HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
AKTÍV KARAKTEREK
136 TAG 62 FÉRFI 74 NŐ
BETOLAKODÓ FARKASOK
31 TAG 16 FÉRFI 15 NŐ
ŐSLAKOS FARKASOK
24 TAG 10 FÉRFI 14 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
23 TAG 13 FÉRFI 10 NŐ
ŐRZŐK
32 TAG 13 FÉRFI 19 NŐ
EMBEREK
15 TAG 5 FÉRFI 10 NŐ
ALAPÍTÓK
10 TAG 5 FÉRFI 5 NŐ
Az előző negyed évben ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

...A Legsokoldalúbb:

...A Legtanulságosabb:

...A Legnagyobb találkozás:

...A Legjobbak (Vörös Hold - Hard):

...A Legjobb (Vörös Hold - Soft):


írta  Alignak Today at 2:37 pm
írta  Alignak Today at 2:19 pm
írta  Alignak Today at 2:03 pm
írta  Achilles Kilpatrick Yesterday at 8:09 pm
írta  Celeste M. Hagen Csüt. Dec. 01, 2016 3:50 pm
írta  Jamie Waldorf Szer. Nov. 30, 2016 3:53 pm
írta  Sage Miller Szer. Nov. 30, 2016 3:50 pm
írta  Emily Hart Kedd. Nov. 29, 2016 9:17 pm
írta  Primrose Trevelyan Hétf. Nov. 28, 2016 1:52 pm
írta  Rebecca Morgan Csüt. Nov. 24, 2016 7:27 am
írta  Balthazar Bluefox Kedd. Nov. 22, 2016 8:30 pm
írta  J. Isaac Sladen Hétf. Nov. 21, 2016 9:34 pm
írta  Vendég Hétf. Nov. 21, 2016 12:46 pm
írta  Nessa O'Brien Hétf. Nov. 21, 2016 10:19 am
írta  Maya Honeycutt Szomb. Nov. 19, 2016 7:20 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:01 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 11:00 pm
írta  Alignak Pént. Nov. 18, 2016 10:58 pm
írta  Jackson Carter Vas. Nov. 13, 2016 4:52 pm
írta  Catherine Benedict Szomb. Nov. 12, 2016 6:47 am
írta  Roxan A. Cruz Csüt. Nov. 10, 2016 7:40 pm
írta  Achilles Kilpatrick Csüt. Nov. 10, 2016 7:13 pm
írta  Andrzej Krakowski Kedd. Nov. 08, 2016 8:06 pm
írta  Roxan A. Cruz Kedd. Nov. 08, 2016 6:31 pm
írta  Tawny Vaidya Hétf. Nov. 07, 2016 11:02 pm
írta  Skyler R. Hamilton Hétf. Nov. 07, 2016 10:03 pm
írta  Balthazar Bluefox Hétf. Nov. 07, 2016 9:55 pm
Balthazar Bluefox
 
Alignak
 
David A. Blandern
 
Lester J. Edison
 
Celeste M. Hagen
 
Achilles Kilpatrick
 

Share | .

 

 A Chena folyó partja

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 9, 10, 11  Next
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6143
◯ IC REAG : 8029
A Chena folyó partja // Szer. Feb. 15, 2012 9:16 am

First topic message reminder :



A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Jan. 16, 2014 9:37 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net



























SzerzőÜzenet

◯ Kor : 30
◯ HSZ : 45
◯ IC REAG : 49
Re: A Chena folyó partja // Pént. Júl. 05, 2013 7:46 pm

Teljesen bele olvadtam a környezetbe, ha lehet egyáltalán ilyet. Ami biztos, hogy a tükörsima felültett bámultam egy jó darabig s megannyi gondolat cikázott a fejemben. Valamiért a magányosság kerítetett a hatalmába s az, hogy senki nem vár otthon, még egy kutya sem. Mindig is szeretem volna egyet, de nem lenne rá időm. Azért pedig nem tartok állatott, hogy várjon otthon valaki. Ez után a szüleim jutottak az eszembe. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire fognak hiányozni. A következő pillanatban pedig egy mosoly villan be, s ez hozza felszínre a gyerekkoromat. Nagyon hiányoznak a fiúk, s Jason levelei is, bár már több éve nem kaptam tőle semmit. Egyszerűen nem tudom mi lelte, s hiába olvasgatom vissza a leveleit, nem tudok belőle semmit kihámozni. Ideje lenne már végleg kitörölni az életemből, s én ezen nagyon is rajta vagyok. Sikeres ez a hadművelet és tényleg csak nagyon ritkán jut eszembe. Azt hiszem jobb is így mind kettőnknek, nem ő az én mesebeli hercegem. A hangra, mely mellettem szólal meg, ugrok egyet ijedtembe. Észre sem vettem, hogy itt van valaki, s ha nem szól hozzám, akkor lehet órákat állunk egymás mellett. A kezemet pedig ösztönösen felkapom magam elé. Megijedtem, ez biztosan látszik az arcomon is, mert érzem ahogy a vér kiment belőle.
- Hogy? Tessék? Jah, igen vagyis nem
Azt sem tudom, hirtelen, hogy mit kérdezett. Választ sem tudok adni normálisan. Azt hiszem ezt nevezik sokknak vagy minek, bár ez nekem kicsit új, mert nem szokott ilyenbe részem lenni. Mély levegőket veszek, mert nem olyan ijesztő a másik s amúgy sem vagyok félős fajta, csak tényleg nagyon megijedtem. Érzem, hogy kezd visszatérni a szín az arcomba.
- Elnézést, kicsit elgondolkodtam. Sajnos eltévedtem... vagyis nem tudom hol vagyok. Térerő sincsen.
A telefonomra pillantok, de még mindig nem jelez semmit. Lehet elromlott a készülék? El kéne vinnem szervizbe. Ha visszajutok a civilizációba, akkor elfogok menni egy szervizbe és megnézetem. A telefonról, a másikra pillantok.
- Te is eltévedtél, vagy ismered a járást?
Kérdezek rá, mert lehet idevalósi a lány. Ahogy jobban megnézem elég fiatal. A kérdésem értelmetlen, mert nem valószínű, hogy egy ennyire fiatal, csak átutazóban van a környéken, bár soha nem lehet tudni. Most már mindegy, mert kimondtam, pedig nem szoktam buta kérdéseket feltenni. Tudjuk be a sokknak, melyből még csak éledezem éppen. Remélem megmutatja merre kell a városba jutni, mert semmi kedvem nincs a szabadba éjszakázni. Egy félszeg mosoly is kerül az arcomra. A bringára pillantok, ami még mindig ott hever. Legalább nem lopta el senki, amíg méláztam magamban. A férfira siklik a tekintetem és elég fiatalnak tűnik apának. Talán a barátja lehet, bár én ilyen idős férfival nem járnék. A szemem elkapom róla és inkább a lány felé nézek.
- Barát?
Nem mintha sok közöm lenne hozzá, s nem is értem, hogy miért kérdezek rá. Talán azért, mert lehet valami gyilkos és amint nem figyelek, hátba támad. Soha nem lehet tudni. Még is csak egy kietlen helyen vagyunk és még a telefonom sem működik. Én aztán nem szólók a pasinak egy szót sem, amúgy sem volt szimpatikus az ábrázata. Azért a bringán rajta tartom az egyik szemem, bár nem nézném ki belőle, hogy használna ilyen járművet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 20
◯ HSZ : 646
◯ IC REAG : 720
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: A Chena folyó partja // Pént. Júl. 05, 2013 8:12 pm

*A nő ijedtsége nem mondom, hogy nem lep meg. De hééé... oké, hogy nem járok kozmetikushoz, fodrászhoz meg pláne nem és még a fésűt is csak reggel találtam meg s azóta nem is néztem felé. De naaa.... ennyire csúnya nem vagyok. Naa légyszi, mondja már valaki, hogy nem vagyok csúnya. Nah ja... mintha érdekelne, hogy mi a válasz. De csak ártatlanul igyekeztem pislogni a másikra, hogy nem harapok... és tényleg nem. De szavakkal nem nyugtattam, felesleges lett volna vagy az is lehet, hogy az ijesztette meg. Zavaros válaszára azonban összevontam a szemöldököm.*
- Most mi igen és mi nem? * Kérdeztem értetlenül. Hát kutya legyen az, aki ebből kitudta bogarászni, hogy mi mire volt válasz. De hát tényleg fél... érzem, túlságosan is jól és ez... nem jó. Utálom, ha félnek tőlem. Csak tizenhét lettem nem olyan rég és nem én vagyok a kaszás így próbáltam egy megnyugtató mosolyt küldeni és csak dobáltam a kavicsokat, hogy lássa a kezeim is elvannak foglalva és nem épp azzal, hogy őt fogjam le.*
- Nyugalom... nem bántalak... * Suttogtam halkan. Hát tényleg nem esett jól a lelkemnek, hogy megijedt. De van ilyen. Aztán csak kibújt a szög a zsákból, vagyis a nő összeszedte magát. A fedett kérdésre csak megingattam a fejem.*
- Itt nem is lesz... a város határában vagy, két lépéssel odébb már átléped a város határát a következő város meg messze van. Szóval aki erre jár, az csak magára van utalva. Túlélő tábornak jó volna a hely... de nyugis. Ez itt a Chena folyó... már áthalad a városon. * Közöltem szárazon, némi lágysággal a nyugalomnál a hangomban. Szerettem a nyugalmat... olyan... semmilyen és mégis jó. Nem véletlen szerettem egyedül kóborolni és nem véletlen fedtek meg, hogy állandóan kóborlók. De van ez így... nem zárhatnak be. Így kénytelen voltam valamennyit engedni. A bugyuta kérdésre csak elmosolyodtam és egy újabb adag kavicsot markoltam fel, ahogy elmerültem a viz körkörös hullámaiban.*
- Ismerem... Igazából nem nehéz... mondhatnánk azt is rá, hogy minden út Rómába vezet. Nah de ha a folyó partján elindulsz vissza, akkor a városba vezet. De eléggé hosszú mert kanyarodik össze-vissza... azonban ha ott - mutatok a fák közé, egy apróbb ösvényre - végig vágsz, akkor gyorsan kijutsz a főútra ami a városba vezet. * Adtam útba igazítást a nőnek. Nem ment nagyon mélyre, azonban nem azt jelenti, hogy könnyen kitalál. Bár magassarkúban erdőbe? Hát ha szereti a fájdalmat... egészségére.*
- De ott szerintem csak akkor tudsz kimenni ha tolod a biciklit... kissé hepehupás, de legalább nincs tele gallyakkal... sokan arról járnak be. * Többször voltam itt, ezt már megfigyeltem. Bár én magam csak egyszer mentem rajta, akkor is csak félig... nem mertem a kocsik közelébe merészkedni. Láttam, hogy megméri a férfit de hát istenem... engem aztán nem érdekel. HA tetszik neki és megy, vigye. Legalább egy nyűggel kevesebb... a hímnek. Nah de a kérdést hallva szívből felkacagtam. *
- Barát... ez vicces. De most komolyan, nézz rá... nem azt mondom, hogy a nők körébe nem jó parti, bár a fene tudja. De idős és fancsali... mintha karót nyelt volna. Csak járulékos tartozék... * Jellemeztem a kísérőm. Azt nem mondtam, hogy miért kell velem lennie, de itt kell lennie és pont. De most komolyan... oké, magas, rövid hajú és semmi jellegzetes nincs benne. Még küldőre is csak átlagosnak mondható. Nah de a kora.... könyörgöm, 152 éves... mit kezdjen velem vagy én vele? Olvasson esti mesét? Jó persze, ezt a nő nem tudhatja számára csak egy 28 körüli férfi aki egy kislánnyal van itt. Addig jó még így van.*
- Ha gondolod egy darabig elkísérhetlek. De hogy keveredtél ide? * Ajánlottam fel, de egyenlőre nem mozdultam. A férfi jön velem, ez evidens a korábbi szavaim után. Szerintem legalábbis, de aztán kitudja. *
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Dante LaRusso
Vezető Testőr

◯ Kor : 323
◯ HSZ : 314
◯ IC REAG : 331
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: A Chena folyó partja // Szomb. Júl. 06, 2013 11:43 am

