HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
AKTÍV KARAKTEREK
136 TAG 62 FÉRFI 74 NŐ
BETOLAKODÓ FARKASOK
31 TAG 16 FÉRFI 15 NŐ
ŐSLAKOS FARKASOK
24 TAG 10 FÉRFI 14 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
23 TAG 13 FÉRFI 10 NŐ
ŐRZŐK
32 TAG 13 FÉRFI 19 NŐ
EMBEREK
15 TAG 5 FÉRFI 10 NŐ
ALAPÍTÓK
10 TAG 5 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legtanulságosabb:

...A Legnagyobb találkozás:

...A Legjobbak (Vörös Hold - Hard):

...A Legjobb (Vörös Hold - Soft):


írta  Jamie Waldorf Szer. Nov. 30, 2016 3:53 pm
írta  Sage Miller Szer. Nov. 30, 2016 3:50 pm
írta  Emily Hart Kedd. Nov. 29, 2016 9:17 pm
írta  Catherine Benedict Kedd. Nov. 29, 2016 11:11 am
írta  Primrose Trevelyan Hétf. Nov. 28, 2016 1:52 pm
írta  Rebecca Morgan Csüt. Nov. 24, 2016 7:27 am
írta  Balthazar Bluefox Kedd. Nov. 22, 2016 8:30 pm
írta  J. Isaac Sladen Hétf. Nov. 21, 2016 9:34 pm
írta  Vendég Hétf. Nov. 21, 2016 12:46 pm
írta  Nessa O'Brien Hétf. Nov. 21, 2016 10:19 am
írta  Maya Honeycutt Szomb. Nov. 19, 2016 7:20 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:01 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:00 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 10:58 pm
írta  Jackson Carter Vas. Nov. 13, 2016 4:52 pm
írta  Catherine Benedict Szomb. Nov. 12, 2016 6:47 am
írta  Roxan A. Cruz Csüt. Nov. 10, 2016 7:40 pm
írta  Achilles Kilpatrick Csüt. Nov. 10, 2016 7:13 pm
írta  Andrzej Krakowski Kedd. Nov. 08, 2016 8:06 pm
írta  Roxan A. Cruz Kedd. Nov. 08, 2016 6:31 pm
írta  Tawny Vaidya Hétf. Nov. 07, 2016 11:02 pm
írta  Skyler R. Hamilton Hétf. Nov. 07, 2016 10:03 pm
írta  Balthazar Bluefox Hétf. Nov. 07, 2016 9:55 pm
írta  William Douglas Hétf. Nov. 07, 2016 6:48 pm
írta  Jackie Leigh Suresh Hétf. Nov. 07, 2016 3:32 pm
Celeste M. Hagen
 
Balthazar Bluefox
 
Lester J. Edison
 

Share | .

 

 A Chena folyó partja

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... 7, 8, 9, 10, 11  Next
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6140
◯ IC REAG : 8029
A Chena folyó partja // Szer. Feb. 15, 2012 9:16 am

First topic message reminder :



A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Jan. 16, 2014 9:37 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net



























SzerzőÜzenet
David A. Blandern
Vérvonal Alapító/Falkatag

◯ Kor : 818
◯ HSZ : 364
◯ IC REAG : 342

Re: A Chena folyó partja // Pént. Márc. 06, 2015 4:39 pm

Anguta elégedett sóhajjal nagyadag párafelhőt engedett ki magából, egy ideig nézte, ahogy kavarog a hidegben, majd eltűnik a szeme elől. Eléggé ki volt melegedve, arca vörös színben pompázott, ujjai viszont fagyottan sajogtak, de alkotásain végig nézve egy cseppet sem bánta ezeket az apró kellemetlenséget. Persze az izzadásról a sapka és a kabát tehet, de nem akarta megkockáztatni, hogy feltűnően lazán öltözködik. Legalábbis addig nem, amíg ki nem ismeri a helyiek szokásait, vagy amíg nem lát valakit félmeztelen kutyát sétáltatni mínusz tíz fokban. Az utóbbi négy órában rengeteg emlék ragadta magával, amik főleg testvéreire vonatkoztak, de óhatatlanul előbukkantak másfajták is. Anguta azonban a tizenkét arcot próbálta leginkább felidézni, azokat az arcokat, amik oly sok éven át mellette voltak. Nem messze a folyótól kezdett bele a munkába, egy nagyobb, szabad területen, ahol elegendő helyet vélt felfedezni, hogy a hótesókat megformázhassa, mintha csak egy tábortüzet akarnának körbe állni. Az első fél órában a lassan ment a munka. Nehéz volt visszaemlékezni, és sokszor el is kalandozott, de végül rátalált egy rég elvesztett test ködös emlékeire, és onnantól már nem volt megállás. Már csak a megfelelő mennyiségű hó lehetett akadály, ezért hamarosan távolabbra kellett mennie, hogy alapanyagot szerezzen.
Tizenhárom hó alak keresztbefont kezekkel ült a földön, a testekre kevesebb figyelmet fordított, de az arcokat gondosan formázta meg. Felismerte bennük testvéreit, bár közel sem voltak annyira élethűek, mintha festmények lettek volna, a színek hiánya miatt. Ettől függetlenül tizenkét arcban felismerte öt évszázada nem látott testvéreit. A tizenharmadik arccal viszont nem nagyon tudott mit kezdeni. Egyszer látta csak szemtől szemben régi testét, és akkor sem túl sokáig, hosszú életében pedig nem volt az a pocsolyában állandóan magát nézegető fajta. Grimaszolva alakította saját arcát, de nem tűnt az igazinak, végül félkészen hagyta és ellépett a tizenhárom alak mellől, és kívülről bámulta őket. Mosoly terült szét arcán, majd hamarosan vigyorba csapott át. Ha valaki megkérdezte volna kik ezek, azt felelte volna, hogy egy évszázadokkal korábbi őslakos törzs tizenhárom vezére, akikre a középiskolai tanulmányai során figyelt fel. Persze senki sem kérdezte, hiszen senki sem járt az éjnek ezen a pontján, a sötét éjszakában. Fenn magasan a feje felett a hold minden tőle telhetőt megtett, hogy világossággal lássa el a tájat, de a vastag felhőtakaró útját állta. Nem látta ugyan, de minden porcikájában érezte jelenlétét.
Fél órán át ücsörgött a hótesók mellett, közben rég elfeledett és mára már teljesen lényegtelen dolgokon merengett. Mégis jóleső érzéssel töltötte el visszanézni a múltba. Valaha ezt a helyet otthonának mondta, de most nem érezte annak. A változás elért ide is, mint, ahogyan a kontinens minden zugába. De ettől nem érezte jobban magát. Viszont bizakodó volt. Igaz, most kicsit csalódott, hogy aszfalt és beton rengeteg veszi körül, de idővel talán újra otthon fogja érezni magát. Talán felállít pár totemoszlopot a város határában, és azt már nem hóból, hogy tavasszal elolvadjon, vagy vandálok rombolják le, mert nekik az úgy esik jól. Nem! Fából, ahogy régen is tette. Talán maradt még valami az ősi helyekből. Nem tudhatta, mert még nem látogatta meg őket. Félt. Félt, hogy nem lesznek ott. Félt, hogy az évezredes fáknak már csak hűlt helyét fogja találni, hogy nem fogja sohasem tudni szívből otthonának nevezni azt, ahol felcseperedett, ahol férfivá érett, ahol meglelte első szerelmét.
Gondterhelt arccal kelt fel. A hótesók némán meredtek egymásra. Talán most még nem az otthona, de meg fog mindent tenni, hogy azzá tegye. Az első lépést már megtette. Szobrot állított azoknak, akik leginkább magukénak mondhatják a vidéket, akik öregebbek, mint a legrégibb épület, ami most a területet csúfítja, avagy díszíti.
Ujjaiban már nem érezte a hideg merevséget. Sok időt töltött itt, ideje indulni. Szakadt cipőjéről lesöpörte a havat, majd felkelt és magára hagyta a hótesókat, hogy a reggel erre járók szemügyre vehessék őket. Azokat, akik valaha, nagyon régen itt éltek, és most újra visszatértek.  Persze a halandóknak fogalmuk sem lesz, kiket ábrázol, de ez nem zavarta. Ő tudja és ez a lényeg.
Nem tudott azonban nagyon eltávolodni. Egy férfi jött vele szembe. Hallotta lépteit, hallotta szívverését, és érezte energiáit is. Anguta saját magát hatvanévesnek mutatta, és pajzsa résnyire volt nyitva, de ez jelen helyzetben semmit sem számított. Széles vigyor ült ki az arcára, ami akkor sem hervadt le, amikor testvére megszólalt és a kezét nyújtotta.
- Szerintem nem – vont vállat, miközben megragadta a kezet, és megszorította, de ennyi persze nem lehet elég évszázadok után, ezért közelebb lépett és átölelte Chulyint, majd baljával meglapogatta a hátát. Férfias ölelés volt, amiben egyikőjük sem találhatott semmi kivetnivalót – Rég használhattam a kezeimet, és muszáj volt valamivel kiélnem magam. Megnézed őket? Gondolom sejted kiket ábrázolnak – már csak szelíden mosolygott. Chulyin kérdését természetesen a hóemberek építéséhez társította, hiszen mi másra is gondolhatott volna testvére, amikor, szinte feddőn megszólalt?


A hozzászólást David A. Blandern összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Márc. 14, 2015 6:36 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Varen C. Morrison
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 838
◯ HSZ : 140
◯ IC REAG : 107
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : átható tekintet, mint ha nem lenne titkod

Re: A Chena folyó partja // Hétf. Márc. 09, 2015 12:26 am

Megvolt az ölelés, persze, miért is ne. Általában az arcom teljes érzelemmentességről árulkodik, inkább az állandó nyugalmat tükrözi. Azt, amit már évszázadok óta magamnak tudok én, az örök szemlélő, ki csak a háttérből figyel és nem mindig avatkozik közbe. Vagy ha igen, akkor jó okom van rá. Mondjuk látszik, mennyire idegződött már ez belém. Automatikusan ez az arc jön elő mindig. Mint amikor Eskával találkoztam nemrég. Most viszont csak halvány mosolyt csaltam az arcomra a köszöntés során, bár az is inkább a félreértésnek szólt.
- Én a külsődre értettem - szóltam, miután eltávolodtunk.
Ha belegondolok, hogy amúgy ő is túl van már a 800-on, azért ez extrán nagy meglepetést tartalmazhat az avatatlanoknak. Mert, most gondoljatok bele. Mindegyik Elsőnek van már olyan ereje, hogy még egy fénykorát érő 300 évesnek is egy könnyed mozdulattal kitörje a nyakát, leszakítsa a végtagját, vagy egyéb módon kárt tegyen benne. S ehhez még csak meg se kell erőltetnünk magunkat. Egy könnyed mozdulat, másoknak három hónap kórház, ha nem több. S ha mindezt egy amúgy véznának tűnő kölyök okozza... nos, szerintem ez már okozhat olyan sérülést, ami rosszabb a fizikálisnál. Ha az egó törik meg.
- Még szép. Hisz tudod, régen is érdekeltek a műveid.
Bár úgy körülbelül minden, amilyen természetem volt. De azok a dolgok mindig elsőbbséget élveztek, amikben mások munkája van, elvégre árulkodóak. Egy művész mindig lelke egy darabját adja a műveihez a készítés során, sokkal több dolgot ki lehet szűrni egyetlen műből, mint azt sokan el mernék képzelni. Most mindenesetre ellépkedtem a Teremtő mellett, hogy közelebb merészkedjek az alkotásaihoz. Beléptem a hószobrok alkotta körbe, ahogyan először gyorsan végighordoztam rajtuk a szemem.
- A tiéd merő szerénységből nem lett befejezve? - kérdezem érdeklődve, elvégre a sok elkészült szobor közül ez egy kicsit kilóg.
Valóban nem okozott nehézséget felismernem magunkat. A tizenhárom alapítót, ki egykoron ezen a földön élt, nevelkedett, majd beharapódott. Emlékszem, régen néhányszor összegyűltünk itt. Nem volt törzshely, csupán véletlenül kiválasztott pont a folyó mellett. Az emlék némi derűt ébresztett bennem... egészen addig, míg el nem kezdtem egyenként odavándorolni mindegyikhez. S ekkor hallottam a szárnysuhogást. Még időben kaptam előre a kezem, a hószobor felé helyezve, karmos lábak érintését éreztem még a kabátomon keresztül is.
- Nana - suttogtam a hollónak, mely rá akart telepedni a hóalkotás vállára.
Szerettem ezeket a madarakat, több életen át kísértek el, de azért a rongálás nem lenne feltétlen jó a részükről. A kezem felfelé lendült, amivel sikerült rávennem a madarat, hogy szárnyra kapjon és az egyik fán keressen kapaszkodót. Lenéztem a hószoborra... saját, egykori képmásommal nézve farkasszemet. Mint ha csak tegnap történt volna, hogy utoljára néztem vissza magamra a tiszta patakok vizében, a pocsolyák sűrűjében. Mint ha csak tegnap történt volna, hogy...
- Mára ez a bűnös test elrohadt az ítélet alatt, melyet jogosan osztottak ki rá. - suttogom.
Önvád? Nem. Beismerése annak, hogy volt idő, mikor bukott voltam... s már magam mögött hagytam, mertem felismerni ezt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
David A. Blandern
Vérvonal Alapító/Falkatag

◯ Kor : 818
◯ HSZ : 364
◯ IC REAG : 342

Re: A Chena folyó partja // Hétf. Márc. 09, 2015 3:49 am

Testvére nem vitte túlzásba mimikájában a viszontlátás örömét, az enyhe mosoly inkább lehervasztotta Anguta lelkesedését, mint erőre kapatta volna. Mindegy, ha nem akarja kimutatni, hát ne mutassa ki. Nem fog emiatt összedőlni a világ.
Meglepetten húzta fel a szemöldökét, és értetlen képet vágott.
-  Túlzásnak tartod? – kérdezte kissé félrebillentett fejjel, miközben megindultak a hószobrok felé. – Én nem tartom annak, még akkor sem tartanám annak, ha lett volna beleszólásom milyen külsőm legyen – jegyezte, meg miközben egyenletes léptekkel egymás mellett haladtak a hótesók felé. Nem igazán tudott neheztelni testvérére, amiért ilyen megállapítással nyitott, főleg miután érdeklődést mutatott a művei iránt. Büszkeség töltötte el porcikáit, amikor Chulyin belépett a hó körbe. Rég volt, hogy valakinek dicsekedett volna bármivel is. Nem is tudta már idejét mikor volt ilyen utoljára. Talán gyerekkorában az eredeti falujánál. Ott talán még foglalkozott ilyesmivel, azonban miután Tupilek törzséhez került, sokkal inkább aggódott a sorsa miatt, minthogy ilyen dolgokkal kérkedjen. Persze az elismerést mindig szívesen fogadta, de nem tolta az emberek arcába a munkáit, csak hogy figyelmet kapjon. Most egy kicsit így tett, de nem érdekelte. Chulyin amúgy is kíváncsi természetű volt, nem valószínű, hogy csak simán elsétált volna mellette, ha Anguta nem kérdez rá közvetlen.
A Teremtő vidáman felnevetett testvére megállapításán.
- Azt hiszem lesz mit bepótolnunk, ami egymás ismeretét illeti – mondta még mindig nevetve. – A szerénység nagyon távol áll tőlem. Kivéve, ha azt kell eljátszanom, mert akkor persze az vagyok – ez a megállapítás sem volt éppen szerény, ahogyan nem is tartotta magát annak. – Igazság szerint nem tudom, hogy néztem ki annak idején. Próbáltam visszaemlékezni, de míg a ti arcotok szilárdan lebegett előttem, a sajátom csak ködös masszaként kavargott. Viszont most, hogy itt vagy – vigyorgott elégedetten, apró hatásszünetet tartva – semmi akadálya, hogy megmutasd nekem, hogy néztem ki. Vagy akár te is megcsinálhatod – ajánlotta fel mosolyogva. Persze jobb szerette volna saját maga befejezni, de ha testvére szeretné, szívesen átengedi neki a lehetőséget.
Felnézett, és a csapkodó szárnyak forrását kutatta. Hamarosan meg is látta a pofátlan madarat, amely nem átallott vészesen közel merészkedni az egyik hószoborhoz. Szerencsére Chulyin időben megálljt parancsolt a fekete madárnak, ami rátelepedett a karjára, majd egyetlen szóval és egy karlendítéssel elzavarta a hollót. Nem látta melyik szobornál ácsorogott, mivel féloldalt állt háttal a hóembernek, a sorrendet pedig nem jegyezte meg.
- Úgy sejtem nem véletlen, hogy pont egy holló száll, a Holló felé – jegyezte meg, miközben leült, térdét átkarolta és érdeklődve nézte testvérét, ahogy annál a szobornál időzött, amelyikre a fekete madár akart szállni.
Suttogása halk volt ugyan és nem biztos, hogy Anguta füleinek szánta, ettől eltekintve tisztán értett minden egyes szót. Ezek szerint saját képmását fürkészte.
- Éreztem a halálod – mondta gondterhelt arccal, szemei sápadt fénnyel csillogtak. – A legelső voltál, aki távozott közülünk. Utána jöttek sorra a többiek. Mielőtt én is meghaltam volna, úgy hittem csak öten maradtunk a tizenháromból. Aztán már csak négyen voltak – Anguta arca egy pillanat alatt felderült – legalábbis így hittem, persze miután jómagam is feltámadtam bizakodó lettem. Szerencsére nem hiába.
Lehajtotta a fejét, egy ideig az összetaposott havat bámulta, majd ismét felnézett.
- Miért vagyunk itt testvér? – kérdése melankolikusan csengett, életvidám hangja egyszerre öreg lett és meggyötört. – Valaha itt volt az otthonunk, de már semmi sem köt minket ide, tünékeny szellemeken és árulásunk keserű ízén kívül. Egy egész világot hagytunk magára, csak hogy mindannyian egy helyre gyűljünk. Nem tudom a szellemek óhaját, de azt tudom, hogy fajtánk érdekeit nézik, még ha az nem is egyezik a sajátunkkal – Anguta beleszimatolt a levegőbe. Élvezte az éjszaka illatát, élvezte a hangokat, amik elérték érzékeny fülét. A békesség, azonban nem tarthat örökké, különben nem lennének itt. Remélte Chulyin többet tud nála.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Varen C. Morrison
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 838
◯ HSZ : 140
◯ IC REAG : 107
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : átható tekintet, mint ha nem lenne titkod

Re: A Chena folyó partja // Szomb. Márc. 14, 2015 2:30 am

- Nézz rám, testvér. A külsőm alapján rólam se mondanák meg, hogy leéltem már nyolcszáz évet... a tiedről pedig már pláne nem. Bár el kell ismernem, így még kevésbé fognak rád gyanakodni - sóhajtok egyet. - Na igen, ha választhattunk volna. Ez esetben egykor inkább egy olyan őrzőnek a testét kérem el, aki halálos korban szenved... nem pedig életerős.
De nem tehettem meg és Andrzej a lelkével fizetett érte. Vajon elérte a Szellemvilágot? Vajon megkapta ezt a kegyet cserébe azért az áldozatért, amit hozott, hogy újra az élők sorában járhassak? Igen, őszintén reménykedtem benne. Feláldozta egykoron a normális életet azzal, hogy az őrzők közé lépett és vállalta a farkasokkal való konfrontálódást... s aztán ténylegesen az életét is odadobta. Az ilyen dologért pedig azért egy meleg kézfogásnál több jár. Legalább is reméltem, hogy több jár. Ez az élet már nem egyszer bebizonyította, hogy szűken bánik bármilyen jutalmazással.
- Fejedbe szállt talán a sok alkotás jelentette sikerélmény? - kérdezek vissza, de most kivételesen csupán ugratásból. - Hm, rendben, legyen hát. Bár kicsit furcsállom, hogy te magad nem emlékszel rá.
Mondjuk nem lehet mindenki olyan maximalista az emlékek terén, mint én. Kész csoda, hogy a rengeteg dologtól még nem kaptam agyvérzést... bár legalább tudom, mi végezne velem, ha hirtelen az agyam elvesztené a regeneráció jelentette előnyöket. Egy szó mint száz, odaléptem Anguta elé, majd kezemet felemelve két ujjamat a homlokának érintettem. Lehunytam a szemem, ahogyan keresni kezdtem a tudatomban. Jó régre kellett visszamennem, egyenesen fiatalkoromra, mikor még kis száz éves suhanc voltam, pontosabban még annál is jóval kevesebb. Egy sátor előtt üldögéltem, miközben elmélyülten tanulmányoztam a néhány fafaragványt. Régi totemek voltak, a maguk titokzatosságában. S akkor a sátorból kilépett az akkori Anguta. Felnéztem rá, egyenesen az arcába... s itt meg is akadt az emlékkép, elvégre megvolt, amire szüksége lehetett. Vagy egy percig mutattam számára, hogy beleégjen a tudatába, mielőtt vége szakadt.
- Tiéd a terep - veregetem vállon, mintegy kifejezve, inkább ő fejezze be.
Szóval aztán én is hóElsőkre koncentráltam, na meg persze megállítottam a pimasz madarat, amelyik rá akart szállni az alteregóm vállára.
- Sosincs véletlen. Ezek a madarak míg járok a földön, kísérni fognak - mondom, majd a halálomra terelődik a szó, mire érezhetően még komorabb leszek a szokásosnál is. - Igen, én voltam az első, ki elbukott közülünk. Nekem kellett először megízlelnem a halál jótékony, józanító ízét. Akkor ott, a Szellemvilágban én is azt hittem, hogy örökre ott ragadtam. De tévedtem. S tudod, mi a legszebb az egészben? - emelem rá a tekintetem. - Hogy nem bánom, amiért pusztulnom kellett.
Sosem rejtettem véka alá ezt a véleményemet, még ha röhejes is. Sokkal többet tanultam a halálom és szellemlétem során eltöltött idő alatt, mint ha évszázadokig kellett volna koptatnom a földet. De hiába... az én gondolatmeneteim mindig is kicsavarodottak voltak, nem pont olyanok, amilyenek másoknak. Közben vetettem még egy utolsó pillantást a bűnös arcomra, mielőtt jobbra léptem egyet a következőhöz. A látvány halvány mosolyt csalt az arcomra. Rég volt már, hogy ez az arc nézett vissza rám... vagy fel rám, részletkérdés. Felemeltem a kezemet és egyik ujjamat végighúztam az arcán. Az érintés olyan gyengéd volt, hogy egy hódarabot se bontott le Eska hófehér arcáról. Emléke egy kislánynak, akit mind ismertünk... de vajon ki ő most... nehezen tudtam megmondani, de a következő találkozásunkkor választ fogok találni erre a kérdésemre.
- Bár tudnám a választ, Anguta. De még én se tudom, kinél jobban értesült személy nem él ezen a világon. Eska hónapokkal előttem ért ide Fairbanks-be, de még ő se tudott nekem semmi konkrétat mondani, csak találgattunk, mi lehet a háttérben... de akármi is, nagyon fontosnak kellett lennie. Főleg, hogy annyi furcsa dolog történik a világban.
Ide voltam szögezve a városba, de ez nem jelentette azt, hogy el is voltam vágva a külvilágtól. Állandó összeköttetésben voltam az embereimmel, követtem a híreket, nem telt el úgy egy nap, hogy ne folyt volna rajtam keresztül információk garmadája... és azok a baljós hírek, amiket mostanában hallok... s amiket kihoztam belőlük, miután átgondoltam őket... nagyon nem tetszettek a dolgok alakulásai.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
David A. Blandern
Vérvonal Alapító/Falkatag

