HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!

Aktuális oldalkaland:
-

Érdemes követni:
-
AKTÍV KARAKTEREK
71 TAG 31 FÉRFI 40 NŐ
FAIRBANKSI FALKA
21 TAG 7 FÉRFI 14 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
15 TAG 7 FÉRFI 8 NŐ
ŐRZŐK
20 TAG 10 FÉRFI 10 NŐ
EMBEREK
6 TAG 3 FÉRFI 3 NŐ
VÉRVONALFŐK
9 TAG 4 FÉRFI 5 NŐ

Az előző negyed évben
ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

Örökös legjobbjaink:
Az oldal alapítói, Castor, Duncan & Gabe.
A Vérvonalfők megalkotói, játékosai - különösen, akik a "NS 3.0 - Redemption" végéig kitartottak.

írta  Catherine Benedict Kedd Júl. 03, 2018 7:26 am
írta  Catherine Benedict Vas. Ápr. 08, 2018 10:55 am
írta  Alignak Vas. Feb. 25, 2018 8:44 pm
írta  Payne Holmes Kedd Feb. 20, 2018 10:25 am
írta  Celaena McDonald Vas. Feb. 18, 2018 8:16 pm
írta  Tawny Vaidya Vas. Feb. 18, 2018 4:42 pm
írta  Alignak Vas. Feb. 18, 2018 12:12 pm
írta  Catherine Benedict Szomb. Feb. 17, 2018 7:09 pm
írta  Alignak Szomb. Feb. 17, 2018 6:39 pm
írta  Balthazar Bluefox Szomb. Feb. 17, 2018 12:42 pm
írta  Alignak Szomb. Feb. 17, 2018 9:45 am
írta  Alignak Pént. Feb. 16, 2018 10:21 am
írta  Darren Northlake Csüt. Feb. 15, 2018 11:34 am
írta  Catherine Benedict Csüt. Feb. 15, 2018 6:40 am
írta  Hans Elfman Szer. Feb. 14, 2018 7:49 pm
írta  Payne Holmes Szer. Feb. 14, 2018 7:35 pm
írta  Alignak Kedd Feb. 13, 2018 8:11 pm
írta  Alignak Kedd Feb. 13, 2018 6:22 pm
írta  Darren Northlake Kedd Feb. 13, 2018 11:51 am
írta  Yetta Northlake-Nacrosh Hétf. Feb. 12, 2018 8:29 pm
írta  J. Isaac Sladen Hétf. Feb. 12, 2018 7:28 pm
írta  Darren Northlake Hétf. Feb. 12, 2018 7:21 pm
írta  J. Isaac Sladen Hétf. Feb. 12, 2018 7:08 pm
írta  Jason Drewner Hétf. Feb. 12, 2018 6:45 pm
írta  Darren Northlake Vas. Feb. 11, 2018 6:28 pm
írta  Alignak Vas. Feb. 11, 2018 11:14 am
írta  Alignak Vas. Feb. 11, 2018 11:14 am
írta  Alignak Vas. Feb. 11, 2018 11:13 am
írta  Corinne June Mouser Vas. Feb. 11, 2018 10:07 am

Share | .

 

 Benzinkút kávézóval

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Alignak
Admin
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ HSZ : 6820
◯ IC REAG : 8562
Benzinkút kávézóval // Hétf. Dec. 12, 2011 4:10 pm

First topic message reminder :



A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Jan. 16, 2014 10:25 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net



























SzerzőÜzenet
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 24
◯ HSZ : 89
◯ IC REAG : 70
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Nem beszél és még kettő sétál belőle a város utcáin.

Re: Benzinkút kávézóval // Szer. Okt. 29, 2014 11:10 pm


Mira, Ethan és Miéla


Some of them want to use you

Amióta Henrik meghalt és a szüleimet is elvesztettem, a születésnap számomra semmit sem kellene jelentsen. Mégis, olyan különleges hatalommal bír még mindig, mint semmi más a világon. Úgy terveztem, hogy majd veszek egy muffint és egy szál gyertyát, s a templomban, az oltár előtt fogom elfújni a gyertyámat, s kívánni valamit. De ugyan mit kívánhatnék? Nem tudtam eldönteni. Olyan dolgok történtek velem mostanában, melyek megváltoztatták az alapvetően is átformált hozzáállásomat. Még erősebben fordultam Isten felé, amióta elküldte nekem a testvéremet, s ha nem is láthattam egyelőre őt, türelemmel vártam a napot, amikor az Atya elvisz majd hozzá.
Vak, én pedig néma vagyok. Furcsa, örömteli és szívfacsaró, olyan, mint semmi más. Minden imámban az ő szeme világáért imádkoztam, nem törődve azzal, hogy nem ismerem. A vérem, olyan, mint eddig még senki, s ha az Úr küldte, akkor az csak örömteli, gyümölcsöző, csudálatos valami lehet.
Nem éltem vissza atyám vendégszeretetével, ha jöttem is hozzá, volt hogy csak csendesen ülni kívántam a társaságában, nem fogadva el ételt, hiszen nem vártam el, hogy eltartson. Dolgoztam annyit, amennyit eddig is, s mindennap útba ejtettem a bevásárlóközpontot is, ahol a kirakatban még mindig ott díszlett az a bizonyos cipő, amire rávetettem szemem.
Az üzenetet megkapva hevesebben kezdett el dobogni a szívem. Legalább annyira féltem ettől a találkozástól, amennyire eleddig izgatottan vártam, s bár a bátorságom nem szállt inamba, mégis némi görccsel a gyomromban indultam útnak. A pénzt természetesen nem fogadtam el, hogy fogadtam volna? Szörnyeteg lennék, ha nem tudok a spórolt pénzemből elvenni arra, hogy találkozhassam a testvéremmel, aki „látni” akar.
A benzinkútnál kifizetem a taxist, majd összehúzom kabátom zipzárját, miután becsuktam magam után az anyósülés felőli ajtót. Hideg van, mint mindig, de nem tudtam jobban felöltözni, csak annyira, ahogy mindig. Ezúttal nem a piros, hanem fekete nadrágomat viselem, lábaimon a viseletes, fekete tornacipő macskamintái tűnnek csak ki a nagy feketeségből, hiszen kabátom is ezen színben pompázik, elrejtve az alatta viselt fehér, fekete szivekkel díszített pulóvert és a zöld-kék csíkos pólót is.
Hátamon a zsákom, benne minden vagyonom, holmim. Soha nem hagyok semmit a szállón őrizetlenül, ez a kevés vagyontárgy előnye, elférnek egyetlen hátizsákban is.
A kávézórész felé veszem az irányt, zöldtincses ében hajkoronám két copfban, ahogyan szeretem, lehengerlően kék szemeimet pedig szintén vastagon hangsúlyozza az éj színe. Szívem a torkomban dobog akkor is, amikor belépek a benzinkút egy lámpájának fénykörébe. Vajon bent vannak már? Az üvegen keresztül lesek befelé, enyhén lábujjhegyre emelve magam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 24
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 174
◯ Feltűnést kelthet : Világtalan a szentem

Re: Benzinkút kávézóval // Csüt. Okt. 30, 2014 12:28 am

He, Myself and I


It's a new dawn, it's a new day, it's a new life for me.

Valami megváltozott, valami fájt, valami hiányzott. Csendes, beletörődő magányomban tűrtem, mikor fakulnak el szoros egymásutánban a napok, mind ugyanúgy, jobb híján fehér bundába fúródó ujjakkal, tétlenül, üresen. Egymást érték az üres pillanatok, hiába volt talán minden erőlködésem, hogy megkíséreljem kizökkenteni abból a ragacsos zsibbadtságból, ami eluralkodott rajta. Még főztem is, bár utólag belátom, jobb, hogy nem evett belőle, szörnyű lett, de legyűrtem, mert azt már megtanultam, hogy nem kenyere a pazarlás.
Az üres gödrök lassan megteltek élettel, nem volt még minden rendben, de már formálódott az új, s a régi egyben, kékjeim talán hamarosan ismét üresen tekinthetnek a világra, a narancsok pedig gyönyörködhetnek minden szépségében. Nem vártam csodákat, csak vissza akartam kapni őket, hogy legalább legyenek, hisz vakon sem voltak hasztalanok sosem.
Csendesen bújtam olykor, ha engedte, apró érintésért, ha úgy tetszik, odavetett morzsáért törleszkedve, de ha úgy éreztem, átléptem a határt, visszavonulót fújtam, talán lesz majd másként, nem tudom, nem értettem, mi baja, ha kérdeztem, erre nem válaszolt. Egyszer majd talán megtudom, fogalmam sincs, ám egyelőre annak is örültem, hogy nem tolt el teljesen magától, abba talán bele is pusztultam volna.
Nem vágytam a Hold negédes csalogatását ismét, hisz a legutóbb pokolian égett mindenem, mintha láncok közé szorították volna minden porcikám, épp úgy belülről, mint kívülről. Emlékszem, miként zokogtam, könyörögtem, vájtak véres félholdakat körmeim tenyereimbe, mégsem használt semmi. Úgy hittem napokig, az őrület terhes leple vonta rám fátylát, minden sokkal intenzívebb volt, a legapróbb szikrára robbanni vágytam, de nem volt szikre, semmi, amitől szélnek ereszthettem volna haragban tobzódó fenevadamat, ki ketrecbe zárt vadállatként járkált fel, s alá, árgus szemekkel lesve a leglehetetlenebb pillanatot, amikor átveheti az irányítást.
Megyünk. Hová? Nem kérdeztem, csak mentem, akár egy engedelmes juhászkutya, de valójában a szívem, lelkem vágyott kiszabadulni azóta, mióta ezen négy fal fogságában rekedtem. Egy ideje már nem bánom, Ethan fontos lett, fontosabb, mint amit valaha hangosan be mernék vallani, és csakis az számított, hogy néha mellette lehessek, érezzem bőrének érintését, halljam a hangját, s előbb, vagy utóbb, de elnyerjem a bizalmát. Bíznom kell előbb, hogy kiérdemelhessem, tudom, épp ezért feladtam minden elvem ezzel kapcsolatban, és beengedtem, részletkérdés, hogy előtte nemes egyszerűséggel rám rúgta az ajtót, ám ha már így esett, nem tereltem ki rajta. Idővel talán tényleg lehet az, s én is neki, ami valóban hiányzott az életünkből, valaki, aki kérdés nélkül ott van, ha esik, ha fúj.
Benzin, és emberek. Nem sejtettem semmi jót, de úgyis az van, amit ő mond. Aprót bólintottam, de ajkaimból immár elindultak az első szavak is.
- Itt emberek vannak… én meg… nem tudom, nagyon nem érzem jól magam. Nem mehetnénk biztonságosabb helyre?
Kérdezem fájdalomtól rekedt hangon, már órák óta sajog minden csontom, és ez az állandó, tompa fájdalom tán rosszabb volt, mint egy átváltozás összességében.
Veszek a cigiből, rágyújtok, muszáj, remeg a kezem, ügyetlen, kapkodó mozdulatok, valami súlyosan, vészterhesen telepedik rám, nem tudom, micsoda, de tartok tőle. Ő tudja. Tudom, mindig tudom… Nyelek egyet, majd inkább a füstbe próbálom burkolni csapongó lelkem minden érzékelni vágyását. Szabad kezem ujjai az övére fonódnak, minden apróság sokat segít, ami kicsit is képes megnyugtatni, márpedig az érintés ilyen.
- Ethan… mi ez az egész? Miért jöttünk ide?
Nem mondom, hogy egy egyszerű tankolás nem volna hatalmas fantasztikum majd két és fél hónap szobafogság után, de nem hiszem, hogy csupán ennyiről van szó. Ő sosem tesz semmit cél nélkül, ennyire már ismerem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 163
◯ HSZ : 235
◯ IC REAG : 188
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Benzinkút kávézóval // Csüt. Okt. 30, 2014 9:52 am

Ha látna, akkor is pontosan ugyanezzel a lassú, semmi jót nem ígérő kimértséggel mosolyodnék el, és dőlnék kicsit felé, hogy a visszapillantótükörbe lesve figyelhessem mögöttünk a kávézőt.
- Nemsokára jobban leszel, ígérem. Ez az átka annak, ha kihagysz egy vadászatot, majd meglátod, mennyivel könnyebb lesz a következő alkalommal. - tényleg könyebb lesz? Fogalmam sincs, csak azt tudom, hogy egy részem egyre rosszabbul érzi magát, de ez a részem soha nem lehetett erőteljesebben jelen, mint a mohó vágyakozásaim - De, mindjárt megyünk.
Felelem halkan és őszintén, csak ezt a szálat szeretném még elszívni viszonylagos csendben és nyugodtan.
A kérdésére egy darabig csak a csend a válasz, levegővétel, kilégzés, füstfújás zöreje, mialatt eldöntöm, hogy talán most még egyszer igazán lehetek kedves vele. Megértő.
- Muszáj szoknod az embereket, kedvesem. És ez a hely még mindig alkalmasabb a kisebb lépésekre, mint bármelyik másik terület a városban. - vonok vállat, mert mennyien lehetnek itt? Egy fő személyzet, legfeljebb ketten vendégeskednek és Laura is itt van már... Mégsem egy multiplexnyi inger, nem?
- Szállj ki. - húzom ki a kezem az övé alól, ámbár a világért sem fejezném ki, hogy kényelmetlen és meztelen a kézfejem, pusztán egyetlen pillanat alatt így, hogy már nem melegíti tovább - Érzed az erdőt magunk körül? Indulj el lassan, mindjárt megyek én is. Csak előtte veszek vizet a kúton.
A világért sem lenne jó, ha velem tartana, hiszen már most rosszul érzi magát, nem várhatja el tőle senki sem, hogy kibírja, hogy velem tartson. Inkább várjon meg. De mielőtt még indulnék...
- A lányok szerintem mindjárt ideérnek, szóval ne ijedj meg.
Bármennyire is kívánom farkasaim társaságát, mégis örvendenék, ha ma megkímélnének jelenlétüktől, bár tudom, hogy nem fognak. Az egyetlen dolog, ami nem hagy nyugodni, az a tény, hogy elég csupán egy óvatlan pillanat, hogy valamelyiküknek baja essen a nyílt utcán vagy éppen a társaságunkban.


