HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
AKTÍV KARAKTEREK
67 TAG 30 FÉRFI 37 NŐ
FAIRBANKSI FALKA
21 TAG 8 FÉRFI 13 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
14 TAG 6 FÉRFI 8 NŐ
ŐRZŐK
18 TAG 10 FÉRFI 8 NŐ
EMBEREK
5 TAG 2 FÉRFI 3 NŐ
VÉRVONALFŐK
9 TAG 4 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legszomorúbb:

...A Legjobb Bónusz:



írta  Rebecca Morgan Today at 6:01 am
írta  Alignak Today at 1:09 am
írta  Alignak Today at 12:46 am
írta  Alignak Yesterday at 11:33 pm
írta  Rocky Yesterday at 7:58 pm
írta  Alignak Kedd Dec. 12, 2017 11:37 am
írta  Celaena McDonald Kedd Dec. 12, 2017 11:22 am
írta  Darren Northlake Vas. Dec. 10, 2017 11:30 pm
írta  Vendég Vas. Dec. 10, 2017 11:00 pm
írta  Primrose Trevelyan Vas. Dec. 10, 2017 8:25 pm
írta  Rocky Vas. Dec. 10, 2017 4:46 pm
írta  Catherine Benedict Vas. Dec. 10, 2017 6:47 am
írta  Alignak Vas. Dec. 10, 2017 12:58 am
írta  Celaena McDonald Szomb. Dec. 09, 2017 10:00 pm
írta  Hans Elfman Szomb. Dec. 09, 2017 5:31 pm
írta  Achilles Kilpatrick Szomb. Dec. 09, 2017 4:39 pm
írta  Celeste M. Hagen Pént. Dec. 08, 2017 8:01 pm
írta  Rebecca Morgan Pént. Dec. 08, 2017 7:53 pm
írta  Achilles Kilpatrick Pént. Dec. 08, 2017 6:54 pm
írta  Vendég Pént. Dec. 08, 2017 6:01 pm
írta  Hans Elfman Pént. Dec. 08, 2017 6:00 pm
írta  Mark Reed Goodwin S. Csüt. Dec. 07, 2017 8:06 pm
írta  Alignak Csüt. Dec. 07, 2017 8:03 pm
írta  Alignak Csüt. Dec. 07, 2017 8:01 pm
írta  Alignak Csüt. Dec. 07, 2017 8:00 pm
írta  Alignak Csüt. Dec. 07, 2017 7:58 pm
írta  Amanda Bishop Csüt. Dec. 07, 2017 1:29 pm
írta  Celaena McDonald Szer. Dec. 06, 2017 9:42 pm
Alignak
 
Michael Cooper
 
Celaena McDonald
 
Darren Northlake
 
Rocky
 
Achilles Kilpatrick
 
Rebecca Morgan
 
Catherine Benedict
 
N. L. Jagger
 
Mark Reed Goodwin S.
 

Share | .

 

 Barlangnyílás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6742
◯ IC REAG : 8530
Barlangnyílás // Kedd Jan. 31, 2012 3:29 pm

First topic message reminder :

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net



























SzerzőÜzenet
avatar

◯ Kor : 104
◯ HSZ : 301
◯ IC REAG : 295
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Barlangnyílás // Vas. Jún. 08, 2014 11:33 pm

A válaszait a kérdésemre, türelmesen végig hallgatom, majd pár dologhoz én is mondok valamit.
- A keresztanyámmal, mi is egy hetett voltunk, sátorozni. De, mi csak a környéken voltunk. De, az is jó volt. A keresztanyám is rakot egy kis tűz félét, és késö éjelig rémtőrténetekkel szórakoztatott. Meg néha, énekelt is. De, az is nagyszerü volt. Éjszakai bátorság próbánk, meg csak a sulinkban volt a nyáriszünetben. De, az is mondjuk csak a hatodikosoktól, a nyolcadikosokig bezárólag. - Mondom neki, miközben őt nézem.
- Áh, Yellowstone Park. Akkor, biztos találkoztatok Maci Lacival, és barátjával Bubuval. - Mondom kissé pojénból, hisz még én is tudom, hogy ők nem valóságos személyek. Bár, kitudja, hogy milyen nevt adnak egy medvének manapság.
- Köszönöm.
Mondom neki röviden, és aztán Siriusra nézek.
~ Talán, mégis elkéne engedni, hogy nyugodtan tudjon szaladgálni. - Gondolom magamban, de azért közben Flora szavaira is figyelek. Hallom, hogy csodálkozik azon, hogy még csak idén lesz egy éves.
- Hát, igen egyszer el sóztam a pogácsámat, de ő mégis evetbelőle, utánna annyit ivot, hogy egy fél délutánt az utcán töltöttünk. - Mondom neki, mindenféle mosoly nélkül.
- Tényleg, akarsz vele játszani? - Kérdezem tőle, és ha igent mond, akkor elő keresem a tenisz labdáját, amivel szeret játszani, és el is engedem, hogy had futkározzon.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Flora Ashwood
Informátor
avatar

◯ Kor : 44
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)

Re: Barlangnyílás // Hétf. Jún. 09, 2014 5:18 pm

- Biztos jó lehetett! – Mosolygok Allisonra. Sajnos nekem csak egy nagybátyám van, akit ismerek.. és még él, de már vele se tarthatom úgy a kapcsolatot, mint régen. Sokszor hiányzik Barna, és a vele töltött boldog évek. Vele voltunk igazi, kerek család, de ő most Bergenben van.. és az ottani protektorátust vezeti. Időnként beszélünk, de az nem ugyanaz, mint valakivel nap mint nap találkozni.
- Jaj nem! Szerencsére nem találkoztunk medvékkel. – Nevetek. Még csak az kellett volna, a gyerekek biztos a szélrózsa minden irányába szaladtak volna, és terelgethettük volna össze őket újra. Az ijesztgetéssel óvatosnak kell lenni, nem szabad túlzásba vinni bátorságpróbán se, nehogy örökre elvegyük a gyerekek kedvét a táborozástól, és az se lenne túl jó, ha negatív élményekkel térnének haza, és úgy gondolnának vissza az egész táborra.
- A só könnyen megszaladhat. Elég, ha csak egy pillanatra nem figyelünk oda, és máris megtörténik a baj.. Rendes volt tőle, hogy megette, bár az állatok nem annyira válogatósak, mint mi emberek… és ha jól tudom, a száraz kutyaeledelek is elég sósak. – Persze lehet, hogy rosszul tudom, de így tudom. Soha nem kóstoltam, nem is tervezem, ezért nem tudok saját tapasztalatokra építeni ebben a témában.
- Szívesen tenném, de ideje tovább indulnom. Vigyázz magatokra, és ne engedd túl messze kószálni, nehogy baja essen. – Állok fel, megerősítve távozási szándékom. Szeretnék még gyakorolni, mielőtt sötétedni kezdene, és még oda is kell érnem, ahova tartottam, mielőtt megálltam itt. Mire besötétedik, jobb lenne, ha visszaérnék a kocsimhoz. Egyedül nem tanácsos bóklásznom az erdőben, Will biztos nagyon leszidna érte. Egy bizonyos fokig meg tudom magam védeni, de én „csak” egy informátor vagyok, akinek nem épp a harc az erőssége.
- Sok sikert még egyszer a sulihoz, szia! – Búcsúzom el, búcsúzóul megsimogatom még egyszer Sirius fejét is, aztán tovább indulok, magam mögött hagyva a kutyájával magányosan sározó nőstényt.


//köszi a játékot! Smile//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 104
◯ HSZ : 301
◯ IC REAG : 295
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: Barlangnyílás // Kedd Jún. 10, 2014 10:54 pm

Végig hallgatom őt, és nem mondok rá semmit. A második mondatánál, én is meg engedek magamnak, egy halk nevetést, de csak egyet. Jól áll neki, amikor nevet, olyan szépen nézz ki. Olyan szép a nevetése, csak nem tudom mihez hasonlítani. Közben, veszek még egy pogit, és meg eszem.
- Én, sem vagyok válogatos, de azért azt sem szeretném, ha egy nap ez miat kéne őt állatdokihoz vinnem. - Mondom neki. Miközben, Siriust nézem. Játszana is vele, de tovább kell mennie. Amit, én meg is értek.
- Rendben, és remélem, hogy azért majd még fogunku mi még találkozni. Sirius pedig, van olyan okos, szerintem, hogy tudja azt, hogy azért annyira mégse koboroljon el, de vigyázni fogokrá igérem. - Moondom neki, és búcsuzás kedvéért, úgy meg ölelgetném őt, de azért tudom, hogy merre a határ, így csak azt nézem kicsit irigy tekintettel, hogy Siriust megsimogatják. Míg, nekem egy ölelés sem jut.
- Jó utat, és teis vigyáz magadra. - Mondom neki, és közben azt nézem, hogy tűnik el Flora, ott ahol az elöbb felbukkant.

//én is köszönöm a játékot Smile //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6742
◯ IC REAG : 8530
Re: Barlangnyílás // Csüt. Jún. 12, 2014 12:48 am

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
avatar

◯ Kor : 353
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik

Re: Barlangnyílás // Szer. Szept. 24, 2014 9:43 am



Kilaun és Keelut

Valahogy éreztem, hogy ez lesz. Abban a pillanatban, ahogyan szeretnék valami mást csinálni azokban a pillanatokban, hogy kint járőrözök az erdőben, történik valami. Valami, amitől úgy gyorsul fel a szívverésem, hogy a vérnyomásom rövid időn belül a fejembe száll. Hogyan lehet valaki ennyire idióta, könyörgök már! Pont most?! PONT MOST!!! Még jó, hogy el tudom rejteni arcomról a dühömet, mert különben olyan sorozatgyilkos pofával vágtattam volna végig az erdőben… szerintem a társaim megtartják a tíz lépés távolságot és inkább nem is nagyon akarnak majd bevonni a munkába. Viszont ha már voltak olyan kedvesek a kirángatással és amúgy is ez a szakmám, nos… olyan ez, mint a hasmenés. Ha menni kell hát menni kell. Így hát kivándoroltunk a hegy egy amúgy megintcsak lezárt területére – no comment -, ahol egy erősen ittas személy – még nagyobb no comment -, egy szál semmiben – mondtam már, hogy no comment? – rázta magát a hegyoldalon egészen addig, míg le nem esett – NO COMMENT!!!!!!!!!! A mázlija az volt, hogy viszonylag alacsonyan alatta volt egy másik kitüremkedés és arra esett rá… így csak a lábát törte el meg valószínűleg influenzás lesz, de mázlijára egy másik mentő megtalálta és ő hívott segítséget. Szóval ezért kellett nekem éjnek évadján kimenni, egyáltalán nem oda, ahova terveztem, ráadásul nagyjából 300-as pulzussal érkeztem meg a helyszínre. Az volt a mázlija a hülyegyereknek, hogy a társam már úgy ahogy ellátta és letörölte a vért, mert komolyan kedvem lett volna ott helyben szétszedni az ipsét. Tény, hogy ezzel meg az őrzőknek csináltam volna munkát, de legalább lett volna Kate-nek megint oka lecseszni engem. Valahol most még az is jól esett volna. Na mindegy. Négyen voltunk tehát arra, hogy Mr. Nagyfarkot összekaparjuk és elszállítsuk biztonságban a legközelebbi óvóhelyig. Ez meg is történt, miután sínbe tettük a lábát, telenyomtuk fájdalomcsillapítóval, majd hordágyra raktuk és elindultunk vele a legközelebbi állomáshelyre. Nem tartott sokáig a folyamat, szerencsére ezek az állomáshelyek viszonylag közel helyezkednek el egymáshoz. Naja, csak hogy mindenkinek megvan a saját állomáshelye, ahol tartózkodnia kell vészhelyzet esetén, ha éppen nem járőrözik. Tehát mit kellett tenni? Igen, visszacaplatni. Remek. Nem elég nekem hülyéket kergetnem 12/6-ban a hegyen, még miattuk végig is kell járnom az egész mindenséget újra és újra. Nem mint ha zavarna, elvégre ifjúként ennek a távolságnak akár az ezerszeresét is megtettem, csak a motiváció volt más. Azt saját akaratból csináltam, ezt meg azért, meg kellett. Kis dolognak tűnik, de egy olyannak, aki évszázadokig volt a maga ura, lényeges különbség. Szóval caplattunk vissza, egy területen le kellett térnünk a hegyről, mert életveszélyes volt az út tovább. Éppen az erdő melletti úton mentünk, amikor hirtelen megtorpantam. Egy darabig csak pislogtam, majd rájöttem, hogy nagyon is jó helyen vagyok. A társaim pedig vagy tíz méterrel tovább mentek, mire észrevették, hogy leszakadtam.
- Minden rendben, Nicholas? – kérdezte Lucien.
Igyekeztem hamar válaszolni.
- Persze. Menjetek csak, majd utolérlek titeket.
Összenéztek, de aztán csak vállat vontak és tovább sétáltak. Megvártam, míg eltűnnek az egyik kanyarnál, majd besétáltam az erdőbe. Nem tudom, mennyit mentem… párszáz métert, mire éreztem, hogy elég lesz. Felpattintottam az egyik gombot a zubbonyomon, előhúztam belőle egy szál cigit, majd meggyújtottam. Az áttetsző füst kitört elém, miközben kifújtam, majd újabb slukkra emeltem a cigarettát. A tekintetem felterelődött az égre. Szép éjszakán van… rég láttam már ennyire tisztának az eget. S valahogy kísértetiesen emlékeztetett engem arra az éjszakára... arra a bizonyos éjszakára, mikor minden megváltozott számomra. A felismerést követően viszont lassan leszegtem a fejem. Tekintse mindenki annak ezt a mozdulatot, aminek akarja… de talán a következő szavaim segítenek ráeszméltetni a szemlélőt.
- Sajnálom, hogy megvárattalak – szólt a tőlem nem messze állónak.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kilaun
Szellem
avatar

◯ Kor : 833
◯ HSZ : 400
◯ IC REAG : 486
◯ Lakhely : Fairbanks (#71637D)


Re: Barlangnyílás // Szer. Szept. 24, 2014 1:39 pm

Keelut & Kilaun



Kivételesen semmi közöm sincs ahhoz az esethez, amihez riasztották a hegyimentőket. Pusztán kapóra jött, hiszen ha újra és újra besétálok az állomásközpontra a végén még azt feltételeznék, hogy a valódi személyünkön kívül egyéb titkaink is vannak Keeluttal. A világért sem hoznám őt ilyen helyzetbe.
A közelben maradtam tehát, ha az emlékeim nem csalnak, most talán éppen műszakja van, vagy ha nincs, talán lesz olyan szerencsém, hogy valamiért mégis erre sodorja az élet.
Nem kell hozzá különösebb ügyesség, pusztán tapasztalás, hogy az erdő nyugalmát felzavaró események a tiszta égbolt alatt pontosan eljussanak a fülembe, képet adva arról, hogy vajon mi zajlik éppen a közelben. És amikor úgy ítéltem meg, hogy sikerrel megmentették azt az illuminált embert, felálltam nyugalmas várakozásomból, pajzsomat fokozatosan lejjebb eresztve adva sugallatot a kölykömnek: itt vagyok.
Aztán visszaültem a kőre, közvetlenül a barlang nyílása előtt, lehcsukott szemekkel várva, figyelve mindenre, ami a környezetemben történik. Nem tart soká, hogy magam mellett tudjam végre, cigarettaszagba és a zaklatottság múlandó illatába burkolózva.
Még mindig csukott szemmel, törökülésben hallom meg a hangját, elmosolyodom lassan, türelmesen. Megváratom a válasszal, minthogy ő maga is hasonló váratásért kért elnézést tőlem.
- Másom sincs, csak végtelen időm.
Lassan fordítom oldalra a tekintetem, közben felnyitva szemhéjaimat, finom mosollyal nézve végig a hímen. Borzasztóan örülök, hogy ismét találkozunk, már nagyon rég vártam erre az alkalomra, de azért csak nyugodtan. Nem fogom magam felszabadultan a nyakába vetni, hagyom, hogy kissé úszkáljon még a bocsánatkérés csendes és pehelykönnyű mocsarában.
- De ezt úgyis tudod.
Teszem hozzá idővel, miközben felkelek a kőről, és végre irányába lépdelek, atyai ölelésre tárva szét a karjaimat, farkasommal együtt üdvözölve Keelutot és Ikinát egyaránt.
- Aggódtam érted. - jelentem ki komolyan, amikor a röpke üdvözlést sikerült befejeznünk - Ott van az állapotod, a Vörös Hold áprilisban... - csóválom meg a fejem kissé, és bár némi számonkérő szigort kiérezhet, mégis tudhatja, hogy mindez csupán azért van, mert fontos számomra - Bíztam benne, hogy a Bálon esetleg találkozunk, de nem voltál ott. És a vacsorameghívással kapcsolatban sem voltál túlzottan lelkes. - a szigor eltűnik, helyette némileg szomorkás hangvételre váltok - Mi a baj, fiam?
Kérdezem halkan, őszinte érdeklődéssel, mert ha már újra összesodort bennünket az élet, azt gondoltam, több időt tölthetünk együtt. Hogy ha nem is úgy, mint régen, de egymás életének részeivé válhatunk. Mint Alapító, valamelyest sért az, hogy így áll a Teremtőjéhez, de inkább emberileg keserít el a helyzet, hiszen az én vérem, a családom része, és mégis... Távol érzem magamtól.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 353
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik

Re: Barlangnyílás // Vas. Szept. 28, 2014 4:10 am

Sóhajtottam egyet a szavai hallatán. Azért ne túlozzunk már kérem. Még hogy másod sincs… csak a képességed is olyan, amiért minden művész ölni tudna.
- A farkas lét szépségei, nemigaz? Mit nekünk párszáz esztendő, ugyanúgy állunk egy jó darabig… pardon, majdnem ugyanúgy.
Ezt azért muszáj volt hozzátenni, főleg az öreg esetében. Neki már a teste meg a belsője se olyan, mint amilyen volt 300 évvel ezelőtt. Azért az ilyesmi valahol riasztó is a számomra. Vajon ezzel az egész… testváltozással a lényeg is megváltozik? Az, amit magával visz? Fogalmam sem volt róla, talán egyszer rákérdezek. Egy olyannak, aki ugyanabban a testben éli le az egész életét, az ilyesmi merő újdonságként, ha nem bizarr tényezőként hat. Én legalább is biztosan nem találkoztam még olyannal korábban, aki képes lett volna ilyenre… vagy de, csak nem tudok róla. Mindegy, lényegtelen. Amikor az ölelést kezdeményezi én minden hezitálás nélkül megyek bele az ilyen jellegű köszönésbe, miközben a farkasom is meghajtja a fejét az idősebb felé. Minek hezitálnék? Nincs gondom különösebben az öreggel, bár szó mi szó, volt egy bizonyos döntése a múltban, amiért bírálatra szorulna. De ennyire most ne rohanjunk előre mert van egy olyan sanda gyanúm, hogy így se nézünk egyszerű beszélgetés elébe. Szóval viszonoztam az ölelést és közben igyekeztem nem felgyújtani a felsőjét, elvégre még mindig világított a kezemben a csikk. Na így nyerjem meg a Skandináv lottót, atyám elő is veszi egyből a beszélgetés megfelelő fonalát. Valahol várható is volt. Azért egy Első vérfarkastól talán elvárható, hogy tájékozott legyen az utódjait illetően. Bár nem tudom, igazság szerint atyámon kívül más elsőt nem nagyon ismertem, a fene tudja, milyen elvárásaink lehetnek feléjük… meg valahol sejtettem, hogy inkább nekik van elvárásuk felénk. Szóval elhangzottak a valahol burkolt fejmosásnak is tekinthető szavak, de nem is válaszoltam egyből. Helyette inkább csak helyet foglaltam. Nem, nem azon a kitüremkedésen, amin atyám is ült, az az övé a foglalás révén. Lecsatoltam az egészségügyi táskámat, meg a hátitáskám is a földre került, elvégre minek lógjon rólam feleslegesen? Szívtam még egyet a cigiből, mielőtt megszólaltam volna ezt követően.
- Mielőtt akármit mondok: verd ki a fejedből, hogy a legutóbbi találkozásunk miatt váratott magára ilyen sokáig a következő alkalom. Ami történt, megtörtént és mindketten tudjuk, hogy okkal volt, nem pedig a pillanatnyi szeszély szülte. Nem pont mintaéletet éltem korábban, amit elképzelhettél nekem és teremtőként jogod van a hasonlókhoz.
Valahogy a leveléből nekem egy az egyben az jött le, hogy magát okolta a hosszú távú távolmaradás végett és szerettem volna éreztetni vele, nem így van. Oké, domináns farkas vagyok, de még egy dominánsban is lehet annyi önkritika, hogy belássa a tettei súlyát. Közben matattam a zsebemben és előhúztam egy cigisdobozt a zsebemből, melyet felé nyújtottam. Ha már én pöfögök akkor meg is kínálhatom akár az öreget. Viszont a doboz alját nyújtottam, szóval az egészet el kell vennie, ha venni akar belőle.
- A problémám, nos… még megvan. Gyakorlatilag mióta találkoztunk nem vettem magamhoz ember vért, olyan mennyiségben, ami elegendő lehet és hát gondolhatod, jönnek a tünetek. Igyekszem visszafogni, de eléggé labilis és ingerlékeny voltam az elmúlt hónapokban. Ezzel úgy ahogy vissza tudom nyomni – felpattintom egyik oldaltáskám gombját, majd kihúzok belőle egy vörös folyadékkal teli ampullát félig, amolyan mutatóban. – De ez csak tüneti kezelés, elviselhetőbbé teszi az egészet.
Körbelengi az ampullát a döglött állat szaga, miközben visszadugom a helyére és lezárom a táskát. Hiába, ha egyszer az ember le akar szokni valamiről az bizony önsanyargatással jár és… nyeh.
- A Vörös Hold… nos… Alignak volt olyan kedves és engem is megszállt, de… megúsztam. Fizikailag nem szenvedtem komolyabb kárt. A lelki utóhatás komolyabban éreztette magát. Több számomra fontos személy is súlyosan megsérült az este folyamán, köztük az egyetlen nagybetűs nő is az életemben, Sarah. Szerencsére egyikükből sem lett áldozat.
Ebből is érezheti, hogy valahogy azon az eseményben a velem történtek számomra kisebb prioritást élveztek, mint a többiek sérülése. Meg voltam karmolva, a vállam úgy sajgott, mint ha szarrátörték volna, ráadásul tiszta kótyagos voltam utána, de nem, nem érdekelt. Az, hogy egy fallal odább Sarah vagy Aimée élete éppen pengeélen táncolt, már jóval fontosabb volt számomra. Túl sokat vittem vásárra a bőrömet ahhoz, hogy akár utólag is keseregjek rajta… de túl keveset voltam távol a fontos személyektől, hogy hidegen hagyjon a szenvedésük.
- A Nyárköszöntő bálra gondolsz? Nos, nem hiába nem voltam ott. Nem akartam megkockáztatni, hogy egy olyan helyen szabaduljak el. Emellett… tudod, a bálok nem az én világom. Meg annak se, akivel a legszívesebben mentem volna, szóval kimaradt.
Őszintén? Előbb húznak ki valamelyik kocsmából vagy kuplerájból, mint hogy ilyen helyen én megjelenjek. Oké, a fesztiválra elmentem, de az már megint egy másik történet.
- Ami a meghívásodat illeti… annak őszintén örülök a mai napig. Csak azért nem mondtam konkrétat, mert szerettem volna élőben lebeszélni a részleteket.
Ez pedig tényleg így volt. Csak hát sajnos ezek a modern szarok mindenre jók, csak arra nem, hogy érdemben visszaadják az emberben lezajló dolgokat. Na de aztán jött a kérdés, aminek hatására felnézek az égre. Annyira tiszta az ég.
- Emlékszel? Hasonló este volt az is. Valahol az erdő közepén, elhagyatott területen, hegyes térségben. A talajt csatatérré változtatta az elhullott bajtársaim teteme, kiömlő vérük, meg a kutyák zsigerei, amiket szépen lassan elpusztítottunk. Egy vérrel áztatott csatatér. Ott feküdtem, amikor rám találtál és a kölyköddé tettél. Azóta rengeteg csatateret láttam, sokkal nagyobb mészárlásokat végignézve. De mégis, hasonló éjszaka csupán egyszer jött el. Hat éve, amikor lelőtték a gépemet Irakban és a társaimmal napokig harcoltunk a hegyekben. Egy ugyanilyen éjszakán, mikor őrségben voltam, elgondolkodtam. Visszaemlékeztem az életemre és rájöttem, hogy ez így nem mehet tovább. Másként kell folytatnom az utamat. Ezért jöttem Fairbanks-be – rá emeltem most a tekintetem. – Azt kérdezed, mi a baj, atyám? Semmi komoly… csupán a változás szele, mely felborogatta az életemet… bár nem mint ha annyira bánnám.
Nem féltem beszélni a témáról. Miért félnék, hiszen ez is hozzám tartozott, ha pedig ő tényleg az a férfi, aki egykoron megharapott engem, akkor joga van tudni róla, mi folyik bennem. Közben a csikk már rég leégett, tenyerembe véve morzsoltam el majd szórtam le magam elé a földre. Egyszer Yvonne rám szólt, hogy nem kéne csak úgy eldobálnom a csikkeket. Nem mint ha megfogadtam volna a tanácsát de talán most büszke lett volna rám, hogy legalább szervestrágyát csináltam belőle.
- No és te hogy vagy? Sikerült már visszaszoknod az anyaföldhöz?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kilaun
Szellem
avatar

◯ Kor : 833
◯ HSZ : 400
◯ IC REAG : 486
◯ Lakhely : Fairbanks (#71637D)


Re: Barlangnyílás // Pént. Okt. 03, 2014 1:32 pm

Azt hiszem, hogy Keelut csak könnyed humornak szánja a gondolatait. Mégis, néhány pillanatra elfog a késztetés, hogy kioktassam, vitába szálljak vele, hogy ez mennyire nem igaz. Hiszen ő sem ugyanaz már, mint aki akkor volt, amikor a kölykömmé tettem. Én pedig végképp nem, sőt, azóta már több testet is magam mögött hagytam.
- Ezt most inkább ne kezdjük el boncolgatni.
Maradok inkább az aranyközépútnál, valahogy nem érzem úgy, hogy én képes volnék viccet csinálni a helyzetből, főleg nem úgy, hogy én magam vagyok a komikum forrása, de lehordani sem szeretném, hiszen sokat jelent nekem, hogy egyáltalán itt van és tudtunk találkozni. Más Testvérem biztos azt mondaná, hogy szánalmas vagyok, hiszen az utódaimat akkor látom, amikor én úgy döntök, de én szeretem és tisztelem annyira a véremet, főleg a  saját kölykeimet, hogy megadom nekik ezt a szabadságot, hogy döntést hozhassanak. Bizonyos esetekben, persze.
Jól esik, hogy elfogadásra talál baráti köszöntésem mind az ő, mind pedig a farkasa részéről. Ez ad némi kitartást ahhoz, hogy normális keretek közt legyek képes folytatni a találkozót. Csak a tekintetemmel követem, ahogy helyet foglal, én magam ellenben zsebre dugott kezekkel fordulok irányába, de nem követem, nem megyek hozzá közelebb. Maradok, ahol hagyott.
- Pompás, én is így látom. - bólintok némileg megkönnyebbülve - Mindettől függetlenül szeretném, ha tudnád, hogy bár rengeteg dolog változott, de még mindig gyűlölök kezet emelni rád, Keelut. Lehet, hogy megtehetem és jogomban áll, de attól még nem érzem tőle többnek magam.
Furcsa kettősség ez, mennyire ás a saját kölykömmel tenni bármit, mint azokkal az elfajzott utódokkal, akikből gondolkodás nélkül szakítottam ki a farkasukat és kergettem őket a rémálommal kikövezett halálba csak azért, mert ahhoz volt kedvem. De a sajátjaimmal soha. Ahhoz nagyon súlyos dolognak kellene történnie, és ha meg kellene tennem, valószínűleg nem bírnám ki könnyek nélkül, de szerencsére ezen nem kell most töprengenem.
Csak akkor megyek közelebb, amikor felém nyújtja a dobozt, elveszem, egyetlen szálat forgatok az ujjaim közt, kissé habozva, aztán végül a szám közé illesztem, a doboz maradékát pedig a zsebembe süllyesztem. De akkor már tűzért is nyúlok, nálam nincsen se öngyújtó, sem pedig gyufa.
Szép apja-fia páros, két málabúval bélelt fazon pöfékel az erdő közepén egy barlang előtt. Le sem tagadhatnánk egymást.
- Még mindig nem gondoltad meg magad a segítségemet illetően? - teszem fel a kérdést, és kissé undorodva húzom el a számat a fiolából derengő szagok hatására - Mert ez, Fiam... Már ne is haragudj meg érte, de nem méltó hozzád. Egyikünkhöz sem az.
Pont én prédikálok itt méltóságról, tudom. De ha már én elbuktam, hát muszáj az utódaimnak következetesen ezt tenniük? És miért ne akadályoznám meg, ha módomban áll?
Ideges feszültség ébred a gyomromban, amikor meg kell tudnom, hogy ő is részese volt Alignak haragjának. Nem tudom, hogy szükséges lenne-e beavatnom abba, hogy velem mi történt. Mit várok? Azt, hogyha megtudja, hogy majdnem újra meg kellett halnom, akkor majd felébred benne a féltő ragaszkodás és ezentúl többet akar majd velem lenni? De mindezen gondolatsorok tökéletesen érdektelenné válnak az elhangzó név hallatán, valamit a szövegkörnyezet kapcsán, amibe ezt a nevet helyezte. Meredten, szoborként nézek rá, és csak akkor mozdulok meg, amikor reflex-szerűen újabb slukkot kívánok elszívni a cigarettából.
- Vannak dolgok ezen a világon, amiket még a nagy Alignak sem képes legyőzni.
Jegyzem meg, úgy köpve a nevet, mintha égetné a nyelvemet, bennem is felrémlik az este és a másnap, a halál csábítása Abigail háza előtt és a tény, hogy lázálmomban elhittem, hogy elvesztettem őt. Újra. És ha csak egyetlen percig is arra gondolok, hogy én majdnem tényleg elvettem Keeluttól a kedvesét, szeretnék a föld alá süllyedni. Mit tettem volna... Hogy magyaráztam volna meg?
- Én is pontosan ezért nem kívántam elmenni, de muszáj voltam, mert meghívást kaptam. Ahogy gyakorlatilag minden Testvérem.
Osztom meg vele a tényt, de arról az estéről sem, sem pedig a lányomról nem ejtek szót. Egyelőre.
- Értem. - bólintok, jelezve, hogy én készen állok erre a bizonyos vacsoralebeszélésre, megértem és elfogadom, hogy így látta jobbnak, és kíváncsian várom, hogy miféle részleteket kell megbeszélnünk.
- Hogy felejthetném el? - kérdezek vissza szelíd mosollyal - Irigyellek téged, Keelut. Irigylem a halandóságodat. Szemmel láthatóan sokkal értékesebbé tesz mindent, a változást... - hagyok szünetet, az utolsó slukkot elszívva csak eldobom a csikket, és rátaposok, majd hazafelé felveszem - Hogyan szeretnéd folytatni az utad?
Teszem fel a kérdést, mert érdekel, hogy pontosan milyen változásokat hoz a szél, mit suttog a fülébe és ebből ő mit hall meg, mi szerint akar cselekedni.
Amikor rólam érdeklődik, csak felsóhajtok. Hol is kezdhetném... Inkább leülök a földre, törökülésbe ott, ahol éppen vagyok. Ez a kedvenc testhelyzetem, függetelnül attól, hogy jelenleg mennyire nem fejezi ki az alá-fölérendeltségi viszonyunkat.
- Mikor hogy. Most éppen egészen jól. - vonok vállat - Rengeteg dolog történt velem, amíg nem találkoztunk. Itt születtem, kétszer. Emberként és farkasként is. És ez a néhány hónap arra utal, hogy itt is fogok meghalni. Megint. - teszem hozzá cinikus éllel - Lesz egy mesekönyvboltom a 2nd Avenue-n, talán idén sikerül kinyitni. - váltok témát, némileg szégyenlős mosollyal, és közben a földet kezdem piszkálni magam előtt - Azt nem tudom, hogy előtte vagy utána, de esküvőm is lesz, szóval... Tekintsd ezt egy meghívásnak. De gondolom, hogy majd ha itt lesz az ideje, formális meghívót is postázok. A feleségem itt Őrző. Hosszú történet, de maradjunk annyiban, hogy nem csak veled sodort össze az élet itt Fairbanks-ben. És remek, mert a ruhát valószínűleg a lányom tervezi majd Abigailnek, aki... szintén él, és itt van velem. Hellyel-közzel. A bál után megint majdnem meghaltam, tekintve, hogy a lányom Sangilak utódja lett, és ez nem vet túlságosan jó fényt a kapcsolatunkra, volt némi... Apai nézeteltérésünk. Bár ez még mindig nem volt annyira súlyos, mint a Vörös Hold... - hagyok szünetet egy pillanatra, felnézek Keelutra, megnyalom a szám szélét, és... - Keelut, tudom, hogy nem akarod ezt hallani tőlem, de én voltam az, aki miatt a kedvesed életveszélybe került. Akkor persze fogalmam sem volt róla, hogy pontosan ki ő. Én... Borzasztóan sajnálom, fiam.
Nagyot nyelek, és legyen bármilyen nevetséges is a maga módján, megkönnyebbülök, hogy kimondhattam. Számolva persze mindazzal az ellenérzéssel és haraggal, ami benne fellobbanhat ezáltal. Menthetném magam, hogy én is mentettem meg az életét, de ez nem mentség, hiszen ez volt a lehető legkevesebb, amit akkor és abban a helyzetben megtehettem. Ha aznap este valakinek meg kellett volna halnia, az én vagyok és nem más. Még akkor sem, ha Alignak bábjaként küldött majdnem a másvilágra.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 353
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik

Re: Barlangnyílás // Pént. Okt. 17, 2014 3:36 am

Féloldalasan néztem rá a megjegyzése hallatára, melyre ugyan szóban nem reagáltam, de megjelent valami az arcomon, ami talán emlékeztethette őt a régi kölykére. Egy felemás vigyor, melyre talán lehetne mondani, hogy csibészes. Mondhatjuk, hogy eleven kölyök voltam egykor, hiszen még egy kuplerájba is sikerült anno becipelnem az öreget. Akkor is vigyorogtam, mint egy hülye. Ilyenkor lehetett sejteni, hogy valami rosszban sántikálok... de mégis, ez már nagyon régen volt. Azóta már barázdákat vetettek rám az évszázadok eseményei. Messze voltam még attól, hogy ráncosodni kezdjek, de a ránc nem minden. Az ember szemének csillogása már bőven elég ahhoz, hogy az egész arcnak más megjelenést adjon... az én tekintetem pedig már nagyon régóta sok dologról árulkodik... mindenesetre a kellemesnek is nevezhető köszöntés után én elfoglaltam helyemet a sziklán és kezdődhetett a "program".
- Tudom, de rá se ránts - biztosítom őt az előzőekkel kapcsolatban, majd sóhajtok. - Volt alkalmam hozzászokni a fájdalomhoz. Vitte már le akna a lábam, lőtték át a torkomat, mártottak meg bennem ezüstpengéjű fegyvereket, szakították le a karomat, vagy egyszerűen csak kínoztak, csak úgy, poénból. Szóval igen, nem volt egy fájdalommentes életem. S akkor ezek csak a hús a sebei - sandítok rá ültömben. - Azok, amik belül támadnak ránk, sokkal veszélyesebbek, nemigaz?
Kétlem, hogy ez nagyobb magyarázatra szorulna. Szokták mondani, hogy jó dolga van, kinek hosszú élet adatik. Nagyot habzsolhat az életből, ahogyan több idő jár ki abból, melyből másnak kevés. Igen ám, de ennek is van egy másik oldala. Az, ki sokat él, sokat is lát... sokszor sebződik meg... sokszor játszik a tűzzel... és éppen ezért valahol ezért válik előbb utóbb gyötrelemmé az élete. Talán ez az, ami atyámmal is történt és átformálta őt azzá, amivé mostanra lett. Nem tudom, de elég sokat éltem már én is ahhoz, hogy erre következtethessek. Halvány vigyor kúszik az arcomra, amikor atyám átveszi a dobozt és elteszi. Kitalálta a szándékom.
- Ne is add vissza - jegyzem meg. - Születésnapodra szántam, csak hát azóta nem találkoztunk - közben odaadom neki az öngyújtómat. - Úgy csempészték be nekem Alaszkába, mert embargó van rá.
Naja, kicsit vicces, hogy majdhogynem nyár óta rohangáltam már a dobozzal a zsebemben, de hát elfér, ha már ennyi nyílás van a zubbonyomon. Mindenesetre már az első slukknál érezheti, hogy miről beszélek. Sokkal minőségibb utóhatást kelt az emberben, mint azok a bolti szarok, amiket általában szív az ember.
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem gondolkodtam rajta - tolom vissza a fiolát a helyére. - Hajlanék is rá, csak hát van egy kis gond. A lüke kölyköd makacs, mint egy öszvér - morzsolom szét kezemben az elhasznált csikket. - Tudod, mióta otthagytál engem a falkánál, magamra voltam utalva. Hiába voltak körülöttem sokan, megvetettek, mert más vagyok, mint ők, omega sorba taszítottak csak ezért. S így szinte csak magam voltam a tömeg közepén. Aztán volt egy átmeneti időpont, ahol ez változott... de miután menekülnöm kellett a falkától, magányos farkas lettem. Onnantól pedig, rövidebb megszakításokkal, magamra kellett hagyatkoznom. Nem volt segítség, nem volt támogató kéz, semmi. Még a háborúkban is, ahol ott voltam... nekem kellett megoldanom a nehézségeket, szinte csak nekem. Ez a 200 év pedig nem múlt el nyomtalanul. Valahol még mindig egy magányos farkasnak érzem magam, hiába vagyok falkatag és vesz körbe rengeteg farkas, akik készek segíteni. Hiába tanultam meg azt, milyen csapatban dolgozni és ez milyen előnyökkel járhat. Én makacs barom - sóhajtok. - Emellett pedig... gondolod, hogy ha már ennyit vártam ezzel az egésszel, megérdemelném a könnyebb ösvényt?
Őszinte érdeklődéssel néztem fel rá, tényleg kíváncsi voltam, mit mond erre. A kérdés igazából nyitva állt, semmi se volt eldöntve, csupán volt egy meglátásom. Mert nekem rohadtul egyértelmű volt, hogy amit elvetettem, s hagytam elburjánzani, azt nekem is kell kigyomlálnom és eltakarítani az útból. Mocskos egy meló azt elismerem, talán tényleg nem is méltó hozzám, egy alapító kölykéhez, de valahol ezt láttam helyesnek. Meg kellett ennem, amit főztem... főztünk pontosabban.
- Legalább is egyszeri alkalommal. Pár éve már itt élek a városban és nem ez volt az első eset, hogy tiszteletét tette. Tavaly is elég mocskos dolgok történtek és félek jövőre ugyanilyen éjszaka elé nézünk. Ki tudja, mit hoz a jövő - pillantok fel a Holdra, mely most még szelíd és nem teljes. - Mond csak atyám... hogy lehet valaki ennyire engesztelhetetlen, ennyire dühös, hogy még holtában se lehet képes nyugodni? Alignak ennyire elvetemült lett volna mindig is?
Talán nála jobbnak fel se tehetné ma kérdést. Ismertem a történetét Alignak bukásának, ami feltételezte az egykori személyes ismeretségüket. Az persze nem kerüli el a figyelmemet, hogy milyen reakciót váltanak ki belőle a szavaim. Ezt viszont betudom az új információ hatásának, ami velem történt, no meg a régi sebek feltépésének. Akárhogy is, én nem látok át apám pajzsán, így pedig nem könnyű kikutatni, mi lappang majdnem ezer éves lelkében. Így hát marad az, amire következtetni tudok a meglevő információk alapján. Na de aztán elhangzik egy információ, amire egyáltalán nem voltam felkészülve... pedig következtethettem volna rá.
- Minden testvéred? Úgy érted, hogy...
Nem hiszem, hogy be kell fejeznem a mondatomat a lényeg leszűréséhez. Ez teljesen új megvilágításba helyezne sok dolgot, ha jól szűrtem le a mondandóját. Nagyapám, Tupilek nevére... mi a franc folyhat itt a háttérben? Nem... nem, basszus, lehet jobb lenne, ha inkább nem tudnék semmiről, hisz már így is tudom a titkot, hogy atyám itt van és hordozom ezt... de már késő, hisz kimondtam a kérdést... innentől pedig lelkem rajta.
- Mikor lenne alkalmas? Általában minden második napon éjszakára vagyok beosztva, de át tudom tetetni magam délelőtti műszakra, ha szükséges. Emellett... több helyszínt is említettél.
Mondjuk ez utóbbit elég érdekesnek találtam, elvégre én örültem neki, hogy annak idején egy különálló lakást tudtam szerezni magamnak pár évvel ezelőtt... apám meg itt van egy éve lassan és már két házzal tolja... na igen, tud valamit az öreg, azt el kell ismernem.
- Halandóság? Na igen, végül is... ha nem történik semmi drasztikus velem, talán 500 év múlva engem is utolér a kor és a testem feladja harcot az idővel. Hogy érdekesebbé tenné, nos... inkább változatosabbá, én így fogalmaznék - no aztán jön a viszont kérdés, mely hatására most már én is rágyújtok megint. - Hogyan is? Szeretném megtisztítani magam ettől a fertőtől, amennyire csak lehetséges. Helyrerakni a dolgokat magamban és magam körül. S élni. Ennél több aligha kell. Nem dédelgetek álmokat arról, hogy kitúrjam a helyéről az atanerket, átvéve a helyét, vagy hogy nekiálljak helyezkedni a falka irányításában, mint valami törtető. Élni akarom az életem, ha kell, megvédeni a falka tagjait és azokat, akik közel állnak hozzám. Az is megfordult a fejemben, hogy a falka fiataljait is oktatom majd idővel, ha már annyi tapasztalatot felhalmoztam. De majd mindennek eljön az ideje.
Vannak terveim... vannak elképzeléseim... miután visszafojtom a vérszomjam, rendezem a kapcsolatomat Sarah-val és új életet kezdek a falka tagjaként... de mint mondtam, mindent a maga idejében. Na de aztán a szám már kezd kiszáradni, így hát atyámon van a "beszámolás" ideje, miután már a fejünk is egy magasságba kerül. Vicces, általában én szoktam úgy mesélni, hogy a földön ülök... nem esett messze az alma a fájától. Szóval hallgatom, figyelmesen, ahogyan ő is figyelte szavaimat eddig... de aztán megint meghallok valamit, ami elképedésre késztet.
- Megint?
Már nem azért öregem de túlságosan is jó színben vagy ahhoz, hogy ilyeneket mondj. Valahogy úgy érzem megint egy olyan ponthoz értünk, ami ki fogja verni nálam a biztosítékot. Na de aztán amikor meghallom a boltos tervét, úgy ül ki a megilletődöttség az arcomra, mint ha rámöntötték volna... hogy aztán kiszakadjon belőlem a nevetés. De azonnal lehet érezni, hogy ez nem valami gúnyos kacaj... sokkal inkább az első jókedvű, amit most hallattam a társaságában... hisz vegyül belé a felismerés ereje.
- Ne... ne haragudj, nem téged nevetlek ki, csak... hát... - emelem fel a kezem, mielőtt zokon venné, de aztán úrrá leszek a rekeszizmomon. - Csak azért nevettem, mert megint közös nevezőt találtunk. Az '50-es évek óta regényírással is foglalkozok, hivatalos szinten - bujkál a mosoly az arcomon. - Gondolom te fogod írni őket. Illik hozzád a szerepkör.
Hiába, apám mindig is szeretett mesélni, nem hiába hívják Álmodónak, szóval tényleg eléggé testhezálló hozzá ez a dolog. Meg azért örültem is neki, hogy a levelében említett "nem találom a helyem a világban" mint ha felcserélődni látszik valami kezdeményezésre. Na, gyerünk öreg, így tovább. Hopsz, úgy tűnik előre gondolkodtam, mert amiket ezek után mond, az már felül is múlja a várakozásaimat és valahonnan a szikla tövéből kell előszednem az államat... nane, erre azért már totálisan nem számítottam. Feleség... lány... ráadásul a felesége őrző... hát baszki, ha ezek után valaki kétségbe meri vonni a rokoni kapcsolatot köztünk, azt fellógatom a legközelebbi fára.
- Abigail... őrző... Abigail... csak nem Crossról beszélsz?
Személyesen nem ismertem a nőt, de hallottam már, ahogyan róla beszélnek és megemlítik az őrzők kapcsán. Tényleg ennyire kicsi lenne a világ?
- A lányod is a falka tagja? - mert akkor lehet, hogy ismerem... na az lenne még ciki, ha kiderülni, hogy egész végig itt volt a közelemben.
Na aztán kicsit komorabbra vált a téma, ahogyan elmondja, hogy mi történt a bálon, meg utána. Valahol megértem apámat, amikor apai nézeteltérésről beszél. Annyi, valószínűsíthetően megpróbáltatástól évszázad után megjelenik az életében egy vérszerinti leszármazott, a saját nemzettje. Egyértelmű, hogy megpróbál részt vállalni az életében és gondolom emiatt lehetett a nézeteltérése Sangilakkal... igen, vele... nem akarom látatlanban leszólni a lányát, hogy mennyire lehet erős, de azt kétségbe vonom, hogy miatta halt volna meg majdnem. Mindenesetre azt feljegyzem magamban, hogy a Legerősebb még biztosan itt van... remek, jöhet még valami? Jött... s szépen meg is változtatott mindent. Mondhatjuk, hogy ha görcsös is voltam a megérkezésemet követően, mostanra már oldódott. Jó kedélyű voltam, mosolyogtam, igyekeztem könnyedebbre venni a dolgot és nem karóval a seggemben viselkedni... úgy, mint régen... de amikor meghallgatom a gyónását... érzem, ahogy megfagy ereimben a vér. A cigaretta majdhogynem ráégett az ujjamra, ahogyan mereven bámultam a magam elé, fejemben újra és újra elismétlődtek a szavai. A döbbenet megbénított gyakorlatilag, még lélegezni is elfelejtettem magamtól, ahogyan ott ültem a kőn... majd szépen lassan, már-már horrorfilmszerűen fordul oldalra a fejem, ránézve atyámra.
- Miről beszélsz? - kérdezem, hangom pedig valahol hitetlenkedő, mint ha nem akarná elfogadni a valóságot. - Miről beszélsz? - ismétlem meg, immáron határozottabban. - Ne akard nekem azt mondani hogy... te voltál.
Mindenre gondoltam volna... tényleg, mindenre. Sarah-t direkt nem kérdeztem róla, mi maradt meg neki arról az estéről. Nem akartam feltépni a sebeit, hiába telt el már fél év lassan. Tudtam, hogy mély nyomokat hagytak benne a történtek. S most itt a kegyetlennek tűnő valóság, melyre már a bennem valahol kucorgó, pihenő Ikkina is felkapta a fejét. S bennem... bennem egyre kevésbé lehetett már látni azt a jó kedélyű kölyköt, aki eddig voltam. Az, amit atyám mondott nekem beindított valamit... valami egyáltalán nem jót... de még vártam a válaszra, mielőtt tovább fajulhatna a dolog...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kilaun
Szellem
avatar

