HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
AKTÍV KARAKTEREK
136 TAG 62 FÉRFI 74 NŐ
BETOLAKODÓ FARKASOK
31 TAG 16 FÉRFI 15 NŐ
ŐSLAKOS FARKASOK
24 TAG 10 FÉRFI 14 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
23 TAG 13 FÉRFI 10 NŐ
ŐRZŐK
32 TAG 13 FÉRFI 19 NŐ
EMBEREK
15 TAG 5 FÉRFI 10 NŐ
ALAPÍTÓK
10 TAG 5 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legtanulságosabb:

...A Legnagyobb találkozás:

...A Legjobbak (Vörös Hold - Hard):

...A Legjobb (Vörös Hold - Soft):


írta  Catherine Benedict Today at 6:22 am
írta  Jackie Leigh Suresh Yesterday at 10:20 pm
írta  Catherine Benedict Yesterday at 2:19 pm
írta  Jackson Carter Vas. Dec. 04, 2016 7:32 pm
írta  Primrose Trevelyan Vas. Dec. 04, 2016 4:43 pm
írta  Duncan Corvin Vas. Dec. 04, 2016 2:18 pm
írta  Declan S. Callaghan Szomb. Dec. 03, 2016 11:03 pm
írta  Darren Northlake Szomb. Dec. 03, 2016 9:43 pm
írta  Darren Northlake Szomb. Dec. 03, 2016 9:43 pm
írta  Alignak Szomb. Dec. 03, 2016 2:37 pm
írta  Alignak Szomb. Dec. 03, 2016 2:03 pm
írta  Lester J. Edison Pént. Dec. 02, 2016 6:04 pm
írta  Jamie Waldorf Szer. Nov. 30, 2016 3:53 pm
írta  Sage Miller Szer. Nov. 30, 2016 3:50 pm
írta  Rebecca Morgan Csüt. Nov. 24, 2016 7:27 am
írta  Balthazar Bluefox Kedd. Nov. 22, 2016 8:30 pm
írta  Vendég Hétf. Nov. 21, 2016 12:46 pm
írta  Nessa O'Brien Hétf. Nov. 21, 2016 10:19 am
írta  Maya Honeycutt Szomb. Nov. 19, 2016 7:20 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:01 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:00 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 10:58 pm
írta  Jackson Carter Vas. Nov. 13, 2016 4:52 pm
írta  Roxan A. Cruz Csüt. Nov. 10, 2016 7:40 pm
írta  Achilles Kilpatrick Csüt. Nov. 10, 2016 7:13 pm
írta  Andrzej Krakowski Kedd. Nov. 08, 2016 8:06 pm
Darren Northlake
 
Alignak
 
Amaryllis Margaret Lux
 
Yetta Northlake-Nacrosh
 
David A. Blandern
 
Celeste M. Hagen
 
Balthazar Bluefox
 
Primrose Trevelyan
 
Duncan Corvin
 
Catherine Benedict
 

Share | .


























 

 Wilson farm

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6148
◯ IC REAG : 8034
Wilson farm // Kedd. Jún. 28, 2016 3:16 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 65
◯ IC REAG : 60
◯ Lakhely : Fairbanks, AK
◯ Feltűnést kelthet : Egy nagyobb hegesedés a combja külső oldalán

Re: Wilson farm // Kedd. Jún. 28, 2016 3:37 pm

Nate & Ronnie



- Szerencséd, hogy nem volt ma semmi halaszthatatlan programom! – pillantottam oldalra, könnyed kis mosollyal. Szerintem mind a ketten nagyon jól tudtuk, hogy én sajnos nem igazán szoktam bővelkedni a programokban. Azt ugyan nem mondanám, hogy begubózott, remete életet élek, de kezdtem nagyon abba az irányba hajlani. Nem tehetek róla, mikor Ash még itt volt velem, akkor mindig csináltunk valamit a szabadidőmben, de már nem volt hozzá kedvem. Mostanra az volt a kikapcsolódás, ha vigyázhattam az unokaöcsémre.
- Meg azért is, hogy anyának sem akadt semmi dolga… - mutattam rá az újabb apróságra, hiszen másképp nem tudtam volna elkísérni Nate-et erre a kis körútra. A határozott elképzelésünk az volt a mai napra, hogy körülnézünk a határban, hogy minden rendben van-e a csordában. Persze egyedül is megtehette volna, ha nagyon szeretné, de több szem többet lát, és legalább én sem kuksoltam ma otthon. Úgyis olyan régen volt már alkalmam lovagolni egyet, pedig nagyon szerettem az állatokat. Igen, tudom, hogy ezzel senkinek nem árultam volna el nagy titkot állatorvos létemre, de a lovakat tényleg nagyon kedveltem.
- Noaht mikor akarod megtanítani a lovaglásra? – persze lehet, hogy már most is tudott, és csak én maradtam le róla. A gyerekek azonban hajlamosak túl lelkessé válni, ha valami új dolog történik velük, úgyhogy biztosan egyből elmesélte volna nekem is a legújabb kalandját. Azt is pontosan tudtam, hogy az oviban a legújabb kislány haját meghúzta, de valójában nagyon tetszik neki. Nos, ilyenek a fiúk, mondtam is neki. Egyébként ismertem a leányzó anyukáját, egy gimibe jártunk annak idején. Még a boltban is össze szoktunk futni olykor-olykor.
- Egyébként tudtad, hogy tetszik neki Claire McAllister kislánya? – közben meghúztam a kantár egyik szárát, hogy annak segítségével irányítsam egy kicsit balra a lovat. A legtöbben hiába nem nézték ki belőlem, nagyon jól tudtam tájékozódni a terepen. Másképp elég nehéz dolgom lett volna, ha a munkám során eltévedek a Nemzeti Parkban, amikor riasztanak egy sérült állat miatt. Ráadásul, éppen olyan vidéki gyerekként nőttem fel, mit a mellettem ügető sógorom. A vérünkben volt, ha úgy tetszik, csak mi marhák helyett leginkább kutyatenyésztésből éltünk, de ez nem jelentette azt, hogy nincs gazdaságunk. Csak éppenséggel nem olyan nagyságú volt, mint a Wilson farm.
- Merre akarsz menni? – kérdeztem néhány percnyi néma csend után. A nyeregtáskába állított puskámat megigazgattam, nehogy itt elhagyjam út közben, csak utána néztem ismét oldalra. Kedveltem ezt a vidéket, gyönyörű volt a táj, és a hegyek látványa is mindig megmelengette a szívemet. Hiába szokták azt mondani, hogy ha mindig ugyanazt látod, akkor előbb-utóbb hozzászoksz, én sosem bírtam betelni vele. Talán bennem van a hiba, nem tudom. Sokan nem szerették Alaszkát, és még csak azt sem tudták elképzelni, hogyan lehet itt élni. Erre akkor döbbentem csak rá, amikor a távol töltött szemeszter során megtudta valaki, hogy innen származom, és teljesen el volt hűlve. Ostoba fajankók, én csak azt szoktam mondani!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 61
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Fairbanks, Wilson farm

Re: Wilson farm // Kedd. Jún. 28, 2016 3:39 pm

- Ühüm. - somolyogtam az orrom alatt, mint ha nem lennék tisztában vele, a munkáján kívül milyen ritkán is jár el otthonról. Nem mint ha én annyira sokat eljártam volna szórakozni, de azért mégiscsak gyakrabban voltak olyan „rések” a munkaidőmben, amit pihenéssel tudtam tölteni. Mint mondjuk a mostani is, épp azért is dobtam fel a témát Ronnie előtt, lenne-e kedve elkísérni, amikor Noah-val átmentem a szüleihez. Egyedül úgy is sokkal unalmasabb, mint ha adott a jó társaság.
- Mi az, hogy nem akadt semmi dolga? Ott van Noah! Majd lefoglalja, hogy eszébe se jusson unatkozni. - tettem szóvá, elvégre amilyen kicsi és fiatal volt az említett, olyan kis szeleburdi és energikus is, szerintem egy-egy ilyen délután alatt mindig éveket fiatalodott a kedves nagyanyja mellette.
- Jó kérdés, igazából még nem sikerült eldöntenem, mert... egyrészt arra gondoltam, hogy majd ha iskolába megy, esetleg veszek valami pónit, vagy kisebb termetű lovat, amin megtanulhat, elvégre ez is olyan mint az úszás, minél fiatalabban tanulja meg az ember, annál kevésbé fél tőle a későbbiekben. Meg amúgy is, miattunk se aggodalmaskodtak annyit a szüleink, aztán mégis itt vagyunk, sose történt semmi olyan nagy baj.- tártam a sógornőm elé az egyik elképzelésemet, mielőtt  szemben álló verziót is ismertettem volna vele - A másik oldalról viszont mégiscsak veszélyesebb, és félek... nehogy valami baja essen, vagy ledobja a ló, mert megriad valamitől, és esetleg rosszul esik... Azt meg nem bírnám elviselni, ha Gabbie után őt is elveszíteném. - vagy valami olyan sérülést szerezne, amiből nem épülhet fel, vagy rányomja a bélyegét az egész későbbi életére... Lehet, hogy sok mindenben lazábban álltam hozzá ehhez a gyereknevelés kérdéshez, mint mondjuk Ronnie, vagy az anyósomék, de akadt bőven olyan is, amiben meg én bizonyultam sokkal inkább szemellenzősnek. Mint például most ez is.
- Szóval nem tudom... szerencsére egyelőre bőven megelégszik azzal, hogy felveszem ide magam elé, és együtt lovagolunk néha, legalábbis eddig még nem jutott eszébe, hogy egyedül szeretne... Vagy meg akar tanulni. Vagy ő is akar egy saját lovat. - szóval azt hiszem, egyelőre nem is bolygatom a fiatalembernél ezt a témát, amíg magától eszébe nem jut felhozni. Akkor meg majd meglátom, mennyire veszi komolyan, vagy viselkedik épp felelősségteljesen, mert azért a lovaglás mégsem minden veszélytől mentes.
- Ezt jó tudni... csak mert a múlt héten még a Turner kislány volt élete nagy szerelme, kíváncsi vagyok, mikor szemel ki valaki újabbat. Amúgy még virágot is vitt neki, lekopaszítva Hannah kiskertjét. Hú, te... ha hallottad volna, milyen kiakadás volt abból! - forgattam a szemeimet, mert értem én, hogy a húgom is odáig van a virágoskertjéért, de az ég szerelmére, csak virágok... úgy is lesz rajta virág ismét.
- Itt végig a földúton, ameddig el nem ágazik, utána pedig jobbra, a ligeteken át. Arra a leggyorsabb és legrövidebb a rétig. - mutattam előre, a horizont felé, amerre pár nyárfa is lézengett az út mellett. Mehettünk a másik úton is, de igazából teljesen felesleges, és hosszabb is, meg amúgy is szinte napi szinten jövök erre, hol az egyik, hol a másik lóval, szóval még azt sem mondhatnánk, hogy nekik ismeretlen a terep. Aztán ha a csordával minden rendben, és Ronnie-nak úgy tartja kedve, visszafelé akár a másik úton is jöhetünk, kisebb kerülőt téve.
- Emlékszel? Gyerekként milyen sokat játszottunk erre? Itt van az a kis tó is a közelben, ami mellett nyaranta olyan sokat időztünk. Te jó ég, mint ha tegnap lett volna... Pedig mennyi minden történt azóta! - a környék szinte egy cseppet sem változott, leszámítva azt a néhány fát, amit a vihar döntött ki az elmúlt években. Bezzeg a mi életünkben mennyi minden...!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 65
◯ IC REAG : 60
◯ Lakhely : Fairbanks, AK
◯ Feltűnést kelthet : Egy nagyobb hegesedés a combja külső oldalán