◯ Kor : 818
◯ HSZ : 364
◯ IC REAG : 342

Re: A Chena folyó partja // Szomb. Márc. 14, 2015 9:29 pm

Anguta teljesen át tudta érezni testvére szomorúságát. Hasonló helyzetben volt ő is, bár nem tudta, mikor éledt újjá, így lehet a jelenlegi testéről beszélt, igaz szavaiból úgy tűnt már jó ideje cipeli magával terhét. Anguta szerencséje, hogy még csak harminc éven át kellett Jason halálán aggodalmas, álmatlan éjszakáin töprengenie. Nem tudta volna megmondani, hogy amikor elérkezik a végső óra, és Jason teste porba hull, hogyan fog a fiú iránt érezni, aki feláldozta saját magát, egy célért, amit sohasem láthatott beteljesülni. Jelen pillanatban tisztelet és szomorúság egyvelegével adózott a fiatal őrzőnek, aki elkeseredésében barátnője után kívánkozott a Távolba. Őszintén remélte rátaláltak egymás ölelő karjaira. Hinni persze nem hitte. A túlvilág magányos hely volt számára, pusztán ablakok nyíltak különböző életekbe, ahonnét elfeledett szellemként tekinthetett a világra. Nem hitte, hogy ez Jason esetében különböző lenne. Bár, ki tudja? Talán az önzetlen lények más elbírálásban részesülnek. A gondolat kecsegtető volt, de sajnos csak ábrándnak képzelte. Persze, egy megnyugtató, kellemes és igen szép ábrándnak. De a valóságot sokkal ridegebbnek vélte ennél.
- Aki a mi csónakunkban evez, és nem teljesen lelketlen, az valószínűleg hasonlóképpen érez – nem tudta, vannak-e rajta és testvérein kívül olyan lények, akik képesek átverni a halált, de bízott benne, ha vannak is, tisztelettel adóznak a volt testtulajdonosok felé. – Én, ha tehetem, minden évben elmegyek az üres sírhoz, és lerovom kegyeletem. Ha mást már nem is, ennyit igazán megtehetek. - Szomorkás hangulatából könnyen visszalépett a vidámabb énjéhez és Chulyinra mosolygott. – Amúgy, nem. Nem nézek ki belőled nyolcszáz évet. Bár igazából én nem is éltem meg annyit – vonta meg vállát, miközben grimaszolt. – Csak hétszáztizenhat vagyok – vigyorgott szélesen, majd még hozzáfűzte mutatóujját megemelve, jelezve, hogy egy fontos dologra akar kitérni. – Már persze, ha lehet hinni az őrzők feljegyzéseinek, és az átszámolt dátumok a kezdetekről valóban helytállóak.
A hótesókhoz érve hagyta Chulyint szemlélődni, és szavaira grimaszmosolyt eresztett meg.
- Hát, hogyne, bár én inkább egészséges önbizalomnak nevezném – persze ő is csak viccelt. – Amúgy nem, a teremtésnek nem sok köze van a szerénységem visszafogott létéhez. Az évek változtattak meg, vagy mondjuk inkább az évszázadok. Persze nem pakolom a Louvre-ba a pacsmagolásaimat, de voltam már isten halandók és vérfarkasok szemében. Így erősen kétlem, hogy őszintén tudnám magamat ezzel a szóval jellemezni – szavai rég elfeledett emlékeket ébresztettek benne, de elhessegette őket. – Nem nagyon borotválkoztam fényes tárgy, vagy víztükör előtt. Többnyire vakon, érzésből csináltam – mosolygott vidáman.
Testvére hozzá lépett és kész volt megmutatni akkori önmagát, ami felettébb jól esett neki. Nem tudta volna megmondani mennyi ideig látta az emléket, de mindent megjegyzett róla. Azt, hogy merről lengett a haja, ahogy a szél fújta, vagy az árnyékok milyen szöget zártak be, amiből tudott következtetni a napállásra. Sajnos illatok és hangok nem vegyültek a képbe, de ez is bőven elég lesz a hó Angutához. Pislogva, vigyorral az arcán engedte el az emléket, de vonásit magába szívta. Évek múltán is képes lenne most már lefesteni magát, így nem sürgette az idő, hogy nekikezdjen a munkának.
- Rendben – mondta, hanyag hanglejtéssel, mint akit annyira nem is érdekel, hogy ő fejezhesse be. Persze valószínűleg mindketten tudták, hogy ez nem így van.
Nem állt azonban neki, hanem inkább leült a hóra, és figyelte, ahogy testvére saját mása előtt áll, aztán a holló felé nézett, ami helyet talált magának egy fán.
Gyanította, hogy a madár nem véletlen, de túl hamar folytatta testvére, hogy reagálhasson az elhangzottakra, utána pedig, már szinte el is feledkezett a dologról, amikor a halálára terelődött a beszélgetés.
- Tényleg? – kérdezte őszinte csodálkozással. – Én bántam, és még most is bánom. – hangja fátyolossá vált, és merengővé - Bánom, hogy olyan életet éltem, hogy a szellemek a Távolba küldtek miatta. Persze magamat is sajnáltam, de végül nem is tudom már hányadik nap tengődtem a szigeten, amikor elfogadtam a sorsom. Őszintén. Talán lelkem legmélyebb zugában reméltem, hogy ez elég lesz, és a szellemek hagynak elmenni, de nem így történt. Az utolsó napon pedig a hívás erősödött – Anguta elnevette magát, és szipogott egyet. – Azt hittem máshova hív. De csak fel a hegyre hívott. Ami történetesen egy vulkán volt és még aznap szétrobbant alattam. A legrosszabb az volt benne, hogy hetekkel előtte tudtam, hogy meg fogok halni, és semmit sem tehettem ellene.
Testvére szavai nem voltak túl bizalom gerjesztőek.
- Értem – hangulata mélypontra ért. – Szóval fogalmunk sincs miért hívtak a szellemek ide minket – mélyen beszívta a levegőt, majd hüvelykujjával megvakargatta az orrát, közben egy enyhe grimaszt is megejtett. – Hát akkor itt az ideje, hogy Anguta is beálljon a hótesók soraiba, hogy teljes legyen a létszám – szavai kétértelműek voltak, de nem bánta. Mindannyian egy helyen vannak, és csak ez számított. Mint a régi szép időkben, amíg még leszármazottaik nem tomboltak féktelen haragjukban az emberek világában, amikor még minden világos és tiszta volt. A táj is őszinte volt, a világ is őszinte volt, ahogy a folyók és a tavak is.  
Lendületesen magasodott fel ültében, és lépkedett saját megformálatlan hóarcához.
- Amúgy bízom benne, hogy nem rosszfát tett a tűzre, mind a tizenhárom kis inuit – mondta, miközben belekezdett valaha volt arcának megformálásába. – Mert, ha igen, a szellemeknek már semmi akadálya nem lehet, hogy egy füst alatt lerendezzenek bennünket. Csak egy vulkán kell Fairbanks alá, és elolvadunk, mint ahogy tavasszal a hasonmásaink fognak – tekintett körbe a hótesókon. Hangjában nem volt félelem, vagy aggodalom, de szavait nem vette félvállról. Tartott tőle, mit hoz számukra a jövő.
- Egyébként, hogy értetted azt, hogy te vagy a világ legjobban értesült személye? – Anguta kíváncsisága felélénkült. Tudta, hogy Chulyin érzékei messze a legkifinomultabbak, de talán már a jövőt is ki tudná kémlelni? Persze, ha a szellemek nem akarják, lehet bármilyen látnok valaki, csak a sötétséget látná.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Varen C. Morrison
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 838
◯ HSZ : 140
◯ IC REAG : 107
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : átható tekintet, mint ha nem lenne titkod

Re: A Chena folyó partja // Szer. Ápr. 01, 2015 11:30 pm

- Ez dicséretes tőled, testvér. Nekem sajnos nincs hova visszajárnom ilyen téren.
Az eredeti testem szétrohadt a Sziklás-hegység aljában. Amennyire tudtam, Andrzej elesett egy csatában a Közel-Keleten, amikor megpróbálta kibékíteni a két tábort, de nem járt sikerrel és a két tábor közt lelte a halálát, a testét pedig tömegsírba lökték a többi elesettel. Altair hajótörést szenvedett és a tenger alja lett a sírja. Herol pedig még mindig békésen éldegélte nyugdíjas őrző éveit. Talán majd ha ő elmegy, neki el tudok zarándokolni a sírjához... de még él és nem is kívánnám a halálát csak azért. Olyan ember volt, aki megérdemli a hosszú életet. A testcsere miatt már így is sokkal több jut ki neki, mint egy átlagos őrzőnek.
- A farkasélet áldása, még egy vénség is úgy néz ki, mint ha harminc éves lenne. Mindenesetre ha engem kérdezel, inkább a szellem számít ilyen kérdésben.
Belegondolva, hogy hogyan nézne ki még egy farkas is ilyen idős korban, mint amilyenben én vagyok. Volt már alkalmam 700 éves, nem első farkassal összefutni. Mondanom se kell, szegényre még a rossz állapotban van se lett volna eléggé kifejező. Ennyi év utána már halni jár a lélek a testbe, még ha egy vérfakasról is van szó. Előbb utóbb mindenkit utolér az idő.
- Isten? Miért, mit csináltál? - nem mint ha meglepődnék ezen, megdöbbentő, miből nem képesek az átlagemberek istent kreálni. - Én se olyan alkalommal vettem szemügyre magam.
Még azt se mondhatom, hogy máson használtam a képességemet és úgy néztem meg magam. Abban a korszakban csak egyszer volt rá lehetőségem és akkor is annyira meglepődtem a dolgon, hogy nem pont a szemlélődés volt az elsődleges. De ezen a téren egy vízpart csodákat tudnak tenni. Mindenesetre az emlékemet megosztottam a testvéremmel, szóval hagytam is utána dolgozni, míg én az eddigi művei körül zarándokoltam.
- Vulkán? Mit tettél, hogy ezt érdemelted? - valljuk be, tény, mocskosul nehéz minket megölni, de azért egy vulkán már módfelett túlzásnak tűnik a részemről. - Én sosem bántam meg, hogy meg kellett halnom. Mikor elmentem innen, Alignak halála miatt rengeteg keserűség miatt volt bennem. Nem azért, mert megöltük... hanem ahogy részt vettem benne. S aztán a keserűségemet másokra zúdítottam rá. Jogos büntetés volt, de túlreagáltam és olyanok estek áldozatul, akik nem szolgáltak rá. Nem volt más lehetőség, pusztulnom kellett - felpillantok az égre. - Örülök, hogy meghaltam. Odaát megtanultam, mit is jelent egy Vérvonal fejének lenni, egynek lenni az Elsők közül. Nem kellet beszélniük hozzám a szellemeknek. A puszta idő mindennek az átgondolására elég volt. Szóval... vannak jótékony hatásai annak, hogy odaát lehetünk.
Nyakatekert gondolkodás, de rám sosem voltak az egyszerű gondolatok igazak. Nagyképűsködés vagy nem, rengeteget gondolkozok, tervezek napi szinten, olykor nagyon komplikált terveket kihozva a koponyámból. S így sosem tudtam egyszerű, nem nyakatekert gondolatmenetre. Bár a vége mindig az, hogy valami furcsát mondok vele, de a hatását eléri: elég kifejező.
- Semmit, s örülök neki, hogy módfelett türelmes vagyok és örülök a viszontlátásoknak. Máskülönben lehet minden nap felemlegetném a szellemek bizonyos hozzátartozóit. Már ha lenne nekik - halk sóhaj.
Már csak az Eskának tett ígéret megtartása miatt is, vagy akár Tanya viszontlátása végett, de nem is beszélve a lányom megismerését. S még ott vannak a többi leszármazottak is. Rövid ideje vagyok itt, de mondanom se kell, módfelett tömör volt ez az időszak... már csak a rám szakadt információ áradat miatt is.
- Vannak még köztünk, kik nem haltak meg, szóval csak nem. Legalább is én igyekeztem olyan életet élni a feltámadásom óta, hogy ne kelljen visszahívniuk. Pihenésnek jó lenne, de feladatom van még - lassan hátrébb lépek Eska hószobrától. - Vulkán? Ennyire megszeretted a meleget, testvér? - engedélyezek magamnak egy könnyed humort.
Hogy félek-e, mi történhet velünk? Nem mondanám. Oké, volt egy egészséges aggodalom bennem a testvéreim iránt, de tudtam, ennyi idő után mindenki tud vigyázni magára. S most őszintén, ha a szellemek el akarnak vinni minket az élők sorából, akkor el fogják érni az akaratukat. Túl jó tapasztalataim voltak ehhez. Más kérdés, hogy harcolnék-e ellene... magamért és értük.
- Fogalmazzunk úgy, hogy nem töltöttem semmittevéssel az életemet. Elég szép mennyiségű információforrás áll a rendelkezésemre, a világ akármelyik pontját nézve. Kevés dolog van, ami elkerüli a figyelmemet. Főleg ott nem, ahol jelen vagyok.
Az utóbbival biztos nem mondtam újat neki. Ejj de utáltak engem annak idején, amikor mindent kilestem. Közben megint tettem egy lépést oldalra, hogy a következő hóelsőt nézzem meg magamnak. Na igen, ismerve a mai állapotokat, talán az ő egykori valójára visszanézni lehet a legbizarrabb.
- Találkoztál már vele? - intek fejemmel Annakpok előttem levő szobrára. - Ha nem, akkor készülj fel rá, hogy csúnya meglepetés vár rád.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
David A. Blandern
Vérvonal Alapító/Falkatag

◯ Kor : 818
◯ HSZ : 364
◯ IC REAG : 342

Re: A Chena folyó partja // Szomb. Ápr. 04, 2015 8:17 pm

- Szomorúan hallom – biggyesztette le ajkait. – Egyébként tudod mikor támadtál fel? – kérdezte érdeklődő tekintettel. Kíváncsi lett volna, vajon hány évig volt a Távolban, vagy aminek ő nevezi a túlvilágot.
- Emberszemmel talán vénségek lehetnek, akik harmincnak néznek ki, de számunkra csupán oktalan kölykök, nemde? – nevetett fel könnyedén. Szórakoztatta a tudat, hogy évszázados farkasokat terelhet néha helyesebb irányba, és ilyenkor kicsit letöri nagyképű önelégültségüket. Nem árt, ha megtanulják, hogy nem ők a legerősebbek a világon, és bukásuk könnyebben jöhet, mint a feltámadó esti szél, amely vihar ígéretével kecsegtet. Ez persze saját magukra is igaz, hiszen a szellemek előszeretettel rángatják, vagy éppen büntetik meg őket, ha úgy találják, nem megfelelően végzik a „munkájukat”. Aztán persze ott van Alignak is. A két nappal ezelőtti energiaorkánon nem igazán tudott túllépni, amíg Nagojuttal nem beszélt a dologról. Értetlenül hallgatta beszámolóját Alignak veszett tombolásáról, de elfogadta az egykori atanerk baljós jelenlétét, mint a szellemek akaratának beteljesülését. Folyamat beleszólnak az életükbe és a halálukba is, miért ne rángatnák hát elő Tupilek testvérét a nemlétből, hogy értékes leckéket tanítsanak nekik? Bár nem értett egyet a szellemekkel, beletörődött, és egy újabb akadályként gondolt Alignakra, amin át kell vergődniük. Viszont mind a tizenhárman egy helyen vannak, ugyan mi baj lehetne?
- Apróbb csodaszámba menő dolgokat, tényleg semmi extrát – vont vállat vigyorogva. – Az emberek pedig tiszteltek érte, persze nem önös érdekből tettem, egyszerűen csak könnyebb volt így a szellemek akaratát teljesítenem – igazából tényleg nem élvezte a dolgot, de szükséges lépés volt, legalábbis akkor úgy gondolta. Istenként és saját maga prófétájaként egyszerűbb volt felhívnia a közösséget a farkasokra és azok sebezhetőségeire. Bár szomorú volt a lemészárolt fajtársai miatt, mindegyik halálát saját maga hagyta jóvá. Korcs szülemények voltak csupán, asszonyok és férfiak gyilkosai, gyerekek felfalói, éjszaka tomboló lidércek, akik igazán rászolgáltak a halálra.
- Hú, lássuk csak – vakargatta meg fejét, miközben arcán grimaszok változó skálája futott végig. Nem akart hazudni, vagy féligazságokat mondani, ezért pár pillanatig gondolkodott, hogy összeszedjen mindent, amik közrejátszottak a Krakatau szigetén való kikötéshez. – Úgy négy hónapig leszartam a szellemek hívását, közben piásan és bedrogozva szórakoztattam a bűvészmutatványaimmal Melbourne lakosait – morfondírozva bólintott, majd jobb kezének hüvelykujját feltartotta jelezve, hogy ez lehet az első oka halálának. – Aztán szintén bedrogozva és piásan, lefejeltem egy fickót, aki ki akart rabolni. Persze véletlen volt, én csak meg akartam hajolni, de nem voltam teljesen ura testem erejének, így széthasadt a koponyája szerencsétlennek – kezének mutatóujja is kivágódott ökléből. Kettő. – Utána rendes voltam, meg minden, és elkezdtem kinyomozni a szellemek miért is hívtak Townsvillebe. Miután kiderítettem, hogy a falka néhány tagja sportból embervadászatot tart, egymásnak ugrasztottam a vezetőit egy másik falka tagjaival, aminek pár ártatlan farkas is áldozatul esett. Persze mindegyik emberevő is ott lelte halálát. – Három. –Ezután közvetlen a másik falka alfájának a képébe vágtam, hogy pusztán egy paraszt a játszmámban, mivel én egy isten vagyok, és azt tehetek, és teszek is, amit jónak látok. Kerüljön az bármelyik farkas életébe is. – Négy. – Szóval nagyjából ezek játszhattak közre, bár nem tudnám megmondani, hogy melyik volt a kiváltó oka. Ja meg volt még egy. Behódoltattam a farkasom a Townsville-i alfának. Nem volt túl egyszerű elhiheted – nevetett fel keserűen, miközben kezének minden ujja ki volt már nyújtva - és mindketten nagyon megszenvedtünk a dologgal, ráadásul a farkasom elég dühös volt rám a hódolás miatt, azt hiszem érhető okokból – húzta el a száját. – De a Távolban rendeztük nézeteltérésünket, aztán visszatérhettem az élők közé. Így talán ez lehetett, ami leginkább kiváltotta a szellemek haragját, bár biztosat nem tudhatok. Sohasem közölték egyértelműen, miért hívtak a szigetre – mennyivel egyszerűbb lenne, ha szóban is felvilágosították volna, mint például amikor először kellett döntenie egy kölyke sorsáról. – Az enyém is jogos volt, csak nem volt pontosan egyértelmű, hogy miért – vonta meg a vállát. - Alignak miatt én is magam alatt voltam egy ideig, de aztán túlléptem rajta, persze kellett némi lelki segélynyújtás a Távolból – vigyorodott el. Akár meg is hallhatott volna, úgyis visszatért volna az élők közé, csak ezt akkor még nem tudta. – Végső soron mi is csak egyszerű farkasok vagyunk, akik hibáznak, és a hibák, mi esetünkben a szellemek, megbosszulják ezt rajtunk. Igazán örülök, hogy vannak korlátaink. Ki tudja, mi lenne ebből a világból, ha azt tehetnénk, amit csak akarnánk – még belegondolni is szörnyű, mi lett volna, ha kezdődő istenkomplexusát tovább tudta volna büntetés nélkül táplálni, hogy aztán országok uraként, vagy isteneként lépjen színre. Mindannyian megtehették volna könnyedén, de sorsuk nem az emberek feletti uralom volt, hanem örökségük felügyelete, és ez így volt rendjén.
Anguta elvigyorodott Chulyin megjegyzésén, bár nem volt túl vidám dolog, hogy sötétben tapogatóznak, de a szellemek anyjainak szidása jobb kedvre derítette. – Azoknak én is rendkívül örülök, bár még csak két testvéremmel futottam össze, de idővel remélem, a többiekre is rálelek. Vagy ők lelnek rám – vonta meg a vállát. Ez csupán részletkérdés.
Saját arcát kezdte el mintázni és igazán elégedett lehetett magával, szakasztott úgy nézett ki, mint testvére emlékében. Leszámítva persze, hogy hófehér volt az ábrázata.
- Meglehet – vigyorodott el testvérére nézve. – Gyors és kíméletes halál jutott számomra, mondjuk felmászni a hegyre elég keserves volt. Nem túl tüdőkímélő kvarcszilánkokat belélegezni, de legalább a kitörés keltette nyomás azonnal végzett velem – egy pillanatra elgondolkozott, majd megjegyezte. – Nem hiszem, hogy tényleg kinyírni rendeltek volna minket ide, de attól még rossz érzésem van a dologgal kapcsolatban.
Figyelte testvérét és elmosolyodott szavaira. Örült annak, amit hallott, bár nem volt számára teljesen világos, miként gyűjtötte be az információit, de nyilván kémkedéssel, esetleg megvesztegetéssel, vagy zsarolással. Mindig szeretett hallgatózni és leskelődni kíváncsisága miatt, legalábbis a többiek ezt mesélték neki még gyerekkorában, de a kisfiú Anguta után ritkán kémkedett – legalábbis nem vette észre - nyilván jobbára a törzs női tagjait vette célba. Belegondolva roppant bizarr is lett volna, ha Chulyin azzal töltötte volna értékes idejét, hogy Anguta elfuserált vadászkísérleteit követte volna nyomon. – Tőzsde infóid is vannak? – kérdezte ártatlan képpel, persze csak tréfából. Bár, ha megcsappanna majd idővel a pénze, ami egyébként elég nehezen megy úgy, hogy négy évet farkasként élt, valamint még nem kerített egy tisztességes okirat hamisítót, hogy bankszámlájához hozzáférhessen, lehet Chulyinhez fordulna mibe érdemes befektetni. – Szóval, akkor értsem úgy, hogy minden helyi farkasról tudsz néhány dolgot? – ha, igen, jóval egyszerűbb lesz „véletlen” a leszármazottaiba botlani, mint ezt korábban gondolta, ami igazán örvendetes hír volt.
Figyelte testérét, ahogy megállt az egyik szobornál, majd kicsit oldalra lépett, hogy lássa, kinek a mása előtt időzik. – Nem, még nem – nézett értetlen arccal Holló megnyilvánulására. – Miért, hegyitroll lett belőle? – kérdezte nevetve. Nem igazán értette miért okozna meglepetést neki, hacsak nem egy mitikus lény testébe zárták volna Annakpok szellemét.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Varen C. Morrison
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 838
◯ HSZ : 140
◯ IC REAG : 107
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : átható tekintet, mint ha nem lenne titkod