A megfigyelésnek vége, az időpont és a hely alkalmas, így döntöttünk, hát minek húzzuk az időt további követéssel, információ gyűjtéssel? A kocsiból kiszállunk, a kölyök egy mentorral sétafikál erre, hát hülyék lennénk nem kihasználni a lehetőséget, és tervezgetni még órákig, mégis hogyan hajtsuk végre az akciót. Az alkalom szüli a tolvajt, és ez pontosan így van. Az ajtót kivételesen nem vágom be, hanem mint egy hímes tojást, úgy csukom be magam után. Ilyet is tudok.
Símaszk és kesztyű a helyén, a szerencsepuszimért állok sorba, mert az jár, vagyis odatartom pofámat BB-nek és Bradley-nek is, Balázsnak egy buksi veregetés, Bradley-nek váll, elvégre nincs kedvem lábujjhegyen álldogálni, hogy cuppantsam, de ez nem maradhat el.
Kivételesen nem hugyozunk, szagmintát nem hagyunk, most nem, bár a kocsira is ráférne egy takarítás, de nem most... indulás.
Egyenesen a kölyök és kísérője után, hangtalanul, be a sűrűbe, a partig. Pajzsunk fent, tudják mégis közeledünk, nem érdekes, egyenlőtlen küzdelem lesz ez, és még ha nem is a legsportszerűbb, na de a parancs az parancs, a szükség pedig törvény bont, a cél meg szentesíti az eszközt.
A terv adott, a hangokból hamar kiderül, még van itt valaki, de csak egy ember, tehát nem probléma. Kézjelekkel társalgunk, mindenki tudja a dolgát, nem lesz probléma, egyszerre csapunk le, ahogyan kell. Enyém a mentor, és nem nagyon érdekel, mennyire van közel a kölyökhöz, bár azért annak a pár lépésnek örülök, kényelmes terület jut mindenkinek.
A sűrűben állunk és a jelre egyszerre mozdulunk. Dobócsillagom hirtelen hajítom el, egyenesen a kísérő nyakába, majd ugrok ki a partra, hogy befejezzem, amit elkezdtem. Nem marad életben, ez nem kérdés, nem is terveztem, elenyésző veszteség... nekünk. A mentor mellett kötök ki, fegyveremet úgy rántom végig a nyakán, hogy mindent szakítson, és mielőtt még regenerálódni találna, leválasztom a fejét a testéről.
Ha nem lett volna meglepetésszerű a támadás, akkor minden bizonnyal harc lett volna, de a csillaggal nem számolt, van ilyen. A késemért nem nyúlok, felesleges, hatékony lecsapásra volt szükség, azt pedig kiváltottam a dobócsillaggal. Még nem felejtettem el kezelni, örvendetes. Egyedül a fegyveremet teszem el, bár megfordult a fejemben, begyűjtök még egy fejet, de mégsem. A test nem érdekel, nem akarom túlzottan eltüntetni, csak a sűrűbe dobom be az alkatrészeket, és indulok vissza a kocsihoz, hogy mindent előkészítsek. Tudom, hogy BB-ék profik, nem lesz ott gond, így rájuk sem pillantok, csak teszem a dolgom, azaz a kocsinál nyitom az ajtókat, hogy azonnal indulhassunk. Már ha nem csúszott hiba a számításba, mert akkor itt fogok ácsorogni, de csak nem.
Azt nem tudom, Castor mit akar a kölyökkel, de remélem, nem bántani, abba nem mennék bele. Én tudom, milyen elveszíteni egy kölyköt, hát nem kívánom senkinek. Na de ez a jövő zenéje, a feladat teljesítve, a többi nem érdekel. Ha a többiek megérkeztek és beszálltak, bevágom az ajtót, bepattanok, és irány a szálloda. Én vezetek, hát nem éppen lassan, viszont biztos kézzel, és most ez számít. A pincét már előkészítettük, majd ott letáboroztatjuk a gyereket, a többi Castor dolga.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Vendég

Re: A Chena folyó partja // Szomb. Júl. 06, 2013 5:49 pm

Az akció elindult, mi már a megfelelő helyen várunk, halkan szállunk ki a kocsiból, az ajtót óvatosan csukjuk be. Sí maszkom a helyén, a kesztyűm is. Ám mielőtt elindulnék, két dolgot teszek meg, egy megsimogatom a kocsi oldalát, kettő még Balázs tar fejét is megdörzsölöm, kabalának, mielőtt még felhúzná ő is a sí maszkot, utána egy nagy vigyort villantok rá, és összekészülök. A sí maszk mögött bőven nagyon vigyorgok, a trojka megint együtt van és elég komolyan adunk a régi habókos szokásainkra, így Dante megkapja a maga kabaláját, bár csak sí maszkon keresztül, és most elmaradt az eszement csicsergés is mellé, de hát most munka van, és nem csak iszogatunk és barmok vagyunk, hat szem közt.
Elindulunk csendesen, és egy hang nélkül, megvan a koreográfia, profik vagyunk, hárman tökéletes összhangban tudunk együtt dolgozni, nem ez az első necces melónk, szóval, tudjuk ki miben jó, és mi a feladatunk. Megvan minden, ami ahhoz kell, hogy én is elvégezzem, amit kiosztottunk rám, nem vacakolok, nem izgulok.
Egy kölyökkel és egy mentorral számoltunk, az ember plusz, de nem volt gond, azonnal osztódtak újra a feladatok, szemvillanások és kézlejek elegek voltak ehhez, még Dante a mentort hatástalanította én az embert kaptam el. Nem kellett sokat vesződnöm, gyors vagyok, vérvonalam adottsága, pár pillanat és mozdulat kellett csak, már is ott voltam a lány mögött, bal karom a derekát fogta satuba, hogy a szuszt is kiszorítsam belőle, jobb kezem a száján és az orrán, befogom a szájét, hogy ne sikolthasson, a váratlan jövevény, a lány rúg, kapálózik és karmol is. Első gondolatom az volt kitöröm a nyakát, de azt talán még sem kellene megtennem. Első a falka és az alfa parancsa, hát nem tökölök tovább, leütöm a lányt, nem kicsit ütöm meg, garantált az agyrázkódás számára, és ha minden jól megy, szép kis amnéziát szedhet össze az ütésemtől, lefektetem  a földre, ott ahol kavicsok és nagyobb kövek vannak,  megsértem a fejbőrét, hogy abszolút úgy tűnjön, mintha elesett volna, és alaposan oda verte volna a fejét, attól lett eszméletlen.
Vissza az elejére Go down
Bognár Balázs
Vezető Testőr

◯ Kor : 259
◯ HSZ : 341
◯ IC REAG : 380


Re: A Chena folyó partja // Vas. Júl. 07, 2013 12:45 pm

A profik zenéje.

Természetesen én sem maradhatok ki a buliból. Szép is lenne, ha kihagynának. Amint megérkezünk, a fejemre húznám a maszkot, de úgy tűnik nincs elfelejtve a mi kis rituálénk, amit bevetés előtt mindig végrehajtottunk. Most sem lesz ez másképp.Puszi, buksi simi majd buksi simi. Mindenkinek az, ami jár. Én is megteszem a magamét, vagyis a kocsi elé állok, s vetek egy keresztet, majd a két fiú előtt is. Utána pedig megdörzsölöm a szerencsét hozó kobakomat én is. Most már felkerülhet a sí maszk s mehet a menet is. Pajzsomat fent tartom, hogy senki nem érezze, jelen vagyok. Persze így kommunikálni sem tudok velük, de erre nem igen lesz szükség. A terv egy kicsit megváltozik, hiszen egy emberi befigyel a képbe. A kéz jeleket olvasom s bólintok, hogy legyen. Nekem mindegy Melyiket kapom. Egyszerre lendülünk támadásba s én a kölyök felé ugrok. Egész pontosan elé érkezem, ha minden igaz. Persze kihasználom a vérvonalam adta lehetőségeket, így nem fordulhat elő, hogy nem vagyok pontos az ugrást illetőleg. Nem akarok neki esélyt adni bármire is, így erőmet bevetve ütöm állkapcson, ha minden igaz. Nem igazán érdekel, hogy esetleg eltörik neki, majd összeforr, ez azonban kibillenti az egyensúlyából s csak ennyi kell nekem, hogy rajta legyek. Azonnal veszem az ezüst bilincset a kezembe. Kapálózhat és rugdoshat is, mert egy kicsit sem érdekel, akkor is rákattintom a perecet. Ha a hátán vagyok, akkor csak hátra kell csavarnom a kezeit, mely nem olyan nehéz, hiszen csak egy kölyök. Ha pedig hason van, akkor elől fogom össze a kezeit. Remélhetőleg az ezüst bénítja annyira, hogy nem fog tudni átváltozni. Természetesen a karperece tiszta ezüst.
Ha pedig nem esik el s sikerül neki átváltozni, akkor nekem is fel kell vennem a farkas alakot, ami elég könnyen megy. A pajzsomat ebben az esetben lejjebb engedem csak annyira, hogy érezzem a másik erejét, s tudjak kommunikálni a fiúkkal. Azon nyomban rávetem magamat a másikra, hogy ne legyen ideje támadni. Ha pedig rajta vagyok, akkor két vállra fektetem. Természetesen szólok a fiúknak, hogy bénítsák meg, mivel ebben az alakban maximum megölni tudnám, de élve kell. Ha ennyire könnyen sikerül elintézni a kölyköt, akkor a visszatérek emberi alakban, s a vállamra kapom. Az ezüst miatt vissza kellett neki változni, így elvileg egy nőt cipelek meztelen. Nem érdekelnek a bájai, így mikor a kocsihoz érünk, egy pokróccal körbe tekerem s én felveszem azt a ruhát, amit hoztam magammal. Váltó nélkül soha nem indulok el. Hát most sem tettem meg. Természetesen én is beszállok, s ha minden igaz, akkor mindenki meg van. A szememet a kislányon tartom, ha esetleg próbálkozna valamivel. Nem érdekel, hogy az emberel mit csinált Brad, bár remélem nem nyírta ki, mert kaphatunk a főnöktől. A mentornak viszont menni kellett ebből a bolygóról. Legalább egy hegyivel kevesebb.
Ha teljesen máshogy alakul a dolog, akkor természetesen nem lesz könnyű dolog s talán más eszközökre vagy módra lesz szükség. Ez mindjárt kiderül.


// Fogalmam sincs, hogy mit tesz vagy reagál a karid. Nem ismerem, így akár más is történhet. Igazodom/ igazodunk, ha úgy van. : ) //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 30
◯ HSZ : 45
◯ IC REAG : 49
Re: A Chena folyó partja // Vas. Júl. 07, 2013 12:50 pm

Teljesen összezavarodtam, ami az ijedtségemnek tudható be. Nem vagyok ahhoz hozzá szokva, hogy csak úgy a semmiből ott teremjen valaki. Mély levegőket veszek s próbálok megnyugodni. Sejtem, hogy nem akar bántani, olyan kis kedves arca van ennek a lánynak, és nem is amiatt ijedtem meg ahogy kinéz. Azért annak örülök, hogy a köveket dobálja s nem matat a zsebébe. Egy sóhaj szakad fel a torkomból, mikor megerősít abban, hogy nincs itt tényleg nincs tér erő. Legalább a telefonomnak ezek szerint nincs baja. Nyugis? Az imént rémisztett meg. Ez nekem nem nyugis, bár ahogy a távoli partot néztem nekem is annak tűnt.
- Ez elég szomorú a számomra, már mint, hogy itt egy adó-vevő tornyot sem építetek.
Legalább a telefon működe, de biztosan van ok, amiért csak a természet dominál. Igazából ez tetszik és fura is egyben, hogy akad olyan rész az országban, ahova az emberi pusztítás még nem tette be a lábát. Mindenhol így kéne, s akkor nem lenne felmelegedés és hasonlók a világban. Szerencsém van, hogy a lány ismeri a járást, így kaphatok útbaigazítást amit kedvesen meg is tesz. Nézek arra, ahol az ösvény is van. Ha arra, gyorsabban beérek, akkor azt kell választanom. Nem gond a sok gyaloglás azt hiszem., bár a cipőm lehet nem fogja bírni vagy éppen a lábam. Azt hiszem erre szokták azt mondani, így jár aki nem készül fel rendesen.
- Köszönöm szépen, nagyon kedves. Megpróbálkozom azzal, max még kisebb leszek, mire a végére érek.
Mosolyodom el. Így sem vagyok magas, de talán a cipőmön kívül, más nem kopik el az úton. A férfi aki vele van, nem igazán szimpatikus, bár sugárzik az erőtől, ezt kár is lenne tagadni. Ez pedig sok nőnek imponál s valamiért a védelmet látják benne. Azt hiszem ez a férfi képes is lenne megadni, már ha csak a kiállást nézem. Engem azonban még egy kicsit sem érdekel. A nevetése meglep ezért az egyik szépen szedett szemöldököm felszalad. Mi Vicceset mondtam neki? Értetlenül állok a dolog előtt, de amint beszélni kezd, már tudom mi az oka vagy inkább sejtem.
- Elnézést nem tudhattam, csak annyira...nem is tudom miért jutott ez eszembe...valóban elég merev.
Halkabban mondom, mert nem akarom, hogy a szóban forgó meghallja a szavaimat. Nem tudhattam, hogy nincs közük egymáshoz. A tartozékon elgondolkodom, s talán valóban a testőre és valami nagyon befolyásos családból származhat a lány. Az arcom felvidul amit a következő szavait meghallom.
- Az nagyon jó lenne, mert lehet az ösvényen is képes lennék eltévedni.
Jelentem ki magabiztosan s egy mosoly is társul a szavaimhoz. Valóban öröm lenne, ha nem egyedül kéne „felfedeznem” az erdőt s az ösvényt, mert nem vagyok valami jó a tájékozódásban. A lány pedig tényleg nem félelmetes csak a pasi aki vele van, bár ennek van jó oldala is. Mondjuk, ha valaki megtámadna minket, akkor a pasi elintézhetné, persze csak akkor, ha nem én leszek a főfogás. Valamiért kirázz a hideg ettől a pasastól. Azt hiszem be kéne szereznem egy gáz sprét, mert ha ilyen alakok mászkálnak a várásban, akkor adna egy kis biztonságot. Basszus nincs nálam semmi amivel képes lennék megvédeni magamat. Rúzzsal még nem öltek embert.
- Csak biciklizni szeretem volna, s egy kicsit megismerni a tájat…-Hajolok le egy kavicsért, melyet a vízbe dobok. - A munkám hozott ebbe a városba és szeretem volna fel…
Egy erős kar kerül a derekamra s megint csak lefehéredek. Egy sikítás jön ki a torkomból, mely gyorsan vége szakad, hiszen hatalmas tenyere a számat fogja be. Szörnyen erősen szorít. Levegő után kapkodnék, de nem megy. A karjában megpróbálom bele mélyeszteni a körmeimet, majd ha sikerül akkor végig húzom a bőrén, ámbár nem érek vele semmit. Rúgni nem tudom, mert mögöttem van, így csak kapálózok. Hogy én miért nem tanultam önvédelmet? Most nagy hasznomra lenne és nem fulladnék meg. Nem adom fel és próbálom teljes erőmből ütni a kezét, mert mást nem nagyon érek. Azonban a levegő kiszorítás elég fájdalmas, így szerintem meg sem érzi a kezemet. Tudtam, hogy annak a pasinak a szeme sem áll jól, erre tessék már is elkapott. Nem tökölt valami sokat és úgy fest a helyzet meghalok. Elsötétül minden s nem látok mást, csak a sötétséget.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 20
◯ HSZ : 646
◯ IC REAG : 720
◯ Lakhely : Fairbanks

