, akkor sietve kapom el. Nem könnyen veszítem el az egyensúlyomat, de azt se szeretném, ha már most összetörné magát.
- Jól vagyok, emiatt ne aggódj. Több kell ahhoz, hogy összetörjem magamat. Te jól vagy? – néztem rá mosolyogva és közben őt fürkésztem, mintha csak a vonásaiból szeretnék olvasni. Vélhetően francia, vagyis gondolom. Nem vagyok én nyelvész, hogy minden nyelvet ismerjek, de remélhetőleg azt még képes vagyok felismerni.
- Voltam már párszor itt, s ne aggódj a többség úgy gondolja, hogy a tanár jófej és nem eszik embert. – mosolyogtam rá, hiszen a világért se szerettem volna még elárulni azt, hogy én fogom tartani az órát, mert valószínűleg akkor még kínosabbnak érezné a dolgot. Azt pedig nem szerettem volna.
- Te új vagy? Valaha voltál már ilyen órán? – kérdezem kíváncsian, majd a mögötte lévő órára pillantok. Még van 10 perc kezdésig, a többiek addig ellesznek, mi meg nyugodtan beszélgethetünk.
- Miért szeretnél „önvédelmet” tanulni? – fordultam vissza hozzá kíváncsian, miután a teremben lévőket „megfigyeltem”.

|| Lesz még jobb is és otthonról majd rakok be fejlit. bounce
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 21
◯ HSZ : 155
◯ IC REAG : 141



Re: Önvédelmi kurzusok, keleti harcművészetek oktatótere // Kedd Nov. 17, 2015 7:09 pm

- Persze, persze, semmi bajom. - legyintettem sietve, mondhatni, hogy már hozzászoktam ahhoz, hogy mindig akad pár kék-zöld foltom, annyira nem újdonság, ha én töröm össze magam...
- Hála az égnek... bár ha embert enne, gondolom, nem lennének itt ilyen sokan... - lestem körbe nyújtás közben, mert azért voltak itt még egész sokan rajtam kívül. Ha jó fej, annak örülök, legalább nem harapja le a fejem, ha a suli miatt néha kések csöppet. Ugye...?
- Igen, ez lesz az első... és a-a, ilyesmin még nem. Előtte más sportokat próbáltam ki, de egyiket sem űztem túl sokáig... - húztam el a szám, ciki vagy sem, de előbb-utóbb mindegyiknél sikerült benyelnem valami olyan sérülést, ami miatt nem tudtam folytatni egy ideig, meg őszintén szólva, kedvem sem nagyon volt... De ha már apáék annyira erőltetik, hogy márpedig valami sportot azt űzzünk, ne csak otthon lustuljunk...
- Hát... az igazat mondjam, vagy amit hallani szeretnél? - grimaszoltam egyet a lány kérdésére, de aztán végül mégiscsak mesélni kezdtem - Ami azt illeti, apám szeretné, ha tanulnék... - vallottam be, elvégre tényleg az ő érdeme, magamtól nem hiszem, hogy jöttem volna, vagy ha igen, inkább lőni tanulni - De a történethez az is hozzá tartozik, hogy úgy egy hónapja költöztünk ide New Yorkból, és nem sokkal előtte a saját házunkban támadtak ránk, amikor anyával ketten voltunk otthon. Szerencsére még időben megérkeztek apámék, így nem lett senkinek semmi komolyabb sérülése, de... úgy látta, hogy ezek után nem árt, ha én is meg tudom védeni magam. Amiben mondjuk igazat adok neki, tényleg nem utolsó dolog... - mosolyodtam el a végére, miközben befejeztem a karkörzéseket, majd miután körbepillantva láttam, hogy a tanár még mindig nem érkezett meg, én is kíváncsiskodtam egy sort.
- Te régóta jársz? Vagy mióta tanulsz ilyesmit? - kérdeztem vissza, majd utána kapcsoltam, hogy milyen dinka vagyok... a homlokomra is csaptam a felismerés tényére- Ne haragudj, még be sem mutatkoztam. Helena vagyok, örvendek. - nyújtottam a kezem jó francia szokás szerint.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 25
◯ HSZ : 299
◯ IC REAG : 276
◯ Lakhely : Québec || Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválásai

Re: Önvédelmi kurzusok, keleti harcművészetek oktatótere // Szer. Nov. 18, 2015 9:23 am

Kíváncsian figyelem őt, majd végül egy kisebb habozás után bólintok, hogy rendben és örülök annak, hogy nem lett semmi baja. Bár elég érdekes lenne, ha már ennyivel összetörve volna magát…
- Valóban, bár a világ eléggé kegyetlen lett ahhoz, hogy a nők meg akarják védeni magukat. – szólalok meg könnyedén. Nem szeretek hazudni és most se érzem úgy, hogy hazudnék, mert nem mondtam semmi olyat se, ami ne lenne igaz. Amikor még csak páran voltak, akkor könnyebb volt visszajelzéseket bezsebelni, illetve mindig is olyan voltam, aki még az óra elején is elmondja, ha valami nem érthető, vagy kérdés van, akkor ne habozzanak kérdezni, szóvá tenni. Számomra az a fontos, hogy ők elsajátítsák a dolgokat, hiszen én már tudom, miként védhetem meg magamat a legnagyobb ragadozókkal,- farkasokkal-, szemben is. De nem mondanám magamat se profinak. Van még mit tanulnom, de előttem még az élet...
- Milyen sportokat és miért hagytad abba őket? – kérdezem kíváncsian, majd sietve hozzá teszem. – Persze nem kötelező válaszolnod, hiszen ez nem kihallgatás, csak kíváncsi vagyok. – nézek rá egy barátságos mosoly keretében, majd a közben érkezőknek visszaköszöntem, ha köszöntek belépéskor, s egy kettőnek még integettem is, hiszen voltak olyanok, akiket már az egyetemről is jól ismertem.
Mielőtt válaszolhattam volna, hogy az igazat mondja már bele is kezdett. Talán arcom vonásaiból tudott olvasni, hogy az igazat szeretném hallani. Inkább az igazság, mint a szívet melengető hazugságok. Csendesen hallgatom őt, majd néha közben is bólintok, hogy figyelek rá. Amikor pedig arról beszél, hogy megtámadták őket otthon, akkor egy pillanatra kikerekedik a szemem, illetve még édesanyámat ért támadás is eszembe jut és a sok megtört nő, akikkel már találkoztam életem során. Örülök annak, hogy végül nem lett semmi baja, de így már érthető, hogy miért szeretnék azt, hogy megtanulja megvédeni magát.
- Valóban nem utolsó dolog, hiszen eléggé sok veszély leselkedik ránk. Szerintem annyira nem nehéz elsajátítani, de ahhoz az is kell, hogy te is meg akard tanulni és ne csak azért járj ide, mert más ezt szeretné. – a hangom egyszerre cseng barátságosan és komolyan. Ez olyan, mintha megmondanánk azt neked, hogy mit tanulj, milyen szakmába helyezkedj el, pedig közben te teljesen más szeretnél tanulni. Akkor oly sikeres nem leszel abban, illetve még szenvedés is lesz az egész.
- Ide még csak pár hete járok és amióta az eszemet tudom, azóta tanulok ilyen dolgokat. – nézek rá mosolyogva, hiszen nem titok, hogy már az elhívásom előtt is tanított édesapám. – Örülök a találkozásnak és annak is, hogy itt vagy Helena. Igazán különleges neved van. Esetleg részben görög vagy, mert ha nem tévedek, akkor francia gyökered biztosan vannak, ugye? – kérdezem kíváncsian, hiszen a korábban elejtett szóból erre tudok következtetni, majd sietve fogadom el a felém nyújtott kezet. – Cali Rhine Scott, de úgy hívsz, ahogy szeretnél. – mutatkozom be én is. Én nem szoktam becenevek miatt harapni és néha igazán jókat kapok, így inkább rájuk bizom, ha meg valamelyik nem tetszik, akkor egyszerűen csak szólok.
- Egyetemista vagy? Vagy esetleg halasztottál, mert gondolom nem régóta érkeztetek meg, vagy tévednék? - fordulok felé fürkésző tekintettel, majd amikor meghallom a nevemet, akkor elnézést kérek és odasétálok az egyik diákhoz. Sietve beszélek vele, majd visszasétálok Helenához, akinek lehet időközben leesett, hogy én vagyok a tanár.
- Bocsánat, csak valaki késik 5-10 percet és őt mindenképpen megvárjuk. – majd azzal a lendülettel a többiek felé fordulok. – Még 5-10 perc az óra kezdetéig. – kiáltom el magamat, mire egyesek kimennek még inni, cigizni és hasonló dolgokat elintézni, míg a többiek csak bólintanak és folytatják tovább a beszélgetést.
- Bocsánat, hol is tartottunk? – s azzal a lendülettel újra rápillantok, miközben próbálok megnyugodni, mert kicsit még ennyi oktatás után is képes vagyok izgulni.

|| Bocsi, megszaladt a kezem. bounce
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 21
◯ HSZ : 155
◯ IC REAG : 141



Re: Önvédelmi kurzusok, keleti harcművészetek oktatótere // Vas. Nov. 22, 2015 12:03 pm