Re: Wilson farm // Kedd. Jún. 28, 2016 3:54 pm

- Jól van, de azt nem tudhatta előre, hogy át akarod vinni hozzájuk! – pillantottam ismét oldalra, szélesedő mosollyal. – Az biztos! Szinte látom magam előtt… - nevettem el magam, ahogy lelki szemeim előtt ténylegesen is megjelent a kép. – Szerintem egyébként a kis fűszernövényes kertet fogják együtt kigyomlálni. Anya szent meggyőződése, hogy egy gyereket a kerti munkával lehet a leginkább lekötni! – forgattam a szemeimet, hiszen nálunk is ez volt a bevett szokása, bár nem mondhatnám, hogy én különösebben rajongtam érte. Most bezzeg? Volt nekem is saját kis kertem.
- Szerintem ő amúgy sem az a típus, akit könnyen meg lehetne ijeszteni! – jegyeztem meg, a gondolatmenet közepébe szólva. Bizony ám, az én unokaöcsém nem ismert olyat, hogy félelem. – Így van! – egyetértően bólogattam. – Jó, azért akadtak olyan esetek, amikor nem ment minden gördülékenyen! – jutott eszembe egy emlék, amikor az iskolából néhány srác átjött hozzánk, és nem éppen úgy alakult a lovagoltatás, ahogyan kellett volna. Hiába kisvárosi emberek, ezen a vidéken annyira nem gyakoriak a mieinkhez hasonló gazdaságok, így alig tudtak valamit az ott élő állatokról, és arról, miként kell kezelni őket. Ezzel nincs is semmi gond, csak nekünk annyira természetes volt az egész, hogy eszünkbe sem jutott felvilágosítani őket, ha a ló mögé mennek, megvan az esélye egy hatalmas rúgásnak.
- Tudom, hogy szeretnéd őt mindentől megvédeni, mert én is… - kezdtem bele a saját véleményem taglalásába. – De nem szabad burokban sem tartani. Ügyes gyerek, hamar meg fog tanulni lovagolni. Talán mondjuk jövőre? – vetettem fel az ötletet, mert az még pont úgy határeset lehetne. – Gondold el, milyen menő kis srác lenne a suliban, ha már úgy megy oda, hogy ő tud lovagolni! – elképzeltem, és legszívesebben megnéztem volna, ahogy dicsekszik az osztálytársainak arról, hogy ő miket tud. Biztosan a középpontba kerülne, méghozzá nagyon hamar. – Egyébként pedig, te is bármikor leeshetsz rosszul a lóról, és akkor ő marad árván, ez mégsem akadályoz meg abban, hogy megtedd! – hívtam fel rá finoman a figyelmét. Én is járhattam rosszul, ő is. Bárki.
- Szerintem remek hétvégi program lenne, arra meg mérget vehetsz, hogy rá fog dumálni egy saját lóra! – vetítettem előre, a szerintem nem is olyan távoli jövőt. – Nem mondod! – nevettem fel ismét, amikor kiderült, hogy Noah falja a lányokat az oviban. – Te jó ég, micsoda nőcsábász lesz belőle tíz év múlva! – kuncogtam továbbra is, és egyelőre még elképzelésem sem volt arról, hogy fogunk mindezzel megbirkózni. Mert együtt fogunk, ebben már most is biztos voltam. Eddig sem volt másképp, mióta Noah megszületett, és reméltem, hogy sosem fog megváltozni.
- El tudom képzelni, de legalább olyan csajozó gép, aki udvarias is! – vontam le a következtetést. – Hannah meg majd megbékél. Viszek át neki pár tő virágot! – ajánlottam fel, habár magamtól is sejtettem, hogy azóta már ismét jóban vannak a kis viráglopóval.
- Rendben van! – bólintottam, ezzel jelezve, hogy megértettem az útirányt. – Mondanám, hogy versenyezzünk, de az olyan gyerekes lenne, vagy… nem? – villantak meg játékosan a szemeim, a kalapom karimája alatt. Meg is ugrott a ló egy pillanatra, mintha vágtára akarnám fogni, de végül csak könnyed ügetés lett belőle. – Igen, tudom! Az megvan még? – kérdeztem csodálkozva, elmerengve a régi emlékképeken. – Néha azt kívánom, hogy bárcsak még mindig azokat a napokat élnénk… - és nem csak azért, mert akkor még a húgom is élt, hanem felszabadultak voltunk, és nem szakadt a nyakunkba az élet minden gondja.
- És az a horgászház is megvan még a tó mellett? – érdeklődtem kíváncsian, kikerülve közben egy nagyobb gödröt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 61
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Fairbanks, Wilson farm

Re: Wilson farm // Kedd. Jún. 28, 2016 3:55 pm

- Pedig ő mondogatja mindig, hogy bármikor szívesen látja az unokáját... - mentegetőztem egyből, és visszaemlékezve gyerekkoromra, amikor még nem voltak telefonok, akkor sem küldtünk galambpostát mindenkinek, mielőtt bekopogtunk volna hozzá... Valahogy manapság sem szoktam különösebben törni magam ilyesmivel, igaz, túl sok ember ajtaján nem is szoktam kopogtatni.
- Szegény anyád. Majd ha egy szem unokája kitépkedi itt a fűszernövényeit, gyomnak titulálva, mert nincs rajtuk virág... - látom előre, ha holnap a piacon járok, vehetek néhányat majd pótolni, kárpótlásképp az anyósomnak.
- Nálatok ez volt a bevett gyakorlat? Apám a szénapakolásra esküdött... - legalábbis nálam, Hannah-t meg gyakorlatilag gyakorlatilag bármilyen házimunka közben le tudta foglalni anya... teregetés közben ő adogatta a csipeszeket, főzésnél a zöldséget, és még sorolhatnánk.
- Szerintem egyáltalán nem nevelem burokban. És hálás lennék érte, ha nem emlegetnéd neki ezt az egész lovaglás témát. Tudod, milyen tud lenni, ha valamit a fejébe vesz. - szögeztem le, egyáltalán nem voltam olyan mint mondjuk a városi szülők, akik már attól rosszul voltak, ha összekoszolta magát az udvaron a gyerek játék közben. Sőt! Még a háziállatoknál is be szokott nekem segíteni, vagy a kertészkedésben, de hogy négy évesen lovagolni tanuljon? Az azért mégiscsak más kaliber.
- Kizárt. Szerintem már azzal is menőnek számít, hogy látott már paradicsomot száron teremni, és nem csak a szupermarket zöldségespultjában. Vagy evett áfonyát bokorról, nem csak a muffinokból ismerősek neki  a kis kék bogyók. - na jó, ennyire talán nem volt vészes a helyzet azoknál se, akik városban nőttek fel, de az igazat megvallva engem kissé sokkolt gimisként, hogy volt olyan osztálytársam, aki tényleg ennyire nem volt képben ezekkel a számomra magától értetődő dolgokkal.
- Ne is mondd... legnagyobb félelmeim egyike. - sóhajtottam csendesen, hogy ha valami történne velem, és Noah-nak ugyanazon kéne átmennie, amin a szüleink halálakor Hannah-nak és nekem. Igaz, ugyanolyan talán mégsem lenne, tekintve, hogy Gabbie családja itt élt a közelben, de... akkor sem szeretnék még csak gondolni sem rá.
- Egyébként meg, kicsit nagyobb tapasztalatom van lovaglás terén, kisebb az esélye, hogy történik velem valami, mint azokkal, akik csak most tanulnak még. - eleinte mindenki többször esik le, aztán ahogy idővel kialakul a rutin, már sokkal jobban tudja kezelni az ember az esetleges veszélyhelyzeteket is. Igaz, az nem zárja ki, hogy ne történjen baj, de akkor is kisebb az esélye.
- Tíz év múlva? Ne viccelj, látnád, hogy szólít le más anyukákat bevásárlás közben... Már most az, bele sem akarok gondolni, tíz év múlva mi lesz! - feleltem némi túlzással, ha már az előbb úgy is az ovis barátnőkről volt szó.
- Biztos örülni fog neki. - fűztem hozzá, igaz, szerencsére nem az a nagy haragtartó típus, de olyan lelkesen cserélgeti a különféle virágokat a szomszédokkal, mint más gyerek a kártyákat.
- De, eléggé az lenne. És ha hagynálak nyerni, csak hogy legyen némi sikerélményed? - kérdeztem vissza, ha már ilyen roppant komoly témákat boncolgattunk – Hát igen... jók is voltak azok. - fűztem hozzá, elmosolyodva a kellemes emlékeken. Hiányoznak...
Igen, igen, megvan, csak eléggé lepusztult állapotban. Nem hiszem, hogy bárki is használja még... -  legalábbis nem rémlett, hogy láttam volna bárkit is benne az elmúlt... hmm, mondjuk 5 évben.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 65
◯ IC REAG : 60
◯ Lakhely : Fairbanks, AK
◯ Feltűnést kelthet : Egy nagyobb hegesedés a combja külső oldalán

Re: Wilson farm // Kedd. Jún. 28, 2016 3:57 pm

- Mert tényleg bármikor szívesen látja! - mosolyogtam szeretettel telve, hiszen a családom volt számomra a legelső. Szerintem sokan vannak ezzel így, de nálam mintha még frekventáltabban jött volna elő. Talán azért lehet, mert veszítettem már el számomra fontos személyeket. Például Avery sem volt sehol, évek óta nem láttam, és mióta Ash eltűnt, azóta különösen ők kerültek előtérbe, már a munkámat leszámítva.
- Szerintem ügyesen meg fogja tanítani neki, hogy mit szabad, és mit nem. Noah nagyon gyorsan tanul... - tettem hozzá, hiszen ez volt az igazság. Én az állatokat tanítgattam neki, meg volt már arra is példa, hogy bevittem magammal a Nemzeti Parkba, hogy megmutassam a vadrezervátum lakóit. Már egészen jól felismerte a legtöbbjüket, bár még mindig nem tökéletesen. Szerintem nagyszerű ésszel áldotta meg a sors. Biztosan az anyjától örökölte, hiszen Gabbie sokra vihette volna, ha arra vágyik. De mint tudjuk, neki más álmai voltak.
- Hát, arra is volt példa. - bólogattam. - De igen, nekem inkább ez jutott hétvégeken, meg hétköznap délután, ha kész volt a lecke. Egy kis gyomlálás, fűnyírás, növények ritkítása... - soroltam szépen, hogy milyen sorrendben kellett ezeket a dolgokat elvégeznem. Persze a többiek is kaptak belőle bőven, ezért volt jó, hogy négyen lettünk testvérek. Így meg tudtuk osztani a munkákat, és nem csupán egyikünkre hárult minden. Szerencsémre nem az volt, hogy a legidősebb majd megcsinálja a legtöbbet, ennek ellenére mégis mindig magamra vállaltam, mert én már csak ilyen mártír típus vagyok.
- Nem mondtam, hogy burokban neveled, csak azt, hogy ne is ess abba a hibába! - néztem rá dorgálóan, mert tényleg nem akartam én a lelkébe gázolni. A férfiaké amúgy is olyan érzékeny, hogy finoman kell fogalmazni mindig a társaságukban, ha róluk van szó. - Jól van már, lakat a számon! - még imitáltam is, hogy rázárom kulccsal, és azt messzire dobom. - De úgyis rá fog kapni előbb-utóbb, ezzel biztosan tisztában vagy te is! - fűztem még azért hozzá, mintegy mellékesen. Ismertük mind a ketten Noaht, ráadásul úgyis tetszeni fog neki a dolog, és egyedül akarja majd csinálni. Velem is így volt annak idején.
- Azért egy egészen kicsit most túlzásba estél, remélem tudod! - mosolyogtam rá elbűvölően. - Ennyire még nem vészes a helyzet, hiába idegen sok bent lakó gyereknek egy gazdaság... - ha mást nem, hát a tévében is láthatták, de szerintem az iskolában is tanulniuk kellett, hogyan kerül a paradicsom a zöldségpultba. - Nem azért mondtam, hogy rád hozzam a frászt, Nate! Ez nem fog megtörténni! - jelentettem ki határozottan, és máris korholtam magam, amiért ilyen meggondolatlan és ostoba dolgot mondtam neki. Mi a fene ütött belém?
- Hát, annyi biztos, hogy majd együtt kell valahogy feldolgoznunk! - legalábbis reméltem, hogy addig nem fog semmi újabb szörnyűség történni egyikünkkel sem. Ránk járt már a rúd eleget. - Lehet, hogy meg akarja neked mutatni, hogyan kéne csinálnod... - cukkoltam egy kicsit játékosan, újabb gödröt kerülve ki közben. - Hé! Miből gondolod, hogy meg tudnál verni? - kérdeztem tettetett felháborodással, és szívem szerint már most vágtára fogtam volna a lovat, ha nem kezdünk el a régi szép időkről beszélgetni. Így azért a szó közepén nem szívesen hagytam volna le.
- Valamelyik hétvégén kivihetnénk oda Noaht horgászni, nem? - vetettem fel az ötletet, szerintem tökéletes családi program lenne. - Vajon lenne kapacitásunk lassan felújítani? Biztos nem nagy munka annyira, és ő nagyon élvezné! - merengtem álmodozóan, mert legalább engem is kikapcsolhatna valamelyest.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 61
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Fairbanks, Wilson farm

Re: Wilson farm // Kedd. Jún. 28, 2016 3:57 pm

- Jó, jó, tudom... Nem is tudom, mihez kezdenék nélkületek. - mert az igazat megvallva, még mindig szívesebben hagyom a nagyszüleivel, vagy a nagynénjénél Noah-t, mintsem egy vad idegen bébiszitternél, aki csupán a munka, meg némi zsebpénz végett figyel rá.
- Az biztos, de arra is mérget vennék, hogy mire megtanulja, kigyomlál jó pár olyat is, amit nem kéne. Tudod, milyen a gyermeki logika – ez szép, virág is van rajta, megtartom, az meg csúnya, csak zöld levelei vannak, szemétdomb. Hiába az első mondjuk gyermekláncfű, míg a második spenót. - hoztam egy példát, és remélem, nem jön azzal, hogy de az elsőt is lehet salátaként fogyasztani, meg az utóbbinak is van vadon élő fajtája, mert tisztában vagyok vele.
- Tudod, mit mondanak erre, ahány ház, annyi szokás... - nyilván nálunk se ez volt, tekintve, hogy ott volt a kert, meg a földeken is volt mit besegíteni apámnak, csak ha már úgy alakult, hogy a testvérem lány lett, nyilván ő kapta a könnyebb háztáji feladatokat, én meg fiú létemre a nehezebbeket, fárasztóbbakat. Meg a többet. Ilyenkor néha irigyeltem Hawkinsékat, hogy ott négy felé oszlik a munka, nem én „nyerem” a nagyját, lévén, a húgom nem csak lány, de sokkal fiatalabb is, mint én.
- Nem terveztem. - közöltem, és nem is fogok ilyen hibába esni, az meg teljesen más téma, hogy mások hogyan állnak a gyerekneveléshez, és szerintük pont így valósul meg az a bizonyos burokban történő nevelés... Mindegy is, ha már az én fiam, annyit csak eldönthetek, hogy én hogy látom jónak. És tekintve, hogy mi is felnőttünk, és nem lettünk semmivel sem kevesebbek azzal, hogy nem a tv előtt töltöttük gyerekkorunk nagy részét, nem hiszem, hogy nagy hibát követnék el azzal, ha neki is hasonló gyerekkora lenne.
- Remélem is. - bólintottam egyetértően - Akkor reméljük, hogy inkább utóbb. De az is lehet, hogy eszébe se fog jutni. - helyette inkább traktort akar majd vezetni, vagy autót, vagy nem is tudom, most mindenesetre egészen rákapott a kis műanyag állatfiguráira meg a játékautókra, az udvaron is egész jól eljátszik velük, vagy épp a szobája szőnyegét alakítja át velük farmnak. Igaz, zsiráffal meg elefánttal, de annyi baj legyen.
- Én estem túlzásba? Ezek szerint te még nem találkoztál ilyenekkel? Mert nekem már többször is volt szerencsém hasonlókhoz... - vágtam vissza, mert először én sem hittem, hogy létezhetnek ilyenek, de kiderült, vannak. Elég sokan,  akik panelban nevelkedtek, és a muskátlin, hónaposretken meg metélőhagymán kívül nem sok növényt volt szerencséjük egészében megcsodálni. Na jó, talán még a fűszernövények egy részét, azt is csak azért, mert cserepestől árulják a boltokban pár éve...
A mentegetőzésére viszont csak vállat vonok, mert kár ilyenen agonizálni. Akármennyire is nem szeretnénk, attól még megtörténhet, elég csak a múltra gondolni. Azért remélem, vége szakad már ennek a tradíciónak, hogy pár évente elveszítünk valakit a családból, mert elég megviselő lelkileg és idegileg is így hosszú távon.
- Valahogy majd csak megbirkózunk vele. - vontam vállat, eddig is megoldottuk, csak menni fog ezután is valahogy - Hát ez övön aluli volt, remélem tudod... ennyi erővel akár én is mondhattam volna, hogy neked akar tippeket adni. - húztam el a számat, mert az igaz, hogy míg Gabbie halála biztos, addig Ashtonról semmit se tudunk, csak kimondatlanul lebeg ott a levegőben – hisz ha élne, miért ne tért volna vissza a menyasszonyához?
- Elmehetünk, ha szeretnétek. Úgy is rég volt hal vacsira. - bólintottam az ajánlatra, amikor azonban az a dőledező viskó került szóba...
- Hááát, nem is tudom. Most, hogy nyakunkon az aratás, kizárt. Meg úgy sem szívesen ölném bele a pénzt meg az energiát, hogy a tulajdonviszonnyal sem vagyunk tisztában. Mi van, ha megcsináljuk és beállít a tulaj? Vagy eladja a telket? Aztán nesze, ennyi volt. - tártam szét a kezeimet, mert akkor aztán minden hiába, sok mindent nem lehet kezdeni vele.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 65
◯ IC REAG : 60
◯ Lakhely : Fairbanks, AK
◯ Feltűnést kelthet : Egy nagyobb hegesedés a combja külső oldalán