Csak egyszer húzom végig puha tenyerem meggyötörtnek tetsző arcomon, ezzel lemosva minden nem helyénvaló sötétséget, s bár a szemeimet nem tudom kikaparni, kékké dörzsölni, mégis ragad rám valami jó, valami más, valami bölcs, amit mindig viszont látok Laura szemeinek tükrében. Nem akarom megijeszteni, így már néhány lépés távolságból könnyeden és finoman ejtem a nevét, úgy pereg a nyelvemen, mint egy színes kavics.
- Laura!
Mosolyog a szám, a szemem mégis valami egészen szomorúról árulkodik, mintha fékezném magam, hogy ne zúdítsam rá hirtelen minden bánatom. Ha engedi, megölelem, de gyorsan el is eresztem, hiszen bármennyier fáj szembenézni a ténnyel, hogy nem vagyok még elég erős a teljes kontrollhoz, mégis muszáj.
- Örülök, hogy eljöttél. Ne, ne aggódj, a testvéred is itt van... valahol. - nézek félre bűnbánóan - Azt hiszem, talán mégsem készült fel. Sétálni ment, hogy kiszellőztesse a fejét. Téged viszont nem akartalak tovább váratni, de érte is aggódom, úgyhogy megkereshetnénk együtt. Velem tartasz?
Szegény O'Neill atya, legnagyobb jóindulata ellenére is kudarcba fullad már a találkozás kezdete is, de persze az is lehet, hogy ez Isten próbája, és szüksége van Laurára is ahhoz, hogy meg tudjon felelni rajta.
Ahogy végigszalad rajta a tekintetem, az első gondolatom, hogy holnap vetetek neki egy normális cipőt.
Bevallom, hiányozni fog. Ezek már az utolsó mondatok a fél-igazság előtt, percek múlva talán már meghalok számára, az együtt töltött évek a semmibe vesznek, és nekem nem kell többé teljes mértékben megjátszanom magam előtte. Szegény, szegény Laura.
És mivel ilyen roppant közel a vég, az eszközpalettám is szélesebb lehet, mint eddig.
Átkarolom a vállát és lassan indulok el, mintha valami fájna vagy lassítana, de minden erőmmel azon vagyok, hogy leplezni próbáljam. Ami még igaz is, hiszen a fenevad már olyan szívesen törne ki, de még nincs itt az ideje.
- Oh, egy pillanat, menjünk vissza. Megígértem, hogy veszek ásvásnyvizet.
Egy gyenge hátraarc, időhúzás, ahogy maga a vásárlás is, megkérdem, kér-e valamit, de ha elutasít, én akkor is a kezébe nyomok egy palack vizet, jól fog majd jönni, én tudom. Aztán indulhatunk Mira nyomába.


- Egészen biztos vagyok benne, hogy erre indult. Nem juthatott túlságosan messze... Istenem, add, hogy ne essen baja... - mormogom mély áhítattal, felfordul a gyomrom, na ez, ez biztosan nem fog majd hiányozni - Az nem lehet, hogy pont most, Istenem, nem lett volna szabad egyedül hagynom...
Ragadjon rád Laura, ébredjen hamis félelem a gyomrodban vagy aggodalom, szorongás, én nem bánom, csak éljen, ragyogjon és legyen kellően intenzív, hogy a számban érezzem minden gondolatodat.
- Mira?
Kiáltok fel, és tudom, hogy hol van, érzem és tudom, hogy ő is hall engem, szóval mostantól biztosan hamar egymásra fogunk találni. És ha megleltük egymást, úgy idegen szaggal felvértezve testemet lépek felé, látó felének mosollyal hazudva megkönnyebbülést.
- Ne haragudj, nem lett volna szabad egyedül hagyjalak, de hoztam vizet. És hoztam neked egy csillagot.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 24
◯ HSZ : 89
◯ IC REAG : 70
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Nem beszél és még kettő sétál belőle a város utcáin.

Re: Benzinkút kávézóval // Csüt. Okt. 30, 2014 12:23 pm

Figyelek, de nem látok semmit. Nem látom a legkisebb királylányt, ahogy nem látom Isten földi helytartóját sem. Ha lenne órám, bizony ránéznék, hogy megállapítsam mennyi az idő, de nem rendelkezem ilyen luxuscikkekkel. Hagyatkozom hát az érzéseimre, s megindulok befelé a kávézóba. Azaz, hogy csak indulnék, hogyha nem akasztaná meg mozdulataimat az ismerős hang. Ajkaimon mosollyal, nyílt szívvel fordulok felé.
Keresztet vetek, eltátogok egy dicsértessék-et, mely módon a templomban köszönni szokás. Egy egyszerű szia nem lenne megfelelő, nem sziázhatom le csak úgy Isten földi alakját, nyelvét, szemeit, csodáját.
Engedem, hogy megöleljen, megadón simulok karjaiba, hogy amikor elereszt, még magamon érezzem testének melegét, érintését és lelkem körül a jó érzést, mely ebben az ölelésben reám telepedett.
Kérdésekkel teli szalad fel szemöldököm. Valahol? Akaratlanul is körberebben pillantásom a belátható horizontot lesve. Nem látom. Hol van az a valahol, atyám?
Bólintok, mint egy engedelmes, hű jószág. Mi mást tehetnék? Ebben a játékban én bábu vagyok – akkor is, ha fogalmam sincs arról mégis mennyire az – hát megyek vele, amerre menni szeretne, oda követem, s közben megpróbálom lenyelni szívemet a torkomból.
Marionettként pattanok ide-oda, s bár tagjaim az enyémek, agyam is az enyém, mindezek koordinálását az atyára hagyom. Megyünk, nem megyünk. Indulunk, nem indulunk. Ásványvizet veszünk – én is kapok, ha kértem, ha nem - majd megint nyakunkba vesszük az ismeretlent. Keressük a testvéremet, s ez a gondolat még mindig ugyanolyan furcsa, mint amikor először hallottam.
Kabátom zsebébe süllyesztem kezeimet, ott tördelem az anyag rejtekében ujjaimat, s közben némán folyamatosan imádkozom. Ne essen baja, ne essen baja! Alig találtam meg, máris elveszíteném? Nem, Istentől csak a jó dolgok valók, semmi mást nem kaphatok tőle, csak jó. Ha bármi rossz ér, azért nem az Úr a hibás.
Bátorítón nyúlok fél kézzel Ethan atya keze után, megszorítom az alkarját, hogyha nem rántja ki ujjaim körül magát. Ezzel jelzem, hogy én bízom, s tudom, hogy ő is ezt teszi, hisz mi más lenne egy pap fegyvere a kétségbeesés ellen, ha nem a bizalom? Hogy is mondta legutóbb? Hogyan formázta az unalomig ismert mondatot? Isten útjai kifürkészhetetlenek. Igen. S ezt neki is tudnia kell! Bár ez nem azt jelenti, hogy az én lelkemben nem születik aggodalom.
Mindig éreztem az érzelmeket. Halványan mindenkié bennem rezgett, mint valami hárfa húrjai. Amit nem tudok, az az, hogy ez csak az emberek esetében működik, csak őket vagyok képes érzékelni, mert olyanok, mint én, egyszerűek, mentesek minden misztikumtól. Nem tudom. Csak abban vagyok biztos, hogy se az atyát, se a testvéremet nem érzem lelkem rezdüléseiben, ám hogyan is érezhetném? Önnön tükörképem tekint vissza rám Mira arcáról.. szentséges Szűzanya! Ez mégiscsak iszonyatos!
Hatalmasra nyílnak az ég vizében ázó búzavirágok színét megszégyenítően kék szemeim, ajkaim elnyílnak, mintha szólni kívánnék valamit, de végül ugyanolyan néma maradok, mint eddig is. Vak, hát nem láthat engem, s én néma vagyok, tehát hozzá sem szólhatok. A papra siklik tekintetem, csurig telve a kérdéssel: és most hogyan tovább? A valóság tökéletesen másodlagos, jelenleg fogalmam sincs arról, hol végződik az én, s hol kezdődik az ő. Ehhez én kicsi, nagyon-nagyon kicsi és tudatlan vagyok..
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 24
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 174
◯ Feltűnést kelthet : Világtalan a szentem

Re: Benzinkút kávézóval // Csüt. Okt. 30, 2014 2:11 pm

- Értem, csak azt nem, miért láttad így jobbnak.
Sóhajtok fel kissé talán elgyötörten, mert olykor úgy érzem, képtelen vagyok már mit kezdeni ezzel a sok mindennel, ami bennem más, ami nem vagyok igazán én. A talán egyszer leszek nem elég, többet akarok, gyorsabban, mohóságom sosem volt ismeretlen bűnöm, ám mostanra minden sokkalta nagyobbnak, többnek, vágyottabbnak tűnik.
Jól van, ha mindjárt megyünk, akkor mindjárt megyünk, hiszek neki, mint mindig. Nem beszélek fölöslegesen, egy ideje próbálok olyan kezes bárány lenni, amit csak bevenni képes a gyomrom, bár nem hinném, hogy nincs tisztában azzal, hogy mindez mennyire nagy erőfeszítést követel a részemről. Szerintem egészen jól csinálom, és kezdek belenyugodni, hogy így jobb lesz, mintha állandóan lázadoznék, ágálnék minden szava ellen. Nem akarok több testrészt elveszíteni.
Csak bólintok, szoknom kell, persze, szoknám én szívesen, csak mondjuk nem akkor, mikor a Hold ilyen kereken nevet le ránk. Mindenesetre tudom azt is, hogy ez a nap más, mint a többi, ezen a napon hagyott el az anyám, ezen a napon lettem árva, s egyúttal Mira is. Nem szeretem, sosem szerettem, átok volt mindig is, olyannyira, hogy egykor Zsuzsannát megkérdeztem, hogy választhatunk-e nekem egy másik születésnapot, onnantól kezdve az lett. A jelenlegi irataimon is az szerepel, de ha bárki kérdezi, úgyis azt mondom, hogy csak egy nap a sok közül, semmi különös. Könnyed, szívdobbanás nélküli hazugság, hosszú évek áldozatos munkájának gyümölcse.
Ökölbe húzom ujjaimat, nem haragomban, inkább csak pótcselekvés, jobb volt, míg érinthettem, de belátom, nem csünghetek minden pillanatban a nyakán. Kiszállok, vakságom ellenére könnyedén mozdulok, nincs megakadás a mozdulataimban. Szóval nem reflektálok övéire, csak bólintok, érzem az erdőt, a hűvös, északi szelet, a levegő jeges szorítását. A hideg kicsit észhez térít, jobban érzem magam tőle. Segít kapaszkodni az emberségembe, noha érzem, hogy a farkasom már jönne, és ha tehetném, kiengedném.
Vajon… azért küld az erdőbe, mert azt szeretné, hogy megtegyem? Fogalmam sincs, néha azt kívánom, bár beleláthatnék gondolatainak végtelen útvesztőjébe.
- Nem fogom.
Nem szoktam, nem félek tőlük, és bár még gyenge és kicsi vagyok, de abban tökéletesen biztos, hogy nekik van okuk félni tőlem, azaz, a belső démonomtól, hisz ő gondolkodás nélkül esne nekik.
Hamar elértem az erdőt, menedéket keresve siklottak ujjaim egyik törzsről a másikra, mintha minden göcsörtöt fel próbálnék térképezni. Füleim hallották, miként neszeznek apróvadak, kik még nem vonultak téli álomra, talán az utolsó pillanatokat használják ki raktáraik feltöltésére, fogalmam sincs. Hallottam, ahogy a szél süvít, és ebbe a hangba vegyült kísértetiesen a farkasom belső vonyítása. Az aurám narancs fényben izzott, olyanban, amilyen a szeme, valami készül, valami váratlan, valami sorsfordító. Fázósan dörzsöltem meg felkarjaimat, most már inkább lennék négy fal között.
- Csssss… cssss… még egy kicsit, jó? Kérlek...
Suttogtam magamnak, a farkasnak, a csodámnak, a dögömnek, mikor miként viseltettem irányába. Talán megérezte a hangomban csendülő félsz szikráját, de mintha megtorpant volna, jelezve, rendben, még kapok egy kis időt.
Hallom a hangját, hallom a hazug színt benne, a hamis félelmet. Kit csapsz be éppen? Ki az, akinek lelkébe fecskendezed édes mérgedet? S mi a terved vele?
Harag? Egy lépést hátrébb lépek, nyelek egy mélyet, a szaga… nem teljesen idegen, fájdalmasan ismerős, olyan, ami pontosan húsz éve ezen a napon kúszott az orromba, hogy kitörölhetetlen emlékké olvadjon be tudatom mélyére, és most arcomba vágja a pillanat, én pedig csak megcsóválom a fejem.
- A csillag… fáj.
Suttogom réveteg hangon, fájdalom színezi minden betűmet, keserű csalódottság, és a bizonyosság, hogy ez valami olyan, amit nem fogok szeretni.
- És képtelen szólni? Miért? Nem engeded neki?
Nem látom, de pontosan az arcán pihen nem létező tekintetem, látom, miként villan fel újra és újra bosszantóan édes és világos aurája, mintha csak némán köpné a világra tanácstalanságát. Vajon mit kellene tennem? Lehajtom a fejemet, nem akarom látni még az auráját sem. Össze vagyok zavarodva, és ez az, amit a farkasom kihasználni vágyik, újult erőre kapva tör előre, én pedig már ordítok is.
- Vidd innen! Kérlek…
S nem azért, mert nem akartam bántani, hanem pontosan azért, mert igen, mert éreztem, miként vágyna nekiugrani a bundás, és mert tudtam, hogy percek múlva én már sehol sem leszek, hogy megkíséreljem visszafogni. Arra pedig most már határozottan nem vágytam, hogy a Teremtőm kösse meg a kezét, így szenvedtem, pontosan azért, mert ő is ott benn, nem volt jó, ki akartam engedni, most önszántamból, de úgy nem ment, hogy tudom, itt van valaki, akit bánthatok, komolyan…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 163
◯ HSZ : 235
◯ IC REAG : 188
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Benzinkút kávézóval // Pént. Okt. 31, 2014 9:49 am

