HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
AKTÍV KARAKTEREK
115 TAG 52 FÉRFI 63 NŐ
FAIRBANKSI FALKA
31 TAG 14 FÉRFI 17 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
29 TAG 15 FÉRFI 14 NŐ
ŐRZŐK
33 TAG 15 FÉRFI 18 NŐ
EMBEREK
13 TAG 4 FÉRFI 9 NŐ
VÉRVONALFŐK
9 TAG 4 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legszomorúbb:

...A Legjobb Bónusz:



írta  William Douglas Yesterday at 11:09 pm
írta  Angel Honore Gadot Yesterday at 10:29 pm
írta  Jonathan Wilson Yesterday at 10:03 pm
írta  Primrose Trevelyan Yesterday at 10:03 pm
írta  Timothy Keldron Yesterday at 7:14 pm
írta  Alignak Yesterday at 11:10 am
írta  Angel Honore Gadot Yesterday at 10:52 am
írta  Nessa O'Brien Szomb. Okt. 21, 2017 5:32 pm
írta  Prof. Dr. Lester J Edison Szomb. Okt. 21, 2017 2:53 pm
írta  Hans Elfman Pént. Okt. 20, 2017 7:26 pm
írta  Darren Northlake Pént. Okt. 20, 2017 11:01 am
írta  Alignak Kedd Okt. 17, 2017 6:36 pm
írta  Alignak Kedd Okt. 17, 2017 6:35 pm
írta  Alignak Kedd Okt. 17, 2017 6:33 pm
írta  Alignak Kedd Okt. 17, 2017 6:32 pm
írta  Alignak Kedd Okt. 17, 2017 6:29 pm
írta  Alignak Kedd Okt. 17, 2017 6:28 pm
írta  Alignak Kedd Okt. 17, 2017 6:28 pm
írta  Hannah B. Wilson Kedd Okt. 17, 2017 12:49 pm
írta  Darren Northlake Vas. Okt. 15, 2017 2:01 pm
írta  Alignak Vas. Okt. 15, 2017 12:14 pm
írta  Hans Elfman Vas. Okt. 15, 2017 11:45 am
írta  Blake Lewis Palmer Vas. Okt. 15, 2017 10:11 am
írta  Alignak Szomb. Okt. 14, 2017 3:15 pm
írta  Hella Deborah Blackbird Pént. Okt. 13, 2017 5:26 pm
írta  Darren Northlake Kedd Okt. 10, 2017 10:11 pm
írta  Darren Northlake Kedd Okt. 10, 2017 7:19 am
írta  Catherine Benedict Hétf. Okt. 09, 2017 8:27 pm
írta  Rebecca Morgan Hétf. Okt. 09, 2017 7:52 pm
Alignak
 
Darren Northlake
 
Catherine Benedict
 
Angel Honore Gadot
 
Jackson Carter
 
Destiny Maeve Bluefox
 
Payne Holmes
 
Achilles Kilpatrick
 
Primrose Trevelyan
 
Balthazar Bluefox
 

Share | .

 

 A Chena folyón

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6668
◯ IC REAG : 8481
A Chena folyón // Szer. Feb. 15, 2012 9:15 am

First topic message reminder :

A fagyott időszakban akár gyalog is, nyáron hajóval.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net



















SzerzőÜzenet
avatar

◯ Kor : 97
◯ HSZ : 712
◯ IC REAG : 593
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás


Re: A Chena folyón // Vas. Júl. 17, 2016 5:06 pm

A kérdés-válaszára kicsit elgondolkodom, majd egy aprót hümmögök. – Talán… - jegyzem meg az ágyas dolgot, hiszen sose vágytam arra, hogy bárki bárhova is bilincseljen, ahogyan belőle se néztem volna ki, de móka kedvéért máris megérte felhozni. Meg ki tudja, lehet, hogy jó móka és ő tisztában van ezzel. Majd eldől, hogy mi lesz.  
A kérdésére csak bólintok, még akkor is, ha a szemöldöke kicsit közben feljebb szaladt. Amit pedig utána mond, akkor a szívem nagyot dobban és arcomra mosoly kúszik.
- Erre mondják azt hiszem azt, hogy helyes válasz. – majd egy apró csókot leheltem az ajkára, mielőtt esetleg megperdíthetett volna, vagy a gondolatink ismét magukkal ragadhattak volna. Mosolyogva figyeltem, s még mindig képtelen voltam elhinni azt, hogy itt van. Azt hittem, hogy soha többé nem láthatom majd. Megtehettem volna, hogy visszamegyek Chicagóba, mielőtt idejöttem, de mondhatjuk azt, hogy nyuszi voltam. Féltem talán attól, hogy másnak az oldalán látom őt, vagy csak attól, hogy haragszik rám, amiért akkoriban szó nélkül és minden előjel nélkül elillantam. Most viszont csak az számított, hogy itt volt és a láng továbbra se aludt ki, ami köztünk égett egykoron.
Nem értettem, hogy mit keresnek itt deszkások, hiszen itt túl sok volt a fa, meg nem is volt kijelölve semmi útvonal és ha ez nem lett volna elég, akkor nem messze még ott volt a folyó is. Nem is én lettem volna, ha az egyik nem kap el. Nekem se kellett sok, hogy inkább kerülőútra tévedjek, de elkerüljem őket, viszont piszkosul fájt a lábam. Vélhetően nem a felületi sérülés miatt, hanem sokkal inkább amiatt, mert rossz helyen kapták találták el.
Amikor meghallom a szavait, akkor sietve kapom fel a fejemet és megnyugszom, hogy neki legalább nem esett baja.
Könnyedén hagytam neki, hogy megnyaljon, amikor a fejét pedig fejemhez dugta, akkor én se voltam rest megnyalni az ő arcát és az egyik első mancsommal kicsit megszeretgetni őt, miközben a fejemet az övének fúrtam. A jelenléte mindig megtudott nyugtatni.
~ Igen, annyira nem lehet nagy a baj. ~ szólaltam meg, majd feltornáztam magam, de legbelül azért szinte üvöltöttem volna, mert tényleg piszkosul fájt. ~ Sajnálom…~Nem is rohantam többé, de azért ha döcögősen is, de elértünk a ruháinkhoz. Lassan változtam vissza, majd a sebre pillantottam, mert szépen leszedte a bőrt, meg alatta is egy-két réteget, de a legrosszabb az volt, hogy vélhetően tényleg rossz helyen talált el, mert duzzadt is volt a felület. Sietve húztam magamra a fehérneműmet, majd a felsőmet, majd igyekeztem a nadrágot is, hogy ne lássa azt, hogy máris mennyire szerencsétlen voltam, ha csak meg nem állított benne…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Liam Cooper
Falkatag
avatar

◯ Kor : 98
◯ HSZ : 80
◯ IC REAG : 72
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: A Chena folyón // Vas. Júl. 17, 2016 7:06 pm

Szívesen megbilincselném, most hogy így felemlítette a dolgot. Noh, nem rossz szándékból!
Talán akkor teljesedünk ki igazán, amikor a falka részese lesz ő is. Akkor majd meg érti, hogy mit is érzek. Ő is megtapasztalhatja, megérezheti a dolgokat a mi szemszögünkből.
Talán még én sem fogom fel, hogy merre is lépek ezzel a falka felé, pedig ebben nőttem fel, van némi tapasztalatom. Láttam társat kóborral enyelegni… nos, a hatás a falka részéről kemény volt… ezért aggódok. Nem magamért, miatta sokkal inkább. Aggodalmam meg majd élő és kézzel fogható lesz, ha odáig eljutunk.
Akció, veszély és kaland hajhászok voltak ezek a ficsúrok… de bátrak, azt azért meg kell hagyni! Érnek meglepetések azért itt is.. legközelebb megkergetem őket, csak úgy, merő szórakozásból. Háh, jó vicc. A nőstény sérülése az energiájába kúszik, megérzem hát a fájdalmát, mellette baktatok lassan és támogatva Őt a ruhákig. Ott hamar alakot váltva vedlem vissza a gúnyáimat, hogy segíthessek a lányon. - Hé. -  majd torkot köszörülök. - Hé, semmi baj. - persze, igenis van baj, de ez a legalkalmasabb mondat eddig, amit a megnyugtatására képes vagyok kipréselni magamból.
Gondolkodás nélkül lépek oda hozzá, és megérintve a vállát, magamra vonjam a figyelmét.
Érzem a tenyerem alatt feszülő, parányi izmokat, a puha bőrt, és hallom a lány szívverésének zörejét.
Érzem a lány vérének szagát.
A bestia nyála tagadhatatlanul összefut a szájában. Primrose felöltözött, az ölembe kaptam a kishölgyet és visszaindultam a Motelba… még 1 km és ott vagyunk. - Tudod… ha arra gondolsz, hogy bénának nézlek, vagy kis szerencsétlennek… akkor tévedsz. - elvigyorodok. - Csak rosszkor vagy rossz helyen, ennyi az egész. - én legalábbis így látom.
A portás a Motelban ijedten néz, hogy mi történt, csak egy apró mosoly é fejcsóva a válaszom, visszatérünk az emeletre. 
Belököm finoman az ajtónkat, majd vissza is rúgom azt óvatosan, az ágyig sétálok vele, ajkaira hintek egy csókot és leteszem rá az ölemből. - Vedd le, hadd lássam. - pillantok íriszeibe, majd hamar leülök mellé.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 97
◯ HSZ : 712
◯ IC REAG : 593
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás


Re: A Chena folyón // Vas. Júl. 17, 2016 7:32 pm

Nem akartam bajt hozni senki fejére se, de legfőképpen Liam fejére nem. Valahogy a saját életemért nem aggódtam annyiszor, mint másokért, azokért, akik fontosak számomra. Természetesen, amikor halál közelébe keveredtem tavaly évvégén, vagy akkor Oroszországban, amikor Elvis rám talált, akkor azért küzdöttem az életemért, ahogyan kicsit meg is rémültem, de amúgy nem tudtam. Úgy éreztem, hogy a halál akkor fog eljönni, amikor jönnie kell, de azt sose lettem volna képes elviselni, hogy valaki miattam haljon meg. Ezért is kell majd hamar döntenem, de egyből képtelen lettem volna kimondani azt, amit már mélyen legbelül tudtam, hogy miatta képes leszek csatlakozni, hogy vele lehessek és ne legyen veszélyben az élete…  
Amikor megszólal, akkor csak sóhajtok egyet. Engem nem zavar se a vér, se a seb látványa, hiszen megéltem a háborút, ahogyan ő is. Ő katonaként, én pedig ápolónőként, hiszen segítettem ott, ahol tudtam. Az pedig, hogy nincs semmi baj… nem volt igaz, hiszen volt. Természetesen emberként sokkal rosszabb helyzetben lettem volna, így meg talán pár óra vagy pár nap és kutyabajom se lesz, vagyis nagyon remélem. Amikor keze vállamra siklik, akkor kérdőn pillantok fel rá, de mielőtt megszólalhatnék, könnyedén kap a karjai közé, mintha semmi súlyom nem lenne és egy apró sikoly is elhagyja az ajkaimat meglepettségemben. – Igazán nem kellene, tudok menni, csak kissé lassan és furán… - szólaltam meg mosolyogva, miközben a karomat köré fontam, majd arcára adtam egy puszit.
Mielőtt ismét megszólhatnék, megelőz és hirtelen úgy érzem, hogy a gondolataimban olvas, vagy talán csak túl jól ismer ilyen téren. – Kezdjek aggódni, hogy a gondolataimban olvasol, vagy csak túl jól ismersz már? – pillantok vissza rá mosolyogva. – Lehet, hogy te így gondolod, én meg néha úgy érzem, hogy vonzom a bajt, még akkor is, amikor nem keresem... – pillantok rá angyali mosoly kíséretében, hiszen nem kell félteni. Én képes vagyok kutatni is a baj után, de tényleg most nem kerestem. Én csak jól éreztem vele magam, talán túlzottan is, emiatt kellett valaminek történnie.
Hamarosan pedig már a szobában is vagyunk. Láttam a portás ijedt arckifejezését, de inkább nem mondtam semmit se, amikor pedig csókkal ajándékoz meg Liam, akkor viszonozom azt, majd arcán simítok végig, mielőtt letenne az ágyra. – Nem hiszem, hogy látni szeretnéd. Annyira nem szép látvány. – pillantok rá, majd kicsit feljebb tornázom magam, hogy utána a nadrág lekerüljön rólam, a felsőmet meg kicsit feljebb húzom, hogy ne takarja ki. – Látod, annyira nem vészes, majd helyrejön. – veszem lazára a dolgot, mintha tényleg nem lenne nagy gond, pedig mi se vagyunk törhetetlenek…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Liam Cooper
Falkatag
avatar

◯ Kor : 98
◯ HSZ : 80
◯ IC REAG : 72
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: A Chena folyón // Szomb. Júl. 23, 2016 11:37 am

Mert abban biztos voltam, hogy túléli. Nem tehettem róla: egyre inkább a szívemhez nőtt a nőstény, talán épp azért, mert hasonlított rám: épp olyan makacs volt, mint amilyen én is szoktam lenni. Felhúzom szemöldököm kérdésén, és csak jóízűen mosolygok rajta. Hihetetlen.
- Mindkettő lehetséges. - sunyi mosolyt villantok, majd tekintetébe emelem sajátomat… a baj meg mindig jön magától, én se szoktam keresni, általában jobbról érkezik keleti széllel és kegyetlen megtorlással… Mélyen a szemébe nézve hallgatom szavait.
Érzem szíve minden egyes és gyorsuló lüktetését, amit érintésemmel váltok ki belőle.
Nem hittem volna hogy ekkora hatással lesz rám ez a lány. 
Tudom hogy a múlton, amit már ez idáig megtettünk nem tudunk változtatni, ha akarnánk sem. Egyszerűen már a gondolat is kikészít.. fogalmam sincs mit kezdenék nélküle. Igaz, eddig is megvoltunk egymás nélkül, de mióta Alaska-ba jöttem úgy érzem a kettőnk közötti kötelék erősödött. Erősebb, mint bármikor. S talán szétszakíthatatlan is. Nem okoz meglepetést a nőszemély, hozza a formáját, amire én oly tökéletesen emlékszem róla. 
Szinte mindig ugyanez a sztori. 
Pimasz. De még mennyire hogy pimasz! Engem ez pedig meglepő módon nem zavar. Igen, látom a sérülést, azt is tudom, hogy nem örökké viseli majd. Mert elmúlik. 
Fölé magasodok, arcához érek és ajkait ízlelem. Hosszasan és elmélyülten, közben végig simítok oldalán is. Majd elhajolok kissé csodás arcától. - Bekötözzem? - Ő tudja mennyire fáj, ha egy kicsit is megtartja a kötés, akkor keresek egy elsősegély ládát… de ha nem… újra arcához hajolok, homlokát hintem csókkal majd újra a nyakát ízlelem….morog a mobilom. 
Sóhajtok és lassan felállok, előveszem a zsebemből és feloldom a képernyőzárt. „Merre vagy?” 
Az ágyra dobom, talán egy órát még kibírnak a társaságom nélkül is. Újra Primrose-t veszem kezelésbe, újra főlé magasodom és nyakát, vállgödrét hintem csókokkal, combján simítok végig. Újra a pólóját kezdem levenni, hogy újra megcsodáljam az alatta elterülő látványt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 97
◯ HSZ : 712
◯ IC REAG : 593
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás


Re: A Chena folyón // Szomb. Júl. 23, 2016 2:25 pm

- Akkor talán ideje lesz óvatosabbnak lennem. – szólalok meg játékosan, hiszen kész szerencse, hogy a gondolatolvasásra nem vagyunk képesek. Már csak az kellene, de tényleg…
Saját magamat se kell bemutatni számomra, hiszen tudom jól, hogy farkas létemre mennyire szerencsétlen és csetlő-botló tudok lenni néha. Még anno is azt tudtam lenni a vérvonalam ellenére. Természetesen talán nem annyira, mint néha mostanában, de mindenkivel megesik, hogy a saját lábában is megbotlik. Aki meg egykoron a bajt kereste, arra a baj rá fog találni kérés nélkül is. Nagyobb bajom nem volt, így annyira nem is izgultam túl a dolgot, de attól még piszkosul fájt. Hiába volt olyan a múltam, amilyen, mert a fájdalmat képes voltam megérezni, még ha nem is mutattam ki. Arcom barázdái nem sokat változtak a fájdalom hatására, megtanultam együtt élni a sebekkel és a fájdalommal is a majdnem 100 évemmel.
Azt pedig még mindig nem tudtam hova tenni, ami közöttünk volt. Mintha az egykori kötelék az évek alatt, a távoltöltött idő alatt egyre inkább csak megerősödött volna anélkül is, hogy mi erre rájöttünk volna. Vajon a szeszélyes sors tudta, hogy még látni fogjuk egymást? Ki tudja, de egyszerre volt jó érzés, ami közöttünk volt és egyszerre volt ijesztő is számomra… Egyszer már hibáztam, még egyszer nem akarok, de ott voltak azon árnyak is a múltban, amikor pontosan azok fordítottak hátat, vagy bántottak, akiket közel engedtem magamhoz. S féltem attól, hogy esetleg ennek is rossz vége lehet.
Amikor fölém hajol és ajkaival ajkaimra talál, akkor automatikusan húzom őt kicsit még közelebb magamhoz, miközben a csókunk egyre inkább elmélyül. Kíváncsian pillantok fel rá, amikor kicsit távolabb hajol, hogy vajon mi történhetett, majd amikor meghallom a kérdést, akkor sietve rázom meg nemlegesen a fejemet. Fáj, de ő tökéletesen ért ahhoz, hogy elterelje a gondolataimat és elűzze az apró aggodalmaimat, félelmeimet is, amit az eddig letaposott évtizedek hagytak bennem. Amikor nyakamra téved, akkor egy picit oldalra is döntöm, hogy jobban hozzáférjen, miközben egy apró sóhaj hagyja el az ajkaimat, de aztán a moderntechnika közbe szól. Követem minden egyes mozdulatát.
Miközben ajkainak a játékával kényeztet és ingerli a testemet, miután a telefon mellettünk landolt-, akkor pár perccel később megszólalok. – Biztos nem lesz baj? – mert vélhetően őt keresték már, hogy merre van, de az érintései könnyedén magával ragadnak, s ha nem is annyira hevesen fészkelődök, mint először tettem hála a sebemnek, attól még könnyedén hagyom, hogy újra elvesszünk egymás öleléseiben és magával repítsenek az érzések, amiket ő vált ki belőlem, ő csalogat a felszínre már a puszta jelenlétévével. Fontos számomra, talán túlzottan is.
Míg végül be nem köszöntött a búcsú ideje is, de ez remélhetőleg nem szól olyan hosszú időre, mint legutóbb. Sietve leheltem ajkára egy csókot, miközben a karomat nyaka köré fontam és kicsit talán lábujjhegyen pipiskedtem. – Hamarosan… Vigyázz magadra. – szólaltam meg aggodalmasan, majd mielőtt elnyelte volna őt az éjszaka, azelőtt még egy utolsó csókkal ajándékoztam meg, majd pedig hamarosan én is készen álltam az indulásra. Sok minden kavargott bennem, de abban nagyon reménykedtem, hogy hamarosan újra láthatom Liamot.

|| Köszönöm a játékot, nagyon élveztem! <333 Kíváncsian várom a folytatást Embarassed
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6668
◯ IC REAG : 8481
Re: A Chena folyón // Hétf. Júl. 25, 2016 9:09 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
avatar

◯ Kor : 450
◯ HSZ : 106
◯ IC REAG : 99
◯ Lakhely : Munsee-Delaware Nation >> Fairbanks

Re: A Chena folyón // Vas. Ápr. 30, 2017 3:55 pm

[Táborhely a folyóparton]