- Valahol tényleg szomorú belegondolni, hogy itt tartunk... - jegyzem meg eltöprengve, hisz elvileg az lenne az élet rendje, hogy a férfiak védenek meg minket, nem pedig az, hogy mi próbáljuk megvédeni magunkat tőlük...
- Húha... hát igazából volt elég sok... kosárlabda, kézilabda, foci, úszás... és melyiket miért. Mert eltörtem az ujjam, kiment a bokám, mert egyszerűen nem volt érzékem hozzá. Vagy mert elköltöztünk. - válaszolok a kérdésére, hisz nincs benne semmi titok. Mondanám, hogy talán kicsit ciki, hogy nem vagyok túl tehetséges ilyen téren, de hát nem lehet mindenki sportember, vagy tévedek?
Persze ahogy újak érkeznek, én is integetek nekik, vagy épp szóban is köszönök, ha épp nem Calival beszélek, aztán lassan eljutunk oda is, hogy ezek után egyáltalán mit keresek én itt.
- Tudom, tudom... - sóhajtottam a szavaira a földet vizslatva, miközben a lábammal is félköröket rajzoltam a padlóra zavaromban - Igazából én is szeretném, csak... nem tudom, mennyire sikerül megbirkóznom vele. Olyan jó nézni másokat, akik már profik benne, annyira könnyedén és természetesen jönnek a mozdulatok náluk... szinte már-már azt hinné az ember, hogy nem is nehéz elsajátítani ilyesmit, de amikor meg megpróbálja leutánozni... hajjaj. Gondolom ez is olyan mint a balett ilyen téren, rengeteg erőfeszítés és munka van minden könnyednek és egyszerűnek ható mozdulat mögött, mire úgy megy, ahogy. - gondolkozok hangosan, mert bár balettozni nem tudok, de szeretem nézni ahogy mások táncolnak.
- Ó... akkor te már biztos nagyon ügyes vagy. - jegyzem meg vidáman, hisz gondolom ez is olyan mint az idegen nyelv... ha beszéled, tök mindegy, hogy melyik országban fordulsz meg ahol használnod kell, úgy is menni fog és nem lesz akadály.
- Ami azt illeti, nem tudok görög felmenőkről... sem franciákról. - vallom be nevetve, bár ez nem jelent semmit, elvégre apám rokonairól a mai napig nem tudok semmit, szóval akár az is lehet, hogy ilyen őseim vannak - A szüleim amerikaiak, csak épp Franciaországban éltek amikor megszülettem, meg 15 éves koromig ott is laktunk. - teszem hozzá magyarázatként, hisz sejtem, hogy miért gyanakodott épp a franciára...
- Helena Ophélie Hagen. - mutatkoztam be én is teljes névvel, ha már ő is megtette, mert olyan furin venné ki magát, ha ezek után csak annyit tudna, hogy Helenának hívnak - Húha... milyen különleges neved van! Tetszik. - mosolyodok el, ahogy meghallom az övét, hisz szó mi szó, tényleg nem az a tipikus, hétköznapi amerikai név egyik sem. Mint ha némi egzotikus csengése is lenne, bár hogy pontosan milyen, abban magam sem vagyok egészen biztos.
- Igen, igen... Tavaly kezdtem New Yorkban, most másodéven meg váltottam az itteni egyetemre, a költözés miatt. Október közepén érkeztünk, szóval élmény volt ez az évközi suliváltás... - húzom el a számat, amikor az egyik diák miatt félbeszakad egy időre a beszélgetésünk. Ekkor még le sem esik az, ami pár pillanattal később, amikor elkiáltja magát, csak elkerekedett tekintettel veszem tudomásul, hogy valójában ő lesz a tanárunk, amikor pedig felém fordul, hirtelen a hangom sem találom döbbenetemben.
- Wow! Akarom mondani, húha... ezek szerint te vagy az oktató? - kérdezem még mindig a felismerés hatása alatt állva, egyúttal felelve is a lány kérdésére - Ez cseles volt ám! - emelem fel a mutatóujjamat mielőtt elnevetném magam, nincs semmi fenyegető a mozdulatban. Igaz, én se kérdeztem, ki a tanár, de valljuk be, ügyesen rászedett ő is.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 25
◯ HSZ : 299
◯ IC REAG : 276
◯ Lakhely : Québec || Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválásai

Re: Önvédelmi kurzusok, keleti harcművészetek oktatótere // Kedd Nov. 24, 2015 7:51 pm

Csak egy aprót bólintok arra, amit mond, de többet inkább nem fűzök hozzá. Régebben a férfiak védték meg a nőket, de néha már egy-egy lány barátja se védi meg a kedvesét a másikkal szemben. Fura világ lett, de ezt csakis magunknak köszönhetjük és csak annyit tehetünk, hogy megtanuljuk megvédeni magunkat.
- Volt olyan sport, amit igazán szerettél? Annak ellenére is, hogy mondjuk lesérültél? - kérdezem tőle kíváncsian, hiszen a hallottak alapján tényleg sok mindent kipróbált és lehet, hogy volt közte olyan is, amit bán, hogy esetleg abbahagyott. Már az is jó dolog, ha az ember életében volt vagy van olyan sport, amit szeret űzni.
Szeretem megismerni a diákjaimat és van olyan, akinek hamar leesik az, hogy én vagyok a tanár, de sose szoktam hangoztatni. Nem szeretem azt, ha emiatt másképpen beszélnek velem. Én se vagyok másabb, mint ők. Na jó, egy kicsit igen, hiszen én őrző is vagyok és sokkal inkább tudom, hogy milyen veszedelmek között élnek, de jelenleg nincs miért aggódni. Mondhatni béke honol itt is, de vajon meddig? Esetleg csak tavaszig? Nem kizárt...
Figyelem a viselkedését és egy pillanatra úgy érzem, hogy talán kisebb önbizalomhiánya is van, de ebben magam sem vagyok biztos. Hallgatom őt csendesen és figyelmesen, majd néha bólintok egyet.
- Valóban nem egyszerű, de hidd el, hogy mindenki sokszor került már földre, mindenkinek tört már el valamije, vagy éppen szerzett sérülést, de szerintem egyedül az a fontos, hogy hiszel-e magadban. - s most mindegy, hogy erről a sportról vagy másról beszélünk. Verejték nélkül siker sincs, sérülés nélkül és kitartás nélkül nem igazán lehet sportot se űzni, véleményemén szerint. - Hiszel-e  abban, hogy képes vagy rá, bárki bármit is mondjon. Képes vagy azért küzdeni és túljutni néha a fájdalmaidon azért, hogy utána megmentsd magad esetleg egy örökké kísértő démontól. - fejezem be komolyan. Láttam, hogy egy-egy verés, egy-egy erőszak mit tesz a lányokkal. S a legrosszabb az volt, hogy semmit se tudtam már értük tenni. Ezért is kezdtem el oktatni otthon, majd pedig most itt. Én elveszítettem a gyermekemet és már az is teljesen a földre küldött, de sikerült jó pár hét után talpra állnom és küzdeni akarok, bármennyire is nehéz néha. A hajam is ennek köszönhetően lett rövidebb, de így legalább az edzésben se zavar annyira.
- Nem kizárt, de még mindig van hova fejlődni és újabb fogásokat megtanulni a nagyoktól. - szólalok meg nevetve. Tényleg jó vagyok benne, vagy különben nem lennék már harcos. Csak itt lenne az ideje annak is, hogy végre a mágiára is nagyobb hangsúlyt fektessek.
- Ohhh, értem. Akkor bocsánat. Csak korábban franciául szólaltál meg, vagy tévedek? - kérdezem tőle mosolyogva és örülök annak, hogy sikerült legalább mosolyt csalnom az arcára és még kicsit nevetni is tudott, pedig biztosan izgul. Pedig nincs mitől tartani. - Biztosan jó lehetett ott élni. Én csak rövid ideig fordultam meg, mondhatni nyaralás miatt, de sokat olvastam róla. - teszem hozzá még sietve.
- Köszönöm, de te se panaszkodhatsz és igazán találó a neved. - pillantok rá egy barátságos mosoly keretében, hiszen Helena-t mindenki ismeri a történelemből és eme lány is igazán szép. Szerintem bárkit képes lenne kenyérre kenni egyetlen egy mosolyával.
- Akkor nem kizárt, hogy ott is fogunk találkozni egymással, meg még néhány itteni lányba is belebotolhatsz. Sokan tanulunk ott. Te mit tanulsz? - kérdezem tőle kíváncsian, hiszen annyira nem kicsit az egyetem, de attól még előfordult már olyan, hogy itteni lányokba botlottam ott és jót beszélgettünk. Meg voltak közös tantárgyaink is, így tudtunk a másiknak segíteni akár a tanulásban.
Pár pillanattal később pedig jelzem, hogy picit késünk, de amúgy se szoktunk szinte sose időben kezdeni, mert mindig megvárjuk a csoport összes tagját, mert van olyan, aki az egyetemi órájáról rohan ide és ismerjük a tanárokat. Szeretnek néha sokat beszélni, vagy esetleg egy délutáni pihenő húzódik el. Mosolyogva pillantok végig a tömegen, sok a régi arc, de akad köztük egy-két új is, akiken látom, hogy izgulnak és kíváncsian várják az órát. "Minden rendben lesz!" Próbálom saját magamat nyugtatni, majd amikor meglátom Helena reakcióját, akkor elnevetem magamat, de nem gúnyosan. Sokkal inkább barátságosan, majd feltartom a kezemet megadóan.
- Sajnálom, nem akartalak átverni, de nem kérdezted, hogy ki az oktató. Meg jobban szeretem azt, ha nem tanárként tekintetek rám, hanem mint egy barátra vagy segítőre. - magyarázom meg a tettemet. - Meg melyikőtök viselkedne természetesen, ha tudná, hogy a tanár is itt van? - kérdezem kíváncsian, majd az órára pillantok. Még pár perc és indul a mandula.
- Hidd el minden rendben lesz. Vannak már régebbi motorosok is, meg amúgy is mindenki barátságos és segítőkész. Legalábbis remélem, hogy az óra végére ezt fogod te is gondolni. - barátságosan fürkészem őt és a szavaimat tényleg őszintén gondolom. Szeretem azt, ha valaki pozitív élményekkel távozik az óráról.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 21
◯ HSZ : 155
◯ IC REAG : 141



Re: Önvédelmi kurzusok, keleti harcművészetek oktatótere // Csüt. Nov. 26, 2015 11:58 am

- Hmmm... ez jó kérdés. - töprengek el egy pillanatra - Az úszást szerettem. Azt hiszem... igen, az olyan nyugis, meg egész kikapcsoló, jókat lehet gondolkozni tőle mindenfélén. - jegyzem meg, és nem kell állandóan figyelni az összes többi játékosra magad körül, mint mondjuk a kosárlabdánál. Arról nem is beszélve, hogy ezek a bíró háta mögött agresszívkodós sportok valahogy sosem lopták be maguk a szívembe.
- Ühüm... - bólintok Cali monológjára, ahogy végighallgatom, és ahogy a fájdalmakat említi, akaratlanul is eszembe jut az utolsó, Dijonba töltött évem, a buszbalesetünk, Charlie halála, a temetés... hogy akkor mennyire magam alatt voltam és hogy nem hittem volna, hogy valaha is sikerül túltennem magam rajta. Ahhoz képest mégis sikerül, bár még mindig összeszorul a szívem, akárhányszor csak rá gondolok. Kíváncsi vagyok, el fog-e múlni valaha is, de inkább nem venném biztosra.
- Tudom, tudom... tanulni mindig van hová. - felelek egyetértően, legyen szó az élet akármilyen területéről, sehol nincs az a szint, ahol azt mondhatnánk, hogy na, tökéletesen tudok mindent, és már nincs hová fejlődnöm...
- Tényleg? - kérdezek vissza kissé meglepetten - Bocsánat, az lehetséges... bár az igazat megvallva, így, hogy az életem nagy részét ott éltem le, néha úgy becsúszik néhány szó, hogy fel sem tűnik. - vallom be némi pironkodás közepette, pedig többnyire igyekszem figyelni rá, de ahogy ez, úgy néha az akcentusomon is érződik a francia íz.
- Én imádtam! Ha tehetném, szerintem egyből költöznék is vissza. - csak nem tehetem, ugyebár, még pár évig biztosan nem... hála a szüleimnek.
- Köszönöm! - mosolyodok el a bókjára, amikor pedig szóba kerül, hogy ő is az egyetemen tanul, kíváncsiságomban némileg fentebb szökik a szemöldököm is - Tényleg? Én fémművességet, bár még egész az elején járok, most kezdtem a másodévet. Te mit tanulsz? - passzoltam vissza a kérdést neki, mert érdekelt... így hirtelen tippem sem volt, hogy egyáltalán milyen karon tudnám elképzelni. Talán töri...?
Aztán a pillanatnyi kis közjáték során jöhet is a felismerés, hogy egész eddig valójában az oktatómmal trécseltem, amikor pedig meghallom a bocsánatkérését, csak megrázom a fejem.
- Ugyan, végül is tényleg nem kérdeztem... bár azt hittem, ő is késik. - vallottam be, elvégre az egyetemen az sem ritka, hogy pont a tanár érkezik meg egy órára utolsóként... - Egyébként semmi gond, tetszik, hogy ilyen laza, családias a stílus, nem az a karót nyelt csend-rend-fegyelem szagú, mint a legtöbb, általában idősebb tanárunk óráján... - adok igazat neki, tény, hogy a tanár jelenlétében mindenki teljesen másképp viselkedik, mint egyébként, diáktársak között. Nincs ebben semmi különös.
- Hát, ha te mondod... én hiszek neked. - mosolyodtam el, az óra végére úgy is kiderül, hogy mennyire megy ez az egész önvédelmis téma, bár gondolom, így az első órától nem kell olyan nagy előrelépést várnom magamtól, hogy hanyatt vágódjak az eredménytől, de csak szépen, lassan...Ha pár hónap után sincs nagy fejlődés, akkor legalább tudom, hogy ezt sem nekem találták ki.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 25
◯ HSZ : 299
◯ IC REAG : 276
◯ Lakhely : Québec || Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválásai

Re: Önvédelmi kurzusok, keleti harcművészetek oktatótere // Szer. Dec. 09, 2015 8:41 am

- Viszont az se annyira egyszerű sport, mármint ha sokat úszik az ember, akkor az is eléggé fárasztó tud lenni. Illetve szinte minden testrészünket megmozgat, de tény, hogy nyugodtabb is, mint a legtöbb sport. – mosolyodom el, hiszen régebben én is jártam úszni, de az is rég volt. Mostanában az edzések, futás és az oktatás tölti ki a napjaimat, meg régebben is inkább ezeknek szenteltem a szabad perceimet.
A válasza felett egyszerűen átsiklok, hiszen nem tudom, hogy mi juthatott eszébe, mert a fájdalom, a küzdelem és a sérülések elég sok területen jelen vannak. S ha nem is testileg, de attól még lelkileg biztosan. Még mindig nem sikerült teljesen túllépnem azon, ami történt, de igyekszem, s idővel egyre inkább jobban megy, hiszen már itt vagyok és edzést is tartok.
- Akik pedig nem így gondolják… Nos, azokat igazán könnyedén lehet fenékbe billenteni. – nevetem el magamat alig hallhatóan, mert már volt olyan is, aki azt mondta, hogy mindent tud és hülyeség idejárni. Szerintem két percen belül biztosan a földön volt, mert még se volt annyira ügyes, mint állította. De talán az egójának még inkább fájt az, hogy egy lány győzte le őt…
- Semmi baj, hiszen mindenkinek könnyebb az anyanyelvén beszélni, vagy legalábbis azt a nyelvet, amiben felnőtt. – pillantok rá mosolyogva, mert tényleg nem zavar. Egyszerűen csak egy tipp volt amúgy is tőlem. – Amúgy esetleg arra nem gondoltál, hogy franciát taníts másoknak? Lenne egy kis pénzbevételed és mellette beszélhetnéd is. – kérdezem tőle kíváncsian, mert letámadni se szeretném, de hátha belemenne. Na jó, ez eléggé ostobaság tőlem, de megtanulni még egy nyelvet sose rossz, s szívesebben tanulnék tőle, mint esetleg egy tanártól. Amúgy sincs mindig időm, emiatt pedig még nehezebb velem az élet ilyen értelemben, meg amúgy is.
- Szóval, ha nagy leszel és végzel a sulival, akkor lehet, hogy visszaköltözöl? Esetleg barátaid is vannak ott? – ez mind csak egy baráti beszélgetés, semmi több. Vagyis még nem vagyunk barátok, de idővel akár lehetünk. Jelenleg inkább csak érdeklődöm, hogy kicsit jobban megismerjem, mondhatni a barátkozás első fázisában vagyunk…
- Woow, az biztosan izgalmas lehet. Hallottam már diákokat arról beszélni és nem tűnt könnyűnek, de ezek szerint te szereted. – mosolyodom el, majd egy tincset a fülem mögé tűrök. Még mindig nehéz megszoknom az új frizurámat, de szeretem. Sokkal könnyebb vele az élet. – Én pszichológus hallgató vagyok, de már eléggé a vége felé taposom a lépcsőket. – válaszolok neki egy barátságos mosoly keretében, hiszen tényleg hamarosan végzek, már ha minden vizsgám sikerül. Bár így is sok kérdés van, hiszen majdnem egy hónapig suliba se jártam a baleset miatt.
Hamarosan pedig a tetteim lebuktatnak és kiderül, hogy valójában én vagyok az edző, de nem zavar. Előbb vagy utóbb kiderült volna.
- Csak az egyik diák késik, viszont ő is régebb óta foglalkozik ezzel, mint Syd, aki szólt. – adok magyarázatott, hogy kire gondolhatok. – S mivel sajnos én se tudok egyszerre mindenki mellett lenni, így ők szoktak segíteni nekem, vagyis nektek. De igazából mindenki segít mindenkinek, ha arról van szó. Jó csapat gyűlt itt össze, így nincs miért aggódnod. – pillantok rá biztatóan és remélhetőleg hamarosan az ő kételye is elmúlik, hiszen néha még én is szoktam földre kerülni, de ez szerintem nem szégyen. Az számít, hogy hányszor tudsz utána felkelni.
- Igyekszem barátságos és családias légkört megtartani, most viszont mennem kell, de hidd el semmi baj nem érhet. – mondom neki mosolyogva, majd amikor meglátom Gwen-t, akkor sietve indulok el. Egyeztetek a lányokkal, majd hamarosan kezdődhet is az óra.
- Először is üdvözlök mindenkit az órán, mind az újakat, mind a régieket. Örülök, hogy megint ennyien összegyűltünk! – kezdek bele a dologba és közben egy apró mosoly keretében figyelem a tömeget. – Továbbra is él az, ha valamit nem értettek, akkor kérdezzetek, mert még mindig nem eszem embert, de akkor jöjjön egy kis bemelegítés, majd jöhetnek is a gyakorlatok. – csapom össze a kezemet, majd sietve összefogom a hajamat és pár pillanattal később Syd és Gwen kíséretében elkezdem a bemelegítéses gyakorlatokat mutatni, közben, ha kell, akkor pedig a tömeg között sétálok és segítek nekik.

|| Bocsánat a késés miatt! Sad


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 21
◯ HSZ : 155
◯ IC REAG : 141



Re: Önvédelmi kurzusok, keleti harcművészetek oktatótere // Csüt. Dec. 31, 2015 4:55 pm

- Jó, mondjuk annyit én sem úsztam, mint amennyit a versenyzők edzenek heti szinten, de tény, hogy sokkal kikapcsolóbb és kevésbé stresszes, mint mondjuk a kosárlabda... És a vicces benne, hogy amíg az ember nem jön ki a vízből, szinte nem is érzi a fáradtságot! Bezzeg ahogy kiemelkedik, mint ha minden erejét elvette volna a víz... - magyarázom nevetve, mert emlékszem, nem egyszer volt olyan, hogy inkább leültem a medence szélére pihenni, mint hogy kapásból az öltözőbe menjek. A hullámok közt csak úgy siklik az ember... Bezzeg a parton! Mint valami partra vetett hal...
A visszavágáson és a nevetésen csak széles mosolyra húzódik a szám... ó, igen... nálam is megvolt az a korszak, amikor még így láttam a történteket, szerencsére azóta ha sokkal jobb sportoló nem is vagyok, legalább tapasztalatot azt szereztem és tisztában vagyok vele, hogy ennyire azért nem egyszerű a képlet. Sőt... általában a legegyszerűbbnek tűnő mozdulatok kívánják a legtöbb gyakorlást és hozzáértést. Mint a balettnál... Olyan könnyűnek, kecsesnek, légiesnek tűnnek a táncosok, közben meg? A gravitációval kekeckednek szinte minden mozdulatukkal.
- Eddig még nem, de... most, hogy mondod, lehet, elgondolkozok rajta. Valami munka úgy sem ártana a suli mellé zsebpénz-kiegészítésnek. Csak nem tudom, mekkora igény lenne a környéken pont a francia nyelvre... - tárom szét a kezeim tanácstalanul, hisz tudom, hogy az államokban a gimikben népszerű, mint tanult nyelv, de ugyanilyen népszerű a spanyol is, azt meg iskolája válogatja, hogy hol melyiket helyezik előnybe.
- Igen, mindenesetre több van, mint itt. Egyébként megfordult a fejemben az is, hogy elköltözök, amint tudok, de majd meglátom, sikerül-e megszeretnem ezt a helyet, mire végzek a sulival. Mert egy suliváltás bőven elegendő volt, eszem ágában sincs újra ilyesmire vetemedni! - feleltem elszörnyedve, nem hiába szívok most is ezért, mint a torkos borz... igaz, ez a költözés nem az én ötletem volt, csak elszenvedője vagyok, kiskorú lévén... Bár a nővérem is hazaköltözhetett Franciaországból New Yorkba csak azért, hogy egyetemre járhasson, szóval valahol akkor sem fair a szüleimtől, hogy nekem meg nem hagyták, hogy ott maradjak.
- Ühüm. Nem is nagyon tudnám elképzelni, hogy mást csináljak... legalábbis olyat, aminek nincs köze a rajzoláshoz. - bólogattam lelkesen, azt meg, hogy mennyire könnyű vagy nehéz... nekem a jogi vonal sokkal nehezebben menne, vagy akár az orvosi is.
- Wow.... tényleg? Pszichológus? Az tök menő! - ámultam el őszinte lelkesedéssel a hallottakon, és már kíváncsiskodtam is tovább - Mennyi időd van még az államvizsgáig? Van már valami ötleted, hogy miből fogod a szakdolgozatodat írni? Vagy miből írod, ha már annyira a vége felé jársz... - javítottam csöppet a kérdésemen, mielőtt érdeklődve figyeltem volna Cali válaszára.
- Óóó, értem. Tanársegéd félék, mi? - kérdezek vissza vigyorogva, némi túlzással, hisz tudom, ő sem hivatalos egyetemi tanár végzettségét tekintve, inkább csak oktató, így a segítői sem lehetnek tanársegédek, de az egyetemi rendszerhez hasonlítva mégis valahogy az jutott róla először eszembe.
- Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz. Őszintén szólva, eleinte nem nagyon fűlött a fogam hozzá, miután apám annyira erőltette, de egész felkeltetted az érdeklődésemet vele. Ha így haladunk, a végén még jobban fogom szeretni mint a sulis óráimat! - nevettem csendesen, bár megnézném apa képét is, ő hogy fogadja - azok után, hogy milyen ellenszenvvel fogadtam ezt az egészet, az egyik kedvencemmé avanzsálna.
A beszélgetésnek azonban valahol itt szakad vége, lévén befutnak az utolsó érkezők is, én pedig keresve valami ritkásabb helyet a tömegben, elhelyezkedek, kíváncsian várva, hogy mivel kezdjük a mai órát. Azért remélem nem fogom nagyon beégetni magam semmi hülyeséggel, ha már így menet közben csatlakoztam be, épp ezért is igyekszem minél jobban figyelni, és követni Cali utasításait, mind a bemelegítéssel, mind a gyakorlatokkal. Bár lehet, hogy ez utóbbi kicsit nehézkesebben fog menni, elvégre még csak hasonlót sem csináltam korábban.