Két tűz közt állva csattan testemen a kettejük felől érkező érzelemkavalkád. Az geyik, farkasmivoltának köszönhetően erőteljesebb, mint a másik, mégis tisztán képes vagyok meghúzni a határt kettejük közt, én vagyok a felület, a találkozási pont, én választom szét őket és én is teszem eggyé, ha úgy akarom. Mocorog a gyormom, a kölyköm hív, tudom, hogy mit akarnak ezek ketten, de nekem még várnom kell.
A csillag fáj. Eszembe jut az első alkalom, amikor húsomba marta jelét, és igen, fájt, akkor csak nekem, ma már neki is, éppen ezért rejtette el a házamban oda, ahol nincs szem előtt. Tanácstalanságot leplezve pillantok Laurára, mint aki megmondta, hogy hát, szegény Mira valóban nincs felkészülve még a találkozásra.
- Hogy nem engedem? Évek óta próbálom meggyőzni róla, hogy beszéljen, de hiába. - sóhajtok fel, még a fejem is megcsóválom széttárt kezekkel - Helyette rajzol. Képregényt. Van egy története a legkisebb királykisasszonyról. Élnem kell a gyanúval, hogy rólad készült, Mira. Benne van minden.
Nem kell talán részletesen kifejtenem, a múlt nem érdekel, nem tudok vele mit kezdeni, azonban a piros farmernadrágjával a játszótéren és a közös cigarettázásokkal, a pokolbeli szörnyeteggel azonban annál inkább, és egészen biztos vagyok abban, hogy talán Mirának is ezek a gondolatok jelennek meg először lelki szemei előtt.
Amikor arra kér, hogy vigyem el, szinte kétségbeesett arccal pillantok Laurára. Nem mintha nem figyelmeztettem volna korábban, hogy nem lesz egyszerű a helyzet, de a farkasával való küzdelem még brilliánsabbá és masszívabbá erősíti korábban már felvázolt aggodalmaim.
- Mégis meddig akarsz várni, hm? A nővérednek nincs annyi ideje, hogy megvárja, amíg megállsz a lábaidon egyedül. Van elképzelésed, hogy mióta várja már ezt az alkalmat? - két-három lépést teszek Laura felé, és ha csak nem hátrál el tőlem, úgy hamarosan már a háta mögött állhatok, finoman pihentetve ujjaimat a vállán, a táska pántjain.
- Szeretnél menni, Laura?
Hajolok kissé lentebb, hogy feltehessem a kérdést, majd finoman eresztve a pajzsomból édesdeden cirógatom az apró mocsárit, puha bundáját az álla alatt, akár egy kölyökmacskát, egyre távolodva tőle, hogy végül ő maga kövesse távolodó ujjaimat, ragaszkodva az atyai kényztetéshez.
- Ne haragudj rá, már mondtam, hogy az utóbbi időben elég nehéz időszakon megy keresztül. Úgy hiszem, hogy ez most egy próba, egy újabb próba, amit közösen kell kiállnunk. Ha egyikünk elbukik, mindhárman elbukunk. Ez neked is szól.
Mondom valamivel hangosabban, Mirának címezve a megszólalást, aztán ha eddig Laura háta mögött állhattam, úgy most lépek el tőle, újra kettejük közé ékelve magam, közelebbről folytatva a kölyök energiáinak felborzolását.
- Hát nem csodálatos? - csapom össze a tenyereimet hirtelen zajt keltve, tovább növelve az ingereket magunk körül - Két egymástól elszakadt ikertestvér pont itt, a fagyos és messzi Alaszkában talál egymásra! Meg kell vallanom, engem mérhetetlenül lenyűgöznek a történtek, még annak ellenére is, hogy a helyzet kissé problémás. Laura, te látod, de egy szóval sem tudod meggyőzni őt az igazamról. Mira, te aztán annyi mindent mondhatnál neki, de még csak azt sem tudhatod biztosra, hogy valóban az ikertestvéred áll előtted. Ez nem művészi, ez maga a művészet. - ragyok fel egészen élénken - Kár lenne, ha veszni hagynátok ezt a lehetőséget.
Teszem hozzá egy árnyalattal sötétebb tónusban, már ha még van rá lehetőségem, hiszen még magam sem lehetek biztos abban, hogy Mira mennyire képes visszafogni magát. Hogy ettől kevésbé vagyok jó Teremtő, mert nem ismerem a saját kölyköm korlátait? Meglehet, bár az igazat megvallva nem is feszegettem őket túlságosan.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 24
◯ HSZ : 89
◯ IC REAG : 70
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Nem beszél és még kettő sétál belőle a város utcáin.

Re: Benzinkút kávézóval // Pént. Okt. 31, 2014 8:56 pm

Nem értem. Mi az, hogy a csillag fáj? Én fájok? Hogyan lehet ez igaz? Ijedten húzom össze lelkemet, mintha csak megszidtak volna, s bár maradok szilfaegyenes tartással állva a vak és a látó előtt, mégis úgy érzem, hogy egészen összementem, mikroszkopikus méretűre.
Legszívesebben ebben a parányi alakomban, amilyennek érzem magam, ebben is üvöltenék. Nem is értem, hogyan feltételezheti senki az atyáról, hogy nem hagy beszélni. Közölném a tükörképemmel, hogy nagyon is másról van szó, de nem találom a megfelelő módot. Megszegni nem fogom a Henriknek tett ígéretemet, így hang nem hagyja el a torkomat, annak ellenére sem, hogy a pap szavainak nyomán pír születik arcomon. Igaza van, hiába. Tudom, hogy szeretné, hát muszáj megérintenem a kezét, jelezve ezzel, hogy ne haragudjon, de kérve azt is, hogy értsen meg. ÉS nem félek attól, hogy esetleg ne értené. Ő mindig értett, ha nem írtam neki, akkor is.
Fogalmam sincs róla, hogy milyen mindenre gondol, de szinte megrezdül a táskámban a képregény. Megmutatnám, úgy megmutatnám, de aki vak, az nem láthatja. Talán meg kéne tanulnom Braille-ül írni, akkor feliratozhatnám neki a képeket. Hiába nem ismerem, a vér és a szem nem hazudik, a testvérem, semmi kétség, hát nincs semmi, amit ne tennék meg érte, ha fájok neki, akkor sincs. Mert nekem is fáj, de ettől még a kötelék az valós. Az Úr rendelt mellé, ebben biztos vagyok.
Könnyek gyűlnek szemeimbe a szavak hallatán. Lelkemet fogas fűrészként szaggatja az, hogy nem akar a társaságában tudni, a kétségbeesett pillantást viszonzom, arcomon lefutó könnyekkel jutalmazom húgom kegyetlennek tetsző szavait. Nem tudom, hogy mit ártottam neki, de a hibát nem benne keresem. Csakis magam lehetek a gond okozója. De mivel, Ó, Uram! Súgd meg nekem mit tettem, s hogy hozzam rendbe ezt? Az érintés megnyugtat, belefeledkezem.
Megrázom a fejemet. Nem szeretnék menni, bár ebben van némi bizonytalanság. Hiszen ha a testvérem azt szeretné, hogy menjek innen, akkor készséggel elmegyek. Ezt viszont nem tudom egyetlen fejrázásba és bólogatásba sem belesűríteni, így kimondatlan titok marad.
Újabb fejrázás, ezúttal arra vonatkozik, hogy nem haragszom. Hogy is tehetném? Csak magamra haragudhatok, hogyha valakit kényelmetlen helyzetbe hoz a jelenlétem. Régebben haragudtam volna, de a pár évvel ezelőtti történések olyan messze vannak tőlem, mintha soha nem is léteztek volna. Már más vagyok, s hogy még milyen más leszek, Nem tudom. Azt sem tudtam volna ezelőtt megmondani, hogy ilyenné formál majd az élet, aki vagyok most.
De, csodálatos, amennyiben a csoda zavarba ejtő és félelmetesnek is nevezhető. A tenyerek összecsapódásának hangjára összerezzenek. Nem értem a túlzott lelkesedést, bár egy atya legyen ilyen a bárányaival. Mégis, valamiért pillangók születnek a gyomromban. Passzív szereplő vagyok, mert nem tudok üzenni semmit, nem tudom felfedni magam. Tudnám, de akkor szembeköpne reggelente a tükör, s ha eddig hű voltam egy ígérethez, eztán is az leszek. Ez egy lecke, hát igyekszem megfelelni neki.
Engedélykérőn nézek az atyára, s ha megkapom, akkor nyúlok finoman Mira keze után. Meg szeretném érinteni, s hogyha nem húzódik el előlem, akkor saját arcomra vonom érintését. A vakok így látnak, nem? Szeretném, hogyha tisztában lenne azzal, ami nekem már megadatott. Egyformák vagyunk. Az ő arca az enyém, s bár másban, de hiányosságaink mértéke is azonos. Bár az övé azért egy fokkal hátborsództatóbb elnyomott, szerény véleményem szerint.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 24
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 174
◯ Feltűnést kelthet : Világtalan a szentem

Re: Benzinkút kávézóval // Pént. Okt. 31, 2014 10:16 pm

Suttogom komoran, karjaimat összefonom mellkasom előtt, bezárkózom. Szemeim helyett mesél a testem, minden porcikám azt súgja, hogy nem akarom ezt, sem most, sem pedig máskor. Egész egyszerűen nem vágyom itt lenni, a miértje rejtély előttem, de tudom, hogy bajt jelent.
- Nekem nincs nővérem.
Állapítom meg csendesen, tudomásul sem véve ama lehetőséget, hogy talán lehetne, hisz honnan tudhatnám, hogy nincs. De nincs. Nem lehet, vagy ha lehetne is, most már, ennyi év után, nem akarom, hogy legyen.
- Laura? Így hívnak? Adok egy tanácsot, Laura... Fuss, amíg még teheted.
Egyrészt, nem hiszem el, hogy a testvérem, másrészt pedig nem akarom, hogy Ethan esetleg őt is olyannak akarja, mint amilyen én lettem, mardos a féltékenység, undorító érzés, legszívesebben kitépném magamból, de képtelen vagyok rá. Csak egy egészen pici, hangyányi részem félt egy emberi létet, mert az nem normális, amik mi vagyunk, és én még nem látom az előnyeit, csak a pokoli fájdalmat, az állandóan feszülő testet, tompa lüktetést, csontok szilánkra törését újra meg újra. Beleremegek a gondolatba, pedig tudom, hogy ma biztosan ez vár rám. Akkor már nem lehetett itt, de úgyis itt lesz, nemde Ethan? Hisz ezt akarod, semmi sem véletlen, amit teszel.
- Próba? Próóóóba? Megőrülök. Közösen. Csodálatos. Hiányolom a tábortüzet. Mit szeretnél, ”Atyám”? Mit tegyek? Milyen legyek? Ne piszkáld már a Holdra vágyót… Létezik, hogy évek óta ismered, de ő semmit sem tud valójában rólad? Csodálatos, hogy van nálam nagyobb palimadár a világon, lehet, hogy mégiscsak rokonok vagyunk. És az ég szerelmére, ne sírj, mert lesz ez még sokkal rosszabb is.
Fakadok ki, és valahol sajnálom szegényt, hisz érzem, miként viszonyul hozzá, szinte látom a lelkének ragaszkodását felé, sőt, több is ez, az aurája sokkal élettel telibb mellette. Utálom. Szívesen tekerném ki a kecses nyakát, csak ne kelljen azt éreznem, hogy ő is kell neki. Nem érdekelnek a könnyei, az sem, hogy gonosz vagyok vele, nem érzem annak kényszerét, hogy kedvesen viselkedjek, nem szolgált rá, épp az ellenkezőjére az én olvasatomban, de annak sem ő az oka, csak épp a helyzet szerencsétlen.
- Hát nem.
Köpöm szinte rögtön, és roppant mód nem érdekel a kis litánia, amit rittyent itt, egyszerűen pillanatok alatt mosta el minden törekvésemet arra, hogy jól viseljem magam. Nem megy. Talán a Hold, talán a lány, talán Ő maga, talán a bennem élő vadóc nőstény ingerel egyre inkább, vagy éppen minden együtt.
- Miatta volt, igaz? Miatta jöttél oda akkor, a hintánál, azt hitted, ő vagyok.
Keserűen mar belém a felismerés, fogalmam sincs, mikor kezdtem el tényként kezelni az információt, de határozottan nem is ez a fontos most, egyszerűen csak… legszívesebben ordítanék.
- Tudom, mikor hazudsz, Ethan, másként ver a szíved, és az aurád is megváltozik...
Rántom meg hanyagol a vállamat, és összerezzenek, mikor hozzám ér, a torkomból abszolút nem emberre valló morgás tör fel, de van az érintésében valami, ami melengeti a lelkemet, csak ez az oka, amiért nem rántom el a kezemet. Azt azonban aligha érezheti, hogy a bennem lakó kis pajtásom mennyire ki akar már szabadulni, de ha mindent lerajzolt, tudnia kellene, hogy mi vagyok, hogy veszélyben van. Úgy hiszem persze, hogy Ethan nem engedné, hogy bántsam, de ettől még nem vagyok nyugodt. Kitapintom arcának minden apró centiméterét, sokkolóan ismerős, mégis, nekem fél perc bőven elég ahhoz, hogy végül elrántsam a kezem, és sarkon fordulva elinduljak az erdős rész szíve felé. Nem bírom tovább, és már nem akarom visszafogni magam. Én figyelmeztettem, innentől kezdve már a saját sorsának a kovácsa, engem nem érdekel. Tenni érte nem tudok, Ethan sokkal fontosabb a számomra, és az ő akarata a lényeg…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 163
◯ HSZ : 235
◯ IC REAG : 188
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Benzinkút kávézóval // Pént. Okt. 31, 2014 11:04 pm

