HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!

Aktuális oldalkaland:
-

Érdemes követni:
-
AKTÍV KARAKTEREK
71 TAG 31 FÉRFI 40 NŐ
FAIRBANKSI FALKA
21 TAG 7 FÉRFI 14 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
15 TAG 7 FÉRFI 8 NŐ
ŐRZŐK
20 TAG 10 FÉRFI 10 NŐ
EMBEREK
6 TAG 3 FÉRFI 3 NŐ
VÉRVONALFŐK
9 TAG 4 FÉRFI 5 NŐ

Az előző negyed évben
ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

Örökös legjobbjaink:
Az oldal alapítói, Castor, Duncan & Gabe.
A Vérvonalfők megalkotói, játékosai - különösen, akik a "NS 3.0 - Redemption" végéig kitartottak.

írta  Catherine Benedict Kedd Júl. 03, 2018 7:26 am
írta  Catherine Benedict Vas. Ápr. 08, 2018 10:55 am
írta  Alignak Vas. Feb. 25, 2018 8:44 pm
írta  Payne Holmes Kedd Feb. 20, 2018 10:25 am
írta  Celaena McDonald Vas. Feb. 18, 2018 8:16 pm
írta  Tawny Vaidya Vas. Feb. 18, 2018 4:42 pm
írta  Alignak Vas. Feb. 18, 2018 12:12 pm
írta  Catherine Benedict Szomb. Feb. 17, 2018 7:09 pm
írta  Alignak Szomb. Feb. 17, 2018 6:39 pm
írta  Balthazar Bluefox Szomb. Feb. 17, 2018 12:42 pm
írta  Alignak Szomb. Feb. 17, 2018 9:45 am
írta  Alignak Pént. Feb. 16, 2018 10:21 am
írta  Darren Northlake Csüt. Feb. 15, 2018 11:34 am
írta  Catherine Benedict Csüt. Feb. 15, 2018 6:40 am
írta  Hans Elfman Szer. Feb. 14, 2018 7:49 pm
írta  Payne Holmes Szer. Feb. 14, 2018 7:35 pm
írta  Alignak Kedd Feb. 13, 2018 8:11 pm
írta  Alignak Kedd Feb. 13, 2018 6:22 pm
írta  Darren Northlake Kedd Feb. 13, 2018 11:51 am
írta  Yetta Northlake-Nacrosh Hétf. Feb. 12, 2018 8:29 pm
írta  J. Isaac Sladen Hétf. Feb. 12, 2018 7:28 pm
írta  Darren Northlake Hétf. Feb. 12, 2018 7:21 pm
írta  J. Isaac Sladen Hétf. Feb. 12, 2018 7:08 pm
írta  Jason Drewner Hétf. Feb. 12, 2018 6:45 pm
írta  Darren Northlake Vas. Feb. 11, 2018 6:28 pm
írta  Alignak Vas. Feb. 11, 2018 11:14 am
írta  Alignak Vas. Feb. 11, 2018 11:14 am
írta  Alignak Vas. Feb. 11, 2018 11:13 am
írta  Corinne June Mouser Vas. Feb. 11, 2018 10:07 am

Share | .











 

 Az Ősök Emlékhelye [külső helyszín]

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Alignak
Admin
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ HSZ : 6820
◯ IC REAG : 8562
Az Ősök Emlékhelye [külső helyszín] // Hétf. Ápr. 24, 2017 8:21 pm

Anguta emlékhelye
helyszín: Chena folyó partja

Annakpok emlékhelye
helyszín: Viktoriánus Kúria romjai

Biisaiyowaq emlékhelye
helyszín: ?

Chulyin emlékhelye
helyszín: Sziklacsúcs kilátó

Eeyeekalduk emlékhelye
helyszín: Tupilek könnye

Eska emlékhelye
helyszín: Vízesés és környéke

Kaskae emlékhelye
helyszín: ?

Kilaun emlékhelye
helyszín: a Bölcs Hallgató fája

Nagojut emlékhelye
helyszín: Havas fennsík, White Mountain

Sangilak emlékhelye
helyszín: ?

Sura emlékhelye
helyszín: ?

Tipvigut emlékhelye
helyszín: ?

Unalaq emlékhelye
helyszín: Tupilek könnye

---------------------------------------
Fontos!
Hozzászólásod elején kérjük, hogy minden esetben jelezd, mely Alapítónál jársz térben!


A hozzászólást Alignak összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Ápr. 27, 2017 6:33 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Darren Northlake
Vérvonalfő
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 306
◯ HSZ : 1935
◯ IC REAG : 1959
◯ Lakhely : erdő széli birtok
◯ Feltűnést kelthet : végigtetovált karok, ezüst fülbevalók, gyűrűk, szemöldök piercing, karkötő, nyaklánc



Re: Az Ősök Emlékhelye [külső helyszín] // Kedd Ápr. 25, 2017 10:34 pm

all me you


[Annakpok - Viktoriánus Kúria (romjai)]

Mocorogtak körülöttem, észleltem, ahogy a kérlelhetetlen hullámokban fel-felcsapó érzelmeket is - az övékét, a magamét. Nem szégyelltem a gyengeséget, ami elragadott, megélhettem, megtehettem, akkor minek tagadjam le vagy meg? Úgyis csak ez tűnt kézzelfoghatónak, a tenyerem alatt mindinkább kihűlő testen kívül. Nem tudom, kik indulnak meg először, kiket visznek s merre, mert bár látom, fel nem fogom. Mintha külső, érdektelen szemlélője lennék csupán a saját életemnek. Az igazat megvallva: tanácstalannak érzem magam, hozzám képest Rocky olyan átkozottul irigylésre méltó szervezettséggel emelte fel a Hajnali Köd testét - biztos tudta már, hova temeti. Mind tudtátok, hogy ez lesz? Hogy ti fogjátok őket földelni?
Lepillantottam a maszkszerű arcra, mint egy csökönyös, duzzogó gyerek. Látod, őket felkészítették, s az én előkészítő sulim, hah? Azzal mi van? Semmi. Találjam ki, mi? Szentimentális céda...
Halványan megrándult a szám sarka, mert ez az egész annyira rá vallott. A szempillantásnyi örömöt azonban egyből felváltotta a keserűség, belegondolván: több ilyen nem lesz. Ezt bántam, nem a halálát, hanem a hiányt, amit maga után hagy - önmagamat sajnáltam.
Fel kéne őt nekem is kapnom, ahogy Rocky tette Eskával, de még mindig olyan nehéz minden mozdulat s örülök, hogy magamat képes voltam tartani. Yettára emelem pillantásom: neki kell vinnie őt.