◯ Kor : 833
◯ HSZ : 400
◯ IC REAG : 486
◯ Lakhely : Fairbanks (#71637D)


Re: Barlangnyílás // Kedd Nov. 11, 2014 3:31 am

Ahogy egyre sorolja, miféle testi kínok gyötörték az évszázadok alatt, az én arcomon lassan, de elég kifejezően jelenik meg valamiféle tartózkodni óhajtó grimasz, ahogy homlokom ráncba szalad, szám szeglete sokat mondóan lefelé görbül. Nem vagyok annyira viráglelkű, szebb napjaimon meg sem kottyan mások belsőségeiben keresni az ottfelejtett aranyórámat, de csak így elhallgatni a hozzám közel állók szenvedéseit, nincs ínyemre. Már éppen megkérném, hogy fejezze be a felsorolást, amikor végül megteszi magától. Finomat szusszanok.
- Hogyne.
Hajtom le a fejem a kérdésére, amit ha nem muszáj, nem szívesen feszegetnék. Bár tudhatnám, hogy perceken belül úgyis valami mély és fájdalmas témánál fogunk kikötni, de amíg lehet, elodázom a pillanatot.
- Ahh! - veszem elő a dobozt, hogy megszemléljem a dobozt, ha már valóban ilyen különleges - Vagy úgy... Nagy csibész vagy, Keelut. Köszönöm szépen.
Biccentek őszinte hálával, a doboz pedig visszakerül a zsebembe. Ezt mindenképp Yee-re fogom majd bízni, hiszen elég nehezen magyaráznám ki Abigail előtt, hogy miért kaptam ajándékba cigarettát, és miért hiányzik belőle ugyebár.
Ahogy mesélni kezd az elválásunk utáni időszakról, csak a fejemet csóválom, félre-félre tekintek, saját leheletem párájának játékát figyelem, és próbálom visszafogni magam. Talán nem ez a szándéka, de mégis úgy érzem, mintha mindenről csak én tehetnék. Újra és újra magára hagyom minden gyermekemet, és mindegyikőjük sanyarú sorsáért és nehéz éveiért én vagyok a felelős. Kedvem lenne közbeszólni, kedvem lenne megjegyezni, hogy ettől függetlenül még mindig megélt már három évszázadot, tele lehetőségekkel és célokkal.
- Szerintem ez nem érdem kérdése, fiam. - fúrom bele tekintetem az övébe - Ha mindenki azt kapná, amit úgy gondol, hogy érdemel, akkor mi most minden bizonnyal nem beszélgetnénk itt. - mosolyodom el haloványan - Ha van esélyed a könnyebb utat választani, megragadhatod az alkalmat. Ha a Szellemek nem akarnák, hogy legyen választásod, nem adnának és kész. Persze meg is szenvedhetsz érte, modernkori Krisztust csinálva magadból. Persze az sem teljesen lényegtelen, hogy Te mit akarsz. Minél előbb túllépni ezen a borzalmon, vagy tanulni belőle valamit. Mert ha az elnyúló szenvedés okít majd valamire, hát... ha erre vágysz, akkor én csak ebben az esetben választanám szándékosan a nehezebb utat.
Nem tudom, mennyire érti, hogy mit akarok mondani, de legalább állást foglalhattam, és valóban jól esett, hogy kikérte a véleményemet. Persze azt nem ígérhetem meg neki sem most, sem máskor, hogy azt fogom mondani, amit hallani szeretne, de próbálkozom minél kevésbé lehangoló stílusban előadni mindezt.
Egyáltalán nem nyugtat meg, hogy nem az idei volt az első alkalom, amikor Alignak szellemként testet öltött szülőföldünk területén. Felsejlik bennem az, amit Abigailnek mondott, hogy mit tenne vele és a közös gyermekünkkel, hogyha... Talán ezért vagyunk itt. Talán megoldást kell találnunk arra, hogy még holtában is újra győzelmet arassunk Alignak felett.
- voltaképpen meg tudom őt érteni. - vallom meg őszintén - Ámbár tőle, az Igazi Őstől többet várnék bölcsesség terén, mint saját magamtól, ki tudja. - rántom meg a vállam gyermekien - Mindent elveszített, ami fontos volt az életében. A testvére hagyta meghalni... A kölykei... Azok, akiknek életet adott azzal köszönték meg ezt, hogy ellene fordultak. Nincs nagyobb szégyen a harcos számára annál, mintha saját tőrével oltják ki életét... - halkul el a hangom az utolsó mondatra - Eleinte nagy volt és dicső. Aztán vált mohóvá és fenyegetővé. Legalább is az én szememben. És mindannyian gyűlöltünk félelemben élni, ami valahol érthető. Valahogy véget kellett vetnünk neki...
Mondogatom, mintha csak magamat győzködném arról, hogy valóban helyes volt az, amit akkor tettünk. Hogy valóban volt értelme és hogy nem hiba volt, hanem a sors akarata.
Be nem fejezett kérdésére csak szigorú tekintettel furakodom az ő tekintetébe. Azonban láthatóan halványul ez a fajta szigor, a barna szemeimben pedig megjelenik egy mindenképpen támogató érzet, ami azt sugallja: igen. De ne kelljen kimondanom, és ne ismételd el újra a kérdést. Hallgatásunk legyen pecsétje annak, hogy ő sem fog beszélni erről senkinek, és mintha én magam sem mondtam volna semmit.
- Egyelőre nem tudok konkrétumot mondani. Én azt mondanám, hogy teljesen mindegy, viszont másoktól is függ az időpont. Értesítelek, tedd magad szabaddá.
Gondolom evidens, hogy alkalmazkodik, hiszen ha már az imént megemlítette a cserék lehetőségét, akkor biztos meg fogja tudni oldani. Azt hiszem, hogy egyébként is bölcsebb, ha én tűzök ki egy napot, mert ha arra várok, hogy mindenki mondjon egyet, csak elhúzódik az egész és sosem fog megvalósulni, azt pedig nem szeretném.
- Mert két helyen lakom.
Különösen szórakoztató lehet ez az egyszerű hangnem azok után, hogy nincstelenként jöttem a városba, hogy egy olcsó Motelben hazudtam díjat a tartózkodásért, erre már jó dolgomban egyből két otthonom is akad.
- Nem is hiszem, hogy túl jó Atanerk lennél. - szúrom közbe fontoskodva - Túl szentimentálisak vagyunk az ilyesmihez. Ebben nagyon hasonlítunk Apámra. Nem véletlenül nem Ő lett az Első Atanerk, hanem Alignak. - de ez persze nem jelenti azt, hogy ne hordoznánk páratlan értékeket, csak véleményem szerint azt a fajta jóindulatot, amit magunkban hordozunk alapállapotunkban, túlságosan sokan akarnák kihasználni - De azt örömmel hallom, hogy tanítasz! Remélem azért elcsentél néhány trükköt Öregapádtól is. - muszáj felkuncognom kissé - Ha már így szóba került, nincsenek apró Álmodók a városban? - nem tudom, hogy miért örülnék, ha egy fiatal kölyökre akadnék a saját véremből - Ha nincsenek, akkor majd te Teremtesz. Csak előbb gyűrjük le ezt a nyavalyát.
Mintha készpénznek venném, hogy ebbe neki nem lehet beleszólása... Vagyis inkább azt, hogy nem is akarna beleszólni, mert teljesen egyetért ezzel az elgondolással. Persze lehet, hogy nagyon eltévesztem a célt, de számomra mi sem természetesebb, mint a gyermeknevelés. Voltaképpen ez volt mindig is az egyik nagy teher, ami végigkísérte a mindennapjaimat. Pontosabban a gyerek-nem-nevelés, tekintettel arra, hogy bármennyire akartam, megfosztottak ettől a lehetőségtől.
- Egyszer már meghaltam. Alig egy évtizeddel később, mint ahogy elváltak útjaink.
Mintha adna némi megnyugvást, hogyha akartam volna, akkor sem tudtam volna felkeresni őt, mivel... Tényleg meghaltam. Számára is, és az emberi családom számára is.
A nevetése igencsak meglep, mégis nyugodtan pislantok rá kissé oldalra billentett fejjel, kérdeznem sem kell kacaja okát, hamarosan megtudom. Valljuk be, megkönnyebbüléssel tölt el, amit hallok, ami szépen lassan büszke lelkesedésbe fordul át.
- És ezt csak most mondod? Feltétlenül el kell kérnem a kézirataidat. - jelentem ki - Ha vannak gyerekek számára emészthető történetek, talán még el is tudjuk adni. Egyébként tervezem, hogy saját műveket is adok, de egyelőre másokét. Csak a közösségre vágyom. A kisemberekre magam körül. Mint régen.
Csak a tábortűz és a körülöttem üldögélő ifjak, öregek, olykor épp ráérő anyák is. Csak ez számított, és a Mesék, az Álmok ott, a végtelen ég alatt.
Most rajtam a sor, hogy kibukjon belőlem a nevetés. Bár egyelőre fogalmam sincs arról, hogy vajon miért és honnan ismeri Abigailt a Fiam, de eszembe sem jut, hogy esetleg valaha is ártott volna neki. Az nem lehetséges.
- Hát nem csodás, hogy megtartotta? - gondolom fogalma sincs, miről beszélek - Amikor először meláttam a papírjain a nevét... Az csodálatos volt. - kis szünet - Zachary Cross néven éltem akkoriban, amikor megismerkedtünk.
Gondolom ennyi információ bőven elegendő ahhoz, hogy össze tudja rakni a képet. Én már tényleg semmin sem tudok csodálkozni vagy meglepődni, kimondottan mókásnak találom Keelut arckifejezését.
- Csukd be a szád, a végén még kihűl a gyomrod.
Teszem még hozzá nevetve, ha azt látom, hogy meglepődik, aztán rákanyarodunk a lányomra.
- Nem... Most nem. Fairbanks és Anchorage között ingázik, kóbor. A neve... Holly.
Érezheti, hogy mennyire nehezemre esik kimondani a nevét, hiszen Ingének szólítottuk már a születése utáni első pillanatokban. Hogy is lehetne számomra valaki más...?

Tisztában voltam azzal, hogyha valóban befejezem, amit mondani készülök, nem köszönetet fogok kapni érte. És nem is hálát, hiszen miért lehetne hálás nekem Sarah-val kapcsolatban? Nem, nem hagytam meghalni, nem akartam megölni őt, de Tupilek lássa lelkem, megtettem volna, ha Alignak szelleme csak egy perccel is tovább időzik a testében.
Keelut érezhetően megfeszül. A farkasommal együtt kapjuk felé a fejünket, nem, nem kelek fel. Tudom, hogy ha nekem esne, még akár így, a földön ülve is képes lennék egyetlen mozdulattal eltörölni őt az utamból.
Nem fogok hazudni neki, már semmi értelme nem volna. Higgadt, ám mégis valamelyest fegyelmező erőteljességgel szólalok meg.
- Ha nem teszem meg, mi most nem beszélgetnénk itt, Fiam.
Mert fájjon bármennyire szembenézni a ténnyel: Alignak megszállása alatt neki sem volt egyéb célja, mint megfosztani az életemtől. Nem hagyhattam. Úgy nem, hogy megvezetett ádáz hazugságával, azzal, hogy megölte Abigilat és Yee-t... Nem hagyhattam megtorlatlanul még a gondolatát sem.
Ha elhinném, hogy Keelut most felfogja a józan beszédet, elmondanám neki, hogy a helyemben ő sem viselkedett volna másként. Vegy azért küzdött volna, hogy szeretteit védje, vagy azért, hogy megbosszulja őket, mielőtt utánuk menne.
- Ha engem kérdezel, hálát kellene adnod azért, amiért egyikünket sem veszítettél el. Ahogy én is hálát adok azért, hogy egyetlen szerettemet sem veszítettem el, pedig mindannyian átéltétek Alignak haragját.
Ennyit azért még szólhatok, hogy értelmére, csillapodására találjon, mielőtt esetleg túlságosan elragadtatná magát, és nekem megint valami olyasmit kellene tennem, amiért vérző szívvel fogok ma hazamenni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 353
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik

Re: Barlangnyílás // Vas. Nov. 16, 2014 9:11 pm

Sajnos ez megint olyan dolog, amit el lehet hallgatni, de attól még a tényt nem teszik semmissé, hogy mindezen átmentem. Milyen kényelmes lenne abba a hitbe ringatni magunkat, hogy a múltunk, benne a rengeteg szenvedéssel csupán egy pillanat a tudatunkba, ami már olyan régen lehetett, talán meg se történt. Persze az igazság mindig az, hogy de fiam, azokon túlestél... és túlélted, ami még fontosabb. Az összes rohadt fájdalom, depresszív időszak, melyet magad mögött hagytál. Mondanám azt, hogy nekem könnyen megy ezeken az átlépés, de téves. A múltamnak voltak olyan részei, amin nem tudok átlépni csak úgy... mi ad Tupilek, ezek pontosan azok, amiket felemlegettem atyámnak belső dolgok címszó alatt. Sarah-ügye pontosan egy ilyen volt... azt magammal hordoztam másfél évszázadon át, s milyen jól is tettem...
- Most mondanám, hogy egészségedre, de szerintem a dohányellenesek megköveznének - kuncogok. - Még meg vagy lepve, atyám? Fiatalon se voltam az ártatlanság mintaképe.
Lehet atyám nem díjazná, ha mondanám, hogy ez bizony illuzionista betegség. Apám álmodóként hivatkozott magára mindig is, azt már csak az utókor akasztotta ránk, ahogyan most hívnak minket. Az már más kérdés, hogy átvettem én is, mert a saját életvitelemet nézve sokkal inkább illett. Állandó megtévesztések, munkálkodások a háttérből, vagy éppen mások tudatába beépített hazugságok... ez jelentette a túlélést a magam fajtának, aki nem csak a fizikai erejét tudja bevetni a repertoárjából.
- Tudod, én hiszek abban a mára már klisének tűnő megjegyzésben, hogy hibáiból tanul az ember. Legyen szó arról, hogy valaki nem eszik kétszer abból az ételből, amitől gyomorrontást kap, vagy lövi el ugyanúgy az ujjait - veszek egy mély levegőt, miközben kifújom a levegőt. - Meg akarok szabadulni tőle atyám, ez a legbiztosabb. S belátható időn belül. Nem 100 év múlva, vagy 200. Elég időt hagytam neki így is. Hagyok időt rá, mert a hirtelen változás gyakran fordul az ellenkezőjére... de nem fogom elmismásolni a dolgot.
Kihagytam az ömlengést, a fölösleges nyálat, vagy akár az ünnepélyes fogadalmat. Nincs szükség rá. A végén az fog ítélni, hogy sikerül-e vagy sem. Lehet nagy szavakat használni de annál nagyobb lesz a bukás, ha én most nekiállom verni a mellkasomat, hogy igen, én leszek a faszagyerek. Olyan voltam, aki igyekszik realistán állni a földön és tudtam, bukásfaktor mindig van. Az más kérdés, hogy megtesz az ember mindent amit tud.
- Egykoron nagy volt és dicső - ismétlem el a szavait. - S most ide jutott? Elmondjam neked, hogy azt leszámítva, amit a testemmel művelt mi maradt meg ebből a farkasból? Mérhetetlen düh... megvetés... méreg... s valahol... nagyon mélyen szomorúság. Nem tudom, mennyi ideig volt a testemben, de ennyi maradt meg egyedül abból az időből. Voltam már dühös, atyám de... ez ahhoz képest gyerekes hisztinek tűnik gyakorlatilag - miközben újra felnézek az égbe, egy újabb kérdés jut eszembe. - No és a nagyapám, Tupilek? Az ő sorsa mi lett?
Abban most nem erősítem meg őt, hogy helyesen cselekedtek-e egykoron. Az adott tetteinket mindig az utókor ítéli meg és persze most jöhetne az, hogy mi lett volna, ha. Ha nagyon ki akarnám forgatni az egészet most a fejéhez vághatnám, hogy köszi fater az évente visszatérő lidércnyomást. De nem teszem, utólag egyszerű okosnak lenni. A sokat mondó pillantásra én csak nyelek egyet, miközben újra felírom magamban, hogy újfent fogalmam sincs, mi folyik az orrom előtt. A fene essen bele, eddig legendákba vesztek az alapítók, talán én se hinnék bennük, ha nem a teremtőm lenne az egyik. Erre? Paff, megjelennek. Vajon drága atanerkünk mit reagálna, ha hirtelen beállítana hozzá az egész brancs teára? Mindenesetre innentől tuti, hogy más szemmel fogok tekinteni az ismeretlen farkasokra a környéken. Mindenesetre ezeket követően beleegyező bólogatásokat küldök apám felé, hogy rendben, én úgy alakítom az időpontot, nem támasztok kritériumot, majd visszatérünk erre. A két lakhelyre meg csak kuncogok egyet. Jól megy, én meddig túrtam a várost mire találtam egy egyszerűbb lakást, ami bőven megfelelt az ízlésemnek. Hát hiába, úgy tűnik vannak azért pozitív oldalai is egy alapító létének, még ha ilyen "kicsinyes" dologról is van szó.
- Szép is lenne úgy nem szentimentálisnak lenni hogy olyan képességünk van, amilyen - elvégre ismerni kell az emberi dolgokat ahhoz behatóan, hogy eredményesek legyenek az illúziók. - De nem feltétlenül a szentimentalizmus végett. Akárhogy nézem atyám, kikezdhető vagyok. Vannak olyanok, akik közel állnak hozzám, fel tudnák őket használni ellenem, ha valaki játszani akarna az életével ilyen téren. S sose lehet tudni, hol inognék meg. Emellett... tőlem már az is rohadt nagy szó, hogy egy falka tagja vagyok. Az már erősen nagy ugrás, hogy az élére is álljak.
Nem hiába hagytam ott annak idején a falkát is, miután megöltem Maximert és hivatalosan én lettem az alfa. Persze, ott hozzátartozott az is, hogy gyűlöltem azt a falkát. Nem kértem belőle, elég évet raboltak el tőlem a múltban. De nem is akartam őket vezényelni. Domináns farkas vagyok, de ez nem jelentette azt, hogy akkor kötelezően hatalommániásnak is lennem kell.
- Óóó, lestem ám el, attól ne félj. De még nem tanítok atyám, ezek csak távlati tervek. Persze, volt a múltban rá példa, hogy segítettem a kölyköknek és a fiataloknak valamit elsajátítani. A falkában például az egyetlen pozitív dolog, amely ért, hogy én képeztem ki a vadászokat. De a nagyobb volumenú dolgok csak ezután jönnének - na aztán elgondolkodok. - Csak egy Hattie nevű nőstényről tudok a városban, aki a te véredbe tartozik. Elég ritka madarak vagyunk, amennyire észrevettem - na de aztán felvonom a szemöldökömet. - Eddig még senkinek se adtam meg az ajándékodat, atyám. Nem azért, mert nem akartam, egyszerűen... nem találtam olyanokat, akiket megfelelőnek találtam volna. Pontosabban... akiket találtam, azok meghaltak, mielőtt sort keríthettem volna rá.
Ezeket az embereket kivétel nélkül a csatatéren találtam meg... a csatatereken, ahol másodperceken múlik egy élet és mindig elvitte a halál a megfelelőnek látott embereket. Talán az egyetlen, aki még él, az MacTavish volt Irakban, aki úgy ahogy megfelelő lehetett volna, de ő meg azóta tudja a halál, hol van... talán már ő is cafatokra robbant a gépével együtt egy stinger rakéta végett. Na de már halál... hát láthatja a megrökönyödést az arcomon. Nanemé, most ennyire madárnak néz... nem, nem néz, ezt a tekintetéből kiveszem.
- Reinkarnálódtál? - teszem fel az első értelmesnek tekinthető kérdést, ami nem hápogásból vagy hasonlókból állna, de aztán valami még eszembe jut. - Hol történt ez?
Valahogy egy régi emlék elevenedik meg a tudatomban, de egyelőre még nem adok neki hangot.
- Ööööö... megtisztelsz a lelkesedéseddel, de picit más piacra dolgozok. Háborús regényeket írok, ráadásul szó szerint naturalisztikus módon, akár undorító akár nem. Deee... tudod mit, megnézem a könyveket, hátha találok bennük valami használhatót.
Oké, háborús regényeket írok, de ez nem jelenti azt, hogy ropognak a fegyverek 300 oldalból 299-en. Voltak ott is könnyedebb megmozdulások, csak nem azokon van a hangsúly. Bár lehet ha atyám elolvasná a fejemen szétverné, hogy tudtam ilyeneket írni... mondjuk akkor meg megmutatnám neki a fórumokon levő véleményeket. Éljen a technika.
- Vannak dolgok, amik nem vesznek ki az emberekből. Ha valakinek fontos vagy, valami módon ki fogja mutatni még a legérzelemmentesebb is - kuncogok megint. - De azért örülök, hogy érnek téged pozitív tapasztalatok is Fairbanks-ben. Mikor lesz a jeles alkalom?
A szám meg persze becsukom, bár szerintem a tüdőm röhög atyámon, amiért ilyeneket feltételez róla.
- Nem ismerem - mondom egy kisebb gondolkozást követően. - Pedig pár éve már itt tengődök. Hogy néz ki?
Na öreg, ha ebből most azt szűröd le, hogy érdeklődök a lányod után, akkor megtapsollak. Nekem most egy másik szőke tartja rabláncom a szívem... hupsz, spoiler...

Nos... szerintem nincs az a farkas, aki ha tényleg szeret valakit, csak úgy elmegy ez mellett a dolog mellett. Alapvetően ott lakik bennünk még az emberi tényező, de van még valami. A farkasok lehetnek magányosak... de bármelyik tenyésztő elmondhatja, hogy párban kell őket venni, mert úgy élnek teljes életet. Ha valaki pedig talál egy olyan személyt, akit ha óvatosan is közelítget, de a párjának véli, ahhoz ragaszkodik és érzékeny a vele kapcsolatos dolgokra. S ez velem kapcsolatban megmutatkozott. Nem féltem levetni magamról az erős, rendíthetetlennek tűnő férfi maszkját azokban a napokban, amikor Yvonne-al ott ültünk Sarah kórterme előtt, várva, hogy találkozhassunk fele és felépüljön. Még emlékszem a bennünk jelenlevő félelemre, féltésre, amit iránta éreztünk. Belém égett, örökre. Még most is éberen ott van a tudatomban, pedig lassan már félév is eltelt azóta. A sebek hegedni kezdtek azóta... de most ez az egész feltépte, engem pedig folyamatosan ragadnak magukkal az indulatok. Mikor atyám először szólal meg gyakorlatilag el se ér, hogy mit mond, mert már a fülemben lüktet a méreg. Meginog a szellem, a nyugodtnak talán mondható lélek, hisz eddig az voltam, talán könnyed is... érzékeny pont az, amire most tapintottunk viszont... de ezzel nem csak én voltam tisztában. Mielőtt még a gondolata, az ingere is megfogalmazódna bennem, érzem a "harapást" a karomon. Ikina mart belém, mintegy átvéve a testem felett az uralmat, makacsul vésve szürke tekintetembe a borostyánsárga szemeket. Érzem, ahogy kivonja a karmaimat az atyámtól távolabb levő kezemen és szinte belemélyeszti őket a szikladarabba, amire leültem. Nem akart bajt... kivételesen most ő volt az, aki nyugalomra akart inteni. Nem akart az apjával viaskodni, de tudta, hogy valamit tennie kell. Köztes megoldást választott, ahogyan egyre csak markoltatta velem a sziklát. A fejemet is előre engedtem, remegett a karom, a szemem lecsuktam, ne lehessen látni az indulatokat, melyet levezetődtek abban a kínos csendben. Mindez tartott addig, míg majdhogynem a karmaim is beletörtek a sziklába. A célját viszont eléri a farkas, ahogyan megszűnik a remegés, majd elengedi a kezem lassan. Csak ezután nyílnak ki a szemeim, ahogyan jellegzetes hang közepette a karmaim visszahúzódnak és újra emberi a kezem, pár a repedések a végén jelezték, milyen terhelésnek is lett kitéve.
- Adjak hálát - ízlelgetem a szavait. - Ó, én hálás vagyok. De azt már ne várd el tőlem, hogy csak úgy elmenjek az felett, hogy a teremtőm és a számomra kedves nő ilyen helyzetbe keveredett - szürke szemeimet csak ezután emelem rá. - Adjak hálát. Minden egyes napon hálát adok, hogy újra találkozhattam a teremtőmmel. Minden egyes napon hálát adok, amiért Sarah nem halt meg másfél évszázaddal korábban, amikor ezt a hírt közölték velem és én el is hittem, mert nem kételkedtem és éltem ebben a tudatban tavalyig.
Nem támadtam rá, fenyegető jellegnek még csak a szagát se érezhette, ahogyan beszéltem. Tisztában voltam vele, felesleges lenne ilyen próbálkozást tenni. Az életben nem tudnék benne kárt tenni, bezúzni a koponyáját vagy akármi. Főleg szemtől szemben nem. De a hangom az színtelen, érzelemmentes, csak a ridegség süt belőle. Olykor nincs szükség rá, hogy üssünk... a szavak olykor mélyebbre hatolnak, mint megannyi karom. Eddig féloldalasan ültem apámhoz képest, de most teljes testemmel fordultam felé, karjaimat ölbe véve és megtámaszkodva a térdeimen, ahogyan várakozóan néztem rá.
- Szeretném tudni, mi történt azon az éjszakán.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kilaun
Szellem
avatar

◯ Kor : 833
◯ HSZ : 400
◯ IC REAG : 486
◯ Lakhely : Fairbanks (#71637D)


Re: Barlangnyílás // Vas. Nov. 23, 2014 9:21 pm

- Nem, nem vagyok. - rázom meg a fejem nosztalgikus mosollyal - Csak jó látni, hogy vannak dolgok, amik nem változnak.
Sokáig azt hittem, hogy én sem változtam meg, de aztán szembesülnöm kellett vele. Yee, Abigail, de még Sangilak is több lett, másabb lett, mint ahogyan emlékeztem rájuk. Keelut is. És akkor itt van ez az apróság, egy csibészes tett és mosoly, és újra visszanyerem a bizakodásomat, hogy léteznek még állandó dolgok körülöttem.
Keserű pirula a hite, a szavai. Sokat láttál fiam, sokat éltél, de ezt nem látod jól. Van, aki még a hibáiból sem tanul.
- Ebben tévedsz. Sok mindent nem tudsz rólam. De én előszeretettel fogyasztok többször abból a tálból, amiből nem lenne szabad. - felsóhajtok, aztán folytatom - De az elhatározás fontos. Nálam még az sem volt meg sokáig. - biccentek felé elismerően - És mint már mondtam: ha szükséged van rám, itt leszek.
Tudom. Más szemében a szálkát, de a sajátomban a gerendát... De mégis ki tudna hibáztatni azért, hogy a saját változásaimnál előrébb helyezem az utódom segítését? És ha ebben tevékenykedek, talán azzal saját magam számára is gyógyírt találok.
Valahol sértő, hogy Keelut kívánja nekem bemutatni Alignakot. Persze tudom, hogy csupán a saját tapasztalatait kívánja megosztani velem, mindazonáltal kétlem, hogy jobban tudná, hogy a Holdisten milyen érzéseket őrzött meg még holtában is. Láttam. Éreztem. Akkor a sziklán is, és tavasszal is, amikor szemtől szemben álltunk egymással.
- És a megvetés? - kérdezek vissza némileg számonkérve őt - A gyalákodás? A megszégyenítés? Azok hol maradnak? Ha azt gondolod, hogy csupán bánat és szenvedés lakik Alignak lelkében, úgy téged is legalább annyira megfertőzött, mint bennünket. Ne hagyd, hogy félrevezessen Keelut, fogalmad sincs róla, miről alkotsz ítéletet. - jelentem ki, ahogy fel-felrémlik, miként alázott meg, hogyan kényszerített térdre. Abban nem volt bánat, nem ébredt benne keserűség. Masszív és színtiszta gyűlölet volt, olyan, amilyennek nem lenne szabad léteznie.
- A nagyapád megadta magát a szellemek akaratának. Ahogy mi is tesszük azóta. Elfogadta, hogy nem tehet semmit testvére tébolya ellen, pedig pontosan tudta, hogy vele hal majd ő is. Képzeld el, ha nem létezne éjszaka. Ha csak a Napkorong ragyogna az égen, eleinte csodás lenne és üde, idővel azonban kimarná a szemeket, felégetné a bőrt, elszárítaná a termést. Békében halt meg. Elment meghalni, ki tudja, talán pont itt lepte el a föld a csontjait.
Sosem láttuk többé. Én megsirattam, de képes voltam azonosulni a tettével, túl magasztos volt ahhoz, hogy ne képezze ideám tárgyát az önfeláldozása.
Megmosolyogtat a leírás, amit önmagáról ad, és azóta, hogy Sangilakkal megesett a báli éjszaka, egészen biztos vagyok abban, hogy nem a mi hibánk az, ha megrokkanunk a szeretteink veszélyérzetétől. Mindenki belerokkan. S főleg az talán, aki a leginkább próbálja leplezni. Ezt azonban nem fogom megosztani vele.
- Lehetőség szerint maradj is az. Legalább is addig, amíg itt vagyok.
Igazán nem szeretném, ha valamiért kiválna a falkából, aztán vagy el kellene hagynia a várost, vagy nekem kellene teljes védelmet biztosítani a számára. Megtenném, ha szükséges volna, de kétlem, hogy jót tenne az önérzetének. Bár őszintén szólva ebben az esetben az önérzete lenne az utolsó, ami érdekelne.
- Kis segítség is segítség. Sokszor nem is tudod, hogy mekkora. - jegyzem meg arra, hogy egyelőre csak be-besegít a fiatalabbaknak, aztán Hattie nevére elmosolyodom - Ismerem őt. Volt már szerencsénk egymáshoz.
Persze jó volna, ha akadna még más is rajta kívül, de úgy érzem, hogy még így is hálás lehetek, hogy ők megvannak nekem. Azt nem mesélem el, hogy milyen kálvárián vagyunk túl a nősténnyel, hiszen az csak kettőnkre tartozik.
- Annyi baj legyen. - legyintek a magyarázatra kurtán - Inkább tartogasd, mintsem eltékozold.
Láttam már, hogy mi lesz abból. És ha Keelut úgy érzi majd, hogy megtalálta örökösét, tudom, hogy meg fogja tenni. Szeretném, ha ez megvalósulna. Sikernek érezném, azt hiszem.
A kérdésére egyszerűen, de legalább hosszasan nevetek fel.
- Igen, mondhatjuk úgy is. Bár azt hiszem, hogy ez a kifejezés nem lenne túl pontos, tekintettel arra, hogy ugyan azt az életet folytatom és ugyanazzal a tudattal, mint eddig. Feláldoztak értem egy Őrzőt, az ő szelleme tért meg a holtak völgyébe, kiváltva engem. Nem mondom, hogy boldoggá tesz a tudat, hogy valaki az életét adta értem, főleg nem úgy, hogy vissza sem akartam térni, de ebbe nekem vajmi kevés beleszólásom volt. - szükségük volt rám. Hívtak, és nekem felelnem kellett szavukra. Persze hónapokig alig voltunk képesek beszélni egymással, de a végén beláttam, hogy a közös munkához talán nem is kellenek szavak. Csak közös álmok.
- Valahol Afrikában. Mármint, ott hívtak újra életre. A halálom helyéről nincs tudomásom, Lübeck felől indultam meg keletnek, több napi járóútnyira botlottam vele a háborús zónába. Ágyúgolyók tépték szét azt a testet, amiben mi megismerkedtünk.
Jobbnak látom, ha nem részletezem tovább, hogy pontosan miket hagytam magam mögött. Fájna, ha az egyébként egészen kellemes hangulatot újfent elfogná a bánat, a bűntudat és a hiány.
- Ohh, hát ez igazán kár. De azért majd nézd meg. - ahhoz inkább nem fűzök megjegyzést, hogy mennyire ridegnek találom az írásait bemutatás alapján. Gyűlölöm a háborúkat, és semmi kedvem sincs még olvasni is arról, ami tönkretette az életemet.
- Én is örülök, sőt. Nem tudom, még elég... képlékeny a dolog. De számítok rád.
Felelem az esküvővel kapcsolatban elég szűkszavúan. Nem akarok elkiabálni semmit, ráadásul abban is biztos lehet, hogy amint pontos részleteket tudni fogok, azokat majd vele is ismertetem.
- Szőke, kék szemű, és roppant... erőteljes lány. - húzom mosoly-grimaszra a számat - Előbb-utóbb biztosan megismeritek majd egymást, de hogy ne érjen meglepetés, nem szívleli a magunkfajtákat. Azokat, akik mások fejében mászkálnak.
Felesleges volna elmesélnem, hogy mennyire szép nővé cseperedett, hiszen úgysem tudnék atyai elfogultság nélkül nyilatkozni róla. A természetéről pedig jobb, ha Keelut tapasztalja majd meg, a világért sem szeretném, hogy befolyással legyen rá a szubjektív véleményem és azok a gondok, amiket vele már lezongoráztam.