Nem tartanám kimondottan jövedelmező ötletnek a futást. Mármint, azt tesz, amit jónak lát, elvégre én nem parancsolok neki, de kétlem, hogy most, amikor olyan magasra szegezték az Teliholdat az égre, két vérengző vadállat társaságában bármi jó is kisülhetne a futásból. Ostoba tanács egy tanulatlan kislánytól.
- Abban te vagy a világbajnok, kedvesem.
Hogy meg akarom-e bántani? A világért sem, csak motiválom, felpiszkálom és már így is egészen büszke vagyok a magam kimondatlan álarca mögött, mert sokkal jobban bírja, mint amennyire reménykedtem benne.
- Mirabelle...
Suttogom el rekedten a nevét úgy, ahogyan ő egyre inkább belelovallja magát abba, hogy a nővérét sértegeti és ezáltal engem is... becsmérel. Nem tudom, hogy mégis mit gondol, hogy miért festi sokkal rosszabbra a helyzetet, mint amilyen valójában. Hát nem érzi az erőt az izmaiban? Nem szebb minden romantikus estnél a béke, amit a lányaim ajándékoznak neki a négy fal közt? Nem csodálatos, hogy az lehet, aminek született? Vad és szabad. És már a szemei is kezdenek új alakot ölteni.
A feltételezésére már kénytelen vagyok felkacagni röpkén, idegörlően. Talán zavarban kellene lennem, mégsem vagyok. Mindent tudóan pillantok Laurára, amikor a hinta szóba kerül. Nekünk is volt ott egy közös... elhibázott pillanatunk, amikor a némára leltem a vak helyett.
- Persze, hogy azt hittem, mi mást hittem volna? - kérdezek vissza, mintha nem lenne a világon semmi meglepő vagy sértő abban, hogy összekevertem valakivel - Arra tereltek a lépteim, biztosan nem volt véletlen. De nem mondtam le egyikőtökről sem, mindkettőtökkel foglalkoztam.
Nem hazudok, és még csak nem is tűnök fel túlságosan rossz színben. Eddig egészen kellemes, de a következő kijelentésére újabb vállvonást kell eszközölnöm.
- Sosem hazudnék... - állok ellen összeráncolt homlokkal - Igazsággal is prédikálhatsz valótlant, de könyörgöm, hogy ezt ne most vitassuk meg. Vissza fogunk térni rá, szükséged lesz rá, hogy megtanuld.
Legyintek és inkább éhes kopó módjára figyelem Laura mozdulatait, ahogyan Mira ujjai az ikertestvére arcát érintik, és ha valamikor, akkor hát most érezheti az egyetlen gyermekem, hogy felgyorsult a szívverésem, még levegőt venni sem vagyok képes, az állkapcsom megfeszül és mintha csak arra várnék, hogy majd most megtörténik. De nem történik semmi, csak Mira fordul el és hagy magunkra bennünket.

- Elnézésedet kérem. - fordulok Laura felé, és természetesnek vett mozdulattal szorítom meg kissé a felkarját, mintegy biztatóan - Légy oly kedves... - bújok ki a barna bőrkabátból, amivel eddig halandó testem óvtam a fagytól, és oda se pillantva adom Laura kezébe az anyagot, hogy aztán az idő közben eltávolodott ivadékom után lépjek.
- Mégis mit képzelsz, hova mész, kisasszony?
Harsan a kérdés, hátra sem kell fordulnom, hogy tudjam, Laura marad-e a helyén vagy sem. De ha menekülőre is fogná a dolgot, hamarabb beérném, minthogy visszaérjen a benzinkútig, s ha vissza is ér, hát nem érdekel, ki van jelen és kis halt meg, mire berobbanok.
Az energiáim a kicsihez képest robbanva tarolják le a környező területet, gyenge láng ez még az Igazi Nagyokhoz képest, ebben a felállásban pedig éppen csak nem halálos. És most felfedem egy újabb apró titkunkat.
~ Azt hiszed, hogy csak úgy faképnél hagyhatsz, mint egy kocsist az engedélyem nélkül? Roppant udvariatlan és faragatlan voltál velem és a testvéreddel, de ha bocsánatot kérsz, akkor talán beszélhetünk valami enyhe büntetésről. De mindegy is, ezt nem most fogjuk megvitatni. Gyerünk, állj ellen. ~
Rávetem magam, mintha csak baja esett volna és én nem tudnám, mihez kezdjek vele. Rosszul van? Rohama van? Nem tudom, de én már egy szál ingben térdelek mellette a földön, Laura talán majd kimossa a nadrágot, ha szépen kérem vagy kidobom, újat veszek ezt pedig meghagyom a mai este margójára. És már a saját szemem is naracsba fordul az energiák táncában, szegény Mirabelle-em, ez biztosan nagyon fáj.
~ Imádom, amikor féltékeny vagy, tudod? Olyan elbűvölő. De ne aggódj, őt egészen máshogy közelítettem meg, mint téged... Egyelőre. Aztán ki tudja, minden esetre az biztos, hogy engedelmesebb nálad. Össze kellene gyúrni benneteket... ~
Várjunk csak.. mi kell még?
- Laura fuss! Emlékezz a rajzaidra!
~ Két választásod van. Vagy megölöd itt és most vagy őt is megharapom, aztán lesz időtök bepótolni az elvesztegetett időtöket. ~
- Minden rendben lesz...
~ Lejárt a gondolkodási időd. ~
És ezzel párhuzamos megadom neki a végső löketet, négy lábon eresztem szabadjára a pokol legkisebb démonját és csak "hátradőlve" élvezem megtapasztalni gondolkodását, döntéseit, terhelhetőségét.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 24
◯ HSZ : 89
◯ IC REAG : 70
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Nem beszél és még kettő sétál belőle a város utcáin.

Re: Benzinkút kávézóval // Szomb. Nov. 01, 2014 12:17 am

Nem mondom, hogy eddig sosem éreztem kést a szívemben, de ilyet még valóban soha,. Az, ahogyan kiejti, hogy nincsen nővére olyan, mintha megtaposott volna valaki odafentről. Tudom, hogy a rossz dolgok nem Istentől valók, de ez azért mégis durva. Hogyha egy évvel ezelőtt kap el ez a megjegyzés, akkor a képébe ordítom, hogy nincsen húgom, s lesheti, hogy bármit is akarjak tőle. Most csak egy dacos középsőujjmutatás ját neki a többi szavát követőn. Én sem születtem angyalnak, de azért keresztet vetek a kifakadásom után, mert az egy dolog, hogy a testvérem nem látja, de az atya igen, s azért ez így kicsit a föld alá süllyeszt.
Nem futok. Nem értem, hogy miért mondja, én csak meg szeretném ismerni ő meg gonoszkodik velem. Nem tetszik a gúny, amitől fröcsögnek a szavai. Miért gyalázza az atyát? Nem értem, semmit sem értek, de kezdenek megelevenedni bennem a képregényem lapjai. A gyomromban csomóba csavarodik a félelem, melynek nem értem okát, csak érzem jelenlétét.
Megakadnak a könnyeim. Honna tudja? Honnan látja? Elnyíló ajkakkal, ledöbbenten állok előtte. Mégis a nővéred vagyok – tolnám a képébe, hiszen ő belőlem való, ha érzi azt, amit nem lát, ahogyan én is belőle való vagyok.
Emlékszem a hintás jelenetre, mintha én lettem volna ott. Igen, lerajzoltam s bár nem sejtettem, hogy valóban igaz minden, amit rajzolok, most mégsem tudok csodálkozni rajta. Csak állok döbbenten, majd egy kabát siklik a kezembe, s annak anyagát markolva emésztem mind Mira, mind a pap szavait. Valótlant prédikálni? Nem, nem nem és nem! Olyat nem lehet.
Nagyot nyelek, ahogy magába szippant az ismeretlen valóság. Nézem, amit elém tárnak ezek ketten és közben érzem, ahogy gyomrom felkavarodik. Hányingerem van, s nem tudom, hogy miért. Mivel semmit nem hallok abból, amit „beszélnek”, csak a látás adománya adatott meg nekem, de az egyszerre késztetne futásra – nem el tőlük, hanem feléjük, mert mégis a testvérem, s úristen, mi baja lehet, mondd? - és szegez a földhöz is.
Elkerekedett szemekkel meredet Ethan atyára, mintha nem is őt látnám, hanem valami egészen mást. A rajzaimra. Emlékezzem? Hogy mi van?
Egy alakot látok, torz fantáziát, hatalmasan ragyogó hold alatt kirajzolódó mutáns förtelmet, melyről azt gondoltam, hogy csak beteg képzeletem szülte papírra. A bőrkabátot magamhoz szorítva fordítok hátat és erednék futásnak, de nem bírok. Kirúgom saját lábaimat, annyira igyekszem. Nagy nehezen szedem csak fel magam a földről, s iramodok meg. Nem tudom honnan születik belém ez a félelem, de erős, nagyon is erős. Futok hát, de miért is? Nem merek hátranézni, így fogalmam sincs arról, hogy ez a hajsza nem másért zajlik, mint satnya, buta, hívő életemért.
..Miatyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved..
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 24
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 174
◯ Feltűnést kelthet : Világtalan a szentem

Re: Benzinkút kávézóval // Szomb. Nov. 01, 2014 2:42 pm

- Ha az lennék, most nem beszélgetnénk.
Közlöm csendesen, nem visszavágás címén, ez egyszerű tény. Ha futni akarnék, megtettem volna, olyan áron, amit nem hiszem, hogy szívesen fizetett volna meg. Lehet, hogy nem jutottam volna messzire, és már halott lennék, de ez közel sem lényeges a szavak szempontjából. Nem érzem sértve magam, ezért semmiképpen, de van más, ami miatt lehetek az, bőven. Nem kifejezetten számít az sem, hogy csitítani próbál, háborgó lelkem nem hajlandó rá, szép szavakkal semmiképp, erőszaknak engedne csupán, de ezt tudja jól.
A róka éppenséggel megveszni látszik, én tudom, hogy van visszaút, noha most nem óhajtok arra terelődni. Foglalkoztál, hát persze, hogy foglalkoztál, minden idevezetett nem? Ez az egész lényege, miatta lettem én az, ami, s ő most miattam lesz szintén az? Miféle morbid játék ez? Gyűjtjük az egyforma lányokat, akár a porcelánbabákat, hogy aztán összetörjük őket, ha már megunt játékokká válnak?
- Sok minden másra is szükségem lenne.
Leginkább Rád, de te az elmúlt hetekben úgy voltál ott, hogy mégsem voltál, csupán kikuncsorgott morzsák jutottak, telhetetlenségről szó sincs, de ez nem elég. Mégsem szöknek ajkaimra további támadó szavak, hisz megérint a másik én, vagy ő tán inkább én? Hisz idősebb? Olyannyira mindegy, akárki és akármi, jelen pillanatban gyűlölöm, és a halálára vágyom, mert tudom, hogy az élete újra és újra egy óriási pofon lesz számomra, akár egy büntetés, amire hitem szerint nem szolgáltam rá. Nyilván ezt senki más nem érti rajtam kívül, de nekem jó volt úgy, nincs szükségem még egyre, én akartam lenni az egyedüli, a különleges a számára, és megfojt a tudat, hogy nem lehetek az.
- El... átváltozni, nem bírom tovább, úgy pláne nem, hogy ez az egész helyzet csak tovább hergel. Remélem, élvezed.
Hagyom, hogy a mélységes szomorúság átitassa testem illatát, és lélektelek szemeimből könnyek peregnek alá, mert olyannyira mindegy, hogy én mit akarok. Mindig mindegy lesz, sosem lehetek senkinek az egy, a különleges, az, aki tényleg, mindenek felett számít. Magasról lehet tökéletesen pofára esni, nemde?
- Én vagyok udvariatlan és faragatlan? Nem kérek bocsánatot, szinte tudomást sem vettél rólam az elmúlt hetekben, és most, a rendkívül fölösleges megszületésem napján az arcomba tolod, hogy van egy testvérem, akit előbb ismertél, és vélhetőleg ennek köszönhetem, hogy egyáltalán közöm van hozzád? Tudod, hogy milyen érzés az örök másodiknak lenni? Eszemben sincs bocsánatot kérni, tépd csak ki a nyelvemet is, nem érdekel.
A földön landolunk, dühös vagyok, a narancsok a világra vágynának, de ennek híján csak cikázó, hozzá képest gyengécske energiáimon érződik, hogy túl sok ez már nekem, hogy pillanatokon belül robbanok. Egyelőre nem tudatosult bennem, miként beszél hozzám, de ha rájönnék, még ezért is folytatódna a kifakadásom erőteljesen emelt hangomon.
Oldalra fordítom a fejem, hogy ne lássam az arcát, kiűzni úgysem tudom mérges kígyóként maró szavait, mondd Ethan… megérte jónak lennem? Egyáltalán nem, szemen köpni önmagam, hogy megfeleljek, aztán megkapjam, hogy más engedelmesebb nálam? Nem érdekel már semmi, súlytalanná váló, gyötrődő emberi lényem hagyom a homályba hullani, nem hallom már, hogy választás elé állít, ordítva vergődök a szorítása alatt, nincs szükség arra, hogy előrángassa belőlem a farkasomat, kirobban, vérre, halálra éhesen, túl sokáig volt elnyomva, megelégelte. Hiába akarja, hogy eszemnél maradjak, az események túlságosan intenzíven csapódtak lelkem mélységeibe, nem hagyva más választást. Természetesen, ha ismét rabláncra akarja verni a másik felemet, megteheti, de nem várom meg, hogy megtegye, legborzasztóbb alakomban lendülök önmagam után, vakon, de rettegése olyan mézédes illat az orromnak, hogy ha látnék, sem lelhetném meg gyorsabban a nyomát.
A barna meg akarja ölni, nem vágyik másra, csak elkapni a prédát, és a földhöz szorítva feltépni a torkát, hogy halálhörgése zene lehessen füleinek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 163
◯ HSZ : 235
◯ IC REAG : 188
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Benzinkút kávézóval // Csüt. Nov. 06, 2014 11:03 pm