|| Sebaj, most meg rám kellett sokat várni... Razz
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 25
◯ HSZ : 299
◯ IC REAG : 276
◯ Lakhely : Québec || Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválásai

Re: Önvédelmi kurzusok, keleti harcművészetek oktatótere // Vas. Jan. 03, 2016 6:23 pm

- Pontosan, meg olyankor érzi meg azt is, hogy minden egyes porcikája fáj. – s kicsit elnevetem magamat, mert pontosan ismerem ezt az érzést. Számomra minden edzés jól jön és az utóbbi hetekben az uszodát is meglátogattam, mert szerettem volna minél hamarabb formába jönni. Túl sok hetet hagytam ki, de szép lassan egyre inkább visszarázódtam. Nem tagadom, hogy még voltak hiányosságaim másik fronton, de menni fog az is. Tudom, hiszen nem fogom feladni, ahogyan sose adtam fel. Csak több gyakorlás és edzés kell, ahogyan a teremben lévő lányok is egyre ügyesebbek lesznek.
- Ha egyszer még is arra adnád a fejedet, akkor nyugodtan értesíts, mert szívesen tanulok. Persze lehet más nyelv is, ha arra vállalkozol. – mosolyodom el barátságosan, hiszen szeretek nyelveket tanulni és lehet, hogy pont olyan nyelvet beszél még, amit nem ismerek. A francia is elég felkapott, de egy-két szónál többet makogni se bírnék. Persze, hiszen ki akar franciául társalogni a farkasokkal? Szerintem senki, de most ez nem is lényeg.
- Ezt tökéletesen megértem, szerintem nálam csak a középiskola volt az, amit egy helyen végeztem, de mind az általános iskola, s mind az egyetem olyan, hogy legalább két helyen megfordultam, ha nem több. – általános sulit azért váltottam annyiszor, mert sokszor költöztünk. Az egyetemet meg amiatt kellett váltanom, mert Ben ideköltözött, én meg hozzá, de még mindig szerencsésebb voltam, hogy nyáron érkeztem a tanév előtt, s nem pedig évközben. Az eléggé rossz lehet. – De nincs miért aggódnod, mert mindenki jó fej az újakkal, így biztos itt is találsz hamar barátokat. – próbálom legalább kicsit könnyebbé tenni a dolgot. Nem irigyelem érte, de az élet sose volt fair, ezt már megtanultam.
- S csak ékszereket szoktál rajzolni, vagy esetleg embereket, ruhákat vagy tájakat is? – pillantottam rá kíváncsian, mert tényleg érdekelt, hogy a rajzolás mire vonatkozik nála.
Kijelentésének köszönhetően ajkaim mosolyra húrodnak és még egy kisebb nevetés is elhagyja ajkaimat, majd legyintek. – Nem annyira menő, mint amilyennek tűnik. – szólalok meg őszintén végül. Nehéznek nehéz ez tény, s nem is egyszerű néha az embereknek segíteni, de ettől még nem gondolom azt, hogy olyan nagydolog lenne, mint amekkora feneket fordítanak neki általánosságban. – Már csak egy évem lett volna, de most azt hiszem bizonyos okok miatt más fél lesz belőle, de nem bánom. Van még mit elsajátítanom. Amúgy még nem tudom, általában nálam az ilyenek akkor dőlnek el, amikor neki állok írni. Lehet, hogy előrelátónak kellene lennem, de nem megy. Én kicsit spontán emberke vagyok.– a vetélés miatt az iskolából hiányoztam. Egy-két tantárgyat megengedtek, hogy ennek ellenére végig vigyek, de nem mindet, így csúszom, de nem rohanok sehova se. Annak is örülök, hogy nem buktam el teljesen ezt a félévet.
- Olyasmik. – mosolyodom el, majd hamarosan szép lassan meg is telik a terem. Majd lassan indulnék is, de még az utolsó mondatai megállítanak.
- Ezt örömmel hallom és remélem az óra végén is ezt fogod mondani. Ha bármi kérdésed van, akkor kérdezz nyugodtan, mert senki se fog megenni érten. Jelentkezni se kell, csak megszólalni. Ez nem rendes óra, ez inkább olyan, mintha egy család jött volna össze. S hidd el a régiek közül is sokan szívesen segítenek. – hangom barátságosan csendül, majd elköszönök tőle, hiszen ideje, hogy az óra kezdetét vegye.
Természetesen először bemelegítéssel kezdünk. Nem akarom azt, hogy bárki is lesérüljön. Én fontosnak tartom a bemelegítést és ha azt látom, hogy közben bármikor is valaki elakad, akkor vagy én, vagy a másik két leányzó megy segíteni, majd hamarosan jöhetnek a fogások, az önvédelem és minden más, ami szemszájnak ingere.
Inkább eleinte csak ismétlés van, s nem is nehéz fogásokkal, praktikákkal indítunk. A következő fogásokkal kezdjük, s ha kell, akkor mindenkinek én mutatom be, de vannak már itt rutinosok, akik már egyből párba állnak és felváltva gyakorolni kezdik.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 21
◯ HSZ : 155
◯ IC REAG : 141



Re: Önvédelmi kurzusok, keleti harcművészetek oktatótere // Szomb. Jan. 09, 2016 12:42 pm

- Iiigen, igen, pontosan! Látom, te is képben vagy ezzel az érzéssel. - nevetek én is vele, bár szerintem aki nem csak lábat áztatni jár az uszodába, tudja, milyen érzés 100 hossz után kimászni a vízből. Ha nem több után... Minél több, annál inkább emlékeztet tényleg a mászásra, ahogy próbálunk kikecmeregni belőle.
- Óóó, valóban? Rendben, mindenképp! - bólintottam mosolyogva, mert azt hiszem, így már több kedvem volt fontolóra venni a dolgot, és esetleg belevágni, hogy tudom azt, már akad is érdeklődő rá... mint ha mondjuk feladnék egy hirdetést, és napok múltán se érdeklődne a kutya se iránta.
- Akkor ezek szerint te is tisztában vagy a helyzettel, meg hogy milyen nehéz is... - húztam el a számat - Nekem csak az általános az, amit egy helyen végeztem, a középsulinál országváltás volt, az egyetemnél meg... most szerencsére csak országon belül mozogtunk. - magyarázok tovább, mert emlékszem, milyen fura volt megszokni eleinte, hogy minden órám más nyelven megy ezentúl... Hiába beszélem az angolt anyanyelvi szinten, hála a szüleimnek, a szakkifejezések azért nem sokszor kerülnek szóba a szimpla családi hétköznapokban, így aztán azzal is ment a kínlódás ezerrel eleinte... Emlékszem, hányszor rohangáltam a tankönyveimmel anyáékhoz, hogy segítsenek a fordítással, franciául mi micsoda... Szerencsére aztán hamar belerázódtam, meg azóta se okoz gondot, de hát na, minden költözés egy élmény.
- Rendben akkor, igyekszem nem aggodalmaskodni. - bólintottam, arra meg, hogy milyen hamar találok barátokat... nos, legyen Calinak igaza, igaz, nekem sem volt ellenemre, tényleg jó lenne, ha sikerülne megtalálni itt is a barátokat, csak hát ahhoz kicsit több társadalmi életet illene élni.
- Művészetis szakközépbe jártam, úgyhogy igazából mindenfélét rajzoltunk... meg rajzolok azóta is, igaz, mostanában inkább az ékszertervezés kapcsán, meg a kötelező beadandók döntik el, hogy mit, mert sokkal kevesebb a szabadidőm egyelőre. De talán a következő félévtől kicsit lazább lesz. - úgy rémlik, ott már kevesebb tantárgyam lesz, tudom, nem jelent az semmit, attól még lehet, hogy a meglévőkből kapunk több házi feladatot. Majd meglátjuk...
- Ó... pedig igazán annak hangzik. Miért gondolod így? - kérdezek vissza, hisz a köztudatban tényleg kimondottan népszerű szak a továbbtanulás kapcsán a pszichológia, de akkor ezek szerint annak is megvan az árnyoldala... és kitől mástól lehetne ezt jobban megtudni, mintsem egy olyantól, aki ezt tanulja?
- Ismerős érzés... amikor elkezdi az ember, alig várja, hogy a végére érjen, amikor meg közeleg a vége, rájön, hogy annyira még sem volt rossz, és jó lenne még maradni kissé? - sandítok rá, mert nálam is gyakran előfordul az ilyesmi, bár őszintén szólva már tisztára be vagyok zsongva, hogy mikor kezdhetnék dolgozni a szakmámban.
- A spontán dolgok jók, azokat én is szeretem. - nevettem csendesen, mielőtt még nekivágtunk volna az órának. Cali bátorítására csak bólintok, aztán helyet találva magamnak, túl a bemelegítésen kíváncsian várom az instrukciókat. Igaz, ahogy meglátom, milyen könnyedséggel és gyorsasággal hajtják végre a mozdulatokat, első reakcióként csak pislogok megszeppenve, hogy jesszus.... még egyszer, és lassabban!
De aztán ahogy párszor végignéztem a mozdulatsort, több embernél is lopva oldalra pillantva, igaz, kissé lassan és bátortalanul, de megpróbálom magam is leutánozni, több-kevesebb sikerrel. Partner meg... hú, egyelőre inkább csak kétségbeesett tekintettel sasolom a felhozatalt, akad-e bárki hozzám hasonlóan kezdő, mert akkor lehet, ahhoz betársulok, közösen úgy is jobb a bénázás, meg legalább nem zúzza le a maradék egónkat azzal, hogy egy régi motoros mellett kötünk ki. Még ha azzal talán gyorsabban is lehetne tanulni.
Végül aztán csak sikerül kiszúrnom egy lányt a csapatból, aki pár lépésnyire áll tőlem, és hasonlóan elveszett tekintettel nézelődik, így aztán miután pár pillanatig csak farkasszemet nézünk, egyszerre mosolyodunk el, és közelítünk néhány lépést.
- Szia. Helena. - súgom oda a nevem gyorsan, mire azt is megtudom, hogy őt pedig Lucynek hívják, aztán lássuk a medvét, csapattárssal hogy megy ez az egész mozdulatsor... Bár ehhez a földre terítős figurához gyanúsan nem fogunk ma eljutni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 25
◯ HSZ : 299
◯ IC REAG : 276
◯ Lakhely : Québec || Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválásai

Re: Önvédelmi kurzusok, keleti harcművészetek oktatótere // Pént. Feb. 05, 2016 9:11 pm