Re: Wilson farm // Szer. Jún. 29, 2016 2:02 pm

- Sírnál a párnádba, méghozzá minden egyes éjszaka! – cukkoltam egy kicsit, és hogy ezt érezze, el is vigyorodtam végül. – Anya nem lesz miatta mérges, majd vesz másikat… - legyintettem. Tényleg nem az a típus volt, hiszen az unokája a szeme fénye. Lehet, hogy leszidná, hogy tanuljon a dologból, de ennél több úgysem történne. – De hát úgyis megmutatja neki, hogy mit szedjen ki, és mit ne! – nevettem, mert tényleg így volt. A gyerekek inkább a külcsínre mentek, és nem az érdekelte őket, hogy melyik hasznos növény, és mi az, amit a kártékonysága miatt ki kell húzni. Legyen bármilyen szép színes is a virága.
- Akkor jó! – bólintottam rá végül. Nem akartam én bírálni, hiszen ő az apja Noahnak, én meg csak besegítek. Én nem tudhattam, hogy milyen az, ha saját gyereked van. Nem mintha azért lett volna, mert nem akartam, de bármennyire is voltam része a gyerek életének, talán mégsem volt jogom beleszólni. Szégyelltem is magam egy kicsit, hogy megszólaltam. – Ne haragudj, nem akarom megmondani, hogyan neveld! – mondtam végül bűnbánóan, nehogy emiatt alakuljon ki közöttünk feszültség.
- Lehet, de ha nem lovat akar, akkor majd lesz valami mást, amire vágyni fog! – legyintettem fél kézzel, mert ennek tényleg nagy esélye volt szerintem. – Majd elkéri a kocsidat, és szépen lassan a fejedre nő. Meg az enyémre… - tettem hozzá mosolyogva. Már most is így volt, de sosem bántam. Rajongtam azért a gyerekért, és szerintem ezt ő is nagyon jól tudta, időnként már próbált vele visszaélni, de mindig igyekeztem időben kapcsolni, és nem bedőlni neki.
- Nem igazán! – vallottam be, egy vállvonás kíséretében. – Én inkább olyanokkal szoktam találkozni, akik a vadon élő állatokkal nincsenek tisztában, de ez talán még elnézhető! – a munkám során sokféle emberrel találkoztam, akik meglátogatták a Parkot. Általában megnézték az általam kezelt állatokat is, és mindig olyan kérdéseket tettek fel, amiktől keresztbe állt a szemem is. Lehetne majd írni valami füzetet, tele aranyköpésekkel. Nem is értem, hogy miért nem jutott eszembe már sokkal előbb. Jókat lehetne rajta derülni.
- Mint mindennel, igen! – bólogattam mosolyogva. Tényleg igyekeztünk minden tőlünk telhetőt megtenni azért, hogy Noah élete rendben legyen. Bíztam benne, hogy továbbra is sikeresek leszünk ebben, mert szerintem jó csapat voltunk mi ketten. – Szerintem meg inkább ez volt övön aluli! – szóltam vissza egyből. Ajkaim penge vékonyra szorultak, még mindig nem ment olyan jól az esetek kezelése, ha Ash került terítékre. Egy haláleseten szerintem könnyebb túllépni, mint ilyen bizonytalanságban élni évekig, amiben én tettem már jó másfél éve. Mindenesetre próbáltam gyorsan túllépni rajta, hogy ez most ne árnyékolja be a mai napot.
- Szerintem jövő héten, ha jó idő lesz, meg lehetne ejteni a dolgot! Majd megsütjük, akár kint is… - vetettem fel az ötletet, mert ez sokkal jobban tetszett, mint keseregni a múlton. Senkinek nem mondtam el azt se, hogy mostanában szoktam látni Asht, meg róla álmodok. – Ó, erre nem gondoltam! – húztam el a számat kedveszegetten. – Talán a városházán ki lehetne deríteni, biztos van valami dokumentum róla. Ha meg már nincs tulajdonosa… - csak a vállaimat vontam meg. Vagy akár meg is lehetne venni, de inkább már nem csavartam tovább a témát.
- Itt kell letérni a ligetek felé, ugye? – kérdeztem, körülnézve az elágazásnál, amikor odaértünk. De rég jártam már erre…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 61
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Fairbanks, Wilson farm

Re: Wilson farm // Szomb. Júl. 02, 2016 10:29 pm

- Persze, mert én aztán pont olyan sírós alkat vagyok... - csóváltam a fejem nevetve, mert az igaz, hogy Gabbie elvesztése idején teljesen padlón voltam idegileg, de az igazat megvallva, azota túl sűrűn én sem itattam az egereket. Ha valami gondom van, igyekszem megoldani, minthogy keseregjek rajta, azzal úgy sem lennénk előrébb.
¬ Hát jó, én azért szóltam neki. Azért kíváncsi vagyok, mennyire lesz sikeres. - mosolyodtam el rajta. Tudtam ám jól, hogy ilyen apróság miatt nemigen haragudna az unokájára, csinált már nagyobb rosszaságot, és akkor sem emelte fel a hangját, csak elmagyarázta neki, miért nem szabad legközelebb, úgyhogy emiatt nem is aggódok különösebben. Noah amúgy is odáig van a nagyanyjáért, és viszont.
- Ugyan, semmi baj. - legyintettem, mert ahhoz azért több kell, hogy megsértődjek, meg amúgy is sejtettem, hogy minden ártó szándék nélkül mondta, amit. Másrészt meg, amennyi időt tölt Noah-val, azt hiszem, valamennyi beleszólása csak van neki is, attól függetlenül, hogy nem ő az anyja.
- A kocsit? Azt a kopott terepjárót? Hát ez egyre jobb lesz. - sóhajtottam beletörődően, úgy tűnik, úgy sem fogom tudni elkerülni, hogy a fiam valaminek a hátán száguldozzon. Na jó, lehet, hogy akkor egy lóval mégiscsak jobban járna, mint autóval, vagy motorral. Te jó ég, remélem, minél később juunk el idáig!
- Na látod! Akkor annyira neked sem ismerős ez az egész. Az én egyik kedvencem, amikor a szarvast keverik az őzzel... vagy épp az őzbakot hiszit szarvasborjúnak, csak azért, mert hasonló, meg kicsi. - hoztam egyből egy példát, talán a legtipikusabbat, amivel nincsenek tisztában az emberek, ami a vadállatokat illeti. Igaz, mondjuk a Disney és Bambi is sokat tett érte, hogy rosszul ragadjon meg a köztudatban a dolog.
- Tudom, bocsánat. - adtam meg magam a reakcióját látva, mert lehet, hogy mégiscsak erős volt egy kissé, de... ha a háttérinfóktól elszakadtunk, a végeredmény nagyjából annyi volt Ashton esetében is, mint Gabrielle-nél is. Nincs itt, pedig szükség lenne rá. Nem is forszíroztam a témát különösebben, látva, Ronnie-t milyen rosszul érinti, mert mégis, mit kérdezhetnék? Még mindig semmi hír róla...? Ha lenne, gondolom már úgy is elújságolta volna...
- Na, ez jó ötlet! Úgy is rég sütöttünk halat, jó lesz az. - bólintottam az ötletre, részemről rendben volt, mást nem, ha Hannah is jön, és nem akar itthon maradni tanulni, akár valami salátát is készíthetne mellé, vagy szendvicseket.
- Igen, vagy ott... vagy a Földhivatalnál, bár őket ismerve... pff, elég lassú és drága procedúra lenne. Viszont ha nincs tulajdonosa, mert már nem él, és nincs örököse, akkor elvileg visszaszáll az önkormányzatra a tulajdonjog. - amit meg megszerezni még sokkal drágább lenne, mint magánszemélytől megvásárolni, gondolom én... Bár mindettől függetlenül azért horgászni még kimehetünk, az úgy sem kerül semmibe.
- Igen, pontosan. - feleltem, azzal biztos ami biztos, még intettem is, hogy melyik irányba kell tovább folytatnunk az utat - Remélem, túl messzire nem kóboroltak el a marhák. Nem bánnám, ha elég lenne csak gyorsan megszámolni őket, meg megnézni, minden rendben-e velük, mintsem még terelgetni is. - fáradt voltam, no! Imádtam a munkámat, de most valahogy inkább ücsörögtem volna otthon a kanapén Noah mai élménybeszámolóját hallgatva.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 65
◯ IC REAG : 60
◯ Lakhely : Fairbanks, AK
◯ Feltűnést kelthet : Egy nagyobb hegesedés a combja külső oldalán

Re: Wilson farm // Szer. Júl. 06, 2016 11:07 am

- Hát, sosem tudhatjuk, hogy mikor válsz azzá… - mutattam rá mosolyogva a tényre, hogy egyszer minden elkezdődik. Persze nem gondoltam azt, hogy ez bekövetkezhetne, de jól volt egy kicsit csipkelődni vele, az kikapcsolt egy kicsit, és az utat amúgy is el kellett tölteni valamivel. Szerettem a lovaglást, az is a feltöltődést szolgálta, de valahogy mégis kellett mellé nekem valami, amire még koncentrálhattam.
Sejtettem egyébként, hogy nem haragudott meg rám ennyi miatt, hogy azokat mondtam, amiket, de mégis megnyugtatott, amikor szóban is megerősített ebben. Tényleg nem akartam beleszólni abba, hogyan nevelje a fiát, mert az ő fia. Nem az enyém, bármennyire szerettem volna én is saját gyereket, már évek óta. Nekem nem adatott meg, talán majd egyszer, hiszen nem késtem még le semmiről. Legalábbis szerettem ezt gondolni, pedig igazából nagyon is sokat veszítettem már, és jó pár évvel visszavetettek a tragédiák a normális életúthoz képest.
- Kopott, vagy sem, gurul és kocsinak hívják. Az ilyesmi pedig elég vonzó egy fiatal srác számára, és a lányok is értékelik. Szerintem még a mai világban is, ha valaki értük megy. Mindegy, hogy mivel… - bár ebben nem voltam teljesen biztos, hiszen láttam, hogyan fordul ki a világ a sarkaiból. Nem tetszett különösebben, de én szerencsére nem azokhoz a nőkhöz tartoztam, akik a pénzen kívül nem látnak mást vonzónak egy férfiban. Meg is találtam már a megfelelő társat, csak sajnos az élet és a sors közbeszólt. Azóta sem tudtam teljesen túllépni rajta, de szerintem ez a helyzetemet tekintve teljesen érthető. Olyan közel volt a teljes boldogság, és egyetlen pillanat elég volt ahhoz, hogy elillanjon.
- Ha nem tanítják meg őket, és nem találkoznak ilyen állatokkal, akkor nem olyan meglepő. Biztos neked is vannak olyan dolgok, amikben nem vagy olyan járatos. – például az olyan modernebb dolgokban esetleg, mint amiben meg azok az emberek és gyerekek mozognak otthonosan, akik nem ismerik fel az állatokat, vagy a növényeket. Ezt persze inkább már megtartottam magamnak, nem akartam itt a végén felbosszantani azzal, hogy védem a „tudatlan” városiakat. Épp elég baj, hogy ilyen hiányos ismereteik voltak, de nyilván nem nekünk okozott problémát. Maximum akkor, ha találkoztunk velük.
- Semmi gond! Előbb-utóbb el kell fogadnom, és teljesen továbblépni ezen! – ezt mondogattam magamnak mindig, mégsem ment könnyen. Úgy tettem, mint aki jól van, de most néhány pillanatra mégis több belátást engedtem neki a valódi érzéseimbe, mint szerettem volna. Nem tudtam hirtelen uralkodni magamon, hát ez van. – A bizonytalanság a legrosszabb az egészben… - vallottam még be futólag, mert Gabbie esetében tudtuk, hogy mi történt vele, és hogy az végleges, Ashről azonban semmi hír nem volt, semmi konkrétum. A reményt meghagyták, és így nagyon nehéz elfogadni a szinte elfogadhatatlant.
- De jó! Már most alig várom! Egy kicsit jó lesz kimozdulni… - mondtam lelkesen, hiszen úgyis olyan ritkán volt rá példa sajnos. Az én esetemben mindenképpen, de szerintem Nate sem volt ezzel másképp. Oké, hogy nem szórakozni megyünk, de akkor is kikapcsolódás és nem otthon ülünk, vagy dolgozunk a földeken. – Ó, értem! Ebben nem vagyok valami tájékozott, be kell vallanom! – árultam el, de eszem ágában sem volt szégyenkezni emiatt, mert másban meg jó voltam. Nem tudhatok mindent én sem, de szerintem senki nem is várta el. Még én sem magamtól, bármennyire vagyok is maximalista.
- Mennyire hajtottad ki őket? – érdeklődtem kíváncsian. – Valami kutya van ott velük, vagy csak magukban legelésznek? – jöttek máris a további kérdéseim. – Egyébként, ha kell terelni őket, tudod, hogy segítek! – értettem hozzá, bármennyire hihetetlen is.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 61
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Fairbanks, Wilson farm