Milyen édesen kedves, hogy azt gondolja, hogy nem pontosan olyan, amilyennek én láttatni akarom őt. Az egyetlen oka annak, amiért nem rohant még világgá, az én vagyok és az a kapocs, amit bőre alá fecskendeztem azon az áldott-átkos éjjelen.
Aprót hümmentek, igazán érdekelne, hogy mit érez szükségnek jelen állapotában, de érthető okokból nem boncolgatom tovább a témát. Legyen ez a röpke hang felhívás egy elodázott táncra: egy olyanra, ami majd megeshet akkor, ha a körülmények is megengedik, hogy eljárhassuk.

A következő pillanatok olyanok számomra, mint egy bűvésztrükk legfontosabb mozzanatai. Látszólag elterelődik a téma a tárgyról, a lényegről - Lauráról, azonban minden atyai okításom és elterelésem, megjátszásom ellenére nem győzöm magamba nyelni a lány minden képlékeny érzelemhullámát. Meglovagolják a gyomromat, szíjat hasítanak a hátamból, korgatják gyomromat, s tudom, a kisebbik én is hasonló vonzalmat érez az emberlány, az emberpréda irányába.
Nem vágom szájon feleselése okán, pedig megérdemelné, talán jobban, mint valaha. Helyette az energiáimmal hergelem tovább, torkomból úgy kúszik fel a beszédet is eltorzító morgás, hogy csupán a hangfrekvenciától kedve lehet a kölyöknek megbújni valamelyik sarokban, még akkor is, ha az emberi fele dacol ezzel.
Elmondhatnám neki, hogy mi az, amit egyáltalán nem lát, és nem azért, mert újfent megfosztottam szeme világától. De nem teszem. Majd rá fog jönni, most újra vágynék inkább Laura békéjébe, hiszen neki sosem kellett magyaráznom semmit, vele mindig könnyű volt, ezért is szerettem meg valamelyest, hiszen akár zöldnek is hazudhattam volna a horizontot, akkor sem tántorodott volna el tőlem.
Laura futásának zöreje édes ritmust pumpál egyre nyúló, hegyesedő hallójárataim kacskaringóiba. Fáj, megszakadok, annyira gyötör minden egyes csontom, sejtem, egy kicsit meghalok ma én is, de muszáj, utól kell érnem a kölyköt, ha addig élek is.

Futásnak ered, könnyűszerrel ragadhatnám agyaraim közé kecses kis bokáját, hogy ezerfelé törjem, de nem teszem. Ő a hullám, én pedig deszka vagyok a hátán, egészen addig a pillanatig, amíg rá nem veti magát Laurára. Vér serken, valami meghalt. Valami tiszteletlenség történt, számolnom kellett volna azzal az elemi haraggal, amit farkasomban gyújt lángra kölykének mohó viselkedése, meggondolatlan kegyosztása, de nem tettem. Talán nem is baj, hogy így alakult.
A pofon, amit korábban megtagadtam tőle, most öt éles karommal csattan a bundás pofán, eltaszítva őt Laura testétől. Nem, nem védem őt, narancs szemeim nem a féltéstől lángolnak, sokkal inkább a birtoklási vágytól. A te testvéred, de az én prédám. És te most ezt megszentségtelenítetted.
~ Nem engedhetem, hogy ezt csináld. ~
Ezer és ezer miért fogalmazódik meg lelkem minden szegletében, azonban mindegyik egy név, egy arc felé mutat. Én jó okot találtam magamnak arra, hogy életétől fosszam meg azt a lényt, akit a testvéremnek tartottak. Neki mi oka lenne? Hiszen még csak nem is szereti őt. Nem látja olyan kéken, ahogy én láttam Ameliát, és fájna szembesülni azzal, hogy akad még valaki, aki hasonló teherrel él, mint én. Felülírná egyediségem legféltettebb pontjait. És különben is mulattató, a vér nem válik vízzé, s miként én magam is fejetlen kölyökként tettem azt, amit... Úgy most ő maga is tükörképemként mutatná be saját kegyetlenségemet. Ezt nem engedhetem.
~ Nem akartam megtenni. De mostmár kénytelen leszek. ~
Közlöm vele szárazon, annak ellenére, hogy pontosan ez volt az, amit akartam, de így, mondvacsinált bűnbakkal sokkal egyszerűbb lesz majd a felelősségvállalás is. De csak az, más korántsem.
//Nem viszem ennél tovább, mert nem tudom a pontos sérüléseket és Laura drága reakcióját minderre Very Happy Vezessetek Razz //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 24
◯ HSZ : 89
◯ IC REAG : 70
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Nem beszél és még kettő sétál belőle a város utcáin.

Re: Benzinkút kávézóval // Pént. Nov. 07, 2014 9:09 pm

'Cause you play me like a symphony
Play me till your fingers bleed
I'm your greatest masterpiece
You ruin me

Later when the curtains drawn
And no one's there for you back home
Don't cry to me, you played me wrong
You ruin me


Szégyen a futás, de hasznos, szokták volt mondani. Nos én nem szégyellem magam, legalábbis nem a futás ténye miatt. A bőrkabátot markolva csak afelett szégyenkezem, hogy elesem, s ezáltal bemocskolom az ő szentként tisztelt holmiját. Elereszteném, eldobnám, hogy ne tegyek benne több kárt, de mégis úgy kapaszkodom belé még feltápászkodásom közben is, mint fuldokló az utolsó buboréknyi oxigénbe.
Fogalmam sincs arról, hogy mennyi idő telik el, hamar görcsöt kap a lábam, úgy érzem, hogy ólom üli meg a tagjaimat, de rohanok tovább, mert az atya azt mondta, hogy fussak, s én engedelmes báránya vagyok. Lelkemben gyökeret verő félelemmel nem foglalkozni igyekszem, belső áramlásomat imával igyekszem lecsendesíteni.
Befogadlak, Úrjézus, a szívembe és az életembe: azt akarom, hogy Te légy föltétlen Ura. Bocsásd meg bűneimet, ahogy megbocsátottad az evangéliumi béna ember bűneit. Tisztíts meg isteni Véreddel..
Érzem, ahogy a hátamra ugrik valami, lehunyom a szemeimet. Szinte semmit nem érzékeltem abból a diskurzusból, ami mögöttem zajlott, elmém nem szárnyalt az övékével egyazon úton, s nem is bánom ezt. Hogy bánhatná a tudatlan azt, amiről nem is tudja, hogy hiányzik neki? Csak a most van, a süket csend, a mozgás és a fogak csattanása, majd a fájdalom, mely véremet serkenti, egybemosva mindezt azzal a szóval, ahol bennem az ima jár.
Tudom, hogy sikoltanom kellene, s el is nyílnak ajkaim azzal párhuzamosan, hogy szorosan lehunyom szemhéjaimat. Érzem, ahogyan a hang torkomba tolul, hogy aztán onnan gyomromba tolja le egy ököl, a múlt ígéretének ökle, s a némító, rettenetes, soha át nem élt fájdalom.
Lábaid elé helyezem szenvedésem és betegségem. Gyógyíts meg, Uram, dicsőséges Sebhelyeid ereje által, Kereszted által, drágalátos Véred által!
Az én vérem.. szinte érzem, ahogy a forró, löktető folyadék ömlik belőlem a fogak serkentése nyomán. Nem értem, nem akarom érteni. Megsemmisültem a történtek súlya alatt már akkor, amikor futásnak eredtem, s most nem marad számomra más, mint a forró könnyek, melyeket a fájdalom és a rettegés csal elő belőlem. Moccanni sem merek, hason fekve szinte belefulladok az avarba, s közben egy pillanat erejéig azt kívánom, bár így történne. Markolom a bőrkabátot, mintha az lenne az utolsó szalmaszál, ami az élethez köt, s közben az Úr bocsánatát kérem önkioltó, bűnös gondolataimért.
Te vagy a Jó Pásztor, én pedig aklod egyik báránya: könyörülj rajtam! Te az a Jézus vagy, aki azt mondotta: „Kérjetek és kaptok." Te mindig ugyanaz vagy, mindig ugyanaz a hatalmad. Hiszem, hogy meg tudsz gyógyítani engem, mert ugyanúgy együtt érzel velem, mint azokkal a betegekkel, akikkel találkoztál, mert Te vagy a Feltámadás és az Élet.
Mintha érezném, ahogyan a súly lekerül a hátamról. Mintha. Őszintén szólva már semmit sem tudok. Hangtalan fordulok magamba, befelé sikoltok és kifelé könnyezem. Az imám lassan a végéhez közeledik, s én komolyan elhiszem azt, amit lelkem mélyéről szavalok. Mert ami jó, az mind Istentől való. A fájdalom, a rossz, az ördögi, nem ér fel hozzá, de eltörölheti.. Törölje hát.. megadom magam.. Érzem, amint legmélyebb lélekrejtekemből kifelé indul a rianás, s tudom, hogy már csak egy pöccintés és millió darabra esem.
Hála, Jézus, mindazért, amit tenni fogsz: elfogadom szereteted rám vonatkozó tervét. Hiszem, hogy kinyilvánítod számomra dicsőségedet. Még mielőtt tudnám, hogyan fogsz közbelépni, hálát adok neked és dicsérlek téged.
Vajon hol ér majd a kegyelemdöfés?
Ámen.