Puszta kézzel - félig farkasmancs - ásom a gödröt az elszenesedett gerendák alatt. Még mindig érzem a füst maró szagát, látom magam előtt, ahogy itt gubbaszt egyedül. Milyen idétlenül esetlen volt a mozdulat, amivel a hiúságát hirdető parókát megigazítottam, egek! Nehéz a légzésem, amit foghatnék a jelenleg túlságosan is kimerítő munkára, de mivel csak ketten (hárman) vagyunk itt, nem titkolózok. Nem akartam elásni és itt hagyni, de egy urnában mindenhová magammal cipelgetni túlment volna mindenen. Vagy gyémántot csináltatok a hamvaiból, szerintem oda lett volna az ötlettől. Helyette a hajnal felé araszoló éj leple alatt a falka által uralt város területén belül, kóborként egy másik kóbor társaságában temetem el őt, a harmadik kóbort. Ezen az estén ez volt a második alkalom, hogy leheletnyi mosolyra rándult szám szeglete.
Meg fogom venni a romokat és a telket, és bár semmit se tervezek vele a puszta tulajdonláson túl, más se fogja rátenni a kezét. Egy talpalatnyi föld, ahol nyugta lesz, amikor hagyom.
Óvatosan fektettük a sírba, majd kotortam rá a földet. Semmit se temettem mellé a magam részéről, mit tudtam, amire képes voltam, életében megadtam. Egyetlen dolog van csak, amit tehetek érte: nem hagyom, hogy elfeledjék.
Yetta mellé lépek és nem törődve földmocskos kezemmel, markomba zárom kezét. Nem tudom, hogyan tetted, de köszönöm, hogy meghagytad őt nekem.
Meredten bámulom a kupacot, hitetlenkedve. Ennyi volt? Nyolc évszázad után a Szabad ugyanúgy végzi, mint bárki más? Ökölbe szorult mindkét kezem - sokkal többet érdemelne, annyival többet... De most már szabad vagy, ugye? Igazán, végtelenül, senkitől és semmitől sem korlátozva. Remélem, hogy igen, kívánom, hogy így legyen, mert amikor legközelebb találkozunk elcsenek tőled egy keveset abból a szabadságból is, lehettél volna apám.

now we you are free
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 171
◯ HSZ : 672
◯ IC REAG : 705
◯ Lakhely : -


Re: Az Ősök Emlékhelye [külső helyszín] // Csüt. Ápr. 27, 2017 9:05 pm

[Annakpok - Viktoriánus kúria romjai]

Darren mellé térdepelnék, vigasztalnám, de nem tehetem, - meggátol valami idegen erő benne minduntalan, hogy gondolatim cselekedetté váljanak. Érdektelennek tetszik csupán a pillantás, mit mellé lépve az Annakpokkal alkotott korcs kettősük felé vetek, s nem lel részvétet a kék szemek tükrében a hím se, ahogy feltekint szoborszerűen szép, közönyös vonásaimra.
Remélem figyelsz odafentről, akaratos gyermek, ki kiskaput kerestél, s helyette kiskaput adtál ostoba módon kezembe! Remélem látod, ahogy testedet emelem karjaimba, óvón, miként legfeljebb édesanyád tette egykoron, s azóta senki más. Tulajdonképpen hálásnak kellene, hogy legyek... mégsem tudok lépteim közepette másra gondolni, minthogy mennyivel stílusosabb volna nemes egyszerűséggel a Chenába ereszteni utolsóként viselt porhüvelyed. Ekoninak kellő elégtétel volna talán. De nem nekem.

Nem jártam a kúria környékén, mióta elköszöntem tőle, kiköltözve innét. Megdöbbent a hatalmas tér a fák között, ami maradt a romok nyomán, ugyanakkor valahol keserűen találó is. Pontosan kifejezi az űrt, mit távoztával maga mögött hagyott ősünk...
Karjaim közt tartom továbbra is, mégsem én emelem. Mellkasomat tépi, fojtja a sírás, de minduntalan falaknak ütközök, akárhányszor kiadnám magamból, mit érzek. Zokognék, kiabálnék, törnék és zúznék szívem szerint, helyette akármerre rohanok, falaknak csapódom. Önmagam börtönébe zárva rekedtem. Valami nem okés velem.
Csendesen fektetjük a sírba, mondani illenék valamit, mondanék is talán, de nem jönnek a szavak, ajkaim bilincse zárja el őket a világ elől. Akkor mozdulok csupán, mikor Darren mellém lép. Keze a kezem után nyúl, s én ellépve kitérek a mozdulat elől lágy természetességgel, s mégsem azért, mert én ekképpen akarom.
- Mehetnénk már? Igazán nem érdemel több időt a legnagyobb áruló mind közül. - Szólok, s habár hangom, tekintetem és gesztusaim a megszokottak... már tudom, mi "bajom"van, elárulja a gondolataim közt felsejlő vöröslő szempár rémképe.
Annakpok nem ezt érdemelné. Nem így, nem általam!
Annakpok... elment és ha van egy csepp ész is a fejében, soha többé nem tér vissza semmilyen formában erre a síkra.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sarah Youngmay
Vérvonalfő
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 359
◯ HSZ : 419
◯ IC REAG : 430