To the most important people



Még mindig alig akartam elhinni azt, ami történt, ahogyan még azt is próbáltam elhinni, hogy tényleg élünk és nem haltunk meg. Nem feleltem egyik őrzőnek se, hiszen egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy ő se gondolhatta komolyan azt, amit mondott. Ki siratna egy testet?  Én nem azt a testet sirattam, akit öleltem, hanem azt a személyt, aki távozott belőle az élők sorából. Azt mondtam neki, hogy várni fogok rá és most mégis ő fog rám. Még mindig szinte karjaimban éreztem azt az apró teremtést, akit feltehetően az apja mellől emeltem fel, hogy végül annak karjaiba simulhasson, akiébe valójában tartozik. A nőnek is csak némasággal feleltem, hiszen mit mondhattam volna? Magam sem tudtam, hiszen a gyász, a hihetetlenség még ennyi idősen is képes volt letaglózni, hogy miután lehetőségem adódott tényleg elsétáljak az erdőbe.
Hasonló volt ez a hely is ahhoz, ami egykoron megváltoztatta az életemet. Az is egy erdőben kezdődött, ahogyan majdnem a halálommal is és most is hasonló volt a helyzet. Kész voltam meghalni, feláldozni magam a többiekért, hogy végre béke honolhasson ezen a vidéken és biztonságban legyenek azok, akik előtt még csak mostanában kezdődött el igazán az élet. Ehelyett mégis éltünk, emlékszem arra, hogy milyen érzés volt ráébredni arra, hogy még se rántott magával minket a halál, Alignak, milyen érzés volt újra a tüdőmbe áramló levegőt megtapasztalni. Lépteim nesztelenek voltak, miközben a könnyeim még mindig nem apadtak el. Ezernyi kérdés foglalkoztatott és mélyen legbelül tudtam, hogy ideje lenne felkeresnem azt, akitől búcsút vettem és a másik személyt is, de mégis képtelen voltam rá. Hagytam, hogy az éjszakai égbolt és az erdő elrejtsem a farkasaimmal együtt. Sietve töröltem le a könnyeimet, miközben letelepedtem az egyik csendes helyen, hogy rendezzen a gondolataimat. Farkasaim körülöttem foglaltak helyet, mintha érezték volna a bennem lakozó vihart vagy éppen bánatot. Gyengéden simítottam végig a fejükön, majd amikor megpillantottam a horizont alól felbukkanni készülő napot, akkor útra indultunk. Farkasaimat előreküldtem, miközben a pajzsomat teljesen felhúztam. Nem észlelhetett senki se, hiszen a lépteim hangtalanok voltak, mivel megtanultam egykoron miként kell így „közlekedni.” Talán a lakban kellett volna keresnem őt, de még is tudtam, hogy nem ott lesz és a farkasaim pedig még inkább. Egy személyt kellett megtalálnia, de azt még én se sejtettem, hogy kettő fog helyette fogadni.
Könnyedén álltam meg a fák takarásában, így észre se vehettek, de helyette a farkasaim sietős léptekkel közeledtek a hímhez, aki mellett ott ült a nőstény. Biztos voltam abban, hogy a testvérem később fogja észrevenni az üzenetemet, de védtem. Viszont ennek ellenére is örültem, hogy mind a ketten jól vannak és tudtam jól, hogy együtt sok mindenre képesek és segíthetnek egymásnak talpon maradni. A szívem pedig még inkább meghasadt, de a könnyeimet már nem engedtem útra. Biztos voltam abban, hogy Ryder fel fogja ismerni a farkasokat, de míg ők közelebb mentek hozzá, addig én meg se mozdultam. Egy pillanatra még az is megfordult a fejemben, hogy inkább el kellene sétálnom, hiszen megannyi szenvedést okoztam már neki, nekik. Nem lenne fair még több sebet ejteni rajtuk, de vajon, ha elmennék, akkor azzal jót tennék? Netán még nagyobb károkat okoznék, hiszen még azt se tudtam, hogy miként fogok megbirkózni azzal, amit átéltem, miként fog megváltoztatni, de tudtam jól, hogy mélyen legbelül már elkezdett formálni. Már majdnem hátráltam, mintha már az se érdekelne, hogy mennyire tépem ki a tettemmel a szívemet, de aztán végül mégis feléjük tettem pár lépést, de még mindig nem mutatkoztam. A pajzsomat szép lassan lejjebb engedtem. Eleinte csak gyengéden öleltem körbe őket az energiáimmal, mintha nem is valóság lenne, hanem csak a képzelet játéka, ami a feltámadó szélnek köszönhetően kelt életre. Majd pedig az eddig leélt életem megjelent az energiáimban és kicsit talán olyan lehetett, mintha pofon vágtam volna őket vele, majd pedig kibújtam a fák takarásából és őket figyeltem. Talán nem így kellett volna betoppanni, de abban se voltam biztos, hogy egy ilyen búcsú után létezik-e még megfelelő belépő. Ebből pedig sejthették, hogy nem képzelődnek.
- Úgy néztek ki, mint akik kísértetet látnak. – szólaltam meg a könnyeimmel küszködve, hiszen még én se sejtettem azt, hogy valaha viszont fogok őket látni. Főleg nem így. Tettem egy újabb lépést, de hirtelen kicsinek éreztem magam és… és még ezernyi érzés volt jelen, miközben a pajzsom teljesen eltűnt, de az energiáim még mindig ott táncoltak körülöttük. – Remélem, legalább jó fajta itallal búcsúztattok és a tánc se maradt volna el a tábortűz körül! – a sárga korong pedig egyre inkább kezdte magát megmutatni, és hirtelen a múlt és a jelen könnyedén mosódott össze. Ha pedig egyikük se mozdult volna meg, akkor nem volt kérdés, hogy én rohantam oda hozzájuk, hogy egyszerre öleljem meg őket sírva, hiszen nem szégyelltem kimutatni a könnyeimet, amik magukban hordozták az elmúlást és boldogságot is, ami a viszontlátásnak volt köszönhető.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ryder Wood
Renegát
avatar