Re: Wilson farm // Hétf. Júl. 18, 2016 8:04 am

A megjegyzésére csak elhúztam a számat, mert szívem szerint rávágtam volna, hogy soha, de tisztában voltam vele, hogy akadtak a múltban is olyan alkalmak, amikor teljesen padlóra kerültem, és tudom, hogy a jövőben is bekövetkezhetnek bármikor hasonlók. Ha mondjuk Hannah-val vagy Noah-val történne valami... nem. Erre inkább gondolni sem akarok, volt már így is elég tragédia a családban.
- Hát, ha Alaszka hőmérséklete egész évben nem mozdulna 0 fok fölé, lehet nálam is eltörne a mécses. – jegyeztem meg, komolytalanul, mert bár elég hűvös volt az időjárás idefent, legalábbis Floridához képest, nem tartottam valószínűnek, hogy valaha is bekövetkezne ilyesmi.
- Igen, egy fiatal srác számára, de Noah azért ettől még arrébb van a maga alig több, mint négy évével, szóval még van bő tíz évem addig, amíg egyáltalán szóba jöhet nála a vezetés. - szögeztem le, mert amíg nem lesz elég idős hozzá, addig úgy sem fogom hagyni, hogy megtanuljon vezetni, és pont. Mehet lóháton a kiszemeltjéhez, vagy kismotorral, vagy gyalog, amivel szeretne.
- De ha már így témánál vagyunk, te is értékelted az ilyesmi? - nem kérdezek rá, hogy amikor fiatalabb volt, mert tudom a nők milyen érzékenyek a korukra, ha meg leöregezném, tuti bezsebelnék egy nyaklevest még úgy is, hogy idősebb mint én, aztán az ilyenekre hajlamos vagyok akaratlanul is gondolkozás nélkül rányomni az „öregebb” minősítést.
- Miért, már nem tanítják az iskolában? Mert amikor még én kissrác voltam, akkor természetismeretből tanultunk ilyeneket is. - tettem szóvá, nem csak háziállatokat, meg haszonnövényeket, hanem egész sokszor elmentünk a közeli botanikus kertbe is, vagy a nemzeti parkba. Igaz, hogy sok újdonságot nekem már akkor se tudtak mondani, de legalább ezzel az egy tantárggyal nem volt különösebb bajom soha.
Ami az elfogadást és továbblépést illeti, csak udvariasnak mosolyra húzódik a szám kínomban, mert mégis mit mondhatnék rá? Igen, illene? Vagy nem, egyáltalán nem kell, ha ő nem akar? Én magam se voltam eddig képes, ami azt illeti, elég képmutató dolog lenne, ha pont én okoskodnék ilyesmivel.
- Az lehet, de nálad legalább még ott a remény, ha nem is túl sok. - ami lehet akár visszahúzó erő is, ha nem akarja elengedni a vőlegényét, de adhat erőt is, ha hisz benne. Ashtonról még bármikor kaphat hírt, hogy megtalálták, vagy hogy él, Gabrielle viszont már biztos, hogy soha többé nem tér vissza.
- De az tény, hogy a bizonytalanság rossz. Pláne, ha ilyen rajtad kívül álló okok miatt van az egész, és akármennyire is szeretnél, egyszerűen semmit sem tudsz tenni. - mint mondjuk esetünkben megjósolni, hogy pontosan milyen időjárás várható. Mert talán rövid távon egész pontosak, de éves szinten elég durva eltérések tudnak lenni akár hőmérséklet, akár csapadék tekintetében, így pedig elég orosz rulett évről évre eldönteni, mikor, mit termeljen az ember. Mert lehet nagyokat kaszálni rajta, de bukni is, hatalmasat.
- Akkor ezt megbeszéltük! Azt meg nem hiszem, hogy a kicsiknek ellenvetése lenne ellene... - jegyeztem meg, szerintem még Hannah is díjani fogja a dolgot. Úgy is annyit noszogat mostanában, hogy nem kéne annyira túlhajszolnom magam.
- Semmi gond. Én is csak azért, mert muszáj. - húztam el a számat, földművelőként sajnos elég gyakran felmerülnek ezek a tulajdonviszonyi dolgok, adás-vételnél, bérlésnél, újabb szabályozásoknál, meg még sorolhatnánk.
- A nemzeti park egyik legelőjén vannak, innen nem messze. Most aktuális a szokásos, előírás szerinti nyári legeltetés arra. - újságoltam. Sokak számára meglepő, hogy ilyeneket megengednek egy nemzeti parkban, de nincs ebben semmi fura, ez a bevett szokás. Kíméletesebb mint a kaszálás, ráadásul mindkét fél jól jár vele.
- Van velük kettő is, úgyhogy nem hiszem, hogy nagyon elcsatangoltak volna. – gondolkoztam hangosan, a felajánlására meg csak mosolyogva bólintottam. Hogyne tudtam volna! Mielőtt azonban még szóvá tehettem volna a dolgot, a lovaink egyszeriben nyugtalankodni kezdtek, megtorpanva az ösvény közepén, ahol épp tartottunk, majd ideges fújtatásba, toporgásba is kezdtek. Mi a fene?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 65
◯ IC REAG : 60
◯ Lakhely : Fairbanks, AK
◯ Feltűnést kelthet : Egy nagyobb hegesedés a combja külső oldalán

Re: Wilson farm // Csüt. Júl. 21, 2016 2:46 pm

- Már megint csak a munka… - ingattam a fejemet rosszallóan. Sejtettem, hogy azért mondja, mert akkor a földeken nem lenne termés, és ez a megélhetését veszélyeztetné. Úgyis segítenénk neki, de azért megértettem, hogy miért pont ezzel akart viccelni, még ha annyira viccesnek nem is találtam. Vágtam is egy grimaszt mellé, csak hogy érezze a törődésemet. – Majd meglátjuk! – vigyorogtam végül szélesen, mert én nem voltam annyira meggyőződve arról, hogy még maradt tíz év addig, amíg mindez bekövetkezik. Szerintem vészesen fogytak az éveink, amikor még lehetett irányítani Noaht.
- Persze! – nevettem el magam jókedvűen. – Bár szerintem én előbb tudtam vezetni, mint a korombeli fiúk, de azt hiszem ez nem olyan meglepő a családi hátteremet tekintve. Ők városiak voltak, mi meg… - csak a vállaimat vontam meg, mert valószínűleg sejtette, hogy mire is gondoltam pontosan. – Annyira amúgy sem rajongtak körül a fiúk. – tettem még hozzá, mintegy mellékesen. Talán csak érezték, hogy annak idején engem annyira még nem érdekeltek, hogy foglalkozzak velük. Így nem is látták értelmét a próbálkozásnak, pedig a lelkemnek talán jót tett volna.
- Jaj Nate, ne kötekedj már! Reméljük, hogy tanítják, fogalmam sincs. Noah viszont biztosan tudni fogja, efelől nyugodt lehetsz! – jelentettem ki határozottan, mert bizony az én unokaöcsém már most többet tudott az állatokról, mint sok iskolás gyerek. Vagy legalábbis nagyon sokszor úgy tűnt nekem, és ez rendben is volt így. Legalább büszkék lehettünk rá, és az apja sem fog aggódni, hogy nem tud különbséget tenni az állatok között. Mondjuk egy állatorvos nagynénivel elég ciki is lenne, ha így lenne.
- Igen, egyre kevesebb… - szontyolodtam el kicsit, amikor szóba került Ash. Mindig ez történt, de már kezdtem hozzászokni, hiszen nem kerülhettem mindig a témát. Anya is néha finoman felhozta a dolgot, de amikor látta, hogy nem igazán szeretnék beszélni róla, abba is hagyta a próbálkozást. – Pontosan. – bólogattam, mert tényleg nem tehettem semmit. – Csak várok, hátha. Bár túl kellene lépnem, de… - megráztam a fejemet. – Mostanában néha mintha őt látnám. – vallottam be neki, most először mondva ki hangosan. Erősen kételkedtem az épelméjűségemben már hetek óta, de talán az is elég lesz, ha valakivel beszélek róla.
- Ha Hannah tudná, hogy lekicsizted, nem örülne neki. Csak hogy tudd! – vidultam fel kicsit, mert magam elé képzeltem Nate húgának arckifejezését. Elég jól ismertem már a leányzót, szóval nem volt nehéz kitalálnom, miként reagálna egy ilyen elszólás hallatán. – Ó, nahát! Nem félsz attól, hogy esetleg valami vadállat elkapja őket? – hiszen a parkon belül pont hozzám kerültek az efféle esetek ugyebár. Mármint a vadak, és a sérüléseik, vagy az elárvult kölykök. Akadt bőven mind a kettő esetből. – Akkor jó, de ha mégis kellek… - talán mondtam volna tovább is, ha a lovak nem állnak meg hirtelen. Kis híján lefejeltem szerencsétlen állatot, és ahogy hátrálni kezdett, igyekeztem lenyugtatni némi simogatással a nyaka vonalán.
- Mi van előttünk? Látsz valamit? – kérdeztem kicsit ijedten. – Lehet, hogy egy kígyó van a fűben, vagy valami vadat éreznek a fák felől… - vetettem fel az ötletet, miközben a lovak egyre nyugtalanabbak lettek. Az enyém most már erőteljesen hátrálni kezdett, próbálva lerázni magáról. Határozottan nem volt jó fejlemény, ráadásul a gödrök sem látszottak a nagyra nőtt gaztól, aminek valószínűleg a szélére léphetett, mert a hatalmas állat könnyedén billent meg alattam. – Nate! – kiáltottam riadtan, míg a ló kapálózva próbálta visszanyerni az egyensúlyát.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 61
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Fairbanks, Wilson farm

Re: Wilson farm // Szomb. Júl. 23, 2016 4:15 pm

- Milyen munka? Most az időjárásról beszéltem! - feleltem nevetve, az meg más más lapra tartozik, hogy nálam a munka egészen szorosan összefügg azzal, hogy épp mennyit süt a nap, esik az eső, vagy milyen erősen fúj a szél, meg társai, arra meg, hogy édes kisfiamnak mikor ötlik a fejébe, a lovagolni- vagy vezetni tanulhatnék... nos, remélem minél később.
- Falu széli parasztok, mondd csak ki. - feleltem némi túlzással, mert tudom, Fairbanks sem falu éppenséggel, meg nem is ilyen lealacsonyító, derogáló dolognak tartom a földművelő életet, de na, a nagy átlag pont hogy igen. Másrészt meg... nélkülünk nekik se lenne mit ennyi, szóval...
-Mi? Ez komoly? Nem is tudtam. Azt hittem, hogy... népszerűbb voltál. - bizonytalanodtam el a mondat felénél, de aztán csak befejeztem, mielőtt még esetleg félreértené - Volt valami oka, azon kívül, hogy nem a városban éltél? - kérdeztem vissza, mert csak rá kell nézni, csinos is, okos is, aranyos, kedves, törődő, és igaz, régebben inkább a húgaival meg az öccsével voltam közelebbi kapcsolatban, de azért emlékszem, milyen volt akkoriban. Túl sokat nem változott egyik téren sem.
- Esküszöm, mint ha csak Gabbie-t hallonám. Igaz, ő sokszor egy taslival is megtoldotta a dorgálást. - forgattam a szemeimet, de mindenesetre vettem a lapot, hogy már megint kezdtem átesni a ló túloldalára a nagy, negatív hozzáállásommal, de nem tehetek róla. Az elmúlt pár évben annyi minden rossz történt, hogy akarva-akaratlanul is rányomták a bélyeget a derűlátásomra, pedig isten bizony, gyerekként meg iskolásként én sem voltam ilyen borúlátó alkat.
- Sok minden mást úgy se lehet tenni ilyenkor. Ha valami hír lenne róla, gondolom a katonaságtól úgy is értesítenének, nem? - nem voltam katona, így annyira nem vagyok képben ezekkel, ahogy Ashton rokonságával se, vannak-e egyáltalán élő rokonai, akiket esetleg megadhatott Ronnie helyett elérhetőségnek.
- Látnád? Mármint... úgy érted, hogy álmodban, vagy az utcán sétálva hiszed másra azt, hogy őt láttad, vagy... nem szedsz véletlenül valami gyógyszert, ami ilyen mellékhatást válthat ki? - ez utóbbit nem tartottam valószínűnek, de sosem lehet tudni, kit mennyire visel meg egy-egy veszteség... Ha nem lett volna Hannah, akiről gondoskodnom kellett, biztosra veszem, hogy a szüleink halálát is sokkal nehezebben viseltem volna, mint ahogy Noah nélkül sem biztos, hogy valaha talpra álltam volna Gabbie elvesztése után.
- Ha majd 80 meg a halál közt járunk, azt sem sokat fog változni, hozzám képest akkor is ő lesz a kicsi a családban. - vontam vállat, nem tehetek róla, megszokás, történjék akármi, Hannah mindig is a én kishúgom marad.
- Nem hiszem, hogy olyan balgák lennének, azok inkább az idősebbekre, borjakra, betegekre mennek, de idős nem nagyon akad a csordában, beteg se, a borjakat meg inkább a ház közelben szoktam tartani, épp ezért. - ergo egy rakás életerős marhából kéne választania a ragadozónak, és tekintve, milyen összetartóak a patások, nem lennék csóri farkas helyében, amelyik nekik menne. Persze ettől még lehet rá példa, sikerülhet is, csak... egyszerűen nem tartottam valószínűnek, épp ezért nem aggodalmaskodtam miatta.
- Nem, semmit. - ráztam meg a fejem sietve, ahogy szorosabban fogtam a kantárt, a tekintetemmel pedig a terepet fürkésztem, hátha kiszúrom, mi zavarhatta meg a lovak nyugalmát, s már épp mondtam volna, hogy kígyó helyett talán inkább gyík, elvégre kígyó igencsak ritka ezen a hideg tájon, de amikor meghallottam Ronnie kiáltását, csak rémülten fordultam felé.
- Ugorj! - adtam gondolkozás nélkül az első utasítást neki, ami csak eszembe jutott, mert nagyon mást én sem tehettem. Ha megpróbálom megfogni a lovat, a súly csak engem is magával ránt, ha ráesik a ló, annak szintén nincs szép vége... talán még úgy úszhatja meg legjobban, ha levetődik a lóról. Közben persze az enyém is fújtatva, riadtan toporgott, hátrált...
Mindenesetre ahogy tudtam, én is leugrottam a lovam hátáról, kikötve a legközelebbi fához, hogy a sógornőm segítségére siessek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 65
◯ IC REAG : 60
◯ Lakhely : Fairbanks, AK
◯ Feltűnést kelthet : Egy nagyobb hegesedés a combja külső oldalán