Re: Az Ősök Emlékhelye [külső helyszín] // Pént. Ápr. 28, 2017 7:55 pm

[Unalaq emlékhelye - Tupilek könnye]

~~~

Az első jó néhány percben fogalmam sem volt, merre menjünk, hova temethetném és mivel én voltam hazai terepen, ezért az Őrző lány is tőlem várt megoldást. Nem kérdeztem a nevét, nem beszélgettem vele útközben, csendben baktattam mellette, magasra húzva a pajzsomat, kizárva ezzel őt is az egész külvilággal egyetemben és minden érzésemet gondosan elrejtve előlük. Nem kell, hogy tudják, mit érzek, mert igazság szerint magam sem voltam teljes mértékben tisztában vele.
Unalaq már attól kezdve egy érdekes pont volt az életemben, mióta megismertem. Tiszteltem és szerettem, de nem tudtam ezt úgy kimutatni neki, ahogyan azt illett volna. Bízom benne, hogy miután jobban megismert, el sem várta, hogy szavakba öntsem érzéseim, vagy visszafogjam csípős nyelvemet, ha a helyzet úgy kívánta. Pimasz és szemtelen voltam a legtöbb esetben, pontosan úgy viselkedtem vele, mint egy átlagos nősténnyel. Közel sem volt átlagos, tudom jól, de pont ez tette olyan egészen különlegessé a kapcsolatunkat. Nem mutattam ki, de szerettem vele lenni, szerettem érezni az erejét, a hatalmát és nem azért, mert tudtam, egykor majd mindez az enyém lesz. Egész egyszerűen jó érzés volt, az apámat juttatta eszembe.
Végigfuttatva mindezt ötlött fel bennem a gondolat és mit sem szólva az Őrzőhöz változtattam az irányunkon, ezúttal már céltudatosan haladva előre. Tudtam, hova szeretném eltemetni. Az első gondolatom az volt,elásom a kertem végében, de mivel egyelőre nem tudtam, maradok-e egyáltalán, így olyan helyet akartam választani, ahová könnyen eljutok, ha úgy döntök, szeretném újfent leróni a tisztelemet. Ki tudja, lesz-e ilyen alkalom, ha egyszer magam mögött hagyom ezt a vidéket, de ezúttal próbáltam előrelátó lenni, már amennyire tőlem telt.

A Nap pirosló csíkokat vont az ég aljára, világosodott, amikor elértük Tupilek könnyét. Itt mutatta meg, ki is ő valójában, itt kezdődött az egész, hát talán úgy méltó, itt is érjen véget. Nem közöltem a lánnyal, miért itt, miért pont ezt a helyet választottam. Én tudtam és ez volt a lényeg, hiába volt a lánya, az én szememben nem számított. Önző módon tartottam meg az információt és nem foglalkoztam vele a továbbiakban.
A saját mancsommal ástam ki a gödröt, hogy annak elkészültét követően jelezzem a lánynak, belefektetheti a testét. Ez csak a teste, ha hihetünk az ígéretnek és a legendáknak, Ő már odaát vígan nyargalászik, úgyhogy nem akartam túl nagy feneket keríteni ennek az egésznek. Rákapartam a földet, egy nagyobb sziklát hengerítettem a sírra; pontosan azt, amelyiken nem is olyan régen még ő ücsörgött. Legalábbis ha emlékezetem nem csal, akkor ez volt az. Mindegy is, már így is túl szentimentális voltam ezen az éjszakán!
Megköszöntem a lánynak a segítséget, majd nekiiramodtam. A csendbe hasító vonyításom közölte a világgal, hogy Unalaq megpihent - remélhetőleg -, és Utódja készen áll arra, hogy folytassa azt, amit ő elkezdett. Legalábbis én így képzeltem, mert ez így olyan rohadt jól hangzik.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Annabelle Evans
Gyógyító
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 171
◯ HSZ : 298
◯ IC REAG : 323

Re: Az Ősök Emlékhelye [külső helyszín] // Pént. Ápr. 28, 2017 11:42 pm

[Eeyeekalduk emlékhelye - Tupilek könnye]

Felébredni ott, Eeyeekalduk teste mellett maga volt a pokol. Eszmélnem sem kellett, már előbukkantak a könnyeim, megcsalatva éreztem magam, de tudtam jól, nem Édesanyám intézte így. Tudta jól, miként érzek, Ő emelt ki a mérhetetlen haszontalanságból, tanácstalanságból, elhozta a fényt az életembe, és örömmel, mi több, boldogan adtam cserébe a kezébe az életem, vele akartam menni. Mégis itt vagyok. A keserűség tehetetlenül marja a torkomat. Ujjaim végigsimítanak szép vonású arcán, és minden gyászom közepette istentelenül haragszom a világra, amiért nekem itt kell lennem, Ő pedig már halott.
Elképzelni sem tudom, mennyi idő telik el, mire idegen érintés erejét érzem a vállamon, többen már elmentek addigra, már a kisbaba sem sír, én azonban még mindig hullatom néma könnyeimet. Mit csináljak nélküled, Anyám? Nem tudom, ki és mi vagyok, ha nem az Áldozatod a szent cél érdekében. Egy valamit már az első pillanatokban tudok, nincs maradásom. Számomra Fairbanks és a környező területe nélküled üres, patakjai nem csobognak dallamosan, a szél nem suttog kacagva a fülembe, a fűszálak nem simítják a talpam, a fáj kérge nem dorombol érintésem nyomán, a város szürke, az emberek semmit sem jelentenek. Már most tudom, hogy egy, talán két hajnalt adok magamnak, hogy itt hagyjak mindent, nincs, aki vissza tudna tartani, itt nem találom meg, amit keresek. Megvolt. Oly sok év után volt egy nemes cél, amiért léteztem, de elvették tőlem. Rá kell jönnöm, ki vagyok Nélküled, kicsoda Annabelle Evans, ha nem a lányod, az áldozatod, csodálód…