- Ha gondolod, akkor egyszer úszhatunk versenyt. Persze csak akkor, ha még mindig szoktál úszni. – mosolyodom el, hiszen ha nincs formában, akkor még meg is sérülhet úszás közben, azt meg egyáltalán nem szeretném. Amúgy meg egy kis verseny senkinek se ártott még meg. Néha kell az izgalom és a kihívás ilyen téren is.
- Igen, hiszen azt mondják, hogy a francia is a világnyelvek közé tartozik és kitől mástól lehetne jobban tanulni, mint akinek ez az anyanyelve, vagyis gondolom az. – eleve gondolkoztam már azon, hogy tanulni kellene valami nyelvet az eddigiek mellé és hülye lettem volna nem kapni az alkalmon. Szimpatikus Helena, olyan személy, akivel az ember szívesen barátkozik. Barátságos és van humora, illetve bájos is és ezt most nem olyan értelemben gondolom, ahogyan esetleg egy fiú tenné.
- Szerintem néha oly mindegy, hogy országot váltasz vagy csak várost, mert a barátaidat ugyanúgy hátra kell hagynod. S néha már barátkozni se mersz, mert félsz attól, hogy túl hamar búcsút kell venned tőlük. – válaszolok könnyedén, mert nagyon is jól ismerem azt az érzést, amikor újra csomagolni kell, mert megyünk tovább. Egyszerűen nem is értem, hogy miért kellett ennyiszer költözni, hiszen az őrző élet se ad okot rá. De talán sose fogom megérteni és már mindegy is, mert édesapámat nem fogom erről megkérdezni, édesanyám pedig évekkel ezelőtt meghalt, így kár is ezen rágódnom. Ez örök rejtély marad számomra.
Csak egy biztató mosollyal felek a szavaira, hiszen tényleg nincs miért aggódni. Kedves, barátságos és magával ragadó személyiség, így biztos vagyok abban, hogy hamar fog barátokra lelni.
- Ez igazán érdekesen hangzik, egyszer talán megnézhetem a munkáidat? Mindig is érdekeltek az ilyen rajzok, meg az is, hogy miként képes valaki ennyire gyönyörűségeket alkotni. Én nem mondanám magamat akkora művésznek. – mosolyodom el. Tényleg sose voltam művész lélek, vagy legalábbis nem rajz terén. Régebben néha írtam egy-egy történetet, de semmi több. Egyszerűen csak szerettem kiírni az őrült gondolataimat, a képzeletem szüleményeit, vagy éppen az álmaimat, s egy történetet alkotni belőlük, de édesanyámon kívül szerintem senki se olvashatta el soha se. Viszont nem is baj, hiszen már régóta nem írok… Azóta az eset óta…
- Néha nem olyan könnyű megfejteni az emberi lelket, ahogyan meghallgatni mások démonait, s közben azt se szabad engedni, hogy az ő démonuk esetleg minket kebelezzen be. – nem tartom könnyű szakmának. Főleg a velem történtek miatt. Vajon mit fogok akkor javasolni, ha hasonló gonddal küszködő nő vagy férj sétál be? Magam sem tudom, kicsit talán félek is, hogy nehogy hibázzak, mert annak akár végzetes következménye is lehet.
- Pontosan. – mosolyodom el. – Azt hiszem elég sok mindenben hasonlítunk egymásra. Remélem még látjuk egymást eme falakon kívül is. – szívesen megismerném, hiszen barátokra mindenkinek szüksége van. S kicsit talán pontosan annyira elveszett itt, mint én, amikor először léptem át a városhatárt.
Hamarosan pedig kezdődik is az óra. Többször is megmutatjuk a mozdulat sort, lassan és picit gyorsabban is. Ez most inkább ismétlés, legalábbis az eleje. Amikor pedig egyszer végig mutattuk az egész feladat sort, akkor eleinte egyes részeket emelek ki, hogy haladjunk szép sorjában. Én is edzek az egyik régivel, aki tudja, hogy már mit kell csinálni, majd amikor már mindenki talált magának társat, akkor hagyom kicsit őket összeszokni, elkezdeni a gyakorlatot, majd szép lassan elindulok körbe, figyelem a diákokat. Ha kell akkor rövid időre el is időzök egyesek mellett, hogy újra és újra megmutassam a lépéseket. Azt is hagyom, hogy velem gyakoroljanak kicsit, majd hamarosan elérek Helenáékhoz is. Mosolyogva figyelem őket. – Nézd így. – állok meg és mutatom meg a feladat sort, majd egy pillanatra kiváltom a társát. – Hmm, támadj meg. – s ha megteszi, akkor én mutatom meg finoman a védekezés, majd pedig intek, hogy cseréljünk, és ha készen van akkor én támadok és várok arra, hogy ő védje ki. Ilyenkor nehéz kizárnom a reflexeimet, de szerencsére az elmúlt évek alatt már megszoktam, hogy ilyenkor ne legyek egy harcos, hanem csak egy tanár legyek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 21
◯ HSZ : 155
◯ IC REAG : 141



Re: Önvédelmi kurzusok, keleti harcművészetek oktatótere // Szomb. Feb. 13, 2016 10:48 pm

- Benne vagyok! Ami azt illeti, mióta ide költöztünk, még nem voltam egyszer se, igazából azt se tudom, hogy az uszoda merre van a városban, meg túl gyorsnak se mondanám magam, de miért is ne? - egy programnak simán jó, legalább már azt is tudni fogom, hogy merre keressem a későbbiekben.
- Igen, igen... kár, hogy nem Kanadába költöztünk, az sincs túl messze innen, ott is ugyanilyen dög hideg van, de legalább egész sokan beszélik a franciát. - igaz, a kanadai meg a francia francia között van némi szóhasználati különbség, de az lett volna a legkisebb bajom, azt hiszem.
- Nos, akkor ha szeretnéd, állok rendelkezésedre! - adtam meg magam széles mosollyal az arcomon, mert igaz, még sosem tanítottam másokat, de gondolom, ha nem is toljuk egyből nyelvvizsgás szintre a dolgot, attól még simán meg tudom tanítani úgy, hogy alapszinten elboldoguljon vele. Pláne, ha más nyelveket is ismer, lehet, még könnyebben is megy majd neki.
- Ez is igaz. - értek egyet vele, végül is teljesen mindegy, hogy 50, vagy 500 vagy 5000 km-t költözik az ember, ha már kiragadják a környezetéből, úgy sem lesz semmi olyan, mint korábban volt, mindent kezdhet előről...
- Persze, amikor csak szeretnéd. Vagy... hmm... akár azt is lehet, hogy a következő edzésre elhozom magammal a mappámat, meg egy pár munkámat... vagy az egyetemen is megbeszélhetjük, hogy összefutunk, amikor épp olyan órám van, hogy viszem magammal otthonról. - gondolkoztam hangosan, hisz esetemben nem csak a papírra vetett ötletekről, rajzokról volt  szó, hanem a más kézzel fogható végeredményekről is, különböző ékszerek formájában. Igaz, szívesen hordom a saját alkotásaimat, de most egyrészt az edzés előtt levettem az összeset – éljenek a tesiórák, hogy több idő megy el ezzel, mint az átöltözéssel – másrészt emlékeim szerint ma pont nincs egy olyan ékszer sem nálam, amit saját magam készítettem.
- Azt elhiszem. Nem hiszem, hogy nekem menne, valahogy sosem voltam túlzottan jó az ilyen lelkizős dolgokban... - jegyeztem meg a pszichológiával kapcsolatosan, arról nem is beszélve, hogy túlzottan is megviselne mindenki más baja, félő, hogy képtelen lennék függetlenként segíteni nekik.
- Ó, biztosan fogjuk, vagyis én is nagyon remélem, de tekintve, hogy Fairbanks nem egy nagy város... - viszonoztam a mosoly hálásan, mielőtt még abbamaradna a csevely egy időre, és elkezdődne az óra, én pedig az egyik, hozzám hasonlóan is egészen új lánnyal rögtönzött kis csapatot alkotva látok neki a feladatoknak, egészen addig, amíg újdonsült tanárom vissza nem tér hozzánk. Nem mondom, hogy egy csöppet sem ijedtem meg, amikor ő állt be ellenem, hisz én vagyok a legújabb tag a csapatban, ő meg gondolom a legjobb, de... úgy se az a célja, hogy porig alázzon, hanem hogy segítsen, így aztán hamar összekapom magam, és igyekszem a legjobb formámat hozni. Nem csak most, hanem úgy egyébként is, az egész óra alatt, az meg már más téma, hogy mennyire sikerült, de ami biztos, az az, hogy marha fárasztó ez a folyamatos mozgás, védekezés és támadás, koncentrálás, pláne úgy, ha nincs hozzászokva az ember. Szerintem egy-két lila foltot is sikerült beújítanom, de majd kiderül a pontos szám, ha este eljutok a fürdőkádig...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 25
◯ HSZ : 299
◯ IC REAG : 276
◯ Lakhely : Québec || Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválásai

Re: Önvédelmi kurzusok, keleti harcművészetek oktatótere // Pént. Feb. 26, 2016 2:03 pm