Re: Wilson farm // Kedd. Júl. 26, 2016 6:28 pm

- Ja! Azt hittem azért mondtad, mert akkor nem lenne termés, és az vonná maga után a többi következményt! - magyaráztam meg zavartan, bár azért egy mosolyt én is elengedtem. Hát, úgy látszik egy kicsit félreértettem, bár szerintem így is lehetett értelmezni azt, amit mondott. - Nem fogalmaztam volna ilyen nyersen, de igen. Valamire ilyesmire gondoltam! - mivel nem tudtam mit tenni, így elnevettem magam. Soha nem gondoltam úgy sem rá, sem magamra úgy, mint műveletlen parasztra. Főleg, hogy letettem már legalább annyit az asztalra, mint a városiak, ha nem többet. Elvégeztem egy egyetemet, a fenébe is! Ráadásul orvosit.
- Annyira nem... - ráztam a fejemet, arcomra némi meglepettség ülhetett ki. - De azt hiszem, ezt most bóknak veszem! - mosolyodtam el ismét jókedvűen. Melyik lánynak ne esne jól, ha ilyesmit feltételezne róla valaki? Ráadásul nem is akárki, hanem egy férfi. - Nem tudom! - vontam meg tanácstalanul a vállaimat. - Annyira nem is érdekeltek jó ideig, meg hát a fogszabályzó sokaknak taszító, és ha emlékszel, nekem volt egy ideig. - emlegettem fel a régi emlékeket. Azt valahogy nem sírtam vissza, alig vártam, hogy levegyék. A húgaim szerencsésebbek voltak ezen a téren, de most már nekem is tökéletes volt a fogsorom, még ha meg is szenvedtem érte.
- Túl messze vagy most a taslihoz! - mosolyogtam rá szelíden. - De egyébként csak van némi közünk egymáshoz. - néha még mindig jelen időben szoktam beszélni a húgomról, mert elfelejtem, hogy már nincs. Bárcsak tényleg itt lehetne még, és ő dorgálná a férjét, nem pedig én. De az élet nem így alakult, úgyhogy most ezt kellett elfogadnunk. Kár volt görcsölnöm rajta, hiszen változtatni nem voltam képes rajta.
- Nagyon remélem, de már egyre kevesebb esélyt látok rá. Túl sok idő telt el, és semmi hír... - ingattam a fejemet szomorkásan. Nem vagyok pesszimista, soha nem is voltam, de ebben a kérdésben tényleg kezdtem feladni a reményt. Felesleges olyasmiben bízni, aminek a valószínűsége szinte a nullával válik lassan egyenlővé. Persze nem akartam lemondani róla, rosszul is éreztem magam sokszor emiatt, de mit lehetne tenni ilyenkor? Előbb-utóbb muszáj túllépnem, és nyitni mások felé. Még túl fiatal voltam a begubózáshoz, és ezt a családom előszeretettel dörgölte az orrom alá.
- Nem, nem szedek semmit! - ráztam a fejemet. Ó, még csak az kéne! - Néha álmodom róla, de mostanság mintha az utcán látnám időnként. Elég ijesztő, lehet valami bajom van! - osztottam meg vele az aggodalmamat ezzel kapcsolatban. Úgy gondoltam, hogy elég jóban vagyunk ehhez. - Szóval tele vagy fiatal, ereje teljében lévő marhával. Eladni is fogsz belőlük? - érdeklődtem kíváncsian, az ilyesmiről mindig szívesen beszélgettem. Noha nem vagyok üzletasszony, azért konyítottam egy kicsit a témához.
A lovak felbolydulása már cseppet sem volt olyan kellemes, mint az előbbi beszélgetés. Elég régóta lovagolok, jó is vagyok benne, de egy ilyen nagy állat lehetséges rám nehezedő súlya még engem is megrémített. Főleg, hogy tudtam, ilyenkor mennyire nehezen kezelhetővé válik még a legjámborabb állat is. Most sem volt ez másképp, és az sem segített, hogy nem tudtam mit érzett meg. Ahogy hallottam, Nate-nek sem volt tippje ezzel kapcsolatban.
- Beakadt a lábam! - szóltam vissza sürgetően, megrángatva a lábamat, hátha sikerül kiszabadítanom. Nem volt egyszerű, a ló közben megbillent, így mire áttörést értem el, már elég szerencsétlenül sikerült érkeznem. Fájdalommal átitatott volt ezúttal a kiáltásom, ahogy a földre estem. Nem vagyok szerencsétlen, sőt, általában mindent megoldok, de most az egyenetlen föld nem nekem kedvezett, így a bokámat szorongatva ültem a földön, a fölém magasodó ló árnyékában. A szívem a torkomban dobogott, és tudtam, hogy az állat is megérzi, ami megint nem az én malmomra hajtja a vizet. - Fogd meg valahogy, amíg arrébb megyek! - kértem kétségbeesetten a felénk közeledő férfit.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 61
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Fairbanks, Wilson farm

Re: Wilson farm // Szer. Aug. 17, 2016 11:41 pm

- Hát, lehet, hogy egy kicsit az is közre játszott... - jegyeztem meg somolykásan Ronnie magyarázkodását hallva, bár úgy tűnik, elég meggyőzően sikerült előadnom magam ahhoz, hogy meggyőzzem, holott jobban rátapintott az igazságra, mint azt beismertem volna.
- Tudod, hogy van ez, aki nem ebben él, teljesen másképp gondol erre az egész életvitelre. - toldottam hozzá magyarázatképp, hisz számomra nem volt semmi derogáló abban, hogy földművelésből élek, Ronnie-ra meg pláne nem mondhatta senki, hogy műveletlen lenne. Attól, hogy közelebb áll hozzá a vidékies, mint a nagyvárosi élet...
- Hát ez furi. - vakargatom az állam töprengve, pláne, amikor kiderül, hogy Ronnie sem nagyon tud magyarázattal szolgálni a miértekre. Vagyis...
- Fogszabályzó? - pillantok rá meglepetten, a szemöldökömet ráncolva, ahogy próbálom felidézni az akkori időket, majd mintegy megvilágosodásként esik le, hogy valóban!
- Ó, most már emlékszem! Nem Gabbie cukkolt mindig azzal a régi mesével azzal a szöszi iskolás csajjal, akinek szintén fogszabályzója volt? Vagy az Avery volt? Dylanből nem nézek ki ilyeneket... – nosztalgiáztam kicsit, és csak akkor mosolyodtam el jóízűen, amikor a taslit emlegette.
- Ó, nem véletlenül! - nyugtattam meg, ami legalábbis a taslit illeti, ami pedig a húgát – a feleségemet – nos... szerintem ha akarnák, sem tagadhatnák le egymást, külsőre semmiképp, bár a jellemükben is akadnak hasonló vonások szép számmal, ami ezt a szelíd, gondoskodó, anyáskodó természetüket illeti.
 - Mennyi ideje is pontosan? - kérdeztem rá, mert mégiscsak fontosabb mérföldkő az ő életében, mint az enyémben -  Annyira nem vagyok képben ezzel a katonaság témával, de nem úgy van, hogy amennyiben elhunyt úgy kötelesek értesíteni a családot meg a közeli hozzátartozókat róla? És tekintve, hogy erről nincs információjuk... - tudom, kicsi az esély rá, hogy mindezek ellenére életben legyen ennyi idő után, de mégiscsak volt. Bár fura, hogy ennyire nem tudnak semmit a hollétéről, de eszem ágában sincs okoskodni, ha már az én életemből teljesen kimaradt.
- Az jó, valahogy nem igazán tudok hinni a dilidokik által felírt gyógyszerekben. Másrészt viszont ez az utcán látod téma elég ijesztő... Nem lehet, hogy csak annyira szeretnéd viszontlátni, hogy azért keresed őt minden arcban? - próbálkoztam, én, a nagy agyturkász. Igazából csak próbáltam megérteni, hogy hogyan is érti, amit, hátha tudnék valami logikus, vagy ésszerű ötlettel szolgálni neki, bár az igazat megvallva úgy, hogy kettőnk közül ő az orvos, túl sokat reményt nem láttam rá. Ettől függetlenül azért szerettem volna segíteni neki, viszonzásul az elmúlt évek támogatásáért cserébe.
- Persze, fogok. Majd ősszel egy nagyobb mennyiséget, de amúgy évente többször is szoktam. - attól függ, milyen a felvásárlás, mennyire van igény, meg hasonlók, de  most nem akartam ilyesmivel untatni a sógornőmet, én is jobban csíptem a munka kinti részét, mintsem az üzletkötős felét.
Azt meg a franc se gondolta volna hogy túl sokáig amúgy sem témáznánk ezen, lévén valami megmagyarázhatatlan ok miatt a lovaink egyik pillanatról a másikra kezdenek nyugtalankodni, mielőtt pedig észbe kaphattam volna, Ronnie lova egészen megijedt – olyannyira, hogy egy rossz lépés után még le is dobta őt a hátáról. Ó, basszus!
Amilyen gyorsan csak tudtam, pattantam le a saját hátasomról, a kantárt egy közeli fához erősítve, és már siettem is oda hozzá, hogy segítsek. Csettintettem párat a nyelvemmel, hogy magamra vonjam a ló figyelmét, miközben lassú, óvatos mozdulatokkal közelítettem felé azzal a céllal, hogy megragadjam a kantárját, és arrébb vonjam legalább néhány lépésnyire – ám közben a szemem sarkából rendületlenül a sógornőmet figyeltem, nehogy még jobban megsérüljön. Végül sikerült is elkapni a kantárt, ám ahogy próbáltam húzni rajta, a ló csak még inkább pánikolni kezdett, két lábra ágaskodva, nyerítve próbált megszabadulni a fogságomból.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 65
◯ IC REAG : 60
◯ Lakhely : Fairbanks, AK
◯ Feltűnést kelthet : Egy nagyobb hegesedés a combja külső oldalán