Előtte még dolgom van, nem hagylak itt, sosem tenném, és azt hiszem, a kezét vállamon nyugtató is így van ezzel. Felpillantok rá, úgy hiszem, az övé lett, amit nekem szerettél volna adni, egy részed benne él tovább. Ó, ha tudtam volna, hogy nem engednek utánad, bizonyosan másként döntök. Megremegnek ujjaim, ahogy futva megérintem az idegen nőstény kezét, de végül bólintok. Tudom, hol szeretném, hogy végső nyughelyed legyen, csupán két szót mondok neki, többre nem vagyok képes. Én emelem fel élettelen testedet, a világ végére elvinnélek most, ha ott lenne a hely, amit méltónak tartok hozzád.
Másodpercek, percek, órák. Elsuhannak, de már nincs értelmük, egyetlen célom maradt, megadni utolsó testednek a végtisztességet. A holnap már nem érdekel, számomra a felkelő nap nem megváltást hoz, pusztán fájdalmas ridegséget, pótolhatatlan hiányt. Nem beszélek a másikkal, de szavak nélkül is együtt ássuk meg a sírod Tupilek könnyének közelében, ott, ahol egymást ölelve zokogtunk, és kértem, hogy inkább vigyél magaddal, mintsem hagyj itt utódodként. Mégis, erről a helyről mindeddig eszembe fogsz jutni, míg időm lejár, és elmúlhatok csendesen, minden jelentőség nélkül.
Már talán órák óta csak a frissen testedre szórt földet lesem, meztelenül reszketve, ledobva kölyköd bundáját. Nem tudom, mit csináljak, csak egy test, tudom, de olyan végtelenül nehéz elengedni. Talán a másik már nincs is itt, érzem rajta a szagod, tudom, hogy ő is a kölyköd, de képtelen vagyok rá figyelni, akkor sem, ha most már a Mártírok új feje. Nekem már ez sem számít.
S miként gondoltam, az első napsugarak nem hoznak megváltást, ellenben a kétségbeesés új hullámait festik a bőrömre. Nem adom fel, ne aggódj, élni fogok, miattad, megtalálom azt, amitől egész lehetek, amiben kiteljesedhetek, csak nem itt, nem most, azonban időm van, nem igaz? A szellemek így akarták. Hát így lett.
Nyugodj békében, Önzetlen, remélem, legalább neked lehetőséged lesz rá.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jason Drewner
I. Tanonc
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 21
◯ HSZ : 192
◯ IC REAG : 166
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Az Ősök Emlékhelye [külső helyszín] // Vas. Ápr. 30, 2017 7:44 pm

[Anguta emlékhelye - Chena folyó partja]

Tompa és ködös volt minden attól a perctől kezdve, hogy kinyitottam a szemeimet. Olyan érzés volt, mint amikor Anguta megmutatta az életét, megosztotta velem az emlékeit és abból magamhoz tértem. Sajgott a fejem, forgott velem a világ és legszívesebben ráhasaltam volna a mosdókagylóra, hogy kiadjam a legutóbbi étkezésem tartalmát. Ez nincs így jól. Ilyen érzés tuti nincs a túlvilágon, akkor meg mégis mi történt..?
Megmozgattam az ujjaimat, éreztem a földet és a füvet a tenyerem alatt, homok ment a körmöm alá. A levegő hűvös és friss volt, mégis súlyosan nehezedett a mellkasomra. Felültem. Lassan, próbálva elkerülni, hogy még jobban megforduljon körülöttem a világ. Furcsán kapart a torkom és a mellkasom, mintha egy hideg kéz fonódna a nyakam köré és markolászná a mellkasomat. Nem volt kellemes, ám hiába nyúltam oda, nem lett tőle jobb. Nem voltam véres. Nem volt rajtam seb.
Értetlenül pislogtam körbe, ugyanolyan megszeppent arcokat láttam, mint a sajátom, volt, aki feltápászkodott, volt, aki sírt. Apa... Félve pillantottam abba az irányba, amerre sejtettem és összeszorult a torkom, ahogyan észrevettem. Velem ellentétben ő nem élt, az ő halála valós és igazi volt. Miért? Kiáltottam és sírtam egyszerre, a világba kiabálva értetlenségem és dühöm. Miért hagytál itt? Miért vertél át? Én miért élek, ha te nem?
Közelebb kúsztam hozzá, legszívesebben püföltem volna a mellkasát, hátha magához tér, hátha kinevet és azt mondja, jól bedőltem. Ehelyett azonban csak csalódottan térdeltem mellette, nézve a nyugodt vonásait. Nem tudom, mennyi idő telt el, mire elapadtak a könnyeim, de amikor valaki megérintette a vállamat, már csak bámultam kifelé a fejemből. Felálltam, de elzsibbadtak a lábaim a sok térdepléstől és a férfinek kellett megtartania. Jól vagyok, bizonygattam, amikor kérdezte és nem sokkal ezután még egy férfi lépett oda mellénk. Egészen másfajta energia áradt belőle, mint a férfiből, de jelen pillanatban ez érdekelt a legkevésbé.
Nem tudtam, bemutatkoztak-e, vagy csak szimplán nem jegyeztem meg a nevüket, egyik fülemen be, a másikon ki. Nem igazán érzékeltem, mi történik körülöttem, azt viszont tisztán felfogtam, mire készülnek. Igen, én is menni szeretnék és egészen biztos vagyok benne, nem fognak tudni róla lebeszélni. Úgyhogy mentem utánuk, egyikük vitte az apám testét, a másik pedig jött utánunk. Fogalmam sem volt, hova megyünk, hova fogjuk eltemetni, de nem jött a kérdés a számra, nem igazán tudtam megszólalni, egyszerűen csak tettem egyik lábam a másik után, néha megbotolva, orra bukva, de legalább már nem potyogtak a könnyeim. Nem tudtam volna megmondani, mit érzek, túl sok érzés kavargott bennem és ez akkor sem volt másként, amikor megálltunk a folyó partján és elkezdték kiásni a gödröt.
Nem számoltam azzal, hogy meg kell küzdenem az érzéseimmel, így nem is gondoltam régebben sem arra, milyen lesz elveszíteni az apámat. Úgy volt, hogy vele együtt meghalok én is, hogy nem kell végignéznem, ahogyan kiássák a sírt, nem kell újból átélnem, milyen az, amikor a gödörbe teszik és elkezdik ráhányni a földet. Ismerős volt az érzés, mi odabent kezdett növekedni, ám hiába éltem már egyszer át ezt az egészet, most újult erővel döngölt maga alá.