Re: A Chena folyó partja // Hétf. Máj. 04, 2015 8:52 pm

- Valamikor a 30 éves háború első éveiben, sajnos a pontos dátumot valahogy elfelejtették közölni velem.
Még ha egy naptár lógott volna mellettem a falon, vagy valami, amire vissza tudok emlékezni, de még erről se lehet beszélni. Pláne, hogy abban a közegben még egy egyszerű szék is újdonságnak számított, nemhogy ilyen "komplikált" tényezők. Arról már nem is beszélve, hogy hosszú időt töltöttem elzárva a külvilágtól, ahol aztán még az időérzékem is felborult. Talán ha nekiállnék visszaszámolni az emlékeim között... igen, akkor talán meg tudnám mondani, de nem egy napba telne, az fix.
- Hozzánk képest még a legidősebbek is azok, dacára minden bölcsességük... már nem mint ha mi nem követnénk el olykor hibákat.
Na igen, ez a legszebb az egészben. Tetszelegtünk itt az irányítók szerepében, akik vezetik és terelgetik a leszármazottakat, kik hibáznak, újra és újra... de mégis, mi se vagyunk különbek tőlünk. Ugyanúgy vannak defektjeink, ugyanúgy vannak olyan dolgok, miktől bukdácsolunk. Az élet már csak ilyen, senki se jelent kivételt. A probléma ellenben a mi bukásainknál nagyobb... elvégre, a nagy hatalom nagy felelősséggel is jár, a miénket pedig sokkal több nyomja, mint akármelyik alfáét.
- Naja, az emberek meg a hiszékenységük. Elég volt véletlenül felgyújtani egy galagonyabokrot és máris szent eseményként hivatkoznak rá.
Nem akarom én itt senki hitét sértegetni, de azért valljuk be, olykor nagyon döbbenetes, mikkel fel tud ruházni az emberi elme egyszerű eseményeket. Persze, jó dolog, ha valakinek van miben hinnie, de mikor ilyennel találkozik az ember akarva-akaratlanul is felvonja a szemöldökét. Bááár... őszintén szólva, a mi misztikummal átszőtt világunkban olykor tényleg nehéz eldönteni, hol húzódik a sáv valóság és képzelet között. Erre a kérdésre talán Kilaun gyermekei tudnának válaszolni, elvégre nekik ez az életük. Anguta kálváriáját hallgatva viszont akarva akaratlanul is megrökönyödök. Még jó, hogy tudok uralkodni az arcvonásaimon, mert azért ez a történet finoman szólva is erős. Alapvetően azzal nincsen bajom, ha valaki kipróbálja az élet élvezetét, csak ne ragadjon benne, mint valami hedonista. Ahogy nézem testvéremnek pont sikerült átesnie a ló túloldalára, bár ez a varázsolgatás dolog nem hangzik vészesnek. Akárcsak az, aminek ezt követően fogok hangot adni.
- Szerintem a két falka összeugrasztása se feltétlenül tartozik bele a lajstromodba. Ha így lenne, én jelenleg még mindig a Szellemvilágban sínylődnék. Nem csak te jöttél rá, hogyan lehet összeugrasztani a falkákat.
Hiába, benne voltam egy világban, mely intrikára és mások kijátszására épül, pontosan tudtam, hogyan zajlik ez a játszma. Csak hát én ugye nem az alakjukat veszem fel. Én csupán elhelyezem a megfelelő információkat a megfelelő tudatba, hogy aztán hagyjam őrlődni a delikvenst. Meglepődnének sokan, olykor akár egyetlen szó is milyen romboló erővel bírhat. Angutát mindenesetre most nem fogom lecseszni a múltja miatt. Pontosan azért, amit fentebb boncolgattam: mind bukdácsolunk... és mind megkapjuk érte a méltó büntetésünket. Utána már előre kell néznünk, hogy még egyszer ne forduljon elő.
- A Távol? Te így azonosítod a Szellemvilágot? Hogyhogy... oké, hülye kérdés, azt hiszem értem a logikádat. - na ez új, mindig tanul valami újdonságot az ember. - Valószínűleg a keserűségem azért volt nagyobb, mert én a saját teremtőm meggyilkolásában segédkeztem. Eska is hiába próbált megbékéltetni magammal, sajnos nem jártam sikerrel. Aztán pedig, történt aminek történnie kellett... elbuktam, elsőként mindannyiunk közül. A különbség talán csak az, hogy én pontosan tudom, mi miatt. A te esetedben tényleg nagyon nehéz megállapítani, végül miért hívtak el... és a szellemek is olyanok, amilyenek, sosem voltam a szószátyárságukról híresek, ha valamit el kellene árulni.
Mint egy tipikus főnök, komolyan mondom.
- Félek úgy ez a világ már nagyon rég a legrosszabb diktatúrák közé süllyedt volna. Gondolj bele, mennyi energiát kellene csupán arra fordítani másoknak, hogy akár egyikünket meg lehessen ölni. Szóval igen... szükségünk van a kontrollra. Főleg most, hogy már ilyen idősek vagyunk. Belegondolni is szörnyű lenne, mi történne, ha mi kezdenénk el a tombolást. Első kézből tapasztaltam meg, akkor mi van.
Alig lenne erő, mi megfékezhetnek minket. Tudom, hisz egykoron én is tomboló voltam, mígnem befejeztem ideiglenesen az életemet egy omlásnak köszönhetően. Mementó az életemben: légy észnél Chulyin, mert te ezt nem engedheted meg magadnak. Sok más dolog mellett persze, nekünk már csak ezt osztották odafent.
- Hááát... mondhatjuk így is. Velem már nem voltak ilyen kegyesek. Ugyanúgy kellett meghalnom, mint Alignaknak. Ironikus, nemde? Végül csak utolért engem ez is.
Intő jel volt a halálom. Letaszítottunk egy zsarnokot, mert uralkodni akart felettünk, befolyásolhatta volna utódaink sorsát... s aztán én is letaszíttattam, mert azt hittem, szabadon ítélkezhetek, hozhatom meg a legkönnyebbet mind közül. Nem hiába volt az, hogy mára már csak nagyon keveseket ítélek halálra.
- Akár az is - biccentek.
Sokkal inkább lehet, hogy a mindent kellett volna mondanom. Alamutban az aszaszinok Titkos Archívuma lassan már kezd megtelni, de szerencsére mindig tudunk újabb és újabb helyet biztosítani a következő adatcsomagoknak. A következő kérdésén már elgondolkozok. Hiába, több száz farkas van Fairbanks-ben, van miből válogatni.
- Igen, május óta figyelem őket. Gyakorlatilag csak azt nem tudom róluk, amit nem mondtak ki.
Minden túlzás nélkül beszélek. Fairbanks kis hely, ha azt hiszitek, hogy olyan könnyű elrejteni előlem a szennyest, akkor tévedtek. Mondjuk igen, az én figyelmem se végtelen... de hogy nem könnyű kijátszani, azt bárki aláírhatja, akit már rajtakaptam valamin.
- Nem lövöm le a meglepetést, majd meglátod - libbenek tovább a következő hóelsőhöz, Biisa-hoz. - Döbbenetes amúgy. Belegondolni, hogy egykoron így néztünk ki mindannyian. Olyan rég volt már... mégse tűnik annyira távolinak. Pedig dolgos évszázadok vannak a hátunk mögött.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
David A. Blandern
Vérvonal Alapító/Falkatag

◯ Kor : 818
◯ HSZ : 364
◯ IC REAG : 342

Re: A Chena folyó partja // Csüt. Máj. 07, 2015 4:26 am

- Milyen udvariatlan részükről – közölte egy vigyorgrimasz kíséretében. – De, legalább te sem voltál akkor sokat halott – mindössze száztizenvalahány évet, az semmiség. Biztosan gyorsan elszállt neki is az ottlét, ahogy Angutának is. Bár a kettősség sajnos megvolt, így sokszor örökkévalóságnak érezte azt a százegy évet, néha pedig mintha épp csak lehunyta volna a szemét, és már fel is ébredt volna.
- Lépten-nyomon – nevetett fel könnyedén a hibázás felvetésére. – Igen, azt hihetnénk, hogy évszázadokkal a hátuk mögött tényleg bölcsen viselkednek és mégsem, bár én sem mindig a bölcs és megfontolt oldalamról vagyok híres, így azt hiszem ez velük is ugyanígy van – annyi kivétellel, ha az alapítók elbasznak valamit, és elszólítja őket emiatt a halál, kapnak új esélyt, hogy észhez térjenek, míg a leszármazottakon már nem lehet így segíteni. Maximum szellemként riogatják a fiatalabb farkasokat, akik saját tapasztalatai szerint, nem szoktak rajongani a kitüntetett figyelemért.
- Nagy a képzelőerejük csak azért van, ráadásul akarnak is hinni valamiben. És ki vagyok én, hogy ne adjam meg nekik a reményt? – kérdezte kimondottan komoly képpel. – Biztos sokkal nyugodtabban tértek meg otthonaikba, így, hogy tudták, van felsőbb hatalom náluk. Jó, persze néhányan megrémültek, gonosz cselekedeteik miatt gondolom, de a többség örvendezett. Amúgy meg – vont vállat röhögcsélve – ismerek olyan farkast, aki nem hisz a szellemekben, és pontosan azt mondja a mi hiedelmünkről, mint, amit te az emberekéről – minden igazán csak nézőpont kérdése, és bár Anguta tisztában van vele, hogy a világot a szellemek irányítják, ettől eltekintve még lehet, hogy ők is csak „parasztok” egy sakktáblán, amit egy felsőbb hatalom mozgat. Kimondottan nem hitt Istenben, főleg nem a katolikusegyház, vagy bármelyik vallás istenében, hiszen bőven volt ideje püspökként megtapasztalni azt a sok maszlagot, ami minden misekor saját száját is elhagyta. De legalább volt a katolikus hitnek megszívlelendő tanítása is a sok marhaság között.
- Véleményem szerint valakit halálra kárhoztatni, akiről nem tudom, hogy megérdemli-e eléggé beletartozik a büntetést kiváltó okok közé, de amint mondtam, ez nyilván csak egy rész volt a Krakataus üdülésem kiérdemléséhez – komoly képpel adta elő véleményét, hiszen minden egyes szót komolyan gondolt. Lehet, testvérének nem okoz gondot ártatlan életekkel játszogatni, de Angutának annál inkább. Nyomós ok kell általában neki, hogy valakit eltetessen láb alól. Kivéve, ha elege van mindenből, és lesz, ami lesz alapon minél gyorsabban le akarja rendezni a dolgokat. Ha nem is a falka összeugrasztás, de annak kivitelezése minden bizonnyal hagyott némi kívánni valót maga után, hogy a szellemek pihenni küldjék. Biztos észlelték, hogy nem fekszik neki a munka ezért szabira küldték. Igazán kedves volt részükről, de elég lett volna, ha nem rángatják egy ideig, valószínűleg akkor is helyre dobódott volna. Persze addig lehet sok élet látta volna a kárát, így talán ez volt a legjobb döntés, amit hozhattak. Természetesen Anguta érdekében.
- Nektek nehezebb lehetett – értett egyet Chulyinnal. – Én nem tudtam volna elárulni Tupileket, főleg nem letaszítani őt a mélybe. Bár – vonta meg a vállát, miközben keserű grimaszt vágott és megvakargatta tarkóját -, ha úgy viselkedett volna, mint Alignak, akkor nyilván más véleményen volnék, de így kár is rágódnom rajta azt hiszem. Sohasem tudjuk már meg – kicsit meglepte ugyan, hogy Chulyin nem hallotta még miként hívja a túlvilágot, de nyilván el volt foglalva azzal, hogy érdekesebb dolgok után hallgatózzon, amikor még együtt éltek a faluban. – Anyám hívta mindig így a szellemek birodalmát – nézett fel az égre kissé merengőn. Kíváncsi lett volna, mit csinálnak most a szülei. Remélte boldogok együtt. Anyjára sohasem haragudott, amiért hagyta, hogy a vének kitaszítsák, inkább csak azt érezte csalódást okozott neki, és így meg is érdemli a sorsát. Apját meg nem is ismerte, mivel igen fiatalon meghalt, így rá sem lehetett dühös emiatt. Persze azért, mert meghalt és magára hagyta, nyilvánvalóan mérges volt gyerekként, de amikor kicsit idősebb lett rájött, hogy ez elég önző nézőpont részéről. – Ha volt is benne logika én túl fiatal voltam, hogy megértsem, és nem is igazán merengtem egészen a halálomig rajta, hogy vajon miért lehet az a neve. De pókhálóként ragadt rám a használata, és, ahogy a törzshöz kerültem, már túl idős voltam, hogy leszokjak róla. Gondolom – vonta meg a vállát lebiggyesztett ajkakkal. Vagy talán csak szeretett volna ragaszkodni valamihez, ami az anyjáé volt, ha már ilyen hamar elszakadtak egymástól.
- Ha beáldoznak egy városnyi civilt, akkor elég egy Little Boy is, hogy végezzenek velünk. Mondjuk az Egységes Alapító Konferencián, ahol éppen újra felosztjuk magunk között a világot. Stipistop Antarktisz – szegezte mutatóujját Chulyin felé, miközben komoly ábrázattal adta elő marhaságát - az nyugis hely és a pingvinek ritkán lázadnak a diktatúrák ellen. A hideggel meg nincs bajom. Majd csinálok magamnak jégtrónust és ítélkezek a szárnyasok felett – arcára végül idült mosolyt varázsolt. Milyen szép is lenne, ha pingvinné is át tudna változni, akkor beilleszkedhetne közéjük és könnyen felszámolhatná az esetleges szervezkedésüket. Mikor eljutottak a tudatáig testvérének legutolsó szavai is, kérdőn ránézett és komolyra váltotta tekintetét, holott belül még mindig a pingvinek feletti uralom bohókás képe szórakoztatta. – Ilyen idősen tomboltál? Vagy láttad valamelyikünket ezt művelni? – A pingvinek vajon finomak? Elég morbid gondolat a népet felzabálni, de a szükség nagyúr. Milyen szerencse, hogy energiáit is képes manipulálni és nem érezhető jókedve jelen pillanatban. Kellő komolyság kellően vészterhes témához. Valahogy viszont nem igazán hitte, hogy kérdésére igen lesz a felelet. Ugyan melyikük lett volna képes ennyi idősen vérengzésbe kezdeni, úgy, hogy a szellemek nem büntetik meg érte?
- Eléggé az, néhány szellem már csak ilyen. Főleg a kő és a szikla szellemek szeretik az iróniát. Gondolom amiatt, hogy a víz milyen lágy, mégis úgy formálja őket, ahogy tetszik neki. Ők rendesen megtanultak ironizálni – vigyora után eltöprengett. – Szóval akkor lezúgtál egy vízesésről? Ha magasról estél, akkor nem szenvedhettél sokat – inkább csak magának mondta, de remélte azért Chulyin megerősíti, hogy nem szenvedett sokat. Bár az is lehet, hogy napokat kínlódott széthasadt koponyával. Talán nem kellett volna ennyire belemennie a dolgokba. Biztos kellemetlen emlékek fűződnek hozzá, de most már mindegy.
- Ez nagyszerű – vigyorodott el. Ha hozzáfér a bankszámlájához, lehet kér majd Chulyintől néhány tőzsdei „tippet”, amik valószínűleg kicsit többek lesznek pusztán tanácsadásnál.
- Nem lennék a leszármazottaid helyében – nevette el magát, majd szelíden mosolygott, végül teljesen komoly ábrázatot öltött magára. Chulyin a Kukkoló, még csak távcső és mikrofon sem kell, hogy kiderítse legféltettebb titkaidat. – Nyilván sokaknak kellett büntetést kiosztanod – nézett együtt érzően. – Nem lennék a helyedben – grimaszolt keserűen. – Tudni mindenről, és ennek megfelelően eljárni. Melós napjaid lehetnek – egy pillanatra elhallgatott, majd félve a választól, óvatosan tette fel a kérdését. – Sok emberevő volt a városban? Vagy aki rendszeresen gyilkolt embereket? – remélte morfokat nem kellet Chulyinnak a Távolba küldenie, de persze megértette volna, hiszen az elfajzottaknak nincs létjogosultsága a szellemek ajándékának birtoklására, viszont szerette volna tudni, hogy leszármazottai mennyire tértek le a helyes útról.
- Jól van – mosolyodott el. – Valószínűleg úgyis hamarosan mindenkivel összefutok. Kösz a figyelmeztetést, talán majd nem esik le az állam döbbenetemben – közölte hálás arckifejezéssel, miközben szemeiben kíváncsiság lobbant.
Így is – vigyorodott el, miközben ő is saját maguk másait bámulta. Sok arcot hordtak már az évszázadok során, persze Anguta hordozta mindannyiuk közül a legtöbbet. – Óh, az idő gyorsan telik, ha jól szórakozunk – mondta hamis nevetéssel megtoldva. Bár, igazság szerint az elmúlt harminc éve nem volt olyan vészesen rossz. Leszámítva az ébredése utáni első két hónapot, na meg a tavalyi évet, amikor is sajgó körrel szenvedte végig az állatkerti bezártságot. – Nekem a huszadik század elég lazán telt – vont vállat keserűen. – Igaz a legnagyobb részét kényszerpihenőn töltöttem, a maradék meg igen gyorsan elszaladt. Azért meglepődtem mit össze nem hozott az emberiség száz év alatt. Eljutottak a holdra, pedig nem is tudtam, hogy oda tényleg fel lehet jutni – vakargatta meg értetlenségében a fejét. – Lehet Alignak ezért akar folyamat bosszút állni – persze ezt ő maga sem gondolta, különben a megszállásai alkalmával a technikai ketyeréket pusztította volna nem az alapítókat, ellenben remek alkalom volt, hogy Chulyintől is megtudjon némi információt a „Holdisten” zabolázatlan tombolásáról. – Tényleg, itt voltál már akkor?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Varen C. Morrison
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 838
◯ HSZ : 140
◯ IC REAG : 107
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : átható tekintet, mint ha nem lenne titkod

Re: A Chena folyó partja // Hétf. Máj. 11, 2015 9:34 pm

- Pont csak annyit, amennyire szükség volt. Megbékéltem, magamévá tettem a tudást odaát... majd visszahívtak. Pont úgy volt minden, ahogyan lennie kell.
S pont eleget pihentem. Több, mint száz évet voltam odaát nagyjából, pont elég ideig, hogy a kölykeink elkezdjék benépesíteni a világot. Se nem későn, se nem korán, pont időben csöppentem vissza a a világ kerékvágásába, hogy aztán eljussak oda, ahol most vagyok. Talán elértem volna a csúcspontot? Nem mondanám... de határozottan felfelé ívelt a létem a feltámadásom óta.
- Nos igen, a korral nem feltétlenül jár együtt a bölcsesség is. Az már inkább az eszményi állapot, amit jó lenne elérni, de aztán mégse jön össze. Ám annál inkább párosul a korhoz az arrogancia, az önelégültség... bár miért lepődök meg. A növekvő erő elég könnyen eluralkodik az emberen, ha nem törik le időben a szarvát.
Hány ilyennel találkoztam. A saját kölykeimet igyekeztem megtanítani az alázatra, arra, hogy sose gondoljanak többet magukról, mint amennyit valóban érnek. Nem kétellettem az értéküket, de nagyon nagy veszélyeket rejt, ha valaki túlértékeli magát és csak az utolsó pillanatban jön rá a tévedésére. Saját érdekük volt, hogy megfogadják a tanácsom. Hogy aztán ők hogyan kamatoztatják, már rajtuk áll... én már csak a háttérből figyelek, csak végszükség esetén avatkozva be.
- Igen, valahol a vallásoknak és hiteknek ez a lényege. De vajon eljutunk egyszer arra a pontra, hogy az ember megtanul maradéktalanul önmagában hinni?
Nehéz lehet úgy, hogy voltaképpen létezik a természetfeletti, egy felsőbb erő... csak éppen a szellemek formájában és nem úgy, mint sokan elképzelik. Eléggé... megmagyarázhatatlan. S akkor ezt próbálják belesúvasztani mindenfajta szentkönyvekbe meg ilyenekbe. Hát gratulálok.
- Tupilek sosem érdemelte volna ki, hogy ellene forduljunk és a halálát kívánjuk. Túlságosan szelíd természet volt ehhez, szöges ellentéte a bátyjának. Még azt se érdemelte tőlünk, mikor beavattuk terveibe. Emlékszel a bánatára, a keserűségére? Nem sok dolog volt, amit megbántam, de hogy őt ilyen helyzetbe hoztuk, az egyike nekik.
Csak a saját nevemben tudok nyilatkozni, de szerintem nem túlzok, ha azt mondom, hogy mind felnéztünk Tupilekre. A bölcsességére, a tudására, mérhetetlen nyugalmára... az öregre, ki hamarosan elhagyta a későbbi Fairbanks területét, hogy aztán kövessük a példáját. Remélem végül megnyugvást talált a bánatában, ahogyan én is megnyugvást találtam a halálom után.
- Pont az Antarktisz? Ennyire hatással volt rád a hideg klíma az első évszázadokban? Hát jó... akkor én viszont a Közel-Keletet választom.
Nincs ebben semmi meglepő. Az aszaszinok központja Alamutban van, Irán egy eldugott pontján. Akarva akaratlanul is, de elkezdtem kötődni már az 1700-as években a Kelethez, még ha nem is mentem annyira nagyon keletre. Mi más lehetne hát számomra az eszményi térség... minden kiszámíthatatlanságával és tűzfészkével együtt. Mert lássuk be, manapság nehezen lehetne ennél vészterhesebb területet találni a Földön.
- Nem, én a halálomat kiváltó tombolásromra gondoltam - igazítom ki a feltevését.
Azért tényleg eléggé ciki lenne, ha nyolcszáz éves fejjel állok neki dühöngeni eszetlenül.
- A Sziklás-hegységről zuhantam le, miután lesodort magával egy hegyomlás... hogy aztán átszúrja a szívemet egy hegyes szikla.
Bennem élt a történtek emléke, kitörölhetetlenül... hogy aztán egy életre mementó legyen a számomra, emlékeztessen, mi vár rám, ha elbukok, ha nem úgy viselkedek, mint ahogyan egy Vérvonal alapítójának viselkednie kell. Emlékeztető egy életre, hogy emlékezzek, hol a helyem... hogy még én se tehetek meg mindent, ami csak úgy tetszik.
- A leszármazottaimat, kik tudták, ki vagyok, előre figyelmeztettem, hogy sose próbáljanak elhallgattatni előlem semmit. Ha rossz fát tettek a tűzre, akkor vallják be inkább, de nem mismásolják el. Sokra becsülöm azt, ha valaki őszintén oda tud állni elém. Az őszinteség ma már olyan kincs, mely kihalóban van a világból - összevontam a szemöldökömet. - Kimondottan emberevőt nem, de olyat igen, aki hajlamos rá.
Akárhogy is, a vérfarkasnak van egy alapvető állati énje, valljuk be, ennek pedig néha nehéz ellenállni. Még a legerősebbekkel is előfordul, hogy engednek a kísértésnek... nem olyan nehéz, mint azt ahogyan sokan el mernék képzelni... más kérdés viszont, hogy mi az elvárás az ilyenekkel szemben.
- Félek így is le fog.
Na majd várd ki a végét, testvére... csak várd ki.
- Az emberek már csak ilyenek. Egy pillanatra nem figyelsz oda rájuk és máris felhoznak egy metropoliszt. Jó ideje figyelemmel kísérem figyelemmel már az emberek fejlődését, de mindig meglepnek, hova nem jutnak. Illetve, valahol el is borzasztanak... mert nagyon nem figyelnek rá, közben mit áldoznak fel.
Sokan a lelküket... ám még többet szenved a környezetük. Évi szinten kapom a jelentéseket a fejlődésről, annak kiterjedéséről, illetve arról, mennyi erőforrást zabál fel az egész... a bolygó egyszerűen nem fogja elviselni ezt hosszútávon már. Közben megint léptem oldalra. Ott éppen Anguta dolgozott a saját képmásán.
- Hm... alakul, alakul. Mindig meglepsz, milyen gyorsan van képes dolgozni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
David A. Blandern
Vérvonal Alapító/Falkatag