Re: A Chena folyó partja // Vas. Júl. 07, 2013 3:38 pm

*A nő szavaira csak felvontam a szemöldököm és egy pillanatra elmerengtem a szavain. Mi a jó, a természet vagy a város. Imádtam a városokat, Hawanna is tetszett és Bostont is imádtam. De... *
- Ez itt... - intettem körbe - ... él. Meg van benne minden, a fák lélegeznek, az állatok élnek, vadásznak és küzdenek a fennmaradásért. S még sem rohannak, élvezik azt amijük van. Nem vágynak többre. Míg bent... az emberek nem veszik észre, hogy olykor meg kell állni egy-egy pillanatra. Hagyják elveszni a különleges pillanatokat a nagy modern technika fejlődésével törődve és arra támaszkodva. Például itt vagy Te is... telefon nélkül el vagy veszve, mert rohansz, mert nem támaszkodsz önmagadra és a természet szavát sem ismered. * Hű vazeg... a hangom szinte bár melankolikus volt és basszus... szerintem agyamra ment ez a pár hónap, amit távol töltöttem a városoktól. Én, pont én beszéltem a rohanásról, mikor mást sem csinálok, csak rohanok. Eddig az álmaim felé, most pedig azoktól távol. De mintha csak bemagoltam volna a szavakat, pedig aztán nem. Ezek a saját szavaim voltak és véleményem. Jah, már megint van. Hogy a fene vigye el az egészet. De legalább nem Darren előtt jött rám a nagy vélemény kifejthetnék. No mindegy. Hallgattam amit a kísérőmről mond, de helyeslőn bólogattam és épp nem érdekelt, hogy hallja-e vagy sem. Én meg sem próbáltam halkítani a hangomon.*
- Jahm... de lássuk be, hogy arra amire kell jó... * Vontam vállat, de ennyiben hagytam a dolgot, nem igazán érdekelt. Így is, úgy is kapni fogok ha haza megyek a szavaim miatt, szóval ennyi már nem oszt és nem is szoroz a latba. Ahogy arra sem reagáltam, hogy eltévedne. Lehet, hogy képes rá, de ha egy ösvényt nem tud követni, ami ki van járva, akkor magára vessen. De azért felkínálom, hogy elkísérem egy darabig. Persze nem teljesen, mert a kocsikra még mindig semmi szükségem. De nem kapkodok, ha indulni akar van egy szép szája és bizonyára majd szólni fog. Addig jó vagyok én így és itt...
Gondoltam én, amire hamar rácáfolt az, ahogyan felpörögtek az események. Tömény vérszag kúszik az orromba, a nőt mellettem elkapják és mire felpattanva megfordulok, érzem, hogy elindult az átváltozás, hogy bestiám a felszínre türemkedik. Semmi különösebb oka nincs a dolognak, mindössze az éhség amit életre hívott a vér szaga. De már előttem áll egy... a franc sem tudja kicsoda, de jelenleg Ninja beütése van. S ami azt illeti, üt is, így nekem meg lett egy kiütésem. Hisz bár már karmokban lévő bal mancsom mozdult, hogy kivédje a másik jobbját. De nem vagyok elég gyors, így maximum a másik karját sértem fel karmaimmal, miközben betalál az ütése és a földön kötök ki. *
~Hogyaza.... ~ *Jó kurva isten tegye teherbe. Az edzéseim ehhez képest azt hiszem, hogy gyerekjáték. Na várjanak csak... de a mondat nem fejeződik be, hisz az átváltozás tovább haladt és morgásom úgy sem értik. De most nem érdekelt, hogy José bizonyára kesztyűs kézzel bánt velem, mert épp eltört az állkapcsom és egy barom ül (?) rajtam, hisz a hátamra érkeztem. Az egyik bilincs kattan, de szét is reped. Pofámból egy keserves nyüszítés szakadt fel, melyet az erdő nyelt el és ugyan akkor vert vissza. Fakír vagyok, így ennyi ezüst teljesen nem bénít meg, azonban még kicsi, így a sérüléseim egyértelműek. Bár tény, hogy nem végzetesek mint egy korombeli más vérvonalnál és jobban is gyógyul. Hófehér bundámmal virítottam alatta és épp mancsommal a másik feje felé kaptam, ez volt az utolsó tettem, amit még az emberi tudatom indított meg. Éreztem, hogy a vérzik a fejem, de nem érdekelt. S ami azt illeti a farkasom sem különösebben hatotta meg a dolog.
Sárga íriszei kissé félszegen pillogtak a másikéra, de energiái... Ó istenem, ez a dög hülye... szinte már barátságosan lengték körbe a hímet ki rajtam volt. Félt, ott volt az is... persze, hogy félt az idegentől, hisz sosem látta még. De nem volt ellenséges, egyszerűen mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, azt hitte, hogy játszik. S egy könnyed mozdulattal nyalintotta képen a másikat. Címszó, elismerve, hogy nyert. Kissé "vergődve" próbált kikászálódni alóla, hisz a játéknak vége. Mozdulatai nem agresszívek, hanem csak egyszerűen felakar állni. De hát na, a cserebogár sem szeret a hátán feküdni, a Kislány sem. Persze magamba zárva tudtam, hogy gáz van... hogyne tudtam volna. Ennyire nem vagyok hülye. De ezzel most nem mentem semmire. Persze a segítség közben megérkezik és az ezüst lánc érintésére már szabadulni akar. A francba is...
~ Hééé... erre nincs szükség, nem látod, hogy nem bánt Te Tök! ~
Üzentem a rajtam lévőnek mentálisan, hisz éreztem, hogy megered a pajzsa már korábban. A kislány keserves, szenvedő nyüszítése, szűkölése szinte elviselhetetlené tette. Fájt neki, égette és egyszerűen minden mozdulatával csak rosszabb lett... Morgása azonban, csakhamar sikolyba váltott, az én hangomba. Még fel sem fogtam, hogy visszaváltoztam csak a hangom hozta tudatomra. S a karmos - az valamiért maradt, ahogy a szemeim is sárgák voltak - mancsommal próbáltam megszabadulni Tőle. A kapkodásban nincs kizárva, hogy másokat megkaptam, azonban az biztos, hogy saját karmaim itt-ott magamba vájtak ahogy próbáltam megfogni a láncot. Közben felkapott a férfi a hátára, hát nem lett jobb, mit ne mondjak. De az ezüsttől nem szabadulhatok, mélyen a húsomba égnek. De hát akkor játszunk Apukám.*
~ Kerekecske gombócka... hová szaladt a nyulacska? ~
* Kezdtem el, először köröket írva a férfi hátába - miközben mentálisan üzentem neki -, jó mélyen bele vájva a karmaim, aztán a mondat másik részén meg csak egyszerűen felszakítottam egy "egyenes" vonalban. Szenvedek, hogy ne... hangomon hallani a meg gyötörtséget, a fájdalmat, a könnyeim patakokban folynak végig az arcomon sárga íriszeimből. De ha én szenvedek, szenvedjen Ő is. Bár bizonyára az ezüst neki sem kellemes tekintve, hogy még mindig rajtam van. Hangom el-el hal... de egészen addig folytatom ezt a kis játékot, míg le nem rak. Van nekem lábam is, az istenbe már... három kigyúrt majom elől nem kezdek el futni vagy menekülni, hiába volna az egész. Ha ennyi esze nincs, akkor megérdemli a mintát a hátára, addig sem a csupasz seggét nézem, hanem a vért mely csorog a hátáról. (Ha a kezem is lekötözte, akkor a mellkasát érem el és csuklóból mozgatom a kezem, vagy a vállánál van. Attól függ, hogy mennyire fog hátul Bazsi.)
A kocsi ajtaját meghallva azonban a játék abba maradt és szinte megmerevedtem a hím vállán. Nem, nem és nem... ez nem lehet. Ezt nem tehetik!!!
~ Meg ne próbáld Kis Kopasz...~
* Mentális hangomon hallhatta, hogy olyan, mintha a fogaim közt szűrném, de kb annyira volt fenyegető, mintha csak gumicukorral kínálnám meg. S érezhette a másik, hogy rettegek. S azt is, hogy mikor nekem jött sem féltem ennyire mint most a kocsi hallatán és láttán. Szinte már remegtem, mikor berakott és egy pokróccal betakart.*
~ Most legyek hálás? ~
* Kérdeztem Tőle. Igyekeztem elterelni a gondolataimat arról, hogy hol vagyok. Az, hogy hova tartok kevésbé érdekelt jelenleg.*
~ Megöltétek? A lányt... megöltétek? ~
* Kérdeztem és igyekeztem felvenni a szemkontaktust, ez egészen addig tartott, míg ez a roncs el nem indult. Egy sikollyal kaptam a fülemhez a kezem és kezdtem el hintázni. Az ezüst adta fájdalom, a kocsi és ez az egész... sok volt. Bár nem annyira, hogy kiüssön vagy elájuljak. Egy hang rémlett fel a fejemben, egy dal kúszott a tudatomba. S így, hintázva kezdtem el énekelni. Hangom elhaló volt és keserves... de ahogy haladtam lassan ugyan, de szép lassan kezdetek érthetőbbek lenni a szavaim és bár a hintázás abba nem maradt, szemeim össze voltak szorítva, de a karmaim visszahúzódtak, nem indult be többször átváltozás amit csak az ezüst lánc szorított vissza. Egész úton ezt énekeltem s a hímek láthatták, hogy a hatása meg van. Energiáim megnyugodtak. De persze ha kínozni akarnak, befoghatják a szám meg az ég tudja mi mindent tehettek az ellen, hogy énekeljek. De nekem kellett, hogy ne csavarodjak be. Bármivel próbálkozni, úgy, hogy több kiló ezüst takar be? Vicces volna, hisz amivel tehetném azt bénítja. Emberi felem meg a kocsival volt elfoglalva, vagyis annak kiűzéséről az elmémben.*

// Felvázoltad, mind a két lehetőséget. Ez így jó volt. Smile//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Dante LaRusso
Vezető Testőr

◯ Kor : 323
◯ HSZ : 314
◯ IC REAG : 331
◯ Lakhely : Fairbanks
Re: A Chena folyó partja // Vas. Júl. 07, 2013 5:43 pm

A kocsinál várok, közben mindent előszedek, a zsákokat is, egy megy Balázséknak, hogy legyen mibe tenni a kölyköt, mégse így cipeljük be a hotelbe, egy meg nekem, hogy eltüntessem a mentor maradványait. Az ember nem érdekel, Brad ha eléggé megcsapta, akkor azt sem fogja tudni, ki ő, nem hogy azt, mi történt.
A zsák már a vállamon, amikor előkerülnek a többiek, és sok dolgot el lehet mondani, de azt, hogy nagyon lelkes lennék, azt nem. BB meztelen, így hozzávágok egy adag ruhát is, na de az, hogy a kölyök még mozog... az ülésre mutatok, ott a kloroform. Azért egy-egy buksi simi jár ismét, mert ez megszokott dolog, bár most sokkal visszafogottabb, mint volt az elején.
Ki hogyan dolgozott, nem most fogjuk megtárgyalni, lesz még rá alkalom bőven, egy sör mellett, vagy akárhol, ahol magunk vagyunk.
Ha beszálltak, én elhúzok vissza a partra, és összeszedem a mentor darabjait a zsákba, hogy ne hagyjuk ott. A nőre pillantok, nem, nem csapom meg még egyszer, még belehal, aztán magyarázkodhatunk ezerrel, arra nincs szükség.
A zsákot a vállamra dobom, és amint visszaérek a kocsiba, bevágom a csomagtartóba, majd bepattanok, hogy indulhassunk. Nem vezetek lassan, sem túl gyorsan, de a cél, hogy minél előbb a szállodába érjünk.