- Nos, akkor itt az ideje, hogy a hátadra kapd a várost és felfedezd, ha társra lenne hozzá szükséged, akkor nyugodtan szólj. Szívesen elkísérlek, bár én se ismerem még minden szeg-zugát.  – mosolyodtam el. Nem kötelező és ezt ő is hallhatja, de ez is egy lépés lehet a barátság felé. Magam sem tudom, hogy jól kijönnék-e, de eddig egész könnyedén megy vele a beszélgetés. Kedves és barátságos, nekem pedig nyitottabbnak kell lennem, s most pontosan erre törekszek, hogy itt is leljek barátokat, még akkor is, ha nincs semmi köze a mi kis őrült világunkhoz.
- Csak a francia miatt vonzana inkább Kanada? S tény, hogy ott is eléggé hideg tud lenni. – értek vele egyet, de fura, hogy csak elegendő egy nyelv ahhoz, hogy döntő legyen számára az, hogy él élne inkább… A hideg tényleg mindegy, mert ott is képes lenne befagyni a fenekünk, ahogyan itt is és még hosszú is lesz a tél.
- Rendben van, akkor majd egyeztetünk, hogy mikor lenne mind a kettőnknek jó. Az egyetem könyvtára megfelel helynek? – kérdeztem tőle kíváncsian, hiszen haza nem szívesen viszek idegenek, legfeljebb idővel. Na, meg ott van Ben is. Ki tudja, hogy ő mennyire örülne annak, ha a lakást még inkább tanulócsoporttá operáltatnám, vagyis annak a helyszínévé, elég szerintem neki az, amikor a vizsgák miatt ellepem a legtöbb helyet az irományaimmal.
- Amelyik neked kényelmesebb. Itt is és ott is megtalálsz, de gondolom nem lehet könnyű magaddal ráncigálni a műveidet, így lehet az egyetem jobb ötlet lenne, hiszen oda amúgy is magaddal viszed, vagy tévednék? – fogalmam sincsen erről. Néha látok embereket hatalmas mappákkal szaladgálni a folyosókon, amik néha kiborulnak, de ennyi. Én nem igazán szoktam ezekkel törődni, maximum segítek összeszedni, de ennyi.
- Ohhh, mindenki ezt mondja. Aztán egyszer találsz magadnak egy igazán fontos személyt, barátnőt és már csak azon kapod magadat, hogy lelkiztek. Nem olyan nagydolog, mint gondolnád. Másrészt meg szerintem szükség van ehhez arra, hogy az emberek merjenek őszinték lenni és kimondani azt, ami mélyen a szívűket nyomja, lappang. – teszem hozzá a dolgot, mert szerintem a legfontosabb ilyenkor tényleg az őszinteség. Kár lenne tagadni, míg másrészt meglátni azt, hogy az emberek mikor mondanak igazat és mikor nem. Farkasoknak mennyivel jobb ez… Kicsit már idősebbek és simán kiszimatolják azt, ha valaki nem mond igazat.
- Egy kis város is sok mindenre képes. – kacsintok rá, mielőtt magára hagynám, hogy az óra végre kezdetét vegye. Mosolyogva figyelem a diákokat, miután bemutattam a feladatsort. Néha beállok, segítek, megmutatok trükköket, hagyom, hogy rajtam gyakoroljanak, míg máskor egy régebbi diákkal edzek együtt, hogy mind a kettőnknek legyen egy kisebb kihívás benne, de ügyelünk arra, hogy a többiek kedvét nehogy elvegyük azért, mert nekünk már jobban megy. Majd újra útra kélek az órán lévők között. Így keveredek el Helenáékhoz is, eleinte csak figyelem őket, majd beállok hozzájuk is. Tanítok, tippeket adok, fogásokat mutatok, majd hagyom, hogy újra egymással gyakoroljanak. Majd az óra végén még egy-két fogást mutatok, majd jöhet is a levezetés, hiszen elég hamar elreppent ez a másfél óra is. Mindig olyan gyorsan vége van. Mosolyogva kapom fel a törülközőmet, majd a kulcsomat és elköszönök mindenkitől, de én még maradok kicsit.



- Hogy tetszett? Máskor is láthatunk, vagy esetleg nem a te sportod? –
kérdeztem tőle kíváncsian és érezhette, hogy semmilyen gúny nincs a szavaimban. Nem mindenki szeretheti ezt, ezért is érdekelt, hogy mi a véleménye, majd végül egy kis nyújtást csinálok, hiszen számomra még nem ért véget az edzés és közben Helenát fürkészem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 21
◯ HSZ : 155
◯ IC REAG : 141



Re: Önvédelmi kurzusok, keleti harcművészetek oktatótere // Kedd Márc. 15, 2016 10:47 am

- Nem rossz ötlet. Tévedjünk el együtt? - nevetek fel vidáman a felajánlása hallatán, a legkevésbé sem gúnyosan- De akkor ezek szerint te sem élsz túl régóta a városban, vagy tévednék? - kérdezek vissza kíváncsian.
- Részben. Ha már valami hideg, északi helyen lakok, legalább ennyi legyen. Bár, ha már egykori francia gyarmat, akkor New Orleanst is szívesen megnézném egyszer. - mondjuk barátokkal, ha már egyáltalán lesznek itt olyanjaim, no meg ha végre betöltöm a 21-et, és nem kell mindenhez a szüleim engedélyét, beleegyezését kérnem.
- Persze, nekem tökéletes! Úgy is sok időt töltök az egyetemen, ahhoz legalább nem kell messzire menni. - bólintok a helyszínjavaslatra, az időpontot meg úgy is megbeszéljük majd.
- De igaz. Igaz, hogy megvan a rajzmappával utazásnak is a maga bája, de annyira mégsem nagy élmény. Igaz, ilyen szempontból még mindig jobb a helyzet, mint New Yorkban, heringezni a buszon, metrón... - hála az égnek, itt szerintem az egész városban nem élnek annyian, mint ott egy tömbben, legalábbis erős túlzással, így ebből adódóan akkora tömegbe se sikerült még egyszer se futnom.
- Úgy legyen. - felelem csendesen Cali szavaira, hisz ahogy erről a bizonyos barátnőről meg a lelkizésről beszél, ismét eszembe jut Dijon, és hogy én is voltam valamikor ilyen... volt nekem is ilyen barátnőm, amíg abban a buszbalesetben el nem veszítettem, azóta meg... ha barátokat szereztem is azóta, egy sem volt olyan, ahogy én sem leszek már soha az a személy, aki előtte voltam. Akárhogy is, túlzottan nem kapaszkodok a témába, hagyom tovakúszni, ahogy elérkezik az idő és megkezdődik az edzés, sietve keresve egy hozzám hasonlóan elveszettnek tűnő diákot, akivel gyakorolhatok. Ha mást nem, már erre is jó ez az egész edzés, elterelni a figyelmemet a múltam sötét árnyairól.
Szinte fel sem tűnt, hogy ilyen gyorsan elrepült az idő, a végére egészen sikerül belemelegednem az edzésbe, még a saját kis bénázásaim sem zavarnak most különösképpen, ez vagyok, így megy elsőre, majd lesz ez még jobb is. Vagy nem, de az meg úgy is idővel derül ki.
- Egész jó volt így elsőre. Az igazat megvallva, amikor elindultam ide, sok reményt nem fűztem a dologhoz, de... Szerintem jövök máskor is, hacsak nem szólnak közbe az égiek. - mosolyodok el, hisz az egy dolog, hogy én mit tervezek, ki tudja, nem-e költözünk megint, vagy töröm el a lábam véletlenségből – adja az ég, hogy ne, isten őrizz, a legkevésbé sem akarom! Csak tisztában vagyok vele, milyen ügyes tudok lenni...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 25
◯ HSZ : 299
◯ IC REAG : 276
◯ Lakhely : Québec || Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválásai

Re: Önvédelmi kurzusok, keleti harcművészetek oktatótere // Kedd Márc. 15, 2016 11:03 pm

- Szerintem remek ötlet, legalább együtt nevetünk vagy éppen sírunk. – csapok le a dologra, hiszen szimpatikus a lány és szívesen megismerném. Barátokra meg szerintem mind a kettőnknek szüksége van. – Én még nyár vége felé érkeztem ide, a szemeszter megkezdése előtt, így már jó pár hónapja itt vagyok. Csak volt egy kisebb balesetem és amiatt annyira nem tudtam felfedezni a várost. – válaszolok könnyedén, de a mosolyom már inkább halovány, mint sugárzó, de erről nem ő tehetett. Ezt nem sejthette, ahogyan senki se, hogy történt valami. De ezt nem is bánom, mert legalább senki se kérdezget.
- Azt én is szívesen megnézném. Esetleg egyszer kiruccanhatnánk együtt oda, mondjuk tavaszi szünetben, vagy nyár elején, amikor már nincs iskola. Egy hét pihenő kijár mindenkinek. – pillantottam rá újra mosolyogva, a hangom pedig barátságosan csendült. – Mármint nem akarok tolakodó lenni, csak egy hirtelen ötlet volt. – tettem hozzá sietve, mielőtt azt hinné, hogy rászeretnék akaszkodni, de azt mondják, hogy varázslatos az a hely.
Szavaira csak egy apró bólintással felelek, hiszen ezt megbeszéltük, kár lenne túltárgyalni.
- Hát lehet, hogy ott hering a buszon volt, de itt meg jég és hó van, meg futkározó gyereke, akik imádnak hógolyózni, így ne becsüld alá ezt az akadály pályát se. Vigyázz magadra, nehogy összetörjön a világ háta mögötti lakosság. – kuncogtam el a végét, hiszen érezhette, hogy csak játékosan mondom a dolgokat és csöppet se bántásnak szánom, de mindegyik városnak megvan a maga varázsa, ugyanakkor a veszélye is. S még nem is a legveszélyesebb dolgokat említettem, viszont nem látok a karján semmi tetoválást, nem úgy, mint az enyémen, de a lányok itt már megszokták, így nem szokott zavarni, ha esetleg látják. Megedzeni hosszú ujjúban eléggé szívás lenne.
Újabb bólintás, majd magára is hagyom, hogy ismerkedjen, majd pedig elkezdődjön az óra. Senkit se kímélek, hiszen ide nem pihenni járnak az emberek, hanem tanulni és talán kicsit szenvedni is. Én pedig mind a kettőt megadom számunkra, de leginkább azt, hogy miként védhetik meg magukat. Igyekszem tovább adni a tudásomat ilyen téren, s nem hiszen, hogy ez esetleg bárkit is zavarna az őrzők közül, hiszen semmit se fecsegek ki és nem is farkasok ellen tanítom őket, hanem csak egyszerűen önvédelemre. A férfiak, rablók, esetleg nők ellen és semmi több. Ha meg ebből gond lenne, akkor majd a Protektor úr amúgy is szólni fog, addig meg nem is kell ezen rágódnom, legalább eltereli a gondolataimat.
- Ezt örömmel hallom, bármikor szívesen látlak, s szerintem a többiek is. Így nincs miért aggódnod. Ohh, csak nem fognak és vigyázz magadra, akkor nem lehet gond. – mosolyodtam el újra, hiszen jó érzés volt hallani, hogy szereti. – Remélem a többiek is segítettek és láthatóak voltak a fogások, a lépések is. – mindig törekedtem arra, hogy mindenki lássa, amit csinálok és ne úgy csináljam, mint a villám. – Merre mész haza? – kérdeztem tőle jókedvűen, hiszen akár mehetnénk együtt is haza, ha nem rohan, mert még lenne egy kis elintézni valóm valakivel.