Bocsi, drámagyilkos, de muszáj XD:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 24
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 174
◯ Feltűnést kelthet : Világtalan a szentem

Re: Benzinkút kávézóval // Szomb. Nov. 08, 2014 12:07 am

Minden pillanat, amit még emberi bőrömben kényszerülök eltölteni, tönkretesz, én már mennék, rohannék a préda felé, akarom, széttépni milliónyi darabra, a féltékenység marja a torkomat, gyarló vagyok. Tudom, ha ő itt lesz, minden meg fog változni, nem én leszek az egyetlen. Nem tudok szabadulni a szívszorító gondolattól, hogy ő jobb nálam, ő nem beszél vissza, ő nem dacol, ő engedelmes, szelíd, jóravaló. Épp ezért könnyű túllendülnöm azon a tényen, hogy Ethan szerint a nővérem. Ám mindez akkor sem számít, hisz tudom, a bundásom hamarosan bevág a sarokba, rám zárja a rácsokat, s megy, amerre ösztönei diktálják, amerre vért képes fakasztani, éhezik, a legutóbb sem engedték ki, nem szereti a rabságot, miképpen én sem. Hasonlítunk valamelyest.
Minden egyes fűszál engedelmes meghajlása, levelek árulkodó zöreje, ágak reccsenése elsuttogja, merre van ő, merre az, akiért ma éjfélkor a harangok szólhatnának. Haljon gyors halált, csak ezt kívánom neki, mielőtt minden, mi a világ emberi felén tart, a semmibe hull, és az eszement bestiám átverekszi magát fakó bőrömön, fájdalmas csontok roppanása, elviselhetetlen kín volna, ha már nem csak az lenne jelen, aki a világra vágyik. Amint a Holdra vonyíthat, már lendül is neki.
A félelem, akár a mézesmadzag, mutatja az utat előtte, vad morgása jelzi, itt van még, nem megy ő sehova, csak utána. Hamar beérem, nekifeszül a testnek, mi most nem ismerős, csupán valami, amit tépni kell. Foga vállába marnak, centiméterek csupán, talán elvéti a célt, talán a sors akarja úgy, hogy ne halálos legyen. Mégis, pillanatok múlva szétfröccsen a vér a pofájában, elégedettség cikázik a tagjain, de nem tarthat sokáig, pedig olyan édes a félelme is, az adrenalin töltötte nedű isteni, olyannyira, hogy már-már fizikai fájdalmat érez, mikor pofájába mar a mancsa, és a mozdulat intenzitása okán kénytelen kitépni egy darabot a csinos kis vállrészből, hiába, nehezen válik meg a prédától. A nagyobb, s erősebb hím szavai belekúsznak ugyan elméjébe, de csupán érdektelenséget szülnek, ugyanazt látják ők ketten. Egy másik farkast, aki el akarja venni a prédát.
Hazugsága mételyezi még az ő lelkét is, bosszantja, nem elég, hogy elorozná az ejtett vadat, még pofán törli a hazugság mocskos bűzével. Szemfogai fenyegetően fehérlenek versenyt a Telihold fényével, miként vicsorogva áll fel, majd ront neki immár a hímnek, ő nem látja, hogy esélye sincs, csak azt, hogy elvettek tőle valamit, ami finom volt, amit akar… Mindenképpen el akarja sodorni, el a talán már tehetetlenül fekvő, fájdalomtól és félelemtől reszkető test mellől, az övé, és kész. Nem adja, míg képes tenni érte.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 163
◯ HSZ : 235
◯ IC REAG : 188
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Benzinkút kávézóval // Szomb. Nov. 08, 2014 12:47 am

Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy egy kellemes bájcsevely keretein belül osszam meg Mirával, hogy mennyire büszke vagyok rá. Hihet, amit akar. Gondolhatja azt, ami neki kényelmes, de nem az én hibám, hogy egyformára mímelte őket valami isteni kéz az anyaméhben. Ketten igazán egyek, legalább is közelebb vannak ahhoz az egészhez, amire illik a tökéletesség fogalma, amit hajszolok, és amire tőlük szükségem van. A belőle áradó dac, a forróság vonzott már az első pillanattól kezdve, magamnak akartam, megszerettem, és bármilyen kezesbárány viselkedést is várnék el tőle, akkor sem lenne boldogság a harmóniában: kellenek a perzselő, lángoló harcok úgy, ahogy ez a mostani is.
És ott van ő, a tűzzel szemben álló gyógyító víz, ki most maga szorul gyógyulásra. Mert amikor elmém kikezdi a sercenő parázs, nála megpihennék, csendességében rejtőznék el a világ elől, s indulnék el úgy a következő napkelte felé, hogy belőle nyerek magamnak csak még egy napnyi életet, abból a megfoghatatlan, odaadó szeretetből, amivel olyan hányingerkeltően körülvesz, és mégis, olyan jól esik elmerülni benne, csak bevallani ne kelljen, hogy igenis szükségem van rá.
Ahogy Mira felém veti magát, mély basszusú morranással ugrok félre az útjából, pofont osztó mancsommal oldalába marva taszítok egyet rajta, repüljön csak minél messzebbre a lendülete adta erőnek, és karjaimnak hála. Bukfencezzen, szakajtsa fel a föld sarát, puffanjon és álljon talpra megint, mert ha ennyitől feladná, igazán csalódott lennék.
Habzó szájjal kaffogok bele az éjszakába, dacosan állva be Laura teste és Mira fenevada közé, a vér szaga már nem úgy vonz, mint eleddig, hiszen egészen újszerű életforma bűzlik mögötte, Mira orrának talán még túl apró és túl jelentéktelen. De ott van, én tudom.
Ha Mira újfent támad, hát csattanó agyarakkal adom tudtára határozott jelenlétemet: nyughasson, belemarnék nyaka bőrébe, nyomnám, préselném a földbe, ahova a holtak testeit temetni szokás. Rendet akarok. Csak öt percet, s ha kell, hát újra és újra a földhöz préselem, ájulásig, ha nem ért a kölyök az atyai szóból. Ha ellentmond nekem.

Ha sikerült valamiképp nyugalomra bírni elsőszülöttemet, lerázom magamról bundámba ragadt vérének pettyeit, s úgy nyújtom ki fáradt tagjaimat, mintha macska ébredne lomha szendergéséből. Orrom vezet, szimatolva nyalintok bele Laura sebébe, majd járom körbe keselyűként még néhányszor.
~ Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem: És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből. Az én Atyám, a ki azokat adta nékem, nagyobb mindeneknél; és senki sem ragadhatja ki azokat az én Atyámnak kezéből. ~
Szólnak a szavak, amelyek végére megtorpanok Laura sebe felett állva, s ha talán nincs is eszméleténél, úgy a magam meggyőződésére mantrázom csupán a Biblia szavait. Már csak egy strófa hiányzik, megnyalom a pofám, az orrom, és mindennél ragyogóbb önhitt diadallal a szívverésemben, befejezem, amit elkezdtem.
~ Én és az Atya egy vagyunk. ~
Ha hitte is valaha, hogy létezik Isten rajtam kívül, hát most már ő maga is világosan láthatja, tévedett. Isten én vagyok, az Úr, a Mindenható, és azt teszek a nyájammal, amit csak kívánok. Lesújtok rá, a felkarjába mélyítem a csontszilánk fogazatom, és Bastienre gondolok, arra, ahogy ő kiűzte belőlem Malcolm négykezűjét, felemésztette, és eltűntette a világból örökké. Bármi is született, az most meg is hal, a helyébe pedig valami egészen új költözik, valami sokkal erősebb és hatalmasabb, életrevalóbb... Az Idomárok hűségével ragaszkodva újdonsült húsbörtönéhez. És ha ez önmagában nem volna elegendő, hát magamhoz hívom, szólítom őt úgy, ahogyan Mirát korábban, hiszen látni kívánom, mi született ma este a Telihold fénye alatt...


//Gondolkoztam, hogy ezt a gifet teszem be rólad Laura, de én se akartam drámagyilkos lenni xD És... és... *_* szia *_* //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 24
◯ HSZ : 89
◯ IC REAG : 70
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Nem beszél és még kettő sétál belőle a város utcáin.

Re: Benzinkút kávézóval // Szomb. Nov. 08, 2014 1:35 am

A szél megsimogatja
Sebek a testén
Nem szalad el már
Annyira fáradt

Föld anya, Ég anya szólj, hogy melyik az a hely
Tudod, ahol nem kell félni
Föld anya, Ég anya szánd meg a gyerekedet, ó
Nem akarok többet kérni


Fáj. Ez az egy biztos, minden más homályos és bizonytalan. A rettegés mossa bennem össze a könnyeket csaló szomorúságot, a majdnem-sikoly felett érzett bűntudatot, a Henrik ölelése és hangja iránti vágyat, Simon szerelmét, az atya tiszteletét és a vesztes sakkjátszma keserűségét ocsmány, gyomorforgató eleggyé. Semmi baj, legalább a gombós a torkomban nem engedi meg nekem, hogy kiáltsak. Nem mozdulok, nem köpöm szembe a múltamat, megmaradok annak, aki mindig voltam, s még mindig, még mindig hiszek.
Vérem áztatja a húgom pofáját, de nem látom, le vannak hunyva szemeim. A szemhéjfüggönyt szorosan, szinte fájón szorítom tekintetem elé, a könnyek is alig tudnak utat törni maguknak. Nem hinném akkor sem, hogyha látnám azt, amit rejtek kényszeresen magam elől.
Játszottak velem, pedig én magam nem is játszottam. A naivitásom másodszor vitt rossz utakra engem, balgán sétáltam ugyanolyan hithű csapdába, mint Simon leveleit illetőn. De mégis, ahogy Henrikre haragudnom kellett volna, de nem tettem, úgy most az atyát és a húgomat sem tudom meggyűlölni egy szemvillanás alatt.
Már nem tudom, hogy hol végződik a valóság és hol kezdődik a rémálom, de abban biztos vagyok, hogy ez nem lehet a Mennyek országa, s még nem is a Pokol. Lélegzem, ver a szívem, véremet úgy pumpálja, ahogy csak bírja, az adrenalin magasan csapkod bennem, bensőmet nyaldossa éppen úgy, ahogy a fenevad nyelvével érinti vállsebem. Nem látom, de érzem, bár nem tudom, hogy mi is az a furcsa, égető, fájdalmas melegség, ami átjár, felszívva véremet.
Újabb fogak, újabb morgás, újabb testemet és érzékeim húrjait remegtető fájdalom. Szép munka volt, jár hét érte a néma ováció. Nem bírom már csukva tartani szemeimet, hihetetlenül kék, kétségbeesett pillantásom a világra nyílik, hatalmas babákéra emlékeztető tekintettel ajándékozva meg általam így az éjszakát. Ha akarnék sem tudnék moccanni, a földhöz szegez a változás lélektépázó szele. Életemben ilyesmit nem éltem még át, s sose vágytam rá, hogy én legyek Piroska abban a bizonyos mesében, s kénytelen legyek csörtét vívni a farkassal. Mocorog bennem a vágy, hogy kipattanjak saját húsburkomból, abból, melyben egyszerre érzem magam ismerősen idegennek és idegenül hasonlatosnak ahhoz, aki mindig is voltam legbelül.
A jó dolgok Istentől valók. Az ő teremtménye vagyok, akár tetszik, akár nem. Ha újjá szült erre a világra valami kehes korcsként, akkor is a jó dolgok tőle valók, utat mutatott nekem eddig is, ahogy eztán is azt teszi. És én vakon követem, ahogy nem műveltem másként ezelőtt sem.
A fájdalom ködébe burkolózva, zokogva hagyom el a tudatomat, s adom át magam a Teremtőmnek, a másiknak, annak, aki Istenként élesztett újjá egy nem-kért létben, megváltoztatva az életemet, de mégsem tiporva el gyökerestül azt, ami vagyok. A zsigereimet hiába szaggatják, az elmém legeldugottabb zugában mindig tudni fogom, hogy egy, azaz egy Isten létezik csak, s mindent, amit rám mér, el kell fogadjak. Ahogy most elfogadom azt is, hogy az embernek és a Másiknak más, de mégis egy és ugyanaz az Ura, Teremtője, Parancsolója, Istene.
Fogalmsm sincs, hogy mit csal elő belőlem, már én vagyok, de mégsem én. Ha bundás kell neki, hát fájdalmas vonyítással szalad ki belőlem lelkem üvegszilánkjain táncolva az állat, a kajla jószág, a kölyök, az, akit tán sosem fogok megérteni, de akivel együtt kell éljek innentől. Ha ő kell, ha valami nagyobb dög, rendelkezzen velem, akkor sem ellenkeznék, ha képes lennék rá, de nem, nem vagyok az. Vonz a lénye, a teremtőm akarata cibál, tépáz, irányít s én azzá válok, amivé sosem kívántam lenni, de amit belenyugvással kell elviseljek vala. A tisztelet nem hal ki a Teremtő iránt. Mindegy az, hogy miféle legyen. De az ösztönök ettől még ösztönök, olyanok, melyek sárba tiporják az embert, aki voltam valaha.
Mit látsz Atyám? Mi vagyok? Bundás kis szörnyeteg vagy agresszív, vérre vágyó förtelem? Tarts elém görbe tükröt, s mondd meg ki vagyok. A te húsod, a te véred. Taníts, s én majd megszenvedek minden leckét keményen, ebben ködös tudattalanomba zuhanva is biztos vagyok.
// *.* Famíliaaaa *.* (a "kedves"-t azért mellőzném Very Happy) //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 24
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 174
◯ Feltűnést kelthet : Világtalan a szentem