Hátul állok meg, nem kell mindenkinek látni, mit hoztunk, és ott ugrok ki a kocsiból. Geci vagyok, vigyorogva lépek hátra, és habozok az ajtónyitással, csak nekidőlök és megvakarom a fejemet. Belülről az nem nyitható, van ilyen, de ezt tudták. Vajon mit szólnának hozzá, ha most egyenesen bevonulnék, és ott hagynám őket a hátsó ülésen egy kölyökkel, én meg mennék a dolgomra. Na jó, ennyire elvetemült állat nem vagyok, még kirúgják itt nekem az üveget, bár páncélozott, viszont farkas ellen még nem teszteltem, csak Rory rugdosta kicsit, de az kevés.
Első körben a zsákot szedem ki a csomagtartóból, és őrült vigyorral, azaz vicsorral a pofámon lépek vissza a hátsó ajtóhoz. Én így is el tudnám viselni, na de féltem az autót, mert ezt a két marhát ismerve képesek lennének darabokra szedni. Végül kiengedem őket, és máris nyitom a hotel ajtaját, hogy hozzák a nőstényt, egyenesen le a pincébe.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6143
◯ IC REAG : 8029
Re: A Chena folyó partja // Szomb. Aug. 24, 2013 4:11 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Velkan Bouver
I. Harcos

◯ Kor : 25
◯ HSZ : 132
◯ IC REAG : 160
◯ Lakhely : Fairbanks azon belül, bárhol
Re: A Chena folyó partja // Vas. Szept. 01, 2013 2:04 pm

Aaron Douglas

Motorral érkeztem, a megbeszélt délutáni idő előtt egy olyan fél órával korábban. Felakartam fedezni a területet, mielőtt belevágunk az órába. A motort a kavicsos part határánál parkoltam le, utána lesétáltam a vízhez. Milyen csendes. Túl békésnek hatott. New Yorkban ritkán volt csend, ha magányra vágyott az ember, vagy elutazott, vagy este fölment egy felhőkarcoló tetejére. Apró, lapos kövekért lehajolva kezdtem kacsázni, s gondolataimba merültem. Az apró kő 4-5 ugrás után elmerült a lassan kavargó habokban. Újabb követ vettem fel a földről, majd elhajítottam. Pár ugrás, majd elmerült.
Lucy járt a fejemben. Úgy örülnék, ha sikerülne rá bukkannom. Biztosan örülne annak is, hogy itt van Sam. Annyira hiányzik az a bolond lány.
Újabb követ dobtam el, ami most 6-7 ugrás után merült csak el. Hmm.. Szép ez a vidék. Eddig pozitív élményekben gazdagodtam, igaz, még mindig bennem bujkált a kétely. Bár nagyon készségesek, és sokat segítenek itt nekem, mégis úgy érzem, mintha nem lennék ide való. Vagy ez csak a szokásos, kezdetekkel járó magány érzete. Nem tudom. Tudom, hogy bennem van a hiba, és meg kell nyílnom feléjük.
Áh, miket beszélek itt? Tanulni jöttem ide, nem családot alapítani. Majd ha levizsgáztam, gondolkodok a barátkozáson.
Tovább hajigáltam a kavicsokat. Az óra előtt meditáltam, így teljesen kipihentnek éreztem magam, mégse éreztem teljesen nyugodtnak magam. Talán az óra izgalma teszi. Egy kényelmes farmert vettem magamra, fekete edző cipő, s egy egyszerű, fekete pólót viseltem, s a motoros dzsekimet. Összeborzoltam hajamat, ahogy mély levegőt vettem, a hűs, erdei, hegyi levegőből.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6143
◯ IC REAG : 8029
Re: A Chena folyó partja // Csüt. Okt. 31, 2013 11:38 am

JÁTÉK FAGYASZTVA, A TERÜLET SZABAD
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Natan Vreth
Falkatag

◯ Kor : 258
◯ HSZ : 421
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások

Re: A Chena folyó partja // Csüt. Nov. 21, 2013 4:01 pm


Žarko Vaskovic & Natan Vreth

Előzmény

Megértem szavait, de hát sajna ez manapság nem így megy.
- A préda is egyre leleményesebb, nem csak a vadász. - mosolyogtam.
Sajnos az emberek egyre jobban odafigyelnek mindenre, és az Őrzők persze ott járnak a nyomodban, ha valami olyat teszel. Űzött vad pedig nem szeretek lenni, inkább én űzök másokat.
Kiabálására csak nevetve beintek, s rácsapok a seggemre. Nyelvbotlás volt, valljuk be. Vagy mégsem? De jól van, legalább a memóriája még ép, és emlékszik a szavakra.
- Nem akarok találgatni. - vigyorgok vasvillás megjegyzésére.
Figyelem, ahogy föláll, s elkezd mászkálni a teraszon, mint valami rossz tudós palánta. Még a végén itt kiköpi nekem a fénysebesség megoldását, amivel az űrutazás lehetségessé válna.
Kérdésére vállat vonok.
- Manapság nehéz jó alapanyagot beszerezni. - felröhögök szavain - Felebaráti szeretet? Protekció? Minek nézel engem, Teréz Anyának? Ha még csaj lennél, azt mondom, egy dugással alkudhatunk kevesebbre, de valahogy a te seggedre nem gerjedek. - öltöm ki rá a nyelvem - Bármennyire riszálod itt magad előttem.
Célzok itt a célzó pózos beállására, de tudom, hogy mindez csak hülyéskedés, mozdulataiban ott lappang az a könnyed elegancia, ami könnyedén támadássá formálhatja át bohóckodását. Ellenőriz, próbálgat. És ezzel nincs is semmi gond.
- A pajeszom már évek óta nincs. De majd a kedvedért megnövesztem.
Elnyomom a cigaretta csikkemet, megiszom a maradék sört, majd egy újabb szálra gyújtva állok fel.
- Persze, a nélkül nem is adnám ki a kezemből, hogy nem próbáltuk ki. Ez csak természetes. Mindent a vendégért. - hajlok meg felé gúnyosan a teraszról, majd elindulok a műhelyhez. A tűz még ég, a kés még ellesz egy darabig, úgyhogy nyugodtan itt hagyhatom. A köpenyemet ledobva az asztalra, váltok egy ujjatlan fekete pólóra, felkapok néhány töltényes dobozt, meg egy ládához lépve a hátsó helyiségben, egy fekete szemeteszsákot veszek ki, majd kilépve a műhelyből, dobok egy sima töltényes dobozt Pistának.
Aztán elindulok a kis ösvényen, vállamon a szemeteszsákkal. Tudom, most fegyver van nála, de olyan könnyedén fordítok neki hátat, mint annak a rendje. Megbízom benne? A francokat. Csak hülye vagyok. Összefogom kócos hajam, hogy lövöldözésnél ne legyen zavaró. Nem kell 20 perc se, s a Chena folyó partján kötünk ki. Itt már van néhány fa tönk, szalma bálás báb, félig összerakva, készen, meg jó pár kilyuggatott konzervdoboz, meg céltábla még messzebb. Amíg a ház mögött nem alakítok ki rendes próba pályát, addig kénytelen vagyok itt elszórakozni alkotásaimmal.
- No, íme a pálya, próbálgass kedvedre. - közben elindulok a szalmabálás bábuk felé, s mikor oda érek, ledobom a kavicsos földre a zsákot. Kinyitom a zsák száját, majd egy hatalmas félig bundás, véres, nyers húsköteget emelek ki belőle. Valaha valakinek a háta lehetett talán. A bűze orrfacsaró, nekem viszont kellemesen cirógatja érzékeimet, Farkasom pedig morogva figyel. Mikor a bábhoz erősítem a húscsonkot, a zsákot félre dobom, majd visszasétálok az öreghez.
Egy kisebb dobozt veszek elő a zsebemből, majd átnyújtom neki.
- Ez pedig Ezüst töltény. - hülye nem vagyok, majd persze, rögtön az ezüstöt nyomom a kezébe. A sima golyót könnyedén túlélem, de az ezüsttel már én is gondban vagyok, és ki tudja, mikor akar esetleg lelőni. Ilyen árak mellett meg aztán pláne!
- A farkas hús jó távban van? Vagy hozzam közelebb, vén szemeid már nem a régiek. - vigyorgok rá, ahogy lenyalom az alvadt vért a kezemről. Jóval poénkodok, nála van a pisztoly. Én meg nem vagyok normális. Bár, aki vérfarkas húst tart a hűtőládájában, és fegyvereket gyárt, az mióta normális? Muszáj ilyet is beszerezni, pláne, ha igazán tesztelni akarjuk az ezüstöt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6143
◯ IC REAG : 8029
Re: A Chena folyó partja // Csüt. Jan. 09, 2014 6:08 pm

JÁTÉK FAGYASZTVA, A TERÜLET SZABAD
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net
Killian K. Kenway
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 832
◯ HSZ : 385
◯ IC REAG : 476
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: A Chena folyó partja // Szomb. Jan. 25, 2014 5:14 pm


Hattie & Killian


Az északi fény ma este nem kecsegtet játékos meséivel, pedig azért indultam útnak, hátha felszabadít. Ha kiszabadulhatok a motelszoba őrjítő négy fala közül, talán vonyítva suhanhattam volna, felverve a porhót a mancsaim alatt, el egészen a horizont felé, üldözve a színek és a Szellemek játékát, hátha egyszer utolérhetem, belekapaszkodhatok tíz körömmel és letéphetem az égről. Vagy megkérhetem, hogy rántson fel, vigyen magával el oda, ahol akkor húzza meg magát, amikor nem színezi szivárvánnyá az éjjeli égboltot. Nyolcszáz esztendő múltán sem tűnik rövidebbnek a várakozás. Ha nem teszem ki a lábam, megőrülök. A napjaim nagy részében még így is csak a szobám ajtajának döntött háttal számolom a perceket, és minden közeledő, vagy a folyosón elhaladó lépéssorozatba belehalok kissé, a reménnyel együtt, hogy Abigail keres, és hogy a szobám ajtaján kopogtat majd. De nem jön el. Húszéves mentalitással áltatom magam, várok rá hűen, pedig... Talán hiba azt remélni, hogy majd eljön.
Yee gondoskodása pusztán arra elég, hogy amíg a közelemben van, ne kívánjak megtörni egy-egy boldognak tűnő lelket, aki nem én vagyok. Vagy hogy ne kívánjam az első adandó alkalommal felkötni magam.
A Fiamért kell itt lennem. Szüksége van rám. A vérem az ő ereiben zubog, eltévelyedett, akár csak a Teremtője, de ha már az önmagamról való gondoskodásban rendre kudarcot vallok, nem adhatom fel azt, hogy segítsek legalább őt megmenteni. Én talán képes vagyok rá. Ellenben másokkal, az Őrzőkkel, akik talán az életétől is megfosztanák. Teljes joggal. Én talán még tudom kontrollálni, de... Vajon mi történik, ha sikerül? Elönt majd az elégtétel? Hogy jól végeztem a dolgom? Hogy újfent helytálltam Elsőként, és közben fokozatosan távolodtam el a saját vágyaim beteljesítésétől azzal, hogy a vérem köt le a Társam helyett.

A Chena vize sem annyira édes már, mint volt akkor, amikor utoljára kóstoltam bele. De még mindig folyik, ugyan abban a mederben, meggátolhatatlanul. Bármennyi szenny érje is, ő itt van, ahogy én is - bár a tisztaságát én már meg sem közelítem. Miután elegendő jeges vízzel hűtöttem le lázban égő torkomat, kőszoborként ülök le farkasom hatalmas és masszív alakjában, bámulni a folyását és az itt-ott úszkáló jégtömböket. Nem számítok arra, hogy a saját belső hangomon kívül társaságba botlok majd, ám ahogy egy nőstény illatát hordja felém az éjféli szél, finoman borzolom fel a bundámat, egyelőre csak az érzékeimmel keresve a jövevényt - ám testem továbbra is mozdulatlan. A Farkas pedig érdeklődik, hiszen őt egészen más kötelességtudat mozgatja. Őt érdekli az Örökség, és az, hogy mi lett belőle - ám ha a közeledő bármit meg kíván tudni rólam, csak ugyan azzal a hamis képpel szolgálhatok neki. Egy háromszáz környéki, kóbor hím képével. Nagyon szeretnék újra háromszáz esztendős lenni, mert talán az egész életemet teljesen másként alakítanám.


Kilaun
EXCUSE ME WHILE I LIGHT UP THE SKY

-.Nightmare.-
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 165
◯ HSZ : 80
◯ IC REAG : 93
◯ Feltűnést kelthet : Ha nem hord kontaktlencsét, akkor a jobb szeme világoskék, bal szeme borostyán színű. (Farkasának mindig.)