◯ Kor : 345
◯ HSZ : 252
◯ IC REAG : 217
◯ Lakhely : Farkaslak

Re: A Chena folyón // Vas. Ápr. 30, 2017 7:01 pm

Kicsit csodálkoztam Corinán, mikor hazaértem, mert látszott rajta, hogy nincs a helyzet magaslatán. A legrosszabbra következtettem egyből, hogy valami gond van, ezért megkérdeztem tőle egynéhányszor, hogy minden oké, és hogy elmondaná-e, ha valami gond lenne. De ő csak azzal nyugtatott, hogy egyszerűen fáradt, és pihenni akar. Rábólintottam, mert én is kicsit fáradt voltam már. Elmentem még lezuhanyozni, hogy aztán bebújhassak az ágyba, és ő pedig az ölelésembe fészkelhesse magát. Egy-két szót még váltottam vele, aztán adtam neki egy jó éjt csókot, mielőtt szép álmokat kívántam volna neki, és elmondtam volna, hogy szeretem. Megígértem neki a leges legelső alkalomkor, mikor ezt a szót kimondtam, hogy nem fog eltelni nap úgy, hogy ezt ne hallaná tőlem. És tartom is magam hozzá mind a mai napig. Tudom jól, hogy neki is mennyire jól esik ezt újra és újra hallani.
Elég hamar sikerült elaludnom, másnap meg olyan négy-öt fele már fent is vagyok. Hasamon fekszek, és nézem, ahogy a telefonom villog az éjjeliszekrényen. Mélyen szívom magamba a levegőt, ahogy próbálok kicsit megébredni. Érte nyúlok a telefonért, hogy megnézzem, milyen értesítés jött. Hangüzenet. Felállok, és kimegyek a szobából, nehogy felébresszem Corinát ezzel. Kint viszont már meghallgatom. Eleinte nem esik le, hogy ki az, aki üzenetet hagyott nekem, de mikor San Francisco szóba kerül, egyből koppan. Azt se tudtam, hogy életben volt. Mióta? Miért nem szólt róla? Megannyi kérdés merül fel bennem, de ahelyett, hogy ezeken kezdenék el agyalni, csak további figyelemmel kísérem a szövegét. Szavai hallatán nagyon rossz érzésem támad, és hirtelen be is indul rendesen a szívem, és azt veszem észre az üzenete végére érve, hogy már-már lihegek, és szinte kicsapom a szoba ajtaját, ahonnan az előbb jöttem ki, és felnyomom a villanyt. A pánik olyan hirtelen lett úrrá rajtam, ahogy nem gondoltam volna korábban, hogy lehetséges. Mikor meglátom, hogy Corinának is hűlt helye van, és a párnáján egy boríték van, akkor teljesen lesápadok, és neki is kell dőlnöm egy pillanatra a mellettem lévő komódnak. Nem, ez nem lehet igaz… Ez nem történhet meg… ugye ez csak egy rossz rémálom, és mindjárt felébredek, életem szerelme pedig ott fog pihenni továbbra is az ölelésemben? Végigsimítok az arcomon, ahogy végül kicsit sikerül visszanyerni a lábamba az erőt, és továbbra is az orromon fújtatva indulok meg az ágy felé. Felveszem a párnára fektetett papírt, és egyszerűen csak lehuppanok az ágyra. Vagy tíz perc legalább eltelik, míg csak szorongatom az üzenetet a kezemben. Egyszerűen nem tudom rávenni magamat, hogy elolvassam. A sírás kerülget, és próbálom kicsit összeszedni magamat, kicsit lenyugodni. De képtelen vagyok rá. Remegő kezekkel nyitom végül ki a borítékot, és veszem ki belőle a levelet.
A végére érve egyszerre érzek dühöt, és valami kínkeserves fájdalmat. Még mindig hatalmas gombóc van a torkomban, de egyszerűen képtelen vagyok sírni. Az üzenet időpontját tekintve felesleges lenne bármit is tennem most már. Sok-sok óra telt el, én pedig békésen átaludtam az egészet. Mielőtt újabb pánikrohamot kapnék, mint az előbb, gyorsan beledobok egy kis táskába néhány ruhadarabot, aztán pedig kisétálok a lakásomból, majd a Lakot is elhagyom. A farkasaimra sem kell sokat várni, alig egy perccel később, hogy kiléptem a Lak területéről, már jöttek is szembe velem. Átváltozok én is ezen alakomba, és számba veszem a táskát, úgy kezdek el rohanni. Ki kell szellőztetnem a fejemet, mert különben meg fogok őrülni. Nincs konkrét célom, egyszerűen csak haladok, amerre visznek a lábaim.
Mire azonban észbe kapok, ott vagyok azon a helyen (vagyis nem pontosan, de közel), ahol még tavaly találkoztunk, mikor hazatalált. Ki hitte volna, hogy ilyen kevés idő fog nekünk megadatni. Mindenesetre mi kiélveztük ezt a szűk egy évet, amíg együtt tudtunk lenni. De úgy néz ki, számomra nem adatik meg a boldog végkifejlet. Két személy volt az életemben, akik gyökerestül megváltoztatták azt. Az egyik Corina volt, a másik pedig Nagojut. Most pedig mind a ketten odavannak. És ennyi maradt meg belőlük. Egy üzenet papírra vetve, és a telefonon keresztül. Az viszont valamilyen szinten nyugtatott, hogy Corina legalább a másik oldalon is boldog lehet, akármilyen hülyén is hangozzék. Végre találkozhat újra a legelső és előttem egyetlen szerelmével. Oly’ sok idő után... ki tudja, mire követem őket a túlvilágra, már lehet el is fog felejteni teljes mértékben. Viszont ott már mindegy lenne. Mégsem tudnék belehalni abba az érzésbe megint…
Egy semmilyen térdnadrágot és pulcsit hoztam magammal csupán, azokat felkaptam magamra, és úgy ültem a nemrég rakott tűz előtt csendben, nyugalomban. Csak bámultam azt, és semmi mást nem tudtam csinálni. Meg sem mozdultam, csak meredtem előre. Pajzsom a béka segge alatt volt, annyira gyengének éreztem most magamat, hogy még ha akartam volna sem tudtam volna fentebb tartani a kelleténél. Nyugtalan energiáim hatására Lealia odamászik hozzám, és az ölembe fúrja a fejét. Icarus szokásához hűen éberen figyel a távolba, ugrásra készen, ha a szükség úgy hozza, Quacey pedig mögöttem pihen.
Hirtelen Icarus elkezd morogni a távolba, én ekkor jövök ki végül a révületből, és figyelek fel. Nyugalomra intem a fekete farkast, mert tudom, hogy ki közeledik. És őszintén szólva, nagyon is örülök neki, hogy ő az, és nem más. De mit keres itt? - Odie… hát te…? - kérdezem tőle, ahogy felnézek rá. Továbbra sem állok fel, hisz remélhetőleg ő fog leülni mellém. Mielőtt azonban válaszolna, rájövök a válaszomra. Ha nekem hagyott üzenetet Corina, akkor biztosra veszem, hogy ő is kapott. Ezért hát mielőtt választ kapnék a már megválaszolt kérdésemre, újfent megszólalok. - Nem tudom, hol van. Ennyit tudok csak én is - majd pedig felmutatom neki a levelet, ha akarja, elveheti és elolvashatja, ha nem, akkor pedig újra zsebre rakom. Felkínálom neki magam mellett a helyet fáradtan. Láthatja rajtam, hogy én sem viselem ezt könnyen, egyáltalán nem. Nem sírok, nem látszik rajtam semmi a fáradtságon kívül, de az energiáim tökéletesen elárulják, hogy mennyire de mennyire megvisel ez most engem.
Ha akar, beszélgethetünk, én viszont tökéletesen jól megvagyok azzal is, hogyha csak ülünk csendben egymás mellett, és bámuljuk a tüzet. Ha hozott valami búfelejtőt, akkor azokba nagyokat kortyolok, hadd égesse szét a torkomat az alkohol. Ez a fajta fájdalom eltörpül amellett, amit már nem is tudom, mióta érzek. Lépteket hallok egész közelről, méghozzá farkasokét. Mivel Icarus nem jelez, így sejtem, hogy kik lehetnek azok. És nem is tévedek. Myra tűnik fel először a színen, akit aztán követ Shirana, Fenrir és Whity. Jól ismerik már egymást a farkasok, mert sokat vadásztunk együtt. És örülök neki, hogy megtaláltak engem. Nem vonok le semmi következtetést az egésszel kapcsolatban… Odafordulok Odie-hoz, hogy ha nem tudná, kik ezek a farkasok. - Corina farkasai. Myra, Shirana, Fenrir és Whity - mutatok rájuk egyesével, mikor a neveket mondom. Letelepednek közel hozzánk, Myra pedig közvetlen hozzám jön. - Szia Myra… - köszönök neki, miközben megsimogatom a fejét a farkasnak. Ezt elismétlem néhányszor, közben Odie-hoz is elkezdek beszélni. Ha egész végig nem beszéltünk egy szót sem, csak iszogattunk, akkor most először. - Néhány hónapja volt egy nagy vitánk Corinával, nem tudom beszéltetek-e róla. Mi viszont néhány napig nem is találkoztunk. Olyan hosszúak voltak ezek a napok, mintha évek teltek volna el közben, pedig tényleg csak egy-két napról beszélünk. Szerencsére sikerült rendeznünk a dolgokat, és újra visszatérhetett minden a megszokott kerékvágásba. Az azt követő napok egyikében elmentem egy ékszerészhez, és vettem neki egy gyűrűt. Már hetek óta kerestem a megfelelő időpontot, hogy mikor adjam át neki… de aztán jött a lányom esküvője is, azt pedig nem akartam semmivel sem elrontani. Elszomorít, hogy ennyi ideig várakoztam ezzel. Tudta, hogy mi fog következni… kíváncsi vagyok, mit mondott volna - sóhajtok egyet, ahogyan végül Myrát is elengedem, feküdjön csak be a sleppünkhoz. Viszont ehelyett csak odaférkőzik hozzám, és közvetlen mellém ül, ha még ennyi erőm sem lenne, akkor valószínűleg fel is döntene, ahogy nekem dől. Végül aztán ráemelem tekintetem Odie-ra. - Na de hát ez is egy olyan dolog, amire már nem fogunk választ kapni… - sóhajtom neki lemondóan, aztán ha van még a vodkából, akkor elveszem tőle azt, hogy meghúzhassam. - Életem első szerelme volt. Olyan hatással volt az életemre, mint senki más korábban… még mindig nem tudtam felfogni, hogy már nem láthatom többé az őszinte mosolyát, nem szívhatom magamba az illatát, és nem ölelhetem meg… - újra visszagyűlik a gombóc a torkomba, és a szövegelésem végén már a szavam is akadozik.
Azalatt a húsz év alatt, míg nem volt itt, az nyugtatott, hogy egyszer talán visszajön majd. És hogy valószínűleg még él, nincs semmi baja. De most… egyszerűen képtelen vagyok bármi üdítőre is gondolni. Ismerős érzés fog el egy pillanatra, de nem reagálok rá semmit sem. Már meg sem lepődnék azon, ha képzelgésekbe kezdenék. Nem olyan rég még konkrétan rám jött egy pánikroham is, ami azért rohadtul nem gyakori nálam… sőt, szerintem nem is volt még rá példa. Talán néhány évszázada valamikor, de ezt sem merném biztosan állítani.
Aztán a semmiből olyan félreérthetetlen jelet érzek meg, ami miatt egyből kapom is fel a fejemet az energiák forrásának irányába. Akkor ezért bökdösött itt Myra engem és próbált abba az irányba mutatni a maga módján. Hirtelen energiaváltozásaimat a farkasaim is megérzik, és szinte egyszerre emeljük a fejünket abba az irányba, amerre Ő van. Nem keresek miérteket, jelenleg képtelen vagyok rá. Azon nyomban már állok is felfele, és megindulok az irányba, kicsit sem érdekelve, hogy mindeközben konkrétan belelépek a tűzbe. Úgy is elmúlik az majd. Nem telik semmi időbe szinte, míg már ott állok Corina előtt, és kezem az arcára siklik, mintha csak azt akarnám megtudni, hogy ez most tényleg ő itt. Néhány pillanatig tart csak ez csupán, mielőtt gyorsan megcsókolnám őt, és ezt követően pedig olyan szorosan ölelném magamhoz, mint ahogy soha korábban még. Legszívesebben el sem engedném az ölelésemből, de Odie-nak is képes vagyok helyet szorítani. Végül viszont megszólalok, még mindig kicsit hitetlenkedve. - Ez… hogy… mi történt? Te… hogyhogy… - képtelen vagyok most szavakat formálni, akármennyire is szeretnék. Jó beszélőkém van, ezt tudja mindkettejük, de most egyszerűen nem tudok egy értelmes mondatot sem alkotni. Ugye ez most nem csak valami vicc, illúzió? Ha az lenne, akkor tényleg belepusztulnék. De nem, ez túlzottan is valósnak tűnik ahhoz, és tudom is, hogy az. De nem tudom, hogy mit kellene csinálnom, hogyan kéne az egész szituációhoz hozzáállni. Nem ismerem a részleteket, és hogy mik történtek. Ezért hát kíváncsian várom, hogy végre megszólaljon Corina, és elmondja, mi a fészkes fene történt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 293
◯ HSZ : 388
◯ IC REAG : 432
◯ Lakhely : valahol a közel-keleten...


Re: A Chena folyón // Kedd Május 02, 2017 7:23 pm

Nem mint ha olyan hú-de-veszett-gyakran használnám akár a telefonomat, akár az e-mail címemet, de azért akad mindkettő. Igaz, mióta ott hagytam a lovardát és az állandó, stabil munkát és újra világjárásra adtam a fejem, akárhányszor úgy döntök, vetek rájuk egy pillantást, egy örökkévalóságnak tűnik, mire végignyálazom a rakat levelet, üzenetet, nem fogadott hívást... Nem volt ez másképp most sem, ahogy az egyik Internet-kávézóba beülve rászánom magam, hogy olvassak... hónapok óta nem tettem, ideje.
Miután semmi különösre nem számítok – mégis ki írna? A 99% úgy is mindig csak spam és reklám – így pláne elfog a kíváncsiság, amikor megpillantom azt az ismerős nevet a tucatnyi e-mail között. Egyből megörülök, hogy kedves barátném felől hallhatok híreket, ám nagyjából addig tart az öröm, amíg bele nem merülök az olvasásba, mert akkor aztán pillanatok alatt fagy meg az idő körülöttem.
A szemeim falják a sorokat, de az agyam mégis képtelen felfogni – pardon – elhinni azt, amit látok. Szívem szerint most rögtön telefont ragadnék, és választ követelnék a másik szőkeségtől, ez mégis mi a fene?! Mert hogy viccnek túl rossz, az már egyszer biztos, valóságnak azonban túlontúl fájdalmas. Amúgy sem olyan típus, aki ilyesmivel viccelne, vagy akár olyan morbid lenne, hogy a saját halálát megrendezze... én még talán, de ő biztosan nem. Kizárt.
- Mi-mi-mi-miért? Mégis mi ez, Daisy? - motyogom alig hallhatóan a szavakat, miközben az agyam lázasan pörög, mi lehet ennek az egésznek a miértje? Öngyilkos lett volna? Ne már, nem rá vallana... de az ember nem készül a saját halálára, nem, amikor még annyi ideje lenne hátra, nem, amikor vérfarkas, és a betegségektől sem kell tartania... Ellenségek? Bosszú? Valaki rátalált volna? Valahogy mind olyan hihetetlennek és abszurdnak tűnik, ám akármennyire is próbálok valami ésszerű magyarázatot találni az olvasottakra, újra és újra elolvasva a sorokat, hátba abban felfedezek valami elejtett, apró utalást, de hiába... valahogy egyik sem az igazi. Jobb híján hát úgy döntök, mégis falkaterületre merészkedek. Beszélnem kell Ryderrel, ha valaki tud valamit, ő biztosan. Az meg már csak valahol félúton jut eszembe, hogy azt azért megnézhettem volna, mikor küldték az üzenetet... mindegy most már, vissza tuti nem fordulok!