◯ Kor : 818
◯ HSZ : 364
◯ IC REAG : 342

Re: A Chena folyó partja // Szomb. Máj. 16, 2015 9:24 pm

- Igen, néha muszáj megmutatni, hogy nem ők a legerősebbek, bár sokaknak ez sem segít – vont vállat kissé csalódottan. – De nekem nem probléma, amíg nem kezdenek vérengzésbe a halandók között. Ritkán zavar, ha egy farkas el van szállva magától, legalább akkor tudatában van az erejének és nem embereken akarja bebizonyítani, hogy ér valamit.
Bár, néha pusztán sportból vadásznak halandókra, ami a legrosszabb eshetőség Anguta szemében, ilyenkor nem igazán tud könyörületet mutatni a farkas iránt, vagy azok iránt, akik tudnak róla, de semmit nem tesznek a feleslegesen kioltott életek védelméért.
- Hát – nevetett fel könnyedén – hétszáz évnyi életem során nekem nem sikerült ezt az állapotot elérnem, így a halandók röpke létük alatt nem valószínű, hogy valaha is tökéletesen hinnének magukban. Persze, nekünk ott vannak a szellemek, amikben hihetünk, főleg, amikor beavatkoznak, így azért nehéz túlságosan magamban hinnem – egyébként is erre még csak harminc éve volt, és ez alatt az idő alatt saját magába vetett hite nem túlságosan erősödött. Tudta, hogy vannak hibái, és sokszor rossz döntést is hozott feltámadása óta, de talán nem túl végzeteseket, hogy a szellemek megint üdülésre kárhoztassák.
- Nem volt épp kellemes számára, de még mindig tisztességesebben jártunk el, mintha szó nélkül megöltük volna a testvérét. Így persze őt is bevontuk, de ha Tupilek felszólal ellene, nem tettük volna meg, legalábbis nem akkor és nem úgy – talán vártak volna még egy évtizedet, vagy egy fél évszázadot, de lehet, hogy csak addig, amíg meg nem sikerül győzni őt, hogy Alignak zsarnoki őrületében veszélyes lehet a gyermekeire nézve.
- Jó döntés – grimaszolt nevetve – arra a helyre ráférne némi egységesítő egyeduralom, mert amit ott művelnek az kiborító. Néhány évszázaddal le vannak maradva. Amikor háromszáz éve ott jártam még persze egyáltalán nem volt így, de azóta az emberiség közfelfogása gyökeres fordulatot vett, azok meg maradtak a régi értékeknél. Persze idő kérdése és ők is átállnak, de az nem ebben a században lesz – mondta ezt úgy, hogy feltámadása óta nem járt ott, de volt viszonyítási alapja, hiszen számos országot „kipróbált” már, ahol senkit nem köveznek meg apróbb vétségek miatt. Remélte előbb-utóbb az élet ott is nagyobb tiszteletnek fog örvendeni. – Visszatérve a déli-sarkra, igen nyilván a hideg ment az agyamra – meg a pingvin diktatúra mesés képe, ahol a csőrősök minden parancsát lesik, ami többnyire abból állna, hogy meneteljenek körbe-körbe, mint egy fegyelmezett pingvin hadsereg. Talán nem kellett volna nagyon beleélni magát a Batman visszatér című filmbe, de nem tehetett róla. Azok a pingvinek igen menők voltak, igaz volt rakétájuk, de Anguta erről lemondott könnyedén. A lényeg a szárnyasok fegyelme volt, és nem a felszerelésük.
- Jaaa – világosodott fel, bár nem volt túl boldog Chulyin története miatt, de ki nem hibázik néha napján? – Ez megnyugtató, bár félreértelmezhetően mondtad, és nem örültem volna igazán, ha valamelyik alapító ilyen idősen elveszti a fejét – apró kuncogás. – És ezt nem csak képletesen mondom – elég rossz a fejvesztéses halálnem, főleg, ha mondjuk egy lift okozza. Talán be kellene a helyi falkának kamuzni, hogy a teremtőjének a fejét levitte egy felvonó. Majd még meglátja, hogy adódik, mindenestre nem volt elvetendő ötlet.
- Au – nyúlt mellkasához önkéntelenül és elkezdte szíve feletti részt dörzsölgetni. – Nem lehetett épp kellemes – kíváncsi lett volna, vajon meddig érzett bármit is, még abban az állapotban, de inkább hagyta. Ha nem is ájult el hirtelen fájdalomtól, az agy valószínűleg már képtelen volt bármit is felfogni az őrjítő kín miatt, így nem valószínű, hogy kreált emlékeket a szívátszúrás után.
- És betartották? Mármint csak igazat mondtak neked? – ha kihallotta a kétkedést Chulyin a hangjában az nem volt véletlen, hiszen az emberek szeretnek hazudni, hogy mentsék a bőrüket és a farkasok sem voltak kivételek ilyen téren. – Mert azért, ha elém állnának egy olyan szöveggel, hogy bocsi, de megöltem egy embert, mert igazán jólesett, nem haboznék azon nyomban elvenni a szellemek ajándékát tőle. Hiába mondott igazat, van az a bűn, amit nem lehet ennyivel feloldozni - beszéd közben homlokát ráncolta és óvatos mozdulatokkal a fejét csóválta. – A hajlam nem túl jó, de a kleptomániást sem büntetik meg pusztán emiatt, ahhoz valamit el is kell követnie. Azért én a helyedben az olyanra fokozottan figyelnék, kitudja mikor lesz a hajlamból kielégíthetetlen vágy. Meglehet a múltban már megtette, talán el kellene látogatni hozzá és kikérdezni – töprengett aggódóan. – Melyikünkhöz tartozik? – remélte nem morf, mert akkor kötelessége utánanézni, viszont ha már úgyis mindannyian egy helyen vannak, akkor inkább elmondja az illetékes testvérnek, és ha nem hajlandó tenni semmit, akkor talán Anguta megteszi helyette. Ismerkedés a helyi farkasokkal címszóval.
Teljesen egyetértett Chulyinnel e téren, és bár lenyűgözte az építészet, a természetet igencsak megviselte, de hát ez van. Attól nem tartott, hogy lakhatatlanná varázsolják a világot, annyi eszük talán még van, hogy ezt elkerüljék. – Sajnos nem nagyon – bólogatott kesernyésen.
- Hát, tudod a rutin meg az évek – vont vállat vigyorogva, de persze jól esett neki a dicséret, főleg testvérétől. Az évek számában, pedig meglehet ő a legidősebb, aki ilyesfajta kézimunkával foglalatoskodik. Ettől eltekintve sohasem lett túl híres, mivel nem akarta magára vonni a figyelmet. Egy-egy városban a régi időkben nem volt probléma ünnepelt asztalosként melózni, mert könnyedén el lehetett tűnni, de manapság már nem olyan egyszerű meglógni a világ elől. – Na mit szólsz? Hasonlítok? – úgy érezte eléggé, csupán a fehérség nem stimmelt, de annyi baj legyen.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Varen C. Morrison
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 838
◯ HSZ : 140
◯ IC REAG : 107
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : átható tekintet, mint ha nem lenne titkod

Re: A Chena folyó partja // Szer. Máj. 20, 2015 5:07 pm

- A legfontosabb valóban az, hogy az embereket hagyják ki a maguk dolgaiból. Félek viszont ez utópisztikus gondolat. Tudod, hogy van ez. Két farkas összeveszik, a gyengébb alulmarad és ha olyan a beállítottsága, akkor megtorolja az első arra járó szerencsétlenen... mert az gyenge és élvezi, hogy azt legalább meg tudja ruházni. Túl sok példáját láttam ennek sajnos.
Rendben, nem mindenki csinálja ezt, de fájdalmasan sokan. Pont azért, amit az imént mondtam. Olykor sajnos az arrogancia is tud olyan mértéket ölteni, mely ha átcsap sértett dühbe, akkor bizony jobb nem a delikvens közelében lenni. Csak hát ugye egy átlagos ember honnan tudná, hogy éppen egy veszélyes fenevaddal ül egy asztalnál.
- Na igen, a szellemek. Csak hát van egy kis különbség. Mi tudjuk, hogy a szellemek cselekszenek, beleszólnak az életünkbe, hiszen például mindketten megtapasztaltuk ezt, elég radikális módon. Az átlagember, főleg a nagyon bigott, viszont mindent gyakorlatilag isteni csodaként fog fel, ami szerinte túlmutat az ember erején. Sikerült a vizsgám, kigyógyultam a súlyos betegségből, megnyertem egy versenyt... hálálkodik fűnek fának, de abba nem gondol bele, hogy a saját szervezetének mondjon köszönetet, vagy esetleg magának, amiért energiát fektetett a dologba.
Persze elég bizarr lenne, ha valaki saját magának gyújtana gyertyát, de még ez se feltétlenül az egoizmus jele. Csupán az ember rájön, hogy voltaképpen már a saját teste mire képes és nem fut feltétlenül a saját hatalom felé. Ha valaki olyan képességgel van felruházva, mint én, annak már elég nehéz hinni az ilyenekben. Tisztában voltam vele, mire vagyok képes, s kamatoztatom is nap mint nap... akárcsak sokan mások.
- Sajnos ez már megint a mi lett volna ha című történet, Anguta. Nem tudhatjuk, akkor mi lett volna... de valahogy nem akarok belegondolni, mi történhetett volna, ha Tupilek begorombul.
Az olyan lényeknél, mint Tupilek, a radikális megnyilvánulás mindig erőteljesebb. Alignak kapcsán már tudtuk, milyen, hiszen nap mint nap láttuk visszatértünket követően... de Tupilek... lehet már a puszta fellépése is olyan meglepetést okozhatott volna, ami eltántorító erővel bír.
- Amíg az USA vagy más nagyhatalom nem mászik ki onnan, addig ott sosem lesz rend. Utána esetleg meg lehet próbálni egységesíteni és akkor a közös kultúra még segítene is. De akkor meg jönne a szunnita-síita szembenállás, Izrael-kérdése, az évszázados ellentétek... na igen, lenne ott munkám bőven, de szerintem semmi olyan, amit ne lehetne megvalósítani. Csupán hosszú idő kell, nekem pedig az megadatott, hacsak nem akarnak nyugdíjazni odafent hosszútávon.
Ez meg már megint egy olyan kérdés, amire szívesen megtudnám a választ. Vajon mennyi időnk van még? Még az átlagosa vérfarkas kort is átléptük jóideje, százötven év és milleneumi bulit tarthatunk a Főnöknek, rá pár évtized után nekem is. Mennyi ideig lehetünk még hasznosak a Szellemeknek, hogy utána végleg kispadra kerüljünk és több évszázad bölcsességével mi is szellemekké, vagy akár védőszellemekké váljunk?
- Sajnos Anguta félek lenne olyan köztünk, aki megtenné. S most nem fogok neveket mondani. Bármelyikünknek jöhet egy olyan időpont, ahol nem segít az évszázados önmérséklet és kitör, mint a vulkánod. S ahhoz tényleg csak egy rossz pillanat kell, ahogy Joker is megmondta.
Chulyin a képregényolvasó, na tessék, ezt gondoltátok volna? Bár nem tudom, mit lepődtök meg... ismerek nem egy DC rajzolót és van olyan karakter az univerzumban, akit az én dolgaim alapján alkottak meg. Na találgassatok, ki lehet az, jó munkát, házifeladat mára feladva.
- Nem volt, de nem bánom, megérdemeltem. Elérte a célját és nem csak szó szerint.
Ez lökött be abba az állapotba, mely végül megadta nekem a feloldozást és új élet lehetőségét adta. A szükséges rossz volt a képletben, amely kellett a fejlődésemhez. Ezért vagyok képes olyan szenvtelenül beszélni róla és elismerni a hibáimat. A hibáim segítették az előrelépésemet.
- Becsületükre legyen mondva, voltak nagyon lelkiismeretesek köztük. De maradéktalanul én is tudom, hogy ezt nem lehet betartani. Az ember alapjáraton szeret titkolózni és hazudni, hogy megvédje azt, vagy éppen egy meglepetést álcázzon. Gyűlölöm a hazugságokat, de persze a kisebb füllentésekért nem gorombulok be, ennyire nem vagyok elvetemült. A súlyosabbaknál viszont... - remélem ezt nem kell kifejtenem neki. - A feloldozás valóban nem jár feltétlenül. De legalább a becsületnek mutatja halvány szikráját... persze nem úgy, hogy még büszke is a rémtettre.
Nagyon idealista lehet ez a hozzáállás, aláírom. Nem tettem hozzá viszont, a bevalláshoz kell a megbánás is. A szememben mindig sokat nőnek a tettüket őszintén megbánók. Ők voltak azok, akik könnyebb, vagy éppen fájdalommentesebb büntetésben részesültek. Aki viszont büszkén vállalta... nos, nézzétek meg, mi történt Mexikóvárosban pár hónapja és érten fogjátok. Házifeladat 2.0.
- Van egy delikvens Kilaun gyermekei között, de az még Fairbanksben nem csinált galibát. Szintén akad egy Eeyeekalduknál is, de az is mérsékeltebb. Viszont talán az egyik legrosszabb Sangilaknál van. A tieid tiszták, ahogy észrevettem. Lehet ezt még sorolni.
Mondtam az első hármat, ami eszembe jutott, de hát ebben a városban meg több százan laknak a fajtánkból, szóval szép kis kiselőadást lehetne tartani.
- Nem, utána jöttem egy hónappal. Eskától értesültem a történtekről, na meg persze a szóbeszéd, amit elcsíptem az őrzőktől és a farkasoktól.
A Vörös Hold... vajon idén mit tartogat nekünk?
- A született tehetséget ne felejtsd le a felsorolásodból. Bele lehet tanulni az ilyenbe, de ha valaki erre születik, abban mindig lesz némi plusz - megvártam, míg végez, majd jobban szemügyre vettem. - Akár az albínó ikertestvéred is lehetne, ha még abban a testedben lennél.
Ahhoz képest hogy csak hóból volt tényleg elég félelmetes volt a hasonlóság. Hiába, úgy tűnik Anguta képességei is csak fejlődtek, ahogyan azt el lehet várni, pedig már 800 éve se pont az ügyetlenségéről volt híres, ha ki kellett faragni valamit. Na igen, a született tehetség, mint mondtam. Néztem egy darabig az alakot még, keresve valami eltérést, de nem találtam. Szóval nyugodt szívvel léptem át a következőhöz... Kilaunhoz.
- S íme az Álmodó... félek nem teljesen alakult úgy minden, ahogyan ő megálmodta előre.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
David A. Blandern
Vérvonal Alapító/Falkatag

◯ Kor : 818
◯ HSZ : 364
◯ IC REAG : 342

Re: A Chena folyó partja // Csüt. Máj. 21, 2015 7:00 pm

- Igen, ilyen az embereknél is van – grimaszolt keserűen - persze egy farkas nagyobbat üt, és ha elszámolja magát, könnyen megölhet egy embert. De ezért van a falka, hogy kontrolállja a nehezen kezelhetőeket, vagy éppen büntesse őket. Mindenesetre a szememben a méregtől elvakult véletlen gyilkosság is igen súlyos – nyújtotta el kissé az utolsó szót. – Ami bizony következményekkel kell, hogy járjon. Persze nem feltétlen halállal, mert mindenki hibázhat egyszer-kétszer, de ha ez féktelen méreteket ölt, akkor hiába mondogatjuk, hogy csak azért tette, mert dühös volt. Az ilyet jobb minél előbb eltávolítani az élők sorából – vont vállat lazán. Persze nem Anguta ölte volna meg, éppen csak valakit rávezetett volna, hogy végezze el helyette a dolgot.
- A szellemek nem csak a farkasokat lengik körbe, hanem mindenki mást is. Egy gyógyulás ugyanúgy lehet a szellemek akarata, mint pusztán az adott test erejének megnyilvánulása. Így mindegy, hogy Istennek nevezzük, vagy szellemeknek, valamilyen nagyobb erő hat a világra, amit a halandók is érzékelnek haloványan, csak nem mindegyik kultúra látta át jól ennek a mibenlétét. A görögök kapizsgálták a lényeget, az ezerféle istenükkel, legalábbis azt felfogták, hogy mindennek, ami körülveszi őket van egy isteni – vagyis szellemi valója -, de a manapság nyugatinak nevezett civilizáció ezt a hagyományt már csak a szentjeiben őrzi. A mi őseink eltalálták annak idején a rejtett világ valódi arcát – mosolyodott el nosztalgiával -, de csak mert hallgattak és figyeltek a suttogásokra, amiket a szellemek hallattak. Egy katolikus hívő, ha meg is hallja hangjukat Isten szavának gondolná, vagy egy arkangyalnak, de lényegében ő is a szellemek akaratát fogja fel csupán – vigyorodott el. – Aztán azt képzel mögé, amit csak szeretne, a lényeg, hogy úgy tegyen, ahogy a szellemek kérik tőle. – Megdörzsölte az állát és elgondolkodott. – Sok csoda látott napvilágot, amikről fogalmunk sincs, mert már elenyészett az idő végtelen örvényében. Tupilek és Alignak aligha lehetett az első szellemek által jutalmazott halandó, akiknek dicső sorsot rendeltek el. Mózes, Jézus, Gilgames… A halandók mágiája már a barlangrajzokkal elkezdődött, hogy aztán az ókorban ólomtáblákra véssék a kötéseiket és bűbájaikat. Nem mi vagyunk a szellemek első kísérlete, hogy elérjenek valamit, ami számunkra is homály csupán, de… minden bizonnyal a legjobban sikerültek mi lettünk – nevetett fel könnyedén. Strasbourgi püspökként számtalanszor bújta a Bibliát és a különböző szentnek tartott tekercseket és a nyilvánvalóan idióta csodákat kizárta, de voltak azért igen szép számban olyan esetek, amik elgondolkodtatták a rég múlt időkről.
- Ezt valahogy én sem szerettem volna megtapasztalni – értett egyet Hollóval, bár a hatvanegynéhány év alatt, amíg egy helyen élt Tupilekkel, sohasem tapasztalta meg milyen lehet, ha ő nagyon bedühödik, mivel a legrosszabb esetben laza fejbe kólintást kapott, vagy néhány atyai pofont, ami még senkinek sem ártott meg a történelem folyamán, ha csak hébe-hóba részesült benne.
- Igen, bár mindig lesz egy nagyobb hal, ha a mostaniak érdekeiket vesztenék és kivonulnának. A fosszilis energiahordozókra mindig nagy a kereslet – grimaszolt összeráncolt homlokkal. – De ja, nem lehetetlen, csak kétlem, hogy a szellemek örülnének a célkitűzésednek - mosolyodott el halványan. Nyilván nem tetszene nekik, hogy a halandók életében zsarnokoskodik, még akkor sem, ha saját javukra tenné.
- Nyugodtan mondj neveket – mosolyodott el bíztatóan. – Mindkettőnk érdeke, hogy tisztában legyek kire kell figyelnem, ha a helyzet feszültté válik – ez nem a titkolózás ideje, persze saját maga is tudta, kik a vehemensebb egyedek, de sok idő telt el, és változhattak. Chulyin pedig rendelkezett a friss tudás előnyével, amit nem megosztani a testvérével igazán önző tett lenne.
- Óh, igen a hazudozás az bűn, én is utálom, ha a képembe hazudnak – mondta teljesen őszintén, majd apró mosoly kíséretében megtoldotta egy hazugsággal, amit még csak el sem akart titkolni – Jómagam ritkán hazudok és nem is tölt el örömmel, ha ezt kell tennem – mimikáján a leghalványabb jele sem volt látható hazugságának, de energiáinak hamisságát Chulyin biztosan megérezte. Nyilván le is vágta egyből, miért tett így.
- Sangilakot nem féltem. Ha szimatot kap, hogy nincs rendben a leszármazottjával valami, bizonyosan rövid pórázon tartja majd – vagy esetleg bedobja egy jégverembe, és néhány hétig otthagyja étlen szomjan, hogy saját testéből táplálkozva élje túl a megpróbáltatást. – Kilauné necces lehet, de ha eddig még nem gyilkolt, akkor kár lenne megbolygatnia dolgokat, pusztán a hajlama miatt. – Az Önzetlen leszármazottja viszont különös abból a szempontból, hogy nem egy mártírtól várná az ember, hogy halandókra vadásszon, de persze a kivételek erősítik a szabályt. Csak remélhette, hogy Eeyeekalduk időben észreveszi a jeleket rajta, ha ez az ösztönéből fakad, és nyilván onnan, ha Chulyin ki tudta szagolni a vérszomját. - Ami a mártírt illeti, ha ő sem tett semmit, akkor talán nem is fog. Perszer azért elmondhatod a nevét, lehet valamikor felkeresem, bár van azért prioritás. Előbb szeretném a sajátjaimat felkutatni – teljesen érhető és önző módon ugyebár.
- Aha, értem – bólintott, miközben kezei a hideg havat formázták. Chulyin így nem tekinthető primer forrásnak, de sebaj, nyilván van annyira tájékozott, mint bármelyik másik testvérük az ügyel kapcsolatban. Igaz Nagojut már sok infót megosztott vele, de nem lehet eleget tudni Alignak „tréfás” felbukkanásairól. – Volt előzménye? Mármint a megszállásoknak? Rossz közérzet, nyomasztó hangulat? Vagy csak jött és már állt is a bál? – ezt nem tudta még, de ha Chulyin nem is tud rá válaszolni, majd otthon megkérdi Nagojutot.
- Igen, a többiek nagy bánatára, akik nem erre születtek – vigyorodott el lelkesen. – De, hát vannak, akik harcra születnek, és vannak, akik nem. Sohasem éreztem problémának, hogy nem az előbbi kategóriába kerültem – főleg úgy, hogy egyáltalán nem szeretett ölni, még állatokat sem. Ha enni kellett és nem volt más választás vadászott, de sohasem kedvelte meg a dolgot.
Anguta felhorkantott, miközben szemöldöke a magasba lendült. – Hát, ez könnyedén megoldható – mondta bólogatva, majd vizslató pillantásokkal körbe nézett, nem-e figyeli valaki őket, de mivel egyedül voltak - a hóalapítókat leszámítva - így belekezdett a változásba. Előkotorta emlékeiből saját, akkori energia lenyomatát, valamint a Chulyin által megmutatott mását, és alakváltásba kezdett. Nem volt túl magas eredeti inuit testében, így kissé alacsonyabbról kezdte el szemlélni a világot, de nem zavarta. Ruhái hülyén lógtak rajta, amire szintén fittyet hányt, és hóból készült hasonmása mellé lépett, hogy Chulyin véleményt nyilváníthasson. – Na, még mindig albínó ikrem? – Remélte, hogy igen, mert az azt jelentené, hogy tényleg sikerült jó munkát végeznie saját magán.
Egyedi képessége Alignak halála után bújt elő először, és nem árulta el testvérei közül még senkinek, mivel szétszéledtek így nem volt rá lehetősége, de ez nem olyan dolog volt, amit titokban szeretett volna tartani a többiek elől.
- Hát nem – mondta, mialatt Chulyin az Álmodó képmását nézte. – Sok minden nem úgy alakult. Beszéltél már vele, mióta itt vagy?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Varen C. Morrison
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 838
◯ HSZ : 140
◯ IC REAG : 107
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : átható tekintet, mint ha nem lenne titkod