Re: A Chena folyó partja // Szomb. Jan. 25, 2014 5:48 pm


Killian & Hattie


Az utóbbi időben ritkán jöttem el ide. Ember próbáltam lenni, az, aki 160 évvel ezelőtt sem lehettem már. Más emberek létével foglalkoztam, s farkasomnak csak akkor engedtem utat, hogyha az Alfám kívánt tőlem valamit. Nem is olyan régen még a nagy, borzongató, felemásszemű dögöt is kénytelen voltam elereszteni, s bár élveztem minden momentumát, utána megszenvedtem azt az éjszakát.
Rossz volt az emberi testemben. Hiányérzetem volt, hagytam hát, hogy a farkas gondolkodjon helyettem, s azt tettem, amire ő vágyott. Mert úgy tűnt, hogy amire ő vágyik, arra vágyom én is. És lám.. nem tévedett. A bundás megint okosabb volt, újra lenyűgözött.
Magam mögött hagytam Hattie Saint-Claire gondjait. Ezen az éjszakán nincsen FRG, nincsenek katonák, nincsenek meg a gyász fájdalomtüskéi. Legalábbis nem nagyon engedek utat lelkem mélyéről nekik. Hallgatom, ahogyan mancsaim alatt roppan a hó, élvezem, ahogyan bundámat borzolja a jeges, éji szellő. Szeretem a hideget. Van ahhoz eléggé jeges, hogy lehűtse fájdalmaim.
A Chena felé tartok, a fák közül azonban mégsem bukkanok egyhamar elő. Érzek valamit, hát megállok, s adok pár pillanatot a farkasnak, hogy kitágult orrlyukai befogadják az idegen szagokat. Egy hím, ha nem csal a szimatom. Olyan rég használtam, hogy már nem is biztos, hogy kellene hinnem neki.
Nem kutatom a hím korát, mindannak ellenére sem, hogy felkelti érdeklődésemet. Legbelül feléleszt a farkasomban valamit, amelyre még ő, a sokat látott, ösztönös bestia sem tud magyarázatot adni. Az ereiben – ereinkben.. próbálok úgy gondolni magunkra, hogy a farkasom és én teljesen egyek vagyunk – vadul kezd zubogni a vörös, életet adó vérfolyam.
Borostyán-kék tekintet villan a holdfényben fürdő folyó partján, amint a szomorú rajzolatú, szomorúsággal átitatott aurájú nőstényfarkasom kilép a fák közül. Tekintetemmel a hímet keresem, de inkább csak megszokásból. Igyekszem minden egyéb érzékemet is ráereszteni – ahogyan tettem ezt a fák közül is – s miközben saját pajzsomat igyekszem épp csak annyira leengedni, hogy kutatón kilássak mögüle, a hímet kutatom. Lassan. Puhán. Óvatosan. S meglepő módon cseppet sem bizalmatlanul.
Bizalmam naivitásból, ostobaságból, képzetlenségből is adódhat, de valójában inkább emberi énem sajátja ez, melyet a farkas is időről időre magába szív. Igyekszem bízni. Ha meg kell sérülnöm, legalább úgy tegyem, hogy egy pillanatig élvezhetem a tudatot: voltak, akik megérdemelték a bizalmamat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Killian K. Kenway
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 832
◯ HSZ : 385
◯ IC REAG : 476
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: A Chena folyó partja // Szomb. Jan. 25, 2014 6:13 pm

Hallom a lépteit. Puhák és óvatosak. Az ellenséges szándékot úgy látszik, meghagyta másnak ma éjjelre. Az illatában nem csak saját aromáját érzem, hanem valamit, ami annál sokkal több, talán egy falka lehet, hiszen annyira vegyes, ám mégis karakteresnek mondható, összetéveszthetetlen, akaratlan jelzés. Cseppet sem érzem magam kelepcében, amiért esetleg egy máséhoz tartozó territórium határain belül tűnődöm várakozva, ám úgy tűnik, hogy ez a nőstényt sem érdekli különösebben.
Érzem, hogy figyel, hogy érdeklődik szép csendbe burkolózva, s nem is próbálkozik azzal, hogy megszólítson vagy hogy akár kérdés nélkül megkísérelje átharapni a torkom, amit talán még szívesen fel is kínálnék neki. Felkelek és megfordulok, hogy a lilába borult íriszeimmel is láthassam azt, ami eddig pusztán szagok és megérzések alapján kezdett körvonalazódni bennem. S bár felveszem a szemkontaktust, sokkal drámaibb oka van annál, mint a támadó szándék. A különleges felemás szempár elkápráztat, őszinte csodálattal tölt el. Nem elég, hogy mi magunk mesebeli lények vagyunk, újabb különlegességgel gyarapodott a figurák tábora.
A másik oka annak, amiért olyan őszinte az érdeklődésem, hogy felismerem benne az egyik, nem is olyan távoli leszármazottamat. Egy Illuzionista nőstény. Itt, Fairbanks-ben. A farkasom felcsillanó, gyermeteg kíváncsisággal járná körbe a másikat, ám ehhez nekem is eresztenem kell a pajzsomon, hogy megtudjam, kitől, hogyan és milyen mélységben kapcsolódik hozzám. Mintha a farkas-képem finom mosolyra húzódna.
~ Huss, huss, ég a tűz, ragyog a láng, félned nem kell, áldást hozni jött – Huss, huss – felfal a Hold, megáld: végzeted megpecsételődött. ~
A versem szavai halkan és mély férfihangon tolódnak az elméjébe, apró Illúzióval téve a nőstény tudatában élénkebbé a Holdat, ami talán eddig fent sem volt a látható égbolton. S miközben elszavalom neki, félek és izgatott vagyok, meghat az emlékezés, és megdöbbent a tény, hogy mennyi idő telt el azóta, hogy ezt utoljára valakivel megosztottam. Talán nem is cseng már olyan jól, talán megkoptatta már az idő... Teszek néhány óvatos lépést felé, felemelt, büszke fejjel, s a vers végére a rögtönzött Illúzióm is megszűnik.
~ Üdvözöllek, Rokon. ~
Köszöntöm, s ezzel pusztán annyit árultam el, hogy egy vérvonalba tartozunk - ami valljuk be, nem egy gyakori jelenség. Az Álmodók nem olyan mohók, mint az erős Sangilak vagy az ügyes Unalaq fékezhetetlen farkasai.
Kérdések százai pörögnek megfoghatatlanul az elmémben. Vajon ő is viszi tovább a hagyatékomat? Talán nem is tud róla. S ha igen, mennyi Álmot ad a világnak? Magam sem tudom még, mit várok tőle, hogy milyen lesz, de azt tudom, hogy valószínűleg számolnom kell valamiféle csorbával, hiszen ez is én vagyok, ezt is átadtam a véremmel együtt, bármennyire is szégyenletes. De azt hiszem, hogy a nőstényből áradó keserédes megjelenés egyenes úton vezet oda, amitől a lelkem mélyén félek.
~ Nem állt szándékomban megsérteni a területeteket. Csak Aurorát várom. ~ - lustán felpillantok az üres égboltra - ~ De benned ritkább jelenségre bukkantam. ~
Hogy ezt miként értelmezi, azt nem tudnám megmondani. Hiszen biztosan tudatában van a saját külső jegyeinek, s talán pont ezért sértésként véli majd elkönyvelni a megjegyzésemet. De az is lehet, hogy a vérvonalunkra vonatkoztatva érti. Vagy egyáltalán sehogy sem, hiszen ki vagyok én ahhoz, hogy a találkozásunk után rögvest ilyen mondatokkal illessem?


Kilaun
EXCUSE ME WHILE I LIGHT UP THE SKY

-.Nightmare.-
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 165
◯ HSZ : 80
◯ IC REAG : 93
◯ Feltűnést kelthet : Ha nem hord kontaktlencsét, akkor a jobb szeme világoskék, bal szeme borostyán színű. (Farkasának mindig.)

Re: A Chena folyó partja // Szomb. Jan. 25, 2014 6:51 pm

Sok mindent tanultam a katonaságban eltöltött évek alatt. Láttam agressziót, el is sajátítottam, de megtanultam azt is, hogy nem lőjük le azonnal mindazokat, akik a vonalainkat átlépik. Ésszel él a nép – csak nem mindenki ugyanolyannal – hát én is igyekeztem messzemenőkig kiölni magamból az azonnali támadó szándékot. Most is éppen emiatt nem tört fel belőlem torokhangú morgás a területsértés miatt. Egyébiránt pedig, legyen ez a farkas számomra akármily idegen is, a maga nemében mégis olyan közelinek érzem magamhoz, hogy akkor sem tudtam volna nekiugrani, hogyha ártó szándékát érzem. Nem véletlenül vagyok felderítő, s nem más. Én jelentem a betolakodókat, s az alfám majd kezd velük, amit akar.
Nem, nem volt mindig ilyen hárító a jellemem. A farkasom is más volt, s engem is mássá tettek az eltelt évek. Nem mondanám, hogy megkeseredtem, de megkoptam, hamissá váltam a magam vidámságában is. Abban a vidámságban, ami farkasomból egyáltalán nem érezhető. A bundást elkendőzhetetlen, éteri szomorúság lengi körül, s ezen nem sokat javít az sem, amikor a másik felől érkező érzelemhullámok végigszáguldanak zsigerein.
Elképesztenek az idegen ametiszt szemei. Nem is vagyok biztos benne, hogy jól látom őket, mindannak ellenére sem, hogy szemem nem sokszor csalt még meg életem során. Mozdulok, hogy közelebb óvakodjak, hogy láthassam a különleges csodát, de végül mégsem jutok el a lépésig. Visszateszem mancsomat a hóba, oda, ahonnan elemeltem az imént, s érdeklődéssel telt gesztussal enyhén oldalra fordítom fejem.
Szavak kúsznak pajzsom mögé, s fúródnak egyenest elmeszálaim közé, meg-megcibálva azokat. Hátamon glédába állnak a szőrszálak, meglep ez a közeledés. Felemás, benső tekintetemet a Hold felé fordítom, megbabonázva szemlélem mindazt, mi történik vele. Furcsa érzés kerít hatalmába, mozdulnom kell, hát arrébb lépek, újabb mancsnyomokat róva ezzel a hóba. Nem távolodom az idegentől, de nem is közeledek hozzá. Képzeletbeli határvonalunkat nem lépem át. Bizodalmam nem rendül irányába, ám kicsit megcsordul, amikor újabb szavak kúsznak fejembe.
~Rokon?~ kérdezek vissza reflexből, ha ugyan képes vagyok mentális kapcsolatot tevékenyen folytatni vele. Amennyiben ő nem hall engem, csak én hallom őt, hát az sem változtat a tényeken. Elmémben zakatolni kezdenek a gondolatok, s lassan formálódnak szavakká, emlékekké, helyekké és személyekké.
Nem ismerem a rokonaimat. A Teremtőmön kívül egyet sem sodort még felém a szél, pláne nem azóta, hogy itt vagyok. Akaratlanul is Rolfe jut eszembe, őt keresem, az ő bundásának nyomait kutatom az idegenen, s várok valamiféle undort, mely orrlikaimba kúszik majd. Ám semmi ilyesmi nem történik, nem undorodom mindannak ellenére sem, hogy a rokon szó még mindig cincálja idegeim. Bizalmam némiképp háttérbe szorul, de ettől függetlenül nem küldök felé semmiféle fértő felhangot. Bundásom tartása is olyan nyugodt, mint amilyen ezelőtt volt.
~Elnézést kérek, ha udvariatlan voltam. Épp csak meglepnek errefelé az olyan szavak, mint a rokon. ~ üzenem. Női hangom kellemesen, finom dallammal csendül át az éteren. Ha ember lennék, most fel is nevetnék. De bundásom torkából nem szakad fel semmiféle ilyesszerű hang.
~A ritkaság nem lehet idegen fogalom számodra sem.~ célzok ezzel óvatosan a különleges lélektükrökre, melyekbe vélt-valós tekinteni mertem. Mivel nem akarok toporogni ebben a helyzetben, hát ott, ahol vagyok leülök a hóban, jelezve ezzel, hogy nem tartok tőle. Nem áll szándékomban elfutni akkor sem, hogyha közelít majd felém. Vakmerőség? Nem. Vak bizalom? Az sem. Egyszerűen csak hit. Azt gondolom, hogy ez elég.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Killian K. Kenway
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 832
◯ HSZ : 385
◯ IC REAG : 476
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: A Chena folyó partja // Szomb. Jan. 25, 2014 8:53 pm