Magamban csak azért imádkozok – én a nagy vallásos, lol – hogy Ryder valahol az erdőben kolbászoljon, ne pedig a Farkaslakban bőgje tele a kispárnáját, mert oda azért nem szívesen mennék, még ha a környékbeli erdőket meg is kísérelem. És imáim meghallgatásra is találnak, amikor megérzem az ismerős energiákat a fák között szaladva, nem is vacakolok különösebben, egyenesen felé veszem az irányt.
- A fenébe... ezek szerint tényleg igaz...? - nézek rá falfehérre sápadva, s bár eddig sikerült visszatartani a könnyeimet, hála az indulatoknak, látva, hogy milyen szar passzban van, már tudom, hogy Daisy búcsúja valódi volt.
- De... de miért? Mi történt, amit nem mondott el? Valami oka kell, hogy legyen, ő nem ilyen... aki csak úgy a semmiért eldobná az életét. - nem vagyok olyan egoista, hogy azt gondoljam, csak a velem való barátsága megállítaná benne, de ha már Ryder is kevés volt, akkor ott már valami tényleg komoly. Csak szótlanul nézem a közeledő farkasokat, Daisyé mind, oké, de mihez kezdjek velük? Sovány vigasz, nekem ő kell, nem a farkasai. Vagy legalább valami elfogadható válasz, ami magyarázatul szolgálna, de úgy tűnik, azt sem ma fogok kapni, így aztán csak letörten, néma könnyeket hullajtva rogyok le a hím mellé a korhadó fatörzsre a tábortűz mellé, és csak hallgatom... hallgatom, közben szórakozottan valamelyik bundást simogatom, és  próbálnék gyászolni, ha nem avanzsáltam volna Ryder társaságában akaratlanul is gyóntatópappá. Legalábbis nem tudom másra vélni, miért épp nekem önti ki a szívét... gyűrű? Esküvő?
- Könyörgöm, Ryder... tudom, hogy neked is hiányzik, és nem vagy formában, de tényleg tőlem vársz házasság témában tanácsot? Vagy együttérzést? Szerintem az enyémnél elcseszettebb házassága még nem volt a történelem során vérfarkasnak. Inkább add el, aztán vegyél valami piát rajta, az legalább átmenetileg javít az ember kedvén, nem még jobban elszomorítja. Vagy utazz el Vegasba, érezd jól magad, ő is azt akarná, hogy boldog legyél, ahelyett, hogy az orrodat lógatod, nem? - nos... ő kezdte. Én szóltam, hogy nem véletlenül nem vagyok házassági tanácsadó – És könyörgöm, arról meg eszedbe se jusson sztorizgatni, hogy esetleg az utolsó légyottotok milyen meghitten zajlott, mert... - bleee... Imádom mindkettőjüket, komolyan, együtt is, külön külön is, de ennyire szinten azért nem feltétlenül szeretnék tudni a magánéletükről. Mondjuk a gyűrű nélkül is tudtam volna aludni este, még úgy is, hogy nem nekem szánták... Én is veszítettem már el olyat az elmúlt pár évben, akihez gyengéd szálak fűztek, anélkül is el tudom képzelni, mit érezhet a mellettem ücsörgő...
- Ó, cseszd meg, Ryder... - temetem végül kezembe az arcom. Miért kellett rájuk emlékeztetned? Raven, Théo, Heine, az a sok kavarás a volt férjemmel... Mint ha nem lenne elég bili-füle-effektus így is!
Ha mond is valamit nekem, túl sokat biztosan nem reagálok rá, egyik fülemen be, a másikon ki, miközben próbálom kiüríteni a fejem a megannyi emléktől... hogy idefelé jövet is hányszor véltem hallani, látni, holott csak az emberi agy szüleménye az egész, kétségbeesetten próbál ragaszkodni az illetőhöz, aki már nincs többé... csoda hát, hogy a hangját, az ismerős energiákat is a képzelet szüleményének tudtam be az első néhány pillanatban? Csak arra emelem fel a fejem, amikor Ryder felkel mellőlem, és megindul, s a tekintetemmel követve nézem kíváncsian, hogy hová tart?
- Hogy az a... - motyogom totálisan ledöbbenve, amikor már azt látom hogy Daisy-t öleli, csókolja, simogatja, meg tudomisén még mit csinál vele...
- Daisyyyyy! - mielőtt átgondolhatnám, hogy mit is csinálok, már pattanok is fel ültemből, hogy rövidtávfutás-világcsúcsot döntve rohanjak oda a kettőshöz, boldogan kiáltva a nevét, végül a másik szőkeség nyakába vetve magam a nagy örömömben! És még csak az sem érdekel, ha Ryder ott marad, akkor így járt, összenyomjuk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 450
◯ HSZ : 106
◯ IC REAG : 99
◯ Lakhely : Munsee-Delaware Nation >> Fairbanks

Re: A Chena folyón // Kedd Május 02, 2017 7:51 pm

Sose hittem volna, hogy egyszer ilyen érzés lesz újra élni. Egyszerre volt felemelő, nyomasztó és teher is kicsit. Elköszöntem azoktól, akiket szeretek, még ha nem is személyesen, sebet okoztam nekik, erre most mégis itt vagyok, de mi van, ha ez nem fog örökké tartani? Valaminek történnie kellet, nem lehet az, hogy a Hold is ok nélkül öltözött ismét vörösbe. Fogalmam sem volt arról, hogy miért volt annyira baljós érzésem, de egy részem félt attól, hogy messze nincs még vége Alignak tetteinek, de én se tudnám, hogy miért éreztem. Talán azért, mert túl hihetetlennek tűnt, hogy egy illúzióval ki lehessen őt játszani? Hogy csak úgy életben hagyjon minket? Igazából magam sem tudom, csak azt tudom, hogy össze voltam zavarodva és az ismerős, vagy éppen a kevésbé ismerős arcokat látva nem csak én. Hiába menekültem az erdőbe, hiába vártam valamiféle megnyugvást akkor se igazán köszöntött be, viszont idővel úgy éreztem, hogy ideje indulnom. Nem tudtam hova, csak azt tudtam, hogy kiket akarok megtalálni és talán a szellemek segítségével, talán csak a nap kicsit jobb kedvében kelt fel, de elvezett abba az irányba, amerre mennem kellett.
Pajzsomat felhúztam, és az se érdekelt, hogy valójában mindennek nevezhető voltam, de tisztának nem, hiszen mégis csak a földön feküdve tértem magamhoz és először azt se tudtam, hogy mi van. Futni szerettem volna, kiengedni a bennem lakozó bestiát, de helyette inkább csak csendes magányba vonultam el, mintha az segíthetne, de tényleg ennyire könnyű lenne? Nem… Hiába éltem ennyi időn át, mert ez nem volt egyszerű. A gondolataim és az érzéseim kavarogtak, még akkor is, ha pajzsom gondos takarásába rejtettem. Farkasaimat előre küldtem, így nem hallottam, hogy mit mondott Ryder, csak hallottam a hangját, de talán az is közrejátszott, hogy nem igazán figyeltem még ekkor, hiszen még az is megfordult a fejemben, hogy a reggeli szellővel inkább útra kelek, elmegyek egy másik kontinensre, vagy csak magam mögött hagyom ezt a helyet és őket is. Fájdalmat már okoztam, de abban csöppet se voltam biztos, hogy válaszokat adhatok-e, vagy képes lennék rá… Odie reakciója kicsit meglepett, de igaz a mondandója első felét neki se igazán értettem, viszont a hanglejtésére és az egészre legalább már kezdtem kirángatni a fejemet a homokból, amibe dugtam. Ahogyan ott ültek, talán az volt az, aminek köszönhetően hosszabb – vagy ki tudja mennyi idő is telt el valójában -, de felfedtem magamat.
- Számít, hogy miként? Itt vagyok, ez a lényeg, azt hiszem… - halt el a hangom, majd amikor karjaiba zárt, akkor viszonoztam az ölelését, de valahogy a csókban nem igazán lelt viszonzásra. Pár órája még meghaltam, tegnap este úgy tudtam meghalok, valahogy nem pont most hiányzott a romantika vagy bármi ilyen dolog. Igazából rosszul voltam és úgy éreztem, mint aki hirtelen nem tudja merre is kellene indulnia, de itt nem akar maradni. Mintha csak attól tartanék, hogy egy erősebb széllökésben majd Alignak fog szembe nézni velem. Még a hideg is kirázott. Amikor pedig meghallottam Odie hangját, akkor sietve pillantottam ki Ryder takarásából és hamarosan el is engedte őt az ölelésből, hogy utána karjaimba kapjam a testvéremet. Szorosan öleltem meg, de azért ügyeltem arra, hogy ne törjem össze őt se, ahogyan Ryderrel se tettem.
- Ma petite soeur! – szólaltam meg boldogan, majd végül őt is elengedtem és a farkasaimra pillantottam, akik továbbra se mozdultak meg. – Mondjátok, hogy még van az italból. – nem voltam sose nagy ivós, de most szükségem volt rá. Bolond lennék azt mondani, hogy nem volt rám hatással az este történtek, de akkor is tudtam, hogy nem mondhatok el mindent. Nem hozhatok se rájuk, se másokra veszélyt. Amit ott láttunk, az titok marad, örökre. – Nos, látom legalább egészen hamar egymásra találtatok és még meg se öltétek egymást. Igazán jó kezdet. – majd pedig ha mehettem, akkor leültem a farönkre kettőjük közé és rövid időre el is bambultam. Csak a tűzjátékát figyeltem, így nem volt kizárt, hogy meg kellett bökniük, lökniük, hogy figyeljek rájuk, mert nem hallottam azt, amit mondtak. Még csak most kaptam vissza a Teremtőmet, de máris részben elveszítettem, de tudtam jól, hogy mindig velünk lesz és segíteni fog eligazodni ebben a káoszos világban…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ryder Wood
Renegát
avatar