Nem tudtam, miért a folyópart és miért ilyen közel a vízhez, de az egyik férfi beszélt valamit arról, hogyha megdagad a folyó vize, akkor ellepi majd a sírt, folyamatosan változni fog majd ez a partszakasz, éppen úgy, ahogyan a Teremtő is tette egykoron. Méltó hely ez neki, én pedig elhittem minden egyes szavát. Jobbat úgysem tudtam volna.
Azt hittem, egyedül vagyok, hiszen a hím elment, ám az Őrző továbbra is ott maradt mellettem. Gyengéden érintette meg a vállamat; ideje indulnunk. Nem értettem, hova az a nagy sietség, hiszen nem rohanunk sehova, akármeddig elücsöröghetnék itt, nem igaz? Mégsem mondtam nemet, felálltam és követtem, habár fogalmam sem volt, hova megyünk. Nem kérdeztem továbbra sem, némaságba burkolózva követtem, akár valami emberrabló is simán lehetett volna...
Nem gondoltam volna, hogy hiányozni fog. Hogy arra gondolok, bárcsak több időnk lett volna együtt, bárcsak ne toltam volna úgy el magamtól. Bárcsak jobban próbálkozott volna áttörni a falaimon...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 372
◯ HSZ : 35
◯ IC REAG : 34

Re: Az Ősök Emlékhelye [külső helyszín] // Pént. Május 05, 2017 12:32 pm

[Eeyeekalduk emlékhelye - Tupilek könnye]


Nem tudnám pontosan megmondani, hogy miből tudtam, hogy merre kövessem a többieket. Azt is nehéz lenne szavakba önteni, hogy mitől voltam annyira biztos abban a pillanatban, amikor Ő megszűnt létezni, hogy tényleg ez történt. Egyszerűen csak, mintha megállt volna az idő pár másodpercre, és utána a világ egy hűvösebb, üresebb, zordabb hely lett számomra nélküle. Hiába nem töltöttünk együtt túl sok időt, mégis közel került a szívemhez. Felnéztem rá, megszerettem őt Anyámként és nővéremként is, most pedig nem volt többé.
Azt éppen nem mondanám, hogy nem tudtam milyen érzés lesz elveszíteni egy hozzám közel álló személyt, mégsem hiszem, hogy erre fel lehet készülni. Szörnyű volt a pillanat, amikor megláttam az élettelenül heverő testét. Olyan békésnek tűnt, mint amilyen életében is volt, és emiatt újra elfogott a kétség, hogy képes leszek-e ellátni a feladatomat, amit rám bízott. Én voltam olyan, mint ő, nem tudtam, hogy mit látott bennem, de már nem is számít. Ő úgy hitte, hogy menni fog, és ha mást nem is tehettem már érte, ennyit szerettem volna valóban megtenni. Felnőni ahhoz a feladathoz, amit kaptam.
Ugyan nem ismertem a nőstényt, aki mellette sírt, de nem volt nehéz kitalálnom, hogy ki ő. Akartam támaszt nyújtani, ki akartam venni a részem a temetésből, és valamiképpen enyhíteni a fájdalmát, hiszen immár hozzám tartozott, de egyelőre még én sem voltam erre maximálisan képes, és ő sem tűnt úgy, mint akinek rám van szüksége. Talán majd egyszer, idővel nyit felém ő is, de most nem akartam tolakodó lenni, főleg ilyen nehéz pillanatokban, amikor mind a kettőnknek olyasmit kellett tennie, amit nagyon nem akart.
Óvatosan érintettem őt meg, és mikor a tekintetünk találkozott, szavak nélkül biztosítottam arról, hogy itt vagyok. Szerettem volna én is megérinteni Őt, kivenni még inkább a részem abból, hogy örök nyugalomra helyezzük, de úgy láttam, hogy a fiatal nősténynek szüksége van arra, hogy ő maga tegye meg. Némán követtem hát arra, amerre vezetett értékes terhünket cipelve. Nem siettem, egyikünket sem siettettem. Fáradt voltam és kimerült, de eszem ágában sem volt megpihenni, és elodázni az utolsó pillanatokat, amiket még vele tölthettem. Még ha csak így is…
Kifulladtam az ásástól, de kellemes fáradtság volt ez. Olyasmi, amit szívesen vállaltam, habár a lelkem nem lett tőle könnyebb. Akkor sem, amikor a föld már elborította a testet, és nem maradt más, csak az emlékezés nekünk.
Maradtam. Sokáig maradtam még ott, de nem csak magam miatt, nem csak a búcsúzás és a fájdalom miatt, hanem a másik nőstény miatt is. Nem akartam zavarni, mégis a jelenlétemmel próbáltam némi gyógyírt adni neki. Végül akkortájt döntöttem a távozás mellett, amikor a nap sugarai már megvilágították a horizontot.
- Ha szükséged lenne rám, bármikor megtalálsz… - szólaltam meg sok órányi hallgatást követően, a másik gyászolónak címezve a szavaimat. Még utoljára leguggoltam a sírhant mellé, tenyeremet végigfektettem a frissen szórt földön, mintegy utolsó búcsút mormolva annak, aki új életet adott mind a kettőnknek. Tekintetem búcsúzóan villant még utoljára a nőstényre, mielőtt magam mögött hagytam volna mindent.
Muszáj volt megtennem, muszáj volt előre tekintenem és a jövőt néznem, még ha nagyon fájdalmas volt is számomra. Nyugodj hát békében, mi pedig őrizzük majd az emléked!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rocky
Vérvonalfő/Malguk
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 318
◯ HSZ : 838
◯ IC REAG : 826
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: Az Ősök Emlékhelye [külső helyszín] // Kedd Júl. 11, 2017 8:00 pm

// Eska emlékhelye
helyszín: Vízesés és környéke //