Figyelem a határozatlan tipródását és azt a reakciót, amit a vers és az Illúzió együttese vált ki belőle. Valahol azért elszomorít, hogy nem látok intenzívebb reakciót a hallottakra. Kedvem lenne megkérdezni, hogy "Hát neked nem szavalták el...?", hiszen valahol reméltem, hogy ez a sorsfordító négy sor a kiválasztottjaim elméjébe ragad, s ott időzik végtelen időkig. Csalódnom kell, de bár ez lenne a legkevesebb, legcsekélyebb csalódása rongyosra tépett életemnek. Én is érzem, ő is érzi a köteléket, tudom, hiszen látom az apró mozdulatain, és a felé áramló energiáimmal igyekszem biztosítani arról, hogy bármennyire is furcsának tekinti a helyzetet, mégis otthonos és megértő fogadtatása számíthat. Így természetes, hogy engedek neki annyit a pajzsomból, hogy a szavai ne süket fülekre, hanem érdeklődésre találjanak.
Amikor visszakérdez, bennem is az övéhez hasonló, értetlen feszültség üti fel a fejét, mert nem tudom, nem értem, hogy mégis miért riasztja ennyire a kifejezés. Kissé oldalra döntöm a komisz tekintetű pofámat, s vesztett lendülettel lassan és elhaló szomorkás éllel felelek a nősténynek.
~ Azt hittem, egy vérből valók vagyunk. Vagy talán tévedek? Nem Kilaun Álmaiból lett a farkasod? ~
Nem csak hittem, pontosan tudom. Azt nem érzem, hogy kitől ered egészen pontosan,talán nem töltöttem együtt a Teremtőjével elegendő időt ahhoz, hogy felismerhessem az energiáit, de a sajátomat meglátom benne, tagadni sem tudná. Az pedig, hogy Kilaun Álmában megszalad a festékes vödör, és valamivel több színt festett a farkasra, tipikusan rá jellemző vonás. Rám... jellemző.
Finoman rázom meg a fejem a bocsánatkérésére. De legalább már ketten vagyunk, akiket meglep a rokonság fogalma. Mondja ezt az, akinek több testvére van, mint cipője...
~ Osztozom a rácsodálkozásban, de ebben a városban nem szabad akkor sem meglepődni, ha leszakad az égbolt. ~
Magam is hasonlóan visszaállt derűvel felelek, mint ahogy az ő hangjából hallom ki a nevetés árnyékát. Amikor a farkasom szemére utal, zavartan fordítom el a fejem, én sem tudom, hogy pontosan miért, de erre a fajta különlegességre sosem voltam különösebben büszke, hiszen ez is csak azt támasztotta alá, hogy egy olyan világban élek, aminek nem szabadna léteznie. A természetben nem szabadna különleges szemszínű farkasoknak léteznie, csak a mesékben, a meséimben és az Álmaimban.
Újabb óvatos lépést teszek, a pajzsom mögül egyre intenzívebben előeresztve a családias légkört, az összetartozás valamiféle különösre formálódott kapcsát, amit még én sem vagyok képes teljességgel kibogozni. Nem állok meg, lassú és barátságos,ismerkedő útra indulok a nőstény körül, és ha engedi, úgy körbejárom, megszemlélem a testét, a bundáját, és csak akkor szándékozom újra megtorpanni, amikor körbeértem. A belőle sütő bánat nem hagy nyugodni, a tükörképemre lelek benne, és újra elfog az érzés, hogy egy Gyermekem bajban van, és én ezt nem hagyhatom. De hogy mit tehetnék...? Arról már nem szólnak a Szellemek intelmei.
~ A nevem Killian. ~ - ha továbbra sem mozdul el, úgy a nagyobb testű tükörképét megformálva pusztán néhány arasznyira leülök vele szemben - ~ Kérlek, mutass nekem valamit. ~
Magam is sikerül meglepnem, hogy milyen őszinte vággyal kérem, hogy használja a képességét. Rendkívül érdekel, hogy mi az első dolog, amit akár önmagából, akár az Illúziójából egy ilyen kérésre megformál előttem. Nem állok ellen neki, áteresztem a pajzsomon a vérünk erejét, a bennem eltemetett gyermek pedig mesét követel. Valaki másét, valami újat a sajátom helyett.
~ Cserébe te is kérhetsz tőlem valamit. ~


Kilaun
EXCUSE ME WHILE I LIGHT UP THE SKY

-.Nightmare.-
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 165
◯ HSZ : 80
◯ IC REAG : 93
◯ Feltűnést kelthet : Ha nem hord kontaktlencsét, akkor a jobb szeme világoskék, bal szeme borostyán színű. (Farkasának mindig.)

Re: A Chena folyó partja // Szomb. Jan. 25, 2014 10:18 pm

Sok dolog van, amiben csalódást okoznék neki, hogyha rákérdezne. Az én Teremtőm nem volt bővében az érzelmeknek, nem szavalt, nem próbálta könnyebbé tenni a létemet. Ha tette volna, akkor sem emlékeznék rá, a gyűlöletem olyan erős lett iránta, hogy minden szép emléket eltörölt.
A fejemben tekergő szavainak hallatán mélységesen elszégyellem magam. Lehajtom fejem, leeresztem füleimet, s kétszín tekintetemmel az ametiszt ékkövek helyett a havat nézem magam előtt.
~  Én.. ~ kezdek bele, de nem tudom, hogy mit üzenhetnék. Közöljem vele, hogy gyűlölöm azt, aki teremtett, s hogy úgy hiszem, ő is gyűlöl engem? Nem, nem mondhatok ilyet. Nem adhatom át neki ezt a keserűséget. Még a farkasom sem képes ilyesfajta kontrollvesztésre. A szomorúság ide vagy oda, a szégyen ide vagy oda, a másik kedvét semmiért nem rontom el. Elvégre nem ismerjük egymást, még akkor sem, hogyha minden porcikám vinne hozzá egyre közelebb, mert életemben talán először érzem egy farkas mellett azt, hogy otthon vagyok.
~ ..de, igen. ~  jegyzem végül nagyon röviden küldve felé belső hangomat. Ismerem a vérvonalakat, de nem azért, mert kölyökként bárki megtanította volna nekem. Ha csak így lenne, már ezt is kiöltem volna magamból, ahogyan kiöltem Rolfeot is. Pedig szerettem valaha, jó volt hozzám, tanítgatott hosszú éveken át. Csak aztán megtudtam, hogy ki is ő, s onnantól már nem volt visszaút.
~  Szépet álmodott, s amíg élek, hálás leszek neki ezért! ~ találom meg hangomat. Olyan lendületesen, olyan őszintén tör fel belőlem, hogy még a szégyenem is elmúlik, s farkasom is feltekint. Felemás szemeiben lelkesedés játszik, csodálat, s a színes íriszek a lila lélektükröket keresik. Megint.
Benső mosolyom enyhén oldalrabiccentett fejben manifesztálódik farkasomban, s ültemben felkavarodnak mögöttem a hópelyhek is. Lám, mint valami eszetlen kölyök, örömömben még a farkamat is csóválom egy kicsit.
A felszabadultság viszont nem tart soká, ugyanis elfordul, elveszi ezzel rólam tekintetét. Annyira megütközöm ezen, annyira zavar, hogy feltör torkomból egy halk, fájdalompettyezte nyüsszentés. Nem vagyok már kölyök, hogy odakússzak elé, s addig tegyem-vegyem magam, amíg újra rám nem néz, éppen ezért megmaradok a helyemen ülve, s próbálom magamban leküzdeni az ametiszt lélektükrök látványának hiányát.
~  Nem akartalak megbántani! ~ tolom ki pajzsom szélesre tárt résén, s ejtem elé a gondolatszavakat. Attól félek, hogy kellemetlenül érintette mindaz, amit mondtam róla, s én igazán nagyon nem akartam, hogy ez így legyen. Úgy érzem magam tőle, mint az engedetlen gyermek, aki beleharapott a kézbe, amely az ételt tette elé. A farkasom szomorúsága visszatér.
Amikor elindul felém, farkasom mellkasában dübörögni kezd a visszatérő lelkesedés, melyet az a biztos tudat szül, hogy nem taszította el magától a hímet. Legszívesebben hozzáérintené orrát a másikhoz, fejével bújva az övéhez nagyon hasonlító küllemmel rendelkező hímhez, hogy törleszkedésével kifejezze örömét. De korai lenne, meggondolatlan, hát nem tesz ilyet. Én pedig örülök neki, hogy nem kell megfegyelmezzem őt.
Nem mozdulok, sem én nem akarok, sem a farkasom. Leül velem szemben, s én újra elveszni készülök tekintetében.
~  Hattie. Nagyon örülök neked, Killian. ~ Őszinteségem cserepei a lábai előtt hevernek, s nem sokkal később melléjük zuhannak önnönmagamban való kétkedésemnek faldarabkái is.
A felhívása váratlanul ér ugyan, de mégsem megdöbbenést, hanem várakozást csal elő belőlem. Kíváncsi vagyok rá, hogy sikerül-e átadnom bármit abból, amire a képességem képessé tehet. Nem vagyok elég idős ahhoz, hogy minden érzékre képes legyek hatni, de egy próbát szívesen teszek. Az utóbbi időben elég gyakran fordul elő velem úgyis, hogy ösztönösen tör fel belőlem a próbálkozás. Általában sikertelenül, de ez talán más lesz. Van hitem abban, hogy sikerül megmutatnom mindazt, amit szeretnék.
Teljesen elveszítem a külvilágot. Nem foglalkoztat semmi, csak az illúzió. Azt akarom, hogy a hím hallja pattogni a tüzet, hallja, ahogyan nyaldossák a lángok a gerendákat. A fülére hagyatkozom, s a szaglására, a füst maró, ám mégis valószerűtlenül  fahéjasnak képzelt illatát terítem rá, mint egy szürke-barna köpenyt. Nem hosszú ideig tart mindez, de ha sikerrel jártam, akkor talán hozzá tudja képzelni mindazt, amit nem mutathattam meg, mert még nem vagyok rá képes.
Nem tudom, hogy erre várt-e, hogy ez elég-e neki. Egyelőre nem kérek tehát, csak visszazuhanva a kettőnk jelen világába lényegülök át újra saját szellememmé. Várok. Várok, mint kölyök a képennyalásra, hogy stílusos legyek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Killian K. Kenway
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 832
◯ HSZ : 385
◯ IC REAG : 476
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: A Chena folyó partja // Szomb. Jan. 25, 2014 11:00 pm

Távol álljon tőlem a gondolat, hogy így elbizonytalanítsam, esetleg megbántsam a szavaimmal. Pedig igyekeztem finom lenni, kedvesen tolakodó. Hiszen nem lehet eléggé mindennapi, hogy valaki egy idegennel való találkozás első perceiben a vérvonaláról, és a köztük való, hihetetlenül lehetetlennek tűnő kapcsolatról kezd el puhatolózni. Ahhoz azonban már talán túlságosan öreg vagyok, túlságosan eltorzult és rideg, hogy bármilyen formában a megnyugtatására törekedjek, hogy nem történt semmi baj és teljesen felesleges kényelmetlenül éreznie magát.
A következő szavai úgy marnak a szívembe, mint a tűzben hevített penge, és belátom, nem tudok velük mit kezdeni. Az emberi arcomat most talán a döbbenet, és a tehetetlen elképedés uralná, hiszen ha kaptam is valaha ilyen megbecsülést és hálát árasztó szavakat, akkor azt a Rémálmodó már rég elfeledtette velem. Szívesen rávágnám, hogy köszönöm, vagy azt, hogy igen, akkor, mikor ő megszületett, talán még tényleg én voltam az, aki a világon a legszebb álmokat és meséket szőtte, de ez már mind tovatűnt. Talán a Szellemek akarnak most elkényeztetni egy ilyen találkozással? Megmutatni azt, hogy van értelme és haszna az életemnek? Fogalmam sincs. De valamit mindenképpen felelni kellene, hiszen még ostobának tűnök a szemében, vagy egyszerűen csak képtelen arra, hogy udvarias legyek.
~ Akkor hát élj sokáig, és talán egyszer majd neki is elmondhatod. ~
Búgom válaszul, és ősöregnek érzem magam, amiért nem tudtam legalább egy kósza humorszellővel elterelni a témát - maradtak helyette a sekélyes klisék és az önirónia.
~ Szó sincs erről... ~
Igyekszem hamar megnyugtatni a bocsánatkérését követően, mert nem akarom, hogy az apránként olvadozni tetsző jég egyetlen gesztus miatt dermedjen meg újra. Hogy is mondhatnám el neki...
~ A szem a lélek tükre, legalább is azt beszélik. És legyen bármennyire különleges... Annak oka van. De ez az ok nem mindig olyan csoda, amit mögé remélünk. ~
Bízom benne, hogy sikerül levennem a bűntudat terhét a vállairól, s egyúttal rokonlelkűséget tanúsítani vele, hiszen továbbra is érzem az ő "átkát", akkor is, ha ez kimondatlan vagy örökre felfedezetlen terület marad. Ott még nem tartunk, hogy ilyen otrombán a magánéletéről faggassam. Ha beszélni kíván, úgyis beszélni fog, ám erre most igen kevés oka lenne.
Miután megnézem magamnak őt, és helyet foglalok vele szemben, a bemutatkozást szívélyesen viszonozza. A kedves, nyílt őszintesége egészen megkapó, megható és tiszteletre méltó, azt leszámítva, hogy több dolog is megfordul a fejemben. Az egyik, hogy nagyon remélem, hogy ezt csak a különös aurák váltják ki belőle. Mert különben - s ez egyben a másik aggodalmam - hozzám, az egykori Kilaunhoz hasonlatosan gyermeki és naiv, és mint utódomat, féltem attól a sorstól, ami az ilyen farkasokra vár. Hiszen könnyen lehet, hogy egy napon ez lesz a veszte, és ő nem részesülhet abban, hogy egy évszázaddal később új testben ébred fel a régi lelkével. Bár nekem se lenne, szívesen szétosztanám ezt az "ajándékot" a gyermekeim közt. Apró, dallamos farkashangon morranok vissza, jelezve, hogy magam is örülök a találkozásnak. És a tény, hogy valaki örül nekem... Abigail könnyei, Yee fájdalma és Keelut várszomja után úgy tölt el szomorú áhítattal, hogy szeretnék megveszni belőle még néhány cseppért.