Bevallom, a helyzet kezd elég kaotikus állapotokba burkolózni. Eleinte nem veszem komolyan, figyelmeztetni próbálom, hogy türtőztesse magát. Talán még ki is kacagom, kacagja a farkas, amiért elvakult dühében majd' megveszik a szemeim előtt.
Hát azt hiszed, hogy én nem tudom? Azt gondolod Fiam, hogy Atyád nem járta már meg a poklok poklát? Hogy nem tapostam azt az utat, amit te éppen csak megtapasztaltál? Fülem sérti, ahogy a sziklát kaparja halálosra fent karmaival, szavai higgadtsága azonban csak méginkább felpaprikáz. Kikérem magamnak a szóhasználatát. Voltaképpen nem várok el tőle túlságosan sok dolgot, azonban azt igen, hogy fogadja el a bocsánatomat, ha már egyszer azzal járulok elé, legyen a helyzet bármilyen kellemetlen.
Felállok, kissé oldalvást fordítom az arcélemet, aztán egész egyszerűen közelebb sétálok Keeluthoz. Ki tudja, a közeledésem, és a körülöttem kígyóként tekergő energiák csak tovább hergelik, ahogy a lila tekintetben örvénylő sértettség is. Egy pillanattal később pedig már mellette termek, átváltozott kezét csuklójánál fogva szorítom, zárom satuba és emelem a saját arca elé. Nézze csak meg.
- De igenis elvárom. - közlöm vele nemes egyszerűséggel, szinte hallhatóvá válik, miként nyekereg a csontja szorításomban - Tőlem senki sem kért bocsánatot. Engem senki nem akart kiengesztelni, amikor elvesztettem a családomat, és én soha többé nem láttam azt a nőt, aki a világot jelentette nekem. - szavaim előrehaladtával erősödik roppanásig a szorítás, energiáim fojtóláncot kötnek Ikina nyakába - Ha tehetek egy építő jellegű javaslatot Keelut, többé ne vedd semmibe a bocsánatkérésemet. Keveseknek jut belőle manapság, ezért szeretem, ha megbecsülik.
Jelentem ki síri hangon, egészen közelről az arcába, aztán egy végső roppantással töröm el a csuklóját, mielőtt elereszteném egy lökéssel.
- Tudni akarod, hogy mi történt? Történetesen nekem köszönheti, hogy életben van. Ha nem kapom meg Sura képességeit, már halott lenne. Mert nem hagytam magára, nem hagytam elveszni, elvérezni ott a homokban. És mindazok után volt ennyi lélekjelenlétem, hogy elhitette velem, hogy megölte Abigailt, és Hope-ot. - szánt szándékkal mondom Yee ezen nevét - Amikor másra sem vágytam, csak arra, hogy öljön meg engem is. Tudni akarod, mi történt azon az éjszakán? Meg akartam halni, Keelut. Hála a kedvesednek, aki pontosan ugyanannyira volt tudatában a tettei következményeinek, mint én magam. És most? Most mi lesz? Hazamész hozzá, és jól a szemére veted, hogy miért juttatott el újra a halálvágyamig? Kötve hiszem, végső soron én Alapító vagyok, én tűrjem, hogy a szellemek szórakozzanak velem. Hogy egy rég halott diktátor azzal fenyegessen, hogy a saját nejemmel öleti majd meg a közös gyermekünket, ha valaha megszületik.
Már tagadni sem próbálom a nyilvánvalót. Túl sok dolog bukott újfent a felszínre, túl hamar ítélet, túl messzire mentem. Mint sokszor máskor. Arcom bestiálissá torzul a veszett haragtól, amit a Sarah-képű Alignak iránt táplálok, és ha tehetném, hát megölném újra. Velem ezt tette akkor Alignak. Élővé tette a félelmeimet, a nappalok gondolata vált a Rémálmommá megint.
- Akkor veszem el tőled, amikor akarom. Csak egy gondolatomba kerül, és véget vetek az idillednek. Ezt vésd az eszedbe, mert talán élni fogok a lehetőséggel, ha még egyszer a Teremtőd elé emelsz bárki mást.
Valahol, a lila köd homályában gyűlölöm, hogy kimondtam ezeket a szavakat. De zaklatott fel-alá járkálásomban egyedül csak az számít, hogy a saját boldogságom és biztonságom biztosítsam. És addig tiszteletlenségnek róvom fel a korábbi reakcióját, amíg haza nem megy, és ki nem kéri Sarah-n azt, amit ő ártott nekem akaratán kívül. Nagyjából ugyanannyira lenne korrekt, mint elvárni tőlem, hogy ne akarjam, hogy Keelut igenis menjen el afelett, hogy tudtunkon és akaratunkon kívül ártottunk egymásnak a kedvesével.

//Lassan már adót kéne fizetni a hosszú reagjaink után xDDDD/
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 353
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik

Re: Barlangnyílás // Csüt. Nov. 27, 2014 10:54 pm

Én is már csak mosolygok azon, hogy vannak még ilyen dolgok. Mert talán valahol ez a komiszság lehet az egyetlen dolog, ami kellemes emlékeket idézhet velem kapcsolatban benne. Nem éltem olyan életet, ami büszkeségre adhat okot a számára és félek, eddig csak a jéghegy csúcsát látta. A fontos dolgok mindig a mélységekben rejlenek.
- Ha önként eszel a rothadó ételből, még ha valahol nyomás miatt teszed is, azért az már nem számít kis dolognak atyám – mondom az elismerésnek szánt szavaimat. – Igen, tudom, és köszönöm is neked, hogy mindezek ellenére fenntartod ezt. Mindenesetre már vannak bíztató jelek.
Az az undor, amit éreztem, mikor pár nappal ezelőtt beledugtam a vérpocsolyába az ujjamat és megízleltem a szerencsétlenül járt túrázó vérét… az nagyon árulkodó volt, elvégre ilyet utoljára emberként tapasztaltam, amikor betörték a számat egyszer és a saját véremet szopogattam egy darabig. Apró jelek, de valahol bizakodással tölt el, hogy nem hiába vagyok kvázi vegetáriánus, hanem igenis használt a diéta… de ha még sok olyan rohamot élek meg, mint augusztusban, akkor ez még fájni fog. Na az ezt követő fejmosás hatására felvont szemöldökkel nézek fel az öregre.
- Egy szóval nem mondtam, hogy megérteném őt, vagy akár szánnám. Már csak azért sem, mert másokkal végezteti el a piszkos munkát, miközben neki semmi vesztenivalója már. S mos ne menjünk abba bele, hogy test nélkül más lehetősége nem igen van – morgom magam elé. – Azokat, amiket felsoroltál, nem tudom felidézni. Amikor megszállta a testemet, a tudatomat delíriumba taszította, nem voltam magamnál. Tompán érzékeltem azt, ami a tudatomban lezajlik, de olyan féktelen volt a dühe, hogy ha volt ott más is, szinte elmosta őket. Ennyit tudtam kihámozni, semmi mást. Egyik pillanatban még az orvosi szobában ültem, a következőben már a földön feküdtem – a hangomból érződik, hogy ezt soha az életben nem akarom még egyszer megismételni. – Ha érzek is valamit iránta, az a megvetés… a megvetés, hogy valaki ilyen mélyre süllyedhetett ahhoz képest, aki egykoron lehetett.
Röhögni tudtam volna azon, hogy ilyet feltételez rólam, de nem jókedvemben. Hogy érthettem volna meg ezt a rohadékot mindazok után, amit tett? Túl sok kárt okoz, időről időre veszélybe sodor minket, akik egyszerűen csak rossz helyen vannak rossz időben és gyalognak használ. Az ilyen a részemről nem érdemel meg megszánást, csak megvetést.
- Biztos vagy benne, hogy meghalt? – teszem fel a legelső kérdést, ami eszembe jut. – A világért se akarom kétségbe vonni a szavaidat, biztos jobban tudod, de azok alapján, amit mondasz, olyan, mint ha te is feltételezésekbe bocsátkoznál. Emellett, azok alapján, amit mondasz az életedről, már az is elég hihetetlen még egy vérfarkasnak is. Más testek, halál… nem lehet, hogy mégis kint van valahol a világban, csak elzárkózva mindentől és mindenkitől?
Na viszont ha valakit, őt tudnám szánni. Szegény nagyapámnak nem elég, hogy végig kellett néznie, ahogyan a gyermekeik a halálba űzik a testvérét, de még közbe se avatkozhatott. Mindezt végig kellett néznie aztán magával hordozni az élete súlyát. A történetet mindenki ismeri, aki egyszer vérfarkas volt, de sokan legendának tartják, mások még a fikcióig is elmennek. Nem sokan élvezhetik azt a luxust, hogy egyenesen az egyik kölykétől hallhatják a történetet… hm… kölykétől, ebbe valamiért olyan humoros belegondolni Kilaun kapcsán. Aztán csak halványan mosolygok.
- Most mondanám azt, hogy rendben, de sosem lehet tudni, mikor fordul ellenünkre a szél.
Örök igazság, amit a magányos farkasok tudnak a legjobban. Amikor valaki megkapaszkodik egy adott helyen és úgy tűnik, hogy most már semmi se vetheti ki onnan, mindig jön egy hullám, ami bebizonyítja, hogy de. Egyelőre jól álltak a dolgaim a falkában, egy voltam a sok közül, nem hivalkodtam, csak voltam. Viszont az is tagadhatatlan, hogy jó ideje fűrészeltem már magam alá a fát és pont atyám kapcsán. Ki tudja, mikor szakad el valami… de amíg tehetem, nem adok rá okot.
- Nofene, akkor ennyit arról, hogy tudok újat mondani neked – mosolygok, de aztán eszembe jut valami. – Tudja, hogy ki vagy igazából?
Azért ezt az apróságot nem árt tudni, szerintem. Nem mint ha félteném a privilégiumomat, amiért tudom, ki is igazából Kilian Kenway.
- Ha eljön az idő, nagypapa leszel általam is – ígérem meg.
Valahol tényleg fura amúgy, hogy pont nekem nincs kölyköm. Kedveltem őket, előszeretettel segítettem nekik, még ha nem is az én véreim voltak. De mégse mártottam bele még másokba az agyaraimat, hogy kölyökké változtassam őket, megadva nekik atyám örökségét. Olykor tényleg elgondolkozok rajta, hogy én valami paradox masina vagyok… meg most is, mi vicceset mondtam? Jaaa, hogy jaaa.
- Ez most úgy hangzott, mint valami véráldozat – mondom, valahol a reinkarnáció barátságosabbnak tűnt. – Bátor lehetett az az őrző, aki hajlandó volt ilyenre adni a fejét. Bár ezen nincs semmi meglepő, évszázadok óta arra áldozzák az életüket, hogy minket felügyeljenek – hiába, tudtam tisztelni ezért őket, de aztán valami szöget üt a fejemben. – Miért nem akartál visszajönni?
Valahol van egy sejtésem, hogy mi lehet a háttérben, de szerettem volna az ő szájából hallani és nem felesleges találgatásokba, okoskodásokba bocsátkozni. A végén még mondok valamit, amivel vérig sértem, az meg nem hiányzik… hopsz, megint spoiler. A szavai hatására elgondolkozok aztán, miután lebiggyesztem az ajkaimat, amikor megtudom, mi történt azzal a szelídnek nevezhető, szerethető farkassal, ami ő volt egykoron, legalább is a testével. Lübeck-bár már jártam a vándorlásom idején, tudom, hol fekszik, de ezzel nem vagyok kisegítve. Jó pár ország számításba jöhet, ha keletre megy. Lengyelország… a Balti-államok… Csehország… esetleg Magyarország… vagy még messzebb. Mindenesetre egy újabb kérdés fut ki a számon.
- Véletlenül nem mond neked valamit az a helynév, hogy Trencsén?
Fogalmam sincs, miért jut eszembe már megint ez a történet. Talán azért, mert azóta se találtam megoldást arra, ami ott történt és valahol idegesített. Én már csak ilyen voltam, kerestem a válaszokat a kérdéseimre, még akkor is, ha nem tetszik a válasz. Ez pedig már gyakorlatilag két évszázados kérdés és akárhogy kutakodtam választ azt nem kaptam. Elég rossz keresztrejtvény fejtő vagyok ilyen szempontból, néha szó szerint megdöglenék a papír mellett. Aztán biccentek, rendben, majd utánanézek.
- Általában mindig a képlékeny dolgok sülnek el a legjobban. Remélem most is így lesz – kacsintok egyet vigyorogva.
Az igazság szerint rá is fér atyámra egy asszony a háznál. Félelmetes, mi mindent ki tud hozni az ember fiából, farkasából, ha van mellette valaki, aki tiszta szívből szereti őt és megadja mindazt, amire más nő nem képes. Új ember alakulhat ki, gyógyír ez minden szenvedésre. Remélem az idill is megmarad sokáig. Viszont utána szégyen, nem szégyen, hiába töröm a buksimat, egyáltalán nem ugrik be az arc, amit párosítani tudnék… a személyleírással!
- Nem, tényleg nem rémlik – csóválom meg a fejem, de aztán elvigyorodom. – Oh, én abból nem csinálok ügyet. Ha meg „csak” ennyi baja lenne velem, nos… inkább emiatt, mint a stílusom miatt.
Valljuk be, azért elég gyakran ki tudom nyitni az emberek zsebében a bicskát egy-két megjegyzésemmel, megszólalásommal.