Re: Wilson farm // Hétf. Aug. 29, 2016 3:40 pm

- Igen, bár szerintem ez mindenféle téren így van. Biztos mi is másképp gondolunk sok dolgot, ami távol áll tőlünk, meg idegen számunkra… - bár szerintem én a magam részéről elég nyitott teremtés volt ahhoz, hogy megértő legyek másokkal szemben. Rólunk azonban sokszor gondolhatták tényleg azt, amit Nate mondott, és ez szerintem elég szomorú dolog. A világ újabban tele van előítéletekkel, és megbélyegzünk másokat anélkül, hogy ismernénk őket akár csak egy kicsit is. Én próbáltam nem ilyenné válni, de biztos vagyok benne, hogy nekem is megvoltak a magam hibái.
- Oké, látom, hogy nem emlékszel! – vontam le a következtetést nevetve. – Lehet, hogy jobb is, bár szerencsére jó munkát végeztek velem! – ezt bizonyítva villantottam is egy teli fogsoros mosolyt felé. Azért reméltem, hogy az én gyerekeimnek nem lesz szüksége efféle masinákra, bár tény, hogy manapság már sokkal inkább kibírható, mint annak idején. Nem volt túl jó, fájt is, mostanság meg már nem is olyan feltűnőek. Láttam egy magazinban képeket a legutóbb, amikor elmentem az éves fogászati ellenőrzésre. Még mindig a régi dokimhoz jártam, ha már praktizált még mindig. Teljesen elégedett voltam vele, és legalább nem idegen turkált a számban.
- De, igen… - forgattam a szemeimet, bánva, hogy mégiscsak beugrott neki pár kép rólam, akkoriból. – Pedig szerintem pont Dylan a legrosszabb mind közül. Egyébként Avery volt… - tettem hozzá, Gabbie ilyesmihez túl kedves volt, bár egyszer-kétszer biztosan mondott cifraságokat, de ő inkább az a testvér volt, aki biztatott, hogy nem is áll olyan rosszul, és hamarosan leveszik. –Több mint másfél év. – válaszoltam az Ash eltűnésével kapcsolatos kérdésére. Egyáltalán nem volt jó rágondolni, de igazából én magam hoztam fel, ha úgy vesszük. – Hát, igen, de ez még nem zárja ki azt, hogy már nem él. Lehet, hogy egyszerűen csak nem találták meg. – elszorult a torkom a gondolattól, pedig már régóta próbáltam magam megacélozni, ha ez eszembe jutott. Kénytelen voltam ugyanis számolni ezzel a lehetőséggel is, bármennyire nem tetszett nekem.
- Nekem nincs sok tapasztalatom velük, de némi kedélyjavító talán segíthetne. – morfondíroztam el a lehetőségen, de nyilván nem szerettem volna ilyenekkel élni, ha nem muszáj. Ezért sem fordultam még szakemberhez, sem pedig önsegítő csoporthoz. Nem álltam még rá készen, mondjuk úgy. Pedig lehet, hogy hasznos lett volna. – Ne is mondd! – ingattam a fejem, hiszen engem is megijesztett, hogy olykor-olykor látni véltem a vőlegényem. – Igen, valószínűleg erről lehet szó. Én is gondoltam már rá, hogy esetleg csak őt szeretném látni mindenhol, és mindenkiben. – szomorú, hogy idáig jutottam, bár igazából ez csak mostanság jött elő. Biztosan nem lehet véletlen, legalábbis szerettem volna ezt hinni.
- Ha segítség kell, csak szólj! – mosolyogtam rá halványan, felajánlva a segítségemet. Mondtam volna még tovább is, ha nem akad be a lábam, a ló pedig vadul meg alattam. Csak remélni mertem, hogy Nate segíteni tud majd, mert ha nem, akkor akár nagyon rossz vége is lehetett ennek a kis kalandnak. – Óvatosan… - suttogtam, bár a ló hallása kitűnő, így valószínűleg most már én is idegesítettem. – Basszus! – dünnyögtem az orrom alatt, ahogy felnéztem az ágaskodó lóra. Megpróbáltam hátrébb csúszni az útjából, de pont felém lépett egyet, ráadásul Nate-et is megrántotta magával. – Megpróbálok felállni, hátha… - nem tudtam, hogy mit vártam ettől. Megoldás egészen biztos, hogy nem fog rá születni, de legalább próbálkoztam.
Meg is kíséreltem a felemelkedést, ám a bokámba úgy belehasított a fájdalom, hogy el kellett fojtanom a feltörni készülő kiáltást. Nem álltam valami stabilan, igyekeztem is a súlyt az ép lábamra helyezni, de elég kellemetlen volt, ráadásul a ló hatalmas teste is vészesen közeledett, az előbbi szabadulási kísérleténél majdnem újra feldöntött az oldalával.
- Nem fogjuk tudni megnyugtatni! Valami veszélyt érezhet, méghozzá arról! – fordultam körbe, figyelve, hogy merrefelé hegyezte az állat a fülét. El is mutattam abba az irányba, azon gondolkozva közben, hogy talán jobb lenne elengedni, és később megkeresni. – Van valami ötleted? – kérdeztem a sógoromat, a fájdalomtól összeszorított fogakkal.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 61
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Fairbanks, Wilson farm

Re: Wilson farm // Vas. Szept. 04, 2016 1:32 pm

- Na ja, valószínű... mondjuk a filmekben látott bálok, meg puccos állófogadások, újgazdag partik? - hát, ha valami, akkor az biztosan nem sűrűn lesz az életünkben, lévén elég messze álltunk az ilyesmitől anyagilag, másrészt... nem tudom, szerintem úgy emberesen sem igazán lenne türelmem ahhoz, hogy öltönyben meg csokornyakkendőben bájologjak olyanokkal, akiket amúgy a hátam közepére se kívánok.
- Hát... - vallottam be, hogy igen, nem igazán - Mást nem majd anyósomat megkérem, mutasson valami képet rólad abból a korszakból. - vontam vállat, bár képzelem, mennyire szeretné, ha pont ilyen fényképeket nézegetnénk a háta mögött. A büszke mosolyra csak én is elmosolyodtam, meg kell hagyni, ha nem ismerném, tényleg eszembe sem jutna, hogy ilyesmire volt szüksége.
- Jó, hát mit vársz, mégiscsak fiú... képzelem, milyen lehetett olyan nőuralomban felnőnie. - cukkoltam egy kicsit, mert biztos megvan az előnye is az ilyesminek, mondjuk... amikor sütni, főzni tanulnak, aztán egy rakás sütiből lehet csemegézni, vagy gondolom, a házimunkából is kevesebb jutott Dylannek ennyi lány közt, mint mondjuk nálunk... ahol nem csak legidősebb vagyok, de a húgom is jóval fiatalabb mint én.
- Tudom, csak... az meg olyan semmitmondó válasz tud lenni. Nem találták meg... Pláne a mai világban, poloskákkal, gps-szel, meg mindenféle szupermodern kütyüvel, amit kimondottan katonáknak fejlesztenek... - nem azt mondom, hogy lehetetlen, egyszerűen csak nehéz elhinni, hogy semmi nyomot, vagy életjelet nem tudnak felőle, még azt sem, merre lehet, vagy hol tűnhetett el, ki látta utoljára... Nem csodálom, hogy Ronnie-t is szép csendben felőrli ez az egész, valóban nem egyszerű helyzet.
- Vagy csak felkeresni egy pszichológust? Úgy tudom, ők amúgy sem szívesen írnak fel gyógyszert, ha nem muszáj, inkább anélkül próbálnak meg segíteni. Lehet, hogy már az is segítene, ha valakivel meg tudnád beszélni, vagy kiadnád magadból. Vagy akár egy barátnő. Vagy naplóírás? - annyira nem voltam képben, milyen a baráti társasága, de hátha akad köztük olyan, akiben megbízik... mert sokszor tényleg könnyebb az ember lelke, ha nem kell magában tartania a gondolatokat, érzéseket. Vagy csak ezt is embere válogatja?
- Rendben, mindenképp! - szóltam én eddig is, igaz, inkább akkor, ha Noah-val kapcsolatban kélt el némi segítség, bár az is igaz, hogy állatorvos lévén olyankor is sokszor hozzá fordultam, ha ilyen jellegű probléma ütötte fel a fejét a ház környékén. Sokkal tovább azonban nem jutunk a társalgással, mert a lovakat megzavarja valami, Ronnie-t pedig hamarosan le is veti a hátáról a sajátja... sietek is a segítségére, de valljuk be, egy ilyen több száz kilós, ereje feljében lévő állattal túl sokra én sem megyek. Hiába ragadom meg a kantárját, és próbálom eltéríteni a feldühödött ágaskodás és fújtatás közepette, hogy ne Ronnie-t tapossa el, olyanokat ránt rajtam, hogy kis híján engem is felránt.
- Vagy ha az nem megy, legalább próbálj meg hátrébb kúszni valahogy! - szólok oda a sógornőmnek, miközben még mindig a lóval viaskodok. Túl sok eredménye nincs, igaz, eddig legalább egy kis időt sikerült nyernem neki, hogy ne pont őt tapossa el az állat. Fél szemmel oldalra sandítva láttam, hogy mégiscsak sikerült talpra állnia, így aztán csak megpróbáltam a lovat más irányba fordítani, igán ám, ám amikor az izomból lábon rúgott a nagy ficánkolása közepette, végül csak kicsusszant a kezemből a kantár... A patásnak pedig több sem kellett, már meg is iramodott, miközben a sajátom csak a fához kötve toporgott türelmetlenül.
- Nem sok... Hogy van a lábad? - fordultam felé, miközben magam is a sajgó pontot dörzsölgettem, miközben próbáltam követni a tekintetemmel, merre rohanhatott a másik.
- Elképzelésem sincs... Kígyók nem nagyon vannak erre, az apró rágcsálók meg nem szokták zavarni... motort sem hallok... vagy valami nagyobb ragadozó lehet a közelben, vagy... nem tudom. Lehet, valami vad van a közelben, és a vér szaga zaklatta fel őket? - nézek Ronnie-ra tanácstalanul, állatorvos lévén hátha jobban ért az ilyesmihez.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 65
◯ IC REAG : 60
◯ Lakhely : Fairbanks, AK
◯ Feltűnést kelthet : Egy nagyobb hegesedés a combja külső oldalán

Re: Wilson farm // Hétf. Szept. 05, 2016 2:06 pm

- Igen, például! – nevettem el magam, hogy aztán ábrándos sóhaj szökjön ki ajkaim között. – Bár, én azért szívesen felvennék egyszer egy szép ruhát, hogy egy este erejéig hercegnőnek érezzem magam. – vallottam be őszintén, de szerintem ezzel sok nő van így. Az már egy másik kérdés, hogy a sógoromról ugyanezt nem tudtam elképzelni. Pedig jól állt neki az elegáns öltözet, még jól emlékeztem rá, hogyan festett az esküvőjükön. Kellemes kis összejövetel volt, jól éreztem rajta magam, mint koszorúslány. Minden tekintetben a húgom mellett álltam, és támogattam őt annak idején, ahogy mindig is tettem. Még most is, pedig már évek óta nem volt köztünk sajnos.
- Inkább ne! – kértem nevetve. A végén anya belelendül, és mindenféle képpel el fogja halmozni. Azt nem szerettem volna, gyakran roppant kellemetlen szituációkat szült az ilyesmi. – Szerintem nagyon is jó dolga volt! – forgattam a szemeimet, mert bármennyire szerettem is az öcsémet, időnként nagyon kiállhatatlan volt. Azt hiszem, hogy Gabbie és én voltunk a könnyebb esetek, míg az ikrek okoztak igazán nagy fejtörést mindenkinek. Nem csak nekem, mint legidősebb testvérnek, de a szüleinknek is. Velük mindig történt valami, már kezdettől fogva.
- Ó, Nate, annyira könnyű eltűnni még úgy is, hogy élsz. És ha azért nem találták meg, mert… - nem bírtam befejezni, csak a fejemet ráztam meg szomorúan. Mi van, ha azért nem lett meg a teste, mert nem maradt meg belőle semmi? Támadás érte az egységét, ennyiről tájékoztattak már annak idején is. Ha felrobbant, vagy egyszerűen csak más miatt nem leltek rá, akkor várhattam egy életen át, feleslegesen. Oké, már most tudtam, hogy nem lesz így, de feladni a reményt még most sem bírtam, pedig lehet, hogy lassan időszerű lenne megtennem. Csak annyira nehéz volt lemondani róla, nem is voltam eddig hajlandó rá. Az eltűnés ténye volt az egyetlen, amibe pozitívumként kapaszkodni bírtam, hiába volt szörnyű a bizonytalanság.
- Az sem rossz ötlet, vagy vannak ilyen terápiás csoportok is. – utánanéztem én már mindenféle lehetőségnek, csak lépni nem voltam még hajlandó. Az azt jelentené, hogy tényleg kénytelen leszek feldolgozni ezt az egészet, és újra kezdeni az életem. Vagy folytatni legalábbis ott, ahol egyszer abbahagytam. – Naplót nem szívesen írnék, nem akarok erről az időszakról maradandó nyomot. Az emlékek már így is bőven elegek lesznek. – görbültek lefelé az ajkaim, azt meg inkább nem tettem szóvá, hogy nem tudtam, miféle barátnőhöz fordulhatnék. Voltak ám jó ismerőseim, de olyan igazi barátnőm nem sok. Nem is tudom, miért alakult ez így.
- Igyekszem! – az sem érdekelt különösebben, ha koszos leszek a földön kúszva. Ez a lovas incidens valahogy egyáltalán nem hiányzott mára, ahogyan a lábam rándulása sem. Hogy fogok így dolgozni? Ez szerepelt elsők között a gondolataim között, azt meg már igazán másodlagosnak éltem meg, hogy hogyan oldjam ezt meg, és mennyire veszélyes a helyzet. – Jézusom! – kiáltottam fel ijedten, amikor nagy igyekezetek után sikerült felállnom, ám a ló mégis kiszabadult. Nem tudtam jelenlegi helyzetemben sem utána rohanni, sem valahogy akadályozni. Azt hiszem, hogy nem is lett volna túlzottan bölcs döntés, ha megkísérlek most ilyesmit.
- Nate, jól vagy? – kérdeztem aggódva, a sógorom felé bicegve. – Mennyire súlyos? Rá tudsz nehezedni? Vagy eltört? – záporoztak a kérdéseim, miközben csökkentettem a közöttünk lévő távolságot. Ugyan elég lassan, de azért sikerült. – A ló most hadd menjen, előbb-utóbb meg fog állni, mi meg majd megkeressük! – legyintettem egyet, mert az most sokkal jobban izgatott, hogy mi lett az ő lábával. Szép kis nap, mondhatom! – Az enyém megmarad, szerintem megrándult a bokám. Remélem csak ennyi… - nagyon fájt, de igyekeztem nem törődni vele túlságosan.
- Remélem, hogy nem fog vele összetalálkozni! – szorongtam egy kicsit, amiért az állat magára maradt a lehetséges veszélyforrással, de nem voltam képes utána rohanni. – Fenébe! – szitkozódtam kicsit ingerülten, az egész helyzet szülte tehetetlenség miatt. – Az is lehet, de én inkább egy ragadozóra tippelnék a közelben. – körül is néztem, hátha meglátok valamiféle mozgást. – Ha így van, akkor valószínűleg mi sem vagyunk biztonságban. – állapítottam meg gondterhelten. – Menjünk vissza egy lóval, és jöjjünk vissza valahogy kocsival, miután rögzítettük a lábam? Vagy hagyjuk, és majd hátha haza talál? – vetettem fel az ötleteimet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 61
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Fairbanks, Wilson farm