Minden érzékemmel rá figyelek. Fiatal még, nem képes olyan teljes illúziókra, mint én magam, így hát résen kell lennem, hagynom kell beáramlani a próbálkozását, különben elbukna. Azt pedig nem szeretném.
A tűz jellegzetes recsegő, mindent felemésztő ropogása olyan közvetlenül üti meg a fülemet, hogy körbetekintek, vajon ég-e az erdő? Lángokba borult-e az otthonom? Hamarosan a szagok is megérkeznek, marják a torkomat, és nekem ehhez elég csak hozzáképzelnem egy képzeletbeli házat, valahol egy magányos domb tetején az éjszakában, ahogy percekig, órákig narancsra festi a környéket, majd megadóan omlik össze és hajnalra nem marad utána semmi, csak szén és hamu.
Hát megtörtént, amitől féltem. Az illúziója cseppet sem barátságos, nem vár rám tárt karokkal, és bánt, hogy Hattie sem úszta meg tragédia nélkül. De ez ellen én már... utólag semmit sem tehetek. Ahogy Giselle-t és a gyermekeimet sem támasztja fel nekem senki, hogy legalább egy búcsúcsókkal elköszönhessek tőlük.
Ahogy véget ér az álomkép, újra rávillantom a tekintetemet néhány egészen komoly, jelentőségteljes pillanatig, aztán egész egyszerűen a pofájához simítom a sajátomat. Gyors, cseppet sem átgondolt mozdulat, ám mégis benne van az érintés minden intenzív sajátossága, és tízszeresére dagad a kötelék annál, amint amit pusztán az energiákkal képesek lehetnénk érezni.
De ahelyett, hogy köszönetet mondanék neki, egy teljes, mindent átfogó Illúzióval ajándékozom meg, mielőtt bármit is kérhetne cserébe azért, mert ő megosztott velem egy szeletet önmagából.
Hirtelen már nem is a Chena mellett ülünk, hanem az erdő közepén. Egy fenyő tövében, ami sokkal terebélyesebb és magasabb, mint a többi. A Bölcs Hallgató. Tavasz van. A bundájában érezheti a szél lágy játékát, a langyos időt, hallhatja a madarak csicsergését, a háta mögül egy őzsuta szapora lépteit, amivel a messzeségbe rohan. Az erdőnek régi, ám mégis friss illata van. Ha rám emeli a tekintetét, nem a ködös tekintetű farkast láthatja magával szemben ülni, hanem engem, Killian testében, a mostani valómban. Félnék megmutatni neki azt, hogy miként néztem ki egykor, talán túl egyértelmű volna, ám így is gondolkodásra adhat okot, hogy ennyire élethű és intenzív, minden érzékre kiható mesébe varázsoltam.
- Ez az otthonom. A kedvenc helyem. Ha szeretnéd, egyszer elvihetlek magammal, néhány óra járásnyira esik innen. Hogy tetszik?
Kérdezem tőle félszeg mosollyal, mintha attól tartanék, hogy a számomra legmeghatározóbb helyet esetleg csúfnak véli. Az Illúzió nem szűnik meg, legalább addig, amíg választ nem kapok tőle, s ha kapok, akkor az a valóságban gondolati lesz, akár csak eddig, de az Álomban a farkas megszólal.


Kilaun
EXCUSE ME WHILE I LIGHT UP THE SKY

-.Nightmare.-
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 165
◯ HSZ : 80
◯ IC REAG : 93
◯ Feltűnést kelthet : Ha nem hord kontaktlencsét, akkor a jobb szeme világoskék, bal szeme borostyán színű. (Farkasának mindig.)

Re: A Chena folyó partja // Kedd. Jan. 28, 2014 6:56 pm

Sosem voltam hazug, sem embernek, sem farkasnak. Égbekiáltó őszintétlenségem csak emberi alakom mosolyai szoktak lenni rosszabb napokon, de farkasként még ilyesmi mögé sem rejzetem. Ha vidám vagyok, ha szomorú, a farkasom ábrázata mindig olyan, mintha a világ terheit cipelné magán, s bár mondható, hogy ilyen a bundája, így alakította a természet, valójában ahogyan újonnan rám talált rokonom mondotta: Kilaun álmodott meg ilyennek. Nem tudom, hogy miért, de egy pillanatra sem jut eszembe, hogy haragudjak rá emiatt. Elfogadtam az ajándékot, amit kaptam, s nem farkaslétem miatt gyűlöltem meg a Teremtőm.
Mélységesen kedvesnek tartom azt, ahogyan közös vérvonalunk alapítójáról szól, ahogyan azt kívánja, hogy soká éljek, s elmondhassam neki. Nem gondolom ugyan, hogy valaha is találkozhatok Kilaunnal – számomra a lénye mindig misztikus volt, s az is marad, mindegy mi történjen velem, lássam-e vagy sem – ám ettől még kedvem telik szavaiban. Farkasom körül is mintha megreccsenne a szomorúság aurája, s egy pillanatra átragyogna a réseken az öröm.
Igen, naiv vagyok, sebezhető. Hiszek a jóban mindenek felett, még akkor is, hogyha nem jutott belőle az életben rengeteg. Tudok örülni a kevésnek is, tudok örülni annak, hogy nem vagyok egyedül, s bármennyire is emésszen a bánat vagy a gyász, akkor sem vesztem el a hitem abban, hogy egyszer jobb lehet. Nem azért van, mert kölykökhöz hasonlatos ideákat kergetnék, egyszerűen csak ez az én váram, a mentőövem. Bennem még szépen és örömteliek Kilaun adományai, s az élet csúf mocsara sem sározhatja be őket. Egyelőre legalábbis így gondolom. Persze.. nekem nem volt még saját, igazi rémálmodóm.
~ Szabad megkérdeznem, hogy mit gondolsz a saját csodádról? ~ kérdezek vissza óvatosan, kissé félve, nehogy túlzottan mélyre ereszkedjek a személyes világába.
Ám kérdeznem muszáj, nem tehetek róla, a szavai felcsigáznak a szemet illetőn. Úgy gondolom, hogy van teóriája saját ametiszt lélektükreit illetőn, s mit tagadjam: érdekel. Az már más kérdés, hogy nem érzem egyértelmű igazságnak azt, hogy el is árulja majd nekem. A magánélet nem könnyen követhető, örvénylő folyam, s cseppet sem magától értetődő az, hogy nem veszünk oda benne, ha belemerészkedünk. Rábízom hát, hogy ad-e nekem hidat a felé vezető túlpartra, vagy csak vízoszlopot gördít elém. Mindegy mi lesz, farkasom nyugton ül majd azon az oldalon, ahová kívántatik. Ez nem az a helyzet, ahol dominánsnak kellene éreznie magát.
Csalódott lennék, s bukottnak érezném magam, ha tudnám, hogy szomorúságnak, kellemetlen élménynek fogta fel azt, amit közvetítettem felé. Az Illúzióm valójában annak a napnak kívánt emléket állítani, amikor új létem megmentett a régi halálától, s a füst fahéjillata azt az ajándékot közvetítette volna, amit kaptam. Félreértés ne essék, nem akartam volna meghalni a tűzben. Sosem voltam hálátlan azért, mert megmentődtem, s akkor váltam azzá, aki ma is vagyok. Egyedül csak anyám halála fájt, az volt az, amit nem tudtam megbocsátani, s az taszított oda, hogy meggyőlöljem apám, a Teremtőm, a megmentőm. Ennyi év gyűlölködés falait pedig nem tudja lerombolni egy egyszerű szellő, viharok pedig nem tombolnak szivárvánnyal végződve Phillips és közöttem. Marad hát a villámlás és a mindent elmosó haragáradat.
Ahogy bundája az enyémhez ér, pofája az enyémet simítja, egész ellágyul a lelkem. Belemoccanok a mozdulatba, hálásan fogadom a gesztust, de nem mozdulok utána, amikor elhajol. Legbelül úgy érzem, hogy láthatatlan szálakra függesztett csengők csilingelnek örömódát közöttünk, s valami megmagyarázhatatlan okból fogva megint elfog az érzés, hogy otthon vagyok.
Ahogy az otthon gondolata eltölti mindenem, az ő Illúziója is elér. Élő elevenséggel borul rám minden kép, hang, illat. Simít a szél, cirógat a tavasz, ütemesen dobol fülemben a suta patájának fürge mozgása a porhanyós talajon. A fenyőfa ágai között cikázó szellő táncra hívja a tűleveleket, s én élvezettel tekintek rájuk, elámulva azon, hogy mennyire igazi az egész. Már nem érzem a havat a mancsaim alatt, nem kúszik orrlikaimba a csípős, hideg levegő, s lelkemből mintha egy időre tovatűnne minden kérdés, kétkedés és fájdalom.
Felemelem fejem, érdeklődve pillantok rá, ki kísérőmül szegődött ezen csodás tájon, illetőleg aki megtisztelt azzal, hogy elkísérhettem ide. Az illúzió olyan valósnak hat, hogy egy pillanatra elfelejtem azt is, hogy nem ez a valóság. Azt is elfeledem, hogy furcsállnom kellene, hogy korához képest mennyire erős abban, amit generál. Most csak a szavaira figyelek, magamévá teszem azokat, s magától értetődően, minden fényezés vagy művi magasztosság nélkül elmondom azt, amit gondolok.
- Csodálatos! - kúsznak elő belőlem a szavak. - Hálás lennék érte, ha egyszer ellátogathatnék ide veled.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Killian K. Kenway
Vérvonal Alapító

◯ Kor : 832
◯ HSZ : 385
◯ IC REAG : 476
◯ Lakhely : Fairbanks


Re: A Chena folyó partja // Szomb. Feb. 01, 2014 10:12 pm

A kérdése elgondolkodtat. Valójában még sosem volt alkalmam erről senkivel sem úgy beszélni, hogy szavakba kellett volna öntsem mindazt, amit a saját csodámról gondolok. Illetve ennek a csodának a hátteréről.
Amikor Tupilek megharapott, és én azt kérdeztem tőle, miért tette, úgy nézett rám, mintha egy oktalan gyerek lennék,pedig ránézésre sokkal fiatalabbnak tűnt, mint én. Azt felelte, hogy egy nap majd megértem, és hogy ez a világ álmok nélkül nem tudna működni, mert azt gondolta, hogy az álmok képesek megváltani a világot. Amikor valóra válna, nem csak az ember, hanem az egész föld egy jobb hely lehet, és azt a feladatot bízta rám, hogy járjak ennek a felfogásnak a vezérlete szerint. Sokáig nem értettem, hogy mire gondol, de aztán megláttam a világot, megláttam a hajókat, megláttam az első forgós széket, elektorom világítást, és akkor rádöbbentem, hogy ezek itt, körülöttünk mind-mind megvalósult álmok. Csak nem az enyémek.
~ Azt, hogy elbukott. ~
Felelem neki mégis könnyedén, sokkal könnyedebben, mint amekkora jelentősége van valójában, és ha emberi alakban lennénk, akkor valószínűleg még egy mosollyal is jelezném felé azt a beletörődött lemondást, amit ez a három szó közvetíthetett felé.
Természetesen én sokkal negatívabban látom az ő emlékképét, mint amilyennek valójában szánta, de ennek talán az lehet az oka, hogy eleve gondjaim akadtak a világ színesben látásával az elmúlt évszázadokban. Arról persze nem is beszélve, hogy már a legapróbb baj és vész jelét óriási jelentőségűvé tudom felnagyítani, és vénségemre képes vagyok pánikba esni és hisztizni, akár egy oktalan gyermek. És a világért sem szeretném, hogy emiatt csalódottnak vagy bukottnak érezze magát. Ez az én keresztem, az, hogy már a legapróbb negatív gondolattól is kétségbe tudok esni. De ezt hogyan értessem meg vele? Nem tudom megtenni máshogy, legfeljebb azzal az apró gesztussal, hogy hozzá dörgölöm a pofám. Megnyugtatólag hat rám, hogy nem húzódik el, hogy még viszonozza is a mozdulatot azzal, hogy a partneremmé avanzsál ebben a röpke szeretetkifejezésben, hálám jeléül pedig már utaztatom is a saját világomba, arra a helyre, ahol a csodáim megszülettek és talán egy darabkájuk még ma is ott él eltemetve, a Bölcs Hallgató gyökerei mellett.
Örülök, hogy kellemesnek találja ezt a helyet, meg is nyugtat valamelyest, hogy képes vele azonosulni, így a kissé feltámadt félszem és aggodalmam helyébe elégedettség költözik, mert a vérem minden bizonnyal jó helyen van. Végre. Végre találtam valamit, ami nem veszett kárba és nem korcsosult el, csak megtört. És ha megragasztani nem is tudom, akkor legalább összefoltozhatom, amennyire lehet.
- Ahhoz előbb még kérned kell valamit... - pillantok rá mosolyogva Killian arcával - És újra találkoznod velem.
Talán túlságosan tolakodónak is tűnhet, talán felételezheti, hogy valamiféle hátsó, férfias szándék lappang eme kérés mögött, bár a hanghordozásom teljességgel finom, némi táncba hívó színezettel aláfestve.
- Akkor majd én is szeretném látni az arcodat. Tudod, ezen a helyen rengeteg történet és mese született az évszázadok alatt. Nem is lehetne jobb helye a megismerkedésnek. - ahogy befejeztem a mondandóm ezen fázisát, felkelek. Egy egyszerű, a törzsemnél a tavaszi időszakban viselt ágyékkötőt manifesztálok a testemre, és a nem létező fűből egy nem létező nefelejcs virágot ki. Mindamellett, hogy ez a növény vált Alaszka nemzeti jelképévé, egyértelmű utalást hordoz magában a kettőnk találkozásával kapcsolatban. Visszasétálok vele hozzá, a farkasához és az arca elé tartom a virágot.
- Ezt hozd el nekem. Akkor majd tudni fogom, hogy te vagy az. Találkozz velem a Főtéren, egy hét múlva, ugyanebben az időben.
Óvatosan a földre helyezem elé a virágot, és bár az Illúzión belül még mindig úgy teszek, mintha előtte lennék, a valóságban izgatottan eredek futásnak, időt hagyva neki arra, hogy jól megszemlélhesse a virágot, amit tőlem kapott. És ha már sikerült eltűnnöm a szeme elől, úgy a varázs is megszűnik, újra a jeges télben találja magát, immáron egyedül. A virág tűnik el utolsóként.