Nos, mit is mondhatnék. Alapvetően nem vagyok már olyan farkas, mint régen. Amikor az ember elkezd korosodni, kinövi a kölyökkor/gyerekkor hülyeségeit, szépen elkezd benőni a feje lágya. Egyre több hülyeségtől szabadul meg, mondhatjuk, lesz felnőttesebb. Mígnem már nagyon kevés dolog marad, amivel ki lehet őt kezdeni. Persze egyesek örök gyerekek maradnak. Ez tagadhatatlan. Hogy erre az eszmefuttatásra miért volt szükség? Nem volt már olyan sok minden, amivel ki lehetett kezdeni. A sértegetések fölött át tudok már rég lépni, az atrocitások, sérüléssel való fenyegetések se csengenek már olyan fenyegetően, mint párszáz évvel ezelőtt. Amikor viszont tudomásomra jutnak olyan dolgok, hogy veszélyben vannak azok, akik fontosak a számomra, már más a helyzet. Alapvetően nem maradt sok ember nekem, akikhez valami kötődésem van. Maroknyian vannak, akikhez több fűz, mint haverság vagy valami ilyen szint. S ha megtudom, hogy bántották őket… mint ahogyan Sarah-val is történt… nos, szerintem az valahol nagyon is rendben van, hogy nem megyek el csak úgy a dolgok mellett. Ha nem így lenne, az azt jelentené, hogy minden egyes kibaszott szó, amit ezzel kapcsolatban kiejtettem a számon, semmis. Talán nem viselkedek ilyenkor érett férfiként, talán tiszteletlen vagyok, de nem tagadom meg magam. Ilyen vagyok és kész. Ikina is jól tudja ezt és inkább a kőn vezeti le a feszültséget, minthogy hagyjon garázdálkodni és valami nagyobb tragédia legyen belőle. Sajnos úgy tűnik, ez nem volt elég és a számat is össze kellett volna szorítania, akkor talán megússzuk mindezt. De nem így lett és így jártunk. Szerintem ha a szavakkal szúrni lehetne, már mindketten fetrengenénk a földön és ordítanánk a felcserért, de egyelőre ezt még nem találták fel. Az igazság az, hogy nevezzetek mazoistának, de kellett az a csuklótörés. Nem csak azért, mert emlékeztetett hozzá, mennyire alacsonyan állok… hanem mert az ilyen jellegű fájdalomnál jobb élesztő nem nagyon létezik. Mikor a csuklóm megadja magát azt csak egy szisszenéssel adom a világ tudtára, de nem kiáltok fel. A testemen azzal a lendülettel szalad végig valami hidegzuhany szerűség, mely úgy ahogy kitisztítja a fejemet a méregtől. Hiába vezette le a farkasom a mérgét, az csak a kezdeti indulat, a méreg az velősebb és könnyebben tapad. Na de ezzel nem volt vége. Atyám szavai mint megannyi súly nehezednek rám, mondatról mondatra, amint megtudom az igazságot. Igen, valahol tényleg ennyit akartam volna csak tudni, de ami utána jön… nos… nagyon régóta tapasztalt dolog markol bele a nyomromba. A rémület jéghideg keze. Valamit nem árt rólam tudni: nagyon nehéz megijeszteni. Túl sok minden történt velem az évszázadok során, hogy könnyen a gatyámba piszkítsak. Lehet akkor se ér sokat ez a fenyegetés, ha más teszi… nem… azoknak jó eséllyel letépném a karját és feldugnám nekik, hogy kipiszkáljam vele a belük tartalmát. Most viszont… egyszerűen letaglóz a félelem. Atyámtól nem tudom megvédeni Sarah-t, ha erőszakig fajulnak a dolgok. Beállhatok elé, ha kegyelemdöfésre adná a fejét, de azzal csak azt érném el, hogy az én testemet is átlyukassza az övével együtt. Voltak helyzetek, ahol még én is tehetetlen vagyok, ez pedig bőven olyan lenne, már ha a közelben lennék. A végeredményen ez sem változtatna. Lehunytam a szemeimet a nyílt fenyegetés hatására, ahogy egy szó se jött fel a torkomból. Pedig valahol a rémületem alatt igenis lett volna mit a koros farkas fejéhez vágnom a mondandójához kapcsolatban. De nem tettem, ahogy mérsékletre szorítottam magam. Nem… most nem kezdhettem el feleselni, mint valami engedetlen kölyök. Nem fogom Sarah-t veszélybe sodorni még jobban. Ha ehhez pedig az kell, hogy lenyeljem azt a kicseszett büszkeségemet, akkor kurvára megteszem és még vodkát is kérek hozzá, hogy leöblítsem. Csendbe burkolóztam tehát, ez pedig nem az a fajta kushadó, vagy akár dacos csend volt, hogy csak azért se szólalok meg. Nem, inkább nyugvó csend volt, hogy kitisztítsam a fejemet és mérsékeltebben tudjak állni a dolgokhoz, mielőtt újra szóra nyitom a számít. Így üldögélek hát jó darabig, kezem sajgása közepette, mielőtt szemeim felnyílnak. Mélyet sóhajtok, miközben felállok. Sokan lehet most választanák azt az időpontot, hogy kushadva elhagyják a terepet, mint a vert sereg. Ja, ezt tennék sokan, de nem én. Igenis felemelt fejjel, törött kezemet a másikkal fogva odaálltam atyám elé, megkeresve szürke szememmel az ő tekintetét. Talán már lehiggasztottam magam, de aki ismer, tudja, hogy ez nem jelent semmit. Nyugodtan voltam csak igazán veszélyes, mert sokkal fókuszáltabb voltam, mint dühösen. Ikina is jól tudja ezt, feszülten várta, hogy mégis mit akarok. Én pedig szóltam. Hallani fogja, amit mondani akarok, ha tetszik, ha nem. Elvégre, az már régen rossz, ha meg se mernék szólalni mellette.
- Köszönöm, hogy megmentetted Sarah életét – szóltam. – Ahogyan azt is, hogy az életet választottad végül.
Hogy elfelejtettem volna neki, hogy mit tett? Nem, ezt nem mondanám. De beláttam azt, hogy igaza volt egyes dolgokban. Hagyhatta volna vérben fagyva meghalni Sarah-t, nem tette. A mérgem jogos volt, de túl hamar engedtem ki, mielőtt megtudtam volna, hogy mi történt. Hasonlítunk egymásra a teremtőmre… talán túlságosan is. Mindketten ölni tudunk, ha veszélyeztetik a szeretteinket. A bocsánatomat kérte, mondta, hogy az övét sosem kérték… de vajon hányszor kapott hálát mindazért, amit csinál az életben? Csupán akár azért is, hogy él, lélegzik és nem adta meg magát a halálnak. Valahol féltem, nem elégszer. Ez volt az a pont, ahol elengedem a sérült kezemet, mely lefittyen, de nem érdekel, sem az, hogy belémhasít a fájdalom. Felé nyújtom a kezemet. Ellentétek ide, múltbéli események oda, én nem akarok méregben élni vele. Nem helyeslem, amit tett, de belátom, hogy mind nehéz időket élünk meg, ahogy elismerem az igyekezetét is, hogy végül nem lett tragédia… én pedig hajlandó voltam békejobbot nyújtani felé. Hogy mit kezd vele, rajta áll. Elfogadhatja, félrecsaphatja, hogy mit köszöngetek ezek után, letépheti, nem érdekel. Elmondtam, amit akartam és most már utánam az özönvíz.

//Szerintem nekem már visszamenőlegesen is ráment volna a gatyám XD //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6742
◯ IC REAG : 8530
Re: Barlangnyílás // Vas. Feb. 01, 2015 3:36 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
avatar

◯ Kor : 72
◯ HSZ : 508
◯ IC REAG : 429
◯ Lakhely : Fairbanks



Re: Barlangnyílás // Kedd Márc. 03, 2015 8:10 pm


Pru & Jay



Az élet elmaradhatatlan partnere, vetélytársa és csalfa szeretője a halál. Vérfarkasként ma összetoltam a két létezőt, nevezzük őket entitásnak vagy akár elvont fogalomnak és hogy az én létem a csúcsokra hágjon, egy agancsos bestiától vettem el a testet mozgató ősalapelemet, azaz szépen kivéreztettem, mint tapsifülest a nyúlpörkölthöz készülő gazdája. Az üldözés hosszasan tartott előtte, felpörgettem a jávorszarvas idegrendszerét, űztem, akár imába fojtott vágyak a fiatal apácákat és végül szembe kellett néznie veszedelmével, az utolsó emberrel, akit életében látott. Az agancsa vágásait és a harapását is megízlelhettem néhány kisebb heg erejéig, de ezeket már begyógyította a nyer szarvashús elfogyasztása. A dögevőknek is hagytam, hogy ne legyen olyan rusnya az ökológiai lábnyomom. Csupán a beleit fogyasztottam el és a fejhúsát aggyal. Az erdő szabadságában még sokáig hajtottam az utamba kerülő madarakat és apróvadakat, mígnem visszatértem a kiindulópontomra, a bázisra.
Egy ilyen barlangnyílás csodálatos tuisztikai célpont. Csak nem hétköznap este 11-kor. Se kutya, se ember, se fosztogató tolvaj szarkát nem esz ide ilyenkor a fene. A holmim a barlang mélyén egy üregbe gyömöszölve vár, hogy a vad halálosztó szörnyeteg után ismét felvegyem Dr. Lester J. Edison, a kiművelt emberfő álcáját, amit egyébként hasonló mód szeretek, mint a monstrum formámat. Épp a nyílásnál alakulok vissza kétlábon járó, fáról lejött majomszármazékká, megvillantva az éjszaka sötétjében csak a legkiválóbb szemek számára látható tetoválásokat, melyek többsége vonalak kusza labirintusa, nonfiguratív művészeti alkotás csuklótól lapockáig, a bal vállamon pedig a Fülöp-szigetek csillagos ege királykék tengerrel és vértől veres háborús hangulattal. Hirtelen, mintha csak egy pár lesben álló szem ugrott volna ki rejtekéből, pásztázó tekintetet kezdek érezni a közelben. Nocsak, vadásztalálkozóra jöttem volna? Ha nem és egy sanyarú sorsú kirándulót hoztak ide az átkos lábai, akkor a szarvason felül még egy áldozata lesz a környék rémmedvéjének, mely a vérfarkasoknak számos alibit szokott szolgáltatni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 256
◯ HSZ : 44
◯ IC REAG : 39
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Barlangnyílás // Szer. Márc. 04, 2015 3:07 pm

Egy olyan éjszakán, amikor az ember a munkától megszabadulva kényszerül kitölteni estéjét, olykor akadályokba ütközik. Például: ha éppen ma lenne kedve leginkább a munkához, vagy ha ma este legszívesebben egy más nemű egyed ágyában töltené idejét, ha már egy hete nem volt senki, aki örömet tegyen a tétlenség áldozatának.
Egy ilyen szép éjszakán a farkast megigézik a csillagok és a hegyek misztikumja, és kedve támad a portyára. Így jártam én is. Egyáltalán nem volt ínyemre, hogy ma nem mozgathatom csípőm és fenekem a kaszinó hímjeinek, akik közül talán találtam volna egy nekem való lepedőharcost.
A vérfarkasok ösztönlények, ezért, ami a fejükben jár az többnyire két legfőbb dolog: a szex és a zabálás. Valami erotikus és obszcén kapcsolat áll a kettő között, ha megfigyeljük.
Az éjszakai erdő nem csendes. Állatoktól, patak csobogástól és a széltől lengedező ágak szimfóniája édesgeti a fület. Ha lenne egy megfelelő üteme, még a tánchoz is megfelelő lenne.
Robosztus, izmos, mezítelen vérfarkas kilétem mindig is szexinek tartottam. Az a tipikus domináns nőstény, akit kihívás megszerezni, és dicsőség a kanoknak magukévá tenni.
Szimatolva éreztem meg egy kívülálló szagát. Nem tartozott a falkához, mégis, a városban talán már éreztem egyszer-kétszer ezt a szagot.
A fák és bokrok rejtekében követtem, s gasztronómiai élvezet - tetemillat kúszott az orromba. Egyértelmű jel, hogy valaki vadászott. Ezen tény pedig el is vette kedvem a saját prédám ledöntésétől. Hm... szimat... hím... Lehet másmilyen prédát fogok ma ledönteni. Egy farkas hím, aki nem falkatag. Milyen izgató lázadás, milyen fantáziát csiklandozó szabálysértés.
A barlang szájánál megfigyeltem a visszaalakuló hímet és szomorúan vettem tudomásul, hogy nem a legerősebb farkas, akivel az utóbbi időben találkoztam. Épp ellenkezőleg.
Ahogy a bejárat fele fordul megismerem. Láttam már őt korábban...
Belegondolva, hogy ruháim néhány mérföldre odébb csüngenek egy fán előlépek bozontos fenevad formámmal.
A szemérmesség fontos. Hiszen a férfiak a nőket mindig mezítelen akarják látni, és ha ezt azonnal megkapják érdeklődésük menten tova száll. Szerencsére a vérfarkas küllem elég prémmel látja el az intim részleteket.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.wild-world.lapunk.hu
avatar

◯ Kor : 72
◯ HSZ : 508
◯ IC REAG : 429
◯ Lakhely : Fairbanks



Re: Barlangnyílás // Szer. Márc. 04, 2015 8:42 pm

A fürkésző szemekhez hamarosan tudok más érzeteket is társítani, ahogyan erre fókuszálom a képességeimet. Bizonyára követett már és talán a szarvasűzést is tisztes távolból kísérte figyelemmel. Ismeretesnek tűnik a szaga, talán Minneapolis gyermeke, de tűzbe nem tenném a kezemet a bizonyosságért, hogy így van. A nőstény ereje teljében igen kívánatos és mint látom, az első lépést a bátor és tettrekész hítmől várja. A kóbor hímtől, aki neki, mint falkatagnak nem más, mint területidegen alak, akiről hallhatott. A habitusa fogja eldönteni, mi születik e találkozás nyomán, hirig avagy a kétoldalú kommunikáció békésebb formája, netán valamilyen egészen kellemes és szívet-farkas melengető formája.
Nem kívánok a leggyöngébb alkomban tündökölni, így én is átlényegülök medvényi kreatúrává. A bundám követi a tetoválások színeit, csak tisztán kivehető csíkok és ábrák helyett pacák és foltok díszítik. Igen, a palettakedvelő, tarkabarka farkas áll elibé.
~Üdv nőstények nősténye! Csak nem vadászat hajtott az éji barlang tátongó szájához?~
Az érzéseit csak akkor fogom megismerni, ha a pajzsát nem húzta fel. Az enyém teljes mértékben le van engedve, mint a vitorla kikötés után. A felesleges titkolózásra nem pazarlunk drága mágikus energiákat. Első gondolatom, hogy a szarvashoz hasonló vadra vágyik, de megzavartam a nagy hajszát vagy épp megelőztem. Övé a lehetőség, hogy kinyilvánítsa, mit vár ettől a késő esti inflagrantitól. Volnának ötleteim, hogy én mit várok és a tiltott gyümölcs gyakorta csábítóbb a tömegterméknél, de még várjunk ezzel egy cseppnyit.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 256
◯ HSZ : 44
◯ IC REAG : 39
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Barlangnyílás // Pént. Márc. 06, 2015 8:26 am

A hím átvedlik, s bundáján a tetoválások viccesen jelennek meg. Mintha egy kisgyermek pacázta volna össze-vissza, amíg a nagy vadállat durmolt.
"Nőstények nősténye". Milyen hízelgő megszólítás! Pajzsom leengedett állapotban adja tudtára, hogy nincs sok esélye, ha pölyhösködni mer. De másra még lehet...
Ugyan Pru! Mégis mit képzelsz! Úgy volt, hogy a ranglétrán felfele fogod begyűjteni a trófeákat, nem pedig kóbor, hozzád ifjonc farkasokkal állsz össze.
Nos, jelentést azonban tenni kell. És lehet olyan képességekről is jelenteni tudnék, amiket más nem derített eddig ki. Ha pedig nem vagyok elégedett lehet elveszít egy farkat... vagy kettőt. Ez a nőstény igen bosszús, ha nem elég kielégítő a műsor.
De ne szaladjunk ennyire előre! Egyenlőre ő csak egy betolakodó. Bár már hallottam felőle. És a szaga is ismerős... ééés rémlik valami egy sztriptíz bárból.
~Szép estét, medvefiú. A hold csábított éjszakai portyára, s nyelvem vágyott vadhúsra, mikor a szagodba botlottam. Ismerősnek tűnsz nekem. Hosszú életem során láttalak-e már körömben?~
Állam peckesen megemelem, egy kis flegmasággal és felsőbbrendűséggel jelezve helyét ő-hiúságomhoz képest.
Az előadás, csak úgy, mint a színpadon rendkívül fontos a mindennapi életben. Sok mindent elérhetünk, vagy elérhetetlennek tűnhetünk, ha elég magasztosan fejtjük ki magunkat.