◯ Kor : 345
◯ HSZ : 252
◯ IC REAG : 217
◯ Lakhely : Farkaslak

Re: A Chena folyón // Szer. Május 03, 2017 11:34 am

- Fogalmam sincs… csak reménykedni tudok benne, hogy ez valami nagyon, de nagyon elcseszett vicc próbál lenni, viszont nagyon is valódinak tűnt… - sóhajtok egyet lemondóan. Ez a kis futás idefele legalább le tudott egy kicsit nyugtatni, és már nem érzem azt a vágyat, hogy két medvét egyszerre támadjak meg, mert annyira ideges vagyok. Ez mindenképpen haladás már. Így legalább nem fogok a saját halálomba rohanni, ahogyan azt szerintem egyikük se akarta volna. Nem, jó volt ez, hogy nem dühöngtem és inkább lecsillapodtam. A farkasaim közelsége rengeteget segítenek nekem, ahogy most Odie ittléte is jól esik – akármennyire is szomorú, hogy ilyen helyzetben kellett újra találkoznunk. - Biztos, hogy megvolt rá az oka, ismerem Corinát, hogy másképpen nem tenne ilyet. De hogy pontosan mi az... azt nem vagyok képes megérteni. Azt hittem, csak képzelődtem, mikor hajnalban hirtelen felkeltem, és kinézve az ablakon láttam a Holdat vörösbe fordulva, de ezek szerint valami nagyszabású történt… Viszont rohadt fáradt voltam, és úgy vettem, hogy biztos csak a fejem játszadozik velem, ezért aludtam tovább. De ott az élő bizonyíték - bökök fel fejemmel az égre, ahol még épphogy látszódik a Hold, valamint, hogy nem mindennapi színekben pompázik. Sokszor láttam már ezt, viszont remélem ez az utolsó, és tényleg sikerült valamit tennie Nagojutéknak. Az a gond, hogy van sejtésem, mi történhetett. A szavai még mindig ott visszhangzanak a fejemben, hogy „csak a mi vérünk moshatja el Alignak bosszúját”. Bassza meg… csak jól éreztem, hogy valami gond van, mikor Manech nekem adta a műhelyét, hisz ő is egy volt közülük. Szemem előtt volt ez is, én mégis csak bevettem valami furcsaságnak. Annak viszont hangozzék akármilyen furán is, de nagyon örülök, hogy végül mást választott utódjaként Nagojut, és nem engem. Én ilyen döntést képtelen lettem volna szerintem meghozni, mint amit nekik kellhetett. Fogalmam sincs, hogy mi történhetett, de ahogyan csak csendben üldögélünk egy ideig Odie-val, vannak elképzeléseim. Sok mindenbe beavattak engem is, rendesen kibővült a világról alkotott képem, de még mindig megannyi kérdés lappang bennem, amikre nem tudom, hogy akarok-e egyáltalán válaszokat…
Tekintem a nőstényen pihen, ahogy elkezdi mondani az ő részét is a történetnek, reagálva az enyémre. Egy kicsit nevetek is rajta, de nagyon halványan, és kétségtelenül kicsit fájdalmasan. Nem, az őszinte nevetésemet nem hiszem, hogy bárki is hallani fogja egy ideig, ha valaha is. Egyszerűen nem akarok a jövőre gondolni már, mert Corina hazatalálása óta szinte csak ezt tettem. Felépítettem egy lehetséges jövőképet, aminek ő is része volt. Ez pedig, mikor azt a levelet olvastam, és megláttam a Hold vörösségét, azon nyomban szertefoszlott.
Látva viszont, mikor Odie a kezébe temeti az arcát, akkor érzem csak magam igazán pocsékul. Néha igazán magamban tarthatnék pár dolgot, főként ilyen helyzetekben. Egyszer csak meg fogom tanulni, hogy fogjam be a pofámat. Nem törődve, ha le is ráz magáról, de ekkor viszont félig-meddig magamhoz ölelem a nőstényt. - Sajnálom… - ennyit mondok csak, mielőtt aztán újra inkább a csendet választanám pajtásomnak.
Nem tudtam egyszerűen kontrollálni magamat, mikor megláttam Corinát. Az energiáimban olyasfajta változások lettek úrrá, amit ha nekik is le volt valamennyire dobva a pajzsuk, biztos megérezhettek. A farkasom is észvesztve fut oda Corináéhoz, hogy a nyakába fúrhassa az arcát. Nem is tudom, hogy ki könnyebbült meg jobban, én, a farkasom, vagy Odie. Hagytam végül, hogy kibontakozzon az ölelésemből, és Odie-t is a karjaiba vonhassa. - Van, persze, de nem sok - válaszolok a kérdésére, aztán pedig oda is megyek az üvegért a tűz mellé, és odaadom Corinának. Hogy nem mondja el, mi történt, abból meg még inkább az jön le, hogy ne is próbáljam meg ennél többet zaklatni ezzel. Viszont nem értek egyet vele. Számít, hogy mi történt, jobban is mint azt ő hinné. Tudni akarom, hogy nem fog ennek semmi következménye lenni, és nem kell Odie-val újra ezt átélnünk, amit az elmúlt néhány órában. Na azt már tényleg nem élném túl…
Ahogy leül közénk, nem teszek semmi egyebet, csak a hátát simogatom. Látom rajta, hogy nagyon megviselte őt valami – és talán sejtem is, hogy micsoda. - Kérlek, ne csináld ezt velünk többet… ilyen félelmet és elveszettséget nem éreztem még, mint mikor elolvastam a leveledet - mondom neki, miután sikerült a figyelmét felkeltenem. Kicsit oldalba kellett böknöm őt, hogy rám nézzen. A farkasok körülöttünk látszólag szintén megnyugodtak, és a nagyjuk már az álmok mezején vágtat. Egyszerűen képtelen vagyok a helyzetet eléggé felmérni, hogy beszéljünk-e róla, vagy sem… viszont elnézve, hogy mennyire nincs most itt ő sem, ezért inkább csendben maradok. Legalábbis ezt illetőleg.
- Kezdem megérteni, hogy anno miért hagytad el a várost, Odie… - szólok át a túloldalra a másik szőkeségnek. Oké, számos másik indoka lehetett – sosem faggattam. Viszont az elmúlt években amennyi minden történt ebben a városban, az… na az már egy ennyit megélt farkasnak is, mint én, nagyon soknak érződik. Nem tudom, hogy ez lesz-e most az i-re a pont, de könnyen megvan rá az esélye. Tényleg, már csak azt is látva, hogy mi van a mellettem ülő nősténnyel jelen pillanatban. A leveléből ki tudtam venni, hogy készen állt meghalni, most pedig mégis itt van. Olyan helyzet ez mindnyájunk számára, amit nem tudunk hova tenni – én legalábbis biztosan nem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 293
◯ HSZ : 388
◯ IC REAG : 432
◯ Lakhely : valahol a közel-keleten...


Re: A Chena folyón // Kedd Május 09, 2017 9:25 pm

Hittem... vagy legalábbis reméltem, hogy ha megtalálom Rydert, akkor én is okosabb leszek azzal kapcsolatban, hogy mi is ez az egész. Miért Daisy? Mi történt? Mibe keveredett? Miért most? És meg is találom, ám hiába, hisz már rögtön az elején nyilvánvalóvá válik, hogy sokkal többet ő sem tud. Ha tud is, nem mondja, vagy nem ehhez kapcsolódik, így hát minden mindegy alapon csak lerogyok mellé a farönkre, hallgatva, ahogy kiönti a szívét nekem.
Csak meghúzom a vodkás üveget, mielőtt szórakozottan bólintanék a sajnálatát hallva, meg se kell szólalnom, hogy érezze, én is hasonlóan érzek – kellően árulkodóak az energiáim, ami szokásomhoz híven félig-meddig lehúzva. Valahogy nem tartom valószínűnek, hogy pont most tévedne pont erre valaki más a falkából, aki gondot okozna.
Minden egy csapásra változik meg, amikor Daisy előbukkan. Amikor felnézve először megpillantom, elsőre el sem akarom hinni, hogy tényleg őt látom. De még nem ittam annyit, hogy képzelegjek, ráadásul az energiái, és már Ryder is ott lóg a nyakán... a fenébe, ez tényleg ő! Pattanok hát én is, rohanok, hogy viszont köszöntsem, megöleljem, megérinthessem, hogy tényleg elhiggyem, hogy ő az.
Vidáman kacagok, amikor meghallom a francia szavakat, mielőtt elengedtem volna, a kérdésére pedig bólintottam. Van még, ilyen gyorsan azért mi sem értünk a végére, ha túl sok nem is maradt belőle.
- Hála az égnek. Sikerült jó ösvényen indulnom. - bólintottam a szavaira, miközben visszasétáltunk a tűz mellé, hiszen olyan hatalmas az erdő, és a falka sem kicsi, az sem lett volna kizárt, hogy hiába keressük egymást egész nap, de úgy néz ki, a szellemek és az ösztönök jó útra tereltek minket.
Ellenben ahogy a kezdeti boldog egymás keblére borulást követően Daisy is leül a tűz mellé, letörten... csak néma pillantást vetek Ryderre. Tud valamit? Honnan tudna, eddig se tudott, és ahogy látom, ő is legalább olyan tanácstalannak tűnik, mint én. Biztosra veszem, hogy valami történt, valami nehéz, megrázó, hiszen nem szokott ő ilyen magába zárkózó, ilyen kimért lenni, ennyire elkalandozó... mint ahogy most a tűz lángjai közé mered.
- Hidd el, Ry, annak aztán jóval több oka is volt... részben magánéleti. Néha hiányzik a jó társaság, de örülök, hogy végül elmentem. - húzom el a számat, hisz amikor leléptem, ez a Vörös Holdas tavaszi téma akkor sem volt éppen gyerekjáték, de ennyire szar sem volt a helyzet, mint mostanság... Egyszer én is részese voltam, nem kevés sérülést benyelve, de azóta hála az égnek, elkerültek. Hogy azért, mert közben leléptem és messze voltam, vagy amúgy sem lettem volna fenyegetve, már magam sem tudom. Nem is számít, hisz rossz, hogy azt hittük, elveszítettünk valakit, aki fontos számunkra, de bele sem akarok gondolni, hogy min mehetett keresztül Daisy, hogy ilyen állapotban van. Vagy amiért így készült a halálra...
- Tudunk segíteni valamiben? Hogy jobb legyen? Bármi apróságban? - teszem végül a nőstény vállára a kezem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 450
◯ HSZ : 106
◯ IC REAG : 99
◯ Lakhely : Munsee-Delaware Nation >> Fairbanks