Hazafelé vágtámban pedig azon gondolkodom, hogy vajon miként fogja megvalósítani a kérésemet, ha egyáltalán hajlandó lesz ott lenni, és nem mond le rólam a látszólagos, szentimentális és mégis megfoghatatlan játékaim miatt. Én szeretném, ha ott lenne, én várni fogok rá. És abban is bízom, hogy nem egy bolti változattal a kezében vár majd rám, ha majd újra találkozunk.

// Kisunokám! Én ezt itten most ezzel a cliffhangerrel lezárnám, mert szerintem ez így szexi, ám amint kapacitás van rá, mehet is a kezdő, majd mondom hova, az elején meg fejlécezzük a Főteret Razz //


Kilaun
EXCUSE ME WHILE I LIGHT UP THE SKY

-.Nightmare.-
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

◯ Kor : 165
◯ HSZ : 80
◯ IC REAG : 93
◯ Feltűnést kelthet : Ha nem hord kontaktlencsét, akkor a jobb szeme világoskék, bal szeme borostyán színű. (Farkasának mindig.)

Re: A Chena folyó partja // Hétf. Feb. 03, 2014 9:40 am

Nem akarom firtatni, hogy miért mondta azt, amit mondott. A bennem feléledő, kellemetlen érzést is megtartom magamnak, elvégre ki vagyok én, hogy belemásszak az életébe? Ha úgy gondolja, hogy elbukott, hát az is az ő dolga, éppen úgy, ahogyan az enyém pedig az, hogy megrökönyödjek ezen. Mondhatnám, hogy értem, kérdezhetném, hogy miért, tehetnék sok mindent. De ebben az esetben a hallgatásom – azt hiszem – többet elárul, mint bármi más.
Nem ismerem őt, nem tudom, hogy milyen ember, hogy milyen farkas. De az biztos, hogy van benne valami, ami vonz hozzá, s nem úgy, mint nőstényt a hímhez. Annak ellenére, hogy szavai könnyeden keltek útra a gondolatok szárnyain, érezni vélem bennük a kimondatlant, s úgy hiszem, szomorú is lehetne amiatt, amit közölt. Ám nem soká fürkészem pár szavának jelentését, s a mögöttük húzódó ismeretlent, mert az illúzió úgy szippant magába, mint örvény, mely ellen nem is akarok tiltakozni. Hagyom magam elmerülni, s minden pillanatát élvezem.
A szavak, mint megannyi kis csillag, úgy ragyognak fel elmémben, s bontják ki értelmüket. A kérésemről teljesen megfeledkeztem, nem is gondoltam vele, hiszen adott nekem valamit helyette, így eszemben nem volt, hogy még jár nekem bármi, amit kérhetek.
Kicsit zavarba ejt, hogy attól félek, azonnal kell kérnem, s nincs időm átgondolni minden szavamat. Ám félelmem és zavarom egészen megváltozik akkor, amikor további szavait hallgatom. Nézem őt, figyelem, s próbálom minden pillanatát magamba inni ezen illúziónak, mert soha, de soha nem akarom elfelejteni.
Hirtelen feltámad bennem a vágy, hogy én is tudjam azt, amit ő. Ha csak töredékét is, de tudjam. Mert ha gyakoroltam volna, ha többet időzöm az ajándékommal, akkor talán már jobb lennék. Nem annyira, mint ő – annyira szerintem senki élő farkasfia sem képes rá.. túl erős az illúziója. Már-már gyanúsan erős – de legalább annyira, amennyire koromból adódóan nekem képesnek kellene lennem. Vagy egy picit annál is jobban. Egy biztos, az elhatározásom erős: tanulni fogok, mert fejlődni akarok. Ha eddig oly makacsul az embert erősítettem magamban, de elvették tőlem a boldogságát, hát itt az ideje, hogy visszaforduljak hűséges farkasom felé.
Az arcomat.. hirtelen emberi arcom olyan semmitmondó lett számomra, olyan másodlagos, hogy szinte furcsának hat akarata. Elsőre legalábbis mindenképpen, de nem jegyzek ellen semmit neki. Csak bólintok, jelezve ezzel, hogy boldogan megmutatom neki magam, s párhuzamosan a bólintással újabb fogadalom születik meg bennem. Nem, nem veszem fel a kontaktlencséimet. Hadd mutassam meg, hogy a szemszínem miképpen láncol össze farkasommal. Mert ez a legigazibb közös vonásunk, s hiszek benne, hogy ez tesz minket azzá, akik vagyunk.
Szólnék, de időm sincs, hisz újabb hullámok sepernek végig rajtam, az illúzió újabb hullámai. Figyelem, ahogy megmozdul, ahogyan játszik a ruhadarabok előcsalásával, a fűvel, s valamie leszakajt.
Nefelejcs. Sokat jelent nekem ez a virág, pedig nem vagyok törzsgyökeres alaszkai. A neve miatt talán, vagy azért, mert a színét szeretem.. sosem gondolkodtam el ezen. De most, ahogyan leteszi elém a vrágot, s szavait fülembe csalja a szellő, egyértelműen csak a neve az, melyre gondolni fogok. Mintha ez egy jel lenne arra vonatkozólag, hogy sikerült, amit szerettem volna, s olyan mélyen szívtam magamba a történteket, hogy soha nem kell elfelejtenem. Mert nem is akarom.
- Úgy lesz, Killian! - mosolygok rá a hangommal, s bár fogalmam sincs róla, hogy pontosan mennyi az idő, mégis biztos vagyok benne, hogy akkor tudni fogom. A virágot nézem, s míg ezt teszem, elmémben megszületik a gondolat. Igen, elviszem majd Killiannek. Ha Kilaun is úgy akarja, s a próbálkozásom sikert arat.
Szinte fáj a hideg, ahogyan csontomba mar a tavaszi erdő varázsa után. De mégsem fáj annyira, mint a magány, mely hirtelen telepszik rám, miután észlelem, hogy teljesen egyedül vagyok. Balgán a virágot keresi kétszín pillantásom, de csak egy szívdobbanásnyi idő kell ahhoz, hogy rájöjjek: ne keressem, nincs miért. Elmémben van minden, amire szükségem van ahhoz, hogy egy hét múlva igenis át tudjam adni a helyesszirmú, kék gyönyörűséget úgy, ahogy illik. Látszólag valósan, stílusosan.
Nem sokat ülök a hideg hóban tovább, inkább felkerekedem, s elindulok a magam útján, haza. Hosszú hét áll előttem, de azt hiszem, hogy minden percét élvezni fogom. Szeretem, ha van miért élnem, s most isten bizony nem is akármilyen célom akadt.

//Nagyon köszönöm a játékot! Smile Részemről kapacitás az van, szóval ha részedről is, akkor majd írd meg hol folytassuk, s már repülök is. Wink//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alignak
Admin

◯ HSZ : 6143
◯ IC REAG : 8029
Re: A Chena folyó partja // Hétf. Feb. 03, 2014 12:01 pm

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://northstar.forumr.net

◯ Kor : 352
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik

Re: A Chena folyó partja // Csüt. Feb. 06, 2014 5:23 am



Sarah és Nicholas

Rég volt már. Hosszú idő telt el azóta, hogy legutoljára farkasként mentem ki az erdőbe, csak úgy kedvtelésből… s nem azért, mert kellett. Kikapcsolódásként… puszta időtöltésként… szórakozásként? Igen, fogalmazhatunk így is. Főleg, miután kirohangáltam magam vagy egy órán át. Basszus, tisztára, mint valami gyerek, aki megkapta a kedvenc játékát. Hosszú idő után először éreztem bundámon a szabadság szelét, miközben rohantam, egyre csak rohantam… körbe-körbe Fairbanks körül. Régen teljesítettem már ilyen távot, csak magányos koromban, amikor röhögve tettem meg ennyi utat, vagy akár többet is, egyetlen éjszaka alatt. A rengeteg mozgás, mely a felgyülemlett feszültséget maradéktalanul ölte ki a szervezetemből s onnantól maradhatott a felhőtlen szemlélődés. Régi szép idők. Aztán végül befejeztem a futkározást és megálltam. Ott álltam a Chena partján, melynek most vizébe nyomtam a pofámat. Jeges víz került a számba és nyeltem le. Utána visszaegyenesedtem, majd belenéztem a vízbe… s a víztükörben egy arc rajzolódott ki… bár biztos csak képzelődtem.

~ Pedig jobban járnál, ha elfelejtenél. ~
Ah, Teremtőm! Adélaide… őszintén, te ezt most komolyan gondoltad? Igen, kimondtad, oké, de… most őszintén? Az vagy, ki tán legjobban ismer, még ha el is telt azóta másfél évszázad. De vannak dolgok, amik nem változnak… s az ilyesmi ide tartozott. Sosem fogom őt elfelejteni… hogy is tehetném?! Azok után, hogy az emléke tartotta bennem a lelket minden egyes nehéz pillanatban, még ha nem is használtam illúziót magamon a valóságossága érdekében. Csak felidéztem az arcát és helyre is állt az univerzum rendje a következő órákra, napokra. Nem voltam az a személyiség, aki a múltjában él s közben nincs se jelenje, sem jövője, de voltak olyan dolgok, amikre megérte visszaemlékezni. Adélaide pedig, a nő, az egyetlen nő, akit valaha tudtam NŐKÉNT s nem csak valami feszültségoldóként szeretni, ilyen volt. Hogy kérhetett engem feledésre, ha jól tudja, hogy ez sosem fog bekövetkezni? Ha tetszik neki, ha nem, de nem voltam képes rá. Egyetlen módja volt csak, de akkor mindent elfelejtek…

Lehunytam a szemem, s az emlékeim elárasztottak. A boldog békeidők emlékei… az önfeledés kora. Nem indult szépen… egymásra acsarkodtunk, toroknak ugrottunk… de aztán… az idő mindent megoldott. Szépen lassan, mindenki szeme láttára váltunk a két morgós farkasból egy párrá. Éveken keresztül minden jól ment, semmi baj nem volt… de aztán a döntésem ára bemocskolta az egészet… még emlékszem a tehetetlen dühre, a tudatra, hogy elszakítottak minket… de nem… akkor sem ismertem a feladást. Vállaltam, hogy elfognak, széttépnek, megnyomorítanak, de nem érdekelt. Ott lebegett a szemem előtt minden, amiért hajlandó voltam a bundámat vásárra vinni. S nem volt az a morgós alvezér, vagy a dühös falkatag, aki eltántoríthatott… csakis addig, míg meghoztuk a döntést… a kegyetlen döntést… mely aztán oda sodort minket, ahol most tartunk… több más mellett, de az már más kérdés és nem akartam bemocskolni életem legszebb korát azzal a gyászidőszakkal… gondolni sem érdemes rá.

Sóhajtottam egyet s még jó, hogy nem volt szemlélő, mert egy sóhajtó farkas azért nem mindennapi látványosság. Lassan ideje lesz tényleg megkeresnem. Egy ideje már megvolt a találkozó, volt időm gondolkozni rajta, hogy akarom-e én ezt… a válasz pedig olyan erős igen volt, hogy azt aligha lehetett volna űberelni a részemről. Egyszer már magára hagytam a lányt… önhibámon kívül, de magára hagytam s voltam olyan hülye, hogy higgyek a híreknek. Most, hogy ,,visszakaptam”, nem vagyok hajlandó lesütni a szemem és mindig a város másik felében lenni, vele átellenben. Nem… annyiszor kívántam, bárcsak újra velem lehetne… most itt az alkalom. Úgy éreztem, meg kell ragadnom, különben végleg elveszíthetem. Holnap elmegyek megkeresni… s miközben kavargó gondolataim közepette nézem a vizet, valami beleszökik a fejembe. Érzékszerveim energiákat éreztek… újra azokat az ismerős energiát, amit soha, semmilyen körülmények között nem tudok eltéveszteni… s most, hogy tudom, nem lehetetlen a dolog, már csak mosolyogtam, miközben elfordultam a folyótól és elindultam az irányába. Vannak dolgok, amik nem változnak… s vannak olyanok, melyek szeretik megismételni maguknak… s most is ez történt, csak most én mentem elébe.
~Azt mondtam, megkereslek… de nem is te lennél, ha nem te lelnél végül rám.~


A hozzászólást Nicholas Strauss összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Feb. 06, 2014 2:44 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Re: A Chena folyó partja // Today at 2:43 pm

Vissza az elejére Go down
 

A Chena folyó partja

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
4 / 11 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 9, 10, 11  Next

 Similar topics

-
» Taki no Kuni folyója
» A Nagy folyó
» Folyó Part
» Sans folyó
» Naga folyó

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Játéktér :: Városhatárokon kívül :: Tanana völgy-