A hozzászólást Prudence Versipellis összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Márc. 12, 2015 8:42 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.wild-world.lapunk.hu
avatar

◯ Kor : 72
◯ HSZ : 508
◯ IC REAG : 429
◯ Lakhely : Fairbanks



Re: Barlangnyílás // Vas. Márc. 08, 2015 11:55 am

Mint látom, ez a nőstény se híve az oktalan védekezésnek, nem veszi fel a sündisznó alakzatot, ha semmi értelme. Szeretem az ilyen nyílt lapokkal játszó nőstényeket, könnyebb velük bánni, ha épp kéznél vannak. Atyaég, ez is hányszáz éves? 2,5 századnyi tengervíz már biztos kicserélődött körötte. Ilyenkor mindig szívből kívánom, hogy valaki találja már fel végre az időutazást és hadd hozzam be a behozhatatlan hátrányomat, mint egy hősies maratoni futó. Sajnos azt a tudóst még nem szülte meg a világ és Őrzőék se alkottak meg ilyen mágiát. Vagy csak hallgatnak róla, mint jelöletlen sír a tartalmáról. Erős asszony áll előttem, karcsú teste éppoly sugárzóan sziklaszilárd, mint az érzései. Szinte táncosi könnyedséggel mered rám ebben az alakjában is.
- Medvehagymát is hoztam volna a szarvashúshoz, ha tudom, hogy ilyen vendégem lesz az éj delén elköltött früstökhöz - reagálom le a medvés hasonlatot összekeverve a napszakokat, amint csak lehet.
A nőstény szavajárása igencsak tetszetős, nemesi udvarokban abronocsozott szoknyájú úrihölgyekhez is illene. Lehetséges, hogy egykoron trubadúrlírával udvaroltak neki az oldalukon karddal büszkélkedő ifjú fehérgallérosok és hasonlókat vár el. Erre is fel vagyok készülve és bár sokkal kevesebb időt éltem meg, a szókincsemet latba vethetem. A testtartása viszont nem ínyemre való, mert túlságosan is kihangsúlyozza, hogy a kezében akarja tartani az ostort és engem igavonó baromnak néz. Hát ez nem lesz olyan egyszerű menet, mindjárt tudtára adom keményfejű ellenkezésemet egy puha XVI. századi John Donne-szonettel.
- "A lélek úgy teljes, ha testtelen, s a test akkor egész, ha meztelen." Nem gondolod, hogy könnyedebben ismernélek meg oly formában, amilyben te engem ismerősnek vélsz?
Futó találkozást gyanítok, az 100 %, hogy nem beszéltünk még, különben emlékeznék egy ilyen karizmatikus nőstényre. A kérdésére majd kap választ is, de jobb szeretném, ha a teljes valójában látnám. Ízletesebb is lenne és az emlékezetemre jótékony hatású. Az egóm pedig kézzel-lábbal kapálózik az elvárt behódolás ellen, mivel az nálam nem úgy megy, hogy micsoda matuzsálem, na térdre, Jay! Ki kell érdemelni, hogy elismerjem és ez még döcögős út lehet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 256
◯ HSZ : 44
◯ IC REAG : 39
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Barlangnyílás // Hétf. Márc. 09, 2015 8:40 am

A medvehagymás megszólalást megmosolygom, s látva, művelt egyeddel beszélek, már többre tartom az ifjoncot.
~ A női bájat van miért rejtegetni. Főleg a mai világban, ahol már minden második reklámban női keblek feszítenek. De ha ide véled adni egy ruhadarabod, talán beszélhetünk róla. ~
Mikor a nők a férfiak ruháit hordják, teszem azt, szex után a hím ingét aggatják magukra, az főként azért minősül szexisnek, mert ilyenkor a nő a férfi birtokolt tárgyává lesz.
Ám én ezt megfordítom, és a pólót vagy inget a saját birtokolt holmimmá teszem, ezzel a tulajdonosát is.
No, de azért nem vagyok én olyan, aki kiheréli a férfi nemet. Aki az én ölembe akar jutni, annak játszani kell. Annak birtoklásom ellenére is át kell venni a helyzet felett az uralmat. Egy igazi férfi minden nőnél dominánsabb.


A hozzászólást Prudence Versipellis összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Márc. 12, 2015 8:41 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.wild-world.lapunk.hu
avatar

◯ Kor : 72
◯ HSZ : 508
◯ IC REAG : 429
◯ Lakhely : Fairbanks



Re: Barlangnyílás // Kedd Márc. 10, 2015 6:43 pm

A nőstény hol szűkösen méri a szavakat, mint naptár a szökőnapokat, hol szabadjára engedi gondolatai áradatát. A humorom értő fülekre talál, ami kedvező széljárást sejtet. Úgy látszik, az előttem termett nőstény a régi világban sem a könnyűvérű trófeák népes hadát erősítette. Harcot akar, verejtéket és vért, könnyeket, hogy küzdjek érte, ha vele kívánok áldozni a testi szerelem oltárán. Engem sosem zavartak a kivillanó formácskák, sőt ingyencirkuszt láttam csak, a tusoló kulcslyukát a tévében, plakátokon, mindenütt. Női szemmel ez más érzés lehet, de az pont nem érdekel. Nálam is van kivétel, aki miatt az leszek. Egy bizonyos limiten belül és ez a nőstény még nem lépett be a kijelölt határkövek közé.
~A női rusnyaságot sokkal inkább van miért rejtegetni. Miért nem felel meg a királynő új ruhája ahhoz, hogy lelepleződjék igen titkolt kiléted, fátyolhercegnő? Lásd, én is édeni állapotomban tárultam eléd az imént~
Biztosan fel fogja ismerni az utalást a híres-neves történetre, melyben a meztelen uralkodónak szinte senki nem merte elárulni, hogy abban a ruhakölteményben nem divatbemutatóra szokás járni, hanem fürdődézsa elé. Közben teszek néhány lépést és oldalirányból megközelítem őnagyságát, hogy ne kilométerekről kiabáljuk egymásra a gondolatainkat. Az biztos, hogy ért a vágyak felkorbácsolásához. Nagy dicsőség egy ilyen húzódozót igába gyötörni és meghajtani, mint úriszabó a varrógépet, sokkalta érdekfeszítőbb, mint az, aki egy félcentes pohárnyi ingyen itóka után ezer örömmel megy át kardnyelőbe.
~Akinek nem inge, ne vegye magára, amint azt a bölcs mondás is tartja. Netán a saját holmidat éjszakai heveskedésedben már mind szétszaggattad átváltozáskor?~kérdezem kissé provokálva.
Mindent a szemnek, aztán a kéznek, aztán... Majd meglátjuk, még minek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 256
◯ HSZ : 44
◯ IC REAG : 39
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Barlangnyílás // Csüt. Márc. 12, 2015 8:39 pm

~ Az udvariasság szem előtt tartását szentnek, az atmoszféra meggyilkolását pedig bűnnek tartom. S e végett nem óhajtozom mérföldeket tenni pár egyszerű ruhaneműért, melyeket ágra aggattam a medvékkel szemben. ~ Fűzöm tovább a medvés metaforát.
Mily' titokzatosak akarunk lenni! Csak szimatolok, úgy is kitalálom honnan ismerem a természet-parfümöd! S ha már közelebb merészkedik hozzám, táncolni van kedvem, s egy könnyed, kecses mozdulattal, mint hajó a vízen, siklok mellé s egy lépéssel mögé.
~ Mi van, ha nem tartalak méltónak ahhoz, hogy lásd ördög faragta testem? Lehet félek Lucifer büntetésétől... ~
Hiszen az ördög ért legjobban a vágyakhoz.
Egy pillanatig megfordul a fejemben, hogy lenyúlom a ruhaneműjét, de én se szeretem, ha a dolgaimhoz nyúlnak. Táncos léptekkel kerülök újra az orra elé, és incselkedően libegek vissza a cserjék közé.
~ Nincs kedved fogócskázni? ~
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.wild-world.lapunk.hu
avatar

◯ Kor : 72
◯ HSZ : 508
◯ IC REAG : 429
◯ Lakhely : Fairbanks



Re: Barlangnyílás // Szomb. Márc. 14, 2015 6:30 pm

Ó, micsoda fellegekben járó elvárásokkal él egy olyan világban, ahol a férfi általában akkor nyitja ki a nőnek a kocsi ajtaját, ha új. Vagy a kocsi vagy a nő. A mondatokat be tudom burkolni akkora rétegekbe, hogy egy órát hámozhatná, mire felsejlene a kvintesszencia, de ettől még nem fogok átmenni alázatos szolgájába, pingvinnek öltözött lakájba. Neeem, neem. Lehet, hogy apródonként tanulta a szerelmet egy baldachinos ágyban, bársony, kárpit, arany és ezüst közepette, de hogy én hasonló modort tanúsítsak, ahhoz sokat kell teljesítenie és elég rossz úton halad. Donna-val a kezdetektől megláttuk egymásban azt, ami lerombolta a kerítéseket és olyan figyelmes aztán még nem voltam nővel. Csak később Imelda-val.
~Értem hát, szféragyilokba fordulna, ha elosonnál öltözködni oda, ahol a macik már talán bezavarták a málnát a fára dugott bugyellárisodba~
Ettől a képzeletbeli medvétől nem szabadulunk meg, úgy látom, titkon végig fogja kísérni a légyottot. Apropó titokzatosság, én rejteném véka alá a kilétemet, mert nem szokásom 007-es ügynököt játszani. Most is csak évődöm és szándékosan hergetem a nőstényt, hogy lássa már meg, nem a befőtt fogja eltenni a gyümölcstermesztőt.
~A méltatlanság vélelme barikádot építhet köréd, de biztos, hogy magasztosságában nem csak sokat ígérő, de keveset ádó eszme a rezervátum határaihoz ennyire ragaszkodni? Engem pedig Gepetto mester formált és teljes valódat látva nagy valószínűséggel megnövök odalent, mint Pinocchio orra hazugság után~
Luciferről számos dalt írtak már abban a stílusban, amit én igencsak kedvelek. Se hangszállal, se telepatikusan nem vagyok énekesmadár, de egy enyhén horrorisztikus Metallica-szöveget idézhetek neki tartalmilag a helyzethez alakítva, amelyben rinocéroszi kecsességgel leng körbe engem a nőstény, ugyanis a nagy testéhez képest apró és kifinomult mozdulatokkal jár, szinte hangtalanul, mint az orrszarvú. Utána fordulok, követem, amint körbejár és így beszélek hozzá a gondolataimmal.
~Lehet, hogy a jó öreg patás épp kint leselkedik az ajtód előtt és ugrándozva, földet túrva ordítja a nevedet, mert többet vár tőled, mint amennyit megtettél eddig. Ha elkaplak, megkísértjük az almával csábító kígyót, kedves Éva?~ villantok fel egy jelenetet a bűnbeesés történetéből, amit számos festményen is megörökítettek és talán ő még ismerte a nagy alkotókat.
Ha nekirugaszkodik, én azon nyomban felüvöltök és vágtatok utána. Fussunk, szaladjunk, hadd lobogjon a szőrünk! Bárki is ő, az incselkedése tettre buzdít és elémúszik a remény, hogy ha elég sokáig üldözöm, a körülményes úrityúk tán megáll a kitartó kakasnak. Az se baj, ha utána megtudom a nevét is és azt, hogy honnan származik az ismeretségünk...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 256
◯ HSZ : 44
◯ IC REAG : 39
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: Barlangnyílás // Szomb. Márc. 14, 2015 7:39 pm

~ A küzdelem nem egyszer vonja maga után jutalmát, s ha sikerül csak egyszer hozzám érned, abban a pillanatban levetem bundám, s felfedem magam neked, festett kígyóm, hadd kísértsd meg a szerencsénket. ~
S azzal meglódulok árkon-bokron, fákat kerülve, gyökereket és köveket átugorva. Olykor visszanézek, merre jár üldözőm, s talán még egy kicsit lassabb is vagyok, mint amilyen lehetnék.
Sebesség helyett a terepet használom, hogy szikla, bokor és fa kerüljön a hím útjába.
A hold űz... űzi a hormonokat, az ösztönöket, a vágyakat. Már szinte alig várom, hogy elkapjon. Zúg a fülembe a vér, és szinte már érzem az érintését és az aktus kitöltő élményét.
Érints meg, és visszaváltozom! Üvölti a bensőm a vágytól, könyörögve, hogy képes legyen követni, s csak egyszer megérinteni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.wild-world.lapunk.hu
avatar

◯ Kor : 72
◯ HSZ : 508
◯ IC REAG : 429
◯ Lakhely : Fairbanks



Re: Barlangnyílás // Szomb. Márc. 14, 2015 10:54 pm

Elkapott a hatalmi harcok hevülete és azon csak mot gondolkodom el egyáltalán, hogy mi is zajlik? Egy falkatag környékez meg engem, játszadozva kéreti magát és sokszáz év különbséget kell behoznom négy lábon. Nem Villám, hanem Fakír a vérvonala, de ez akkor is olyasmi verseny lesz, amin agár után szalajtanak egy rozmárt. Esélyem akkor van, ha ő akarja, márpedig úgy tűnik ki a szavaiból, hogy nem áll ellene.
Bosszantó, hogy csak úgy nyerhetek, ha hagynak nyerni, de legalább egy kis vigaszt jelent, hogy akkor hagynak nyerni, ha mindent beleadok. Apait-anyait, nagyapait. Drága David Papa megtanított, mit jelent megküzdeni a közel lehetetlen helyzetekkel is.
~Rendben, akkor húzd farkaslábra a nyúlcipőt és kezdődjék a hajsza! Ismered a bizonytalan aprómarha monológját? "Jaj, hajjaj, hajjajjaj, hajt engem ez a kakas, mint patkányméreg a gazda túl kíváncsi gyerekét. Ha meg találok állni előtte, még cédatáblát raknak a nyakamba. Ha csak futok, mirelitcsirke lesz a nevem, amiért frigid vagyok. Szóval akkor én most megbotlok..."
Örülök is, hogy nem a 100 méteres síkfutás versenyszámában indulunk, hanem terepgyakorlatot végzünk és Parkinson-kóros kezű térképészek által rajzolt útvonalat követünk a nyargalás során. Igyekszem kikerülni, amit lehet, de egy-két vékonyabb törzsű fát azért jólesik kidönteni vágtám alatt. Hagyok egy kevés nyomot az utókornak. Az érzékeim mintha azt mutatnák, hogy a nőstényt perzseli a vágy és tényleg kívánja azt a kis bűnbeesést megismétlő üzekedést, amiről beszéltünk. Hamar rátértünk a tárgyra és noha egymás nevét nem tudjuk, azt se, honnan volt homályos emlék az orrunkban a másik szagmintájáról, már ráhangolódtunk arra, ami az élet veleje és hozója. Ha emberi formájában egy bányarém lenne, akitől feljön a szén a tárnából, nem csiklandozná fel a vágyaimat így, hanem örülne, hogy egyáltalán szóba áll valaki. Ami azt illeti, hájasra hízott vérfarkasból amúgy sem sok lézeng a városban, úgy láttam.
Lábaim alatt csinos gödrök keletkeznek az avar borította talajban, mert hiába fagyos még így tavasz elején is, szép nagy súlyt képviselek és az ugrásaim lendülete bizony beleharapdál a földanyóka testébe. Annyira akarom, hogy sikerüljön megérinteni! Kézrátétellel feloldom a varázst és a királykisasszony előbukkanhat a farkassá vált testéből. Ha már olyan távolságban, hogy egy jól irányzott szökelléssel meg tudom suhintani a hátsó lábát vagy legalább a farkincája utolsó szőrszálát, akkor bizony eljátszom Rugóláb seriffet és a futást megkoronázom egy méretes bakugrással. Aztán pedig jöhet a feltárulkozás, a meztelen valóság és a világok egymásba olvadása. Azért be kell vallanom, női praktikákból rendesen bevásárolt a bosziboltban, hisz bekaptam a csalit, itt loholok utána pont úgy, ahogy azt az ismeretlen ismerős hölgyike eltervezte...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: Barlangnyílás //

Vissza az elejére Go down
 

Barlangnyílás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
6 / 9 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Városhatárokon kívül :: Erdős terület-