Re: A Chena folyón // Szer. Május 10, 2017 1:07 pm

Legszívesebben elmosolyodnék azon, amit a testvérem mondott, mert tényleg könnyedén elkerülhették volna egymást, de semmi erőm se volt mosolyogni. Nem azért, mert fizikailag lettem volna megviselt, sokkal inkább lelkileg, hiszen szép lassan rájöttem én is abban a pár órában, hogy az egész csak egy illúzió volt, de pontosan ugyanúgy futottam el, mint ahogyan Payne tette, de helyette még se tehettem. Az aprócska gyermeket szinte még mindig érzem a karjaim között, ahogyan Alignak szavait se tudom felejteni. Elrohannék, de még se oldana meg semmit se, ahogyan a vöröslő hold képe is ott volt előttem, mintha csak azzal kecsegtetett volna, hogy még nincs vége. Valaha vége lesz egyáltalán? Eljöhet a béke? Ahogyan azt is tudtam, hogy akik szép lassan érkeztek, ők kik lehetnek, de az örökre titok fog maradni, hogy Anyáink vagy éppen Atyáink kikben élnek tovább igazán. Arról nem beszélhetek. Láttam Ryderen, hogy nem mindegy és nem igazán fogadta el azt, amit mondtam, mire egy aprót sóhajtottam.
- Ha nyertetek pár órát még velem, az is több, mint a semmi, nem? – tettem fel a költői kérdést, de hangom szinte semmilyen érzelemről nem árulkodott, mintha nem is itt lennék teljesen, hanem máshol. Talán így is volt, hiszen túl sok minden kavargott még mindig a fejemben, de idővel csak minden jobb lesz, nem? Némán veszem el az üveget, miután leültem, hogy meghúzzam. Nem voltam sose az, aki túlzottan élt volna ilyen lehetőségekkel, de most mégis szükségem volt. Csendesen hallgattam azt, amit mondtak és még inkább úgy éreztem, hogy menni akarok, hogy hova? Nem tudom, csak el innen. Hagyni, hogy a farkasom teljesen szabad lehessen, amíg lehet, hiszen ha tényleg nem jártunk sikerrel, akkor ki tudja, hogy netán utánunk jön – áldozatok után – és tényleg magával visz.
Amikor megérzem Odie érintését, az segít abban, hogy végre kiszakadjak a gondolataimból és újra visszatérjek közéjük. Fejemet lassan hajtom a nőstény vállára, mintha csak menedéket keresnék egy testvéri ölelésében.
- Senki se segíthet. Azt hisszük, hogy a korral könnyebb lesz megbirkózni a dolgokkal, de nem. Azt hittem, hogy többé nem látlak titeket, de most mégis itt vagyok, de még se tudok boldog lenni, pedig annak kéne lennem. Mi van akkor, ha elbuktunk ismét, ha hiába volt az egész? Csak maradjatok velem...– vélhetően úgyse értik, hogy mire gondolok, vagy talán Ryder leveléből rájöhettek az áldozatos dologból, hogy mondhatni mire gondolhatok. Ugyanakkor azt se tudtam, hogy ők látták-e a holdat vörösbe borulni vagy nem… Megannyi kérdés volt. – Én csak…. nem tudom, hogy miként tovább…. Mindig azt hittem, hogy tudni fogom, de azok után hirtelen úgy érzem, hogy amiben eddig hittem az többé nincs… - közben pedig egyre inkább éreztem, hogy a farkasom is szabadulni akar. Futni addig, amíg a lába viszi, hogy utána kifulladásában hulljon a földre és újra lelkében érezze Nagojut simogatását, azt, akitől származik és aki oly sok mindenre tanította, de arra nem, hogy miként is jusson túl ezen, mert ez az elvesztés másabb volt, mint előtte bármi, ahogyan a látottak is. Mire pedig észbe kaphattam, addigra a többiek csak azt láthatták, ahogyan a tűz felett átugorva egy farkas ér földet, egy jól ismert farkas. A lábaim alatt a talaj kicsit megremegett, bundába könnyedén kapott a szellő. Farkasaim pillanatok alatt kapták fel a fejüket, ahogyan meghallották az alig hallható morgást, ami inkább volt fájdalmas, mintsem dühöngő vagy fájdalmas. ~ Sajnálom. ~ csak ennyit mondtam, mielőtt bevetettem volna magam az erdőbe. Nem tudtam, hogy merre megyek, nem érdekelt az ágak miként sértik fel a bundám alatt lappangó bőrt, semmi se érdekelt, csak futni akartam és minél távolabb kerülni attól a helytől, ahol a „halál” rám talált, majd pedig ismét a levegő a tüdőmbe szökött. Anyámat úgyis más temeti el. Biztos voltam abban, hogy nem fogják hagyni azt, hogy csak úgy elszaladjak. Követni fognak, még ha a tempót talán teljesen nem is fogják tudni tartani, de mivel nem egyedül futottam, hanem a farkasaim is követtek, illetve a hangok alapján könnyedén tudhatták, vagy éppen az energia alapján, hogy merre is visznek a lábaim…. az ismeretlenbe…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ryder Wood
Renegát
avatar

◯ Kor : 345
◯ HSZ : 252
◯ IC REAG : 217
◯ Lakhely : Farkaslak

Re: A Chena folyón // Kedd Május 23, 2017 11:05 pm

A megkönnyebbülés és az értetlenség valami fura keverékét érzem jelen pillanatban – de inkább az előbbiét. Örülök, hogy nincsen Corinának semmi baja, mert abba beleőrültem volna előbb-utóbb. Most is látszik, hogy mennyire megviseltek mindkettőnket ezek a vészjósló levelek. Mesélt egy-két dolgot még Nagojut, ami nagyon nem hangzott jól, és pont ezért is vagyok annyira értetlen, hogy mégis mi a fene történt. Csak remélni merem, hogy előbb-utóbb választ kapunk erre. Ha nem is választ, de jó lenne tudni, hogy megkönnyebbülhetünk-e már legalább egy kicsit.
Látom, ahogy Odie rám pillant, és én is ugyanúgy nézek vissza rá. Tanácstalanul. Vannak elképzeléseim ugyan, hogy mik játszódhattak le az elmúlt órákban, de nem mernék semmit sem biztosra mondani. És pont én vagyok olyan, aki inkább szeret a biztosra menni. Azt jól tudom, hogy Corina a legnagyobb valószínűséggel nem fog beavatni a történtekbe. Most is látszik rajta, mennyire meg van viselve. Csak bámul bele a tűzbe, mered maga elé, és… ennyi. Szeretnék neki segíteni, de nem tudom, hogyan tegyem. Remélem, a közelségünk Odie-val segít neki. Ugyan megszólal egy pillanatra Corina is, de kihallható a hangjából, hogy nincs itt teljesen, és nagyon el van kalandozva. Szerintem sosem láttam még őt így, mint ahogy most. Egyszerűen megszakad a szívem, hogy képtelen vagyok segíteni neki.
- Elhiszem… - bólintok rá Odie szavaira. Nehéz lehet elhagyni az embereket, akiket szeretünk, de van, mikor már egyszerűen nincs más megoldás. Most elnézve életem szerelmét pedig… én is egyre inkább afelé hajlok, hogy lehet nem ártana ezt a helyet elhagyni. Sok szép emlék köt ide, de rengeteg borzalmas is, amik bőven felül képesek múlni a szebbeket.
Hallgatom a két nőstény beszélgetését, és úgy figyelem őket. Ahogy belekezd Corina a beszédébe, megfogom az egyik kezét, hátha kicsit sikerül nekem is nyugtatnom őt. Mikor azt kéri, hogy maradjunk vele, akkor pedig halványan megrázom a fejemet, és hüvelykujjammal kicsit megsimogatom a kézfejét, és lopva Odie-ra pillantok, aztán vissza a másik nőstényre. – Mi mindig veled leszünk, sosem fogunk elhagyni – mondom neki komolyan. Nagyon is jól tudja, hogy ha kettőnk közül bárkire is bármilyen ügyben szüksége van, akkor az azonnal ugrani fog. Következő szavaira, ha tudnék sem lennék képes válaszolni, mert alighogy ez sikerülne, Corina már farkas alakban áll előttünk. Meglepetten pillantok rá Odie-ra, majd vissza a másik nőstényre. Morgását hallva görcsbe rándul a gyomrom is, de nem állok fel továbbra sem. Ha a velem maradt szöszin azt látnám, hogy utána menne, akkor csak felemelem az egyik kezemet, és megszólalok. – Hagyd… szüksége van most erre. Icarus! – szólok oda a koromfekete farkasomnak, akinek nem kell túl sok mindent magyaráznom, máris a többiek után ered. – Néhány perc múlva utána megyünk – aztán pedig csak sóhajtok egyet. Ha nem találnánk valami oknál fogva, Icarus majd a nyomára vezet, ezért küldtem utána. Egy-két percnyi csendesség után újra megszólalok. – Egyre jobban hajlok én is arra, hogy magunk mögött hagyjuk ezt a helyet. Elég csak ránézni Corinára… nincs egy éve, hogy hazajött… - túrok bele a hajamba idegesen.