Re: Benzinkút kávézóval // Szomb. Nov. 08, 2014 10:40 am

Repül messzire, de nem adja fel, karmos mancsai az avar alatt megbúvó nyirkos, már majdhogynem fagyos földben lelnek kapaszkodót, s majd amint megtalálja a stabilitást lendül is tovább, kérem, ő nem fogja ennyivel beérni, nem lát az elméjét elemésztő vörös ködtől, az ember teremtette keserű csalódottság csatlakozott a farkas parttalannak tetsző dühéhez, ez hajtja tovább, vissza a pofonok közé.
Újra és újra nekifeszül a lehetetlennek, nem adja fel, nem adhatja fel, számára a halállal egyenlő, ha nem képes megtartani a kiszemelt prédát. Minden egyes manőverével egyre kimerültebb, egyre több sebből vérzik. A nyaka, épp úgy válik fájdalom forrásává, mint az okozott sebe lehet gyötrelmes. Mégis felkel, ebből még igen, de a sokadik földhöz erőszakolás után már nem képes rá. Nem azért, mert nem hajtaná a végeláthatatlan makacs tűz, nem, sokkal inkább azért, mert a tudata a homályban landol, fáradt, kimerült testének ez volna a vészharang, hisz az agy talán tudja, hogy az emberhez hasonlóan dacos szív nem adná fel, csak ha már túl késő lenne.
Meggyötört, ám kölyöklétemhez hatalmas testem mozdulatlanul fekszik, alig vehető észre, miként dobban lassan újra és újra a már oly sokszor, és most megint megtépázott szív. Sosem lehetek már az, ugye? Ki sem mondom, olyannyira fölösleges lenne. Újabb pofom az
élettől, miután azt gondolja az ember, minek bízni, ha ez a vége?
Percek telnek el, nem tudom, mi történik, de azzal bizonyosan tisztában vagyok, hogy a lelkem reszket, mikor még a torz alakomba bújok vissza emberi elmémmel. Csak egy apró moccanás, de hamar rájövök, nem akarok felkelni. Ha őt akarta, vigye, de engem hagyjanak békén, inkább maradok magamra az önsajnálat mocsarában, minthogy azzal a másik kis izével osztozni óhajtsak a szeretetén. Fejeződjön az ki bármily furcsán is.
De hát már eddig is osztoztál rajta…
Nem érdekel, más a tudat, mint a jótékony tudatlanság.
Helyette megkísérlek olyat tenni, amihez még sosem volt sem bátorságom, sem lehetőségem önmagamtól, most, hogy senki sem figyel rám, a nyugalom látszólagos leple alatt megpróbálhatom, nemde? Kavargó, belefáradt, szomorú energiáim szülnek erőt ahhoz, hogy felálljak, hogy az újabb fájdalomhullámra felkészüljek, majd legyek az, akinek teremtettem, egy szelídebb valójában, olyanban, amit talán érdemes elviselni. Nem tudhatom, jelen pillanatban semmi sem érdekel, csupán az, hogy az újabb átváltozás elhoz valamit, amit hiányoltam, de épp annyira félek attól, hogy ismét eltűnik majd, mert megint olyat tett az esztelen felem, amit nem lett volna szabad. Narancsos ragyogás csillan, hónapok óta most először, talán az átváltozásomnak hála befejeződött a gyógyulási folyamat, nem tudom, csak azt, hogy homályosan kúszik tudatomba a sötétség képe, benne két alakkal. Megremegek, lesunyok a fűbe, látszik még fiatalságom, de tömött bundám bőven kész arra, hogy átvészelhessem a telet akár így is, farkam lábaim közé húzva várok, nem is tudom, mire, noha én nem akartam ezt az egészet, de többet ellene nem vágyom tenni, nem is tudnék. A sors nem akarta, hogy ma éjjel meghaljon, s ha létezik isten, bizonyosan ellene való testvért ölni, legyen számunkra bármily ismeretlen is.
Messziről révedek a távolba, mintha nem látnék, mintha nem volna ez az éjszaka sokkal, de sokkal rosszabb bármelyik eddiginél, mintha semmit sem számítana, ami történt. Tudom, hiába zárnám hét lakat alá érzéseimet, lehetetlenség, mindent tud, ami lezajlik bennem, nem lehetnek titkaim, nem lehetek egyedül érzéseim fogva tartója. Fáj a gondolat, hogy semmi sem lehet igazán az enyém, semmi és senki. Talán csak ő ott benn, de ő olyan hirtelen, meggondolatlan, olyannyira szomjazik a vérre, a fájdalomra, hogy fogalmam sincs, mikor jutok el arra a pontra, hogy némi kontrollom legyen felette. Lehetséges, hogy soha, de most ez sem számít.
Most semmi sem.

//*.* <3//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 163
◯ HSZ : 235
◯ IC REAG : 188
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Benzinkút kávézóval // Szomb. Nov. 08, 2014 5:42 pm

Az energiák erőteljes ütemű, mégis elegáns táncdallamban hullámzanak körülöttünk, így hárman már egy kisebb zenekarnak is megfelelhetnénk. A kölykök átváltozása mindig szánalmas, az enyémek is azok voltak az első évtizedekben, mígnem a magam urává nem nőttem. Sajnálhatnám, de nem teszem. Csak állok felette, gőgös kíváncsisággal meresztve narancs tekintetem lefelé, az alattam fekvő torz alakra. Vékony porcelántest volt egykoron, az elkövetkező percekben amorf húsmassza, egészen addig, amíg a porcelánt végleg be nem borítja a friss, vörös szőrzet. Puhaságával hozzámtartoása illata is kiserken, megkapaszkodik a szélben és hírül viszi a rengetegnek.
Most, a győzelem és a diadal kapujában elengedem magam, előre engedem mindig is legigazabbnak vélt valómat, azt, ami farkassá válásommal testet kapott. Eltűnnek a nevek, a címek, a rangok és a célok, csak az állat ösztönei ugranak előtérbe tiszta, nyers valójukban - csupaszon és megmásíthatatlanul. Olyan érzések, amiket legszívesebben hat láb mélyre temetnék, s magam mondanék siratóbeszédet tetemeik felett.
Teszek egy lépést az újszülött felé, megszaglászom, orrom fúrom a friss bunda pamacsai közé. Halk morgást hallatva nyalintom meg fülének kajla tövét, befogadom a felőle áradó tiszteletet, majd tova is engedem. Nem nyelem el, hagyom áramlani a térben, hiszen úgyis visszatér majd hozzám.
Széles pofámmal biccentve jelzem neki, hogy kövessen, határozott lépteim pedig Mirához vezetnek, aki idő közben újabb alakjával örvendezteti meg személyeinket. Elhaladok mellette, fejem, majd testem áramvonalát az övének dörgölöm, megkerülöm a testét, majd megismétlem ugyanezt visszafelé, tovább haladva pedig Laura négylábú testének simulva. Hamis, tűnékeny otthon és egység, ezt érzem abban az elszakíthatatlan kötelékben, amit létrehoztam. S ha Mira nem hiszi, hogy talán még terhes is lesz számára a törődés, amelyben részesíteni fogom, azzal csak önmagát hazudtolja majd meg.
Felvonyítok: mélyen és velőtrázó rezgéssel, kórusomba hívom az ifjakat, énekeljenek, daloljanak velem. Aztán megindulok az erdő mélye felé, mert a falkám vadászatra kész. A vérem forr, az előző Telihold elmaradtával rengeteg mindent kell pótolnom, s nem is vagyok rest perceken belül gyilkos valóm minden torz kínját prezentálni utódaim előtt.


//Szeretnétek vadászni? Mert lehet, viszont azt már rátok bíznám idő- és energiatakarékossági okokra hivatkozva xD A hazajutást illetően ha valaki esetleg ellenállna, azt majd kényszerítem, de szívesen ugranék mondjuk egy másnap reggelre, amikor már tudunk társalogni (már aki). *_* //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ HSZ : 6820
◯ IC REAG : 8562
Re: Benzinkút kávézóval // Kedd Jan. 13, 2015 1:43 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Vendég
Vendég
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
Re: Benzinkút kávézóval // Szomb. Május 23, 2015 5:38 pm


Rhydian & Gaëlle


Tudom furcsa hozzáállás, hogy még épp csak nem régen érkeztem és máris ki akarok szakadni a környezetből, ami még teljesen új, de... ennyi azért kell. Szép fokozatosan szoktatom hozzá magamat azt hiszem az újhoz, no meg hogy finoman szólva is sok a vérfarkas a környéken. A kórházban is egyértelműen megtapasztaltam ezt, pedig még éppen csak bejelentkezni voltam az igazgatónál és ennyi. Igazság szerint túlságosan emlékeztet minden a régi időkre, amikor sikerült Vele összefutni, de itt most sokkal elővigyázatosabb vagyok. Ki tudja, hogy mi lenne az eredménye annak, ha elővigyázatosság nélkül ugranék bele valamibe. Sokkal nehezebb elszakadni a falkától, ha már egyszer a tagjai közé fogadott, nekem pedig most már muszáj biztosra mennem. Egyszer már képes volt rá, hogy könnycseppet csikarjon ki tőlem és ezt még egyszer nem hagyhatom neki. Nem leszek gyenge, mert nem tehetem meg! Eleget láttam én Marie nénit tartani magát és én is pont ugyanezt akarom megtenni. Nekem is muszáj erősnek lenni, és az érzelmeimet szépen elzárni magamban. Felnőttem és nem bújhat elő belőlem az a gyerek, aki igenis iszonyatosan vágyik arra, hogy valaki mellette legyen, hogy óvó karok szorítsák már nem is annyira törékeny testét.
- Egy mogyorós cappuchinot kérek, sok habbal... extra sokkal. - azért mégis csak egy mosolyt varázsolok még az arcomra, amikor felpillantok a pincérre, pedig a gondolataim egészen máshol kalandoznak. A kocsim kint parkol, van olyan, amikor az ember egyszerűen csak egy kis kocsikázásra vágyik, hogy elszakadjon minden más zavaró tényezőtől. A hangos zene persze dukált és bár nincs valami isteni hangom, de az éneklés is belefér ilyenkor, meg persze a zuhany alatt végső soron, maximum nem túl hangosan, nehogy zavaró legyen a szomszédok számára, vagy... nekem ha másnap furcsálló tekintetekkel találom szembe magamat. Itt bent viszont sokkal nyugodtabb és halkabb zene szól, de a környezethez jobban is illik és persze a kávézáshoz is. No meg ahhoz is, hogy átnézzem azt a nem túl kicsi paksamétát, amit kaptam az igazgatótól. Ez még nem teljesen a munkámhoz tartozik igazság szerint, hanem főképp a szerkezeti felépítést mutatja be, no meg a kollégákat, akiket majd keresnem kell az esetleges útba igazítás miatt, hogy kicsit még jobban kiismerjem a kórházban magam. Nem hiszem, hogy gond lesz majd. Sok helyen dolgoztam már, biztos vagyok benne, hogy itt is kiismerem majd magamat, maximum kell egy kis idő, mire ez megtörténik.
Vissza az elejére Go down
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 310
◯ HSZ : 120
◯ IC REAG : 110
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : a képem bal felén van egy heg

Re: Benzinkút kávézóval // Szomb. Május 23, 2015 8:46 pm


Gaëlle & Rhydian



Azt hiszem jó ideig nem fogok visszavágyni Fairbanksbe. Vicről ugyan továbbra sincs elég infóm, hogy mi lehet vele, de azt hiszem azok után, ahogyan viselkedtem vele, nem csoda, ha így bánik velem. Megérdemlem. Gondolom, ha itt lesz az ideje, fel fog keresni, addig pedig nem tehetek mást, minthogy élem a mindennapi életem tovább, Anchorageban.
És ennek a gondolatnak eleget téve folytatom az utam haza, abból a néhány naposra nyúlt látogatásból, amit a városban tettem. Először azt gondolva, hogy csupán egy műtét és egy konzultáció miatt jövök át és annyi, különlegesebb események megtörténése nélkül, azonban utólag be kell látnom, ez enyhén szólva is reményteli elgondolás volt.
Az első napon megesett furcsaságot vagy mondhatom úgy is, hogy emlékezetes találkozást követte egy másik is, amely nagyobb megdöbbenést aligha okozhatott volna. Nincs ikertestvérem és mégis valaki a képemmel mászkál, rajtam kívül. Vagy én az övével, amely gondolat egyetlen pillanattal sem szívderítőbb, mint a másik.
Kicsit zavaros gondolatokkal, majdnem teljesen záró pajzzsal - annyi rést azért hagyok rajta, hogy más farkasok jelenlétét érzékeljem könnyűszerrel, ami vérvonalamnak köszönhetően kicsit többen megy, mint más vérvonalból származóknak - állok meg az egyik benzinkútnál és térek be a kávézóba, hogy egy nagypohár fekete koffeinlével folytathassam az utamat tovább.
Reményeim szerint nagyobb furcsaság már nem fog érni, minthogy találkoztam önnön hús-vér tükörképemmel, de nagyot tévedek. Mert ahogy a kávézó felé haladok, megérzek egy másik farkast. Amennyiben a pajzsa nem zár teljesen és szilárdan, úgy már az épületbe való lépés előtt jeges folyam indul meg a gyomromból a végtagjaim felé; ha teljesen elzárkózik, úgy a kávézóba lépést követően történik meg mindez.
Az illatát ezer közül is felismerném, ahogyan alakját is, energiáiról már nem is beszélve. Szó szerint megáll bennem az ütő és megkövültem figyelem, ahogyan kávét rendel, talán még a haján is igazít, ha hátra söpör egy tincset.
- Gaëlle... - suttogom magam elé a nevét, immáron a történelem folyása alatt nem először. Meg akartam találni, jó ideje szerepelt ez a terveim között, de az még álmomban sem reméltem volna, hogy még egyszer lesz akkora mázlim, mint eddig már kétszer is, és csakúgy megpillanthatom.
Egy fickó lép be mögöttem és meglök, ahogy próbál mellettem befelé haladni, még elnézést is kér és én csupán egyetlen pillanatra méltatom, majd újra visszafordulok a lányom felé.
Gyönyörű.
Éppen úgy néz ki, ahogyan az anyja valamikor és nem csupán külsejében szakasztott mása, még a mozdulatai is őt idézik.
Összeszedem magam végre és odasétálok hozzá. Mindkétszer egyetlen szó nélkül lépett ki az életemből és ezt harmadjára nem engedhetem meg. Egyszerűen nem.
- Szia! - köszönök rá csendesen, ahogy megállok az asztal (vagy pult) mellett, ahol ő is van. Ennél többre azonban hirtelen nem futja. Nem hiszem el, hogy tényleg itt van, hogy tényleg őt látom...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Vendég
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
Re: Benzinkút kávézóval // Vas. Május 24, 2015 5:46 pm