Nagy döntések előtt nagyok véleményét kell kikérni. Ki lehetne számomra nagyobb, mint az Árnyka első képviselője? Eska teste itt kapott végső megnyugvást. Azon az estén, hajnalon, nevezzük bárminek, ide hoztam és itt ástam neki árkot, itt temettem el, itt adtam az utolsó testének nyughelyet. Az utolsó kölykét rám bízta és igyekszem tenni, amit szeretett volna. Mit is vár tőlem? Utódlást, azt, hogy árny legyek az árnyaknak, egy bizodalom, egy utolsó vagy első mentsvár, úgy hogy észre se vegyék, kivéve Mae-t, akinek megüzente, mi a terv. Szükség volt erre? Neki igen.
Az ír nősténynek az lehetek, akinek Eska szánt? Nem megy annyira jól. Még küzdeni kell érte. A feladás nem az én műfajom. Tenni fogok érte, hogy az legyek, aminek szántak. Van még egy teremtőm, egy bolond, aki szembeköpte a saját tükörképét, azt a nőt, aki tükörképe lett, az indiánt, aki utálta a papagáját. Létezik ilyen állatszeretet? Kizárt. Chatocly senkit nem szeret.
Megállok a földhalomnál, térdre borulok. Harmónia legyen, ami ide illik. Ez a hely a mi utolsó világunk. A legutolsó. A régi bűnök feloldozója, az újak hordozója. Nincs semmi, ami feloldja. Talán maga Eska. Rémisztő, egyben kívánatos, ami történik, ha újra látom. 50 évnél hamarabb nem várhatok ilyet. Ez a törvény. Borzalom. Magamra maradtam. A diófa kerítések és a muskátli között kell élnem. Ez van. Ez az élet, amit a szellemek adtak, összhang és harmónia nélkül. Mae-t nem hagyhatom. Figyelnem kell rá. Féltérdre emelkedve emlékezem vissza a vidám és kevésbé vidám pillanatokra. Neki is kijutott belőlük. Mit adhatok neki? Hiszem, hogy sokat? Eska bölcsen döntött. Hogy is tehetett volna másként? Az Árny, az Első, akit sose láttak, a legbölcsebb maradt. Én hibáztam, ő is, ahogy mondta, de úgy kell tenni, mintha nem történt volna meg. Mintha nem történhetne meg többé! Balthazar, nagy a te feladatod. Légy erős, én az leszek... Néhány földdarabot rúgok be a vízbe, ami az örökkévalóságot mossa végtelen erővel. Itt van Ő. Egy nap én is itt leszek. Itt szeretnék lenni. Béke az utódokra...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Darren Northlake
Vérvonalfő
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 306
◯ HSZ : 1935
◯ IC REAG : 1959
◯ Lakhely : erdő széli birtok
◯ Feltűnést kelthet : végigtetovált karok, ezüst fülbevalók, gyűrűk, szemöldök piercing, karkötő, nyaklánc



Re: Az Ősök Emlékhelye [külső helyszín] // Vas. Dec. 24, 2017 11:25 pm

[2017.12.24. 23:35; Kúria-romok]
rise again

Szenteste, vuhú! Te is örülsz neki, mi, Dédi...? Kurvára leszarod.
Ledobtam magam a sírhalom elé törökülésben, megbontottam az üveg Jacket, amit hoztam és nagyot húztam belőle. Nem tudom, hányadik üveg volt ezen az estén, csak azt, hogy már éreztem a hatást. Kézfejemmel töröltem le azt a pár cseppet, ami kiszökött szám sarkánál. Masszív mínuszok röpködtek, ennek ellenére nagykabát helyett rajtam csak bőrdzseki volt. Fekete farmerom is szakadt mindkét térdénél, egyedül a bakancs tűnt némileg klímához igazítottnak. Az ezüstök ott lógtak-csilingeltek rajtam, olyan voltam, mint egy kibaszott karácsonyfa ezüstfenyő kac-kac, holott már semmi szükségem sem volt a vérvonalam edzésére.
Haragudtam rá, Alignak, Tupilekre, Denaalira, az egész világra és saját magamra, mert hagytam, hogy készséges kurvát csináljanak belőlem. Megint. Közben meg jó pofát vágok hozzá, én, aki mindenkinek jót akar. Mocskosul jól esett magamat sajnálni, belesüppedni a meg-nem-értettségbe és dagonyázni benne.
- Nem értem, hogyan bírtad nyolc évszázadon át. Nekem nyolc hónap elég volt belőle - morogtam az újabb kortyok előtt, zsémbesen. - Tudod, mi a szép? Tökéletesen tisztában vagyok vele, mit művelnél a helyemben, sőt, tulajdonképpen mindenki reakcióját ismerem, a magamét leszámítva. Mert nyilván nem akarok rontani ezen az egész szarságon, de olyan szívesen rúgnám fel az asztalt, hogy öröm lenne nézni. De nem tehetem meg. - Arcdörzsölés, ivás. - Én! A Szabad utódja, baszd meg, akinek semmi más nem kéne, hogy a dolga legyen, mint a hedonizmus hirdetése, a szexelj, ne háborúzz meg a dorbézolás napestig. De nem, mit csinálok? Kötelességből körutat szervezek, találkozókat hívok össze, egyezkedek és tárgyalok, mint valami falusi kufár. - Kiköptem. Pár másodpercig kábán bambultam a halomra, aztán minden átmenet nélkül felröhögtem. - És elhiszik!
Elnyúltam a fagyos-havas földön, úgy bámultam az éjszakai eget a hézagos, életveszélyes tetőszerkezeten át. Nem kellettek mások tanácsai, meglátásai, véleményei, a sajátjaimat akartam, de mintha elveszett, beleolvadt volna a többi hangba. Az egyetlen tiszta "én" az ösztön maradt, ami a józan ész szöges ellentétét diktálta. Múltkor is azzal basztátok el, hogy széthúztatok, főleg te, önfejűek gyöngye! Zabos vagyok ám rád, remélem tudod! Hiányzol és nagyon szeretlek, de zabos vagyok.
- A szabadság veled együtt halt, hallod? Szarul választottál. - Számba locsoltam a whiskyből. - Már ha te választottál. - Hasamra fordultam, felkönyököltem, úgy néztem a kupacot, ami az idő múlásával jóval laposabb lett, mint amikor a tetemre hordtam. Meglocsoltam azt is, bódult pillantással kísérve. - Egészségedre!