Re: A Chena folyó partja // Csüt. Máj. 28, 2015 11:39 pm

- Tudod, félek tőle ez az, ami miatt néha idáig fajulnak a dolgok. Nincs kontroll. Azok a farkasok, akiket nem nevelnek meg eléggé, eltelnek a saját erejükkel s ha még mellette dominánsak is, akkor baj van. Megtehetnek mindent, gondolják ők, hisz csak emberek, ők meg felsőbbrendű lények és amúgy is, ugyan ki meri őket felelősségre vonni? A falka? Talán, függ a beállítottságától. Az őrzők? Ha rájönnek, hogy ő volt. De van aki még erre is tesz magasról, gondolva, nincs felsőbb erő felette... s ez az, ahol mi jövünk a képbe. Mi vagyunk a felsőbb erő, melynek ezt kell visszafognia.
Semmi újat nem mondtam szerintem Angutának, de jól esett kimondani a szavakat. Alapvetően nem sokan vannak, akik megértik azt, milyen terhet is cipel egy Első a vállán. Azok a kevesek, akik részesülnek a megtiszteltetésben, hogy megtudhatják, kik vagyunk, megakadnak a felszínen. Kevesen látják, mit is jelent a sorsunk. Kevesen látnak át azon a hatalmon, mellyel rendelkezünk. Az egyéni képességeken, a jókor fizikai erőn, regenerálódási képességen és gyorsaságon, mely a tizenhármak jellegzetessége. Nagy a hatalmunk... mellé a felelősségünk is nagy. Tizenhárman tartjuk kordában az egész farkas populációt, mely rohamosan növekszik még ebben a pillanatban is. Hálátlan egy feladatkör.
- Bármennyire is vallom magam olyannak, aki két lábbal áll a földön, azt aláírom, hogy vannak csodák, bármilyen téren. Elvégre a mi regenerálódásunk is olyan számba megy, ha jobban belegondolunk, szellemei ajándék. Nem is ezzel van a gondom... hanem a bigottakkal, akik MINDENT a felsőbb hatalomnak tulajdonítanak, mikor még alapja sincs. Az ilyenen csak csóválni tudom a fejemet - egyszerűen nem tudtam elmenni az ilyenek mellett, túlságosan az is az igazságnak voltam a pártján hozzá. - Na ezen én is gondolkodtam már nem egyszer. Vajon voltak-e előttünk már más természetfeletti lények? Akár farkasok, de nem feltétlenül azok. Bármi más. Mert hogy őszinte legyek veled, ha logikusan átgondolom a dolgot, akkor talán nem feltétlenül vagyunk mi annyira Elsők mint szeretjük hinni.
Vagy legalább is farkasként, de amúgy. Lehet mondani, hogy tág a fantáziám, de azért ilyeneken érdemes elgondolkodni. Valóban lehetünk annyira egoisták, hogy magunkat tituláljuk az első természetfeletti lényeknek ezen a bolygón? Ebben a világban, amit átsző a szellemek hatalma, nem elképzelhetetlen. Ám ha voltak is ilyenek... vajon hová lettek?
- Óvakodj a türelmes ember haragjától, tartja a mondás.
Na igen, talán ebben hasonlítottunk Tupilekkel. Vicces, nekem "csak" a nagybátyám volt, de a beállítottságom sokkal inkább hasonlított rá, mint a teremtőmre. Türelmesek voltunk, higgadtak, nehezen kihozhatóak a sodrunkból. A különbség csak az, hogy ahol én már a drasztikus eszközökhöz nyúltam egykoron, ő még akkor is tűrt. Hiába, lenne még mit tanulnom tőle, ha élne.
- Szerintem amíg rendet teremtek a káoszban, kevésbé drasztikus eszközökkel, közben pedig nem felejtkezem meg létem alapköveiről, nem sok kifogásolni valójuk lehet. S ahogy észrevettem, számukra inkább az utóbbi a lényeges. Bár ki tudja, lehet rámcáfolnak ebben a következő pillanatokban. Kiszámíthatatlan, mi akarnak hosszútávon. Talán ez az, amit a legjobban rühelltem ebben a világban: magukat a szellemeket, pontosabban a kiszámíthatatlanságukat. Olyan természet voltam, amely szeret előre tervezni, amennyire csak lehetséges, kiszámítani a lehetséges lépéseket, történéseket. Ezt viszont baromira nehezményezte az, hogy ha az a néhány "jótét" lélek odafent gondol egyet és keresztülhúzza a számításaimat.
- Pont azért nem mondtam nevet, mert akármelyikünk lehet az, ki erre a sorsra jut. Kilaun nekem labilisnak tűnik, de ez nem jelenti azt, hogy ő vesztheti el legelőször a fejét. Nyolc évszázad terhét cipeljük a nyakunkon, egyeseknek még a halál nyugalma se adathatott meg. Bármikor, bárkinél beüthet a crach és még csak nem is kell a jelét mutatnia heteken keresztül. Csak egy rossz nap... tudom, hogy az is elég.
Saját példámon tudom, mennyit számít egyetlen rossz pillanat. Éppen ezért nem bocsátkozok most találgatásokba. Nem azért, hogy fedezzem valamelyik testvéremet... egyszerűen ezt nem tudtam megmondani előre. A hirtelen eszkalálódás egy olyan tényező volt, melyet maximum érzékelek, de nem feltétlenül mondok meg előre. Ha nem ismerem az előzményeket, akkor pláne nem. Olykor még az én tudásom alól is ki lehet slisszanni. Anguta következő megjegyzését hallva csak figyelmeztetően villan rá a tekintetem. Nana, tudod kit akarj te átverni.
- Marcus Schmitt, Nicholas Strauss, Egon Candvelon - mondom azon sorrendben, ahogy ő mondta a vérvonalakat. - Talán rájuk kell odafigyelni elsősorban, de ez nem jelenti azt, hogy a többi is ma született bárány lenne - ki tudja, mikor kap kedvet az ember farkasa egy kis rántottkarhoz. - Egyelőre négy leszármazottadat lokalizáltam a városban. Amennyire észrevettem, nagyobb problémát még egyik se csinált Fairbanks környékén. A prioridásod pedig érthető, én is az enyémeket kerestem meg először.
Talán itt most megengedhettük magunknak azt a luxust, hogy a sajátjainkra a szokottnál is nagyobb figyelmet fordítsunk. Elvégre, most nem egy alapító van egy adott területen, hogy az összes farkast kordában tartsa. Nem mint ha ez olyan nagy erőfeszítést igényelne olykor... persze településtől függ, azért D. C. már problémásabb.
- Volt. Strauss például, akit előbb említettem, órákon át kóválygott a városban, mielőtt betért volna abba a kórházba, ahol Eeyeekalduk dolgozik. Többen emellett zavartságról, szétszortságról számoltak be, problémáról a farkasukkal kapcsolatban. Nem csoda, felcserélődtek a vérvonalak, mindenki meg volt bolondulva odabent, tisztelet a kivételnek. Maga a megszállás viszont ténylegesen hirtelen csapott le.
Kicserélődni a vérvonalnak... brrr, kiráz a hideg. Vérünk ereje volt ez, évszázadok óta csörgedezik az ereinkben. Ha Alignak valóban képes volt erre, akkor kíváncsi lennék, mily szörnyű hatalom lehet még a birtokában. Mindenesetre ja, nem olyan rossz dolog, hogy állandóan nyitva tartom a fülemet a farkasok pletykálásaira. Ha tudnátok kedves leszármazottak, hogy milyen hangosak vagytok olykor és milyen készségesen ontjátok magatokból az információt. Na viszont a mai nap határozottan megmutatja azt, hogy láthat újdonságokat az ember. Először csak felvontam a szemöldökömet, amikor Anguta körbekémlel. Testvér, ha egy fűszál megmozdult az avarban azt is észreveszem, szerinted anélkül közel tudna jönni hozzánk valaki, hogy ne vegyem észre? Oké... Eska képes lenne, de ő egyedül. Viszont ami ezután történik, az határozottan meglep. Ahogyan egyik fiatal testből hirtelen átformálódik a másikba. Tudtam, mire képesek a leszármazottai, de még így is elképedek kissé. Bár miért is lepődök meg igazán.
- Határozottan hozzád illő a képességed, Anguta - jegyzem meg pár másodperc után, amikor felocsúdok a meglepettségemből.
A kérdésre meg végül csak bólintok, most az egyértelműn nincs mit ecsetelni.
- Nem, hagytam, hogy ellegyen a maga családi életével. Eléggé szövevényes, ha engem kérdezel - s akkor még finoman fogalmaztam.
Bár én beszélek? Nekem is eléggé nehéz a kapcsolatom a lányommal... még. Közben megint tettem egy lépést oldalra, hogy aztán Nagojuttal találjam szembe magam.
- Mind közül a leghűségesebb. Úgy tudom vele már találkoztál.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
David A. Blandern
Vérvonal Alapító/Falkatag

◯ Kor : 818
◯ HSZ : 364
◯ IC REAG : 342

Re: A Chena folyó partja // Szomb. Máj. 30, 2015 12:38 am

- Igen, mi vagyunk – bólintott egy keserű mosollyal megtoldva. – Csak épp a világ hatalmas, mi pedig nem lehetünk ott mindenütt, de igazából nem is baj – tartott némi szünetet. – Bele is lehetne őrülni, ha mindent nekünk kellene megoldanunk. A kirívóan extrém esetekre vagyunk tartogatva, mint Jolly Jokerek egy kártyapakliban – lehetnének parasztok is a sakktáblán, de az a hasonlat nem lenne túl jó, mivel a gyalog igen kevés értékkel bír, amíg a Joker kimondottan értékes. Viszont sokszor úgy rángatják őket, mint a legutolsó parasztot a játékos, így státuszuk változó.
- Ja, az nem jó, még ha igazuk van akkor sem, mivel az a predesztináció gondolatához vezet. Ha úgy hiszik mindent egy felsőbb erő irányít, akkor könnyen lyukadhatnak oda, hogy a sorsuk eleve elrendeltetett, ami borzasztóan unalmassá teheti számukra az életet, és végső soron veszélyessé is válhat – nem beszélve arról, hogy a legtöbb hódító is valószínűleg nagy sorsot látott a saját jövőjében, amit Istentől, a szellemvilágtól, vagy éppen a húsvéti nyuszitól eredeztetett.
- Hát persze hogy voltak, az előbb soroltam őket – vigyorodott el, mintha, amit mondott az imént, azt teljesen készpénznek is lehetne venni. - Amúgy a fajtánkból szerintem is mi vagyunk az elsők, leszámítva a két igazi Első farkast… Talán emiatt nem igazán szeretem használni magunkra ezt a jelzőt. Valahogy olyan, mintha egy király jelenlétében a trónörökös uralkodónak nevezné magát. Kissé trónbitorlásnak érzem, még akkor is, ha ők ketten már nincsenek életben. Amúgy nem hiszem, hogy előttünk lettek volna a manapság vérfarkasoknak nevezett élőlények, szóval, ha ellenérzésemet a háttérbe szorítjuk, akkor farkasok között tényleg mi vagyunk az Elsők. De bármi más lehetett, mondjuk a legendás lények valamelyike. Talán tényleg léteztek sárkányok, meg a többi mókás mítosz szereplői. Lehet a Bibliában szereplő angyalok is a szellemek kiszolgálói voltak, ahogy mi vagyunk – hirtelen ötlött eszébe, de nem tartotta kizártnak, hiszen lényegében védték az embereket, meg segítették őket, ha kellett látomást zúdítottak rájuk, vagy éppen a sorsukat felügyelték. Ha lehámozzák a sallangot és a felesleges költői túlzásokat, akkor talán nem is tűnik olyan nagyon hihetetlennek. Kár, hogy ezt a büdös életben nem fogják megtudni, kivéve, ha egy cserfes szájú szikla szelleme elkotyogja ironizálás nélkül, amit évmilliók alatt látott.
Apró félmosoly és egyetértő felhorkantással egybekötött bólogatással jelezte, hogy egyetért a mondással száz százalékig.
- Sajnos ezt nem tudhatjuk, amíg meg nem történik. Én azért óva intenélek ilyen akciótól, fene tudja, valahogy rossz érzésem van az emberek feletti uralom gondolatától – (a pingvinek feletti persze teljesen rendben van) nekik nem az a feladatuk, hogy az embereket tegyék helyre, hanem, hogy az örökséget felügyeljék. Nem lenne jó megint érezni Chulyin halálát a tetováláson keresztül.
- Sajnálatos hír. Én most egész jól vagyok – vonta meg a vállát. – Jót tett a Távolos üdülésem, na meg az elmúlt harminc év is jobbára nyugis volt. Leszámítva a 84-es évet, semmi nagyon durva nem történt. Még családom is volt úgy tíz évig – mosolyodott el lelkesen, majd enyhe grimasz kíséretében kissé elszontyolodott - aztán persze el kellett játszani a halálomat és otthagyni a gyerekeket az anyjukkal. De legalább megy számukra juttatásféle egy külön bankszámláról havi szinten, amíg a srácaim be nem töltik a huszonegyet. Aztán már csak magukra vannak utalva. Mondjuk, ha nem basszák el a pénzt hülyeségekre, akkor egy jó darabig még nem lesz gondjuk – némi durcás kifejezés ült ki az arcára, közben kelletlenül csóválta a fejét. Remélte „halála” nem viselte meg a srácokat annyira, hogy eszetlen költekezéssel kelljen Tabithának megvásárolnia a jókedvüket.  
Anguta nem bírta – és nem is akarta - kiállni nevetés nélkül Chulyin szemeinek villanását. – Bocsi – közölte kuncogva. – Azt hittem sikerül átejteni – hazudta megint bár most arcán is látszott, hogy csak kamuzik.
- Áh, ez remek hír – bólintott, amikor megtudta, hogy a morfok rendesek a környéken. Nem kérte, hogy fedje fel neveiket, mivel előbb utóbb úgyis rájuk talál, és ha nincsenek perverz emberevő vágyaik, vagy spontán gyilokrohamaik, akkor igazán ráér megtalálni őket. Főleg, hogy a szellemek nem sietnek elárulni miért vannak most itt. A potenciális bajkeverők neveit pedig elraktározta tudatában, remélte persze nem kell őket meglátogatnia, de ki tudja, mit hoz számára a jövő.
- Igen, a vérvonal cseréről már tudok – vakargatta meg tarkóját gondterhelt ábrázattal. – Hihetetlen mire képes Alignak – és ez lehet csupán a jéghegy csúcsa. Ki tudja milyen forrásokat halmozott fel ötszáz év alatt, amit igyekszik idén bevetni a leszármazottak ellen.
- Ugye? – vigyorgott lelkesen saját régi alakjában. Igazán szórakoztatta testvére meglepettsége – Akarod látni Tupileket? Vagy esetleg Alignakot? – jókedve aztán hamar lehervadt. – Jó mondjuk Alignakot talán nem kéne magamra öltenem, amikor a szelleme itt kóricál. Talán mérgében előbbre hozza terveit – ettől persze nem igazán tartott, de ki tudja, hogy reagálna az ilyen „szentségtörésre”. Ráadásul lehet Chulyin sem díjazná nagyon a dolgot.  
- Annyira csak nem lehet bonyolult, hogy be se köszönj neki. Vagy igen? – kérdezte miközben újra felvette eredeti alakját. Hangja menet közben változott, ahogy teste is megnyúlt. Végre nem állt annyira idiótán rajta a ruha.
- Hogyne, ő mentett ki repülőtérről, miután sikerült teljesen véletlenül lezárni az egész kócerájt – vonta meg a vállát nosztalgikus mosollyal az arcán. – Aztán most náluk lakok… igazán elbűvölően néz jelenleg ki – persze eredeti testében sem volt csúnya, igaz a háromszázadik telén már - ahogy mindannyijukon - felette is eljárt az idő. – Egyébként neked is fejlődtek tovább olyan képességed, ami a leszármazottakon nem mutatkozott meg? Én bevallom kicsit csalódott vagyok, hogy az emberi alakváltást a fiaim és lányaim nem tudják utánam csinálni. Vagy legalábbis még nem tapasztaltam senkin – vonta meg a vállát, miközben elhúzta a száját.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Varen C. Morrison
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 838
◯ HSZ : 140
◯ IC REAG : 107
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : átható tekintet, mint ha nem lenne titkod

Re: A Chena folyó partja // Hétf. Jún. 01, 2015 2:30 am

- A modern technológiával annyira nem lehetetlen vállalkozás már, nem egyszer mentem már így problémásabb területekre, ha megkaptam a fülest. Persze ehhez kell a megfelelő technológia is, egy eldugott afrikai falutól baromi nehezen kapnék bármilyen bejelentést is.
Ma már az aszaszinok rengetegen vannak a világban, igyekeztem minél jobban szétszórni őket, hogy egyre csak növekedjen az a háló. Megtettem minden tőlem telhetőt és lassan bezárul a kör, de még mindig lesz mit tennem. Bár szerintem így is figyelemre méltó munkát végeztünk. Kilencven év alatt a Föld nagy részét lefogtuk, már csak néhány fehér volt van. Csak több emberre van szükség... viszont ha felnő Alamutban a következő generáció, emellett megérkeznek a következő újoncok... pár év és teljesek leszünk... az egész világ a szemünk előtt lesz. Persze, még így se lehet megoldani szerintem azt, hogy így irányítva működjünk. Páran talán hajlanának rá, de a javunk túl szabadszellemű hozzá. De hát erre vannak a Szellemek meg az utasításaik.
- A vérvonalunk szempontjából mi vagyunk az Elsők, ilyen szempontból megállja a helyét az elnevezés. Mindenesetre... én azt se tartanám kizártnak, hogy voltak előttünk vérfarkasok. Az előbb történelmi személyeket hoztál fel, ha visszagondolsz, a farkasoknak már azelőtt volt kulturális, misztikus szerepe, hogy mi egyáltalán a világra jöttünk. Romulus és Remus farkasa a latinoknál, Fenrir az északiaknál, s még egy csoportnyi másik jelenség. Talán csak visszatérő jelenség, de ki tudja. Talán egyszer érdemes lenne kifaggatni az szellemeket erről. Ám van egy másik kérdés, ami talán égetőbb. Fogadjuk el azt, hogy voltak előttünk ilyen lények... mi történt velük?
Persze, a mitológiában és a legendákban megjelenik magyarázat azokra, miért tűnnek el, de annak aligha lehet teljes mértékben hinni. Vajon ezek a bizonyos, lehetséges lények is ellepték az ismert világot? Elterjedtek, megvoltak a maguk Elsőik... s talán nem érték el azt, amiért létrehozták őket és pusztulásra ítéltettek? Egyből eléggé rémisztő lehet az elmélet ránk nézve, nemigaz?
- Ha a szellemek a jelenlegi állapotom miatt nem állítottak még, akkor kétlem, hogy ebben az esetben is közbeavatkoznának.
Minden nagyképűség és nagyzolás nélkül, valószínűleg én voltam a legbefolyásosabb a tizenhárom első közül. A CIA egy részlege az irányításom alatt volt, hozzáfértem a Központ adatbázisához, széleskörű kapcsolatokkal rendelkeztem a legtöbb ország politikai elitjével, ráadásul ott volt az aszaszinok jelentette lehetősége is. Valljuk be, ha igazán akarnám már rég olyan lépéseket tehettem volna, amelyből csakhamar diktátorként kerülhetek ki. S talán itt volt a válasz a kérdésre. Nem csak öncélúan tevékenykedtem. A CIA-s dolog sokkal inkább állt az őrzők előnyére vált, mint a sajátomra. Sokat számít ám az, miért dolgozunk.
- Alapvetően a Szellemvilág számunkra csak egy állomás, amely szerencsésebb esetben segíthet feltöltődni nekünk a továbbiakra. Máshogy működik, nekünk, mint másoknak - hallva a továbbiakat oldalra döntöm a fejemet. - Nofene, köszönthetlek a felelős szülők táborában?
Felelős szülők, áh, ebbe azért én nem tartoztam bele. Kétszáz évig még csak fogalmam se volt a lányomról, bár ahogy észrevettem, nem csupán én voltam így ezzel. Kilaunnak is eléggé furán sikerültek a reunionjai, nekem se volt mentes a feszültségektől, a többieknek meg nem tudom, hogy voltak az ilyen dolgai a múltban. Vicces amúgy, én annak dacára, hogy csak most lett igazán részem benne, azért nem tartottam idegennek még a magunkfajtáktól se. Lássuk be, még mindig van emberi énünk, még ha nem is ennek kell lennie az első helyen.
- Sose a szemembe, testvér - jegyzem meg fedően.
Nagyon nehezen siklottam el az felett, ha valaki a szemembe hazudik. Az se sokkal jobb, ha nem úgy teszi, de legalább tesz annyi szívességet, hogy ennyire nem néz madárnak... még akkor is, ha a nevem ezt jelenti.
- Inkább baljós ómen. Nem a megfelelő kezekbe került ez az egész.
Alapvetően azzal nincs bajom, ha valakinek nagy a hatalma, elvégre nekem se kevés jutott ki, még ha az elmém és a tudásom kapcsán is. De ha olyan kezekbe kerül, aki a saját kicsinyes céljaira és évszázados bosszúira használja fel, az már piszkálja az orromat. Főleg, hogy kik kerülhetnek bajba miatta. Ez az egész ügy köztünk és Alignak között kellene, hogy maradjon... baromira nem helyes az, ha belekeverjük az ártatlanokat. Ne a gyermekeink szenvedjék meg a mi tetteinket, vagy akik még ráadásul kívül is esnek ezen a rejtett világon.
- Alignakot egy életre eleget láttam s félek még fogom is, ha megint tiszteletét teszi itt... Tupileket pedig szerintem hagyjuk nyugodni.
Még ha csak hasonmás is lenne, azok után, amit tettünk, inkább hagyjuk őt. Tudom, nem haragudna meg ránk, szemben az erőszakos testvérével, de ennek eredményére nyugodjon békében inkább... vagy ott, ahol éppen van. A képessége viszont mindenképpen hasznos. Nagy hasznát tudnánk venni mind az aszaszinok között, mind a CIA-nál.
- Kilaun világában minden bonyolult, erre rájöttem az elmúlt hónapokban - mondtam ezt minden túlzás nélkül, tisztában azzal, hogy bizony az enyém se éppen az egyszerűségéről híres.
- Véletlenül mi? Jókora patália lett a végeredmény - csóválom meg a fejem, majd megsüketültem aznap. - Nos igen, ez tagadhatatlan, de mint a mellékelt ábra mutatja, ő amúgy is az volt. Nem mint ha a többieknek lenne szégyelnivalója.
Miközben Anguta kérdez, én tovább léptem a következő hószoborhoz. Kedves Eeyeekalduk. Bármennyi nehézség is ért, még mindig te vagy az egyik leghitelesebb közülünk. Még mindig hű vagy a nevedhez.
- Igen. Részlegesen képes vagyok betörni mások fejébe.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
David A. Blandern
Vérvonal Alapító/Falkatag