Végül, miután úgy érzem, hogy ideje lesz menni, felállok a rönkről, és ledobom magamról a ruháimat, visszagyűrve őket ahogy van a táskába, aztán pedig hófehér farkasom veszi át a helyemet. Pofámba veszem a kis táskát, és úgy kezdek el mérsékelt futásba annak irányába, amerre ők indultak meg néhány perce. Farkasaim mögöttem baktatnak, ha viszont Odie valami oknál fogva sprintbe akarna kezdeni, akkor én is kicsit gyorsabb tempóra váltok, de kicsit lemaradva mögötte. Corina energiái után kutatok, miközben félig a szemem a nyomokon van. Így vagy úgy, de rá fogunk találni. És remélhetőleg sikerült kicsit kieresztenie a gőzt.
Amint rálelünk, óvatosan közelítem meg őt. Ha farkas alakban van, akkor valahol a közelben elhagyom a táskát, és hozzányomom kicsit a fejemet az oldalához, majd pedig lefekszem mellé. Amennyiben viszont emberi formában van, úgy a pulcsimat odaadtam neki, én meg magamra kaptam a nadrágomat. Így, vagy úgy, de megszólalok. Nem fogom azt kérdezni tőle, hogy jobb-e már valamivel, mert sejtem, hogy nem… - Ne menekülj előlünk… tudom, hogy szükséged volt most erre, de… azt is tudod, hogy mi mindig utánad fogunk menni, mert fontosabb vagy nekünk szinte bárminél. Szeretnéd elhagyni ezt a vidéket, Corina? Mert alig vagy újra itt, és látod, mi történt. Ennél pedig bármi jobb, mint téged így látni – kérdezem tőle őszintén. Teljesen megérteném, hogyha el akarna innen menni, és támogatnám is benne. Akármennyire is sok dolog köt ide… Corinához annál több. Farkasom mindeközben odabújik az övéhez, próbálva még inkább nyugtatni a teremtőjét, hisz szinte tapintható, mekkora fájdalomban vannak – nem fizikailag, lelkileg.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 293
◯ HSZ : 388
◯ IC REAG : 432
◯ Lakhely : valahol a közel-keleten...


Re: A Chena folyón // Vas. Júl. 23, 2017 8:51 pm

- Igazad van, Daisy. Aki a kicsit nem becsüli... ennek ellenére remélem, hogy pár óránál azért többet tölthetünk el együtt. - tettem hozzá szelíden. Ha nem is most, a mai nap, hisz látszik rajta, hogy valami történt, valami, ami a szívét mondja, és amiről úgy tűnik, képtelen beszélni – vagy nem beszélhet. Ellenben őszintén remélem, hogy nem csak elbúcsúzni jött vissza, és ha helyreállnak a dolgok, még szép időket tölthetünk el egymás oldalán.
Finoman megpróbálom megtudakolni, segíthetünk-e valamivel, de úgy tűnik, sokat mi sem tehetünk... csak szótlanul hallgatom Daisy szavait, kíváncsi tekintettel sandítva Ryder felé... vajon neki is ugyanúgy homályos néhány részlet, utalás szőke barátnénk szavaiból, mint nekem?
- Igaza van Rydernek, rossz pénz nem vész el! - eresztek el egy gyenge poént, jelezve, hogy nemigen fenyeget ilyen veszély minket. Én legalábbis szánt szándékkal nem akarom a közeljövőben vásárra vinni a bőrömet.
Mielőtt még mást is mondhatnék, Daisy egy szempilantást alatt felpattan, majd farkas alakot öltve veti be magát az erdő fái közé, hogy csak pislogok utána, mire felfognám, mi történt.
- Mi ez az egész, Ryder? Ki vele, ha tudsz valamit, mert egyre zűrzavarosabb ez az egész! - fordultam a hím felé ellentmondást nem tűrő tekintettel, hogy amennyiben tényleg jónak bizonyulnak a megérzéseim, hogy legyen szíves, és kezdjen csiripelni.
- Mert máshol nem érnének utol a gondok? - kérdezek vissza, mert azok alapján, amit mondott, inkább tűnik úgy, mint ha a hellyel, a falkával lenne gáz, de kétlem, hogy csak ennyiről lenne szó. Ismerem Daisyt, és erősebb ettől, most mégis milyen megviselt!

Nem tudom, mennyit várunk végül, mire Ryder úgy dönt, hogy menjünk utána, de a példáját követve én is megszabadulok a ruháimtól, nemes egyszerűséggel begyűrve a másik táskájába őket. Ha már ilyen figyelmes volt, és táskával jár, ellenkező esetben kétlem, hogy visszajönnék még a cuccaimért... inkább a másik után eredek, a négylábú kísérűink kíséretében. Lehet, hogy a táv nagy, de szerencsére nem esik az eső, így a szagnyomok alapján nem vészes a nyomára bukkannunk. Ahogy közeledünk, úgy lassulnak a lépteim a korhadó avaron, előre engedve Rydert. Egyelőre maradok négylábú alakomban, attól függetlenül, hogy ők melyiket választják, csak a pajzsomat engedem kicsit lentebb, az energiáimmal finoman Daisy felé tapogatózva, még ha amúgy tartom is a két lépés távolságot...
Ha bújásra, ölelésre vágyna, akkor nem rohant volna el minden szó nélkül, csak úgy ott hagyva minket, így Ryderrel ellentétben nem is erőltetem a dolgot, teret hagyva neki, ha egyszer arra van szüksége.
~ Nem akarok belerondítani a gondolatmenetbe, de ha az „itt” lett volna a gond, akkor már rég lelépett volna, nem igaz? ~ - mindketten hallhatják szavaimat, mikozben a fejem a másik Lacroix felé fordítom. Egyikünk sem olyan mazochista, hogy feleslegesen önsanyargassa magát.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

◯ Kor : 450
◯ HSZ : 106
◯ IC REAG : 99
◯ Lakhely : Munsee-Delaware Nation >> Fairbanks

Re: A Chena folyón // Szomb. Aug. 12, 2017 11:32 am

Hallom Odie-t, ahogyan számon kéri Rydert, felelnék helyette is rá, de nem lehet. Nem akarok még több veszélyt hozni rájuk. Ők nem voltak ott, nem hallották a szellemeket, maximum vörösbe borulni láthatták a holdat, hiszen ismét megtörtént, mintha ennek sose lehetne vége. Tisztán él bennem, hogy milyen volt érezni azt, mintha tényleg eljött volna a vég, milyen érzés volt az, amikor újra éreztem a tüdőmbe szökkeni a levegőt.  Hallani az ártatlan gyermek sírását, akinek szintén meg kellett volna halnia, látni az őrzőt, hogy miként örült gyermekének, de előtte még a fájdalmat, ami arcára kiült. Felejteni szeretnék, de még se tehetem meg. Az emlék örökre velem lesz, de talán most nekem is több időre lesz szükségem, hogy megbékéljek vele, már ha egyáltalán ez lehetséges lesz.

Fogalmam sincs, hogy hova futok, de még se bírok megállni, csak megyek előre, nem érdekel, hogy mi sérti fel a bundám alatt lappangó bőrt, vagy éppen a mancsomat. Életemben most először úgy érzem, hogy igazán menekülni akarok, elfutni a démonok, az emlékek és a gondolatok elől. Azt hittem könnyebb lesz, ha rájuk találok, de nem lett. Beszélni szeretnék, de mintha a nyelvem újra és újra csomóba keveredne és nem mondhatom el. Bár csak itt lenne Anyám, hiszen ő tudná, hogy mit tegyek, vagy miként nézzek szembe pont azzal, amit el akarok kerülni. Végül megállok és nem futok többé. Hallom őket, de még se mozdulok meg. Csak várok, mintha éppen prédára várnék.
Akkor se mozdulok meg, amikor Ryder a fejét bundámba fúrja, majd leheveredik mellém nem olyan messzire. Hamarosan pedig Odie is befut. Kíváncsian fordítom felé a fejemet, de még most se mozdulok semerre se, mintha hirtelen szoborrá váltam volna, majd a hátam mögé pillantok, mintha csak tovább akarnék futni, pedig nem tehetem meg. Hamarosan viszont Ryder szavai ismét elterelik a figyelmemet és megrázom a bundámat, mintha ezzel is azt akarnám kifejezni, hogy hagyjuk inkább ezt a témát, de mielőtt reagálhatnék megszólal Odie is, így teszek pár lépést. Valahogy pont középen állok meg, majd pedig leülök a seggemre.
~ Nem tehettem meg… maradnom kellett, hogy ti és a többi farkas biztonságban lehessen.~ mind a ketten hallhatják azt amit mondok, majd felpillantok az égre. ~ De az is lehet, hogy nem jártunk sikerrel és ezért lehetek még itt, vagy csak később ránt magával a halál, nem tudom. Szeretném elmondani, hogy pontosan mi történt, de nem tehetem meg. Nem mondhatok el mindent ~ a mozdulataim pedig kifejezik azt, hogy ez mekkora csatát jelent mélyen legbelül. Ők bennük bízom meg a leginkább, de még se avathatom be abba, ami ma hajnalban történt.  ~ Szeretnék menni, de egyelőre talán jobb lesz, ha még maradunk ezen a vidéken. Talán még nem teljesült minden, aminek meg kellett volna történnie ma hajnalban. Nem akarom, hogy netán miattam bukjon az egész el. ~ mennék, de egyelőre úgy érzem, hogy képtelen lennék rá. Szeretném magam mögött hagyni ezt a várost, a vidéket, az arcokat, akiket láttam ma is, de még se tudom megtenni. Egyre inkább utálom ezt a kettősséget, ami jelen van minden egyes másodpercben.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin
avatar

◯ HSZ : 6668
◯ IC REAG : 8481
Re: A Chena folyón // Vas. Aug. 20, 2017 12:32 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Sponsored content

Re: A Chena folyón //

Vissza az elejére Go down
 

A Chena folyón

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
6 / 6 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6

 Similar topics

-
» Taki no Kuni folyója
» A Nagy folyó
» Folyó Part
» Sans folyó
» Naga folyó

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Városhatárokon kívül :: Tanana völgy-