Feltápászkodtam, arrébb botorkáltam, járásom némileg bizonytalan volt. Széttárt karokkal fordultam meg tengelyem körül. Megint nevettem, az őrülettel határosan, plafon felé fordított arccal. Kívántam, hogy elragadjon, legalább egy kis időre, de még csak részegnek sem igazán mondhattam magam. Nagy lendülettel ittam ki, ami még vissza volt az üvegből. Több, mint a fele. Az üveg hangos csörömpöléssel törött szilánkjaira az egyik megmaradt tartóoszlopon, én pedig üvöltöttem - artikulálatlanul, teli torokból, a némán szállingózó hópelyhek között, a hold fénye alatt.
Előrángattam a marokfegyvert, amit derekamnál az övembe tűztem, mielőtt elindultam. Rühellem a lőfegyvereket, de ezt megvettem, mert hasonlított arra az ezüstözött markolatúra, amelyikkel ő fenyegetett, mikor először rongyoltam be hozzá. Akkor nagy vakmerőségemben rávágtam, hogy egyszer majd orosz rulettezhetnénk. Aztán '15 áprilisában semmi rulett nem volt.
Ledobtam a dzsekimet, mialatt visszatrappoltam hozzá, aztán megálltam előtte.
- Ezt ugyanazért, amiért én jöttem utánad - néztem mereven arra a pontra, ahol a föld alatt oszlásnak indult arca lehetett. Kerregés, majd kattanás, ahogy egyetlen hirtelen csuklómozdulattal visszaparancsoltam a helyére a tárat az egy szem ezüsttölténnyel. Tekintetem kongott az ürességtől.
Nem tudom az okokat, a legjobb nyomom az, hogy esetleg Yetta győzte meg, említette, hogy szó volt köztük erről. Az igazság az, hogy már nem érdekel. Ha volt oka, azért, ha nem volt oka, azért, ha más lett volna, akkor meg azért. A jelenen nem változtat, a pisztoly a halántékomnak feszül.
Meghúztam a ravaszt.
Semmitmondó kattanás.
Elmosolyodtam, leeresztettem a kezem és kivettem a töltényt a helyéről, majd zsebem mélyére süllyesztettem. Halványan pislákoló örömöt éreztem, ami megnyugtatott, többi kérdésemre azonban nem kaptam választ. A hirtelen felszökött adrenalinnak hála, a whisky-gőz feljebb szállt, ám okosabb nem lettem. Leguggoltam.
- Most jönne a te köröd - lógattam mutatóujjammal a pisztolyt. - De nem jön. - Megráztam fejemet, hajamba túrva fordultam a hajdanvolt bejárati ajtó felé. - Na és most? Hogyan tovább, hm? Fogalmad nincs róla, mi? - Dehogy tudod! Soha nem is tudtad, vagy ha mégis, nem akartad, mert dac meg minden nem-létező haragja. Mondjuk az legalább egyértelmű és követhető utat jelölt ki.
Visszagyűrtem derekamhoz az immár üres fegyvert, hogy azt követően a dzsekimért ballaghassak, jóval összeszedettebb mozdulatokkal öltve ismét magamra, mint ahogy ledobtam. Visszhangot ver bennem minden az elmúlt évekről, szinte üvölt, amiről csak elmesélésből szereztem tudomást, míg az,a mit személyesen nekem mondtak kitörölhetetlenül vésődött belém. Többet láttam és tapasztaltam, mint más öt- vagy akár hatszáz éves korára, annyi mindent kaptam, hogy felsorolni is hosszú lenne... én pedig nem tudok vele mit kezdeni. Újra meg újra felhánytorgatódik, esélyt sem kapva leülepedésre. Mintha minden alkalommal túlcsordulna az edény, tehetetlen vagyok ellene, legfeljebb nagyobb tálat hozok.
Visszaültem. Csend volt, nyugalom - kicsit bennem is.
Hosszúra nyúló perceg mentek el mellettem közömbösen, mialatt ugyanúgy ültem, tekintetemet síron tartva, közben kizárólag befelé figyelve. A légzésemre, a szívverésemre... Mintha csodára várnék, holott ilyesmiről tíz éves koromban leszoktam. Vékony hóréteg telepedett meg fejemen, vállamon, mozdulatlanságom akár egy szoboré is lehetett volna, csupán ritka pislogásom hátam levegővételenkénti emelkedése-süllyedése cáfolta ezt. Órákon át lehettem így, tompa zsibbadásként jutott el tudatomig tagjaim elgémberedése, a hideg, ami lassan átszivárgott bőrömön, hogy húsomba, csontjaimba egye magát. Fogalmam sincs, mikor éreztem utoljára ennyire a tél hidegét a környezetemben. A fenevad felszegett fejjel rótta köreit szabadon áramló energiáink hullámaiban. Menne már.
- Boldog karácsonyt, Tria... - Mert így ismertem meg, mert bármit is tudtam róla, nekem életem végéig annak a nőnek a képében fog élni, azzal a gunyoros mosollyal, cinikus hanggal és kevély tekintettel.
Felkeltem, leporoltam magamról a havat, kinyújtóztattam tagjaimat. A pisztoly a derekamnak feszült.
- Köztünk marad, ugye? - pillantottam le rá nyújtózkodás közben, majd röviden elnevettem magam és leráztam a zsibbadtságot. - Persze, hogy köztünk marad. - A kidőlt fal felé vettem lépteimet, amerről jöttem, de pár méter után megtorpantam, s vállam fölött visszanéztem. - Még mindig nem szeretem, hogy ilyen lepusztult helyen tengődsz, tudsz róla? - Zsebre tettem kezem, ujjaim a töltényre fonódtak. Tényleg nem képes már ártani nekem az ezüst. - Ha egyszeriben csak valami puccos mauzóleum teremne itt - folytattam félbeszakadt utamat, szám sarka pedig vigyorra rándult -, akkor engem hibáztass.
Ahhoz viszont nem elég, hogy ez a telek tulajdonjogilag az enyém - lehet kéne a környéke is. Ez azonban biztos, hogy már nem ennek az évnek a talánya lesz.

*~*~*~*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Annakpok
Szellem
avatar

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 819
◯ HSZ : 311