Re: Wilson farm // Szomb. Okt. 01, 2016 8:50 pm

- Hát, nézd... - kezdek bele töprengve - Emlékszeim szerint szoktak bálokat rendezni telente többször is a városban... miért nem mész el valamelyikbe? - tűzoltók, rendőrök, a különféle iskolák... tudom, egyedül talán nem olyan mint ha a párjával megy az ember, de biztos akad valami barátnője aki szívesen elkísérné, azt pedig le merem fogadni, hogy nem csak házasok és boldog párkapcsolatban élők, hanem egyedülállók is járnak ilyen rendezvényre, szóval semmi ciki nem lenne benne. És teljesülhetne a hercegnős óhaja is.
- Ahogy óhajtod. - egyeztem bele végül egy vállvonással, bár ha már inkább vidámság csendül a hangjából, mintsem pánik, akkor nem tudom, miért retteg annyira tőle... mindenesetre ha nem szeretni, akkor én is hanyagolom a témát, nem igazán szeretném magamra haragítani azok után, hogy szinte ő is azon kevés személyek egyike a környetezemben, akiben maradéktalanul megbízok.
- Mert...? - kérdezek vissza, ahogy elhaltak a szavak, aggódva fürkészve Ronnie arcát, hogy minden rendben van-e...
Annyira szerettem volna segíteni neki, valahogy megnyugtatni, vagy legalább kideríteni, hogy mi is történhetett a vőlegényével, de ha neki sem mondtak semmi konkrétat, mint hozzátartozónak, akkor kérlem, hogy nekem akár csak ennyit is elárultak volna... Olyan kapcsolataim pedig sajnos nem voltak, hogy a katonaság berkein belül mozgassak meg szálakat, így a legtöbb amit tehettem, annyi volt csupán, hogy bátorítóan megszorítottam a kezét. Nem nagy vígasz a vőlegénye helyett, de a semmitől talán több, ha akad egy olyan személy, aki meghallgatja.
- Hát figyelj... ha gondolod, elkísérlek egy ilyenre. - ha nem is ülöm végig, vagy veszek részt a terápián, gondolom, nem kevés bátorság és elhatározás kell ahhoz, hogy valaki elszánja magát mellette...
- Akkor a napló is kilőve... - állapítottam meg a nyilvánvalót, nem mint ha nem értettem volna meg az indítékait, de úgy tűnik, ezzel sem voltam nagy segítségére. Bár, ha ez lett volna a megoldás számára, akkor jó eséllyel már biztos ő is felfedezte volna magának.
Sokkal tovább nem húzódik a csevely, lévén a lovaink nem bírnak magukkal, és Ronnie is egy szempillantás alatt kerül a saját patása hátáról alá, hogy kis híján még meg is tapossa... Igaz, azt sikerül megakadályozni, hogy az esésen túl nagyobb kárt tegyen benne, ellenben én is gazdagodok egy lábamat ért rúdással, mielőtt még elengedném, hadd szaladjon... talán majd később utána megyek, hogy megkeressem, ha lenyugodtak a kedélyek.
- Jól vagyok, szerintem csak zúzódás. - helyesbítek, kész csoda lenne, ha még az se lenne, szerintem holnapra a szivárvány majd’ minden színében pompázni fog a vöröstől elkezdve, a liláskéken meg a zöldön át... Azt meg, hogy van-e nagyobb baj, tudja a franc.
- Rá bírok állni, úgyhogy szerintem nem tört... csak rohadtul fáj. - szisszentem fel a végére, bár gondolom, nem sok újdonságot árultam el vele. Mondjuk szaladgálni most biztosan nem tudnék, annyi szent, egyelőre lépni sem nagyon, nem is mozdulok, csak egy fának támaszkodva pihentetem egyelőre.
- Pedig épp utána akartam sprintelni, ennyi előny bőven elég lenne neki. - komolytalankodtam el a helyzetet, holott tudtam, hogy igaza van Ronnie-nak.
- Csak nem... Nézd a jó oldalát, legalább nem gyalog kell hazabicegnünk, az egyik még mindig itt van. - biccentettem a fejemmel Domino felé, bár ő sem volt épp a legnyugodtabb, de csak lenyugszik idővel.
- Talán az a legvalószínűbb. Mostanában megint elszaporodtak a farkasok a környéken. – feleltem borúsan, az ötletelésre meg csak a földet kezdtek pásztázni a tekintetemmel.
- Nem tudom... ha tényleg emiatt kergült meg, nem tudom, van-e értelme rohangálni utána. - lehet, ridegen hangzott, hogy ilyen könnyen lemondtam egy állatunkról, de tekintve, hogy milyen állapotban voltunk, nem sok értelmét láttam rohanni, valószínűleg a semmiért. Inkább foglalkozzunk Ronnie lábával, mintsem így, alkonyat előtt vágjunk neki a környéknek.
- Hagyjuk, hátha hazatalál... aztán ha holnap délutánig nem kerül elő, akkor körbenézek a környéken. - tekintettem Ronnie-ra, mit szól a javaslatomhoz.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 65
◯ IC REAG : 60
◯ Lakhely : Fairbanks, AK
◯ Feltűnést kelthet : Egy nagyobb hegesedés a combja külső oldalán

Re: Wilson farm // Csüt. Okt. 13, 2016 12:12 pm

- Egyedül annyira nincs hozzá kedvem, ráadásul ruhám sincs hozzá. – nem mintha nem engedhettem volna meg magamnak, hogy elmenjek és vegyek egy újat, de kifogásnak tökéletesnek tűnt számomra. – Meg persze meghívó sem árt egy ilyen bálra… - ezt is el tudtam volna intézni, ha nagyon akarom, hiszen voltak olyan ismerőseim, akik olyan helyen dolgoztak, ahol tartottak bálokat. Ettől függetlenül valahogy mégis megrémített a gondolat, hogy magányosan állítsak be egy ilyenre. Régebben, ha az egyetemen rendeztek valamit, akkor Ash kísért el, ugyanez volt érvényes a katonai eseményekre is. Nélküle valahogy nem lenne az igazi, ráadásul valószínűleg végig ő járna a fejemben, és az, hogy milyen lenne együtt.
- Mert már nem él… - fejeztem be végül, ha már így erőltette a választ. – És nem is maradt utána semmi. – rossz volt erre gondolni, de ennyi idő után ennek sajnos elég nagy volt az esélye. Hiába voltam képtelen szembenézni ezzel a lehetséges forgatókönyvvel, akkor is muszáj lesz elfogadnom idővel, hogy valószínűleg ezért nincs róla azóta sem semmi hír. Tovább kellene lépnem, tudtam jól, de vajon megtehetem másfél év után? Mikor jön el az az idő, amikor már bárki más is feladná, mert nem maradt több remény?
Gondolataim útvesztőjében néhány percig azért elmerültem, és csak akkor pillantottam fel újra a sógoromra, amikor felajánlotta, hogy szívesen eljön velem valamilyen terápiára, ha arra lenne igényem.
- Komolyan? – kérdeztem vissza meglepetten, mert egyáltalán nem számítottam rá. Az oké, hogy jóban voltunk, de igazán nem akartam magammal rángatni ebbe az egész helyzetre. Mégis, a gondolat, hogy nem egyedül kell megtennem a kezdőlépéseket, valahogy öntött belém némi bátorságot. Még ha nem is olyan sokat, azért annyit mindenképpen, hogy egy mosolyt tudjak felé küldeni. – Az nagyon rendes lenne tőled, én pedig igazán hálás lennék! – mondtam őszintén, mielőtt megugrott volna a ló.
Nem voltam tapasztalatlan a megvadult állatokkal, de a lovak elég hatalmas testű állatok, én pedig bármennyire vagyok jó erőben, hozzájuk képest törékeny vagyok. Így nem is csoda, hogy játszi könnyedséggel dobott le magáról, és fogott ki még Nate-en is. Ez már egy kicsit azért megijesztett. Nem is maga az állat, hiszen vadakkal foglalkozom sok esetben, így az ilyesmi régóta nem riaszt már. Az viszont igen, hogy a sógoromnak bármilyen baja eshet azért, mert nekem próbált segíteni. Szívem szerint behunytam volna a szemeimet, hogy ne is lássam, ugyanakkor másfelé sem bírtam nézni. Ördögi kör, igaz?
- Azért nem árt, ha mind a ketten elmegyünk egy orvoshoz, nem? – oké, hogy én is az vagyok, de nincsenek olyan eszközeim, hogy ellenőrizni tudjam az esetleges károkat. – Majd borogatni és pihentetni kell. Tudom, hogy nehezedre fog esni, de pár napig muszáj leszel kibírni! – szigorúan mondtam, hátha akkor hallgat is rám. Bár volt egy sanda gyanúm, hogy még akkor sem, de hát a férfiak olyanok, mint a hatalmasra nőtt gyerekek. És utálnak gyengének tűnni, vagy lebetegedni. – Nate! – szóltam rá, amikor viccelődni kezdett, de én is alig bírtam ki, hogy a helyzet ellenére ne kunkorodjanak felfelé a szám sarkai.
- Ha segítesz majd felmászni rá… - akkor én is az egy lovas visszatérésre szavaztam a magam részéről. – Komolyan? Nem is hallottam róla… ennyire nem szoktak lejönni! – velük foglalkoztam, úgyhogy tisztában voltam az itt élő példányok szokásaival. – Máskor is volt már velük gond? – különösnek találtam, de amíg erről beszéltünk, legalább addig sem a sajgó lábammal foglalkoztam. – Rendben! De ha kell, akkor nagyon szívesen segítek! – ajánlottam fel magától értetődően. – Na, akkor próbáljunk meg visszamenni. Ha segítesz felállni, akkor megpróbálok felülni a nyeregbe. Vagy egyáltalán te ide tudsz jönni? – nézegettem kételkedve a lábát, ami az előbb sérült le. Ő sem volt sokkal jobb állapotban, mint én. Önző dolog, hogy ennek ellenére mégis őt kértem meg, hogy segítsen nekem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 61
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Fairbanks, Wilson farm

Re: Wilson farm // Hétf. Okt. 17, 2016 7:24 pm

- Mit is szoktál erre mondani? Mindig csak a kifogások? - kérdeztem vissza, igaz, én a nagy munkamániám miatt szoktam hallgatni akár tőle, akár a húgomtól... De ha már így alakult, nem vagyok rest visszapasszolni ezt a labdát, csak hogy lássa, valamilyen szinten ő is tud hasonlóan „nehéz eset” lenni.
- Ezt nem tudhatod... - felelem csendesen, mert... létezik egyáltalán olyan módja a halálnak, hogy semmi se maradjon belőle? Nem tudom, hogy Ashton pontosan milyen területen állomásozott, mint katona, de... kétlem, hogy egy lövés, vagy robbantás után ne lehetne egyértelmű választ adni. Talán még ha valami vizes terep, akkor megértem ezt a nagy bizonytalanságot, hisz honnan tudhatnák, hogy nem-e sorodra valahol partra a hullám? Mindegy is, ha már az okosok se tudtak biztosat mondani, biztos nem én leszek, aki kideríti az igazságot...
- Ühüm. - bólintottam a meglepett kérdésére, igaz, jobb programot is el tudtam volna képzelni magamnak, de azok után, amennyit ő is segített nekem, azt hiszem, ez a legkevesebb. Pláne, ha használ is, így a köszönetét hallva csak egy őszinte mosollyal reagáltam, hogy tudja, számíthat rám.
Utána azonban megbokrosodnak a lovaink, Ronnie rövid úton a földre kerül, én meg magam ugrok le a saját hátasomról, hogy közbelépjek, mielőtt nagyobb lenne a baj némi lábsérülésnél. Más sem hiányzik, mint hogy még eltapossa valamelyik állat! Szerencsére ha megnyutgatni nem is sikerül Ronnie lovát, de legalább ő megússza viszonylag könnyen, azt hiszem, már ez is félsiker, mert ha választani kellene közte és a világgá szaladt paripa között, egyértelmű, hogy mellette állnék.
- Annyira azért nem vészes a helyzet. - ráztam a fejem, nekem aztán nem kell orvos, más sem hiányzik, mint hogy kitalálja, hogy két hónapig üljek az ágyamban és semmit se csináljak, csak pihentessem, mert akármilyen kis sérülésről van szó, olyan nagylelkűen tudnak dobálózni a pihenésre szánt hetekkel... Elég, ha Ronnie-t megvizsgálja, én meg majd kikúrálom magam otthon.
- Pár nap még talán menni fog. - adom meg magam Ronnie akaratának, legalábbis már jobban hangzik mint a két-három hét... Pláne, hogy ő is tudja, nem igazán van időm ilyesmikre. Pláne most, hogy nemsokára kezdődnek az aratások!
- Oké, oké! Abbahagytam! - emelem fel a kezem megadóan a béna poénom után, ha már látszólag Ronnie sincs elragadtatva tőle... hát, így próbálja meg oldalni az ember a hangulatot. Helyette inkább elbicegtem Dominóért, látszólag már egy fokkal nyugodtabb, mint pár perccel korábban volt.
- Ezen ne múljon, segítek. - feleltem, miközben a kötőfékkel pepecseltem, a kérdésre pedig csak bólintottam egyet, hogy bizony! Akad példa ilyesmire is.
- Időről időre akad velük. Aztán általában valamilyen úton-módon megfogyatkoznak, vagy odébb állnak, vagy a vadászok veszik kezelésbe őket. - magyaráztam, miközben már Ronnie-hoz tartottam vissza a lovammal, miután pedig odaértünk mellé, nyújtottam is a kezemet, hogy felsegítsem.
- A házig csak elvergődök valahogy, aztán meg ha jegelem egy kicsit, majd jobb lesz. - legyintettem, hisz volt már sokkal rondább sérülésem is... mint mondjuk amikor favágás közben megugrott a fejsze, és a farönk helyett a lábamba állt bele, ahhoz képest ez mondhatni, semmiség.
- Tartsak bakot és megpróbálod, vagy inkább lendítsek rajtad kicsit? - ajánlottam fel, mert utóbbi esetben a derekánál fogva adok neki némi plusz lendületet, hogy feljusson a nyeregbe. Aztán meg valahogy majd feltornázom én is magam mögé, de előbb egy problémán legyünk túl, mielőtt jönne a következő.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 65
◯ IC REAG : 60
◯ Lakhely : Fairbanks, AK
◯ Feltűnést kelthet : Egy nagyobb hegesedés a combja külső oldalán