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 21
◯ HSZ : 155
◯ IC REAG : 141



Re: Önvédelmi kurzusok, keleti harcművészetek oktatótere // Pént. Ápr. 22, 2016 5:34 pm

- Rendben, benne vagyok! - élek nevetősen az ajánlattal, bár szerintem ha van társaság az eltévedésnél, akkor inkább nevetés a vége. Egyedül előbb fakadnék sírva, ha már órák óta kóválygok hiába, aztán ahelyett, hogy valami ismerős helyre lyukadnék, csak még inkább elkavarodok a városi forgatagban. New Yorkban volt már rá példa nem is egyszer, pláne a kezdeti időkben, amikor odaköltöztünk. Vagyis én oda, anyuék csak vissza, tekintve, hogy Dijon előtt is ott éltek...
- Ó, akkor az nem sokkal van azelőtt, hogy én is ide kerültem. - válaszolok, amikor pedig a balesetét említi, nos, a kíváncsiság az furdal, hogy mégis miféle lehetett... mert látszólag semmi sérülés rajta, és a súlyosabbaknak jópár hónapra szükség van, hogy meggyógyuljanak, de... azt hiszem, annyira még nem ismerjük egymást, hogy ilyesmikről faggassam. A tekintetét látva amúgy is van egy olyan érzésem, hogy nem szívesen bocsátkozna részletekbe. Ha szeretne beszélni róla, akkor meghallgatom, de faggatni biztosan nem fogom.
- Ú, az milyen király lenne! - csillan meg a lelkesedés fénye a szemeimben, igaz, hamar alább is hagy - Vagyis... az lenne, ha a szüleim is rábólintanának... De addig még van idő, mást nem, apránként majd elkezdem adagolni nekik, lassan úgy is nagykorú vagyok, úgyhogy az „ők tartoznak értem felelősséggel, bármi baj történik” kártyát túl sokáig már nem tudják kijátszani. - magyaráztam, és irigyeltem azokat, akik már túl voltak a bűvös 21-en. Persze, képzelem, utána is meglesz az embernek a maga baja, de na...
- Köszi a figyelmeztetést, majd észben tartom. Mondjuk hallom, milyen hosszú itt a tél, nagyjából az őszt meg a tavaszt is oda lehet még csapni hozzá... - húzom el a szám, mert annyira nem rajongok a hidegért, de éljen a réteges öltözködés, mások is túlélték már előttem, nem igaz? Valahogy csak menni fog.
Sokkal hosszabbra azonban nem nyúlik a beszélgetésünk, mert a hiányzó tagok is befutnak idő közben, mi pedig Cali és hű szárnysegédei útmutatásait követve belevágunk az edzésbe. Furcsa így elsőre, de csak mert ilyen jellegű sportot még nem űztem, de annyira talán nem reménytelen a helyzet. Mondjuk abba inkább nem akarok belegondolni, hogy hány kék-zöld foltom lesz holnapra, még úgy se, hogy viszonylag finoman bánunk egymássla.
- Rendben, igyekszem! - bólintok az óra végén az „oktatóm” jó tanácsaira, szerintem pár hét és majd belejövök, pláne, hogy ilyen segítőkész mindenki, meg családias a hangulat. Jópofa a zumba is, csak kinek hiányzik, hogy egy teremben 80 másik lelkes résztvevővel ugráljon a gumiszőnyegen?
- Húha... Most megfogtál. - húztam el a szám grimaszolva egyet - Az utcát tudom, ahol lakunk, meg gyalog is hazatalálok, de hogy érthetően elmagyarázzaam, merre kell menni... Van valami nagy templom út közben, mellette egy park is, meg posta... a kertvárosi rész ezen a környéken. Nem tudom, ez így mond-e valamit... Te? - kérdezek vissza illemből, kíváncsiságból, bár esélyesen amennyire nem tudok értelmesen magyarázni helyismeret hiányában, annyira az sem lesz sokatmondó, ha ő elmeséli... mindenesetre ha kedve tartja, mehetünk együtt – ha csak 5 percet, mert aztán elválnak útjaink, akkor annyit, ha majdnem ugyanott lakunk, akkor szinte küszöbig. Ha már ott járunk, úgy is kiderül, nem igaz?


// Mivel elég régi a játék, ezért ha nem gond, inkább záratnám Very Happy Úgy is beszéltünk még sok másik lehetséges, kijátszásra váró ötletet is, aztán majd összefuthatnak még a lánykáink is :3 Köszönöm a játékot! //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6690
◯ IC REAG : 8489
Re: Önvédelmi kurzusok, keleti harcművészetek oktatótere // Szomb. Ápr. 30, 2016 10:56 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
avatar

◯ Kor : 67
◯ HSZ : 123
◯ IC REAG : 100

Re: Önvédelmi kurzusok, keleti harcművészetek oktatótere // Szomb. Aug. 27, 2016 5:38 pm


Cali & Gloria



Az egyetem alagsora a legjobb hely, ha edzeni akarok a többiekkel. A szabadtéri eseményeket is szeretem, de ott lent sokkal otthonosabb. Csak mi vagyunk, egy rakás Őrző. Legyen szó harcról vagy mágiáról, trükkökről, információ-megosztásról, én ott szeretek dolgozni. Nem ártana valamennyire megismernem az ittenieket, úgyhogy gondoltam, eljövök az egyik szimpatikus csajszihoz. Harcos, fiatal, de erős és valami van benne, amitől más. Nem érzem túl bunkónak, de ha az lenne, az se számít. Én aztán bírom. Nem nagyon érdekelnek a sértések. Egyáltalán nem túl sok minden érdekel.
Szóval a halálmadár csaj most parkol le az edzőterem utcájában. Nem volt könnyű helyet találni, szombat délután pezseg a város az élettől. Nem nekem való. Gyorsan kiszállok, összeszedem a holmimat, a táskát és a sporttatyót, amiben a váltóruhát, a törülközőt, meg a tisztálkodó szereket hoztam. Mindent magamhoz veszek és zárom az autót. Nem túl sietősen, lassú léptekkel, unott arckifejezéssel érkezem. Fogalmam sincs, mit várjak ettől. Egy verekedés garantált, de azon felül. Igazából nem tudom, ki az ügyesebb, ki a tapasztaltabb. Utána kellett volna nézni. Pszichológiát tanul, annyit tudok és a zsaruknál van.
Belépve kifizetem, amit kell és megkeresem az öltözőt. A csupapuszis pólómat és a farmert egyszerű, fekete cicanacira és hosszú ujjú pólóra cserélem. Számba veszem a hajgumit és tekerem a nagy barna rőzsémet. Lehet, hogy le kéne már vágni. A hátam közepét éri. Ahogy megvan a copf, ráteszem a rikító sárga gumit és készen is állok. Megnézem a termet, hátha Cali már bent van.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 25
◯ HSZ : 299
◯ IC REAG : 276
◯ Lakhely : Québec || Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválásai

Re: Önvédelmi kurzusok, keleti harcművészetek oktatótere // Szomb. Aug. 27, 2016 11:38 pm

Talán inkább nemet kellett volna mondanom erre a találkozóra, hiszen kezdem úgy érezni, hogy nem vagyok teljesen önmagam. Egyre kevesebbet alszom, ha nem itt vagyok, akkor futók és még azon is gondolkozom, hogy megpróbálom valahogy előrehozottan megcsinálni a vizsgáimat, mintha abba akarnék menekülni vagy magam sem tudom, hogy mi lenne a legjobb szó rá, hiszen mostanság egyre inkább gondolkozom azon, hogy rendőrnek álljak. Mintha csak direkt keresni akarnám a veszélyt, mintha semmi se számítana. Reggel futni mentem, de még mindig nem volt elég, mintha semmi se lenne elég, így korábban érkeztem meg ide is. Nem túlzottan érdekelt az, hogy bárki láthatja a tetoválásaimat is, hiszen már megszokták. Sokan vagy dilisnek gondolnak miattuk, vagy pedig menőnek és bátornak, amiért ezeket magamra varrattam. Egy egyszerű testhez simuló gatya volt rajtam edzőcipővel, felül pedig egy fekete, egyszerű topot viseltem, ami elég hosszú volt ahhoz, hogy ne legyen kint a derekam minden egyes mozdulatnál. A kezem pedig csak fáslival volt bekötözve, hiszen kivételesen nem órát tartottam, vagyis inkább nem másoknak, hanem magamnak, de a kesztyűt a világért se húztam volna fel. Helyette inkább így találtam el újra és újra a bokszzsákot, míg máskor a térdemmel és a lábammal vettem célba. Mintha csak egy bennem lakozó fura érzést képzelnék oda és minden haragomat, fájdalmamat azon akarnék kitölteni. Nem érdekelt az se, hogy mennyire fáj éppen egy-egy találkozás vele.
- Még kárt fogsz tenni magadban, Rhine! – szólalt meg Ryan, mire sietve pillantottam a falat támasztó férfira, majd csak egy újabb csattanás volt a válasz rá eleinte.
- Nem vagyok porcelánból! – mondtam neki komolyan, mire ő csak sóhajtott, s már éppen elindult volna felém, hogy leállítson, amikor egy harmadik fél betoppant. Gyűlöltem, amiért képes volt sokszor leállítani. Nem tudok a dolgokról beszélni, hiszen mit kellene mondanom? Azt, hogy elvetéltel, majd majdnem meghalt a párom, amin ismét jól összekaptunk, a kapcsolatunk meg egyre inkább süllyesztőbe került a ki nem mondott érzések miatt? Ohh, s még ott van az egész hazug família?! Aztán pedig besokalltam, nem bírtam tovább hazugságban élni és ezért inkább kiléptem a hosszú évek óta tartó kapcsolatból? Igazán remek.
- Gloria, ő Ryan, de már távozik is. – pillantottam mosolyogva a férfira, mire ő csak megrázta a fejét, de végül köszönés után távozott, én pedig a felém lendülő bokszzsákba ismét belerúgtam egyet izomból, ami hatalmasat csattant.
- Nos, készen állsz? – kérdeztem meg kíváncsian. – Ha nagyon eldurvulna bármi, akkor ordíts hangosan, a fiúk tuti meghallják, vagy pedig használj olyat, amihez mi értünk. – utaltam itt a mágiára. Az ölelkezést inkább kihagytam most. – Milyen harchoz lenne kedved? Esetleg utcai harc? – pillantottam rá kérdőn, s ha mehetett a menet, akkor készen is álltam rá, de igazából bármi mást mondott volna akkor is benne lennék, hiszen úgy érzem, hogy törni és zúzni akarok. S most legalább nem csak én árthatok másnak, hanem akár ő is nekem. Lássuk ki a jobb…


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 67
◯ HSZ : 123
◯ IC REAG : 100

Re: Önvédelmi kurzusok, keleti harcművészetek oktatótere // Vas. Aug. 28, 2016 11:35 am

Azt hiszem, megzavartam valamit. Cali teljesen átizzadta már a cuccát. Nem kímélte a zsákot, látom, keményen nyomta. Remélem, engem is jól megizzaszt majd és én is őt. Úgy az igazi. Szinten tartjuk magunkat és valamit mindig lehet tanulni is. Veszélyes a világ, toppon kell lenni. Nem azért, hogy én életben maradjak. Én nem számítok. Az számít, hogy másokon tudjak segíteni, amikor kell.
Felmutatom a jobb tenyeremet és kinyújtott ujjakkal, teljesen rezignált arccal intek neki. Van itt egy Ryan. Nem tudom, ki dühített fel kit, de úgy érzem, jókor jöttem. Mintha pont kellett volna valaki, aki bezavar és eltünteti a feszkót. Amire készülünk, azután nem fog sok maradni a stresszből. Ez jó módszer a levezetésre.
Megnézem a srácot, követem a szememmel, ahogy távozik. Valami jóbarátféle. Azaz le akar feküdni Calival, csak még nem jött el az alkalom.
- Nagyon profi terem!
Elismerően nézek körbe a teremben. Bordásfal, edzőzsák, szőnyegek. Még az a gumialkalmatosság is megvan, amin tompításokat lehet gyakorolni.
- Én ugyan nem kiabálok fiúk után. Úgy hiányoznak, mint üvegesnek a hanyattesés. De te nyugodtan tedd meg, amikor úgy érzed.
Persze ha komoly bajt okozok, ráteszem a gyógyító varázst és hívok is segítséget. Nem vagyok én szemét. Kidobni való igen, de rosszindulatú nem.
- Jó. Bármit lehet használni, bármi megengedett, ugye?
Az utcán általában így van. A punkok között se volt határ, néha még élet-halál harcot is vívtak. És volt, hogy a csajokat se kímélték. Ha nagyon akarja, utána beszélhetünk is. Én nem ragaszkodom hozzá. Edzeni jöttem, ő meg már egy ideje csinálja. Kezdésnek megpróbálom felborítani úgy, hogy a jobb lábammal az ő balját akarom elmozdítani és bal kézzel mell felett lököm meg teljes erőből. Élénk figyelemmel kísérem, mit csinál és ha tudok, alkalmazkodom is hozzá. Az arcomon pont ezt látni, úgy koncentrálok, mint amikor egy több oldalas forráskódban kell megtalálnom egyetlen problémás pontot.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 25
◯ HSZ : 299
◯ IC REAG : 276
◯ Lakhely : Québec || Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválásai

Re: Önvédelmi kurzusok, keleti harcművészetek oktatótere // Vas. Aug. 28, 2016 11:24 pm

Erre mondják azt, hogy remek időzítés és ezt most nem ironikus értelemben mondom, de vélhetően ha nem jelenik meg Gloria, akkor hamarosan bokszzsák helyet teljesen másnak a püffölése ment volna. Ryan is remek harcok terén, főleg a bokszban és az utcai harcokban. Én is tanultam már tőle, de azt is tudom, hogy utálja azt, hogy időm nagy részét mostanság itt töltöm, míg végül talán egyszer a kimerültség fog győzni, vagy csak szimplán a túlzottan elvakult pillanatomban olyat teszek, amivel inkább magamnak fogok ártani, mintsem esetleg valamelyik tárgynak. Barátok vagyunk, vagyis inkább csak egy idegesítő személy, aki segíteni akarnak, mintha én kértem volna bárkinek a segítségét… Pedig nem, ahogyan őrangyalt se kértem. Jól megvagyok.
Hamarosan pedig már ketten maradunk, amit én nem is bánok. Azt mondják, hogy idővel elmúlik a harag és minden egyéb érzés, de nekem még mindig nem túlzottan jött össze. Vajon tényleg valaha képes leszek kiadni magamból úgy igazán, hogy végre elkezdjem szép lassan a darabokra hullott életemet felépíteni?!
- Köszi! Szükség is van rá, hiszen itt órákat is szoktam tartani. Egy nőnek sose árt meg az, ha meg tudja védeni magát. – pillantottam rá egy szelíd mosollyal az arcomon. Legalábbis én ezt fontosnak tartottam, ahhoz pedig kell egy megfelelő terem is.
- Olyannak gondolsz, aki megtenné? Inkább köszönöm, hogy a személyes bolhámtól megszabadítottál. – lehet, hogy nem volt éppen kedves megjegyzés Ryanre nézve, de amennyire régebben örültem a közös edzéseknek mostanság annyira éreztem fojtogatónak is a jelenlétét és nem azért, mert le akarna velem feküdni, vagyis kötve hiszem, hiszen akkoriban is jóban voltunk, amikor még együtt voltam Bennel, hanem sokkal inkább amiatt, mert legtöbb esetben le akar állítani sokszor edzés közben.
- Pontosan, bár ha nem bánod azt azért mellőzném, hiszen most nem azt akarjuk gyakorolni. – pillantottam rá barátságosan és remélem nem volt ellenére, hogy azt mondom a mágiát egyikünk se használja.
Minden mozzanatra figyelek még most, így sikerül kihátrálnom abból, hogy a lábamra mért támadással sikert avasson, de legalább nem aprózza el. A kezünk viszont egymásnak csapódik, ahogyan alkarommal igyekszem kivédeni a mell alá mért támadását. Ez tetszik. Nekem se kell több, a karom lendül, de végül mégis a lábammal próbálok célt érni, ott is legfőképpen térdtájékon, hogy összeessen, majd pedig után lendül ténylegesen a karom, mintha csak be akarnék neki mosni. Kettős támadás, nem a legszebb dolog, de hát nem is a kedvesség és a bájcsevegés miatt vagyunk itt, hanem azért, hogy harcoljunk. Az pedig, hogy valamelyikkel célt érek-e? Ki tudja…


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 67
◯ HSZ : 123
◯ IC REAG : 100

Re: Önvédelmi kurzusok, keleti harcművészetek oktatótere // Hétf. Aug. 29, 2016 6:17 pm

Nem nagyon ismerem Calit, az energiái árulkodnak inkább. Az se biztos, hogy én csinálom régebb óta. Nem szállok el magamtól. Sok meglepetést láttam már. Ryan nem túl szimpatikus. Nagyképűnek tűnik. Mintha ő mondta volna meg a tutit Calinak és most büszkén távozik. Ez az érzésem, persze, lehet, hogy tévedek.
- Az biztos. Már előtte is harcoltál?
Mármint az elhívás előtt, de ezt nem szeretném így kimondani. Én igen, már az MI5-nál is komoly kiképzést kaptam, a punkoknál meg az össznépi bunyót is megismertem, meg a kukák közöttit, piás üveggel vívottat, ilyeneket. Az őrző edzések csak utána jöttek.
- Pont ez volt a második benyomásom. Az első, hogy megzavartam valamit, de ezek szerint nem. Hát szívesen.
Nem igazán értem, mire gondol, mit tenne meg? Segítséget kérni, orvost hívni nem szégyen. Az biztos, hogy büszke csaj, látom rajta. Nem akarom a földbe döngölni.
- Ja, AZT nem. Olyanra gondoltam, hogy ami épp a kezembe akad. Bár itt túl sok minden nem akad.
Egy jókor felkapott esernyő életet tud menteni. Az edzőterem persze más, itt olyanokat lehet kihasználni, mint a bordásfal lécei, a zsák, a villanykapcsoló és így tovább. Nem akarok varázsolni. Abban még lenne mit fejlődnöm egyébként, de nem fárasztanék vele egy harcost.
Az első támadás nem sikerül. Cali nagyon figyelt. Ha több tetkóm van, mint neki, nagyobb az erőm és az ügyességem, de ezt nem figyeltem még meg, lehet, hogy egy szinten vagyunk vagy ő áll feljebb. Nem bízhatom el magam. Ki fog derülni a harc során, hogy ki hol tart. A tenyerek találkozása nagyon tetszik. Szép hárítás, ügyes volt. A kettős támadás is komoly. Az utcán nagy szerencse kéne az ellenfélnek, hogy megússza. Vagy villámgyors reflexek.
Nyögés nélkül igyekszem elhajolni a visszatámadása elől. A rúgását sikerül kikerülni, a lába csak a levegőt éri. Az ökle viszont komoly, a két kemény csont telibe kapja az orromat. Ez szép lesz... Már vérzek és szédülök is. Ez nem akadályoz meg abban, hogy a lendülő lábát térdhajlatban akarjam jó erővel megrúgni és az ütő kezét elkapva megrántsam, hogy repüljön. Ha összejön, akkor a háta fog szabaddá válni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 25
◯ HSZ : 299
◯ IC REAG : 276
◯ Lakhely : Québec || Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválásai

Re: Önvédelmi kurzusok, keleti harcművészetek oktatótere // Pént. Szept. 02, 2016 3:25 pm

- Kicsi koromtól kezdve edzek és tanulom a különféle harcmódokat. – pillantottam rá komolyan. Nem nagyzolásból mondtam, ezt ő is érezhette, de édesapám harcos volt és még mindig az, ő pedig szívesen adta át egykoron is a tudását, még ha nem is tudtam akkoriban még, hogy pontosan miért is van ennyire otthon benne. Én pedig gyerekként, ha nem is volt mindig egyszerű, de mégis mindig kíváncsian vártam az újabb és újabb edzést. Ezek után pedig nem meglepő, hogy harcos lett belőlem.
Csak bólintottam arra, hogy valóban nem zavart meg semmit se, ha úgy lett volna, akkor elnézést kértem volna és pár percet, hogy lerendezzük, de semmi kedvem nem lett volna hozzá, így érthető, hogy úgy éreztem, hogy a lehető legjobbkor jelent meg.
Másrészt meg sose voltam olyan, aki másnak a szoknyája mögé akart volna rejtőzni, így én tuti nem fogok segítségért kiáltani. Inkább eltörik valamin, vagy felreped kicsit a bőr, de hát abba se fogok belehalni. Amúgy se túlzottan foglalkoztam mostanság a saját épségemmel.
- Hát attól függ, hogy mire vágsz. Elég sok tárgyat lehet itt is hasznosítani. – oh vannak itt dolgok, mint például fabotok is. Elég nagyot tudnak szólni és kárt is tenni, ha úgy talál el. Nem csak bokszolni lehet itt. Éppen amire szükség van, azt általában ki is lehet vitelezni. Mondjuk azt se bánom, ha csak maradunk tényleg az öklünknél, a lábunknál vagy éppen a fejünknél. Első támadást védem, de ettől még nem fogom elbízni magam, hiszen az ember még mindig okozhat meglepetést. Viszont nem is habozok és egyből támadok, először a láb, amit véd, de már a kezet nem éppen sikerül, inkább mintha balszerencséjére kicsit még bele is fordulna és telibe kapom az orrát. Azt hiszem, hogy ebből még baj is lehet. Látom a vérét, de remélem nagy baja nem lett. Bár akkor csak szólna. – Bocsi! – mondok ennyit, mire máris támad, a lábamat sikerül eltalálnia, mire egy kisebb kiáltás hagyja el ajkaimat, hiszen fáj. Lehető „legjobb” helyen talált el. Végül sikerül a földön kikötnöm a támadása miatt, hiszen a lábam pár pillanatra megrogy és beadja a kulcsot, viszont kezének a támadását védem, viszont nekem se kell több, hogy újra támadjak. Először elkaszabolni próbálom a lábait, ha pedig nem jött volna össze, akkor hátra szaltóval igyekszem feltornázni magam újra álló helyzetbe és még az se érdekel, ha közben a lábaimmal megrúgom őt. Végül pedig sietve termek ott, ahol a botokat tároljuk, majd megpörgetem a kezeimben, mintha csak egy fokkal fokozni szeretném ezt az egészet. Neki az orra bánja, nekem a jobb lábam és kicsit a térdem. Lehet, hogy szépen be fog dagadni, de az adrenalin elég sok mindent képes elnyomni, ahogyan a fájdalmat is. – Látom, nem kell félteni téged. – mosolyodtam el, majd pedig csak intettem, hogy nyugodtan támadjon, ha addigra még nem tette volna meg.

Dobás
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: Önvédelmi kurzusok, keleti harcművészetek oktatótere //

Vissza az elejére Go down
 

Önvédelmi kurzusok, keleti harcművészetek oktatótere

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» Genki (Djuka) Matari
» Keleti rész
» Hokushin vs Anatole Saito [A részeges harcművész]
» Part 14 / 11
» Metróállomás

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Fairbanks :: Mindennapi élet :: Sport és wellness :: O'Brien's (Club of Martial Arts & Fitness)-