◯ IC REAG : 336
◯ Lakhely : Fairbanks - Viktoriánus kúria

Re: Az Ősök Emlékhelye [külső helyszín] // Hétf. Dec. 25, 2017 10:35 am

[2017.12.24. 23:35; Kúria-romok]
..how does it happen?..

Minden van és semmi sincs. Olyan, mintha lebegnék és talán tényleg azt teszem. Nem merem kinyitni a szemeimet, mert a végén még valami habos-babos fehér ruhát látnék magamon undorító tollas szárnyakkal kiegészülve, s tartok tőle, hogy eső helyett a gyomortartalmam áztatná évtizedekig a földet emiatt.
Azt gondoltam, hogyha meghalok egyszer, majd minden rendbe jön. Elmúlik a fájdalom, mindent szépnek fogok látni és a keserűség elhagy, mint utolsó leheletem az aktuálisan viselt porhüvelyem. Ám azon a bizonyos áprilison megtanultam, hogy ez nagy vonalakban sincsen így. Sőt, kis vonalakban sem. Akkor üvöltöttem, átkozódtam, s ezt idén sem tettem másként, csak más okból kifolyólag. Mindig átbasz ez a mocskos halál, bezzeg nekem egyszer sem sikerült túljárnom az eszén. Rohadj meg Alignak, hogy a tiéden se!
Bizsereg mindenem, mintha a bőröm alatt táncolnának a szavak, melyek nem is kúszhatnának hallójárataimba, hiszen azt a kukacok eszik, nem igaz? Mi ez mégis? Ismerős, édes, bosszantó és legszívesebben ráordítanék, hogy takarodjon már, s hagyjon békén. Nem akarok felébredni. Már épp megszoktam ezt a súlytalan semmit, erre idejön, s kirángat belőle? Hát a strucc fejét sem húzzuk ki a homokból, akkor az enyémet miért kell inzultálni?
Hallom a szavakat, de nem akarom felfogni az értelmüket. Az akaratom viszont ezen az istenverte helyen semmit sem ér, hát világosságukban jutnak el elmémig, szorongatják meg azt, ami a lelkemből maradt.
Amikor a fegyver semmivel össze nem téveszthető kibiztosítását hallom, elhatározásommal ellentétben felpattannak szemhéjaim. Felőlem aztán rózsaszín tütü is lehetne rajtam, az sem tudna érdekelni. Nem akkor, amikor az, akibe minden bizalmamat fektettem épp a síromnál akarja kioltani a.. ?
Amint a hideg földre céloz, felnevetek. Hisztérikus, hosszú kacajt hallatok, melyet talán ő is hall, ha nem siket teljesen a szellemvilágra. Még csak arra sem veszem a fáradtságot, hogy szám elé kapjam a kezeim, azokat, melyeknek meg sem kéne lenniük, de melyek érzete mégis az enyém maradt, pedig tudom - érzem és látom - hogy testem nem maradt. Az ott fekszik, éppen ott, ahová lő.
~ Szarul célzol. - karcolom agytekervényei közé, bár koránt sem vagyok biztos abban, hogy hallja-e vagy hogy akarom-e egyáltalán, hogy hallja. Hirtelen hosszúnak érzem a karomat, olyan hosszúnak, hogy áthidal óceánt, s ébrenlétre simogat két, szép - minden csak meglátás kérdése - barna szempárt odaát, ahová elérnem se lenne szabad. ~ A szabadság nem tud meghalni. Ilyen hülye vagy? A szabadság választás kérdése, döntések sorozatáé. Megszívtad, mert épp karácsonykor jöttél ide. Ilyenkor csodáknak kell történnie, hát adok neked csodát. Küldök neked zabszemet a seggedbe, egyet se félj.
Nem tudom eldönteni, hogy magamban beszélek-e vagy kihallatszanak gondolataim. Ezen a síkon nem mozgok otthonosan, de kezd szórakoztatni - és egyben egész fénylő, gusztustalanul éteri lényemben bosszantani - amit odalent látok.
Szeretem, hogy itt van, de nem szabadna itt lennie. Meg kell oldja, amit miattam kapott a nyakába, s ha az lesz a vége, hogy végignézem az összes halálát, hát legyen. Majdcsak megértik egyszer, hogy mindennek csak így volt értelme. Ha a haragon túllát majd akkor rájön, hogy ő is megtette volna. Yettáért. Payneért. Ahogyan én tettem meg érte, s a legförtelmesebb érzésért a világon. A szeretetért. Ki mondta, hogy a szeretet nem szít háborút?
~ Neked is, te örök bolond.
Elmorzsolnék egy könnycseppet, de nem tudok idejében a csepp alá nyúlni, mely a romos épület egyik megmaradt deszkájáról hull alá, s érkezik egyenest Darren orra hegyére. Milyen furcsa, hisz olyan hideg van, hogy a lovak szarva is lefagy, erre pedig olvad felette egy cseppben a hó? Nesze neked karácsony. Nesztek nektek csodák. ~ Jobb neked nélkülem, hidd el. Mindenkinek jobb ez így.
Sóhajom, mint széllökés száll felé, ha lehunyja szemeit, mert bántja a felé szökő hópelyhek sokasága, még talán érezheti is, ahogy ajkaira csókolom sajátjaim. Halott vagyok, megtehetem, nem igaz? Mert szabad, látod? Neked is mindent szabad!
Egy utolsó fintor, melyet még megengedek testtelen képzeletemnek a mauzóleum ötletének hallatán. Elfogyok körüle, mintha sosem lettem volna itt - s talán sosem voltam, hisz ha nem érzett belőlem semmit, akkor a játékot egyedül játszottam, ahogyan ő is az övét - és ha már így belejöttem ebbe az egészbe, próbaképpen körbenézek máshol is. Hiszen ígéretet tettem. És ha én valamit eldöntök - mint tudják mind - azt ha törik, ha szakad, véghez is viszem.
Ne hiányolj, Darren. Tudhatnád, hogy soha nem hagyhatlak el igazán.

***


//Karácsonyi meglepetééés!   //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom

KARAKTERINFORMÁCIÓK
Re: Az Ősök Emlékhelye [külső helyszín] //

Vissza az elejére Go down
 

Az Ősök Emlékhelye [külső helyszín]

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Városhatárokon kívül :: Clay Street Cemetery-