◯ Kor : 818
◯ HSZ : 364
◯ IC REAG : 342

Re: A Chena folyó partja // Hétf. Jún. 01, 2015 3:38 pm

- Ja, annyira nem lehetetlen, de még repcsivel is túl hosszú idő lenne mindenütt felbukkanni, ahol gond van. Na meg azt is figyelembe kell venni, hogy nem csak odamegyünk, lekeverünk két pofont, aztán állunk is tovább. Ahová mi kellünk, az jóval összetettebb egy alkalmi vérengzésnél, mellesleg… elég rossz lehet neked – nézett kissé együtt érzően. – Nem elég, hogy a szellemek és az őrzők rángatnak minket alkalomadtán, téged még informátorok is házhoz rendelnek – persze jó dolog, ha tehet valamit egy alapító az örökségének elfajzása ellen, de a föld túl hatalmas, hogy minden komolyabb farkas incidensre kiszállhassanak. Még repülővel is, és Angutának az agyára menne a sok bejelentés a problémákról, ahová nem tud időben elmenni. Jobb kevesebbet tudni, és bízni abban, hogy az őrzők vagy a falka képesek úrrá lenni a nehézségeken. Ahol nem, ott úgyis a szellemek közvetítő szerepével fel fog bukkanni egy alapító. Hát kivéve az elmúlt egy évben, mivel jó ideje magukra vannak a protektorátusok utalva szerte a világban. De semmi gond, megoldják. Ha a szellemek itt tartják őket, annak jó oka kell, hogy legyen. Valószínűleg sokkal fontosabb esemény várható a szülőföldjükön, mint bárhol máshol a világon. Ez persze sovány vigasz a lemészárolt családok életben maradt tagjainak, ha az esetleges sorozatgyilkost nem büntetik meg, de ez megint csak olyan dolog, amire nem lehetnek százszázalékos befolyással. Gyilkos farkasok voltak, vannak és lesznek is. Idővel talán elkapják őket, vagy meghalnak más miatt és tetteikre sohasem derül fény.
- Pontosan ez ötlött fel bennem is az esetleges előző „generációs” farkasok említésén – apró grimasz, közben nyuszi fülezett ujjaival. – Ha voltak is, nyilván már nincsenek és ha hasonlóan terjedtek, mint mi, akkor szellemi beavatkozás folytán kellett, hogy eltűnjenek nem pedig emberi pusztítás során. Ami egyrészt elég aggasztó gondolat – vigyorodott el miközben kissé fel is nevetett – hát… legalábbis ránk nézve, a másik pedig, hogy nem tartom annyira ostobának a szellemeket, hogy kétszer ugyanazzal próbálkoznának, amikor egyszer már el kellett tüntetniük őket a színről. Az emberek nem tanulnak a saját hibáikból, de a rejtett világ entitásai igen. Nem, nem hiszem, hogy léteztek volna hozzánk hasonló farkasok, akik úgy sokasodtak, mint mi, de egyedi esetek előfordulhattak. Mondjuk főpróbaképpen, a teltházas fellépés előtt – vont vállat, arcára pedig a tanácstalan „ki tudhatná ezt” kifejezés ült ki. Azért örült, hogy volt egy testvére, akivel elbeszélgethetett ilyen dolgokról. Nem mindegyikük lett volna vevő Anguta hasztalan okfejtéseire, és még kevesebben toldották volna meg saját elképzelésekkel. – Ami a szellemek kifaggatását illeti sok sikert – vigyorodott el – ismerek egy nagyon morcos vulkán szellemet, aki szerintem szívesen beavatna, persze feltéve, ha végig nézed a fináléját – nem valószínű, hogy a Távol lakói örömest fogadnák a kérdezősködést, inkább mély hallgatásba burkolóznának ilyen téren. Semmi szükség rá, hogy az adományozottak fejét régmúlt idők letűnt történeteivel traktálják. Persze, ha Chulyin egyszer a „kihallgatást” megejtené, mindenképpen szeretne ott lenni vele. Imádta a hasztalannak tűnő információkat, amiből aztán fel lehetett építeni a kerek, egész történetet. Évszázadok óta már így ügyködött, és többnyire sikeresen.
- Más dolog információt gyűjteni és más kvázi szolgaságba kényszeríteni az embereket. Gondold el, milyen alapvető emberi jogot tipornál azáltal, hogy nem öldökölhetik a szomszédos országok lakóit? Szolgaság lenne, amibe beleroppannának és ezt a szellemek sem szeretnék, úgy gondolom – kicsit sarkította a dolgot persze, és Anguta szerette volna a leginkább, ha a háborúkat az emberek hanyagolnák. Egyetlen egyben sem vett részt a hét évszázada alatt, és nem tudta értékelni azokat a „hősöket” sem, akik a hazájukért estek el, egy másik ország gyepjén. Védjék otthonukat, az dicséretes, de agresszorként fellépve hőssé válni? Ez valahogy nem állt összhangban értékrendjével. Mindemellett egy alapítónak nem igazán az emberi világ bajait kell orvosolni, bőven van elég teendő a sajátjukkal is.
- Na, ez övön aluli volt – nézett megjátszott sértettséggel. – A falunkban is igazán felelős szülő voltam, jó persze inkább őrző lett Injuquaq-ból, minthogy farkasként éljen, de ez nem szülői inkompetenciám miatt volt, hanem mert akkoriban még kicsit tartózkodtam a szellemfarkas léttől magam is – nem tudott másra gondolni, miért lepte volna meg Chulyint a tény, hogy felelős szülő volt néhány évig, hacsak nem volt szálka a szemében, hogy Anguta fia nem a farkas létet választotta annak idején. Választhatta volna, talán tovább él, de így is majd másfél évszázad jutott ki neki, ráadásul gyermekei és unokái is születtek. Remélte boldog létét tovább folytatja a Távolban is.
- Ha nem úgy hazudnék, hogy kiszúrd, tán rosszul érezném magam – vigyorodott el enyhe grimasszal megtoldva.
- Nem valószínű, hogy Alignak bárkitől is kapott erre felhatalmazást. Képes rá, mert bosszúja fűti. A szellemek megakadályoznák, ha tehetnék, de nyilván… valamilyen szinten egyenrangúak odaát, és képtelenek megfékezni, vagy nem is akarják. Lehet, ezért vagyunk itt, hogy tizenhárman békítsük meg Alignakot. Akárhogy is, az ereje tiszteletre méltó, borzalmas persze, de nem mondanám, hogy rossz kezekbe került. Nyilván megdolgozott érte, és képes is úgy használni, ahogy kell, legalábbis az ő szemszögéből, ami ugyebár nekünk kibaszott rossz, de bízom benne, hogy győztesen, megerősödve kerülünk ki belőle, minél kevesebb áldozat árán. Az élet mindig görget kihívásokat és Alignak folyamatos bosszúja pontosan ilyen. Valaki elbukik majd, valaki pedig nem. Szoktál képregényt olvasni? – kérdezte hirtelen váltással addigi melankolikus okfejtéséből egy pillanat alatt kiszakadva, vidáman kezdett beszélni. – A gyerekeim szerették, és néha igen sok bölcsesség merült fel a lapokban. Volt egy világfaló valami Galactus nevezetű ürge, aki bolygókat pusztított, hogy élhessen. Védelmére kelt Odin a Túlontúlból, vagy Asgardból, mindegy minek nevezzük, a lényeg, hogy a védőbeszédében elhangzottak a szavak, amik Alignakra is igazak lehetnek: Nem létezne, ha nem lenne helye az univerzumban. Homályos persze mi célja az életünkben, de előbb utóbb ki fog derülni – mert semmi sem létezik cél nélkül, minden egy adott sugár mentén halad kijelölt útján, véletlenszerű görbéket leírva, de aki mögé lát észreveheti, hogy a látszólagos káosz csupán megtévesztés, hiszen egyetlen fix pont felé halad feltartóztathatatlanul. Alignak valódi szándékai azonban még nem ismertek, a bosszú látszata talán takargat valamit, ami sokkal borzalmasabb néhány farkas halálánál. Lehet eljött az idő, hogy a szellemek ismét(?) megtisztítsák a terepet egy új farkas generáció előtt? Aggasztó gondolat, amit el is hessegetett gyorsan.
- Hát, te tudod – hangja kissé csalódott volt, végül felvette Jason alakját.
Kissé csodálkozva nézett testvérére Kilaun kapcsán, de ráhagyta. Elhitte neki, ha ezt állította, de nem kommentálta, inkább csak bólintott egyet, jelezve, hogy megértette.
- Jó, lehet a véletlen túlzás kissé, de szerintem túlreagálták – nézett kissé hitetlenkedően. – Lezárni az egész repteret, mert valaki megszökött a fogdából? Ugyan kérem – kíváncsi lett volna hány ember szidta akkor őt, bár nem sokan, hiszen nem is csuklott. Mondjuk, az anyja lehet igen.
- Részlegesen? – nézett homlokráncolva. – Ezt, hogy érted? És fáj nekik?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Varen C. Morrison
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 838
◯ HSZ : 140
◯ IC REAG : 107
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : átható tekintet, mint ha nem lenne titkod

Re: A Chena folyó partja // Szer. Jún. 10, 2015 9:32 pm

- Egyáltalán nem megterhelő. Ez egy olyan életforma aminek szenteltem az életemet... amit valahol mindig is kedveltem. A mások után való kutakodást, információszerzést, az őrzők megsegítését. Volt pár évszázadom belejönni, mára kész létforma. Van egy mondása erre az embereknek, akik legitimálni akarják a tevékenységüket. Legyen az a munkád, ami a hobbid és sose fogod utálni. Kissé átköltve én is így vagyok ezzel. Tán néha fáradtságos, de még mindig több életnyi életerő van a testembe. Nem tudok rá nyűgként gondolni.
S akkor erre már csak pluszként jön bele a vérvonalam terelgetése. Vicces amúgy. Emberként árva voltam, része ugyan a nagy egésznek, melyet törzsnek hívnak, mégis egyedül. Most mégis én vagyok az, aki ha képletesen is, de a Föld egyik legnépesebb családját tudhatja magának. Farkasok ezreinek ereiben folyik a vérem, s akkor még csak finoman fogalmaztam. Nyolcszáz évem volt beletanulni abba, hogyan játsszák ezt a játékot... ma már nem lehet rá teherként tekinteni. Nem csak a saját érdekemben... az utódaim érdekében sem.
- Nos, még a legjobbakkal is megesik, hogy tévednek. Akár ember, akár szellem, bármikor hozhat olyan döntést, amely nem megfelelően sül el. Lehet kissé földhözragadt a véleményem, köznapi, de én simán kinézném a szellemekből, hogy megpróbálták kiküszöbölni a csorbát és belevágtak még egyszer. Ha úgy tetszik, mindig kell egy prototípus, mint mondtad is, ami persze elég morbid megfogalmazás élőlények esetében. Ha viszont ezt végiggondoljuk, marad még egy kérdés. Mi vajon megfeleltünk annak, amit akartak? Mert ha már a teremtőm is annyira félrecsúszott, hogy a megölésébe nem avatkoztak bele, akkor az eléggé baljós ómen... a saját halálainkról már nem is beszélve.
Mondanám szívesen, hogy igen, mi megfeleltünk, mi vagyunk a tökéletese faj, de ez egyrészt hülyeség, másrészt ennyire nem vagyok nagyképű. Maga a farkas lényét a vérfarkasnak valóban tökéletes entitásnak tartom... de úgy, hogy egy ember testében élve el, megkapja annak tökéletlenségét. Bár ki tudja, talán pont ettől tökéletes a végeredmény.
- Pontosan ez az a tény, ami miatt még nem fogtam bele. Egyelőre nem volt pár évem rá, hogy lefolytathassam ezt a beszélgetést.
Elég furcsán hangozhat ez egy vérfarkas számára, de így volt. Sokkal egyszerűbb volt a kisebb kérdésekben kérni a szellemek segítségét, akkor jóval közlékenyebbek, de még akkor is rébuszokban beszélnek. A NAGY kérdések viszont... nos, azok teljesen más lapra tartoznak. Majd ha egyszer eljutok oda, hogy szabadságot veszek ki, akkor esetleg sort kerítek rá... miután felhalmoztam pár évi hidegélelmet.
- Ha hinnék olyan szavakban, mint a jó vagy a rossz, alapvetően azzal kezdeném a dolgot, hogy felszámolnám az ellentéteket, tehát már háborúzni se lenne miért, így ez kiesik a kifogásolható dolgok közül. Minden csak a megfelelő eszközökön múlik. De mivel nem hiszek bennük, nos... így maradjunk csak annyiban, hogy mindig is igyekeztem példásan eljárni és különbbé tenni egy az egyes dolgokat. Megmutatni hogy van más út is. Tehát működne, ebbe meg már aligha találnának kifogásolhatót... oké, találnának, mindig találnak.
A szellemekkel kapcsolatban egy dolgot tanuljon meg az ember. Sosincs olyan, hogy nincs. Ha biztosítod magad kilencvenkilenc féle módon, megtalálják a századikat, hogy kikezdjenek téged. Ez már csak így működött, ebben semmi meglepő nincs. Ha valaki a kezében tartja azokat az alapvető életvonalakat, melyek ezt a világot mozgatják, azoknak nem nehéz.
- Ejjej testvér, ezt nem is kétellettem - csóváltam meg halvány vigyorral a fejem. - Gondold át még egyszer és érteni fogod. A gyermeked őrző mivolta pedig tiszteletre méltó dolog. Bár ezt már akkor is megmondtam neked. Jut eszembe, tudtad követni, meddig maradt fenn a véred? S most nem a farkasokra gondolok.
Na igen, sose rejtettem véka alá azon véleményemet, hogy tisztelem az őrzőket, mindazért, amiről lemondtak. Nekünk annak idején nem volt választásunk... de nekik volt és így léptek a mezsgyére. Ezt csak tisztelni lehetett.
- A helyzet az, hogy csak az ő szemszögéből van megfelelő kezekben. Ha csak rajtunk csattanna az ostor, azt mondanám, rendben van, érthető, amiért magával akar rántani minket... az viszont már elfogadhatatlan, hogy a kicsinyes bosszúját olyanokra terjeszti ki, akik nem tehetnek róla. Ennek közte és köztünk kellene lezajlania, nem pedig az utódainkat, vagy akár az ártatlan embereket és az őrzőket is felhasználva sakkfiguraként tologatni őket. Mindenesetre kíváncsi lennék, hogy a szellemek hogy viselik, amiért felemelkedhetett az ő szintjükre, holott lényegében az ő teremtményük - mondjuk ez tényleg eléggé necces, hányszor láttuk már azt, hogy a teremtmény a teremtő fejére nő[/b] - Marvel. Érdekes hozzáállás, bár ha ismered az északi mitológiát, akkor lerí, hogy másként állnak a világhoz, a dolgokhoz, amiknek meg kell történnie. Odin évezredek óta gyűjti a harcosait a Valhallában az utolsó ütközetre, melyről jól tudja, hogy nem nyerhet meg, sőt, a halálát fogja hozni Fenrir szájában. Furcsa lehet így élni, bár nem mint ha más vallások végítéletében nem így lenne ez.[/b]
A keresztényeknél is nagyjából ez a forgatókönyv, akárki akármit mond, csak nem óriásfarkassal, hanem a sátánnal, némely körülményeket megváltoztatva. Nem sok új van a nap alatt.
- Hogy neki pedig mi a része a létünkben, nos... hamarosan ki fog derülni, úgy érzem.
Mint a vihar előtti csend.
- 9/11 óta ha bombát kiáltasz poénból a reptéren akkor is belenyomnak a földbe és csak hetekkel később engednek ki a fogdából, csak hogy meggyőződjenek, nem dolgozol senkinek. Ez az ország már csak így működik.
De abba most ne menjünk bele, hogy valójában ott mi történt. Maradjunk annyiban, erről is tudok olyan dolgokat, amik jobb, ha eltemetve maradnak a koponyámban meg a CIA irattáraiban.
- Mutatva érthetőbb - mondom, miközben megint teszek egy lépést oldalra, hogy közelebbről megnézzem magamnak Sangilak hómását. - Állj oda az egyik szobrodhoz, úgy, hogy kívül ess még a periférikus látásomon is.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
David A. Blandern
Vérvonal Alapító/Falkatag

◯ Kor : 818
◯ HSZ : 364
◯ IC REAG : 342

Re: A Chena folyó partja // Hétf. Jún. 15, 2015 11:39 pm

- Nahát, ez remek – vigyorodott el Anguta. Legalább Chulyin élvezi, amit csinál és ez igazán jó. Persze saját maga sem panaszkodhat ilyen téren. A megtévesztés eleinte pusztán eszköz volt a kezében, hogy elérje a célját, felfedje, amit a szellemek nem akartak elárulni túlságosan egyszerűen, hogy aztán rendbe tegye a leszármazottakat. Az eltelt évszázadok alatt viszont megkedvelte a hazudozást és, hogy átverhet szinte bárkit, akit csak akar. A bűvészkedést is ezért szerette. A tömeges hülyítés mindig remek móka ráadásul még fizetnek is érte. Talán elmehetne politikusnak is, bár a szinte nem létező öregedése miatt hamar vasvillával és fáklyával vonulna ellene a csőcselék, azt pedig igazán nem szerette volna.
- Egyszer mindennek vége szakad – vont vállat Anguta könnyedén. – Mi sem fogunk örökké tartani, tán az ittlétünk a közelgő végünket jelzi. Ki tudhatná? Talán a szellemek, de ők hallgatnak, mint a sír – kuncogott fel vidáman. Bár nem mindegyik szellem volt halott, sokan az élettől való távozás után jutottak arra a sorsa, hogy az alapítók iránytűi és mentorai legyenek néhanapján. – A szellemek tévedhetőségével nem értek egyet. Látják a jövőt, tudniuk kell mi fog történni. Sejtésem szerint már akkor tudták, hogy Alignak el fog bukni, amikor megajándékozták őt a szellemfarkas adományával. Viszont Tupilek egyedül nem lett volna képes véghezvinni akaratukat, ami talán a föld benépesítése volt a fajtánkkal, így szükség volt mindkettőjükre, hogy célt érhessenek. Nyilván azt is látják előre, hogy mikor fogunk végleg eltűnni a földről, de nem mondják meg és nagyon is jól teszik. Nem egészséges, ha túl sokat tudunk a jövőnkről – meg amúgy is valószínű önbeteljesítő jóslat származna belőle. Bármennyire is kapálóznának valami ellen, pontosan annak következtében történne meg, amit a jóslat beteljesülése ellen léptek. Sok régi história van erről a témáról. Az Oidipusz király talán a legismertebb. – Amúgy meg – grimaszolt kelletlenül. – Talán mi is csak egy állomását képezzük a szellemek játszmájának, ami sokkal magasabb szférákban zajlik, mint amit mi felfoghatnánk. Utánunk is lesznek mások, ha mi a szerepünket kijátszottuk és lelépünk a színpadról – bólogatott gondterhelten. – De amikor végleg a Távolba költözünk és valódi szellemekké válunk talán megérthetjük, és mi is kezdhetünk halandókat dróton rángatni egy jóval magasabb cél érdekében – vigyorodott el. Igazán jó lenne tudni mi végre teremtették őket, de egyszer úgyis megtudják, és ha szerencséjük van be is fogják avatni őket a nagy egészbe, persze már csak akkor, amikor valódi legendák módjára megszűnik dobogni a szívük és szellemük örökre a Távolba tér.
- Pár év? – emelkedett magasba a szemöldöke. – Szerintem pár évszázad alatt sem tudnál meg tőlük sok mindent – mosolyodott el. – Kivéve persze, ha az a szándékuk, hogy beavatnak – vont vállat egy grimasz kíséretében. Sajnos azonban az alapítók feladatait nem befolyásolja, hogy vajon voltak előttük-e már más szellemi adományozottak így nem valószínű, hogy elárulnának bármit is.
- Nem hiszel a jó és a rossz fogalmában? – ráncolta homlokát kissé. – Érthető mondjuk. A természet sem ismeri a jó és a rossz közötti különbséget. A vadállatok között a gyilkosság csupán az életben maradást segíti elő, ahogy a hím oroszlán is csak saját létének fenntartása miatt öli meg a kölyköket, ha átveszi egy falka irányítását. A jó és a rossz az ember találmánya, igaz a legjobb találmány az emberiség történelmében, hiszen remek gátat szab az értelmetlen gyilkosságnak… hát legalábbis saját fajukon belüli értelmetlen gyilkosságnak. A többire elég magasról tesznek, sajnos. Na meg háborúban sincs rossz és jó, csak majd utána a tárgyalóasztaloknál eldöntik, hogy egyes tettek minek minősültek. Ha engem kérdezel elég elbaszott egy rendszer, hogy háború idejére felfüggesztik a jó és a rossz mérlegelését – persze a legjobb lenne, ha nem kellene harcolni sem, de ez egy olyan ideál, amit az emberiség sohasem fog elérni. – Egyébként nem hiszem, hogy fel tudnád számolni az ellentéteket. Az embereknek a szomszédjukkal is mindig bajuk volt, nem hogy egy környező országgal. A másik meg, háborúzni mindig van miért, csak találni kell ürügyet rá – a Közel-Kelet pacifikálása igen nagy feladat és, ha valaki képes lenne rá az nyilván Chulyin, de az élet túlságosan sok területére kellene befolyással lennie, ahhoz, hogy ezt elérhesse, amit a szellemek nem valószínű, hogy tolerálnának.
- Ja, mondtad, de akkoriban még nem láttam annyira át a hazugságon, így lehet csak füllentettél vagy fél igazságot mondtál – közölte teljesen őszintén. Ami meg az átgondolás részt illeti, hogy akkor érteni fogja… nem még mindig nem értette mire gondolhatott, amiért üdvözölte a felelős szülők társaságában. Meglehet Chulyin elfeledkezett Anguta fiáról? Hát nyilván, de persze ezért nem neheztelt rá. Évszázadok után előfordul, hogy némi információt mellékzsebbe tesz – főleg, hogy marha sok másikat be is fogad közben – így elsőre nem jutott eszébe Injuquaq, ami teljesen érthető. Anguta ezt azonban nem tette szóvá neki, hiszen tényleg nem bántotta meg vele. – Ez igazán jó kérdés. A fiamnak három gyereke született, de ők elhagyták a falut, hogy az őrzők útját járva a farkasok segítését magukra vállalva támogassanak minket. Sohasem találkoztam újra velük, így ha nemzettek is gyermekeket nem botlottam beléjük. Manapság pedig már annyira felhígulhatott a vérem, hogy lehetetlenség lenne kiszagolni – hacsak valamelyik dédunokáját, vagy ükunokáját be nem harapta egy farkas, mert akkor ő rajtuk még biztos megérezné saját szagát. Már persze, ha még élnek. –  A többi asszonytól született gyermekemmel hasonlóan vagyok. Egy ideig rajtuk tartottam a szemem, de aztán a kör égetni kezdett és tovább kellett állni. – Vonta meg a vállát kelletlenül. - Te? Nyomon tudtad követni? - nyilván Chulyin is nemzett pár ivadékot az évszázadok során, és lehet a kapcsolatai révén meg is tudná találni őket, ha nagyon szeretné. A kérdés az, hogy akar-e ilyen dolgokkal bajlódni vagy sem.
- Hát igen, nem túl jó, de ha valaki, hát te megértheted, hogy számára sem létezik jó vagy rossz, csupán a bosszú, amivel mindent ki akar törölni, aminek a létrehozásában segédkezett. Elég radikális módszer, és remélhetőleg nem is fog sikerrel járni, de erősebben fogunk kikerülni belőle, még ha ez számos áldozattal jár, akkor is – Anguta persze bízott benne, hogy minél kevesebbel, de nem volt túlságosan optimista, ha Alignakról volt szó, aki képes bábuként mozgatni bárkit. Sajnos lesznek áldozatok, de remélhetőleg nem túl sokan. – Hát – grimaszolt, miközben megvakargatta a fejét. – Szerintem hagyják, had tegye, amit tenni akar, vagy esetleg tényleg nem tudnak beleszólni, de szerintem, ha nagyon zabosak lennének miatta azt észrevettük volna. Amúgy meg olyan entitásokról beszélünk, amik egy vérszomjassá fejlődött fajt szabadítottak a világra. Szerintem nem probléma nekik, hogy néhány a fajtánkból a másvilágra kerül, esetleg az őrzőkből is. Talán még örülnek is, hogy próbák elé vannak így állítva a leszármazottak. Én kinézném belőlük – bólogatott komolyan. Ahogy Chulyin sem hisz a jóban és a rosszban, úgy a szellemek sem valószínű, hogy nagyon odáig lennének ezekért a fogalmakért. – Ja, az északi népek királyok – vigyorodott el. – Van ám életfelfogásuk.
- Na igen, Amerika észbe kapott, hogy nem sebezhetetlen. Persze sajnálatos volt a szeptemberi támadás, és jó lett volna, ha kivédik, de ha összevetjük az USA által elkövetett gyilkosságokkal, teszem azt a Könnyek Útjának halálos áldozatainak számával a tizenkilencedik században, akkor még mindig csak egálban lennének, és ez csak egy eset a többi mellett. Persze ebben nem lehet igazságot tenni. Senki nem érdemelte meg az ikertornyokban, amit kapott, és én leállítottam volna, ha lett volna rá lehetőségem, akármit is tettek az őseik régen.
Anguta kíváncsisága érezhető volt, ahogy azt tette, amit Chulyin kért tőle. Remélte a félig betörés nem lesz fájdalmas, de majd meglátja.  – Oké, már nem láthatsz – közölte, miközben az egyik szobrát leste, amire Chulyinnek nem lehet rálátása. Anguta úgy állt, hogy félrefordított fejével Hollót láthassa, a másik irányba fordítottal pedig a szobrát.  
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Varen C. Morrison
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 838
◯ HSZ : 140
◯ IC REAG : 107
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : átható tekintet, mint ha nem lenne titkod