Rhydian & Gaëlle


A pincér távozik, én pedig egészen belefeledkezem a dossziékba, amiket megkaptam. A nagy része mellettem az asztal szélén, az egyiket pedig magam elé veszem, majd úgyis csak akkor kell jobban figyelnem, ha már itt lesz a kávém, hogy még véletlenül se borítsam ki. Volt már rá példa... felettébb kellemetlen, amikor forró kávéból kell kimentened egy fontos iratot, főleg hogy igazából érdemben menteni nem is lehet, maximum csökkenteni a kár mértékét, mert a kávé olyan csodálatos foltot hagy, hogy ha ki is sikerül szárítani, akkor sem tudod letagadni a balesetet és ezt nyilvános helyen még kellemetlenebb megejteni, mint odahaza. De majd, ha már itt lesz jobban figyelek, addig még szétpakolhatok, hogy jobban átlássak mindent. E miatt viszont annyira most nem figyelek a nyíló ajtót sem, hiszen bárki bejöhet ide és most még az érzéseket is kizárom, amik előbb jeleznék a közeledőt, sőt... azt is, hogy kicsoda. Ezért van, hogy már csak akkor emelem fel a fejemet és pillantok az ajtó felé, amikor a pincér távozott, és már olvastam is pár sort, de még akkor sem nézem meg, hogy ki érkezett. Van a városban egy falka, nem meglepő, ha időnként az ember farkasokkal fut össze, de nem kell mindegyiket megfigyelni, hogy kiféle-miféle, hiszen jó eséllyel nem ismerem az illetőt, most pedig másra alig figyelek, túl erős a kávé illata a szomszéd asztalnál, de amikor már közeledik felém, na akkor már bevillan a tény... nem csak egy szimpla vérfarkasról van szó és főleg nem olyanról, akivel szívesen találkozom. Mély levegőt veszek, mielőtt még elérne hozzám és próbálom újra megkeményíteni a tekintetemet, pedig azt nagyon jól érzem, hogy a szívem majd ki akar ugrani a helyéről, úgy kalapál, de nem szabad, hogy ezt lássa rajtam. Bőven elég volt legutóbb az, hogy engedtem egyetlen könnycseppnek. Tudja, hogy hatással van rám és tudja, hogy megbántott... ha még többet tud meg... az már régen rossz, nem adhatom meg neki ezt.
- Szia! - majdnem kicsúszik az is, hogy mi van, de végül nem teszem hozzá, pedig nagyon kikívánkozik. Egyszerűen minden erőmmel azon vagyok, hogy megbántsam őt, csak hát... nekem sem megy azért olyannyira, amennyire szeretném. Az a legutóbbi ölelés, még ha nem is épp tegnap volt nyomot hagyott bennem és kár lenne tagadni, hogy valahol azért vágyom rá... most is. Elment, ott hagyott minket és nekem attól még ugyanúgy hiányzott, csak hát érthető módon ennyi idő távlatából büntetni akarom, nem örülni neki.
- Úgy tűnik nincs szerencsém, hogy folyton összefutunk... Erre élsz? - nem érdeklődőm felőle, remélem, hogy nem ezt gondolj és érzi is a színtelen hangomból, hiszen nem kínálom hellyel, bár ha magától leülne, akkor nem fogok rászólni, hogy ne merje megtenni, mert nem adtam rá engedélyt. Ha megkérdezné, akkor maximum a vállamat vonom meg, hogy tegye, ha akarja. Közben azért a papírokat kissé összetolom magam előtt, hogy ne legyen belőlük minden egyértelmű, bár az asztal szélén lévő dossziékon így is látszik a kórház pecsétje, ha körülnéz azért kicsit. Azt viszont akkor is tudnom kell, hogy erre él-e, mert... nem akarok megint abba futni, hogy kiderül, hogy ő is a falkába tartozik, csak mostanában pont nem tartózkodott a környéken. Nem járhatok kétszer pont ugyanúgy, ha pedig mégis... Jónak tűnik a hely, nem akarok megint miatta elmenekülni. Maximum megmondom neki, hogy hagyjon szépen békén és tartsa magát távol tőlem.
Vissza az elejére Go down
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 310
◯ HSZ : 120
◯ IC REAG : 110
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : a képem bal felén van egy heg

Re: Benzinkút kávézóval // Szer. Május 27, 2015 12:03 pm

Figyelem vonásait, ahogy felé közelítek, mély levegőt vesz és az egész tartása megváltozik, merevebbé válik. Érzékelem energiáimmal - és hallásommal is -, hogy a szíve hevesebb ritmusra vált. Az enyém is.
Halvány mosoly játszik ajkaimon. Leülök vele szemben, meg sem fordul a fejemben, hogy másként tegyek.
- Vagy csak így kell lennie a dolgoknak és nem a szerencséhez van köze. - csendesen jegyzem meg a dolgot, mert az valahogy nem lehet a vak véletlen, hogy valóban keresztezzük egymást útjait. Elvégre egy család vagyunk...
Tudom, hogy nem bocsátott meg nekem és nem is vártam mást most, mint ami majd' 40 éve történt még Franciaországban.
- Nem, nem igazán. Igazság szerint épp hazafelé tartok innen. - Anchorage az otthonom és nem Fairbanks.
Kék tekintetem az ő íriszei után kutatnak. Mindkét karomat felteszem az asztalra, pontosabban a könyökeim érintkeznek a sima felülettel, míg bal tenyerem ráfonódik a jobbra.
- És te? Te itt élsz a városban? - rövid itt tartózkodásom alatt volt szerencsém olyan farkashoz, aki a helyi falka tagja, és nem érzem azt a lányomon, hogy ő is hozzájuk tartozna, de ez nem zárja ki azt a tényt, hogy esetleg csatlakozni akarna hozzájuk.
Az asztalon fekvő dossziékon feltűnik a kórház pecsétje. Ezek szerint nem csak átutazásról van szó. Legalábbis erre következtetek.
- Itt dolgozol a kórházban? - nem kerülgetem a dolgot, egyenesen kérdezek rá arra, ami érdekel.
- Valójában onnan jövök egy konzíliumról. - tudom, hogy nem kérdezte, de csak nem ülhetünk egymás mellett, mint két kuka. Ha pedig a sors - vagy nevezzük akárminek - úgy hozta, hogy megint találkozzunk, akkor nem mehetünk el egymás mellett idegenekként. Nem egy esélyt kaptunk már az élettől, ideje lenne végre ki is használni.
- Nem gyakran járok át Fairbanksbe, Anchorageban lakom már egy jó ideje. - nincs ebben semmi titok. Toulonból odamentem és ott is ragadtam, már több, mint két évtizede. Nem vágytam megint falkába. Jól kijövünk az Issumatarral és ott megvan mindenem. Vagy eddig legalábbis megvolt. De most nem csak Angalique bukkant fel a múltamból, hanem Gaëlle is. Ez egyszerűen... hihetetlen...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Vendég
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
Re: Benzinkút kávézóval // Csüt. Május 28, 2015 11:51 am


Rhydian & Gaëlle


Tudom, hogy képtelen vagyok előle teljesen elrejteni az érzéseimet mégis rendületlenül próbálkozom, vagy legalább megpróbálom elhitetni magammal, hogy sikerült. Elég volt egyszer, hogy látta, hogy elgyengülök, ha a közelemben van. Nem szabad azt hinnie, hogy ez olyan egyszerű lesz... mit egyszerű, egyáltalán nem is kellene engednem, hogy bármi esélye legyen nálam, hiszen nem érdemli meg, egy pillanatra sem!
- Nem hiszek a sorsban. Az emberi döntésekben hiszek, maximum a szerencsében, ami miatt a döntések egy útra sodornak két embert. - rántom meg a vállamat. Azt sem hinném, hogy azért találkozunk időnként újra és újra, mert az lenne a cél, hogy nagy idilli családot alkothassunk majd idővel. Ez nem így működik. Ezt ő rontotta el azzal, hogy elment és nem indokolhatjuk mással, csak a döntésével és végül is a világ nagy, de ezek szerint nem annyira, hogy pár tíz évente ne fuss össze valakivel, akit ismersz... bár ez nem jó megfogalmazás, hiszen én nem igazán ismerem őt. Az azért megnyugtat, hogy legalább nem itt él a városban, tehát jó eséllyel nem a falka tagja... szerencsére, mert nem lenne kedvem újra tovább menni, csak hogy ne legyek a közelében.
- Igen itt, nem régen költöztem csak. - csendesen és kimérten válaszolok minden egyes kérdésére. Visszakérdezhetnék, hogy hogy van, hogy mi szél hozta épp erre, de nem vagyunk mi olyan viszonyban, hogy okom legyen rá, hogy ezt meg tegyem. Sőt... semmilyen viszonyban nem vagyunk, ha már itt tartunk.
- Igen a kórházban kaptam állást a sürgősségin, remélem, hogy jól fog menni, de... azt hiszem volt kitől örökölnöm a gyógyítás szeretetét igaz? - ha ő is ott volt... no meg azért minimális információim azért mégis csak vannak róla. Talán miatta lettem én is orvos, de sokkal könnyebb arra fogni, hogy annyit feküdtem én is kórházban, orvosok keze alatt, hogy megszoktam azt a világot és egyszerűbb olyan területen dolgozni, amit már egyébként is ismersz. A szavait továbbra is csak csendben hallgatom és nem igazán akaródzik visszakérdezni, nem akarok érdeklődést mutatni felé. Egyszerűen... csak nem és kész. Végül mégis felpillantok rá, és már majdnem nyitnám a számat, amikor a pincér érkezik és leteszi elém a kellemesen gőzölgő kávét. Egyelőre még sem nyúlok hozzá, még az ízesítéssel sem foglalkozom, csak egy bólintással megköszönöm, aztán újra rá emelem tekintetemet.
- Mit szeretnél tőlem... apa? Nem beszélgethetünk egymással úgy, mint más normális emberek, akik nem rég találkoztak, te is tudod igaz? - én legalábbis erre nem vagyok képes, vagy nem tudom, hogy mikor leszek, leszek-e valaha. Túlságosan mélyen él bennem az, ami volt a múltban, hogy nem most kellene itt lennie, régen lett volna szükségem rá, de akkor viszont nagyon nagy szükségem, de akkor nem volt ott és most miért akar annyira? Mi változott, hogy mégis csak számít neki a lánya, akiről jó eséllyel azt sem hitte, hogy egyáltalán életben van.
Vissza az elejére Go down
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 310
◯ HSZ : 120
◯ IC REAG : 110
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : a képem bal felén van egy heg

Re: Benzinkút kávézóval // Hétf. Jún. 08, 2015 12:51 pm

Csendesen hallgatom őt és szavai nyomán millió kérdés fogalmazódik meg bennem, de mégis milyen felvezetéssel tehetném fel őket? Akármennyire is fájdalmas, alig ismerem a lányomat, mondhatni, szinte idegen, pedig a legkevésbé sem akarom, hogy az legyen. Ő az én vérem, az egyetlen, aki a családom és még mindig hihetetlen, hogy életben van. Nem akarom elveszíteni megint!
- Ezt örömmel hallom. - ezek szerint csupán néhány órányi autózásra van tőlem.
- Hosszabb ideig maradsz a városban? - a költözés ellenére is lehet, egyáltalán nem arról van szó, hogy évekre tervez előre. Bár kétségtelen, hogy annak idején, mikor Anchorageba érkeztem, én is csak pár napra terveztem maradni. Ez pedig hosszú évekkel ezelőtt történt már... Sosem lehet tudni, miként alakulnak a dolgok, vagy egy-egy esemény merre terel tovább az életben.
Vonásaim ellágyulnak és egy őszinte mosoly jelenik meg ajkaimon. Nem mertem remélni sem, hogy volt részem a pályaválasztásában. Tudom, hogy haragszik rám kicsi kora óta, de talán még nem veszett el minden remény, és van rá esély, hogy kiérdemeljem a szeretetét.
- Tudom, hogy jól fog menni. Nem láttalak túl sokáig gyógyítani, de amíg igen, addig hihetetlenül büszkévé tettél. Akkor is, ha ez nem volt célod. - csendesen hangzanak el szavaim, mert nincsenek illúzióim ezzel kapcsolatban. Én büszke vagyok rá, akkor is az lennék, ha teljesen más hivatása lenne, nem ez a lényeg. Az apja vagyok, ez a dolgom és valóban így is érzek.
Közben megérkezik a kávéja, addig pedig csendben maradok, a beszélgetésünk így is elég döcögős, nem hiányzik, hogy annak még kéretlen fültanúja is legyen.
Kérdése nem egyszerű és kétségtelenül nagyon igaz. Valóban nem beszélgethetünk így egymással, de ez a kérdés vajon azt jelenti, hogy ideje volna másképpen megbeszélnünk a dolgainkat? Őszintén, megtörve végül a köztünk húzódó vastag üvegfalat?
Kezemet az övé felé csúsztatom az asztallapon, hogy megérintsem a kézfejét és talán meg is fogjam azt, feltéve, ha hagyja.
- A lányom vagy, egy család vagyunk. Csupán ennyit szeretnék, hogy valóban azok legyünk. És nem számít miként vagy hogyan beszélünk egymással, csak beszéljünk. Én ezt szeretném, a kérdés csupán az, hogy vajon Te is szeretnéd-e ezt? - igen, rendbe akarom hozni a kapcsolatomat vele, mert nekem ő maradt egy letűnt és boldogabb életből. A nőből, akit annyira szerettem, aki életet adott neki és akit végül mindketten elvesztettünk. Ahogyan azóta többeket is a családunkból...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom

KARAKTERINFORMÁCIÓK
Re: Benzinkút kávézóval //

Vissza az elejére Go down
 

Benzinkút kávézóval

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
5 / 9 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Városhatárokon kívül :: Országút-