Re: Wilson farm // Hétf. Okt. 17, 2016 8:34 pm

Válaszul arra, hogy a saját szavaimat dobta vissza, csupán a nyelvemet nyújtottam rá. Nem vettem magamra, valószínűleg örült, hogy végre ő is elsüthette ezt, csak most rám nézve. Szoktam neki mondani, ez tény, de szerintem igazam volt olyankor. Tényleg mindent a munkára fogott, pedig nem ártott volna, ha végre kimozdul egy kicsit otthonról, és talán ismerkedni is elkezd. Nőnemű egyedekkel, természetesen.
- Igen, és pont ez őrli fel lassan az idegeimet... - jegyeztem meg halkan. Tényleg nem tudhattam, és ez volt az egészben a legrosszabb. A tudatlanság, a bizonytalanság, és a tehetetlenség olyan érzések voltak, amik teljesen kikészítették az embert, ha sok ideig tartottak. Nálam már jelen voltak egy ideje, ráadásul mind a három egyszerre. Szörnyen fárasztó volt, hogy nem aludtam rendesen, hogy folyton járt az agyam is, de ezt nem érthette meg senki más, csak aki volt már hasonló cipőben.
- Igazából nem teljesen kérdésnek szántam. - mondtam szigorúan, mert sejtettem, hogy egyből az orvos ellen lesz. - Elmegyünk mind a ketten, és kész. Engem úgyis el kell majd vinned... - kezdtem, egy színpadias sóhajtás közepette, mert én tényleg szerettem volna, ha adnak valami merevítőt, vagy ilyesmit. - És akkor már téged is megvizsgálhatnak. - mosolyodtam végül el, mert sejtettem, hogy azt nem fogja visszautasítani, hogy engem bevigyen, ha megkérem rá. Annyira csak nem akarhatott az orvos ellen lenni, hogy inkább a szüleimnek passzoljon át...
- Helyes! Úgyis rád fogok nézni, akár tetszik, akár nem! - vázoltam neki máris, hogy mire számíthat. Oké, szerintem magától is tudta, ismert már annyira, hogy sejtse, nem fogom annyiban hagyni. Sajnos túlságosan gondoskodó típus voltam hozzá, és ő már régóta családtag volt számomra. A családtagjaimra pedig nagyon szerettem odafigyelni. Sokszor legszívesebben az egész világ baját magamra vettem volna, de nem mindig tehettem meg. Odafigyelni azonban még így is ment. - De csak akkor, ha nem fáj közben a lábad! - kötöttem ki, mert ha igen, akkor valahogy csak felhúzom majd magam én a nyeregbe. Nehogy miattam legyen rosszabb!
- Elég szokatlan azért. - aggasztott a hír, mert ez azt jelentette, hogy vagy nincs elég élelmük, vagy valami más miatt kényszerültek arra, hogy az ember közelébe jöjjenek. Bármiről volt is szó, úgy döntöttem, hogy utána fogok járni később. - Te is ki szoktad lőni őket? - kérdezősködtem tovább, míg odaértek hozzám. - Elég szerintem, ha bakot tartasz. - határoztam végül, és némi szisszenés, meg erőlködés árán ugyan, de sikerült felkászálódnom a nyeregbe. Mint valami elcseszett kukac, úgy igyekeztem felhúzni magam, hogy ne terheljem a lábam, de végül csak felvergődtem magam teljesen.
- Kell segítség? - sokat biztos nem ért volna velem, de azért lenyújtottam neki a kezem, hogy ha kéne, kapaszkodjon csak belém. Bár vicces lenne, ha helyette véletlenül lehúzna, és ismét lent kötnék ki. - Be is kellene majd kenni valamivel... - gondolkoztam hangosan. Otthon volt néhány gyógynövényem a kertben, szeretettel nevelgettem őket.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 61
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Fairbanks, Wilson farm

Re: Wilson farm // Hétf. Okt. 24, 2016 11:16 pm

- Uhm. - hallva, milyen hangnemet ütött meg a sógornőm a nagy szigor közepette, visszaszólni már nemigen volt bátorságom, úgy is csak rosszabbul jönnék ki a helyzetből, és így sem áll túl jól a szénám, amikor pedig folytatta, éreztem, hogy kezd szorulni az a bizonyos hurok, amiből nincs menekvés. Mert dokihoz már csak elviszem, de...
- Nem lehetne, hogy... mondjuk megvárjalak a kocsiban? - tettem azért egy gyenge próbálkozást arra, hogy megússzam a rendelőt... képzelem, milyen képet festhetek most, mint némely kutyák az állatorvosi rendelőben, akik foggal-körömmel küzdenek, hogy elkerüljék a véget, de naná, hogy úgy se sikerül. Sok beleszólásuk nincs.
- Valahogy sejtettem, hogy nem lesz kívánságműsor. - húztam el a számat, mert ilyenkor úgy tudtam imádni, hogy minden nő ilyen anyáskodó tud lenni a közelemben. Nem is tudom, én meg mit ellenkezek folyton velük, sok esélyem úgy sincs, egyszerűbb lenne nyugton maradni, és átvészelni azt a pár nap betegállományt, mint hogy azon töröm a fejem, mikor surranjak ki a kertbe, amikor senki se figyel. Hiába, no! Nem vagyok az a TV előtt ülő típus.
Idő közben a lovat is odavezettem Ronnie mellé, legalábbis azt az egyet, amelyik itt maradt nekünk, és akármennyire is fájt a lábam, igyekeztem minél kevésbé bicegni, és a lehető legjobban titkolni, hogy valójában mennyire fáj, csak saját magam alatt vágnám vele a fát.
- Hm, ez van. - vontam vállat, túlzottan nem filozofáltam rajta, igyekeztem felkészülni rá, ha valamit tenni kéne.
- Néha előfordul, ha a nemzeti parkból hívnak, hogy kell némi erősítés. - elvégre nekik is megvannak a saját vadászaik, vadőreik, én inkább csak mint tartalékos szoktam besegíteni nekik, ha sok a munka és nem győzik - De gondolom, azt tudod, hogy ilyenkor a beteg, gyenge, selejtes, vagy túlontúl agresszív példányokat szoktuk kiiktatni, nem pedig az életerős egyedeket. Fiatal állatokra meg eleve nem szoktunk, ahogy nőstényekre is egész ritkán. - lévén durván megborítani a fajfenntartást, de hát van erre egy rahedli törvény meg rendelet, hogy mikor, mit szabad, meg mit nem puskavégre keríteni.
Kívánsága számomra parancs, tartom a bakot, amíg újra nyeregbe kerül, igaz, egy pillanatra elbizonytalanodok, hogy besegítsek-e, de végül csak sikerül. Utána azonban elfogadom a felkínált kezet, miközben a másikkal a nyeregbe kapaszkodok, hogy aztán az ép lábammal elrugaszkodjak a földről, és Ronnie mögé huppanjak a lovon. Mert lehet, hogy nem életveszélyes a sérülésem, de no, ennyi mérföldet én se szívesen gyalogolnék vele, holott máskor meg se kottyanna a távolság.
- Mármint a te lábad vagy az én sérülésem? - kérdeztem vissza óvatosan, bár sanszosan a sajátjára érthette, az enyémnek szerintem némi jég is elegendő lesz. Zöldborsó még úgy is akad a fagyóban.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 28
◯ HSZ : 65
◯ IC REAG : 60
◯ Lakhely : Fairbanks, AK
◯ Feltűnést kelthet : Egy nagyobb hegesedés a combja külső oldalán

Re: Wilson farm // Szomb. Okt. 29, 2016 7:01 pm

Mivel én tényként kezeltem azt, amit mondtam, és azt is sejtettem, hogy végül úgyis az lesz, amit én szeretnék, ezért először csak egy csúnya, szigorú pillantást kapott válasz gyanánt. Szerintem ő is tudta, hogy hiába kérdezte meg, nincs sok esélye annak, hogy igenlő választ adjak neki.
- Eltaláltad! - bólogattam. - Nem lehetne. Neked is be kell jönnöd, csak ne bicegjek már egyedül! - ha pedig már addig bejön, úgysem lesz menekvés az orvostól, ha engem úgyis megvizsgálnak. A tervem legalábbis ez volt, és reméltem, hogy összejön minden úgy, ahogyan én kigondoltam. Szerintem sosem árt, ha ránéz egy szakember is, ráadásul nem lesz tőle semmi baja. Nem azt mondtam neki, hogy műtétnek kell alávetnie magát, csupán egy vizsgálat az egész.
- Akkor nem mondtam újat... - azért a szám szélei felfelé görbültek. Úgy látszik, hogy túl jól ismer már, és ha valamit a fejembe veszek, akkor bizony csak nagyon nehezen szoktam engedni belőle. Főleg akkor, ha ilyesmiről van szó, mint a másokról való gondoskodás. Ha meg családtag az illető, akkor kiváltképpen. Márpedig Nate akárhogy néztem is, elég közel állt hozzám, hiszen rengeteget segítettem Noah körül. Így, ha akartuk volna, akkor se kerülhettük volna el egymást, de nyilván én nem is szerettem volna. Életem egyetlen kicsi kincsének az apja volt, nekem pedig barátom. Én legalábbis szerettem ezt gondolni a kapcsolatunkat illetően.
- Értem. - bólogattam, de agyamban még mindig rendíthetetlenül jártak a fogaskerekek. - Akkor jó. Persze, tudom, hogy mi a szabály, de te is tudod, hogy mindig akadnak vérszomjas emberek, akik jó mókának tartják az ilyesmit. - persze én elítéltem őket, és ezt most sem rejtettem véka alá. Számat kelletlenül húztam el, noha azt sejtettem, hogy a sógorom nem tartozik közéjük és nagyon gondosan választja ki, hogy mely egyedeket iktassa ki. Én mindenesetre sajnáltam őket, még ha időnként nem is volt más választás. Én is megtettem volna, csak éppen nem élvezetből.
- A tiédre gondoltam, de igazából mind a kettőre ráférne! - közben a látóhatárt kémleltem, hátha újra felbukkan az elcsatangolt ló, de nyoma sem volt. - Gyulladáscsökkentő krémek, meg segítik a regenerálódást. - magyaráztam, majd hátrapillantottam rá a vállam felett. - Én irányítsak, vagy majd te? - közben fogtam ugyan a kantárt, de ha egyszerűbb lenne szerinte úgy, hogy ő ragadja magához az irányítást, akkor készségesen átadtam neki. - Egyáltalán tudsz majd vezetni? Vagy melyik lábad fáj? - próbáltam ránézni, hogy melyiket is rúgta meg, mert ha nem tud bevinni minket, akkor valaki másnak kell majd. Azért reméltem, hogy ennyire nem súlyos a helyzet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 26
◯ HSZ : 61
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Fairbanks, Wilson farm

Re: Wilson farm // Szomb. Okt. 29, 2016 9:08 pm

Szerintem egész rezzenéstelen arccal sikerült állnom kedvenc sógornőm anyáskodóan szigorú tekintetét, hiába, volt időm megedződni az évek alatt. Igaz, azzla is tisztában vagyok, hogy pókerarc ide vagy oda, ha valamit a fejébe vesz... lelkiekben jobb ha készülök arra az orvosi vizsgálatra, mert úgy sem úszom meg.
- Jól van, megértettem! - törődök bele a sorsomba, veheti úgy, hogy megadom magam, hagyom, hadd vessen az én sérülésemre is egy pillantást az orvos. Legalább előbb szabadulok, ő is megnyugszik, arról meg nem kell tudnia, hogy utána nem feltétlenül tartom be az előírt pihenési időt. Valószínűleg az ő sérülése súlyosabb, meg nem is ilyen felelőtlen ilyen téren, mint én.
Csak halványan elmosolyodok a szavai hallatán, hát no, mióta az eszemet tudom, szomszédok vagyunk, az elmúlt pár évben egész sok időt töltöttünk egymás társaságában, ismerem már ennyire.
- Hogyne, kivétel az mindig akad. Ahogy orvvadászok is, de mióta ilyen nagy figyelmet kap a természetvédelem, elég durván büntetik őket, ha elcsípik, szóval olyan sok már nincs belőlük. - jegyeztem meg töprengve.
- Ó... azt megköszönöm. Az ilyenekben valahogy még mindig jobban bízok mint a mindenféle gyógyszerekben, ezekben legalább tudom, hogy mi van. - éltem a lehetőséggel, amikor pedig folytatja, csak bőszen bólogatok rá.
- Inkább kérem. - nyújtottam a kezem a kantárért, már csak annyiból is szerencsésebb így, mert mégiscsak az én lovam volt, jobban összeszokott már az évek alatt, mint bárki mással... másrészt, így talán egy fokkal kisebb az esélye, hogy lepottyannék út közben. Nem mint ha nem bíztam volna Ronnie lovaglási tapasztalatában, de ha már ő kérdezett rá, csak nem fog megsértődni ilyesmin.
- Legalább addig is pihensz egy kicsit. - vettem át tőle a kantárt, miközben lassan a kérdésére is válaszoltam - A bal, de annyira nem vészes, szerintem menni fog vele a vezetés. Egyébként meg két láb kell a vezetéshez, szóval... - így talán annyiból szerencsésebb a dolog, hogy a kuplungot mégiscsak kevesebbet tapossa az ember, mint a fék- és gázpedálokat.
- Egyébként tipikus, nem mi lennénk, ha nem történne velünk mindig valami... - morogtam az orrom alatt, miközben hazafelé irányítottam Dominót, még egy utolsó búcsúpillantást vetve a tájra, bár hiába... a másik lónak még nyomát se láttam, valószínű, hogy többet sem fogom, de legyen ez a holnap problémája, ma van még más, fontosabb dolgunk.


// Részemről ez már a záró lenne, köszönöm a játékot! Aztán ha gondolod, kezdhetünk majd valami másikat helyette... Very Happy //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: Wilson farm // Today at 1:09 pm

Vissza az elejére Go down
 

Wilson farm

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Fairbanks :: Házak, lakások :: Házak-