Re: A Chena folyó partja // Hétf. Jún. 22, 2015 8:32 pm

- Abban a legjobbak. Természetesen én se hiszek benne, hogy örökké fogunk tartani, még mi se, akiknek több emberöltőnyi kijutott... ám annak nagyon örülnék, hogy ha úgy látják, vége van, akkor legalább értesítsenek időben minket. Lenne mit elintéznem a vég előtt - lássuk be, elég nagy felfordulás lenne abból, ha én minden előzetes jel nélkül kivesznék a világból és ezt most nem nagyképűségből mondom. - Gondolod? Szerintem a jövő meglátása túlságosan komplex dolog ahhoz, hogy csak úgy dobálózni lehessen vele. Nem kétlem, hogy a szellemek bölcsek, hatalmas tudást halmoztak fel, de lássuk be, a jövő nem egy olyan dolog, amit papírra lehet vetni és felolvasni, mint egy történetet. A szellemek valószínűleg tudják a főbb irányvonalakat, de nem a pontos történéseket. Az egyéni döntések, melyek váratlanok lehetnek, lehetetlenné teszik.
Hányszor próbáltam már meg. Előre jelezni egyes dolgokat, pontosabban a nagy egészet. Mondanom se kell, nem vált be. Sajnos vannak olyan dolgok, amik kifognak az emberen, mikor tervezni akar. Ezek pedig pontosan a többi ember, akik bármennyire is megbízhatóak, mégis kiszámíthatatlanok. Elég egyetlen egy olyan döntés, mely nem volt várható előre, egy meggondolás és máris borulhat rengeteg minden. Hagy illusztráljam... nagyon nem mindegy, hogy egy utcán jobbra vagy balra fordulunk.
- Hááát, sajnálni fogom az akkori generációt, ha valóban képesek leszünk rá.
Valljuk be, már van így is elég unatkozó szellem odaát, aki beleszól az életébe másoknak. Mi meg így is előszeretettel folyunk bele a magunk "korlátolt" eszközeivel. Mi lenne, ha még magasabb szintű eszközök kerülnének a birtokainkba?
- Mikor visszahívtak az életbe, a Harmincéves háború tombolt Európában. A lengyelek hoztak vissza, a területeiket ellepték a háború elől menekülő kóbor farkasok. Kezdetben úgy álltam hozzá, bizonyára rossz szándék vezérli őket, pusztítási vágy, megrészegültek a háború ízétől, áthozták új területekre. Aztán amikor szépen lassan belevetettem magam az ügybe, informálódtam, rá kellett jönnöm, ez nem így van. Sokukat az elkeseredés hajtotta, az új élet lehetősége. Mint akik elvesztettek mindent. Összefogtam őket. Falkát alapítottam, hogy esélyt adjak mindenkinek. Közben pedig megismertem az egyéni sorsokat, az összes falkatag dolgait... ahogy pedig hallgattam őket, szépen leszámoltam a jó és rossz dolgokkal. Már csak az emberek valóját látom... ami szürke, a maga árnyalataival.
Mindannyiunknak megvolt a maga jellemzője. Minden alapító mást tekint fontosnak, más a prioritása. Más a szemlélete. Talán ez a legnagyobb baj azzal, ha egy helyen vagyunk mindannyian. Nagyon nehéz megfelelni egyszerre mindannyiunknak... még akkor is, ha vannak köztünk normális, józan hangok is.
- Tán lehetetlennek tűnik, tán nagyon nehéz, de tapasztalataim szerint mindent meg lehet oldani. Csupán merni kell megtenni az első lépést... és elég kitartónak lenni, hogy a végigmenjünk rajta. Minden ezen múlik.
Kicsiben már sikerült, akárhogy nézem. Az aszaszinok között különböző nemzetiségű, különböző vallású tagok szolgálnak. Mindenhonnan jöttek, más és más helyekről. Ma mind testvérek és ha vannak is ellentétek, nem annyira mérvadóak, sőt, a versengést inkább fordítják a sikerre. Mindent meg lehet oldani... mint mondtam, csak a megfelelő eszközök kellenek.
- Nekem nem volt családom, Anguta. Se a faluban, se az elmúlt párszáz évben. Számomra a vérvonalam volt a család, a teremtményeim, a gyermekeim. A kölykeim, az ő kölykeik és így tovább. Ők töltötték be azt az űrt az életemben, amit általában a család másoknál. Aztán... eljöttem Fairbanks-be... és kiderült, hogy van egy vérszerinti lányom.
Valahol még mindig nehezen hiszem el, hogy ez tényleg lehetséges. Viszont az a fajta voltam, aki megtanult hinni abban, amit lát és tapasztal, szóval a hitetlenkedő hang eléggé halk a fejemben. S ami azt illeti, én örülök neki, hogy van egy lányom... még ha jelenleg erősen van mit javítani a kapcsolatunkon... főleg nekem.
- Sosem fogom őt megérteni - mondok ellent Angutának. - Talán számára se létezik a kettősség, de amit tesz, nem más, mint kicsinyes bosszúhadjárat. Mondhatod, hogy igazságot akar, akárcsak én... de nem összeegyeztethető a kettő. Láttam, mi lesz akkor, ha így intézzük. Alignak olyan, mint egy gyerek akinek elvették a játékát és most toporzékol... sajnos a probléma az hogy túlságosan nagy erejű gyerekről van szó és évszázadok óta csinálja. S ha engem kérdezel, valószínűleg akadályozzák odaátról. Legalább is nekem eléggé feltűnő az, hogy csak egy nap áll rendelkezésére és akkor is csak rövid idő... legalább is eddig így volt, ez bármikor változhat. Elég intő jel a protektor elleni támadás - sóhajtok. - Ha pedig odaát ritkítani akarják a fajtánkat, nem kell beleszólniuk. Megteszik maguktól, amilyenek a leszármazottaink. Az őrzőket pedig pláne nem kellene ebbe belekeverni azok után, hogy önként adták az életüket a művük kordában tartására. Persze, hiú ábránd. Már ők is részei a nagy egésznek.
Vicces. Nálunk jobban senki sem ismeri ezt az egész mindenséget, mégis tanácstalanok vagyunk. Találgatunk, ötletelünk és valószínűleg mellé is dobjuk a labdánkat, ha célozni kell a végső megoldás ügyében. Amíg nem nyilatkoztatják ki nekünk, addig tényleg várni fogunk rá... hacsak nem érünk el áttörést valahogy. Nos, mindenkinek kell egy hobbi.
- 9/11 nemcsak ebben hozott változást. Rámutatott arra, hogy a terrorizmus sokkal veszélyesebb dolog, mint amit addig hittek az emberek. Amíg csak egymást robbantgatták fel a Nyugat nem volt annyira érdekelt... de mindjárt más, ha házhoz viszed a problémát. Ráadásul jogalapot jelentett az USA-nak a beavatkozásra is Afganisztánban, melyen már amúgy is régóta gondolkozott a vezetőség. Milyen "jó", hogy kéznél volt egy ilyen szerencsétlenség.
Villan valami a szememben, mely jelzi, hogy igen, körülbelül annyira hiszek ennek a véletlen ízében, mint Alignak szentlelkűségében. Közben eljött a demonstráció ideje. Miközben hagytam elhelyezkedni Angutát, én átsétáltam a következő szoborhoz, ki nem volt más, mint Unalaq. Vértestvérem, kivel összehozott engem a sors még Londonban. Talán az egyik, ha nem a legveszélyesebb közülünk. Sosem felejtem el azt a fényt, mely mindig a szemében csillog... egy tompa jelzés arra, hogy tudd, hol a helyed, ha velem packázol. S most lehunytam a szemem. Hagytam, hogy kiszakadjak a testemből részben, ahogyan elkezdtem hangolódni. Tudjátok, nem hiába töltöm nyugodtan a hétköznapjaimat. Nem hiába fékezem magam ennyire. A képességemnek szüksége van a tiszta fejre, hogy megfelelően tudjam használni. Láthatatlan érzet környékezte meg Angutát, fogta körbe a testét, hogy aztán minden előzetes jel vagy érzés nélkül elmerüljön a tudatában. Nem volt fájdalom... se semmilyen jele annak, hogy valaki jár a fejében. Sosem hagytam nyomot magam után, ez a legszebb az egészben. Szépen lassan hangolódtam át... najó, nem beszélek mellé. Másodpercek alatt jön létre a kapcsolat a két elme között, ahogyan szépen hozzáférek Anguta szeméhez. Így történt, hogy bár csukva voltak a szemeim, most mégis láttam... a testvérem szemein keresztül.
- A szemed sarkából engem figyelsz. Úgy látom Tipvigut mellé álltál oda. Szó mi szó eléggé morcos volt a feje mindig is. S igen, az a holló még mindig ott ül a fán, mint látod.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
David A. Blandern
Vérvonal Alapító/Falkatag

◯ Kor : 818
◯ HSZ : 364
◯ IC REAG : 342

Re: A Chena folyó partja // Vas. Jún. 28, 2015 12:56 am

- Mindenkinek lenne mit elintézni előtte, és most tényleg mindenkit ideértek – mosolyodott el kedélyesen. – Sajnos azonban, ha nem halálos betegségben szenvedsz, és megadatik a luxus, hogy tudd, meg fogsz halni, akkor bizony a vég váratlanul fog lesújtani. És mivel nálunk ez az opció eléggé lehetetlen, így nem marad más hátra számunkra, mint a meglepetés – nevetett fel jókedvűen. – A szellemek nem fognak szólni, esetleg sejtetik a közelgő véget, ahogy velem is tették, persze nem mintha én bármit is el tudtam volna intézni a Krakatau szigetéről – vonta meg a vállát. Anguta sohasem akarta előre tudni a halálát és ez most sem változott. A vulkán szigeten egyszer már megszenvedte, hogy tudta meg fog halni, de legalább az időpont nem volt tisztázott. Ha most jönnének a szellemek és kinyögnék, hogy március tizenöt a végnap, Angutát minden bizonnyal maga alá temetné az önsajnálat, és ha nem magyarázzák meg miért – és miért is magyaráznák? – akkor még azon is járhat az agya, hogy vajon mi rosszat tett, hogy ezt érdemli. Lehet, hogy Chulyinnek mókás lenne, ha tudná a halálának idejét, de Anguta nem kért belőle, és ennek megfelelően válaszolt testvérének, hiszen még a felvetést is igyekezett megcáfolni, nem mintha ez változtatna a szellemek szándékán, ha úgy döntenek mégis elárulják a végnapot, de legalább megnyugtatta vele saját magát, hogy ezt úgysem fogják meglépni.
- Ugyan dehogy lehetetlen – nézett komolyan testvérére. – A főbb irányvonalakat a kisebb események alakítják, mondjuk, hogy Carlo Bonaparta és neje pontosan akkor döngették meg egymást, amivel életre hívták Napóleont, a másodikat, mivel az első egy éves kora körül meghalt. Végül ez a kis esemény odáig vezetett, hogy Franciaországnak császára lett Európa pedig fellángolt tevékenysége nyomán. A kis dolgokból keletkeznek a nagyok, és ha a főbb eseményekre rálátásuk van, miért ne láthatnák a kisebbeket? Elvégre azok nélkül a nagyok sem jöhettek volna létre – nem predesztinációról van szó, hanem arról, hogy látják ki, mikor, mit fog cselekedni. Vannak, akik nem kavarják fel az állóvizet, akinek a léte lepereg mintha sohasem lett volna – legalábbis a nagy eseményeket tekintve, amiket Anguta sohasem tudott túlságosan értékelni – és vannak, akik könyékig túrnak a történelemben, és manapság azokat tanítják az iskolákban, mint „nagy embereket”. Elfelejtik, hogy több ezer ember életét kioltó mészárosok voltak csupán, akik saját hatalmi ambíciójukat országuk felemelkedésével, vagy a „közjóval” palástolták. – Amúgy a szellemek nem is dobálóznak a jövővel – toldotta még meg mondandóját, hiszen tényleg ritkán árulnak el belőle valamit, teljesen érhető okokból. Nem jó, ha az ember, legyen az akár egy vérvonal alapítója, tudja a jövőjét.
- Kissé én is – nevetett fel. Persze, akkor már belekóstolhatnak a nagy egészbe és világnézetük gyökeres fordulatot vesz. Gyakorlatilag meg fognak szűnni annak a tökéletlen lénynek lenni, amik most voltak. Nem tudta, hogy ez jó vagy rossz, de mindenképpen lenyűgöző.
- Érthető – bólintott komótosan. – Van, hogy rossz dogokat teszünk a jó ügy érdekében, és van, hogy jó dolognak látszó cselekedet rossz eseményt idéz elő – nem csoda, hogy kategorikusan elveti a jó és a rossz fogalmát.
- Igen, semmi sem lehetetlen, de milliók világnézetét megváltoztatni nem lesz egy séta galopp. Majd küldj képeslapot arról, hogy halad a dolog – elviccelte, hogy a fenébe ne viccelte volna el, hiszen ez pusztán elmélet volt. Nem valószínű, hogy Chulyin valaha is egységet akarna kovácsolni a Közel-Keleten.
- Tényleg? Ez remek hír öhm… ugye? – kíváncsian, félrefordított fejjel nézett testvérére, valóban érdekelte, hogy most ennek örülni kell vagy sem. Anguta személy szerint örült, hogy Chulyinnak lett vérszerinti gyermeke, de kérdéses, hogy testvére, hogy áll az apasághoz. – És hány éves? – kérdezte érdeklődve, mivel nem valószínű, hogy nagyon gyerekkorban lenne, hacsak nem öt-tíz éven belül hálta el az apa szerepét Chulyin. Viszont, ha ilyen közel lenne időben, nyilván tudott volna róla, ha már ő a világ leginformáltabb személye. Nyilván régebbi hajtás, ami elkerülte a figyelmét. Vicces látvány lehet, ha egy ötven-hatvan éves nőnek a negyvennek kinéző Chulyin bejelenti, hogy ő az apja. Anguta szívesen ott lett volna, amikor ez kiderült, már persze, ha kiderült.
- Persze, hogy kicsinyes a bosszúja, hiszen minden cselekedet az, amivel meg akarjuk torolni múltbéli sérelmeinket. De ettől eltekintve értem mi motiválja, még, ha nem is értek egyet vele. Amúgy én nem degradálnám le egy toporzékoló gyermek szintjére a teremtőmet. Persze te tudod, de akárhogy is, neki köszönheted, hogy még itt vagy, hogy téged választott, és nem valaki mást, aki talán érdemtelennek bizonyult volna az adományra. Végső soron én pedig nyilván az életemet köszönhetem Alignaknak, amiért kénytelen vagyok hálás lenni neki, akármit is tett halála után. Egyébként meg, ha a történetünket megfilmesítenék, akkor a Tizenhármak lennének a negatív szereplők, akik más kiutat nem látva orvul meggyilkolták az egyiket az első farkas közül – hangja elgondolkodó volt. Még, ha jogos is volt részükről a lépés, külső szemlélő számára pusztán gyilkosság volt, akár száműzhették is volna a területről. – Az őrzők pedig vállalták a kockázatot, amikor elhívták őket. Ez egy veszélyes szakma, és Alignak közel nem tett el annyi őrzőt láb alól, mint a leszármazottaink – keserű grimaszt vágott szavai után. Tetszik vagy sem, közvetve gyilkosoknak is életet adtak, akik nem csak őrzőket, de embereket is öldökölnek. Sajnálatos tény, de Anguta ezért is igyekszik megtisztítani vérvonalát és másét is a gyilkosoktól. – Lehetséges, hogy a szellemek visszatartják, de számomra megnyugtatóbb a gondolat, hogy a helyzet magaslatán vannak és valóban csak engedik Alignakot, mivel ellenkező esetben meg kell kérdőjeleznem kompetenciájukat a vállalt feladatuk terén. Mellesleg, ahogy Alignak beavatkozott irtó sok erőt igényel, lehetséges, hogy egy éven át meditál, hogy elég energiája legyen halálának évfordulóján lecsapni – megvonta a vállát. Ki tudhatná ezt? Hiszen a szellemek nem túl közlékenyek. Nagojut is azt mondta, hogy ugrált egyik testből a másikba, ami arra enged következtetni, hogy egyszerre nem volt képes mindenkit megszállni, ami korlátozott energiájára utal, és nem arra, hogy a szellemek gátolták volna. Persze mindegy, áprilisban Anguta is megtapasztalhatja majd Alignak bosszúját, hacsak időközben nem változik valami.
- Most fejezd be jó? Nem akarom tudni, kik állnak a háttérben, mivel ha ezt te tudod és nem tettél semmit, akkor most rögtön elsétálok, és nem beszélek veled soha többé – hangjában nem volt derű, arca komor eltökéltséget sugárzott, mindössze szemeiben volt némi kérlelés, ami arra vonatkozott, hogy tényleg hanyagolja a témát.
Egyedi képességének demonstrációja izgatottsággal töltötte el, és feszülten várta a betörés érzését, de semmi sem volt, amire felfigyelhetett volna. Nem volt tompa fájdalom, sem zúgó fül, vagy sajgó szemek. Teljesen tiszta volt a feje és nem érzett semmit, ami arra utalna, hogy részben betörtek elméjébe. Aztán végül megszólalt Chulyin, és leírta azt, amit Anguta látott.
- Látsz a szemeimen át? – kérdezte meghökkenve. – Ez baromi jó – közölte kitörő lelkesedéssel. – Mondjuk ezt elmagyarázva is értettem volna – közölte kicsit szemrehányóan, amiért néhány pillanattal korábban Chulyin azt feltételezte, hogy bonyolult lenne megérteni. – Várj, ne szakítsd még meg – közölte hadarva. – És bármit teszek, maradjon fenn a kapcsolat. - Anguta leggyorsabb sebességével kezdett pörögni tengelye körül, lába mellől a havat centripetális erővel szippantotta maga felé a keletkező légörvény, majd nagyjából tizenöt másodperc múlva befejezte, és szédelegve próbálta egyensúlyát megtartani, ami végül is nem sikerült. Tompán puffanva zuhant oldalra a hóba, szerencsére a feje helyéről már nem mozdult el a fehér takaró, ezért viszonylag lágyan landolt, de a világ veszettül forgott körülötte. Beszélni nem tudott, mert a szája tele volt hóval, de a hideg inkább csak segített kezdődő hányingerét legyűrni. – Na, te is elszédültél? – telepatikus hangja megbánásról tanúskodott, és remélte, hogy Chulyinnek legalább olyan szar most, mint neki.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Varen C. Morrison
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 838
◯ HSZ : 140
◯ IC REAG : 107
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : átható tekintet, mint ha nem lenne titkod

Re: A Chena folyó partja // Pént. Júl. 10, 2015 11:16 am

- Nem feltétlenül magam végett kellene tudnom. Nagyon sokan számítanak rám még ebben a pillanatban is és nem tudnék nyugodt lelkiismerettel a túlvilágra költözni véglegesen, ha csak úgy itt hagynám őket. Legalább annyi legyen, hogy ne essen szét mögöttem minden... persze nem mint ha nem tettem volna szükséges óvintézkedéseket, de tudod, hogy van ez. Nem lehet biztosan megtenni sose a végső simításokat.
A CIA-nál annyira nem hiányoznék talán, ott csak egy részleget irányítok és igazából már a hálózat kiépült teljesen pár éve ahhoz, hogy működjön magától is. Jobban féltettem az aszaszinokat. Megvolt ott is a szükséges hierarchia, olyan embereket helyeztem a mesteri pozíciókba, akik megfelelőek a vezetésre. Szerettem azt hinni, hogy szükség esetén be tudják tölteni az űrt és az örökségem nem siklik félre... de valljuk be, sokkal jobb lenne, ha fel tudnának készülni rá, hogy át kell vennie a helyemet és vinni tovább mindent.
- Jogos, de azt se felejtsd el, hogy ha a nagy koplalásban Bonaparte meghalt volna az akadémiai évei alatt, vagy egyáltalán nem érinti meg őt a katonalét szépsége, akkor talán nem viszi olyan magasa, meglett volna a lehetősége, hogy nem él addig. Persze, megint a mi lett volna ha kérdést boncolgatom, aminek nem sok értelme van. Történt ami történt.
Szerettem úgy gondolni, hogy van valamennyi mozgásterünk, akár a sorsunk irányításában is. Persze, a főbb irányvonal mind a tizenhármunknak ugyanaz, terelgetni a leszármazottakat, védeni őket, vagy felelősségre vonni, ha szükséges. Ám ami a többit illeti... más tevékenységeket, amivel kitöltjük a túlságosan is hosszúra nyúlt életünket... az maradjon már rajtunk.
- Persze, hogy az. Örülök neki, hogy van egy lányom... csak azt sajnálom egyedül, hogy csak most tudtam meg és nem lehettem mellette, miközben felnőtt - sajnos ezt míg élek nem moshatom le magamról. - 204, amennyiben jól számolom.
Márpedig miért ne számoltam volna jól, eléggé egyértelmű volt a viszonyítási pontom. Nem olyan nehéz meghatározni, mikor fogant meg a leányzó és ha csak nem volt koraszülött, nagyjából mikor született meg. Ajj, Sofia... vajon hogy fog alakulni a kettőnk ügye? Mert ennél nem megfelelőbb indítást ritkán produkálok, azt el kell mondanom.
- Arra azért ne vegyél mérget. A filmrendezők nagyon szeretik bemutatni, milyen az, amikor valaki zsarnokságra tör és hogyan fognak össze az "elnyomottak", hogy utána lerázzák magukról a nem kívánatos személyt. Nézd meg a rabszolgás filmeket... szinte sose arról szólnak, hogy mennyire destabilizálják a felkelők a helyi gazdaságot vagy a belső rendet, hanem hogy milyen csúnyák az elnyomók, megérdemlik azt, hogy kerítésre tűzzék a fejüket. Amúgy meg... nem, nem felejtettem el neki, hogy milyen szívességet tett nekem... de számomra ez nincs egálban azzal, amit azóta követett el. S azzal sem, amit ezután fog. Megértő személy vagyok, Anguta, talán túlságosan is, sokszor adok újabb esélyeket a hibázóknak. De vannak dolgok, amik felett nem vagyok hajlandó elsiklani - az egészben amúgy tényleg az a cinkes, hogy pont ő a teremtőm és ezért lényem egy része hálás... de csak egy része. - Igen, vállalták a veszélyt. Annak a veszélyét, hogy a leszármazottainkat kordában tartják, nem pedig hogy valaki odaátról bosszúhadjáratot indít. Valljuk be, ez ellen lényegesen nehezebb védekezni. S igen, valóban kevesebb őrző halt meg miatta, elismerem... de tegyük hozzá, csak azért, mert elszigetelt esemény volt... eddig. Nagyon riasztó híreket hallottam világszerte.
Azok a támadások, a halálesetek, látszólag teljesen random... nem, ezek biztosan nem hirtelen őrülés okozta támadások.
- Ha valóban ez a helyzet akkor jó lenne tudni, hogyan vehetnénk el az energiáit végleg... bár tartok tőle, ez túlságosan is nehezen kivitelezhető erről az oldalról.
Csak azért nem mondom a lehetetlent, mert szerintem az nem létezik. Sokan már a mi létezésünket is lehetetlennek vélnék, mégis itt állunk mindketten majdnem egy évezred után. Ezek után elég nehéz hinni az ilyesmiben.
- Ne sértegess. Akármilyen megfontolt szándék is állt a történtek mögött, semmi helyes nincs abban, ha életek ezreit áldozzuk kicsinyes politikai célokért... legyen szó akár a merényletről, akár az utána indult háborúkról. Vallom, vannak dolgok, amiket meg kell lépni, ám ez az ügy a USA vezetésének szégyenfoltja. Leállítom, ha időben szerzek róla tudomást... sajnos megmutatkozott, hogy nem ér elég messzire a kezem.
9/11 óta törekszek rá, hogy még egyszer ilyen ne forduljon elő... és hogy a bűnösök megkapják méltó büntetésüket. Sokan tűntek el azóta, akik érintettek voltak, vagy látványosan tört meg a karrierjük, amiért úgy dolgoztak. Tudom, nem hozza vissza a halottakat, nem mennek haza az apák, hogy átöleljék feleségüket... anyák, akik mesét olvashatnak a gyerekeiknek... gyerekek, akik beragyoghatják a szülők életét... nem, nem hozzák vissza... de az a belső tisztogatás, ami történt, intő jel mindenkinek, hogy még egyszer ne merészeljenek ilyet csinálni. Na aztán jött a tesztelés... nem, nem szüntettem be a kapcsolatot... de amikor láttam, mit csinál, gyorsan leültem a következő hószobor tövébe. Eléggé elszédültem a végére, de legalább nem puffantam akkorát a hóban. Miután Anguta befejezte a ciklonosdit, jó darabig maszíroztam a homlokomat, mire elkezdett helyreállni a látásom.
- Igen, bár nem tart olyan sokáig a hatás, mint ha én csináltam volna.
Így is történt az, hogy jelentősen hamarabb kitisztult a látásom, így fel tudtam nézni és pontosan kivenni Unalaq felém tornyosuló vonásait. Na igen... bár a szeme csillogását a szobor nem adja vissza, de még így is volt benne egy olyan tartás, mely üzeni: "Ne szórakozz velem".
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
David A. Blandern
Vérvonal Alapító/Falkatag

◯ Kor : 818
◯ HSZ : 364
◯ IC REAG : 342

Re: A Chena folyó partja // Pént. Júl. 10, 2015 6:22 pm

- Ha nem lehet megtenni a végső simításokat, akkor mit aggódsz miatta? Ha most nem tudod, akkor, ha jelzik előre a halálod sem fogod tudni megtenni – vont vállat, miközben arcára szomorkás mosoly húzódott. Átérezte a helyzetét, de ettől eltekintve nem értette miért olyan fontos ez. Ha meghal és a szellemek maguk közé fogadják – nem úgy, mint, ahogy korábbi halálakor -, akkor úgyis teljesen át fogja értékelni földi létét, és nem fog lelkiismeret furdalása lenni néhány hátrahagyott csatlós miatt. - Kár idegeskedni emiatt. El lesznek nélküled is – bárkikről is legyen szó. – Ha meg nem, akkor nem voltak érdemesek arra, amit csináltak. Pofon egyszerű. Tényleg, mit is csinálnak? Amúgy gondolom nem talpraesetlenségük miatt választottad őket – Chulyin fürkésző képességéből adódóan, valószínűleg nem egy világot behálózó testépítő szakkör feje, ami széteshet mögötte, hanem valami sokkal testhezállóbb. Mondjuk egy kémhálózat, vagy egy tolvajbanda. Ha tolvajok meglehet, be kellene állni közéjük. Bizonyosan jó móka lehet szigorúan őrzött tárgyakat, iratokat elhappolni. Persze Angutának túl könnyen menne, főleg a szükséges információs háttérrel, amit nyilván Chulyin szervezete biztosítani tudna. Egyedül senki sem lehet a világ legértesültebb személye, ahhoz bizony kellő mennyiségű kém kell, akik napi, akár percenkénti kapcsolatban állnak vele. Így viszont dögunalom lenne. Csak besétálna, kinyitná a széfet, vagy titkos ajtót, aztán már ott sem volna. Még az ujjlenyomat vizsgálat, hangszín, vagy retinaazonosítás sem okozna neki gondot. Így viszont elvész a móka része, embereket átverni szórakoztató, de egy széfet, vagy egy számítógépet már nem annyira.
- Ez igaz, de ez nem befolyásolja, hogy a szellemek ezt is látták volna előre. Ha meghal, akkor a történelem más utat jár be, de mindegy, mert akkor azt látták volna a szellemek. Az életünk a mi kezünkben van, mindegy, hogy én most vízbe fojtom mindjárt magam vagy sem, a szellemek tudják előre, mit fogok tenni. Minden apró kis részletet. Látják, de nem irányítanak, legalábbis a legtöbb élőlényt nem, csupán, mint megfigyelők vannak jelen. Ritkán mondják el a jövőt a halandóknak és ez így van jól. Változtatni úgysem lehetne rajta, hiszen ha egyszer láttak valamit, az úgy is lesz, és jó ok kell hozzá, hogy a jövőt előre közöljék valakivel – persze lehet, hogy téved, lehet, hogy a szellemek nem látnak mindent előre, de azért remélte, hogy igen. Ha a főbb vonulatok megvannak, akkor a kisebbeknek is meg kell lenni. A kettőt szétválasztani lehetetlen, bár Chulyin saját elmondása szerint pont az lehetetlen, hogy mindent előre lássanak. Nyilván egyszer majd megtudja… hát, vagy nem. Ki tudhatná, mit tartogat a Végső Távol az alapítóknak? Elvégre egy vérszomjas és kegyetlen fajt sikerült a földön elterjeszteni, aminek tagjai néha kíméletlenül gyilkolnak embereket, akár egész családokat, vagy falvakat is. Igaz, ugyanezt az emberiség is megteszi saját magával… sőt.
- Igen, az sajnálatos – értett egyet Anguta. – Az utódod felnőni látni a legszebb és egyben a legszomorúbb élettapasztalatok egyike. – Tudni, hogy meg fog halni egyszer miközben az apja még évszázadokkal később is lélegezni fog elég letaglózó. De egy alapító élete már csak ilyen. – Az már szép kor – vigyorodott el. Na igen, akár be is lehetne harapni a gyermekeket, bár Chulyin esetében természetesen nem ő harapta be, hiszen akkor tudod volna róla. – Ritka nagy mázli, hogy az utódod nem enyészett el, és felfigyelt rá egy másik farkas – mosolya teljesen őszinte volt, hiszen tényleg annak tartotta. – Én a helyedben nem bánkódnék az elveszett idő miatt, hanem a hátralévőre összpontosítanék. A múlton már úgysem tudunk változtatni, mindamellett még elég fiatal, farkas mércével mérve. Bőven lesz időtök egymásra, legalábbis, amíg a szellemek nem vezényelnek máshová minket. De akár veled is mehetne – vonta meg a vállát. Persze kérdéses, hogy itt mi dolguk és amíg azt nem rendezik le, addig itt ragadnak. – Mondtad már neki? És ha, igen, hogy fogadta, hogy egy legenda az apja? – vigyora szélesre sikeredett. Bizonyosan vicces lehetett a lány döbbenete, amennyiben Chulyin beavatta az alapítók titkába.
- Na igen, a rendezőknek van érzéke az egyoldalú bemutatására egy történetnek – grimaszolt kelletlenül. – Persze nézőpontok vannak, és ami valakinek rossz, az másoknak jó. Nyilván a mi szemszögünkből megrendezve mi lennénk a jogos zsarnokölők, Alignakéból pedig a hálátlan és atyagyilkos szerep jutna nekünk. Nem is kell elsiklani felette, csak érezd át, értsd meg, hogy mit miért tesz. Az ellenséget könnyebb úgy legyőzni, ha ismered a motivációját, ha nem becsülöd alá az erejét, sem pedig kompetenciáját, képességeit és legfőképpen azt, hogy amit ellened bevethet, azt nem pókeren nyerte, hanem megdolgozott érte. Alignak veszélyes, önerőből az, ezt el kell ismerni. Használhatná sokkal jobbra is a tudását, de sajnos csak a bosszú lebeg a szeme előtt. Ez van, ezzel kell megbirkózunk – és végül legyőzniük. Talán ő miatta vannak itt, vagy más miatt, de akárhogy is Alignakkal szembe kell szállniuk, amíg az ősi földet tapossák. Anguta pedig nem akart abba a hibába esni, hogy nem tiszteli az ellenfelét. – Riasztó hírek? Olyanok, amik a protektor elleni támadáshoz hasonlatosak? – Nagojut szerint Alignak felrúgta a Vörös Hold eljövetelének szabályát, miért ne rúghatná fel a helyszín kötöttségét is? – Az őrzőknek ott van a szellemek által táplált mágiájuk, lehetséges, hogy kevés Alignak ellen, de bízzunk benne, hogy elégséges – nem mondhatná, hogy irigyli a varázslatokat, de csodálta azt, amit az őrzők képesek véghezvinni a szellemi mágia segítségével.
- Én sajnos nem ismerek semmi energia elszívó trükköt, talán az őrzők képesek valamit kiagyalni – na meg azt sem tudja, hol kellene Alignakot keresni. Nyilván nem lehet a Távolba csak úgy bekopogni és Alignakot az ajtóhoz cibáltatni.
- Ez bizony sajnálatos, de semmi esetre sem kell kárhoztatni magad miatta. A merénylet az emberek világához tartozott, legalábbis remélem, hogy nem egy fajtabeli eszelte ki. Igazából ki is lehetne maradunk belőle, de én… nem lennék rá képes, ha előre tudnám. És örülök, hogy te sem tudtad előre – bizony, így nem kell megszakítania a kapcsolatot vele, ami remek volt. Persze, ha előre tudta volna, lehet meg is akadályozta volna, ha módjában áll, de ez már a múlt, amin nem lehet változtatni. Fátylat rá.
Szédült, émelygett és szája havat rágcsálva próbálta a rosszullétet tompítani. Nem sok sikerrel. – Francba – küldte a másik tudatába. – Akkor én jártam rosszabbul – mondjuk ez várható volt, hiszen végső soron ő érezte át egész koponyájával a forgást, Chulyin csak látta a dolgot, ami ezek szerint azért kellemetlen volt. Talán húsz-harminc másodpercig feküdt, mire úgy érezte ismét fel tud egyenesedni, de inkább csak a hátára gurult és a felhős, sötét égboltot kezdte el kémlelni. – Ha betörsz valakinek a fejébe, a saját látásoddal látsz, vagy az áldozatéval? Mert én akár egy vak ember alakját is felvehetném, a látásom nem romlana, habár a szemem úgy nézne ki, mint egy vaké.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Varen C. Morrison
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 838
◯ HSZ : 140
◯ IC REAG : 107
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : átható tekintet, mint ha nem lenne titkod

Re: A Chena folyó partja // Szer. Júl. 29, 2015 9:18 pm

- A sors fintora, hogy az átlagosnál nagyobb felelősségérzettel vertek meg a szellemek - mondom kesernyés szóhasználattal, mert én tényleg ilyen vagyok. - S nem, nem ilyen egyszerű. Mert ha a vezető nélkül nem működik valami, az minősíti a vezetőt, amiért nem gondoskodott az utána levő dolgokról. Hogy mit csinálnak? Amit egy jó fürkész: figyelnek, mindenre.
Persze ez kimondva egyszerűnek tűnik, ám messze nem ilyen természetesen élesben. Nekem persze könnyű dolgom van a képességeim miatt, de másoknak azért ki kell gondolniuk. Hogyan közelítik meg a célterületet, a célpontokat, hogyan menjenek úgy közel, hogy ne vegyék észre őket, sőt, hogyan jöjjenek ki minden probléma és figyelemfelkeltés nélkül. Ez meg a vérfarkasok világában extrán nehéz, főleg, ha nem éppen ebbe a fajba tartozó aszaszin van kiküldve terepre. A végeredmény ugyanakkor kifizetődő, elvégre már szinte csak én tudom megszámolni a vezetésben, hányszor tudtunk ütőképes fegyvert kovácsolni a legkisebb információmorzsából is.
- Minden területen, legyen szó akár gyerekről, akár kölyökről, vagy bármilyen szintű leszármazottról. Láthatjuk a kezdetüket... a felemelkedésüket... a tündöklésüket... és az elmúlásukat. Főleg mi, akik még az idő múlásának is képesek vagyunk rútul nemet mondani - ez már csak így megy, hozzánk tartozik. - Igen, már túl van a kritikus időszakon, mikor még alakul a beidegződése, a jelleme... persze egy farkas addig fejlődik, míg él, de az első időszak mindig a legproblémásabb. S valóban, szerintem ha kiengednek minket innen az első dolgom lesz megkeresni a teremtőjét... már ha él még.
Valljuk be, neki köszönhetem közvetett módon, hogy megismerhettem a lányomat ebben az életben, így hát legalább egy köszönömöt mondani, ha mást nem. Megtalálnám, abban nem kételkedek, csak hát egy farkasnál tényleg kérdéses, hogy életben van-e még.
- Az a cél - mondom. - Őszintén? Éreztem benne, hogy tetszett neki ez az adalék, de nem adott hangot neki.
Félek ezen még nagyon dolgoznom kell majd a jövőben, mármint ezen az apa-lánya kapcsolaton. Valljuk be, vannak dolgok, amikre nincs hatással még egy alapító ereje sem. Nem... a Sofiával való kapcsolatomat sokkal inkább emberként akarom megoldani, mint nagyhatalmú farkasként. Amennyi még maradt az emberi oldalamból.
- Oh, ismerem én a motivációit, abban biztos lehetsz. Máskülönben nem mennék el ilyen messzire a véleményezésében - azért rám azt ne mondja senki, hogy elhamarkodottan hozom meg a véleményeimet. - Hasonlóak. Pár hete kezdődött, de eléggé nagy visszhangot keltettek. Több olyan támadás történt, melyek feltűnően hasonlítanak a Vörös Hold estéjén történtekre. Olyan farkasok, őrzők kezdtek el furcsán, erőszakosan viselkedni, akikről korábban sosem feltételeztek volna hasonló cselekedeteket tőle. Régi barátok támadtak egymásra, óvónő esett neki a gyerekeknek... utána pedig nem tudtak magyarázatot adni rá. Nem kevés áldozat van.
Ha pedig ezek mögött Alignak van, akkor hamarosan nagyobb problémákkal fogunk szembenézni, mint korábban. Elvégre, most már nem csak egy évben egyszer kellene odafigyelni, ráadásul csak Faribanks-ben... hanem globálisra eszkalálódik a probléma.
- Talán az őrzők egy egyetlenek akik tudnak tenni valamit. Sajnos a mi képességeink véget érnek ott, ahol a mágiahasználat kezdődik.
Remélhetőleg a protektor is tud majd mit kezdeni a tőlünk kapott eszenciákkal és nem másra fogja elhasználni. Az ördög sosem alszik, de Douglas eléggé szavatartó embernek látszik.
- Valóban az emberek világához tartozik, de van egy kis bökkenő. A történtek mögött a CIA egyik csoportja is állt és mivel én segédkeztem a létrehozásában, ezért már az én hatáskörömbe is belelopódzott. Ha már megelőzni nem tudtam, akkor eltakarítom a romokat utánuk.
Bin Ladent is sikerült végre elkapni, miután előástam róla, hogy is bujkál. A tisztogatás pedig már közel kezd a végéhez közeledni, de még van pár ember a listámon, akit szándékomban áll eltüntetni. Ekkora szégyent nem lehet megtorlás nélkül hagyni. De ez már nagyon a kulisszák mögötti történet, szerintem az emberek többségét nem érdekli igazán. Főleg az elvakult amerikaiakat, akik még mindig habzó szájjal szidják a nekik beadott elkövetőket. Na de közben megpróbált kifogni rajtam Anguta de ő húzza a rövidebbet.
- Aki másnak vermet ás, testvér.
Miközben próbálta kiheverni a saját komiszságát, addig én talpra álltam, miután már biztos volt, hogy nem fogok ráesni a következő, Kaskae-t ábrázoló szoborra, talán a legvénebb élőlényre ezen a világon. Egy darabig elnézegettem őt a szobor előtt állva, majd tettem egy újabb, utolsó lépést oldalra, megérkezve Surához, a mi kis orvospalántánkhoz. Emlékszem, annak idején hányszor kimentünk az erdőbe gyógynövényeket keresni egykoron... s mellette pedig már az én egykori testem volt. Véget ért a kör. Körbeértem.
- Külön látok a sajátommal és a célpontéval. Először nagyon zavaró volt és maximum akkor mertem használni, ha egy helyben vagyok. Mostanra megtanultam őket külön kezelni. Módfelett hasznos.
S miközben beszéltem, figyelmes lettem valamire. A távolban változni kezdtek a fényviszonyok, szépen lassan, de észrevehetően. Jött fel a Nap, zavarva el az éjszakát, esélyt adva a következő időszaknak, hogy valami maradandót lehessen alkotni. Angutával még jó darabig ott voltunk a hóElsők között, de érezhetően közeledett a végszó, legalább is egyelőre. Elindultunk végül a folyópart mellől... viszont nem mentem el üres kézzel. Telefonommal készített fényképpel lettem gazdagabb, témája pedig a testvérem által készített szobrok voltak.

//Köszöntem a játékot, maratoni brainstorming volt Smile //


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
David A. Blandern
Vérvonal Alapító/Falkatag

◯ Kor : 818
◯ HSZ : 364
◯ IC REAG : 342

Re: A Chena folyó partja // Vas. Aug. 09, 2015 11:04 pm

- Hát, nem akartam az egészet a nyakadba varrni, kényelmesebb volt őket blamálni – ja, sokkal egyszerűbb, mint a testvére hiányosságaira rámutatni. Nyilván, ahogy Angutának megvannak a saját nehézségei, úgy Chulyinnek is.
- Ühöm, ja, alapesetben talán, de én nem nagyon láttam „felnőni” a leszármazottaimat. A szellemek gondoskodtak róla, hogy ne maradhassak sokáig egyikükkel sem. Jó, persze kivéltelek akadnak, de nem túl sűrűn – már annak is örült, hogy ezen testének sarjaival elég sok időt eltölthetett, anélkül, hogy az égiek sokszor rángatták volna dróton.
- Aha, értem – ja, persze, ha egyszer elengedik őket innen, és nem kell évszázadokat itt eltölteniük. – Milyen kis önélzetes lehet, ha nem vallja be az apjának sem, amit érez – nem igazán kedvelte a hazugságot (másoktól), de nyilván a lánya egyszerűen csak nem repdeste körbe örömében, hogy olyan titkot tudhat meg, amit mások csak gyermeteg mesének tartanának. Sohasem értette miért olyan örömteli, hogy valaki tud róluk. Semmin nem változtat ez a tudás, és a legtöbb esetben inkább csak szorongást vált ki egy idő után a delikvensből, főleg, ha Anguta regélte el alapító mivoltát valakinek. Mert azok többnyire nem éppen a kedves és jól nevelt farkasok közé sorolhatók, hanem olyanok voltak, akiknek az orra hegyére kellett koppintani. Esetleg el kellett őket tetetni láb alól. Ja, hát ilyen is előfordult.
- Ez rettenetes – utálta, ha áldozatok vannak, de egészen idáig még nem tapasztalta, hogy rég halott farkasszellemek molesztálnák a halandókat. Mindig van mit tanulni.
- Talán… egy próbát azért megérne felvenni a kapcsolatot a szellemekkel… - Anguta inkább csak magának motyogta szavait. Régen, megnyíltak előtte a Távol szellemeinek suttogásai és nem is egyszer, persze jó ideje hallgatnak, de talán ha elmerül saját szellemében, kaphat tőlük válaszokat. Persze nem nagyon hitt a sikerben, de egy próbát megért.
- Az legalább valami, sovány vigasz ugyan az elhulltaknak, de többet talán nem fognak ilyen méretű támadást szervezni – Anguta azért szerette volna kizárni, hogy valóban képesek lennének saját állampolgáraiknak ártani, de képtelen volt rá. A történelem bebizonyította, hogy igenis képesek. Sajnálatos, de hát az emberi faj már csak ilyen önpusztító és gyarló. Ebben hasonlítanak a farkasokhoz.
Anguta szédülése kezdett csillapodni, de még nem érezte úgy, hogy beszélnie kellene. – Tapasztalataim szerint, akinek én vermet ások, az bele is pottyan… hm… a kivételek csak erősítik a szabályt – küldte kissé lehangoltan.  
- Az tényleg valóban hasznos – Chulyin képessége igazán megkönnyítette volna a szellemek feladatának végrehajtásában, de Anguta nem panaszkodhatott. Az alakváltás is bőven megtette, néha kicsit körülményesebb volt információt beszerezni vele, de legalább hathatósan tudott káoszt teremteni maga körül. Nem hiába hívták némely őrző krónikában Káoszteremtőnek.
Csevegésüknek egyszer csak vége szakadt, és mentek mindketten a maguk dolgára, de azért Anguta hálásan elmosolyodott, amikor visszanézve látta, hogy testvére megörökíti a hó szobrokat.

//Hát az volt Very Happy Köszi én is a játékot Very Happy //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: A Chena folyó partja // Today at 7:00 pm

Vissza az elejére Go down
 

A Chena folyó partja

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
8 / 11 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3 ... 7, 8, 9, 10, 11  Next

 Similar topics

-
» Taki no Kuni folyója
» A Nagy folyó
» Folyó Part
» Sans folyó
» Naga folyó

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Városhatárokon kívül :: Tanana völgy-